Csíkszereda 2005
Evkonyv-fejlec.indd 3
15.11.2005 11:57:06
Mi lesz a népzene és a népzenei mozgalmak, a néptánc és a néptáncmozgalmak, mi lesz az egész népművészet sorsa századunkban? E kötet tervezésében, szerkesztésében tartott szünetekben vissza-visszatért a zavaró és kényelmetlensége miatt gyakran bosszantó kérdés. Egykoron, amikor még a „magas” és az „alacsony” (szórakoztató) kultúra nem különült el egészen egymástól (vagy legalábbis a kérdéskör megmenekült a teoretikusok feszegetésétől), nem kellett kiutakat keresni... De a dolgok rendje úgy hozta, hogy óhatatlanul megjelent a fejedelmi, főúri udvarok művészete, amely természetes módon elkülönült a társadalom túlnyomó többségét alkotó parasztok (a valódi nép) művészetétől, kultúrájától. És ettől kezdve a népművészet lassan sorvadni kezdett, de arra még gyakran jó volt, hogy az autonóm magasművészetnek legyen miből megújulnia. Sorra, egymás után jöttek a nemzedékek, amelyek ezen az úton hoztak fel valami újat a művészet csúcsaira. És a 19. század fordulóján a kelet- és közép-európai (kiút)keresések már a maguk magasművészetét igyekeztek megteremteni a népművészetből. Ezzel egy valóságos forradalom keletkezett – a népművészet újjáélesztése, újjáéledése. A megújulási mozgalom két helyről is segítséget kapott: Finnországból és Angliából. A finn öntudatra ébredést a Kalevala felbukkanása segítette, s megindult a nagy nemzeti építőmunka, visszhangot váltott ki a finnek jelentős építészeinek, festőinek a népmondákból és népi motívumokból ihletődő alkotótevékenysége. Angliában mozgalom szerveződött annak érdekében, hogy a művészet legyen mindenkié. Ebből született a szigetország (mindenekelőtt Skócia) szecessziós megújulása. Ennek a mozgalomnak a neveltje Cecil Sharp, aki 1899-ben megrendezte az első néptánctalálkozót. Nemcsak parasztok táncoltak ott, hanem olyan fiatalok, akik már e mozgalom keretében tanulták meg táncaikat. (Ezt tekinthetjük a mai értelemben vett néptáncmozgalom születése napjának.) Végül Magyarország lépett a sorba Adyval, Móriczcal, Bartókkal, Kodállyal... És a legmélyebb gyökerekig visszanyúlva megteremtették a népi tradíció és
Evkonyv-fejlec.indd 5
15.11.2005 11:57:06
a modern művészet új szintézisét. A legősibb és a legmodernebb művészet közötti addig áthághatatlan távolság áthidalása forradalmi tett volt. De mi lesz a népzene és a népzenei mozgalmak, a néptánc és a néptáncmozgalmak, mi lesz az egész népművészet sorsa századunkban? Ha azt akarjuk, hogy a művészet mindenkié legyen, akkor kell egy olyan művészeti forma, amely hozzáférhető ugyan, mégis a legnagyobb értéket képviseli. Mert a vacakot könnyű mindenkinek odaadni, elég hozzá megnézni este a televíziót. De hogy azok is igazi művészettel éljenek alkotó módon, akik maguk nem művészek vagy szakemberek, az már nagy találmány. Századunk szellemi irányzatainak végeláthatatlan sűrűjébe tévelyedve a helyes (és egyúttal lehetséges) utakat keressük. Őrizzük, őrizgetjük a hagyományt. Talán nem olvadunk össze túl hamar mindannyian, a Közös Európában talán ápolhatjuk valameddig saját hagyományainkat. Ám lehet, hogy a végeérhetetlen technikai fejlődés megöli vagy lélekteleníti és elszürkíti egész múltunkat, kultúránkat, melyet digitalizálva őriznek majd különböző archívumok mélyén. Lehet, hogy megint jön egy Bartók és egy Kodály... Lehet, mert kell. És e kötet szerkesztése közben lehetetlen nem gondolni a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes példájára, a táncosok, a zenészek, az énekesek, az együttes holdudvarában élők által élesztgetett és fenntartott mozgalomra, amely fontosnak vallja, hogy az emberek a művészetben otthont keressenek. Magatartásmódjuk, egész életformájuk, országhatárokon átívelő sikerük bizalommal tölt el. Bízunk benne, hogy példájukat egyre többen fogják követni. Hogy egyre többen lesznek büszkék örökségükre. És a következő nemzedékek nemcsak azért fordulnak majd a népzenéhez, néptánchoz, népi kultúrához, mert magyarok, hanem mert az elmúlt évezredekben az emberiség kigyakorolt egy formát. Kigyakorolta, hogy miként lehet olyan formát teremteni, amely mindenki számára alkotó módon hozzáférhető és ugyanakkor művészileg is a legmagasabb igényeket elégíti ki. És rájönnek: ezzel élni jó, mert hozzásegít az emberi harmóniához. Az egyén és a közösség harmóniájához, szabadságához és boldogságához egyaránt. Olyan álom ez, amiről jobb volna nem lemondani... Még ma sem, amikor a hagyományőrzés, hagyományápolás és a modernizáció egyaránt politikai akcióforma, amikor a nép fogalmát gyakran csak szónoklatokban használják, sokszor hiányzik életünkből a mérték, amit Bartók megteremtett és képviselt. A csíkszeredai hivatásos táncegyüttes megalakulása óta a Bartók-modellt követi, számukra a „csak tiszta forrásból” nem egyszerű, jól hangzó jelszó – de világkép, zászló. Minden bizonnyal a magyar nemzet felemelkedésének egyik olyan lehetősége, amelyben egyazon szellemben újulhat meg a magas kultúra és az egész társadalom közös kreatív kultúrája; küzdelmes, de szerves egységbe foglalva a hagyományt megtartó erőt és a legmodernebb fejlődés kihívásait. Az együttes produkcióinak elemzéseit, a kötet beszámolóit, az egymást kiegészítő interjúkat olvasva megsejthetjük a csíkszeredai táncosok,
Evkonyv-fejlec.indd 6
15.11.2005 11:57:06
zenészek folyamatos egyensúlykeresését, a hagyományok és a modernség ötvözetének kényes arányát. A hamisítatlan, eredeti paraszttáncok és a színpadra rendezett koreográfiák közötti viszonyt, a méltóságteljes szertartásokban, tréfás szokásokban a visszahozhatatlanul elsüllyedt, mitikus és kollektív múltat kereső vagy éppen a racionális és darabjaira esett jelennel szembesítő igyekezetet, a lét időtlen messzeségeiig merészkedő szándékot, s a mindezek által előhozott élményekből születő egyre tisztább nyelvet. A mozdulatok morzsalékaiból kiformálódott táncmondatokat, a belső harcok, feszültségek és diszharmóniák árán született pillanatnyi harmóniákat. Megsejtjük, hogy a táncosoknak az égvilágon mindent kell tudniuk testükről, mindent az izmaikról, az inaikról, a csontjaikról, a gyakran fújtató tüdejükről, a ruhán átütő izzadtságukról, a hangszalagjaikról. Ez a testtudatos magatartás az alapjuk. Az előadások élményeit felidézve azt is megsejtjük, hogy nemcsak táncolni tanultak ők, hanem azt is elsajátították, hogyan kell fegyelmezetten próbálni, kíváncsian kísérletezni, hitelesen, magabiztosan létezni a színpadon. Hiába az egyforma felcsíki vagy kalotaszegi, dunántúli viselet a fiúkon és lányokon, hiába a koreográfiákba rendezett mozgásvilág, melyben a testi erő, a virtus, az ügyesség, a kellem egyaránt fellelhető, a karakterek mélyen belénk vésődtek, nem mosódtak össze. Van akitől egy bohókás grimasz, mástól egy gyönyörű, átütő hang, megint mástól egy tökéletes mozdulat vagy egy büszke tartás maradt meg. Ezáltal is bennünk él, és ezáltal is összeköt mindannyiunkat az együttes. Ami pedig ezt az együttest összetartja, az nemcsak a (sejthetően) rengeteg munka, hanem az egymás iránti bizalom is. Ilyen bizalommal ajánljuk ezt a könyvet, mely róluk szól. Azt szeretnénk, ha e kötet sokaknak kedves olvasmánya lenne; úgy hisszük, ez volna igazi elismerése a szerzők fáradságos munkájának, amelynek eredményét az Olvasó figyelmébe ajánlják és amiért köszönetet mondanak ,,
