2009
DOMBEGYHÁZ TÖRTÉNETE ─ röviden ─
Összeállította: Zsóri József
2009
2
BEVEZETİ Szándékom ezzel a könyvecskével, hogy a meglévı dokumentumokat összegyőjtve minél többen megismerhessék községünk történetét. Segítséget szeretnék nyújtani azoknak, akik a jövıben, – remélhetıleg több hiteles dokumentumra akadva részletesebben kiegészíthessék a leírtakat. Nem részletes monográfia megírása a célom. Erre nincs is lehetıségem, elsısorban a dokumentumhiány miatt. A késıbbiekben többször elıfordul mind elnevezésben, mind ragozott formában a „Dombegyháza” helységelnevezés, feltehetıleg a népi etimológiának, a –háza végzıdéső helységnevek megszokottabb voltának köszönhetıen. Az eredeti szövegekben a szöveghőség kedvéért többnyire meghagytam ez utóbbi, szerintem természetesen helytelen elnevezést.
A dombegyházi iratanyagból nagyon kevés maradt meg, mert 1944-ben menteni akarták, de ez sajnos nem sikerült. (Állítólag Makóra akarták szállítani.) Eddigi ismereteink szerint a szállítmányt bombatalálat érte, s ez az értékes iratanyag megsemmisült. Dombegyház. 2009. május
Zsóri József
3
DOMBEGYHÁZ földrajzi elhelyezkedése:
Közép-Európában, Magyarországon, Békés megye délkeleti részén található, a fıvárostól 260 km-re. Békéscsabától mért távolsága több mint 50 km. Földrajzi koordináták: Észak 46°20'13.73" szélesség, Kelet 21° 7'51.55" hosszúság. Megközelíthetısége: •
• •
Vasúton a legközelebbi nagyobb állomás Lökösházán (16 km) található. (Budapestrıl és Békéscsabáról is naponta több szerelvény jár mindkét irányban.) Rendszeresen autóbuszjáratok indulnak a környezı településekre és a megyeszékhelyre. Személygépkocsival Budapestrıl Kecskemétig az 5-ös fıúton, majd a 44-es fıúton Békéscsaba felıl közelíthetı meg településünk.
Szomszédos települések: Battonya, Kevermes, Kisdombegyház Területe: 5796 ha Népessége: 2340 fı (Az utóbbi ötven évben több mint 40%-kal csökkent a lakosságszám a jelenlegi 2340 fıre. A település jelenlegi területe 5796 ha, népsőrősége 41 fı/négyzetkilométer. Az aktív népesség aránya: 31,4%. A foglalkoztatottak ágazat szerinti megoszlása: mezıgazdaság: 41%, iparépítıipar: 18,6%, egyéb ágazat: 40,4%. Valamely kisebbséghez kötıdık aránya: 1,5%.) Térségi testvértelepülése: Nagyiratos, Kisiratos és Kisvarjas (Románia)
4
A legrégebbi idık A szaktudomány szerint, alapozva a tárgyi emlékekre, Dombegyház a Körös-TiszaMaros szögének legrégebben lakott helye. A község mai helyén és környékén valószínőleg már a kıkorszakban is éltek emberek. A falu határában több helyen is találtak kıkorszaki telepekre utaló leleteket. A jelenlegi Dél utca és Szabadság utca sarkán, ahol enyhe emelkedı húzódik, a II. világháború elıtt Jakabffy földbirtokos homokbányája volt. Onnan csiszolt kıszerszámok kerültek napvilágra. Móra Ferenc jött, megvizsgálta és magával vitte azokat a szegedi múzeumba. (Ketskeméty Károly egykori tanító, helytörténet-író szerint.) Dr. Banner János régészeti kutatásai során, az 1920-as évek végén valószínősíthetıen a középsı rézkorból származó tárgyakat hozott felszínre, a Kr. e. 3. évezred elsı évszázadaiból. A Kr. utáni IV. és V. században elıbb a szarmaták, majd a hunok életének elemeit fedezték fel errefelé. A Római Birodalom idején is lakott terület volt. Több, mint valószínő, erre húzódott Dácia római provincia határa is. A község északnyugati határában húzódó Cigányka ér partján vályogverés közben római kerámiákra bukkantak, és 17 db ezüstpénz is elıkerült Diocletianus képmásával. Móra Ferenc úgy nyilatkozott, tud róla, hogy itt volt a határ a Dácia néven ismert római kolónia és a pusztázó népek között. Itt római határır-település állt, erre közlekedtek ugyanis Aquincum felé a Maros völgyébıl. Ezek után nem meglepı az sem, hogy Priszkosz retor, aki 448-ban követként kereste fel Attilát, útleírásában megemlíti, hogy mikor még Vizes pusztától Gyula környékéig egy hatalmas tó terült el, itt állott Buda király özvegyének szállásbirtoka faluval együtt. Eddig 9 lovas-sírt tártak fel. Dr. Trogmayer Ottó régész szerint avar fıemberek sírjára bukkantak. A Trianoni csatorna ásásakor a falu déli kijárata közelében áthaladtak egy temetın. Móra Ferenc megállapította, hogy a honfoglaláskor itt talált bizánci keresztény vallású, földmőveléssel foglalkozó bolgár falu temetıje volt. A sírokban pomána-szilkéket, nyakláncokat találtak. A szilkékben búza volt. (Megjegyzés:A kıkorszaki, rézkori, szarmatakori leletek részletes felsorolása megtalálható Gerendeli György:Dombegyházi helytörténeti szöveggyőjtemény c. könyvében)
—∗—
5
Honfoglalás, Árpád-kor Valószínőleg a Kárpát-medence legrégebbi kultúrtörténeti emlékei a kunhalmok, egyesek szerint hunhalmok. Egy ilyen dombon épülhetett fel minden bizonnyal az Árpádkorban annak a településnek a temploma, amelyrıl a falut „domb-egyház”-nak nevezték el. (Ez a „10 falu temploma” lehetett.) A község északi részén a kevermesi út mellett található az a 8-10 méter magas, feketeföldő domb, amelyen a helybeliek szerint a Kolostor emelkedett. Így lett a neve Kolostordomb. Ezt a dombot egyesek Attila-dombnak is nevezik. (Romjai ma is megtalálhatók.) 1936-ban dr. Nagy Zoltán dombegyházi származású múzeumigazgató végzett ásatást. Szerinte a dombon a XI-XII. században a Szent Kinged kolostor állt. (Megjegyzés: Bajnai Beke István szerint, aki A Dombegyházi Katolikus Egyházközség története címő könyv szerzıje, könyvében a következıket írja: „Valószínőleg téves az elnevezés, mert a szentek jegyzéke vagy a martyrologium nem ismer ilyen nevő szentet. Inkább lehetséges, hogy Szent Kilián vértanú nevérıl van szó. Szent Kilián ír származású hittérítı volt, aki Kr.u. 689-ben halt vértanúhalált a mai Würtzburg környékén. Ismeretesek az Árpád-házi királyok ír kapcsolataik, sıt jelentısek voltak német-bajor kapcsolataik is. Ily módon kerülhetett a magyar királyság területére Szent Kilián kultusza, s ez a népnyelvben alakulhatott át többszörösen. Az is elfogadható magyarázat, hogy nyugati bencés szerzetesek hozták magukkal a Szent tiszteletét, amely az azt követı évszázadokban eljellegtelenedett.” (Az én véleményem szerint a Kinged falu és a Szent Kinged kolostor elnevezés Szent Kinga nevébıl származik, a népnyelvben Kingedre alakulva. — Szent Kinga IV. Béla királyunk egyik gyermeke volt.)
A dombegyházi Attila-hagyományok egy része kapcsolódik a Kolostordombhoz, avagy az ún. Attila-dombhoz is. „Amatır régészek”, többnyire gyerekek, itt is keresték Attila sírját. (Az „amatır régészeknél” jóval nagyobb kárt tett a helyi tsz, amikor a halomtest egy részét elhordatta.) A népi szájhagyomány szerint ugyanis Attilát Dombegyházon temették el. Ezt a hagyományt erısíti többek közt Losonczi István 1773-ban kiadott írása is, mely szerint „…teste arany, ezüst és vaskoporsóba tévén, nagy pompával, Domb-egyház mellett, Tsanád vármegyében eltemettetett”. (Részletes kutatást ebben a témakörben Dr. Radnai Mikes jogász, amatır régész végzett. Kutatása eredményérıl több írása is megjelent.) A település másik híres templomromja a Vizesmonostor nevő falu temploma és temetıje. (Az elnevezés Juhász Irén feltáró régész elnevezése.) Leírása szerint: ”…A templomot teljes egészében, valamint 150 sírt sikerült feltárni. A templom K-Ny-i tájolású, két építési periódussal. Az okleveles adatok szerint 1333-ban már plébániás hely volt.” (Megjegyzés: A további részleteket szöveggyőjtemény c. mőve 12. oldalán.)
lásd
Gerendeli
György:
Dombegyházi
helytörténeti
A honfoglalást követıen nagyjából kialakultak a magyar fejedelmi birtokviszonyok. Ezt a környéket, a mai Dombegyház tájékát, az egykori Csanád, Arad és Zaránd vármegyékkel, a Maros folyótól a Tiszáig, a Körösökig, az Al-Dunáig, szinte az Erdélyi havasokig Ajtony fejedelem birtokaként tartották számon. Amikor István király megunva Ajtony kiskirálykodását, kétszínő politikáját, hadba indult ellene. 1028-ban Csanád vezér segítségével legyızte ıt. Marosvárt, Ajtony fejedelem szálláshelyét a hadvezérrıl Csanádnak keresztelte el, s ezzel a székhellyel kialakította a vármegyei közigazgatást. 1030-ban Csanád központtal megalapította a Csanádi Egyházmegyét is.
