S Z E M L E : 1. Haraszti Gyula — (1858—1921.). 2. Riedl Frigyes (1856—1921.). — Angyal Dávidtól ÉRTESÍTŐ
:
„
. _ 121
1. Buday László könyve a csonka Magyarországról. — (Buday László : .4 megcsonkított Magyarország.) — Laky Dezsőtől 12'.l
DANTE É S AKANY. (A stil-tömörítők.) Első közlemény. «Was er weise verschweigt, zeigt mir den Meister des Stils.» (Schiller.) «Die Sprache ist ihrem inneren Wesen nach haushältig und zieht, was sie mit geringen Mitteln erreichen kann, jederzeit grösserem Aufwände vor.» (Jak. Grimm.)
A mikor az olaszok legnagyobb irodalmi értékét, annyi és annyiféle méltatása után is, újra akarjuk méltatni, válaszszunk új szempontot hozzá : a stil tömörítését, a rövid, de velős és e mellett formás, színes kifejezését, mely egy adott tárgyról fölösleges nélküli rövidséggel a legtöbbet a legszebben mondja s praegnánsan is, úgy hogy, Péterfy Jenő szerint, «az egyszerű szó a rája nehezülő gondolat által mágikus erejűvé váljék». E szempont a Dante-kritikában még annyiban látszik feldolgozatlannak, hogy Dantét a többi stil-tömörítővel nem vetették még össze ; s az az új járul hozzá, hogy a nagy olaszt egy rokon nagy értékünkkel mérjük itt érdemlegesebben össze, a legnagyobb magyar irodalmi értékkel, Arany művészetével. Ez összemérés egyúttal Dante át érzésére és át értésére is segít, s így mélyül vele ünnepi buzdulatunk. Azonkívül — tanulmányunk majd olaszul is megjelenvén — egy magyar erőt jobban a világ elé mutathatunk. És önmagunk elé is, a mire szükség van, mert el kellene már érnünk azt, hogy Arany nevére a magyar ember arczán az ragyogjon fel, és gestusában az lendüljön ki, a mit az olaszon veszünk észre, mikor Dantét említjük előtte. Aranynak előtérbe állításával nem akarjuk kisebbíteni a magyar művészi erőnek más csodás megnyilvánulásait, így például a magyar művészi erőnek legsűrűbb hajtású, Budapesti
Szemle.
CLXXXVM.
kötet.
1921.
1
legtermékenyebb, káprázatos ki virágzása Jókai és azért nem veszszük itt elő, mert nemcsak Dantéval nem rokon, hanem egyáltalán nincs párja, legfeljebb a másik keleti mesélő csoda : Firdúszi. De mert az erőnek legszebb ereje abban áll, hogy önmagán tud uralkodni : azért minden művészi sajátszerűség, gazdagság és káprázatosság mellett is a legnagyobb hódolatunk az oly biztos művészi erőnek szól, mely tartalmában és formájában a legtömörebbre szorítja magát s így a legbiztosabb érczűvé t u d j a tenni alkotását. A tömörség az oly plastikusságot jelenti, melyet a fölösleges nélküli rövidség ád ; részletező is lehet a tömörség, a mint ezt az igazi expressionismusban is láthatjuk, mely a hatások összpontosítását jobban végzi, ha van mivel, t. i. hatásokkal. Székely Doboziján jól megérthetjük a részletek fontosságát a kifejezés erőssége érdekében. E kép kősének nagy vonalai mellett figyeljük csak meg a bal kezének finoman görcsös hullámzását ; mennyivel jobban érezzük ebből a magyar vitéz s férj érzelmi complexumát, a hitvesi fájdalmat, gyöngédséget és az elszántságot. Sok — persze nem végtelen — részletnek helyes, egységes czélt szolgáló beállításával csak erősödik az összhatás, a teljes kifejezés, mely a műszemléletnek nemcsak első pillanatára szól, hanem a jól beállított részletek nézésével még emelkedik s így erősebb lesz, mint az ú. n. expressionista vázlat, mely egy pillanatnyi megnézésre van odadobva — s szokás szerint rosszul megcsináltan. Az irodalomban, mely a röpke, az ismétlést szinte megkívánó szónak eszközével dolgozik, szinte még több szükség van a részletekre, de úgy, hogy ezek mindig egyet hordozzanak : az adott tárgy legjellemzőbb vonását, a mi Leitmotiv-szerűen t a r t j a azután össze s erősíti a hatásokat, mint a haragvó Toldi leírásában a tántorgó láb, vérben forgó szem, kötél-vastagra duzzadó ér a halántékon s az elkékülő, görcsösen vonagló a j k . Tehát a részletesség bizonyos f a j t á j á t nem zárja ki a tömörség. E részletességnek megvan a maga határa már csak az írói tárgy és czél szerint is. Dante, mindent meg akarván mondani, világképet akarván adni, nem nagyon ér rá a részletezésre. Ezt De Sanctis és Scherillo az ő leíró erejének rovására írják, de nem igazsággal. Aranynak nemzeti és
időnkint még szűkebb t h e m á j ú epikája már több részletességet enged meg. Tehát Arany részletességét sem szabad tömörsége rovására írni ; egyébként Dante is nagyon részletező lesz helyenkint, megmaradván azért tömörnek, mint ezt l á t h a t j u k az Inf. XVII. Gerion-részletében, a XXV. kígyó-episodjában, az Inf. X X X I . Nimród-leírásában s még inkább az Inf. X X X I V . Luczifer-leírásában, a Purg. X X V I I I . Paradiso terrestre rajzában s Matelda bemutatásában, a Purg. X X I X . «processione mistica»-ja leírásában és más helyeken. Érdekes még az is, hogy latin mintáinál sokszor több vonásúak a Dante képei és hasonlatai, csak néhol rövidít rajtuk, mint pl. a Parad. XXVI. és XXVII-ben. I.
