Csehszlovákia Kommunista Pártjának akcióprogramja 1968. április (Részletek)
Most olyan időszakban vagyunk, amikor a kommunisták fordulathoz érkeztek a párt életében, az új társadalom építésében. Meggyőződésünk, hogy mozgalmunk ereje - ma talán még inkább, mint bármikor máskor - abban rejlik, hogy minden kommunista és szocialista, hazánk minden polgára felismeri, miről van szó e mozgalmas, nehéz pillanatokban, és megérti, hol a helye, hová kell az erőket tömöríteni, hol vannak az akadályok és melyik az előre vezető út. *** A mai politika értelme az, hogy minden különbség nélkül létre kell hoznunk, s állandóan fel kell újítanunk a társadalmi csoportok kölcsönös bizalmán alapuló demokratikus kapcsolatokat és együttműködést, lehetővé téve fejlett progresszív erőink összefogását. (...) Tekintettel azonban az egységre és egész társadalmunk érdekeire, nem lehet szem elől tévesztenünk, vagy lepleznünk a különböző munkabeosztású, minősítésű, korosztályú, különböző nemű, nemzetiségű stb. egyének és szociális csoportok igényeit, s érdekeit. A múltban ezt a hibát gyakran elkövettük. (...) A múltban a munkásoknak nem volt mindig lehetőségük, hogy érvényesítsék közvetlen és sajátos érdekeiket. A párt ezért arra fog törekedni, hogy aktivizálja a munkások társadalmi életét, teret nyisson valamennyi politikai és szociális jogai érvényesítése számára, különösen a politikai szervezetek és a szakszervezetek közvetítésével, továbbá azáltal, hogy megerősíti a dolgozók kollektíváinak a termelés irányítására való demokratikus befolyását. A fáradságos munka megkönnyítésére, a munka humanizálására és a munkások munkafeltételeinek javítására fog törekedni. (...) Pártunk támogatni fogja az értelmiségiek és a többi dolgozó mind szorosabb egységét, harcosan fog fellépni az ellen, hogy lebecsüljék az értelmiségieknek társadalmunkban betöltött szerepét, mint ahogyan az a legutóbbi időben előfordult. Fel fog lépni minden ellen, ami megbonthatja az értelmiségiek és a munkások kapcsolatait. Az is törekvéseinek célja lesz, hogy a nehéz és alkotó jellegű szellemi munkát igazságosan jutalmazzák. (...) ... Sokkal maradtunk adósak a fiataloknak. Politikai, gazdasági s kulturális életünk fogyatékosságai, s az e téren, valamint az emberi kapcsolatok terén elkövetett hibák súlya különösen a fiatal emberekre nehezedik: a szavak és a tettek közti ellentmondás, a nyíltság hiánya, a szópuffogtatás, a bürokrácia, valamint az a törekvés, hogy mindent hatalmi
pozícióból kell megoldani szocialista életünk torzulásai minden bizonnyal fájdalmasan érintették a diákokat, az ifjú munkásokat s a fiatal parasztokat. Azt kellett érezniök, hogy nem ők, nem a munkájuk, nem az ő törekvéseik döntik el saját jövőjüket. Sürgős feladatunk tehát, hogy mindenütt felújítsuk kapcsolatainkat a fiatalokkal. (...) Nem szabad megfeledkeznünk az idős emberek anyagi feltételeiről, társadalmi megbecsüléséről, tiszteletben tartásáról és olyan társadalmi érvényesülésükről, amely lehetővé teszi számukra a méltó s megérdemelt pihenést. (...) Társadalmunk további fejlődésében számolnunk kell lakosságunk valamennyi rétegének aktivitásával, valamint a közéletben és a szocializmus építésében való részvételével. Nyíltan kijelentjük: a hívő emberekkel is számolunk; mindazokkal, akik hitük alapján, mint a szocialista társadalom egyenrangú és teljes jogú építői, részt akarnak venni igényes feladataink teljesítésében. (...) A szociális csoportok s egyének különböző érdekeinek érvényre juttatása, valamint egyesítése megköveteli, hogy kidolgozzuk és érvényre juttassuk életünk új politikai rendszerét - a szocialista demokrácia új modelljét. Pártunk törekvéseinek célja olyan állami és társadalmi rendszer, amely megfelel társadalmunk egyes rétegei, s csoportjai érdekeinek, s lehetővé teszi, hogy szervezeteikben érdekeiket kifejezésre juttathassák és szavuknak közéletünkben is súlya legyen. Elvárjuk, hogy a lakosság s intézményei kölcsönös bizalmának légkörében mind nagyobb súlya lesz az állampolgári