Célkeresztben a tankönyvek

szubjektív

Célkeresztben a tankönyvek A pedagógiai célok megvalósítása érdekében minden oktatási rendszer eszközegyütteseket használ, melyek elemei optimális esetben koherens rendszert is alkotnak. Ilyen eszközök a tartalmi szabályozás dokumentumai (mint a NAT, kerettanterv, helyi tanterv), a tudás átadását segítő információ- és feladathordozó eszközök (lásd tankönyvek, digitális tananyagok, szemléltető eszközök), az értékelési eszközök, a tanárok felkészülésének, szakmai fejlődésének támogatása (például továbbképzés, mentorálás). Az, hogy egy ilyen szakmai kérdés, mint a tankönyvek, a tankönyvkiadás és -terjesztés, időről időre ilyen hangsúlyosan jelenik meg a közvélemény előtt zajló diskurzusban, azt jelzi, hogy a tankönyv eredeti funkciója sérült, erősen torzult. Kilépett vagy kiemelték eredeti szerepéből, és átvette más tartalmi szabályozók, a tanterv, a tanmenet felada­ tait. A napi tantermi munka során gyakran meghatározóbb az, hogy mi van a tankönyvben, mint az, hogy mit tartalmaz a tanterv. Ehhez a helyzethez olyan okok vezettek, mint hogy egyes időszakokban a tankönyvnek ezzel a hallgatólagosan elfogadott szerepbővülésével lehetett az ideológiailag vezérelt kötelező tantervtől viszonylag kockázatmentesen és legálisan eltérni; közrejátszottak a nagy kiadók szakmai ambíciói is, s persze mi, tanárok is, amikor felértékeltük a tankönyv szerepét azáltal, hogy a tanterv helyett sorvezetőként használtuk. Ez a funkciózavar ugyanakkor oda is vezetett, hogy a tankönyvek – más országok gyakorlatával összevetve – szokatlanul nagy figyelmet kaptak és kapnak. Ennek tudható be, hogy szinte minden kormány fontosnak látta, hogy matasson valamit a tankönyvekkel. Akadt, amelyik a szakmai akkreditációt szigorítot-

ta, egy másik a mondatok hosszát és a tankönyvek súlyát akarta szabályozni, megint másik az árakat kívánta hatalmi eszközökkel befolyásolni, s volt olyan is, amelyik az állami tulajdonú tankönyvkiadó meglehetősen furcsa privatizációját tartotta elengedhetetlen feladatának. Nehéz lenne vitatni, hogy a rivaldafény jót is tett a magyar tankönyveknek. Akkreditációjuk az egyik legszigorúbb a világon, ennek (is) köszönhető, hogy színvonaluk nemzetközi összehasonlításban is magas, és az árak is elmaradnak a más, akár környező országokban tapasztalható mértéktől. Ettől még persze a szülőknek mélyen a zsebükbe kell nyúl­ niuk szeptemberben, és felmerülhetnek olykor jogos kritikai észrevételek is (bár ezek olykor erősen ideológiai töltetűek). Ennek a jól láthatóságnak azonban kockázatai is vannak. A tankönyvekkel kapcsolatos kérdések túldimenzionáltakká váltak, egy eszköz került a középpontba, amit mindenki javítgat, piszkál, miközben elfeledkeztünk a célról. Jól látható ez a mostani vitákban is. Jó és olcsó tankönyveket akarok – mondja az állam. S nosza, államosítja a tankönyvterjesztést, mert akkor majd olcsóbb lesz a dolog. Mit számít, hogy volt intézmény, ahol tényleg szenzációszámba ment, ha egy-egy diák tankönyvcsomagjának tartalmát sikerült eltalálnia az új terjesztőnek, vagy az, hogy hetekkel a tanévkezdés után még nem érkezett meg minden könyv – és nem az iskola vagy a kiadó hibájából. Most, úgy tűnik, újabb front nyílik, a kiadók szintjén folytatódik a tankönyvcsata. Legyen kevesebb, de jobb könyv! – hangzik az új verdikt. De mi is ennek az alapja? Ha valóban gond lenne a tankönyvek minőségével, azért nem az akkreditáló szervezetek, hivatalok lennének a felelősek? Azt pedig mindenki tudja,

hogy az érdemi tankönyvválaszték egyáltalán nem áttekinthetetlen. De milyen szakmai érvek is szólnának az uniformizált egyentanköny mellett? Citáljuk ide Pokorni Zoltán korábbi oktatási miniszter e téma kapcsán felvetett frappáns analógiáját! Az, hogy a jó oktatás reményében minden diáknak ugyanolyan tankönyvből kell tanulnia, olyan, mintha attól várnánk, hogy minden gyerek kiválóan síel majd, ha valamennyiüknek ugyanolyan hosszú és típusú lécet csatolunk a lábára, sőt a cipők fajtáját és méretét is egyformára szabjuk, függetlenül attól, hogy lesikló vagy sífutó lesz-e és hogy 11 vagy 17 éves. A síelésnek is van tanterve, tartalma, s vannak eszközök, amelyekkel ezek az ismeretek taníthatók és tanulhatók. Ha a síelésnél elfogadjuk, hogy ehhez sokféle eszköz kell, akkor logikus, hogy az iskolai tudásátadás eszközháttere sem lehet homogén, egyforma (hogy azt ne mondjuk: uniformizált). A modern iskola, oktatás differenciáló, személyre szabott, s ennek megfelelően fejleszti és alkalmazza eszközeit. Ilyen eszköz a tankönyv is. Nem helyettesítheti, nem válthatja ki a tanterveket. Ezért a tankönyvekről folytatott vita valójában nem más, mint annak beismerése, hogy a tartalmi szabályozás rendelkezésére álló eszközeivel (tanterv, vizsgakövetelmények stb.) az állam nem képes elérni céljait. Meglehet, éppen azért, mert már azokat is rosszul választotta meg. Ha a minőség garanciáit keresi egy oktatásirányítás, akkor nem a tankönyvekkel kell babrálnia. S még csak nem is a tantervekkel, azaz ezekkel annyiban igen, hogy keretjellegűen határozza meg őket (nem csak nevükben), hogy legyen reális esély a személyre szabott tanulási utak kialakítására. A valódi garancia a jó tanár.

ÚJ KATEDRA Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9–11. félemelet 4., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Felelős kiadó: Ekler Gergely Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva Felelős szerkesztő: Varga Gabriella, [email protected] Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Munkatársak: Klotz Mária, Novák Imre, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9–11. félemelet 4. Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08. Web: www.ujkatedra.hu Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/337-9962, [email protected], www.ypsylonmedia.hu Nyomdai munkák: OOK-Press, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila ISSN 0865-6177 (nyomtatott) ISSN 1788-3709 (on-line)

2013.

október

új katedra

1

in t e r j ú

„Megelőzni a svédeket” – Az oktatás finn útja Standardok és ellenőrzés helyett bizalom és megbecsülés Az első PISA-mérés eredményeinek nyilvánosságra hozatala, 2001 óta sokan próbálták megfejteni a finn oktatási csoda titkát, azt, hogy miként tudott egy ország viszonylag rövid idő alatt, reális erőforrás-felhasználással egy sikeres, hatékony és méltányos oktatási rendszert létrehozni és évtizedes távlatban fenntartani. Szakértői csoportok ezrei tanulmányozták a helyszínen az iskolák, a tanárképzés, az oktatásirányítás napi gyakorlatát, számtalan elemzés, konferencia témája volt a finn oktatás. Néhány hete jelent meg a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó jóvoltából Pasi Sahlberg A finn példa című könyve Fazekas Dóra fordításában. A magyar kiadás szakmai lektorával, Sió Lászlóval beszélgettünk.

– Annak az országnak, amelyik eredményes oktatást szeretne, a finn példát kell követnie? – Vannak más, az oktatás terén sikeres országok, izgalmas dolgok történnek például Kanada egyes államaiban és másutt is, de valóban nem nehéz beleszeretni ebbe a harmonikusan működő, sikeres finn oktatási rendszerbe és ilyet kívánni magunknak is. Ráadásul vannak olyan elemei, amelyekhez hasonlóval a magyar oktatásban is találkozhatunk. A finn oktatás legfontosabb jellemvonása azonban számomra nem az eredményesség, hanem a méltányosság. Kétségtelen, hogy sokan egyszerűen jobbak, eredményesebbek akarnak lenni, ezért tanulmányozzák a finn rendszert. A könyv bemutatóján is elhangzott a történet, mely szerint egy távol-keleti ország képviselője, miután több napot töltött Finnországban, azt kérdezte a vendéglátóktól, mennyibe kerülne ez az egész, ha meg akarnák venni. Azt válaszolták neki, amit Pasi Tuominen úr, Finnország budapesti nagykövete is mondott a bemutatón: minden szabadon átvehető, csak nem biztos, hogy működik majd az új helyen. Én úgy látom, az egyik legizgalmasabb kérdés az: ha egy oktatási rendszer valóban méltányos, törvényszerű-e, hogy egyúttal eredményes is lesz. – Vagyis nincs kész recept. – Abban az értelemben nincs, hogy egy az egyben lemásolható lenne az, amit a finnek csinálnak. De ez evidencia. És persze nemcsak a teljes know-how importjával való kacérkodás szakmaiatlan és kockázatos, hanem az is, ha csak a rendszer egy-egy szimpatikus, megvalósíthatónak tűnő elemét akarja valaki a kontextusból önkényesen kiragadva átvenni. A könyv fejezetei sorra veszik az oktatási változások egyes szakaszait, az ezek mellett és ellen felsorakoztatott sokféle indíttatású érveket és aggályokat, s bemutatják azt a politikai, társadalmi, gazdasági kontextust is, amelyben ezek a folyamatok zajlanak. Ezek ismerete nélkül a finn oktatás rendszere, fejlődésének útja nehezebben lenne megérthető. Nagyon egyszerű lenne „best of” rendszereket összerakni, de az oktatás sajnos nem úgy működik, mint egy CDválogatás. Ugyanakkor van, amit akár sorvezetőként is 2

2013.

október

új katedra

használhatunk. Ilyen az alaposan megfontolt célmeghatározás, a fejlesztésekre szánt idő nagysága, a következetes, számos kormány működésén átívelő megvalósítás. Követendő, ahogyan kialakították rendszerüket, célirányosan keresték és tanulmányozták a jó gyakorlatokat a világ oktatási rendszereiben, tanultak, és megalkottak egy új oktatási utat. Sahlberg úgy jellemzi a finn embereket, mint akik nyitottak, együttműködőek, mernek kockázatot vállalni, mernek kreatívak lenni, és ennek eredményeként egy kicsit mindig mindent másként csinálnak, mint mások. Ezt a magatartást ajánlja mindenkinek, aki saját oktatási rendszerének megújításán gondolkozik. – Ez az unortodox megközelítés tőlünk sem áll távol… – A hagyományostól való eltérés önmagában se nem jó, se nem rossz. A kérdés az, hogy amikor más utat, megoldást választunk, akkor azt kellő megalapozottsággal, tényekre, kutatási eredményekre alapozva tesszük-e, vagy benyomásokra, érzelmekre hagyatkozunk, akár a valóságot figyelmen kívül hagyva. – Pokorni Zoltán a könyv előszavában úgy fogalmaz, hogy ez a rendszer az általános, bevett oktatásirányítási logikával szemlélve nem is nagyon működhetne. – Minden oktatásirányítás igyekszik vala-

milyen garanciát találni arra, hogy a rendszer működése olyan legyen, amilyennek elképzelte. Ehhez különböző eszközöket választ: eltérő mélységben, részletezettséggel megszabja a tantervek tartalmát, akkreditálja a tankönyveket, követelményeket fogalmaz meg, amelyek teljesítését vizsgákkal méri, ellenőrzi a tanárok munkáját… Ezek a jól ismert, bevett oktatásirányítási eszközök, de nem biztos, hogy hatékonyak is. Leginkább azért bizonytalan az eredményességük, mert a papír, a jogszabály erejében bíznak a megvalósító, a tanár helyett. Finnországban más utat választottak: az iskolai működés garanciája a pedagógus, a standardok, az előírások, az ellenőrzések helyett olyan puha szabályozók kapnak meghatározó szerepet, mint a bizalom, a megbecsülés, az együttműködés ösztönzése és támogatása. A  hangsúly ezért a leendő tanárok kiválasztásán és magas szintű képzésén van, utána pedig azon, hogy megfelelő környezetet és feltételeket biztosítsanak a munkához. – A magyar oktatás mintha nem erre tartana. – Valóban nem, de a helyzet is más. Finnországban a legnépszerűbbek közé tartozik a tanári pálya, nem ritka a tízszeres vagy ennél is nagyobb túljelentkezés. Valóban a legfelkészültebb fiatalok közül válogathatnak, a jó színvonalú és általánosan egyetemi szintű képzés pedig még erősíti is ezt a biztosítékot. Nálunk nem ez a helyzet, és igazuk van azoknak, akik egyenetlennek ítélik a pedagógusok által végzett munka minőségét, De igazuk van a pedagógusoknak is, amikor azt mondják, ilyen bizonytalan körülmények között, hol gúzsba kötve, hol teljesen magukra hagyva nehéz jó színvonalon dolgozni. – Nem inkább arról van szó, hogy Finnországban egyszerűen vonzóbbak a bérek? – Fontos a pénz, de önmagában nem elegendő. A finn tanárok jövedelme nem magasabb, mint az OECD-átlag, nem elsősorban ezért népszerű a pálya. A vonzerőt a megbecsültség adja, ami abból fakad, hogy a társadalom tudja és elismeri, hogy ez egy nagyon komoly felkészültséget, tudást, innovatív, alkotó munkát elváró pálya. Maguk a tanárok pedig azt mondják, hogy ha valamivel több lenne a jöve-

in t e r j ú delmük, de kevesebb kihívást jelentene a tanítás, kevesebb lenne az önálló feladatvégzés, problémamegoldás, ha fel­ ügyelők ellenőriznék őket és egyre-másra standard mérésekre kellene felkészíteniük diákjaikat, akkor inkább más pályát választanának. Helyes döntés emelni a pedagógusok bérét, de csak ettől még nem változik semmi. Pláne akkor, ha az életpályamodell érdemben nem tudja vonzóbbá tenni a pályát, másrészt nem ösztönöz a szakmai továbblépésre, a többletmunka vállalására és a nagyon különböző teljesítményeket közel azonos mértékben honorálja. Nem látjuk még pontosan az életpályamodell végét, de van még némi mozgástér és idő, a többlépcsős bevezetés lehetőséget ad arra, hogy a hibákat korrigálni lehessen. – A könyv szerint a finn tanárok bére sem érdemalapú. – Nem tudok arról, hogy a szaktárca az életpálya kapcsán hivatkozott volna a finn példá-

ra, de ez nem is lett volna szerencsés. Egyrészt ez csak részben igaz: a finn tanárok bére is – igaz, kismértékben – függ attól, hogy milyen iskolafokozatban és mennyi ideje tanítanak. Ugyanakkor a finn tanárok teljesítménye között jó eséllyel kisebbek az eltérések, mint nálunk. Ezt ugyan nem mérik, de az a tény, hogy mind az iskolák közötti, mind az iskolákon belüli tanulói eredmények között irigylésre méltóan kicsik a különbségek, ezt sejteti. Nincs tehát ok a jelentős differenciálásra. De, mint mondtam, nem is a bér nagysága az elsődleges szempont Finnországban. – Minek kellene még változnia ahhoz, hogy népszerűbb legyen a pedagóguspálya? – Azt hiszem, a közoktatásról szóló vitáknak régen nem arról kellene szólniuk, hogy hányféle tankönyv legyen, legyenek-e egész napos vagy kiterjesztett funkciójú iskolák is, miként akkreditáljunk egy klasszikus tanártovábbképzést vagy egy alternatív kerettan-

tervet. Ha annyi energiát szántunk volna az elmúlt évtizedekben a pedagógusszakma megújítására, minőségének, rangjának, megbecsültségének emelésére, mint a szabályozókról szóló vitákra, előrébb járnánk. A  legrészletezőbb, szakmailag hibátlan jogszabály sem helyettesíti a jó tanárt, sőt gyakran kontraproduktív, ellenben a valóban kiváló tanár munkáját egy keretjellegű, ösztönző környezet nagyban tudja segíteni. Ha az életpályával azt a célt tűzzük ki, hogy öt év múlva elkötelezett, innovatív, kreatív, önálló munkára képes fiatalok közül válogathasson a tanárképzés, tíz év múlva pedig ők kezdjenek el tanítani, akkor addigra ezekre a képességekre igényt tartó iskolai környezetet kell kialakítani. Nem lehet zsákban táncolni. Ha a mostani szabályozás nem változik, az ilyen karakterű fiatalok számára taszító lesz a pedagóguspálya, hiába ölünk bele milliárdokat. Be kellene látni: ha a legjobb autóverseny-

Pasi Sahlberg: A finn példa Pokorni Zoltán előszavával és Halász Gábor elemzésével A többszörösen díjazott, hiánypótló könyv bemutatja a finn oktatási csoda kiépítésének évtizedeit, az északi ország sikeres oktatási reformját, és részletesen elemzi az oktatási változtatások összetett természetét. „Pasi Sahlberg sokat tanít nekünk arról, mit kell tudjunk, mielőtt belevágnánk egy nemzeti oktatási reformba.” David Berliner, Arizona State University „A hatékony oktatási rendszer vezetett el a magas hozzáadott értékű, tudásalapú finn gazdaság sikereihez.” Pasi Tuominen, Finnország budapesti nagykövete „Az északi országban a standardizálás, a rendszeres központi értékelés helyett a bizalom, a megbecsülés, a kreativitás és az együttműködés támogatása biztosítja a minőségi oktatást. A túlzó központosítással szemben a helyi tantervek fejlesztésére, a rendszeres ellenőrzés helyett pedig a bizalom erősítésére helyezik a hangsúlyt. Ennek alapján felmerül a kérdés, hogy vajon az erősen központosított tantervi szabályozás és a tanfelügyelet itthon ténylegesen jobb oktatáshoz vezet-e, javítja-e a gyerekek teljesítményét.” Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke „Ajánlom a könyv elolvasását mindazoknak, akik arra keresik a választ, vajon a 2011 utáni hazai oktatásügyi átalakulás nyomán kialakult helyzetben hogyan lehetne mozgásba hozni a modernizációt támogató energiákat, és miképpen lehet pozitív fejlődési útra terelni a válaszúthoz érkezett hazai oktatási rendszert.” Halász Gábor, ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ A finn példa című könyv megvásárolható a Pedellus Tankönyvboltban (1143 Budapest, Szobránc u. 6–8), valamint a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó webshopjában (www.ntk.hu), Ára: 6900 Ft, webshopban történő vásárlás esetén 5520 Ft. A könyv on-line betekintője elérhető itt: http://www.ntk.hu/c/document_library/get_file?folderId=279536&name=DLFE-32559.pdf

2013.

október

új katedra

3

in t e r j ú

Dr. Pasi Sahlberg Jelenleg a finn Oktatási és Kulturális Minisztérium által szervezett CIMO (Nemzetközi Mobilitási és Együttműködési Központ) ügyvezető igazgatója, valamint az USA-ban működő ASCD (Szakfelügyeleti és Tantervfejlesztési Társaság) igazgatótanácsának tagja. Korábban dolgozott tanárként, tanárok oktatójaként és oktatásirányítóként Finnországban, valamint szakértőként számos nemzetközi szervezet és tanácsadó cég számára. Az utóbbi két évtizedben a világban zajló oktatási reformokat elemezte, dolgozott egyesült államokbeli, kanadai, európai, közel-keleti, afrikai és ázsiai oktatási vezetőkkel is. Dr. Sahlberg korábban szerepet vállalt a Világbank munkatársaként Washingtonban és az Európai Bizottságnál, Torinóban. Továbbra is részt vesz a tanárok és vezetők képzésében, az iskolák fejlesztésében hazájában és más országokban is. A Helsinki Egyetem és az Oulu Egyetem docense. (www.pasisahlberg.com)

zőket akarjuk pilótáinknak szerződtetni, akkor bíznunk kell abban, tudják nélkülünk is, mikor fékezzenek, előzzenek vagy mikor váltsanak sebességet. Hogy Pasi Sahlberg nagymamájának életbölcsességét idézzem a könyvből: „Ahol mindenki ugyanúgy gondolkodik, senki sem használja nagyon a fejét.” Ha intelligens oktatási rendszert szeretnénk, akkor az oktatásirányításnak ki kell lépnie a mindent jobban tudó megmondó szerepből, és ennek a helyére egy világos célokat meghatározó, koordináló, feltételeket teremtő és garantáló, támogató megközelítésnek kell lépnie. – A finn oktatás kapcsán a leggyakrabban használt jelző az, hogy eredményes, a másik pedig, hogy méltányos. Miben nyilvánul meg ez utóbbi? – A finnek számára ez a második a fontosabb, de persze az előbbi sem elhanyagolandó. Amikor oktatási rendszerük teljes újraszervezéséről döntöttek, mindenekelőtt egy mindenki számára hozzáférhető, minél magasabb színvonalú iskolarendszert szerettek volna megvalósítani. Olyat, amely minden tanulót egyformán kezel abban az értelemben, hogy mindenki számára optimális feltételeket próbál meg biztosítani ahhoz, hogy teljesítményét döntően szorgalma és tehetsége határozza meg. Tehát nem szűkítették le a méltányosság fogalmát a rosszabb helyzetben lévők, kisebb településeken vagy szegényebb családokban élő gyermekek támogatására vagy a kiemelkedő tehetségűek útjának egyengetésére. Arra törekedtek, hogy mindenkihez méltányosak legyenek. Több lépcsőben, évtizedek alatt jutottak el az egységes, kilenc évfolyamos is4

2013.

október

új katedra

kolához, ahol nem szelektálják a diákokat képességeik vagy teljesítményük szerint, ugyanakkor mindenki megkaphatja azt a speciális segítséget, amire szüksége van. – Hogyan néz ki ez a mindennapokban? – Nem szerencsés kiragadni néhány példát, mert az egész oktatási rendszer ezen elv mentén szerveződik. Az egységes iskolában, ahol együtt tanulnak a legkülönbözőbb képességű és hátterű tanulók, a legritkább esetben fordul elő az évismétlés. S nem elsősorban azért, mert ez drága megoldás (idehaza erre sem igen szoktunk gondolni), hanem azért, mert nem ésszerű és nem méltányos. Mi is indokolja azt, hogy valakit arra kötelezünk, hogy azt is újratanulja, amivel nem volt problémája, csak azért, mert más területeken rosszabb teljesítményt nyújtott? Miért is lenne méltányos, ha valakit kegyelemből továbbengedünk, de nem kap valódi segítséget ahhoz, hogy utolérje társait? A finn megoldás erre a helyzetre az, hogy az adott tantárgy vonatkozásában speciális segítséget kap a diák, miközben a többi területen halad tovább a többiekkel. A tankötelezettség végéig a diákok mintegy fele egyszer vagy többször kap ilyen speciális támogatást tanulmányaihoz, értelemszerűen nemcsak a bukás elkerülése érdekében, hanem azért, hogy lehetőségeinek megfelelően haladjon. Ez tehát a fősodor, a speciális képzésben való részvétel nem stigmatizáló. De jól példázza ezt a szemléletet az érettségi vizsga szervezése is. A finn érettségi nem akar felnőtté avatási szertartás lenni és ítéletet hirdetni a végzősök tudásáról. A cél itt is az, hogy mindenki kihozhassa

magából a legtöbbet. Ennek érdekében a vizsga 18 hónapra elnyújtott, nem kell másfél hónap alatt öt-hat tárgyból záróvizsgát tenni. Több vizsga esetében a javításra is mód van. Ez a rendszer biztosan több macerával, szervezéssel jár (többletköltséget az állam számára nem jelent, mert az egyébként teljesen ingyenes finn oktatásban ez az egyetlen fizetős elem), de jobb teljesítmények eléréséhez is vezet. Nálunk éppen most lépünk vissza ezen a téren. – Kiknek szól, kiknek ajánlható a könyv? – Nagyon eltérő tudáshátterű olvasók számára is érthető, befogadható A finn példa. El tudnám képzelni, hogy tantestületek és szülői közösségek közös gondolkozásához is kiindulópontul szolgálhat. Inspiráló lehet annak bemutatása, hogyan mozognak, viselkednek ebben a világban a szereplők: a diákok és szüleik, a tanárok, a különböző szintű döntéshozók, más közszolgálati ágazatok, egészségügy, szociális terület stb. és a gazdaság képviselői. Miként képesek ellépni – az értelemszerűen a finn oktatásban is meglévő – korlátoktól, elengedni azokat, és innovatívan, kreatívan tartalommal megtölteni a kereteket, teret. Hogyan képesek élni azzal a helyzettel, hogy az oktatás középpontjába valóban a diákok és a tanárok együttműködése kerül, hogyan képesek a felelősséget nem teherként, hanem lehetőségként értelmezni s eszerint élni vele. – Mi a garancia arra, hogy a finn oktatás vezető pozíciója hosszabb távon is megmarad, hogy valóban a finn út a példa? – Nincs garancia. Vagy ha mégis, akkor az, amiről a könyv utolsó fejezetében olvashatunk, s ami azt mutatja be, miként gondolkodik ez a sikeres, hatékony és méltányos oktatási rendszer a saját jövőjéről. Milyen tudatossággal keresi a jövő várható problémáit, s hogyan próbál azokra már most lehetséges megoldási lehetőségeket megfogalmazni. Számolva azzal, hogy az oktatási fejlesztések időtartama gyakran csak évtizedes léptékkel értelmezhető, a megoldás így nem a jelen helyzetre, hanem ebből kiindulva egy valószínűsíthető jövőre vonatkozik: a most indított fejlesztés majd összeér a valósággal, s az akkori aktuális kérdésekre ad – remélhetően – releváns válaszokat. A könyvben a szerző felidézi egy a finn és a svéd oktatási miniszter között a ’90-es évek elején folytatott beszélgetés részletét. Abban az időben a finn oktatás teljesítménye nemzetközi szinten még átlagos volt, a svéd miniszter pedig azt mondta kollégájának, hogy a svéd oktatás világelső lesz. A finn miniszter erre csak annyit válaszolt, hogy az ő céljaik ennél szerényebbek: „Számunkra az is elég, ha Svédországot megelőzzük.” FL

hi r d e t é s

Hogyan készül a röpdolgozat? Az Európai Unió ESZA-programjának támogatásával a TÁMOP 3.1.2-12/2-2012-0012 projekt keretében, a „Termé­szet­tu­do­mányos tartalmakhoz kapcsolódó, IKT-alapú mérés” című projekt előkészítő szakaszában megvalósult egy a pedagógusok mérési gyakorlatát is vizsgáló felmérés. A kutatás elemzése az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének bevonásával, dr. Ollé János egyetemi adjunktus szakmai irányítása és közreműködése mellett valósult meg több mint 500 pedagógus válaszainak értékelésével. A kutatás célja a pedagógusok mérési gyakorlatának vizsgálata volt, annak fényében, hogy szükséges-e egy elektronikus mérési standard kialakítása. Jelen írásunkban két kérdést és az arra adott válaszokat emeljük ki. 1. Ha röpdolgozatot írat vagy szóban feleltet, annak a kérdéseit hogyan állítja össze? A pedagógusok, annak ellenére, hogy saját maguk és tanulóik is számos tanórán kívüli digitális forrást használnak fel, az osztálytermi értékelés során nagyon erősen, szinte kizárólagosan a tankönyv oktatási tartalmára támaszkodnak az osztálytermi értékelő esz­ közök kialakítása során. Ez az értékelési helyzet azt mutatja, hogy az előzetesen ter­ve­zett oktatási tartalom szinte nem is jelenik meg a tanárok által az osztálytermi érté­ke­léshez kialakított eszközök forrásai között. Az osztálytermi értékelés rendezetlen helyzetét, a források és a ténylegesen is elké­szü­lő (mérő) eszközök közötti jelentős eltéréseket megmutatja, hogy a tanulók a felkészüléshez gyak­ran használnak fel olyan forrásokat és információkat, amelyek nem jelennek meg a tanár által használt értékelő eszközökben. 2. Ha egy tanuló alaposan felkészül egy szóbeli feleletre vagy röpdolgozatra, akkor az ön tapasztalatai szerint általában mit, milyen mértékben használ a felkészüléshez? Az iménti két kérdésre adott válaszok alapján megfogalmazható az a feltételezés, hogy a pedagógusok az általuk tanított tananyaghoz jobban illeszkedő kérdéssorokat állítanának össze, amennyiben rendelkezésre állna olyan kereső, szerkesztő, publikáló felület, amely támogatja tetszőleges tesztsorok tematikus összeállítását és egyszerű átalakítását a pedagógus – és az osztály – igényei szerint.

