Dán 8,1-27 A kos és a bak. A szentek üldözése „Belsazár király uralkodásának harmadik esztendejében látomás jelenék meg nékem, Dánielnek, annak utánna, a mely először jelent meg nékem. És láték látomásban; és mikor láték, Susán várában voltam, a mely Elám tartományában van; és láték látomásban, és ímé az Ulai folyam mellett valék. És felemelém szemeimet és látám, és ímé egy kos álla a folyam előtt, és két szarva vala; és az a két szarv magas vala, de egyik a másiknál magasabb, és a magasabb később növekedék. Látám azt a kost szarvaival öklelkezni napnyugot, észak és dél felé; és semmi állat sem állhata meg előtte, és senki sem szabadíthata meg kezéből, és tetszése szerint cselekedék, és nagygyá lőn. És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felől az egész föld színére, és nem is illeté a földet; és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az ő szemei között. És méne a kétszarvú koshoz, a melyet láték állani a folyam előtt; és feléje futa erejének indulatában. És látám a koshoz érni; és néki dühödött és leüté a kost, és letöré két szarvát, és nem vala erő a kosban megállani előtte, és leüté a földre és megtapodá, és nem vala a kosnak senkije, a ki őt megmentse annak kezéből. A kecskebak pedig igen nagygyá lőn; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes szarv növe az égnek négy szele felé. És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá. És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az ő szentségének helye. És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van. És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, a ki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? s a szent hely és a sereg meddig tapostatik? És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága. És lőn, hogy mikor én, Dániel, látám e látomást és keresém az értelmét: ímé előmbe álla egy férfiúhoz hasonló alak. És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást! És oda jöve, a hol én állék, és a mint jöve, megrettenék és orczámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó időre szól ez a látomás. És mikor szóla velem, ájultan esém orczámmal a földre; de megillete engem és helyemre állíta; És monda: Ímé, én megmondom néked, mi lesz a haragnak végén? Mert a végső időre szól. Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya. A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, a mely szemei között vala, az az első király. Hogy pedig az letöretteték, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetből, de nem annak erejével. És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értő király. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg. És az estvéről és reggelről való látomás, a mely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való. És én, Dániel, elájulék és beteg valék néhány napig, de felkelék és a király dolgát végezém; és álmélkodám ezen a látáson, és senki sem értette.”
Bevezetés Hogy mit jelent ez a hét szarvú kos, meg ez az egy szarvú kecskebak, ezt az Igében világosan olvassuk. Gábriel arkangyal megmagyarázta Dánielnek. „Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, a mely szemei között vala, az az első király” (20. vers). Tehát világos, hogy ugyanazokról a hatalmakról van szó, amelyeket Isten már korábban is kijelentett az első látomásában Dánielnek, meg amit Nabukodonozornak is kijelentett, amikor azt a nagy szobrot látta, aminek a feje arany volt. Áttekintés Most csak úgy ismétlésképpen tekintsük át ezeket a látomásokat. Hogyan alakul párhuzamosan, ami a Dániel könyve második részében van, amit Nabukodonozor látott, a nagy szobrot. Aztán ami Dániel könyvének a 7. részében van, az előzőben, ahol négy állatot látott Dániel, meg ezt, ahol ezt a két állatot látja. Azt mondtuk, hogy az aranyfej, azt megmagyarázta Dániel az Úr Szelleme által, hogy az Nabukodonozor király. Az aranyfej Babilon, és ugyanezt jelentette a 7. részben a szárnyas oroszlán is. Ebben a nyolcadik részben nincs szó Babilonról, csak kettőről: Perzsiáról meg Görögországról. Ezt az egész látomást már a babiloni birodalom vége felé látta Belsazár király uralkodásakor. Tudjuk, hogy megölték Belsazár királyt, és vége is lett a babiloni birodalomnak. Az állóképnél az ezüst karok és mell, ez ugyanaz, mint a 7. részben a medve, aminek az egyik oldala magasabb volt, mint a másik, mert éppen akkor kelt fel. Ez ugyanaz, mint ebben a 8. fejezetben olvastunk a kosról, aminek két szarva volt, az egyik szarva később jött, de ez volt a magasabb, mert ez a birodalom a méd-perzsa birodalom volt. A méd volt a régebbi, a perzsa birodalom az újabb, de a perzsa birodalom lett a nagyobb. Ezért mondja úgy, hogy a későbbi szarva nőtt nagyobbra. A réz oldala az ugyanaz, amit a 7. fejezetben látott Dániel a szárnyas párducról, amelyiknek négy feje volt. Ez megfelel a kecskebaknak, aminek egy szarva volt, de az nagyon hamar letöreték, és utána négy szarva nőtt. Tehát a párducnak négy feje volt, ennek a kecskebaknak meg tulajdonképpen négy szarva volt. Ez Görögország. Végül az állóképnél a vas volt a lábszára, és vas és cserép volt a lábujja meg a lábfeje. Ez ugyanaz, amit Dániel látott a 7. fejezetben az az iszonyatos vadállat, aminek vasfoga volt, és vaskörme, és zúzott, mindent összetaposott és felfalt. Erről megint nincs szó a 8. fejezetben, de világos, hogy ez a római birodalom.
