2. A mai modern államrendszer kialakulása
2.1 Nemzetközi politikaelmélet a mindennapokban A jelen fejezetben egy újabb héjat fejtünk le a tudományterületről. A fejezetet a Nemzetközi politikaelmélet kifejezés szó szerinti magyarázatával kezdjük. Elmélet. A bevezetőből tudjuk, hogy Karl Popper szerint egy elmélet minőségét négy plusz egy szempont alapján határozhatjuk meg: leíró funkció, ok-okozati magyarázó funkció, előrejelző képesség, tanácsadó képesség, cáfolhatóság. Politika. A politika ógörög eredetű szó. A politikatudomány szó szerinti értelmezésben a város (a polisz) életével foglalkozó tudomány. (Az idióta eredeti jelentése a görög nyelvben azt az embert jelöli, aki a közösségtől elkülönülten él, nem vesz részt a demokratikus városállam közügyeiben.) Amit a magyar nyelv politikának nevez, arra az angol három különböző szót használ, vagyis az angolszász szakirodalomban a politikatudományt fogalmi triásszal jellemzik: policy, politics, polity. A policy a politika tartalmi vonatkozásaival foglalkozik. (A fiskális, a monetáris, az oktatáspolitika, a külpolitika, a kisebbségpolitika stb. tartalmi kérdéseivel.) A politics a politikát mint folyamatot értelmezi. A döntéshozatali folyamatok minőségével, leírásával foglakozik. Arra keresi a választ, hogy milyen szereplők, milyen érdekek mentén, milyen kérdéseket vetnek fel, és miért. (Anthony Downs elmélete is a politics leíró szellemében született.) A polity a politikai cselekvés formai elemeivel foglalkozik. Azon formai elemekkel, amelyekből a politika mint folyamat összeáll, vagyis amelyek a politikai cselekvés magatartási szabályait határozzák meg. Ide tartozik az alkotmány, a jogrendszer, a politikai intézményrendszer felépítése. Sokszor érezzük úgy, hogy a politika nem szól másról, mint a hatalomról. Való igaz, a politika, földhözragadt megközelítésben a hatalom művészete. A hatalom megszerzésének, megtartásának és gyakorlásának művészete. Reményeink szerint azért ennél többet is jelent. Hiszen a politika voltaképpen értékválasztás; öt érték, a biztonság, a szabadság, a rend, az igazságosság, a jólét által meghatározott értékmezőben. Olyan értékek ezek, amelyek észrevétlenül vannak jelen a mindennapokban. Higiénés tényezők, amelyek megléte különösebb örömöt nem okoz, hiányuk viszont annál inkább érződik. Az értékek fontossági sorrendje mindenkor szubjektív és a körülmények függvénye. Van, akinek személyes szabadsága minden körülmény között többet ér, mint hogy rendet tapasztaljon maga körül, és akad olyan is, akinek a fizikai értelemben vett jóléte fontosabb, mint szabadsága. Persze Arisztotelész szerint “a nagy tömeg egészen rabszolgalelkületet mutat, s barmok életmódját követi.” Őket ezek az értékválasztások nem feltétlenül érdeklik. És mint Anthony Downsnál láttuk, minél kevésbé érdekli a tömeget a politika, a politikusok annál inkább hajlamosak megfeledkezni az értékválasztás szükségességéről és annál inkább hajlamosak a politikát mint egyszerű hatalmi játszmát értelmezni. 1
A folytatásban a politikára elsősorban mint értékválasztásra tekintünk - és csak másodsorban mint a hatalom művészetére. Az értékválasztási döntéseket a társadalmi szerveződés több szintjén is meghozhatjuk. Családi, nagycsaládi, etnikai- vagy vallási-szervezeti, állami, sőt akár globális szinten. Az értékválasztások legfontosabb szintjének a nemzetközi politikaelmélet szempontjából az államokat tekintjük, és vizsgálódásunk során is az államközi kapcsolatokra helyezzük a hangsúlyt. Méghozzá azért, mert a szuverén államot tekintjük a választott értékek leghatékonyabb őrzőjének, biztosítójának. Ugyanis a szuverén államot úgy definiáljuk, mint egy földrajzilag jól körülhatárolható, állandó lakossággal rendelkező intézményt, amely két további fontos tulajdonsággal bír: a kormányzat korlátlan hatalommal rendelkezik az adott területen belül, és alkotmányosan független minden külső kormányzattól. Ma közel 200 államot különböztetünk meg. Az Antarktisz az egyetlen olyan földrajzi terület, amely nem állam, hanem államok konzorciumi tulajdona. A Föld majdnem minden lakója egy és csakis egy államnak az állampolgára. Tehát érvényesek rá az adott állam szabályai, és ezek a szabályok jelentős mértékben befolyásolják hétköznapjait, még ha ennek nincsen is teljesen tudatában. Természetesen azért az államok sem teljesen függetlenek egymástól. Társadalmaik, gazdasági és politikai szereplőik több síkon érintkeznek. Gondoljunk bele, hogy egyegy multi- vagy transznacionális vállalat méreténél és érdekérvényesítő képességénél fogva gazdasági és politikai kérdésekben időnként sokkal nagyobb erőt képes felmutatni mint a hatalmon lévő kormány. (Az ExxonMobil éves árbevétele a Forbes 2009-es „The Global 2000“ vállalati listája alapján 425 milliárd dollár, míg Magyarország GDP-je ugyanebben az időszakban 156 milliárd dollár. Míg az ExxonMobil 2008-ban 45 milliárd dollár profitot termelt, addig a magyar állam ugyanebben az időszakban közel 8 milliárd dolláros költségvetési hiányt (veszteséget) halmozott fel.) (Lista: Forbes 2009 „The Global 2000“http://www.forbes.com/lists/2009/18/global-09_The-Global-2000_Sales.html, Nominal GDP ranking, http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_(nominal)) Tehát a szuverenitás viszonylagos fogalom. Sokszor előfordul, hogy az egyik állam az egyik dimenzióban csorbítja a másik szuverenitását, míg más téren hozzájárul a közösen vallott értékek megőrzéséhez. Vegyük Magarország példáját. Magyarország alkotmányosan szuverén, de kicsi és gazdaságilag behuzalozott, függésben lévő ország. Állampolgárai a NATO tagjaként katonailag biztonságban érezhetik magukat és a (nemzet)biztonságára viszonylag keveset kell költeniük. Értékválasztás kérdése, hogy kinek mi ér többet: a gazdasági függetlenség vagy a biztonság. Ebből a rövid és nem teljes példából is látszik, hogy mennyire összetett a nemzetközi politika világa. Csakis a szuverenitás szempontjából értékelve a 2010 és 2012 között eltelt időszakot, a globális erőkkel szembeni alkotmányos szuverenitás megerősítésének kísérlete látszik a törvényhozás munkáján. A fentieket összefoglalva tehát a nemzetközi politikaelmélet az államok, a multi- és transznacionális vállalatok és a nemzetközi intézmények kapcsolatával foglalkozik. Ezen kapcsolatok minőségét, természetét vizsgálja, és az egyes elméletek értékválasztása által irányított kérdésekre adott válaszaival segíti számunkra az 2
eligazodást. (Ábra: What is IR all about?) 2.2 A nemzetközi politikaelméletek értékválasztásai Az államnak először is meg kell védenie állampolgárait a belső és külső erőszaktól. A cél szavatolása érdekében minden ország rendelkezik fegyveres erőkkel, honvédséggel vagy tagja valamilyen katonai szövetségnek. Minél nagyobb egy ország katonai ereje, annál hatékonyabban képes megvédeni magát, viszont annál nagyobb veszélyt jelent a nemzetközi társadalom békéjére. Ezt a fogoly-dilemmára emlékeztető jelenséget a szakirodalom biztonsági dilemmának (security dilemma) nevezi. Ha egyetlen országnak sem lenne hadserege, egyáltalán nem volna szükség fegyveres erőkre, de mivel van, beindul a fegyverkezési verseny, amelynek eredményeképpen a világrendszer egy háborús konfliktus kitörése esetén sokkal instabilabbá válhat szemben azzal, mintha mindenki megmaradna katonailag gyenge pozíciójában. A biztonság vagy nemzetbiztonság (national security) az egyik az öt legfontosabb társadalmi-politikai érték közül, amellyel a nemzetközi politikaelmélet foglalkozik. A tudományterületen belül a realizmus tekinti a legfontosabb értéknek (Morgenthau, 1960). Abból indul ki, hogy az államok kapcsolatát, mint felfegyverzett szereplők viszonyát jellemezhetjük, amelyek egymás riválisai és ezért időnként elkerülhetetlenül háborúznak egymással. A második fontos érték, amit az államnak szavatolnia kell a szabadság. A személyes szabadságot (freedom) és a nemzeti függetlenséget (national freedom, independence) egyaránt. A liberálisok a szabadságot tekintik legfőbb értéküknek. Úgy vélekednek, hogy az emberek azért mondanak le bizonyos szabadságjogaikról az állam javára, hogy az állam a nemzet függetlenségén keresztül hosszú távon garantálja a szabadság egy elfogadható szintjét számukra. Tehát az állampolgárok adót fizetnek, hadsereget tartanak fenn, hadkötelezettséget vállalnak, hogy a hosszú távú szabadságuk biztosítva legyen. A liberálisok alapvetése, hogy a szabadság és béke fenntartása valamint a fejlődés – a konfliktusok békés útra terelése – érdekében az államok együttműködnek egymással. A harmadik és negyedik fontos érték a rend és az igazságosság. A nemzetközi társadalom elmélete a nemzetközi rendszer stabilitásában, kiszámíthatóságában, a „certaintyben” látja a legfontosabb emberi értékek megtestesülésének lehetőségét. Szerintük a rend és az igazságosság a legfontosabb értékek. Méghozzá azért, mert egy olyan környezetben, ahol a nemzetközi intézmények által deklarált szabályokat, normákat betartják, a diplomácia megengedett eszközein túl nem merészkednek az államok, és az emberi jogokat – civil, politikai, gazdasági, társadalmi – tiszteletben tartják, ott a világtársadalom állampolgárai számára a szabadság és a biztonság a rendszer működésének következményei. Az államoknak közös érdekük létrehozni és fenntartani a nemzetközi társadalom rendjét, hiszen hosszú távon csak stabil, biztos és kiszámítható keretek között szavatolható békés együttműködésük. Ezért érdekük a nemzetközi jog megalkotása, a nemzetközi megállapodások és egyezmények betartása, a nemzetközi jogrend szokásaihoz való igazodás. Ugyancsak fontos, hogy az államok nemzetközi kapcsolataikban a diplomácia írott és íratlan gyakorlatát kövessék, 3
