2
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Ügyiratszám: BO/10/185-6/2016.
2/2016. számú Kormánymegbízotti utasítás Melléklete A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal elsősegélynyújtási szabályzatáról
3
I. Általános szabályok 1. Az elsősegélynyújtás céljának megvalósítása érdekében minden munkatárs köteles a tőle elvárható módon az arra rászoruló személynek az elsődleges segítséget megadni, az emberi életet, testi épséget és az egészségi állapotot veszélyeztető helyzetben a balesetek megelőzését elősegíteni. 2. Az elsősegélynyújtást elsősorban a kijelölt, vagy a leghamarabb elérhető kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtó
személy
köteles
elvégezni
a
munkáltató
által
a
célra
biztosított
elsősegélynyújtásra rendszeresített eszközökkel. Az elsősegélynyújtásnál közreműködők a kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtó személy utasításai szerint kötelesek eljárni. 3. Ha a kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtó személy valamely ok miatt nem érhető el, az esetet először észlelő személy köteles az elsősegélynyújtást megkezdeni, és szükség esetén mentőt, vagy orvost hívni. II. A munkahelyi elsősegélynyújtás személyi és tárgyi feltételei 1. Elsősegélynyújtásra kiképzett személy az, akit az elsősegélynyújtási ismeretekre tanfolyam keretein belül kiképeztek, és azt követően a tanfolyam anyagából igazolással tanúsított sikeres vizsgát tett. 2. A munkahelyi elsősegélynyújtásra kiképzett személyek nevét – a munkavégzési helyükkel és telefonszámukkal együtt – jelen Utasítás 3. számú függeléke tartalmazza. A kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtók listáját a munkavédelmi referens tartja nyilván, és azt az érintett szervezeti egység vezetőjének írásbeli jelzése alapján aktualizálja. 3. Az elsősegélynyújtásra kiképzett személynek évenként szinten tartó oktatáson kell részt vennie, melynek eredményes elvégzéséről az oktatást tartó szervezet igazolást ad ki. 4. Elsősegélyt elsősorban az a munkáltató által kijelölt személy nyújt, akit elsősegélynyújtásra kiképeztek, de szükség esetén minden munkatárs köteles képességeinek és ismereteinek megfelelően az azonnali elsősegélyre szoruló személyt ellátásban részesíteni. 5. Az elsősegélynyújtásra kiképzett személy a tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás másolatát köteles magánál tartani, illetve az eredeti igazolást a személyi anyagában kell elhelyezni. 6. Az egyes munkahelyeken biztosítandó elsősegély felszerelés tartalma az adott munkahelyen dolgozó munkavállalók számától függ. Az elsősegély felszerelés tartalmi követelményeit jelen Utasítás 1. számú függeléke határozza meg. III. Az elsősegélynyújtásra vonatkozó szabályok 1. Az elsősegélynyújtást csak akkor szabad megkezdeni, ha azzal az elsősegélynyújtó személy saját magát, vagy más jelen lévő személyt nem veszélyeztet. 2. Ha az ellátásra szoruló környezetében veszélyforrás van, akkor gondoskodni kell a veszély megszüntetéséről (pl. villamos berendezés feszültségmentesítése, stb.). Amennyiben az ellátásra szoruló személy munkabalesetet szenvedett, az elsősegélynyújtás és az esetleg szükséges mentés érdekében a helyszínt csak a mentéshez indokolt mértékben szabad megváltoztatni.