2. rész
7. rész
8. rész
arany
szárnyas oroszlán
-
Babilon
ezüst
medve
kos
Méd-Perzsa
réz
négyfejű szárnyas párduc
kecskebak (négy szarv)
Görögország
vas (+ cserép)
rettenetes vadállat
-
Római Birodalom
Még mielőtt tovább mennénk, egy érdekes dolgot meg kell még, hogy jegyezzek. Azt olvastam, hogy Dániel könyve két nyelven íródott. Héber nyelven és arám nyelven, mégpedig úgy, hogy az első rész, és a második részből három és fél vers, héberül íródott. Aztán a negyedik rész közepétől egészen a hetedik rész végéig, tehát amit eddig olvastunk, a 7. rész végéig, arám nyelven íródott. Az arám nyelv akkor köznyelv volt, ezt beszélték a pogány
népek is. A 8. rész első versétől, tehát amit most olvastunk, ez megint héber nyelven íródott, egészen végig. Ennek is jelentősége van, majd meg fogjuk látni, hogy mi. Elöljáróban csak annyit mondok, hogy a jelentősége abban van, hogy az előző részekben ugyan pogány világbirodalmakról volt szó, de innen a 8. résztől, bár az igaz, hogy itt is a pogány birodalmakról volt szó, de főleg arról, hogy ezek a birodalmak mit tesznek Izrael népével. Azért íródott héber nyelven, mert elsősorban Izraelnek szól, hogy mit fognak ezek a világbirodalmak velük tenni. Amazt olvashatta mindenki, mert az elsősorban arról szólt, hogy hogyan váltják egymást a birodalmak, milyen lesz a dicsőségük, milyen lesz a belső tulajdonságuk. A birodalmak természete Most akkor térjünk rá konkrétan erre a látomásra, ami a kosról és a kecskebakról szól. Azt látta Dániel, hogy a látomásában Susán várában volt. Az Eszter könyvében van szó erről a Susán váráról, Artaxerxes idejében, aki perzsa király volt. Belsazár idejében, amikor még állott a babiloni birodalom, a babiloni birodalomhoz tartozott ugyan, de ennek egészen a keleti határán volt, Babilonhoz mintegy 300 km-re, és valamilyen módon érezhető volt a perzsáknak a befolyása. Nem véletlen, hogy ott volt éppen az Ulai folyamnál, ami éppen ott megy el Susán váránál. Isten most éppen erről akart neki szólni, hogy mi jön majd az Ulai folyón túlról, mi fog majd történni, hogy fog majd előjönni a perzsa birodalom. Akkor még állott a babiloni, de jönni fog a perzsa birodalom, és olyan lesz, mint ez a kos, hogy öklel majd észak felé, nyugat felé, dél felé, és fog majd hódítani országokat és népeket. És majd jön nyugat felől a kecskebak, és hogyan tapossa meg ezt a kost, hogyan lesz naggyá majd ez a kecskebak, Görögország. Tehát főleg ennek a két világbirodalomnak a harca, és ezután arról kapott tájékoztatást Istentől, hogy amikor Görögország naggyá lesz, és négy részre fog szakadni, ez az a négy szarv, akkor hogyan fog abból a négy szarvból, abból a négy királyból egyszer csak egy támadni, amelyik nagyon meg fog növekedni a kívánatos föld felé, Izrael felé. Mit fog majd csinálni Izraelnek a népével, hogyan támad a szentek ellen, hogyan lesz gőgös, hogyan támad még Isten ellen is, amire azt mondja, hogy a vezérek vezére ellen, az uralkodók uralkodója ellen. Hogyan gondolja, hogy még a csillagokat is el fogja érni, annyira felfuvalkodik a szívében, és Isten engedni fogja. Ez következik a te népedre. 2300 reggeli és esteli áldozat idejéig. Az első dolog, amit jó meggondolnunk, hogy a pogány uralkodónak, Nabukodonozornak úgy mutatta be Isten a világbirodalmakat ebben a képben, ami egy csodálatos, nagy szép kép lehetett: arany, ezüst, ami ragyogott, megmutatta a pogány birodalmaknak a külső ragyogását, csillogását, a külső fényét. Dánielnek azonban a vadállatokban bemutatta Isten ezeknek a pogány birodalmaknak az igazi, belső tulajdonságát, hogy vérengzőek, mint a vadállatok, erőszakosak, letiporják egymást, mindig háborúskodnak, mindig másokon akarnak győzni, de most, mikor Isten egy újabb látomást mutat Dánielnek, nem vadállatokat mutat. Sem a kos, sem a kecskebak nem vadállat. Sőt, annyira nem vadállatok, hogy még a törvény szerint is a juhfélékből, amilyen a kos is, meg a kecskefélékből, amihez kecskebak is tartozott, áldozatot lehetett vinni Isten oltárára. Tehát ezek az állatok, azt is mondhatnánk, hogy mintegy vallásos dolgoknak, áldozati dolgoknak, hogy mivel lehet Isten elé járulni, annak a jelképe. Valóban, ebben a részben éppen erről van szó, hogy Isten azt jelentette ki Dánielnek, hogy a feltámadó világbirodalmak majd hogyan viszonyulnak Izraelhez, Izrael Istene felé, Izrael vallása felé, most mondjuk így, hogy a törvényt értsük alatta, amit Isten adott, rendelt Izraelnek, ahhoz hogyan viszonyulnak. Azt jelenti ki Isten, hogy a médek és a perzsák, tehát a kos, az nem lesz veszélyes Izraelre nézve. De majd ami jön, a görögök birodalma, Nagy Sándor görög birodalma, abból majd akik támadnak, különösen egy a négy szarv közül, az nagyon veszélyes lesz majd Izrael istentiszteleti rendjére nézve. Nem véletlen, hogy azt ábrázolja a kecskebaknak a jelképében, mint ahogy az Úr Jézus is mondta, hogy majd el fog jönni az Ő
