Bibliaolvasás: 3Mózes 19,13-18 Alapige: Máté 6,12. 18,15 Énekek: 162, 119, 78, 467
Elhangzott: 20 08. január 13-án
Bőn és bocsánat
V
alami nagy belsı, öncsaló nyugalommal, járom sokszor az életem, és úgy érzem, hogy különb vagyok sokaknál. Szinte senki sem tehet nekem szemrehányást, mert magabiztosan vallom, hogy helyesen cselekedtem, senkit nem bántottam. Lehet, de ha közben úgy mentem el a másik mellett, mint az irgalmas samaritánus történetében a pap és a lévita a kifosztott, félig agyonvert ember mellett, aki ott feküdt az út porában, akkor az utolsó ítéletkor ezt a magatartást számon kéri az Úr. Az evangéliumok a bőn alatt nem is annyira a törvények konkrét áthágását értik, mint sokkal inkább azt, amit elmulasztunk, amivel adósok maradunk. BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEIMET—ATYÁM, NE EMLÉKEZZ ADÓSSÁGAIMRA! Szinte bizonyos, hogy senki sincs közülünk, aki ne kapott volna már fájdalmas sebeket olyan emberektıl, akikben bízott, akiket szeretett, akiktıl méltán várt jóindulatot és megértést. És senki sincs olyan, aki talán ne kárhoztatta volna az ellene vétkezı embert! Az a kérdés azonban, hogy vajon lehet-e és szabad-e csak abból a szempontból nézni és megítélni az embereket, hogy ık mit cselekednek velünk? Nem lenne-e szükséges megfordítani a kérdést és megvizsgálni önmagunkat: vajon mi mit tettünk érettük, nem okoztunk-e mi is sok fájdalmat, gondot azoknak, akik minket is szeretnek? Bennünket hányan kárhoztatnak? Hányan szeretnének felelısségre vonni tévedéseink, hibáink, vétkeink miatt, amelyeket felebarátaink ellen elkövettünk?
2008. január 20.
2
Igen, az életnek ezek a dolgai jelen vannak a keresztyén ember életében is. Jézus Krisztus népe nem tökéletes „angyalokból”, hanem esendı bőnösökbıl áll, akik egymás ellen sokszor vétkeznek. Csak az a fontos, hogyan válaszolunk! Ilyenkor eszünkbe jutnak-e Jézus tanításai? De Isten nem csak azt tudja, hogy hol szorít a cipı, hanem azt is, miképpen lehet azon segíteni. Csak a bocsánat segít. Ezt ismerték fel a reformátorok: a bőnös emberen csak az segít, ha Isten megbocsát. Abban a rendkívül izgalmas, eseménydús, sok feltőnést keltı idıszakban néhányan arra a csendes felfedezésre jutottak, hogy az emberen nem egyéb felfedezések és találmányok segítenek igazán, hanem a bőnöknek bocsánata. Enélkül pedig nincsen élet. Vajon mit mondanánk arról a gazdáról, aki jóllehet a jószágát naponta eteti és itatja, de hónapokig nem takarítja ki az istállót? Az ilyennek jószága a tele jászol mellett is elpusztul, saját szennyében. Ilyen ostoba gazda nincs a világon, de olyan ember van, aki azt hiszi, hogy évekig ki lehet bírni bocsánat nélkül. Mi ugye nem vagyunk ilyenek, hanem jól tudjuk, hogy miért kell az Igére figyelni. Az ember bocsánatból él, a kegyetlen és irgalmatlan világ pedig elpusztul a maga szennyében. BOCSÁSD HÁT MEG VÉTKEINKET – ATYÁNK! De a mai Ige eszünkbe akarja juttatni azt a jézusi tanítást is, amikor felebarátunk vétkezik ellenünk, megbánt bennünket. Milyen más ez, mint ahogy mi gondolkodunk! „Ha valaki vétkezik, menj el…” Ne azt várd, hogy a másik, az úgynevezett bőnös jöjjön hozzád bocsánatot kérni, hanem te, a megbántott menj el. Ne is híreszteld mások vétkét, ne ítélkezz mások fölött, hanem menj el te, és négyszemközt, bizalmasan beszéljétek meg sérelmeiteket. A legnehezebb mindig odamenni a másikhoz. Túlságosan büszkék vagyunk, nagyobbaknak tartjuk magunkat, tisztábbaknak, pedig ısszüleink bőnétıl fogva testvérekként egyformán örököltük a bőnt. Nehéz odamenni a másik emberhez, és mindez talán azért történik így, mert nincs meg bennünk a bizalom egymás iránt. Félünk kimondani ıszintén gondolatainkat, pedig Jézus ezt kéri: dorgáld meg a szeretet hangján az ellened vétkezıt, ne hallgasd el a rosszat. Ha ez sikerül és bocsánatot kér tıled, felejtsd el az ı bőnét mindörökre, ne hánytorgasd fel legközelebb, rossz emberi szokáshoz híven. Isten szeretetére csak úgy lehetünk méltók, ha van bennünk is elég nagylelkőség és türelem. Tegyük fel a kérdést, hogy állhatnánk meg Isten
