BUDAPEST F Ő V Á R O S XVI. K E R Ü L E T ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2012. október 17-i ülésére! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy:
Az állatok tartására vonatkozó szabályozás felülvizsgálata
helyi
Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros Kormányhivatala felhívta a fővárosi kerületi önkormányzatok jegyzőinek figyelmét az állattartással kapcsolatos jogszabályi változásokra, és a magasabb szintű jogszabályokkal való összhang megteremtése érdekében a helyi állattartási rendeletek felülvizsgálatára. ( 1 . melléklet) 1. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 6. §-át a 2012. évi XVIII. törvény 5. §-a új bekezdéssel egészítette ki: „6. § (6) M e z ő g a z d a s á g i h a s z o n á l l a t t a r t á s a ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t b e n n e m korlátozható." E rendelkezés 2012. október l-jén lépett hatályba. Ebből következően szükségessé vált az állatok tartásáról szóló 13/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: állattartási rendelet) felülvizsgálata. Az állattartási rendeletünk hatálya a mezőgazdasági haszonszerzés céljából tartott állattartókra is kiterjed (1, §), továbbá szabályozza a haszonállat-tartás övezeteit (4. §), a haszonállat tartására, elhelyezésére vonatkozó szabályokat (7-8. §), valamint az állattartó építmények létesítésekor betartandó védőtávolságokat (5. §). Fenti törvényi rendelkezés alapján tehát szükséges az állattartási rendelet haszonállat tartásának korlátozására vonatkozó rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése. Ezért a rendelet haszonállat tartásra vonatkozó szabályai közül azok maradhatnak érvényben, melyek általános jellegűek, az alább részletezett magasabb szintű jogszabályokkal nem ellentétesek, illetőleg az állattartó épületekre vonatkozó előírásokat, védőtávolságokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák. Az állattartási rendelet mellett az állatok, és ezen belül a haszonállatok tartására vonatkozóan több jogszabály tartalmaz rendelkezéseket. E szabályok egy része állatvédelmi, másik része állategészségügyijelesül: -
1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről (továbbiakban: Avtv.) 32/1999. (III.31.) F V M rendelet mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól 244/1998. (XII. 31.) K o r m . rendelet állatvédelmi bírságról 334/2006. (XII. 23.) K o r m . rendelet állatvédelmi hatóság kijelöléséről 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről
2
A mezőgazdasági haszonállatok tartására vonatkozó egészségügyi, járványügyi előírásokat az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi X L V I . törvény és az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) F M rendelet tartalmazza. A nem megfelelő tartás esetén az állattartóval szemben az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv jogosult eljárni. A z állattartási rendelet haszonállat-tartásra vonatkozó rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése esetén a terület n e m marad szabályozatlan, rendelkezésre állnak a fent felsorolt jogszabályok, hogy a n e m megfelelő tartás esetén állatvédelmi, vagy állategészségügyi eljárás lefolytatására kerülhessen sor. A jegyző állatvédelmi hatósági jogkörét szabályozó 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet 3. §a értelmében a j e g y z ő az Ávtv. 6-8. §-aiban foglaltak megszegése esetén köteles haladéktalanul eljárni, vagy a hatáskörrel rendelkező hatóság intézkedését kérni. A 4. § szerint a jegyző meghatározott cselekmény végzésére, tűrésére vagy abbahagyására kötelezheti az állattartót az állatok védelme érdekében. A rendelet 7. § (1) bekezdése szerint a jegyző • jogosult továbbá az állattartás korlátozására, vagy megtiltására, szükség esetén állatvédelmi bírságot szabhat ki. Amennyiben pedig a tartás mind az állatvédelmi, mind az állategészségügyi szabályoknak megfelel, de az valamilyen okból mégis zavarja a környéken lakókat, akkor birtokvédelmi eljárás keretében lehet fellépni az állattartóval szemben egy éven belüli zavarás esetén a jegyzőnél, egy éven túli zavarás esetén pedig a bíróságnál.
I I . Az Alkotmánybíróság 146/2011. (XII. 2.) A B határozata alapján felmerül az állattartási rendelet kedvtelésből tartott állatok (eb, macska) tartására vonatkozó rendelkezéseinek ( 1 1 13. §) a felülvizsgálata is. Az említett A B határozat egy önkormányzat állattartásra vonatkozó rendeletének azon részét semmisítette meg, mely egyrészt meghatározta a tartható állatok számát, másrészt a tartást külön polgármesteri engedélyhez, illetőleg hozzájáruláshoz kötötte. A z Alkotmánybíróság határozatában utal a 17/1998. (V. 13.) A B határozatra, mely megállapította, hogy a helyi önkormányzatok a helyi közügyek szabályozása érdekében országos érvényű jogszabály által szabályozott társadalmi viszonyt magasabb szintű jogszabállyal nem ellentétesen, kiegészítő jelleggel szabályozhatnak. E jogi helyzet azonban alapvetően megváltozott a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) megalkotásával, mivel addig n e m volt a témakörben országos szintű jogi szabályozás. A K o r m á n y r e n d e l e t elfogadásával azonban a továbbiakban a kedvtelésből tartott állatok t a r t á s á n a k s z a b á l y o z á s a m á r n e m lehet a helyi ö n k o r m á n y z a t o k képviselő t e s t ü l e t é n e k biztosított j o g a l k o t á s i t á r g y . Az Alkotmánybíróság határozatára tekintettel szükségessé vált az állattartási rendeletünkben szereplő, a kedvtelésből tartható állatok létszámára, illetőleg a tartáshoz a szomszédok hozzájárulásának beszerzésére, a tartás engedélyhez kötésére (6. §, 11-13. §) vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezése. így a kedvtelésből tartott állatokra vonatkozó szabályozásból is csak az általános érvényű, magasabb szintű jogszabállyal nem ellentétes, vagy kiegészítő jellegű rendelkezések maradhatnak érvényben (kutyafuttató helyek kijelölése).
3
Az Ávtv. szabályozza az állattartó kötelezettségeit, az állattartás körülményeire vonatkozóan pedig a Kormányrendelet tartalmaz előírásokat. Míg a hatályos állattartási rendeletünk az eb és a macska tartását mennyiségi korlátozásnak (darabszám) vetette alá, illetve meghatározta az eb szabadban való tartós elhelyezésére szolgáló hely kialakításának szabályait, addig a Kormányrendelet az állat tartásához szükséges területet m - b e n határozza meg, rendelkezik továbbá a csoportos, valamint a kikötve tartásra vonatkozó külön szabályokról is. 2
A 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet felsorolja, hogy a j e g y z ő hatósági jogkörben eljárva az állatvédelmi és állattartási szabályok megsértése esetén a 4. § szerint meghatározott cselekmény végzésére, tűrésére vagy.abbahagyására kötelezheti az állattartót, illetőleg a 7. § (1) bekezdése^ szerint jogosult a kedvtelésből történő állattartás korlátozására, vagy megtiltására. A j ö v ő b e n tehát a kedvtelésből tartott állatok tartására az Ávtv.-t és a végrehajtására kiadott Kormányrendelet szabályait kell alkalmazni. A haszonállatok tartásához hasonlóan, amennyiben a tartás mind az állatvédelmi, mind az állategészségügyi szabályoknak megfelel, de mégis zavarja a környéken lakókat, akkor birtokvédelmi eljárás keretében lehet fellépni a kedvtelésből tartott állat tartójával szemben. így tehát az állattartási rendelet kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozó rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése esetén a terület n e m marad szabályozatlan, az állattartási rendelet szabályai helyett a fenti jogszabályokat kell alkalmazni. A Kormányrendelet 17. § (1) bekezdése értelmében belterület közterületén - kivéve az ebek futtatására kijelölt területet - ebet csak pórázon lehet vezetni, továbbá a (3) bekezdés alapján szájkosarat használni kizárólag az egyed jellemzően agresszív magatartásának ismerete esetén kell. Mivel a jelenleg hatályos állattartási rendelet 4. melléklete közterületen, valamint többlakásos épület udvarán és közös használatú helyiségeiben a kötelezően pórázzal és szájkosárral ellátandó ebfajták felsorolását tartalmazza, ami ellentétes a Kormányrendelettel, ezért e melléklet hatályon kívül helyezése szintén indokolt. Összegezve tehát, az állattartási rendelet azon részének szabályozása maradhat meg, mely sem a mezőgazdasági haszonállatok, sem a kedvtelésből tartott állatok vonatkozásában nem tartalmaz állattartási övezeteket, tartható állatlétszámot, tartáshoz engedély, vagy hozzájárulás kikötését'és nem ellentétes a fent felsorolt jogszabályokkal. Mindemellett egy élhető kerület biztosítása érdekében szükség van olyan szabályok megtartására, melyek tartalmazzák a védőtávolságra, az ebek futtatási helyére vonatkozó fontos, hatósági eljárás keretében is kikényszeríthető előírásokat. E lehetőséget egyrészt az Alkotmánybíróság is megállapította a fentebb említett 17/1998. (V. 13.) határozatában, másrészt az állattartó épületek, telepek tekintetében maga az O T E K (253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet) 36. § (5) bekezdése is lehetővé teszi, illetőleg szükségesnek tartja helyi szabályok megállapítását. („ 36. § (5) Az állattartás céljára szolgáló épületek, helyiségek és melléképítmények építési teleken való elhelyezésénél irányadó védőtávolságokat és más építési feltételeket - a közegészségügyi és állategészségügyi, továbbá a környezetvédelmi követelmények meghatározásával - az állattartásról szóló helyi önkormányzati rendeletben kell megállapítani.") A védőtávolságok meghatározása során a jelenleg hatályos rendeletben foglaltakat vettük alapul, azzal, hogy 2016. január 1-től Cinkotán is szigorúbb előírások lépnek életbe annak érdekében, hogy a most hatályos rendelet szigorú előírásait megtartsuk.