a szerkesztok
Evkonyv-fejlec.indd 7
15.11.2005 11:57:07
A HARGITA TÁNCEGYÜTTES MISSZIÓJA A néptánc többszörös áttétellel kapcsolódik a hétköznapok mozdulatvilágához, jellegzetes mozgásformáihoz. Míg az ún. társasági táncok olyan erőteljesen stilizálódtak a társadalom és szokásainak állandó változásával, hogy az eredeti összefüggések már a homályba vesztek, a néptánc formanyelve a mai napig felismerhető kapcsolatot őrzött meg a hétköznapi élet mozgáselemeivel. S bár az eszköztárát alkotó testtartások, lépések, dobbantások, csapások, pörgések között számtalan az olyan, melynek egyszerűen nincs megfelelője a köznapi élet mozdulatanyagában, e táncfigurák mindig ugyanazokat a minőségeket és értékeket, képességeket képviselik, amelyek a köznapi mozdulatanyagban analógiaként vagy tendenciajelleggel megtalálhatók. Úgy szépek, fenségesek, komorak vagy vidámak a néptánc formái, hogy a mindennapi mozgás szép, fenséges, komor vagy vidám formáira utalnak. Valósághoz ragaszkodó, a szabadság és a korlátozottság között középútként jelentkező kifejezési forma a néptánc – s talán ezért is vált az elmúlt évtizedekben és közelmúltunkban újra vitathatatlanul társadalmi jelentőségűvé. A folyamatosan működő, messze földön is sikereket arató csíkszeredai együttes – írtuk több ízben is – saját életet él, fejlődik, tradíciói vannak, alakítja magához környezetét, s magát környezetéhez. Az utóbbi évek több, hamisítatlan ízű, eredeti paraszttáncokból ihletődött koreográfiái mellett, a hangszeres népmuzsika rögzítését, felgyűjtését is célul tűzte ki, egyúttal népzene- és néptánctáborok lelkes szervezője is. A Hargita táncegyüttes 30 éves múltját ünnepeltük. A népzene és néptánc vonzáskörében élő több nemzedék kitartó munkájáról emlékeztek meg a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Az együttes egykori és jelenlegi tagjai, valamint koreográfusai gálaműsorral köszönték meg támogatóik, fenntartóik és barátaik több évtizedes segítségét. Közel 250 táncos lépett színre a többórás műsor során, a közönség régi kedvenceivel is találkozhatott. Az ünnepi estet dr. Csedő Csaba István polgármester nyitotta meg: köszönetet mondott a táncegyüttesnek a népi hagyományok ápolásában tett szolgálataiért, Csíkszereda és az egész székelység jó hírének öregbítéséért. A gálaműsor során a harminc esztendőt átölelő koreográfiákat mutattak be, s a műsorszámok közötti kis szünetekben számos ünnepi beszéd hangzott el. Az előadás a Kárpát-medencében élő magyarok gazdag tánckincséből nyújtott ízelítőt, a különböző generációk és szemléletmódok közötti lehetséges egyetértést is mutatva, nemcsak idős együttestagok, de az együttes gyermekcsoportjai is rendre színpadra léptek. Íme egyik bizonyítéka annak, hogy a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes nem csupán Csíkszereda, de a székelység, a magyarság együttese. Az évfordulós ünnepségre szervezett kis kiállítás az együttes három évtizedes munkáját kívánja dokumentálni. A régi és újabb plakátok, műsorfüzetek, díjak és fotók (Ádám Gyula fényképei) a csíki táncegyüttes értékteremtő és érték83
Evkonyv-fejlec.indd 83
15.11.2005 11:57:57
mentő tevékenységének bizonyítékai. Ünnepi jellegén túl, értékeink összeírásának fontosságára is figyelmeztet. Ideje lenne már a vidékünk kulturális életében jelentős szerepet vállaló táncegyüttesnek pontosan adatolt történetét megírni. Ez a találkozó is kiváló alkalom a munka megkezdésére, és az ígéretek szerint a közeljövőben végre el fog készülni a régóta várt intézményi monográfia. Szükség van erre: ha nem vigyázunk a múltunkra és hagyományainkat nem adjuk át az egymást követő nemzedékeknek, akkor nem lesz jövőnk. Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli… A kultúra: feladatok és megfelelések. S ha a világ meg is szorít – mi helytállunk. Míg a művel az egyes ember vágja ki magát; művészetével és életérzésével egy közösség, az egész nemzet. Új feladatok előtt a régi mozdulatok: ez az epigonizmus… Új feladatok előtt új magatartás: ez a tehetség. És ennek az új feladatnak tud korszerűen megfelelni a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Fontos feladata, ha úgy tetszik: missziója van. A népi hagyományok ápolása, népszerűsítése. (2001) Szatmári László A hivatásos táncegyüttes elődje, a hagyományápoló Hargita Táncegyüttes. (1991) Fotó: Ádám Gyula
84
Evkonyv-fejlec.indd 84
15.11.2005 11:57:58
CSÍKSZEREDÁTÓL HANNOVERIG
Beszélgetés András Mihállyal, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatójával A millenniumi esztendő egyik legrangosabb világrendezvényén a csíkszeredai önkormányzat intézményeként működő táncegyüttes a magyar kormány meghívására képviselte az anyaország határain túl élő magyarságot. Hannover előtt a magyarországi Bábolnán tartottak kétnapos megállót (ahol előa dással köszönték meg a vendéglátást). Az együttes legrangosabb fellépése az EXPO 2000 világkiállításon június 26-án volt; a magyar pavilonnál fogadták a magyar kormányküldöttséget, majd a központi színpadon, az EXPO Plazán mutatták be produkciójukat, amelyet az eddigi előadásaikból válogatott legsikeresebb műsorszámaikból állítottak össze. A világkiállítás látogatói küküllőmenti táncokat láthattak, dél-alföldi oláhost és csárdást, székelyderzsi, rábaközi, szatmári, sóvidéki, sárközi, kalotaszegi, kőrispataki, felcsíki táncokat és hajdútánc-emlékeket. A 14 pár táncosnak, a zenekar tagjainak, az együttes vezetőinek a magyar kormányküldöttség vezetője, Orbán Viktor személyes kézfogásával gratulált. A négynapos, mondhatni, folyamatos fellépés után, hazafelé jövet Gödöllőn is előadást tartottak. A rangos fellépési, bemutatkozási lehetőségekről kérdeztük András Mihályt, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatóját, aki egyfajta bevezetőként jegyezte meg: A legjobb mégis itthon. – Intézményünk számára kitüntetés volt a Hannoveri Világkiállításon való fellépés, ugyanakkor egy jól megérdemelt út is, mert – lehet, eléggé szerénytelenül – azt kell mondanom, hogy a hivatásos folklór-megőrzők között az élvonalban vagyunk. Úgy gondolom, ez az út egyféle áttörés is volt, és újabb lehetőségeket von majd maga után. Éppen most telefonált Hannoverből az Expo 2000 vezetője, és külön megköszönte fellépésünket; majd anélkül, hogy mi kértük volna, megígérték, beajánlanak más helyekre is. Persze, boldogan fogadjuk ajánlataikat. Mivelhogy nálunk a művelődési életben dolgozók fizetése eléggé alacsony (és így a pénz nem motiváció), hogy megtartsuk az embereinket, rendkívül örvendünk a rangot adó meghívásoknak. Egy-egy ilyen fellépés nemcsak az együttes presztízsét növeli, de az együttes tagjai is érezhetik, érdemes nálunk dolgozni, és időnként munkájuk gyümölcsét ilyen formában is láthatják. Annak ellenére, hogy az út lejárta után fognak csupán megszépülni az emlékek, mert a hannoveri előadássorozat nagyon komoly erőfeszítés volt, hiszen mondhatnám, az egyik fellépés érte a másikat. Most utólag, ha nézem a fotókat, a videofelvételeket, olvasom az újságcikkeket, tudom igazán felfogni, hogy a világ felfigyelt ránk, és a hannoveri fellépésünket hajlamosak vagyunk sokkal 165
