Bosnyák Béla: Oros község gazdasági és társadalmi rajza

Bosnyák Béla: Oros község gazdasági és társadalmi rajza

Szerkesztette: dr. Jászai Tamás Fedélterv: Boros György A kötet borítóján – mai ismereteink szerint – az első Oroson készült fotó, a mai Rozsnyai utcában található Kállay- (Pika-) kúria (kastély) 1900 körül készült fényképe látható. A ma is álló kúriát ilyennek láthatta Bosnyák Béla a kötet megírásának időszakában. A fénykép további érdekessége, hogy a jobb oldalon látható orosi római katolikus templomon ebben az időszakban még nem a mai süveg látható. A fotó a Szabolcs vármegye (szerk.: Borovszky Samu, Bp., 1900., Magyarország vármegyéi és városai sorozat) című kötet 52. oldalán található. A kép szkenneléséhez a kötetet a nyíregyházi Jósa András Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre.

Kiadja az Orosért Közéleti Egyesület (4551 Nyíregyháza-Oros, Vezér utca 19.; e-mail: [email protected]) Felelős kiadó: Cservenák László, Orosért Közéleti Egyesület elnöke Készült 2010-ben 600 példányban az Örökségünk Könyvkiadó Kft. nyomdájában Nyíregyháza, Bercsényi u. 13 Tel.: (06-42) 401-011 (06-20) 9333-423 ISBN 978-963-06-9852-8

2

Bosnyák Béla Oros község gazdasági és társadalmi rajza

Orosért Közéleti Egyesület Oros, 2010.

3

4

Az 1911-ben megjelent Bosnyák kötet borítója. A kép szkenneléséhez a kötetet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára bocsátotta rendelkezésünkre.

5

6

Tartalom ELŐSZÓ, mely egyben ajánló .......................................................... 8 Bosnyák Béla: Oros község gazdasági és társadalmi rajza ............ 13 Katona Béla: Bosnyák Béla............................................................. 67 Hársfalvi Péter: Az értelem lázadása (Emlékezés Bosnyák Bélára) 69

7

8

ELŐSZÓ, MELY EGYBEN AJÁNLÓ Mi lehet az, ami miatt előszót, ajánlót kell írni egy olyan tanulmány elé, amely kerek, egész, mi az, amit feltétlenül hangsúlyozni szükséges? Ez jutott eszembe akkor, amikor a kiadásra váró kötet szerkesztője arra kért, olvassam el Bosnyák Béla „Oros község gazdasági és társadalmi rajza” című írását. Azután pedig, de vajon ki lehet a szerző? Ahogy a tanulmány végén olvasható rövid életrajzból kiderül, egy ígéretes karrier előtt álló, döbbenetesen fiatalon, 23 évesen elhunyt társadalomkutató. A korabeli írások szerint „pótolhatatlan veszteség, ami halálával a haladásért és felvilágosodásért a tudomány fegyvereivel küzdő kicsiny magyar sereget érte. Lelkes, tehetséges, munkás ember volt, törekvéseink iránt való sok meleg hittel és szeretettel. Azok közül, akik vele együtt kezdtünk el társadalomtudományi, közgazdasági kérdésekkel foglalkozni, a leghivatottabbnak, legnagyratermettebbnek tartottuk. Huszonhárom évig élt és ezalatt nagyon sokat dolgozott, nagy tudásáról, éles problémameglátó képességéről és kiváló gyakorlati gazdasági érzékéről téve tanúságot.” A pályatársak legértékesebb munkájának az itt olvasható „Oros község társadalmi és gazdasági rajza” tanulmányt tartották, mellyel pályadíját is nyert. A díj odaítélését a következőkkel indokolták „hasonló tárgyú magyar dolgozatok között a legjobb és további kísérletekre példaadó munka”. Bosnyák Béla annak a Társadalomtudományi Társaságnak volt meghatározó személyisége, amely a 20. század fordulóján azzal a céllal alakult meg, hogy megismertesse Magyarországon a korabeli külföldi szociológiai irodalmat. A Társaság tagjai azonban úgy határoztak, hogy ettől sokkal fontosabb, ha a társadalmi problémákat itthon is empirikus eszközökkel vizsgálják, és megoldási javaslatokat dolgoznak ki. Így indultak el az első szociológiai, főleg faluszociológiai kutatások a lelkes, fiatal értelmiségiek közreműködésével, amelyeknek kétségtelenül meghatározó egyénisége volt Bosnyák Béla. Orosról írt munkája után őt bízták meg, hogy vegyen részt a Társadalomtudományi Társaság megalakítandó szociográfiai szakosztá9

lyának szervezésében. A falukutatók vagy más néven szociográfiai irányzat képviselői arra vállalkoztak, hogy a magyar falvak és a parasztság súlyos problémáin keresztül mutassák be a társadalom problémáit. „Egy tipikus magyar falu, ugyanaz a sorsa, mint Magyarországnak, csak kicsiben”- írja tanulmányában Bosnyák Béla. Az akkori magyar társadalom szerkezetét rendkívül szemléletesen és olvasmányosan mutatja be Oros példáján keresztül szépirodalmi és az ehhez közel álló, ma úgy mondanánk „oknyomozó újságírói eszközöket” alkalmazva. Vajon kinek jutna eszébe például, hogy az írástudatlanságot a házassági anyakönyvi aláírások alapján becsülje meg? De statisztikai adatfeldolgozásai már igazolják tudományos módszertanban való jártasságát, kutatói igényességét is. Ma így fogalmaznánk, adatai elsődleges forrásokból származnak, saját gyűjtés eredményei. A közreadott tanulmányt olvasva az érdeklődő jóval többet, rendszerezettebbet és kézzelfoghatóbbat tud meg az akkori társadalomról, a magyar falvakról és főként Orosról, mint amire eddig lehetősége volt. E többlet oka egyrészt a nagyon konkrét eredmények sora, másrészt, hogy az önállóan is élvezetes stílusban megírt fejezetek egymással összefüggő képpé állnak össze. A kemény társadalomkritikai stílusba itt-ott humor is vegyül, „a szeplőtlen Szűz Mária közelében nem a legszeplőtlenebb dolgok történtek” – írja például a máriapócsi búcsúról, másutt „azért haragszanak az orosiak a zsidókra, mert rossz pálinkát mérnek.” Majd a humor átmegy iróniába. Keserű képet fest az oktatási rendszerről akkor, amikor így fogalmaz „a börtön valóságos szerencse az orosi legényeknek, hisz akivel ifjúkorában megtörténik az, hogy egy-egy embert főbever és néhány évet börtönben tölt, az ismeretekkel meggazdagodva, mint írni-olvasni, számolni tudó, mesterséghez értő ember tér haza.” Sajnálom, hogy korábban nem olvastam Bosnyák Béla tanulmányát, ragyogóan tudtam volna használni, szemléltetni vele a szociológia oktatásánál például az Erdei Ferenc által leírt kettős magyar társadalmi modellt. Ajánlom figyelmébe a társadalmi problémák iránt érzékeny kutatóknak, módszertani precizitása, pontos fogalomhasználata ma is 10

példaként szolgálhat. Érdekes olvasmány lehet a társadalomtörténet, a szociografikus irodalom iránt érdeklődők számára is. Ám főként ajánlom azoknak az orosiaknak és nem orosiaknak, akik komolyan veszik Bosnyák Béla sorait, mely szerint „a legfontosabb teendő ebben az országban, a nagy néptömegek jólétének és kultúrájának emelése.”. Végül köszönet mindazoknak, akik rátaláltak erre az eddig még kevésbé ismert munkára, köszönet a kötet támogatóinak és a kiadást gondozóknak. Nyíregyháza, 2010. augusztus Kerülő Judit szociológus, főiskolai tanár

11

Az 1911-ben megjelent Bosnyák kötet 1. oldala. A kép szkenneléséhez a kötetet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára bocsátotta rendelkezésünkre.

12

BOSNYÁK BÉLA: OROS KÖZSÉG GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI RAJZA „Ez a magyar Ugar.” (Ady Endre) Oros község egész közönséges, mindennapias magyar falu s épen ezért alkalmas arra, hogy „egy magyar falu társadalmi és gazdasági rajzának” tárgyául szolgáljon. Orost tíz éve ismerem, több ízben heteket, hónapokat töltöttem ott s ilyen körülmények között alkalmam volt arra, hogy a falu minden zegét-zugát, embereit, mezőgazdaságát, iparát stb. alaposan megismerjem. A módszer tehát, amelyet követtem, a személyes tapasztalás. Azt azonban, amit magam láttam, igyekeztem mások tapasztalataival kiegészíteni. Az egyes emberekhez kérdéseket intéztem, statisztikákat állítottam össze a községházánál, kutattam Oros község telekkönyvei között, érdekes iratokat vettem ki a törvényszéki irattárból stb. Ezekhez még egyes helyiérdekű nyomtatványok, évi jelentések, röpiratok stb. járultak, melyekre adott helyen hivatkozom. Oros, nagyközség Szabolcsmegye bogdányi járásában, Nyiregyháza városától keletre, vele közvetlen szomszédságban fekszik. Határa 12.511 kat. hold. Földje sík, a tájék semmi különös természeti szépséggel nem rendelkezik. Maga a falu, zeg-zúgos, kövezetlen, poros, sáros, árkos utcáival sem kelt kellemes benyomást. A falu határán a Nyírvíz-szabályozó Társulat levezető csatornái folynak keresztül. Ezeket azonban semmi féle mezőgazdasági célra ki nem használják, bár az ép oly nagy „Ér” folyóval Nyiregyházán a bolgárok nagyszerű kerti gazdálkodást folytatnak s bár a gazdák csapadékhiány miatt panaszkodnak a legtöbbet. Elegendő csapadék rendszerint csak ősszel van s ez a körülmény a körülbelül kétharmad részben kitűnő, fekete, búzatermő földű s egyharmad részben homokos talajú határ kellő kihasználását erősen hátráltatja. Érdekes volna megtudni, hogy ezen a földön minő gazdasági szervezetben telepedtek meg az emberek s hogy ez a szervezet az idők folyamán minő változásokon ment át. Oros történetére vonatko13

zólag egyedül Magyarország Vármegyéi és Városai című mű „Szabolcsvármegye” kötete tartalmaz néhány adatot, hol a következők olvashatók: „Oros község már a történelem előtti időkben is lakott hely volt. Határában gyakran találnak kő- és bronzkori tárgyakat, melyeket a szabolcsvármegyei múzeumban helyeznek el. Az anjoukori okmánytárban egy 1325ből származó oklevélben Wrus in districtu Nyr formában van említve, a pápai tized lajstromokban pedig, mint Vrs és Wrus. A Kállay család levéltárában 1440-ben „Orosváros”elnevezés alatt fordul elő, hét évvel később pedig már „Oros” néven. E községnek a legrégibb időktől kezdve egész maig a Kállayak a birotkosai de 1446-ban a Sztritteyeknek, 1452-ban az olnodi Czudaroknak és 1479-ben a Vardayaknak is voltak itt birtokrészeik, a XIX. század első felében pedig az Elek és Mérey csládnak is. A községben lévő három templom közül a róm. katholikust 1814-ben, a gör. katholikust 1835 körül és az ev. reformátust 1722-ben építették. A róm. kat. egyház birtokában egy 1722-ből származó, zománcozott ezüst kehely van, melyet a rajta levő felírás szerint Kállay János készíttetett. A községben három régi kastély van. Az egyiket Kállay Ignác építette, ez jelenleg gróf Dessewffy Miklósé, a másikat Kállay Gábor, ez özv. Kállay Jenőnéé, a harmadikat Kállay Károly, ez ma özv. Kállay Aurélné szül. Elek Lauráé. Még egy úgynevezett „Rongyos kastély” is volt itt, melynek csupán roppant erős, szétszedhetetlen alapfalai vannak meg. A községhez tartozó „Táborhely” nevű dűlőn, a hagyomány szerint a francia hadjárat alkalmával a francia hadsereg táborozott. Lehet azonban, hogy ez az elnevezés még a török időkből származik. Ide tartozik Harangod és Nyirjes puszta. Az előbbi egy 1352-iki anjoukori oklevél szerint község volt. A negyvenes években még templomának alapfalai is megvoltak. Később itt volt a régi időkben híres Harangod fürdő, mely még Kállay Ignác idejében nagy látogatottságnak örvendett. A határban levő „Várhegy” nevű domb alján a mocsárban egy sáncokkal körülvett földvár nyomai láthatók.”

E sorok ugyan nem nyujtanak felvilágosítást Oros gazdasági szervezetének változásairól, de azért mégis figyelemreméltók, mert dokumentumai annak, hogy hogyan csinálnak a magyar vidéken történelmet s híven visszatükrözik a vidéki értelmiség gondolkodásmódját, mely a birtokosok változását s a templomok építését tekinti a községi élet legjelentőségesebb eseményeinek.

14

Oros lakosainak száma 1890-ben 3237 volt. Ez 1900-ban 4065-re, 1910-ben 4737-re emelkedett. Az 1900. évi népszámlálási statisztika így részletezi Oros lakosainak foglalkozásbeli megoszlását: Kereső 1364. Eltartott 2701. Mezőgazd. és kertészet

Egyéb őstermelő

Ipar

Ker. és hitel

Közlekedés

Kereső

1171

5

60

14

-

Eltartott

2421

17

117

29

3

Közszolg. és szab. fogl.

Napszámos

Házi cseléd

Ismeretl. s egyéb fogl.

Kereső

21

52

29

12

Eltartott

40

32

16

26

Ennek a statisztikának, mint látni fogjuk, nagy jelentősége van. Azonban jelentőségét a mi céljaink szempontjából az a nagy hiba csökkenti, hogy a foglalkozás közössége nem jelenti a közös osztályhoz való tartozást s így nem szolgálhat Oros társadalmi rajzának alapjául. Oroson körülbelül a következő társadalmi rétegek különböztethetők meg: I.

II. III. IV. V.

a) Mezőgazdasági cselédek. b) Zsellérek. c) Kisgazdák. d) Közép- és nagybirtokosok, bérlők. Szabad foglalkozást űzők. Iparosok. Kereskedők. Cigányok.

15

Oros társadalmának zömét az I. csoporthoz tartozók képezik. Ezek azok, akik közvetlenül mezőgazdaságból élnek. A rendelkezésükre álló földművelési ágak szerinti megoszlása a következő: Szántó Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Termő Terméketlen Összes

Terület k. 8984 h. 27 „ 1059 „ 357 „ 536 „ 655 „ 100 „ 11722 „ 788 „ 12510 h.

holdakban 1598 n.-öl 166 „ 1247 „ 1043 „ 381 „ 1351 „ 723 „ 109 „ 727 „ 836 n.-öl

%-ban 71˙8 0˙2 8˙5 2˙8 4˙3 5˙3 0˙8 93˙7 6˙3 100.

A föld 93˙7%-a tehát termékeny. Azonban a legelő, kert és szőlő egyaránt aránylag igen kevés. Összesen csak 7˙3%-át képezi a földnek. Ezt a képet kiegészítik a Nyíregyházai Kereskedők és Gazdák Körének 1908. évi jelentéséből vett adatok, melyek szerint Oroson 1908-ban 3460 k. holdban búzát és rozsot, 1600 k. holdban tengerit és burgonyát, 1810 k. holdban szálas takarmányt, 220 k. holdban cukorrépát, 360 k. holdban takarmányrépát, 557 holdban dohányt termeltek, 2072 holdat pedig ugaron hagytak. Ahogy fent a kert és szőlő aránylagos csekély voltából, úgy itt a gabonaneműek bevetette terület, továbbá az ugar óriási nagyságából némi következtetést vonhatunk arra, hogy Oroson magtermelésen alapuló extenziv mezőgazdaságot folytatnak. E föltevésünk azonban nagyon általános. A mezőgazdasággal foglalkozók, mint láttuk több társadalmi réteget képeznek. E rétegeket ép úgy, mint gazdálkodásukat külön-külön fogjuk vizsgálat tárgyává tenni.

16

I. A cselédek Oros mezőgazdasággal foglalkozó népességének tekintélyes részét a földből semmi sem illeti meg. Ezek közül valók a mezőgazdasági cselédek. Számukat a népszámlálási statisztika 229-re teszi, s összesen 632 családtagot tartanak el. Körülbelül minden 25 holdnál nagyobb földön gazdálkodó mezőgazdának szüksége van mezőgazdasági cselédre. A cselédek egész évre szerződnek el. Sorosuk legkevésbbé sem megnyugtató. Már a cselédember külseje is szánalmas. Sovány, agyondolgozott rongyos ruhájú emberek. Lakásukon hálálkodva fogadják az embert. „Isten áldja”, mondják, „amiért a mi szegénységünket megtekinti”. Lakásaik, melyeket gazdájuktól kapnak, rendszerint nem felelnek meg a higiéne követelményeinek: túlzsúfolt, nehezen szellőztethető, rossz levegőjű lakások. Számos cselédlakást megtekintettem, ezek között egy béresgazda lakása volt a legjobb. Egy szobából és egy félpitvarból állott. A szoba méretei 2½, 5 és 5½ méter. Szóval 68˙75 köbm. levegő. Laktak benne hatan. Tehát a szükséges levegő fele volt meg. De sulyosbbító körülmény, hogy a különben is szűkablakú lakásokat nem szellőztetik rendesen. Általában a friss levegő fogalma a falusi emberek előtt ismeretlen. Nyáron kint, az udvaron feküsznek. Télen azonban betapasztják az ablakot, hogy a meleg ki ne menjen. A szoba bútorzata két ágyból, egy gyalult asztalból, egy szekrényes lócából és nehány székből áll. A padló vakolva van, s ez illik a piszokhoz, amely már a lakások túlzsúfoltsága következtében is kevés kivétellel uralkodik a cselédházakban. A falakat szent olajnyomatok díszítik, melyeket a máriapócsi búcsúkon vásárolnak. Pár évvel ezelőtt több család is lakott egy szobában. Ma ez általában szűnőfélben van, bár egyes helyeken még ma sem ismeretlen. A cselédek életnivója igen alacsony. Nem is csoda, hiszen fizetésök is minimális. Egy cseléd átalagos évi fizetése 70 korona. Ehhez járul 12 köböl (á 120 l.) gabona, 2 köböl búza, 1 köböl főzelék (paszuly, lencse, köleskása stb.), 12 kg. só. Szabad disznótartás és 1 drb marha tartása illeti még meg a cselédet, de a borjut már kéthetes korában el kell adnia. Azonkívül kap minden cseléd 1500 négyszögöl földet, melyet családja művel meg. E földek 1/3 részében burgonyát 17

ültetnek, a többit kukoricával vetik be. A kukorica közt paszulyt, a szélében pedig napraforgó magot termelnek, s átlag termésök 10 köböl csős tengeri, 1 köböl paszuly és 3½ köböl napraforgó, 15 q burgonya. Rendes körülmények között a konvenciós föld egész termését és egész természetbeni fizetését a cseléd saját háztartásában fogyasztja el, részint emberi táplálék gyanánt, részint pedig az állatok hizlalására. Terményeket csupán azok a cselédek adnak el, kik szegénységük folytán állattartási jogukat ki nem használhatják. Számuk különösen a drágaság folytán szaporodott, mert azok, kiknek állatai elpusztulnak, a magas árak folytán nehezebben tudnak disznót vagy tehenet vásárolni. Egy 15 cselédet foglalkoztató orosi gazdálkodásban tehéntartási jogát csak 9, disznótartási jogát pedig csak 10 használta ki, 3 cselédnek pedig se disznója, se tehene nem volt. A cselédbérek fenti átlaga alól kevés kivétel van. A főcselédeket, s a régi embereket 10-20 korona fizetésjavítással 1-1 marhatartással, vagy egy öltözet ruhával, egy pár csizmával tüntetik ki. Van azonban a cselédeknek némi mellékjövedelme is. Ha van tehenök, az átlagos 5-6 liter tejnek bizonyos időközökben csak egy részét fogyasztják el, a többi vagy ott helyben adják el 12-16 fillérért literenként, vagy egy kis aprómarhával, tojással együtt beviszik a közeli Nyiregyháza piacára. A cselédasszonyok mosni, takarítani járnak az uraságokhoz, sőt néha napszámba is járnak. Ilyenkor a gyermekeket a legidősebbre bízzák és ennek gyakori következményei a gyermekszerencsétlenségek. 8-10 éves korában a gyermek már napszámba jár. A cseléd szereti a sok gyereket, mert ha megnőnek kiuzsorázza őket. Amíg csak meg nem házasodik a fiú, vagy főkötő alá nem kerül a leány, keresete az apát illeti. De a napszámból jövő mellékjövedelmet nem szabad túlbecsülnünk. A napszám lehetősége először is a munkaképes családtagok számától függ, a konvenciós föld megművelése is lefoglal sok munkaidőt, végül pedig, mint látni fogjuk, a napszám nem magas, a munkaalkalom pedig nem állandó. A cselédek jövedelme tehát nem igen üti meg az emberi mértéket. De munkájuk azt meghaladja. A cselédség napi munkaideje általában 12-14 óra. Rendes körülmények közt reggel 5-től este 7-ig dologban van a béres és kocsis s ez a munkaidő nyáron egészen 16-18 óráig is felszökik. 18

