zarándokkalauz
www.mariaut.hu
zarándokutak
www.zarandokturizmusert.hu
Szervezett
dél-dunántúli zarándoklatok
magyarország főbb búcsújáró helyei
2
Celldömölk Vas megye
Az 1740-ben Mariazellből hozott Mária-szoborral kezdődött a kegyhely története. Mely később tovább gazdagodott Krisztus Keresztjének egy kis ereklyetartóba foglalt darabkájával.
Csatka Komárom-Esztergom megye
Forrása vizének több száz éve csodatévő erőt tulajdonítanak. Kápolnájábban Fatimából hozott Mária szobor látható, valamint szent kereszt ereklye. Búcsúját szeptember 8-9-én tartják.
Máriaremete Budapest, II. kerület
Budapest lakosságának máig kedves és látogatott búcsújáró helye. Az oltár körüli hálatáblák is Mária élő tiszteletéről tanúskodnak. Búcsúi: Szentháromság vasárnapja, Kisasszony napja.
Máriagyűd Baranya megye
A Dráva menti népek közös Mária-kegyhelye. A XVII. század végén Mária-jelenések történnek, és legendák születnek, melyek szerint már a magyarok előtt itt élő szlávok óta Mária-szobor állt itt.
Márianosztra Pest megye
Az 1352-ben alapított a Pálos rendi kolostor a török dúlás után, lengyel szerzetesek segítségével szerveződött újjá. Általuk került ide, a częstochowai Fekete Madonna mintájára festett kegykép.
Máriabesnyő Pest megye
Szűz Mária kegyhelye, a magyar Loreto. Az olasz város kegyszobráról készült másolat és az 1759-ben megtalált Máriát ábrázoló Árpád-kori csontszobor Máriabesnyő legfőbb kincse.
Szentkút (Mátraverebély) Nógrád megye
Magyarország római katolikus nemzeti kegyhelye, ahova már 8 évszázada érkeznek a zarándokok. Ahol a ferences szerzetesek őrzik a Szent Kút és a hit tisztaságát, ahova évente 200 ezren látogatnak el.
Máriapócs Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Összetartozásunk jelképe és forrása ez a hely. Az Istenszülő kedves hajléka, ahová mindan�nyiunkat összegyűjt; ruszinokat, románokat, szlovákokat, magyarokat, cigányokat, görög- és római katolikusokat egyaránt.
3
A Mária Útról A XX. század az embereknek mérhetetlen szenvedést hozott. Tőlünk, Közép-Európából indultak a háborúk. A kommunizmus és a nácizmus népirtásai is itt pusztítottak a legtöbbet.
népeinek, hogy útra kelve egymást mélyen megismerjék, egymást megtalálják, egymást megszeressék és közösséggé fejlődjenek. Kössétek össze zarándokút-hálózattal Mariazellt és Csíksomlyót, Chenstochowát és Medjugorjét, s közte minden Máriás kegyhelyet egymással.
S a lelkekben ma is mélyen ott vannak a félelmek, a mély sebek, a haragok, előítéletek, gyűlöletek, lenézések, egymást vádolások. Hiába élünk látszólag szabadon, lelkünk nem szabad. „Fel kéne szabadulni már.”
Készítsetek a nyugodtabb történelmű, békességben élő európai népeknek egy Máriás kegyhelyeket összekötő, minden elérhető értéket feltáró zarándokutat, hogy újra egymásra találjon az európai ember, hogy épüljenek személyes ismeretségek, barátságok, hogy áttörő legyen az egymás megértése és elfogadása.
A közép-európai népek meséiben, amikor a helyzet tarthatatlan vagy megoldhatatlan, vándorútra kél az ember. Útra kel, hogy lerázza magáról, ami fékezi, vagy megkötözi, útra kel, hogy új világot, új embereket, új eszméket fedezzen fel. Útra kel, hogy önmagát megújítsa és ezzel a világ megújításához is hozzátegye a magáét. Mi, akiknek szívébe költözött a Mária Út, egy Közép-Európát összekötő és behálózó zarándokút álma valamikor a 2000-es év elején, úgy érezzük, a Lélek sugallatát a Lélek ösztönzését hallottuk meg. „Készítsétek az Úr útját!” szóltak volna az égiek. 4
Mintha hozzánk
Készítsetek a nyugodtabb történelmű, békességben élő európai népeknek egy Máriás kegyhelyeket összekötő, minden elérhető értéket feltáró zarándokutat, hogy újra egymásra találjon az európai ember, hogy épüljenek személyes ismeretségek, barátságok, hogy áttörő legyen az egymás megértése és elfogadása. Készítsétek az Úr útját és készítsétek az emberek útját. Készítsetek egy nagy zarándokutat mindenekelőtt Közép-Európa
Készítsetek hét országot összefogó, behálózó zarándokutat, hogy az Észak és Dél-Amerika népei, az ázsiaiak és az afrikaiak, a
problémáin kell gyötrődni, mert az nincs hatalmunkban. Ami a hatalmunkban van, az mi vagyunk. A mi testünk, a mi szellemünk, a mi lelkünk – nos ez tényleg a hatalmunkban van. Ha akarjuk tudjuk uralni. Tudjuk a jó, a békesség, az igazságosság és a mások felé fordulásra nyitottá tenni. S ugyanúgy a közvetlen családunk, baráti körünk, közösségeink, munkahelyi társaink is számunkra feladatot adnak, hogy ők is találjanak új utakra. Magunknak kell lelkileg először újjászületni távol-keletiek eljöjjenek abba a Közép-Eu- és segíteni ebben azoknak, akiket elérünk. rópába, amelyik szinte az egész XX. századot elzárva, rácsok mögött, lelki bilincsben A Mária Út, a zarándoklás a test, a szellem, és lelki szögesdrótok mögött élte, de felléle- a lélek hatalma, életre szóló élménye: azért gezhet és felvirágzás előtt áll. kaptuk, hogy használjunk vele. A világ eseményeinek sodrása, mintha gyorsulna. Az egyén számára bábeli a zűrzavar. Befolyásolhatatlan, ami körülveszi és bár minden erőfeszítésével erre törekszik, nem tud igazán alkalmazkodni. Mert talán nem is kell alkalmazkodni. Mert nem kell sodródni... Nem a sokszor mesterségesen is felgyorsított világon, annak szociológiai, társadalmi, politikai és gazdasági