felelősségnek, és mindenütt tiszteletben fogják tartani az emberek közötti kapcsolatok normáit. Pártunk ezzel egyidejűleg arra törekszik, hogy a társadalomirányítás demokratikus elvei szorosan összefüggjenek a szakszerű s tudományos irányítással és döntésekkel. Ha felelősségteljesen akarjuk felmérni, hogy mi egész társadalmunk érdeke, úgy mindenkor több, szakszerűen megindokolt javaslat s lehetőség elbírálásával kell megoldanunk minden vitás kérdést, és biztosítanunk kell a lakosság eddiginél sokkal részletesebb és nyíltabb tájékoztatását. Ma, amikor már elmosódnak az osztálykülönbségek, az emberek társadalomban betöltött szerepének legfontosabb értékmérője az, hogy milyen mértékben járulnak hozzá társadalmunk felvirágoztatásához. Pártunk nagyon sokszor bírálta az egyenlősdit, de az gyakorlatilag ennek ellenére sohasem tapasztalt módon tért hódít, úgyhogy végül is fékezi lendületes gazdasági fejlődésünket s az életszínvonal emelését is. (...) Ha most az egyenlősdi kiküszöbölésére s arra törekszünk, hogy a dolgozókat teljesítményeik alapján bírálják, nem szándékunk holmi új kiváltságos réteg létrehozása. Azt akarjuk, hogy az emberek jutalmazása társadalmi életünk minden területén munkájuk
társadalmi jelentőségétől és hatékonyságától, munkakezdeményezésük kibontakozásától, felelősségük és kockázatuk fokától függjön. Ez egész társadalmunk fejlődésének érdekét szolgálja. A párt vezető szerepét a múltban gyakran úgy értelmezték, mint a hatalom monopol összpontosítását a pártszervek kezében. Ez annak a hamis tézisnek felelt meg, hogy a párt a proletárdiktatúra eszköze. (...) A párt politikájának nem szabad odavezetnie, hogy a nem kommunista polgároknak az legyen az érzésük, hogy a párt vezető szerepe korlátozza őket jogaikban és szabadságukban, hanem ellenkezőleg, hogy a párt tevékenységében jogaik, szabadságuk és érdekeik biztosítékát lássák. (...) A párt az elmúlt évtizedben gyakran hangsúlyozta a szocialista demokrácia fejlesztésének követelményét. A párt intézkedéseinek célja az állam választott képviseleti szervei szerepének fokozása, az önkéntes társadalmi szervezetek jelentőségének és a nép aktivitása valamennyi formájának kiemelése volt. (...) Ennek ellenére politikai rendszerünkben mindmáig megtaláljuk a centralista-direktív döntés és irányítás káros vonásait. (...) Az emberek direktív irányításában előre nem látható különféle érdekeit és szükségleteit nem kívánatos, gátló körülményként kezelték, nem pedig a nép életének olyan szükségleteként, amellyel a politikának számolnia kell. Ezért a helyzeten nem segítettek a gyakran elhangzó jó szándékú jelszavak sem, arról, hogy „növeljük a nép részvételét az irányításban", mivel a „nép részvétele" éveken át főleg az irányelvek teljesítésében való részvételt jelentette, s nem azt, hogy a nép megvitassa a döntések helyességét. (...) Célunk az egész politikai rendszer átalakítása úgy, hogy lehetővé váljon a szocialista társadalmi viszonyok dinamikus kibontakozása, a széles körű demokrácia összeegyeztetése a tudományosan megalapozott, szakmailag hozzáértő irányítással, a társadalmi rend megerősítése, a szocialista viszonyok állandósítása, a társadalmi fegyelem erősítése. (...) Demokráciánk biztosítson nagyobb teret minden egyén, minden kollektíva, az alacsonyabb és a magasabb fokú, valamint a központi irányítás minden láncszeme alkotó tevékenységének. (...) *** A helyes irányú fejlődés alapvető feltétele szerintünk az, hogy a jövőben egész irányítási rendszerünkben világossá váljék, ki, melyik szerv és melyik dolgozó miért felel, milyen jogkörrel rendelkezik és milyen kötelességei vannak. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy min-