valamint támogassák a nemzetközi szervezetek munkáját. A megközelítés arra a feltételezésre épül, hogy a nemzetközi társadalmat leginkább úgy jellemezhetjük, mint társadalmilag felelősen viselkedő államok közösségét, amelyeknek elemi érdeke fűződik a nemzetközi rend megőrzéséhez és az igazságosság elősegítéséhez, hiszen ez képezi az alapját a nemzetközi társadalom békés és biztonságos működésének, amelyben a fejlődés és ezáltal a jólét szavatolható. Az ötödik és egyben utolsó fontosnak vélt értéke a nemzetközi politikának a jólét, az életminőség kérdése. Az életminőség javításáért elméletileg az egyes országok kormányzatai gazdaságpolitikai stratégiákat alkotnak az állampolgárok megbízásából és felelnek ezek végrehajtásáért. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy gazdaságilag és pénzügyileg behuzalozott világban élünk, amelyben felmerül a kérdés, hogy vajon a kormányzatok valóban képesek-e a világgazdaság legjelentősebb szereplőitől függetlenül döntéseket hozni. Vagy ha nem, hát kinek az érdekeit képviselik gazdaságpolitikai intézkedéseik során. A nemzetközi politikai gazdaságtan (international political economy) képviselői azzal a feltételezéssel élnek, hogy ma már a (fejlett) nemzetközi kapcsolatokat nem annyira politikai és katonai, hanem elsősorban gazdasági kérdések tematizálják, formálják, és ezen kapcsolatok természetét vizsgálják. Arról hogy ez a függés előnyös-e mindenki számára vagy sem, megoszlanak a vélemények. A gazdasági liberalizmus képviselői szerint a világgazdasági integráció a fejlett, és a fejlődő országok számára egyaránt előnyös, hiszen az árucsere bővülésével, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlásával mindenki nyer a nemzetközi rendszerben. Szerintük a világgazdasági integráció elsősorban winwin helyzeteket teremt. A strukturalisták úgy vélekednek, hogy a fejlett nemzetek (és azok gazdasági szereplői) technológiai és tőkeellátottságbeli előnyüknél fogva könnyen rákényszerítik akaratukat a kevésbé fejlett nemzetekre az általuk is formált nemzetközi keretek között. Így ezek a fejlődő országok megrekednek a fejlődés bizonyos szintjein, sőt könnyen vissza is csúszhatnak, ha nem tudják szuverenitásuk kikényszerítése révén állampolgáraik számára a megfelelő társadalmi-gazdasági körülményeket biztosítani. A strukturalisáktól nem állnak távol a merkantilisták (vagy más néven gazdasági realisták), akik szerint az egyes államok a világgazdaságban saját jólétük maximalizálására törekednek, amihez hozzátartozik az is, hogy mások gazdasági lehetőségeit korlátozzák. 2.3 Az egyes nemzetközi politikaelméletek elmélettörténeti kialakulása A különböző elméleti irányzatok különböző történelmi korszakokban értékelődtek fel, és így érvényességük is alapvetően ezekhez a korszakokhoz kötődik, hiszen az akkor éppen aktuális problémákra próbáltak választ találni. Nagyon fontos ismernünk, hogy mely időszakban bizonyultak érvényesnek ezek az elméletek, hiszen a történelem – ha 4
bizonyos alakváltozásokkal is – de ismétli önmagát. -
-
-
-
-
-
Az első világháború a nemzetközi békére teremtett igényt. Az embertelen pusztítás egy olyan nemzetközi szervezet létrehozásának igényét teremtette meg, amely képes elejét venni bármily hasonló szörnyűség kialakulásának. Ez az időszak az idealista, liberális gondolatok megerősödésének kedvezett. Ekkor született meg a Nemzetek Ligája, az ENSZ elődje, amely az ENSZ-nél jelentéktelenebb formális és informális hatalommal rendelkezett. Végül eredeti célját, a nagyhatalmi háború kialakulásának megakadályozását nem is volt képes betölteni. Az 1929-33-as világgazdasági válság a jólétre és a gazdasági kérdésekre terelte a figyelmet és ösztönzőleg hatott a politikai gazdaságtan és így a nemzetközi politikai gazdaságtan fejlődésére. A második világháború arra hívta fel a figyelmet, hogy mekkora károkat tud okozni az, ha egy nagyhatalom kikerül a nemzetközi társadalom ellenőrzése alól. A második világháború tanulságai a korábbi idealista/liberális elképzelés felülbírálásához vezettek. A politika-csinálók a békét már nem csupán az „értékelvű nemzetközi rendszer” működésének természetes velejárójaként értelmezték, hanem realista kiegészítéssel élve úgy gondolták, hogy a béke szavatolásához bizony erőt is fel kell mutatni. A kubai rakétaválság a 60-as években rendkívüli kontraszttal törte meg az 50es 60-as évek békés – bár a két tábor kölcsönös fenyegetésére épülő – fejlődésének időszakát és a kontraszt erejénél fogva a nemzetbiztonság kérdésére és a realista felfogás fontosságára terelte a figyelmet. Az 50-es 60-as évek dekolonizációs törekvései és a magyar valamit a csehszlovák kísérlet a szovjet blokkból való szabadulásra a szabadság, szuverenitás, függetlenség és önrendelkezés kérdésére helyzete a hangsúlyt. Bemutatta, hogy mennyire álságosan realista a nagyhatalmak hozzáállása a nemzetközi politikához és valódi próbája volt a nemzetközi intézményrendszer erejének. A 70-es 80-as évek globális inflációja, az olajsokkok újra a gazdaság és a jólét irányába terelték a politikai gondolkodást. A nemzetközi politikai gazdaságtan ezekben az időkben kapott erőre és egyre kifinomultabb elméleteivel azóta is őrzi magyarázó erejét a világgazdasági folyamatok értelmezésében. A 90-es évek balkáni háborúi a nemzetközi rend és az emberi jogok közötti egyensúlyozás dilemmáit helyezték a fókuszba, teret engedve ezáltal a nemzetközi társadalom képviselőinek többszempontú, komplex értelmezéseik kidolgozására.
