Bujáki Noémi SpikeTrom éjjeli kalandjai a nagy földi légkörzésben és azon túl
Spiketrom A csönd ülte meg szobát és az éjjel sötétje. Még érezhető volt a vacsora illata az étkezőasztalon heverő maradékok közt. Az óra lassan ketyegett, és mindent körbevett valamiféle homályos valóság. Ebben a nyugalomban az asztalon felejtett illatosítócitrom színes tüskéi lassan megmozdultak. Apró rezzenésekkel mutatta valami nincs teljesen rendben ezen az éjjelen. Az apró rezzenéseket, halk pendülések követték, ahogyan életre kelt a citrom, a fa és a kövek alkotta asztali dísz. Egy különös kis alak nyújtogatta karjait, mozgatta lábait. Majd vékonyka hangján megszólalt: -Én vagyok Spiketrom a tüskés citrom manó.- majd rögtön nevetett is egy nagyot. Felugrott, lassan körbeszaladta az asztalt, a következő kört már gyorsabban tette meg és végül egy mozdulattal leugrott róla. Valamit keresett talán, legalább is ezt hitte volna valaki, ha látja éppen ezt a különös jelenetet, de igazándiból senki sem volt kíváncsi erre, bár valójában senki sem tartózkodott a környéken, hogy egyáltalán észre is vegye. Azt az igazságot is elmondhatjuk persze, életre kelt kismanó citromból, pálcikából, kövekből, ugyan mááár! Nem számít különösebben kuriózumnak manapság a legkülönfélébb valóságshow-k világában, ahol azért köztünk legyen szólva, nem igazán fontos a valóság. Így nyugodtan megállapíthatjuk, semmi érdekes nem volt ebben az éjszakában.
Spiketromot vagyis hívhatnánk Punktromnak is, mivel a haja égnek állt, pontosan úgy mint a punkokak, tulajdonképpen nem is nagyon zavarta az éjjeli közöny, sőt semmilyen közöny nem érdekelte. Egyszerűen csak kijáratot keresett az utcára. Óvatosan megmozgatta kő lábait, körbeszaladta az egész szobát, és betévedt a WC-be, ahol egyszerűen kimászott a nyitva felejtett ablakon. A távolban éppen vihar készült, széllökések sora kis híján földhöz csapta ezt a furcsa szerzetet, miközben lesodorta az ablakpárkányról, amit az utolsó pillanatban sikerült elkapnia kő kezével, melyek még kissé nehezen mozogtak. Egyre elkeseredettebben kapaszkodott az ablak keretébe, úgy lengett a szélben, mint a viharba kinn felejetett száradó ruhák. Miközben azon gondolkodott, hogyan kerülhetne ki ebből a szorult helyzetből, egy kidobott nejlonzacskót vágott hozzá az újabb szélroham. Ezt éppen az előbb hajított ki valaki az autója ablakán, miután magába tömte a gyorséttermi kaját. Ennek a szerencsétlen ütközésnek ezen a bizarr éjjelen szerencsés kimenetele keletkezett. A kapálódzó Spiketrom ijedtében, hogy kiszabaduljon újdonsült csomagolásából, addig ficánkolt, míg lába menthetetlenül belegabalyodott a nejlonszatyor fogantyújába, ami így egy különös ejtőernyővé alakult. Újabb széllökés következett, majd egy villámcsapás és mielőtt leszakadt volna az ég, a nejlonzacskón akadt éjjeli manó máris a felsőbb légrétegek közé reppent, átadva magát egy hihetetlen, és különös utazásnak a nagy földi légkörzés rejtélyes áramlatai közt. Tudjátok, ami fel no meg leszáll az Egyenlítő és a Rák meg a Baktérítő közt kialakult állandó szelekkel és esővel vagy annak hiányában szárazsággal, no de most itt egy mese és nem földrajzóra így folyatom a történetet. Az utazás hosszadalmas, kalados és veszélyes volt, fejjel lefelé lógva különösen szemlélhette a világot. Néha eső áztatta, majd mikor egészen magasba emelkedett színes tüskés haját jég fedte be. Hol fázott, hol vizes lett, hol feljebb, hol lejjebb emelkedett. Néha látta az alatta elterülő tájat, néha tenger csillogott lenn, aminek teljes sorát most nem mesélném el. Annyit azonban bizton állíthatok, kis barátunk nem a legkellemesebb körülmények közt utazott napokon keresztül fejjel lefelé lógva egyik áramlattól a másikig. Végül pár hétnyi utazás után különleges táj bontakozott ki arpó szemei előtt, majd valamibe beleakadt a zacskó és ezzel kettéhasadt. A manó szabadesésben rohant a föld felé. Már már becsapódott, amikor az
ágba megakadt zacskó egyik foszlánya és visszarántotta éppen a föld felett. -Uhhh ez közel volt.- nyaffantotta kis barátunk miközben kioldozta magát, és lepottyant a puha talajra.
