PhD értekezés tézisei
Bakti Mária
Diszharmóniás jelenségek a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola Fordítástudományi Doktori Program
Budapest, 2010
Bevezetés A spontán beszéd során egyszerre zajlik a beszéd tervezése és kivitelezése, ezért a párhuzamosan zajló folyamatok összehangolatlanná válhatnak. Az összehangolatlanság vagy diszharmónia a felszíni szerkezetben megakadásjelenségként realizálódik. A beszédprodukció diszharmóniás jelenségei közé soroljuk a hiba típusú és a bizonytalanságból eredő megakadásjelenségeket (Gósy 2005) és a hangsúlyhibákat (Gósy 2002). A beszédprodukció során előforduló diszharmóniás jelenségek a beszédkutatásban azért fontosak, mivel olyan folyamtokra világítanak rá, amelyek a hibátlan közlések elemzésekor rejtve maradnak (Shattuck-Hufnagel 1979: 295). A megakadásjelenségek sajátosságainak elemzése alapján sikerült feltérképezni a beszédtervezés folyamatát; a felszíni megakadásokból visszakövetkeztethetünk arra, hogy a beszédprodukciós folyamat mely szintjén lépett fel probléma. A szinkrontolmácsolás során a spontán egynyelvű beszédtervezéssel és beszédkivitelezéssel összehasonlítva lényegesen több folyamat zajlik egy időben: a szinkrontolmácsolás során párhuzamosan zajlik a forrásnyelvi beszédprodukció, a fordítás, a célnyelvi beszédprodukció és az önellenőrzés, ezért a szinkrontolmácsolást a beszédprodukció egy különleges típusának, vagy akár pszicholingvisztikai kísérletnek (Klaudy 2004) is tekinthetjük. Ebben a helyzetben elkerülhetetlen a diszharmóniás jelenségek előfordulása a célnyelvi beszédprodukcióban. A szinkrontolmácsolás során a forrásnyelvi szöveg feldolgozását nehezíti, hogy a forrásnyelvi szöveg befejezetlen, sem mondatszinten, sem szövegszinten nem kap kész szöveget a tolmács. A szinkrontolmácsoknak a tolmácsolás során kell kialakítaniuk a megfelelő követési távolságot, vagy fül-száj ívhosszt. A szinkrontolmácsolás során fennáll a forrásnyelvi interferencia veszélye is, mivel a hallott és feldolgozott forrásnyelvi szöveg nem mindig törlődik azonnal. A szinkrontolmácsolás során, eltérően a beszédprodukció más formáitól, a beszédtempót a forrásnyelvi előadó határozza meg. A szinkrontolmácsolás során a tolmács korlátozott erőforrásokkal (munkamemória, figyelem, feldolgozó kapacitás, idő) dolgozik (G. Láng 2002). Továbbá a tolmács nem a saját gondolatait fejezi ki, hanem „hozott anyagból” dolgozik; a szinkrontolmácsolás során a tolmács nem a saját, hanem a forrásnyelvi beszélő kommunikációs igényeit elégíti ki (Klaudy 2004:42). Elméleti alapok A beszédprodukció legelfogadottabb modellje Levelt nevéhez kapcsolódik (1989). Levelt beszédprodukciós modelljének fő elemei: a fogalmi szint, ahol a pragmatikai és a szemantikai tervezés zajlik, az átalakító, ahol a nyelvtani és a fonológiai tervezés zajlik, és az artikulátor, amely a beszéd motoros kivitelezésért felelős. Fontos szerepet kap a rendszerben a mentális lexikon, mivel itt találhatóak azok az információk, melyek segítségével a gondolatból közlés születik. A modell a beszédtervezés folyamatát két nagy szakaszra bontja, a makrotervezésre és a mikrotervezésre. A makrotervezés során a beszélő eldönti, hogy milyen információt szeretne közölni a hallgatóval, vagyis megfogalmazódnak az illokúciós szándékok (Levelt 1989: 123). A makrotervezés második szakaszában a kifejezni szándékozott információt a beszélő sorba rendezi (Levelt 1989: 138). A makrotervezést a mikrotervezés követi, melynek során a beszélő az üzenetet formába önti. A preverbális vagy beszédelőzetes üzenet alapján két folyamat zajlik a grammatikai kódolás során. Az üzenetben szereplő fogalmak alapján az átalakító aktiválja a fogalmakhoz tartozó lemmákat a mentális lexikonból. Ezzel párhuzamosan zajlik az üzenet felszíni szerkezetének kialakítása a lemmákhoz tartozó 2
szintaktikai jellemzők alapján. Levelt a fonetikai tervezés három szintjét különíti el. Az első a morfológiai szint, a második szint a szó fonológiai összeállítása, a tervezés harmadik szintje a fonetikai tervezés, ekkor a szegmentumok a fonológiai kódolóba kerülnek, amely létrehozza a szótagok fonetikai tervét. Ez részletezi azokat az artikulációs gesztusokat, amelyeket az artikulátor visz majd véghez. Az artikuláció a fonetikai terv motoros végrehajtása. A végrehajtás előtt a fonetikai tervet várakoztatni is lehet az artikulátorhoz tartozó tárolóban. A beszélés elkezdéséhez szükség van arra, hogy a fonetikai terv egy része (egy fonológiai szó) eljusson az artikulátorba. Levelt szerint a beszédprodukció teljes folyamatát végigkíséri az önellenőrzés folyamata. A szemantikai és grammatikai tervezés során lehetőség van a koncepcionális és a grammatikai rendszeren belüli korrekcióra, a fonológiai-fonetikai tervezés során a monitorozás már a percepciós rendszer segítségével történik. A spontán beszéd megakadásjelenségeit Gósy a következőképpen definiálja: „a spontán beszéd artikulációs, illetve percepciós folyamatosságát megakasztó, különféle jelenségeket nevezzük összefoglaló néven megakadásjelenségeknek” (Gósy 2004:7). A megakadásjelenségeket a bizonytalanságból adódó jelenségekre és téves kivitelezés jelenségeire lehet felosztani (Gósy 2005:96). A bizonytalanságból adódó megakadások a következők: néma szünetek, hezitálások, nyújtások, újraindítások, ismétlések és a töltelékszavak. A téves kivitelezés jelenségei: Freudi elszólás, morfológiai, szintaktikai hibák, kontamináció, téves szótalálás, „nyelvem hegyén van” jelenség, változtatás, sorrendiségi problémák, egyszerű nyelvbotlások. Gósy Mária csoportosításának Levelt beszédprodukciós modellje az alapja (Gósy 2005: 100-106). A beszédprodukció első szintjének a fogalmi tervezésnek a hibái a freudi elszólások és a malapropizmusok. A nyelvi tervezés