dicsőségének a királyi székébe, köréje gyűjtetnek majd a népek mind, akkor elválasztja egymástól, mint a pásztor a juhokat a kecskéktől. Kecskékből is lehetett vinni áldozatot, de mégis azt mondja, hogy a juhokat és a kecskéket szét fogja választani. A kos Hogy a kos, tehát a méd-perzsa birodalom mennyire nem volt veszélyes Izraelre nézve, ehhez szeretnék az Ezsdrás könyvéből három verset felolvasni, hogy mi történt akkor, amikor vége lett a babiloni birodalomnak, és elkezdődött a médeknek és a perzsáknak a birodalma. „Czírus persa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde, felindítá az Úr Czírus persa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván: Így szól Czírus, a persa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van. Valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe, mely Júdában van, és építse az Úrnak, Izráel Istenének házát, ő az Isten, ki Jeruzsálemben lakozik” (Ezsd 1,1-3). Hát, ez csodálatos! Maga a perzsa király adta ki a parancsot, hogy letelt a fogság, a babiloni birodalom most már az ő uralma alá tartozik, Isten neki megparancsolta - érdekes, Isten, a menny Istene nekem megparancsolta, hogy építsek neki házat. De azt is tudta, hogy ő nem építhet, de Izrael foglyai mind mehetnek haza, aki csak akar, és építsék fel azt a házat Izrael Istenének. Haza is mentek, fel is építették az oltárt, a templomot, és az után még azt is megengedte, hogy a várost is, a kőfalat is felépítsék, teljes egészében Jeruzsálemet. A kecskebak Ezzel szemben a kecskebak, Görögország, az már nem így viszonyult Izraelhez. Addig nem támadtak Izrael ellen, Nagy Sándor sem, meg az utódai sem, az a négy szarv, amíg az a bizonyos kicsi szarv, az egyik szarvból elő nem jött. Az a kicsi szarv lett aztán naggyá, és az növekedett meg dél felé, és a kívánatos föld, az ígéret földje, Izrael felé, és Jeruzsálem felé. Azt csinálta azután, amit itt olvastunk a 8. fejezetben, hogy a szentek ellen és Isten ellen támadt, a törvény ellen, az igazság ellen, és megtapodta. A Szentírásban nincsen szó arról, hogy ezek hogy teljesedtek be, de elhoztam magammal egy könyvet, aminek az az összefoglaló neve, hogy Deuterokanonikus könyvek, vagy úgy is szokták nevezni, hogy apokrif iratok. Ami nem Szentírás, de valamikor mégis a Szentíráshoz csatolták, mint az Izrael történetéről szóló könyveket. A katolikus Bibliában most is benne vannak ezek a könyvek, és amikor Károli fordította a Bibliát, még ő is beletette ezeket. Mindenki tudta, hogy ezek nem egyenértékűek a Szentírással, de Izrael történetéről szóló könyvek. Ebből szeretnék felolvasni részeket, ami arra vonatkozik, hogy teljesedett be ez, amit itt Isten Dánielnek megmutatott, hogy a kecskebak naggyá lesz, mikor elhatalmasodik, letörik a nagy szarva. Helyébe négy tekintélyes szarv jön, az egyikből egy kis szarv támad, nagyon megnő dél felé, napkeletre a kívánatos föld felé, megnőve az ég seregéig, és földre vetett némelyeket az ég seregéből és a csillagokból, és azokat megtapodta. A seregek fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az ő szentségének helye, és így tovább. A kos, a négy szarv és a kis szarv Ez a könyv, amiből olvasnék, ez a Makkabeusok könyve. Az első könyvnek az első részéből először elolvasok négy verset, ami arról szól, hogy a kos hogyan győzött a bak felett tehát a görög birodalom a perzsa birodalom fölött. „Sándor, a Macedóniai Fülöp fia, először Hellászban uralkodott. Amikor kivonult a Kittiek földjéről, és legyőzte Dáriust, a perzsák és a médek királyát, és uralkodott helyette. Sok hadjáratot vezetett, elfoglalt erődöket, legyilkolta a föld királyait. Előrenyomult a föld határáig, és népeket fosztogatva nagyszámú zsákmányt