Utat építünk és zarándoklatra hívogatjuk a magukat kereső százezreket és milliókat. Közép-Európa tárt karokkal, nyitott szívvel, őszinte emberséggel vár, fogad és szolgál. Mert nekünk van a legnagyobb szükségük arra, hogy szolgálhassunk, hogy szerethessünk. A Mária Úttal és a zarándoklással azt a feladatot kaptuk, hogy használjunk vele. Új szemlélettel, alázattal és fegyelmezetten, merészen és bizalommal, igazul és gondoskodóan várjuk, hívjuk a lelki megújulás útjára embertestvéreinket, igaz felebarátainkat. Dr. Szabó Tamás – a Mária Út alapító elnöke
Induljunk hát: egy napra, vagy egy hétvégére, induljunk neki egy hónapra, vagy akár két hónapra, mindig célba érünk. A cél, bármilyen messze is van, mi magunk vagyunk. Ha elszántuk magunkat, majd a szívünk megmondja mennyit és hova kell mennünk, hogy új szívet, új lelket, új ideákat, új lendületet, s mindezekhez hatalmas lelki erőt kapjunk. 5
Gyakorlati tanácsok, tippek A Mária Út Egyesület által gondozott és ajánlott útvonalak, kivétel nélkül jelölt nyomvonalak mentén haladnak. Többnyire a fehér alapra festett Mária Út szimbólum (M+) különböző színváltozatait (lila, kék, piros, sárga, zöld) kell követnünk, de ahol nem készült Mária Utas festés ott a megszokott turistajelzések (pl. zöld sáv zzz , kék kereszt kk, stb.) segítenek a tájékozódásban. A jelzések az országos turistajelzési normák
szerint készült festések: fákra, kövekre vagy más egyéb fix tereptárgyakra. Némely csomópontokban útjelző táblák is tájékoztatnak az útirányokról, távolságokról. Az útjelzés rendszeres karbantartás mellett is megrongálódhat, hiányossá válhat. Ha elveszítjük a jelzést, térjünk vissza az utolsó jelhez és keressük meg a folytatást, esetleg próbáljunk térkép alapján eljutni egy minél közelebbi lakott helyre vagy biztos útra. Tematikus utas füzeteink gerincét hosszú többnapos útak adják, melyre ráépülnek a rövid lokális útvonalak. Ez utóbbiak nem igényelnek különösebb rákészülést, vagy felszerelést, normál időjárási körülmények között, zömében akár városi ruhában, 1-2 óra alatt megjárható sétaútvonalakról van szó. De figyeljünk oda az útleírásoknál látható, nehézségre és időtartamra, hogy ne útközben érjen minket a felismerés, hogy nem jól választottunk. Valamint figyeljünk az időjárás előjelzésekre, és akkor különösebb túrázási tapasztalatok nélkül is gond nélkül tudjuk végigjárni a napi kis utakat. A többnapos napos zarándokútvonalaink azonban már egy komolyabb kihívást jelentenek! Hogy zarándoklatunk jól sikerülhessen, már kisebb felkészülést, kellő tapasztalatot igényel, valamint a felszerelés és az úticsomag átgondolt összeállítását. Amennyiben ebben még nincs gyakorlatunk, kezdjük rövidebb szakaszokkal, vagy csatlakozhatunk szervezett csoporthoz is. Legyünk tisztában az útvonal nehézségeivel, a képességeinkkel és mindenütt a helyi-térségi
6
sajátosságokkal. A szakaszok nehézségét jelöljük, de nem kizárt az útvonal járhatóságának romlása. Hagyjunk naponta tartalékidőt, és erőt, ha esetleg hosszabbítanunk kell vagy lassabban tudunk csak haladni. Fontos a megfelelő felszerelés, a lehetséges időjárásnak és terepnek megfelelő öltözék, a bejáratott cipő (többnyire ajánlott a túracipő), minimális elsősegély csomag. Pakoljunk könnyen és célszerűen, a hátizsák súlya lehetőleg ne haladja meg a 10 kg-ot. Ügyeljünk a higiéniára, kezeljük az esetleges kidörzsölődéseket, vízhólyagokat. Ellenőrizzük a nap végén, nem talált-e meg minket esetleg kullancs. A vezetékes hálózaton túl, csak az ivóvíznek minősített források vizéből vételezzünk vizet! Tiszteljük a tájat, ahol áthaladunk, a helyi embereket; legyünk nyitottak új dolgokra, új nézőpontokra. Kereshetjük is a közösséget, a kapcsolatot. Ne habozzunk segítséget kérni, vagy megosztani honnan jövünk, hová megyünk. Érezzük magunkat megajándékozva, még akkor is, ha nem minden úgy sikerül vagy nem olyat kapunk, amire számítottunk. Fogadjuk el. A templomokban, szent helyeken őrizzük a csendet, sőt a természetben is haladhatunk csendesebben. Figyeljünk a környezetre, önmagunkra és különösen egymásra, ha csapatban megyünk. Így tárulhat fel igazán Utunk mélysége és így érhetjük el Célunkat.
