Cigánykaraván II. Tartalomból: PULAI ÉVA: Cigány alkotók KELEMEN ZOLTÁNNÉ - GÁSPÁR KATALIN: Cigány hitvilág

k u l t u r á l i s

2010 • 2. évfolyam 5. szám

Cigánykaraván II.

ISSN 2061-9359

BALOGH MÁRTI: Õrzök rólad egy emléket • TÓTH OLIVÉR költõ • GYÖNGYÖSI ANIKÓ író • GOMBKÖTÕ GÁBOR költõ • MOLNÁR PÉTER: Négy keréken • ORSÓS GÁBOR festõ • AROMA Színek, képek és arcok a romák világából • BALOGH MÁRTI: Romani cris • PETRINÉ EGYED ÁGNES költõ • CZIBI RÓBERT festõ • HORVÁTH TIVADAR költõ • KÖNYVAJÁNLÓ: Lázár Zsófia: A Tarot titkai – Szegedi Katalin képeivel • PÁVA ZSOLT (FÉNYTÖRÉS) költõ •

Tartalomból: PULAI ÉVA: Cigány alkotók • KELEMEN ZOLTÁNNÉ - GÁSPÁR KATALIN: Cigány hitvilág •

f o l y ó i r a t

Hitvallásunk: „Megmutatni, láttatni a köztünk élô mûvészek, alkotó emberek munkáját, értékeit. Becsülni a mûvészet szubjektivitását, divattól, vallástól, politikától mentesen. Ôrizni a hagyományt, a mûemlékeinket, a történelmünket, de közben haladni elôre. Lehetôséget, segítséget nyújtani a hátránnyal indulóknak, legyen az akár testi, szellemi, etnikai, szociális vagy földrajzi nehézség. Hiszünk abban, hogy a könyvek, egy festmény, a szobrászat vagy egy fotó, a táncos a színpadon, a hársfa az udvaron, az ablakban sütkérezô macska, folyóink, természeti, építészeti környezetünk mind – mind segítôink. Segítôink, hogy megtaláljuk helyünket a világban, otthon legyünk. Boldogan.”

Ha szereti a friss nyomdaillatot, a színes, tartalmilag is minôségi lvasnivalót, amivel a fotelba kucorodhat, amit bátran kitehet a könyvespolcára, akkor ne késlekedjen! Lehetôség van, a KUPÉ folyóirat elôfizetésére 400 Ft+postaköltség áron. Minden elôfizetônk támogatja a folyóirat rendszeres megjelenését. Köszönjük! WWW.KUPEFOLYOIRAT.HU Postai cím: KUPÉ Közhasznú Egyesület, 7742 Bogád, Petôfi utca 18/5 [email protected]

Helyreigazítás az elôzô számhoz: Rova-Farkas Pál neve helyesen Ruva-Farkas Pál (Altató) Rostás Farkas Pál neve helyesen Rostás Farkas György (Újkígyósról jöttem)

"Cigány alkotók... Valóban Õket vártuk és hívtuk. Akik érzik, tudják, õsi kultúrájuk, mûvészetük ma is ott él bennük, és szívesen megmutatnák nekünk, az országnak, világnak.

Pedig itt van nekünk Sebestyén Márta is, aki bárkinél jobban, hatásosabban világgá énekelte, mi magyarok vagyunk, és ilyen zenei kultúrával tesszük a mindent gyönyörûvé.

És mi kíváncsian vártuk alkotásaikat, hogy tovább is adjuk Önöknek – azoknak –, akik ebben a rohanó világban megállnának a szépért egy percre, és nem csak legyintenek: Eh, cigányok...

Nos így vártuk mi a cigány mûvészeket. Nyitott füllel, szemmel, és szívvel. Akiknek írásaiban, képeiben ott van több ezer éves múltjuk, örökségük, amiket porlepte, sziklák szabdalta útjukon hoztak, és adtak apák fiaiknak, anyák lányaiknak szájról szájra. S írják, festik õk bele mai életükbe, mindennapjaikba.

Persze, mert olyan sokszor van, ha azt halljuk, olvassuk is, „én magyar vagyok”, akkor félve nézünk oda, mert lehet, hogy egy álságosan felkokárdázott, mellét döngetõ valakit, „valamit” látunk. Aki még életében nem hallott magyar mondát, népmesét, népzenét. S még azt sem tudja, hogy a magyarság mûvészete, megannyi csodálatos nép világából is forrott egyé.

Köszönjük szépen!” Szerkesztõség

A különszám megjelenését támogatta a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány

Fotó: Kerekes István

Kelemen Zoltánné - Gáspár Katalin:

Cigány hitvilág Hajlamosak vagyunk könnyen megítélni, elítélni azt, amit nem ismerünk, nem értünk. Toleránsabbak vagyunk, ha ez valahol távol – például Afrikában – történik, de intoleránsak, ha egy karnyújtásnyira.

A halálról senki nem beszél, mert a kimondott szó erôs. Amikor mégis bekövetkezik a tragédia, a család küzd, hogy hazavihessék a testet, mert otthon

Különösen, ha ma, az ezredforduló elején, Magyarországon a cigányságról van szó. Most eddig ismeretlen, titkolt, izgalmas cigány babonákról olvashat. Amit értünk, könnyebben elfogadjuk. Ami elôtt értetlenül állunk, azt lehet, hogy a magunk szempontjából ostobaságnak tartjuk. Nem is gondolunk arra, hogy a másik embernek más szempontja, hitvilága, hiedelem-rendszere lehet, amin keresztül másként éli meg ugyanazt az életeseményt. A kultúrák különbözôsége természetes. Nem jelenti, hogy egyik rosszabb volna a másiknál – egyszerûen csak más. A cigány babonákat bemutató sorozatunk segít megérteni a velünk élô hazai cigányságot. A sorozat a „Színes Gyöngyök” asszonyainak segítségével készült, elsôsorban a baranyai cigányság babonakörérôl szól, de példázza az egész ország legnagyobb kisebbségének hiedelemvilágát.

Találkozni a halállal - babonák és szokások a halál és temetés körül Ha egy beteg ember kórházba kerül, és tudják azt a családtagok, hogy már nem sok van hátra, megpróbálnak minden percet vele tölteni, ezzel is enyhítve azt a fájdalmat, amit a beteg érez, és amit majd hagy maga után. A család az utolsó percig összefogva hisz a gyógyulásban, ezért is van minden családtag egyszerre a beteg mellett, mintegy erôt adva és bízva abban, hogy megváltoztathatják közös erejükkel a megváltoztathatatlant. 20 10 05

4 02

KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu

Fotó: Orbók Ildikó

kívánnak tôle elbúcsúzni. Attól a perctôl kezdve a temetés napjáig gyertyát égetnek. Ezzel a halottnak világosságot biztosítanak, hogy odataláljon a mennyországba. A legközelebbi hozzátartozó a tükröt letakarja. E tragikus nap estjén kezdôdik a virrasztás, ami abból áll, hogy a halottra emlékeznek, felelevenítik a régi történeteket, kiemelve ezzel pozitív tulajdonságait.

