Csökkenthető-e a börtönnépesség?

Gönczöl Katalin

Csökkenthető-e a börtönnépesség? A magyar büntetőpolitika a 80-as években

Bevezető gondolatok A büntető intézetekben lévők nagy száma azt mutatja, hogy a ma­ gyar büntetőpolitika az európai átlagot messze meghaladó mértékben punitatív. A 100 ezer lakosra jutó fogvatartottak száma nálunk négy­ ötszöröse az Európa legcivilizáltabb országaiban tapasztalhatónak. Utolsók vagyunk a sorban. Az utolsó előtti két országban — Törökor­ szágban és az Egyesült Királyságban — is fele akkora arányban alkal­ maznak szabadságelvonást, mint nálunk. E kedvezőtlen arány oka a büntető ítélkezésben keresendő, hiszen pusztán a büntető eljárásban foganatosított előzetes letartóztatás hányada alapján viszonylag ked­ vező helyezése lenne Magyarországnak. (Az „előzetes" nálunk 1988-ban az összes fogvatartottak 13,6%-át képezte csak; van olyan ország, ahol ez az arány megközelíti az 50—70%-ot.) A szabadságelvonással járó büntetés viszonylag gyakori alkalmazása nem indokolható a bűnözés különösen veszélyes szerkezetével, a fo­ kozottan veszélyes bűnelkövetők nagyon gyakori előfordulásával. Köz­ biztonsági viszonyaink ma még lényegesen jobbak, mint — mondjuk — Olaszországban, Spanyolországban vagy az Egyesült Királyságban. A szervezett bűnözés — különösen a nemzetközi szervezett bűnözés — jelei még alig észlelhetőek, a nemzetközi kábítószer-kereskedelem még csak áthalad rajtunk, az erőszakos bűnözés modern, főleg nagy­ városi formái már megjelentek ugyan, de a börtönnépesség többségét még nem ezeknek a cselekményeknek az elkövetői alkotják. Felhozható természetesen, hogy a mi bűnözésünk és az ellene foly­ tatott harc is saját tradícióink szerint alakul. Ezért az egyszerű nem­ zetközi összehasonlítás legfeljebb tájékoztató jellegű, de sohasem mér­ tékadó. A büntető szankciók törvénybe iktatása és alkalmazása azon­ ban a politikai mechanizmus lényegéből fakadó értékkiválasztás, éppen úgy, mint a büntetőjogilag üldözendő cselekmények — politikaiak és köztörvényesek — meghatározása. Az Európához való tartozás szem­ pontjából a jogállamiság megvalósítása iránti törekvésben a civilizált, humánus büntetőpolitika éppen olyan fontos intézmény, mint a kor­ szerű társadalombiztosítási rendszer vagy a sajtószabadság. E tanulmányban nem vállalkozhatom annak kifejtésére, hogy a ma­ gyar büntetőpolitika börtöncentrikus szemlélete milyen mértékben kö­ vetkezménye a monolitikus hatalmi struktúrának és koncepciónak. Ezt

Csökkenthető-e

a börtönnépesség?

67

már megtettem korábban máshol.1 Most magában a hatályos joganyag­ ban és az ennek alapján kialakuló gyakorlatban keresem azokat az okokat, amelyekből az alternatív büntetési formák szélesebb körű al­ kalmazása eredeztethető. A módosító javaslatoknál bőven támaszkodom a modern európai jogfejlődés megoldásaira. Mindvégig igyekszem azon­ ban szem előtt tartani azt, hogy automatikusan semmi sem ültethető át egyik ország jogrendszeréből a másikba; nincs univerzálisan jó, még kevésbé tökéletes megoldás. A lakosság széles rétegeinek erkölcsi ér­ tékítéletét befolyásolni kívánó normák és az ezeket kikényszerítő szankciók csak az adott nemzet történetileg kialakult szokásaira, érté­ keire épülhetnek. Az új megoldások kialakításánál figyelemmel kell lenni az adott társadalomban kialakult, éppen létező toleranciaszintre, valamint az általánosan követendőnek elfogadott célok és normák szempontjából jelentős társadalmi kohézióra is. Magyar büntetőpolitika a 80-as években Az 1979-ben hatályba lépett Büntető Törvénykönyvben jelentősen szaporodtak az alternatív büntetési formák, emellett megjelentek olyan szabályok is, amelyek a végrehajtandó szabadságvesztés alkalmazásá­ nak korlátozását célozták, vagy egyenesen a börtönnépesség csökkenté­ sére irányultak. A hatályos Btk. szabályai szerint az enyhébb súlyú bűncselekmények körében az eddig kizárólag mellékbüntetésként al­ kalmazható szankciókat főbüntetés helyett, önállóan is ki lehet szabni. (Pl. foglalkozástól, járművezetéstől eltiltás.) A főbüntetések között to­ vábbra is megmaradt a javító-nevelő munka. 1984-ben — a Btk. mó­ dosításával — bevezették a szigorított javító-nevelő munkát, ami viszszalépést jelentett. Széles körű alkalmazása esetén ugyanis a szabadság­ elvonással sújtottak számát szaporította volna, hiszen a kijelölt helyen való munkavégzés kötelezettsége mellett a meghatározott szálláshelyen való tartózkodásról is rendelkezett. 1987-ben a büntetések a közérdekű munka bevezetésével gyarapodtak. Bővült az olyan intézkedések köre is, amelyek önállóan, esetenként kifejezetten a végrehajtandó szabad­ ságvesztés helyett alkalmazhatók. Ilyen lehetőséget teremtett például az, hogy a próbára bocsátást a felnőttkorú elkövetőknél is bevezették. Elvileg ugyanis a próbára bocsátás során a társadalmi integráció ér­ vényesítésére is alkalom nyílna: a Btk. lehetővé tette a próbára bocsá­ tottak pártfogó felügyeletének elrendelését. A bíróság ilyen esetekben magatartási szabályokat írhat elő, amelyek betartását a pártfogók se­ gítik és ellenőrzik. A kiszabott, és két évet meg nem haladó szabadság­ vesztés végrehajtását már a korábbi Btk. értelmében is fel lehetett függeszteni. Az új törvény biztosította viszont a felfüggesztett sza­ badságvesztés hatálya alatt állók pártfogó felügyeletének elrendelését. Ezzel elvileg növekedhetett volna az olyan elkövetők köre, akiknél a büntetés célja végrehajtandó szabadságvesztés nélkül is megvalósul. E korszerűnek tekinthető szankciórendszer — két törvénymódosítást nem számítva — 1979 óta van hatályban. A kialakult joggyakorlatot áttekintve, legszembetűnőbb az a tény, hogy a törvényhozó szándéká­ val ellentétben nem csökkent, hanem változatlan maradt a végrehaj­ tandó szabadságvesztések aránya. A bíróságok nem alkalmazták kellő gyakorisággal az alternatív büntetési formákat. (Lásd a táblázatot.) Az

bűncselekmények miatt

A közvádas

jogerősen kiszabott

büntetések, intézkedések*

1984—1988 1984

1983 Főbüntetések neme Halálbüntetés végrehajSzabadság- tandó vesztés felfüggesz­ tett Szigorított javító­ nevelő m u n k a Javító-nevelő m u n k a Pénzbüntetés önállóan alkalmazott intézkedések** Önállóan alkalmazott mellékbüntetések Összesen

szám

% 3

szám

szám

%

szám 3

26,39

15 975 27,34 16 290

25,71

15 783

20,95 13 074

21,55

12 818

22,15

13 479 20,13 10 754

357

0,61

920

1,45

822

4,36 2 777 35,44 21079

4,58

4,24

2 407

33,50 21891

3,80 34,55

2 319

34,76

2 478 19 575

13,39

12,25

6 998

11,98

15 446 25,43 16 004 12 730 '

8 139

% 5

—

21517

szám

% —

1

2 645

szám

%

1988

1

—

7 424

0,47 259 0,43 281 60 739 100,0 60 640 100,0

2

1987

1986

. 1985

—

21,94 14 035

% —

23,57 13 851 21,00 16,30 1,24

25 770

1,23 820 3,46 2 312 38,49 25 735

39,02

11,90

8 463

12,64 12 155

18,44

227 0,39 276 0,44 58 430 100,0 63 358 100,0

313

* Forrás: Tájékoztató a, bűnüldözésről, 1988. Budapest, 1989. 87. old. ** önállóan alkalmazott intézkedések: megrovás, próbára bocsátás, kényszergyógyítás, alkoholisták munkaterápiás gyógyítása, javítóinté­ zeti nevelés, elkobzás.

7 538

0,48

66 954 100,0

323

3,51

0,49

65 953 100,0

\ Csökkenthető-e

a börtönnépesség?

