december

1. szám / 2010. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele

Kedves Testvérek! Jézus Krisztus szeretetével köszöntelek Titeket a Ferences Világi Rend északkeletmagyarországi régiója új tanácsának első Hírlevelében. Mindenekelőtt megköszönöm a régi tanács tagjainak a közösségért hozott áldozatát, s egyben az új tanács nevében köszönöm azt a bizalmat, amelyet kinyilvánítottatok irántunk a választókáptalanon. Imádkozunk és kérlek Ti is imádkozzatok, hogy Isten segítségével jól tudjunk élni azzal a szolgálattal, amit ránk ruháztatok, hiszen közös, ferences feladatunk igen nagy. Hasonlóképpen Szent Ferenchez és társaihoz, ma is, mint mindenkor, elő kell segítenünk az Egyház újjáépítését (Reg. 6.), hogy Isten Örömhíre áthassa körülöttünk a világot. Nekünk, világban élő Krisztus-követőknek ebben igen fontos szerepünk van, hiszen a világban otthonosan járva-kelve lehetünk a tökéletes boldogság hírnökei (Reg. 19.). Ezt igyekszik segíteni, támogatni a tanács határozata, amely szerint a Hírlevél ezentúl régiós lelkiségi résszel bővül. Minél jobban megújulunk Krisztusban, annál inkább az Ő képmásaivá válunk, s annál inkább meg tudjuk újítani magunk körül a világot Benne. Közelít a Karácsony, közeledik a nagy és mély titkokról való elmélkedések ideje. Isten kimondhatatlanul szereti az embert. Ő maga is emberré vált, hogy lássuk, velünk van. Szent Ferenc greccioi betlehemétől a Megtestesülés, Isten emberré válásának szeretet-csodája sugározza be a kereszténységet, s nekünk újra és újra feladatunk, hogy a betlehemi Gyermek csodáját életre keltsük magunk körül. Karácsony ünnepére készülődve talán a szokottnál is kevesebb az időnk, de a nagy középkori keresztény misztikusok arra hívják fel a figyelmünket, hogy a belső csend a külső tevékenységek közepette is megteremthető, gyümölcsöző. Ebben segítsen minket Mária, Krisztus és az Egyház anyja, segítsen minket Szent Ferenc és a ferences szentek! Szolgátok: Szabolcs testvér 1

