Csáki Imre
Felhôkkel táncoló EGY NAGY PILÓTA LEGENDÁS ÉLETE
Csáki Imre
FELHÔKKEL TÁNCOLÓ Mottó:
„Aki életében megpróbált felmenni a mennyekbe, az holta után is oda jut” Kotrás Gábor
Kiadja a 3.14 Kft.
a Magyar Légiközlekedési Zártkörû Részvénytársaság támogatásával 2006
Ezúton köszönöm a család: özv. Kotrás Gáborné (Stefike) és ifj. Kotrás Gábor segítô hozzájárulását a könyv megírásához, megjelentetéséhez, egyúttal köszönetet mondok mindazok: Andrasew Ákos, Bogdándi Ti bor, Csák Géza, Darida Tamás, Fazekas József, Fejéregyházi László, dr. Gönci János, Halász Lajos, Hargitai Ferenc, Horváth Zoltán, Kotrás Zol tán (†), dr. Lendváry Csaba, Ménesi György, Pálóczi Ferenc, Rozman Gyula, dr. Séri Kornél, Szabolcsi Sándor és Szatmáry György segítségé ért, akik visszaemlékezéseikkel, fényképeikkel, vagy más módon hozzá járultak e történet teljessé tételéhez - a szerzô
ISBN 963 229 603 6 Felelôs kiadó: Petrik István
Ajánlás Nagy izgalommal vettem kezembe e könyv kéziratát, amikor Imre bará tom megkért arra, hogy nézzem át, és írjak pár sort a leendô olvasóknak. Be kell vallanom, hogy Kotrás Gábor életútjáról, munkásságáról nem sok ismeretem volt, talán egy-két alkalommal találkozhattunk a 80-as években. Kétszeres élményt hozott számomra a könyv. Egyrészt felidézte bennem - a könyv lapjait olvasván újra átérezhettem - ahogyan én is megismerkedtem a vitorlázórepüléssel. Sajátos párhuzam a kezdeteknél, húsz év eltéréssel, hogy mindketten a repülést választottuk hivatásul. Másodsorban megis mertem egy kiváló sportrepülôt, emberséges, de szigorú oktatót, valamint nagyszerû szervezôt, parancsnokot: összességében egy nagyformátumú embert. Sajnálom, hogy sorsunk alakulása még kis idôre sem keresztezte egymást. Szívembe zártam. Gondolom és remélem, hogy az utáníunk következô generációnak is szol gálhat példaképül életmûve, munkássága. Gratulálok a Szerzônek, és olvasóinak kívánok szép élményeket a könyv olvasásakor.
Dr. Magyari Béla ezüstkoszorús vitorlázórepülô kiképzett ûrhajós
3
4
Bevezetô Amikor azon a kora délutánon leszálltunk arra az ürgefúrta hajdúszoboszlói gyepre, már tudtam, hogy ennek a csodálatos embernek nem múlhat el az emléke nyomtalanul; hogy egyszer meg kell majd írnom az életét. Ezt a történetet istenigazából nem regény nek szántam, csak afféle bibliográfiának, mint ahogy - érzésem szerint - az is sikeredett belôle. Csak éppen nem voltam képes azzal a távolságtartással írni Kotrás Gáborról, amit egy szigorúan vett bibliográfia megkövetel. Talán az szolgálhat némi mentségemre, hogy repülô emberként, repülô embereknek szánom ezt a - végül is meglehetôsen nagyra sikeredett - kisdolgozatot, azoknak ajánl va, akik, a repülés iránti olthatatlan szerelem és mérhetetlen empátia birtokában, meg értik és megbocsátják nekem ezt a mûfajkeverést. Mi, repülô emberek, tényleg nagyon szeretjük ezt a sportot, és ez soha nem ment meg bennünket bizonyos mértékû, többnyi re jó szándékú elfogultságtól. Már a Mûegyetemi Sportrepülô Egyesület alapítói mint a „legnemesebb sportot” határozták meg az emberi repülést 1921-ben. Bánhidi Antal „A Gerle 13 útja” c. könyvében ugyancsak szépeket írt róla: „... szép sport. A test és a lélek sportja. Az ész és a kéz munkájának egyik legszebb, legmodernebb alkotása. Szállni szabadon, sebesen, földrészek, tengerek, fellegek felett, tudni, hogy ember vagyok, hó dító ember, aki immár úr vagyok nemcsak a földön, nemcsak a vízen, de az évezredes álomvilágban, a levegôben, a felhôk között is”. Kotrás Gábor is ilyen levegôhódító ember volt. Amikor nekifogtam az írásnak, azzal a szándékkal vágtam bele, hogy - szigorú szakmai alapon - csak repülô munkásságát fogom bemutatni. A végén kiderült: ezen kívül tulajdonképpen nem is volt másik élete. Ô REPÜLVE ÉLT. A szerzô
5
6
Szárnyaló gyermekálmok Ôsei, akik igen messzirôl kerültek Hajdúföldre, valószínûleg álmukban sem gondolták, hogy idegen hangzású nevük egyszer ennyire közismert té válik errefelé. Kotrás Gábor, vagy ahogyan barátai ismerték, a Dani, fél évszázad alatt nemcsak a civis városnak és környékének, de a magyar repülôtársadalomnak is elismert személyiségévé érett az árvalányhaj-ter mô rónák termikes emelésében. A nagyszülôk az egykori Brünnbôl (mai nevén Brno) vándoroltak Ma gyarországra, nevüket eredetileg ékezet nélkül, de idegen s-sel írták: Kotraš. Foglalkozásukat folytatva, gyermekeik kivétel nélkül a sapkaké szítô mesterséget ûzték, így Gábor apja, Kotrás László is. A Kálvin-téri sapkaáru-üzlet volt a munkahely, egyébként az Egyletkert utca 48. szám alatti családi házban laktak, ahol a szorgos feleséggel, Böszörményi Er zsébettel nevelték öt gyönyörû gyermeküket. A négy fiú és egy lány kö zül Gábor volt a harmadik a sorban, de a szülôknek, jövôjét illetôen, minden bizonnyal ô okozta a legtöbb fejtörést. Kotrás Gábor 1925. február 28-án született. Három fiútestvérével ellen tétben, életútjának alakulásában nem a fejfedô, hanem a repülômotorok dörgésétôl zajos szomszédság játszott meghatározó szerepet. A közeli méntelepi majorhoz tartozó, úgynevezett „csôdörös” Epreskert ideigle nes repülôgép-leszállóhelyként használt legelôjén éppen születése évé ben szállt le az elsô postarepülôgép, öt év múlva pedig már mûrepü lésekkel tarkított repülônapot is tartottak itt. Az akkor még szokatlan, felnôtteket is lázba hozó égi látványosság idején szinte biztos, hogy a környékbeli kisfiúkat sem lehetett a szobában tartani. Gábort bizonyo san nem. Hatéves volt, amikor egy téli napon meglátta a hóviharból a magasban kibontakozó, hatalmas Zeppelin-léghajó sziluettjét, amint al kalmi légiposta-rakományával az Epreskert felé cammogott. A levegô óriásának valószínûtlen, meseszerû lebegését örök emlékként ôrizte, de 7
az igazán sorshatározó élményt a repülôgépek egyre mindennaposabbá váló látványa jelentette számára: „Hat-hétéves koromtól kezdve körülvett és megfogott a repülés. Fából összeszegeztem egy repülôgépet, ruhagomb volt a kereke. Faragtam hozzá propellert, futottam vele, hogy forogjon a ‚kereplô’. Az Egyletkert és a Tégláskert közötti legelôn Szathmári Imre és Nemes Kiss Ernô re pülômodelleket repültettek, sikló és gumimotoros bottörzsûeket, satöbbi. Én figyeltem ténykedésüket, repültetésüket. Magam is készítettem sikló repülômodellt, melyet erôs, gombvarró khaki katonai cérnával húztam fel a magasba. A szomszédos repülôtéren általában kora hajnalban kez dôdött a repülôképzés Hungária típusú gépekkel1. A fô fel- és leszállási irány észak-déli volt, így, ha a kerti kapuba kiálltam, elôttem szálltak le és fel alacsonyan a gépek. A legelôt a repülôtértôl elválasztó bikaistálló korlátjáról, ahová fölültem, az emelkedést és a földet érést is megfigyel hettem. Láttam a SCHMOLL-PASTA2 gép éjszakai repülését, repülôna pokat, repülô piknikeket, a Zeppelint3, a Karakán vitorlázó repülôgépet4. Láttam Kerekes Bandi becsapódását a Bückerrel, mégis hajtott a vágy, hogy repülô lehessek” - emlékezett vissza ezekre az évekre 2001-ben, 76 évesen Kotrás Gábor.13 A betegeskedô Édesanya sajnos korán itt hagyta az öt kisgyermeket. A kis Gábor, ahogy nemrég elhunyt öccse, Zoltán bácsi visszaemlékezésébôl kiderült, csendes, jólelkû fiú volt, a legjobb magaviseletû közülük. Rend szerint Ô kelt a legkorábban, amint felöltözött, azonnal kiszaladt a házból, felült a karám korlátjára, és onnan bámulta naphosszat a sárga szárnyú katonai repülôgépeket. Ahogy cseperedett, egyre több dolga akadt a re pülôtér körül, nem kis gondot okozva ezzel a felmenôknek. A debreceni veteránrepülô, dr. Séri Kornél mesélte, hogy Kotrás papa egyszer még ôt is elnadrágolta, amikor rajtakapta ôket, hogy a leszálló mezôben várták, hanyatt fekve, az érkezô repülôgépeket. „Szerettük volna leszállás közben alulról, közelrôl látni ôket, nem számolva a veszéllyel” - mesélte Kornél bácsi olyan átéléssel, mintha az egész csak tegnap történt volna. Minden valószínûség szerint a gyermeki érdeklôdés irányultságát illetôen szerzett tapasztalatai késztették idônként „járôrözésre” a repülôtér körül az aggódó szülôt, így fedezhette fel ott a valódi veszélyrôl mit sem sejtô fiúkat. 8
A legfiatalabb testvér, Zoli bácsi† a gyermekkorukra emlékezik 2002 nyarán (a szerzô felvétele)
A repülôtér csábító közelsége, az on nan szinte folyamatosan átszûrôdô titokzatos üzemzajok miatt Gábor nak szinte minden gondolata a repü lés körül forgott, és ettôl az iskolába járás örömei sem voltak képesek el tántorítani. 1936-ban szülei beíratták a debreceni római katolikus fiúisko lába, ahol a következô évtôl - a „szü lôje akaratából önként kimaradt” be jegyzés tanúsága szerint - egy évet kihagyott, de utána alaposan bele húzott. Azt nem lehet ugyan állítani, hogy a legjobb tanulók közé tarto zott, de a négy polgárit -1941 tava szán - végül is sikeresen befejezte.
Az iskolai tantárgyak közül elsô sorban a természettudományok érdekelték a nagyra nôtt kamaszt, a leg jobban persze azok a tudományok, amelyek arról szóltak, hogy hogyan mûködik a repülôgép, és mi az, ami fenntartja a levegôben. Repülni sze retett volna maga is. Hogy ehhez a szülôk támogató egyetértését mennyi rábeszéléssel sikerült megszereznie, arról nem szól a fáma, tény, hogy végtére is nem ellenkeztek, amikor repülônek jelentkezett. Erre többmint hat évtized távlatából is pontosan emlékezett: „Nagyon-nagyon lassan teltek az évek. 1939 nyarán észrevettem, hogy motor nélküli kiképzés kezdôdött Tücsök típusú repülôgéppel a repülôté ren. Érdeklôdésemre közölték, hogy 16 éves kortól lehet kezdeni a kikép zést. A kiképzést vezetô oktatóval, Németh „Jamesszel” akkor kerültünk kapcsolatba, amikor egyensapkát rendelt a Kálvin tér 3. alatti üzletünk ben. Édesapám kérésére lehetôséget kaptam tôle, hogy mint sportrepülô, részt vehessek a kiképzésben. Dr. Félegyházy fôorvos adta az orvosi en gedélyt, a havi egy pengô tagdíjat Wieser-Fáy Aladár városi tisztviselô klub-pénztárosnak kellett befizetnem. Ettôl kezdve minden alkalommal részt vettem az oktatásban. Sokat húztam a kötelet, toltam a gépet. Ez év 9
ben nyolc csúszást és három automatikus ugrást kaptam” 13 (valamennyit a Tücsök típuson - a szerzô). Tizennégy éves volt ekkor Gábor, elvileg két évet kellett volna kibírnia az elsô startig, de Ô nem ért rá várni. Még azon a télen elméleti oktatásra jelentkezett, és tavasszal már repült is a Debreceni Repülô Club (DRC) gyakorlati tanfolyamán. Ifjú társai nem sejthették még, hogy mellettük egy rendkívül tehetséges sasfióka bontogatja szárnyait. „A téli elméleti kiképzés a Mechwart András Gimnáziumban volt, em lékszem, a Fridik (Friedrich?) Ernô is tartott ott nagyon gyönyörû, cso dálatos elôadást. A nyulasi repülôtéren kezdôdött a gyakorlati kiképzés. Hamar elértem az ‚A’-vizsgát (1940-ben - a szerzô), ezután ‚B’-vizsga feladatokat repültem Tücsök és Vöcsök repülôgéppel. Mint fiatal, 15 éves sportrepülônek, a tagdíjon felül 10 pengô volt az ‚A’-vizsga, 20 pengô a ‚B’-vizsga díja. Kértem Csinos József oktatót, hogy ne adja meg a ‚B’-vizsgát, mert jövôre 16 éves leszek, és mint levente repülônek, a vizsgáért nem kell fizetnem. Hozzájárult, így 1941 tavaszán az elsô öt magas starttal, Vöcsökkel B-vizsgáztam5. 1941 nyarán Hajdúszoboszlón nyári repülô táborban vettem részt, ekkor már repültem a Pilis típust. Sajnos egy ‚C’-vizsga indításkor hamar abbahagytam a termikben a kö rözést, így nem lett meg a ‚C’-vizsgám” -mondta.13 „Kotrás Gábor 1941 nyarán kezdett repülni Hajdúszoboszlón, amikor a Budapesti MÁV Fômûhely és a Debreceni MÁV javítómûhely közösen kibérelték a mai repülôteret. Építettek rá egy fa hangárt és egy - irodát, ebédlôt, konyhát magába foglaló - kis kiszolgáló épületet. A nyári tábor lakóit sátrakban helyezték el, erre az idôszakra még a budapesti meteo rológiai állomás egy részlege is ideköltözött Tardos Béla vezetésével, aki maga is kiváló repülô-oktató volt. Gábor már Pilis típusú vitorlázó géppel repült, amikor egy alkalommal meglovagolhatta a budapestiek Göfier-jét is, majd mint utas repülhetett a Klemm 35-tel” - írt ezekrôl a hónapokról Király Sándor.6 Gábort szülei 1941-ben beíratták a debreceni Tanítóképzôbe, de más irá nyú érdeklôdése miatt ebbôl az iskolából is hamarosan kimaradt. Késôbb ugyan visszament volna, de a szigorú apa már nem engedte. -„Ha egyszer 10
otthagytad, hát otthagytad” - mondta megfellebbezhetetlen hangsúllyal, és azonnal más polgári elfoglaltságot keresett számára: 1942. február elsejével tanoncnak adta dr. Bertók könyvkereskedôhöz. Nincs adat arra nézve, hogy Gábor itt valamilyen képzettséget szerzett volna, de a negy venes évek végén kiállított munkakönyv tanúsága szerint (ahogy abban szerepel: „bemondás alapján”) 1943. június 30-ig kereskedôtanuló volt. Közben - természetesen - repült. „1942-ben, a húsvéti iskolai szünetben a Hármashatárhegyen oktatói tanfolyam indult, melyre Debrecenbôl Hiripi Ferencet küldte Csinos Jó zsef. Én is felutaztam, szerencsét próbálni. Retkes oktató volt a tábor vezetô, az ô engedélyével részt vehettem a tanfolyamon. Király oktató val, északnyugati szélben, Cimborával ellenôrzô repülés után sikerült Vöcsökkel a ‚C’-vizsga7, és jöttem is haza. Ez évben vontatói kiképzést kaptam a nyulasi repülôtéren (az RWD-vel8 dr. Félegyházy vontatott), így vontatói szakszolgálati engedélyt kaptam, emellett volt öt startból egy óra repült idôm, és meglett a vitorlázó szakszolgálati engedélyem is, tehát vitorlázó repülôgép-vezetô lettem. 1943-ban júliusig vitorláztam Nyulason.”13 A késôbbi vitorlázó Repülési Napló tanúsága szerint 1943 tavaszán már Grünau Baby-vel is repült.
A Debreceni Repülô Club emblémája - egy korabeli repülôbélyegrôl (forrás: Délibábok légterében, 2000)
11
Gábor, évekkel késôbb, nagy veszteségként élte meg, hogy a pályafutása kezdetén vezetett startnaplói és a korabeli nyilvántartások oda-vesztek a háborús, illetve a háborút követô évek sodrában. Addigi vitorlázó repü lései tekintetében mi is csak az 1848-ban kiadott motornélküli Repülé si Napló azon bejegyzésére vagyunk utalva, melyben Bartha Gyula, az OMRE Debreceni Repülôiskola parancsnoka szeptember 7-én igazolja, hogy „Kotrás Gábor bajtárs elveszett repülési naplója 291 felszállást, 11 óra 30 perc repült idôt tartalmazott”.
12
A dolog komolyra fordul Kotrás Gábor 1943 nyarán motoros repülônek jelentkezett, és - egy min denre kiterjedôen alapos orvosi alkalmassági vizsga után - felvették a haderôn kívüli pilótaképzést végzô Horthy Miklós Nemzeti Repülô Alap marosvásárhelyi iskolájára. Repülésrôl lévén szó, a tanulmányi eredmé nyek trendje a korábbiakkal szemben ugrásszerû fejlôdést mutatott: az iskolán már a jeles dominált.
Azok a szép napok… Marosvásárhely, 1943 nyara. A Bücker elôtt, az álló sorban, balról a harmadik Kotrás Gábor, fehér nadrágban Pálóczy „Fera”, a repülô példakép (Kotrás-archív)
„Júliustól szeptember végéig Marosvásárhelyen kaptam motoros elô képzést Bücker 131 típuson. Pálóczy Ferenc volt az oktatóm, aki 193813
ban Dél-Olaszországban kapott kiképzést. Én voltam az elsô egyedül re pülô. Ez olyan volt, mint amikor valaki elsô ‚C’- vagy ‚D’-vizsgás volt a táborban” - emlékezett azokra a szép napokra Gábor büszkén.
Az iskola focicsapatában, a mezônyjátékosok élén (Kotrás-archív)
Az elsô egyedülrepülô: középen, koszorúval Kotrás Gábor (Kotrás-archív)
14
Koszorúsan, büszkén, a sor élén (Kotrás-archív)
Pihenô egy Fiat CR42 elôtt (balról a 3. Kotrás Gábor) …
15
… és egy Arado társaságában, Gábor x-el jelölve (mindkettô Kotrás-archív)
„Gôre, a terc hôs” - állt Kotrás Gábor neve mellett a huszonhat fôs nö vendékcsapat névsorában a szeptember 24-i záróünnepségre készített mó kás gyász-jelentésen. „Végre megtért ôseihez” - írták a pilótaképzô tanfo lyamról a vidám végzôsök. „Emlékeid örökké ôrizni fogjuk” - ígérték neki, és valóban, életre szóló útravalót adott nekik az a három hónap. A „Gôre” becenév egyébként nyilván csak a régi tanfolyamtársak emlékeiben maradt meg, Gábor ugyanis itthon már ekkor is a Dani névre hallgatott. Hogy mikor és hogyan ragadt rá ez a név, valószínûleg már nem derül ki so ha. Neje, Stefike szerint a nyulasi repü lôtéren kapta, akkor nevezték el a „fel nôttebb” repülôtársak Dugó Daninak, amikor elsô felszállása után kiderült, hogy a nyakigláb kamasz valójában jó val fiatalabb, mint amennyinek elôtte mondta magát. Ennél sokkal fontosabb adat, hogy a HMNRA-tanfolyam ide jén Kotrás Gábor - 184 felszállás során - összesen 19 órát töltött a levegôben. Ez volt Számára az igazi útravaló. 16
Kinagyított kép a tablóról (Pálóczy-archív)
Az 1943 ôszén végzett marosvásárhelyi pilótanövendékek tablója (Pálóczy-archív)
Mókás értesítés a „tanfolyamtemetésrôl” (Kotrás-archív)
17
Ahogy hazaért, már csomagolhatott is: október 4-én bevonult a Magyar Királyi Honvéd Repülôgépvezetô Iskolára, Szombathelyre, ahol a 2/3 ki képzô századhoz került. Itt kötött örökre szóló barátságot Csanádi Nor berttel.
A Repülô Leírás elsô oldala, 1943. (Kotrás-archív)
18
„A századparancsnokom, Szalai fôhadnagy a földim volt, aki a debre ceni piarista gimnáziumban végzett. Az alaki kiképzés és eskü után az ô irányításával kezdôdött a gyakorlati repülés, az oktatók Katics János fôtörzsôrmester, Balogh ‚Tuta’, Ágoston József, Benke Lajos, Fekete Re zsô és mások voltak.”13 A kiképzés során, az év hátralévô részében, október 11. és december 9. között 24 felszállást végzett Kotrás Gábor, összesen 2 óra 15 perc repült idôvel, a már jól ismert Bücker 131 pilótaülésében; az elsô kivételével valamennyi mellett a NEGy (növendék egyedül gyakorol) bejegyzés ol vasható a Repülô Leírás betétfüzetében. 1944 februárjában Gábort ôrve zetôvé léptették elô. „1944 március közepén bejöttek a németek, a repülôteret átvették, és kiképzésünk Vát repülôterén folytatódott tovább. Május végén a néme teknek kellett ez a repülôtér is, így kerültünk Hegyfalura, és a mesterházi legelôn, a Répce partján folyt tovább kiképzésünk. Emmerling százados vezetésével történt a kiképzés, ô volt a repülésvezetô, csodálatosan szer zett üzemanyagot, mindent, így nagyon sokat tudtunk repülni. Arado 96, Bücker, Weihe típusú gépeken folyt a kiképzés, légtérrel, mûrepüléssel, kötelék- és útvonal-repülésekkel.”13 A front közeledett, a m. kir. légierôk békehangulatú indulóját az isko lán is a harcokról szóló katonadalok váltották fel. Kotrás Gábor haláláig megôrzött egy, a kivételes repülô tudásáról ismert Katics fôtörzstôl itt hallott, elsô világháborús nótát: Egy kis határszéli falu felett vígan katogott egy szép nagy karcsú gépmadár. Mindenütt, amerre a levegôt szelte, búzavirágos volt a magyar határ. Vén öreg anyóka nézi rimánkodva, katonafiáról valami hírt hozna, valami hírt hozna. A gépmadár mintha megértette volna, jobbra-balra billen, elkapja a szél, Mint a sebes sólyom, zuhan a magasból, faluja földjére összetörve ér. Vén öreg anyóka viszi a virágját, teleszórja véle a gépmadár szárnyát. S mint jobban megnézi - Teremtô Nagy Isten! - ebben a legényben a fiára ismer. Kezében írás van: Édesanyám lelkem, megírom Magának, hogy pilóta lettem. Hogy pilóta lettem, ne aggódjon értem, Feje felett szállok odafenn az égen. Magára vigyázok, magára vigyázok.
19
Elsô kategóriájú alkalmasság (Kotrás-archív)
FW-58 „Weihe” gépek az iskola repülôterén (Kotrás-archív)
20
Fegyveranyag-karbantartás. Jobboldalon áll Kotrás Gábor (Kotrás-archiv)
Az iskola neve - a bélyegzôbôl ítélve - közben többször változott, 1944 júniusától M. Kir. II. Honvéd Repülôgépvezetô Iskola lett, az év végé re már errôl is lemaradt a „II”. Kotrás Gábor a II. fokú képzést október 17-én „igen jó” eredménnyel befejezte, és tizedessé léptették elô. A ke mény kiképzési évben 266 felszállást végzett (Bücker 131: 62, Nardi:1, Fw-58 Weihe: 113, Arado 96A: 88, Arado96B: 2 felszállás) és összesen 56 óra 25 percet töltött a levegôben. 1945 januárjában még 2 felszállása volt Arado 96B-vel, aztán Nagycenkre települt az iskola, ahol a Szé chenyi-kastélyban szállásolták el ôket. Ez már a háború végjátéka volt, január 21-én a szovjet csapatok elôl Ausztriába repülték át a gépeket. A startnapló precíz bejegyzése szerint Kotrás Gábor egy WM-21 Só lyommal 14.10-kor szállt fel Nagycenkrôl Gyimesi törzsôrmester oktató oldalán, és 15.20-kor szállt le Zeltweg hóval borított repülôterén. Nem mindennapi kaland volt. 21
„Magas hó fedte a zeltweg-i repülô teret. A németek azt (a szövegkör nyezetbôl ítélhetôen a repülôtér középsô sávját - a szerzô) lehen gerelték, de hát a lehengerelt és a nem lehengerelt hó között azért na gyon jó szemûnek kellett lenni ah hoz, hogy tudja az ember, hogy hol van lehengerelve… az egyik oldalon egy FW 190, a másik oldalon meg egy Messerschmitt 109 volt itt átvá gódva. A hevedert összefogtam, lá bon összehúztam, berántott, és már vágódtunk is át, csak úgy csúszott, éreztem, hogy még megy a gép.
Három bajtárs, a jobb szélen Gábor (Kotrás-archív)
Az utolsó felszállás bejegyzése a Repülési Leírásban (Kotrás-archív)
22
Kiugrottam, néztem, nem gyulladt, nem égett-e el, nem volt semmi. Eleve, mielôtt átjöttem, már akkor fix hátsó ülésû gépet kerestem, megnéztem, hogy melyik gép az, gyorsan betettem a ládát, senkit nem engedtem abba beleülni, ilyennel jöttem át. Az oktatók visszamentek újra Nagycenkre, és hozták a többi gépeket. Az egyik ilyen gépen ugyanez a törzsôrmester oktató hozta át Várkonyi Zoltán debreceni növendéket is, aki osztálytár sam volt. Egybôl a nagy hóba szállt le, és átvágódott, az a gép viszont lengôüléses volt, Várkonyi gerinctörést kapott és kórházba került, meg halt, ott temettük el.”13 A nyugatra települt iskola állománya ezt követôen valamivel több mint két hónapot töltött Zeltweg-ben. Szerencsére a szállással és az ellátással nem voltak gondjaik. Szétszerelték a repülôgépeiket, és egyre izgatot tabban lesték a frontról érkezô híreket, várták a fejleményeket, további sorsuk alakulását. A tavasz aztán végre meghozta a második világháború végét, és május 11-én tehergépkocsikon hazaindult a csapat. Nem jutot tak 10-15 km-nél messzebbre, mert a közeli Leoben-ben a szovjet meg szállók elvették tôlük a gépkocsikat, majd - egynapos kényszerû ott-tar tózkodás után - gyalogmenetben indították ôket az onnan 150 km-re lévô Bad Ischl gyûjtôtáborba. Több mint három hónap után, augusztus 20-án rakták vonatra, és szállították a Kárpátokon túlra, a romániai Rimnicu Saratba az iskola állományát, ahonnan augusztus 31-én indult végre ha zai földre a szerelvény. Csaknem nyolc hónapos távollét után, 1945. szeptember 4-én, a szegedi pályaudvaron léptek ismét magyar földre a - valódi légiharcba szerencsére már nem bocsátott - pilótanövendékek. Gábor az elsô vonattal Debrecenbe utazott. Az orosz hadifogság rettenetesen megviselte. Mint késôbb elmondta, csak azért tudott életben maradni, mert a cigarettáját mindig kenyérre cserélte. Amikor hazatért, testét csúnya sebek borították, rettenetesen le volt gyengülve, és mindössze talán negyvenöt kilót, ha nyomott. Mivel nem akarta édesapját elszomorítani azzal, hogy ilyen állapotban kelljen meglátnia, anyai nagyanyjához kopogott be. Édesapja csak késôbb, má soktól tudta meg, hogy otthon van. Azonnal érte ment, és gondoskodott róla, hogy végre megfelelôen el tudják látni a sebeit. Tizedesként szerelt le. Várta a civil világ. 23
A volt h bajtársak névsorát haláláig ôrizte (Kotrás-archív)
24
A vágyak ismét szárnyra kapnak Amikor Gábor felépült és megerôsödött, azonnal munkát keresett. „Dol goztam mindenfélét, a favágástól az adminisztrációig, közben állandóan próbáltam kapcsolatot teremteni a repüléssel, de hivatásosként ez csak 1949-ben sikerült”9 - emlékezett vissza ezekre a napokra jó fél évszá zaddal késôbb. 1946 április 30-tól a közellátáshoz került, ahol hosszú hónapokig az élelmiszerek és háztartási cikkek jegyrendszerû elosztásá val foglalkozott. Nehezen találta a helyét, egy valami nagyon hiányzott: a repülés.
Újra civilben (Kotrás-archív)
„Az ördöggel is cimboráltam volna, csak hogy repülhessek” - mesélte ké sôbb. Nem volt ez egyszerû dolog. A második világháború fizikai és lelki terheit viselô, romokban heverô ország az újjáépítés nehézségeivel küszködött, ahol a repülésre csak a katonai pályán nyílt volna azonnali lehetôség, de Gábor - a hadifogság szörnyû emlékeivel - ak kor már megfogadta, hogy soha többé, semmilyen egyenruhát nem húz magá ra. Mindamellett - korábbi repülô tár saival együtt - kereste a lehetôségeket, és mivel erre a kibontakozó ifjúsági és sportrepülô mozgalmakba való bekap csolódás látszott a legkézenfekvôbbnek, 1946-ban belépett a Szabadságharcos Szövetségbe, majd - biztos, ami biztos a MADISZ-ba is. A repülésre azért még így is várnia kellett.
25
„1946-ban minden különösebb indoklás nélkül megszüntették a DRC-t, felszámolták a repülôteret, a „Nyulas”-t. Az Epreskertbôl orosz támasz pont lett. Így - csatlakozva a meglévô MÁV szakosztályhoz - Szoboszlóra jártak repülni, hogy ez a térség se maradjon megfelelô kiképzési bázis nélkül.”6 A budapesti MÁV Sportrepülô Egyesületben ekkor már elkezdôdött a vitorlázó repülôgép-roncsok felújítása, újjáépítése: a Repülés c. folyóirat 1948. január 10-én megjelent elsô száma már egy befejezés elôtt álló, új M. 22 megépítésérôl, és további három, épülô „Meise”-rôl adott hírt. Az egyesület, erejéhez képest, támogatta a debreceni testvérklub tagjait is, többek között azzal, hogy a hétvégeken repülési lehetôséget biztosított számukra. Erre az idôszakra Kotrás Gábor így emlékezett: „1947-ben a MÁV Jár mûjavító repülôi és a volt DRC tagjai próbálkoztak a vitorlázórepülés újbóli megindításával. Ezt a tízfônyi, lelkes kis csoportot Kiss Ernô ok tató irányította. Mint a MÁV Repülôklub tagjai, szabadjeggyel utaztunk Budapestre a farkashegyi MÁV repülôkhöz (szombaton mentünk, vasár nap jöttünk, Mitter Imre volt ott a vezetô). Ott jutott nekünk egy-egy fel szállás, úgy hiszem, felmentünk vagy ötször. Összesen két felszállásom volt, két siklást kaptam. A hajdúszoboszlói repülôtéren ebben az idô ben kezdôdött meg, egy Gaál(?) nevû ügyintézô szorgoskodása alapján, a Jármûjavító által biztosított bontott anyagból, a hangár és a fa mû helyépület felújítása, mely 1948-ban fejezôdött be. Ugyancsak a Jármû javítóban készült el a csörlô-aggregátor, mely lehetôvé tette, hogy az Országos Magyar Repülô Egyesület (OMRE) 1948 nyarán megkezdje a vitorlázórepülô-kiképzést.”15 „Ekkor nagyon sok kezdô növendék volt Hajdúszoboszlón, úgyhogy két turnusban ment a repülôkiképzés. Bartha Gyula oktató egy tanfolyam után a hajdúszoboszlói repülôteret je lölte meg a Debreceni Repülôklub részére, és akkor még Gyöngyösre is mentek növendékek Debrecenbôl, és ment a nyári kiképzés. Ezen a 1948-as kiképzésen ott voltak Sándor Ervin, a Szmolnij testvérek, Kiss Géza, a Kiss testvérek, Takács László; voltak ott többen. Bartha Gyula és Békéssy Gábor vezették ezt a tábort, egykormányos kiképzési rend szerben folyt a kiképzés.”13 26
Mint ismeretes, amikor 1948. február 14-én megalakult az OMRE, a légierô utánpótlásának biztosításáról gondoskodó repülôklubokat köz pontilag irányító félkatonai szervezet, a korábbi repülôklubok, így a debreceni MÁV-klub is, megszûntek, illetve területi repülô iskolapa rancsnokságokká alakultak át. Gábor 1948. június 13-án lépett be az új szervezetbe, és június 28-tól már az OMRE foglalkoztatta.