2013.

október

új katedra

5

S ú ly p o n t

Megtorpanó tanulási kedv Magyar ifjúság 2012 kutatás

A 2000 óta négyévente zajló Ifjúság kutatás minden esetben hangsúlyos feladatként kezelte a fiatalok oktatási helyzetének vizsgálatát, az oktatási rendszerben való előrehaladás jellemzőinek, valamint az oktatás és a foglalkoztatás kérdéseinek elemzését. A kutatássorozat legutóbbi, 2012-es adatfelvétele1 során is kiemelt figyelmet kapott ez a terület. Az adatok alapján úgy tűnik, csökkent a magyar fiatalok tanulási kedve, miközben a társadalmi háttér továbbra is erőteljesen befolyásolja a fiatalok tanulási útjait és későbbi munkaerő-piaci esélyeit, pozícióját is.

Hullámvölgyben a továbbtanulási szándék A társadalmi és gazdasági igényekre reagálva a ’90-es évektől felgyorsult a középfokú képzés bővülése, majd elindult a felsőfokú képzés expanziója, azaz a fiatalok közül többen és hosszabb ideig maradtak az iskolapadban. Ez a bővülési folyamat a korábbi kutatások adatai szerint a 2000-es évekre is jellemző volt, a 2012-es adatfelvétel eredményei alapján azonban megtörni látszik ez a tendencia. Lehetséges, hogy csupán egy megtorpanásról, hullámvölgyről van szó (ami egyszeri intézkedések hatása), de más, a tanulási kedv visszaesésére utaló adatok ismeretében inkább valószínűsíthető, hogy a 2012-es kutatási eredmények egy visszaesési folyamat első lépcsőjét jelentik. Az adatfelvétel idején a megkérdezettek kétharmada tanult, s a már nem tanulók ötöde is tervezte, hogy a későbbiekben még bekapcsolódik valamilyen képzésbe. Más kérdésekre adott válaszok azonban azt mutatják, hogy az elmúlt években a továbbtanulást tervezők aránya jelentősen csökkent: míg 2008-ban még minden második megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy szándékában áll még tanulni, addig 2012-ben már csak kevesebb, mint harmaduk válaszolt erre a kérdésre igennel. Ami különösen kedvezőtlen: a legfeljebb általános iskolai végzettségű fiatalok között a tanulmányaikat befejezettnek tekintők aránya 35 százalékról 57 százalékra emelkedett, pedig e csoport munkaerő-piaci esélyei ma is nagyon kedvezőtlenek, s ez a helyzet várhatóan csak romlik majd. Korcsoportonként vizsgálva ezt a folyamatot azt látjuk, hogy az évezred elején a bővülés forrását leginkább az idősebb korosztályok tanulmányi idejének meghosszabbodása jelentette. A 2000-es évek második felében azonban már a 15–19 éves korosztály adta a többletet, akiknek (köszönhetően a 2005-ben megemelt, 18 éves korig tartó tankötelezettségnek) közel kilenctizede vett részt az iskolarendszerű képzésben. A legfrissebb, 2012-es visszaesés oka pedig egyértelműen a 20 évesnél idősebbek tanulási aktivitásának csökkenéséből fakad, amiben jelentős tétel lehetett az, hogy a vizsgálat évében 22 ezerrel kevesebb fiatalt vettek fel az egyete-

A fiatalok oktatási helyzetképe a teljes minta százalékában (N=8000; százalékos megoszlás)

mekre, főiskolákra, mint a megelőző években. A felsőoktatásban részt vevők létszámának csökkenése, túl ezen, arra is visszavezethető, hogy a Bologna-rendszerű felsőoktatás bevezetésével a hallgatók jelentős része esetében –

akik az alapszak elvégzése után nem folytatják tanulmányaikat a mesterképzésben – csökkent a tanulmányi idő. Összességében a felsőoktatásban részt vevők aránya 2004 és 2012 között 38 százalékról 31 százalékra csökkent az adat-

1  Felhasznált forrás: Magyar Ifjúság 2012 (Nyüsti Szilvia: Oktatási helyzetkép), http://kutatopont.hu/files/2013/09/Magyar_Ifjusag_2012_tanulmanykotet.pdf

6

2013.

október

új katedra

s ú ly p o n t

Az oktatásban részt vevők aránya korcsoportok szerint, 2000–2012

felvételek idején tanulmányokat folytató 15–29 évesek között. (Ön)kirekesztés és (ön)szelekció Az oktatás expanzióját ugyanakkor érdemes vizsgálni abból a szempontból is, hogy bővül-e a hozzáférés. Vajon több eséllyel és magasabb szinteken, nagyobb presztízsű képzésekbe kapcsolódhatnak-e be az oktatásban az olyan kedvezőtlenebb társadalmi hátterű fiatalok, akiknek erre korábban kevesebb lehetőségük volt? Az oktatási rendszerek kiemelt feladata a tanulók eltérő társadalmi helyzetéből fakadó különbségek csökkentése. E téren a magyar iskolarendszer nemzetközi összehasonlításban is kirívóan rosszul teljesít. A már az iskoláskor elején meglévő különbségeket nem hogy csökkenteni nem tudja, de gyakran még fokozza is. A PISA-mérések eredményei is jelzik, hogy Magyarországon az iskolai teljesítményekre tolerálhatatlanul nagy hatást gyakorol a tanulók társadalmi, családi háttere; emiatt az iskola nem tudja betölteni esélyteremtő funkcióját, nem tud a társadalmi mobilitás kiemelt eszközeként működni. A magyar oktatási rendszert a jelentés szerzői hierarchikusan egymásra épülő szelekciós lépcsők sorozataként írják le, ahol a feljebblépéshez kapcsolódó elvárások, követelmények eredményeként az egyre magasabb szinteken mind teljesítménybeli, mind a társadalmi ös�szetételt tekintve egyre homogenizáltabb csoportok találhatók. Az elvárásoknak nem megfelelő teljesítményt felmutatókat a rendszer elzárja a továbbhaladástól. Gyakori ugyanakkor az is (s inkább az alsóbb társadalmi csoportok tagjai esetében, s jellemző módon a felsőoktatásba való belépéskor), hogy a fiatalok önmagukat rekesztik ki a feljebblépés lehetőségéből, mert eleve nem is jelentkeznek olyan képzések-

re, ahol pedig megfelelnének a belépési követelményeknek. Mivel a középfokú és a felsőfokú oktatás bővülése az adott oktatási szintek jelentős differenciálódásával is együtt járt, ezért felértékelődött a különböző képzési típusok közötti választás, az ugyanis meghatározza a későbbi továbbhaladás esélyeit is. A szabad választás lehetősége egyúttal az önszelekció kockázatát is növeli, aminek alakulása összefügg a társadalmi helyzettel. Az alacsonyabb társadalmi

státusú csoportokból érkezők nagyobb eséllyel választanak kisebb megbecsültségű, kevésbé népszerű vagy helyben elérhető képzéseket, s ez az önszelekció éppen úgy megfigyelhető az általános iskola eltérő programjaira (tagozatai­ ra) való jelentkezéskor, mint a középfokú továbbtanulás irányának és intézményének megválasztásakor vagy a felsőoktatási felvételinél. Ezt az önkorlátozást, majd jelentkezést követi aztán a hagyományos értelemben vett szelekció, amikor részben a teljesítmény, részben az adott képzés vagy intézmény áteresztőképessége alapján döntés születik a továbbtanulási kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról. Végül a sikeres belépést abszolválók között is akadnak olyanok, akik lemorzsolódnak vagy az esetleges kimeneti követelményeknek (mint például a középiskolai érettségi vagy a diplomakiadás feltételeként meghatározott nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése) nem tudnak megfelelni. A jelentés készítői a kutatás során megpróbálták feltárni a fiatalok társadalmi helyzete, illetve az általuk megélt súlyos életesemények és a szelekció, önszelekció kapcsolatát is. Ennek érdekében a mintán belül három társadalmi csoportot különítettek el. A csoportok kialakításakor a szülők iskolai végzettségét és foglalkoztatási státusát, az anyagi helyzet szubjektív megítélését és a lakóhely településtípusát vették figyelembe. Ennek eredményeként a

A középfokú és a felsőfokú képzésben tapasztalható (ön)szelekció a társadalmi háttér és a súlyos életesemények száma szerint (%)

2013.

október

új katedra

7

s ú ly p o n t fiatalok fele az alsóosztályba, 28 százalékuk a középosztályba, míg 22 százalékuk a felsőosztályba sorolódott. Az adatfelvétel során 12 súlyos életesemény esetleges bekövetkezésére kérdeztek rá, melyek közül tíz a 14 év éves korig bekövetkezett krízisekre vonatkozott (valamelyik szülő halála; elvált szülők; rendszeresen részeg szülő vagy nevelőszülő; munkanélküli szülő vagy nevelőszülő; a családot érő súlyos anyagi veszteség; durva veszekedések a családban; bántalmazás; abortusz [partner is]; súlyos betegség a családban), kettő pedig az elmúlt három év történéseire (öngyilkossági kísérlet, illetve halállal végződő öngyilkossági kísérlet a családban vagy a baráti körben). A válaszok alapján a mintát szintén háromfelé bontották. Az első csoportba kerültek azok, akiket egyetlen ilyen esemény sem érintett (62 százalék), a másodikba azok, akik 1-3 eseményt éltek meg (30 százalék), míg a harmadikat alkották azok, akik 4 vagy annál több krízishelyzet átéléséről számoltak be (8 százalék). A kutatás eredményei szerint azoknak a fia­ taloknak, akik el sem kezdték az alapfokú oktatást vagy menet közben lemorzsolódtak, a 90 százaléka az alsóosztályból származik, és közöttük igen nagy arányban találhatók olyanok, akik 1-3 súlyos életesemény (42 százalék) vagy ennél is több krízishelyzet (22 százalék) bekövetkezéséről számoltak be. A megnevezett lemorzsolódási okok közül kiemelkedik a tankötelezettség vége, minden kilencedik fiatal hozta ezt fel, ezt követik a családi okok, illetve a rossz tanulmányi eredmény, amit minden ötödik érintett említett, 8 százalék pedig anyagi

nehézségekkel magyarázta tanulmányainak idő előtti befejezését. A tankötelezettség miatt a középfokú oktatásba az általános iskolát befejezők 95 százaléka lép be, a mégis kimaradók között ugyanakkor messze túlreprezentáltak az alsóosztályba soroltak és azok, akik súlyos krízishelyzeteken estek át. A középfokú tanulmányok irányának megválasztását is alapvetően meghatározzák ezek az élethelyzetek. A legkedvezőtlenebb helyzetből érkezők közel fele tanul tovább szakiskolában, míg a középosztályból és a felsőosztályból származók döntő többsége (84 százalék, illetve 94 százalék) érettségit adó képzésbe lép be. A nagyszámú krízishelyzet kényszerű átélése szintén előrevetíti, hogy az érintett fiatalt nagy eséllyel csak a szakiskolák valamelyikébe veszik fel: az 1-3 súlyos élethelyzetet megélők harmada, míg az ennél is több krízis által érintettek közel fele tanul tovább ebben az iskolatípusban. Akiket viszont szerencsésen elkerülik az ilyen események, azoknak háromnegyede bejut a szakközépiskolák vagy gimnáziumok valamelyikébe. Az érettségit megszerzők közel fele nem jelentkezik vagy nem lép be a felsőoktatásba. A társadalmi helyzetből adódó különbségek itt is jól érzékelhetők. Míg a felsőosztályból érkező érettségizetteknek csaknem kétharmada (62  százalék) belekezd a felsőfokú tanulmányokba, addig a középosztálybelieknek már csak alig több mint kétötöde (43 százalék), a legkedvezőtlenebb társadalmi hátterű csoportba tartozóknak pedig már csak kevesebb, mint harmada (28 százalék) tesz így. Megfigyelhető

A társadalmi háttérből származó és azt kompenzáló külső és belső hatások* (Forrás: Ceglédi, 2012:97)

8

2013.

október

új katedra

az is, hogy bár valamennyi társadalmi csoportból a legtöbben a főiskolai képzést választják továbbtanulási iránynak, az alsóosztálytól a felsőosztály felé folyamatosan nő az egyetemre bejutók aránya, miközben ezzel ellentétes irányú tendencia látszik a felsőfokú szakképzésre jelentkezők, illetve felvettek esetében. Az adatokból úgy tűnik, hogy a korábbi életkorban átélt súlyos krízisek hatása a felsőoktatásba való bejutásra már nincs meghatározó befolyással. Atipikus tanulási életutak Az előzőekben látható volt, hogy a társadalmi hatások milyen erőteljesen befolyásolják az iskolai életutakat. Ugyanakkor mindig vannak, akikre valamilyen ok miatt ezek kevésbé hatnak. Ezek az eltérések – ahogy arra a kutatók felhívják a figyelmet – rávilágíthatnak olyan tényezőkre, rizikó- és védőfaktorokra, amelyek a változtatás lehetőségét jelenthetik. Kivételes tanulási és életutak a kedvező és kedvezőtlen társadalmi státusúak esetében is megfigyelhetők. A kutatók ezért az alsó- és a felsőosztályon belül is létrehoztak egy-egy külön alcsoportot, melyek tagjait sebezhetetleneknek, illetve védteleneknek neveznek. A sebezhetetlenek csoportjába az alsó társadalmi csoport azon tagjai tartoznak, akik kedvezőtlen induló pozíciójuk ellenére felsőfokú tanulmányokat folytatnak, míg a védtelenek közé kerültek azok, akik bár jó családi háttérrel rendelkeznek, a felsőosztályból származnak, ennek ellenére csak szakiskolában tanulnak vagy tanultak. A szokásostól, várhatótól eltérő tanulási utak mindkét csoport esetében abból adódnak, hogy a rizikó-, illetve a kompenzációs tényezők nem a hagyományos módon fejtik ki hatásukat, hanem kioltják, felülírják vagy erősítik egymás hatását. A kutatás eredményei szerint a megkérdezett 18–29 éves korú, alsóosztályból származó fiatalok közül 12 százalék került a sebezhetetlenek csoportjába, a felső osztályba tartozók közül pedig minden huszadik, azaz 5 százalék a védtelenek közé. Egyértelmű, hogy a felfelé mutató mobilitás gyakoribb (számosság tekintetében pedig még nagyobb az eltérés, hiszen az alsóosztályból származók száma a mintában több mint kétszerese volt a felsőosztályba tartozókénak). A vizsgálat eredményei ugyanakkor azt is jelzik, hogy ez a tanulási útban megmutatkozó sikeresség vagy sikertelenség csak korlátozottan mutatkozik meg a későbbi munkaerő-piaci pozíciókban. Amikor a kutatók társadalmi háttér szerint elemezték a már nem tanulók foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait, azt tapasztalták, hogy a társadalmi helyzetükhöz képest kiemelkedő iskolai előmenetellel rendelkezők nem tudták ezt a teljesítménypluszt teljes egészében kiaknázni. Erőfeszítéseik eredményeként ugyan jelentősen

s ú ly p o n t kedvezőbb helyzetbe kerültek, mint alsóosztálybeli társaik, de nem tudtak felkapaszkodni még a középosztálybeliek szintjére sem. Ennél is fájóbb látni, hogy a felsőosztályba tartozó, kedvező helyzetű családot maguk mögött tudó, de az iskolai előmenetelt tekintve kudarcos, csak szakiskolát végzettek munkaerő-piaci helyzetét leíró mutatók lényegében azonosak azokéval, akik alulról indulva erőn felül teljesítenek. Valamivel jobb a helyzet, ha a különböző élethelyzetből induló, eltérő iskolai pályát befutott, már dolgozó fiatalok jövedelmét hasonlítjuk össze. A kutatók ebben az esetben is öt csoportba sorolták a mintába bekerült fiatalokat. E mutatót vizsgálva már látható, hogy a kedvezőtlen háttérrel induló, de sikeres iskolai életutat produkáló sebezhetetlenek nemcsak a középosztálybelieket utasítják maguk mögé, de a védtelenek csoportjába tartozókat is, azaz a felsőosztályból származó, de csak szakiskolát végzetteket. Lemaradásuk a jó társadalmi helyzetű, tipikus iskolai utat befutó fiatalokkal szemben ugyanakkor még így is jelentős. Az eredményekből kitűnik, hogy a sikeres iskolai pályafutás jelentősen képes javítani a rossz pozícióból, háttérrel induló fiatalok munkaerő-piaci esélyein és életminőségén, de a társadalmi egyenlőtlenségek következményeit teljesen eltüntetni nem, csak mérsékelni tudja. ( fl )

A jelenleg dolgozók és munkanélküliek aránya (%), illetve a már dolgozók jövedelme (Ft) a fiatalok társadalmi háttér és iskolai életút alapján elkülönített csoportjaiban* (N=4324, illetve N=2853)

*

Eltéved a jogszabályok útvesztőjében?

25%

kedvezmény

Használjon Oktatás Jogtárat! Mert  naprakész jogszabályok között kereshet,  jogszabálytükör segítségével összehasonlíthatja a régi és az új törvényt,  a jogszabályok értelmezését kommentárok segítik,  munkáját iratmintákkal, praktikus tanácsokkal támogatja. Éves előfizetés 25% kedvezménnyel 101 727 Ft-tól (80 100 Ft + 27% áfa)*

www.jogtar.hu/oktatasjogtar *A kedvezményt csak OM azonosítóval rendelkező oktatási-nevelési intézmények, felsőoktatási intézmények vehetik igénybe, továbbá olyan előfizetők, akik az Oktatás Jogtárat meglévő Önkormányzat Jogtár előfizetés mellé rendelik meg.

Wolters Kluwer Kft.



1117 Budapest, Prielle K. u. 21–35.



Tel.: (40) 464-565



Fax: (1) 464-5657



www.complex.hu

2013.



[email protected]

október

új katedra

9

v él e mén y

Az oktatás nem lehet tudásgyár. Vagy mégis? Egy ország, társadalom motorja a gazdaság. Ez nem kérdés, de az annál inkább, hogy ezt a motort mi hajtja. Lehet ez olaj vagy bármi más kincse a földnek, azonban akiknek ilyen nincs, ott többnyire nem marad más, mint a technológia, az innováció, vagyis a tudás. Ezt a tudást pedig elő kell állítani, meg kell termelni, hogy legyen, ami azt a motort működésben tartja.