TARTALOM Köszöntő Elmélkedés Adventről és Karácsonyról Hírek a régióból Az imádság. Elmélkedés Maximilian Kolbe évében A régiós kalendáriumról Advent – Karácsony Az idő Isten teremtménye, s az Isten által alkotott szabályoknak engedelmeskedik. Ciklikusan ismétlődik a természet és mi - az időbe teremtett ember - az egyházi év keretében újra és újra átéljük Krisztus misztériumát, földi életének időbeli eseményeit, melyen keresztül Isten feltárja belső titkait, akaratát. így lépünk érintkezésbe az égi idővel, az örökkévalósággal, abban a reményben, hogy egyszer majd igazán belépünk ebbe az örök időbe. Csak tőlünk függ, testi-lelki felkészülésünktől, hogy mennyire tudjuk ezeket az időket magunk számára kegyelemszerzően felhasználni, vagy Isten szempontjából „átaludtuk” ezt az időt, s nem töltjük meg olajlámpásainkat, hogy magunknak és másoknak világítani tudjunk, vagyis haszontalan szolgák leszünk, akiket Uruk „alva talál” visszajövetelekor. Adventtel, azaz az Úrjövettel tehát ismét elkezdődik az egyházi év. Több csend, ima elmélyülés kellene, a világ azonban gondoskodik róla, - ha követjük csábításait - hogy vásárlás, rohanás, sütés, főzés stb. közepette elvesszünk, és fáradtan essünk be a karácsonyfa alá. Ezt kívánja Jézus? Készíthetünk fenyőkoszorút, égő gyertyákkal, lila szalaggal, hiszen az a bűnbánat jele, azonban ne csak külsőség legyen mindez. Mit érnek a karácsonyi ajándékok őszinte szeretet nélkül, mit érnek a lelkigyakorlatok Isten szeretete nélkül. Mit ér a kitakarított lakás, feldíszített fa, ha állandó viták, veszekedések kísérik. Az én adventem és karácsonyom legyen növekedés a szeretetben. Míg itt vagyunk a földön a hit homályában élünk. „Fölséges és dicsőséges Isten! Világosítsd meg szívem homályait!” kéri szt. Ferenc atyánk imájában. Csak Krisztusba kapaszkodva tűnhet el ez a homály, de nem fog eltűnni a szenvedés. Jézusnak sem tűnt el, de a remény amelyet Isten a szívünkbe adott nem csalhat meg, hiszen Ő mondta: „Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek és helyet készítek nektek, újra eljövök és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” /Jn.14,1-31 Az Isten azonban tevékeny életet kér az Ő szőlőjében, amely tele van izzadtsággal, szenvedéssel, de igen nagy reménnyel és örömmel, mert Ő vár ránk Ez lesz a mi harmadik adventünk. „Jöjj el Uram, Jézus!” Nekünk, visszatekintve az Ószövetség várakozására /az emberiség első adventjére/ - bátran mondhatom - könnyű. Nekünk a feltámadt Jézus a garancia, hisz ha nem támadt volna fel hiábavaló lenne hitünk - mondja Pál apostol. A messiás várásában élő zsidó ember, csak sóhajtozta: „Jöjj el, ó jöjj el Emmanuel..” - de nem tétlenkedett. Ábrahám szinte fejest ugrik a bizonytalanba, és Isten szavára elindul, bízva ígéreteiben. Mária teljesen ráhagyatkozik Istenre és teszi a leghétköznapibb dolgokat, azonnal elindul, hogy segítsen Erzsébetnek. Ő szolgál, az Isten Fiának anyja. Józsefnek sem magyarázkodik, mindent Istenre bíz. Ő hordozza a „Gyermeket” és menekülnie kell?! Nem értette, de elfogadott mindent Isten kezéből alázattal. „A hit nem ábrándozás. A hit által lépek rá az élet útjára, de csak a reménység tart meg rajta… Így van ez ma is, itt is, a mi hazánkban. Egyedül a feltámadott Krisztusba vetett reménykedés ment meg bennünket. Egy ország épül a romokból. Vannak vádlók, vannak lamentálók, vannak, akik minden helyzetből hasznot akarnak húzni. Aki azonban hisz Jézus Krisztusban, az most teljes erővel, a természetfeletti reményből táplálkozó hittel lát neki az építkezésnek.” - írja Barsi Balázs ofm. Nekünk megvalósult az „Emmanuel”, mert valóban velünk az Isten, csak el kell menni és leborulni az oltáriszentségi Jézus előtt. Csak komolyan kell venni Keresztelő János szavait, amely nekünk is szól: fel kell tölteni minden völgyet, le kell hordani minden hegyet. 2

A hegyek a kevélységet jelentik, a völgyek az elkeseredést, a reménytelenséget. A kevélység és a csüggedés összefüggenek, ne engedjünk a kísértésnek. Egy jól felkészült adventi gyónással lépjünk ki ebből a körből és kezdjük meg az egyenes út építését Jézussal /hiszen mindig velünk van/ Isten felé, és örömmel, mert reményünk valóra fog válni. Ez itt és most az én adventem, az én lehetőségem, nem holnap és nem holnapután! Tudnunk kell azonban, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, és gondolatai nem a mi gondolataink. „Ha van az életedben olyan ellentmondás, olyan félelmetesen érthetetlen esemény, amelynek nem a bűneid az okozói, és nem lehet megoldani, de mégis elindulsz Mária és József nyomában, Isten után, tudd meg, a legnagyobb misztikusok útját járod alázattal és szenvedve… Ez is karácsony, Isten belép életünkbe, és majdnem összeroppanunk, mert keresztjével együtt jön, vagyis ingyenes szeretetével, mely az abszolút ingyenes szeretetválaszt várja.” /Barsi Balázs/