10-15 évvel ezelőtt az egész környéken a férficseléd munkaszolgáltatása mellett a cselédasszony is teljesített évenként 2-3 napi ingyen szolgálatot, robotot. Ez az utóbbi időben fokozatosan megszűnt, a nagyobb uradalmakban ma már teljesen ismeretlen, de, dacára az új cselédtörvény tiltó rendelkezésének, kisebb gazdaságokban, elvétve még mindig előfordul. Megbízható emberek állítása szerint a testi fenyíték és a pénzbüntetés sem veszett ki még teljesen, a cselédség tegezése pedig uralkodó szokás. Még szomorúbb lesz ez a kép, ha az iránt érdeklődünk, hogy hogyan táplálkozik a cselédség. Bizony, hús igen ritkán kerül a cselédember asztalára. Egy parádés kocsis családja, amely már a gazdával való érintkezésből kifolyólag is, a cselédség körében a magasabb életnivót képviseli, hetenként csak háromszor eszik egy negyed kg. húst. Reggelije kávé kenyérrel, délben főzelék, borsó, paszuly, krumplileves járja, a vacsora pedig sült krumpli. Az igás kocsis, meg a béres, már egyszer egy héten eszik ¼ kg. (egy fél font) marhahúst. Reggelije szalonnás kenyér, ebédje tésztaleves és főzelék, a vacsora pedig krumpli. Egy öt tagú béres család évi fogyasztása a következő volt: ca. 100 kg.-os disznóhús, 10 kg. marhahús, 12 kg. disznózsír, a kommenciós búza, rozs és főzelék, 1-½ szekér burgonya, 365 liter tej, 36 kg. só, 15 liter petróleum, 12 liter ecet, 12 kg. szappan, 54 liter pálinka. Ezenkívül 35 koronába kerül a férfi, 15 a gyermekek, 10 az asszony ruházata s körülbelül 10 korona kell évente fehérneműre. Körülbelül ugyanez volt a helyzete egész a legutóbbi évekig a dohányos kertészeknek, sorsuk azonban a nagy drágaság folytán lényegesen rosszabbodott. Jogilag a dohányosok tulajdonképpen nem tartoznak a cselédek kategóriájába. Gazdaságilag a cselédek és a mezőgazdasági munkások között állanak, a falu társas életében pedig cselédeknek tekintetnek. A dohányos kertészek 4 kat. hold dohányföld megművelését vállalják el. A gazda csupán a föld felszántására, letrágyázására s a szárítópajták, simítóházak előállítására köteles. Minden dohányos kap szokásos cselédlakást, 1500 négyszögöl konvenciós földet, azonkívül havonta 20 korona előleget a megélhetésre, továbbá előlegezi a gazda a megmunkálás összes költségeit. A dohányos köteles a dohány teljes megmunkálását, tehát az ültetést, kapálást, törést, simítást saját költségén teljesíteni, s ezért a dohánytermé19

sért kapott összeg felét kapja. Ebből azonban visszafizetendők a kapott előlegek, fizetik továbbá a dohányengedélyi illeték felét, az öszszes tűz- és jégbiztosítást s a simítóházak fűtését és világítását. Egy 14 dohányost foglalkoztató gazda könyveiből sikerült megállapítanunk, hogy jó termés esetén egy-egy dohányos átlag jövedelme 500600 korona között ingadozik. A dohányosok tényleges jövedelme azonban a drágaság folytán jelentékenyen csökkent. A dohányosok ugyanis búzát, rozsot nem kapnak a gazdájuktól s így ők most lisztszükségleteiket sokkal drágábban fedezik, mint azelőtt. Ez az összeg pedig korántsem jelentéktelen, hiszen kenyér a legfőbb eledelük. Érzik a húsdrágaság káros hatásait is, ugyanis kénytelenek lovat tartani s most a lóvételbe sokkal nagyobb összeget kell befektetni, mint azelőtt. Azonkívül állattartási joga nincs a dohányosnak, legfeljebb nyári legelőt ad a gazda. A magas takarmányárak folytán pedig csak igen kevés dohányos tarthat tehenet, soknak disznója sincsen s ezért a dohányosok az állandó tej- és húsvásárlók közé tartoznak. A cselédség kulturnivója igen alacsony. A cseléd szabad idejében alszik, iszik s búját vagy pálinkába fojtja, vagy elalussza. A világ sorával nem törődik, semmi iránt nem mutat érdeklődést, ami munkakörén kívül esik.

20

II. A zsellérek A cselédektől nem igen különbözik a zsellérék sorsa. A zsellérek a tulajdonképeni mezőgazdasági munkások. Ezek napszámból és részes munkából élnek. A hivatalos statisztika szerint Oroson 1900-ban 708 mezőgazdasági munkás volt, kik összesen 1270 családtagot tartottak el. Ezen munkások közül 222-nek volt saját lakóháza. A falusi nép tulajdonképen ezeket nevezi zselléreknek. S ezeknek a saját lakóházzal s egy kis kertecskével, legeltetési jogosultsággal bíró embereknek még elég tűrhető a helyzetük. A zsellérek fő jövedelmi forrása napszámos munka. A napszámos munka már maga sem tartozik a legkellemesebb foglalkozások közé, mivel a napi munkaidő 12-16 óra között váltakozik, amihez még egy 3-4 kilométeres séta járul, mert rendszerint, kint a falu határában dolgoznak. De a napszámos munka nem is valami jövedelmező. A napszám alacsony. Egy felnőtt ember maximális napszámja két korona, mely a téli hónapokban egy koronáig csökken. 8-12 éves gyermek nyári hónapokban egy korona 20 fillért, 15 éves egy korona 60 fillért kap, de tavasszal ez is csökken 80-90 fillérig. Még ezek a napszámok tűrhetők volnának, ha egész éven át volna munka. De a napszámos munkás után való kereslet rendkivül ingadozó. Egy 630 magyar holdban gazdálkodó bérlő napszámos könyvéből állítottuk össze a következő statisztikát, mely a napszámos munka ingadozásait elég híven tükrözi vissza: Foglalkoztatott napszámosok száma Munkanapok összege Foglalkoztatott napszámosok száma Munkanapok összege

Január

Február

Március

Április

Május

Junius

4-5

6-7

12 - 13

7-8

11 - 12

9 - 10

53

60

113

70

72

58

Julius

Aug.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

38

41

8

8

7

4

384

450

100

70

45

28

21

Ez a számsor bizonyítja, hogy a téli munkaszükséglet alig 1/8 része a nyárinak. S azért a csekély munkáért nemcsak a zsellérek versenyeznek. Láttuk, hogy a cselédek is napszámba küldik munkaképes családtagjaikat. Ugyanezt teszik a törpegazdák is. Azonban a napszám még sem öleli fel az összes munkát. A fenti számsorban a júniusi munkamennyiség azért oly csekély, mert az aratást részes munkások végzik el. Ugyancsak részben munkálják a kapásnövényeket. A dohányos napszámosokat pedig a dohányosok fizetik. Igy a fenti táblázatnak hiányai vannak, melyek külön-külön való mérlegelést érdemelnek meg. A zsellérek fontos jövedelmi forrása az aratás. Valaha ez nem így volt. A gazdák inkább tót munkásokkal arattak. De lassan-lassan belátták, hogy ha olcsóbb is a tót munkás, sokkal rosszabbul dolgozik, mint a magyar. Azonkívül a kivándorlás is kezdett ijesztő mérveket ölteni, munkáshiány fenyegetett s mivel mi sem alkalmasabb a munkások megkötésére az aratási szerződésnél, újabban magyar munkásokat foglalkoztatnak. Az aratók a termés 1/11-ed részét kapják, ezért „szerződő munkások kötelesek a munkaadótól vett felszólítás után legkésőbb 24 óra alatt a munka helyén saját munkaeszközeikkel és segédmunkásaikkal megjelenni, a munkát megkezdeni, azt a munkaadó utasítása szerint pontosan és rendesen teljesíteni”. Ezt a munkások pusztán a részért meg nem tennék. Nekik földre van szükségük. Tehát: „Kapnak fejenként 3 magyar hold harmados tengeriföldet és egy magyar hold harmados krumpliföldet; megszántva és bevetve a tengerit, ellenben a krumpliföldet munkavállaló a munkaadó által adott krumplival tartoznak bevetni. Munkavállalók kapnak az egész aratási szerződés tartamára fejenként 3 koronát.” Ez egyúttal biztosítás a sztrájk ellen is, mert: „Ha munkavállalók a szerződésben foglaltakat be nem tartanák, úgy őket a munkaadó minden jogorvoslat kizárásával a harmados földből és a 3 korona pénzilletményből kizárhatja s ezzel egyidejűleg természetesen az illető az aratásban sem vehet részt.” Pálinkát csak akkor kapnak, ha az aratók az élelmezést is kikötik maguknak. Ez esetben azonban a termésnek csak 1/16-od részét kapják. Az aratásból származó jövedelem még a legfontosabb a zsellérek életében. A kezeink közt lévő szerződésben 120 magyar hold learatására 13 család vállalkozott. Ennek egy munkásra eső tizenegyed része jó termés esetén 4-5 mázsa terményt tesz 22

ki, amin csaknem egész éven át rágódhatik egy-egy zsellér család. De rossz termés esetén csak a koplalásra való jut az aratásból. Az aratási szerződés egyúttal részes munkát is biztosít a zselléreknek. A szokásos felvállalt terület 3 magyar hold kukorica s egy m. hold burgonya. Néha-néha káposzta harmados megmunkálását is elvállalják, ez azonban rendes körülmények között néhány száz négyszögölet meg nem halad. A részes munka elég szépen jövedelmez ott, ahol a munkás nemcsak a termés, hanem a kukoricakóró harmadát is megkapja s ahol az „uzsorá”-nak nevezett mellékszolgáltatás alól fel van mentve. Számos helyen azonban csak a termés harmadát kapja a munkás s emellett holdanként még két ingyen napszámra, vagy két csirke ingyen szolgálatára is van kötelezve. A részes munkára a munkás mindenesetre feláldozza családja, valamint a saját munkaerejének tekintélyes részét, úgy hogyha a zsellér rendes jövedelmét a maga 60 két koronás s családjának 100 egy koronás napszámjában állapítjuk meg, hozzáveszünk 90 korona aratási keresetet s 200 koronát a részes munkából, akkor egy zsellér évi rendes jövedelmét 500 koronára tehetjük. S ebben már benne van az esetleges téli napszám, a városi favágás, hókaparás s vasúti munkálat is. Szerencsésebb helyzetben van az a zsellér, aki feles földet kap s azt munkálhatja meg. A tanítók, papok és a jegyző ugyanis földilletményben is részesülnek s többen közülök mivel gazdálkodáshoz nem értenek, vagy idejök nincs hozzá, földjeiket zselléreknek adják ki felében való megmunkálás végett. Ilyen földek a 10 holdas jegyzői alapon kívül a különböző egyházak tulajdonát képező tanítói és lelkészi alapok, melyek összesen mintegy 250 holdat képviselnek. Ennek a területnek körülbelől a fele van minden évben feles megmunkálásra a zselléreknek bérbeadva. E földek, melyek különben nehány jelentéktelen belsőség (templom, paplak, iskola) kivételével az egyházak összes orosi ingatlanai, a hatszáz földetlen zsellér közül bizony csak kevésnek adnak kenyeret. A zsellérek azon része, mely sem harmados, sem feles földet nem tud szerezni, bérel magának egy kis földszalagot. A községnek van mintegy 50 hold földje, melyet bérbe szokott adni. Ezért a zsellérek 1000 négyszögölenként 120-160 koronát is fizetnek. A külön tagot képező s közvetlenül a belsőségek mellett kedvezően fekvő községi föl23

dön, intenziv gazdálkodás folyik. A zsellérek káposztát, cukorrépát, burgonyát s általában kapás növényeket termelnek rajta, de a magas bér folytán, egy jó esztendőktől eltekintve, mégse keresnek meg többet, mint amennyi a befektetett munka bérértéke. Mindössze az a megnyugvásuk van, hogy saját gazdaságukban értékesítik munkájukat. A zsellérek közül elég jó dolga van annak a 222-nek, akinek saját háza van a faluban. Ugyan ezeknek is kell házbért fizetni mert úgyszólván kivétel nélkül eladósodottak, de legalább van egy kis kertjük, amely néha 1-2 holdat is kitesz s ezt kitűnően hasznosíthatják. Van esetleg közlegelő illetőségük s akkor egy kis tehénkét s nehány disznót is tarthatnak. A zsellérek legelője 69 hold 383 n.-öl. Azonban községi szabályrendelet szerint csak 150 marha legelhet rajta. Ezt a nehány állatot is megfizetik. Darabonként 6 korona legelői díjat fizetnek. Azonkívül a közigazgatás kötelezi őket arra, hogy drága fajbikákat tartsanak. Ámde, mivel a legelő kicsi és rossz, borjú felnevelésére kevesen képesek s így a drága bikák fajnemesítő hatása nem érvényesül eléggé. Akinek tehene meg kertje van, szert tehet mellékjövedelemre. A tejet ott a faluban eladhatja. Egy „tejes zsidó” naponta 150 liter tejet vásárol össze 12-16 fillérjével. De mivel csak hat kilométernyire van Nyiregyháza, az asszonynép inkább maga megy be a vásárra. Azelőtt gyalog jártak. De újabban vonat köti össze Orost Nyiregyházával s ma már a legtöbb asszony vasúton jár be a városba. Reggelenként hangos az orosi állomás a városba járó zsellérasszonyoktól. Évről-évre növekszik az orosi állomás forgalma. 1905-ben 1906-ban 1907-ben 1908-ban

Az elszállított és 6243 9146 9908 9365

érkezett utasok száma 7242 8749 9897 9408

Ezek közt van természetesen más is, nemcsak zsellér asszony. Már láttuk, hogy néha a cselédasszonyok is járnak a városba élelmiszerekkel s ugyanezt teszik a kisgazdák is. De mégis a módosabb zsellérek közt a legtipikusabb jelenség a városba járás. Csaknem egész tejtermésüket, kertjük egész termését, sőt még az apró macskákat és kutyákat is a városba viszik, hol ilyesmire mindíg akad elég 24

vásárló. A módosabb zsellérek kocsit és lovat is tartanak s fuvarozásokat vállalnak el. Két lóval, szekérrel végzett napi munkáért 8-15 koronát is kapnak. De ezen jobbsorsú fuvarosok száma jelentéktelen. Amelyik zsellérnek azonban se háza, se kertje nincsen, annak koplalás az élete. Alig 500 koronás jövedelméből 60-80 korona lakbért fizet, egy kis, egy szobás „lakásnak” nevezett oduért, s ugyan 400 koronából, hogy lehet eltartani egy családot? Nyáron még csak csöppen, csurran valami. De, ahogy beáll a tél, megszűnik a napszámos munka, elfogy az aratásban szerzett kis kenyér, mellékkereset semmi sincs, megkezdődik a koplalás. Ilyenkor ébred fel gyűlölete környezete iránt. Jó maga családjával együtt elmennek lopni. „Amióta három csendőr van a faluban, mondta nekünk egy orosi ember, azóta egy kis rend van.” De azért még most is lopnak s a csendőrőrmester azt mondta nekünk, hogy a zsellérek oly rosszindulatúak, hogy szeretné valamennyit egy hegyre felvinni, ágyúval körülvenni és halomra lövetni. A zsellér lop amit lophat. Vasat, fát, szalmát, aprómarhát, pénzt, ami épen lopásra kínálkozik. S hogy ennyire demoralizálódott, abban óriási része van a nyomorúságnak. A zsellérség életnivója szomorúan alacsony. Rosszul táplálkozó és alkoholista. Amelyik zsellér még a maga házában lakik, az kívül, az udvart, a kertet, a házat tisztaságban tartja. De a belső tisztaság és a jó levegő iránt a legritkábbnak van némi érzéke. A szobák alacsonyak, szűkek, túlzsúfoltak. Rendes átlagméretük 4 m. hosszú, 3 m. széles és 2 m. magas. A táplálékban alig szerepel a hús. Hetenkint egyszer 1 félfont, ez a rendes. A többi eledel: korpás kenyér, krumpli és főzelék. Ilyen viszonyok között a zsellérség a falu legnyomorultabb, de egyedüli forradalmi eleme. A zsellérség az, amely mindenre kész, mert semmi veszteni valója sincsen. Helyzeténél fogva pedig alkalmas arra, hogy benne forradalmi gondolatok verjenek gyökeret. A zsellért nem fűzik patriarchális kapcsok a gazdához, az ő fejéből nem veri ki a gondolatot az állandó lekötöttség s gyakran gyötri az éhség, ez a nagy ösztönző, amitől a cseléd meg van védve. Azonkívül befogadhat bárkit házába, az ő háta mögött nincs a tiltakozó gazda, mely a cselédtörvény alapján a magyar vendégszeretet szabad kifejlődését meggátolhatja. E mellett a zsellér érzi a nagybirtokos nyomását, érzi a közigazgatás terhét, mert közvetlen összeköttetésben van a közigazgatási közegekkel. Több adót fizet, mint a cseléd. Télen mikor 25

éhezik, hitelre szorul s belekerül az uzsorások karmaiba; jövedelmének aránylag nagy része áll pénzből s így inkább érintkezik kereskedőkkel, iparosokkal, a várossal, szóval a kulturával s ez is nagyban befolyásolja gondolkodását. A zsellérek között próbált gyökeret verni a szocializmus, de rendszeres munkásmozgalom ki nem fejlődhetett, munkásszervezet nem alakulhatott, mert a néhány szocialista szellemű munkás agitációját a közigazgatási hatóság elfojtotta. Miután szervezett munkásmozgalom útján nem javíthatott helyzetén a zsellérség s miután a szomszédos városban, melyben sem nagyobb ipar, sem fokozódó munkásszükséglet nincsen, le nem telepedhetett, nem maradt más hátra, mint a kivándorlás. A kivándorlás és a munkásmozgalom lehetetlensége között kétségtelenül okozati összefüggés van. Az elégedetlenség, melyet egy sikeres munkásmozgalom meg nem nyugtathat, a kivándorlás útján keres kielégülést. Orosról több mint egy évtizede tart a kivándorlás s méreteit már eléggé kifejezi az a tény is, hogy míg a népesség 1890től 1990-ig 828 emberrel szaporodott, addig a szaporodás 1900-tól 1910-ig csak 672-t tett ki. A szaporodás ezen csökkenése kizárólag a kivándorlás terhére írható, mert a természetes szaporodás bármiféle korlátozása Oroson még nem szokásos. A kivándorlás egyedüli célja a pénzszerzés. De a pénz után csak azért vágyakozik az orosi ember, hogy földet szerezzen s csak az vágyakozik, akinek földje nincs. Ezért a kivándorlás csaknem kizárólag a zsellérek között pusztít. A cselédek közül kevesebben vándorolnak ki, mert nehezebben tudnak annyit megtakarítani, amennyi a kivándorláshoz szükséges. A kisgazdák pedig csak akkor mennek Amerikába, ha túlságosan eladósodottak s adósságaikat máskép kifizetni nem tudják. Általában a gazdasági függetlenség felé, az orosi embernek, Amerikán át vezet az út. A kormány ugyan sok hazug hírt közöl az amerikai nyomorúságról az ingyen is osztogatott Néplap-ban. A jegyző pedig hivatalból figyelmezteti az útlevelet kérőket az amerikai veszedelmekre, sőt jegyzőkönyvbe is beleveszi, hogy útlevelet kérő „elismeri, hogy az Egyesült Államokban uralkodó rossz gazdasági és kereseti viszonyokra figyelmeztetve lett”, de azért nevetve mondják az emberek: „Nem igaz abból uram egy szó sem, Vas And26

rás most is küldött 500 koronát, Vida János pedig most jött haza egy summa pénzzel”. Az orosi postamester szerint 1907-ben 102.000 koronát küldtek haza Amerikából, 1908-ban a krizis évében pedig 68.000-et. Hiába, ennek a sok pénznek a csörgése messze elhallik. De látják azt is az emberek, hogy minden amerikajárt embernek háza van és pedig cseréppel fedve. Meg ott áll az útfélen az a márvány kereszt is, amelyet egy hívő katholikus küldött haza Amerikából Isten és a magyar nyomorúság nagyobb dicsőségére. Így aztán mennek Amerikába bőven az emberek. A zsellér elhatározza, hogy nemcsak télen, de nyáron is koplal, eladja, ha van, a házát, tehenét, vagy vesz uzsorahitelre pénzt s megy Amerikába. A községházán szerzett adatok szerint elment Amerikába:

