CaliVita® Nemzetközi Hálózat Irányelvek a weboldalas prezentációkhoz © Copyright CaliVita® International 2008
Frissített változat, hatályos 2010. március 10-től 1.00 CÉL A CaliVita® Nemzetközi Hálózat felismerte, hogy az internet hatékony marketingeszköz, így Tagjait arra bátorítja, hogy készítsenek személyes honlapot, és azt használják fel hálózatuk építéséhez. Bár ebben az esetben a honlapot a Tag készíti és tartja fenn a saját üzleti hálózatának bővítése céljából, a rajta megjelenő, a CaliVita® International céggel kapcsolatos információk, logók, védjegyek, termékek, szolgáltatások, publikációk, rendezvények és maga a marketingrendszer nyilvánosság elé kerül. Minden ilyen honlap közvetlen hatással van a teljes CaliVita® Nemzetközi Hálózatról, annak marketingrendszeréről, termékeiről és viszonteladóiról kialakuló képre és hírnevére. Emiatt az a Tag, aki CaliVita® üzletének bővítése érdekében honlapot szeretne létrehozni, fenntartani vagy felhasználni, köteles betartani a CaliVita® International és/vagy az azt üzemeltető Cég által ebben a dokumentumban meghatározott Irányelveket. 2.00 FONTOS KÖZLEMÉNYEK 2.01 Függetlenül attól, hogy a honlapot kizárólag a CaliVita® International Tag
hálózatának bővítésére hozták létre, és e célból működik, valamint a honlap tartalmának egyes elemei vagy annak összessége a CaliVita® Internationaltől vagy a működtető Cégtől, illetve ezek elektronikus vagy nyomtatott publikációiból származik, a honlap teljes tartalmáért és/vagy működéséért teljes mértékben és egyedül a viszonteladó felel. Idetartozik a szerzői jogvédelem, a kereskedelmi, az adózási és minden más jogszabály által előírt korlátozás, és/vagy előírás és minden egyéb vonatkozó jogszabály betartása is, amely a Tag országában, hálózatépítő tevékenységének helyszínén és/vagy a honlap üzemeltetésének és/vagy használatának helyszínén kötelező. 2.02 A webes prezentációk aktuális Irányelveinek teljes szövege mindig elérhető és tanulmányozható a CaliVita® International www.calivita.com című webhelyen.
3.00 SZÓTÁR 3.01 Blog – a „webnapló” (web log) rövidítése; egy rendszeresen vezetett napló, amely az interneten keresztül elérhető és olvasható. A tipikus blog a szerzőnek valamilyen témával kapcsolatos személyes tapasztalatait, benyomásait, véleményét, híreit és megjegyzéseit tartalmazza. 3.02 Cég – az a vállalat vagy vállalatok, amely/amelyek jogszerűen használhatják a CaliVita® International nevet és védjegyet valamely országban vagy régióban, és az országban vagy régióban a Hálózat adminisztrációjáért felelősek.
- 1. oldal a 9-ből –
3.03 Tag(ok) – a Cégnél hálózati termékek önálló forgalmazóiként regisztrált magánszemélyek, vállalatok vagy szervezetek. Az Irányelvek tekintetében a „Tag” megnevezés vonatkozik az egyéni Tagokra, a Tag vállalatokra és szervezetekre, valamint a Tag vállalat vagy szervezet Képviselőire is (lásd a „Képviselők” definícióját lejjebb). 3.04 Irányelvek – a CaliVita® International webes megjelenéssel kapcsolatos Irányelveinek összessége, ahogy a jelen dokumentumban szerepel. 3.05 Hackelés – egy önálló számítógép, számítógépes hálózat, webhely vagy kiszolgáló távolról történő jogosulatlan használata, vagy ezek működésének és/vagy megjelenésének távoli jogosulatlan módosítása . 3.06 ISP – az Internet Service Provider (internetszolgáltató) szavakból képzett rövidítés. Internet-hozzáférést és/vagy URL-regisztrációt és/vagy tárhelyszolgáltatást, illetve ehhez kapcsolódó szolgáltatást nyújtó vállalat, szervezet vagy egyén. 3.07 IWS – az Individual Website (egyéni weblap) szavakból képzett rövidítés. Ennek a dokumentumnak a használata során az „Egyéni” (személyes) szó nem arra utal, és nem értelmezendő úgy, hogy a webhely csak „természetes” személyé lehet, vagy csak természetes személy tarthatja fenn, hanem inkább céget vagy szervezetet kell érteni alatta. A dokumentumban „Egyéni webhely” (IWS) alatt egyetlen webhelyet vagy webhelycsoportot kell érteni, függetlenül attól, hogy egy egyéni, vállalati vagy szervezeti Tag működteti. 3.08 Rosszindulatú szoftverek – az angol megfelelője, a malware, a „malicious software” (kártékony szoftver) szavakból származik. Minden olyan, a számítógépre, számítógépes hálózatra, webhelyre vagy kiszolgálóra a tulajdonos, gépkezelő tudta vagy beleegyezése nélkül távolról telepített program, amelynek célja jogosulatlan tevékenység végzése, a számítógépen, számítógépes hálózaton, webhelyen vagy kiszolgálón, illetve ezeken keresztül, és/vagy a számítógép, számítógépes hálózat, webhely vagy kiszolgáló tartalmának és/vagy működésének jogosulatlan módosítása, letiltása. 3.09 Hálózat – a világ Tagjait magában foglaló CaliVita® International hálózat; ebben értékesítjük a termékeket. 3.10 Szabályzat – azok a szabályok és előírások, amelyek a Hálózatban szabályozzák az üzleti tevékenységet, ideértve (nem kizárólagosan) ezt a dokumentumot és a CaliVita® International Működési Szabályzatát is. 3.11 Képviselő – A Tag vállalat vagy szervezet érdekében és nevében eljáró, a Tag vállalat vagy szervezet által, egy bizonyos tevékenységgel megbízott személy. Az Irányelvekben használt összes Tag kifejezés kiterjed és vonatkozik a Tag vállalat vagy szervezet Képviselőjére is – függetlenül attól, hogy az útmutató adott részében ezt külön nem említjük vagy hangsúlyozzuk. 3.12 Kémprogram – a rosszindulatú szoftverek (lásd definíció) olyan fajtája, amely rögzíti a számítógépen, számítógépes hálózaton, webhelyen vagy kiszolgálón a tevékenységeket a számítógép használójának tudomása nélkül. A kémprogramok között vannak kevésbé veszélyesek (a számítógép használója által meglátogatott webhelyek rögzítése marketingre és személyre szabott hirdetések célba juttatására), de ennél kártékonyabbak például a tiltott billentyűzetfigyelő kémprogramok, amelyek használatával ellophatók jelszavak, banki információk vagy hitelkártyaadatok. 3.13 URL – az angol Uniform Resource Locator (egységes erőforráshely-meghatározó) szavak rövidítése, amely adott webhely vagy weblap egyedi azonosítója az interneten. 3.14 Webmester – az a személy, szervezet vagy vállalat, aki/amely az adott webhely karbantartási feladataiért felel. A karbantartási teendők közé tartozik a webhelyhez való hozzáférés, ez lehetővé teszi a képek, szövegek, információk közzétételét, a megjelenés, a funkciók és/vagy az oldal elhelyezkedésének megváltoztatását. A webhely tulajdonosa is lehet saját honlapjának webmestere, de megbízhat mást is a nevében/érdekében szükséges teendők ellátásával.