szintjének hibái nyelvtani összehangolatlanságot okoznak. Ebbe a csoportba tartozó megakadásjelenségek a grammatikai, morfológiai hibák vagy a kontamináció, azaz a szó-és szerkezetvegyülések. Ezek időben egyszerre aktiválódott, egymással versengő szerkezetek. A megakadásjelenségek következő csoportja Gósy rendszerében a lexikai hozzáférés folyamatához kapcsolódik. Ide tartozik a téves szótalálás, a „nyelvem hegyén van” (TOT) jelenség, és a változtatás. A fonológiai tervezés hibái a fonológiai nyelvbotlások, azonosításuk azonban nagyon nehéz (Gósy 2005: 102.). Ha nem összehangolt a lexikális hozzáférés és az artikulációs tervezés, akkor az újraindítás, a nyújtás és a szünettartás a szóban típusú hibák merülnek fel. Az artikulációs tervezés hibás működésének eredményei a sorrendiségi hibák, vagyis az anticipáció, a perszeveráció és a metatézis. A beszédprodukció legutolsó szakaszához köti Gósy az egyszerű nyelvbotlásokat, keletkezésük oka, hogy nincs összhang az artikulációs tervezés és a kivitelezés között (Gósy 2005). A megakadásjelenségek és a szinkrontolmácsolás A megakadásjelenségek vizsgálata a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában azért fontos, mert a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában előforduló megakadásjelenségekhez tartozó beszédtervezési szintek meghatározása fényt deríthet arra, hogy mely folyamatok okozhatnak problémát a szinkrontolmácsolás során. A szinkrontolmácsolt szövegekben előforduló megakadásjelenségeket az alábbi kutatások keretében vizsgálták. Pöchhacker a megakadásokat két nagy kategóriába osztotta, a slip-ek (hagyományos értelemben vett nyelvbotlások) és shift-ek (megakadások) csoportjába. A slip kategóriát Pöchhacker két alkategóriára osztotta, a javított és a nem javított nyelvbotlásokra, a shift kategórián belül pedig a következő három alcsoportot hozta létre: téves szókezdés, szóvegyülés, szerkezetvegyülés. 3
Pöchhacker eredményei azt mutatják, hogy a ’javított nyelvbotlás’ kategóriát kivéve a tolmácsok beszédprodukciójában sokkal több (nem javított) nyelvbotlás és megakadás található, mint a konferencia előadóinak beszédprodukciójában. A téves szókezdés előfordulása nyelvtől és beszélőtől függetlenül magas, ebből azt a következtetést vonja le, hogy ez a megakadástípus az egyetemes beszédprodukciós mechanizmus jellemzője, és nem kizárólag a tolmácsolásra jellemző szövegfelszíni tulajdonság (Pöchhacker 1995: 82.). Tissi a szinkrontolmácsolás során előforduló néma szüneteket és megakadásjelenségeket vizsgálta (2000), azokra a kérdésekre keresett választ, hogy hogyan befolyásolják a forrásnyelvi megakadások a szövegértést és a célnyelvi beszédprodukciót, illetve, hogy lehetséges-e egy szinkrontolmácsolás-specifikus megakadás-taxonómia kialakítása. Az adatok elemzésekor Tissi jelentős egyéni különbségeket talált. A célnyelvi szövegekben nagyon gyakoriak a 2,5-5 mp. és az 5 másodpercnél hosszabb szünetek, ez a forrásnyelvi szövegben nem fordul elő. A szinkrontolmácsolt szövegekben gyakoribbak a nyújtások, mint a forrásnyelvi szövegben. A célnyelvi szöveget az ismétlések jellemzik, a téves szókezdések csak a célnyelvi szövegekben fordulnak elő. Tissi azt is megfigyelte, hogy a hallgatók célnyelvi beszédprodukciójában előforduló megakadások gyakran a szinkrontolmácsolási technikával kapcsolatos problémáknak voltak köszönhetőek. Tissi a megakadások kommunikatív, stratégiai használatára is felfigyelt, a tolmácsok a javításai előtt néma vagy kitöltött szünetek vannak. A következtetések ellenére Tissi lehetetlennek találja trendek elkülönítését az tolmácshallgatók célnyelvi beszédprodukciójában. Magyar nyelven eddig egy vizsgálat született, amely a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójába előforduló, hiba típusú megakadásjelenségeket vizsgálta, Gósy taxonómiája (2004) alapján (Tóth 2007). Empirikus vizsgálataink elméleti keretét Robin Setton modellje alkotja. A modell a szinkrontolmácsolást a relevanciaelméletet és a kognitív tudomány oldaláról közelíti meg. Hangsúlyozza, hogy a szinkrontolmácsolás összetett folyamatának modellezéséhez interdiszciplináris megközelítésre van szükség, és modelljét a jelenleg elérhető legjobb modellek kombinációjának tekinti (1999: 63). Setton a beszédpercepció és a beszédprodukció modelljeire támaszkodva vázolja a szinkrontolmácsolási modelljét. A modell beszédprodukciós komponensének alapja Levelt (1989) beszédprodukciós modellje, azonban ahhoz, hogy a modell alkalmazható legyen a szinkrontolmácsolás beszédprodukciós komponensének modellezésére, Setton bizonyos módosításokat látott szükségesnek. A Levelt-modellben ismertetett fogalmi tervező szerepét a Setton-modellben a teljes beszédmegértési apparátus és a végrehajtó tölti be. A nyelvtani tervezés során a Setton-modellben a végrehajtóban létrehozott propozíciók, attitűdök és szándékok kifejezésére válogatja ki a megfelelő szavakat, struktúrákat és intonációt a tolmács. Setton szerint a szinkrontolmácsolás során a profi tolmácsoknál a feldolgozás a nagyobb része a fogalmi és szándékot kifejező reprezentációkon keresztül történik, ugyanakkor Setton feltételezi bizonyos rövidítések (shortcuts) létezését is a tolmácsolási folyamatban. Egy lehetséges egyszerűsítő, rövidítő útpéldául, amikor az összeállító felől a nem kontextualizált információtöredékeket a végrehajtó közvetlenül a formulátorba továbbítja, például rövidítések vagy nevek esetében. Előfordulhat az is, hogy a rövidítő utak nem szándékosak vagy még csak nem is tudatosak, ezek az esetek speciális önellenőrzést igényelnek. Ennek a rövidítő útnak a leggyakoribb típusa az interferencia, leggyakrabban a lexikális interferencia. A forrásnyelv és a célnyelv közötti nem szándékos aktiváció során a forrásnyelvi struktúrák néhány másodpercig aktívak maradnak az auditív memóriában, ez okozhatja az interferenciát. Az interferencia elnyomása nagy mentális erőfeszítést igényel. Setton modelljében szerepelnek nyelvek közötti lexikális kapcsolatok, ezeket nem lehet tökéletesen elnyomni. A szinkrontolmácsolás során az önellenőrzés is fontos szerepet kap. Setton Gervert idézi, aki bizonyítékokat talált arra, hogy a szinkrontolmácsolás során az önellenőrzés két 4