4
Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálat eredményeként a hatályos rendelet méretében és tartalmában jelentősen lecsökken, ezért célszerű a m e g m a r a d ó rendelkezéseket egy új rendeletbe átemelni és a jelenleg hatályos állattartási rendeletünket hatályon kívül helyezni. A jogalkotásról szóló 2010. évi C X X X . törvény 17. §-ában foglalt előzetes hatásvizsgálat összefoglalása: A v é g r e h a j t á s feltételei: A tervezet az Önkormányzat számára nem jelent többletfeladatot. A t á r s a d a l m i h a t á s o k összefoglalása: Kedvezőtlen hatása, hogy a mezőgazdasági haszonállatok tartását a lakosság számára megkönnyíti, ezáltal a környezetben élők nyugalmát, birtokát zavarhatja Kedvező hatása, hogy a lakosság önfenntartóvá válással a saját szükségleteit ki tudja elégíteni. Társadalmi költségek: A tervezet a társadalom számára nem jelent költséget. Költségvetési h a t á s o k : A tervezet költségvetési többletkiadással nem jár. Egészségügyi h a t á s o k : Nincsenek kimutatható egészségügyi hatások. Környezeti hatások: , Nincsenek kimutatható környezeti hatások. Fentiekre tekintettel kérem a tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a rendeleti javaslat elfogadására! Rendeleti javaslat:
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotja az állattartásra szolgáló épületek elhelyezésének szabályairól szóló .../2012. ( ) önkormányzati rendeletét. (Elfogadása minősített többséget bekezdés a) pontja alapján)
igényel
az
SzMSz.
Budapest, 2012. október 3. Kovács'R.aymund alpolgármester
Ancsin László jegyző Melléklet: 1. számú: Budapest Főváros Kormányhivatala Főigazgatójának felhívása 2. számú: az állatok tartásáról szóló 13/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelet 3. számú: rendelet-tervezet T á r g y a l j a : K ö r n y e z e t v é d e l m i és K ö z b i z t o n s á g i Bizottság Kerületfejlesztési és Üzemeltetési B i z o t t s á g
18. § (2)
5& assí m $x/<*o -Ux'S-iL Joíi^SV
UA/-^. ^ y w t ^
BUDAPEST
FŐVÁROS
K O R M Á N YHIVATAL A
FŐIGAZGATÓ
Ügyiratszám: V-B-004/00801-2/2012. Ügyintéző: dr. Tóth Kinga
Telefon: E-mail:
235-1743
[email protected]
Tárgy: Tájékoztatás a kedvtelésből tartott állatok, valamint a mezőgazdasági haszonállatok tartásának helyi önkormányzati rendeletben történő szabályozására vonatkozóan Melléklet:Hiv. szám: -
B u d a p e s t Főváros i-XXIll. kerületi Önkormányzatok Jegyzői részére Budapest
Tisztelt Jegyző Asszony! Tisztelt Jegyző Úr! Budapest Főváros Kormányhivatala kiemelt figyelmet fordít az önkormányzatokat is érintő jogszabályi változások folyamatos figyelemmel kísérésére és ehhez kötődően a helyi önkormányzatok által megalkotott rendeletek tartalmának a hatályos jogszabályokkal való összhangjára, ezért a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mhötv.) 132. § (1) bekezdés k) pontja szerinti szakmai segítségnyújtás keretében az alábbi változásokat szeretném jelezni a kedvtelésből tartott állatok, valamint a mezőgazdasági haszonállatok tartásának helyi önkormányzati rendeletben történő szabályozása tekintetében, ezáltal segítve a helyi önkormányzati jogalkotást. 1. 2010. július 1. napjával hatályba léptek a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Korm. rendeletnek (a továbbiakban Korm. rendelet) a kedvtelésből tartott állatok tartására és az állatokkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezései (Korm. rendelet 13-17. §), így alapvetően megváltoztak a tárgykör szabályozásának korábban kialakult keretei. A megjelölt rendelkezések hatálybalépését megelőzően a kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozó előírások országos szintű szabályozás hiányában - a helyi önkormányzatok állattartási rendeleteiben kerültek meghatározásra, azonban a Korm. rendelet szabályainak hatálybalépését követően erre már nincs lehetőség, ugyanis - amint arra a 146/2011. (XII.2.) AB határozat is rámutatott - „a továbbiakban a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályozása nem lehet a helyi önkormányzatok képviselő testületének biztosított jogalkotási tárgykör". Mindezekre tekintettel a helyi önkormányzatoknak a kialakult jogi helyzethez igazodva hatályon kívül kell helyeznie az állattartási rendeleteikben a kedvtelésből tartott állatokra vonatkozóan meghatározott szabályokat. 2. A mezőgazdasági haszonállatok tartásának szabályozása pedig 2012. október 1. napjával változni fog, ugyanis ezen a napon hatályba lép az élelmiszerláncról é s hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény új 6. § (6) bekezdése, amely szerint mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem korlátozható. Ebből következően a mezőgazdasági haszonállatok tartására vonatkozóan a helyi önkormányzati rendeletek csak 2012. szeptember 30. napjáig 1056 Budapest, Váci u. 62-64. - 1364 Bp. Pf. 234. - Telefon: +36 (1) 235-1737 - Fax: +36 (1) 235-1703 E-mail:
[email protected] - Honlap: www.bfkh.hu
Oldal: 2 / 2 tartalmazhatnak korlátozó rendelkezéseket és ezt követően a magasabb szintű jogszabályokkal való összhang megteremtése érdekében hatályon kívül kell helyezni ezeket a szabályokat. Az állattartási szabályokat meghatározó, jelenleg hatályos kerületi önkormányzati rendeleteket megvizsgálva és az ennek során szerzett tapasztalatokat összegezve megállapítható, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartására vonatkozóan még nem minden önkormányzat esetén került sor a szabályozás fent leírtaknak megfelelő átalakítására, ezért kérem, hogy amennyiben ez még nem történt meg, akkor - a fent leírtakat is figyelembe véve -mihamarabb kerüljön sor az érintett rendeletek magasabb szintű jogszabályokhoz igazodó módosítására. Továbbá kérem, hogy a mezőgazdasági haszonállatok tartásával kapcsolatos önkormányzati rendeleti szabályokat pedig szíveskedjenek 2012. szeptember 30. napjáig hatályon kívül helyezni. Szíves segítő közreműködését előre is köszönöm. Budapest, 2012. július „ t3 " Tisztelettel: Dr. Pesti Imre ormánymegb,ízott felhatalmazásával
146/2011. (XII. 2.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő határozatot: Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Isaszeg Nagyközség Önkormányzati Képviselő testületének az állattartásra szolgáló melléképületek elhelyezésénél betartandó védőtávolságokról és az állattartással kapcsolatos egyéb feltételekről szóló 3/2003. (111. 26.) rendeletének 9. § (6) bekezdése, és 10, § (1) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat megsemmisíti. A megsemmisített rendelkezések e határozat közzétételét követő napon vesztik hatályukat. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I. Az indítványozó ügyvéd Isaszeg Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének az állattartásra szolgáló melléképületek elhelyezésénél betartandó védőtávolságokról és az állattartással kapcsolatos egyéb feltételekről szóló 3/2003. (III. 26.) rendelete (a továbbiakban: Ör.) 9. § (6) bekezdése, valamint 10. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése céljából kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását. Az indítványozó álláspontja szerint az Ör. 9. § (6) bekezdése az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 2. § (2) bekezdés e) pontjával, a 6. § (5) bekezdésével, valamint a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendeleti) 14. § (2), (6) és (8) bekezdéseivel ellentétes módon határozza meg a kedvtelésből tartott állatok tartásának feltételeit, ezzel sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében foglaltakat. Kifejti az indítványozó, hogy a Korm. rendeleti a csoportosan tartható ebek tartásának módját nem az ggy helyrajzi szám alatt található ingatlanra eső darabszámban határozza meg, hanem egyedenként akadálytalanul biztosítandó szabad terület szerint. Az ettől eltérő rendelkezés — az indítványozó szerint -— „aránytalan tulajdoni korlátozást" jelent, és így sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését is. Megfogalmazza, hogy az önkormányzat rendeletében csak a Korm. rendeleti-ben leírt okból és módon korlátozhatja a tartható állatok számát. Az indítványozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 191. § (1) bekezdésére, 100. §-ára, valamint 106. §-ára hivatkozva kifejti, hogy a Korm. rendeleti által meghatározott állattartási módon kívül „csak az állat érdekében történhet korlátozás". E körben hangsúlyozza, hogy helyi rendeletben a környező lakóközösség kialakult élet- és szokásrendjének tartós és szükségtelen zavarásán túl akkor lehet az állattartást korlátozni, ha az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvénybe (a továbbiakban: Avtv.), illetve a Korm. rendelet 1-be ütközik. Kiemeli, hogy a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet2) 7. § (1) bekezdése alapján az állattartás korlátozására, megtiltására a jegyző jogosult.