69

új büntetési lehetőséggel, a főbüntetésként alkalmazható mellékbünte­ tés kiszabásával lényegileg n e m is éltek (ezek gyakorisága n e m érte el a fél százalékot). Jelentősen csökkent a pénzbüntetések aránya: míg 1977-ben az összes főbüntetés 46,1%-a volt pénzbüntetés, addig 1983— 1988 között csak átlagosan 37%. Nem változott a; felfüggesztett szabad­ ságvesztés előfordulása, míg növekedett, bár n e m jelentősen, a próbá­ ra bocsátás. E nemkívánatos jelenséget többféle tendencia egyidejű hatása okoz­ ta. Így mindenekelőtt a bűnözés szerkezetének kedvezőtlen alakulása, a súlyosabb megítélés alá eső bűncselekmények számának gyarapodása, és a bűnismétlők, visszaesők bűnözési aktivitásának növekedése. Ugyan­ ilyen irányba hatott a felderítési munka hatékonyságának csökkenése is, amelynek eredményeként a bíróságoknak hosszabb bűnöző pálya­ futás után, több bűncselekményt kellett egy eljárásban értékelniük. Ahhoz, hogy n e m csökkent a végrehajtandó szabadságvesztések aránya, egyébként maga a törvény is hozzájárult. Egyrészt azáltal, hogy bizonyos dekriminalizációt valósított meg; kizárta például a b ű n ­ cselekmények köréből az addig pénzbüntetéssel fenyegetett becsület­ sértéseket, ami természetesen a pénzbüntetések csökkenésével járt. Másrészt viszont hozzájárult a végrehajtandó szabadságvesztés gya­ koribb alkalmazásához, mivel kivételessé tette a bírói enyhítést, és szigorúbb szankciók alkalmazását írta elő a visszaeső bűnözőkkel szem­ ben. Az ítélkezési gyakorlat belső összefüggéseit alaposabban szemügyre véve, az előbbi megállapítások kiegészíthetők. A végrehajtandó sza­ badságvesztésre ítélteknek 1988-ban csak 16,0%-a volt büntetlen elő­ életű, 21,8%-a visszaesőnek nem minősíthető bűnismétlő, a többi — 62,2% — pedig visszaeső, többszörös visszaeső és különös visszaeső. Számításba kell venni azt is, hogy az 1980-as években évről évre csök­ kent — ha nem is jelentős mértékben — a büntetlen előéletű elítéltek aránya. 2 E két jelenség arra enged következtetni, hogy az azonos vagy hasonló bűncselekményeket visszaesőként elkövetők számának növe­ kedése jelentősen hozzájárult a végrehajtandó szabadságvesztés jelzett mértékű alkalmazásához. A visszaesésben megnyilvánuló fokozott sze­ mélyi társadalomra veszélyesség mögött azonban nem feltétlenül h ú ­ zódik meg veszélyes vagy különösen veszélyes bűncselekményekből álló bűnöző karrier. Erre utal az a tény, hogy a különös visszaesők 50,7%-át, a többszörös visszaesők 59,0%-át 1 év alatti végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, a különös visszaesők újabb 23,3%-át, a többszörös visszaesők közel 11,0%-át pedig szabadságelvonással n e m járó büntetésre. Az ítélkezési statisztika adataiból úgy tűnik, hogy az alternatív b ü n ­ tetési formák használata elvileg bővíthető, hiszen a végrehajtandó sza­ badságvesztések körében az 1 év alattiak aránya meghaladja a 62%-ot (ez 1988-ban 8081 személyt tett ki). A jogalkalmazás ilyen irányú meg­ változtatására ösztönöz egyébként a 20/1986. NET határozat, amikor rögzíti, hogy a törvénnyel első ízben összeütközésbe kerülő, kisebb súlyú bűncselekményt elkövetők felelősségre vonásánál a végrehaj­ tandó, de még a felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazásától is lehe­ tőleg tekintsenek el a bíróságok. Az előbbi fejtegetésekből az tűnik ki, hogy a jelenleginél differen­ ciáltabb büntető ítélkezés kialakulásának szemléleti akadályai is v a n -

70

Gönczöl

Katalin

nak. A büntetés céljának, de különösen a speciális prevenció érvénye­ sülésének előfeltétele, hogy a büntetés kiszabása során a cselekmény társadalomra veszélyessége mellett az elkövető személyiségének, va­ lamint az elkövetés objektív és szubjektív okainak felderítésére is sor kerüljön. 3 Az eddigi tapasztalatok azt látszanak igazolni, hogy az eljáró hatóságok erre nem fordítanak kellő gondot, pedig már viszonylag hosszú ideje érvényesül velük szemben ez az elvárás. A Legfelsőbb Bíróság V. számú büntető elvi döntése például az olyan csekélyebb súlyú vagy első ízben bűncselekményt elkövetők körében teszi lehetővé a felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazását, akiknek személyi kö­ rülményei, környezeti adottságai alapján remélhető, hogy a kilátásba helyezett büntetéssel a szabadságvesztés végrehajtása nélkül is elér­ hető a büntetés célja. Az elvi döntés kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a jellembeli tulajdonságoknak, a személyi és családi körülményeknek, az életvitelnek, a megbánásnak, és az okozott kárral kapcsolatos reparációs törekvésnek. Ugyanezek a tényezők játszanak szerepet a párt­ fogó felügyelet elrendelésénél, ezen belül pedig a próbaidő hosszának és a magatartási szabályoknak a meghatározásánál is. 4 Az előzőekhez hasonlóan foglal állást a Legfelsőbb Bíróság a bűnismétlés értékelé­ séről hozott 14. számú irányelve is. 5 Az Igazságügyi Minisztérium Bírósági Főosztálya az elmúlt tíz évben többször értékelte az ítélkezési gyakorlatot. 6 Minden eddigi vizsgálatá­ ban megállapította, hogy az elkövetők életmódját, életkörülményeit, személyi sajátosságait a hatóságok általában egyáltalán nem vagy csak felszínesen vizsgálják. Az elmúlt évtizedben magam is sokszor felhívtam a figyelmet arra, hogy a személyi sajátosságok megismerése és értékelése minden bün­ tetés alkalmazásának és végrehajtásának előfeltétele. A büntető eljá­ rás ebből a szempontból is komplex egységet alkot: az eljárás egyes szakaszaiban összegyűjtött információknak nemcsak a soron következő szakasz megalapozását kell szolgálniuk, hanem a büntetés célját is. így a nyomozás során nem csupán azokat a tényeket kell összegyűjteni, amelyek az ítélkezést segítik elő, hanem számolni kell a büntetésvég­ rehajtás igényeivel is, tehát az ott kialakítandó nevelési program haté­ konysága érdekében is tisztázni kell a legfontosabb körülményeket. Ugyanakkor a büntetés végrehajtásáért felelős szervek sem tekinthet­ nek el a cselekmény társadalomra veszélyességére, a bűnösség fokára vonatkozó bizonyítékoktól, pusztán annak alapján, hogy azokat már ér­ tékelték a büntetés nemének, mértékének meghatározása során, és nekik, mint végrehajtóknak, m á r csak a személyiséggel kell foglalkoz­ niuk. A bűnösnek nyilvánított cselekmény ugyanis jelzi a személyi társadalomra veszélyesség tendenciáját, sokszor ennek mélységét és intenzitását is. A célzatos reszocializációs programban az ily módon rendelkezésre álló információk is hasznosíthatók. Hasonló elveknek kell vezetniök a büntetésvégrehajtási bírákat, sőt a pártfogó felügyelőket is. Még akkor is az ítéletben rögzített tényezőkből kell kiindulniuk, ha tevékenységükre a szabadságvesztés végrehajtása után kerül sor. Ehhez kell hasonlítaniuk a büntetésvégrehajtás által elért eredményeket, majd minden előbbi információt értékelve megállapítaniuk, hogy az adott esetben milyen intézkedésekkel érhetik el a társadalmi integrációt. 7 A Btk.-Ъап foglalt célkitűzések meghiúsulásáért elsősorban mégsem a bíróságok és a konkrét büntető eljárásokban szereplő más érdekelt

Csökkenthető-e

a

börtönnépesség?