Útlevéllel ___ ___ ___ Útlevél nélkül ___ ___

1906

1907 években

1908

28 2

60 2

21 -

A kivándorlásnak maguk a kivándorlottak csinálják a legnagyobb reklámot. Leveleikből kitűnik, hogy a viszonyok Amerikában minden tekintetben kedvezőbbek, mint Magyarországon s e levelek, valamint a hazatértek elbeszélései a legnagyobb fokozói a kivándorlásnak. „Szülőföldem, kedves magyar hazám, nem sajnálok én benned semmit sem, csak szüleimet és testvéreimet, jó embereimet és sok rokonaimat” írja egyik Amerikában lévő orosi ember. Mindamellett a kivándorlottak tekintélyes része, ha annyi pénzt szerzett, amennyi egy kis földdarab vásárlásához elegendő, visszatér. A községházán levő följegyzések szerint 1906-ban 15, 1907-ben 24, 1908-ban 16 orosi ember tért vissza. Sokan csak látogatóba jönnek haza, s van olyan ember aki 5-6-szor is megtette az amerikai útat. Sokan azonban örökre kintmaradnak, s a kintmaradottak után gyakran csak nagy tragédiák maradnak hátra. Vannak öreg, összetörött emberek, kiknek gyermekei kivándoroltak, eleinte küldtek is néhány forintot, később pedig örökre elvesztek Amerika forgatagában. Vannak asszonyok, kiknek férjeik tűntek el az újvilágban, s utánok nyomorgó családok maradtak. Általában azok, akik nagyobb összeget megtakarítani nem képesek, vagy akik odakint házasságot kötnek, 27

örökre kint maradnak Amerikában. A hazajövők pénzküldeményei az iparosoknak és kereskedőknek, ügyvédeknek és földbirtokosoknak egyaránt nagy hasznára vannak. Az Amerikát megjárt emberek azok, kik parcellázások alkalmával nagy áron megveszik a végkép eladósodott földbirtokokat, melyeken földbirtokosok, kereskedők és ügyvédek (sőt még az állam is) egyaránt nyernek. Házaikat ezek építik nagyobb igényekkel, szükségleteik Amerikában fokozódnak, úgy hogy ipari szükségleteik messze túlhaladják a zsellérekét. Az amerikai kivándorlásnak tehát a fennálló viszonyok között tagadhatatlanul üdvös, jó hatásai vannak. A zselléreknek van még egy kisebb csoportja, mely külön figyelmet érdemel. Ezek a tót szőlőbirtokosok. Oros 4065 lakosa között 1900-ban 115 tót anyanyelvű volt, de lagalább is 600-ra tehető a tót eredetűek száma. Ezek a tótók nyiregyháziak. Nyiregyházát ugyanis a XVIII-ik században tót telepesek alapították. E telepesek egyrésze köralakú úgynevezett bokor tanyákban telepedett meg, hol minden telepes egy-egy körcikkelyt kapott megmunkálás végett, s ezek a maguk zárt gazdaságában mind a mai napig megmaradtak tótoknak. A tótok másik része azonban szőlőgazdálkodást kezdett. Ezek a tót szőlőtelepek messze benyúlnak Nyíregyháza vidékébe s az orosi tót szőlőtelep ezen település kisugárzása. A szőlőbirtokosok szegény emberek. 1-6 vékás (á 300 négyszögöl) szőlőjük nem elegendő arra, hogy egy-egy család ellátását biztosítsa. Különösen nem az újabb időben, midőn a csemegeszőlő a tótok parasztszőlőjét teljesen lekonkurrálta. Így azután ezek az emberek egyéb mellékfoglalkozásra vannak utalva. Közülök kerülnek ki a nyiregyházai taligások, fiákeresek, favágók és napszámos munkások. Leányaik a nyiregyházai dohánybeváltó hivatalban dolgoznak, vagy beállanak a városba cselédnek. Így ezek az emberek teljesen a város felé gravitálnak, hiszen annak határán laknak, s rokonaik a többi tót szőlősgazdák szintén városi lakosok. Így a falu társadalmi és gazdasági életében teljesen lényegtelen szerepet játszanak. Mégis két okból igen érdekesek ezek az emberek. A városi élet a nők nemi erkölcsi életét megrontotta. Másrészt a magasabb városi és magyar kultura, úgyszólván teljesen felszívta magába a tótságot. Ma már a tótok nagy része teljesen magyar lett, magyarul pedig valamennyien beszélnek. 28

III. A kisgazdák A zsellérek és a cselédek közt osztályellentét nincs. Az osztályellentét a gazdáknál kezdődik. A gazdák már a magasabb társadalmi réteget képviselik. Ők részt vesznek a falu közéletében, a bírók közülök kerülnek ki, s ők tartanak minden vasárnap kupaktanácsot a községházán, melybe zsellérembernek beleszólása nincsen. A zsellérek és a gazdák össze nem házasodnak, s kétségtelenül nagy része van a nép földszeretetében annak, hogy gazdasorba akar kerülni, amely sor úgyszólván egy magasabb emberfajt képvisel. Az orosi kisgazdák mostani birtokaikat a félszázaddal ezelőtt lefolyt úrbéresi rendezés alkalmával kapták. A birtokrendezés hullámai már végkép elcsendesültek, csupán néhány homályos mese kering a faluban arról, hogy a birtokrendezés alkalmával egyesek jogosulatlanul is földekhez jutottak, mások pedig igen rossz földeket kaptak. Oros birtokeloszlása következő: A birtokosok száma 835 142 55 65 8 8 6 1 1120

Az összes terület A terület %-a hold □-öl 379 920 3.02 314 1277 2.58 406 691 3.31 1222 455 9.68 537 1116 4.30 1661 519 13.27 4184 850 33.44 3803 1408 30.40 836 100 12510

}

22.89

A birtok nagysága 1 1-5 5-10 10-50 50-100 100-500 500-1000 1000

E statisztika Oros adókataszteri összesítése alapján készült s ennélfogva lényeges hibákat rejt magában. A kataszter alapját ugyanis a telekkönyvi bejegyzések képezik s azért ez a statisztika nem a gazdaságok, hanem a telekkönyvi tulajdonok eloszlását tükrözi vissza. Az a 20 holdas birtok pl., mely egyik gazda gazdálkodását képezi, de a telekkönyvben a felesége, mostoha gyermeke s a saját tulajdona gyanánt szerepel, itt három birtok gyanánt van felvéve. Viszont az a 29

két, összesen 400 holdas birtoktest, mely mostanában parcelláztatott, de a telekkönyvbe még bevezetve nincsen, még a 100 holdnál nagyobb birokok között szerepel. Csak lényeges megszorításokkal használhatjuk tehát e statisztikát. Ez a statisztika mindamellett minden kétséget kizárólag elárulja, hogy Oroson a 100 holdnál nagyobb birtok, tehát a közép- és a nagybirtok dominál. A területnek csaknem 80 %-át ez foglalja el. Ennek természetes következménye azután, hogy 1900-ban, mint láttuk 1364 önálló kereső közül 229 volt mezőgazdasági cseléd, 708 pedig mezőgazdasági munkás (zsellér), szóval a keresők 68%-a volt kifejezett mezőgazdasági proletár. Tényleg azonban a mezőgazdasági proletárok száma lényegesen nagyobb. A népszámlálási statisztika szerint Oroson 1900-ban 157 kisbirtokos és kisbérlő volt. Ezek közül már a statisztikában 35 mint kisbirtokos napszámos, 8 pedig mint részes földműves szerepel. Tényleg azonban a megmaradó 114 kisbirtokos tekintélyes része is zsellér és kisbirtokos között ingadozó proletárokból áll. A községi jegyzőnek, az adókataszter alapján végzett számlálása szerint, egész, Oroson csak 15 olyan jómódú gazdaember van, aki kizárólag gazdálkodásból, minden mellékfoglalkozás nélkül meg tud élni. Általában alig találni Oroson jóltáplált, rendes, sötétkék ruhában járó gazdaembert, amilyenekkel az Alföld parasztvárosai telve vannak. A nép rongyos, szegényes ruházata is elárulja, hogy a nagy, termékeny földterületen, több nyomorúság, mint jólét lakozik. A kisgazdák nyomorúságának egyik legfontosabb oka a háromnyomásos gazdálkodás, mely a föld intenziv megművelését teljesen lehetetlenné teszi. A háromnyomásos gazdálkodás az úrbéri rendezés idejéből maradt meg. Akkor a kisgazdák, illetve ahogy még ma is mondják az „úrbéresek” összes földjeit egy tagban osztották ki. Ebből egy részt kiszakítottak legelőnek, a megmaradó részt pedig három részre osztották, melyet még ma is úgy művelnek meg, hogy egy-egy részben hároméves fordulóban, először kizárólag kapásnövényeket, azután kizárólag kalászost termelnek, végül a harmadik évben ugaron hagyják. A termelés ezen rendszerének megfelelőleg már az úrbéri rendezés idején minden gazda földjét legalább három darabra osztva kapta meg. Ez a feldarabolódás azonban a lefolyt fél évszázad alatt a többszörös öröklés, összeházasodás, vétel és ajándé30

kozás folytán a legnagyobb mértékben fokozódott, úgy hogy akárhány olyan 10 holdas gazda van, kinek földje 15-20 darabban, több kilométer távolságra van szertecibálva az egész határban. Ez a szétszóródás már maga teljesen kizárja az intenziv megművelés lehetőségét. De kizárja ezt maga a háromnyomásos rendszer is, mely az ősi gazdálkodási mód megkövesítése. A nyomásos rendszer pontosan előírja a vetésforgót s arra kényszeríti a kisgazdákat, hogy túlsok ugart hagyjanak. Betetőzi ezt az a körülmény, hogy a nyomásos gazdálkodás folytán a gazdák földjeikre ki nem települhetnek, kint a mezőn tanyát nem építhetnek. Az ugaron hagyott terület ugyanis, továbbá aratás után a kalászossal bevetett terület is közös legelőül szolgál. Ennek következtében állandó jellegű építkezés a mezőn nem lehetséges. A gazdák tehát szérüskertjeiket bent a faluban tartják, istállóikat bent építik fel s ősszel minden terményt behordanak, tavaszszal pedig az egész trágyát a faluból hordják ki a mezőre. Ha tekintetbe vesszük a földek szétszórt állapotát, s azt, hogy a határ egyes részei a községtől 2-3-4 kilométernyire, sőt távolabbra is feküsznek, beláthatjuk, hogy a nyomásos gazdálkodás mérhetetlen idő s munkapazarlásra kényszeríti a kisgazdákat, kik földjeik megművelésére tudatlanságuk folytán különben sem volnának képesek. A tudatlanság ép úgy reánehezedik a kisgazdákra, mint a nyomásos gazdálkodás fojtó rendszere. Az egyik gazdának kinek birtokát megnéztem, négy hold szántóföldje volt, négy darabban. A négy hold földhöz ez a gazda még négy hold szintén négy darabban levő feles földet szerzett. Földjét természetesen hármas fordulóban műveli meg s a kapás részt minden évben állati trágyával letrágyázza. Rendszeres trágyakezelésről azonban szó sincs. Műtrágyát sohasem használt, nem is ismeri. Hasonlóképen teljesen ismeretlen fogalom volt e gazda előtt az, hogy a vetőmagot cserélni szokták s hogy jobb vetőmagvak szerzése igen hasznos befektetés. E gazda még kétszerest, búza és rozskeveréket is termelt, amely valóságos merénylet a saját jóléte ellen, mert a rozs és a búza sohasem érik be egyszerre. Kapásnövények közt krumpli és kukorica a legfőbb. Takarmányrépa és káposzta előfordul még néha, de cukorrépát, továbbá konyhakerti növényeket nem termel. A föld megmunkálását maga és felesége meg a gyereke végzik, de e mellett még előfordul, hogy családja tagjai napszámba 31

járnak. Általában csak a törpe-gazdák, vagy a végkép eladósodottak küldik gyermekeiket napszámos munkába, mivel ez már társadalmi sülyedést jelent s a paraszti gőggel ellenkezik. A föld megműveléséhez eddig csak egy faboronát és egy fagerendélyes ekét használt. Azelőtt kézzel vetett, csak újabban vett nyolc társával együtt egy sorvető gépet. A cséplést cséphadaróval, szóval kézzel végzi. Van 2 lóva, 1 tehene és 3 disznója. A tejet csaknem mind elfogyasztják. Csak néha-néha visznek be aprómarhát és egy kis tejet a városba. A házuk mellett levő nagy kertben ép úgy gazdálkodnak mint odakint, csupán egy kis földszalag szolgál virágos és veteményes kert gyanánt. Lakása egy kis pitvarból s egy-egy tisztán tartott, rendes szobából áll, mely 4 m. széles 6 m. hosszú és 2½ m. magas, szóval 60 köbméter levegő van benne, de nyolcan lakják. A bútorzata egészen cselédszerű, csupán két fényezett szekrénnyel van több, mint egy tipikus cselédlakásban. Egy másik kisgazda 16 holdon gazdálkodik, mely 12 darabban van. Földje megmunkálására 1 legénycslédet tart, miután még csak két kis fia van és ezek munkáját még nem hasznosíthatja. A cseléd évi bére 110 korona és teljes ellátás. A cseléd a parasztgazda asztalánál vele egyforma ételt eszik. Műtrágyát nem használ, vetőmagot sohasem cserél. Legutóbbi évben 6 hold ugart hagyott, 6 holdban kalászost termelt, 1 holdban cukorrépát, ugyanannyiban krumplit és kukoricát, félannyiban takarmányrépát és káposztát. Munkaeszköze egy 1 fagerendélyes eke, egy vasborona és egy sorvető gép, melyet 4-en együtt vettek. A cséplést bérbevett járgányos cséplőgéppel végzi. (Ilyen van nyolc a faluban. Újabban két benzin motort is szereztek.) Van azonkívül egy tengeri morzsolója. 3 lovat és 1 tehenet tart. Télen fuvarozást is elvállal. Van 6 sertése is. Birtokához tartozik egy 600 négyszögöles szőlő, melynek egész termését megissza. Sőt még néha vesz bort. A kertjében szabad gazdálkodást folytat ugyan, de eladásra konyhakerti növényeket nem termel. Két nagyszobás, tisztán tartott lakása van. A szoba fényezett bútorokkal van bútorozva, a falakat hazafias olajnyomatok díszítik. E gazda életnivója messze felülhaladja a zsellérekét és a cselédekét. Hetenkint háromszor eszik marhahúst, máskor disznót vagy aprómarhát. Reggelire szalonnát,

32

ebédre tésztaleveset és főzeléket, vacsorára szintén főzeléket, tejfélét vagy tojást. A jómódú gazdák életnivója elég magasnak mondható. Mindenesetre hasonlíthatatlanul jobban élnek, mint a zsellérek és a cselédek. Ők nem is vándorolnak ki. Mindamellett elégedetlenek. Az elégedetlenségnek többféle oka van. Azonban azt hisszük, hogy az orosi kisgazda főszerencsétlensége elmaradottsága és tudatlansága. Amily primitiv a gazdálkodása, ép olyan állattenyésztése is. Oros község 1910. évi haszonállat összeírása szerint volt Oroson: bika tehén 100 holdnál nagyobb gazdaságokban 84 616 100 holdnál kisebb gazdaságokban 6 575

ökör 565 45

ló sertés 262 698 322 389

A kisbirtokosok állatállománya tehát, bár mintegy negyedrész annyi terület áll rendelkezésökre, mint a közép- és nagybirtokosoknak, csaknem oly nagy, mint a közép- és nagybirtokosoké. Szakszerű állattenyésztésről mégis csak az utóbbiaknál lehet beszélni. Míg egyik ororsi nagybirtokos ménese és gulyája a megye legpompásabb állatait produkálja, addig a kisgazdák állattenyésztése alig változott az utóbbi évtizedekben. A kisgazdák legelője, ép úgy mint a zselléreké az állatok számához mérten kicsi. Nem is részesül különös gondozásban s azért a kisgazdák kevés marhát nevelhetnek rajta s kénytelenek a legtöbb borjút 2-3 hetes korában eladni Az újabb időben beszerzett drága fajbikák fajnemesítő hatása tehát csak lassan érvényesül. Az istállók nagyrésze is szűk, primitiv, egészségtelen tákolmány s mint mindenben, a kisgazdák az állattenyésztés tekintetében is konzervativok. Hiába van lépfenével fertőzve a legelő, ők azért kihajtják a marhát, „ha fizetjük a gulyást”, mondják, „akkor legalább legeltetünk is”. Idegenkednek a védőoltásoktól is. A kisgazdák hízott marha előállításával sem foglalkoznak. Ennek a célszerűségét még nem látták be. A kisbirtokosok nem hizlalják ki marháikat, hanem soványan adják el a mészárosoknak, úgy hogy Szabolcsmegye élelmezése jórészt sovány marha útján történik. Ez a legoktalanabb húspazarlás, nem is szólva arról, hogy a soványhús minősége is roszszabb, mint a hízott marháé. A tejtermelés és tejértékesítés szintén

33

elmaradott. Tejfeldolgozó gépek még teljesen ismeretlenek s legjobban jellemzi a viszonyokat az, hogy aki Nyiregyházán, e nagy mezőgazda vidék középpontjában finom vajat akar enni, az Teschenben készült osztrák vajat vásárol. Míg a gazdák járatlansága a termelésben a terméseredményt csökkenti, addig a termékek értékesítésénél ugyanez az ok a pénzbeli jövedelmet szabdalja meg. Az orosi paraszt igen primitiv módon értékesíti terményeit. Ha pénzre van szüksége, két lovas szekerére felpakol 1-2 zsák terményt és behajt a városba. Útközben 24 fillér vámot és a búzapiacon vásárhelypénzt fizet. A kereskedők már most 30-80 fillérrel a rendes ár alatt megvásárolják terményeit. Kín ilyenkor nézni a szegény parasztot, kinek egy élet örökös nehéz munkája nem vájt barázdát a homlokába, mint csepeg róla az izzadság, ha a falnak támaszkodva a kapott összeget utána számolni igyekszik. Bizony a paraszt egy cseppet sem jártas a számolásban s nem csoda, ha a kereskedő ellen, kit ellenőrízni alig képes, gyűlölettel vegyes elégedetlenséggel van eltelve. A piacról egyenesen a korcsmába fordul, mely ott a helyszínen bőségesen található. Örülhet, ha csak a pénze egy részét itta el s fejbeverés nélkül távozik. Azután bevásárlásokat végez. De ismét, tudatlansága lehetetlenné teszi a jó vásárt, ismét bizalmatlan, alkudozik s magam is láttam, mikor egy parasztgazda egy friss újságon és egy zsemlén alkudozni kezdett. Amikor így a paraszt haza megy, az a hangulat fogja el, mint a Pestre járó jó vidékit. Ahogy a jó vidékiek szidják a fosztogató Pestet, úgy szidja a parasztgazda is a várost.