szerzett. Amikor már a föld megnyugodott előtte, a szíve gőgös lett, és felfuvalkodott. Nagyon erős hadsereget gyűjtött, s leigázott országokat, népeket, és fejedelmeket, úgy, hogy mind adófizetőivé lettek. Ezután azonban ágynak esett. Amikor már érezte közeli halálát, összehívatta legelőkelőbb szolgáit, akik ifjúságától fogva vele nevelkedtek, és még életében felosztotta közöttük a birodalmat. Sándor 12 éve uralkodott, amikor meghalt. [Kitörettetett a nagy szarv.] Szolgái átvették az uralmat, mindenki a maga területén. [Most támadt a négy szarv.] Halála után mindegyikük királyi koronát viselt, és utánuk hosszú éveken át az ő fiaik is. Igen sok rosszat műveltek a földön. Azoktól származott egy istentelen sarjadék. [Most jön a kis szarv, ami kinőtt az egyik szarvból, az istentelen sarjadék] Antiochus Epiphanes, Antiochus király fia, aki túsz volt Rómában, és az uralom 137. évében királlyá emelkedett. [Más helyen olvastam, hogy úgy lett király, hogy a bátyja lett volna igazán a trónörökös, de ő meggyilkoltatta a bátyját, és ő lett helyette a király.] Abban az időben törvényszegő emberek támadtak Izraelben, akik sokakat megtévesztettek, mondván: Menjünk, és kössünk szövetséget a körülöttünk lakó pogány népekkel, mert amióta elkülönítettük magunkat tőlük, sok baj ért bennünket, és tetszetősnek tűnt előttük e beszéd. Akadtak tehát néhányan a nép között, akik készek voltak ezzel a királyhoz menni. Így kaptak tőle teljhatalmat arra, hogy pogány szokásokat vezessenek be. Jeruzsálemben pogány módra gimnasyumot létesítettek, [Ez egy ilyen torna, sportlétesítmények voltak, tehát nem a mai értelemben vett gimnázium.] eltávolították magukról a körülmetélés jelét, és hűtlenül elhagyták a szent szövetséget. Újra összekeveredtek hát a pogányokkal, és arra vetemedtek, hogy gonoszt cselekedjenek.” Ez nagyon fontos, ez a rész, amit itt olvastunk. Tehát miért engedte rájuk Isten Antiochus Epiphanest? Mert már az ő szívükben is, a zsidók szívében is ott volt, sokak szívében ott volt, ne különüljünk mi el a pogány népektől. Legyünk mi olyanok, mint ők. Ma is így van sokszor az egyes hívőknek a szívében: ne különüljünk el! Azt mondta az Úr Jézus: Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, nem kell kivonulnunk, de a szívünkben el kell különülni, mert mi kihívottak vagyunk. Támadás Izrael ellen Így folytatja: „Amikor Antiochus már elég erősnek látta a birodalmát, elhatározta, hogy meghódítja Egyiptomot [Ez az, hogy megnövekedett dél felé, tehát Egyiptom felé], hogy mindkét országnak királya legyen. Hatalmas sereggel bevonult Egyiptomba, harci szekerekkel, elefántokkal, és lovasokkal, és hatalmas flottával, és harcot indított Ptolemaiosz, Egyiptom királya ellen. Ptolemaiosz megfutamodni kényszerült előle. Elmenekült, és sok sebesült elesett. Antiochus elfoglalta az elővárosokat Egyiptom földjén, és nagy zsákmányt szerzett Egyiptom szerte. Egyiptom felett való győzelme folytán a 143. évben [Ezt a görög uralomtól számították, tehát amikor Nagy Sándor átvette az uralmat, ez attól a 143. évben] Antiochus visszafordult, és Izrael ellen vonult. Hatalmas sereggel betört Jeruzsálembe, fennhéjázó módon behatolt a szentélybe, elvitte az illatáldozati aranyoltárt és a gyertyatartót, minden tartozékával együtt. Ugyancsak elvitte az áldozati kenyerek asztalát, és az áldozati edényeket, a poharakat, az arany füstölőket, a kárpitokat, koszorúkat, és az arany díszeket a templom homlokzatáról, ezt mind leszedette. Elvitte az aranyat, az ezüstöt, és a szent edényeket, a rejtekhelyen lévő kincsekkel együtt mindet, amit csak talált. Mindent összeszedve visszatért országába. Közben azonban Antiochus vérfürdőt rendezett, és igen fennhéjázó beszédekkel gyalázkodott. Izraelben mély gyász borult az emberekre minden tartományban.” Most akkor folytatom a 41. verstől: „ A király előírta egész birodalmának, hogy mindenkinek egy néppé kell válnia [Figyeljük ezt? Egy néppé!], és hogy el kell hagynia sajátos szokásait. [Ezek nagyon fontosak, ugyanez a szellemiség van most is] A népek alávetették magukat a király parancsának. Izraelből is sokan megkedvelték a király szertartásait [megkedvelték, mert őbennük is ez volt, az előbb olvastam], áldoztak a bálványoknak, és megszegték a szombatot.