4 3. Az elsősegélyre szoruló személyt elsősorban a kijelölt elsősegélyhelyen kell ellátásban részesíteni. Ha az ellátásra szoruló személy állapota miatt nem oldható meg az elsősegélyhelyre történő szállítása, akkor a kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó személyt haladéktalanul értesíteni kell az ellátásra szoruló személy tartózkodási helyének (az esemény helyszínének) pontos megjelölésével, valamint állapotának minél alaposabb leírásával. A munkahelyi elsősegélynyújtó köteles az őt tájékoztató személyt utasítani az addig szükséges teendők megtételére, amíg a helyszínre megérkezik. 4. Ha a kiképzett elsősegélynyújtó bármely ok miatt nem érhető el, az elsősegélyre szoruló személy, vagy az esetet legelőször észlelő személy köteles a szükségesnek ítélt módon mentőt, vagy orvost hívni. Az elsősegélynyújtást a munkahelyen kijelölt, vagy a leghamarabb elérhető kiképzett elsősegélynyújtó köteles elvégezni, de szükség esetén minden munkavállaló köteles képességeinek és ismereteinek megfelelően az azonnali elsősegélyre szoruló személyt ellátásban részesíteni. 5. Ha az ellátásra szoruló személy állapota miatt mentő értesítése szükséges, akkor annak megérkezésekor a munkahelyi elsősegélynyújtó feladata tájékoztatni a megjelenő egészségügyi szakembert az ellátást igénylő személy állapotáról és az addig megtett intézkedésekről. 6. Amennyiben a sérültet áramütés érte, minden esetben orvossal kell őt megvizsgáltatni. Az orvosi vizsgálat akkor is elengedhetetlen, ha az áramütött személynek panasza nincs, illetve semmilyen sérülés nem látszik rajta. 7. Munkabalesetnél az elsősegélynyújtás és az esetleg szükséges műszaki mentés érdekében a helyszínt csak a mentéshez indokolt mértékben szabad megváltoztatni. 8. Amennyiben a Kormányhivatal munkatársa (nem külső személy, pl. ügyfél) részesült elsősegélynyújtásban, a szakszerű ellátás megtételét követően írásban rögzíteni kell az eseményt a munkahelyi baleseti naplóban, mely az alábbiakat tartalmazza: -
a sérült/beteg neve, születési neve, anyja neve, TAJ száma, születési helye és időpontja, neme, állampolgársága, lakóhelye, munkaköre;
-
a sérülés időpontja, helyszíne, az esemény rövid leírása;
-
az ellátásra tett intézkedések;
-
a sérült/beteg a munkáját tovább folytatta-e;
-
az ellátást végző neve, elérhetősége.
9. Az elsősegélynyújtó személy, illetve minden munkatárs köteles az ellátásban részesített munkavállaló közvetlen munkahelyi felettesét az ellátás tényéről és a sérült állapotáról értesíteni. 10. A munkáltató köteles az általa – a munkavállalók számára – szervezett rendezvényeken a résztvevők
számától függően minden megkezdett száz fő esetén egy fő kiképzett
elsősegélynyújtó jelenlétét biztosítani, illetve elsősegély felszerelést készenlétben tartani, ha a rendezvény nem a munkáltató telephelyén van. Ettől el lehet tekinteni abban az esetben, ha a rendezvény a munkáltató olyan telephelyén van, ahol az elsősegélynyújtás feltételei egyébként is fennállnak. 11. A lakosság számára szervezett rendezvények esetében a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet előírásai az irányadók. IV. Az elsősegélynyújtó felszerelések kezelése 1. A kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó feladata az elsősegély felszerelés (elsősegélynyújtó láda, szükség esetén hordágy) rendelkezésre állásának folyamatos figyelemmel kísérése, a
5 felhasználhatóság lejárati idejének ellenőrzése, valamint a készenlét biztosításához szükséges pótlások, cserék elvégzésének kedvezményezése a szervezeti egység vezetője felé. 2. A Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztálya gondoskodik az egyes szervezeti egységek vezetőinek jelzései alapján a szükséges eszközök beszerzéséről. 3. A beszerzéseket úgy kell lebonyolítani, hogy a telephely (munkahely) ellátása folyamatosan biztosított legyen. 4. A készenlétben tartott elsősegély felszerelést csak a rendeltetési céljára szabad felhasználni. V. Elsősegélyhely 1. Az elsősegély felszerelést jelen Utasítás 1. számú függelékében meghatározott mennyiségben és minőségben, jól látható, könnyen és gyorsan elérhető, szennyeződésektől védett és elsősegélynyújtásra alkalmas helyen (elsősegélyhelyen) kell készenlétben tartani. 2. Az elsősegélyhelyeket és a hozzájuk vezető utakat a munkahelyen alkalmazandó biztonsági és egészségvédelmi jelzésekről szóló 2/1998. (I. 16.) MüM rendeletben meghatározottak figyelembevételével jelen Utasítás 2. számú függeléke szerint kell megjelölni. 