6
Birtokviszályok, pereskedések (XV--XVIII. század) Dombegyház múltjának kiváló ismerıje, dr. Borovszky Samu 1897-ben kiadott Csanád vármegye története c. mővébıl nyerhetünk hitelesnek elfogadható ismereteket a falu régebbi történetérıl. Az általa felkutatott levéltári adatok szerint a régi Dombegyház a „mai Marczibányi – Dombegyháztól” (l.: 1897!) kissé északra, a Lonovics József fıispán birtokán feküdt. Északon Kupa, nyugaton Tompa, délen Kinged, Vizes, keleten Nagyiratos falvakkal volt határos. (A Dombegyház nevet dombra épült templomáról kapta.) A falu legelsı írásos nyomára 1446-ban akadunk. Az ez évi szept. 29-én fele részéért a Szekcsıi hercegek pört folytattak a Héderváriak ellen. (Ekkor a Toronyi uradalom tartozékát képezte.) 1453. szept. 10-én Harapkói Botos György, mint a kerekegyházi uradalom tartozékát adta el Hunyadi Jánosnak. A Botos-lányok 1455. ápr. 24-én V. László királytól kapott adománylevelükbe bevetették ugyan még Dombegyházát is, de a falu Mátyás király alatt is Hunyadi birtok volt, és mint ilyen, a lippai várhoz tartozott. Mikor azután a király özvegy édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek udvartartására több birtokot adományozott, 1463. febr.19-én Dombegyház falut a lippai vár tartozandóságából kiszakította, s ezt is a nagyasszonynak ajándékozta. Úgy látszik, néhány hónap múlva mást gondolt a király, erre enged következtetni az, hogy 1463. aug. 9-én Szilágyi Erzsébet az aradi káptalan elıtt tiltakozását fejezte ki Dombegyház eladományozása ellen. Eddig a falu rendszerint Arad vármegyéhez tartozott. Hiábavaló volt Szilágyi Erzsébet tiltakozása, mert a király csakugyan eladományozta Dombegyházát. Úgy látszik, 1464-ben kapta meg Jaksics István és Demeter a nagylaki uradalommal együtt, melyhez ettıl fogva a falu tartozott. Így került azután Csanád vármegyébe. A két testvér osztatlanul használta, s 1480. tájban mintegy 12 dombegyházi jobbágyuk is részt vett abban a hatalmaskodásban, amikor Dóczi Imrének nádorlaki határából 60 méneslovat elhajtottak. Általában Dóczi Imrének, és késıbb özvegyének sok baja volt a Jaksicsokkal. 1498-ban nagy villongás támadt közöttük a vizesi határ miatt. Az Arad vármegyei Vizes falu ekkor özvegy Dóczinéé és a fiáé volt, de nem egészen, mert volt itt egy kis birtoka Vizesi Imre deák özvegyének is. Már 1498. jan. 18-án vizsgálatot kellett a királynak elrendelni, mert a dombegyházi jobbágyok a vizesi határnak azt a részét, mely a Vadborsos és Esıvilág halmok közt feküdt, erıszakosan elfoglalták, s több mint ezer forint kárt okoztak Dócziéknak. Az ebbıl keletkezett pör hosszasan húzódott, végre is a király 1503-ban Somi Józsa temesi fıispánt, a magyarországi alsó részek fıkapitányát bízta meg, hogy tegyen a felek között igazságot. Ez meg Bodófalvi Ferenc deákot küldte ki a helyszínre, ki nagy sereg tanút hallgatott ki, s errıl megbízójának jelentést is tett. Kár, hogy e jelentésnek csak egy kis elrongyolódott darabja maradt meg. Még be sem fejezıdött ez a pör, Jaksics Demeter és Péter újabb hatalmaskodással tetézték a dolgot.
1505. nyarán azt a parancsot adták jobbágyaiknak, hogy Szent Miklós püspök és hitvalló fából faragott képét, mely Isten tudja mióta Iratos falu alatt állott, s mutatta a vizes-iratosi
7
határt, ássák ki, azután jódarab földön levitették Vizes alá, ahol újra szépen felállíttatták. Ezen a módon Iratos falujukhoz akarták kapcsolni az eddig Vizeshez tartozott Esıvilág, Almateleke, Borsosalmateleke és Sásosszerteleke pusztákat. A hatalmaskodásban Dombegyházáról a Jaksics családnak 57 jobbágya vett részt, köztük Csorba, Feke, Fodor, Gál, Karolyos, Kovács, Monári, Nagy, Pente, Rostás, Sebestyén, Szabó, Szép, Tornyi, Tót, Varga nevőek. A meglehetısen nagy helységnek e szerint mintegy 250-300 lakosa lehetett a XVI. század elsı éveiben, s ezek egytıl egyig magyarok voltak. Kinek a javára dılt el a vizesi pör, nem tudjuk, annyi bizonyos hogy 1517. december 21-én a király perújítást rendelt el, s a pörös felek megidézésére az aradi káptalant küldte ki. A mohácsi vész után Dombegyházára is keserves napok következtek. 1529-ben Bali bég kirabolta és fel is égette. A pusztítást követıen Jaksits Anna a kár felmérésére indult a faluba. Embert nem talált, mert a feljegyzések szerint azok, akiknek sikerült elmenekülniük, a környezı nádasokban bujkáltak. Anna asszony az üszkös romok között egy síró kisfiúra bukkant. A gyerek, akit magával vitt és felnevelt, Balsaráti Vitus János (1529-1575) nevet kapta, aki korának híres tudósa, orvosa lett. A pusztítást még a jobbágyok kiheverték volna. Petrovics Péter fıispán keze alá kerültek, aki tudvalévıleg a Jaksics-birtokokat elfoglalta, mikor a család férfiága kihalt. Elkövetkezett Temesvár bukása és a végzetes 1552. évi török hadjárat. Az azelıtt 50-60 házból állott falu leolvadt 8-ra, s ezek lakosaira Fráter György váradi parancsnoka, Varkocs Tamás tette rá a kezét. A 8 porta különben az 1552-re kivetett adó fejében lefizette a 12 forintot. Mikor Petrovics átadta Ferdinándnak Temesvárt, a Jaksics-birtokok is a király kezére kerültek. Dombegyház egy részét is a király Gimesi Forgách Simonnak adományozta, s az ı nevén is volt itt az 1553-ban összeírt hét portából egy, kettı. A hét porta 7 forint adót fizetett, a többi olyan szegény volt, hogy nem lehetett rajtuk semmit behajtani. Forgách a maga részét a következı évek valamelyikében alighanem zálogba adta Szentléleki Kesztellánfi Kristófnak. 1555-ben a falunak, mely akkor összesen kettı és fél forint adót szolgáltatott be, egyik részét ı bírta. Az adóösszeg csekély emelkedésébıl is következtetni lehet, hogy Dombegyház lassan kezdett kigyógyulni sebeibıl. A török defertár 1557-58-ban 32 házat számlál meg, melyek közül kettı újonnan épült. 1557. nov. 23-án Kasztellánfi Kristóf királyi adománylevelet kapott a falura, valószínőleg azonban csak egy részére, mert a másik részt 1558. júl. 26-án Ferdinánd Forgách Imrének, általa Gyulai Csál Andrásnak adományozta. Ez évben a jobbágyok már összesen 25 forint adót szállítottak be Gyulára. 1559. márc. 30-án az egri káptalan Forgách Imrét és Gaál Andrást Gyulán ellentmondás nélkül iktatta be a dombegyházi részbirtokba. Forgách nem sokáig bírta ezt, már okt. 14-én 300 forintért eladta itteni birtokostársának, Kasztellánfinak, s a király beleegyezését is kieszközölte. Így lett az egész falunak földesura Kasztellánfi Kristóf. Ebben az évben Csalka Balázs volt a dombegyházi bíró. Ugyancsak össze kellett szednie az eszét, hogy eleget tehessen Bornemissza Benedek gyulai kapitány követeléseinek.