4.00 AZ IRÁNYELVEK MEGHATÁROZÁSA 4.01 Kizárólag a CaliVita® International rendszer tulajdonosa állapíthatja meg a CaliVita® Nemzetközi Hálózattal kapcsolatos Tagi IWS-sel (egyéni weblapokkal) kapcsolatos VALAMENNYI Irányelvet és feltételt. Az Irányelvekkel és feltételekkel járó adminisztratív teendőket kizárólag a Cég láthatja el. 4.02 Az Irányelvek módosítása a hálózat hivatalos webhelyén (www.calivita.com) való megjelenésétől számított tizedik (10.) naptári napon lép érvénybe. - 2. oldal a 9-ből –
4.03 A Tagok felelőssége az ilyen módosítások kellő időben való észlelése azok hatálybalépése előtt, és a módosított Irányelvek betartása hatálybalépésekor és azt követően anélkül, hogy a Cég erről a 4.02 pontban megnevezett tájékoztatón kívül más módon értesítené a Tagokat. 4.04 Az Irányelvek bármely módosítását úgy kell tekinteni, hogy azt az összes Tag elfogadta, hacsak a Tag ezzel ellentétes nyilatkozatot nem küld a Tag országában vagy a Tag régiójában tevékenykedő, az adott hálózatért felelős Cégközpontnak e-mailben, postai küldeményként, futárral vagy személyesen átadva a következő határidők betartásával: e-mail esetén az e-mailt a módosítások hatálybalépése után legkésőbb az ötödik (5.) munkanapon kell elküldeni, a küldés időpontjának az e-mail küldőjének az elküldött levelek adatai között feltüntetett időpontot kell tekinteni. Postai küldemények esetén a nyilatkozatot a módosítás hatálybalépése után legkésőbb az ötödik (5.) munkanapon kell elküldeni, a küldés időpontjának a postai küldeményen lévő postai pecsét dátumát kell tekinteni. Saját kezűleg, a Tag által átadott értesítések esetén az értesítést a módosítás hatálybalépése után legkésőbb az ötödik (5.) munkanapon kell átadni a Cégnek az adott országért vagy régióért felelős központjában. 4.05 Az ebben a dokumentumban szereplő Irányelvek szándékaink szerint megfelelnek minden vonatkozó előírásnak és jogszabálynak, amelyek az IWS gazdaországa szerint és/vagy az IWS elérhetősége szerint és/vagy a Tag hálózati üzleti tevékenységének helyszíne alapján és/vagy a hálózati termékek forgalmazásának helyszíne szerint alkalmazni kell, illetve a Cég hálózati tevékenységének helyszínei szerint alkalmazandó. Abban az esetben, ha az Irányelvek valamely része bármely alkalmazandó jogszabály szerint érvénytelen vagy nem érvényesíthető, ez az Irányelvek többi részének érvényességére nincs hatással az adott jogi szabályok területi hatályán belül, és nem kérdőjelezi meg az összes Irányelv hatályosságát olyan területeken, ahol más jogszabályok érvényesek. 4.06 Függetlenül attól, hogy az Irányelveket a CaliVita® International Működési Szabályzatával összhangban publikáltuk, ezek annak elválaszthatatlan részei. A Tagok ezennel elfogadják és magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik az Irányelveket, valamint tudomásul veszik, hogy ha nem felelnek meg az Irányelveknek, akkor az ügyük a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testülete elé kerül. Lásd a CaliVita® International Szabályzat 13.00–13.08 fejezeteit a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testületéről.
