Cservenák Róbert
BARTÓK BÉLA ZENEI NYELVE
A következőkben azt szeretnénk bemutatni, mivel járult hozzá Bartók az új m a g y a r zenei nyelv megteremtéséhez. A z a tény, hogy korán, még gyermekként került a városba, meghatá rozó szerepű volt életének és zenei fejlődésének korai szakaszában. Akárcsak Liszt és Erkel, v a l a m i n t kortársai is, a városi k á v é h á z a k b a n , szórakozóhelyeken a cigányzenekarok muzsikáját hallgatták. Ez termé szetesen érződik Bartók korai alkotásain. A z o n b a n csakhamar felmerült fejében a gondolat: Miért lett oly hirtelen unalmas számára a lokálzene, a „ n é p d a l " ? Bizonyos csömört keltett benne az addig ismert nótakincs. T a l á n a szerencse közrejátszása folytán, éppen ezidőtájt került ki R a t kóra. L á t h a t t a és h a l l h a t t a az évszázados feudális-paraszti lét megnyil vánulásait. „Őszintén bevallom, egészen 23 éves koromig azt hittem . . . csakis ez a fajta m a g y a r népdal (a nóta) v a n a világon. A k k o r azonban — 1904ben — kezdtem ráunni erre a túlontúl ismert a n y a g r a . G o n d o l k o d ó b a estem: vajon csakugyan nincs-e több m a g y a r népdal a világon? Vajon nem t u d n a k - e a falusi egyszerű emberek olyan n ó t á k a t , amiket mi v á r o siak nem ismerünk. Egy véletlenül k í n á l k o z ó a l k a l m a t felhasználva pró baképpen meghallgattam egy székely falusi lányt, Dósa Lidit. Lejegyez tem éneke n y o m á n egyszeriben 5—6 dalt, csupa teljesen ösmeretlen d a l lamot, és ami még fontosabb, olyan d a l l a m o k a t , amelyek teljesen elütöt tek az ismert városi m a g y a r nóta-típusoktól. Ez az első kísérlet h a t á r t a lan lehetőségek felé m u t a t o t t u t a t : e l h a t á r o z t a m , hogy rálépek erre az ú t r a , kellő előkészület u t á n " — írja B a r t ó k későbbi visszaemlékezéseiben. Rálépett. Munkássága oly méreteket öltött, hogy visszagondolva, képtelenségnek t ű n i k : H o g y a n is t u d t a m i n d a z t véghezvinni, amit tett. Gyűjteni kezdte a Magyarországon élő nem m a g y a r népek parasztzené jét, is, 1906-tól a szlovákot, 1909-től a r o m á n t . Igaz, először azért — mondja — , mert „ a m a g y a r népdal t a n u l m á n y o z á s á h o z elengedhetetle nül szükséges a szomszéd népek n é p d a l a n y a g á n a k mentől behatóbb is merete". D e h ó n a p o k alatt túlnőtte a m u n k a első célját. A magyar pa-
rasztságnál ősibb körülmények között élő nemzetiségektől k ö n n y e b b is volt többet, értékesebbet gyűjteni. M a g a az anyag csodálatos volt. T u d o mányos, zenei v o n z a l m a k o n túl B a r t ó k b a n ez keltette az őszinte barát kozó kedvet. M a g y a r vonatkozású gyűjtései közben is az ősi anyagot kereste. Ez v o n z o t t a 1907-ben Erdélybe, első m a g y a r adatszolgáltatójának szülő földjére. O t t , Csíkban „ R o m l o t t testem a b o k o r b a " szöveggel találta meg azt az ötfokú, ereszkedő, szépséges régi dallamot, amely — felszál lott a p á v a szöveggel — azóta az ősi m a g y a r népzene jelképe lett. S ez az egészen régi az egyik tényező, amely feloldja Bartók másfél éves zeneszerzői görcsét. Ezen a nyolcszáz méter magas fennsíkon elővette a 2. szvitet, megírta a I V . tételt, és v a l a m e n n y i t meghangszerelte. A parasztság zenéjének természetisége persze nem romantikus-lelki természetközelségből táplálkozik, nem biológiai, hanem történeti a d o t t ság: K e l e t - E u r ó p á b a n az elmaradottság k o n z e r v á