Jó utat, biztos és áldott célbaérkezést kívánunk minden zarándoknak!
A GPS technológia segítségünkre siet Manapság már egyre elterjedtebb és kön�nyen hozzáférhető technológia a műholdas navigáció. A használat legegyszerűbb változata, amikor erre alkalmas saját mobiltelefont offline1 helymeghatározásra vesszük igénybe. Erre alkalmas App2 például, az ingyen letölthető MapsMe. Ha olyan segítséget szeretnénk, amely pontos navigálást, színes, szintvonalas térképet nyújt, a turistautak hálózatával, miközben nem meríti le a telefonunk töltöttségét 3-4 óra alatt, akkor használjunk, erre a célra gyártott GPS készüléket. Ezekre az eszközökre rá tudjuk tölteni a bejárni kívánt utak nyomvonalát, így kint a terepen a GPS-re bízhatjuk magunkat a tájékozódást illetőleg. Azonnali visszajelzést kapunk, ha akár 20 méterrel letértünk a helyes útról. Navigálás üzemmódban előjelzi az elkövetkező elágazásokat, távolságukat. Készüléktől függően megnézhetjük a megtett domborzati profilt, illetve a ránk váró emelkedőket. Ajánlott weblapok: mariaut.hu, turistautak.hu openmaps.eu
1 2
Internet és mobilhálózat használata nélkül Mobiltelefonos alkalmazás, segédprogram
7
helytörténet, turisztikai értékek Történelem Két évezred, gyakran viharos és gazdag történelmi múlt emlékeit őrzi e régió. A történelem hosszú évszázadai során számos nép sokszínű kultúrája keveredett a térségben. A Dél-Dunántúl apró falvaiban élő emberek, a sokféle nemzetiség őrzi és ápolja hagyományait. Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján szereplő mohácsi busójárás a világ egyik legkülönlegesebb télűző karneválja. A történelmi régmúlt bizonyítéka, hogy az antik Sopianae, azaz a mai Pécs város, Európában egyedülálló ókeresztény temetőjének sírkamráit 2000-ben a világörökség részévé nyilvánították. Hazánkban Dél-Dunántúlon maradt ránk a török időkből a legtöbb építészeti és tárgyi emlék. Elsősorban Pécs gazdagsága számottevő a régióban, azonban Siklós és Szigetvár emlékei is jelentősek. A Mohácshoz közeli Sátorhelyen kiépített Történelmi Emlékhely méltó emléket állít az 1526-ban bekövetkezett történelmi sorsfordulónknak. A régióban több vár, illetve az ezekhez kapcsolódó múzeumok, kiállítóhelyek is megtalálhatók. Szigetvár, Siklós, Dunaföldvár, Pécsvárad, Ozora, Simontornya várai, továbbá a magyaregregyi Máré-vár jelentős idegenforgalommal bírnak, látogatottságuk számottevő. 8
Kereszténység már a korai időkben is Az ókeresztény időktől egészen napjainkig, a keresztény kultúra gazdagságát számos építmény őrzi a Dél-Dunántúlon. A kora-románkori építészet egyik legjelentősebb műalkotása a pécsi székesegyház. E korból maradt fenn Pécsvárad monostorkápolnája, a mecseknádasdi Szent István kápolna, Kővágószőlős és Cserkút középkori katolikus temploma és Szekszárdon a régi Megyeháza udvarán feltárt I. Béla Apátság. A pálos jelenlét öröksége a Pécs közvetlen közelében, a Jakab-hegy tetején található pálos kolostor romja. A gótika egyik legjelentősebb hazai építménye a siklósi várkápolna. A barokk kor jellegzetes építészeti emlékei főleg Pécsett, Mohácson, és Szekszárdon találhatóak. A vallási turizmus egyik kiemelt célpontja a térségben a Máriagyűdön található kegytemplom, amelyet a Mária-tisztelet jegyében zarándokok tízezrei keresnek fel. Baranya megyében Pécs-Havihegy, Szigetvár-Turbék, Görcsöny és Máriakéménd, Somogy megyében Andocs, Kaposszerdahely és Segesd, Tolnában Hőgyész–Csicsó és Báta nevezetes búcsújáró helyek. A Dél-Dunántúl sokszínű, soknemzetiségű voltát szerb ortodox emlékek is fémjelzik. Grábócon a templom és kolostor, Majson, Medinán, Mohácson ugyancsak görögkeleti szerb templom maradt fenn.