Nem elég, hogy a lakosok lefizették az elsı félévi rendes adót, 24 forintot s a második félévivel, 23 forint 40 dénárral sem maradtak hátralékban; Bornemissza erıszakosan elvett tılük 44 köböl búzát, 28 köböl árpát, rendkívüli adó fejében 16 forintot. Kicsikart még
8
különbözı alkalommal 4 köböl árpát és 4 szekér szénát, s emellett a várhoz fahordásra heteken át négy kocsit kellett adniuk. Mindezek ellenére a dombegyháziak készségesen meghozták a haza fenntartására áldozatukat. 1560-ban 21 porta fizetett összesen 23,10 forint adót, de az adórovó megjegyzi, hogy négy elpusztult ház is van a faluban. Ugyanebben az évben Kasztellánfi arra részre is királyi adománylevelet eszközölt ki, melyet Forgách Imrétıl vett meg. 1561-ben 22 porta adója tett ki 24 forint 20 dénárt. 1562-ben pedig a falu összes termése 6190 kereszt búzára és 950 kereszt árpára lett becsülve. Ebben az évben vagy a következı év elején halt meg Kasztellánfi Kristóf, s Dombegyház újra a koronára szállt. Nem sokáig volt a király nevén. Ferdinánd 1563. szept. 26-án az egész falut az elhunyt unokatestvéreinek, Kasztellánfi Lászlónak és Péternek, valamint Annának, Mollárti Jakabnénak adományozta, de mikor ezeket az egri káptalan be akarta iktatni, a Jaksics lányok, Erzsébet özv. Dóczi Miklósné, Anna özv. Bánfi Gáspárné és Margit özv. Patócsi Boldizsárné, a többi rokon nevében is ellentmondtak. Azért a Kasztellánfiak kielégítve a nıvéreket készpénzzel, birtokba helyezkedtek. Az 1563. évbıl bírjuk Dombegyház összes lakosának névjegyzékét. A 77 családfıt a tizedszedık írták össze. E szerint a falu 1563. évi lakossága 400 lélekre tehetı. Feltőnı mégis, hogy 1564-ben csak 24 porta került adórovás alá. Ezek egyformán oszlottak meg a két Kasztellánfi testvér közt, s másfél forintjával 18-18 forint esett egy részre. Mikor 1563-ban a dézsmát a király szedette, 337 és fél kepe 8 marok s 2 és fél köböl 1 véka búzából, 23 kepe s 45 köböl árpából állott, ezen kívül a keresztények pénze 6 dénárt, méhváltság esetén 28 dénárt tett ki. Ekkor már református volt a falu; bizonyára még Petrovics Péter gondoskodott róla, hogy lakosai az új hittel megismerkedjenek. 1569-bıl ismeretes papjuk is: Kálmáncsehi István. Idevaló származású volt az a Dombegyházi Mihály, akit 1508. jan. 25-én a csengeri közzsinaton Orosziba lelkészül ordináltak. A református eklézsia kétség kívül 1596-ban enyészett el. Gyula elvesztését a dombegyháziaknak is okuk volt megsiratni 1566-ban. Ettıl fogva fogyott, pusztult a falu, mígnem az 1596. évi törökdúlás teljesen megsemmisítette. Puszta lett belıle, s elhagyottan hevert sokáig. 1632-ben Rákóczi György, mint pusztát, Paisgyártó Mihálynak és Kırısi Pálnak adományozta. „Puszta telek” volt még 1647 körül is. Úgy látszik, ez évben szerb pásztorok vetıdtek ide, kikkel Széll Mihály és Dobóczi Ferenc úgy alkudtak meg, hogy évi adó fejében fizetnek 16 tallért, egy bokor csizmát és egy szınyeget. III. Ferdinánd király 1650. jún. 12-én a falura nekik s Danéczius Jánosnak adománylevelet is adott, melynek alapján az egri káptalan Szendrın ellentmondás nélkül iktatta be ıket. Így hát a szegény dombegyházi szerbeknek egyszerre két földesuruk volt; az egyiket az erdélyi fejedelem, a másikat a magyar király tette a nyakukra. Mikor Paisgyártó Mihály meghalt, Dombegyháznak ıt illetı felét Rákóczi György kincstára számára foglaltatta le, majd 400 forintért el is adta Borosjenei Istvánnak. Paisgyártó akként végrendelkezett, hogy vagyonát özv. Váradi Nagy Mihályné Tóth Ilona és gyermekei örököljék. Az özvegy azon mesterkedett, hogyan keríthetné birtokába a dombegyházi részt.
Mindenekelıtt lefizette Tisza Istvánnak a 400 forintot, melyet ez a fejedelemnek adott, azután felkérte a fejedelmet, hogy adományozza neki és gyermekeinek, mint örökösöknek a kérdéses
9
részt. Rákóczi erre hajlandónak is nyilatkozott, de oly föltétel alatt, ha az özvegy elıbb lefizet a fejedelmi kincstárba 150 tallért. Mikor ez erre ráállott, 1652-ben zálog címén odaadományozta neki Dombegyház és Nagyiratos felét. A másik felét a Kırısi Pál örököseitıl Vér Mihály kállai vicekapitány vásárolta meg, s 1667. szept. 7-én a gyulai begzádé segítségét vette igénybe, hogy innen az adót behajthassa. Nézzük, mit csináltak ez alatt Széllék és Dobócziék! Fennmaradt számadáskönyvük szerint a dombegyháziak a kialkudott adót 1647-54-ig hőségesen megvitték. Az osztozáskor a falu Danéczius Jánosnak jutott, de ı ezt Szihond faluval együtt 75 talléron zálogba adta Dobóczi Ferencnek. 1689. aug. 15-én Danéczius megtérítette az összeget, és így visszajutott a két falujához. Azonban Dombegyház ekkor már újra puszta volt; elpusztult az 1686-i török hadjáratban.
—∗— Mint puszta fordul elı az 1700. évi püspöki birtokösszeírásban. Tizedét 1702. aug. 8án a csanádi püspöknek ítélték oda.
10
1725-ben mixta donato címén Edelspacher Zsigmond szerezte meg. İ azután bérbe adta a pusztáját, melynek nevét az idegen ajkú környékbeli lakosok Dumegyházára fordították. 1743-ban bérlıi Bibics János és Otlaki Szteja voltak. Az Edelspacher Zsigmond által megvásárolt birtokok határainak megállapítása sok pört és vizsgálatot vont maga után, mígnem végre Mária Terézia 1775. május 16-án Zsigmond örököseinek új adományként adta oda Dombegyházát. Ebbe a csanádi káptalan 1777 okt. 2-án iktatta be ıket. Ezután is haszonbérbe adták a pusztát, melyért pl. 1787-ben 8000 forintot fizettek.
11
XIX. század 1800. szept. 3-án Dombegyház egy részét megvette Marczibányi István, ki ide Marczibányi-Dombegyház néven falut telepített. E falut a nép, minthogy ez évben született a földesúr Lívius nevő fia, errıl Lévés névre is elkeresztelte. T. Kiss Tamás Maday Pál: Békés megye városainak és községeinek története c. mővére hivatkozva a következıket írja: Marczibányi István halálát követıen – 1810-ben – a dombegyházi birtokot testvére Marczibányi Lırinc örökölte, majd fia Márton. A Marczibányi-Dombegyház dohánykertész községet 1817-ben Márton telepítette. (Fıként Csanád és Békés megye szárazabb térségein kezdıdött a dohánytermesztés, a dohánykertészetek telepítése.) Ennek elöljárói közül ismeretesek: 1822. Végh István bíró, 1837. Kassai János jegyzı, Nagy András bíró, Nagy György esküdt. 1864. Malomi János jegyzı, Gémes Pál bíró. Lakosai voltak 1890-ben : 3225 lélek; a házak száma: 306. A késıbb megszőnt dohánykertész réteg helyébe a dohánytermelık új csoportja lépett, az uradalmi feleskertészek. İk nem cselédbérért, hanem konvencióért és a termés feléért dolgoztak. Nem voltak folyamatos szolgálatra kötelezve, dohányos munkájuk mellett másféle munkát is elvállaltak. A hagyományos földmőveléstıl megkülönböztette ıket értékes szaktudásuk, hagyományaik, életmódjuk, munkaszervezetük és a munkát keresı mozgékonyságuk. 1848 elıtt keletkeztek: Tarnay-, Jakabffy-, Bánhidy-, Nyéki-Dombegyház, melyek nem voltak hosszú életőek. Mattencloit-Dombegyházt, (más néven Református-Dombegyházt), a mai Kisdombegyházt 1859-ben Mattencloit János földbirtokos létesítette, aki késıbb kiadta bérbe. A falu részletesebb történetét nem ismerjük. Azt sem tudjuk pontosan, hogy elsı lakói honnan érkeztek. Az bizonyos, hogy az 1800-as évek közepén már jelentısebb tanyaközpont alakult ki. A két világháború közt valamivel több, mint 300 család élt itt, kiknek legnagyobb része cselédként dolgozott az uradalmakban. A nagybirtok mellett csak néhány embernek volt kisebb birtoka. Borsi Imrének 40, Miklós Tivadarnak 22 hold földje volt. A másik, ma is létezı Dombegyház neve Magyardombegyház. Az elsı lakosai ugyancsak dohánykertészek. A telepesek magyarok lehettek, mert a helység magyar elınevet kapott. (Nevezték a falut Református-Dombegyháznak is, mivel az itt élık elsısorban református vallásúak voltak.) A század közepén iskola („tanoda”) még nem volt. Ifj. Palugyai Imre: Békés-Csanád, Csongrád és Hont vármegyék leírása c. munkájában azt írja: „… az ima házban taníttatnak a gyermekek, tanító egy van, r. katholikus; iskola osztály egy, abban van 51 fiú és 45 leány gyermek, összesen 96 tanuló.” 1815tıl 1861-ig Hajnal József volt a battonyai plébános, akinek a kezdeményezésére megépült Marczibányi-Dombegyházon az elsı önálló kápolna. Kisdombegyházán római katolikus tanító vezetésével egy iskolai osztály mőködött 30 gyerekkel, Magyardombegyházán református felekezeti oktató volt 52 tanulóval. A század elsı negyedében újra föléledt a református egyház. A battonyai ref. egyház anyakönyvébe be van jegyezve 1827-ben egy esketésrıl, hogy azt „régibb dombegyházi anya ecclésia rendes predikátora” végezte. E szerint akkor a battonyai reformátusok, mint fiókegyház Dombegyházához tartoztak. Ez az eklézsia ma már nincsen meg. ReformátusDombegyház reformátusai Kun-Ágotának képezik leányegyházát. püspök és Lonovics József fıispán áldozatkészségébıl épült, melyhez a Nyéky család és a község lakossága is hozzájárult, s 1885. aug. 23-án áldották meg. 1885 óta a plébánia
12
igazgatója (adminisztrátora) Dörner József. A dombegyházi lakosok adták össze a pénzt a harang megvásárlására. (Néhai id. Varga Mátyás, volt Béke u.23. sz. alatti lakos elmondása szerint egy harangot az ı kertjében lévı kútba eresztették le, földdel betakarták, hogy ne tudják elvinni a kirobbanó elsı világháború elıtt ágyú öntésre. Állítólag ez a harang a mai napig nem került onnan elı.) A legrégibb Dombegyház a csanádi püspöknek fizette az egyházi tizedet. Ez elég jelentıs összeg lehetett.