5.00 IRÁNYELVEK 5.01 Az IWS célja, hogy a) a CaliVita® International Közös Marketingrendszeréről tájékoztasson; b) a CaliVita® International termékeiről, szolgáltatásairól és rendezvényeiről tájékoztasson; c) támogassa, segítse a Tag lefelé építkező hálózati tevékenységét; d) segítse a CaliVita® International termékeinek kereskedelmi értékesítését; és végül e) segítse az általános célközönség azon tagjait, akik még nem Tagok, hogy a CaliVita® International Közös Marketingrendszerének Tagjává válhassanak. 5.02 Az IWS-t magánszemély, de vállalat és szervezeti Tag is létrehozhatja. Az IWS tulajdonosa csak a Tag vagy képviselője lehet. 5.03 Az IWS-t csak a Tag országában tevékenykedő Cégközpont vagy a Tag régiójának hálózati tevékenységéért felelős Cégközpont előzetes írásos engedélye alapján szabad létrehozni. A Cég engedélyének tartalmaznia kell a létrehozandó IWS nevét vagy címét és URL-címét. Az adott URL, név vagy cím Cégi engedélyezésétől függetlenül a Tag elfogadja azt a feltételt, hogy a Cég kérésére ezek közül bármelyiket vagy akár mindegyiket is meg kell változtatnia, ha a Cég a jövőben az URL-t, a nevet vagy a címet a saját véleménye alapján hátrányosnak vagy pejoratívnak vélelmezi a CaliVita® International imázsa, hírneve vagy érdekei tekintetében. 5.04 Az IWS neve, címe és URL-je tartalmazhatja a CaliVita® vagy a CaliVita® International neveket, hasonló neveket vagy ezek származékait, csakúgy mint a termékeink nevét, de csak és kizárólag abban az esetben, amennyiben az alábbi módon kerül használatra. Az URL címnek 4 szótagból kell állnia, a www. után lehetséges a hazai forgalomban kapható termék megnevezése vagy maga a CaliVita megnevezés (vagy a kettő kombinációja is akár). A 3. szótagnak tartalmaznia kell az URL cím tulajdonosának, üzemeltetőjének nevét, vagy azon társaságét, aki ennek tulajdonosa, vagy bármilyen olyan nevet, ami erre utal. (tulajdonosra vagy a cím használójára, stb.). A 4. szótag feltétlenül a domain végződés kell, hogy legyen országspecifikusan, vagy csak .org, .com, stb. Pl.: www.calivita.smith.com vagy www.aquarion.howard.org stb. 5.05 Az IWS kezdőoldalán szerepelnie kell a következő üzenetnek: A webhely tulajdonosa, üzemeltetője és karbantartója (a jogi vagy természetes személy neve, aki a webhely tulajdonosa), aki/amely a CaliVita® International termékek független forgalmazója. A Tag kizárólagos felelősséget vállal a webhely részbeni és teljes tartalmáért, és sem a CaliVita® Nemzetközi Hálózatnak, sem bármely tevékenységet folytató jogi személyének nincs közvetlen kapcsolata a weblappal és így felelősséget sem vállal e tekintetben. Az említett termékeknek vagy - 3. oldal a 9-ből –
termékösszetevőknek nem rendeltetésük bármilyen betegség vagy kórállapot diagnosztizálása, kezelése, gyógyítása vagy megelőzése. Bármely termékre vagy termékösszetevőre hivatkozó állítás, említés, vélemény vagy információ nem tekinthető orvosi véleménynek/tanácsnak. A termékekre vagy termékösszetevőkre vonatkozó kijelentéseket, állításokat, véleményeket vagy információkat állami hatóság egyik országban sem vizsgálta meg és hagyta jóvá. 5.06 Az 5.05-ös pontban idézett felhívást az IWS nyelvén kell közzétenni. Abban az esetben, ha az IWS többnyelvű, ennek megfelelően minden egyes nyelvi változatban azonos helyen kell megjeleníteni. 5.07 Az IWS-en a Tag a CaliVita® Internationallel kapcsolatos neveket, logókat, képeket, védjegyeket, marketingrendszer-részleteket vagy a termék, termékek részleteit csak az eredeti formájukban jelenítheti meg. Ezen azt a formát értjük, ahogyan a Cég és/vagy a CaliVita® International a publikált anyagaiban (nyomtatott és elektronikus) feltünteti. A Tag semmilyen körülmények között nem változtathatja meg vagy módosíthatja az IWS-en a nevek, a logók, a képek, a védjegyek, a névvel kapcsolatos információk, a CaliVita® International üzletének vagy termékeinek megjelenését vagy ezek tartalmát. 5.08 A CaliVita® International és/vagy a Cég minden védjegyét az IWS-en is ekként kell feltüntetni. Idetartoznak a nevek, a logók, a képek, a termékek megnevezései, a szlogenek és valamennyi egyéb regisztrált védjegy. A védjegyet a szabványos ® vagy ™ jelöléssel kell ellátni, lehetőség szerint felső indexben. Minden ilyen márkajelzést arra terveztek, hogy a CaliVita® International és/vagy a Cég megjelenítse ezeket a CaliVita® International és/vagy a Cég hivatalos webhelyein, hivatalos nyomtatott vagy elektronikus publikációiban és a termékek címkéin. Ha a Tag nem biztos abban, hogy egy adott elem védjegy-e, konzultálnia kell a Céggel. 5.09 A Tagok abban az esetben, ha a megjelenített tartalom elején megfelelően hivatkoznak az eredetire, és az anyag tartalmazza az eredetivel megegyező szerzői jogvédelmi kikötéseket, saját IWS-ükön a CaliVita® International vagy a Cég által publikált képes és szöveges anyagokat reprodukálhatják, függetlenül attól, hogy ezek nyomtatott vagy elektronikus publikációkban jelentek-e meg. A megfelelő hivatkozás tartalmazza a szerző nevét (ha ismert), a fényképész vagy művész nevét (ha ismert) és a szöveg vagy a kép forrásának megnevezését. A szerzői jogvédelmet, ha alkalmazható, © jellel kell megjelölni. 