9
A természet A térségben Magyarországra jellemző szinte valamennyi tájtípus megtalálható, ezért igen változatos. A Duna és a Dráva folyók menti természetvédelmi területek, Gemenc és a Duna-Dráva Nemzeti Park többi része, valamint a Zselicség élővilága igen gazdag ritka növényekben és vadakban, kiemelkedő természeti értéket képviselnek. Az erdő borította szelíden dimbes-dombos és a folyók melletti alföldi tájból azonban kiemelkedik a Villányi-hegység és a Mecsek. A Mecsek sziklás szurdokvölgyeivel, mély víznyelőivel, karsztforrásaival és barlangjaival kedvelt turisztikai célpont. A Villányi-hegység különleges természeti és földrajzi viszonyai tették lehetővé, hogy kialakuljon és fennmaradjon egy egyedi, mediterrán hatásokat tükröző, értékes, ritka és védett fajokban gazdag növény- és állatvilág. A terület igen gazdag termál- és gyógyvizekben is. A Dél-Dunántúl minőségi borkultúrája Európa hírű, fontos szerepet tölt be az ország bortermelésében. Útjaink gyakran vezetnek a Szekszárdi, a Villányi és a Pécsi borvidék szőlői és pincesorai mellett. 10
Települések, műemlékek Pécsvárad
Máriagyűd
A Keleti-Mecsek déli lejtőjén, a Mecsek legmagasabb csúcsa, a 681 méter magas Zengő lábánál fekvő Pécsvárad hazánk egyik legősibb, igen gazdag történelmi múltú települése. A Pécsváradi várat, mint bencés monostort, államalapítónk, Szent István király alapította.
A Siklóssal összeépült településen áll a Máriagyűdi Bazilika. Hivatalosan VII. Pius pápa ismerte el zarándokhelynek 1805-ben. A Sarlós Boldogasszonynak szentelt kereszt alaprajzú, barokk kegytemplomot ferencesek építették 1742-ben, Batthyányi Kázmér gróf, horvát bán adományából.
Pécs
Cserkút
Pécs városáról elsősorban mindenkinek a kultúra jut eszébe. Azonban az elmúlt néhány év alatt hitéleti és turisztikai látnivalók sokasága újult meg a Pécsi Egyházmegyében, többek között a püspöki székesegyház, az egykori püspöki magtár, a püspöki és a kanonoki palota, a belvárosi templom.
Fazsindelyes katolikus temploma 1270 és 1290 között épült, romanikus stílusban. A hajó északi falán freskómaradványok láthatók, melyek egyikén a szenvedő Krisztus és Szent Mihály arkangyal látható és melyek a XIII. században készülhettek. Oltárképe Keresztelő Szent Jánost ábrázolja.
Óbánya
Kővágószőlős
A zömmel német nemzetiségű lakosai miatt „magyar Svájcként” is emlegetett Óbánya minden bizonnyal az egyik legfestőibb települése hazánknak. A nagyhírű óbányai fazekas gyűjtemény sok érdeklődőt vonz a településre. A magyar községek közül Óbánya kapta meg elsőként a Kós Károly-díjat.
A falu központjában álló Sarlós Boldogasszony templom legkorábbi része, a torony a XIII. században épülhetett. Az épületet 1512-ben átépítették. A ma is álló, nagyobb méretű késő barokk templomot 1772-re építették fel, berendezése is ebből a korból való.
11
GYALOGOS ÉS KERÉKPÁROS ZARÁNDOKÚT AJÁNLATOK DIÁKOK ÉS EGYÉNI ZARÁNDOKOK SZÁMÁRA 1 Az évenkénti hagyományos diákzarándoklatok útvonalán, az újonnan épült Mária-kertek érintésével a Pécsi Dómtól a Máriagyűdi Kegyhelyig.
Tartam: 1 nap Táv: 32 km Útvonal: Pécs – Kertváros – Pogány – Szőkéd – Áta – Bisse – Máriagyűd 2 A Mária Út észak-déli főútvonalán, a Czestochowa-Medugorje útvonalon, hosszú zarándoklaton lévők útvonala, mely mások számára is ajánlott.
Tartam: 1 nap – 1 éjszaka Táv: 30 km Útvonal: Pécs – Pogány – Bisse – Máriagyűd Látnivalók az útvonal mentén: Pécs belvárosa – Dóm; Pogány – Faluház; Szőkéd – Mária-kert, Templom; Áta – Mária-kert, Falumúzeum; Bisse – Református templom; Máriagyűd – Bazilika.
Áta
Pécsi dóm
Első írásos említése 1200-ból való. A törökök kiűzése után a falu pusztává vált, 1691-ben Boszniából jött bosnyákok települtek be. A 17-18. században a Batthyány család birtoka volt. Falumúzeum a török időkben itt letelepült bosnyákok életét mutatja be.