71

szervek tehetők felelőssé. Ismét bebizonyosodott, hogy önmagában a törvény, legyen az bármennyire haladó, nem képes a hagyományos joggyakorlatot áttörni. Eredményeket csak a végrehajtáshoz szükséges szervezeti módosításokkal, a kiszolgáló infrastruktúra megteremtésével lehet elérni. A jogalkalmazás irányítói a végrehajtáshoz szükséges ob­ jektív és szubjektív feltételeket nem tudják pótolni magas szinten köz­ zétett deklarációkkal, a joggyakorlatot elmarasztaló értékeléssel, és a következmények szüntelen hangoztatásával. A büntetőügyek növekvő száma a formálisan eredményes befejezésre és a mechanikus büntetés­ kiszabásra ösztönzött. A bíróságok a tárgyaláson — előzetesen össze­ gyűjtött bizonyítékok nélkül — soha nem lesznek képesek a személyi körülmények körültekintő felderítésére. A nyomozó hatóságok pedig a büntető eljárásban betöltött hagyományos szerepfelfogásuk, másrészt a növekvő számú ügyek miatt sem tudnak eleget tenni e követelmény­ nek. Ha pedig az ítélet kialakításánál a személyi körülmények legje­ lentősebb részét homály fedi, a speciális prevenció célkitűzése legfeljebb véletlenszerűen érvényesül. A büntetőpolitika törvénybe iktatott célkitűzései egyébként nemcsák a bírált büntetéskiszabási gyakorlat miatt lehetetlenülnek, hanem a büntetésvégrehajtás rendszerében magában kialakult diszfunkciók miatt is. (A végrehajtandó szabadságvesztés törvényben előírt céljai elérhe­ tetlenek, ha 80—150 elítéltre jut egy szakképzett nevelő.) Az alternatív büntetési formák sikeres és a jelenleginél szélesebb körű alkalmazásának feltételeit, a végrehajtandó szabadságvesztésből vagy más szabadságelvonást megvalósító végrehajtó intézetből szaba­ dultak társadalmi integrációját a hivatásos pártfogó felügyeleti rend­ szer biztosítja. Ily módon ez a szervezet is büntetésvégrehajtási fela­ datokat lát el. A fiatalkorúak főhivatású pártfogó felügyelete húszéves, a felnőttkorúaké több mint tízéves múltra tekint vissza. A felfüggesz­ tett szabadságvesztésre ítéltek, a próbára bocsátottak és a szabadság­ vesztés büntetésből szabadulók pártfogó felügyeletét a felnőttkornak körében alig több, mint száz, a fiatalkorúak körében háromszáz hivatá­ sos, többnyire felsőfokú végzettségű szakember végzi. Az utóbbiak közül egy-egy pártfogóra évente 180—260 ügy, eset, emberi sors t a r ­ tozik. A pártfogók létszáma 1976 óta a felnőttkornak körében négysze­ resére, az ügyek száma tízszeresére emelkedett. 8 A jelenlegi szerveze­ tek — a GYIVI keretében működő, fiatalkori ügyekre specializálódott pártfogók, és a megyei szintű bíróságok mellett szervezett, felnőttkorn­ ak ügyei vitelére hivatott pártfogók — már most is képtelenek a rájuk bízott elítéltekkel kapcsolatos feladataik ellátására. Régi meggyőződésem, hogy az alternatív büntetési formák gyakoribb alkalmazásának, a jelenleg börtönre érettnek ítélt elkövetők jobb sze­ lekciójának elengedhetetlen feltétele a pártfogó felügyelői rendszer re­ formja. Ma a pártfogó felügyelet elsősorban hatósági jogköröket betöl­ tő, inkább megtorló jellegű büntetésvégrehajtási szervezetként működik, holott létrejöttének időpontjában a szociális segítő feladatok egyen­ súlyban voltak a bűnismétlés megelőzését szolgáló, főleg ellenőrzési jogosítványokkal. A szerepválság és a funkciózavar mögött mindenekelőtt a büntető el­ járásban elmulasztott informálódás és az ennek következtében kialakult megalapozatlan vagy végrehajthatatlan bírói ítéletek állnak. A személyi körülmények ismeretének hiánya vagy a jogszabályok merevsége

72

Gönczöl Katalin

miatt a bíróságok olyan ügyekben is megállapítják a pártfogó felügye­ letet, amikor arra a társadalmi integráció szempontjából semmi szük­ ség nincsen. A pártfogó felügyelet intézményi rendszerben való elhelyezése vi­ tatható, a pártfogó eljárásjogi pozíciója rossz. A fiatalkorúak pártfogói a gyermekvédelmi hálózatban működnek, régiónként, néha városonként eltérő hatáskörrel. Némelykor csak pártfogó, gyermekvédelmi felada­ tokat látnak el, máskor pedig családgondozói munkát is. Elismerve, hogy mindkét feladat szociális munkást kíván, vitatható, hogy teljesen azonos szakértelemmel oldhatók-e meg ezek a sokszor nagyon külön­ böző jellegű feladatok. A pártfogói m u n k á t akadályozza, hogy a bíró­ ságok és a saját tevékenységük közé bürokratikusán beékelődik a te­ rületileg illetékes gyámhatóság. Túlnyomórészt ennek köszönhető, hogy az ügyek 12%-ában a kirendelő határozat 4—6 hónap késéssel ér­ kezik. Emiatt a pártfogolttal való kapcsolatfelvétel hiánya is lehet a bűnismétlés közvetlen oka. 9 Mindkét típusú pártfogói működés hatékonyságát és az ítélkezés megalapozottságát veszélyezteti, hogy pártfogoltjaik ügyében az eljáró bíróság nem vagy csak kivételesen hallgatja meg véleményüket. A ná­ luk felhalmozódott, az adott ügyre vonatkozó ténybeli tudás és ismeret pedig nagyon jól hasznosítható akár a pártfogó felügyelet további sor­ sáról való döntésben, akár az új, későbbi bűncselekmény 1 miatt folyó eljárásban. A hatályos jogszabályok miatt általában korlátozottak a pártfogóknak a pártfogolt életkörülményeit pozitívan befolyásoló kez-. deményezési jogosultságai is. A bírósággal való kapcsolatuk az ügyész­ ség részvétele miatt közvetett. A pártfogó felügyelet hatósági szerepének előtérbe kerülése azon­ ban mindenekelőtt a megváltozott társadalmi körülményekre vezethető vissza. Romlottak a bűnelkövetők szociális, iskolázottságbeli adottságai. Az 1970-es évekhez képest jelentős arányban növekedett a szakképzet­ len, kifejezetten perifériális körülmények között élő, tartós munkavi­ szonnyal nem rendelkező személyek aránya az elítéltek körében. 10 In­ tegrációs gondjaik megoldása igen nehéz feladat elé állítja a pártfogó felügyelőket. Külön aggasztó, hogy az 1970-es évekhez képest jelentő­ sen megváltoztak azok a gazdasági, környezeti tényezők, amelyek a pártfogoltak létfeltételei szempontjából meghatározó jelentőségűek. A piaci szemlélet előretörésével ugyanis megszűnt a vállalatok érdekelt­ sége a belső — falakon belüli — munkanélküliség fenntartásában. Túl­ nyomórészt ennek köszönhető, hogy a büntetésüket töltők vagy az in­ tézetekből szabadulók a régi feltételek között nem állíthatók munkába, és ennek hiányában egyre több személy számára a szállás, lakás biz­ tosítása is megoldhatatlan. A gazdálkodáshoz kapcsolódó korábbi szo­ ciálpolitika hiányát viszont még nem pótolja az államigazgatás, a se­ gítő szervezetek által működtetett, klasszikus értelemben vett szociális szolgáltatási rendszer. 1989 nyarán összegyűjtött adataink szerint a hivatásos pártfogók 87%-a nem tud 3 hónapon belül m u n k á t szerezni, 50%-a pedig a szállás megszerzésének teljes lehetetlenségét jelezte működési területén az adott közigazgatási egységen belül. 11 A büntetés­ végrehajtási intézetekből egyre több olyan személy szabadul, akinek megélhetése — a rendelkezésére bocsátott pénzösszegből — legfeljebb néhány napra biztosítható. Segélyezésük a tanácsok hatáskörébe tar­ tozik. A lakosság megnövekedett segélyigénye, a szűkre szabott eloszt-

Csökkenthető-e

a börtönnépesség?

73

ható keret, a tanácsi segélyezés bürokratikus rendje létbizonytalanság­ ba sodorja még a megkapaszkodni vágyó elítélteket is, nem beszélve arról, hogy az állandó lakóhellyel nem rendelkezők illetékesség hiánya miatt nem is juthatnak segélyhez. 12 A pártfogók helyzetét nehezíti, hogy az új körülményekhez való alkalmazkodáshoz hiányzik a szakmai felvértezettségük. Többségük pedagógus. Korábban önképzéssel meg­ szerezhették a legfontosabb ismereteket. Ma m á r azonban elengedhe­ tetlenül fontos számukra a szociális és a szociológiai szakismeret. A pártfogó felügyelet működéséről, az előbbiekben kifejtett alapvető gondokról, ha n e m is részletekbe menően, de valamilyen információja van a büntető bíróságoknak is. Ha e bíróságok betartanák a Btk. ren­ delkezéseit és követnék a jogalkalmazás irányítóinak intencióit — tehát a jelenleginél lényegesen gyakrabban alkalmaznák a próbára bocsátás, a felfüggesztett szabadságvesztés, a feltételes szabadlábra helyezés és a pártfogó felügyelet kombinációit — felelőtlenül járnának el. A bűn­ ismétlés konkrét veszélyének tudatában szabadítanák ugyanis rá a vergődő pártfogó felügyeletre, s még inkább a társadalomra az olyan vádlottak tömegét, akiket jelenleg a büntetésvégrehajtási intézetekben —- ha rövid időre is — biztonságosan őriznek, és alapvető létszükség­ leteikről gondoskodnak. A kör tehát bezárult. Átfogó reform nélkül Magyarországon a bör­ tönnépesség mennyisége jelentősen nem mérsékelhető. A politikai re­ formmozgalmák 1989-ben még lehetővé tették a fogvatartottak számá­ nak csökkentését. A szigorított őrizet végrehajtásának félbeszakításá­ val, a korlátolt közkegyelem érvényesítésével, a katonai szolgálatot megtagadók szabadításával, a közveszélyes munkakerülés vétsége és szabálysértése miatt fogvatartottak szabadlábra helyezésével 870 fővel csökkent a fogvatartottak létszáma. Ezek az intézkedések egyszeri le­ hetőségként az állampolgári alapjogokkal kapcsolatos alapvető anomá­ liákat szüntették meg. Minden további lépés bonyolult egyeztető m u n ­ kát igényel, mindenekelőtt a büntető- és szociálpolitikai szférában. Jelentős eredmény csupán újabb jogszabályi módosításoktól és elvi iránymutatásoktól nem várható.