Evkonyv-fejlec.indd 165
15.11.2005 11:58:52
A HARGITA EGYÜTTES MISSZIÓJA Beszélgetés András Mihály igazgatóval
Nemrég készült el, és első ízben 2003 tavaszán, a budapesti táncháztalálkozón kerül árusításra a Táncházi portrék című interjúkötet. A könyv az előző négy év során a magyarországi, erdélyi és felvidéki táncházmozgalom tizennyolc neves személyiségével készített interjúit tartalmazza, közel hetven fénykép kíséretében. Olyan neves előadók életéről, tevékenységéről olvashatunk, mint a népdalénekes Sebestyén Márta, Berecz András vagy Panek Kati, vagy olyan népszerű együttesek vezetőivel, mint a Muzsikás, a Téka vagy a Ghymes. A táncházmozgalom létrejöttében meghatározó szerepet játszó Kallós Zoltán folkloristától és Timár Sándor koreográfustól szintén sok érdekes információt kapunk arról: hogyan vált az erdélyi falusi táncházak szórakozási formája a városi fiatalok divatjává a hetvenes években előbb Magyarországon, majd Erdélyben. A könyv csíkszeredai vonatkozása, hogy az interjúalanyok között találhatjuk András Mihályt, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatóját és Györffy Erzsébetet, az egykori Barozda együttes jelenleg Németországban élő énekesét. 2002 júliusának végén, a csíkszeredai Mikó-vár udvarán tartott előadás után találkoztam újra a hargitásokkal és vezetőjükkel sűrű nyári programjuk kellős közepén. Már mögöttük volt a jobbágytelki tábor, ezekben a napokban éppen a Csíkszeredai Nyár rendezvénysorozatának részeként járták a környékbeli településeket előadásaikkal, közelgett az általuk rendezett Prímások Találkozója, s augusztusban egy újabb magyarországi út várt rájuk. A bőség zavarával küszködtünk mindketten, amikor a kérdezni- és válaszolnivaló közül válogattunk a Hargita vezetőjével. – Mielőtt együttesetek közelmúltjáról és jelenéről beszélgetnénk, valamint általában a néptánc és a táncházak jelenlegi helyzetéről Erdélyben, először saját indíttatásodról kérdeznélek. Hogyan kerültél kapcsolatba a népzene és néptánc világával? Hol és mikor kezdtél el táncolni? – Gyermekkoromban, Désen (Kolozs megyében), 1977-ben történt. A Bukaresti Televízió Magyar Adásának szerkesztősége, Simonffi Katalin és Csáky Zoltán vezetésével meghívta iskolánkat a Kaláka elnevezésű televíziós vetélkedőre. Az erre készülő gyerekek közé Kalapáti Jolán magyartanárnő engem is beválasztott. Akkor sem tudtam, máig sem értem, miért kerültem bele ebbe a csoportba, de ettől számítva próbálok megfelelni a hagyományőrzés megtisztelő feladatának. Az első években Kallós Zoli bácsival a kolozsvári táncházasok jártak ki Désre éneket, táncot tanítani. Legtöbbször velük, de önállóan is jártunk falura ismerkedni, néphagyományt tanulni. Az elején nem volt ez annyira tudatos, csak szerettük falun. Désen táncházat is szerveztünk az Ifjúsági 186
Evkonyv-fejlec.indd 186
15.11.2005 11:59:04
Házban, itt már diáktársaimnak taníthattam. Mivel a hatóságok hamarosan kiraktak innen, a táncházakat egy családi háznál folytattuk, egysze rűen nem lehetett megakadályozni a magyar fiatalok találkozóit. Mi azért nemcsak táncházba jártunk, hanem színjátszó társulatba, vallásórákra, szabadegyetemi előadásokra, kirándulni és bulizni is. Az iskolánkban alakult tánccsoportban nemcsak taníthattam, de kölyökként még koreográfiát is készíthettem. Szüleim sohasem tiltottak a zenétől és tánctól, de aggódtak, hiszen ártatlan találkozásaink miatt a szekuritáté zaklatta őket. De az is igaz, hogy a családom sem volt jó ajánlólevél ebben az időszakban. Azt azért kevesen tudják, hogy a mezőségi, dési táncházunk egyidős a legelső erdélyi táncházakkal. Nem tekintettem a táncot, zenét életcélnak. Csak szerettem. Barátokat hozott és általa lettem valaki közöttük. Igazi tanítóim közé tartozott Tőkés László is. Akkoriban még pályakezdő pap volt Désen, és ő is azon volt, hogy megszervezze szabadidőnk minden percét: vallásórákat tartott, ahol korosztályunk gondjairól és örömeiről beszélgethettünk, betlehemeseket és más műsorokat készítettünk együtt az egyházi ünnepekre. Velünk jött falura a táncba, búcsúkra, folklórt gyűjteni, a strandra fürödni, mindenhová... Éjjelnappal megkereshettük, mindig komolyan vette gyermekproblémáinkat. A könyvtárából kölcsönözhettünk könyveket, zenét hallgathattunk nála. Honnan tudtuk volna mi akkor, ott a vidéki szórványmagyarságban, hogy történelmi személyiséggé formálja a történelmi helyzet? Mi csak hittünk nekik, és egyszerre lettek a példaképeink és a barátaink. Sokat énekeltünk és táncoltunk, sok előadásunk volt a környéken a színjátszó társulattal is. Még édesapám is szerepet vállalt. Ő színészi pályára készült, és sikeresen el is indult, de politikai okok miatt börtönbe zárták. Szabad Erdélyt akartak, románokkal együtt. Így maradt meg a színjátszás számára csak a műkedvelés szintjén. Így, ezen riport által fogalmazódik meg bennem az, hogy én akkor, gyermekkoromban még nem tudtam, hogy mostani feladataimra készített fel az élet. – Vannak-e emlékeid a Hargita korábbi periódusaiból, a Toró Emil vezette Hargita Néptánc Együttes 1969-ben kezdődő közel 20 évéről? Volt-e nekik az ugyancsak csíkszeredai Barozda népzenei együttessel együttműködésük a nyolcvanas évek első felében? Feltételezem, hogy a dr. Szalay Zoltán igazgatása alatt 1990-ben átszervezett, s akkor Hargita Állami Székely Népi Együttesnek elkeresztelt társulat idejéből már jóval élénkebb élményeid lehetnek. Mikor és hogyan kerültél a társulat élére? Tartjátok-e valamilyen formában a kapcsolatot a régi hargitásokkal? – A Toró Emil által vezetett népies, műkedvelő Hargita Néptánc Együttes és a Barozda között tudomásom szerint nem volt sok együttműködés, hiszen eltérő szemléleteket képviseltek. A Barozdával én a hetvenes évek végén találkoztam, a Kalákákon nagyokat táncoltunk a muzsikájukra és népdalokat tanultunk Györffy Erzsikétől. Én 1988-ban kerültem Csíkszeredába, a Barozda együttes a ’80-as évek második felében költözött külföldre, Toró 187
