Info
Békés, boldog karácsonyt CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI HETILAP kívánunk mindazoknak, akik most KÁRPÁT ünneplik Jézus -15. anuár 9 j r o s ű Tv-m 10. évf. 01. szám születését. Verseny a Az első A szeretet legyőzi Öregek otthona Földgáz nélkül helyezésekért lépések után... a határokat Mezőváriban maradhat Ukrajna... AJÁNLÓ
Öregek otthona Mezőváriban
M
íg az ember fiatal, ritkán gondol az öregségre. Nem mérlegel: mi lesz velem később, lesz-e szerető, gondoskodó családom. Aztán, mikor gyermekeit féltőn szeretgeti, igyekszik a lehetőségeihez képest
6. oldal
3. oldal
2. oldal
01
5. oldal
2006. január 4.
4. oldal
Ára: 1 hrivnya
Újévi koncert Beregszászon
mindent megtenni értük – az emberi gyarlóságból, önzésből adódóan – abban bízik, hogy talán őrá is gondjuk lesz gyermekeinek, ha majd megöregszik. Folytatás a 4. oldalon
Disznótor
A A
kkor, amikor még a legéberebb kakas is övéi között, a rúdon gubbasztva békésen gazdag szemétdombról álmodik, a házakban itt is, ott is villany gyúl. Zár csikordul, kisajtó nyílik, nehéz csizmás léptek zaja hallatszik. Öt óra alig múlt, ám a hajnali időpont ellenére nyolc-tízfős zajos társaság üli-állja körbe a nyári konyha asztalát. A gázspór
egyik égője fölé tett vaslapon kenyér pirul, kistányéron fokhagyma, mellette zsíros kenyér, egy fazékban forralt bor gőzölög. A gazda éppen most merítőkanállal tölti tele a poharakat: kell is a bátorító itóka, mert az ólban sorsa beteljesedésére váró 180 kilós ártány nem éppen jámborságáról híres. Folytatás az 6. oldalon Részletek a 5. oldalon
A magyar glóbusz összefog
Beregszászi Művelődési és Szabadidőközpont talán soha nem látott fényben, ragyogásban tündökölt ezen a napon. Egy meseország királyi udvarába pottyant az ide belépő.
Mintha minden kellék, minden szereplő azért lenne ott, hogy legalább egy hosszú délutánra feledtesse a résztvevőkkel a mindennapok gondjait, bajait. A kinti kellemetlen, hideg, esős idő után felüdülésként
N
Nyereménysorsolás Beregvidék legnagyobb bevásárlóközpontjában
ovember elején, amikor egyéves születésnapját ünnepelte Beregvidék legnagyobb bevásárlóközpontja, az ebből az alkalomból meghirdetett nyereményakcióban több százan vettek részt. A fokozott érdeklődésre való tekintettel a 100 pudos szupermarket vezetői meghirdették az év végi nyereményakciójukat. Ennek során a fődíjon – egy színes televízión – kívül számos más, értékes díjat kínáltak fel (porszívót, DVDlejátszót, mikrohullámú sütőt, ajándékcsomagot stb.) December 30-án, a sorsolás napján megtelt a diszkont részleg hatalmas sátora. Az ünnepséget a Télapó, a Hópelyhecske, Mickey Mouse és az ismert mókamester, Pitkin varázsolt hangulatossá. Izgalmassá pedig maga Fortuna istennő tette. Úgy alakult, hogy főbb nyeremények tulajdonosai ott voltak a közönség sorai-
hatott belépni a királyi palotába, ahová a Polgármesteri Hivatal udvari bálra hívta meg a városban működő szervezetek, vállalatok, intézmények vezetőit, dolgozóit. A birodalom fővárosának miniszterelnöke – Zsu-
pán József polgármester – meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket, aki eredményes, sikerekben gazdag boldog újévet kívánt Beregszász minden lakója számára. Folytatás a 2. oldalon
Több mint félezer résztvevő ban, így elkészülhettek a fotók Fortuna kegyeltjeiről, illetve azok családtagjairól. Íme a nyertesek névsora: Színes TV – Pál Alla (Beregszász), porszívó – Balázsi Szilárd (Macsola), DVD-
lejátszó – Labojko Oljana (Beregszász), mikrohullámú sütő – Petrik Volodimir (Beregszász), teafőző – Gubenko Szergej (Beregszász), ajándékcsomag – Zsigan Jevhen (Beregszász).
A szupermarket vezetői ezúton is sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánnak a Kárpátinfo olvasóinak s valamennyi kedves vásárlónak.
k.e.
2 2005. január 4.
RÖVID HÍREK
Amerikaiak építik meg az atomtemetőt Az ukrajnai Energoatom nemzeti atomenergetikai cég és az amerikai Holtec International aláírt egy szerződést egy atomhulladék-gyűjtőhely megépítéséről, amely a rivnei, hmelnicki és a dél-ukrajnai atomerőművekből származó elhasznált nukleáris üzemanyagot fogja tárolni. A proUA internetes kiadvány szerint a szerződést Jurij Nedaskovszkij, az Energoatom elnöke és Cris Sing, a Holtec International vezetője írta alá. A dokumentum szerint az ukrajnai cég a továbbiakban megkapja a technikai és gazdasági információkat a telephely építéséhez, a projekt közel 400 millió eurós kiadást jelent. A tároló megépítéséből az ukrán illetékesek 1,5 milliárd eurós nyereséget vár-
nak (ezt az összeget az elhasznált üzemanyag Oroszországba való szállításán takarítanák meg). Az építkezéshez szükséges pénzössze-geket a Wachovia és a Royal Bank of Scotland biztosítja majd kölcsön formájában. Ukrán részről a finanszírozásban részt vesz még az Ukreximbank és az Alfa-bank. A kölcsönt négy év alatt szeretnék visszafizetni. Az Energoatom vezetőjének elmondása szerint a projekt parlament és a kormány általi elfogadása közel egy évig is eltarthat, az építkezés pedig közel három évig. A tároló első része 94 speciális konténerből állna, a további részeket külföldi befektetők bevonása nélkül szeretnék megépíteni. A tartályok 50-100 éves időszakra biztosítanák a nukleáris hulladékok tárolását.
Türkmenisztán: nincs megegyezés Ukrajnával Türkmenisztán bejelentette, hogy nem született semmiféle megegyezés Kijev és Asbahad között a 2006-os földgázszállítás kérdésében. Az ITAR-TASSZ orosz hírügynökség a türkmén kormány információira hivatkozva közölte, hogy az ukrán Naftogaz-zal még nem értek véget a tárgyalások az ár 44 dollárról 60ra való emeléséről. A türkmén kormány kijelentette, hogy Ivan Placskov ukrán üzemanyag és
energetikai miniszter asbahadi vizitje csak a tárgyalássorozat kezdetét jelenti. Így még nem lehet véglegesnek tekinteni a köbméterenkénti 60 dolláros árat. Korábban a Naftogaz bejelentette, hogy 2006-ban 39 milliárd köbméter földgázt vásárol majd Ukrajna Törökországtól. Az ukrán delegáció további tartalékokat akart vásárolni Asbahadtól, hogy az oroszországi szállítás csökkenése miatt ne alakuljon ki hiány a hazai piacon.
Irakban járt Viktor Juscsenko Viktor Juscsenko ukrán államfő egynapos látogatást tett Irakban, ahol találkozott a miniszterelnökkel és megvitatták a két ország közötti gazdasági együttműködés lehetőségeit. Az iraki fél köszönetét fejezte ki az ukrán békekontingens munkájáért és közölte, hogy a 2006-os kormányalakítás után aktivizálhatják az ukrán-iraki együttműködést. A Korrespondent internetes kiadvány szerint Viktor Juscsenko Irakban elmondta, hogy Ukrajna leginkább az ország újjáépítésében szeretne részt venni, de érdekelt a katonai és tech-
Info
Heti körkép
nikai, továbbá a kereskedelmi együttműködésben is. Ukrajna segítséget tudna nyújtani a közlekedési hálózat kiépítésében, új kőolaj- és földgázlelőhelyek feltárásában, a vízvezetékek visszaállításában, továbbá a felsőoktatási intézményekben is felkészíthetnének szakembereket az ázsiai ország számára. Ukrajna kész mezőgazdasági gépeket, utas- és teherszállító repülőgépeket szállítani Irakba. A találkozón megegyezés született arról, hogy 2006. májusában Ukrajnába utazik az iraki kormányfő, ekkor írhatnák alá a két ország közötti cselekvési tervet is.
Regisztrálási szám: ZT 301 Kelt: 2003.07.01. Lapalapító-fõszerkesztõ: Szoboszlai István Felelõs szerkesztõ: Kovács Erzsébet Fõmunkatárs: Kovács Elemér Tördelõszerkesztõ: Turóczy Erzsébet és Szoboszlai Ildikó Cím : Beregszász, Kossuth tér 4. Tel./fax: 2-20-99, tel.: 2-40-89. Készült a Beregszászi Járási Nyomdában 90200 Beregszász, II. Rákóczi Ferenc tér 1. Rendelésszám . Példányszám 7100
Lapunk az Illyés Közalapítvány támogatásával jelenik meg. A reklámokban és a cikkekben közöltekért a hirdetõé, illetve a szerzõé a felelõsség.
http://www.karpatinfo.org.ua e-mail:
[email protected] Çàñíîâíèê-ðåäàêòîð: Ñàáîñëàé Ñòåïàí Êàðëîâè÷ Àäðåñà : ïë. Êîøóòà 4. ì. Áåðåãîâî, Çàêàðïàòñüêî¿ îáë., Óêðà¿íà Òåë. 2-40-89
Újévi koncert Beregszászon
Varázslatos mesevilág Elejét lásd az 1. oldalon A fényben úszó színpadon – a királyi palota báltermében – a királyi pár (Máté Olekszandr és Máté Olga) köszöntötte a meghívott vendégeket, majd megkezdődött a mulatság. Hogy mennyi tehetséges fiatal él ezen a vidéken, arról meggyőződhetett most mindenki. Felsorolni nehéz lenne, kik és milyen produkcióval kápráztatták el a nagyérdeműt. Igazi show-műsort produkáltak a fellépők. Az ifjúság mellett persze az idősebb korosztály is színpadra lépett. Így többek között a kaszonyi nyugdíjasok – akik hamisítatlan, a kaszonyi domboldalon termett házi borral kínálták a bál résztvevőit –, illetve a Beregszászi Tanítók Háza égisze alatt működő énekkar. Az új-
évi bálon megjelentek a mulatság elmaradhatatlan résztvevői, a jelmezesek is: ördögfiókák, angyalkák, tündérek, gésák és társaik. Közülük aztán megválasztották Beregszász szépét is. A kisebbek
KÁRPÁT BEREG
csoportjában Bizilja Vivien, a nagyoknál pedig Rebec Tatyjana fejére került a korona, akiket udvarhölgyek sokasága vett körül. A királyi udvarban természetes, hogy az ünnep alkalmából megajándékozzák a különböző minisztériumok vezetőit és annak képviselőit. Nos, így történt ez ezúttal is: a királyi tanácsosok újévi ajándékkosarat nyújtottak át a minisztereknek (a
Kovács Erzsébet
A költő születésére emlékeztek Badalóban Az új esztendő első napja immáron hagyományosan kettős ünnepnek számít Badalóban, hiszen az év első istentiszteletére hívogató harangszó mellett a Tisza-parti település lakói ilyenkor emlékeznek meg a lánglelkű költőnk, Petőfi Sándor születésnapjáról.
Beregszászban működő intézmények, vállalatok vezetőinek), s megajándékozták a minisztériumok dolgozóit is: a férfiak pezsgőt, a hölgyek egy-egy doboz csokit kaptak. A fináléban Zsupán József is fellépett. A szervezők, a műsorban résztvevők a polgármesterrel együtt énekelték a közismert Beregszász c. dalt. Mivel nem csupán az újévet, de a karácsonyt is ebben az időszakban ünnepeljük, igazi karácsonyi hangulattal zárult az udvari bál: az erkélyen Imre József, a művelődési osztály vezetője trombitán játszotta a Csendes éjt, majd a színpadon Tkacs Viktória ukránul, Zsupán József pedig magyarul adta elő az egyik legszebb karácsonyi éneket. Ez utóbbinak azért is örültünk, mert mintha az ünnepi forgatagban megfeledkeztek volna a királyi udvar lakóinak feléről: csupán két-három tanácsos köszöntötte magyarul is a résztvevőket…
helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd nemzeti imánk, a Himnusz eléneklését követően Nagy Endre a Tisza-parti község polgármestere a köl-
tő szavainak felidézésével emlékezett a 183. évfordulóra. – Petőfi Kerényi Frigyeshez írott levelében ezt olvashatjuk. 1847. július 13-án indultam Beregszászról oly
A helyi református templomban a Baráth Imre lelkész által megtartott ünnepi istentiszteletet követően a templom külső falát 1938 óta ékesítő Petőfi-emléktábla köré gyűlekeztek a megemlékezők. Az emléktáblára azért is lehetnek különösen büszkék a helyiek, mert Badalóban található a négy kárpátaljai Petőfi emlékhely egyike. Elsőként Balogh Zoltán, a KMKSZ
Gázháború: Oroszország nagyhatalmi ambíciói?
Földgáz nélkül maradhat Ukrajna és Európa A nyugati világ egyre inkább aggódó szemekkel nézi az orosz-ukrán gázvitát. A narancssárga forradalom óta még soha nem volt ennyire feszült a viszony a két ország között. A nyugati sajtó szerint Oroszország szuperhatalmi törekvései miatt fektette Ukrajnát két vállra. A Kremlben újabb csodafegyvert dolgoztak ki, amely ezúttal nem hurrikánokat küld a konkurensekre, ez a fegyver sokkal nagyobb hatásfokkal rendelkezik. Ez ugyanis egy „energetikai fegyver”, amelyet Oroszország már régóta „fejleszt”: hatalmas energiahordozó-tartalékainak köszönhetően Moszkva most újra vissza szeretné állítani nagyhatalmi pozícióját. A nyugati sajtó által újabb hidegháborúnak nevezett harc első áldozata Ukrajna lehet, továbbá még néhány földgázt importáló európai ország. Az Ukrajna és Oroszor- getikai cégek szintjén nem tünk a Kreml újabb világhaszág közötti gázháború már született megállapodás. A talmi pozícióra való törekvéhónapok óta folyamatban Kreml bejelentése szerint ja- séről szóló elméletnek, akkor van, viszont az utóbbi hetek- nuár elsején élő tévéműsor- ezek a szerződésszegések elben a sorozatos egyet nem ban mutatják majd be, miként törpülnek a nagy terv továbértések miatt igencsak kiéle- zárják el Ukrajnától a föld- bi fejezetei között. ződött. Lapzártakor még sen- gázt. Egyesek szerint erre Az Európai Unió Oroszorki sem tudta megmondani, nem kerülhet sor, mások azt szágból importálja gázszükhogy mennyi földgázt vásá- mondják, hogy ha el nem is ségletének felét, és ennek 80 rol meg Kijev Moszkvától, zárják a csapokat, de a nyo- százaléka Ukrajnán keresztül továbbá milyen áron teszi mást csökkenthetik a vezeté- érkezik. Elemzők attól tartamajd ezt meg. Döntés ugyan- kekben. Ennek a hatását vi- nak, hogy a vita ízelítő lehet is nem született. Számtalan szont Nyugat-Európa is érez- abból, miként fogja Oroszorukrán delegáció utazott a ke- ni fogja, Oroszország pedig szág külpolitikai eszközként leti szomszédhoz egyezked- megszegi az európai szerző- felhasználni olaj- és gázkinni, de sem államfői, sem ener- déseit. Ugyanakkor, ha hihe- csét, ha összetűzésbe kerül a
rossz lovakon, amilyeneken nem jártam ide útamban. Badaló mellett, Bereg és Szatmár megye közt jöttem át a Tiszán, a szép Tiszán. Úgy szeretem ezt a folyót! Talán mert tetőtől talpig magyar: hazánkban születik és hazánkban hal meg, és éppen az alföldön vándorol keresztül, az én kedves alföldemen… A polgármester a kettős ünnep kapcsán újévi jókívánságait is tolmácsolta a badalóiaknak. Szoboszlai Tünde Petőfi Európa csendes, újra csendes című költeményét adta elő, majd Sárközi Gyula helyi lakos a költőt méltató saját versét szavalta el, végül Péter Endre tolmácsolásában hangzott el a Nemzeti dal című vers. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult. A megemlékezők az emléktáblánál elhelyezték a kegyelet virágait .
(jakab)
Nyugattal. Oroszország valószínűleg egy új stratégiával rendelkezik, amely elismeri az ország katonai gyengeségeit, ugyanakkor mindenki által jól láthatóvá szeretné tenni az energetikai jelentőségét. A The Times brit kiadvány által idézett ukrán illetékesek azzal vádolják a Kremlt, hogy az Viktor Juscsenko ukrán elnököt akarja megbüntetni, amiért a politikus hátat fordított Oroszországnak, és EUvalamint NATO-tagságra törekszik. Ukrán tisztviselők emellett azt is gyanítják, hogy Moszkva Juscsenko oroszbarát ellenfele, Viktor Janukovics visszatérését akarja segíteni a márciusi parlamenti választásokon. A kommentár szerint Oroszország tíz éven belül a világ összes nagy piacára ki akarja terjeszteni olajés gázvezeték-hálózatát. Ez azonban az Európai Uniót veszélyesen függővé tenné egy olyan országtól, amelytől nem idegen a politikai instabilitás, és amely szuperhatalmi státusának visszaszerzésére törekszik.
Rácz Béla
Info
Gondolatok egy könyv kapcsán
Kárpátalja magyarsága: a megmaradás esélyei Igen tanulságos könyv jelent meg nemrég a beregszászi főiskola két tanárának, Molnár Józsefnek és Molnár D. Istvánnak a tollából. A Kárpátalja népessége és magyarsága a népszámlálási és népmozgalmi adatok tükrében c. kiadvány elsősorban a legutóbbi, a 2001-ben lezajlott összukrajnai népszámlálás adataira támaszkodva elemzi, hogy miként alakult Kárpátalja magyar lakosságának a lélekszáma. Emellett a szerzőpáros közli, és röviden elemzi a vidékünkön korábban megtartott népszámlálások adatait. Módszerükre mindvégig az a jellemző, hogy messzemenő, merész következtetések helyett inkább mindvégig a rendelkezésre álló adatokat beszéltetik. Bocsássuk előre: a kiadvány olyan alapmű, amelynek adatait, legalábbis azok többségét, ismerniük kell mindazoknak, akik figyelemmel kísérik a kárpátaljai magyarság sorsának alakulását. Kevesen tudtuk mostanáig, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában a már akkor elfogadott európai gyakorlatnak megfelelően tízévente rendeztek népszámlálást. Így vidékünkön az első népszámlálásra több mint 125 évvel ezelőtt, 1880-ban került sor. Akkor Kárpátalja mai területén 409 ezren éltek. A lakosság egynegyede – több mint 105 ezren – magyarnak vallotta magát. A legtöbb magyar ekkor Ungváron élt, melynek lakossága valamivel meghaladta a 13 ezer főt (ebből magyar 8100 lélek). Két világégés, határmódosítások, a hatalomváltások, menekülések és kitelepülések után a megyei székváros magyar ajkú lakóinak száma ma alig valamivel kevesebb ennél: 7900 fő. Ám az alaphelyzet gyökeresen megváltozott, hisz Ungvár közben nagyvárossá nőtte ki magát. 1880ban ugyanis a magyarok lélekszáma a település összlakosságának 72 %-át tette ki. Ma, a közel 116 ezres nagyvárosban a magyarok számaránya már a 7 %-ot sem éri el. Gyakran hallottuk szüleinktől, azok kortársaitól, hogy
a magyarok által sűrűbben lakott régiót a szovjet érában szándékosan visszafejlesztették. Bizonyára volt ilyen szándék. Mert gondoljunk bele: 120 év alatt Ungvár lakossága megtízszereződött, Munkácsé nyolcszor lett több. Ugyanakkor Beregszász lakóinak száma csupán
számát. Jellemző módon nem csupán a kárpátaljai magyarság lélekszámával kapcsolatban térnek el a hivatalos adatok az itt élő magyarok által becsült adatoktól. 15-20 évvel ezelőtt a helyi közvéleményben az volt az általánosan elfogadott, hogy Beregszász lélekszáma jóval meg-
Ungvár magyarsága is fogy...
3,5-szeresére növekedett az említett időszakban. A kisebb városok közül a legdinamikusabb fejlődést Huszt produkálta. Ma Huszton ötször annyian élnek – 28600-an -, mint 120 évvel ezelőtt. A város lakóinak száma 2600 fővel – nagyjából ennyien élnek Nagyberegen – múlja felül Beregszász mai lakóinak
Karácsonyi ajándék a benei iskolásoknak
A szeretet legyőzi a határokat Lapunk hasábjain keresztül is gyakran értesülhettek arról, hogy nagyon sok magyarországi település, oktatási intézmény, egyház vette fel a kapcsolatot kárpátaljai testvér-szervezetekkel, hogy lehetőséghez mérten támogassák őket, illetve személyes kapcsolatokat létesítsenek, barátságok szövődhessenek a határok által elválasztott nemzetrészek tagjai között. Karácsony előestéjén a sárbogárdi Szent István Általános Iskola diákjai és tantestülete, illetve a sárváriak küldték el ajándékaikat a Benei Általános Iskolába. Pécsi Éva igazgató és Molnár László fizikatanár hálás szívvel vették át az ajándékokat Aranyosi Istvántól, az Ifjúságért Határon Innen és
3
Heti körkép Tükör
KÁRPÁT BEREG
Túl Alapítvány vezetőjétől, aki vállalta az ajándékok célba juttatását. A sok-sok
összegyűjtött játék, könyv és édesség mellé a sárbogárdi-
haladja a 30 ezer főt. 2001-ben kiderült, hogy erről szó sincs. A Vérke-parti városban alig élnek 26 ezernél többen. A magyar ajkúak száma 12770, a cigányoké 2000 fölött van. Tény, hogy a magyarság itt szenvedte el az utóbbi másfél évtizedben a legnagyobb vérveszteséget. Az 1989-es népszámlálás óta a beregszá-
ak videót, a sárváriak pedig DVD-lejátszót is csomagoltak. – A Kárpátinfón keresztül is szeretnék köszönetet mondani Sülle Ferencnének (Sárvár) – akit Bene díszpolgárává is választottunk – a gondoskodó szeretetért – mondja Szuhán András pol-
gármester. – Szervezésében évente ajándékot kap az is-
2005. január 4.
szi magyarok lélekszáma a hivatalos adatok szerint 15,5 %kal csökkent. Hogy szám szerint hány magyar ajkú települt át ez időszak alatt Magyarországra? A statisztikai adatok szerint valamivel többen, mint 2100-an. Hogy hiányukat ennél jobban érezzük? Ez azért van, mert az áttelepülők többsége jó képességű, zömében felső fokú végzettséggel rendelkező szakember. Zsigereinkbe ívódott a félsz, állapíthatjuk meg rezignáltan, ha közelebbről megvizsgáljuk a következő népszámlálási adatokat. (Eddig sokan úgy hitték, hogy a magyar férfiak 1944-es deportálása nyomán alakult ki – sokakban tudat alatt – a hatalomtól való félelem, illetve az a kényszer, hogy a hatalom elvárásainak maximálisan megfeleljünk. Lásd, orosz iskolába adjuk gyermekeinket.) A lelkek megnyomorítása már jóval korábban kezdődött. 1880-ban a magyarok alkották Kárpátalja mai területén az összlakosság több mint egynegyedét, s ez az arány egészen 1910-ig, a Trianon előtt lebonyolított utolsó népszámlálás időpontjáig folyamatosan nő: a jelzett időpontban már meghaladja a 30 %ot. 1921-ben, az immáron csehszlovák érában lezajlott népszámlálás a magyarság arányának közel 40 %-os csökkenését hozta. A visszaesés – a félelmen túl – azzal magyarázható, hogy az addig magyar anyanyelvűként jegyzett zsidó lakosságot a csehek külön nemzetiségként regisztrálták. A zsidók száma vidékünkön ekkoriban meghaladta a 80 ezer főt. (Folytatjuk)
Kovács Elemér
kolánk, az óvodánk, s a beteg emberekhez is rendszeresen eljuttatja a számukra nélkülözhetetlen dolgokat. Neki köszönhetjük azokat az orvosi felszereléseket is, amelyek a felújítás alatt álló orvosi rendelőbe kerülnek. Diákjaink, tanáraink nevében pedig Tóth Zoltán igazgató úrnak és a Szent István Általános Iskola pedagógusainak, tanulóinak szeretnék köszönetet mondani, akik – mint mellékelt levelükben is írják - úgy döntöttek, hogy ismeretlenül is karácsonyi meglepetést küldenek nekünk. Köszönet Sárbogárd Önkormányzatának, dr. Szabadkai Tamás alpolgármesternek – velük 2005 novemberében írtuk alá a testvértelepülési szerződést –, hogy igazi testvéri szeretettel viseltetnek irántunk. Bízom benne, hogy gyümölcsöző, példaértékű kapcsolatot tudunk kiépíteni a két település között.
