1896-ban megjelent magyar könyvek. Abai Ottó. Hulló levelek. Költemények. (K. 8-r. 158 1.) Selmeczbánya^ 1896. Joerges Ág. özv. és fia. 1 írt. Abonyi Árpád. Bosnyák novellák. (8-r. 246 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. 1 írt 60 kr. Ábrányi Kornél. Régi és uj nemesek. L d .: Athenaeum olvasótára. IV. 4. Á brányiné-Katona Clementin. Földön és föld felett. Tárczák. (8-r. 248 1.) Budapest. 1896. Athenaeum. 1 frt 50 kr. Acsády Ignácz. A jobbágy adózás 1577— 1597-ben. L d .: Érteke zések a történeti tud. köréből. XVI. 8. Adorján Gyula. A biliárdjáték könyve. 300 a szöveg közé nyomott ábrával. (N. 8-r. 246 1.) Budapest, 1896. ((Könyves Kálmán». Vászonba kötve 3 frt. A ho János. Forgácsok. Forditotta Popini Albert. (8-r. 213 l.j Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt 20 kr. Alapi Gyula. Ásszonyok. Tizenhárom elbeszélés. (8-r. 137 1.) Budapest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 20 kr. Álarcon Péter. A botrány. Regény. Ld. : Olcsó könyvtár. 364. Albert József. Ünnepi beszéd a pozsonyi kir. kath. főgymnasium, ág. hitv. ev. lyceum, m. kir. állami főreáliskola és a kereske delmi akadémia közös ezredévi ünnepségén. (8-r. 8 1.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. 20 kr. Albrecht János. Német nyelvtan. Közép- és polgári iskolák, kereskedelmi középiskolák, akadémiák és tanitóképezdék hasz nálatára. Második javitott, lényegében változatlan kiadás. (8-r. 116 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. 60 kr. — Német olvasókönyv. Gyakorlatokkal és nyelvtannal. I. kötet. A gymnasiumok III. osztálya számára. Harmadik javitott, lényegében változatlan kiadás. (8-r. 204 1.) Pozsony, 1896. U. o. 1 frt 10 kr. Áldásy Antal dr. Az 1409. évi cividalei zsinat története. (8-r. 64 1.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. 60 kr. — A nyugoti nagy egyházszakadás története VI. Orbán haláláig. 1378 -1389. (N. 8-r. XXV . 566 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Férd. 3 frt— Az 1707. évi ónodi országgyűlés története. A m. t. Akadémia által Vitéz-díjjal jutalmazott pályamunka. (8-r. 157 1.) Budapest, 1896. U. o. 1 frt 50 kr. Áldássy József. A követek területenkívülisége. (8-r. 118I.) Bpest, 80 kr. 1896. Pfeifer Férd. Magyar könyvker. egyl. évkönyve VII. évf.
I
2
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
Államszámviteltan kérdésekben és feleletekben. Államszámviteltani példák, tekintettel a kettős könyvvitelre. Összeállí totta Qnestor. (8-r. 144 1.) Budapest, 1897. Politzer Zsigmond. 1 frt 20 kr. Állatorvosi zsebnaptár 1897. évre. Szerkesztette Monostori Károly. X. évfolyam. Schwenszky Ármin arczképével. (16-r. 226 1. és napló.) Budapest, 1896. «Könyves Kálmán». Vászonba kötve 1 frt 50 kr. Állatos képes könyv. Elpusztithatlan képeskönyv kis gyerme kek számára. (4-r.) Budapest, 1896. Eggenberger. 1 frt 80 kr: Almanach, magyar tud. Akadémiai polgári és csillagászati nap tárral. MDCCCXCVII-re. (8-r. 247 1.) Budapest, 1897. Akadé mia 1 frt. Almási Balogh Loránd. A komédiásnő. Vigjátéic 1 felvonásban. (8-r. 47 1.) Budapest, 1896. Deutsch Zs. és Társa. 50 kr. Alpha-Omega. Államszámviteltan. L d .: Jo g i ismétlő könyvek gyűjte ménye. XXIII. Ambrozovics Béla. A tudomány érdekében. (8-r. 53 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 30 kr. — A technikus kérdéshez. (8-r. 30 1.) Budapest, 1896. U. o. 30 kr. Ambrus Zoltán. Szeptember. Regény. (8-r. 168 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. 1 frt. Amerikai nők. Rajzok és elbeszélések. L d .: Ölesó könyvtár. 221—223. Ámor és Hymen vagy a szerelem könyve. Jegyesek és házasoknak Írott tapasztalati útmutató, (ió r . 70 1.) Bpest, 1896. Kun S. 50 kr. Anatol Francé. A rózsafa bútor. Beszély. L d .: Olcsó könyvtár. 363. Andrássy Gyula gróf. Az 1867-iki kiegyezésről. (N. 8-r. 446 1.) Budapest 1896. Franklin-Társulat. 2 Irt. Andreánszky Jenő. Katonásan. L d .: Műkedvelők színháza. 15. Angermayer Károly ifj. PressburgerZeitung története. (K. 8-r. 24 1.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. 45 kr. Apponyi Albert gróf beszédei. 2 kötet. 1872—1895. Második kiadás. (8-r. XI. 738, 759 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 6 frt. Arany János balladái Zichy Mihály rajzaival. Royal folio, fac simile kiadás. Vlí. Zács Klára. 5 szövegrajzzal. (3 lap.) Buda pest, 1896. Ráth Mór 3 frt. — Ugyanaz. VIII. Hidavatás. 1 albumlappal és 5 szövegrajzzal. (4 lap.) Budapest, 1896. U. o. 3 frt 60 kr. — Ugyanaz. IX. Ünneprontók. 1 albumlappal és 4 szövegrajzzal. (3 lap.) Budapest, 1896. U. o. 3 frt 60 kr. — Ugyanaz. X. Török Bálint. 16 szövegrajzzal. (5 lap.) Budapest, 1896. U. o. 4 frt 50 kr. — Balladái Zichy Mihály rajzaival. Royal-folio, facsimile kiadás. Tartalma : A walesi bár dók, — V. László. — Bor vitéz. — Mátyás anyja. — Ágnes asszony. — Tetemre hívás. — Zács Klára. — H id avatás. — Török Bálint. — Ünneprontók. (Ivrét 107 szövegrajz
és 7 albumlap.) Budapest, 1896. Ráth Mór. Diszkötésben és disztokban 36 frt. — Ugyanaz. II. kötet. Tartalma: Zács Klára. — Hidavatás. — Török Bálint. — Ünneprontók. (Ivrét 70 szövegrajz és 4 albumlap.) Budapest, 1896. U. o. Diszkötésben és disztokban 18 frt.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
3
Arany János. Ószikék. Második kiadás. (i6~r. X. 124 L és 1 melléklettel.) Budapest, 1896. U. o. 90 kr. — Buda halála. L d .: Ráth Mór iskolai kiadásai. X. Ardai Ignác és Exner Kornél dr. Magyar jövedéki büntetőjog a jövedéki kihágások és a jövedéki büntető eljárás kézikönyve. Pénzügyi közegek, birák és ügyvédek számára. (8-r. 351 1.) Budapest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. 2 frt 50 kr. Arnóthi. Isten. (K. 8-r. 27 1.) Eger, 1896. Blay István. 20 kr. Árpád népe. Képek Magyarország ezer esztendős múltjából. Ld : Filléres könyvtár, 25.
Áruforgalma a magyar korona országainak 1895. január—decz. havi. A kereskedelemügyi magyar kir. miniszter rendeletéből szerkeszti és kiadja az országos magyar kir. statisztikai hivatal. (N. 8-r. 76 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 50 kr. Asbóth János. Korunk uralkodó eszméi. Ld. : Értekezések a társa dalmi tud. köréből. XI. 11. Asboth Sándor dr. A szerves chemia rövid összefoglalása. Ld. : Egyetemes ismeretek tára. 5. Athenaeum olvasótára. IV. évf. 1 —24. kötet. (8-r ) Budapest, 1896. Athenaeum. Egy—egy kötet vászonba kötve 50 kr. 1—3. kötet. Daudet Alphonse. A kápolna. Regény 3 kötetben. Forditotta Fái J. Béla (156, 108, 127 1.) 4. kötet. Mendes Catulle. Tavaszi románcz. Ford. Malonyay Dezső. (168. 1.) 5—6. kötet. Ábrányi Kornél. Régi és uj nemesek. Regény. 2 kötet. (216, 242 1.) 7—8. kötet. Donászy Ferencz. Anarkalli. Regény két kötetben. (i75, i47 1.)
9, kötet. Sziklay János. A szerelem apostolai. Regény. (173 1.) 10— 12. kötet. Fothergill Miss. A rokonok. Angol regény. Forditotta Zichy Camilla. 3 kötet. (336, 268. 1.) I3. kötet. Verga Giovanni. A király-tigris. Olaszból forditotta Virág Gyula. (139 1.) 14— 15. kötet. Prévost Marcel. Lemondás. Regény 2 kötetben. Forditotta R. A. (148. 156 1.) 16— 17. kötet. Theuriet André. Becsvágyból. (Michel Verneuil.) Regény, forditotta Szász Károly. Második kiadás. (311 1.) 18. kötet. V értesi Arnold. Mindhiába. Regény. (142 1.) 19—20. kötet. Bourget Paul. Bűnös szerelem. Regény 2 kötet ben. Forditotta Cserhalmi H. Irén. (174. 186 1.) 21—22. kötet. Csengey Gusztáv. A vadonban Regény. Második kiadás. (304, 298 1.) 23 — 24. kötet. Bartók Lajos. A szemfényvesztők. Regény. (135, 140 L). — Ugyanaz. V. évfolyam. 1— 10. kötet. (8-r.) Budapest, 1896. Athenaeum. Egy-egy kötet vászonba kötve 50 kr. 1—3. kötet. Bourget Pál. Végzetes idyll. Regény 3 kötetben, forditotta Cserhalmi H. Irén. (184, 186, 180 1.) 4. kötet. G yarm athy Zsigáné, Régi urak uj parasztok. Elbe szélések. (159 1.). 5—6. kötet. Csernysevsky N. G. Mit tegyünk. Regény. 2 kötet. Olaszból forditotta Sasvári Ármin. Második kiadás. (2c6, 150 1.)
1
4
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 18 9 6 ,
Athenaeum olvasótára. 7—8. kötet. Vértesi Arnold. Az ugaroskarádi közbirtokosság. Regény. 2 kötet. (167, 155 1.) 9. kötet. Erdélyi Gyula. Szegény Dezső. Regény. (157 1.) 10. kötet. Edwardes Anna. A kalandornő. Angolból fordította Székely Irén. (260 1.) Athenaeum nagy képes naptára az 1897-iki közönséges évre. Hivatalos adatok alapján dolgozott tiszti czimtárral. Harmincznyolczadik évfolyam. (N. 8-r. 160., 239, XVII. 1.) Budapest. 1896. Athenaeum. Kötve 1 írt. — Kis képes naptára az 1897-iki közönséges évre. Hatodik évfolyam. (N. 8-r. 160., XVII 1.) Budapest 1896. U. o. 50 kr. — Magyar földművelők naptára az 1897-iki közönséges évre. Hasznos és mulattató képes kalendárium. Ötödik évfolyam. (N. 8-r. 68, XVII. 1. Budapest, 1896. U. o. 30 kr. — A magyar iparos képes családi naptára az 1897. közön séges évre. Képes kalendárium sok és változatos olvasmány nyal. Szerkesztette Székely Huszár. (N. 8-r. 80, XVII 1.) Buda pest, 1896. U. o. 40 kr. — Kalandos mese naptára az 1897-iki közönséges évre. Valódi képes népnaptár, olvasmányokkal, verssel stb. Szerkesztette Székely Huszár. Ötödik évfolyam. (N. 8-r. 32, XVII 1.) Buda pest, 1896. U. o. 20kr. —- Kossuth naptára az 1897. közönséges évre. Képes kalendárium sok mulattató és hasznos olvasmánynyal. Szerkesztette Székely Huszár. Hatodik évfolyam. (N. 8-r. 64, XVII lap.) Budapest, 1896. U. o. 30 kr. — Magyar közigazgatási kaiéndáriom az 1897-iki közönséges évre. Hivatalos adatok alapján dolgozott tiszti czimtárral. Hato dik évfolyam. (N. 8-r. 40, 239, XVII 1.) Budapest, 1896. U. o. Kötve 70 kr. — Petőfi naptára az 1897-iki közönséges évre. Válogatott bő szépirodalmi tartalommal és számos képpel. Hatodik évfolyam. (N. 8-r. 64, XVII 1.) Budapest, 1896. U. o. 30 kr. — Tárczanaptára az 1897. közönséges évre. (32-r.) Budapest, 1896. U. o. 20 kr. — Zónanaptára az 1897-iki viczinális esztendőre. Szerkeszti és vasúti czimborái-, vidám pasazsérjainak ajánlja Pokrócz Adám. Számos képpel. Hatodik évfolyam. (N. 8-r. 48, XVII. 1.) Buda pest, 1896. U. o. 25 kr. Augier Emil. Gábriellé. Ld. Olcsó könyvtár. 366. — A Fourchambault-család. L d .: Olcsó könyvtár. 264—266. Az én újságom. Képes gyermeklap. Szerkeszti Pósa Lajos. 1896. I. kötet. (K. 4-r. 436 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. Kötve 2 frt 50 kr. — Ugyanaz. 1896. Második kötet. (K. 4-r. 437—828 1.) Budapest, 1896. U. o. Kötve 2 frt 50 kr. Badics Ferencz dr. Magyar olvasókönyv. II. kötet. A középisko lák II. osztálya számára. (8-r. 241 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. Kötve 1 frt 40 kr. Baintner Hugó dr. Az avatkozás. Tanulmány a polgári perjog köréből. (8-r. 270 1.) Kassa, 1896. Mildner Ferencz. 2 frt. Baján Mihály. Redők az élet ábrázatáról. Tárczák és rajzok. (8-r. 147 1.) Losoncz 1896. (cKármán»-féle könyvkereskedés. 1 frt.
m agyar
k ö n y v je g y z é k
1896.
5
Baján Mihály dr. László főherczeg élete és halála. (16-r. 127 1.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. Kötve 60 kr. Bakó János dr. Stubnya gyógyfürdő és hévforrásai Turócz vár megyében (8-r. 40 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 50 kr. Baksay Dániel. Mennyei szövetnek. Vallásos olvasó- és ima könyv. (N. 8-r. 653. 1 ) Debreczen, 1896. Telegdi K. Lajos. Kötve 2 frt. Baksay Sándor. Gyalog-ösvény. Elbeszélések. 3 kötet. Kiadja a Kisfaludy-társaság. (243, 208, 270 1 ) Budapest, 1896. FranklinTársulat. Vászonba kötve 3 frt. Balassa József. Magyar olvasókönyv felső kereskedelmi isko lák használatára. Ili. kötet. A felső (III.) osztály használatára. (8-r. 232 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 50 kr. Bálint Imre. Valuta. Bimetallizmus. (8-r. 47 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 50 kr. Balló Mátyás. Budapest székes főváros vegyészeti és tápszervizs gáló intézetének évkönyve. 1895. (4-r. 274 1.) Budapest, I896. Ifj. Nagel Ottó bizom. 2 frt. Balogh Arthur. Tanulmányok az alkotmánypolitika köréből. (8-r. 150 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. 1 frt 50 kr. — Parlamenti reform. Tanulmányok a törvényhozó szerv meg javítását czélzó reformeszmék lényege felett. (8-r. 96 1.) Buda pest 1896, U. o. 80 kr. Balog István. Húsz esztendő. (1875— 1895.)Költemények. (N. 8-r. 463 1.) Budapest, 1896. «Könyves Kálmán». 3 frt. Bamberger Béla, Bernát István, Farbaky István, Földes Béla, Gaal Jenő, Mandelló Károly, Matlekotdts Sándor, Pólya Jakab és Szabó Jenő. Gazdaság-politikai tanulmányok. A magyar közgazdasági társaság millenáris emlékkönyve. (8-r. 245 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 80 kr. Bán Zsigmond. Az út, az igazság és az élet. (32-r. 126 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt. Bánó Jenő. Mexikó és utazásom a Trópusokon. Számos képpel (4-r. 204 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 2 frt 50 kr. Bányay Géza. A «kék golyó» családja. Ld. : Koszorú. 29. — Géza. Ilonka. Ld. : Koszorú . 17. Bárdi Ödön. A titkár. Ld. : Műkedvelők szinműtára és monologok gyűjteménye.
7
.
— Ödön. Parasztszerelem. Ld. : 'Műkedvelők szinműtára és monologok gyűjteménye.
6
.
Barna Ignácz dr., Beck Hugó dr., Nagy Ferencz dr. és Ágos ton József. A magán-biztositási vállatokról szóló törvényjavas lat. (8-r. 67 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Férd. 4.0 kr. Baróti Lajos dr. Ezer év. Képek a magyar nemzet történetéből. Az ifjúság számára. (8-r. 138 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert, Kötve 1 frt. — Lajos dr. és Csánki Dezső dr. Magyarország története. Polgári és felsőbb leányiskolák számára. Térképekkel és illusztrácziókkal. Harmadik, lényegében változatlan kiadás. (8-r. 169. 1.) Buda pest, 1896. U. o. 1 frt. Vászonba kötve 1 frt 20 kr. — Magyarország története. Térképekkel és illusztrácziókkal. Har madik lényegében változatlan kiadás. Gyémánt kiadás . (32-r.. Budapest, 1896. U. o. Vászonba kötve 1 frt 20 kr)
6
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
18 9 6 .
B arth a Mór. Emlékezés gyakorló lelkészi pályámra. (8-r. 138 1.) Debreczen, 1896. Csáthy Ferencz. 2 írt. B a rtók György dr. Bibliaiismertetés. A gimnáziumok I. és II.. osztálya számára. Második kiadás. (8-r. 109 1.) Nagy-Enyed, 1896. Cirner és Lingner. 75 kr. — Bibliai elbeszélések elemi népiskolák számára I. rész. Ó-szövet ségi elbeszélések. (8-r. 86 1.) Nagy-Enyed, 1896. U. o. Kötve 35 kr. — Bibliai elbeszélések elemi és népiskolák számára. II. r. Uj-szövetségi elbeszélések. (8-r. 66 1.) N.-Enyed, 1866. U. o. Kötve 35 kr. B artók Jenő dr. Jézus gondolatai az Isten országa jövőjéről. Tanulmány az újszövetségi irásmagyarázat köréből. (8-r. 92 1.) Debreczen, 1896. Telegdi K. Lajos. 80 kr. B artók Lajos. A szemfényvesztők Ld. : Athenaenm olvasótára. IV. 24—25. B artos Fülöp és C h ov an csá k István dr. Franczia nyelvtan és olvasókönyv iskolai és magánhasználatra. I. rész. (Noel K. fran czia nyelvtan I. rész.) Kilenczedik (az uj átdolgozás szerint 4-ik) kiadás. (8-r. 174, XII 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt. Kötve 1 frt 20 kr. — Franczia olvasókönyv és szógyűjtemény. A felső kereskedelmi iskolák alsó osztálya számára. Az uj tanterv értelmében. (8-r. 33, XII 1.) Budapest, 1896. U. o. 30 kr. B artos Fülöp és M atyéka Károly dr. A franczia kereskedelmi levelezés módszeres tankönyve. Felső kereskedelmi iskolák számára és magánhasználatra. (8-r. III, 163, XVI 1.) Budapest, 1896. U. o. 1 frt 20 kr. B á th ory Nándor. Növénytan a polgári fiúiskolák, polgári leány iskolák és az elsőrendű felsőbb leányiskolák számára. Ezen iskolákra előirt tantervek nyomán. Harmadik, lényegében vál tozatlan kiadás. 1 gyümölcstáblával és 225 ábrával. (8-r. VI. 190 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt. Kötve 1 frt 25 kr. B attlay Imre. A büntető kísérlet és a bevégzés. (N. 8-r. 509 1.) Kassa, 1892. Grill Károly bízom. 5 frt. — A magyar büntető törvénykönyv a dolus és culpa tana szem pontjából. (8-r. 75 1.) Kassa, 1872. U. o. 60 kr. — A végszükség joga. (8-r. 70 1.) Kassa, 1881. U. o. 50 kr. — A jogos védelem. (8-r. 124 1.) Kassa, 1882. U. o. 60 kr. Baum garten Izidor dr. A vád határozatáról, tekintettel a bűn vádi eljárás javaslatára. (8-r 60 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Ferdinánd. 20kr. B azilli, G hislansoni és Sara. Olasz beszélyek. Ld. : olcsó könyvtár. 261—263. Bebel Ágost Ferdinánd. A nő és a szoczializmus. A nő a múltban, jelenben és jövőben. A német eredeti 25-ik kiadása után fordí totta több elvtárs. (8-r. 543 1.) Budapest, 1896. Schenk Ferencz 1 frt 50 kr. B écsy Márton és Prilisauer Adolf. A kaposvári m. kir. állami főgymnasium története. 1806 — 1895. (N. 8-r. 328 1.) Kaposvár, 1896. Hagelman Károly. 2frt. B edőh ázi János. Tréfás történetek. (8-r. 190 1.) M.-Vásárhely, Reichardsperg József. 1 frt 50 kr. B eke Antal. Az erdélyi káptalan levéltára Gyulafehérvárit 3 füzet. (8-r. 308 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 3frt
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
7
Békefi Rémig dr. A czisztercziek középkori iskolázása Párisban. L d .: Értekezések a történeti tud. köréből. XVI. 11 frt, B ék ésy Károly. A választási rendszerről. (8-r. 92 1 ) Budapest. 1896. Stein János. 60 kr. Beksics Gusztáv. A magyar faj terjeszkedése és nemzeti konszolidácziónk, különös tekintettel a mezőgazdaságra, birtokviszo nyokra és a népesedésre. (8-r. 98 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 1 frt. B eksics Gusztávné. Álmatlan éjszakák. Versek. (16-r. 127 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. Vászonba kötve 60 kr. Diszkötésben 1 frt 20 kr. Belgyógyászat kézikönyve. Szerkesztik Bókay Árpád dr., Kétli Károly dr. és Korányi Frigyes dr III. kötet. Emésztési szervek betegségei. A szöveg közt számos ábrával és egy tábla-mellék lettel. (N. 8-r. 1053. XXIII. 1.) Budapest, 1896. Dobrowsky és Franké. 10 frt 50 kr. Belohorszky Gábor. Evangélikus konfirmandusok könyvecskéje. Második bővített kiadás (K. 8 r. 32 1.) Budapest, 1896. Hornyánszky Viktor. 20 kr. Benczúr Béla. A művészi ipar és decorativ művészetek stiltana. Képzőművészek, rajztanárok, műiparosok részére technikai, ipar iskolai, valamint magánhasználatra. (N. 8-r. 343 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 5 frt. Díszes vászonkötésben 6 frt. Benedek Elek. Testamentum és hat levél. (16-r. 126 1.) Buda pest, 1896. Singer és Wolfner. 80 kr. Vászonba kötve 1 frt 50 kr. — Magyar mese- és mondavilág. Ezer év meseköttése. Negyedik kötet. Széchy Gyula szövegrajzaival. (8-r. VI. 480 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. Vászonba kötve 3 frt. — Ugyanaz. Ötödik kötet. Széchy Gyula szövegrajzaival. (8-r. 504 1.) Budapest, 1896. U. o. Vászonba kötve 3 frt. — Hasznos olvasmányok. L d .: Iparosok olvasótára. II 2—4. Benedek Sándor és Róka József. Az ital-, fogyasztási- s ital mérési adók és az állami italmérési jövedék jogtana. A boritaladó, a czukorfogyasztási adó, a husfogyasztási adó, a söritaladó, és a szeszitalmérési adó községenkint biztosítására és egyénenkint beszedésére, továbbá az állami italmérés gya korlására vonatkozó törvények, utasítások, rendeletek és elvi határozatok rendszeres ismertetése. (8-r. XVI. 368 1.) Buda pest, 1896. Grill Károly. 2 frt 50 kr. Benedekné Indali Etelka. Jánoska. Az aranygyűrű. A paradicsom. Elbeszélések az ifjúság számára. (8-r. 148 1.) Budapest, I897. Athenaeum. Vászonba kötve 1 frt 50 kr. Béni Vilmos. Tükör előtt. Ld. : Magánjelenetek és dialógok 1. — A z agglegény. Ld. : Magánjelenetek és dialógok. 2. — A kis találékony. Ld. : Magánjelenetek és dialógok 3—4. — Premier előtt. Ld. : Magánjelenetek és dialógok. 5. — Premier után. Ld. : Magán jelenetek és dialógok. 6. — A primadonna. Ld. ; Műkedvelők szinmütára és Vionologok gyűjte ménye. 14 B eniczkyné Bajza Lenke. Az erdei lak. Regény. Második kiadás. 2 kötet. (8 r. 295, 254 1.) Budapest, 1896.Singer ésWolfner. 2 frt 40 kr. Vászonba kötve 4 frt. — Becsület szó. Regény, 2 kötetben. (8-r. 180, 180 1.) Bpest, 1896 Ugyanott. 2 frt 40 kr. Vászonba kötve 4 frt.
8
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Beniczkyné Bajza Lenke. Felhő bomlás Regény. (8-r. 160 1.) Losoncz, 1896. «Kármán»-féle könyvker. 60 kr. — Ár és apály. Regény. (8-r. 254 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 írt 20 kr. Vászonba kötve. 2 frt. — Szőke mint a búza. Regény, 2 kötetben. (8-r. 232, 247 1.) Budapest, 1896. U. o. 2 frt 40 kr. Vászonba kötve a frt. Beöthy László. A három Kázmér. Énekes bohóság 3 felvonásban. (K. 8-r. 180 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt. — Béni bácsi. Bohózat 3 felvonásban. (K. 8-r. 144 1.) Budapest, 1896. U. o. 1 frt. Beöthy Zsolt. A magyar irodalom kistükre. (8-r. 183 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. 1 frt 60 kr. — Életrajza. Ld. : Korrajzok, 15 — 15. Bérezik Árpád. A papa. L d .: Olcsó könyvtár. 371. Bérczy Károly. A gyógyult seb. L d .: Olcsó könyvtár . 251 — 252. — Akvarellek. (8-r. 106 1.) Pécs, 1896. Telegdi Ármin. 1 frt. Bereczky Sándor. Keresztyén hittan és erkölcstan középiskolák polgári- és felső-leányiskolák számára. Második javitott kiadás. (8-r. 100 1.) Budapest, 1896. Kókai Lajos. Kötve 50 kr. Berényi Sándor dr. és Graber Károly dr. Lakbérleti jog és eljárás kapcsolatban Budapest főváros lakbérleti szabályzatával és a magy. kir. igazságügyminiszternek 1894. évi 4873. számú rendeletével. (8-r. VII. 216 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. Berger Mór és Márkus Sándor. Az értékpapírüzlet. Vezérfonal mindennemű értékpapírügyletnél. Bankok és takarékpénztá raknak, valamint magánhasználatra. (N. 8-r. 82 1) Budapest, 1896. Grill Károly. 1 frt 50 kr. Bergeret Gaston. Nicole levelei. Regény. Fordította Győry Ilona. (N. 8-r. 285 1.) Budapest, 1897. Légrády Testvérek. 3frt. Diszkötésben 4frt. Bertalan Vincze és Szokoly István. Ezer év emléke. Második kiadás. (K. 8-r. 47 1.) Esztergom, 1896. Buzárovits Gusztáv. 10 kr. Bitai Béla. A vízözön. Légy hív mindhalálig. L d .: Koszorú. 4. — Millénniumi prédikáczió. (8-r. 16 1.) Budapest, 1896. Kókai Lajos. 20 kr. Blau Vilmos. A gabonatőzsde reformálása. (K. 8-r. 47 1.) Budapest, 1896. Grill Károly. 50 kr. Blum Béla dr. A közjegyzői törvények (1874 : X X X V . t.-cz. és 1886: VII. t.-cz.) magyarázata kapcsolatban az örökösödési eljárásról szóló 1894: XVI. törvényezikk idevonatkozó intéz* kedéseivel. (N. 8-r. 318 1.) Budapest, 1896. Grill Károly. 3 frt. Boccaccio száz elbeszélései. 100 érdekes képpel. Fordította Szász K. (8-r. 292 III. 1.) Budapest, 1896. Rozsnyai Károly. 1 frt. Bochkor Károly dr. Az államgazdasági számtartás rendszere. (Szám- és könyvviteltan) tekintettel a törvényhatóságok és községek háztartására. Harmadik egészen átdolgozott és bőví tett kiadás. (N. 8-r. XIV. 619 1.) Budapest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bízom. 6 frt. Bodnár Gáspár. A műhelyből. Ld. : Magyar népkönyvtár. V. — A katholikus népies irodalomról. (8-r. 16 1.) Budapest, 1896. Szent István-Társulat, 20 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
9
B o d n á r Lajos. Földrajz gymnáziumok I. osztálya számára. I. Európa. (8-r. 171 1. és 1 térkép.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. 1 frt. Kötve 1 frt 25 kr. B o d n á r Zsigmond. A erkölcsi törvény alkalmazása. (8-r. 232 1.) Budapest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. Boissarie dr. Lourdes története orvosi szempontból. Magyar nyelven közzéteszi Lkiiczl Kálmán dr. (8-r. XIV. 376 1.) Esz tergom, 1896. Buzárovits Gusztáv. 1 frt 60 kr. Bókay János dr. A csecsemők gyomor- és bélbántalmai. Külön lenyomat a ((Belgyógyászat Kézikönyve)) III. kötetéből. (8-r. 53 1.) Budapest, 1897. Dobrowsky és Franké. 60 kr. Bokor Gusztáv. A magyar hivatalos statisztika fejlődése és szer vezete. Az országos m. kir. statisztikai hivatal megbizásából. (8-r. V. 247 1. Budapest, 1896. Kilián Frigyes. Kötve 2 frt. Boleman István dr. Magyar fürdők és ásványos vizek. Az ezred éves országos kiállítás alkalmából. A magyar szent korona országai balneologiai egyesületének megbizása folytán (8-r. 160 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 1 frt. Borászati naptár az 1897-iki közönséges évre. Szerkeszti Lónyai Ferencz dr. X XIV , évfolyam. (N. 8-r. 78 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 60 kr. Boros Gábor dr. és Székely István. A magyar és német beszél getések legújabb zsebkönyve. Gyakorlati útmutató úgy iskolai használatra, valamint magántanulásra és utazók számára. (K. 8-r. 173 1.) Nagyszeben, 1896. Seraphin G. A. 90 kr. Borovszky Samu dr. Csanád vármegye története 1715-ig. A magy. tud. akadémia történelmi bizottságának megbizásából. Első kötet. A vármegye általános története. (N. 8-r. XVIII. 500 1.) Bpest, 1896. Akadémia. 3 frt. Bougaud Emil. Boldog Alacoque M. Margit élete és a Jézus szt. szive tiszteletének eredete. A nyolczadik franczia kiadás után fordította Szentannai (Spett) Gyula. (8-r. 444 1.) Eger, 1896. Szolcsányi Gyula. 2 frt. B ourget Paul. Végzetes idyll. Ld. : Athenaeum olvasótára . V. 1/3. — Bűnös szerelem. Ld. : Athenaeum olvasótára. IV. 19/20. B o z ó k y Endre dr. Physika és physikai földrajz. A középiskolák III. osztályai számára. (8-r. 179 1.) Pozsony, 1896. Stampfel K. 1 frt. Bölöny József. Vadvirágok. Költemények. (8 -r. 78 1.) Budapest, 1897. Athenaeum. 1 frt. Bóngérfi János. Hegyeken-völgyeken át. Meséskönyv több szines képpel. 8-r. 320 1.) Budapest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. Vászonba kötve 2 frt 80 kr. — Mess'ze-messze napkeleten. Kisebb meséskönyv több szines képpel. (8-r. 160 1.) Bpest, 1896. U. o. Kötve 1 frt 40 kr. — Még az operencziás tengeren is túl. Kisebb meséskönyv több szines képpel (8-r. 160 1.) Bpest, 1896. U. o. Vászonba kötve 1 frt 40 kr. — Házi állatok. Nagy elpusztíthatatlan képeskönyv. (4-r.) Bpest, 1896. U. o. Kötve 2 frt 40 kr. — Kis képeskönyv jó gyermekek számára. (8-r.) Bpest, 1896. U. o. Kötve 60 kr. — Az állhatatlan herczeg. Történeti elbeszélés. Több képpel. f8-r. 62 1.) Bpest, 1897. U. o. Kötve 50 kr. Vászonba kötve 90 kr,
10
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Böngérfi János. Képeskönyv kis gyermekek számára. (4-r.) Bpest, 1897. Ifj. Nagel Ottó. Kötve 1 frt. Kornyáti Békés Gáspár, a nagy államfél fiú. Történeti elbeszélés. A magyar ifjúságnak, 14 képpel. (8-r. 106 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. Vászonba kötve 1 frt 50 kr. — Hun mondák. Az ifjúság számára. Széchy Gyula és Kiss Lajos rajzaival. (8-r. 101 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. Vászonba kötve 1 frt. — A falu árvája. Ld. : Koszorú. 26. Brassai Sámuel dr. Az igazi positiv philosophia. L d .: Értekezések a bölcseleti tud. köréből. III. 3. Breit József. Az 1870. évi német-franczia háború története. (N. 8-r. 383, 25, 15, 5 1. és 16 tábla.) Bpest, 1896. Grill Károly. 6 frt. Bréte Jean. Vadrózsa. L d .: Egyetemes regény tár XI. 14/15. Bricht Lipót. A budapesti kereskedelmi akadémia története ala pításától 1895-ig. (N. 8-r. VII. 296 1.) Bpest, 1896. Sínger és Wolfner. 1 frt 50 kr. Bródy Sándor. Az asszonyi szépség. Többféle apróságok, melyek a czimre vonatkoznak. (K. 8-r. 174 1.) Bpest, 1897. Pallas. 1 frt. Selyembe kötve 2 frt 50 kr. Selyem-brokátba kötve 3 frt 50 kr. Brózik Károly dr. és Paszlavszky József. Földrajz gymnasiumok számára. I. rész. Európa. A szöveg közé nyomott földrajzi és természetrajzi ábrákkal. Nyolczadik kiadás. (8-r. 128 1.) Bpest, 1896. Eggenberger 80 kr. Budai János. Kálvin János élete. (8-r. 124 1.) Bpest, 1895. Hornyánszky Viktor. Kötve 1frt. — Dévai Biró Mátyás. Ld. : Koszorú. 9. Buday Barnabás. Adatok Magyarország gyümölcstermeléséhez. (Gyümölcstermelők név- és lakjegyzékével.) Molnár István ellen őrzésével egybeállitva. (8-r. 118 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 50 kr. Buday Gerő. A római katholikus egyház egyetemes történelme tekintettel Magyarországra. Középiskolák használatára. Főpász tori kegyes jóváhagyással.Második kiadás.(8-r. X. 126 1.) Bpest, 1896. Eggenberger-félekönyvkereskedés. 80 kr. Budapest kis képes naptára, az 1897-ik évre. Szerk. Gracza Gy. XVI. évfolyam. (8-r. 64 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert 30 kr. Budapest nagy képes naptára az 1897-ik évre. Szerkeszti Gracza György. XVIII évfolyam. (N. 8-r. 96 1 Budapest, 1896. Lampel Róbert. 60 kr. Budapesti és kiállitási útmutató. Második kiadás. Képekkel. (16-r. 54 1.) Bpest, 1896. Abonyi J. Jenő. 10 kr. Budapest és környéke, különös tekintettel az ezredéves orsz. kiállításra, Budapest és a kiállítás színes tervrajzával. (16-r. 96 1.) Bpest, 1896. Singer ésWolfner. Kötve 60 kr. Budapest látképe. Színes album 20 lappal és 23 képpel (8-r.) Bpest, 1896. Eisler G. Vászonba kötve 1 frt 50 kr. Budapest székes főváros és környékének legújabb tér képe. Rajz. Homolka József. 1896. (1 1.) Budapest, 1896. Eggen berger. 80 kr. Budapest tájékoztató térképe. Madártávlatból. A főbb épületek rajzokban vannak előtüntetve. Rajzolta Benedict J. (1 lap és magyarázó szöveg.) Bpest, 1896. Eggenberger. j frt.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
I I
B u d a p e s t té rk é p e ház számok megjelölésével és az utczák és terek betűrendes jegyzékével. Készítette Homolka József. 1896-iki kiadás. (1 lap) Bpest, 1896. Eggenberger. 80 kr. B u d a p e s t te rv ra jza kiállítási térképpel. (1 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 50 kr. B u d a p e s ti ú tm u ta tó a főváros utczáiban, terein, állami és városi hivatalaiban, közintézeteiben stb. (16-r187 1.) Bpest, 1896. lfj. Nagel Ottó. Kötve 50 kr. B udenz József. Finn nyelvtan. (Hang- és alaktan.) Negyedik kiadás. Átdolgozta Szinnyei József. (8-r. 68 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. 1 frt. Carruthers-Resch. A Japán szekrénye. Regény. Fordította Nyizsnyay Iván. (8-r. 232 1.) Eger, 1897. Szolcsányi Gyula. 1 írt. Catullus Gaius Valerius versei. Ld. : Olcsó könyvtár. 253 — 254. Cautes. A magyar mezőgazdaság helyzete. (8-r. 95 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bízom. 50 kr. Cherbuliez Viktor. A csókás-tanya. Ld. : Egyetemes regénytár. XI. évf. 11 — 12. — A pépi király. Ld. : Olcsó könyvtár. 232—233. Chernél István, Chernelházi. A lábszánkózás kézikönyve. 47 kép pel. (8-r. IV 78 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert 1 frt. Chiniquy Károly. A pap, a nő és a gyóntatószék. Angolból for dítva. Második magyar kiadás. Chiniquy Károly arczképével. (8-r. 151 1.) Karczag, 1896. Sződi S. 1 frt. Cholnoky Jenő. A Balaton tudományos tanulmányozásának ered ménye. Kiadja a m. földrajzi társaság Balaton bizottsága. Első kötet. A Balaton tónak és környékének fizikai földrajza. Har madik rész. A Balaton limnologiája. 1 fénynyomatu táblával és 10 szövegközti czinkografált ábrával. (4-r. 118 1.) Bpest, 1897. Kilián Frigyes bízom. 2 frt 50 kr. —- A föld-globus és annak használás-módja. Különös tekintettel a Kogutowicz és társa magyar földrajzi intézetében készült glóbusokra. (8-r. 26 1.) Bpest, 1896. Kogutovicz és Társa. 40 kr. Chovancsák István dr. Franczia nyelvtan és olvasókönyv. Ld. : Bartos Fülöp.
Chudovszky Móricz dr. Vázlatok a sebészet tanításáról és műve léséről Német- és Francziaországban. (8-r. 96 1.) Budapest, 1897. Dobrowsky és Franké. 1 frt. C hyzer Kálmán. Gyógyszerészeti Almanach. II. évfolyam. A ma gyarországi gyógyszertárak hiteles adatok alapján összeállított névjegyzékével. (8-r. 96 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké. Kötve 1 frt 20 kr. C hyzer Kornél dr. Balneologiai munkái. (8-r. VIII. 80 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 80 kr. Cicero Tullius M. Első, második és tizennegyedik philippikája. Ld. : Tanulók könyvtára. 65. Címjegyzéke a magyar kir. tudományegyetem könyvtárának. X X . 1895. évi gyarapodás 1918 mű — 2704 kötet. (8-r. XIV. 161 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bízom. 30 kr. Corpus juris hungarici. Magyar törvénytár 1000— 1895. Milleniumi emlékkiadás. Csiky Kálmán dr., Kolozsváry Sándor d r , Nagy Gyula, Óvári Kelemen dr. és Tóth Lőrinc közreműkö désével szerkeszti Márkus Dezső dr,, J. sorozat. 7— 10. kötet,
12
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
1836—1876. (N. 8-r. XXIV. 600, VII. 510, VI. 390, VI. 528 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. A 4 kötet ára fűzve 12 írt. Vászonba kötve 15 frt. — Ugyanaz. II. sorozat 11 — 14. kötet. 1877— 1883. (N. 8-r. V. 331, VI. 389, V. 355 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. A 4 kötet ára fűzve 12 frt. Vászonba kötve 15 frt. Crisián János dr. Magyar-román és román-magyar kézi szótár. Ld. : Putnoky Miklós. Cujacius. Egyetemes európai jogtörténet kérdések és feleletek ben. Ld. : Jo g i ismétlőkönyvek g y ű jte m é n y III. Családi-naptár az 1897-iki közönséges évre. Negyvenedik évfolyam. (N. 8-r. 196 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 60 kr. Csánki Benjámin. Templomi beszédek. Kiadta Rácz Miklós. (8-r. IX. 214 1.) Budapest, 1896. Kókai Lajos 1 frt 80 kr. Csánki Dezső dr. Magyarország története polgári és felsőbb leány iskolák számára. Ld. : B aróti Lajos. Császár Elemér dr. Firenzei prerafaelisták (8-r. 173 1.) Budapest, 1897. Eggenberger. 1 frt 50 kr. Császár Imre. Élet és művészet. Tanulmányok. (8-r. 200 1.) Bpest, 1896. ((Könyves Kálmán)). 1 frt 50 kr. — A szinész alkotása. (K. 8-r. 123 1.) Budapest, 1896. ((Könyves Kálmán». 1 frt. Csathó Aurél ifj. A riporter. L d .: Monológok. 63, Csáthy-féle tárcanaptár. 1897. X X X I. évfolyam. (32-r) D eb recen. 1896. Csáthy Ferencz. 20 kr. — Ugyanaz. Díszkiadás. (32-r.) Debrecen, 1896. U. o. 30 kr. — Ugyanaz. Díszkiadás selyemkötésben. (32-r.) Debrecen, 1896. U. o. 60 kr. Csáthy-féle lapnaptár. 1897. évre. XXX I. évfolyam. (1 1.) Deb recen, 1896. Csáthy Ferencz. 16 kr. Csehov P. Antal. A párbaj. L d .: Egyetemes regénytár. XI. 8. Csengery Antal összegyűjtött munkái. 5 kötet. Új, olcsóbb ki adás. I. kötet: Történelmi tanulmányok és jellemrajzok. II. k ötet: Történelmi tanulmányok és jellemrajzok. III. k ö te t: Deák Ferencz. Történeti írók és a történetírás IV. kötet: Publicistái dolgozatok és beszédek. V. k ötet: Közgazdasági és közművelődési dolgozatok (8-r. XII. 387, 416, 411, 424, 453 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 5 frt. — A magyar közoktatás és közművelődés némely főbb kérdései ről. Ld. : Olcsó könyvtár. 241 — 244. Csengery János dr. Latin Nyelvtan. I. Alaktan. Gymnasiumok számára. (8-r. 115 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 70 kr. Kötve 1 frt — Latin olvasó- és gyakorlókönyv a gymn. I. és II. osztálya számára. (8-r. 199, 12 1.) Bpest, 1896. u. o. 1 frt 20 kr. Kötve 1 frt 40 kr. C sengey Gusztáv. A vadonban. Ld. : Athenaetun olvasótára. IV. 21/22. — A barkóék árvája. L d .: Koszorú. 3. — A vadasfalvi pap. L d .: Koszorú. 12. Cserháti Sándor. Az okszerű talajművelés alapelvei. 148 rajzzal. (8-r. VIII. 267 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 2 frt 60 kr. Cserép József dr. Caius Sallustius Crispus életviszonyaira és munkáira vonatkozó függő kérdések. Tartalom: 1. A Sallus-
m agyar
k ö n y v je g y z é k
1896.
13
tius- és Cicero-féle Invectiva. 2. Egy mozzanat Sallustius életé ből. 3. A Caesarhoz intézett két irat. 4. Sallustius visszavonu lása a közpályáról. 5. Sallustius házi körülményei. 6. Sallustius képzettsége. 7. Róma politikai és társadalmi viszonyai Caesar halála után. 8. Mikor irta Sallustius a történeti munkáit. 9. Sal lustius viszonya Ciceróhoz. (8-r. 150 1.) Arad, 1896. Ifj Klein Mór. 1frt. Cserép József. Római irodalomtörténet. Középiskolai használatra. (8-r. 52 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 30kr. Cserépy Árpád. Magyar szemléltető képek gyűjteménye. L d .: Dömötör Géza.
Csernysevsky N. G. Mit tegyünk. L d .: Athenaeum olvasóidra. V. 5/6. Csiky Béla. Kolozsvár részletes leírása, Kolozsmegye és az erdélyi részek rövid földrajza. Elemi iskolák használatára. Második átdolgozott kiadás László Ferencztől. (K. 8-r. 63. 1.) Kolozsvár, 1896. Stein János. 20kr. Csiky Gergely. Árnyképek. L d .: Olcsó könyvtár. 361. Csiky Lajos. A vasárnap megünnepléséről. L d .: Koszorú 14/15. Csizmadia J. Gyula. Számtani alapismeretek az egy és két tanító val biró, valamint a vegyes tannyelvű népiskolák számára. II. füzet. A III. osztály tananyaga koronaérték szerint. (8-r. 32 I.) Pozsony, 1896.Stampfel Károly. 10 kr. — Ugyanaz III. füzet. A IV. osztály tananyaga. (8-r. 31 1.) Pozsony, 1896. U. o. 10 kr. — Ugyanaz. IV. füzet. Az V. és VI. osztály tananyaga. (8-r. 32 1.) Pozsony, 1896.U. o. 10 kr. — Természettani alapismeretek. Az egy és két tanítóval biró falusi népiskolák számára. (8-r. 24 1.) Pozsony, 1897. U. o. 10 kr. Csuday Jenő dr. A magyarok történelme. A középiskolák alsó osztályai és polgári iskolák számára. Második kiadás. (8-r. 121 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 80 kr. Cziczáéknál. Képeskönyv. (K. 4-r.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 80 kr. Czigler Ignác. Művelődéstörténet különös tekintettel a képző művészetek fejlődésére. Az ifjúság számára. 80 művészettörté neti illusztrátióval. (8-r. VI. 199 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. Vászonba kötve 2 frt 40 kr. C zobel Minka. A virradat dalai. (8-r. 190 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Férd. 1 frt 80 kr. Czobor Béla dr. Giovanni Battista de Rossi emlékezete. (8-r. 79 1.) Bpesf, 1896. Szent István-társulat. 80 kr. Czuczor Gergely. Paprikás versek. L d .: Népiratok. 125. Dáni Ede. Gondolatok. Színes képekkel. (16-r. 202 1.) Ungvár, 1896. Lévai Mór. Díszkötésben 1 frt 60 kr. Dániel Gábor. id. A vargyasi Dániel család eredete és tagjainak rövid életrajza. Eredeti családi okmányok és más hiteles ada tok után. (N. 8-r. 437 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 4 frt. Dante Alighieri. A pokol. Fordította Gárdonyi Géza. A Molnár és Trill körképéből vett rajzokkal. (N. 8-r. 133 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 50 kr. — Ugyanaz. Finom kiadás. (N. 8-r. 133 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt. — A pokol. Prózába átírta és magyarázta Cs. Papp József. A költő arcképével. (8-r. 175 1.) Bpest, 1896. Szilágyi Béla. 1 frt.
M
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Dárday Sándor dr. Az alapítványok iránti felügyeleti jogkör szabályozása. (8-r. 24 1.) Budapest, 1897. Pfeifer F. 20 kr. Daudet Alphons. Jack. (Egy boldogtalan ifjú története.) Regény. For dította Miskolczi Henrik. (8-r. 248 1.) Bpest, 1896. Kun S. 1 frt. — Királyok száműzetésben. Regény. Fordította Miskolczi Henrik. (8-r. 180 1.) Bpest, 1896. Kun S. 1 frt. — A kápolna. Ld. : Athenaeum olvasótára . IV. 1—3. Dávid István. Rövid latin nyelvtan. Gymnasiumok és reáliskolák számára. (8-r. 183 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 90 kr. Kötve 1 frt 10 kr. — Betűrendes szólajstrom. Dávid István I—IV. gymnasiumi osz tály számára szerkesztette latin olvasó- és gyakorló-könyvéhez. Harmadik javított kiadás. (8-r. 84 1.) Bpest. 1896. U. o. 44 kr. — Latin olvasókönyv Livius, Ovidius. Phaedrus műveiből és más költők gnómáiból a gymnasiumok III. és IV. osztálya számára, valamint a reál- és polgári iskolák használatára. A tanítás leg újabb módja szerint. Szótárral és régiségtani függelékkel ellátva. Hatodik, lényegében változatlan kiadás. 33 ábrával. (8-r. VI. 213 1.) Budapest, 1897. U. o. 1 frt. Dávid István szerkesztette latin olvasókönyv. (Livius, Ovidius, Phaedrus műveiből.) Ld. Latin iskolai classikusokhoz való p ra e paratio. 21. 25. Dávid István és Némethy Géza dr. Magyar-latin zsebszótár a gymnasiumok és reáliskolák számára. (K. 8-r. 477. VI. 523 1.) Budapest, 1896. Lauffer Vilmos. Félbőrbe kötve 3 frt. Deák Gerő. E M. K. E. Daloskönyv. Két- és háromszólamu komoly és víg dalok gyűjteménye. Az E. M. K. E. igazgató választmányának megbízásából. Második kiadás. (8-r. 296 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 80 kr. Diszkötésben 1 frt 50 kr. — E. M. K. E. Daloskönyv. Négyszólamú vegyes karok gyűjte ménye. (8-r. 254 1.) Budapest, 1897. U. o. 1 frt 20 kr. Dedek Crescens Lajos. A kath. egyház történelme, különös tekintettel Magyarországra. A középiskolák számára. A fő egyházmegyei hatóság jóyáhagyásával. (8-r. 162 VI. 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt. Kötve 1 frt 20 kr. Degen Árpád dr. Egy uj ajuga-fajról. (Ajugae species nova (8-r. 3 . 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. 20 kr. Deli. Bácsi Jakab. Regényes történet a XVII. századbeli hajdúvilágból. 15 a szövegbe nyomott rajzzal. (8-r. 148 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt 20 kr. Delpit Alfréd. Szép asszony. Regény. Francziából G. M. (N. 8-r. 288 1.) Budapest, 1896. Deutsch Zsigmond ésTársa. 2 frt Deme Károly. Rendszeres magyar nyelvtan és a hangsúlyos ver selés. A közép- és polgári iskolák III. osztálya számára. Har madik, lényegében változatlan kiadás. (8-r. 86 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 50 kr. — Magyar nyelytan. A népiskolai tanitás czéljához alkalmazva. III. rész. Az elemi iskolák V. és VI, osztályának tananyaga. Harmadik, lényegében változatlan kiadás. (8-r. 76 1.) Pozsony, 1897. Stampfel Károly. Kötve 26 kr. — Magyar olvasókönyv. Első rész. A polgári fiúiskolák I. osz tálya számára. Második javított kiadás. (8-r. 184 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. 60 kr.
m agyar
k ö n y v je g y z é k
1896.
15
Dem e Károly. Magyar olvasókönyv az elemi népiskolák V. és VI. osztálya számára. (8-r. 536 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. Kötve 80 kr. D em ek Győző. Német olvasókönyv a német irodalomtörténet vázlatával, stilisztika, rethorika és poétika függelékkel ellátva, középiskolák felsőbb osztályai használatára. (8. r. 472 1 ) Nagy várad, 1896. Ungár Jenő. 2 frt 50 kr, — Rendszeres német nyelvtan a középiskolák összes felső osztá lyai (V—V i l i ) használatára, helyesírási szójegyzékkel bővítve. (K. 8-r. 176 1.) Nagyvárad, 1896. U. o. 95 kr. — Német olvasó- és gyakorló módszeres nyelvtannal és megfelelő szószedettel kapcsolatban. A reáliskolák I., II., a gymnasiumok III osztálya s egyáltalában a német nyelvtanítás minden kezdő foka számára. (8-j. 225 1.) Nagyveírad, 1897. Pauker Dániel. 1 frt. Demkó György. Árpádházi Boldog Margit élete. Legendák és egyéb történeti kútfők nyomán. (8-r. 280 1.) Eger, 1896. Szolcsányi Gyula. Vászonba kötve 2 frt ío kr. ; diszkötésben 2 frt 80 kr. Demosthenes. Politikai természetű törvényszéki beszédei. For dította, bevezetésekkel és jegyzetekkel ellátta Gyomlay Gyula dr. Második rész. II. kötet. XIX. A hűtlen követség ügyében. XVIII. A koszorú ügyében. (8-r. 380 1.) Budapest, 1896. FranklinTársulat. 2 frt. — Ugyanaz. Görögül és magyarul. Második rész. II. kötet. (8-r. 585 1.) Budapest, 1896. U. o. 3 frt. Déri Gyula. Forgószélben. Elbeszélések. (K. 8-r. 157. 1.) Bpest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. Derzsi József Elet könyve, mint állandó házi orvos, vagyis egye dül biztos, könnyű és ingyenes mindenki által érthető, szükség esetén önmagára és övéire azonnal alkalmazható gyógymód. (8-r. 136. 1.) Budapest, 1896. Ifj. Nágel Ottó bízom. 1 frt 50 kr. Derzsényi Kálmán. Bem tábornok téli hadjárata 1848— 1849-ben Erdélyben. (Napló jegyzetek.) Közrebocsájtja Kozma Zsombor. (8-r. 155 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes bízom. 1 frt 50 kr. D icsőfi József. Az ezredik ó-év és az ezeregyedik tavasz. (8-r. 35 1.) Debreczen, 1896. Telegdi K. Lajos. 20 kr. Diderot válogatott filozófiai művei. Ld. : Filosofiai írók tára . XII. Didón P. Jézus Krisztus. Franczia eredtiből fordították Kiss János dr. és Sulyok István. 20 rézmetszettel, 45 autotypiával. 1 térképpel és három rajzlappal. (Ivrét XIV. 500 1.) Budapest, 1896. Dr. Kiss János. (Szent-István-Társulat igazgatója. Királyi Pál-utcza 13.) Diszkötésben 45 frt Dietrich Gyula. Társadalmi kérdések. Social-bölcsészeti fejtege tések. (8-r. 157 1.)Budapest, 1897. «Pallas». 80 kr. Diószegi Mihály. Egyházi beszédek. (8-r. 94 1.) Budapest, 1896. Kókai Lajos. 1 frt. Dobján László. Temes vármegye földrajza. A miniszteri tanterv szerint. A temesvári és temesmegyei népiskolák III. osztálya számára. Több ábrával és szemléltető képpel. Második kiadás. (8-r. 43 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. Kötve 30 kr. Dobó Adolf. Az iglói ág. hitv. ev. népiskola és polgári leány iskola története (8-r. 48 1. és 4 tábla.) Igló, 1896. Csetényi Emil. 50 kr.
16
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Dóczi Lajos. Ellinor. Vígjáték 3 felvonásban. (16-r. 221 I.) Bpest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 60 kr. Díszkötésbn 2 frt 50 kr' Dominkovich János. A gyilkos, va gy: még a tyuk is kikaparja' L d .: Népiraiok . 119. Donászy Ferencz. Anarkalli. L d .: Athenaeum Olvasótára IV. 7/8. Donner Lajos. Békésmegye földrajza A népiskolák III. oszt. szá mára. A miniszteri tanterv szerint. (8-r. 24 1.) B.-Csaba, 1896. Lepage Lajos. Kötve , 15 kr. Dömötör Géza és Cserépy Árpád. Magyar szemléltető képek gyűjteménye. Kisdedóvók és elemi iskolák számára. A nm. vallás- és közokt. m, kir. rr misztérium megbízásából. II. sza kasz. Tartalma: 1, kutya, 2. juh, 3. sertés, 4. gólya, 5. róka, 6. szarvas. (Ivrét 6 tábla.) Budapest, 1896, Lampel Róbert. 6 írt. Erős kartonra felvonva 9 frt. Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai. Jegyzetekkel ellátva kiadja a «Jogtudományi Közlöny» szer kesztősége. Harmadik folyam. III. kötet. LXXI. folyam. 8-r. X X IV . 368 1.) Budapest, 1896. Eranklin-Társulat. 2 frt. — Ugyanaz. Harmadik folyam. IV. kötet. LXXII. folyam. (8-r. XXVIII. 368 1.) Budapest, 1896. U. o. 2 frt. — Ugyanaz. Harmadik folyam. V. kötet. LXXII. folyam. (8-r. X X V II 368 1.) Budapest, 1897. U. o. 2 frt. Droppa József és Jerocsek Ferencz. Jertek az Urat imádni! Ima és énekeskönyv a gymnas. róm. kath. tanulók számára. (16-r396 1.) Beszterczebánya, 1896. Ivánszky Elek bízom. Kötve 1 frt 50 kr. Dubay Miklós dr. Újabb megfigyelések és tapasztalatok a metalloskopia és metallotherapia terén. 1891. augusztustól 1895. augusztusig. (8-r. 88 1.) Budapest, 1896. ((Könyves Kálmán.» 65 kr. Dudás Gyula dr. A bácskai és bánsági szerbek szereplésének története a XVI. és XVII. században. 1526— 1711. (N. 8-r. 78 1.) Zombor, 1896. Kollár József. 50 kr. — Bács-Bodrogvármegye egyetemes monográfiája. Hazánk ezred éves fennállásának ünnepe alkalmából, kiadta Bács-Bodroghvármegye közönsége. I. kötet. (N. 8-r. 640 1.) Zombor, 1896. Kollár József bízom. 3 írt. Ugyanaz. II. kötet. (N. 8-r. 613 1.) Zombor, 1896. U. o. 3 frt. Dús László. Árpád. Hősköltemény, bolgár háború. (8-r. 147 1.) Nagyvárad, 1896. Ungár Jenő bízom. 1 frt. Dvorzsák János. Magyarország helységnévtára, tekintettel a tár sadalmi viszonyokra és közlekedésre. Javított és bővített kiadás. 2 kötet. (8-r. 567, 851, VIII. 150, 612, 241 1.) Budapest, 1896. Szerző sajátja. (Dvorzsák János, Budapest, II., Donátiutcza 3.) Kötve 6 frt. Echegaray József. Folt, a mely tisztit. L d .: Olcsó könyvtár . 370. — Marian a. Ld. : Olcsó könyvtár. 372. Edelmann Sebő dr. A gőzkazán- és gőzgép-üzem kézikönyve. Az állandó gőzgépek és mozgonyok fűtői és gépészei, valamint a gőzkazán- és gőzgéptulajdonosok, gyári és gazdasági hivatal nokok használatára. Második kiadás. 87 ábra és 2 táblával (K. 8-r. 167 1.) Szombathely, 1897. Özv. Seiler Henrikné. Kötve 1 frt 60 kr. Edwardes Anna. A kalandornő. Ld.: Athenaeum olvasótára. V. 10.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
7
Eger völgyi, ioo aranytanács. (K. 8-r. ioo 1.) Budapest, 1896. Toldi Lajos. 50 kr. Egri György. Képes abc. (4-r.) Budapest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. Egyetemes ismeretek tára. 4 —5. kötet. (K 8-r.) Pozsony, 1896. Stampfcl Károly. 4. kötet. Prém József. A képzőművészetek története. (XIV. 192 1.) Kötve 1 frt 50 kr. 5. kötet. Asbóth Sándor dr. A szerves chemia rövid össze foglalása. (136 1.) Kötve 1 frt. Egyetemes regény tár. XI. évf. 5 — 18. kötet. (8-r.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. Egy-egy kötet vászonba kötve 50 kr. 5. kötet. H aggard Rider. Salamon király kincse. Ford. Fái J. Béli. Első kötet. (152 1.) 6. kötet. H aggard Rider. Salamon király kincse. Ford Fái J. Béla. Második kötet. (150 1.) 7. kötet. Hermán Ottóné. Knopfmacher. Regény. (168 1.) 8. kötet. Csehov P. Antal. A párbaj. Regény. Oroszból fordí totta Szabó Endre. (149 1.) 9. kötet. Tábori Róbert. Korhadt oszlopok. Regény. (192 1.) 10. kötet. Cherbuliez Viktor. A csókás-tanya. Regény. Francziából fordította K. Karlowszky Endre. Első kötet. (154 1.) 11. kötet. Cherbuliez Viktor. A csókás-tanya. Regény. Francziából fordította K. Karlowszky Endre. Második kötet. (192 1.) 12. kötet. Szomaházy István. Nyári felhők. Tizenöt elbeszélés. (1581.) .13. kötet. Rovetta Gerolamo. Az első kedves. Regény, for dította Tábori Róbert. (165 1.) 14. kötet. Bréte Jean. Vadrózsa. Franczia regény. Fordította Fái J. Béla. A franczia akadémia Montyon-dijával jutalmazott mű. Első kötet. (144 1.) 15. kötet. Bréte Jean de la. Vadrózsa. Franczia regény. Má sodik kötet. Fordította Fái J. Béla. A franczia akadémia Montyon-dijával jutalmazott mű. (160 1.) 16. kötet. Gyulai Farkas. A szabaditó. Regény. (156 1.) 17. kötet. Warden Florence. A rejtélyes ház. Regény. Fcrdiditotta Szigethyné Szalay Erzsiké. Első kötet. (162 1.) 18. kötet. Warden Florence. A rejtélyes ház. Regény. Fordí totta Szigethyné Szalay Erzsiké. Második kötet. (140 1.) Ugyanaz. XIÍ. évfolyam. 1— 7. kötet. (8-r.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. Egy-egy kötet vászonba kötve 50 kr. 1. kötet. Ohnet György. Hiábavaló gazdaság. Regény. Fordí totta Fái J. Béla. Első kötet. (150 1.) 2. kötet. Ohnet György. Hiábavaló gazdaság. Regény. Fordí totta Fái J. Béla. Második kötet. (153 1.) 3—4. kötet. Mikszáth Kálmán. Almanach az 1897. évre. (280 1.) 5. kötet. Serao Matild. Bűn és büntetés. Regény. Olaszból fordította Gauss Viktor. Első kötet. (180 1.) 6. kötet. Serao Matild. Bűn és büntetés. Regény. Olaszból fordította Gauss Viktor. Második kötet. (179 1.) 7. kötet. Pékár Gyula. Hatalom. Regény. (148 1.) Éljen a király ! Millenniumi szózat nemzetünkhöz. Irta egy igaz magyar. (K. 8-r. 49 1 ) Budapest. 1896. Pfeifer Ferdinánd. 30 kr. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. VII. évf.