Evkonyv-fejlec.indd 187
15.11.2005 11:59:05
Emil pedig 1987-ben ment el. A táncház csak alig-alig működött, és az Emil vezette műkedvelő Hargita Együttes már nem sok előadást tartott. Csak emlékük élt, de a tevékenységük hiányzott. Azt azonban kevesen tudják, hogy volt még egy úgynevezett „második” Hargita Együttes is, amely egy nagy létszámú hivatásos zenekarból és énekesekből tevődött össze. Hasonlóan a sepsiszentgyörgyi Vadrózsához; nagyon szép és értékes volt a tevékenységük. Az együttes protokolláris alkalmakkor is fellépett, és sokszor szerepeltek, illetve turnéztak közösen a műkedvelő hargitás táncosokkal is. Én a sepsiszentgyörgyi székhelyű Vadrózsák Állami Népi Együttestől jöttem át táncoktatónak a Stúdió néptánc együttesbe, mely többnyire táncházasokból tevődött össze. Szalay Zoltán volt a vezető. Ebből a magból szerveződött meg a mostani Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, melyet Fodor Csaba, Gergely András, Gábor Anna, Ferenczes István, Vass Zoltán és mások alapítottak meg 1990. június 1-jén. Nem a bukaresti és a Hargita megyei bejegyeztetése ütközött igazi nehézségekbe, hanem a teljes szemléletváltás, amit a csak tiszta forrásból merített néphagyomány színpadra vitele hozott magával, és ebben Szalay Zoltán nem ismert megalkuvást. Pedig az évtizedeken keresztül rosszul nevelt közönség még napjainkban is ízlésromboló néptáncot és népzenét igényel. Az 1989-es sikerbe fulladt forradalom után akkori feleségemmel, Irénkével, bejutottunk a Magyar Táncművészeti Főiskolára, de ez egy hosszú, különös történet. Igyekeztünk minél hamarabb végezni, hiszen tudtuk, hogy több mint háromszáz gyermeket számláló csoportot hagytunk itthon. Féltünk, hogy mire hazajövünk, szétszélednek a gyerekek. Már hazatértünkkor hívott Szalay Zoltán az együtteshez, de mivel már töltöttem be vezető állást a Vadrózsás korszakomban, tudtam, hogy milyen Fellépés után a Nárcisz-réten. Fotó: Széll Pál
188
Evkonyv-fejlec.indd 188
15.11.2005 11:59:05
hálátlan feladat és rengeteg bosszúsággal jár. Ráadásul nem jut idő szakmai továbbfejlődésre, alkotásra, hiszen minden gondolat a minél jobb szervezés és az anyagiak körül forog. Ezért akkor még tudtam nemet mondani. Miután Szalay Zoltán 1993-ban lemondott a már hivatásos Hargita Állami Székely Népi Együttes vezetéséről, többen is megkerestek, zenészek, táncosok és énekesek, valamint az együttes könyvelősége, hogy vállaljam el az igazgatói állást. Megmondom őszintén, hogy féltem ekkora felelősségtől. Szerettek és megbecsültek munkahelyemen, szerettem oktatni a gyerekeket. Éreztem magamban annyi erőt és tehetséget, hogy a színpadon előadóművészként, nem pedig az íróasztal mögül mutassam meg magam a világnak. 1995-ben Váli József, a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség főtanácsosa és Péter Mária főkönyvelőnő kerestek meg, mondván, hogy bajok vannak, mert a társulat esik szét, az ötven személy körüli létszámkeretből csak tizennyolcan maradtak. A fiúk kártyáznak, a lányok kötögetnek és bevásárolni járnak, nincs új műsor és kevés előadást tartanak. A főtanácsos úr úgy fogalmazott, hogy nem találnak megfelelő vezetőt. Ha nem vállalom el, akkor megszüntetik az intézményt. Bár tisztában voltam azzal, hogy búcsút vehetek addigi szép és nyugodt életemtől, úgy éreztem, hogy rajtam áll vagy bukik egy magyar kulturális intézmény sorsa. A táncegyüttes vezetését elvállaltam egy évig. Úgy gondoltam, találok ez idő alatt magam helyett valakit, aki átveszi a vezetést. Hát azóta van ez így, hogy csinálom, mindig csak még egy évig. Arra a kérdésedre, hogy tartjuk-e még a kapcsolatot a régi hargitásokkal, azt mondhatom, hogy igen, annak ellenére, hogy a szemléletváltás megtörtént. És most a 30 éves évfordulónk megünneplése jut rögtön az eszembe. Bár eredetileg úgy volt, hogy 10 éves évfordulót ünnepelünk, végül is a 30 éves mellett döntöttünk, így ünnepelve meg az együttes megszületését, és az öregeket is. Hogy az milyen maratoni előadás volt! Négy és fél órán keresztül tartott a műsor, gyerekek, fiatalok, középkorúak, idősek fellépésével. És azt gondolnánk, hogy egy ilyen hosszú, szünet nélkül megtartott előadás unalmas lehet a közönség számára. De a csíkszeredai közönség csodálatos volt, és meggyőzött arról, hogy mennyire igényli, szereti és értékeli az együttes jelenét, múltját. Be sem fért egyszerre mindenki a hatalmas nézőtérre, az egész műsort úgy ahogy volt meg kellett ismételni azoknak az embereknek, akik kiszorultak az első fellépésről. Ennél meghatóbb előadást én magam sem láttam még soha. – Említetted, hogy Pesten szereztél diplomát. – 1993 szeptemberében végeztem el a Magyar Táncművészeti Főiskola tanárképző szakát. De a magyarországi képesítéseket a mai napig nem ismerik el Romániában, pedig jól ismert tény, hogy a táncművészet terén nincs felsőfokú oktatás nálunk. Azt is elmondom, hogy az érettségim előtt két évig a marosvásárhelyi Mezőgazdasági Líceumba jártam. Elég sokáig dolgoztam is a mezőgazda189
Evkonyv-fejlec.indd 189
15.11.2005 11:59:06
ságban, ami közelebb vitt a falu életéhez, a falusi emberek világához. Mindezt azért találom fontosnak, mert a néptáncban és népzenében nem elég a tiszta hang vagy a szép táncmotívum, hanem magába öleli a falusi élet egészét. Mindazt, amit nem lehet megtanulni sem a filmvászonról, sem a tükör előtti balettrúdnál. – Meglehetősen fiatalon kerülhettél az együttes élére 1995-ben. Hátrány vagy előny volt ez a táncosokkal való foglalkozásban? – Igen, túl fiatalon lettem ezen intézmény igazgatója, és még a mai napig is nyomaszt. Talán ráértem volna 10 év múlva is, hiszen még most, 38 évesen is én vagyok a legfiatalabb igazgató az országban. Amikor összegyűltünk a romániai hivatásos együttesek igazgatóiként, az elején azt hitték, hogy vagy az igazgató sofőrje vagy a fia lehetek. Azóta is derülünk ezen. Mindenképp hátrányai is voltak ennek, hiszen azt szokták mondani, hogy a kor úgynevezett autoritással jár. De az jó volt, hogy a tánckart nem a vezetői képességeim, hanem elsősorban a táncom és a színpadon hasznosítható tudásom érdekelte. Igaz, hogy a zenekart meg az, hogy jelent-e az érkezésem számukra fizetésemelést. És gazdasági szempontokból is éreztem, hogy jó lenne idősebbnek lenni. Tulajdonképpen nagyon hízelgő volt az, hogy olyan sokan hívtak, hogy vállaljam el az igazgatói állást. De hamar csalódást okoztam, még azoknak a személyeknek is, akik meghívtak, hiszen sokkal többet kellett dolgozni, szigorúbb lett a munkafegyelem, magasabbak az elvárások. Nem volt könnyű, másoknak sem, nekem sem. Nem bánom az elmúlt nyolc esztendőt, de mostani tudásommal