-kósa-
RÖVID HÍREK
A Krímen elégették az összes beteg szárnyast Az Ukrán Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma elkobozta és elégette a Krím-félszigeten az összes olyan háziszárnyast, amelyeket a madárinfluenza vírussal fertőzött településeken találtak. A fertőtlenítési munkálatok továbbra is tartanak. Az emberek körében nem történtek fertőzések, ugyanakkor már közel 76 ezer lakost oltottak be influenza ellen. A Korrespondent internetes kiadvány szerint december 26-ra már sikerült beoltani 75 955 embert (kö-
zülük több mint 34 ezren a fertőzésveszélyes zónában élnek). December eleje óta 69 662 háziszárnyast égettek el a félszigeten. A lakosságnak kifizetett kompenzáció eddig elérte az 1,458 millió hrivnyát. December 17-én egy brit laboratórium megerősítette, hogy a Krímen jelen van az emberre veszélyes H5N1 vírustörzs is. A 25 fertőzött település közül 11-ben találták meg ezt a vírust, amely Ázsiában már több mint 70 ember halálát okozta.
Ukrajna lakossága kapja a legolcsóbb földgázt A Naftogaz leányvállalata, a Gaz Ukrajini cég bejelentette, hogy elengedhetetlen a földgáz árának emelése a lakosság számára. A jövőben folyamatosan emelni fogják a szolgáltatás díját 231 hrivnyáig 1000 köbméterenként. Az Mpravda internetes kiadvány szerint Olekszandr Bolkijev, a Gaz Ukrajini vezetője elmondta, hogy Ukrajna lakossága fizeti a legalacsonyabb gázárakat egész Európában. Az ipar fedezi a lakossági dotációkat – ez így nem tarthat már sokáig, át kell állni az európai szabványokra – mondta. A cégvezető ugyanakkor aláhúzta, hogy a gázár-
emelés kizárólag a fizetőképes lakosságot fogja érinteni. A Gaz Ukrajini 220-230 millió hrivnyás veszteséggel zárta a 2005. évet. Ezen összeg nagyobb részét a lakosság által be nem fizetett számlák teszik ki. Korábban a leányvállalat közölte, hogy a 2006-os gázárak nem emelkednek majd a lakosság számára, most viszont arra kényszerülnek, hogy 175 hrivnya/1000 köbméterre emeljék az árat (gázóra esetén) és 190-re gázóra hiánya esetén. A Gaz Ukrajini ukrajnai földgázzal látja majd el a lakosságot. 2004-et 1 927,538 millió hrivnyás veszteséggel zárta a cég.
Ukrajnának joga van a tranzitgáz 15 százalékára Jurij Jehanurov ukrán kormányfő bejelentette, hogy Ukrajnát megilleti azon földgáz 15 százaléka, amely áthalad a területén. Így jogilag megalapozott, hogy 1000 köbméter orosz földgázból 150-et elvesznek szál-
lítási díjként, olvassuk a proUA internetes kiadványban. Jurij Jehanurov szerint ez azért a munkáért jár, amelyet több ezer ember végez az egyik határtól a másikig – jelentette be Jehanurov.
Az ukrán kommunisták orosz gyufán reklámozzák magukat Kijevben olyan gyufásdobozok jelentek meg, amiken az ukrán kommunista párt reklámját helyezték el. A baloldaliak ellenzéke, az ukrán nacionalisták bejelentették, hogy Moszkva beleavatkozik a 2006. ukrán választásokba. A reklám a Balabanovi gyufagyár termékein található. Az orosz gyártók nem fűznek kommentárt a reklám megjelenéséhez. A kommunista párt reklámja komoly kérdéseket vet
fel, különösen azon szólamok után, amit narancsos forradalom aktivistái terjesztenek a nyugati támogatásról. Ugyanakkor a kommunisták nem látnak semmi kivetnivalót a reklámban. Az a cég, amelyik a reklámozást vállalta, Harkivban található. Hogy hogyan került az orosz gyufára a reklám, az nem tartozik ránk – mondta a Novij Regionnak Jurij Szizenko, az Ukrán Kommunista Párt kijevi csoportjának vezetője.
Szlovákia is Ukrajnától vásárolna áramot Szlovákia 2008-ban leállítja a Jaslovske Bohunice-i atomerőművét, a kieső áramot pedig Ukrajnától szeretné pótolni. Az erőmű leállítását az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségnek megfelelően teljesíti Szlovákia. Ukrajna már régóta szeretne áramot exportálni Nyugat-Európába, technikai okok (az ukrán áram feszültség- és frekvenciainga-
dozása) miatt azonban nem tud kapcsolódni az európai áramhálózathoz (UCTE). Ennek ellenére a szlovák és az ukrán kormányfő elvben megállapodott abban, hogy vezetéket, és az áram kétszeri átalakítását végző létesítményeket építenének. A Hospodarske noviny című szlovák gazdasági lap szerint ebben a projektben Magyarország is részt venne – írja a Figyelőnet.
4
Ne féljetek! „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet: mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” (János I. levele 4:18, új fordítás) tény hívők közül is. A sátán halálfélelemmel is terrorizálja az embereket. Megnyomorít, lebénít a halálfélelem. Ismertem embereket, akik rettegtek a haláltól, egész életüket tervszerűen „védekezésre” rendezték be. Ilyen halál elleni védőeszköz volt a diéta, pihenés, rendszeres orvosi ellenőrzés, a vitamin tabletták, védőoltások sokasága, rendszeres vérnyomásmérés. Az egészségünk védelme helyes, szükséges, de rettegni és örökké félni a ránk leselkedő haláltól – gyötrelem! Isten nem ilyen gyötrelmes életet kínál gyermekeinek. Az Úr Jézus azért jött, mert szeretett minket. Bűneink miatt nem csak testi halál várt ránk, de lelkünk örök halála, a kárhozat. Ő tudta, hogy meg fog halni értünk, mert az Ő halála lesz a mi váltságunk, örök életünk. Jézus szenvedett és meghalt a kereszten. Eltemették, de harmad napra dicsőségesen feltámadt. Ő él! Felment az Atyához, hogy helyet készítsen számunkra. Állandóan azzal biztatta tanítványait: „Ne féljetek!” Kedves Olvasóm, félsz-e? Mitől, kitől? Félsz a haláltól? Szeresd az Úr Jézust, add át magadat Néki egészen! Ne gyötrődj, ne félj, hogy mi lesz majd!… Ne védekezz, hiszen a holnap rejtve van még előtted!… De Istennek kész terve van életed felől. Jót tervezett, jó véget szánt neked. Ne félj! Ne engedd, hogy a sátán megbénítsa életedet, rettegtessen! Gondja van az Úrnak rád, szeresd Őt teljes szívvel. S majd, ha a te utolsó órád elérkezik, nem leszel egyedül, veled lesz a „halál árnyékának völgyében” addig, míg az Ő országába hazaérkezel. Örülj, ne félj! Óh, hadd szeresselek hűen s igazán, Megváltóm Tégedet, halld meg imám. Vedd el félelmemet, gyötrelmemet. Tedd szabaddá szívemet. Segíts szeretni és tökéletessé lenni Benned. Köszönöm, hogy legyőzted a halált. Készítsd fel életemet, szívemet a találkozásra, hazamenetelre. Örömmel dicsérem szent nevedet, Szabadító Jézusom. Ámen.
napközis otthonban még húsz embert tudunk majd fogadni. Jelenleg egy háromágyas, két ötágyas és egy hétágyas szoba áll az ide beköltözők rendelkezésére. Természetesen
sokkal barátságosabb, otthonosabb lenne, ha kisebb, mondjuk kétágyas helyiségeket tudnánk biztosítani számukra. És – mint láttuk – egy tágas, meleg közösségi helyet is ki kellene alakítani itt, hisz abban az egy pici szobácskában, ahol a tévé is áll, nem fér be mindenki. Meg aztán nem is ugyanazt a programot szeretnék nézni valamennyien.
– Itt meleg, rend, tisztaság van, mindig finom ételt, s emellé szeretetet kapunk – mondja Olga néni, amikor hogylétük felől érdeklődöm. Miközben már adják is le a rendelésüket: egyikük derelyét, másikuk nyögőt (sztrapacska), vagy éppen pocot (nudlit) kíván. S bár az étrend itt meghatározott rend szerint kell készüljön, azért ezeket a kívánságokat is igyekeznek
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Szerető gondoskodás Míg az ember fiatal, ritkán gondol az öregségre. Nem mérlegel: mi lesz velem később, lesz-e szerető, gondoskodó családom. Aztán, mikor gyermekeit féltőn szeretgeti, igyekszik a lehetőségeihez képest mindent megtenni értük – az emberi gyarlóságból, önzésből adódóan – abban bízik, hogy talán őrá is gondjuk lesz gyermekeinek, ha majd megöregszik. Sajnos igen sok ember van, aki hiába reménykedett ebben: ősz fejjel, elesetten valahogy mindenki megfeledkezik róla. Nem nyitotta rá az ajtót hónapok, esetleg évek óta sem az egykor dédelgetett gyermek. Kevéske nyugdíjából nem futja fűtésre, rezsire, örül, ha az ennivalóra kikerül. A nélkülözés egyenes következménye a betegség. De az orvosságot már végképp nincs miből megvenni. Sajnos vannak, akik kilátástalan helyzetükből az alkohol rabságába menekülnek. És közülük sokan – főként így télvíz idején – fagyhalált szenvednek a hideg lakásban, örökre elszenderülnek… Szerencséseknek mondhatják magukat azok az egyedülálló, idős emberek, akiket ismerőseik, szomszédjaik felkarolnak: egy-egy tál meleg étellel, kevéske tűzifával, jó szóval bekopogtatnak hozzájuk. Vagy akiket – ha már a szociális gondozó sem tudja ellátni – öregek otthonába költöztetnek. Csakhogy míg Nyugaton, vagy Európa szerencsésebb országaiban válogathatnak a különböző fokozatú, árú otthonokban, addig a sárgolyóbis eme szerencsétlenebb régiójában, itt a Kárpátok lábánál jó, ha egyet-kettőt talál az ember… Mezőváriban, az egykori kórház épületében immáron harmadik éve működik egy idősek otthona. Melynek a beregszászi járás falvainak magányos öregei lettek lakói. Olyan tisztességben megőszült emberek, akiknek kevés szeretet jutott az életben. – Jelenleg 20 embert tudunk elszállásolni az otthonban, de sajnos a járásban is sokkal több helyre lenne igény – kezdi beszélgetésünket Kovács Zoltán, az otthon vezetője. – Ígéretet kaptunk, hogy az egykori kórház épületének másik részét is felújítják, s ott
Vasúti történet A tolakodó kalauz, alkoholfüggő diákság, és több, nem várt útitárs Azt szokták mondani, hogy a nagy dolgokat egészen kicsiségeken lehet lemérni, mint például egy üdvözlés, esetleg egy nem várt reakció vagy gesztus. Nos, ez igaz lehet, mert 15 óra leforgása alatt Munkácstól Kijevig sikerült némi betekintést nyerni az ukrajnai vasúti közlekedés – cseppet sem – rejtett titkaiba. 41 fős csoportunk izgatottan várta a kirándulást, és bíztunk az utasok szolgálatára életre hívott vasutasság udvariasságáról. Nem igazán sejtettük, mi vár ránk az úton. A kiábrándulás talán gyorsabban ért utol minket, mint egy balhorog az állkapcson. A kísérő kalauz első szava figyelmeztetés volt: nehogy aztán rendbontás történjen a vonaton! Természetesen bólogattunk,
KÁRPÁT BEREG
– Ezúton is hálás szívvel szeretnénk köszönetet mondani többek között a Nagyberegi Református Líceum diákjainak és tanárainak, akik rendszeresen felkeresnek bennünket, hogy a fiatalok életet, vidámságot, és Isten igéjét hozzák el lakóink számára – folytatja Kovács Zoltán. – És a helyi református egyház énekkara, bibliakörének asszonya is hetente meglátogatnak bennünket, hogy együtt imádkozzanak, énekeljenek velünk. A falu lelkipásztora is rendre felkeresi öregeinket, igehirdetést tart itt, úrvacsorát oszt. De felkerestek már vidám műsorukkal a Beregszászi Művészeti Iskola, illetve a vári tanintézmény tanulói, valamint a beregszászi nyugdíjas-zenekar és a dédai nyugdíjasok is meglátogattak bennünket, szereplésükkel fényt, vidámságot hoztak otthonunkba. Az itt lakó idős emberek – akiket meglátogattunk szobáikban is – végtelenül elégedettek az ellátással.
Öregek otthona Mezőváriban
Nem is olyan régen voltak, éltek vezető emberek, akik úgy biztosították hatalmukat, hogy rettegésben, félelemben tartottak mindenkit. Ismerem jól ezt a korszakot, mert benne éltem én is. Nem gyűlöltem ezeket a vezetőket, tőlük nem is féltem, de bevallom, a fenti Ige olvasásakor kérdőjelek ugrálnak a szemem előtt! Mert féltem, ha késő éjjel valaki csengetett, ha rendőrautót láttam a házunk előtt, ha hivatalos boríték volt a levélszekrényben, ha egyenruhás ember megállt mellettem… És még féltem néhány dologtól. A félelem emberi dolog. Nem az a baj, hogy félünk. A tragédia akkor kezdődik, amikor a félelem a hatalmába kerít. Jó, ha a kisgyermek fél a tűztől, az éles késtől. Ez a félelem az ő védelmét szolgálja. Jó, ha félünk olyan emberek barátságától, akik bűnre csábítgatnak. A sátán éppen a félelemmel akar megkötözni, hatalmában tartani. Nem az volt a sátán nagy győzelme, amikor a „vezető emberektől” féltünk, hanem amikor féltünk egymástól a bibliaórán. A lelkészemet bebörtönözték, mert olyan testvérünkért imádkozott, aki a rendszer „megbélyegzett” embere volt. Ezután féltünk egymás előtt beszélni, találkozni, de Isten Lelke rávezetett bennünket, hogy ez bűn! Börtön nélkül is rabok vagyunk. Rabjai a félelemnek, bizalmatlanságnak. Megbénulunk, ha ezt így folytatjuk. Képtelenné válunk jót cselekedni, segíteni, mert félünk egymástól. A felismerést tett követte, segítettünk, szolgáltunk és magasztaltuk az Urat. Péter ismerte és szerette Mesterét, de megijedt, amikor felismerték, hogy ő is Jézushoz tartozik. Megijedt, félt és félelemből tagadott, „Nem ismerem Őt!” Ekkor még nem tudott szenvedni Jézusért. Bizonyos lelki érettség, hit is kell a szenvedés vállalásához. Ugyanez a tagadó, félénk Péter később mártírhalált halt Jézusáért. Az Úr Jézus háromszor kérdezte meg Pétert: „Szeretsz-e engem?” Mit jelentett Péternek a háromszori kérdés? Ha szeretsz, nem tagadsz meg. Ha szeretsz, vállalod értem a szenvedést. Ha szeretsz, nem félsz! Mily sokan félnek a haláltól! Nemcsak nők, de férfiak is, nemcsak fiatalok, idősek is, nemcsak világi emberek, de sokan még a keresz-
Info
Közélet
2005. január 4.
hogy nem lesz semmi baj. Szívünk szerint pedig kellemes lett volna kimondani – csak úgy mellékesen –, hogy a tisztelt kalauz úrnak legkevésbé egy református líceum növendékeitől kell tartania. Nem úgy az idősebb és tapasztaltabb, valamilyen főiskolás csoporttól, akik velünk utaztak. Már beszálláskor 3 üveg vodka landolt hetykén az asztalon, és táncolt körbe kézről kézre. Magunkban büszkén állapítottuk meg, hogy szerencsére nekünk nincs szükségünk arra a mesterségesen gerjesztett boldogságra, amit az alkohol jelent. Ilyenkor felvetődik a kérdés: kinek a hibája, hogy fiatalon – 18-20 évesen – az alkoholizmus rabja lesz valaki? A szülőké? A társadalomé? Esetleg a géneké? Tagadhatatlan azonban, hogy a nevelés és az életkörnyezet sokat jelent...
A „provodnik” – vagyis a kalauz – kifejezetten értékelte a hangos társaság vodka- és söréhségét, rendre agitált az újrarendelés mellett, és alátámasztotta buzgóságát a lányok simogatásával. A kifogások elmaradtak. Részünkről döbbent düh kerekedett felül a csendes hallgatáson, amikor a mi lányainkkal is „próbálkozott” volna. De győzött a létszámfölény számtalanszor beigazolódott tézise és a „megtámadhatatlanság” mítosza, s a tolakodó kísérő elmaradt. A 5 kapel is sorra kiütötte élvezőit, kidőltek a prominens diákok, és lassan nyugalmas éjszaka következhetett, amire mindenki vágyott közülünk. Szükség is volt rá, hogy másnap friss erővel megnézhessünk minden látványosságot országunk fővárosában, Kijevben, ahová igyekeztünk. A város nem okozott csalódást. Szép, tiszta, igazi nagyváros. A luxust, eleganciát könnyű volna megszokni, de az ébredés mindig akkor következik be, amikor a legszebbeket álmodjuk… Ha arra számít a kedves olvasó, hogy visszafelé ked-
teljesíteni. Varga Mária ápolónő meg közben megméri a vérnyomásukat, mert itt az egészségükre is ügyelnek (állandó orvosi ügyelet van), meg aztán egy kis figyelem, s már az is jobban érzi magát, aki az előbb még panaszkodott volna. – Azt fontos hangsúlyozni, hogy ez az otthon nem elfekvő – mondja Kovács Zoltán. S erről meg is győződünk, hisz vidáman beszélgetnek az itt lakók, miközben valaki pulóvert, vagy éppen zoknit köt, a másik terítőt horgol, a harmadik hímez. Néhány asszony csendben imádkozott, kezükben Bibiliát, énekeskönyvet láttam. A férfiak inkább a társasjátékot részesítik előnyben: sakkoznak, sáskiznak, dominóznak, kártyáznak, tévét néznek, közben jókedvűen ugratják egymást. – Az öregséggel járó betegségek azonban elkerülhetetlenül jelen vannak – folytatja az igazgató. – És sajnos a halált sem lehet kiiktatni. Viszont ez utóbbit még nem tudjuk jól kezelni, mert nincs kidolgozva a temetkezési rend. Eddig már 12-13 embert kísértünk innét utolsó útjára. Itt rendeztük meg a virrasztót, de a megboldogultat a szülőfaluja temetőjében helyeztük örök nyugalomra, mert végső soron mindenki hazavágyik. Viszont nincs ilyen szomorú alkalomra megfelelő termünk, a hazaszállítási és a temetési költségeket is valahonnan meg kell előlegeznünk… Ez a kérdés még tisztázásra vár. De nem fejezhetjük be ilyen szomorú gondolatokkal ezt a beszámolót. Hisz az itt lakók végre szeretetben élnek, s örülnek az életnek. Nem maradnak el az ünnepségek sem. Együtt köszöntötték a karácsonyt, az újévet, s a születésnapokat is megünneplik. Van, akinek itt tartottak életében először születésnapot, s az már a 70. volt…
Marton Erzsébet
vezőbb állapotok uralkodtak a vonaton, akkor téved. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vonatkísérő sokkal kedvesebb és előzékenyebb volt, mégis akadt kellemetlenségünk: a törvényesen megvásárolt helyünket, azt a 2 m2-t hívatlan hálótársakkal kellett megosztani. Semmi kifogás nem lett volna ez ellen, ha „vészhelyzet” esetén kértek (!) volna meg, ne legyünk szőrös szívűek, és tűrjünk el plusz útitársakat. És itt a kérés szón van a hangsúly! Nem történt kérés – semmilyen formában. Mire észbe kaptunk, a harmadik – alvásra nem alkalmas – szinten ismeretlen férfitestek rejtőztek… A potyautasok valószínűleg fizettek némi hálapénzt, és a dolog el is volt intézve. (Sajnos csak később tudtuk meg, hogy érdekeinket védve nyíltan és nyugodtan felemelhettük volna szavunkat a legálisan utazókkal, utaztatókkal szemben.) Ez ellen mindenképpen tenni kell. Mégpedig az illetékeseknek.
Bodnár Diána
Info
Karnyújtás a legkisebb testvérnek
A magyar glóbusz összefog Bár valamennyien fájdalmas emlékként őrizzük a 2004. december 5-i népszavazást, ma már látjuk, hogy annak igenis vannak pozitív eredményei. Így, bármily furcsa, azt is elmondhatjuk, hogy végső soron sikeres kezdeményezés volt a referendum: másfélmillió igennel szavazó bebizonyította, hogy igenis él a magyar nemzet. Ennek egyik bizonyítéka, hogy itt vagyunk, s hogy amennyire erőnkből telik, segítünk azoknak, akik leginkább rá vannak szorulva mások támogatására, mondotta Balogh Barna, a Magyarok Világszövetségének képviselője, aki egy közel negyvenfős küldöttséggel érkezett Beregszászra, hogy célba juttassa a Magyarországon és az Amerikában élő nemzettársaink adományát. Az akció fővédnöke Beregszászi Olga művésznő. Ki a magyar? – tette fel a költői kérdést köszöntőjében Pirigyi Béla, a Beregszászi Művészeti Iskola igazgatója, aki erre így válaszolt: magyar az, akinek fáj Trianon. Szilágyi Ákos, a New York Polgári Kör képviselője elmondta, miként született az ötlet és valósult meg a Karnyújtás a legkisebb test-
vérnek kezdeményezés. Beszámolt róla, hogy nemrég az
USA-ban járt Böjte Csaba erdélyi pap, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a szórványban élő romániai magyar fiatalok oktatásának megszervezése, kollégiumi elhelyezése terén. Az atya gyűjtőútja során nyolc amerikai várost keresett fel. Az igen sikeresen végződő adománygyűjtő akció kapcsán
merült fel a New York-i Hagyatékőrző Egyesület, a
Los-Angeles-i Polgári Kör és számos más Észak-Ame-
rikában működő egyesület vezetőiben az a gondolat, hogy segíteni kellene a legkisebb testvért, a kárpátaljai magyarokat. Az akcióhoz csatlakozott később számos magyarországi polgári kör. December 29-én pedig elindult egy 13 autóból és mikrobuszból álló karaván, hogy elhozzák az összegyűj-
A történelem meglepő esetei Krisztus előtt 480-ban Xerxész, Perzsia királya elhatározta, lezárja a régóta tartó ellenségeskedést a görögökkel és pontot tesz az ügy végére, örökre megsemmisíti az athéni birodalmat. Érthető ez az ő szempontjából, hiszen Athén csak kárt csinált neki, amióta a görögök legyőzték öt Marathónnál. Úgy tervezte, serege Ázsiából Európába egy pontonhídon fog átkelni, amelyet tudósai a Dardanellákra építenek. De tudván, hogy ez kockázatos vállalkozás, először kikérte a Delphoi Jósda véleményét. „Ha átkelsz a Dardanellákon” – jött a válasz – „egy hatalmas birodalom fog elbukni.” Optimista lévén, Xerxész gondolkodás nélkül elfogadta a jóslatot. Eleinte minden jól ment és seregei győzedelmeskedtek a spártaiakon Thermopülainál, de azután a szalamiszi csatában súlyos vereséget szenvedett. Valószínűleg ekkor rémlett fel Xerxész előtt, hogy a Jósda nem mondta meg, melyik birodalom bukik meg… Nincs feljegyzés arról, vajon a király elátkozta-e magát. Mérgét mindenesetre kitöltötte azzal, hogy hóhérjának megparancsolta: mérjen 300 botütést a Dardanellák vizére. Nem éppen királyhoz méltó bosszú, de ennyi maradt. Ebből a példából is látható, nem csoda, ha a klaszszikus világ jósai, prófétái elég rossz hírnevet szereztek maguknak, s ötszáz évvel később a római város, Pompeji elöljárói úgy döntöttek, nem vesznek tudomást a helyi templom jósnőiről, amikor azok közelgő katasztrófát emlegettek, és azt is mondták, hogy a várost ki kellene üríteni. Pompeji lakói racionalisták voltak és úgy vélték, az élet éppen hogy kezd visszatérni normális medrébe a 62. évi rettenetes földrengés után, semmi szükség
5
Közélet
KÁRPÁT BEREG
nem volt egy ilyen rémtörténetre. A szibillák viszont hittek saját jóslatuknak és elhagyták a várost. Ők voltak az egyedüli túlélők, mikor másnap a Vezúv kitört és tízlábnyi hamuval terítette be a várost… 1857-ben, még midig elég primitív nép lévén, a dél-afrikai Gealeke Xhosa törzs valószínűleg nem tudta, a jóslatok milyen bajt hoztak például Xerxész királynak. Így aztán, mikor egy tizennégy éves jósnő, Nongqawuse elmesélte, milyen látomása volt a Gxara folyó vizében, mind igyekeztek ráfigyelni. Elmesélte a többi xhosának, hogy halott őseik bámultak rá a folyó vízének mélyéről. Sőt azt mondta, a látomás jelentése is kristálytiszta. Ha a törzs vissza akarja szerezni halott vezetőit, 1857. február 18-ig
az összes állataikat le kell mészárolniuk. A tanácsot megfogadták, a törzs éhen halt… Nézzünk néhány meglepő történetet más kontinensekről is. A nyugati „civilizáció” 1517-ben érkezett Mexikóba. Egy maroknyi spanyol expedíció Cortes vezetésével partra szállt Veracruzban azzal a céllal, hogy meghódítsa a mesés gazdagságú Újvilágot Spanyolország királya nevében. Montezuma Xocoytzin, az aztékok királya úgy határozott, hogy a spanyolok a fehér azték isten Quetzalcoatl reinkarnációi és megtiltotta népének, hogy a spanyoloknak ellenálljanak, amint azok a főváros, Tenochtitlán felé masíroztak komótosan. Így az azték birodalom elbukott… Eközben Montezumát
2005. január 4.
tött adományokat: pénzt, ruházati cikkeket, gyerekjátékokat, könyveket stb. Az akció során tíz beregdédai, közel harminc beregszászi, illetve beregvidéki idős, rokkant ember, nagycsaládos kapott anyagi támogatást. A pénzösszegeket személyesen Beregszászi Olga nyújtotta át az érintetteknek. Újabb jelentős összeggel gyarapodott az a számla, amelyet a református egyház a beregszászi nyugdíjasotthon felépítésére nyitott. Jelentős anyagi segítségben részesült a nagydobronyi árvaház, a szolyvai magyar iskola, a beregszászi nyugdíjasklub. Nagy Béla, a Református Egyház Diakóniai
Osztályának vezetője köszönetet mondott az amerikai civil szervezetek és a magyarországi polgári körök által nyújtott önzetlen segítségért. A megható pillanatokban bővelkedő eseményen Beregszászi Olga a dalaiból adott elő egy csokorra valót.