3. Az épületek bejáratainál, feltűnő helyen kifüggesztett jelzéssel jelezni kell, hogy az elsősegélyhely hol található. 4. Az elsősegélyhely céljára olyan helyiséget kell kijelölni, amelyben – vagy a mellette lévő helyiségben – telefon található. 5. Az elsősegélyhelyen fel kell tüntetni az oda kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtók nevét és elérhetőségét, a mentők telefonszámát, és el kell helyezni az elsősegélynyújtási szabályzatot. 6. A kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó feladata az elsősegélyhelyek és a hozzájuk vezető utak, a munkahelyen alkalmazandó biztonsági és egészségvédelmi jelzések folyamatos figyelemmel kísérése és ellenőrzése. A biztonsági és egészségvédelmi jelzések hiányát, a nem megfelelő közlekedési utak biztosításának hiányát a kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó személy jelzi a szervezeti egység vezetője felé, aki intézkedik a hiányosságok megszüntetéséről. VI. Oktatás, képzés 1. A munkahelyi elsősegélynyújtók kiképzéséről, szinten tartó képzéséről és továbbképzéséről a Kormányhivatallal szerződött foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók kötelesek gondoskodni. 2. Az elsősegélynyújtás alapismereteit elméleti és gyakorlati oktatás keretein belül kell elsajátíttatni az elsősegélynyújtásra kijelölt személyekkel. Az oktatáson résztvevők a képzések végén vizsgát tesznek,
melynek
sikeres
elvégzéséről
igazolást
kapnak
a
foglalkozás-egészségügyi
szolgáltatótól. Az igazolás mintáját jelen Utasítás 4. számú függeléke tartalmazza. 3. A munkahelyi elsősegélynyújtásra kijelölt munkatársakat legalább évente ismeretfelújító (szinten tartó) oktatásban kell részesíteni. Amennyiben valamely oknál fogva nem tud mindenki részt venni az oktatáson, a hiányzók részére pótoktatást kell tartani. Az oktatást követően a résztvevőknek vizsgát kell tenniük, melynek eredményességéről igazolást kapnak. Az ismeretfelújító oktatások megszervezéséért a Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztálya a felelős. 4. A szervezeti egység vezetője köteles gondoskodni arról, hogy valamennyi munkavállaló a munkába
lépéskor
tájékoztatásban
részesüljön
a
elsősegélyhelyről, valamint az elsősegélynyújtók nevéről.
munkahelyéhez
legközelebb
eső
6 5. Amennyiben
a
kijelölt
elsősegélynyújtó
személyében
változás
történik,
vagy
az
elsősegélynyújtásra kijelölt helyet máshová helyezik, a munkavállalókat a változásról a szervezeti egység vezetőjének tájékoztatnia kell, és erről a Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztályának vezetőjét is értesíteni szükséges. VII. Ellenőrzés 1. A munkahelyi elsősegélynyújtásra vonatkozó szabályok betartásáért a szervezeti egység vezetője, valamint az adott munkahelyen kijelölt elsősegélynyújtó munkatárs a felelős. 2. A rendelkezések betartását – így különösen a felszerelések meglétét és a személyi feltételek teljesülését – a munkavédelmi referens rendszeresen ellenőrzi, és a tapasztalt hiányosságok esetén megteszi a szükséges intézkedéseket és jelzi észrevételeit.
7 1. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához
KÉSZENLÉTI MENTŐDOBOZOK TARTALMA
ELNEVEZÉS
DOLGOZÓI LÉTSZÁM 1-10
11-50
51-100
2
2
4
4
6
5 m x 10 cm)
2
3
4
5
10
mull steril (50 cm x 80 cm)
2
3
3
5
10
mull lap steril (100 lapos, 6 x 6 cm)
2
2
4
4
10
(100 x 100 x 141 cm)
1
2
2
4
4
fóliakesztyű (pár)
2
4
8
10
10
ragtapasz (5 m x 2,5 cm)
1
1
1
1
2
háztartási egyenes olló tokban
1
1
1
1
1
tartalmazó oldat (30 ml-es flakon)
1
1
2
3
4
tartalomjegyzék
1
1
1
1
1
mullpólya steril (5 m x10 cm)
101-200
201-400
mullpólya (egyenként csomagolt,
háromszögletű kendő
jódpárna (6 x 1 ml) vagy PVP-jódkomplexet
8 2. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához ELSŐSEGÉLY JELEK: Fehér piktogram zöld alapon. A zöld szín a jel felületének legalább 50 %-át teszi ki.
Elsősegély
Hordágy
Biztonsági zuhany
Vészbejelentő telefon
Szemöblítő
Orvos
IRÁNYMUTATÓ JELEK (kiegészítő táblaként):
Elsősegély jel
Kiegészítő tábla
Felismerési távolság (m)
Rövidebb oldal (mm)
Betűmagasság (mm)
1
12,5
4
2
25
8
3
50
10
4
50
14
5
50
17
6
100
20
8
100
27
9
100
30
10
100
34
12
200
40
14
200
47
16
200
54
17
200
57
19
200
64
21
300
70
24
300
80
9 3. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához MUNKAHELYI ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSRA KIKÉPZETT SZEMÉLYEK (JÁRÁSI HIVATALOK) Járási hivatal Putnoki Járási Hivatal
Név
Putnok, Kossuth út 5.