szinten: pre- és posztartikulációs szinten működik. Gerver (1976) megfigyelése szerint a tolmácsok létrehozzák a célnyelvi megfelelőt, tesztelik azt, ha átmegy a preartikulációs teszten, kiejtik a megfelelőt, a kiejtés után újra tesztelik, és ha hibás, akkor új célnyelvi megfelelőt hoznak létre. Ennek megfelelően Setton modellje is tartalmaz önellenőrzési hurkot, pre- és posztartikulációs elágazással. Értekezésünk alapja a Setton féle-modell, mert Levelt beszédprodukciós modelljét integrálja és igazítja a szinkrontolmácsoláshoz. Az empirikus vizsgálat hipotézisei 1. Megakadásjelenségek. A beszédprodukciót beszédzajban vizsgáló kutatások alapján a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában gyakori hiba típusú megakadásjelenség lesz az újraindítás és a morfológiai és szintaktikai hibák. A rendelkezésre álló mentális energia szűkös volta miatt a tolmácsok célnyelvi beszédprodukciója pontatlan lesz, nyelvtani összehangolatlanság jellemzi majd. A bizonytalanságból eredő megakadásjelenségek előfordulását meghatározza a forrásnyelvi szöveg aktuális tagolása. A tolmácshallgatók beszédprodukciójában gyakoribbak lesznek a megakadásjelenségek. 2. Megakadásjelenségek és a nyelvek közötti interferencia. A szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában találunk nyelvek közötti kölcsönhatásra utaló jelenségeket (Toury 1995, Setton 1999). A nyelvek közötti interferencia a tolmácsok a célnyelvi beszédprodukciójában előforduló megakadásjelenségekben is meg fog jelenni. 3. Megakadásjelenségek és az önellenőrzés. Gile mentális energia modellje alapján (1995) a tolmácsoknak a feladat összetettsége miatt nem marad mentális energiája az önellenőrzésre, a definíció szerint nem javított hiba típusú megakadásjelenségeket a tolmácsok nem fogják javítani. 4. Megakadásjelenségek és a nyelvpárok. Nyelvpártól függetlenül hasonló lesz a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukcióját jellemző megakadásjelenség-mintázat, amely elsősorban a szinkrontolmácsolás során zajló párhuzamos folyamatok eredménye, és kevésbé nyelvfüggő. 5. Megakadásjelenségek a szinkrontolmácsok célnyelvi és spontán szövegeiben. A spontán beszédnek számos változata létezik, ezeket két csoportba lehet osztani, a félspontán (az angol szakirodalomban extemporaneous speech) beszéd során a beszélő felkészül a beszédre, míg a valódi spontán beszéd (impromtu speech) során „semmilyen beszédtervezés nem előzi meg az aktuális közlést” (Gósy 2005: 72). A szinkrontolmácsolás kutatói a tolmácsok célnyelvi beszédprodukcióját a spontán beszéd egy típusának (Barik 1972, Goldman-Eisler 1968, Seleskovitch 1982), vagy félspontán beszédnek (Kopczynskí 1982) tekintik. Hipotézisünk az volt, hogy eltérő lesz a tolmácsolt célnyelvi szövegekben és a profi tolmácsok spontán és félspontán beszédében előforduló megakadások mintázata. A spontán beszédben gyakoribbak lesznek az ismétlések (Gyarmathy 2009), míg a félspontán beszéd megakadás-mintázata inkább a szinkrontolmácsolt célnyelvi szövegek megakadás-mintázatára fog hasonlítani. 6. Megakadásjelenségek és a forrásnyelvi szöveg aktuális tagolása. A forrásnyelvi szöveg aktuális tagolása a forrásnyelvi szöveg műfajától függően befolyásolni fogja a célnyelvi szövegekben előforduló hiba típusú és bizonytalanságból eredő megakadásjelenségek előfordulását. 7. Hangsúlyeltolódások a célnyelvi szövegekben. A nyelvek közötti kölcsönhatás szupraszegmentális szinten is jelentkezni fog (Ahrens 2005, Shlesinger 1994, Williams 1995), a szinkrontolmácsolt célnyelvi szövegekben a hangsúlyeltolódások elsősorban a forrásnyelvi szövegben előforduló hangsúlyminták másolásának eredményeképpen jönnek majd létre. A tolmácsok a magyar hangsúlyélményt hangmagasággal fogják elérni. Az eddigi kutatások a hiba típusú megakadásjelenségek néhány kategóriájának előfordulását vizsgálták profi szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában 5
(Pöchhacker 1995), illetve a bizonytalanságból eredő megakadások előfordulását konszekutív tolmácsolás (Mead 2000, 2002) és szinkrontolmácsolás során (Tissi 2000). Tissi vizsgálatai tolmácshallgatók bevonásával zajlottak, Pöchhacker ugyan profi tolmácsok célnyelvi beszédprodukcióját vizsgálta valós konferenciahelyzetben, ahol számos változó befolyásolhatja a szinkrontolmácsok teljesítményét. A hallgatók még nem sajátították el teljesen a szinkrontolmácsoláshoz szükséges készségeket, és nincs tolmácsolási tapasztalatuk sem. A korábbi kutatások angol-olasz és olasz-angol (Tissi 2000, Mead 2000, 2002) angolnémet, német-angol (Pöchhacker), angol-francia, francia-angol (Piccaluga et al. 2007) nyelvpár viszonylatában vizsgálták a megakadásokat a tolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában. Értekezésünkben, a korábbi kutatásokkal ellentétben egy indoeurópai (angol) − nem indoeurópai (magyar) nyelvpárt vizsgálunk, és célunk a bizonytalanságból eredő és hiba típusú megakadások vizsgálata a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen megakadásjelenségek fordulnak elő a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában, illetve, hogy melyek a leggyakrabban előforduló megakadás-típusok. A szinkrontolmácsolás során párhuzamosan zajlik a forrásnyelvi beszédpercepció és a célnyelvi beszédprodukció, így a célnyelvi beszédprodukciót nem csak a forrásnyelvi