A király levelet küldött a futárai által Jeruzsálembe és Izrael városaiba, hogy lakosai alkalmazkodjanak az új szokásokhoz, amelyek az országukban ez idáig idegenek voltak. [Az új szokások.] A templomban szüntessék meg az égő-, véres-, és italáldozatokat, szentségtelenítsék meg a szombatot és az ünnepeket, tegyék tisztátalanná a szentélyt, viszont állítsanak fel oltárokat, készítsenek magaslatokat és oltárokat, bálványszobrokat, áldozzanak disznókat és más tisztátalan állatokat. Fiaikat hagyják körülmetéletlenül, lelküket szennyezzék be mindenféle tisztátalan és utálatos dolgokkal [Ez megy most is: jön a tévé, újságok, meg minden, az internet, hogy az ember csak szennyezze a lelkét, amivel csak tudja, mindennel.], ne törődjenek többé a törvénnyel, változtassák meg minden rendelkezését a törvénynek. Ha pedig valaki nem a király parancsa szerint cselekedne, halállal lakoljon. Ezeknek a rendeleteknek az értelmében írt egész birodalmának, majd felügyelőket rendelt az egész nép fölé, és megparancsolta Júdea városainak, mégpedig minden városnak, hogy áldozzanak. [Figyeljük, hogy ez mennyire vallási, nem nagyon érdekelte a többi dolog. Csak ez, a vallási dolog, az áldozat, az Isten törvénye, a templomi rend, csak ez érdekelte.] Majd felügyelőket rendelt az egész nép fölé, és megparancsolta Júdea városainak, mégpedig minden városnak, hogy áldozzanak. A nép közül sokan csatlakoztak hozzájuk, mindazok, akik hűtlenül elhagyták a törvényt, és gonoszságot műveltek az országban. Izrael fiait ezzel arra kényszerítették, hogy különböző rejtekhelyeiken bujdosva menedéket keressenek. [A hűségesek elmenekültek] A Kiszlév hónapjának a tizenötödik napján, a 145. esztendőben a király az égőáldozati oltárra rátette a pusztítás utálatosságát [Majd ha az a pusztító utálatosság ott áll a szent helyen, mondja az Úr, az utolsó időkben is még lesz ez.], és Júdea városaiban körös-körül magaslati oltárokat építettek, a házak kapui előtt, és a tereken tömjéneztek. Ha a törvény könyveit megtalálták, széttépték, és tűzben égették meg. Ha valahol, valakinél felfedezték a szövetség könyvét, vagy ha valaki a törvényhez tartotta magát, azt a királyi parancs értelmében megölték. Így éreztették hatalmukat Izraellel szemben, és mindazokkal szemben, akiket hónapról hónapra felkutattak a városokban. Minden hónap 25. napján áldoztak a bálványoltáron, amely az égőáldozati oltáron állt. Az asszonyokat, akik körülmetéltették gyermekeiket, megölték, a parancs értelmében elpusztították gyermekeiket is, mégpedig úgy, hogy a nyakukra akasztották, úgy hogy a hozzátartozóikat is, akik a körülmetélést végezték. Izraelben sokan állhatatosak maradtak, és még jobban eltökélték magukban, hogy nem esznek semmi tisztátalant, és inkább a halált választják, minthogy megfertőztessék magukat ételekkel, vagy a szent szövetséget megszegjék. Sokan így haltak meg, ennélfogva igen nagy harag nehezedett Izraelre.” Eltelt a 2300 nap, Antiochus Epiphanes vége Még a negyedik részből olvasok. Ez aztán azt váltotta ki, hogy a Makkabeusok fegyvert fogtak, és fegyveresen álltak ellent Antiochus Epiphanesnek. Vissza is tudták foglalni a templomot, újból helyreállították, kitisztították, és az égőáldozati oltár helyett egy új égőáldozati oltárt emeltek, és újból elkezdtek áldozni Istennek. Itt ezt olvasom: „A 148. esztendőben, a kilencedik hónapban, amely Kiszlév hónapja, annak a hónapnak a 25. napján reggel felkeltek, a törvény értelmében elhozták az áldozatot, és bemutatták az újonnan felépített oltáron. Történt, hogy éppen ugyanabban az időben és ugyanazon a napon, amikor a pogányok meggyalázták, akkor szentelték fel a templomot, dicséretekkel, citerák, hárfák és cintányérok kíséretével. Az egész nép meghajolva arcra borult, és imádták, magasztalták az égben lakót, hogy jó előmenetelt adott nekik.” Ki lehet számolni, hogy amit mondott Gábriel angyal Dánielnek, hogy 2300 esteli és reggeli áldozat. Van, aki úgy értelmezi, hogy ez 2300 nap. Ez így is igaz, van, aki úgy értelmezi, hogy csak 1150 nap, mert a reggeli meg az esteli áldozat az egy nap, és úgy is igaz. Ha 2300 napot számolunk, akkor az úgy jön ki pontosan, hogy amikor először betört Antiochus Epiphanes Jeruzsálembe, ha onnantól számoljuk, akkor
2300 nap telt el, amikor újból visszaállították az istentiszteleti rendet. Ha pedig onnan számoljuk, amikor a pusztító utálatosságot rátette az Úr oltárára, akkor pedig 1150 nap telt el. Tehát napra pontosan és szó szerint beteljesedett, amit Isten mondott Gábriel angyal által Dánielnek, hogy eddig fog tartani. Még egy kis részt olvasok el, ugye azt olvastuk, hogy ennek az Antiochus Epiphanesnek olyan vége lesz, hogy emberi kéz érintése nélkül fog meghalni. Egyes helyeken úgy írták le, hogy megőrült az élete végén. Itt ez a könyv részletesebben írja le. Azt a lelkiismeret furdalást, azt a gyötrelmet (valószínűleg ebbe őrülhetett bele), írja le, ami volt ennek az istentelen királynak a végnapjaiban. „Azokban az időben történt, hogy Antiochus rendezetlen sorokban visszavonult Perzsia területről. Amikor ugyanis bevonult Persepolisba, megkísérelte kirabolni a templomot, és elfoglalni a várost. [Érdekes, ott is a templommal volt baja.] A nép ekkor, védekezésül fegyvert ragadott, és megverte Antiochus seregét. Antiochusnak a helybeliek elől szégyenteljesen vissza kellett vonulnia, és amikor Ekbatanánál járt, eljutott hozzá a hír, hogy mi történt Nicánurral, és Timótheus csapataival Izraelben. [Akkor jutott el a hír, hogy