48/530-038
Rédei Veronika
Putnok, Rákóczi út 2.
48/430-237
Kazincbarcika, Fő tér 39.
48/512-010
Dudás Andrásné
Kazincbarcika, Tóth Á. u. 2.
48/510-070
Asztalos Viktória
Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
48/521-040
Farkas Marianna
Tiszaújváros, Tisza út 2/a.
49/548-023
Antal Hajnalka
Tiszaújváros, Kazinczy út 3.
49/548-093
Mezei Gergő
Tiszaújváros, Erzsébet tér 24.
49/540-486
Kalber Dávid
Tiszaújváros, Szederkényi út 8.
49/544-030
Berta Pálné
Ózd, Városház tér 1.
48/574-162
Balogh István
Ózd, Gyár út 6.
48/471-006
Orosz József
Ózd, Vasvár út 125.
48/570-507
Gönc, Kossuth u. 41.
46/588-224
Pósáné Abrankó Edina
Abaújszántó, Béke út 29.
47/330-818
Jurkóné Krimszky Edina
Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5.
47/525-188
Éva József
Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 41.
47/322-944
Akácosiné Nagy Ágnes
Szerencs, Rákóczi u. 63.
47/777-561
Kubákné Benda Tünde
Szerencs, Kossuth u. 3.
47/561-025
Orbán Andrea
Tiszaújvárosi Járási Hivatal
Ózdi Járási Hivatal
Cservákné dr. Barnóczki Gönci Járási Hivatal
Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal
Szerencsi Járási Hivatal
Telefonszám
dr. Varga Zsolt János
Csallóközi Edina Kazincbarcikai Járási Hivatal
Munkavégzés helye
Melinda
dr. Kálovics Erzsébet Kóczai Klára Encsi Járási Hivatal
Lévai Istvánné
Encs, Petőfi út 75.
Lukácsné Lovász Andrea
30/210-5834 30/836-5609
Gulyás Alajos Mezőcsáti Járási Hivatal
Potyka Orsolya
Mezőcsát, Szent István út 26.
49/552-055
Szikszói Járási Hivatal
Kardos Enikő
Szikszó, Táncsics u. 2-4.
46/596-277
Cigándi Járási Hivatal
Tóthné Tótok Beáta
Cigánd, Fő u. 87.
47/534-024
Bollók Rita
Mezőkövesd, Mátyás k. u. 112.
49/511-572
Molnárné Csirmaz Erzsébet
Mezőkövesd, Morvay u. 1.
49/312-458
Új Hanna
Mezőkövesd, Mátyás k. u. 56.
49/413-233
dr. Varga János
Mezőkövesd, Mátyás k. u. 223.
49/313-835
Mezőkövesdi Járási Hivatal
10
Sárospataki Járási Hivatal
dr Tarnai Gábor
Sárospatak, Kossuth u. 44.
30/742-8237
Tokaji Járási Hivatal
Erdélyiné Varga Éva
Tokaj, Rákóczi u. 52.
47/352-205
dr. Sas Tibor
Miskolc, Petőfi u. 23.
Bártfai Andrea Nagyné Pocsai Mariann Szűcs Csaba
Miskolci Járási Hivatal
46/512-040 46/502-871 46/502-811
Kissné dr. Matyi Marianna
Miskolc, Meggyesalja u. 12.
46/354-611
Baloghné Bahor Rita
Miskolc, Csizmadia köz 1.
46/514-701
Kosik Enikő Adrienne
Miskolc, Rákóczi u. 11.
46/508-927
Szalai Orsolya
Miskolc, Kis-Hunyad u. 9.
Nagy Tibor
46/512-059 46/512-053
dr. Joó László
Miskolc, Vologda u. 1.
46/530-481
Pócsi Klára Erika
Miskolc, Dóczy u. 6.
46/515-746
Juhász Judit
Miskolc, Vologda u. 4.
Gergely István Csukerda Anikó Edina Edelényi Járási Hivatal
Miskolc, Zombori u. 2.
46/512-017
Mike Éva Sallainé Zagraj Judit
Edelény, István király útja 52. Edelény, Bányász út 2.