és tapasztalatommal sem kezdeném elölről. Még most is elsősorban táncosnak, oktatónak és koreográfusnak tartom magam, és ha nem így alakul életem fonala, és nem nagyobb feladatra kér fel, mint amire magamtól vállalkoztam volna, akkor soha nem állok ki a táncból. Járom, ameddig kell, ezáltal keresve a szépség szolgálatában a magam és mások örömét. – Mikor együttesetek turnéiról s egyéb tevékenységeiről olvastam, akkor a profizmus mellett az is nyilvánvaló volt, hogy feszített programjaitok lehetnek, munkatársaiddal szemben bizonyára komoly követelményeket támasztasz. Most ezt szavaid megerősítették. Bírják a tempót zúgolódás nélkül, könnyű volt megnyerni őket a nemes céloknak? – Mindig voltak megszállott munkatársaim, akikkel öröm volt együtt dolgozni. A céltudatosabbak, tehetségesebbek mindig felrázták, magukkal vitték jó irányba a kényelmesebbeket. Remélem, hogy már megszokták, hogy állandóan magasabbra állítom a mércét, növelem a sebességet és több fegyelmet követelek meg. Az új évad kezdetén egyik munkatársam és jó barátom mosolyogva súgta fülembe, mielőtt elkezdtük volna a program megbeszélését: „Remélem, nincsenek újabb ötleteid vagy terveid, és ha vannak is, kérlek, most ne mondd el.” Van zúgolódás is, amely ha indokolt, próbáljuk megoldani, de az állandó zúgolódók tapasztalataim szerint ki- vagy lemaradnak. Azok maradunk 190
Evkonyv-fejlec.indd 190
15.11.2005 11:59:06
együtt, akik bírjuk, akik tudjuk, hogy mi a tét és mi a felelősség, ami feladatunkkal jár. És hál’ Istennek mindig ott az utánpótlás az ajtóban. El kell azt is mondanom, hogy a színpadra, táncolni, zenélni, énekelni csak temperamentumos emberek alkalmasak, olyanok, akik állandóan meg akarják mutatni magukat a világnak. A mi táncosaink pedig még a próbateremben is állandó harckészültségi állapotban vannak. Sokszor mikor oda tartok, magam is úgy érzem, hogy oroszlánketrecbe megyek. – Mikor beszélgetésünkre készültem, többek között elolvastam a Csíkszereda város évkönyve 2001 rátok vonatkozó részét. Bevallom, már maga a kötet is nagy hatással volt rám. Nem tudom, van-e magyarországi város, mely egy ilyen tekintélyes terjedelmű évkönyvben majdnem kizárólag csak a kultúra terén elért eredményeket ismertetné, s azon belül is a város néptáncegyüttesének közel ötven oldal terjedelmet szentelne. Ezek szerint felhőtlen a kapcsolatotok a megye és a város vezetésével? – Intézményünkkel kapcsolatban a tehetséget, tenni akarást, profizmust senki sem tagadja. Nagyon jó kapcsolatunk van a helyi vezetőséggel. Szeretnek, megbecsülnek minket. Csak azokkal a személyekkel állunk vitában, akik több anyagi forrást és jobb körülményeket biztosíthatnának. Valójában mi jelenleg Csíkszereda város költségvetéséből élünk, ami a város részéről nagyon nagy erőfeszítés és nagyon nagy dolog. Amikor városunk nem tudott eltartani minket, szívesen átvette a terhet a megyei tanács, és később, a kocka fordultával, újra visszavett a városi önkormányzat. Ha évente tartanánk negyven előadást és színpadra vinnénk egy új bemutatót, már akkor is meg lenne velünk elégedve mindenki. Csakhogy mi ennél mindig többet vállalunk. Utcai felvonulás. András Mihály és Mihály Piros, a lányok tánckarvezetője. (2000) Fotó: Széll Pál
191
Evkonyv-fejlec.indd 191
15.11.2005 11:59:07
Minden általunk és munkánk eredményeként történő megmozdulás ünnepet jelent mind a mi részünkre, mind a pillanatnyi közönségünknek, és ezáltal a városunknak is. Így, közös ünnepléssel viszonozzuk a városnak és lakóinak gondoskodását, a kultúra ápolására tett erőfeszítését. Összesítve azt mondhatom, hogy a romániai gazdasági körülményekhez és lehetőségekhez mérten szép dolog, hogy vagyunk, és mert szeretnek, eltartóink vállalják a velünk járó anyagi terheket is. – Az már egy korábbi beszélgetés során is megdöbbentett, hogy Romániában magyar együttesként profi szervezetként tudtok működni, több mint negyven főállású táncosotok, zenészetek, vezetőtök és kisegítő személyzetetek van. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a magyar kisebbség, hanem a román többség is szeret titeket? Erre mutathat az a különleges tény, hogy a hannoveri világkiállításon kétszer is jártatok: egyszer Magyarország határon túli magyarjainak képviseletében, másodszor pedig Romániát képviseltétek. – Szórványmagyarságban tartott fellépéseinken ott a román közönség is, újra meg újra eljön és tapsol előadásainkon. De vannak román műsorszámaink is, amelyeket szívesen táncolunk, énekelünk, muzsikálunk, hiszen ami szép, az szép. Tavaly meghívtak minket a brassói Aranyszarvas Fesztiválra, ami a románság egyik, ha nem a legjelentősebb, nemzetközi rendezvénye. Közvetítették a nemzeti tévéadón is, az RTV 1-en, és elsöprő siker volt... Ahol én nőttem fel, ott a románok többségben éltek. Tudtunk együtt játszani, barátkozni, most is tudunk. A hannoveri világkiállításon való részvételünk hatalmas megtiszteltetés volt. A millenniumi esztendő egyik legrangosabb világrendezvényén a magyar kormány meghívására erdélyi társulatként képviselhettük több napon át a magyar pavilonban a magyar nemzetet, a Magyarország határain túl élő magyarságot. És a romániai magyarságot képviselhettük két héten át a román pavilonban. És mindkét helyszínen ugyanazt; a magyar nép folklórkincsét mutattuk be. – Az említett évkönyvben bőséges leírását kapja az olvasó a millenniumi év Hargita-programjainak. Több érdekesség is megfigyelhető. Az egyik ilyen, hogy láthatóan a kisebb helységek felkeresését, a szórványmagyarság körében tartott előadásokat ugyanolyan fontosnak tartjátok és ugyanolyan komolyan veszitek, mint a legjelentősebb pódiumokon történő fellépéseket. A világkiállítás mellett megfordultatok 2000-ben a budapesti Kongresszusi Központban és a Magyar Állami Operaházban, de számomra teljesen ismeretlen kis falvakban is. – Az exponált helyszínek is nagyon fontosak: médiareklám, rang, sikerélmény, csillogás, hatalmas méretű színpadok és nézőterek, elkápráztató infrastruktúra..., mindent hoz, ami kell az együttes önéletrajzához. Ha népszerűek vagyunk és kiérdemeljük a legnagyobb színpadokat, könnyebb szervezni a kis színpadok közönségét is. Mi megpróbálunk minden meghívásnak eleget tenni. Talán a kis településeken tartott előadásainknak nincs akkora visszhangja, de a társulat és a közönség közötti kapcsolat valahogy meghittebb, szorosabb, személyesebb, 192
Evkonyv-fejlec.indd 192
15.11.2005 11:59:07