Kovács Elemér
saját népe halálra kövezte, attól az egyszerű népi gondolattól vezéreltetve, hogy ha már a spanyolok ellen nem harcolhatnak, legalább eszement királyukat üssék agyon. Egy évszázaddal ezelőtt nagy hóbort volt az új nemzetek körében, hogy egy arisztokratát vagy uralkodósarjat „kölcsönözzenek” valamely régi, európai dinasztiából, hogy az elismerést és hagyományt teremtsen cseperedő országuknak. Ebben az időben hívták meg Lord Derby-t Görögország trónjára, aki udvariasan elzárkózott az uralkodás elől, mondván, szívesebben marad inkább Derby grófja. Az 1920-as években albán delegációt küldtek Nagy-Britanniába azzal az utasítással, hogy addig kutassanak, amíg nem találnak bölcs és erélyes királyt. Első londoni éjszakájuk során egy klubban összeismerkedtek egy ott unatkozóval és megkérdezték, „Ki az ország legnagyobb hatalommal rendelkező embere?” Lord Narthcliffe – felelte az, megnevezve a híres sajtómágnást. A küldöttség el is ment a Fleet Streetre, a Daily Mail-nél beszéltek Narthcliffevel, és felkínálták neki a trónt. Ő visszautasította. Meglehet, napjaink mágnásai is ezt tennék, ha felajánlanák nekik mondjuk Csád királyi címét…
-rb-
Amiről beszélnek
VERSENY A HELYEZÉSEKÉRT Az újév küszöbén a 3-százalékos parlamenti küszöb elérését ostromló pártok, választási tömörülések többsége összeállította és nyilvánosságra hozta képviselő-jelöltjeik listáját. A névsorok több váratlan meglepetéssel szolgáltak a választópolgárok számára. A legnagyobb érdeklődéssel a Mi Ukrajnánk Párt választási listáját várták. Az első öt helyre Jurij Jehanurov kormányfő, Anatolij Kinah, a nemzetbiztonsági és honvédelmi hivatal titkára, Borisz Taraszjuk külügyminiszter, Olga Heraszimjuk, az „1+1 stúdió” főproducere és Ruszlana Lizsicsko énekesnő került. Román Zvarics volt igazságügyi miniszternek a 26., Szergij Holovatij jelenlegi igazságügyi miniszternek a 43. hely jutott. Mivel a párt az előzetes felmérések szerint 70-80 parlamenti mandátumra számíthat, valamennyien „befutók” lehetnek. Feltűnést keltett, hogy az elnökválasztási kampány során jelentős szerepet játszó, Beregszászon jól ismert Ivan Ivancso nevét csak meglehetősen éles vita után vették fel a listára, mégpedig a 98. helyre, ami nagyon kétségessé teszi a parlamentbe való bejutását. Mint ismeretes, Kovács Miklóst a 247. helyre „rangsorolták”, vagyis eleve választási kudarcra ítélték, ezért a KMKSZ elnöke teljesen érthető módon nem fogadta el ezt a helyezést. Mint ahogy Mikola Veges, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora sem adta jóváhagyását abba, hogy még ennél is megalázóbb helyre jelöljék. A Viktor Janukovics exkormányfő nevével fémjelzett, a parlamentbe való bejutásra mindenképpen esélyes Régiók Párjának listája is sok kérdőjelet hagy maga után. Jurij Lucenko belügyminiszter szerint az első száz jelölt közül 24 különböző bűntények elkövetésével hozható kapcsolatba, mint tanú, vagy gyanúsított. A párt listáját természetesen Viktor Janukovics vezeti, őt Nyina Karpacsova, a Legfelső Tanács emberjogi biztosa, Georgij Szkudar, a Novokramatorszki Gépipari Gyár vezérigazgatója, Tarasz Csornovil népképviselő és Vjacseszlav Boguszlajev, a Motor-Szics Vállalat vezérigazgatója követi. Viktor Medvedcsuk, az Egyesített Szociáldemokrata Párt elnöke új nevet talált ki választási blokkjának „Nem így!” („Не так”) megnevezéssel. A blokkhoz az Egyesített Szociáldemokrata Párton kívül a „Nők a jövőért” tömörülés, a Köztársasági Párt és a Központ (Центр) Párt tartozik. Az első tíz helyezett között két kárpátaljait találunk, mégpedig Ivan Rizakot, volt megyei kormányzót és Nesztor Sufrics parlamenti képviselőt. Kérdés azonban, hogy ez a
blokk eléri-e a 3-százalékos parlamenti küszöböt? Ezt csak a Janukovicsot támogató Régiók Pártja szavazóinak elcsábításával tehetné meg, aminek talán a legjobban a Mi Ukrajnánk Párt hívei örülnének. Meglepetéseket tartogatott Julia Timosenko blokkjának választási listája is, olyan népszerű politikusok maradtak ki ugyanis belőle, mint Mihajlo Brodszkij, Olekszandr Volkov és mások. Befutó helyekre kerültek viszont Vaszil Hmelnickij, Olekszandr Abdulin, a Burjak-testvérek, Mikola Bagrajev, a Tauriai Játékok megalapítója, Olekszij Danilov, Luganszk megye volt kormányzója, valamennyien dúsgazdag emberek. Jóváhagyta választási listáját a Szocialista Párt is. Olekszandr Moroz pártelnököt az első öt helyen Valentina Szemenyuk, az Állami Vagyonalap elnökasszonya, Sztanyiszlav Nyikolajenko közoktatásügyi miniszter, Ivan Szpodarenko, a Szilyszki Visztyi főszerkesztője és Szerhij Cservonoszpiszkij vezérőrnagy, az Afganisztáni Háború Veteránjai Szövetségének elnöke követi. A kárpátaljaiak közül egyelőre Prisztaját, a párt megyei bizottságának elnökét találjuk, mégpedig a nem nagy sikerrel kecsegtető 61. helyen. Elég szimpatikusnak tűnik Volodimir Litvin Néppártjának listája. Volodimir Litvin, a Legfelső tanács elnöke után Szofija Rotaru, Ukrajna Népművésze, népszerű énekesnő nevét találjuk, akit Leonyid Kadenyuk űrhajós, Vitalij Szmolij, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének elnöke és Vaszil Makarenko, a Legfelső Bíróság elnöke követő. Listáján az 55. helyen Szerhij Ratusnyak közismert kárpátaljai üzletember nevét találjuk. Ennél sokkal semmitmondóbb a Kommunista Párt listája. Petro Szimonenko pártelnök mellett az első öt helyen Adam Martinyuk, a Legelső Tanács elnökhelyettese, Ivan Geraszimov hadseregtábornok, Katerina Szamojlik népképviselő és Omeljan Parubok népképviselő, a Szocialista Munka kétszeres hőse szerepel. A két elsőn kívül a többiek neve nem sokat mond a választóknak. Természetesen folyamatosan közzé teszik választási listáikat a helyi pártszervezetek, tömörülések is. Ezeknek a megyei, járási, városi képviselőtestületek megválasztásánál lesz nagy jelentősége. Mivel a KMKSZ, és az UMDSZ is képtelen lesz képviselőt delegálni a parlamentbe, nálunk ezek a listák képezik majd a választási kampány során kibontakozó versengés alapját. A listák természetesen még változhatnak, módosulhatnak. Az elkövetkezendő nem egészen három hónap ad majd feleletet arra a kérdésre, mennyire nyerték el azok a választók támogatását.
-i-gy
6
Info
Tükör
2005. január 4.
KÁRPÁT BEREG
Határokon átívelő együttműködés
Falusi téli esték
Újra üzemben a szövőszékek Az első lépések után… Korábban gyakran hangoztatták, hogy a falusi ember számára a tél a pihenés időszaka. Pedig nem igazán volt ez így. Hisz az állatokat most is el kellett látni. Emellett a férfiak kukoricát morzsoltak, szerszámot készítettek, kosarat fontak… Az asszonyok meg karácsony, újév után üzembe helyezték szövőszékeiket, hogy elkészítsék a kelengyének valót: az ingvállakat, a díszes ágyba kerülő párnahuzatokat, lepedőket, no meg ez idő tájt hímezték a varrottas vőfélykendőket is. A lányok meg a fonóba jártak, ahol persze megjelentek a legények is, így aztán vidáman teltek a téli esték… – De szép is volt az az idő! – emlékszik vissza keresztanyám. – Merthogy az
ket, így hát illett is megkínálni őket valamivel. Leginkább főtt kukorica került a „vendég” elé. A száraz szemes kukoricát előzőleg beáztattuk, majd a spór szélén gyenge tűz mellett egy napig is főztük. Azt megcukroztuk, azzal kínáltuk a tollfosztókat. Meg a legényeket is. Akik bizony gyakran megvicceltek azzal, hogy a tollcsomó alá fújtak! Téli estéken sok helyütt a megkopott, kinőtt ruhaneműt, a már szinte semmire nem használható rongyokat szabdalták fel a családtagok. Főként az idősebbek elfoglaltsága volt ez. Míg a fehérnép a tisztaszobában vagy a konyhában felállított szövőszéken szőtte a szebbnél szebb – mára ismét divatossá vált – rongyszőnyeget, a parasztpokrócot. Mert bár e modern világban inkább a csempe meg a szőnyeg vált
A trianoni békediktátum – amellett, hogy szétdarabolta az egységes magyar nemzetet – mesterséges határokkal vágta miszlikbe az évszázadok folyamán kialakult és addig jól működő ökonómiai egységeket, ezáltal is visszavetve a Kárpát-medence gazdasági fejlődését. Ám újabban – végre – határokon innen és túl egyaránt felismerték a kistérségi együttműködés fontosságát, mint azt a testvér-települési kapcsolatok létrejövetele is bizonyítja. Elsőként a Tiszaújhelyi Középiskola volt igazgatója, a Magyarországra áttelepült Popovics József vetette fel, hogy új otthona, a SzabolcsSzatmár-Bereg megyei Nyírbátoron lépjen testvérvárosi kapcsolatra velünk – emlékezik vissza a kezdetekre Mihajlo Popovics, Nagyszőlős polgármestere. – Kezdeményezése nyomán magyarországi küldöttség kereste fel településünket, beindultak a tárgyalások, s 2003. november 24-én alá is írtuk a gazdasági, a társadalmi, a művelődési, valamint a sportélet területére kiterjedő együttműködési keret-megállapodást. Ennek értelmében a felek vállalták, hogy elősegítik a két városban élő üzletemberek közös gazdasági tevékenységét, együttműködnek az európai uniós fejlesztési programokban, tervezeteket dolgoznak ki a környezetszennyezés felszámolására, támogatják az oktatási intézmények együttműködését, a
nemzetközi diákolimpiák, illetve a különböző oktatási programok keretein belüli tapasztalatcserék megszervezését. Leszögezték, hogy elősegítik
az egészségügyi intézmények együttműködését, a járványügyi helyzetre vonatkozó információk kölcsönös cseréjét, a közös kulturális, sport- és turisztikai rendezvények megszervezését, a könyvtárak és múzeumok együttműködését, valamint a falusi turizmus fejlesztését. S
tes komótos mozdulattal nyúl a csizma szárába. Andrisnak a kinti látványból egyelőre ennyi elég, belép a konyhába. Itt sokkal békésebb az élet. A háziasszony a széles asztalon a rizst válogatja át, húga a vöröshagymát pucolja. (A hurkába valót már megtisztították a tegnap, ez az adag a reggelihez, a pirított vérhez kell.) A nyugdíjas korú szomszédasszony a fateknőket rendezgeti, melyikbe kerül a
magok után – itt ma fog járni a Jézuska – vászonzacskót emel ki. Ennek tartalma háromliternyi csigatészta. Mint elmondja, az utóbbi hetekben esténként a szomszédasszonyával együtt készítette. Mert ő azt vallja, hogy a húsleves csak a házi csigatésztával az igazi. Kintről ütemes kopácsolás hallatszik: Bálint a baltája fokát egy jókora kalapáccsal ütögetve már az ártány gerincét vágja ketté. A férfiak amúgy a garázsban rendezkedtek be – ott is van gázspór –, s hozzáfognak a hús és a szalonna feldarabolásához. A konyhából előke-
bél, a háj stb. Közben a három asszony megbeszéli azt is, hogyan fogják ízesíteni a véres hurkát. Gazduram ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy ágas szegfű (szagos bors) is kerüljön majd annak töltelékébe. Közben befut a szomszéd faluban lakó nagymama autóbusza. Miután levette kabátját, tömött táskájából kipakol a kisasztalra. Az unokáknak hozott édességcso-
rül egy hatalmas húsdaráló. Péter, az ifjú gazda szorgalmasan tekeri. Rövid időn belül halomban áll előtte a kolbásznak való töltelék. Fokhagyma, piros paprika, só, bors… Mind a három férfi megízleli, mielőtt a daráló helyére felszerelnék a hurka, illetve ez esetben a kolbásztöltőt. Közben rövidebb-hosszabb időre átlép egy-egy szomszéd. A szalonna vastagságát vala-
Disznótor Elejét lásd az 1. oldalon effajta téli esti munka bizony az ismerkedésre, barátkozásra, no meg sokszor a párválasztásra is igen jó alkalom volt! Ha valamelyikünk elejtette az orsót – s bizony sokszor igyekeztünk is elejteni, de úgy, hogy azt az a fiú vehesse fel, aki nekünk is tetszett –, csak csókkal válthattuk ki. Ilyenkor nem is ellenkezett a fehérnép! De sok szép szerelem szövődött ezeken az alkalmakon! … – Mivel kínálták a fonóba érkezőket? – Hát a fonóban nem igazán volt vendéglátás – mondja Margit néném –, merthogy olyankor mindenki magának készítette a fonalat. Tollfosztóba viszont már meghívtuk a barátnő-
divatossá, a pokróc mindig is szép dísze lesz az otthonoknak. Akár földre, akár a konyhai lócára, székre terítik azt. És hát a szőttesek sem mennek ki a divatból. A díszpárnák, terítők, drapériák ma is megtalálhatóak a férjhez menő lányok stafírungjában. Nagyberegen, Kígyóson, Beregújfaluban szorgosan szövik a lányok, asszonyok ma is a szebbnél szebb beregi szőtteseket, hisz a külföldről érkezett turisták is szívesen vásárolnak abból egy-két darabot szuvenírnek. Mert ahogy a közelmúltban a beregrákosi Tóth Ida néni fogalmazott szövőszékéből feltekintve: a szépre mindig is lesz kereslet.
Kósa Eszter
Ha jól körbenézünk, a meglett férfiak, suttyó legények mellett ott találjuk apja ölébe húzódva a négyéves Andriskát is. Megilletődötten hallgatja a nagyok hangos beszédét, s le nem veszi a tekintetét Bálint bátyja csizmájáról. Az alkalmi hentes csizmaszárából ki-kivillan a szúrókés nyele: ez maga a végzet. Van, aki csak félig hörpinti ki poharát, s indul a csapat. A gazda húszéves fia próbálja a hízó lábára hurkolni a zsineget, amely természetesen a legrosszabb pillanatban szakad el: akkor, amikor kivágódik a karámajtó, s a megriadt ártány belerohan a csillagfényes éjszakába. – Hát ez meg hogy történhetett? – néznek kérdő tekintettel a fogók a gazdára, ám ő a világ legtermészetesebb hangján válaszol. – Nem én tehetek róla, a kötél ugyanis a Józsié. Különben is fogni hívtalak benneteket. Nosza, fogjátok meg! – Fülére, farkára! – kiáltja el magát Bálint, s a disznó nyomába ered. Lendülnek utána a többiek is. Sok lúd… akarom mondani erős férfikéz, disznót győz. Földre teperik a vergődő jószágot. – Tálat! – harsan a kiáltás, s Bálint azt sem bánja, hogy az állat nem a kézre eső jobb oldalán fekszik. A hen-
hogy mi valósult meg mindebből mostanáig? – Leginkább a kulturális kapcsoltatok terén értünk el fejlődést az eltelt két év folyamán – tájékoztat a polgármester. – A Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola együttműködési szerződést írt alá az egyik nyírbátori tanintézménnyel, s ennek értelmében az itteni diákok különböző versenyeken vehettek részt a határ túloldalán, míg a tanárok szakmai kapcsolatokat építettek ki magyarországi kollégáikkal. A helybéli Nyírfácska Gyermekszanatórium kis lakói elutaztak a tavalyi nyírbátori őszi fesztiválra, tíz gyermek pedig ottani fogadó családoknál töltött el feledhetetlen napokat. Jövőre pedig – a tervek szerint – tovább bővítjük az együttműködést, megszervezve a két városban élő gyermekek csereüdültetését…
A kulturális kapcsolatok fejlesztése mellett szakembereink munkalátogatásokon vettek részt Nyírbátorban, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek az európai uniós támogatások megpályázásáról (a magyarországi város közelmúltban uniós forrásokat pályázott meg közművesítettsége fejlesztésére). A Nagyszőlősi Városgazdálkodási Hivatal munkatársai pedig a csatornázás kérdését vizsgálták, azt, miként oldják meg Nyírbátorban – a miénknél magasabb színvonalon, hatékonyabb módszerekkel – a vízelvezetés problémáját. S ha minden a tervek szerint halad, a közeljövőben együttműködési megállapodást kötnek egymással a két város kommunális szolgálatai. – Milyen a helyzet a gazdasági kooperálás terén? – Szeretnénk, ha együttműködés alakulna ki településeink legnagyobb cégei közt, ám ezen a területen még nem értünk el eredményt. Ugyanakkor a kisvállalkozók már kapcsoltba léptek egymással, bár szerződéskötésekre még nem került sor. – Végezetül érdekelne, mit tart a testvérvárosi kapcsolat eddig legnagyobb eredményének? – Azt, hogy már Magyarországon is jobban ismernek bennünket, a helyzetünket…
Lajos Mihály
mennyien kötelességüknek tartják lemérni – majdnem ötujjnyi. Megtanácskozzák azt is, hogy mi minden kerül a sózóba, a hűtőládába. Meg hogy a disznóságok füstölésére ki hol és mikor fog sort keríteni. Két óra sincs, amikor a kolbász rúdra helyezve ott csöpög az eresz védelme alatt. A zsírnak való összevágva, a sózó megrakva mindenféle jóval már a padon várja az estét. Errefelé azt tartják, hogy a hurka töltése az asszonyok feladata, mindazonáltal Mariska néni, a munkát irányító szomszédasszony kisétál a konyhából egy maréknyi töltelékkel és kikéri a férfiak véleményét: mi hiányzik még belőle? – Talán egy kis só – jegyzi meg a kipirult arcú Ernő, de a többiek csak rázzák a fejüket: ki van próbálva, a savanyú Izabella után a sós ízt kevésbé érezzük. Vacsoránál vagy tizenöt felnőtt üli körbe az asztalt, együtt a rokonság. (Az unokáknak bent terítenek.) Valóban nincs finomabb a csiga levesnél, bólogatnak a forró ételt szürcsölgetve többen. Körbejár a fonott korsó. Gyerekkori disznóvágások emléke elevenedik meg. Éjfél körül jár az idő, amikor asztalt bontanak. A kinti asztalon összecsomagolva mindenkinek kóstoló. A kapuban búcsúznak testvérek, komák, jó szomszédok. Nagymama szemébe könny szökik. – Ha ezt nagyapa látná… Andris ott áll mellette, kissé álmosan feltekint a csillagos égre. – Biztosan látja…
Szépreményi Kristóf
Info res – de mértékletes – öntözését, amelyet egészítsünk ki hetente egyszeri tápoldatos öntözéssel, annak érdekében, hogy a szártagok feltöltődjenek vízzel és áthasonított tápanyagokkal. Ebben az időszakban célszerű a két-három éve ugyanabban a cserépben levő kaktuszt átültetni nagyobb edénybe, laza, humuszos, tápdús földbe. Nyáron alakulnak ki a virágrügyek, ekkor a növényt
Savcsökkentés szénsavas mésszel
szetesen más módszert alkalmaznak. Erre igen kiváló a szénsavas mész. – A forgalmazó cég azt ajánlja, hogy a borból töltsünk meg négy darab literes üveget, aztán az első üvegbe 0,5 gramm, a másodikba 1 gramm, a harmadikba 1,5 gramm, a negyedikbe pedig 2 gramm szénsavas meszet tegyünk. Mindegyiket jól felrázzuk, s hűvös helyre rakjuk őket – magyarázza Mátyfalvi Sándor kiskereskedő, aki a beregszászi piacon levő pavilonjában zöldség magvak és növényvédő szerek mel-
Építsünk fóliaházat-4!
Szellőztetők nélkül nem megy!
Borivóknak való A késői kitavaszodás meg a nyári meleget felváltó hűvös, esős időszakok miatt nem érett be igazán a szőlő. Márpedig az ilyen szőlőből készült bornak általában nagy a savtartalma. A vidékünkön elterjedt Izabellában meg általában is sok a sav. (Van, aki elsősorban nem azért önt vizet az Izabella mustjához, hogy több bora legyen, hanem, hogy ily módon tompítsa a savat. Savcsökkentésre az igényesebb borászok termé-
2005. január 4.
Idejében szólunk
Boldog újévet kívánok az új esztendőbe, Fehér kenyér dagadjon a nyárfatekenőbe, Hús, kenyér és ruha legyen mindig bőven, A patikát felejtsük az új esztendőben. Szerencsésen elmúltak az ünnepek, de megmaradt az ünnepi hangulat, mert vízkeresztig állnak a karácsonyfák, s mert sok házban most nyílik teljes pompájában a karácsonyi kaktusz. Kicsit elkésett, de ez megbocsátható neki! Nagyon dekoratív cserepes virág a karácsonyi kaktusz (új botanikai nevén: Schlumbergera truncata), amelynek őshazája Brazília esőerdőiben van, ahol a fák ágvilláiban összegyűlő humuszban gyökerezve a koronazónában él és virul. Hajtásai lapos tagokból tevődnek össze, tövisei nincsenek. Virágoztatása akkor sikeres, ha gondosan betartjuk a növény fejlődési ritmusának egyes szakaszait. A következő hetekben, az elvirágzást követően a nagyobb növényeket vissza lehet vágni és a levágott hajtásokat vízben meg lehet gyökereztetni. Most a növény pihenésre vágyik, ezért keveset kell öntözni. Három-négy hét múlva kell elkezdeni a rendsze-
7
Gazdaoldal
KÁRPÁT BEREG
lett szénsavas meszet is árul. – A használati utasítás a továbbiakban úgy szól, hogy 3-4 nap múlva ízléspróbát teszünk – magyarázza a kereskedő. – Amelyik számunkra a legjobb, annak megfelelően végezzük el a nagybani savcsökkentést. Egyébként az az általános tapasztalat, hogy a megfelelő hatás eléréséhez egy százliteres hordó borhoz 510 deka szénsavas meszet kell adagolni. Hogy miként történik az adagolás? A szükséges
mennyiségű meszet kimérjük, a kiszemelt hordóból leszívunk 10 liternyi bort egy műanyag vagy egy zománcos edénybe, benne a meszet jól elkeverjük, majd visszaöntjük a hordóba. Ahol ugyanúgy megkeverjük. A műveletet másnap megismételjük, majd az üledékről egy-két hét múlva leszívjuk. A szénsavas mész 25 dekás kiszerelésben kerül forgalomba. Ez az adag nagyjából 250 liter bor savcsökkentésére elegendő. Ára 7 hrivnya.
-ardai-
világos, de nem feltétlenül napsütötte helyen, szárazon kell tartani. Ennek következ-
tében olykor a „levelei” liláskékre színeződnek, ami a gondozók körében indokolatlan riadalmat szokott okozni. Augusztustól ismét öntözéses időszak következik. Az optimális hőmérséklet nappal 2022 °C, éjjel 15 °C. De maradjunk még a szobanövényeknél! Egyik kedves
olvasónk azt írja, hogy a filodendronja két, kukoricacsőszerű termést hozott. Kérdezi, hogy mi a teendő ezekkel? Nos, ez a kedvelt szobanövény csak idősebb korban és életerős kondícióban hoz gyümölcsöket; ezek néhány hét alatt beérnek és ehetőek is. Ne halogassuk a betárolt gyümölcsök (alma, körte, birs, naspolya) átválogatását. A körték folyamatosan válnak élvezhetővé, de közben megindul az egyes gyümölcsök penészedése, rothadása is. Ha ezeket idejében kiválogatjuk, akkor az egészséges részükből még finom kompótot főzhetünk a gyerekeknek. Ha azonban a beteg gyümölcsök a tárolóban maradnak, akkor nagy valószínűséggel megfertőzik a többit is! Hasonló a helyzet az almával és a birssel is. A naspolyát meg azért kell átválogatni, mert ezek a gyümölcsök is fokozatosan puhulnak meg és válnak fogyasztásra alkalmassá.