3
XI. évfolyam 4. szám
elıtt, ha İ is olyan türelmetlen hanggal, győlölettel tekintené mulasztásunkat, vétkeinket, mint amilyen megvetéssel mi az ellenünk vétkezıket? Ennek a megfontolásában értjük meg az evangélium csodálatos fenségét, mely abban nyilatkozik meg, hogy Isten Jézus Krisztusban irgalmával felemeli a töredelmes szívőeket. Persze ne feledkezzünk le arról, hogy van valaki, aki azt akarja, hogy bőnbocsánat helyett mások bőnei felıl érdeklıdjünk. Mennyire érdekel bennünket a mások bőne! Mennyi idıt elvesztegetünk, míg mások bőneirıl fecsegünk, ıket nevetség tárgyává tegyük, kritizáljuk és elítéljük, mintha semmi okosabbat sem tehetnénk, tudniillik, hogy hirdessük nekik a bőneik bocsánatát! Az a szeretet, mely nem bocsát meg, nem igazi szeretet. Nekünk nem vádolni kell, nem keresni, hogy ki a hibás. Az elıítéletekkel, megbélyegzéssel, tömeges vádaskodásokkal szemben a Krisztus egyházának egészen komolyan és hangosan kell hirdetni: mi megbocsátunk az ellenünk vétkezıknek, nemcsak egyszer, de hetvenhétszer is. Mert az ember bocsánatból él. KÖSZÖNJÜK, HOGY BOCSÁNATBÓL ÉLHETÜNK – ATYÁNK, S MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZİKNEK! Ámen.
(Köteles Attila)
Heti rendünk: Vasárnap (január 20.): 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház [Batthyány u. 7-9.], Köteles Attila 10.00 Templom Dr. Fodor Ferenc 10.00 Kocsér Köteles Attila 11.15 Kopa iskola [Szolnoki út 67.], Pap Ferenc 11.15 Fıiskola leányinternátusa [Arany J. u. 28.], Dr. Fodor Ferenc 14.30 Nyársapát [Szarka kúria], Köteles Attila 18.00 Templom Pap Ferenc Hétfı: 7.30 Gimnáziumi hétkezdı áhitat [Templom], Dr. Fodor Ferenc 8.00 Általános iskolai hétkezdı áhitat [Templom], Köteles Attila 18.00 Egyetemes imahét [Kálvin terem], Köteles Attila Kedd: 10.00 Idısek otthona [Arany J. u. 35.] Köteles Attila 18.00 Egyetemes imahét [Kálvin terem], Miklós János plébános
2008. január 20.
4
Szerda: 10.00 Gyülekezeti bibliaóra [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc 18.00 Egyetemes imahét [Baptista imaház . Hétvezér u. 20.], Kiss János evangélikus lp. 19.00 Istentisztelet [Kórház], Köteles Attila Csütörtök: 15.00 Idısek otthona [Ady E. u. 16.], Köteles Attila 18.00 Egyetemes imahét [Kálvin terem], Hajnal Zoltán baptista lp. 19.00 Énekkar [Kálvin terem], Dr. Dávid István Péntek: 13.00 Általános iskolai hónapzáró istentisztelet [Templom], Dr. Fodor Ferenc 13.30 Gimnáziumi hónapzáró istentisztelet [Templom], Jelényi László 18.00 Egyetemes imahét [Katolikus templom], Pap Ferenc Szombat: 16.00 Ifjúsági bibliaóra [Kálvin terem], Köteles Attila 18.00 Egyetemes imahét [Kálvin terem], Dr. Fodor Ferenc Vasárnap (január 27.): 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház [Batthyány u. 7-9.], Köteles Attila 10.00 Templom Köteles Attila 10.00 Kocsér Dr. Fodor Ferenc 11.15 Kopa iskola [Szolnoki út 67.], Pap Ferenc 11.15 Fıiskola leányinternátusa [Arany J. u. 28.], Dr. Fodor Ferenc 14.30 Nyársapát [Szarka kúria], Köteles Attila 18.00 Templom Jelényi László
Eltemettük: Kecskeméti Antal (Sági Margit férje) élt 82 évet, Gubodi u. 7. Gyıri Pálné (szül.: Balon Erzsébet) élt 78 évet, Árboz u. 6. Gál Ferencné (szül.: Bujdosó Ilona) élt 70 évet, Szabadszállási út 1. Halottunk: Kovács Dénes (K. István és Kopa Eszter fia) élt 93 évet, Balaton u. 32. Temetése: 2008. január 21. (hétfı) 14 óra a református temetıben. Makai Zsigmondné (szül.: Somodi Mária) élt 82 évet, Arany J. u. 24. Urnaelhelyezése: 2008. január 22. (kedd) 13 óra a református temetıben. Vágó Józsefné (szül.: Angyal Julianna) élt 69 évet, Tomori u. 13. Urnaelhelyezése: 2008. január 24. (csütörtök) 14 óra a református temetıben. Járó Anna (J. Dénes és Szentpéteri Ilona leánya) élt 63 évet, Kinizsi u. 9/d. Urnaelhelyezése: 2008. január 25. (péntek) 14 óra 30 perc a református temetıben. Híreink: Az elmúlt héten gyülekezetünkbıl 2,000.– forint adomány érkezett az egyházközség pénztárába. Az istentiszteletek perselypénzének összege: 36,695.forint volt. Isten áldja meg a jószívő adakozókat!
