Nincsenek véletlenek…. Kis zenekarunkkal az All Stars-szal már vagy másfél éve nem léptünk fel, nem is próbáltunk. Minden időnket és erőnket a nagy csapat ,a Szekszárd Jazz Orchestra emészti fel, persze nagy örömmel tesszük, mert egy igazi zenei csemegét hoztunk létre, amivel nagy sikereket aratunk Magyarországon. Minden hónapban felvetődött a gondolat, hogy újraszervezzük az All Stars-t, de valahogy nem jutott rá soha elég időnk. Ezért különös örömmel vettük a felkérést,” csereprogram „keretén belül kiutazunk november végén Bezons-ba egy koncert erejéig. 1-2 hónapos vívódás után eldöntöttük, az utazás bonyolultabb formáját választjuk, mikrobuszt bérlünk, egy nagyot, egy kéket, amibe a nagybőgő is elfér, és a gitárok után sem kell poggyászdíjat fizetni. Az indulás napján dőlt el, hogy Zsuzsi az énekesnőnk tud-e velünk utazni, ugyanis egy hétvégi szobaátrendezést követően már két napja „vigyázban” feküdt könnyekkel a szemében. Szerencsére indulás előtti este valami varázsló speciális kezeléssel lábra állította, így a következő napokban a feszített tempó ellenére hősiesen bírta a párizsi kiképzést. Szerda este indultunk 10 órakor és másnap 18 órakor helyeztük el a buszt szállásunk udvarán. Itthon többen jelezték, milyen ellátásban fogunk részesülni. Ebből az első estén kaptunk „kis” ízelítőt, igen nagy mennyiségű és finomságú ételek és italok kerültek a kb. 20 fős asztalra:előételek, főételek, saláták, desszertek, finom italok. Megmutatták a hűtőt, ami zsúfolásig volt megrakva minden finomsággal, mondván bármikor fogyasztható bármi, ez számunkra van megtöltve .Így ismeretlenül is hihetetlen meleg, baráti fogadtatásban volt részünk. Első nap talán még furcsa volt számunkra, hogy szüleinkkel egykorú, idegen ajkú emberekkel vacsorázunk , de ez már a következő találkozás alkalmával egy teljesen más érzéssé alakult. Megismerkedtünk Julien-nel a „tolmáccsal”, aki már az első este atyai jó barátunkká avanzsálódott, oldotta a nyelvi nehézségeket, és megtanított nekünk egy-két „élet nagyigazságot”. Kissé megijedtünk amikor az este folyamán fő gondviselőnk Gerard megmutatta a következő pár nap szinte percre pontos tervét, ami elég feszítettnek tűnt első látásra. Ezt természetesen rosszul gondoltuk,mert a következő 4 napban tálcán kaptunk mindent Párizsból, önzetlenségből, barátságból, szeretetből. Péntek bőséges reggelivel indult, amit Gerard és Simone készített elő számunkra. Délelőtt folyamán megtekintettük a La Defense-t, a számunkra ismeretlen Párizst, a modern negyedet, ami egyébként New York Manhattan hangulatát idézi. Meglátogattuk a Párizs Történeti Múzeumot, ami az új negyed terveiről, kivitelezéséről, ill. Párizs XX sz. elejei futurisztikus terveiről szőtt fényképekkel, rajzokkal és makettekkel színesítve. Ebéd után lehetőségünk volt a felhőkarcolók aljában megbúvó gyönyörű adventi vásár forgatagában részt venni és kénytelenek voltunk rájönni arra , hogy ételekre nem igazán fogunk költeni, szolid költekezésbe kezdtünk/hűtő mágnes, Párizsos póló/, valamint a forgatagban megittunk pár kör forralt bort. Az este a már megszokott rogyásig telt asztallal folytatódott, majd megérkezett a” cserezenekarunk” is, akik az este folyamán többször adtak elő műsorukból különböző darabokat, ami közös örömzenélésbe csapott át. Az estének ezzel nem volt vége, mert a terv szerint próbánk volt beütemezve tíz órára egy közeli épületben. Ködös tekintettel
tettünk eleget ennek a „kötelezettségünknek, mit mondjak, volt már jobb próbánk is. Ezután Julian-nel 2 óráig közös pálinkázásba csaptunk át. Ő volt mindig a legkitartóbb „vendégünk” , minden este legkorábban, és egyben a legkésőbb távozott bázisunkról, egyszerűen fogalmazva kölcsönösen megkedveltük egymást, rengeteget segített nekünk, rendezte sorsunkat, mintha saját gyermekei lettünk volna. Szombaton délelőtt megtekintettük a Sacré Coeur-t, és a Montmartre-ot, majd egy igazi hangulatos francia kisvendéglőben fogyasztottuk el ebédünket egy pofa finom francia sör társaságában. /- Mivel kb. másfél hetes, esti franciatanulmányaimra alapozva én voltam az „okos” Gerard szavaiból megtudtam, épp a bűnös negyed határán állunk, ott ahol régen a Szekszárd Big Band busza is megállt,és ahonnét gyors szétszéledés után lassú visszaszállingózás következett, már tudtuk , hogy ezt a felettébb izgalmasnak tűnő városrészt éjszaka is megnézzük-/ Ezután, gondolom kifejezetten a zenekar számára tervezve megcsodálhattuk a Hangszertörténeti Múzeumot 4000 m2-en, amin belül épp egy időszakos Django Reinhardt / ő a legnagyobb jazzgitáros volt az előző század közepéről/ kiállítás volt megtekinthető. Hatalmas