den szerv önálló legyen. A jövőben véget kell vetnünk annak, hogy a pártszervek helyettesítik az állami szerveket, a gazdaságirányítás és a társadalmi szervezetek szerveit. (...) A dolgozók önkéntes, társadalmi érdekszervezeteit nem helyettesíthetik a politikai pártok, és ellenkezőleg: a politikai pártok sem zárhatják ki nálunk, hogy a munkások és a többi dolgozó érdekszervezetei közvetlenül befolyásolják az állam politikáját és részt vegyenek ennek az állami politikának a kidolgozásában és végrehajtásában. Egyik párt sem monopolizálhatja a szocialista államhatalmat, a politikai pártok koalíciója sem, ezért közvetlen utat kell biztosítani a nép valamennyi politikai szervezete számára. Csehszlovákia Kommunista Pártja minden eszközzel a politikai élet olyan formáit fejleszti ki, amelyek biztosíthatják a munkásosztály és az összes dolgozó közvetlen szavának és akaratának megnyilvánulását hazánk politikai döntéseiben. (...) Az önkéntes társadalmi szervezetek valóban épüljenek önkéntes tagságra és aktivitásra. Az emberek azért lépnek soraikba, hogy érdekeik érvényesüljenek. Joguk van a funkcionáriusok, képviselőik kiválasztására is. Ezeket nem szabad a társadalmi szervezetekre kívülről rákényszeríteni. Egységes tömegszervezeteinknek-melyeknek működése továbbra is szükséges, de amelyeknek felépítésüket, munkamódszereiket és a tagsággal való kapcsolatukat tekintve összhangban kell állniuk az új társadalmi feltételekkel következetesen ezekből az elvekből kell kiindulniuk. Ugyanakkor még az idén szükséges az alkotmányos gyülekezési és egyesülési szabadságjogok érvényesülésének olyan biztosítása, hogy törvény tegye lehetővé önkéntes szervezetek, érdekvédelmi társulások, egyletek stb. létrejöttét, a lakosság különböző rétegei és csoportjai adott érdekeivel és szükségleteivel összhangban, bürokratikus korlátozások s anélkül, hogy bármely szervezet monopóliumra tenne szert. Ezen a téren a korlátokat csak a törvény szabhatja meg, csak az állapíthatja meg, hogy mi társadalomellenes, mi tiltott és mi jár büntetőjogi felelőséggel. A törvény által biztosított szabadságjogok ebben az értelemben, az alkotmánynak megfelelően, vonatkoznak a különböző vallású, felekezetű állampolgárokra is. Dolgozóink véleménye és nézete hatásosan nem befolyásolhatná politikánkat, a nép kritikájának és kezdeményezésének elnyomására irányuló törekvésekkel nem tudnánk szembeszegülni, ha minden állampolgárunk számára-következetesen megvalósított jogi normák közvetítésével - nem biztosítanánk az alkotmányban rögzített szólásszabadságot, és általában a polgárok valamennyi politikai és személyi jogát. A szocializmus nem jelentheti csupán azt, hogy a dolgozó embereket felszabadítjuk a kizsákmányoló osztályviszonyok uralma alól. A szocializmusnak a személyiség teljes mérvű érvényre jutása érdekében többet
kell nyújtania, mint a burzsoá demokrácia bármely típusának. A kizsákmányoló osztály uralma alól felszabadult dolgozó embereknek önkényesen, hatalmi szóval nem írhatjuk elő, hogy miről lehet és miről nem lehet őket tájékoztatni, melyik nézetüket hozhatják nyilvánosságra és melyiket nem. Ehhez hasonló korlátozásokat csak a törvény alapján lehet alkalmazni, amely megállapítja, hogy mi társadalomellenes. (...) Fontos döntések előkészítésében tekintetbe kell venni a közvélemény-kutatás eredményeit, amelyeket nyilvánosságra kell hozni. A CSKP Központi Bizottsága szükségesnek tartja, hogy a sajtótörvény minél előbb és az eddiginél pontosabban rögzítse, hogy az állami szerv mikor tilthatja le bizonyos tájékoztatás terjesztését (a sajtóban, a rádióban, a televízióban stb.). Szükségesnek tartjuk a tényleges előzetes cenzúra megszüntetését. Véget kell vetnünk a tájékoztatás késésének, eltorzításának és hézagosságának, meg kell szüntetnünk a politikai, valamint gazdasági tények indokolatlan eltitkolását. Nyilvánosságra kell hoznunk a különféle intézkedések és megoldások alternatív javaslatait is, bővítenünk a külföldi sajtó behozatalát és eladását. Az állami, a társadalmi és kulturális szervezetek vezető tényezőinek kötelessége rendszeresen sajtótájékoztatókat tartani, és az újságoknak az időszerű kérdésekről tájékoztatót adni. Rendszeressé kell tenni a vállalatok évi gazdálkodási eredményeinek publikálását. A sajtóban szükséges különbséget tenni állami és párt-szerveink