Az alternatív büntetési formák változó helye és szerepe az európai büntetőpolitikában Az alternatív büntetési formák bevezetésének és széles körű alkal­ mazásának gondolata először a pozitivista kriminológiai szemlélet elő­ retörésével, a múlt század utolsó negyedében fogalmazódott meg, és a rövid t a r t a m ú szabadságvesztés elleni támadásban öltött testet. (Ebben az időben Európában az elítéltek 75%-a rövid t a r t a m ú — hat hónap alatti — szabadságvesztésre volt ítélve.) A rövid t a r t a m ú szabadság­ vesztés — a kritika szerint — nem nyújt megfelelő lehetőséget az el­ ítéltek erkölcsi megerősítésére, ellenkezőleg, morális korrupcióhoz és további kriminális fertőzöttséghez vezet. Lerombolja az elítéltek még meglévő önkontrollját, amelyre éppen a bűnismétlés megelőzése szem­ pontjából lenne nagy szükségük. A rövid t a r t a m ú szabadságvesztésre ítéltek döntő többsége olyan személy — így a kritika —, aki szociális elesettsége miatt nem volt pénzbüntetésre büntethető, vagy erre b ü n ­ tették, de annak meg n e m fizetése miatt került börtönbe. Ez a jog-

74

Gönczöl Katalin

gyakorlat szociális igazságtalansághoz vezet és mélyen sérti a törvény előtti egyenlőséget. E k a m p á n y eredményeként alakult ki a fiatalkorú bűnelkövetők elkülönített büntető felelősségi rendszere, sor került a pénzbüntetés alkalmazásának kiszélesítésére, bevezették a felfüggesztett büntetési formákat és a próbára bocsátást. 13 Az alternatív büntetési formák törvénybeiktatása ellenére megma­ radt, sőt, bizonyos időszakban széles körben uralkodóvá vált a végre­ hajtandó szabadságvesztés, és egyes országokban változatlan arányban érvényesült a rövid t a r t a m ú szabadságvesztés is. Az 1950-es évektől érvényesülő treatment-ideológia a jóléti állam koncepciójának meg­ felelő büntetési elméletnek tűnt, amely a zártintézeti kezelés személyi­ ségre gyakorolt kedvező hatását sugallta. Erősítette a szabadságvesztés hatékonyságába vetett hitet, és kedvezett a relatíve határozatlan tar­ tamú szabadságvesztés alkalmazásának a fiatalkorú és bizonyos vissza­ eső elkövetői kategóriák körében. Megingathatatlannak tűnt az az illú­ zió, amely szerint igazán csak a börtönbüntetésnek van generális viszszatartó hatása. Az 1970-es évek közepétől a jóléti állam koncepció válságának fel­ ismerése során megingott a treatment-ideológiába vetett hit. A szociális intézmények összeomlása, a szocializációt szolgáló intézmények, a ter­ mészetes kisközösségek (ezen belül a család) válsága, a bűnözés növe­ kedése, és a közbiztonsági viszonyok romlásának társadalmi méretű problémává válása — új társadalompolitikai, ezen belül büntetőpoliti­ kai koncepció kidolgozására ösztönzött. A büntető igazságszolgáltatás már képtelen volt megbirkózni az ügyekkel, a börtönök kapacitása ka­ tasztrofálisan szűknek bizonyult, fenntartásuk aránytalanul nagy ter­ heket rótt az adózó polgárokra. A börtönártalmak publikussá váltak. A visszaesés, a bűnismétlés mutatói a bűnözést újratermelő folyama­ tok erősödését jelezték, a büntető igazságszolgáltatás és büntetésvég­ rehajtás hatékonyságának hiányára utaltak. A legfejlettebb államok szakemberei ugyanazokkal a problémákkal kerültek tehát szembe, mint elődeik száz évvel azelőtt. A korábbi helyzethez képest a stratégia két lényeges ponton változott. A támadás célpontja ebben a periódusban már nem a rövid tartamú szabadságvesztés volt; átfogó küzdelem ala­ kult ki a börtönnépesség csökkentése érdekében. Az időközben integ­ rálódó világ új lehetőségeit kihasználva, az ENSZ és az Európa Tanács nemzeti kormányokat befolyásoló szerepét használták fel az új elkép­ zelések érvényesítésére.1'1 A nemzetközi dokumentumokban a börtön­ népesség csökkentésére az alábbi ajánlások fogalmazódtak meg: — A dekriminalizáció mérlegelése: a kisebb súlyú bűncselekmények büntető eljáráson kívüli elbírálása, vagy mindennemű szankcionálásá­ nak megszüntetése. — A büntető eljárásban — annak bármelyik szakaszában — a vád­ lott bűnösségének megállapítása mellett figyelmeztetés, megrovás al­ kalmazása vagy kiterjesztett alkalmazása. — Az előzetes letartóztatás szűkített lehetőségek között történő al­ kalmazása. — A végrehajtandó szabadságvesztés végső megoldásként való al­ kalmazása. Az ajánlásokat az érintett országok a legkülönbözőbb módon és mér­ tékben követték. A közel másfél évtizedes erőfeszítések eredményeként

Csökkenthető-e a börtönnépesség?

75

Európában csökkent a kiszabott végrehajtandó szabadságvesztések tar­ tama. A skandináv országokban és Hollandiában például az 5 évnél hosszabb tartamú szabadságvesztés már nagyon súlyos büntetésnek számít. Ezzel szemben n e m ritka az egy hónap alatti, ún. short sharp shock hatást elérni kívánó büntetés. 1 5 Nem terjedtek el a gyakorlatban az ún. korlátozott szabadságelvonást jelentő — hétvégi és éjszakai el­ zárásban realizálódó — büntetési formák. Ezzel szemben Európa több országában kezd gyökeret ereszteni a köz javára végzett munka (köz­ munka). A korábbinál szélesebb körben alkalmazzák a pártfogó felü­ gyeletet, amely mellett a felfüggesztett szabadságvesztés, a próbára bocsátás vagy a feltételes elítélés fokozatos térhódítása fedezhető fel. Ennek ellenére az Európa Tanács országaiban 1970 óta a fogvatartottak, ezen belül a végrehajtandó szabadságvesztés büntetésüket töltő elítéltek aránya 30%-kal emelkedett. 16 Vannak, akik a tendenciájában enyhülő és humanizálódó büntetőpo­ litika ellenére növekvő börtönnépesség jelenségét csak a legsúlyosabb megítélés alá eső bűncselekmények számának jelentős szaporodásával magyarázzák. A hosszú t a r t a m ú szabadságvesztés gyakori alkalmazá­ sát a kábítószer-kereskedelem és más szervezett bűnözési formák ter­ jedése indokolja. 17 Ez azonban egyedül nem ad magyarázatot a büntető­ politika jelenlegi alakulására. Két ország — Svédország és Anglia —, büntetőpolitikájának vázlatos bemutatásával teszek most kísérletet annak érzékeltetésére, hogy az eltérő szankciórendszer és a büntető igazságszolgáltatás eltérő infrastruktúrája milyen hatással érvényesül, milyen börtönnépességet eredményez. 1. Angliában a szabadságvesztés-centrikus ítélkezéssel való szakítás, a treatment-ideológiától való távolodás az 1960-as évek végétől alap­ vető törekvés. Az alternatív büntetési formák közül először a felfüg­ gesztett szabadságvesztést vezették be 1967-ben, abban a hitben, hogy ezzel kiválthatóvá válik a szabadságelvonással járó büntetések viszony­ lag jelentős hányada. (A törvény szerint a 2 évig terjedő szabadság­ vesztés végrehajtása függeszthető fel 2 évre.) A felfüggesztett büntetés mellett általában nem vagy nagyon ritkán rendelnek el pártfogó fel­ ügyeletet. Inkább olyan esetekben alkalmazzák, amelyekben az elkö­ vetett cselekmény nem a legveszélyesebb kategóriába tartozik, és az elkövető életkörülményei nem indokolják a szociális segítségnyújtást, a hatósági jellegű ellenőrzést, a beavatkozást. Már a hetvenes évek elején azt tapasztalták, hogy az új büntetési forma a joggyakorlatban nem a végrehajtandó szabadságvesztést váltotta ki, h a n e m más, alter­ natív büntetési formákat helyettesített. Az erre ítélt személyek vi­ szonylag gyakran követtek el újabb bűncselekményt, és miután a fel­ függesztés tartama hosszabb volt, mint ha az adott esetben végrehaj­ tandó szabadságvesztést alkalmazták volna, a végrehajtás hosszabb börtönbüntetés letöltését jelentette. Paradox módon a felfüggesztett szabadságvesztés bevezetése nyomán is növekedett a börtönnépesség.18 Űj büntetési formát jelentett a közmunka (community service), amelynek gondolata először 1967-ben merült fel. Az előkészítés u t á n 1973-tól vezették be, majd alkalmazását 1979-től kiterjesztették min­ den felnőtt elkövetőre és 1983-tól minden 16 év feletti fiatalkorú vád­ lottra. A közmunka ingyenes, szabadidőben végzett, a köz javára szol­ gáló munkakötelezettség, amelyet a büntetőbíróság határozata alapján