46/504-020 226, 232 mellékek 48/795-520 48/795-254 48/778-881
MUNKAHELYI ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSRA KIKÉPZETT SZEMÉLYEK (KORMÁNYHIVATAL) Főosztály/Osztály
Név
Családtámogatási és
Nagy Péterné
Társadalombiztosítási
Rácz Mária
Főosztály Kormánymegbízotti Kabinet
dr. Kovács Petra
Jogi és Koordinációs
dr. Magyar Fanni
Főosztály
dr. Petrik Judit Noémi
Munkavégzés helye
Miskolc, Csizmadia köz 1.
Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi
dr. Nagy Ádám Géza
Miskolc, Városház tér 1.
Felügyeleti Főosztály Pénzügyi és Gazdálkodási
Váradi Katalin
Főosztály
Bubán Márton
Miskolc, Városház tér 1.
Telefonszám
46/514-686 46/514-791
46/512-947 46/512-986 46/512-939 46/512-906
Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi
Vajtó András
Miskolc, Vologda u. 1.
30/399-5763
dr. Molnár Péter
Miskolc, Városház tér 1.
46/504-020
Matusekné Virág Anikó
Miskolc, Vologda u. 4.
Főosztály Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Földhivatali Főosztály
46/504-020 314 mellék
11
Foglalkoztatási Főosztály Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Foglalkoztatási Főosztály
Kapus Edina
Miskolc, Mindszent tér 1.
46/500-571
dr. Végvári Ádám
Miskolc, Mindszent tér 3.
46/514-400
dr. Gombosné Vajna Ildikó
Miskolc, Mindszent tér 3.
46/513-264
Bársony Szandra
Miskolc, Mindszent tér 3.
Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály
46/514-400 3907 mellék 46/517-300
Környezetvédelmi és
Vigh Noémi
Természetvédelmi Főosztály
Kamenyiczki István
Miskolc, Mindszent tér 4.
412 mellék 46/517-355 46/517-363
Népegészségügyi Főosztály Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály
dr. Asztalos Ágnes dr. Tóthné dr. Papp Erzsébet
Miskolc, Meggyesalja u. 12.
30/413-7783 30/292-7498
Kardos Gyöngyi
Miskolc, Blaskovics u. 24.
46/531-028
Balogh Zoltán
Miskolc, Blaskovics u. 24.
20/434-7505
Zabb László
Miskolc, Dóczi u. 6.
46/515-750
Román László
Miskolc, Szentgyörgy út 40-44.
46/502-023
Varga András
Miskolc, Soltész Nagy K. u. 5.
46/503-761
Boller László
Miskolc, Szeles u. 62.
46/506-156
Miskolc, József A. u. 20.
46/500-012
Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény-és Talajvédelmi Főosztály Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Műszaki Engedélyezési és
Pintér Andrea
Fogyasztóvédelmi Főosztály
Pokorniné Czipó Éva
Műszaki Engedélyezési és
Harsányiné Novotnik
Fogyasztóvédelmi Főosztály
Mónika
Miskolc, Futó u. 1.
46/505-130 123 mellék
Családtámogatási és Társadalombiztosítási
Svanda Viktória
Miskolc, Palóczi u. 5.
46/513-175
dr. Frigyik Ágnes
Miskolc, Bottyán J. u. 1.
46/562-562
Forgács Csaba
Sátoraljaújhely, Kossuth u. 29.
47/523-610
Főosztály Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály
12 4. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához
IGAZOLÁS ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ TANFOLYAM SIKERES ELVÉGZÉSÉRŐL
Igazolom, hogy____________________________________________________________________ Előző neve_______________________________________________________________________ Anyja neve_______________________________________________________________________ Születési helye és ideje_____________________________________________________________ a
Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei
Kormányhivatal
megbízásából
szervezett
alapfokú
*
elsősegélynyújtó tanfolyamon/ismeret felújító képzésen részt vett és eredményes vizsgát tett.
Kelt:
P.H. __________________________ foglalkozás-egészségügyi szakorvos
*
megfelelőt aláhúzni
13 5. számú függelék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2/2016. számú utasításához MEGISMERÉSI ZÁRADÉK
Sorszám
Szervezeti egység
Dolgozó neve
Megismerés dátuma
Dolgozó aláírása
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. Jelen utasítást a vezetésem alatt álló valamennyi kormánytisztviselő, kormányzati ügykezelő, illetve munkavállaló megismerte.
______________________ szervezeti egység vezetője