Az 1800-as évek második fele
13
XX. század A késıbbiekrıl Dr. Ladányi Miksa Makó és Csanád- Torontál Vármegye fontosabb községei címő, 1929-ben kiadott mővébıl kaphatunk levéltári adatokból nyert hiteles tájékoztatást. Szerinte Marczibány-Dombegyház nevét ekkor már leegyszerősítették, s így lett belıle Dombegyház. (Feltételezhetıen az 1820-as évek elején.) Ekkor a község területe 12595 kat. hold. Közvetlenül a román határon van. Lakosainak a száma 4878, akik közül 4445 magyar, 320 német, 10 tót, 291 oláh, 12 egyéb. Vallás szerint 3938 róm. kat., 50 gör. kat., 248 ref., 42 ev., 45 izr., 510 más. A lakosság nagy átlaga földmővelı, akik mezıgazdasági munkásokként keresték meg kenyerüket. A földbirtokreform útján kiosztásra került 873 kat. hold, amit 581 földnélküli munkás kapott meg 1-2 holdas parcellákban. Házhelyet 458-at osztottak ki. 1927. év végén a telkeken már fölépült 232 ház. A lakosság tekintélyes része mezıgazdasági munkásként él; a környék nagyobb uradalmaiban dolgoznak. 1928-ban 110 munkás Mezıhegyesre szerzıdött nyári munkára, ahol tisztes keresetben volt részük. Állattenyésztése a megszokottnál magasabb nívón áll. A lótenyésztés céljait szolgálja állami fedeztetı állomása két ménnel. Aprómarha tenyésztése az utóbbi esztendıkben nagyon szépen fejlıdött, amiben nagy érdeme van Fonyó Dezsı körállatorvosnak. Tekintélyes számú iparossága is van a községnek, akik azonban kivétel nélkül kisiparosok. 1926-ban megalakították a Dombegyházi Ipartestületet, ami körül nagy érdemei vannak Selmeczi Antalnak, akit éppen ezért az ipartestület elnökének is megválasztottak. A kereskedık világa kiskereskedıkbıl áll, csupán a helyi szükséglet kielégítésére szolgál. A trianoni határ, amely közvetlenül Dombegyház mellett vonul el, gazdaságilag visszavetette ezt a vidéket, köztük Dombegyházát is. Ennek a vidéknek a községeit a határ elszakította Aradtól, ahová a háború elıtt az egész Kelet-Csanád gazdasági forgalma irányult. Arad város szerepét ezen a téren sok vonatkozásban Békéscsaba vette át. Van Hitelszövetkezet. A Hangya Szövetkezetnek pedig fiókja van a községben. Nagyon jó úthálózata van. Négy irányba mennek a kiépített mőutak a község középpontjából. Battonya-Dombegyház-Kevermes-Lıkösháza között rendszeres autóbuszjárat bonyolítja le a személyforgalmat elég gyorsan és kényelmesen. (Itt jegyzem meg, hogy ez rendkívüli fejlıdést jelent az 1800-as évekhez képest. Jókai Mór többször járt Erdélyben, ─ elıször 1858-ban ─, és ı az alábbi párbeszédet írta a Szegény gazdagok c. regényében: „Gerzson úr: ─ … az ég egészen csillagos, kívánni sem lehet szebb utat. ─ Az ég elég szép hozzá, de a föld egy kicsit göröngyös, - szólt bele Hátszegi-, Dombegyháza körül különösen jó feldőlni való utak vannak.”) A mezıhegyesi cukorgyártól kiépített keskenyvágányú gazdasági vasút keresztülmegy Dombegyházán is. A cukorrépát termelı lakosságnak nagy elınyöket nyújt a kis vasutacska. Az elsı iskolát 1905-ben Dombegyház község építette. A tanítója Rajki Mihály volt. (Ez volt az ún. „Matúz-féle” iskola, Béke u. 39.)
14
Iskolákra erején felül kellett a községnek költekeznie, mivel népiskolái községi jellegőek. 1927-ig már 63840 pengı kölcsönt kellett a községnek felvennie iskolaépítés céljára. Így tudta csak elérni azt, hogy az eddigi négy tantermes iskolát a szükségletnek megfelelıen nyolc tantermessé alakíthassa át, és hogy négy tanító helyett nyolcat fizethessen. A tantermek számának ez a megnövekedése a tankötelesek nagy száma miatt még mindig nem volt elég. 1924-ben a régi községházát átalakították iskolává. („Régi községházi” iskola, Béke u. 33.) Ebben az évben épült egy új iskola az Aradi úton. („Új iskola”, Aradi u. 9.) 1948-ban államosították az iskolákat. Az 1956/57-es tanévben 553 tanuló volt. 1968-ban körzetesítették Dombegyház, Kisdombegyház és Magyardombegyház iskoláit. A 70-es években újabb tantermekkel bıvült az iskola. 1986-ban megépült a tornacsarnok. Az elsı óvodát Jakabffy István földbirtokos létesítette 1893-ban. Vezetıje Szekerke Róza óvónı lett, aki 40 évig dolgozott egy dajkával, közel 120 óvodás gyermekkel. A jelenlegi óvoda a Matúz-féle iskolaépület többszöri átalakításával készült el. 2007. április 16-án felvette a Hollósy Kornélia Óvoda nevet. A levente intézmény szépen fejlıdik a községben és mindinkább népszerőbbé válik a lakosság soraiban. A pusztai rendszer kissé megnehezíti az oktatást. Három helyen kilenc tanító vezeti a levente oktatás nemes ügyét. Egy lövölde a leventék használatára már felépült. A község háztartása súlyos gondokkal küzd. A községi pótadó 50%, ami egyáltalán nem elegendı a község kiadásainak fedezésére. A kulturkiadások magas volta az, ami súlyos terheket rak a község vállaira. 1923-ban készült az új községháza, amelyben nemcsak a szükséges hivatalok, hanem a jegyzıi és orvosi lakás elhelyezést talált. Dombegyház körjegyzıséget alkot Magyardombegyházával. A község vezetısége: fıjegyzı, adóügyi jegyzı, két segédjegyzı és két írnok. Fıjegyzı Hegedős Pál, aki 1920 óta viseli tisztségét. Orvos: Dr. Eszes István, gyógyszerész: Maier György, körállatorvos: Fonyó Dezsı. A dombegyházi községek fejlıdése a XIX. sz. legvégén fellendült. Az ıslakosok 1906-ban földhöz jutottak. Általában 2-5 hold földet, de volt, aki 20-50 holdat vett részletfizetéssel.
15
A 100 holdon felüli birtokos családok 1926-ban: Bisztray (Balku) Gyula Özv.Bartal Lajosné Bíró Albert örökösei Dulovics András örökösei Filperger András Jakabffy Andor Jakabffy Gyula Jakabffy István Jakabffy Istvánné Justh Matild Kohón Gábor Kovács Sebestyén Nyéky Ilona Özv.Lonovics Gyuláné Sordrán Mihály Özv.Steiner Ferencné (bérlı) Szidrán Antal Takácsy Sándorné Dr.Török Ferenc Újhelyi Kálmán Vásárhelyi Júlia Wittmann Ferenc
215 k.hold 277 k.hold 874 k.hold 1060 k.hold 270 k.hold 120 k.hold 324 k.hold 1578 k.hold 203 k.hold 258 k.hold 139 k.hold 383 k.hold 774 k.hold 995 k.hold 210 k.hold 1950 k.hold 207 k.hold 253 k.hold 330 k.hold 368 k.hold 248 k.hold 168 k.hold
A birtokmegoszlás nem biztosította a családok munkalehetıségét, megélhetıségét. Ezáltal ezen a tájékon olyan társadalmi-politikai forrpontok alakultak ki, melyek a viharsarki övezetbe sorolták Dombegyházát is. A községben és a település környékén élı zsellérek nehéz körülményeirıl Weil Izsó dombegyházi körorvos 1917. okt. 25-28-án, Budapesten rendezett népegészségügyi nagygyőlésen tartott döbbenetes elıadást. Az elsı világháború Dombegyház férfilakosságát sem kerülte el. A falubelieket a békéscsabai háziezred 101-es gyalogezredébe sorozták, akik a Tatár-hágón teljesítettek szolgálatot. 1918 végén már komoly ellátási gondok jelentkeztek, és a megélhetés mind nehezebbé vált, fıleg a legszegényebbe számára. (Ezért történt elsısorban a nov. 3-i hetipiaci fosztogatás.) A hadifoglyok a hazatérés után szabadon terjesztették az orosz fogságban magukba szívott eszméket. 1918. nov. 9-én a hazatérı katonák a dombegyháziak kívánságára „Népjóléti Bizottság”-ot alakítottak. A Bizottságban a birtokosokat, a kereskedıket, és a szegényebb földmőveseket három-három-három fı képviselte. A Bizottságnak a hazatérı katonák fogadása, élelmezése, valamint a lakosság jogos igényeinek a kielégítése volt a feladata. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor Dombegyházán is megalakult a direktórium. A nincstelenek, cselédek várták a földosztást. Hiába várták. A földbirtokokat szövetkezeti kezelés alá akarták helyezni. A földosztás elmaradása nagy csalódást jelentett a
16
dombegyházi földmunkások, uradalmi cselédek számára. A Tanácsköztársaság alapvetı hibájának késıbb is azt tartották, hogy elmaradt a földosztás. Hadmőveletek nem voltak a község területén. Itt a Tanácsköztársaság hozzávetılegesen mintegy harminc napig tartott. A két világháború közötti idıszakban illegális kommunista szervezet mőködött, mintegy tizenöt fıs csoporttal. Megerısödtek a nagybirtokok, és jelentısebb szerepet töltöttek be a három Dombegyház életében, mint a századforduló elıtt.