5
XI. évfolyam 4. szám
Házi bibliaórák Kérjük testvéreinket, egyszeri alkalommal fogadjanak be néhány fıbıl álló kis bibliaórás közösséget az otthonukba. Ígéretünk van arra, hogy aki ezt teszi, Krisztust fogadja be. Családból, ismerısi körbıl szólítsanak meg embereket, hívják meg az otthonukba egy házi bibliaórára. Kérjük, hogy lehetséges idıpont körvonalazódása esetén vegyék fel a kapcsolatot az egyházrész lelkipásztorával, hogy a bibliaóra idıpontját együtt tudják rögzíteni.
Iskoláink Hírei ÁLTALÁNOS ISKOLA: Január 14-én tantestületünk számára Biblia órát tartott Dr. Fodor Ferenc nagytisztelető úr, valamint munkaértekezletre került sor. Január 15-én, kedden meghívást kaptak nyelv szakos kollégáink a Grimm kiadó szótárainak bemutatójára. „Fel a tornacipıvel!” – ezzel a címmel szervez a Magyar Televízió országos mérető sport versenyt. Január 15-én, kedden szerveztük meg ennek a selejtezıjét: gyermekeink, és szüleik számára. A próbajáték január 19-én, szombaton, Dabason lesz. Az elért eredményekrıl késıbb számolunk be. Január 20-án, a templomi istentisztelet keretén belül tartottuk meg Ifjúsági istentiszteletünket. A következı tanulóink szolgálatát köszönjük meg: Szalay Edina, 8. osztályos, Balog Brigitta, Balog Gergely 5. osztályos. Január 26-án, 14.oo-16.oo-ig szeretettel hívjuk, várjuk a gyermekeket a Kálvinteremben megrendezésre kerülı Kincsesház programjára. A téma: a farsang, a vigadalom lesz. Aki szereti a farsangi fánkot, feltétlenül vegyen részt a vidámnak ígérkezı délutánon!
GIMNÁZIUM: Január 14-én, hétfın tanári értekezletet tartottunk. Január 18-án, pénteken a félévi osztályozó értekezleten értékeltük diákjaink munkáját, és zártuk le a jegyeiket. Czakó Erika 12/b osztályos tanulónk az OKTV döntıjébe jutott kémia tantárgyból. Felkészítı tanára: Gáspárné Hegedős Eszter.
2008. január 20.
6
Gondolatébresztı és Ismeretbıvítı sorok BEVEZETÉS AZ IMAHÉT GONDOLATKÖRÉBE A 2008-as Imahét a Keresztény Egységért a „Keresztény Imanyolcad” bevezetésének száz éves évfordulóját ünnepli. A szóhasználat változása mögött a keresztény egységért való imádság fejlıdésének története áll, amelyrıl áttekintést olvashatunk a bevezetı rész nyitányaként. A második rész a 2008-as Imahétre választott bibliai szöveget és témát mutatja be. Egy fontos évforduló Száz évvel ezelıtt, Paul Wattson atya, anglikán lelkész, a Megbékélés Társasága, egyik megalapítója (Garrison, New York), bevezette az Imanyolcadot a keresztény egységért, amelyet elıször 1908. január 18. és 25. között ünnepeltek. Pontosan hatvan évvel késıbb, 1968-ban a világ egyházai és gyülekezetei elıször kaptak segédanyagot a keresztény egységért tartott Imahéthez, amelyet együtt készített az Egyházak Világtanácsának Hit és Egyházszervezet Bizottsága (ortodox, protestáns) és a Keresztények Egységét Elımozdító Pápai Tanács (római katolikus). Mára az Imahét elıkészítésében és ünneplésében való együttmőködés az anglikán, a protestáns, az ortodox és a katolikus egyházak, gyülekezetek és közösségek között bevett gyakorlattá vált. Ez az egyszerő tény már önmagában is bizonyítja az egységért való imádság hatékonyságát, és feljogosít arra, hogy a keresztény egységért tartott Imahétrıl, mint sikerrıl beszéljünk, ami örömre és hálára is okot adhat.