2
m agyar
k ö n y v je g y z é k
1896.
Ellenzéki naptár 1897. évre. Szerkeszti Igazfi Árpád. Kiadja vidéken Egyesült Ellenzék. (N. 8-r. 41 1.) Budapest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 30 kr. Elemér Oszkár. Görgey Arthur 1848— 49-ben. A történelmi kritika eredményeinek rövid összefoglalása. (8-r. 112 I.) Buda pest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt. Ember Károly, Győrffy János és Hortobágyi Antal. Magyar olvasókönyv a katholikus fiú- és leányiskolák II. osztálya szá mára. A legújabb tanterv szerint. (8-r. 116 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. Kötve 30 kr. — Ugyanaz. A III. és IV. osztály számára. (8-r. 260, III. 1.) Buda pest, 1897. U. o. kötve 40 kr. Emlékbeszédek, a magyar tud. Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott. Szerkeszti a főtitkár. VIII. kötet, 10— 12. szám. (8-r.) Budapest, 1896. Akadémia. 10 szám. S zilágyi Sándor.Emlékbeszéd Szabó Károly r. tag felett (18 1.) 15 kr. 11. szám. Hőgyes Endre dr. Emlékbeszéd Markusovszky Lajos tiszt, tagról. (47 1.) 30 kr. 12. szám. Kautz Gyula. Emlékbeszéd Roscher Vilmos külső tagról. (VIII. 79 1.) 75 kr. Emlékkönyv, melyet Magyarország ezeréves fennállásának ünnepén közrebocsájt a hazai cziszterczi rend. 82 illusztráczióval. (N. 4-r. 508 1.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. 5 frt. Endrei Zalán. Becsmérelt szenvedély. Regény. (16-r. 170 1.) Buda pest, 1896. Lévai MórUngvárt. 1 frt. Endrődi Sándor. Kurucz nóták. 1700 1720. (16-r. 293 1.) Buda pest, 1897. Athenaeum. 1 frt 40 kr. Bőrtokban 3 frt. Félpergamentkötésben 3 frt. Épitészek naptára 1897-re. Jegyző- és zsebkönyv épitészek, építőmesterek, épitővállalkozók s általában az építészettel fog lalkozók vagy iránta érdeklődők számára. III. évfolyam. (16-r. 164 1.) Budapest, 1897. ((Könyves Kálmán.)) Vászonba kötve 1 frt 50 kr. Erdélyi Béla költeményei. Váradi Antal előszavával. (16-r. 192 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Ferdinánd. 1 frt 50 kr. Erdélyi Gyula. Szegény Dezső. Ld. : Athenaeuvi olvasóidra. V. 9. Erdélyi Károly. Poétika és olvasókönyv iskolai használatra. L d .: Pintér Kálmán.
Erdélyi Viktor. A gyorsírás tankönyve Faulmann elvei alapján. l. Teljes irás. II. Levelező írás. III. Vitairás. Második kiadás. (8-r. 45 1 ) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 50 kr. Erdélyi Zoltán. Epizódok. (16-r. 171 1.) Budapest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. Erdélyi gazdasági egylet könyvkiadó vállalata. 29 —30 fűz. (8-r.) Kolozsvár, 1896. Vitéz A. bízom. Kassán. 29. füzet. Réti János. A legjobb takarmányfüvek termesztéséről. 18 ábrával. (39 1.) 20 kr. 30. füzet. Nemes István. Az öntözés. 7 ábrával. (32 1.) 50 kr. Erdélyi képes naptár az 1897-ik közönséges évre. 38-ik év folyam. (8-r. 90 1.) Kolozsvár, 1896. Stein János. 30 kr. Erdélyi országgyűlési emlékek. Történeti bevezetésekkel. A m. tud. Akadémia tört. bizottsága megbízásából szerkeszti
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
*9
Szilágyi Sándor. TizenkilenczecUk kötet. (1686-1688.) (N. 8-r. 534 1.) Budapest, 1896. Akadémia. 3 frt. Erkel Ferencz. István király. Opera 4 felvonásban. Szövegét Dobsa Lajos «Első István király» czimü tragédiája nyomán irta Váradi Antal. (8-r. 29 1.) Budapest, 1896. M. kir. Opera ház pénztára. 60 kr. Erődi Béla. Utazásom Sicilia és Malta szigetén. 50 képpel és egy térképpel. (8-r. 217 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 2 frt. Díszkötésben. 2 frt 80 kr. Erődi Ernő. Ünnepi daloskönyv. Nemzeti és hazafias ünnepé lyeinek az iskolákban való megünneplésére szánt két- és háromszólamú hazafias dalok. Elemi, polgári, felső leányiskolák alsó osztályai, tanitóképző, óvóképző intézetek számára. (8-r. 40 1.) U. o. 20 kr. Értekezések a bölcseleti tudományok köréből. Kiadja a m. tud. Akadémia. A II. osztály rendeletéből szerkeszti Pauer Imre. III. kötet. 3. szám. (8-r.) Budapest. 1896. Akadémia. 3 sz. Brassai Sámuel dr. Az igazi positiv philosophia. (57. 1.) 50 kr. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből. Kiadja a magyar tud. akadémia. Az I. osztály rendeletéből szerkeszti Gyulai Pál. XIV. kötet. 8 —9. szám. (8-r.) Budapest, 1896. Akadémia. 8. szám. H egedűs I. Guarinus és Janus Pannonius. (87 1.) 80 kr. 9. szám. Kunos Ignácz dr. Kisázsia török dialektusairól. Szék foglaló értekezés. (48 1.) 45 kr. Értekezések a társadalmi tudományok köréből. Kiadja a m. tud. Akadémia. A II. osztály rendeletéből szerkeszti Pauer Imre. XI kötet. 11— 12. szám. (8-r.) Budapest 1896. Akadémia. 11. szám. Asbóth János. Korunk uralkodó eszméi. Székfoglaló értekezés. (24 1.) , 25 kr. 12. szám. Kuncz Ignácz. Állami önkormányzat. Székfoglaló értekezés. (70 1.) 60 kr. Értekezések a történeti tudományok köréből. Kiadja a ma gyar tud. Akadémia. A II. osztály rendeletéből szerkeszti Pauer Imre. XVJ. kötet. 7 —12. szám (8-r.) Budapest, 1896. Akadémia. 7. szám. K om árom y András. Ugocsa vármegye keletkezése Székfoglaló. (47 1.) 45 kr. 8. szám. Acsády Ignácz. A jobbágy-adózás 1577 — 1597-ben. (8-r. 137 1.) 1 frt 20 kr. 9. szám. Veress Endre. Lengyelországi adalékok hazánk s főleg Erdély X V I—XVIII. századi történetéhez. Lengyel levél tári kutatások alapján. Egy képmelléklettel. (48 1.) 45 kr. 10. szám. Mátyás Flórián. Történeti egyezések és tévedések. (30 1.) 30 kr. 11. szám. Békefi Rémig dr. A czisztercziek középkori iskolá zása Párisban. Székfoglaló értekezés. (87 1.) 80 kr. 12 szám. Réthy László. A romanismus illyricumban. Szék foglaló. (27 1.) 25 kr. Érti Heribert. Természettan elemi népiskolák számára. 27 a szö veg közé nyomott ábrával. (8-r. 34 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. Kötve 20 kr. — Kis természettan német és német-magyar népiskolák számára. (8-r. 35 1.) Pozsony, 1886. U. o. Kötve 20 kr.
2*
MAGYAR
20
k ö n y v je g y z é k
1896.
Érti Heribert. Magyarország története tót és tót-magyar elemi iskolák számára. (8-r. 48 1.) Pozsony, 1896. U. o. Kötve 20 kr. — Magyarország története német és német-magyar népiskolák számára. (8-r. 48 1.) Pozsony, 1896. U. o. Kötve 20 kr. Esterházy Sándor dr. A bölcséleti jogtudomány kézikönyve. Második kötet első fele (8-r. 165 1.) Kassa, 1897. Mildner Ferencz. 1 frt 50 kr. Évkönyv. Kiadja az izr. irodalmi társulat. Szerkesztik Backer Vilmos dr. és Mezey Ferencz dr. 1896. (8-r. 370 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 2 frt Évkönyve, a magyar kir. földtani intézet. XI. kötet 7—8. füzet. (N. S-r.) Budapest, 1896 Kilián Frigyes. 7. füzet. T reitz Péter. Magyar-Ó vár környékének talajtérképe. (A X II—XIV. táblával. 283— 319 1.) 80 kr. 8. füzet. In k ey Béla. Mezőhegyes és vidéke agronomgeologiai szempontból. (A X V . táblával.) (320— 347 1.) 50 kr. E xn er Kornél dr. Magyar jövedéki büntetőjog a jövedéki kihágások és a jövedéki büntető eljárás kézikönyve. Ld. : A rd ai Ignácz.
Ezeréves Magyarország. XIII. Leó pápa és a magyar katholikus főpásztorok ünneplő szava papjaik- és füveikhez. A magyar honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából. Összegyűjtő és kiadja a Szent-István-Társulat. (8-r. 248 1.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. 1 frt. Fabiny Ferencz dr. A magyar kir. curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893: XVIII. t.-cz) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. I. kötet (1895, 1896. (N. 8-r. X X X IX . 334 1.) Budapest, 1897. Franklin-Társulat. 2 frt 80 kr. Vászonba kötve 3 frt 60 kr. Falcsik Dezső dr. Közigazgatási bíráskodás. A magyar kir. közigazgatási bíróságról szóló 1896. évi X X X I. t.-cz. magyarázata. A végrehajtási rendelettel (8-r. 203 1.) Eger, 1897. Szolcsdnyi Gyula. 1 frt 80 kr. Fali naptár az 1897. közönséges évre. (1 lap.) Budapest, 1896. Méhner Vilmos. 20 kr. Fali naptár az 1897. közönséges évre. (1 lap.) Budapest, 1896. U. o. 15 kr. Fali naptár az 1897. évre. (1 lap) Budapest. 1896. Lampel Róbert. 20 kr. Falkenhorst és May Károly. A rabszolga-karaván. Rajzok az afrikai rabszolga-vadászok ellen vívott harczokból. Kalandok. Népismertető leírások. Átdolgozta Árkövi Rikárd. Számos ábrával. (8-r. 306 1.) Budapest, 1897. Athenaeum. Vászonba kötve 2 frt 40 kr. Faller Károly. A fémkohászattan kézi könyve. 359 ábrával. (N. 8-r. XI. 409 1.) Selmeczbánya, 1896. Joerges Ág. özv. és fia 5 frt. Faludy Kálmán. Cseppekből áll a tenger, vagy mire visz a korcsmázás. Ld. : Népiratok. 112. Falusi gazda naptára 1897. évre. A magyar gazdák, kertészek, lelkészek és tanítók számára. Szerkeszti S zívós Béla. XXXIII. évfolyam. (N. 8-r. 80 í.) Budapest, 1896. Méhner Vilmos. 60 kr. Faragó Jenő. Az első debut. Ld : Monologok 61. Farina Salvatore. Két szerelem. L d .: Olcsó könyvtár 273 275.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
2
Farkas Benő' dr. Levelek a komámasszonyhoz. Ismertetése a legszükségesebb tudnivalóknak a kisdedek ápolásáról és életük oltalmazásáról. (8-r. 46 1.) Komárom, 1896. Spitzer Sándor. 25 kr. Farkas Ernőd. Megölt szivek. Regény. (N. 8-r. 307 1.) Budapest, 1896. Szerző sajátja. 1 írt 80 kr. Farkas Imre Egy eltépett biblialevél. L d .: Koszorú 19. Farkas Lajos dr. A becsület általános jelentősége a mai római jogrendben. (8-r. 42 1.) Kolozsvár, 1896. Stein János bizom. 60 kr. — Egy nemzeti küzdelem története. Sajtó alá rendezte és tájékoz tatóval ellátta György Endre (8-r. 121 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. 1 frt 20 kr. Farkas Ödön. Balassa Bálint. Eredeti dalmű 3 felvonásban. Szövegét Tóth Kálmán «Dobó Katicza» czimű műve után irta Hamvas József. K. 8-r. 47 1.) Budapest, 1896. M. kir. Opera ház pénztára. 35 kr. Faublas lovag. Egy soubrette visszaemlékezései. (8-r. 112 1.) Budapest, 1897. Robicsek Zsigmond. 50 kr. F ayer László dr. Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyüjteménye. A magy. tud. akadémia megbizásából. I. kötet. I. rész. Bevezető tanulmány. II. rész. Anyaggyüjtemény. (N. 8-r. 452 1.) Budapest 1896. Akadémia. 4 frt. — A magyar büntetőjog kézikönyve. A másodi c kötet második fele (Btk. 333—486 §§. 8-r. XV. 321—600 1.) Budapest. 1896. Franklin-Társulat. 2 frt. Fazekas Dániel. Ki akar egészséges lenni ? (8-r. 32 1.) Budapest, 1893. Toldi Lajos. 1 frt. — A természetes gyógyitási mód. (8-r. 110 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt. F ejérváry Géza báró életrajza. L d .: Korrajzok. 22. F élegy h á zy Ágost dr. A budapesti tőzsde története 1864 — 1895. A budapesti áru- és értéktőzsde tanácsának megbizásából irva. 2 kötet. (N. 8-r. 352, 402 1.) Budapest, 1886. Grill Károly. 10 frt. Félegyházy Ágost dr. és L en d vay Sándor. Tőzsdei értékpapírok. A budapesti tőzsdén jegyzett értékpapírok ismertetése és magyarázata. Kézi könyv értékpapírokat kezelő közhivatalok, közjegyzők, pénzintézetek, bankárok, tőkepénzesek, felsőbb kereskedelmi iskolák stb. számára. I. kötet. (N. 8-r. 396 1.) Budapest, 1896. Grill Károly. Kötve 5 frt. Fehér Árpád. A férjvadász. Ld. : Műkedvelők szinműtára és monoló gok gyűjteménye. 12.
Felsmann József. Német nyelvtan. Középiskolai használatra Negye dik javított kiadás. (8-r. 194. IV. 1.) Budapest 1896. Lampel Róbert. 90 kr. — Német olvasókönyv. Negyedik rész. Ötödik kiadás. (8-r. 252 I.) Budapest, 1897. U. o. 1frt. Felső oktatásügy Magyai országon. Az 1896-iki ezredévi or szágos kiállítás alkalmára a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbizásából írták : Breznay Béla dr., Kenessey Béla, Schneller István dr., Kovács János, Schill Salamon, Vécsey Tamás dr., Hőgyes Endre dr., Beöthy Zsolt dr., Márki Sándor dr., Pisztory Mór dr., Szabó Dénes dr., Finály Henrik dr., Szamosy János dr., Kanitz Ágost dr., Jámbor Gyula, Bozóky Alajos dr., Horváth Ödön dr., Mann Jakab dr., (N. 8-r. 824 1.) Budapest, 1896. Hornyánszky Viktor. 6 frt.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
22
1896.
Felvidéki magyar közművelődési egyesület naptára az 1897. évre. III. évfolyam. (8-r. 52. XVIII. 1.) Budapest 1896. « Könyves Kálmán.)) 30 kr. Ferencz József. Unitárius káté tekintettel a konfirmácziói vallástanitásra. Ötödik kiadás. (K. 8-r. 124. 1.) Kolozsvár, 1896. Stein János. Kötve 40 kr. Ferenczy József dr. Orsz. közoktatási tanács. Tanügyi történeti szemle. (8-r. 119 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt. Ferenczi Zoltán. Petőfi életrajza. A Kisfaludy-társaságtól a Széher Árpád-jutalommal kitüntetett pályamű. A Kasselik-alapitványból kiadja a Kisfaludy-társaság. 3 kötet. I. k ötet: Petőfi Sándor 1844-iki arczképével. II. kötet: Petőfi Sándor 1846-iki arczképével. III. kötet: Petőfi Sándor 1848-iki arczképével. (8-r. VIII. 290, 308, 411 1.) Budapest, 1896. Franklin-társulat. 6 frt 50 kr. Vászonba kötve 8 frt félbőrbe kötve 10 frt. Fibiger Sándor dr. Az ungvári főgymnasium vázlatos története. (K. 8-r. 24 1.) Ungvár, 1896. Lévai Mór. 30 kr. Filatow Nil dr. A gyermekbetegségek kórisméje és tünettana. Therapeutikus útmutatóval. Szerző engedélyével a IV. eredeti orosz kiadásból fordította Demjanovich Emil dr. Számos ábrá val. (N. 8-r. 649 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké. 5 frt. Filléres könyvtár. Szerkeszti Pósa Lajos 25 — 36. füzet. (8-r.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. Egy-Egy kötet kötve 25 kr. 25. kötet. Árpád népe. Képek Magyarország ezer esztendős múltjából. írták: Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Tábori Róbert, Egri György, Sebők Zsigmond, Kemechy Jenő és Gaál Mózes. (63 1.) 26—28. kötet. Malonyay Dezső. A Nilus országában. Fiatal barátainak. (136 1.) 29. kötet. Hermán Ottóné. Sok vers, sok kép gyermekekről gyerekeknek. (46 1.) 30. kötet. Kacziányi Ödön. A három ajándék. Sok képpel.
(391-)
31. kötet. Tábori Róbertné. Hét mese. (45 1.) 32. kötet. Sebők Gyula. Egér a kaszárnyában. (47 1.) 33. kötet. Tábori Róbert. Gábor Áron. Történeti elbeszélés. Sok képpel. (63 1.) 34—35. kötet. Hermán Ottóné. A Csóri meg a Móri. Törté netek az állatvilágból. Sok képpel (79 1.) 36. kötet. Hermán Ottóné. Seregély kisasszony emlékiratai és egyéb történetek. Sok képpel (47 1.) Filozófiai irók tára. A magyar tud. Akadémia támogatásával szerkesztik Alexander Bernát és Bánóczi József. XII. köt. (8-r.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. XII. kötet. Diderot válogatott filozófiai műve. I. Forditotta Kohn Samu. Bevezetéssel ellátta Alexander Bernát. (145 1.) 80 kr. Fináczy Ernő dr. A magyarországi középiskolák múltja és jelene. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából az ezredéves ünnep alkalmára. (8-r. 210 1.) Budapest, 1896. Hornyánszky Viktor. 1 frt 50 kr. Firdúszi Sahnaméjából. Szijavus. Perzsából forditotta Radó Antal Kiadja a Kisfaludy-társaság. (8-r. 224 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt 20 kr. Vászonban kötve 1 frt 80 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
23
F isc h e r Jenő, Farkasházi. A Della Robbida-család. Szakasz az olasz Renaissance történetéből. (4-r. 84 1.) Budapest, 1896. Ráth Mór. 5 frt. Fiu m e v á r o s a la p r a jz a . Készítette Donáth Imre. (1 1.) Buda pest, 1896. Lampel Róbert. 20 kr. F la m m a rio n Camille. Uránia. Negyedik kiadás. Egyedül jogosított magyar fordítás. Eredeti párisi képekkel. (8-r. 158 1. Budapest, 1896. Légrády Testvérek. 80 kr. Kötve 1 frt 20 kr. — Urania. Fordította Zempléni P. Gyula. (8-r. 181 1.) Budapest, 1896 Minta-antiquarium éskönyvkereskedés. 80 kr. Fodor Ármin dr. Az uj osztrák polgári perrendtartás. (8-r. 39 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Férd. 20 kr. Fodor Ármin dr. és Márkus Dezső dr. A polgári törvénykezési rendtartás kézikönyve. III. kötet. 2. füzet. Rendeletek az örö kösödési eljárásról szóló 1894 : XVI. t.-c.-hez, valamint a vonat kozó bélyeg és illetékszabályok. (N. 8-r. 307— 469 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 20 kr. — A polgári törvénykezési rendtartás kézikönyve, III. kötet. 3. füzet. (8-r. XXIV. 470— 771. 1.) Bpest. 1897. U. o. 2 frt 40 kr. — A polgári törvényszéki rendtartás kézikönyve. III. kötet. Tar talma : Örökösödési eljárás. Jogsegély. (N. 8-r XXIV. 771 1.) Bpest, 1897. Singer és Wolfner. 6 frt. Vászonba kötve 6 frt 40 kr. — Rendeletek az örökösödési eljárásról szóló 1894 : XVI. tör vénycikkhez. Bélyeg és illetékszabályok. Pótfüzet. (N. 8-r. 303—468 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt 20 kr. Örökösödési eljárás. Rendeletekkel és bélyegszabályokkal bőví tett kiadás. (N. 8-r. 468 1.) Bpest, 1896. ÍJ. o. 3 frt 60 kr. Fodor A. 54 éves tapasztalataim a hazai sertéstenyésztés és hizlalás terén. Uj olcsó kiadás (8-r. 8 4 . 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 80 kr. Fodor László dr. Az ábrázoló geometria elemei. II. kötet. 294 magyarázó ábrával. (N. 8-r. 220 1.) Selmecbánya, 1896. Joerges Ág. özv. és fia. 2 frt. Forgács Endre. Az ócska biblia. Ld : Koszorú 1. Forgó bácsi k ön yvtára. 14— 16. kötet (K. 8-r.) Bpest, 1897. Athenaeum. Egy-egy kötet kötve 80 kr. 14. kötet. Ida néni. Kis elbeszélések. (126 1.) 15. « A titok. A városi vendég. A piros kendő. (127. 1.) 16 « Mit beszélnek a harangok és egyéb elbeszélések. (122. 1.) . Forrai Soma, Fokozatos gyorsirási olvasókönyv a GabelsbergerMarkovics rendszer szerint. Magyarázó jegyzetekkel és kulcs csal ellátva, iskolai és magánhasználatra. (8-r. 28, 63 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert 60 kr. Fothergill Miss. A rokonok. L d .: Athenaeum olvasótára. IV. 10— 12. Földes Gyula, Guthori. Felső-Csaloköz árvédekezésének története. (N. 8-r. 171 1. és 2 térkép.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly 3 frt. Földváry Elek dr. Törvényszéki orvosszakértői eljárás. Második kiadás. (8-r 254 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké 2 frt 50 kr. Frederik Jenő dr. A lét bírálata. Az élő szervezet fejlődéséről és művelődéséről általában és az élettevékenység lényegéről. A szervezeti alakulástan (fejlődés- és müvelődéstan) alapvonalai nak rövid kísérleti tárgyalása. Teljes átdolgozásban. (N. 8-r 208 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó 2 frt.
24
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
Frederik Jenő dr. Az emberi értelem hivatása. (N. 8-r. 70 1.) Bpest, 1896. ifj. Nagel Ottó. 80 kr. Frommer Rudolf. Német-magyar tőzsdei zsebszótár. Előszóval ellátta Simonyi Zsigmond dr. (16-r. n o 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner 1 frt. Frőlichné Móricz Paula. Pocsajyék. Regény. (8-r. 240 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt 50 kr. Fulda János. A Talizmán. Drámai rege 4 felvonásban. Fordította Honnonsi R. Márton. (8-r. 143 1.) Bpest, 1896. Szilágyi Béla 1 frt. Futima Sarolta. Földrajz a polgári leányiskolák III. oszt. számára. (8-r. 93 1.) Pécs, 1896. Telegdi Ármin. Kötve 50 kr. Fülöp József Bibliai elmélkedések délutáni Istentiszteletekre. (8-r. 146 1.) Bpest, 1896. Kókai Lajos bízom. 1 frt. — Templomi beszéd elő- és utóimádsággal. Millenniumi hálaadó Istentiszteletre. (8-r. 15 1.) Bpest, 1896. U. o. 20 kr. Alkalmi imádság és beszédek nemzeti újjászületésünk emlék napjára márczius 15-ikére. (8-r. 29 1.) Bpest, 1896. U. o. 20 kr. Gaal Jenő dr. Társadalmi béke a közgazdasági patriarchalismus alapján. (8-r. IV. 301 1.) Bpest, 1896. Pallas. 2 frt 50 kr. Gaal Mózes. A legkisebb leány. Regény. (8-r. 284 1.) Bpest. 1897. Athenaeum. Vászonba kötve 3 frt. — Berni Detre az amelungok hőse. Ld. : Vasárnapi könyvtár. IV. 2. Gabányi Árpád. A tót tánezmester. L d .: Monologok. 60. Galgóczi Károly. Kertészet kézikönyve. Tüzetes utasítás p konyha kertészet, gyümölcstenyés és virágmivelés körében Átnézte és jegyzetekkel bővitette Farkas Mihály dr. Ötödik teljesen átdol gozott kiadás. Az újabb tapasztalatok felhasználásával sajtó alá rendezte S z ív ó s Béla. (8-r. 296 1.) Budapest, 1896. FranklinTársulat, 80 kr. Kötve 1 frt. Gámán Béla dr. Rohitsch-Sauerbrunn országos gyógyfürdő Stájerországban. (8-r. 64. 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 80 kr, Gannet C. Vilmos. Áz édes Otthon. Fordította Boros György. (16-r. 64 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 50 kr. Garai Ede és Jesze Károly dr. Német olvasókönyv a felső keres kedelmi iskolák I. osztálya számára. Legújabb miniszteri tan terv szerint. (8-r. 191 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. G árdonyi Géza. Novellák. Tárczák. (8-r. 105, 112 1.) Bpest, 1886. Singer és Wolfner. 1 frt. — A pöhölyék életéből. (16-r. 131 1.) Bpest, 1896. U. o. 50 kr. Gártner Ágoston dr. A közegészségtan alapvonalai. Orvosnöven dékek, orvosok, építészek, mérnökök és közigazgatási hivatal nokok számára. A második bővített és javított kiadás után fordította és jegyzetekkel ellátta Rigler Gusztáv dr. 146 ábrával. (N. 8-r. X X, 435 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 4 frt 50 kr. Gáspár Ferencz dr. Negyvenezer mértföld vitorlával és gőzzel. Második kiadás, 190 eredeti képpel (N. 8-r. 603 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner 5 frt. Diszköté sben 6 frt 50 kr. Gaspey Tamás dr. Angol nyelvtan iskolai és magánhasználatra. A magyar nyelvhez alkalmazta Ransburg Zsigmond. Második javított kiadás. (8-r. 287. 1.) Bpest, 1896. Franklin-társulat. Vá szonba kötve 1 frt 80 krj Gaul Károly. A faipar köréből. Ld. : Iparosok olvasótára. II. 8—9
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
25
Gazdák zsebnaptára 1897. Szerkeszti Lónyay Ferencz. XXV. évfolyam. (16-r. 221 I. és napló) Bpest, 1897. Légrády Test vérek. Vászonba kötve 1 frt 60 kr. G a z d a sá g i e g y e sü le te k m on o gráfiái. Az 1896. évi ezredéves országos kiállítás alkalmából kiadta a gazdasági egyesületek ezredéves kiállításának rendező-bizottsága. (N. 8-r. 757. 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 5 frt. G a zd asági n épn ap tár. 1897. évre. Gazdák, földművesek, kerté szet-, szőlészet , méhészet-kedvelők stb. számára. Kiválóbb vezérszakemberek arczképével, tanulságos működéssel, teljes életrajzaival, s a főbb teendőkben irányadó — a jók javát min denütt feltüntető közhasznú közleményekkel ellátva. Szerkesz tette Gobóczy Károly. Tizenhetedik évfolyam (N. 8-r. 57 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje 40 kr. Gelléri Mór, Magyar Millennium. 1896. Az ezeréves Magyarország múltjáról és jelenéről. Számos szines és fekete képekkel. (K. 8-r. 181 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt - Az ezredéves országos kiállítás kalauza. Hivatalos adatok alap ján. (16-r. V. 294 1. és egy térkép.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 50 kr. Geőcze Sarolta. Tanulmányok a magyar társadalom életéből. (8-r. XI. 218 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. — Igaz történetek, rajzok, képek. (8-r. 222 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt 50 kr. Gerando Antónia. Reformjavaslatok a felsőbb leányiskolákra nézve. (8-r. 55 1.) Kolozsvár, 1896. Pfeifer Ferdinánd bizom. 40 kr. Geréb József dr. Görög prózai szemelvények Herodotos Xenophon és Platón irataiból. A gymnasium felsőbb osztályai szá mára. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva. (N. 8-r. X XV I. 270 1.) Bpest, 1897. Eggenberger. 1 frt 50 kr. Gerely József. Kis képes biblia vagyis az üdvösség története, kis gyermekek számára. Az elemi iskolák I. és II. osztálya részére. (K. 8-r. 64 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert: Kötve 30 kr. — Az elemi iskolák bibliai tankönyvének reformjáról. (K. 8-r. 48 1.) Bpest, 1896. u. o. 30 kr. Gerő Gyula. A magy. kir. honvéd- és csendőrtisztek nősülési ügyei körüli eljárás. A fennálló törvényekből és szabályokból egybeállitva mintákkal és magyarázó jegyzetekkel ellátva. Máso dik átdolgozott és bővitett kiadás. (K, 8-r. 117 1.) Bpest, 1897. Grill Károly 60 kr. Geszler József. A XIX. század divatjai. II. füzet. (4-r. 10 tábla.) Bpest, 1896. Dobrowszky és Franké. 3 frt. Ghetie János. Román-magyar szótár iskolai és magánhasználatra. (K. 8-r. 501 1,) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 3 frt. Gigerli. Pikáns charivari. Arany kalászok. (8-r. 127 1.) Bpest. 1897. Robicsek Zsigmond. 1 frt Giltay E. dr. Bevezetés a mikroskópiába hét tárgy segítségével. A szerző által átdolgozott és bővitett német kiadás után for dította Deér Endre dr. (8-r. 63 1 ) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké 1 frt. Gnyevics P. P. Kaukázusi elbeszélések. Az orosz eredetiből for dította Ambrozovics Dezső. (8-r. 218 1.) Bpest, 1896. FranklinTársulat. 1 frt 49 kr
26
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
18 9 6 .
Goethe. Hermann és Dorottya. L d .: Olcsó könyvtár. 2 7 6 - 277. Goffine Lénárd. Katholikus oktató és épületes könyve. Átdolgozta Steck Xav. Ferencz. Magyar fordításának harmadik, újra átdol gozott kiadása. (N. 8-r. X X IV . 943 1.) Bpast, 1896. SzentIstván-Társulat. 2 frt 20 kr. Vászonba kötve 3 frt. Félbőrbe kötve. 3 frt 50 kr. Gokler Antal. Magyar nyelygyakorló és olvasókönyv. L d .: Mártonfy Márton.
Goldstein Számi naptára. 1897. évre. II évfolyam. (8-r. 58 1.) Bpest, 1896. «Magyar nyomdászat)) kiadóhivatala. (Bpest, Honvéd-utcza 4.) 30 kr. Goldziher Ignácz. A történetírás az arab irodalomban (8-r. 49 1.) Bpest, 1895, Akadémia. 50 kr. Goll János és Erkel Sándor. «Apollo» férfi énekkarok anthologiai gyűjteménye. Ötödik része, 43 négyesoldalból álló zseb könyv. (IX. és X. évfolyam 158 -200 kar.) Első bassus. Második kiadás. (16-r. 257—320 1.) Bpest, 1896. Kókai Lajos. Kötve 1 frt. — Ugyanaz. Második bassus. (16-r. 257 —320 1.) Bpest, 1896. U. u. Kötve 1 frt. Ugyanaz. Első tenor. (16-r. 257— 320 1.) Bpest, 1896. U. o. K. 1 frt. — Ugyanaz. Második tenor\ 16-r. 257 320 1.) 1896. U. o. Kötve 1 frt. — Ugyanaz, Vezerkönyv. Második kiadás. (8-r. 257—320 1.) Buda pest, 1896 U. o. Kötve 1 frt. Gonda Béla. Az aldunai vaskapu és az ottani többi zuhatag sza bályozása. Egy térképpel s a szöveg közé nyomott 100 képpel és rajzzal. Teljesen átdolgozott második kiadás. (N. 8-r. 281. IV. 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. 2 frt 50 kr. Gopcsa László dr. és Beke Manó dr. A közoktatás a kiállításon. Kalauz (K. 8-r. 79 1.) Bpest. 1896. Lampel Róbert. 30 kr. Göőz József dr. Budapest története. Az ezredéves ünnepség alkal mával. Negyedik kiadás. (8-r. 212 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. DiszkÖtésben 1 frt 20 kr. Göőz József dr. Schön József és Trájtler Károly. Magyar nemzeti olvasókönyv a népiskolák III. osztálya számára. Uj lenyomat. (8-r. 192 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. Kötve 30 kr. Göőz József dr. és Tóth József. Magyar olvasókönyv a polgári fiúiskolák harmadik osztálya számára. Pora Ferencz polg. isk. igazgató közreműködésével. Második kiadás. (8-r. 223 1.) Buda pest, 1897. Lampel Róbert. 80 kr. Kötve 1 frt. Göre Gábor biró ur könyve. Uj darabokkal megszaporitott kieresztés. (K. 8-r. 183 í.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner 1 frt. Gráber József István. Puskin és Anyéginje. (16 r. 51 1.) B.-Gyarmat, 1896. Darvai Ármin. 20 kr. Graber Vitus. Az állatok mechanikai műszerei. Fordította Thanhoffer Lajos. 315 rajzzal. (L. 8 r. 415 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. Kötve 3 frt. Gracza György. Az 1848— 49-iki magyar szabadságharcz törté nete. III. kötet. Az aradi 1848—49-iki ereklyemuzeum s a gróf Kreith-féle gyűjtemény képeivel. (K. 4-r. 438 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 5frt 60 kr. Vászonba kötve 7 írt. Grátz Mór. Gusztáv Adolf és a ((Gusztáv Adolf» egylet. L d .^ ^ i Koszorú. 23.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
27
Greinz R. H. A gymnazium vagyis az ifjúságnak rendszeres buz dítása. A 8. kiadás után fordította Székely István dr. (K. 8-r. 40 kr. 45 1.) Nagy-Szeben, 1896. Seraphin G. A. Grósz Lajos. A természet köréből. Népszerű olvasmányok a nagy közönség, a serdülő iíjuság és női olvasók számára. írták: Lendl Adolf dr. Sajó Károly, Jablonowszky József, MágócsyDietz Sándor dr., Schmidt Sándor dr., Z. A.. Ilosvay Lajos dr., König Gyula dr., Kövesligethy Radó dr. Klug Nándor dr.. Donath Gyula dr., Hőgyes Endre dr., Hutyra Ferencz dr., Grósz Sándor dr., Kohányi Gyula és Grósz Lajos. Hatvannyolcz képpel. (8 r. 350 1.) Budapest 1896. Franklin-Társulat. 2 frt 40 kr. Vászonba kötve 3 frt. G ru ndm ann Frigyes. Adatok a fémammoniák sók constitutiójához, elektrolytes bomlásuk alapján. Értekezés a bölcsészet doktori fokozat elnyeréséért. (8-r. 36 1.) Bpest, 1896. Szerző sajátja. (Grundman Frigyes vegyész.) 40 kr. G y a lu i Farkas. A szabaditó. L d .: Egyetemes regénytár. XI. 16. G y a rm a th y Zsigáné. Régi urak uj parasztok. L d .: Athenaeum olvasótára. V. 4. — Tarka képek a kalotaszegi varottas világból Negyven képpel. (K. 4-r. 100 l.j Bpest, 1896. Franklin-társulat. 1 frt 50 kr. G yőrffy János. Falusi iskolák olvasó- és tankönyve. Az osztatlan népiskolák 3—6. osztályai és az ismétlő iskolák számára. A miniszteri tanterv szerint, a tantervben foglalt összes tantár gyak feldolgozva. Harmadik kiadás. (8-r. 192, III. 1.) Bpest, 1897. Lampel Róbert. 48 kr. — Dr. Wlassics Gyula élet- és jellemrajza. (K. 8-r. 64 1.) NagyKanizsa, 1896. Ifj. Wajdits József. 25 kr. G y ö r g y Aladár. Emberbaráti tan- és nevelő-intézeteink. A vallásés közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából az 1896-ik ezredéves kiállítás alkalmára. (8-r. 98 1. Budapest, 1896. Lam pel Róbert. 50 kr. G y ő rk ö n y i Károly. Novellák. (8-r. 195 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner bizom. 1 frt 50 kr. G y ö n g y ö s y László. Az iskola és a társadalom. (8-r. 51 1.) Eger, 1896. Blay István. ' 30 kr. G yő ző Lajos. A szerencsétlen. Ld. : Műkedvelők szinmütára és monologok gyűjteménye. 8. — Leányszerelem. L d .: Műkedvelők szin??iűlára és monologok gyűlteménye. 9. G y u la y Béla dr. Magyar olvasókönyv. Polgári fiú- és leányiskolák számára. Első rész. A polgári iskolák I. osztálya számára. Hatodik kiadás. (8-r. 135 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. Kötve 80 kr. — A felnőttek oktatása és a budapesti népoktatási kör története. (8-r. 89 1.) Budapest, 1836. Lampel Róbert. 50 kr. G y u la i Pál. Báró Eötvös József. Emlékbeszéd. Ld.: Olcsókönyvtár, 259. G y u rá tz Ferenez. Lelki vezér. Evang. imakönyv. Második kiadás. (16-r. 314 1.) Pápa, 1896. Kis Tivadar. 80 kr. Kötve 1 frt 30 kr. G y ü r k y András. Podhorszky Lajos 1815— 1891 és a magyarság eredetére vonatkozó fölfedezései 1815/58-ban. Egy ((nyilat kozattal)) Zichy Jenő gróftól. (8-r. 31 1.) Budapest, 1896. Dobrowsky és Franké. 20 kr.
28
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Haggard Rider. Salamon király kincse. L d .: Egyete?nes regénytár XI. 5—6. Hahotby Sándor. Természettan és csillagászati földrajz. A mi niszteri tantervhez alkalmazkodva. A polgári és felsőbb leány iskolák számára. Negyedik kiadás. A szövegbe nyomott 155 ábrával. (8-r. 128 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 80 kr. H a jn ik Imre. Egyetemes európai jogtörténet a középkor kezde tétől a franczia forradalomig. Középkor. Negyedik javitott kiadás. (8-r. IV. 390 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 4 frt. H alász Ferencz. Teendőink a népoktatás terén. (8-r. 100 1.) Buda pest, 1896. Lampel Róbert. 60 kr. Halász Ignácz Magyar nyelvtan mondattani alapon. A középés polgári iskolák II. osztálya számára. (8-r. 68 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 40 kr. Kötve 60 kr. — Svéd-lapp nyelv VI. Pite lappmarki szótár és nyelvtan. Rövid karesnandói lapp szójegyzetekkel. (8-r. XLI. 204 1.) Budapest, 1896. Akadémia. 1 frt 60 kr. Halász Sándor dr. A postatakarékpénztárokról, különös tekin tettel a gyakorlati szolgálatra. (N. 8-r. 371 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes bízom. 2 frt 25 kr. H alaváts Gyula. A magyarországi ártézi kutak története, terület szerinti elosztása, mélységük, vizük bőségének és hőfokának ismertetése. Az 1896. évi ezredéves kiállítás alkalmából. Egy fénynyomatu táblával (N. 8-r. 103 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 1 frt. Halévy Ludovic. A trombitás ló és egyéb elbeszélések. (8-r. 134 1.) Budapest, 1896. Ráth Mór. 1 frt. — Tóm és Bob és egyéb elbeszélések. (8-r. 148 1.) Budapest, 1896. U. o. 1 frt. — Cardinalné asszony és egyéb elbeszélések. (8-r. 125 1.) Budapest, 1896. U. o. 1 frt. — A fekete golyó és egyéb elbeszélések. (8-r. 142 1 ) Budapest, 1896. U. o. 1 frt. Halis István és Hoffmann Mór. Zalavármegyei évkönyv a mil lenniumra. 140 képpel. Rákosi Jenő elöljáró beszédjével (N. 8-r. 332 1.) Nagy-Kanizsa, 1896. Fischel Fülöp. 4 írt. Hámos Gyula. Jövőnk vagy : a nemzetiségi kérdés egyedül helyes megoldása. (8-r. 102 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 1 frt. Hankó Vilmos dr. Székelyföld. Goró Lajos, Huszka József és Túli Ödön rajzaival. (N. 8-r. VI. 351 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. 3 írt 50 kr. Diszkötésben 5 frt. — A hazai szénsavas fürdők és ásványvizek. (8-r. 80 1.) Buda pest, 1896. Eggenberger. 80 kr. Hankó Vilmos dr. és Pacholek György. Chemia és áruismeret. A felső kereskedelmi iskolák és kereskedelmi akadémiák hasz nálatára. Az uj tanterv alapján. II. szöveg közé nyomott számos képpel. (8-r. 195 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 40 kr. Hankó Vilmos dr. és Szterényi Hugó dr. A chemia elemei. \ reáliskolák IV. osztályának, valamint a polgári iskolák és tanítóképzők használatára. A szöveg közé nyomott számos rajzzal. Második kiadás. (8-r. 102, IV. 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 80 kr.
MAGVAR KÖNYVJEGYZÉK I S96.
29
Hanusz István. Déleurópából föld- és néprajzi képek. (8-r. nol.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. Vászonba kötve 1frt. Haraszti Károly. Kettős könyvvitel dióhéjban. Könyvkereskedők viszonyaihoz alkalmazva. (8-r. 47 1.) Budapest, 1896. Szerző sajátja. (Haraszti Károly «Könyves Kálmána részvénytársa ságnál.) 80 kr. Harrach József dr. Magyar Árion. II. Vegyes énekek gyűjtemé nye iskolai használatra. Partitúra. Második lenyomat. (N. 8-r. VI. 176 1.) Budapest, 18^6. Lampel Róbert. 1 frt 50 kr. — Zenei nevelésünk reformja. (8-r. 58 lap.) Budapest, 1895. Ugyanott. 50 kr. Harrer Ferencz. A kisajátítási jog. Pályadijat nyert a budapesti kir. magyar tudomány egyetemen. (8-r. 168 1.) Budepest, 1896. Athenaeum. 1 frt 50 kr. Határidő-naptár ügyvédek, birák, orvosok, jegyzők és tiszt viselők, gazdatisztek és üzletemberek számára. 1897-re. (16-r. 32 1. és napló). Budapest, 1897. Franklin-Társulat. Vászonba kötve 1 frt 20 kr. Hátsek Miksa. Magyarország és Ausztria, valamintBosznia és Herczegovina vasúti és gőzhajózási térképe. (1 lap.) Budapest, 1896 Lampel Róbert. 4 frt. Vászonra vonva léczekkel 8 frt. Hattler F. S. J. Virágcsokor a katholikus gyermekkertből. Har madik kiadás. Fordította Tóth Mike (K. 8-r. 280 1.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. Vászonba kötve 80 kr. Haugg Leó. Lelki tükör, vagyis kalauz a lelkiismeret megvizsgá lásáról. (16-r. 31 1.) Szatmár, 1896. Reizer János. 10 kr. — A mértékletes élet. (16-r. 55 1.) Szatmár, 1897. U. o. 20 kr. Havas Miksa, Kereskedelmi számtan. A második kiadást átdol gozták : Bogyó Samu és Havas Miksa. I. rész. (8-r. 180 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. Kötve 1frt 40 kr. Havas Rezső dr. A magyar biztosítási törvényjavaslat az élet biztosítás szempontjából. (8-r. 44 1 ) Budapest, 1896. Dobrowsky és Franké. 50 kr. Ház és udvar körül. Elpusztithatlan képeskönyv kis gyermekek számára. (4-r.) Budapest, 1896. Eggenberger. 1 frt 50 kr. Hebel J. P. Schatzkástlein des Rheinischen Hausfreundes. Válo gatott darabok jegyzetekkel ellátta Bartos Fülöp. (8-r. IX. 90 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 30 kr. Hegedűs István. Guarinus és Janus Pannonius. Ld. : Értekezések a nyelv- és széptud. köréből. XIV. 8. Heinrich Károly dr. Német kereskedelmi levelezés módszeres vezérfonala. Iskolai használnia. (8-r. XVI. 128 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 80 kr. Hellebrandt Árpád. Régi magyar könyvtár. Ill-dik kötet. Ld. : Szabó Károly.
Helmár Ágost. Iskolai atlasz az ókori történelem tanitásáhnz. (8-r. 4 térkép.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. 40 kr. Iskolai atlasz a középkori történelem tanításához. (8-r. 6 tér kép ) Pozsony, 1896. U. o. 60 kr. — Iskolai atlasz az újkori történelem tanításához. (8 r. 6 térkép.) Pozsony, 1896. U. o. 60 kr. Két térkép a magyar történelem tanításához. Uj kiadás. (8-r.) Pozsony, 1896. U. o. 20 kr.
3o
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Helmár Ágost. Történelmi iskolai kézi térképek, i- - 16. szám. Pozsony, 1896. Stampfel Károly. Egy-egy szám 10 kr. 1. szám. Ó-kor: 1. Eloázsia és Aegyptus. » 2 Görögország és Kisázsia. 2. » » 3. Italia. » 3. » )> 4. A római birodalom Augusztusig. 4» ICázépkor : 1. A római birodalom Augusztus kor 5vándorlásig. » 2. Európa a népvándorlás korában. 6. » » 3. Európa y 50-től 1200-ig. 7. » » 8. » 4. A keresztes hadjárat korszaka. » » 5. Európa 1200-tóli500-ig, 9» » 6. Magyarország 1526-ig. 10. » Uj-kor: 1. A f ölfedezések kora. 11. » 12. » 2. Európa a 16-ik században. » » 3. Enrópa a iy-ik században 13 . » » 4. Európa a 18-ik században. 14. 5. Etirópa ij8g óta. » )> 15 . 16. » » 6. Magyarország I526 óta. Herczeg Ferencz. Szabolcs házassága. Regény. (8(8-r. 196 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 60 kr. Vászonba kötve 2 frt 40 kr. — Az első fecske és egyéb elbeszélések. (8-r. 187 1.) Budapest, 1896. U. 0. 1 frt 40 kr. — Honthy háza. Színmű három felvonásban. (8-r. 136 1.) Budapest, 1897. U. o. 1 frt 20 kr. Herczegh Mihály. Magyar polgári törvénykezési rendtartás. 1868: LIV. 1881 : LIX. 1881 : LX. 1893 : XVIII. és 1893 : XIX. törvényczikk. Kapcsolatosan a váltó-, kereskedelmi és kisebb polgári peres ügyekben való eljárással, a bírói ügyvitellel, a vonatkozó hazai s részben külf. jogforrásokkal, különösen pedig a m. kir. curia fontosabb elvi határozataival. Ötödik átdolgozott kiadás. (N. 8-r. 854 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 6 frt 50 kr. — Magyar házassági jog 1894: XXXI. t.-cz. (Szentesítve 1894. deczember 9-én, kihirdetve 1894 deczember 18.) A hazai és külföldi jogforrások, törvényjavaslatok és országgyűlési elő munkálatok felhasználásával. (8-r. VIII. 284. 1.) Budapest, 1896. Pallas. 2 frt 40 kr. Hermán Ottóné. Eresz alatt. Történetek az állatvilágból, versek, mesék, 75 képpel. (176 1.) Bpest, 1897. Singer és Wolfner. Vászonba kötve 1 frt 80 kr. — Knopfmacher. Regény. Ld : Egyetemes regénytár. XI. 7. — A Csóri meg a Móri. L d .: Filléres könyvtár. 34—35. — Sok vers, sok kép gyermekekről gyerekeknek. Ld. : Filléres könyvtár. 29. — Seregély kisasszony iratai és egyéb történetek. L d .: Filléres könyvtár. 27. Hensch Árpád. Jószágberendezés- és kezeléstan. Útmutató gazda ságok okszerű berendezésére, jövedelmező kezelésére, birtokok szerzésére és bérletek kötésére. (N. 8-r. X. 441 1.) Magyar óvár, 1895. Vitéz A. bízom. Kassán. 4 frt. Hertzka Tivadar dr. A bimetallismus és az agrárok AusztriaMagyarországon. (8-r. 79 1.) Budapest, 1896 Révai Leó 80 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
31
Hetesy Viktor. Köznapi imádságok. Templomi használatra (8-r. 216 1.) Budapest, 1896. Kókai Lajos bizom. 1 fit. Hevesi Lajos. Jelky András bajai fiú rendkivüli kalandjai ötötfél világrészben. Történeti kutforrások alapján a serdültebb ifjúság számára. Negyedik, javitott kiadás 74 képpel. (8-r. 311 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 2 frt 40 kr. Vászonba kötve 3 frt. Hevesi Sándor. Dráma és szinpad. Tanulmányok. Tartalma: Tragédia és vígjáték. — Bánk Bán. — Hamlet. — A franczia dráma. Sudermann és Ibsen. — A színészi ábrázolás. — Fönség és köznapiság. (8-r. 190 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. Hinsenkampf Bernát. Elemi műszaki mechanika. (8-r. IV. 421 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. 3 frt 50 kr. — Népszerű mechanika. Ld. : Iparos olvasótára. II. 5—6. Hock János. Mátyás templomi böjti szentbeszédek. (8-r. 118 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. 1 frt 20 kr. Hofifmann Ferencz. Ifjúsági iratai. 32 —33. kötet. (16-r.) Bpest, 1896. Athenaeum. Egy-egy kötet kötve 50 kr. 32. kötet Hoífmann Ferencz. Mindenki a maga szerencséjé nek kovácsa. Elbeszélés. Magyarra fordította Szabó György. 132 1) 33. kötet. Hoífmann Ferencz. A hol legnagyobb a veszély, legközelebb a segély. Elbeszélés. A 14. kiadás után fordította Szabó György. (105. 1.) Hoífmann Mihály Miksa. Fogyasztási-, ital- és italmérési adó ügyekben kibocsájtott fontosabb pénzügyminiszteri rendeletek és elvi jelentőségű határozatok és az ezen adókra vonatkozó fontosabb bírósági döntvények gyűjteménye 1895. évről, vala mint kivonatos közlése az ugyancsak a fentebbi adónemekre vonatkozólag kibocsájtott rendeletek és döntvényeknek 1883 — 1895. évekről év- és ügyszám szerinti sorrendben összeállítva. (8-r. 88 1 ) Budapest, 1896. Grill Károly. 1 frt. Holub M. és Köpesdy S. Magyar-latin kézi szótár a középiskola számára. Második kiad. (8-r. 690 1.) Bpest, 1896. Lauffer Vil mos. Vászonba kötve 2 frt 60 kr. - Latin-mágyár kézi szótár a középiskola számára. Harmadik javitott és bővített kiadás. (8-r, 623 1.) Budapest, 1896. Lauffer Vilmos. Vászonba kötve 2 frt 40 kr. Holzweiszig Frigyes dr. Latin gyakorlókönyv. A gymnasium III. és IV. osztálya számára. Szerkesztette Hittrich Ödön dr. (8-r. 88 1) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 50 kr. Homeros Iliász hat első éneke. Fordította Baksay Sándor. Kiadja a Kisfaludy - Társaság. (K. 8-r. VII. 196 1.) Budapest, 1897. Franklin-Társulat. 1 frt 20 kr. Homeros Odysseiája. Bő szemelvényekben kiadta és bevezetéssel ellátta Csengeri János dr. Második javitott kiadás. (8-r. LXIV. 254 1.) Bpest, 1897. Eggenberger 1 frt 40 kr. Honvéd naptár 1897-iki közönséges évre. X X IX . évfolyam. (N 8-r. 61. í.) Budapest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 30 kr. Honvéd naptár az 1897-iki közönséges évre. A magyar nép szá mára X X X . évi. (N. 8-r. 62 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 30 kr. Honvédségi zsebnaptár 1897. évre. VI. évfolyam (A magyar katonai zsebnaptár XI. évfolyama.) (16. r. 369 1.) Budapest, 1896. Pallas. Kötve 1 frt 20 kr.
32
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Horatius epistolái. Ld. Tanulók könyvtára. 66. — Satirae. L d .: Iskolai classicusokhoz való praeparatio, 23. Hornischek Henrik. A geometriai oktatás újabb módszerei és a középiskolai tanterv revisiója. (8-r. 24. 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 30 kr. — Rajzoló geometria. Második rész. Stereometriai elemek. A gymnasiumok II. osztálya számára. Öt szinnyomatu táblával és 86 a szöveg közé nyomott ábrával. (8-r. 78, III. 1 ) Budapest 1896. U. o. 1 frt. Kötve 1 írt 20 kr. Horváth Ignácz. A budapesti kir. m. tud. egyetem bölcsészeti karának irodalmi munkássága 1780—1S95. Ezredévi emlék könyvül a kar megbízásából. (8-r. IV. 455 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes bízom. 3 frt. Horváth Janka. Fátum. Regény. (8-r. 238 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner 1 frt 50 kr. Horváth János dr. A strike mint erőhatalom. (8-r. 20. 1.) Buda pest. 1897. Pfeifer Férd. 20 kr. Horváth Jenő, Rónai. Az alkalmazó harczászat kézikönvyve. Gyakorlati segédeszköz a harczászati feladatok megoldásához, a harczászati gyakorló lovaglásnál, a keretgyakorlatoknál, a hadijátéknál, a csapattal végrehajtandó harczgyakorlatoknál és a háborúban. A szóig. szab. II. részének uj kiadása alapján átdolgozott második kiadás. Két táblázattal, három melléklettel, negyven példával és hetvenegy szövegbeli ábrával. (16-r. XIV. 332. 1.) Bpest, 1896. Grill Károly. Vászonba kötve 2 frt. Horvát (Horovitz) Lipót. Sophonisbe. Történeti tragédia 5 fel vonásban. (16-r. 110 1 ) Budapest. 1896. Légrády Testvérek 1 frt 20 kr. Horváth Zoltán. Ezredéves élet. ünnepi színi jelenetek. (K. 8-r. 24 1.) Nagyszombat, 1896. Winter Zsigmond. 15 kr. Hőgyes Endre dr. Emlékkönyv a budapesti királyi magyar tudo mány egyetem orvosi karának múltjáról és jelenéről. Magyarország ezredéves fennállásának ünneplése alkalmával. 122 kép pel és két színes táblával. (N. 8-r. X X X V I. 1003 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. Vászonba kötve 6 frt. — Emlékbeszéd Markusovszky Lajos tiszt, tagról. Ld. : Emlék beszédek. VIII. 11. Hölgyek naptára 1897. Szerkeszti Szabóné Nogáll Janka. (16-r. 196 1. és napló.) Budapest, 1897. Légrády Testvérek. Csont kötésben 1 frt 80 kr. Hörk József. Az eperjesi ev. kér. Collegium története, i-ső füzet. (N. 8-r. 1—88 1.) Eperjes, 1896. Révai Samu 1 frt 50 kr. — Farkasok a juhok között. Egy kép az üldözések korából. Történd elbeszélés. (8-r. 78 1.) Bpest, 1896. Kókai Lajos 30 kr. Hubay Jenő. A falu rossza. Eredeti magyar opera 3 felvonásban, 4 képben. Tóth Ede hasonczimü népszínműve után szövegét irta Váradi Antal dr. (K. 8-r. 60 1.) Budapest, 1896. M. kir. Operaház pénztára. 40 kr. Hugó Kárply. Bankár és Báró. Ld. : Olcsó könyvtár. 234—235. Hummer Nándor. A szláv kereszténység hazánk mai területén a hon foglalás előtt. (8-r. 139 1.) Bpest, 1896. Szent-István-társulat. 80 kr. Hunfalvy János dr. és Schneider János. Földrajz a polgári fiú iskolák I. osztálya számára. A miniszteii tanítási terv nyomán.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
33
I. rész. Magyarország és Ausztria. Negyedik, lényegében vál tozatlan kiadás. (8-r. 90 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. Kötve 75 kr. Hunfalvy János dr. és Schneider János. Földrajz a polgári fiú iskolák III. osztálya számára. A legújabb miniszteri tanítási terv nyomán. UI. rész. Második kiadás. Amerika, Afrika és Ausztrá lia földrajza. A fölfedezések vázlatos története. (8-r. 87 1.) Budapest, 1896. U. o. Kötve 70 kr. — Földrajz a polgári leányiskolák I. osztálya számára. A legújabb miniszteri tanítási terv nyomán. I. rész. A magyar szent korona országai és Európa többi államai. Ötödik, lényegében változat lan kiadás. (8-r. 117 1.) Budapest, 1897. U. o. Kötve 80 kr. — Földrajz a polgári leányiskolák II. osztálya számára. A leg újabb miniszteri tanítási terv nyomán. II. rész lényegében vál tozatlan kiadás. Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália. (8-r. i n 1.) Bpest, 1897. U. o Kötve 80 kr. Hunnia ezredéves ölömé. Mária országának szent helyei és a magyar nemzet szentjei a történelem alapján Egyházi naptárral. Irta és összegyűjtötte Szemennyei Mihály. (N. 8-r. 55 1.) Bpest. 1896. Rózsa Kálmán és neje. 30 kr Húsz Lajos. Uj ezer évünk hajna’án. Alkalmi költemények milleneumi ünnepségek megnyitására iskolák, nevelőintézetek és műkedvelői társulatok számára. (8-r. 31 1.) Budapest, 1896. Dobrowsky és Franké. 30 kr. Huszár Elemér dr. Az egyházi házasság vonatkozása a polgári házassághoz. (8-r. 32 l.j Bpest, 1896. Szerző sajátja. 30 kr. Huszár Imre. Milyenek a nők ? Ld. : Műkedvelők szinműtára és monológok gyűjteménye. 1 1 Huszár Vilmos. Rousseau és iskolája a regényirodalomban. (K. 8-r. 127 1.) Budapest, 1896, Grill Károly. 1 frt. Hutyra Ferencz dr. Állatorvosi belgyógyászat. II. kötet. A vér, az anyagforgalom, az idegrendszer, a mozgatószervek, a lélekszervek és a vérkeringési szervek betegségei. (N. 8-r. Vili. 520 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké. 5 frt. Ida néni. Kis elbeszélések. Ld. : Forgó bácsi könyvtára. 14. Ideiglenes utasítás a m. kir. honvédség élelmezésére békében. ' (8-r. 476 1.) Budapest, 1896. Pallas. 80 kr. Igazságügyminiszterium, a m. kir. működése 1892 - 1895. Közzéteszi a m. kir. Igazságügyminiszterium (4-r. 263—464 1 ) Bpest. 1896. Pfeifer Ferdinánd bizománya. 3 frt. Igazságügyre vonatkozó rendeleteknek. A kir. Curia, a pénzügyi közigazgatási bíróság és a kir. Ítélőtáblák teljes üléseiben hozott döntvényeknek, valamint a kir. Ítélőtáblák határozatába felvett határozatoknak gyűjteménye. 1896. évi folyam. (8-r. 106, IV. 38 1.) Budapest, 1896. Ráth Mór. 1 frt 40 kr. Kötve 1 frt 80 kr. Illeték-szabályzat a magyar királyi honvédség számára. I. rész. Béke-illetékek. (4-r. 179. 1.) Bpest, 1896. Pallas. 72 kr. — Ugyanaz. 11 rész. Mozgósitottság alatti illetékek. (4-r. 96 1.) Bpest, 1896. U. o. 42 kr. Illés Aladár. Budapest műszaki útmutatója. Kiadta: a keres kedelemügyi m. kir, miniszternek és Budapest székes fővárosá nak támogatásával a Magyar mérnök- és épitész-egylet. SzerMagyar könyvker. egyl. évkönyve. VII. évf.