Virrasztó régen és ma Valamikor régen a halál pillanatától a temetés napjáig tartott a virrasztás éjszakánként, de ma már a legtöbb családnál a mai életvitel már nem tudja ezt a szokást megtartani, de a halál estjén, és a temetést megelôzô éjszaka még mindig összegyûlnek a családtagok, barátok, ismerôsök. A virrasztás a halott lakásán történt. Zenét nem hallgatnak, tv-t nem néznek. Ha a férfiak ittak, az elsô kortyot mindig kiöntötték a pohárból, ezzel is megtisz-

telték a halott emlékét. A nôk háttérbe húzódva ételt készítettek, fôztek, a gyerekekre vigyáztak és kiszolgálták azokat, akik a virrasztáson megjelentek.

A koporsóba tett tárgyak spiritualitása

A temetés napján összeszedték a halott kedvenc tárgyait. A legkedvesebb ruhájában temették el. Férfiak esetében a koporsóba tettek pénzt és pálinkát, mellé helyezték kedvenc kalapját, pipáját stb. A nôket kedvenc ruhájukba öltöztetve, kendôben, kedvenc ékszereivel felékesítve temették el. Összeszedve a gyertyacsonkokat, minden esetben elhelyezték a koporsóban, a halott lába mellé.

Rituálé a temetés után és a halotti tor A temetés után a hazatérô gyászoló családot az udvaron megrakott tûz várta, mellette egy lavórban tiszta víz volt. Az udvarba érve minden gyászoló egy égô üszköt maga mögé dobott, aztán a lavórban kezet mosott, mintegy szimbolizálva, hogy megtett mindent azért, hogy méltóképpen búcsúzzon el a halottól. Ma már nincs lehetôség a legtöbb családnál tûzgyújtásra, de a kézmosás szokása még mindig elevenen él. Otthonukba betérve a halott kedvenc ételei várják a szûk rokonságot. Ezt nevezik halotti tornak a beások. Itt a halottnak is megterítenek, de a tányérját leborítják, és az ô helye üresen marad. Mindenki az utolsó falatot a tányérján hagyja. Férfiak itt is isznak, de az elsô kortyot a halottnak löttyintik ki a pohárból. A tányéron maradt utolsó falatnyi étel arra szolgál, hogy a halott azon az úton, amin elindult, ne éhezzen. Hat hét után elôször látogatják meg a sírt, majd hazatérve újabb halotti tort rendeznek a halott lelki üdvéért. Hitük szerint hat hét kell, mire az eltávozott a mennyországba megérkezik. A roma társadalom kulturális, szerkezeti, szociális hagyományaiból eredôen a nôk az egyes családokon belül másodrangúként vesznek, vehetnek részt, mind a család, mind szûkebb társadalmi körük életében, szervezésében. Az egyébként is szegregációnak kitett roma társadalom e másodvonalbeli csoportjának helyzetébôl adódóan jóval kevesebb esélye van véleményét érdekeit érvényesíteni a nagy családi élet megszervezésében, bonyolításában. A „Színes Gyöngyök” megalakulása óta különbözô programjain keresztül támogatja a roma származású nôket és családjaikat, közvetlenül és áttételesen is a Baranya Megyei roma közösségeket.

Gyümölcsillatú nyár volt. Könnyed szellô ringatta, cirógatta a kitárt ablakon át, a szappannal mosott tiszta csipke függönyt. A kert végében, az erdô mögé rejtôzködni készülô nap vörösre festette az udvaron álló diófa kérgét. Vacsorához készülôdtél. Rózsás kendôdet vidáman kötötted meg hátul a fejeden, miközben egy dalocskát dúdoltál. Csak úgy, magadnak. A rozzant vaskályhán félrehúzva még rotyogott a piros lábasban a lecsó. Fatányérok kerültek elô a polcról. Munkától kérges, barna kezed összeolvadt a tányérok színével. Kis sámlin ülve figyeltelek, ahogy a gôzölgô ételt lassan kimered. Nekem keveset szedtél a tányérba, aztán kézen fogtál, hogy az asztal mellé ültethess. Talán négy éves lehettem, vagy kicsit fiatalabb. Nem akartam enni, számat makacsul szorítottam, kezeimet eldugtam a combjaim alá, hogy a kanalat se kelljen megfogni. Anyu és Apu a többi felnôttel beszélgetett, nagy volt a zaj, de a te mozdulataid megszüntették a körülötted lévôket, ahogy téged figyeltelek, Mama. A kötényed szélével fogtad meg a kályha ajtaját, ehhez kicsit elôregörnyedtél, így emelted ki a fekete tepsit. A pirosra sült lapos kenyeret gyors mozdulattal törted többfelé. Kisebb darabot nyújtottál felém, megfújtad, nehogy megégesse a számat. – Nézd csak, ezt a kis punyát neked törtem. Fogd meg, na! Mártogasd a szaftba. Látod? Így kell! Ezt a képet ôrzöm rólad. Ezt az egyetlent. Ezt a jelentéktelen pillanatot. Mégis minden benne van, ami elfejtett gyökereimhez kapcsol. Ami a szívemben él legbelül.

20 10 05

6 02


Balogh Márti:

Õrzök rólad egy emléket Cigányok ételeinek nincs fellelhetô írásos emléke. Egymásnak tanították, mesélték el az erôteljesebb fûszerezésû ízletes receptjeiket. A lecsót minden háztartásban ismerjük, hússal, krumplival, tojásosan elkészítve, vagy egyszerûen, mindezek nélkül. Mellé cigány kenyeret fogyasztottak, aminek többféle neve ismert: vakarcs, bodag, bokolyi, pogácsa, panyi (punya-beás)

Cigány kenyér: 4 darabhoz: 40 dkg liszt, 1 teáskanál só, 2,5 dl víz, 2 dkg disznózsír. A hozzávalókból puha tésztát gyúrok, majd négy lapos lepényformát formálok belôle. A tûzhely lapján mindkét oldalán megsütöm ôket.

Lecsó: 40 dkg hagyma, 1,2 kg zöldpaprika, 40 dkg paradicsom, 1 evôkanál pirospaprika, 1 kávéskanál cukor, só, zsír. A paprikának levágom a szárát, karikákra vágom a paradicsommal, hagymával együtt. Zsíron a hagymát aranysárgára pirítom. Megszórom pirospaprikával, majd azonnal rádobom a paprikát és a paradicsomot. Sózom, cukrozom, majd fedô alatt puhára párolom. Punyával eszem.


TÓTH OLIVÉR: KÉSEM HEGYÉRE ISTENEM

TÓTH OLIVÉR: CIGÁNYÚTON Félrenyeltél, s mint a harangot félrevertél, jajongok: dobhártyádon táncolok, retinádon alszom, ripacsos arcodon építkezem, szakállad közé bújok, s mi férfivá érlelt, ne találjon rám a bánat. Jaj had legyek ember, szép tavasszal csókolja a szerelem véresre számat, ne kelljen hullatni levelem, gyászom, mámat, s ne kelljen magam körül dönteni várat, had legyek meztelen, ne legyen bûnöm, se jócselekedetem, ne szeress hazában Te se szeress engem! Az vagyok, kit szekérbe fogott az ösztön, vonom igámat. patkóiamat Neked adom, tedd tûzfal homlokodra, legyek a szerencséd! Fullánkos nyelvemen Méreg a jóság, öld meg magad! Rombold le csendre teremtett házad, táncolj dobhártyáján, aludj retináján, építkezz ripacsos arcán, s bújj meg romjai között, mert megtalállak!