l t a a folklórt, amiben Bartók egy közösségi életforma emlékét, megnyilvánulását látta. Ennek az életmódnak közösségi, nyelvszerű zenéje (az igazi népzene jellegzete sen kelet-európai meghatározás) faji zene, de ez inkább a zenei, s nem emberi fajra v o n a t k o z i k : az egységes dallamstílusokra, amelyeket egyegy népközösség létrehoz. A stílusok, a parasztzene léte a hagyományos paraszti termelési mód függvénye: a népzene hordozója és továbbítója a parasztság, mert ezt befolyásolja a legkevésbé a városi kultúra. Az igaz, közösségi-természeti népzenét Bartók szigorúan elhatárolta a népies ze nétől, a nótától — legfeljebb csak városi népzenének hajlandó a m a z t 1930-tól elismerni. „ . . . Az a tény, hogy a gyűjtést m a g u n k n a k kellett végeznünk, s hogy a melódiaanyaggal nem írott, vagy n y o m t a t o t t gyűjteményekben ismer kedtünk meg, elhatározóan fontos lett s z á m u n k r a . Az írott vagy n y o m t a t o t t gyűjtemények melódiái általában holt a n y a g n a k tekinthetők. Ezek alapján behatolni magának a népzenének igazi, lüktető életébe, lehetet lenség." A z eredeti életmódját élő parasztság minden terméke — ellen tétben a romlott városi társadalom gyári limlomával — olyan teljesség gel tűnik ki, ami valóban a természeti t á r g y a k tökélyére emlékeztet. „Mi megéreztük a parasztzene hatalmas erejét, a n n a k legkomolyabb formáiban — azt az erőt, amellyel ú t n a k lehet indítani és ki lehet fej leszteni egy olyan új zenei stílust, amelyet még legkönnyebb elemeiben is á t h a t ennek a tiszta forrásnak éltető ereje. Teljesen új perspektíva volt ez, m o n d h a t n á m új „Weltanschauung". A kelet-európai muzsika, szigorúbban véve a parasztzene iránti h ó d o l a t u n k szinte új zenei vallá sos hit volt. Ú g y éreztük, hogy ez a parasztzene a maga érintetlen alko tásaiban oly felülmúlhatatlan fokát mutatja a zenei tökéletességnek és a szépségnek, amelyet a klasszikusok nagy művein kívül sehol sem találha tunk (1944)." Mindezen körülmények miatt a parasztzene (akárcsak a zeneművészet klasszikus h a g y o m á n y a ) úgy lép a zeneszerző elé, mint maga a termé szet, a nagy polgári h a g y o m á n y h o z hasonlatosan, a közösségi erő által
emberiesített természet: . . . „ M i a természet n y o m á n alkotunk, mert a parasztzene természeti jelenség (1928). . . . a tiszta népzenét a magasabb műzenére való befolyás szempontjából éppúgy természeti jelenségnek t e kintjük, mint a testek szemmel észlelhető tulajdonságait a k é p z ő m ű v é szetre, vagy az élet jelenségeit a költőre nézve. . . . H a (a zenész) átadja m a g á t az eleven népzene s minden olyan körülmény impressziójának, amelyek ennek az életnek előfeltételei, s h a tükrözteti műveiben ezeknek az impresszióknak a hatását, a k k o r elmondhatjuk róla, hogy az élet egy d a r a b j á t rögzítette." Bartók igazából a szívében h o r d t a a népdalok (1920) sorsát. Hosszú évtizedeken át dolgozott egy olyan rendszer megvalósításán, amely öszszefoglalja összes gyűjteményét. A z összegyűjtött több tízezer népdalt sajnos ma sem az általa megfogalmazott rendszerben találjuk a k i a d o t t gyűjtemények között. F ő m ű v é t nem lehet kiadni, mert olyan rendszert dolgozott ki, amelybe utólag, más stílusú d a l o k a t nem lehet beilleszteni. Rendszere egyedül csak az általa gyűjtött dalokat és az azonos (későbbi gyűjtéseket) foglalhatja magába. A z azóta 100 000 fölé emelkedett m a gyar népdalok számára