3
34
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
késztette: Bállá Pál, Bakos János, Baróthi Károly, Czakó Adolf, Jász Dezső, Lode Rezső, Mihályi! József, Palóczi Antal és Szerdahelyi Ágoston. IX rajzmelléklettel külön kötetben és 425 szöveg közé vagy külön lapra nyomott ábrával. (8-r. 606 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. Kötve 8 frt. Illés Aladár, Edvi. A középkor vasművessége. Ld. : Iparosok olvasótára, II. 2. 7. Illés Károly dr. és Baumgarten Izidor dr. A vádhatározatáról. (8-r. 14. 1.) Bpest, 1896. Pfeifer Férd. 30 kr. Illés Sándor, Edvi. A magyar kir. államvasutak és az üzemükben levő helyi érdekű vasutak áruforgalmi viszonyai (Kereskedelmi monográfia). A m. kir. államvasutak igazgatóságának megbízá sából, hivatalos adatok felhasználásával. A kereskedelemügyi magyar királyi miniszter ur meghagyásából kiadja a magy. kir, államvasutak igazgatósága. 2. kötet. (N. 8-r. LXIX, 413, XI. 601 1.) Bpest, 1896. M. kir. államvasutak igazgatósága. 10 frt. Imák, fohászok és függelék az evang. reformált népiskolák hasz nálatára. Kiadta: A mezőföldi egyházmegye. VIII. kiadás. (16-r. 32 1.) Székesfehérvár, 1896. Klökner Péter.Kötve 10 kr. Imák és énekek Jézus szents. szivének és a bőid szűz Mária szeplőtelen szivének tiszteletére. (16-r. 112 1.) Eger, 1896. Szolcsányi Gyula 40 kr. Imre Sándor. Magyar nyelvtan a középiskolák használatára. A rövid magyar nyelvtan 2-ik s a magyar mondattan 5-ik kiadása után átdolgozta és sajtó alá rendezte Balassa József. (8-r. 122, II 1,) Bpest, 1897. Lampert Róbert. 80 kr. Inkey Béla. Mezőhegyes és vidéke agronomgeologiai szempont ból. Ld. : Évkönyv, a i?iagyar kir. földtani intézet. XI. 8. Iparosok olvasótára. Szerkesztik Mártonfy Márton és Szterényi József. II. évf. 2 —10. szám. (8 r.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. Egy-egy szám 30 kr. 2. szám. Illés Aladár, Edvi. Aközépkor vasművessége. I. rész. Román stilus. (46 1.) 3—4. szám. Benedek Elek. Hasznos olvasmányok. (86. 1.) 5—6. szám. Hinsenkampf Bernát. Népszerű mechanika. 7. szám. Illés Aladár, Edvi. A középkor vasművességek. II. rész. Csúcsives (góth) stilus. (56 1.) 8 —9. szám. Gaul Károly. A faipar köréből. (67 1.) 10. szám Szterényi Hugó dr. Apróságok a természettudomá nyok köréből. Első sorozat. (48. I) — Ugyanaz. Szerkesztik Mártonfy Márton és Szterényi József. III. évf. 1—6. szám. (8-r.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. Egy-egy szám 30 kr. 1. szám. Szterényi Hugó dr. Az iparban szereplő ásványok. Első sorozat. A kőszén. A petróleum. (8-r. 49 1.) 2 —4. szám. Weyde J. Ferencz. Az elektromotorok és azok alkalmazása a kisiparban. I. rész. A villamos munkaátvitel elvei és az egyirányú áramú motorok. (132 lap.) 5—6. szám. Szathmári György stb. Hasznos olvasmányok (96 1.) Iparügyek naptára. A magyar iparosok számára szerkesztette Horváth János dr. 1897. (8-r 132, 19 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. 40 kr. Irma néni. Mit szól a vén kakuk óra? Mulattató gyermekmesék képekkel. (K 4-r.) Bécs, 1890. Deubler József. 50 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
35
Irm a néni. Szépen vigyázzatok. Mulattató gyermekmesék képekkel. (K. 4-r.) Bécs, 1896. Deubler József. 60 kr. — A mi könyvünk. Képeskönyv. (8-r.) Bécs, 1896. Deubler J.80 kr. Irodai fali naptár az 1897-ik közönséges évre. (1 lap.) Kolozsvár, 1896. Stein János " 50 kr. Irodai nagy fali naptár az 1897. évre (1 lap.) Nagy-Bánya, 1896. Molnár Mihály. 30 kr. István bácsi naptára vagyis családos házigazdáknak és gazdasszonyoknak, népnevelőknek, helységi elöljáróknak, iparosok nak és földmivelőknek való Képes kalendáriom az 1897-iki közönséges évre. Alapitá Mayer István. XLII. évfolyam. Szer keszti Kőhalmi Klimstein József. (N. 8-r. 78 1. Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 40 kr. Izsák Jenő és Boros Vilmos. Millenniumi kalauz. Kiállítási út mutató. (K. 8-r. 116 1. és 1 térkép.) Bpest, 1896. Székely A. 50 kr. Jakab Ödön. Pásztortüzek. Költemények. (8-r. 183 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt 20 kr. Diszkötésben 2 frt. Jalsoviczky Géza. A gőzgépek szerkezete és kezelése. Második kiadás. 14 táblával és 579 szövegbe nyomott ábrával,. (N. 8-r. X XIV . 533 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizoin. 7 frt 50 kr. — A szilárdságtan alkalmazása egyszerűbb géprészek számításához. 38 szövegábrával. (8-r. 99 1.) Bpest, 1896. U. o. 3 frt. — Gépelemek. I. rész. Kötőelemek ömlős testek vezetésére való elemek, forgó géprészek alátámasztására való elemek. 252 szövegábrával és XIII rajzmelléklettel. (N. 8-r. VIII. 230 1.) Bpest, 1896. U. o. 6 frt. Jámbor Lajos. Ezeréves hazánk története. Több kútfő után a magyar nép s ifjúság számára. (N. 8-r. 258 1. Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. Kötve 1 frt. — Imakönyvecske ev. reform, vallásu iskolás gyermekek szennára. Harmadik kiadás. (8-r. 31 1.) Békés, 1896. Véver Oszkár. 12 kr. Jámborné Székely Lilla. Egy öngyilkosjelölt. L d : Köszöni 18. — Az uj biró. Ld. : Koszorú 25. Jambó ! Szózatos naptár 1897-re, fújja Mokány Bérezi. (8-r. 152 \.) Bpest. 1896. Athaenaeum 1 frt. Jancsó Benedek. A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota. I. kötet. (N. 8-r. VII. 801, V ili. 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert 6 frt Jancsó Sándor. Kálvin János éléte és egyházpolitikája. (8-r. 116 I.) Nagy-Enyed, 1896. Cirner és Lingner 1frt. Janics Ferencz. A féllábu koldus, vagy: Istense nem siet, se nem felejt. Ld. : Népiratok. 116. Jankó János dr. Adatok a Bács-Bodroghmegyei sokaczok nép rajzához, (8-r. 66 1. és 22 tábla.) Bpest, 1896. Révai Leó. 4 frt. Janszky Adolf. Budapest tájékoztató kézikönyve. (K. 8-r. 190 1. és 1 térkép.) Bpest, I896. Franklin-Társulat. Kötve 1 frt. Jász-Kun képes naptár az 1897. közönséges évre, mely 365 napból áll. (8-r. 36 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 20 kr. Jedlicska Pál. Társadalmi testvérharcz a modern jogállam s a kath. egyház között. Második kiadás. (N. 8-r. 268 1.) Esztergom, 1866. Buzárovits Gusztáv. 2 frt. Jegyzék-napló mindenki számára. 1897. X X V . évf. m. (16-r. 78 1. és napló.) Bpest. 1897. Légrády Testvérek. Vászonba k. 1 frt 20 kr.
36
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Jegyzék napló ügyvédek, közjegyzők, bírák és bírósági végre hajtók számára. 1897. Szerkeszti Kenedi Géza dr. XXXIII. év folyam. (16-r. 225 1. és napló.) Bpest, 1897. Légrády Testvérek. Vászonba kötve 1 frt 40 kr. Jeles írók iskolai tára. L ili—LIV. füzet. (8-r.) Bpest, 1897. F ranklin-Társulat. LIII. füzet. Kempf József. Szemelvények az Odysseiából. (264. 1.) 1 frt 20 kr. LIV. füzet. Shakspere. Coriolanus. Tragédia. Fordította Petőfi Sándor. Magyarázta Szigetvári Iván. (146 1.) 60 kr. Jesze Károly dr. Német olvasókönyv. Ld. : Garai Ede. Jogásznaptár 1897. évre. Szerkeszti Szántó József XXIV. évf. (ró-r. 232 1. és napló.) Bpest, 1896. Pallas. Vászonba kötve 1 frt 20 kr. Jogi ismétlőkönyvek gyűjteménye. (K. 8-r.) Bpest, 1897. Eggenberger. Egy-egy füzet 80 kr. III. füzet. Cujacius. Egyetemes európai jogtörténet kérdések és feleletekben. Harmadik javított kiadás. (K. 8-r. 134 1.) XIV. füzet. Malchus. Államgazdaság- vagy pénzügytan. Kérdések és feleletekben. Második javított kiadás. (91 1.) XVIII. füzet. Ypsilon. Magyar pénzügyi jog. Kérdések- és feleletekben. Második javított kiadás. (150 1.) XXIII. kötet. Álpha-Omega. Államszámviteltan. Kérdések- és feleletekben (180 1.) Jókai Mór összes müvei. Nemzeti diszkiadás. X X X I—LX kötet. (8-r.) Bpest. 1896. Révai Testvérek irod. intézet r.-t. A 100 kötetre terjedő munka ára fűzve 200 frt; vászonba kötve 250 frt. XXXI. kötet. Az elátkozott család. (258 1.) XXXII. « Névtelen vár. I. kötet. (262 1.) XXXIII. cc Névtelen vár. II. kötet. (258 1.) XXXIV. cc Felfordult világ. Észak honából. A debreczem lunátikus. (403 1.) X X X V . cc Szélcsend. Az életből ellesve. (289 1.) X X X V I. cc A magyar elöidőkböl. Egy asszonyt hajszál. (314 1.) XXXVII. cc Novellák. (377 1.) XXXVIII. cc Színmüvek. I. kötet. (434 1.) X X X IX . cc Színmüvek. II. kötet. (352 1.) XL. cc Színmüvek. III. kötet. (332 1.) XLI. cc Szerelem bolondjai. (428 1.) XLII. cc Fekete gyémántok. (500 1 ) XLIII. cc Es mégis mozog a föld. I. (363 1.) XLIV. cc Es mégis mozog a föld. II. (347 1.) XLV. CC Az arany ember. I. (280 1.) XLVI. cc Az arany ember. II. (283 1.) XLVII. cc Enyirn, tied, övé. I. (253 1.) XLVIII. cc Enyim, tied, övé. 11. (244 1.) XLIX. cc Virradóra. (395 1.) L. cc Föld felett és viz alatt. A veres kenyér. (291 1.) LI. cc Rab Ráby. (479 1.) LIL cc A jövő század regénye. I. kötet. (528 1.) Lili. cc A jövő század regénye. II. kötet. (358 1.) LIV. cc Az élet komédiásai. I. kötet. (303 1.) LV. cc Az élet komédiásai. II. kötet. (327 1.)
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
37
Jókai Mór összes művei. LVI. kötet. A Damokosok. (195 1.) LVII. kötet. Szép Mikhál. (295 1.) LV III. (c Targallyak. (205 1.) LIX. « Egész az északi pólusig. A ki a szivét a homlokán hordja. (280 1.) LX. « Bálványos vár. (215 1.) Jókai Mór. De kár megvénülní! Regény egy vén öcsém-uram élményei után. (8-r. 354 1.) Budapest, 1896. Révai Testvérek irod. intézet r.-t. 2 frt. — Kertészgazdászati jegyzetek. (K. 8-r. 80 1.) Budapest, 1896. U. o. 50 kr. — Budapestnek emlékül. (K. 8-r. 28 1.) Budapest, 1896. Grill Károly. 50 kr. Joly H. Philosophiai propaedeutika. A psichologia és logika váz lata. Francziából. Második kiadás. (8-r. 128 1.) Budapest, 1896. Eggenberger 80 kr. Jön a sáska! Papok és néppárti grófok pongyolában. Felvilá gosításul a magyar haza minden polgárának, irta egy igazhitű katholikus. (8-r.31 1.) Budapest, 1896. 20 kr. Jósika Miklós regényei. 94 -98. füzet. (16-r.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. Egy-egy füzet 50 kr. 94—95. füzet. Klára és Klári. Regény az Anjou-királyok korából. Második kiadás. (335 1.) 96—98. füzet. Várt leány várat nyer. Második kiadás. (457 1.) Jósua és a bírák iskolai használatra. Magyarra fordította Füredi Ignácz. (8-r. 105 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. Kötve 60 kr. Józsa Sándor. Csikmegye földrajza a földrajz elemeivel és Csikmegye környékének ismertetésével. A miniszteri tantervnek megfelelőleg. A népiskolák Ill-ik osztálya számára. Harmadik átdolgozott kiadás. (K. 8-r. 45 1.) Csik-Szereda. 1896. Györgyjakab Márton. 18 kr. József főherczeg uradalmainak rövid ismertetése. Az 1896. évi ezredéves országos kiállítás alkalmából irta és kiadta a főherczegi uradalmak központi jószágigazgatósága Alcsúthon. (N. 8-r. 166 1. és 10 melléklet.) Bpest, 1896. Ráth Mór bízom. 2 frt. Juckel Gyula dr. Kereskedelmi számtan a felső keresk. iskolák számára. I. rész. Az alsó- és középosztály számára. (8-r. 202 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 40 kr. Justh Béla. Költemények. 1895 — 1896. (8-r. 151 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 80 kr. Justus. Választói jogunk. (8-r. 16 1.) Budapest, 1896. Robicsek Zsigmond. 60 kr. Kabos Ede. A holló. Színmű egy felvonásban. R. Hirsch Nelly rajzaival. (16-r. 103 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert 1 frt. Kacziányi Ödön. A három ajándák. L d .: Filléres könyvtár. 30. Kajuch Márton dr. A római jog institutiói. (N, 8-r. X. 351 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 3 frt 20 kr. Kakas Márton albuma. A Kakas Márton czimű képes hetilap, képes vicczeinek és vicczes képeinek gyűjteménye. (K. 4-r. 160 1) Budapest, 1896. Rákosi Jenő, Budapesti Hírlap újságvállalata. 50 kr. Káldy Gyula. A régibb és újabb magyar tánczokról. Ld. : Magyar történelmi társtílat felolvasásai. II.
38
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Kalmár Elek. Magyar olvasókönyv. A középiskolák alsó osz tálya számára. Harmadik kötet. A III. osztály számára. (8-r. IV. 231 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt 20 kr. Kalocsa Róza. A bibliás kisasszony. Ld. : Koszorú 11. Karácsonyi János dr. A honfoglalás és Erdély. (8-r. 30 1.) Buda pest, 1896. Szent-István-Társulat.. 30 kr. Károly Ignácz. Szép András álma, vagy: Nyugodjunk meg Isten akaratában. Ld. : Népiratok. 109. Károlyi Árpád. A korponai országgyűlés 1605 ben. Köz- és alkotmány történelmi tanulmány. (8-r. 225 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Ferdinánd, 1 frt 80 kr. Kautz Gyula. Emlékbeszéd. Roscher Vilmos külső tagról. L d .: Emlékbeszedek. VIII. 12. Kazinczy Ferencz levelezése. A m. tud. Akadémia irodalomtörténeti bizottsága megbizásából közzéteszi Váczy János dr. Hatodik kötet. 1808. julius 1-1809. szeptember 30 (N. 8-r. XXIII. 605 1.) Budapest, 1895. Akadémia. 5 frt. — Ugyanaz. Hetedik kötet. 1809. október 1— 1810. junius 30. (N. 8-r. XXXIII. 620 1.) Budapest, 1896. Akadémia. 5 frt. Kecskeméthy István. Testamentum. L d .: Koszorú. 10. Kecskeméthy László. A képviselő úr beszámolója. L d.: Koszorú. 28. Kedvelt házi állatok. Elpusztithatlan képeskönyv kis gyermekek számára. (4-r.) Budapest, 1896. Eggenberger. 1 frt 50 kr. Kelen István dr. A svéd-gyógygymnastika. (8-r. 118 1.) Budapest, 1897. Eggenberger. 50 kr. Kelen József dr. A nemi élet elfajulásai. Tanulmányok a szerelem kicsapongásairól, a kéj gyilkolásról, sexuális bűntettek és kegyetlenségekről, (8-r. 92 1.) Bpest, 1896. Gerö J. Imre. 1 frt. Kemenczky Kálmán. Tengeren innen, tengeren túl. Mesék. (N. 8-r. 272 1.) Budapest, 1896. ((Könyves Kálmán.)) Vászonba kötve 3 frt. Kemény Ferencz. A német helyesírás, szabályok és szójegyzék. Iskolai és magánhasználatra a hivatalos osztrák helyesírás alapján kidolgozva. (8-r 50 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 25 kr. Kemény Zsigmond báró. Gyulai Pál. Regény öt részben. (Összes müvei. I. II. kötet.) 2 kötet. (8-r. XXIII. 430, 324 1.) Buda pest, 1896. Franklin-Társulat. 4 frt 50 kr. — Férj és nő. Regény két részben. (Összes művei III. kötet. (8-r. 296 1.) Budapest, 1896. U. o. 2 frt. Kempf József. Szemelvények az Odysseiából. L d .: Jeles írók iskolai tára . Lili. Kenyeres Balázs dr. Megfigyelési minták orvosszakértői jegyző könyvek szerkesztéséhez. Hatósági orvosok számára. I. füzet. (8-r. 55 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 60 kr. Képes családi naptár 1897. közönséges évre Sok képpel. Tizennyolczadik évfolyam. (N. 8-r. 159 l.j Budapest, 1896. Méhner Vilmos. 60 kr. Képzőművészeti csoport képes tárgymutatója. Az uj mű csarnok alaprajzával. Ezredéves országos kiállítás 1896. (8-r. 151, CXI. 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1frt. Kerekes György. A kereskedelem története, különös tekin tettel hazánkra. (N 8-r. VIII. 192 1.) Budapest, 1896. Eggen berger. j frt.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
39
K eresked elm i fö ld ra jz dióhéjban. I. rész. Ázsiav Afrika, Amerika, Ausztrália. (32-r. 79 1.) Veszprém, 1896. Krausz Ármin fia. 20 kr. K e re sz té n y kép es n a p tá ra 1897. közönséges évre. Negyvenkilenczedik évfolyam. (8-r. 36 1.) Budapest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 20 kr. K e re sz té n y k ép es naptára az 1897-iki közönséges évre. Tizen hatodik évfolyam. (8 r. 30 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 20 kr. Kern Tivadar. A magyar öröklési jog mai érvényében. Első kötet. (N. 8-r. V. 474 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 3 frt 60 kr. Kertészeti zsebnaptár 1897-re. Szerkeszti Benes János. (16-r. 168 1. és napló.) Budapest, 1897. Légrédy Testyérek. Vászonba kötve 1 frt 40 kr. K éry Gyula. Blaha Lujza élete. Jókai Mór bevezető soraival. Számos képpel és autographiákkal. (4-r. 190 1.) Budapest, 1896. Rózsavölgyi és Társa. 2 frt. Kielland L. Sándor. Worse kapitány. Regény. Norvég eredetiből forditotta Szinnyei Otmár. (8-r. 279 1.) Budapest, 1896. FranklinTársulat. Kötve 1 frt. Kienzl Vilmos. A bibliás ember. Zenész szinjáték 2 felvonásban. A szöveg Meissner Flóriánnak «Egy rendőrbiztos iratai» czimü könyvében elmondott eseményén alapszik. Forditotta Radó Antal (K. 8-r. 47 1.) Bpest, 1896. M. kir. Operaház pénztára. 35 kr. Kimutatás a kincstári közalapítványi, továbbá az egyházi és szerzetesi nagyobb birtokok területének és művelési ágak szerinti megoszlásának. Kiadja a földmivelésügyi m. kir. mi niszter. (4-r. 101 1. és 10 tábla.) Budapest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bízom. 1 frt 50 kr. Kincs István. A vadon gyermeke. Ifjúsági elbeszélés. (16-r. 101 1.) Budapest, 1896. Szent-ístván-Társulat. Vászonba kötve 40 kr. — Barcsa Bálint könyvei, vagy: veszedelmes a rósz olvasmány. L d .: Nép iratok. 111. — A szomolányi kiséret. L d .: Népiratok. 118. Kincses kalendárium. 1897. A gyakorlati élet általános útmu tatója. (8-r. 364 1.) Budapest, 1896. Rákosi Jenő, Budapesti Hírlap ujságvállalata. 1 frt. Vászonba kötve 1 frt 50 kr. Bőr kötésben 2 frt 20 kr. Király Pál. A Simonyi-féle tüzetes magyar nyelvtan I. kötetének bírálata. (8-r. 48 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké. 40 kr. Kisfaludy Károly versei. L d .: Olcsó könyvtár. 247 — 250. Kisfaludy-Társaság évlapjai. Uj folyam. Huszonkilenczedik kötet. 1894— 1895. (8-r. 219 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. Kötve 1 frt 50 kr. — Ugyanaz. Uj folyam. Harminczadik évfolyam. 1895 —1896. (8-r. 215 1.) Budapest, 1896. U. o. Kötve 1 frt 50 kr. Kis Ernő. A Dunántúli ev. ref. egyházkerület pápai faiskolájának története. 1531— 1895. (N. 8-r. 350 1.) Pápa, 1896. Kis Tivadar. 1 frt. Kis boldogságos Szűz Mária naptára az 1897-iki évre. Érdekes olvasmányokkal és számos szép képpel. Kilenczedik évfolyam. 20 kr. (8-r. 30 1.) Budapest, 1896 Méhner Vilmos. Kis budapesti naptára az 1897-iki évre. Érdekes olvasmányokkal és számos szép képpel. Kilenczedik évfolyam. (8-r. 30 1.) Budapest, 1896. Méhner Vilmos. 20 kr.
40
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
Kis képes mese-naptár az 1897-ik évre. XX. évfolyam. (8-r. 32 1.) Bpest, 1896. LampelRóbert 20 kr. Kis képes naptár 1897. közönséges évre. Negyvenkilenczedik évf. (8-r. 36 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 20 kr. Kis képes népnaptára az 1897-iki közönséges évre. Tizenhetedik évfolyam. (8-r. 30 1 ) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 20 kr. Kis lap. Képes gyermek-újság. Szerkeszti: Forgó bácsi. XLIX. kötet. (1—26. sz.) (K. 4-r. IV. 432 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. Vászonba kötve 3 frt. — Ugyanaz. L. kötet. (1—26. sz.) (K. 4-r. IV. 416 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. Vászonba kötve 3 frt. Kis lelki manna. Imádságos és énekes könyv a legkisebb tanulók számára. (16-r. 96 1.) Bpest, 1897. Szent-István-Társulat. Ke tve 12 kr. Kis művész festőkönyve. (K. 4-r.) Bpest, 1896. Franklin-Társ. 80 kr. Kiss Áron dr. és Sebestyénné Stetina Ilona. A polgári iskolai tanitó és tanítóképzés. A vallás és közoktatásügyi m. l
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
41
Knorr Alajos. A polgári házasság kötésére, anyakönyvvezésére és a gyermekek vallására vonatkozó törvényes szabályok. (8-r. 44 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. 30 kr. Kobell Ferencz. Táblázatok az ásványok meghatározására egy szerű chemiai kísérletek segélyével száraz és nedves utón. A 13-ik újból átdolgozott és bővített német kiadás után fordí totta Zimányi Károly. (8-r. 132 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 1 frt. Kóbor Tamás. A félisten. Mesék a hónapos szobából. (8-r. 320 1.) Bpes’ , 1896. Légrády Testvérek. 1 frt 20 kr. Kodolányi Antal. Gazdasági könyviteli naptár az 1897. évre. X X I évfolyam. (4-r. 95 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. Kötve 1 frt_5o kr, Kodolányi-féle gazdasági zsebnaptár az 1897. évre. Harminczhetedik évfolyam. Függelék: A magyar gazdák évkönyve. (16-r. 319, 284 1 ) Bpest, 1896. Eggenberger. Kötve 2 frt. Kohaut Rezső. A magyarországi szitakötőfélék természetrajza. (Libel udiae auct., odonata fabr.) A kir. magyar természettudo mányi társulat megbízásából. Három tábla rajzzal. (4-r. 76 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizománya. 1 frt 30 kr. Kollányi Ferencz. A magyar kath. főpapság végrendelkezé: i jogának története. (8-r. 299 1.) Budapest, 1896 Szent-IstvánTársulat. 3 frt. Kolmár József. Egy szegény profeszor 100,000 foiintos alapít ványa a magyar Millennium emlékére (K. 8-r. 14 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. 10 kr. Kolozsvári Sándor dr. és Óvári Kelemen dr. A magyar tör vényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. Felvilágosító, összehasonhtó és utaló jegyzetekkel ellátva. IV. kötet. Első íele. A Dunáninneni törvényhatóságok jogszabályai. (N. 8-r L X X X II 1. 916. 1.) Bpest, 1896. Akadémia. 8 frt. Komáromy András dr. A borosjenői Tisza-család ősei. (K. 8-r. 162 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bízom. 1 frt 20 kr. — Ugocsa vármegye keletkezése. L d : Értekezések a történeti tud. köréből. XVI. 7. Kont Gyula. Elén i fizika felső kereskedelmi iskolák számára. (8-r. 186 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 40 kr. Kötve 1 frt 60 kr. Kont Ignácz. Aristophanes. Ld. : Olcsó könyvtár. 230—231. Korányi S ndor. Az állati folyadékok osmosis-nyomásának élet tani viszonyaira és kóros eltéréseire vonatkozó vizsgálatok. A betegvizsgálat egy uj módszerének alapvonalai. (8-r. 128 1.) Budapest, 1896. Szerző saját kiadása. (Korányi Sándor dr. egyet, magántanár). 1 frt. Kormos Alfréd. Felügyelőbizottsági tagok jogai, kötelességei és felelőssége. Szakférfiak közreműködésével. (8-r. 156 1.) Bpest, 1897. «Apollo» irodalmi és nyomdai részvénytársaság. 1 frt 60 kr. — Pénzügyi Compass. Pénzintézetek és részvénytársaságok évkönyve 1895/96. évre. Ötödik évfolyam. (K. 8 r.) XXVII. 1144 1.) Bpest, 1896. « Apollo» Kötve 4 frt. Korrajzok. Szerkeszti Körösi László dr. 12 — 22. füzet. (16-r.) Bpest, 1896. «Korrajzok') kiadóhivatala (Andrássy-ut 25. sz., 12 —14. szám. Vadnay Károly életrajza. (258 1.) 90 kr.
42
MAGYAR KÖNYYJEGYZÉK
1896
Korrajzok. 15- 17. kötet Beöthy Zsolt életrajza. (2801.) 90 kr. 18— 19. kötet Kovács Gyula életrajza. (212 1.) 60 kr. 20—21. « Kneipp Sebestyén életrajza. (188 1.) 60 kr. 22. « Fejérváry Géza báró életrajza. (100 1.) 30 kr. Kosa Rezső. Ólombetűk világa. Történetek a betüszekrény mellől. (8-r. 163 1.) Bpest, 1896. Robicsek Zsigmond. 1 frt. Kossuth naptára 1897. közönséges évre. XXVIII. évfolyam. (8-r. 36 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 20 kr. Kossuth naptár az 1897-iki évre. Sokféle hasznos és mulattató olvasmányokkal ellátva. Tizenötödik évfolyam. (N. 8-r. 62 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. ^ 30 kr. Kossuth naptáraaz 1897 iki évre. Érdekes olvasmányokkal és számos szép képpel. Hetedik évfolyam. (8-r 30 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 20 kr. Kossuth Lajos nagynaptára 1897. (N. 8-r. 61 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 30 kr. Koszorú. A magyar prot. irodalmi társaság népies kiadványai. Szerkesztik : Kenessy Béla és Kecskeméthy István. 1— 30. szám. (K. 8-r.) Budapest, 1896. Hornyánszky Viktor. E gy-egy szám 4 kr. 1. szám. Forgács Endre. Az ócska biblia. (20 1.) 2. c< Martin Sándor. A gályarabok története. (24 1.) 3. cc Csengey Gusztáv. A Barkóék árvája. (23 l.) 4. « Bitai Béla. A vizözön. Légy hiv mindhalálig. (15 1.) 5. « V ajda Ferencz, Bethlen Gábor fejedelem. (23 1.) 6. « S zék ely Lila. A talált gyermek. Elbeszélés. (20 1.) 7. « Szabó József. Vége jó, minden jó. (47 1.) 8. « T h ú ry Etele. Huszár Gál. (28 1.) 9. « Budai János. Déva’ biró Mátyás. (15. 1.) 10. « Kecskeméthy István. Testamentum. (24 1.) 11. « Kalocsa Róza. A bibliás kisasszony. (23 1.) 12. « Csengey Gusztáv. A vadasfalvi pap. (32 1.) 13. « P ayr Sándor. Nádasdy Tamás grófék háztája. (22 1.) 14—15. sz. Csiky Lajos. A vasárnap megünnepléséről. (40 I.) 16. szám. V ajd a Ferencz. Két püspök anyja. (22 1.) 17. « B ányai Géza. Ilonka. Elbeszélés. (24 1.) 18. « Jámfcorné Székely Lilla. Egy öngyilkosjelölt. Elbeszé lés. (16 1.) 19. « Farkas Imre. Egy eltépett biblialevél. (16 1.) 20.. « Szabó Aladár. Livingstone Dávid utazásai és felfede zései (23 1.) 21. « Lantos Sebestyén. Nővérek. (22. 1.) 22. « Lantos Sebestyén. Aranka története. (16 1.) 23. « Grátz Mór Gusztáv Adolf és a ((Gusztáv Adolf»-egylet. (24 1.) 2 4. a S zabó József. A Lorántffyak. Történeti rajz. (28 1.) 25. « Jámborné Sz. Lilla. Az uj biró. Elbeszélés. (31 1.) 26. « B öngérfi János. A falu árvája. Elbeszélés. (20 1.) 27. « Mészöly Győző. Jó az isten. Elbeszélés. (23 1.) 28. « Kecskeméthy László. A képviselő ur beszámolója. Elbeszélés. (24 ló 29. « Bányay Géza. A «kék golyód családja. Elbeszélés. (23 1) 30. (( S á rk ö zy István. A mi hitünk. Elbeszélés. (24 1.)
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
43
Kóta Sámuel. Vallásos erkölcsi olvasókönyv ref. népiskolák II. osztálya számára. Pánczél Ferencz nyomán szerkesztve. (8-r. 44. 1.) Abauj-Szepsi, 1896. Vongrey Gusztáv. Kötve 14 kr. Kovács Gyula életrajz i. Ld.: Korrajzok. 20—21. K ovács János dr. A felső nép- és polgári iskolai oktatás. A vallásés közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából az 1896-iki Ezredéves kiállítás alkalmára. (8-r. 130 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 50 kr. K ovács Kálmán. Az ember az élet utain a bölcsőtől a sírig. Böl csészet-, egészség- s élettani és más hasznos munkák és tapasz talatok után. (8-r. 227 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 1 frt 50 kr. K ovács Károly. Történetek, rajzok, elbeszélések. (8-r. 203 1.) Eger, 1896. Lőwy József fia bízom. Miskolczon. 1 írt 20 kr. Kovács S. János dr. Franczia nyelvtan és olvasókönyv. I. rész. A felső kereskedelmi iskolák alsó osztálya számára. (8-r 16ol.) Bpest, 1896. Franklin-társulat. 1 frt. Kozáry Gyula. Descartes és szent Tamás. Különös tekintettel az ismeret-elméletre. (8-r. 157 1.) Budapest, 1896. Ifj. Nagel Ottó 1 frt 50 kr. Kozma Gyula Általános földrajz. Polgári iskolák használatára. A szöveg közé nyomott 45 térképpel és számos egyéb ábrával. Ötödik, a legújabb statisztikai adatok szerint javított kiadás. (8-r. 235 1. és 2 térkép.) Bpest, 1896. Eggenberger. 1 frt 20 kr. Kölcsey Ferencz. Parainesis. (16-r. 72 1) Nagy-Kanizsa, 1896. Fischel Fülöp. Vászonba kötve 40 kr. Parainesis. (8-r. 84 1.) Bpest. 1896.Lampel Róbert, kötve 1 frt. —- Parainesis és egyéb szónoki művek. (16-r. 167 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. Vászonba kötve 60 kr. Versei. L d .: Olcsó könyvtár. 224 —228. Kőnig Vilmos dr. A tőzsdebiróság. (K. 8-r. 31 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 30 kr. Könnyüvérü asszonyok. Tizenkét elbeszélés. (8-r. 139 1.) Bpest, 1896. Kun S. 30 kr. Könyvkiállitási emlék. Kiadja az országos magyar iparművészeti muzeum. (N. 8 r. Vili. 264 1.) Bpest 1896. Kilián Frigyes. 1 frt. Köpesdy S. Magyar-latin kézi szótár. Ld.: Holub M. — Latin-magyar kézi szótár. Ld. : Holub M. Körösi Albin. Földrajz a gymnasium II. osztálya számára. Számos földrajzi és természetrajzi képpel. (8-r. 160 1. és XL1II tábla.) Bpest. 1896 Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. Kötve 1 frt 40 kr. Kő vár y Ottó. Csendőri hőstettek. (8-r. 88 1.) Szeged, 1896. Várnay L. 80 kr. — Kérdések és feleletek amagyar királyi csendőrség kézi-, lóés szálfegyvereinek utasításaiból. (8-r. 77 1.) Szeged, 1896. Várnay L. 60 kr. Közhasznú nagy képes népnaptára az 1897-iki közönséges évre. Tizenhetedik évfolyam (8-r. 112 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 40 kr. Közhasznú zsebnaptár. 1897-re. XXIV. évfolyam. (16-r. 56 1.) Bpest, 1897. Légrády Testvérek. 24 kr. Közhasznú zsebnaptár mindenki számára, 1897. évre. Hasznos tudnivalókkal és jegyzék naplóval. (XVI. évfolyam. 16-r. 129 1. 1. és napló.) Bpest, 1896. Pallas. Vászonba kötve 1 frt 20 kr.
44
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
18 9 6 .
Közigazgatási nemzeti kalendárium. Hivatali és irodai hasz nálatra. Az 1897. évre. Hivatalos adatok nyomán szerkesztette Szántó József. Tizenhetedik évfolyam. (N. 8-r. 273, X XII 1.) Bpest, 1896. «Pallas.» Kötve 70 kr. Köztelek zsebnaptára 1897. évre. Szerkesztik Rubinek Gyula és Szilassy Zoltán. (16-r. 295 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. Kötve 1 frt 50 kr. Kralovics Gyula. A posta és távirda számvitel különös tekintet tel a gyakorlati szolgálatra. (N. 8-r. 884 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. 4 frt 84 kr. Krausz Sámuel dr. Talmudi életszabályok és erkölcsi tanítások. Héberből forditva és bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva. (K. 8-r. 55 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 40 kr. Kreutzer Béla dr. A munkaközvetítés külföldön és hazánkban. (8-r. 30 1.) Bpest, 1896. «Pallas.» 20 kr Krisztinkovich Iván dr. A haszonbérleti jog mai érvényében. Birói gyakorlatunk alapján. (8-r. XIII. 216 1.) Bpest, 1896. Franklin-társulat. 2 frt. Kritsa Izidor. Telekkönyvi számtan. (Újdonság a milléniumra.) A hányad-aránynak a végtelenig terjedő hányad-állapotoknál is egyöntetű, könnyű és gyors kiszámítását eszközlő eredeti s a maga nemében egyetlen munka. A telekkönyvi tisztviselők, tagositó birák, tagositó mérnökök, ügyvédek, kir. közjegyzők, pénzügyi és kataszteri tisztviselők, valamint a városi, községi és körjegyzők számára. (8-r. 146 1.) Csik-Szereda, 1896. Györgyjakab Márton. 1 frt. Kudora Ödön. Három szent testvér és szent Kunigunda élete. L d .: Népiratok. 115. Kuhne Lajos. A gyermek nevelése. Intőszózat és tanácsadó a szülők, tanítók és nevelők számára. Fordította Cserey Adolf dr. Jogosított magyar kiadás. (8-r. 56 1.) Szombathely, 1896. Seiler Henrikné. 40 kr. Kún István gróf költeményei. Második kiadás. (K. 8-r. 228 1) Kolozsvár, 1896. Szerző saját kiadása. 1 frt 50 kr. Kun László. A magyar ügyvédség története. Politikai és társa dalmi tekintetben, a legrégibb időktől máig, párhuzamban a bírósági szervezet fejlődésével. (N. 8-r. 392 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. 2 frt 50 kr. Kun Sámuel. Az aesthetika elvei a positivismus szempontjából. (8-r. 45 1.) Bpest, 1896. Révai Leó. 50 kr. Kuncz Ignácz. Állami önkormányzat. Ld. : Értekezések a társadalmi tud. köréből. XI. 12. Kunos Gyula. Nyomtatványok az irodai munkálatokhoz felső kér. iskolák használatára. Tartalmaz 82 számot. Második javított kiadás. (4-r.) Székesrehérvár, 1896. Klökner Péter. 75 kr. Kunos Ignácz dr. Kisázsiai török dialektusairól. Ld. : Értekezések a nyelv és néptud. köréből. VI. 9. Kupcsayné Molnár Júlia. Egy asszony küzdelmei. (8-r. 142 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. i: frt 20 kr. Kurlánder Ignácz. Földmágnességi mérések a magyar korona országaiban 1892— 1894. évben. A magyar tud. Akadémia meg bízásából kiadta a kir. m. természettudományi társulat. Három táblával. (4-r. 68 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bízom. 1 frt 30 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
45
Kuttner Sándor. Első oktatás a földrajzban. Különös tekintettel a magyar szent korona országaira. Az elemi népiskolák számára. Teljesen átdolgozták Szuppán Vilmos és Laukó Albert. Harminczhatodik javitott, földrajzi képekkel és az osztrák-magyar monarchia térképével ellátott kiadás. Negyedik, lényegében változatlan lenyomat. (8-r. n i 1. és 2 térkép.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. Kötve 30 kr. — Kis természettan a vegytan elemeivel. Elemi népiskolák számára, teljesen átdolgozta Szuppan Vilmos. Tizenkettedik kiadás. (8-r. 108 1.) Bpest, 1897. U. o. Kötve 36 kr. K uzm ik Pál. dr. A bélvarratok birálata. (8-r. IV. 80 1.) Budapest. 1897. Dobrowsky és Franké. 1 frt. Külkereskedelmi forgalma a magyar korona országainak 1896. január havában. A kereskedelemügyi magy. kir. miniszter ren deletéből szerkeszti és kiadja a magyar kir. statisztikai hivatal. (N. 8-r. 66 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 50 kr. — U. a. 1896 február havában. (8-r. 77 1.) Bpest, 1896. U. o. 50 kr. Lád Károly. Általános földrajz a polgári leányiskolák III. osztálya számára. (8-r. 136 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 80 kr. K. 1 frt. Ladányi Béla. Magyar családjog. Különös tekintettel a törvényhozás alkotásaira, rendeletekre és a joggyakorlatra. Szigorlatozok, vizsgálatokra készülők és a nagy közönség használatára. (8-r. 311 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 2 frt 40 kr. Lamartine Alfonz. Rafael. Egy húsz éves ifjú szerelme. Regény. Magyarra átírta Kontúr Béla. (8-r. 198 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. 1 frt 50 kr. — Héloise és Abélard. L d .: Olcsó könyvtár. 260. L a n tos Sebestyén. Nővérek. L d .: Koszorú . 21. — Aranka története. Ld. : Koszorú . 22. Lányi Bertalan. Az örökösödési eljárás. A törvény és vonatkozó rendeletek teljes anyagának feldolgozásával. (N. 8-r. X X IX . 356. 1.) Bpest, 1896. Grill Károly. 4 frt. Vászonba kötve 5 frt. Lasitz Pál. A bélyeg és illetékek iránti törvények és szabályok magyarázata. A hivatalos összeállítás szakaszai és tételeihez. Harmadik átdolgozott kiadás. (8-r. 640 1.) Bpest, 1896. Grill Károly. 3 frt 50 kr. Latin iskolai classicusokhoz való praeparatio. Szerkeszti Dávid István 21 25 füzet. (K. 8-r.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. Egy-egy füzet 25 kr. 21. füzet. D ávid István. Latin olvasókönyv (Livius, Ovidius, Phaedrus müveiből.) A III. és IV. gymnas. osztályra. Magya rázta Dávid István. III. füzet. I. r. A római köztársaság törté nete. 34. II. r. Ovid. 14. (97 — 114 1.) 22. füzet. Sallusti Crispi de Catilianae Coniuratione. Magyarázta Kapossy Luczián dr. Első füzet. Coniur. Catil. 1 -3 2 .(1 — 48!.) 23. füzet. Horati Flacci Satirae. Magyarázta Gyergye Lénárt. II. füzet. Sat. I. 5—végig. II. 1. (49—96 1.) 24. füzet. Sallustii Crispi bellum Jugurthinum. Magyarázta Kapossy Lucián. III. füzet. Bell Jugurth. 58 —86. (97— 144. 1.) 25. füzet. D ávid István szerkesztette latin olvasókönyv. (Livius, Ovidius, Phaedrus müveiből. A gymnasium III. és IV. osztálya. Magyarázta Dávid István. IV. füzet II. rész. Ovid. 14-től végig. (145— 1901.)
46
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Lázár Béla dr. A tegnap, a ma és a holnap. Kritikai tanulmá nyok. Első* sorozat. (8-r. 216 1.) Bpest, 1886. Grill Károly. 2 frt. Lázár István. Alsófehér vármegye magyar népe. Etnográfiai tanul mány. (N. 8-r. 211 1. és VI tábla.) Nagy-Enyed. 1896. Cirner és Linger. 2 frt. Léderer Abrahám. Hires emberek ismertető jelei és fejlődésük feltételei. (K 8-r. 22 1.) Bpest, 1896. Lampert Róbert 20 kr. — Az iskola belső életének szervezete. (N. 8-r. 15 1.) Bpest, 1896. U. o. 20 kr. — Állam és iskola, társadalom és iskola. (8-r. 16 1.) Bpest, 1896. U. o. 20 kr. Leitner Ferencz. Földrajz a polgári fiúiskolák I. osztálya számára. Az Osztrák-Magyar Monarchia. (8-r. 65 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 30 kr. — Földrajz a polgári fiúiskolák II. osztálya számára.Európa és Ázsia az Osztrák-MagyarMonarchiakivételével. (8-r. 91 1.) Bpest, 1896. U. o. 45 kr. — Földrajz a polgári fiúiskolák III. osztálya számára. Afrika, Ausztrália, Amerika és Amerika felfedezése. (8-r. 99 1.) Bpest, 1896. U. o. 45 kr. — Földrajz a polgári fiúiskolák I., II. és III. osztálya számára (8-r. VIII. 255 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt 30 kr. Lendvai Miklós. Temes vármegye nemes családjai. (Kiad. a «Dél magyarországi tört. és régészeti muzeum»). I. kötet. (4-r. XII. 168 1. és 45 szinezett czimertábal). Bpest, 1896. Révai Leó bizom. ' 10 frt. Lendvay Sándor. Tőzsdei értékpapírok. Ld. : Félegyházy Ágost. Lenkei Henrik és Velszi Bárd. A mulató Budapest. Illusztrálták: Mark Lajos, Basch Árpád, Nagy Sándor, Grünwald Gy. Imre, L. Hoffmann Ilona, Józsa Károly és Schwicker Brúnó. (8-r. 350 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. Leth Lajos. Szállodások, vendéglősök, kávésok név- és lakjegyjegyzéke. XV. évfolyam. 1896. (16-r. 290 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké. Kötve 1 frt 50 kr. Levelek az első szent áldozás után. Francziából fordította Stadler Endre. (16-r. 83 1.) Bpest, 1896. Szent-István-Társulat. Kötve 25 Kr. Vászonba kötve 40 kr. Levelező könyv. Legújabb és legteljesebb, pesti magyar-német. Hetedik, tetemesen bővitett és javitott kiadás. (8-r. 329 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. 60 kr. Liberális párt bukása. — A. Irta egy Conservativ. (8-r. 69 1.) Bécs, 1896. Konegen Károly. 60 kr. Lidércz-naptára az r897-iki évre. Harminczhatodik évfolyam. (N. 8-r. 78 1. Bpest, 1896. Méhner Vilmos 40 kr. Linhárt György és Mezey Gyula. Szőlő betegségek. 8 szines táblával és 85, a szöveg közé nyomott rajzzal. (N. 8-r. 190 1.) Bpest, 1895 ifj. Nagel Ottó bizom. 1 frt. Lipthay Sándor. Széchenyi István gróf műszaki alkotásai. A ma gyar tudományos Akadémia megbízásából Írva és az 1895 november 3-án tartott Széchenyi ünnepen kivonatosan előadva. (8-r. 178 1.) Budapest, 1S96. Akadémia. 1 frt 50 kr. Loos József. Magyar-német zsebszótár. Többek közreműködésével. (16-r. 509 1.) Bpest, 1896. Lauffer Vilmos. Vászonba kötve ifit.
Ma g y a r
k ö n y v je g y z é k
1896.
47
Loos József. Német-magyar zsebszótár. Többek közreműködésé vel. (16-r. 404 1.) Bpest, 1896. U. o. Vászonba kötve 1 frt. — Magyar-német és német-magyar zsebszótár. Többek közreműkö désével. (16-r. 509, 404 1.) Bpest, 1896. U. o. Félbőrbe kötve. 2 frt. — Magyar-német-tót zsebszótár. Többek közreműködésével. (16-r. 790 1.) Bpest, 1896. U. o Félbőrbe kötve 2 frt 50 kr. — Német-magyar-tót zsebszótár. Többek közreműködésével. (16-r. 652 1.) Bpest, 1896. U. o. félbőrbe kötve 2 frt 50 kr. Tót-magyar-német zsebszótár. Többek közreműködésével. (16-r. 652 1.; Bpest, 1896. U. o. Félbőrbe kötve 2 frt 50 kr. Loti Pierre. Izlandi halász. Regény. Francziából fordította Kováts S. J. dr. (8-r. 263 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társ. Vászonba kötve 1 frt. L ouys Pierre. Aphrodité. Egyedül jogosított teljes magyar kiadás. Franczia eredetiből fordította Rózsa Géza dr. (8-r. 236 1.) Bpest, 1897. Sachs és Pollák. 1 frt 80 kr. L őrin cz Gyula dr. A magyar történet századai. (K. 8-r. 166 1.) Bpest, 1896. Szent István-társulat. Vászonba kötve 80 kr. Lőutasitás a magy. kir. honvéd gyalogság részére. Az 1881. évi lőutasitás harmadik kiadása. (8-r. 140 1.) Bpest, 1896. Pallas. 24 kr. Löw Immánuel. Az ezredév. Nyol z beszéd. (4-r. 125 1.) Szeged, 1896. Traub B. és Társa. 1 frt 20 kr. Lukács György dr. Az egyházi politikai törvények és vonatkozó összes jogszabályok kézikönyve. (8-r. XII. 534 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 3 írt. - - Az állami anyakönyvekról szóló 1894. évi XXXIII. törvényczikk magyarázata. (N. 8-r. XVI. 516 1.) Bpest, 1895. U. o. 3 frt. Lurdi Szűz Mária és a Szent Család képes naptára Krisztus urunk születése utáni 1897. közönséges évre. (N. 8-r. 93 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 30 kr. Lutliardt K. E. dr. Előadások a kereszténység erkölcstanából. Az eredeti német szöveg IX-ik kiadása után fordította Csiky Lajos és Szőts Farkas. (8-r. X. 366 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. 1 frt 60 kr. Magánjelenetek és dialógok. 1— 6. füzet. (K. 8-r.) Bpest, 1896. Ruzitska Ármin. Egy-egy füzet 10 kr. 1. Füzet. Béni Vilmos. Tükör előtt. Magánjelenet (8 U 2. Füzet. Béni Vilmos. Az agglegény. Magánjelenet. (8 1.) 3—4. füzet. Béni Vilmos. A kis találékony. Vígjáték 1 felv. 20 1.) 5. füzet. Béni Vilmos. Premier előtt. Magánjelenet. (10 l.) 6. füzet. Béni Vilmos. Premier után. Magánjelenet. (8 1.) Magassy Annuska. Álmok az üdvről. Regény. (K. 8-r. 114 1.) Bpest, 1897. Könyves Kálmán. ^ 50 kr. Magyar gazda naptára az 1897-iki évre. Érdekes olvasmányok kal és számos szép képpel. Kilenczedik évfolyam. (8-r. 30 1.) Bpest, 1896 Méhner Vilmos. 20 kr. Magyar gazdasági czimtár. 1896 — 1897. (4-r. 270 1.) Bpest, 1896. Lampert Róbert. Kötve 7 frt 50 kr. Magyar ember naptára az 189; -ik esztendőre. Szép történe tekkel és képekkel a magyar nép számára szerkeszti Kurucz Péter. IX. évf. (N. 8-r. 64, XXII 1.) Bpest, 1896. Pallas. 30 kr. Magyar ember képes naptára az 1897-iki közönséges évre. Képes kalendárium sok hasznos és mulattató olvasmányokkal. Nyoh czadikévf. (N. 8-r. 62 1 ) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 3° kr.
MAGYAR KÖYNVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
Magyar iparosok naptára. Szerk. Danielisz Lipót. 1897. Ötödik évf. (8-r. 125 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 40 kr. Magyar képes népnaptára az 1897 iki évre. Képes kalendárium hasznos és mulattató olvasmányokkal ellátva. Tizenhatodik évfolyam. (N. 8-r. 62 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos 30 kr. Magyar kereskedelmi és iparkamarák keletkezésének, fejlő désének és működésének története. 1850 —1896. A kamarák hivatalos adatai alapján szerkesztette a budapesti kereskedelmi és iparkamara. I. rész. (N. 8-r. 226, III. 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 4 frt. Magyar korona országainak külkereskedelmi forgalma 1896 márczius havában. Szerkeszti és kiadja az országos m. kir. statisztikai hivatal. (N. 8-r. 82 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 50 kr. — Ugyanaz. Április havában. (N. 8-r. 84 1.) Bpest, 1896. U. o. 50 kr. — Ugyanaz. Május havában. (N. 8-r. 84 1.) Bpest, 1896. U. o. 50 kr. — Ugyanaz. Junius havában. (N. 8-r. 85 1.) Bpest, 1896. U. 0. 50 kr. Magyar könyvkereskedők évkönyve Hatodik évfolyam. I. Magyar könyvészet l 8 g$. II. Zeneművek jegyzéke. III Könyv kereskedelmi üzletczimtár. IV. Közhasznú üzleti tudnivalók. Szerkesztette Glüclz Soma. Hartleben Konrád Adolf életrajzával és arczképével. (8-r. LVIII. 294 1.) Bpest, 1896. Magyar könyvkereskedők egylete. Kötve 2 frt 50 kr. Magyar Közjog. Lechner Ágost ny. r. tanárnak a bpesti egyetemen tartott előadásai után készítette Frank Sala. VII. kiadás. (8-r. 420 1.) Bpest, 1897. Politzer Zsigmond. 4 frt. Magyar Leányok. Képes hetilap fiatal leányok számára. Szer keszti Tutsek Anna. 1896. I. kötet. (4-r. 1—432 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. Vászonba kötve 4 frt. Ugyanaz. 1896. II. köteb (4-r. 433—832 1.) Bpest, 1896. U, o. Vászonba kötve 4 frt. Magyar magánjogi jegyzetek. Dr. Zsögöd Benő előadása után készítette Nyulászi János. I Általános rész. Harmadik javított 5 frt. kiadás. (N. 8-r. 304 1) Bpest, 1896. Politzer Zsigmond Magyar mesemondó naptára az 1897-iki évre. Érdekes olvas mányokkal és számos szép képpel. Kilenczedik évfolyam. (8-r. 30 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 20 kr. Magyar műkincsek. Kiadja a műbarátok köre. Első kötet. 1 —3. füzet. (Ivrét 88 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. A teljes munka ára 50 frt. Magyar nemzet irodalomtörténete dióhéjban. I. A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig. (32-r. 60 1.) Veszprém, 1896; Krausz Ármin fia. 20 kr Magyar nemzet története. Szerkeszti Szilágyi Sándor. II. kötet. Magyarország története az Árpádok korában. (1038 -1301.) Irta Marczali Henrik. (N. 8-r. 706 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 6 frt. Félbőrbe kötve 8 frt. — Ugyanaz. III. kötet. Az Anjoü-ház és örökösei. (1301 1439.) írták Pór Antal és Schönherr Gyula. (N. 8-r. 667 1.) Bpest, 1896. U. o. 6 frt. Félbőrbe kötve 8 frt. — Ugyanaz IV. kötet. A Hunyadiak és a Jagellók kora. (1440— 1526.) Irta Fraknói Vilmos. (N. 8-r. 694 1.) Bpest, 1896. U. o, 6 frt. Félbőrbe kötve 8 frt.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
49
18 9 6 .
M a g y a r nép n a p t á r a az 1897-ik évre. Képes kalendárium sok féle hasznos és mulattató olvasmányokkal ell ítva. (N. 8-r. 62 1.) Budapest, 1896. Méhner Vilmos 30 kr. M a g y a r n é p k ö n y v tá r. V. kötet. (K. 8-r.) Budapest, 1896. SzentIstván-Társulat. Egy-egy kötet kötve 30 kr. V. kötet. B o d n á r Gáspár. A műhelyből. Elbeszélések a ma magyar iparosok köréből. (148 1.) M a g y a r n ő k h ázi n a p tá ra az 1897-iki közönséges évre. Szer keszti : Beniczky Irma. Huszonkilenczedik évfolyam. (N. 8-r. 78 1.) Budapest, 1896. Méhner Vilmos. 40 kr. M a g y a r s ta t is z t ik a i é v k ö n y v . ,Uj folyam. III. Szerkeszti és kiadja az országos magyar kir. statisztikai hivatal. (N. 8-r. XV. 488 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. Kötve 5 frt. M a g y a r s ta t is z t ik a i k ö z le m é n y e k . Uj folyam. XII. kötet. Magyarország népessége a pragmatica sanctio korában. 1720—21. A kereskedelemügyi magyar kir. miniszter rendeletéből szer keszti és kiadja az országos magyar kir. statisztikai hivatal. (N. 4-r. 496 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. Kötve 6 frt. — Ugyanaz. Uj folyam XIII. kötet. Magyarország malomipara 1 8 Q4-ben. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter rendeletéből szerkeszti és kiadja az országos magyar kir. statisztikai hiva tal. (Ivrét 77 1.) Budapest, 1896. U. o. Kötve 2 frt. — Ugyanaz. Új folyam. XIV. kötet, A magyar korona országainak 1895. évi külkereskedelmi fo rgalm a . A kereskedelemügyi m. kir. miniszter rendeletéből szerkeszti és kiadja az országos m. kir. statisztikai hivatal. ("Ivrét 72, 164 1.) Bpest, 1896. U. o. Kötve 3 frt. Magyar szabadsághősök képes emlék-naptára az 1897. közön séges évre. (8-r. 36 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 20 kr. Magyar történeti életrajzok. A magyar tud. Akadémia és a magyar történelmi társulat megbízásából szerkeszti Szilágyi Sándor. 1896. évfolyam. (Tartalma : Zichy Antal. Gróf Széchenyi István életrajza.) (N. 8-r. 628 1.) Budapest, 1896. Ráth Mór. 8 frt. Félbőrbe kötve 10 frt. Magyar történelmi emlékek. Kiadja a magyar tud. Akadémia. Második osztály. írók. Harmincz'ötődik kötet. (N. 8-r. XIV. 632 1.) Budapest, 1896. Akadémia. 2 frt. Magyar történelmi társulat felolvasásai. II. füzet. (8-r.) Bpest, 1896. Athenaeum Egy-egy füzet. 30 kr. II. füzet. K áld y Gyula. A régibb és újabb magyar tánczokról. 1567 — 1848. (16. 1.) Magyarország. Külön lenyomat a Pallas Nagy Lexikonából. A szövegben 3 ábra; külön mellékletül 51 kép, ezek közt 19 szinnyomat, 1 réznyomat és 13 térkép. (N, 8-r. 362 1.) Budapest, «Pallas». 5 frt. Félbőrbe kötve 6 frt. Magyarország, különös tekintettel a fővárosra Budapestre. Négy színes és 10 színezetlen térképpel. (16-r. VI. 3Ü0 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. Vászonba kötve 2 frt. Magyarország helységnévtára különös tekintettel az állami anyakönyvi kerületek beosztására. A nm. magy. kir. belügy miniszter megbizásából szerkeszti Jekelfalussy József dr. (N. 8-r. 675 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. Kötve 3 frt. Magyarországi orvosok hivatalos névjegyzéke. 1896. Összeállittatott a m. kir. Belügyminisztérium közegészségi osztályáMagyar könyvker. egyl. évkönyve VII. évf.