5.10 Az 5.09 pontban idézett anyaghoz tartozik a Tag országában vagy működési területén publikált CaliNews® bármely és összes hírlevele, annak bármely cikke vagy cikkrészlete. 5.11 A Tag az IWS-en saját szöveget, grafikát vagy képet is megjeleníthet, amely a CaliVita® International Közös Marketingrendszerrel kapcsolatos, vagy bármely olyan részletet, amely a CaliVita® International nevéhez, üzleti tevékenységéhez, termékeihez, szolgáltatásaihoz vagy rendezvényeihez kapcsolódik. Minden ilyen, a Tag által létrehozott anyagnak hűen és pontosan kell visszaadnia a CaliVita® International vagy a Cég saját publikációjában megjelenített információt. 5.12 A Tagok jogosultak arra, hogy az IWS-en saját, a CaliVita® Nemzetközi Hálózatban betöltött Menedzsmentszintjüket a megfelelő megnevezéssel és a Menedzseri azonosító kártyával vagy kitűzővel és/vagy tanúsítvánnyal megjelenítsék. A Menedzseri azonosító kártyát vagy kitűzőt és/vagy tanúsítványt, függetlenül attól, hogy azt fényképezték, szkennelték vagy művészi reprodukció készült róla, kizárólag kiváló minőségben és a CaliVita® International által kiállított valódi azonosító kártya vagy kitűző és/vagy tanúsítvány pontos és valósághű másolataként szabad csak megjeleníteni. 5.13 A Tagok az IWS-en saját magukat és/vagy más Tagokat csak a valós és tényleges Menedzseri szintnek megfelelően tüntethetnek fel; semmilyen körülmények között nem jeleníthetik meg magukat vagy más Tagot a valós elért szintnél magasabb pozícióban. A Tagok jogosultak, és támogatjuk is, hogy megjelenítsék a céljaik elérésével kapcsolatos információkat és anyagokat, de nem tüntethetnek fel olyan állítást az IWS-en, amely teljesítményüket magasabb Menedzseri szinten tüntetné fel, mint a ténylegesen elért „fait accompli” szint. 5.14 A Tagok jogosultak, hogy saját IWS-eiken beszámoljanak személyes és/vagy szakmai tapasztalataikról, megjegyzéseikről és/vagy véleményükről a CaliVita® International Közös Marketingrendszer és/vagy a CaliVita® termékek, termékösszetevők, szolgáltatások és rendezvények tekintetében. Ezek a tapasztalatok lehetnek sajátjaik vagy más magánszemélyekéi is. A tapasztalatot szerző személy neve és elérhetősége, illetve a tapasztalat alapjául szolgáló cikk vagy más publikáció szerzőjének a neve a tapasztalatok szerves része. Minden egyes tapasztalatot vagy olyan cikket, amelynek része a tapasztaltak leírása, a következő jogi nyilatkozattal kell ellátni: A fentiek kizárólag a megnevezett személy(ek) tapasztalatát, véleményét tükrözik. Ön ettől eltérő tapasztalatokat is szerezhet.
- 4. oldal a 9-ből –
5.15 Minden az IWS-en megjelenő tapasztalatnak és/vagy Tag által készített tartalomnak eredetinek és ellenőrizhetőnek kell lennie. A Tagok semmilyen körülmények között nem készíthetnek és/vagy jeleníthetnek meg kitalált információt, képet, tapasztalatot, megjegyzést vagy véleményt valós személyek és/vagy szervezetek nevében, sem kitalált információt, képet, tapasztalatot, megjegyzést vagy véleményt, amelyet nem valós személyeknek és/vagy szervezeteknek tulajdonítanak. Az ilyen tevékenységet súlyos etikai vétségnek tekintjük, és az esetet a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testülete elé visszük. 5.16 A Tag felelőssége azt szavatolni, hogy a saját IWS-én megjelenített minden egyes és az összes megjelenített vélemény nem tartalmaz téves vagy félrevezető állítást a CaliVita® International Közös Marketingrendszerével és bármely és az összes CaliVita® International termékkel, termékösszetevővel, szolgáltatással vagy rendezvénnyel kapcsolatban. Az IWS-en megjelenő tapasztalatoknak nem szabad negatív vagy összehasonlító véleményeket tartalmazniuk bármely más közös marketing- vagy multi-level marketingrendszerrel kapcsolatban, és nem szabad negatív vagy összehasonlító ítéletet tartalmazniuk más termékekről. A nem CaliVita® termékekkel kapcsolatban a tapasztalatok csak általánosságokat közölhetnek más termékek összetevőiről, de nem nevezhetik meg a nem CaliVita® terméket vagy márkát. 5.17 A Tagok a saját IWS-eiken csak olyan másik Tag véleményét és/vagy megjegyzését és/vagy képeit és adatait közölhetik, amely a saját Szponzorvonalukhoz tartozik, és akkor is csak abban az esetben, ha a másik Tag ehhez hozzájárult. Az 5.09 és 5.10 pontban említett CaliVita® International és/vagy Cégi publikációk kivételével más Tag adatait, képeit és/vagy tapasztalatait, megjegyzéseit, ha az a Tag nem a Tag saját Szponzorvonalához tartozik, csak a Cég, a közvetlen Szponzor és az IWS-t üzemeltető Tagtól független Szponzorvonalhoz tartozó Tag engedélyével szabad megjeleníteni. 