K o d á l y egy teljesen modern osztályzásrendszert dolgozott ki, amely sokkal tökéletesebb Bartókénál, s így Bartók főművét valószínűleg sohasem fogják k i n y o m t a t n i mint önálló gyűjteményt. N é p dalgyűjteményei teljes egészében helyet k a p t a k K o d á l y rendszerében. M a g á b a n véve ezek a tények — B a r t ó k népdalgyűjtői tevékenysége — még nem elegendőek ahhoz, hogy zeneszerzőként lépjen a világ élvo nalába. Kezdeti alkotásaiban a liszti stílusnak nevezett kelepcébe esett, amelyből csak nótacsömöre következtében t u d o t t kievezni. D e ezen túl is, fiatalkori műveiben t o b z ó d t a k a különféle elemek, amelyeket más szerzők műhelyéből ismerhetünk. Sokan és sokáig felrótták, hogy stílusa hol straussos, hol wagneres, lisztes, franckos vagy brahmsos. Ezen most nem v i t a t k o z u n k , mert részben igazak is, mindamellett, hogy ese tenként megszólaltatta olyan egyéni vonásait is a zenének, amelyekhez képest addig nem volt példa. Kétségtelen, ezek az alkotások nem voltak teljesen önállóak, de ebbe a hatáspalettába minden zeneszerző beleesett a maga k o r á b a n . I t t inkább a jellemző b a r t ó k i csírákra kell összpontosí tani, mintsem a hasonlatosságokra vadászni. E z t az elvet követve épít sük fel mi is a jellemző b a r t ó k i hangzás v á r á t . Zongoradarabjaiban sokféle zeneszerzői feladatot dolgozott fel, szinte rendszeresen. Különösen a legkorábbi sorozat, a 14 Bagatell száll szembe igen merészen stílusbeli és formai d o g m á k k a l : odaveti a kesztyűt a jól épített zenei f o r m á k n a k , a régi hangnemiségnek s a zsánerábrázolásnak. Ezekben új zongorastílus jelentkezik, a X I X . századi romantikus zongo razene t ú l á r a d á s á n a k reakciójaként; a stílusmentes, minden lényeghez nem t a r t o z ó d e k o r a t í v elem közül szándékosan csak a legszükségesebb techni kai eszközöket használja. Sem a parasztzene, sem Debussy hatása, sem a még mindig n y i l v á n v a l ó Liszt-inspiráció nem ad ö n m a g á b a n m a g y a r á zatot az új stílus egészére: az m á r Bartók önálló válasza az 1900-as évek kihívására.
H o g y nem kiérlelt a stílus és „ n y i t o t t " a forma: ez éppen a k a p u , amelyen B a r t ó k kilép a rá k o r á b b a n o l y k o r jellemző stíluskeverésből a senki földjére, s o t t rátalál a X X . századi zene néhány alaplehetőségére. A legszembetűnőbb a k v a r t h a n g k ö z óriási térnyerése. A nem muzsikus ol vasó ennek újdonságát talán a k k o r sejti meg, ha megtudja, hogy a k v a r t újrafelfedezése a század elején olyasmi, mint a festészetben a perspekti vikus látás feladása, az egységes szempontból l á t o t t l á t v á n y felbontása elemző m ó d o n egymás mellé helyezett elemekre. A különböző v á d a k r a és értetlen k r i t i k á k r a , amelyek őt érték, egy alkalommal a következő igen s o k a t m o n d ó néhány sort válaszolta: „ K ü lönös, hogy a zenében mindeddig csak lelkesedés, szeretet, bánat, legfel jebb elkeseredés szerepelt indító okul — vagyis csupán az ún. magasztos érzelmek. Míg a bosszú, torzrajz, szarkazmus csak a mi időnkben élik vagy fogják élni világukat. Ezért talán az előbbi kor megnyilatkozó idealizmusával szemben, a mai zeneművészetet reálisnak lehetne nevezni, mint amely válogatás nélkül őszintén, igazán minden emberi érzelmet bevesz a kifejezhetők sorába." 