A gép is csak ember – tartják a mérnökök, hiszen a gép sem végzi el ugyanazt a feladatot mindig pontosan ugyanúgy. Az ember viszont ritkán szereti a meglepetéseket, leginkább csak akkor, ha ingyen kapja. Ha fizetnünk kell érte, tudni akarjuk, pontosan mit is kapunk a pénzünkért. Azt szeretjük megvenni, amiben megbízunk. Ez az igény hívta életre a minőségbiztosítási rendszereket. A minőségbiztosításnak azonban vannak alapkategóriái, úgy mint elvárt célértékek, tűrés, szóródás. A minőségjavítás alapja így nem lehet más, mint hogy a célérték minél optimálisabb, a tűrés minél szűkebb, a szórás minél kisebb legyen. A termelés talán legfőbb tényezője maga az ember, az ő tudásával. Így a termelésbe belépő munkaerőnek rendelkeznie kell jól meghatározható ismeretanyaggal és kompetenciák­ kal, amelyek alkalmassá teszik egyrészt a képesítésének megfelelő általános, jellemző munkafolyamatokban való önálló részvételre, másrészt a fejlődésre, a változások okozta kihívásoknak való megfelelésre, vagyis a képzésre és önképzésre. A termelés nem vár el a belépő munkaerőtől se többet, se kevesebbet, mint az előzőeket. Ezek a belépők az oktatási rendszer két valódi kimeneti pontjából, a szakképzésből és a felsőoktatásból érkeznek. Ezen két oktatási szinttől tehát elemi elvárás, hogy minden onnan kikerülő fiatal (és idősebb) megfeleljen a képzettségét igazoló bizonyítvány alapján elvárható kritériumoknak. A képző intézményeknek mindig biztosítaniuk kell, hogy a kibocsátott szakemberek az elvárt szinteket minél kisebb eltérésekkel, vagyis minimális szórással nyújtsák. Ezt a megfelelést elsősorban vizsgarendszerek hivatottak biztosítani. A vizsgák általában alkalmasak is az ismeretek meglétének ellenőrzésére, azonban ritkán biztosíthatják az azokat különféle új helyzetekben és körülmények között való alkalmazás képességét. Ezek kifejlesztése a folyamatos szakmai oktatás feladata, aminek viszont alapfeltétele, hogy maguk is megfelelő alapanyagot kapjanak. Így okkal várhatja el a szakképzés és a felsőoktatás egyaránt, hogy a közoktatás alap- és középszintjéről kikerülő fiatalok olyan tudással rendelkezzenek, amelyre valóban fel lehet 10

2013.

október

új katedra

építeni a szükséges ismereteket. Ily módon tevődnek át a standard minőségi elvárások az oktatás e két szintjére. A kérdés, hogy közoktatásunk ennek a kihívásnak meg tud-e felelni: az általános iskolából kikerülő valamennyi fiatal alkalmas tudással és kompetenciákkal rendelkezik-e ahhoz, hogy egy szakmát kellő szinten elsajátítson, és egy érettségi bizonyítvány is alkalmassá tesz-e a felsőfokú szakképzésben, illetve főiskolai, egyetemi oktatásban való részvételre. Nos, ez az, amiről a szakképző intézetekben és a felsőoktatásban tanítók sokat tudnának mondani, nemegyszer súlyos indulatokkal fűszerezve. A felsőfokú oktatás esetében valamivel jobb helyzetet teremt, hogy a középiskolákból kikerülő, kellő kompetenciákkal nem rendelkező tanulókat különböző felvételi eljárásokkal szelektálni lehet, így a komoly hiányosságokkal rendelkező tanulók előtt legalább az elismertebb intézmények zárva tarthatják a kapujukat (bár a finanszírozási rendszerek ebben még őket is sokszor ellenérdekeltté teszik), és ezek a tanulók a középfokú szakképzésben szakmát szerezhetnek. Nem így a szakképző iskolák. A tankötelezettség miatt ők azok, akik kénytelenek befogadni a minimális elvárásoknak sem megfelelő tanulókat. A szakképzésben köztudottan tömegesen vannak jelen értelmes olvasásra és így önálló tanulásra gyakorlatilag képtelen fiatalok, akik az önálló munkavégzésre, de még a környezetükben történő folyamatok, ös�szefüggések felismerésére, értelmezésére sem képesek. És ez az, amit az alapfokú oktatás nem engedhetne meg magának. Mielőtt szúró-vágó eszközöket magához ragadva rontana rám jó pár kollégám, sietek leszögezni: az eredménytelenség nem az általános iskolai tanítók és tanárok hányavetiségéből, lustaságából vagy felkészületlenségéből fakad. Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek képességei, motivációi, hátterük, lehetőségeik iszonyat nagy különbségeket mutatnak, amivel érdemben képtelenek vagyunk mit kezdeni. Márpedig muszáj lenne! Ehhez pedig próbáljuk most egy kicsit kívülről és felülről közelíteni a problémát. Tekintsük az oktatást úgy, mint termelőegységet, amely-

nek feladata, hogy „kiművelt emberfők sokaságát” állítsa elő. Ehhez viszont minden szinthez egyértelműen meg kell határozni az alapvető paramétereket, úgy mint az elvárt tudásszintet, az ettől való még tolerálható eltérés mértékét és a még elfogadhatónak tekinthető szórást. Az elvárt tudásszint ma is egyértelmű, hiszen az oktatás minden szintjén tantervi követelmények rögzítik. Az ettől való eltérés tekintetében kellemessé teszi helyzetünket, hogy a felfelé való eltérés semmilyen negatív következményt nem hordoz, sőt még kívánatosnak is tekinthetnénk. A negatív irányú tűrés szintén egyértelműen meghatározott a minimum követelményszint formájában. És az első komoly gond itt jelentkezik. Az elfogadható szintet el nem érő tanulókat, vagyis a „nem megfelelő terméket” hogyan kezeljük? Erre is megvan persze az utasítás: a sikertelen tanévet meg kell ismételnie. Ez azonban, nem alaptalanul, széles körben vitatott megoldás, egyrészt mert kimutatható módon semmivel sem visz előrébb, másrészt az esetek többségében olyan alapkészség-hiányos állapotban kerül sor erre, amikor az évismétlés ezek pótlására már alkalmatlan. A valóságban tehát az a helyzet, hogy az iskolák egy része lényegesen az elvárt szintek felett tud teljesíteni, míg mások csupán a minimumszinten képesek kibocsátani, sőt számtalan tanulójukat az alatt. Az alapfokú oktatás szélsőségekben bővelkedik mind eredményét, mind feltételeit tekintve. A hátrányos helyzetű gyermekek döntő többsége hátrányos helyzetű térségek hátrányos helyzetű iskoláiban nevelkedik. Talán így nem is csoda, hogy hátránykompenzációban a legrosszabbak vagyunk. A teljesítmények közötti különbségek, vagyis a szórás az idő múlásával nem hogy csökkenne, hanem még növekedik is. Ez az irdatlan mértékű – főként az iskolák közötti – szórás az, ami az oktatási rendszerünk eredményességét leginkább gyengíti. Nehezen engedhető meg, hogy egy ember jövőbeni karrierpályáját jelentős mértékben az határozza meg, hogy hol végezte alapfokú iskoláit… De mit tehet az ember, ha tehetetlen? Taguchi, a minőségjavítás múlhatatlan érdemeket szerzett apostola nem keveset foglalkozott azzal a problémával, ami közoktatásunk fent említett dilemmáinak is gyökere, jelesül azzal, hogy a termék minőségét befolyáso-

v él e mén y ló faktorok közül vannak kézben tarhatóak és sajnos nem kézben tarthatók is. Mivel ez utóbbiakkal is együtt kell élnünk, így arra kell törekednünk, hogy hatásaikat a minimálisra redukáljuk. Vagyis tegyük a folyamatokat robusztussá, a külső hatásokkal szemben minél inkább érzéketlenné. Hogy egy ilyen folyamat tervezéséhez hozzáláthassunk, át kell tekintenünk azok egymásra épülését és az ismert tényeket. A gyermek a családban nevelkedik, majd több-kevesebb ideig az óvodában szocializálódik. Innen az általános iskola alsó tagozatába kerül. Ezt követően jellemzően a jól elkülönülő felső tagozat következik, de az első kilépési pontként 8 osztályos gimnáziumot is választhat. A felső tagozatból újabb elágazás nyílik a 6  osztályos gimnázium felé. A 8. osztály elvégzése után 3 éves szakképzésbe, szakközépiskolába vagy gimnáziumba kerülhetnek a tanulók. Tizedik osztályos korában tehát egy tanuló a kompetenciamérést az 5-féle középiskola valamelyikében írja meg, feltéve, hogy nem hagyta el az oktatási rendszert. Az eredmény cseppet sem meglepő: a 8 évfolyamos gimnáziumban tanulók eredménye a legjobb, a szakiskolásoké mélyen a legrosszabb. Ezek a különbségek azonban a tanulók között jóval korábbi időszakban gyökereznek. A tapasztalatok szerint már az óvodáztatás hossza hatással van az első évek eredményességére, és az ekkor felhalmozott lemaradások iskolába járásuk végéig fennmarad. Hátterében pedig ott állnak a következő ös�szefüggések: – minél fejlettebb a régió, annál magasabbak a kompetenciaeredmények; – minél nagyobb a település, annál jobbak az eredmények (község – város – megyei jogú város – Budapest); – minél magasabb a szülők iskolai végzettsége, annál jobbak az eredmények; – a tanuló otthonában, illetve saját tulajdonában lévő könyvek mennyisége minél nagyobb, annál jobbak az eredmények… …és még számtalan más, ami a kompetenciamérések országos elemzéséből kiolvasható. Észrevehetjük azonban, hogy valamennyi egyetlen kifejezés alá vonható: szociokulturális háttér. A feladat tehát egyértelmű: ennek a háttérnek a hatását kell csökkenteni. Valószínűleg nem elegendő, hogy minden hátrányos helyzetű gyermek kiemelkedően jó oktatást kapjon, ha hiányzik a korcsoportjában a pozitív motivációs és szocializációs minta. Hiá­ba fejlesztjük fel az elmaradott térségek nehéz helyzetben lévő iskoláit, ha az otthoni vis�szahúzó környezet ellensúlyaként nem jelenik meg egy pozitív húzóerő. Nincs nagyobb bűn sem a társadalommal, sem a gyerekekkel szem-

ben, mint 8-10 éven át félanalfabétákat képezni. A hatékony, eredményes oktatási rendszerek igenis heterogén tanulói csoportokkal dolgoznak, és vállaljuk már fel végre, hogy az ilyen csoportok tanítása ellen nem a magyar pedagógusok tiltakoznak leginkább, hanem a társadalom maga. Az alacsony társadalmi státusúak félnek, hogy gyermekeiket kirekesztenék, míg a magasabb státusúak a negatív példáktól, atrocitásoktól féltik gyermekeiket. És jelenleg ebben teljesen igazuk is van, főleg, hogy a politika is gyakran erősíti őket ezekben a félelmeikben. Ezekben a gondolatokban újat egy szót sem írtam, valószínűleg osztja velem mindenki. De mi lehet a megoldás? Ennek kereséséhez most megpróbálom egy kicsit más mederbe terelni a gondolkodásunkat. A jelenlegi oktatási rendszerünket hasonlíthatjuk egy téglagyárhoz, ahová kétféle agyagot szállítanak be: egy jobb és egy gyengébb minőségűt. A jó minőségű agyagból egy magas hőmérsékletű kemencében nagy állékonyságú tégla égethető ki, amelyből akár húszemeletes épület is építhető, míg a gyenge minőségű ebben a kemencében elporlik. Így ezt a gyenge minőségű agyagot kisebb hőmérsékletű kemencében égetjük, amiből utána legfeljebb egyszintes házak, de leginkább csak melléképületek felhúzására alkalmas téglánk lehet. És most jön az igazi probléma, amit egyszerűen tényként el kell fogadnunk: minden agyagot fel kell tudnunk dolgozni és minden egyes téglát be kell építenünk, mert a hasznavehetetlen agyag tárolása rendkívüli költségekkel jár. És a tetejében olyan világot élünk, amikor nincs igény melléképületekre. A megoldás első megközelítésben egyszerű: keverjük össze a kétféle agyagot. Ám innentől válik a probléma igazán bonyolulttá. Melyik az az arány, amikor még a kapott keverék jó minőségű maradna, milyen arányok mellett használható még, és mi az, amikor az egész keverék rossz minőségűvé válik? Nos, ezeket az arányokat még valamennyire ismerjük is, de arról csekély fogalmunk van, hogy melyik keverékhez milyen az optimális kemence. A válasz persze rövid kísérletezés után egyszerűen megadható lenne, ha az egész országban azonos keveréket használhatnánk. De sajnos az ország különféle területein döbbenetes eltérést mutatnak adottságaink, és nyilvánvaló, hogy az alapanyag hosszú távú szállítása megoldhatatlan. Elgondolkodtató a probléma részletes elemzése előtt az is, hogy milyen magas épületekre van szükségünk. Lehet, a 20 emelet eleve meghaladja technológiai tudásunkat, és ha mindent összevetve 10-12 emeletes épületeket vagyunk képesek jó minőségben felépí-

teni, akkor a tégláinkat is elegendő úgy előállítanunk, hogy ennek minden szempontból megfeleljenek. A kemencénkkel szemben tehát módosulnak elvárásaink. Előrebocsátom: ha 100-féle keverékhez 100-féle kemencét akarunk csinálni, a végén nem marad időnk a téglák kiégetésére, nem is beszélve újfent a költségekről! Érdemes lenne talán olyan hőfokot beállítani, amely elegendő állékonyságot biztosít, és jobban kíméli a kissé rosszabb minőségű keveréket. Jól eltalált beállításokkal egyetlen ilyen fajta kemence is megfelelő eredményt biztosítana 90 százalékban. Vannak azonban olyan területek (hátrányos helyzetű kis- és nagytérségek), ahol a keverék minősége nem tenné lehetővé ennek a kemencének a használatát. Készítsünk más kemencéket vagy próbáljuk meg pluszadalékokkal feljavítani a masszát? Úgy gondolom, most már tényleg azon a ponton állunk, amikor ki kell jelentenünk: nem tudjuk. Márpedig ha valamit nem tudunk, akkor két dolgot tehetünk: kitaláljuk vagy kikísérletezzük. Az oktatásban sajnos szinte csak az előbbit ismerjük, aminek egyenes következménye az állandó változtatások kényszere, hiszen minden problémára más emberek mást és mást találnak ki. Egy megtervezett kísérlet talán mégis korrektebb lenne. A kísérletezés azonban idő- és pénzigényes. És kitalálni valóban gyorsan lehet bármit. De ne feledjük, horribilis pénzekbe kerül, ha egy kudarc után mindent újra kell építeni. Sajnos nemegyszer egy újabb kitalációra. És az elvesztegetett idő… Szóval maradjunk talán a kísérletnél! Én most semmilyen szinten nem mennék bele egy az oktatásunk bármely problémájára vonatkozó kísérlet megtervezésébe, csupán két megjegyzés erejéig: – A tervezés során komolyan támaszkodni kellene a terepen dolgozó pedagógusokra, akik valódi helyzetekben valódi problémákkal találkoznak, így bár az elérendő célok megválasztása az oktatásirányítás feladata, de az ezeket jellemzőn befolyásoló faktorok ismerete a pedagógusok birtokában van. – Az iskolákról és tanulóikról ma annyi adatot gyűjtünk, aminek az egyszerű statisztikai feldolgozásával is közelebb juthatunk kérdé­ seink java részének megválaszolásához, ideértve az eredményességet befolyásoló faktorok hatásain túl az eddig elhanyagolt kölcsönhatásaik megismerését is. Ezeknek a gondolatoknak a leírásával pedig egyetlen célom volt: továbbgondolásra ösztönözni mindazokat, akik nem közömbösek oktatásunk eredményessége iránt. H ORA J Á N OS 2013.

október

új katedra

11

t a n u lmán y

Társadalmi innováció és az iskolák világa: a cselekvő és megvalósító fiatalokért A brit Envision1 szervezet négy fiatal kezdeményezésére született meg 2000-ben. Akkoriban a közbeszéd az Egyesült Királyságban hangos volt attól, hogy a fiatalok apatikusak, csak szórakozásra és semmittevésre vágynak, keveset tesznek a környezetükért és a társadalmukért. A fiatalok persze tudták, hogy ez nem igaz, a szóban forgó négy fiatal pedig úgy döntött, hogy ők tesznek is valamit ez ügyben. Nem a közbeszéd üres frázisait megfogalmazókkal foglalkoznak, nem az önálló gondolkodásra képtelen, közbeszéd fenntartását biztosító arctalan csoportokkal vitáznak, inkább cselekvő és pozitív közösséget hoznak létre, és fiatal társaikkal együtt „megtesznek, amit tudnak, azzal, ami rendelkezésükre áll, ott, ahol éppen vannak” (Theodore Roosevelt). Az első öt csoportot és így az első öt társadalmi projektjüket a családjaiktól, szomszédaiktól és barátaiktól összegyűjtött pénzből támogatták. Az első projektek sikeresnek bizonyultak és hamarosan több nagy alapítvány és más támogató szervezet is felfigyelt a kezdeményezésre. 2005-ben a szervezet megkezdte a terjeszkedést Londonból előbb Birminghambe, majd Leedsbe, Bristolba és más városokba. Mára mindez egy több mint 4000 főnyi 16 és 19 év közötti változáshozóból és megvalósítóból álló mozgalommá nőtte ki magát, amely 130 iskolával és felsőoktatási intézménnyel áll kapcsolatban. A projektjeik és kezdeményezéseik hatóköre rendkívül tág az utcai bűnözés visszaszorításától a foglalkoztatás témakörén át egészen a környezetvédelemig és fenntartható fejlődésig. Céljuk egymás segítése és inspirálása valódi példák és minták által, annak érdekében, hogy a helyi közösségeik­ ben a fiatalok elérjenek pozitív hatásokat, létrehozzanak pozitív változásokat. Mindezzel nem szavak, hanem tettek révén lesznek aktív tagjai a társadalomnak; az eredményeik pedig beszédesebbek, mint a közbeszéd vagy a politika erőtlen hangja.

Forrás: http://www.envision.org.uk/what-we-do/what-do-we-do

12

2013.

október

új katedra

A fiatalok optimisták és tele vannak energiával, a lehetőségekre és a szükségletekre koncentrálnak, nem pedig a kifogásokra, a korlátokra, a megszokott megoldásokra és az előítéletekre. A környezeti és társadalmi problémákra és szükségletekre saját hétköznapi tapasztalataik felől figyelnek és reagálnak, nem pedig a tudomány vagy a politika absztrakt távolságából. A mozgalomban részt vevő fiatalok a vidámságra, az együttműködésre és a cselekvésre/megvalósításra fokuszálnak. Az Envision csak az elmúlt egy évben 1600 fiatalt segített abban, hogy megkezdjék saját kis és nagy projektjeiket, és ezekkel a helyi közösségekben több mint 106 ezer ember életéhez járultak hozzá pozitív értelemben. A fiatalok projektjeiről a szervezet honlapján sok érdekes és inspiráló történetet találhatunk, az öregek otthonában végzett fejlesztésektől – például az intézmény kertjének a felújításától – kezdve a gyermekbántalmazás és -molesztálás elleni kampányon át egészen a gördeszka- és görkorcsolyapark létrehozá­sáig egy elhanyagolt városi kerületben. (A  pénzeszközök és egyéb erőforrások előteremtése szintén része minden projektnek!) Mint minden releváns fejlesztés, ezek is az érintettektől származnak, az egyének és a közösségek döntései alapján. Ez azonban csak egy példa arra, hogy a fia­talok és az iskolák hogyan kapcsolódnak ahhoz az egyre befolyásosabb nemzetközi mozgalomhoz, amely előkészíti a társadalmat és a gazdaságot egy hatalmas pozitív átalakulásra. Ez a társadalmi innováció (social innovation), társadalmi vállalkozás (social entrepreneurship) mozgalma. A társadalmi innováció olyan ötleteket, termékeket, szolgáltatásokat, tevékenységeket, modelleket hoz létre, amelyek elsődlegesen a közösségek vagy azok egyes csoportjainak a szükségleteire (komplex társadalmi és környezeti problémái­ ra) biztosítanak fenntartható megoldásokat, s egyben új társadalmi kapcsolatokat és együttműködéseket generálnak. A  társadalmi innováció leghatékonyabb színterei a társadalmi vállalkozások (social enterprise). A társadalmi vállalkozás egy hibrid konstrukció a hagyományos üzleti és jótékonysági szervezetek és működésmódok között, amely a sikereit nem a profit, hanem a társadalmi hasznosság (social impact) fogalmában határozza meg. Írországban a Young Social Inno­va­tors (YSI)2 program 2004-től nyitott az ország minden kö-

zépfokú oktatási intézménye és diákja előtt, továbbá az ifjúsági központok számára, 2006tól pedig önálló szervezetként működik tovább és minden iskolát segít a saját társadalmi innováció oktatását és alkalmazását támogató modelljével („4 c’s of social innovation”, melyet már több mint 40 000 diák próbált ki). A program és a szervezet létrejöttét két hölgy, Stanislaus Kennedy és Rachel Collier tette lehetővé, akik a 1980-as évektől foglalkoznak társadalmi innovációval Írországban. Mi rejlik a sikeres példák mögött? A  válasz igazán egyszerű. Először is érzékelhető az a folyamat, amely révén a fiatalokkal dolgozó szakemberek felismerték a procedurális tudás fontosságát (a deklaratív tudás mellett), a hogyan tudást (a mit tudás mellett), vagyis a kompetenciák fontosságát az ismeretek mellett. A tudás és a cselekvés nem különül el a hétköznapokban, az életben. Másodszor pedig egyre erőteljesebben megjelenik az oktatási-nevelési célkitűzések között a kreativitás, az empátia (együttérzés)3 és a learning by doing szemlélet. Az utóbbi három elem mindegyikét egyesíti a designgondolkodás (design thinking) módszer és eszköztár. „Tim Brown az IDEO-tól egy részletesebb és jobban használható definí­ ciót ad: a designgondolkodás szerinte »olyan diszciplína, amely felhasználja a designer érzékenységét és módszereit arra, hogy az emberek igényeit technológiailag megvalósítható és üzletileg sikeres stratégiákkal párosítsa«.”4 A fogalom, a módszertan kialakulása elsősorban az üzleti és a társadalmi innovációhoz kapcsolódik, de ma már elfogadott része az oktatási folyamatnak mind a középfokú, mind a felsőfokú oktatás területén, döntően a Hasso Plattner Institute of Design at Stanford és kapcsolódó REDlab (korábban K-12 Learning Lab) Stanford Universityn.5 A designgondolkodást és annak tanítását sokrétűen vezetik be a középfokú oktatási folyamatokba és intézményekbe, kezdve a kisebb intézményi önálló kezdeményezésektől egészen az átgondolt és pedagógusok, továbbá tervezők (designerek) közös erőfeszítéseként létrejövő szisztematikus, az oktatási rendszer egészét érintő fejlesztésekig. Az utóbbira jó példa az IDEO, a leghíresebb nemzetközi tervezőiroda erőfeszítése, a Deisgn Thinking for Educators projekt (http:// designthinkingforeducators.com/). Szerteágazó kísérletek és pilot projektek immár a tudományos kutatások, vizsgálatok terepét

t a n u lmán y jelentik és nagyon pozitív eredményekkel kecsegtetik a pedagógusokat vagy még inkább az érintett fiatalokat.6 Számunkra a leglényegesebb azonban, hogy a designgondolkodás erőteljesen támogatja a társadalmi innová­ ciót azáltal, hogy képes fejleszteni a fiatalok azon kompetenciáit (lásd az előbbieket), amelyek nélkül a társadalmi innováció nem lehetséges. Jó példa ezen gyakorlati hasznosságra/haszonra az Indiában megrendezett Design for Giving Contest7 verseny, amelyben az ország minden iskolája és minden diákja részt vehetett, és amelynek célja, hogy az indiai diákok (10 és 13 év közöttiek) bármely társadalmi problémára vonatkozó megoldásokat megalkossák és azokat átültessék a gyakorlatba. Ezen célokat pedig egy designgondolkodást alkalmazó keretrendszer hasznosításával érhették el. Egyik győztes projekt például a mumbai Divine Child High School8 projektje, amelynek a segítségével a kisdiákok továbbadják az iskolában tanultakat a szüleiknek speciális tanórák és tananyagok segítségével, csökkentve ezáltal az írástudatlanságot Indiában és növelve a család tagjainak a műveltségét. Lelkesítő példák, inspiráló fiatalok… Kétségtelen, hogy hazánkban is számos hasonló példával találkozhatunk. A felsőoktatás területén is éppen zajlik olyan inspiráló történetek összegyűjtése, amelyek a fiatalok társadalmi

Logan Gardner Jared Kleinert Dylan Mahalingam Katie Stagliano

Fiatalok, akik máris társadalmi innovátorok (néhány példa)11 munkakompetenciák http://kidsforkidsysv. 18 éves Kids for Kids fejlesztése, társadalmi org/ vállalkozás támogatása 17 éves Synergist http://synergi.st/ crowdfunding platform http://www.lilmdgs. Lil’ MDGs és digitális média és fiatalok 9 éves org/ és http://www. Jayme’s Fund kompetenciáinak fejlesztése jaymesfund.org/ http://katieskrops. zöldségtermesztés, 12 éves Katie’s Krops com/home.html ingyenkonyha

innovációban betöltött szerepét hűen bemutathatják, hiszen – különösen a hazai szakkollégiumi mozgalom elkötelezettségének köszönhetően – mind szervezeti, mind egyéni szinten óriási mozgatórugói a társadalom megújulásának. Ez év májusában a Students Drive Social Innovation – Társadalmi innováció fiatalok közreműködésével9 elnevezésű rendezvény lett a kezdeményezés első állomása. Egyértelmű, hogy a fiataljaink kreatívak, nyitottak és cselekvőek, éppen ezért talán érdemes lenne erőfeszítéseket tenni a középfokú oktatás szintjén is az ő segítésükért és fejlesztésükért, és ezáltal is hozzájárulni a társadalmi innovációs, társadalmi vállalkozási mozgalomhoz, amely jobbá teheti tár­ sa­ dal­ munkgazdaságunk egészét. A társadalmi innováció az unió támogatásával Európa-szerte egyre inkább része a fiatalok hétköznapjainak, így előbb vagy utóbb fontos tevékenységgé válik az oktatási intézmények számára is.10 A kérdés

Gondolatok a társadalmi innovációról

„Social innovation refers to new ideas that work in meeting social goals. […] ’innovative activities and services that are motivated by the goal of meeting a social need and that are predominantly developed and diffused through organizations whose primary purposes are social.” „A társadalmi innováció olyan új ötleteket jelent, amelyek társadalmi/szociális célok megvalósítása érdekében születtek. Ezek olyan tevékenységek vagy szolgáltatások, amelyek elsősorban társadalmi szükségleteket elégítenek ki, és elsősorban olyan szervezetek fejlesztik ki és terjesztik őket, amelyeknek elsődlegesen társadalmi céljaik vannak.” (Said Business School, Oxford: Social Innovation. What It Is, Why It Matters and How It Can Be Accelerated.) * „Social innovation is about new ideas that work to address pressing unmet needs. We simply describe it as innovations that are both social in their ends and in their means. Social innovations are new ideas (products, services and models) that simultaneously meet social needs (more effectively than alternatives) and create new social relationships or collaborations.” „A társadalmi innováció olyan új ötleteket/megoldásokat jelent, amelyek kielégítetlen szükségletek miatt fogalmazódnak meg. Olyan fejlesztésekként írjuk le őket, mint amelyek céljaikban és eszközeikben is társadalmiak. A társadalmi innovációk olyan új ötletek, termékek, szolgáltatások vagy modellek, amelyek egyszerre szolgálnak társadalmi célokat (hatékonyabban, mint a meglévő alternatívák), és új társadalmi kapcsolatokat vagy együttműködéseket hoznak létre.” (Open Book of Social Innovation, Murray, Calulier-Grice and Mulgan, March 2010) * „Give the pupils something to do, not something to learn; and the doing is of such a nature as to demand thinking; learning naturally results.” „Ne tanulnivalót, hanem tennivalót adj a diákoknak, és a tennivaló természete szerint megkívánja majd a gondolkodást; a tanulás pedig csak természetes következmény.” (John Dewey) * „Tell me and I forget. Teach me and I remember. Involve me and I learn.” „Mondd, és én elfelejtem. Taníts, és emlékezem. Vonj be, és megtanulom.” (Benjamin Franklin)

csak az, hogy gyors és nyitott reagálás révén mely pedagógusok és mely intézmények segítik a leginkább növendékeiket. ILYASH GYÖRGY Lábjegyzetek 1  http://www.envision.org.uk 2  http://www.youngsocialinnovators.ie/ 3 Az empátia (együttérzés) tanítását-tanulását népszerűsíti és fejleszti az Ashoka is (a világ legismertebb társadalmi innovációt támogató nemzetközi szervezete, amely Magyarországon is képviselteti magát az Ashoka Magyarország révén). Start Empathy kezdeményezésük olyan egyének és szervezetek hálózata, amelyeknek célja, hogy az empátiát a XXI. század egyik legfontosabb kompetenciájává tegyék, és szélesítsék azon módszerek és eszközök körét, amelyeknek a segítségével ez a kompetencia tanítható-tanulható (http://startempathy.org). A kezdeményezés révén pedig máris sok iskola sikeresen kísérletezik ezen (http://startempathy.org/blog/2013/09/ seaside-series-empathetic-school-culture és http:// startempathy.org/blog/2012/07/6-insights-creatingschool-culture-empathy). 4 Roger L. Martin: Designgondolkodás. A  garantált versenyelőny. Akadémiai Kiadó: 2010.; Tim Brown– Jocelyn Wyatt: Design Thinking for Social Innovation. Stanford Social Innovation Review: Winter 2010. pp.: 31–35.: „Design thinking can lead to hundreds of ideas and, ultimately, real-world solutions that create better outcomes for organizations and the people they serve.” 5 Taking Design Thinking to School: Approaches to Integrating the Design Process in K-12 Teaching and Learning, http://www.stanford.edu/dept/SUSE/ taking-design/ és http://www.k12lab.org/ 6 Példaként érdemes áttekinteni a következő publikációt: Carroll, M., Goldman–S., Britos, L.–Koh, J.: Royalty, A. & M. Hornstein. (2010). Destination, Imagination, and the Fires Within: Design Thinking in a Middle School Classroom. International Journal of Art & Design Education, 29, 1, 37–53. http://www. stanford.edu/group/redlab/cgi-bin/materials/IJADE_ Article.pdf 7  http://dschool.stanford.edu/blog/2009/12/03/ design-for-giving-contest-winners-announced-grantsmentorship-program-and-research-starts/ 8  http://www.ideo.com/work/the-design-for-givingcontest/ 9 Ilyash György (2013): Társadalmi innováció, társadalmi vállalkozás és designgondolkodás. In: Magyar Tudomány, augusztus (8): 1002–1005. old., http:// www.matud.iif.hu/2013/08/18.htm 10  http://www.eurofound.europa.eu/spotlight-on/ youth/supporting-young-people-through-socialinnovation-and-investment 11 Logan Gardner és Jared Kleinert, http://www. forbes.com/sites/devinthorpe/2013/04/12/theseteenagers-are-the-definition-of-social-entrepreneurwatch-and-be-inspired/; Dylan Mahalingam és Katie Stagliano: http://www.mnn.com/lifestyle/responsibleliving/photos/8-amazing-kids-who-have-changedthe-world/get-ready

2013.

október

új katedra

13

t u d o mán y s z e mlél ő

A nanotechnológia már a spájzban van A nanotechnológia szó hallatán sokaknak a sci-fi irodalom és a jövőben játszódó mozik futurisztikus csúcstechnológiát lefestő jelenetei jutnak eszébe. Pedig nem a „holnap” tudományáról van szó, bizonyos értelemben ősidők óta létezik, hiszen a fehérjékből felépülő élő szervezetek tulajdonképpen molekuláris nanotechnológiát alkalmazó, önszerveződő gépezetek. Ugyanakkor a nanotechnológia tényleges vívmányai beférkőztek már a mindennapi életünkbe, a mikroelektronikai ipartól kezdve egészen az orvosi diagnosztikáig.