A háború utáni elsô startnapló (Kotrás-archív)
„Az OMRE Debreceni Repülôiskola Parancsnokság táborszerû kikép zést folytatott, egykormányos kiképzési formában Szoboszlón. A repülô növendékek szállása a szoboszlói Mezôgazdasági Szakiskola József At tila utcára nézô tantermében volt kialakítva. Ezt a tábort megtekintette Takács László is (második világháborús katonai pilóta, a késôbbi algyôi motoros tanfolyam parancsnoka - a szerzô), aki egy Bückerrel lejött, és akinek beszélgetésünk közben elmondtam addigi repülô pályafutásomat, az általam repült géptípusokat, és a repült idôket. Repült velem két isko lakört, és pár nap múlva értesített, hogy októberben Algyôn egyhónapos 27
motoros repülô tanfolyam indul, de elôtte szeptemberben Balatonkilitin vitorlázó oktatói tanfolyamon vehetek részt. Elfogadtam.”13 A Hajdúszoboszló Repülôiskola Parancsnokság vitorlázórepülô gép parkja ekkoriban mindössze egy - ellenôrzô és bemutató repülésekre szolgáló - kétkormányos Cimborából, valamint két Vöcsökbôl állt. A klubot Bartha Gyula parancsnok (becenevén: „Gulliver”) vezette, rajta kívül helyettese, Békéssy Gábor, valamint Kiss Lajos oktató foglalkozott a növendékek kiképzésével. Augusztus 14-tôl vezetett Repülési Naplója tanúsága szerint Gábor ezen a napon, a HA-2228 lajstromjelû Vöcsökkel szállt fel elôször, egy félperces siklás erejéig, a szoboszlói réten. Takács László ajánlata mindenesetre komolynak bizonyult, Gábor szeptember nyolcadikán már vitorlázórepülô oktatói kiképzésre jelentkezhetett Bala tonkiliti repülôterén Mehlhoffer Antal (Bertalan?) fôoktatónál, az OMRE Repülôiskoláján. A háromhetes tanfolyamon 19 felszállás következett, Cimbora, Vöcsök és Pilis típusokon, majd otthon, szeptember másodikán egy ellenôrzô repülés a HA-5037 jelû Cimborán Bartha Gyulával: Gábor sok évtizedes, a hajdúszoboszlói repülôtéren hivatalosan 1968. november 4-ig tartó vitorlázórepülô oktatói pályafutása visszavonhatatlanul elkez dôdött. Nem voltak ezek nagy repülések: az év folyamán Gábor leghosz szabb, egyhuzamban levegôben töltött ideje hét perc volt. A mai csörlési teljesítmények és siklószámok ismeretében mulatságosnak tûnhet, hogy akkortájt a startnaplókban még a levegôben töltött másodperceket is szi gorúan vezették, pedig ez teljesen egyértelmû volt: a gumikötél-indítások korában sok repülés idôtartama még az egy percet sem érte el, a teljesített idôt ugyanakkor valahogy dokumentálni kellett. Ami a motoros repülést illeti - Kotrás Gábor elsô háború utáni Repülé si Naplójának hiányában - csak az 1950-ben kiadott naplójába áthozott adatokra hivatkozhatunk, miszerint 1948 folyamán 79 motoros felszállá sa volt, 11 óra 10 perc repült idôvel. Tény, hogy 1948 októberébe moto ros kiképzésen vett részt Algyôn, ahol az ország legjobb vitorlázórepülô oktatóinak I. fokú motoros sportrepülô képzése folyt, három hónapon keresztül. „A magyar népi repülés erôs bástyája” - ahogy a korabeli Repülés hasábjain olvasható - a szakmai feladatokon túl is érdekes el 28
foglaltságokat biztosított a bajtársak részére: „minden nap van politikai oktatás és szeminárium is… a faluba járunk kuglizni, pártnapokra meg Szegedre megyünk” - nyilatkozta a lapnak az egyik résztvevô. 1949. január 4-én az OMRE, mindezen politikai oktatások, szemináriumok és pártnapok kiegészítése érdekében, a farkashegyi repülôiskolán egyhó napos világnézeti tanfolyamot indított, ahová Gábort is beiskolázták. Hogy miért? „Komoly eredményeink vannak, komoly ellenségeink vannak… elveszíthetjük szabadságunkat, elveszíthetjük függetlenségünket, ha nem látunk tisztán” - hangzott el a megnyitón a szakszerû magya rázat. Gábort persze nem ez foglalkoztatta leginkább, hanem a repü lés. Miután befejezte a három hónapos oktatói tanfolyamot Algyôn, márciusban, ellenôrzô repülés során letette a motoros repülô gyakor lati szakvizsgát (nem kisebb személyiség, mint Bánhidi Antal elôtt!), megkapta a régen vágyott oktatói szakszolgálati engedélyt, és mellé a Repülô Oktató jelvényt. További három hónapot repült a Benkô János parancsnoksága alatt mûködô gyôri Repülôiskolán, a motoros oktatók továbbképzô tanfolyamán. Amikor megkapta az OMRE március 25én kelt levelét, amiben ez állt: „Értesítjük, hogy egyesületünknél mo toros oktatói beosztásban 1949. IV. 1-tôl végleges állományba vettük. Bajtársi üdvözlettel Garamvölgyi Mihály személyzeti oszt. vez.”, aznap minden bizonnyal nem volt nála boldogabb ember Debrecenben. Az év utolsó nagy erôpróbája a vontató iskola sikeres elvégzése volt Bé késcsabán (többek között Mandl Ernô és Fejér Miklós társaságában), melynek eredményeképpen december 1-ével Gábort a hajdúszoboszlói repülôtérre helyezték, vontatópilótai beosztásba. Úgy tudta, hogy bün tetésbôl helyezték ide, mert a jó kezû pilóta felettesei semmiféle unszo lására sem akart a légierôhöz bevonulni, ezzel „visszautasította a párt és a nép belé helyezett bizalmát”, holott egyszerûen arról volt szó, hogy a hadifogolyként korábban elszenvedett szörnyûségek után nem kívánt többé semmilyen mundért magára húzni. Az 1949-es esztendô talán a „legsûrûbb” éve volt Gábornak: az 1950ben kiállított motoros Repülési Napló elôzô évi áthozata 1916 motoros felszállásról és 323 óra repült idôrôl árulkodott! Pedig ez csak a moto ros történet, mert Gábor természetesen a vitorlázórepülésrôl sem mon 29
dott le. Még a farkashegyi világnézeti tanfolyam idején is addig-addig kerülgette a starthelyet, amíg Opitz Nándor repülésvezetô január 24-én meg nem szánta egy Grunau Baby „négypercessel”. Természetesen a békéscsabai vontatóiskolán is sokszor kipróbálta a vontatókötél másik végét a Pilissel, de vitorlázott Algyôn is, az év többi részében pedig Haj dúszoboszlón repült: többnyire a Cimborával oktatott. Már eddig is szép „gyûjteménye” az Általa addig repült 19 típusból október folyamán to vábbi kettôvel gyarapodott: sikerült kipróbálnia az új Futárt és az M. 22-t is. Vitorlázórepülô teljesítményei szépen javultak, addigi 15 perces egyéni rekordját október 16-án lényegesen megjavítva, 35 percet töltött a levegôben egy Pilis nyergében.
Az elsô igazi öröm: Dani motoros oktató lett (Kotrás-archív)
A hajdúszoboszlói repülôtér fejlôdésének fontos állomása volt 1949, eb ben az évben építtette fel az OMRE az egy-emeletes iskolaépületet. A repülôotthon alapozása alkalmából, egy április 7-én, egyszerû írógépen készült Emléklap szerint, ez a Repülô Iskola lett hivatva „a jelenleg Né pi Demokratikus Köztársasági Államformát élô Magyarországot mie lôbb a Szocializmus útjára segíteni, és annak megvédésére hazáját hôn szeretô harcos repülô ifjakat nevelni!” Május 28. és június 8. között már ez a repülôtér adott helyet a három junior, és egy senior kategóriában 30
megrendezett III. Országos Vitorlázórepülô Versenynek, augusztusban pedig repülônapot is rendezett itt az OMRE.
Fontos dokumentumok voltak ezek akkor (Kotrás-archív)
„1949. április 1-jétôl motoros oktatóként alkalmaztak. Ekkor kezdôdött 30 éves oktatói pályafutásom. Három hónapig Algyôn oktattam, utána Gyôrbe kerültem három hónapra, utána egy hónap Békéscsabán, ahol vontató pilótai kiképzést kaptam. 1949. december l-tôl Hajdúszobosz lóra kerültem vontató pilótai beosztásban. A karácsonyi iskolai szünet ben vitorlázórepülô kezdôtábort tartottunk. Én indító oktatóként, Bartha Gyula csörlôkezelôként dolgozott, a hangármester Lintner Lajos volt. Ekkor kezdett repülni a Kerekes Adrienne, Bunkóczi Laci, és még töb ben mások. Május végéig hárman lettek függetlenítettek, és a társadalmi oktatónk, Miklósi Sándor, Kiss Géza és mások segítségével folyt a vi torlázórepülô kiképzés. A ‚D’-vizsgát május elsô hetében repültem meg. Júniustól szeptemberig kéthetes vitorlázó versenyek követték egymást. 31
Szeptemberben nôi tábor volt. Ezen idôszak alatt élelmezési szolgála ti vezetô voltam, és vontató pilótaként dolgoztam. A versenyt kiszolgá ló növendékek részére, hajnali 4-5 órától 7-8 óráig, Bartha Gyulával kezdô kiképzést is tartottunk. Október hónapban, az ország összes tiszti rendfokozattal nem rendelkezô motoros repülô oktatója részére, Pálóczi Ferenc irányítása alatt, szovjet módszeres kiképzésben vettem részt. Ezt azért említettem meg, mert akkor szerelték le, és bocsátották el az összes volt repülôtisztet, akik az OMRE-nél vontatópilótaként, oktatóként dol goztak: Bartos Gyurit, Kardos Elemért, Szennert, Bajsa Bandit, és még lehetne sokáig sorolni a neveket, a Szenik Dezsôt, és a többieket.”13 Gábor itt ismerkedett meg késôbbi feleségével, Póta Stefániával. Akkor még Debrecenben, a Miklós utca 11-ben lakott, de megismerkedésük napjától fogva, a repülés állandó vágya mellett, más érzések is a fürdôvá ros felé vonzották. A dolog úgy kezdôdött, hogy a karácsonyi szünetben kezdô vitorlázórepülô tábort tartottak a hajdúszoboszlói repülôtéren, ahol a mindössze ‚C’-vizsgával rendelkezô Gábor, december 26-án, indító ok tatói megbízatást kapott (miközben a csörlôkezelô feladatát Bartha Gyula repülôtér-parancsnok látta el!), és történetesen már azon a napon repülés vezetônek jelölték ki. Stefike vitorlázórepülô pilótanövendék volt, Gábor pedig oktató. „1949 karácsony másnapján kijött egy gyönyörû szép kis lány a repülôtérre, kis kalapban, a kalapon arany pöttyökkel, olyan szép volt, mint a csillagos ég. Kijárt repülgetni, én vizsgáztattam. Kísérgettem egy keveset, majd megsúgtam neki, hogy elvenném feleségül”9 - emléke zett vissza a megismerkedésükre Gábor bácsi, csaknem három évtized után. Stefikében akkor egészen másfajta érzéseket keltett a szigorú vizs gáztatás. „Vigyázzba kellett elôtte állnom, amit nagyon nem szerettem. Majd fogsz te még elôttem vigyázzba állni, mondtam magamban, és hoz zámentem feleségül” - elevenítette fel akkori gondolatait. A házasságkötés nem volt egyszerû dolog, mivel a Póta-szülôk egyálta lán nem akarták ezt a kapcsolatot. A nagypolgári család nehezen barát kozott a gondolattal, hogy az új idôk lovagja és szelleme költözzön be hozzájuk, de a fiatalok szándéka végül is erôsebbnek bizonyult, és egy év múlva, 1950. szeptember 23-án összeházasodtak: Gábor végleg Haj dúszoboszlóra, az akkori Vöröshadsereg útja 20. szám alá költözött. 32
Amikor még Stefikének kellett vigyázzba állnia… (Kotrás-archív)
Az 1950-es év több újat is hozott Gábor életébe. Többek között ebben az évben került növendékként a repülôtérre késôbbi, elválaszthatatlan jó barátja és munkatársa, a késôbbi kiváló motoros mûrepülô (a nyíregyhá zi Aero Triga késôbbi legendás trénere), Hargitai Ferenc, és új segéderô is érkezett. „Az oktatói iskola (Békéscsaba, 1949/50 - a szerzô) befe jezése után Hajdúszoboszlóra kerültem segédoktatónak Bartha Gyula („Guliver”) és Kotrás Gábor („Dani”) kezei alá, akiktôl a gyakorlati oktatáshoz sok hasznos módszert sikerült megismerni rövid idô alatt” emlékezett vissza erre az idôszakra Ráczkevy Béla10. Mivel az OMRE Hajdú-Bihar megyei szervezete az év elején 3 új Pilist kapott, a Hajdúszoboszlói Repülô Iskola Parancsnokságon is lényegesen kedvezôbbek lettek a haladók egy fôre jutó repülési lehetôségei. A vitor lázórepülô oktatói megbízatás is mintha új szárnyakat adott volna a nyurga repülônek, teljesítményei folyamatosan javultak. Február 25-én, a HA-3138 lajstromjelû Pilissel, kétszer is 1 óra 5 percet repült, miközben a barográf 33
900, illetve 1.000 méteres legnagyobb elért magasságot jegyzett fel. Május elején aztán felgyorsultak az események: másodikán 5 óra 6 percet teljesí tett, nyolcadikán 2.000 m magasságba emelkedett, és kilencedikén 85 km tá vot repült a HA-3154 jelû Pilissel, történetesen Békéscsabára: egy hét alatt eleget tett a ‚D’-vizsga, vagyis az ezüstkoszorú mindhárom feltételének! „A mai napon Kotrás Gábor ‚D’ vizsgát tett” (aláírás Békéssy Gábor) - áll a lap alján a lakonikus rövidségû bejegyzés (számomra nem ismert okokból kifolyólag az 1966-os Repülési Naplóban 1678 m magasság és 88 km táv szerepel). A következô hetekben ezek az értékek tovább javultak, Gábor „ráérzett” a teljesítményrepülés ízére. Két alkalommal még a csehszlovák gyártmányú, HA-4082 jelû Sohaj típussal is sikerült repülnie, de egy óránál a számára addig ismeretlen gép esetében sem adta alább. Júniustól kéthetes vitorlázórepülô versenyek követték egymást Hajdúszo boszlón, majd szeptemberben nôi vitorlázórepülô tábor indult, ahol Gá bor, mint azt visszaemlékezésében olvashattuk, élelmezési vezetôként és vontatópilótaként teljesített szolgálatot, emellett Bartha Gyula iskolapa rancsnokkal reggelente (hajnali 4 órától nyolcig) kezdô kiképzést is tar tottak. Az alig háromhetes házasember október 12-én már neves vendéget repültethetett, hiszen nem kisebb személyiség, mint maga Rónai Rudolf (az OMRE fôtitkár-helyettese, 1955-tôl a MÖHOSZ elnökhelyettese, 1956 után a teljes magyar polgári repülésért felelôs kormánybiztos) ült a Cimbora másik ülésében. Aztán október 20-án megtörtént a baj, Gábor hosszú, rendkívül gazdag és termékeny repülôéletének elsô - és egyetlen - géptörése. A csörlésnél bekövetkezett kötélszakadást átesés követte, és a HA-5052 jelû Cimbora - a startnapló bejegyzése szerint - 75%-os törést szenvedett. Ebben nem kis szerepe lehetett annak is, hogy Gábor az elôzô napon 18 vitorlázógépes felszállást hajtott végre, és 20 óra 50 percet volt a levegôben. Az eset annál is inkább megviselte az ifjú pilótát, mivel a bal esetet szenvedett gép elsô ülésében történetesen egy hölgy ült. Ez a nyár Gábor számára nemcsak egy életre szóló házasság, de egy mindhalálig tartó barátság kezdetét is hozta, ekkor jelent meg ugyan is, a vitorlázórepülô verseny sztárjai körül sürgölôdô lelkes ifjú repü lôjelöltek között, a nála jó tíz évvel fiatalabb, akkor mindössze 14 éves Bogdándi Tibor. Tibi bácsival utoljára a jakabszállási repülôtéren, 2006 34
januárjában találkoztunk, ahol így emlékezett ezekre a napokra, vissza adva valamit az akkori repülôtéri élet sajátos hangulatából is: „Kotrás Gáborban és bennem van valami közös. Érdekes módon, mintha lemásolódtak volna a történések, csak éppen egy évtizedes fáziskéséssel… Debrecenben a Boldogkertben születtünk és laktunk. Gáborék az Egylet kert utcán, mi meg a vele párhuzamos Epreskert utcán. Mindkét utca a repülôtérre torkollott, nem vitt tovább az út… Amióta észrevettem, hogy létezem, … csodáltuk a le- felszálló és parkoló repülôgépeket… aztán … sorra építettem a különbözô modelleket, amiket az Egyletkert utcai réten, a Gabiék házával szemben húztam fel cukorspárgával, nap mint nap… Közben elértem a szükséges és ‘bûvös’ életkort. Vettem a bátorságot, és egy idôsebb barátom segítségével… 1950 nyarán a hajdúszoboszlói re pülôtéren (a vitorlázórepülés fellegvárában) megrendezett országos vitor lázórepülô versenyen, mint ‘mitfárer’, én is részt vehettem. ‚Keccs’ reg geltôl estig. Tehervonaton szöktünk ki Debrecenbôl, Szoboszlón a mozgó vonatról ugrottunk le (plazúr plazúr hátán, de megúsztuk). Gyalog irány a repülôtér, jelentkezés Bartha Gyula repülôtér-parancsnoknál. Kis szigorú ember volt, de imádtuk, mert Ember volt. Élete végéig nagy barátságban voltunk… ‚Na kölykeim (mert így szólított), a feladat… reggeltôl estig, vi lágos? Kaja a Gyuszi néninél (ô volt a felesége). Végeztem, megértetté tek?’ 1950. július 3-án, a jó munka jutalmául, egy Cimborával, Kotrás Gabi vitt el egy startra. ‚Na gyere, Kisbogi’ (így hívtak akkoriban) - mond ta széles mosollyal. Ez volt életem elsô vitorlázó-repülôgépes felszállása. Itt kezdôdött a közös kapcsolatunk, a repülô pályafutásom, no meg a Gá bor élete végéig tartó repülô barátságunk… Hajdani oktatóim közül a leg többet Neki köszönhettem, mert Tôle bizalmat is kaptam, és ez nagy dolog. Emlékszem, amikor abban rettenetes zivatarfelhôben megrepültem a gyé mántmagasságot, egyedül Ô tudta/hitte csalhatatlanul, hogy meg fogom csinálni, és a leszállás után azonnal felhívott, hogy gratuláljon. ‚Csak azon izgultam, hogy visszaérjél addigra, mert biztos voltam, hogy nem hagyod ki. Gratulálok, majd koccintunk’- mondta a telefonba.” 1950 ôszén az OMRE-tôl elbocsátották csaknem valamennyi volt repü lôtisztet, akik ott addig motoros oktató- és vontatópilótaként dolgoztak, majd a megmaradt motoros oktatók részére, az új (úgynevezett „szov 35
jet”) módszer elsajátítása érdekében, elôbb Farkashegyen elméleti, majd októbertôl Hajdúszoboszlón gyakorlati továbbképzô tanfolyamot tartot tak. Ez a korábbinál jóval szigorúbban adminisztrált rendszer volt, ahol a repülôk a startnapló mellett egyfajta munkakönyvet is kellett, hogy vezessenek, az egyes repülési feladatokat pedig, erôsségüknek megfe lelôen, szintenként sorszámozták, hogy - számsorrendjük kötelezô be tartásával - egyetlen lépcsôfok se maradhasson ki a kiképzésbôl. A 15 hallgató már az új iskolaépületben, a felsô szinti helyiségekben került elhelyezésre, emeletes ágyakon. Gábor boldogan fogadta a hírt, hogy a tanfolyam parancsnoka az a Pálóczi Ferenc lesz, akinek a keze alatt 1943-ban Marosvásárhelyen a motoros repülés fortélyaival ismerkedett, a hallgatók között pedig ugyancsak kitörô örömmel fedezte fel a régi szombathelyi évfolyamtársat, Csanádi Norbertet. Az öt Zlin 381 Fecske szinte állandóan a levegôben volt, volt olyan nap, amikor egyedül Gá borra több, mint tíz felszállás jutott. „1951. január-februárjában, az ország összes függetlenített vitorlázó okta tója részére, két turnusban, Koma típusú géppel, oktatták a kétkormányos vitorlázó kiképzési utasítást, és én ennek a gyakorlati végrehajtásában vettem részt, mint vontatópilóta. A tanfolyam parancsnoka Kalmár László volt (idôközben Bartha Gyula Pápára került). Márciusban érkeztek Haj dúszoboszlóra a Farkashegyen novembertôl elméletileg felkészített mun kás fiatalok, három növendék a szoboszlói, vagy debreceni repülôktôl is volt ezek között: Hargitai Ferenc, Katona Lajos és Miklós Béla. Az iskola célja a motoros repülôoktató képzés volt. Itt oktatóként, majd rajparancs nokként tevékenykedtem. Az itt végzettek három csoportra lettek osztva, és Hajdúszoboszlóra, Békéscsabára, illetve a Dunakeszi iskolára kerültek, emellett repülôiskola kiképzés is folyt, a Honvédség részére itt képeztük a növendékeket. Ekkor Kalmár László volt az iskolaparancsnok (én 1952-tôl voltam iskolaparancsnok, egészen 1954-ig)”.13 Pálóczi Ferenc (a „Fera”), a „fekete” Kalmár László … mekkora ne vek! Stefi néni még most is ámulva emlegeti, micsoda tükörrepüléseket hajtottak végre ôk ketten a szoboszlói égen. Ebben a csapatban tanulta a motoros repülés fortélyait, Kotrás Gábor keze alatt, Ménesi György (becenevén a „Gyík”) is, akinek imponáló életmûve a Guinness rekor 36
dok közé kívánkozik: mezôgazdasági és sportrepülôként, 14.556 repült óra alatt, összesen 105.510 felszállást teljesített! Kotrás Gáborra, egyko ri oktatójára ma is szeretettel és elismeréssel gondol vissza, és féltve ôrzi közös fényképüket, mely a 30 éves hajdúszoboszlói találkozón, 1980ban készült. A sok éve nyugdíjas Ménesi Gyuri bácsi 2005 októberében, orosházi otthonában emlékezett vissza az együtt töltött idôkre. „Nagyon kedves emlékem, hogy Ô volt az elsô oktatóm a motoros repülô iskolán, aki jól megtanított repülni, és ezért örökre hálás vagyok Neki. Kifo gástalan, kitûnô oktató, emellett kivé telesen szeretetre méltó ember volt” emlékszik viszsza. „Amikor bárki más káromkodott volna valami kellemet lenség miatt egy jóízût, Ô csak annyit mondott: ‚ó, a macska rúgja meg’, és mosolygott. Nemcsak jó oktató volt, de nagyszerûen repült is. Mindig nyu godt volt, mindössze egyszer láttam nagyon felgyorsulni. Ma is emlékszem Gyuri bácsi emlékezik Rá, milyen vidáman kacagott a szá (a szerzô felvétele) guldó Klemm 25 ülésében, miközben csak úgy lobogott utána a nyaka köré tekert sál. Aztán valami miatt egyszer csak kigyulladt a gép a levegôben. „Dani” villámgyorsan leszállt, majd, amint megállt, azonnal kiugrott a pi lótaülésbôl, és elfutott az égô géptôl, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva… Mindig, minden kérdésünkre volt egy-egy praktikus válasza. Egyszer például megkérdeztük Tôle, mi lenne, ha egyszer a város felett elromlana a motor, és már nem érnénk el a repülôteret. ‚Hát mi lenne, a macska rúgja meg? Ott vannak a szép, hosszú, egyenes utcák, az egyikre leszállnánk. Legfeljebb elmenne a jobb szárnyvég, aztán elmenne a bal szárnyvég, de mi akkor is tovább gurulnánk az utca közepén, és semmi ba junk nem lenne’ - mondta.” Tréfálkozva mesélte, hogy a hatvanas évek vége felé, amikor napirendre került a hajdúszoboszlói repülôtér bezárása, „Dani” már nagyon maga 37
alatt volt, de amikor ô a mezôgazdasági repülôkhöz próbálta csábítani, azt mondta, hogy „majd ha nem kell dolgozni, akkor megyek”. Termé szetesen ismerni kellett Kotrás Gábort ahhoz, hogy tudják, nem a mun ka ellen volt kifogása, hanem az ellen, ha az a munka nem a repülés volt. Gábor felfogását ebben a tekintetben jól érzékeltetik a szerzônek írt, alábbi jókívánságai is: „További munkádhoz kívánok jó egészséget, sok sikert - szép eredményeket. Munkád, foglalkozásod legyen egyben a hobbid is”. Ha valaki tudta, hogy ez miért fontos, az Ô volt... Az 1951-es repülôév korán indult Gábor számára Hajdúszoboszlón: a január 11-ével induló tanfolyamon kétféle szerepben is részt vett az ország valamennyi függetlenített vitorlázórepülô oktatója részére indí tott kétkormányos kiképzésen. Mint átképzôs vitorlázó oktató, Karsai Endrével és Legenyei Lajossal a másik ülésben, pár start erejéig a „Ko ma” típus rejtelmeivel ismerkedett, emellett két turnusban vontatott is a Klemm 35 „Pacsirta”, az R-18 „Kánya” és a Levente „Strucc” gépek kel, a Kalmár László iskolaparancsnok vezetése alatt mûködô tanfolyam igényeinek megfelelôen. Nem tudni, ki lehetett az ifjú pilóta vendége, mindenesetre február negyedikén és ötödikén kilenc alkalommal is be jegyzésre került a startnaplóba a „PuMü” (pilóta utassal mûrepül) rövi dítése egy-egy „Fecskével”. Az oktató-képzô tanfolyam visszhangja a fôvárosba is elért, a DISZ megalakulásának elsô évfordulóján, június ban a tanfolyam oktatóinak jutott a megtiszteltetés, hogy a mátyásföldi repülônapon kötelék mûrepülést mutathattak be az ötvenezres nézôkö zönség feletti légtérben. Márciusban motoros repülô iskola indult Hajdúszoboszlón, Bü131 „Csíz” gépekkel (a növendékek ekkor kivételesen nem a repülôtéren, hanem a városban, az úgynevezett Doró-zugban kerültek elhelyezésre). A rangos oktatók között szerepelt Kotrás Gábor és Csanádi Norbert is, Gábort késôbb egyenesen rajparancsnoknak nevezték ki. A növendé kek között repült, Hargitai Ferenc mellett, Ménesi György és Vass Jenô is, akikrôl ekkor még nem sejthette Gábor, hogy milyen hosszú, milyen szoros és milyen baráti munkakapcsolat fogja majd velük jó egy évtize dig öszszefûzni. Igaz, a repülés egy másik ágazatában. 38
Gábor nagyon sokat repült az év folyamán, 1389 felszállást „gyûjtött öszsze”. Ekkor ismerkedett meg a Klemm 25 „Cinege” motoros géppel is. Ahhoz képest, hogy csak 35 vitorlázórepülô felszállása volt, három új típust is sikerült kipróbálnia: a „Komán” kívül a „Szellô”-t, és a - számá ra késôbb oly sok sikert hozó - kecses „Június 18”-at. A kevés felszál lásból mindössze egyetlen többórás repülést hajtott végre: április 5-én, a HA-3153 jelû Pilissel, vontatásból indítva, pontosan 2 óra 50 percet töl tött a levegôben, Hajdúszoboszló és Debrecen között (ekkortájt „szoktak le” a sportrepülôk a másodpercek feljegyzésérôl a startnaplókban). A repülések mellett tanult is: a Dunakeszin télen elsajátított elméleti is meretek után a repülôgépszerelô-képzés gyakorlati szakasza következett Hajdúszoboszlón, április 1. és szeptember 1. között. Mindez úgy, hogy idôközben mintegy 360 órát a levegôben töltött! Ez a mai, sokezer kilo méteres transz-atlanti és távol-keleti légiutakat rovó „nagyvasak” világá ban nem számít kiemelkedô óraszámnak, de 1389 felszállásra elosztva jelentôs teljesítmény volt, az ifjú férj nyilván meglehetôsen keveset ülhe tett a neje szoknyáján. A repülôtér eközben egyre népszerûbb helyszíne lett a különbözô tanfolyamoknak. 1951 folyamán még a MASZOVLET részére is folyt itt alapfokú képzés, Mandl Ernô parancsnoksága alatt, Kangyal János oktató irányításával. A gyakori tanfolyamok miatt átme netileg el is költöztek a vitorlázórepülôk Nyulasra, de miután az ottani hangár egyik gerendája leszakadt, és - komoly sérülést okozva - egy va donatúj „Koma” törzsére zuhant, az év végén mégis visszajöttek. A következô év elsô három hónapja ismét a motoros oktatók „Fecske”képzésével telt el. Gábor nagyot lépett elôre a ranglétrán: Kalmár László mögött az iskolaparancsnok-helyettesi feladatkört bízták rá. Ugyanakkor vitorlázó oktatóként is rendre helytállt, bár a motornélküliek kiképzése és feladatrepülése ebben az idôszakban erôsen háttérbe szorult: kizárólag ünnepnapokon, és a motoros képzés szüneteiben repülhettek. Igaz, köz ben is dolgozhattak, mert a motoros repülô iskola idején szállították oda a köveket a leendô (az iskolaépületet a repülôtér bejáratával összekötô) makadám bekötôút kialakításához. Ekkortól már Volán-busz szállította a hétvégéken a debreceni repülôket reggel Hajdúszoboszlóra, az üzemnap végén pedig vissza. Sajnos ezt a gyakorlatot két év múlva felszámolták. Aki repülni akart, úgy jött-ment, ahogy tudott: vonattal, kerékpáron, au 39
tóstoppal, vagy éppen gyalog. Halász Lajos, aki a kilencvenes években a hajdúszoboszlói repülôtér parancsnoka volt, ekkoriban lett Kotrás Gábor keze alatt pilóta (1952-ben repült elôször). Egy vasárnap lekéste a hat órás buszt, de nem adta fel, és elindult Debrecenbôl gyalog. Déli tizen kettôkor érkezett ki a repülôtérre. Akkoriban jó, ha egy felszállás jutott egy növendékre egy üzemnapon, olykor egy sem (nemcsak Szoboszlón, a többi repülôtéren is), de neki akkor, ezen elôzmények ellenére, jutott egy. „Az az ember, aki gyalog is képes ennyit menni a repülésért, meg érdemli”- mondta Gábor, és adott neki egy startot. Ekkoriban történt Halász Lajossal az a malôr is, amelynél már ekkor megmutatkozott a nagyszerû oktató késôbb legendássá vált pedagógiai érzéke. „Az ‚A’ vizs gámnál 30 méteren otthagyott az agregát11, bedugóztam. 100%-os volt a Lepke törése, nyolc napon túl gyógyuló sebet kaptam. Kotrás Gábor a következô vasárnap újra elküldött. Tudta, hogy nem az én hibám volt, és az önbizalmamat nem akarta összetörni. Gyönyörûen megcsináltam az ‚A’ vizsgát.” - emlékezett vissza Lajos.
Hajdúszoboszlói pillanatkép, 1951: Stoszek József, Csanádi Norbert, Kotrás Gábor motoros oktatók, Pálinkás György rajparancsnok (Kotrás-archív)
40
A következô három évben sok, és sokféle feladat nehezedett Gábor vál laira. 1952 márciusa és augusztusa között, jeles eredménnyel, elvégezte a repülôgép sárkány- és motorszerelô szakmásító tanfolyamot az MRSz repülôgép-szerelô iskolájában, és ettôl kezdve, 1953 ôszéig, üzemeltetô szerelôként dolgozott. Késôbb - Kalmár László távozása után - iskola parancsnokként vezette a hajdúszoboszlói motoros repülô kiképzést. Eb béli minôségében találkozott vele elôször Csák Géza, aki - jóval késôbbi munkatársi együttmûködésük idején (1984-1989 között) - a MÉM RSz termelési vezetôje volt. Csák Géza akkoriban még a Légierôknél a Jak11 „Ölyv” típuson volt rajparancsnok, és többek között az ô feladata volt a motoros alapképzésen átesett pilótajelöltek átvétele a típusra a szolnoki Killián György Repülô Hajózó Tiszti Iskola részére. Mint minden repü lôtéren, Hajdúszoboszlón is a repülôtér iskolaparancsnokától.
Motoros oktatók és oktató-növendékek az 1952-es repülôiskolán az UT-2 „Galamb” elôtt. Álló sor balról: Domonkos József, Kotrás Gábor, Kovács Tibor, Gacs József, Szabó Ferenc, Hargitai Ferenc, Katona Lajos, Horváth József és két nem oktató személy. Ülnek: Szabó Béla, Csanádi Norbert, Széles Géza, Kalmár László iskola pk., Veres József, Vass Jenô, valamint Juhász György politikai nevelôtiszt (Kotrás-archív)
41
Gábor igen szigorú iskolaparancsnok volt. 1954-ben történt, hogy a vö rös négyszögben keményen megfeddte az egyik motoros oktatót, aki a „Fecské”-vel durva hibát vétett a levegôben. „Ne csináld a hülyesé get, mert nekem nincs pénzem koszorúra” - mondta. A repülôtér akkori parancsnoka, bár egyetértett ezzel, erôsen helytelenítette, hogy Gábor mindezt a növendékek jelenlétében tette. „Tudom én, hogy mit csiná lok, láttam, hogy hajszálon múlt az élete” - felelte Gábor, mert meg volt gyôzôdve arról, hogy így kellett tennie. Sajnos Neki lett igaza: egy héttel késôbb az említett oktató ismét elkövette ugyanazt a hibát, lezuhant és szörnyethalt. „Pedig a Gabi bácsi megmondta neki, hogy ne úgy csinál ja” - tanúskodtak a korábbi rendreutasítás szem- és fültanúi. Nem biz tos, hogy ezzel minden oktató pilóta egyetért, de úgy gondolom, hogy a növendékek a szemük láttára lezajlott katasztrófából - a tényleges elôz mények ismeretében - sokkal többet tanultak így meg egész életükre, mintha az oda vezetô okokat - rosszul értelmezett oktatói tekintélyféltés címén - eltitkolták volna elôlük.