4
50
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1S96.
bán. Függelékül: Statisztikai adatok a Magyarországi egészlégügyi személyzetről és a szakegyesületek czímtára. (8-r. 112 1.) Bpest, 1896. Dobrowszky és Franké. Kötve 1 frt 20 kr. Magyarország tiszt czim- és névtára. 1896. A nagymélt. kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur rendeletéből szerkeszti és kiadja az országos magyar kir. statisztikai hivatal. XV. évfolyam. (K. 4-1*. XXVII. 1035 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. Vászonba kötve 5 frt. Makai Emil. Izé kisasszony. Ld. : Monologok. 64. — A szerenád. Ld. : Monologok. 58. Makai Emil és Szécsi Ferencz. Kaland. Dramolet két szakaszban. (16-r. 124 1.) Budapest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt. Makra Imre és Rózsa József. A katholikus vallás tankönyve. Közép- és felsőbb iskolák s magánosok részére. Német eredeti után. Harmadik javított kiadás. III. rész. A malaszt eszközeiről. (8-r. 164 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. 80 kr. Malcbus Államgazdaság vagy pénzügytan. L d .: Jo g i ismétlőkönyvek. XIV. Malonyay Dezső. A Nilus országában. Fiatal barátjainak. Sok képpel. (8-r. 136 1.) Budapest, 1897. Singer és Wolfner. Kötve 1 frt 50 kr. — A Nilus országában. L d .: Filléres könyvtár. 26—28. Mándi Márton Zsigmond. Biztosítási panama és a mozgósított 115 millió, (8-r. 32 l.j Budapest, 1896. Gerő J. Imre 50 kr. Mangold Gusztáv. Balatonfüredi (Millennium-jemlék a fürdő vendégek tájékoztatására. Negyedik bővített kiadás. A balaton füredi közművelődési egylet kiadványa. (K. 8-r. 71 1.) Buda pest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. 35 kr. Margalits Ede dr. Márk királyfi. (Kraljevics Márkó) Délszláv népballadák a XIV. és XV-ik századból. (8-r. 188 1.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. 1 frt 20 kr. Margitai József. A Csáktornyái magyar kir. áilami tanítóképzőintézet története és jelen állapotának ismertetése. (8-r. 142 1.) Nagy-Kanizsa, 1896. Fischel Fülöp. 1 frt. Marguerita Pál. A villám. L d .: Műkedvelők szinmütára és mono logok gyűjteménye. 2. Máriássy Béla. A szabadelvüség múltja, jelene és jövője. (N. 313 1.) Győr, 1896. Ráth Mór bízom. 3 frt. Márk Márkus. A mezőgazdasági válság gyökeres és állandó meg szüntetése. A gabona és az összes iparczikkek ára alacsony voltának valódi kutforrása. A IV. orsz. gazdakongresszushoz inté zet emlékirat. (8-r. 14 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké. 50 kr. — A mezőgazdasági válság gyökeres és állandó megszüntetése. A gabona és az összes iparczikkek ára alacsony voltának valódi kutforrása. Válasz a nemzetközi gazdakongresszusnak a valutakérdésre és a mezőgazdasági válságra vonatkozólag elő terjesztett kérdésekre. (8-r. 14 1.) Budapest, 1896. U. o. 50 kr. Márki Sándor dr. Magyar pantheon. A magyar történelem, mű vészet és irodalom 150 ltimagasló alakja, képekben és rövid életrajzokban feltüntetve. (16-r, 150 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. 20 kr. Markó Miklós. Czigányzenészek albuma. 45 elhalt és 65 fővárosi és vidéki élő prímás arczképével, életrajzával, 13 zenekari kép-
Ma g y a r
k ö n y v je g y z é k
189 6 .
51
pel és 280 segédzenész arczképével. (N. 8-r. 129 1.) Bpest, 1896. Rózsavölgyi és Társa 3 frt 50 kr. M árkus Dezső dr. Felsőbiróságaink elvi határozatai. A kir. curia és a kir. Ítélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye. Az első és második kiadás. VI. kötete. Tárgymutató, döntvények mutatója, névmutató, tartalom mutató az I—V. kötethez. (N 8-r. 376 1.) Budapest, 1896. Grill Károly. 5 frt. Vászonba kötve 6 frt. — Felsőbiróságaink elvi határozatai. 1870 — 1896. A kir. curia és a kir. Ítélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye I. kötet. Magánjog. (K. 8-r. 639 1.) Budapest, 1896. U. o. Vászonba kötve 3 frt 50 kr. — Ugyanaz. Indiai papíron. (K. 8-r. 639 1.) Budapest, 1896. U. o. Vászonba kötve 3 frt 80 kr. — A holtkézi törvények Magyarországon. (8-r. 35 1.) Bpest, 1897. Pfeifer Ferdinánd. 20 kr. — A polgári törvényszéki rendtartás kézikönyve. L d .: Fodor.
Ármin, Márkus József. Aquarellek ámor műterméből Negyedik bővített kiadás. (K. 8-r. 158 1.) Budapest, 1896. Dávidovits Ede. 1 frt. Márkus Sándor. Az értékpapírüzlet. L d .: Berger Mór. Markusovszky Sámuel. A pozsonyi ág. hitv. evang. Lyceum tör ténete, kapcsolatban a pozsonyi ág. hitv. evang. egyház múltjá val. A magyar haza és ezeréves fennállásának emlékünnepére. (N. 8-r. XII. 694 1.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. 4 frt. Marlitt E. A bagolyvár. Regény. Fordította Tarczal. Második kiadás. (8-r. 218, 208 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 2 frt Vászonba kötve 2 frt 80 kr — Aranyos Erzsiké. Regény. Fordította Tarczal. Képes diszkiadás Második kiadás. (8-r. 199, 192 1 ) Budapest, 1896. U. o. 2 frt Vászonba kötve 2 frt 80 kr. — Második feleség. Regény. Fordította Tarczal. Képes diszkiadás. Második kiadás. (8-r. 211, 203 1.) Budapest, 1896. U. o. 2 frt. Vászonba kötve 2 frt 80 kr. —- Gizella grófnő Regény. Fordította Kárpáti János. (8-r. 291 310 l.) Budapest, 1896. U. 0. 2 frt 40 kr. Vászonba kötve 3 frt 20 kr. Marschalkó János dr. A hatályban levő igazságügyminiszter rendeletek rendszeres gyűjteménye. A m. kir. igazságügymi niszter megbízásából I. kötet. (1 — 200. sz.) Az igazságszolgál tatás közegei. (N. 8-r. XI. 753. 1.) Bpest, 1896. Grill Károly. 6 frt. Vászonba kötve . 7 frt. — Ugyanaz. II. kötet. (201—400. sz.) Polgári perrendtartás. Keres kedelmi váltó- és csődeljárás. Végrehajtás. Telekkönyv. (N. 8-r. 768 1.) Budapest, 1896. U. o. 6 frt. Vászonba kötve 7 írt. — Ugyanaz. III. kötet. (401—530. sz.) Birtokrendezés. Bánya ügyek. Családjog. Örökösödési eljárás. Határőrvidék és Fiume. (N. 8-r. 651 1.) Bpest, 1896. U. o. 6 frt. Vászonba kötve 7 frt. — Ugyanaz. IV. kötet. (531—830. sz.) Büntetőjog és eljárás. Jog segély. (N. 8 r. 582 1.) Budapest, 1896. U. o. 6 frt. Vászonba kötve 7 frt. Márta naplója. A női ifjúságnak ajánlja a Szent-István-Társulat (K. 8-r. 438 1.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. Vászonba kötve 1 frt 20 kr.
52
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Martin Sándor. A gályarabok története. L d .: Koszom. 2. Mártonffy Márton. Magyar nyelvtan mondattani alapon. Közép iskolák, polgári iskolák és felsőbb leányiskolák I és II. osztálya számára. Teljesen átdolgozta és gyakorlatokkal bővitette Weszely Ödön dr. Második kiadás. (8-r. 106 1 ) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 80 kr. Kötve 1 frt. Mártonffy Márton és Gokler Antal. Magyar nyelvgyakorló és olvasókönyv a németajkú elemi népiskolák III. osztálya szá mára. II. évfolyam. Második lényegében változatlan kiadás. Budapest, 1897. Lampel Róbert. Kötve 30 kr. Ugyanaz. A népiskolák IV. osztálya számára. III. évfolyam. Második lényegében változatlan kiadás. (8-r. 147 III.) Buda pest, 1897. U. o. Kötve 45 kr. Mártonfy Márton és Pechány Adolf dr. Földrajz. I, rész. A népiskolák IV. osztálya számára. Negyedik kiadás. (8-r. 55 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. Kötve 24 kr. — Földrajz. II. rész. A népiskolák V. és VI. osztálya számára. Harmadik kiadás. (8-r. 100 1.) Budapest, 1897. U. o. Kötve. 36 kr. Martos Ferencz. Iza és egyéb költemények. (ió~r. 232 1.) Buda pest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. Masnyik Endre dr. Emlékezés Vasskó Gyulára. Évnyitó beszéd. (8-r. 16 1.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. 20 kr. M atavovszk y Béla Antal. Vegytan és áruismeret. (8-r. 1—96 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner pr. cplt. 1 frt 60 kr. Mátyás Flórián. Történeti egyezések és tévedések. L d .: Érteke zések a történeti tud. köréből. XVL 10. Mátyás király naptára 1897. közönséges évre, vagy: Meghalt Mátyás király oda az igazság! XXII. évfolyam. (8-r. 36 1.) Budapest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 20 kr. Mauchecourt. Egy fényképész, ki nem fotografál. L d .: Műkedvelők szinmütára és monologok gyűjteménye. 4. Maupassant Guy de. A gömböcz és egyéb elbeszélések. (8-r. 141 1.) Budapest, 1896. Ráth Mór. 1 frt. — Yvette és egyéb elbeszélések. (8-r. 1561.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt. — Egy államcsíny és egyéb elbeszélések. (8-r. 126 1.) Budapest, 1896. U. o. 1frt. — Szerelem és egyéb elbeszélések. (8-r. 152 1.) Budapest, 1896. U. o. 1frt. Maurier George. Trilby. Regény. Fordította Szerdahelyi Aladár. (8-r. 401 1.) Budapest, 1896. Pallas. 1 frt 60 kr. Mauritz Rezső. Közönséges számtan. A közép- és polgári iskolák számára. A nyolczadik kiadást sajtó alá rendezte Rados Ignácz. 1 frt 20 kr. (8-r. 235 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. May Károly. A rabszolga-karaván. L d .: Falkénkorst. Mayer Ferencz Andor. A tolnavármegyei bonyhádi tarka marha rövid ismertetése. (8-r. 27 1.) Budapest, 1896. Eggenberger bízom. 50 kr. Mayer Miksa. Rövid alkotmány tan népiskolák számára. XXIV. javított kiadás. (8-r. 40 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert, ró kr. Matyéka Károly dr. A franczia kereskedelmi levelezés módszeres tankönyve. L d .: Bartos Fülöp. Mazsuranics Iván. Csengics Szmail Aga halála. L d .: Olcsó könyvtár. 362.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
53
Mébold Frigyes és U jváry Béla. Fnnczia nyelv- és olvasókönyv haladók számára. (8-r. 175 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt. Kötve 1 frt 20 kr. Mecenseffy Emil. Az Osztrák-magyar bank igazgatása 1886— 1895. Hetvennyolcz táblával és egy átméreti térképpel. (4-r. 393 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 3 frt. Mellékletek az ('ideiglenes utasítás a magy. kir. honvédség élel mezésére békében ■> czimüszolgálati könyvhöz. (8-r. 287 1. és VII tábla.) Bpest, 1896.Pallas. 80 kr. Melles Emil. Jertek, imádjuk Krisztust! Görög szertartásu katholikus vagyis ó-hitü ima- és énekeskönyv. (16-r. 240 1.) Ungvár, 1896. Lévai Mór. Kötve 35 kr. Mendes Catulle. Tavaszi románcz. Ld. : Athenaeum olvasótára . v. 5 -6 . Mészöly Győző. Jó az Isten. L d .: Koszorti. 27. Meyer Konrád Ferdinánd. A szent. Történeti elbeszélés. Fordí totta Péterfy Jenő. 8-r. 191 1.) Bpest. 1896. Franklin-Társulat. Kötve 1frt. Mihalicska János és Riszpler Rezső. Számolási példatár. A nép iskola IV. osztálya számára. (8-r. 84 1.) Pozsony, 1897. Stampfel Károly. Kötve 20 kr. Mihályfi Ákos dr. A papnevelés története és elmélete. 2 kötet. (8-r. XII. 512, 319 1.) Bpest, 1896. Szent-István-Társulat. 5 frt. Mihályi Hugó. A doktor kisasszony. Ld. : Műkedvelők szinmütára és monologok gyüjte?nénye. 13. Mihók-féle magyar compass. 1896/7. X X IV -ik évfolyam. A nagymélt. m. kir. minisztériumok által ajánlott, a pénzügyi hatóságok, az «Osztrák-magyar bank» és a főbb pénzintézetek által támogatott és használt Pénzügyi évkönyv. I. rész : Bankok és takarékpénztárak Magyarország és Horvát-SzlavonorsZágban. Szerkesztette Nagy Sándor dr. (8-r. 656 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. Kötve 5 frt. — Ugyanaz. II. rész. Szövetkezetek, ipar-, biztosító-, és kereskedési vállalatok. Horvát-Szlavonország és Ausztria. (8-r. XXXII. 472 1.) Budapest, 1896. U. o. kötve 3 frt. Mikszáth Kálmán összegyűjtött munkái. VIII. kötet. Club és folyosó. Politikai ötletek és rajzok. Ilarmadik kiadás. (8-r. 226 1.) Buda pest, 1896. Révai Testvérek r. t. 2 frt. Diszkötésben 3 frt. — Ugyanaz. X II. kötet. Nagyságos Katarghy Menyhért képviselő ur viszontagságos élete, kalandjai, szerencsétlensége, szerencséje és művei. (8-r. 288 1.) Budapest, 1896. Ugyanott. 2 frt. Disz kötésben 3 frt. — Kisértet Lublón és egyéb elbeszélések. Mühlbek Lajos, Neogrády Antal és Jankó János rajzaival. (N. 8-r. 231 1.) Budapest, 1896. Légrády Testvérek 4 frt 50 kr. Díszkötésben 6 frt. — Almanach az 1897. évre. L d .: Egyetemes regénytár. XII. 3— 4. Milkó Izidor. Mosoly. Húsz vidám történet. (8-r. 261 1.) Bpest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 60 kr. Millenniumi emlék a magyar kir. tanárképző intézeti gyakorló főgymnasium tanuló ifjúsága számára. Szavalatok. (K. 8-r. 32 1.) Bpest, 1896. Kókai Lajos bízom. 20 kr. Millenniumi emlékkönyv a kath. ifjúságnak ajánlva. (K.#-r. 250 1.) Bpest, 1896. Szent-István-Társulat. Vászonba kötve 80 kr.
54
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
Millenniumi hódoló diszfelvonulás leirása, az 1896. évi junius hó 8-án megtartott. (8-r. 40 1.) Bpest, 1896. Petőfi könyvnyomda vállalat kiadása. (IX., Pipa-u. 20.). 30 kr. Milleniumi jegyzőkönyv az Eger-főegyházmegyei róm. kath. tanitó-egyesület hetedik (az újjászervezés után) 1895. október 23. és 24-én tartott képviseleti közgyűlésről. (8-r. 166 1.) Eger, 1896. Szolcsányi Gyula. 1 frt 30 kr. Milleniumi kiállítási emlékképek. (8-r.) Bpest, 1896. Eisler G. Kötve 1 frt 50 kr. Miskolczi Henrik. A földön maradt angyal. L d .: Műkedvelők szinműtára és monologok gyűjteménye. 3. — A letétbe helyezett csók. Ld. : Mkűedvelök szinműtára és mono logok gyűjteménye. 10.
Mit beszélnek a harangok és egyéb elbeszélések. L d . : Forgó bácsi könyvtára. 16.
Mocnik Ferencz dr. Számoló könyv a népiskolák számára. A 17-dik eredeti kiadás után átdolgozta s a legújabb magy. kir. miniszteri tantervhez alkalmazta: Orbók Mór. 4. füzet. A IV-dik osztály számára. Tizedik, szerző által egyedül jogositott s a koronaértékhez alkalmazott magyar kiadás, A hetedik kiadás változatlan lenyomata. (8-r. 56 1.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. Kötve 20 kr. Mócsy Antal, Petrovácz József és Walter Gyula dr. Második olvasókönyv. A katholikus népiskolák második osztálya számára, (8-r. 108 1.) Bpest, 1896. Szent-István-Társulrt. Kötve 24 kr. —- Harmadik olvasókönyv. A katholikus népiskolák harmadik osztálya számára. (8-r. 175 1.) Bpest, 1896. Szent-István-Társulat. Kötve 30 kr. Mohamed Latifedsi. Csintalan leányok. Elbeszélések. (8-r. 126 1.) Bpest, 1896. Kun S. 30 kr. Mokány Bérezi. Az én viselt dolgaim. Nagyon érdemösek az elolva sásra. Számos képpel. (8-r. 314 1. (Bpest, 1896. Athenaeum. 2 frt. Moldován Gergely. A magyar nemzeti állam nemzetiségi feladatai. (8-r. 173 1.) Kolozsvár, 1896. Stein János. 1 frt. —- A románság. Politikai, történelmi, néprajzi és nyelvészeti közle mények. Első kötet. (N. 8-r. 623 1.) Nagybecskerek, 1896. Ráth Mór bizománya. 4 frt; Molnár Gyula. A modern életből. Elbeszélések. (8-r. 176 1.) Veszprém, 1896. Köves és Boros. 1 frt. Molnár Lajos. A cselédügy és a cselédközvetités rendezéséről. (8-r. 75 1.) Bpest, 1896. Révai Leó. 50 kr. Molnár Mária. A magyar gyermek játékai. (Munka- és társas játékok.) A kisdedóvónő-, tanitónő-, tanitóképző intézetek növendékei, óvónők, tanitónők és tanitók számára. 17 fénynyomatu táblával. (8-r. 36, 64 1.) Eperjes, 1896. Révai Samu. 2 frt. Morlin Emil dr. A magyar kisdedóvás múltja és jelene. A vallásés közoktatásügyi m. kir. miniszter megbizásából az Ezredéves ünnepély alkalmára. (8-r. 143 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 50 kr. Morvay Győző. Egy eltemetett város. (Pompeji.) Az ifjúság számára (8-r. 79 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. Vászonba kötve 1 frt. — A középoktatás története Nagybányán. (N. 8-r. XII. 311 1.) Nagybánya; 1896. Molnár Mihály. 2 frt 50 kr
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
55
M onológok. Vig és komoly magánjelenetek gyűjteménye. 5 8 -6 4 fűz. (K. 8-r.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. Egy-egy füzet 15 kr. 58. füzet. Makai Emil. A szerenád. Monolog. (7 í.) 59. füzet. Thewrewk István. Az inggomb. Monolog. (7 1.) 60. füzet. Gabányi Árpád. A tót tánczmester. Vig monolog. (12 1.) 61. füzet. Faragó Jenó'. Az első debut. Magánjelenet. (8 1.) 62. füzet. Sebők Zsigmond. A vis-á-vis. Magánjelenet. (12 1.) 63. füzet. Csathó Aurél ifj. A riporter. Magánjelenet. (8 1.) 64. füzet. Makai Emil. Izé kisasszony. Monolog. (8 1.) Monostori Károly. A sertéstenyésztés alapvonalai. A kisgazdák szükségleteihez mérve és 35 ábrával ellátva. (N. 8-r. 126 1.) Bpest, 1896. «Könyvés Kálmán.» 80 kr. — Állatgyógyászat. Kézikönyv az állatok külső és belső betegsé geinek felismeréséről és gyógyításáról Az állattenyésztők és állattartók szükségleteihez mérve, roo reczepttel és 100 ábrá val ellátva. (N. 8-r. X. 340, X V 1.) Bpest, 1896. «Könyes Kálmán.» Vászonba kötve 3 frt. Monumenta Hungáriáé historica. Magyar történelmi emlékek. Kiadja a magyar tudományos Akadémia. Második osztály. írók. Harmincznegyedik kötet. (N. 8-r. IX. 399 1.) Bpest, 1896. Akadémia. 2 frt. Moravcsik Ernő Emil dr. A gyermekkorban levő büntetésekről. f8-r. 16 1.) Bpesb 1896. Pfeifer Férd. 20 kr. Mosdósy Imre. Az Üllősiek végnapjai. Eredeti regény 2 kötetben. (8-r. 178, 169 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. 2 frt. Mudrony Soma. A vámkérdés megoldása. (8-r. 73 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner. 50 kr. Mulattató képes naptára az 1897-iki közönséges évre. Egy kicsit csipkedő, sokat nevettető kalendárium a másokon mulatni vágyó közönség számára; számtalan édességgel, keserűséggel és mindenféle magyar fűszerrel. Sirva-vigadva cselekedte Víg Czimbora. Tizennegyedik évfolyam. (N. 8-r. 54 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 30 kr. Munkácsi Bernát. Vogul népköltési gyűjtemény. Kiadja a magyar tudományos Akadémia. IV. kötet. Életképek. Sorsénekek, vitézi énekek, medveünnepi színjátékok, állaténekek, mesék, néprajzi apróságok földrajzi névjegyzék. Első füzet. Vogul szövegek és fordításaik. Saját gyűjtése és Reguly Antal hagyom inyai alapján. (N-r. V ili. 440 1.) Bpest, 1897. Akadémia. 4 frt. - Budenz József emlékezete. (8-r. 65 1.) Bpest, 1896. U. o. 60 kr. — Déli osztják szójegyzéke. Dr. Pápai Károly gyűjtései alapján. (8-r. 58 1.) Bpest, 1896. U. o. 60 kr. Murái Károly. Bandi és egyéb apróságok. (8-r. 313 l.j Budapest, 1897. Légrády Testvérek. 1 frt 20 kr. — Derűs históriák. Mosolygó történetek. (8-r. 156 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 60 kr. — Finom falatok. Képes és képtelen adomák és mókák. (8-r. 160 1.) Bpest, 1896. U o. 60 kr. Murger Henry. Bohém világ. (Scénes de la vie de bohémé.) Ford Komor Gyula (8-r. 282 1.) Budapest, 1896. Szilágyi Béla. 1 frt. Mutató a nyelvtudományi közlemények I—X X V . évfolyamához. Tartalomjegyzék, tárgymutató és szójegyzékek. Szerkesztette Simonyi Zsigmond. (8-r. 52 1.) Budapest, 1896. Akadémia 1 frt.
56
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6
Műkedvelők színháza. Szerkeszti Adorján Sándor. Egyfelvonásos vígjátékok gyűjteménye. 15. füzet. (8-r.) Bpest, 1896. Singer és és Wolfner. Egy-egy füzet. 30 kr. 15. füzet. Andreánszky Jenő. Katonásan. Vígjáték egy fel vonásban. (26 1.) Műkedvelők színműtára és monologok gyűjteménye. 1—14. szám. (K. 8-r.) Bpest, 1896. Kun S. Egy-egy szám 15 kr. 1. szám. Plouvier Ede. Felsült szerelmesek. Vígjáték 1 fel vonásban. Fordította Mihályi. (8. 1.) 2. szám. Marguerite Pál. A villám. Víg monolog. Fordította Mihályi. (8. 1.) 3. szám. Miskolczi Henrik. A földön maradt angyal. Színmű 1 felvonásban. (8 1.) 4. szám. Mauchecourt. Egy fényképész, ki nem fotografál. Párisi életkép egy felvonásban. Ford. Mihályi (8 1.) 3. szám. Payn James. Gyors eljegyzés. Vígjáték 1 felvonásban. Fordította Mihályi. (8 1.) 6. szám. Bárdi Ödön. Parasztszerelem. Szomorujáték egy fel vonásban. (8 1.) 7. szám. Bárdi Ödön. A titkár. Monolog. (8 1.) 8. szám. Győző Lajos. A szerencsétlen. Monolog. (8 1.) 9. szám. Győző Lajos. Leányszerelem. Monolog. (8 1.) 10. szám. Miskolczi Henrik. A letétbe helyezett csók Mono log nők számára. (8 1.) 11. szám. Huszár Imre. Mifyenek legyenek a nők? Monolog nők számára. (8 1.) 12. szám. Fehér Árpád. A férj vadász. Monolog nők számára. (8 1.) 13. szám. Mihályi Hugó. A doktor kisasszony. Monolog nők számára. (8 1.) 14. szám. Béni Vilmos. A primadonna. Magánjelenet. (8 1.) Müller Hugó. Gyakorlati vegytan a m. kir. Honvédségi Ludovika Akadémia tisztképző tanfolyama számára. (8-r. 123 1.) Budapest, 1897.
M AGYAR KÖNYVJEGYZÉK
Népiratok. A magyar népnek ajánlva.
1896.
57
107 -1 2 5 . szám. (K. 8-r.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. 107. szám. P o k o rn y Emánuel. Megszentelt idők. Az egyházi év ismertetése (92 1.) 12 kr. 108. szám. Tóth Mike. Fő-veszedelmünk. (62 1.) 10 kr. 109. szám. K á ro ly Ignácz. Szép András álma, vagy: Nyugod junk meg Isten akaratában. (16 1.) 03 kr. 110. szám Páder Rezső. A házasság szentsége a keresztény nép tájékozására. (24 1.) 02 kr. [i i. szám. K in cs István. Barcsa Bálint könyvei, vagy: vesze delmes a rósz olvasmány. Tanulságos történet. (13 L) 02 kr. 112. szám. F alu dy Kálmán. Cseppekből áll a tenger, vagy mire visz a korcsmázás. (119 1.) 03 kr. 113. szám. V a gá n y i Kálmán. Kurucz Tamás, vagy akit az Isten meglátogatott. Elbeszélés. (11 1.) 02 kr. 114 szám. Végházi. Ezer esztendő vagy a magyarok honfogla lása. (21 1.) 08 kr. 115. szám. K u d ora Ödön. Három szent testvér és szent Kuni gunda élete. (28 1.) 04 kr. 116. szám. Janics F'erencz. A féllábu koldus, vagy: Isten se nem siet, se nem felejt. (22. 1) 04 kr. 117. szám. P rón a y Antal. Két falusi történet. (16 l.) 02 kr. 118. szám. K in cs István. A szomolányi kisértet. (15 1.) 02 kr. 119. szám. D om in k ovich János. A gyilkos, vagy: még a tyúk is kikaparja. Igaz történet. (17 1.) 03 kr. 121. szám. W e n n in g er Mátyás ifj. Hogyan gazdálkodjunk. (21 1.) 04 kr. 122. szám. Seregely László. Imádság a boldogságnak kulcsa. Jó tanácsok. (13 1.) 20 kr. 123. szám. Oppitz Sándor. A bűn büntetése. Karácsonyi játék 3 felvonásban. (24 1.) 04 kr. 124. szám. Oppitz Sándor. A pogány megtérése. Karácsonyi játék 3 felvonásban. (19 1.) 03 kr. 125. szám. Czuczor Gergely. Paprikás versek. A magyar nép épülésére. (32 1.) 04 kr. Néptanítók zsebnaptára az 1896- 97. iskolai esztendőre. Tanitók és tanitónők számára. Szerkesztette: Ember János. III. évfolyam. (16-r. 96 1. és napló.) Ungvár, 1896. Lévai Mór. Kötve 50 kr. Névkönyv a magyar királyi népfölkelés számára. 1897. évre(N. 8-r. VIII. 451 1.) Budapest, 1897 «Pallas.» 2 frt 50 krNévkönyv a m. kir. honvédelmi minisztérium, a honvédség és csendőrség részére. 1897. évre. Rendfokozati és beosztási kimutatással. Hivatalos kiadás. (8-r. VII. 385 1.) Budapest, 1897. «Pallas». 1 frt 25 kr. Ney József dr. A más: age és svéd gymnasztika, különös tekin tettel a siófoki svédgymnasztikai intézetre. (8-r. 46 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 50 kr. Novak Sándor. Költészettan és a magyar nemzeti irodalomtörté net vázlata. A polgári és felsőbb leányiskolák IV. osztály számára. Harmadik kiadás. (8-r. 250, V 1.) Bpest, 1897. Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. Kötve 1 frt 40 kr.
58
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Nyelvtudományi közlemények. A magyar tud. Akadémia nyelvtudományi bizottságának megbizásából szerkeszti Szinnyei József XXVI. kötet. I. mzet. (8-r. 1— 128 I.) Bpest, 1896, Akadémia. 75 kr. — Ugyanaz. XXVI. kötet. 2. füzet. (8-r. 129-250. 1.) Budapest, 1896. U. o. 75 kr. — Ugyanaz. XX V I. kötet. 3. füzet. (8-r. 257—376. 1.) Budapest, 1896. U. o. 75 kr. — Ugyanaz. X X V I. kötet. 4. füzet. (8-r. 377—500. 1.) Budapest, 18,96. U. o. 75 kr. Nyugdíj-törvények gyűjteménye. Az idézett és vonatkozó tör vényekkel és rendeletekkel kiegészítve. (K. 8-r. 113 1.) Buda pest, 1897. Eggenberger. 50 kr. Nyulászy János dr. Az örökösödési eljárásról szóló törvény magyarázata. (8-r. 268 1.) Budapest, 1896. Politzer Zsigmond. 1 frt 60 kr. Obsitos jókedvű kalendárium az 1897-ik esztendőre. A magyar nép mulatságára glédába állította Vitéz Hári János. (N. 8-r. 64. XXII. 1.) Bpest, 1896. Pallas. 30 kr. Oheroly János. Torna-zsebkönyv. Harmadik bővített kiadás. (:6-r. XI. 267 1. és 1 melléklet.) Budapest, 1897. Hornyánszky Viktor. Kötve 1 frt 60 kr. — A tornajátékok zsebkönyve. (16-r. 177 1.) Budapest, 1896. U. o. Kötve 1 frt. Ohnet György. Hiábavaló gazdaság. L d .: Egyetemes regénytár. XII. 1 -2 . — A szerelem mámorában. Regény francziából, fordította Lipta Károly. (K. 8-r. 398 1.) Szeged, 1896. Endrényi Imre. 1 frt 50 kr. Oláh Gyula dr. A községek feladatai a közegészségügyi szolgálat terén. A községi elöljáróságok, a községi és körorvosok, vala mint az egészségügyi hatóságok használatára. Második bővített 2 frt. kiadás. (8-r. 292 1.) Bpest, 1896. Grill Károly. Olcsó könyvtár. Szerkeszti Gyulai Pál. 361—372. szám. (16-r.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 361. szám. Csiky G. Árnyképek. Elbeszélések. (293 1.) 60 kr. 362. szám. Mazsuranics Iván. Csengics Szmail Aga halála. Költői elbeszélés. Plorváthból ford. Margalics Ede. (55 1.) 20 kr. 363. szám. Anatol Francé. A rózsafa bútor. Beszély. Francziá ból fordította B. F. (100 1.) 30 kr. 364. szám. Álarcon Péter. A botrány. Regény. A 12. kiadás alapján spanyolból fordította Haraszti Gyula. (466 1.) 80 kr. 365. szám. Pálfy A. A Dabóczy-család. Regény. (358 1.) 60 kr. 366. szám. Augier Emil. Gábriellé. Színmű öt felvonásban. Francziából fordította ifi. Szász Károly. (171 1.) 40 kr. 367. szám. Puskin Sándor. A kapitány leánya. Regény. Orosz ból fordította Ambrozovics Dezső. (181 1.) 40 kr. 368. szám. Thomas. Descartes emlékezete. Francziából fordí totta Rácz Lajos. (127 1.) 30 kr. 369. sz. Riedl Frigyes. A magyar irodalom főiránya. (137 1.) 30 kr. 370. szám. Echegaray József. Folt, a mely tisztit. Dráma négy felvonásban. A spanyol eredetiből fordította Patthy Károly. (130 1.) ^ 30 kr. 371. szám. Bérezik Árpád. A papa. Vígjáték 3 felvonásban. Gróf Teleky-j utal mát nyert pályamű (93 I.) 20 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
18 9 6 .
59
372. szám. Echegaray József. Mariana. Dráma 3 felvonásban utójátékkal. Spanyolból fordította Szalai Emil dr. (136 1.) 30 kr. O lcsó könyvtár. Uj olcsóbb kiadás , Szerkeszti Gyulai Pál. 221—280. szám. (16-r.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. Egy-egy szám 10 kr. 221—223. szám. Amerikai nők. Rajzok és elbeszélések. Angol ból fordította György Aladár. (218 1.) 224—228 szám. Kölcsey Ferencz versei. Ötödik kiadás. (304 1.) 229. szám. Zsokke Henrik. A szegény Viltschirei lelkész naplójából. Beszély. Németből ford. Sz. M. (58 1.) 23c— 231. szám, K o n t Ignácz. Aristophanes. (151 1.) 232 —233. szám. Cherbuliez Viktor. A pépi király. Elbeszélés. Fordította Berényi László. (116 1.) 234—235. szám. H u gó Károly. Bankár és báró. Szomorujáték 3 felvonásban. (108 1.) 236—240. szám. Szilágyi Sándor. Történeti rajzok. (247 1.) 241—244. szám. Csengery Antal. A magyar közoktatás és közművelődés némely főbb kérdéseiről (241 1.) 245 — 246. sz. Vautics György. A keresztanya. Francziából fordította Márkus Miklós. (150 1.) 247—250. szám. K isfalu d y Károly versei. Hetedik kiadás. (255 '•) 251 - 252. szám. Bérczy Károly. A gyógyult seb. Beszély. (102 1.) 253— 254. sz. Catulus Gaius Valerius versei. Fordította Csen gery János. (152 1.) 255—257. szám. Szigligeti Ede. A trónkereső. Eredeti szomoru játék 5 felvonásban. (103 1.) 258. szám. Theophrasztus jellemrajzai. Fordította Hunfalvy János. (46. 1.) 259. szám. Gyulai Pál. Báró Eötvös József. Emlékbeszéd. (36 1.) 260. szám. Lamartine Alfonz. Hélo'isé és Abélard. Francziából fordította Erhardt Viktor (55 1.) 261— 363. szám. Bazilli, Ghislansoni és Sara. Olasz beszélyek. Olaszból forditotta Huszár Imre és Mócs Zsigmond (234 1.) 264 — 266. sz. Augier Emil. A Fourchambault-család. Szinmű 5 felvonásban. (178 1.) 267—268. szám. P álfy Albert. A szebeni ház. Beszély. (95 1.) 269. szám. Tennyson Alfréd. Arden Enoch. Angolból fordiditotta Jánosi Gusztáv. (40 1.) 270— 272. szám. Turgenjev Iván. Tavaszi hullámok. Regény. Orosz eredetiből forditotta Timkó Iván. (223 1.) 273— 275. szám. Farina Salvatore. Két szerelem. Olaszból for ditotta Nyitray József. (178 1.) 276—277. szám. Goethe. Hermann és Dorottya. Németből for ditotta Hegedűs István. (80 1.) 278—280. szám. Pálfy Albert. Az itélőmester leánya. Történeti beszély. (182 1.) Oppitz Sándor. A bűn büntetése. Ld. : Népiratok. 23. — A pogány megtérése. L d .: Népiraiok. 124. Orgona-ág. Emléklap. Szerkesztette Beniczkyné Bajza Lenke. Szá mos képpel. (Ivrét 20 1.) Bpest, 1896. Singer és Wolfner 1 frt. Ormos Ede dr. A -socialismusról különös tekintettel a hódmező vásárhelyi munkáskérdésre. (8-r. 143 1.) Hódmező-Vásárhely 1896. Lepage Lajos. 1 frt,
6o
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Országos magyar tenyészállat-törzskönyv. III. tüzet. Simmenthali szarvasmarhák könyve. Kiadja: Az orsz. törzskönyvelő bizottság. (S-r. XII. 359 1.) Bpest,i89Ó. Eggenberger. 2 frt 50 kr. Ortvay Tivadar. Temesmegye és Temesvár város története Első kötet. Első könyv. Őskor. A vidék földtani alakulásától a Kelta vaskor végéig. Megyei leletek és hazai általános ősművelődési állapotok alapján. (N. 8-r. XVI. 368 1.) Bpest, 1896. Akad. 2 frt. — Ugyanaz. Negyedik kötet. Első könyv. Oklevelek Temesvármegye és Temesvár város történetéhez. Másolta és gyűjtötte Pesti Frigyes. Sajtó alá rendezte Ortvay Tivadar. 1183— 1430. (N. 8-r. XXXIV . 640 1.) Bpest, 1896. Akadémia. 4 frt. Orvosi zsebnaptár az 1897. évre. Szerkeszti Faragó Gyula dr. X X X I. évfolyam. (16-r. 224 1. és napló.) Bpest, 1897. Légrády Testvérek. Vászonba kötve 1 frt 40 kr. Ostwald W. Az analytíkai chemia tudományos alapvonalai. Ford. Kanitz Aristides. (8-r. 180 1.) Kolozsvár, 1896. Stein János. 1 frt 60 kr. Osztovics J. Gerő dr. A magyarországi egyházi javak jogi ter mészete. (8-r. 84 1.) Bpest, 1896. Wajdits Nándor. 80 kr. Osztrák-magyar monarchia Írásban és képben. Előbb néhai Rudolf trónörökös főherczeg O cs. és kir. Fensége kezdemé nyezésével és közreműködésével, most Stefánia özvegy trón örökösné 0 cs. és kir. Fensége védnöksége alatt. XI. kötet. ( Csehország I. köteted) (4-r. 612 1.) Budapest, 1896. Révai Test vérek irod. int. r.-t. 6 frt, vászonba kötve 8 frt. Félbőrbe kötve 8 frt 50 kr. — Ugyanaz. X II. kötet. (Csehország II. kötete) (4-r. 680 1.) Budapest, 1896. U. o. 6 frt 50 kr. Vászonba kötve 8 frt 60 kr. Félbőrbe kötve 9 frt. — Ugyanaz. X III. kötet. (Magyarország IV. kötete.) (4-r. 600 1.) Buda pest, 1896. U. o. 6 frt. Vászonba kötve 8 frt; félbőrbe kötve 8 frt 50 kr. Ottava Ignácz dr. Szembetegségek balneotherapeutikus kezelése. (8-r. 14 1.) Bpest, 1896. Eggenberger 30 kr. Ottinger Ede ifj. A törvényszék előtt. Elbeszélések. (8-r. 191 1.) Nagy-Kőrös, 1896. Geszner J. 1 frt. Ottó József dr. Ifjúsági jáiékok középiskolák számára. A nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium megbízásából. A munka, polgári és kereskedelmi iskolák, nemkülönben torna egyletek számára, valamint magánhasználatra is alkalmas. (N. 8-r. 160 1.) Bpest, 1897. Lampel Róbert. 1 frt 50 kr. Pacholek György. Chemia és áruismeret. L d .: Hankó Vilmos. Páder Rezső. A házasság szentsége a keresztény nép tájékozá sára. Ld. : Népiratok. 110. Paedagogiai zsebnaptár az 1896/97-dik tanévre. Tanárok, tanítók, tanítónők, tanitóképezdei növendékek és felsőbb leányiskolái tanulók használatára. Szerkesztette Orbók Mór. Tizenegyedik évi folyam. (16-r. 187 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. Kötve 66 kr. Pajeken J. Frigyes. Mitaha-Sa a puskaporképü. Elbeszélés. Eszak-Amerika nyugatvidékéről. Az ifjúság számára. Jogosított magyar kiadás. Rajzokkal Gehrts Jánostól. (N. 8-r. 216 1.) Budapest, 1897. Athenaeum. Vászonba kötve 3 frt.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
ÓI
pákh Károly. Az iglói ág. h. ev. főgymnasium története. (8-r. 127 1.) Budapest, 1896. Csetényi Emil. 50 kr. Pálfy Albert. Az itélőmester leánya. L d .: Olcsó könyvtár . 278 —280. — A szebeni ház. Ld. : Olcsó könyvtár . 267—268. --- A Dabóczy-család. L d .: könyvtár . 365. Pálfy József. A keresztény anyaszentegyház rövid története. Kisebb kiadás. Evang. népiskolák számára. Hatodik kiadás. L . (8-r. 87 1.) Budapest, 1896. Kókai Lajos. Kötve 40 kr. Pallas Nagy Lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája tizenhat kötetben. XII. kötet. Magyar—Nemes. A szövegben 77 ábra; külön mellékletül 47 kép, ezek közt 7 szinnyomat és 19 térkép. (N. 8-r. 1047 1.) Bpest, 1896. Pallas. Félb. kötve 6 frt. — Ugyanaz. XIII. kötet. Nemes ág— Pillér. A szövegben 100 ábra; külön mellékletül 38 kép, ezek közt 5 szinnyomat, 1 réznyomat, 1 aranynyomat, 10 térkép és 3 városi tervrajz. (N. 8-r. 1065 1.) Budapest, 1896. U. o. Félbőrbe kötve 6 frt. Palóczy Lipót. Gyakorlati olasz nyelvtan. Ahn dr. tanár, mód szere nyomán. Második javított és tetemesen bővített kiadás. (8-r. VI. 174 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 80 kr. — Ezredéves kiállítási kalauz. Számos képpel és kiállítási terv rajzzal, (16-r. 90 1.) Budapest, 1896. U. o. 50 kr. — Budapest és környéke, Baedecker-szerű útmutató a magyar fő- és székvárosban és környékén idegenek és helybeliek számára. Az ((Ezredéves kiállítást)) tárgyaló függelékkel és a főváros környéke és a kiállítás térképével. (16-r. 206 1.) Buda pest, 1896. U. o. Vászonba kötve 1 frt 20 kr. Pancsovai emlékkönyv. Hazánk megalapításának ezeréves, Pancsova visszacsatolásának negyedszázados és saját megala kulásának tízéves emlékére. Kiadta a ((Gromon Dezső magyarnyelvterjesztő egyesület)). Szerkesztette Wigand János. (N. 8-r. 360 1.) Pancsova, 1896. Wittigschlager Károly. 2 frt 50 kr. Pánczél Ferencz. Állattan. Elbeszélő modorban és versben. A népiskolák számára. Második rész. Honi vadállatok. Hatodik javított kiadás. (K. 8-r. 79 1.) Kolozsvár, 1896. Stein János. 30 kr. Pap Dávid dr. A telepítés kérdése. (8-r. 47 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 50 kr. — Kvóta. Vámszövetség. Bank. (8-r. 129 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. 1 frt. — A magyar agrármozgalom. Némely megjegyzések. (8-r. 59 1.) Budapest, 1897. Singer és Wolfner. 50 kr. Pap János. Természetrajz elemei. A polgári üu- és leány, valamint felsőbb leányiskolák számára. II. rész. Növénytan. Átdolgozta Vángel Jenő dr. Tizedik javított kiadás. 142 ábrával. (2-r. 124 IV 1.) Budapest, 1896.Lampel Róbert. 60 kr. Pap József dr. A magyar polgári perrendtartás előadói terveze tének egyes részeiről. (8-r. 37 1.) Bpest, 1896. Pfeifer F. 20 kr. Pappafava Wladimir. A nemzetközi magánjog. Jogtörténelmi vázlat. Olaszból fordította R. J. (8-r. 56 1.) Kassa, 1896. Mildner F. 60 kr. Papramorgó naptár az 1897-ik néppártszalajtós, papkoppasztós, mágnásugrasztós esztendőre. Szerkesztette az ((Üstökös» gár dája. Rajzolták: Basch, Hegedűs, Jantyik, Jeney, Sávely és Svoboda. (K. 8-r. 112 1.) Budapest, 1896. Az ((Üstökös)) kiadóhivatala (Honvéd-utcza 4. sz.) 50 kr.
Ő2
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
Pártatlan. Áldozat-lángok az uj ezredév alapján. Költemények. (t6-r. 47 1.) Szerző sajátja. (Benedek Elek, Budapest, Őr utcza 9. sz.) 50 kr. Paszlavszky József. Az állatok természetrajza. II. A középtanodák alsó osztályai számára. A szöveg közé nyomott ábrákkal. Második átdolgozott kiadás. (8-r. 125 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 90 kr. — Földrajz gymnasiumok számára. L d .: Brózik Károly. Pataky Miklós. A villamos berendezések engedélyezésére vonat kozó törvények és szabályok és a s.-a.-ujhelyi villamos vilá gítás engedélyezése. (8-r. 153 1.) S.-A. Ujhely, 1896. Lövy Adolf. 1 trt 20 kr. — A katonai beszállásolás kézikönyve. Katonai és polgári ható ságok használatára. (8-r. 153 1.) U. o. 1 frt 50 kr. Páter Béla. Állattan földmives iskolák számára. 163 ábrával. (8-r. VI. 123 1.) Kolozsvár, 1896. Stein János bizom. 80 kr. Paterculus Velleins C. Róma történetéről irt két könyve. For dította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Szölgyémy Ferencz. (8-r. XV. 124 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 80 kr. — Ugyanaz. Latinul és magyarul. (8-r. 240 1.) Budapest, 1896. U. o. 1 frt 50 kr. Pauük János. Ezredéves ünnepi egyházi beszéd. (8-r. 15 1.) Buda pest, 1896. Kókai Lajos. 15 kr. — Az ágostai hitvallás. Latin eredetiből forditva. (K. 8-r. 108 1.) Budapest, 1896. U. o. 30 kr. Pauer János. A selmeczbányai magyar királyi bányászati és erdé szeti akadémia története alapitásáról, vagyis 1770-től kezdve az 1895 —96. tanév végéig. A honfoglalás ezredik évfordulójának emlékére. (N. 8-r. 363 1.) Selmeczbánya, 1896. Joerges Ág. özv. és fia. Vászonba kötve 4 frt. Payn James. Gyors eljegyzés. L d .: Műkedvelők színmű tár a és mo nologok gyűjteménye. 13.
Payr Sándor. Nádasdy Tamás grófék háztája. Ld. : Koszom. 13. Pázmány Péter összes munkái. A budapesti kir. magyar tudo mány-egyetem megbízásából egybegyűjti és sajtó alá rendezi ugyanazon egyetem hittudományi kara. Magyar sorozat. II. kötet. Imádságos könyv. Rövid tanúság. Keresztényi felelet. A megdücsőült szentek tiszteletirül. Alvinczi Péterhez Íratott öt szép levél. Alvinczi feleletinek megrostálása. Calvinus hiszek egy Istene. Posonban lőtt praedikatió. (4-r. XII. 801 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 6 frt. Pechány Adolf dr. Földrajz. Ld. : Mártonfy Márton. Pékár Gyula. Az aranykeztyüs kisasszony. Novellák. (8-r. 249 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 80 kr. — Hatalom. Ld. : Egyetemes regénytár. XII. 7. Peleskei nótárius naptára vagyis: sok képpel és képtelen séggel teljes igazmondó szomoruságkergető kalendárium az ügyes-bajos 1897. esztendőre. XIII. évfolyam. (N. 8-r. 64 1.) Budapest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 30 kr. Penrose H. H. A Cab apja. Regény. Angolból fordította Székely Irén. (8-r. 90 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. 40 kr. Pénztárcza naptár az 1897. évre. (1 1 ) Bpe^t, 1896. «Pallas.» 20 kr.
t
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
189 Ó .
63
Perényi József dr. Katona Dénes élete és munkássága. (N. 8-r. 61 1.) S.-A.-Ujhely, 1896. Lövy Adolf. 60 kr. Peres Sándor. A magyarországi tani tó-egyesületek története. A nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi minisztérium támo gatása mellett kiadta a magyarországi tanítók országos bizott sága. (N. 8-r. 340 III. 1 ) Budapest, 1896. Szerző sajátja. (Peres Sándor). 1 frt. — Kisdednevelés és módszertan. Kisdedóvó képző-intézetek szá mára. Második kiadás. (8-r. 142 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 20 kr. Pesti Alfréd. Magyarország orvosainak évkönyve és különös czimtára. 1896. (8-r. 326 1.) Budapest, 1896. «Petőfi» magyar kÖzp. kiadó-vállalat. (Vörösmarty-utcza 32. sz.) 3 frt. P etersen Gyula dr. A szilárd testek statikája. A szerző enge délyével fordította Halász Ernő. (8-r. IV. 148 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes bízom. 1 frt 50 kr. P ertik Ottó dr. Pasteur emlékezete. (N. 8-r. 43 1.) Budapest, 1896. Dobrowsky és Franké / 50 kr. Petőfi Sándor vegyes művei. Végleges teljes kiadás. Életrajzi elbeszéléssel elkítta Jókai Mór. Éredeti kéziratok és kiadások alapján rendezte, jegyzetekkel és váriánsokkal kisérte Havas Adolf. VI. kötet. Vegyes művek. Harmadik kötet. Hírlapi czikkek, levelezés, vegyesek. Függelékül : Szendrey Júlia naplója és levelei. (8-r. 519 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 3 frt. Diszkötésben 4 frt 50 kr. — Költeményei. Millenniumi olcsó kiadás. Négy részben. I. Hazafias költemények. II. Szerelmi költemények. III. Elbeszélő költemények. IV. Leiró költemények és népdalok. (16 r. 231, 242,- 263, 163 1.) Budapest, 1896. U. o. Kötve 1 frt. Petőfi naptár az 1897-iki közönséges évre. Sokféle hasznos és mulattató olvasmányokkal. (N. 8-r. 62 1.) Bpest,*' 1896. Méhner Vilmos. 30 kr. Petőfi naptár az 1897. közönséges évre sokféle olvasmánynyal és számos képpel. Tizennegyedik évfolyam. (N. 8-r. 61 l.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 30 kr. P ilisy Róza. Réz István és egyéb elbeszélések. (8-r. 62 1.) Bpest, 1896. Ifj Nagel Ottó. 1 frt 50 kr. Pintér Kálmán. Irodalmunk a milleniumig. Olvasmányul a ser dülő magyar ifjúság számára. (K. 8-r. 123 1.) Bpest, 1896. SzentIstván-társulat. Vászonba kötve 80 kr. Pintér Kálmán és E rdélyi Károly. Poétika és olvasókönyv iskolai használatra. (8-r. 344 1 ) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. Kötve 2 frt. Pinterits Károly. Kereskedelmi irodai munkálatok. L d .: Révész N ándor .
P irchala Imre. Latin-magyar szótár. (8-r. 511 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. 2 frt 25 kr. Kötve 2 frt 50 kr. P ivár Rezső. Egyetemi ifjak zsebkönyve. I. évfolyam. (16-r. 264 1.) Bpest, 1896. Politzer Zsigmond. Kötve 1 frt 25 kr. P lou vier Ede. Felsült szerelmesek Ld : Műkedvelők szinmütára és monologok gyűjteménye. 1.
Plutarchos párhuzam os életrajzai. Görögből fordította és jegy zetekkel ellátta Kacskovics Kálmán dr II. kötet. 11 nagyobb
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 896.
64
és 20 kisebb, a szöveg közé nyomott képpel. (N. 8-r. 477 1.) típest, 1895. Dobrowsky és Franké. 2írt. Podhradhszky Lajos. Bevezetés az orosz irodalom 18-ik század beli történetébe. (K. 8-r. 84 1.) Beszterczebánya, 1896. Ivánszky Elek bízom. 40 kr. Pohl Gyula. Tereptan és terepábrázolás, különös tekintettel a tiszti ismétlő tanfolyamok, egyévi önkéntesi iskolák számára és magánhasználatra. 68 ábrát tartalmazó 6 rajzmelléklettel és az egyezményes jelzésekkel. (8-r. 125 1.) Bpest, 1896. Szerző saját kiadása. (Pohl Gyula in. kir. honvéd főhadnagy. Ludovikaakadémiai tanár.) 2 frt. Pokorny Emánuel. Katholikus szertartástan. Közép- és polgári leányiskolák használatára. Negyedik kiadás. Több fametszetü ábrával. (8-r. 124 1. és XVI tábla.) Bpest, 1896. Eggenberger. 80 kr. — Megszentelt idők. L d .: Népiratok. 107. Polgár György. Ókori hitéleti és művészeti régiségek képgyűjte ménye. Segédkönyv a történelem és irodalom szemlétető taní tásához. A középiskolák és hasonló fokú fiú- és leányiskolák számára s magánhasználatra. 715 ábrával. (N. 8-r. 206 1 ) Miskolcz, 1896. Lővy József fia bizománya. 1 frt 40 kr. Pollacsek Mór. Levélszerinti oktatás a német nyelv megtanulá sára. (A Rosenthal-féle módszer szerint.) Különös tekintettel a magánoktatásra. 15 levél. (8-r. 532 1.) Bpest, 1897. Grimm Gusztáv. Tokban 4 frt. Ponson du Terrail. Az uj iskolamester. Franczia regény. Fordí totta Vincze Dániel. (K. 8-r. 288 1.) Nagy-Enyed, 1896. Cirner és Lingner. 40 kr. Popp György. Az egyenes adók ismertetése és a községi adó kezelés kézikönyve. (N. 8-r. XX. 526 1.) Nyíregyháza, 1895. Ferenczi Miksa. 3 frt. Porsche Vilmos. Millenium. Költemények. (K. 8-r. 138 1.) Bpest, 1897. Dobrowsky és Franké. 1 frt. Posch Jenő. Az idő elmélete. Az e tárgyra vonatkozó főbb philosophiai nézelek ismertetésével és bírálatával együtt. I. rész. Elmélet. (8-r. 225 1.) Budapest, 1896. Dobrowsky és Franké. 1 frt 50 kr. Posevitz Arthur. Mérleg. Pénzügyi útmutató részvényesek, vagyon kezelők, értékpapír- és bányarész vény-tulajdonosok, igazgatósági tagok, felügyelő bizottsági tagok, gyámok és gondnokok számára. 2. rész. (8-r. 156, 126 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bízom. 2 frt 50 kr. Pozsonyi útmutató. Közhasznú üzleti naptár mindenki számára. (8-r. 312 1.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. 80 kr. Prém József. A képzőművészetek története. L d .: Egyetemes isme retek tára. 4.
— Bosnyák Anna. Tragédia öt felvonásban, A m. tud. Akadémia 1895. évi Teleki pályázatán 100 aranyat nyert. (8-r. 162 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 1 frt. Prévost Marcel. Félszüzek. Franczia eredetiből ford. Rózsa Géza dr. Második kiadás. (8-r. 294 1.) Bpest. 1896. Sachs és Pollák. 1 frt. — Lemondás. L d.: Athenaeum olvasóidra. IV. 14—15Félszüzek. (Századvégi leányok.) Fordititotta Virág Lajos. (8-r. 259 1.) Bpest, 1896. Kun S. 60 kr.
M AGYAR K Ö N YVJEGYZÉK
65
18 9 6 .
P r e y s z Kornél dr. Siófok, Balaton-fürdő és klimatikus gyógy hely. 2-ik kiad. (8-r. 32 1.) Bpest. 1896. Eggenberger. 30 kr. P rim ic s György dr. A Csetrás hegység geológiája és ércztelérci. A kir. magyar természettudományi társulat megbizásából. Egy térképmelléklettel és 9 ábrával. (4-r. 122 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 1 írt 70 kr. P r ó n a y Antal. Két falusi történet. Ld. : ATépiratok. 117. P r o t e s t á n s á r v a h á z i k é p e s n a p t á r az 1897-ik közönséges évre. Szerkeszti Kenessey Béla. Huszonhármaddá évfolyam (N. 8-r. 106, 19 1.) Bpest, 1896. Homyánszky Viktor. 30 kr. P r o t e s t á n s uj k é p e s n a p t á r az 1897-iki évre. Szerkesztette legifj. Szász Károly. X LIIl. évfolyam. (N. 8-r. 78 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 40 kr. Purjesz Ignácz dr. Adatok a Szent-Rókus közkórház alapításához. (8-r. 40 1.) Bpest 1896 Dobrowsky és Franké. 50 kr. Puskin Sándor. A kapitány leánya. Ld.: Olcsó könyvtár. 367. Putnoky Miklós és Crisián János dr. Magyar-román és román magyar kézi szótár iskolai és magánhasználatra. (8-r. 346, V. 296 1.) Bpest, 1896. Lauffer Vilmos. Félbőrbe kötve 3 frt. Radó Antal dr. Az olasz irodalom története. 2 kötet. (8-r. 515, $52 1.) Bpest, 1896. Akadémia. 4 frt. — Jó gyermekek mulatsága. Képeskönyv versekkel. (K. 8-r.) Bpest, 1896. Lampel Róbert Kötve 1 frt. — Az ifjabb Michelangelo Buonarroti (Michelangelo Buonarroti IL. Giovine.) A flórenczi Archivio Bounarrotiban levő kiadatlan források alapján. (8-r. 58 1.) Bpest. 1897. LampelRóbert. 40 kr. Ragályi Lajos dr. Az örökösödési eljárás. (,^894: X V I. t.-cz. magyarázata. Függelékül az örökösödési ügyekre vonatkozó összes illetékszabályok. Egvbeállitotta Kölcsön Lajos. (N. 8-r. VI. 769 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 6 frt. Vászonba kötve 7 frt. Rákosi Jenő. Az ezredév ünnepe. Látomány egy felvonásban. (K. 4-r. 29 1.) Bpest, 1896. Rákosi Jenő Budapesti Hírlap ujságvállalata. 50 kr. Rákosi Viktor. Rejtett fészek. Uj kiadás. (16-r. 270 1.) Bpest, 1897. Ráth Mór. 1 frt 80 kr. — Sipulusz tárczái. Harmadik kiadás. (8-r. 199 1,) Bpest, 1897. Singér és Wolfner. 1 frt 20 kr. — Barnabás rabsága és egyéb elbeszélések. (8-r. 302 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 2 frt. R á th János. A gyakorlat folytán tapasztaltak után, mindenki által könnyen megérthető, még eddig sehol egy füzetben meg nem jelent dióhéjban foglaltmunkálat. A gyümölcstermelésés szőlőművelésről egy egy érdekes tanács-ajánlat a szimpátiával. (8-r. 54 1.) Szombathely, 1896. özv. Seiler Henrikné. 50 kr. R á th M ór isk o la i k iad ásai. X . füzet. (K. 8-r.) Bpest. 1897. Ráth Mór. X . füzet. Arany János. Buda halála. (153 1.) 60 kr. Ráth Zoltán dr. Magyarország statisztikája. A statisztika elméle tével és nemzetközi összehasonlításokkal. A m. tud. Akadémia nemzetgazdasági bizottságának megbizásából. (N. 8-r. IX. 411 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 3 frt. Rátz Ottó dr. Úrbéri kalauz. II. füzet. Tagositási eljárás (8-r. 66 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. 1 frt. Magyar könyvker. egyl. évkönyve VII. évf.
5
66
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 18 9 6 .