Halihó, itt a hó!
Hószobrászok munkában Akkor igazi a tél, ha fehér. Ennek örülnek igazán a gyerekek. Merthogy itt a szünidő, s azt akkor lehet igazából kiélvezni, ha síelhetnek, szánkózhatnak, hóembert készíthetnek. Nos, ezúttal már karácsonyra elkészülhettek a hóemberek, s az ünnepek alatt is repülhetett a szánkó. A hegyoldali utcákban még enyhébb időben sem olvad könnyen a fehér lepel, tovább élnek a hóemberek, hómacik meg sok-sok más hóból készült mesealak. El sem hinné az ember, milyen fantáziadús építmények jelentek meg a tél folyamán. Zsoltiék előtt már megszokott látvány telente, hogy hatalmas – legalább két
méter magas – hóember áll őrt házuk előtt. Annak feje, keze, sapkája bizony csak létra segítségével kerülhet a helyére. Andrisék is mindig elkészítik saját hóemberüket, de
barátaikkal ezúttal egészen szokatlan alakokat formáltak meg. S még nincs vége a télnek. Aki ez idáig nem próbálta ki, milyen szobrász rejlik benne, nosza, rajta!
-baksa-
Nyereményjáték E heti kérdésünk: Az előírások szerint mennyi a fóliasátor szellőztetőinek összterülete? 1. a fóliasátor alapterületének 5 %-a 2. a fóliasátor alapterületének 10%-a 3. a fóliasátor alapterületének 20 %-a A helyes válasz sorszámát karikázza be, a szelvényt vágja ki, (a kérdést és a válaszokat) ragassza fel a terjesztőinknél kapható szelvényre és küldje be terjesztőinkkel, illetve dobja be szerkesztőségünk postaládájába. Beküldési határidő: 2005. január 15.
A fóliaházak építéséről lőztetésnek a megfelelő szászóló cikksorozatunkban mú és méretű szellőztető feelérkeztünk egy olyan lület (ablak). részhez, ami haA fóliasátor sonlít egy kicsit a két végéről törtéfocihoz: mindenki nő szellőztetése ért hozzá, de amiigen népszerű kor a tettekre kemegoldás. Ezt akrül a sor, nagyon kor alkalmazhatkevesen csinálják juk eredményejól. Ez a szellőztesen, ha a fóliasátTel.: 2-41-74 tők kérdése. Töbrunk elég magas, bé-kevésbé tisztáés nem túl hosszú. ban vagyunk a szükséges- Mit is jelent ez valójában? A ségével, de amikor a ke- tapasztalat azt mutatja, hogy zünkbe vesszük az ollót, ilyen módon az olyan fóliahogy lyukat vágjunk a va- házakat tudjuk kiszellőztetni, donatúj méregdrága fóliá- amelyeknél a fóliaház hossza ra -megremeg a kezünk. nem haladja meg a növények A holland mentorunk sze- fölötti szabad légtér magasrint viszont el kell dönte- ságának a 20-szorosát. Tehát nünk, hogy „ép” fóliaborí- egy kb. 3m magas fóliaház, tásra, vagy termésre van amelyben az uborka kb. 2 m szükségünk. magasra nő legfeljebb (3 m2m) x 20 = 20 m hosszú lehet. az érték egy nagyMiért van rá szükség? Ugyanez légterű csővázas fóliasátor A szellőztetés a fólia- esetében (magassága = 4,3 m, sátrak klímaszabályozásá- növényzet = 2 m ) : (4,3 m-2 nak legfontosabb eszköze. m) x 20 = 45 m. Általában a növények fejMi van akkor, ha a fólialődéséhez szükséges élet- sátrunk ennél jóval hosszabb? feltételekből hármat is sza- Akkor bizony nem szabad sajbályozhatunk. nálni a fólia-borítást, szellőz1. Hőmérséklet. En- tetőket kell rá vágni! Mivel az nek szabályozása talán a ilyen „tetőablakok”-nál már legnyilvánvalóbb. Erre a nem érvényesül az erős hukérdésre nem is szeretnék zathatás, ezért ezeket sűrűbsok időt fecsérelni. Lénye- ben kell elhelyezni. ge, hogy kiengedjük a forMég egy fontos kérdés ró levegőt, s hideget en- maradt hátra, mégpedig a szelgedjünk be helyette. Mivel lőztetők mérete. A „Nagya meleg levegő fölfelé száll könyv” szerint a szellőztetők ezért kézenfekvő, hogy a összfelületének el kell érnie a szellőztetőket is a fóliasá- fóliasátor alapterületének tor legmagasabb pontjára 20%-át. Ez egy 400 m2-es fótesszük. liaház esetében 80m2-t jelent! 2. Páratartalom. A A mi körülményeink között hőmérséklettel ellentétben már az is dicséretes, ha ez az a páratartalom csökkenté- érték eléri a 10%-ot, az-az esese hűvös-erős időben is in- tünkben a 40m2-t. dokolja a rendszeres szelVégül vegyünk egy péllőztetést. A folyamat lénye- dát a fenti követelmények alge az, hogy a szabadból kalmazására. Képzeljük el beengedett hideg levegő a egy tipikusnak mondható fafóliasátorban még borús vázas fóliasátrat, amelynek időben is néhány fokkal szélessége 7m, magassága felmelegszik. Ezáltal lecsök- 3m, hossza pedig a tekercs ken annak relatív páratar- fólia méretéhez igazodva kb. talma, mivel a meleg leve- 60m. A fóliaház alapterülete gő több vízpárát képes ma- 60m x 7m = 420m2. A minimágában tartani, mint a hide- lis szellőztetési felület 420 x gebb. 10% = 42m2. A fóliasátorban 3. Széndioxid. Szere- a szabad légtér magassága pét a gazdák többsége, saj- kb. 1m. ennek megfelelően a nos alábecsüli. Pedig a fo- fóliasátor tetejére szerelt toszintézis nélküle elkép- szellőztetőknek maximum zelhetetlen. A vízen kívül 10m-re kell egymástól lenniebből az anyagból használ ük, ami alapján legalább 5 db fel a növény a legtöbbet. „tetőablakra” valamint a két Hiányában a növények fej- végén lévő szellőztetőkre lődése leáll. lesz szükség. A 7db (5+2) Hová, hányat, mekko- szellőztetőnek egyenként rát? 42m2 : 7 = 6m2 területűnek kell Mint már szóltunk róla, lennie. Mivel egy ekkora szela szellőztetőket célszerű lőztetőt igen nehézkes lenminél magasabbra helyez- ne nyitni –zárni, célszerű két ni, hogy a fölfelé szálló for- részre osztani azt, s a gerinc ró levegőt a legkönnyeb- két oldalára tenni őket. Így ben ki tudjuk engedni a fó- két kisebb szárnyat kapunk, liasátorból. A következő amit már sokkal könnyebb szempont, hogy a növé- kezelni. nyeket lehetőleg közvetlen Gál István huzat ne érje. A harmadik szaktanácsadó feltétele az optimális szel-
Terra Dei
A KárpátInfo 2005. 51. számában megjelent feladvány helyes megfejtése: A Bakterodencid rágcsálók elleni biológiai készítmény (3. válasz) Nyertesünk: Haklik István, (Bátyú, Mező út 25.). A nyeremény: borászati kellékek.
8
Hétfő, január 9.
Köszöntjük Marcell nevű olvasóinkat!
05.25 Hajnali 06.00 Reggeli - Süss gondolatok fel, nap! 05.30 Kárpáti krónika Ébresztőshow 05.40 Agrárhíradó 08.34 Találkozások 05.50 Nap-kelte reggel 09.00 Max, a zsaru 09.00 Receptklub
06.00 Magellán 06.25 Tények reggel 06.55 Mokka Stahl konyhája 09.00 Szóda 09.55 Teleshop 11.30 Salome
10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik Ablak 10.55 A kis fotyó története
12.25 Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki
(portugál (ism.) krimisor. - 84/32.) 09.15 Top Shop
(mex. sor. - 136.)
10.15 Delelő 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000
Hívjon! Játsszon! Nyerjen! (japán ismeretter- 12.00 Híradó jesztő film) 13.20 Mozimatiné
11.45 A sokszínű vallás (2.) 12.00 Híradó délben 13.00 Roma Magazin 13.30 Domovina 14.00 Afrika gyöngyszeme (portugál sor. 52/4.)
15.00 Kalandos nyár (fr. sor. - 107.)
Rabbi a vadnyugaton
(am. western vígjáték, 1979)
15.20 Disney-rajzfilm Csipet csapat 15.45 Sheena, a dzsungel királynője (am. filmsor. - 6.)
16.35 Balázs – 15.54 Mozart 250 A szembesítőshow 16.00 Híradó 17.30 Mónika – 16.05 BBC exkluzív A kibeszélőshow Az emlősök élete 18.30 Híradó (angol sor. - 8.) 17.00 12+ Ifj. magazin 19.00 Fókusz 19.35 Legyen Ön is 17.25 A Nagy Vita milliomos! Talk-show 20.15 Barátok közt 18.00 Híradó (magyar sor.) 18.10 Körzeti híradók 18.20 Esti mese 20.50 Szupermozi 18.50 Szomszédok Rendőr(magyar sor.) akadémia 2. 19.30 Híradó este (am. vígjáték) 20.05 Az élet muzsikája 22.25 A vér szava - Kálmán Imre (am. thriller) (magyar-szovjet 00.05 Találkozások film, 1984) este 22.00 Hétfő este Sztármagazin 22.45 Kultúrház 00.20 Dakar 23.00 TS - Sporthét 00.50 A játék neve: 23.25 Híradó túlélés 23.35 Sporthírek (am. dok.-filmsor.) 23.40 TS - Sporthét 01.35 AutóMánia 00.10 Azzurro (svájci-fr. film)
(ism.)
01.35 Kárpáti krónika 02.00 Fókusz (ism.)
Szerda, január 11. 05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Kárpáti krónika 05.40 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 34.)
10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik 11.28 Mit főzzünk ma? 12.00 Híradó délben 13.00 Hrvatska kronika 13.30 Ecranul nostru 14.00 Afrika gyöngyszeme (portugál sor. - 8.)
14.50 Kormányváró 15.20 Kalandos nyár (fr. sor. - 109.)
16.10 Mozart 250 16.15 Híradó 16.20 Református fiúsági műsor 16.30 Útmutató Dísz-e a liturgia? 17.00 12+ Ifj. magazin 17.25 A Nagy Vita
M1 00.10 Azzurro
(svájci-fr. film, 2000)
Születése óta nem lát a hétéves Carla. Az olasz kisvárosban él szerető családja körében. Egy napon felkerekednek a nagyapjával, és a svájci havasokba indulnak. A nagypapának ott él egy régi cimborája, kinek még ifjúkorában átadta egy szabadalmát, amiből a férfi meggazdagodott...
06.00 Reggeli - Süss fel, nap! 08.34 Találkozások reggel 09.00 Receptklub (ism.)
09.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap
Vidám magazinműsor
11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000
Hívjon! Játsszon! Nyerjen!
06.00 Propaganda 06.25 Tények reggel 06.55 Mokka Stahl konyhája 09.00 Szóda Telefonos játék
09.55 Teleshop 11.30 Salome
(mex. sor. - 138.)
12.25 Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki
(am. rajzfilmsor.)
12.00 Híradó 13.00 Rejtélyek kalandorai
12.55 Játékidő 13.55 Mozidélután Az ifjú farkasember
13.50 Ebadta gorilla
15.35 A szerelem ösvényei
(am. kalandfilmsor.)
(am. vígjáték)
(am. családi vígj.)
(mex. sor. - 257.) 15.20 Disney-rajzfilm 16.20 Anita, a bűbájos Csipet csapat bajkeverő 15.45 Sheena, a (kolumbiai-am. dzsungel sor. 116.) királynője 16.45 Charlie - Majom (am. filmsor.) 16.35 Balázs – a családban A szembesítőshow
17.30 Mónika –
A kibeszélőshow
18.30 Híradó 19.00 Fókusz 18.00 Híradó 19.35 Legyen Ön is 18.10 Körzeti híradók milliomos! 18.20 Esti mese 20.15 Barátok közt (magyar sor.) 18.50 Szomszédok 20.50 Szupermozi (magyar sor.) Hajsza a felhők 19.30 Híradó este felett 20.05 A tv ügyvédje (am. akciófilm) A megoldások 22.35 XXI. század - A show-ja legendák 21.05 Kékfény velünk élnek Bűnügyi magazin 23.05 Az elnök emberei (am. sor.) 22.00 Szerda este 24.00 Találkozások 22.45 Kultúrház este 23.00 Kultúrház extra Sztármagazin 23.25 Híradó 00.15 Dakar 23.35 Sporthírek Összefoglaló 23.40 Irány a 00.40 A játék neve: forradalom! túlélés (am. dok.-film-sor.)
01.15 Kárpáti krónika 01.30 Fókusz (ism.)
Kedd,
KÁRPÁT BEREG
január 10.
05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Kárpáti krónika 05.40 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 33.)
09.50 Gusztáv
Köszöntjük Melánia, Vilmos nevű olvasóinkat!
06.00 Reggeli 08.34 Találkozások reggel 09.00 Receptklub (ism.)
09.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.35 Receptklub 11.45 06-8103-000
06.00 Laktérítő 06.25 Tények reggel 06.55 Mokka Stahl konyhája 09.00 Szóda 09.55 Teleshop 11.30 Salome (mex. sor. - 137.)
12.30 Frédi és Béni, (rajzfilmsor.) Hívjon! Játsszon! avagy a két 10.00 Híradó Nyerjen! kőkorszaki (am. rajzfilmsor.) 10.05 Napi mozaik 12.00 Híradó szaki 12.55 Játékidő 11.28 Mit főzzünk ma? 12.45 Rejtélyek (am. rajzfilmsor.) 13.55 Mozidélután 12.00 Híradó délben 13.00 Játékidő kalandorai Miss 13.00 Srpski ekran 14.00 Mozidélután (am. kalandMacMichael RTL KLUB 13.30 Unser Bikischirm Zoom kapitány filmsor.) osztálya 20.50 14.05 Afrika kalandjai (angol vígjáték) 13.35 Mozimatiné Rendőrakadémia 2. gyöngyszeme (am. vígjáték) 15.35 A szerelem Szabadlábon (am. vígjáték, 1985) (port. sor. - 5.) 15.35 A szerelem ösvényei Velencében (mex. sor. - 255.) Pete Lassard kapitány- 15.00 Kalandos nyár ösvényei (fr.-olasz akcióvígj.) (fr. sor. - 108.) 16.20 Anita, a bűbájos nak alaposan meggyűlt (mex. sor. - 256.) 15.20 Disney-rajzfilm a baja a körzetében te15.54 Mozart 250 bajkeverő 16.20 Anita, a bűbájos Csipet csapat vékenykedő bűnban(kolumbiai-am. 16.00 Híradó bajkeverő 15.45 Sheena, a dákkal. Amennyiben 16.05 Simon Mária sor. - 114.) (kolumbiai-am. dzsungel 16.45 Charlie - Majom nem sikerül leszámolsor. - 115.) Etelka királynője nia velük, elveszítheti 16.20 Maradj velünk! a családban 16.45 Charlie - Majom (am. filmsor.) (német családi az állását, amelyre Ma- 16.30 Katolikus a családban 16.35 Balázs – sor. - 127.) user hadnagy már sze(német családi krónika A szembesítőshow 17.35 Hetedik sor. - 128.) met is vetett. Lassard 17.00 12+ Ifj. magazin 17.30 Mónika – mennyország 17.35 Hetedik parancsnoknak kapóra 17.25 A Nagy Vita A kibeszélőshow (am. vígj.sor. - 89.) jön a rendőrakadémián mennyország Talk-show 18.30 Híradó 18.30 Tények (am. vígjátékfrissen végzettek hada... 18.00 Híradó 19.00 Fókusz 19.00 Jóban, rosszban sor. - 90.) 18.10 Körzeti híradók 19.35 Legyen Ön is (magyar sor.) 18.30 Tények Tv2 18.20 Esti mese 19.30 Aktív milliomos! 19.00 Jóban, rosszban 21.40 18.50 Szomszédok 20.05 Áll az alku 20.15 Barátok közt (magyar sor.) Zsernyákok (magyar sor.) Szórakoztató (magyar sor.) 19.30 Aktív (svéd-dán akcióvígj.) 19.30 Híradó este vetélkedő 20.50 A Grace klinika 20.05 Áll az alku Hogbodomában egy évti- 20.05 Önök kérték! 20.50 NCIS - Tenge(am. sor. - 1.) 20.50 Kojak zede nem történt semmirészeti Kívánságműsor 21.45 Gyilkos cápák (am. krimisor. - 10.) lyen komoly bűncselekhelyszínelők 21.05 Panoráma 4. - Az új faj 21.40 Columbo (am. krimisor. - 12.) mény. A politikusok ezért 22.00 Kedd este (am. katasztrófaGyilkosság, füst 21.40 Zsernyákok úgy döntenek, hogy a bű- 22.45 Kultúrház film, 2003) és árnyak (svéd-dán nözés nélküli városban 23.00 Kultúrház extra 23.15 Találkozások (am. krimi, 1989) akcióvígj.) nincs szükség rendőrök- 23.25 Híradó este Közben: Közben: re, ezért be akarják zárni a Sztármagazin Kenósorsolás 23.35 Sporthírek Kenósorsolás rendőrőrsöt. A zsaruk 23.30 Dakar 23.20 Tények este 23.40 Provokátor 23.20 Nyomtalanul ekkor rendhagyó eszközÖsszefoglaló 23.45 Hack Tényképek a (am. sor. - 46.) höz nyúlnak: bűneseteket 24.00 Igaz történetek Mindörökké valóságból 00.10 Tények este kreálnak, azt remélve, 00.10 Hétfő reggel Csalók zsaru (am. 00.35 Friss vér hogy így talán megmentkrimisor. - 15.) (fr.-olasz fim) (am. film, 2000) (am. film, 1986) hetik az állásukat... 02.10 Kárpáti krónika 01.45 Fókusz (ism.) 00.35 Aktív (ism.) 02.25 Aktív (ism.)
Köszöntjük Ágota nevű olvasóinkat!
Talk-show
(olasz film, 2001)
Info
Heti mûsor
2005. január 4.
(német családi sor. - 129.)
17.35 Hetedik mennyország
(am. vígj.sor. - 91.)
18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban (magyar sor.)
19.30 Aktív 20.05 Áll az alku 20.55 Született feleségek (am.
vígjátéksor. - 10.)
21.45 Buzera 22.45 Robin Cook: Halálos kockázat (ara.-kanadai thriller, 2001)
00.25 Tények este 00.55 Magyar film Szörényi Levente - Bródy János: István, a király 02.55 Aktív (ism.)
M1 23.40 Irány a forradalom! (olasz film, 2001)
A portugál Victor hét éve él Párizsban önkéntes száműzetésben. Amikor megtudja, hogy hazájában kitört a forradalom, nyomban útnak indul barátjával és szobatársával, Marcóval, hogy Lisszabonban köszöntsék a változást, és részt vegyenek a megmozdulásokban... RTL KLUB 20.50 Hajsza a felhők felett (am. akciófilm)
Csütörtök, 05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Kárpáti krónika 05.40 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 05.54 Híradó 06.00 Körzeti híradó 06.30 Hírek 06.31 Kékfény-hírek 07.00 Híradó 09.00 Max, a zsaru (krimisor. - 35.)
január 12.
06.00 Reggeli - Süss fel, nap! 08.34 Találkozások reggel 09.00 Receptklub (ism.)
09.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.35 Recept klub 11.45 06-81-603-000 12.00 Híradó 13.00 Rejtélyek kalandorai
10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik (am. filmsor.) 11.28 Mit főzzünk ma? 13.50 Mozimatiné 12.00 Híradó délben Az idő harcosa 13.00 Slovenski utrinki 2. - A jövő szökevényei 13.25 Roma Fórum (am. kalandfilm) 14.00 Úton - Európa15.20 Disney-rajzfilm magazin Csipet csapat 14.30 Fogadóóra 15.04 Kalandos nyár 15.45 Sheena, a dzsungel (fr. sor. - 110.) királynője 15.56 Mozart 250 (am. filmsor.) 16.00 Híradó 16.35 Balázs – 16.05 Zselé A szembesítőshow Élő magazinmű- 17.30 Mónika –
Grant gyermekkora óta arról álmodott, hogy egyszer pilóta lesz. Az akkor elérhetetlennek tűnő álma egy napon valóra vált. Ám nem sokáig szárnyalhatott a felhők felett, ugyanis egy tragikus baleset miatt kénytelen volt egy időre lesor tizenéveseknek mondani a repülésről. 16.30 Milne: Évekkel később azonban Micimackó újabb megbízást kap... Alföldi Róberttel 17.00 12+ Ifj. magazin Tv2 17.25 A Nagy Vita 22.45 Talk-show Halálos kockázat 18.00 Híradó (ara.-kanadai thriller) 18.10 Körzeti híradók Régi házat örököl a csa- 18.20 Esti mese ládjától Kim, és beköl- 18.50 Szomszédok tözik a férjével, Edward(magyar sor.) dal. Egy nap a ház mel- 19.30 Híradó este lett elásva megtalálják 20.05 Büszkeség és Kim egyik ősének a kobalítélet porsóját, a ház pincéjé(angol sor. - 5-6.) ben pedig olyan pe- 22.00 Csütörtök este nészre lelnek, amely se- 22.45 Kultúrház gíti Edward kutatásait. 23.00 Lapozó Az ambiciózus fiatal 23.40 Híradó kutató feltalál egy 23.45 Sporthírek gyógyszert, amelynek 23.55 Pedálkirály segítségével növelhető (fr.-belga film) az emberi intelligencia... 01.50 Kárpáti krónika
A kibeszélőshow
06.00 Propaganda 06.25 Tények reggel 06.55 Mokka
22.55 Kemény zsaruk (am. akciófilm-sor.)
23.55 Találkozások este Sztármagazin
00.10 Dakar
Összefoglaló
(am. krimisor. - 15.)
Egy Jimnry Scalon nevű gyilkost, aki évekkel ezelőtt Mike egyik rendőr ismerősét ölte meg, hamarosan kivégeznek. Mike és Grizz eltérő véleménnyel van az ügyről. Johnrry – Jimmy testvére – azonban elkapja Mike-ot és közli a feleségével, hogy amikor Jimmyt kivégzik, Mike is meghal.
M1 23.55 Pedálkirály
(fr.-belga film, 2000)
(angol vígjáték)
Telefonos játék
09.55 Teleshop 11.30 Salome
(mex. sor. - 139.)
12.20 Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 12.50 Játékidő 13.513 Mozidélután Clouseau felügyelő 15.35 A szerelem ösvényei
(mex. sor. - 258.)
16.20 Anita, a bűbájos bajkeverő (kolumbiai-am. sor. - 117.)
16.45 Charlie - Majom a családban (német családi sor. - 130.)
(am. vígj.sor. - 92.)
18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban (magyar sor.)
(fr. vígjáték)
Közben: Kenósorsolás 22.20 Dögcédulások (am. akciófilm)
24.00 Strucc
Esélyegyenlőségi magazin
00.30 Tények este 00.55 Az utolsó Multimédia-mag. motoros banda 01.05 A játék neve: (kanadai akciótúlélés film-sor. - 6/3.) 01.55 Fókusz (ism.) 01.50 Aktív (ism.) 00.35 Infománia
Tv2 23.45 Hack - Mindörökké zsaru
RTL KLUB 20.50 A bájkeverő
Stahl konyhája 09.00 Szóda
19.30 Aktív 20.05 Áll az alku 20.50 A magas szőke + két szőke
Heti magazin
(am. katasztrófafilm)
Jimmy egy legenda nyomában járva szemtanúja lesz i édesapja halálának, akit egy hatalmas fehér cápa öl meg. Tíz évvel később a város strandján hihetetlen mészárlást végez egy hatalmas cáparaj, Jimmynek mégsem sikerül elérnie a város polgármesterénél, hogy járőröket küldjön a végre...
(am. rajzfilmsor.)
Reggeli magazin
20.50 Szupermozi A bájkeverő
(am. vígjáték)
RTL KLUB 21.45 Gyilkos cápák 4.
Az 1970-es években M. volt a világ egyik legjobb kerékpárosa. Akárcsak Ghislain Lambert, ez a szerény belga versenyző, akinek a leghőbb vágya a bajnoki cím elnyerése volt. Lambert a szíve hajtotta előre, de nem volt olyan lába, mint amilyent a szíve megérdemelt volna.
17.35 Hetedik mennyország
22.25 Házon kívül
(fr.-olasz fim, 2002)
Vincent reggelente álmosan és fáradtan megy a munkahelyére. Egy kis faluban lakik, ahol mindig ugyanazokat az embereket látja. A feleségével már rég nincs mit beszélgetnie, a gyerekeinek terhére van. Vigaszul rémes tájképeket fest a ház egy félreeső zugában...