2 Az indítványozó az Ör. 10. § (1) bekezdéséről kifejti, hogy a Korm. rendeleti 16. § (3) bekezdésében meghatározott korlátokon kívül az Ör. e rendelkezése további feltételeket állapít meg az eb- és macskatenyészet létesítésére,' amivel sérti az Alkotmány 44/A.'§ (2) bekezdésében foglaltakat. Az indítványozó az Alkotmánybíróság gyakorlatára hivatkozva előadja, hogy az Ör. 10. § (1) bekezdésében előírt „közvetlen szomszédok hozzájárulása" aránytalan tulajdoni korlátozást jelent, sértve ezzel az Alkotmány 13. § (1) bekezdését. II. Az Alkotmány vizsgált rendelkezései: „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot." „44/A. § (2) A helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes más jogszabállyal." Az Ör. indítvánnyal támadott rendelkezései: „9. § Eb és macskatartás szabályai. (...) (6) A település belterületén önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlanon háromnál több[et] nem tartható, kivéve a szaporodást követően az elválasztásig, legkésőbb az eb két hónapos koráig." „10. § Eb- és macskatenyészet létesítésének szabályai (1) Eb- és macskatenyészetet belterületen kizárólag családi házban a polgármester külön engedélyével és a közvetlen szomszédok hozzájárulásával szabad létesíteni. Az engedély kiadása előtt ki kell kérni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a hatósági állatorvos, valamint a magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének szakvéleményét." III. Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság először az Ör. 9. § (6) bekezdésének jogszabályba ütközését vizsgálta. Az Alkotmánybíróság 17/1998. (V. 13.) AB határozatában már megállapította, hogy „a helyi önkormányzat a helyi közügyek szabályozása érdekében, külön törvényi felhatalmazás hiányában, országos érvénvű jogszabály által szabályozott társadalmi viszonyt a magasabb szintű jogszabállyal nem ellentétesen, azt kiegészítő jelleggel szabályozzon" [ABH 1998, 155.]. „Következetes az Alkotmánybíróság gyakorlata abban, hogy helyi közügy esetén a képviselő-testület közvetlenül az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében — külön törvényi felhatalmazás hiányában is — j o g o s u l t az országos szintű szabályozással nem ellentétes, ahhoz képest kiegészítő jellegű helyi jogalkotásra." [1113/B/2004. AB határozat, ABH 2008, 3044.] A 37/2004. (X, 15.) AB határozat kimondta, hogy „az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az önkormányzat dönthet úgy, hogy a lakosság békés együttélése és a későbbi jogviták elkerülése érdekében szabályozza az állattartás helyi kérdéseit." [ABH 2004, 908, 913.] 2. Az állatok tartásának általános szabályait az Ávtv. tartalmazza. Az Ávtv. 49. § (3) bekezdésének f) pontján alapszik a Korm. rendeleti, amely a kedvtelésből tartott állatok tartására és az állatokkal való bánásmódra vonatkozóan állapít meg az Ávtv.-hez képest speciális szabályokat. A kedvtelésből tartott állat fogalmát a Korm. rendeleti 1. § (2) bekezdés a) pontja határozza meg, amelyet (negatíve) így definiál: „kedvtelésből tartott állat a rendszertani besorolásától
3
függetlenül minden olyan állat, amelyet nem kizárólag, tudományos kutatás, állati eredetű termék előállítása, igavonás, teherhordás, természetvédelem, géntartalék-védelem és — eb és macska kivételével — közcélú bemutatás céljából tartanak, tenyésztenek, forgalmaznak, továbbá az az állat, amelyet más kedvtelésből tartott állat táplálása céljából tartanak és szaporítanak, valamint a nem gazdasági céllal tartott haszonállat, és a vadászatra használt állat". Az élelmiszerláncról szóló Tv. szabályozza a Korm. rendeleti tárgyi hatálya alá nem tartozó állatok tartásának, forgalmazásának, forgalomba hozatalának szabályait. Ennek mellékletében a „Fogalom-meghatározások" 21. pontja definiálja a Tv. címében is feltüntetett élelmiszerlánc fogalmát, amelynek értelmében „élelmiszerlánc: azon folyamatok összessége, melyek szereplői közvetlen vagy közvetett hatással vannak az élelmiszerre a talajvédelem, agrár-környezetvédelem, növénytermesztés, növény-egészségügy, növényvédelem, az engedélyköteles termék és az állatgyógyászati termék előállítása, forgalomba hozatala és felhasználása, az élelmiszer- és takarmány-előállítás, szállítás, tárolás és forgalomba hozatal, felhasználás, az állat tartása, szállítása, forgalomba hozatala, az állat-egészségügy, a növényi és állati eredetű melléktermék kezelés, tárolás, szállítás, forgalomba hozatal és felhasználás során". Az élelmiszerjog általános elveiről é s ' követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló az Európai Parlament és a Tanács 178/2002/EK rendelete 2. cikkében határozza meg az élelmiszer fogalmát, amelynek értelmében „nem minősülnek élelmiszernek a következők: (...) b) élőállat, kivéve a forgalomba hozatalra előkészített, emberi fogyasztásra szánt állatok". Mindezek alapján megállapítható, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartására _nem Tv. hanem a Korm. rendeleti szabályai vonatkoznak. Megállapítható tehát, hogy az Ör. 9-10. §-ainak a kutya- és macskatartásról, illetve tenyésztésről szóló rendelkezései a Korm. rendeleti szerinti kedvtelésből tartott állattartást szabályozzák. A Korm. rendeleti 14. §-a a kedvtelésből tartott állatok tartásának részletszabályait tartalmazza, köztük a kedvtelésből tartott állatok tartási helyének méretét is meghatározza. A Korm. rendeleti 14. § (4) bekezdése alapján „a kedvtelésből tartott állat tartási helyének olyan méretűnek kell lennie, hogy az állat fajára jellemző mozgási igényét ki tudja elégíteni. Ezen túl a Korm. rendeleti a tartási hely területét m -ben is meghatározza, hiszen a 14. § (5) bekezdése alapján „tilos ebet tartósan 10 m -nél kisebb területen tartani". A csoportosan tartott ebek esetében az akadálytalanul használható terület a Korm. rendeleti 14. § (6) bekezdése alapján minimum 6 m . A már idézett 17/1998. (V. 13.) AB határozatban megfogalmazottak alapján az Alkotmány a
2
2
2
44. § (2) bekezdése értelmében az önkormányzat kiegészítő szabályokat alkothat, amelyek más jogszabállyal nem lehetnek ellentétesek. Arra azonban nem jogosult, hogy magasabb szintű jogszabállyal ellentétes módon szabályozzon ugyanazon jogviszony tekintetében [ABH 1998, 155.]. Az Alkotmánybíróság 23/2000. (VI. 28. ) AB határozatában arra is rámutatott, hogy „a helyi önkormányzatnak — az állattartást szabályozó rendelete megalkotásakor — tehát figyelemmel kelllennié jogalkotói hatáskörét korlátozó törvényi rendelkezésekre (...), továbbá a lakóépületek sajátosságaira, a lakások nagyságára (...)". E határozat elfogadása óta a 2010-es Korm. rendeleti megalkotásával a jogi helyzet alapvetően megváltozott, mivel addig nem volt a kedvtelésből tartott állatok tartásáról országos szintű jogi szabályozás, amelyhez az önkormányzatoknak igazodniuk kellett volna. 2010 óta már van ilyen, így a továbbiakban a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályozása nem lehet a helyi önkormányzatok képviselő testületének biztosított jogalkotási tárgy. Isaszeg Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Korm. rendeleti 14. § (5)-(6) bekezdéseiben alkalmazott módszert figyelmen kívül hagyva határozta meg az Ör. 9. § (6)
4
bekezdésében az ebtartás szabályait. Az Ör. a Korm. rendeleti
14. § (2), valamint (8)
bekezdéseiben meghatározott tartási szabályokon túl nem állapíthat meg azoktól eltérő rendelkezéseket. Az Alkotmánybíróság az önkormányzati rendeletalkotás jogforrási hierarchiába illesztésének értelmezése során a 8/2006. (II. 22.) AB határozatában — korábbi döntéseit összegezve — kifejtette, hogy az „Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés a) pontja kimondja, hogy a helyi képviselő-testület önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz, a 44/A. § (2) bekezdése pedig rögzíti, hogy a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeleteket alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. Az Alkotmány e tételei az önkormányzat rendeletalkotási szabadságát rögzítik (amely így az Alkotmány által védett önkormányzati alapjog), de egyben meghatározzák a rendeletalkotási szabadság korlátait is: az önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal." [ABH 2006, 909-910.] Következetes az Alkotmánybíróság gyakorlata abban is, hogy „helyi közügy esetén a képviselő-testület közvetlenül az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében — külön törvényi felhatalmazás hiányában is — jogosult az országos szintű szabályozással nem ellentétes, ahhoz képest kiegészítő jellegű jogalkotásra." [1113/B/2004. AB határozat, ABH 2008, 3044.] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. 9. § (6) bekezdése az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésébe ütközik, és ezért megsemmisítette. 3. Az indítványozó álláspontja szerint a Komi. rendeleti szabályai szerint tartható állatok száma, - valamint
a
Korm.
rendeleti-ben
meghatározott
darabszám
kizárólag
akkor
korlátozható, ha az állattartás a Ptk.-ban meghatározott szomszédjogokat sértő módon valósul meg. Az indítványozó szerint ezért az Ör. 9. § (6) bekezdése aránytalan tulajdoni korlátozást tartalmaz, így az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe is. ütközik. Mivel az Alkotmánybíróság az Ör. 9. § (6) bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmány 44/A § (2) bekezdésébe ütközés miatt megállapította, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének sérelmére alapított vizsgálatára az eddigi gyakorlatát követve [31/1991. (VI. 5.) AB határozat ABH 1991, 133, 136.] már nem volt szükség [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44,; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.; 32/2005. (IX. 15.) AB határozat, A B H 2005, 329, 342-343.]. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a Korm. rendeleti 14. § (2) bekezdése — a Ptk. 100. §-ával összhangban — úgy határozza meg az állattartás módját, hogy az állat természetes viselkedésének biztosítása mellett e tevékenység tartósan és szükségtelenül ne zavarja a környező lakóközösség kialakult élet- és szokásrendjét. Az állatok tartása tehát a Ptk., az Avtv., valamint a Korm. rendeleti szabályainak betartásával történhet. Az állattartó és az állattartással érintett személyek (környező lakóközösség) jogosultságaira és kötelezettségeire is vonatkoznak az előbb említett szabályok, tehát ha az állattartással érintett személyeket tartósan és szükségtelenül zavarja tulajdonjoguk gyakorlásában az állattartás, akkor a Ptk. 191. §-a alapján a jegyzőhöz és bírósághoz fordulhatnak birtokvédelmi igényük érvényesítésére. Az Avtv. szabályozza az állattartó kötelezettségeit az állattartás körülményeivel kapcsolatban is, felhatalmazására született a Korm. rendelet2, valamint az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet. E jogszabályok alapján a jegyző hatósági jogkörben eljárva az állatvédelmi és állattartási szabályok megsértése esetén meghatározott cselekmény végzésére, tűrésére, vagy abbahagyására kötelezheti az állattartót, az állattartást korlátozhatja, megtilthatja, továbbá bírságot szabhat ki. Ebben természetesen kötve van a Korm. rendeleti szabályaihoz is.