ott is megverték őket, és a Makkabeusok visszaállították a templomi rendet.] Haragra gerjedt, és azt tervezte, hogy a zsidókon fogja megbosszulni azt a sérelmet, amit most üldözőitől kellett elszenvednie. Megparancsolta kocsi hajtójának, hogy megszakítás nélkül tegyék meg az utat, pedig közel volt már hozzá a mennyei ítélet. Felfuvalkodottságában ezt mondta: Mihelyt odaérek, Jeruzsálemet a zsidók tömegsírjává változtatom. Izrael Istene, a mindenható Úr azonban megverte egy gyógyíthatatlan, láthatatlan csapással. Alig, hogy kimondta ezt a mondatot, szűnni nem akaró kínok, és belső fájdalmak jöttek rá. Jogosan érte őt mindez, mert ő sokak testének okozott mindenféle belső fájdalmat. Azonban ettől nem szűnt gőgje, hanem csak még dühödtebb lett. Haragjában tüzet okádott a zsidókra, és megparancsolta, hogy gyorsabban hajtsanak. Ekkor az történt, hogy kiesett a száguldó kocsiból, és olyan súlyos volt az esés, hogy minden tagja összetört. Így az, aki emberfeletti gőgjében azt hitte, hogy parancsolhat a tenger hullámainak, és hogy mérlegre tudja tenni a hegyeket, most a földre esett, és hordágyon kellett őt tovább szállítani. Mindez Isten hatalmát mutatta meg nyilvánosan. Az istentelen király testét pedig férgek lepték el. Ugyan még életben volt, fájdalmak és gyötrelmek között, de a teste már rothadni kezdett, úgyhogy a sereg tagjainak hányingere támadt a szagtól. Azt, aki nem sokkal azelőtt azt hitte, hogy még az ég csillagait is meg tudja érinteni, most senki sem tudta szállítani, elviselhetetlen szaga miatt. Ekkor megtört, és már kezdett engedni gőgjéből. Észre térítette Isten ostora, hiszen fájdalmai egyre nőttek. Mikor már ő maga sem tudta elviselni saját szagát, ezt mondta: Úgy igazságos, hogy Istennek legyünk alávetve, és a halandó ne gondolja magáról, hogy Istennel egyenlő. Ez a gonosz ember ekkor imádkozott ahhoz az Úrhoz, akinél nem volt számára irgalom, és azt mondta, hogy szabadnak nyilvánítja a szent várost, amit a földdel akart egyenlővé tenni, és amelyet tömegsírrá akart változtatni. Továbbá az athéneiekkel tesz egyenrangúvá minden zsidót, akiket korábban arra sem tartott méltónak, hogy eltemessék őket, hanem gyermekeikkel együtt vadállatok és madarak táplálékául akarta odavetni. Azt ígérte, hogy a szent templomot, amit korábban kirabolt, a legszebb ajándékokkal fogja feldíszíteni, visszaadja a szent edényeket, sőt, a többszörösét annak, mint amit elvett. Saját bevételeiből fog gondoskodni az áldozatokhoz szükséges dolgokról. Mindezek mellé még zsidóvá is lesz, és felkeres minden lakott helyet, hogy Isten hatalmát hirdesse. Fájdalmai nem szűntek, ugyanis méltán volt rajta Isten ítélete, már kezdte feladni a gyógyulása felőli reményt, s akkor az alábbi, kérlelő hangú levelet írta a zsidóknak.” Azért gondolták, hogy beleőrült ebbe, mert akiket addig taposott és gyalázott, most ő is zsidóvá akar lenni, és kérlelte őket. Leírja azt a szörnyű lelkiismeret mardosást, amin keresztül ment, és így pusztult el.
A világvallás szerepe Miért fontos nekünk ez az Antiochus Epiphanes, ez a régi történet? (Különben mindenütt megjegyzik, ahol csak olvastam felőle, ez a szó, hogy Epiphanes, ez azt jelenti, hogy kiváló, de a zsidók úgy hívták, hogy Antiochus Ephimanes, ami azt jelenti, hogy őrült, mert a kiváló Antiochus helyett úgy hívták, hogy őrült Antiochus, és a vége az is lett.) Nos, miért fontos ezt nekünk tudni? Azért, mert ez a prófécia túlmutat Epiphanesen, ez az Antikrisztusra mutat. Mi, akik az antikrisztusi kor előtt vagyunk, ugyanezeken megyünk most keresztül. Nincs világbirodalom világvallás nélkül. A világbirodalmaknak szükségük van vallási támogatásra. Ezt jól tudta ez az Antiochus Epiphanes, aki világbirodalmat akart, nem a maga erejével, sátáni erők voltak benne. Ez a sátáni erő tudta, hogy ide vallási háttér és vallási támogatás kell, ez a legfontosabb, azért kereste mindenhol a templomokat. Most is nagyon jól tudja a Sátán, hogy nem lesz világbirodalma, ha nem lesz vallási támogatás. Hadd olvassam el a Jelenések könyvéből, hogyan fog ez beteljesedni, és ezeknek az előszeleiben élünk. (Majd egy dolgot később még megemlítek). „És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak nevei. És e fenevad, a melyet láték, hasonló vala a párduczhoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája; és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat” (Jel 13,1-2). Erről a múltkor volt szó, és láttuk, hogy amit itt lát fenevadat, ami a párduchoz hasonló, lába medve, szája az oroszlán, ezek ugyanazok az állatok, amiket Dániel is látott. A fejei, összeadtuk, hogy hány fej volt összesen, pontosan ugyanaz, a szarva is, csak abban különbözik, hogy ezen korona volt. Ezeknek a pogány világbirodalmaknak ez lesz a csúcsa, a koronája: az antikrisztusi uralom. Leírja, hogy milyen volt ez az „Antikrisztus”, ez a politikai hatalom, de utána azt olvassuk a 11. verstől: „Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány.” Bárány! Nem is kecskebak, még csak nem is kos, hanem bárány. A Bárányéhoz hasonló, hogy egyre jobban hasonlítson Jézus Krisztusra. „És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala; És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett” (Jel 13,12-14). Ez a hamis próféta. És így tovább. Már készül... Nem tudjuk, de az akkor élők tudni fogják, mert ezt többször is hangsúlyozza, hogy halálos sebet kapott, de meggyógyult. Akik akkor élni fognak, rögtön tudni fogják. Nincs antikrisztusi világbirodalom sem