Récsey Viktor dr. A kassai dóm régi síremlékei. Első füzet. 34 autotypiai képmásolattal. (K. 4-r. 15 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bizom. 2 frt. — Pannónia ókori mythologiai emlékeinek vázlata. Második javí tott és bővített kiadás. (N. 8-r. 114 1. és 55 tábla) Budapest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bizom 3 frt. Regélő naptár az 1897. közönséges évre érdekes olvasmányokkal és számos képpel. (8-r. 157 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 40 kr. R egélő bácsi naptára az 1897-iki évre. Két nagy regénynyel és más olvasmányokkal.Tizenharmadik évfolyam. (8-r. 172 1.) Bpest 1896. Méhner Vilmos. 40 kr. Régi magyar költők tára. Kiadja a magyar tud. Akadémia. Hatodik kötet. Tartalma: Szegedi Kis István. Sziráki Balázs. Ambrust Kristóf. Mádai Mihály, Sarlóközi Névtelen. Ráskai Gáspár. Gyulai István. Heltai Gáspár. Tőke Ferencz. Szegedi András. Paniti János. Szepetneki János. Szegedi Gergely. Pap Benedek. Barát István. Nagyfalvi György. Vilmányi Libécz Mihály. Békési Balázs. Névtelenek. 1545— 1559. (N. 8-r. VIII. 403. 1.) Bpest, 1896. Akadémia. 3 frt. Reiner János dr. A fölszentelési czim az érvényben levő jog szerint. (8-r. 39 1.) Bpest, 1896. Szerző sajátja. 30 kr. Rejtő Sándor. Az elméleti mech. technológia néhány alaptétele, 22 rajzmelléklettel. (N. 8-r. 106I.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. 3 frt. Rendelet a mezőgazdasági termények, termékek és czikek hami sításának tilalmazásáról szóló r895. évi XLVI. t.-cz. végrehaj tása tárgyában. (8-r. 54 1.) Budapest. 1896. ifj. Nágel Ottó bizom. 30 kr. Rendeletek tára, magyarországi. Harminczadik évfolyam. 1896. Kiadja a m. kir. belügyminisztérium (N. 8-r. 969, 1516 1.) Bpest, 1896. «OrszágosTörvénytár»szerk. (Molnár-utca 26 ) n frt. R ényi József. A helyi önkormányzat és a felette gyakorolt állami felügyelet elve és jogrendszere. Különös tekintettel a kormány hatósági felügyeletre. (8-r. 156 1.) Bpest, 1896. Révai Leó. 1 frt. Réthy László. A romanismus illyricumban. L d .: Értekezések a tört. tud. köréből. XVI. 12. Réti János. A legjobb takarmányfűvektermesztéséről. Ld.: Erdélyi gazdasági egylet könyvkiadó vállalata . 29. Révész Nándor és Pinterits Károly. Kereskedelmi irodai mun kálatok. Tankönyv és mintagyűjtemény felső kereskedelmi iskolák számára, valamint magánhasználatra. (4-r. 184, IV. 1.) Arad, 1896. Révész Nándor. 2 frt 50 kr. Ribot Th. A lelki átöröklés. Az ötödik javított és bővített franczia kiadás után fordította Holló István. (8-r. XVI. 474 1.) Budapest, 1896. Akadémia. 1 frt 5© kr. Riedl Frigyes. A magyar irodalom főiránya. Ld. : Olcsó könyvtár. 369. Rill József. Egyházpolitika a tanügy terén Tudósítások-, hozzá szólások-, felhívások-, nyilatkozatok-, határozatok- és emlék iratokban, intézkedések-, értekezések-, levelek-, rendelkezések és ujságczikkekben. (8-r. XL. 275 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 2 frt. Ripka Ferencz. Gödöllő a királyi család otthona. Számos képpel. (4-r. 241 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. 4 frt. Vászonba kötve 5 frt.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
67
R ito ó k Emma. Mai idegek. (K. 8-r. 185 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 50 kr. R o b in so n C ru so e élete és kalandjai. 114 képpel. Hatodik kiadás. (16-r. 301 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. Kötve 80 kr. R o b o z József. A vakok oktatásának fontosabb kérdései. (8-r. 31 r.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 50 kr. R o h o n yi Gyula. A honfoglalás története. Két térképpel. (8-r. XII. 183 1.) Budapest. 1896. Athenaeum. 2 frt. Roiti Antonio. A fizika elemei. Fordította Czógler Alajos. A for dítást kiegészítette és felülvizsgálta Bartoniek Géza. 2 kötet. Első kötet. 408 ábra. Második kötet. 473 ábra és 3 színes tábla. (N. 8-r. XXIII. 639, XVII. 806 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. Kötve 10 frt. Róka József. Az ital-, fogyasztási s italmérési adók és az állami italmérési jövedék jogtana. Ld. : Benedek Sándor . Római remekirók magyar fordításban. 12. kötet. (16-r.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. Egy-egy kötet 30 kr. 12. kötet. Sallustius Crispus munkái. Fordította Vajdafy József. Javította Vajdafy Géza. I. füzet. Jugurthai háború. 1—85. fej. Negyedik javított kiadás (1 — 112 1.) Róna Béla Mara és egyéb költemények. (16-r. 93 1.) Bpest, 1896. Grill Károly. 1 frt. Roseth Arnold. Latin nyelvtan. I. Alaktan mondattani előisme retekkel. Gymnasiumok számára (8-r. 88 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 60 kr. — Latin olvasó és gyakorlókönyv a gymn. I. oszt. számára (8-r. 64 1.) Budapest, 1896. U. o. 40 kr. Róth Albert. Útmutató a társulati adó, I., II., III. és IV. oszt. kereseti adó, házadó, tőkekamat- és járadékadó, hadmentességi dij kivetéséről. A törvények és szabályok, pénzügyi, közigazgatási, bírósági döntvények és határozatok és minisz teri rendeletekre való hivatkozással. (K. 8-r. 99 1.) Buda pest, 1896. Szerző sajátja. (Roth Albert, Budapest, Erzsébettér 10. sz.) 1 frt. Róth Márton és Lővy Mór. A szepsi tanitó-egyesület 60 éves története. (8-r. 236 1.) Igló, 1896. Csetényi Emil. 1 frt. Rovetta Gerolamo. Az első kedves. Ld. : Egyetemes regénytár. X. 13. Rózsa József. A katholikus vallás tankönyve. L d .: Makra Imre, Rőser János. Könyvviteltan. Tekintettel a kereskedők, az iparo sok és földmivelők gyakorlati szükségleteire. Negyedik kiadás. Általános alapszabályok. — Egyszerű és táblázati kettős könyv vitel. (8-r. XIV. 212 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. 1 frt 60 kr. Rubinek Gyula. Kiegyezésünk Ausztriával. (N. 8-r. 73 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 60 kr. Ruskin. Velencze kövei. Angolból fordította Geőcze Sarolta. I. kötet (8-r. 510 1.) Budapest, 1896. Akadémia. 4 frt. Sacher Istveín dr. Közgazdasági ismeretek felső kereskedelmi iskolák számára. (8-r. 167, IV. 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. ' 1 frt 20 kr. Sajó Aladár. Regruták és más katonák. (8-r. 149 1.) Bpest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 40 kr. Salgó Jakab dr. és Fekete Gyula dr. A gyermekkorban levő bűnösök. (8-r. 15 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Ferdinánd. 20 kr.
5*
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
68
1896
Sallustius Crispus munkái. L d .: Római remekírók. 12. — De Catiliane Coniuratione. L d .: Latin iskolai classikusokhoz való praeparatio. 22. — Bellám Jugurthinum. Ld. : Latin iskolai classikusokhoz való prae paratio. 24.
Sándor Aladár. Küzdelem mindhalálig. Regény (8-r. 264. 1.) Budapest. 1896., Grill Károly. 2 frt. Sántha Károly. Őrangyal. Imakönyv protestáns ifjak és leányok különösen konfirmáltak számára. (16-r. 213 1.) Budapest, 1896. Hornyánszky Viktor. Vászonba kötve 1 frt. Bőrbe kötve 3 frt. Sárközy István. A mi hitünk. Ld.: Koszorú. 30. Sas Ede. Klára szerdái. Elbeszélések. (8-r. 197 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 20 kr. Sasváry László. Franczia nyelvtan. Elméleti és gyakorlati tan könyv. Iskolai és magánhasználatra. Második bővített kiadás. (8-r. 123, 220 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. Kötve 1 frt. Schack Béla dr. Német olvasókönyv felső kereskedelmi iskolák használatára. II. rész. A középső (II.) osztály számára. Máso dik, átdolgozott kiadás. (8-r. VIII. 136, 43 1.) Pozsony, 1897. Stampfel Károly. 1 frt 10 kr. — Franczia beszédgyakorlatok. (Vezérfonal a franczia nyelv beszélésére.) Segédkönyv iskolai és magánhasználatra. Ottó Emil dr műve alapján. Második, egyedül jogosított magyar kiadás. (K. 8-r. 175 1.) Pozsony, 1896. U. o. Kötve 1 frt. — Kereskedelmi iskoláink és tanáraik a millennium esztendejében. A keresk. szakiskolai tanárok orsz. egyesülete megbízásából. (K. 8-r. 192 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. Vászonba kötve 1 frt 50 kr. Schill Salamon. Alexandriai' Philo jelentése a Caius Caligulánál járt küldöttségről. Legatio ad Cainm. Görögből fordítva. (8-r. XII. 100 1) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 60 kr. Schiller Rudolf. A könyvvitel tankönyve. Kereskedelmi közép iskolák, akadémiák és magánhasználatra. Fordította Berényi Pál dr. Uj változatlan kiadás. (N. 8-r. 203, 280, 206 1.) Bpest, 1897. Eisler G. 5 frt. Schlick József. Német nyelvkönyv gyakorlati feladatokkal. I. rész. A népiskolák II. osztálya számára. Harmadik kiadás. (8-r. 51 1.) Pozsony, 1897. Stampfel Károly. Kötve 20 kr. — Ugyanaz. II. rész A népiskolák középső osztályai számára. (3, és 4. oszt. sz) Harmadik kiadás. (8-r. 87 1.) Pozsony, 1897. U. o. Kötve 30 kr. Schmidt Ágoston. Fizika és fizikai földrajz a középiskolák III. osztálya számára. Nyolczadik bővített kiadás. (8-r. VII. 139 1.) Budapest. 1897. Lampel Róbert. 90 kr. Kötve 1 frt 10 kr. Schmitt Jenő. A szellemi vallás katekizmusa. Második kiadás. (K. 8-r. 16 1.) Bpest, 1897. Robicsek Zsigmond. 05 kr. Schneider János. Európa államainak rövid ismertetése, az osztrák magyar monarchia kivételével. Az uj reáliskolai tanítás terve és a reá vonatkozó utasítás szerint. A reáliskolák IV. osztálya számára. Pótfüzet a reáliskplák IV. osztályában használt föld rajzi tankönyvekhez. Harmadik, lényegében változatlan kiadás. (8-r. 25. 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. 24 kr. -— Földrajz. Ld. : Hunfalvy János.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1 896
69
Schneider János és Szenessy Mihály. Általános földrajz polgári iskolák számára. (A dr. Hunfalvy János és Schneider János által irt polgáti iskolai földrajz befejező része.) Második kiadás. (8-r. 92 1. és II. tábla.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 70 kr. Kötve 90 kr. Schope Endre. Budapest székesfőváros lakbérleti szabályrendelete a kir. igazságügyminiszternek 4873/1894. I. M. E. számú ren deleté tekintettel a bírói gyakorlatra, valamint a vonatkozó bélyegtörvények és rendeletek. (8-r. 88 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. Schönwitzky Bertalan dr. A pozsonyi kir. kath. főgymnasium története. Hazánk ezeréves fennállásának emlékére. (N. 8-r. VIII. 352 1.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. 4 frt. Schöber Emil dr. Ásványhatározó. Középiskolák, tanítóképzőintézetek használatára. (8-r. 84 1.) Szatmár, 1896. Lövy Miksa bizománya. 40 kr. Schubert Károly. A természettan és a csillagászati földrajz alap elemei. A polgári fiú- és leányiskolák tantervének megfelelőleg átdolgozva. Átjavitotta és sajtó alá rendezte Heller Ágost. Szá mos fametszettel. Tizenegyedik javított kiadás. (8-r. 162 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt. Kötve 1 frt 20 kr. Schultz Ferdinánd kisebb latin nyelvtana. Átdolgozta Dávid István. A szerzőtől egyedül jogosított magyar kiadás. Kilenczedik javított, de lényegében változatlan kiadás. (8-r. 301 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. Schultz Imre. Népiskolai olvasókönyv katholikus leányiskolák számára. III. rész. A negyedik osztály számára. Több mint 60 ábrával. (8-r. 216 1.) Pozsony, ; 896. Stampfel Károly. Kötve 50 kr. — Ugyanaz. IV. rész. Az ötödik és hatodik osztály számára. Több mint 70 ábrával. (8-r. VIII. 335 1.) Pozsony, 1896, U. o. kötve 65 kr. —- Képes reálolvasókönyv a katholikus falusi népiskolák számára. A csoportosítás elvei alapján. I. lész. A II. és III. évfolyam számára 64 ábrával. (8-r. XII. 243 1.) Pozsony, 1896. U. o. Kötve 40 kr. — Ugyanaz. II. rész. A IV. évf. számára.53 ábrával és 2 színes térképpel. (8-r. VIII. 216 1.) Pozsony, •1896. U. o. Kötve 45 kr. — Ugyanaz. III. rész. Az V. és VI. évfolyam és az ismétlő iskolák számára. 113 ábrával és 2 színes térképpel. (8-r. VIII. 407 1.) Pozsony, 1897. U. o. Kötve 65 kr. — Olvasókönyv katholikus polgári és felsőbb leányiskolák számára. II. r. rész. A III. és IV. osztály számára. 43 a szöveg közé n yo mott ábrával. (8-r. 304 1.) Pozsony, 1896. U. o. 1 frt. Kötve 1 frt 25 kr. — Számolókönyv a 3- és több tanitós népiskolák számára. 4 részben. I. rész: a II. osztály számára. (8-r. 69 1.) Pécs, 1896. Engel Lajos utóda. Kötve 20 kr. — Ugyanaz. II. rész. A III. osztály számára. (8-r. 48 l.)Pécs, 1896. U. o. Kötve 20 kr. — Ugyanaz. III. rész. IV. évfolyambeli tanulók számára. (8-r. 46 1.) Pécs, 1896. U. o. Kötve 25 kr. — Ugyanaz. IV. rész. V. és VI. évfolyambeli tanulók számára. ' (8-r. 57 1.) Pécs, 1896. Kötve 3° kr.
7°
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 18 9 6 .
Schultz Imre. Számolókönyv az i- és 2-tanitós népiskolák III., IV., V. és VI. évfolyambeli tanulói számára. Második, a koronaérték szerint és egyébként is átdolgozott és bővitett kiadás, (8-r. 85 1.) Pécs, 1896. Engel Lajos utóda. Kötve 30 kr. — Vezérkönyv Schultz Imre népiskolai számolókönyvéhez. Egy úttal kalauz a számtanitás módszeres kezeléséhez. Tanitók és tanítójelöltek számára. 2-ik átdolgozott és bővitett kiadás. Ábrákkal. (8-r. 87 1.) Pécs, 1896. Engel Lajos utóda. 50 kr. Schwartzer Ottó tr. Közigazgatási elmekórtan. (Nt 8-r. VI. 608 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. 5 Irt. Schwicker J. H. dr. Földrajz a polgári iskolák számára. A mi niszteri tanterv alapján teljesen átdolgozta Schwicker Brúnó dr. II. kötet. Afrika, Amerika, Ausztrália, a felfedezések rövid története és a csillagászati fizikai földrajz elemei. Nyolczadik kiadás. (8-r. 124 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 80 kr. Földrajz a polgári iskolák szántóra. A miniszteri tanterv alapján teljesen átdolgozta Schwicker Brúnó dr. Ausztria-Magyarország, Európa többi államai, Afrika, Amerika, Ausztrália, a felfede zések rövid története és a csillagászati fizikai földrajz elemei. Nyolczadik kiadás. (8-r. 121, 124 1.) Budapest, 1896. U. o. 1 frt 20 kr. Scotti. Elmélkedési könyv papok számára. Magyarra fordította Adjutus Secundus. I. rész. (16-r. 437 1.) Szatmár, 1896. Reizer János. 1 frt 50 kr. — Ugyanaz. II. rész. (16-r. 422 1.) Szatmár, 1896. U. o. 1 frt 50 kr Sebestyén Gyula. Elemi iskolai tanító- és tanitónőképzésünk tejlődése. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter meg bízásából az ezredéves ünnep alkalmára. (8-r. 113 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 50 kr. Sebők Gyula. Egér a kaszárnyában Ld. : Filléres könyvtár. 32. Sebők Zsigmond. A vis-á-vis. Ld. : Monologok. 62. Seeburg Ferencz. Egyptomi József, a mi kedves üdvözítőnk Jézus Krisztus megragadó előképe. Ifjúnak és öregnek elbe szélve. Színes képekkel. (4-r. 28 1.) Budapest, 1896. SzentIstván-Társulat. Kötve 1 frt 20 kr. Segédeszközök az utasítás a hadsereg élelmezésére nézve czimü szolgálati könyvhöz. (K. 8-r. 1891.) Budapest, 1896. Pallas. 33 kr. Ségur grófné. Egy csacsi naplójából. Francziából fordította Kálmán Mariska. Számos képpel. (K. 8-r. 407 I.) Budapest, 1897. Légrády Testvérek. Vászonba kötve 1 frt 50 kr. Serao Matild. Bűn és büntetés. L d .: Egyetemes regénytár. XII. 5—6. Seregély László. Imádság a boldogságnak kulcsa. L d .: Népiratok. 122. Shakspere. Coriolanus. Ld : Jeles írók iskolai tára. LIV. Simkó Endre. A tiszai ág hitv. ev. egyházkerületi Coll. tanitóképző-intézet története. 1847—1895. 3 darab fénynyomattal. (N. 8-r. 49 1.) Eperjes, 1897. Révai Samu. 50 kr. — Összefoglaló deductiv áttekintés a lélek mibenléte, egyéni élete és sarkalatos működései felett. (8-r. 32 1.) Eperjes, 1896. Révai Samu. 20 kr. Simon József Sándor. Schmitt Jenő-e, vagy én ? Adalék az úgy nevezett Schmitt-féle filozófia alapgondolatainak megvilágítá sához. (8-r. 36 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. 40 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
7
i
Simonyi Jenő dr. Földrajz a reáliskolák I. osztálya számára. 39 képpel. (8-r. 103 1.) Budapest. 1896. Singer és Wolfner. 1 frt. Simonyi Zsigmond. Kis magyar nyelvtan. A középiskolák első és második osztálya számára. Hetedik kiadás. (8-r. 135 1.) Buda pest, 1896. Eggenberger. ‘ 80 kr. — Magyar nyelvtan felsőbb osztályoknak. Ötödik kiadás. (8-r 175 1.) Budapest, 1896. U. o. í frt. Singer Beinát dr. Két beszéd a tapolczai izr. imaházban. (8-r. 28 1.) Tapolcza, 1896. Löwy B. 25 kr. Siposs S. Épitőmester. Az épületek tervezetének, méret, anyag és munkaszükséglet kiszámításának és költségvetés szerkesz tésének gyakorlati kézikönyve. Számos kőnyomatu ábrával. (N. 8-r. 120 1. és 15 tábla.) Budapest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bizom. Kötve 3 frt. Slatin Rudolf pasa. Tűzzel-vassal a Szudánban. Küzdelmeim a dervisekkel, fogságom és szökésem. 1879— 1895. Fordította Jankó János dr. Egy heliogravure arczképpel. 19 képmellék lettel és 2 térképpel. 2 kötet. (N. 8-r. XI. 465, 329 1.) Buda pest, 1896. Athenaeum 6 frt. Vászonba kötve 8 frt. Somló Bódog dr. A paiiamentárizmus a magyar jogban. (8-r. 39 1.) Kolozsvár, 1896. Gibbon Albert. 50 kr. Somogyi József. Trenck Frigyes kalandos élete. Uj olcsó kiadás. (8-r. 228 1.) Budapest, 1896.Rákosi Jenő Budapesti Hírlap ujságvállalata. 80 kr. Somogyi. Nemzeti kultúrpolitikánk. (8-r. 15 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. 30 kr. Sötét Kálmán. A méh és világa. I. kötet. Elméleti rész. (N. 8-r. VII. 500 1.) Kolozsvár, 1896. Ifj. Nagel Ottó bizom. 5 frt. — Ugyanaz. I. kötet. 2. rész. Az elméleti rész folytatása. (N. 8-r. 501 — 1114, XII. 1.) Budapest, 1896. U. o. 5 frt. Sretvizer Lajos. Ezer esztendő. A millenniumi ünnepség anyaga a népiskolában. Budapesti kiadás. (8-r. 15 1.) Budapest, 1896. Dobrowsky és Franké. 10 kr. — Ezer esztendő. A millenniumi ünnepség anyaga a népiskolákban. A vallás- és közoktatásügyi miniszter tervezete szeiint iskolai használatra szerkesztve. (8-r. 24 1.) Budapest, 1896. U. o. 20 kr. Stauber József. Számtani és mennyiségtanizsebkönyvecske. (2 külön táblával logarithmikus számításra.) (16-r. 56 1.) Arad, 1896. Ifj. Klein Mór. 50 kr. Steécz György dr. Helyzetmennyiségtudomány. (Situationskalkul) és a mennyiségtudomány revíziója. Aristoteles és Aquinói sz. Tamás bölcseleti elvei alapján. (N. 8-r. 338 1. és III tábla.) Budapest. 1896. Kilián Frigyes. 3 frt. Steinberger Ferencz. Vallás és hazafiság. Ezredévi beszédek, melyeket tartott. A ft. egyházmegyei hatóság jóváhagyásával. (8-r. 40 1.) Szatmár, 1896. Reizer János. 30 kr. Steinhauser Ferencz. Sárosvármegye helységnévtára. (8-r. 17 1.) Eperjes, 1896. Stehr D. 50 kr. Stephanie Adolf. A budai kir. palota, a pozsonyi és dévényi várak a múltban. (8-r. 42 1. és 2 tabella.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. 40 kr. Stern Adolf. A tőzsde keletkezése és annak jelentősége. A tőzsdéi reform kérdéséhez. (8-r. 48 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert 50 kr.
72
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK.
1896.
Sturm Albert. Országgyűlési almanach. 1897 —1901. Rövid élet rajzi adatok a főrendiház és képviselőház tagjairól. (8-r. VI. 398 1.) Budapest, 1897. Singer és Wolfner, Vászonba kötve 3 írt 20 kr. Szabályrendelet az utczai járdáknak kávéházak vendéglők, czukrászdák és más üzletek által való elfoglalása és használása tárgyában, 224/1896 közgyűlési szám. Egyedül jogosított hiva talos kiadás. (8-r. 7 1.) típest, 1896. Ifj. Nágel Ottó. 15 kr. — Budapest székes főváros területén az ócska ruhanemüek és egyéb ócska czikkeknek házról-házra járás mellett való össze vásárlásáról. 1217/1896. közgyűlési szám. Egyedül jogosított hivatalos kiadás. (8-r. 7 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nágel Ottó. 15 kr. — Az 1884. évi XVII. törvényczikk 10. §-ának b) pontjában emlí tett zsibáruskodási iparnak Budapest székesfőváros területén való gyakorlása tárgyában. 1186/1895 közgyűlési szám. Egyedül jogosított hivatalos kiadás. (8-r. 7 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó. 15 kr. — Az 1884. évi XVII. tcz. 10. §-ának f ) pontjában említett bérkocsi iparnak Budapest székes főváros területén való gyakorlása tár gyában. 470/1896 közgyűlési szám. (8-r. 23 1.) Bpest. 1896. Ifj. Nagel Ottó. 25 kr. Szabályzat a tankönyvek megbirálása, engedélyezése és hasz nálatba vétele tárgyában. Hivatalos kiadás. (N. 8-r. 3 1.) Bpest 1896. Lampel Róbert. 12 kr. Szabó Aladár. Livingstone Dávid utazásai és felfedezései. L d .: Koszorú 20
Szabó Jenő. Újabb versek, 1892 — 1896. (8-r. 172 1.) Nagy-Enycd, 1896. Cirner és Lingner. 2 frt. Szabó József. A Lorántffyak. Ld. : Koszorú 7. — Vége jó, minden jó. Ld. : Koszorú 27. — Közkedvelt népdalok gyűjteménye vagy rendszeres népdaliskola. 532 népdal. (16-r. 392 1.) Nagybánya, 1896. Molnár Mihály. Kötve ' 2 frt. Szabó Kálmán. Humoros tárczák. (8-r. 154 1.) H.-Böszörmény, 1896. Szerző sajátja.(Szabó Kálmán tanító H. Böszörmény.) 1 frt. Szabó Károly és Hellebrandt Árpád. Régi magyar könyvtár. Ill-ik kötet. Magyar szerzőktől külföldön 1480-tól 1711-ig meg jelent nem magyar nyelvű nyomtatványoknak könyvészeti kézi könyve. Kiadja a m. tud. akadémia. Első rész. 1— 2547. sz. (1480 — 1670.) (N. 8-r. XIII. 800 b) Bpest, 1896. Akadémia. 5 frt. Szabolcska Mihály. Költemények. Második kiadás. (K. 8-r. 186 1 ) Budapest, 1897. Singer és Wolfner. 1 frt 20 kr. Diszkötésben 2 frt 40 kr. Szalay Imre. A Rubinok hazájából. (Ceylon.) 16 fénynyomatu melléklettel. (8-r. 133 1.) Bpest, 1897. Athenaeum. 1 frt 80 kr. Szalay István. Áz alkotmánytan tanításának népiskolai módsze réről. (8-r. 37 1.) Munkács, 1893. Szerző sajátja. (Szalay István Munkács.) 20 kr. Szalay István és Baudrexler István. A honfoglalás. Regényes történeti színjáték 3 felvonásban. (K. 8-r. 16 1.) Munkács, 1896. Farkas Kálmán 25 kr. Szalay József dr. A magyar nemzet története. A millennium alkal mából átdolgozta és újból sajtó alá rendezte Baróti Lajos dr
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK I89Ó .
73
Közel ezer illusztráczióval és számos műmelléklettel. II. kötet. Tartalma : Magyarország a vegyesházakból származott királyok korában. (K. 4-1*. 509 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. Vászonba kötve 7 frt 50 kr. Félbőr (Corvina) kötésben 8 frt. S z a ló k i Elek. Selyem Ágnes. Szinmü 3 felvonásban. (K. 8-r. 121 1.) Bpest, 1896. Pfeifer Ferdinánd. 75 kr. Szam o si János. Latin nyelvtan gymnasiumok számára. Harmadik rövidített kiadás. (8-r. 252 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. i frt 20 kr. — Latin olva ókönyv a gymnasiumok I. és II. osztálya számára. Harmadik kiadás. (8-r. 164 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt. Szam ota István. A tihanyi apátság 1055-iki alapitólevele, mint a magyar nyelv legrégibb hiteles és egykorú emléke. (8-r. 39 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bizom. 60 kr. Szana Tamás. Izsó Miklós élete és munkái. (N. 8-r. 159 1.) Bpest, 1897. Athenaeum. 6 frt. Japáni papírra nyomva 12 frt. Szántó Kálmán. Weér Judit és egyéb elbeszélések. (8-r. 208 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt 50 kr. Szántó Károly dr. A Semsey-féle földrajzi pályamű bírálatának czáfulata. (8-r. 56 1.) Pozsony, 1896. Drodtleff Rudolf. 20 kr. Szász Károly. Egy nap és ezer esztendő. Újévi és egyszersmind millenniumi egyházi beszéd. (8-r. 15 1.) Budapest, 1896. Kókai Lajos. 10 kr. Szász Károly és Szász Béla ifj. Ezer év. Történeti drámai költe mény. Három felvonásban, előjátékkal és utóhanggal. t8-r. 255 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 1 frt 60 kr. Szathmári György stb. Hasznos olvasmányok. L d .: Iparosok olvasó tára III. 5—6. Szathm áry Károly. Régi szép idők Elbeszélések, történelmi adomák, úti kalandok, pikantériák a magyar szinészek régi korából. (K. 8-r. 362, IV 1.) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bizom. i frt 50 kr. Szávay Gyula. Győr. Monográfia a város jelenkorából a törté nelmi idők érintésével. Első könyv. 1. A régi Győr 1848-ig. II Győr 1848— 49-ben. Győr szab. kir. város megbízásából. (N. 8-r. 483 1.) Győr 1896. Zechmeister Andor. 3 frt. Díszkötésben 4frt. Széchenyi Imre gróf. Bimetallismus és a termények árhanyatlása. (8-r. 48 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 60 kr. — A somogyvári Kupavár, illetőleg Szt.-Egyed apátság történetének vázlata. Áz 1896 május hó 28-án tartott Kupavári millenniumi ünnepély alkalmára. (8-r. 20 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 20 kr. Széchenyi István gróf munkái. Összegyűjtötte és kiadja a m. tud. Akadémia. IX. kötet. Levelei szülőihez. Előszóval s jegyzetekkel ellátta Zichy Antal. (N. 8-r. XXXIII, 339 1.) Budapest, 1896. Akadémia. 3 frt. Széchenyi Miklós gróf. A lelkészi congrua ügye. 1885 — 1895. (N. 8-r. 304 1.) Esztergom, 1896. Buzárorits Gusztáv. 2 frt. Széchy Károly dr. Gróf Zrinyi Miklós a költő. 1620— 1664. Első kötet. (N. 8-r. X. 334 1.) Bpest, 1896. Ráth Mór. 4 frt 40 kr. Szederkényi Nándor. A magyar hadi intézmény történeti és köz jogi megvilágitásban. (8-r. 183 1.) Budapest, 1896. Athenaeum. 1 frt. 50 kr.
74
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Székely György dr. A qualitativ érzelmek psychologiája. (8-r. 169 1.) Sárospatak, 1896. Steinfeld Jenő. 1 írt. Székely Lila. A talált gyermek. Ld : Koszorú 6. Székelyné Incze Sarolta. Eszmevilág. (N. 8-r. 234 I.) K.-Vásárhely, 1896. Turóczi László. 1 frt 20 kr. Székely-Egyleti képes naptár az 1897-ik évre. A központi vá lasztmány megbizásából. Szerkeszti: Benedek Elek. Tizenhatodik évfolyam. (N. 8-r. 86 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat 30 kr. Szekrényi Lajos. A bibliai régiségtudomány kézikönyve. Második átdolgozott kiadás. 2 kötet. 165 fametszetü képpel. (N. 8-r. 290, 292 1.) Bpest, 1896. Szerző sajátja. (Főtiszt. Szekrényi Lajos, Simánd, Aradmegye. 5 frt. —■ Emlékbeszéd Szülik József fölött. (8-r. 29 1.) Bpest, 1896. SzentIstván-társulat. 30 kr. Szemák István dr. Képek Róma őskorából. (K. 8-r. 73 1.) Bpest, 1896. Pfeifer Férd. Kötve 1 frt. Szemere Miklós. Fair Pluy. (8-r. 25 1.) Bpest, 1896. Szerző saját kiadása 30 kr. Szenes Adolf. A hülyék és azok nevelése. (8-L 113 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt. Szenessy Mihály. Általános földrajz. L d .: Schneider János. Szentes Anzelm. A keresztény hit alapforrásai. A budapesti kir. magy. tudományegyetem hittudományi karából a Horváth-féle jutalommal kitüntetett pályamunka. (N. 8-r. 646 1.) Bpest, 1896. Buzárovits Gusztáv bizom. 2 frt. Szent család képes naptára. Krisztus urunk születése után 1897-ik évre. (N. 8-r. 78 1.) Bpest, 1896. Méhner Vilmos. 30 kr. Szigeti József. Kerüljük a germanizmust! Magyaros szerkesztésre vezető német-magyar betűrendes szólásgyüjtemény. A nyelvőri irodalom nyomán. (8-r. 46 1.) Bpest, 1897. Eggenberger 30 kr. — Művészet-Imádás. Regény. (8-r. 128 1.) Bpest, 1896. Deutsch Zs. és Társa.. 1 frt. Szigligeti Ede. A trónkereső. L d .: Olcsó könyvtár. 255—257. Sziklay. A torony története. Gonosz idők. Elbeszélések az ifjúság számára. (K. 8-r. 231 1.) Budapest, 1896. Szent-István-Társulat. Vászonba kötve 80 kr. Sziklay János. A szerelem apostolai. L d . : Athenaeum olvasótára. IV. 9. Sziklay P. Gyula és Velősy Lipót. Fehérmegye földrajza a nép iskolák III. tanfolyama számára. A ministeri tanterv alapján. Ötödik kiadás. (8-r. 32 1.) Székesfehérvár, 1896. Klökner Péter. Kötve 20 kr. Szilády János. Egyházi beszédek. II. kötet. (8-r. 213 1.) Bpest, 1896. Pfeifer Férd. bizom. ^ 2 frt 30 kr. Szilágyi Arthur Károly dr. Értekezések a katonai jog köréből. (8-r. 148 1.) Bpest, 1896. Grill Károly. 1 frt 50 kr Szilágyi Géza. Tristia. Silberstein Ötvös Adolf előszavával. (8-r. n o 1 ) Bpest, 1896. Ifj. Nagel Ottó bizom. 1 frt. Szilágyi Sándor. Egyetemes történet. Középtanodák, reáliskolák és magánintézetek számára. Harmadik javított kiadás. III. füzet. Uj-kor. (8-r. 168 1.) 1896. Pfeifer Férd. 80 kr. — Történeti rajzok. Ld : Olcsó könyvtár. 236—240. — Emlékbeszéd Szabó Károly r. tag felett. L d .: Emlékbeszédek. VIII. 10.
MAGVAR KÖNYVJEGYZÉK
1896
75
S z in n y e i József. Magyar tájszótár. A magy. tud. Akadémia meg bízásából. Első kötet. (N. 8-r. XI. 1568 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. Félbőrbe kötve 12 frt. — Magyar irók élete és munkái. A magyar tudományos Akadémia megbízásából. IV. kötet. Gyulai—Hyrtl. (N. 8-r. 1492 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. Félbőrbe kötve 6 frt. — Finn olvasókönyv mondattani példatárral. Második kiadás. (8-r. 84 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. 1 frt. — Magyar nyelvhasonlitás. (Jegyzetek.) Hallgatói számára. (8-r. 107 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. 1 frt 20 kr. Szokolay Hermin. Az «ö» betű helyesbítő szerepe a magyar nyelvben. (K. 8-r. 87 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. 60 kr. Szomaházy István. Nyári felhők. L d .: Egyetemes regény tár. XI. 12. Szomory Dezső. Mesekönyv. (8-r. 230 1.) Budapest, 1896 Grill Károly. 1 frt 50 kr. Szőllőssy Oszkár. A mi Gazsink. Egy gyermek életéből. Bemu tatja Forgó bácsi. (N. 8-r. 52 1.) Budapest, 1897. Athenaeum. Kötve 1 frt 60 kr. Sztehlo Kornél. Eljárás a házassági perekben. Tekintettel az 1894. évi X X X I. törvényczikk életbeléptetésére az eljárást szabályozó törvények és a bírói gyakorlat alapján. Második javított kiadás. (8-r. 88 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. Kötve 1 frt 50 kr. Szterényi Hugó dr. Növénytan a középiskolák felsőbb osztályai nak használatára, úgyszintén a tanítóképző intézetek számára. Színes táblával és 289 képpel. (N. 8-r. II. 207, V I I I 1. és 1 színes tábla.) Bpest, 1896. Lampel R. 1 frt 50 kr. Kötve 1 frt 70 kr. — Ásványtan a gymnasium IV. osztálya használatára. Második kiadás. 144 képpel. (N. 8-r. II. 176, VI. 1.) Bpest, 1896. U. o. I frt 20 kr. Kötve 1 frt 40 kr. — Az iparban szereplő ásványok. Ld. : Iparosok olvasótára. III. 1. — Apróságok a természettudományok köréből. L d .: Iparosok olvasó tára. II. 10. — A chemia elemei. L d .: Hankó Vilmos. Szterényi József. A házi ipari és kézügyességi oktatás Magyarországon. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter meg bízásából. (8-r. 72 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 50 kr. Szuppán Vilmos. Á magyar felsőbb leányiskolák múltja és jelene. (8-r. 76 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. 50 kr. Szügyi József. Hazafias dalok és indulók középiskolák számára. II kiadás. (8-r. 55 1.) Békés, 1896. Véver Oszkár. 60 kr. Szüts Mihály. Mezőgazdasági becsléstan. (8-r. X 209 1.) Budapest, 1886. Eggenberger. 2 frt 40 kr. Tabak Pál. A tüdővész leírása s annak egyszerű s leghelyesebb elvek szerinti gyógyítása. A m. kir. belügyminiszter ő nagy méltóságához benyújtott emlékirat. (8-r. 161 1.) Kaposvár, 1896. Hagelman Károly. 1 frt. Tábori Róbert. A hajdú király Rodostóban. — Rákóczy lelke. Történeti elbeszélések a magyar ifjúság számára. Kiss Lajos és Mühlbeck Károly rajzaival. (N. 8-r. 409 1.) Bpest, 1897. Singer és Wolfner. Vászonba kötve 3 frt. — Korhadt oszlopok. L d.: Egyetemes regénytár. XI. 9. — Gábor Áron. L d .: Filléres könyvtár. 32.
76
m agyar
könyvjegyzék
1896.
Tábori Róbertné. Hét mese. Ld. : Filléres könyvtár. 31. Tanítók zsebnaptára az 1897. évre. Szerkeszti Sz. Bugáth László. XXII. évfolyam. (16-r. 149 1.) és napló.) Bpest, 1897. Légrády Testvérek. Vászonba kötve 1 frt 20 kr. Tanulók könyvtára. Latin és görög classikusok forditása és magyarázata. Szerkeszti Dávid István. 65—66. füzet, (ió-r.) Pozsony, 1897. Stampfel Károly. Egy-egy füzet 30 kr. 65. füzet. C cero Tullius M. Első, második és tizennegyedik philippikája. II. füzet (II. Philipp. 102. — XIV. Philipp. végéig.) Fordította és magyarázattal ellátta Némethy Géza dr. (129—2001.) 66. füzet. H oratiu s epistolái. I. füzet. I. könyv. 1— 14. Ford. és magy. Boros Gábor dr. (1— 64 1.) Tanszerek jegyzéke a felsőbb leányiskolák és polgári leány iskolák számára. (N. 8-r. X V . 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 15 kr. Tárcza-naptár 1897. évre. XV. évfolyam. (16-r.) Budapest, 1896. «Pallas». 20 kr. Tárcza-naptár az 1897-iki közönséges évre. (32-r.) Budapest, 1896. Méhner Vilmos. 20 kr. Tarczai György. Hétszer özvegy. Elbeszélések. (K. 8-r. 130 1.) Miskolcz,1896. Szerző saját kiadása. 1 frt. Tárgyalásai az 1896. évi IV. országos gazdakongresszusnak és a gazdasági egyesületeknek a szövétség újjáalakítására vonat kozó nyilatkozatai. Kiadja a IV. országos gazdakongresszus végrehajtó-bizottsága (8-r. m 1.) Bpest, 189Ő. Eggenberger. 1 frt. Tárgymutató, betűrendes az 1865 — 1896. évi országgyűlési törvényczikkekre vonatkozólag történt hatályon kivül helyezések, változta ások, helyettesitések, módosítások és kiegészítésekre. Szerkesztette Imling Konrád dr Második kiadás. Tartalomjegyzéke az 1865/67.—1896. évi országgyűlési törvényczikkek időrendben összeállított és a számokkal idézett korábbi törvény czikkek teljes czimeivel kiegészítve. Második kiadás. (8-r. 41, LXXIII. 1.) Bpest, 1897. Ráth Mór. 80 kr. — Ugyanaz. (16-r. 82. C LX X XX III. 1.) Bpest, 1897. Ráth Mór 80 kr. Tárkányi B. József. Lelki manna. Imádságos és énekeskönyv. Hangjegyes kiadás. (16-r. 320 1.) Bpest. 1896. Szent-IstvánTársulat. Vászonba kötve 50 kr., bőrbe kötve 1 frt., chagrin bőrbe kötve 1 frt 30 kr. Tarnók Gyula. Részletes tanterv az ismétlő-iskolák vezetéséhez. (8-r. 23 1.) Komárom, 1896. Spitzer Sándor. 15 kr. Tatár János dr. A mellüri szervek sebészi bántalmai. (8-r. 43 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké. 50 kr. Tátrakalauz. Útmutató a Magas Tátrába s a Tátra vidéki fürdőkbe. A Magyarországi Kárpátegyesület közreműködésével szerzetté Szontagh Miklós dr. 3 térképpel. (16-r. IV. 216 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. Vászonba kötve 1 fit. Tegzes. A magyar nyelv veszélyben. (8-r. 20 1.) Balassa-Gyarmat, 1896. Darvai Ármin. 4° krTemesváry János dr. A magyar-örmény nemes családok czimerlevelei. 50 czimrajzzal. (N. 8-r. 239 1.) Szamosujvár, 1896. Torodán Endre. 2 frt. Tennyson Alfréd. Arden Enoch. Ld. : Olcsó könyvtár 269.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6
77
T é r gin a Gyula. Csongrád vármegye földrajza a miniszteri tanterv szerint .a népiskolák IH. osztálya számára. (Segédkönyv a föld rajz tanitásához.) Több ábrával és szemléltető képpel. (8-r. 43 1. és 1 térkép.) Szeged, 1896. Traub B. és társa. Kötve 80 kr. T érk ép e k . Magyarorzzággeológiai térképe. Kiadja a magyarhoni geoló giai társulat. (1 lap.) Bpest, 1886 Kilián Frigyes bizom. 6 frt. A magyar szent korona országainak kézi térképe az uj beosztás tekintetbevételével. Iskolai és magánhasználatra. Tervezte és rajzolta Hátsek Ignácz. (1 1.) Budapest, 1896. Lampel R ó bert. 20 kr. — A magyar sz. korona országainak térképe. 1896. Az uj megyei beosztás tekintetbevételével. Iskolai és magánhasználatra. Ter vezte és rajzolta Hátsek Miksa. (1 1.) Budapest, 1S96. Lampel Róbert. 20 kr. A magyar szent korona országainak f öldművelési térképe, a legújabb katonai felmérések és hivatalos adatok nyomán szerkesztette és rajzolta Homolka József. Kiadja a m. kir. pénzügyminiszté rium (2 lap.) Budapest, 1896. Révai Testvérek irod. int. r.-t. bizománya. 2 frt. Történelmi iskolai fali térkép. Magyarország Szent István halálakor.
A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbizásából szervezte Pau’er Gyula dr., rajzolta Kogutowicz Manó. Mérték 1 : 600,000. Bpest, 1896. Kogutowicz és társa. Vászonra felvonva védboritékban 7 frt 50 kr. Vászonra felvonva, léczekkel. 9 frt. Magyarország /. Mátyás király halálakor i 4 gö. évben. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbizásából tervezte Csánki Dezső dr.; rajzolta Kogutowitz Manó. Mérték 1 : 600,000. Budapest, 1897. Kogutowicz és Társa. Vászonra felvonva véd boritékban 7 frt 50 kr. Vászonra felvonva, léczekkel 9 frt. Magyarország l 683 -ban, a török uralom legnagyobb kiterjedésében.
A vallás és közoktatásügyi m. k. miniszter megbizásából tervezte Acsádi Ignácz dr., rajzolta Kogutowicz Manó. Mérték 1 : 600,000. Budapest, 1897. Kogutowicz és Társa. Vászonra felvonva véd boritékban 7 frt 50 kr. Vászonra felvonva léczekkel. 9 frt. Térképek, megyei. Rajzolta Hátsek Ignácz. Budapest, Lampel Róbert. 2. sz. Bács-Bodrog vármegye. IV. kiadás. (1 1.) 30 kr3. sz. N ógrád vármegye térképe. (1 1.) 20 kr5. sz. B a rs vármegye térképe. (1 1.) 20 kr7. sz. Liptó vármegye. IV. kiadás. (1 1.) 20 kr 8. sz, Á rva vármegye térképe. (1 1.) 20 kr. 9. sz. Túró ez vármegye térképe. (1 1.) 20 kr. 20 kr. 27. ?z. Borsod vármegye térképe. (1 1 ) 20 kr. 44. sz. Csanád vármegye. V. kiadás. (1 1.) 20 kr. 45. sz. Csongrád vármegye térképe. (1. 1.) 30 kr. 49/50. sz. U ras só-Szörény vámnegye. V. kiadás. (1 1.) 20 kr. 51. sz. Huny ad vármegye térképe. (1 1 ) 54. sz. Torda-Aranyos vármegye térképe. (1 1.) 30 kr. 55. sz. Kolozs vármegye. III. kiadás. (1 1.) 30 kr. 30 kr. 58. sz. Csik vármegye térképe. (1 i.) T han Károly. A qualitativ chemiai analysis elemei, 21 rajzzal és egy színes táblával. (N. 8-r. VIII. 232 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 3 ^t.
78
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 18 9 6 .
Thanhoffer Lajos. Előadások az anatómia köréből, io, részben színes táblával és 330 rajzzal. (N, 8-r. XII. 427 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. Vászonba kötve 4 frt. Theophrastus jellemrajzai. Ld : Olcsó könyvtár. 258. Theuriet André. Becsvágyból. L d .: Athenaeum olvasótára. IV. 16/17. Thewrewk Emil, Ponori elnöki beszédei, melyekkel a budapesti philologiai társaságnak 1875— 1895. évi közgyűléseit megnyi totta. A budapesti philologiai társaság kiadványa. (8-r. 240 1.) Budapest, 1897. Kilián Frigyes bizom. 1 frt 50 kr. Thewrewk István. László főherczeg élete. (N. 8-r. 167. 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. 3 frt. — A szerelem iskolája. Szerző arczképével. (8-r. i n 1.) Bpest, 1897. Robicsek Zsigmond. 1frt. — Az inggomb. L d .: Monológok. 59. Thim József dr. Himlőoltási útmutató, különös tekintettel a gyakor lati eljárásra. Hatóságok, községek, hatósági, kör-, községi és tiszti vizsgára készülő orvosok számára. (8-r. 48 1. és 6 tábla.) Bpest, 1896. Dobrowszky és Franké. 60 kr. Thirring Gusztáv dr. Budapest székes főváros statisztikai évkönyve. I. évfolyam. 1894. (Egyúttal visszapillantásokkal az 1874 —1893 évekre.) Kiadja Budapest székesfőváros statisztikai hivatala. 4 frt. (N. 8-r. XIV. 340 1.) Bpest. 1896. Grill Károly, kötve — Budapest székes főváros statisztikai zsebkönyve. (Kivonat a statisztikai évkönyvből.) I. évfolyam 1895. (16-r. 38 1.) Buda pest, 1896. Grill Károly. 20 kr. Thomas. Descartes emlékezete. L d .: Olcsó könyvtár. 368. Thorotzkay Viktor báró. A magyar állam nemzetiségei. Politikai tanulmány. (8-r. 148 1.) Bpest. 1896. Kilián Frigyes. 1 frt. Thuránszky Irén. A budapesti II. kerületi állami elemi tanitónőés nevelőképző intézet 25 éves fennállásának története és jelen állapota 1869/70 —1895/96. (8-r. 271 1.) Bpest, 1896. Szerző sajátja (Thuránszky Irén isk. igazg.) 2 frt. Thuróczy K. dr. Nyitramegye. (8-r. 74 1.) Bpest, 1896. Akad. 40 kr. Thury Etele. Huszár Gál. L d .: Koszorú. 8. Tisza István. Magyar agrár-politika. A mezőgazdasági termények árhanyatlásának okai és orvosszerei. (N. 8-r. 102 I.) Budapest, 1897. Athenaeum. 70 kr. Titok. A városi vendég. A piros kendő. L d .: Forgó bácsi könyvtára. 15. Toldy László dr. Budapest régibb és újabb czimerei. Czimertani és történeti értekezés. (4-r. 22 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 50 kr. Tolnai Vilmos dr. A pozsonyi ág. hitv. evang. lyceum ifjúsági önképző körének története. (8 r. 41 1.) Pozsony. 1896. Drodtleff Rudolf 40 kr. Tóni Tit. Száz kisérlete és produkcziója. I. kötet. 113 képpel. (8-r. 233 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 2 frt 50 kr. Vászonba kötve 3 frt. - - Ugyanaz. Szász újabb kisérlete. II. kötet. 129 képpel (8-r. 240 IV. 1.) Bpest, 1896. U. o. 2 frt 50 kr. Vászonba kötve 3 frt — Ugyanaz. Legújabb száz kisérlete. III. köt. 119 képpel. (8-r. 244 1.) Bpest, 1897. U. o. 2 írt 50 kr. Vászon a kötve 3 frt. Tompa Mihály. Szécsi Mária. Németre fordította Höllrigl Ferencz. (S-r. 18 1.) S.-A.-Ujhely, 1896. Lőwy Adolf. 20 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
79
T o r k o s László. A nők hódolata. Drámai allegória egy felvonás ban dalokkal. Leányiskolák millenniumi ünnepére. (8-r. 32 1.)
Bpest, 1896. Lampel Róbert. 40 kr. fü zetek b en . X. füzet. Angol rugósdi. (Foot-ball.) Irta Bély Mihály. (32-r. 14 1.) Bpest. 1896. Kókai Lajos. 05 kr. Tóth Béla. A boldog asszony dervise és egyéb históriák. (8-r. 317 1.) Bpest, 1897. Athenaeum. 2 frt. — Mendemondák. A világtörténet furcsaságai. Négy képpel. (8-r. XII. 354 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. Kötve 3 frt. Tóth Gáspár. A magyar házassági jog rendszeres kézikönyve. (8-r. VIII. 191 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 1 frt 80 kr. Tóth György dr. A lévai kegyes tanitórendi gymnasium története. 1815 — 1895-ig. (N. 8-r. 383, X. 1.) Léva, 1896. Nyitrai és Társa 2 frt. Tóth József. Magyar Olvasókönyv. Ld. ; Gööz József. Tóth Kálmán, Könyves. Az Ur házában. Imádságok vasárnapokra, ünnepekre s különféle alkalmakra. (8-r. IV. 170 1.) Budapest, 1896. Kókai Lajos. 2 frt. Tóth Mike. Fő-veszedelmünk. Ld : Népiratok. 108. Tóth Sándor. Kurucz krónikák II. Rákóczi Ferencz korából. Az ifjúság számára. Pataky László tizenkilencz rajzával. (8-r. 200 I. ) Bpest, 1896. Eggenberger. Kötve 1 frt 50 kr. Török Emil dr. A német belhajózási törvény. A belhajózás magán jogi viszonyairól szóló 1895. junius 15-iki német birodalmi törvény. Forditva s magyarázatokkal ellátva. (8-r. VII. 100 1.) Bpest, 1890. Athenaeum. 1 frt. Török-magyar naptár az 1897-ik évre. Szép képekkel. Tizenkilenczedik évfolyam. (8-r. 61 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 25 kr. Török történetírók. A m. t. Akadémia történelmi bizottságának megbízásából forditotta és jegyzetekkel kisérte Thury József. II. köt. (N. 8-r. 426 1.) Bpest, 1896. Akadémia. 4 frt. T örtén ete az 1896. évi IV. országos gazdakongresszusnak. Szerve zete tagjainak névsora és előadói javaslatai. Kiadja a kongreszszus végrehajtó-bizottsága. (8-r. 160 1.) Bpest, 1896. Eggen berger. 1 frt. Tőry Emil. Marcus Vitruvius Pollio theoriája az antik szentélyekről. Tanulmány számos képpel. (N. 8-r. 181 1.) Bpest, 1896. Révai Leó 2 frt. Tövis. Huszárszerelem. (8-r. 118 1.) Bpest, 1896. Sachs és Pollák. 60 kr. Törvényczikk. 1881. L X . A végrehajtási eljáráorólV Kiegészítve a reá vonatkozó törvényekkel és miniszteri rendeletekkel és betűrendes tárgymutatóval. (K. 8-r. 248 1.) Bpest, 1897. Eggen berger. ** — frt. — 1884. XVÍI. Az ip ártörvények , kiegészítve a rajok vonatkozó törvényekkel s fontosabb rendeletekkel, valamint kimerítő tárgymutatóval. (K. 8-r. 205 I.) Bpest. 1896. Eggenberger. 80 kr. — 1895. X XX V II. A találmányi szabadalmakról. Kiegészítve az idé zett törvényekkel. (K. 8-r. 46 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 20 kr. — 1895. X X X V II. A találmányi szabadalmakról. Jegyetekkel, uta lásokkal és magyarázattal ellátta Imling Konrád dr. Második, a végrehajtási rendeletekkel bővített kiadás. (8-r. 42, 16 1.) Bpest, 1896. Ráth Mór. 60 kr.
T o r n a já té k o k
fO
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
Törvény czikk. 1895. XLVI. A mezőgazdasági termények, termékek és czikkek hamisításának tilalmazásáról. Jegyzetekkel és a földmivelésügyi magy. kir. miniszter végrehajtási rendeletével. (8-r. 70 1.) Bpest, 1896. Ráth Mór. 70 kr — 1896. V. A phylloxera által elpusztított szőlők felújításának elő mozdítása tárgyában . Jegyzetekkel és magyarázatokkal. (16-r. 71 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 30 kr. — 1896. X XV . Májőrsági zsellérbír tokról s az ehhez hasonló termé szetű birtokokról. Jegyzetekkel és utalásokkal ellátta Imling Konrád dr. 1871 : Lili. törvényczikk az úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog- és birtokviszonyok rendezéséből. 1871 : LIV. törvényczikk az irtványokról 1871. LV. törvényczikk az ará nyosításról és tagosításról Erdályben. 1873 : XXII. törvényczikk a telepitvényekről. (16-r. 43, 82. 24 l.j Bpest, 1896. Ráth Mór. 60 kr. — 1896. XXVI. A magyar királyi közigazgatási bíróságról. Jegyze tekkel, utalásokkal és magyarázattal ellátta Imling Konrád dr. Harmadik a magyar kir. összminiszterium. földmivelésügyi, vallás- és közoktatásügyi és pénzügyi miniszterek végrehajtási rendeletéivel bővített kiadás. (8-r. 68, 31. 22 1.) Bpest, 1897. Ráth Mór. 1 írt. — Ugyanaz. Pótfüzet. A magyar kir. földmivelésügyi, vallás- és közoktatásügyi és pénzügyi miniszterek végrehajtási rendeletéi. (8-r. 22 1.) Bpest, 1897. U. 0. 30 kr. — 1896. XXXIII. A bűnvádi perrendtartásról. Jegyzetekkel, utalá sokkal és magyarázatokkal ellátta Imling Konrád dr. (16-r. XII. 608 1.) Bpest, 1896. Ráth Mór. 2 frt 40 kr. 1896. XXXIII. A bűnvádi perrendtartás. (Szentesítést nyert 1896. évi deczember hó 4-én. (Kihirdettetett az (^Országos Törvényitárban 1896. évi deczember hó 22-én.) A törvény szövegé vel, magyarázatokkal, a bizottsági s képviselőházi tázgyalásokból kifolyó felvilágosításokkal és betüsoros tárgymutatóval. (16-r. 479, XXIV. 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 60 kr. Törvényczikkek, országgyűlési, 1896-dik évi. Első rangú szak férfiak közreműködése mellett. Jegyzetekkel, utalásokkal és magyarázattal ellátva. 1. füzet I —XIII. t.-cz. (8-r. 1—96 1,) Bpest, 1896. Ráth Mór. 8o kr. — Ugyanaz. II. füzet. XIII—-XXVI. t. ez. (8-r. 97 —212 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt. — Ugyanaz. III. füzet. Az 1896. évi országgyűlési tör vény czikkekben a korábbi törvényekre vonatkozólag történt hatályon kivül helyezések, helyettesitések, módosítások és kiegészítések betü soros tárgymutatójával. X X V II—XXX V I. t-.cz. (8-r. 213— 224. 304. XVÍ 1.) Bpest, 1896. U. o. 2 írt 20 kr. — Ugyanaz. Teljesen. Az 1896. évi országgyűlési törvényezikkekben a korábbi törvényekre vonatkozólag történt hatályon kivül helyezések, helyettesitések, módosítások és kiegészítések betü soros tárgymutatójával (8-r. XVI 224, 304 1.) Budapest, 1896. Ráth Mór. 4 frt. Félvászonba kötve 4 frt 40 kr. Vászonba kötve 4 frt 80 kr. — Ugyanaz, I, füzet. I—XII. t.-cz. (16-r. 1 -2 2 4 1.) Budapest, 1896. U. o. 80 kr. — Ugyanaz. II. füzet. XIII —XXVI. t.-cz. (16-r. 225—478 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
8l
Törvényczikkek, országgyűlési. 1896-dik évi. III. füzet. Az 1896. évi országgyűlési törvényczikkekben a korábbi törvényekre vonat kozólag történt hatályon kívül helyezések, helyettesítések, módosítások és kiegészítések betűsoros tárgymutatójával. X X V II—X X X V I. t.-czikkek.(i6-r. 479— 506, 608, XII. 1.) Buda pest, 1896. Ráth Mór. 2 frt 20 kr. —- Ugyanaz. Teljesen. Az 1896. évi országgyűlési törvényczikkekben a korábbi törvényekre vonatkozólag történt hatályon kívül helyezések, helyettesítések, módosítások és kiegészítések betüsoros tárgymutatójával. (16-r. X X . 506. 640 1.) Bpest, 1896. U. o. 4 frt. Félvászonba kötve 4 fit 40 kr. Vászonba kötve 4 frt 80 kr. Törvényczikkek országgyűlési 1896. évi. Kiegészítve betűrendes tárgymutatóval. (K. 8-r. 691 1 ) Budapest, 1897. Eggenberger. 3 frt 50 kr. Vászonba kötve 4 frt. Törvények gyűjteménye 1896-ik évi. Jegyzetekkel és magyará zatokkal. I. füzet. I -X X IV . t.-cz. (8-r. 1— 144 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt. — Ugyanaz. II. füzet. X X V X X X V I. t.-cz. (8-r. 145 —448 1.) Budapest, 1896. U. o. 2 frt 60 kr. — Ugyanaz. Teljesen. (8-r. 448 1 ) Bpest,1897. U. 0. 3 frt 60 kr. Vászonba kötve 4 frt 60 kr. — Ugyanaz I. füzet. I—X XIV . t.-cz. (16-r. 1—352 1.) Budapest, 1896. U. o. 1 frt. - Ugyanaz II. füzet. X X V -X X V V I . t.-cz. (16-r. 353-942 1 ) Budapest, 1896. U. o. 2 frt 60 kr. — Ugyanaz. Teljesen. (16-r. 942 1.) Bpest, 1896. U. o. 3 frt 60 kr. Vászonba kötve 4 frt 60 kr. — Ugyanaz. Jegyzetekkel és magyarázatokkal. (16-r. 942 1.) Bpest, 1897. Pfeifer Ferdinánd. 3 fit. 80 kr. Vászonba kötve 4 frt 60 kr. — Ugyanaz. Kiadja a magyar kir. belügyminisztérium. (8-r. 619 1.) Budapest, 1896. Országos törvénytár szerkesztősége. 2 frt 70 kr. Törvény a bűnvádi perrendtartásról. (1896. XXXIII. t.-cz.) Kiegészítve az idézett törvényekkel és betüsoros tárgymutatóval. (K. 8-r. 328 1.) Budapest, 1897. Eggenberger. 1 frt 40 kr. Törvények a képviselőválasztásról és az összeférhetlenségröl. Kiegé szítve a renjok vonatkozó későbbi törvényekkel. (K. 8-r. 8o<1.) Bpest, 1896. Eggenberger-féle könyvkereskedés 40 kr. Törvényhatósági naptár az 1897-ik közönséges évre. Kilenczedik évfolyam. Szerkesztette Toldy László dr. (N. 8-r. 530, XLVI. 1.) Bpest, 1897. Singer és Wolfner. Kötve 1 frt 80 kr. Trattner-féle megbővitett nemzeti vagy hazai kalendárium, magyarországi és erdélyi katholikusok, protestánsok, ó-hitüek és zsidók számára az 1897. közönséges évre. Nyolczvanharmadik évfolyam. (N. 8-r. 273 1.) Budapest. 1896. Rózsa Kálmán és neje. Kötve 80 kr. Treitz Péter. Magyar-Ovár környékének talajtérképe. Ld. : É v könyv a magyar k ir . fö ld tan i intézet XI. 7. T rux Hugó, Rónaszéki. A magyar örökösödési eljárás. (1894 : XVI. tcz.) (N. 8-r. XXXII, 380- 1.) Bpest, 1896. «Pallas». 3 frt 60 kr. T urgen jev Iván. Tavaszi hullámok. Ld. : Olcsó könyvtár. 270 —272. T u róczy Adolf. A magyar korona területén érvényes határvám törvények és szabályok. (N. 8-r. 844 1.) Budapest, 1896. Ifj. Nágel Ottó bízom. ( 5 frt. Magyar könyvker. egyl. évkönyve VII. évf.