Egyházunknak két legnagyobb ünnepe van, ezek közül is legnagyobb a húsvét. A húsvét azonban nincs a megtestesülés titka, azaz karácsony nélkül, amikor az Ige testté lett, felvette emberi testünket, sorsunkat, vágyainkat, álmainkat, szenvedéseinket. Otthagyta Isten ölén a végtelen szeretet boldogító állapotát és eljött közénk, hogy osztozzon emberi életünkkel, s így mutassa meg nekünk, hogy mennyire szeret bennünket. Születhetett volna királyi palotában, fényben, gazdagságban. De nem, Isten Fiának mindene megvolt, mégis az emberi élet szegénységét, névtelenségét, egyszerűségét választotta. Fázott, éhezett, kis csecsemőként kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak, istállóban, állati trágya szomszédságában jött közénk: értem! Micsoda kettősség! Ahogy a világban is megvan, a szent és a profán, /a hétköznapi/, nem választhatók el egymástól. A konkoly és a búza. Micsoda édeskés karácsonyokat ünnepelünk mi meg évről-évre. Elmélkedtetek már rajta? Szemléljük a Mindenható Isten alázatát, törékenységét, kiszolgáltatottságát, ahogy kitárja apró kezecskéit felénk, oltalomra, védelemre, szeretetre éhesen. Ugyanilyen alázatosan jön felénk a piciny, fehér ostyában. Szívünk ridegsége, mocska fogadja őt, s mégis eljön, újra és újra, várva, hogy szívünkre öleljük. Ő nem adja fel. Szt. Ferenc atyánk is átélte ezt a kettősséget. Ő volt az első, aki elmélkedni, szemlélődni akart: felidézni azt az egyetlen éjszakát. A megtestesülés alázata és a kínszenvedés szeretete fészkelte be magát emlékezetébe, hogy mellettük alig tudott másra gondolni. Halála előtt három évvel Greccio városka határában ünnepelte meg ezt az ünnepet. Egy bizonyos János nevű, jó hírű, jobb életű embert kért meg, hogy rendezzen meg mindent úgy, ahogy a betlehemi kisded született. Legyen ott ökör, szamár, jászol, széna. Látni és szemlélni akarta, az Isten Fiának gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit. Az ünnepre megérkeztek az odahívott testvérek, de ott voltak a környék egyszerű lakói is. Ki gyertyát, ki fáklyát tartott kezében, hogy bevilágítsa az éjszakát. „Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át. Az odaérkező emberek örültek a titkok megismétlődésének. Az erdő kiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr szokásos dicséretét zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el.” - írja Celanói Tamás.

3

Ferenc szerpapi ruhában volt és a szentmise Evangéliumi énekét ő énekelte, majd prédikált az összegyűlt népnek. Gyönyörű énekhangja és szeretettől áradó szavai meghatották az embereket. Isten megáldotta ezt az éjszakát, „csodálatos látomás tárult eléjük. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket láttak feküdni: amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álombál új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült: most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe.” Az emberek a szénát beteg állatoknak adták oda enni és beteg emberek gyógyultak meg tőle. „Később a jászol helyét az Úrnak szentelték és fölé oltárt és templomot emeltek, hogy ezentúl testük és lelkük egészségére az emberek vegyék az ártatlan és érintetlen Báránynak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak testét, aki kimondhatatlanul nagy szeretetében önmagát adta érettünk, s aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben örökkön-örökké él, és dicsőségesen uralkodik minden századokon át. Ámen. Alleluja. Alleluja.” /Celanói Tamás/ Hammerné Kati reg. képzési felelős

B E T L E H E M Minden megíratott, A próféták megmondtak mindent jóelőre. De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel. A te szíved még mindig várt valamit, egy rést az örök Rendelésen, Amelyen a szeretet kiosonhat. József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba, de te csak mentél házról házra, kapuról kapura, és zörgettél és könyörögtél. Nem magadért, hanem a Gyermekért, hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét, ahogy a próféták megírták. Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel. Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még? Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely? Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte: „Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok, koldusok! Nem csárda ez! A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jószaga. S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor, s a bölcs polgár vigyáz a házra. Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől. Mert azokban a napokban összeíratta a népét a Császár. Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban, dühösen szimatoltak, szűköltek mint a lelkiismeret. Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott 4

az érthetetlen éjszakában. Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag. A küszöbön megállt, hátrahőkölt a vastag trágyabűztől, s tanácstalanul visszanézett. Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket, a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést. Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy, fájás nélkül szülő, amint a nyirkos szalmára lerogytál, s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött didergő zokogását. /Rónay György/

