Boronkay Miklós. A Kúria ítélete a Spar Magyarország Kft. és a Gazdasági Versenyhivatal közötti perben

JeMa 2015/4

KÖZ I G A ZG ATÁ S I J O G

Boronkay Miklós A Kúria ítélete a Spar Magyarország Kft. és a Gazdasági Versenyhivatal közötti perben A kereskedő árazási módszere mint jelentős piaci erővel való visszaélés Hivatalos hivatkozás: Kúria Kfv.III.37.392/2015/5. Tárgyszavak: jelentős piaci erővel való visszaélés • res iudicata • ne bis in idem • bírság • versenyfelügyeleti eljárás • bírósági felülvizsgálat Értelmezett jogszabályhelyek: 2005. évi CLXIV törvény a kereskedelemről 7. § (1) bekezdés, valamint (2) bekezdés e) és f) pont

1. Tények 2. Pertörténet 3. A döntés jogi érvelése 3.1 A GVH határozatának érvelése 3.2 Az első- és másodfokú bíróságok érvelése 3.3 A Kúria érvelése 4. A rendelkező rész és a ratio decidendi 5. Az érvelés kritikája 5.1 Árazás mint jelentős piaci erővel való visszaélés? 5.2 A TAB mint „indokolatlan feltétel” 5.2.1 A TAB stabil része 5.2.2 A TAB dinamikus része 5.3 A TAB mint „díj” 6. Az eset jelentősége

1. Tények A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2010. május 6. napján Vj-47/2010. ügyszámon versenyfelügyeleti eljárást indított a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel (Spar) szemben. Az eljárás tárgya annak vizsgálata volt, hogy a Spar bizonyos, beszállítóival kapcsolatos magatartásai sértik-e a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) rendelkezéseit. Bár az eljárás eredetileg a Spar több magatartásra is kiterjedt, a GVH végül részletesen a Spar és beszállítók kötött szerződésekben szereplő teljesítményarányos bónusz rendszer (TAB) jogszerűségét vizsgálta. A TAB egy utólagos árengedmény volt, amit havonta vagy évente fizetett a beszállító a Sparnak. A TAB a Spar által a beszállítótól átvett áru értékének egy bizonyos százaléka volt. A felek közötti pénzmozgás tehát akként valósult meg, hogy a Spar kifizetett a beszállítónak egy meghatározott vételárat, majd az elszámolási időszak (hónap vagy év) végén a beszállító ennek egy meghatározott százalékát visszafizette a Sparnak. A TAB két részből állt: egy ún. stabil és egy ún. dinamikus részből. A stabil rész egy előre meghatározott százalék, aminek a mértéke nem változik. Függetlenül attól, hogy a Spar milyen mennyiséget vett át az adott beszállító árujából, a beszállító a nettó áruérték egy fix (nem változó) százalékát köteles volt a Sparnak visszafizetni.1 A TAB

dinamikus része szintén a nettó áruérték bizonyos százaléka volt, azonban a százalék kulcsa az elért forgalomtól függött. Minél nagyobb forgalmat ért el a Spar az adott termékből, a nettó áruérték annál nagyobb százalékát kapta vissza a beszállítótól. A dinamikus rész százalékos mértékét egy meghatározott célforgalom alapján számolták ki. A számítás akként történt, hogy az elért forgalmat elosztották a célforgalommal, és az így kapott számmal megszorozták a célforgalom eléréséhez rendelt %-os kulccsal. Ha tehát a felek szerződése szerint a célforgalom elérésekor 2%-os bónusz jár a Spar-nak, akkor a célforgalom felének elérése esetén 1%, a célforgalom kétszeresét elérő tényleges forgalom esetén 4%-os bónusz járt a dinamikus rész alapján. 2 Összefoglalva: a TAB stabil része akár egy termék eladásakor is járt, és százalékos mértéke független volt az eladott mennyiségtől, a TAB dinamikus része pedig szintén akár egy termék eladásakor is járt, azonban a százalékos mértéke az eladott áru mennyiségének növekedésével emelkedett. A GVH azt állapította meg, hogy a Spar a TAB-ot – kisszámú kivételtől eltekintve – minden egyes beszállítójával szemben alkalmazta, és bár a kedvezmények százalékos mértéke tekintetében a Spar nyitott volt a beszállítókkal való egyeztetésre, maga a TAB léte nem volt alku tárgya, annak alkalmazásához a Spar ragaszkodott.

1

A TAB stabil részére vonatkozó szerződéses kikötés a következőképpen szólt: „A teljesítményarányos bónusz stabil részén a szerződő felek olyan szerződésben előre rögzített feltételek alapján elszámolt utólagos engedményt értenek, amely konkrét számlához vagy termékhez nem kapcsolható, ezért ÁFA nem terheli. Fizetése forgalomtól függetlenül, havonta történik, a teljes nettó átvett áruértékre vetített %-os kulcs szerint. A teljesítmény-arányos bónusz stabil részének végleges elszámolási alapja a teljes nettó forgalom.”

2

Boronkay Miklós: A Kúria ítélete a Spar Magyarország Kft. és a Gazdasági Versenyhivatal közötti perben

A TAB dinamikus részére vonatkozó szerződéses kikötés a következőképpen szólt: „A teljesítményarányos bónusz dinamikus részén a Felek olyan szerződésben előre rögzített feltételek alapján elszámolt utólagos engedményt értenek, amely konkrét számlához vagy termékhez nem kapcsolható, ezért ÁFA nem terheli. Kiszámítása: elszámolási időszak tényforgalma viszonyítva a célforgalomhoz, ezt szorozzuk a célforgalomhoz kapcsolt bónusz %-kal. Ez adja meg a teljesítés % kulcsát, e % kulcsot számoljuk el a tárgyidőszak tényleges forgalmával. A teljesítményarányos bónusz dinamikus részének végleges elszámolási alapja a teljes nettó forgalom.”