Paul James Francis Wattson (1863 – 1940)
Az Imahét elızményei A kétféle évforduló alkalmából az imahét történetére visszatekintve, természetesen egyértelmő az, hogy az egységért való imádság nem a múlt század találmánya. Jézus maga imádkozott az Atyához „hogy mindnyájan egy legyenek”; s a keresztények azóta ezerféle módon tették magukévá ezt az imádságot. Megosztottságunk közepette is, a különbözı felekezetek keresztényei az egység tudatában imádkoznak Krisztus imájával az összes tanítvány egységéért. Az ortodox egyház ısi liturgiája például, felhívja a híveket a békéért és az egységért való imádságra. Az Imahét a Keresztények Egységéért
7
XI. évfolyam 4. szám
elızményei a XIX. század közepére vezethetık vissza. Az imádság, nem utolsósorban a megosztott kereszténység egységéért mondott imádság fontosságát és szükségességét számos, különféle keresztény egyházi kör és mozgalom hangsúlyozta – többek között az Oxfordi Mozgalom, az Evangéliumi Aliansz és a különbözı nıi imakezdeményezések. 1902-ben III. Joachim ökumenikus pátriárka az összes ortodox egyházhoz írt körlevelében hangsúlyozta, hogy a keresztények egysége „állandóan az imádság és könyörgés tárgya kell, hogy legyen”. Paul Wattson és Paul Couturier Amikor Paul Wattson atya megálmodta és létrehozta az Imanyolcadot – ami a jelenleg ünnepelt Imahét a Keresztények Egységért kezdetének tekinthetı – akkor úgy látta, hogy az egység a különbözı egyházak Római Katolikus egyházba való visszatérését jelenti. Ez az elgondolás befolyásolta az Imanyolcad idıpontjának megválasztásában is, amit január 18. – az akkori római katolikus naptárban „Szent Péter székfoglalásának ünnepe” – és Pál megtérésének ünnepe, január 25. között tartottak. Miután 1909-ben a Megbékélés Társasága testületileg beletagolódott a római katolikus egyházba, X. Pius pápa hivatalosan is áldását adta az egységért tartott Imanyolcadra. Az 1930-as évek közepén Paul Couturier lyoni atya új irányt adott az egységért folyó Imanyolcadnak. Addigra kezdett elterjedni az Imanyolcadon való részvétel a katolikus egyházban és néhány olyan anglikán közösségben is, amelyeknek tetszett a római püspökséggel való újraegyesülés Paul Couturier gondolata. Ugyanakkor ezt a megközelítést sok, a Római Ka(1880-1953) tolikus Egyházon kívüli keresztény teológiai alapon elutasította. Paul Couturier atya megtartotta a január 18-25-ös dátumokat, de megváltoztatta a szóhasználatot. Ezentúl a hét az „Egyetemes Imahét a Keresztények Egységéért” nevet kapta, ami az atya szándéka szerint az egységért való imádkozást jelentette, „Krisztus akarata szerint”. Forrás: A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által kiadott imaheti tájékoztató füzet
8
2008. január 20.
Az idei egyetemes imahét vezérigéje: „Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, a kik fáradoznak közöttetek, és elıljáróitok az Úrban, és intenek titeket; És az ı munkájokért viseltessetek irántok megkülönböztetett szeretettel. Egymással békességben éljetek. Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívőeket, gyámolítsátok az erıteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt. Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt. Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” /1Thessz 5,12-18/
Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igék (2008. január 20. - 27. között) Jan. 20. Jan. 21. Jan. 22. Jan. 23. Jan. 24. Jan. 25. Jan. 26. Jan. 27.
vasárnap hétfı kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
3Móz 15; 3Móz 16; 3Móz 17; 3Móz 18; 3Móz 19; 3Móz 20; 3Móz 21; 3Móz 22;
Zsolt 40;
Zsolt 27;
Mt 7,24-29; Mt 8,1-4; Mt 8,5-13; Mt 8,14-17; Mt 8,18-22 Mt 8,23-27; Mt 8,28-34; Mt 9,1-8;
RÉ 40 RÉ 226 RÉ 239 RÉ 238 RÉ 462 RÉ 300 RÉ 470 RÉ 27
Gyülekezetünk Lelkészi Hivatalának címe: 2750 Nagykırös, Szolnoki út 5., telefonszámai: (53)351-535 és (53)552-215 A Hivatal nyitvatarási ideje: Hétfı: 8.00 - 12.00 és 15.00 - 18.00, Kedd - Péntek: 8.00 - 12.00 E-mail címünk:
[email protected], Honlap: http://refkoros.hu
A kiadvány ára: 25 Ft