Miniatűr történelem Egy nanométer rendkívül kicsi, mégis nagyon sokat hallunk róla mostanában, különösen a nanotechnológiáról, ami napjaink egyik legizgalmasabb kutatási és alkalmazási területe. Maga a nanosz szó görög eredetű, jelentése törpe, emiatt a köznyelvben gyakorta a miniatürizálásnak egy extrém fokát jelöli. A tudományos világban, a nemzetközi mértékegységrendszerben (SI) ennél azonban sokkal konkrétabb tartalommal bír: a nano előtag azt jelenti, hogy az utána következő mértékegység az alapegység egymilliárdod része. Vagyis egy nanométer 10–9 méter. Csak a méretek érzékeltetése végett: 1 méternél három nagyságrenddel kisebb a milliméter, ami nagyjából az emberi pupilla méretével egyezik meg. Ennél további három nagyságrenddel kisebb a mikrométer, ami a vörösvértestek, a kromoszómák méretét jelöli, és ennél még háromszor kisebb a nanotartomány, ahol az atomok találhatóak. Ha tehát a Föld bolygót vennénk egy egységnek, akkor a nano-, vagyis az egymilliárdod része egy pingponglabda lenne. A nanotechnológia egyszerűen fogalmazva a kis méretekben való építkezés tudománya. Alapvető célkitűzése az atomok szintjén megépülő parányi szerkezetek előállítása, amelyek rendelkeznek az önszerveződés képességével, és az anyag tulajdonságainak molekuláris szintű szabályozásán nyugszanak. Ezen szemlélet megjelenése alapvető változást hozott az emberiség történetében, hiszen ősidők óta a „fentről lefelé” építkezés elve szerint készítjük a tárgyainkat: egy nagyobb darabból a felesleget lebontva kapjuk meg a kívánt eszközt, illetőleg ezeket igyekszünk azután minél parányibb formátumban megvalósítani. A nanotechnológia ezzel szemben teljesen ellentétes szemlélet alapján dolgozik, vagyis az „alulról építkezés” elvét alkalmazva atomokból és molekulákból kiindulva hoz létre működőképes eszközöket, molekuláris gépezeteket. Ez az újfajta megközelítési mód adja a nanotechnológia újdonságát, hiszen az atomi szinttől való építkezés korlátlan lehetőségeket rejt magában, képesek vagyunk/ leszünk vele anyagot tervezni vagy teljesen új anyagokat létrehozni. A koncepció alapjait Richard P. Feynman Nobel-díjas fizikus közel ötven évvel ezelőtt, 1959ben vázolta fel Enciklopédia egy tű hegyén című előadásában, melyben azt a kérdést tette fel a 14

2013.

október

új katedra

jelenlévőknek, hogy vajon a terjedelmes vastagságú Encyclopaedia Britannica összes oldalának szövege elférne-e egy tű hegyén. Becslése szerint egy tű hegye egy inchnek a 16-od része, így ha azt felnagyítanánk 25 000-szeres méretre, akkor máris kapnánk egy akkora felületet, amin probléma nélkül megjeleníthető lenne az anyag. Ebből következően, ha az enciklopédiát ugyanilyen mértékben lekicsinyítenénk, akkor bizony ráférne a tű hegyére ez az irdatlan adatmennyiség. Feynman szerint a kérdés csupán az, hogy miként tudjuk ezt a méretű kicsinyítést elvégezni (8 nanométer vonalvastagságú szöveget kellene ehhez létrehozni), illetőleg hogy azután miként tudnánk ezt újra olvashatóvá tenni. A döbbenetes az, hogy a Feynmann által felvetett probléma megoldását ma már a zsebünkben hordozzuk például okostelefonok, MP3-lejátszók formájában. De hogyan lehetséges mindez? Milyen műszerekkel lehet atomnyi elemeket „építeni”? Kis méretben minden kicsit más Mielőtt válaszolnánk az iménti kérdésre, fontos, hogy megkülönböztessük a nanotudományt a nanotechnológiától. Előbbi a nano mérettartomány jelenségeit kutatja, utóbbi pedig arra igyekszik választ adni, hogy ezekből a tudományos megfigyelésekből hogyan lehet valamilyen a gyakorlatban is használható dolgot készíteni.

Talán meglepően hangzik, de a nanotechnológiát már több ezer éve alkalmazzuk. Elég csak a Ming dinasztia idején készült gyönyörű vázákra gondolni, melyek festékanyagába nanoméretűre porított aranyat kevertek a szebb színvilág elérése érdekében. De az 1900-as évek eleje óta használják például a kormot a kau­ csukba keverve, hogy az autógumik nagyobb kopásállósággal bírjanak. Ezek javarészt azonban véletlenszerű felfedezéseknek köszönhetőek, mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan eszközök, műszerek, amelyekkel az atomi szintek törvényszerűségeit vagy éppen a molekulák viselkedését megfigyelhettük volna. Márpedig a nanotechnológiára épülő eszközök létrehozásához elengedhetetlen ennek a tartománynak a megfelelő feltérképezése és megértése, mert a természeti törvények sokszor teljesen új arcukat mutatják meg ezen a méretskálán, és olyan jelenségeket tapasztalhatunk, amelyek eltérnek a megszokott viselkedéstől. Éppen ezért a nanotechnológia magában hordozza a határtudományok ismereteinek robbanásszerű bővülését is. Fizika, biológia és kémia még sosem került ennyire közel egymáshoz, határterületeik intenzív együttműködése segített abban, hogy a tudósok rájöjjenek, miként lehet a megfelelő kapcsolódásra bírni az atomokat, hogy a kívánt végeredményt kapjuk. Erre a legjobb példa talán a szén, hiszen atomjainak kap-

Mihály György Kaposváron született 1951. október 25-én. Széchenyi-díjas magyar fizikus, akadémikus – a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja –, tanszékvezető egyetemi tanár. Kutatási területe a kísérletes szilárdtestfizika, ezen belül a különleges elektromos és mágneses tulajdonságú anyagokban megfigyelhető jelenségek. Kutatócsoportjával különleges elektromos és mágneses tulajdonságú kristályokat vizsgál az abszolút nulla fokot megközelítő alacsony hőmérsékleteken és extrém nagy mágneses terekben. Kutatásai kiterjednek a nanoszerkezetek kvantumos jelenségeinek tanulmányozására, spintronikai és molekuláris elektronikai alkalmazások lehetőségeinek feltárására. Fontosabb publikációi: Electrical Properties of MEM(TCNQ)2 (társszerzőkkel, 1980); Memory Effects in Orthorombic (Mihály Lászlóval, 1983); Low Temperature Spin-density-wave Transport (társszerzőkkel, 1993); Töltés- és spin-sűrűséghullámok szilárd testekben (1996); Mágneses rendeződés és elektromos tulajdonságok korrelált elektronrendszerekben (2001); Pulling gold nanowires with a hydrogen clamp (társszerzőkkel, 2006); Anomalous Hall Effect in (In,Mn)Sb Dilute Magnetic Semiconductor (társszerzőkkel, 2008).

t u d o mán y s z e mlél ő csolódása szerint létrejöhet belőle a Föld legkeményebb anyaga, a gyémánt, de akár egy olyan puha struktúra is, mint a papírra kenhető grafit. Vagy éppen a nanotechnológia egyik alapvető építőköve, a mindössze 1 nanométer méretű, 60 szénatomból álló fullerén, ami egy nagyon különleges hat- és ötszögű gyűrűkapcsolatokból felépülő molekula. Ezeknek a fizikai törvényeknek a felismerése, valamint az atomi struktúrák megfigyelésére alkalmas eszközök megjelenése (például az anyag atomi szintű szerkezetének feltérképezését lehetővé tevő pásztázó alagútmikrosz­ kóp, melynek feltalálásáért Gerd K. Binning és Heinrich Rohrer fizikai Nobel-díjban részesültek) hozták el a paradigmaváltást a nanotechnológiában, olyannyira, hogy 1974-ben Norio Taniguchi a Tokiói Tudományegyetemről bevezethette a nanotechnológia terminust. Definíció­ ja szerint a nanotechnológia főként egyetlen atomnyi vagy molekulányi anyagok feldolgozásával, szétválasztásával, megszilárdulásával és alakváltozásával foglalkozik. Az azóta eltelt időben ez a meghatározás an�nyiban változott, hogy már magában foglalja a 100 nm méretű anyagokat is. Egy kis fizika A nanotechnológia egyik alapvető alapanyaga a szilícium. Ez egy hatalmas tisztaságú kristály, 1 milliárd atom közül csupán egy darab idegen lehet benne, és leginkább a számítógépekben található áramkörök építésére használják. Egy előre megrajzolt maszkot megvilágítanak a megfelelő hullámú sugárzással, amit egy objektívvel leképeznek a szilíciumszeletre, így kerülnek rá az áramköri elemek az anyagra. Ez a technológia az elmúlt évtizedekben fejlődött hatalmasat, ugyanakkor nemcsak erre használható a szilícium, hanem például arra is, hogy egyszerű eszközöket készítsünk nanométeres mérettartományban. Ilyenek azok az elektromechanikus szenzorok, amelyek nagyon sok alkalmazásban már megjelennek napjainkban, például a gépkocsik menetstabilizátorában, életmentő készülékekben, tűzjelezőkben vagy éppen az okostelefonok képernyőfordító szenzorjában. Ugyanakkor a szilícium alapú mikroelektronikai eszközök miniatürizálása már elérte a határát, nem csökkenthetők tovább a méretek, ezért a nanotechnológia felfedezte magának a grafént. A grafén tulajdonképpen egy egyetlen atom vastagságú grafitréteg. Andre Geim és Konsztantyin Szergejevics Novoszjolov fedezte fel a manchesteri egyetemen, találmányukért 2010-ben fizikai Nobel-díjat kaptak. A két fizikus speciális ragasztószalag segítségével addig szedett le rétegeket egy grafittömbről, amíg sikerült arról egyetlen atomnyi réteget leválasztani. Az így kapott anyag hihetetlen tulajdonságokkal bír: az elektronok mozgékonysága benne ezer-

szer nagyobb, mint a szilíciumban, lehet benne szabályozni az elektronsűrűséget egy az alatta lévő lapra ráadott feszültséggel, ráadásul a terjedés irányától függően kaphatunk fémes vagy félvezető jellegű grafént. Mindemellett a grafén keményebb a gyémántnál, jobb elektromos vezető a réznél és rugalmasabb a guminál, így kiválóan alkalmas nanoméretű áramkörök létrehozására. Nagy kérdése a nanotechnológiának, hogy az így készült hallatlanul kisméretű struktúrákat, adatokat miként lehet azután elolvasni, feldolgozni, de éppen ez jelenti töretlen fejlődésének legfontosabb hajtóerejét is. Ezt az úgynevezett Moore-törvény foglalja össze a legjobban, melyet Gordon E. Moore, az Intel egyik alapítója fogalmazott meg az Electronics Magazine 1965. április 19-i számában a Még több komponens megvalósítása az integrált áramkörökben című írásában. A Moore-törvény leggyakrabban előforduló megfogalmazása szerint az integrált áramkörökben lévő tranzisztorok száma – ami használható a számítási teljesítmény durva mérésére – minden 18. hónapban megduplázódik. Ez egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy a most megvásárolt számítógépnél másfél-két év múlva már kétszer jobb hardverrel bíró masinát kaphatunk. Hasonló jelenséget figyeltek meg azóta a merevlemezek egységárra jutó tárolókapacitásának változásában is, és tulajdonképpen ezen gondolat (vagy önmagát beteljesítő jóslat, aminek a legnagyobb technológiai gyártók kétségbeesetten igyekeznek megfelelni) „finanszírozza” a számítógépes fejlesztéseket és a nanotechnológiai kutatásokat. Nem véletlen a számítástechnikai cégek árképzése: az új eszközök árában már a következőnek a fejlesztését is megfizetjük. Lenyelhető laboratóriumok, kosztaszító ruhadarabok A nanotechnológia a jövő tudománya, de már a jelenben is sok lehetőséget kínál a mikroelektronikai ipartól kezdve egészen az orvosi diagnosztikáig. Utóbbi jelenti az egyik fő kutatási területét, az orvostudományban ugyanis elkezdődött egy nanotechnológiás fejlesztés anyagok, medicinák egészen pontos célba juttatására. Az eljárás lényege, hogy az antitestekhez kötött nanorészecskékkel meg lehet jelölni sejteket szelektív módon, ami azután diagnosztikai célokra használható fel. De ha megfelelően választjuk meg a nanorészecskéket, akkor azokat aktivizálva akár kezeléseket is végezhetünk emberi beavatkozás nélkül. Például egy kísérlet során 200 nanométeres aranypiramisokat kötöttek rákos sejtekhez antitestek segítségével, majd infravörös sugárzással világították meg őket. Az aranypiramisok éleinél elektromos tér keletkezett, ami felmelegítette és elpusztította a rákos sejteket anélkül, hogy az egészségeseket

bántotta volna. Az orvostudományban ugyanakkor egyre nagyobb szükség van olyan műszerekre is, amelyek kisméretű anyagból tudnak (például egy csepp vérből) rövid idő alatt több különböző mérést elvégezni. A labonachip technológiai, vagy más néven a „lenyelhető laboratórium” egy új tudományos irányzat a folyadékok vizsgálatában – lapkákon egy egész, kémiai és fizikai szenzorokból álló biokémiai laboratóriumot hoznak létre diagnosztikai célzattal. Az eljárás nagyon ígéretes, de még nem tökéletes, további fejlesztések szükségesek a mindennapi gyógyításban való bevezetéséhez. A nanotechnológia másik fontos fejlesztési irányát a textiliparban találjuk meg. Elsősorban a szálgyártás, a kikészítés és a bevonatkészítés területén figyelhető meg, hogy alkalmazásával a textilanyag tulajdonságait javítják vagy újszerű tulajdonságokkal ruházzák fel: szennytaszító, nedvtaszító, antisztatizáló, gyűrődésfeloldó vagy éppen zsugorodásmentesítő anyagokat hoznak létre. A 300–500 darab szénatomból alkotott szén-nanoszálak méretarányaik révén hatékonyan javítják a textilszálak szakítószilárdságát, a korom-nanorészecskék pedig azok szívósságát és kopásállóságát. Mindkettőnek nagy a vegyszerállósága és az elektromos vezetőképessége. Egyes szálképző polimerek, mint például a poliészter, a poliamid és a polietilén, 5–20 százalékban tartalmazhatnak ilyen anyagokat. A nanotechnológia forradalmasította az elektronikát, a számítástechnikát, az optikát, napjainkban pedig az orvostudományt, az anyagtudományt, a környezettudományt és a bio­techno­lógiát is. Jóllehet a felsorolt felhasználási lehetőségek kétségtelenül a legvonzóbb, legmarkánsabb területei a nanotechnológiának, ám észrevétlenül már a mindennapi életünk részeivé váltak az ezekkel az eljárásokkal készült tárgyak, eszközök. Például egy terhességi teszt is nanotechnológiára épül, hiszen a benne található, biológiai reagenshez kötött arany ­nano­ré­szecs­kék fényelnyelése jóval nagyobb, mint bármilyen szerves színezéké, így rajzolódnak ki a csíkok a teszt elvégzése során. De alkalmazzák a kőolajgyártásban keletkezett selejtből a toxikus higany kivonására vagy éppen az erős gyógyszerek hatóanyagának liposzómába csomagolására, hogy azok megvédjék a szervezetet a káros hatásoktól a vegyület kibomlásáig. Bátran kijelenthető, hogy a nanotechnológia egyre jobban be fog épülni az életünkbe, mert most értek meg az eszközeink arra, hogy igazi fejlődésnek indulhasson a tudomány ebben az aprócska, ám mégis hatalmas lehetőségeket rejtő mérettartományban. (Írásunk Mihály György Enciklopédia egy tű hegyén? – Napjaink nanotechnológiája című, 2011. március 11-én a Mindentudás Egyetemen elhangzott előadása alapján készült.) F B 2013.

október

új katedra

15

k ö z e l k ép

„Két kézzel jelentkeznek, kit hívjak ki”

Az ActivInspire alkalmazása az iskolai tanórán című pályázat A legjobb felsős feladatsor kategóriájának nyertese: Kovács Anita A Promethean termékek kizárólagos hazai forgalmazója, a Modern Oktatási Eszközök Kft. által 2012 végén meghirdetett, Az ActivInspire alkalmazása az iskolai tanórán című pályázat A legjobb felsős feladatsor kategóriájának díját Sivatagok élővilága című munkájával Kovács Anita, a mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola biológiát és informatikát oktató pedagógusa nyerte el, s ezzel egy Promethean ActivTablet diáktábla boldog tulajdonosa lett. Első, biológia szakos tanári diplomáját Kovács Anita Szegeden, az akkori JATE-n szerezte. Egy év kihagyás után kezdett el tanítani Budapesten, a kőbányai Szent László Gimnáziumban – erre az időszakra ma is nagy szeretettel emlékszik vissza. Az ELTE Informatikai Karán az informatikatanár szakot a gyes ideje alatt kezdte el, ekkor szeretett bele igazán a számítógépekbe. Mint mondja, ebben sokat köszönhet az egyetemi oktatóinak. Második diplomájának megszerzése után útja Mosonmagyaróvárra vezetett, a gyes lejárta után ott kezdett el ismét tanítani. Két év tanítás után a Móra Ferenc Általános Iskolában kapott állást, ahol már harmadik éve tanít. Az interaktív tábla használatát ebben az iskolában sajátította el.

– Amikor ugyanis a Mórába kerültem, addigra már egy nagy városi pályázatnak köszönhetően szinte minden tantermünkben Promethean aktívtábla és ActivInspire program állt rendelkezésre (és a város többi iskolájában is) – magyarázza Kovács Anita. – Előtte már sokat hallottam-olvastam róla, de a tábla és a program használatára csak ekkor és itt adódott lehetőségem. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat az újdonságba, és mondhatom, elvarázsolt! Már az első munkanapomon megkaptam a programot az otthoni számítógépemre is, így szabadon próbálgathattam, mit is tud. Sok dolog volt, amit magamnak kísérletezgettem ki, de több olyan videót és leírást találtam az interneten is, amik megtetszettek, mert a segítségükkel nagyon egyszerűen nagyon látványos flipchartok készíthetők. Jó látni, mennyire szeretik a gyerekek, ha kijöhetnek a táblához rajzolni vagy bejelölni, bekarikázni valamit. Szinte két kézzel jelentkeznek, kit hívjak ki! És éppen ez a legfontosabb és a legjobb visszajelzés: a gyermekek csillogó szeme, magasba lendülő keze és a széles mosoly az arcukon. Mivel egy-egy flipchart összeállítása elég nagy munka, sok időt és némi kreativitást igényel, ezért általában csak 1-2 feladatot készítek el egy órára, vagyis nem az egész tananyagot dolgozom fel a program segítségével. Egyelőre a két kisfiam mellett most (még) többre nem is futja.

16

2013.

október

új katedra

– Hasonlóképpen vélekednek az aktívtábláról a kollégái is? – A  tantestületünkben, úgy látom, az interaktív tábla jelenlétét és használatát viszonylag könnyen és hamar megszokták a kollégáim. Főleg az alsós tanító nénikre jellemző, hogy rengeteg feladatot készítenek a gyerekeknek szinte minden tantárgyhoz, sőt van olyan kolléganőm (nem is egy), aki már más iskolák pedagógusai­ nak is bemutatta városi fórum keretében, hogy mi mindenre használta-használja a programot a mindennapokban. – Abban, hogy ez így legyen, önnek is komoly szerepe van… – Mivel az egyik tanított tantárgyam az informatika, valahogy kézenfekvőnek tűnt a dolog, hogy az iskolánkon belül tartsak helyi „továbbképzést”, amelyen a tábla és a program

használatát lehet jobban megismerni. Ez hatalmas motiváció volt számomra, hiszen olyan „tananyagot” állítottam össze, amit szaktól és előzetes informatikai tudástól függetlenül mindenki tud használni. Külön képekkel illusztrált kis tutorialokat készítettem a belső tanfolyamunkhoz, és ez nagyon hasznos segítségnek bizonyult. Minden tiszteletem a kollégáimé, akik végigcsinálták a tanfolyamot és az ott megtanultakat hasznosítják a tanításban. Szívesen veszem, ha a munkatársaim tanácsért fordulnak hozzám, hiszen ez azt jelenti, hogy ők is készítenek újabb és újabb flipchartokat, ráadásul sokszor közösen ötletelünk azon, hogy egy kigondolt feladatot hogyan lehetne megoldani a programmal, és ez mindig új lendületet ad, hiszen a hétköznapok egyhangúságával a kezdeti lelkesedés könnyen elszállhat. – Hogyan talált rá a Modern Oktatási Eszközök Kft. pályázatára és miként építette fel a Sivatagok élővilága című kategórianyertes pályamunkáját? – Éppen a tanfolyam anyagának összeállításakor bukkantam rá a pályázatra és azonnal ki szerettem volna magamat próbálni „élesben” is. Szerencsére több hónap állt rendelkezésemre, így bőven volt idő átgondolni a tananyagot. Azért választottam a Sivatagok élővilága című leckét, mert ebben sok átfedés van a földrajzórákon tanultakkal, ezért úgy lehet haladni a tananyaggal, hogy az előzetes ismeretekhez

k ö z e l k ép

csatoljuk hozzá az új ismereteket. Így a gyerekek szinte saját maguk építik fel a tananyagot lépésről lépésre. Sokféle típusú feladatot és „technikát” vittem bele, szinte mindegyik oldalon van különleges vagy látványos megoldás. A flipchart oldalai: 1. oldal: Nyitókép. Gondolatébresztő szerepe van, hogy miről is fogunk tanulni. 2. oldal: A téma áttekintése. 3. oldal: Egy kép mögé rejtett fogalmak a sivatagokkal kapcsolatban: gondolattérkép – kattints a jobb alsó sarokban található tollra és írd be a téglalapokba mindazt, ami a sivatag szóról eszedbe jut. Ha készen vagy, válaszd a nyíl jelet és nézd meg, hogy a kép alól kilógó kis sárga fülek mely szavakat rejtik. Neked is ezek jutottak az eszedbe? 4. oldal: Tananyag: a sivatag definíciója. Feladat: pótold a definícióból a hiányzó szavakat! Vidd a nagyítót a hiányzó kifejezés fölé, hogy leellenőrizhesd a válaszodat. 5. oldal: A sivatagok elhelyezkedése a Földön. Hol találhatók sivatagok? Ha a megfelelő helyre kattintasz, megjelenik a két nagy sivatag helye a képen (sárga ellipszis). Kérdések és feladatok: mit jelöl a piros vonal? Egyenlítő. Mit jelölnek a sárga vonalak? Térítők. Mi a neve ennek a két nagy sivatagnak? Olvasd le a kép alsó részén. Milyen típusúak ezek a sivatagok? Vidd a sivatag neve fölé a mutatót és olvasd le. Húzd a helyére a két nagy sivatag nevét! Használd a jobb alsó sarokban található nyíl ikont. 6. oldal: A sivatagok csoportosítása varázsdoboz segítségével. Tananyag: a sivatagok típusai: homoksivatag, sósivatag, kősivatag. Kérdés: mi alapján csoportosíthatjuk még a sivatagokat? A  felszínt alkotó anyag, vagyis a felszíne szerint. Feladat: a varázsdobozban három fénykép van, ezeket kell a megfelelő halmazokban elhelyezni. Az előző oldalon a sivatagokat aszerint csoportosítottuk, hogy hol helyezkednek el. 7. oldal: Gyakorlás. A fényképeket két csoportba kell szétválogatni. Meg kell határozni a szempontot, majd szét kell osztani a képeket a megfelelő csoportba. A  narancs téglalapra kettőt kattintva megjelenik a csoportosítási szempont.