Az 1935. évi statisztikai kimutatás szerint a község nagybirtokosai a következık: özv. Bíró Albertné Jakabffy Benjamin Jakabffy Gabriella és Gyula Jakabffy István Jakabffy Tibor Kovács Sebestyén László Lonovics László Magyar-Olasz Bank Rt. Mattencloit Eugenia és János báró Nyéky Ilona Takácsy Sándor és társai Wettstein András és Miklós
747 kat.hold 483 kat.hold 343 kat.hold 483 kat.hold 483 kat.hold 403 kat.hold 379 kat.hold 195 kat.hold 249 kat.hold 684 kat.hold 254 kat.hold 383kat.hold
Rajtuk kívül mintegy húsz gazdának volt 100 kat. holdnál nagyobb birtoka. A nagybirtokosok, bár különbözı módon és mértékben hozzájárultak a települések fejlıdéséhez. A parasztokat cselédportákhoz, és cselédházakhoz, tanyákhoz juttatták. A világháború utáni elsı évtizedben sor került egy kevés föld kiosztására is. A dombegyházi lakosok túlnyomó többségének a megélhetését az uradalmak biztosították. Ki cselédként, ki hónaposként, vagy napszámosként kereste a családja számára a kenyeret. Néhányan rendelkeztek néhány hold földdel, ez viszont kevés volt a család ellátásához. Kiegészítı jövedelem után kellett nézni. A cselédek nem rendelkeztek tartalékokkal. Az önállósodásra kevés volt a lehetıség. A nagybirtokok vezetıi úgy látták, hogy képtelenek önmaguk irányítására. Kiszolgáltatottságuk szinte teljes volt. A napszámosok és hónaposok viszonylag szabadok voltak, bár ık is létbizonytalanságban éltek. A szegény rétegeknél a természetbeni bér volt túlsúlyban a pénzbeli kifizetéssel szemben.
17
A középbirtokosok a 30-as években
A szegények életvitelét még tetézte, hogy a nagybirtokosok alkalmazásában álló gazdatisztek, sokan emberi tulajdonságukból adódóan, kegyetlen és megalázó módszereket is alkalmaztak. A szegény, de önálló gazdálkodásra vágyók kimehettek Németországba dolgozni, ahonnan 89 hónap után elégedetten tértek haza. A második világháború elıtt 11 magánkézben lévı kereskedelmi üzlet volt Dombegyházán. Volt egy malom is, mely a Kertész-Kiss és társai tulajdonában volt. A 80 fıt foglalkoztató kenderüzemet Filperger Andorné irányította. A tüzelı- és építıanyag kereskedéssel Hartman József foglalkozott. 67 kisiparos volt, akik 13 ipari tanulót alkalmaztak. Deportálták a zsidókat, akiknek üzleteit és lakásait kifosztották. A háborút a dombegyházi lakosság is megszenvedte. A három községeket 1944 szeptemberében érte el közvetlenül a háború. A hadmőveleti napló bejegyzése szerint a Battonya-Dombegyház-Kevermes vonalra vonult vissza a második magyar tartalékhadtest, és visszavert egy szovjet támadást. A községet csupán néhány belövés érte. A visszavonuló magyar alakulatok és az elırenyomuló szovjet csapatok átvonultak a településen. A szovjet csapatok Dombegyházát 1944. szeptember 23-án foglalták el. A nagybirtokosok már korábban összecsomagoltak és elmenekültek. Az üresen maradt kastélyokat sok dombegyházi ember, volt cseléd megrohanta és kifosztotta. A kastélyok nagy részét lebontották, széthordták. A Lonovics család családi kriptáját is feldúlták. (Ebben a kriptában volt eltemetve Hollósy Kornélia is.) A megalázott cselédek egy része rombolással és pusztítással akart elégtételt venni.
18
A háború elvonulása után létrejött egy Földintézı Bizottság, amely felosztotta a földeket, házhelyeket. 4637 kateszteri hold földet osztottak fel 959 család számára. 480-an jutottak általában 800 négyszögölnyi házhelyhez. A ki nem osztott földek képezték az állami tartalékföldet. A földosztással egy idıben megalakultak a pártok. (Magyar Kommunista Párt, Polgári Demokrata párt, Nemzeti Parasztpárt, Szociáldemokrata Párt, Független Kisgazdapárt.) A Kisgazdapárt tagjai általában a 20-50 holdfölddel rendelkezık voltak. A vagyon nélküliek a Parasztpártba vagy a Kommunista Pártba léptek be. A szociáldemokrata mozgalomnak ezen a vidéken közismerten gazdag hagyományai voltak. A Szociáldemokrata Párt dombegyházi szervezete 1945 szeptemberében 430 taggal rendelkezett. Az 1945-ös választáson a Kommunista Párt gyızött, kevés szavazattöbbséggel a Kisgazdapárt elıtt. A földosztást követıen az új gazdák csak nagy nehézségek árán voltak képesek megmővelni földjeiket. Felszerelések, igavonó állatok nem nagyon voltak. Akik lóval, fogattal rendelkeztek, bérmunkában segítettek a szegényebbeken. A földhöz jutottak többsége nemcsak felszereléssel, igavonó állatokkal nem rendelkezett, de minimális tıkével sem. Hiányzott a szakismeret is. Eddig ugyanis mindig megmondták nekik, hogy mit kell tenniük. Nagy ellentétek alakultak ki. Számtalanszor fordult elı verekedés. Ellentétbe került a Kisgazdapárt az MKP-val. A kisgazdák attól tartottak, hogy a felosztott földeket a kommunisták szovjet mintára tagosítani akarják. A Kommunista Párt helyi vezetısége több utcai tüntetést szervezett, több súlyos összetőzés történt. 1947-ben az MKP gyızelmével felgyorsultak a politikai események. A Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt 1948. június 12-én Magyar Dolgozók Pártja néven egyesült. Úgynevezett békekölcsönöket, tervkölcsönöket adtak ki, melyeket nem ritkán erıszakos módszerek és megfélemlítések hatására vásároltak meg az emberek. A beszolgáltatás során a hatalom kíméletlenül behajtotta az elıírt terménymennyiséget a szegényparasztoktól, vagy a módosabbaktól. (1948-tól létezik rendszeres autóbuszjárat a településen. 1952-ben épült ki a villanyhálózat. 1951-ben megépült a kisvasút Dombegyház közigazgatási területén, amely 1976-ban megszőnt.) 1950-ben megalakultak a tanácsok. 1952-re létrejöttek a feltételei a parasztság termelıszövetkezetekbe kényszerítésének. Hivatalosan is létrejöttek a termelıszövetkezetek. Az elsı termelıszövetkezet 1949-ben alakult meg. 1952-ben 3200 holdon 285 tag gazdálkodott. Szakértelem és szakemberek híján nagyon nehezen történt ez a gazdálkodás. Ugyancsak 1949-ben hozták létre az Állami Gazdaságot, amely ekkor 800 embert foglalkoztatott 1600 holdon. 1953. július 4-én Nagy Imre az egész ország elıtt fejtette ki a rádió nyilvánosságán keresztül, hogy fel kell karolni az egyéni gazdaságokat a mezıgazdasági termelés növelése érdekében, be kell tartani az önkéntességet a szövetkezetek szervezésénél, meg kell szüntetni a kuláklistát. Felélénkült a közélet. A bizonytalanság és a megélhetési nehézségek hatására egyre többen léptek ki a téeszekbıl.
Az 1956-os forradalom szétzilálta a termelıszövetkezeteket. Az új gazdák ismét nagy nehézségek árán próbálták megmővelni földjeiket. A volt cselédeknek, termelıszövetkezeti tagoknak újra tanulniuk kellett a gazdálkodást. Az 1957-58-as év fordulóján kezdtek visszarendezıdni a sorok. A dombegyháziak megélhetését a föld jelentette.
19
A munkába temetkeztek. Dolgoztak, hogy élhessenek. A gyengén képzett vezetık is hozzájárultak a gondokhoz. Az 1960-as évek elején már a helyzet megváltozott. A középparasztok is kezdtek belépni a téeszekbe. Gazdálkodási tapasztalatukkal, jó munkaszervezési készségükkel erısítették a téeszeket. Sikerült egyre több szakértıre, szakértelemre szert tenni. Megszervezték a nagyüzemi gazdálkodást, kialakították a táblákat és a vetésforgót. Javult a munkafegyelem is. A jó eredmények elérésében igen nagy szerepe volt Fülöp Sándor téesz-elnöknek. A jó munkaszervezés, a szakértelem, a munkafegyelem javulása sem akadályozhatta meg az 1970-ben kezdıdı és több éven át ismétlıdı súlyos belvízkárokat. 300 és 800 hektárnyi terület maradt mővelés nélkül a belvíz miatt több éven keresztül. Az egyre jobban mőködı termelıszövetkezet sokat tett a falu népesség-megtartásáért, a munkalehetıség, és a jó kereseti lehetıség biztosításáért. Sokat segített a tsz a háztáji gazdaságoknak, a lakásépítıknek. A három község termelıszövetkezetének egyesülése (1972) eleinte sok problémával járt, melyeket késıbb sikeresen megoldottak. Az Elnöki Tanács 19/1970-es határozatával létrejött Dombegyház, Kisdombegyház és Magyardombegyház közös tanácsa Dombegyház Község Közös Tanácsa néven 1970 júliusában Dombegyház székhellyel. Dombegyház lett az alsófokú központ. Hamarosan sor került a vízmő-építésre és a földgáz bevezetésére.