34

IV. A kisgazdák Az előbbi fejezetben kifejtett körülmények okozzák, hogy a kisgazdák pusztulnak, eladósodnak. A kisgazdák földjeire napról-napra új adósságokat tábláznak be, míg a törlések igen ritkák. Főleg öt esetben vesz fel a gazdaember kölcsönt. 1. Az örökség szétosztásánál. 2. Uj földvásárlásánál. 3. Perlekedéseknél. 4. Hasznos beruházások esetén. 5. Rossz termés idején. Az eladósodást különösen előmozdítja a fordulós gazdálkodás. Uralkodó örökösödési szokás ugyanis, hogy az apai házat pénzbeli kárpótlás fejében az elsőszülött fiú örökli, a földeket pedig szétosztják az összes gyermekek között. Az elsőszülött fiú tehát mindenesetre hitelre szorul, hogy testvéreit kifizethesse. De hitelre szorulnak a többiek is, mert a nyomásos gazdálkodás folytán földjeikre ki nem települhetnek, s így egy darabka belső telket kell szerezniök, hogy házat építhessenek. De fokozza az eladósodást az a körülmény, hogy a nyomásos gazdálkodás drága és végtelen határsértési perek szülőoka. A rendkívül feldarabolt földek ugyanis, mint mondottuk, az év tekintélyes részében közös legelőül szolgálnak. A közös használat idején a határvonalak könnyen, s gyakran eltolódnak. Ebből származnak azután a költséges határsértési perek, melyek főleg azért ismétlődnek folyton, mert az összes parcellák határai bizonytalanok, s eltérnek a telekkönyvi adatoktól, úgy hogy alapos rendezésük csak egy új általános telekkönyvi felmérés alapján volna lehetséges. Lássuk már most a hitelszerzés technikai részét. A gazda igen gyakran annyira járatlan, hogy maga még a bankba sem tud elmenni. Ügyvédhez fordul, ki honorárium fejében a kölcsönt kijárja. A kamat 6 ½-8% között ingadozik. A nyiregyházai bankok fontos üzlete a parasztkölcsön, ami azonban nem igen mondható mobilnak. Ámde a bankok tőkejüket nem köthetik meg, mert akkor veszélyeztetik fizetőképességüket. Azért úgy kötik meg a parasztot, hogy az minden pillanatban szorítható legyen a fizetésre. Ez kétféleképen történhetik. Első eset a kötelezvénykölcsön, mely a hitelnyujtás szolidabb módja. A bank adóslevelet állíttat ki a paraszttal, melyben kötelezi, hogy félévenként bizonyos összeget letörlesszen. „Ha ezt tenni egy ízben elmulasztanám, jogában áll a hitelező intézetnek, az egész tar35

tozást felmondottnak tekinteni.” Ilyen paragrafusok vannak azonkívül az adóslevélben: „3. Köteles vagyok kölcsöntartozásomat a törlesztésre kiszabott idő előtt is feltétlenül azonnal készpénzben visszafizetni: „a) ha a hitelező intézet vagy engedményese által eszközölt helyszínelésből az tűnnék ki, hogy a jelzálog értéke oly csorbulást szenvedett, hogy a hitelező intézet vagy engedményesének megítélése szerint az adott kölcsönért alapszabályszerű ételemben vett teljes biztosítékot többé nem képez; „b) ha a megállapított erdészeti üzemtervet a hitelező intézet vagy engedményesének beleegyezése nélkül megváltoztatom, az ingatlan haszonélvezetében a megengedett mértéket túllépem és ha általában az ingatlan értéktelenedését okozó vagy okozható kezelés forog fenn; „c) Ha azon épület, melynek felépítése végett jelen kölcsönt felvettem, nem a kölcsönvétel alkalmából benyujtott tervek szerint építeném, vagy az építkezést bármi okból beszüntetném; „d) ha a jelen adóslevélben elvállalt fizetési vagy egyéb kötelezettségeim bármelyikét pontosan teljesíteni elmulasztanám; „e) ha vagyonom felett csőd nyittatnék, a jelzálogul szolgáló ingatlan bárki által kérelmezett végrehajtás útján részben vagy egészben elárvereztetnék, ha a jelzálog részben vagy egészben kisajátíttatnék, vagy eladás, átruházás, öröklés avagy bármely más címen tulajdonjogilag másra szállana át. „Mindezen esetekben jogosult intézet vagy engedményese saját választása szerint vagy kölcsöntartozásomat összes járulékaival együtt lejártnak tekinteni s azt rajtam a 4. pontban megállapított storno-díjjal együtt per útján behajtani, akár a kölcsön meghagyása mellett egyéb vagyonomból tetszése szerint fedezetet követelni, akár esetleges hátralékos kötelezettségeimnek a hat százalék késedelmi kamat és egy százalék bírság mellett való teljesítésre szorítani.”

A hitelező intézet tehát, mint ebből a paragrafus–labirintusból kitűnik bármely pillanatban pert zudíthat a gazda nyakába, s kényszerítheti fizetésre. Ugyanezt az eredményt a bankok egy tekintélyes része úgy éri el, hogy váltót írat alá a gazdával, ami azért is igen hasznos, mert visszleszámítolás útján fokozhatja forgalmát. Ezek a bankok a parasztokkal 3-6 hónapos váltókat álíttatnak ki, s a váltóösszeg erejéig biztosítéki okirat alapján zálogjogot is szereznek. A kapott váltókat már most visszleszámítolhatják, az így kapott pénzt parasztkölcsönökben 36

ismét megkötik, a kapott váltókat ismét leszámítoltatják stb. De a váltó nem való a paraszt kezébe. Elfogadó, forgató, stb. a paraszt előtt ismeretlen fogalmak, a paraszt csak ”kezest” ismer. Nem ismeri a váltójog szigorú szabályait sem. Azt sem tudja, hogy mikor a régi váltót egy újjal cserélte ki, jogilag tulajdonképen fizetett és új kölcsönt vett fel, s azt hiszi, hogy aki az első váltón „kezese” volt, köteles a másodikon is kezes lenni, mert a kezesség a hitel egész tartamára szól. Mindezekből azután gyakran származnak perek és egyéb kellemetlenségek, melyek csak a parasztnak kerülnek pénzbe. Ha hitelügyletéből per származik, akkor a gazda veszve van. Nemcsak azért, mert járatlan, csökönyös, és mert az ügyvédi költségek nagyok, hanem mert ilyenkor a bank is megnyúzhatja, ha akarja. Akármelyik adóslevélben a fizetési kötelezettségét elmulasztó fél kárára 1 % büntetés van megállapítva, ha pedig a bank a kötvénykölcsön lejárta előtt perelni kénytelen, szerződési joga van 2-3 % storno-díj behajtására. A tudatlanság és a járatlanság a legfőbb előidézői annak, hogy a gazda hitelügyei folytán károkat szenved. Miután e két körülmény ellen nem veheti fel a harcot, nem segíthet gyökeresen a hitelviszonyokon az Orosi Hitelszövetkezet sem. E szövetkezet az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja. 1903. évben 85 taggal és 229 üzletrésszel alakult. Működését 1907-ig a következő adatok mutatják: Év 1904 1905 1906 1907

Tagok száma 125 158 194 235

száma 278 331 354 395 Év 1904 1905 1906 1907

Üzletrészek összege 2.608 K 20 fill. 5.787 „ 80 „ 8.994 „ 20 „ 12.151 „ 80 „

Váltó tárca 4533 K 6492 „ 8100 „ 5080 „

Központi hitel 6.935 K 21.690 „ 15.154 „ 23.677 „

Takarékbetétek 1.850 K 14 fill. 7.717 „ 47 „ 22.807 „ 45 „ 27.390 „–„

Kötelezvény kölcsön 7.121 K 26.818 „ 36.131 „ 50.092 „

Adataink a legutóbbi évekből hiányoznak. De ha emelkedett is az utóbbi években a hitelszövetkezet forgalma, hatása a hitelviszonyokra 37

nem érezhető. Ennek legfőbb oka az, hogy maga a hitelszövetkezet sem adhatja olcsóbban kölcsöneit, mint bármely más rendes pénzintézet. A hitelszövetkezetnek is vannak ugyanis költségei, a tisztviselők fizetést kapnak s 60-70 ezer koronás forgalom mellett a legkisebb költség is megdrágítja a kölcsönöket. 1909 augusztusában a szövetkezet 5 ¾ %-ért kapta a pénzt a központtól, s tagjaitól 7 ½ %-ot szedett a kölcsönök után. Ez pedig épenséggel nem mondható különösen kedvező kölcsönnek, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a valóságban a hitelszövetkezeti kölcsön még egyéb drágító körülményekkel is jár. A kölcsönvevő ugyanis köteles üzletrészeket szerezni s azok után heti 20 fillért befizetni. Ha a fizetést elmulasztja 1 fillér késedelmi kamatot fizet. A fizetések csak az évek végétől kamatoznak, de a kamat az 1898. évi XXIII. t. c. értelmében 5%-nál több nem lehet. A paraszt tehát azért a pénzért, amit 1909-ben 5%-ra betett, (föltéve, hogy a késedelmi kamatok és az évközi kamatmentes fizetések ezt az 5%-ot föl nem vették) 7 ½ %-ot fizetett. A hitelszövetkezet tehát a mai viszonyok között nem fejthet ki eredményes tevékenységet. De a parasztgazda eddigi bajaihoz még az igazságtalan adórendszer is járul, mely jórészt a zselléreket is éri, s így nagy része van a kivándorlás előmozdításában is. A legfontosabb adó a földadó, melyről hű képet adnak a következő statisztikák, melyek Oros kataszteri összesítése alapján készültek. Oros határának kataszteri becslése: Hold Szántó Kert Rét Szőlő Legelő Erdő Nádas Terméketlen Összesen

38

8984 27 1059 357 536 655 100 788 12.510

Négyszögöl 1598 166 1247 1043 381 1351 723 727 836

Kataszteri hozadéka összesen K holdanként K 65.038.18 7.24 187.10 6.90 4.566.82 4.32 4.857.54 13.58 1.595.04 2.98 928.06 1.42 186.88 1.86 — — 77.359.62 6.18

Az orosi határnak holdankénti tiszta hozadéka a kataszteri becslés szerint 6 kor. 18 fillér. Miután a ma kiadott földek legolcsóbb bére 32 korona, s miután a holdankénti tiszta hozadék legalább is 100-120 K-t tesz ki, egész bátran állíthatjuk, hogy a kataszteri hozadék 15-20szorosan alól van becsülve. De még érdekesebb a tényleges adófizetés. A birtok nagysága holdakban

Hány %-a Oros területének

Fizet adót koronát

1 1—5 5—10 10—50 50—100 100—500 500—1000 1000—

3˙02 2˙58 3˙81 9˙68 4˙30 13˙27 33˙44 30˙40

1570.58 706.54 711.58 1808.76 566.22 2471.08 5997.94 5507.80

Az adó hány Mennyit fizet %-át fizeti holdanként 8˙1 3˙6 3˙7 9˙3 2˙9 12˙7 31˙1 28˙6

4.76 2.24 1.75 1.48 1.05 1.49 1.31 1.55

E statisztikából látható, hogy míg a törpebirtokos 4.76 és 2.24 koronát fizet holdanként addig a nagybirokos csak 1 kor. 55 fillért. S míg a kisbirtokosok összes földje az összes ingatlanoknak csak 22,89%-át teszi ki, ők fizetik a földadó 27,6%-át. És az ellentétek ép a legszegényebb körökben a törpebirtokosok között, a legnagyobbak. Amióta e statisztika elkészült, a földadóról szóló új törvényt végrehajtották, de az adókataszteri kiigazítás a helyzetet nem változtatta meg, csupán néhány újabban művelés alá vett rét s mostanában telepített szőlő adókatasztere lett kiegészítve. Mint a kataszteri becslésből kitűnik, a földhozadéki adók oly alacsonyra vannak általában becsülve, hogy azok nem igen terhelnék meg a kisgazdákat. De az adók többi részét is úgyszólván teljesen a kisgazdák és a zsellérek fizetik.* Így a házosztályadó 1278 koronát tesz ki. Miután túlnyomó többségben parasztlakások vannak, ezt *

Az itt következő adóösszegek az 1909. évi adókivetés végösszegei. [A szerző megjegyzése.]

39

úgyszólván teljesen a szegény emberek fizetik. A szegény nép fizeti a 427 korona házbéradót is, mert úgyszólván csak a zsellérek bérelnek lakásokat. A munkások fizetik az 1305 korona elsőosztályú kereseti adó nagy részét is, az 1066 koronát kitevő másodosztályú kereseti adóról pedig egy nálunk szakavatottabb ember mondotta. „Ez a valódi magyar progressziv adó, mely csak addig halad felfelé, míg a szegény emberekről van szó, ellenben csökönyösen megáll, mihelyt az uralkodó osztályhoz érünk.” A III. oszt. kereseti adó összege 3794 korona. Ellenben az állandó fizetések a papok, a tanítók és jegyző adója, a IV. oszt. kereseti adó, szerény 180 korona. Az egyenes adóknak ezen nagyszerű egyenetlenségét még csak növelik a pótadók. A községi pótadó, mely 1906-ban csak 22% volt, 1908-ban 34%-ra emelkedett, most pedig, az ujonnan épült községi iskolák nagy terhe folytán 50%-ot is meghalad. Ehhez járul az országos betegápolási és az általános jövedelmi pótadó, továbbá az útadó, mely 1908-ban 3470 koronát tett ki. 5% a vármegyei pótadó s 5% az egyházi iskolaadó is. Van azonkívül legelőadó, 2 koronát kell fizetni házanként az éjjeli őrnek s 1 korona jár minden kutya után is. A fogyasztási adók sem jelentéktelenek. Oros a fogyasztási adókat 900 koronáért bérli az államtól. Fogyasztási pótadó azonban nincs. Van közmunka is, melynek megváltása nem kötelező. Minden családfő 2 kézi napszám, s minden iga egy igásnapszám teljesítésére köteles. Előbbi 1 korona 20 fillérjével, utóbbi 3 korona 70 fillérjével váltható meg. Nem szabd azonban az egyházi adókról sem elfelejtkeznünk. Két véka rozs jár minden családtól a papnak, egy a tanítónak és egy fél véka a harangozónak párbér fejében. A gazdagabbak azonban többet is fizetnek. Ez azonban az egyházi szolgáltatásokat nem meríti ki. Így a gör. kath. lovasgazdák évente egy igásnapot szolgálnak a papnak, külön fizetnek az esketésért, a halottbúcsúztatásért, külön pénzbe kerülnek a misék, melyek igen gyakoriak, mert a fanatikus nép szárazság idején, sok eső alkalmával, ha járvány pusztít, ha nagy útra készül stb. stb. egyformán a szentlélek segítségét keresi és misét rendel. Szóval fizet az orosi szegény ember elég sok adót s hogy ez is egyik ok, mely a népet Amerikába hajtja, az kétségtelen. Az adókra elkeseredett gyűlölettel tekint a nép. Sok helyen, különösen a zselléreknél megnehezítette adataim összegyűjtését az, hogy kérdéseimből és ab40

ból, hogy lakásaikat felmértem, azt következtették, hogy valami új adót vetnek ki reájok. Az orosi kisgazda gazdasági élere elég primitiv. Ugyanilyen politikai élete is. Az orosi 160 képviselőválasztó tekintélyes része kis- és törpe-gazda. Szavazati jogukat azonban rideg üzleti szempontból használják. Nemcsak hogy kereskedés folyik a szavazatokkal, hanem kritikus választásoknál a végső pillanatokig spekulálnak velök s mikor legkétségesebb a helyzet, akkor adják el a legtöbbet fizetőnek. A kisgazdák a falu politikájának is az irányítói. A községi politikában elvük a bizalmatlanság. A nagybirtokos virilistákkal szemben osztályhelyzetükből kifolyólag bizalmatlanok, a közigazgatás pedig szintén nem részesül a parasztság bizalmában. Így azután minden újítástól, bárkitől jőjjön is, bármily hasznos legyen is, idegenkednek. Nem akarják a vasútat, a telefont, nem akarnak iskolákat sem s minden kérdésben csak hosszas kapacitálások, valóságos presszió útján lehet megtörni a kisgazdák konzervativizmusát. Rendszeres politikai mozgalom a kisgazdák körében sem fejlődött ki Oroson s politikai felfogásuk is teljesen zavaros. Ennyi az, amit Oros kisgazdáiról mondhatunk. Mielőtt azonban tovább mennénk, röviden foglalkoznunk kell azokkal a kisgazdákkal, akik parcellázás folytán nyerték birtokaikat. Oroson 1908-ban egy 300 holdas birtokot parcelláztak s most van folyamatban egy másik 100 holdas birtok parcellázása. A parcellákat részint amerikaiak vették meg, részint zsellérek. Ez utóbbiak a vétel alkalmával csak igen keveset fizetnek, hanem csaknem az egész vételárat bekebeleztetik új földjeikre, valamint régebbi kisebb ingatlanukra, házukra, kertjükre. A földek ára 800-1000 korona között váltakozik k. holdanként. Miután olyan ember nincs, aki a megvett földet egyszerre kifizetheti, a parcellázási műveleteket a bankok finanszírozzák. A dolog banktechnikai része körülbelül a következő. A bank a vételár 75 %-át előlegezi. A vevőnek tehát csak annyi pénz kell, hogy vételár 25%-át s azonfelül a költségeket kifizethesse. Ha pl. valaki 4 hold földet vesz 1000 koronájával, akkor a bank kölcsönöz 3000 koronát, a mindenkori bankkamatláb fölött 2-3 %-kal. Tehát a vevőnek kell 1000 koronát vételár, 105 koronát félévi előzetes 7% kamat s körülbelül 80 koronát ügyvédi és mérnöki költségek, bekebelezési díjak fejében, szó41

val 1185 koronát fizetni. Ennek az eljárásnak azonban meg vannak a maga káros hatásai. Sok vevőnek nem marad pénze beruházásokra s a súlyos kamatteher pedig sokat arra kényszerít, hogy a lehető legtakarékosabban éljen. Viszont az 1908-ban parcellázott 300 hold tulajdonosainak megvan az az előnye, hogy földjeik külön tagot képeznek s reá kitelepülhetnek s benne szabad gazdálkodást folytathatnak. S így e földeken sokkal eredményesebb munkát folytathatnak, mint a többi birtokosoknak fordulókban lekötött s kimerült földjein. Az adósságtörlesztés nagy terhét pedig megelégedett örömmel viselik.

42

V. A közép- és nagybirtokosok A mezőgazdasággal foglalkozók utolsó csoportjához, a közép- és nagybirtokosokhoz értünk. Egy rövid félszázaddal ezelőtt még az összes nagyobb birtokosok nemesek voltak, nemesi kézben volt csaknem az egész Oros. Ma mindössze egy 3800 holdas Dessewffy hitbizomány és egy 300 holdas Kállay birtok van. A Kállayak és a pazonyi Elekek helyét Burger Móric, Lichtblau Sie és Hartstein Péter stb. foglalták el. Az úgynevezett „magyar” középosztály tehát Oroson is pusztul. Hogy miért, arra feleletet ad Szabolcs Vármegye Monographiája. Érdekes vallomások az itt következő sorok:* „Szabolcs vármegye mai társadalmának a mindenekfelett uralkodó hazaszereteten kívül jellemzője, hogy egyszerű őszinte szíves, vendégszerető a szó teljes értelmében. Igaz, hogy erre rá is ér, meg az enni-inni valót se veszi pénzen. Még vendégszeretőbb volt, az is igaz, nem is olyan régen, de a kártya, meg a cigány, meg a magyar lustaság, élhetetlenség, saját nagylelkűsége és a szükségben száz %-ra segítő jó emberei, máig bizony egy részét erősen megzilálták, nagy részét fel is emésztették. Nagyon sokból lett más szolgája, aki a maga ura volt, s nagyon soknak foglalta el a helyét az, aki hajdan őt szolgálta. A hirtelen való tönkremenésnek és a hirtelen való meggazdagodásnak annyi példája talán egy vármegyében sincs, mint Szabolcsban, valóságos társadalmi chassé croisé, amelyben mintegy felfordulván a társadalom addigi rendje, ma lent van, ami fent volt és fent, ami lent volt. De azért az ősnemes birtokososztály, amely e tekintetben a legtöbbet szenvedett, ma is „főtényezője” a társadalomnak.”

Lustaság, élhetetlenség, nagylelkűség, ezek erkölcsi megítélések. A szociológia álláspontjáról a magyar középosztály pusztulásának okát egyszerűen abban látjuk, hogy nem volt képes alkalmazkodni a kapitalizmus teremtette viszonyokhoz. Szabolcsvármegye monográfiájában van még egy őszinte vallomás, mely legkitűnőbb példája ennek az alkalmazkodni nem tudásnak. Az pedig szól a következőképen:** *

184. l. [A szerző megjegyzése.] 185-186. lap. [A szerző megjegyzése.]

**

43

„Szabolcs vármegyének társadalmi életében mindenkor nagy szerepe volt a sportéletnek. Különleges híres sportja az agarászat … De hát ma már hanyatlott ez is, itt is, ebben is pusztulunk, veszünk. A földelkülönítések, a tagosítások nyomán felhasogatva mérve lett a dús rónaság tere, árkolások, ákácolások zavarják a nemes sport szabad kifejlését, oda van a fátlan nyiri bucka, nyiri homok. Ez megrontá az igazi szabad agarászat magas élvezetét, letörlé költészetét és disqualifikálja mindjobban napról napra ezt az istentől jókedvében agarászatra teremtett földet.”