6
82
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Tüdős István dr. Dolgozatok a gyakorlati lelkészet köréből (8-r. IV. 168 1.) Miskolcz, 1897. Lövy József fia. i frt 30 kr. Tündér naptár 1897. közönséges évre. Tizenötödik évfolyam. (8-r. 36 1.) Budapest, 1896. Kózsa Kálmán és neje. 20 kr. Uj naptár. Krisztus Urunk születése után 1897-iki közönséges évre, mely 365 napból áll. Mulattató tartalommal. Negyven kettedik évi folyam. (8-r. 36 1.) Budapest, 1896. Rózsa Kálmán és neje 20 kr. Ujváry Béla. Ezeréves Magyarország. Emlékfüzet iskolai hasz nálatra és a magyar nép számára. Az Eötvös-alap orsz. bizottság megbizásából a ((Tanítók Háza)) javár^ (N. 8-r. 47 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 20 kr. — Franczii nyelv- és olvasókönyv. L d .: Mébold Frigyes . Utasítás a m. kir. honvédségi csapatiskolák számára. Általános alapelvek és első rész. A gyalogság csapatiskolái. (K. 8-r 88 1.) Bpest, 1896. Pallas. 30 kr. — a m. kir. honvédség fegyvergyakorlatai számára. (K. 8-r. 67 1. és 2 melléklet.) Bpest, 1896. Pallas. 40 kr. — a m. kir. honvédség fegyvergyakorlatai számára. (8-r. 80 1. és 1 tábla.) Bpest, 1896. Pallas. 65 kr. Útmutató a társulati adó, — I., II., III. és IV. oszt. kereseti adó, házadó, — tőkekamat- és járadékadó, — hadmentességi dij kivetéséről. A törvények és szabályok, pénzügyi közigazgatási bírósági döntvények és határozatok és miniszteri rendeletekre való hivatkozással. Adónemenkint összeállította és kiadja az «Adók és illetékek közlönye.)) (K. 8-r. 100 1.) Bpest, 1896. Dobrowsky és Franké. 1 frt. Ügyvédi zsebnaptár 1897. évre. Szerkeszté Szántó József. XXIV. évfolyam. (16-r. 232 1. és napló.) Bpest, 1896. Pallas. Vászonba kötve 1 frt 20 kr. Vadas József dr. Jogi ismeretek. Tankönyv a felső kereskedelmi iskolák számára. (8-r. XI. 218 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 50 kr. Kötve 1 frt 70 kr. Vadnai Károly. Immakulta grófné. Regény. (8-r. 201 1.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. Vászonba kötve 1 frt. — életrajza. Ld. : Korrajzok. 12 — 14. Vagányi Kálmán Kurucz Tamás, vagy a kit az Isten megláto gatott. Ld. : Képiratok. 113. Vagner József. Adalékok a nyitrai székes-káptalan történetéhez. (N. 8-r. IX. 560 1.) Nyitra, 1896. Huszár István. 4 frt. Vajda Ferencz. Két püspök anyja. L d .: Koszom. 16. — Bethlen Gábor fejedelem. Ld. : Koszom . 5. Vajda János. Magyarország és nemzeti önérzet. Kóros áramok. (8-r. 180 1.) Budapest, 1896. Singer és Wolfner. 1 frt 20 kr. Vajda Pál. Szépirási minták. 1896. Gymnasiumok-, reál-, polgári és középkereskedelmi iskolák, tanítóképzők és hasonrangu tanintézetek számára, továbbá magánhasználatra vezérkönyvül, magyarázatokkal ellátva, módszertanilag rendezve és kiadva. Magysr és német irás. Budapest, 1897. Lampel Róbert. 40 kr. Valentényi György. Magyar tan- és olvasókönyv. Az alsófoku iparostanoncz-iskola II. osztálya számára. Különös tekintettel a tót és német ajkú tanulókra (8-r. 170 1.) Pozsony, 1896. Stampfel Károly. Kötve 40 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
83
V alentényi György, Magyar tan- és olvasókönyv. Az alsófoku ipartanoncz-iskola III. osztálya számára. Különös tekintettel a tót és németajkú tanulókra. (8-r. 122 1.) Pozsony, 1897. U.o. 35 kr. Vámos Dezső. Számtan. (Arithmetika és algebra.) Ipariskolai használatra. (8-r. VII., 204 1.) Budapest, 1896. Kilián Frigyes. 1 frt 50 kr. Váradi Antal dr. Az aestetiha rövid kivonata. Az orsz. szinészeti akadémia növendékeinek használatira. (K. 8-r. 46 1.) Budapest, 1896 Ifj. Nagel Ottó. 50 kr. Varga Lajos. A szatmári ev. ref. egyházmegye húsz éves története 1875-től 1894. év végéig. (8-r. 316 1.) Szatmár, 1896. Reizer János. 2 frt. Varga Ottó. Politikai földrajz. A gymnasiumok VII. osztálya számára. Negyedik javitott kiadás. 17 a szövegbe nyomott ábrával. (8-r. IV. 150 1.) Budapest, 1897. Eggenberger. 1 frt. Vargha Ferencz. A gyermekkorbanlevő bűnösök. (8-r. 52 1.) Budapest, 1896. Pfeifer Ferdinánd. 20 kr. Vargyas Endre. Abécés-könyv a népiskolák I. osztálya számára. Harmadik kiadás. (8-r. 64 1.) Budapest, 1897. Lampel Róbert. Kötve 14 kr. — Elemi iskolai rendtartási szabályok és értesitŐ. A népiskolai rendtartásra vonatkozó törvények s a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által kiadott szabályrendeletek nyomán. (K, 8-r. 24 1.) Budapest, 1896. U. o. Kötve 5 kr. — Természettan, tekintettel a közéletre. Kisérleti útmutatásokkal. A miniszteri tanitási tervezet szerint. Módszeres előadásban. A népiskolák V —VI. osztályai s az ismétlő tanfolyamok számára. Második kiadás. Második lenyomat. (8-r. 87 1.) Bpest, 1897. U. o. Kötve 26 kr. — Természetrajz a miniszteri tanitási terv szerint. Módszeres elő adásban. Azosztatlan népiskolák V. és Ví. évfolyamai számára. Második kiadás. Hatodik lenyomat. (8-r. 73 1.) Bpest, 1897. U. o. Kötve 20 kr. — A magyarok története, tekintettel a világtörténet főbb esemé nyeire. Életrajzi és korszaki képekben. A miniszteri tanitási terv szerint. Az osztatlan népiskolák V. és VI. évfolyamai számára. Második kiadás. Hatodik lenyomat. (8-r. 64 1.) Bpest, 1897. U. o. Kötve 20 kr. Vásárhelyi Pál élete és művei. Születésének századik évfordulója alkalmából összeállította Gonda Béla. (N. 8-r. 284 1. és 2 tábla.) Bpest, 1893.Kilián Frigyes. 4 frt. Vasárnapi könyvtár. IV. évfolyam. 2. szám. (K. 8-r.) Budapest, 1896. Franklin-Társulat. Egy-egy szám 20 kr. 2. szám. Gaal Mózes. Berni Detre az amelungok hőse. (126 1.) Vass Mátyás. Ábécé és olvasókönyv a népiskolák első osztálya számára. A szöveg közé nyomott 12 képpel. (8-r. 142 1.) Szeged, 1896. Traub B. és Társa. Kötve 20 kr. Vasúti és közlekedési naptár. Számos képpel. Szerkeszti Boross Vilmos. (N. 8-r. 45 1.) Bpest, 1896. Rózsa Kálmán és neje. 30 kr. Vaughan Diána. Egy volt beavatott valóságos palládista emlék iratai. A franczia eredetiből forditotta Szitakötő dr. (8-r. 160 1.) Veszprém, 1896. Köves és Boros. 50 kr. Vautics György. A keresztanya. L d .: Olcsó könyvtár. 245— 246. 6*
84
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
18 9 6 .
Vécsey Tamás. A római jog institutiói. Jogtörténeti bevezetéssel. Negyedik javitott kiadás. (N. 8-r. X III, 558 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 5 frt. — A budapesti kir. magyar tudományegyetem jog- és államtudo mányi karának ismertetése. 1667 — 1896. (8-r. 32 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor. 20 kr. V égh Arthur. Tanulmányok. (1870 — 1893.) (N. 8-r. 540 1.) Bpest, 1896. Franklin-társulat. 2 frt. Végh Kálmán. A hittan tanitása hazánkban. (8-r. 38 1.) Bpest, 1896. Szerző sajátja. 20 kr. Végházi. Ezer esztendő, vagy: a magyarok honfoglalása. Ld. : Nepiratok. 114, Velősi Lipót. Módszeres szabadkézi rajzminták az ipariskolák általános tanfolyamai számára. (4-r. 45 tábla.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. Verga Giovanni. A király-tigris. L d .: Athenaetwi olvasótára. IV. 13. Veress Endre. Lengyelországi adalékok hazánk s főlc^ Erdély X V I—XVIII. század történetéhez. Ld. : Értekezések a történeti Uid. köréből. XVI. 9. Veress Vilmos dr. Politikai számtan. A felsőkereskedelmi iskolák második és harmadik osztálya számára a legújabb miniszteri tanterv alapján. Harmadik, lényegében változatlan kiadás. (8-r. 156, III. 1.) Bpest, 1897. Lampel Róbert. 1 frt 50 kr. — Kereskedelmi számtan. A kereskedői tanoncz (inas) iskolák II. és III osztálya számára, valamint magánhasználatra a leg újabb tanterv alapján. Harmadik, lényegében változatlan kiadás. Melléklet a budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyző lapja eredetiben. (8-r. 135 1.) Bpest, 1897. U. o. 90 kr. ■ Női kereskedelmi számtan. 1891. évi márczius 15-én 59258— 1890. sz. a. kelt miniszteri tanterv alapján a korona-értékhez alkalmazva. Mellékletül a budapesti áru- és értéktőzsde hiva talos árfolyam jegyzéke eredetiben. (8-r. 100 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt. — Ötszámjegyü logarithmusi tábla A természetes számok Briggsféle logarithmusai i-től 10000-ig. V égül: utasitás a logarithmusi tábla használatára. Második kiadás. (8-r. 35 1.) Budapest, 1896. U. o. 40 kr. — Ipari számvetés az iparos tanoncz-iskolák számára. I. fűz.Az első osztály számára. A legújabb miniszteri tanterv alapján, Harmadik átdolgozott kiadás. (8-r. 113. 1.) Budapest, 1897. U. o. Kötve 36 kr. Verne Gyula. Öt hét léghajón. Utazás Afrikában. Harmadik, egye dül jogosított képes kiadás. (8-r. 384 1.) Bpest, 1896. FranklinTársulat. 1 frt 60 kr. Vászonba kötve 2 frt 20 kr. — A Robinsonok iskolája. Regény, Francziából ford. Visi Imre. Má sodik egyedül jogosított magyar kiadás 50 képpel. (8-r. 285 1.) Bpest, 1896. U. o. 1 frt 20 kr. Vászonba kötve 1 frt 80 kr. — Dél csillaga. A gyémántok hazája. Francziából forditotta György Aladár. Második jogosított kiadás. Ötvenkilencz képpel. (8-r. 334 1 ) Bpest, 1896. U. o. 1 frt 40 kr. Vászonba kötve 2 frt. — Senki fia. Forditotta Gaal Mózes. Egyedül jogosított képes kiadás. (8-r. 468 1.) Bpest, 1896. U. o. 3 frt. Vászonba kötve 3 frt 50 kr.
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
189 Ó .
85
Verne Gyula. Servadac Hector kalandos utazása a naprendszeren át. Átdolgozta Szász Károly. Második, egyedül jogosított képes kiadás. (8-r. 328 1.) Bpest, 1896. U. o.' 1 frt 40 kr. Vászonba kötve 2 frt. _ Antifer mester csodálatos kalandjai. Regény. Francziából for dította Huszár Imre. (8-r. 448 1.) Bpest. 1896. U. o. 3 frt. Vászonba kötve 3 frt 60 kr. Vértessi Arnold. Az ugaros-karádi közbirtokosság. Ld. : Athenaeum olvasótára. V. 7 - 8. — Mindhiába. L d .: Athenaeum olvasótára . IV. 18. Vidor Salamon. Értékpapir-Arbitrage és az ebből folyó ügyletek két piacz közötti elszámolása. Bankhivatalnokok és felső keres kedelmi ifjak számára. (N. 8-r. 36 1.) Nagy-Kanizsa, 1896. Fischel Fülöp. 80 kr. Vietórisz József. Giuseppe költeményei. (K. 8-r. 159 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 20 kr. Vigyázó Ferencz gróf. Az európai közjog egy alkotmányos garantiája. (Alkotmányjogi értekezés.) (8-r. 198 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társulat. 3 frt. — Közjogi szabálytalanságok és észrevételek dr. Kiss Istvánnak az egyházi kinevezésekre vonatkozó kifogásaira. (Alkotmányjogi értekezés.) (8-r. 26 1.) Bpest, 1896. U. ó. 50 kr. Vonat-fölszerelési szabályok. A m. kir. honvédség számára 1. füzet. A honvéd gyalogság és lovasság vonatára vonatkozó általános határozmányok. (K. 8-r. 133 1. és 6 tábla.) Budapest, 1897. «Pallas». 50 kr. . — Ugyanaz. 2. füzet. Vonatanyag-álladéka, rendeltetése, fölszere lése és málházása az egy honvéd gyalogezredet megillető század-loszerkocsiknak s egyéb vonatjármüveknek. (K. 8-r. 102 1. és 16 tábla.) Budapest, 1897. «Pallas». 95 kr— Ugyanaz. 3. füzet. Vonatanyag-álladéka, rendeltetése, fölszere lése és málházása az egy honvéd huszárezredet megillető vonat járműveknek. (K. 8-r. 74 1. és 15 tábla.) Budapest, 1887. «Pallas». 2 frt. Virányi Ignácz. Módszeres német nyelvtan közép- és polgári iskolák számára. A negyedik javított kiadást sajtó alá rendezte Rupprecht Alajos. (8-r. 160 1.) Bpest, 1896. Eggenberger. 90 kr. V o lf György. Első keresztény téritőink, nyelvünk, Írásunk és tör ténetünk tanúbizonysága szerint. (8-r. 109 1.) Budapest, 1896. Akadémia. 1 frt 20 kr. — A m. kir. tanárképző intézeti gyakorló főgymnasium tanári karának irodalmi működése. Az ezredéves országos kiállítás alkalmából. (8-r. 33 1.) Bpest, 1896. Kókai Lajos bízom. 30 kr. Vutkovich Sándor dr. A felsőházak s/ervezete a főbb államok ban. Politikai tanulmány. (8-r. 321 1.) Budapest, 1896. Eggen berger " 2 frt. W a g n er Alajos dr. Physika a középiskolák VII. és VIII. osztálya számára. Második kiadás. (8-r. VII. 38 j 1.) Budapest, 1897. Toldi Lajos. 2 frt 40 kr. W a g n e r József. Római régiségek és a római irodalomtörténet vázlata. A tanulóifjúság használatára összeállítva. A szerző engedelmével, a második kiadás után fordította Hor,váth Balázs dr. (8-r. IV. 208 1.) Bpest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 40 kr.
86
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK
1896.
Waldapfel János dr. A házi nevelésről. Négy szabad-lyceumi elő adás. (8-r. 54 1.) Epést, 1896. Pfeifer Férd. 30 kr. Wallfisch Ferencz dr. Az egészség megóvása. Népszerű egész ségügyi értekezés. (8-r. 79 1.) Bpest, 1896. Franklin-Társ. 40 kr. W alter Gyula dr. Képek a hazai ellenreformáczió mozgalmaiból a XVII. század végén. (8-r. 54 1.) Esztergom, 1896. Szerző sajátja. (Dr. Walter Gyula, h. primási titkár.) 40 kr. W alter Rezső. A bankügyletek. Gyakorlati kézikönyv. (K. 8-r. 322 1.) Budapest, 1897. Pallas. 2 frt. W ard en Florence. A rejtélyes ház. L d .: Egyetemes regénytár. XI. 1 7 -1 8 . v W argha Gyula dr. A magyar hitelügy és hitelintézetek története. (8-r. 636 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes. Vászonba kötve 2 frt. Washington Irving. A szerelem zarándoka. Forditotta Zólyomi K- Vilmos. (16-r. 92 L) Bpest. 1896. Ruzitska Ármin. 1 frt. Wenninger Mátyás ifj. Divat a mezőgazdaságban, (K. 8-r. 28 1.) Budapest, 1896. Eggenberger. 30 kr. — Plogyan gazdálkodjunk. L . : Népiratok . 121. Werner E. Szabad pálya. Regény. Forditotta Schmidt Árpád. 3 kötet. (8-r. 143, 155, 131 1.) Bpest, 1897. Athenaeum. 2 frt. Werner Gyula. Elbeszélések. (8-r. 188 1.) Nagy-Enyed, 1896. Cirner és Lingner. 1 frt 50 kr. W eszely Ödön. Stilisztika polgári iskolák és felsőbb leányiskolák számára. Második kiadás. (8-r. 210 1.) Bpest, 1897. Lampel Róbert. 1 frt, Kötve 1 frt 20 kr. Weyde J. Ferencz. Az elektromotorok és azok alkalmazása a kis iparban. Ld. : Iparosok olvasóidra. III. 2—4. Wisemann Miklós. Az öröklámpa. Elbeszélés. Forditotta Urbanek Sándor. (16-r. 73 1.) Bpest, 1896. Szent-István-Társulat. Kötve 25 kr. Vászonba kötve 40 kr. Wollmann Emma. Franczia olvasókönyv felsőb leányiskolák V. és VI. osztályai számára. Második kiadás. (8-r. V. 218 1.) Pozony, 1897, Stampfel Károly. 1 frt 20 kr. Wolmuth Sándor. A tőzsdei dijügyletek. (8-r. 72 1.) Bpest, 1896. Grill Károly. 1 frt. W osinsky Mór. Tolnavármegye története. Kiadja a vármegye közönsége. Első rész. I. II. kötet. Tolnavármege az őskortól a honfoglalásig. 3600 ábrával és 3 térképpel. (N. 8-r. 1055 1.) Budapest, 1896. Dobrowsky és Franké bízom. 7 frt 20 kr. Ypsilon. Magyar pénzügyi jog. L d .: Jo g i ismétlő könyvek gyűjtemé nye. XVIII. Zabulik László. A közigazgatási bíróságról szóló törvény (1896. évi X X V I. törvényczikk.) Jegyzetekkel és utalásokkal. Á végre hajtási rendelettel bővített második kiadás. (N. 8-r. 408 1.) Bpest, 1897. Athenaeum. 3 frt. Zachár Gyula. Könyvviteltan. Az egyszerű és kettős könyvveze tés elmélete és gyakorlata. (N. 8-r. XII. 352 1.) Bpest, 1897. Lampel Róbert. 2 frt 50 kr. Vászonba kötve 2 frt 80 kr. — Pénzintézeti könyvvitel (4-r. 432 1.) Bpest, 1896. U. o. 5 frt. Vászonba kötve 6 frt. — Általános üzleti könyvvitel. Az egyszeres, olasz és a franczia kettős könyvvitel rendszere. (4-r. VIII. 240 1.) Bpest, 1896. U. o. 4 frt. Vászonba kötve 5 frt.
M AGYAR KÖNYVJEGYZÉK 1 8 9 6 .
87
Z a c h á r Gyula. Kereskedelem ism eretek, jo g és szokások. (4-r. 377 1.) Bpest, 1896. U. o. 5 írt. Vászonba kötve 6 írt. ._ és Mattyasovszky László. Váltó-isme, jog és szokások. (4-r. 2co 1.) Bpest, 1896. U. o. 2 frt. Vászonba kötve 3 írt. Z e m p lé n y i Szabó Antónia. Képes budapesi szakácskönyv. Sz. Hilaire Jozefa. Kovács Irma, Dorn Anna, Gombos Erzsi, Mész Gézáné, özv. Gyöngyösi Sámuelné és Zemplényi Szabó Antalné nyomán. Függelék: A magyar Gazdasszony házi kincstára. Hatodik, négy színezett képpel, 53 fametszettel és számos kiváló magyar étellel bővitett kiadás. (A. 8-r. 550., X IX. 1.) Budapest, 1896. Lampel Róbert. 1 frt 80 kr. Kötve 2 frt. Diszes kötésben 3 frt. Z ic h y Antal. Gróf Széchenyi Istvánéletrajza.1791—1860. (N. 8-r. 628 1.) Budapest. 1896.Ráth Mór. Félbőrbe kötve 10 frt. Zichy Géza gróf. Alár. Romantikus opera 4 felvonásban és egy előjátékban. (K. 8-r. 76 U Budapest, 1896. M. kir. Operaház pénztára. 40 kr. Zigmundik János. A magyar nyelv iskolája. Tót tannyelvű osz tatlan népiskolák II. és III. tanéve számára. Ötödik javított kiadás. (8-r. 55 1.) N.-Szombat, 1896. Horovitz Adolf. Kötve 20 kr. Z ila h y Ágnes álmoskönyve. Számos illusztráczióval. (K. 8-r. 91 1.) Budapest, 1896. Szerző sajátja. (Zilahy Ágnes, Bpest, Práterutcza 44. sz.) 35 kr. Zilahy Ágnes-féle Gazdasszonyok naptára az 1897-iki közönséges esztendőre. II. évfolyam. (N. 8-r. 145 1.) Bpest, 1896. Valter Ernő. (Budapest, Práter-utcza 44.) 50 kr. Zimándy Ignác. Kossuth Lajos a világtörténelem itélőszéke előtt. «Ébresztő hangok)) XIV. könyve. Magyarország ezredéves ünnepélye alkalmával közölve és a magyar nép figyelmébe ajánlva. Tartalma: I. Kossuth Lajos a világtörténelem itélő széke előtt. — II. A népámitó liberalizmus. — III. A társadalom molochja. — IV. Pánszlávizmus. — V. A vallások különfélesége. (8-r. 366 1.) Bpest, 1896. Szerző sajátja. (Zimándy Ignácz.) 2 frt. Zlinszky Imre. A magyar magánjog mai érvényében. Különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Hatodik kiadás. Teljesen átdolgozta és a házasságjoggal, valamint további uj részekkel kiegészítette Reiner János. (N. 8-r. X . 1035 1.) Bpest, 1897. Franklin-Társulat. 7 frt 50 kr. Zola Emil. Róma, Regény 3 kötetben. Fordította Cserhalmi H. Irén. Egyedül jogosított fordítás. (8-r. 450, 401, 311 1.) Bpest, 1896. Athenaeum. 5 frt. Zsingor Mihály. Torna-lexikon. Kiadja a magyarországi torna egyletek szövetsége. 98 ábrával (8-r. IV. 133 1.) Bpest, 1896. Kilián Frigyes bizom. 1 frt. Zschokke Henr. A szegény viltschirei lelkész. L d .: Olcsó könyvtár 229. Zsögöd Benő. A magyar magánjog tanítása a budapesti egye temen és a nemzeti irány. Válasz Holló Lajos képviselő kép viselőházi felszólalására. (8-r. 29 1.) Bpest, 1896. Rákosi Jenő hírlapkiadó vállalata. 30 kr.
A m a g y a r hírlapirodalom 1897-ben.* I. Politikai napilapok. II. Politikai é< társadalmi hetilapok III. Egyházi lapok. IV. Ifjúsági lapok. V. Tanügyi lapok. VI. Szépirod. és vegyes tartalmú lapok. VIÍ. Divatlapok. VIII. Humorisztikus lapok. IX . Irodalmi lapok. X . Jogtudományi lapok. X I. Orvosi és gyógyszerészeti lapok. XII. Természettudományi lapok, XIII. Földrajzi és történeti lapok.
X IV . XV. X V I. XV II. X V III. X IX . XX. X X I. X X II. X X III. X X IV . XXV.
Gazdasági lapok. Mérnöki és technológiai lapok. Kereskedelmi lapok. Ipari lapok. Vasút- és közlekedésügyi lapok. Sorsolási lapok. Zenészeti és művészeti lapok Gyorsirászati lapok. Sportláp .k. Katonai lapok. Hirdetési lapok. Vegyes melléklapok.
Az árak egész évre szólanak. I. POLITIKAI NAPILAPOK.** Arad : A lf ö ld . (6.) Szerk. Edvi-Illés László; kiadja Varga József és társa. XXXVII. évf.; ára helyben 12 frt, vidéken 14 frt. A ra d i Aözlöny. (6.) Szerk. Vass Géza; kiadja az « Aradi nyomda társaság)). XII. évf.; ára helyben 12 frt, vidékre 14 frt. A ra d és Vidéke. (7.) Főszerk. Tiszti Lajos ; fel. szerk. Brankovics György ; kiadó-tulajd. Gyulai István. XVII. évf.; ára helyben 12 frt, postán küldve 14 frt. Budapest: A l k o t m á n y . Szerk. Bonitz Ferencz ; kiadó-tulajdonos az «Alkotmány» könyvny. II. évf. (VLtT. Mária-utcza 11. sz.); ára 10 frt. Budapest. Szerk. Gracza György; kiadó-tulajd. Wodianer F. és fiai. XXL évf. (IV. Sarkantyus-utcza 3. sz.); ára helyben 10 frt; vidékre 12 frt. B udapesti H írla p . Főszerk. Rákosi Jenő; felelős szerk. Csajthay Ferencz; kiadó és laptulajdonos Rákosi Jenő. XVIII. évf. (VIII. Rökk Szilárd-utcza 4. sz.); ára 14 frt. B u dapesti Közlöny* Hivatalos lap. Szerk. Vadnay Károly. XXXI. évf. Kiadja az Athenaeum (IV. Ferencziek tere 3. sz.); ára a ((Hivatalos Értesitő))-vel együtt 20 frt. B udapesti JVápló. Főszerk. Vészi József; felelős szerk. Braun Sándor ; kiadó-tulajd. a szerkesztőség. II. évf. (VI. Terézkörut 41. sz.); ára 14 frt. * Id. Szinnyei József ur szives engedelmével annak összeállítása után. ( ) közti szám jelenti, hetenként hányszor jelenik meg a lap.
go
magyar
Hírlapok és
folyóiratok
1897.
E g y etértés . Szerk. és kiadó-tulajd. Csávolszky Lajos; főmun katárs Kossuth Ferencz. X X X . évf. (VI. Papnövelde-utcza 8. sz.); ára 20 frt. E s t i Ú jság. Fel. szerk. Barna Izidor; ki adó-tulaj d. Rákosi Jenő Budapesti Hírlap ujságvállalata. II. évf. (Vili. Rökk Szilárd-utcza 4. sz.); ára negyedévre helyben 1 frt 20 kr. ; vidékre 1 frt 65 kr. F ő v á ro si L a p o k . Felelős szerk. J. Virág Béla. Laptulajd. Walter Ernő. X XIV . évf. (Ferencziek tere 4. sz.); ára 14 frt. F r is s Ú jsá g . Fel. szerk. Halom József ; kiadótulajdonos a Magyar Hírlap kiadó-részvénytársaság. II. évf. (V. Honvédutcza 4. sz.); ára egy hónapra 60 kr. F 7ü ggetlenség. Fel. szerk. és laptulajd. Székely Béla dr. II. évf. (VI. Teréz-körut 33. sz.) ára helyben 10 frt; vidékre 12 frt. H a z á n k . Szerk. és lapkiadótulajdonos Korbuly József; helyet tes szerk. Jancsó Dezső ; kiadja ,az «Európa» irodalmi és nyomdai részv.-társaság. IV. évf. (O-utcza 12. sz.); ára 12 frt. K is Ú jság. Szerk. Gara József; kiadó-tulajdonosok Wodianer F. és fiai. XI. évf. (IV. Sarkantyus-utcza 3. sz.); ára helyben 7 frt 20 ^kr; vidékre 9 frt. M a g y a r M la m . (Idők tanúja.) Főszerk. dr. Hortoványi József; fel. szerk. Szemnecz Em il; laptulajdonosok : Lonkai Antalné örökösei. XXXVIII. évf. (IV. Zöldfa-utcza 43. sz.); ára 20 frt. M a g y a r E s t i L a p . Szerk. Szalay Mihály; kiadó-tulajd. Magyar irodalmi részv.-társ. IV. évf. (Gránátos-utcza 1. sz.); ára 6 frt. M a g y a r H ír la p . Főszerk Horváth Gyula; fel. szerk. Fenyő Sándor; kiadó-tulajdonos Magyar Hírlap kiadó-részv.-társ. VII. évf. (V. Honvéd-utcza 4. sz.); ára 14 frt. M a g y a ro rsz á g . Szerk. Holló Lajos; helyettes-szerk. Inczédy László ; laptulajd. a «Magyarország» hírlapkiadó részvénytársaság. IV. évf. (Vili. Sándor-utcza 2. sz.); ára 14 frt. M a g y a r Ú jsá g . Főszerk. és laptulajd. dr. Fenyvessy Ferencz; felel, szerk. Kende Zsigmond. IV. évf. (IV. Vármegye-utcza 15. sz.) ; ára 12 frt. JVem zet. Főszerkesztő Jókai M ór; felelős szerk. Gajári Ö d ön ; kiadó-tulajd. az Athenaeum. XVI. évf. (IV. Ferencziek tere 3. sz.) (Reggeli és esti kiadás); ára 24 frt. F e s ti H írla p . Szerk. dr. Kenedi G éza; kiadják Légrády testvérek. XVIII. évf. (V. Váczi-körut 78. sz.); ára 14 frt. F e s ti JV apló. Főszerk. Neményi Ambrus ; kiadó-tulajd. a «Kosmos» hírlapkiadó részv.-társ. XLVIII. évf. (VI. Teréz-körut 21. sz); (Reggeli kiadás); ára egész évre helyben 14 frt, vidéken 18 frt. Szabad Szó . Felelős szerk. M. Horváth Károly; kiadó-tulajd. a Kosmos hirlapkiadó-részv.-társaság. V. évf. (VI. Terézkörut 21. sz.); ára 12 frt. Debreczen : F e b ré c z e n i E lle n ő r . (5.) Szerkesztő Koncz Á k o s; kiadótulajd. a «Csokonai»-nyomda és r.-t. X XIV . é v f.; ára 10 frt. F e b re c z e n i H ír la p . (6.) Szerk. ifj. Gily Ede; kiadó-tulajdonos Kutasi Imre. VII. é v f.; ára 10 frt. jD ebreczeni 'R eg g eli Ú jság. (6.) Szerk. Than Gyula; kiadótulajd. a ((Csokonai))-nyomda. ÍV. évf. ; ára 6 frt.
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
9i
G y ő r : G y ő ri H írla p . (6.) Szerk. és kiadó-tulajdonos Szávay Gyula; társ-szerkesztő Hegyi Jenő. XVIII. évf. ; ára 12 frt. K a s s a : F e lső -M a g y a r ország. (6.) Szerk. és kiadó Ries Lajos ; XIII. évf., ára 10 frt. K o lo z s v á r ; K o lo zsvár. (7.) Szerk. Hindy Árpád; kiadja Ajtai K. Albert. XI. évf ; ára 16 frt. F lle n z é k . (7.) Főszerk. Bartha Miklós; szerk. és kiadó-tulajd. Magyary Mihály. XVIII. évf. ; ára 16 frt. F r d é ly i H íra d ó . (6.) Főszerk. és laptulajd. Korbuly József; fel. szerk. Várady Aurél és dr. Gombos Ferencz., X. é v f.: ára 12 frt. Nagy-Becskerek : (6.) T o ro n tál. Szerk. dr. Brájjer Lajos; kiadja Pleitz Ferencz Pál. XXIV. é v f.; ára 12 frt. N a gy-V árad: F a g y v á r ad. (6.) Szerk. Fehér D ezső; kiadó tulajdonos Láng József. XXVIII. é v f.; ára 12 frt, postán küldve 14 frt. Szabadság . (6.) Főszerk. Szúnyog Szabolcs ; fel. szerk. Lovassy Andor; lapt. és kiadó Laszky Ármin. XVII. évf.; ára helyben 12 frt, vidéken 14 frt. ‘l is z á n tu l. (6.) Főszerk. dr. Persz A dolf; lapt. A «Szt.-László» nyomda részv.-társ. III. év f.; ára 6 frt. Pécs: P é c si F ig y e lő . (6.) Szerk. Pleininger Ferencz; laptulajd. Szautter Gusztáv; kiadó Taizs József. X X V . é v f; ára 10 frt. P écsi N a p ló . (6.) Főszerk. és kiadó Lenkei L ajos; fel. szerk. Várady Ferencz. XVI. évf.; ára 12 frt. Pozsony: N y u g a tm a g y a ro rsz á g i H íra d ó . (6.) Szerk. és lap tulajd. dr. Vutkovich Sándor. X. é v f.; ára 12 frt. Sopron: S o p ro n i H ír la p . (6.) Főszerk. Rábel László ; szerk. Zombory József; kiadó Litfass Károly. XXVII. évf. ; ára helyben 10 frt, vidékre 12 frt. Szeged: Szegedi N apié). (6.) Szerk. Kulinyi Zsigmond ; kiadó Engel Lajos. X X . évf.; ára 14 frt. Szegedi H íra d ó . (6.) Szerk. Palócz László ; kiadó-tulajdonos Endrényi Imre. X X X IX . évf. ; ára 14 frt. Temesvár : 'D élm a g ya ro rsz á g i K ö zlö n y. (7.) Szerk. Lendvai Miklós ; kiadó-tulajd. Csendes J. XVIII. évf. ; ára 14 frt. Zombor : Zom bor és Vidéke. (6.) Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Mol nár Gyula. XVI. évf.; ára 12 frt. (Múlt évben politikai napi lap volt.) II.
POLITIKAI ÉS TÁRSADALM I HETILAPOK.
Abrudbánya : A b ru d b á n y a - V erespatak. Szerk. Bedő Árpád. III. évf. ; ára 4 frt. A d a : A d a -M o h o li K özlöny. Szerk. és kiadó-tulajd. Berger Adolf. V I ^ é vf.; ára 5 frt. Alsó-Kubin: A rra m e g y e i H ír la p • Szerk. és kiadó Trnkócy József. X. évf.; ára 4 frt. Apatin: A p a tin i H ír la p . Szerk. és kiadó-tulajdonos Hild Jenő. ül. év f.; ára 4 frt. (Magyar és német szöveggel.) A ra d : A r a d i H íra d ó . Szerk. és laptulajd. Cs. Endes Dániel. IV. évf. ; ára 4 frt.
92
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7
Aranyos-Marót: B a r s i K lle n ő r . Szerk. és kiadó-tulajd. Bottka Győző. VIII. é v f.; ára 4 frt. Bács-Topolya : B á c s- T o p o ly a i H ír la p . Szerkesztő dr. Fárnek D ezső; kiadó-tulajdonos Wilhelm Miksa. II. év f.; ára 4 frt. B a ja : B a ja i K ö zlö n y. Szerk. és tulajd. Erdélyi Gyula; kiadó Steintz Gyuláné. X X . é v f.; ára 5 frt. Balassa-Gyarmat: N ó g r á d i L a p o k és H o?iti H íra d ó . Szerk. Vannay I.; k.-tul. a b.-gyarmati könyv-ny. X X V . évf.; ára 5 frt. Békés: B é k é s i H ír la p . Szerk. Bányai István és Vaday József; kiadja a «Corvina» könyvnyomda ; VI, é v f.; ára 4 frt 40 kr. Békés-Csaba: 'B ékésm egyei K ö zlö n y. Szerk. Verner László; kiadja a «Corvina» könyvnyomda. X X IV . é v f.; hetenként kétszer; ára 6 frt. Békés-Gyula: B ékés. Szerk. és kiadó-tulajdonos Dobay János. XVI. év f.; ára 5 frt. Beregszász : B e re g . Szerk. Kórody Zoltán ; kiadó-tulajdonos a «Haladás» könyvnyomdája. XXIV . é v f.; ára 4 frt. Beszterczebánya: B eszterczebá n ya és V idéke. Főszerk. Áldor Im re; felelős szerk. Singer Jakab ; kiadó-tulajdonos Singer és Sonnenfeld. X. évf. ; ára 4 frt. Brassó : B ra s s ó i L a p o k . Szerk. dr. Vájná G ábor; kiadó-tulajd. a «Brassói magyarság intéző bizottsága)). III. évf.; hetenként 3-szór ; ára 7 frt. Budapest: B u d a és V idéke. Szerk. és kiadó-tulajd. mindszenti Erdélyi Gyula; a kiadásért felelős dévai Szőllősy I. V. évf. (I. Alkotás-utcza 12. sz.); ára 6 frt. K g y en lő ség . Társ. hetil. Szerk. Szabolcsi M. XVI. évf.; ára 8 frt. A H ívá ro s. Szerk.-kiadó-tulajdonos Hamvai Gyula és Pichler N. István. XIII. évf. ; havonként háromszor ; ára 6 frt. L ö - és S z é k v á ro si L lir la p . Szerk. és kiadó-tulajd. Békéi Soma. V. év f.; havonként kétszer ; ára 6 frt. F ü g g e tle n N é p la p . Szerk. Keresztessy V endel; kiadó-tulajd. Medvei Rezső. V. évf. ; ára 1 frt 50 kr. F ü g g e tle n Ú jság. Szerk. és kiadja Baross Károly. III. évf. (VIII. Üllői-ut 24.); ára 2 frt. H ét f ő i H íra d ó . Szerk. Hetényi Tivadar és Mayer Géza. IV. évf. ; ára 4 frt. H é tfő i 'P o litik a i H ír la p . Szerk. Bolgár L a jo s; lapkiadó tulajdonos Reszler Adolf. II. é v f.; ára 3 frt. H é tfő i Ú jság. Szerk. és kiadó-tulajd. Zeley Im re; szerk.-társ Fekete A. VI. évf. (VI. Mozsár-utcza 8. sz.); ára 3 frt. K épes N é p la p és P o lit ik a i H ír adó. Szerk. Nagy M iklós; kiadja a Franklin-Társulat. X X V . évf. (IV. Egyetem-utcza 4. sz.); ára 2 frt 40 kr., a «Világkróniká»-val együtt 4 frt K ossu th H ír la p . Képes politikai hetilap. Fel. szerk. Hentaller Lajos : lapvezér és kiadó-tulajdonos Kossuth Ferencz. II. évf. (VIII. József-körut 47. sz.) ; ára 4 frt. M a g y a r K ő vá ro s. Szerk. Géléi József. III. évf. ; ára 8 frt. JU agya?' A rép la p . Szerk. Lepsényi Miklós és Németh Gellért. VI. évf. (VIII. Práter-utcza 44. sz.); ára 1 frt 80 kr. A M i Z á sz ló n k . A magyar demokrata munkáspárt közlönye. Szerk. Szikora Zoltán ; kiadó Engel Tóbiás. VII. évf. (IV. Károly-körut 22. sz.); ára 1 frt 40 kr.
MAGYAR
HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
93
N em zeti H ír la p . Szerk. Kulcsár Ernő; laptulajdonos Rózsa Kálmán és neje. XIII. évf.; (VIII. Szentkirályi utcza 30. sz.); hetenként kétszer; ára 6 frt. N ép szava. A magyarországi általános munkáspárt központi közlönye. Szerk. és kiadó-tulajdonos Faragó K. XXI. évf. ára 2 frt 40 kr. poM tikai H etiszem le . Szerk. és laptulajd. Székely Sámuel IV. évf.; ára 10 frt. 'P o litik a i Ú jdonságok Szerk. Nagy Miklós; kiadó-tulajd. a Franklin-Társulat magyar irodalmi intézet és könyvnyomda. XLIII évf. (IV. Egyetem-utcza 4. sz.); ára 5 frt, a ((Vasár napi Ujság»-gal együtt 12 frt. U j N épszava. A magyarországi szocziáldemokrata párt köz lönye. Szerkeszti Bokányi Dezső. III. évf. ; ára 2 frt 40 kr. A N ép Z á szló ja. Szerk. és kiadó-tulajdonos Lukáts Gyula. XII. évf. (V. Kálmán-utcza 2. sz.); ára 4 frt. Csáktornya: M u ra k ö z. Szerk. Margitai József; kiadó és lap tulajdonos Strausz Sándor XIV. év f.; ára 4 frt. Csik-Szereda: C sík i L a p o k . Szerk. dr. Bocskor B é la ; kiadótulajd. Györgyjakab Márton. IX. évf.; ára 4 frt. Csongrád : C son grádi L a p . Szerk. Eder János; kiadó-tulajd. Schwarcz Sándor. VII. évf.; ára 4 frt. Csong 7'á d i K özlön y. Szerk. és kiad. Hegyi A. IV. évf.; ára 2 frt. ‘H szá vid ék . Szerk. és kiadó Szilber János. VIII. é v f.; ára 3 frt. Csurgó: C surgó és V idéke. Szerk. dr. Nagy Sándor; kiadótulajd. Vágó Gyula. V. évf.; ára 4 frt. Czegléd: Czegléd. Szerk. dr. Fischer L ászló ; kiadó-tulajd. Sebők Béla. X V . é v f.; ára 4 frt. Debreczen: D ebrecze??. Főszerk. Szinay Gyula; felelős szerk. Kosa Barna; kiadók Hoffmann és Társa. X X IX . é v f.; hetenként ötször; ára 10 frt. D ebreczen i L a p o k . Szerk. Than Gyula; kiadó-tulajd. Schwarz I. Imre. IV. évf.; ára 2 frt. D e b re cz e n -N a g y v á ra d i É rte sítő . Szerk. Vántsa György; ^ kiadó-tulajd. Zichermann H. LV. évf. ; ára 2 frt. O rálló. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Bartha Béla; szerk.-társ S. Szabó J. IV. évf.; hetenként kétszer; ára 6 frt. Deés : Szol??ok-D oboka. Szerkesztő és kiadó Veress Dezső. XXII. évf.; ára 6 frt. D éva: D éva és Vidéke. Szerk. Szentirmay A la jo s; kiadó-tulajd. Kroll és társa. V. évf. ; ára 4 frt. ILunyad. Szerk. Kun R ó b ert; laptulajd. Réthi Lajos ; kiadó Hirsch Adolf. X X L é v f.; ára 4 frt. Dicső-Szent-Márton : K is - K u k ü llő . Szerk. Gvidó Béla : kiadótulajd. Hirsch Mór. VII. év f.; ára 4 frt. Eger: E g r i H íra d ó . Főszerk. és kiadó Luga László ; felelős szerk. dr. Csutorás László ; kiadó-tulajd. az érseki lyceumi nyomda. V. év f.; hetenként kétszer; ára 5 frt. E g r i Ú jság. Szerk. dr. Schwarz (Setét) Sándor; segéd-szerk. Kalocskovszky Sándor ; kiadja Löw Sámuel. IV. é v f.; hetenkint kétszer; ára 6 frt. Eperjes : K e lv id é k i Szem le. Szerk. és kiadó-tulajd. Hedry Ber talan. XXII. évf.; hetenként kétszer; ára 5 frt.
94
MAGYAR
HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
18 9 7,
Érsekújvár: É r s e k ú jv á r és Vidéke. Szerkesztő és kiadó-tulajd. Illényi István. X III. é v f.; ára 5 frt. Esztergom: É s z te r gom . Szerk. és kiadó-tulajdonos Keményfy Kálmán Dániel. II. évf. ; ára 5 frt. É s z te r gom és V idéke . Szerk. és kiadó-tulajdonos Nógrádi Jenő ; X IX . é v f.; hetenként k étszer; ára 6 frt. É sz te rg o m i L a p o k . Szerk. éstulajd. Gerenday József. VI. évf. ; hetenként kétszer; ára 6 frt. É sz te rg o m i K ö z lö n y . Szerk. és kiadótulajdonos Haan Rezső. X IX . é v f.; ára 4 frt. Félegyháza ; É é le g y h á z i H íra d ó . Szerk. és kiadó-tulajdonos Szalay Gyula. III. é v f.; ára 4 frt. É é le g y h á z i H írla p * Szerk. Dobák Ferenez; kiadja Ranezay József. X V . évf.; ára 5 frt. Fiume: M a g y a r T e n g e rp a rt . Szerk. és kiadó-tulajd. Körösi Sándor. V. évf. ; ára 5 frt. Fogaras: J o g a r as és Vidéke. Szerk. és kiadó-tulajd. Thirfeld Lipót. IV. é v f ; ára 4 frt. Gyöngyös : H evesm egyei L a p o k . Szerk. Vadász L a jo s ; kiadótulajdonos Vadász E. VI. évf. ; ára 6 frt. G yőr: 'D u n á n tú li H ír la p . Szerk. Czipék F eren ez; kiadó a Győr-egyházmegye könyvnyomdája. IV. é v f.; hetenkint két szer ; ára 8 frt. G y ő ri É ö z lö n y . Szerk. Rumy S. X L I. év f.; hetenkint kétszer ; ára 10 frt. Gyulafehérvár : G y u la fe h é r vá rd H ír la p . Szerk. és laptulajd. Issekucz Já n o s ; kiadó Papp György. XI. év f.; ára 4 frt. Hajdú-Böszörmény : 1 L -K o s z ö r m eny és Vidéke. Szerk. Porcsalmy Gyula; kiadó-tulajdonos Szabó Ferenczné. VII. évf.; ára 4 frt. Hajdú Szoboszló : Szoboszló és V idéke . Szerk. és kiadó-tulajd. Fehér Gábor. VII. é v f.; ára 4 frt. H.-M.-Vásárhely : H ó d -M ez ő -V á sá rh ely . Szerk. dr. Draskóczy Pál; kiadó a «Hungária» könyvnyomda, tulajd. a lapfentartó-bizottság. X X V II. évf.; hetenként kétszer ; ára 4 frt. V á sá rh ely és V idéke. Főszerk. és kiadó-tulajd. dr. Endrey Gyula; felelős szerk. Bibó Lajos. XIV. évf.; hetenként kétszer; ára 4 frt. V á sá rh ely i H ír la p . Főszerk. Sallay L a jos; felelős szerk. Medveczky Imre; kiadó-tulajdonos Lévai Ferenez. III. évf.; hetenként kétszer ; ára 4 frt. Ig ló : Szepesi L a p o k . Szerk. és kiadó-tulajdonos Zimann János. X III. évf. ; ára 4 frt. Ipolyság: H o n ti L a p o k . Szerk. Halász Ferenez. III. é v f.; ára 4 frt 50 kr. (Múlt évben Ipolyvölgyi Hirlap czímmel.) Jászberény: Já sz b e ré n y és V idéke. Szerkesztésért felelős a kiadó-tulajdonos Brünauer Adolf. X V III. é v f.; ára 4 frt. Já s z s á g . Szerk. és kiadó-tulajd. Hild Viktor. X. évf.pára 4 frt. Kalocsa : K a lo c s a i A ép la p . Szerk. Mócsy A. X X . év f.; ára 2 frt. K aposvár; K a p o sv á r. Szerk. és laptulajd. Csondor János. X . é v f.; hetenként kétszer; ára 6 frt. Som ogyi É lle n ő r . Szerk. és kiadó-tulajd. Németh Ignacz V, é v f.; hetenkint kétszer ; ára 6 frt.
m agyar
h ír l a p o k
és
f o l y ó ir a t o k
1897.
95
Somogy. Szerk. és tulajdonos Roboz István; lapkiadó Hagelmann Károly. XXXIII. évf. ; ára 5 frt. Kapuvár : 'R ábaközi H írla p . Szerkesztő Kőhalmi M. Béla és
dr. Laufer S .; kiadó-tulajd. Buxbaum József. VIII. évf ; ára 4 frt. (Múlt évben Rábaköz volt a czíme.) K a r c z a g : .V ágy-H an ság . Szerkesztő Sződi Miksa. XXII. évf.; ára 4 frt. K assa: A b a u p K a ssa i K özlön y. Szerk. Ladomérszky Gyula ; kiadó-tulajd. Timkó József. XXVIII. évf.; ára 6 frt. F e lv id é k i K ö zlö n y. Szerk. és laptulajdonos Hedry Bertalan. XIX. évf.; hetenként kétszer; ára 5 frt. / Kecskemét: Kecskem ét. Szerk. dr. Horváth Ádám ; kiadó-tulajd. Sziládi László. XXVI. évf.; ára 5 frt. ‘P estm egyei H irla j). Szerk.-kiadó Somogyi J. X. évf.; ára 6 frt Keszthely: R eszth elyi H írla p . Szerk. dr. Lovassy Sándor kiadó-tulajd. Mérei Ignácz. XX. év f.; ára 5 frt. Kézdi-Vásárhely : Székelyföld. Szerkeszti Dobay János ; kiadótulajdonos ifj. Jancsó Mózes. XVI. évf. ; hetenként kétszer ; ára 6 fit. Kisbér: K isb ér és Vidéke. Szerk. és laptulajd. Semper Idem VI. évf. ; ára 4 frt. Kispest: K isp e sti H írla p . Szerk. és kiadó-tulajdonos Seper Kajetán. III. é v f.; ára 4 frt. Kisújszállás: K is ú js z á llá s és Vidéke. Szerk. és kiadó-tulajd. Szekeres József. V. év f.; ára 4 frt. Kisvárda : K is reír d a l L a p o k . Szerk. és laptulajdonos dr. Vadász Lipót. X. é v f.; ára 4 frt. Komárom : K om árom m egyei Krtestté). Szerk. és kiadó-tulajd. Jankovich Lajos. VII. évf.; ára 5 frt. K om árom i L ap o k . Főszerk. Tuba János; fel. szerk. Hittrich József. XVIII. év f.; ára 5 frt. H om árom m egyei K özlön y. Szerk. Fittler Je n ő ; kiadó-tulaj donos Spitzer Sándor. XIII. é v f.; ára 4 frt. Körmend: R á b a vid ék . Szerk. Rábai Zsigmond ; kiadja a Kör mendi részvény-társaság. XV. évf.; ára 4 frt. Kőszeg: K őszeg és Vidéke. Szerk. Wittinger Antal; kiadótulajdonos Feigl Gyula XV II. évf.; ára 4 frt. Kula : *lelecska. Szerk. Lackner Fülöp ; kiadó-tulajd. Berkovits Márk. XIV . é v f.; ára 2 frt. (Magyar és német szöveggel.) Kunszent-Miklós: K isk u n sá g i H írad ó . Szerk. Bákai János; kiadó-tulajd. özv. Bors Károlyné. X IX . évf. ; ára 4 frt. Léva : R a rs. Szerkeszti Holló Sándor ; kiadja Nyitrai és társa. XVII. évf. ; ára 5 frt. Liptó-Szent-Miklós: L ip tó . Szerk. és kiadó-tulajd. Steier Izidor V. é v f.; ára 4 frt. Losoncz: Losoncz és Vidéke. Szerk. Laszly István ; laptulajd. képviselője Kovács Ferencz. XVIII. évf. ; ára 5 frt. Losonczi H írla p . Szerk. Draskóczy Zsigmond; kiadja a Kármán nyomda. IV. évf.; ára 4 frt. Lőcse : Szepesi Ilirn Ö k . Szerk. és kiadó-tulajd. Hoepfner Gusztáv. X XXV . évf. ; ára 4 frt. (Magyar és német szöveggel.) Lúgos: A ra ssó -S z ö rén y i L a p o k . Szerk. fel. és kiadó-tulajd. Virányi János. XIX. év f.; ára 6 frt.
96
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7
Magyar-Óvár: M osonym egyei L a p o k . Szerk. Merényi Kálmán és Erényi Károly; laptulajdonos: «A magyar-óvári Széchenyi-kör». IX. évf. ; ára 5 frt. Makó : M akó i H ír la p . Szerkesztőségért felelős a kiadó-tulajdonos Neumann József. XI. évf. ; hetenként kétszer; ára 4 frt. M aro s. Szerk. dr. Baán Zsigmond; kiadó-tulajd. Gaal László. XXVIII, évf. Hetenként kétszer; ára 5 frt. Mármaros-Sziget: M á ra m a ro s . Szerkesztéséért a kiadó felelős ; laptulajd. Szilágyi István és Várady Gábor; kiadja Sichermann Mór. XXXIII. év f.; ára 6 frt. M á ra m a ro si L a p o k . Szerk. Szépfaludi Örlősy Ferencz; ki adja Sichermann Mór. XII. évf.; ára 6 frt. M á ra m a ro si H íra d ó . Szerk. Baka E lek; kiadja Mayer és Berger. II. év f.; ára 4 frt. Maros-Vásárhely : H özérdek. Szerk. és tulajd. Pálffy Mihály; kiadó Adi Árpád. IX. évf. ; ára 6 frt. M a ro svid ék . Szerkesztő és kiadó-tulajdonos dr. Z. Bodolla Ferencz. XXL év f.; ára 6 frt. Székely H írla p . Szerk. Bedőházi János és dr. Fenyvesi Soma. II. évf. Hetenként kétszer; ára 6 frt. Máté-Szalka: M á té-S z a lk a és Vidéke. Főszerk Endrédy József; kiadó Weisz Zsigmond V. évf ; ára 4 frt. Mezőtúr : M ezőtúr és Vidéke. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Dunsits Dezső. XIII. év f.; ára 4 frt. M ező tú ri H íra d ó . Szerk. és kiadó-tulajd. Bentsik László. V. évf.; ára 4 frt. (Múlt évben nem politikai lap volt.) Miskolcz : H orsod. Szerk. Miskolczy Pál; kiadó-tulajd. Forster Rezső. XXXI. évf.; ára 4 frt. 'B orsodm egyei L a p o k . Szerkesztő és kiadó Forster Rezső; laptulajdonos Buthy Lajos. XVII. évf. Hetenként kétszer; ára 6 frt. 'B orso d -M isko lczi L ö zlö n y . Szerk. dr. Ferenczy Henrik. XV. évf.; ára 6 frt. Hetenként kétszer. Szabadság. Szerk és laptulajd. dr. Kontz Miklós; kiadó Rutt.kay Menyhért. VI. évf. Hetenként 2-szer; ára 5 frt. Módos: M ódos és Vidéke. Szerk. Oblát Sándor; kiadó-tulajd. Staits György. V. évf.; ára 3 frt. (Magyar és német nyelven.) Mohács : M ohács és V idéke. Szerk. Margitai Péter; lapkiadó Blandl János. XVI. évf.; ára 4 frt. Munkács : M u n kács. Szerk. és lapkiadó-tulajd. Kozma László, társ-szerk. Gottier Lajos. XIII. évf.; ára 4 frt. M u n k ács és Vidéke. Szerk. Túlesik Ferencz; kiadó-tulajd. Farkas Kálmán. VI. évf.; ára 3 frt. Muraszombat: M uraszom bat és Vidéke. Szerk. Csorna Jenő ; kiadja a muraszombati gazd. fiókegylet. XIII. év f.; ára 3 frt. Nagy-Bánya: N a g y b á n y a és Vidéke. Szerk. Riszdorfer János ; kiadó-tulajd. Molnár Mihály. XXIII. év f.; ára 4 frt. Nagy-Enyed : H özérdek Szerk. dr. Magyari Bertalan ; kiadók Cirner és Lingner. XVI. évf. Hetenként kétszer; ára 6 frt. (Múlt évben nem politikai lap volt.) Nagy-Károly : N a g y -H á ro ly és Vidéke. Szerk. dr. Adler Adolf; kiadó-tulajd. Sarkadi.N. Zsigmond és társa. XIV. évf.; ára 4 frt.
MAGYAK HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
97
Szatmármegyei K özlön y. Szerk. Baudisz Jenő; tulajd. ifj. Roth Károly. X X L év f.; ára 4 frt. Nagy-Kanizsa : Z a la . Szerk. dr. Lőke Emil; kiadó-tulajd. Fischel 5 Fülöp. Hetenkint kétszer. XXIV. évf.; ára 6 frt. Z a la i K ö zlö n y. Szerk. és kiadó Bátorfi Lajos. X X X V I. évf. ; ára 5 frt. Nagy-Kikinda: T o ro n tá li K özlön y. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Kiss Károly ; XVI. évf. Hetenként kétszer ; ára 5 frt. (Múlt évben nem politikai lap volt.) N a g y -K őrös: N a g y -K ö rö s i H ír la p . Főszerk. Tóth József; szerk. ifj. Takács Béla és Plager Gyula; laptulajd. Plager és társai. X X . évf. ; ára 5 frt N a g y -S z a lo n ta : S z a lo n ta i L a p o k . Szerk. Nagy Márton ; lapkiadó-tulajd. Reich Jakab. IX. évf. ; ára 4 frt. N a g y -S z o m b a t: N agyszom bat, és V idéke. Szerk. és kiadótulajdonosok képviselője Vaymár Sándor. III. é v f.; ára 4 frt. (Magyar és német szöveggel.) N a g y -S z t-M ik ló s : M a g y a r .N éplap. Szerk. és kiadó König Salamon. X. é v f.; ára 4 frt. N a g y -S z ő llő s : U gocsa. Szerk. Papp Zsigmond ; szerk.-társ Spolarich János; lapkiadó-tulaj d Zinner Mór. XIII. év f.; ára 4 frt. N a g y v á ra d : H étfő i JK rtesitő. Szerk. és tulajd. Sarkadi Ignácz ; III. évfolyam; ára 4 frt. Nyíregyháza: N y íre g y h á z i H ír la p . Szerk. Porubszky Pál ; kiadja Ferenczi Miksa. VI. é v f.; ára 6 frt. N y irv id é k . Szerk. Inczédy Lajos; kiadó-tulajd. Jóba Elek. XVIII. évf., ára 4 frt. Szabolcsi Szabad Sajtó. Szerk. Sípos Lajos ; kiadó-tulajdo nos Piringer János. XIII. évf. ; ára 4 frt. Nyitra; N y it r a i L a p o k . Szerk. és tulajdonos Weiss József, XXVIII. évf.; ára 5 ft 20 kr. (Magyar és német szöveggel.) N v itra m e g y e i K ö zlö n y. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Bangha Sándor. XVII, év f.; ára 6 frt. N y itra m e g y e i Szem le. Szerk. és laptulajd. dr. Tóth János. V. évf. ; ára 5 frt. Ó-Becse: Ő -73ecse és Y idéke. Szerk. dr Grünbaum P ál; kiadótulajd. Lőwy Lajos. IX. év f.; ára 4 frt. Orosháza : O rosházi K ö zlö n y. Szerk. fel. Pless N. X IX. év f.; ára 4 frt. O rosházi Ú jság. Szerk.-kiadó Veres Lajos. XVI. év f.; ára 4 frt. Orsóvá : O rsóra. Szerk. Tillmann Jakab; kiadó-tulajd. «Orsova» könyvnyomda részvény-társaság. XIII. évf. ; ára 4 frt 80 kr. Pancsova '.H a tá r ő r. Szerk. Feymann Gyula; kiadó-tulajdonos: Wittigschlager Károly. VI. é v f.; ára 5 frt. Pápa: 'P á p a i L a p o k . Szerk. Körmendy Béla; laptulajdonos dr. Fenyvessy Ferencz. X XIV . év f.; ára 6 frt. P á p a i K ö zlö n y. Szerk. és kiadó-tulajdon. Pollatsek Frigyes. VII. évf.; ára 6 frt. Pécs: P écsi K ö zlö n y. Szerkesztő Lincab A dolf; laptulajdonos Rézbányay János ; kiadó Madarász Béla. V. évf. Hetenként háromszor; ára 6 frt. Rimaszombat: GÖmÖr. Szerk. Szeless Ödön ; kiadja Draskóczy László. VI. év f.; ára 5 frt. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. VII. évC
7
98
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
18 9 7.