5
IV. 1. Az indítványozó az Ör. állattartásra vonatkozó szabályán kívül a kutya- és macskatenyészet létesítésének szabályát — Ör. 10. § (1) bekezdését — is alkotmányellenesnek véli. Az indítványozó egyrészt arra hivatkozik, hogy az Ör. 10. § (1) bekezdése a Korm. rendeleti 16. § (3) bekezdésében maghatározottakon túlterjeszkedett, és azzal ellentétesen állapította meg a tenyészet létrehozásának feltételeit, miáltal sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését. Az indítványozó szerint az állattartásra vonatkozó szabályanyagot a tenyésztésre is alkalmazni kell; ezen kívül a tenyésztés tekintetében a Korm. rendeleti 16. § (3) bekezdése kiegészítő szabályt is tartalmaz, miszerint „a kedvtelésből tartott állat tartójának meg kell akadályozni azon állatok szaporodását, amelyeken olyan küllemi, illetve viselkedésbeli hibák fordulnak elő, melyek szenvedést okoznának az utódaiknak, vagy káros egészségügyi hatással lennének rájuk nézve". Az indítványozó álláspontja szerint a Korm. rendeleti idézett szabályán kívül a tenyészet létrehozásának korlátozására önkormányzati rendeletben nincs lehetőség, kizárólag akkor, ha létrehozását magasabb szintű jogszabály hatósági engedélyhez kötné. Ezen kívül az indítványozó szerint az Ör. 10. § (1) bekezdésében a tenyésztési engedély kiadásához megkövetelt „közvetlen szomszédok hozzájárulása" aránytalan tulajdoni korlátozást jelent, amely az Alkotmány 13. §-ába is ütközik. 2. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Ör. 10. § (1) bekezdése jogszabályba ütközik-e. Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Árt.) az általa definiált állattenyésztés szabályozására tartalmaz rendelkezéseket. Az Átt. hatálya alá tartozik a gazdasági céllal állatfajok, fajták, hibridek tenyésztésének, előállításának, forgalmazásának, felhasználásának céljából végzett tenyésztés, illetve a szaporítóanyag előállítása, forgalmazása és felhasználása. Az Átt. IV. fejezete „Engedélyköteles tevékenységek" címmel sorolja fel az engedélyhez, hozzájáruláshoz kötött tenyésztési tevékenységeket. E tenyésztési tevékenységfajták esetén a „tenyésztési hatóság" engedélyét kell beszerezni. Az Ör.-ben szabályozott kutya- és macskatenyésztési tevékenység azonban nem szerepel az Átt.-ben felsoroltak között. Egy tevékenység — itt a kutya- és macskatenyésztés — hatósági engedélyhez kötése a tevékenység feltételes tiltásával egyenlő, mivel ilyen esetben a tevékenység engedély nélküli folytatása tiltott. Az önkormányzati hatósági engedélyhez kötés alkotmányjogi feltétele ezért az, hogy az önkormányzatnak egyáltalán joga legyen az engedélyhez kötött tevékenységet megtiltani. Ez a feltétel adott esetben nem teljesült. A Korm. rendeleti meghatározza, milyen feltételekkel lehet állatokat kedvtelésből tartani (illetve velük kereskedni), ami a Korm. rendeleti szerint a tenyésztést is magába foglalja. E szabályok szerint nem kell hatósági engedély egyik tevékenységhez sem. Az Ávtv. egyes esetekben — állatkert, állatkereskedés létesítése — engedélyhez köti az állattartást, de ezek között a kedvtelésből tartott állatok, mint a kutya és a macska tenyésztése nem fordul elő. Az Ávtv. meghatározza az önkormányzatok állatvédelmi feladatait (48/A. §), amelyek között a kedvtelésből tartott állatok tenyésztésének engedélyezése egyáltalán nem szerepel. Az önkormányzat hatósági jogkörei az Ávtv. 49. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján kibocsátott Korm. rendelet2 szerint állatvédelmi jellegűek. A felsorolt jogszabályok tehát meghatározták az önkormányzatok hatósági tevékenységét a kedvtelésből tartott állatokkal kapcsolatban is. Az önkormányzat hatósági tevékenységében az engedélyezés nem szerepel, viszont a jegyző számos hatósági intézkedést tehet, ám ezek feltétele mindig az állatvédelemre vagy állattartásra vonatkozó
6
szabályok megsértése; (az itt nem releváns veszélyes állatok kivételével). Előzetes engedélyezésről sehol nincs szó. Az önkormányzat tehát rendeletben sem írhatja elő a kutya- és macskatenyésztés engedélyhez kötését, mert egyáltalán nem tilthatja meg a jogszabályoknak megfelelően tartott állatok tartását. Egyedül a jogszabályok megsértése esetén jogosult (akkor is államigazgatási hatáskörben) az állattartóval szemben (aki lehet tenyésztő is) hatósági eszközökkel fellépni. Ennek következtében a kutya- és macskatartás, vagy tenyésztés nem köthető hatósági engedélyhez.' Ugyanakkor az önkormányzat állatvédelmi hatósági jogkörében köteles ellenőrizni, hogy az állatokat a jogszabályok szerint előírt feltételek között tartják-e. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. 10. § (1) bekezdése az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésébe ütközik, és ezért megsemmisítette. 4
V. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban az aránytalan tulajdonkorlátozássak kapcsolatos indítványelemet vizsgálta. Mivel az Alkotmánybíróság az Ör. 10. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésébe ütközés miatt megállapította, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének sérelmére alapított vizsgálatára az eddigi gyakorlatát követve [31/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991, 133, 136.] már nem volt szükség [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, A B H 2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.; 32/2005. (IX. 15.) AB határozat, ABH 2005,329,342-343.]. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, ha a kutya- és macskatenyészet végzése a szomszédok szükségtelen zavarásával jár — az állattartáshoz hasonlóan — a Ptk. 191. §-a alapján birtokvédelmi eljárást lehet a jegyzőnél kezdeményezni. Ezen túl, ha az eb- és macskatenyészet az állatvédelemre vonatkozó szabályok megszegésével valósul meg, úgy szintén a települési önkormányzat jegyzője rendelkezik ezúttal államigazgatási hatósági jogkörrel a Korffi. rendelet2 alapján. . Az Abtv. 43. § (1) bekezdése alapján az alkotmányellenesnek minősített és megsemmisített jogszabályt az erről szóló határozat hivatalos lapban történő közzétételét követő naptól nem lehet alkalmazni. A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 4 1 . §-án alapul.
Budapest, 2011. november 30. Dr. Balogh Elemér s. t , alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k., előadó alkotmánybíró Dr. Stumpf István s. k., alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 1244/B/2011. Közzétéve a Magyar Közlöny 2011. évi 143. számában.
Budapest Főváros XVI. kerületi
Önkormányzat
Képviselő-testületének
Í 3 / 2 0 1 1 . ( V I . 1.) ö n k o r m á n y z a t i
az állatok
rendelete
tartásáról
Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat képviselő-testülete az A l k o t m á n y 44/A.
§ (2) b e k e z d é s é b e n ,
törvény
a helyi önkormányzatokról
16. § ( 1 ) b e k e z d é s é b e n
kapott
felhatalmazás
szóló
1990. évi
alapján,
LXV.
figyelemmel
a
s z a b á l y s é r t é s e k r ő l s z ó l ó 1 9 9 9 . é v i L X I X . t ö r v é n y 1. § ( 1 ) é s 1 6 . § ( 2 ) b e k e z d é s é r e , valamint
az
országos
településrendezési
és
építési
követelményekről
szóló
2 5 3 / 1 9 9 7 . (XII. 20.) K o r m . rendelet 36. § (5) bekezdésére a következőket rendeli el: I. Fejezet Általános rendelkezések
l.§ (1)
E rendelet hatálya kiterjed arra a természetes személy, j o g i személy v a g y j o g i s z e m é l y i s é g nélküli szervezet állattartóra, aki B u d a p e s t F ő v á r o s X V I . kerület közigazgatási
területén
kedvtelésből
vagy
mezőgazdasági
haszonszerzés
céljából állatot tart. (2)
E
rendelet
szempontból
hatálya
nem
veszélyes
terjed
ki
állatfajokra,
a
veszélyes
a vadonélő
állatokra, állatokra,
a
az
ökológiai
veszélyes
és
veszélyesnek minősített ebek tartására, a védett és fokozottan védett, valamint a n e m z e t k ö z i t e r m é s z e t v é d e l m i e g y e z m é n y e k h a t á l y a alatt álló állatokra és állatfajokra,
a
cirkuszban,
állatkiállításon,
állatkereskedésben
és
a
t u d o m á n y o s , kutatási, laboratóriumi vizsgálatokra tartott állatokra, t o v á b b á a fegyveres e r ő k és r e n d v é d e l m i szervek hivatalos célból tartott állataira. 2.§ E rendelet alkalmazásában 1.
á l l a t t a r t ó : a z állat tulajdonosa, illetve aki a z állatot, á l l a t á l l o m á n y t g o n d o z z a , felügyeli;
*
2
2.
állattenyésztés:
az
állatok
tenyész-
és
haszonértékét
növelő
célirányos
tevékenységek összessége; 3.
építési övezet: a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat a Kerületi V á r o s r e n d e z é s i és Építési Szabályzatáról szóló r e n d e l e t b e n (a továbbiakban-: K V S Z ) meghatározott övezet;
4.