1910 körül m á r a n n y i r a átmosta a Debussy-hatás, hogy felszabadult a programszerű irónia, a banalitást kihívó disszonanciák kényszere alól. Lírája k i á r a d t és megtanult újra „ t o r z í t á s " nélkül látni. A zene t ü n döklő képszerűségétől lett a Kékszakállú herceg v á r a az egyik leggazda gabb B a r t ó k - p a r t i t ú r a , s a legszebben h a n g z ó is talán egészen a h a r m i n cas évekig. A Kékszakállú herceg v á r a zenei képvilága k ö r v o n a l a s a b b , mint a franciáké, szimbólumai — az ajtók zenei képei, a mély érzelmek hangja — mesebelien éles rajzúak. D e mégis jelképek, szűzies és kifinomult egy idejűleg a zenei d r a m a t u r g i a . A század eleji „ a b s z t r a k c i ó t " a zenei szép ség újrafelfedezett: színértékei táplálják. Ideális és torz ellentétének he lyét általánosabb kettősség: boldogság és t r a g i k u m sarkai foglalják el. Ezért a Kékszakállú kevésbé „ m o d e r n " ugyan, de ettől olyan szeretetre méltó. A stílus letisztulása a h a n g n e m és összhangvilág területén is érezhető. Dús, természetesen, erőteljes, festői és logikus a zenekari és harmóniai nyelv. Bartók, b á r m i l y sok is a franciás hatás zenéjében, iskolája és h a j lamai folytán t o v á b b r a is szorosra fűzött harmóniai folyamatokban, s nem foltokban gondolkodik, de az impresszionista élmény oldólag hat zenéjének vonalaira. A hangnemiséget tágasán, rugalmasan kezeli, mégis erősen ragaszkodik hozzá. Most alakítja ki a z o k a t a jellegzetes a k k o r d típusokat és hangköz-szerkezeteket, amelyeket ettől fogva sajátosan bartókosnak hallunk. Egyre több eleméről látszik, hogy ösztönös v a g y logi kai úton a parasztzenéből vezette le. B a r t ó k n a k nem kellett „visszatérnie" a klasszikához, hiszen közvetlen örökségként használta Beethoven g o n d o l k o d á s á n a k és formálásának a l a p elveit. Ez a közvetlen kötődés csökkentette az ő neoklasszicizmusában, új tárgyszerűségében a frivolitással határos idézet jelleget, amit KeletE u r ó p a a k k o r is, azóta is a franciás neoklasszicizmus fő bűnének tekint.
A folklorista klasszikusok, Bartók és K o d á l y abból a szűzi komolyság ból indultak, amellyel a népzene a világhoz, az emberi társadalomhoz és a természethez viszonyult. Mégsem lehet azt m o n d a n i , hogy a neoklasszicizmussal érintkezve, Bar tók művészetében semmi sem változott. S individualista-expresszionista időszaka lezárult a húszas évek elején. Technikai szempontból mind a történeti formák felidézése, mind a folklórhasználat az atonalitás vissza szorulásával járt. A barokkból és a paraszti hangszeres zenéből ötvözte össze a maga motorikus ritmusát. N e m semmisült meg azonban a zenei kifejezés. Az új tárgyiasság stilizált és objektív, azaz közös ségi művészeti formákat keresett, közösségi típusokat és formalizált kifejezésmódokat, és megtalálni vélte a z o k a t a paraszti népdalban. A legszemélyesebb zsáner — az éjszakazene — a 4. k v a r t e t t magva. Ebben a tengelytételben a külvilágtól elszigetelt egyén szólal meg; Bar tók kiváló zenei leleménnyel, a stilizált kelet-urópai vonós-monológ hi deg, vibrato nélküli „ a n t i h u m á n u s " a k k o r d o k l á t h a t á r a előtt énekel, olyan tökéllyel, ahogy csak a primitív népzenében vagy a valódi klasszi kában bomlottak ki a d a l l a m o k : ékitményesen, elvontan, mégis nyílt beszédszerűséggel. A középrészben különös színek fénytörésébe (a vonós hangszerek hol normálisan, hol üveghangokon, hol a híd közelében ide genné stilizált, nazális tónusban, hol éppen fokozott expresszivitással