A kenyeret amit vettem, kiszárítottam, zsemlének nem, morzsának talán a nem tellõ húshoz, a terítetlen ebédlõasztalhoz, a tojás és lisztnélküli edényhez, a mosatlanok közé, a parketta nyíló szájának, Fotó: Orbók Ildikó a seprõ ciroknyelvének; azoknak akik beszélnek, s ha beszélnek, kibeszélnek, érezzék a száraz kenyér ízét, igen, õrzöm, ahogy lyukas fogam ágyából az ebédmaradvány fészkelõdõ hússzálait, a szemedbe költözött õszi szelet, a bõrödre költözött napot, szeretkezéseink könnyeit, mint a harmatot ha másra nem telik,majd kérõdzeni, mint a borjak, tágas üvegszemekkel, örömteljes elégedettséggel, ha akarod akár csodállak is, s a számtól szádig lábamtól lábadig csurgó maradékot, ami vagyok, imáktól feltört kezekkel, mint ajtófélfámra késem hegyére kenem hitemet, magamnak, neked ha értem jössz, védjen meg tõled, s magamtól, mert magamnak hazudtam a kenyérbõl darabot, tányérszívemnek sötétkezekbõl kívánni hullócsillagot.

Amál feje Iván ölében pihent. Haja kibontva, szabadon. A csurka eltûnt, a hajgumi valahol a földön pihent. Iván egy-egy tincset a kezébe fogott, mintha megvizsgálta volna, cirógatta, majd újból kezdte a mozdulatot újabb és újabb hajtincsekkel. Komótosan és nyugodtan. Mintha mindig is így lettek volna. Amál élvezte ezt az állapotot. Azután a Medicinában elköltött ebédnek nem nevezhetô találkozás után kételyei voltak. Ki ô? Mit keres ezzel az emberrel ezen a helyen? Másnap este a vacsoránál megnyugodott. Egy érzékeny emberrel találkozott. Intelligens, fanyar, de jó humorú emberrel, akit lehet tisztelni. A vacsora nem fogyott, csak a szavak, a szavak, melyek mindig a nyelvén voltak, de ki nem mondattak.

totta ôket. Hiányzott belôlük valami, aminek nem is tudta a nevét. Az, amit mit most megtalált valakiben, akivel minden bonyolult és mégis minden egyszerû, mert megtalálta magában a vonzalmat. Emlékezett a régi fizikaórákra, mikor a vonalzóval kísérleteztek, és a vonalzó mágnesként vonzotta a papírfecniket. A vonzalom éppen ilyen volt. Gyors, megállíthatatlan és teljes. De most ô volt a papírfecni. Nem szólt, a szokottnál is kevesebbet evett. Olyan volt, mint egy madár. Vékonysága feltûnôbb volt, és a szeme alatti

Gyöngyösi Anikó: Úriak II. rész

Ismerték egymást a kezdetektôl. Minden nap találkoztak a város különbözô éttermeiben. Amál nappal dolgozott, este étterembe járt. Iván nappal gondolkodott, töprengett, este hallgatta a lányt. Valahol a körúton vacsoráztak épp, mikor benyitott Iván kisebbik veje. Hirtelen volt a találkozás, a férfi hamarjában azt sem tudta, mit mondjon, kicsoda Amál? – Egy alkalmazott a kórházból. Amál hallgatott, de tudta, hogy ezt nem bocsájtja meg. De tényleg! Ki is ô? Egy nincstelen, egy senki. Albérletben lakik, menzán kosztol, így is alig bírja ki hó végéig. Családja, ismerôsei, barátai nem voltak. Papus volt, meg a munkatársai. Akik azok is maradtak a hosszú évek során. Nem váltak barátokká. A férfiak sem váltak udvarlókból baráttá, szerelmessé, kedvessé. Maradtak bókoló udvarlók. Jól esett a figyelmük, de többre nem tar20 10 05

08 09



karikák most nemcsak származása miatt, de a hirtelen rátört szomorúságtól is kontúrosabbak voltak. Iván tudta abban a pillanatban, hogy hibázott, de nem lehetett visszacsinálni. Erre nem volt felkészülve. Semmire nem volt felkészülve egyáltalán. Az utóbbi hetek csak teltek, a napok mentek elôre. Akárcsak ôk. Meggondolatlanul. S váratlanul gondolkodni kellett. Amál adott idôt, hiszen elköszönt, egyúttal megköszönt mindent. Több mint három hét telt el így, Ivánnak volt ideje átgondolni mindent. Kavarogtak a fejében a gondolatok, a sakkjátszmában is a nôre gondolt, meg a cigánysorra, ahol Amál a kútra járt

vízért. Látta a cigányokat kártyázni, amint Amál leírta. A sparheltet, ahol fô a káposztás paszuly, Julis néni specialitása. Egyáltalán, már mindenhol járt, s mindenhol Amált látta. Amikor nem jutott tovább a gondolataiban, döntött. Tudta, hogy a lány nagyon büszke. Nem lesz könnyû meggyôznie, de érezte a vonzalmát, maga elôtt látta csillogó szemeit. És látta, azt is, hogy napról napra csinosabb, elegánsabb. S ami a legfontosabb volt, kinyílt. Mélybarna szemei megteltek érzelemmel, ahogy mesélt. Soha nem látott szebbet. Tárcsázott. – Ágika, adja át az üzenetet Rácz Amáliának, kérem. Azt üzenem neki, bocsánatot kérek. Szeretném kiengesztelni. Hiányzik. Az utolsó szót kihangsúlyozta, mintegy magának is bevallotta. Iván tudta, hogy Ágika maga a kórház, maga a megtestesült nyilvánosság, tehát ha elôtte felvállalja Amált, akkor a világ elôtt is felvállalta. Így döntött. Amál elszunnyadt Iván ölében, és arról ábrándozott, hogy egrest szed odahaza, a házukhoz közeli bokorból. Mosolygott álmában. – Édes Bronchíliám! – Málna! Málna vagyok. Papus hajthatatlan volt. Túl öreg már ô a változásokhoz, meg az új szelekhez. Ô egy törvényt ismert. Guba a gubához, suba a subához. Még hagyján, hogy nem cigány, hogy nem közülük való. Azt még megérti. A kocsmárosné is magyar aszszony, mégis olyan, mint egy cigány. Majd azzá válik, ha akar, az idegen is. Na de egy milliomos? Akinek hatalma van? Az sose lesz cigány. Az nem fog leereszkedni. Abba meg bele se gondolt, hogy csaknem vele egyidôs az az ember. Régen pipázott, megtiltották, most mégis tömködte a füstölnivalót. – Papus, ezt nem szabad... – Te nem mondod meg nekem hogy mit szabad! Te... Visszafogta magát, de a szíve körül szorított. Amál már megbánta, hogy eljött. Azt hitte, baj van Papussal. Sürgönyt kapott. Gyere gyorsan! Amál hagyott mindent, azonnal hazament. Nem tudta, hogy ilyen gyorsan terjednek a hírek, a pletyka, hiszen majd négyszáz kilométerre él. Nem is érti. De ez most nem fontos. Most papus a fontos.