hivatalos állásfoglalása, valamint a publicisták állásfoglalása között. Különösen a pártsajtó tükrözze a pártéletet, a fejlődést, a kommunisták eltérő nézeteinek a bírálat szellemétől áthatott szembesítését stb. Mindez teljes egészében nem azonosítható az állam hivatalos állásfoglalásával. (...) Az embereket a párt eszméinek és politikájának csak olyan harccal nyerjük meg, amely a kommunistáknak a nép érdekében végzett gyakorlati tevékenységére, az igazságnak megfelelő teljes tájékoztatásra, a tudományos elemzésre támaszkodik. Jogi normákkal pontosabban biztosítsuk a kisebbségben maradó érdekek és nézetek megnyilvánulási szabadságát (ismét a szocialista törvények keretében és összhangban azzal az elvvel, hogy a döntés a többség akaratához igazodik). (...) Jogrendszerünkben fokozatosan meg kell oldanunk az állampolgárok személyi jogainak és tulajdonjogának jobb, következetesebb védelmét. Elsősorban hatálytalanítanunk kell az olyan normákat, amelyek az állampolgárokat a gyakorlatban hátrányos helyzetbe hozzák az állammal és más intézményekkel szemben. (...) A közeljövőben szükséges elfogadni a már hosszabb ideje előkészített törvényt arról, hogy az állampolgároknak és szervezeteknek megtérítik azokat a károkat, amelyeket az állami szervek törvénytelen intézkedése okozott.
Fontos körülmény továbbá, hogy mind ez ideig politikai és jogi síkon következetesen nem rehabilitálták az olyan embereket - kommunistákat és nem kommunistákat -, akik az elmúlt években törvénytelenségek áldozatai lettek. (...) Sem azokban a politikai szervekben, amelyeknek feladata a múltbeli törvénytelenségeket helyrehozni, sem pedig a biztonsági, az ügyészi és a bírói apparátusban nem szabd ülnie olyanoknak, akiknek múltbeli tevékenységük folytán a legcsekélyebb személyes érdekük fűződik ahhoz, hogy a hibák helyrehozását fékezzék. A párt tudatában van annak, hogy az ártatlanul elítélt és üldözött embereknek senki sem adhatja vissza életük elveszített éveit. Törekedni fog azonban arra, hogy még az árnyéka is eltűnjön annak a bizalmatlanságnak és megalázásnak, amely a törvénytelenségek következtében gyakran az áldozatok családját és rokonságát is sújtotta. (...) A szocializmusnak éppen a demokrácia és a polgári szabadságjogok elmélyítésével keli igazolnia, hogy túltesz a korlátozott burzsoá demokrácián. így vonzó példaképévé válhat a demokratikus hagyományokkal rendelkező fejlett ipari országok haladó mozgalmainak is. (...) (...) A párt a nemzeti bizottságokban olyan szerveket lát, amelyeknek feladata továbbfejleszteni a helyi önigazgatás és a népi közigazgatás haladó hagyományait. A nemzeti bizottságok alapvető politikai küldetése védelmezni az állampolgárok jogait és szükségleteit, egyszerűbbé tenni az olyan ügyek intézését, amelyekkel a lakosság felkeresi a nemzeti bizottságokat, érvényesíteni a közérdeket, harcolni a különféle intézmények olyan törekvései ellen, amelyek egyet jelentenek az emberek becsapásával, és szükségleteik semmibevételével. (...) A párt a Nemzetgyűlésben szocialista parlamentet lát, amely egy demokratikus köztársaság parlamentjének minden funkcióját gyakorolja. (...) A Nemzetgyűlésnek olyan szervvé kell átalakulnia, amely valóban eldönti a törvényeket és a fontos politikai kérdéseket, és nemcsak jóváhagyja az előterjesztett javaslatokat. A párt támogatja a Nemzetgyűlés ellenőrző szerepének elmélyítését egész közéletünkben és konkrétan a kormány iránti viszonyában. Ebből a szempontból szükségesnek tartja az ellenőrzés apparátusának teljes alárendelését a Nemzetgyűlésnek, hogy az szerveként működjön. (...) *** A párt politikája abból a követelményből indul ki, hogy az állami mechanizmusban ne kerüljön sor a hatalom túlságos összpontosítására egy láncszemben, az apparátusban, vagy egyénnél. Gondoskodnunk kell tehát a jogkörök olyan megosztásáról és az egyes láncszemek kölcsönös ellenőrzésének olyan rendszeréről, hogy az egyik láncszem esetleges hibáit és túlkapásait
idejében
helyrehozhassa
a
másik
láncszem
tevékenysége.