játszanak) erdei-éjszakai mikrodallamokból lassú menet alakul ostinato a k k o r d o k kíséretében, s ez a menet egyben az elidegenedett világból a megtisztuláshoz is visz — mikor nyugodtan (trauquilío) visszatér az első rész. Tiszta kvarthangzásai a szorongó kiindulóhelyzet legyőzésének jel képeként n y u g t a t n a k meg. Hosszú idő után ismét énekelt m a g y a r népdalhoz nyúlt a H ú s z ma gyar népdalban (énekhangra-zongorára), a nyelvi és stílusbeli kifejezés nek azon a magaslatán, amely 1928 után művészetének minden műfajá ban s minden műben sajátja. Feldolgozásmódja lényegesen bonyolultabb, mint régebben, például a N y o l c m a g y a r népdalban. Példái e tételek 1931-ben irt szavainak: „ . . . m i n d e n k o r nagyon fontos, hogy az a zenei köntös, amelybe a dallamot öltöztetjük, a dallam karakteréből, a dal lamban nyíltan vagy burkoltan m u t a t k o z ó zenei sajátságokból legyen levezethető, illetve hogy a dallam és minden hozzáadás elválaszthatatlan benyomását keltse." S hogy b u r k o l t a n mi minden l a p p a n g h a t a népi dal l a m b a n : „Bármilyen furcsán hangzik is, mégsem riadok vissza a n n a k hangoztatásától, hogy minél primitívebb egy dallam, annál különösebb harmonizálást, illetve kíséretet k a p h a t . Vegyünk például olyan d a l l a m o t , amely csupán kétszomszédos fokon mozog (arab példák). N y i l v á n v a l ó , hogy ez a két hangfok sokkal csekélyebb megkötöttséget jelent a kíséret kitalálásánál mintha, teszem azt, négy vagy még több hangfokon mo zogna a dallam. T o v á b b á : a primitív d a l l a m o k b a n nincs semmi utalás h á r m a s h a n g z a t o k sztereotip összekapcsolására. Ez a negatívum nem je lent mást mint bizonyos korlátok hiányát. A korlátok hiánya pedig na gyobb szabadságot nyújt a n n a k , aki tud élni a szabadsággal. Ezeknek a
k o r l á t o k n a k a hiánya engedi meg, hogy a d a l l a m o k a t a legkülönbözőbb módon világítsuk meg, a legkülönbözőbb irányban levő hangnemek a k k o r d j a i v a l . . . " A z új népzenefeldolgozásai v o l t a k é p p a népzene és a korszerfi-haladott zeneszerzői nyelv közös gyökerezését, egymásból való levezethetőségét nyilatkoztatják ki. Bartók 1934 utáni éveiben a formák tartalmi ereje megdöbbentően teljes, a stílus önerejéből, diadalmas kiáradással születnek a klasszikus alkatú művek, mind a k a m a r a z e n e , mind a szimfonizmus területén. A formák h o r d o z t a eszmevilág tökéletesen szervesnek hat ebben az idő ben. A folklór feloldódik a személyiségben és a minden oldalú egyen súly sugarasan eufórikussá teszi a klasszikus Bartók-stílust. Szándékától nyilván nem áll távol, hogy zenei anyagaiból könnyed formaíveket boltozzon. Formái és típusai a n n y i r a érettek, hogy helyen ként — így a K o n t r a s z t o k b a n — m á r - m á r csak jelzik önmagukat, mikrokozmoszszerűen. Az ú t n a k e fázisában a klasszicizmus félre nem ismerhetően elvékonyítja az anyagot és belülről nagy átütőerejű fényforrások kal világítja át. A groteszk új forrása itt a jazz, a maga semleges, se dúr, se moll kettős terceivel. A K o n t r a s z t o k társasági és groteszk, egy szersmind szertartásszerű közegében különleges fénytörésbe kerülnek azok az elemek, amelyekre B a r t ó k régóta személyes, üzenetszerű közléseit bízza. A z új m a g y a r zene hangrendszere a polimodalitás. Ez több, egyalapú diatonikus hangsor egymásra kopírozásából alakul ki, k r o m a t i k u s tehát, de diatonikus