Köszöntjük Ernő, Cézár nevű olvasóinkat!
18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.35 Legyen Ön is milliomos! 20.15 Barátok közt (magyar sor.)
M1 00.10 Hétfő reggel
(am. vígjáték, 2000)
Jóképű, de szerencsétlen fickó Elliot. Ért a gépek nyelvén, de nem találja az utat a választott hölgy szívéhez. Alison egy este kikosarazza a fiút. Elliot új lehetőségért fohászkodik. Imái meghallgattatnak. Leszólítja egy titokzatos bombázó, aki a Sötétség hercegnőjeként mutatkozik be... Tv2 20.50 A magas szőke + két szőke (fr. vígjáték, 1988)
A kissé habókos festő éppen élete nagy szerelmét várja reménybeli első légyottra, amikor a végzet akadályokat gördít elé. Lenge öltözékben betoppan hozzá a csábos szomszédasszony, akit féltékeny férje követ, állig felfegyverkezve. Eközben a néger szobalány sztrájkba lép.
Info
Péntek,
január 13.
Köszöntjük Veronika nevű olvasóinkat!
06.00 Reggeli 05.25 Hajnali - Süss fel, nap! gondolatok 05.30 Kárpáti krónika 08.34 Találkozások reggel 05.40 Agrárhíradó 09.00 Receptklub 05.50 Nap-kelte (ism.) 09.00 Max, a zsaru (portugál 09.15 Top Shop krimisor. - 36.) 10.15 Delelő 09.45 Gusztáv 11.35 Receptklub (rajzfilmsor.) 11.45 06-81-603-000 10.00 Híradó Hívjon! Játsszon! 10.05 Napi mozaik Nyérjénf 11.28 Mit főzzünk ma? 12.00 Híradó 12.00 Híradó délben 13.20 Mozimatiné 13.00 4. Magyarországi A púpos Nemzetiségi (fr.-olasz kalandFilmszemle, I. díj film, 1960) Egy hang a 15.10 Disney-rajzfilm távolból... Csipet csapat - Horvátok 15.40 Sheena, a dzsunRomániában gel királynője 13.30 Sorstársak (am. filmsor.) 14.00 Regi óra 16.35 Balázs – 15.00 Kalandos nyár A szembesítőshow (fr. sor. - 111.) 17.30 Mónika – 15.54 Mozart 250 A kibeszélőshow 16.00 Híradó 18.30 Híradó 16.05 Zselé 19.00 Fókusz 16.30 Saint-Exupéry: 19.35 Legyen Ön is A kis herceg milliomos! Gerlóczy 20.15 Barátok közt Mártonnal (magyar sor.) 17.00 12+ Ifj. magazin 20.55 Lost - Eltűntek 17.25 A Nagy Vita (am. kaland-
06.00 Strucc
Esélyegyenlőségi magazin
06.25 Tények reggel 06.55 Mokka
Reggeli magazin
Stahl konyhája 09.00 Szóda Telefonos játék
10.00 Teleshop 11.30 Salome
(mex. sor. - 140.)
12.30 Játékidő Telefonos vetélkedő
13.30 Mozidélután Papi, a hős (fr. vígjáték)
15.35 A szerelem ösvényei
(mex. sor. - 259.)
16.20 Anita, a bűbájos bajkeverő (kolumbiai-am. sor. -118.)
16.45 Charlie - Majom a családban (német családi sor. - 131.)
17.35 Hetedik mennyország
(am. vígj.sor. - 93.)
18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban (magyar sor.)
19.30 Aktív 18.00 Híradó 21.55 Corky Romano, 20.05 Áll az alku Szórakoztató 18.10 Körzeti híradók a kezes farkas vetélkedő 18.20 Esti mese (am. vígjáték) zongorista 18.50 Szomszédok 23.30 Találkozások - 20.50 A (fr.-angol-német(magyar sor.) este lengyel dráma, 19.30 Híradó este Sztármagazin 2002) 20.05 Kell 1 pasi! 23.45 Dakar Közben: 21.05 Dob + basszus Összefoglaló Kenósorsolás 22.00 Péntek este 00.15 Alias 23.15 Tények este 22.45 Kultúrház (am. akció23.40 Kórhatár 23.00 Kultúrház extra film-sor.) (kanadai sci-fi, 23.25 Híradó. Időjárás 01.05 MeneTrend 2003) Utazási magazin 01.10 A hetedik érzék 23.35 Sporthírek 01.25 A GEO (am. misztikus 23.40 Olasz módra sor. - 8.) (am. film, 19961) bemutatja 02.00 Aktív (ism.) 01.30 Kárpáti krónika 02.20 Fókusz (ism.) Talk-show
9
Heti mûsor
KÁRPÁT BEREG
filmsor.)
M1 23.40 Olasz módra
(am. film, 19961)
Ki akar törni a névtelenségből a két olasz testvér, Primo és Secondo Pilaggi. Erre csak a konyhaművészet nyújt lehetőséget. Kettesben vezetik a lerobbant éttermet. Primo remek szakács, de nehezen viseli az amerikai vevőkör ízlésficamát. Secondo más természetű, az amerikai álmot hajszolja... RTL KLUB 21.55 Corky Romano, a kezes farkas
(am. vígjáték, 2001)
A legerősebb maffiacsalád feje ellen perdöntő bizonyítékot szerzett az FBI. Egyetlen ember mentheti meg a helyzetet: Corky Romano, a család kétbalkezes, ügyefogyott tagja, akit nem ismernek az ügynökök. A maffia egy hekker segítségével elintézi, hogy Corkyból FBI ügynök legyen... Tv2 20.50 A zongorista
(fr.-an.-né.-len. dráma)
Varsó, 1939. Wladyslaw Szpilmant, a híres lengyel zongoraművészt és családját a többi varsói zsidóval együtt gettóba zárják, majd deportálják. Szpilmant megmenti az egyik rokona, aki kollaborál a nácikkal. A bujkáló zongorista földalatti mozgalomban keres segítséget.
Szombat, 05.30 Kárpáti krónika 05.40 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Izomláz 09.30 Glóbusz 09.55 Zselé 10.00 Süsüke, a sárkánygyerek (bábfilmsor.)
10.30 Zselé 10.40 Kliqperek (12.) 11.10 Zselé 11.25 Felfedezők 11.50 Zselé 12.00 Híradó 12.05 Momentán Akkor is lefogyok! 12.30 Zselé 12.40 Amerikába mentünk...
2005. január 4.
január 14.
Köszöntjük Bódog, Félix nevű olvasóinkat!
06.00 A GEO bemutatja 06.00 Tv2-matiné (ismeretterjesztő film, ism.)
06.55 Lisa
(animációs sor.)
07.00 Kölyökklub 09.20 Disneyrajzfilmek 10.10 Receptklub 10.30 06-81-603-000
Hívjon! Játsszon! Nyerjen!
11.30 Ötletház 12.00 Híradó 12.10 AutóMánia
Autósmagazin
12.45 Havazin
Télisportmagazin
(am. rajzfilmsor.)
10.25 Sandokan
(rajzfilmsor.)
10.50 „Így szól az Úr!” 11.00 Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! 12.00 Híradó 12.05 Főtér Zalakaros - Hévíz 13.00 TS - Univer KSE-Szolnoki Olaj KK Férfi kosárlabda
15.00 Örömhír 15.35 Csellengők 16.00 Híradó 16.03 Európa! Gazdagítunk! 16.10 Unokáink sem fogják látni 16.45 Tejben-vajban 17.15 Abszolút
(am. kalandfilmsor.) 06.40 Lisa (anim. sor.)
07.00 Kölyökklub 08.25 MegaMan
(japán anim.sor.)
08.45 Slayers - A kis boszorkány
(japán anim. sor.)
09.15 Receptklub 09.30 06-81-603-000
05.45 Reggeli gondolatok 06.15 Mókás mechanika (am. anim.sor. - 44.)
06.45 Tv2-matiné 10.05 Jetix
Watter Melon, szuperhős rendelésre; W.I.T.C.H.
Hívjon! Játsszon! Nyerjen!
10.55 Így készül a Ragülők-koncert 11.25 Családodra ütök
(am. filmsor.)
11.55 Stahl konyhája 12.20 Sliders (am.
10.30 Vadnyugati fejvadász
12.20 Papás-mamás
(am. vígjátéksor.)
(am. vígj.sor. - 15.) sci-fi sor. - 24.)
12.45 Egy rém rendes család
13.10 Kaland Bt.
13.40 Rejtélyek kalandorai
14.05 Knight Rider
14.40 Hegylakó - A holló (am.
15.00 Smallville
(am. vígjátéksor.) (am. filmsor.)
kalandfilmsor.)
15.35 X-csapat
(fr.-német-kanadai filmsor. - 3. ) (am. akciófilmsor. - 16.) (am. akciófilmsor. - 8.)
15.50 Száguldó vipera (am. film-sor.) 16.05 Hatoslottó(am. sor.) sorsolás Kulturális portré16.40 Walker, a 16.40 VIP - Több mint műsor texasi kopó testőr (am. 17.45 Szívek szállodája (am. akciófilm(am. sor. - 22/11.)
18.35 BBC exkluzív Az emlősök élete
(angol sor. - 9.)
19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.55 Krém
akciófilm-sor.)
17.35 Tru Calling Az őrangyal (am. film-sor.)
18.30 Híradó 19.00 Cobra 11
(német film-sor.)
20.00 Szupermozi A kölyök
(am. vígj., 2000) Édes mindenkinek! 22.10 Heti hetes
21.00 A szólás 23.25 Mindörökké szabadsága menthetetlen 22.05 Szeretők és titkok (am.-ausztrál
sor. - 174.)
17.35 JAG - Becsületbeli ügyek (am. krimisor. - 209.)
18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Moziverzum Krokodil Dundee 2. (ausztrál kalandvígjáték, 1988)
akciófilm, 1997) 22.00 A cég (olasz sor. - 6/2.) 01.15 Dakar 23.50 Híradó (am. thriller) Összefoglaló 23.55 Sporthírek 00.40 Képírók 01.35 Fókusz-portré 24.00 TS - Motorsport 01.30 A játék neve: Démoni csapda 00.20 Héthatár (am. thriller) túlélés (am. dok 01.00 Kárpáti krónika 02.35 Napló (ism.) -film-sor.)
(olasz krimisor. - 2.)
Ezek a fiatalok nem tisztelik a hagyományokat
RTL KLUB 20.00 A kölyök
(am. vígj., 2000)
Russ Dultz, a sikeres filmes tanácsadó élete egy csapásra megváltozik, amikor csodálatos körülmények között találkozik Rustyval, azaz nyolcéves önmagával. A dagi, félszeg kölyök elégedetlen azzal a negyvenéves férfival, akivé lett. Nincs lenyűgözve fizikai kondíciójától és a gazdagságától...
11.35 Viva S Club (angol zenés sor. - 6. )
12.00 A vadon naplója (angol természetfilm-sor.)
12.25 Laktérítő
Otthonteremtő magazin
12.55 TotaICar 13.25 Century City - A jövő fogságában (am. sor. - 3.)
RTL KLUB 20.25 Balhé Bronxban (am. akcióvigj.)
Nagybátyja esküvőjére érkezik Bronxba Keung, a hongkongi rendőr. Ha már ekkora utat tett meg, szeretné a szabadságát is itt tölteni. Ám a bűnözők nem hagynak neki nyugtot. Városnézés közben ártalmatlanná teszi a motoros bandát, amelyik a nagybátyja üzletét akarja kirabolni... Tv2 22.55 Mesék a kriptából Vérbordély
(am. horrorvígjáték)
Első osztályúak a szolgáltatások Madam Lilith bordélyában. A férfiak többsége nem is tud a saját lábán távozni, ez azonban nem a kimerültség miatt van. A lányok ugyanis véresen komolyan veszik a hivatásukat. Mivel vámpírok, jó néhány látogató távozik egy kis vérveszteséggel.
Egy anya meséli: Tegnap este elhatároztam, hogy szigorúbb leszek az esti lefekvésnél. Közöltem a négyéves kislányommal, hogy ha megfürdött, fogat mosott, és elolvastam egy mesét, akkor végre aludnia kell. Miután befejeztem a mesét, odabújt hozzám, átölelt és azt mondta: - Anyu, az oviban hallottam, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek nincs apukájuk, se anyukájuk. - Igen? - kérdeztem, remélve, hogy majd azt mondja, milyen jó, hogy neki vannak szülei. Ezután így folytatta: - Anyu, nem lennél az ő anyukájuk?
Zavar -Mi az abszolút technikai zavar? -Ha lifttel kell menni, mert a lépcső nem működik. Fegyelmezetlen kisgyerekek részére
Tv2 20.00 Krokodil Dundee 2.
(au. kalandvígjáték.)
Michael J. „Krokodil” Dundee rájön, hogy barátnőjét, a csinos amerikai újságírónőt fogva tartja Rico, a kegyetlen drogbáró. Látványos mentési akcióba kezd. New York City zsúfolt utcáin és egymás hegyén-hátán álló épületei között azonban még neki is nagyon nehéz búvóhelyet találni.
Watter Melon, szuperhős rendelésre; W.I.T.C.H.
Altatás
22.05 Szeretők és titkok
Nehéz helyzetbe kerül egy asszony. A kihallgatás folyamán ugyanis nem akarja elárulni a rendőröknek, hogy a fényképen található férfi Andrea, a húga vőlegénye. Még gyanúsabbá teszi őt az is, hogy nem sokkal a gyilkosság előtt nagy összeget vett fel a férje bankszámlájáról, amivel nem tud elszámolni...
10.45 Jetix
A hányatott sorsú Mary a jómódú Dr. Jekyll szobalánya lesz a múlt századi Angliában. Az orvos titkos kísérletet folytat. Ezzel kapcsolatban számít a lány titoktartására. Hamarosan föltűnik a színen Mr. Hyde. Az „új aszszisztens” árnyékként telepszik a házra és Mary érzelmeire.
Egy kis humor
Köszöntjük Lóránt, Lóránd nevű olvasóinkat! január 15. Szerda, december 4. Köszöntjük Anita nevű olvasóinakt M1 06.00 A vadak ura
(am. film, 1996)
(rajzfilmek)
14.10 Országutak A kaliforniai álom 13.10 Egy rém rendes őrangyala 13.10 „Mi vagyunk a (am. akciófilmcsalád csehek” sor. - 36.) (am. vígjátéksor.) 13.25 „Mi vagyunk a 15.00 Eddie, a 13.40 Cool a verda franciák” hóbortos hekus 13.45 Főzzünk megint 14.10 Elveszett legendák (am. akcióvígj.kalandorai egyszerűen! sor.- 11.) (am. kaland15.50 Bűbájos (angol sor. - 16.) boszorkák 14.15 A nemzet filmsor.) (am. sor. - 24.) sportolói (6.) 15.00 Tuti gimi 16.45 Csillagkapu Balczó András (am. sor.) (am. sci-fi 15.05 Autóvízió 15.55 Hegyi mentők sor. - 165.) 15.30 Vallások és kul(angol kaland17.35 Rex felügyelő túrák az ókor filmsor.) (osztrák-ném. romjain (3/1.) sor. - 41.) 16.45 A legyőzhetetlen 16.00 Híradó 18.30 Tények (am. akciófilm) 16.05 TS 19.00 Magellán 18.30 Híradó 18.05 Félszázadunk Tudományos 19.00 Luxor-show 19.00 Fókusz plusz utazás a Föld 19.30 Híradó este 19.30 Szeress most! körül 20.05 Ötöslottó(magyar sor.) 19.30 Activity sorsolás 20.25 Szupermozi 20.10 Az elveszett világ 20.15 A tollaskígyó Balhé (angol-am.-német bosszúja Bronxban kalandfilm, 2001) (fr. vígjáték) 22.55 Mesék a kriptából (am. akcióvigj.) 22.10 A gonosz csábítása - Vérbordély (am. film, 1996) 22.00 A csontember (am. horrorvíg(am. thriller) 23.55 Híradó játék, 1996) 00.10 Dakar 24.00 Sporthírek 00.25 Fastlane Összefoglaló 00.10 A Párizsi Lido: - Halálos iramban Fél évszázad siker 00.35 Érzékek (am. akciófilmborzadalma (fr. revüfilm) sor. - 17.) 01.15 Magellán (ism.) 01.10 Kárpáti krónika (am. vígjáték)
Vasárnap, 05.30 Kárpáti krónika 05.40 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Delta 09.30 Századunk 09.55 Bundás és Rozsdás
M1 22.10 A gonosz csábítása
Épp csak benéztem...
Szárnyasok A disznók, a bikák és a csirkék veszekednek azon, hogy kik a legijesztőbbek. Azt mondják a disznók: -Mi csak meghempergődzünk a sárban, elindulunk, s máris az egész baromfiudvar fut. Azt mondják erre válaszképp a bikák: -Mi pedig csak megpödörjük farkunk, szarvunk és még a szarvasmarhák is futnak. És ti, csirkék? -Hát...Mi csak úgy teszünk, mintha halottak volnánk és máris a fél ország betojt!
10
Hétfő,
Kedd, január 10.
január 9.
M2
DUNA TELEVÍZIÓ
(ism.)
tudást! 10.00 A kultuszminiszter 10.55 Tudásakadémia 12.00 A szólás
11.45 Híradó. Gazdakör 12.30 Négyzetméter (ism.)
13.00 Kívánságkosár 14.00 Kikötő
szabadsága 13.00 TS -
(ism.)
Sportcsillagok gálaestje 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Lajtha László, a népzenekutató 15.25 Nap-nyugta 18.00 Könyveskép 18.25 Ellerton: Tarantella 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este
14.25 Minoritates mundi 15.00 Sarkig tárt világ 15.50 A nemzet könyvtárának kincsei 15.55 Tájak titkai 16.30 Heuréka! 17.00 Világunk 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet 20.00 Gypsy saving (fr. film, 2002)
20.35 Kultúrház
21.30 Híradó. Sport 21.55 Közbeszéd 22.15 Kikötő 22.45 Népesség Istentől, népesség embertől 23.45 Tabu 01.05 Híradó. Sport
21.00 Filmidő Egymás kisebbségei vagyunk 21.55 A szerencse zsoldosai 23.40 Záróra 00.30 Válaszd a tudást!
DUNA TELEVÍZIÓ
utrinki 14.20 Roma fórum 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Heti tükör 15.25 Nap-nyugta 18.00 Repeta 18.25 Szabadság tér 17. 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este 20.35 Kultúrház 21.00 „Levél a csillagvilágba” 22.00 A hölgy egy kissé bogaras (magyar vígj.)
23.20 Tudósklub 00.05 Népzenei koncert 00.35 Válaszd a tudást!
09.00 Válaszd a tudást! 10.00 Láthatatlan ismerősök 10.55 Tudásakadémia 12.00 Karino (2/1-2.) 14.30 J. M. Rhys: Capriccio 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Lajtha László, a népzenekutató 15.25 Nap-nyugta 18.00 Népzenei koncert 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Filmrendező portrék 22.05 Törökfürdő (olasz-török film, 1997)
23.40 Záróra 00.30 Válaszd a tudást!
M2
DUNA TV
10.55 Tudásakadémia 11.45 Híradó. Gazdakör 12.00 Angolka 12.30 „Halak, 12.30 Nyelvoktatás vizek...” az EU-ban 13.00 Kívánságkosár 12.55 Földközelben 14.00 Kikötő 13.25 Glóbusz (ism.) 13.50 Slovenski
05.50 Nap-kelte
Szombat,
január 13.
M2
M2
DUNA TV
10.45 Világunk
09.00 Válaszd a
Péntek,
Info
Heti mûsor
2005. január 4.
14.25 Beavatás (ism.)
14.40 Sarkig tárt világ 15.30 A nemzet könyvtárának kincsei 15.35 Gyereknevelés 16.30 Talpalatnyi zöld 17.00 Világunk 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet 20.00 Derrick 21.00 Századunk 21.30 Híradó. Sport 21.55 Közbeszéd 22.15 Kikötő 22.45 Szigorúan piszkos ügyek 1. (hongkongi film, 2002)
00.25 Ripoff Raskolnykov (2/1.)
Szerda, január 11.
DUNA TELEVÍZIÓ
10.45 Világunk (ism.)
11.45 Híradó. Gazdakör 12.30 Tálentum (ism.)
13.00 Kívánságkosár 14.00 Kikötő (ism.)
14.25 Világ Politika 15.05 Talpalatnyi zöld 15.30 Játékszabályok 16.00 Szerelmes földrajz 16.30 Szövetségben a fákkal 17.00 Világunk 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet 20.00 A Noszty fiú esete Tóth Marival
13.30 Kvartett 14.05 Roma magazin 14.30 Unser Bildschirm 15.00 Nyom-On 15.25 Nap-nyugta 18.00 Európai gazdasági iskola 18.30 Repeta +
január 14. DUNA TELEVÍZIÓ
13.55 Domovina
13.00 Kívánságkosár
14.20 Srpski Ekran
14.00 Kikötő
14.50 Kárpáti krónika 15.00 Határtalan emberek 15.25 Nap-nyugta 18.00 Repeta 18.25 Szabadság tér 17. 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este 20.35 Kultúrház 21.00 Filmidő
22.10 Közbeszéd
23.55 Záróra
22.30 Kikötő
00.45 Válaszd a
23.00 Dal Martinért
tudást!
Vasárnap, M2
filmek 09.55 Hüvelyk Panna nyomában 11.15 A színek világa (2.) 11.45 Híradó. Vers
09.50 Katolikus krónika 10.25 Útmutató 10.50 Így szól az Úr! 11.00 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
12.05 Isten kezében
12.00 Aranyfüst
12.30 Élő népzene
12.50 Boldogi táncok
13.00 Equator Klub
13:00 Átjáró
13.30 Verseny a
13.25 Jobbulást!
javából 14.40 Az állatok világa 15.10 Standard táncok
13.55 Magyar Ház 14.35 Iskolapélda 15.25 Nap-nyugta 18.00 Aktív szemeszter
Európa-
18.30 Repeta +
bajnoksága
19.00 Kliqperek
Politika 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Gumboots (angol zenés film)
20.00 Tetthely 21.30 Szolgálók 22.25 Danasport 22.40 Ártatlan gyönyör (fr. film, 1988)
19.25 Esti mese 20.05 Híradó este 20.30 Alkotóház 21.00 Ata filmje 21.45 Portré
M2
január 12. DUNA TELEVÍZIÓ
DUNA TV
10.55 Tudásakadémia 10.45 Világunk 12.00 Angolka 12.30 Nyelvoktatás az EU-ban 12.55 Határátkelő 13.55 Hrvatska kronika 14.20 Ecranul nostru 14.50 Kárpáti
(ism.)
11.45 Híradó. Gazdakör 12.30 Élő egyház (ism.)
13.00 Kívánságkosár 14.00 Kikötő (ism.)
14.25 Sarkig tárt (ism.) krónika világ 14.25 Szükséghelyzet 15.00 Sorstársak 15.15 A nemzet 14.35 Lyukasóra könyvtárának 15.25 Nap-nyugta (ism.) kincsei 18.00 Repeta 15.20 A társadalmi 15.20 Életem18.25 Szabadság utazásaim változások tér 17. 16.15 Összefogás megértése 18.30 Kultúrház földközelben 15.50 A nemzet 19.25 Esti mese 16.30 Prizma könyvtárának 19.40 Membrán 17.00 Világunk 20.05 Híradó este kincsei 18.00 Híradó. Sport 20.35 Kultúrház 15.55 Tájak titkai 18.30 Váltó 21.00 Ahogy az Isten 18.40 Mese 16.30 Négyzetméter elrendeli - Olga 19.00 Bűvölet 17.00 Világunk 20.00 Levél filmje 18.00 Híradó. Sport Amerikába (magyar 18.30 Váltó
21.45 A vörös hegedű
DUNA TV
23.35 Jézus élete
Dunaferr
(ism.)
21.45 Híradó. Sport
23.05 Kultúrház
01.05 TS - Slageise-
13.15 Héthatár
12.30 Isten kezében
dok.-film)
17.20 Világ -
(fr. film, 1997)
lenne hazám?
kincsei
20.00 Super Size Me
20.00 Híradó este
film, 2000)
12.55 Nekem ne
12.25 Magyarország
(magyar
21.40 Híradó. Sport 22.05 Közbeszéd 22.25 Az elnök emberei 23.10 Kikötő 23.40 Így készült a Sorstalanság
16.50 Tálentum
(angol-am.
12.30 Nyelvoktatás...
Gazdakör
19.00 Bűvölet
19.25 Esti mese
21.00 Az aranyserleg
12.00 Angolka
hegyek alatt..
16.00 Egy lépés előre
extra
10.55 Tudásakadémia 11.45 Híradó.
1960)
19.00 Felfedezők
20.30 Kultúrház
DUNA TV
18.40 Mese
09.10 Animációs
12.55 Natúra
TELEVÍZIÓ
A csitári
10.25 Vidéki Anglia
12.30 Példabeszéd
DUNA
Csütörtök,
(magyar film,
08.40 Cimbora
12.00 Délidőben
M2
DUNA TV
10.00 ...az én váram 10.55 Családi...
KÁRPÁT BEREG
01.05 Híradó. Sport
január 15. DUNA TELEVÍZIÓ
DUNA TV
09.45 Legszebb mesék 10.45 Farkas testvér 11.45 Híradó. Vers 12.05 Élő egyház 12.35 A nemzet könyvtárának kincsei 12.45 Élő népzene (ism.)