Leszállás után az „Ifjuság A”-val (Kotrás-archív)
Gábor rengeteget repült ezekben az években, elsôsorban motoros gépe ken. Kedvenc „madarai” a „Fecske”, „Galamb”, „Gólya” és „Kánya” voltak ekkoriban, bár - Gábor legnagyobb örömére - négy Arado 79 start 42
is „becsúszott”. Oktatói érdemeit parancsnokai Kiváló Oktató jelvénnyel honorálták, miközben sorra ismerkedett meg az újabb és újabb vitor lázógép típusokkal. Elôször a frissen gyártott iskolagép, a Rubik R-16 „Lepke”, a következô évben a csehszlovák gyártmányú Lunak, a Z-03 „Ifjuság”, késôbb, 1954-ben az ugyancsak csehszlovák Pionyr, végül a Meise „Cinke” került bele az általa repült típusok egyre szélesedô gyûj teményébe. A három év alatt több mint 2000 motoros, és 400 vitorlázó repülô felszállással gazdagodtak a repülési naplók, olykor nem minden napi teljesítményekkel: az egyik startnapló például két alkalommal is napi 26 felszállásról tanúskodik.
Ismerkedés a csehszlovák gyártmányú, kétkormányos Pionyr típussal, 1954 tavaszán. A gépben Kotrás Gábor és Molnár István, mellette balról Opitz Nándor, a szárnytônél Szôts Tibor (Kotrás-archív)
1953 végével Hajdúszoboszlón megszûnt a motoros repülô iskolai kép zés, így Kotrás Gábor iskolaparancsnok - 1955-ben történt repülôtér-pa rancsnoki kinevezéséig - vontatópilótaként és vitorlázó oktatóként se gítette a repülôképzést. Rendkívüli oktatói, emberi erényei ekkor már teljes egészében kibontakoztak, egy, a biztonságos repülésért élô, annak minden más szempontot alávetô, a szakmai elôírásokat betartó és betar 43
tató, szigorú, ugyanakkor rendkívül humánus, kiegyensúlyozott egyéni séggé vált, akinek elveire, pedagógiai módszereire növendékei most, sok évtizeddel késôbb is csak a legnagyobb szeretet és elismerés hangján emlékeznek. Halász Lajos (ahogy annak idején ô hívta, a „Kishalász”) az 1954-es nyíregyházi vitorlázórepülô táborra így emlékszik vissza: „Kotrás Gá bor táborvezetô a tábor kezdetén, az elsô kevésbé sikeres próbálkozása ink után azzal a meglepô kijelentéssel hívott magához bennünket, hogy: ‚ti tudtok repülni!’, és mindent elkövetett azért, hogy ezt be is bizonyítsa. Meggyôzô érvelése és hite olyan impulzust, olyan erôt adott számunkra, hogy úgy néztünk rá, mint az Istenre, pedig nem Isten volt, mert nem úgy viselkedett. Egyszerûen belénk beszélte, belénk szuggerálta, hogy igenis tudunk repülni, és a társaság minden tagja sikeresen le is ‚C’-vizsgázott. Igaz, Ô mondta meg, hogy mit és hogyan csináljunk, mi pedig azt és úgy csináltuk. Így aztán tényleg sikerült.” Ekkoriban már elkezdôdött valami hazánkban, ami Gábor figyelmét va lószínûleg még nem keltette fel teljesen, de ami késôbbi pályáját erôsen meghatározta: 1954-ben, a szolnoki cukorgyár célgazdaságában bein dult az üzemszerû mezôgazdasági repülés. Igaz, „Danit” ekkor még tel jes egészében a sportrepülés kötötte le. Annál is inkább, mivel az általa végzett felszállások gyorsan növekvô száma, egyéni repülôteljesítmé nyeinek folyamatos javulása és repült feladatai körének kiszélesedése eredményeképpen, a mennyiség ekkor már érezhetô minôségbe csapott át. Ebben a folyamatban a repülô emberbôl már rendszerint kikívánko zik a megmérettetés, a másokkal való összehasonlítás vágya, ami szinte törvényszerûen a versenyszférába vezet.
44
Repülés a hírnév felé 1955 februárjában ünnepelte harmincadik születésnapját Gábor, de ak kor még nem is sejtette, mennyi szépet fog hozni számára ez a kerek évszám, hiszen az igazi ajándékok jóval késôbb kerültek elô. A képzelet beli születésnapi tortán az elsô gyertya április elején lobbant fel: „Dani”, parancsnoka biztatására, a HA-BUC lajstromjelû Zlin 381 „Fecskével” benevezett a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség által szervezett motoros Felszabadulási Csillagtúrára, és nagyszerû egyéni teljesítmén nyel meg is nyerte ezt a szép versenyt. Elsején repült fel a dunakeszi repülôtérre, ahonnan másnap indult a mezôny, és a kétnapos verseny vé gén, harmadikán este már vitte is haza Stefikének a szép serleget. Pedig - mai szemmel nézve - micsoda nevek voltak ott! A repülés korábbi, akkori és késôbbi professzorai: Csanádi Norbert, Karsay Endre, Kalmár I. László, Borbás Pál, Legenyei Lajos, Kangyal János, Császár Károly, Szauer Endre, Domonkos József, Pálinkás György … csupa ász. Hogy hogyan kezdôdött Gábor számára élete elsô versenye? A Rákosi Mátyás hatalmas portréjával díszített és fellobogózott repülôtéren „áp rilis 1-én már motorpróbázva állt a tizenhat Fecske és az egyetlen Szokol… A gépek sorsolása után minden résztvevô egy iskolakört repült, hogy az esetleges észrevételt megtehesse,. Másnap, április 2-án Rónai Rudolf elvtárs, a MÖHSZ ideiglenes elnökségének alelnöke ünnepélyes keretek között nyitotta meg a versenyt. Méltatta a Szovjetunió felmérhe tetlen becsû segítségét, amelyet hazánknak tíz év alatt a repülés számára nyújtott. A továbbiakban a versenyben való helytállásra szólította fel a versenyzôket.” - írta az április 10-én megjelent Repülés. „A felszabadulási csillagtúra… módot adott arra, hogy repülôink na vigációból, magasságtartásból, leszállásból vizsgázzanak, és összemér jék repülôfegyelmüket, tudásukat. A csillagtúrán, amit 1955 április elsô 45
napjaiban rendeztek meg, magasságtartás, (plusz-mínusz 50 m megen gedett ingadozással), a fordulópontokra félperces pontossággal való ér kezés, és leszállásnál a jel melletti három ponton való földet érés volt a pontozásos verseny követelménye. Alagról indultak, és Boldog - Szolnok - Fábiánsebestyén - Mezômagyar -Hajdúszoboszló volt az útvonal. Itt leszálltak, majd a Nyíregyháza környéki tanyavilág, Újcsanálos - Né gyes - Gyöngyöshalász, és Alag volt a végcél. A fordulópontokon órán ként változtatott jelzéseket helyeztek el, amelyeket a pilóták kötelesek voltak feljegyezni, a fordulópontok átrepülésének idôpontjával együtt. A versenyen 17 Zlin 381 típusú géppel vettek részt a pilóták. A verseny végeredménye nagy küzdelem után alakult ki,: 1. Kotrás Gábor, 2. Nóg rádi Mihály, 3. holtversenyben Karsai Endre és Csanádi Norbert. Ez a csillagtúra jó bevezetôje volt a késôbbi hasonló versenyeknek, amelyek hozzájárultak motoros repülôink magas fokú továbbképzéséhez.” - áll a magyar repülés történetének ‚bibliájában’14 (csak a pontosítás kedvé ért: bár minden tiszteletem a szerzôké, ellent kell mondanom az idézett könyv azon állításának, ami a csillagtúra egységes gépparkjára vonat kozott, hiszen, a 16 Zlin 381 „Fecske” mellett, Mérei István a HA-BEI lajstromjelû Meta Sokol nyergében repülte végig a versenyt, errôl fény kép is megjelent a Repülés fentebb idézett, 1955/7. számában). Az útvonalról „Két napig a levegôben” címmel Németi Gyula írt ös szefoglalót a Népsport hasábjain. „Boldog - Szolnok - Fábiánsebestyén - Mezômegyer - Hajdúszoboszló. 400 m. magasság. A megadott helyeken 100 m-re kell ereszkedni és feljegyezni a jelzéseket… Fábiánsebestyén már itt van alattunk - de sehol semmi. Kotrás egy balfordulót csinál, s ebben a pillanatban már észre is veszi azt az L-alakú jelet az egyik útke resztezôdésen. Egy pillanattal késôbb már szinte” fejre áll” a „Fecske”, úgy csap rá a célra. Igaz, hogy ez legalább olyan hiba, mintha két percet késett volna, - ugyanis a süllyedést is elôírás szerint kellett volna végre hajtani. De ha már megtörtént, megtörtént… Hajdúszoboszlón - nemhi ába idevalósi Kotrás Gabi - ötösre sikerül a leszállás. Este a repülôtér ‚legényszállásán’ lefekvés elôtt jó hírt kapunk. Kotrás Gabi az elsô na pon az elôkelô harmadik (valójában az 5. - Repülés 1955/7.) helyen vég zett. (Hátha még az a fábiánsebestyéni „sturcz” elmaradt volna...)…” 46
A csillagtúra útiterve (Repülés, 1955/7. szám)
47
„’Most taktikát változtatok - mondja Kotrás a kora reggeli motorpróbán, amikor a vezetôkabinba bújunk a csípôs hideg elôl. - Az egyes célpont oknál a fele úton egy perc elônyt szerzek, és a hátralévô kilométereket aztán másodpercre nyugodtan beütemezhetem’…Berkes - Újcsalános Négyes - Gyöngyöshalász - Alag. Ez az új útvonal. Tegnap délre kerül tünk, most északra megyünk. Tegnap a szél volt az ellenség - ma a kitûnô vitorlázó idô. A taktika azonban kitûnô…A csillagtúrán az elsô helyet Kotrás Gábor ifjú repülô nyerte el.”
A késôbbi gyôztes, Kotrás Gábor hibátlan jelleszállása Hajdúszoboszlón, az 1955. évi I. Felszabadulási Csillagtúrán (Kotrás-archív)
Az a hajdúszoboszlói éjszaka minden bizonnyal „Dani” számára volt a leghosszabb, mivel az elsô napon elért 5. hely birtokában nyilván ráér zett, hogy „feljebb” is lehet keresnivalója. Az elsô helyet tényleg felsôbb régióban kereste meg, hiszen - amirôl sem az idézett könyv, sem Németi Gyula nem tett említést - a visszaúti feladatot 900 m magasságban kel lett végrehajtaniuk. A versenyt végül is, meglehetôsen fölényes, 1420 pontos teljesítménnyel, Kotrás Gábor nyerte, míg a második helyezett, 1295 pontos gyôri Nógrádi Mihály, és a harmadik helyen osztozó két nagyágyú: Csanádi Norbert és Karsay Endre között mindössze öt pont volt a különbség. 48
A boldog gyôztes egész oldalas fényképe a Repülés 1955. évi 8. számának címoldalán
49
Aztán - evés közben - megjött az étvágy is. Az 1950-ben megrepült vitor lázórepülô ‚D’-vizsga fénye öt év után már bosszantóan megkopott, vala hol nagyon benne is volt már Gáborban az aranykoszorú megrepülésének vágya. Végre ez a nap is elérkezett. Ha betûmisztikával foglalkoznék, azt is mondhatnám, hogy a sors egy betût tévedett: a vontatásból elstartolt, HA-4137 lajstromjelû „Június 18” ülésében 1955. július 18-án sikerült megrepülni az ehhez szükséges távot és magasságot, a hajdúszoboszlói repülôtér és Kaposmérô keleti széle között, „zivatarfelhôben, a gép fo kozatos eljegesedése közben”- ahogyan errôl a Hajdú-Bihari Napló 1955. 07. 28. száma tudósított. A ‚biblia’’ ezt így tartja nyilván: „A vitorlázó repülés kezdete óta aranykoszorút repült magyar repülôk névsora 1945tôl: 9. Kotrás Gábor” (a jó barát, Csanádi Norbert a 10.! - a szerzô) 14. „Igazolom, hogy Kotrás Gábor az Aranykoszorú feltételét teljesítette, és egyben a gyémántkoszorú elsô feladatát végrehajtotta” (aláírás Papp La jos) - áll a repülésvezetô bejegyzése a startnapló aznapi oldalán. A kép zeletbeli születésnapi torta második gyertyája is fellobbant tehát! Aho gyan az a nagykönyvben írva vagyon: „3536 m, 313 km-rel E- vizsgát tett, a H-9 jelvény (aranykoszorús) viselésére jogosult”.
A HA-4137 nyergében (Kotrás-archív)
50
A szép teljesítmény nemcsak társai, de parancsnokai elismerését is kivál totta. „Érdemes Sportoló jelvényt kaptam, amikor megrepültem az arany koszorút 1955-ben”- emlékszik erre vissza Gábor13. Nyilván nem volt ellenére az sem, hogy elért eredményeit szárnyára kapta a hír, hogy szemé lyével, teljesítményeivel ettôl kezdve idônként a sajtó is foglalkozott. Gon dolom, azért nehezen tudta leplezni meghatottságát, amikor az újságban egyik növendékének Róla szóló írását olvasta. A „Kotrás Gábor a Tisza vidék elsô ‚aranykoszorús’ sportrepülôje!” címmel a helyi lapban megje lent cikk nyilván valamennyi, a Mesterre felnézô növendékének vélemé nyét tükrözte. „A nagyszerû teljesítmény értékét még csak emeli az, hogy az aranykoszorúnak ezt a feladatát országhatáron belül, egyenes vonalon még csak két ízben sikerült megrepülni. Ez az eredmény méltó koszorúja az ‚öreg’ repülô fáradságos munkájának, aki a hétköznapokon azon fárado zik, hogy a levegô meghódítására nevelje az ifjúságot. Bogdándi Tibor és Honti Zoltán ezüstkoszorúja, - közel 100 kilométer céltáv repülése - Mórik Gyula és Rojcsek Ferenc C-vizsgások 1800 illetve 2100 méteres magas ságrepülése, Bertók Csaba és Madar Sándor C-vizsgája, Harsányi Miklós és Ilyés Dénes A-vizsgája az Ô fáradságos munkájának eredményességét igazolja. - Tannenbaum Gusztáv C vizsgás repülô”. A repülés végsô soron nem kötelezô tantárgy, de aki oda megy, nyilván azért jelentkezik egy repülôklubba, mert meg akarja tanulni. A növendé kek - mint tapasztaltabb pilótákra, akiktôl repülni tanulhatnak - a legtöbb oktatóra felnéznek, de ettôl még nem biztos, hogy rajonganak is érte. Gábort dicséri, hogy a fenti kis írásból, az Ô esetében, a rajongás is egy értelmûen kiérezhetô. A hajdúszoboszlói hétköznapok persze nemcsak errôl szóltak, hiszen Gá bor, oktatói-nevelôi elfoglaltságai mellett, mint vontatópilóta is napról napra helytállt ezekben a hónapokban. Például a két nemzeti vitorlázó versenyen, melyeket 1955-ben és 1956-ban is Hajdúszoboszlón rendez tek meg. Igaz, a májusi esôk miatt mindkét versenyen csak három-három versenyszámot tudtak lebonyolítani. A legnagyobb kihívást mégsem ezek a feladatok jelentették. 1955-ben eltávozott a korábbi repülôtér-pa rancsnok, Békéssy Gábor, és a repülôtér-parancsnoki tisztség terhei Gá bor vállaira kerültek. Ráadásul akkor, amikor további két munkatárs (egy oktató és egy vontatópilóta) távozásával egyébként is meggyengült a re 51
pülôtéri állomány. Kotrás Gábor tehát repülôtér-parancsnoki beosztásba került, ezzel egyidejûleg a megyei repülôklub kiképzésvezetôje lett, és - természetesen - oktatott. Ami ezzel jár, rengeteget repült. Például 1956 április 8-án negyvennégy, 12-én huszonnyolc, 14-én huszonhét felszál lása volt a kétkormányos Ifjúsággal. Ebbôl a típusból 1956 folyamán két példányt kapott a repülôklub (az Ifjúság B változatot). A nagy, egymás mögötti üléses fémgép ugyanolyan új kaland volt „Dani” számára, mint az általa ugyanebben az évben „felfedezett” Weihe, Fergeteg és Super Fergeteg teljesítménygépek. Az újdonsült repülôtérparancsnok az egyéb feladatokban is „odatette” magát, az 1956 júliusában indí tott vitorlázó oktatói tanfolyamot például vontatópilótaként is ki szolgálta, és komoly részt vállalt az ekkor beindult kisgépes ejtô ernyôs ugratás pilótafeladataiból is. Hogy hogyan jutott minderre ideje? Életét teljesen kitöltötte a repülés, a startnaplói bejegyzések a két év alatt csaknem hatszáz mo toros, és több mint nyolcszáz vi torlázó felszállással gyarapodtak (megjegyzés: az 1955.07.24 után bejegyzett adatokat utólag, 1956ban írták alá). Ez a portré az Érdemes Sportoló díj átvétele idején készült (Bogdándiarchív)
Mindezek ellenére, Gábor úgy gondolta, hogy nem csak repülés bôl áll az élet. 1956 szeptember 1-én beiratkozott a Mechwart András Gépipari Technikum levelezô tagozatára, és ott is megfelelôen helytállt: az elsô évet jó eredménnyel abszolválta. Ekkortájt lépett be a szakszer vezetbe is, ami a késôbbiek során alkalmat adott arra, hogy - otthonról való állandó távollétének „bûneiért” - Stefike elôtt legalább évente egy szer vezekelhessen. Az egy- vagy kéthetes üdülôbeutalók felhasználása idején ekkor végre folyamatosan együtt lehetett a család. 52
A Fecske-kötelék vezérgépében: Kotrás Gábor (Kotrás-archív)
Aztán zivataros idôk jöttek, de az új repülôtér-parancsnok ekkor is a helyén volt. Ahogy pár évvel késôbb Pethes Sándor a Repülésben, az „Egy valóra váltott álom” címû cikkében írta errôl az idôszakról: „Haj dúszoboszlón vigyáznak a sportrepülôk. Nem engedik, hogy bárki, vagy bármi zavart okozhasson. A repülôteret úgy ôrzik, mint féltett kincset. Megszokott munkájukat végzik, óvják az üzemanyagot. Nem hiába. Ami kor Budapesten üzemanyagra van szükség, a debreceni repülôk segíte nek.” Aztán újra békés napok jöttek. Az októberi események által ki váltott társadalmi változások természetesen a sportrepülés szerepét és akkori struktúráit sem hagyták érintetlenül. Ami Hajdúszoboszlót illeti, ez többek között azzal is járt, hogy 1957-tôl a megyei repülôklub tagjai már nem kaptak ingyenes élelmezést a nyári táborokban. Kotrás Gábor mellett csak Szabó János hangármester és Székely Imre szerelô marad hatott meg függetlenített állományban. Szerencsére már csatasorba lehe tett állítani a két nemrég kinevezett társadalmi oktatót, Bogdándi Tibort 53
és Berbik Sándort, ami komoly segítséget jelentett a fiatal repülôtér-pa rancsnok számára. Gábor számos, korábban felsorolt beosztása idôköz ben egy nagyon fontos újabbal egészült ki: apa lett. 1957. március 12-én született meg az egyetlen utód, a kis Gábor, aki örömteli változást hozott a család életébe.
A PO-2 HA-PAK nyergében, 1957. szeptember (Kotrás-archív)
A parancsnoki és oktatói feladatok mellett olykor jutott azért idô a saját teljesítmények „fényesítésére” is. Május 16-án egy 5 óra 56 perces hurkot repült „Dani” a HA-4070 Június 18 nyergében, Hajdúszoboszló - Nyír egyháza - Hajdúszoboszló között, 2070 m-es csúcsmagassággal, de ezeket már másnap „felülírta” egy 7 óra 2 perces, 2320 m magasságot elérô re püléssel. Még ebben az évben több sikeres távrepülést is végrehajtott Haj dúszoboszlóról, többek között Szentesre, Nyíregyházára és Gyöngyösre, egyre javuló eredményekkel. A gyöngyösi útvonalon, december harmadi kán például 3100 m magasságot abszolvált a HA-4209 jelû Super Futárral. Addig azért történt egy és más. A legfontosabb: Gábor benevezett és helyt állt élete elsô vitorlázórepülô versenyén, amely - a résztvevô szov jet, csehszlovák, lengyel, román, jugoszláv és bolgár versenyzôk jóvol tából - egyben nemzetközi verseny is volt. 54
Indulás elôtt a Június 18. „1957-ben ezzel a géppel vettem részt a vit. nemzeti versenyen és lettem a válogatott keret tagja (1957-1968 között)” - írta a kép hátuljára „Dani”. (Kotrás-archív)
Július 1-15. között Dunakeszin zajlott ez az esemény, a hazánkban addig rendezett legnagyobb ilyen verseny, melyen Gábor a HA-4134 lajstrom jelû Június 18 géppel versenyzett. Pontos repüléssel a nyolcadik helyen végzett, és remek eredményével bekerült a vitorlázó válogatott keret be, ami szép sorozat kezdetét jelentette: ettôl kezdve, egészen 1968-ig, kerettagként vehetett részt minden évben a nemzeti vitorlázó versenye ken. Örömét fokozta, hogy a versenyt követôen Dunakeszin volt alkal ma kipróbálni két, általa korábban még nem repült típust, így - egy-egy felszállás erejéig - a „Jaskolka” és „Kosava” is bekerült a startnaplóba. Ez sem volt egy egyszerû esztendô. Ha az elôzô két év repüléseinek számáról az jutott eszünkbe, hogy hogyan jutott minderre idô, mit 55
Igazi pilótaöröm. Kotrás Gábor és Békéssy Gábor repülôtér-parancsnok (Kotrás-archív)
56
mondhatunk az 1957-ben teljesített több mint hétszáz felszállásról? Az eredmények mindenesetre önmagukért beszélnek. Kotrás Gábor, egész évi teljesítménye alapján, 16714 ponttal az egyéni vitorlázó verseny 6. helye zését érte el, és nagy szerepe volt abban, hogy klubja az éves értékelésé nél a 14. helyet szerezte meg. A levelezô tagozat éves bizonyítványa egy jeggyel ugyan romlott, de ki bánta ezt ilyen ellen tételezés mellett? Aki egyszer beleszagolt a nemzetközi versenyek légkörébe, azt a továb biakban már vonzzák az ilyen kihívások. Gáborral is ez történt, bár, a Rimnicu Sarat-i hadifogolytábor emlékével a háta mögött, nem a leg vidámabb érzésekkel készült Romániába. Ettôl függetlenül nagyon jól teljesített. A magyar repülés ‚történelemkönyvének’ száraz adatai szerint „1958-ban rendezték meg az V. Román Nemzeti Vitorlázórepülô Ver senyt Pitestiben, ahol 17 román versenyzô mellett két magyar versenyzô indult. Kotrás Gábor dobogóra állt az eredményhirdetésnél, mert vég eredményben 3. lett, Harai Imre pedig a 10. helyezést foglalta el.” 14 A startnapló július 8. és 22 között romániai repülések sorát rögzítette, így azt is, hogy Gábor a Nagyvárad - Déva - Pitesti útvonalon, Déva közben sô leszállást követôen érkezett Pitestibe a HA-4209 jelû Super Futárral, amellyel mindvégig versenyzett, és azt is, hogy az utolsó napon további két, román gyártmányú vitorlázógép került repült típusainak gyûjtemé nyébe: elôbb az IS3d, majd - kétszer egymás után - a Pescarus (min den valószínûség szerint véletlenül került a motoros naplóba tizedikén egy IS3d bejegyzés - motoros géppel vontathatott egyet talán?). Ekkor még nyilván nem sejtette, hogy az IS-család egy másik tagjával maj dan mekkora örömrepüléseket fog végezni a „délibábok légterében”15. A startnapló aktuális oldalának alján román bélyegzôlenyomat és egy furcsa bejegyzés emlékeztet ezekre a napokra: „Popa Dvidiu MrPaul Grecianu No 39, Raion 1 Mai Bucuresti, Rominia.” Amúgy nem maradt sok ideje Gábornak ebben az évben a vitorlázásra: a motoros repülés, különösen a PO-2 gépeken végzett rengeteg vontatási, ejtôernyôs ugratási feladat (515 felszállás!) szinte a teljes idejét igénybe vette. Azért a „Fecskét” sem hanyagolta el. Bejegyzés a motoros repü lési naplóból, 1958. 10. 05-én: „Ellenôriztem Z381 tip. rg. bal ülésébôl. Össz. oszt. „5” Az ell. során feladatát jól végrehajtotta. Oktatást és el 57
lenôrzést végezhet. Növendék egyedül repülést engedélyezhet. „ - aláírás: Gulyás Ferenc fôelôadó, bélyegzô: MHS Repülôtér Parancsnokság Hajdúszoboszló. A repülôklub fô feladata 1958-60 között továbbra is a vitorlázó és motoros és ejtôernyôs képzés volt, melyet éves feladatterv alapján végeztek. A márciusban szokásos tavaszi szemlék alapján „több éven keresztül nyerte el az elsô helyet Hajdúszoboszló”.15
Akkor most gázt adunk: „Dani” a HA-PAK ejtôernyôs-ugrató és vontatógép vezetôülésében (Kotrás-archív)
Hogy repül az idô! Hogy Gábor 1959-ben már veteránnak számított a sportrepülésben, arra az MHS-tôl kapott 10 éves jubileumi oklevél is emlékeztette. Nem tudni, eljutott-e hozzá, és ha igen, foglalkoztatta-e a Repülôgépes Növényvédô állomás februári megalakulásáról szóló hír, mindenesetre sok figyelmet nem szentelhetett neki, volt dolga éppen elég. Jóval kevesebbet ült ugyan a pilótaülésben, mint az azt megelôzô években, de ezek a repülések már nem annyira a mindennapos, egyhan gú vontatói és oktatói munkát, hanem sokkal inkább a repülô egyéni ség kiteljesedését, önmegvalósítását szolgálták: a versenyszféra sok-sok 58
gyakorlást követelt. Válogatott kerettagként hol is kezdhette volna a vi torlázórepülô évet, mint Dunakeszin? Aznap pont Nônap volt, és Ô nem tudott hazamenni, de azért annyit üzent Stefikének: a virág majd megy. Április-májusban több szép távot és hurkot repült a HA-4209 jelû Super Futárral, hogy csak a Hajdúszoboszló - Dunakeszi - Nádudvar közötti 320, vagy a Békéscsaba - Mátészalka - Békéscsaba közötti 260 km-es útvonalat említsem. Az utóbbin 2800 m magasságot ért el, de ezzel nyilván nem volt megelégedve, mert június 10-én, csaknem négy évvel a távolsági feltétel megrepülését követôen, a HA-4209 nyergében 5500 m magassággal teljesítette a gyémántkoszorú magassági feltételét is. Ahogy azt a repülési napló bejegyzése lakonikus rövidséggel rögzítette: „A mai na pon gyémánt magasságot repült.” Aztán volt „Daninak” még egy gyö nyörû élménye, június 20-án: „mûrepülés Csanádi oktatóval”, amikor a régi jó barát egy Jak-11 „Ölyv” ülésében mutatott be ízelítôt a típus ak robatikus képességeibôl. Mennyi szép dolog történt már eddig is, pe dig a versenyévad még csak ezután kezdôdött! 1959. július 5-19. között rendezték Dunakeszin a Nemzeti Vitorlázórepülô Versenyt, ahol Gá bor a már említett Super Futárral állt rajthoz a standard osztályban. A har madik versenynapon, a Dunakeszi Nyíregyháza - Dunakeszi 200 km hu rok megrepülése alapján, 536 ponttal a 4., az ötödik napon a Dunakeszi - Maklártállya - Nyárlôrinc - Duna keszi 310 km háromszög után, 930 Az a jellegzetes, huncutkás, „Danis” ponttal az 5., a hetedik napon pedig, mosoly az 1959-es Repülési Napló a Dunakeszi-Hajdúszoboszló - Dé elejérôl (Kotrás-archív) vaványa céltáv lerepülését követôen 709 ponttal a 3. helyen szerepelt! A többi nap teljesítménye nem sikerült ilyen jól, az összesítésben Gábor a 7. helyet szerezte meg, 4743 ponttal. Ez ugyan nem adott okot a kitörô örömre, viszont nyilván sok további, ér tékes tanulsággal szolgált a versenyzés tudományát illetôen. 59
A versenyszezon végeztével a hétköznapok motoros feladatokat is hoz tak. „Dani”, más kiválasztott társaival együtt, egy hétig gyakorolta, aztán „élesben” is bemutatta az augusztus 20-i kötelékvontatást. Úgy látszik, Csanádi Norbert bemutatója kedvet csinált Neki a motoros mûrepülés hez is. A decemberben megérkezett Z-226 „Tréner” nyergében oktatóval végzett 5, majd egyedül repült tizenegy iskolakör, és egy légtérrepülés után, december 16-án „p. o. (pilóta oktatóval) mûrep”, a következô napon pedig „pemü” (pilóta egyedül mûrepül) bejegyzés került a startkönyvbe. Szép pilótaéve volt az 1959-es esztendô Gábornak. Decemberben, a „Tréner” mellett, elôször repült az R-18 „Kánya” vontatógéppel, de az év során a vitorlázógépek között is találkozott új típusokkal: kipróbál hatta a Blanik-ot, a Libelle-t, és trófeái közé került egy start erejéig a felejthetetlen tervezô, Rubik Ernô elsô hullámosított felületû gépe, az R-23 „Gébics”. Aztán 1960 további típusokat hozott: egyedül a motoros D-20 „Pajtás” géppel tizennyolc felszállása volt Gábornak, melyek so rán 16 óra 22 percet mûrepült, és ott volt a két vitorlázógép, a „Mokány” és a „Sirály” is. Ekkor persze már a „Tréner” volt a nagy kedvence, bár a motoros repülési lehetôségek közül magasan a PO-2 vontatófelada tok vitték el a legtöbb startot. A téli szakszolgálati-megújítást követôen, májusban Z-226 mûszaki vizsgát tett „sárkány 4, motor 4, klgs 4, a tí puson a kiképzést megkezdheti” eredménnyel, majd ellenôrzô repülésen bizonyított. „Ellenôriztem Z226T hátsó ülésébôl. Össz. 5 (kiváló). Rep. Ellenôrzés során a feladatot kiválóan hajtotta végre. A nevezett típuson repülhet ill. oktathat” - áll a július 25-i bejegyzés a startkönyvben. Természetesen a motoros repülés „Daninak” csak az egyik szíve-csücs ke, hiszen ekkor már rendszeresen együtt edz, és készül a világbajnok ságra a vitorlázórepülô válogatott többi tagjával: Opitz Nándorral, Kisely Ernôvel és Tury Kornéllal. „Arra büszke vagyok, hogy én vagyok az elsô vidéki, aki ilyen jelentôs válogatottba bekerültem. Az elméletin nagyrészt otthon rágtam át magam. Nem volt könnyû, mert a technikum IV. osz tályát is végzem. Rövidesen beadom az összes rajzokat és a vizsgákra halasztást kérek, mert éppen abban az idôszakban lesz az edzôtábor. Az iskola megvár, de a VB nem.” - nyilatkozik a Repülés riporterének. A jó teljesítmények állandósulnak: április 21-én például 6 óra 22 perces idôt 60
repül a Hajdúszoboszló - Kiskunfélegyháza - Karcag útvonalon a HA4220 jelû Super Futárral, júniusban 3500 m, novemberben Gyöngyösön 4500 m magasra száll.
„Dani” és a Super Futár „B” nagy útra készül: Dunakeszi - Békéscsaba - Dunakeszi hurokrepülésre. Az eredmény: 372 km, a repült idô 8 óra 22 perc (1959. július 11., Kotrás-archív)
Nagy távokat repül a július 4-16. között Gyôrben megrendezett XI. Nem zeti Vitorlázórepülô Versenyen, tizedikén például 304 km-t teljesít a Gyôr - Dunakeszi - Pécs útvonalon. Itt a HA-7018 jelû „Sirállyal” verse nyez, és már a második napon megrepüli élete elsô nemzeti rekordját. Ez a siker Gábor „… egyik legszebb emléke. Az országos bajnokságon a 200 kilométeres céltáv repülésben 107,55 km/órára javítja Legenyei Lajos 101 km-es országos rekordját” - olvashatjuk róla pár évvel késôbb a Repülésben.16 (mindkét adat téves, valójában 101.10 km/h 107.15 km/h-re történt javításáról volt szó - a szerzô). A nagyszerû idôt Gábor a Gyôr-Szolnok útvonalon repülte meg a ‚D’ osztály, férfi együléses ka 61
tegória, sebességi repülés 200 km-en versenyszámban. Igaz, a sebességi eredményeket 1967 január 1. óta már nem tartják nyilván, de az addigi teljesítményeket azért természetesen híven megôrzik a versenyjegyzô könyvek.