70

Gönczöl

Katalin

40—240 óra időtartamban végez az elítélt, a pártfogó felügyelő ellenőrzé­ se mellett. Minden olyan bűncselekmény elkövetőjével szemben alkal­ mazható, akit egyébként szabadságvesztésre ítéltek volna. A bíróságok azonban csak azokban az esetekben vizsgálják a közmunka alkalmazá­ sának feltételeit, amelyekben az elkövető eddigi életmódjából arra le­ het következtetni, hogy jelenlétével a köznyugalmat, a közrendet nem veszélyezteti, egyébként munkaképes személy, aki rendelkezik szabad­ idővel, és intellektuálisan alkalmas arra, hogy a köz javára hasznos munkát végezzen. A közmunka elrendelésének elengedhetetlen felté­ tele, hogy az elkövető hozzájáruljon a büntetés alkalmazásához, amely számára a tényleges szabadságelvonás alternatívájaként jelenik meg. A közmunka szabályainak vétkes megszegése pénzbírságot, lehetetlenü­ lése pedig végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását vonja maga után. A közmunkára vonatkozó magatartási szabályok megváltoztatásáért — elhalasztás, új időpont kijelölése, a munka jellegének megváltoztatása — mind az elítélt, mind a pártfogó fordulhat a jogerős ítéletet kiszabó bírósághoz. A kijelölendő munkahelyet az ítélet kiszabása előtt a pártfogó felü­ gyelő deríti fel. A munka csak olyan természetű lehet, amely a mun­ kaerőpiacon fizetett tevékenységként nem jelent volna meg. A feladat kijelölésénél figyelemmel kell lenni az elítélt képességeire, fizikai adottságaira és arra, hogy végrehajtása a bűncselekmény jellegének meg­ felelő reparációs következményekkel járjon, nem feltétlenül a sértett, hanem inkább a társadalom, méginkább a megsértett kisközösség ja­ vára. A munkaidő meghatározásánál figyelemmel kell lenni az elítélt szokásszerű napirendjére, vallási szokásaira, családi kötelezettségeire. A büntetés kiszabásának nem akadálya az, hogy az elítélt munkanél­ küli. A közmunka Angliában sikeresnek ítélt büntetési forma. Túlnyomó­ részt a körültekintő előkészítő munkának és a pártfogó felügyelet ha­ tékony működésének köszönhető, hogy viszonylag kevés közmunkára ítélt kerül ismét bíróság elé a büntetés lehetetlenülése miatt. (1983-ban például mindössze az esetek 17,2%-ában volt szükség újabb bírói dön­ tésre, ezeknek a vádlottaknak csak egy része került börtönbe. 19 ) A próbára bocsátás alkalmazásának kiterjesztése, a közmunka beve­ zetése, a feltételes szabadlábra helyezés szélesebb körű alkalmazása, a napi munkában a treatment-ideológia gyakorlatával való szakítás alap­ vető reformokat érlelt meg a pártfogó felügyelet nagy múltú intézmé­ nyében. A pártfogók mindazon ügyekben környezettanulmányt készítenek, amelyekben a próbára bocsátás, a közmunka elrendelése az előzetes bírói mérlegelés során felmerül. Ezekben az ügyekben a büntetésvégre­ hajtás előkészítése is feladatuk (munkahely kiválasztása, a próbára bo­ csátás idejére kijelölhető intézményes foglalkozás megszervezése). A próbára bocsátás időtartamára a bíróságok elrendelhetik, hogy az elítélt a hivatásos pártfogó felügyelők által működtetett intézmények egyikében szakmát tanuljon, hasznosidő-tevékenységi kurzusokon ve­ gyen részt, tanulja a pénz- és időbeosztás szabályait, gyarapítsa a jog­ követő életmód kialakításához szükséges ismereteit. A pártfogó felü­ gyelők segítségével lehetőség szerint tartós jövedelmet biztosító állást és szállást kell keresniük, rendezniük kell, ha lehet, megbomlott csa-

Csökkenthető-e

a börtönnépesség?

77

ládi kapcsolataikat. Ez utóbbiak összekapcsolódnak az utógondozási feladatok ellátásával is. A próbára bocsátás tartalma lényegesen megváltozott a treatmentideológiából való kiábrándulás után. A korábbi egyéni foglalkozáso­ kat, amelyeket a klinikai bánásmód jellemzett, egyre inkább a cso­ portos foglalkozások váltották fel. Ennek keretében a hasonló integ­ rációs gondokkal küszködő elítéltek problémamegoldó készségét fej­ lesztik pedagógiai módszerekkel, felhasználva a szociális munka esz­ közeit is. Munkájukba, ahol lehet, bevonják a közművelődés, a szoci­ ális szolgáltatás helyi intézményeit, és támaszkodnak az egyház segítő szolgálataira. A korábbi gyakorlattól eltérően és a környezettanulmá­ nyok lehetőségeiből adódóan minden elítélttel kapcsolatosan igen konkrét feladataik vannak. Ez a gyakorlat a magatartási szabályok individualizált megállapításának eredménye.20 A fogvatartottak számát kívánták befolyásolni azoknak a szállást. biztosító intézményeknek az üzemeltetésével, amelyek szintén a párt­ fogó felügyelet kezelésében működnek. A hajléktalan elkövetőkkel szemben — a brit szociális háló fogyatékos fejlettsége miatt — a bíró­ ságok hosszú ideig szabadságelvonással járó büntetést voltak kényte­ lenek alkalmazni. E helytelen és igazságtalannak ítélt gyakorlat elke­ rülése érdekében a korábban a treatment alkalmazására rendszeresí­ tett átmeneti otthonokat most a hajléktalan elkövetők átmeneti elhe­ lyezésére használják. A bíróság a próbára bocsátás keretében maga­ tartási szabályként átmeneti szálláshelyül jelöli ki az intézetet, azzal a megjegyzéssel, hogy az elítélt szállásproblémáját a hivatásos pártfogó segítségével tartozik megoldani. Ugyanezek az intézetek biztosítanak átmeneti szállást a börtönből szabadult, gyökértelen és hajléktalan személyeknek.21 E rendkívül körültekintőnek tűnő reform után Anglia ítélkezési gya­ korlatában a végrehajtandó szabadságvesztés jelentősége nem csökkent, hanem nőtt. E kudarcért azonban Angliában sem a büntető igazság­ szolgáltatás tehető felelőssé. Bizonyos értékelések szerint a próbára bocsátás az esetek 80%-ában, a közmunka az esetek 75%-ában ered­ ményesen valósul meg, annak ellenére, hogy mindkét büntetési formát fokozatosan egyre gyakrabban használják olyan elkövetőkkel szemben, akiket 10 évvel ezelőtt még egy év feletti végrehajtandó szabadság­ vesztésre ítéltek volna. Ez a mutató a pártfogó felügyelet felkészült­ ségét, eredményes munkáját bizonyítja. E büntetési formák a jelenle­ ginél lényegesen gyakrabban lennének alkalmazhatók, ha az indivi­ dualizáció követelményének megfelelően a környezettanulmány egyre több ügyben segítené a büntetéskiszabási gyakorlatot. A pártfogó fe­ lügyelői rendszer fejlesztése helyett azonban egyre több pénzt költenek újabb börtönök építésére.22 A büntetőpolitika legjelentősebb fogyatékosságának azonban az te­ kinthető, hogy nincs figyelemmel a bűnözés, ezen belül különösen a bűnelkövetők szociális összetételének változására. Előírják, törvények­ kel biztosítják az alternatív büntetési formák alkalmazását, de nem vizsgálják, hogy ez milyen okok miatt hiúsul meg. Anglia társadalmi szerkezetében növekszik azoknak a rétegeknek a tartós társadalmi je­ lenléte, amelyek kevés szállal kötődnek a társadalomhoz, integrálódásuk alacsony szintű. Növekszik a szegénység, a tartós munkanélküliség aránya, gyakori jelenség a széttöredezett család, bővül a hajléktalanok

73

Gönczöl

Katalin

tömege. E rétegeken belül a bűnös viselkedési minta bővített formában öröklődik át. A bűnelkövetők között egyre több a teljesen gyökértelen, szociálisan nagyon elesett, kiszolgáltatott helyzetben lévő. Velük szem­ ben a bíróságok — éppen a bűnismétlés reális kockázatára tekintettel — ritkán alkalmazzák az alternatív büntetési formákat. Miután minden jelentős értéküktől már korábban megfosztattak, büntetés címén már csak a szabadságuk vonható el. A büntetőpolitika ezekben az esetek­ ben a szociálpolitikát helyettesíti, hiszen éppen annak hiányából faka­ dó problémákat kénytelen a saját keretei között kezelni. A neokonzervatív gazdaságpolitika következményeként 1986-ban ugyanannyit for­ dítottak közoktatásra, mint 1979-ben. A szociális lakásépítés programja 43%-kal csökkentett összeggel folyik, a börtönök költségvetése viszont 37%-kal emelkedett. E társadalompolitika eredménye a területi és a klasszikus értelemben vett ágazati szociálpolitika elsorvadása, a sze­ génység felszíni kezelésének állandósulása. Az intézményi hálózat hi­ ánya miatt a büntetőpolitika keretein belül, a büntetésvégrehajtás gya­ korlatában alakulnak ki azok a szociális szolgáltatások, amelyek a bün­ tetés céljától, természetétől egyébként idegenek és csak az egyén alap­ vető társadalmi integrációját szolgálnák. (A hajléktalan, a munkanélküli könnyebben kap tartós segítséget, ha bűncselekményt követ el és pró­ bára bocsátják, mint ha ettől tartózkodva, szigorú erkölcsi szabályok szerint él.) Helyes felismerésből, a büntetőpolitika létrehozta a mun­ káját segítő pártfogó felügyelői hálózat infrastruktúráját, de ennek m á r alig van mire illetve kire támaszkodnia. Hiányzik az általános szo­ ciális szolgálat szervezeti hálózata. Ez a szervezeti hiányosság egyéb­ ként nagymértékben hozzájárul a társadalmi tolerancia csökkenéséhez is. Hajlamosít arra, hogy a szociális elesettséget bűnnek tekintse a társadalom, hiszen az ilyen problémákból fakadó legkirívóbb eseteket amúgyis a büntető igazságszolgáltatás keretei között „kezelik". 23 2. Svédország ítélkezési gyakorlata, a jogerősen elítéltek főbüntetése szerinti megoszlás szempontjából az elmúlt években alig tér el Angliá­ étól. A két ország büntetőpolitikája — a felszíni hasonlóság ellenére — sok szempontból eltér egymástól. A legszembetűnőbb különbség az, hogy Svédországban igen hosszú idő, 1931 óta day-fine (napi pénzbün­ tetés) rendszerében állapítják meg a kiszabható pénzbírság összegét. Ez a büntetési forma az individualizáció elvére épül. Ennek alapján közel ötven éves gyakorlatuk van a bíróságoknak abban, hogy egy­ szerre tartsák szem előtt a cselekmény társadalomra veszélyességét és az adott elkövető szociális adottságait. Angliában az egyéniesítésnek az igénye egyik formában sem rendelkezik ilyen hosszú múlttal. Svédországban, Angliához hasonló módon, minden ötödik jogerős íté­ letben szabnak ki végrehajtandó szabadságvesztést. Amíg azonban Svédországban a hat hónap alattiak aránya 80%, addig Angliában mindössze 24%. M A teatment-ideológiával való szakítás (az 1970-es évek közepe) óta csak rendkívül kivételes esetekben szabható ki vég­ rehajtandó szabadságvesztés 21 évnél fiatalabb elkövetőkkel szemben. A zártintézeti nevelés illúziójával való leszámolás, a börtönártalmak bűnismétlő hatásának mérlegelése észlelhető a börtönbüntetés vissza­ szorulása mögött. E szellemben törölték el 1974-ben a határozatlan tartamú szabadságvesztés minden formáját. Újra szabályozták a felté-