A Pécs óvárosában található Szent Péter és Szent Pál Székesegyház, melyet Szent István király idejében alapítottak. Mai formáját a XVIII. század végi átalakítás során nyerte el, amikor is neoromán stílusban építették újjá. II. János Pál pápa 1990-es látogatásakor „basilica minor” rangra emelkedett.
12
3 Szekszárd belvárosából, az Urunk Mennybemenetele templomtól indulva, a Szőlőhegyi Kisboldogasszony kápolna felé vezet ki az első nap útja szőlők és pincészetek között. Az út számos lelki táplálékot nyújt Grábócon és Cikón. Aki testi táplálékra is vágyik és ebédelni szeretne, vagy kis fürdéssel akarja kényeztetni magát, 4-5 km-es kitérőt kell tennie Szálka felé. Ófalu vendégszerető sváb kisfaluja ad szállást az első éjszakára. Másnap a Mecsek megmászása előtt megpihenhet a zarándok Mecseknádasdon, vagy egy kicsit később, már a Mecsek völgyében, Óbányán. Számos lehetőség van a testi, lelki feltöltődésre ezen a napon is. Gyönyörű környezetben pihenhet a zarándok.
Tartam: 2 nap – 2 éjszaka Táv: 50-55 km Útvonal: Szekszárd – Grábóc – Cikó – Ófalu – Mecseknádasd – Óbánya – Püspökszentlászló 1. nap Zarándokút a szekszárdi borvidéken át (25-30 km) 2. nap Zarándokút a Mecseken át (25 km)
Látnivalók: Szekszárd – Urunk Mennybemenetele templom, Kisboldogas�szony kápolna, Bati kereszt kilátó Grábóc – Szent Mihály és Gábor arkangyal kolostortemplom, Nagyboldogasszony templom, Mária-kilátó és kálvária Szálka – Szent József-templom, Szálkai Strand és Kemping, Művésztelep Cikó - Szentháromság templom, Szent Rókus-kápolna, Máriaszéplaki romtemplom Ófalu - Páduai Szent Antal-templom, Német Nemzetiségi Tájház Mecseknádasd – Havas Boldogasszony kápolna, Szent György-templom, Nepomuki Szent János-kápolna, Szent István-kápolna, Német Nemzetiségi Tájház, Püspöki kastély Óbánya - Boldogságos Szűz Mária Anyasága templom, Illatosház-Odorárium, Fazekas Kiállítás és Helytörténeti Gyűjtemény, Pisztrángos tavak Püspökszentlászló – Szent László-templom, kastély, arborétum, harangláb, Életrendezés Háza.
Grábóc A Szent Mihály és Gábor arkangyalok kolostortemplom, hazánk egyetlen fennmaradt barokk stílusú szerb ortodox kolostortemploma 1736-1741 között épült. Az egész Kárpát-medencei szerbség szellemi és vallási központja volt, egy valóságos „magyar Athosz”.
Szekszárd
Püspökszentlászó
13
4 Egyedi ajánlat teljesítménytúrázó zarándokoknak a már leírt útvonalak mentén, egyre fokozódó igénybevétellel, majd hosszú ereszkedéssel. Az út attrakcióját a megtett út és önmagunk fizikai teljesítőképességének és lelki erősségünk határainak feszegetése adják.
Tartam: 1 nap – 1 éjszaka Táv: 80 km
Szálka
Útvonal: Szekszárd – Szálka – Cikó – Ófalu – Mecseknádasd – Püspökszentlászló – Árpádtető – Pécs
5 Egyedi zarándoklat a dél-dunántúli régióban. Három nap, három jármód. Az első nap kenun ereszkedünk le a Dunán, a második nap kerékpárral jutunk el a Mecsek keleti kapujáig, a harmadik nap gyalog vágunk át a Mecseken. Igazi erőpróba mindhárom nap. A zarándoklat attrakciói kivételesen nem az épített környezetben, hanem magában, a megtett út szépségeiben és annak nehézségeiben keresendők.
Cikó
Szekszárd
Tartam: 3 nap – 2 éjszaka Táv: 155 km (53 km kenu + 65 km kerékpár + 37 km gyalog) Útvonal: Dunaföldvár – Gerjen – Fadd-Dombori – Tolna – Szekszárd – Ófalu – Mecseknádasd – Óbánya – Pécs 1. nap Dunaföldvári zarándokprogram után kenuval a Dunán Fadd-Dombori 2. nap Fadd-Domboriról kerékpárral Szekszárdon át Mecseknádasdra 3. nap Mecseknádasdról gyalogos zarándoklat Püspökszentlászlón át Pécsre Mecseknádasd
14
GYALOGOS ÉS KERÉKPÁROS ZARÁNDOKUTAK CSALÁDOK ÉS CSOPORTOS ZARÁNDOKOK SZÁMÁRA 1 Főként a Harkányban pihenő családoknak javasolt, az egyhangúság megtörésére, a környék megismerésére, aktív pihenésre, lelki feltöltődésre.