Papus nem köntörfalazott. A kérdést azonnal nekiszegezte, amint belépett. A csók, amit adott, már az is árulkodó volt. Nem volt szívbôl jövô, és nem mondta, hogy „drága Málnácskám!”. – Igaz ez? – Papus...- de nem tudott a szemébe nézni. Az apja meg tudta a választ. Most kiment a gangra pipára gyújtani, leült a sámlira. Amál rég nem látta ilyen megtörtnek, ilyen öregnek. Mit tegyen? Hazudni nem hazudhat, most mit ígérjen? Hogy többé nem találkoznak Ivánnal, hogy vége? Az élete ennyi volt? – Papus... – Hallgass! Még meghallják a cigányok. Menj be a gangról. Amál engedelmeskedett, most nem érezte otthon magát. Gyötrôdött. De látta, hogy Papus még gyöngébb nála is. – Eladtad magad! Hogy tehetted? Eladtad... Öreg könnycsepp gördült le a ráncos, fáradt arcán.. Nem sírt már régen, utoljára drága Julis temetésén. Amikor a lánya elment, nem sírt, dühöngött. Becstelen volt, kérlelhetetlen. Azt hitte, Amálka más lesz. Ôk nevelték. A büszkeségük volt, a szemük fénye. Mikor meglátta fehér köpenyben, azt érezte, most már meghalhat. Mert Málnácska a helyén van. Erre most ez a pletyka. Ez a csúfság. – Ne sírj, Papus... – Nem mondod meg nekem, te, te kurva! Nem akarta ezt mondani. Ezzel nagy gátat emelt maguk közé. Amál amint meghallotta, felpattant, mint akit megégettek, felkapta a cókmókját, indult az állomásra. Papus néma volt még sokáig. Majd halkan, már csak magának suttogta: – Mit tettem, Julis, mit tettem? Körtvélyessy Iván semmit nem kért a sorstól, megbékélt vele, nem lehetett megfélemlíteni. Cseszd meg! – ez volt a véleménye a sorsról. Adott már neki eleget, többet ne adjon. Huszonévesen nôsült, érdekbôl. Két család, a szokásos téma, úgy hívják: pénz. Nem tabu, nyilvánosan felvállalt és tiszta érdek. Egy jónevû, de elszegényedett család leányával keltek egybe. Sem természetük, sem habitusuk nem egyezett. Egyetlen dolog mûködött, a szex. Az ágyban szót értettek, így hát harmincéves korára már három gyermeke volt, két leány és András.

Neveltetésük lehetett volna közös az ifjú asszonnyal, ha Körtvélyessy Ivánt olyan fából faragják. Mert ha neveltetésük hasonlított is, Iván mindent áthágott. Nem volt jó gyermek, jó ifjú, nem lett orvos vagy ügyvéd, s nem lett jó férj. Hiányolta a szerelmet. Szeretett volna jó apa lenni.

Erzsébet vidéken ugyanúgy élt, ahogy a fôvárosban. Annyi változással, hogy más férfiak élvezték szerelmét. A három gyermek hétvégente járt haza, a történtekért apjukat hibáztatták. Kivéve Andrást, ô apja vére volt. Lányai egy szagot ismertek, a pénz sza-

Fotó: FR.

A sorozatos veszekedések, s egy éjszaka lezajlott pofozkodás után az sem lett. Otthagyott gyermekeket, házat, asszonyt, és a vagyont. Az öröklött vagyont. Elment trópusi növényeket tanulmányozni. Erzsébet bentlakásos iskolákba adta a gyermekeket, s élt, mint egy fejedelmi kurtizán. Öt év elteltével, mikor Iván hazaérkezett, az egész társaság ismerte feleségét, kivéve ôt. Fehérmájú kurtizánnak tartották, mellé még zugivó is lett. A konyhaszekrény, az ágynemûtartó, minden üvegekkel volt tele. Többszöri kezelés, kúra, semmi sem használt. K. Iván akkor ultimátumot adott. Válás, vagy vidéki rezidencia. Az asszony a név és látszat mellett döntött, vidékre ment kísérettel. Attól kezdve Iván elôtt is nyitva állt minden asszony öle. Nem akadt olyan, aki nem megvásárolható. Hajnalnál tovább egy sem maradhatott. A szerelem néhány órára volt Iváné. Igaz, minden nap néhány órára. 20 10 05

10 11


gát, az számukra édesebb volt minden más illatnál. Mikor anyjuk meghalt, a Körtvélyessy lányok egy életre apjukat tették felelôssé. Az apa újabb útra indult, most még hosszabbra. Végleg beleszerelmesedett a trópusokba, csak ott talált nyugalmat. Minden, amit ott látott, azt mutatta számára, létezik még a szép. Ötvennyolc évesen szakmájában mindent elért. Szerette a munkáját, elismerték, szaktekintély volt. Nemzetközi lapokban tanulmányai jelentek meg, a pénzre soha nem volt gondja. Barátai nem voltak, igaz, ellenségei sem. Irigyei annál többen, bár Iván soha nem értette, miért. Csökönyös volt, megkeseredett és önfejû. Általában féltek tôle. Így majd' mindenkit távol tartott magától, s ez így éppen megfelelt számára. Csak a bronchíliák hiányoztak neki hazatérte után is, ekkor találkozott eggyel, akit éppen most tiltott el tôle a sors. – Cseszd meg! – mondta Körtvélyessy Iván, amint letette a levelet.

GOMBKÖTÕ GÁBOR RIJJAD A CIGÁNYLÁNY Rijjad a cigánylány Ha megyen a réten Ha megyen a réten Holdvilágos éjen Arra hajtanak a legények Sánta, nyikorgó szekéren Sánta, nyikorgó szekéren Arrafele éppen Ló nem taposta Mégis vérét vették Mégis vérét vették A karját lefogták Ott hagyták vérében Kiáltó karjával Kiáltó karjával A legények, a legények Elhalt a leány Elhalt fájdalmában Elhalt fájdalmában Elhalt szégyenében Másnap elvitték Sánta, nyikorgó szekéren Sánta, nyikorgó szekéren Holdvilágos éjen