5.18 A Tagok jogosultak blogot vagy Tag által készített (nem CaliNews®) hírleveleket publikálni saját IWS-eiken. A Tag által készített hírlevelet nem szabad CaliNews®-nak, ennek egy változatának vagy származékának nevezni vagy hívni. A Tag kötelessége azt garantálni, hogy az általa készített hírlevél olyan legyen, hogy semmilyen körülmények között se sugallhassa azt az olvasónak/látogatónak, hogy azt a hírlevelet a CaliVita® International vagy a Cég készítette. Minden egyes blogbejegyzésnek vagy hírlevélnek tartalmaznia kell a blogíró nevét és/vagy a hírlevél szerzőinek a nevét és/vagy a közreműködő felek megnevezést, és ezeket minden egyes és az összes blognak és minden egyes és az összes hírlevélnek tartalmaznia kell. Minden egyes blogbejegyzést és hírlevelet el kell látni a következő jogi nyilatkozattal: A fent leírtak kizárólag a megnevezett személy(ek) privát véleményét tükrözik. Ön ettől eltérő élményeket is szerezhet. 5.19 Függetlenül attól, hogy a Tag az 5.18 pontban meghatározott blog vagy hírlevél szerzője-e, vagy a Tag más magánszemélyekkel készítteti a blogbejegyzéseket vagy a hírleveleket, a Tag kötelessége szavatolni azt, hogy minden egyes és az összes blogbejegyzés és/vagy hírlevél nem tartalmaz hamis vagy téves állítást a CaliVita® International Közös Marketingrendszerének bármely és az összes aspektusával, továbbá bármely és az összes CaliVita® International termékkel, termékösszetevővel, szolgáltatással vagy rendezvénnyel kapcsolatban. Egyetlen blog és/vagy hírlevél sem tartalmazhat negatív vagy összehasonlító véleményt bármely más közös marketing vagy multi-level marketingrendszerrel vagy másik CaliVita® Taggal kapcsolatban, és nem szabad negatív vagy összehasonlító véleményeket tartalmaznia egy másik nem CaliVita® termékről sem. A nem CaliVita® termékekkel kapcsolatban a blog vagy a hírlevél csak általánosságokat közölhet a más termékek összetevőiről, de nem nevezheti meg a nem CaliVita® terméket vagy márkát. 5.20 A Tag kötelessége azt szavatolni, hogy minden blog- és vagy hírlevél pontosan, valósan és nem megtévesztő módon jelenítse meg a CaliVita® International Közös Marketingrendszerének adott aspektusát és/vagy a CaliVita® terméket, termékösszetevőt, szolgáltatást vagy rendezvényt. A Tagok semmilyen körülmények között nem készíthetnek és/vagy jeleníthetnek meg a blogban vagy a Tag által készített hírlevélben kitalált információt, képet, tapasztalatot, megjegyzést vagy véleményt valós személyek és/vagy szervezetek nevében, sem kitalált információt, képet, tapasztalatot, megjegyzést vagy véleményt, amelyet nem létező személyeknek és/vagy szervezeteknek tulajdonítanak. Az ilyen tevékenységet súlyos etikai vétségnek tekintjük, és a bizonyított esetekben a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testülete elé visszük. 5.21 Függetlenül a Cég korábbi engedélyétől, a Tag elfogadja azt a feltételt, hogy az 5.11–5.20 pontokban említett Tag által készített tartalmakat a Cég konkrét kérésére módosítja vagy törli. 5.22 A Cég engedélyének birtokában a Tagok olyan hivatkozásokat helyezhetnek el az IWS-ükön, amelyek valamely vagy az összes hivatalos CaliVita® International webhelyre mutatnak. Ezek elhelyezése csak akkor engedélyezhető, ha az IWS minden tekintetben megfelel az Irányelveknek és a hivatkozás szigorúan nem kölcsönös. A CaliVita® International semmilyen körülmények között nem helyez el hivatalos webhelyei egyikén sem olyan hivatkozást, amely a Tag tulajdonában és kezelésében lévő IWS-re mutat. - 5. oldal a 9-ből –
5.23 A Tagok más, az 5.22 pontban említettől különböző, nem kölcsönös hivatkozást az IWS-eiken csak a Cég engedélyével helyezhetnek el. Ilyen hivatkozás elhelyezése nem engedélyezhető, ha az az IWS látogatóját egy másik üzleti webhelyre viszi, vagy olyan URL-re mutat, amely nem CaliVita® termékekről nyújt információkat vagy vélhetően olyan URL-re mutat, amely elvonhatja a figyelmet az IWS funkciójáról és a Tag CaliVita® Hálózati üzleti tevékenységéről. Ezek a hivatkozások csak olyan nem üzleti webhelyekre mutathatnak, amelyeknek csak az általános tájékoztatás a céljuk, például a termékösszetevőkkel kapcsolatban, és így segítik az IWS funkcióit és a Tag CaliVita® Hálózati üzleti tevékenységét. 5.24 Ha a Cég jóváhagyta, a Tagnak megfelelő gyakorisággal folyamatosan ellenőriznie kell az 5.23 pontban említett hivatkozásokat, hogy a Cég engedélyezése és a hivatkozás felvétele óta eltelt idő alatt a hivatkozott URL információs tartalmának jellege és természete nem változott-e meg. Ha a hivatkozott URL tartalma természetében és jellegében megváltozott, akkor a Tag köteles a hivatkozást eltávolítani, vagy engedélyt kérni a Cégtől, hogy az IWSén a hivatkozást megtarthassa – annak függvényében kell választania a két lehetőség közül, hogy a hivatkozott URL tartalma milyen mértékben és jellegben változott meg. E kötelezettség szándékos elmulasztását, illetve a hivatkozott URL tartalmi változásainak nem megfelelő észlelését úgy kell tekinteni, hogy az IWS és a Tag megszegi az Irányelveket. 5.25 Függetlenül a Cég korábbi engedélyétől, a Tag elfogadja azt a feltételt, hogy a Cég külön kérésére módosítsa vagy eltávolítsa a hivatkozást az IWS-ről. 5.26 A Tag a saját IWS-én létrehozhat webáruházat, hogy a CaliVita® International termékeit értékesítse. Ebben az esetben a Tag felelőssége, hogy a webáruház megfeleljen az összes alkalmazandó jogszabálynak, adóügyi és kereskedelmi előírásnak, amely az ilyen webáruházakra vonatkozik a Tag helyszínén és/vagy a webáruház vásárlóinak helyszínén és/vagy a webáruház potenciális vásárlóinak helyszínén, ahonnan a leendő vásárlók elérhetik a webáruházat és/vagy azon a helyszínen, ahol a termék vásárlása közvetlenül vagy közvetve megtörténik a webáruházon keresztül. 