szöveg deverbalizált szemantikai reprezentációja, hanem a forrásnyelv nyelvi formája is befolyásolja, így fennáll az interferencia veszélye. A szinkrontolmácsolás során előforduló megakadásokat vizsgáló pszicholingvisztikai kutatások nem térnek ki a forrásnyelvi interferencia kérdésére; disszertációnkban arra a kérdésre is választ keresünk, hogy mennyi lesz a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában előforduló megakadások közül nyelvek közötti interferenciára visszavezethető. A tolmácsolás kutatása során születtek vizsgálatok az önellenőrzésről (Petite 2005), és a megakadásokról (Pöchhacker 1995, Tissi 2000), azonban még nem tudjuk, hogy a szinkrontolmácsok mennyire emlékeznek a célnyelvi beszédprodukciójukban előforduló megakadásokra és javítják-e azokat. Értekezésünkben retrospektív interjúk segítségével térképezzük fel a szinkrontolmácsolási folyamat során zajló önellenőrzési folyamatokat: arra keressük a választ, hogy a szinkrontolmácsok javítják-e a célnyelvi beszédprodukció során előforduló hiba típusú megakadásaikat, illetve, hogy emlékeznek-e a hiba típusú megakadásokat kiváltó okokra. A szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában előforduló megakadásokat általában a forrásnyelvi szónok megakadásainak függvényében vizsgálták (Pöchhacker 1995, Van Besien és Meuleman 2004). Értekezésünkben más nézőpontból vizsgáljuk a megakadásokat; a forrásnyelvi szövegben előforduló megakadásokkal való összehasonlítás helyett a tolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában előforduló megakadásokat a tolmácsok spontán és félspontán beszédében előforduló megakadásokkal hasonlítjuk össze, így lehetővé válik a szinkrontolmácsolásra jellemző megakadás-mintázat jellemzőinak leírása. A beszédpercepcióban és a beszédprodukcióban szerepet játszik a szövegek aktuális tagolása (Clark és Clark 1977, idézi Pléh 1998). A forrásnyelvi szövegek aktuális tagolása meghatározza a szinkrontolmácsolás folyamatát is, értekezésünkben választ keresünk arra a kérdésre, hogy a forrásnyelvi szöveg aktuális tagolása hogyan befolyásolja a célnyelvi szövegben előforduló megakadásokat. A szinkrontolmácsolási kutatások során vitatott kérdés az, hogy mennyire befolyásolja a nyelvpár a tolmácsolás folyamatát és eredményét (Godijns és Hinderdael 2005). Értekezésünkben arra a kérdésre keresünk választ, hogy vannak-e különbségek a magyarra, angolra és németre szinkrontolmácsolt célnyelvi szövegekben előforduló megakadások között. A hiba típusú megakadásjelenségek mellett a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában egy további diszharmóniás jelenségét is vizsgáltuk, nevezetesen a 6
hangsúlyeltolódásokat. A szakirodalomban ismert az, hogy a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában a célnyelvi normáktól eltérő szupraszegmentális jellemzőket találunk (Ahrens 2005, Shlesinger 1994, Williams 1995). Vizsgálatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy hogyan befolyásolja a forrásnyelvi hangsúly megvalósulása a hangsúly megjelenését a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában. Anyag, módszer, kísérleti személyek Értekezésünkben empirikus vizsgálataink eredményeit mutatjuk be. A vizsgálatokban a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Fordító- és Tolmácsképző Tanszékközi Programjának hallgatói és profi szinkrontolmácsok vettek részt. A tolmácshallgatók és a profi tolmácsok feladata angol nyelvű forrásnyelvi szövegek magyarra szinkrontolmácsolása volt. A tolmácsok célnyelvi beszédprodukcióját rögzítettük, a bennük előforduló megakadásokat Gósy (2004) alapján csoportosítottuk. A taxonómiája előnye, hogy a beszédprodukciós folyamat egészére kiterjed, és a tolmácsok célnyelvi beszédprodukciójának részletesebb és mélyebb elemzését teszi lehetővé, mint a korábbi kutatásokban használt taxonómiák (Pöchhacker 1995). A vizsgálatokban a hiba típusú megakadásjelenségekkel együtt két bizonytalansági megakadást is vizsgáltam, nevezetesen az újraindításokat és az ismétléseket. Saját szinkrontolmácsolási tapasztalatom alapján úgy vélem, hogy az említett két kategóriával kibővített taxonómia segítségével pontosabb, átfogóbb képet kapunk a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójáról; a kibővített taxonómia tágabb vizsgálati mozgásteret biztosított. A disszertációban ismertetett vizsgálatokat, tolmácsolási helyzetet és a résztvevőket az alábbi táblázat mutatja be: A disszertáció fejezete 7. fejezet
A tolmácsolási helyzet Nyelvi laboratórium
Forrásnyelv→ célnyelv angol (Pick Szeged) → magyar
Résztvevők
A vizsgálat típusa
Th1, Th2, Th3, Th4, Th5 Pt1, Pt2, Pt3
8. fejezet
Nyelvi laboratórium
angol (Pick Szeged) → magyar
Th1, Th3, Th5, Pt1, Pt 2
9. fejezet
Nyelvi laboratórium
angol (Faith groups) → magyar
Pt1, Pt3, Pt4, Pt5
10. fejezet
Konferencia
angol→német német→angol (Pöchhackerkorpusz)
11. fejezet
Nyelvi laboratórium
-
Hiba típusú megakadásjelensé gek vizsgálata a célnyelvi szövegekben Nyelvek közötti kölcsönhatás a hiba típusú megakadásjelenségekben A célnyelvi szövegekben előforduló hiba típusú megakadásjelenségek retrospektív interjúk tükrében Hiba típusú megakadásjelenségek angol és német célnyelvi szövegekben Hiba típusú megakadásjelensé gek a tolmácsok spontán és félspontán beszédprodukciójá ban
Pt1, Pt3, Pt4, Pt5
7
12. fejezet
Nyelvi laboratórium
angol (Pick Szeged) → magyar angol (Faith groups) → magyar
Pt1, Pt2, Pt3, Pt4, Pt5 Th4, Th5
13. fejezet
Nyelvi laboratórium
angol (Faith groups) → magyar
Pt1, Pt3, Pt4, Pt5
Milyen összefüggés van a forrásnyelvi szöveg aktuális tagolása és a célnyelvi szövegben előforduló megakadásjelenségek között? Szupraszegmentál is diszharmóniás jelenségek: hangsúlyeltolódás ok a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójá ban.