Ennek
a
követelménynek feleljen meg, ne csak a választott és végrehajtó szervek viszonya, hanem az államhatalom és az igazgatás végrehajtási mechanizmusán belüli viszony és a bíróságok helyzete, valamint működése is. (...) A párt rendkívül fontos politikai kérdésnek tartja a biztonsági apparátus helyes állami beosztását. (...) A biztonsági apparátusra a törvényesség múltban való megszegésének és annak szemszögéből tekintett [a párt], hogy a biztonsági szolgálat a múltban a politikai szervek és így a párt fölé kerekedett. (...) A CSKP Központi Bizottsága szükségesnek tartja a biztonsági szolgálat szervezeti átépítését, az egységes Nemzetbiztonsági Testület kettéosztását két különböző, egymástól független szervre, az Állambiztonságra, és a Közbiztonságra. (...) Minden állampolgárnak bizonyosnak kell lennie abban, hogy politikai meggyőződéséért és nézeteiért, személyi hitvallásáért és tevékenységéért nem válhat az állambiztonsági szervek figyelmének tárgyává. A párt világosan kijelenti, hogy ezt az apparátust nem irányíthatják, és nem használhatják fel a szocialista társadalom belpolitikai kérdéseinek és ellentmondásainak megoldására. A Közbiztonság harcol a bűnözés ellen, és védi a közrendet. (...) Jogilag pontosan körvonalaznunk kell a közrend védelmének egyes olyan feladatait, amelyeknek teljesítésében a közbiztonság alá lesz rendelve a nemzeti bizottságoknak. Jogi normákkal szükséges tisztáznunk a biztonsági szolgálatnak a kormány és a Nemzetgyűlés általi ellenőrzését. (...) A párt jogi politikája abból az elvből indul ki, hogy a jogügyletekben (beleértve az állami szervek közigazgatási döntéseit) a törvényesség alapvető záloga a politikai tényezőktől független és csak a törvényhez igazodó bírósági eljárás. Ennek az elvnek alkalmazása megkívánja a bíróságok társadalmi és politikai szerepének, valamint tekintélyének elmélyítését. (...) Ennek megfelelően párhuzamosan rendezni kell az ügyészség helyzetét és feladatait is, nehogy a bíróságok fölé kerekedjen. Biztosítanunk kell egyben azt is, hogy az ügyvédek teljes mértékben függetlenek legyenek az állami szervektől. (...) *** A gazdasági élet demokratizálódása a gazdasági reformot szorosabbra fűzi a politikában és a társadalom irányításában előttünk álló folyamatokkal, és olyan új elemek megválasztására és érvényesítésére ösztönöz, amelyek továbbfejlesztik a gazdasági reformot. A gazdasági élet demokratizálása jelenti a vállalatok és a vállalati tömörülések önállóságát, viszonylagos függetlenségüket az állam szerveitől, a fogyasztó ama jogának teljes és tényleges érvényesítését, hogy szükségleteit és életstílusát maga határozza meg, munkaterületét szabadon választja; jelenti továbbá a dolgozó rétegek, a különböző szociális
csoportok jogát és igazi lehetőségét gazdasági érdekeik alakítására és megvédésére a gazdaságpolitika megalkotásában. A gazdasági demokrácia fejlesztésében pillanatnyilag a legfontosabbnak a vállalatok gazdasági helyzetének, jogkörének és felelősségének rendezését tartjuk. A gazdasági reform hovatovább odavezet, hogy a szocialista vállalatok dolgozó kollektívái fogják viselni a vállalat jó vagy rossz irányításának következményeit. A vállalkozó tehát a vállalati kollektíva lenne, amelyet a vállalat vezetősége irányít. A vállalatvezetést (igazgatót, esetleg kollegiális vezető szervet) olyan jogkörrel kell felruházni, hogy szabadon dönthessen és megfelelő vállalkozói kockázattal oldhassa meg a mindennapi problémákat és a vállalat hosszú távú fejlődésének kérdéseit. A vállalkozói tevékenységet a vállalatvezetésnek a dolgozói kollektíva érdekében kell végeznie, amit a dolgozók és a társadalom demokratikus keretek között ellenőriz. Az ellenőrzés végett kollektív szervet (képviseleti, felügyelő tanácsot) kell létrehozni, amely nem avatkozik bele a vállalatvezetés intézkedéseibe, hanem a társadalom általános érdekei