13.15 Csellengők 13.35 Nem élhetek muzsikaszó nélkül 14.55 A 21. század spanyol városai (12.) 15.25 Törzsasztal 16.25 Századunk 17.05 Egy lépés előre 18.00 Híradó. Hírmondó 19.30 Mese 20.00 Vénusz és Apolló (fr. sor. - 25/2.)
Makovecz Imre 20.30 Utolsó csók építészről (olasz film, 2001) 22.40 A zöld papafa
22.25 Újévi operagála 23.55 Dunasport (fr.-vietnami film) 00.10 Az utolsó 00.20 A szólás kántortanító szabadsága (dok.-film) illata
A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!
dok.-film)
22.10 Szerelem, házasság,
(bolgár-hollandmagyar film, 2001)
21.45 Híradó. Sport 22.10 Közbeszéd (olasz film, 2001) 22.30 Kikötő 23.45 Záróra 23.00 Nevetés a 00.35 Válaszd a szélben tudást! (kínai tévéfilm) hazugság
Vicc - vicc - vicc Az elefántbeszerzés módszerei MATEMATIKUS: elmegy Afrikába, megvizsgál mindent, félredob mindent, ami nem elefánt, és elfog egyet a maradékból, akármi is maradt. PROGRAMOZÓ: előbb algoritmust készít: Menj Afrikába! Kezdd a Jóreménység fokánál! Lépésenként haladj északnak, közben felváltva keletről nyugatra és nyugatról keletre keresztezd a kontinenst, és fogj el minden megpillantott állatot. Hasonlítsd össze egy elefánttal, amit már láttál! Fejezd be, ha egyezést tapasztalsz! GYAKORLOTT PROGRAMOZÓ: az előző algoritmust használja, de előbb elhelyez egy elefántot Kairóban, hogy az algoritmus biztosan befejeződjön. ASSEMBLY PROGRAMOZÓ: a fenti eljárást négykézláb hajtja végre. HARDVER MÉRNÖK: elmegy Afrikába, véletlenszerűen elfog szürke állatokat,és abbahagyja, ha talál egy olyat, amelyik pluszmínusz 15 százalék eltéréssel megegyezik egy már korábban megnézett elefánttal. KÖZGAZDÁSZ: nem vadászik elefántra, de meg van róla győződve, hogy ha kellőképpen megfizetik őket, az elefántok majd levadásszák magukat. SZOFTVER-JOGÁSZ: kijelenti, hogy az egész csorda az ő tulajdonát képezi az elpotyogtatott dolgok kinézete alapján. FELSŐVEZETŐ: kiadja az elefántvadászati utasításokat azzal a feltevéssel, hogy az elefánt olyan, mint a mezei egér, csak mélyebb a hangja. ELADÓ: nem vadászik elefántra, de egész életét azzal tölti, hogy eladjon elefántokat, amiket nem ő ejtett el, és leszállítsa két nappal a vadászidény kezdete előtt. SZOFTVER ELADÓ: leszállítja az első keze ügyébe eső dolgot, és elküldi a számlát egy elefántról. HARDVER ELADÓ: elejt egy nyulat, befesti szürkére, és eladja mint asztali (desktop) elefántot.
Info
A rúzs a legjobb barátunk Mindenki retiküljében van egy rúzs. De vajon tudod, hogy mikor, hol, milyen típusú sminkelésre van szüksége az ajkaidnak? Ha van kérdésed, megválaszoljuk őket Sminkegyetemünk utolsó, befejező részében.
A rúzsozás szabályai 1. Első lépésként használjunk szájpuhító gélt, ami kisimítja az apró redőket, és a száj teltebb hatású lesz. 2. A rúzsnak lesz mihez tapadnia, és tovább tart, ha először alapozót vagy kompakt púdert viszünk fel a szájra. 3. Kontúrceruzával rajzoljuk meg a száj formáját. Tónusa a rúzséval egyező vagy egy árnyalat-
tal sötétebb legyen. (A túl sötét kontúr kemény arckifejezést kölcsönöz.) Ha az ajak vonala élesen kontúrozott, könnyebb a rúzzsal vagy ecsettel kitölteni a felületet. 4. Aki nem tud egyenletesen szép vonalat húzni, az tegyen egymás mellé sok parányi pöttyöt. 5. A rúzsozást mindig középen kell kezdeni. Ha feltűnő színeket használunk, vagy ha tökéletes ajaksminket akarunk készíteni, megéri, ha ecsettel apró festékadagokat sze-
dünk le a rúzsról, és így festjük be az ajak teljes felületét kívülről befelé. 6. Ha azt akarjuk, hogy a festés különösen tartós legyen, harapjunk egy papírzsebkendőre, így távolíthatjuk el a felesleges festéket. Púderezzük át az ajkat, csak ezután vigyük fel a második festékréteget. Ne essünk túlzásba, nehogy vakolat hatást érjünk el a vastag festéssel. A férfiak – és ez inkább igaz a férjeinkre – nem szeretik a feltűnő sminket.
tan is komoly szerepet kap. Nagy ugyanis az egyes árnyalatok hangulati különbsége, s az ajkakra kent kozmetikum színe árulkodik viselője természetéről. – A telt tűzpiros erőt,
Hosszan tartó hatás Nem állíthatjuk, hogy minél drágább a rúzs, annál tartósabb. Lehet, hogy ami barátnődnek bevált, neked is megfelel. Az viszont igaz, hogy azok a rúzsok, amelyeken „hosszan tartó hatás” olvasható, szilikontartalmuknak köszönhetően valóban tovább tartanak. Felkenve krémesebbnek tűnnek, de amint a víz felszívódik, csupán a pigment és a szilikon marad meg. Hátrányuk az, hogy egy idő után kiszárítják az ajkakat, sőt hosszan tartó használatkor a száj kicserepesedhet, berepedezhet. Ezeknek a rúzsokat különleges alkalmakra javasolják, nem pedig mindennapi használatra. Másik hátrányuk, hogy csupán matt színekben léteznek, így szájfényt kell alkalmazni hozzájuk.
Rúzs és a psziché A kozmetikai cégek alapos elemzések alapján állítják össze rúzskészítményeik színskáláját, amiben a lélek-
energiát sugároz, de óvatosnak kell vele lenni, mert sokan vészjelzésként értékelik – vagyis a csábításban kétélű fegyver. Rendszerető, energikus, szexi, határozott jellemre utal. – A halványabb, rózsaszínes árnyalatok igen nőiesek, de egy kicsit babásak, ezért nem mindenki számára vonzóak. Aki ilyet hord, valószínűleg megfontolt, lelkizős, intuitív. – A narancsvörös nyílt és barátságos – ezt általában a nyitott, barátkozó természetű nők választják, akik elegánsak, erotikusak, ugyanakkor gyakorlatiasak. – A barnásvörös szintén kevéssé agresszív, visszafogottságot, diszkréciót és megértést sugall. Otthonszerető, egyszerű, melegszívű, segítőkész természetet jelez. Szakemberek szerint a rúzsozással óvatosan kell bánni: amennyire fokozza az ápoltságot, ha megfelelően alkalmazzák, bizonyos ese-
Gyógyító étkek Gyakran olvashatunk azokról a táplálékokról, amelyek károsan hatnak a szervezetre, például emelik a koleszterinszintet. De arról kevesebb szó esik, hogy bizonyos táplálékok kifejezetten gyógyítóan hatnak ránk. Érdemes ezekről is beszélni…
A csontritkulás megelőzését mindenekelőtt a megfelelő mennyiségű kalcium segítheti. Kalciumot a tejtermékekben, káposztában, parajban, brokkoliban, szezámmagban találhatunk. De a kalcium megkötéséhez a szervezetnek szüksége van D-vitaminra is, ez pedig zsíros halakban, pl. füstölt heringben, heringben és a tejszínben található.
Ügyeljünk a zsírszegény táplálkozásra igazán csak a többszörösen telítetlen zsírsa-
(májban, húsban, hüvelyesekben, gabonatermékekben), C-, E-vitamin és béta-karotin (parajban, káposztában, zöldbabban, fejessalátában, paradicsomban és sárgarépában).
Jódhiány (beteg pajzsmirigy) esetén Vásároljunk jódozott sót, és hetente legalább kétszer együnk tengeri halat! vak engedélyezettek. Fontos a bioanyagok bőséges fogyasztása a szabad gyökök (antioxidánsok) ellen, pl. szelén
Székrekedés ellen A sok ballasztanyagon és roston van a hangsúly, ezért együnk minél több teljes kiőrlésű lisztből
tekben éppannyira visszataszító is lehet. Ilyen például, ha a rúzsozott ajkak közül ápolatlan fogsor villan elő, de előnytelen akkor is, ha az arc fáradt és sápadt. A túl feltűnő rúzs kihívó, ezért kerülni kell az ilyen színárnyalatokat például üzleti tárgyalásokon vagy munkahelyi bemutatkozáskor, mert azt sugallja viselőjéről, hogy a cél érdekében bármire kapható.
Tippek csak haladóknak Riasztó látvány a rúzs alatt kicserepesedett száj. Ezért először kend át ajkadat balzsammal, hogy lágy és rugalmas maradjon a bőre.
készült kenyérfélét, gabonákat, sok gyümölcsöt és főzelékfélét.
Érelmeszesedés ellen
11
Életmód
KÁRPÁT BEREG
Csontritkulás ellen
Sima lesz szád felszíne, ha némi folyékony alapozót is kensz rá rúzsozás előtt. Átlátszó porpúderral, amit általában az arcodra használsz, finoman kend át ajkaid, így biztosíthat tartós alapot a rúzsnak. Sötét színű kontúrceruzával – ami legalább árnyalattal sötétebb a rúzs színénél – rajzold körbe ajkadatt. Ha nagyobbítás miatt „túlhúzod„ a kontúrt, akkor se legyen 1 mm-rel kijebb a szájszéltől. Nyitott szájjal végezd a festést, a szájzugokat se hagyd ki. Használj ecsetet a rúzs felviteléhez – pontosabban, szebben dolgozhatsz vele. Tartós lesz a rúzs, ha az első réteg felvitele után óvatosan leitatod egy papír zsebkendővel, majd újra púderezed és befested a szájadat.
És néhány gyógynövény… Zeller – vízhajtó, jó a köhögés ellen és az ideggyengeségre Fokhagyma – hatásos az érelmeszesedés ellen Hagyma – étvágygerjesztő, serkenti a savképződést Bazsalikom, a kapor és a lestyán – felfúvódás ellen hatásos, vízhajtó
Vashiányos vérszegénység ellen
Kakukkfű – légúti megbetegedéseknél
Leghatásosabb a hús, a különféle belsőségek, de nem elhanyagolható a köles, a szója és a rozskenyér sem.
Borsfű – vízhajtó, izzasztó
Lázas betegségeknél Fogyasszunk legkevesebb 2 liter folyadékot, sok ásványi anyagot, gyümölcsleveket.
Borsmenta – a zsír emésztésének zavara esetén Petrezselyem – gyomor- és emésztési panaszok esetére, vízhajtó hatású, pl. lábdagadásnál és magas vérnyomásnál
2005. január 4.
Kos (III. 21.-IV. 20.) Ezen a héten egy igazán imponáló dologról szerezhet tudomást, de nem szabad hagynia, hogy túlságosan elbizakodottá tegye ez Önt! Továbbra is fordítsa a lehető legtöbb időt és energiát a családi ügyek elintézésére, különösen akkor, ha gyermekei képzéséről van szó. Van valaki a környezetében, akinek boldogulása az életben, csakis azon múlik, hogy Ön mennyire tudja ösztönözni őt, miközben ő egyáltalán nem elhivatott. Ha környezetében bárkinek egészségügyi problémái támadnának a héten, ne tétovázzon felkeresni egy orvost.
Bika (IV. 21.-V. 20.) Ezen a héten egy meglehetősen változékony időszak veszi kezdetét az életében, egy boldog időszak, amely azonban szörnyű következményeket tartogat. Jóllehet szerelmi kapcsolata szinte tetőzik, néhány figyelmetlen mozzanat mégis negatív hatással lehet napjaira, pedig mindent megtesz azért, hogy egy megszokott kapcsolatot tartson fenn, és senkivel sem osztja meg annak részleteit. A karrierje is bizonyos szempontból hangsúlyos lesz ezen a héten, bár ez a szempont egyáltalán nem mondható kedvezőnek.
Ikrek (V.21.-VI.21.) Ezen a héten fontos, hogy különösen nagy figyelmet fordítson mindennapos feladataira, illetve a társadalomban, esetleg iskolában betöltött szerepeire. Számos, nagy horderejű beszélgetésre kerülhet sor ezeken a területeken, és csak az Ön döntésén múlik, hogy mekkora részt vállal ezekben. Ügyeljen arra, hogy ne kerülje el semmi a figyelmét. Viselje jól gondját családja idősebb tagjainak, és fogadja meg a tőlük kapott bölcs tanácsokat, mert ők lehetnek későbbi boldogságának és jólétének zálogai!
Rák (VI. 22.- VII. 22.) Ezen a héten túlságosan nagy elvárásokat támaszt fiatalabb családtagjaival szemben, és habár bármit megtennének azért, hogy az Ön kedvébe járjanak, a jövőben ez elégedetlenkedéshez és sértődéshez vezethet. A megoldás az, ha kicsit engedékenyebb, legyen szó akár iskoláról, akár az otthoni munkákról, és hagyja, hogy a többiek is a maguk módján élvezhessék az életet. Egy váratlan telefonhívás ráadásul igencsak kihozhatja Önt a béketűréséből, azonban semmi jóra nem vezet az, ha nyíltan kimutatja, hogy Önt ez mennyire felzaklatta.
Oroszlán (VII.23.-VIII.23.) Ezen a héten heves érzelmek dúlnak Önben egy bizonyos eset miatt, ami köznevetség tárgyává tette. Nem ártana végre észrevennie, hogy egy ember egyáltalán nem tart igényt az Ön barátságára, ami leginkább a személyes ellentétekre vezethető vissza. Legokosabban akkor cselekszik, ha új barátok után néz. Ami az anyagiakat illeti, olyan dolgokat vásároljon, könyveket, magazinokat, amik hozzájárulnak tudás- és ismeretanyagának kibővítéséhez..
Szűz(VIII.24.-IX.22.) Ezen a héten az egyik barátja túlságosan is nyíltan viselkedik, ami Önt is kínos szituációba sodorhatja. Éppen ezért ajánlott, hogy néha muszáj elhatárolódni akár a legközelebbi ismerőstől is, ha úgy alakul. Ne hagyja, ha ez ilyen dolgok az Ön életére is rányomják a bélyegüket. Törekedjen arra, hogy minél jobban kihasználja az individuumát, mert így távol maradhat a problémáktól. A héten fordítson nagy figyelmet az étkezésre, mert megeshet, hogy borzasztóan rosszul fogja érezni magát, ha valamiből túlságosan sokat eszik, ami ilyenkor könnyen megesik.
Mérleg (IX.23.-X.23.) Ezen a héten ügyeljen arra, hogy ne maradjon egyetlen feladat sem elvégzetlenül, ami most Önre hárul, de annak is éppen itt az ideje. Tisztázza magában immáron véglegesen, mik is az elképzelései a programot illetően. A héten egészen különleges otthoni feladatokkal is meg kell tudni birkóznia, ami abból adódik, hogy egy vagy több ismerőse hosszabb ideig vendégeskedik Önöknél.
Skorpió (X.24.-XI.22.) Ezen a héten kifejezetten meggondolatlanul viselkedik, és megtesz olyan dolgokat is, amiket később nagyon meg fog bánni. A felelősségérzet nélküli viselkedése ráadásul egy nagyobb nézeteltérésre is okot adhat. Sokkal okosabban tenné, ha inkább ragaszkodna ahhoz a szerephez, amely eddig megfelelőnek bizonyult az életében. Tartson ki határozottan mindamellett, amit eddig elért, mert bármikor jöhet valaki, aki elorozhatja azt Öntől.
Nyilas (XI.23.-XII. 21.) Ezen a héten egy régi, nagy álma teljesülhet! Tudniillik egy korábbi tevékenységéért végre megkapja a méltó jutalmat, megbecsülést és hírnevet, sőt akár az is előfordulhat, hogy egy komolyabb pozícióba kerül, annak minden előjogával együtt. Valóban jelentős változások várhatóak az életében a jövő évet illetően, szerencsére túlnyomórészt pozitív irányban. Most végérvényesen megszabadulhat korábbi kapcsolata bilincseitől, és egy új, szabadabb irányban folytathatja tovább az életét, ahogy mindig is szerette volna.
Bak (XII. 22.-I. 20.) Ezen a héten nagy szüksége lesz képességeire, mivel több olyan feladattal kell megbirkóznia, melyek nagyfokú kreativitást igényelnek. Számítson arra, hogy az elvárások igen magasak lesznek Önnel szemben, ami azért némileg felháborodásra adhat okot, hiszen ebben az időszakban nincs túl sok kedve a hajtáshoz. Az Önt körülvevő embereknek sem kis erőfeszítésébe fog telni, hogy a helyes irányba tereljék Önt. Azonban érdemes a siker érdekében mindent beleadnia a boldogulásához.
Vízöntő (I. 21.- II.20.) Ezen a héten sokat kell majd improvizálnia ahhoz, hogy felül tudjon kerekedni a megoldandó problémákon, bár sajnos még így sem teljesen biztos, hogy megtalálja a megfelelő megoldást. Most, hogy vége a karácsonyi ajándékvásárlási és ajándékozási procedúráknak, még örülhet is annak, hogy ilyen kedvező áron sikerült hozzájutni az ajándékok többségéhez. Nagy tervek fogalmazódnak meg most Önben, különösen a gyermekét illetően, ugyanis sikerül megtalálnia az Ön szerint legmegfelelőbb hivatást a számára.
Halak (II. 21.- III. 20.) Ezen a héten úgy érzi, hogy végre fellélegezhet; minden problémája végre a múlt homályába vész. Azért egy nyomasztó családi probléma még felmerülhet, és noha leküzdhető a gond, minden tudását latba kell majd vetnie, hogy megtalálja rá a megoldást. Valaki sokkal jobban függ ugyanis Öntől, mint ahogy azt gondolná, és az ő számára Ön jelenti a legfőbb kapaszkodót. Igazából büszke lehet az erejére, problémamegoldó képességére és arra, ahogy képes bánni az emberekkel. Az új év sikeressége is ezen tulajdonságára épül!
12
Lakás Beregszászban eladó egy háromszobás lakás az 5. emeleten konvektoros fűtéssel. Érdeklődni Beregszászban a Munkácsi útköz 5B/28. szám alatt vagy a 4-24-76 (7 óra után kijevi idő szerint) telefonszámon. Beregszászban az Ivan Franko u. 59/10. szám alatt 2 darab összkomfortos lakás eladó, teljes felújitás után, azonnali beköltözéssel. Tel.: 4-29-35, 8050-2625587. Beregszász központjában háromszobás lakás eladó (97 m2). Tel.: 97-213, 8050-2679715. Beregszászban eladó egy összkomfortos háromszobás lakás a Széchenyi u. 65/5. szám alatt a földszinten. Két szoba az utcára néz (irodának vagy üzletnek is megfelel). Az egész lakás alatt száraz pince található. Az udvarban garázs van. Tel.: 2-35-84. Beregszászban a V. Huci (SzSzKSz 60. éves) úton egyszobás lakás eladó az 5 emeleten. Tel.: 80501407573, 80501606843. Nagybaktán eladó egy 77 m2 háromszobás, gázfűtéses lakás saját udvarral, pincével, 0,1ha gyümölcsössel. Érdeklődni a 4-14-53 telefonon Eladom vagy elcserélem komfort nélküli háromszobás lakásomat Nagybaktán egy egyszobás lakásra Beregszászban. Tel.: 2-35-84.
Beregszászban ECDL tanfolyam indul. A tanfolyam helyszíne: Beregszász, Muzsalyi u. 54/38. Érdeklődni: Beregszász, Kossuth tér 4., Kárpátinfo szerkesztőségében. Tel.:2-40-89, Mob.:8-066-2850283
Jó minőségű videofelvételt készítünk esküvőkről, születésnapokról, ballagási ünnepségekről, koncertekről és más emlékezetes eseményről. Komputeres kidolgozás, zenei aláfestés, fotó. A videokaAlbérlet zettára, DVD-re, CD-re menBeregszászban 3 szobás össz- tünk. Úgyszintén vállaljuk vikomfortos ház kiadó. Érdeklődni deokazetták DVD-re való áta Stefanik u. 27. szám alatt. írását. Tel.: 96-3-84 (otthon). Jármű, tartozékok Mob.: 80503724222. Badalóban (Mártírok u. 50.) eladó egy jó állapotban lévő Renault-21-es típusú 1986-s kibocsátású 2.1-es sima Diesel személygépkocsi. Ár megegyezés szerint. Tel.: 06-208046482. Eladó egy 2109 Lada Samara, 1992 évjárat, frissen festett, kitűnő állapotban. Irányár 3800 f.e. Illetve elcserélném egy benzines Audi 100-ra. Tel.: 8050-90-47720, 06-204226199. Beregszászban eladó egy VAZ-2102 típusú személygépkocsi, 1973-as kibocsátás. Tel.: 4-22-99, 80662206495. Eladó egy W-Passat 1.8 benzines személygépkocsi, 1989 kibocsátás, M-injektor. Tel.: 0620-95507127, 80666360729. Eladó egy 1985-ös évjáratú 2107-es Lada személygépkocsi. Mob.: 8097-93-42670.
Mezőgazdasági gépek Eladó egy jó állapotban lévő T-40-es traktor hozzávaló ekével és tárcsával. Tel.: +380974739332. Salánkon, Fő u. 85. szám alatt eladó egy jó állapotban lévő MTZ-80-as traktor és német szalmabálázó.
Szolgáltatások Budapesti ügyvédi irodánk vállalja: tartózkodási engedélyek, meghívólevelek, letelepedési engedélyek, állampolgársági kérelmek, munkavállalási engedélyek ügyintézését. Továbbá cégalapítás, adótanácsadás, adásvételi szerződések elkészítése, jogi konzultáció, perbeli képviselet, büntetőügyeknél képviselet ellátása, stb. Tel.: +36-20254-70-54. E-mail:
[email protected] Profi fotós szolgáltatás minden téren! Esküvők, események, rendezvények, modellek, tablóképek, albumok készítése, régi fotók digitális feljavítása. Érdeklődni lehet: Fülöp László, Beregszász, Bethlen G. u 12/6. Napközben telefonon: 8-066-2500-544 Vállalom műholdas internet és digitális parabolák beszerelését és beszerzését. Tel.: 0620-5679443, 80977980403.
Technika
Nagypaládon eladó egy Pentium III-as számítógép, 17 co28/183/90 megbízható, vidám los monitorral. Tel.: 06-20természetű srác szeretne meg- 5411569, 80973098765. ismerkedni egy megbízható, Vegyes aranyos, független lánnyal 24 éves korig. Autóm van, a tá- Kisbégányban sürgősen volság nem akadály. Üzenj, diófa eladó. Ár megegyezés hívj, bátraké a szerencse! :-) szerint. Érdeklődni: Kisbégány, Csapajev u. 52. Botos Tel.: +38050-8773128. Éva. Munkalehetőség Beregszászban a temető és a pszichiátriai korház környékén elveszett egy fekete szíA Kárpátinfo nű Dobermann kan kutya. A szerkesztősége megtalálót jutalomban részeGÉPKOCSIVAL RENDELKEZŐ sítjük! Tel.: 8050-6667803. MUNKATÁRSAT KERES, Tiszabökényben szén eladó. RÉSZMUNKAIDŐRE. Tel.: 06-20-4214446, +380964179869. Heti 1-2 alkalom. Érdeklődni a szerGyűjteményembe vennék régi kesztőségben: magyar pénzeket, elsősorban érméket. Ajánlatokat az e-mail Beregszász, Kossuth tér 4. címemre kérem. Fizetés forintTel.: 2-40-89. ban, vagy euróban lehetséGoblen-varrásra hímzőnőket ges. E-mail: agobolus@lekeresek. Tel.: 2-37-17 (Bereg- vele.hu. szász), 06-20-4583873, 8050- Eladó egy új fenyő ablak 2280149. (2.1x2.0 - 150 f.e.) üveggel Nagykereskedőt keresünk, aki együtt. Ugyanitt két darab háztartási termékek forgal- használt, jó állapotban lévő mazásával foglalkozik. Széles német vákuumos ablak eladó választékban kínáljuk termé- (1.4x2.10 - 160 f.e./db., belül keinket: virágcserepeket, bal- fa, kívül alumínium). Tel.: konládákat, konyhai, fürdő- 8050-7510848. szobai kiegészítőket, antik bútorokat, kerti bútorokat. Inter- Beregszászban eladó egy net-áruházunk: http://apol- gyalupad és asztalos-szerlo.addel.hu. Kérésre kataló- számok. Tel.: 3-38-14, 8050gust küldünk. Cím: 8660 Tab 2217641.