írásbeli
hozzájárulás:
magánszemély,
illetve
jogi
személy
vagy
jogi
s z e m é l y i s é g n é l k ü l i s z e r v e z e t k é p v i s e l ő j e által tett, k ö z o k i r a t b a v a g y
teljes
b i z o n y í t ó erejű m a g á n o k i r a t b a foglalt hozzájárulás; 5.
j ó g a z d a g o n d o s s á g a : az az emberi tevékenység, amely arra irányul, h o g y az állat s z á m á r a o l y a n életkörülményeket biztosítson, a m e l y az a n n a k fajtájára é s n e m é r e , k o r á r a j e l l e m z ő sajátosságainak,
egészségi
fizikai,
állapotának
fajára,
élettani, tenyésztési és etológiai
megfelel,
tartási,
takarmányozási
igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet); 6.
kedvtelésből t a r t o t t állat: a rendszertani besorolásától függetlenül
minden
o l y a n állat, a m e l y e t n e m k i z á r ó l a g t u d o m á n y o s kutatás, állati e r e d e t ű t e r m é k előállítása, igavonás, teherhordás, természetvédelem, géntartalék- v é d e l e m és - eb és m a c s k a kivételével - közcélú bemutatás céljából tartanak, tenyésztenek, forgalmaznak,
t o v á b b á a z a z állat, a m e l y e t m á s . k e d v t e l é s b ő l tartott
állat
táplálása céljából tartanak és szaporítanak, v a l a m i n t a n e m g a z d a s á g i céllal tartott haszonállat, és a v a d á s z a t r a h a s z n á l t állat; 7.
kisállat:
baromfi
(különösen:
tyúk,
gyöngytyúk,
lúd,
kacsa,
pulyka,
h ú s g a l a m b és e g y é b díszbaromfi), p r é m e s állat (különösen: házinyúl, nutria, csincsilla, angóranyúl, sarki és ezüstróka, nyérc); 8. 9.
közepes testű állat: juh, kecske közvetlen
szomszéd:
többlakásos
épület
esetén
az
állattartás
szolgáló lakás mellett közvetlenül található, valamint a lakással
helyeként szemben,
illetve e g y lakószinttel alatta, v a l a m i n t e g y lakószinttel felette lévő t o v á b b i lakások használói (tulajdonosai, kezelői, haszonélvezői, bérlői); kertes családi h á z esetén az állattartás helyeként szolgáló ingatlan oldalát és sarkát érintő, határoló ingatlanok használói (tulajdonosai, kezelői, haszonélvezői, bérlői); 10.
k u t y a i s k o l a : e b e k kiképzése elkerített ingatlanon, rendszeres időbeosztásban.
11.
l a k á s b a n t a r t h a t ó á l l a t o k : a kedvtelésből tartott állatok k ö z ü l a m a c s k a , eb, díszmadár, díszhal, a kistestű emlős, továbbá a veszélyesnek n e m minősülő hüllő, kétéltű és ízeltlábú;
12.
m e z ő g a z d a s á g i h a s z o n á l l a t : m i n d e n olyan kis-, közepes testű és nagyállat, amelyet
élelmiszer,
gyapjú,
bőr
vagy
szőrme
előállításához
vagy
m e z ő g a z d a s á g i , illetve kereskedelmi célra tenyésztenek v a g y tartanak; 13.
n a g y á l l a t : ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, bivaly, sertés;
egyéb
3
14.
ökológiai
szempontból
veszélyes
fajok:
a
kedvtelésből
tartott
állatok
t a r t á s á r ó l é s f o r g a l m a z á s á r ó l s z ó l ó 4 1 / 2 0 1 0 . ( I I . 2 6 . ) K o r m . r e n d e l e t 1. s z á m ú mellékletében felsorolt állatok. 15.
segítő
kutya:
a
fogyatékossággal
élő
személyt
az
egyenlő
esélyű
hozzáféréshez fűződő j o g a gyakorlásában, önálló életvitelének elősegítésében, illetve veszélyhelyzet elhárításában segítő, habilitációs feladatokat ellátó kutya (különösen vakvezető kutya, mozgáskorlátozott személyt segítő kutya, hangot jelző kutya, rohamjelző kutya, személyi segítő kutya, terápiás kutya); 16.
sportcélú illetve
galamb:
arra
az a galamb, amelyet versenyeztetési
felkészítenek,
valamint
szabadidős,
céllal
tartanak,
szórakoztató
jellegű
t e v é k e n y s é g b e n v a l ó r é s z v é t e l r e k é s z í t e n e k fel é s f o g l a l k o z t a t n a k ; 17.
t ö b b l a k á s o s é p ü l e t : egynél több lakást tartalmazó épület;
18.
veszélyes részletes
állatok:
a
veszélyes
szabályairól
szóló
állatokról
8/1999.
(VIII.
és
tartásuk
13.)
engedélyezésének
KöM-FVM-NKÖM-BM
e g y ü t t e s r e n d e l e t 1. s z á m ú m e l l é k l e t é b e n f e l s o r o l t á l l a t o k . II. Fejezet Az állattartás általános szabályai 3.§ (1)
A z állattartó az állat tartása során köteles a j ó g a z d a g o n d o s s á g á v a l folyamatosan
betartani
a
közegészségügyi,
építésügyi,
eljárni,
állategészségügyi,
állat- és k ö r n y e z e t v é d e l m i előírásokat. (2)
H a a z állattartó n e m kívánja az engedéllyel tartott állatot t o v á b b
tartani,
köteles g o n d o s k o d n i a z állat megfelelő elhelyezéséről. A z erről szóló igazolást a p o l g á r m e s t e r n e k 15 n a p o n b e l ü l , í r á s b a n k e l l b e n y ú j t a n i . 4.§ (1)
Az
építési
övezetek
az
állattartás
szabályozása
szempontjából
az. a l á b b i
körzetekre (a továbbiakban: állattartási körzet) tagolódnak: a)
I. á l l a t t a r t á s i k ö r z e t : a z L 4 - e s é p í t é s i ö v e z e t h e z t a r t o z ó t e r ü l e t e k , v a l a m i n t az azokhoz kapcsolódó külterületeknek a belterület határától számított 50 méteres
sávja, k i v é v e a II. állattartási k ö r z e t területeit, a
többlakásos
csoportházas lakóterületek területeit és az Olló utcai zártsorúan beépíthető lakóterületet;
4
b)
II. állattartási körzet: a Szilas-patak által, a S z a b a d f ö l d út é s a S i m o n g á t út m i n d k é t o l d a l a által határolt - és melletti - L 4 - e s övezet, v a l a m i n t
az
ezekhez kapcsolódó külterületeknek a belterület határától számított
50
m é t e r e s sávja; c)
III. állattartási körzet: a K V S Z - b e n m e g h a t á r o z o t t e g y é b b e é p í t é s r e szánt terület - beleértve a többlakásos csoportházas lakóterületek területeit és az Olló
utcai
védősáv
zártsorúan
területe,
beépíthető
valamint
belterület határától
az
lakóterületet
azokhoz
- a
Szilas-patak
kapcsolódó
számított 50 m é t e r e s sávja,
menti
külterületeknek
kivéve a
a
Forrás-major
területét. (2)
A z á l l a t t a r t á s i k ö r z e t e k t é r k é p i á b r á z o l á s á t a z 1. melléklet
tartalmazza.
5.§ (1)
Mezőgazdasági
haszonállat
azon
ingatlanon
tartható,
ahol
a
(2)-(4)
bekezdésben meghatározott védőtávolságok betarthatók. (2)
A nagyállatok elhelyezésére szolgáló építmények minimális védőtávolsága: a)
á s o t t k ú t t ó l 15 m ;
b)
fúrt k ú t t ó l 5 m ;
c)
k ö z t e r ü l e t t ő l 15 m ;
d)
i d ő s z a k o s és állandó természetes felszíni vízfolyás m i n d k é t oldalától 150 m.
(3)
A
kisállatok
és közepes
testű
állatok
elhelyezésére
szolgáló
építmények
tartható. A
trágyatároló
minimális védőtávolsága:
(4)
a)
saját l a k ó é p ü l e t t ő l 5 m ;
b)
á s o t t k ú t t ó l 15 m ;
c)
fürt k ú t t ó l 5 m ;
d)
fürdőmedencétől 5 m;
e)
k ö z t e r ü l e t t ő l 15 m ;
f)
s z o m s z é d o s l a k ó - v a g y ü d ü l ő é p ü l e t t ő l 12 m ;
g)
hátsó kerttől 6 m.
Trágya
és trágyáié
csak
minimális védőtávolsága: a)
á s o t t k ú t t ó l 15 m ;
zártrendszerű
tárolóban
5
b)
fürt k ú t t ó l 5 m ;
c)
s z o m s z é d o s l a k ó - v a g y ü d ü l ő é p ü l e t t ő l 12 m ;
d)
k ö z t e r ü l e t t ő l 15 m
e)
i d ő s z a k o s és állandó természetes felszíni vízfolyás m i n d k é t oldalától
15
m. 6.§ (1)
A z e r e n d e l e t b e n m e g h a t á r o z o t t engedéllyel tartható állat B u d a p e s t F ő v á r o s X V I . kerületi Ö n k o r m á n y z a t p o l g á r m e s t e r e (a t o v á b b i a k b a n :
polgármester)
által kiadott engedéllyel (a t o v á b b i a k b a n : állattartási e n g e d é l y ) tartható. (2)
N e m m i n ő s ü l állattartásnak, így n e m engedélyköteles, legfeljebb kettő kisállat alkalomszerű, egy hónapot m e g n e m haladó időtartamú tartása.