A repülés tiszta öröme Ugye ezt hívják boldogságnak? (Gábor a „Fecske” ülésében - Kotrás-archív)
Üzemnap Hajdúszoboszlón. Jobbra Bogdándi Tibor repülésvezetô (a megyei repülôklub késôbbi vezetôje -Kotrás-archív)
Egy repülôtér-parancsnoknak persze elsôsorban nem a versenyzés a dol ga, sokkal inkább a rábízott repülôtér mindennapi életének és esemé nyeinek szervezése. A hajdúszoboszlói repülôtér ebben az idôben egyre több újság hasábjain szerepelt, és nem csak a helyi lapokban. A Népsport „Vasárnap Hajdúszoboszlón” címû írásában például olvashattunk, hogy Hargitai Ferenc oktató azért jött át Nyíregyházáról egy „Trénerrel” pár napra, „hogy a debreceni klub társadalmi oktatói is megtanulják a moto rossal való repülés fortélyait.” A cikkben Kotrás Gábortól „megtudjuk, hogy egész nyáron lesz tennivaló, minden szombaton és vasárnap az ej 62
tôernyôsök és a vitorlázó repülôk képzése folyik, a hétköznapok mûsora pedig a teljesítményrepülés lesz. Lesz nyári tábor is, ahol a kezdô vitor lázó repülôk felkészülnek a különbözô vizsgákra. Az ejtôernyôsök június második felében vonulnak táborba.” Gábor igyekszik lakályosabbá és szebbé tenni a repülôteret: a növendé kekkel makadám bekötôutat, rózsakertet építtet, élô sövényt telepíttet, az addiginál jobb helyet keres még a szélzsáknak is. Szóval igazi gaz da, mindene a repülôtér. Ja, hogy magánélet? Gábor sikeresen befejezi középiskolai tanulmányait, és június 28-án kezébe veheti az ipari tech nikusi oklevelet (hát persze, hogy ismét a repülés nyert napi pár órát). Idônként azért a család is megjelenik a repülôtéren, és „elcsíp” egy-egy startot: hadd szokja a kis Gabika is a vitorlázószelet. A következô versenyévben „Dani” szinte ott folytatta a vitorlázóéletet, ahol az elôzô évben abbahagyta: jó teljesítményekkel és szép újabb re korddal. A romániai sikeren felbuzdulva, 1961 nyarán (a visszaemléke zésben az 1963 nyilván elírás!), másodmagával, immár második kül földi megmérettetésére indult Gábor a lengyelországi Leszno-ba, ahol a Lengyel Nemzeti Vitorlázórepülô Versenyen végül is a 16. hellyel kel lett megelégednie. „55 versenyzô (csehek, németek, magyarok, romá nok) között 16. helyen végeztem. Nagyon eltoltam a végét, az elsô 4 szám után a második helyen voltam, aztán rossz technikával lecsúsztam.” Pe dig olyan szépen indult minden. Az általa addig soha nem repült típuson, az SP-2267 jelû Mucha Standard ülésében (mindvégig ezzel a géppel versenyzett) június 1-én kereken 7 órás idôtartamot repült, és további tel jesítményei sem voltak lebecsülendôek, hiszen - többek között - volt egy 465 km-es távrepülése, valamint egy 6 óra 54 perces és egy 7 óra 25 per ces idôtartam-repülése is. A tiszteletet parancsoló bemutatkozás nyomán a lengyel repülési szaklapban azonnal fényképes cikk jelent meg Gábor ról „Grozny riwal” (Veszélyes rivális) címmel. „Magas termetû, ezüs tös szálakkal átszôtt sötét hajú, bronz arcú, rokonszenves magyar részt vevô, a 36 éves Kotrás Gábor lett versenyzôink legveszélyesebb ellenfele a külföldiek közül a verseny kezdeti szakaszában. Senki sem gondolta, hogy a mindeddig ismeretlen debreceni pilóta ilyen komoly csatát vív a hazai és külföldi versenyzôkbôl kialakult európai élmezônnyel”. Az ígé 63
retes kezdet sajnos a jó egyéni teljesítmények ellenére sem folytatódott: a többiek nyilván ennél is jobbak voltak... Csak érdekességként említem, hogy a „veszélyes rivális” magánéletérôl igen érdekes állítást olvashat tunk ugyanitt, miszerint „szabad idejében nagyon szeret futballozni”, ami igencsak meglephette a hazai kollégákat, hiszen a fordításban zá rójelben ez olvasható: Ezt még nem láttuk (a Donáth-ok megjegyzése). A kudarc nem törte le Gábort, aki a július elsô heteiben Gyôrben meg rendezett XII. Nemzeti Vitorlázórepülô Bajnokságon dobogós helyezés sel vigasztalódott, sôt július 7-én, a Szolnok - Gyôr útvonalon 113,25 km/h-ra javította saját 200 km-es sebességi rekordját a HA-7015 lajst romjelû Sirály nyergében. A versenyen - a hazai versenyzôkön kívül - csehszlovák, román, lengyel vitorlázórepülôk is részt vettek, és a 25 versenyzô alkotta, igen erôs nemzetközi mezônyben, Opitz Nándor és a lengyel Vrbaczki mögött, „Dani” a harmadik helyen végzett, ami egyben a nemzeti bajnokság második helyét jelentette számára. Az állandósuló remek teljesítmények ekkorra már egyértelmûvé tették a vitorlázórepülô sporttársak körében, hogy a következô évek versenyein Kotrás Gáborral komolyan számolni kell. A versenyévadról, a versenyzôrôl szóló újságcikkek szenzációra törek vô, olykor erôltetett fényessége mellett rendszerint elhalványul a kevés bé látványos, mindennapi repülési feladatok végzése, pedig - a mennyi ség alapozza meg a minôséget! - hosszú távon igazából ezek „hozzák” a nagy teljesítményeket. Gábor egész évben repült: PO-2-vel vagy „Ká nyá”-val vontatott, mellette motoros és vitorlázó repülôgépeken egy aránt oktatott (ebben az évben ismerkedett meg az egymás mögötti ülé ses, nagyszerû „Góbé”-val), és közben tovább „fényesítette” repülô tudását is. Április 23-án LÜFI ellenôrzô repülést végzett a „Trénerrel” (amit ezután rendszeresen mûrepült), augusztus 9-én pedig, a legen dás Karsay Endrével a hátsó ülésben, sikeres mûszerrepülést végzett az „Ifjuság” fedélzetén. „Vakrepülést végezhet. Karsay.” - igazolja ezt a rövid bejegyzés a repülési naplóban. Közben észrevétlenül felnôtt a ke ze alatt egy új repülô nemzedék: Gábort nagy örömmel töltötte el, hogy hajdani tanítványa, Bogdándi Tibor ebben az évben 400 km-en céltáv nemzeti rekordot repült. 64
Gábor természetesen repülôtér-parancsnokként sem unatkozott, az épü letek, eszközök, berendezések állagának megóvása állandó odafigyelést igényelt. „A téli idôszak a repülôtér és felszereléseinek, az összes mûsza ki eszköznek, az épületek és berendezéseinek javításából és karbantar tásából állt minden évben egészen 1968-ig. A repülôtéren folyamatosan történt a szúró (szerb) tövis irtása 10 db. irtókapával, folyt az ürgeöntés, a G-35-ös kötélhúzó traktorral húzott kis földgyaluval az ürgedombok simítása. A repülôtér szegélyjelzése betonlapokkal lett felújítva” - emlé kezett vissza erre az idôszakra Gábor15. Mindennapi feladatainak magas fokú szakértelemmel való végzését parancsnokai 1961 folyamán a Kivá ló Munkáért Érem arany fokozatával, valamint Kiváló Oktató jel vénynyel ismerték el, miközben a hajdúszoboszlói repülôtér - egy újabb területfelmérést követôen - állami tulajdonként a Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS) kezelésébe került.
Az új vontatógép, a „Kánya” elôtt: Kiss Géza, Kotrás Gábor, Takács Dezsô, Székely Imre (Kotrás-archív)
65
Az 1962-es esztendô nyerô év volt Kotrás Gábor számára, elsôsorban az országos bajnokságot illetôen. A XIII. Nemzeti Vitorlázórepülô Versenyt 1962. június 18. és 29. között a dunakeszi repülôtéren rendezték meg. A 34 induló között mindössze egy külföldi, egy román versenyzô indult, mivel a cseh, lengyel és NDK versenyzôk inkább az éppen ezen idôben zajló lengyel nemzetközi versenyre neveztek be. Gábor mindvégig re mekül szerepelt, az Általa „lovagolt” HA-4210 Standard Futár tényleg sztenderd formában repült. Mindjárt a második számot, a 300 km-es, tört vonalú céltávrepülést megnyerte a kerek 1000 pontot érô 67.76 km/órás teljesítménnyel, a jól ismert Dunakeszi - Hajdúszoboszló - Dunakeszi útvonalon, igaz, ez még csak a második helyre volt elég az összetettben vezetô Simó Willy mögött. Az utolsó, ötödik versenyszám, a Dunake szi - Kiskunfélegyháza útvonalon kiírt 117 km-es céltáv megnyerésével (100.29 km/h teljesítménnyel) ismét 1000 pontot teljesített, és egyben bebiztosította összetettbeli, 5491 pontos gyôzelmét is. „A versenyt a ru tinos Kotrás Gábor nyerte, ôt követte Újvári György és Simó Willy.” 14 Az ünnepelt bajnokot otthon, Haj dúszoboszlón is izgalmas feladatok várták: szeptemberben elkezdte a felkészülést a Z326 „Trener Master” kétszemélyes motoros iskolagépre. 14-én volt a mû sza ki vizs ga (sár kány 5, motor 4, klgs 4, „a gyakor lati kiképzést elkezdheti”), öt nappal késôbb pedig a gyakorlati kiképzés is befejezôdött. „Átképzés Z326 Master típ. gépre, elsô és hátsó ülés bôl. A fenti típussal szakszolgálati Egy komolyabb arckép: az 1962-es engedélyének megfelelô feladatot Repülési Naplóból (Kotrás-archív) repülhet. Nyíregyháza, Hargitay Fe renc” - olvasható a motoros repülési naplóban a kiképzés sikeres meg történtét igazoló bejegyzés. Nagyon megkedvelhette az új típust: az év végéig, alig több mint három hónap alatt, 132 felszállást végzett vele. Az MHS-tôl kapott 300 forintos jutalom nyilván arra utal, hogy mindeköz ben repülôtér-parancsnokként is megfelelôen helytállt. 66
Az 1963-as év elsôsorban a motoros repülés jegyében telt el, a 423 fel szállás önmagáért beszél. Legtöbbjük a hétköznapi pilóta-teendôkrôl szólt, mint korábban is rendesen: vontatásokról, ejtôernyôs-ugratások ról, mûrepülô képzésrôl a Z326 „Trener Masteren”. Ebben a számban persze benne volt az An-2 típusra történt ôszi átképzés is, melynek vé gén, október 29-én került sor a mûszaki vizsgára (ált. oszt. 4, sárkány 4, motor 4, klgs 4, „a típuson a gyakorlati kiképzést megkezdheti”), no vember 4-én pedig a gyakorlatira: „Ellenôriztem An2 tip.repülôgép bal ülésébôl. Össz. oszt. 5. Gyôr Gulyás Ferenc”. Természetesen a rengeteg motoros feladat sem hátráltathatta az éves vitor lázórepülô országos versenyre való felkészülést, hiszen ekkor már a baj noki cím megvédése volt a tét! Annak ellenére, hogy a versenyig eltelt hét hónap alatt mindössze harminc egyedüli felszállásra futotta „Dani” idejé bôl, a nagy megmérettetésen ismét remekelt. A június 30-július 13. között Dunakeszin megrendezett, neves külföldi versenyzôkkel „nemzetközie sített” XIV. Nemzeti Vitorlázórepülô Versenyen elért harmadik helyezés, a lengyel Kmiotek és a román Iliescu mögött, egyben a bajnoki cím meg védését is jelentette: a Magyar Népköztársaság 1963 évi vitorlázórepülô bajnoka Kotrás Gábor lett 6008 ponttal, Emel József és Csépán János elôtt (Gábor mindvégig a HA-4219 jelû Super Futárral versenyzett). A következô tavasz új vitorlázórepülôgép-típussal kedveskedett a kétsze res bajnoknak, májusban megérkezett az elsô „Foka”. Az ismerkedés nem sokáig tartott, Gábor a HA-4239 jelû géppel, a Sári - Tiszakécske vasút állomás - Jászdózsa vasútállomás - Sári között kijelölt 208.8 km távolságú útvonalon nemzeti sebességrekordot repült. A startkönyvben ugyan 76,8 km/h áll, de feltehetôen ez a pontatlan adat, mert mind a Repülés akkori száma, mind a ‚biblia’ 76,28 km/h-t rögzített. Az utóbbi például így: Ma gyar rekord „D” osztály, férfi együléses kategória „200 km háromszögre pülés sebességértékeléssel 1964.05.25. Kotrás Gábor 76,28 km/h” 14 Aztán alig egy hét múlva jött a hidegzuhany, mely hosszú idôre visszave tette a válogatott kerettag kétszeres magyar bajnokot, és immár három szoros nemzeti rekordert a további versenyzéstôl. Május 31-én az ország illegális elhagyására készülô Hódi-testvérek elkötötték a hajdúszobosz 67
lói hangárból a nyíregyházi repülôklub állományába tartozó, HA-TRU jelû Z326 „Trener Master”-t (a lajstromjelet a volt kiváló mûrepülô vá logatott Rozman Gyula jóvoltából sikerült megtudnom - a szerzô). Mint késôbb kiderült, a repülôgép-szerelô az elôzô üzemnap végeztével nem tett eleget az akkori szigorú biztonsági elôírásnak, és nem távolította el a repülôgép motorjából az üzemanyagszûrôt (csak a történeti hûség ked véért: a disszidensek probléma nélkül eljutottak Sopronig, ahol leszáll tak tankolni, de aztán Ausztriában egy körtefának repültek és rendesen összetörték a gépet). Gábor ekkor éppen a lengyel vitorlázó versenyre készült, de mivel ô volt a repülôtér elsô számú vezetôje, megfenyítették, büntetésül három évre „elmeszelték” a válogatott keretbôl, és - feltehe tôleg emiatt - már a júliusi nemzeti versenyen sem indult. A legnagyobb baj az volt, hogy ez Gábor életének pontosan abban a periódusában tör tént, amikorra, mint vitorlázórepülô, már érett versenyzôvé vált, tudása és ereje teljében volt ahhoz, hogy még magasabb babérokra törhessen. Ki tudja, milyen sikereket érhetett volna el abban a kimaradt három évben? Gábort nagyon megviselték a történtek, utána csaknem két hétig még repülôgépbe ülni sem volt kedve. Közben feldolgozta a történteket, de nem keresett maga helyett bûnbakokat, hanem minden erejével a hétköz napok repülôtéri feladataiba vetette magát. Csaknem háromszáz motoros felszállása volt 1964-ben, Z-326, Po-2 és AN-2 startok. Szóval oktatás és vontatás. Egyetlen Z-226 felszállás, egy 21 perces egyéni mûrepülés kivételével. A repülési napló két új bejegyzéssel bôvült az év folyamán: „1964.05.06. Ellenôriztem ejtôernyôs ugratás közben (teherrel). A fen ti típuson a továbbiakban bal ülésbôl ejtôernyôs ugratást végrehajthat. H.szoboszló Makai Lajos”, és „1964.10.29. Ellenôriztem An-2 tip rep. gép bal ülésébôl. A fenti géppel önálló feladatot végrehajthat”. Decem berben megújult a szakszolgálati engedély is: ha már versenyezni nem lehetett, legalább a napi feladatok végzésének nem volt akadálya. A repülôtér mindennapi életének irányítása állandó odafigyelést igé nyelt, hiszen - habár 1964-tôl már nem szerveztek nyári táborokat a haj dúszoboszlói repülôtéren - minden nap volt repülés. A vitorlázórepülô növendékek évente 15-20 ‚B’-vizsgát repültek meg, de közülük álta lában csak egy-két fô jutott túl az erôs orvosi ellenôrzéseken, és ke 68
rült át a Légierô állományába. Az ifjú pilóták zöme a klubban maradt, és különbözô vizsgafokozatokért, koszorúkért, segédoktatói és oktatói szakszolgálati engedélyek megszerzéséért repült. Mivel közülük kerül tek ki a késôbbi motoros vontatópilóták és társadalmi oktatók is, a repü lôtér-parancsnok nem elhanyagolható feladata volt a megfelelô emberek kiválasztása is. Gábor, betöltött negyven életévével, és a negyedszáza dos pilóta-múlttal a háta mögött, veleszületett empátia- és pedagógiai készsége birtokában, ekkoriban már csodálatos egyszerûséggel és ered ményességgel készítette fel a növendékeket az egyre komolyabb repülô feladatok megoldására, és kiváló érzékkel választotta ki az arra alkal masakat az oktatói pályára. Bármit tett, bármit mondott, az mindig a repülésrôl szólt, abból mindig tanulni lehetett. Horváth Zoltán Malév-pilóta, aki ugyancsak Hajdúszo boszlón, Kotrás Gábor keze alatt kezdett repülni 1965-ben, még ma is, mintha videoklipet látna, olyan tisztán emlékszik arra a napra, amikor a repülôtér parancsnoka egy vadonatúj, hófehér Foka-5 vitorlázógéppel nagyot repült. „Ahogy ott ültünk a vörös négyszögben, odahozták azt a gépet, és Gabi bácsi, miután bepréselte magát a karcsú gépbe, teljesen magára húzta a plexitetôt, majd azt félig visszahúzva kinézett ránk és azt mondta: ‚Aki ezen a pályán elindul, vessen számot azzal, hogy nagyon gyorsan el fog telni az élete.’ Ezzel lezárta a kabintetôt, elstartolt, aztán amikor pár óra múlva leszállt, mi ámulva hallgattuk, hogy közben már Békéscsabát is megjárta. Nagyszerû pilóta és oktató, emellett nagyon jó társasági is ember volt, aki a tábortûz mellett és más alkalmakkor ren geteg repülônótát tudott nekünk elôvarázsolni. A magyar repülés talán legnagyobb alakja volt azok között, akiket ismertem”. Egyébként nem volt kifejezetten muzikális alkat, bár volt egy nagyon érdekes „zenei” megjegyzése: „számomra a legszebb zene a gyerekek zsivaja” - mondta egyszer. Gábor bízott a növendékeiben, és képes volt nekik is erôt adni ahhoz, hogy magukban bízzanak. „’Dani’ … még zöldfülû koromban, mint ‚Kotrás elvtárs’ lett az oktatóm és parancsnokom. Csak jó húsz év múl tán tegezôdtünk össze. Országos hírû pilóta, a legnagyobbak között tar tották számon. …Néhány vasárnapi ‚Szoboszló’ elég volt ahhoz, hogy 69
visszatérve Budapestre…elképedést okozzak a fejlôdésemben beállt vál tozással….(Akkoriban kaptam a fejemhez ezt a bóknak szánt mondást: ‚nem is úgy repülsz, mint egy nô!’) Csicsó még rábólintott: ‚Ja, Kotrásnövendék volt!’ Késôbb sem találkoztam Kotráshoz hasonló, mondhatni zseniális oktatóval, aki egyszerûen, világosan el tudta igazítani az em bert, meglátta, hol a hiba, és segített azt kiküszöbölni. Az ember tudta és érezte, hogy figyelemmel kísérik, ezért is igyekezett megfelelni. Másik, számomra döntô tulajdonsága a bizalom volt. Mindig tudta, hogy kiben és mennyire lehet megbízni, sokszor jobban, mint az, akit oktatott. Emlékszem egy Pilis-startomra, alig néhány felszállás, azaz típusrepülés után. Csörlésbôl termikelni indultam, ami az elsô fordulóban egy dugó ba eséssel végzôdött. ‚Zabszem’ érzés volt a javából. Ki tudtam venni, de eltolt közérzettel lebegtettem ki a leszállójel mellett. Letörve üldögéltem a vörös négyszögben, mikor hallom, startra hívnak. Megint ugyanabba a Pilisbe! Nem mondhatnám, hogy repestem az örömtôl! Gabi csak an nyit mondott eligazításnak: ‚Anikó, üljön be és csinálja meg ugyanúgy, de dugó nélkül’. Sikerült - és ez a start életem egyik repülôs siker-él ményének számít. Emlékezetes számomra az is, amikor elôször indított vontatásban a Szellôvel. A kiképzés alatt végigcsináltam minden hibát, légifetrengést, azt hittem, soha nem fogom tudni megfogni és vezetni a vitorlázót a motoros gép mögött. Így - önkritikusan - korainak ítéltem meg az egyedüli indulást, és ezt meg is mondtam. ‚Üljön csak be a Szel lôbe, menni fog’ mondta Gabi - és ment! A teljesség kedvéért el kell hogy mondjam, egyszer kaptam tôle egy olyan lesújtó pillantást, hogy hosszú ideig nyomasztott - persze megérdemeltem. …közel voltam a pánikhoz. Akkor jött a csoda: éppen hogy sikerült beesnem a reptér szélére. …Azt hiszem, életemben nem mosolyogtam olyan széleset, mint akkor! Határ talan megkönynyebbülés volt. A ‚feketeleves’ késôbb jött, mikor jelent keztem Gabinál az irodában. Sokáig nem nézett fel, majd rám vetette azt a „barna pillantást” és mondta: ‚Hallom, Anikó, hogy jól szórakozott a leszállásán. Ha nem vigyáz, összetöri magát és a repülôgépet’… Nagy figyelmeztetés volt, okultam belôle. Kotrás Gábor volt Szoboszló lelke, az a biztos pont, akire mindig, min den körülmények között számíthattunk. Kijött betegen és lázasan repü lésvezetônek, ha a szükség úgy hozta. Megtett mindent, hogy repülhes sünk. Ha nem történik az a szerencsétlen gép-elkötés (két testvér feltörte 70
a hangárt és disszidáltak a motorossal) biztosan világbajnok lett volna. Velünk soha nem éreztette az e feletti csalódását, pedig - úgy érzem - egy kicsit mindnyájan hibásak voltunk. Minden eredményemet Neki köszön hetem, nemcsak a rekordokat és a kerettagságot, de azt is, hogy oktatói vizsgát tehettem. Jó lenne tudni, hogy példája tovább él a késôbbi gene rációban, és hogy vannak még hozzá hasonlók!” (Dolányi Anikó: Haj dúszoboszlóról, szubjektíven15) Gábor azokban is bízott, akik a végén elvitték azt a „Trener Master”-t, ezért élte meg keserû csalódásként azt a szörnyû napot. Szerencsére a sebek hamar gyógyultak, és egy év múltán már ismét vállalkozott a meg mérettetésre. Igaz, nem sok sikerrel. Az 1965. július 14-28 között meg rendezett XVI. Nemzeti Vitorlázórepülô Versenyen, Dunakeszin mintha Leszno kísértett volna. Pedig „Dani” két típussal is kísérletezett: az elsô két napon a HA-4223 jelû „Mucha”-t, a továbbiakban pedig a HA-4219 oldalszámú „Super Futár”-t repülte. A sajtó hasábjain, ahol a korábbi eredményeinek kijáró tisztelettel szólaltatták meg, a rá jellemzô vissza fogottsággal nyilatkozott a verseny elején: „’-Nem könnyû az esélyeseket megnevezni’ - mondja Kotrás Gábor, az egyik legjobb magyar verseny zô, a 200 kilométeres céltávrepülés hazai rekordere - ‚Kitûnô verseny zôk indulnak itt, akiknek tudása egyformán kiemelkedô. Inkább a taktika, a gyors helyzetfelismerés dönt majd: ki használja ki jobban az emelke dô légáramlatokat. Legnagyobb ellenfelünk mégis talán a lengyel Witek Ádám, az 1958. évi bajnok’.” A visszafogottság utólag teljesen jogosnak is bizonyult, ugyanis Gábornak a versenyen, 4413 pontos összteljesít ménnyel, mindössze a nagyon szerény 16. helyet sikerült megszereznie. A nemzetközi kategóriában gyôztes Thury Kornél gépe, az A-15 olyany nyira felkeltette Gábor érdeklôdését, hogy pár héttel késôbb, augusztus 14-én maga is kipróbálta ezt a - számára késôbb oly sok örömet hozó - tí pust. Bár ebben az évben a motoros repülés kicsit háttérbe szorult, szep tember 22-én új bejegyzés került a motoros naplóba is az R-18 „Kánya” típus mellé: „Repüléstechnikai ellenôrzésen, útvonalon kiválóan megfe lelt Budapest, Csanádi Norbert”. Az év végén, 1113. sorszámmal, elsô új formátumú szakszolgálati engedélyét is kezébe vehette, a következô év, 1966 viszont nem sok repülôsikert hozott Gábor számára: a nemze 71
ti versenyen a „Mucha” típus (történetesen a HA-4228) most sem ter melt számára babért, pedig tíz felszállás során csaknem harmincnyolc órát volt a levegôben. Közöttük volt egy 6 óra 35 perces is, a 335 km-es Dunakeszi - Hajdúszoboszló - Dunakeszi hurkon, meg egy 305 km-es Dunakeszi - Kecskéd - Maklár - Aszód céltáv is, de… a többiek még jobbak voltak. Igaz, fûzôdtek ehhez az évhez is kedves emlékek. Július 7-én - stílusosan az esztergomi repülôtéren - öt felszállással próbálhatta ki az „Esztergom”-ot (az év folyamán késôbb még több alkalommal is módja nyílt erre), és volt egy nagyon egyéni rekord-ízû napja is: augusz tus elsején 43 magascsörlést végzett Gyôrben! Egy motornélküli repülési napló viszont ismét betelt, az új napló személyi adat-oldala pedig, Gábor gondos elôrelátása következtében, két olyan bejegyzéssel gazdagodott, melynek ô kreált rovatot: „Tervezés: útvonalnál igénylés TAA AT2 Disz pécser: 664-995 06-11.” Érdekes módon, annak ellenére, hogy 1967 az utolsó húsz esztendô leg kevesebb felszállás-számát hozta Gábor számára, mégis, mozgalmassá gában és történéseiben az egyik leggazdagabb és legsikeresebb évnek bizonyult. Ennek egyik oka nyilván az volt, hogy a korábban megcsodált A-15 nagyon bevált a kezében. Igaz, idejében elkezdte „betörni” a típust, hiszen május 3. és 18. között Dunakeszin két hét alatt kilenc felszállást végzett a HA-7020 jelû gépen, melyek közül kilenc pontosan befejezett távrepülés volt. A fôpróba tehát sikerült, ami már a jó versenyszereplés esélyét is elôre vetítette. A jelek ezúttal nem csaltak. Július 8. és 20. kö zött rendezték ugyanis Dunakeszin a XVIII. Nemzeti és Nemzetközi Vi torlázórepülô Versenyt, ahol Gábor mindvégig a tavasszal már jól bevált HA-7020 géppel versenyzett, és végre ismét nagyszerû eredményekkel vívta ki a repülôtársadalom elismerését. A harmadik versenynapon, jú lius 12-én a Dunakeszi - Nógrádsáp - Hatvan - Dunakeszi útvonalon re mek nemzeti rekord született: „Magyar rekord „D” osztály, férfi egy üléses kategória 100 km háromszögrepülés sebességértékeléssel 1967. Kotrás Gábor 88,30 km/h”14 . A Repülés 1967/10 számában és az akkori napilapokban ugyan 88,29-nek írták, de ez a lényegen nem változtatott (a nagyszerû idôt Opitz Nándorral holtversenyben repülték meg, akivel géppárban repültek, de a sportbizottság döntése alapján Kotrás Gábor lett a rekorder). 72
És még nem volt vége. Két nappal késôbb, 14-én, a Dunakeszi - Nyírt ura - Dunakeszi - Maklártállya útvonalon Gábor 509 km-es egyéni tá volsági rekordot repült, ami egyben azt is jelentette, hogy megszületett a magyar vitorlázórepülés hatodik gyémánt-koszorúja! Az esemény rôl Bécs István az alábbiakban számolt be a Magyar Ifjúság olvasóinak: „Fóka”-párbaj” címû képes tudósításában: „Hogyan is történt? A Meteorológia a következôt jelentette: Az Azorigerinc a Kárpát-medencétôl keletre helyezôdött át. Hátoldalán gyenge délies áramlás indult meg. A kiszáradás a magasban napok óta tart. La pos gomolyagok várhatók. Igen erôs termikképzôdés. A feladat: Dunake szi - Nyírtura - Dunakeszi - Maklártállya 509 kilométeres céltáv repülés. A start nyit 9 óra 50-kor, zár 12.00 órakor. … Izgatott várakozás a repü lôtéren. Érdeklôdés Maklártól. - Harminc fokról élénk szél. Nehéz lesz az utolsó szakasz. Itt Dunakeszin gyenge délnyugati szellôcske. A Galga hírhedt völgyénél járnak Opitzék, amikor a földiek meghallják ôket…. 16.12 perckor Opitz Nándor A-15-ös gépével jelentkezik… Aztán sorban jönnek a többiek is a fordulópontra jelentkezni… Veresegyháza fölött felhô. Mandl Ernô 2100 méter magasan, Kotrás Gábor 1700-on. Meg szólal a rádió. ‚-Úgy látszik, jól imádkozott a sportbizottság’ - hallatszik Kotrás hangja. ‚- Megvan a két méter…’ Feszült várakozás: vajon kinek sikerül elérnie a célig… Kapcsolatteremtés Maklárral,: 17 óra 20 perc. - Opitz és Kotrás leszállt… Bravó, megvan az ötödik (valójában a hato dik - a szerzô) gyémántkoszorús pilótánk is!”. A cikkírónak nem az aktuális hazai gyémánt sorszáma volt az egyetlen tévedése. A cikk mellé beszerkesztett fotók egyike, egy vitorlázógépbôl kimosolygó pilóta képe alá azt írták, hogy „A debreceni Kotrás Gábor az új gyémántkoszorús”, de a család féltve ôrzött lappéldányára a gondos anya a következôket írta oda kézzel az ifjabbik Gábornak: „ez tévedés, nem Apád ül a gépben!” Stefikének teljes mértékben igaza volt, lévén az ábrázolt gép egy „Foka”, amellyel Gábor egy percig sem versenyzett. A cikk mindeme hibáiért kellemesen kárpótolta az olvasót egy benne meg írt kis alföldi történet derûje, melynek fôszereplôje Gábor egy korábbi kedvence, a DISZ megalakulásának dátumáról elnevezett „Június 18” típus volt. „Egy régi versenyen Csinos József és társa a Kunság kellôs közepén szállt le. Tíz perc múlva a fél falu körülfogta a két Június 18 73
elnevezésû gépet és a pilótákat. Özönlöttek a kérdések, és egyszer csak így szólt az egyik bámészkodó: Aztán tessen mondani, a dátumot mindig ráírják a gépre? Aznap ugyanis éppen június 18-a volt.” A hatodik gyémántnak egyébként nagy sajtóvisszhangja volt, az orszá gos lapok közül a Repülés, a Népszava, a Népsport és a Népszabadság is külön cikket szentelt Gábor teljesítményének, a szûkebb pátria megyei és városi lapjairól nem is beszélve. A Kelet-Magyarország 1969.01.17.i számában „A repülô család” címmel megjelent cikkben már a ‚B’vizsgás, 70 felszállással rendelkezô feleség: Stefike és a 12 éves, szintén pilótának készülô kis Gábor is helyet kapott. „A gyémántkoszorú meg szerzése mellett végleg elnyerte azt a vándordíjat is, melyet az elmúlt tíz év legeredményesebb hazai versenyzôjének ajánlott fel egy osztrák sportbarát” - olvashattuk ugyanott „Daniról”. A Népszabadság és a Népsport szerint ugyan ez a vándordíj „a Nemzetközi Repülô Szövetség aranykoszorús nagydíja” volt, de ez nyilván elírás volt, össze keverhették a vándordíjat a gyé mántkoszorúval. A Népszava egy késôbbi száma, „1 perces interjú a gyémántkoszorús vitorlázó re pülôvel” címmel, többek között a következôkrôl tudósított: „Ezt a nagy teljesítményekért kijá ró nemzetközi kitüntetést (t.i. a Stefike, és a végérvényesen elnyert gyémántkoszorút - a szerzô) ed „Wanderpreis” (a szerzô felvétele, dig a világon alig 500-an kap 2001 nyarán) ták meg… Kotrás Gábort minden magyar sportrepülô nagy szeretettel köszönti, büszkék vagyunk nem zetközi elismerésére. Egyébként úgy véljük, hogy a Kotrás család egyi ke a legbátrabb magyar családoknak, hiszen a családfôn kívül felesége is vitorlázórepülônk, B-vizsgás, és az apa felügyelete mellett már repül a 12 éves Gabi is” . 74
A 14 magyar és 5 külföldi pilóta részvételével megtartott nemzeti verseny történetéhez tartozik még, hogy Gábor a verseny elsô felében megbízha tóan szerepelt a nagygépek között. Mindjárt az elsô napon, a 140 km-es hurokrepülés számában, Opitz Nándorral holtversenyben, 73,73 km/órás teljesítménnyel elsô lett, a második napon a 310 km háromszögrepülésben, 295 km-rel, az 1-7., a harmadik napon az 1., a „gyémánt napján” 76.04 km/ órával a 2. helyen végzett, a hatodik napon pedig, 72.98 km/óra sebesség gel, 3-4. helyezést ért el. Tulajdonképpen a végén rontott el mindent, hiszen az utolsó négy versenynapon még helyezést sem ért el, ezzel együtt összesí tésben - 7021 ponttal - a nyolcadik, a magyarok között a hatodik lett. „Szombaton már csend volt Dunakeszin. Kotrás Gábor, amikor kisétált a hangárhoz, ösztönösen is az égre tekintett. ‚- Hát ne kapjak gutaütést? Nézzétek, milyen remek az idô!’ Azért bosszankodott, mert Opitz Nán dorral együtt hosszú idôn keresztül vezettek a nemzetközi bajnokságban, aztán a vitorlázók réme, a rossz idô fülön csípte kettôjüket. Csak egyetlen gyenge napot fogtak ki, és máris oda volt a gyôzelem reménye… Kot rás mégsem csomagolt szomorúan. ‚- Ezen a versenyen szereztem meg a gyémántkoszorús jelvényt!’ - közölte. És ez igen nagy szó, hiszen a gyémántkoszorús jelvény feltételeit …eddig csak öten tudták teljesíteni” - írta a Népsport riportere. Megszületett tehát a várva-várt gyémánt, igaz, nem csekély vajúdás után: 12 év kel lett hozzá. Az F-vizsga elsô feltételét már 1955-ben teljesítette Gábor a 313 km-es céltáv megrepülésével, amelyhez viszony lag gyorsan jött 1959-ben az 5500 méte res magasság. A harmadik feltételre ugyan nyolc évet kellett várni, de a lényeg: az 563. számú gyémántkoszorús FAI jelvény gazdára talált. A verseny eredménye, a nemzeti rekord és a gyémánt fénye Gábort ismét a válogatottba „repítette”. A fris sen kihirdetett vitorlázórepülô válogatott keretben rajta kívül Csépán János, Opitz 75
A boldog gyémánttulajdonos (Repülés 1967/9.)