A GYERMEK DICSÉRETE Ti már nem hozhattok jó hírt nekem. Ami jó van, magamtól megtaláltam az erdőkben, hol sok-sok este háltam - s keresztelő Jánosként hirdetem. Most járok a hóban és halálra váltan, ám ez számomra boldog kínt terem: A hófúvásban gyakran hirtelen csak térdre hullok: Gyermeket találtam! Goromba ágak az arcomba vernek, de én megyek tovább, egy kis haranggal Viszem a drága hírt az embereknek: Bennem van, íme csengő és harangdal, és bennem van a legnagyobb, a GyermekA fényes jászol s valamennyi angyal. Dsida Jenő Szentséges Szűz Mária Szentséges Szűz Mária, nincsen másod a földön az asszonyok között, te a magasságbeli Királynak, a mennyei Atyának leánya és szolgálója, a mi szentséges Urunknak, Jézus Krisztusnak anyja, a Szentlélek jegyese, imádkozzál érettünk Szent Mihály főangyallal, és az egek minden erőivel és összes szentjével, a te szentséges, szerelmes fiadnál, a mi Urunknál és Mesterünknél. /MZs: Antifóna/ 5

HÍREK A RÉGIÓBÓL avagy cselekedetekkel minden testvér prédikáljon Gyöngyös, Temesvári Pelbárt közösség * Orosz László testvérünk elkezdte a beteglátogatást a helyi kórházban, ahol a betegekkel lelki beszélgetést folytat. Nagy örömmel számolt be arról, hogy első alkalommal éppen volt kollégája, egy általános iskolai igazgatójához került. Sokat beszélgettek a közös múltról, az átéltekről és nagy békét, nyugalmat tudott átadni. Második alkalommal már várta, s vallásos témáról is beszélgettek. * Az FVR közösség szervezésében lelkinap kerül megrendezésre december 11-én szombaton Gyöngyösön. A ferences világi testvérek és nővérek lesznek az előadók is, utána az atyák gyóntatnak, majd szentmisével záródik a nap. * Bogdányné Ilike már évek óta jár beteglátogatásra a kórházba, s Mátraházán lévő öregek otthonába. Süteményeket, ajándékokat visz a betegeknek. A rászorulóknak a plébánián tea kiosztásában is szorgalmasan tevékenykedik. * A szerzetes atyákért imádkozik a közösség, mert p. Kázmér ofm és p. Zsombor ofm atyák ketten maradnak a rendházban a feladatok ellátására, a p. Domonkos ofm atya Bécsbe utazik 3 évre tanulmányainak folytatására. Arló, Páduai Szent Antal Közösség * Szent Ferenc Kisnővérei és FVR régiónk képviseletében Hammerné Kati nővérünk és Orosz László testvérünk munkájának eredménye mindannyiunk számára nagy örömet jelent. A közösségben 14 befogadás történt, rendszeresen 12-en vesznek részt az összejöveteleken. Amellett, hogy mindez felmutatja a ferences evangéliumi üzenet időszerűségét, nagyszerűen láthatóvá vált azt is, hogy a Ferences Család közös munkája mennyi égi áldással jár. Gratulálunk az újonnan befogadottaknak, hálát adva mennyei Atyánknak, köszönetet mondva a szervezést és képzést megvalósító nővéreinknek és testvéreinknek. Nagykáta, Árpád-házi Szent Erzsébet Közösség * 2010. november 20-án megtörtént a nagykátai választókáptalan. Az esemény a plébániai hívek előtt is nyitott volt, így mind a szentmisén, mind a választáson és a beszámolón sok érdeklődő vehetett részt, megismerve a közösséget. * Novemberben költözött át az örök hazába a nagykátai közösség tagja, Czakó Erzsébet nővérünk. 99 évvel ezelőtt született, 1948-ban tett örökfogadalmat a ferences harmadrendben a híres hitszónok, a ferences Réz Marián nagykátai misszióján. Átélte a két világháborút (férjét a másodikban veszítette el), hősiesen helytállt családanyaként, dacolt az őt vallásossága miatt rendszeresen zaklató nagykátai rendőrökkel. A Rákosi-rendszer idején titokban, gyalogosan zarándokoltak a jászberényi Porciunkula búcsúkra, s ferences összejöveteleiket is titokban tovább tartották. Nagy imádkozó volt, Istennel folyamatosan beszélt, bizalmas gyermeki kapcsolatban volt Vele. A mennyei Atya hosszú életet adott neki. Néhány hónap híján száz évet fogott át anyagiakban szerény, ám hitben, imádságban és szeretetben nagyon gazdag élete. Éppen Erzsébet napon temettük. Nyírbátor, Szent Páter Pio Közösség * Ebben az évben is megrendezésre kerül az immár hagyománnyá vált adventi kiállítás, az ünnepélyes megnyitó időpontja: 2010. december 9. * Küzmös Enikő nővérünk a templom ikonosztázionját festi, szeretné legalább az alsó sort befejezni, hogy Karácsonyra a helyére kerüljön, s örüljenek a hívek. *** 6