Tartam: 1 nap Táv: 16 km Útvonal: Harkány – Máriagyűd – Siklós – Harkány Attrakciók: Máriagyűd – Bazilika; Siklós – Vár, Gótikus ferences kolostor (15. század), református templom, Malkocs bég dzsámija, szerb templom; Harkány - Jézus Szíve Katolikus Templom, református templomok, Zsigmondy sétány.
Pécs, Széchenyi tér
2 Pécsett hosszabb időt eltöltőknek aktív pihenést kínál ez a kirándulás. Útközben, az Árpádtetőn a gyermekek és a felnőttek számára is kellemes időtöltést tesz lehetővé a Mecsextrém Park játékaival. A Mecsek egyik legszebb zugában, Püspökszentlászlón, a zarándokok mellett várják az elcsendesedésre és a pihenésre vágyókat.
Tartam: 1 nap – 1 éjszaka Táv: 24 km Útvonal: Pécs – Árpádtető – Hosszúhetény – Püspökszentlászló
Mecsextrém Park
Látnivalók az útvonal mentén: Árpádtető - Mecsextrém Park; Hosszúhetény – Szent Miklós-templom, tájház; Püspökszentlászló – Szent László-templom, kastély, arborétum. Siklós
Harkány
15
Máriakéménd
3 A tervezett déli Mariezell-Pécs-Máriaradna-Csíksomlyó útvonalon, az újonnan épített Mária-kertek érintésével, keresett zarándokhelyeken éjszakázva eltöltött két nap.
A búcsújáró hely kialakulása egy csodás jelenéshez kötődik. 1740 áprilisában a Szent Miklós-templom romjai között néhány helybeli kislány füvet gyűjtött, amikor egy mélyedésben a kis Jézust karján tartó Szűzanya fényben tündöklő szobrát pillantották meg. A szobrot nem tudták kiemelni a földből, eltűnt.
Tartam: 2 nap– 2 éjszaka Táv: 58 km Útvonal: Pécs – Nagykozár – Magyarsarlós – Máriakéménd – Hímesháza – Somberek – Báta 1. nap Zarándokút a Mária-kertek érintésével Máriakéméndre, este pincelátogatással (25 km) 2. nap Zarándokút Bátára, lelki programmal (33 km)
Báta 4
A Szent Vér egyetlen magyarországi kegyhelye. Kegytemploma a falu fölötti dombon, az egykori bencés apátság helyén áll, melyet Szent László király alapított 1093-ban. A 15. század elején vált országos hírű zarándokhellyé, az itt történt eucharisztikus csodának köszönhetően.
Tartam: 3 nap – 2 éjszaka Táv: 40 km (6 km kerékpár + 30 km gyalog + 4 km gyalog) Útvonal: Harkány-Máriagyűd-Pécs-Pécs 1. nap Fürdőzés Harkányban, majd kerékpárral Máriagyűdre 2. nap Gyalogos zarándoklat Pécsre 3. nap Pécsi városnézés és zarándokprogram
Magyarsarlós
16
Máriagyűd, kegytemplom
Pécs
BUSZOS ZARÁNDOKLATOK IDŐSEK ÉS KÖZÉPKORÚAK SZÁMÁRA A kegyhelyen történő lelki megtisztulás és feltöltődés majd, néhány órás gyógyfürdőbeli pihenés után az esti misét követően, a nyüzsgő Pécs belvárosának szépségével és hangulatával eltelve térnek nyugovóra a zarándokok. Tartam: 1 nap – 1 éjszaka Útvonal: Budapest – Máriagyűd – Harkány – Pécs – Budapest 1
2 Komplex turisztikai élmény spirituális tartalommal. Tartam: 2 nap – 2 éjszaka Útvonal: Budapest – Dunaföldvár – Szekszárd – Pécs – Görcsöny – Harkány – Siklós – Máriagyűd 1. nap, Zarándokprogram Dunaföldváron, borkóstoló Szekszárdon, városnézés és zarándokprogram Pécsett 2. nap, Zarándokprogram Görcsönyben, fürdőzés Harkányban, városnézés Siklóson, zarándokprogram Máriagyűdön
Harkány 3 Dél-Dunántúl hat jelentős kegyhelyének meglátogatása 3 nap alatt. Tartam: 3 nap – 2 éjszaka Útvonal: Budapest – Kaposszerdahely – Segesd – Csurgó – Szigetvár – Turbék – Pécs – Harkány – Márigyűd 1. nap, Kegyhelylátogatás és zarándokprogram Kaposszerdahelyen és Segesden, városnézés Csurgón 2. nap, Kegyhelylátogatás és zarándokprogram Szigetvár-Turbékon és városnézés Pécsett 3. nap, Villányi borospince látogatás, fürdőzés Harkányban és kegyhelylátogatás, zarándokprogram Márigyűdön
17
Mánfa
Kővágószőlős
18
Máriagyűd
Szállás ajánlat Település
Szállás és vendéglátás
Elérhetőség
Hosszúhetény
Püspökszentlászlói Zarándokszállás 7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló u. 31.
+36 (72) 490-007 +36 (30) 497-2377
[email protected] [email protected]
Hosszúhetény
Jézus Társasága Alapítvány - Életrendezés Háza 7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló u . 11-12.