1. táblázat. A disszertációban ismertetett empirikus vizsgálatok áttekintése Eredmények A tolmácshallgatók és a profi tolmácsok célnyelvi beszédprodukciója során előforduló megakadásjelenségek eloszlását mutatja az 1. ábra. Mind a hallgatók, mind a profi szinkrontolmácsok esetében a leggyakrabban az újraindítások fordulnak elő. A második helyen a profi tolmácsoknál a morfológiai-szintaktikai hibák állnak, ezeket követik a téves szótalálások. A tolmácshallgatók esetében téves szótalálások és a morfológia-szintaktikai hibák közel azonos gyakorisággal fordulnak elő. Az újraindítások a lexikális hozzáférés és az artikulációs tervezés összehangolatlanságából erednek. Az artikuláció bizonytalansága Gósy szerint a szótalálás pillanatnyi bizonytalanságának következménye (Gósy 2005:103). A szinkrontolmácsolás során ezt a bizonytalanságot valószínűleg a feladat nagy komplexitása okozhatja, illetve az, hogy a feladat komplexitása miatt a tolmácsok a rendelkezésükre álló összes mentális energiát felhasználják.
1. ábra A tolmácshallgatók és a profi szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciója során előforduló hiba típusú megakadásjelenségek 8
Mind a tolmácshallgatók, mind a profi szinkrontolmácsok esetében megvizsgáltuk, hogy az újraindításokban milyen egység után indítják újra a tolmácsok az aktivált és részben kiejtett szót. A profi tolmácsok a leggyakrabban egy beszédhang kiejtése után indították újra az aktivált szót, míg a tolmácshallgatók esetében nagyobb különbségeket találunk, de ebben a csoportban is jellemző volt az első beszédhang illetve az első szótag elhangzását követő újraindítás. Gósy (2005) szerint az első beszédhangot követő szünet utalhat a „nyelvem hegyén van” jelenségre, vagyis arra, hogy a beszélő aktiválta a megfelelő lemmát, azonban nehezen jut tovább a lexéma szintre. A szinkrontolmácsolás során ezt a magyarázatot alátámaszthatja az, hogy a forrásnyelvi beszélő által megadott és megértett üzenethez való célnyelvi megfelelő megtalálása nem mindig könnyű. Az első szótag ejtését követő újraindítás is lehet a lexikális előhívás problémájának eredménye, de a bizonytalanság is okozhatja. A morfológiai-szintaktikai hibák esetében kimutatható a forrásnyelv nyelvtani szerkezeteinek hatása. A téves szótalálások a lexikális hozzáférés folyamatának hibái. A téves szótalálások viszonylag magas arányát az magyarázhatja, hogy a tolmácsoknak a szinkrontolmácsolás során mind a forrásnyelvi, mind a célnyelvi nyelvi alrendszereket aktívan kell tartaniuk. A profi szinkrontolmácsoknál a téves szótalálás előfordulási aránya alacsonyabb, ennek az lehet a magyarázata, hogy náluk a szinkrontolmácsolási folyamat már jobban automatizálódott, mint a tolmácshallgatók esetében, és kevesebb energiát köt le a célnyelvi megfelelők kiválasztása. A száz szóra jutó megakadások aránya alapján a profi tolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában kevesebb a megakadás, mint a tolmácshallgatók esetében. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a profik esetében a tolmácsolási folyamat részfolyamatai automatizálódtak, kevesebb mentális energiát igényelnek, így több energiájuk marad az önellenőrzésre. Egy másik lehetséges ok az, hogy a gyakorlattal rendelkező profi tolmácsok kevésbé izgulnak a tolmácsolási feladat előtt, mint a tolmácshallgatók. Mind a hallgatói, mind a profi tolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában előforduló megakadásjelenségek között csekély a nyelvek közötti kölcsönhatásra visszavezethető megakadások száma, elemzésük mégis nagyon fontos a szinkrontolmácsolás megértésének szempontjából. A nyelvek közötti kölcsönhatásra visszavezethető megakadások azt mutatják, hogy a párizsi iskola deverbalizációs hipotézise (Lederer 1978, Selekovitch 1978) nem működik minden esetben a szinkrontolmácsolás során. Eredményeink Isham eredményeivel összhangban (Isham 1994) azt mutatják, hogy a szinkrontolmácsolás során a tolmácsok nem minden esetben deverbalizálnak, a deverbalizáció inkább egy lehetséges stratégiának tekinthető a szinkrontolmácsolás során. Azt is fontos megjegyezni, hogy a nyelvek közötti kölcsönhatásra visszavezethető megakadások többnyire a tolmácshallgatók beszédprodukciójában fordultak elő. Elképzelhető, hogy a deverbalizáció olyan stratégia, amelyet a hallgatók fokozatosan sajátítanak el, és amelyet a profik sem mindig tudnak használni, például fáradtság vagy stressz esetén. Az interferenciára visszavezethető megakadások korpuszunkban többnyire az összetett szavakat érintik, ahol az interferencia oka az, hogy a tolmácsok nem deverbalizálnak, vagyis nem a forrásnyelvi elem deverbalizált szemantikai reprezentációja, hanem az összetett szót alkotó szavak szó szerinti fordítása alapján kezdik meg a tolmácsolást. Az interferenciára visszavezethető hibák másik típusában a forrásnyelvi elem aktív marad a célnyelvi beszédprodukció során is, és látható része a kontaminációnak vagy a téves szótalálásnak. Az eredmények alátámasztják Paradis (2004) nyelvi alrendszerekről szóló hipotézisét, illetve azt a feltevését, hogy a mentális lexikon elemei nem feltétlenül különülnek el nyelvek szerint. Az eredmények alátámasztják a Setton-modellben feltételezett rövidítő utak létezését a forrásnyelv és a célnyelv között (1999). 9