élmény volt egyben végignézni az első fahangszerektől az első szintetizátorig a számtalan hangszert, amit a világon feltaláltak és használtak, miközben élő barokk zenét hallgathattunk . Este ismét kb. 20 fős vacsora grillezett sajtfinomságokkal és calvados-szal ízesített almafagyival, házi süteményekkel, közös zenéléssel. Éjfélkor ismét Julien volt már csak talpon velünk,amikor eldöntöttük hárman /Mátyó, Bobby és jómagam/, ha most nem indulunk az éjszakába, akkor szemlesütve kell hazatérnünk. Hideg lévén odakint, egy üveg Captain Morgan társaságában indultunk az éjszakai járattal a Diadalív irányába. Onnét végig a Champs- Élysées-n keresztül gyalog a Pigalion-ig. Ez már a „bűnös negyed”, ahol rengeteg művész kapott már életre szóló párt, vagy éppen betegséget. Úgy néz ki, ebből kimaradtunk, de az ötnapos kosztpénzünket 1-2 óra alatt elköltöttük. Megjártunk színes bőrű disco-t, funky-party-t, reppeltünk az utcán francia testvéreinkkel, majd zárásként Bobby-t akartuk beíratni a „szerelmek iskolájába”, de zenészek lévén épp a szemben lévő karaoke bárt céloztuk meg. A hűvös kinti levegőről egy igazán „meleg” helyre kerültünk, de ha már kifizettük a belépőt maradtunk és elénekeltünk egy-két jazzstandard-et francia hímtársainkkal közösen. Reggel fél kilenckor tettem kezemet az ajtókilincsre, a többiek még aludtak, legalább is úgy tűnt számunkra. Elmondásuk szerint már felébredtek arra , hogy négy utcával odább leszállunk a buszról, de ezt mi nem hittük el... Ekkor vasárnap reggel volt, és Julian megkért arra ,hogy maradjon egyenlőre közöttünk az éjszakai kilengésünk, hiszen aznap koradélután volt a KONCERT! Nemsokára nagyon sok barát érkezett szállásunkra, megfogtak minket, hangszereinket és elszállítottak a nagyon szép, nagyon felszerelt színházba, ahol a fellépésünk volt. Profi behangosítás következett, majd ismét Julien lopott ki minket egy helyi vásárra, ahol a helyi emberek a saját portékáikat árulták. Nagyon megható volt látni Simone-t kézzel hímzett kalocsai mintás ruhában, amint a himzőkör termékeit kínálták francia honfitársaiknak.
Közös ebédet rendeztek a délutáni fellépők számára, majd következett a délutáni műsor. Máskor is , de itt különösen megmutatkozott Julien atyai gondoskodása és aggódása. Aggódott, hogy nem aludtunk, képesek leszünk-e így egy jó műsort adni, behajlik a gallér, hogy áll az ingujj, a nyakkendő…kifejezetten stresszhelyzetben volt. De a zene az érdekes;még ha fáradt is vagy , ha véletlenül izgulsz, beteg vagy, szomorú vagy, rossz napod van az csak addig tart,amíg az első hangot leütöd….utána megszűnik minden, és csak a zene van. Ez velünk is így történt, és hogy a hallgatóság is így látta, azt a számok utáni vaskos taps is megmutatta. Koncert végén Julian mindegyikünket egyenként végigcsókolt, és elégedetten konstatálta, hogy a magyar zenészbarátai nem hagyták őt cserben aznap /sem/. A hab a tortán, hogy fellépésünk után egy világszínvonalú harmonikás és csellós duett-jét hallgathattuk meg. Mivel tudtuk ,hogy hosszú lesz a hazafele vezető út, hétfőn este terveztük a visszaindulást, ezért vasárnap tartottuk a búcsúvacsorát. Átadtuk kis ajándékainkat, és a legmelegebb baráti hangulatban töltöttük az estét. Még megbeszéltük a másnapi programot, majd miután mindenki elment, úgy döntöttünk megint megnézzük Párizst éjszaka. Most már az egész zenekar indult útnak. Ekkor már szombat reggel óta voltunk talpon legalábbis hárman, de fáradságot még nem éreztünk/annyira/. Utunk a Diadalívtől a Champs- Élysées-n keresztül most az Eiffel-toronyig vezetett, kb. 1 órán át fényképeztük magunkat vidám hangulatban, majd visszafele megmentettünk e gy sirályt életét Ezután útjaink különváltak , a csapat” előzőeste alvó” része kívánta megnézni a „negyedet”és mi, akik már rég nem aludtunk megpihentünk időben/hajnali 3-kor/. Másnap ismét Gerard és Simone segítségével megnéztük a maradék Párizst;nappal az Eiffel-tornyot, a Louvre-t, a Notre Dame-ot, a Saint Germaine negyedet. Szinte hihetetlen, hogy ennyi idő alatt mennyi mindent sikerült látni Párizsból. Este még egyszer elbúcsúztunk mindenkitől, megvacsoráztunk, ismét ajándékokkal leptek meg minket, elkészítettük utolsó közös fotóinkat, majd 10kor elindultunk haza. A hazafele út mindig gyorsabb, így másnap 4-kor sikeresen hazaértünk. Rengeteget láttunk, tapasztaltunk az itt töltött pár nap alatt, de a legkönnyebben úgy tudnám összefoglalni élményeinket, hogy „ Lett egy családunk Párizsban!” Doki
A zenekar tagjai: Borbély Tamás-Bobby Matók Ákos –Mátyó Maráz Nándor-Gizzy Cseke Gábor –Csekusz
Rein Ákos –Áki Kiss Zsuzsa,Kiss Tibor-Tizsuka Dr. Gál Gábor-Doki