A stil-tömörítő író műve szinte azonosul azzal a valónál valóbb isteni eszmével, melyben Emerson szerint egy jó vers már előre meg volt írva, öröktől fogva érez-táblára. Aranynál a képzetek és hangulati velejáróik csoportosítása és a hozzájuk legtalálóbban zengő szavak összehozása két oly bűvös kör, melyek egy, biztos, drága érezű gyűrűt alkotnak. E gyűrűnek, bármily magába zártnak lássék is, megvan — ragyogása által — szétsugárzása, 1 kiszélesedése ; sugarain elszállhatnak legmesszebbre menő ábrándjaink és fölindulásaink. S mert Arany mindig kellőre feszíti húrjait, azért ne hígyük, hogy biztos, tudatos művészi ereje őt túlságosan megszabott jelentésűvé korlátozza. A kellően kifeszített hárfahúrnak nemcsak keménysége van, hanem zengő csendülése mellett még elpengő puhasága is. A szigorú formai zártság és a messze szétáradás együttes lehetőségét gyönyörűen fejezi ki maga Arany, egy nő-alakjáról szólva, a Testvéri ünnepben : «Míg zárt tökélyben o t t áll az egész, Mintegy magából ellebbenni kész.»
Aranynak sok a messzevivő, gyújtó és elrévedeztető sora, az ő, sajnos, aránylag kevés ismerői számára, kik előtt ő nem a nép genialis fia csupán, hanem nagy, mély és finom művész s aristokrata művész. Kár, hogy Riedl szinte paraszti 1*
színvonalon akarná őt látni, mikor elégedetlen a Murány Ostromával, ennek lélektani finomságai miatt, holott e mű előtt csak hódolhatunk, mint" a legérdekesebb romantikájú és a legfinomabb lélekrajzú történeti verses regény előtt, a minőt csak írtak valaha a világirodalomban. Még bosszantóbb, hogy Kont Ignácz, francziául megírt magyar irodalomtörténetében, a Toldi Szerelmének érdekes tartalmát sem mondja el, hanem csak kritikasztérkodik az episódok hosszúságán, holott a világösszes lovagregényei között épen a Toldi Szerelme a legegyenletesebb szerkezetű ; nem is szólva itt az oly finomságokról. mint Piroska szaladása a hajnali Tiszához, szerelme kelő napjával, a mit és annyi mást, dicsekedve kellett volna a külföld felé megmutatnunk . . . A húrok ama biztos pengetését, az erőnek minden erőkön s így önmagán is való uralmát keveseknél találjuk meg \ világirodalomban. Arany társainak megállapítása azért is érdekes, mert ezzel Dante stil-tömörítő társai is áttekintésre kerülnek. Ez áttekintés bizony n ég eléggé hiányos. I t t nemcsak a Dante-kritikának kiegészítéséről lehetne szó, hanem általában egy sesthetikai nagy fejezetnek kiegészítéséről is. Arról nem is szólva, hogy Lessing Laokoonjában elmulaszt Dantera is kiterjeszkedni, különösebbnek találjuk, hogy mikor Alexander Bain az ő nagy, kétkötetes rhetorikájában egy hosszú, érdekes, mély fejezetet szentel a költői leírásnak s még ennek történeti áttekintését is adja Homerostól kezdve a legújabbakig, akkor a legerősebb, mert legtömörebb plastikájú mesterről, Danteról nem emlékezik meg. A. Dauzat, a Le Sentiment de la Natúre czímű könyvé ben, már körültekintőbb Bainnél ; elvül állítja fel (160. o.). hogy a leírásnak a rövidség az érdeme, és a legkifejezőbbek azok a képek, melyek a legrövidebbre szabottak ; a történeti áttekintésben pedig két teljes oldalt (200—201.) szentel Dantenak núnt leírónak, és kiemeli, hogy leírásai «rövidek és tömörítettek és néha egy odavetett vonásba foglaltak» ; hangsúlyozza a dantei látomás erejét és a domborművi hatást és ő maga is ugyancsak röviden és kifejezően jegyzi meg. hogy «egy-egy vonás ép oly szabatos, mint a mily széles az egésznek leírása».