„Ferenc különös szeretettel viseltetett Szűz Mária, az Úr alázatos szolgálóleánya iránt, aki mindig kész volt az Úr igéit befogadni és hívásait követni. A világi ferencesek azzal fejezik ki az Úr Édesanyja iránti lángoló szeretetüket, hogy tökéletesen utánozzák készséges lelkületét és bizalommal, figyelmesen imádkoznak.” (Regula 9.pont)

Imádság Elmélkedések Szent Maximilián évében szerkesztette: fr. Bogdan Adamczyk OFMConv, a régió lelki asszisztense Szent Maximilián évében elmélkedéseinket az ő lelki örökségéről, imádsággal szeretnénk elkezdeni, mert az imádság az élet megjobbításának, a lelki élet növekedésének legfontosabb eszköze, növekedést jelent buzgóságban és tökéletességben. Ismerjük Liguori Szent Alfonz szavait: „Aki imádkozik, az üdvözül, aki nem imádkozik, az elkárhozik.” VI. Pál pápa 1966. június 20-án mondott beszédében hangzott el: „Az Egyház olyan emberek közössége, akik imádkoznak.” Első feladat az imádság módjának elsajátítása. Ha tudni akarjuk, mit tesz az Egyház, jegyezzük meg, hogy az, az „imádság iskolája.” A híveket emlékezteti az imádság kötelességére, felébreszti bennük az imádság szükségességét és annak alapját, megtanít, hogy miért és hogyan kell imádkozni. Az imádságot teszi az üdvösség nagy eszközévé és hirdeti, hogy az, az igazi vallásosság legfontosabb és legközvetlenebb eleme. Az imádság az Egyház számára a hit alapvető és magasztos kifejezése. Hinni, vagy imádkozni ugyanaz a lelki aktus, és a remény kifejezése. Az Egyház, amikor Krisztus tanítását említi, állandóan arra tanít, hogy hogyan kell imádkozni, hogy megkapjuk azt, amit keresünk: kérjétek és megkapjátok (Jn 16, 24; Mt 21, 22). Végezetül az Egyház az imádság és a szeretet önazonosságát hirdeti, amelyről Bossuet azt mondja: „Világos, hogy nincs más szeretet, csak az, amely imádkozik.” (Prédikációk, 1, 374). Imádkozni annyit jelent: szeretni. Maximilián ismerte az imádság értékét és belőle merítette a természetfölötti erőt a megszentelődéséhez, a nehézségek legyőzéséhez, az apostoli buzgóság megerősítéséhez, és a Szeplőtelen Szűzön keresztül Isten nagyobb dicsőségének kereséséhez. Azért írta: „Kortársaink túlságosan el vannak foglalva az evilági dolgokkal, elfelejtve az imádságot. Reggeltől estig a meggazdagodás vágya hajtja őket: a tengeren, vagy a földön, a gyárban, vagy az üzletben.” Az imádságban kifejezésre jut a lélek szépsége. Az emberi test a föld porából lett, és halála után porrá válik. Az emberi tevékenység szintén a földanya felé irányul. Az ember az imádság pillanatában kezét az ég felé emeli és párbeszédbe lép a mindenség Teremtőjével, a mindenek első okával: Istennel. Minden jó anya örül annak, ha gyermeke megkéri valamire. Ez kifejezi a gyermek bizalmát az anyajósága iránt. Hasonlóképpen Istennek is kedves a bizalom, amelyet az imádság által mutatunk iránta. Ez az imádság nem korlátozódhat csak a meghatározott formákra, lényege a kérés, a hálaadás és a mindenható Isten dicsőítése. Aki nem imádkozik, nem érti meg könnyen az imádság lelkületét. Ezen kívül nem ismeri meg azt a boldogságot, amelyet az imádság ajánl föl a léleknek és azt az erőt, amelyet az imádság ad a mindennapi életben. (...) „Hogy ne merüljünk el az evilági gazdagságban, soha ne feledkezzünk meg az imádságról.” [cikk. Imádság, „A japán Szeplőtelen Lovag” 7 (1936), 6. szám, 2 old.]. Ne oltsátok ki az imádság lelkét Az imádság Szent Maximilián számára az Istennel és a felebaráttal szembeni magatartásának legnyilvánvalóbb cselekedete volt. A mindennapi imádságban Isten szemlélése, az Ő szavának hallgatása nélkül, nem lett volna kész élete feláldozására az auschwitzi koncentrációs táborban. Ezért bíztatta annyira testvéreit, hogy ne oltsák ki az imádság lelkületét. 7