szempontjából ellenőrizné a vállalat fejlődését, és meghatározott esetekben beavatkozhatna, illetve be kellene avatkoznia (érvényteleníteni egyes döntéseket, javasolni az igazgató visszahívását stb.). Ebben a kollektív szervben a vállalat dolgozói képviseltetnék magukat, többségben azonban a vállalaton kívüli tényezők lennének. Olyan emberekről van szó, akik az adott vállalkozói szakmában szaktekintélynek számítanak, vagy akik munkabeosztásukból eredően érdekeltek a vállalat optimális fejlődésében; bankszakemberek, a vállalat alapítói, a központi gazdasági szervek dolgozói stb. E szervek összetételét és beavatkozásaik módját (beavatkozásra sor kerülhet például a társadalmi tulajdon elfecsérlése, a vállalat stagnálása esetén) a vállalatok jellegéhez, nagyságához és társadalmi jelentőségéhez kell idomítani. Egyben meg kell határozni a felügyelő szerv tagjainak érdekeltségét, felelősségét, leválthatóságát. Ezzel kapcsolatban felül kell vizsgálni a szakszervezetek szerepét is. (...) A szocialista gazdaságban is szükség van arra, hogy a munkások, a dolgozók szervezetten védelmezzék emberi, szociális és egyéb érdekeiket, s így partnerként szerepeljenek a gazdasági vezetés valamennyi kérdésének megoldásában. (...) A szakszervezetek kommunistái ezekből az elvekből kiindulva fogják kezdeményezni, hogy a szakszervezet mint önálló demokratikus alakulat a párt akcióprogramja alapján maga elemezze eddigi helyzetét, belső életét, a központi és szövetségi szervek tevékenységét, és saját politikai vonalat dolgozzon ki e kérdések megoldására.
A vállalatnak meg kell adni a hovatartozás jogát. A vállalatok felettes szerveit nem szabad felruházni állami adminisztratív hatalommal (ilyenek a mai vezérigazgatóságok). Lehetővé kell tenni számukra, hogy a vállalatok gazdasági érdekei és szükségletei alapján az adott szakágazat feltételeit figyelembe véve a jövőben önkéntes társulásokká alakuljanak. A vállalatoknak jogukban álljon dönteni a társulások tevékenységének tartalmáról, legyen joguk kilépni, önállósulni, s belépni olyan társulásokba, amelyek jobban biztosítják a termelés koncentrációjából
és
szakosításából
valamint
az
integrációs
folyamatokból
eredő
funkciójukat. Az új integrációs csoportosulás elsősorban gazdasági érdekek szerint és társadalmi szabályozással történjen. (...) Elvetjük ama korábbi leegyszerűsített, sematikus eljárást, amelynek alapján történt a termelés és a kereskedelem szerkezeti felépítése. A vállalatok szerkezete legyen sokrétű, mint ahogyan sokrétűek a piac igényei is. Ezért számolnunk kell kis és közepes nagyságú szocialista vállalatok fejlesztésével is. Ezek jelentősége elsősorban abban van, hogy komplettálják a termelést, újdonságaikkal gyorsan gazdagítják a piacot, rugalmasan reagálnak a megrendelők különféle igényeire. A termelés és a kereskedelem szerkezeti struktúrájának fejlesztésében teret kell adni a gazdasági versengésnek, tekintet nélkül a vállalkozás fajtájára és formájára. Erre a versengésre elsősorban a közszükségleti és élelmiszercikkek termelésében és értékesítésében van szükség. (...) Támogatjuk a különböző formában történő hitelnyújtást a mezőgazdasági vállalkozásnak. Tanácsoljuk a mezőgazdaság hitelrendszerének felülvizsgálatát. A Központi Bizottság egyben ajánlja, hogy a termőföld jobb kihasználása érdekében a mezőgazdasági és a többi állami irányító szervek keressék és támogassák a vállalkozás más formáit is a hegyvidéki, hegyaljai és határmenti területeken, beleértve a parlagon heverő termőföld bérletbe vételét magángazdálkodó családok által. (...) A magángazdálkodók termelése aránylag kis hányada az össztermelésnek, de szükség van rájuk, s ezért munkájukat a gazdálkodási feltételek javításával meg kell könnyíteni. Lehetővé kell tenni számukra az együttműködést a szövetkezeti és az állami vállalatokkal. (...) (...) Célszerű lesz egyes szövetkezeteket önállósítani, megszüntetni a szövetkezetek adminisztratív centralizációját, és a szövetkezeti vállalatok felett csak olyan szerveket tanácsos létrehozni, amelyek gazdaságilag hasznos tevékenységet végeznek. A szövetkezeti vállalkozás fejlesztésével kapcsolatban célszerűnek tűnik alaposan átdolgozni a tagok tulajdonjogi viszonyait a szövetkezeti vagyonhoz.(...) ***