2.4 Az államok megítélése Az államok fontosságát illetően alapvetően két nézetet különböztetünk meg. A tradicionális nézet képviselői igenlik az államot. Szerintük az államrendszerben sokkal magasabb szinten sikerül biztosítani az öt alapértéket (biztonság, szabadság, rend, igazságosság, jólét), mint korábban valaha. A zsidó nép például több mint fél évszázadot fáradozott azon, hogy saját államot alapítson (Izrael) és több olyan nép is van, amely szuverenitása megteremtésére törekszik (tibetiek, kurdok, ujgúrok, Quebec tartomány lakói). Való igaz, a fejlett államok ezeket az alapértékeket sokkal 5
magasabb szinten képesek biztosítani állampolgáraik számára, mint a korábbi politikai szerveződések. Ezért a nemzetközi politikaelméletek többsége ezt az állam szerepéről alkotott pozitív megközelítést fogadja el kiindulási pontnak. Igaz, ahogyan láttuk, az értékek fontosságának megítélésében már eltérnek egymástól. Ezzel szemben az alternatív megközelítés képviselői úgy vélekednek, hogy az államok több problémát generálnak, mint amennyit megoldanak. Arra hivatkoznak, hogy a Föld lakóinak többsége szenved (és nem vígan prosperál) az állami keretek között. A Szaharától délre elhelyezkedő afrikai országok többsége, de a posztszocialista országok némelyike sem tudja az öt alapvető értéket (vagy azok egy részét) biztosítani állampolgárai számára. Ezért aztán léteznek olyan nemzetközi politikaelméleti megközelítések, amelyek nem fogadják el az államok pozitív megítélését. Ezek az elméletek az államok által generált problémákra és a szuverenitás csorbításának hatalmi technikáira fókuszálnak. 2.5 Az államrendszer kialakulásának rövid áttekintése Mi, akik beleszülettünk az államrendszerbe, természetesnek tekintjük létét. Ugyanakkor semmi garancia nincsen arra, hogy az államok mindig is létezni fognak. Az állam társadalmi konstrukció, társadalmi szerveződés. Jellegzetességei, az állami szerveződésből származó előnyök és hátrányok a történelem során folyamatosan változtak, változnak. Az ember a történelem során az államok megjelenése előtt törzsi közösségekben, vagy olyan birodalmakban élt, mint amilyen a Római Birodalom is volt egykoron. Elképzelhető, hogy a jövőben létrejön majd egy olyan globális politikai rendszer, amely magasabb szinten tudja biztosítani az alapvető értékeket (és erősebb lesz érdekérvényesítésében), mint az államok. Az is előfordulhat, hogy egy ilyen globális központ átveszi az irányítást, függetlenül attól, hogy képes-e ezeket az értékeket szavatolni. A jövőt nem ismerjük, ugyanakkor az elméletek tükrében lehetőségünk lesz ezeket a folyamatokat megsejteni. Egészen a 16. századig nem beszélhetünk mai értelemben vett szuverén államokról. A modern államrendszer az elmúlt három évszázadban fejlődött ki. A történészek egy jelentős része szerint a szuverén államok létrejötte és fejlődése egybeesik a történelemnek azzal a korszakával, amelyben a tudomány, az írástudás, a városiasodás és az állampolgári jogok eddig nem látott fejlődésnek indultak. Nem lehet tudni, hogy véletlen egybeesésről van-e szó, vagy ha nem, akkor mi az ok-okozati összefüggés iránya. Vajon a fejlődés kényszerítette ki a modern államrendszer létrejöttét vagy fordítva: a modern államrendszer kialakulása volt az előfeltétele a fejlődésnek. Mindenesetre a modernitás és az államrendszer történelmi egyidejűségégének ténye általánosan elfogadott. A kiindulási pont. Természetesen a modern kor előtt is találunk példát szuverén államok létezésére. Az államok létrejötte egyidős az emberiség letelepedésével. Onnantól kezdve, hogy a törzsek letelepedtek, kijelölték területi határaikat, voltaképpen létrehozták saját államaikat. Az első példák ötezer évvel ezelőttig nyúlnak vissza. 6
Minden letelepedett politikai csoportosulás szembesült a hozzá területileg közel eső politikai csoportosulással való együttélés kihívásaival. Ahol ún. csoport jellegű kapcsolat alakult ki törzsek között, ott bizonyos időközönként felütötték fejüket az erőszakos vagy háborúszerű események: rivalizálás, viták, fenyegetések, megfélemlítés, beavatkozás egymás ügyeibe, megszállás, hódítás stb. De az esetek többségében a kapcsolat kölcsönös tiszteleten, együttműködésen, kereskedelmi kapcsolatokon alapult, és alapvetően békés jellegű volt. (Két középkori állam közötti távolságtartást a gyepűterület, a két állam közötti lakatlan és műveletlen terület szolgálta.) Jól látható, hogy ebben a praktikus megközelítésben is visszaköszönnek az alapelméletek fő értékei, alapfogalmai. (Realizmus – konfliktus, háború, biztonság; liberalizmus – szabadság, gazdasági együttműködés.) Az egymástól független csoportok közötti diplomáciai kapcsolatok gyökerei egészen Kr.e. 1390-ig nyúlnak vissza. Ekkor rögzítették az első formális szerződéseket két közösség között, míg a kvázi-diplomáciai kapcsolatok Kr. e. 653-ig nyúlnak vissza (Barber, 1979). Az egymástól politikailag független csoportosulások közötti kapcsolatok jelentik a nemzetközi politikaelmélet fő vizsgálódási területét. Ezen a ponton szükséges, hogy az államrendszernek egy előzetes definícióját adjuk: az államrendszer olyan politikai csoportosulások halmaza, amelyek önálló területtel rendelkeznek, nem állnak más, felsőbbrendű autoritás vagy hatalom befolyása alatt és bizonyos mértékű függetlenséget élveznek egymástól. A nemzetközi kapcsolatok e független csoportok kapcsolataiként értelmezhetőek. Az első államrendszernek a görög városállamok rendszerét tekinthetjük (Kr. e. 500100). Ezek az államok még nem feleltek meg a mai modern állam definíciójának. Apró városállamok voltak, amelyek közül kiemelkedett Athén, Spárta