G Ö m ör-R ishont. Szerk. dr. Kármán Zoltán; kiadó-tulajd. a szerkesztőségből alakult társaság. XVII. é v f.; ára 4 frt. Rozsnyó : 'R ozsnyói H íra d ó . Szerk. Krasznai K. G .; kiadja Kovács Mihály. X X . é v f.; ára 6 frt. Sárospatak : S ííto ra lja . Szerk. és kiadó-tulajd. Steinfeld Jenő. III. év f.; ára 1 frt. Sátoralj a-Ujhely : Z em p lén . Szerk. Dongó Gy. Géza; kiadótulajd. Éhlert Gyula. XXVIII. é v f.; ára 6 frt. Selmeczbánya : Selm eczbán yai H l?'adó. Szerk. Vörös Ferencz ; kiadók Joerges Ágost özv. és fia. V ili. é v f.; ára 4 frt. Sepsi-Szent-György: Székely N em zet. Szerk. Málik József; laptulajdonos és kiadó a «Jókai nyomda részv.-társaság)). XV. évf. Hetenkint 4-szer; ára 10 frt. Siklós: S ik ló s i H ií'la p . Szerk. és kiadó-tulajd. Feiler Mihály. IV. évf.; ára 4 frt. S ik ló s és Vidéke. Szerk. és kiadó-tulajd. Rédey Károly. X. év f.; ára 4 frt. Sopron: So jn 'o n i Ú jság. Szerk. Koór József ; kiadó-tulajdonos Romwalter Alfréd. III. é v f.; ára 8 frt. Sümeg: S íh n eg -S zen t- G róth . Szerk. Eles Károly; kiadó-tulajd. Horváth Gábor. V. év f.; ára 4 frt. Szabadka: R á c s k a i H Uenó'r. Szerk. Stoczek Károly. XIX. évf. Hetenként kétszer; ára 6 frt. R á c s k a i H íra d ó . Szerk. Mamuzsich Béla. II. évf. ; ára 6 frt. N ép szava. Szerk. és tulajd. Terbe Vincze. V. évf., ára 6 frt. S za badka és y id ék e. Szerk. Czeisz Máté; laptulajdonosok : az alapitók. V. év f.; ára 3 frt. S z a b a d k a i H ír la p . Szerk. és tulajd. Lévay Simon. XII. é v f.; ára 6 frt. S z a b a d k a i R ö zlön y. Szerk. és kiadótulajdonos Schlesinger Sándor XXII. év f.; ára 2 frt. Szabadság. Szerk. és kiadó-tulajd. Szalay László A. XV. é v f.; ára 8 frt. Szamosujvár: S z a m o su jvá r . Szerk. és tulajd. dr. Fogolyán Tivadar. II. é v f.; ára 6 frt. Szarvas: S z a rv a s i L a p o k . Szetk. és kiadó-tulajdonos Szikes Antal; társ-szerk, Mihálfi József. XIV. é v f.; ára 5 frt. Szatmár : H eti Szem le. Szerk. Báthory Endre; kiadó a «Pázmány-sajtó». VI. é v f.; ára 3 frt. S za tm á r és Y idéke Szerk. dr. Fejes István; kiadó-tulajd. Morvái János XIV. évf. ; ára 3 frt. Szam os. Szerk. Kótai Lajos és Uray G éza; XXIX . évf. Hetenként kétszer; ára 4 frt. S za tm ár. Szerk. Nagy L ajos; kiadótulajdonos Nagy Lajosné. XXIII. é v f.; ára 2 frt 80 kr. Szeged : Szegedi N ép la p . Szerk. és kiadó-tulajd. Marton János. II. év f.; ára 4 frt. Szegszárd: S zeg szá rd Y idéke Szerk. és laptulajdonos Geiger Gyula; hely. szerk. Farkas János. XVII. évf. ; ára 6 frt. T o ln am egyei R ö z lo n y . Szerk. és kiadó-tulajdonos Boda Vilmos. X X V . év f.; ára 6 frt. T o ln avárm egye. Szerk.-tulajd. dr. Leopold Kornél; segédszerk.: Székely Ferencz. VII. é v f.; ára 6 frt.
m agyar
h ír l a p o k
és
f o l y ó ir a t o k
1897.
99
S z ék ely -U d va rh ely . Szerk. dr. Vajda Emil; kiadó tulajd. Betegh Pál. III. évf.; ára 4 frt. Székes-Fehérvár : U ejérm egyei N a p ló . Szerk. Barabás Albert; kiadó-tul. Miller József. V. évf. Hetenként 2-szer; ára 5 frt. S zék esfeh érvá r és V idéke . Szerk. Lipcsey L ajos; kiadótulajd. «A székesfehérvári politikai hirlapkiadó-társaság.» XXV. évfolyam. Hetenként 3-szor; ára 8 frt. (Múlt évben mint nem politikai lap jelent meg.) Szentes : Sze??tes és Vidéke. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Mátéffy Ferencz, társszerk. Bánfalvi Lajos. XVIII. évf. Hetenként 2-szer ; ára 5 frt. Szentesi L a p . Főszerk. és kiadó-tulajd. Sima Ferencz; fel. szerk. Pintér Gyula. XXVII. évf. Hetenként 3-szor; ára 6 frt. Szent-Gotthárd : Szent- G otthárd. Kiadó-tulajd. Wellisch Béla. II. évf.; ára 4 frt. Szerencs : 2 oka j - H egy a lja . Szerk. Horváth Sándor ; kiadótulajd. Simon József. V. évf.; ára 4 frt. Szilágy-Somlyó : Szilágy-Som lyó. Szerk. és kiadó-tulajdonos Bölöni Sándor. XV. é v f; ára 4 frt. Szolnok: Já sz -N a g y k u n -S z o ln o k m eg y ei L a p o k . Szerk. Zrumetzky Béla; kiadja Vezéry Ödön; VIII. évf. Hetenként kétszer; ára 6 frt. Szombathely : D u n á n tú l. Szerk. és kiadja ifj. Pázmándy Dénes. XVI. évf., ára 5 frt. Szom bathelyi Ú jság. Szerk. Gruber János; laptulajdonos az egyházmegyei könyvnyomda. III. évf.; ára 5 frt. yasvárm egye. Szerkesztő Kőváry Kaffehr Béla; kiadó-tulajd Bertalanffy József. XXXI. évf.; hetenként kétszer, ára 8 frt. T a p o lcza : L ap o lcza és yidéke. Szerk. és kiadó-tulajd. Feleki Alajos. VII. évf. ; ára 5 frt. Tata-Tó város : T a ta - 2 ó vá r ősi H íra d ó . Szerk. Baur Ödön; kiadó-tulajd. Englánder és társa. XVIII. évf. ; ára 5 frt. Temesvár: D élv id ék i H llen ö r. Szerk. Steiner Ferencz; kiadja az «Unio» könyvnyomda és kiadó-intézet. Hetenként 3-szor. V. évf.; ára 6 frt. Torda: A ra n y o s-V id ék . Szerk. Borbély György; kiadó-tulajd. a szerk. bizottság tagjai. VII. évf.; ára 4 frt. Trencsén: y á g v ö lg y i L a j). Szerk.-kiadó Skarnitzl X. Fér. XXIV. évf. Magyar és német szöveggel; ára 4 frt. Turócz-Szent-Márton : D élvid ék i H íra d ó . Szerk. Fehér János ; kiadó a Magyar nyomda. XVL é v f.; ára 4 frt. Túrke ve: 2 ú rkeve. Szerk. és laptul. Bentsik E. VII. évf.; ára 4 frt. Újpest: Ú jpesti K özlöny. Szerk. és kiadó-tulaj. Mártonffy Imre. IV. év f.; ára 4 frt. Újvidék : Ú jvidék. Szerk. Zanbauer Ágoston. XXI. évf.; ára 6 frt. Ú jvid ék i H irla j?. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Nemes Sándor. VI. évf.; ára 6 frt. Ungvár: Ung. Szerk. Tabódy Jenő; kiadó-tulajd. Székely és Illés. X X X V . év f.; ára 4 frt. U n g vá ri K özlön y. Szerk. Schürger Ferencz; kiadó-tulajd. Lévai Mór. XIX. év f.; ára 4 frt. K á r p á ti L a p o k . Szerk. Romanecz Aladár; kiadó: Jáger Bertalan III. év f.; ára 4 frt. Székely-Udvarhely:
7*
100
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
Vacz : Váczi AözlÖ ny. Szerk. és lap-tulajd. dr. Varázséji Béla. XIX. évf. ; ára 6 frt. Versecz : D élvid ék . Szerk. Perjéssy Lajos ; kiadja a Kirchner-féle nyomda. VI. év f.; ára 5 frt. Veszprém : Veszprém . Szerk. felelős a kiadó-tulajdonos Krausz Ármin fia. XXIII. évf.; ára 6 frt. Veszprém i F ü g getlen H írla p . Szerk. Kompolthy Tivadar. XVII. évf.; ára 6 frt. V eszprém i I lir la p . Szerk. Csolnoky Viktor; kiadó-tulajd. az ((Egyházmegyei könyvnyomda)). V. évf. ; ára 6 frt. Zala-Egerszeg : Z alam egye . Szerk. és kiadó tulajd. Udvardy Ignácz. XVI. évf ; ára 4 frt. Zenta : Zen fa i H írla p , Szerk. és laptulaj d. Szigethy István; V. év f.; ára 4 frt. Z en ta i AÖzlöny. Szerk. és kiadó-tulajd. Schvarcz Sándor. IX. évf ; ára 5 frt. Zilah: Szilá gy. Szerk. dr. Kincs Gyula; kiadó Seress Samu. XV. évf.; ára 4 frt. Zólyom : Z ólyom vár m egyei H írla p . Szerk. és kiadó-tulajd. Nádosy Gyula. X. évf.; ára 4 frt, Zombor : Zom bori H ír la p . Szerkesztő dr. Pataj Sándor ; kiadótulajd. Oblát Károly. V. évf. Hetenként kétszer; ára 6 frt. D ácska. Szerk. dr. Baloghy Ernő ; laptulajd. és kiadó Bittermann Nándor. XX. évf. Hetenként kétszer; ára 6 frt. Zsolna: F e lv id é k i Ú jság . Szerk. Garai Lajos ; kiadó az Áldoriféle nyomda. IV. évf. ára 4 frt. III. EGYHÁZI LAPOK. (A katholikus lapok f-el jelöltettek.) Budapesten.
A z Ig a z sá g D a rá tja . A magyar Baptisták közlönye. Szerk. és kiadó Meyer H. III. évf. Havonként kétszer ; ára 1 frt 60 kr.
F v a n g etik u s C saládilap. Szerkesztő Bereczky Sándor. II. évf. Havonként kétszer; ára 1 frt. f H a jn a l . Belmissiói folyóirat. Szerk. és kiadja dr. Szabó Aladár. IV. évf. Havonként; ára 1 frt. f H a v i Szónok. Szerk. és kiadó-tulajd. Ribényi Antal. Megjelen havi füzetekben. XI. évf. ; ára 3 frt. t H it tudom ányi F o ly ó ira t. Szerk. és kiadja dr. Kiss János. VII. évf. Évnegyedenként; ára 5 frt. f Jó D ásztor. Szerk. és kiadja Lepsényi Miklós. XVI. évf. Havon ként ; ára 4 frt. f K ath o liku s A utonóm ia. Szerk. Tasnádszántói Becsky László. IV. évf. ; ára 6 frt. f la th o lik u s F g y h á z i FözlÖny. Szerk. és tulajd. Cenner Lajos. IX. évf.; ára 5 frt. f A a th o lik u s F g y h á z i Zeneközlöny . Szerk. Kutschera József, Erney József és Langer Viktor. V. évf. Havonként; ára 1 frt 60 kr. f H ath oliku s H ito ktatás . Szerk. Bognár Ádám. X. évf. Havon ként ; ára 3 frt.
MAGYAR
HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
189 7.
IOC
f Katholikus Szem le . Szerk. dr. Mihályfi Ákos ; kiadja a SzentIstván-társulat. XI. évf. Megjelen évenként ötször; ára nem tagoknak 5 frt. f Katholikus T an ü gy. Szerk. és laptulajd. dr. Komlóssy Ferencz. III. évf. Havonként 2-szer; ára 2 frt. Keresztyén H íradó. Szerkesztő Szabó Aladár. Havonként; ára 50 kr. Keresztyén K épb arát. A Missio- és Gusztáv-Adolf-Egylet köz lönye. Kiadó Hornyánszky Viktor. XII. évf. Minden hóban egyszer; ára 40 kr. K is 2 ükör. Képes családi hetilap. Főszerk. Szőts Farkas; fel. szerk. Kecskeméthy Istv.; kiadó Hornyánszky Viktor. V. évf.; ára; 2 frt. f K risztu s az én életem . Egyházi beszédek. Szerk. Zábrák Dénes. ÍV. évf. Havonként; ára 4 frt 50 kr. f K ü lfö ld Szónokai. Szerk. és kiadja Ribényi Antal. XII. évf. Év negyedenként, ára 2 frt 80 kr. M a gya r-Z sid ó Szem le. Szerk. dr. Bl'au Lajos. XIV. évf. A nagy szünidőt kivéve, havonként; ára 6 frt. :"Protestáns K g y h á z i és Isk o la i L ap. Szerk. és lap-tulajdo nos Szőts Farkas; kiadja Hornyánszky Viktor. XL. évf.; ára 9 frt. 'Protestáns Szem le. Szerk. Szőts Farkas. A magyar protestáns irodalmi társaság kiadványa. IX. évfolyam. Évnegyedenként; ára 4 frt. f P elig io . V allás. Szerk. és kiadó-tulajdonos dr. Breznay Béla. LVL évf. Hetenként kétszer; ára 10 frt. f Szent C salád K is K örete. Szerk. Szemenyei és Mészáros Kál mán. VI. évf.; ára 72 kr. f T á rsu la ti É rtesítő . Szerk. dr. Gyürky Ö dön; kiadja a SzentIstván-Társulat. VI. évf. Havonként 2-szer ; ára 2 frt. f T é li Ú jság. Vallásos irányú olvasmányok a magyar nép szá mára. Szerk. Budai János; kiadja a vallásos iratokat terjesztő egyesület. XIX. évf. Decz., jan. és febr. hónapokban minden szerdán. Egyes szám ára 2 kr. Zsidó H íradó. Orthodox zsidó felekezeti és társadalmi hetilap. Laptul. és szerk. Viador. III. évf.; ára 6 frt.
Vidéken. j* Porrom aeus. (Győr.) Katholikus hitszónoklati folyóirat. Szerk. és kiadja Nagy Antal. XI. évf. Havonként; ára 4 frt. D ebreczeni Protestáns L a p (Debreczen.) Szerk. és laptulajd. Csiky Lajos. XVII. évf.; ára 5 frt. D u n án tú li Protestáns L a p . (Pápa.) Szerk. és tulajd. Németh István. VIII. évf.; ára 4 frt. f E g r i K gyházm egyei K özlöny. (Eger.) Szerk. dr. Böhm János. XXIX. évf. Minden hó ‘í-én és ió*án ; ára 2 frt. E va n g élik u s E gyh á z és Isk o la. (Orosháza.) Szerk. és kiadó Veress József XV. évf.; ára 6 frt. E va n g élik u s E g y h á zi Szem le. (Békés-Csaba.) Szerk. és kiadó Szeberényi Lajos Zs. III. évf. Havonként; ára 2 frt.
t02
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
18 9 7
G on dolat . (Pozsony.) Theologiai és philosophiai folyóirat. Szerk. Dingha Sándor ; kiadja a magyarhoni ág. hitv. ev. theol. ifjú ság. XVIII. évf. Minden hó végén ; ára 2 frt. G örög szert. k ath . H itszón ok . (Ungvár.) Szerk. Melles Emil. XI. évf. Havonként; ára 2 frt. G y a k o rla ti 'B ib lia m a g y a rá z a to k . (Gyoma.) Szerk. Garzó Gyula; főmunkatársak Könyves Tóth Kálmán és Barakonyi Kristóf. XVI. évf. Minden két hóban ; ára 4 frt. G yám intézet. (Lovászpatona.) A magyarhoni egyetemes evang. gyámintézet közlönye. Szerk. Bognár Endre. XIV. évf. Évenként háromszor. Ingyen küldetik. f H a v i K ö zlö n y. Az elméleti és gyakorlati lelkipásztorság köréből. (Temesvár.) Szerk.-kiadó Tokody Ödön és Patzner István. X X . évf. Havonként; ára 4 frt. f H itsz ó n o k la ti F o ly ó ir a t . (Szeged.) Szerk. és kiadja Urbán Juvenális. VIII. évf. Havonként; ára 4 frt. f H itréd elm i F iz e te k . (Arad.) Szerk. és kiadja Makra Imre. VIII. évf. Évenként hat füzet; ára 6 frt. f Isten Ig é je szent beszédekben. (Esztergom.) Szerk. dr. Halmos Ignácz kiadja Buzárovics Guszt. XXII. évf. Havonként; ára 2 frt. f Jé z u s Szentséges S zirén ek H írn ö k e. (Kalocsa.) Szerk.-kiadó Tóth Mike. X XX I. évf. Havonként; ára 1 frt 50 kr. f s í K a th . H itterjesztés L a p ja . (N.-Várad.) Képes folyóirat. Szerk. és kiadó Nogely Istv. ; XVII. évf. 10 füzet évenként; ára 3 frt. f K a th o lik u s H itvéd elm i F o ly ó ira t. (Pozsony.) Szerkesztő és tulajdonos Lepsényi Miklós. IX. évf. Havonként; ára 4 frt. K elet. (Ungvár.) Magyarországi görög-katholikusok érdekeit kép viselő hetilap. Szerk. és laptulajdonos Neviczky Konstantin; segédszerk. Jovanovics János ; kiadja a «Kelet» könyvnyomdája. X. év f.; ára 4 frt. f K eresztyén M agvető. (Kolozsvár.) Szerkesztik és kiadják Péterfi Dénes és Kovács János. XXVII. évf. Kéthavi füzetekben ; ára 2 frt. 40 kr. K eresztyén . (N.-Becskerek.) Az első magy. misszió-társ. hivatalos lapja. Szerk. és kiadó Szalay J. IV. évf. Havonként, ára 50 kr. K ö zlö n y. (Debreczen.) A debreczeni hittanszéki társulat köréből. XXVII. évf. Szerk. Sárkány Lajos és Juhász László. Évenként 8 szám ; ára 1 frt 50 kr. f s í Legszentebb P ó zsa /ü zér K ir á ly n é ja . (Szombathely.) Kiadó-tulajd. a szent Domonkos-rend zárdája. XIII. évf. Havon ként, ára 1 frt. f M a g y a ro rsz á g i ‘P a p i Im a eg y esü let F 7% tesitője. (Győr.) Szerk. Hahnekamp György. X. évf. Félévenként; ára 1 frt. f M a g y a r Sión. Egyházirodalmi folyóirat. (Esztergom.) Fel. szerk. dr. Kereszty Viktor, dr. Prohászka Ottokár és dr. Walter gyula. XI. évf. Havi füzetekben ; ára 6 frt. f Ő ran g ya l. (Győr.) Szerk. Kárpáti Endre; kiadó Gladich Pál. XII. évf. Havonként kétszer; ára 80 kr. P á ly á z a t. (Székesfehérvár.) A magy. izr. hitközségi hivatalnokok közlönye. Szerk. Péterfi J.; kiadó-tulajd. Singer Ede. VI. évf., ára 4 frt. P ro testán s K özlöny. (Kolozsvár.) Szerk. és kiadó Szász Gerő. XXVII. év f.; ára 6 frt.
MAGYAR
HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
03
*p rotestán s L a p. (Kölesd.) Szerk. és kiadják Lágler Sándor és Kálmán Dezső. XVIII. évf Havi füzetekben. Nyom. Kecskemé ten : ára 4 frt. R eform á tu sok Lapja. (Mátészalka.) Szerk. Biky Károly és F. Varga L ajos; kiadja a «Szatmári Irodalmi Kör». V. évf.; ára 4 frt. f R ózsa -Ú jsá g . (Pécs-Szabolcs.) Szerk. és kiadja dr. Kaufmann Ernő. XI. évf. Havonként; ára 2 frt. f Szabad JUgyház. (Lúgos.) Szerk. Rácz Károly ; kiadja Traunfeller Károly. XIII. évf. Minden hó i-én és 16-án ; ára 2 frt 50 kr. f Szűz Mária Virágos mértje. (Kalocsa.) Szerk. Tóth Mike. XII. évf. Havi füzetekben ; ára 1 frt. f Téli KJsték . (Szatmár.) A keresztény családok lapja. Szerk. Bodnár Gáspár; kiadó Molnár János. X. évf. November— február hónapokban ; ára 1 frt. Unitárius Közlöny. (Kolozsvár.) Szerk. dr. Brassai Sámuel és Boros György ; kiadja a «Dávid Ferencz» egylet. X. évf. Havonként; ára 1 frt 20 kr. IV. IFJÚSÁGI LAPOK. Budapesten. A ranv Ifjúság. Fel. szerk. Serényi-Schmeiszl K. F .; főmunka társ Ebeddi R. Ferencz. Kiadó-tul. Hölgye Sándor. I. évf. (VIII., Kerepesi-ut 65. sz. II. 26.) Megj.: hetenkint; ára 5 frt. A.z én Újságom. Szerk. Pósa Lajos ; ldadó Singer és Wolfner. VIII. évf. (VI. Andrássy-ut 10. sz.); ára 4 frt. Hasznos Mulattató. Szerk. és kiadja Dolinay Gyula. XXV. évf. (IV. Kecskeméti-utcza 13. sz.); ára 6 frt. Kis Lap. Szerk. Forgó bácsi (dr. Ágai A dolf); kiadó-tulajd. az Athenaeum. XXVI. évf. (IV. Ferencziek-tere 3. sz.); ára 4 frt. m is Világ. Szerk. Kürthy Emil; kiadó-tulajd. a «Magyar Hírlap» kiadó részv.-társaság. VII. évf. (V. Honvéd-utcza 4. sz.); ára 3 frt. Lányok Lapja. Szerk. és kiadó-tul. Dolinay Gyula. XXIII. évf. (IV. Kecskeméti-utcza 13. sz.); ára 6 frt. M agyar Lányok. Szerk. Tutsek Anna; kiadja Singer és Wolf ner. IV. évf. (VI. Andrássy-ut 1 0 ); ára 6 frt. Tanulók L>apja. Szerk. és tulajdonos dr. Rupp Kornél; kiadja a «Kosmos» műintézet. IV. évf. (VI. Aradi-utcza 8. sz.); ára 4 frt.
Vidéken. Sárospataki Ifjúsági .Közlöny. (Sárospatak.) Szerk. Bertók Béla. Rohoska József és Janka Károly. XII. évf. Havonként; ára 2 frt. fiatalság fŰaróttja. (Kolozsvár.) Szerk. Nagy Lajos és Boros György. VI. évf. Évnegyedenként; ára 1 frt.
104
MAGYAR
HÍRLAPOK IÍS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
V. TANÜGYI LAPOK. Budapesten. 'Bölcseleti Folyóirat. Szerk. dr. Kiss János. XII. évf. Évnegyeden ként. (IV. Királyi Pál-utcza 13.); ára 5 frt. Egyetem i Lapok. Szerk. Kotnlóssy Arthur, Báross János és Haendel Vilmos; kiadó-tulajdonos az egyetemi kör. X. évf. . (IV. Lipót-utcza 23. sz.); ára 5 frt. Egyetemes 'Philologiai Jtózlöny. Heinrich Gusztáv. P. Tewrewk Emil közreműködésével szerk. Némethy Géza és Petz Gedeon. XXII. évfolyam. A szünidőket kivéve, minden hónap elsején. (I. Országház-utcza 41.); ára 6 frt. F első JYép- és Bolgár iskolai FCÖzlöny. Szerk. dr. Kovács János; kiadja a Felső nép- és polgáriskolai tanitók és tanító nők orsz. egyesülete. XIV. évf. Megjelen havonkint. (I. Krisztina városi tanitóképezde); ára 3 frt. IFiratalos Fiozlöny. Kiadja a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium. V. évf. Havonként kétszer. (IV. Sarkantyus-utcza 3. sz.); ára 2 frt 50 kr. Fzr. Tanügyi Értesítő. Szerk. Barna Jónás; kiadja az aOrsz. magy. izr. tanitó-egyesüleb). XXII. évf. Havonként egyszer; ára nem tagoknak 2 frt. Aalauz a siketnémák oktatása és nevelése terén. Szerk. és kiadja Scherer István. X. évf. Havonként; ára 2 frt 50 kr. FCereskedelmi Szakoktatás. Szerk. dr. Schack Béla. V. évf. Havonként; ára 4 frt. FCisdednevelés. Szerk. Peres Sándor; kiadja a aKisdednevelők országos egyesülete)). XXVII. évf. Havonként kétszer; ára 4 írt. M agyar N yelvőr. Szerk. Simonyi Zsigmond. XXVI. évf. Minden hó 15-én. (VI. Délibáb-utcza 16. sz.) 5 ára 5 frt. Magya?' Taedagogia. A «Magyar Paedagogiai Társaság)) folyó irata. Szerk. Négyessy László. VI. évf. Havonként (a nagy szünidő kivételével). (V. Váczi-körut 58. sz.); ára 5 frt. M agyar Tanitök épző. Szerk. Nagy László; kiadja Singer és Wolfner. XII. évf. (VI. Andrássy-ut 10. sz.); ára 4 frt. Nem zeti Iskola. Szerk. és tulajdonos Benedek Elek. IV. évf. (VII. Rottenbiller-utcza 5/a. sz.); ára 4 frt. Nem zeti A őnevelés. Szerk. Sebestyénné Stetina Ilona; kiadja a VI. kér. állami tanitó-képző intézet tanári testületé. Évenként 10 füzet. XVIII. évf. (VI. Andrássy-ut 68.); ára 2 frt. Népnevelő. Kath. nevelés-oktatásügyi közlöny. Szerk. Ember Károly; kiadja a Szent-István társulat. XVI. (Uj F. II.) évf, (IV. Királyi Pál-utcza 13. sz.); ára 4 frt. Népnevelők Lapja. Szerk. Koncsek L ajos; kiadó «Minerva» nyomda; laptulajdonos a ((Népnevelők budapesti egyesülete)). XXXII. évf. (I. Csaba-utcza 2. sz.); ára 4 frt. Néptanítók Lapja. Kiadja a vallás-és közoktatásügyi m. kir. minisz térium. Szerk. Újvári Béla és dr. Göőz J. X X X . évf.; ára 4 frt. Nyelvtudományi Eözlem ények. Szerkeszti dr. Szinnyei József; kiadja a m. tudományos akadémia. XXXVI. évfoly. Évenként 3 füzetben. (Akadémia); ára 3 frt.
MAGYAR
O rszágos
HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
105
A Özépis k ó lá i T a n á r egyes Ille ti K ö z lö n y . Szerk.
Alexander Bernát. X X X . évf. (New-York-palota.) tagsági dij (4 frt) fejében kapják.
A tagok
Isk o la . A polg. iskolai tanár-egyesület közlönye. Szerk. dr. Göőz József. XXII. évf. Aug. és szept. hónapokat kivéve, havonként egyszer. (II. Zárda-utcza 39. sz.); ára 2 frt. Az egyesület tagjai tagdij fejében kapják. S ik et n ém ák K ö zlö n ye. Szerk. és kiadó-tulajd. Oros Kálmán. V. évf. Havonként; ára 2 frt. tltm utató. Havi folyóirat a vasárnapi iskola és család számára. Szerk. és kiadó Meyer Henrik. III. évf. ; ára 80 kr. T o lg á r i
V id é k en .
T ereg m eg yei T a n ü g y . (Beregszász..) Szerk. Szalay István ; kiadja a «Beregmegyei általános tanitó-egyesület». XIII. évf. Havon ként ; ára 2 frt. C sa lád és Is k o la . (Kolozsvár) Szerk. Fazekas József; kiadja a kolozsmegyei tanítótestület. XXIII. évf. Jul. és aug. hónapokat kivéve, havonként kétszer ; ára 3 frt. Ü g yleti É r te s ítő . (Na,gy-Kanizsa.) Hivatalos Tanügyi közlönye a ((Veszprém-egyházm. r. k. tanitó-egyesület keszthelyi és sümeghi kerületeinek)). Szerk. Pozsogár Gyula. X. évf. Even ként legfölebb kétszer. Egyleti tagok ingyen kapják. E v a n g é lik u s N é p is k o la . (Sopron.) Szerk. és kiadja Papp József. IX. évf. Havonként; ára 2 frt. JT eresm egyei ta n ü g y. (Eger.) Szerk. Kolacsovszky János ; kiadótulajd. a hevesmegyei általános tanitó-testület. 31. év f.; ára 2 frt. Isk o la . (Szatmár.) Szerk. Bodnár Gáspár. VII. évf. Havonként ; ára 2 frt. Isk o la i Szem le. (Csurgó.) Szerk. és kiadó-tulajd. Adorján Miklós. XVII. évf. Jul. és aug. hónapokat kivéve, mindez, hó 10-én és 25-én ; ára 3 frt. K ö zm ű velő dés . (Gyula-Fehérvár.) Szerk. Pál A ntal; kiadja az erdélyi róm. kath. irodalmi társulat. X X . évf. ; ára 4 frt. M a g y a r K isd ed n evelés és N ép o k ta tá s. (Eperjes.) Szerk. Láng. Mihály. III. évf. Havonként ; ára 3 frt. N é p is k o la i T a n ü g y . (Eger.) Szerk. Kelemen Lajos. XXVII. é v f.; ára 5 frt. N ép o k ta tás. (Lúgos). Szerk Kárpáti Sándor. II. évf. Havonként (jul. és aug. kivételével); ára 4 frt. N ép n evelési R özlön y. (Nagy-Várad.) A Biharmegyei népneve lési egyesület hivatalos értesitője. Szerkeszti Winkler Lajos. XIII. évf. A nagy szünidőt kivéve havonként. Az egylet tagjai ingyen kapják. N ép ta n ító . (Aranyos-Marót.) Szerk. és kiadótulajdonos Brunczlik Imre. X. évf.; ára 1 frt. N ép ta n o da. (Pécs). Szerk. és kiadó-tulajd. Schneider István; X X X . évf.; julius és. augusztus hónapokban szünetel; ára 4 frt. . Verelés. (Losoncz.) Szerk. Ember János és Hittre Ferencz. ; fel. szerk. Peres Endre. XI. évf. Havonként; ára 3 frt.
loó
JS’ AGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
Nevelés. (M.-Sziget.) Szerk. Bökény Dániel; kiadó-tulajdonos a «Máramarosi ált. tanitó-egyesület.» XIII. évf. Julius és augusztus hónapokat kivéve,•havonként egyszer; ára 2 frt 50 kr. (Múlt évben Máramarosi Tanügy czímmel.) Sárospataki Lapok. (Sárospatak.) A sárospataki irodalmi kör közlönye. Szerk. Radácsi György és Búza János. XVI. évf. ; ára 5 frt. Tanítók Lapja . (H.-Böszörmény.) Szerk. és tulajd. Dobó Sándor. VIII. évf.; ára 4 frt. Tanodat Közlöny. (Veszprém.) Szerk. Nagy Lajos ; kiadó-tulaj donos : «A somlyóvidéki evang. Tanitó-egylet». XIV. évfolyam. Evenként 4—6 szám. Az egylet tagjai ingyen kapják. Tanügy. (N.-Várad.) Szerk. Vaday József. V. évf. Havonként kétszer ; ára 3 frt. Tanügyi Értesítő . (Győr.) Szerk. Ujlaky Géza; kiadja a gyŐrvidéki tanitó-egylet. XX. évf. Havonként; ára 2 frt. Tanügyi Tanácsadó. (Deés.) Szerk. Kádár József; kiadja a megyei tanitó-testület. IV. évf. Havonként; ára 1 frt. Vasvármegyei Tanügy. (Szombathely.) A vasmegyei ált. tanitótestület hivatalos lapja. Szerk. Vargha Lajos. XV. évf. Havon ként ; ára nem tagoknak 1 frt.
VI. SZÉPIRODALMI ÉS VEGYES TARTALMÚ LAPOK. Budapesten. Családi 'Regénytár. Szerk. Ribényi Antal. X. évf. (II. Donátiutcza 2. sz.) Havonként; ára 2 írt. Hgyelemes Regénytár. Kiadják Singer és Wolfner. XI. évf. Évenként 18 kötet. (VI. Andrássy-ut 10. sz.); ára 9 frt. Fővárosi RÖzlÖny. Budapest főváros hivatalos lapja. Szerk. Hajnal István ; kiadja Budapest főváros közönsége. VIII. évf. Hetenként kétszer; ára 6 frt. Havi Füzetek. Szerk. Dvorzsák János. XVI. évf.; ára 4 frt. jí Hét. Szerk. és kiadó-tul. Kiss József. VIII. évf. (VII. Erzsébetkörut 6. sz.); ára 10 frt. Jelenkor. Szerk. és kiadja Palágyi Menyhért. II. évf. (VIII. Józsefkörut 48. sz.); ára 8 frt. Jókai. M agyar N ők Lapja. Szerk. Beksics Gusztávné és Keleti Ö. Lajos; kiadó-tulajd. Petőfi könyvnyomda vállalat. XVI. évf. (VII. Sip-utcza 4.); ára 6 frt. Négyes Családi Lapok. Szerk. és kiadó-tulajdonos dr. Murányi Ármin; szerk. Tolnai Lajos. XIX. évf. (V. Vadász-utcza 14. sz.); ára a «Hölgyek Lapja» havi melléklappal 6 frt. Népes Folyóirat. A ('Vasárnapi Ujság» füzetekben. Szerk. Nagy Miklós; kiadó-tulajdonos a Franklin-Társulat. XI. évf. Havon ként kétszer. (Egyetem-utcza 4. s z ); ára 7 frt 20 kr. Közvélemény. Társad, és kritikai szemle. Szerkesztik .Somfai János és Izsák Jenő. I. évf. (Podmaniczky-utcza 79); Megj. hetenkint; ára 5 frt. M agyar Génius. Szerk. Hevesi József és Papp Dániel. VI. évf. (VI. Aradi-utcza 8. sz.); ára 8 frt.
m agyar
h ír l a p o k
és
F o l y ó ir a t o k
1897.
107
M agyar Aözlöny . Szerk. Virág Gyula és Virág Bertalan. IV. évf.
Havonként háromszor; ára 8 frt.
M agyar Szalon. Szerk. Kabos E d e; kiadja Krausz Arthur. XIII. évf. Minden hó i-én. (VIII. József-körut 10/12. sz.); ára 10 frt. M agyar Szemle. FŐszerk. és kiadó-tulajd. Kaczvinszky Lajos ; szerk. Kaposi József. X. évf. (VI. Uj-utcza 14. sz.); ára 6 frt. M agyar Világ. Képes családi lap. Szerk. és kiadó-tulajdonos Székely Aladár. IV. évf. (VII. Erzsébet-körut 30. sz.); ára 6 frt. M agyarország az .Ezredik' Érben. Szerk. Beksics Gusztávné. br. Jósika Kálmán, Csillag Máté; kiadó-tulajd. Reiner Adolf, III. évf. Havonként kétszer; ára 20 kr. Nem zeti Társadalom. Szerk. és kiadó-tulajd. Erdődy Károly. IV. évf. Havonként; ára 40 kr. Ország- y ilág Szerk. dr. Váradi Antal; kiadója az Országos Iro dalmi részv.-társaság. XVIII. évf. (V. Hold-utcza 7. sz.); ára 8 frt. Otthon. Szépirodalmi könyvtár. Képes havi folyóirat. Szerk és kiadja Hevesi József. VII. évf. Havonként. (VII. Erzsébet-körut 18. sz.); ára 6 frt. U j Id ő k. Szerk. Herczeg Ferencz; kiadja Singer és Wolfner. III. évf. (Andrássy-ut 10. sz.); ára 8 frt. 7J j K or. Szerk. Kont I. III. évf. Havonként kétszer; ára 10 frt. Vasárnapi Újság. Szerk. Nagy Miklós ; kiadó-tul. a FranklinTársulat magyar irodalmi intézet és könyvnyomda. XLIV. évf. (IV. Egyetem-utcza 4. sz.); ára 8 frt, a ((Politikai Ú jdonságok kal együtt 12 frt. V a sá rn a n i L a p o k . Szépirod. képes hetilap. Főszerk. Beniczkyné Bajza Lenke; felelős szerk. Prém József; laptulajd. és kiadó ((Könyves Kálmáo» irod. és könyvker. részvénytársaság, I. évf. (Ujvilág-utcza 25.) árr 8 frt. Világ A apló Szerk. Rexa Dezső; kiadó : Pátria könyvnyomda. III. év f.; ára 6 frt. K ü lfö ld ö n . Am erikai Képes Tjapok. (New-York.) Kiadja a Hungarian-American Publishing Co. II. évf. Havonként; ára 7 frt. Am erikai Nem zetőr. (New-York.) Szerk. és kiadó-tulajdonos özv. Erdélyi Sz. Gusztávné. XIV. év f.; ára 5 frt. Am erikai Aépszara. (Cleveland és New-York.) Munkásköz löny. Szerk. Szombati stb.; kiadja a magyar munkások nyom dája és lapkiadó szövetkezete. III. évf. Havonként kétszer; ára 1 frt 50 kr. Técsi Közlöny. (Bécs.) Szerk.-tulajdonos Darvas Aladár. VII. évf. Havonként kétszer; ára 1o frt. M agyar Híradó. (New-York.) Szerk. Singer Mihály. III. é v f.; ára 5 frt. Szabadság. (Cleveland.) Szerkesztő és kiadó Kohányi Tihamér. VII. évf.; ára 5 frt.' SzÖretségi Közlöny. (New-York.) Kiadja a ((Szövetségi Közlöny» bizottsága; tulajdonos a ((Magyar Nemzeti Szövetség)). III. évf. ára 5 frt.
o8
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7
VII. D I V A T - L A P O K , B u dap esten . Budapesti Bazár. Szerkesztő és kiadó-tulajdonos Király János X XV . évf. Havonként kétszer. (IV. Koronaherczeg-utcza 17. szám); ára io frt. Divat-Sálon. Szerk. Szabóné-Nogall Janka; kiadó-tulajd. Mezei Antal. X. évf. (V. Gizella-tér i. sz. ; ára 6 frt. Divat-Újság. Szerk. Csepreghy Ferenczné ; kiadó-tulajd. Rákosi Jenő. IV. évf. Havonként kétszer. (VIII. Rökk Szilárd-utcza ^ 4. sz.); ára 4 frt. Ltvszak. Divat- és kézimunka folyóirat. Szerk. Faylné Hentaller Mária. Kiadó «Könyves Kálmán» irod. és könyvk. részvénytársaság. III. évf. Havonként kétszer. (VII. Kerepesi-ut 22.); ára 6 frt. Gyermekdivat. Szerkeszti Csepreghy Ferenczné ; kiadó-tulajd. Rákosi Jenő. IV. évf. Havonként. (VIII. Rökk Szilárd-utcza 4. sz.); ára 2 frt. M a gyar B azár mint a nők munkaköre. Szerk. Wohl Janka; kiadja az Athenaeum. XXXII. évf. Minden hó i-én, 8-án, 16-án és 24-én. (IV. Ferencziek-tere 3. sz.); ára 6 frt. Bárisi Divat. Szerk. Győry Ilona; kiadják a Légrády testvérek. III. évfolyam. (V. Váczi-körut 78. sz ); ára 18 frt. Batyolat. Fehérnemű Újság. Szerk. Csepreghy Ferenczné; kiadótulajd. Rákosi Jenő. III. évf. Havonként. (VIII. Rökk Szilárdutcza 4 .); ára 2 frt. L a Toilette. A férfiszabók szaklapja. Szerk. és kiadó-tulajdonos Krausz Adolf. XVI. évf. Havonként egyszer, magyar és német szöveggel. (VI. Váczi-körut 55. sz.); ára 3 frt.
V ili. HUMORISZTXKUS LAPOK. Budapesten. Bolond Istók. Szerk. és tulajdonos Don Pedrő (Bartók Lajos). X X . évf. (IV. Egyétem-utcza 4. sz.); ára 8 frt. Borsszem Jankó. Szerk. Csicseri Bors (dr. Ágai A d olf;; kiadótulajd. az Athenaeum. X X X . évf. (IV. Ferencziek-tere 3. sz.); ára 8 frt. LLerkó-Báter. Szerkesztő és tulajdonos Markos Gyula. V. évf. (IV. Zsibárus-utcza 7. sz.); ára 4 frt. M agyar M garo (Pikáns Lapok). Szerk. Satanello (Márkus József); kiadó-tulajdonos Kunosi Vilmos és Frigyes. XIV. évf. (VI. Teréz-körut 38.); ára 8 frt. M átyás D iák. Szerk. Murai Károly; kiadják Wodianer F. és fiai. X. évf. (IV. Sarkantyus-utcza 3. sz.); ára 6 frt. Bikáns Lapok. Szerk. Rossa Zoltán. (Tourbillon.) II. évfolyam ; ára 8 frt. Sipuhesz Lapja Kakas M ír tón. Szerk. Sipulusz (Rákosi Vik tor) ; kiadó -tulajd. Rákosi Jenő Budapesti Hirlap ujságvállalata. IV. évf. (VIII. Rökk Szilárd-utcza 4. sz.) ; ára 4 frt.
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 18 9 6 .
IO9
U ram bátyám . Szerk. és laptulajdonos Baróti Lajos. XII. évf. (IV. Egyetem-utcza 4. sz.); ára 8 frt.
Üstökös. Szerk. Szabó Endre; kiadó-tulajdonos a «Pallas» iro dalmi és nyomdai részvénytársaság, XL. évf. (V. Kálmán-utcza 2. sz.); ára 6 frt. IX. IRODALMI LAPOK. Budapesten.
A k a dém iai É rtesítő . A magyar tud. akadémia megbízásából szerk. Szily Kálmán főtitkár. Megjelen minden hó 15-én XXXI. évf.; ára 3 frt. Athenaeum . Szerk. Pauer Imre; kiadja a Magy. Tudom. Akad. VI. évf. Évnegyedenkint; ára 5 frt. 1"Budapesti Szem le. A m. tud. Akadémia megbizásából szerk. Gyulai Pál; kiadja a Franklin-Társulat. XXV. évf. 10 Ívnyi havi füzetekben; ára 12 frt. irodalom történeti Közlem ények. Szerk. Szilády Áron; kiadja a m. tud. akadémia. VII. évf. Évnegyedenként; ára 5 frt. M a g y a r K önyv-Szem le. Szerk. dr. Schönherr Gyula; közre bocsátja a Magyar Nemzeti Muzeum könyvtára. XXII. évf. (V. évf.) Megjelen évnegyedenként; ára 3 frt. Vidéken.
E r d é ly i M uzeum . (Kolozsvár.) Az Erdélyi Muzeumegylet ki adványa. Szerk. dr. Szádeczky Lajos. XIV. évf Havonként. A helybeli tagok 3 frt. nem helybeliek 2 frt tagsági dij fejében kapják. Iro d a lm i K özlön y. (Eger.) Szerk. és kiadó Babik József. IV. évf. Havonként; ára 1 frt 60 kr. M in erva . (Kassa.) A kassai irodalmi társaság folyóirata. Szerk. dr. Fényes Samu. II. évf. Időhöz nem kötve. A társaság tagjai tagsági dijukban kapják. 'Petőfi M uzeum . (Kolozsvár.) Kiadják dr. Csernátoni Gyula, dr. Ferenczi Zoltán, Korbuly József. X. évf. Minden két hóban; ára 2 frt 50 kr. X. JOGTUDOMÁNYI LAPOK. Budapesten.
A dók és Illeték ek K özlön ye. Szerk. és kiadó Roth Albert VIII. évf. Havonként kétszer. (VII. Er^sébet-körút 10.); ára 4 frt. Magyar és német szöveggel.
A M a g ya r K ir á ly i Posta és T á vírd a P en d eletek- T á ra .
Kiadja a kereskedelemügyi minisztérium. XXXI. évf. A postai és távirdai hivataloknak ingyen küldetik. 'B író sá g i K özlönv. Szerk. és kiadó-tulajd. Sinai (Siria) Gusztáv. VI. évf. Havonként kétszer, ára 5 frt.
I IO
MAGYAR
HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
18 9 7.
'Büntető Jog T ára. Szerk. és kiadja Németh Péter. XVIII. évi. (V. Dorottya-utcza 14. sz.); ára 8 írt. H ivatalos Rendőri K özlön y . Kiadja a m. kir. belügyminiszté rium. XXV II. évf. Valamennyi törvényhatóságokhoz ingyen kül detik. Naponként; ára 3 frt. Igazságügyi K özlön y. Kiadja a m. kir. igazságügyminiszterium. VI. é v f.; ára 2 frt. Italm érés. Adóügyi szaklap. Szerk. Hoffmann Mihály Miksa; kiadó-tulajdonos dr. Hoffmann A. VI. évf. (VI. Andrássy-ut 4. sz.); ára 6 frt. A Jog. Szerk. és kiadják dr. Révai Lajos és dr. Stiller Mór. XVI. évf. (V. Ferencz József-rakpart 3. sz.); ára 6 frt. Jogi Tanácsadó. Szerkesztő és kiadó-tulajdonos Istóczy Győző. V. évfolyam. Havonként. (IV. Kecskeméti - utcza 12. sz.); ára 1 frt. Jogtudományi K özlön y. Főszerk. dr. Dárday Sándor, felelős szerk. dr. Fayer László, kiadó-tulajdonos a Franklin-Társulat. X X X II. évf. «Curiai határozatoké melléklappal. (IV. Egyetemutcza 4. sz.); ára 12 frt. K özségi K özlön y . Szerkesztő dr. Lipcsey Ádám ; laptulajdonos és kiadó az orsz. központi jegyzői egylet. XVIII. évfolyam, ára 6 frt. M a gya r Jogászegyleti Krtekezések. Szerk. dr. Fayer László ; kiadja a Magyar Jogászegylet. XIII. évf. Evenként 8— 10 füzet. A tagok (5 frt) tagilletményképen kapják. M a gya r K irá lyi Adóhivatalok la p ;a . Szerk. dr. Exner K ornél; főmunkatárs Róka József. VII. évf. Havonként kétszer; ára 4 frt. M a gya r Közigazgatás. Szerk. és kiadó-tulajd. Boncza Miklós. X V . évf. (Ferencziek bazár); ára 8 frt. M a gya r 'Pénzügyőr. Szerk. Iklódy Győző. VIII évfolyam. (IX. Ferencz-körut 6. sz.); ára 6 frt. Országos 2 örvény tar. Kiadja a m. kir. belügyminisztérium. XVI. évfolyam. Evenként 20—24. szám. (IV. Molnár-utcza 26.); ára 4 frt. P énzügyi A ózlöny. Kiadja a m. kir. pénzügyminisztérium. X X IV . évf. Havonként többször; ára 2 frt. Rendeleti K özlöny. A magyar királyi honvédség számára. XXIII. évf. Megjelen havonkint 2 —3. szám. Rendőri la p o k . Főszerk. és kiadótulajd. Mihályfalvy J .; felelős szerk. Csepreghy Lajos. IV. évf. ; ára 10 frt. T elekkönyvi Szakközlöny. Szerk. Osváth Imre. V. évf. Ha vonként 2-szer. (VIII. József-körut 46. sz .); ára 4 frt. T elekkönyvi Szaklap. Szerk. Tihanyi Ferencz; laptulajdonos a telekkönyvvezetők országos egyesülete. XVIII. évf. Havon ként, ára 4 frt. 2 tízrendészeti la p o k . Szerkesztő és laptulajdonos Breuer Szi lárd és Markusovszky Béla. VIII. évfolyam. Havonként kétszer ; ára 3 frt. Ügyvédek la p ja . Szerk. dr. W olf Vilmos és dr. Löwy Gábor. _ XIV. évf. (VI. Teréz-körut 22. sz.); ára 6 frt. Ügyvédek Közlönye. Szerkeszti dr. Ödönfi Miksa. III. évf, (V. Váczi-körut 74, sz.) ára 6 frt.
MAGYAR
HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
III
Vidéken. 'Bírósági Végrehajtók Közlönye. (Komárom.) Szerk. és ki adó ^Somlyói V. Ignácz. X évf. Havonként; ára 4 frt. Jogi Értesítő '. (Nagyvárad.) Szerk. Waldmann Márk ; kiadó-tulajd. *Rosenbaum Vilmos. VII. évf.; ára 5 frt. Kassai Jogi Közlöny. (Kassa.) Szerk. dr. Glück L ip ót; kiadja Bernovics Gusztáv. VII. évf.; ára 5 frt. 'Pécsi Jogi Aözlöny. (Pécs.) Szerk. Pleininger Ferencz. IV. évf., ára 4 frt. Szegedi Jogász-Lapok. (Szeged.) Szerk. Reiniger Jakab. VII. évf. Havonként; ára 4 frt. M agyar Csendőr. (Esztergom.) Szerk. és laptulajd. Endrődy Géza. II. évf. Havonként; ára 6 frt. XI. ORVOSI ÉS GYÓGYSZERÉSZETI LAPOK. Budapesten.
B á b a -A a la u z . Szerk. dr. Dirner Gusztáv. IV. évf. Havonként (IV. Kossuth Lajos-utcza 9. sz.); ára 2 frt. Balneologiai Értesítő. Szerk. dr. Preysz Kornél. IV. évf. Ha vonként. (IX. Üllői-út 21. sz.); ára 2 frt 50 kr.. Betegápolás. Szerk. és kiadják Weszely István és társa. II. évf. Havonként. Ingyen küldetik. Egészség. Szerk dr. Fodor József, Csapodi István és Frank Ö dön; kiadja az orsz. közegészségi egyesület. XI. évf. Kéthavonként. (IV. PetŐfi-tér 1. sz.) Az egyesület tagjai tagdij (3 frt) fejében kapják. Fürdői Lapok. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Bosányi Béla. IV. évf. Havonként 2-szer. (VI. Andrássy-út 33. sz.); ára 2 frt 50 kr. Homeopathia. Főszerk. dr. Bakody Tivadar; fel. szerk. dr. Ba logh Tihamér; kiadó Hazslinszky Károly. III. évf. Havonként, (IV. Muzeum-körút 7. sz.); ára 3 frt. Gyakorló Orros. Szerk és kiadó tulajd. dr. Roth Adolf. VIII. évf. Havonként kétszer. (Stefánia-ut 55. sz.) Ingyen küldetik. Gyógyászat. Szerk. és kiadó Scháchter Miksa tr., laptulajdonos Kovács József tnr.; főmunkatárs Szénásy Nándor tr. XXXVII. évf. (IV. Szervita-tér 4. sz.); ára 10 frt. Gyógyszerészi Értesitő. Szerk.-tulajd. Lukács István. IV. évf Havonként 2-szer. (VIII. Üllői-út 2. sz.) Díjtalanul küldetik. Gyógyszerészi Híradó. Szerk. és kiadó-tulajd. Moder Dezső. III. évf. Havonként. (IV. Sebestyén-tér 8. sz.); ára 4 frt. Gyógyszerészi Hetilap. Szerk. és kiadja K. Karlovszky Geyza. XXXV. évf. (IV. Kecskeméti-utcza 1. sz.); ára 10 frt. Gyógyszerészi Közlöny. Szerk. és kiadja K. Karlovszky Géza. XÍII. évf. (IV. Kecskeméti 1. sz.); ára 8 frt. Alinikai Biagnostika. Szerk. Tauszk Ferencz. VI. évf. Havon ként 2-szer. (IV. Kossuth Lajos-utcza 2. sz.); ára 6 frt. Alinikai Füzetek. Szerk. dr. Donáth Gyula. VII. évf. Havon ként. (IV. Kossuth Lajos-utcza 2. sz.); ára 4 frt. Aözegészségügyi Kalauz. Szerk. és tulajd. dr. Lőrinczy Ferencz. XIX. évf. (IV. Zöldfa-utcza 43. sz.); ára 10 frt.
I 12
MAGYAR
HÍRLAPOK ÍÍS FOLYÓIRATOK
18 9 7
M agyar Orvosi Archívum. Szerk. és kiadják dr. Bókái Árpád dr. Klug Nándor és dr. Pertik Ottó. VII. évf. Kéthavonként(IV. Kossuth Lajos-utcza 2. sz.); ára 10 frt. Odontoskop. Magyar fogászati folyóirat. Szerk. és tulajdonos dr. Iszlai József. VI. évf. Kéthavonként. (V. Gizella-tér 2. sz.; ára 2 frt. Orvosi Hetilap. Szerk. és kiadó-tulajd. Hőgyes Endre. LXI. évf. (IX. Vámház-körút 9. sz.); ára 10 frt. Orvosi Heti Szemle. Szerk. és kiadó dr. Flesch Nándor. XII. évf. (V. Alkotmány-utcza 24. sz.); ára 8 frt. Orvosi Szakközlöny. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Aschner Arthur. II. évf. Havonként kétszer. (VII. Erzsébet-körút 33. sz.); ára 8 frt. Orvosi Szakvélemények. Szerk. és laptulajdonos dr. Lőrinczy Ferencz II. évf. Havonkint kétszer. (IV. Zöldfa-utcza 3. sz.); ára 10 frt. Sebészet\ Szerk. és kiadó dr. Kertész József. IV. évf., (IV. Zöldfautcza 9.); ára 10 frt. Szülésznők Lapja. Szerk. dr. Breitenfeld Ferencz; kiadótulajdonos dr. Temesváry Rezső. V. évf. (IV. Kossuth Lajosutcza 9. sz.); ára 2 frt. Természetszerű Győgyeljárás, Szerk. Vaisz Lajos. IV. évf. Havonként. (IV. Újvilág-utcza 17. sz.); ára 1 frt.
Vidéken. Értesítő a kolozsvári orvos- fermészettudo mányi-társula/ gyűléseiről. (Kolozsvár.) XXI. évf. Havonként 2 —3 szám. Orvos-Természettudományi Hrtesitő. (Kolozsvár.) Kiadja a kolozsvári orvos-természettudományi társulat. Szerkeszti Koch Antal. XX. évf. Havonként.
XII. TERMÉSZETTUDOMÁNYI LAPOK. Budapesten. Magyar Chemiai Lblyóirat. Kiadja a k. m. természettud. társulat chemiai szakosztálya. Szerk. Winkler Lajos. III. évf Havonként (VII. Erzsébet-körút 1. sz.); ára 5 frt. Mathematikai és Thysikai Lapok. Szerk. Bartoniek Géza és Rados Gusztáv; kiadja a math. és physikai társulat. VII. évf Évenként 8 füzet. (Vili. Eszterházy-utcza^3. sz.); ára 5 frt. Mathematikai és lermészettudomámyi Hrtesitő. Szerk. König Gyula ; kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. XV. évf. Havi füzetekben. (Akadémia épület); ára 5 frt. Tótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz. Szerk. Szily Kál mán közreműködésével Entz Géza, Lengyel Béla és Paszlavszky József; kiadja a m. kir. természettudományi társulat. XI. évf. Évnegyedenként. (Kerepesi-ut 64. sz.); ára a Közlönynyel együtt 6 frt.
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
1 89 7.
1 13
Szerk. Mocsáry Sándor; kiadja a magyar nemzeti muzeum. XXI. évf. Megjelen évnegyedenként. (Nemzeti muzeum) ára 3 frt. Term észettudom ányi ICözlöny. Kiadja a magyar természettudo mányi társulat. Szily Kálmán közreműködésével szerkesztik: Entz Géza és Paszlavszky József. XXIX. évf. Havonként. (Kerepesi-ut 64. sz.); ára nem tagok részére a Pótfüzetekkel együtt 6 frt. Term észetrajzi F üzetek.
Vidéken.
Id ő já rá s. (O-Széplak.) Szerk. báró Friesenhof Gergely és Wollovich János; kiadja a nyitravölgyi agrarmeteorologiai observatorium. V. évfolyam. Havonként; ára 4 frt. M a g y a r n ö vé n y ta n i L a p o k . (Kolozsvár.) Szerk. és kiadja Kánitz Ágost. XXI. évf. Havonként; ára 3 frt. Vegytani L ap o k . (Kolozsvár.) Szerk. és kiadja Fabinyi Rudolf. XVI. évf. Negyedévenként; ára 4 frt.
XIII. FÖLDRAJZ- ÉS TÖRTÉNETI LAPOK. Budapesten.
A rch a eo lo g ia i E rte sitő . Kiadja a m. tud. akadémia
Szerk. Hampel József. XXXI, (Uj folyam XVI.) 5-ször évenként febr., ápr., jun , okt. és decz. 15-én. (Akadémia); ára 6 frt, a társu lat tagjai 5 frt tagsági díjban kapják. A z O sztrák -M a gyar M o n a rch ia Írá sb a n és n épben . Előbb Rudolf trónörökös főherczeg ő császári és királyi Fensége kezdeményezéséből és közreműködésével, most Stefánia özvegy trónörökösné főherczegnő 0 császári és királyi fensége védnök sége alatt. A magyar kir. államnyomda kiadása. XII. évf. Ha vonként kétszer. (Váczi-utcza 1. sz.); ára 7 frt 20 kr. E th n o g ra p h ia . A magyarországi néprajzi társaság értesitője. Szerk. dr. Munkácsi Bernát. VIII. évf. Kéthavonként. (IV. Magyar-utcza 22. sz.) A társaság tagjai 3 frt tagsági dij fejében kapják ; ára 3 frt. L ö ld ra jz i /közlem ények. Kiadja a magyar földrajzi társaság. Szerk. Berecz Antal. XXV. évf. Évenként 10 füzetben. (VII. Rottenbiller-utcza 3. s2.); ára 5 frt. Társulati tagok tag sági dijuk fejében kapják. F ö ld ta n i A ö zlö n y . Kiadja a magyarhoni földtani társulat. Szerk. dr. Staub Móricz és Zimányi Károly titkárok. XXVII. évf. Havi füzetekben. (Földmivelésügyi ministerium.); ára 5 frt. A társulati tagok tagsági dijukban kapják. M a g y a r S ta tistik a i É vk ö n y v . Szerk. és kiadja az Orsz. magyar kir. statistikai hivatal. XXVI. évf. Havonként. (Orsz. stat. hivatal); ára 6 frt. ^ M a g y a r T ö rtén eti É le tra jz o k . Szerk. Szilágyi Sándor; kiadja a Magyar Történelmi Társulat XIII. évf. Evenként öt füzet. (Egyetemi könyvtár); ára 8 frt. Hagyar könyvker. egyl. évkönyve VII. évf.
8
I14
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 18 9 7 ,
Statisztikai havi f üzetek. Kiadja a főv. stat. hivatal. Szerk. Körösi József, igazgató. XXIV. évf. (IV. Vigadó-tér i. szám); ára 4 frt. Statisztika i Heti Kimutatás. Szerk. Körösi József; kiadja a fővárosi statistikai hivatal. XXV. évf. (IV. Vigadó-tér i. sz.); ára 3 frt. Századok. A magyar történelmi társulat közlönye. Szerk. Szilágyi Sándor. XXXI. évf. Minden hó 15-én (aug. és szept. hónapokat kivéve). (Egyetemi könyvtár); ára 6 frt; a társulat tagjai tagdij (5 frt) fejében kapják. Történelmi Tár. Évnegyedes folyóirat. Kiadja a magyar tör ténelmi társulat közvetítése mellett a magyar tudományos akadémia történelmi bizottsága. Szerkesztő Szilágyi Sándor. XX. évfolyam. (Egyetemi könyvtár); ára a történelmi társulat tagjainak 2 frt 80 kr.; bolti ára 5 frt 20 kr. Turul. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönye. Szerkesztő Fejérpataky László. XIII. évfolyam. Évnegyedenkint. (Nemzeti muzeum.) A társulat tagjai tagsági díj (5 frt) fejében kapják. Vidéken. Adalékok. Zemplén vármegye történetéhez. (Sátoralja-Ujhely.) Szerk. Dongó Gyárfás Géza. III. évf. Havonként; ára 2 frt 40 kr. # K ies- 'Bodrog Vármegyei 2 orténelmi- Társulat T át esitője. (Zombor.) Szerk. Grosschmid Gábor. XIII. évf. Negyedévenként. A társulati tagok ingyen kapják. 1Történelmi és Tiégészeti Értesítő. (Temesvár.) A délmagyar országi történelmi és régészeti társulat közlönye. Szerk. Patzner István főtitkár. XXIII. évf. Évnegyedes füzetekben. A tár sulat tagjai ingyen kapják. Nem tagoknak 4 frt. 1 8 é 8 —é 9 . Történelmi Lapok. (Kolozsvár.) Szerk. Kuszkó István. VI. évf. Havonként kétszer; ára 4 frt. XIV. GAZDASÁGI, ERDÉSZETI ÉS MÉHÉSZETI LAPOK. Budapesten. Állategészségügyi Értesítő. Kiadja a kereskedelemügyi m. kir ministeriumv IV. évfolyam. Hivatalból küldetik. A z Állatok Őre. Szerk. dr. Szalkay Gyula; kiadja az országos állatvédő-egyesület. VI. évf. Negyedévenként. Ingyen küldetik. T or ászáéi Lapok. Szerk. kiadó Baross Károly. XXIII. évf. (VIII. Üllői-út 24.); ára 5 frt. Erdészeti Lajiok. Az országos erdészeti egyesület közlönye. Szerk. Bedő Albert; főmunkatársak Arató Gyula és Horváth Sándor. XXXVI. évfolyam. Havonként egyszer. (V. Alkotmány-utcza 10. szám); ára 8 frt. Falusi Gazda. Szerk. Herényi Gothart Sándor. XXIV. évfolyam. Havonként kétszer. (V. Erzsébet-tér 19. sz.); ára 1 frt. Eöldmivelési Értesítő. Kiadja a földmivelésügyi m. kir. minisz térium. VIII. évfolyam. Hivatalból küldetik.