Társkereső
ELADÓ EGY SONY VIDEOKAMERA Jellemzők: – Típus: DCR-TRV270E – 2,5 hüvelykes, precíziós színes LCD – 20x optikai zoom / 990x digitális zoom – NightShot Plus – Beépített videolámpa – i.LINK™ (DV-kimenet) – Easy Handycam Érdeklődni a Kárpátinfo szerkesztőségében: Beregszász, Kossuth tér 4. Tel.: 2-40-89. Mob.: 80662910418
EDÉNYKÖLCSÖNZÉS Esküvőre készül? Ünnepséget szervez? Kölcsönözzön nálunk edényeket! Cím: Beregszász, Munkácsi út 254. Tel.: 2-32-45
Свідоцтво про право власності на домоволодіння №6 по вул. Кошута в с. Яноші, видане на ім я Попп Йосипа Карловича 27.05.1993 року за №62 в цілому рахувати недійсним.
BEREGINFO
ocsija, k a ó d a El háza ?
HETILAP
Beregszászban a B. Hmelnyickij u. 143. szám alatt az ukránmagyar határ felé eladó egy 77 m2-es üzlethelyiség az összes kommunikációval és engedéllyel. Tel.: 80508847364. Beregszászban a központon házrész eladó, garázzsal és pincével. Tel.: 0670-3373281 (este). Beregszászban az Odesszka úton telek eladó teljes közművesítéssel: víz, gáz. Érd.: 2-2014. Mob.: 8050-2679712.
Kossuth L.u.117. Apolló Bt. Tel.: 84-525-030. E-mail:
[email protected]. Megbízható, jó szervezőképességű, magyarul is kommunikációképes, fax-szal, e-maillel rendelkező, faiparban jártas céget keresünk folyamatos, hosszú távú bükk tűzifa (min. 2 m hosszú) szállítására! Kérésre pontos specifikációt küldünk! Ajánlatokat „Munkácsra szállítva, vagonba rakva” feltétellel kérünk. Minimum 2 széles vagon próba! Írásbeli szerződés, export engedély, adószám stb. szükséges. Cím: 2120.Dunakeszi, Barátság u. 7. Magyarország, Kőszegi Gábor. Tel.: +36 209381066. E-mail:
[email protected]. Magyarországra idős emberek mellé megbízható, magyar anyanyelvű gondozó, ápoló hölgyeket keresünk. Jó kereseti lehetőség! Tel.: 06-202116092.
CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI
Ingatlan
Operációs rendszerek és más programok telepítése számítógépekre! Új számítógépek beüzemelése! Weblapok készítése! Mindez egy helyen! Érdeklődni telefonon a 06-20-95595-79-es telefonszámon, vagy este a 3-10-50-es (Beregszász) telefonszámon.
Info
Jánosiban új emeletes ház eladó (gáz, víz van). Érdeklődni Jánosiban a Fő u. 123. szám alatt, vagy a 80506841617 telefonszámon. Beregszászban az Újvásártér u. 40 sz. alatt összkomfortos családi ház eladó. Van garázs és privatizált kert, nagy udvar. Érdeklődni a helyszínen. Beregszászban a Bartók Béla u. 33. szám alatt kétszintes pincelakásos családi ház melléképületekkel eladó. Tel.: 337-31. Beregszászban (Búcsúban) a Kutuzov u. 147. sz. alatt házrész eladó külön udvarral, melléképülettel, pincével és nagy kerttel. Érd: a helyszínen vagy a 75-517 telefonon. Beregszászban a 8. számú iskola környékén eladó egy 4 szobás, összkomfortos családi ház. Tel.: 3-19-95. Kisbégányban a Felszabadulás u. 172. szám alatt eladó egy 2 szintes lakóház, 0.26 ha földterülettel és a szükséges melléképületekkel együtt. Ár megegyezés szerint. Tel.: 784-76, 94-2-50. Beregszászban a központtól ötszáz méterre, a Bakó Gábor (Majakovszkij) utca 84. szám alatt eladó egy családi ház. Ár megegyezés szerint. Telefon: 8-066-751-62-13. Beregszászban eladó egy kétszobás családi ház. Az utcában gázvezeték van, a kert privatizált. Tel.: 80663126370 (munkaidő után). Beregszászban összkomfortos családi ház eladó a Grusevszka utcán (3 szoba, pince, garázs, nyári konyha, kamra). Tel.: 4-29-35, 80502625587.
Beregszászban a Muzsalyi u. 119/44. szám alatt a 4. emeleten eladó egy kétszobás lakás. Vízóra, gázóra és telefon van. Érdeklődni Beregszászban a Muzsalyi u. 119/41. szám alatt (Pávlis Ilona). Tel.: 3-37-21.
KÁRPÁT BEREG
BEREG
Családi ház eladó
Info
Hirdetések
2005. január 4.
Minden ötödik hirdetés ingyenes. Cím : Beregszász, Kossuth tér 4. Tel.: 2-40-89.. E-mail:
[email protected]
Ha eddig nem olvasta rendszeresen a Kárpátinfót, most előfizethet rá minden postahivatalban!
havonta
4 hr. 10 kop.
Index: 08776. Információ: /8-2-41/ 2-40-89.
Munkalehetőség A Kárpátinfo hetilap szerkesztősége ukránul is tudó munkatársakat keres KárpátInfo szerkesztősége, Telefon: 2-40-89. Beregszász, Kossuth tér 4. E-mail:
[email protected]
Hirdessen INGYEN a Kárpátinfóban, az alábbi szelvényen!
Info
13
Hirdetések
KÁRPÁT BEREG
Tisztelt földijeink!
A Beregszászi Járási Belügyi Osztály munkatársai köszöntik Önöket az újév és karácsony alkalmából. Fogadják õszinte jókívánságainkat. Minden jót, szeretetet, egészséget, családi boldogságot, megbecsülést és sikereket kívánunk. Teljen az új esztendõ a szeretet és megértés jegyében, hozzon sok örömet és békességet, teljesüljenek vágyaik, érjék el céljaikat. Bõségben teljék a 2006-os év. Karácsony fénye ragyogja be szívünket és az egész világot! A Beregszászi Járási Belügyi Osztály vezetõsége
2005. január 4. gok, vidámak és egészségesek. Ezt kívánja a család. Tiszacsomán december 11- Szerencsés, örömökben gazdag én ünnepelte születésnapját új évet. A muzsalyi mosó dovotkás Nagy Béla. Ebből az alka- őreinek. A mosó dolgozói. lomból köszönti őt anyja és két testvére: Sanyika és Ibo- Örömökben gazdag, boldog lya. „Kék ég alatt, hol utad új évet kívánok a muzsalyi vezet, szerencse, boldogság mosó valamennyi dolgozójákísérje léptedet. Áldásban és nak. A Télapó. reménységben ne legyen hiányod, Istentől megáldott A „Szlavuta” dj-nek, Nyi-haszámos szülinapot kívá- há-nak, Halálnak, Homokinak és Mókuskának! Boldog nok!” Beregújfaluban december új évet, fiúk!!! A Telapó. 21-én ünnepli születés- és december 26-án névnapjukat Andrási István és kisfia, Istvánka. Kincs vagytok az életünkben, drágák a mi szívünknek. A jó Isten áldja meg minden egyes lépteteket. Legyetek mindig boldo-
Sziasztok, fiúk! 2005-ben nem sikerült megismerkedni egy fiúval, de remélem, hogy 2006ban meg fogok ismerkedni valakivel. Ha segíteni akartok, jelentkezzetek. Delfin.
Hirdessen lapunkban! 1 oldal 1/2 oldal 1/3 oldal 1/4 oldal
1100.00 550.00 440.00 330.00
hrivnya hrivnya hrivnya hrivnya
1 cm2 ára 1.50 hrivnya ÁFÁ-val
Címünk: 90200, Beregszász, Kossuth tér 4. Web: www.karpatinfo.org.ua, Tel.: 8-241-2-40-89 E-mail:
[email protected]
Számoljon! Velünk csak NYERHET!
ECDL és alapfokú számítógépes tanfolyam indul
Gyógykezeltesse magát Magyarországon! Magyarországon Kárpátlaja lakossága részére valamennyi megbetegedésben térítés ellenében a legmagasabb színvonalú fekvőés járóbeteg-ellátást, kivizsgálást, műtétet, gondozást, rehabilitációt biztosítunk. Fekvőbeteg-szállítás megoldott. Bejelentkezés a 0620-824-3238-as, illetve a 0630586-3922-es mobilszámon. Web: www.monasystem.hu, www.világszinvonal.hu e-mail:
[email protected],
[email protected]
Elszámolás átutalással is lehetséges! Érdeklődni a tanfolyam helyszínén, Beregszász, Muzsalyi u. 54/38. szám alatt vagy Beregszász, Kossuth tér 4., a Kárpátinfo szerkesztőségében. Tel.: 2-40-89, 8-066-2850283 munkaidőben.
Jelentkezni folyamatosan lehet!
Lepje meg magát, szeretteit egy számítógéppel
Szernyén január 4-én ünnepli 4-ik születésnapját
Tar Benjamin Patrik. Ebből az alkalomból Istentől megáldott, örömökben gazdag, hosszú boldog életet, erőt, egészséget kívánunk. Szülei és nagyszülei Tiszaújlakon december 30-án ünnepli névnapját
Varga Dávidka.
Cím: Beregszász, B. Hmelnickij u. 1. Joker Áruház, 3. emelet. Tel.: 2-51-66. Mob.: 80509275408.
„Kék ég alatt, hol utad vezet, szerencse, boldogság kísérje léptedet. Áldásban és reményben ne legyen hiányod, Istentől sok számos névnapot kívánunk.” Sok szeretettel a csepei nagyszülők és dédmama.
Selyem Lézerbőrgyógyászat Dr. Semsei Mária bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos az alábbi szolgáltatásokat nyújtja
Esküvőre készül? Ünnepséget szervez? Kölcsönözzön nálunk edényeket! Cím: Beregszász, Munkácsi út 254. Tel.: 2-32-45
című könyve, mely megvásárolható terjesztőinknél és a kárpátaljai magyar könyvesboltokban!
EDÉNYKÖLCSÖNZÉS
A Beregszász – Tatár-hágó turistaútvonalon
4400 Níregyháza, Inczédy sor 2. Telefon: 42/401-154, 70/384-8704
Megjelent a Naplopó legfrissebb száma! A Kárpátinfo gondozásában megjelent Kovács Elemér
- Végleges szőrtelenítés - Ránctalanítás, bőrmegújító eljárások - Késői fényártalom, öregedési foltok, májfoltok eltávolítása - Tetoválás megszüntetése - Éreredetű elváltozások lézeres kezelése (seprűvénák, hajszálértágulatok, tűzfoltok, éreredetű bőrhibák eltávolítása) - Ránc- és ajakfeltöltés injekciós implantátummal (Restylane) - Vegyi hámlasztás - Kozmetológiai tanácsadás -Anyajegyek vizsgálata
Színes írások, portrék, orvosi tanácsok, kvíz-játék, tesztek, játék, rejtvények, szépségápolási tanácsok, horoszkóp, viccek – mind-mind megtalálható a Naplopó legújabb számában is.
A magazin megvásárolható a terjesztőinknél és a postahivatalokban.
14 2005. január 4.
Már csak a Motor százszázalékos
Ungváron sikeresen debütált Jevtusenko
Az óesztendő utosó napjaiban teljes fordulót bonyolítottak le az országos élvonalbeli női és férfi kézilabda-bajnokságban is. A sportág kárpátaljai rajongói természetesen arra voltak leginkább kíváncsiak, hogy az új szakvezetővel megerősödő Ungvári Kárpáti – UNE mire lesz képes az örök rivális Halicsanka Lviv ellenében. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a klub által a nyár folyamán menesztett Szerhij Novikov vezetőedző végleges helyét az egykoron az ukrán válogatottat is irányító Leonyid Jevtusenko foglalta el. Az új szakvezető első, élesben történő bemutatkozása máris a nagy rivális Halicsanka Lviv elleni bajnoki találkozón történt meg, az eredményekből ítélve – sikerrel. Az ungvári Junyiszty sportcsarnokban lebonyolított páros találkozók első felvonásában feszült légkörű csatában 27-27-es döntetlenre végeztek egymással a mérkőző felek. A másnapi ,,visszavágón” végig a hazaiak akarata érvényesült és a hajrában ugyan egy gólra
felzárkózott a többnyire 4-5 gólos hátrányban lévő ellenfél, de végül helyreállt a ,,rend” és a Kárpáti 25-20-ra diadalmaskodott. A lembergiek ellen szerzett összességében három pont azt eredményezte, hogy az immáron 13 pontos ungváriak a bajnoki tabellán pontszámban befogták az őket csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőző harmadik helyezett Halicsankát. A január 20-án és 21-én sorra kerülő következő fordulóban a kárpátaljai együttes akár felkapaszkodhat a dobogóra is, ha sikeresen szerepel a 8 ponttal jelenleg ötödik helyezett Akadémia-Energo Ternopil vendégeként. A lembergiek ugyanekkor a 20 ponttal második Szpartak Kijev otthonában lépnek parkettre. A fővárosiak egyébként a sereghajtó Nalohova Akadémia Irpeny vendégeként 24-21-re, illetve 30-20-ra győztek. A 22 pontjával még százszázalékos címvédő Motor Zaporizzsja a szentpétervári vb-ét megjárt legjjobbjait is pihentetve gond nélkül, 39-18-ra, valamint 31-12-re nyert az ungváriak következő ellenfele, a ternopiliek ellenében.
KRIMINÁLIS Gyilkossággal vádolnak egy szlovák állampolgárt A megyei rendőrkapitányság Nagybocskón gyilkosság alapos gyanújával letartóztatott egy szlovák állampolgárt. A 47 éves gyanúsított üzleti ügyben érkezett Kárpátaljára. December 17-én a helyi
konzervgyárban italozás után összeveszett az üzem egyik alkalmazottjával, majd egy vasdoronggal leütötte a 47 éves Bedőházán lakó férfit, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrség vizsgálja a gyilkosság körülményeit.
Az igazgató 300 dollárt kért szolgálataiért A megyei és az ungvári városi rendőrkapitányság gazdasági bűnözés ellen harcoló osztályainak munkatársai eljárást indítottak az ungvári munkáslakásokat kezelő kommunális hivatal igazgatója ellen, akit megvesztegetéssel gyanúsítanak. Az igazgató különböző ürügyekkel hosszú ideig halogatta egyik ügyfele kérvényének intézését, annak ellenére, hogy az minden szükséges ok-
mányt benyújtott. Végül is 300 dollárt kért az ügy elintézésének meggyorsításáért. A megzsarolt hölgy azonban nem fizetett, hanem a városi rendőrkapitánysághoz fordult. Az igazgatót a pénz átvételekor tetten érték és letartóztatták. A Büntető törvénykönyv 368. fejezetének I. bekezdése alapján indítottak eljárást ellene. Nincs kizárva, hogy az enyveskezű igazgató másokat is megzsarolt, ezért ügyében tovább tart a nyomozás.
Egy órán belül elfogták a rablót A volóci járási rendőrkapitányság ügyeletére kora délután bejelentés érkezett arról, hogy a 48 éves Lakatos Anna rablótámadás áldozatává vált. A rendőrség nyomozói azonnal a helyszínre siettek. Megállapították, hogy a rabló a garázs ablakán keresztül jutott be az épületbe. Anna az ebédet készítette, amikor késsel és doronggal felfegyverkezett férfi behatolt konyhájába. Többször megütötte az asz-
szonyt, pénzt követelt tőle. Anna azonban nem engedelmeskedett, az egyenlőtlen küzdelemben azonban alul maradt. Elszánt ellenállása azonban valószínűleg megijesztette a rablót, jobbnak látta, ha gyorsan eltűnik a helyszínről. Forró nyomon haladva, a rendőrség már egy óra múlva letartóztatta a tettest, a szolyvai kollégium 18 éves diákját. A Lakatos-család köszönetet mondott a rendőrségnek operatív intézkedéséért.
Kifosztották a „félkarú banditát” Félkarú banditáknak a játéktermekben működő nyerő automatákat nevezik. A játékosok többsége ugyanis kifosztva áll fel a gép mellől. A beregszászi Zodiák bár játéktermének ismeretlen láto-
Info
Hétvége
gatói azonban nem vártak arra, hogy a markukba hulljon a játékautomatából a nyeremény. Egyszerűen feltörték a gépet és kivették belőle a pénzt. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást.
A férfi kézilabda bajnokságban megbotlott a válogatott gerincét is alkotó ZTR Zaporizzsja. A címvédő a tavalyi ezüstérmes Portovik Juzsnij vendégeként az első találkozón sima, 26-19 arányú vereséget szenvedett. Igaz, másnap legalább ugyanilyen biztosan, 24-17-re nyertek a vendégek. A bajnoki tabella élén továbbra is a 12 mérkőzésből 22 pontot gyűjtő zaporizsjaiak szerepelnek az ugyancsak 22 pontos, de ezt a teljesítményt 14 meccsből elérő Portovik előtt. A harmadik helyezett Sahtar-Akadémia Donecknek 19 pontja van.
Néhány sorban Elkészítették a 2006 decemberében Svédországban megrendezendő női kézilabda Európa-bajnokságra kvalifikáló párharcok sorsolását. A legutóbbi szentpétervári világbajnokságon csak tizedik helyezett ukrán válogatott május végén és június elején Szlovákiával mérkőzik meg a kontinensvetélkedőre való kijutásért. Az Európa bajnokságra már biztosította részvételét a rendező Svédország és a címvédő Norvégia mellett Dánia, Magyarország, Oroszország és Németország.
Ismét csúcshoki Székesfehérvárott Csakúgy, mint az előző kiírásban, a mostaniban is az Alba Volán rendezi meg a jégkorong Kontinentális Kupa döntőjét. Székesfehérvárott 2006 január 13-15 között a svájci ZSC Lions, az orosz Lada Togliatti és a lett HC Riga 2000 lesz a magyar bajnok ellenfele. Érdekesség: a székesfehérváriaknak eszük ágában sem volt ismét jelentkezni a döntő megrendezésére, hiszen kizártnak tűnt, hogy a nemzetközi szövetség IIHF)
*** Január 10-én kezdi meg felkészülését a tavaszi idényre az Ungvári Zakarpattya. Az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban sereghajtói pozíciót elfoglaló ungváriak a tervek szerint előbb hazai környezetben, majd Truszkavecen, később pedig Magyarországon gyűjtenek erőt a március elején induló pontvadászatra. Nagy valószínüség szerint megválik a Zakarpattyától a moldáv válogatott védő, Szavinov, valamint Odeszszába szerződik a gólerős csatár, Rizsih. A legkorábban – január 3án —egyébként a Vorszkla Poltava kezdte meg a téli felkészülést, míg a Dnyipro játékosai számára csak január 16-
Több mint 23 ezer eurót és 7378 doboz cigarettát koboztak el az ukrán-szlovák határon A múlt év talán két legnagyobb fogását könyvelhették el az ukrán-szlovák határ ungvári átkelő állomásán dolgozó vámosok a karácsonyi ünnepek előtt. Egy holland állampolgár, aki üzleti ügyekben érkezett Ukrajnába, 5200 szlovák koronát és 1600 eurót tüntetett fel vámnyilatkozatában. Zsebében azonban 23 500 eurót találtak. A valutát elkobozták. Másik esetben egy MAN márkájú tehergépkocsi rakomá-
nyát találták gyanúsnak a vámosok. Tüzetes átvizsgálása során a tehergépkocsi pótkocsijának padlója alatt két rejtekhelyet fedeztek fel, amelyben 7378 doboz cigarettát találtak. A tehergépkocsi egyébként fémhulladékot szállított Németországba. Ukrán állampolgárságú tulajdonosától nemcsak a 11,5 ezer hrivnya értékű cigarettát kobozták el, hanem a csempészési kísérlet eszközéül használt 139 ezer hrivnya értékű tehergépkocsit is.
A rabló tüzet nyitott üldözőire Ismeretlen egyén tört be egy munkácsi 72 éves asszony lakására. Az asztali lámpa kábelével megkötözve áldozatát, pénzt követel tőle. Összesen 35 ezer hrivnya értékű zsákmánnyal távozott. Az idős asszony, miután nagy nehezen megszabadult kötelékeitől, a rabló után vetette magát. Csatlakozott hozzá 38 éves szomszédja is. A me-
nekülő rabló azonban fegyveréből tüzet nyitott üldözőire, majd eltűnt az egyik mellékutcán. A szomszédot két golyó érte, az egyik az arcán, a másik a nyakán sebesítette meg. A városi kórházban ápolják. Az asszony elég részleletes személyleírást tudott adni támadójáról, így a rendőrség reméli, hogy rövidesen sikerül rács mögé juttatni a veszedelmes bűnözőt.
Kábítószercsempészeket értek tetten Az utóbbi hónapokban egyre több kábítószercsempészt érnek tetten határainkon. Néhány nappal ezelőtt az Ungvár közelében lévő ukránszlovák határátlépő állomáson a vámosok egy orosz állampolgárságú hölgy poggyászában
nagy mennyiségű kábítószer tablettát találtak. Egy 21 éves Nagymihályon lakó szlovák állampolgár és egy 31 éves kassai hölgy autóiból is jelentős mennyiségű kábítószer tabletta került elő. A kábítószereket elkobozták, szállítóik ellen eljárás indult.
Gazdag zsákmánnyal távoztak a betörők Vasárnap reggel a beregszászi EUROLUX üzlet 28 éves tulajdonosa feltörve találta üzletét. A betörők szinte minden mozdíthatót magukkal vittek, több gázkazánt, gázkonvek-
KÁRPÁT BEREG
tort, alumínium radiátort zsákmányoltak. Az üzlet tulajdonosának kára meghaladja a 23 ezer hrivnyát. A beregszászi járási rendőrkapitányság nagy erőkkel keresi a tetteseket.
A „Vidomosztyi Miliciji” és a „RIO” című hetilapok anyagai nyomán
án ér véget a téli szabadság. *** A Komanda című sportnapilap 1995 óta kéri fel arra az élvonalbeli ukrán futballklubok trénereit és játékosait, hogy nevezzék meg az általuk legjobbaknak tartott labdarúgókat. Ennek eredményeként 2005-ben a Dinamo Kijev 22 éves középpályása, Oleg Huszev lett a legjobb, Ukrajnában futballozó labdarúgó. Huszev csak minimális előnynyel győzött a versenyben a Sahtar Doneck két játékmestere, Timoscsuk és a brazil Matuzalem előtt. A negyedik és ötödik hely két Dinamo futballistának, Sovkovszkijnak és Rotanynak jutott.
egy évvel később újra a magyarországi helyszín mellett dönt. Ehhez képest az IIHF kérte meg az Alba vezetőit, hogy vállalják a lebonyolítást, ami igazi elismerésnek számít. A magyar bajnok három igazi nagyágyút lát vendégül: az orosz bajnokság ezüstérmese, a Lada Togliatti, a svájci sorozat másodikja, a ZSC Lions és a lett bajnok, a HC Riga 2000 harcol a végső győzelemért. Az esemény rangját mi sem jelzi jobban, mint hogy a helyi önkormányzat névadó szponzorként támogatja a küzdelemsorozatot, így Fehérvár Kontinentális Kupa néven fut az összességében 165 ezer svájci frank összdíjazású, 2730 millió forint költságvetésű finálé. Az előzőben, tavaly januárban, a szlovák Zvolen és az orosz Dinamo Moszkva mögött bronzérmet szereztek Palkovics Krisztiánék, miután nem mindennapi, felejthetetlen csatában 2-1-re legyőzték az olasz Milano Viperst.
Rovatvezető: Jakab Lajos
Egy nap alatt négy lakásba törtek be Ökörmezőn Ökörmezőn sorozatos lakásbetörésekről érkeztek bejelentések a rendőrségre. Mivel mind a négy esetben az ismeretlen betörők ugyanazzal a módszerrel hatoltak be áldozataik lakásaira, feltehető, hogy a nagyközségben szervezett betörő banda garázdálkodik. Az ökörmezői járási kórház 55 éves ápolónőjének lakásáról 500 dollár és jelentős értékű ékszer tűnt el. Közel kétezer dollárral és 200 euróval rövidítették meg az ismeretlen tettesek
az ápolónő 25 éves szomszédját. Egy 44, illetve 48 éves asszony lakásáról összesen 3200 dollárt és 3000 hrivnyát vittek magukkal a betörők. Mind a négy esetben a tettesek álkulcs segítségével nyitották ki a lakásokat, kizárólag pénzt és ékszereket kerestek. Feltételezhető, hogy a tettesek ismerték áldozataik anyagi helyzetét, tudták, hol tartják értékeiket, jól tájékozódtak lakásaikban. Ennek ellenére lapzártáig nem sikerült rács mögé juttatni őket.
Moldáviából érkezett határsértőket tartóztattak fel Perecseny közelében A perecsenyi és nagybereznai járásokban gyakran bukkannak fel Délkelet-Ázsiából, Közel-keletről érkező illegális bevándorlók, akik az itteni ukrán-szlovák határon próbálnak külföldre jutni. Ezúttal azonban a perecsenyi járási közlekedés-rendészet munkatársait és a járási rendőrkapitányság felügyelőit meglepetés érte, olyan Moldá-
viából érkezett egyéneket tartóztattak fel, akik semmilyen okmánnyal nem tudták igazolni személyazonosságukat. Valamennyien Szlovákiába, onnan pedig különböző nyugati országokba akartak szökni. Az illetőket átadták a munkácsi határőr parancsnokságnak. A rendőrség vizsgálja, hogyan, kik segítségével jutottak ezek az emberek Kárpátaljára.