Nándor, Petróczy György, Szereday Pál és Tury Kornél kapott helyet. Közben Hajdúszoboszlón sem állt meg az élet Az augusztusi II. osztályú vitorlázórepülô verseny vezetôje ki is lehetett volna más, mint Kotrás Gábor (MHS helyett immár MHSZ) repülôtér-parancsnok? Ekkor még nem sejthette, hogy élete folyása hamarosan - kényszerû en - új mederbe kerül, hát dolgozott keményen, ahogyan megszokta, de mintha legendás szimatával mégis megérzett volna valamit. 1968 tava szán egyre-másra születtek az új bejegyzések a motoros repülési napló ban: 03.28. „Ellenôriztem An-2 tip. rep. géppel, bal ülésbôl, iskolakörön és légtérben. Szakszolgálati engedélyének és idôjárási minimumának megfelelô repüléseket hajthat végre a típuson. Hajdúszoboszló”; 04.05. „Mûszerrepülô vizsgát tett”; 04.17. „Páros és hármas vontatásos ki képzését befejezte”; 68.06.29. PZL101/A A gép mûszaki berendezései nek ismeretébôl vizsgát tett. (5,5,5) ..a gyakorlati repülést megkezdheti. Békéscsaba”; 07.03. „Ellenôrzô repülés típus átképzés alkalmából PZL 101/A tip. rep.géppel balülésbôl. A fenti típuson a kiképzést befejezte. Szakszolgálati engedélyének megfelelô feladatokat repülhet. Békéscsaba (260 LE) „. Mint amikor valaki valamire készül. A nyár egyébként meglehetôsen mozgalmasra sikerült Gábor számára. A motoros mûrepülô válogatott a hajdúszoboszlói repülôtéren készült fel a nyárvégi magdeburgi világbajnokságra, ami önmagában is elég feladatot adott, és kiemelt odafigyelést igényelt. Meglehetôsen kevés idô maradt a vitorlázórepülô versenyekre való felkészülésre, igaz, közben a verseny lehetôségek is leszûkültek, mivel 1968-ban „a sportrepülés vezetôi úgy döntöttek, hogy a világbajnokságok okozta anyagi és erkölcsi terhelések miatt nemzeti versenyt nem tartanak, csak válogató jelleggel vitorlázó versenyt, amelynek célja a következô évek nemzetközi versenyeire való válogatás és a fiatalok felhozatala lesz.”14 Július 6. és 20. között rendez ték meg a fent jelzett „Válogató és elsô nôi vitorlázórepülô bajnokságot” Dunakeszin, ahol Gábor az általa annyira megkedvelt, „gyémánthozó”, HA-7020 jelû A-15 géppel versenyzett a férfi nagygépes kategóriában. Most sem csalódott a kedvencben, 5313 pontos összteljesítménnyel a dobogó harmadik fokán végzett Opitz Nándor és Tury Kornél mögött. Július 17-én, az utolsó versenynapon a boconádi rétrôl vontatták haza 76
Gábort Dunakeszire, és mint késôbb kiderült, abban az évben az volt az utolsó vitorlázó felszállása. A következô hetekben felgyorsultak az események Gábor életében. Az ország 24 akkori sportrepülôterének számát központi döntés alapján a fe lére csökkentették, és a hajdúszoboszlói is a megszüntetendôk csoportjá ba került. Ennek okairól a korabeli sajtó nem közölt bôvebb részleteket, mindössze a Repülés júliusi számában volt olvasható Réti Antal MHSZ fôtitkárhelyettesnek, a repülôsportok elsorvasztásával kapcsolatos hírek valóságtartalmát firtató kérdésre adott válaszában, hogy „A szövetség állami támogatásban részesíteni csak azokat a repülôtereket és klubokat tudja, amelyek konkrét elôképzési feladatokat látnak el, repülô-hajózó és ejtôernyôs vonatkozásban”. Tény, hogy a hajdúszoboszlói repülôtér au gusztusban bezárt, és mint utólag kiderült, utána tizennyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Csipkerózsika-álmából ismét életre keljen.
Egy korabeli dokumentum
Természetesen Gábor is hallotta a mendemondákat, és még idôben lé pett. Amikor barátainál érdeklôdött az elhelyezkedési lehetôségek felôl, 77
többen ajánlották számára, hogy próbálkozzon meg a Repülôgépes Nö vényvédô Állomással. Elôször nem igazán volt hozzá kedve, de ami kor megtudta, hogy határozat született a mezôgazdasági repülôgép-ve zetô képzés beindításáról, azonnal felvette velük a kapcsolatot. Pedig volt más ajánlata is: „Az MHSZ-tôl nem olyan simán váltam én meg, tehát az MHSZ nekem felajánlotta a miskolci repülôtér parancsnoksá got, mert onnan a Láncz Tibor a MALÉV-hez ment. Volt egy lehetôség, hogy oktatóként dolgozhatok, az induló repülôgépes növényvédô pilóták képzô iskoláján. S azért vállaltam az oktatást, mert én repülni szerettem, nem parancsnokoskodni, meg reptérrel, meg lepedôvel, meg szállással, meg anyagkezeléssel és egyébbel foglalkozni, úgyhogy oktatónak jelent keztem a Repülôgépes Növényvédô Állomáshoz, ami utána Repülôgépes Szolgálat lett” - írta visszaemlékezésében13. A nyíregyházi Felsôfokú Mezôgazdasági Technikumban 1968 szeptemberében létrehozták a Re pülô Tanszéket, és beindult az elsô pilóta-évfolyam, felsôfokú képzett ségû mezôgazdasági repülôgép-vezetôk képzésének céljával. Motoros oktatói feladatok? Ez már érdekelte Gábort. Nehéz szívvel hagyta ott azt az acatos, ürgelyukakkal pöttyözött haj dúszoboszlói rétet és a kedves csapatot (augusztus 3-án egy An-2M / HA-MHD/ és egy Z-526 /HA-SAA/ felszállással búcsúzott, amit a régi tanítvány és késôbbi munkatárs, Hargitai Ferenc repülésvezetô igazolt), a lelke egy darabja maradt azon a repülôtéren. Tizenhárom évig volt a repülôtér parancsnoka, és akiket otthagyott, szinte kivétel nélkül egykori tanítványai voltak. Erre az idôszakra így emlékezett vissza: „Parancsno ki munkámat úgy tudnám jellemezni, hogy az összes klubtagot társadal mi oktatókig bezárólag nem alárendeltnek, beosztottnak, hanem repülô barátomnak, munkatársamnak tekintettem, akik azt szeretik, amit én, a repülést. A rend, fegyelem, és a repülési szabályzatok szigorú betartá sára tanítottam a klubtagokat, állandó célként lebegett szemem elôtt az eseménymentes repülô kiképzés”13. Gábort az év derekán elôléptették, így tartalékos hadnagyként „szerelt le” az MHSZ-tôl, és hivatalosan november 4-én került át a növény védôkhöz. Némileg vigasztalhatta ugyan, hogy - az MHSZ-nél kapott 2.700 forint illetménnyel szemben - az RNÁ-nál 3.000 forint volt a kez 78
dô fizetése, de a vitorlázórepülés örömeirôl való kényszerû, átmeneti lemondásért senki nem kárpótolhatta. Azért öröm volt az ürömben, hogy nem akármilyen eredménnyel zárta az évet: a Vitorlázórepülô Magyar Népköztársasági Kupában - holtversenyben a szintén debreceni Kassai Bélával - a 2-3. helyen végzett.
79
A Mester A repülôtér átadását követôen, az 1968-as esztendô utolsó két hónap ja már az új munkahelyen való beilleszkedéssel, és az ezzel járó tevé kenységekkel telt el, melyek jó része az RNÁ központi székhelyéhez, a budaörsi repülôtérhez kötôdött. Megkezdôdtek a hosszú vonatozások, elôbb Budaörsre, majd Nyíregyházára. A repülési feladatok már az új szakterület speciális repülôgép-típusaihoz kötôdtek, ami természetesen a típus-átképzést, és ily módon a szakszolgálati engedély megújítását is megkövetelte. Elôbb a Z-526 került sorra, amit a következô bejegyzések igazoltak: „11.28. Z526, Z526/A A rep. gép mûszaki berendezéseinek ismeretébôl vizsgát tett (5,5,5), vizsga eredménye alapján a típuson a gyakorlati repülést megkezdheti. Budapest”; „12.05. Ellenôrzô repülés típus átképzés alkalmából Z526 típ. rep. géppel. A fenti típuson (160 LE) a kiképzést befejezte. Szakszolgálati engedélyének megfelelô feladatokat repülhet Budaörs”; „12.10. Rep. technikai ellenôrzés. Megfelelt”. Ezt követôen a másik típus következett, így aztán december 6-án a Z-526, 28-án pedig a PZL-101 került bejegyzésre a szakszolgálati engedély be. 1969 január 22-én már Otrokovicébôl, a gyárból repülte haza Gábor - a vámellenôrzés miatt természetesen Ferihegyen át - a hat vadonatúj Z-526 gép egyikét, a HA-SAJ jelût Budaörsre (a 2005-ben megjelent „Gépmadarak a szabolcsi égen” c. könyv szerint a HA-SAJ ugyan csak nyáron érkezett be, Gábor Repülési Naplójában mégis ez a gép szerepel a január 22-i dátum mellett, amit a „Repülôgépes Növényvédô Állomás Kiképzô repülôtér” bélyegzôvel Vass Jenô igazolt (azért természetesen nem kizárt az elírás egyik dokumentumban sem - a szerzô). Az új iskola igényeit kielégítô repülôgépek beszerzése természetesen csak az egyik alapfeltétel volt a további munkához. Gábor ekkoriban már nem sok idôt tölthetett szerettei körében, akik ne hezen kezdtek hozzászokni, hogy többnyire hetente egyszer, a hétvé geken láthatják otthon a családfôt, pedig a pilótaképzés beindításának 80
ezernyi „aprómunkája” még hátra volt. „1969 áprilisig mi négyen (Ba ranyai Ferenc, Kovács Ottó, Kotrás Gábor, Kömley Kornél - a szerzô) oldottuk meg Budaörsön a kiképzô bázis beindításához szükséges teen dôket. Így új repülôtérrend, startberendezés, a kiképzéssel kapcsolatos összes nyomtatvány, a Z-526 94 órás kiképzési terv elkészítése, ejtô ernyôk, barográfok biztosítása, repülô kiképzési okmányok beszerzése, az oktatók és üzemeltetô szerelôk részére szállás kialakítása, Hargitai Ferenc MHSZ repülôtér-parancsnok segítségével”13 - emlékezett vis sza ezekre lázas munkával töltött hónapokra. Ha a repülésrôl volt szó, Gábor természetesen nem ismert fáradtságot, repülési naplója tanúsága szerint még az áprilisi kétnapos Felszabadulási Csillagtúrán is részt vett a HA-BRA jelû L-60 „Brigadyr” nyergében. A Repülés c. folyóiratban felsorolt résztvevôk között nem szerepelt Gábor neve, nem ismeretes, hogy milyen feladattal vett részt a csillagtúrán a köznyelven „suhanó deficit”-nek titulált géppel (Csák Géza volt mezôgazdasági pilóta elmon dása szerint a gép árát 1959-ben az akkori magyar „rizses” gazdaságok adták össze, egy soros motorja volt, rengeteg mûszaki problémával, még kényszerleszállás is volt amiatt, hogy sokszor „besült”; késôbb Nagy Bálinték PZL csillagmotorral látták el, valószínûleg már a csillagtúrára is ezzel mehetett Gábor). A szorgos munkával eltöltött budaörsi hetek után, 1969 áprilisában, Gá bor végleg Nyíregyházára költözött, ahol az RNÁ bérelt számára lakást. „Keveset volt itthon. Vonattal járt, vasárnap este elment, a hét végén hazajött” - mesélte ezekrôl az évekrôl az ifjabbik Gábor. Ami azt ille ti, édesapjának bôven volt tennivalója az iskolán. Május 14-én volt az elsô üzemnap a nyíregyházi repülôtéren, és Gábor az elsô naptól kezd ve naponta oktatott (aznap éppen a fentebb már említett HA-SAJ hátsó ülésében, tehát mégsem lehetett elírás a Repülési Naplóban az a januári bejegyzés…). A fôpilóta ekkor még Gál Ferenc, a többi oktató pedig Baranyai Ferenc, Kovács Ottó, Kovács Tibor, Kömley Kornél és Vass Jenô voltak, de ez, mint hamarosan kiderült, csak átmeneti állapot volt, ugyanis „Gál Ferencet egy hónapi tevékenysége után leváltották… he lyére Kotrás Gábor került, aki 10 éven át (nyugdíjazásáig) volt a Bázis vezetôje és fôpilótája”17. 81
A megbízólevél (Kotrás-archív)
82
Gábor tehát május 23-tól fôpilóta lett, sôt, mint a MÉM RSZ késôbbi szakmai nyilvántartásában olvasható, augusztus 18-án a berepülô piló tai feladatokat is rábízták (ez a fenti megbízólevél erre vonatkozó, tiltó kitétele alapján aligha történhetett meg, feltehetôen elírták az évszámot, és 1972 helyett írtak 1969-et - a szerzô), az oktatógárda pedig a Hajdú szoboszlóról idôközben ugyancsak Nyíregyházára távozó Hargitai Fe renccel, valamint az ugyancsak kitûnô mûrepülô Rozman Gyulával erô södött. A heti öt repülési nap mellett a hatodik, a szombati volt a mûszaki nap a repülôtéren, így csak a vasárnapok maradtak a távoli családnak. Június közepétôl augusztus 10-ig egy sor ellenôrzô repülést hajtott végre Gábor, nemcsak növendékekkel, de oktatókkal is. „Az elsô évfolyamok 50 óra lerepülésével és szakszolgálati vizsgával fejezôdtek be augusztus ban”13 , melynek záróakkordjaként „az augusztus 23-án kiállított Moto ros Repülôgép-vezetô Szakszolgálati Engedély - 21 fô részére - ünnepé lyes átadása a Felsôfokú Technikumban szeptember 7-én történt meg” 17. Az alapfokú kiképzés sikeres befejezését követôen, szeptember 3-án az új fôpilóta 3520 forint „25 éves jubileumi jutalmat” vihetett haza Stefi kének, de ez aligha pótolhatta a családfô szinte mindennapos hiányát a szoboszlói Szilfákalja utca 7. alatt. Hja, a nagyság ára - mondhatta volna, aki nem ismerte ôt, pedig csak azt tette, amit egész addigi és késôbbi éle tében is: mindent a repülésért. Tegyük hozzá: nem csak a motoros repülésért. Gábor még ebben az év ben átigazolt az MHSZ Szabolcs-Szatmár Megyei Repülôtér Parancs noksága égisze alatt mûködô nyíregyházi repülôklub vitorlázórepülô szakosztályába, ahol újrakezdte sportrepülô álmainak megvalósítását is. „Különös sport a repülés… Aki egyszer igazából belekóstolt, többnyire egész életén át rabja marad. S bármi legyen is a foglalkozása, szíve mé lyén elsôsorban mindig repülônek vallja magát. Kotrás Gábor, a Nyír egyházi Repülôklub tagja is így vallott a repülésrôl. Nagy szavak nélkül, de határtalan szenvedéllyel, szeretettel, hosszan magyarázta: milyen nagyszerû hallgatni a gép motorjának dörgését, vagy vitorlázó géppel keresni az emelô áramlatokat, motor nélkül egyre nagyobb magasság ba és távolságra jutni…. Mint a legtöbb embernek, Kotrás Gábornak is van hobbyja. A kérdésre, hogy mi az, kapásból válaszolt: a versenyszerû vitorlázórepülés. Neki ez a kedvenc sportja, a szórakozása, számára ez 83
jelent pihenést, felüdülést a felelôsségteljes oktatói munka után…Sokan megkérdezhetnék: mi a titka annak, hogy három évtizeden át megszakítás nélkül repüljön - oktasson és versenyezzen - valaki. A recept a követke zô: egészséges szervezet, kiegyensúlyozott életmód. S még egy: sohasem szabad ‚letegezni’ a gépet. Azaz kitûnôen kell ismerni és betartani a re püléssel kapcsolatos tudnivalókat, s állandóan kifogástalan állapotban tartani a gépet. Ez esetben a gép hûséges, jó baráttá válik” - olvashattuk a Kelet-Magyarország akkori számában. Igazi ars poetica, Gábor-módra. „1970 februárjában nyolc új Z-526F került beszerzésre a nyíregyházi pi lótaképzés részére”.17 A HA-SAK, -SAL és -SAM lajstromjelû gépeket Gábor repülte be Pozsonyban febru ár 4-én, és az utóbbit maga repülte haza is, még aznap, Ferihegyen át Budaörsre. Ugyancsak ebben a hó napban vásárolták meg az elsô öt Z-37 „Cmelak” gépet, sôt a gondos fôpilóta, a veszélyhelyzetekre gon dolva, 14 db. mentôernyôt is besze reztetett. Az új típussal való ismer kedés viszonylag gyorsan sikerült, 43 évesen váltott munkahelyet így a Repülési Napló adatállománya (Kotrás-archív) a következô bejegyzésekkel gya rapodott: „02.21. Z-37 A rep.gép mûszaki berendezéseinek ismeretébôl vizsgát tett. A vizsga eredménye alapján a típuson a gyakorlati repü lést megkezdheti. Nyíregyháza”; „03.13. Z-37 Cmelák típ. repülôgépen a típus átképzést befejezte. A típust önállóan repülheti. Nyíregyháza”; „03.20. Z-37 típuson hátsó ülésbôl az elôírt gyakorlatokat lerepülte. A tí puson az oktatást megkezdheti. Safranka Róbert oktató Nyíregyháza (315 LE)”. A sikeres ismerkedés eredménye már március 6-án bekerült a szak szolgálati engedélybe, így az új oktatási év gond nélkül elkezdôdhetett. A Z-526 típus kiképzésvezetôi feladatait Gábor vállalta magára (1971 végéig látta el), míg a Z-37 kiképzésének irányítása helyettesére, Vass 84
Jenôre hárult. Az oktatói keret ismét újakkal frissült: Bunkóczi Lász ló, Safranka Róbert, Suhajda János, Országh László és Tarnóczai István jöttek. Az elsô évfolyam számára ekkor indult be - a mezôgazdasági tí pusátképzést követôen - a teherrepülô kiképzés. Nem volt egyszerû ez az év: a tavaszi árvíz miatt öt hétig, a repülôtér talaja miatt 2 hétig állt a repülés, így az esôs idô miatt az oktatási idônek csaknem negyedrésze kiesett. A gondokat az is tetézte, hogy a Z-526 típussal való repüléseket a gyártó átmenetileg letiltotta. A repülések hosszabb szüneteiben Gábor nak volt ideje az általános képzés egyéb tantárgyainak áttekintésére is. Gyakorlatias szemléletét tükrözi, hogy a Felsôfokú Technikum felé ja vasolta a rajz- és laborfeladatok tantervi óráinak csökkentését, valamint a növénygyûjtés eltörlését. A fôpilóta nemcsak alapos, mindenrôl gondoskodó vezetô, hanem min denre kiterjedô figyelmû, szigorú parancsnok is volt egyben, aki nem tûrte a lazaságokat, megkövetelte, és rendszeresen ellenôrizte is az is kolai, repülôtéri elôírások betartását és betartatását. Még a kollégium sem kerülte el a figyelmét. Darida Tamással, aki sok évtizedes pályája során MALÉV-pilóta, hatósági fôpilóta, sôt légügyi igazgató is volt, és jelenleg Vietnamban repül, pár napos itthon-tartózkodása alatt sikerült szót váltanom. Tamás az elsô évfolyamon végzett, hallgatói emlékei kö zött megkülönböztetett helye van a Kotrás Gáborhoz fûzôdô történetek nek. Az „egylapátos forduló” is ezek közé tartozik. „A kollégiumban mindig este kilenckor volt a takarodó, melynek betartását az iskolapa rancsnok keményen ellenôriztette az éppen ügyeletes oktatóval. Aznap Kömley Kornél volt az ügyeletes, és az ellenôrzéskor 6-7 növendék hi ányzott (többek között én is). Az egésznek én voltam az oka, mert ahogy jöttem vissza a városból, a kollégium elôtti, úgynevezett Bindzsó-patak hídján már várt rám pár helyi fiatalember, akik egy lány miatt meg akar tak verni. Mint hajdani tornászválogatott, eléggé erôs fizikumú voltam, de nem akartam verekedni, és egy közeli autószervizbôl inkább felhívtam a kollégiumot, hogy - amolyan elrettentô szándékkal - jelenjenek meg páran a hídnál. Le is jöttek, csupa nagydarab srác, mint például a So ma (Somogyvári József, késôbbi MALÉV-kapitány beceneve - a szerzô), aztán láttukra hamarosan elkullogott onnan a fenyegetô társaság, de a takarodót már sajnos mindannyian lekéstük. Kömley Kornél elôírás 85
szerûen jelentette a történteket Kotrás Gábornak, aki a másnap hajnali eligazításon ezt szóvá is tette, majd elmondta, hogy a csapat bünteté sül az egylapátos fordulót fogja aznap gyakorolni. Tudjuk-e, hogy az milyen? Majd Ô elmondja. A parancsnoki épület elôtt áll három óriási sóderhalom, a falhoz támasztva pedig vagy tizenöt lapát. Jön egy teher autó, arra kell felrakni a sódert azzal a bizonyos egylapátos forduló technikával. Egyébként ma nem lesz repülés, mivel nem hajtottuk végre este a takarodót. Szomorúan nekiálltunk hát, és két-három óra hosszat gyakoroltuk a technikát. Egyszer csak újra megjelent Gabi bácsi, de már jóval békülékenyebb volt: ‚jó, hát azért repülünk is majd’ - mondta. Ak korra persze, abban a hiszemben, hogy aznap úgyse repülhetünk, már némi sört is megittunk, így aztán mégsem lett repülés.” Darida Tamás volt az egyetlen növendék a nyíregyházi repülôiskola in dulásakor, akinek az esetében eltekintettek attól, hogy korábban nem volt semmilyen repülô elôélete, így a szó szoros értelmében az iskolán tanult meg repülni. Kotrás Gábor volt az elsô oktatója, de nem sokáig, mivel a közkedvelt „Apánk” hamarosan iskolaparancsnokká lépett elô, így ezután inkább csak az ellenôrzô repülések alkalmából találkoztak. Ami azt illeti, Tamás nem akárhogy tanult meg repülni: a búcsúzó el sô évfolyam hallgatói közül Kotrás Gábor akkor egyedül Neki ajánlotta fel a munkalehetôséget az iskolán. „Ecsém, szeretném, ha itt maradnál oktatónak” - mondta szokott kedélyes modorában. Ebbôl aztán három év szoros munkakapcsolat lett. Együtt laktak a repülôtéri parancsnoki épületben (a parancsnok az emeleten, az oktatók a földszinten), késôbb, amikor Tamás egy hajdúszoboszlói kislányt vett feleségül, rendszeresen együtt is utaztak a hétvégeken haza és vissza. „Az oktatói átképzésemet a Z-526-ra és a Z-37-re Kotrás Gábor végezte el. Amit ma tudok, gya korlatilag mindent Tôle tanultam, és ez végigkísér a pályámon. Tôle ta nultam, hogyan kell oktatni, annak minden szakmai, emberi és lélektani vonzatával együtt. Ahogy én oktatok, azt úgy teszem, ahogy Tôle láttam, szóval a szelleme tovább él az én tanítványaimban is, itthon és külföldön egyaránt”- vall emlékeirôl Tamás. „Úgy hívtuk, hogy ‚Apánk’. Mindig korábban kelt, mint mi, úgy négy körül. Kisétált a repülôtér közepére, körbenézte az eget és a repteret. Aztán visszajött, és az akkori helyette sével, Baranyai Ferenccel megkonzultálták, hogy aznap milyen repülési 86
feladatokat adjanak ki. Feri mindig azzal kezdte: ‚Apánk’ azt mondta… hogy ma ilyen az idôjárás, ilyen és ilyen feladatokat repülünk. Olyan érzékkel tudta megállapítani az idôjárást, hogy soha nem tévedett ben ne. ‚Miért nem útvonalat repülünk?’ - értetlenkedett valaki. ‚Nem érted? Apánk megmondta! - jött Feri menetrendszerû válasza. Volt, hogy ami kor ‚Apánk’ a leszállójelet lerakatta, észrevételeztük, hogy ‚de hiszen hátszél van!’ ‚Azt mondtam, oda rakjátok’. Mire leraktuk, tényleg meg fordult a szél. Hihetetlen tapasztalata volt az idôjárás megítélésében… ‚Apánk’ sajátos, szemléltetô mondásai egyébként mindenkiben megra gadtak. Emlékszem, az egyik növendék meglehetôsen ‚pattogósan’ szállt le a Z 526-tal. ‚Mi volt ez, ecsém? - kérdezte a pilótaülésbôl kikászáló dó fiatalembertôl. ‚De Gabi bácsi, én úgy csináltam mindent, ahogy tanultuk. A kormány elôl volt…’ - magyarázta a bizonyítványt a növen dék. ‚Apánk’ ezt mondta: ‚Mindegy, hogy hol van a kormány, elôl, hátul, vagy a farzsebben. Az a lényeg, hogy a repülôgép orrirányba menjen!’ … Azt szerette, hogy ha nem oktatunk, akkor is ott üljünk a szobáinkban, hogy mindenkor elérhetôek legyünk, mi meg szerettünk volna idônként elmenni valamerre. Egyszer valamelyikünk kitalálta, hogy szakszerve zeti gyûlésre kell mennünk. Nem örült neki, csak hümmögött, hogy ‚Ha menni kell, hát nincs mit tenni, menjetek’ - és elengedett bennünket. Így aztán egyre többször tartottunk szakszervezeti gyûlést - természetesen a közeli vendéglôben. Szerintem elôbb-utóbb megsejtette, hogy valójában mik ezek a gyûlések, de nem szólt miattuk soha. Igazából nagyon nagy alázattal viseltetett a repülés iránt, ilyen embert én még nem láttam. „ Gábornak azért maradt ideje a repülôsportra is. 1970. március 31. és április 3. között rendezték meg a XI. Felszabadulási Motorosrepülô Csillagtúrát, ahol a HA-SAK jelû Z-526 géppel versenyzett, és a hatodik helyen végzett. Bézi László újságíró, aki mindvégig Kotrás Gábor gépében repült, egész oldalas riportban számolt be élményeirôl a Kelet-Magyarország hasábjain. Ebbôl kiderült az is, hogy a szeles, esôs idôjárás idônként nem mindenna pi feladatok elé állította a versenyzôket, ahogy az újságíró fogalmazott: a versenyzôknek a túra során „férfias, jó mulatságban volt részük”. Az elsô napon a Budaörs - Zsámbék - Almásfüzitô - Oroszlány -Székesfehérvár - Balatonfôkajár - Siófok -Siófok - Dunaújváros, két nappal késôbb a Du naújváros - Fülöpszállás -Kisköre - Mályi - Miskolc, harmadikán pedig a 87
Miskolc - Budapest útvonalat repülték, majd a budapesti Otthon-étterem ben volt a záróvacsora. A hatodik hely Gábor számára némi gyógyírt je lentett amiatt, hogy ezekben az években számára a vitorlázórepülés szinte megszûnt: 1970-72 között végzett 1146 felszállásából (!) mindössze tíz alkalommal áldozhatott a „hobby„-nak. A pilótaiskola életében fontos változásokat hozott az 1971-es esztendô: eb ben az évben nyilvánították fôiskolává a felsôfokú technikumot, és adták át - augusztus 20-án - az új hangárt. A pilótaév korán indult „Apánk” szá mára, január 15-tôl sorozatban repülte be Kunovicében - és egyes esetekben repülte onnan haza - az új Z-37 gépeket (HA-SCC, -MGO, -MGP, -MGS, -MGT, -MGU -MGV), a géppark megújítása nem tûrt halasztást. Szemé lyi változások is voltak. „1971-ben az oktatói állomány Pethô Károly, Je ges János oktatókkal egészült ki”13, akikhez szeptemberben Zsiga Miklós is társult. „1971-1972-ben a mezôgazdasági teherrepülô kiképzés az ôcsényi repülôtéren történt. 1973-tól Gávavencsellôn, Újfehértón és Hajdúnánáson kialakított mezôgazdasági tanrepterekre került. 1971-ben Kömley Kornél és Tarnóczai István a MALÉV-hez távozott. Helyüket az elsô évfolyamot végzett, oktatónak jelentkezett Darida Tamás és Kaposvári Zoltán foglalta el. Két oktató: Papp Zoltán és Erdôs Sándor után már csak a fôiskolát vég zettekbôl történt a távozott oktatók pótlása, ezt én kikötöttem. A három év folyam tehernélküli rep. kiképzéséhez szükségessé vált egy új repülôtérrend - kétszintes légterekkel történô - kialakítása. Az eseménymentes repülést szolgálta a rep. szabályzatok pontos betartása, s a precíz napirend…1972tôl folyamatosan a következô végzett hallgatók lettek oktatók: Torkos Gyu la, Hansági Gyôzô, Molnár András, Tóth László, Veres András, Varga Zol tán, Pászti Tibor, Fodor István, Kovács Mihály, Tóth György, Borosnyai Károly, Balatoni József, Vajda Péter. Ez sok név, de ebben benne van a tégla is, akiknek nagy része most a MALÉV-nél van, kapitány”13. (a tégla itt természetesen nem pejoratíve értendô, arra utal, hogy a sok név valójában nem ekkora folyamatos létszámot takar - a szerzô). A kiképzô bázis technikai feltételeinek javulása 1972-tôl már lehetôvé tette a Z-37 és An-2 (majd késôbb a PZL-101) típusok helybeni idôsza kos karbantartásának és ápolásának bevezetését. A gépek idôszakos kar bantartás utáni berepülésére Gábor kapott megbízást, ami tovább szapo 88
rította a fôpilóta feladatait, igaz, a Z-526 kiképzésének vezetését ekkor már Baranyai Ferenc végezte. Stefike konyhapénzéhez mindenesetre jól jött a tíz százalékos berepülési pótlék, meg az az ezer- és kétezer forin tos két évközi jutalom, amit augusztus 20-án, jó munkájáért, illetve no vember 7-én, a Honvédelmi Érdemérem mellé kapott Gábor. Volt más apró öröm is, május 29-én „Apánk” Otrokovicében kipróbálhatott egy csehszlovák lajstromjelû Z-43-at (OK-XKN). A motor nélküli repülésre sajnos alig maradt ideje, de abból a mindössze két felszállásból azért csak megmutatta, hogy semmit sem felejtett: augusztus 8-án a HA-4239 jelû „Foka”-val 4 és fél órát repült. Az oktatói feladatok átadása azt is jelentette, hogy a pilótanövendé kek kevesebbszer láthatták a szi gorú Mestert, és ez fordítva is igaz volt. Andrasew Ákos MA LÉVkapitány, aki szintén ekkortájt ta nulta itt a mezôgazdasági repülés fortélyait, bájos történettel emlé kezett a mindannyiuk által rendkí vül tisztelt fôpilótára. „Nem emlékszem, hogy „Apánk” valaha is tévedett volna valami ben, talán ha egy ilyen volt, de az pont velem esett meg. Aznap Gá vavencsellôn dolgoztunk, és késô délután, amikor hazaérkeztünk, fel kellett vinnem egy üzenetet Har Jubileumi elismerés április 4-én gitai Feri bácsinak, akit éppen (Kotrás-archív) „Apánk” társaságában találtam. Gabi bácsi - annak ellenére, hogy közvetlenül nem voltunk kapcsolatban - a legtöbbünket név szerint is számon tartott, és erre minden bizonnyal büszke is volt. Most is, ahogy meglátott, egybôl mondta a Feri bácsi nak, hogy ‚látod, ecsém, ez itt a Wittmayer gyerek’ (Wittmayer Zsolt, ma szintén MALÉV-kapitány - a szerzô). Legnagyobb meglepetésemre Feri bácsi azt válaszolta: ‚- Nekem mondod? Én is jól ismerem!’ Én meg nem erôltettem a bemutatkozást.” 89
A következô év aztán kárpótolta Gábort a „vitorlázásmentes” évekért. Ugyancsak belehúzott! „1973-ban Nyíregyházán a Repülôklub titkára ként 2 A-15-ös nagyteljesítményû vitorlázógépet megjavítottunk (majd nem a MÉH-teleprôl hoztuk el), a mûszaki bázisomon Hargitai Ferenc cel rendbe szedtük, s akkor egy hét alatt, úgy május végén, repültem egy 100-as háromszöget, egy 200-as háromszöget, és egy 300 km-es hur kot… Minden évben volt a klubok között ilyen verseny, s aki a legna gyobb eredményt érte el, az nyerte a Kupát. Repültem a 200-as három szöget sebesség-értékeléssel 90 km-es átlaggal. Ezért én megkaptam a Népköztársasági Kupát, kaptam egy kupát a rekordért, és én lettem az Év Sportolója”.13
A berepülô pilótai megbízás (Kotrás-archív)
Erre a repülôgép-javításra Szatmáry György, a nyíregyházi üzemegység egykori mûszaki vezetôje (akkori kollégáinak nemes egyszerûséggel a ‚Szôr’, késôbb a MÉM RSz fômérnöke), aki öt évig dolgozott együtt Kotrás Gáborral, így emlékezik: „Ha a repülésrôl volt szó, nagyon rá menôs tudott lenni, és nem ismert pardont. Emlékszem, volt akkoriban egy A 15 vitorlázógépünk, Dani imádott vele repülni. Amikor egyszer, 90
egy szakmai tapasztalatcsere ürügyén, a Szovjetunióban jártak, szó ba hozták az elvtársaknak, hogy fel kellene újítani. Azok nagyon meg lepôdtek a dolgon, mert amikor utánanéztek, kiderült, hogy semmilyen nyilvántartásukban nem szerepel a gép. A továbbiakban számukra így egyszerûen ‚nem létezett’, és nem is kívántak vele foglalkozni. Amikor Dani hazaérkezett, még aznap bejött az irodámba, és azzal az ötlettel esett nekem, hogy én csináljam meg a gépek nagyjavítását. Számomra a megfelelô dokumentáció híján mûszaki abszurdumnak tûnt az ötlet, de fél napig gyôzködött az igazáról és addig nem tágított, míg a végén igent nem mondtam. Könyvet lehetne írni arról, hogy mit jelent elkészíteni a nagyjavítási utasítást egy repülôgéphez, de a végén összejött, most már büszke vagyok rá, hogy meg tudtuk csinálni.” Az A-15 mindhárom esetben a HA-7019 lajstromjelet viselte. Egészen pontosan május 29-én volt az a háromszázas hurok Nyíregyháza -Bé késcsaba - Nyíregyháza között, a százas háromszög pedig július 14-én a Nyíregyháza - Téglás - Nyírbátor - Nyíregyháza útvonalon. A rekordre pülés a kétszázas háromszögön a kettô közé esett, de errôl még bôvebben esik szó a késôbbiekben. Ami a klubtitkári feladatot illeti, Gábor ezt a megbízatást csak késôbb, az év végén kapta (érdekes, hogy a „Gépma darak a szabolcsi égen” c. könyv csak a klub elnökei között sorolja fel Kotrás Gábort, a klubtitkárok között nem!). Hogy hogyan is történt az a rekordrepülés? A Kelet-Magyarország 1973. június 10-i számában Kovács György a történteket így idézi Gábort a „Jó repülést, Kotrás Gábor!” címû cikkében: „- A meteorológiai helyzet már a reggeli órákban kedvezônek ígérkezett A Kárpát-medencében frontáttörés elôtti kánikula alakult ki, nagy meleg, 6/10-es felhôzettel. Az ilyen idôjárás távrepülésre rendkívül kedvezô. Hát így kezdôdött... - 11 óra 50 perc. Gondos készülôdés után elérkezett a start pillanata. A PZL-101 vontatógép nekiiramodott vontatmányával - az A-15 gépemmel. Rövid körön, 400 méter magasságban 11 óra 55 perckor lekap csoltam. Egy 3 méteres emelésben kezdtem emelkedni. 1000 méter fölött el határoztam, hogy nem várok tovább. Bejelentkezem. Jó nagy kört csinálok, mert a magasság-többletemet a jelentkezési vonal eléréséig le kell adnom. - 12 óra 20 perckor 1000 méter alatti magasságban átrepülök a startvona 91