(3)
Az
állattartási
engedély
az
állattartó
kérelmére,
-
az
e
rendeletben
meghatározott eltérésekkel - az alábbi feltételek együttes teljesülése
esetén
adható ki: a)
az
állatok
tartása
a
állategészségügyi,
magasabb
szintű jogszabályokban
közegészségügyi,
állatvédelmi
és
meghatározott
környezetvédelmi
előírásoknak megfelel, b)
az
állattartáshoz
tulajdonban
lévő
a közvetlen ingatlan
szomszédok
esetén
legalább
- valamennyi
2/3-a
és
-
tulajdonostárs
közös írásbeli
nyilatkozattal hozzájárult. (4)
A (3) bekezdés b) pontjában szereplő hozzájáruló nyilatkozat megtagadását a s z o m s z é d n a k v a g y tulajdonostársnak írásban indokolnia kell. A z
indokolás
akkor elfogadható, ha az tényszerű és valós, és annak alapján megállapítható vagy
alaposan
feltételezhető,
hogy
az
állattartás
jogos
magán-
vagy
közérdeket sértene. (5)
Az
állattartási e n g e d é l y iránti k é r e l m e t az állat tartásának
számított
1
hónapon
belül
kell
benyújtani
a
2.
megkezdésétől
melléklet
szerinti
nyomtatványon. (6)
Az
állattartási
engedély
visszavonásig érvényes.
a kérelem
benyújtásától
számított
5
évig
vagy
6
(7)
A m e n n y i b e n a p o l g á r m e s t e r bejelentés alapján v a g y hivatalból az állattartási e n g e d é l y b e n foglaltak megsértését eszleli, az engedélyt azonnali visszavonhatja.
A z engedély visszavonása n e m akadálya az V.
hatállyal fejezetben
foglalt r e n d e l k e z é s e k alkalmazásának. III. Fejezet Az állattartás különös szabályai 7.§ N a g y á l l a t é s 15 k g f e l e t t i k e d v t e l é s b ő l t a r t o t t á l l a t - e b k i v é t e l é v e l - a z I., I I . é s I I I . állattartási körzetben n e m tartható.
» 8.§
(1)
K i s á l l a t é s 15 k g a l a t t i k e d v t e l é s b ő l t a r t o t t á l l a t t a r t á s á r a e n g e d é l y a)
a z I. á l l a t t a r t á s i k ö r z e t b e n t e l k e n k é n t ö s s z e s e n l e g f e l j e b b 2 0 e g y e d r e ,
b)
a II. állattartási k ö r z e t b e n t e l k e n k é n t ö s s z e s e n legfeljebb 5 0 e g y e d r e
adható. (2)
Közepes
testű
állat tartására
engedély
az
I. é s
II. állattartási
körzetben
összesen legfeljebb 2 egyedre adható. (3)
A z e n g e d é l y k i t e r j e d a k i s á l l a t , k ö z e p e s t e s t ű á l l a t é s 15 k g a l a t t i k e d v t e l é s b ő l tartott állat szaporulatára is, a n n a k h á r o m h ó n a p o s koráig.
(4)
K i s á l l a t , k ö z e p e s t e s t ű á l l a t é s 15 k g a l a t t i k e d v t e l é s b ő l t a r t o t t á l l a t a I I I . állattartási körzetben n e m tartható. 9.§
(1)
H ú s g a l a m b tartására engedély aj
a z I. á l l a t t a r t á s i k ö r z e t b e n t e l k e n k é n t l e g f e l j e b b 2 0 e g y e d r e ,
b)
a II. állattartási k ö r z e t b e n t e l k e n k é n t legfeljebb 5 0 e g y e d r e
adható. (2)
H ú s g a l a m b a III. állattartási k ö r z e t b e n n e m tartható.
7
10. § (1)
Sportcélú
galamb
tartására
engedély
az
I.
és
II.
állattartási
körzetben
telkenként legfeljebb 100 egyedre adható. (2)
S p o r t c é l ú g a l a m b a III. állattartási k ö r z e t b e n n e m tartható. 11.§
(1)
A lakásban tartható állatok engedély nélkül tarthatók. A m a c s k á k r a és az ebekre a IV. fejezetben foglaltak az irányadók.
(2)
A
lakásban
tartható
állatokra
vonatkozóan
az
állattartó,
vagy
az
állat
ideiglenes felügyeletével megbízott s z e m é l y köteles g o n d o s k o d n i arról, h o g y a z állat a t ö b b l a k á s o s épület k ö z ö s h a s z n á l a t ú helyiségeit és e g y é b részeit amennyiben a többlakásos épület házirendje m á s k é p p n e m rendelkezik - ne szennyezze. (3)
A
lakásban
tartható
állat
által
a
többlakásos
épület
közös
használatú
helyiségeiben és egyéb részein okozott szennyeződés azonnali eltávolításáról az állat tartója, v a g y az állat ideiglenes felügyeletével m e g b í z o t t
személy
köteles gondoskodni. IV. Fejezet A m a c s k a - és e b t a r t á s r a v o n a t k o z ó k ü l ö n ö s s z a b á l y o k 12. § (1)
Többlakásos
épületben
lakásonként
legfeljebb
két
macska,
továbbá
szaporulatuk a n n a k legfeljebb 3 h ó n a p o s koráig, engedély nélkül tartható. (2)
Többlakásos
épületben
lakásonként
egy
eb,
továbbá
szaporulata
annak
legfeljebb 3 h ó n a p o s koráig, engedély nélkül tartható. (3)
Többlakásos
épületek
erkélyén,
loggiáján,
körfolyosóján,
használatú helyiségeiben ebet és m a c s k á t tartani tilos.
valamint
közös
8
(4)
Többlakásos épület közös használatú u d v a r á n telekrészenként legfeljebb
egy
eb v a l a m e n n y i tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával engedély nélkül tartható. (5)
Családi
házak
szaporulata
udvarán,
annak
egyéb
legfeljebb
telkeken, 3
telephelyeken
hónapos
koráig
-
a
két 14.
eb,
továbbá
§-ban
foglalt
eltérésekkel - engedély nélkül tartható. (6)
A z ( 1 ) é s ,(3) b e k e z d é s b e n m e g h a t á r o z o t t e g y e d s z á m f e l e t t i e b t a r t á s á r a a 6. §b a n foglaltak az irányadók. 13. §
(1)
Az
eb
szabadban
kutyaház,
kennel)
való úgy
tartós kell
elhelyezésére
kialakítani,
szolgáló
hogy
a
helyét
szomszéd
(különösen: lakóépületétől
m i n i m u m 2 méterre, a szomszéd kerítésétől pedig m i n i m u m 1 méterre legyen. (2)
E b kizárólag a kiszabadulását, kiharapását m e g a k a d á l y o z ó m ó d o n , bekerített, zárt ingatlanon tartható. Bekerítetlen ingatlanon ebet s z a b a d o n tartani tilos.
(3)
E b e t (a segítő k u t y a és az adott i n t é z m é n y n é l v a g y o n v é d e l m i célból tartott eb kivételével) a)
oktatási,
kulturális
vezetője
intézmény
előzetesen
írásban
területére oktatási
-
kivéve,
vagy
ha
az
intézmény
ismeretterjesztő
célból
hozzájárul; b)
szociális és egészségügyi intézmény területére;
c)
ügyfélforgalmat bonyolító közintézmény épületébe
b e e n g e d n i , illetve bevinni tilos. (4)
Közterületen,
illetve
többlakásos
épület
udvarán
és
közös
használatú
helyiségeiben - amennyiben a többlakásos épület házirendje m á s k é p p r e n d e l k e z i k - e b e t p ó r á z o n é s a 4. mellékletben
nem
felsorolt fajtákat - a segítő
kutya kivételével - szájkosárral ellátva kell vezetni. (5)
A z eb tulajdonosa, illetve az eb felügyeletével megbízott személy gondoskodni helyiségeit házirendje
arról,
hogy
(lépcsőház, másképp
az
folyosó
nem
eb
a
stb.)
rendelkezik
lakóház
közös
- amennyiben - ne
használatú a
többlakásos
szennyezze.
Az
keletkezett szennyeződést köteles haladéktalanul eltávolítani. A történő tartózkodás során az eb felügyeletével
köteles területét,
megbízott
e
épület
területeken közterületen
személy
köteles
9
m a g á n á l tartani és használni az eb által okozott s z e n n y e z ő d é s alkalmas
eszközöket
(különösen:
zacskó), és
azt
az
eltávolítására
ellenőrzés
során
az
ellenőrzéssel megbízott személynek bemutatni. 14. § (1)
Kutyaiskola,
ebtenyészet
csak
az
e
célra
kiadott
külön.
engedéllyel
működtethető. (2)
Kutyaiskola,
ebtenyészet
létesítését
kérelemre,
a
közvetlen
szomszédok,
v a l a m i n t n e m saját t u l a j d o n ú v a g y k ö z ö s t u l a j d o n b a n l é v ő ingatlan
esetén
v a l a m e n n y i tulajdonos v a g y tulajdonostárs előzetes írásbeli hozzájárulásával a polgármester engedélyezi. A z írásbeli hozzájárulást az
engedélykérelemmel
egyidejűleg kell benyújtani. A kérelmet kutyaiskola, ebtenyészet esetén
az
e
rendelet
3.
mellékletét
képező
létesítése
nyomtatványon
az
abban
meghatározott mellékletek egyidejű csatolásával kell benyújtani. (3)
Kutyaiskola, működtethető
ebtenyészet,
állatmenhely,
egészségügyi
intézmény,
állatpanzió közfürdő,
nem
létesíthető,
bölcsőde,
oktatási
intézmény, gyermekjátszótér, ü z e m i konyha, élelmiszeripari ü z e m , közületi és társadalmi rendeltetésű épület elhelyezésére szolgáló ingatlanokon, és ezek telekhatáraitól
számított
100
méteren
belül,
továbbá
L3,
L4,
L7
jelű
lakóövezetekben, I intézményi és IZ jelentős zöldfelületi intézményterületeken és ezek övezeti határaitól mért 50 méteren belül, valamint a lakóépülettől számított 30 méteren belül. V. Fejezet Szabálysértések 15. § Hatályon kívül helyezve.
1
Hatályon kívül helyezte: 19/2012. (V. 31.) 6. §
1
szomszédos
10
VI. Fejezet Záró rendelkezések 16. § (1)
E r e n d e l e t 2 0 1 1 . j ú l i u s 1. n a p j á n l é p h a t á l y b a .
(2)
E r e n d e l e t 1 7 . § ( 1 ) b e k e z d é s e 2 0 1 6 . j a n u á r 1. n a p j á n h a t á l y á t v e s z t i .
(3)
E r e n d e l e t 1 7 . § ( 2 ) b e k e z d é s e 2 0 1 2 . j a n u á r 1. n a p j á n h a t á l y á t v e s z t i .