+36 (72) 490-610 +36 (30) 338-5784
[email protected] www.eletrendezeshaza.hu
Hosszúhetény
Menedékház 7694 Hosszúhetény, Zengő u. 6.
+36 (30) 597-8506
Máriagyűd
Domus Mariae Zarándokház 7800 Máriagyűd, Vujicsics T. u. 66.
+36 (72) 579-000 +36 (30) 349-1065
Mecseknádasd
Erzsébet Vendégház 7695 Mecseknádasd, Bercsényi u. 1/A
+36 (30) 526-40-36
Ófalu
Ófalui Önkormányzati Zarándokszállás 7695 Ófalu, Kossuth u. 3.
+36 (30) 314-6195
[email protected]
Pécs
Dóm Zarándokház 7635 Pécs, Káptalan u. 8.
+36 (72) 513-057 +36 (30) 373-8900
[email protected]
Pécs
Valcsics Villa Panzió 7625 Pécs, Tettye tér 2.
+36 (20) 420-8888
Pécsvárad
István király Szálló 7720 Pécsvárad, Vár u. 45.
+36 (72) 671-235
Pogány
Míves Vendégház 7666 Pogány, Jókai M. u. 1.
+36 (20) 915-0162
Siklós
Marice Vendégház 7800 Siklós, Csukma dűlő 4824
+36 (30) 602-6123
Szigetvár
Anita Vendégház 7900 Szigetvár, Vár utca 1/1
+36 (30) 357-5448
Túrony
Tenkesház Értékmegőrző Egyesület 7811 Túrony, Kossuth L. u. 8.
+36 (20) 482-6262
Zengővárkony
Rozmaring Vendégház 7720 Zengővárkony, Kossuth u. 12.
+36 (30) 441-4998
[email protected]
19
Lelki útravaló Mária, segíts Atyaisten szép leánya, Mária, segíts! Fiúisten édesanyja, Mária, segíts! Téged megyünk köszönteni, Méltóztassál meghallgatni. Mindennemű szükségünkben, Mária segíts! Szentlélekisten mátkája, Mária segíts! Szentháromságnak tárháza, Mária segíts! Üdvözlégy, édes reményünk, Mária segíts! Üdvözlégy, szép menedékünk, Mária segíts! Ha mi rólad gondolkodunk, Mária segíts! Tisztább örömökben úszunk, Mária segíts! Szent Fiadra buzgón kérünk, Mária segíts! Kit öröm közt szültél nékünk, Mária segíts! Hogy az Istent szerethessük, Mária segíts! És szent kedve szerint éljünk, Mária segíts! Hogy a vétket gyűlölhessük, Mária segíts! Erényeidet követhessük, Mária segíts! Igaz öröm nélküled nincs! Mária segíts! Veled nem ér fel semmi kincs! Mária segíts! Lelkünk tisztán tartásában, Mária segíts! Lelki aggodalmainkban, Mária segíts!
Az életünk útjának kezdetén a Teremtő Isten áll. Ő indította útjára a világmindenséget, őbelőle sarjadt a mi életünk is. Isten örök szeretet. Benne élet van, amely az Atyából árad a Fiú felé és vissza a Fiútól az Atya felé a Szentlélek által: örök születés, örök életadás. Ebből a szeretetből lett a mindenség, az atommagok és elektronok tánca, a férfi és a nő szerelme. Akkor szép egy ember élete, ha megsejti ezt a végtelen szépséget, jóságot, ami ott rejtőzik a világ titka mögött. Akkor szép az életünk, ha engedjük, hogy ez a végtelen jóság rajtunk is átáradjon. Az ember szeretetre született. Akkor lesz boldog, ha sikerül odaadnia az életét. Isten hívott életre téged örök szeretettel. Isten hívott erre a zarándokútra is. Minden lépéssel őhozzá léphetsz közelebb. Az út lépései a szívedben megtett lépések. Nézd ámulattal a gyönyörű világot, amely körülvesz, átölel. Érezd benne a Teremtő Isten ölelését. A Szűzanyával együtt indulsz útnak a magyarság lelki vérkeringésének fő ütőerén: Máriazelltől Csíksomlyóig. Általad is pezsdüljön a vérkeringés ezen a szellemi ütőéren! Isten, áldd meg népünket és a világot! - Adj hálát az elindulásért, és az életed útjáért, amelyre Isten elindított. - Miért, kikért zarándokolsz?
20
84. Zsoltár Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura! Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába. Lelkem és testem ujjongva eped az élő Isten után. Még a veréb is otthont talál magának, és fészket a gerle, ahová fiait helyezze; a te oltárodnál, Seregek Ura, Istenem és Királyom! Boldogok, akik házadban laknak, és téged örökké magasztalnak. Boldog ember, akinek te vagy erőssége, és zarándokútra indítja szíve. Amikor átvonulnak a tikkadt völgyön, forrás fakad ott, mert áldással halmozza el a korai eső. Újult erővel haladnak az úton, és megjelennek Istennél a Sionon. Seregek Ura, Istene, hallgasd meg imámat, fogadd füledbe, Jákob Istene! Oltalmazó Istenünk, nézz le ránk, tekints kegyesen a te fölkentedre! Bizony, egy nap a te házadban ezernyi másnál többet ér. Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, mint lakni a gonoszok sátraiban. Mert az Úristen nap és védőpajzs, kegyelmet oszt és dicsőséget. Nem von meg semmi jót azoktól, akik ártatlanul élnek. Seregek Ura, boldog az az ember, aki tebenned bízik.