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
115
Gazdasági Lap>ok. Szerk. Ordódy Vilmos és Igali Szvetozár; laptulajd. Ordódy Lajos. XLIX. évf. (VIII. Muzeum-körut 7. sz.); ára 8^ frt. G yüm ölcskertész . Szerk. Molnár István ; kiadja a földmi velésügyi magyar kir. minisztérium. VI. évf. Havonként kétszer. (IV. Ferencziek-tere 3. sz.); ára 1 frt. Gyüm ölcsész éti és E o n y h a -A ért ész éti A űzetek. Kiadja az országos magyar gazdasági egyesület. Szerk. Baranyay István. XVIII. évf. Havi füzetekben. (IX. Köztelek); ára 4 frt. Haladás. Mezőgazdasági és kereskedelmi Értesitő. Szerk. Királyfalvai Gerhart György; kiadó-tulajd. Szávoszt Emil. VI. évf. Havonként. Ingyen küldetik. Halászati Lapok. Kiadja az orsz. halászegyesület. XVI. évf. Két havonként. (Orsz. halászegyesület); ára 3 frt. Az egyesü let tagjai ingyen kapják. Háztartás. Szerk. Kürthy Emilné ; kiadótulajd. a Magyar nyomda. III. évf. Havonként 3-szor. (VIII. József-utcza 45.); ára 6 frt. A Léért. Szerk. és tulajd. Mauthner Ö d ön ; fel. szerk. Igali Szve tozár. III. évf. Havonként kétszer; ára 4 frt. Kertészeti Lapok. Az országos magyar kertészeti egyesület havi közlönye. Szerk. Benes János. XII. évf. (IV. Koronaherczegutcza 4. sz.); ára 5 frt. Eözgazdaság. Szerk. Gömöry Lajos. IX. évf.. Havonként két szer. (VII. Damjanich-utcza 25. sz.); ára 12 frt. A özgazdasági Szemle. Szerk. dr. Jekelfalussy József a m. tud. akadémia megbizásából. X X . évf. Havonként. (V. Rudolfrakpart); ára 8 frt. léöztelek. Főszerk. és a kiadásért fel. Forster Géza ; szerk. Szilassy Zoltán. Az országos magyar gazdasági egyesület tulajdona. VII. évf. Hetenként kétszer; ára 10 frt. M agyar 'Bortermelők Lapja. Szerk. Rombay Dezső. III. évf. (VII. Bethlen-ucza 11.); ára 4 frt. M agyar Dohá?iy- Újság. Szerk. és kiadó-tulajdonos Daróczi Vilmos. XIV. évf. Megjelenik minden hó i-én és 16-án. (VI. Podmaniczky-utcza 1. sz.); ára 6 frt. M agyar Gazdák Lapja. Főszerk. Herényi Gothárd Sándor; fel. szerk. Szabó Ferencz. IV. évf. (IX. Üllői-ut 24. sz.); ára 8 frt. M a g y a G a z d á k Szemléje. Szerk. Bernát István. II. évf. Ha vonként ; ára 6 frt. M agyar Gazdaságtörténelmi Szemle. Szerk. Paikert Alajos ; kiadja az ((Országos magyar gazdasági egyesülete. IV. évf. Kéthavonként, ára 3 frt. M agyar Malom és Gazdasági Ertesitő. Szerk. Gondos Jenő ; kiadó tulajd. Weiss Lajos. V. évf. Havonként 2-szer. (IX. Üllői-ut 30. sz.); ára 6 frt. M agyar M éh. Szerk. Binder Iván ; kiadó-tulajdonos a magyar méhészek egyesülete. XXI. évf. Havonként. (Üllői-ut. Köztelek.) Tagoknak ingyen, nem tagoknak 2 frt. M agyar Mezőgazdák Szöretkezetének Üzleti .Értesítője. Szerk. fel. Vidats Elemér. IV. évf. A tagok ingyen kapják. M agyar Memzetgazda. Szerk. és laptulajd. Mende Bódog. XIV. évf. (VIII. József-körút 14. sz.); ára 10 frt. 8
*
I IÓ
MAGYAR
HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
Méhészet. Szerk. és. kiadó-tulajd. Károlyi Gyula. V. évf. Havon ként. (IV. Zöldfa-utcza 4. sz.); ára 2 frt. Néplap. Gazdasági heti közlöny. Szerk. István gazda. IV. évf. (Vili. Hársfa-utcza 38. sz.) ára 2 frt. Szántóvető.te Lapja. Szerk. Serfőző Géza. Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun várm. gazd. egyes, közlönye. Vili. évf. Havonként. (VII. Rottenbiller-utcza 4. sz.); ára 2 frt. Szárnyasaink. Szerk. Parthay Géza. Az országos baromfitenyész tési központ hivatalos közlönye. XII évf. Plavonként kétszer. (VII. Rottenbiller-utcza 30. sz.); ára 2 frt. Szőlő- és 'Borgazdasági Lapok. Főszerk. Engelbrecht Károly; fel. szerk. és kiadó báró Radossevich Tódor. II. évf.; ára 5 frt. Szőlőszeti Lapok. Szerk. Ordódy Lajos, Igali Szvetozár és Ordódy Vilmos. IV. évf., ára 4 frt. Szövetkezés. Társadalmi és közgazdasági folyóirat. Szerk. Bernát István. VII. évf. Havonként; ára 4 frt. Szövetkezet. Folyóirat a szövetkezetek terjesztésére. Szerk____ ________VIII. évf. Havonként kétszer; ára 2 frt. yeterinárius. Szerk. dr. Hutyra Ferencz; kiadja a magyarországi állatorvosegylet. X X . évf. Minden hó 15-én; ára 6 frt. Vidéken. Állatok yédelme. (Kolozsvár.) A kolozsvári állatvédő-egyesület havi közlönye. Szerk. Széchy Károlyné Lorenz Josephine. III. évf. ; ára 1 frt. A Békésmegyei Gazdasági légy let Értesítője. (Békés-Csaba). Szerk. Zsilinszky Endre. XI. évf. Évenként 4—6 szám. Tár sulati tagok ingyen kapják. Egyleti Értesítő. (Deés.) A szolnok-dobokamegyei gazdasági egylet hivatalos közlönye. Szerkeszti Szemmáry József. X. évf. Minden hó^5-én. Egyleti tagok ingyen kapják. Egyesületi Értesítő. (Szombathely.) A vasmegyei gazd. egyesület megbizásából. Szerk. Röszler Károly. XVIII. évf. Havonként, ára nem tagoknak 1 frt. E rd élyi Gazda. (Kolozsvár.) Az erdélyi gazdasági egylet hiva talos közlönye. Szerk. Tokaji László. XXIX . é v f.; havonként. Egyleti tagoknak ingyen küldetik. E rdélyi Gazdasági E gylet Könyvkiadó Vállalata. (Kolozs vár.) Szerk. dr. Szentkirályi Ákos. X. évf. Évnegyedként ára 1 frt 20 kr. E rdőőr. (Szászsebes.) Szerk. és kiadó-tulajd. Podhradszky Emil. III. évf. Havonkint 2-szer, ára 3 frt. Gazdasági Értesítő. (Csik-Szereda.) Szerk. T. Nagy Imre. XIII, évf. Havonként. A csikmegyei gazd. egyesület tagjai ingven kapják. Gazdasági Értesítő. (Nyíregyháza.) Szerk. Simitska Endre; kiadja a «Felső-tiszavidéki gazdasági egyesület)). IV. évf. Havon ként 2-szerv ára nem egyesületi tagok részére 5 frt. Gazdasági Értesítő. (Zombor.) Szerk. Rombay Dezső. XI. évf. Havonként egyszer. Az egyesület tagjai ingyen kapják; ára 2 frt.
MAGYAR HÍRLAPOK ás FOLYÓIRATOK
18 9 7.
117
Gazdasági Értesítő. (Szolnok.) Szerk. Szalay János; kiadja a jász-nagykun-szolnokmegyei gazdasági egylet. XIII. évfolyam ; ára 3 frt. Gazdasági Néplap. (Pécs.) A baranyamegyei gazd. egyesület hivatalos közlönye. Szerk. Liebbald Béni. XXIII. évf. Minden hó 1. napján ; ára nem tagoknak i frt. Időjárási Naptár Magyarország számára. (Ó-Széplak.) Kiadja a nyitravölgyi gazdasági egylet agrár-meteorologiai observatoriuma. XV. évf. Havonként 2 szám; ára 2 frt. Kertgazdasági Lapok. (Kolozsvár.) Az Erdélyrészi Kertész egyesület havi közlönye. Szerk. dr. Brassai Sámuel és dr. Nagy Mór. V. évf.; ára 2 frt 40 kr. M agyar Műkertészek és Rertészgazdák Országos Szakközlönye. (Szeged.) Szerk. Mayer Vilmos; laptulajdonosok a magyar műkertészek. VI. évf. Havonként 2-szer; ára 3 frt. Méhészeti Közlöny. (Kolozsvár.) Szerk. ideigl. fel. Bodor László ; kiadja az Erdélyrészi Méhész-Egylet. XIII. évf. Havonként; ára 2 frt. A hazában és tárolba?i széttekintő méhész. (Szeged.) Szerk. és kiadó-tul. Gallovich István. II. évfolyam. Havonként; ára 2 frt. Mezőgazda. (Kolozsvár.) Főszerk. Kiskéri Vörös Sándor; szerk. Páter Béla; kiadja a ('Gazdasági tanintézet)). IV. évf., ára 6 frt. Mezőgazdasági Szemle. (Magyar-Ovár.) Szerk. és kiadják Cser háti Sándor és dr. Kossutány Tamás. XV. évf. Havonként; ára 5 frt. A Nyitravölgyi Gazdasági Egylet Közlönye. (Nyitra.) Szerk. báró Friesenhof Gergely. XXII. évf. Havonként 2-szer; ára 3 frt. 'Pózsonymegyei Gazdasági Egyesület Értesítője. (Pozsony.) Szerk. Földes Gyula. XIV. évf. Minden két hóban. Tagok tag sági díjban kapják. A Szőlőben. (Gyöngyös.) Szerk. és kiadó-tulajd. Csömör Kál mán. VI. évf. Havonként. Ára 2 frt. Szőlőszeti és borászati Lap. (Kassa.) Szerk. és laptulajd Maurer János és Steiger Ferencz. XVIIL évf., ára 4 frt. A Tolnamegyei gazdasági egyesület Ertesitője. (Szegszárd.) Szerk. Molnár József. VII. évf. Kéthavonként. Á társulat tagjai ingyen kapják ; ára 1 frt 20 kr. A Toron tálmegyei Gazdasági Egyesület Ertesitője. (NagyKikinda.) Szerk. Marton Andor. XI. évf. Évenként hatszor; ára egyleti tagoknak 1 frt, nem tagoknak 2 frt. A Zalamegyei Gazdasági Egyesület Ertesitője. (Zala-Egerszeg.) XVIII. évf. Havonként. Az egyesület tagjai ingyen kapják. XV. MÉRNÖKI ÉS TECHNOLÓGIAI LAPOK. Budapesten. Gazdasági Mérnök. Szerk. és kiadó-tulajdonos Gonda Béla. XXI. évf. (IV., Vármegyeház-utcza 11/13. sz.); ára 12 frt. Kataszteri Közlöny. Szerk. Dobrovics Viktor; kiadó Spinner* György. VI. évf. Havonként; ára 4 frt. (Múlt évben Szegeden, jelent meg.)
IIS
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
18 9 7.
Magyai' M érnök- és .Építész- Egylet Közlönye. Szerk. Edvi illés Aladár. XXIX. évf. (VI., Andrássy-ut 25. ^szám); ára 10 írt. A .1L . Mérnök- és Építész- Egylet Heti Értesítője. Szerk. Mihályi! József ; kiadja a Magyar Mérnök- és Épitész-Egylet. XVI. évf. Az egyesület tagjainak minden utánfizetés nélkül küldetik. Vidéken. J'Bányászati és Kohászati Lapok. A m. kir. bányászati aka démia közlönye. (Selmecz.) Szerk. Litschauer Lajos. XXX. évf. Minden hónap 1. és 15-én; ára 8 frt.
XVI. KERESKEDELMI LAPOK. Budapesten. 'Budapesti Lakáshirdető. Szerk. és laptulajdonos Weiss Mór X. évf. Havonként háromszor, magyar és német nyelven: egyes szám ára 10 kr. 'Budapesti Látogatók Lapja. Szerk. és kiadó-tulajd. Szalay Mihály. X. évf. Havonként; magyar, német és franczia szöveg gel ; ára 5 frt. Corvina. A magyar könyvkereskedők egyletének közlönye. Szerk. Petrik Géza. Tulajd. a Magyar könyvkeresk. egylete. XX. évf. Minden hó 10., 20. és 30-án ; ára 5 frt. Az egyesület ^ tagjai ingyen kapják É r t ékpap)ir Szemle. Szerk. Kormos Gyula. VI. évf. Havonként kétszer; ára 1 frt (Magyar és német szöveggel.) Forgalmi Közlöny. Szerk. Szendrényi Simon ; kiadó-tulajdonos Szendrényi S. és Virsányi Lajos. II. évf.; ára 6 frt. Gyakorlati Kereskedelmi Tudományok. Szerkeszti és kiadja Zachár Gyula. XII. évf. Havonként; ára 4 frt. Körlevél. A budapesti kereskedő ifjak társulata közlönye. Szerk. Pacsu Leó. XVII. évf. Havonként egyszer; ára 1 frt. Társulati tagoknak ingyen jár. Központi Értesítő. Kiadja a kereskedelmi m. k. ministerium. XXII. évf. Hetenként kétszer, évenként mintegy 250 iv ; ára helyben 8 frt, vidéken 10 frt. .Magyar Eakereskedő. Főszerk. és kiadó Székely Ignácz; szerk. Ladányi Emil. IV. évf. Havonként kétszer; ára 4 frt. M agyar Kereskedelmi Muzeum. Kiadja a magyar kereskedelmi muzeum. VII. évf. Havonként. .Magyar Kereskedők Lapja. Szerk. Kormos Alfréd. XVII. évf.; ára 8 frt. .lfagyar Közlekedés. Szerk. Hunyady Ferencz; kiadja a lap kiadó-vállalata. IX. évf.; ára 6 frt. •Magyar 'Pénzügy. Szerk. Kormos Alfréd. XVII. évfolyam ; ára a ('Kereskedelmi Közlemények»-kel és ((Hiteles Sorsolási Érteíjitő»-vel 10 frt. . Magyar Szabadalmi Hírlap). Szerk. és kiadó-tulajd. Kalmár J. IV. évf. Havonként. Ingyen küldetik.
MAGYAR
HIRLAROK ÉS FOLYÓIRATOK
18 9 7 .
ÍI9
M agyar Utazó Kereskedő. Szerk. dr. Gutmann Adolf; kiadja a magyarországi utazók egyesülete. VII. évf. Havonként két szer ; ára 4 írt. 'Pénzügyi H írlap. Szerk. Lend/ay Sándor; kiadó-tulajdonos a ((Pénzügyi Hirlap» r.-t. IV. évf. Havonként kétszer; ára 1 frt. Tarifa Újság. Szerk. és kiadó-tulajd. Osinger János. IV. évf.; ára 10 frt. Uőzsdei H rtesilö '. Szerk. dr. Félegyházi Ágost. VI. évf. Havon ként, ára 3 frt. Vállalkozók Lapja. Szerk. és kiadó-tulajdonos Lakatos Lajos; társ-szerk. Bendik Géza. XVIII. év f.; ára 8 frt. Vidéken : Pereskedők Lapja . (Temesvár.) Szerk. Tedeschi János. IV. évf. Havonként kétszer; ára 3 frt.
XVII.
IPARI
LAPOK.
Budapesten. Asztalosok Szaklapja. Szerk. Sárosdy Béla; kiadó-tulajdonos az ((országos 11-es szervező bizottsága. VI. évf. Havonként két szer; ára 1 frt 40 kr. Póripar. Szerk. és kiadó Meller Jerome. IV. évfolyam. Hetenkent háromszor ; ára 6 frt. (Magyar és német szöveggel.) Pudapesti Szállodások, Vendéglősök, Korcsmárosok ipartársulatának Közlönye, Szerk. a társ. titkár. VI. évi. Társulati tagok ingyen kapják. A Czipész. Szerk. Farkas István; kiadó-tulajd. a «Czipész» ala^ pitói. VII. évf. Havonként kétszer ; ára 1 frt 40 kr. Építészeti Szemle, Szerk. Bobufa János. VI. évf. Havonként; ^ ára 8 frt. K p itő Ipar. Szerk. Ney Béla ; kiadó a «Patria» irod. vállalat és nyomdai részv.-társ. XXI. évf. ; ára 8 frt. Fodrászok és Porbélyok Szakközlönye, Szerk. Breitfeld Alajos. V. évf. Havonként kétszer; ára 4 frt. Grafikai Szemle. Szerk. Tanay József; főmunkatárs Bauer J. M.; kiadó-tulajd. a ((Könyvnyomdászok Szakkörew. VII. évf. Havon ként ; ára 2 frt. Hivatalos Krtesitője a Budapest-fő városi sütők, czukrászok és mézeskalácsosok ipartestületének. Szerk. Tétényi I. VII. é v f.; ára 4 frt. (Magyar és német szöveggel.) Ip ar ügyek. Szerk. dr. Horváth János; laptulajd. Ráth Károly. XI. évf. Havonként 2-szer ; ára 6 frt. Kávésipar Szakközlönye. Szerkeszti Wagner József. IX. év folyam. Havonként kétszer magyar és német szöveggel; ára 6 frt. Kőfaragó. Szerk.-kiadó Jászai S. VIII. évf. Havonként kétszer; ára 1 frt 40 kr. (Magyar és német szöveggel.) Kőműves. Szerk. Bokányi Dezső ; kiadó-tulajdonos a kőművesek 5-ös lapbizottsága. III. évf. Havonként kétszer ; ára 2 írt 60 kr, (Magyar és német nyelven.)
120
m agyar
h ír l a p o k
és f o l y ó i r a t o k
1897.
Könyvkötők Lapja. Kiadó Kraml Nándor. IV. évf. Havonként kétszer; ára 2 frt 40 kr. Magyar Asztalosok és Kárpitosok Közlönye. Szerk. és kiadótulajd. Marossi Sándor. III. évf. Havonként; ára 4 frt. Magyar 'Bőripar. Főszerk. és kiadó-tulajdonos Leitersdorfer Lipót; szerk. Wiesel Károly. IV. évf. Havonként háromszor; ára 6 frt. (Magyar és német szöveggel.) Magyar Czipész- Újság. Szerk. Szenes Izidor. VI. évf. Havon ként kétszer; ára 4 frt. Magyar Czukoripar. Szerk. és kiadó dr. Telbisz János. VI. évf. Havonként háromszor; ára 6 frt. (Magyar és német szöveggel.) Magyar Epitők Lapja . Szerk. Komor Marczell; kiadó-tulajd. Várnai F. II. évf. Havonként; ára 6 frt. Magyar Gépipar. Szerk. Becsky Antal. VI. évf. Havonként két szer ; ára 6 frt. Magyar Kém- és Gépipar. Szerk. Fekete Adolf. VIII. évf. Havonként háromszor; ára 6 frt. Magyar Ipar. Az országos iparegyesület közlönye. Szerk. Mudrony Soma; főmunkatárs Gelléri Mór. XVIII. évf. Havonként; ára nem tagoknak 4 frt. M agyar Nyomdászat. Szerkeszti és kiadja Pusztai Ferencz. X. évf. Havonként; ára 3 frt. Magyarországi Szabók Szaklapja. Szerk. Vágó Zoltán; kiadó a szerkesztő-bizottság. II. évfoly. Havonként; ára 1 frt 20 kr. (Magyar és német szöveg.) Mészárosok és Hentesek Lapja. Lap vezető Komáromi Sán dor ; szerk. Schatz Ármin, V. évf.; ára 6 frt. Millenium. Az ezredéves ünnepély és ezredéves kiállítás köz lönye ; szerk. és kiadó-tulajdonos dr. Szerényi Simon. V. évf. Havonként háromszor; ára 8 frt. MiUeniumi Kiállitási Értesítő. Szerk. és kiadó-tulajd. Török István. II. évf.; ára 5 frt. MiUeniumi Lapok. Szerk. Gelléri Miksa. III. évf. Havonként háromszor; ára 6 frt. Molnárok Lapja. Az ((Országos Molnár-Egyesület Hivatalos Köz lönyei Szerk. Jutassy Ödön. IV. évf. Havonként kétszer; ára 4 frt. Mozdonyvezetők Lapja. Szerk. Vörös László; kiadó-tulajd. a ((Mozdonyvezetők Lapja» alapitói. VI. évf.; ára 2 frt. Munkás Családház. Az ált. munkás-családház épitő egyesület hivatalos közlönye. Szerk. Antal Péter; kiadó-tulajd. Nikelszky Lajos. I. évf. Havonként; ára 1 frt. Szabadalmi közlöny. Szerk. Frecskay János ; kiadja a szabadalmi hivatal. II. évf. (Ugyanaz horvát nyelven: Pavlasticni Vmtnik). Szabó Iparosok Közlönye. Szerkeszti és kiadja Csontos Imre. XI évf. Havonként; ára 2 frt 40 kr. Találmányok Lapja. Szerk. és kiadja Bergl Sándor. V. évf.; Havonként kétszer; ára 8 frt. (Magyar és német szöveggel.) Technológiai Lapok. Szerk. és kiadja Táborsky Ottó. IX. évf. Havonként kétszer; ára 8 frt, lypograpthia. Szerk. és kiadó Lipp Károly. XXIX. évf.; ára 3 írt. («Gutenberg» német melléklettel.) Vállalkozók Közlönye. Szerk. Komor Marczell. III. évf. Havon ként háromszor; ára 6 frt.
MAGVAK HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
1S97.
í2I
Vas- és Fém m unkások S z a k la p ja . Szerk. Schimek Károly; hptulajdonos «A magyarországi vas- és fémmunkások intéző bizottsága.» V. évf. Havonként kétszer; ára 1 frt 20 kr. Vidéken. Fényképészen Értesítő. (Győr.) Szerkesztő és kiadó dr. Moller Miklós. V. évf. Havonként kétszer; ára 1 frt 50 kr. (Múlt évben Fényképészeti Lapok volt a czime.) K özérdek. (Sátoralja-Ujhely.) Ipari és kereskedelmi lap. Szerk. és tulajd. Németh Bertalan és Jurcsó Ágoston. V. évf.; ára 3 frt. P a p yru s . (Temesvár.) Papír-, könyv-* és irószer-áruk kereskedői nek szaklapja. Szerk. és kiadó-tulajd. Rácz F. János. III. évf. Havonként kétszer; ára 2 frt 40 kr. XVIII. VASÚTI ÉS KÖZLEKEDÉSÜGYI LAPOK. Budapesten. Első magyar-német « Vasúti és Gőzhajózási Kalauz.» Kiadó Goritschnigg Albert. XXIV. évf. Havi füzetekben; ára 4 frt. M agyar kir. Államvasutak Hivatalos Lapja. Kiadja a m. kir. államvasutak igazgatósága. XI. évf. Havonként 4—5 szám. Hivatalból küldetik. M agyar K irályi Postatakarékpénztári Közlöny. Kiadja a «Magyar kir. postatakarékpénztár0. XII. évf. Posta-Közlöny. Szerk. Jancsó Dezső; kiadó-tulajdonos Böször ményi Ilona. XXXI. évf. Havonként háromszor; ára 5 frt. Útmutató. A magyar és közös közlekedési vállalatok hivatalos menetrendkönyve. Kiadja a ((Vasüti és Közlekedési Közlöny)) szerkesztősége. XVI. évf. Evenként 8—10-szer, rendesen a hó első napjaiban; ára 5 frt. Vasút. Szerk.-tulajd. Csete Lajos; kiadja Hannig Gyula. VII. évf. Havonként kétszer; ára 3 írt. Vasúti és közlekedési Közlöny. Szerkesztő és kiadó-tulajdonos dr. Heltai Ferencz. XXVIII. évf. Hetenként háromszor; ára 12 frt. Vizügyi és Hajózási Közlöny. Szerk. és kiadó-tulajd. Kriszí tinkovich Antal. VII. évf.; ára 8 frt. XIX. SORSOLÁSI LAPOK. Budapesten. :'Budapesti Bánkegyesület Sorsolási Tudósitója. Szerk. Frommer Izidor. IX. évf. Ügyfelei részére minden húzás után. 'Budapesti Lloyd. Hiteles sorsolási tudósitó. Szerkeszti Engel Zsigmond. XVIII. évf. Havonként 3—4-szer; ára 1 frt 50 kr. Fortuna. Új M agyar M ercur. Kis M ercur. Hiteles Sorsolási Értesítő. Ellenőr.
122
Ma g v a r
h ír l a p o k
és
f o l y ó ir a t o k
18 9 6
A budapesti áru- és értéktőzsde árjegyzései. Kiadja a minisz teri tőzsdebiztos. XXIV. évf. Minden tőzsdenapon. Ára iofrt; postán 14 frt. Kereskedelmi 2 akarék- és Hitelszövetkezet Sorsolási Tudó-sitója. Szerk. Aradi Rezső VII. évf. Minden húzás után. (Ma gyar és német szöveggel.) Ára 1 frt. Hermes Sorsolási értesitő. Szerk. és tulajd. Fleissig Sándor. V. évf. Havonkint 2-szer, ára 4 frt. A « Hermes* magyar általános váltóüzlet részv.-társ. pénzügyi közlönye és sorsolási értesitője. Szerk. Guttmann Lajos. IV. évf., ára 2 frt. Merkúr. Hiteles sorsolási tudositó. Szerk. Müller Ágoston. XXIII. évf. Minden húzás után magyar és német szöveggel. Ára 2 frt. Ugyanezen szöveggel: Magyar Mercur. IBudapesti Mercur. .Mivárosi Mercur. Magyar Tóvárosi Mercur. Testi Mercur. Sorsolási Mercur. 2'Ózsdei Mercur. Uj Mercur. 'Pénzügyi Mercur. Nyeremény. Sorsolási tudósitó. Kiadó és tulajdonos Fuchs H’ váltóháza. X. évf. Minden hó 1. és 15-én magyar és német szöveggel; ára 2 frt. Phönix. May, Elfér és Adler bank és váltóüzlet sorsolási tudó sítója. Szerk. Adler S. X. évf. Havonként 2—3-szor magyar és német szöveggel; ára 1 frt 50 kr. Szerencse Híradó. Szerk. Aradi Rezső. VI. évf. Havonként 2-szer, ára 1 frt 20 kr. (Magyar és német szöveggel.) Sorsjegy Hiten ór. Szerk. Aradi Rezső. VI. évf. Havonként 2-szer, ára 1 frt. Sorsolási Közlöny. Kiadó-tulajdonos Beimel Lajos. XI. évf. Min den húzás után; ára 1 frt. Sorsolási 2udósitő. Szerk. és kiadja Aradi Rezső. XXVII. évf. Minden húzás után magyar és német szöveggel; ára 1 frt. Sorsolási Lap «Hungária*. Kiadó-tulajd. ifj. Schön Ármin. IX. évf. Minden húzás után; ára 1 frt. 2e ’ legraph. Sorsolási tudósitó. Kiadó és tulajd. Lustig Miksa. X. évf. Minden húzás után. Ára 1 frt 50 kr. Unió. Hiteles sorsolási hírlap. Kiadja Beifeld József XVI. évf. Megjelen minden húzás után; ára 1 frt. XX. ZENÉSZETI ÉS MŰVÉSZETI LAPOK. Budapesten. Apolló. Kargyüjtemény. évf. Évnegyedenként. Páli és Hangverseny tulajd. Don Miguel. 50 kr.
Szerk. Erkel Sándor és Goll János. XI. (VI. Lázár-utca 18.); ára 2 frt 50 kr. K özlöny. Szerk. Seichter Richardt; lapII. évf. Hetenként háromszor; ára 1 frt
m agyar
h ír l a p o k
és
f o l y ó ir a t o k
1897.
123
Czimbalom Családi Körben. Szerk. Alaga Géza; kiadó-tulajd. Schunda V. József. VI. évf. Havonként. (IV. Magyar-utcza 26.); ára 6 frt. Czimbalmozók Folyóirata. Szerk. Kézsmárky Árpád. VII. évf. Havonként kétszer. (V. Erzsébettér 2.); ára 4 frt 80 kr. Harmónia. Zene Újság. Szerk. dr. Hubay Károly. IX. évf. Évenként 3-szor. Ingyen küldetik. (Több évig szünetelt.) Katholikus Egyházi Zeneközlöny. Szerk. Kutschera József III. évf. Havonk.; ára 1 frt 50 kr. Művészi Ipar. Az orsz. magyar iparművészeti társulat közlönye. Szerk. Pasteiner Gyula és Radisics Jenő. XII. évf. Negyed évenként. (VI. Andrássy-ut 67.); ára 5 frt. Művészeti Szemle. Szerk. Kéry Gyula és Merkler Andor ; kiadja Dunkl Albert. IV. évf. Két hetenként; ára. . . . (Múlt évben Zeneirodalmi Szemle czímmel havi folyóirat volt.) ./Ve?nzetközi M űvészeti Szemle. Főszerk. Valentin Lajos; fel. szerk. Miskolczi Henrik. VI. évf. Havonta 2-szer. (VII. Érzsébet-körut 8.); ára 4 frt. (Magyar és német szöveggel.) Nemzeti Szalon. Magyar képzőművészek és műpártolók hiva talos értesítője. Szerk. Palmer Kálmán. III. évf. Kéthavonként. Az egyesület tagjai ingyen kapják. Szinészeti Aözlöny. Szerk. és kiadó-tulajd. Réthy L. Pál. VIII. évf. Havonként háromszor; ára 4 frt. Színészek Lapja. Szerk. Bényei István; kiadja a magyar szinészegyesülét központi igazgató tanácsa. XV. évf. Minden 10 napban (Külső-Kerepesi-ut 9. sz.); ára 6 frt. Zenélő Magyarország. Szerk. Klökner Ede. IV. évf. Havon ként 2-szer. (VI. Csengery-utca 62/a.); ára 4 frt. Zene és Színművészeti Lapok. Szerk. dr. Váli Béla V. évf. Havonként kétszer; ára 4 frt. XXI. GYORSÍRÁSZATI LAPOK. Budapesten. Gyorsíró. Szerk. Vargay István; kiadja a bpesti VIII. kér. áll. főgym. «Stolze-Fenyvesy» gyorsiró-kör. VII. évf. Havonként. Tagok ingyen kapják. Győrsir ászáéi H írlap. Szerk. és kiadja Rosenthal Mór. III. évf. Havonként kétszer; ára 2 frt 50 kr. Győrsir ászáéi Lapok. Szerk. Bódogh János, kiadja a buda pesti magyar gyorsir^-egylet. XXXIV. évf. Évenként tízszer; ára 1 frt 50 kr. Népszerű Gyorsíró. Szerk. Nagy Sándor. IX. évf. Havonként; ára 2 frt. Sztenographia. Gyorsirónők Lapja. Szerk. Vargay István ; kiadja a «Stolze-Fenyvessy» női gyorsiró-kör. IV. évf. Havonként; ára 1 frt 50 kr. Vidéken. Concordia:(Pozsony.) Szerk. Mihálovics József; kiadja a «Concordia» Gabelsberger gyorsiró-egylet. XI. évf. Havonként; ára 1 frt 20 kr.
1 24
MAGYAR
HÍRLAPOK É s FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
Gyorsírók Lapja. (Nagy-Várad.) Szerkeszti és kiadja Adorján Emil. IX. évf. Havonként; ára i frt 50 kr. Soproni Gyorsíró. (Sopron.) Szerk. Magyar József; kiadja az evang. lyceumi gyorsirókör. XXIII. évf. Évenként 10 szám; ára 1 frt. XXII. SPORT LAPOK. Budapesten. Herkules. Test gyakorlati közlöny. Szerk. Porzsolt Jenő és Porzsolt Kálmán; XIV. évf. Megjelen havonként kétszer. (VII. Akáczfautcza 7. sz.); ára 4 frt. Hunnia. A «Hunnia Magyar Bicycle Club» hivatalos közlönye Szerk. dr. Kelényi Imre. IV. évf. Havonként kétszer. Tagoknak ingyen küldetik. Kincsem. A lótenyésztés és lóversenyügy Közlönye. Főszerk báró Podmaniczky Elemér; fel. szerk. Pálmai Henrik. V. évf.; ára 10 frt. M agyar Kerékpár és Athletikai Sport. Szerk. Korchmáros Kálmán és Füzeséry Árpád d r.; kiadó-tulajdonos a Magyar Kerékpáros kiadó-társaság. VI. ^ évf. Megjelenik havonkint 3-szor. (V., Kálmán-utcza 2. sz.) Ára 3 frt. Magya?• Sport. Szerk. Salamon József; kiadó-tulajd. Fogl József Lajos. V. évf. Havonk kétszer. (VI. Andrássy-ut 48. sz.); ára 4 frt. M agyar Sportláp). Szerk. Horváth H. Gyula; laptulajd. Hor váth Gyula. III. évf. ; ára 3 frt. ^ M agyar turista egyesület budapesti osztályának K r lesitője. Szerk. dr. Marinovics Imre. V. évf. Havonként. Tagok kapják. M . A . C. A magyar athletikai club hivatalos Értesítője. Szerk Dobák Emil. III. évf. Havonként. A tagok ingyen kapják. A M agyar Turista-Egyesület Tanítói Osztályának A özleményei. Szerk. Moussong Géza. IV. évf. Havonként. Az egyesület tagjai ingyen kapják. Sport- yilág. Szerk. Füzesséry Árpád. IV. évf. (V. Fürdő-utcza 1. sz.); ára 4 frt. Tornaügy. Szerkeszti Kovács Rezső, Maurer János és Szaffka Manó; kiadja a magyarországi tornatanitók egylete. XIV. évf. Havonként; ára 3 frt. Turisták Lapja. Szerk. dr. Téry Ödön és Moussong Géza, kiadja a magyar turista egyesület. IX. évf. Havonként; ára 2 frt. Tagok 2 frt tagsági dij fejében kapják. Vadász-Lap. Szerk. Egerváry Gyula; kiadó-tulajd. Sárkány János Ferencz és Egerváry Gyula. Minden hó 5-, 15- és 25-én. XVIII. évf. (VIII. Gyöngytyuk-utcza 13. sz.); ára 6 frt. Vadász- és Verseny-Lap. Főszerk. és kiadó-tulajd. Sárkány János Ferencz; fel. szerk. Ferdinandy Béla. XLI. évf. (IV. Kossuth Lajos utcza 5. sz.); ára 12 frt. Vidéken. Achilles. (Szabadka.) Testgyakorlati versenylap. Szerk. és kiadja az ((Achilles sport-egyesület». XIII. évf. Nincs időhöz kötve; ára 4 frt.
MAGYAR
HÍRLAPUK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
125
E rdély. (Kolozsvár.) Az Erdélyrészi Kárpátegyesület értesítője. Szerk. dr. Gyalui Farkas. VI. évf. Havonként; ára 3 frt M agyar Sakk újság. (Nagyvárad,) Szerkesztik: Gesztesi Öd^n és Niedermann Antal ; kiadótulajd.: Ifj. Berger Sámuel. I. évf. Megj.: havonta egyszer; ája 6 frt. Táncztariitók Lapja. (Kecskemét.) Szerk. Róka Béla; kiadó tulajd. a Magyarországi táncztanitók egyesülete Budapesten. IV. évf. Havonként; ára 2 frt. XXIII. KATONAI L APOK. Budapesten. Hadtörténelmi közlemények. Szerk. Rónai Horváth Jenő ; kiadja a m. tud. akadémia. X. évi. Évenként ötször. (IV. Egyetemutcza 4. sz.); ára 4 frt. Katonai Lapok . Szerk. Cerri Gyula; kiadó Várnai F. XII. évf. Minden hó r., 10. és 20-án. (IV. Sarkantyus-utcza 9. sz.); ára 8 frt. A Ludovica Académia Közlönye. Szerk. és kiadja a m. kir. honvédségi Ludovica Académia tanári kara. XXIV. évf. Havi füzetekben; ára 4 frt. XXIV. HIRDETÉSI LAPOK. Vidéken. GömÖr-Kishont t. e. Vármegye Hivatalos Értesítője. (Rima szombat). Szerk. és kiadja a vármegyei alispáni hivatal. Vili. évf. Hivatalos hetilap. Győr sz. kir. város Hivatalos Értesítője. (Győr.) VIII. évf. Hivatalból küldetik. a Háromszékmegyei Értesítő. (Sepsi-Sz.-György.) Szerk Vájná Miklós, megyei aljegyző. XIV. évi. ; ára 4 frt. Hivatalos• Értesítője (Rimaszombat.) Szerk. és kiadja a vár megyei alispáni hivatal. VIII. évf. Hivatalos hetilap. Hontvár megye fJivatalos R özlönye. (Ipolyság.) V. évf.; ára 3 frt. Rolozsvármegye Hivatalos Közlönye. (Kolozsvár.) XX. évf ; ára 4 frt. Megyei Híradó Hivatalos hetilap. (Kaposvár.) XVI. évf. Kógrádmegyei Hivatalos Értesítő. (Balassa-Gyarmat.) Kiadja a jegyzői hivatal. XXXIV. évf. Hetenként. 'Pozsony Vármegye Hivatalos Közlönye. (Pozsony.) Szerk. és kiadja Klempa Bertalan alispán. V. évf. Havonként 2—3-szor. Pendeleti Közlöny. (Nagy-Szalonta) Biharmegye szalontai fő szolgabírói járás hivatalos lapja. Szerk. Nagy Márton főszolga bíró ; kiadja Reich Jakab. VIII évf. Trencsén Vármegye Hivatalos Közlönye. (Trencsén.) Szerk. Baross Jusztin alispán ; Skarnitzl X. Ferencz. VII. évf.; ára 2 frt.
2Ó
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 18 9 7 .
XXV.
VEGYES MELLÉKLAPOK. Budapesten.
'Baromfiak és Selyemtenyésztés. A ((Köztelek)) havi melléklete. V. évfolyam. Budapesti Gyorsíró, A «Gyorsírászati Lapok*) melléklapja. IX. évfolyam. A (('Budapest» 'Regénycsarnoka. Heti melléklap. XVI. évf. Uj Budapest. A ((Budapest)) képes heti melléklete. (Élczlap.) XIX. évf.; ára a főlap nélkül 3 frt. A\ Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője. XXV. évf. Hetenként hatszor. Curiai Határozatok. A ((Jogtudományi Közlöny*) melléklapja. Hiteles Sorsolási Tudósító. A «Magyar Pénzügy)) melléklapja. XVII. évf. Minden fontos húzás után. Honvédorvos. A ((Gyógyászat* havi melléklete. Hölgyek Lapja. A «Képes Családi Lapok*) heti melléklete IX. évf. Jogesetek Tára. XIII. évf. Melléklet a «Jog»-hoz és az ((Ügyvédek Lapjáéhoz. Koszorú. A «Szabad Szó» vasárnapi melléklete. V. évf. Közegészségügy és Törvényszéki Orvostan. Szerk. Fodor József, tanár. Az ((Orvosi Hetilap*) mellékletei. Magyar Gyógyterem. Melléklet a ((Közegészségügyi Kalauzához. XVIII. évf. Mezőgazda. A ^Magyar Néplap*) heti melléklapja. IV. évf. Mezőgazdaság. A ((Nemzet)* melléklapja. Nyilvántartás. A ((Rendőri Lapok*) melléklapja. II. évf. (Magyar és német szöveggel.) Orvostan. Szerk. Fodor József, tanár. Az «Orvosi Hetilap*) melléklete. A « 'Pénzügyi Közlönye melléklapja. Bolgárt Lörvénykezés. A ((Büntető Jog Tára*) melléklapja. XIV. évfolyam. Bosta és Távírdái Közlemények. A «Posta és Távirda Rende letek Tára** melléklapja. VI. évf. Szépirodalmi Eei't. Havi melléklet a «Magyar Állam»-hoz. XII. évfolyam. Szemészet. Szerk. Schulek Vilmos tanár. Tejgazdaság. A «Köztelek*) havi melléklete. Szerk. Pirkner Já nos. V. évf. Yilágkrónika. A ((Vasárnapi Újság*) és ((Politikai Újdonságok** és a ((Képes Néplap** melléklapja. XXI. évf. Vidéken. Bácskai Karczos. (Zombor.) A «Zombor és Vidéke» heti mel léklete. IV. ^évf. Gazdasági Értesítő. (Nyitra.) Á ((Nyitramegyei Közlöny** kéthavi melléklete. XIII. évf. Hivatalos Melléklet a *To7'ontáU-hoz. (Nagy-Becskerek.) XII. évf. Hetenként egyszer. Hivatalos Közlemények. (Ungvár). Az «Ung*) melléklap®.
MAGYAR HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
27
Jász-JYagykun-Szolnokvármegye Hivatalos Közleménye. (Szolnok.) III. évf. (A Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok melléklete.) Karikás. (H -M.-Vásárhely.) Melléklet a ((Vásárhelyi Hírlapihoz. Szerk. és kiadó-tulajd. Vetro Lajos Endre. V. évf. _Karvaly. (Csongrád.) A «Tiszavidék» heti melléklapja II. évf. A Kópé. (Temesvár.) A ((Délvidéki Ellenőre heti melléklete. III. évfolyam. M agyar-Kom án Szemle. (Kolozsvár.) Az «Ungaria» melléklete. Szerk. Moldován Gergely. III. évf. Sopronvár megye Hivatalos Közzétételei. (Sopron.) A «Soproni Hirlap» melléklete. A Szalontai Lapok szépirodalmi melléklete. III. évf. Hetenkint. 7blnamegyei H ölgyek Lapja. (Szekszárd.) A «Szekszárd Vi dékéinek havi melléklapja. IX. évf. Toron tálmegyei Tan ágy. (Nagy-Becskerek.) A «TorontáU heti melléklete. VI. évf.
Német hírlapok és folyóiratok 1897-ben. Adels-Zeitung, Oesterreich.-ungarische. (Budapest.) III. évfoly. Szerk. és kiadja Stramen Hugó. Megjelenik havonkint 3-szor. Egész évre 12 frt. Ágra mer Tagblatt. (Zágráb.) XII. évf. Szerk. és kiadja Mertens L. Megjelenik naponként. Egész évre 14 frt, postai szétkül déssel 18 frt. Agramer Zeitung. (Zágráb.) LXXII. évf. Szerk. és kiadja Schlesinger Antal. Megj. naponkint. Egész évre 12 frt, postai szét küldéssel 16 frt. Melléklési dij 20 frt. Archív des Tereins fü r siebenbürgische Landeskunde. (Nagyszeben.) Lili. évf. Kiadja Michaelis F. Évenkint 3 füzet á 70 kr. Melléklési dij 8 frt. Bács-Bodrog her Tréssé. (Újvidék.) X X X X . évf. Szerk. és kiadja E. I. Fuchs. Megj, minden vasárnap. Egész évre 5 frt. Bau-Unternekmer und Lieferant. (Budapest.) XVIII. évf. Szerk. Salzer J Megj. hetenkint. Egész évre 8 frt. Melléklési dij 20 frt. Bauzeitung f ür Ungarn. (Budapest.) III. évf. Szerk. és kiadja Kornhoffer Ede. Megj. hetenkint. Egész évre 12 frt. Berzava. (Resicza.) XXII. évf. Szerk. és kiadja Eisler József. Megjelenik hetenkint. Egész évre 4 frt 80 kr. Melléklési dij 10 frt. Biene, Ungarische. Zeitschrift für Bienenzucht. (Budapest.) XIII. évf. Kiadja az orsz. méhészeti egyesület. Szerk. Kühne Ferencz. Megj. havonkint. Egész évre 3 frt, egyesületi tagok részére 2 frt. Bistritzer V ochenschrift, (Besztercze.) XXVI. évf. Szerk. és kiadja Schell K. Megj. hetenkint. Egész évre 4 frt 40 kr., postai szétküldéssel 5 frt. Melléklési dij 100 p. után 1 frt. Bistritzer Zeitung. (Besztercze ) VII. évf. Szerk. Ludwig Károly, kiadja Kramer Károly G. Megj. hetenkint. Egész évre 4 frt 80 kr. Budapester Fremdenblatt. (Budapest.) Szerk. és kiadják Szalay Mihály és Klösz György. Megjelenik havonként, német franczia és magyar nyelven. Egész évre 5 frt. Melléklési dij példányon ként 2 kr. Central-Ziehungsblatt. (Budapest.) Alap. 1870. Szerk. és ki adja dr. Singer A. Megjelen német és magyar nyelven. Egész évre 1 frt. Melléklési dij 1000 pld. után 8 frt. Centralblatt, Bas jüdische. (Belovár.) XVI. évf. Szerk. dr. Grünwald M., kiadja Fleischmann J Havonkint 2-szer. Egész évre 4 frt.
NÉMET HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK
129
1897.
Csákovaer Vochenblatt. (Versecz.) XVIII. évf. Szerk. Wettel J. F., kiadják Wettel és Veronits. Megj. hetenkint. Egész évre 5 írt. Melléklési dij 3 frt. Detlaer Zeitung. (Detta.) XVII. évf. Szerk. Dankó János Ká roly, kiadja Heldenwanger J. Megj. hetenkint. Egész évre 4 frt 60 kr. Melléklési dij 4 frt. Donáti-Temes-Dote. (Előbb Banater Post.) (Pancsova.) Kiadja Wittigschlager K. Megj. hetenkint 2-szer. Egész évre 8 frt. Melléklési dij 4 frt — 5 frt 50 kr. Drau . (Eszék.) XXIX. évi. Szerk. és kiadja Pfeifer Gyula. Megj. hetenkint 3-szor. Egész évre 9 frt 60 kr. Melléklési dij 3 frt. Fünfkirchner Zeitung. (Pécs.) XXVIII. évf. Szerk. Lenkey Lajos, kiadja Gutmann J. özv. Megj. hetenkint 2-szer. Egész évre 8 frt. Gross-Decskereker Wochenblatt. (Nagy-Becskerek.) XLVII. évf. Szerk. és kiadja Mayer R. Megj. hetenkint. Egész évre 5 frt. Melléklési dij 5 frt. Günser Anzeiger. (Kőszeg.) XXIV. évf. Szerk. és kiadja Feigl Fr. Megj. hetenkint. Egész évre 3 frt 20 kr. Melléklési dij 4 frt. Günser Zeitmig. (Kőszeg.) XVI. évf. Szerk. és kiadja Feigl Gyula. Megj. hetenkint. Egész évre 2 frt 40 kr., postai szét küldéssel 3 frt. Melléklési dij 4 frt. Hermannstádter Zeitung. (Nagyszeben.) Alap. 1785. Szerk. és kiadja Reissenberger Adolf. Megj. naponkint. Egész évre 10 frt, postai szétküldéssel 14 frt. Melléklési dij 8 frt. Israelit, Dér ungarische. (Budapest.) XXV. évf. Szerk. dr. Beck J. W. Megj. havonként 3-szor. Egész évre 6 frt. Melléklési dij 6 frt. Jüdische Dester Zeitung. (Budapest.) XXX. évf. Szerk. és kiadja Szabolcsi Miksa. Megj. hetenkint 3-szor. Egész évre 8 frt. Melléklési dij 8 frt. Jüdische Zeitung, AUgemelne. (Budapest.) X. évf. Szerk. és kiadják Dornbusch Mór és Grossberg Lipót. Megj. naponkint. Egész évre 10 frt. Adrpathenpost. (Késmárk.) Szépirodalmi melléklettel. XVIII. évf. Szerk. és kiadja Sauter Pál. Megj. hetenkint. Egész évre 4 frt. Melléklési dij 80 kr. 100 pld. után. Aaschauer Zeitung und Kaschau-Eperieser Kundschaftsblatt. (Kassa.) Alap. 1838. Szerk. Rorvvell S , kiadja Werfer Károly. Megj. hetenkint 3-szor. Egész évre 8 frt 60 kr. Melléklési dij 13 frt 80 kr. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. (Nagyszeben.) XX. évf. Szerk. dr. Schullerus Adolf, kiadja Krafft W. Megj. havonkint. Egész évre 1 frt. Áras sóer Zeitung. (Lúgos.) Alap. 1858. Szerk. és kiadja Wenczely J. Megjelenik havonkint. Egész évre 5 frt, postai szét küldéssel 5 frt 50 kr. Melléklési dij 2 frt. ACronstadter Zeitung. (Brassó.) Alap. 1838. Szerk. és kiadja Gött H. Megj. hetenkint 4-szer. Egész évre 10 frt 50 kr, postai szétküldéssel 12 frt 60 kr. Landbote, Dér. (Temesvár.) XXVI. évf. Szerk. dr. Blaskovics Fr., kiadja Mayr János. Megj. hetenkint. Egész évre 2 frt. Mel léklési dij 1000 pld. után 12 frt. Magyar könyvker. egyl. évkönyve VII. évf.
9
130
NÉMET HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
Landwirthschaftlicher jinzeiger. (Sopron.) Kiadja a soproni gazd. egyesület. Szerk. Moll A. Megj. havonkint német és ma gyar nyelven. Egész évre 2 írt. Melléklési dij 100 pld. után 2 frt. Landwirttischaftliche 'Blattéi' und Obst- und Weinbau-Zeitung für Siebenbürgen. (Nagyszeben.) XXVI. évf. Szerk. Gottschling A., kiadja Drotleíf József. Megj. havonként 2-szer. Egész évre 1 frt 60 kr. Melléklési dij 4 frt. M etallarbeiter, Ungarischer. (Budapest.) X. évf. Szerk. és kiadják Hoífmann A. és Nagel J. Megj. hetenkint Egész évre 6 frt. Melléklési dij 15 frt. M itrow itzer Zeitung. (Mitrovicz.) V. évf. Szerk. és kiadja Borosch G. Megj. hetenkint. Egész évre 4 frt. Melléklési dij 5 frtJVationalöhonomische B latter. (Budapest.) X X IV . évf. Szerk. Friedmann L. Megj. hetenkint. Egész évre 8 frt. Melléklési dij 8 frt. JVeues poUtisches Volksblatt. (Budapest.) Szerk. Rotter Lajos. Megj. naponkint. Egész évre 10 frt JVeutraer Zeitung. (Nyitra.) VIII. év f Szerk. és kiadja Grünfeld N. Egész évre 6 frt. JYeutra- Trentschiner Zeitung. (Nyitra.) XXIX. évfolyam. Szerk. Weiss J., kiadja Neugebauer A. özv. Egész évre 5 frt 20 kr. Oedenburger Post. (Sopron.) X. évf. Szerk. és kiadja ? Megj. hetenkint 2~szer. Egész évre 6 frt. Sopron városának és a keresk. és iparkamarának hivatalos közlönye. Oedenburger Zeitung. (Sopron.) XXXI. évf. Szerk. Marbach E , kiadják Romwalter és fia. Megj. naponkint. Egész évre 10 frt, postai szétküldéssel 14 frt. Melléklési dij példányon ként 1;2 kr. Orariczaer Zeitung. (Oravicza.) Szerk. Raischl Ferdinánd, ki adja Kehrer K. Megj. hetenkint. Egész évre 4 frt 40 kr. Orariczaer Wochenblatt. (Oravicza.) XXVI. évf Szerk. és ki adja Wunder Károly. Megjelenik hetenkint. Egész évre 4 frt. 60 kr. Orient. Freimaurerische Zeitschrift. (Budapest.) XI. évf. Szerk. Gelléri Mór. Megj. havonkint. Egész évre 3 írt. (Csak szabadkőmivesek kapják.) Pester Correspondenz. (Budapest.) XXXIII. évf. Szerk. és kiadja Lichtenstein F. L. Egéss évre 300 frt. Pester Journal, JVeues. (Budapest.) Szerk. és kiadja Bródy Zsigmond. Megj. naponkint. Egész évre 14 frt. Pester Lloyd. (Budapest.) XLV. évf. Szerk. dr. Fáik Miksa, kiadja a pesti Lloyd-társulat. Megj. naponkint kétszer. Egész évre 22 frt. Pester medicinisc?i-chÍ7'urgisc?ie Presse. (Budapest.) X XX IV . évf. Szerk. dr. Löw Sámuel, kiadja Mezei Antal. Megj. heten kint. Egész évre 6 frt. PoUtisches Volh'sblatt. 1Budapest.) Kiadja a «Hungaria» könyvny. Megj. naponkint. Egész évre 10 frt. Posaune, J)ie. (Temesvár.) Illustr. humoristisch-satyrisches Blatt für Südungarn. XXII. évf. Szerk. dr. Peitsche, kiadja Lechen-
31
NÉMET HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK. 1 8 9 7 .
mayer J. C. Megj. hetenkint. Egész évre 6 frt. Melléklési dij ioo pld. után i frt. Pressburger Zeitung. (Pozsony.) Alap. 1764. Szerk. Löwe Ru dolf, kiadja Angermayer Károly. Megj. hetenkint 13-szor, mint reggeli és esti lap. Egész évre 12 frt. postai szétküldéssel 15 frt 60 kr. Sehűl- und A'irchenbote. (Brassó.) X X X I. évf. Szerk. dr. Morret Ede, kiadja Zeidner H. Megj. havonkint 2-szer. Egész évre 2 frt 40 kr. Melléklési dij 4 frt. Semliner Wochenblatt. (Zimony.) XIX. évf. Szerk. és kiadja Soppron C. J. Megj. hetenkint. Egész évre 6 frt. Siebenbürgisch-deutsches Tagblatt. (Nagyszeben.) XXIV. évi. Szerk. dr. Wolff C., kiadja Drotleff József. Megj. naponkint. Egész évre 14 frt. Siebenbürgische Yolksfreund, P er. Sonntagsblatt für Stadt und Land. (Nagyszeben.) XII. évf. Egész évre 3 frt. Slavonische Presse. Politisches Tagblatt. (Eszék.) XIII. évf. Szerk. és kiadja Laubner Károly. Egész évre 12 frt. St/yx. (Budapest.) X XX V II. évf. Kiadja Danneberg és Singerné. Megj. hetenkint. Egész évre 6 frt. Südungarische P eform . (Temesvár.) XVII. évf. Szerk. és kiadja ifj. Steiner K. Megj. naponkint. Egész évre 14 frt. Melléklési dij 14 frt. Südungarisches Yolksblatt. (Nagy-Szent-Miklós.) XVII. évf Szerk. és kiadja König S. Egész évre 4 frt. Temesrárer Zeitung, (Temesvár.) Szerk. Sternberg Adolf. Megj. naponkint. Egész évre 16 frt. Tem esrárer Zeitung, JVeue, (Temesvár.) X X X . évf. Szerk. Dévay Ferencz, kiadja Steger E. Megj. naponkint. Egész évre 12 frt, postai szétküldéssel 16 frt. Melléklet megállapodás szerint. Ungarisches Pinanzblatt. (Budapest.) XVII. évf. Szerk. és kiadja Kormos Alfréd. Megj. hetenkint. Egész évre 10 frt. Melléklési dij 10 irt. Ungarische HandelsZeitung. (Budapest.) XVI í. évf. Szerk. Kor mos Alfréd. Megj. hetenkint. Egész évre 8 frt. Ungarische JlTontan-Industrie- Zeitung . (Budapest.) XIII. évf. Szerk. és kiadja Bermann Henrik. Megj. havonkint 2-szer. Egész évre 8 frt. Melléklési dij 15 frt. Ungarische JTühlenzeitung. (Budapest.) X X . évf. Szerk. és kiadja Löwe B. Megj. hetenkint. Egész évre 6 frt. Ungarische P erue. (Budapest.) XVII. évf. Szerk. dr. Heinrich Károly, kiadja Kilián Frigyes. Évenkint 12 füzet á 60 kr. Egész évre 6 frt. Ungarischer Schulbote. (Budapest.) Alap. 1868. Riu József által. Megj. hetenkint. Egész évre 5 frt 20 kr. Melléklési dij 15 frt. Ungarische allgemeine Yei'kehrsZeitung. (Budapest.) X X . évf. Szerk. és kiadja Schreiber Adolf. Megj. havonkint 2-szer Egész évre 10 frt. Yerhandlungen und Mittheilungen des siebenbürgischen Vereins für Naturwjssenschaften. (Nagyszeben.) Alap. 1850 Kiadja Michaelis F. Egész évre 3 frt. Melléklési dij 5 frt. 9
*
NÉMET HÍRLAPOK ÉS FOLYÓIRATOK 1 8 9 7 .
32
Werschetzer Gebirgsbote. (Versecz.) XLII. évf. Kiadja Kirchner J. E. özv. Megj. hetenkint 2-szer. Egész évre 6 frt 50 kr. Melléklési dij megállapodás szerint. Werschetzer Zeitung, Neue. (Versecz.) XVIII. évf. Szerk. Veronits ]., kiadják Wettel és Veronits. Megjelenik heten kint. Egész évre képes melléklettel együtt 5 frt. Melléklés! dij
5 frt. Westungarischer Grenzbote. (Pozsony.) XXV. évf. Szerk. és kiadja Simonyi J. Megj. naponkint. Egész évre 14 frt 40 kr. Zipser 'Boté. (Lőcse. , XXXIII. évf. Szerk. és kiadja Hoepfner G. Egész évre 4 frt.
Tót liirlapok és folyóiratok 1897-ben. Qernoknazník. (Turócz-Szt.-Márton.) Képes humor.-satyr. havi folyóirat. Szerk. és kiadótulajdonos: Gajda; ára 2 frt. Cirkevné hsty. (Jaszenova, u. p. Alsó-Kubin.) Ágostai evang. hittudományu folyóirat. Szerk. és kiadótulajdonos: Iur. Jánoska. Alap.: 1887. Megj. havonkint; ára 3 frt. 'Dóm a skola. (Klenócz, Gömörmegye.) Paedagogiai folyóirat. Szerk. és kiadótulajdonos: Salva Károly. Megjelenik havonkint; ára 2 frt 50 kr. Xatolické novinv. (Nagy-Szombat.) Szerk. és kiadótulajdonos : KollárvMártin. Megjelenik havonkint; ára 2 frt. Aazatelna. (Lenge, u. p. Béla-Bánya.) Kath. papi szónokok folyó irata. Szerk. és kiadótulajdonos: Osvald R. Megj. havonkint: ára 4 frt. A/arod?ii Illásnik. (Turócz Szt.-Márton.) Néplap. Szerk. és kiadótulajdonos: Pietor A. Megj. havonkint; ára 1 frt. ./Yárodnie JVbviny. (Turócz-Szt.-Márton.) Politikai lap. Szerk. és kiadótulajdonos: Pietor A. Megj. naponkint; ára 16 frt. 'Priatel dietok. (Klenócz. Gömörmegye.) Képes ifjúsági lap. Szerk. és kiadótulajdonos: Salva Károly. Alap.: 1886. Megj. havonkint; ára 40 kr. 'Pútmk Svatovojtessky. (Nagy-Szombat.) Szerk. és kiadótulaj donos: Matzenauer Ó. Alap.: 1888. Megj. havonkint; ára 50 kr. Slorenské 'Pohlady. (Turócz-Szt.-Márton,) irodalmi, tudományi, művészeti és politikai képes újság. Szerk. és kiadótulajdonos : Húrban - Vajansky Svetozar. Megjelenik havonkint; ára 5 frt.