37


JeMa 2015/4

2. Pertörténet A GVH versenytanácsa 2012. június 19-én kelt határozatában3 megállapította, hogy a Spar 2009. január 1-je és 2011. december 31-e között a Kertv. 7. § (1) bekezdésébe ütköző jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg azáltal, hogy a 7. § (2) bekezdés e) pontjával ellentétesen a teljesítmény-arányos bónuszt, illetve annak stabil és dinamikus részét beszállítói számára indokolatlanul előírta, továbbá a 7. § (2) bekezdése f) pontjával ellentétesen egyoldalúan felszámította. Az eljáró versenytanács a fenti magatartás miatt a Sparral szemben 50.000.000 forint bírságot szabott ki. A határozat kötelezte továbbá a Spart, hogy szüntesse meg a teljesítmény-arányos bónusz stabil része egészének, valamint a teljesítmény-arányos bónusz dinamikus részének a célforgalom el nem érése esetére történő alkalmazását. A peres eljárás a GVH honlapján közzétett másodfokú és kúriai ítéletek alapján rekonstruálható.4 A Spar a versenytanács határozata bírósági felülvizsgálata iránt pert indított a GVH ellen, és kérte a GVH határozatának hatályon kívül helyezését. A Spar egyrészt hivatkozott arra, hogy a TAB a GVH egy korábbi – szintén a Kertv.-re alapított – eljárásában a hatóság tudomására jutott, a GVH abban az eljárásban a TAB-ot vizsgálta, azonban az az eljárás jogsértés megállapítása nélkül zárult.5 A GVH ugyanabban a kérdésben döntött újra, ezért sérült a kétszeres értékelés tilalma (a ne bis in idem elve). Másrészt vitatta, hogy a TAB indokolatlan lenne. Végül hivatkozott arra, hogy a Kertv. 7. (2) bekezdés e) és f) pontjának együttes alkalmazása jogsértő.6 Az első fokon eljárt Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. november 21. napján kelt ítéletében a Spar keresetét elutasította.7 A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 2014. január 14. napján kelt ítéletében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.8 A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, azonban a Kúria 2015. szeptember 29. napján kelt ítéletében a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.9

Ami az ügy érdemét illeti, a GVH megállapította – és ez nem is volt vita tárgya –, hogy a Spar a Kertv. 2. § 11. pontja alapján kereskedőnek minősül,10 és a Kertv. 7. § (3) bekezdése alapján jelentős piaci erővel rendelkezik.11 A Kertv. 7. § (1) bekezdése szerint „[a] beszállítóval szemben a jelentős piaci erővel visszaélni tilos.” E rendelkezés tartalmát a (2) bekezdésben foglalt példálózó felsorolás bontja ki. A GVH e felsorolásban nevesített két különböző típusú visszaélés fennállását vizsgálta és állapította meg. (I.) Indokolatlan feltételek előírása. A Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontja szerint „[a]z (1) bekezdés szerinti visszaélésnek minősül különösen [...] e) a beszállítónak a kereskedővel, illetve más kereskedővel kialakítandó üzleti kapcsolataira vonatkozó indokolatlan feltételek előírása, különösen a legkedvezőbb feltételek alkalmazásának kikötése, ennek visszamenőleges érvényesítése, illetve annak előírása, hogy azonos időszakra adott termékre csak az adott kereskedőnek biztosítson akciót, valamint a kereskedő védjegyével vagy márkanevén árusított termék gyártásának előírása a beszállító számára a beszállító bármely termékének forgalmazása érdekében”. Az eljáró versenytanács egyetértett a Sparral abban, hogy a TAB egy mennyiségi kedvezményrendszer formájában működő ármeghatározási mechanizmus. A Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontja alapján az árra vonatkozó szerződéses kikötés is lehet indokolatlan és ezáltal tiltott. A versenytanács hangsúlyozta azonban, hogy „nem az áru ára mint mérték minősülhet indokolatlannak, hanem az ármeghatározás módja mint a forgalmazás feltételének egy eleme lehet indokolatlan”.12 A GVH megítélése szerint a Spar a TAB alkalmazását egyoldalúan írta elő, ugyanis a beszállítóknak nem volt lehetősége a TAB mint keretrendszer vitatására, kizárólag a TAB mértéke volt alku tárgya.

3

A GVH versenytanácsának Vj/047-274/2010. sz. határozata.

4

Az elsőfokú ítélet, valamint a peres felek beadványai nem publikusak.

5

Vj-92/2008. sz. versenyfelügyeleti eljárás, amelyet a GVH versenytanácsának 2009. március 17. napján kelt, Vj-92/2008/52. sz. eljárást megszüntető végzése zárt le.

6

3. A döntés jogi érvelése

A felperes keresetének érvelése a Kúria Kfv.III.37.392/2015/5. sz. ítélete 3. oldalán szereplő összefoglalásból ismerhető meg.

7

Bár az ügyben négy szinten született döntés, a jogi érvelést alapvetően a GVH határozata fektette le. A bírósági felülvizsgálat során az érvelés jelentősen rövidült és némileg finomodott, azonban érdemben csak kis mértékben változott.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K.28.923/2013/14. sz. ítélete.

8

A Fővárosi Törvényszék 2.Kf.650.018/2014/11. sz. ítélete.

9

A Kúria Kfv.III.37.392/2015/5. sz. ítélete.

10 A Kertv. 2. § 11. pontja szerint „kereskedő: aki kereskedelmi tevékenységet folytat”, a 9. pont értelmében pedig „kereskedelmi tevékenység: kis-, il-

3.1 A GVH határozatának érvelése

letve nagykereskedelmi tevékenység, valamint kereskedelmi ügynöki tevékenység.”

A versenytanács először azt vizsgálta, hogy a Sparral szemben korábban folyamatban volt eljárás megszüntetése a ne bis indem elvére tekintettel akadálya-e a TAB vizsgálatának. Az eljáró versenytanács szerint a korábbi eljárásnak nem volt tárgya a TAB, és egyetlen olyan megállapítás sem szerepel a korábbi eljárást lezáró határozatban, amely jogszerűnek minősítené a TAB-ot. Nem volt tehát annak akadálya, hogy a GVH egy új eljárásban vizsgálja és megállapítsa a TAB Kertv.-be ütközését. 38

11 A Kertv. 7. § (3) bekezdése: „A jelentős piaci erő fennáll a beszállítóval szemben, ha az adott vállalatcsoport – ideértve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti anya- és leányvállalatok összességét, közös beszerzés esetén pedig a beszerzési szövetséget alkotó vállalkozások összességét – kereskedelmi tevékenységéből származó előző évi konszolidált nettó árbevétele (a továbbiakban: konszolidált nettó árbevétel) meghaladja a 100 milliárd forintot.” 12 Vj/047-274/2010. sz. határozat 84. bek.