A tsz-ek története Dházi Petıfi Tsz (al. 1949-ben)
Dházi Békeharcos Tsz (al. 1952-ben)
(szétvált 1956-ban)
Kdházi Táncsics Tsz (al. 1949-ben)
Mdházi Rákóczi Tsz (al. 1952-ben)
Elıre Tsz Dózsa Tsz (al.1960-ban)(al.1960-ban)
Vörös Hajnal Tsz (al. 1956-ban) (egyesült Dózs Tsz néven 1962-ben) (egyesültek a Dházi Petıfi Tsz-szel 1972-ben) Kossuth Tsz Petıfi Tsz (egyesült a Petıfi (egyesült a Petıfi Tsz-szel 1956-ban) Tsz-szel 1965-ben) (egyesült 1960-ban Petıfi Tsz néven) PETİFI TSZ
—∗— 20
A rendszerváltás után A rendszerváltáskor megszőnt az egyesült Petıfi Termelıszövetkezet. A részjegyek és a kárpótlási jegyek arányában részesültek az emberek a földtulajdonban és a termelıeszközök tulajdonában. Megalakult a Dombegyházi Agrár Zrt. A megszőnt Állami Gazdaság helyett létrejött a Kisdombegyházi Agro-ferr Kft, majd ugyanitt késıbb még a Dombegyházi Eurotész Kft. A rendszerváltás elıtti idıszakban korszerősödtek, illetve létesültek a következı intézmények: mővelıdési ház, könyvtár, egészségház, iskolaépületek, sportcsarnok. Kiépült a vezetékes gáz- és vízhálózat. A rendszerváltással felálló új önkormányzat megszüntette a Kis- és Magyardombegyházzal közös tanácsot. A három település 1992 óta külön-külön önálló képviselı-testülettel és szakigazgatási apparátussal látja el feladatait. A közoktatás ellátása társulási formában történik. A rendszerváltás óta a legnagyobb gondot az aktív népesség foglalkoztatásának megoldása jelenti. A hosszabb-rövidebb ideig állást nem találók száma az utóbbi években 130-200 között mozgott, ami 20-25%-os munkanélküli rátának felel meg. Közel nyolcvan regisztrált vállalkozás van a településen. Többségük egyéni, de kft., részvénytársaság, szövetkezet és betéti társaság is végez tevékenységet. Az utóbbi idıkben kedvezı változások történtek az infrastrukturális beruházások terén: szilárdhulladék-lerakó létesült, a belterületi utak nagy része szilárd burkolatot kapott, köszönhetıen elsısorban a gázközmő-privatizációból befolyt összegnek. 1997-tıl a digitális telefonhálózatba is bekapcsolták a települést. 1998-ban átadták az idıskorúak Gondozási Központját.
21
HÍRNEVES DOMBEGYHÁZIAK Balsaráti Vitus János (Bölcselet- és orvosdoktor, sárospataki református tanár és lelkész) (Dombegyház, 1529 ─ Sárospatak, 1575. április 7.)
Élete Atyja Vitus Lukács, a Jaksics család kastélyának gondviselıje volt, ki midın családját Dombegyházán meglátogatta, dúlták föl a törökök e várost és hurcolták lakosait, köztük Vitus Lukácsot és feleségét is rabságba, ahol mindketten meghaltak. Gyermekük, János 3 hónapos volt ekkor és a lángok közül egy török katona mentette ki. Anyai nagybátyja, Fedor Ferenc magával vitte Balsarát faluba (valószínőleg a ma Basarága nevet viselı puszta Dombegyház közelében, Arad megyében) és neveltetésérıl gondoskodott. Ennek emlékéül Vitus a Balsaráti nevet egész életében megtartotta. Felserdülvén a gyermek, Jaksics Péternek, a nagylaki várkastély urának özvegye, Anna vette gondjai alá. Így nyert elsı iskolai kiképeztetést Gyulán; majd Erdıdre ment tanulni Kopács Istvánhoz, kit 1547-ben Nagybányára, 1549-ben pedig Sárospatakra is követett. Miután Vitus a teológiában és más tudományokban elımenetelt tett, a latin és görög irodalmat tanította kezdıknek. 1549 vége felé Wittenbergbe ment Philip Melanchton elıadásainak hallgatására; a szükséges költségekrıl Jaksics Anna, a fölebb említett Péternek leánya, gondoskodott. Itt a filozófiát és teológiát tanulmányozta s 1554-ben bölcseletdoktor lett. 1556-ban Melanchton tanácsára az orvosi szakra adta magát és hét évi Wittenbergben való tartózkodás után megindult Olaszországba, hol Bologna s Padua egyetemeit látogatta s orvosi doktorságot nyert. Ezután meglátogatta Rómát, hol IV. Pál pápa udvarában orvosi gyakorlata is volt. 1560-ban Perényi Gábor országbíró által haza szólíttatván, nála udvari orvos lett, majd tanácsos volt Sárospatakon és felügyelt az iskolára, melynek, igen hihetı, ekkor lett helyettes igazgató-tanárává is az öreg Kopácsi mellett. Miután Perényi 1567-ben meghalt, Vitus szolgálatai megszüntek az udvarnál, mire egyházi hivatalba lépett és 1568-ban jelen volt a kassai zsinaton. 1570-ben liszkai, 1671-ben sárospataki prédikátor lett és mint ilyen az iskola gondnoka és tanító is egyúttal. Emlékbeszédet mondott fölötte Szikszai Fabricius Vazul, mely megjelent Wittenbergben 1576-ban. II. Miksa császár címeres nemeslevéllel tüntette ki. Munkái : 1. De remediis pestis prophylacticis. H. n. 1564. 2. A keresztyén vallásnak minden ágazati rövid summában foglalva. H. n. 1571. A magyar chirurgia, az az a seb gyógyításának mesterségirıl írt négy könyvek cz. munkája kéziratban maradt és nemzeti orvosi irodalmunk nagy kárára mai nap is lappang vagy talán el is veszett. Egy levele, melyet Bolognából írt, közölve van a szászbeszterczei ev. gimnázium 1862. Programmjában. Írt latin verseket is. Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái
22
Hollósy Kornélia Júlia Klára (A reformkor csalogánya) A Temes megyei Gertenyesen született 1827. április 13-án. Apja, Korbuly Bogdán gazdag örmény család sarja, s csak 1832-ben változtatta nevét Hollósyra, amikor nemességet kapott. Anyja Csausz Magda, a pesti egyetem orvosprofesszorának nıvére. Házasságukból tíz gyermek születetett. Kornélia a tizenegyedik, s születése anyja életébe került. Szoprán hangja már a temesvári zárda tanulójaként feltőnt énektanárának, s tanítani kezdte. Kornélia 15 éves korában kikérte apai örökségét és Bécsbe ment. Egy évig tanult Salvi Máténál, aki bemutatta Donizettinek, ı viszont beajánlotta Francesco Lampertihez Milánóba. Kétévi tanulás után Korfuban énekelte az akkor 19 éves, sudár termető leány Verdi Ernanijának Elviráját. Torinóban ismerte meg a bukaresti staggione vezetıje, s szerzıdtette. A Bukarester Deutsche Zeitung 1845. december 8-i számában írta róla: „Minden mővészbarát számára igazi, nagy örömet szerzett, hogy végre ismét meghallgathatta Bellininek ezt a kedves, szép mővét. Hollósy kisasszonynak pedig a jó ízlését bizonyítja, hogy fellépése tárgyául az Alvajárót választotta… A vendégszereplı kiváló tehetsége megérdemli, hogy teljesítményének a legnagyobb figyelmet szenteljük, és azt osztatlan elismerésünkben részesítsük… Hollósy kisasszony énekmővészetérıl a legmelegebb szavakkal kell megemlékeznünk. Hangjának fiatalosan szép zománca, a könnyed, akadálytalan énekkészség, a ragyogó, szárnyaló trillák, mindenekelıtt pedig hangszínének lágy, elégikus csengése vitathatatlanul bizonyítják mővészi tehetségét és színpadra termettségét… Ragyogó mővészi tulajdonságai hatalmas és biztos alapot nyújtanak ahhoz, hogy Hollósy Kornélia kisasszony mai teljesítményét elsırangúnak és kiválónak ítéljük…” A kritika jó hosszúra nyúlt. A fiatal magyar énekesnı mély benyomást tett a bukaresti közönségre, amely ünnepelte és visszavárta. Már kész mővészként tért haza 1846-ban, június 4-én Temesvárott bemutatkozott rokonságának és a magyaroknak. Petrisevics Horváth Lázár, a Honderő és Frankenburg Adolf, az Életképek szerkesztıje javaslatára Ráday Gedeon gróf felkérte néhány vendégszereplésre. 1846. július 23-án lépett fel elıször a Nemzeti Színházban Donizetti Linda di Chamounix címszerepében. Még néhány nagysikerő fellépés után, augusztus 24-én 4000 forint tiszteletdíj és két jutalomjáték fejében, minden intrika ellenére elsı lírai énekesnınek szerzıdtették a pesti Nemzeti Színházhoz. Schodelné elsı igazi riválisa, a korszak rendkívüli jelentıségő primadonnája lett, lírai és koloratúr-szerepekben egyaránt kiváló. Az idı, melyben Hollósy Kornélia a Nemzeti Színház tagjává lett, igen szép, termékeny: a magyar reformtörekvések kora volt. Szerzıdtetésével megszőnt a lármás harc, s ı hamarosan egész Pest kedvence lett. A költık verseket írtak hozzá, a politikai és a társadalmi élet nagyjai is igen szerették. A Nemzeti Színházban már az 1840-es évek közepére az olasz énekiskola lett uralkodóvá, s ennek letisztult változatát adta Hollósy Kornélia is, az 1846-ban szerzıdtetett koloratúrcsillag. Az 1842-es színházi törvénykönyv a mesterrel való elızetes konzultációhoz kötötte az énekszólam énekesi megváltoztatását. De maga Erkel is bıvítette utóbb mőveit. Az énekesi változtatásokat Hollósy is követte, amikor betétáriát illesztett Lortzing Cár és ács címő vígoperájába, ugyanı a Sevillai borbély 1847. április 13-i elıadásán Rosina énekleckéjeként Egressy Béni Petıfi-dalait énekelte ismétlést követelı nagy sikerrel. İ volt az elsı Melinda Erkel Ferenc Bánk bánjában.