és Korinthosz. A görög államközi kapcsolatokból hiányoztak a diplomáciai elemek. Az államrendszer a közös nyelven és a közös valláson alapult, az államközi viszonyokat pedig inkább a nyers erő határozta meg, mint bármi más. A következő hosszú életű és jelentős szerveződésnek a Római Birodalom bizonyult (Kr. e 200-Kr. u. 500), amely behódolásra késztette a görög városállamokat is. A rómaiak ahelyett, hogy elismerték volna az általuk meghódított területeket, kolóniákat hoztak létre és Róma alá rendelték azokat. A meghódított területek számára két lehetőség kínálkozott: behódolni vagy fellázadni. A Római Birodalom vezetői ugyanakkor saját érdekeik képviseletére sikerrel használták fel a helyi eliteket és eredményesen alkalmazták az oszd meg és uralkodj taktikáját. Végül a Birodalom perifériáján élő közösségek fellázadtak, visszavonulásra késztették a rómaiakat, sőt, többször Rómát is feldúlták. A „barbár“ törzsek többszöri pusztítása – és a Római Birodalom önfelszámoló szerkezete – vetett véget a Birodalom létezésének. Egészen a 16. századig a birodalmi berendezkedés maradt az irányadó Európában és a világ más pontjain is. Nyugat-Európa a római katolicizmus alatt egységesült, míg Kelet-Európa és a Balkán a bizánci kereszténység alatt. Észak-Afrikát és a KözelKeletet az iszlám tartotta egyben, míg Kína közel 4000 éven keresztül olvasztotta egy birodalommá Kelet-Ázsia népeit. A középkorban a birodalmak közötti kapcsolatok jelentették a nemzetközi kapcsolatokat, de ezek a kapcsolatok a kommunikációs 7
nehézségekből és a közlekedés viszontagságosságából adódóan meglehetősen töredezettek voltak. A birodalmak között kevés kapcsolat köttetett. 2.5.1. Szétaprózódott középkori hatalmi struktúra Beszélhetünk-e nemzetközi kapcsolatokról a középkorban? Nem igazán. Viszont a középkori Európa hatalmi struktúrája nagyon sok tanulsággal szolgál napjaink hatalmi struktúrájának és a modern államrendszer kialakulásának megértéséhez. A középkori keresztény Európa inkább nevezhető birodalomnak mint államrendszernek. Léteztek ugyan államok, de minden állam a kettős hatalmi struktúra, a politikai és a vallási keretein belül működött. A politikai és a vallási struktúra egymás mellett, egymással párhuzamosan szervezte Európa közösségeit. A vallási struktúra – élén a pápával – gyakorolta a középkori európai társadalmak „spirituális“ vezetését, míg a világi struktúra – élén a császárral – a maga feudális berendezkedésével az anyagi hatalom letéteményese volt. A királyok és uralkodók ennek a rendszernek alárendelve gyakorolták hatalmukat, és csupán korlátozott függetlenséget élveztek. A középkori Európára a történészek szerint sokkal inkább jellemző volt a háborúskodás, a konfliktus és az erőszak, mint az újkorira, amely leginkább a területi körülhatároltság hiányából fakadt. Zajlottak ugyan vallási háborúk a kereszténység és az iszlám civilizáció között, de ezek száma és intenzitása elenyészett a királyságok és a helyi feudális csoportok között zajló belső háborúkhoz képest. Az erőszak alkalmazásának joga, és ezzel együtt a háború vezetésének joga nem tartozott kizárólagosan a király jogkörébe. Nem létezett a mai értelemben vett erőszakmonopólium intézménye. A fegyveres lovagok és követőik gyakran vívtak háborút egymás ellen. Hol a pápáért, hol a császárért, hol a királyért, hol saját magukért. A háborúk jobbára az igazságért zajlottak: háború a hűségért, az örökösödés kérdésének eldöntéséért, a törvényen kívüliek megbüntetéséért, az adósságok behajtásáért stb. (Howard, 1976) Tehát a háborúkat nem elsősorban területszerzés vagy a nemzeti érdek céljából vívták, hanem „igaz célokért”. A legfontosabb különbséget a középkori birodalmi felépítés és a modern államszerkezet között az értékek különböző szintű és rangú szervezetek általi garantálása jelentette. A biztonságot a helyi uralkodók és a lovagok szavatolták. A szabadságot nem az egyének szintjén értelmezték, hanem feudális uralkodók szintjén. Ők döntöttek arról, hogy az alájuk tartozók milyen rendszerben élnek, és mekkora szabadsággal rendelkeznek. A rend fenntartása a császár feladata lett volna, de a megvalósítást illetően rendkívül szűk korlátok közé kényszerült. Az igazságosság vagy a jogszolgáltatás biztosítása a feudális uralkodók és a vallási vezetők hatáskörébe tartozott. Különböző szintű bíróságok működtek az eltérő rangú emberek számára. A pápa egy-egy döntése két király közötti háborúban nagyban befolyásolta a háború kimenetelét. A papi vezetők tanácsadóként működtek a világi vezetők mellett. A jólét szoros kapcsolatban állt a biztonság fogalmával. Jobbára azon múlott, hogy az alacsonyabb rangú embereket (jobbágyok) mely földesúrhoz osztották be, és az a földesúr milyen szabályokat alkotott, vagyis mennyi munkát és terménybeszolgáltatást várt el a jobbágyoktól. 2.5.2. A hatalom koncentrálódik a modern államok létrejöttével 8