JeMa 2015/4

Az eljáró versenytanács szerint a TAB-nak mind a stabil, mind a dinamikus része indokolatlan feltételnek minősült. A versenytanács vonatkozó megállapításait érdemes szó szerint idézni: „89. A kereskedők alapvetően – a jogszabályi előírások és a hatékony verseny jelentette nyomás keretei között – szabadon dönthetnek arról, hogy kedvezményt kérnek az általuk forgalmazott termékek értékesítése után. A jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő azonban kedvezmény-rendszerét – melynek bevezetéséről természetesen ő is szabadon dönt – mindenkor a Kertv. 7. §-ának előírásai figyelembevételével köteles kialakítani. [...] 91. Az eljáró versenytanács sem vitatja, hogy a kereskedő – akár utólagosan is – jogosult lehet árengedmény érvényesítésére a beszállítóval szemben a forgalmazás eredményére figyelemmel. 92. A Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontjából következően azonban a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő által érvényesített árengedmény, illetve azt szolgáló rendszer (eljárás alá vont esetében a TAB) nem lehet indokolatlan, vagyis a kereskedelmi alaptevékenységgel értelemszerűen együtt járó erőfeszítést (puszta forgalmazást) meghaladó teljesítményt kell hogy elismerjen. Márpedig az eljáró versenytanács szerint, ha egy mennyiségi kedvezményrendszer éppen a többletértékesítés, a kiemelkedő forgalmazási teljesítmény valamiféle elismerését nem tartalmazza, hanem pusztán a termékforgalmazás bármilyen (szélsőséges esetben akár egyetlen darab termék értékesítése) mennyiségi eredményétől és nem többtől függ, akkor az indokolatlan.”

A GVH azt is vizsgálta, hogy a TAB nem igazolható-e azon az alapon, hogy az értékesítési mennyiség növekedése a beszállítónál is előnyként jelentkezik, és a TAB esetleg erre tekintettel indokolt lehet. A versenytanács azonban azt állapította meg, hogy a TAB-nak ilyen pozitív hatása nincs, a termelési hatékonyság és méretgazdaságosság a Spar általi forgalmazással nem mutat összefüggést. Egyrészt a Spar beszállítóinak egy része nem is gyártó, hanem maga is termékforgalmazó. Másrészt a gyártók esetében a termelési hatékonyság a termelés volumenével és nem az értékesítés volumenével mutat közvetlen összefüggést. A GVH szerint éppen az a veszély áll fenn, hogy „a downstream piaci monopszónium (a kereskedő vevő) képes az upstream piaci eladó (beszállító) profitját elvonni, ezáltal a kibocsátást csökkenteni és az árakat pedig a fogyasztó hátrányára növelni”.13 A határozat külön vizsgálta a stabil és a dinamikus rész indokolatlanságát. A stabil részt a versenyhivatal azért tekintette indokolatlannak, mert semmiféle forgalomösztönző jellege nincs, pusztán a Spar kereskedői alaptevékenységéhez kötődik. A versenytanács hangsúlyozta: „nem önmagában a kereskedő által kért árengedmény, illetve annak utólagos jellege a jogsértő, hanem az, hogy tartalma szerint a jelentős piaci erőben megnyilvánuló aszimmetrikus helyzetet fejezi ki azáltal, hogy pusztán a kereskedői alaptevékenység eladásában megnyilvá-


nuló mennyiség fokmérőjeként viselkedik.”14 A dinamikus (tehát a forgalom függvényében növekvő %-os mértékű) rész tekintetében a GVH elismerte, hogy ennek elvileg lehetne forgalomösztönző hatása, azonban a gyakorlatban mégis jogsértő módon működött. Ennek oka, hogy a beszállító a célforgalom el nem érése esetén is köteles fizetni a kereskedő részére (akár egyetlen termék értékesítése esetén is). A hatóság értékelte továbbá a Spar saját nyilatkozatát, amely szerint a célforgalom legfeljebb irányszám, közvetlen funkcióval nem rendelkezik. (II.) Különféle díjak egyoldalú felszámítása. A Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja szerint „[a]z (1) bekezdés szerinti visszaélésnek minősül különösen [...] f) a különféle – különösen a kereskedő beszállítóinak listájára vagy árukészletébe való bekerülésért, más, a beszállító által nem igényelt szolgáltatásokért fizetendő – díjak egyoldalú felszámítása a beszállítónak”. Az eljáró versenytanács szerint a Kertv. idézett rendelkezése azt tiltja, hogy hogy a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő egyoldalúan pénzfizetési kötelezettséget rójon ki olyan szolgáltatásokért, amelyet a beszállító nem kíván igénybe venni, illetve pusztán azért, hogy a kereskedő a beszállító termékét eladja. A GVH már a Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontjával kapcsolatban megállapította, hogy a TAB-ot a Spar egyoldalúan írta elő (számította fel), ez a feltétel tehát az f) pont szerinti tilalom tekintetében is teljesül. A versenyhatóság megítélése szerint „díjnak tekinthető minden olyan pénzfizetési kötelezettség, amelyet a kereskedő támaszt a beszállítóval szemben bármilyen elnevezéssel vagy címen valamely kereskedő által nyújtott szolgáltatásért cserébe.”15 A TAB tehát „díjnak” minősül. A versenytanács értékelte, hogy a TAB mögött semmilyen, a Spar kereskedői alaptevékenységét meghaladó szolgáltatás nem állt. Utalt a Spar saját (az eljárás során visszavont) nyilatkozatára, amely szerint a TAB „szokásos része annak az ellenértéknek, amit a beszállító fizet a kereskedőnek annak fejében, hogy az eljuttatja a saját infrastruktúráján keresztül a beszállító termékét a fogyasztóknak.”16 (III.) A Kertv. 7. § (2) bekezdés e) és f) pontok együttes alkalmazása. A GVH álláspontja szerint a két fenti tilalom ugyanannak az általános tilalomnak a kibontását jelenti, ezért ugyanaz a kereskedői magatartás egyszerre ütközhet mindkét alpontba. A bírságkiszabás körében azonban nem értékelte külön a több alpontba ütközést, hanem a magatartás egységessége miatt egyszeri, a Kertv. 7. § (1) bekezdésében (a generálklauzulába) ütközés miatt szabott ki bírságot. 3.2 Az első- és másodfokú bíróságok érvelése Az elsőfokú bíróság érvelése gyakorlatilag megegyezik a GVH határozatában foglaltakkal, az ítélet érdemi új érvet nem tartalmaz. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet annak helyes indokai folytán hagyta helyben, és az indokolást csak minimális

13 Vj/047-274/2010. sz. határozat 95. bek. 14 Vj/047-274/2010. sz. határozat 101. bek 15 Vj/047-274/2010. sz. határozat 110. bek. 16 Vj/047-274/2010. sz. határozat 110. bek.