(4)
E r e n d e l e t 1 7 . § ( 3 ) b e k e z d é s e 2 0 1 6 . j a n u á r 1. n a p j á n h a t á l y á t v e s z t i .
(5)
E r e n d e l e t 1 7 . § ( 4 ) b e k e z d é s e 2 0 1 6 . j ú l i u s 1. n a p j á n h a t á l y á t v e s z t i .
(6)
E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Budapest
Főváros
X V I . kerületi Önkormányzat képviselő-testületének az állatok tartásáról szóló 3 / 2 0 1 0 . ( I I . 15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e . 17. § (1)
A k i e rendelet h a t á l y b a l é p é s e k o r engedéllyel tart nagyállatot - a sertés és a ló k i v é t e l - a z I. á l l a t t a r t á s i k ö r z e t b e n , i l l e t v e a k i e n g e d é l y n é l k ü l t a r t n a g y á l l a t o t a külterületnek a belterület határától számított 50 méteres sávjában, annak az állattartást 2 0 1 5 . d e c e m b e r 3 l-ig m e g kell szüntetnie.
(2) (3)
1
A k i e r e n d e l e t h a t á l y b a l é p é s e k o r e n g e d é l l y e l tart n a g y á l l a t o t a II. állattartási körzetben,
illetve
aki
engedély
nélkül
tart nagyállatot
a
külterületnek
a
belterület határától számított 50 m é t e r e s sávjában, a n n a k az állattartást 2 0 1 5 . d e c e m b e r 31 -ig m e g kell szüntetnie. (4)
A z e rendelet hatálybalépése előtt kiadott állattartási e n g e d é l y - a nagyállat tartására kiadott engedély kivételével - legkésőbb 2016. június 30-ig érvényes.
Hatályon kívül helyezte: 13/2011. (VI. 1.) 16. § (3)
11
(5)
A z e rendelettel szabálysértéssé nyilvánított cselekményt az elkövetés idején hatályban lévő rendelet alapján kell elbírálni. H a a szabálysértés elbírálásakor hatályban
lévő
új
rendelet
szerint
a
cselekmény
már
nem
minősül
s z a b á l y s é r t é s n e k , v a g y e n y h é b b e n b í r á l a n d ó e l , a k k o r a z új r e n d e l e t e t k e l l alkalmazni. 18. § (1)
A képviselő-testület az e rendeletben szabályozott önkormányzati
hatósági
ü g y e k b e n a h a t á s k ö r é t a p o l g á r m e s t e r r e r u h á z z a át. (2)
A
polgármester
elsőfokú
döntése
ellen
a
képviselő-testülethez
címzett
fellebbezéssel lehet élni.
Ancsin László jegyző
Kovács Péter polgármester
i
\
12
Á l t a l á n o s
i n d o k o l
ás
A rendelet m e g a l k o t á s á n a k i n d o k a az, h o g y a z állat tartója a z állat elhelyezése, táplálása,
gyógykezelése,
felügyelete,
valamint
az
tisztán állat
tartása,
gondozása,
nyugalmának
képzése,
biztosítása
során
nevelése a
jó
és
gazda
g o n d o s s á g á v a l járjon el, és az állat tartására v o n a t k o z ó j o g s z a b á l y i előírásokat és hatósági
határozatban
állattartási kultúra
foglaltakat
fejlesztését,
betartsa,
ne zavarja
valamint a
az,
lakókörnyezet
hogy
elősegítse
nyugalmát,
az
élet-és
szokásrendjét, R é s z l e t e s i n d o k o l
ás
1. §
A rendelet hatályát állapítja m e g .
2. §
Fogalmakat tartalmaz.
3. §
A z állattartás általános szabályait tartalmazza.
4. §
Megállapítja az állattartási körzeteket,
5. §
Az
állatok
elhelyezésére
szolgáló
építmények
minimális
védőtávolságairól rendelkezik. 6. §
A z állattartási engedélyre v o n a t k o z ó k ö z ö s szabályokat m o n d j a ki.
7. §
A n a g y á l l a t é s a 15 k g feletti szabályait foglalja m a g á b a .
8. §
A k i s á l l a t , a k ö z e p e s t e s t ű á l l a t é s a 15 k g a l a t t i k e d v t e l é s b ő l t a r t o t t á l l a t
kedvtelésből
tartott
állat
tartásának
tartásának szabályait foglalja m a g á b a . 9. §
A húsgalamb tartásának szabályairól rendelkezik.
10. §
A sportcélú galamb tartásának szabályairól rendelkezik.
11. §
A lakásban tartható állatok tartásának szabályairól rendelkezik.
12-14. §
A macska- és ebtartásra vonatkozó különös szabályokat tartalmazza.
15. §
A szabálysértéseket állapítja m e g .
16-18. §
Záró rendelkezéseket tartalmaz.
B u d a p e s t Főváros XVI. kerület állattartási körzetei
fi' amklrao*
\ \
V
14
2. Á L L A T T A R T Á S I
melléklet
E N G E D É L Y
i r á n t i k é r e l e m B u d a p e s t X V I . k e r ü l e t I. fokú h a t ó s á g á n a k
Illetékbélyeg helye
A kérelmező adatai Név:
,
Születési hely és idő: Anyja neve:... Lakcím (Székhely): Telephely: Levelezési cím: Telefonszám:
-
E-mailcím: '.
A tartani kívánt állat(ok) adatai
Allat(ok) fajtája
Az állat(ok) neve, törzskönyvszáma, egyedi azonosító neve
A tartani kívánt darabszám
15
Az állattartás helyére vonatkozó adatok A z állattartás helye: A z ingatlan nagysága:
Az állat(ok) tartására szolgáló épület megnevezése
Darabszáma
Alapterülete m -hen
Közvetlen szomszéd(ok) nyilatkozata(i) A szomszéd ingatlan/lakás tulajdonosának, kezelőjének, haszonélvezőjének, bérlőjének neve, pontos címe
A kérelmező állattartásához hozzájárulok/ nem járulok hozzá
Amennyiben nem járulok hozzá, annak indokolása
Sajátkezű aláírás
16
Társtulaj donos(ok) nyilatkozata A társtulajdonos neve, pontos címe
A kérelmező állattartásához hozzájárulok/ nem járulok hozzá
Amennyiben nem járulok hozzá, annak indokolása
Sajátkezű aláírás
Budapest,
A kérelmező olvasható (cég esetében cégszerű) a l á í r á s a
A k é r e l e m h e z mellékelni kell: 1. Az állat(ok) oltási könyvének másolatát, vagy az állatorvos igazolását a kötelező oltás(ok) megtörténtéről 2. Amennyiben cég a kérelmező, a cég 30 napnál nem régebbi cégkivonatát
17
3.
K U T Y A I S K O L A
/ E B T E N Y É S Z T É S I
melléklet
E N G E D É L Y
i r á n t i k é r e l e m B u d a p e s t X V I . k e r ü l e t I. fokú h a t ó s á g á n a k
Illetékbélyeg helye A kérelmező adatai Név:
...
Születési hely és idő: Anyja neve: Lakcím (Székhely): Telephely: Levelezési cím: Telefonszám: E-mail cím:
A tartani kívánt állat(ok) adatai
Az e b hívóneve
Az eb fajtája
Az eb színe
Az eb születési dátuma
Az eb i v a r a
Az eb egyedi azonosító jele
18
A kutyaiskola / az ebtenyésztés helyére vonatkozó adatok A kutyaiskola / az ebtenyésztés helye:
,
Az ingatlan nagysága:
A z ebek tartására szolgáló épület megnevezése
Darabszáma
2
Alapterülete m - b e n
Közvetlen szomszéd(ok) nyilatkozata(i) A szomszéd ingatlan/lakás tulajdonosának, kezelőjének, haszonéi vezőj ének, bérlőjének neve, pontos címe
A kérelmező ebtenyésztéséhez hozzájárulok/nem járulok hozzá
Amennyiben nem járulok hozzá, annak indokolása
Sajátkezű aláírás
19
Társtulaj donos(ok) nyilatkozata A társtulajdonos" neve, pontos címe
A kérelmező ebtenyésztéséhez hozzájárulok/ nem járulok hozzá
Amennyiben nem járulok hozzá, annak indokolása
Sajátkezű aláírás
Budapest,
A kérelmező olvasható (cég esetében cégszerű) a l á í r á s a
A k é r e l e m h e z mellékelni kell: 1. A kutyaiskola / az ebtenyésztés helyéül szolgáló ingatlan három hónapnál nem régebbi tulajdoni lapját 2. Az ebek oltási könyvének másolatát, vagy az állatorvos igazolását a kötelező oltás(ok) megtörténtéről 3. Amennyiben cég a kérelmező, a cég 30 napnál nem régebbi cégkivonatát
20
4.
melléklet
K ö z t e r ü l e t e n , t ö b b l a k á s o s é p ü l e t u d v a r á n és k ö z ö s h a s z n á l a t ú helyiségeiben p ó r á z o n és s z á j k o s á r r a l ellátva v e z e t e n d ő e b e k fajtái
Amerikai pit bullterrier Amerikai Staffordshire terrier Argentin dog Bullmasztiff Bullterrier Gane corso Dobermann Kaukázusi juhászkutya Közép-ázsiai juhászkutya Komondor Kuvasz Nápolyi masztiff Német j uhászkutya Rottweiler Staffordshire bullterrier
'
.
21
1-függelék Kijelölt kutyafuttatók
1.)
Szent K o r o n a lakótelepen a Tavirózsa tér és a Körvasút sor találkozása;
2.)
A B u d a p e s t i út - Piros r ó z s a u. -
B á n y a i E l e m é r u. - K á n y a v á r u. -
Remény
u. - Szolnoki út közötti erdő; 3.) 4.)
H a v a s h a l o m park Karát utcai kutyafuttató; Jókai lakótelepen, a Jókai út k ö z e p é n h ú z ó d ó sáv H u n y a d v á r u. és Szilágyi M . u. közötti szakaszán;
5.)