Fotó: AAC


Tagja vagyok egy kulturális folyóirat alkotógárdájának. Ez annyit tesz, hogy idôrôl idôre megjelennek firkálmányaim a lap online oldalán, és néha nyomtatásban is. Két hónapja a fôszerkesztô azt mondta: – Az irodalmi rovat szerkesztôje babát vár. Nem vennéd át a helyét? Öntelt, exhibicionista, hiú, gizda majom vagyok, amint az köztudott. Elvállaltam, és azóta úgy feszítek, mint két csô kukorica egy zsákban. Azt vettem a fejembe, hogy ezentúl kizárólag csak arra érdemes, irodalmi értéket képviselô írások kerülhetnek a lapba. Teszem a dolgom, olvasom a közlésre szánt cikkeket, javítgatok, korrektúrázok. És ami ezzel jár: elutasítok. Nem is ritkán. Új elem ez a folyóirat életében, néhányan meglepôdtek. Általában belátják, van igazság az indoklásaimban. Néhányan meg felhúzzák az orrukat. Általában a reménytelenül dilettáns, a tehetség minimumával sem rendelkezô, önjelölt zsenik. Egy hónapja a folyóirat pályázatot nyert, ezzel természetesen pénzt is. Lehetôségünk nyílott két, roma különszám nyomtatásban történô megjelentetésére. Egy hónap megfeszített munka. Nem annyira egyszerû roma alkotókat találni. Végül az elsô szám anyaga szépen összeállt, és nyomdába került. Két szerzôtársam véleménye mellbe vágott. Az elsô sem akármi. A kolléga azt mondta ugyanis: – Erre bezzeg van pénz! – Már ezt sem értettem. A másik reagálás ennél kicsit súlyosabb. Egy általam eddig nagyra becsült, a korosztályomhoz tartozó, tehát nem fiatal, forrófejû ember reagált számomra érthetetlenül, aki az eddig megjelent lapszámokat örömmel vitte abba az irodalmi társaságba, amelynek tagja. Népszerûsíteni, elôfizetôket verbuválni és megmutatni – lám, Pécsett ilyen folyóiratot indított útjára a civil kurázsi. Önerôbôl, nagyrészt saját pénzbôl, minimális támogatottsággal. Ismét hangsúlyozom, nagyra becsülöm ezt a szerzôtársamat. Valamivel több, mint két esztendeje jelentek meg az elsô versei a DunapART-café honlapján. Csapnivalóak voltak. Tele közhellyel, kínrímmel, képzavarral. Írójuk, hallgatva a tanácsokra, a próza felé fordult. Ma kétkötetes szerzô. Második kötetét nem magánkiadásban jelentette meg, ismert kiadó gondozta a könyvet, és bekerült 20 10 05

12 14


Molnár Péter:

Négy keréken az országos terjesztôhálózatba. Nem kis eredmény egy rövid ideje író amatôrtôl. Nos, ô közölte a fôszerkesztôvel, hogy a különszámot esze ágában sincs bemutatni írótársainak. Mert az szégyen. Mármint az, hogy cigány amatôr mûvészek kapnak megjelenési, bemutatkozási lehetôséget.

Fotó: Selényi Zoltán

A teljes döbbenet azután tegnap este ért. A folyóirat fôszerkesztôje ugyanis azt mondta, azon gondolkodik, mekkora kárt okoz mindez a lapnak. Nem, nem az, hogy néhányan hangot adtak ostoba, számomra felháborító és érthetetlen véleményüknek. Hanem az, hogy megjelentetünk két roma különszámot. Megdermedtem, dermedt vagyok most is. Az ország állapotát ismeri mindenki. Akinek van szeme,

füle, láthatja és hallhatja, milyen méretet öltött az idegengyûlölet és a rasszizmus. Én pedig azt gondolom, hogy ez ellen minden gondolkodó, tisztességes embernek kötelessége tenni. Nekünk, tollforgatóknak kellene a leghangosabban és az elsô sorból kiáltanunk: Elég volt! Hittel vallom, hogy egyetlen dolgom van. Látni, és láttatni. Megmutatni másoknak, milyennek látom a világot. Végeredményben és erôsen sarkítva, ez minden író ember és íróember feladata. Vajon azok, akik a leírt esetben burkoltan vagy nyíltan adtak hangot ellenérzésüknek, milyennek láthatják a világot? És ami még borzasztóbb: milyennek láttatják? Írnak emberi kapcsolatokról, szeretetrôl, örömrôl és bánatról. Természetesen írnak hazaszeretetrôl is. Ezzel mostantól az a baj, hogy nem tudom komolyan venni. Hiteltelenné vált. Mert egy haza, egy Magyarország létezik, és az mindannyiunké. Már az is szégyen, hogy


képez kivételt a cigány alkotó? Miért szempont az ô esetükben a cigányságuk? Azt már csak nagyon halkan merem kimondani, hogy a legtöbb esetben döntô szempont. A magyar nyelv egyik legundorítóbb szava ez: kirekesztés. Varga Domokos beszélt egyszer a magyar mûvelôdés már amúgy is eléggé rozoga szekerérôl, mondván: – Ne hagyjuk azt a szétesésig ide-oda ráncigálni.

államilag, célzottan támogatják cigány alkotótársaink megszólalását. Gondoljunk bele, senkinek eszébe nem jut a délszláv, román, szlovák, német és egyéb nemzetiségû alkotók megjelenését támogatni. Mielôtt bárki félreértene, nem az a baj, hogy a cigányságnak több jut! Éppen ellenkezôleg. Más nemzetiséghez tartozó mûvészek esetében fel sem merül etnikai hovatartozásuk kérdése, publikálási lehetôségük egyedül a tehetségüktôl függ. Miért

„Ne hagyjuk ezt a rozoga szekeret egykerekûvé silányítani se, fusson csak több keréken, testvéri kergetôzésben. Ahogy a közismert találós kérdés oly szépen kifejezi: négy testvér egymást kergeti, de soha el nem érheti. Vagyunk itt legalább négy kerékre valónyian, hogy egymást kergessük, de Isten ments, hogy el is érjük! Mi csak kergetôddzünk. A szekér meg fusson! Elbúcsúzom gyorsan ettôl a szekér hasonlattól, hiszen mechanikus szerkezetet idéz, nem pedig élô szervezetet. Holott a magyar mûvelôdés vagy elevenen él, vagy megette a fene az egészet. S akkor már azt is megkérdezem: van-e, lesz-e olyan mûvelôdésünk, amely képes elegendô kohéziót adni - legyünk bármilyen sokfélék – ennek a minket válogatás nélkül befogadó magyar anyanyelvi, illetve kulturális közösségnek?”

Az 1961-ben született Orsós Gábor ôs-orfûi (sajnos ki falunkban ilyenek egyre kevesebben vannak), akinek beáscigány felmenôi generációkon keresztül éltek, élnek Orfûn. Apja segédmunkás volt, ô maga már szakmát, szakmákat tanult ki, mégis sokszor alkalmi munkával, esetenként közmunkásként keresi kenyerét. Mindig is szeretett rajzolni, az orfûi alsó tagozatos iskolában, és a felsôben, Abaligeten is, ahol Kormos Erzsébet volt a rajztanára, akinek különös érzéke van ahhoz, hogy a kisiskolásokban fölismerje, fölkeltse és kifejlessze a rajztehetséget, a képi látás képességét, az alkotás utáni vágyat. Orsós Gábor a természet gyermeke – beleszületett, és benne él. Minden képe a természetrôl szól, még a Mari nénirôl, az utolsó orfûi kunyhólakó cigányasszonyról készített portréja is, hiszen Mari néni nemcsak lakója, de része is volt az orfûi természetnek, az orfûi erdônek. Orsós Gábornak nem erôssége a rajz. Képei – figurális alkotásai is – ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) rendkívül kifejezôek, szuggesztívek; témájukban, megjelenítésükben, szín és formavilágukban egyaránt alkotójuk legmélyebb, legôszintébb érzéseit tükrözik. Gábor verseket is ír. Versei ugyanolyan szuggesztívek, mint képei. Ezt példázza legutóbbi – Vallomás címû – alkotása is. Nem kényeztette és kényezteti a sors. Mégis szerencsésnek mondhatja magát, mert tehetsége, alkotóereje, emberi kvalitásai megannyi kapaszkodót nyújtanak neki a mindennapi valóság gondjain való – legalább idônkénti – felülemelkedéshez, hozzásegítik ahhoz, hogy a szürke hétköznapok végtelen és kérlelhetetlen sorát mind sûrûbben tarkázzák a szép, színes álmok, ünnepek. Harmat Béla 20 10 05