39


JeMa 2015/4

mértékben egészítette ki. A másodfokú ítéletből kiemelendő, hogy a bíróság szerint a TAB az ármeghatározás részét képezte. A másodfokú bíróság azt is kimondta, hogy a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest (tehát a Spart) terhelte annak bizonyítása, hogy a TAB-rendszer gazdaságilag indokolt és a beszállítók érdekeinek megfelelő volt, azonban a felperes ezt nem tudta bizonyítani. 3.3 A Kúria érvelése A Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a GVH határozata sérti-e kétszeres értékelés tilalmát (ne bis in idem), figyelemmel arra, hogy a GVH korábbi, Sparral szembeni eljárása jogsértés megállapítása nélkül zárult. A Kúria szerint itt a Spar valójában az ítélt dolog szabályára (res iudicata) hivatkozik, hiszen kétszeres értékelésről csak akkor lehetne beszélni, ha ugyanazon magatartás tekintetében kétszer állapít meg jogsértést az alperesi hatóság. A GVH korábbi eljárásában született, eljárást megszüntető végzés azonban nem érdemi döntés, nincs anyagi jogereje, így nem akadályozta a GVH-t abban, hogy a TAB-ot vizsgálja.17 Jogereje egy olyan GVH-határozatnak lehet, amely kifejezetten megállapítja, hogy a vizsgált magatartás nem jogsértő.18 Ami az alperesi határozat érdemét illeti, a Kúria egyetértett a GVH határozatában, illetve a jogerős ítéletben foglalt megállapítással, miszerint a Spar a TAB-ot egyoldalúan és indokolatlanul írta elő a beszállító számára. A Kúria részletesen vizsgálta azt a kérdést, hogy a TAB része-e a Spar által fizetendő árnak, és ezért kizárt-e a TAB indokolatlan jellegének a vizsgálata. A Kúria ezzel kapcsolatban a következőket állapította meg: „A felperes azon érvelése, hogy a TAB kedvezmények az ár része, ezért nem szerződési feltételek, téves álláspont. Ahogy az alperes is rámutatott ez nem az ár része, hanem egy ármeghatározási mechanizmus része, egy kedvezményrendszer. Éppen azért nem az ár része, mert felperes döntött úgy, hogy ne legyen az, hanem egy utólagos kedvezményrendszer. Természetes, hogy a konkrét ármeghatározásban szerepe van, mint minden más szerződési feltételnek is, hiszen az egyéb szerződési feltétektől függően határozza meg a szállító az árat. De ez minden szerződési feltételre igaz állítás. Ha felperes álláspontja lenne a helyes, akkor semmilyen szerződési feltételt nem lehetne szerződési feltételnek értelmezni, hiszen minden szerződési feltétel – ha különböző mértékben is – de meghatározza, hogy milyen árat kér a beszállító, amennyiben a szerződési feltételek azok, amelyek a szerződő felek jogainak és kötelezettséginek terjedelmét meghatározzák.”19

galomösztönző hatása a Sparra nézve. Elvileg indokolt lehet méretgazdaságossági előnyből eredő haszon21 megosztása a Spar és a beszállítók között, azonban erre csak akkor van lehetőség, ha a méretgazdaságossági előnyök kihasználása le galább részben a kereskedőnek köszönhető. Ennek hiányában fogalmilag nem lehet méretgazdaságossági előnyökről, illetve azok megosztásáról beszélni. A Kúria megítélése szerint a Spar és a beszállítók között a méretgazdaságossági előnyök jelentős részben a tranzakciós költségek elkerüléséből erednek, azonban a Spar erre tekintettel nem kérhet kedvezményt, mert ez egyenértékű lenne azzal, hogy az áru befogadását kötné kedvezményhez (díjhoz), márpedig ezt a Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja kifejezetten tiltja. A Kúria külön foglalkozott a TAB stabil részével, és utalt a Spar saját – versenyfelügyeleti eljárás során tett – nyilatkozatára, amelyben a TAB ezen részét a saját infrastruktúrájának értékesítésre való felhasználásával indokolta. Ez indokolatlan kikötés, mert eszerint „a felperes nem a végfogyasztói árak és a beszállítói árak közti különbözetből működik, hanem egyfajta szolgáltatásként kezeli azt, hogy befogadja a beszállító áruját, ami tartalmilag és funkcionálisan a Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja szerinti beszállítói listára, árukészletbe való bekerülésért fizetendő díjakkal egyenértékű eredményre vezet.”22 A Kúria megítélése szerint a Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja szerinti visszaélés (különféle díjak egyoldalú felszámítása) egyben az e) pont szerinti visszaélésnek is minősül (indokolatlan feltételek előírása). A kettő közül a jelen ügyben az f) pont sérelme jelenti a súlyosabb jogsértést, ezért a jogkövetkezmények értékelésekor az e) pont „beolvad” az f) pontba. A Kúria szerint az e) pont szerinti jogsértés külön nevesítésére nem volt szükség, azonban ez nem is volt jogszerűtlen. Egyedül az jelentett volna tiltott kétszeres értékelést, ha az e) pontba ütközést a jogkövetkezmények (bírság) meghatározása során külön értékelte volna a GVH, ez azonban nem történt meg, ugyanis a GVH kifejezetten egy jogsértésnek tekintette az e) és f) pontba ütközést.

4. A rendelkező rész és a ratio decidendi A Kúria a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletét hatályában fenntartotta. A tényállás összetett jellege miatt nem lehet egy mondatban teljes pontossággal megfogalmazni a ratio decidendi-t. A kúriai ítélet lényegi jogtételét talán legjobban a következő – az ítélet indokolásában szereplő – mondat fe-

17 A Kúria utalt még arra is, hogy a felperes nem bizonyította a két GVH-eljárás tárgyának azonosságát sem, azonban a Kúria jogerővel kapcsolatos

A Kúria a Kertv. vizsgált rendelkezései kapcsán elvi éllel mondta ki, hogy „az egyes fogalmi elemek elemzése tévútra vezet, tekintve, hogy a feltételek együttes fennállásán túlmenően, azok hatásainak összegződése váltja ki a visszaélést, nem lehet sima formális logikai alapon értelmezni versenyjogi és közgazdasági összefüggésekre épülő jogi normákat”.20 A Kúria szerint azért volt indokolatlan a TAB előírása, mert a beszállító részére semmilyen előnyt nem jelent, és nincs for40

jogi álláspontja miatt ennek egyébként sem lett volna relevanciája. 18 Egy ilyen határozat meghozatalára jelenleg a Tpvt. 76. § (1) bek. j) pontja ad lehetőséget. 19 A Kúria Kfv.III.37.392/2015/5. sz. ítélete 11. oldal 3. bek. 20 A Kúria Kfv.III.37.392/2015/5. sz. ítélete 12. oldal 4. bek. 21 Ez a haszon abból ered, hogy a méretgazdaságossági előnyök folytán csökken az egy árura eső költség. 22 A Kúria Kfv.III.37.392/2015/5. sz. ítélete 13. oldal 1. bek.