Észrevettem egy részlegben egy cédulát ezzel a felirattal: nem elég csinálni, sietni kell. A munkában a sietség jó, de mérsékeltnek kell lenni, mert nagyon könnyen el lehet veszíteni a szerzetesi lelkületet mondta 1939. július 4-én a testvéreknek. Azért a ferences lelkületnek az első helyen kell lennie. Az embert teljesen igénybevevő munkák alatt, rögimákat kell felindítani, hogy ne oltsuk ki az imádságos lelkületet. A lélek meg van győződve, hogy az imádság nélkül sokat tesz, de olyan, mint a hajó, amely gyorsan megy, de a vesztébe rohan, mert nem veszi észre a sziklát. Hogy virágzik-e bennünk az imádság lelke, - folytatta Kolbe atya - azt abból lehet megtudni, hogy amikor az engedelmesség máshova küld bennünket, és elégedetlenséget érzünk, az jel arra, hogy az imádság lelke sántikál. Törekednünk kell arra, hogy olyanok legyünk a Szeplőtelen Szűz kezében, mint az ecset a festő kezében. Az imádság olyan, mint a véső az Alkotó kezében. Általa Isten a Maga hasonlóságára formálja az ember lelkét. Azért nem hiányozhat a napi programból. Az imádság hiányát nem lehet megmagyarázni az idő kevésségével, a kötelességek és feladatok sokaságával. Hiszen az imádság a világi ferences legfontosabb feladata és kötelessége. Jean-Marie Lustigert, Párizs bíborosát megkérdezték, van-e ideje az imádságra. Ő erre egy szóban válaszolt: „Nem, nekem nincs időm... Én veszek magamnak.” Ezzel megegyezik Szent Maximilián magatartása is, aki bőségesen szakított időt az imádságra, mert úgy vélte, hogy ez a legfontosabb eszköz a lelkek megnyeréséhez. Erről beszélt Niepokalanów-ban, 1939. február 26-án a testvéreknek: A sátán tudja, hogy milyen az imádság hatékonysága. Azért igyekszik ezt megzavarni. Hogy ne veszítsük el az imádság gyümölcsét, figyelmünket irányítsuk rögtön a helyes tárgyra. Melyek a legfontosabb imádságok? A legfontosabb imák azok, amelyek az engedelmességből származnak, kötelezőek, úgy mondanám, a szürke mindennapi imák - hiszen ezek a kegyelmek forrásai magunk és mások számára. Ez nem azt jelenti, hogy a magánimák kevésbé fontosak. Ezeknek is nagy az értéke, csak a kötelező imákkal szemben kevésbé fontosak. Imádkozzunk jól, és mindig A jámbor lelkek fontos kérdést tesznek fel: hogyan és mikor kell imádkozni? Maximilián azt válaszolja, hogy jól kell imádkozni, és mindig. A jó imádság nem a nagy mennyiséget jelenti, inkább az Istennel való egyesülés intenzivitását. Az imádság a lélek Istenhez való felemelkedését jelenti - mondja Maximilián. Az imádság lelkét az birtokolja, aki engedi a lelkét Istenhez felemelkedni. Ez a gyakorlatban az Isten akaratával való egyesülést jelenti. Az Isten akarta leginkább az engedelmességen keresztül nyilvánul meg, tehát aki törekszik az engedelmesség megtartására, abban megvan az imádság lelke. Aki, függetlenül attól, hogy felettesei tudják, vagy látják, teljesíti a rábízott munkát az engedelmesség nevében, abban megvan az imádság lelke, és nem az emberek, hanem Isten számára dolgozik. (Beszéd, 1937. 07. 05). Mindig imádkozni kell tehát, kitartóan, és függetlenül a helytől és az időtől, hogy Isten jobban működjön bennünk, és általunk. Maximilián úgy viselkedett imádság közben, hogy a „Szeplőtelen Szüzet ne zavarja” és Ő szabadabban rendelkezzen életünk fölött. Imádkozott azért, hogy „a Szeplőtelen Szűz segítsen, hogy nekünk minél tisztább és magasztosabb szándékunk legyen”. A Niepokalanów-ban élő japán testvéreknek 1940. szeptember 10-én írt levelében ismételten hangsúlyozta az imádság jelentőségét: Mert igazán az imádság a legismertebb, de leghatalmasabb eszköz a lelkek békéjének megteremtéséhez, a boldoggá váláshoz, és az Isten szeretetéhez való közeledéshez. Az imádság megújítja a világot. Az imádságfeltétel minden lélek újjáéledéséhez és életéhez. Általa, nem hagyva el a kolostor falait, lett Szent Teréz a missziók védőszentje. Nem csak névlegesen, hanem, ahogyan a tapasztalat mutatja, valóságosan. Mi is imádkozzunk jól, sokat, hangosan, elmélkedve, és tapasztaljuk magunkon, hogy a Szeplőtelen Szűz egyre jobban birtokba veszi a lelkünket. Amikor minden szempontból egyre inkább az Övéi leszünk, eltűnnek hibáink, és elhalványulnak a gyengeségek, könnyen és erőteljesen tudunk Istenhez közeledni. A külső tevékenység jó, de nyilván ez csak másodlagos dolog, sőt kevésbé fontos a belső élettel, az összeszedett imádsággal, az Isten iránti szeretettel szemben. A tevékenység és a kontempláció közötti harmónia megtartását, Szent Maximilián egyszerű szavakban, de nagyon kifejező képben fejezte ki: függni kell az ég és föld között. Azt mondja, hogy 8