Csökkenthető-e

a börtönnépesség?

79

teles szabadlábra helyezés intézményét. Törvényben garantálták a b ü n ­ tetés felének — minimum 2 hónap — letöltése után a feltételes szabad­ lábra helyezést. Maga a törvény határozta meg azt is, hogy milyen esetekben kell eltekinteni a kedvezmény alkalmazásától. A kedvezmény visszavonására, a hátralévő büntetés letöltésére csak akkor kötelezhető az elkövető, ha újabb bűncselekményt követett el a feltételes szabadság időtartama alatt, és erre a bűntettre a törvény szabadságvesztés alkal­ mazását írja elő. Ez a rendelkezés önmagában egy év alatt 700-zal csökkentette a börtönnépességet. 2: ' Svédországban az 1974-es kodifikáció nyomán lényegesen átalakult a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának teljes rendszere, míg Ang­ liában nagy változás e téren nem észlelhető. A svéd 1974. évi Btk. 34. §-a szerint a szabadságvesztésre ítéltnek olyan segítséget kell nyújtani, amely lehetővé teszi tényleges integrációját a társadalomba. Ennek érdekében — ha erre mód van — biztosítani kell a börtönön kívüli elhelyezését a büntetés teljes tartamára, vagy annak meghatározott ré­ szére. (Erről rövid — egy év alatti — szabadságvesztés esetén a terü­ letileg illetékes felügyelő hatóság, hosszabb büntetés esetében pedig a Nemzeti Börtön- és Próbára Bocsátó Tanács dönt.) A börtönön kívüli reszocializáció lehetőségeit a büntetésvégrehajtási intézet tárja fel. Az olyan elítéltek számára, akiknek iskolai végzettsége alacsony, lehetővé tették, hogy felnőttoktatásra létrehozott internátusokban töltsék le a szabadságvesztés hátralevő részét vagy annak egész hosszát. Ezek az ún. népfőiskolák országszerte túlkoros személyek általános iskolai ok­ tatására jöttek létre. A büntetés kiszabása u t á n az elítélt ezek közül valamelyiket meglátogatja; ha meg tud egyezni az intézet kollektívá­ jával, akkor engedélyt kap arra, hogy büntetését itt töltse. A kábító­ szer-függő személyek büntetésüket — önkéntes jelentkezés alapján — a kábítószer elleni kezelésre létrehozott speciális, nyitott intézetekben tölthetik le. Ezek az intézetek is a büntetésvégrehajtás rendszerén kí­ vül működnek, lakóik önkéntesen vállalják a kezelést és az intézeti rendet, az új jelentkezők sorsáról befogadó nyilatkozattal döntenek. Ha az internátusban vagy a kábítószer-gyógyító közösségben az elítélt a vállalt együttélési szabályokat súlyosan megszegi, akkor büntetésének hátralévő részét a börtönben kell letöltenie. Az 1970-es évek büntetőpolitikai reformjának kétségtelenül a leg­ érdekesebb intézménye az elítéltek családokhoz való kihelyezése, ön­ ként jelentkező, szabadságvesztésre ítélt személyekből választanak ki olyanokat, akik büntetésük egy részét olyan családoknál töltik le, ame­ lyek a feladatra vállalkoznak, és a környezettanulmány szerint alkal­ masak is a tisztességes, munkás életforma példás közvetítésére. Álta­ lában mezőgazdasági életformában élő kisvárosi vagy tanyai családokra esik a választás. Az állam fizet az elítéltek eltartásáért, de az elítélt be is kapcsolódhat a munkába. (Ilyenkor tartásdíja teljesítményével arányosan csökken.) Ez a módszer általában a kábítószer-élvező elítél­ tek körében látszik eredményesnek. A felügyeletet a hivatásos pártfogó felügyelők látják el, rendszeresen látogatják a kisközösségeket és élet­ vezetési tanácsokkal segítik az együttélési problémák megoldását. Ha az elítélt a magatartási szabályokat vagy az együttélési normákat sú­ lyosan megszegi, akkor büntetésének hátralévő részét börtönben kell letöltenie. Az említetteken kívül az elítéltek foglalkoztathatók külső munkálatokon, akár szállás biztosításával, akár úgy, hogy a napi mun-

80

Gönczöl

Katalin

ka végeztével visszatérnek a börtönbe. A katonai szolgálat teljesítése is mentesíthet a börtönbüntetés végrehajtása alól. Az elmúlt években a szabadságvesztésre ítélt személyek 7—9%-a bizonyult alkalmasnak ki­ helyezésre. A kedvező tapasztalatok alapján arányuk várhatóan ug­ rásszerűen növekszik.20 A feltételes elítélés a svéd rendszerben lényegesen különbözik a pró­ bára bocsátástól. Mellette pártfogó felügyelet nem rendelhető el. Ki­ szabása előtt a bíróság kinyilvánítja a vádlott bűnösségét, és a büntetés kilátásba helyezésével annak kiszabását 2 évre elhalasztja. Feltételes elítélésre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az elkövető a büntető­ eljárás korábbi szakaszában megtérítette az általa okozott kárt. A szé­ lesebb körű alkalmazhatóság érdekében a feltételes elítélés az utóbbi időben pénz-mellékbüntetéssel kombinálható.27 A próbára bocsátást Svédországban is olyan esetekben alkalmazzák, amikor az elkövető a bűncselekmény jellegéből, eddigi életmódjából következően életvezetési tanácsokra, szociális segítségre, továbbá el­ lenőrzésre szorul. Végrehajtásáról a pártfogó felügyelők gondoskodnak. A bíróság döntését esetenként környezettanulmányok felvételével segí­ tik elő. A végrehajtandó szabadságvesztés további csökkentésére a legutóbbi büntetőjogi kodifikáció alkalmával bevezették a pártfogó fe­ lügyelet keretei között a fokozott felügyelet intézményét. Az intenzív felügyelet ideje alatt az elítélteket már nemcsak a pártfogó felügyelő, hanem alkalmanként a rendőrségen működő bűnmegelőzési tisztviselő is ellenőrzi. Hetente két-három alkalommal kell találkozniuk, és a fel­ merülő problémákat együtt kell megoldaniuk. Mindezt kiegészítheti más intézményes megoldás is, így például az alkoholista részvétele gyógykezelésen, a munkanélküliek számára rendszeres jövedelmet nyúj­ tó munkahely biztosítása vagy szervezett oktatásba való bekapcsolódás. A büntetési rendszer vázlatos áttekintéséből is kiderül, hogy az angol és a svéd büntetőpolitika alapvetően eltérő társadalmi közegben mű­ ködik. Egyébként is közismert, hogy a svéd társadalom — legalábbis a szociális biztonság szempontjából — lényegesen integráltabb, mint az angol. Alacsonyabb a munkanélküliség, talán kisebb arányban van­ nak azok, akik a periférián élnek, de ezek is több szállal kötődnek a társadalom intézményrendszeréhez, mint a legelesettebbek Angliában. Svédországban az 1930-as évek óta folyamatosan fejlődik a modern szociálpolitika, a szociális szolgáltatások széles skáláján rendkívül sok­ féle intézményrendszer alakult ki. Ebben az infrastruktúrában közel 30 éves múltja van például az elítéltek családja intézményes szociális és erkölcsi támogatásának. A sokoldalúan fejlett szociális szolgáltatások hálózata nemcsak a bűnözés reprodukciós folyamatait fékezi, hanem meghatározólag hat a büntetőpolitika belső működésére is. A büntető­ politika Svédországban megfelelően működő szociális intézményekkel számolhat, azokat tehát nem saját keretei között kell megteremtenie. Így ott kialakulhatott az alternatív büntetési formák természetes tár­ sadalmi közege. A hajléktalan bűnelkövetőket elhelyezhetik az erre rendszeresített és a szociális igazgatás természetes részeként működő intézetekben. A felnőttoktatás intézményei, a kábítószer-függők intéz­ ményes gyógyító közösségei befogadják a bűnelkövetőket is. A hiva­ tásos pártfogó, a börtönben működő szociális munkás is közvetítő sze­ repet tölt be. Nem az egész társadalom helyett és annak ellenére végzi

Csökkenthető-e

a

börtönnépesség?