JeMa 2015/4

jezi ki: „A Kúria megítélése szerint is indokolatlan egy kötelező utólagos árengedményt előre előírni a beszállító részére úgy, hogy az nem jelent semmilyen előnyt a beszállítónak, még forgalomösztönző hatással sincs a kereskedőre nézve.”23 A Kúria ítélete tehát azt mondta ki, hogy a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő nem írhat elő a beszállítói számára olyan szerződéses feltételt, amely szerint a beszállító utólagos kedvezményt köteles fizetni a kereskedő részére akkor is, ha a kereskedő az alaptevékenységét (forgalmazást) meghaladó erőfeszítést nem tett a beszállítói termékek értékesítésének a növelésére. Az ilyen szerződéses kikötés a Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontjába ütköző „indokolatlan feltételnek”, valamint az f) pontjába ütköző „különféle díjak egyoldalú felszámításának” minősül, és ekként a Kertv. 7. § (1) bekezdésébe ütközően jelentős piaci erővel való visszaélést valósít meg.

5. Az érvelés kritikája A jelen tanulmány keretei között nyilvánvalóan nincs lehetőség a teljes versenyfelügyeleti, valamint a bírósági felülvizsgálati eljárás részletes elemzésére, mert csak az eljárások végén született döntések publikusak. A GVH és a bíróságok érvelését abból a szempontból lehet és érdemes vizsgálni, hogy a Kertv. 7. § (2) bekezdés e) és f) pontjaival kapcsolatos érvek mennyire meggyőzőek. 5.1 Árazás mint jelentős piaci erővel való visszaélés? Az ügy legalapvetőbb kérdése, hogy a Kertv. 7. §-a alapján mennyiben és milyen szempontok alapján vizsgálhatóak a kereskedők és a beszállítók közötti, árra vonatkozó szerződéses feltételek. A Kertv. 7. § (2) bekezdése mindössze egyetlen olyan tényállást rögzít, amelyben az ár meghatározása visszaélésnek minősül, ez pedig a szerződésben megállapított számlázott átadási ár alatt meghatározott eladási ár alkalmazása, feltéve, ha a termék nem a kereskedő tulajdona [Kertv. 7. § (2) bek. i) pont]. A Kertv.-ben nem szerepel olyan szabály, amely szerint visszaélés lenne a beszállítóval szemben a túlzottan alacsony ár kikötése. Más szóval: a Kertv. nem tartalmaz árszabályozást, az ár alacsony volta önmagában nem minősíthető visszaélésnek. Ezt az alaptételt sem a GVH, sem a Kúria nem vonta kétségbe. A vita tárgya az volt, hogy az ár meghatározásának a módja (nem pedig a mértéke) megvalósíthat-e visszaélést, illetve a TAB egyáltalán az ár részének tekintethető-e. Ezekre a kérdésekre a GVH és a Kúria eltérő választ adott. A GVH szerint a Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontja maga is nevesít egy olyan árazási módszert (legkedvezőbb feltételek előírása), amely visszaélésnek (indokolatlan feltétel előírásának) minősül, ezért az árazási módszer nem esik eleve a Kertv. 7. § hatályán kívül. Azt pedig a GVH is elismerte, hogy a TAB a Spar által a beszállítónak fizetendő vételár meghatározásának a része, és mint árazási módszer, vizsgálható a Kertv.-vel való összhangja. A GVH ezen érvelésével egyet lehet érteni. Ezzel szemben a Kúria álláspontja szerint a TAB azért vizsgálható a Kertv. 7. §-a alapján, mert nem az ár része, mégpedig


azért nem az ár része, mert a felek szerződése (a Spar döntése alapján) külön nevesíti. A TAB a Kúria szerint hatással van az árra, de ez minden szerződési feltételről elmondható, márpedig abszurd lenne azt állítani, hogy semmilyen szerződési feltétel vis�szaélésszerűsége nem vizsgálható csak azért, mert hatással van az árra. A Kúria érvelése vitatható. Egyrészt nem feltétlenül igaz, hogy a felek tárgyalásában minden szerződéses kikötésnek (így pl. egy teljesítési határidőnek vagy egy szavatossági rendelkezésnek) hatása lenne az árra. Másrészt az a megközelítés, amely szerint csak az minősül árnak, amit a felek a szerződésben kifejezetten ekként nevesítettek, túlzottan formális és könnyen a jogszabály diszfunkcionális alkalmazásához vezethet. Felmerül ugyanis a veszély, hogy nem „vételárként” nevesített, de gazdasági tartalmát tekintve mégis az ár részének minősülő fizetések tiltottá minősítése közvetve árszabályozáshoz vezet. A TAB közvetlenül és számszerűsíthetően (egyes áruk egyes darabjaira is lebonthatóan) szabályozza azt, hogy a beszállító az elszámolási időszak (hónap, év) végével milyen összegű ellenértékre (vételárra) jogosult, a TAB tehát a vételár meghatározásának a része. 5.2 A TAB mint „indokolatlan feltétel” Mind a GVH, mind a Kúria a Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontjába ütköző, egyoldalú és indokolatlan feltételnek minősítette a TAB-ot, azonban eltérő indokok alapján. A GVH a Kertv. 7. §-át akként értelmezi, hogy „nem az áru ára mint mérték minősülhet indokolatlannak, hanem az ármeghatározás módja mint a forgalmazás feltételének egy eleme lehet indokolatlan”.24 Egy ármeghatározási mód indokolatlansága értelemszerűen csak egy másik ármeghatározási móddal összevetve ítélhető meg. Kézenfekvő, hogy a TAB-ot az egyszerű számlakedvezménnyel, esetleg az egyszerűen (viszonyítási alap nélkül meghatározott árral) kell összevetni. Ez azonban a GVH határozatában nem történt meg, ezzel szemben az eljáró versenytanács a TAB stabil részének „indokolatlan” voltára nagyrészt olyan érveket hoz fel, amelyek az ár mértékére vonatkoznak: „Miközben a kereskedő profitál a termék nagy- és kiskereskedelmi ára közötti árrésből, addig a beszállítótól a termék nagykereskedelmi árából további árengedményt is kikényszerít, amely csökkenti a beszállító profitját, ezzel fejlődési képességét tekintve hátrányosan érintve a fogyasztói jólétet is.”25 „[...] éppen az eljárás alá vont által csatolt OECD-anyag támasztja alá, hogy a downstream piaci monopszónium (a kereskedő vevő) képes az upstream piaci eladó (beszállító) profitját elvon-