ami a helyi viszonyokból adódik. Amikor például megérkezik az autóbuszunk egy mezőségi faluba, az emberek nevükön szólítják kollégáinkat és személyesen hívják a szállásra, hiszen azelőtt is náluk laktak. Ha valaki hiányzik, arról be kell számolni. Ünnepekre küldik és küldjük az üdvözlőlapokat, fényképeket, beszámolókat, jókívánságokat. Meghívnak minket, és aztán visszavárnak. Hát milyen népi együttes lennénk, ha nem szeretnénk falura járni? – Jól kitapintható programjaitok során, hogy a legapróbb részletekre is odafigyeltek, számos gesztust tesztek vendéglátóitok felé többféle vonatkozásban is. Ilyen volt a hét országra kiterjedő Kárpát-medencei turnétokon, hogy minden meglátogatott helyen bevontátok a helyi együttest is műsorotokba, koszorúzásokkal tisztelegtetek a helyi emlékhelyeknél, s a végén még ti ajándékoztátok meg vendéglátóitokat, jóllehet az illető helységek lehettek megtisztelve látogatásotok által. Ezek a momentumok a programok legapróbb részletekig történő előzetes átgondolására, nagyon jó szervezőkészségre utalnak. Bevallom, eddigi erdélyi barátaimat, ismerőseimet nem elsősorban a szervezőkészségük miatt csodáltam... – Hát igen, a szervezés. Ha minden jól sikerül, észre sem veszik a szervezőt. És ilyenkor közös a siker. Ha viszont valami nem sikerül, akkor csakis a szervező a hibás, na meg az igazgató. 2001-ben az én nyilvántartásom szerint több mint száz előadást tartottunk. 2002-ben is meghaladjuk a százat. A jó szervezőket a kultúrában nem tudjuk megfizetni. Aki ért a pénzszerzéshez, az eladáshoz, az ritkán mond le a saját nyereségéről kulturális ügyeink érdekében. Mi mégis ezeket a ritka embereket keressük, és találtunk is. Mostani szervezőnk Bodi Ildikó, tanári végzettsége van. Tapasztalt, gyors, önálló, teherbíró és megbízható, öröm vele dolgozni. Előtte is jó szervezőnk volt, Miklós Katalin, aki most szülési szabadságon van. De mi is segítünk a szervezőnek. A 2001-es európai turnénkat, amelyből legtöbb előadásunkat Svédországban tartottuk, Kerekes Boglárka kolléganőnk szervezte, aki énekes az együttesünknél. Sinka Tibor, Boglárka és Füleki Zoltán aligazgatónk szervezik a Prímások Találkozóját és a Vicei Fesztivált is. Ha konkrétan rákérdeztél a Kárpát-medencei turnénkra, akkor erről tudni kell, hogy ez a magyarországi és a Magyarország körüli lecsatolt területeken megtartott előadássorozat a budapesti Magyar Kollégiummal közösen született meg. Egy ilyen nagyméretű turnéhoz Romhányi Andrásnak, a Magyar Kollégium vezetőjének volt meg a kapcsolatrendszere. Persze a turné előtt Romhányi Andrással és Miklós Katával közösen végigjártuk az útvonalat és az előadások, koszorúzások, szállások, étkezések stb. helyszíneit. De annyi pénzt nem tudtunk előteremteni, hogy a turnén napidíjat is tudjunk biztosítani. Hogy is kérhettünk volna magas belépődíjakat a szerb–horvát háború helyszínein vagy Kárpátalján, a hatalmas árvizek után? Én elmondtam a társulatnak, hogy milyen kényelmetlensé193
Evkonyv-fejlec.indd 193
15.11.2005 11:59:07
gekre számíthatnak a turné során, egyáltalán minden hátrányos tényezőt ismertettem. Ugyanakkor azt is elmondtam, hogy miért fontos, érdemes és szükséges megtenni az utat, és felkértem őket, hogy csak azok vegyenek részt a turnén, akik, ha kell, összeszorítják a fogukat. Ennek ellenére mindenki felült a buszra. Életünk egyik legszebb élménye lett azóta. Hány embernek adatik meg, hogy meglátogassa a Kárpát-medencében élő nemzettársait, belepillantson életükbe? – Kérlek, sorold fel az út főbb állomásait! – Arad mellett kezdtük, Pécskán, majd a vajdasági Zenta következett, innen budapesti fellépésre mentünk a Kongresszusi Központba. Kárpátalján a Vereckei-hágónál koszorúztunk, majd Técsen tartottunk előadást. Szlovákiában Királyhelmecen, Szepsiben szerepeltünk és ellátogattunk Galántára. Ezután veszprémi és pécsi fellépés következett. Horvátországban Czúzán volt előadásunk, Szlovéniában Dobornakon. A turné a kolozsvári Állami Magyar Operaházban zárult. Mindenütt jelentős kulturális és történelmi emlékhelyeket kerestünk fel. – 2001-ben emlékezetem szerint egy hasonlóan hosszú turné végén találkoztunk Egerben. 2002-ben melyek voltak eddig a legemlékezetesebb fellépéseitek? – Még 2000 év végéről megemlíteném a Szarvas-rege című táncszínházas produkciónk bemutatóját a Pesti Vigadóban. Februárban kezdődött svédországi turnénk. Odafelé Dunaszerdahelyen, a visszaúton Münchenben és az ausztriai Orszigeten is bemutattuk nemzeti értékeinket. Júniusban Erdély nagyvárosaiban vendégszerepeltünk. 2002 júliusában volt a jobbágytelki Jelenet a Szarvas-rege című előadásból. Fotó: Ádám Gyula
194
Evkonyv-fejlec.indd 194
15.11.2005 11:59:08
táborunk. A Csíkszeredai Nyár rendezvénysorozatán belül több székelyföldi településen is felléptünk, a Csíkszeredában tartott előadások közül pedig kiemelném azt a műsorösszeállítást, amelyben a budapesti Jánosi Együttes tánc- és zenetörténeti műsorát „szemléltettük”. – Hogy sikerült a résztvevők, a rendezők és a helybeliek szempontjából a jobbágytelki táborotok? Van a falu életére olyan hatása a tábornak, hogy jobban becsülik saját kultúrájukat, esetleg visszatanulnak olyan táncokat, dalokat, amik már kezdtek feledésbe merülni? Volt szó egy felcsíki táborról is. Az nem valósult meg? – Több népzene- és néptánctáborban tanítok és tanítottam már Erdélyben. A gyimesi tábornak nyolc éven át szervezője is voltam. 2001-ben a jobbágytelki táborban vettem részt. Itt találtam meg, amit kerestem. Székelyföldi táncoknak lelkes oktatóktól és adatközlőktől való tanulási lehetőségét, mindennapi együtténeklést és együttmuzsikálást, falusi emberekkel való együttlétet. Kézműves foglalkozásokat mind a gyerekek, mind az érdeklődő felnőttek számára. Ide vittük el az egész társulatot edzőtáborba, de nemcsak őket. Lévén, hogy táncosaink oktatóvá nevelésével is foglalkozunk, ők működtetik a gyerek-, vagyis ahogyan mi nevezzük, utánpótlás-csoportjainkat. Azok a táncosok, zenészek, akiknek csoportjuk van, elhozhatták legügyesebb tanítványaikat is. Ily módon nem szerveztünk mi magunk egy tábort, a felcsíkit, ahogyan ezt előzőleg terveztük, hanem csatlakoztunk egy már jól működő csapathoz. Az a tudás, ami falun él, annyira természetes, hogy nem is tudatosul kellőképpen. Látván, hogy annyi ember összegyűl és nap mint nap próbálja elsajátítani táncukat, segíti hozzá a falusi embereket saját élő kincseik újraértékeléséhez. Például Jobbágytelkén is, a 2001-es tábor hatására nemcsak öregek tánccsoportja, hanem gyermekcsoport is alakult, amely egész évben működik. A jó táboroknak sokféle jótékony hatása van a falu életére, ha a szervezők egészséges szellemiségben működtetik ezeket. Erdélyben nyaranta annyi tábor van, hogy nemcsak hogy egyik éri a másikat, hanem átfedések is vannak, és ez mindenképpen nagyon jó dolog. De persze ez is volt az egyik oka annak, hogy lemondtunk a saját tábor szervezéséről. Másik fontos oka pedig az volt, hogy olyan sok munkába, időbe és pénzbe telik egy népzeneés néptánctábor szervezése, hogy abból mi egy éven át tudjuk működtetni nagy létszámú utánpótlás-csoportjainkat. – A mezőségi Vicén rendeztetek korábban öt vagy hat alkalommal fesztivált a szórványban élő magyarok részére. Ez továbbra is folytatódik minden ősszel? – 2002-ben volt a VII. Vicei Találkozó. Amikor barátaimmal, Füleki Zoltánnal és Kozák Alberttel megszerveztük az Ezer Székely Leány Találkozót (én voltam a főszervező), a rendezvény után Lőrinczi Károly, Vice katolikus papja keresett meg azzal az ötlettel, hogy Vicének is kellene egy hasonló rendezvény. Én származásomat tekintve félig mezőségi ember 195