alapokon. K r o m a t i k a a népzenében is v a n . „ K r o m a t i k u s népi d a l l a m o k és a magam kromatikus dallamai között a legfőbb kü lönbség hangterjedelembeli. Előbbiek kizárólag öt, hat, legfeljebb hét félhangból állanak, s ennek megfelelően a rubintusuk körülbelül k v a r t nyi. Saját d a l l a m a i m b a n legalább nyolc félhang fordul elő, és néhány esetben o k t á v n y i vagy nagyobb ambitust töltenek k i . . . H o g y kimutas suk a lényegi különbséget atonalitás, politonalitás és plimodalitás k ö zött . . . , azt mondhatjuk, hogy az atonális zene egyáltalán nem kínál alaphangot, a politonális — állítólag — több a l a p h a n g o t kínál, a poli modalitás azonban csak egyetlenegyet. Ezért a mi zenénk — az új m a gyar műzenét értem ezen — mindig egyetlen a l a p h a n g r a épül, részeiben csakúgy, mint egészében." A z egész b a r t ó k i életműben benne v a n tehát a népdal, méghozzá 3 fokon. M a g a Bartók állapítja meg, hogy a népzene és műzene kapcso lata ennyiféle módon nyilvánul meg. A z első fokon a szerző eredeti nép daltémát szólaltat meg, kisebb-nagyobb műzenei foglalatban. E z az egyéni szerzői foglalat sokféle jellegű, formájú lehet: hol egyszerű kísé ret hangzik énekszó alatt, hol versszakról versszakra változó feldolgozás b o n t a k o z i k ki; hol pedig elő-, u t ó - vagy közjáték gazdagítja a népi dallam megfogalmazását. Többtémás tétel, vagy többtételes ciklus is épülhet néptől hallott t é m á k r a . A népzenei hatás második fokán a zeneszerző népdalszerű, de saját t é m á k a t talál ki. Más szóval: nemcsak a foglalat, a „műzenei többlet"
származik a szerzőtől, h a n e m az a l a p d a l l a m is. E n n e k az alkotásmód n a k a legszebb és legismertebb példája az Este a székelyeknél című mű. A z önálló variációképzés és a népdalszerű önálló t e m a t i k a szinte ész revétlenül vezet a népzenei hatás h a r m a d i k fokához. A m i k o r a szerző egész stílusát, szellemét úgy hatja át a népzene, hogy közvetlen népdal téma-átvétel és népdal-imitáció nélkül is u g y a n a z a levegő á r a d a szerző műveiből, mint népe zenéjéből. „ A z t lehet m o n d a n i ilyenkor — írja maga B a r t ó k —, hogy a zeneszerző megtanulta a parasztok zenei nyelvét és rendelkezik vele oly tökéletes mértékben, amilyen tökéletes mértékben egy költő rendelkezik a n y a n y e l v é v e l . "
Rezime Muzički jezik Bele B a r t o k a Autor teksta analizira one glavne uticaje i okolnosti koji su bili od presud nog značaja u nastajanju specijalnog Bartokovog muzičkog jezika. O d neospornog značaja je na tom planu bio njegov susret sa originalnom narodnom pesmom i njegov ogroman rad na sakupljanju i sistematizaciji ne samo mađarskih već i rumunskih, slovačkih, ukrajinskih, srpskih, bugarskih, arapskih i drugih narodnih pesama. Autor ukazuje na to kako su se ove narodne pesme ugradile u ceo njegov opus i stvorili toliko specifičan bartokovski muzički jezik: specifičan sa tonalnog, sadržajnog, formalnog i stilskog aspekta.
Summary Music Language of Bela Bartok The author of this article analises the major effects and circumstances which importantly contributed to the formation of Bartok's music language. It's a fact that the most important moment was the meeting of folk songs and the great work of collecting them. The author explains h o w they were adopted to the specific bartokian mu sic language, specific from the aspect of tonality, essence, form and style.