14 02


Orsós Gábor

Tervezett helyszínek: Eger, Pécs és Szeged/Miskolc forgalmas közterein Tervezett idôpont: 2011. március folyamán, 3 hét idôtartamban

A 2011- es vándorkiállítás és a nyitóprogramok célja A Törökfürdô Kulturális Alapítvány a Magyarországi Roma Galéria Egyesülettel együttmûködve a a nagy sikerû, 2010. augusztusában a budapesti Belváros Szabadság terén rendezett AROMA Színek, képek és arcok a romák világából címû

mák képi látásmódja, vizuális szemlélete, kortárs alkotásai és kulturális aktivitása iránt. Tárlatunk fókuszába épp ezért nem a roma lakosság problémáit és az együttélési nehézségeket helyeztük, hanem a fotók, a festmény-reprodukciók és a látványos tablóképek segítségével arra koncentráltunk, milyen módon közelítenek a romák világunk jelenségeihez, speciális látásmódjuk miként segíti ôket abban, hogy hozzájáruljanak a kortárs képi világ alakulásához. 2011. márciusában induló vándortárlatunk a tervek szerint Eger, Pécs és Szeged/Miskolc forgalmas köztéri helyszínein kerül helyszínenként egyegy hét idôtartamban, összesen három hétig kiállításra. A megnyitók minden városban délután

AROMA Színek, képek és arcok a romák világából Köztéri vándorkiállítás 3 vidéki helyszínen 2011 tavaszán

kiállítás folytatását tervezi 2011 tavaszán vidéki helyszíneken. Az Open Society Institute kiemelt támogatásával megvalósult, 21.000 látogatót elért kiállítás tavaszi folytatását egyrészt hazánk uniós elnökségének aktualitása és roma fókusza indokolja, másrészt az az igény, hogy számos vidéki helyszín jelentkezett az utóbbi hónapokban, szívesen megmutatná a vidék Magyarországának is a pozitív, antidiszkriminációs üzeneteket tartalmazó, igényes kiállítást. Az „AROMA – Színek, képek és arcok a magyarországi romák világából” címû, 85-90 tablóképbôl, festménybôl és „fotó-festménybôl” álló roma köztéri tárlat 250 négyzetméteres, különleges hangulatú installációs rendszerbôl áll, mely ingyenesen, és speciális kivilágítás mellett este is látogatható lesz a vidéki közönség és a hazánkba érkezô külföldiek számára. Roma köztéri vándorkiállításunk elsôdleges célja, hogy felkeltse az érdeklôdést a magyarországi ro20 10 05

16 02


16.00 és 20.00 között zajlanak, melynek keretében országos és helyi, roma és nem roma közös produkciók, oldott „együttzenélések”, könyvbemutatók és nyílt beszélgetések kapnak helyet. Célunk, hogy a roma és nem roma származású mûvészek közös élményteret hozzanak létre a helyi belvárosi köztereken. Terveink szerint roma akciófestôk örökítik meg a megnyitók atmoszféráját. A 21 napig tartó, köztéri-mûvészeti akciónk során kb. 15.000-20.000 ember számára kívánjuk megfogható, közvetlen élménnyé tenni a romák világát és színes látásmódját. Ezáltal meghatározó pillanatokkal kívánunk hozzájárulni az elfogadás kultúrájának magyarországi fejlesztéséhez és az elôítéletek meghaladásának folyamatához.

Mûvészeti koncepció

„Aroma” tárlatunk arra az alapgondolatra épül, hogy minden embert nemesít, minden ember lényegét adja a kultúra. Függetlenül attól, hogy hogy a befogadó és az alkotó roma vagy nem roma származású. Ha kulturális élmény hatása alá kerü-

lünk, képesek vagyunk meghaladni az elôítéleteinket, közelebb kerülünk egymáshoz és a valóság is teljesebb arcát mutatja felénk. A három hétig utazó vándorkiállítás este is kivilágított, négy csillagból álló installációs rendszerre épül (ld. mellékelve a fotókat). Erre a rendszerre függesztjük fel esôálló habkartonok segítségével a kiállítási koncepciónak megfelelô három képi tematikát, melyek az alábbiak:

Ragadjon a kultúra!

A 35-40 festmény-reprodukcióból álló tematika az utóbbi 40 év magyar roma festôk által készített érdekes és izgalmas alkotását tartalmazza. A képek

segítségével feltárul elôttünk a romák festôi szimbólumrendszere és színvilága: Péli Tamástól kezdve Szentandrássy Istvánon át egészen a legfiatalabb roma festôkig terjed a résztvevôk névsora. E kiállítási tematika jelentôs része a közelmúltban megjelent „Cigány festészet Magyarország 19692009” festészeti album képanyagára épül.

Chachipe Diák

2008 novemberében a Nyílt Társadalom Intézet és az OSA Archivum online nemzetközi fotópályázatot hirdetett Chachipe Diák [igazság, valóság] címmel a Roma Integráció Évtizede Program 2005-2015 keretében 12 és 25 év közötti európai fiatalok számára. A versenyre három kategóriában lehetett pályázni – „Az utcám, a városom, ahol élek”; „Az én színes világom”; „Mi a baj”? – olyan fotókkal, melyek a romák életét mutatják be. A kiállítás ezen része a pályázatra beérkezett fotókból válogat 35-40 képet az Open Society Institute (OSI) segítségével.

Cigány vagyok

Harmadik témablokkunk mûvészettörténeti és festészettörténeti stílusjegyek kifordításával játszik. Terri Potoczna, Londonban született, lengyel származású brit fotómûvész önként vállalkozó magyar romákat kért arra, hogy ismert festményekrôl válasszanak ki maguknak egy-egy személyiséget, és bújjanak a bôrükbe. Kuriózumszerû fotósorozatán mai magyarországi romákat avat híres európai festmények fôszereplôivé, emblematikus Vermeer és Caravaggio képek portréarcaivá. A mûvésznô e köztéri alkalomra 9-10 emblematikus képet válogat „fotó-festményeibôl”.

Kiállításunkkal számos, a roma kultúra iránt érdeklôdô vidéki roma értelmiségit, nem roma származású vidéki városlakót, magyar és külföldi uniós tisztviselôt kívánunk elérni a tervezett három hét alatt. Tavaly több mint 21.000 látogató tette tiszteletét installációnknál, átlagosan 15-20 percet töltve tárlatunk elôtt. 2011-ben hasonlóan sikeres bemutatkozást és vándorkiállítást tervezünk a kiemelt együttmûködô partnerek(OSI és FROKK), valamint a különbözô médiumok (Magyar Televízió, Est Média Csoport, Magyar Rádió stb., valamint a helyi, regionális médiumok) hathatós támogatásával. 2010. November 30. Bence Ottó, Kuratóriumi elnök Törökfürdô Alapítvány Vári Zsolt, Alelnök Magyarországi Roma Galéria Egyesület

A Színes Gyöngyök Egyesület, Pécs, 2010. Európa Kulturális Fôvárosa program részeként rendezte meg 2010. decemberében a roma hiedelmek és hitvilág konferenciát, melynek keretében megismerhetjük a roma kultúra olyan sajátosságait, melyek a cigány emberek életvitelét, viselkedési attitûdjeit jelentôsen