23 A Kúria Kfv.III.37.392/2015/5. sz. ítélete 12. oldal 2. bek. 24 Vj/047-274/2010. sz. határozat 84. bek. 25 Vj/047-274/2010. sz. határozat 87. bek. e) pont. 26 Vj/047-274/2010. sz. határozat 95. bek. b) pont. 27 Vj/047-274/2010. sz. határozat 95. bek. c) pont. 28 Vj/047-274/2010. sz. határozat 96. bek.


41


JeMa 2015/4

való visszaélés mércéjének.31 Az indokolatlansághoz minden bizonnyal szükséges, hogy az adott mód hátrányosan érintse a beszállítót egy másik módhoz képest, a beszállító számára előnyös vételár-meghatározási mód nyilvánvalóan nem minősíthető a kereskedő jelentős piaci erővel való visszaélésének. A TAB stabil és dinamikus része tekintetében külön-külön vizsgálatot igényel, hogy ezek más vételár-meghatározási móddal összevetve mennyiben hátrányosak (egyáltalán hátrányosak-e) a beszállítókra nézve.

ni, ezáltal a kibocsátást csökkenteni és az árakat pedig a fogyasztó hátrányára növelni.”26 „Az eljárás alá vont azzal, hogy elismeri, hogy képes a normál árrésen felüli engedmények kikényszerítésére a hatékony beszállítókkal szemben, lényegében jelentős piaci erejének fennállását támasztja alá.”27 [„...] az eljáró versenytanács szerint az értékesítés kockázatát – egy bizonyos ponton túl – a kereskedőnek kell viselnie, erre hivatkozással nem követelhet térítést a Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja alapján a beszállítótól.”28

5.2.1 A TAB stabil része

Ezek az idézetek mind arra engednek következtetni, hogy a GVH nem az ármeghatározás módját, hanem annak mértékét kifogásolta, vagyis röviden azt, hogy a Spar túlzottan alacsony árakat határozott meg, és ez hátrányos a beszállítók számára. Ez viszont nem lehet a Kertv.-be ütközés alapja, mert a Kertv. – a GVH által is elismerten – nem tiltja az ár alacsony voltát. A határozat figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy a TAB stabil részének nem az a reális jogszerű alternatívája, hogy a felek ezt mellőzik a szerződésükből, hanem az, hogy az ennek megfelelő vételárcsökkentést más módon fogalmazzák meg. A GVH azt sem vizsgálta, hogy a Spar valóban monopszóniumnak (monopsony) minősül-e, vagy pusztán alkuereje (bargaining power) van. A GVH által hivatkozott OECD-tanulmány szerint ugyanis míg az első eset több aggályt is felvet, addig az utóbbi általában élénkíti a versenyt és elősegíti a fogyasztói jólétet.29 A Kúria érvelése ezzel szemben abból a – álláspontunk szerint téves – premisszából indult ki, hogy a TAB nem az ár része, hanem csak egy beszállítói fizetést előíró szerződéses feltétel. Így aztán a TAB „indokolatlansága” a Kúria olvasatában azzal függött össze, hogy nem állt mögötte ellenszolgáltatás, illetve ami ellenszolgáltatás állhatott (a beszállítói áruk Spar általi forgalmazása), azért a Spar nem számíthat fel díjat. A levezetés logikus és meggyőző, azonban a helytelen premissza miatt a konklúzió is helytelen. Nagy érdeme viszont a Kúria ítéletének, hogy nem tartalmaz a vételár vagy akár a TAB mértékét kifogásoló érveket. A Kúria egyértelműen nem azon az alapon állapította meg a jelentős piaci erővel való visszaélést, hogy a Spar túlzottan alacsony árat fizetett a beszállítóinak. A fentiekkel szemben védhetőbbnek tűnik a Kertv. azon értelmezése, miszerint a vételár egy bizonyos meghatározási módját csak egy másik vételár-meghatározási móddal ös�szevetve lehet indokolatlannak minősíteni. A nehézséget az jelenti, hogy a Kertv. nem definiálja az „indokolatlan feltétel” fogalmát, hanem csak példálózó felsorolást ad.30 A törvényben nevesített indokolatlan feltételek közös vonása, hogy a beszállító szerződési szabadságát – különösen a kereskedő versenytársaival kötendő szerződések tekintetében – korlátozzák. A TAB esetében azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy a felek miként határozzák meg a vételárat. Az, hogy egy vételár-meghatározási mód mikor lehet „indokolatlan”, nehezen határozható meg általános jelleggel. A GVH egy korábbi döntésében a „teljesíthetetlen, egyoldalú előnyöket nyújtó, indokolatlan vállalásokra kényszerítést” tekintette jelentős piaci erővel 42

A TAB stabil része az áru nettó értékének egy fix százaléka, ezért könnyen összevethető az egyszerű számlakedvezmén�nyel vagy akár a kisebb összegű fix vételárral. A TAB stabil részének kikötése helyett a Spar azt is megtehette volna, hogy ezt a kedvezményt a beszállítókkal kötött szerződésben nem utólagos kedvezményként fogalmazza meg, hanem az áralku keretében ennyivel kisebb összegű vételárban állapodik meg a beszállítóval. Ebben az esetben a Spar a kedvezmény összegét (vagy a vételárból lealkudott részt) eleve nem fizeti meg a beszállítónak. Ez a megoldás vitathatatlanul jogszerű lett volna, tekintettel arra, hogy az ár mértéke önmagában nem minősülhet visszaélésnek. Nehéz belátni, hogy ehhez képest milyen hátrányt okozott a beszállítóknak a TAB stabil része. Egy példán érzékeltetve: ha a beszállító ezer forintos áron kívánja értékesíteni az áruját, a Spar azonban csak kilencszáz forintot hajlandó fizetni (és ezt a beszállító végül elfogadja), akkor a TAB konstrukciója szerint a beszállító megkapja ugyan az ezer forintot, de hónap vagy év végén visszafizet ebből száz forintot (ez a bónusz stabil része). Ha számlakedvezményt kért volna a Spar, vagy ha a felek eleve kilencszáz forintban határozzák meg a vételárat, akkor a beszállító eleve csak kilencszáz forintot kap. Gazdasági szempontból a két ármeghatározási módszer végeredménye azonos (a Spar végső soron kilencszáz forintot fizet), a TAB azonban annyiban előnyösebb a beszállítónak, hogy az elszámolási időszak végéig a száz forintot a beszállító használhatja, ami javítja a cash-flow-ját. A TAB stabil része nem tűnik tehát a beszállítóra nézve hátrányosnak, ezért vitatható, hogy mennyiben minősülhet „indokolatlan feltételnek”. A fentiek alapján az is kérdéses, hogy vajon tényleg azért nem vitatták a beszállítók a TAB stabil részét, mert nem is vitathatták (tehát a Spar azt egyoldalúan előírta), vagy azért, mert egy azonos összegű számlakedvezménynél előnyösebb

