Büntetőjog. Általános rész. Belovics, Ervin Békés, Imre Busch, Béla Domokos, Andrea Gellér, Balázs Margitán, Éva Molnár, Gábor Sinku, Pál

Büntetőjog Általános rész

Belovics, Ervin Békés, Imre Busch, Béla Domokos, Andrea Gellér, Balázs Margitán, Éva Molnár, Gábor Sinku, Pál

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Büntetőjog: Általános rész írta Belovics, Ervin, Békés, Imre, Busch, Béla, Domokos, Andrea, Gellér, Balázs, Margitán, Éva, Molnár, Gábor, és Sinku, Pál Publication date 2014 Szerzői jog © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom Előszó ................................................................................................................................................ ix 1. 1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya .................................................................................... 1 1. 1.1. A büntetőjog fogalma, feladata. A büntetőjog emberképe ............................................. 1 1.1. 1.1.1. A büntetőjog kialakulása. Büntetőjog és erkölcs ............................................ 1 1.2. 1.1.2. Büntetőnorma és büntetőtörvény .................................................................... 3 1.3. 1.1.3. A büntetőjog fogalma ..................................................................................... 4 1.4. 1.1.4. A büntetőjog emberképe és filozófiája ........................................................... 5 1.5. 1.1.5. A büntetőjog tárgya. A bűnözés ..................................................................... 6 2. 1.2. A büntetőjog tudománya ................................................................................................ 6 2.1. 1.2.1. A büntetőjog tudománya és az európai jogi gondolkodás .............................. 7 2.2. 1.2.2. Büntetőjogi iskolák ......................................................................................... 8 2.2.1. 1.2.2.1. A klasszikus iskola .......................................................................... 8 2.2.2. 1.2.2.2. A krimológiai jellegű irányzatok ................................................... 10 2.3. 1.2.3. A közvetítő iskola ......................................................................................... 11 2.4. 1.2.4. A neoklasszikus iskola .................................................................................. 12 2.5. 1.2.5. Egyéb büntetőjog tudományi irányzatok ...................................................... 12 3. 1.3. A büntetőjog-tudomány módszertana. A dogmatika ................................................... 12 4. 1.4. A bűnügyi tudományok ................................................................................................ 13 4.1. 1.4.1. A kriminológia .............................................................................................. 13 4.2. 1.4.2. A kriminalisztika .......................................................................................... 13 4.3. 1.4.3. A kriminálpolitika ......................................................................................... 13 4.4. 1.4.4. Az igazságügyi elmekórtan ........................................................................... 14 4.5. 1.4.5. Az igazságügyi orvostan ............................................................................... 14 5. 1.5. A magyar büntetőjog-tudomány nagyjai ...................................................................... 14 6. 1.6. A magyar büntetőjogi kodifikációk történelmi és tudományos keretei ........................ 15 2. 2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog ........ 17 1. 2.1. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig .................................. 17 1.1. 2.1.1. A Csemegi-kódex. Az I. és II. Büntető Novella ........................................... 17 1.2. 2.1.2. A Horthy-korszak büntetőjoga ...................................................................... 19 1.3. 2.1.3. A II. világháború végétől 1950-ig terjedő időszak ....................................... 19 1.4. 2.1.4. Az 1950. évi Btá.-tól az 1961. évi Btk.-ig terjedő időszak ........................... 20 1.5. 2.1.5. Az 1961. évi Btk.-tól, az 1978. évi Btk.-ig terjedő időszak ................... 21 1.6. 2.1.6. Az 1978. évi Btk. és a rendszerváltozás büntetőjoga ............................. 22 1.7. 2.1.7. Semmisségi törvények .................................................................................. 23 2. 2.2. A jogállami büntetőjog. A büntetőjog alapelvei ........................................................... 25 2.1. 2.2.1. A jogállami büntetőjog. Jogbiztonság és igazságosság ................................. 25 2.2. 2.2.2. A büntetőjog alapelvei .................................................................................. 29 2.2.1. 2.2.2.1. A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve ........... 29 2.2.2. 2.2.2.2. A nullum crimen sine culpa elve ................................................... 29 2.2.3. 2.2.2.3. A súlyosabb büntetőrendelkezés visszaható hatályának tilalma(Btk. 2. §) .............................................................................................................................. 30 2.2.4. 2.2.2.4. A büntetőjog ultima ratio jellege, illetőleg szükségesség és az arányosság követelménye ....................................................................................................... 30 2.2.5. 2.2.2.5. Az analógia tilalma ....................................................................... 30 2.2.6. 2.2.2.6. Büntetőeljárási garanciák .............................................................. 30 3. 2.3. Az anyagi büntetőnormák legalitása ............................................................................ 30 3.1. 2.3.1. A legalitásról általában ................................................................................. 31 3.2. 2.3.2. A legalitás szerkezete ................................................................................... 32 3.2.1. 2.3.2.1. Anyagi és formális legalitás .......................................................... 32 3.3. 2.3.3. A legalitás (al)elvei és tartalma .................................................................... 32 3.3.1. 2.3.3.1. Különböző nézetek a legalitás (al)elveiről .................................... 32 3.3.2. 2.3.3.2. A legalitás (al)elveinek belső kapcsolatai ..................................... 34 3.3.3. 2.3.3.3. Az egyenlőség elve ....................................................................... 35 3.3.4. 2.3.3.4. Az (al)elvek rendszere ................................................................... 36 3.4. 2.3.4. Az anyagi legalitás ........................................................................................ 36 3.4.1. 2.3.4.1. Az előreláthatóság ......................................................................... 36