lon. Irány a háromszög elsô állomása, Fülpösdaróc!- Elôször magasságot kell gyûjtenem. Egy nagy kiterjedésû ‚termik’ jóvoltából 5 perc alatt már 2100 méteren vagyok. Búcsúpillantást veszek Nyíregyházától. Egy hosszú siklás után 1600 méter magasban Baktalórántházát látom alattam. Újra körözök, felhôalapig emelkedek, és 2000 méterrôl indulva, 140 km/óra sebességû siklással érem el Mátészalkát! Újra csak emelkedek. Variomé terem 3-4 méteres emelkedést jelez. Továbbindulok. Fülpösdaróc felett a forduló igazolására két légifelvételt készítek. - Egy toronyfelhô alatt, 2300 méter magasba ‚szippantom’ magam. Irány a háromszög következô pont ja, a Hajdú megyei Ebes község! A hômérséklet a kabinban igen kellemes, 13-15 Celsius fok. Gépem hatalmas szárnyaival méltóságteljesen ‚úszik’ a felhôk alatt. Térképemen egyeztetem, igen, ez az elôttem lévô település ez már Ebes! - Itt újabb légifelvételek, a község jellegzetes utcáival, mint élô térkép, az alattam elterülô gyönyörû táj. - Emelkedni kezdek. EbestôI északra egy igen robbanékony nagy felhôgomolyt pillantok meg. De úgy látszik nem csak én láttam meg, hanem látta más is. Mellettem légitársra találok. Egy sas köröz mellettem. Már többször megfigyeltem, hogy ezek a madarak a félelem legkisebb jele nélkül közelítik meg a körözô vitor lázógépeket. Lehet, hogy valami légi egyezmény van köztünk? Nem tud hatom, de irigykedve nézem a ‚tollas sporttárs’ húzott fordulóit, mesteri szûkítéseit, mert néhány kör után rám is ver vagy 100 métert. - Emelke désjelzôm tûje 4 méter/sec. emelkedést jelez. Igen gyorsan szívódok felfelé, magasságom már 2000 méter. Indulás vissza, irány Nyíregyháza! Órámra pillantok: 14 óra 14 perc. Egy hosszú siklás és messzirôl mintha Hajdúbö szörmény körvonala látszana. Pár perc és már a község fölött spirálozok. A termik idôközönként megrázza a gépemet. Ez jó jel, mert nagy emelések vannak. Ismét emelkedni kell. Ezúttal olyan magasságba, hogy egy sik lással elérhessem Nyíregyházát. Körözés közben azért mindent figyelek. A táj, a panoráma gyönyörû. Alattam vonat halad, hosszú füstcsíkot húz va. - Teljesen felhôalapig emelkedem. Ez a magasság már elég lesz. Egy nagy forduló és ráállok az irányra, ez a célrepülôtér, Nyíregyháza. Kellô magasságom megvan. Sebességemet növelem. A mûszerem mutatója 180 km/óra sebességet jelez. Közben számolgatást végzek. Ha ezt a sebességet tartani tudom, talán sikerül a rekord. - Meglesz! Már látom Nyíregyhá zát. Kiemelkedô hatalmas épületei messzirôl felismerhetôk. - Magasságom csökken. Már csak pár száz méteren vagyok. Átrepülök a dohányfermen 92
táló épülete fölött, és 70 m magasságban, közel 200 km-es sebességgel átrepülöm a nyíregyházi célvonalat. - Az idô: 14 óra 36 perc! Több mint 2 órát töltöttem a levegôben, a repült távolság pontosan 200 kilométer. Az eredményem értékét növelte, hogy az utolsó 62 km-es távolságot 22 perc alatt repültem meg! … Hát így történt…” Amikor errôl a napról beszélgettünk, Szatmáry „Sir” minden bizonnyal rosszul emlékezett a részletekre, ugyanis nem „Foka”-ról, és nem hu rokról volt szó. A rekord elôzményeirôl mindenesetre kedves történetet hallottam tôle. Emlékei szerint Gábor „azon a délelôttön nem igazán lehetett kipihenve. Elôzô este kicsit ‚elgörbültünk’ hármasban vele meg a Tirpákkal (Hargitai Ferinek, az akkori repülôtér-parancsnoknak volt ez a beceneve), aztán nyilván valami nagy szakmai vitákba bonyolódhat tunk bele a vasúti restiben, mert csak éjfél felé keveredtünk ki a repülô térre. Igaz, azonnal megágyaztunk magunknak, ki itt, ki ott. Úgy délelôtt tíz tájban rázott fel az egyik kollegina, hogy a Hargitai elvtárs hívat. Gyorsan összeszedtem magam, de azért eléggé álmos lehettem még, ami kor átmentem az irodájába. Dani ott ült már vele szemben egy széken hátradûlve, félig lehunyt szemekkel és nagyokat hallgatott. Feri felállt, az asztal két szélére támaszkodva ránk nézett, és ellentmondást nem tû rô hangon ezeket mondta: ‚- Uraim, jó idô van, repülôgép van, repülé si terv van, tehát start. Dani, te mész a „Foka”-val kétszázas hurokra, te meg, Sir, a „Június 18”-cal százas háromszögre.’ - ‚Fônök, nekem nincs is típusvizsgám a Június 18-ra!’ - mondtam kétségbeesve. ‚- Most majd lesz’ - felelte magabiztosan. Megdöbbenve néztem Danira: ‚- Hi szen ez megôrült!’ - mondtam tréfásan. ‚- És mi szintén’ - válaszolta la konikusan Dani. - ‚Ugye nem repülünk?’ - kérdeztem tôle reménykedve. ‚-Deee!’ - mondta tréfásan, hosszan elnyújtva az e-t. - ‚Repülni mindig muszáj!’ Ez valószínûleg az ars poeticája volt, ahogyan a repülés lehe tett a lételeme. A kapott feladat gyorsan regenerálta: mire kiértünk a gépekhez, teljesen friss volt. Ragyogó országos rekordot repült aznap.” A lényeg: 1973. július 2-án a Nyíregyháza - Fülpösdaróc - Ebes - Nyír egyháza (208 km-es) útvonalon, a „200 km háromszögrepülés sebes ségértékeléssel” kategóriában Gábor (90.20 km/ó, nem hitelesített ered ménnyel), nemzeti rekordot repült. 93
A klubtitkári kinevezés (Kotrás-archív)
Ami a szakmát illeti, ekkortájt kezdtek bôvülni a magyar mezôgazda sági repülés nemzetközi kapcsolatai, amelyek erôsítésében Gábornak is komoly szerepe jutott. A különbözô külföldi delegációk fogadásán túl, szakmai tapasztalatcserékre került sor külföldön is (akkor természete sen még csak a Varsói Szerzôdés tagállamainak keretein belül). Ilyen látogatáson Gábor elôször a Szovjetunió-beli Kremencsukban vett részt, amit késôbb NDK-beli kiutazás is követett. A kiutazások során szerzett tapasztalatok jól segítették az iskola vezetôjét és oktatóit a mindennapi szakmai munka magas színvonalú szervezésében és irányításában. Az oktatói gárda idônkénti, kényszerû változásai viszont kevésbé voltak ör vendetesek. Amikor Darida Tamás 1973-ban bejelentette, hogy el szeret ne menni a Malévhez, „Apánk” egyáltalán nem örült az ötletnek. „Hát persze, így van ez, de hidd el, az igazi repülés az mégis csak ez” - tett egy gyenge kísérletet arra, hogy a remek oktató pilótát megtartsa. Ekkor in dult a MALÉV-nél az elsô olyan pilótaiskola, ahol fôiskolai hallgatókat képeztek át közforgalmi pilótává, így Tamás elhagyta Nyíregyházát. Ez 94
után már csak alkalomszerûen találkozgattak a különbözô évfolyam-ta lálkozókon, vagy vizsgabizottságokban. „Még egy-két év, és Ti fogjátok átvenni a magyar polgári repülés vezetô pozícióit” - biztatta „Apánk” a volt növendékeket az ilyen találkozások alkalmával, és ha tényleg ki neveztek valakit közülük valahová, lakonikus „én megmondtam”-mal nyugtázta a sikereket a következô találkozón. Sok igazsága volt ebben, mert a Fôiskoláról, többek között, egy légügyi fôosztályvezetô (dr. Kiss László), három légügyi igazgató (Darida Tamás, Varga Zoltán, Fejéregy házi László), 2 MALÉV repülési igazgató (Nagy Imre, Adrasew Ákos), valamint neves MALÉV-típusfôpilóták és kapitányok hosszú sora került ki (a már említettek mellett néhány további nagy név: Veres András, Werner János, Zámbó Mihály…). Gábor szigorúan ügyelt a szabályok betartására. Ugyancsak Szatmáry György mesélte: „Egyszer, amikor gyakorló repülésre indultunk, elfe lejtettem magam bekötni a startnál. ‚Dani’ ült a Tréner hátsó ülésében, természetesen azonnal észrevette, de nem szólt semmit. Akkor kezdtem valami furcsát érezni, amikor láttam, hogy a felszállás után után ép pen csak pár métert emelkedtünk, és ugyanazon magasságban folytattuk, egyre gyorsabban, utunkat. A repülôtér végén derült csak ki, hogy miért: Dani sebességet gyûjtött. Amikor rájöttem, hogy, mire készül, ijedten or dítottam hátra: - Nem vagyok bekötve! Nem szólt semmit, csak felemelte a gép orrát, és becsûrt jobbra. Aztán megcsinált egy palástorsót. Igaz, ez egy olyan figura, amibôl egyszerûen nem lehet kiesni, mert a centrifugá lis erôhatás szinte belepréseli az ülésbe az embert, de soha nem felejtem el, milyen érzés volt mindvégig tudni: nem köt az üléshez semmi. Mire a gép ismét alaphelyzetbe került, egy életre megtanultam a leckét, ‚Dani’ meg szokott kópés mosolyával nyugtázta a történteket”. Ugyancsak „Sir” fogalmazta meg a legtalálóbban azt is, mennyire kiváló vitorlázó pilóta volt „Dani”, aki szinte hetedik érzékkel fogta meg a leg kisebb kínálkozó emelôáramlatot. „A hodály felett a birkafingot képes volt megrepülni. Ahogyan meg repült, az a szakmában az volt, ami a zenében a bel canto. Mint pilótát, mint oktatót és mint embert is nagyon nagyra tartottam. Nincs rá jobb szó: szuggesztív oktató volt, aki szinte bele tudta szuggerálni a növendékbe a jó végrehajtást.” 95
Semmi nem kerülte el a figyelmét. Szatmáry „Sir” erre így emlékezett: „’- Hol a ‚hajónaplód?’ - fordult hozzám egyszer, amikor bementem az irodájába. ‚- Mit akarsz beírni?’ - kérdeztem gyanakodva. ‚- A köte lék-kiképzésedet.’ Furcsán nézhettem rá, hát folytatta: ‚- Mert már nem tudom tovább nézni, mennyit kötelékezel svarcban.’ Ami igaz, az igaz, tényleg a legnagyobb titokban csináltam, abban a hitben, hogy semmit nem sejt belôle. Szóval mindvégig tudta. A tagadásnak nem volt semmi értelme, inkább kérdeztem: ‚- És hogy csinálom?’ ‚- Jól. Ezért írom be’ - válaszolta egyszerûen.” Szigorára mi sem jellemzôbb, mint az alábbi történet, amit egy hajdani növendék, a Polgári Légügyi Hatóság jelenlegi igazgatója, Fejéregyházi László mesélt: „Iszonyú hôség volt, és mivel a vizünk éppen elfogyott, a vörös négyszögbôl ketten elindultunk egy üres kannával, anélkül, hogy erre külön engedélyt kértünk volna. Ez nem volt részünkrôl a legszeren csésebb lépés. ‚Apánk’ azonnal utánunk szólt, hogy hová lesz a séta. Mondtuk, hogy vízért. ‚Köszönöm, nem vagyok szomjas’ - mondta, így aztán azon a délutánon már senki nem ivott vizet a starton.” Ugyanakkor a kapun kívül is segítôkész, jó cimbora volt. Szabolcsi Sán dor, az egykori pilótatárs, aki mellesleg Farkas Bertalan ûrhajósunkat is oktatta hajdan Nyíregyházán, mesélte: „Egy állami ünnep kapcsán (ápri lis 4. vagy november 7. lehetett, már nem tudom pontosan), az egyik kol légával együtt valamilyen - nagy pénzzel is járó - kitüntetést kaptunk az üzemegységnél, és elhatároztuk, hogy elmegyünk mosógépet venni. Haj dúszoboszlón volt akkoriban valamilyen árleszállítás, odamentünk hát. Aztán eszünkbe jutott, hogy ha már ott vagyunk, elhívjuk magunkkal „Da nit” is. Amikor beállítottunk hozzájuk, nem úgy tûnt, mintha a felesége nagyon lelkesedett volna az ötletért, „Dani” mindenesetre velünk tartott. Nem volt egyszerû a vásárlás, mert csak késô este értünk vissza. Mosógép nem lett, igaz, akkorra már a pénzbôl sem maradt. Mondanom sem kell, hogy nekünk már nem akaródzott a Stefike szeme elé kerülni.” Ettôl az évtôl mûrepülô kiképzést is kaptak az oktatók, és hogy ebben a képzésben „Apánk” is tevékeny részt vállalt, az abból is kiderül, hogy 1974 folyamán egyedül a Z-526 típuson 454 felszállása volt, függetle 96
nül attól, hogy a típus vezetôi feladatai ekkor már nem húzták a vállait: a „Z-526 típus kiképzésvezetôje Baranyai Ferenc tragikus balesete után, 1974. márciustól Bunkóczi László lett.”17 Hogy „Apánk” mûrepült - és kiválóan mûrepült - az a sajtó figyelmét sem kerülte el.
Egy repülô életpálya csúcsa: „A” diploma (Kotrás-archív)
97
„A repülôgép hátára fordul, majd hármat perdül tengelye körül …dugóhúzó ... bukóforduló ... majd függôleges zuhanásba kezd. Magassága vészjóslóan csökken, háromszáz méter… 200… 150… méter! Zuhaná sában - mintha senki nem tudná megállítani - rohamosan közeledik a föld felé. Az emberek akaratlanul is felfelé a hang irányába figyelnek. Pillanatra megdermednek, de… egy hirtelen húzott-forduló, s a gép nyíl egyenesen húz - egyre magasabbra - felfelé, az ég felé…!” - szörnyülköd hettek levegôbeli tettei hallatán a Repülés olvasói. Hogy milyen apropó kapcsán született ez a kis írás? Nem kisebb alkalomból, mint hogy Gá bor élete legnagyobb kitüntetését vehette át (a történelmi hûség kedvéért: nem egyedül, hanem Gombócz Istvánnal közösen), azt az 1952-ben ala pított nemzetközi díjat, amit azok számára alapítottak, akik a legtöbbet tettek a repülésért. „A Nemzetközi Repülô Szövetség (FAI) 1952-ben a Jugoszláv Repülôszövetség javaslatára alapította a Paul Tissandier dip lomát, amelyet minden évben az FAI kongresszus ítél oda a sportrepülés fejlesztése érdekében végzett kiemelkedô munkáért.” 14 Ebben az írásban (az 1975. évi 3. számban, Kovács György: „Paul Tissandier diplomá sok” címû írásában) a következôket nyilatkozta Gábor: „Nagyon boldog vagyok, hogy a magyar repülési szervek engem javasoltak e magas nem zetközi repülési kitüntetésre. E kitüntetés egyben rangot jelent, így továb bi feladatok várnak rám a repülés sport és szakmai területén egyaránt.” Egy ízig-vérig repülô embernek egy ekkora szakmai elismerés rendsze rint a pálya csúcsa, egyfajta életmû-díjat jelent, és még az arra érdeme sek között is kevesen vannak azon szerencsések, akik valóban meg is kapják. A kitüntetés értékét egyáltalán nem csökkenti az a tény, hogy ketten kapták, hiszen a díj alapítása óta eltelt csaknem negyedszázad alatt mindössze nyolc alkalommal kapott ilyen elismerést hazánkban egy évben egyetlen személy, a többi évben mindig két kitüntetett vehette át a magas elismerést, és a vele járó pénzjutalmat. Az október végén alá írt diploma nem sokáig árválkodott a vitrinben, hiszen „Apánk” két hé ten belül újabb kitüntetést vehetett át. Ezúttal Czinege Lajos honvédelmi minisztertôl, aki november hetedikén a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatával ismerte el Gábornak a katonai pilóta-utánpótlás neve lésében kifejtett több évtizedes tevékenységét. A katonasággal termé szetesen tartalékos hadnagyként sem szûnt meg a kapcsolata, ebben az 98
évben például kétszer is behívták, februárban kétnapos, novemberben pedig egynapos katonai szolgálatra. Ez az utóbbi nyilván kellemesebb volt számára, hiszen ekkor kapta a kitüntetést. Egyébként ebben az évben is a „hobby” volt az, ami a szakmai feladatok sokasága miatt kény szerûen ismét a háttérbe szorult, Gábor vitorlázógéppel egész év ben nem repült többet huszonegy startnál. Igaz, ezek egyike megint egy új típussal sikeredett: augusz tus elején Gábor kipróbálhatta a kétüléses lengyel „Bocian”-t. A repülôklub titkára (a repülési nap lóba beütött bélyegzô tanúsága szerint ebben az évben a klub ne ve MHSZ Repülô- és Ejtôernyôs Klub, Nyíregyháza névre válto zott, nem sokkal késôbb MHSZ Szabolcs-Szatmár Megyei Repü lô és Ejtôernyôs Klub néven talál kozhattunk vele a sajtóban), egyre kevesebbet foglalkozhatott ked A honvédelmi miniszter elismerô venc sportjával. 1975-ben például oklevele (Kotrás-archív) már mindössze nyolc startra fu totta, így a többszörös bajnoknak és rekordernek már valószínûleg be kellett látnia, hogy nagyszerû sportpá lyafutása immár a végére ért. Az RNÁ profilbôvülésével (a cég neve 1975 októberében ennek megfelelôen MÉM Repülôgépes Szolgálatra változott) „Apánk” feladatai inkább növekedtek, mint csökkentek, emellett a repü lôklub vezetése is járt bizonyos hivatalos teendôkkel. Többek között egy külföldi utazással, amikor - Hargitai Ferenc repülôtér-parancsnok (ekkor már a MÉM RSZ berepülô pilótája), és Szabolcsi Sándor vitorlázórepülô szakosztályvezetô társaságában - egy kijevi versenyre kísérte a nyíregyhá zi motoros mûrepülôket. Elfoglaltságai számát tovább növelte, hogy egy 99
napra megint be kellett vonulnia. Ettôl függetlenül, mintha már kicsit több idô jutott volna az otthoniakra is. Gábor - immár ötven évesen! - ebben az évben vihette el elôször családját egy igazi nyaralásra. A mézeshetek óta talán ez volt az elsô alkalom, hogy két hétig együtt volt a család. Kár, hogy az igazán szép napok rendszerint mindig gyorsabban telnek el, mint a többiek. Még Galyatetôn is. Azt, hogy mennyire múlik az idô, Gábor az egykori pilótatársak deres hajszíne, és deréktájon jelentkezô súlyfeleslege láttán is lemérhette az 1975. augusztus 30-31-én, Hajdúszoboszlón megrendezett 25 éves vete ránrepülô találkozón, amelyen az 1950. szeptember másodikán indított farkashegyi és hajdúszoboszlói Motorosrepülô Oktatóképzô Iskola egy kori oktatói és növendékei adtak egymásnak randevút. Az eseményrôl, melyen - Pentz János repülô alezredes, az MHSZ Repülési osztályának vezetôje és Fazekas József MÉM RSZ fôigazgató mellett - a megyei és helyi repülô és társadalmi szervek képviselôi is megjelentek, a novem beri Repülés a vezércikk helyén, egész oldalas, fényképes riportban szá molt be. Valóban megható látvány lehetett, amikor a „keresô tekintetek, csillogó - olykor fátyolos - szemek kutatták a rég nem látott jó pajtást, a növendéktársat. Forró ölelések - igazi repülô hátbavágások, harsány ne vetés és véget nem érô ‚emlékszel?’-ek zsibongó zaja ölelte át a kedves emlékû helyet… Felemelô és megható momentuma volt a találkozónak a ‚sorakozó’! A ma már kissé ôszülô - egyik-másik gömbölyödô - volt növendéksereg, úgy, mint régen, fegyelmezetten felsorakozott az egykori oktatógárda mögött, s az úttörôk harsonajelére fôvetéssel üdvözölte a jelképes parancsnokot. A jelentésadás után a ‚rangidôs’ ünnepi beszéd del üdvözölte az oktatókat és a növendékeket. Fogadalmat tett arra, hogy a repülést továbbra is esküjük szellemében szolgálják. Ezután az ifjú repülônemzedék mutatta be repülô mûvészetét az ‚öregeknek’”. Az ötvenkét megjelent repülô - közöttük akkora nevek, mint Bartha Gyula, Pálóczi Ferenc, Kangyal János, Hargitai Ferenc, Ménesi György, Mandl Ernô, Békéssy Gábor, Vass Jenô, Bogdándi Tibor, Hajdú Károly, Góré János, vagy Schwanner István - nem feledkezett meg arról a tizen négy pilótáról sem, akik már nem lehettek közöttük, és akik emlékét et tôl a naptól légcsavarra írt neveik ôrzik az utókor számára. Rajta az égi 100
üzenettel: „Álljatok meg!... csak egy baráti szóra. Gondolatban velünk is fogjatok kezet. Repülô bajtársaitok voltunk mi is - egykor”. Szóval gyö nyörû két nap volt, ráadásul - otthon! A régi szép idôk iránti nosztalgia „öreges” hangulata valahol azért már sejteni engedte Gábor számára azt is, hogy milyen lesz visszagondolni az egész repülô életpályára négy év múlva, amikor a könyörtelenül közelgô nyugdíjazás bekövetkezik. A nyugdíjazás ideje pedig már nagy léptekkel közeledett. Azt, hogy egyre öregszünk, csalhatat lanul jelzik például az egyre me netrendszerûbben érkezô kitün tetések. Az aktív korszak utolsó ilyen elismerését 1977. április 4-én kapta meg Gábor, egy Hon védelmi Érdemérem formájában (Czinege honvédelmi miniszter elvtárs figyelmét nyilván elke rülte, hogy egy ilyennel öt évvel ezelôtt már kedveskedett a kiváló A találkozó emblémája pilótának). Ehhez jött még 1979(Kotrás-archív) ben egy Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetés a Kiegészítô Parancsnokságtól, és egy munkahelyi 5000.- forintos, 40 éves jubileumi jutalom, ugyanez év tavaszán. Ha sonlóan jelzésértékû, ha egyre több tiszteletteljes meghívásnak kell ele get tennünk, illetve olyan feladatokra kérnek fel, amelyeket kizárólag köztiszteletben álló személyekre szoktak rábízni. Gábor számára ilyen volt például a nyíregyházi repülôtéren évente megrendezett motoros mû repülô Nyírség Kupa zsürielnöki tisztségének betöltése 1978 szeptem berében. Az öregség kezdetére utalt az is, hogy a különbözô, róla szóló újságcikkekben egyre többször fordultak elô összegzések Gábor addigi repült típusairól, felszállásainak számáról és repült idejérôl (természete sen, ahogy a sajtótól általában megszoktuk, egymásnak ellentmondó és félreérthetô adatokkal). Mintha egy mindent lezáró, végsô számbavétel hez való felkészülésre, az igazi pilótaélet utolsó periódusának lezárására készültek volna a krónikások. Pedig hol volt az még .... 101
Az utolsó kinevezés (Kotrás-archív)
1977-ben a MÉM RSZ nyíregyházi központjának elnevezése üzemegy ségre, ezzel együtt, július 1-ével, Gábor titulusa üzemegység-vezetôre vál tozott, a fôpilótai beosztás érintetlenül hagyásával. Ehhez járult még ja nuár 1-ével kapott megbízatása a szükségrepülôterek kiválasztására, ami ugyancsak komoly felelôsséget jelentett számára. A nyugdíjba vonulás dátuma tényleg közel volt már, de ez Gábor mindennapos feladatvégzé sének színvonalán cseppet sem érzôdött. Tudta, hogy eljön a nap, de belül valószínûleg nem hitt benne, és titkon valamilyen csodában bízott, aminek folytán kiderül, hogy mindez csak egy félreértés, és ô természetesen örök ké repülni fog. Keményen, reggeltôl estig dolgozott, nem kímélte magát, és ha mégis akadt egy szabad napja, azt rendszerint a „hobby„-nak áldozta: meglátogatta a vitorlázórepülôket. Nyíregyházán töltött évtizedének utolsó harmadában további új, egyre jobb teljesítmény vitorlázógép-típusokkal ismerkedett meg: jött a Pirat, a Jantar, a Cirrus, a Cobra, majd - utolsónak a PIK-20. Kevés motornélküli felszállásából így is több nagy távot sikerült megrepülnie az amúgy egyre „forgalmasabb” repülôtérrôl (többek között 102
ekkortájt bontogatta itt szárnyait, Hargitai Ferenc keze alatt, a késôbb vi lágszerte ismertté vált AEROTRIGA). Csodák természetesen nincsenek, így hát elérkezett a búcsú ideje is. 1979 tavasza, egyfajta akklimatizáló szerepet vállalva, szokatlanul kevés re püléssel kezdte szoktatni Gábort a majdani kényszerû semmittevéshez: a négy hónap alatt összesen 25 motoros és 2 vitorlázórepülô felszállása jött össze. Szokatlanul kevés? Gábornak a Nyíregyházán eltöltött évti zed alatt megszokott formájához képest bizonyosan, hiszen a levegôben eltöltött idô havi átlaga három óra körüli volt, szemben a tíz év megkö zelítôen tizenhárom órás átlagával. Nyilván úgy érezhette magát, mint akinek egyszeriben a szárnyát szegték. Pedig ez még csak a nyugdíjas élet elôszele volt…
„Apánk” (jobbra) , növendékek között a nyíregyházi fôiskolán (Hargitai Ferenc gyûjteményébôl)
„Apánk” április 30-án számolt le, és vette fel utolsó illetményét (egé szen pontosan: 5.500 forint alapbért, 50% veszélyességi pótlékot, és 800 103
forint vezetési pótlékot). Az eddigi fôszereplô meghajolt, a függöny le hullt, a tapsvihar elült. Egy, a társadalom számára rendkívül fontos mun kában eltöltött, termékeny, sikerekben gazdag életpálya lezárult. Errôl az utolsó tíz évrôl így vallott késôbb Gábor: „Úgy mentem oda, hogy tíz évig dolgozom, addig, amikor elérem a nyugdíjkorhatárt, a korked vezményt igénybe véve, és átadom a helyemet a fiataloknak… 30 éves repülô oktatói munka után, 1979. május 1-én nyugdíjba mentem. He lyemet Pokaraczki András és Torkos Gyula töltötte be. A kiképzô bázis fôpilótai feladatkört havi bontásban: januárban mit kell végrehajtani, februárban mit kell végrehajtani, tehát ez hatásköri, munkaköri, minden benne volt, hogy mikor mit kell csinálni, a nagyjavítást is rögzítve; így adtam át az utódomnak. Egyébként azért mentem nyugdíjba, mert már több növendéket képeztünk föl, mint amennyinek helyet tudtak adni, s azok ott ültek a kispadon alapfizetéssel, 2.400 forinttal, és várták, hogy mikor ki megy nyugdíjba, és én azt mondtam, hogy átadom a fiataloknak, azokat neveltem, nem akarom tôlük elvenni ezt a lehetôséget. Köszönet illeti a Repülôgépes Szolgálat vezetôit, a Mezôgazdasági Fôiskola fô igazgatóját, tanárait, tanszékvezetôit, az összes repülôoktatót és repülô mûszaki feladatokat ellátó barátaimat, mert szívükön viselték a kiképzés folyamatos fejlesztését, minôségi színvonalának emelését. Támogatták a bázis oktatóinak továbbképzését, a Nyírség Kupa mûrepülô versenyt, a Hargitai Ferenc irányította kötelék mûrepülôket, jó hírnevet szerezve a nyíregyházi repülôiskolának és oktatóinak. Segítô munkájukra még most is hálás szívvel gondolok. Oly korban születtem és éltem, mely lehetôvé tette számomra, hogy hivatásomnak, hobbimnak, mely a repülés szere tete volt, szentelhettem magam”… „Az MHSZ reptér parancsnokkal és rep. klubbal igen jó baráti kapcsolatunk volt. Több éven át a repülôklub nál a titkári teendôket is elláttam. Négy vitorlázó repülôgépet szerez tünk a klubnak, nagyteljesítményû gépeket. A klub sok vitorlázórepülô növendéket adott a fôiskolának. 1976-ig a hallgatók ejtôernyô ugrást is végeztek, akiket a repülôklub eje. szakosztálya készített fel. A repülôtér kezelési jogát a repülôgépes szolgálat, én kaptam meg. Megint lett egy repülôterem. Akárhogy menekültem, mindig csak repülôterem lett. Egy mûszaki bázist is kialakítottunk, annak is az üzemegység-vezetôje let tem. Hargitai Ferenc ekkor átjött hozzánk az üzemegységhez berepülô pilóta beosztásba. Az oktatók évi tíz órában kaptak továbbképzést, ezt én 104
kértem, és megkaptam. Általában, ha bármit kértem, megkaptam a re pülôiskola vezetéséhez, szabad légteret, repülésmenteset, olyat, amilyent a szovjetek kaptak Debrecenben. Kértem azt, hogy repülôgépem nekem mindig legyen. Én például februárban megrendeltem három repülôgé pet, amelyikbe tudtam, hogy szeptember körül már a 1000-2000 óra ben ne lesz, és már februárban leadtam, hogy rendeljék meg a repülôgép gyárban, Csehszlovákiában. Tehát ilyen miatt repülôgép nem esett ki a kiképzésbôl, maximálisan kihasználtuk a repülôgépeket. Ez a tíz óra az oktatóknak abból állt, hogy vontató pilóták lettek, a mûrepülést folytat hatták tovább, típus-átképzésbôl állt Cmelak típusra, akinek nem volt ez meg, AN-2-es típusra, kötelék mûrepülésre. Volt Nyírségi Ôsz, Nyírség Kupa, gyümölcskarnevál, Debrecenben virágkarnevál, körrepülô mo dellezôk ott körbe-körbe versenyt rendeztek a Nyírség Kupa keretében. Mivel nekünk is kellett valamit csinálni, akkor született meg a gondolat, hogy Nyírség Kupa mûrepülô versenyt rendezzünk. Az oktatók közül kb. 8 fô volt az, aki nagyon szeretett mûrepülni, és a versenyen részt vettek az MHSZ versenyzôi, ekkor kezdte Bessenyei Péter a mûrepülést a Nyír ség Kupa versenyen, ezután ez lett a nemzeti mûrepülô verseny is… A nyíregyházi fôiskolát végzett hallgatókat a repülés minden terén szíve sen fogadják. Fôiskolai szinten az elméletet tanulták, s 200 repült órával egységes kiképzésben felkészülten hagyták el az iskolát.”13 Hogy hogyan értékelték Gábor tízéves itteni tevékenységét a volt nyír egyházi növendékek és munkatársak, arról a megyei repülés és a nyíregy házi repülôtér történetét feldolgozó „Gépmadarak a szabolcsi égen” címû könyvben a következôket olvashatjuk: „1979 május 1-ével nyugdíjba vo nult Kotrás Gábor, a Kiképzô Bázis és az üzemegység fôpilótája. Tíz éven keresztül, minden energiáját befektetve vezette a kiképzés munkáját, mel lette irányította az üzemegység fejlesztési munkáit is. Az alapoktól kezdve hozta létre munkatársaival a már szervezetten mûködô kiképzô és mûszaki tevékenységet….. Sok éven át volt az MHSz hajdúszoboszlói repülôteré nek parancsnoka, neves vitorlázórepülô, a hatodik magyar gyémántkoszo rú tulajdonosa, magyar bajnok stb. Évtizedes helytállása, kiváló munkája „jutalmául”, amikor a hajdúszoboszlói Repülôklubot „B” klubbá (másod rendûvé) minôsítették, az Ô munkahelye is megszûnt. Felajánlották neki ugyan a miskolci repülôtér parancsnoki beosztását, ezt azonban nem fo 105
gadta el, inkább az oktatást választotta. Az induló nyíregyházi iskolára jelentkezett oktatónak. Ízig-vérig repülô ember volt, ha kellett, versenyzô, oktató, vagy a mások repülését elôsegítô szervezô, irányító. Nem tûrte a lazítást, ha kellett, maga fogta meg - szó szerint - a munka végét, ezzel ösztökélve a lassúbb, kényelmesebb munkatársait. Szeme elôtt mindig a kapott feladat, a kitûzött cél lebegett. Emberségesen, személyes példamu tatással dolgozott, dolgoztatott. Az a kérdés fel sem merült benne, hogy a három év alatt a keze alatt lévô hallgatók - nem lesznek mezôgazdasági pilóták. Ennek érdekében az elsô években naponta ellenôrizte a hallgatók elômenetelét az oktatói szoba falán kifüggesztett tervtáblán („strigulán”). Megbeszélte, kielemezte az egyes növendékek elômenetelét, osztályzatait oktatójukkal. Gyakran elôfordult, hogy ha egy oktató csoportjánál lema radás mutatkozott, kérdôn tudakolta a lemaradás okát, vagy rosszallóan megjegyezte, hogy ‚ecsém, még elmehettél volna két körre, nem tíz perccel hamarabb befejezni az üzemnapot’. Inkább két perccel utána, mint öttel elôtte volt ildomos befejezni a repülést. Kimondatlan verseny volt az ok tatók között, hogy ki száll fel elsônek, és ki száll le utoljára. Kora reggel tôl késô estig a repülôtéren tartózkodott. Határtalan munkabírása tette számára lehetôvé, hogy mindent szemmel tartson, még a mûszaki munka biztosítását is. Hétközben a családjától távol végezte munkáját, kint, a re pülôtéren, csak hétvégére ment haza Hajdúszoboszlóra. Sokadik feladata volt még, hogy a Fôiskola vezetôivel, tanáraival kollegiális viszonyt ala kítson ki, elfogadtassa ezt az új, számukra szokatlan oktatási rendet. Fe szültsége csak azután oldódott valamennyire, amikor az elsô évfolyamok, tanulmányaik befejezésével egyidôben, mezôgazdasági repülôgép-vezetô szakszolgálati engedélyüket is a kezükbe vehették, és igazolódott az elkép zelés helyessége. Az elsô évek nehézségeit, küszködését csak Ô maga tudta volna a leghitelesebben elmondani, de sajnos ez a lehetôség nem adatott meg Neki, a könyv írásakor már nem élt….” Arról, hogy Gábor egykori vezetôi hogyan értékelték Gábor szakmai munkáját és emberi hozzáállását, elismerések hosszú sora tanúskodik. Fazekas József, a MÉM RSZ volt fôigazgatója, (késôbb - kormánybiz tosként - a MALÉV vezérigazgatója, a magyar repülés kiemelkedô egyé nisége, ugyancsak Paul Tissandier-diplomás, „a repülôgépet mi, mérnö kök tartjuk fenn az égen, a pilóta csak egyensúlyoz vele” mondás atyja), 106
aki komoly támogatást nyújtott a nyíregyházi repülôiskola megszervezé séhez, 2005 tavaszán így emlékezett Gáborra Somlóhegyen: „Ma is csak a legjobbakat tudom róla elmondani. Dani embersége, precizitása pél daértékû volt. A repülési fegyelmet minden körülmények között betartot ta és betartatta anélkül, hogy az valakire nézve sértô lett volna, és ezeket bele tudta plántálni a növendékekbe is. Nemcsak a növendékei tisztelték, de az iskolának az egész tanári kara és vezetése is, annak ellenére, hogy közöttük Neki volt a legalacsonyabb végzettsége. Rendkívüli képessége volt a kapcsolattartáshoz a tanács, a hatóságok, a fôiskola, MHSZ stb. felé. „Dani” olyan kitûnôen csinálta, hogy ha külföldrôl is jöttek, „Da nitól” el voltak ragadtatva. Erkölcsi magatartása mindenek felett állt”. Áp ri lis 13-án volt a bú csúztató ünnepség, amely rôl „A Tücsöktôl a három gyémántig - Nyugdíjba ment a felhôk bajnoka” címmel közölt beszámo lót a Kelet-Magyarország 1979. április 15-i számá ban Ko vács György. „A napokban barátoknak, re pülôtársaknak díszes meg hívót kézbesített a posta. Valamennyien a nyíregy házi Fegyveres Erôk Klub jába kaptak meghívást a péntek este tartott búcsú ünnepségre, ahol a sport embert, a mestert búcsúz tatták nyugdíjba vonulása alkalmából. - ‚A repülés „Kiváló Munkáért” kitüntetés, 1979.március 15. hôsi korszakában kezdtem, (Kotrás archív) - emlékezett a gyémántko szorús pilóta - hiszen ak koriban még gumikötéllel ‚csúzliztuk ki’ a vitorlázógépeket a starton. A re pülés varázsa, a lenyûgözô látvány, az út, amelyet ebben a gyönyörûséges 107
sportágban megtettem, kárpótolt mindenért. Ahogy visszatekintek, nagyon boldog vagyok!’ A levegô tengerének partjaihoz ért.” A boldogság a múltnak szólt. Csak a jövô nem látszott még tisztán.