A páncélszekrényt is elvitték a betörők Kellemetlen meglepetés ért a napokban egy volóci üzletembert, amikor egynapi távollét után visszatért otthonába. Házában betörők jártak. Az ismeretlen tettesek nem bajlódtak a páncélszekrény kinyitásával, hanem úgy, ahogy volt, magukkal vitték. A páncélszekrényben egy vadászfegy-
ver, egy digitális Panasonic videokamera, 500 euró, 2250 dollár és jelentős értékű ékszer volt. A betörést tehát legalább ketten követhették el, egy ember ugyanis képtelen lett volna magával vinni a „mackót”. A volóci járási rendőrkapitányság nagy erőket mozgósított a tettesek kézre kerítésére.
400 hrivnyát követeltek az engedélyért Egy nagyszőlősi üzletember újév küszöbén tűzijátékokkal akart kereskedni. Ehhez azonban hivatalos engedélyre lett volna szüksége. A megyei katasztrófavédelmi főosztály munkatársa és egyik helyi dolgozója 400 hriv-
nyát kért az engedély kiadásáért. Mindkettőjüket akkor tartóztatták le, amikor átvették ügyfelüktől a kért összeget. A hivatali beosztásaikkal visszaélő tisztviselőket felmentették, vizsgálatot indítottak ellenük.
Info
MADONNA ÉS JACKO TESTŐRE KIPAKOL Néha sztárok testőreinek is megvolna az okuk egy kis kiborulásra, mert híres ügyfeleikkel nem egyszerű az élet. Jacko elkényeztetett gyerekként szeszélyeskedik, Madonna nem lökött, de a rajongói annál inkább. A sztártestőr kipakol. Sztárok testőrének lenni kívülállók számára irigylésre méltó feladatnak tűnhet, de csak addig, míg nem értesülnek a kulisszatitkokról. Akik változatlanul meg vannak győződve arról, hogy ez csakis egy jó szakma lehet, képzeljenek el egy shoppingolós délutánt Paris Hiltonnal és ölebével, vagy mondjuk a Beckhamcsaláddal, ez elég kijózanító lehet. Ha még ez sem segít, Avi Moyal szívesen mesél: ő védte már Madonnát és Michael Jacksont is. Az izraeli Moyal öt évig volt hivatásos katona, ezután lett VIP testőr. Szerinte a sztárok sokszor olyanok, mint az elkényeztetett gyerekek: mennek a maguk feje után, és ha eszükbe jut valami, azt minimum azonnal akarják. Moyal Michael Jacksonos és Madonnás élményeit mesélte el a Bombay Timesnak.
15
Turmix
KÁRPÁT BEREG
dámparkba. A probléma ott kezdődött, amikor az ott lévő háromezer gyerek mind a nyomába szegődött...” – emlékszik vissza a testőr. Jackson körül épp akkoriban kezdődött a pedofilbotrány, a vidámparkban is vele volt két kisfiú-barátja, egy nyolc és egy tizenegyéves gyerek. ,,De nem hiszem, hogy bűnöző volna” – véli egykori testőre: ,,inkább maga is egy nagy gyerek”. Más alkalommal a sztár nem tudott aludni, hanem vásárolgatni szeretett volna az egyik plazában. A probléma csak az volt, hogy az éjszaka közepén az üzletek már rég bezártak. ,,Nekünk azonban elő kellett kerítenünk az összes tulajt, és megkéni, nyissanak ki. Ott voltak szegények pizsamákban, Jacko meg nyugodt lélekkel vásárolgatott. Igaz, héberül egy szót sem tudott, de rámutogatott dolgokra – így vásárolgattunk az éjszaka közepén” – idézi vissza emlékeit a testőr, akinek azonban nem csak Jackóval gyűlt meg a baja.
Az ön- és közveszélyes rajongók Madonna nagyon ked-
Elkényeztetett gyerek Moyal a Krav Maga harcművészet mestere: ez a harcművészeti ág azt teszi lehetővé, hogy a harcos anélkül leszerelhesse ellenfeleit, hogy kárt tenne bennük. Michael Jacksont azért neki is tudott izgalmas pillanatokat okozni, amikor egy izraeli útja során Moyal kellett feleljen a védelméért. Amennyiben az ellenfél többezer gyerek, úgy ez a feladat nem is egyszerű.
ves – mondja nagyon udvariasan a testőr az énekesnőről. A celebritásokra vonatkozó biztonsági szabályok azonban nagyon szigorúak, ami nehezíti a testőr dolgát: miközben a híresség személyi épségéért felel, nem lehet barátságtalan ügyfele rajongóival sem. ,,Folyamatosan készenlétben kell állni és megpróbálni előre látni és megelőzni a teljesen váratlan eseményeket. A rajongók ebből a szempontból külön rizikósak, egészen meg tudnak őrülni, ha az imádott sztárjuk közelébe kerülnek. A vége az, hogy mindenkit védened kell: nem,,Michael Jackson egyik csak a sztárt, de a rajongóreggel kitalálta, hogy el akar kat is.” velvet.hu menni körhintázni egy vi-
Kárpátalja az interneten
Szervezeteknek, cégeknek, vállalkozásoknak, szállodáknak stb. lehetőséget biztosítunk az interneten való bemutatkozáshoz.
Nonprofit szervezeteknek ingyen elhelyezzünk honlapját portálunkon!
Cím: Bereginfo Teleház, Beregszász, Muzsalyi u. 54/38. Tel.: 2-40-89, 8-066-2850283. E-mail:
[email protected]
http://www.karpatalja.org.ua
2005. január 4.
KERESZTES HÁBORÚ AZ INFARKTUS ELLEN Magyarországon évente körülbelül 25 ezer ember kap szívrohamot, és csaknem harmaduk meghal, mielőtt bármilyen kórházba kerülne. Vajon Ön is a magas kockázatú csoportba tartozik? Összeállításunkban választ kaphat erre a kérdésre, és azt is megtudhatja, hová fordulhat a betegség elkerülésének érdekében.
Szívinfarktus, a halálozás leggyakoribb oka A szívinfarktus a halálozás leggyakoribb oka világszerte. A betegek 50%-a a tüneteket követő egy órán belül meghal. A betegség előfordulásának valószínűsége a korral nő, a legveszélyeztetettebb a 35 és 60 év közötti korosztály. Általánosan elmondható, hogy a szívinfarktus előfordulása minden életkorban gyakoribb a férfiak, illetve a roszszabb anyagi körülmények között élők körében. A szívinfarktus kialakulásának leggyakoribb oka szívkoszorúér-elzáródás. Emiatt a szív egy részének vérellátása nagymértékben csökken, olykor hirtelen megszűnik, és a szívizom egy része az oxigénhiány következtében elhal. A roham alatt kialakuló szívelégtelenség vagy súlyos ritmuszavar hirtelen halálhoz is vezethet. A szívkoszorúér-megbetegedés ezért minden országban fontos népegészségügyi probléma, amely nagy odafigyelést igényel. Hazánkban az összes halálozás több mint a fele a keringési betegségeknek tulajdonítható, melyből a folyamatosan emelkedést mutató koszorúér-betegség a legfőbb halálok. Különösen elkeserítő, hogy a fiatal férfiak infarktusos halálozásának aránya nemzetközi öszszehasonlításban is kiugróan magas, évek óta világviszonylatban az első hely a miénk. 2000-es adatok szerint a keringési rendszer betegségei miatti halálozás Magyarországon duplája az EU-átlagnak, ezen belül a 65 éven aluli lakosság esetében a halálozás háromszorosa a megfelelő EU-átlagnak. Ez az arány mára javult, de ez megtévesztő: nem a hazai helyzet lett sokkal jobb, hanem az EU-átlag lett roszszabb az új tagállamok belépésével.
Mit tehetnek az orvosok? Ha a beteget infarktusgyanúval kórházba viszik a mentők, kilencven percen belül a legsúlyosabb roham után is megmenthető egy speciális szívkatéterezéssel, amelyet a nyugati országokban már évek óta alkalmaznak. A katéterezés során a beteg főütőerébe a combján vagy a csuklóján keresztül egy vékony műanyag csövet (dróthoz hasonló vékony anyagot), egy ún. katétert vezetnek, hogy eljussanak a szívig, és megfessék
a szív saját vérellátását biztosító ereket (koszorúerek). Ha az érben beszűkülés vagy elzáródás van, az rögtön látszik, így a beavatkozás azonnal megtörténhet. A beszűkült koszorúeret kihígítják, az ott lévő, elzáródást okozó vérrögöt leszívják, hogy az éren át ismét akadálytalanul áramolhasson az oxigéndús vér. Azon szerencséseknél, akiknek az életét a katéterezési beavatkozás megmenti, egy felfokozott sebgyógyulási folyamat miatt az érintett ér 6-9 hónap alatt kialakuló újbóli beszűkülése fenyegethet, ezért a betegek egy részénél újbóli beavatkozás szükséges. Számukra nyújt segítséget az úgynevezett gyógyszerkibocsátó sztentek beültetése, amely minimalizálja a visszaszűkülés kockázatát. A gyógyszerkibocsátó stent beültetésének előnyei ellenére a beavatkozások körülbelül 6 százalékánál (2004es adat) dönthetnek a hazai szakorvosok a korszerűbb megoldások mellett – a társadalombiztosítás ennyit finanszíroz. Összehasonlításként két nemzetközi adat: az Egyesült Államokban ugyanez az arány 75, az európai országokban pedig átlagosan 25 százalék. Ezen az arányon gyorsan és jelentősen javítani kell – mondta az [origo]-nak dr. Horváth Iván, a Magyar Kardiológus Társaság Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának elnöke.
Mit tehet Ön, ha infarktus gyanúja merül fel? ,,Sajnálatos tapasztalat, hogy a betegek jelentős része az első, még esetleg enyhébb tünetek jelentkezésekor nem kér segítséget” – mondja dr. Horváth, hangsúlyozva: a betegek minél előbb forduljanak orvoshoz, hívjanak mentőt. A köznapi nyelven gyakran szívrohamként emlegetett szívinfarktus jellegzetes heveny tünete a hirtelen kezdődő igen erős, szorító fájdalom, amelyet gyakran verejtékezés és halálfélelem kísér. Előfordul, hogy a fájdalom a gyomortájékon jelentkezik, hasi megbetegedést sejtetve. A roham jellegzetes előjelei – akár már hetekkel korábban – a kisebb mellkasi nyomásérzések, a rossz közérzet, valamint a fáradékonyság lehetnek. A szívinfarktuson átesett személy sorsát legtöbbször az dönti el, hogy az első tüneteket miként értékelte maga a beteg, valamint környezete, vagyis milyen gyorsan kerül szakszerű kórházi kezelésbe. A tünetek fellépése esetén azonnal segítséget kell kérni, mentőt kell hívni. A segítség
megérkezéséig az érintett személy környezetében nyugalmat kell biztosítani, friss levegőről gondoskodni kell, a szoros ruházatot el kell távolítani. Amenynyiben kézközelben van, nyelv alatti nitroglicerint kell adni. A legfontosabb, hogy a beteg minél hamarabb kórházba kerüljön, annak érdekében, hogy az elzáródott érszakasz szakszerű terápia hatására minél hamarabb újból megnyíljon. Súlyos, a hirtelen keringés- és légzésmegálláshoz vezető szívroham esetén azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést. Az újraélesztés csak a klinikai halál beállta után azonnal vagy 3-4 percen belül optimális megkezdeni. Ezt követően – késlekedés esetén – a keringésleállás visszafordíthatatlan agyi károsodást okoz. A sikeres újraélesztés jele, ha a pupillák fényre újra összeszűkülnek, a légzés visszatér, és a beteg sápadt bőrszíne élénkebb lesz.
Döntse el, vajon a magas kockázatú csoportba tartozik-e! Az elsődleges megelőzés (primer prevenció) eszközei már jól ismertek Magyarországon is: a fő elemek a dohányzás mellőzése, az elhízás kerülése, a mozgás, a helyes (zsírokban szegény, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag) táplálkozás, a mértékletes alkoholfogyasztás, az állandó negatív stressz. Sokan azonban különféle okok miatt képtelenek ezeket betartani, így életmódjuk miatt magas kockázatú csoportba tartoznak a szívinfarktus szempontjából (is). Ugyancsak magas kockázatot jelenthet egyéb betegségek, főleg a magasvérnyomás, a cukorbetegség vagy a magas vérzsírszint jelenléte. Alapvető fontosságú feladat tehát a magas kockázatú csoport korai diagnosztikája, azaz az infarktus szempontjából veszélyeztetett betegek időben történő kiemelése. ,,A még nem vészhelyzetben lévő betegek vizsgálatának számát is növelni kell, épp azért, hogy megelőzhessük a bajt. Optimálisabb lenne, ha nem a szirénázó mentő hozná a beteget katéterezésre, hanem aktív kiválasztás útján, időben és tervezetten kerülne sor a tágításra. Ez esetben a beavatkozás kockázat- és szövődményrátája is alacsonyabb” – mondja dr. Horváth, hangsúlyozva: a szakma arra szólítja fel az embereket, hogy forduljanak családorvoshoz, belgyógyászhoz vagy kardiológushoz, ha úgy gondolják: a magas kockázatú csoportba tartoznak. A szakorvosok aztán bizonyos vizsgálatok elvégzését követően szívkatéteres laborba irányítják őket, ahol – szükség esetén – elvégzik a katéteres tágítást, vagy javasolják a szívműtétet, az infarktus megelőzése érdekében. origo.hu
CLOONEY ÚJ CSAJA A szívtiprót Lucy Liuval látták csókolózni. A páros egy fergeteges estét töltött együtt az egyik New York-i klub-
ban, ahonnan aztán limuzinnal távoztak. Több szemtanú is arról számolt be, hogy a sztárok nem bírtak magukkal és a hátsó ülésen heves csókcsatába kezdtek. – Azt hittem, Lucy egyszerűen felfalja George-ot – meséli egyikük. Mr. Clooney ebben az évben szakított kedvesével, a modell Lisa Snowdonnal. Ms. Liuval azonban nem először gabalyodott össze: a páros 2000-ben már randizgatott. rtlklub.hu
www.forum. karpatinfo. org.ua Kárpátalja legnagyobb fóruma
ELNÖKI ÁLDÁS ELTONNAK Bill Clinton gratulált Elton Johnnak és kedvesének, David Furnish-nek. Az ex elnök egy video-
üzenetben küldte el jókívánságait az ,,ifjú párnak”. – Ha több olyan ember lenne a Földön, mint Elton John, akkor a világ sokkal jobb hely lenne – áradozott az énekesről Mr. Clinton. – Eddig is tudtuk, hogy Eltonnak megvannak a kapcsolatai. De azt legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy az Egyesült Államok volt elnöke sze-
mélyesen köszönti majd – nyilatkozta egy bennfentes. rtlklub.hu
16
Info
Rejtvények
2005. január 4.
Keresztrejtvény
Beküldési határidő:
KÁRPÁT BEREG
január 15.
Készítette: Balázsi Csaba EGY BÖLCSESSÉG
KICSINYÍTŐ KÉPZŐ
2
SZÉN NYARALÓ
RÓMAI 50
CINK
ELEVEN
KISSÉ PAJKOS !
HÍRT TOVÁBBAD EGYNEMŰ ATOM !
LENMAG ! MAGYARORSZÁGI HELYSÉG
RÉGI MUNKAEGYSÉG
IDŐMÉRŐ
GRAMM
OXIGÉN A SZOMORÚ VASÁNAP SZERZŐJE (REZSŐ)
XVII. ZSÁZADI HOLLAND FESTŐ (ADRIAEN VON)
Z
1 EGYIPTOMI KERESZTÉNY
… GARBO SZÍNÉSZNŐ
ELEK !
MOZGALMAS ESEMÉNY
SZEMÉLYES NÉVMÁS
MEGINDUL AZ ESŐ
5
FLUOR FOLYADÉK VÍZI ÁLLAT
RIAD A SOLARIS ÍRÓJA HELYES, AZ RÁTALÁLTAM ÖSSZEADÁS SZAVA
TRÓNOL
SÖTÉT BŐRŰ NÉP … PLUS ULTRA
K
PÁROSAN FELDOB !
FEGYVERT HASZNÁL
A NÉMET ÁBÉCÉ UTOLSÓ BETŰJE ADOMA
GYEREKKÖSZÖNÉS
HABZÓ ITAL TRÉFÁS NEVE KÉTJEGYŰ BETŰ
KELETI TÁBLAJÁTÉK SZINT
4
A PUSZTÁK … (ILLYÉS GYULA MŰVE)
NÉVELŐ UZSHOROD FOLYÓJA
EGYNEMŰ VÁRÓ ! KIJEVI RÉSZLET !
TERMÉSZETI CSAPÁS
TONNA
ZOKOG
RÁDIUM
KÉN
URÁN
TÓRIUM
ÖSVÉNY
TETEJÉRE HAJÍT
IZRAELI GÉPFEGYVER
FÉLSZ !
AMPER
ZAMAT, AROMA
Nyerteseink:
Kétszemélyes vacsora a Kastély Sörözőben: Malovány Márta (Beregszász, Kijevi u. 10.). Egy óra internetezés Bereginfo Teleházban: Dudás Krisztián (Beregszász, Munkácsi u. 77.), Szarka Sándor (Bene, Ifjúsági u. 15.), Kuzma Lóránt (Beregszász, Duhnovics u. 2.). INFO előfizetés: Baraté Ferenc (Bátyú, Petőfi u. 31.), Garai Angéla (Beregszász, Liszenko u. 24.), Pufler Szilvia (Nagypalád, Béke u. 13.), Sebestyén Katalin (Bátyú, Petőfi u. 48.). Naplopó szórakoztató magazin: Balla Marika (Jánosi, Petőfi u. 5.), Orosz Erika (Dercen, Petőfi u. 3.), Babik Veronika (Mezővári, Városderék u. 12.), Tuba Attila (Som, Fő u. 39.), Lengyel Sárika (Halábor, Nagy u. 67.), Molnár Dezsőné (Bátyú, Petőfi u. 29.), Tar Mónika (Szernye, Lenin u. 69.), Medve István (Zápszony, Fő u. 183.), Skriba Irén (Beregszász, Szőlőhegy u. 45.), Váradi Magda (Kispapi, Határőr u. 22.), Gerzsenyi Margit (Som, Béke u. 4.), Popovics Barbara (Nagybakta, Szabadság tér 11/2.), Anicka Hadady Csilla (Bene, Ifjúság u. 10.), Tusa Andor (Forgolány, Béke u. 167.), Papp Mária (Makkosjánosi, Kossuth u. 33.), Balogh Dávid (Bene, Rákóczi u. 207.), Fejes Márta (Mezőgecse, Béke u. 32.), Rajnoha Éva (Mezőgecse, Béke u. 5.), ifj. Nagy Zsolt (Nagybakta, Kert u. 12/2.), Huszti István (Beregszász, Szentföld u. 47.), Csákai Ibolya (Forgolány, Béke u. 166.), Mondik Flórián (Kígyós, II. Rákóczi u. 34.).
51. szám megfejtése: Én végeztem a feladat oroszlánrészét: üvöltöttem.
Z Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat – öt kivételével – az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. Az öt megmaradt szóból a következő vicc csattanóját állíthatja össze: Káposzta tengeri kiránduláson vesz részt, de hajótörést szenved, úszni kezd, ám hamarosan egy cápa kezd el körözni körülötte. Káposzta ijedtében előveszi zsebkését, mi rosszállóan megszólal a cápa: (A cápa kérdését, azaz a vicc csattanóját, a megmaradt szavakból állíthatja össze.)
Gyümölcskenyér aszalt szilvával és dióval Hozzávalók: 18 dkg szilva (aszalt, kimagozott), 5 dkg dióbél, 5 dkg mazsola, 12,5 dkg margarin, 17 dkg barna cukor, 2 tojás, vaníliaaroma, 3 dl tej, 37,5 dkg liszt, 1 tasak élesztő, csipetnyi só. Elkészítés: A szilvákat kockákra, a diót durvára vágjuk. A margarint a
cukorral habosra keverjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat, végül kevés vaníliaaromával ízesítjük. Hozzáadjuk a tejet, a szilvakockákat, a mazsolát és a diódarabokat. A lisztet, az élesztőt és a sót tálba szitáljuk, és fakanállal kevergetve hozzáadjuk a gyümölcskré-
Plusz egy vicc: Hogy azok is tudják, hogy villlámlott, akik nem figyeltek.
3 Kétbetűsek: BA, DA, EG, EP, ÉÉ, GL, HA, LÓ, LT, RE, UT, ÚR, ZÁ. Hárombetűsek: ABA, AER, ÁLT, ÁRT, EEG, ESŐ, GET, ÍRÓ, KAS, LÁT, LOP, RÁG, RÉZ, RIO. Négybetűsek: ARGÓ, BEAT, EPÉS, EVET, KARI, KEPP, LEAD, LÖSZ, OPUS, REST, SÉTA, SZÓL, TURF, URAL. Ötbetűsek: ABRAK, AKOLÓ, EBADÓ, EJNYE, EKKOR, EMBER, ERÉLY, HALAT, INALÓ, IRODA, KAPUT, KERUB, KISZE, KRIMI, LAZÍT, LÁBAL, ÓLMOS, ÓMAMA, PAKOL, PEDER, PILÁF, SÖRTE, SPORT, SZAKA, TAPÍR, TOTYA, UNOTT. Hatbetűsek: ALÁZAT, AMARRA, KÉSSEL, KÖZADÓ, PADLÓS, TAGLAL, TAPÉTA, TRAPÉZ, UGRÁLÓ. Hétbetűsek: ESPERES, HASADÁS, KEMIZÁL, LAPSZÁM, LENGUBÓ, ODAADÁS, PLANÉTA, ROZETTA. Nyolcbetűsek: AKASZTÓS, ÉRZŐIDEG, KÁPOSZTA, KIUTALÁSI, LESZÁMOL, ÖSSZEVÁG, RÁSZÁRAD. Kilencbetűsek: BALETTEST, SATÍROZÁS, SZIGORLAT.
met. Őzgerincformát vagy téglalap alakú sütőformát kivajazunk, beleöntjük a masszát, és meleg sütőben megsütjük. Amikor kész, grillrácsra borítjuk, és kihűtjük. Vékony szeletekre vágva kínáljuk.
Vermutos töltött borjúbélszín Hozzávalók: 1 póréhagyma, 10 dkg káposztalevél, 5 dkg füstölt szalonna, 5 dkg vaj, 1 borjúvese (zsír nélkül), 1 kg borjúbélszín, 2 fej vöröshagyma, 4 sárgarépa, 2 babérlevél, 4 burgonya, 5 cl vermut (száraz).
puhára pároljuk, és kihűtjük. A vesét és a bélszínt hosszában kettévágjuk, a bélszínt laposra nyomkodjuk. Rátesszük a káposztát meg a pórét, és elrendezzük rajta a veséket. Szorosan feltekerjük, és átkötjük. Vajjal kikent tepsibe tesszük a tekercseket, és sütőben 15 percig sütjük. A hagymákat és a répákat felkarikázzuk, és a tekercsek köré rakjuk. Beletesszük a babérleveleket, és 1 dl vizet öntünk alá. Még 1 óráig sütjük, időnként a saját levével meglocsoljuk. A burgonyákat meghámozzuk, felkarikázzuk, és a sütés vége előtt 30 perccel a tekercsek köré rakjuk. Amikor kész, a húst kivesszük, felszeleteljük, a levet a vermuttal összekeverjük, majd áttörjük. A szósszal meglocsolva, a zöldségekkel körítve tálaljuk.
Zöldborsós-sárgarépás rostélyos Elkészítés: A pórét és a káposztát megmossuk, és hosszú, vékony csíkokra vágjuk. A szalonnát a vajban
Hozzávalók: 75 dkg marha rostélyos, 60 dkg sárgarépa, 5 dkg vaj, 25 dkg fagyasztott zöldborsó, 2 fej vöröshagyma, 1-1 csokor petrezselyem és zellerlevél,
A nyereményeket csak a terjesztőinktől, illetve szerkesztőségünkben vehetik át!
Plusz egy vicc
NÉHÁNY MINUTUM
E M B
E R
Szalonnás-sajtos kenyér
csipetnyi reszelt szerecsendió, 2 szegfűszeg, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem, őrölt bors, só. Elkészítés: 1 hagymát megtisztítunk, és apróra vágjuk. A másik hagymába szórjuk a szegfűszegeket. A répát megtisztítjuk, és felkarikázzuk. A vajban megpirítjuk a húst, majd kivesszük. A zsiradékban aranyszínűre pirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a húst, a répát, 1,5 dl vizet, a zöld csokrot, és sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük. Lefedve, kis lángon 45 percig pároljuk. Beleszórjuk a borsót, és lefedve, kislángon puhára főzzük. Amikor kész, a zöld csokrot kivesszük, a petrezselyemmel megszórjuk, és rögtön tálaljuk.
Hozzávalók: 6 vékony szelet húsos szalonna, 25 dkg füstölt sajt, 1 bagett, 1 alma, 2 dkg vaj. Elkészítés: A szalonnákat félbevágjuk, a sajtot 12 egyforma csíkra daraboljuk, és mindegyiket szalonnába tekerjük. A bagettet hatfelé vágjuk, sütőben kissé megpirítjuk, és megkenjük vajjal. Az almát vékony cikkekre vágjuk, a
gerezdjeit a pirítósokra rendezzük, rárakjuk a sajtos-szalonnás tekercseket, sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a szalonna megpirul, a sajt pedig olvadni kezd.