5.27 Az 5.26 pontban említett webáruház csak a hivatalos CaliVita® Nemzetközi Hálózat termékeit értékesítheti csak az eredeti, módosítás nélküli csomagolásban. A webáruház a termékeket csak a Cég hivatalos végfelhasználói árán értékesítheti. A Tagnak az elvárható gondossággal kell eljárnia annak érdekében, hogy a webáruházban értékesített termékek a végfelhasználókhoz jussanak el, és ne a nagykereskedőkhöz, ügynökökhöz, vagy bármely más közvetítőhöz, amely a CaliVita® International Szabályzat 5.10 cikkelyének megsértését okozhatná. 5.28 Ha az 5.26 és az 5.27 pontban említett webáruház alkalmas bankkártyás fizetések fogadására, akkor a Tag kötelezettsége az internetes bankkártyás fizetések feldolgozásához szükséges összes és megfelelő biztonsági intézkedést alkalmazni. Ez egyebek között tartalmazza a bankkártyák adatainak titkosítását, biztonsági kiszolgáló (SSC) használatát és a bankkártyaadatok törlését a megfelelő adatbázisokból. 5.29 Bármely problémáért, vitáért vagy esetért, amely az IWS webáruházával kapcsolatban vetődött fel, ideértve a szabályozási, törvényi megfelelőségi és fogyasztóvédelmi eseteket is, függetlenül attól, hogy ezekre mely jogszabályok érvényesek területileg, a Tag vállal kizárólagos felelősséget. 5.30 A Tag használhatja a webhelyet arra, hogy a hálózatban az alá tartozók megrendelhessék tőle a termékeket. A Tag köteles ellenőrizni az alá tartozó Tagok rendeléseit, majd köteles a megrendeléseket eljuttatni a Cég postai küldeményeket fogadó osztályára. Ez postázza a megrendelést a megadott címre, és ráterheli a hálózati árat a megrendelést kezdeményező alhálózati Tagra. A Tag felelőssége szavatolni azt, hogy a saját alhálózatához tartozó összes tranzakció, amely az IWS-en keresztül történik, megfeleljen az érvényes jogaszályoknak, adózási és kereskedelmi előírásoknak és követelményeknek, amelyeket alkalmazni kell a Tag helyszínén és/vagy azon a helyszínen, ahonnan az alhálózati Tag eléri az IWS-t és/vagy terméket rendel az IWS-en keresztül. 5.31 A Tag használhatja a webhelyet arra is, hogy új Tagokat toborozzon a CaliVita® International Közös Marketingrendszerébe. A Tag felelőssége annak garantálása, hogy az IWS-en keresztül hozzá újonnan jelentkezők tekintetében ellenőrizze, hogy ezek még nem Tagjai a CaliVita® International Közös Marketingrendszerének, mert a CaliVita® International Működési Szabályzata nem engedélyezi a többszörös regisztrációt (többszörös Tagi pozíciót). A Tag köteles ezt közvetlenül megkérdezni a jelentkezőktől, és a válaszokat rögzíteni. A Tag köteles a Céggel is ellenőriztetni, hogy a jelentkező még nem Tag. Az ellenőrzésnek nem kell mindenre kiterjednie, de a Tagnak adott esetben bizonyítania kell a Cégnek, hogy megtette az elvárható lépéseket annak érdekében, hogy megállapítsa a jelentkezőről, hogy az Tagja-e a CaliVita® International Közös Marketingrendszerének. Ha a jelentkezőről kiderül, hogy már Tag vagy Képviselő, az IWS Tagja köteles erről értesíteni az illető közvetlen szponzorát is.
- 6. oldal a 9-ből –
5.32 A Tagok nem használhatják közvetlenül vagy közvetve arra az IWS-üket, hogy megváltoztassák más Tagok Szponzorvonalát vagy szponzorát. Az ilyen eset a CaliVita® International Szabályzat 5.04 cikkelyének megsértését jelenti, és az esetet a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testülete elé visszük. 5.33 Az IWS kizárólag olyan információkról tájékoztathat, amely a CaliVita® International Közös Marketingrendszeréhez és vagy a CaliVita® termékekhez, szolgáltatásokhoz és eseményekhez kapcsolódik. Az IWS semmilyen körülmények között nem tartalmazhat információkat vagy referenciát bármely más multi-level vagy közös marketingrendszerről vagy a CaliVita® International Közös Marketingrendszerének hivatalos termékeitől független bármely más termékről. 5.34 Az 5.49 pontban említett kivételeken kívül a Tagok tartozhatnak másik közös marketingrendszerhez is, de csak végfelhasználókként (értsd: vásárlók). Az ilyen esetekben a Tag nem jeleníthet meg semmilyen információt vagy referenciát a saját IWS-én a másik közös marketingrendszerről vagy annak termékeiről. 5.35 Az IWS-en megjelenített bármely és összes CaliVita® International termékkel kapcsolatban a Tagok csak olyan információkat jeleníthetnek meg, amelyeket a Cég és/vagy a CaliVita® International jóváhagyott és/vagy a hivatalos céges publikációban jelent meg. Idetartozik a termék neve, leírása, tartalma, mennyisége, használati útmutatója, adagolása, figyelmeztetései, a címkén található adatok, a címkén található kép és/vagy a termék képe is. 5.36 A Tagok nem jeleníthetnek meg olyan információt az IWS-eiken, amelyek nincsenek összhangban a Cég és/vagy a CaliVita® International által publikált hivatalos termékadatokkal. Az IWS Tagja és/vagy más közreműködő személyek nem állíthatják sem közvetlenül, sem tapasztalatok, megjegyzések, vélemények, blogbejegyzések vagy hírlevelek útján azt, hogy egy vagy az összes termék és/vagy termékösszetevő gyógyító hatású. A Tag kötelessége annak szavatolása, hogy az IWS-en megjelent bármely információ bármely vagy az összes termékkel vagy termékösszetevővel kapcsolatban nem vezeti félre az IWS látogatóit az adott termék és/vagy termékösszetevő gyógyító hatása tekintetében. 