Nos ezek az urak a párbajkodex szabályait alkalmazzák a szántóföldre. Az árkolások és a tagosítások s a produktiv munka gyümölcsei disqualifikálják azt a földet, amelynek az úri morál szerint az a legnemesebb hivatása hogy néhány ember agarászó vágyait kielégítse. Ilyen viszonyok között nem csoda, ha a régi nemesi középosztály pusztul. Bezzeg nem pusztul a kapitalista szellemű, vállalkozó kedvű, alkalmazkodó városi polgárság, mely Oroson a régi nemes urak helyét elfoglalta. Ma már egyetlenegy dzsentri sem gazdálkodik Oroson. A gazdálkodás iránt a régi nemesi középosztály jó része semmi kedvet sem érez magában s aki földjét el nem adta, az bérbeadás útján igyekszik azt hasznosítani. Oroson nagy latífundiumok nincsenek. Az egyetlen háromezres holdas Dessewffy-hitbizomány is három bérelt területre szakadt. A birtokeloszlás káros hatása, min láttuk, főleg abban érezhető, hogy a kisbirok területe alig haladja meg a határ 20%-át s így a mezőgazdák legnagyobb produktivitásra képes része korcs, csenevész maradt. De ez ép a nagyobb birtokosok szempontjából igen kellemes, mert sem cseléd, sem munkáshiánnyal küzdeniök nem kell, a földnélküliek olcsó és bőséges munkaerőt szolgáltatnak. A közép- és nagybirtokosok között még a bérlők helyzete a legrosszabb, mert ezeket a nagy bérösszegek nyomják. A bérletek árai folyton növekednek, egy k. hold föld bére 24 kor.-ról 32, sőt 50 kor.-ra is felszökött az utóbbi időben. De a magas bérösszegek a modern gazdálkodás fontos terjesztői. A nagyobb bérösszegek arra kényszerítik a gazdálkodókat, hogy üzemükben új termelési ágakat honosítsanak meg, a régieket tökéletesítsék s így teremtsék elő a nagyobb bér összegét. A nagy- és középbirtokosok általában négyes forgásos gazdálkodást folytatnak. ¼ részben őszi, ¼ részben tavaszi kalászost, ¼ részben 44

tavaszi kapást termelnek. ⅛ részét fekete, ⅛-át zöld ugarban hagyják. Ettől a formulától természetesen van sok eltérés, ami a speciális viszonyoktól függ. De a termelés alapja ez. A tavaszi kapás növényeket szokták rendszerint letrágyázni s pedig állati trágyával. Műtrágyát keveset és kevesen használnak, aminek legfőbb oka a csapadékhiányban rejlik. Mint mondottuk csak ősszel van elegendő csapadék s épen ezért az őszi vetést és az őszi munkát jobban kedvelik az orosi gazdák s ha tehetik még tavasszal is az őszi szántásba vetnek. Hogy számszerű adataim legyenek egy 620 magyar holdban gazdálkodó bérlő munkáját figyeltem meg. E bérlőnek 1908-ban magyar holdakban számítva a következő volt a munkaterve. 220 hold búza és rozs, 50 h. árpa és zab, 80 h. dohány, 40 h. tengeri, 40 h. burgonya, 20 h. cukorrépa, 5 h. káposzta, 6 h. dinnye és tök, 20 h. lóhere, 10 h. lucerna, 30 h. lednek, 20 h. takarmányrépa, 12 h. csalamádé, 32 h. konvenciós föld és 45 h. fekete ugar. Szóval 270 hold (43%) kalászos, 223 h. (36%) kapás növény, 82 h. (12%) takarmány s 45 hold (9%) fekete ugar. Ezen föld megmunkálását ugyanekkor 29 család végezte. Foglalkoztatott ugyanis a gazda 1 ispánt, 1 kerülőt, 3 kocsist, 9 bérest, 14 dohányost, 1 kondást és 1 gulyást. Az éves cselédeken kívül természetesen napszámosok is dolgoztak s pedig mint az már közölt statisztikánkból kitűnik 1908-ban 1483 munkanapot. A nagyobb birtokosok és bérlők tevékenysége általában igen sokoldalú. Gazdálkodásuk ugyan nem üti meg a nyugat-európai mértéket, az újabb mezőgazdasági gépek még nem használatosak, modern talajművelés nincs, az istállók fölszerelése sem felel meg mindenütt a higiéne követelményeinek stb., mégis általában az elég alaposnak és intenzivnek mondható. A gazdálkodók vállalkozó kedvű, kapitalista szellemű emberek, kik újításoktól nem riadnak vissza s minden jövedelmező termelési ággal foglalkoznak. Cukorrépát, dohányt, káposztát általában mind termelnek. Néhányan zöldséget és paradicsomot is. Egyesek főleg ló- és marhatenyésztéssel foglalkoznak, mások disznóhizlalással vagy tejtermeléssel. Vannak, akik faüzlettel foglalkoznak, erdőket, határoló fasorokat vesznek meg s irtanak ki, mások parcelláznak, terménnyel vagy állattal kereskednek s biztosítási üzleteket is közvetítenek. Szóval az orosi nagyobb gazdák általában kereskedők is egyúttal, ebben rejlik jólétöknek kulcsa s ezért van az, 45

hogy nem riadnak vissza újításoktól sem s hogyha a gazdálkodás modern eszközei még nem honosodtak meg, ez pusztán a gazdák elméleti kiképzésének hiányával magyarázható. A gazdálkodás Oroson kizárólag praxis, mely mögött tudományos ismeretek nem rejlenek s ezért a mezőgazdasági tudomány újabb vívmányai csak utánzás útján terjednek el s minden újítás legalább egy évtizeddel elkésve érkezik. A nagy- és középbirtokosok s bérlők személyileg nem tartoznak Oros községhez. A földtulajdonosok csaknem kivétel nélkül máshol, Pesten, Pozsonyban, külföldön élnek. A bérlők pedig 1-2 kivétellel Nyiregyházán laknak, de mindannyian oda gravitálnak, ott élik le társaséletüket s ott fedezik összes szükségleteiket is. Ilyen viszonyok között a gazdálkodók Oros kulturális és politikai életében szerepet nem játszanak.

46

VI. A társadalom többi rétegei A társadalom többi rétegei között első helyen állnak az értelmiség emberei, a társadalom úgynevezett vezetői, a tanítók, a papok és a jegyzők. Ezek közül a tulajdonképeni vezetők a papok. A papokhoz mennek tanácsot kérni, a papok prédikálnak minden vasárnap morált a népnek s ők „prédikálják ki” minden vasárnap azokat, akik eleget templomba nem járnak. Pap áll a hitelszövetkezet élén is s pap volt a katholikus olvasókör vezetője, mely pár évvel ezelőtt érdeklődés hiánya folytán megszűnt. Az értelmiség többi részei főleg politikai mozgalmak idején szerepelnek. A brutális választási hadjáratok s az ezekkel kapcsolatos evések, ivások, kapacitálások összehozzák mindazokat, kinek politikai jogaik vannak. Az értelmiség emberei különben elég szerény anyagi viszonyok között élnek. A jegyzőnek, kinek legnagyobb a jövedelme, 1600 kor. fizetése van, melyhez természetbeni lakás és 11 hold föld haszonélvezete járul. Magánmunkálatokból eredő mellékjövedelmei a város közelsége miatt nem képviselnek valami nagy összeget. Szerződésekkel, telekkönyvi ügyekkel stb., melyeket más községekben a jegyzők intéznek, az orosi ember a közeli város fiskálisát keresi fel.* A két segédjegyzőnek csak 800-800 kor. fizetése van, ugyancsak kevés a tanítók jövedelme s a papoké sem nagyobb, mint a jegyzőé. Ezek az egyhangú falusi élethez kötött emberek borban és kártyában keresik az élet örömeit. A bor és a kártya uralkodik az orosi értelmiség körébe. E kettőt még az asszonyok sem vetik meg. Huszonnégy órás névnapi mulatozások akármikor előfordulnak s valakit a földig inni nagy eseményt képez s az élet különös örömeihez tartozik. Magasabbrendű élvezeteket ezek az emberek már szerény anyagi viszonyaiknál fogva sem igen szerezhetnek maguknak. Némi magasabbrendű szórakozást a közeli Nyiregyházán találhatnak s ezért, hacsak tehetik, felkeresik a várost, hol nemcsak szellemi szükségleteiket fedezik, hanem a gazdaságiakat is. *

Ez szerencsés körülménynek mondható, mert a jegyzők csinálta szerződésekből, különösen pedig a nagy pontosságot igénylő végrendeletekből a legkellemetlenebb parasztperek származnak, melyek csak a fiskálisoknak hajtanak hasznot. [A szerző megjegyzése.]

47

A nyiregyházai kereskedők és iparosok látják el mindennel a szomszédos községeket és így Orost is. Az értelmiség, a közép- és nagybirtokosok csaknem mindent a városban szereznek be, de a kisgazdák, a munkások és a cselédek is igen sokat vásárolnak a városban. Mindamellett van egy nagy szükséglettömeg, melyet pusztán forgalmi okokból a városban kielégíteni lehetetlen. Ez vonzotta Orosra az iparosokat és a kereskedőket. A nyugati államokban is tapasztalták azt, hogy a kapitalista vállalkozások versenye elől a kézműves-ipar a falvakba menekült. Kézmű alatt itt nem kézimunkát, hanem a termelés szervezésének azt a módját értjük, mely a kapitalista termelést megelőzte. A kézműves kicsiny üzemének munkása, vezetője és kereskedője egyaránt. Ilyen kézművesek Oroson szép számmal vannak s számuk napról-napra gyarapodik. Vannak először is vándoriparosok, kiknek számát megállapítani nem lehet. Ezek között vannak bognárok, kárpitosok, férfiszabók, fehérnemű-varrók, drótosok, üvegesek, köszörűsök, lakatosok stb. Ezek házról-házra járnak s pár krajcárért, néha ennivalóért, búzáért, éjjeli szállásért vállalják el a munkát. Nem nagy űr választja el ezeket a vándoriparosokat, kik az egész országot bebarangolják, a vándorkomédiásoktól és színészektől. A vándorkomédiások nyáron barangolnak. Az utca közepére leterített szőnyegen produkálják mókáikat s azután az összegyűlt közönség körében kéregetnek. Bezzeg alig akad egy kis kenyérre való. Télen talán ugyanezek a komédiások csapnak fel vándorszínészeknek. Előfordul, hogy az érdeklődés fölkeltése végett folytatásokban játszanak. Az első este a három darab három első felvonását adják, a második este a három másodikat s a harmadikon a három utolsót. Így igyekeznek a nép körében látogatót szerezni. A műsor igen változatos. Ilyen falusi színpadon láttam már Bánk-bánt, János vitézt, a Víg özvegyet stb. Ezeknek a vándoroknak, korunk eme igazi földönfutóinak igazán kétségbeejtő a helyzete. Faluról-falura járnak, soha a nyugodt, békességes élet örömét nem ismerik, mindig idegenek között vannak s hozzá még alig keresik meg a mindennapi koplalásra elegendőt. De igazán csak télen szomorú a helyzetük. Hányszor láttam fagyos, téli időben vándoriparosokat és vándorkomédiásokat az útszélen rakott tűznél melegedni. Melegítet48

ték rongyaikban meggémberedett tagjaikat. Ha pedig a havazások beállanak, akkor igazán csak a jó szerencse védi a vándort a pusztulástól. Gyakran olvasható a szabolcsi hírlapokban, hogy itt vagy ott találtak egy-egy árokban megfagyott embert. Ki volt? Nem tudják. Kiterítik közszemlére, azután örök nyugalomra helyezik a községi temetőben. Nyugodalmasabb élete van a községi kisiparosoknak, kik nem vándorolnak, hanem műhelyükben végzik el teendőiket. 1900-ban tulajdonképeni iparral Oroson 49 férfi és 2 nő, házi és népiparral 8 férfi és 1 nő foglalkozott. Ezen 60 iparos 117 családtagot tartott el. A tulajdonképeni iparosok közt volt 9 kovács és 3 más fémiparos, de lakatos egy sem, 4 gépész, 7 asztalos, 1 egyéb faiiparos, 5 cipész, 1 egyéb ruházati iparos, de szabó egy sem, 7 malmos, 3 hentes, 1 kőmíves, 7 ács, 3 vendéglős. Az összes iparosok között egyetlen malmos van, ki megérdemli a kapitalista vállalkozó elnevezést. A többi iparos, kinek száma különben gyarapodóban van, csaknem mind segédmunkás nélkül dolgozik, legfeljebb tanulókat tartanak, kinek száma mintegy tízre tehető. Ezek az iparosok még az ősi fajtából valók, gépeket alig használnak, üzletfeleikkel pedig patriarchális viszonyban vannak. Ipari tevékenység mellett kis kertjükben mezőgazdasági tevékenységet is folytatnak s munkáikért természetbeni dijazást is elfogadnak. Magán a munkán is van bizonyos fokú antik máz. Gazduram megveszi a bőrt, a cipész csinál belőle lábbelit a családnak, a kovácsmester ócska vasdarabokból heverő szegekből stb. állít össze valami újat, az asztalosnak adják a deszkát, melyből az asztalt faragja, az ács pedig maga választja meg a gerendának való fákat, ezeket maga vágja ki, maga faragja meg s rakja fel minden mérnöki terv nélkül, a hasonlóképen terv nélkül észült háznak tetejére. Azonkívül ezek az iparosok vásári árút is készítenek. Eljárnak a nyiregyházai, nyirbaktai, nyirbátori stb. országos vásárokra s itt értékesítik azokat az árukat amelyeket nem megrendelésre készítettek. Az iparos munka tekintélye része foldozásból is áll, némelyik iparos pedig a nagyobb gazdálkodásokban is kap munkát. Így egyik középbirtokos 180 koronából 2 köböl búzából és egy köböl rozsból álló évi pausalét fizet kovácsának. Így tengetik-lengetik életüket a falu iparosai. Műhelyük kicsi és egészségtelen, munkásaikat, különösen tanu49

lóikat agyondolgoztatják, s nemcsak ipari munkára használják fel. A tanulókat beküldik Nyiregyházára bevásárolni, kerti munkákra alkalmazzák őket, ellenben rendszeres tanulásban nem részesülnek. Kitől is tanulna az inasgyerek?! Tanonciskola nincs, a falusi kis kézművestől pedig igazán keveset lehet tanulni. Az iparos embernek azonban nagy a tekintélye a faluban. S ezért mind több és több zsellér és cseléd adja oda fiát a városba tanulónak. Ha ide követjük a falu gyermekeit, látjuk, hogy az ő olcsó munkaerejük fontos tényezője Nyiregyháza kisiparának. Itt látunk koplaló, de sokat dolgozó gyermekeket, kiket a régi patriarchalis élet köntösében mindenféle munkákra, gyermekőrzésre, bevásárlásra, árúszállitásra stb. stb. felhasználnak, kiknek nyughelye kicsi és egészségtelen, s kik, különösen a cipészeknél, 12-16 órákat is dolgoznak naponta. Ezen kis tanuló fiúk egy része örökre bent marad a városban, proletárrá válik. Egy része visszamegy a faluba s növeli a kisiparosok egyre gyarapodó számát. A hivatalos statisztika holmi népiparról s mellékesen folytatott ipari tevékenységről is számot ad. Ez azonban pusztulóban van és teljesen jelentéktelen. Van néhány szeszfőző s néhány asszony foglalkozik szövéssel, ennyi az egész. Az elsőt az adó öli meg, a másodikat pedig a gyári vászon versenye. A parasztlegény röstell mást, mint gyári árút felvenni, mert a leányok azt mondják róla, hogy „tölgyfa gatyában jár”. Így a régen virágzó kendertermelés teljesen megszűnt, s ma az egész népipar nem érdemli meg, hogy felemlítsük. Csak egy zsellérember érdemel figyelmet. Ezzel legénykorában az az óriási szerencse történt meg, hogy agyonvert egy másik legényt s elcsukták érte három évre. A börtönben jó iskolát talált. Megtanult írni, számolni, megtanult kerti székeket fonni, s ma ő látja el az egész vidéket font kerti székekkel s kitűnő téli keresete van. Van még egy malom is a faluban s ezt lehet az egyetlen ipari kapitalista vállalkozásnak nevezni. Azonban, ez a vállalkozás is gyenge lábon áll. Az orosi nép ebben a malomban őrölteti gabonáját és búzáját s fizet érte 10% vámot, ugyancsak itt préseltetik a gör. katholikusok a napraforgó olajat, melyet zsír helyett esznek s melyért az olajpogácsa 1/3-át s az olaj 16%-át adják. A nyiregyházai malmok szintén ezekért az árakért dolgoznak, de sokkal jobb lisztet produkálnak. De a nép mégis inkább az orosi malomhoz fordul, mert a beszállítás 50

Nyiregyházára idő és pénzáldozattól eltekintve azért is kellemetlen, mert a kocsiút rossz. Az országútnak ugyanis csak a kátyúit, csak az eséseit kövezték ki, úgy okoskodván, hogy az emelkedésekről úgyis lefolyik a víz. De a vízből mégis marad fent annyi, hogy esős időben nagy sár legyen, száraz időjáráskor pedig tengelyig süpped a homokba a terménnyel megrakott súlyos kocsi. Így mégis van dolga az orosi malomnak, mely az egyetlen iparvállalat. Sem Oroson, sem a környéken más iparvállalat, szesz-, cukor- vagy kendergyár nincsen s gyári napszámosmunkából az orosi nép egy fillért sem keres. Az ipari proletariátus ezen teljes hiányának is természetesen nagy része van abban, hogy a szocializmus Oroson kifejlődni nem tudott. Amilyen fejletlen az ipar, ép olyan a kereskedelem is. A hivatalos statisztika szerint 1900-ban Oroson 14 kereskedő volt, kik 29 családtagot tartottak el. Ezen kereskedők között legelőszörván vándorkereskedők érdemelnek figyelmet, kik maguk is két főtipust képviselnek. Egyrészük elad, másrészük vesz. Az eladók szövötteseket (székelyek), vásznat, piócát, írópapírt és képeslapot, bádogosárúkat stb. árulnak, sokan közülük kéregetnek is. Ezeknek az eladó vándorkereskedőknek napról-napra szomorúbb a sorsuk. A falusi szatócsok terjeszkedése és a várossal való érintkezés megöli őket. Érdekesebbek a vevő kereskedők. Ilyen a „gyűrűs zsidó”, ki rongyos szekerével, melybe azonban csak egy girhes ló van fogva, kóborol falurólfalura. Csontot, rongyot, ócskavasat vásárol s tilinkójával, mellyel valami különös monoton hangot ad, hívja fel az eladók figyelmét. Van azonkívül tejes-zsidó, kiről már mondtuk, hogy naponta 150 liter tejet vásárol, van egy másik, ki tojást és aprómarhát vesz. E kereskedők azonban minden elképzelhető árúval kereskednek. Tökmagtól kezdve búzáig mindent összevesznek, gyógyfüveket, körisbogarat, fát, ami épen akad s vagy ott a faluban vagy Nyiregyházán értékesítik. A kereskedők minden kínálkozó kereseti lehetőséget megragadnak. Közvetítenek munkásokat, vételeket és eladásokat. Megvesznek mindent, amit értékesíteni, s eladnak mindent, amin keresni lehet. Emellett nagyon takarékosan, valósággal zsugori módon élnek, s ha valamelyik néhány száz koronára tett szert, szatócsboltot nyit, de az új üzlet mellett is megmarad eddigi sokoldalú foglalkozása mellett. 51

Oroson összesen 8 szatócs van, kik közül 4 korcsmáros, 2 pedig hentes is egyúttal. A szatócsboltok igen kicsinyek, primitivek s alig van bennük árú. A főfogyasztási cikkek: cukor, kávé, só rizskása, petróleum s ezekkel nagy forgalmat csinálni nem lehet, nagy haszonra pedig azért nem lehet szert tenni, mert a közeli város versenye szabályozza az árakat. A boltosok ellen mégis nagy az ellenszenv és sok a panasz. Azt mondják, hogy az árúk rosszak s hogy a boltosok csalnak. Különösen panaszkodnak azok, akik hitelben vásárolnak. „Hitelben vett árúknál a boltos diktálja az árakat, mondják, s annyit ad amennyi jól esik.” Emellett bizonyos szívességeket kér az az adósoktól, melyek már az uzsora határát érintik. A hitelező boltosnak kijár itt-ott egy pár tyúk, 5-10 tojás, egy-egy ingyen fuvar, ami ha tekintetbe vesszük, hogy a tartozás 50 koronát úgyszólván sohasem halad meg, bizony nem mondható csekélynek. Mindezek a körülmények, melyeket kizárólag a parasztság tudatlansága és szellemi inferioritása idéz elő, felébresztik a parasztság zsidók elleni gyűlöletét. A paraszt gyűlöli zsidót, nem is nézi embernek. Meg is mondja, „zsidó az nem ember”, s nem hívja csak „vadlibának”. Minden zsidót kicsúfol. Vizileves, habart paszuly, tojó, égett-culáp, későnjött, rántás stb., közismert falusi zsidó csúfnevek. S nem csoda, ha idegenkedik a kaftános, taleszos, hosszú pajeszű zsidótól, ki nem beszéli az ő nyelvét s aki megvalósítja a Shyloki mondást: „Vásárlok maguktól, eladok maguknak, beszélgetek magukkal, sétálok magukkal s ami egyéb csak tetszik, de nem eszem magukkal, nem iszom magukkal, nem imádkozom magukkal”. Azonkívül bántja a parasztot az, hogy a zsidó ember mind gyarapodik, pénzhez jut, házat vesz, míg ő nyomorog. Így nem csuda, ha a falu egyik-másik beszédes részege beleordítja a néma éjszakába: „Magyarország zsidóország. De majd vágjuk még a zsidót, mint a répát, hogy nem megy egy sem, sem kaszálni, sem kapálni” stb. De ha a nép idegenkedik is a zsidóságtól, ha nem is tekinti embernek a zsidót, szorgalmát, ügyességét megbecsüli, „huncut, mint a zsidó” vagy „okos, mint a zsidó”, közkeletű mondások. Igen haragusznak a zsidókra azért is, mert állítólag igen rossz pálinkát mérnek. Oroson négy zsidó korcsmáros van, kik hetenkint