8. oldal: Tananyag: A  sivatagok éghajlatának jellemzői: a középhőmérséklet magas, 20 °C; a napi hőingás nagyon nagy, 60 °C is lehet; a viharok gyakoriak, jellemzőek a szélés homokviharok; a csapadék kevés, max. évi 250 mm. Feladat: a nyílra kell kattintani és ezután a kék színű cédulákat a megfelelő kifejezésekhez kell illeszteni. 9. oldal: A fényképen egy arizoniai óriáskaktusz látható, mellette pedig egy rajzolt ember. Feladat: a rajzot méretezd át akkorára, amekkora szerinted egy ember a kaktuszhoz képest. Ha készen vagy, mozgasd a fényképet, míg a kép alján meg nem találod a női alakot. Men�nyit tévedtél a rajzolt alak méretének a meghatározásában? 10. oldal: Tedd a helyére a kaktusz részeinek a nevét! 11. oldal: Feladat: a nagyítót mozgatva a képen négy állat bukkan elő: sivatagi róka, teve, skorpió, vipera. Kérdés: milyen növény látható a képen? 12–13. oldal: A  teve. A  képek és a videó alapján döntsd el az egyes állításokról, hogy igazak-e vagy hamisak. Tedd az állításokat a megfelelő helyre. 14. oldal: A  két alsó képen a teve patája látható, a felső három képen más állatoké. Kérdések: melyik állathoz tartozhatnak a különböző paták? Melyikkel mutat hasonlóságot a teve patája? Mitől más a teve patája, mint a többi állaté? Kattints a felső képekre, hogy megtudd, melyik állaté a pata. 15. oldal: A tevéknek két fajtája van: egypúpú és kétpúpú. Az egypúpú tevék (dromedárok) Afrikában, a kétpúpúak Ázsiában élnek. Feladat: kösd össze a teve képét az élőhelye képével! Kattints a ceruzára a vonal megrajzolásához! Ha készen vagy, a térképre kattintva leellenőrizheted a válaszodat. 16. oldal: A sivatagi róka. Képek. 17. oldal: A szamárnyúl. Képek. 18. oldal: A  sivatagi róka és a szamárnyúl összehasonlítása. A  képek mögött három szó rejtőzik egy-egy cédulán. Húzd elő egyesével a cédulákat és helyezd a táblázatban a megfelelő helyre. Ha végeztél, írd be a válaszodat az utolsó kérdésre a táblázat alsó részébe! 19. oldal: Tananyag: a szamárnyúl a nappali

forróság ellen a következőképpen védekezik: nappali rejtőzködéssel, éjszakai táplálkozással, óriási fülkagylóival, amelyek segítik a hőleadást. Feladat: kattints a sárga nyilakra a jó megoldásokért. 20. oldal: Feladatok: a térkép felhasználásával határozd meg, hol él a törpe puffogó vipera! Keresd meg a nyíl segítségével azt a képet, amelyik a vipera mozgásáról készült. Nézd meg a kapcsolódó videót. Gondolkozz: mi lehet az oka ennek a különleges mozgásnak? Hogyan szerzi a vipera a zsákmányát? 21. oldal: Válaszolj a kérdésekre! Kattintással válaszd ki a jó megoldást. Kattints még egyet a jó válasz helyén és egy betű jelenik meg. Ha az összes kérdésre válaszoltál, nyolc betűt kapsz eredményül, amelyekből kirakhatod a megfejtést: skorpiók. 22. oldal: Memóriajáték. A felfordított kártyák képeket rejtenek. A nyíl segítségével fordítsd fel párosával a kártyákat és minél rövidebb idő alatt találd meg az összes párt! A megoldáshoz felhasznált időt a stopperórával mérhetjük is. 23. oldal: Linkajánló. A  nyíl segítségével kattints a legnagyobb tevére, hogy további érdekességeket is megtudhass a sivatagok élővilágáról. Kedvenc technikai megoldásaim: – hogy több képet egymásra pakolok úgy, hogy csak a legfelső látszódjék, majd ha a következő képre kerül a sor, akkor a felső képet elhalványítom (a napocska ikonnal); – egy adott képet vagy szöveget rejtetté teszek, és csak akkor válik láthatóvá, ha az oldal egy bizonyos részére kattintok (így készült a sivagatos flipchartban a memóriajáték); – hivatkozás beszúrása, amikor például rákattintok egy képre és elindul egy internetes videó; – varázstinta használatával készült nagyító, szemüveg vagy más vicces ábrák (szerencsére ezek készen letölthetők a PrometheanPlanet oldaláról) – ezeket az oldal kiegészítendő része fölé mozgatva előbukkan a jó megoldás; – feliratos cédulák használata például egyegy dolog jellemzésekor. Ezen az anyagon kívül mást nem töltöttem még fel a prometheanplanet.com oldalra, mert a többi flipchartom nem ilyen részletesen kidolgozott, technikás és nagylélegzetű tananyag. A honlapot egyébként rendszeresen látogatom, hiszen rengeteg jó ötletet, megoldást lehet találni rajta. – Hogyan összegezné: miért kedveli az interaktív táblát? – Az aktívtáblát azért szeretem, mert ha akarom, akkor egy sima tábla, ha akarom, akkor videolejátszó vagy magnó, ha akarom, diavetítő vagy feladatlap vagy akár egy interaktív játék. De aki használja a táblát, azoknak ez nem újdonság. VAR G A G ABR I E L L A 2013.

október

új katedra

17

hi r d e t é s

Mérni: egységesen A köznevelésben alkalmazott különböző célú mérés-értékelés túlnyomó többségben a tankönyvkiadók által a tananyaghoz kapcsolt munkafüzet-fela­da­tok­ra épül. A tanórai munka üteméhez, időbeli kereteihez igazított feladatok ugyanakkor nem min­den esetben fedik le a tantervi tartalmat és a pedagógus által szükségesnek tartott, akár egyéni szinten megvalósuló célzott fejlesztést. Amennyiben a pedagógus a tananyag szerzője által készített tar­tal­mat kiegészíti, a tanulók igényeihez igazítja, a deklaratív és a proce­durális tudás mérésére szükségessé válhat a feladatok kiegészítése is. A különböző forrásokból származó feladatok és azok egyedileg meghatározott kiértékelése gyakorlatilag az adott osztályra, tanulócsoportra korlátozza a diákok által a feladatokra adott válaszok értékelésének érvényességét. Így az érdemjegyek, tanulói eredmények nem összehasonlíthatóak egymással iskolák, távoli régiók között. Annak érdekében, hogy teljesülhessen az a célkitűzés, hogy a köznevelési intézmények azonos esélyeket kínáljanak és azonos teljesítményt nyújtsanak a tanulók részére, de legalábbis az egyes intézmények közötti teljesítménykülönbségek láthatóvá váljanak, indokolt egy standard kialakítása, amely az intézmények teljesítményét mérhetővé és összehasonlíthatóvá teszi. Az indokok tehát a következőek: – a pedagógusok számára megkönnyíteni a mérőeszközök fejlesztését és alkalmazását, már elkészült mérőeszközök átvételét; – a mérések standardizálása, a rögzített kimeneti követelményhez igazítása, ami ilyen módon hozzájárul a tanulói mérési eredmények összehasonlíthatóságához; – az egyedi mérések szubjektív, torzító hatásának mérséklése; – a formatív értékelés lehetőségének kiszélesítése, általánossá tétele. A fent leírt célok érdekében valósul meg az Európai Unió ESZA-programjának támogatásával a TÁMOP 3.1.2-12/22012-0012 projekt keretében egy elektronikus mérés-értékelési sablon kifejlesztése, amely lehetővé teszi az elektronikus tesztfeladatok széles körű felhasználását és megosztását. A projekt közvetlen célja egy könnyen használható, tankönyvfüggetlen, a kerettantervi követelményekhez igazodó mérés-értékelési leíró sablon fejlesztése, egy több ezer mintafeladatot tartalmazó feladatbank létrehozása. Mindez lehetőséget teremt arra, hogy különböző pedagógusok, szakmai műhelyek, tananyagfejlesztők, kiadók átjárható, egymással megosztható mérőeszközöket alkalmazzanak. Megfelelő mérés-értékelési rendszerrel hatékonyan egészíthetők ki a tanórai és a papír alapú tananyagok olyan digitális tananyagokkal, amelyek adaptív és személyre szabott módon az egyes diákok tudásának hiányosságaira fokuszálnak. A megvalósuló projektben kiemelt szerepet kapnak az elektronikus mérés-értékelést támogató tanulói válaszadó eszközök.

18

2013.

október

új katedra

h a r m ó ni a

Azért vannak a jó barátok Szeptemberrel nemcsak a tanév veszi kezdetét, hanem a diákok számára egy új esély is nyílik arra, hogy barátokat szerezzenek, ismeretségeket kössenek, vagy éppen elmélyítsék meglévő kapcsolataikat. Mert a barátok nagyon fontos szerepet töltenek be a gyermekek életében az egészséges lelki fejlődésük és a mentális egészségük megerősítése tekintetében.

Jelentős változás áll be 9-10 éves kor tájékán a gyermekek életében: a barátok kitüntetett szerephez jutnak. A legtöbb szülő számára persze meglehetős örömet jelent, ha a gyermeke barátokat szerez, mert akkor úgy gondolja, hogy a csemete jól feltalálja magát a közösségben, ügyesen kommunikál és képes értékes kapcsolatok kialakítására. Sokan viszont pont az ellenkezőjét érzik, és veszélyforrást látnak a szoros barátságokban, mert attól tartanak, hogy gyermekük olyan befolyás alá kerül, amit nem feltétlenül tudnak kontrollálni: a nem megfelelő barát elvonja a poronty figyelmét a tanulásról, netán olyan dolgokba viszi bele, amiket a szülő egyáltalán nem szeretne. Természetesen ahány gyermek, annyi barátság, azonban leszögezhető, hogy már a kicsiknek is igen nagy szükségük van barátokra, nélkülük a későbbiekben egészen biztosan megnő a kockázata valamilyen komolyabb mentális probléma kialakulásának. És ez még akkor is igaz, ha történetesen a szóban forgó barát a „rosszabbik” fajtából kerül ki, ugyanis egy ilyen kapcsolatban is rengeteg hasznos dolgot tapasztalhatnak meg a fiatalok, például, hogy miként oldjanak meg egy olyan konfliktust, amelyben nem számíthatnak a szüleik támogatására, így saját maguknak kell kiállniuk az igazukért. És persze nem szabad elfelejteni azt sem, hogy sokszor nem a rossz társaságba keveredés maga a probléma, hanem az már csak egy tünete, megnyilvánulása egy komolyabb lelki defektusnak. Természetesen vannak olyan gyermekek is, akiknek nincs igényük barátságok létrehozására, mégis egészségesen fejlődnek a szó pszichológiai értelmében, azonban a

magányos fiataloknak nagyobb valószínűséggel lesznek érzelmi problémáik, kevésbé együttműködőek, hiányosságaik vannak a kooperatív tevékenységekben és a konfliktusok megoldásában, valamint kevésbé szocializáltak és az iskolai alkalmazkodásuk és sikerük is alacsonyabb. Puszta biológia Nem feltétlenül kell azonban rögvest lelki síkon keresnünk a baráti kapcsolatok fontosságát, ugyanis a fizikális egészségre is éppúgy hatással vannak, és nem csupán a közösségben könnyebben megvalósuló sporttevékenységekre vagy a sok mozgással járó játékokra gondolhatunk e helyütt. Kísérletek bizonyítják, hogy ennél sokkal konkrétabb módon is befolyásolja a gyermekek egészségét az, ha nem magányosak. A Developmental Psychology című szaklapban publikálta William Bukowski, a Concordia Egyetem Emberi Fejlődés Kutatóintézetének pszichológusprofesszora azon eredményeit, amelyek azt igazolták, hogy a gyermekek esetében egy legjobb barát léte segít számukra feldolgozni az őket érő negatív mentális hatásokat. A kísérlet során 103 ötödik és hatodik osztályos fiút és lányt kértek meg, hogy négy napon keresztül jegyezzék le élményeiket és érzelmeiket az őket érő események kapcsán, miközben folyamatosan nyálteszteket végeztek rajtuk, hogy a stresszért felelős hormon, a kortizol szintjének a változását vizsgálják. Az eredmények azt mutatták, hogy negatív élmények hatására megnőtt a kortizol mennyisége a gyermekek szervezetében, önértékelésük pedig ilyenkor jelentősen csökkent. Ugyanakkor a vizsgálat során kiderült, hogy abban az esetben, ha a gyermekek mellett ott volt valamelyik barátjuk, amikor ártalmas pszichológiai behatás érte őket, a kortizolelválasztás sokkal kevésbé indult be, az önértékelésük pedig alig mozdult el negatív irányba. A baráti kapcsolat tehát nemcsak az önbecsülésükre volt jó hatással, hanem közvetlenül a fizikai egészségükre is, mivel a fokozott kortizolkiválasztás jelentős fiziológiai változásokat, például immunrendszer-gyengülést és elégtelen csontképződést válthat ki, továbbá akadályozhatja a megfelelő testi fejlődést.

A lelki védelem bástyája Nyilvánvalóan azonban a lélek egészséges fejlődésében még nagyobb szerepet tölt be a barátságok kialakítása, hozzásegíthetik őket a személyiségük színes és teljes kibontakozásához. A gyermekek önbizalma jelentősen megnő, ha találnak egy barátot maguknak, főként azért, mert megélik azt, hogy vannak olyanok, akik ugyan nem tartoznak a közvetlen családhoz, mégis szeretik és elfogadják őket, úgy, ahogy vannak. A barát szinte választott családdá válik, a hangsúly pedig itt a választáson van, ugyanis ebben a korban a társak véleménye, ítélete fontosabb és néha döntőbb, mint a felnőtteké. Az a fajta érzelmi biztonság, intimitás és kölcsönösség, amit ezekből a kapcsolatokból nyerhetnek a gyerekek, tovább segítheti őket, hogy képesek legyenek mások felé is hasonló kötődéseket kialakítani. Nagyon fontos az is, hogy a gyermekek ezeken a kapcsolatokon keresztül ismernek meg és fejlesztenek ki létfontosságú szociális képességeket, illetve találkoznak az övéktől eltérő értékrendekkel, normákkal, viselkedési mintákkal, amelyeknek a megtapasztalása későbbi felnőtt életükben szintén igen hasznos lehet. Sajnos azok a gyerekek, akik zárkózottabbak, nehezebben barátkoznak, a társas kapcsolatok hiánya miatt nehezebben tudják gyakorolni az amúgy is gyengébb társas készségeiket, így könnyen ördögi körbe keveredhetnek. Végül, de nem utolsósorban a baráti társaság jelenti a család után következő legfontosabb védelmi faktort, amit különböző vizsgálatok is hathatósan bizonyítottak: az erős barátságok segíthetnek megóvni a gyermekeket az iskolai erőszaktól, a kiközösítéstől és az agresszió egyéb megjelenési formáitól. Feltétlenül szükséges tehát, hogy a gyermekek megtanulják kezelni ezeket a kapcsolatokat, hogy később igazi barátok között élhessék életüket örömben, bánatban. És lelkiekben egészségesen. FB 2013.

október

új katedra

19

s u li t é k a

Na, ebből elég, jöjjenek a bohócok Nyomozás két filmkocka között – Bán Zsófiáról

Bán Zsófia íróként, tanárként, esszéistaként abból indul ki, hogy képek között élünk, van képünk saját magunkról, kultúránkról, a szomszédokról, a politikusokról, az irodalomról, a népekről, az életmódokról, a körülöttünk lévő világról. Képet alkotunk, és megvan a véleményünk is róla. Vannak olyan képeink, amelyeket papíron vagy elektronikusan őrzünk, és olyanokat is őrzünk, amelyeket magunkban, emlékként raktározunk el. Aztán vagy maguktól előjönnek, vagy előhívjuk őket egy vegyi folyamat révén a sötétkamrában, de fel is idézhetjük őket, és látjuk, láttatjuk. Amikor a raktári polcok között járunk, kinyitjuk a dobozokat, beletúrunk és előbányásszuk az emlékeket, felidézzük a hozzá tartozó érzéseket, benyomásokat, illatokat, ízeket, aztán vélekedünk tovább a világról. Az emlékkép ölünkbe hullott megmunkált idő, és a fénykép elvégzett gyászmunka. Be vagyunk hálózva képekkel. Én elképzellek Téged, Te elképzelsz engem, mi elképzeljük egymást. A fényképek gyűjtése, mint a világ gyűjtése, fényképezni annyi, mint birtokba venni a tárgyat. Ez pedig viszony a tárggyal. A fénykép öregszik, a fénykép bizonyíték – ahogy S. Sontag fogalmaz a fényképezésről. Persze a kép torzíthat és a kérdés mindig fennáll, hogy azt látjuk-e, amit a kép mutat, és előkerülnek a képbe foglalt kétértelműségek. Persze legtovább a hús emlékezik. Ez utóbbi mondat Bán Zsófia legújabb novelláskötetéből való – hogy hangolódjunk a szövegére.

Életünk párbeszéd a világgal, ez a legfontosabb dramaturgia, bár ez a legnehezebb és legbajosabb is. A párbeszédeink súrolják egymást. Ezen bukhat minden munka, szerelem, barátság, viszony, és erről szólnak az utólagos elmélkedések, vigaszok. Szavak, kérdések, válaszok között élünk. Minden pillanatban lelkünk mélyére kellene hatolnunk és onnan hoznunk a válaszokat. Milyen legyen a kapcsolatunk a világgal? Biztonságos? Bizonytalan? Unalmas? Kalandos? Az egyik narrátor neve: Bán Zsófia. Angol–francia szakon szerzett diplomát, majd négy évig rendezőasszisztens volt a filmgyárban. 1985-től az ELTE Angol Tanszékén, 1992-től pedig az Amerikanisztika Tanszéken tanít. Esszéket, tanulmányokat, irodalomkritikákat, valamint prózai műveket ír, néha fordít is – ahogy bemutatja magát. A magyar irodalom egyik legeredetibb alakja, vele visszahullunk abba az ismeretlenül ismerős idősíkba, amikor még csak állatok éltek. Hangvétele a kultúrák végtelen halmazából táplálkozik. Rafináltan és ártatlanul mesél. Ravasz, művelt, de minden pillanatban játékos, igazi huncut. Magánvilágát írja, de átírva, átfestve, átfényképezve, hatalmat ad a képzeletnek. Az elbeszélhetőség kérdése izgatja, ami állandó küszködés, bíbelődés, pöszmögés. A sofort összefüggések ereje és szerepe izgatja. Szétválasztja a modellt és a maszkot. Nála nem a nők édes-sós könnyei vezetik a történeteket, hanem az epizódok, amelyek belénk ragasztják a történetet. Nem szereti, ha csak a semmiről folyik a szó vagy csak egyéni szoc (szociális) problémáról. Érdekli, hogyan szilárdulnak meg a féligazságok és az előítéletek. Keresi a bókoló minőséget, a sima szájat, a kétes kedvet. Szövegeiben gyakran bukkanhatunk vitriolos tollal írt mondatokra. Felidézi a zsúrsátánok, kvaterkahősök és a bulik nagy spílerjei 20

2013.

október

új katedra

világát. Olyan kérdésekre inspirál, hogy kutassuk: Was ist das? Kindergarten oder Spielplatz? Számára az irodalom ajándék, kegyelmi állapot, séta a kultúrnyelvek között. Otthon van Rióban, Szingapúrban, Amerikában, de Magyarországon is, legfőképpen Újlipótvárosban, a polgári élet bölcsőjében, ebben a szabad (emberi és magyar) szellemet alakító, ápoló közegben, a társasági életben. Itt ő is ismer minden követ, tudja, kik mennek az úton a Váci út és a Lehel út környékén. Otthon van ezen a tájon. Mit neki Buda, Óbuda! Irodalmat olvasó és tanító tanárként érkezett az irodalomba. Az Amerikáner című, 2000-ben megjelent kötetében az amerikai kultúráról ír, a mítoszról, a kultuszról elmélkedik, arról, hogy miért van ott Amerika, ahol most találjuk. Tisztában van a tengerentúli szokásjoggal, erkölccsel. Az írásaiban azt vizsgálja, mit takar ez a bűvszó: Amerika, mint az egyesült állapot. Ismeri a New York-i dumát, tudja, mit jelent füstöt lapátolni a szélben. Alapgondolata: a nyelv egy vírus – ahogy Burroughs írja. Igen, a nyelv valamilyen trükkféle – olvashatjuk nála. Az esszék bizonyítják, otthon van az amerikai divatvilág domináns beszédmódjában, a magas és az alacsony kultúra keveredésében, az idegen nyelvek problematikájában, és ez írásaiból is árad. Számára a nyelv szövevényes érzelmi és birtokviszony. A kötetben olvashatunk Frida Kahlóról, a mexikói festőnőről, a zseniális képcsinálóról, akinek élete témája – egy baleset folytán – saját testi fájdalma. Életműve festett önéletrajz rejtélyes mítoszokkal Mexikóban, ami már önmagában is szürreális hely.