Vizsgálatunkat megismételtük, a megismételt vizsgálat célnyelvi szövegeiben a leggyakrabban előforduló hiba típusú megakadások az újraindítások, a morfológiaiszintaktikai hibák és a változtatások voltak. Ezek az eredmények hasonlóak a korábbi vizsgálatunk eredményeihez. A legjelentősebb különbség az, hogy a második vizsgálatban a korábbi eredményekhez képest magasabb a változtatások aránya, ezt részben a forrásnyelvi szöveg sajátosságai magyarázzák. A jelen vizsgálat eredményei alátámasztják Gósy azon, spontán beszédre vonatkozó állítását, mely szerint a mentális lexikon aktiválása és az artikulációs tervezés közötti részfolyamatban viszonylag nagy a megakadások aránya (Gósy 2003: 265). A megakadások előfordulásához hozzájárulnak a szinkrontolmácsolás természetéből adódó sajátosságok, vagyis a véges mennyiségben rendelkezésre álló mentális energia és az azzal való gazdálkodás (Gile 1995). Különösen fontos megemlíteni az újraindítások kimagasló arányát a megakadások között; ezek az eredmények azt mutatják, hogy az aktivált és részben kiejtett szavakat a tolmácsok többnyire egy beszédhang vagy szótag kiejtése után indították újra. Gósy (2005) szerint az első beszédhangot követő szünet utalhat a „nyelvem hegyén van” jelenségre, vagyis arra, hogy a beszélő aktiválta a megfelelő lemmát, azonban nehezen jut tovább a lexéma szintre. A szinkrontolmácsolás során ezt a magyarázatot alátámaszthatja az, hogy a forrásnyelvi beszélő által megadott és megértett üzenethez való célnyelvi megfelelő megtalálása nem mindig könnyű. Az első szótag ejtését követő újraindítás is lehet a lexikális előhívás problémájának eredménye, de a bizonytalanság is okozhatja (Gósy 2005). A megismételt vizsgálatban a hiba típusú megakadásjelenségek javítását is vizsgálatuk. A szinkrontolmácsolt magyar nyelvű szövegben leggyakrabban az újraindítás, a változtatás és a morfológiai, szintaktikai hibák fordultak elő. Az újraindítást és a változtatást definíció szerint javítjuk. A vizsgált korpuszban csekély számban fordultak elő olyan megakadások, amelyeknek nem definíciós jegye a javítás. A korrekciós folyamatok működésére vonatkozóan nem tudtunk általános következtetéseket levonni, mivel nagyon kevés volt a nem javított megakadások száma, és a retrospektív interjúkban is csak kevés esetben tudták a szinkrontolmácsok előhívni a megakadáshoz kapcsolódó, a hosszú távú memóriában tárolt információkat. További vizsgálatunkban a tolmácsok célnyelvi, spontán és félspontán beszédében előforduló megakadásjelenségeket tekintettük át. A spontán beszédnek számos változata létezik, ezeket két csoportba lehet osztani, a félspontán (az angol szakirodalomban extemporaneous speech) beszéd során a beszélő felkészül a beszédre, míg a valódi spontán beszéd (impromtu speech) során „semmilyen beszédtervezés nem előzi meg az aktuális közlést” (Gósy 2005: 72). Az alábbi szempontok alapján lehet különbségeket meghatározni a tolmácsok spontán, félspontán és célnyelvi beszédprodukciója között: A megakadásjelenségek előfordulásának gyakorisága: a spontán és félspontán beszédprodukcióban gyakoribb a megakadásjelenségek előfordulása. A spontán és félspontán beszédprodukcióban jóval gyakoribb az ismétlések előfordulási gyakorisága, ami a beszélő bizonytalanságát jelzi (Gyarmathy 2009). Az újraindítások mind a három beszédprodukciós helyzetet jellemezték. Leggyakrabban a tolmácsolt szövegekben fordultak elő, ezt követte a spontán beszéd, majd a félspontán beszéd. A tolmácsolt szövegek megakadásjelenségmintázata a spontán beszéd megakadásjelenség-mintázatával mutatott nagyobb hasonlóságot Az eredmények összehasonlítása más, magyar spontán beszédet feltérképező vizsgálatok (Gósy 2003, Horváth 2004, Markó 2004, Szabó 2004) eredményeivel nehéz, mivel nem mindig használnak azonos kategóriákat, illetve a beszédprodukció körülményei is eltérőek voltak. Az angol és német forrásnyelvből németre illetve angol célnyelvre szinkrontolmácsolt szövegek megakadásainak vizsgálata alapján körvonalazódni látszik egy, a szinkrontolmácsolás során fellépő megakadásokra jellemző tendencia, amely kevéssé 10
nyelvfüggő, inkább szinkrontolmácsolás-függő. Az eddig vizsgált anyagokban, nyelvpártól függetlenül, viszonylag magas az újraindítások száma, bár ez a megakadástípus az itt vizsgált angol nyelvű tolmácsolt szövegekre hangsúlyosabban jellemző, mint a német nyelvűekre. Kiemelt helyen szerepel mindkét vizsgált részkorpuszban a grammatikai, morfológiai, szintaktikai hibák, ill. az egyszerű nyelvbotlások aránya is. Ez minden bizonnyal a beszédtervezés a szinkrontolmácsolás körülményei között fennálló különös nehézségének tudható be. A megakadások okai a szinkrontolmácsolás, mint másodlagos beszédprodukció sajátosságaiban keresendőek, ideértve a megosztott figyelmet, a fül-száj ívhossz hosszát, illetve a feladat elvégzéséhez rendelkezésre álló mentális energia véges mennyiségét. A forrásnyelvi szövegek aktuális tagolásának hatását vizsgáló kutatási eredményeink azt mutatják, hogy a szinkrontolmácsolt szövegekben a forrásnyelvi szöveg aktuális tagolása meghatározza a célnyelvi szöveg akusztika-fonetikai sajátosságait és a szövegben előforduló bizonytalanságból eredő megakadásokat is. A téma-réma határok 62%-ában (a szónoki beszédben 69%-ban; a történetben 58%-ban) jelentkezett valamilyen bizonytalanságra utaló jel a beszédben. A következő lehetséges okokat találtuk a szünettartásra a téma–réma határon: értelmi szünet a szakaszhatáron, bonyolult forrásnyelvi nyelvtani szerkezetek, rémavesztés és a tematikus és a rematikus szakasz felcserélése. Vizsgálatunk fontos eredménye az is, hogy a korábbi vizsgálatokat, amelyek a tolmácsolási egységet egy főnév + predikátumban határozták meg (Goldman – Eisler 1968), ki tudjuk egészíteni azzal, hogy a célnyelvi szöveg akusztikai és fonetikai jellemzőinek elemzése alátámasztja azt, hogy a tolmácsolási egységet a forrásnyelvi szöveg aktuális tagolása is befolyásolja. Eredményeink, hasonlóan Ahrens (2005), Shlesinger (1994) és Williams (1995) eredményeihez azt mutatják, hogy a szinkrontolmácsolt célnyelvi szövegek hangsúlymintázatát bizonyos mértékig meghatározza a forrásnyelvi szöveg hangsúlymintázata. Az eddigi