52

kbelül 240 liter abszolút alkoholt árusítanak,* ami évi 12.480 liter alkoholt tesz ki, úgy hogy egy emberre csaknem három liter alkohol jut. Az alkoholfogyasztás azonban ennél sokkal nagyobb. Nemcsak azért, mert a városból is hoznak és ott is isznak pálinkát (annál is inkább, mert azt sokkal jobbnak tartják) s nemcsak azért, mert sört, bort is vesznek, hanem azért is, mert a szőlőbirtokos-gazdák egész termésüket megisszák.** Jellemzőbb talán Orosra, hogy én egyetlenegy embert sem ismerek, ki teljesen absztinens volna s legjobb eset, ha valaki csak vasárnap iszik pálinkát. Jellemző az is, hogy 1907-ben a gör. kath. iskola 136 tanulója között (ismétlők is közte vannak) egy sem volt, ki a szeszt nem ismerte volna, ellenben 86 mindennap ivott pálinkát. Meglátszik ez a kriminalitásban is. Gyakran vannak verekedések s a legények határozottan büszkék az akár kapott, akár adott fejbevágásokra. De térjünk vissza a kereskedőkhöz. A szatócsokat már láttuk s tudjuk a közép nagybirtokosokról is, hogy ezek is kereskednek. Tulajdonképen ezek Oros nagykereskedői, de üzletükből hiányzik az iparszerűség jellege, ők alkalmi kereskedők. De ha Oroson nincs is tulajdonképeni nagy kereskedelem, a világkereskedelem mégis elküldi a maga prófétáit Orosra megrendeléseket gyüjtő ügynökök képében. Ezek az ügynökök természetesen minden rábeszélőképességüket felhasználják s bár a modern technika és szükségletkielégítés eszközeit is elterjesztik, igen gyakran megvétetnek a parasztokkal, de különösen a parasztasszonyokkal olyan gépeket, könyveket, képeket is, melyeket megfelelően hasznosítani nem képesek. Az orosi társadalom utolsó rétegéhez, a cigányokhoz érkeztünk. A cigányok száma ugyan csekély, de azért egy pontosan elhatárolt társadalmi réteget képeznek, mellyel a falu többi része semmiféle összeköttetést fent nem tart. A cigányok egy része megtelepült, a másik ma is vándorol. Hét család települt meg és ezek a falu Cigányköznek nevezett, piszkos, bűzös részében laknak. A cigányok nappal *

Ez a szám nem megbízható, mert a korcsmárosok nem voltak őszinték. [A szerző megjegyzése.] ** Itt nem a tót szőlősgazdákra gondolunk, hanem azokra a kisgazdákra, kiknek szőlője van. [A szerző megjegyzése.]

53

vályogvetéssel, este muzsikálással foglalkoznak s csendes, békés, munkás, bár kulturátlan emberek. A falu azonban nem bánik velök valami nagy szeretettel. A cigányt ép úgy megvetik, mint a zsidót. Ebben része van annak is, hogy a legalsóbbrendű munkákra is vállalkoznak. Ők ássák el az elhullott marhát s ők tisztítják a falu 20-25 árnyékszékét. Szerettem volna megtudni, hogy hogyan települtek le ezek az emberek, hogyan jutottak házakhoz. Erre azonban senki sem tudott felvilágosítást adni. Mikor pedig magukat a cigányokat kérdeztem, kétségbeesetten magyarázgatni kezdték, hogy a házakat őseik pénzért vették. Féltek, hogy elperelem tőlük a házakat. A cigányok élete piszokban folyik le. Kunyhóik tisztátalanok életnivójuk alacsony s még a döghúst sem vetik meg. De a megtelepült cigányoknál sokkal nyomorúságossabb életet folytatnak a vándorcigányok. Egész életük egy-egy rozoga szekérben folyik le, mellyel faluról-falura járnak. Életrendjük a koplalás és bőség, a döghús és a lopott aprómarha, a rongyok és az úri ruházat között váltakozik. A vándorcigányok lopnak, rabolnak, de még a veszedelmesebb bűntettektől sem riadnak vissza. S amit ezzel szemben a magyar közigazgatás tesz, azt a következőképen mesélte el nekem egy csendőrőrmester: „Minden csendőrőrs körzete egy bizonyos területre terjed ki. Ha ezen belül egy cigánykaravánt elfognak, azt elverik, aztán a körzet határáig kísérik. Itt a másik csendőrőrs akad rá, ez megint elverei az egész karavánt és a körzete határáig kíséri és ez így megy tovább. Közben a legbrutálisabb vallatások történnek.” Magam is láttam, hogy a cigánykaravánt kísérő csendőrök elszedik a szíjostorokat s azzal püfölik a férfiakat, az asszonynépet, a gyermekeket és aztán ezt nevezik toloncolásnak. Ez a rendszer a cigányból békés, munkásembert soha sem fog teremteni.

54

VII. Kultura, egészségügy és népesedés Aki valaha Oroson járt azt legelőször föltétlenül a folytonos harangzúgás lepte meg. Csaknem mindig szól a harang s szinte matematikai formulába önthető, hogy a harangozás a vallásossággal egyenes, a kulturával fordított arányban áll. Az orosi nép fanatikus, ami jórészt annak a következménye, hogy a lakosság nagy többségét a római és görög katholikusok képezik. Oros lakossága 1900-ban így oszlott meg vallás szerint: róm. kath. gör. „ gör. kel. ágh. ev. ev. ref izr.

1376 1334 3 621 610 121

34% 33% -% 15% 15% 3%

Ezek közül az ág. evangelikusok a tót szőlősgazdák, kik a szőlőkben laknak és a falu társadalmi életében, mint mondtuk, nem játszanak szerepet. A 610 evangelikus református ember szociális ereje pedig a 2710 katholikussal szemben egészen elenyésző. Az emberek általában rendkívül vallásosak. Minden apró-cseprő ünnepet megünnepelnek, ami különösen a gör. katholikusoknak árt sokat, mert az egész nyár csupa gör. kath. ünnep. Minden pénteken böjtölnek, ha nincs munka, minden reggel, de minden vasárnap föltétlenül elmennek a templomba. Az orosi paraszt minden útszéli keresztet megsüvegel, folyton keresztet vet, megsüvegeli a harangszót, megszenteli a vetést, minden pillanatban kész elmondani három miatyánkat és sorsát istenbe vetett szent nyugalommal tűri. Ehhez járul még hogy minden pillanatban a papoz fordul tanácsért. Az orosi ember pap nélkül nem tud születni, nem tud meghalni, ha házasodik, ha házát szenteli fel stb. stb. mindig a pap szent segítségét veszi igénybe. A pap vezeti a népet a búcsúkra is. A szabolcsmegyei búcsújáró hely Máriapócs. Orosi emberek véleménye szerint, amit különben tapasztalataim is igazolnak, nincs Oroson egyetlen-egy gör. vagy róm. Katholikus ember sem, aki évente legalább egyszer Máriapócsra ne 55

menne. Ezek a búcsuk az orosi emberek egyhangú életében a legnagyobb jelentőségű eseményt képviselik. A búcsújárás nemcsak kegyes cselekedet, hanem a legnagyobb szórakozás is, melynek emlékei hónapokon át foglalkoztatják az embereket. Hetekkel előbb készülnek már a búcsúra, ahova apró gyermekeket, eladó leányokat, beteg asszonyokat és megrokkant öregeket egyaránt magukkal visznek, mert a máriapócsi könnyező szűz Mária hatása mindenkire egyaránt csodálatos. Máriapócs Orostól félnapi járóföldre van. Ezt az útat énekelve, gyalog teszi meg a nép, gyakran a legnagyobb porban. Máriapócson aztán nemcsak idejét s pénzét áldozza fel az orosi ember, hanem testi egészségét is. Egy-egy búcsúra néha félszázezer ember is összesereglik; ide menekülnek egész keleti Magyarországból az egészséget kereső betegek, kik a templomban s környékén összeszorult embertömegben, a csókokkal és könnyekkel öntözött szentségek útján, minden ragályt elterjesztenek. De az erkölcs szempontjából sem valami kegyes hely Máriapócs. Az összesereglő embertömeg ugyanis, mely rendesen napokig tanyázik Máriapócson, nincs előkelő szállodákban elhelyezve. Pajtákban, istállókban húzódik meg a nép. Legények, leányok, asszonyok, férfiak össze-vissza hevernek számos közszájon forgó népies legenda, meg hetyke legények elbeszélései egyaránt bizonyítják, hogy a szeplőtlen szűz Mária közelében nem a legszeplőtlenebb dolgok történnek. A máriapócsi búcsúk különben egyéb szórakozásokban is bővelkednek. A hatalmas processziók megdöbbentően hatásosak; a templom alatt kifejlődő vásár s a korcsmák hosszú sora pedig egyformán hozzájárulnak ahhoz, hogy a búcsújáró nép ne unatkozzék. A nagyfokú vallásossággal szemben természetesen nem áll magas kultura. A lakosság tekintélyes része sem írni sem olvasni nem tud. 1900-ban 4065 ember közül csak 1352, tehát csak 33% tudott írniolvasni. 1907-ben 33 menyasszony közül csak 13, 33 vőlegény közül szintén csak 13 tudta aláírni a házassági anyakönyvet. 1908-ban pedig 44 vőlegény közül 17 (39%) s ugyanannyi menyasszony közül 28 (64%) volt analfabéta. Azonban még az írni és olvasni tudók nagy része sem rendelkezik elegendő ismerettel. Számolni a legkevesebben tudnak s ha beszédbe elegyedünk az emberekkel, kiderül, hogy

56

száma

2 1 5

2 1 3

méter

Róm. kath 3˙2 7˙5 10˙6 245 3 Gör. kath. 3˙8 8 11 234 2˙7 Ev. reform. 3˙1 4˙7 8˙3 121 2˙3

igazolatlan

igazolt

234 30 256 444 108 19 hány számtan óra van

A tantermet hányszor évente

34 74 18

hány vallás óra van

32 35 18

hányszor seprik

403 901 361

meszelik

1 emberre esik m² levegő

m² levegő

hosszú

széles

magas

Tanterem

Iskola

Féln. mulaszt.

száma

81 90 3831 85 196 237 52 52 1242

surolják

Róm. kath Gör. kath. Ev. reform.

Tankötelesek

Ismétlő isk. tanulók

igazolatlan

Félnapos mulaszt. igazolt

1 1 1

Tankötelesek

6 6 5

Elemi isk. tanulók

Tantermek és tanerők

Iskola

Osztályok

néhány vagyonosabb kisgazda kivételével a legtöbbnek az élet legegyszerűbb jelenségeiről sincsenek világos ismeretei. A kulturnivó emelésére az iskolák volnának hivatva. Egész a legújabb időkig Oros közoktatása igazán ázsiai állapotban volt. Három felekezeti iskola látta el a nagy falu egész népoktatását. Ezek az iskolák bent a falu közepén voltak, úgy, hogy a falun kívül az uradalmi tanyákon lakó cselédek, valamint a tót szőlősgazdák gyermekeiket egyáltalában nem küldhették iskolába. E három iskola 1908. évi működéséről a következő statisztika számol be:

hetenkint

12 6 12

5 5 4

5 5 4

Ebből a statisztikából kitűnik, hogy az iskolák elégtelenek voltak. Egy tanítónak 5-6 osztályba járó 50-80 gyermeket rendesen tanítani lehetetlenség. De még ebben a hiányos tanításban sem részesült a gyermekek tekintélyes része, egyszerűen azért, mert nem fért be a

57

tanterembe.* Ez az állapot tovább már tűrhetetlen lévén, 1910-ben a község új iskolák felállítását határozta el, s 1911 január elsején tényleg hat új községi iskola nyílt meg melyek közül három a falu határában, az uradalmi tanyák, s tót szőlősgazdák lakásainak közelében van szétszórva. Ezzel az elemi oktatás kérdése legalább az ifjabb generáció részére megoldódott, s 1911-től kezdve gondoskodva van arról, hogy minden tanköteles gyermek elemi oktatásban részesüljön. A tanítás eredményét azonban, amint a multban, úgy előreláthatólag a jövendőben is csökkenteni fogja a tömeges mulasztás és a nép szegénysége. Télen igen sok gyermeknek nincs elegendő meleg ruhája, s ezért nem járhat iskolába. Tavasszal és ősszel igen sok gyermeket visszatart a napszámos munka, a dohánykertészek pedig mindaddig, míg a dohány simítása be nem fejeződött, nem engedik gyermekeiket iskolába. Sok gyermeknek nincsen pénze irkák, könyvek s egyéb taneszközök vásárlására s a legtöbb szülő teljesen indolens a gyermekével szemben, nem szívesen küldi iskolába s tehernek tekinti azt. Külön kell megemlékeznünk a zsidó iskoláról. A zsidó iskola, vagy ahogy általában nevezik a „heider” a templom előcsarnokában, egy kis, piszkos szobában van. A mintegy 15 gyermeket egy bócher tanítja, ki képesítését a homonnai rabbinustól szerezte. Az oktatás, mely szünet nélkül egész éven át tart, napi 11 órát vesz igénybe. Semmiféle taneszköz, tanterv nincs s a tanítás héber könyveknek olvasásából s magyarázásából áll. A magyar írás és olvasás csak mellékesen szerepel. Maga a tanító némi fizetést s „teljes ellátást” kap, ami alatt az értendő, hogy két hetenként más és más zsidó családnál üti fel tanyáját. Ez a tanító úgy tanít, ahogy épen kedve tartja s mégis *

A régebbi állapotokra jellemző egyik iskola naplója, melyben főleg iskolaszéki tagoktól eredő ilyenfajta följegyzéseket találunk: „1899 okt. 30. Semmi rend nincs, tanító nincs, tanítás nincs, 13 gyermek volt az iskolában.” 1900 márc. 22-én a kerületi esperes a következőket írja: „A beírott tankötelesek közül hiányzott 44 tanköteles. Figyelmeztetik az iskolaszék, hogy az iskola pontos látogatására a hanyag szülők gyermekeit a legszigorúbban utasítsa és kötelezze.” 1904 december 13-án azt írja egyik iskolaszéki tag: „Az iskolában találtam 76 tanulót. A tanító jelen. De az iskola szennyes, a gyermekek részére ivóedény nincs, a gondnok figyelmeztetik, hogy az iskola tisztábban tartassék és vízedénnyel ellátassék.”

58

a zsidó ifjak lényegesen műveltebbek, mint a parasztság gyermekei. Ennek az az oka, hogy a falusi zsidóság vándorló hajlandóságú és rendkívül élénk érdeklődésű. A legtöbb zsidó olvas újságot, tud a világ fontos eseményeiről, kereskedelmi foglalkozása szintén ismeretek szerzésére kényszeríti. A zsidók sokra becsülik azt, aki tud, valósággal tátott szájjal hallgatják pl. az ügyvédet, ki nékik valamit magyaráz s mohón falnak fel minden értelmes szót. A zsidók autodidakták, magántanulás utján megtanulják mindazt, amit az iskolában meg nem tanulhattak. Ez utóbbi épen nem állítható a parasztokról. Pedig az iskola nekik sem nyújt elegendőt. De a parasztok, ha az elemi iskolából kikerültek, soha sem tanulnak egy szót sem. Iskolai továbbképzésről szó sincs. „Ezt még a legtehetősebb parasztgazdának sem ajánljuk”, mondta nékünk az orosi értelmiség egyik tagja, „mert nem akarunk elégedetlen elemeket nevelni”. Ami pedig a nép későbbi nevelése érdekében történik, az alig több a semminél. Mert az, hogy egy néhány faj-aprómarhát elosztogatnak a faluban, hogy vármegyei mezőgazdasági kiállításokat rendeznek, hogy 1000 eperfát ültetnek, az csak nem nevezhető hatásos népnevelésnek. Vándortanító még eddig nem járt Oroson, s a Nyiregyházán már évek óta működő szalmafonó-iskolának, mellyel a háziipart akarják fejleszteni, sem mutatkozott felemlítésre méltó hatása. A parasztság ismereteit olvasással sem igen gyarapítja. Ujságot csak kevesen, csak a tehetősebbek járatnak. Mintegy 35 példányban jár a Néplap s földműves embernek azonkívül alig jár még valami újság. Csak egy amerikai lap, a Magyarok Vasárnapja jár 3, s a Világszabadság 1 példányban. Olyan helyen, ahol olvasni tudnak, található még biblia vagy egy zsoltáros könyv, de azonkívül alig akad más, mint egy Rózsa Sándorról, Kinizsi Pálról, Munkácsy Mihályról stb. szóló piros vásári füzet. Mintegy 10 évvel ezelőtt a földmívelésügyi kormány egy kis könyvtárral ajándékozta meg a községet. Azonban ennek sincs maradandóbb hatása, egyrészt azért, mert a községi jegyző kezeli, kitől az egyszerű földmíves ember röstel könyvet kérni, másrészt mivel a könyvek sem alkalmasak arra, hogy a nép tényleg okuljon belőlük. A könyvtár 251 kötetből áll. Van benne 10 kötet Magyarország vármegyéi és városai, 10 drb magyar mesemondó és egy egész sereg egyéb mesés könyv, 20 kötet Jókai, egy csomó tör59

téneti munka Nagy Lajos, Hunyadi János, II. Lajos stb. életéről, Smilesnek Jellem, Önsegély, Takarékosság és Kötelesség című művei, 100 kötet miniszteriumi kiadvány a gazdálkodásról stb. 1899-ben kapta a község a könyvtárat. Ebben az évben volt 159 olvasója. Azóta számuk folyton csökken. 1900-ban 42, 1901-ben 25, 1902-ben 5, 1907-ben 11, 1908-ban 2 volt a kikölcsönzők száma. Ha még hozzávesszük, hogy a néhány kikölcsönző a papokból és a tanítókból áll, tisztán áll előttünk, hogy a könyvtár szerepe teljesen jelentéktelen. Nem hagyhatunk ezek mellett figyelmen kívül két fontos nevelő intézményt, a börtönt és a katonaságot. A börtön valóságos szerencse az orosi legényre. Akivel ifjú korában megtörténik az, hogy egy-egy embert főbever, s néhány évet börtönben tölt, az ismeretekkel meggazdagodva, mint írni-olvasni, számolni tudó, mesterséghez értó ember tér haza. Az ilyen emberekre nagy szükség van. Ezekből lesznek a jobb fizetésű kerülők, kinek feladata körébe tartozik a munkások ellenőrzése és a munkanapok felírása is. Igen sok kerülő börtönviselt ember. Kevésbbé vannak jó hatásai a katonaságnak. A katonaság, amellett hogy a nép ismereteit gyarapítja, demoralizál, megrontja a nemi erkölcsöt. A kaszárnyák nemi borzalmai nem a falusi népnek valók. Pedig azoknak híre gyorsan elterjed, elterjednek a kaszárnya trágár elbeszélései is. A katonaságból hozzák haza a nemi bajokat is, melyek egész nemzedékek egészségére kihatnak. A nemi bajok még általában elég ritkák s az orosi nép nemi erkölcse még szintén elég romlatlan. De hogy a falu itt sem a szent ártatlanság hazája, azt legjobban a születési anyakönyv bizonyítja, mely szerint 1907-ben 5, 1908-ban 6 volt a törvénytelen születések száma. Rendszerint mindkét nembeli ifjúság tekintélyes része már a házasság előtt folytat nemi életet, de az ifjúkori szerelmet többnyire házasság szokta követni. Vannak azonban olyanok is, kik úgyszólván prostituáltaknak tekinthetők. Öregedő özvegyasszonyok s olyanok, kiknek férje Amerikában van, vállalkoznak erre a szomorú szerepre. S az uralkodó osztály egyik-másik tagja is jó példával jár elől. A pletykakedvelő nép ujjal mutat némelyik alakra, kinek eredetét valamelyik előkelőbb állású férfiúval hozza összefüggésbe. A törvénytelen születések nagy része azonban olyan vadházasságokból származik, melyeket polgári házasságot gátló okok idéznek 60

elő, s a szerelmi viszonyt rendszerint polgári házasság szokta követni, úgy hogy a nemi élet legnagyobb része a házasságok megszokott, normális keretében folyik le. Agglegény és aggszűz Oroson úgyszólván ismeretlen fogalmak. A legények 20-25, a leányok 18-20 éves korukban rendszerint a házas élet kötelékébe lépnek. A legtöbb házasságot az őszi munka elvégzése után, október és november hónapokban kötik. Ezt a következő statisztika is igazolja.