A róla szóló írásban azt feszegeti, hogyan lehet egyszerre kint is és bent is lenni. Gertrude Stein kapcsán a költészetről és a grammatikáról elmélkedik, azt vizsgálja, miért lehet valakinek a mondattan a világon a legizgalmasabb. Sorra veszi a mo­derniz­mus legjelentősebb alakjait, Warholt, Joseph Kossuthot, és idézi Greenberget, a modern művészet kérlelhetetlen pápáját, aki azt írja: a tartalmat kerülni kell, mint a pestist. A teljesség, a harmónia a cél. A modernizmus során világossá vált, hogy nem feltaláló az ember, hanem felfedező. Az összpontosítás során eggyé kell válni a kép tárgyával – ahogy Georgia O’Keefe kapcsán fogalmaz. A kettősség az állandó kísérőmotívuma Bán Zsófia írásainak. Hiperurbánus zónákról ír, a jótékony drapériáról, az idegenné vált otthonról, a főáramhoz tartozásról, ahol keverednek a háború utáni állapot romos világával a futurisztikus elemek. Robert Pirsig A zen és a motorkerékpár-ápolás művészete című könyve kapcsán a személyiség megőrzéséről beszél, és a fortélyról, ami az amerikai nemzet létalapja, ahol a személyiség eljut a minőség fogalmához, ami a központi kérdése világunknak. Talán a legizgalmasabb része a kötetnek a Laurie Andersonról írt tanulmánya, amely a zseniális művésznő zenéjét elemzi, viszonyát a hanghoz, szenvedélyes kötődését a hegedűhöz. Bán Zsófia is úgy ítéli, hogy műtárgy lehet fogyasztási cikk is, és a gravitáció a világ elve, és az erény nem külsőleg megállapított normarendszer, hanem belső kötelék, ez

s u li t é k a ad neki értelmet. A lényeg: gyönyörűen kitölteni a teret. Az Esti iskola, immár Abendschuleként is írható könyv novellái, írásai mögé tett kérdések, feladatok megoldásra ingerlőek, de ki meri ezeket megválaszolni és beadni a tanárnőnek? Amúgy most hagyjuk ezt az írást, a novelláskötetről Nádas Péter írt a német kiadáshoz előszót. Az pedig überolhatatlan. (Erről olvassunk ott.) Inkább ejtsünk néhány szót a második es�szégyűjteményéről. Ahogy Susan Sontag, ő is nehezen viseli, hogy létezzen olyan jó könyv, amit ő még nem olvasott. Ehhez kapcsolható Próbacsomagolás című esszékötete, amely 2008-ban jelent meg. A kötet Olvasópróbák, Próbautak, Próbatételek című fejezetekkel tagolt. Nádas Péter, W. G. Sebald, Kertész Imre, Dickens, El Kazovszkij, Susan Sontag, Orbán Ottó, Goethe művei kapcsán elmélkedik. Aztán személyesre vált, és a család rejtett történe­teit boncolgatja. Utolsó mondatai arról szólnak, hogy mindig higgyünk az első benyomásnak, azaz higgyünk magunkban, hogy jól látjuk a világot, jó a kép és értjük is. (A többi csak pillangóháj.) Ez utóbbi átvezet minket a legutóbbi novellagyűjteményéhez. Ne keressük a pillangóháj értelmezését, élvezzük játékosságát, dallamát, könnyűségét és bölcsesség felé húzó jelentését, nézzük, mint a fehér felhőt, amin nincs semmi szép vagy csúnya. Az Amikor még csak az állatok éltek 15 ös�szegyűjtött novellát tartalmaz. Az én reprezentálásának vagy az énvesztésnek a kötete. Mondatszerű elbeszélésmód jellemzi, valamilyen sérelem él hősei lelkében – mindenkinek van egy kis fejlövése –, hősei igaz kiszolgáltatottak, de bátrak. A kötet első írása, a Frau Röntgen keze egy tudományos kutatás eredményéről szól, Anna Bertha keze ott van a világ első röntgenfelvételén, és a kép is itt van a történet mellékleteként a szavak közé fűzve. Az előzményhez tartozik, hogy a hálószoba helyett Röntgen a tudományt választja. És megvan az eredmény. Élet vagy tudomány? Kicsit fausti, kicsit nem… Minden szövege más hangon szólal meg. Hol tudós, hol taxis, hol boncnok szerepébe bújva, szóhasználatuk szerint beszél. Műveiben mindig megvan a kettős értelmezés lehetősége. A Keep in touch tördelt sorai, akár egy hos�szú és szabad vers, régi fényképek és emlékképek leírásával közöl, ezek a szöveg képi alátámasztói, hivatkozási pontjai. Körülírja a kimondhatatlant, közelít az ismeretlenhez, de mindvégig körültekintő, alapos, pontos leíró. Ügyel a gondolatok pontos nyelvi megjelenítésére, ő is jól egyensúlyoz az apollói és a dionüszoszi elemek között. Képes megszólaltatni a néma történelmet, gondoljunk csak a Dolgok múzeumára, ahol évtizedek után találkozik egy

nő és egy férfi, és egy árulkodó jel – egy heg a nyakon – vezeti egymáshoz a párhuzamosan futó történetet, leírást. A heg a híd az emlék és a jelen között. Tovatűnt reményeket és a reménytelen csendet írja meg. A szorongások között különleges szerelmi szálak bukkannak fel, meg régi rossz szokások, mint a fülhajtogatás. Különleges pszichológiai éleslátással rendelkezik, a lélektani feszültségkeltés mestere, többet hallgat el, mint amennyit elmond. Alapos, mint egy horgász vagy egy bélyeggyűjtő. Írásait olvasva romba dőlnek emberi ideák. Őszintén ír, kendőzetlen nyíltsággal kemény dolgokról. Bölcselkedik, de nem játssza meg magát. Prózája találó, izgalmasan érinti össze a múltat és a jelent. Gondolkodásra késztető, tűnődő esszéista, szuggesztív és merész novellista. Könnyű halálfélelem bujkál hőseiben. Az ifjúkor eliziumi mítoszát írja. Szavai ott forrósodnak, ahol a személyes gyötrődés kerül említésre, terítékre, szenvedélyesen védi az egyén szabadságjogát az önálló gondolkodásra, életre. Szóhasználata korunk nyelve, szófordulatai hitelesek. Néha démonjai támadnak. Mint minden vérbeli esszéista, ő is magáról ír. Hangja, lélegzetvétele összetéveszthetetlen az irodalomban. Esszéíróból lett élménydús író. Leszűkítő-válogató módszerrel ír. Az igazság puszta képeit élvezi a legjobban. Hősei arra törekednek, hogy lazábban menjenek a dolgok, hogy megszűnjenek a sztereotípiák, mindenki megteremthesse a maga életmódját. Bán Zsófia a tagolás nélküli elbeszélésfolyamai közben a legbelső érzéseinket ássa elő és fogalmazza meg írásaiban. Szövegei böngészhetőek. Jól váltogatja az elbeszélő szerepét. Ravasz kis pesti nő. Nyelve néhol önironikus, néhol a tudat absztrakt szerkezetét vizsgálja. Tolmács és beszélgetőtárs, hol kettős ügynök, hol törvényszéki boncnok vagy tájmunkás. Otthon van a csillagvizsgálók között, a kocsma előtt üvegből ivók társaságában a Százados út környékén, ahol mindenkinek van egy kis fejlövése. Megbízható dokumentátor, tanú, aki képes megragadni a tünékeny igazságot. Gazdag életanyaggal dolgozik. Látta életek repedéseit. A motívumok egymást erősítik. Szagokkal, képekkel közel hozza az akkurátusan lejegyzett számozott pingvinek világát, a mazsolás túró emlékét, egy régi heg nyomát a nyakon, egy falhoz szorítást, a Riói karnevált – natúr, körítés nélkül. Egymásra tekerednek a képsorok, mint kígyó a liánra – hogy őt is idézzük. Bán Zsófia tudja, hogy zri esetén a svihákok nem hezitálnak sipircülni a hercehurca elől, és tudja, a színek diszharmóniája az elegancia halála. Tudja, hogy mindennek édes-gyökér íze van, és azt keresi, mi történik abban a sávban, mi két filmkockát elválaszt. Focizni zsigerből

tud, még ha lány is, mert focizni és hajózni kell. Azt kutatja, miért ismerszik meg a világ talányos dolgok által. Óh Copacabana! Közben néha összecsúsznak a fiúnevek, mert ki emlékszik minden aspiráns nevére, de hol van egy új pesti oscarwilde. Legmegkapóbb varázsa, ahogy a kihagyásokkal bánik. Ismerősünk, átlát rajtunk, az arcunkba mondja: a legtöbb ember azt sem tudja, mi teszi boldoggá. Közli alapélményeit, hogy ne vesszenek a történelmi homályba. A szavak expresszív feszültségéből születnek mondatai. Képes kapcsolatba hozni egymástól nagyon távol álló dolgokat; szűkszavúság, sűrítettség jellemzi. Izgalmas szövegekkel teli az írása. Könyörtelenül fényképezi a világot. Csalás nélkül könnyedén ír és olvas. Bizalmas közlésekkel teli a szövege. Kamaszblaszfémiákat idéz. Jobb volt suli helyett moba menni, bár sokkal veszélyesebb utólag. Figyelmeztet, hogy ne járjunk félrecsúszott sminkkel. Nemcsak kultúrahordozó könyv, hanem viszi is azt a választási lehetőségek felé. Klasszikus és romantikus is egyszerre – ha szabad Robert Pirsing amerikai író gondolatait idézni: klasszikus, mert láttatja a világot rejtett formában, de romantikus is, mert a kézzelfogható megjelenés alapján is ítél. Néha a világ szőttesének fonalait látjuk. Felnagyított részleteket találunk. Közelről, aztán távolról. Ezekből jönnek az összefüggések. Minden emberi élet, sors egy alma. Vezeti az olvasót, mint a táncos a partnerét. Filozofikus gondolatokat olvashatunk az Énről, hiszen egy másik nyelven egy másik én vagyunk. Aztán felszólít: térjünk a lényegre, azaz rám. Úgy mesél, hogy közben a tapasztalatait is olvashatjuk: a víz a legmegbízhatatlanabb elem, aztán bemutat egy crawl tempót. A megakasztott időpillanatok sorában hamarosan sötétség, a szorongás barnái rottyannak a bomlás slampos virágai közt. Az arcokat négyszögletesre üti az idő, és a dolgokat elsősorban szagolni kell. Ő is megismeréssel határozza meg, mi a jó. A gondolkodásbéli változásokat keresi az elveszettség és hazatérés közötti állapotokban, néha szorongással az érintés elvesztése miatt. Kötetét olvasva látom, hogy nosztalgikus időket élünk, bár mindannyian más és más kort, értékrendet és életérzést, célt vágyunk vissza, és az igazi utazás, amikor átmegyünk a tükrön is. A tájak megelevenednek az emlékezés fényében. Vizsgálja a megakasztott időpillanatot, amikor a repülő dorombolása belevész az égi cukorvattába, a hullámok, mint lelkes kis ebek – nem elhantolva – szaladnak a fürdőzők lábaihoz. Közben szorítkozzunk tehát a láthatóra, a többi (néma csend) vagy úgyis csak pillangóháj. A világ valóban komoly dolog, tényleg jöjjenek a bohócok. N OVÁ K I M RE 2013.

október

új katedra

21

s u li t é k a

Egy szenvedélyes szóműves

Lackfi János szerint az író nem doki és nem tanító, a gyógyítás és nevelés áttételes hatása a mesélésnek Lackfi János három újranyomást megélt, Milyenek a magyarok? című könyve után novemberben a Milyenek MÉG a magyarok? című folytatáskötetet is kezükbe vehetik az olvasók. A rendkívül sokszínű és termékeny író, költő, műfordító, szerkesztő elárulta azt is, hogy jelenleg egy regény megírásán munkálkodik. És – az alkotáson túl – még sok minden vár rá ebben az évben, 2013-ban ugyanis Prima Primissima Díjra jelölték a magyar irodalom kategóriában Szalay Károly és Vathy Zsuzsa mellett. Életéről, hétköznapjairól, világképéről, családjáról és gazdag alkotói világáról beszélt lapunknak, nem is akárhogyan: amolyan Lackfi-stílusban.

– A Milyenek a magyarok? című könyve 2012ben jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában, és azóta már a harmadik újranyomáson is túl van. A harmincöt viszonylag rövid, szórakoztató történetet, esszé jellegű írást tartalmazó kötetet P. Szathmáry István karikatúraféle, kifejező, vicces rajzai illusztrálják, összhangban az alkotói üzenettel, mintegy kiegészítve azt. A könyvet több nyelvre lefordították, többek között angolul is megjelent. Írója szerint mi lehet könyve sikerének a titka? – Valóban, tizenhatezer elfogyott példány a mai könyvpiacon nagy sikernek számít; sokáig a lelki tanácsadó és félpornográf kötetek között lebegett a listákon az első öt hely valamelyikén – alig hittem a szememnek! Angolul már megjelent, és a kiadó erősen tervezi, hogy a frankfurti könyvvásáron más nyelveken is gazdát találjon ennek a „bédekkernek”. A siker titka talán egybeesik a szándékommal, nevezetesen hogy az abszurd humort, az örkényi világlátást is felhasználva írjak körbe egy-egy karakterisztikus magyar vonást, de ne valami felső-külső nézőpontból, ne ítélkezve, vagyis ne váljanak az írások cinikussá, érezni lehessen belőlük a szeretetet, a felismerést, hogy mi együtt vagyunk ilyenek. Ezért is választottam olyan hőst, aki részben én vagyok, de bárki más is lehetne. Ő „a magyar ember”, aki nem mintaállampolgár, nem is negatív példa, Pató Pál és Háry János, Búvár Kund és Ludas Matyi, főként meg nyárspolgár. – Igaz, hogy humorosan írja le a magyarok legfőbb jellemzőit, de a kemény kritikáit sem rejti véka alá. Nem marasztalták el ezért az érzékenyebb lelkű olvasók? – Vehető kritikának, amikor például kimondom, hogy a magyarok olyan sokszor elképzelték már, milyen fennkölt dolog meghalni a hazáért, hogy olykor elfelejtik, élni is lehetne érte. Vagy hogy milyen viccesen látja a mi zsíros és egészségtelen konyhánkat egy pálcikavékony kínai. Vagy amikor a magyar nóta ingyom-bingyom-kisgalambom világát összevetem a mai magyar vidék sokszor hervasztó, szociálisan lecsúszott világával. Viszont nem vagyok próféta, ezeket mind22

2013.

október

új katedra

annyian látjuk. Talán ezért nem értek élesen kritikus hangok. Egy-két fanyalgó írás elfér a tucatnyi lelkes kritika és rengeteg olvasói levél mellett. Számítottam pedig vitákra, hogy kineveznek megalkuvónak vagy éppen árulónak, de meglepetésemre a Klub Rádiótól a Lánchídig, a 168 órától a Magyar Nemzetig mindenki megtalálta a könyvben a számítását. Elég színes a magyar valóság, ki-ki fellelheti azt, ami identitását igazolja, kiegészíti, árnyalja. Eretnekség, de világéletemben hittem abban, hogy van EGY Magyarország, ahol a nagyon különböző elveket vallók is megférhetnek egymással, ahol nem csak egymást vérbe taposva lehet kritizálni, és ahol nem szentségsértés komoly dolgokról könnyedén szólni. A nevetés gyógyít és nevel, de persze sem doki nem vagyok, sem tanító bácsi, mindez áttételes hatása a mesélésnek. – „A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar. Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyen elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül” – ez és még sok minden olvasható Füled bokáig címmel a Milyenek a magyarok? blogban. Meddig lehet fokozni még a magyarokról szóló történeteket? Mikor fogy ki ezekből a humoros magyarábrázolásokból? Ezt azért kérdezem, mert állítólag dolgozik a könyv foly-

tatásán, amely a Milyenek MÉG a magyarok? címmel lát napvilágot novemberben. – Amióta megjelent a könyv, az olvasók megmegállítanak: ezt hallgassa meg, van egy olyan sztorim! Tizenhatezer olvasó, az ugyanannyi sztori! Olvasmányaimból, az általam hallgatott rádióműsorokból is folyton felvillant egy-egy fontos motívum, s ezek már egy majdani könyv gerincét körvonalazták. Nem terveztem második kötetet, de az anyag kirajzolta helyettem. Blogot indítottam, és a Facebookon is csináltunk egy oldalt, ahol lázas eszmecsere indult meg a kérdés körül. A téma végtelen, mint egy szappanopera, de nem szándékozom örökké folytatni… – Ha már a humornál tartunk: ön a hétköznapjaiban is humorral viszonyul az élet viszontagságaihoz? Vagy ez a fajta stílus, kifejezésmód csak az írásaiban jelentkezik? – Írásaim egy része humoros, és hiszek is a humor erejében, főként a színpadon. Legtöbb kötetem nem ilyen töményen vicces hangvételű, mint a Milyenek a magyarok?, ez itt műfaji követelmény. Amúgy is kedvelem a humort: sebeket gyógyít, jó hangulatot, meghittséget teremt. Túlzásba is viszem olykor, noha nem szabad mindent elviccelni, ezt kamaszgyermekek apjaként jól tudom. A magyarság létkérdéseit sem lehet viccelődéssel elrendezni, a görbe tükör viszont oldja a görcsöket, bemutatja, hogy a valóság nem fekete és fehér, mindig százszor tarkább, mint egysíkú elméleteink, amelyeket egy-egy pohár bor mellett oly szívesen gyártunk halomra. – Ön rendkívül sikeres alkotó, igaz, meg is dolgozik érte, hiszen folyamatosan ír, publikál, jelen van az irodalmi életben. Hogyan éli meg ezt a sikert? – Ennek negatív oldalával ritkán találkozom. Az olvasók, tévénézők, akik megszólítanak, kedvesek, emberiek, élményeiket osztják meg velem. Akad olyan is, aki szeretne a vélt dicsfényben sütkérezni (nincs azért glóriám, ezt jelzem!), vagy célzatosan hízeleg, de ezt kön�nyű felismerni és lehet kezelni. Aki kígyót-békát kiabál rám az interneten, majd negédes mosollyal kezembe nyomja legújabb kötetét,

s u li t é k a az nyilván a könyves műsoromba pályázik. Aki fiatal, nem nagyon tehetséges költőhölgy létére ajánlkozik a szervezőknél, hogy erdélyi előadókörutamon „előzenekaromként” mindenütt felolvasna, arról is tudom, mit higgyek! Sok régi jó ismerősöm kerül elő, akikkel nemigen voltam jóban, de ez sem baj. Vicces elgondolni, mi lett volna, ha pontosan ugyanezeket a műveket írom, de nem kap fel a média és nem tesz ismertté – nyilván sokkal kevesebben tartanák érdekesnek ugyanazon „beltartalmat”. Ilyen ez a popszakma – ahogy Szabó Lőrinc találóan megjegyezte –, „a siker semmire nem garancia, még a tehetségtelenségre sem…” – Mondhatjuk, hogy az anyatejjel szívta magába az irodalom szeretetét, hiszen, mint ismeretes, a szülei is irodalmárok: édesapja Oláh János, édesanyja Mezey Katalin, mindketten József Attila-díjas költők. Ez a háttér előnyt vagy hátrányt jelentett a pályáján? – Szigorú tekintetük a mai napig rajtam nyugszik, hiszen ugyanazon a pályán mozgok, mint ők. Amit másnak könnyebben elnéznek – véleménykülönbséget, szemléletváltást, konkurens műhelyekhez tartozást –, azt nyilván nehezebb megbocsátani a fiuknak. Én is megküzdöttem árnyképükkel, míg a saját utamra találtam, de hoztam is rengeteg mindent a könyvek szeretetétől az anyaghoz, a munkához fűződő szenvedélyes viszonyig. A jó viszony mindig megvolt, de mostanában próbálom keresni a közös hangot, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. A tét egy családon belül sosem valami absztrakt igazság, hanem a személyes viszony, és ezt hajlamos vagyok elfelejteni. – Ön verseket is ír. Számos kötete jelent már meg, hogy csak a legutóbbiakat, a Kapjátok el Tüdő Gyuszit! (2013. április, Móra) vagy az Aranysityak (2013. április, második kiadás, Móra) címűeket említsem. Amikor lírában alkot, milyen szemmel látja a világot? Mitől függ, hogy egy témát lírában vagy epikában jelenít meg? Sőt drámát is írt. Melyik műfajt kedveli jobban? – Alapvetően költőként indultam, de ezzel párhuzamosan mindig is írtam prózát, csak talán később köszörültem ki elbeszélői fegyverei­ met. Most viszont egyre inkább ez érdekel; jelenleg egy nagyobbacska regényen dolgozom. – A szatirikus, humoros stílus általában jellemző műveire. Igaz, időnként elégikus hangot is megüt, mint például a Táska-elégia című versében, amelyben azt írja: „Nagy, nehéz táskám tönkretesz, / csontjaimat roskasztja mindhiába / veszem át jobb kezemből a balba / Busán inog, mint tehenek feje / a csombékosra rágott fű felett / Napjaimat számláló ingaóra / E szomorú táskát holtak keze húzza / lefele s csak az enyém felfele / Addig tágul, míg végül beleférek / Úgy nyugszom majd bőrtokjába bebújva”. Szerintem

önnek könnyű a táskája, könnyen veszi az akadályokat, lazán megbirkózik velük. – A szakmai kihívások valóban inspirálnak, kedvvel dolgozom. Valaki egyszer azt mondta, ő nem optimista és nem pesszimista, hanem a kettő elegye: realista. Én is azt szeretem legjobban, amikor a tragikus és a komikus összeér. A tét nélküli, fájdalommentes játszadozás felszínes dolog, a végzetes búsongás, a tragikum hajhászása is kevés nekem. Szeretek emberi fájdalmakról beszélni, amelyekbe talán öröm is vegyül, no meg fordítva, a sírva röhögés műfaját is kedvelem. – Milyen irodalmi irányzatba sorolná magát, milyen stílusúnak nevezné alkotásait? – Vegytiszta irányok manapság nincsenek. A kortárs költészet három nagy vonulata közül leginkább az úgynevezett „újholdas”, modernül „nyugatos” irány határozta meg hangomat. Lator László nagyra becsült tanárom volt, azóta a Lyukasóra műsorban örömömre együtt dolgozhatunk. Otthonról hoztam a népi mozgalom bensőséges ismeretét, és az avantgárd is hatott rám. Prózaíróként a Hrabal-féle groteszk vagy Vargas Llosa alakváltó, virtuóz lélektanisága, no meg skandináv szerzők tárgyilagossága befolyásol, hozzátéve az általam fordított Christian Gailly tudatmonológos dzsessz-szerű stílusát. – Magyar–francia szakon végzett és magyar irodalomtörténetből írta doktori disszertációját. A hazaiak közül mely költők, írók hagyatékából merít? – Sokan vannak, a költők közül Weörest és Kosztolányit emelem ki, mind formai játékosságuk miatt, mind a weöresi alakváltókedv, illetve a Kosztolányi-féle humanizmus miatt. – Mi a hivatásbeli hitvallása? – Egyszer azt írtam: „nincs más vágyam, csupáncsak / lenni épp akkorának, / amekkora vagyok”. Gügyén hangzik, de ne felejtsük, hogy befelé mindenki végtelen. Weöres szerint minden

emberben ott a szent és a tömeggyilkos. Meg a kettő közötti összes árnyalat is... Szeretnék minél több arcot megírni ebből az ezerfejű énből, vagyis az iménti idézet pofátlanul nagyratörő. – Szenvedély című versében a következőket írja: „belülről más az alkohol / majd palackba kuporodol / megnő szájad orrod szemed / libikóka vagy hintaló / de máris hánykódó hajó / s te áthajolsz a szégyened / korlátján tengeribeteg”. Ön szenvedélyes ember? Milyennek látja saját magát? – Szenvedélyes alkat vagyok, ez folyamatos küzdelem. Ezért nem dohányzom tizennégy éve, nem iszom öt éve. Veszélyesek az efféle örvények, s én nem tudok semmit félgőzzel csinálni. Sportolásba ölöm energiáimat, hiszen amúgy is cselgáncsoztam tizenöt évig. Meg persze az írás a legfőbb szenvedélybetegségem. Mindig új izgalmakat csiholni ugyanabból a negyven-egynéhány elemű betűkészletből... ebben van kihívás! – Évekig dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol Kreatív Írásra okította a hallgatókat. Nagyon kedvelték a tanítványai. Miért hagyta mégis abba a tanítást? – A Kreatív Írás megy tovább a Marczibányi téren, bárki becsatlakozhat, s az évi kilencvenszáz fellépés is maradt, úgyhogy nem bújtam ki pedagógusénemből, csak kénytelen voltam regényírásra felszabadítani a teljes állás jelentette időmennyiséget. Nehéz döntés volt, szerettem a tanítványaimat, úgyhogy tanári szemem sír, miközben az írói nevet. – Hogy is írja? „Az írás önismeret. Az írás terápia. Az írás ima vagy meditáció. Az írás hatalom önmagunk és mások felett.” Valóban? – Hát hogyne! A reklámok is azért bombáznak minket szavakkal, mert ennek hallatlan a hatása. Egy félresikerült fogalmazás röhejt csinál egy jelentős sportteljesítményből: „és mes�szire száll a finn gerelye”. Eladhatatlanná teszi

2013.

október

új katedra

23

s u li t é k a az árut, főként ha a közelben hajléktalanokat is látunk: „csövi kuki kapható”. Ezért mondom én, hogy „a legkisebb is számít: haiku”. – Mikorra készül el az új regénye és mit tudhatunk róla? – A téma egy közelmúltbeli, nagy port felvert ügy, ez még nem publikus. A cselekmény Brüs�szelben, Budapesten és a Duna-kanyarban játszódik. Van benne szerelem, nyomozás, művészet, közélet és főként emberi sorsok. Elég sok mindent sorra veszek benne, ami mostanában foglalkoztat. Úgy szeretném megírni Magyarországot, ahogy Orhan Pamuk a Hóban vagy Az ártatlanság múzeumában Törökországot. Empátiával, rémülettel, gyengédséggel, humorral, nosztalgiával, kétségbeeséssel. Úgy, hogy ezek egyike se oltsa ki a másikat. – „Szedj szét, rakj össze engemet / csak foglalkozz velem / csak velem / foglalkozz Istenem” – írja egyik versében. Hogyan talált rá Istenre? Hogyan bontakozik ki önnél az istenhit és milyen hatással van mindennapjaira, írásaira? – Gyermekkoromtól volt hitem, először ösztönös, majd mind jobban tárgyiasuló. Tanulni még ma is tanulom Isten közöttünk is, bennünk is, felettünk is lévő világát, ez bizony „life long learning”, sőt a jó pap is holta után tanulja a

legtöbbet... A meglelt hit küzdelem is, ugyanúgy, mint az alkotás kínja, napról napra fel kell építenem Isten világát magamban. Ez hol jobban megy, hol kevésbé. Ezzel hasonlóan lehet egy következetes, már nem kamaszos dacból nem-hívő ateista is, aki Anyagnak nevezi mindazt, amit mi a bámulatosan bonyolult életet szervező szentségnek tekintünk. – Azt mondják, egy jó feleség biztosítja a nyugodt hátteret férje sikeréhez. Így van ez önöknél is? – Feleségem nagyszerű, érzékeny, mély lelkű társ, akivel együtt váltunk felnőtté, aki végig segített engem. Ő a jobbik énem, miközben határozott, önálló alkotó, gyönyörű bútorfestményeket készít. – Négy lánya és egy fia hogyan kapcsolódik be az ön írói, költői tevékenységébe? Szemlélőként vagy kritikusként viseltetnek édesapjuk „produktumaival” szemben? – Bizonyos gyermekverses, mesés köteteknél még „alapanyagul” is szolgáltak, jócskán merítettem történeteikből. Amúgy szívesen járnak versműhelyemre a kapolcsi Kaláka Versudvarba, nagylányom, Margit a Marczibányi téri Művelődési Házban hétfő esténként tartott felnőtt kreatívírás-tanfolyamomra is jár.