Balogh Márti:

Romani cris

befolyásolják, adott élethelyzetben. A rendezvény célja is ez. Hogy a cigánysággal napi érintkezésbe kerülô közszféra munkatársai hallgassák meg konferenciát, hiszen ez elsôsorban számukra nyújt segítséget, így a cigánysággal kapcsolatos, korábban számukra is érthetetlen viselkedési, magatartási szokások ismerete jelentôsen megkönnyíti, illetve egyszerûbben kezelhetôbbé, a megoldásban hatékonyabbá teszi a velük kapcsolatos, adott élethelyzetben felmerülô problémákat. Ennek ellenére a jelenlévôk többsége az elôadókkal együtt roma származású férfiak és nôk. Az a kevés számú magyar, aki megjelent – leginkább nô –, egy asztalnál, a terem végében foglalt helyet, a többiektôl szigorúan elkülönülve. A „Romani Cris” a legfontosabb (volt) a cigányok életében. Ez az erô, mely az évszázados vándorlások és megpróbáltatások idején is megtartotta és megôrizte a cigányság egységét és méltóságát, a cigány ember egyéniségét, tartását, arculatát. Ez az íratlan törvény szent és sérthetetlen. Bírája a közösség Vajdája, akinek nagy tekintélye volt, becsületes, módosabb ember, aki jól ismerte a szokásokat. Igen erôs törvényeik voltak, amelyek a létfenntartást célozták. Ezek megszegése kitiltást vont maga után. Ez súlyos büntetésnek számított, mert a kitiltott személyt másik csoport nem fogadhatta be, 20 10 05

18 02



megszûnt cigánynak lenni. Az alkalmilag összegyûlt törvénykezô gyûlésen minden félt meghallgattak. Eskü alatt. Ezt az esküt nagyon komolyan vették. Istenfélô emberek voltak, és inkább nem is mentek el a gyûlésre, mintsem hogy a hazugság bûnébe essenek. A meghallgatás több napig is eltarthatott, majd a vajda döntött a büntetésrôl, amit mindenki elfogadott és betartott. A cigányság kultúrájában az utóbbi harminc évben észrevehetôen is több változás történt, és közben újra felfedeztük a hagyományos roma kultúrát. A század utolsó harmadában jelentkezô cigány értelmiség, elsôsorban a roma mûvész értelmiség által olyan új mûvészet teremtôdött, amely bekapcsolódik az európai kultúra, mûvészet folyamatában, ami rendkívül felgyorsult fejlôdést eredményezett, elindítva a cigányság kulturális integrálódását az európai kultúrába. Idézet Péli Tamás, elsô hivatásos képzômûvész megfogalmazásában, ennek a kultúrateremtésnek a jelentôségérôl: „Tulajdonképpen a cigányság Magyarországon hiába él itt hétszáz esztendeje, most kezd megszületni. Amíg az értelmisége nem jelent meg, legyen az bár egy kis szellemi elit, amely megvalósítja ezt a népet, megírja a történetét, lejegyzi dalait, megfesti a történetüket, megformálja az üzeneteket, és beviszi ôket a kultúra világába, az örökkévalóságba, addig – ez minden más népnél is így van – nem válhat egyenrangúvá a népek közösségében.” (Péli Tamás kép) A mai korban élô cigányok elveszteni látják a Romani Cris összetartó erejét. A magyarok és romák közti szakadék ezzel nagyobb, mint valaha. Annak a cigánynak, aki cigánytelepen nôtt fel, a legszebb gyerekkori emlékei lehetnek, mert megtapasztalhatta a szabadság, az önzetlenség, a szeretet, a tisztelet, az összetartozás erejét, amit nem csak mi, magyarok, hanem már ôk is lassan elfelejtenek. Mégis szükség van arra, hogy felzárkózzanak a többségi társadalmunkhoz, hogy gyermekeik beilleszkedjenek, hogy megszûnjön a társadalmi kirekesztôdés. Csakhogy elvesztik mindeközben azt a csak rájuk jellemzô arculatot, ami a cigányt cigánnyá teszi. Elvesztik a múltjukat, a gyökereiket, a nyelvüket, és megszûnnek cigánynak lenni. És amíg elfogadni nem tudjuk ôket, maradnak a senki földjén, széthullva. Csak reménykedhetünk Péli Tamás szavaiban, és a kultúra által valóban egyenrangúvá válhatnak közösségeinkben.

PETRINÉ EGYED ÁGNES NYÁRELÕ Akácok édes illata éled, szélfútta ingák lengve zenélnek, napfénnyel játszik kósza levélke, fogja-elejti, perdül elébe, Hangok mint szirom hullnak a tóba, széttörnek ottan szilánkot szórva; szikrázó gyöngyök gurulnak amott, víztükör képén gördülõ habok; Nektárra szomjas, füzéres léptek, boglyas virágon pillangó lépked; büszkén borzolja haját a nyárfa, kérkedõ lombja átlép a nyárba.


CzibiRobert

Roma autodidakta festômûvész vagyok. Gyermekkoromban fedeztem fel önmagam, a tüzet a szívemben, a képzômûvészetet. Ceruza és ecsetvonásaim késôbb a Városligeti Nyitott Mûterem segítô kezei között alakultak, szín és formavilágom, mûvészi magatartásom is itt erôsödött meg. Egyetemi tudást szereztem, mûvelôdésszervezôként végeztem. Most leszek 35. Az életszerû dolgokat kedvelem, önmagam képzem, amely egy lassúbb folyamat. Olyan ez, mint egy drágakô, amit vagy kicsiszolnak, vagy a víz mossa tisztára. Nekem az utóbbi az utam. Stílusomat, a valóságból teremtett látomásaim jellemzik. Ezzel a módszerrel fogadom el vagy fogadom be a valóságot. Fontos szempont, hogy a vásznon megjelenített szimbólumok megôrizzék a dolgok eredeti rezgését, kisugárzását, felszabaduló spiritualitást kiváltva. www.czibirobert.com

20 10 05

20 02


Önarckép

Tiszta tekintet

Fel

Sürroma

Puttó

HORVÁTH TIVADAR: A HALÁL TÉPI A KÖDÖT… A halál tépi a ködöt, A csillagok földre hullt érmék. A mennybolt kiszakított kárpit, Veled bárhová elérnék. Tudom: ezek jelek, Mit hozzánk üvölt a róna, A teremtô képzelet Feslik fel mindig alóla. Az igazság kétpúpú teve, Egy akónál több a zsírja, Létünk eltévedt bárány, S nem tudja, hol a sírja. Egy érdekes grimasz a sors, Káosszá lényegült világ, Nem maradt más: csak szerelem, Nem maradt más: csak gondolni rád. Majd Õ leveszi, mit Más szemedre kötött, Imitatio Christi, Mert halál tépi a ködöt.