kutatások szerint a szinkrontolmácsolt szövegekben a hangsúlyhibák oka a Williams által F0 másolásnak nevezett jelenség, mely szerint a beszélő automatikusan hozzáigazítja hangmagasságát beszélgetőpartnere hangmagasságához. Egy másik magyarázat a szerint a beszélő saját hangját használja a beszédprodukció monitorozásához (Williams 1995). Ezen folyamatok hátterében a forrásnyelvi szupraszegmentumok feldolgozása és a célnyelvi beszédprodukcióra gyakorolt hatása állhat. Hipotézisünket, mely szerint a hangmagasság szerepet fog játszani az angolról magyarra szinkrontolmácsolt célnyelvi szövegekben előforduló hangsúlyhibák létrejöttében, az adatok csak részben igazolták. Korpuszunkban voltak olyan esetek, ahol a hibás hangsúly létrehozásában elsősorban a hangmagasság játszott szerepet, azonban az esetek nagyobb részében a hangsúlyélményt hangerőtöbblet váltotta ki. Az F0 másolással kapcsolatos legfontosabb eredményünk az volt, hogy hibás hangsúlyok 41,3%-ában a tolmácsok a hangsúlyélményt hangmagasság változtatással hozták létre, ami szokatlan a magyar nyelvben, ahol a hangsúly létrehozása elsődlegesen hangerőtöbblettel történik. Eredményeink arra engednek következtetni, hogy a szinkrontolmácsolás során, ahol a rendelkezésre álló összes mentális energia szükséges a feladat végrehajtásához (Gile 1995), a célnyelvi beszédprodukció során sokkal nehezebb leküzdeni a forrásnyelvi interferenciát a szupraszegmentumok és a hangsúly esetében. A hibás hangsúlyozást a tolmácsok nem javították. A magyar nyelvben a hangsúly létrehozásában a hangerőtöbbletnek van elsődleges szerepe, így az F0 másolás önmagában nem magyarázhatja meg a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában előforduló hangsúlyhibákat. Angolról magyarra tolmácsoláskor a tolmácsok észlelik a forrásnyelvi hangsúlyos szótagokban a hangmagasság változást, majd a magyar / célnyelvi beszédtervezési folyamataikban a hangmagasságváltozásokat átalakítják a megfelelő szótagra eső hangerőtöbbletté. Ez az összetett folyamat azonban nem mindig megy végbe tökéletesen, korpuszunkban voltak olyan példák, 11
amelyekben a hibás hangsúly létrehozásában a hangmagasság is szerepet játszott. Ezért a hangsúlyhibák mögötti szemantikai okokat is megvizsgáltuk. Előfordultak azonban olyan hangsúlyhibák is a célnyelvi szövegekben, amelyeket nem lehet kizárólag a forrásnyelvi hangsúlyhatásával magyarázni. Ezek a hibák a spontán magyar beszédben előforduló hangsúlyhibákhoz hasonlóak (Gósy 2002).
12
Irodalom Ahrens, B. 2005. Prosodic Phenomena in Simultaneous Interpreting: A Conceptual Approach and its Practical Application. Interpreting. 7. évf. 1. szám. 51−76. Barik, H. C. 1972. Interpreters Talk a Lot, Among Other Things. Babel. 18. évf. 1. szám. 3−10. Clark, H. és Clark, E. 1977. Psychology and Language: An Introduction to Psycholingusitics. New York: Harcourt. G. Láng Zs. 2002. Tolmácsolás felsőfokon: a hivatásos tolmácsok képzéséről. Budapest: Scholastica. Gerver, D. 1976. Empirical Studies of Simultaneous Interpretation: A Review and a Model. In: Brislin, R. (eds.) 1976. Translation. Application and Research. New York: Gardner Press. 165−207. Gile, D. 1995. Basic Concepts and Models for Interpreter and Translator Training. Amsterdam Philadelphia: John Benjamins. Godijns, R. és Hinderdael, M. (eds.) 2005. Directionality in Interpreting. The ’Retour’ or the Native? Gent: Communication and Cognition. Goldman-Eisler, F. 1968. Sequential Temporal Patterns and Cognitive Processes in Speech. Language and Speech. 10. évf. 3. szám. 122−132. Gósy M. 2002. A hangsúlyeltolódás jelensége. In: Balázs G. Jászó A., Koltói Á. (szerk.) 2002. Éltető anyanyelvünk. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 193–198. Gósy M. 2003. A spontán beszédben előforduló megakadásjelenségek gyakorisága és összefüggései. Magyar nyelvőr 127. évf. 3. szám. 257−277. Gósy M. 2004. A spontán magyar beszéd megakadásainak hallás alapú gyűjteménye. In: Gósy M. (szerk.) 2004. Beszédkutatás 2004. „Nyelvbotlás”-korpusz, tanulmányok. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 6−18. Gósy M. 2005. Pszicholingvisztika. Budapest: Osiris Kiadó. Gyarmathy D. 2009. A beszélő bizonytalanságának jelzései: ismétlések és újraindítások. In: Gósy M. (szerk.) 2009. Beszédkutatás 2009. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 196−216. Horváth V. 2004. Megakadásjelenségek a párbeszédekben. In: Gósy M. (szerk.) 2004. Beszédkutatás 2004. „Nyelvbotlás”-korpusz, tanulmányok. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 187−199. Isham, W. 1994. Memory for Sentence Form after Simultaneous Interpretation: Evidence for both for and against Deverbalization. In: Lambert, S. and Moser-Mercer, B. (eds.) 1994. Bridging the Gap. Empirical Research into Simultaneous Interpretation. Amsterdam: John Benjamins. 191−211. Klaudy K. 2004. Bevezetés a fordítás elméletébe. Budapest: Scholastica. Kopczynsky, A. 1982. Effects of some characteristics of impromptu speech on conference interpreting. In: Enkvist, N. (szerk.) 1982. Impromptu speech: A symposium. Abo: Abo Akademi. 255−266. Lederer, M. 1978. Simultaneous Interpretation – Units of Meaning and other Features. In: Gerver, D. and Sinaiko, W. (eds.) 1978. Language Interaction and Communication. New York: Plenum Press. 323−332. Levelt, W. J. M. 1989. Speaking. From Intention to Articulation. Cambridge MA: MIT Press. Markó A. 2004. Megakadások vizsgálata különféle monologikus szövegekben. In: Gósy M. (szerk.) 2004. Beszédkutatás 2004. „Nyelvbotlás”-korpusz, tanulmányok. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 209−222. Mead, P. 2000. Control of pauses by trainee interpreters in their A and B languages. The Interpreters’ Newsletter. 10. évf. 89−102.