29 OECD Competition Committee: Monopsony and Buyer Power, 2009 (DAF/ COMP(2008)38) www.oecd.org/daf/competition/44445750.pdf 9–11. 30 A Kertv. 7. § (2) bek. e) pontja szerint külön nevesített indokolatlan feltétek a következők: (i) a legkedvezőbb feltételek alkalmazásának kikötése, ennek visszamenőleges érvényesítése, (ii) annak előírása, hogy azonos időszakra adott termékre csak az adott kereskedőnek biztosítson akciót, (iii) a keres kedő védjegyével vagy márkanevén árusított termék gyártásának előírása a beszállító számára a beszállító bármely termékének forgalmazása érdekében. 31 A GVH Vj-149/2007/58. sz. végzésének 26–31. bekezdései.


JeMa 2015/4

volt a beszállítók számára ez a konstrukció. A GVH akkor járt volna el helyesen, ha a beszállítók nyilatkoztatásával további bizonyítást folytat le annak tisztázása érdekében, hogy megvalósult-e az „előírás” a Spar részéről, hiszen a Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontja csak az indokolatlan feltételek kereskedő általi „előírását” tiltja.32 5.2.2 A TAB dinamikus része A TAB dinamikus része azt eredményezi, hogy minden egyes eladott áruval (már az elsővel is) folyamatosan csökken a kereskedő által a beszállítónak fizetendő vételár. Ez valóban egy ármeghatározási mód, amelynek indokoltsága a Kertv. alapján vizsgálható. Nem könnyű viszont annak a kérdésnek a megítélése, hogy a TAB dinamikus része valóban indokolatlannak tekinthető-e. A GVH fő aggálya az volt, hogy a célforgalmat el nem érő forgalom esetén is érvényesül a kedvezmény, tehát a kereskedő külön erőfeszítése hiányában is kedvezményhez jut. A GVH határozata ki nem mondva azt az elvárást fogalmazta meg, hogy célforgalom alatti forgalom esetén az árnak nem lehet forgalomfüggő eleme, mert ez indokolatlan előny a kereskedő részére. Ha a kereskedő nem éri el a szerződésben rögzített célforgalmat, akkor a szerződés erre az esetre csak egy fix vételárat írhat elő, pontosabban a vételár nem függhet attól, hogy a tényleges forgalom mennyiben maradt el a célforgalomtól. Kétségtelen tény, hogy a Kertv. 7. §-a a jelentős piaci erővel való visszaélés tilalmazásával a beszállítók érdekeit védi, ezért is tiltja kifejezetten a kereskedő által egyoldalún előírt indokolatlan feltételeket. Nem nyilvánvaló azonban, hogy a célforgalom alatti vételár forgalomfüggő meghatározása vajon tényleg sérelmes-e a beszállítókra nézve. Az ilyen ármeghatározási mód alternatívája a fix (nem forgalomfüggő) ár, a TAB dinamikus részének indokolatlanságáról tehát ezzel összevetve lehet dönteni. A GVH határozatából nem derül ki, és nem is határozható meg egykönnyen az, hogy a Spar a TAB dinamikus része helyett mekkora – jogszerű – fix számlakedvezményt tudott volna érvényesíteni. Nem életszerű feltételezni, hogy ha a Spar el tudta érni, hogy a beszállítók fogadják el a TAB dinamikus részét, akkor ehelyett nem tudott volna más típusú kedvezményt (vagy egyszerűen vételárcsökkentést) elérni. Az így elérhető jogszerű fix kedvezmény (vételárcsökkentés) mértékétől függ, hogy milyen ténylegesen elért forgalom esetén járt volna jobban a beszállító ezzel, mint a TAB dinamikus részével. Ezt az összehasonlítást a GVH nem végezte el, pedig erősítette volna a határozat meggyőző erejét. Előfordulhat ugyanis, hogy a tényleges forgalom a feleken kívülálló okból (pl. a fogyasztói kereslet csökkenése miatt) nem éri el a célforgalmat, viszont könnyen belátható, hogy a felek számára ilyen esetben sem közömbös, hogy mekkora a tényleges forgalom. Meggyőző közgazdasági elemzés hiányában nem tűnik indokoltnak annak megtiltása, hogy célforgalom alatti vásárlás esetén az ár tekintettel legyen a tényleges forgalomra. A Kúria ítélete külön nem foglalkozik a TAB dinamikus részével, ezért az indokolás azon megállapítása vonatkozik a TAB ezen részére is, miszerint a forgalomösztönző jelleg hiánya miatt indokolatlan. A Kúria érvelése abból a – álláspontunk szerint