HORVÁTH TIVADAR: AKÁRHOGYAN IS akárhogyan is én megírom a versem hiába szakad le a hold mutogathatnak bármit a tévében én nem alázom meg magam ingyen adni át ami én vagyok valami ilyesmi a cél el lehet veszni a tömegben nagyon sûrû a köd el lehet botlani egymásban ki itt vajon az egyéniség? akárhogyan is én megírom a versem fénye szerteszét ragyogjon emeljen fel vagy taszítson a sárba tudd meg belôle ki vagyok feszülj meg vagy légy tôle laza akárhogyan is én megírom a versem 2010. december 26. (Mórágy)


20 10 05

22 23



A napokban került boltokba Szegedi Katalin legendás tarot kártyája, mely 19 év után látott ismét napvilágot. Most talán még izgalmasabb a megjelenés, hiszen az elsô magyar tarot sorozatot ez alkalommal Lázár Zsófia szakavatott sorai kísérik. A RODER-OCKER Kiadó gondozásában megjelent kiadvány igazi mûvészeti alkotás. Szegedi Katalin 1991-ben festette a kártya képeit, mely már akkor legendává lett. A tény, hogy az elsô kiadást máig nem követte újabb, bár a kereslet sosem lankadt, és ritka kincsnek számított, ha néhanapján felbukkant egy-egy példány az antikváriumokban, csak tovább növelte a jelenlegi megjelenéssel kapcsolatos izgalmakat és várakozást. A kiadó vezetôi nagy megtiszteltetésben részesül-

tek, amikor a festômûvész ôket választotta az értékes mû ismételt publikálására. A kártyákhoz tartozó könyv megírására a kiadó Lázár Zsófia írónôt kérte fel, aki a témában jártas, hiszen számos vonatkozó publikáció szerzôje. Zsófia anno – Katalinhoz hasonlóan – elsôként foglalkozott a kártyák varázslatos világával. A cigánykártya titkairól írt elsô mûvéhez Szepes Mária írt elôszót, mely kötetet több hasonló követett.

A két mûvész egymásra találása a kiadó vezetôinek köszönhetô. Különleges mû született, mely a hagyományokhoz hû, ugyanakkor formabontóan modern. Szegedi Katalin így ír errôl elôszavában: "Alapvetô koncepcióm mindenekelôtt az volt, hogy – sok más Tarot-ábrázolással ellentétben – minden egyes kártyát emberi alakkal személyesítsek meg, így egy teljesen emberközpontú gondolatsorra fûztem fel a lapokat." Lázár Zsófia így emlékszik a Szegedi Katalin féle tarot kártyákkal való találkozására: „Nem felejtem el soha, ahogy az egyetem folyosóján, egy ablakmélyedésben tanulmányoztam a finom kézzel, egyedi érzékenységgel megfestett lapokat.” A kártyákat, a megegyezô méretû kiskönyvvel hagyományosan selyemkendôben kell tárolni, és minden egyes csomag személyre szóló. A kártyák és a könyv csomagban megtalálhatóak a Libri, a Bookline és az Anima könyvesbolt hálózatokban, illetve megvásárolhatóak közvetlenül a kiadótól is.

20 10 05

24 25

További információk: Nevelôs Orsolya Stefanie RODER-OCKER Kiadó Kft. [email protected] 06 20 316 3108 KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu

PÁVA ZSOLT: SZONETT HELYETT X. majd jössz újra és rendet teszel sovány napjaimba, elhozod a nyugalmat, és újra kifeszíthetem szottyadt vitorlám a nekifeszülõ õszi szélnek. csodák fognak teremni a szélben, hidd csak, úgy is egybeérnek, mint azok az évek, amik elmaradtak, amiket még újra túlélhetünk.


csak jönne már az a szél, jönne már hullám a túléléshez, jönne mindenkori ébredés, hogy ne csak álmokban keressem életünk elhamvadt részeit, hogy ne csak magamban keressem. PÁVA ZSOLT: AZ LÁSSON az lásson engem, aki bújtatni akar a semmitõl, és belátja, harmadnapra megõszül õ is a semmittevésben, mert nem tudja honnan jövök, merre tart szenvedésem a nyárban; gerincig ható szerelemben. az lássa Istenemet, mikor zordak a hegyek, ha kikopni látszanak az erdõk a tarvágások után, és mégis engem látnak benne tetõtõl-talpig feketében. most újévi gyász van a számban: tékozolt ifjúságom, arcom, és élei a mának; (õk is eltörtek, akár az idõk --) mégis újévi köszöntõt mondok lassan, mert csak az lásson engem, akik az eltört idõket visszasírják. 2009. január. így maradt. Fotó: Orbók Ildikó

A kupefolyoirat.hu által szervezett: Árnyék-Fény pályázatunk festmény kategóriában Jámbor Mihályi Mónika lett az I. helyezett Mályva portré címû mûvével. Gratulálunk!

KUPÉ

KULTURÁLIS FOLYÓIRAT 2 ÉVFOLYAM 5. SZÁM ISSN 2061-9359

Megjelenik havonta Megrendelés: E-mail: [email protected] Cím: 7741, Bogád, Petôfi utca 18/5 Ára: 400 Ft+postaköltség Kiadja: a KuPé Közhasznú Egyesület 7741, Bogád, Petôfi utca 18/5 www.kupefolyoirat.hu [email protected] telefon: +3630/574-7779 Címlap: CZIBI RÓBERT: alkotása fôszerkesztô: BÁDER JUDIT [email protected] Irodalmi szerkesztôk: MAGDÁS EMÕKE MOLNÁR PÉTER [email protected] képzômûvészet: BALOGH MÁRTI FÛKÔ BÉLA [email protected] Terjesztés: NAGY SZILVIA TÖRÖK LÍVIA [email protected] Fotó: ORBÓK ILDIKÓ KEREKES ISTVÁN SELÉNYI ZOLTÁN korrektor: NAGYAJTAI KOVÁCS ZSOLT Grafikai munka [email protected] nyomás és kötészet BOCZ NYOMDAIPARI KFT., PÉCS Felelôs vezetô: BOCZ EMIL

A KUPÉ megvásárolható: FOKUSZ könyváruház Pécs, Jókai utca Dialóg Campus könyvesbolt Tudásközpont Pécs Cella Septhicora Homoktövis Mintabolt Budapest, Thököly u.117. 20 10 05

26 27


A kiadványban található képi és szöveganyag a kiadó és a szerzôk tulajdona, bárminemû felhasználásuk, csak írásbeli engedélyükkel lehetséges. ©KuPé–2009

Ami fontos, hogy hangsúlyozzuk mennyire nagy szükségünk van erre a vitaminra és, hogy a mai társadalom nagymértékû D-vitamin hiányban szenved. Ami sok betegség kialakulásához vezet. A „MEGOLDÁS” PEDIG:

„Napsütés hiányában is tudjuk biztosítani a megfelelõ mennyiségû D vitamin pótlást egészséges mértékû szoláriumozással. Ennek elõnye, hogy napsütés-hiányos idõszakban is elérhetõ, és szabályozott kereteken belül bõr károsodás nélkül is élvezhetõ, betartva a bõrtípusnak megfelelõ szoláriumozási javaslatokat.”

Pécs, Ferencesek u. 14.

Nyitva tartás: H–P: 7.00- 22.00, Sz: 9.00–21.00, V: 11.00- 20.00

Cigánykaraván II. Tartalomból: PULAI ÉVA: Cigány alkotók KELEMEN ZOLTÁNNÉ - GÁSPÁR KATALIN: Cigány hitvilág

Recommend Documents