Evkonyv-fejlec.indd 195
15.11.2005 11:59:08
vagyok, sokat gyűjtöttem Mezőségen, de ez a terület még mindig fehér foltnak számított. Még az első évben történt, hogy a magyarborzási egyházi kórusból kiállt egy ember, mondva: „Nem tudtuk, hogy magiknak ez es jó!”, és olyan ritkaés sűrűmagyar legényes táncot járt el, hogy annak mindenki a csodájára járt. A Következő években már előkerültek a jó táncú emberek, a hangszerek, viseletek Magyarborzáson, Vicében, Várkuduban és a többi településen is. A hét év alatt avattunk már Szent István-, Wass Albert-szobrot Vicében. A találkozókat mindig neves egyházi és közéleti személyiségek tisztelték meg jelenlétükkel. 2000-ben újraindult a harminchét évig szünetelő elemi oktatás, és a 2001-es, Hagyaték nevet viselő találkozón megtartottuk az iskola névadó ünnepségét, amikor is a Wass Albert nevét vette fel. És tudom, hogy 2003ban a fesztivál alkalmával egy, a Magyarok Világszövetsége által finanszírozott család típusú gyermekotthon avatására is sor kerül. Egy említésre méltó kuriózum az, hogy a Bauer Ilona által vezetett óradnai csoport minden évben eljött. A falu románul beszél, és mégis az emberek nagy részének identitása magyar. Az utolsó alkalmakkor már újra magyarul beszélgettek maguk között és ízes magyarsággal énekeltek tánc közben a színpadon. Nem hagyhatom ki, azt sem, hogy a vicei fesztivál pozitív hozadéka a gyermek- és ifjúsági csoportok számának megnövekedése, ami a Mezőségen élő szórványmagyarok meggyengült identitástudatának megerősítésében lehet mérvadó jelentőségű. – Múltkori találkozásunkkor nagy tervekről meséltél. Éppen költözött az együttes megnövekedett terű új otthonába, stúdiót rendeztetek be, a gyűjtött Szabadtéri próba. Fotó: Balázs Attila
196
Evkonyv-fejlec.indd 196
15.11.2005 11:59:09
anyagok archiválására készültetek, s kiadványok is szerepeltek terveitek között. Mi valósult meg ezekből azóta? – Hányódtunk eleget a múltban, s minden költözés felért egy leégéssel. Mennyi energiát pazaroltunk el csak a legminimálisabb körülmények megszerzéséért! Pár évet olyan helyzetben voltunk, hogy a zenekar a hírhedt csíkszeredai télben is a leghátsó művészbejáró lépcsőházában gyakorolt és a Városi Művelődési Ház igazgatója elzáratta a vizet, bezáratta a mellékhelyiségeket. –20–25 fokos hidegben, nyitott ablakok mellett próbáltunk. Kinyitottuk, mert olyan pici volt a terem, hogy percek alatt elfogyott a levegő. Azóta sokat javítottunk a körülményeken, és a város is besegített. Van már nagy és kis próbatermünk, külön zenekari termünk, öltözők, és van titkárság, gazdasági- és igazgatói iroda. Most dolgoznak annak a teremnek a felújításán, amelyben terveink szerint egy archívumot indítunk a budapesti Hagyományok Házával közösen, hogy a környékről begyűjtött folklóranyagot feldolgozzuk, jegyzőkönyveljük, digitalizáljuk, feltegyük a mindenki számára hozzáférhető világhálóra. Ugyanebben az épületben működik a hangstúdiónk is, itt folytak a rádiós népdaloktatás hangfelvételei. Minden pénteken 5 órától sugározzák a Vásárhelyi Rádióban Kiss Dénes szerkesztésében ezeket a hangfelvételeket. De a hangstúdiónkban készülnek el a Prímások Találkozójának, éneke seinknek, műsorainknak hangfelvételei is. És mások számára is készítünk hangfelvételeket. Van a háznak egy jó színpada, amit használhatunk, de a legtöbbet a próbateremben dolgoznak a táncosaink, és fájó, hogy ott még nincs tükör, gyenge a fűtés, és nincsenek zuhanyzóink sem. Összesítve azt mondhatom, hogy ha nem is máról holnapra, de lassan lesznek művészeti eredményeinkhez méltó körülményeink is. – Kérlek, beszélj arról: hogyan készül egy-egy új műsorotok! Mitől függ, hogy vendégkoreográfust hívtok vagy magatok csináljátok a koreográfiát? Úgy tudom, hogy ti – sok magyarországi együttessel ellentétben – nem annyira a táncszínházi irányzat hívei vagytok, hanem a népi hagyományok ápolását, népszerűsítését tartjátok missziótoknak, s a színpadra is elsősorban eredeti táncaitokat, zenéteket, viseleteteket, szokásaitokat viszitek. – Pár éve már annak, hogy keresek, de nem kapok megfelelő művészeti vezetőt. Koreográfust hosszú időre nem is alkalmaznék, mert egy ember egy stílus. Két, három új műsor után már csak magát ismételné. Meg az is köztudott, hogy az alkotók el vannak rugaszkodva a valóságtól. A táncosoknak is jobb, ha többféle munkamódszerrel ismerkednek meg, mert mire oktatókká válnak, óriási tapasztalattal rendelkeznek majd. Most is, ha a táncosainkból, zenészeinkből kipattan egy-egy új műsorszám, azt nagy örömmel fogadjuk. És így a vendégoktatók, rendezők, koreográfusok is szeretnek itt dolgozni, mert kreatív a munkaközösségünk. Műsorszámaink nagyon változatosak: van két és fél táncjátékunk, táncszínházas produkciónk és folklórműsorok. 197
Evkonyv-fejlec.indd 197
15.11.2005 11:59:09
A Csodálatos furulya táncjáték Konsza Samu népmesegyűjtéseinek nyomán, gyermekek számára készült, de sok felnőtt is többször megnézte. 2000 végén készült el az eredetmondánkat feldolgozó Szarvas-rege címet viselő táncszínházas produkciónk. Ez az a műsor, amelyet minél többször adunk elő, annál jobban megbarátkozunk vele. És ez az a műsor, amit a közönség hamarabb elfogadott, mint a társulat. A mai napig is dolgozunk rajta. A műsor koreográfusa Orza Călin, dramaturg Imreh István, zenei szakértő Szalay Zoltán, a művészeti vezető pedig én vagyok. A műsor a magyarság egyik legősibb szokását, a regölést eleveníti fel. Ezt a népszokást a mai kereszténység is megőrizte, élő hagyomány ma is Udvarhelyszéken. Folklórműsorunkat, a Múltunk–Jelenünk–Jövőnk című összeállítást Timár Sándor rendező-koreográfussal készítettük. Nemcsak a műsor lett sikeres, hanem felejthetetlenné vált az alkotókkal való együttlét is. Az előadást felépítő műsorszámok: rábaközi táncok, dél-alföldi (oláhos és csárdás), szlavóniai karikázó, öt legény tánca, cinegés és csárdás, három árva balladája, sóvidéki táncok, katonakísérő, kőrispataki forgatós, hajdútánc-emlékek, sárközi játszó, szatmári táncok. A szép leánykarikázók és körtáncok, valamint a nagy népszerűségnek örvendő botolós hajdútáncok teszik sajátossá ezt az összeállítást. Ezek létező táncok, és a magyar nyelvterület örökségét