31

a dolgát, hanem „szövetségesként" képvisel mások által is reálisnak elismert érdekeket. A lehetséges hazai reformok Az előzőleg vázlatosan bemutatott európai jogfejlődésben számos olyan jogi megoldás található, amely számunkra is ígéretesnek tűnik. Anglia és Svédország helyzetének bemutatásából viszont világosan kide­ rült, hogy a mi helyzetünk az ország szociális ellátottsága szempontjá­ ból jobban hasonlít az angolhoz, mint a svédhez, az alternatív büntetési formák alkalmazásának kultúrája szempontjából viszont egyikhez sem hasonlítható. Ha komolyan vesszük a börtönnépesség csökkentésének szükségességét — márpedig nemigen tehetünk mást —, akkor most kell kifejleszteni azt az infrastruktúrát, amely az alternatív bünteté­ seknek a jelenleginél szélesebb körű alkalmazásához nélkülözhetetlen. Létre kellene hozni a hajléktalanok szállását, a munkanélkülieket fog­ lalkoztató intézményeket stb. A szociális intézményrendszerből ezek ugyanis ma nálunk többnyire hiányoznak. A kínálkozó és egyszerűbb­ nek tűnő megoldás az lenne, hogy a bűnismétlés közvetlen megelőzésé­ re szolgáló intézmények az angliaihoz hasonló módon, a büntetési rend­ szer keretében alakuljanak ki. Ez azonban csapda. Figyelembe kell ven­ ni a büntetőhatalom kompetenciájának határát. A börtönnel szemben számunkra nem lehet reális alternatíva egy olyan intézmény, amelyet a pártfogó felügyelet működtet ugyan, és hajléktalanok szállásának neveznek, de a büntetésvégrehajtás intézményrendszerében helyezke­ dik el, és az is lehet, hogy biztonsági szempontból előbb-utóbb még az őrzésről is gondoskodni kell. Reális akkor lehet, ha a hajléktalanok számára az ország minden pontján működik ideiglenes szállásul szolgáló átmeneti otthon, amelybe szükség esetén a bűnelkövető vagy a börtön­ ből szabaduló is elhelyezhető úgy, hogy sorsának alakításában a párt­ fogó felügyelő együttműködik az ideiglenes szálláson egyébként fog­ lalkoztatott szociális munkással. Mindebből az következik, hogy a szo­ ciálisan vagy más módon segítségre szoruló bűnelkövetőkkel szemben kialakítandó alternatív büntetési formáknak fogaskerékként kell kap­ csolódniuk a meglévő és a fejlesztendő szociális, egészségügyi, közok­ tatási, közművelődési intézményekhez. Ezekre építve, fejlődésüket kö­ vetve formálható a pártfogó felügyelet és az annak jogi keretéül szol­ gáló próbára bocsátás, feltételes szabadlábra helyezés. A büntetőpoliti­ ka követelheti a szociális ügyek, az egészségügy, a közoktatás, a köz­ művelődés fejlesztését, bejelentheti igényét speciális szükségleteket ki­ elégítő intézmények létrehozására, de maga, saját keretei között, nem valósíthatja meg más tárcák elmulasztott feladatait. Az előbb jelzett kompetenciahiány nem mentesít azonban a pártfo­ gó felügyelet sürgős fejlesztésének kötelezettsége alól. Az új típusú alternatív büntetési formák bevezetése és alkalmazása nem valósulhat meg a pártfogó felügyelők — főleg a felnőttkorúakért felelősök — létszámának jelentős emelkedése nélkül. Sokrétű feladatuk megoldása, mint jeleztem, speciális szakértelmet igényel. Szakképzettségük ha­ sonló lehet a jogi ismeretekkel felvértezett szociális munkáséhoz. Mű­ ködésük, garanciális szempontból is, feladataik jellegéből adódóan is, csak az igazságszolgáltatás keretében képzelhető el. Ezért а fiatalkorúak

82

GÖnczöl Katalin

és a felnőttkorúak ügyeiért felelős pártfogó felügyelői rendszer — a speciális illetékesség megőrzése mellett — integrálandó. Elképzelhető, hogy irányításukat a büntetésvégrehajtási bíró lássa el, hiszen felada­ taik összefonódnak, esetkezelésük hatékonysága az együttműködés so­ rán növelhető. E szemléleti és szervezeti dilemmák eldöntése után kerülhet sor a büntetőjogi reform és kodifikáció megkezdésére. Ez azonban több évre szóló folyamatos munkaként képzelhető el, hiszen bizonyos intézmé­ nyek bevezetése hosszabb előkészítést igényel, másoké viszont nem. Minden olyan elképzelés megvalósítása, amely a pártfogó felügyeletben rejlő új típusú lehetőségekkel függ össze, csak magának a szervezetnek a fejlesztésével párhuzamosan valósulhat meg. E fejlesztéssel össze­ függésben szélesedhet a próbára bocsátás alkalmazási köre. Ezzel öszszefüggésben és a próbára bocsátás keretében mérlegelendő a közér­ dekű munka újrafogalmazása. Űj megvilágításba kerülhet a rövid tar­ tamú szabadságvesztés, egyáltalán a szabadságvesztés büntetés törvé­ nyes alsó határa, de a feltételes szabadlábra helyezés intézménye is."8 Elhatárolásra vár a — most gyakorlatban összemosódó — pártfogó felügyelet és felfüggesztett szabadságvesztés. Elképzelhető továbbá a felfüggesztett szabadságvesztés időhatárának növelése, kiterjesztése 2 illetve 3 évre. 29 Nemzetközi szerződésekből származó kötelezettségeink­ re tekintettel megszüntetendők a jelenlegi munkajellegű büntetések: a javító-nevelő munka, a szigorított javító-nevelő munka és a közérde­ kű munka. 30 Mérlegelni kell a pénzbüntetés meg nem fizetésével kap­ csolatos jelenlegi szabályozás megváltoztatását is. A jelenlegi gyakorlat ugyanis nem egyeztethető össze az individualizmussal. A kirótt pénz­ büntetés meg nem fizetése esetén a vétkesség vizsgálatának mellőzése ugyanis újabb társadalmi igazságtalanságot eredményez, de hatására növekszik a börtönnépesség is. Az összegező jellegű, vázlatos javaslatokból arra lehet következtetni, hogy a börtönnépesség csökkenését célzó reformok végrehajtása nem pusztán adminisztratív és törvénykezési feladat. Ezért több évre szóló megbízással olyan tárcaközi reformbizottságot kellene létrehozni, amely­ ben a bírák, az ügyészek, a rendőrök és a pártfogó felügyelők képvise­ lői, együtt a szociális és közoktatási igazgatás, valamint a tudomány képviselőivel, meghatározott terv alapján (de nagy figyelemmel az idő­ közben zajló társadalmi folyamatokra) készítik elő a megteendő követ­ kező lépést. Javaslataikat az általuk folyamatosan figyelemmel kísért, esetleg kutatási eredményekben rögzített gyakorlati tapasztalatok bir­ tokában fogalmazzák meg. A legközelebbi jövőben a gondosan előkészített munka után beindított és folyamatosan megvalósuló reform nyomán sem fog jelentős mérték­ ben csökkenni a börtönnépesség. A bűnözés szerkezete várhatóan to­ vábbra is kedvezőtlenül alakul. Növekedni fog a veszélyes és a szer­ vezett bűncselekmények száma. Hiszen a bűnelkövetés még egy ideig jó esélyekkel rendelkező kockázatvállalásnak tekinthető. A bűnözés reprodukciós folyamataiból arra lehet következtetni, hogy hosszabb távon növekedni fog a társadalomhoz kevés szállal kötődő, periférián élő rétegek jelenléte, amelyekben az átlagosnál kedvezőbb a bűnös viselkedési minta követésének esélye. A megelőzés hatását erősítő in­ tézményrendszerek — szociális intézkedések, közoktatási reform, önte­ vékeny szervezetek segítő szolgálatai — jó esetben egy évtized múlva

Csökkenthető-e a börtönnépesség?