13
Mead, P. 2002. Exploring hesitation in consecutive interpreting: An empirical study. In: Garzone, G. és Viezzi, M. (eds.) 2002. Interpreting in the 21st Century. Challenges and Opportunities. Amsterdam: John Benjamins. 73−82. Paradis, M. 2004. A Neurolinguistic Theory of Bilingualism. Amsterdam: John Benjamins. Petite, C. 2005. Evidence of repair mechanisms in simultaneous interpreting: A corpus-based analysis. Interpreting. 7 évf. 1. szám. 27−49. Piccaluga, M., Nespoulous, J., Harmegnies, B. 2007. Disfluency surface markers and cognitive processing. In: The Proceedings of the 16th ICPhS. Pléh Cs. 1998. A megértés fogalma a pszicholingvisztikában. In: Pléh Cs. és Győri M. (szerk.) 1998. A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása. Budapest: Pólya Kiadó. 205−220. Pöchhacker, F. 1995. Slips and Shifts in Simultaneous Interpreting. In: Tommola, J.(ed.) 1995. Topics in Interpreting Research. Turku: The University of Turku, Centre for Translation and Interpreting. 73−90. Seleskovitch, D. 1978. Language and Cognition. In: Gerver, D. and Sinaiko, W. (eds.) 1978. Language Interaction and Communication. New York: Plenum Press. 333−341. Seleskovitch, D. 1982. Impromptu speech and oral translation. In: Enkvist, N. (szerk.) 1982. Impromptu speech: A symposium. Abo: Abo Akademi. 241−253. Setton, R. 1999. Simultaneous Interpretation. A cognitive-pragmatic analysis. Amsterdam: John Benjamins. Shattuck-Hufnagel, S. 1979. Speech Errors as Evidence for a Serial-Ordering Mechanism in Sentence Production In: Cooper, W. and Walker, E. (eds.) 1979. Sentence Processing: Psycholinguistic Studies Presented to Merrill Garrett. Hillsdale NJ: Lawrence Earlbaum. Shlesinger, M. 1994. Intonation in the production and perception of simultaneous interpretation. In Lambert, S. and Moser-Mercer, B. (eds.) 1994. Bridging the gap: Empirical research in simultaneous interpretation. Amsterdam: John Benjamins. 225−236. Szabó E. 2004. Megakadásjelenségek nyelvi játék közben. In: Gósy M. (szerk.) 2004. Beszédkutatás 2004. „Nyelvbotlás”-korpusz, tanulmányok. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 200−208. Tissi, B. 2000. Silent pauses and disfluencies in simultaneous interpretation: A descriptive analysis. The Interpreters’ Newsletter 10. évf. 103−127. Tóth A. 2007. Megakadás-jelenségek kimutatása a szinkrontolmácsolás célnyelvi beszédfolyamatában szinkrontolmácsolási korpusz alapján. In: Tóth A. (szerk.) 2007. Alkalmazott nyelvészeti konferencia füzetei. IX. Dunaújvárosi Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti, Nyelvvizsgáztatási és Medicinális Lingvisztikai Konferencia. Dunaújváros: Dunaújvárosi Főiskola Kiadói Hivatala. 48−53. Toury, G. 1995. Descriptive Translation Studies and beyond. Amsterdam: John Benjamins. Van Besien, F. and Meuleman, C. 2004. Dealing with Speakers’ Errors and Speakers’ Repairs in Simultaneous Interpretation. A Corpus-based Study. The Translator. 10. évf. 1. szám. 59−81. Williams, S. 1995. Observations on anomalous stress in interpreting. The Translator. 1.évf. 1. szám. 47−64.
14
A disszertáció témájához kapcsolódó publikációk Bakti M. és Bóna J. 2010. Szinkrontolmácsolás és forrásnyelvi műfajok. Az aktuális tagolás akusztikai-fonetikai sajátosságai különböző műfajú szinkrontolmácsolt szövegekben. In: Károly K. és Fóris Á. (szerk.) 2010. Nyelvek találkozása a fordításban. Doktori kutatások Klaudy Kinga tiszteletére. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. 19−33. Bakti M. 2009c. Megakadások a szinkrontolmácsok spontán beszédében. In: Gósy M. (szerk). 2009. Beszédkutatás 2009. Helyzetkép a beszédtudományról. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 217−227. Bakti M. 2009b. Speech disfluencies in simultaneous interpretation. In: De Crom, D. (ed.) 2009. Translation and the (Trans)formation of Identities. Selected Papers of the CETRA Research Seminar in Translation Studies 2008. http://www.kuleuven.be/cetra/papers/papers.html Bakti M. 2009a. Speech disfluencies and retrospection in simultaneous interpreting. In: Váradi T. (szerk.) 2009. Válogatás az I. Alkalmazott Nyelvészeti Doktorandusz Konferencia előadásaiból. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 12−21. Bóna J. és Bakti M. 2009. A beszédtempó és a megakadásjelenségek összefüggései szinkrontolmácsolás során. In: Lengyel Zs., Navracsics J. (szerk.) 2009. Tanulmányok a mentális lexikonról. Nyelvelsajátítás, beszédprodukció, beszédpercepció. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 280−289. Bakti M. 2008. Megakadásjelenségek a szinkrontolmácsolásban. Fordítástudomány. 10. évf. 2. szám. 22−38. Kusztor M. és Bakti M. 2007. Megakadásjelenségek németre és angolra szinkrontolmácsolt szövegekben. In: Gósy M. (szerk.) 2007. Beszédkutatás 2007. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 121−133. Bakti M. 2007b. Retrospektív interjúk a szinkrontolmácsolás kutatásában. In: Váradi T. (szerk.) 2007. I. Alkalmazott Nyelvészeti Doktorandusz Konferencia Előadásai. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 12−23. Bakti M. 2007a. Interferenciális nyelvbotlások a szinkrontolmácsolásban. In: Heltai P. (szerk.) 2007. Nyelvi modernizáció. Szaknyelv, fordítás, terminológia. MANYE Vol. 3. 625−629.
15