5.37 Az IWS nem tartalmazhat hamis vagy félrevezető állításokat vagy információkat a CaliVita® International Közös Marketingrendszeréről, sem annak termékeiről, termékösszetevőiről, szolgáltatásairól és rendezvényeiről. A hamis vagy félrevezető állítások közé tartozik egyebek között, hogy a CaliVita® International Közös Marketingrendszerben a) a részvétel nem jelent értékesítést és/vagy b) a részvétel adóelőnyökkel jár és/vagy c) a részvétel biztos jövedelmet biztosít és/vagy d) kis munkával nagy profitot lehet elérni és/vagy e) a profit garantált és/vagy f) a termékek vagy összetevők valamely betegséget vagy kórállapotot gyógyítanak. 5.38 Az IWS-en nem lehet olyan tartalom vagy funkció, amely a Cég véleménye szerint sérti a CaliVita® Internationalről, a Hálózatról, a Hálózati Közös Marketingrendszer valamely aspektusáról, bármely független Tagról vagy a Tagok összességéről, a Cégről, a Cég menedzsmentjéről vagy a Hálózat termékeiről vagy eseményeiről kialakult képet és hírnevet. 5.39 A Cég korábbi engedélyeitől függetlenül a Tag elfogadja azt a feltételt, hogy a Cég külön kérésére megváltoztatja, módosítja az IWS-t, vagy bármely szükséges változtatást elvégez rajta. 5.40 A Tag kizárólagos felelőssége, és teljes mértékben saját maga felel azért, hogy az IWS bármely és minden tekintetben teljes mértékben és folyamatosan megfeleljen minden szerzői jogvédelmi és magántulajdont védő előírásnak és szabályozásnak, az adózással, publikálással, webhelyekkel, webhely-megjelenítéssel, internethasználattal, kereskedelemmel és e-kereskedelemmel kapcsolatos állami jogszabálynak és előírásoknak abban az országban, ahol a Tag tevékenykedik, és abban az országban, ahol az IWS működik, és valamennyi olyan országban, ahonnan az IWS-t el lehet érni. Abban az esetben, ha IWS vagy a Tag tevékenysége, illetve ezek bármely aspektusa állami szankciókat és/vagy polgári eljárást és/vagy kárigényt vált ki bármely országban, akkor a Tag felel teljes mértékben és kizárólagosan az ilyen szankciókért és/vagy felelősségért és/vagy károkért. 5.41 Függetlenül az 5.40-es pontban említett előírásoktól a Tagnak kötelessége azonnal értesíteni a Tag tevékenységének helyszíne alapján az adott ország Cégi Központi Irodáját vagy azt a Központi Irodát, amely a Tag régiójában felelős a Hálózat adminisztrációjáért bármely és az összes polgári és/vagy állami és/vagy hatósági olyan tevékenységről, amelynek a célpontja a Tag és amelyet az IWS valamely vagy az összes aspektusa és/vagy a Tag tevékenysége és/vagy a Tag Hálózati üzleti tevékenysége váltott ki. 5.42 A Tag teljes mértékben felel azért, hogy az IWS egészében és folyamatosan megfeleljen a CaliVita® International Működési Szabályzat legfrissebb változatának és a CaliVita® International Irányelvek a weboldalas prezentációkhoz dokumentum legfrissebb változatának és a Cég bármely és összes olyan utasításának, amely az IWS tartalmát és/vagy funkcióit szabályozza. - 7. oldal a 9-ből –
5.43 Abban az esetben, ha megállapítható, hogy a Tag megszegi a CaliVita® International internetes megjelenésről szóló Irányelveit és/vagy a CaliVita® International Szabályzat bármely előírását, a Tag vállalja, hogy elfogadja a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testületének azon szankcióit, amelyeket a testület megfelelőnek ítél az esettel kapcsolatban. Lásd a CaliVita® International Szabályzat 13.00–13.08 cikkelyeit a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testületéről. 5.44 A Tag feladata annak biztosítása, hogy IWS-ét egy megbízható és jó hírnevű internetszolgáltatónál helyezi el, amely intézkedik a rendszerét érő hackelés és jogosulatlan használat ellen. 5.45 A Tag kötelessége annak szavatolása, hogy a saját webmestere és minden olyan más személy, szervezet vagy vállalat, aki/amely hozzáfér a honlapot tároló szerverhez, minden egyes és az összes számítógépét, amellyel hozzáfér a tároló szerverhez, ellássa ismert és neves gyártók által forgalmazott folyamatos védelmet nyújtó, automatikusan frissülő vírusirtóval és kémprogram elleni védelemmel. A Tag kötelessége biztosítani továbbá azt is, hogy függetlenül a folyamatos védelemtől és automatikus frissítéstől, a „keresés és eltávolítás” ellenőrzési műveleteket ezek a személyek rendszeresen és megfelelő gyakorisággal végrehajtsák. 