Annyi minden kavarog a szemem előtt! A világ. Befogad és kitaszít. Vonz és taszít. Része akarok lenni, és meg akarom találni benne magam. Sokszor hajt a keresés nyugtalansága is. El kell indulnom! Nem hallok semmit, akkora a zaj mindenütt. Ki, ki a városból! Most már magam vagyok. – Hová tartok voltaképpen? – Mi ez a zaj még mindig? Nem is kívülről jön. Belül van. Zsong, zsong: el kell végezned, meg kell csinálnod, elmulasztottad, összekuszálódott, nem érted, haragszol, nem tudod megemészteni… Elég! Csönd legyen! Legyen csönd. Az út kezdete a tisztulás ideje. Ott kell hagynod a világ zaját, zűrzavarát. Jézus így tanít: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent!” (Mt 5,8).
Hogy az úton meglásd őt, meg kell tisztulnod a bűntől, és mindattól, ami lehúz, rabbá tesz, beszennyez. Szent Pál apostol ezt írja: „Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.” (1Kor 9,24-27) Legyen ez az út olyan ’futás’, amelyben erősödik a lélek, amelyben győzni tudsz a rossz, a bűn felett. 21
Áttekintő térkép Püspökszenlászló
Mánfa
Mozsgó
Kővágószőlős Kővágótöttös
Turbék Cserkút
Pécs Máriakéménd
Túrony Máriagyűd
22
Mária kertek
Tartalom 2-3
Magyarország főbb búcsújáró helyei
4-5
A Mária útról
6-7
Gyakorlati tanácsok, tippek
8-11
Helytörténet, turisztikai értékek
12-18 Tematikus zarándokút ajánlók 19 Újonnan kiépített Mária kertek várják a zarándokokat az alábbi településeken: Áta, Bakonya, Boda, Cserkút, Drávaszabolcs, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Magyarsarlós, Nagykozár, Szőkéd. A Mária Kertek új attrakciót hoznak létre és képviselnek a zarándokúton. Sokkal többek, mint pihenőállomás: a lelki feltöltekezés, elmélyülés, ima helyszíne, akár csoportos programokkal is. Szakrális, kulturális és gasztronómiai élmények mellett a kis Baranya megyei települések újonnan kiépített Mária-kertjei és lakóinak vendégszeretete is segíti a két kegyhely közötti úton a zarándokok lelki-testi megerősödését.
Szállás ajánlat
20-21 Lelki útravaló 22
Áttekintő térkép
23
Mária kertek 23
Szervezett és vezetett zarándokutak a Mária úton Válassza áprilistól októberig,15-20 fős diákcsoportok, vagy osztályok. részére a római katolikus szervezésű és tematikájú, de bárki részvételével bejárható zarándokutunkat. A korosztály és az elérendő cél érdekében javasolt a zarándoklatvezetés és a napi programok egyeztetése. 14 éves kortól ajánlott, de kisebb csoportokban fiatalabbaknak is. A zarándoklat belső, lelki folyamata három szakaszának megfelelően, három tartalmas nap a Mária Út mentén, minden nap más tematikájú játékkal. A zarándoklat növeli az önismeretet, a csoporton belüli összetartozás és egymás megbecsülésének érzését, a természetszeretet, a kitartást, és a békesség útjára irányít.
Partnerek és támogatók:
Európai Regionális Fejlesztési Alap
BEFEKTETÉS A JÖVŐBE
Közép-Európa Zarándokútja Elérhetőség és felvilágosítás: Mária Út Közhasznú Egyesület 8200 Veszprém, Házgyári út 7. +36 30 429 5301 www.mariaut.hu
Az Európai Unió és a magyar állam támogatásával megvalósult a ‚Mária Út’’ prémium zarándokút dél-dunántúli szakaszának továbbfejlesztése ‚’Mária Kert’’ pihenő pontok kialakításával” című projekt keretein belül az dél-dunántúli magyarországi régióban többek között Mária Kert pihenő pontok kerültek kialakításra, melyekben esőbeállók, imádkozásra alkalmas térdeplők, Mária szobrok is találhatóak. A projekt elemeként okostelefonról elérhető, GPS-alapú mobil guide idegenvezető alkalmazás is letölthető. A Mária Út dél-dunántúli magyarországi prémium zarándokút interaktív internetes portál részeként az Interaktív turisztikai alap adatbázis könnyíti meg a zarándokok tájékozódását . Térképes zarándokkalauz, népszerűsítő szórólap és zarándok könyv, képzés valósult meg a projekt kapcsán. A projekt támogatásának ös�szege 256,126 Millió Forint, amely eléri a teljes beruházás 95%-át. A projekt megvalósítása 2014.06.02-én kezdődött meg. A beruházás zárására 2015. 12. 15-én került sor. „DDOP2.1.1/A-B-12-2012-0013”azonosító számú pályázat keretén belül valósult meg.