Punktrom Gyorsan talpra ugrott, leporolta magát és elindult kietlen az úton, melyet pár kő szegélyezett. Halkan fütyörészett, rúgdalta a port. Figyelte a bokrokon csicsergő madarakat. A tavaszi reggel csendes és virágillatú volt. Hosszan bandukolt magában, talán kicsit el is fáradt, de a kiváncsiság hajtotta, felfedezni merre is jutott a nejlonzacskó ejtőernyő ségítségével, amikor észrevett az út szélen magányosan ücsörgő kisgyereket. A kis fiúnak potyogtak a könnyei. A manó észrevétlenül felmászott a vállára és a fülébe suttogta. -Mi bánt? A fiúcska felugrott meglepetésében, majd megtörülte koszos ujjaival könny áztatta szemeit. Majd még egyszer, mert neki mégiscsak meglepő volt egy ilyen citrom forma színes hajú furcsa kis fickó. -Hát te? Hát te ki vagy?-kérdezte teljes megrökönyödéssel a hangjában. -Spiketrom vagy Punktrom, hívj ahogyan akarsz, de a Spiketromot jobban szeretem.- mosolygott rá a manócska. -Miért lógatod az orrod barátocskám?- folytatta a beszélgetést. A fiúcska arca felderült. -Nézz körül!-mutatott szét. -Látod? Látod a pusztítást?-kérdezte, egy nagyot szippantva az orrával. -Látom!-vágta rá a manócska és felhúzta a szemöldökét. Nem volt valami baráti ez a látogatás, ahogyan elnézem. Mindenhol deszkák hevertek széjjel az út mentén, egy pici házikó maradványai. -Kik voltak?-kérdezte, miközben megvakarta a homlokát.
A fiúcskának válasz helyett újra elkezdett potyogni a könnye, így a manó kacsintott egyet és ezt rikkantotta. -Fogjunk csak akkor neki! -Mihez?-nézett rá a fiú. -Hát a ház építéshez!- vágta rá a manócska. Szépen visszaépítjük az egészet, lehet kicsit kisebb lesz, de stabil és meglepetésket is tartogathat, és rákacsintott. Azzal felkapott egy deszkát, ami egy ekkora pinduri manótól több mint hihetetlen. Mire a fiúcska észbekapott, már állt is félig a ház. Ki sem tudta, nyitni a száját, már kész is volt. -Bemegyünk nézett fel a fiúcskára.-aki tátott szájjal bólogatott. Amikor beléptek kerekedett ki csak a szeme igazándiból. Benn kisasztal, székek és sok sok mesekönyv tornyozódott a polcon, akár egy igazi házban. -Ezt mind elolvashatom?-kérdezte. -Szívesen hallgatom.- vágta rá a manócska, és felugrott az egyik kis székre. A fiú mellé ült megsimogatta Spiketrom tüskés üstökét, és levett egy különösen színes könyvet, melyet egy nagy fa díszített. Kinyitotta, majd belekezdtek az olvasásba, a lapok közül egy különleges világ színei sugároztak ki. A szobát édes citrom illat töltötte be. Ez a napon Spiketrom a fiúcskával hangosan nevetett a különösebbnél különösebb és vidámabb történeteken, melyeket talán máskor mesélek el. :)
SpikeTrom :) Spike vagyis tüske és a ci-trom szavakból alkotta Sanyi a nevét
ennek a kis figurának, nagyon kedves vidám kis lényecske. Citromból kell életre Csilla és a kövek segítségével. A cirtom illata szerintem gyógyító :)