23
1848. május 13-án mutatta be a színház Marcadante Saverio nagyoperáját, a Horatiusok és Curatiusokat, ezt Hollósy Kornélia jutalomjátékul választotta. A darab jól illett a forradalmi idık szelleméhez, s nagy publikumot vonzott. A gyorsan változó politikai események ıt egyébként sem hagyták érintetlenül. Részt vett néhány demonstrációban Kossuth mellett. Az 1848-as ıszi szezon elsı bemutatója szeptember 16-án Császár /Kaiser) György A kunok címő 4 felvonásos eredeti operája volt (szövegét Kirchlehner Ferenc írta), amelyben Margit szerepét alakította. A Budapesti Divatlap ezt írta róla: „Hollósy a mővészi virtuozitás minden bájával feldíszíti jó szerepét, s a második felvonásbeli magyaros szellemő párdala és magánáriája mindenkire elragadólag hatott.” Végül az opera 1872-ig állandó mősordarabja lett a Nemzetinek. De a tervezett bemutatók száma meglehetısen leapadt. Hollósy az elsı megszállás idején nem hagyta el Pestet. 1849. március 31-én adták elı Bellini Puritánok címő operáját, de a színház szinte sosem telt meg, ezért inkább egyveleget adtak elı Szabad hangok címmel, amelyben Hollósy népdalokat énekelt. Kossuth tiszteletére június 9-én még színre került Erkel Hunyadi Lászlója, Schodelnével Szilágyi Erzsébet, Hollósy Kornéliával Gara Mária szerepében. A kritikák szerint „… a nádor páholya érintetlenül állt a színházban, maga Kossuth bérelt páholyból tapsolt a forradalmi eszméknek”. Hollósy Kornéliának Schodelné visszavonulása után sok dolgot adott a színház, minden harmadik-negyedik napon fellépése volt. December 29-én bemutatták Doppler Ferencnek, a Nemzeti fuvolamővészének magyar tárgyú kétfelvonásos operáját Ilka és a huszártoborzó címmel. Az opera nagy sikert aratott, bár a kritikusok véleménye igen eltérı és szigorú volt. Hollósyról azonban mindenki elragadtatással írt. Egyidejőleg szinte hihetetlen hír lát napvilágot: Hollósy távozni készül attól a színháztól, amelybe nagy nehézségek árán jutott be, s ahol háromévi mőködése alatt annyi dicsıséget aratott. Elhatározta, hogy visszavonul, illetve külföldre megy. 1850-ig Bécsben aratott nagy sikereket (öt estén énekelt az Alvajáró, Lucia, Hugenották, Linda és Ördög Róbert koloratúrszerepeiben) , noha akkor a magyar név nem volt elınyös hangzású Bécs magasabb köreiben, s itthon is rossz néven vették tıle ezt a vendégjátékot. Innen Varsóba ment, ahol 13 hónapot töltött páratlan sikerrel. 1852. április elején családjához ment Aradra, április 12-én pedig házasságot kötött Lonovics Józseffel (aki késıbb Csanád megye fıispánja lett). Egerbe költöztek, férje apjához, itt született elsı fiuk, Gyula. Apósa halála után, 1853 tavaszán Bécsbe költöztek, ahol a számőzetés után letelepedett Lonovics érsek lett mentora. Ott született korán elhunyt második gyermeke, Ferenc. Még ez év ıszén felkereste ıt gróf Ráday és Erkel Ferenc, hogy visszacsalogassák a Nemzeti Színházhoz. Válasza ez volt: „Hat szerepben fellépek díj nélkül, s ha úgy tetszem, mint régebben, akkor szerzıdöm.” 1854 tavaszán hazajött családjával, s elıször Császár György dallamos operájában, a Kunokban nagy tetszést aratott. Most már megkötötte a szerzıdést évi 8505 forint fizetéssel, és 1862. július 29-ig tagja maradt a színháznak. Ez a nyolc év volt Hollósy Kornélia fénykora: nem túl nagy terjedelmő, de páratlan csengéső hangja, ragyogó trillái világhírő koloratúr énekesnıvé avatták. Repertoárja egyre bıvült: már 25-30 operában énekelt. Híre mindjobban terjedt, túl a haza határain is. İ a sok külföldi hívás ellenére itthon maradt, mert éppen az abszolutizmus idején magyar népdalokkal akarta kifejezni hazafiasságát. Ezeket a népdalokat elıtte senki sem énekelte, s utána is csak Blaha Lujza. Arany János 1857-ben e sorokat ajánlotta Hollósy Kornéliának: „Egy nép lakik, túl a tengeren, Hol délre lejt az Alpok alja Hol főszeres völgy, rónaság Az erdıs Appennint uralja: Hajdan dicsı nemzet, ma rab;-
24
S hogy láncza csörgésit ne hallja Énekkel őzi bús neszét S az érczigát enyhíti dalja. Oh! hát dalolj nekünk!...” Hollósy Kornéliának igen nagy szerep jutott az 50-es, 60-as évek társadalmi, sıt politikai életében is. Lonovicsék házában szívesen látott vendég volt a közélet minden számottevı tagja. Szalonjának központja mindig ı maga volt, s ezt a szerepet fényesen töltötte be. Kellı idıben, dicsısége tetıpontján érlelıdött meg benne a visszavonulás gondolata. 1862. július 29-én búcsúzott el a pesti közönségtıl Erkel Bánk bánjának Melinda szerepében. De a búcsúest nem a teljes visszavonulás kezdete volt. 1862-ben vidéki körútra indult. Debrecen, Kolozsvár, Szamosújvár, Dés, Marosvásárhely, Kassa, Léva, Miskolc, Rimaszombat, Szatmár, Nagyvárad, majd rövid pihenı után Makó, Baja, Sopron, Pozsony, Gyır, Pécs, Komárom, Balatonfüred, Ungvár, Losonc, valamennyi egy-egy fényes hangversenye emlékét ırzik. 1864 nyarán végleg elhagyta a fıvárost, s férje dombegyházi birtokára költöztek. Színpadi ruháit szegényebb színésznıknek ajándékozta, pompás jelmezeit szegény templomoknak adta. Utoljára nyilvánosan 1865-ben, a Nemzeti Színház 25 éves jubileumán lépett föl, s Liszt Ferenc csodálkozva kérdezte: miért nem marad ez a ragyogó tehetség továbbra is színpadon? İ azonban családjának akart élni. Gyakran bejártak Makóra, a megye székhelyére, s itt részt vett a társadalmi életben. 1888. szeptember 7-én Csanádpalotán Kelemen László emlékoszlopának leleplezésekor ı volt az ünnepség védasszonya. Makó városa nem volt hálátlan: 1903-ban épült állandó színháza az ı nevét viselte egészen elbontásáig., elıcsarnokát a mővésznı bronzszobra díszítette, sıt egy kis utca is ırizte nevét. S aztán jött a nagy influenzajárvány, mely 1890. február 10-én örökre elnémította a magyar csalogány hangját. Alpár Ágnes Népszabadság, 2002. április 13.
—∗—
25
Vörös László Született Dombegyháza pusztán, Csanád vármegyében 1849. június 8-án. A középiskolát Budapesten és Aradon, ahol atyja polgármester volt, jogi tanulmányait Nagyváradon végezte. A volt közmunka- és közlekedésügyi minisztériumba 1871-ben mint segédfogalmazó lépett be, 1873-ban fogalmazóvá, 1879-ben titkárrá, 1889-ben pedig osztálytanácsossá neveztetett ki. Mindvégig a vasúti szakosztályban mőködött, ahol a vasútengedélyezési ügyeket vezette. 1881-1884-ig a magyar északkeleti vasút felügyelı bizottságának tagja volt. 1882-ben póttagja lett az államvasutak igazgató tanácsának. 1884ben a budapest-pécsi vasút kormánybiztosává s még ez évben az államvasutak gépgyára és a diósgyıri vas- és acélgyár felügyelı-bizottságának tagjává, majd 1887-ben az államvasutak összeülésének póttagjává, a vasúti tisztképzı tanfolyamon a történelem rendes tanárává és egyúttal a tanfolyam kormánybiztosává, 1888-ban pedig a posta és távirda tisztképzı tanfolyam kormánybiztosává neveztetett ki. Nemsokára e tanfolyamok felügyelıbizottságának helyettes elnökévé lett. E két tanfolyamnak egyúttal megteremtıje és szervezıje volt, mely érdemeit maga Baross Gábor is több ízben elismerte, s fıképp e téren való sikereinek köszönhette, hogy 1892-ben a II. oszt. vaskorona-renddel tüntettetett ki. Erélyének gyümölcse volt az is, hogy a közlekedési tanfolyamok már fennállásuk elsı éveiben saját külön díszes palotájukban helyezkedtek el. Miniszteri tanácsossá 1893-ban lépett elı, s a következı évben, a mikor Reiszig államtitkár a belügyminisztériumba ment át, a vasúti szakosztályra nézve államtitkári hatáskörrel ruháztatott fel. 1895. február 5-én pedig államtitkárrá neveztetett ki. Kiváló része volt a fıvárosi villamos hálózat megteremtésében; az egész közúti hálózat megépítése és átalakítása, valamint a földalatti vasút megépítése az elnöklete alatt alakított vegyes bizottság által hajtatott végre. Már 1878-ban mint fımunkatárs lépett a Központi vasúti és közlekedési közlöny szerkesztıségébe, amelybıl a Vasúti és közlekedési közlönyt alapította, amelynek 1887 elején társa, György Endrének visszalépése után tulajdonosa is lett. Lett.1882-ben az Útmutató címő, hazánkban hézagpótló vállalatot alapította. Ettıl valamint a Vasúti és közlekedési közlöny szerkesztésétıl azonban 1887-ben visszalépett. Úttörı mőködést fejtett ki azzal, hogy a Magyar vasúti évkönyvet megalapította, és azt szerkesztette 1871-1887-ig. 1886-ban a Budapesten tartott nemzetközi távirdaértekezlet alkalmából a német császár a vörös sasrend csillagos középkeresztjével, a szerb király pedig a Száva-rend nagykeresztjével tüntette ki. Államtitkári állásában az ezredéves kiállítás rendezése és sikere körül szerzett érdemeiért a Lipót-rend középkeresztjét nyerte. 1897-ben a brüsszeli nemzetközi kiállításon a magyar osztályt szervezte, amely elsı ízben mutatta be a külföld elıtt Magyarországot mint önálló államot. Ez alkalommal a belga Lipótrend nagy tiszti keresztjét kapta. Ugyancsak ı szervezte a magyar kiállítást 1898-ban a turini nemzetközi villamossági kiállításon, amely a hazai ipar számára fényes erkölcsi és anyagi eredményekkel járt. Az 1900. évi párisi világkiállítás magyar kormánybiztosságát még ı szervezte, mint államtitkár, és az ı érdeme a magyar pavilon létesítése, mely szintén a magyar állam önállóságát juttatta kifejezésre. 1898 ıszén önként lemondott államtitkári állásáról, tagja lett a képviselıház közlekedési bizottságának, mely csakhamar elnökévé választotta. A képviselıháznak 1895 óta tagja. Elıbb mint a széki, késıbb mint a kaposvári kerület képviselıje. 1896-ban a fıvárosi III. kerületben is megválasztatott, de ı a kaposvári mandátumot tartotta meg. Tagja és elnöke volt a képviselıház közlekedési bizottságának. Forrás: Gerendeli György: Dombegyházi helytörténeti szöveggyőjtemény (1994.) illetve: Vasúti és Hajózási Hetilap (1905. június 24.) Bp.