A tervezés és az állam gazdaságpolitikája egyrészt a különböző - vállalkozói, fogyasztói, foglalkoztatási, nemzeti stb. - érdekek egybehangolására, másrészt a gazdaság távlati és közvetlen prosperitására épüljön. Az állam gazdasági tevékenysége elválaszthatatlan részének kell tekinteni az olyan hathatós intézkedéseket, amelyek megvédenék a fogyasztót, ha a termelő és kereskedelmi vállalatok visszaélnének monopolhelyzetükkel és gazdasági hatalmukkal. A gazdaságirányítás fontos része az átgondolt műszaki politika, amely a világ műszaki haladásának elemzésére és a hazai gazdaságfejlesztési koncepcióra támaszkodik. Célja a termelési bázis műszaki színvonalának irányítása, és olyan közgazdasági feltételek teremtése, amelyek érdekeltséget biztosítanak a legkorszerűbb technika érvényesítésében. (...) Sok reményt fűzünk a piac pozitív funkcióinak felújításához. A piac a szocialista gazdaság működési mechanizmusa, amely ellenőrzi, hogy a munkaráfordítás a vállalatokban társadalmilag célszerűen történt-e. Nem tőkés piacra gondolunk, hanem szabályozott és nem ösztönös - szocialista piacra. A tervnek és a gazdaságpolitikának pozitív erővel kell hatnia a piac normalizálására. A társadalomnak kellő körültekintéssel, perspektívával, a lehetőségek tudományos feltárásával, a fejlődés legjobb irányának megválasztásával kell terveznie jövőjét. Ezt azonban nem lehet elérni a piaci tényező (a vállalatok és a lakosság) önállóságának elnyomásával, mert így egyfelől aláássuk a gazdasági ésszerűségre irányuló érdekeket, másfelől deformáljuk az információs és döntési folyamatokat, amelyek nélkül a gazdaság nem működhet. *** Tekintettel gazdaságunk korlátozott nyersanyagbázisaira és a hazai piac szűk méretére, gazdaságunk széles körű bekapcsolódása a fejlődő nemzetközi munkamegosztásba elkerülhetetlen ahhoz, hogy a termelés anyagi bázisában a tudományos-műszaki forradalomra jellemző változásokra kerüljön sor. Nemzetközi gazdasági kapcsolataink fejlesztésének alapja továbbra is a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, főleg a KGST-országokkal való gazdasági együttműködés. A jövőben ez az együttműködés egyre inkább termékeink versenyképességétől fog függni. (...) Kapcsolatainkban a KGST-országokkal arra fogunk törekedni, hogy jobban érvényesüljön a gazdasági számvetés és a kölcsönösen előnyös csere. Az egyenjogúság, a kölcsönös előnyösség és a megkülönböztetés kizárása alapján aktívan támogatni fogjuk gazdasági kapcsolataink fejlesztését a világ többi országával, amelyek érdeklődést tanúsítanak eziránt. Támogatjuk a nemzetközi együttműködés progresszív formáinak fejlesztését, főleg a termelési kooperációt, a tudományos-műszaki ismeretek
cseréjét, a licenckereskedelmet, és a megfelelő hitel- és tőkekapcsolatokat az érdekelt országokkal. A világpiac hatásának kitett gazdaság megköveteli az adminisztratív értelemben vett külkereskedelmi monopólium megszüntetését és a külkereskedelmi ügyletek direktív irányításának felszámolását. A Központi Bizottság szükségesnek tartja a közgazdasági szabályzókra és a közvetett irányítás eszközeire épülő hatékony állami kereskedelmi és devizapolitikát. *** A gazdaságpolitika fejlesztésében a párt az életszínvonal tartós emelkedését tartja az alapvető célnak. A múltban a gazdaság fejlődését - a beruházások hosszú ideig tartó megtérülésével - egyoldalúan a nehézipar fejlesztésére irányították, ami jelentős mértékben a mezőgazdaság és a közszükségleti ipar, a kereskedelem, a közszolgáltatások és a