Év

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Aug.

Szept.

Okt.

Novemb.

Decemb.

Összes.

Házasságkötések száma Oroson:

1907 1908

2 4

5 2

1 2

2 3

7

4 2

1 1

2

2 -

4 7

10 11

2 3

33 44

leány

Ebből fiú

Összes.

Okt.

Szept.

Aug.

Július

Június

Május

Április

Március

199 211

Február

1907 27 14 19 20 16 18 17 10 14 13 13 18 1908 15 21 23 18 20 13 13 14 18 24 12 20

Év

Január

Decemb.

Novemb.

A házasság szempontjából a cselédek és zsellérek szemben a gazdákkal külön osztályt képviselnek, melyek a legritkább esetben házasodnak össze. Vegyes házasságok már gyakoribbak, de csak róm. és gör. katholikusok között. Az egy- és kétgyermekrendszer Oroson még teljesen ismeretlen. Minden családnál sok a gyermek s ha néhol elő is fordul, hogy csak 1-2 gyermek van, ez nem a gyermekhiány, hanem a gyermekhalandóság következménye. Az 1900-as statisztika szerint Oroson 1557 házas, 2318 nőtlen és hajadon volt, úgy hogy egy házaspárra 3 gyermek esett. Az 1907-1908. év összes születéseit a következő, hónapokra kiszámított táblázat mutatja:

92 107 113 98

61

Láthatjuk tehát, hogy amint a házasságkötések, úgy a szülések is a téli hónapokban a leggyakoribbak. A tél a népesedési mozgalmak ideje. Ha a születések és a halálozások viszonyát keressük, akkor látni fogjuk, hogy az 1907 évi 199 születéssel 114 halálozás, az 1908 évi 211 születéssel 113 halálozás áll szemben. Ha ezzel szemben 30-ra becsüljük az évente Amerikába vándorlókat, 15-re azokat, kik cselédnek és iparostanoncnak a városba költöznek, ugyancsak 15-re az Amerikából visszavándorlókat, akkor Oros lakossága évente körülbelül 60-nal gyarapodik. De ez a gyarapodás még nagyobb volna, ha a gyermekhalandóság megszűnnék. 1907-ben a 114 meghalt közül 59 (52%), 1908-ban 113 közül 58 (51%) öt évnél fiatalabb volt. A meghaltak nagyobb fele tehát a krónikus gyermekhalandóság áldozata. A gyermekhalandóság a kulturátlanságnak és az alacsony életnivónak szükségszerű következménye. De mielőtt a gyermekhalandóság közvetlen okaival foglalkoznánk, vessünk egy általános pillantást Oros egészségügyi viszonyaira. Az egészségügyi viszonyok Oroson általánosan kedvezőek, ha a dolgot bizonyos, krónikus bajok tömeges fellépése szempontjából nézzük. Így pl. szifilis csak néhány családban fordul elő. Hasonlóképen úgyszólván ismeretlen a tüdővész, mely csak egynehány zsellércsaládban pusztít. Gyakrabban előfordul az angolkór, mely a rossz táplálkozás következménye. A községi orvos véleménye szerint a falu csaknem összes asszonyainak deformált lapos és szűk medencecsontja van. Ez szerinte évszázadokra visszamenő rossz táplálkozás következménye. De ha a szifilis és a tüdővész nem is pusztít, az egészségügyi viszonyok mégsem kielégítők. A nép a tisztaság és az egészség fogalmát nem ismeri. Ott, ahol tisztaság van, ez valami egészen ösztönszerű dolog, mert nincs Oroson egyetlenegy paraszt sem, ki a tisztaság morális, anyagi és kulturális jelentőségével tisztában volna. Már szólottunk arról, hogy a lakások jórésze nem higiénikus, hogy a levegője mindegyiknek rossz. A lakószobákat csak kevesen tartják tisztán. Ehhez még hozzá kell vennünk, hogy az orosi nép folyton köpköd. A köpés hatásait nem ismeri. S hiába vannak a vonatokban s egyéb nyilvános helyeken felírások, a fatalista és mindent istentől váró nép egyszerűen nem hiszi el, hogy a köpés egészségtelen. Az orosi népnek általában 62

nincsenek skrupulusai a beteg emberek iránt. Magam is láttam, mint ebédelt együtt s mint ivott egy és ugyanazon vederből az orosi határban vagy nyolc cselédember, kinek egyikén a szifilis félreérthetetlen és undorító nyomai látszottak. Az orosi ember nem fél a piszoktól. Ismertem egy parasztgazdát, ki kapával alaposan elvágta a lábát. Bekente disznózsírral, bekötötte, felhúzta a csizmáját s le nem húzta egész egy hétig. Amíg érezte, hogy fáj, nem húzta le a csizmát a lábáról csak, amikor már begyógyult. De az orosi ember nem is fürdik. Nyáron, mikor meleg van, még lehütik magukat néha a Nyírvízszabályozó társaság kanálisában, de télben csak lekopik róluk a piszok. A bábák véleménye szerint még a teherben lévő nők sem szoktak fürődni. Tisztes kivételt képeznének a tisztaság szempontjából a zsidók, ha fürdőhelyük egészségesebb volna. A vallásos zsidók ugyanis télen-nyáron mindennap, a kevésbé vallásosak és az asszonyok pedig hetenként 2-3szor megfürödnek a rituális fürdőhelyen, az úgynevezett „miqui”-ben. Ennek azonban nincs lefolyása s a piszok hónapról hónapra gyűl, úgy hogy az ember a hinduk fürdőgödreit sem képzeli undorítóbbaknak ezeknél a rituális fürdőhelyeknél. Ahogy nem ismeri az orosi nép a tisztaság fogalmát, úgy nem ismeri az egészségét sem. Nem tudja, hogy az egészség a megfelelő életmód következménye. A nép javasasszonyokban hisz s szomorúan mondja: „Még mindig beteg vagyok, pedig már a javasasszonynál is voltam.” Népies orvosságok vannak. Ilyen a köpölyüzés, a vérvétel, a piócával, meleg kukoricalével való gyógyítás. Vágott sebre zsírt, vagy mészport, genyedő sebre paradicsomot raknak. Hisznek babonákban. Nemcsak azt mondják, hogy meztelenűl háromszor körül kell szaladni a káposztát, hogy elpusztuljon a hernyó, hanem a betegségnek is holmi babonás hókuszpókuszokban látják az ellenszerét. Orvoshoz már csak akkor mennek ha nagy baj van. A községi orvos havonta csak kétszer, 1-én és 15-én jön ki. Rendszerint addig megváratják a beteget, s igen nagy már akkor a baj, ha doktorért küldenek, vagy bemennek hozzá Nyiregyházára. Nyiregyházára kell menni a patikába is és ez is megnehezíti a gyors és biztos segélyt. A szüléshez ritkán hívnak orvost. Sőt a tanyákon lakók bábát sem hívnak, hanem öreg asszonyok végzik el a bábai teendőket. Bába 3 van a faluban s ezek nyolc napig látogatják a szűlő nőt. Ez alatt az idő alatt rendszeresen gondozzák az újszü63

löttet, ki azontúl alig részesül megfelelő gondozásban. Uralkodó szokás, hogy a kisbaba fejét az első évben sohasem mossák, mert félnek, hogy a tiszta víz elveszi a gyermek szemevilágát s így némelyik gyermek fején ujjnyi vastag a piszok. De a gyermekeket nem is táplálják rendszeresen. Hét hetes, egy hónapos korában már burgonyával, sőt töltött káposztával etetik őket, sőt előfordul az is, hogy szopós babának már pálinkát adnak, két éves korában pedig már minden fiúgyermek megkóstolta a pipálást is. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a gyermekhalandóság óriási. A gyermekeket mindenekelőtt a járványok pusztítják, melyek minden évben fölkeresik Orost. De a ragályok mellett pusztítja a gyermekeket a rossz táplálkozás is. Főleg a csecsemők kapnak gyakran gyomorhurutot, mely 1-2 nap alatt kivégzi őket. A nép pedig azt mondja erre, hogy valami rossz szem nézett a kisbabára. De különösen nagy a gyermekhalandóság januárban, a cselédköltözések idején, amikor az apró porontyok akárhányszor dermesztő hidegben szalmába pakolva, lassú járású ökrös szekeren 20-30 kilométeres utakat is megtesznek. Ilyenkor hull is a sok gyermek, mint a tiszavirág; s a sok apró embert egy tollvonással meg lehetne menteni az életnek, ha a cselédköltözéseket január 1-ről november 1-re helyeznék át. Novemberben még nincs nagy hideg, ellenben már a téli munkálatok befejeződtek; mindössze néhány fuvarral kellene több, mert november 1-én a cselédek termésének és konvenciójának tekintélyes része még nincs elfogyasztva. De a cselédköltözések áthelyezése, bár többször szóba került, még most sem valósult meg s így a gyermekek hullnak tovább rendületlenül. Mindebben csak az a vigasztaló, hogy a nép már megszokta a gyermekhalandóságot s egy-egy csecsemő pusztulása senkit sem rendít meg.

64

Összefoglalás Végig néztük egy közönséges, tipikus magyar nagybirtokos falu életét s ha most befejezésül felállítjuk a látottak mérlegét, akkor arra az eredményre jutunk, hogy ennek a falunak ugyanaz a sorsa kicsiben, mint ami egész Magyarországé nagyban. Láttuk, hogy a nagybirtok túltengése következtében a termékeny vidéken élő, jómódra hivatott népesség legnagyobb része szegénységben él; az életmód primitiv, a fogyasztás csekély s ennek megfelelően az ipar és a kereskedelem is elmaradott. Láttuk, hogy a nép kulturája nincs azon a fokon, amelyet elérhetne s az ismeretek hiánya egyformán megszabdalja a nép jövedelmét, egészségét és életörömeit. Kultura és jólét, ez a kettő hiányzik Oroson s e falu aprólékos vizsgálata is csak ahhoz a már ismert eredményhez vezetett bennünket, hogy a legfontosabb teendő ebben az országban, a nagy néptömegek jólétének és kulturájának emelése.

65

Az 1911-ben megjelent Bosnyák kötet kiadóját, a Galilei Kört bemutató szöveg, az eredeti kötet belső borítóján. A kép szkenneléséhez a kötetet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára bocsátotta rendelkezésünkre.

66

Katona Béla:

Bosnyák Béla (Nyíregyháza, 1889. március 3. – * Nyíregyháza, 1912. október 5.)

Családi neve eredetileg Bergstein volt. 1906-ban a Kossuth Gimnáziumban érettségizett, majd joghallgató lett Budapesten, de főként a közgazdaságtudomány és a társadalomtudomány érdekelte. Fiatalon magáévá tette a polgári radikalizmus eszméit, részt vett a Galilei Kör tevékenységében, s mint kezdő szakíró a Huszadik Század című folyóirat szerzőgárdájához csatlakozott. Tudományos munkásságának kezdetén két pályamunka állt. Mindkettővel díjat nyert a Társadalomtudományi Társaság, ill. a Galilei Kör országos pályázatán. Az első A modern kapitalizmus kialakulása, a második Oros község társadalmi és gazdasági rajza. (A Galilei Kör Könyvtára, Bp. 1911.) Főképpen a mezőgazdaság állapota, s a magyar parasztság sorsa foglalkoztatta. Utóbbi műve a magyar szociográfiai irodalom úttörő alkotása volt, de a Huszadik Században még számos más tanulmánya is jelent meg a magyar falu helyzetéről, az agrárkérdésről (A nagybáródi paraszt és munkatársai, Jegyzetek a magyar jobbágyság maradványairól, Az ipari kapitalizmus embriológiájához, A polgári vagyonok eredete stb). Tanulmányt írt a magyar egyetemisták szociális helyzetéről A budapesti diáknyomor címen. Nem csak a pesti folyóiratokban publikált azonban, hanem a nyíregyházi lapokban is. Főmunkatársa volt A Hónap című, akkoriban indult folyóiratnak. Ebben Nyíregyháza jövője címmel jelent meg írása. Ilyen nagy igényű és ígéretes tudományos pálya elején állt Bosnyák Béla, amikor 23 éves korában váratlanul vége szakadt életének. Látogatóba érkezett haza szüleihez, hirtelen rosszul lett és meghalt. A korabeli újságok és folyóiratok a magyar társadalomtudomány nagy reménységeként siratták el. Irodalom: Hársfalvi Péter: Az értelem lázadása (Emlékezés Bosnyák Bélára) Szabolcs-szatmári Szemle 1968. 4. *

Az életrajz megjelent Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye irodalmi topográfiája [Nyíregyháza, 1996.] I. kötetének 82. oldalán. A közléshez özv. Katona Béláné járult hozzá.

67

Az 1911-ben megjelent Bosnyák kötet hátsó borítója. A kép szkenneléséhez a kötetet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára bocsátotta rendelkezésünkre.

68

Hársfalvi Péter:

Az értelem lázadása

Emlékezés Bosnyák Bélára)*

Azt szokták mondani, némely ember túléli önmagát, nem tud idejében meghalni. Ez csak társadalmi értelemben lehet érvényes, egyéni szempontból sohasem. Vannak viszont olyanok, akik túl korán, idő előtt halnak meg, s itt a veszteség mind egyénileg, mind társadalmilag tragikus és pótolhatatlan. Nagy veszteségnek érezték a kortársak, barátok a fiatal, 23 éves Bosnyák Béla halálát 1912. október 5-én. Ilyen rövid élet legfeljebb a művészetben adhat alkalmat a tehetség kibontakozására, a tudományban és a közéletben ritkábban. De ahhoz elég, hogy az induló tehetség jellegét, s a várható teljesítmény nagyságát érzékeltesse. Bosnyák Béla esetében is ilyen kettős értelemben készíthetünk mérleget. Az elért teljesítmény önmagában is karakterizálható, minősíthető, s e teljesítményből nem vakmerőség s pusztán jóslás a soha be nem váltottra is következtetni. *

A tanulmány megjelent a Szabolcs-Szatmári Szemle (felelős szerkesztő: Hársfalvi Péter) 1968. évi 4. számának 23-29. oldalain. A közléshez özv. Hársfalvi Péterné járult hozzá. Jelen kötet szerkesztője és kiadója sokáig gondolkodott azon, hogy Hársfalvi Péter tanulmányát közzé tegyék-e jelen kötetben, és amennyiben igen akkor részleteket közölve vagy teljes terjedelemben. A bizonytalanságot az okozta, hogy a tanulmány bővelkedik a magyarországi kommunista diktatúra időszakában elvárt kötelező ideológiai elemekben (pld.: munkásmozgalmi kötődés, marxista szemléletmód, stb.), amelyek alkalmazásával és tartalmával sem értünk egyet. A teljes terjedelemben történő közlés mellett végül két ok miatt döntöttünk. Egyrészt azért, mert a szövegben megfogalmazott ideológiai korlátok elvetésével és elhagyásával máig ez az egyetlen és teljesnek tekinthető feldolgozása Bosnyák Béla életpályájának. Másrészt azért, mert a tanulmány olyan kortörténeti dokumentum, amely nemcsak a Bosnyák életmű későbbi kutatói számára, hanem a korszakot kutató történészek és szociológusok számára is forrás értékű lehet. [A szerkesztő megjegyzése.]

69

Neve társadalomtudományi szakemberek körében nem ismeretlen, bár érdemében munkásságát nem tették eddig mérlegre. A szélesebb közvélemény keveset, vagy majdnem semmit sem tud róla. Szülővárosában, Nyíregyházán, mely egyben örök nyugvóhelye is lett, senki sem ismeri, még a legavatottabbak sem. * 1912. október 6-án rövid hír jelent meg a Nyírvidékben. Tudatja, hogy súlyos, megrendítő csapás érte Bergstein Adolf nyíregyházi termény- és áruraktári igazgatót, mert fia, Béla, aki fiatal kora ellenére hírnévre tett szert mint szociológus, Budapestről szüleihez hazaérkezve hirtelen rosszul lett és meghalt. Az eset városszerte óriási részvéttel találkozott. A polgári radikálisok folyóirata, a Huszadik Század szerkesztőségi búcsúztatójában ez olvasható: „Bosnyák Béla, a magyar fiatalságnak egy egészen új lelki tipusát jelentette, s kultúrfejlődésünknek egyik nemes és biztató terméke volt. Annak az új magyar diákságnak volt legszebb dísze a mi derék munkatársunk, mely nem lumpol, nem grasszál, nem is dörgölőzik nagyúri protektorokhoz, hanem tanul, kutat, folyton művelődik s édes testvérének érzi a magyar föld minden kitagadottját”. „… szeme állandóan nagy, fontos és messze kiható problémák felé volt irányozva, s mintegy személyesen átélte korunk nagy törekvéseit.” A Magyar Ipar 1912. október 13-án megjelent számában így emlékezik róla: Bosnyák Béla 23 éves korára ismertté tette nevét a közgazdasági irodalomban. Kedvenc témája az agrárpolitika volt és ezen az elméleti alapon csatlakozott teljes ügyszeretettel a fiatal haladó értelmiségiek mozgalmához. Széles látókörű fiatalember volt, aki ha részletkérdésekkel foglalkozott is, ezeket mindig be tudta állítani olyan szempontoknak az erősebb megvilágításába, amelyek általános szociológiai érvényűek és „a modern magyar társadalmi élet kialakulásában praktikusan is érezhetők”. Egész fiatalon „tisztába jött magával”, célirányosan dolgozott, könnyedén, ambícióval. Komoly, szerény modorú, szerencsés természetű ember volt. Mindenki szerette. 70

A Pénzvilág című lap pedig így írt pár nappal halála után: „… egy hatalmas, becses és lelkes élet fölött ülünk tort, amely a lézengő közgazdasági ritterek közt a maga körében és a maga korában jóformán egyedül áll. Bosnyák Béla a modern és gyakorlati közgazdasági tudományok embere volt: meg nem alkuvó, hátra nem tekintő, tiszta ítéletű és biztos szemű fiatal kutató, aki a tudomány nagy magyar ugarján intenziv ambícióval és szinte véres, de sohasem verejtékes szorgalommal dolgozott. Nagy tervei félbemaradtak, s új nyomot hasító fejszecsapások haltak el vele: előmunkás volt a legújabb generáció közkatonái sorában”. * Az idézett nekrológok sejteni engedik a nagyságot, a tehetséget, de kiegészítésre, magyarázatra szorulnak. Hogy a kiegészítő magyarázat sikerüljön, idézzük fel Bosnyák gondolatait, szavait, érdeklődési körét, s majd azt helyezzük el a kor, a századeleji Magyarország tudományos-szellemi és politikai áramlataiban. A fiatal Bosnyák Béláról, aki 1910-ben változtatta nevét Bergsteinről Bosnyákra, nem sokat tudunk. Apja és családja körülményei hasonlóak lehettek Szamuelyékéhez. Feltehető, hogy ismerték is egymást a két család gyerekei. Bizonyosan otthonról is progresszív szellemi ösztönzést kaphatott Bosnyák Béla. De mintha kevesebbet kapott volna egyébként jóhírű iskolájától, a Kossuth Gimnáziumtól, ahol 1906-ban érettségizett jó eredménnyel. Ez az érettségi érdemjegy azonban önmagában nem fejezi ki a 17 éves fiatalember szellemi felkészültségét, tudását, érdeklődési körét. Az iskola évkönyvéből megtudjuk, hogy Bosnyák sokirányú, aktív tagja volt az iskola önképzőkörének. Az év folyamán jutalmat nyert március 15-ére írott alkalmi ódájával, s 40 koronát kapott Tompa Mihály mondáiról és regéiről szóló dolgozatáért. Az iskola hagyományossá vált Kossuth pályázatán ugyanakkor dicséretet érdemelt történelmi pályamunkájával. De azért kapott csak dicséretet, mert a magyar reformkort bemutató dolgozat szerzőjének felfogása és ítélete nem egyezett a bírálók konzervatív felfogásával, akik szinte megrótták Bosnyák Bélát azért, mert hatása alá került az egyébként mérsékelt ellenzéki, de a közigazgatás feudális rendszerét keményen ostorozó Grünwald Béla történetszemléletének.