képezik. Ezeken a műsorokon kívül még az Életem a tánc című összeállításunk is színpadon van. A székely táncok mellett (verbunk, pontozó, forgatós), román (haidău, máramarosi), valamint szatmári és kalotaszegi táncok is szórakoztatják a közönséget. A műsor koreográfiáját Both József, Kozák Albert, Nagy Zoltán József, Ádám Gyula, Buciu Valeriu, Lőrincz Lajos és Péter László készítették. De én úgy gondolom, hogy intézményünket az eredeti népzene és néptánc tanulásáért, tanításáért és színpadon való bemutatásáért hozták létre. Könnyen előadhatók kisebb és nagyobb színpadokon, vagy akár szabadtéren is. Nincs szükség díszletekre, és nem infrastruktúra-igényes. Könnyebb ezekkel a műsorokkal a turné is, a hozzá való viseletek örök értékek. De ami a legfontosabb, az az, hogy egy folklórműsor elkészítésekor előbb stílushűen kell elsajátítani az anyagot, „anyanyelvi szinten” kell táncolni, és csak ezután lesz belőle koreográfia. Egy életre szóló tudásra lehet ezáltal szert tenni, ami egyben tovább is tanítható, hisz nagyon fontos, hogy előadóművészeink oktatókká váljanak. A táncszínházaknak is van divatja és közönsége, de ahogy ezt többen táncosaink közül is megfogalmazták, maradjunk meg a tiszta forrásnál, a gyökereknél. – Interjúim készítése során több ízben tapasztaltam, hogy a zenészek, táncosok gyakran a saját történetük legfontosabb adataira sem emlékeznek. Úgy tűnik, hogy ti ezt se bízzátok a véletlenre, dokumentáljátok a legfontosabb történéseket. – Igen, gyűjtjük a rólunk szóló írásokat, kritikákat, újságcikkeket, filmeket és egyebeket. Fényképeket őrizgetünk előhívott, illetve elektronikus formában. Videokazettákat tartunk, amelyek hozzáférhetőek a társulat bármely tagja számára. Tevékenységi naptárainkról nemcsak idei programjaink olvashatók le, hanem visszamenőleg is valamennyi. Bárki megtudhatja belőlük, 198
Evkonyv-fejlec.indd 198
15.11.2005 11:59:10
hogy milyen rendezvényeken vettünk részt, és az is átlátható, hogy mely években, hol és hány fellépésünk volt. De most már előkészítettük a 2003-as tevékenységi naptárt is, ha valakinek ötlete van, hogy még hová kell menjünk előadást tartani, már beírhatja. Rákerülhet minden terv, minden álom. És igen, Csíkszereda város évkönyvében a 2000-es év óta minden tavasszal be kell számolni az előző év „hőstetteiről”. Nekünk is jó, így legalább megmarad. – Tudom, foglalkoztat, hogy hogyan lehetne minél több jól képzett táncpedagógust pályára bocsátani. Bár ez Magyarországon is nagy probléma, még a főiskolai képzés is, de neked még ennél is nagyratörőbb álmod van: néptáncpedagógusok egyetemi szintű képzése, méghozzá nemcsak magyarok, hanem külföldiek részére is. S azt is elképzelhetőnek tartod, hogy Csíkszereda ebben Budapestet megelőzze. – Romániában nincsenek intézményes keretei a magyar hagyományok, a magyar folklór oktatásának, holott tapasztalataink szerint mind a diákok, mind a szülők, mind az oktatási és művelődési intézmények részéről megvan az érdeklődés. Bár nincs rá jogosítványunk, költségvetésünk, és nem is feladatunk, együttesünk, a lehetőségekhez mérten – és azon is túl – évek óta felvállalja a hivatásos táncosok oktatókká való továbbképzését, az oktatók gyerekcsoportjainak működtetését és szakmai felügyeletét. Tevékenységünket azonban beárnyékolja, hogy sem közép-, sem felsőfokon nincs Romániában elismerhető diplománk. Évek óta hiába próbálkozom azzal, hogy a Magyar Táncművészeti Főiskolán 1993-ban szerzett diplomámat elismertessem. Romániában kizárólag népzene- és néptánctanulmányokat felsőfokon folytatni nem lehet. A diplomahonosítás lehetetAntal Zsolt, Gábos Endre, András Mihály. Fotó: Ádám Gyula
199
Evkonyv-fejlec.indd 199
15.11.2005 11:59:10
lensége is oka annak, hogy a Főiskolán végzett erdélyi diákok előbb-utóbb Magyarországon vagy a világ más tájain dolgoznak. A többi művészeti felsőoktatási intézménytől eltérően a Magyar Táncművészeti Főiskola nem nyújt egyetemi szintű végzettséget. Annak ellenére, hogy ezen a területen ez a legmagasabb szintű végzettség, nem jogosít fel doktori tanulmányok megkezdésére, holott a magyar táncművészet hagyományai, értékei, sokszínűsége folytán a világban nagyhatalomnak számít, ezt külföldi turnéink során magunk is érzékeltük. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrejöttével lehetőség nyílhat arra, hogy szülőföldön felsőfokon oktathassuk népünk hagyományait, a népzenét és a néprajzot. A szükséges minősítéssel rendelkező szakemberek azonban hiányoznak, bár – hitünk szerint – a szükséges tudással rendelkezünk. – A népi hagyományokat aktívan ápolókról talán jogosan feltételezné az ember, hogy az átlagnál jobban kötődnek szülőföldjükhöz. Tudom, hogy az előző rendszerben politikai, manapság meg inkább gazdasági kényszer visz rá sok magyart Erdély elhagyására. Míg az egyén szempontjából sokszor meg lehet érteni az ilyen döntéseket, a nemzet szempontjából nehezen lehet elfogadni a romániai magyarság lélekszámának másfél millió alá esését. Tapasztalatod szerint a népi kultúra ápolói között manapság jobb a helyzet az átlagnál a kivándorlás területén? – Az 1989 előtti helyzet kivételes volt. 1990 után lehet dolgozni, szép és jó dolgokat csinálni, csak kevesebb pénzért, és nehezebb körülmények között. Ha a nemzet szempontjából kérdezed, akkor szerintem sokan azt hiszik, hogy a süllyedő hajóról menekülnek. Én is rendelkezem a Magyarországon való letelepedés jogával, mert állampolgára és nem mostohagyermeke akarok lenni a magyar államnak, de Erdélyben szeretnék élni meg dolgozni, mert nem hiszem, hogy véletlen az, hogy ide születtem. Valahogy önzőnek érezném magam, és lelkiismeretfurdalásom lenne, ha most kiköltöznék Magyarországra. Soha nem tudhatom, hogy mire kényszerít az élet, de most nagyon haragszom a kivándorlókra. Aki most a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél dolgozik, az bátran mondhatja, hogy ez több mint egy munkahely, mert ez egy életforma. Mi előképzés nélkül is felveszünk táncosokat. Itt lesz belőlük hivatásos táncos a vele járó tudással. De sokszor előfordul, hogy éppen akkor hagynak el bennünket, amikor már megfelelő szintet képviselnek, amikor már visszatérülne az oktatásukba fektetett munka és pénz. Elmennek, elcsalják őket külföldre. Ilyenkor érzem azt, hogy széllel szemben harcolok. És széllel szemben harcolunk mi, akik a népi kultúrát itthon ápoljuk. Persze, folytatni akarjuk azt, amibe már belekezdtünk, hiszen mindent kell éltetni, működtetni, megtartani, továbbépíteni. Követni kell és megélni kell céljainkat, úgy, hogy egy percig se kételkedjünk abban, hogy rendelkezünk a vágyaink eléréséhez szükséges tulajdonságokkal, hogy azok vagyunk, amivé válni akarunk. (2002) Abkarovits Endre 200
Evkonyv-fejlec.indd 200
15.11.2005 11:59:11