Mi változott a központi birodalomszervezésről a modern államrendszerre való áttérés során? Az értékek szavatolásának jogát monopolizálták a királyok. A világi irányítás levált a vallási struktúráról, pontosabban a vallás alárendelt szerepbe kényszerült. A király monopolizálta az erőszakszervezetet. Tehát behódolásra kényszerítette a helyi urakat és szembeszegült a császárral és a pápával. A király a belső rend és a külső fenyegetés elleni védelem kizárólagos biztosítójává lépett elő. Idővel a parasztok feudális uraktól való függése is csökkent, ahogyan a király alattvalójává váltak. Röviden és tömören a hatalom és a hatáskörök egy kézben, a király kezében összpontosultak. Ez az átalakulás jelezte a modern kor kezdetét. Létrejött a szuverén állam. A király megszilárdította a belső rendet, ugyanakkor a rivalizálás nem szűnt meg, csupán a királyságok közötti térbe helyeződött át. A modern államok és a köztük lévő nemzetközi kapcsolatok a harminc éves háborút lezáró vesztfáliai békével (1648) nyerték el hosszú évszázadokon át fennálló értelmezési keretüket. Ezen elvek még ma is érvényesek, még akkor is, ha kissé elhalványultak az államok a világgazdasági integráció hatására végbemenő szuverenitás-vesztésének köszönhetően. Ezek az elvek a következők: 1. Az államrendszerhez csatlakozó országok kölcsönösen elismerik egymás legitimitását és függetlenségét. 2. Az államrendszer csak Európára vonatkozik. Az európai államok azonos rendűnek, míg az azon kívül eső területek politikailag alacsonyabb rendűnek számítanak. (Ez az elv legitimálta a gyarmatosítás során az európai államok felsőbbrendűségét.) 3. Az európai államok egymás közti kapcsolatai a nemzetközi jog és a diplomáciai gyakorlat szerint szabályozottak. 4. A hatalmi egyensúlyra (balance of power) való törekvés szavatolja, hogy egyetlen állam se kerülhessen hegemón helyzetbe az államrendszeren belül. Ez azért szükséges, mert ebben az esetben a hegemón veszélyeztetné az első három pont teljesülését. Út a Vesztfáliai békéig és a mai modern államrendszer kialakulásáig. A harminc éves háború a protestáns Bohémiából indult 1618-ban válaszul II. Ferdinánd kísérletére, aki megpróbálta újjáéleszteni az egy vallású Római Birodalmat. Mivel az 1555-ös augsburgi vallásbéke szavatolta az “akié a föld, azé a vallás” gyakorlatot, ezért a protestánsok visszalépésként élték meg II. Ferdinánd kísérletét és háborút kezdeményeztek az augsburgi vallásbéke védelmében. A 30 éves háborúban végül a franciáknak és a svédeknek közös erővel sikerült megakadályozni a Habsburg uralkodót céljának megvalósításában: a NémetRómai Birodalom nem éledt újjá, helyette létrejött az európai államrendszer. A legnagyobb árat Németország fizette a modern államrendszer kialakulásáért. A német lakosság 30%-a odaveszett (a férfiak 50%-a, Brandenburg 50%-a) és 1648-ban a vesztfáliai békében - a francia államérdekkel összhangban - rögzítették Németország megosztottságát. A vesztfáliai béke fő kezdeményezője és kidolgozója Richelieu bíboros volt, az első államférfi. Az ő nevéhez fűződik az államérdek (raison d’etat) fogalmának megalkotása. Richelieu a francia államérdeket szem előtt tartva a cél szentesíti az eszközt alapon, ha kellett a protestánsokkal, ha kellett az Ottomán Birodalommal szövetkezett a katolikus Habsburg Birodalom ellensúlyozására.
9
2.5.3. Hatalmi egyensúly a modern államrendszerben A balance of power egészen hatékonyan működött napjainkig a nemzetközi politikában. - XIV. Lajost angol-holland szövetség szorította vissza. (Nem véletlen Belgium létrejötte sem, ugyanis az angolok abban voltak érdekeltek, hogy a La Manche csatorna túloldalán ne alakulhasson ki olyan hatalmi koncentráció, amely veszélyeztetné Anglia szuverenitását.) - Napóleont Anglia, Poroszország, Oroszország és Ausztria tartóztatta fel. - A napóleoni háborúkat lezáró békével vette kezdetét a nagyhatalmi egyensúlyozás eddigi leghosszabb és legsikeresebbnek tartott időszaka, az „Európai Összhang“ időszaka (1815-1914, the Concert of Europe). (Amit a történészek és a politikatudománnyal foglalkozó nemzetközi szakemberek a nemzetközi rendszer stabilitására nézve sikerként értelmeznek azt mi magyarok, mint az abban a korban a szabadságáért küzdő nemzet állampolgárai másképpen éljük meg.) - Németországot a második világháborúban az amerikai, szovjet és angol összefogás állította meg. - A Hidegháború, lezárultával egy új hegemón előretörése előtt nyitott ajtót, amely az új világrend (New World Order) megteremtését tűzte ki célul maga elé. - A 2008-as pénzügyi válság, és az elmúlt évek kudarccal felérő háborús félsikerei megtépázták Amerika vezető szerepét. Nagyon úgy tűnik, hogy a világméretű egyensúlyozás új korszakába lépünk. Kelet-Ázsia Kína (és Japán központtal), egy újjászervezett Oroszországgal, egy hanyatlófélben lévő nyugati civilizációval, feltörekvő Indiával, Brazília vezette Dél-Amerikával és bizonytalan helyzetű Közel-Kelettel. 2.6 A globális államrendszer és a világgazdaság kialakulása Míg az európaiak Európában létrehozták az államrendszert, amelyen belül hatalmi egyensúlyra törekedtek, addig a világ többi részét egymással versengve gyarmatosították. A Nyugat globális felemelkedése és fölénye alapvető fontosságú a nemzetközi kapcsolatok értelmezésében. A vesztfáliai békével sikerült mesterségesen egy olyan társadalmi szerveződést létrehozni, nevezetesen az államot, amely „méretgazdaságosnak” bizonyult a fejlődés szempontjából. Természetesen a fejlettebb társadalmi szerveződés nem mentesíti Európát a gyarmatosítás morális terhe alól. Az európaiak hosszú távú utazásra és szállításra alkalmas hajóikkal, haditechnikai és biológiai1 fölényükkel gyarmatosították az amerikai földrészt, Afrika és Ázsia partmenti vidékeit, erővel megnyitották Kínát és Japánt a világkereskedelem számára. Legutoljára a trópusi Afrikára és a Közép-Keletre került sor. 1
A Földközi tenger vidékén élő ember immunrendszere többek között annak köszönhetően, hogy együtt élt háziállataival és átélt súlyos, részben az éghajlatból adódó járványokat, sokkal ellenállóbb volt az új járványokkal szemben, mint Amerika őslakosainak immunrendszere. A gyarmatosítók az őslakosok betegségekre való fogékonyságát sok esetben - dokumentáltan is kihasználták. Előfordult, hogy kórházi betegekről lehúzott, hímlővel fetőzött pokrócokat ajándékoztak az indián törzsfőnököknek.