71

Érettségi után Budapestre került, joghallgató lett. Egyetemi éveiről nem sokat tudunk, de minden jel arra mutat, hogy nagy fegyelemmel és szívósan fejlesztette tudását, műveltségét, különösen a közgazdaságtudomány és a társadalomtudomány területén. Ekkor került közel a polgári radikálisok köréhez, s ezt az orientálódást később a Huszadik Század c. folyóirat szerzőgárdájához kapcsolódása és a Galilei Körbe való tartozása jellemzi. Elméleti és tudományos érdeklődését jelzi és egyben összegezi két pályamunkája, melyekkel díjat nyert a Társadalomtudományi Társaság, illetve a Galilei Kör országos pályázatain. Az egyiknek címe: A modern kapitalizmus kialakulása, a másiké: Oros község társadalmi és gazdasági rajza. Azt is mondhatnánk, a pályakezdő Bosnyák Bélát minden érdekelte, ami a korabeli magyar társadalom szerkezetével, egész természetrajzával összefüggött. De tudjuk, hogy ezen általános érdeklődésen belül volt egy speciális kérdéskör is, ami foglalkoztatta, ahová minden erejét és figyelmét igazán koncentrálta: a magyar mezőgazdaság állapota, és még ezen belül is a magyar parasztság helyzete. Tudjuk, hogy ezzel az érdeklődéssel nem valami addig teljesen figyelmen kívül hagyott területre lépett Bosnyák. Acsády Ignác, Ágoston Péter, Dániel Arnold, Leopold Lajos, Braun Róbert már megtették a kezdő lépéseket a magyar progresszió oldaláról is e kérdések vizsgálatára. De az sem volt jelentéktelen dolog, hogy Bosnyák Béla személyében ez a kis kör tehetséges új munkatárssal bővült, másrészt Bosnyák a maga szellemi frissességével, szélesen alapozott tudásával, leginkább viszont életközelben maradásával, a magyar vidékkel, a faluval, a parasztokkal való eleven kapcsolatával új szint vihetett és vitt bele az agrárkérdéssel, a parasztkérdéssel kapcsolatos tudományos és politikai vizsgálódásokba. Oros községről írott szociográfiája aratta talán a legnagyobb sikert, keltette a legnagyobb feltűnést. Nincs itt helye annak, hogy részletekkel bizonyítsuk e tanulmány tartalmasságát, értékét, elég ha a fogadtatását érzékeljük. A dolgozatnak, mint pályamunkának szigorú zsűrije volt, egyikük maga Szabó Ervin, ki fejjel magasodott ki kortársai közül, s kinek tudományos felfogása a legmélyebben ágyazódott a marxizmusba. A Huszadik Század a már említett nekrológ72

ban azt írja, hogy ez a mű „valóságos úttörőmunka a magyar szociográfiai irodalomban, mivel talán az első kísérlet a magyar falu élő valóságának megragadására”. A Szabadgondolat így írt a pályamunka megjelenésekor: „Magyarország gazdasági és kulturális nyomorúságai összesűrítve egy ötezer lakosú mikrokozmosz híven megfestett képén”. „… alapos statisztikák, értékes megfigyelések segítségével, vonzó, egyszerű előadásban ismertet meg bennünket a jószemű szerző” a szabolcsi községgel, s így munkája „a magyar vidék megismeréséhez becses adalékot szolgáltat”. Bosnyák személyes hangvétellel kezdett tanulmányában elmondja, hogy 10 éve ismeri ezt a községet. A mindenre kiterjedő falurajzot tehát valóban a közvetlen élménnyel is hitelesítette. Tanulmánya elején az Adytól vett mottó áll: ez a magyar Ugar. Az orosi szociográfia csak az első jelentős állomása ilyen érdeklődésének. Ezt a tanulmányát követte a második és a harmadik, s bár időközben a gazdasági és társadalmi élet más területeire is kitekint, azt csak azért teszi, hogy a fő témát, a paraszt- és az agrárkérdést a magyar társadalom struktúrájának és mozgásának egészébe ágyazva ítélhesse meg. Nincs szinte egyetlen tanulmánya, cikke, könyvismertetése, amibe bele ne szőtte volna érdeklődésének vezérszólamát: a parasztkérdést. Ugyancsak a radikálisok folyóiratában, a Huszadik Században jelent meg 1911-ben A nagybáródi paraszt és munkástársai című szociográfiai riportja. Nagybáród Biharban fekszik, az Érchegység lábánál, Élesd közelében, ahonnan már évekkel előbb csendőrsortűz figyelmeztetett a szociális és nemzetiségi feszültségre. Drámai írásában megrázóan fedi fel a táj szépségének ellentéteként a társadalmi, az emberi élet sivárságát, kilátástalanságát. „Ezt a falut s egész vidékét egészen a középkor ködje borítja.” S hogy a hatás nagyobb legyen, nem riad vissza egy kis költői túlzástól sem: az itt látható viszonyok megdöbbentenék Afrika és Ázsia legvadabb vidékeinek kutatóját is! Ebben a faluban szinte azonos szociális és kulturális szinten él mindenki, a napszámos és a módos paraszt. A bajok oka nem gazdasági, hanem kulturális természetű. A rettenetes műveletlenség az oka a rossz gazdálkodásnak, s hogy a nép elvadult, rossz indulatú 73

és brutális. „Ebben a képben semmi vigasztaló nincs!” „S a magyar állam, melynek milliárdokra van szüksége, nem veszi észre, hogy a kultúra terjesztése rideg üzleti szempontból is kívánatos. Ha ez a föld a kultúra országa volna, nemcsak az emberek volnának boldogok, hanem az adófizető polgárok is szaporodnának, s az állam befektetése, mint minden jó vállalkozásnál, többszörösen megtérülne.” Egy másik írásában gróf Majláth József ófehértói taksásai életét tárja az ország elé. Ezt a kis vitacikket azért írta, mert ez a konzervatív szociálpolitikus gróf a magyar paraszt emelkedésének fő akadályát abban jelölte meg, hogy erőt vett rajta az úrhatnámság. „E sorok írója abban a kiváló szerencsében részesült – írja Bosnyák ingerület és gúnyosan -, hogy gróf Majláth József hazájában, Szabolcs megyében nevelkedett fel” s tudja, hogy Ófehértón a gróf birtokán taksások, azaz újabb keletű jobbágyok élnek. Úgy juthattak csak lakáshoz a szegények, ha annak fejében minden héten egy napot ingyen dolgoznak a gróf úr birtokán, s ezen túl olcsó napszámra is kirendelheti őket. Egy ilyen rabszolgatartó gróf ne rágalmazza a magyar parasztokat! Az ófehértóihoz hasonló jobbágymaradványokkal másutt is találkozott az országban. Érlelődött is benne egy nagyobb szabású munka terve: meg akarta írni a magyar jobbágyfelszabadítás történetét és a jobbágyrendszer maradványait. Erre azonban már nem maradt ideje. A tervezett mű kis töredékét már halála után jelentette meg a Huszadik Század: Jegyzetek a magyar jobbágyság maradványairól címmel. Ebben egy túrócmegyei kis falu agrárviszonyait elemzi, Pribócét, ahol szintén ráakadt annak a szinte társadalom alatti paraszti rétegnek a maradványaira, amelyik 48-ban sem és 1853-ban sem szabadult meg a robottól s még a XX. században is adózott a földesúrnak munkájával, mint 1848 előtt. Nem csak ismerteti a látottakat. Felháborodással jelzi, hogy a pribóci s a pribócihoz hasonló viszonyokról a hivatalos Magyarország tudni sem akar! „Le kell lepleznünk ezeket a sikkasztásokat, amelyek gazdasági életünk több más részletére is kiterjednek, … ki kell mennünk a magyar vidékre, fel kell kutatnunk az egész országot, hogy végre megtudjuk, mi minden van még ebben az országban. Fel kell fedeznünk újra az országot!” A hivatalos Magyarország süketségét és vakságát másutt is leleplezi. Amikor az országos statisztikai évkönyveket nézi, szomorúan ír74

ja: „Minden évben kiadja a magyar állam – nyugat európai mintára – ezt az évkönyvet, szegénységünk bizonyítékát. Tudomást azonban alig vesznek róla az illetékesek, tanulságait egyáltalán nem vonják le. Igaz, nehezen is lehet már itt másként segíteni, mint annak beismerésével, hogy „ez az állapot immár tarthatatlan és gyökeresen kell segíteni a bajokon”. S ez már-már egybehangzik Ady szavaival: Minden változásért és újért kiált itt. * Mint említettük, Bosnyákot foglalkoztatta a tőkés gazdaság szerkezetének egésze, a gyárak és a bankok világa is. Ennek a témának is tudott figyelmet és néhány ügyes, eredeti meglátású tanulmányt szentelni. Az ipari kapitalizmus embriológiájához című tanulmányát az ipari tartaléksereg képződésének szentelte. Rövid, kissé kiforratlan írás. Marx elméletét veti össze ebben F. Oppenheimerével, aki nem az ipari tőke belső természetével hanem a nagybirtok szociális nyomásával magyarázta az ipari tartaléksereg létrejöttét, meglétét. Bosnyák elfogadja Oppenheimer magyarázatát, s igazolásul Nyíregyháza történetéből hoz fel példát. A példa nem érdekes annyira, mint az a tény maga, hogy hazajártában nyilván foglalkoztatták szülővárosa társadalmi, történeti kérdései is. Nem szakadt el tőle, otthona volt haláláig, s tudományos témát is merített belőle. Egy másik hasonló tárgyú írása: A polgári vagyonok eredete. Ez a tanulmány egyik fejezete pályadíjnyertes munkájának, melynek teljes megjelenésétől nincs tudomásunk. Ebben az írásban már határozott szemléletbeli tisztulás érezhető. Sombart és más polgári közgazdászokkal szemben határozottan Marx véleményét fogadja el, az ő felfogásának megfelelően tárja fel az eredeti tőkefelhalmozás folyamatát. Nyíregyházához, Szabolcshoz kötődő kedves patriotizmusa ebben a tanulmányban is előbukkan, amikor a középkori uzsorásokról, kereskedőkről szólva azt írja, hogy a középkor kereskedője „hasonlított a Beregben, Szabolcsban, stb. közismert falusi zsidóhoz, ki teljesen elvonultan él s kicsiny batyújával vagy szekérrel bejárja a falvakat, megcsalja és kiuzsorázza az elmaradott parasztot s bár jelentéktelen és semmitmondó külsejére nézve, mégis tekintélyes vagyonnal rendelkezik”. 75

Egy harmadik tanulmányában az 1912. évi európai pénzválságról, illetve annak magyarországi hatásáról ír. Szerinte a magyarországi pénzkrízisnek az ország gazdasági és pénzügyi szerkezetében rejlő okai vannak, s ezek között első helyre teendő az általános tőkeszegénység. Ehhez társul, hogy Magyarország nem kap elegendő hoszszúlejáratú hitelt és azt a keveset, amit kap, kénytelenek váltóhitel formájában felhasználni a bankok, ami azt jelenti, hogy az immobil hitel jogilag mobil formát ölt. Az ilyen hitelrendszer megingásához elég egy kis külföldi hitelkorlátozás, vagy hitelvisszakövetelés, azonnal beáll a fizetési zavar. Különleges magyarországi jelenségnek tartja Bosnyák azt is, hogy míg külföldön általában erőteljes tőkekoncentráció, bankkoncentráció figyelhető meg, Magyarországon ezzel ellentétes folyamat játszódik le: szaporodnak a bankok. A pénzkrízisen tartósan csak azzal lehet segíteni, írja Bosnyák, ha „reorganizáljuk egész Magyarország gazdasági életét”. Szinte természetes, hogy ebben a tanulmányában is szót ejt a magyar mezőgazdaságról és a parasztság helyzetéről. Természetesen nem hajánál fogva rángatja elő a témát, hiszen a mobil hitel elsősorban a mezőgazdaságban helyezkedik el. Mintegy caeterum censeoként hangzik el az ítélete: „… Magyarország egész gazdasági élete elmaradott … parasztságunk szegény, műveletlen … Magyarországon mintegy félmillió tanköteles gyermeknek nincs iskolája, mezőgazdasági szakoktatásunk hihetetlenül elmaradott, falvaink egyharmad részében a parasztság egészen középkorias nyomásos gazdálkodást folytat, stb.” S újra a prognózis: „… Magyarország gazdasági megerősödése és szilárdsága érdekében immár elhalaszthatatlan kötelesség egy olyan demokratikus politika megteremtése, amely a legszélesebb néprétegek kultúrájának gyors, radikális megjavítását tűzi ki legfontosabb feladatául”. Nagy elismerés volt Bosnyák számára, hogy a folyóirat ugyanazon számában hozzászólnak cikkéhez, s annak legfőbb erényét a magyar helyzet speciális és önálló megértésében jelölték meg. Mindezzel még nem merítettük ki a fiatal közgazdász és szociológus érdeklődési körét. Ugyancsak a Huszadik Században jelent meg nagyhatású tanulmánya a magyar egyetemisták szociális helyzetéről. Ehhez az anyagot kérdőíves rendszerrel gyűjtötték össze. Bosnyák a kérdőívek összeállításában is tevékenyen részt vett. Az össze76

gyűjtött adatok feldolgozását ő maga végezte. Már cikkének címe is provokál: A budapesti diáknyomor. S hogy milyen eredménnyel zárult a szociológiai elemzés, megállapítható néhány mondatából. „A diáknyomor hatásaiban – írja a szerző – a magyar vidék sivárságához hasonlítható. Mindkettő kitűnően alkalmas arra, hogy értékes erőket eltemessen, s nagy tehetségek kifejlődését meggátolja.” A létért való harc sok jeles ember karrierjét diákkorában kettétöri, sok nagy tehetség kifejlődésétől foszthatja meg a magyar tudományt és közéletet. Van ugyan a tanulmányban némi történelmi romanticizmus is, amikor a középkori, az 1848 előtti diákéletet idillikusnak, patriarchálisnak minősíti, de a lényeg nem ez, hanem amit fentebb idéztünk, meg az, hogy a konklúzió azzal zárul itt is: a diáknyomor megszüntetése csakis „kulturális és gazdasági viszonyaink gyökeres megváltoztatásával remélhető”. Báród, Pribóc, Ófehértó, Oros, budapesti diáktanyák. A tőke eredete, a pénzvilág válsága. Még nincs vége, még nem zárult le az érdeklődési kör, a rövid, de annál izgalmasabb életpálya. Felfedezni az országot, mindenről tudni, mindenről véleményt mondani, minden eszközzel bizonyítani: így nem lehet élni az embernek, ahogyan Tisza István Magyarországában élnek. Újabb bizonyíték kell? Bosnyák ellátogat Gömör megyébe, s Pelsőcön a cigányok életviszonyait tanulmányozza. Valóban, ez már nem passzió, nem úrigyerek hobbyja, ez nagyszabású vállalkozás, már-már forradalmi program. Nem néprajzi érdekességet gyűjt, nem ez érdekli, hanem az, hogyan lehet civilizált életre vezetni ezt a nomád népséget, hogyan lehet társadalmilag megoldani a cigánykérdést, mellyel tehetetlenül áll szemben az ország. Pelsőcön talál valamit, amit általános orvosságként ajánl. A pelsőciek befogadták a cigányokat, házhelyet adtak nekik és főleg munkát. A megoldás ugyan nem ideális, de Bosnyák szemében is és az akkori viszonyok között általában is előrelépést jelentett volna. A változás lényege az, hogy megszűnt a cigányok számára a társadalmon kívüliség, az üldözöttség. A cigánykérdés Magyarországon abban az időben rendészeti ügy volt. Most Pelsőcön a letelepítés és a munkába állítás megtörtént: a közigazgatás fizikai brutalitását gazdasági kizsákmányolás váltotta fel. A cigányok a lakóhelyért, a faizásért cserébe bizonyos közmunkát végeznek a községnek: utcát sepre77

nek, tisztán tartják a középületeket stb. Mindez elég volt ahhoz, hogy meginduljon bizonyos asszimilálódási folyamat. És ezt Bosnyák jelentős dolognak érezte. A problémák gyökerére tapint itt is, amikor megállapítja: „A cigánykérdés alapja tehát ott van, ahol a kivándorlásé. A magyar föld nem tud annyi embernek munkát adni, mint amennyit produkál”. De itt nem valami malthuziánus elméleten kapjuk rajta Bosnyákot. Tudja ő, hogy miért képtelen az ország népességét eltartani a magyar föld. Rámutatott a fő okokra nem egy írásában, melyeket már részben érintettünk. Tudta ő, hogy a társadalmi-gazdasági szerkezet, a hitbizomány, a rossz gazdálkodás, a tőkeszegénység, az agrárius vámpolitika, a demokrácia hiánya akadályozza a népjólétet. S minden írásával a változás igényét jelentette be. * Nyíregyházán született, itt nőtt fel, hazajött pihenni, hazajött élményeket gyűjteni, s végül hazajött meghalni. Szülőföldjével való azonosulása abban is kifejezésre jutott, hogy élete utolsó évében bekapcsolódik a város szellemi életébe, főmunkatársa lesz a városban akkoriban megjelenő szépirodalmi, művészeti és tudományos folyóiratnak, A Hónap-nak. A folyóirat 1912. januári számában cikket is közöl Nyíregyháza jövője címmel. Az ország, a magyar társadalom sorsának alakulásán belül külön érdekelte Nyíregyháza helyzete és sorsa is. A város jövője és fejlesztése szempontjából az a döntő kérdés – állapítja meg – mivel lehet a város gazdasági alapjait erősíteni, a városban a lakosság jövedelmét szaporítani, a gazdasági életet intenzívebbé tenni. A várost akkoriban két középfokú iskola létesítése foglalkoztatta: egy középfokú kereskedelmi és egy ipariskoláé. Bosnyák úgy ítélte, hogy Nyíregyházán egy harmadik iskolatípusra lenne szükség: földműves iskolára, mely a Nyíregyháza környékén lakó parasztság mezőgazdasági kultúráját emelné. Miután a város természeti adottságai miatt kevés reménnyel tekinthet az iparosodás felé, anyagi alapjainak, jólétének forrása a környék mezőgazdasága és parasztsága. Saját érdekében áll tehát minden olyan intézkedés, mely a környék parasztságának műveltségét, modernebb gazdálkodá78

sát elősegíti. Ezzel növeli a parasztság ipari fogyasztóképességét is, tehát a városi termelők jobb felvevőpiacot találnak bennük. Eredeti gondolkodás, határozott ítéletformálás, újszerű megközelítése a magyar várospolitikának. S két legyet üt egy csapásra: szülővárosának életével is törődik, de olyan javaslattal áll elő, mely tudományos érdeklődésébe, a magyar mezőgazdaság és a magyar parasztság életébe is döntően belevág. „Ha Nyíregyháza város egy nagyszabású földmíves-iskolát létesítene, nemcsak a saját jövője, fejlődése érdekében tenné meg azt, ami leghasznosabb, hanem valósággal az egész országnak példát mutatna arra, hogy mit kell tenni egy városnak a saját fejlődése érdekében.” * Hátra lenne a legnehezebb feladat: Bosnyák felfogását, munkásságának eredményeit elhelyezni a kor tudományos és szellemi életének térképén. Ez jelenlegi ismereteink alapján – csak egész vázlatosan történhet meg. Azért idéztük bőségesen gondolatait, mert azok önmagukért beszélnek. Bosnyák Béla esetében az elsősorban tiszteletet és megbecsülést keltő tény maga a meglepő mennyiségi teljesítmény. A másik értékjelző lehet, hogy Bosnyák gondolatvilágával, világnézetével a korabeli Magyarország haladó polgári értelmiségi csoportjában a legkiválóbbak között indult és nagy reményekre jogosított. A marxista társadalomfelfogás vállalásának szándékán kívül más nemigen kapcsolta őt a munkásmozgalomhoz. De ha meggondoljuk, hogy korában hányan lettek hűtlenek a munkásmozgalmon belül is a marxi gondolathoz, legfőként a társadalom megváltoztatásának igényéhez és szándékához, ez nem lebecsülendő dolog. A Huszadik Század köreiből és a Gallilei Körből az út nyitva állott: előrelépni a forradalmi munkásmozgalomhoz, vagy megrekedni, azaz visszafelé lépni, ami a radikálisok legnagyobb alakjával, Jászi Oszkárral történt. Az embertpróbáló idők 1918/19-ben érkeztek el. Hogy addigra miként alakult volna Bosnyák Béla tudományos és egyéni sorsa – nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy megdöbbentően fiatalon távozva is, olyan szellemi teljesítményt hagyott hátra, melyet önmagában is mérni és minősíteni lehet, s ez a munkásság egy új, egy demokratikus Magyarország erjesztő kovásza volt. 79

A kötet kiadását támogatták, megjelenéséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak:

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Kulturális és Civil Kapcsolatok Bizottsága; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza); Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, valamint az Orosért Közéleti Egyesület 2010. tavaszán megtartott báli rendezvényének résztvevői és támogatói.

80