ebben az életben csak egy kézzel dolgozhat, hogy a másikkal kapaszkodjon a mennyekbe. A ferences testvérnek figyelnie kell, hogy ne vesszen el a mindennapi nehézségek között, ne engedjen a gőgnek és a kevélységnek, tudatosítania kell magában, hogy nem ő, a használt eszközök, vagy a munka mennyisége a siker szerzője és ura, hanem Isten. Ő a felséges, mint a bibliai Alkotó, Aki agyagból formálja alkotásának új alakját. Az imádság az ember legfontosabb tevékenysége itt a földön, és az az út, amely Istenhez és a másik emberhez vezet. Imádkozni engedelmességből Az imádság a ferences legfontosabb feladata. Imádkozva engedi, hogy Isten működjön általa az igehirdetésben és a katekézisben, a vigasztalásban, amelyet a rászorulókhoz intéz. Engedi, hogy Isten bölcsessége jobban és teljesebben foglalja el az életét. Adjon neki erőt a gyengeségekből és a gyarlóságokból való felemelkedéshez, a rossz tulajdonságok és hibák legyőzéséhez, és a fogadalmak megtartásához. A jámbor imádság adja az energiát a ferences buzgóság növekedéséhez. Megkérdezve, hogy milyen a legfontosabb imádság, Maximilián azt válaszolta: „A legfontosabb imák azok, amelyek az engedelmességből származnak, kötelezőek, úgy mondanám, a szürke mindennapi imák - hiszen ezek a kegyelmek forrásai magunk és mások számára.” (Beszéd, 1939. 02. 26.) Szent Maximilián évében még jobban meg kell szeretni a ferences imákat, amelyeket a közösségben mondunk. Először a közös lelkigyakorlatokon, meditáción és lelki olvasmányokon való jelenlétünkre kell törekedni, a lelki napok és lelkigyakorlatok buzgó átélésére. Isten ezeket az alkalmakat arra használja, hogy szóljon hozzánk, és elárasszon kegyelmével. Így cselekedve biztosak lehetünk, hogy a gyengeség nem fog erőt venni rajtunk, a bűn nem fog legyőzni és a kísértés elszakítani Istentől. Leginkább a nehézségekben és a szenvedésekben van szükség az imádságra, mert akkor Isten megengedi megízlelni közelségének édességét. Azért semmi sem helyettesítheti az imádságot, a munkakedv, az áldozatosság és a gyümölcsök a mindennapi gondok ellenére a szüntelen imádságból és az Úr előtti állandó jelenlétből táplálkoznak, a kontemplációban való elmerülésben. Az imádságból születik meg a belső béke. Az imádkozó tudja, hogy Isten a mindenek ura, és Ő vezet mindent, örök elgondolása szerint a tökéletes teljességhez. Azért, „hogy ne merüljünk el az evilági gazdagságban, soha ne feledkezzünk meg az imádságról.” - bíztat Kolbe atya. Alázatosan kérjük tehát a mindenható Istent, tanítson minket imádkozni, ahogyan megtanította az apostolokat, Szent Maximiliánt, és másokat. Különösen kérjük őt Szent Maximilián évében.