nem termelő bázis, különösen a lakásépítés fejlesztésének rovására ment. A gazdaság fejlődésének ezt az egyoldalúságát nem lehet megszüntetni egyik napról a másikra. Ha azonban kihasználjuk a termelés- és munkaszervezésben, valamint a termelés és a termékek műszaki és közgazdasági színvonalában meglévő nagy tartalékokat, ha tekintettel leszünk az új irányítási rendszer kellő kihasználásának lehetőségeire, akkor alapvetően meggyorsíthatjuk a források kialakítását és ezen az alapon a nominálbérek és az életszínvonal emelését minden vonatkozásban. (...) A jelenlegi időben a lakásépítés megoldását az egész életszínvonal döntő kérdésének tartjuk. *** A jelenlegi szakaszban társadalmunk fejlesztését sokkal nagyobb mértékben kell a tudomány, a műveltség és a kultúra fejlesztésére és érvényesítésére alapoznunk. (...) A szocializmus a munkásmozgalom és a tudomány szövetkezésével jött létre. Ezen erők között nincs alárendelt viszony és kompromisszum. (...) A szocializmus a tudományon áll és bukik, éppúgy, mint ahogy a dolgozók hatalmán áll és bukik. (...) Ma, amikor világszerte tért hódít a tudományos-műszaki forradalom, erősen megváltozik a tudomány társadalmi helyzete. (...) Törekedni fogunk arra, hogy eltávolítsuk a tudomány és a társadalmi gyakorlat közé tornyosuló akadályokat. (...) A szocialista társadalom további fejlődése a nép műveltségének növekedésétől függ. Ezért elsődleges feladatnak tekintjük iskolarendszerünk továbbfejlesztését. (...) Gazdaságunk és egész társadalmunk dinamikus fejlődése megkívánja, hogy véget vessünk a műveltség, az iskola és a tanítók lebecsülésének, és biztosítanunk kell, hogy iskolarendszerünk sokkal nagyobb mértékben részesedjék a társadalmi forrásokból. (...)
A nevelő- és oktatómunka országos, társadalmi jelentőségű. (...) A párt őrizni és biztosítani fogja mind a művészi alkotás szabadságát, mind pedig a művészi alkotásokhoz való hozzáférhetés jogát. A kultúra és a művészet szükséges autonómiáját kifejezésre kell juttatniuk a szakterületükön dolgozó kulturális önigazgatási szervek döntéseinek is. (...) A kultúra egész területét - tekintettel annak jelentőségére - méltóképpen és felelősségteljesen kell gazdaságilag biztosítani, meg kell védeni a piac és a kereskedelem ösztönösségétől. A kulturális célokra szánt eszközöket stabilizálni kell és a nemzeti jövedelem fejlődésével összhangban progresszíven növelni is. (...) *** A fentebb vázolt intézkedéseket nem azért tesszük, mintha bármiben is lemondanánk eszményeinkről - még kevésbé azért, mintha ellenfeleinknek engedményeket tennénk. Ellenkezőleg: meggyőződésünk, hogy ezek az intézkedések segítségünkre lesznek abban, hogy megszabaduljunk attól a ballaszttól, amely az ellenségnek hosszú éveken át sok előnyt biztosított azáltal, hogy fékezte, eltompította és megbénította a szocialista eszmék hatékonyságát, a szocialista példa vonzerejét. (...) A szocialista társadalom új, mélyen demokratikus és a csehszlovák feltételeknek megfelelő modelljét akarjuk megvalósítani. Tapasztalataink éppúgy, mint a marxista tudományos ismeretek arra az egyértelmű következtetésre vezettek bennünket, hogy célunkat nem érhetjük el a régi utakon, a már régen elavult eszközökkel és a bennünket állandóan visszavető
durva
módszerekkel.
Felelősségünk
teljes
tudatában
kijelentjük,
hogy
társadalmunk nehéz időszakba lépett, amikor már nem bízhatunk a hagyományos sémákban. Nem szoríthatjuk az életet szabványok közé, még a legjobb szándékkal felállított sablonok közé sem. Most az a feladatunk, hogy ismeretlen feltételek között egyengessük utunkat, kísérletezzünk, s az alkotó szellemű marxista gondolkodás és a nemzetközi munkásmozgalom ismeretei alapján a szocializmus fejlődésének új formát adjunk. (...) Senki sem bocsáthatná meg nekünk, ha ezt elmulasztanánk, ha lehetőségeinkről lemondanánk. (...)
Új Szó, 1968. április 10. (melléklet)