A meghívó (Kotrás-archív)
Egy pályafutás záróakkordja - tréfás „interjúkérés” a búcsúztatón. Balról jobbra: Hargitai Ferenc, Kotrás Gábor, Vass Jenô (Hargitai-archív)
108
Élete egy darabját hagyta itt, a nyíregyházi repülôtéren (Google Earth)
Egy sportrepülô életút legfontosabb állomásai 1955. Felszabadulási Motorosrepülô Csillagtúra 1. 1955. Érdemes Sportoló 1955.07.18. aranykoszorú, gyémánt távfeltétel (313 km céltáv) 1957.07.1-15. VIII. vitorlázórepülô nemzeti verseny 8. 1957 éves egyéni vitorlázórepülô verseny 6. 1958. román vitorlázórepülô nemzeti verseny, Pitesti, 3. 1959. 200 km céltáv 107,55 km/h nemzeti rekord 1959.06.10 gyémánt magassági feltétel (5500 m) 1959.07.5-19. X. vitorlázórepülô nemzeti verseny 7. (4.20) 1960. 200 km céltáv 113,25 km/h nemzeti rekord 1960.07.4-16. XI. vitorlázórepülô nemzeti verseny 7.20 1961.07.02-16. XII. vitorlázórepülô nemzeti verseny 3. , nemzeti bajnokság 2. 1961. lengyel vitorlázórepülô nemzeti verseny, Leszno 16. 1962.06.17-30. XIII. vitorlázórepülô nemzeti verseny 1. 1963.06.30-07.13. XIV. vitorlázórepülô nemzeti verseny 3., nemzeti bajnokság 1. 1964.05.25. 200 km háromszög 76,28 km/h nemzeti rekord 1965.07.14-28. XVI. vitorlázórepülô nemzeti verseny 16. 1966.07.9-23. XVII. vitorlázórepülô nemzeti verseny 7.20 1966.07.12. 100 km háromszög 88.30 km/h nemzeti rekord 1967.07.14. gyémánt táv-feltétel 519 km, gyémántkoszorú 1967.07.8-20. XVIII. vitorlázórepülô nemzeti verseny 8. , nemzeti bajnokság 6. 1968.07.6-20. Vitorlázórepülô Válogató Verseny 3. 1968. Vitorlázórepülô Magyar Népköztársasági Kupa 2-3. 1970. XI. Felszabadulási Motorosrepülô Csillagtúra 6. 1973.06.02. 200 km háromszög 90.20 km/ó (nem hitelesített nemzeti rekord) 1973. Vitorlázórepülô Magyar Népköztársasági Kupa 1. 1973. Az Év Sportolója.
109
Öreg Sas nem vén sas Véget ért hát egy fejezet, egy sikerekben gazdag munkás életszakasz, egy olyan ember életpályája, akinek a szakmája egyben a hobbiját is je lentette. „Aki a repülésben megállta a helyét, az az életben sem okozhat csalódást!” - nyilatkozta büszkén a megyei lap Nekem Szülôhazám ro vatában. Elkezdôdött az a „boldog nyugdíjas élet”, amire már régen ké szült Gábor, de az ízig-vérig repülô ember számára az akklimatizálódás a „földhözragadt” léthez azért nem ment olyan könnyen. A család persze örült, hogy végre tartósan együtt lehetnek, és tulajdonképpen ôszintén örült ennek Gábor is. Csak a szíve húzta folyton, valahová fel, a felhôk fölé. Igazából most döbbent csak rá, hogy a biztonságos nyugalmat je lentô nyugdíjazás mit is jelent valójában, hogy mennyi mindennek lett egyszerre vége. Tulajdonképpen szárnyaszegett, ketrecbe zárt madárként élte meg az elsô nyugalmas éveket. Stefike végre boldog volt, hogy ál landóan maga mellett tudhatta, és úgy gondolta, soha többé nem kell már elengedni a kezét. Nem sejthette, hogy Gábor csak egy jelre vár… Köz ben megint történt valami, ami újra felkavarta a nyugdíjas pilóta szun nyadó vágyát a három dimenzióban való mozgás iránt: 1980-ban már második alkalommal rendezték meg a hajdúszoboszlói repülôtéren az egyre korosodó egykori repülô bajtársak találkozóját. Az immár 30 éves találkozón felidézett régi történetek megint a fellegek közé repítették a képzeletét, felszaggatva az éppen felejtésbe hajló pilótalélek alig behe gedt sebeit (a régi barátoktól egyébként sem szakadt el teljesen, hiszen nyugdíjasként, mint pártoló tag, továbbra is rendszeresen megfordult az MHSZ Szabolcs-Szatmár Megyei Repülô és Ejtôernyôs Klub klubfog lalkozásain, ahol a fiatal repülôkkel is találkozgatott). Darida Tamás légügyi fôigazgató-helyettes és hatósági fôpilóta volt már, amikor egy ilyen szoboszlói évfolyam-találkozón, a nyolcvanas évek vé gefelé, a magyar sportrepülés romló helyzete kapcsán Kotrás Gábor, már 110
nyugdíjasként, a segítségét kérte. „Dani” egész életében szívén viselte a sportrepülés ügyét, az azért való aggódás késztette arra, hogy többek kö zött volt tanítványához is forduljon. „Tamáskám, valamit kellene csinál ni, hogy a sportrepülés ne menjen tönkre” - mondta, abban a hiszemben, hogy Tamásnak van valamilyen beavatkozási lehetôsége ebben a súlyos kérdésben. „-Nagyon-nagyon büszke volt rám mindig” - mondja még most is meghatottan Tamás. „Szerinte én vittem a legtöbbre úgy, hogy mindemellett folyamatosan repültem. ‚Óvjad, vigyázzad a repülést, tu dod, ahogyan azt mindig csináltuk’ - kötötte a lelkemre”.
Veterán repülôoktatók 30 éves találkozója, Hajdúszoboszló, 1980. Balról Malostyik József, Ménesi György, Boér István, Kotrás Gábor, Rezmán Ede (Ménesi György gyûjteményébôl)
A repülés egyre kínzóbb hiánya elôl Gábor elôször a múltba menekült. Stefikével kettesben elutaztak Ausztriába, és végigjárták mindazokat a helyeket, ahol Gábor a hadifogságba esés elôtt és alatt megfordult a há ború végén. Látni akart minden helyszínt, és, noha az azóta eltelt csak nem fél évszázad során rengeteg minden megváltozott, tökéletesen em lékezett minden helységre, minden útra, minden sarokra: „ez volt az a repülôtér… igen, itt aludtunk…ebben a faluban étellel kínáltak bennün ket a helybéli lakosok... nézd csak, erre vonultunk… itt vették el tôlünk 111
a gépkocsinkat… itt, ezen a peronon raktak vonatra minket”. Most már évente egy-egy nyaralásra is futotta az idôbôl: a nyugdíjazást követô év ben Gyulán, a vár mellett töltöttek szép heteket, a rá következô három évben a rózsadombi szakszervezeti üdülôben, aztán Lillafüreden, Siófo kon, majd a Duna-parti „Visegrád” üdülôhajón, Budapesten élvezték a jól megérdemelt pihenést. „… öt évig gyakorlatilag nem repült. A felesége azt mondja, hosszú idô kellett ahhoz, hogy megértse, a férjének az elsô a repülés. A nyugdíjas idôszak tehát úgy kezdôdött, hogy rájött, milyen jó dolog, ha az ember nek férje van. Megszûnt a magánya, de akkorra már leérettségizett a fia, s éppen katona volt. Kialakult az új életritmusuk. Amikor megjelentek az illetékesek, hogy Hajdúszoboszlón kezdôdik a repülés és hívták, nem akarta, hogy a férje újrakezdje, elég volt a 30 év egyedül. ‚- Azt mond tam, válasszon, vagy én, vagy a repülés. Szóval itthon tartottam, de ha kint volt az erkélyen, az eget nézte, sétáltunk az utcán, nekiment a fának, mert állandóan felfelé nézett.’ ‚Hát hogyne, hiszen Hajdúszoboszlónak van egy csodálatos égi színpada, ahol vitorlázórepülôk, sárkányrepülôk köröznek, hôlégballonok emelkednek a magasba’ - vág a felesége szavá ba szenvedéllyel Kotrás Gábor. ‚- Szóval annyira a levegôben élt, hogy rá a földön kellett vigyázni, s volt egy olyan érzésem, hogy ez az ember csak testi mivoltában van itt, olyan lett, mint akinek halottja van.”9 Aztán hirtelen felpezsdült körülötte minden. Amikor 1986-ban ismét megnyitották a hajdúszoboszlói repülôteret, és a megyei lapban megje lent, hogy tárt karokkal várják a régi pilótákat, Stefikének már semmi érve és eszköze nem lehetett elég hatékony ahhoz, hogy otthon tartsa a deres hajú öreget. Az akkori nevén „Megyei Repülô és Ejtôernyôs Klub, Hajdúszoboszló” vezetôje, Végh Sándor azonnal kiállított számára egy vadonatúj repülési naplót. „1987.03.15. A vit. rgk 1986/87 évi téli el méleti anyagból 5 (jeles) eredménnyel vizsgát tett. A vizsga alapján to vábbi gyakorlati repüléseket folytathat” - így szólt az elsô bejegyzés, melyet, gyors egymásutánban, április 25-én a. „Góbé tip. repgép isme retébôl ismételt vizsgát tett”, május elsején a „Pirát tip. repgép isme retébôl ismételt vizsgát tett”, majd augusztus 9-én a „Szolnok körzeté bôl és reptérrendjébôl eredményes vizsgát tett” bejegyzések követtek. A 112
két típus ellenôrzô repüléseit követôen, 1987. június 4-én már bekerült a szakszolgálati engedélybe, „vitorlázó szakterületre” megjegyzéssel, a szakszolgálati alkalmasság igazolása is. Ezt követôen igencsak be lehúzott a hazai pályán ekkor már „Apa” névre hallgató Gábor: 1987 folyamán 122 startot végzett csörlésbôl, és hetet vontatásból. A start könyvben egyre-másra szaporodó bejegyzések arról tanúskodtak, hogy a fônix nemcsak hogy felébredt, hanem igencsak magára is talált.. „A vit. rgk 1986/87 évi téli elméleti anyagból 5 (jeles) eredménnyel vizsgát tett” (1988.03.06.), „Éveleji ellenôrzésen csörlésbôl megfelelt, oktathat” (03.17.), „Az 1988.10.15-1989.03.05-ig megtartott I. évfolyam (I. sza kasz) tanfolyamot elvégezte és abból 4 (jó) eredménnyel vizsgát tett”, „Góbé típusvizsga: közepes, jó” (1989.03.05.), „Az I/5 szabályzat anya gából eredményesen beszámolt” (04.01.). 1988-ban még csaknem tíz és fél órát töltött a levegôben, de az 1989-ben letett sikeres vizsgák ellenére valami komoly dolog jöhetett közbe, mert ezt követôen három évig egy általán nem repült.
„Apánk” nyugdíjasként is látogatta a nyíregyházi repülôversenyeket (Kotrás-archív)
Az egykori tanítványoktól kapott jubileumi emlékserleg (1989)
Tényleg komoly dolog volt, olyan, ami nem csak a hajdúszoboszlói re pülôk életét, hanem az egész országot megváltoztatta: a rendszerváltás. Amikor, a változások egyik következményeként, az MHSZ jogutód nél kül megszûnt, gyakorlatilag az addig honvédségi tulajdonban lévô va lamennyi sportrepülôtér az állam vagyonkezelési rendszerébe került. A hajdúszoboszlói repülôtér viszont, mely korábban tanácsi tulajdonban 113
volt, a rendszerváltás után az új önkormányzat kezelésében maradt, ami a terület más irányú felhasználásának lehetôségét is felcsillantotta az új sütetû városatyák körében. 1990-ben már komolyan tért hódított a nép szerû üdülôvárosban a repülôtér felparcellázásának, és üdülôteleppé való átalakításának ötlete. Ekkor történt, hogy „Apa” kétségbeesve hívta fel Darida Tamást, aki ekkor már légügyi fôigazgató volt. „Tamáskám, óri ási nagy baj van, tegyél valamit, ha tudsz” - mondta, és sorolta a bajo kat. Tamásnak természetesen most sem voltak jogi eszközök a kezében az érdemi beleszóláshoz, de megtette, amit ebben a helyzetben tehetett. Annál is inkább, mivel hasonló kéréssel hívta fel az akkori polgármes ter, Kígyós József is. „Azt mondtam a polgármester úrnak, hogy hívjon össze egy önkormányzati ülést, melynek legyen egy napirendi pontja a repülôtér jövôje, és hívjon meg engem erre az ülésre. Lementem, és tar tottam egy kétórás elôadást a repülôtér várható nagyszerû kilátásairól. Ez az elôadás olyannyira nem bizonyult hatástalannak, hogy a napirendi pont végén a jelenlévô önkormányzati képviselôk a repülôtér felparcellá zása ellen szavaztak. Hát ennyit tudtam segíteni, nagy örömöt szerezve a felejthetetlen Gabi bácsinak”.
A civis város sem feledkezett meg nagy fiáról, hajdani pilótájáról (Kotrás-archív)
114
Ebben az átmeneti idôszakban tehát „Apa” nem repülhetett, de hogy nem adta fel, az jól kitûnik az ezekben az hónapokból ránk maradt jegyzete ibôl. Az alábbi, nagy gondossággal összeállított óravázlatokból. látható, mennyire komolyan készült a vitorlázórepülô növendékek további elmé leti képzésére. A termikfogás végrehajtása - sebesség nô - csökken; A termikfogás sajátossága, (a termik) átmérôje, erôssége, magasságtól függôsége. A szélsebesség figyelembe vétele, elsodródás. Helyi idôtartam-repülés. A távrepülésre felkészülés folyamata a végrehajtásig. A távrepülés célja, iránya, napja. Indulás. Útvonal. Cél elérése - végsiklás (repülôtéren szabályos iskolakör repülése). Terepleszállás végrehajtása - teendôk. Terepkiválasztás, iskolakör, „jelleszállás”. A gép és a tartozékok ôrzése, a leszállás helyének és megközelítésének jelentése az indu lás helyére. A gép szétszerelése. - ha van segítség, a szárnyak levétele (jöhet vihar). A gyakorlati repülés végrehajtásának feltételei - követelményei. Repülôgép-vezetô: egészségi állapota, 8 órai alvás, - jó közérzet - megfelelô ruházat a repülési gyakorlat tökéletes ismerete - és a végrehajtásához szükséges felszerelések, anyagok (megszokott párna, ólomsúly, homokzsák), idegen anyag - toll, kés, szemüveg, kulcs. Repülôgép: átvétele körültekintô Külsôleg - kormányok max. kitérése - trimm - féklap - kioldó -futó - párnák - bekötô hevederek - ejtôernyô - a gép okmányai - barográf - mûszerek - bekötések - le vannak-e biztosítva. Beülés, bekötés. Iskolakör repülés csörlésbôl, súlypont, sebességek, jelleszállás végrehajtása. A repülések figyelése. Figyelôpad. Sebességpoláris. Emelô áramlatok. Hidegfront utáni derült ég, anticiklon kialakulása 1-3 napig. Hômérsékleti gradiens - páratartalom. A termik felismerése a starton (aggregátornál) - erôsebb széllökés, portölcsér (forgószél), füst, madarak, árnyéktermik. Termik-kiváltó helyek a repülôtéren, iskolakörön - termikbánya. Kumuluszfelhôkrôl (harang alatt).
Aztán elérkezett az 1992-es év, ami ismét pozitív változásokat hozott Apa” kényszerûen földhöz ragasztott életébe. „Amikor Halász Lajos lett a haj dúszoboszlói repülôtér vezetôje - ô a tanítványom volt - ide telefonált, hogy van egy nemzetközi sárkányrepülô verseny, és repülônapot szervezne, 115
mûrepülnöm kéne. Azóta, ha hívtak, mentem. Volt ott egy fiatalember, aki nagyon érdeklôdött a mûrepülés iránt, tanítottam, segítettem felkészülni a versenyre, most már ô is repülhet, itt is meglett az utódom” - olvashattuk késôi visszaemlékezését a megyei lapban öt évvel késôbb)9. Az Aero Club Hajdúszoboszló néven újjáalakult repülôklub egyik elsô ténykedése volt, hogy örökös tagjává választotta az ekkor már 65 éves kiváló sportembert. Akirôl egyébként gyorsan kiderült az is, hogy a kényszerû kihagyás alatt sem felejtett semmit: 1992-ben ugyan mindössze nyolc felszállása volt vi torlázó repülôgéppel, de ezek során nyolc és fél órát volt levegôben!
„Apa” 0001. sorszámú repülôtéri belépô engedélye (Kotrás-archív)
A Góbé típusra vonatkozó ismeretek felújítása mellett, augusztus 16-án jó eredménnyel vizsgázott az IS28B-2 „nagyvason” is, ami már a ké sôbbi mûrepülô sikerek lehetôségét vetítette elôre. A találkozásra, és a kapcsolatfelvételre így emlékszik vissza az akkor frissen kinevezett re pülôtér-parancsnok, Halász Lajos (sokaknak a „Tündér Lala”): „Évekig nem találkoztam vele. 1992-ben repülôtér-parancsnoknak vá lasztottak meg, Gabi bácsi ekkor már 13 éve nyugdíjas volt. Nem az ope ratív feladatoktól féltem, hanem a repülés konkrét feladataitól (nekem kellett volna a legjobban repülnöm, de nem tudtam). Megkerestem: Gabi bácsi, gyere, szükségem van Rád. Egy percig sem gondolkozott, újjá született és a vitorlázórepülô szakszóját velem együtt megújította. Ettôl kezdve meghatározó egyénisége lett a repülôtérnek. Tôle nemcsak repül 116
ni tanultam meg, hanem pedagógiát, módszertant, emberséget is tanul tam. Gyakorlati észjárására hadd említsek egy példát: motoros géppel elvittem egy hölgyet repülni. A 2000 m-en bemutatott egyes akrobatikus mutatványok után a hölgy elhányta magát. Leszálltunk, Gabi bácsi volt az elsô, aki odajött. Elmondtam neki a történetet és hogy hiába mondtam a hölgynek, húzza fel a blúzát a szája elé, mert be volt kötve, és nem tudta felhúzni. - Miért nem adtad oda a fejedrôl a haubét, hogy abba hányjon bele, és aztán kidobtad volna? - kérdezte Gabi bácsi.” 1993. április 10-én új élet kezdôdött „Apánk” számára: komolyan el kezdte a légi akrobatika gyakorlását a „nagyvason”. Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen szeptember 26-án már díszvendégként produkált szenzációs mûrepülést a HA-5037 nyergében a debreceni repülôna pon. A mûrepülés mellett azért a Góbét sem hanyagolta el, annál is in kább, mert nagyon megszerette ezt a típust is. Jegyzetei között a követ kezô bejegyzés olvasható a kitûnô iskolagéprôl: „Még most, 1994. évben is remekül megállja a helyét a Rubik Ernô által tervezett és épített gép .” Mindenki „apja”, a 0001 számú repülôtéri belépôengedély tulajdonosa, a következô két évben, 137 felszállás során, több mint negyven órát töltött a levegôben, immár jobbára kedvtelésbôl. Ekkor már, az 1995. végéig, gyakorlatilag több, mint hetven éves korá ig érvényes szakszolgálati engedély birtokában, nyugodtan készülhetett újabb mûrepülô fellépéseire. 1994. július másodikán Hajdúszoboszlón, mintegy kétszáz fôs nézôközönség elôtt mûrepült a HA-5037 jelû IS28B-2-vel, melynek sikerérôl a Hajdú-Bihar Megyei Napló július 28-i számában Kocsis Róbert adott hírt „A repülôklub korelnöke - Kotrás Gábor hetven esztendôsen is képes légi bravúrokra” címû írásában. A startnapló három felszállást rögzített ezen a napon, az elsôt, vontatásból, egyedül hajtotta végre „Apa” (ez volt az igazi bemutató repülés), a másik kettôt csörlésbôl, TV-operatôrrel a „nagyvas” elsô ülésében. Az újságíró ugyan ötvenet írt, a még fiatalosan mozgó Kotrás Gábor ekkor repülô pá lyafutásának valójában már az ötvenötödik évfordulójához érkezett el. Azt, hogy a bemutatókra mennyire alaposan készült fel, jól mutatja az alábbi, gondosan megrajzolt skicc is: 117
„Az 1994.március 11-12-i gyakorlat terve” (Kotrás-archív)
118
1995 eleje csupa szépet hozott a fehérhajú pilóta részére. Február 28-án, hetvenedik születésnapja alkalmából, a Hajdúszoboszlói Aero Club és a Mûegyetemi Sportrepülô Egyesület közössége egy teljesen „személyre gyártott”, Kotrás Gábor fényképével, és a két klub repülôinek aláírása ival díszített emléklappal lepte meg Ôt egy bensôséges hangulatú repü lôtéri klubtalálkozó keretében. A Hajdúszoboszló városi lap április 7-i számában Tibai Irma 70 éves a repülôk „apja” címmel számolt be errôl a találkozóról, amelyen Nyéki István polgármester adta át Kotrás Gábor nak a Hajdúszoboszló 1606 Emlékérmet. A cikkíró is megemlítette, hogy Gabi bácsit a klubban sokan APÁ-nak szólítják. A születés napon diófákat ültettek, ezek közül az egyik a „Gabi bácsi fá ja” nevet kapta. Mint kiderült, az ünneplés ezzel még koránt sem ért véget, pár nappal késôbb ugyanis a fôvárosba szóló meg hívót hozott a postás. A meghí vó a Magyar Repülô Szövetség elnökétôl érkezett, és az MRSZ március 4-én tartandó, éves díj kiosztó ünnepségére invitálta Kotrás Gábort. Nem ok nélkül: a szokásos mûegyetemi környe zetben rendezett ünnepségen, az elôzô 55 év során végzett kima Emléklap, születésnapra gasló repülô tevékenységéért, (Kotrás-archív) mint Élet mû-dí jat, a Zolcsák Alapítvány Hungária Vándordíját kapta „Apa”. A vándordíj - az alapít vány mottója szerint „az elsôk között az elsônek” jár. Tudjuk, ez szub jektív dolog, a magyar repülésért sokan, sokat tettek olyan emberek, akiknek életútja, tevékenysége egymással ilyen szempontból nem ha sonlítható össze, az viszont elmondható, hogy azokat, akik ezt a rangos elismerést megkapják, a legjobbak közül választják ki, és Kotrás Gábor - a sport- és munkarepülés területén, 55 éves repülômúltja során szerzett 119
elévülhetetlen érdemei révén - vitán felül egy volt a mindenkori legjob bak közül. A repüléssel hetven évesen sem hagyott fel. Hogy csak a rendhagyó fel szállásokat említsem, május 27-én a debreceni repülôtéren mutatott be két csodálatos mûrepülô gyakorlatot IS nagyvason a veterán pilóta, ok tóberben pedig Hármashatárhegyen is „Góbézott” egyet. 1995-ben és 1997-ben is két-két évre megújíttatta a vitorlázórepülô szakszolgálati engedélyt, és hogy ez nem csak a szakszó puszta megtartásának szándé káról szólt, azt jól mutatja, hogy ebben és a rákövetkezô évben több mint 224 felszállást végzett, miközben csaknem 32 órát töltött a levegôben! Halász Lajos mesélte Róla, hogy Stefike ebéd után mindig szigorúan rá parancsolt „Apára”, feküdjön le és pihenjen, de legtöbbször nem aludt el, csak fél szemmel arra figyelt, hogy mikor alszik el Stefike. Alig hogy a nej elaludt, rendre megszökött, kerékpárra ült, és hipp-hopp, már megint a repülôtéren volt, hogy elcsíphessen egy startot egy Góbéval, olykor még Blanikkal és Pirattal is.
Az Életmû-díj (Kotrás-archív)
120
Csodák persze nincsenek, egyszer mindenki számára elérkezik az utol só felszállás. Nem vagyok benne biztos, hogy valóban ez volt az utolsó repülése Kotrás Gábornak, hiszen az egri repülôklub emléklapja szerint 2000. október 28-án náluk is repült még Góbéval (hivatalosan feltehetô en már csak utasként), de a startnapló 1997. évi egyetlen, egyben leg utolsó bejegyzése a következô: „1997.08.10. IS-28B-2 HA-7022 Pu mü Hajdúszoboszló Csáki Imre”. Amennyire örökifjú, optimista mosolyára visszaemlékszem, Ô minden bizonnyal nem sejtette még, hogy ez lesz az utolsó mûrepülése, én viszont éreztem, hogy ez valószínûleg mindörökre egész életem legszebb repülôélményeként marad meg bennem.