83

éreztetik hatásukat. A demokratikus reformok nyomán újraintegrálódó társadalom bűnözést fékező kohéziójának kialakulására — optimális fejlődést feltételezve is — még később lehet számítani. Ennek az óva­ tos optimizmussal felvázolt jövőképnek az ismeretében az igazságügyi kormányzat vagy újabb és újabb börtönöket épít, vagy reformjával maga is hozzájárul a modern civilizáció megteremtéséhez. Jegyzetek 1. Gönczöl K a t a l i n : A b ü n t e t ő h a t a l o m k o r l á t a i — a t á r s a d a l o m p o l i t i k a lehetőségei. D o k ­ tori értekezés, B u d a p e s t , 1989. Kézirat III. fejezet. 2. T a v a s s y Tibor — P a t e r a A n t a l : A s z a b a d s á g v e s z t é s b ő l s z a b a d u l ó k u t ó g o n d o z á s a . Kri­ minológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok. 25. B p . 1988. 208—253. old. L á s d m é g az Igazság­ ügyi Minisztérium 1988. évről szóló statisztikai j e l e n t é s é t . B u d a p e s t , 1989. P a t e r a A n t a l : Valóban ez l e n n e a megoldás? Belügyi Szemle, 1387. 4. szám, 76—78. old. 3. Gönczöl K a t a l i n : A személyi k ö r ü l m é n y e k é r t é k e l é s e a z új B ü n t e t ő T ö r v é n y k ö n y v a l k a l m a z á s a során. Magyar Jog, 1980. 8. szám, 710. old. 4. A Legfelsőbb Bíróság V. s z á m ú b ü n t e t ő elvi d ö n t é s e a b ü n t e t é s v é g r e h a j t á s á n a k fel­ függesztéséről és a p r ó b a i d ő t a r t a m á n a k m e g h a t á r o z á s á r ó l . Bírósági Határozatok, 1979. j ú l i u s , 501—505. old. 5. A Legfelsőbb Bíróság 14. sz. I r á n y e l v e a b ű n i s m é t l é s értékeléséről. Bírósági Határo­ zatok, 1979. július, 482—483. old. 6. Lásd például „ J e l e n t é s a f ő b ü n t e t é s h e l y e t t önállóan a l k a l m a z o t t m e l l é k b ü n t e t é s e k , a p r ó b á r a bocsátás és a pártfogó felügyelet ítélkezési g y a k o r l a t á n a k v i z s g á l a t á r ó l " . I. M. Bí­ rósági főosztály 31.110/1982. (III. 1.) K é z i r a t 1982. v a g y „ J e l e n t é s a b ü n t e t ő ü g y e k b e n hozott határozatok megalapozottságának és s z e r k e s z t é s é n e k v i z s g á l a t á r ó l " . Bírósági főosztály 31,106/1987. I. M. Ili/l Kézirat, 1987. 7. Gönczöl K a t a l i n : A személyi k ö r ü l m é n y e k . . . Gönczöl K a t a l i n : A visszaeső b ű n e l ­ követő tipológiája. B p . 1980. 297—315. old. Gönczöl K a t a l i n : B ű n ö z é s és t á r s a d a l o m p o l i t i k a . B p . 1987. Gönczöl K a t a l i n : A b ü n t e t ő h a t a l o m k o r l á t a i . . . 306—310. old. 8. Onozóné Dr. W e n n e r M a r g i t : A h i v a t á s o s p á r t f o g ó k helyzete, m u n k á j a a bíróság szervezetében. Magyar Jog, 1988. f e b r u á r , 155—156. old. 9. Dér M á r i a : A pártfogó felügyelet, Kézirat, 1989. 7. old., V a b r i k L á s z l ó : A j a v í t ó - és a b ü n t e t é s v é g r e h a j t á s i i n t é z e t e k b ő l elbocsátott f i a t a l k o r ú a k t á r s a d a l m i beilleszkedése. Belügyi Szemle, 1989. 10. sz. 28—30. old. 10. Gönczöl K a t a l i n : Gazdaság—bűnözés—büntetőpolitika. Valóság, 1988. 10. szám. 11. Dér M á r i a : im. 80. old. 12. Onozóné Dr. W e n n e r M a r g i t : irm 161. old. 13. Az egyes e u r ó p a i o r s z á g o k b a n lezajlott b ü n t e t ő j o g i r e f o r m o k részletes i s m e r t e t é s é t lásd J e s c h e c k , H. H . : A N e m z e t k ö z i B ü n t e t ő j o g i Egyesület és a N e m z e t k ö z i B ü n t e t ő j o g i T á r s a s á g h a t á s a a m o d e r n k r i m i n á l p o l i t i k a n e m z e t k ö z i fejlődésére. B ü n t e t ő j o g i S z a k i r o ­ d a l o m - g y ű j t e m é n y II. kötet. T a n k ö n y v k i a d ó , B p . 1987. 260. old. S z e r k . : H o r v á t h T. és Szűk L. 14. Lásd egyebek között az a l á b b i d o k u m e n t u m o k a t : C o m m i t t e e of Ministers of t h e Council of Europe, Resolution 76/16. R e s o l u t i o n : Sixth U n i t e d N a t i o n Congress on P r e v e n ­ tion of C r i m e a n d T r e a t m e n t of Offenders, Caracas, 25th A u g u s t t o 5th S e p t e m b e r , 1980: „Deinstitutionalization of Corrections a n d its I m p l i c a t i o n s for t h e R e s i d u a l P r i s o n e r " . R e ­ solution 16: Seventh United Nations Congress on P r e v e n t i o n of C r i m e a n d T r e a t m e n t of Offenders, Milan 26th A u g u s t to 6th S e p t e m b e r 1985., „ T h i r t e e n t h Conference of E u r o p e a n Ministers of J u s t i c e on t h e E c o n o m i c Crises a n d C r i m e 27th May, 1982 Council of E u r o p e , MJU—13/82 Concl. S t r a s s b o u r g 1982. 15. Van Dijk, J. J. M.: A l t e r n a t i v e S a n c t i o n s : T h e D u t c h E x p e r i e n c e . I n : P u n i s h m e n t , Custody and t h e C o m m u n i t y Reflections a n d C o m m e n t s on t h e G r e e n P a p e r E d : Rees, H. and Villiams, E. H„ L o n d o n , 1989. 50—51. old. v a l a m i n t Van K a m t h o u t , A. M. — T a k , P . J. T.: Sanctions System . . . 6—7. old. 16. Van Dijk, J. J. M.: P e n a l Sanctionsi a n d t h e P r o c e s s of Civilization. Key l e c t u r e given at t h e 10th I n t e r n a t i o n a l Congress on Criminology, H a m b u r g , 1988. Kézirat, 4. old. 17. Van Dijk, J. J. M.: P e n a l Sanctions . . . 6. old. 18. Stanley, S. — B a g i n s k y , M.: A l t e r n a t i v e s to P r i s o n : An E x a m i n a t i o n of N o n - C u s t o d i a l Sentencing of Offenders, L o n d o n , W a s h i n g t o n , DC, 1984. 76—80. old. 19. Cartledge, G. C : C o m m u n i t y Service i n England/Wales Organization a n d I m p l e m e n ­ tation of C o m m u n i t y S e r v i c e : An Evaluation a n d A s s e s s m e n t of its O u t c o m e s . Ed. b y : Albrecht, H. J. a n d Schadler, W„ F r e i b u r g , 1986. 15—33. old. 20. Lásd m i n d e z t b ő v e b b e n kifejtve: Stanley, S. — B a g i n s k y , M.: A l t e r n a t i v e s . . . 67—71. old. P u n i s h m e n t , Custody and t h e C o m m u n i t y , P a r l i a m e n t R e p o r t of t h e H o m e Office (Green P a p e r ) , London, 1988. Mair G e o r g e : P r o b a t i o n Day C e n t r e s . H o m e Office R e s e a r c h S t u d y . No. 100. London, 1988. 21. Mc Williamson, W . : H o m e l e s s Offenders in Liverpool. H o m e Office R e s e a r c h Studies No. 28, London, 1975. S h e p p a r d , B . : S u r v e y of Residents of Hostels in W e s t Midlands, H o m e Office R e s e a r c h s t u d y No. 52., L o n d o n , 1980. A n d r e w s , J. E . : Hostels for Offenders. H o m e Office Research Study No. 52. London, 1930. 22. B e a u m o n t , B . : Professional R e a c t i o n s a n d C o m m e n t s I n : P u n i s h m e n t , C u s t o d y a n d t h e C o m m u n i t y , Reflections a n d C o m m e n t s on t h e G r e e n P a p e r , Ed.: Rees, H. a n d Villiams, E. H. London, 1989. 87—90. old. 23. A részösszefüggéseket lásd b ő v e b b e n k i f e j t v e : Stern, V.: B r i c k s of S h a m e , B r i t a i n ' s Prisons, P e n g u i n Books, 1987. 261—265. old., B e a u m o n t , B . : P r o f e s s i o n a l . . . 89—90. old., S t e r n , V.: Professional R e a c t i o n s a n d C o m m e n t s . I n : P u n i s h m e n t , Custody and t h e C o m m u n i t y , 74. old. 24. Prison I n f o r m a t i o n Bulletin, No. 9. 23. old.

84

Gönczöl Katalin

25. Moxon, D.: Sentencing Practice in the Crown Court. Home Office Research Study No. 105. London, 1988. 6. old. és Van Kalmthout, A. M. — Tak, P. J. P.: Sanctions S y s t e m . . . 274—275. old. 26. Van Kalmthout, A. M. — Tak. P. J. p . : Sanctions System . . . 291—293. old. 27. Patterson, T. — Bagge, L. — Bishop, N.: Sojourns away from the Prison, Stockholm, 1979. Inprisonment and the Criminal Justice System in Sweden. Stockholm, 19®0. 28. Szűk László: A rövid tartamú szabadságvesztés. Publ. Jur. et Pol. Miskolc, 1987. 29. Nagy Ferenc: A büntetésvégrehajtási intézetek túlterheltségéről. Belügyi Szemle, 1936. 12. szám, 50. old. 3ű. Kabódi Csaba: Alternativitás és az emberi szabadságjogok, különös tekintettel a nem­ zetközi szerződéseinkből fakadó kötelezettségeinkre. Kézirat. 1989. 12—13. old.