Kedves FVR-i Testvérem! Ebben az esztendőben emlékezik meg a Minorita Rend Szent Maximilián Kolbe halálának 70. évfordulójára. Ebből az alkalomból ezt az évet a lengyel Minoriták az ő tiszteletének szentelik. Szent Maximilián évében alkalmunk lesz közelebbről megtapasztalni, mennyi van bennünk keresztényből és emberségből, és mennyit vagyunk képesek Krisztusnak és a szükségben lévő embernek adni, tudunk e jobban, feltételek nélkül szeretni. Testvérek figyelmébe ajánlom a Ferences Világi Rend Kalendáriumát, amelyet erre az alkalomra adtunk ki. A Kalendárium két részből tevődik össze. Az első részében Kolbe atya életével, lelkiségével kapcsolatos témák találhatók, a második részt pedig a Szűz Anya tisztelő híveknek szántuk. Nagy örömömre szolgálna, ha minden harmadrendi ferences testvér hozzájutna a Kalendáriumhoz, mert meggyőződésem, hogy segítséget nyújthat az előttünk lévő év gyümölcsözőbb megélésében. Remélem, hogy ezáltal is növekszik közösségeinkben a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária iránti szeretet és az ő lovagjának Kolbe atyának tisztelete. S hogy a mi életünk is hasonlóan értékes legyen, ehhez szeretne írásaival segítséget nyújtani kedves Olvasóinak a FVR Északkelet-Magyarországi Regionális Közösségének 2011. évi Kalendáriuma. fr. Bogdan Adamczyk OFMConv 9