10
Az európai államok gazdasági és politikai imperializmusa (gyarmatosítása, birodalomépítése) során tehát fokozatosan bevonták a nemzetközi rendszerbe az egész világot. Az imperializmusnak öt megkülönböztethető és az államrendszer kialakulása szempontjából fontos vonása volt. (1) Európa államai, ha úgy kívánta érdekük szövetséget kötöttek az őslakosokkal. (2) Az európai államok a leigázott és gyarmatosított területeket alárendelt státuszban csatolták saját birodalmaikhoz. (3) Ezek a kiterjedt gyarmatok nagymértékben hozzájárultak Európa gazdagodásához, anyagi felemelkedéséhez. Más szóval Európa anyagi felemelkedése a gyarmatok természeti és emberi erőforrásainak kihasználásán alapult. (4) Néhány gyarmat európai telepesek irányítása alá került, akik megpróbálták kivívni függetlenségüket gyarmatosítóiktól. Ez először az amerikai forradalom idején sikerült a 18. század végén, ami aztán bár lassan, de elindította az európai államrendszer átalakulását európaiból nyugati államrendszerré. (5) Egészen a 20. század elejéig, de inkább a második világháború végéig sem érdek, sem szándék nem mutatkozott a nyugati hatalmak részéről arra, hogy a nyugati államokon kívül más társadalmi szerveződéseket is elismerjenek velük egyenrangú, szuverén államnak. Az államrendszer globalizációjának első fázisa a 19. századra tehető. Ekkor a nyugati államok rákényszerítették saját politikai játékszabályaikat azokra az államokra, amelyeket nem gyarmatosítottak. Az Ottomán Birodalomra, Japánra és Kínára. Az államrendszer globalizációjának második fázisa a második világháború utánra tehető, amikor a gyarmati státuszban lévő kolóniák az európaiak és amerikaiak által hirdetett olyan eszmék, mint az önrendelkezés jegyében szembefordultak gyarmatosítóikkal. 1947 után Afrika és Ázsia gyarmatainak többsége csatlakozott az ENSZ-hez. Az államrendszer globalizációjának az utolsó fázisa Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlásával zárult le. Ezzel létrejött a közel 200 államot számláló modern államrendszer. Az így létrejövő államrendszer ugyanakkor sokkal heterogénebb, mint a vesztfáliai béke utáni nagyhatalmi Európa. A problémák is szerteágazóbbak, ami nagy kihívást jelent a nemzetközi politikaelmélettel foglalkozó kutatók számára. A szerteágazó problémák pedig különböző megközelítéseket igényelnek. Ez adja a létjogosultságát a különböző elméleteknek. 2.7 A nemzetközi politikaelmélet és korunk változó államrendszere Kizárólag az államrendszerből kiindulni a nemzetközi kapcsolatok elemzésekor kissé sarkos megközelítés. Ez az egyik szélsőséges nézőpont. A másik szélsőség az a megközelítés, amely minden határokon átívelő emberi kapcsolatot a nemzetközi politika vizsgálódásának középpontjába állít. Mégis, minden alapvető elmélet (realista, liberális, nemzetközi társadalom, strukturalista) valahogyan viszonyul az államrendszerhez, ezért tekinthetjük az államrendszert kiindulási pontnak. Minden elmélet elfogadja a szuverén állam és az államrendszer alapdefinícióját még akkor is, ha másképpen is értelmezi. A következőkben megpróbáljuk leegyszerűsíteni az államok felépítését azokra a dimenziókra, amelyek a nemzetközi politikaelméleti irányzatok számára jelentőséggel 11
bírnak. Az első dimenziót tekintve az államnak létezik egy belső aspektusa és egy külső arculata. Belső aspektusból (internal aspect) az államot a kormányával azonosítjuk. Az állam belső szerkezetének elemzése a kormány és a társadalom kapcsolatára vonatkozik: hogyan „irányítja“ a kormányzat a társadalmat, melyek hatalmának az eszközei és miből táplálkozik a legitimációja. Hogyan kezeli az állampolgárok és társadalmi csoportok elvárásait, észrevételeit, milyen elvek mentén szabályozza a nemzetgazdaságot és így tovább. Az Anthony Downs féle racionális demokrácia elmélet ezt a belső aspektust vizsgálja. Külső aspektusból az állam nem csupán a kormánnyal azonos, hanem az állampolgárok által benépesített területet, országot értjük alatta, amelynek része a kormány és a társadalom. Az állam külső kapcsolatainak elemzése alatt pedig azokat az államközi kapcsolatokat értjük, amelyek megmutatják, hogy a kormányok és a társadalmak hogyan viszonyulnak egymáshoz (pl. szlovák-magyar kormány és társadalom), milyen viselkedési szabályok, nemzetközi egyezmények szolgálnak az államközi kapcsolatok alapjául, milyen külpolitikákat alkotnak az egyes kormányzatok, milyenek a nemzetközi intézmények, és az egyes állampolgárok hogyan érintkeznek egymással. (Kína például tiltja (korlátozza) állampolgárai számára a facebook használatot). A második dimenzió a külső aspektust bontja tovább két tágan értelmezett kategóriára. Az egyik a „jogi“ államiság („juridical“ statehood), a másik a tapasztalati államiság (empirical statehood). A jogi államiság definíciója szerint minden olyan állam rendelkezik a jogi államiság kritériumával, amely alkotmányosan független (constitutionally independent) és a többi állam által elismert (recognized). Az alkotmányos függetlenség azt jelenti, hogy más államoknak nem áll fenn törvényes követelésük a helyi hatalomgyakorlást illetően. Az elismertség pedig azt jelenti, hogy az államrendszer szereplői elismerik az államot mint szuverén és független államot és elismerik a nemzetközi szervezetekhez (pl. ENSZ) való csatlakozásuk jogát, valamint mindazon nemzetközi jogokkal való