téves – premisszából indul ki, hogy a TAB nem része a vételárnak. A Kúria saját érvrendszerén belül logikus az a megközelítés, hogy a TAB dinamikus részét azzal a helyzettel veti össze, ami akkor állt volna fenn, ha a Spar egyáltalán nem kér semmilyen kedvezményt. Ezen gondolatrendszeren belül indokolt az a kérdésfeltevés, hogy a beszállítóknak érdekében állt-e ezen kedvezmény nyújtása, például azért, mert a kedvezmény ösztönzi a Spart a nagyobb mennyiségű áru vásárlására. Itt is az a helyzet azonban, hogy a levezetés kiindulópontja vitatható, így a végeredmény is az. A TAB dinamikus része is a vételár része, ennek hiányában eltérő lett volna a vételár, tehát a TAB dinamikus részét egy forgalomfüggetlen vételár-meghatározási móddal kellett volna összevetni. A forgalomösztönző jelleg hiányára vonatkozó érvelés meggyőző ereje egyébként függ attól is, hogy mit értünk forgalomösztönzésen. Ha azt, hogy a kereskedő érdekelt legyen minél nagyobb mennyiség vételére és kiskereskedelmi értékesítésére, akkor a Kúria érvelése vitatható, mert minden egyes termék eladásával csökken a Spar által fizetendő vételár, ami felfogható forgalomösztönzésként. Ha viszont a forgalomösztönzést úgy értjük, hogy egy reális célforgalmat meghaladó forgalom elérése a cél, akkor már más a helyzet, ebben az esetben a Kúria érvelése meggyőző. A közzétett döntésekből nem rekonstruálható, hogy pontosan mire irányult a Spar bírósági eljárásban előterjesztett, szakértői bizonyítás iránti indítványa, azonban a célforgalom alatti forgalom esetére kikötött kedvezmény gazdasági hatásai tekintetében lehetett volna relevanciája szakértői bizonyításnak. 5.3 A TAB mint „díj” A GVH és a Kúria is akként foglalt állást, hogy a TAB a Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja értelmében „díjnak” minősül, és ezért annak a Spar általi egyoldalú felszámítása tiltott. Ezzel szemben felvethető, hogy ha a TAB az ár része, ahogy a GVH is helyesen megállapította, akkor miként minősülhetne „díjnak”. A TAB ugyanis a szolgáltatás (áru) ellenszolgáltatásának (tehát a vételárnak) a része. Az árat meghatározó mechanizmus egyik része sem ragadható ki és minősíthető „díj”-nak pusztán azon az alapon, hogy a pénzáramlás éppen a beszállítótól a Spar felé irányul. A Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja esetében ráadásul nem tényálláselem az indokolatlanság, vagyis ezen jogértelmezés mellett egy kötbér vagy vételárelőleg visszafizetése is „díj”-nak minősülhet, ami ha a kereskedő általános szerződési feltételeiben szerepel, akkor rögtön egyoldalúan felszámítottnak is számít, tehát automatikusan tilos. Az ármeghatározási módszerek visszaélésszerűségének vizsgálatára elégségesnek (és egyben alkalmasnak) tűnik a Kertv. 7. § (2) bekezdés e) pontjában foglalt tilalom.

32 A GVH a Vj-149/2007/58. sz. végzésének 28. bekezdésében kimondta:


„A listaárengedményekkel és a szerződésekben szereplő utólagos árengedményekkel kapcsolatban a versenytanács megállapítja, hogy azok alkalmazása és azok mértéke a kereskedő és a szállító közötti alku eredményeként alakul ki és a kereskedelemben elterjedt gyakorlatnak felel meg”.

43


JeMa 2015/4

Bizonyos esetekben nehézséget okozhat annak a kérdésnek az eldöntése, hogy egy adott beszállítói fizetési kötelezettség vajon „díj”-nak minősíthető-e. Egyes beszállítói fizetések közelebb állnak a „díj” fogalmához (pl. egyszeri, értékesített darabszámtól független fizetés), amire a Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontjában foglalt tilalom vonatkozik, míg más fizetési kötelezettségek inkább a vételárral mutatnak szoros kapcsolatot (pl. értékesített darabszámhoz igazodó kedvezmény), aminek a mértéke viszont nem vizsgálható a Kertv. alapján. A Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja nehéz feladat elé állítja a jogalkalmazót, mert egyrészt a Kertv. alapján nincs lehetőség az árszabályozásra, másrészt elkerülendő az is, hogy a „díj” egyoldalú felszámításának tilalma kiüresedjen. A jelen ügyben azonban a TAB annyira szorosan kapcsolódott a vételárhoz, hogy – a GVH által is elismerten – az ármeghatározás részének volt tekinthető, ezért a Kertv. 7. § (2) bekezdés f) pontja szerint nem lett volna „díj”-nak minősíthető.

hogy a Kertv. versenyjogias jellege folytán a jogértelmezés során nem a formális logikai elvek, hanem a gazdasági összefüggések a döntőek, ennek ellenére mind a GVH, mind pedig a Kúria döntésében jelentős szerepe volt a formális jogértelmezésnek. A TAB stabil részével gazdaságilag voltaképpen egyenértékű egy egyszerű számlakedvezmény, ennek ellenére a Kertv. szerinti vizsgálatot éppen az tette lehetővé, hogy a felek TAB stabil részét nem egyszerűen beépítették a vételárba, hanem külön nevesítették. Ugyanezen formális alapon minősülhetett a TAB „díjnak”, mert volt egy olyan pénzmozgás, amely a beszállítótól a kereskedő felé irányult. Az itt elemzett döntések tehát fokozott elővigyázatosságra kell hogy sarkallják a kereskedőket szerződéseik megfogalmazása során. Az elővigyázatosság már csak azért is indokolt, mert a GVH a TAB stabil részéhez hasonló szerződéses kikötés alkalmazása miatt jelentős bírsággal sújtott más kereskedőt is.33 Remélni lehet, hogy az esetleges jövőbeli, hasonló tárgyú versenyfelügyeleti eljárásokban nem csak deklaráltan, hanem érdemben is az ármeghatározás módja lesz a vizsgálat tárgya, nem pedig az ár mértéke.

6. Az eset jelentősége Boronkay Miklós ügyvéd • Szecskay Ügyvédi Iroda

A GVH határozata és a Kúria ítélete fontos iránymutatást ad a kereskedők és a beszállítók közötti szerződések számára. Az a döntésekből egyértelműnek tűnik és helyeselhető is, hogy a kereskedő és a beszállító a vételár mértékéről szabadon állapodhatnak meg, még akkor is, ha a kereskedő jelentős piaci erővel rendelkezik. A vételár meghatározásának a módja viszont szigorú hatósági és bírósági kontroll alá esik. Bár a Kúria hangsúlyozza,

44

• [email protected]

33 Vj/60-350/2012. sz. határozat, amelyben a GVH 1.061.300.000 forint bírság megfizetésére kötelezte az Auchan Magyarország Kft-t. a Kertv. 7. § (2) bek. f) pontjába ütközés miatt. A határozat esetleges bírósági felülvizsgálatáról nem áll rendelkezésre nyilvános információ.


Boronkay Miklós. A Kúria ítélete a Spar Magyarország Kft. és a Gazdasági Versenyhivatal közötti perben

Recommend Documents