Minden kezdet nehéz lenne? Minden nemzedék indulásának létezik vagy előbb-utóbb megszületik a hiteles regénye, amely nemegyszer kezdődik úgy, hogy a felnőtté válás küszöbére érkezett ifjú megpróbál látványosan megszökni saját valódi sorsa elől. E menekülő, illetve pikareszk, csavargó sagák őstípusai mások mellett Grimmelshausen Simplicissimusa, Joseph Conrad Lord Jimje, huszadik századi varián­ sok Thomas Mann A varázshegy, Hevesi András Párizsi eső, Salinger Zabhegyező, Kerouac Úton, Bólya Péter A veréb századik lépése című regényei. Az idén ötvenhat esztendős érett költő-prózaíró, Turczi István saját hetvenes évekbeli nemzedéki prózaeposzát írta meg Mennyei egyetem (1987) címmel. A Minden kezdet – A beavatás regénye című feszes, metaforagazdag, tizenöt tételfejezetből álló művének főszereplője mai fiatalember, aki itt és most, a huszonegyedik század első évtizededében válik éppen nagykorúvá, s nomen est omen alapon Azraelnek, a Madách Tragédiában is felbukkanó tisztaság angyalának nevét viseli. E költői hajlamú, hiperérzékeny fiú minden részletre kiterjedő reflexióiból, látomásaiból tárul az olvasó elé egy már-már misztiku24

2013.

október

új katedra

san vonzó, zárt világ. Az ifjú sikeres érettségi, majd felvételi után, az egyetemi éveket megelőző nagyvakáció idején menekül egy friss szerelmi csalódástól és a mindenkinél jobban szeretett nagymama halálától megsebzetten a félelmetesen kegyetlen felnőttvilág, valójában és elsősorban önmaga elől egy huszonegyedik századi varázshegyre. Név szerint Kővárba, a vadregényes mátrai erdőktől, völgyektől övezett, szakrális körbe plántált gyönyörű, ódon kastélyba, melynek falai között hiperkorszerű wellnesshotel működik. E mágikusan vonzó, egyszerre tradicio­ nális és ultramodern környezetben dolgozik menedzser-igazgatóhelyettesként Azrael nő­vére. Azrael az idősebb lánytestvér helyi nimbuszának, de legalább annyira angyalian romlatlan kisugárzásának köszönhetően válik a nők kedvenceként megbízható portássá, mixerré. Mi több, elnyeri Grétának, a démo­ nian vonzó, „tisztalelkű kokottnak”, Kővár helyi végzetasszonyának szerelmét is. Olykor már végleges maradásra is kísértené az álomian lenge környezet. Ám ettől megmenti költői énjének érzékenysége, amely előtt még idejében megmutatkozik az álparadicsom sátáni fonákja, valódi létrontó arca, amely lényegét tekintve

– Prima-díjas, egyben Prima Primissima Díjra jelölt 2013-ban a magyar irodalom kategóriá­ban Szalay Károly és Vathy Zsuzsa mellett. Mit érzett, amikor megtudta, hogy ön is a jelöltek között van? December 6-án hirdetik ki a nyerteseket, addig még szavazhatnak az olvasók. Izgul? – Igazán megtisztelő a Prima-díj, hiszen sokan, arra érdemesek egy hosszú életen át sem kapják meg, nekem meg középfiatalon bizalmat szavazott a grémium. Hogyne örülnék, ha még fényesebb is lehet az elismerés, de egyelőre a Primában gondolkodom. – Mit tartogat még Lackfi János számára ez az esztendő? – Sok mindent, a rádiónak operameséket írok a Verdi–Wagner jubileum alkalmából, például A bolygó hollandi sztoriját egypercesként, Lady Makbetová kalandjait Hrabal stílusában vagy az Álarcosbált rendőri jelentésként. Készül a 2017-es jubileumra összeálló Luther Márton animációs film forgatókönyve, írok meséket, gyermekváltozatot Mozart Varázsfuvolájából az Operának, verset, kisprózát, ezer aprócikket. A regényre szánt időt azonban hétről hétre bevasalom magamon, ez most a legfontosabb. K LOTZ M Á R I A

semmivel sem jobb annál a kinti világnál, amelyből menekülni szeretne. A modern kastélyszállót az államszocializmus tegnapi urai irányítják, akik a tegnapi katonatisztből lett orosz kábszermaffiózó kegyeit keresik, de a láthatatlan új hatalmi struktúrák pókhálófinom és acélkemény szálait is kézben tartják valakik a nyugati távolból. E  démoni hatalom erejének szimbolikus megjelenítése az ifjú Azrael horrorálom-látomása a kastély legrégibb szárnyában lejátszódó feketemiséről, amely szabadkőműves szeánsz­ ra, római szexuális bacchanáliára egyaránt emlékeztet. Szerelme, Gréta óva inti attól, hogy ebben a világban maradjon, s attól még inkább, hogy leleplezze a legális és illegális örömök fekete tündértanyáját, mert ő itt csak vesztes lehet, akár az életével is fizethet, de angyali romlatlanságát szinte biztos, hogy elveszíti. Így Azarel, a mai, nagykorúvá vált pikareszk angyal a különös beavatás után megszabadul a pokolian vonzó pszeudovilág, a magyar varázshegy hatalmától, elhagyja Kővárat, s elindul az egyetemi vizsgák, szigorlatok, a hozzá illő tisztább szerelmek felé. Ám már soha nem feledi a Minden kezdetre jellemző pillekönnyű és földnehéz, mézédes és epekeserű kalandok tanulságát. (Turczi István: Minden kezdet – A beavatás regénye. Palatinus Kiadó, Budapest, 2013.) P ÓSA ZO LTÁ N

s u li t é k a

Kép szöveggel vagy szöveg nélkül A képregényekről (1. rész)

X-men, Hulk! Unokámnak, Bálintnak, mint érdekeltnek ajánlom A képregények igazán könnyed szórakozásra is alkalmat nyújtanak, bárhol nézhetőek, akár limonádé szürcsölése közben, vagy vonatra várva, mert a felnőttek is szeretik a meséket. A cselekményes történeteket kedveljük, de elsődleges fogyasztói kétségtelenül a fiatalabb olvasók, a gyermekek, akik menekülnének a felnőttek mindennapi életének szürkeségéből, mert elhiszik, hogy mi is erősek és ügyesek vagyunk, a mi világunk is az igazságtalanság elleni harcra épül, és mi győzünk. Akárcsak a hamburgert, a képregényt is az egész család fogyaszthatja korra, nemre való tekintet nélkül.

A XIX. és a XX. században alapvetően megváltozott a szöveg és a kép szerepe; a fotó, a film az újságok elterjedésével nagy mennyiségben készültek. Mint ahogy régebben a barlangfalakon, majd ahogy a templomban is eseményeket ábrázoltak, úgy terjedtek el a kis történeteket képileg megfogalmazó sorozatok, amit nálunk – egyedül a világon – képregénynek hívnak. Angolul comicsnak mondják, ami viccest jelent, mert az amerikaiak a humorra építették a történeteket. Gyökereit többen a középkori kódexekből, falfestményekből eredeztetik. Valójában a XIX. században terjedt el, és hol másutt, mint Amerikában. Aztán a huszadik századi popkultúra része lett – bár érdemes megjegyezni, hogy többféle megközelítés, elmélet fogalmazódott meg az eredetével kapcsolatban. Mi volt előbb, az írás vagy a kép? Melyik az elsődleges az egymást kiegészítő képek sorában? – teszik fel a kérdéseket gyakorta. Az eredetére sokféle magyarázatot adtak már eddig is. Volt, aki az ókorba helyezte, a római falfestményektől, domborművektől

származtatta. Ismert példa Traianus oszlopa, amely a dáciai hadjáratot örökítette meg, de a középkori Kelet templomaiban felfüggesztett képeket is elődeinek mondják, mert az ottani népkönyvek is kevés szóval, képek segítségével idézték a vallásos történeteket. A középkori Európa piacterein bemutatott képek, a hősök tetteinek ismertetése is előfutára lehet a képregényeknek. Érdemes megemlíteni, hogy a XVII–XVIII. századi metszetek is rokonságot tartanak vele, ott is egy képsor meséli el a történetet. Eredetéhez tartozik, hogy a Sárga Kölyök volt az első fickó, aki a New York World mellékleteiben beszélt buborékban. Nálunk Jókai Üstökösében jelentek meg hasonló rajzok, szövegek. Az irodalommal határos műfaj. A mozgókép korszaka előtti időkből származik, de még ma is népszerű. Dramaturgiája beleivódott nemzedékek gondolatvilágába. Szövegeinek jellegzetessége, hogy sűrítik a cselekményt, az idősíkokat. A képregény az irodalom és a képzőművészet sajátos keveréke, ahogy a hivatalos definíció nevezi. Eredetileg szórakoztató történeteket ábrázolt, de mára számos alműfajra tagozódik. A rajzot elbeszélés vagy párbeszédes szöveg egészíti ki, ami a képen szóbuborékokban jelenik meg. Az olvasókhoz könyves terjesztésben a harmada kerül napjainkban, míg a többségét az újságárusoknál veszik, 15 százaléka pedig alternatív úton jut el az érdeklődőkhöz. Fontos még megemlíteni, hogy több helyen társítanak hozzá – a jobb eladhatóság érdekében – receptet, rejtvényt, hogy ne csak a gyermekeket érdekelje, hanem a nagymamát, anyát is megfogja egy ételajánlat, vagy a nagypapa se morogjon, mert jut neki is egy-két izgalmas kérdés, unaloműző elfoglaltság vagy a szellemi restséget megelőző agytorna, rejtvény. Két művészeti ág vegyül benne és kapcsolódik minden máshoz, életünk minden pillanatához, játékainkhoz, a reklámhoz, a filmekhez, a színházhoz, a mindennapi közbeszédhez, és alkalmas arra, hogy az emberek legbelső érzéseit, a társadalomban

szerzett sérelmeiket felszínre hozza. Képessé teszi az embert, hogy saját világát kívülről szemlélje. Jól jött ez a XX. század elején Amerikába érkező bevándorlóknak is, hiszen olvasgathatták, így is ismerkedhettek az új világgal, annak szokásaival, ideáljaival, törvényeivel, és hiányos nyelvtudásuk ellenére is értették. Ugyanezen oknál fogva napjainkban már a nyelvtanulás területére is átterjedt; egyre több ilyen anyag jelenik meg a nyelviskolák kínálatában. Szövegük lényegre törő, könnyen érthető, és itt is segítenek a képek a megértésben. A párbeszédek valódi hús-vér embereket idéznek, hétköznapi eseteket mutatnak be. Három tipikus fajtája van. Az első az úgynevezett képsor, ez általában 3-5 képből áll, és a végén valamilyen vicces csattanó van, ez a comicstrip (vicces csík) és rendszerint napilapokban, hétvégi magazinokban, mellékletekben jelenik meg. A másik a comicbook (vicces könyv), ez önálló, többoldalas füzetekben olvasható. A harmadik típus a manga, ami egy japán szó, és magyarul azt jelenti, hogy szeszélyes képek. Ez a középkori japán festészetre és a modern nyugati karikatúrákra épül. A nagy képregénygyártó országok egyéni sorozatokat készítenek: a franciáknál a neve bande dessinée (rajzolt csík), a hollandoknál stripverhaal (csíktörténet) néven ismert, az olaszoknál fumetti (füstöcske), a spanyoloknál historeta (történetecske). Latin-Amerikában is más, Mexikóban, Kubában, Chilében munequitos, Brazíliában quadrinhos. A képregény főbb fajtái a karakterek szerint is tagolódnak: humoros, mint a Garfield és a Snoopy; horrorisztikus a The Walking Dead vagy a Dr. Jekyll és Mr. Hyde; sci-fis az Alien és a Predator; detektíves a Batman és Robin; szuperhősös a Pókember és a Vasember. A  hősök alakja a testüket élvezettel erősítő, építő férfiak és nők számára is minta, követendő modell lett, így a konditermekben is láthatjuk őket. A múlt század tízes és húszas éveiben világszerte megjelentek a kalandregény-figu2013.

október

új katedra

25

s u li t é k a

rák. Ekkor hódította meg Tarzan a fiatal fiúk és lányok szívét erejével, nemességével, őszinteségével és nem utolsósorban ügyességével. Ekkor jött Popeye, az első emberfeletti tulajdonságokkal rendelkező hős, akit a spenót tett hihetetlenül erőssé. Az amúgy csendesen éldegélő kapitányt valamilyen igazságtalanság zökkenti ki nyugalmából és lesz legyőzhetetlen, természetesen helyreállítva a világban az igazságosságot egy-egy szerencsétlen társadalmi találkozás után. A magabiztosságot és erőt sugárzó hősök mellett a szappanoperákban élő alakok is megjelentek. A képirodalom aztán elágazik, amikor létrejönnek a nagy élclapok: Londonban a Punch, Münchenben a Fliegende Blatter, Amerikában a Puck és Judge. Itt már helyzetkomikumra épülő gúnyrajzok jelennek meg, gegekkel kiegészítve. A  XX. század elején az olvasókért való vetélkedés során továbbléptek a sajtócézárok, mint Pulitzer vagy Hearst, hogy csak illusztrációnak használják a hétvégi lapszámok mellékleteiben a képeket. Témáik az engedetlen gyermek, az álom, a családi élet problémái voltak. Aztán 1915-ben jött az első folytatásos képregény. A társadalomban élő emberek vágyainak bemutatására kiválóan alkalmasnak bizonyult. A polgári családi idill, majd a rendőrségi esetek, gyilkosságok, nyomozások, aztán varázslatos tulajdonságokkal bíró kalandhősök jelentek meg. Miki egér, Donald kacsa, Popeye és Batman generációk nagy kedvence lett. Ekkortájt tűnt fel a francia Jean Effel, aki humoros közéleti rajzokat, könyvillusztrációkat készített. Legjelentősebb alkotása, A  világ teremtése nálunk is igen népszerű lett. 26

2013.

október

új katedra

A képregény aranykora a ’30-as, ’40-es évekre tehető. Igen népszerűek lettek, sok fogyott belőlük, naponta jelent meg egyegy új darab. Jöttek tovább a szuperhősök és ámulatba ejtették az embereket. Jöttek a képregényfüzetek, az Action Comics alakjai. A  napi politika is kínált témát, Amerika kapitány Hitlert tanította móresre a történetekben. A humanizált állatok, Walt Disney alakjai is beköltöztek a műfajba, amely formailag letisztult, valamint kialakult nyelvi és jelbéli eszköztára. Az európai képregény kezdetben heti vagy havi rendszerességgel napvilágot látott lapokban bukkant fel: az olvasók egy kedves, barátságos figura vagy mesehős történetét láthatták a folytatásos sorozatokban. Az ötvenes években jelent meg az albumforma, a hosszabb lélegzetű, gyakran keményfedelű képregény, amely egy figura kalandjait mutatta be. Igazán nagy fordulatot a képregény történetében a svájci Töpffer hozott, őt tartják a képregényalbum feltalálójának. Első rajzregénye, a Les Amours de Monsier Vieux-Bois 1927-ben jelent meg, s később még továbbiak követték. Könnyed rajzok jellemezték, amelyek a politikát és a tudósokat karikírozták. Itt a lényeg a rajz volt, a szöveg csak összekapcsolta a képeket. Gombrich, akinek művészettörténeti írásai a mai napig meghatározóak, azt írta róla, hogy Töpffer új művészete engedte, hogy a hézagokat a néző töltse ki saját képzeletével. Töpffer maga írja, hogy az ember többet tud látni, mint olvasni, és a képirodalom különösen a gyermekekhez és a tömegekhez szól, őket tartja a legvédtelenebbeknek a megrontással szemben, pedig őket kell felemelni. A leghíresebb kiadók a DC Univerzum és a Marvel Univerzum, utóbbi a Marvel Comics, egy amerikai képregénykiadó és a Marvel Entertainment tulajdona, a Walt Disney társasághoz tartozik. A kiadó legismertebb kiadványai között található a Fantasztikus Négyes, A  csodálatos Pókember, A  hihetetlen Hulk, A Vasember, A fenegyerek (Daredevil), a Thor, az Amerika Kapitány és A  Rejtélyes X-men. A kiadó által teremtett karakterek az úgynevezett Marvel Univerzum lakói. A másik, a DC Univerzum egyike az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb képregénykiadóinak. A  DC hozott létre olyan híres karaktereket, mint például Superman, Batman és Wonder Woman, Flash, a Zöld Lámpás, Aquaman (Atlantisz királya), a Zöld íjász és csapattagjaik az Igazságligából. A DC Comics évtizedekig volt a Marvel Comicsszal együtt a két legnagyobb képregénykiadó közül az egyik. A  DC kezdőbetűk a Detective Comics rövidítése volt, s később hivatalosan is a cég nevévé vált.

A képregény az idők folyamán technikailag is változott. Különbözőségük a ceruzahasználatban, a vonalvastagságban is megnyilvánult, ezek mind a figura és a történet karakterének kifejezői lettek, de ugyanúgy fontos lett a színek szerepe: hol a harsányságuk, hol a kontraszthatások alkalmazása emelkedik ki. Kialakultak és elfogadottá váltak azok a formai megoldások, hogy a kimondott szavak buborékban jelennek meg, míg a gondolatok cakkos szélűben. A második világháború utáni válság horrorképregényekben jelent meg, de betiltották őket, mert az erőszakra biztattak. Tartalmilag egyre inkább átalakult, grafikai újítások kísérték, filmekkel integrálódott. A  múlt titkait leleplező írások és a háború minden időben népszerű témái a képregénynek. Jelentős sikert ért el Maus Spiegelman életrajzi ihletésű képregénye, amely párhuzamosan meséli el lengyel zsidó apjának megpróbáltatásait, a második világháborúban átélt üldöztetéseket, valamint a holokauszt utáni USA-beli éveiket. Ismeretterjesztő, nem kitalált mű, hanem valósághű fikció. A magyar képregény 1938-ban bukkant fel a Képes Regények sorozatban; ezekben a zsebkönyvekben az amerikai krimi- és akcióképregények átszerkesztett változatait olvashatjuk. A  magyar középosztály szívesen lapozgatta Zsiráf Laci és Hári János kalandjait, élményeit. A  műfaj a második világháború után, 1948 tájékán vált általánossá, a propaganda is szívesen használta a szocialista szupermaneket. A történelmi képregény atyja Zórád Ernő, és a magyar képregény máig idézett alakja Korcsmáros Pál, aki Rejtő Jenő regényeinek adaptációival írta be magát kitörölhetetlenül a magyar képregénytörténelembe. Nem véletlenül neveztek el róla díjat a szakmában. A hatvanas években népszerű volt Jucika alakja, őt a Ludas Matyi vicclapban találhattuk. A csinos titkárnő hol kis butácska, hol nagyon is talpraesett volt. De igen kedvelt voltak a Hahota és a Kockás sorozatok, amelyek főleg a gyermekeket célozták meg. Valamilyen hétköznapi helyzetben találhattuk őt hétről hétre és hozzájárult a kádári nőmintához, mert egyszerre volt gyarló, de rafinált, mint egy igazi nő. Híres volt a Dörmögő Dömötörék sorozata, benne a jóságos Mackó mamával és a bölcs Mackó papával, meg persze az eleven és csintalan, de mindig megszelídülő Mackó gyerekekkel. A reklám világában is megjelent, és rögtön oda is figyelünk, mert megszoktuk, hogy ebben a formában, képsorozatban valami történetről, érdekességről van szó, pedig csak azt mondja el, hogy vegyük meg olcsón a ruhát. Mesecsatornák jöttek létre a megelevenedett

s u li t é k a rajzok vetítésére, 24 órán keresztül zajló csillagháború, ördögűzések, katasztrófaelhárítások nézhetők. Szüntelenül felbukkan a rossz, és csodálatos tulajdonsággal vagy csodálatos eszközzel rendelkező hősök mentik meg a nagyváro­sokat és a világot. Aztán az egész szórakoztatóiparban megjelenik, a játékboltokban árulják a figurákat, a mozik a róluk szóló filmeket vetítik, a vidám parkban találkozhatunk velük a játékok között, megjelennek a gyerekruhákon, a videojátékokban, de a jelmezversenyeken is láthatjuk az ismert alakokat, sőt megjelenik a zeneirodalomban, a művészi képregényekben (a 300-as néven ismert képeken) a képzőművészetben is. Napjainkban a legelterjedtebb és a gyerekek körében az egyik legjobban kedvelt képregény a Garfield, aki mindig eszik és gonoszkodik Ubullal, Johnnal és Nermallal. De igen népszerű a Pókember, aki mindig elkapja az

ellenségeit, valamint a bűntényeket megoldó Batman és társa, Robin, illetve a Predator, amely földönkívüliek támadásával riogatott. A  tinik – kicsit félve – rajonganak a Walking Deadért, mert a túlélő emberek zombikat ölnek. A  Pókember-történetek többsége, úgy tűnik, hogy már azoknak a felnőtteknek szól, akik ezen nőttek fel. Az ő érdeklődésüket elégíti ki. Kialakultak az állandó párok, mint Pif és Hercules vagy Tom és Jerry, az örök vetélytársak, akik sem egymással, de egymás nélkül sem tudnak élni. Állandóan megújul. Most az Amazon.com internetes áruház is beszáll a képregénykiadásba, és Jet City Comics név alatt jelenteti meg újabb és újabb rajzait, történeteit – így digitális formában is olvashatják, nézegethetik a rajongók. Ezzel végleg ledőlnek a határok a vizuális és a narratív történetmesélés között.

Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató

Nem valljuk be, de kedveljük a lektűrt, mert olyan jó elmerülni az álomban, olyan jó néha úgy érezni, hogy igaz az operettekben megjelenő világ. Korántsem vállalkoztunk az összes rajzfigura megemlítésére, inkább a képregények életünkben száz helyen megjelenő szerepéről, jelentőségéről igyekeztünk gondolkodni, képet adni, mert minden lehet a témája és mindenütt megjelenhet. Egy igazán alkalmazkodó műfaj. Igazi kommersz termék. Fogyasztható. Gondolkodtat, meg nem is. Akadnak, akik – Hernádi Miklós szavaival szólva – a sehonnai kultúrmassza részének tekintik az álomszövedékeket az általános kulturálatlanságban. A  képregény olcsón előállítható, segít abban, hogy a hétköznapok komorsága ne nyomassza az olvasót. A  kultúra anyagából kap ihletet, az egész élet szövedéke. A tűz, a víz és a gonoszok elleni harcokat ábrázoló katasztrófaregények gyógyító szerepet töltenek be, és közel hozzák egymáshoz az embereket. Igény van rá, mert a világban kényes egyensúlyban van a biztonság és a veszély, és a civilizációt – a geopolitikai lottó szerint – természeti katasztrófák sújtják, hogy az emberiség ellen forduló embereket ne is említsük. Elterjedt a világon, mint a graffiti. N OVÁ K I M RE

OM azonosító: 200216 Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01063-2008 Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.

Az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató pedagógus-továbbképzési ajánlata • A tanítási/tanulási folyamatban alkalmazható tudást biztosítunk. • 30 vagy 60 órás pedagógus akkreditált képzések óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak. • 5, 10, 15 órás kompetenciafejlesztő tanfolyamaink nevelőtestületi értekezletekre, munkaközösségi foglalkozásokra, belső továbbképzésekre is igénybe vehetők. • Képzéseink a továbbképzési normatívából elszámolhatók. • Rugalmas időbeosztás! • Elérhető földrajzi közelség! • Kedvezmény: teljes nevelőtestület/munkaközösség/kistérség jelentkezése esetén.

Várjuk jelentkezéseiket! További információ: Telefon: 06-74/505-660 • Fax: 06-74/505-639 • www.epszi.hu • E-mail: [email protected] 2013.

október

új katedra

27

s z e r t e né z ő

Pedagógusok a filmvásznon A filmek gyakran érzékletesebben tárják fel az iskola világának problémáit, mint a különböző pedagógiai elemzések, kutatások garmadája. A tantermek számtalan mozgókép számára biztosítottak (és biztosítanak napjainkban is) tökéletes díszletet a maguk sajátságos konfliktusaival, speciális közegével és persze egyedi hőseivel. Ezen filmek legfontosabb hősei pedig kik mások is lehetnének, mint a pedagógusok? S legyen akár fiatal, idealista, szenvedélyes tanító, netán bölcs, dörzsölt professzor a főszereplő, ezek az alkotások arra emlékeztetik nézőjüket, hogy milyen fontos szerepük van a pedagógusoknak a fiatal személyiségek formálásában, nevelésében. Sorozatunkban emlékezetes pedagógusfigurákat bemutató alkotások közül válogatunk.