rendelkezésüket, amelyek a modern államrendszerben részt vevő államokat megilletik. Nem minden ország rendelkezik „jogi“ államisággal. (Quebec Tibet, Kurdisztán, Tajvan.) A nemzetközi rendszer napjainkban nem szívesen fogad sorába újabb államokat. Mindez elsősorban a sok- vagy többnemzetiségű nagyhatalmak aggodalma miatti elhatárolódásból fakad. Ugyanis a kivételes függetlenségi törekvések támogatása egy, a nagyhatalmakat gyengítő lavinát indíthatna el. Természetesen a nagyhatalmak egymással szemben megpróbálják alkalmazni ezt a fegyvert (a Szovjetunió felbomlása, vagy Tibet vagy Tajvan kérdése), de ezt inkább csak rejtett mechanizmusokon keresztül teszik. Nyíltan csak akkor vállalják egy-egy ország feldarabolását, ha az nem jelent túlságosan nagy nemzetbiztonsági és rendszerbiztonsági kockázatot (pl. beavatkozás Jugoszláviában). A tapasztalati államiság erősebb fogalom. Egy országot akkor tekintünk erősnek, ha a „jogi“ államiság feltételein túlmenően hatékony politikai intézményekkel rendelkezik, gazdasága erős és nemzete egységes. A tapasztalati államiság követelményeinek eleget nem tevő államokat kvázi államoknak (quasi-states) nevezzük. Minden nagyhatalom (strong power) erős állam, de nem minden erős állam nagyhatalom. Az 12
államrendszert e szerint a felbontás szerint a következőképpen rendszerezhetjük. (NPE_államok jegyzet 36. Ábra) Miután megismerkedtünk az állam definíció nemzetközi politikaelméletek által fontosnak tartott dimenzióival, lássuk, hogy az egyes elméletek miként vélekednek az államokról. A realisták szerint csak az erős államok és azokon belül is csak a nagyhatalmak számítanak a nemzetközi rendszer történései szempontjából. A Harmadik Világ államai szerintük marginálisnak tekinthetők. A liberálisok és a nemzetközi társadalom képviselői a kvázi államok problémáit alapvető fontosságúnak tekintik az államrendszer szempontjából, amelyek megfontolásra érdemes kérdéseket vetnek fel a nemzetközi rend és igazságosság minőségét, valamint a szabadságjogokat illetően. A nemzetközi politikai gazdaságtan egyes képviselői, különösen a neomarxisták (vagy más néven strukturalisták) a gyenge államok problémáit a centrum-periféria kapcsolatok hierarchikusságára vezetik vissza. Szerintük a fejletlen államok nem egyszerűen fejetlenek (undeveloped), hanem tudatosan alulfejlesztettek (underdeveloped). A Harmadik Világ országainak fejletlenségéért a fejlett világot teszik felelőssé. Szerintük a világgazdaság egységes rendszerében a fejlett országok technológiai és pénzügyi előnyükkel visszaélve kihasználják a fejletleneket. Véleményük szerint a fejletlen országok jogi egyenlőségére és politikai függetlenségére való hivatkozás alig több egy a lényeg elrejtésére tett gyenge kísérletnél. Felmerül a kérdés, hogy vajon van-e különbség a gyarmati státusz és a Harmadik Világ országai között? Történt-e változás azáltal, hogy ezek az országok részévé váltak a nemzetközi államrendszernek? A helyes válasz: attól függ. A realisták szerint nincs különbség, hiszen a gyenge államok földrajzi határait valamint politikai és gazdasági rendszerét úgy alakították, hogy az a nagyhatalmi érdekeket szolgálja. A liberálisok és a szociálkonstruktivisták (velük később foglalkozunk) szerint igenis van jelentősége a gyarmatok átalakulásának, és a nemzetközi államrendszerbe való integrálódásuknak, hiszen így problémájuk az államrendszer belső problémájaként jelentkezik, és sokkal inkább a döntéshozók fókuszában áll, mintha egy szuverén gyarmatosító belső ügyeként jelentkezne. Ehhez adódik még hozzá, hogy a nyugati világban végbement társadalmi és kulturális változások érzékenyebbé tették állampolgáraikat a harmadik világ problémáira. Lényegében ez a kulturális átalakulás vezetett a dekolonizációs és anti-rasszista mozgalmak megerősödéséhez, valamint a gyarmati rendszer felszámolásához. Az államrendszer átalakulása ugyanakkor nem csupán okozata a kulturális és technológiai változásoknak, hanem oka is egyben. Egyfajta oda-vissza érvényes okokozati összefüggés figyelhető meg az államrendszer alakulása és a technológiai, politikai, tudományos, gazdasági, oktatási, kulturális fejlődés között. Az államrendszer, amelyben az államok versengtek egymással a dominanciáért vagy éppen a hatalmi egyensúly fenntartásáért, kiváló környezetnek bizonyult a gazdasági és technológiai fejlődés szempontjából. A nemzetközi politikaelmélettel foglalkozó kutatók szerint Európa elmúlt évszázadokra jellemző technológiai és gazdasági 13
fölénye nagy részben az államrendszer által biztosított inspiráló versenykörnyezetnek tudható be. A közeljövő nagy kérdése, hogy hogyan reagál az államrendszer az őt érő kihívásokra. Hogy csak néhányat említsünk: egyre bővülő kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok, a multinacionális vállalatok térnyerése, privatizáció, NGOk tevékenységi körének bővülése, határokon átnyúló környezetvédelmi kihívások, természeti erőforrások szűkössé válása. A múltból extrapolálva válaszolhatnánk úgy is, hogy az államrendszer már így is számtalan, a létét veszélyeztető kihívást átvészelt, miért ne vészelhetné át ezeket az új kihívásokat is. A jelen nagy kérdése, hogy milyen lesz a jövő nemzetközi politikai rendszere, vagyis milyen a jelen politikai rendszere, és milyen irányt vesznek az államok szuverenitását jelentős mértékben meghatározó folyamatok.
14