5.46 A Tagot óva intjük attól, hogy megbízzon az internet biztonságában azért, mert saját webmestere ismert vírusellenes programot telepített arra a számítógépre, ahonnan eléri a honlapot tároló szervert. A rosszindulatú programok egyre terjednek, és egyre fejlettebbek lesznek, így elképzelhető, hogy úgy telepítődik egy billentyűzetaktivitás-naplózó kémprogram a számítógépre, hogy az adott számítógép vírusirtó programja nem ismeri fel rosszindulatú programként. Ezért szükséges a független kémprogram-eltávolító program „keresés és eltávolítás” funkciójának rendszeres futtatása. A Tag IWS feltörésének („meghackelésének”) esélye kicsi, de megtörténhet; a hosszú évek során megszerzett jó hírnevet néhány óra alatt is tönkre lehet tenni. Az IWS üzemeltetés felelősségének egyik fontos eleme az internetes biztonság éber és proaktív megközelítése. Ezt várja el a Cég és a CaliVita® International minden olyan Tagtól, akinek IWS-e van és/vagy ilyet működtet. 5.47 A Tagok kötelesek azonnal megtenni a megfelelő lépéseket, hogy megszakítsák és/vagy korlátozzák és/vagy ellenlépéseket tegyenek az összes betörési kísérlet és/vagy azok hatásai ellen az IWS vonatkozásában, amint erről a Tag tudomást szerez. Függetlenül ezektől a lépésektől, a Tag köteles a tevékenysége szerinti országban a Cég Központi Irodáját vagy Tag régiójában tevékenykedő Cégi Központot, amely az adott hálózatért felel, értesíteni a honlapot érintő betörés részleteiről és a Tag ezután megtett lépéseiről. 5.48 Abban az esetben, ha valamely betörési eset a CaliVita® International nevének, logójának, védjegyének, termékeinek, szolgáltatásainak, publikációinak, rendezvényeinek, marketingrendszerének, Hálózatának, Tagjainak imázsát vagy reputációját sérti, és a Cég megállapítja, hogy ezt a Tag IWS-e okozta, vagy azon keresztül történt, vagy azt a Tag az internetbiztonsággal és -védelemmel kapcsolatos hanyag vagy felelőtlen magatartása okozta az 5.44–5.47 pontok alapján, akkor az esetet a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testülete elé vihetjük. 5.49 A Tagok nem helyezhetik el a honlapjukat olyan internetszolgáltatónál, amely aktívan részt vesz termékek és szolgáltatások multi-level marketingjében vagy közös marketingrendszerében, és amely ezért URL-regisztrációt, honlapfejlesztést és/vagy tárhelyszolgáltatást és/vagy más internetszolgáltatást vagy terméket kínál vagy értékesít. Függetlenül attól a ténytől, hogy a Tag az ISP szolgáltatásainak passzív végfelhasználója lenne, az ilyen ISP szolgáltató automatikus kéréseket küldhet a Tag IWS látogatóinak és felhasználóinak anélkül, hogy erről a Tag tudomást szerezne. Szeretnénk emlékeztetni a Tagokat arra, hogy az IWS kizárólagos célja a saját CaliVita® Nemzetközi Hálózat üzleti tevékenységének támogatása és nem egy másik multi-level marketingrendszer vagy közös marketingrendszer tudatos vagy véletlenszerű támogatása. 5.50 Függetlenül a Cég korábbi engedélyétől, a Tag elfogadja azt a feltételt, hogy a Cég külön kérésére megváltoztatja az IWS tárhely szolgáltatását nyújtó ISP-t. 5.51 Ha az IWS tulajdonosának vagy üzemeltetőjének Tagi státusát a Cég a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testületével együttműködve felfüggeszti, akkor köteles az IWS tevékenységét minden tekintetben és funkcióban azonnal megszakítani, egészen addig, amíg a Tagi státusát vissza nem nyeri. Az IWS kezdőoldalán ilyen esetben a következő üzenetet kell megjeleníteni: A webhelyet ideiglenesen felfüggesztettük és csak a következő időpontban (a Tagi státus visszaszerzésének időpontja) lesz elérhető. A kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük. A Tag jogosult az üzenetet minimális grafikai elemekkel megjeleníteni, amely tartalmazhatja a CaliVita® logót, de az üzeneten kívül a webhely semmilyen funkciója nem lehet elérhető, és/vagy azt ne lehessen használni a Tag felfüggesztésének ideje alatt. 5.52 Az IWS nem jeleníthet meg a Tagtól vagy bármely más közreműködőtől származó olyan információt, megjegyzést, véleményt, amely a múltban, a jelenben vagy a vélelmezett jövőben, a Cégnek a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testületével hozott és valamilyen fegyelmi cselekedetét érinti. Ez a szabály az - 8. oldal a 9-ből –
összes Tagra és IWS-re vonatkozik, függetlenül attól, hogy a Tag a Fegyelmi cselekedet érintettje-e vagy sem, függetlenül attól, hogy az IWS aktív-e vagy az 5.51 pont alapján felfüggesztették. A fegyelmezések kizárólag a Cégre, a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testületére és az érintett Tagra vonatkoznak, és a fegyelmi intézkedések egyik szempontját sem szabad közzétenni bármely másik Tagnak és/vagy a nyilvánosságnak az IWS használata során. 5.53 Ha a Tag, aki az IWS tulajdonosa vagy üzemeltetője a Cég és a CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testületének együttműködése alapján elveszíti a Tagi státusát, köteles az IWS tevékenységét minden tekintetben és funkcióban azonnal megszüntetni. A korábbi Tag megtarthatja és használhatja az URL-t, de a Tagi státusának elvesztését követően semmilyen IWS ezen az URL-en nem tartalmazhat közvetlenül vagy közvetve a CaliVita® International Közös Marketingrendszerrel, a CaliVita® International Hálózattal, CaliVita® International Etikai és Fegyelmi testületével, a CaliVita® International névvel, logóval, szlogennel, védjegyekkel, képekkel, termékekkel, szolgáltatásokkal, publikációkkal és rendezvényekkel és semelyik másik Taggal vagy a Tagok összességével, a Céggel vagy a Cég menedzsmentjével kapcsolatos információt.
- 9. oldal a 9-ből –