26
KOSSUTH LAJOS DOMBEGYHÁZI KAPITÁNYAI
Markovits Vince Sz.: 1826. aug. 9-én Nagyváradon (v. Dombegyházon?) ─ † 1902. okt. 12 –én Budapest Apja M. Antal, postamester és földbirtokos. Magyar, római katolikus, nıtlen. A bécsi hadmérnöki akadémián végez (1839-1843), hadfi, 1846 – hadnagy a 9. Miklós huszárezredben. 1848. okt. 19. (16) - honvéd fıhadnagy ezrede tartalék századánál Nagyváradon, majd Derecskén. Dec. 29. (nov. 15) – alszázados ugyanitt. 1849. márciusától ezredénél szolgál a VII. hadtestben. Ápr. 5-én megsebesül Hatvannál. Ápr. 18. (márc.16.) – fıszázados és századparancsnok a világosi fegyverletételig. Aradon halálra, majd négy év várfogságra ítélik. 1851-ben kegyelmet kap. Az 1850-es években és 1867/68-ban földbérlı Dombegyházán; ez utóbbi idıpontban a Csanád megyei honvédegylet tagja.
Csapó Sándor Sz,: 1818. Dombegyháza. ─† 1891. Budapest Magyar cs. kir. fıhadnagy a 7. vértesezredben. 1848. okt. 19. ─ a 60. Wasa gyalogezred honvédsereghez csatlakozott; 1. zászlóaljának alszázadosává nevezik ki, de a császári hadseregben marad. 1851-ben mint fıszázadost nyugalmazzák. Forrás: Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai (Zrínyi Katonai Kiadó, Bpest, 1988.
—∗—
27
NEVEZETESSÉGEK
A kunhalmok Elfogadható az eddigi régészeti kutatások megállapítása, mely szerint a kunhalmok ember által épített legrégebbi kultúrtörténeti emlékeink. A Kr.e. 4000-3000 évtıl keletkeztek, melyeket az ásatások során megvizsgált rájuk rakódott településrétegek is bizonyítanak. Általában több funkciójukra is lehet következtetni. (Telephelyek, ırhelyek, vallási, temetkezési helyek, stb.) Lehetnek rézkori, kora-bronzkori temetkezési helyek, bronzkori telepek, szarmata, germán, honfoglalás-kori temetık, Árpád-kori templomok és sírok helyei vagy olykor valóban kun temetkezési helyek. Mivel keletkezésük idıben nem azonosítható, az a megállapítás a legelfogadhatóbb, amely szerint ezek a halmok „kurgánok”, ami török eredetébıl lefordítva „sírhalmot” jelent. (L.: Gerendeli György: Dombegyházi helytörténeti szöveggyőjtemény c. könyve 62. oldalán)
Ezek a kurgánok (kunhalmok, hunhalmok) Dombegyház környékére különösen jellemzık gyakoriságukkal és alakjukkal egyaránt. Ezeket a halmokat többnyire vízjárta területeken építették. Dombegyház környékét valamikor a Maros alakította vízjárta területté. A Maros-szabályozás elıtti maradvány a Száraz-ér, a Cigányka-ér, a Vizesi-ér. Az ember itteni jelenlétéhez a víz is hozzájárult. Több évezredes itteni jelenlétét ezek a halmok is bizonyítják. A dombegyházi kunhalmokra jellemzı és egyedülálló az ú.n. pávaszem-szerő kunhalomrendszer, mely gyakorlatilag két egymástól eltolt ellipszis alakzatból áll, melynek középpontjában az Attila-halom található. A mai Dombegyház területén kb. 13 halom vagy halomhely található. A védett halmok közül a legjellegzetesebbek: Attila-halom (Kolostordomb) A Kevermes felé vezetı út baloldalán, a községtıl mintegy 500 m-re, az úttól 150 m-re található. Tengerszint feletti magassága 102,6 m, alapátmérıje 65x65 m, becsült magassága 3 m. A „pávaszemes kunhalom alakzat” középpontja. Erısen roncsolt, akácfával benıtt halommaradvány. Vizesi-halom Az Aradi úton a falutól 3 km-re, az úttól kb. 200 m-re található. Tengerszint feletti magassága 105,3 m , alapátmérıje mintegy 50x50 m, magassága 2-3 m. Marczibányi-halom A battonyai útról balra haladó földút mellett, az úttól kb. 200 m-re, 50x50 m alapterülető 1 m magas, elhordott, tetején tripóddal.
28
Temetı-halom: A Battonya felé vezetı út baloldalán, baloldalán a temetı elıtti földút mellett a településtıl települést mintegy 500m-re, az úttól szintén kb. 500 m-re, m található. Jellegét még ırzı,, de jelenleg szántott. Alapterülete te kb. 75x80 m. Magassága 2,7 m Priorán-halom Az Aradi úton, a falutól 3,5 km-re, km az úttól jobbra, dőlıúton úton az úttól 200 m-re m található. Roncsolt, szántott, de jellegét ırzı. ı . Magassága 2,9 m, alapterülete 80x100 m. Hármashatár-halom A Battonya-Gyula 444-es es sz. úttól jobbra, a határig ha vezetı Dorobánci úton a 444-es 444 sz. úttól 2,5 km-re re drasztikus bolygatást szenvedett halomroncs. 1,5-2 1,5 2 m magas, 80x100 m alapterülető. Kriptáj-halom (Kripta-halom) A dombegyház-kisdombegyházi kisdombegyházi 3639. sz. úttól jobbra vezetı dőlı őlıúton 1200 m-re, megbontott, jellegét jól ırzı, ı, 8,5 m magas, 100x100 m alapterülető alapterület domb. A Cigányka-ér bal partján terül el. Tetejére épült az 1800-as 1800 évek elején a Lonovics-kripta. kripta. A kriptába 1942-ig 1942 temettek. A kápolnát 1945-ben ben feldúlták, lebontották, a halottak csontjait kincseket kin keresve szétszórták, részeg, barbár emberek. Ide volt eltemetve Hollósy Kornélia is. Hollósy Kornélia dédunokája, Dr. Bisztray Tamásné Csáky Kornélia a régi kripta közelében felépíttette a Szent Kornélia kápolnát, kápolnát melynek ünnepélyes megáldására 2002. október 11-én 11 került sor. A kápolna oltára alatt helyezték el azokat a csontokat, melyek feltehetıen feltehet az egykori sírkápolnában lévık ık maradványai lehettek.
29
KÉPMELLÉKLET
30
A római katolikus templom
A Szent Kornélia kápolna
31
A Nyéki-kastély régen
A Nyéky-kastély jelenleg
A Nyéky-magtár
32
A régi községháza, majd iskola
A jelenlegi községháza
33
A volt „Matúz-féle iskola, jelenleg Hollósy Kornélia Óvoda
Az Aradi utcai „Új iskola”
34
A sportudvar és a sportcsarnok
A könyvtár
35
A Mővelıdési Ház
Az Ifjúsági lakótelep
36
Orvosi rendelı és lakás
Pártház, Közösségi ház, jelenleg iskola
37
Orvosi rendelık és szolgálati lakások
Az I. világháborús emlékmő
38
A II. világháborús emlékmő
Az elsı birtokkereszt
39
FELHASZNÁLT FORRÁSOK 1. Bajnai Beke István: A dombegyházi Lonovics család és a Szent Kornélia kápolna (2003) 2. Bajnai Beke István: A Dombegyházi Katolikus Egyházközség története (2005)
3. Dr. Borovszki Samu:Csanád vármegye története (1897) 4. Gerendeli György: Dombegyházi helytörténeti szöveggyőjtemény (1994) 5. T. Kis Tamás: Metszetek Dombegyház múltjából és jelenébıl (1989) 6. Kıvári E. Péter: Barázdákba írt történelem (1974) 7. Dr. Ladányi Miksa: Makó és Csanád-Torontál vármegye fontosabb községei (1929) 8. Szelekovszki László: Közös kultúrtörténeti emlékeink a kunhalmok (2005)
40
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetı………………………………………………………………………..
2.
Dombegyház földrajzi elhelyezkedése…………………………………………
3.
A legrégebbi idık………………………………………………………………
4.
Honfoglalás, Árpád-kor………………………………………………………..
5.
Birtokviszályok, pereskedések…………………………………………………
6.
XIX. század…………………………………………………………………….
10.
XX. század……………………………………………………………………..
13.
A tsz-ek története………………………………………………………………
19.
A rendszerváltás után…………………………………………………………..
20.
Hírneves dombegyháziak………………………………………………………
21.
Balsaráti Vitus János……………………………………………………………
21
Hollósy Kornélia……………………………………………………………….
22.
Vörös László……………………………………………………………………
25.
Kossuth Lajos dombegyházi kapitányai………………………………………..
26.
Nevezetességek…………………………………………………………………
27.
Képmelléklet……………………………………………………………………. 29. Felhasznált források…………………………………………………………….. 39.
41