hamis próféta nélkül, vallási támogatás nélkül. Ez a vallási támogatás már készül, és ezért fontos, hogy erről beszéljünk. Benne vagyunk ebben. Ma délelőtt is említettem a gyülekezetben, hogy nem régen olvastam két újságban is egy katolikus szerzetes papról – a neve és fényképe is ott van –, aki azt mondta, hogy valami készül azzal, ami most folyik: az ökumenizmussal, meg ezzel a nagy, vallási toleranciával. És nincs világbirodalom világvallás nélkül. Amikor most toleranciáról beszélnek, hogy értsük meg egymást, meg toleráljuk egymást, meg tűrjünk el minden másságot, és mindenkit olvasszunk bele ebbe a nagy egységbe, ugyanúgy a keleti vallásokat, mint a muszlimokat, ugyanígy a keresztyénséget is, ezzel tulajdonképpen a világvallást készítik elő. Ennek az a lényege, hogy mindenki megtarthatja a maga istenét, de minden isten ebben a világvallásban egyforma lesz. Tehát Allah ugyanolyan kell, hogy legyen, mint a keleti vallások istenei (például az indiaiaknak hat millió istene van), de a keresztyének is tegyék oda Jézus Krisztust, hogy a hat millió egynéhány istenből Ő is egy legyen. Akkor létrejön majd a nagy egység.
Azt írja ez a katolikus pap, hogy ezt nem fogják megtenni a hűséges keresztyének, mert a mi Istenünk nem egy a sok isten közül, hanem a mi Istenünk az egyetlen Isten. Jézus Krisztus pedig nem egy út a sok közül, hanem Jézus Krisztus az egyetlen út az Atyához. Tehát akik nem lesznek hajlandók az istenek sorába beleállítani Istent és Jézus Krisztust, azokat először csak kinevetik, kiközösítik, erkölcsileg teszik lehetetlenné, aztán jogilag teszik lehetetlenné. Továbbá, ki merem jelenteni, ha most megmosolyogják is, hogy utána pedig véres keresztyénüldözés lesz. Ennek nézünk elébe. Az Úr Jézus megmondta: Mindenekelőtt gyűlöletesek lesztek az én nevemért. A maradék zsidóságra vonatkozik ez elsősorban, de mindenki, aki hűséges marad hozzá, annak e világon nyomorúsága lesz. Ugyanígy, ahogy Antiochus Epiphanes alatt a zsidók. Most azt akarják, hogy ne különüljünk el, adjuk fel a mi keresztyénségünket, adjuk fel a mi Krisztus-hitünket, legyünk olyanok, mint a többiek. Ne tartsuk mi mindenekfelett valónak Istent és Jézus Krisztust, elegyedjünk össze velük, de Isten kihívott bennünket ebből a világból. Eklézsia, a kihívottak, a kiválogatottaknak a gyülekezete, és azt mondja, hogy különüljünk el. Azt mondja, ne szeressétek a világot, sem azt, amik a világban vannak. Ami a világban van, és azt szereti, abban nincs meg az Atya szeretete. Az a test kívánsága, a szemek kívánsága, az élet kérkedése, az a világ fejedelméé, a Sátáné. Párhuzamok Dániel könyvében Még szeretnék egy néhány dolgot kiemelni az Igéből. Dániel könyvében az egyes részeket, párhuzamba lehet állítani. Úgy, hogy az első öt rész után a hatodik az elsővel párhuzamos, a hetedik a másodikkal, a nyolcadik a harmadikkal, a kilencedig a negyedikkel, a tízedik meg az ötödikkel. Hogy mi ez a párhuzam, csak egy pár szóban. Az első és a hatodik rész azért van párhuzamban, mert az elsőben arról van szó, hogy Dániel és társai halálos veszedelembe kerültek, mert nem akartak a király ételéből enni, emlékszünk rá. A hatodik részben ugyanilyen halálos veszedelem volt, mikor Dániel az oroszlánok vermébe került, szintén az ő Istenhez való hű ragaszkodása miatt, mert ő imádkozott továbbra is az ő Istenéhez. A második és a hetedik részben pedig az a párhuzam, hogy a második részben Nabukodonozor látja azt a nagy szobrot, aminek arany feje volt, a hetedik részben pedig le van írva az a négy állat, amit Dániel látott, ami ugyanazt jelenti, mint az a nagy szobor. Most érkezünk el a harmadik rész és a nyolcadik rész párhuzamához, és ezért mondtam csak el ezt. A harmadik részben arról van szó, hogy felállított Nabukodonozor a Dura mezején egy állóképet, egy bálványt, és azt mondta, mindenkinek imádni kell. S most mit olvastunk a nyolcadik részben? Jött Antiochus Epiphanes, és azt mondta, hogy senki az igaz, élő Istent ne imádja, rontsuk el az oltárát, fertőztessük meg a templomát, szentségtelenítsétek meg a törvényt, ne metéljétek körül a gyermekeiteket, más istent imádjatok, a bálványt imádjátok. Akkor minden nép meghajolt Nabukodonozor szobra előtt, de a három zsidó ifjú nem hajolt meg, és az életüket tették kockára, de Isten kimentette őket az égő, tüzes kemencéből. Antiochus alatt is sokan meghaltak, de egy hűséges maradékot Isten meghagyott, és kimentette őket ebből a halálos veszedelemből. Újból fel tudták építeni a templomot, hogy csak Istennek áldozzanak. Tehát az üzenete az, hogy akármilyen nehéz idők jönnek, gonosz, sátáni erők, hogy ne legyünk hűségesek az Úrhoz, mi akkor is maradjunk hűségesek, mert az Úr vagy úgy őriz meg bennünket ebben a testben, hogy csodálatosan elrejt, vagy ha meghalunk, akkor már az Úrnál leszünk, de mindenképpen maradjunk hűségesek, és ne hajoljunk meg semmiféle idegen szellemiség előtt! A másik, amit még szeretnék megemlíteni, hogy Belsazár idején mutatta Isten a látomást Dánielnek, amikor még fel sem támadt a perzsa birodalom, hát még a görög birodalom! Jóval előbb felkészítette, amikor még nem is értette Dániel, hiába magyarázta meg az angyal, nem is értette, hogy mi fog itt még következni. Nekünk is jó előre szól Isten, hogy mi következik, felkészülhetünk rá, azzal a különbséggel, hogy mi már érthetjük, mert már látjuk visszanézve, hogy mi dolog történt, és most már csak azt kell látni, hogy ugyanez fog bekövetkezni még nagyobb mértékben, még sátánibb formában.