C e n t e n á r i u m i ltp. II. ü t e m é n kijelölt kutyafuttató
A kutyafuttatók
házirendje
1.
S z e d d fel a k u t y á d ü r ü l é k é t a k k o r i s , h a z ö l d t e r ü l e t e n v é g z i a s z ü k s é g é t .
2.
A szemetet mindig a kukába dobd.
3.
H a észreveszed, h o g y kutyás társad elmulasztotta eltakarítani kutyája ürülékét, udvariasan figyelmeztesd a problémára.
4.
H a kutyás társad kora, betegsége, vagy egészségkárosodása miatt n e m képes eltakarítani a k u t y a p i szk o t , segítsd őt l e h e t ő s é g e i d h e z képest.
5.
H a e l e n g e d e d a kutyádat, m i n d i g tartsd rajta a s z e m e d .
6.
Soha n e engedd őt játszótérre.
7.
H a a kutyád p ó r á z nélkül idegenekhez közelít, győződj m e g arról, h o g y ebed jelenléte/közelsége n e m zavarja őket.
8.
G y e r m e k e k k ö z e l é b e n fordíts k ü l ö n ö s
figyelmet
kutyád viselkedésére, akkor
is, h a m e g g y ő z ő d é s e d szerint a z állat szelíd. 9.
Mindig tartsd észben, h o g y a kutyák látványa, közelsége, hangja
sokakban
félelmet kelthet. 10.
N e feledd, te és k u t y á d m i n d e n pillanatban e g y értékrendet képviselsz.
22
A z állattartási rendelet a l k a l m a z á s á t segítő j o g s z a b á l y o k jegyzéke
A z állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi X X V I I I . tv. A z élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2 0 0 8 . évi X L V I . tv. A s z a b á l y s é r t é s e k r ő l s z ó l ó 1999. évi L X I X . tv. A z egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) K o r m . rendelet A k e d v t e l é s b ő l t a r t o t t á l l a t o k t a r t á s á r ó l é s f o r g a l m a z á s á r ó l s z ó l ó 4 1 / 2 0 1 0 . (II. 2 6 . ) Korm. rendelet A z állatvédelmi bírságról szóló 244/1998 (XII. 31.) K o r m . rendelet A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999 (III. 31.) F V M r e n d e l e t A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló
164/2008. (XII. 20.)
F V M rendelet A z Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) F M rendelet Az
állatkert
részletes
és
az
szabályairól
állatotthon szóló
létesítésének,
működésének
és
fenntartásának
3 / 2 0 0 1 . (II. 2 3 . ) K ö M - F V M - N K Ö M - B M
együttes
rendelet A veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól 8 / 1 9 9 9 . (VIII. 13.) K ö M - F v M N K Ö M - B M e g y ü t t e s r e n d e l e t e A méhészetről szóló 15/1969. (XI. 6) M É M rendelet
szóló
3. Budapest Főváros XVI. kerületi .../2012. (
melléklet
Önkormányzat
) önkormányzati
rendelete
az állattartásra szolgáló épületek elhelyezésének szabályairól
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 36. § (5) bekezdésében, valamint az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
Általános rendelkezések 1§ (1)
(2) (3)
(4) (5)
Budapest Főváros XVI. kerületében állatot tartani a közegészségügyi, állat egészségügyi, építési és környezetvédelmi szabályok betartása mellett, ezen rendeletben, valamint a magasabb szintű jogszabályokban megfogalmazottak szerint lehet. Minden állattartó köteles gondoskodni arról, hogy az állattartás következtében mások jogai sérelmet ne szenvedjenek. E rendeletben szabályozott állattartási ügyekben 2012. december 31-ig Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármestere, 2 0 1 3 . január 1-től Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat Jegyzője j á r el. A z eljárás lefolytatására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. E rendelet hatálya n e m terjed ki a cirkuszi rendezvényekre, az állatkiállításokra, állatversenyekre.
Értelmező rendelkezések 2.§ E rendelet alkalmazásában: 1. m e z ő g a z d a s á g i h a s z o n á l l a t : minden olyan kis-, közepes testű és nagyállat, amelyet élelmiszer, gyapjú, bőr vagy szőrme előállításához vagy egyéb mezőgazdasági, illetve kereskedelmi célra tenyésztenek, vagy tartanak; 2. n a g y á l l a t : ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, bivaly, sertés; ' 3 . kisállat: baromfi (különösen: tyúk, gyöngytyúk, lúd, kacsa, pulyka, húsgalamb és egyéb díszbaromfi), prémes állat (különösen: házinyúl, csincsilla, angóranyúl) 4. közepes testű állat: j u h , kecske.
É p í t é s ü g y i és k ö r n y e z e t v é d e l m i e l ő í r á s o k 3.§
Állattartó épületeket az építésügyi és a környezetvédelmi jogszabályoknak megfelelően lehet létesíteni. Az állattartást úgy kell folytatni, hogy az se a felszíni, se a felszín alatti vizek fertőzését, káros szennyezését ne idézze elő. Mezőgazdasági haszonállat azon az ingatlanon tartható, ahol a (4)-(6) bekezdésben meghatározott védőtávolságok betarthatók. Nagyállatok elhelyezésére szolgáló építmények minimális védőtávolsága: a) b) c) d) e) f) g) h)
ásott kúttól 15 m fúrt kúttól 5 m közterülettől 15 m időszakos és állandó természetes felszíni vízfolyás mindkét oldalától 150 m fürdőmedencétől 5 m saját lakóépülettől 5m szomszédos l a k ó - v a g y üdülőépülettől 12 m hátsó kerttől 6 m
A kisállatok és közepes testű állatok elhelyezésére szolgáló építmények minimális védőtávolsága: a) b) c) d) e) f) g)
ásott kúttól 15 m fúrt kúttól 5 m közterülettől 15 m fürdőmedencétől 5 m saját lakóépülettől 5 m szomszédos lakó- vagy üdülőépülettől 12 m hátsó kerttől 6 m
Trágya és trágyáié csak zártrendszerű tárólóban tartható. A trágyatároló minimális védőtávolsága: a) b) c) d) e)
ásott kúttól 15 m fúrt kúttól 5 m szomszédos l a k ó - v a g y üdülőépülettől 12 m közterülettől 15 m időszakos és állandó természetes felszíni vízfolyás mindkét oldalától 15 m.
Z á r ó rendelkezések 4-§ E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2)
(3)
E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatnak az állatok tartásáról szóló 13/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelete hatályát veszti. E rendelet 1. számú függeléke tartalmazza a kijelölt kutyafuttatók felsorolását, valamint a kutyafuttatók házirendjét.
Kovács Péter polgármester
Ancsin László jegyző
INDOKOLÁS Általános indokolás
Az Országgyűlés a 2012. évi XVIII. törvénnyel módosította az Élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi X L V I . törvényt (továbbiakban: törvény). A törvény 2012. október l-jétől hatályos 6. § (6) Bekezdése szerint mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem korlátozható. Az új törvényi szabályozással a Képviselő testület e tárgykörben való jogalkotási lehetősége megváltozott, így az ilyen tartalmú jogi szabályozás a j ö v ő b e n n e m tekinthető törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyra vonatkozónak A fentiek alapján helyi önkormányzati rendelet a magasabb szintű jogszabályokban meghatározott tartási szabályokon túl nem állapíthat meg azoktól eltérő, további tiltó vagy korlátozó rendelkezéseket csak általános vagy kiegészítő jellegű szabályokat alkothat, illetve az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. Korm. rendelet (OTÉK) 36. § (5) bekezdése értelmében az állattartás céljára szolgáló épületek, helyiségek és melléképítmények építési telken való elhelyezésénél irányadó védőtávolságokat és más építési feltételeket határozhatja m e g önkormányzati rendeletében.
Részletes i n d o k o l á s
1. §-hoz:
A z állattartásra vonatkozó általános szabályokat, valamint hatásköri és eljárási szabályokat állapít meg.
2. §-hoz:
A rendeletben használt fogalmak értelmezéséről rendelkezik.
3. §-hoz:
A haszonállattartás során követendő építésügyi előírásokat (védőtávolságokat) határozza meg.
4. §-hoz:
Hatályba léptető és vegyes rendelkezéseket tartalmaz.
és
környezetvédelmi
1-függelék
Kijelölt k u t y a f u t t a t ó k
1.) 2.) 3.) 4.) 5.)
Szent Korona lakótelepen a Tavirózsa tér és a Körvasút sor találkozása; A Budapesti út -- Piros rózsa u. - Bányai Elemér u. - Kányavár u. - Remény u. --' Szolnoki út közötti erdő; Havashalom park Karát utcai kutyafuttató; Jókai lakótelepen, a Jókai út közepén húzódó sáv Hunyadvár u. és Szilágyi M. u. közötti szakaszán; Centenáriumi ltp. II. ütemén kijelölt kutyafuttató
A kutyafuttatók házirendje
1.
Szedd fel a kutyád ürülékét akkor is, ha zöldterületen végzi a szükségét.
2.
A szemetet mindig a kukába dobd.
3.
Ha észreveszed, hogy kutyás társad udvariasan figyelmeztesd a problémára.
4.
Ha kutyás társad kora, betegsége, vagy egészségkárosodása miatt n e m képes eltakarítani a kutyapiszkot, segítsd őt lehetőségeidhez képest.
5.
H a elengeded a kutyádat, mindig tartsd rajta a szemed.
6.
Soha ne engedd őt játszótérre.
7.
H a a kutyád póráz nélkül idegenekhez közelít, győződj jelenléte/közelsége n e m zavarja őket.
8.
Gyermekek közelében fordíts különös figyelmet kutyád viselkedésére, akkor is, ha meggyőződésed szerint az állat szelíd.
9.
Mindig tartsd észben, hogy a kutyák látványa, közelsége, hangja sokakban félelmet kelthet.
10.
N e feledd, te és kutyád minden pillanatban egy értékrendet képviselsz.
elmulasztotta
eltakarítani
kutyája
ürülékét,
m e g arról, hogy
ebed