Ha csak a szakszót teszi az ülésre … (elôzô este a kantinban, a szerzô felvétele)
Az utolsó bejegyzés (Kotrás-archív)
Tulajdonképpen Halász Lajos meghívása nyomán kerültem a hajdúszo boszlói repülôtérre, akivel korábban a Ferihegyi Galéria tárlat-nyitóján ismerkedtem meg, mint a fôvárosi bemutatkozásra érkezett debreceni általános iskolás festôpalánták egyik kísérôjével. Arra kért, nézzek szét a repülôtéren, és ha elnyeri tetszésemet az ottani légisport-tevékenység színvonala, akár írhatnék is egy cikket róla a Repülôtéri Magazinba. Így is történt (a lap következô havi száma „Lenn a termál, fenn a termik” címmel közölte írásomat). Arra azonban én sem gondoltam, hogy ebbôl a történetbôl a végén egy másik cikk is fog születni, arra meg pláne nem, hogy ott találkozni fogok egy olyan valakivel, akirôl késôbb könyvet is akarok majd írni. Akkori, sok tekintetben meghatározó élményem leírá 121
sa a Légiközlekedés 1997/10. számában „ÖREG SAS ..” címmel jelent meg, és talán jól érzékelteti, hogy - többek között - mi is késztetett ennek a könyvnek a megírására. Nem mindennapi emberrel találkoztam akkor. „Nevét olvasva bizonyára sokan felkapják a fejüket. Nem csoda, egész pilótanemzedékek - közöttük nem kis számban jelenlegi Malév-pilóták - nevelkedtek a keze alatt. Kotrás Gábor, a hajdani kitûnô vitorlázóés motorosrepülô válogatott versenyzô ma a hajdúszoboszlói repülôtér élô legendája. Gondterhelten ráncolja homlokát, amikor bemutatkozom. Valahol biztosan találkoztuk már, hol is... nem Nyíregyházán? Mit lehet erre mondani: nyert. Pedig csak egyetlen egyszer, talán húsz éve láttuk ott egyszer egymást. 72 éves, de orvosija ma is rendben, a szemüveget csak hírbôl ismeri. És - természetesen - repül. Sôt: mûrepül, személyes tapasztalataim alapján tanúsíthatom a dolgot. Magam mögött tudva ôt az IS-28B2 kabinjában, abszolút biztonságban éreztem magam, lehet, hogy vele Moldova György paraszt bácsija sem kezdte volna el regiszt rálni illatos testi történéseit. Abban is szinte biztos vagyok, hogy az a pár „gé” a bukfencek, dugóhúzók, legyezôfordulók alatt valószínûleg ôt vi selte meg kevésbé. Elôtte este azért megkérdezte, fel merek-e menni egy ilyen öreg emberrel, aztán szerény mosollyal nyugtázta a „ha a hátsó ülésen csak Gabi bácsi szakszója lenne, akkor is” választ. Itt kezdett repülni 1940-ben, a hajdúszoboszlói mezôn, arra az idôre raj ta kívül már csak Samu bácsi, a repülôtéri ôsgyepet birkáival immár hatvan éve trimmelô öreg juhász emlékszik. Aztán jött a háború, német katonai repülôgépek települtek ide - a most 82 éves akkori repülôtér-pa rancsnok, Ferdinand Otter újabban évente jár fürödni Szoboszlóra és nosztalgiázni a repülôtérre, tippelni lehet, melyiket tartja fontosabbnak és a sportrepülés csak a béke beköszöntével, az újjáépítés nyomán indul hatott újra a környéken. A háború után a nyulasi repülôtéren kezdôdött a kiképzés, aztán 1950-tôl ismét hazai pályán repülhetett Kotrás Gábor. 1955-tôl 1968-ig ô volt a repülôtér parancsnoka, vezetése alatt fejlôdött komoly, bentlakásos motoros kiképzô központtá a hajdúszoboszlói bázis. Az aviatika helyi szerelmesei ma sem értik a repülôtér felszámolására hozott akkori döntést, Kotrás Gábor további pályafutása mindenesetre Nyíregyházán folytatódott, ahol nyugdíjazásáig a mezôgazdasági repü lôgépvezetô iskola vezetôjeként szolgálta a polgári repülést. Ekkor már 122
a FAI 563. számú gyémántkoszorús jelvényének birtokosa volt, sorrend ben a hatodik magyar, aki a legmagasabb szintû vitorlázórepülô feltéte leket teljesítette. A hatvanas évek elején kétszer volt harmadik a vitorlázó Nemzeti Bajnokságon, 1962-ben pedig a dobogó tetejére is felállhatott, válogatókon, hazai és külföldi versenyeken szerepelt eredményesen. Sok oldalú repülô felkészültségét 1955-ös motoros csillagtúra-gyôzelme is igazolta. A repülésben kifejtett munkásságát nyugállományba vonulása elôtt, 1974-ben FAI-diplomával honorálta a nemzetközi szövetség. Gaz dag életútjának természetesen csak villanásai ezek, képzeletbeli babé rok, de Gabi bácsi nem az a típus, aki ülni szeretne rajtuk. Most sem teszi. Naponta feltûnik ôsz üstöke, szálas alakja a növendé kek között, és fáradhatatlanul tanítja, magatartásával fegyelmezettség re neveli az utánpótlást. Repülô Paganini-ket szeretnék látni magam körül - mondja, és ennek megfelelôen igényes is velük szemben (amikor délután Jászberényi Andrással szállunk fel egy termikelésre, - ki is fut hatna más a szárny végénél, mint Gabi bácsi - jó három óra elteltével is aggódva nézi fentrôl a starthelyet a kitûnô pilóta, mert Gabi bácsi intel me úgy szól számára, hogy csak akkor szállhat le, ha a „fehér gépek” - a teljesítménygépek - már lenn vannak). Mindent észrevesz, megigazít, ha kell, lehajol, hogy kibogozza az összegubancolódott vontatókötelet, segít a startnál, tolja, fûzi a gépeket a hangárban, és rendszerint az utolsók között biciklizik el a repülôtérrôl az üzemnap végén. A repüléstôl csak a kedves, ám ebben szigorú Stefike által elôírt déli pihenô képes távol tartani, bár a rossz nyelvek szerint alvás közben is az órát lesi fél szem mel, hogy mikor jár le a delelésre kiszabott idô. Halász Lajos restelkedve meséli, hogy ha belép valahova, Gabi bácsi az elsô, aki az elôljárónak kijáró tisztelettel azonnal feláll, hogy átadja neki a helyét. Ô egy patiná ja ennek a klubnak - mondja Lajos büszkén. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a patina nem méltatlan anyagot ékesít, hiszen nem sûrûn talál ni manapság olyan kollektívát, ahol egymásról nemcsak szemtôl szembe mondanak pozitív dolgokat a tagok. Többek között így tudom meg, hogy a jó légkör kialakításában Halász Lajosnak is komoly érdemei vannak. A parancsnok személyes meghívása nyomán, a Repülôtéri Magazin jóvol tából látogattam Szoboszlóra, a start Kotrás Gáborral a hab a tortámon. Mûrepülésre indulnánk, de míg tollászkodunk, a másik oldalon ránt fel egy gépet a Gawron. Semmi baj, elmegyünk csörlésbôl, mondja Gabi bá 123
csi, pedig három- négyperces kalandok után száll le sorban vontatott és csôrölt gép egyaránt. A „fehérek” is. Nem robban még igazán az ég, de kételkedni csak magamban merek, no mindegy, gyerünk. A hosszúfal vé gén tovább megyünk, aztán dúdolást hallok hátulról, enyhe balforduló és megmozdul felfelé a varió. Megvagy, kedves - sóhajt halkan Gabi bácsi, aztán furcsa táncba kezd az IS-nagyvas egy szûkített forduló peremén. Ma sem értem, de egy percen belül háromméteres emelésben vagyunk, és pár perc múlva ezerhatszázon forgolódunk a Keleti Fôcsatorna felett, miközben az összes gép a földön vesztegel. Varázslat, mint ahogy az is, ahogy Gabi bácsi kijelenti, hogy most elindulunk a reptér északnyugati sarkához, pontosan ezren leszünk, amikor odaérünk és elkezdjük a prog ramot egy másfél fordulatos bal dugóval. Talán mondanom sem kell, méterre stimmelünk. Varázslat? Nem. Mindössze egy megbízható, öreg sas megszokott trükkje. Elgondolkozom: a mi korosztályunkban, vagy az utánunk jövôkben is repülnek majd hozzá hasonlók? A címnél maradva, szóval ... nem vén sas. Köszönöm az életre szóló élményt. Jó egészséget, sok jó leszállást, Gabi bácsi.”
Start elôtt. Az elsô ülésben a szerzô (a szerzô archívumából. A képet késôbb a Hajdú-Bihar Megyei Napló is leközölte Tatár Éva cikkével9).
124
Az a felejthetetlen nap
125
Amikor megküldtem Neki a cikk kéziratát (ahogyan azt minden riport alanyomnak szoktam, a „nyugodtan tessék összefirkálni” kéréssel), Ga bi bácsi egyetlen betût sem javított bele, felejthetetlen sorait pedig azóta is ôrzöm, ugyanúgy, mint azt a mállott papírlapot, amelyre le is rajzolta nekem az itt elemeivel leírt gyakorlatot. Stefike nem tudja, annak idején honnan szerezte „Apa” azt a finom bôr kesztyût, amit ezen a napon az én kedvemért húzott fel, de emlékezete szerint mindig ezzel a kezén repült: a repülôgépet tisztelte meg azzal, hogy „kesztyûs kézzel” bánt vele. Ez ugyanúgy jellemzô volt Rá, mint azok a gondolatok, amiket az újságírónak mondott el 1997 végén, a cso dálatos égi színpadról mesélve, amelynek nézésébe soha nem fáradt el, és ami miatt „Rá a földön kellett vigyázni”, nehogy nekimenjen egy fának.
Még 73 évesen is kapott elismerést (Kotrás-archív)
„’- Mi kell ahhoz, hogy valakibôl jó pilóta legyen?’ ‚- Önfegyelem, önkritika, a pilóta tudja, hogy nem ô a legokosabb, de igyekeznie kell, hogy ô legyen. Természetesen az elsô feltétel az orvosi alkalmasság. Az tán szeretni kell a repülôgépet, például nem szabad soha letegezni, mert 126
ha a gépet tiszteljük, vigyázunk is rá, s akkor magunkra vigyázunk… Számomra a legnagyobb dicsôség, hogy Nyíregyházán, ahol 10 évig a repülés oktatója, irányítója voltam, egyetlenegy növendéket sem kellett eltemetni. Nem kellett elmenni egy szülôhöz sem, hogy nem tudtam vi gyázni a fiára. Ezt érzem a legnagyobb eredményemnek’.” 9 Gabi bácsi aktivitása a tényleges pilótaélet befejeztével sem csökkent, annál is inkább, mivel személye amolyan élô legendává nemesült a vá ros és a megye életében, amit rádiófelvételek, TV-riportok, újságcikkek sora jelzett élete utolsó éveiben. 1998-ban például arról az eseményrôl számolt be fényképes tudósításban a Hajdú-Bihar Megyei Napló, amikor egy régi jó ismerôsével találkozhatott ismét „Apa”: amikor, immár so kadik alkalommal, ellátogatott Hajdúszoboszlóra az ekkor már 86 éves Ferdinand Otter, aki a német visszavonulás idején átmenetileg a repü lôtér katonai parancsnoka volt. A vidám hangulatot megörökítô fotón a közkedvelt „Nándi bácsi” Halász Lajos és Kotrás Gábor társaságában szerepelt. A Róla szóló visszaemlékezések, riportok, újságcikkek kivétel nélkül egy kiváló pilótáról, jó pedagógusról, nagyszerû emberrôl szólnak. „Tôle tanultam meg egy óra alatt repülni, pedig C-vizsgás voltam, tud tam mindent már, de ahogy vele repültem, gyorsan rájöttem, mi az, amit nem tudok”. (Mórik Gyula fizikus) „Mindig tanultam Tôle valamit. A leoldás után 100 m-ig „O”-val volt képes körözni és aztán 100 m-en egy szabályos iskolakört megcsinálni… Egyszer szóltam Neki: gyere, Gabi bácsi, repülünk egyet a Z-142-vel. Nem volt meg rá a típusvizsgája, de sejtettem, hogy szeretné kipróbál ni, így hát 50 méteren átadtam Neki a kormányt, próbálja kicsit vezetni. Gyorsan belejött és csinált egy-két akrobatamutatványt a Gatya-tó fe lett. Másnap gratuláltak a tóparton horgászó barátaim: láttunk mûre pülni tegnap, nagy voltál! Nem árultam el, hogy nem én voltam, de pár nap múlva én is megcsináltam ugyanott, ugyanazt. Másnap a szörfö sök mégis azt mondták: láttunk megint, de a múltkor jobban csináltad!” (Halász Lajos) 127
„Emlékszem, Kotrás Gabi bácsi, az egykori repülôtér-parancsnokom vizsgáztatott, s nekem latinul kellett volna meghatározni, mikor várha tó jó, mikor rossz idô. Ahogy belekezdtem, hirtelen rám szólt, mondjam csak egyszerûen: a jó idô után rossz idô várható, a rossz után jó. Szin tén Gabi bácsi volt a vizsgáztatóm, amikor motoros géppel vontatták a vitorlázó gépet. Igen „rázós” volt az idô, mi meg 1200 méter magasan alig tudtuk követni a vontatógépet, mert 10-15 méterenként süllyedt vagy emelkedett. Egyszer csak szólt Gabi bácsi, hogy jön a vihar, ám a nagy vizsgadrukkban én meg sem hallottam. Alighogy kimondta, iszonyatos erôvel lökte meg a gépet a nimbusz nevû esôfelhô. Dörgött, villámlott, majd megvakultam. Nagyon megijedtem. Szinte semmit nem láttam az esôtôl, s elengedtem a botkormányt. Ekkor Gabi bácsi, aki fogta a másik botkormányt, átvette a vezetést. Aztán csak mentünk egyenesen lefelé, látni semmit nem lehetett, s a hangár elôtt 10 méternyire állt meg a gép. … Sokáig úgy tudtam, már nem is él. Amikor meghallottam, hogy hála istennek ez a hír nem igaz, megfogadtam: addig nem halok meg, amíg nem fogok vele még egyszer kezet. Az idén nyáron Hajdúszoboszlón egy vitorlázóversenyen egyszer csak megpillantottam: ott állt a tribünön. A könny kijött a szemembôl. Ô nem ismert meg, amikor odamentem hoz zá, de amint felidéztem régi mondását, hogy aki életében megpróbált felmenni a mennyekbe, az holta után is odajut, nevetve fogadta, hogy én még emlékszem erre. A kedvenc dallamát is tudtam: „Nem wurlitzer a verkli, ezt szívvel kell tekerni”” arra utalva, hogy a vitorlázórepülô a termikben köröz - vagyis teker - állandóan. Tehát teljesült az álmom: még egyszer kezet foghattam vele.” (Madar Sándor)18 „Amikor felszállt a gépe, és elkapta a felfelé emelô áramlatokat (a ter miket), s belesuhant a puha semmibe, megváltozott az arca is. Fölszaba dult lett, s kiült rá a nyugalom, az „enyém az egész világ” érzése. Ilyen kor énekelni kezdett, pedig igencsak botfüle van. Aztán csak siklott a gép, mint a madár, akár nyolc órán át, motor nélkül - mesélték a szemtanúk, a tanítványok a 72 éves Kotrás Gáborról, a magyar repülôsport egyik, még ma is aktív, nagy egyéniségérôl. Halász Lajos, a hajdúszoboszlói repülôtér parancsnoka szerint még mindig ô csinálja a legszebb mûre pülési gyakorlatokat: orsó, hátonforduló, legyezôforduló. Mint oktató, pedig valamilyen megfejthetetlen érzékkel tanítja fegyelemre, felelôsség 128
re a leendô pilótákat. A magyar repülôsportban elért eredményei a leg nagyobbak közé sorolják.”9 „Hogy mi volt az „ars poeticája”? Olyan embereket igyekezett találni, mint amilyen ô maga volt. Azaz: a repülés megszállottjait kereste. Si kerrel! Hiszen két évtized alatt számos nagyszerû felkészültségû repülô oktatót nevelt. Hogy csak néhány példát említsünk: 1. Bogdándi Tibor régóta az MHSZ miskolci repülôterének parancsnoka; 2. Katona Lajos, a Vízügyi Repülô Szolgálat fôpilótája; 3. nemrég hagyott fel nemes szenvedélyének ûzésével Szakáll György, a hírneves nádudvari Vörös Csillag Mezôgazdasági Termelôszövetkezet rizstermelô ágazatának vezetôje, aki jelenleg nagy jelentôségû rizster melési rendszer kidolgozásán fáradozik; 4. Hargitai Ferenc, az MHSZ nyíregyházi repülôterének parancsnoka volt 1975-ig, jelenleg berepülô pilóta, aki intenzíven foglalkozik a motoros repülés fortélyainak oktatásával.” (Nekem Szülôhazám! 1982. okt.) (Nyugodtan hozzátehetjük: a felsoroltakon kívül is, nagyszerû közfor galmi, sport- és munkarepülô pa rancsnokok, oktatók és pilóták hosszú sorát). 1998 szeptemberében Kotrás Gábor utoljára látogatott el a nyíregyházi repülôtérre, ahol emléktábla-ava táson vett részt. Ekkorra már - az ott készült kép tanúsága szerint is - teljesen megfáradt, öreg emberré vált a neves veteránrepülô. 1999ben, Halász Lajos felkérésére, még felszentelte egy pezsgôsüveggel a hajdúszoboszlói repülôtér irányító tornyát, de a mozdulatok már nem voltak a régiek: csak másodszorra Utoljára a nyíregyházi repülôtéren: sikerült eltalálnia a tornyot. Egyre emléktábla-avatás, 1998 kevesebbet járt ki a repülôtérre, mi szeptemberében (Hargitai-archív) vel kerékpárra ülnie már nem volt tanácsos, így hát többnyire otthon, rengeteg emlékének rendezgetésével 129
töltötte eseményekben rendkívül gazdag életének utolsó fejezetét. Volt mit rendezgetnie, írásos feljegyzései között nagyon sok érdekes dolgot ôrizgetett, például egy sor repülô indulót és nótát. Még élete utolsó teljes esztendejében is a repüléssel foglalkozott: tevé keny részt vállalt, önálló fejezet megírásával, a Debrecen és a Hajdúság repüléstörténetét bemutató Délibábok légterében c. könyv elkészítésé ben, amelyhez több korabeli fénykép közreadásával is hozzájárult. Mint írásos hagyatékának rendezése során kiderült, a könyv egyik társszerzô je, Deleff István kérésére a megyei mezôgazdasági repülés rövid törté netét is összefoglalta. „Deleff úrnak Hajdú-Bihar Megye mezôgazdasági repülésérôl Magyarországon a mezôgazdasági repülést Po-2 típusú repülôgéppel a MASZOVLET vagy már a MALÉV kezdte - vállalni - végezni. Az igényt a nagyon elszaporodott gyom okozta, mely a búzatáblákat ill. búzát fojtogató repce miatt vált szükségessé. A rep ce virágzásakor az országban minden búzatábla sárga virágszônyegként jelent meg. 1954 körül egy ezüst színû PO-2 vegyszertartállyal a hátsó ülés helyén, és az alsó szárnyak alatt szórócsôvel érkezett Hajdúszoboszló repülôterére. Úgy hiszem Gönczi István repülôgép-vezetôvel. A környék összes búzatábláját kb. egy hétig szórta gyomir tó szerrel. Közben a klub repülô képzést folytatott, így láttam, hogy a ma végzett táblán a gyomirtó szer a sárga táblát szép ezüst-zölddé változtatta másnapra. A Repülôgé pes Növényvédô Állomás emlékezetem szerint 1957-ben alakult, illetve kezdte meg a védekezô munkát kettô darab PO-2 típusú repülôgéppel. A pilóták Császár Károly, Vass Jenô és Ménesi György voltak. Fejlôdést jelentett, hogy a lengyelek a Jak-12-bôl PZL-101 típusjelzéssel mezôgazdasági repülôgépek szériagyártását kezdték meg. E típusból - az ötvenes évek végén vagy a hatvanas évek elején - több érkezett hazánkba. A Honvédségtôl leszerelt repülôgépvezetôk kiképzése után alakultak meg a brigádok. Hajdú-Biharban emlékezetem szerint a Hortobágyon volt az elsô brigád. A brigád pilótája, Madarasi Pál, a hajdúszoboszlói repülôtérrôl több éven keresztül dolgozott az Állami Gazdaságnak és a környezô tsz-eknek. Az 1970-es évek végére - a Nyíregy házi Mezôgazdasági Fôiskola repülô ágazatáról évente folyamatosan kikerülô végzôs mezôgazdasági repülôgép-vezetôkkel - megoldódott az egész ország mezôgazdasági repülô brigádokkal történô lefedése. Emlékezetem szerint HajdúBiharban: Hortobágy - Madarasi Pál Kaba 1971/72-tôl Hegyi József, Jeges János, Lipták György Hajdúböszörmény - Garay András, Horvát Miklós, és helikopter - Hufnágel Gyula Debrecen - Szász Sándor, Iczu László.
130
A hajdúszoboszlói repülôtérrôl mezôgazdasági munkát (gyomirtás, mûtrágyaszórás, levéltrágyaszórás, reglonozás /szárítás napraforgó-kombájnozáshoz/), eje. ugratást végeztek, az elôzôeken kívül a karcagi brigád - Darazsac András is. A nyíregyházi Ki képzô Bázis a mezôgazdasági munkarepülés oktatását három tanrepülôtéren végezte. Gávavencsellôn, Újfehértón, és a Hajdú-Bihar megyei Hajdúnánáson. Ezen helyeken a tsz. szolgálta ki a teherrepülés feltételeit (vízfeltöltés). Ezen munkájáért részére az oktató a szükséges repülôgépes mezôgazdasági munkát költségmentesen elvégezte. A Hajdú-Bihar megyei mezôgazdasági repülésrôl ennyi ismeretem van. Az ismertetett brigádvezetôk valószínû részletesebb tájékoztatást tudnak adni. H.szob. 2000.11.13. Üdv. Kotrás Gábor”
Mint késôbb kiderült, ez volt utolsó dokumentált tevékenysége. Mirôl is szólhatott volna másról, mint a repülésrôl?
131
Végleg elrepült Idôs kora ellenére hosszú ideig semmi jel nem mutatott arra, hogy bár milyen probléma lehet „Apa” egészségével, szervezetével, aztán egyik pillanatról a másikra rosszul lett, és 2001. áprilisának elsô napjaiban infarktussal kórházba került. Az intenzív osztályról pár nap múlva egy egyágyas szobába helyezték át, amelynek ablaka a helikopter-leszál lóhelyre nyílt. „Azt minden nap meg kellett nézni” - emlékszik vissza azokra a napokra Stefike. Három héttel késôbb, egy szerdai napon végre hazamehetett Gábor bácsi, de a következô napon, amikor ebéd után a fo telba leült, azt mondta, hogy meghalni engedték haza. Stefike tiltakozott, hiszen ôszintén hitt abban, hogy „Apa” meg fog gyógyulni, de pénteken hajnalban bekövetkezett a visszafordíthatatlan: a magyar repülés egyik legnagyobb alakja, a szeretett férj és apa örökre elszenderült.
Értesítés a búcsúztatóról (Kotrás-archív)
132
„Ha bármikor a halálról esett szó, a férjem mindig azt mondta, hogy ha meghal, Ôt el kell hamvasztani. Régen nem került ez már szóba, de amikor az intenzíven feküdt, egyszer csak megszólalt, és a fiunknak, Gá bornak a jelenlétemben azt mondta: ‚Fiam, a hamvaimat szórd szét a reptéren!’” - eleveníti fel azt a percet Stefike. A halott utolsó kívánsága május 7-én teljesült. A hamvasztás utáni búcsúztatásra a hajdúszoboszlói repülôtéren került sor, ahová még Ferkel László, az egykori világhábo rús katonatárs is lejött Budapestrôl. A búcsúztatón a másik hajdani jó barát, Hargitai Ferenc, és dr. Hegedûs Dezsô, a Magyar Repülô Szövet ség elnöke méltatta Kotrás Gábor repülô életét és munkásságát, majd a miskolci repülôtérrôl érkezô régi barát és repülôbajtárs, Bogdándi Tibor vitte repülôgéppel a magasba a hamvakkal - és egy csokornyi rózsával - Gábort, a gyászoló fiút. A repülô utánpótlást a másodpilóta ülésében az egykori növendék, Bota Tibor, jelenlegi MALÉV-pilóta (a helyi lap nekrológjának megfogalmazásában: a „kis sas”) képviselte. „1950. július 3. és 2001. május 07. között sok-sok minden történt. Vol tam növendéke, munkatársa, de elsôsorban az Ôt mindig tisztelô repülô barát. Együtt tudtunk gondolkozni. Szerintem azért, mert egyet szeret tünk, és egy volt a célunk: sokat, jól repülni. Én vittem repülôvel a ham vait utolsó útjára a hajdúszoboszlói repülôtéren 2001. 05.07-én. Ez, és így volt a kívánsága, erre engem Stefike kért meg”- emlékszik vissza er re a napra a már ugyancsak deres hajú Tibi bácsi. A hamvak szétszórása rendhagyóra sikeredett. Gábor úgy tervezte, hogy a nála lévô rózsákból idônként utána dob egy-egy szálat a már kiszórt hamvaknak, de az idôjá rás közbeszólt. „Mintha végzetszerûen történt volna az egész” - mondja Gábor: „tulajdonképpen nem is tudtam szórni, mert ahogy elkezdtem, egy termik elkapta az egészet, így aztán az egész csokornyi rózsát utána dobtam”. Ez így volt a legszebb: a termikek királyáért alattvalója jött el. Tizennyolcezer-ötven saját felszállás után…
133
Búcsúztató a hajdúszoboszlói repülôtéren. A bal alsó képen, középen az elhúnyt fia és özvegye. Jobbra: indulás az utolsó repülôútra. A képen Bota Tibor, ifj. Kotrás Gábor és Bogdándi Tibor (Kotrás-archív)
Ezen könyv írójának jutott osztályrészéül a szomorú feladat: az Aero Magazin és a Légiközlekedés olvasóinak beszámolni arról, hogy a ma gyar repülés ismét szegényebb lett egy csodálatosan nagy egyéniséggel. „ELREPÜLT AZ ÖREG SAS Csaknem három éve már, hogy találkoztunk, de vibráló emlékét még pá rássá sem tudta bennem homályosítani az idô. Mintha mindig ismertük volna egymást, olyan közvetlenséggel invitált a hajdúszoboszlói repülô téren az IS-25B2 szûk kabinjába azon a csodálatos napon. Hogy mindezt 72 évesen tette, cseppet sem bátortalanított, pedig tudtam, mi következik. A fürdôzôk aznap alighanem egy teljes világbajnoki vitorlázó mûrepülô gyakorlat látványával lettek gazdagabbak, jómagam egy örökre szóló élménnyel. Kotrás Gáborral repülhettem. Pár napja kaptam a szomorú hírt: az Öreg Sas végleg elszállt közülünk. A hatvanas évek vitorlázó és motoros mûrepülô válogatott kereteinek osz lopos tagja, a hajdani vitorlázórepülô országos bajnok, a FAI-diplomás, 134
kitûnô szakember neve láttán Ferihegyen is bizonyára sokakban ébred nek emlékek, közforgalmi repülôgép-vezetôk sora kelt szárnyra annak idején a nyíregyházi „avia mater” egykori parancsnokának óvó figyelme mellett. Azt hiszem, belülrôl világéletében boldog ember volt. A repülés tette azzá, a szakma, amirôl mindent ösztönösen tudott. Láttam eget kém lelô, derûs arcát, hallgattam termiket becézô „megvagy, kedves” sóhaját két dúdolás között, éreztem magabiztos mozdulatait a taucher csúcsán és egy pillanatra sem jutott eszembe a kora. Lobogó, hófehér haját leszá mítva, egész lénye varázslatos fiatalságot sugallt. Örökifjú lényét mind örökre szívembe zártam azon a fényes délutánon. A repülés tudományá ból és szeretetébôl nagyon sokan, nagyon sokat kaptak Tôle. Én csak egy életre szóló élményt. Repkedj tovább az ‚égi’ égen, Gabi bácsi.” A Kotrás testvérek közül már csak ketten éltek ekkor, de ôk is hamarosan követték fivérüket: Imre bácsi pár hónappal, Zoltán bácsi három évvel késôbb ugyancsak elhunyt. Stefike a mai napig nem tudja feldolgozni a szeretett férj halálát. „Nekem kellett volna helyette meghalnom - mondja. „Amíg rá nem jöttem a titkára, szörnyen zavart, hogy mindig magamra hagyott, és ment a dolga után. Kezdetben naívul azt hittem, hogy a repü lés után legalább a második vagyok Számára, de rá kellett jönnöm, hogy a fontossági sorrendben Neki az elsô: a repülés, a második: a repülés, a harmadik: a repülés, a negyedik: a népesség és a katonaság volt, én pedig csak ezek után következhettem. Egy idôben el akartam Tôle válni, azt gon doltam, nem bírom Vele tovább ezt a fajta életet. Aztán amikor végre meg értettem, hogy nem tudom megváltoztatni, mert ez az ember egyszerûen a repülésre született, onnantól visszavonultam és egész életemben szolgál tam Ôt. Tudta ezt, és ha nem is mondta, hálás volt érte. Egyszer, amikor sokadik serlegét kapta, és már az újságok, meg a TV foglalkozott Vele, annyit mondott, hogy „Látod, mennyi sikert elértem? Mégis azt mondom, hogy Ha Te nem lennél, Nélküled mindez semmi nem lenne”. Sírhely nem emlékeztet Kotrás Gáborra sehol, de zöldell és növekszik a repülôtéren „Gabi bácsi diófája”. Tövéhez olykor koszorú, virág kerül, elôtte mécses gyullad: az itt maradottak így, és bensôjükben ôrzik a fe lejthetetlen parancsnok, oktató, pilótatárs, férj és apa emlékét. 135
Féltve ôrzött repülô nótái között az alábbi sorokat találtam: Nem félünk mi sohasem, Géppel szállunk fel a mennyországba. Fehér ruhás angyalok tolják be a gépünket a hangárba. Hajnalfényben, fel-felszállunk tiszta fehérben, Azt mondják az emberek, bárányfelhôk vonulnak át az égen.
Ha felnézek, és bárányfelhôket látok, mindig Te jutsz eszembe, Gabi bá csi. Melyik lehetsz? Hát persze: az a szélein huncutul bodorodó, a bon gyorkái közül olykor egy-egy fénysugarat hamiskásan kicsillantó, apró felhôcskéket terelgetô öregfelhô.
Azt mondtad: „Aki életében megpróbált felmenni a mennyekbe, az holta után is oda jut”. Ugye úgy lett, Gabi bácsi? (a szerzô felvétele, 1997.08.10.)
136
Egy kis statisztika
Felszállások száma Repült idô Év motoros vitorlázó motoros vitorlázó cs mcs v óra perc óra perc mp 1943 208 21 15 1944 266 56 25 1945 3 1 30 1939-48 291 11 30 1948 79 41 11 10 1 56 25 1949 1916 47 323 0 5 10 10 1950 271 112 99 37 36 29 27 1951 1354 35 301 38 11 30 1952 489 84 109 35 22 5 1953 244 126 72 40 21 26 1954 1329 109 304 5 39 26 1955 204 473 25 76 27 63 21 1956 385 233 73 119 2 46 46 1957 575 119 27 154 14 95 23 1958 515 44 29 137 51 68 7 1959 147 74 48 55 12 115 48 1960 167 163 14 65 41 8 130 45 1961 118 265 85 30 54 202 48 1962 285 118 74 77 53 93 16 1963 423 60 71 106 20 126 23 1964 298 38 30 49 93 59 86 38 1965 187 5 55 130 42 19 86 19 1966 127 13 170 134 39 52 170 40 1967 97 45 34 38 44 85 36 1968 141 108 42 33 16 127 5 1969 377 55 3 117 17 14 10 1970 356 3 2 100 29 2 37 1971 339 3 106 0 3 0 1972 436 2 155 50 4 50 1973 446 2 23 119 24 49 50 1974 631 1 20 165 19 40 59 1975 315 1 7 122 0 10 46 1976 326 1 8 109 17 18 2 1977 289 11 80 18 23 9 1978 189 1 18 75 17 28 35 1979 25 2 10 36 2 14 1987 122 7 46 3
(folytatás a következô oldalon) 137
(folytatás az elôzô oldalról)
Felszállások száma Repült idô Év motoros vitorlázó motoros vitorlázó cs mcs v óra perc óra perc mp 1988 68 3 10 25 1992 8 8 30 1993 24 12 15 47 1994 86 17 26 4 1995 142 8 20 40 1996 62 12 11 9 1997 1 30 13.557 4493 3.509 53 1.985 48 2 Összesen 18.050 felszállás, 5.495 óra 41 perc 02 mp repült idô.
138
Kotrás Gábor által repült motoros repülôgép típusok 1) Antonov An-2 2) Arado79 3) Arado 96a 4) Arado 96b 5) Bücker 131 6) D-20 „Pajtás” 7) Fieseler 156 „Gólya” 8) Focke-Wulf 58 9) Jak-11 „Ölyv” 10) Klemm 25 „Cinege” 11) Klemm 35 „Pacsirta” 12) L-60 „Brigadyr” 13) LD-200 „Morava” 14) Levente „Strucc” 15) Meta Sokol 16) Nardi 17) Polikarpov Po-2 18) PZL-101 19) Rubik R-18 „Kánya” 20) UT-2 „Galamb” 21) Z-37 „Èmelak” 22) Z-37A „Èmelak” 23) Z-43 24) Z226 „Trener” 25) Z381 „Fecske” 26) Z326 „Trener Master” 27) Z526 28) Z526F 29) WM-21
139
Kotrás Gábor által repült vitorlázó repülôgép típusok 1) A-15 2) Blanik 3) Bocian 4) Cimbora 5) Cinke 6) E-31 Esztergom 7) Fergeteg 8) Super Fergeteg 9) Foka 10) Gébics 11) Góbé 12) Grünau Baby 13) Futár 14) Super Futár 15) Ifjuság 16) Ifjuság B 17) IS-3d 18) IS-28 19) Jaskolka 20) Június 18 21) Koma 22) Koìava 23) Lepke 24) Lunak 25) M22 26) Mucha Standard 27) Ro.5 Pescarus 28) Libelle 29) Mokány 30) Pilis 31) Pionyr 32) Pirat 33) Sirály 34) Sohaj 35) Szellô 36) Tücsök 37) Vöcsök 38) Weihe
140
Forrásjegyzék 1
A Debreceni Sportrepülô Egyesület 3 gépe, 1931. május 23-tól repültek Ep reskerten. (Délibábok légterében, 2000.) 2 Raab-Katzenstein RK-2 Pelikán reklámgép (forrás: 14) 3 1931. március 29. (Délibábok légterében, 2000.) 4 1934. június 4. (Délibábok légterében, 2000.) 5 1941. április 15. (Az 1966-ban kiállított Repülési Napló adata) 6 Király Sándor: Gabi bácsi (Nagyalföld 1992.07.17.) 7 1942.április 6. (Az 1966-ban kiállított Repülési Napló adata) 8 Az RWD-8 vontatógép 1942. október 9.-12. között repült a nyulasi repülôtéren (Délibábok légterében, 2000.) 9 Tatár Éva: Tartalmasabbá tette az életét a csodálatos égi színpad (Hajdú-Bi hari Napló, 1997.12.04.) 10 Mátyásföldtôl Hármashatárhegyig 1952-2003, Mûegyetemi Sportrepülô Egyesület 2003. 11 Katona Sándor szerint is ez a helyes kifejezés a több helyen elterjedt aggre gátorral szemben (forrás: 10) 12 26 induló (forrás: 10) 13 Kotrás Gábor: Életutam 1926-200-ig (kézirat) 14 Csanádi N.-Nagyváradi S.-Winkler L.: A magyar repülés története, 1973/1977. 15 Délibábok légterében, 2000. 16 Repülés 1961. Pethes Sándor: Egy valóra váltott álom. 17 Gépmadarak a szabolcsi égen, 2005. 18 Kenyeres Ilona: Az álom teljesült - újra találkozhattak (Hajdú-Bihar Megyei Napló 1999.12.24.) 19 Farkas L. tanulmánya az MRT konferenciakötetben 20 Vitorlázórepülô versenyek 1948-2005. Magyarországi versenyek és magyar versenyzôk külföldi eredményei, összegyüjtötte: Matuz István
141
142
Tartalom
Szárnyaló gyermekálmok……………….......…..…. 7 A dolog komolyra fordul………………....…...….. 13 A vágyak ismét szárnyra kapnak……....…………25 Repülés a hírnév felé…………………....……….... 45 A Mester……………………………...…….……... 80 Öreg Sas nem vén sas………….……...…..…….. 110 Végleg elrepült ……. …………...……..….…….. 132 Forrásjegyzék..........................................................141
143
A magyar repülés egyik felejthetetlen egyéniségének, a nemrég elhunyt Kotrás Gábornak az életérõl szól ez a könyv. Hogy ki volt Kotrás Gábor? A valaha élt legkiválóbb repülõoktatók egyike, aki - oktatóként, repülõtér- és iskolaparancsnokként, fõpilótaként - kivételes pedagógiai érzékkel és megragadó emberséggel sport-, munkarepülõ és közforgalmi pilóták (többek között neves Malév-kapitányok) hosszú sorát tanította, felsõfokon, a re pülés tudományára, aki többszörös vitorlázórepülõ magyar bajnok és nemze ti rekorder volt (emellett még motoros repülõ versenyt is nyert), és akinek Paul Tissandier díjjal is elismert 55 éves repülõ pályafutása minden magyar repülõ számára tiszteletet parancsol. Egykori találkozásunk Kotrás Gáborral olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy amikor szomorú halálhírérõl értesültem, elhatároztam, megírom nem mindennapi élettörténetét, mert emléket állítani Számára csak így állt módomban. A szerzõ (Foto: Andrasew Ákos)