Még amit megemlítenék. Azt mondta Isten, hogy 2300 reggeli és esteli áldozat idejéig tart, tehát előre meghatározta az idejét, és annyi is volt. Mi is, ha akármilyen nehéz helyzetbe kerülünk egyénenként, vagy ha eljön az Antikrisztus uralma is, Isten előre megszabta az idejét: három és fél év, negyvenkét hónap, 1260 nap. Napra megszabta, és nem lesz több, egy perccel sem. A mi szenvedésünk sem több, csak amennyire szükségünk van, amennyit Isten előre kiszabott, és úgy szabta ki Isten, ahogy van az Igében, hogy nem hagy feljebb kísérteni, mint ahogy elszenvedhetjük. A harmadik, amit megemlítenék: „És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást! És oda jöve, a hol én állék, és a mint jöve, megrettenék és orczámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó időre szól ez a látomás. És mikor szóla velem, ájultan esém orczámmal a földre; de megillete engem és helyemre állíta (16-18. vers). Két dolgot szeretnék megemlítni, és mind a kettővel rámutatni, hogy mi a sátáni, ami a karizmatikus mozgalmakban történik. Állítólag, akiben az Úr Szelleme munkálkodik, mikor az megérint valakit, akkor hanyatt esik. Az, hogy ez nem az Úr Szelleme, ez is bizonyítja, amit most itt felolvastunk. Először is, amikor Istennek a szent angyala jött, akkor Dániel hogyan esett le? Arccal a földre, tehát nem hanyatt esett. Nem úgy esett arcával a földre, ahogy ez az angyal megérintette, hanem a látásától, nem maradt benne lélek. Akkor az angyal odajött hozzá és megérintette, és mi lett? Felállt! Pontosan fordítva: Ezek érintésre esnek hátra, az pedig az angyal érintésére felállt. Ugyanez van Jánosnál is a Jelenések könyvében is, amikor láttam, leesék előtte, mint egy halott. De ő reám tette az ő jobb kezét, és felsegített. Nem akkor dől el, éppen az érintésre segítik fel, és az érintés ad neki erőt, hogy lábra álljék. Befejezés A 23. verstől azt olvastuk, hogy „támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értő király. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik, és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg” (2325. vers). Kétszer is olvassuk, hogy ez a ravasz, a saját esze után menő ember, akit ördögi hatalmak segítenek, és szerencsés lesz. Ezzel kapcsolatban: ismeri mindenki a 73. zsoltárt. Egy néhány verset elolvasok belőle. Egyre többet láthatunk ilyet, mert ezek az idők vannak most. „Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét. Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó. A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak. Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket. A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak. Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet. És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?” (Zsolt 73,3-11). Sokakat megkísérthet az, hogy vannak istentelen emberek, akik jó szerencsések és gazdagok. Sokat keresnek, híresek és nevetnek, nincs semmi nyomorúságuk, és minden megy előre. Már-már meghanyatlottam, és a lábaim majd hogy el nem iszamodtak. „Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát. Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket. Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké! Mert ímé, a kik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tőled. De én? Isten közelsége oly igen jó nékem (Zsolt 73,17-28). A 37. zsoltárban is ugyanerről van szó, csak egy néhány verset onnan: „Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irígykedjél a gonosztevőkre. Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint
a gyönge növény elfonnyadnak. Bízzál az Úrban, és jót cselekedjél; e földön lakozzál, és hűséggel élj. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne! Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ. Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne! Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet. Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben” (Zsolt 37,1-9). Érdemes lesz majd otthon ezt az egész zsoltárt elolvasni, csak a végéről olvasok még: „Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa; De elmult és ímé nincsen! Kerestem, de nem található” (Zsolt 37,35-36). Még most terpeszkedik a gonosz, és terjed, és eléri a csúcspontját az antikrisztusi korban. De akkor jön az Úr, megjelenik, és nem lesz többet gonosz. A szelídek és a hűségesek öröklik a földet, mi meg örököljük mindazt a mennyei gazdagságot, amit Krisztus megszerzett nekünk. Ámen. Derecske, 2000. február 6.