Holt költők társasága (Dead Poet Society, 1989) Túlzás nélkül állítható, hogy az 1989-ben készült Holt költők társasága az egyik legismertebb és mindemellett az egyik legjobb iskolafilm, ami a mozgókép történetében valaha készült. A Robin Williams által megformált, ifjú lelkeket lángra lobbantó irodalomtanárhoz hasonló osztályfőnökről pedig valószínűleg milliónyi diák álmodozik azóta is. „Hagyomány. Becsület. Fegyelem. Érdem.” Ezek az amerikai Welton fiúgimnázium legfontosabb nevelési alappillérei, ahová csakis a legjobbak juthatnak be, és ahonnan szinte biztos a továbbtanulás az ország legjobb egyetemein. Az új irodalomtanár, John Keating (Robin Williams) egykor maga is az akadémia tanulója volt, azonban tanítási módszereivel gyorsan szembefordul az iskola szigorú értékrendre és követelményekre épülő tanítási stílusával. Nem a kötelező tananyag leadására fokuszál, hanem versek írására biztatja növendékeit, a tankönyv ostobaságot író lapjait egyszerűen kitépeti velük, és inkább Walt Whitman, Henry David Thoreau, Lord Byron, William Shakespeare műveit szólaltatja meg az órákon, fegyelem helyett pedig gondolkodást igénylő feladatokkal és futballmeccsek szervezésével igyekszik diákjaival megszerettetni az irodalmat. Hét fiú, Neil Perry (Robert Sean Leonard), Todd Anderson (Ethan Hawke), Knox Overstreet (Josh Charles), Charles Dalton (Gale Hansen), Richard Cameron (Dylan Kussman), Steven Meeks (Allelon Ruggiero) és Gerard Pitts

28

2013.

október

új katedra

(James Waterston) különösen fogékonynak bizonyul Keating „Carpe diem” szellemiséget hirdető tanításaira, így újra felélesztik az egykor a tanáruk által alapított Holt Költők Társaságát. Az éj leple alatt tartott titkos üléseken a fiúk, miközben híres költők verseit szavalják, felfedezik saját vágyaikat, céljaikat, és igazi barátságokat kötnek egymással. Érthető módon az iskola vezetősége nem nézi jó szemmel a dolgot, a két értékrend összeütközései egyre komolyabb konfliktusokhoz, végül pedig igazi tragédiához vezetnek… A pedagógusfilmek legtöbbször elvont eszmék harcát mutatják be, a Holt költők társasága pedig ennek az iskolapéldája. A filmben a realitások és a romantika, a szigorúan strukturált tananyag és a saját gondolatok, a céltudatosság és a szenvedély, illetőleg különböző generációk megrázó erejű ütközésének lehetünk szemtanúi. No és persze a tinédzser korszak emlékezetesen vicces pillanatainak, úgy mint az első csók, vagy éppen az első részegség, mert annak ellenére, hogy a film fajsúlyos gondolatokkal foglalkozik, azért a humorérzékét sem felejtette a vágószobában. Talán ezért is működik tökéletesen a végeredmény. Az ötvenes–hatvanas évek Amerikájában kiemelten fontos szerepet játszottak az oktatásban a tekintélyes hagyományokkal bíró, szilárd, ám sokszor elavult értékrendet képviselő és meglehetősen pragmatikus ismereteket közvetítő elit iskolák. Peter Weir direktor filmje habár ebbe a korszakba és pontosan egy ilyen intézménybe helyezi központi témáját, miszerint kőkemény szigorral és teljesítményorientáltsággal, vagy éppen önálló gondolkodásra ösztönzéssel, a művészetek megszerettetésével és önismerettel lehet-e/ szabad-e gyermekeket nevelni, tulajdonképpen időtlen problematikát vet fel. Az alkotás nagy erénye, hogy a lázadás és felelősség

kérdéseit feszegetve ellenpontoz, így pedig nem ad egyértelmű választ, inkább csak azt igyekszik sugallni, hogy semmi sem fekete vagy fehér: a katartikus és érzelmes utolsó képsorok sem képesek teljesen feloldani az egyik diák szempontjából tragikusan végződő történések súlyát. Ami Weir alkotásában a legszebb, hogy mindezt sallangmentesen, teátrális drámai jelenetek, sőt egyetlen felesleges képkocka nélkül ábrázolja egy klasszikus vonalvezetésű, ám mégis jól átgondolt és sokrétűnek bizonyuló alkotásban. A film hihetetlenül letisztult kerek egész, így könnyedén elkerüli az olcsó közhelyesség és a giccs veszélyes csapdáit, miközben megkapóan őszintén beszél a Carpe diem, a „ragadd meg a napot” gyakran félreértett jelentéséről, a szabadság felelősségéről és az öncélú lázadás ostobaságáról. Ez a lázadás, az élet szenvedélyessége gyönyörűen megfogalmazódik a képi világban is, kontrasztosan szembeállítva a merev szabályokkal. Az Oscar-díjas John Seale operatőr a fiatalok bohókás, szenvedélyekkel teli képeivel egyszerűen mintha a kamerát is életre keltené, velük együtt mozog, lük-

s z e r t e né z ő

tet, így pedig a néző is pöröghet, foroghat a szabadságukat élvező diákok bravúros körsvenkjeivel és fahrtjaival. Ám amikor az iskola prominens elöljárói vagy éppen a szigorú apafigurák kerülnek a kamera objektíve elé, akkor a felvételek darabos, hosszan kitartott, fegyelmezett egymás után következő képekké merevednek. Ritka az ilyen átgondolt vizuá­lis koncepció, amely nemcsak tökéletesen támogatja, hanem helyenként kiegészíti és továbbmélyíti a film mondanivalóját, csakúgy, mint Marurice Jarre visszafogott kísérő muzsikája. Az akkor még csak színészi szárnyait próbálgató Ethan Hawke és Robert Sean Leonard

is kimagaslóan teljesít szerepében, azonban a Holt költők társasága kétségtelenül legmarkánsabb figurája mégis John Keating karaktere. A pedagógus, aki öntudatra ébreszti tanítványait, a „Kapitány”, a költészet prófétája, aki megváltoztatja életüket mindörökre. Az addig leginkább komikus szerepekben brillírozó Williams lehengerlően hiteles a katedrán állva előadott szónoklataival, olyannyira, hogy egy pillanatig sem kételkedünk abban, hogy tényleg bármilyen szituációban képes egy oda illő versstrófával tanítani diákjait. Ő maga az inspiráció, hogy tanítványai felfedezzék saját útjukat, éppen ezért fájdalmasan ironikus, hogy a lezárásban saját magának is tragikus sorsú romantikus hőssé kell válnia. Még akkor is, ha szellemi örökségét az előtte tisztelgő és a pad tetejére felálló diákok egy életre a magukévá tették. John Keating emlékezetes alakja azonban nem csupán Williams játékának, hanem Tom

Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató

Schulman életrajzi ihletettségű, kiváló forgatókönyvének is köszönhető, amely csak úgy hemzseg az idézhető, de még inkább megszívlelendő bölcsességektől. Ezt a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia is elismerte egy a Legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar-díj formájában 1990-ben, ám kissé érthetetlen, hogy miként helyezhették az amúgy remek Miss Daisy sofőrjét a Legjobb film kategóriában a Holt költők társasága elé, Daniel Day-Lewist pedig Robin Williams elé a Legjobb férfi főszereplők versenyében. A Holt költők társasága korántsem csak pedagógusoknak vagy diákoknak nyújthat tartalmas, meghatározó élményt, bárkit magával ragadhat, aki valaha betette a lábát egy tanterembe. (A film Magyarországon az Intercom gondozásában jelent meg 2011. március 9-én DVD-n, 2012. július 4-én pedig Blu-ray lemezen.) F B

OM azonosító: 200216 Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01063-2008 Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.

Intézetünk szakmailag önálló intézményként évek óta alapvetően pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátását végzi a Közoktatási Törvény 36. § (2) bekezdés alapján közoktatási intézmények és fenntartóik számára. Eredményeink között szerepel a régiós jelleg kialakítása, a képzési tevékenység megerősítése, szaktanácsadói, szakértői hálózat kiépítése, a feladatellátás minőségének emelése, a megnyert pályázatok színvonalas megvalósítása. Kiemelt szolgáltatásaink: • Akkreditált felnőttképzési intézményként pedagógus-továbbképzések tartása. • Korszerű tanulásszervezéssel kapcsolatos módszertani fejlesztések, szakmai konferenciák, felkészítő tréningek, előadások, tájékoztatók, workshopok szervezése. • Pályázati projektek szakmai megvalósítása. • Szakértői feladatok ellátása közoktatási intézmények, intézményfenntartók számára.

Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre! Forduljanak hozzánk bizalommal! További információ: Telefon: 06-74/505-660 • Fax: 06-74/505-639 • www.epszi.hu • E-mail: [email protected] 2013.

október

új katedra

29

s z e r t e né z ő

Háború, harc, küzdelem World Press Photo 2013

A világ civilizációjának állapotáról szóló beszámolókat, összefoglalókat készítő World Press Photo budapesti kiállítása harminckét éves múltra tekint vissza. A képek most is, mint minden évben, az elmúlt esztendő eseményeinek mutatnak tükröt. A független sajtószervezet 1955-ben alakult, központja Hollandiában található. Célja az információ szabad áramlásának támogatása a sajtófotó és a dokumentarista fotográfia népszerűsítésén keresztül. Az idei World Press Photo kiállításon 154 képbe sűrítve láthatjuk az elmúlt év kiemelkedő politikai, hétköznapi és sporteseményeit, illetve azokat az embereket, akik a hírekben szerepeltek, vagy a háttérébe húzódva, szorítva élték az életüket, de rájuk akadt egy érdeklődő fotós. A tárlat izgalmas élményt nyújt mindazoknak, akik szeretnék jobban megérteni, mi zajlik körülöttünk a világban, keresik, hol a hiba, hol az erény.

A World Press Photo közel hat évtizede bővülő archívuma fontos része történelmünk vizuális megjelenítésének. Az idei pályázatra 124 országból 5666 fotóriporter küldött anyagot, köztük 56 magyar is szerepelt. A tizenkilenc tagú nemzetközi zsűri tizenhárom napot töltött Amszterdamban, és 32 nemzet 54 fotográ­fusát díjazta. A beküldött 103 481 fotóból 154 válogatott képet láthatunk a tárlaton. Végigtekintve a 2013. évi World Press Photo Néprajzi Múzeumban látható kiállításán, rögtön feltűnik, hogy többségében a világ konfliktusairól szóló tudósításokat ábrázolnak a képek. Láthatjuk, hogy morális gondjaink vannak. Gyakran a nemzeti és spirituális közösség erősítéséből fakadó összeütközések okán sokkhatást kiváltó képek tanúi vagyunk. A szervezők, a bírálók ezúttal is arra ügyeltek, hogy a képek tükrözzék a nevezések globális jellegét és újságírói erejüket, és fotóként is legyenek erőteljesek. A kiállítás magyarországi szervezője, Révész Tamás elmondása szerint a World Press Photónak súlyos a képanyaga. Míg az életben vagy a híradókban gyorsan lepörög egy eseménysor vagy egy bejátszás, a WPP kiállításán van idő megállni és elgondolkodni a képeken. Jól nyomon követhető például az utóbbi évek pályázatain keresztül, hogyan változik a média természete: a nyomtatott sajtó egyre inkább visszaszorul, a multimédiás tartalmak pedig egyre nagyobb teret nyernek. A küzdelmek uralják a képeket, hol népek harcolnak egymással, hol egyszerűen csak az életéért, a létéért, a megélhetéséért harcol az ember. Akad olyan, amelyik brutális esetről szól, ahol egy férfi savval öntötte le a tőle elválni készülő feleségét, és a gyermekét sem kímélte. Az égési sebek borzalmasak. Aztán roncsolt testek, arcok, házak és pusztuló tájak jelennek meg. Üdítően hatnak Nickel csodálatos víz alatti pingvinképei, amelyek a National Georgraphic világába visznek minket. Aztán megkapó a dán prostituált nő portréja. Arcán a barázdák és 30

2013.

október

új katedra

ráncok között pirszingek, és elszíneződések a karikás szeme alatt. A háromgyermekes anya csak reméli, hogy gyerekeinek nem az ő sorsa jut. Külön csoportot alkotnak a sportképek. Itt is a szenvedély dominál, legyen az vívóverseny vagy szumóbirkózás, de a kosárlabda palánkja alatt is és a kézilabdakapu előtt is feszültség vibrál. Pazar rajzolatú képeken élhetjük át az eseményeket. Az év sajtófotói több szinten hatnak. „Eljutnak a fejünkhöz, a szívünkhöz, a zsige­reink­ hez – ahogyan az minden kiemelkedő sajtófotótól elvárható” – ahogy Santiago Lyon, a The Associated Press alelnöke fogalmaz a képek kapcsán. Az én szívemhez a rezervátumban élő indiánokról készültek állnak nagyon közel. Talán gyermekkorom olvasmányai kapcsán, illetve a világ újrafelosztásán való elmélkedéseim alapján szerzett tapasztalataim okán, de leginkább hogy volt alkalmam látni élőben, milyen az életük az indiánoknak és milyen a róluk alkotott vélemény. Az idei évben Vezető hír kategóriában első díjat nyert fotó, Paul Hansen alkotása

Forrás: http://www.neprajz.hu/tartalom.php?menu2=712.

erőteljes és őszinte kép a Gázai övezetből. A  kétéves Suhaib Hijazi és bátyja, a négyéves Muhammad holttestét viszik rokonaik a temetésükre Gaza Cityben. A gyermekek az izraeli bombázások közben haltak meg, amikor a család háza összeomlott. A légicsapás során apjuk, Fouad is meghalt, anyjuk és négy további testvérük pedig súlyosan megsebesült. A hozzátartozók arcán fájdalom, düh, tehetetlenség érzése. Csak egy nincs: beletörődés. Ezekből az indulatokból táplálkoznak majd a jövő évi fotókiállítás képei, mert a békétlenség örök. A palesztin képek mellett a szíriaiak a leggyakoribbak. Az egykor nyugodt arab világban minden a feje tetejére állt. Nincs béke, nincs nyugalom. Az arab tavasz télbe váltott és eredménye a sok halál. Jegyezzük meg a képek kapcsán, hogy a fotózás, főleg a háborús fotózás veszélyes foglalkozás. Tavaly 121 fotós halt meg munka közben, amiből látszik, hogy a tűz fészkében járnak, és elég közel is kerülnek hozzá. Így készülnek a felkavaró, hátborzongató vezető képek. Hol a nyugalom? – kérdezgethetnénk. Talán a Nairobi utcáján kukázó asszony lelkében, aki a szeméttelepen könyvet olvas, vagy az afgán kisgyermek lelkében, akire pár éves korában kokainfüstöt fújnak, amitől már korai éveiben függővé válik. Hatvanmillió ember él az utcán. Róluk is kapunk hírt. Olaszországi prostituált a város határában a búzamezőn fogadja a férfiakat. Elgondolkodtató még az az indiai tanító, aki anyagi okokból nem tudta befejezni az iskoláit, de azért tanít, egy híd alatt gyűjtötte össze a szegény gyerekeket, és tanítja őket írni, olvasni, számolni. Felkavaró üzenetek, képek érkeznek napról napra az újságokon és a televízión keresztül hozzánk. Ezeken háborúkról, harcokról, küzdelmekről kapjuk a tömény lényeget, a világ nehézségeinek teljes súlyát. A kiállítás sikere a veszteségeinkben rejlik. (A kiállítás 2013. október 27-ig tekinthető meg a Néprajzi Múzeumban.) N OVÁ K I M RE

s z e r t e né z ő

Drámapedagógiai foglalkozások a tárlaton

Több mint 50 évvel a halála után is gondolkodásra tanít a világhírű magyar származású fotós és haditudósító, Robert Capa Októberben összesen négy alkalommal tart a Káva Kulturális Műhely drámapedagógiai foglalkozásokat középiskolai osztályok számára a Nemzeti Múzeum Robert Capa – A Játékos című kiállítása kapcsán. A több mint 160 fotót bemutató kiállítás a világhírű magyar származású fotós különböző szerepeit igyekszik körbejárni, a rendkívüli életút kontextusát is bemutatva. A Káva másfél órás foglalkozásának kettős célja van: a mai emberi problémák elemzése és értelmezése a fotók világán keresztül, illetve hogy közelebb hozza a résztvevőket a kiállításon szereplő fotókhoz.

A Káva Kulturális Műhely több mint három éve vizsgálja, hogyan segítheti a drámapedagógia a múzeumok munkáját. Ennek fontos állomása a Nemzeti Múzeum kiállítása, ahol a bemutatott fényképek kerülnek a dráma fókuszába. „Capa képeinek drámaisága különösen jól kapcsolódik programunkhoz, hiszen fotói túlmutatnak önmagukon. A dráma és a kiállítás arra kíván lehetőséget teremteni, hogy a résztvevők önmagukat fedezzék fel és ismerjék meg egy kiválasztott fotó világán keresztül” – hangsúlyozta Bori Viktor, a projekt vezetője. A közönség bevonásán alapuló előadó technika elmossa a határt színész és néző között, ezzel biztosítva, hogy a résztvevők a lehető legnagyobb mértékben formálhassák az eseményeket és kialakíthassák személyes viszonyukat a fókuszba helyezett problémához. A csoport hisz abban, hogy amennyiben az ember képes a képzeletében vagy egy fiktív világban választani és döntéseket hozni,

akkor képes erre a való életben is. A problémafelvető előadások a párbeszéd, a cselekvésen alapuló közös gondolkodás segítségével lehetővé teszik a résztvevőknek, hogy jobban megismerjék önmagukat és környezetüket, ne statikus mozdulatlanságban lássák a világot, hanem folyamatként. „Októberben a Robert Capa – A Játékos című kiállításunkhoz kapcsolódva, a tárlatban kifej-

tett problémákkal, így a kivándorlással, a játékszenvedéllyel és a hős fogalmával foglalkozunk. A helyre és témára szabott drámafoglalkozásokat a Káva drámapedagógusaival közösen dolgoztuk ki kifejezetten középiskolai osztályok részére” – mondta el Fisli Éva, a tárlat kurátora. A Robert Capa-kiállítás 2014. január 12-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Káva Kulturális Műhely A Káva Kulturális Műhely 1996 óta folyamatosan működő színházművészeti csoport. Fő célja – Budapest első hivatásos TIE (Theater in Education – színház a nevelésben) együtteseként – komplex előadások létrehozása és rendszeres bemutatása elsősorban a 8–18 éves korosztálynak. Feladatai közé tartozik az esztétikai nevelésen túl a demokráciára nevelés és a mikro- és makrotársadalmi, erkölcsi-morális problémák színházi formákon keresztül történő vizsgálata. A gyermekekkel végzett munkájukban a színház egy eszköz is valamely fontos emberi probléma mélyebb szintű megértése felé vezető út megtalálásában. A Káva Kulturális Műhely az ERSTE Alapítvány 2013-as Társadalmi Integrációs Díjának harmadik helyezettje.

Tippek az őszi szünetre Október végén az őszi szünet miatt az iskolásoknak egy hétig nincs tanítás. Ez az időszak minden évben fejfájást okoz a szülőknek, akiknek gondoskodniuk kell gyermekük napközbeni elhelyezéséről. A K&H Bank, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője a tartalmas és pénzügyileg tudatos időtöltés megtervezéséhez ad tippeket. Nem mindenki van olyan szerencsés helyzetben, hogy a nagyszülők bármikor tudnak a gyerekekre vigyázni, így sok szülő már előre tart a hosszabb iskolai szünetektől, amikor meg kell oldani a kicsik napközbeni elhelyezését. Mivel a probléma évről évre felmerül, érdemes már előre készülni az őszi szünetre, amikor egy hétig nincs tanítás. Számos tábor elérhető erre az időszakra, ám egyik sem olcsó, négynapi ellátásért 20–40 ezer forintot is ki kell fizetni az interneten elérhető információk szerint. Ha ezt a megoldást választjuk, érdemes a családi költségvetésből előre elkülöníteni a szükséges összeget. Előre összefoghatunk a rokonokkal, baráti házaspá-

rokkal: ha mindenki csak egy napra vesz ki szabadnapot, és cserébe több gyereket is elvállal, könnyebb megszervezni a felügyeletet. Ha már megvan, ki vigyáz a kicsikre, akkor sem mindegy, mivel töltik a napot: találjunk ki előre programokat, ne a tévé, a számítógép előtt üljenek a gyerekek. Ha jó az idő, egy közeli kirándulóhely felkeresése az útiköltségen kívül nem kerül semmibe, főleg ha az uzsonnáról is magunk gondoskodunk, így akár pár száz forintból is kihozható egy egész napos program. A kisebbeknek vonzó egy szép őszi park is, ahol például lehet gesztenyét gyűjteni, amiből később különböző figurákat is készíthetnek. Kevés alapanyag, színes papír, gyöngy, ceruzák segítségével is le tudjuk kötni az alkotni vágyókat, így azok is találhatnak tartalmas elfoglaltságot maguknak, akik nem tudnak drága belépőkre, szállásra költeni. Aki megteheti, ősszel még érdemes többnapos utazást is betervezni a családdal. Mérjük fel előre a várható kiadásokat, és anyagi lehetőségeinknek megfelelően válasszunk úti célt.

A  szállás több ezer forintos költséget jelent, egy panzióban vagy háromcsillagos szállodában 7 ezer forinttól indulnak az árak, míg egy négycsillagos szállodában akciósan is legalább 18 ezer forintot ki kell fizetni személyenként és éjszakánként. Találhatunk akciós utakat, kedvezményes szálláslehetőségeket az interneten, használjuk ki a közösségi vásárlás nyújtotta előnyöket, illetve ne feledkezzünk meg például a családoknak járó utazási kedvezményekről sem. Egy gyerekkel 33 százalékos kedvezmén�nyel lehet utazni vonaton, míg a nagycsaládosoknak 90 százalékos kedvezmény jár. „Tudatosan, előre készülve az őszi szünetre még van idő körülnézni, összehasonlítani az árakat, hogy családunk számára a lehető legoptimálisabb ajánlatot válasszuk. Gyermekünk is örülni fog, ha valami érdekes programmal töltjük a szünidőt, illetve a felnőttek számára is felüdülést jelenthet pár nap kikapcsolódás anélkül, hogy az jelentősen megterhelné a családi költségvetést” – tanácsolta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. 2013.

október

új katedra

31

tarkabarka

Mesefaragó – országos meseíró pályázat gyerekeknek Játékos megmérettetésre hív a közös játék öröméért alakult Játszóvilág Egyesület az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak kiírt meseíró pályázatában. A szeptember 30-án indult verseny győztese egy a Játéksziget bolthálózat által felajánlott és a gyermekek számára kialakított hatalmas játszósarokkal lesz gazdagabb.

A Játszóvilág Egyesület azzal a céllal indította el meseíró pályázatát, hogy a kreativitást és ügyességet fejlesztő játékok fontos szerepére hívja fel a figyelmet, illetve népszerűsítse a családon belüli közös játék pozitív hatásait. Ezeket az értékeket hangsúlyozza a gyermeki fantáziát megmozgató Mesefaragó pályázat, amelyen a résztvevők közül kikerülő nyertes csapat egy színes illusztrációkkal díszített és rengeteg fejlesztőjátékkal berendezett játszósarkot nyer óvodája vagy iskolája számára. Több ismert név és szakember is letette

32

2013.

október

új katedra

voksát az egyesület missziója mellett. Olyan személyiségeket találunk a szervezet tagjai között, mint Szekeres Nóra, a Babavilág tévéműsor házigazdája, Finy Petra írónő, Vásárhelyi Kriszta gyermekpszichológus vagy Stöckert Károlyné játékpszichológus. „A Mesefaragó amellett, hogy megmozgatja a kicsik fantáziáját és ös�szehozza a csoportokat egy közös cél elérése érdekében, egyben az első kampány az egyesület által képviselt értékek népszerűsítésére” – nyilatkozta Makara Eszter, az egyesület szóvivője.

A pályázat több ízben is megmozgatja a gyermekek fantáziáját. Amellett, hogy az általuk kiválasztott szereplőkkel mesét formálnak, a kinyomtatható karakterkészletből kivágott szereplőkkel el is kell bábozniuk a közösen megalkotott történetet, amit egy pedagógus vagy felnőtt segítségével videóra is vesznek. Hogy még érdekesebb legyen az alkotás folyamata, a csoportoknak lehetőségük van saját hátterek, eszközök és díszítőelemek használatára is, hogy egyedibbé és színesebbé varázsolják meséjüket. A szervezők az egész országból várnak pályaműveket, a kezdeményezés több mint 4000 iskolát és óvodát szólít meg országszerte. A teljes pályázati kiírás és a letölthető anyagok a http://mesefarago.jatszovilag.com oldalon érhetők el, ahol a résztvevők egyben a kész pályázatokat is benyújthatják.