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Büntetőjog

3.4.2. 2.3.4.2. A szükségességi teszt .................................................................... 38 3.4.3. 2.3.4.3. Az anyagi igazságosság ................................................................. 39 3.4.4. 2.3.4.4. Az abszolút jogok védelme (kriminalizációs kötelezettség) ......... 40 3. 3. A BÜNTETŐPOLITIKA ......................................................................................................... 43 1. 3.1. A büntetőpolitika fogalma ............................................................................................ 43 2. 3.2. A „kettős nyomtávú” büntetőpolitika ........................................................................... 47 3. 3.3. Nemzetközi hatások a büntetőpolitikában .................................................................... 48 4. 3.4. A XX–XXI. század fordulójának magyar büntetőpolitikája ....................................... 49 5. 3.5. Büntetőpolitikai elképzelések napjainkban .................................................................. 53 4. 4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA ..................................................................................... 54 1. 4.1. A büntetőjog forrásai .................................................................................................... 54 2. 4.2. A büntetőtörvény rendszere és szerkezete .................................................................... 58 3. 4.3. A büntetőnorma szerkezete .......................................................................................... 59 3.1. 4.3.1. A diszpozíció ................................................................................................ 60 4. 4.4. A büntetőjogszabály értelmezése ................................................................................. 61 4.1. 4.4.1. Az értelmezés célja. Szubjektív és objektív jogalkotói akarat ............... 61 4.2. 4.4.2. A büntetőnorma értelmezésének módszerei ................................................. 61 4.3. 4.4.3. Az értelmezés alanyai ................................................................................... 64 4.4. 4.4.4. Az értelmezés eredménye ............................................................................. 65 4.5. 4.4.5. Az analógia kérdése ...................................................................................... 65 5. 4.5. A büntetőtörvény hatálya ............................................................................................. 66 5.1. 4.5.1. A hatályról általában ..................................................................................... 66 5.2. 4.5.2. Az időbeli hatály ........................................................................................... 68 5.3. 4.5.3. Területi és személyi hatály ........................................................................... 72 5.4. 4.5.4. Diplomáciai és nemzetközi jogon alapuló egyéb mentesség ....................... 75 5. 5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA ............................................................................................... 76 1. 5.1. A bűncselekmény fogalma ........................................................................................... 76 1.1. 5.1.1. A bűncselekményfogalom történeti fejlődése ............................................... 76 1.2. 5.1.2. A bűncselekmény fogalma a magyar büntetőjogtudományban ............. 78 1.3. 5.1.3. A bűncselekmény fogalma a Büntető Törvénykönyvben ............................. 79 1.4. 5.1.4. A bűncselekmény fogalmi elemei ................................................................. 80 1.4.1. 5.1.4.1. Tényállásszerűség – büntetendőség ............................................... 80 1.4.2. 5.1.4.2. Társadalomra veszélyesség – jogellenesség .................................. 80 1.4.3. 5.1.4.3. A bűnösség .................................................................................... 81 1.4.4. 5.1.4.4. A büntetőjogi felelősség vizsgálatának lépcsői a bűncselekményi fogalmi elemek szintjén ..................................................................................................... 82 1.5. 5.1.5. A bűncselekmények súly szerinti kategóriái ................................................. 83 1.6. 5.1.6. A Btk. jogtechnikai megoldása ..................................................................... 85 2. 5.2. A törvényi tényállás tana .............................................................................................. 85 2.1. 5.2.1. A törvényi tényállás – a tényállásszerűség ................................................... 85 2.2. 5.2.2. A törvényi tényállás értelmezése .................................................................. 87 2.3. 5.2.3. A bűncselekmény tárgya. A jogtárgy ............................................................ 89 2.4. 5.2.4. A törvényi tényállás tárgyi oldala. (Az objektív tényállási elemek) ...... 90 2.4.1. 5.2.4.1. Az elkövetési magatartás, mint szükséges ismérv ......................... 90 2.4.2. 5.2.4.2. A tárgyi oldal rendszerinti ismérvei .............................................. 94 2.4.3. 5.2.4.3. A tárgyi oldal esetleges ismérvei (A szituációs elemek) ............. 100 2.4.4. 5.2.4.4. A tárgyi oldal viszonylagos önállósága ....................................... 101 2.5. 5.2.5. A bűncselekmény alanya. (A tettes) ........................................................... 101 2.5.1. 5.2.5.1. Az alany, mint szükséges ismérv ................................................ 101 2.5.2. 5.2.5.2. A speciális alany (speciális tettes), mint esetleges ismérv .......... 102 2.6. 5.2.6. A törvényi tényállás alanyi oldala (Szubjektív tényállási elemek) ...... 103 2.6.1. 5.2.6.1. Az alanyi oldal szükséges ismérve: a bűnösség .......................... 103 2.6.2. 5.2.6.2. Az alanyi oldal esetleges ismérvei .............................................. 110 2.6.3. 5.2.6.4. A minősítő eredményért való felelősség. A vegyes bűnösség ..... 112 6. 6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI ........................................... 114 1. 6.1. Az akadályokról általában, rendszerük ..................................................................... 114 2. 6.2. A büntethetőséget kizáró okok ................................................................................... 115 2.1. 6.2.1. A beszámítást kizáró okok .......................................................................... 117 2.1.1. 6.2.1.1. A gyermekkor .............................................................................. 117 2.1.2. 6.2.1.2. A kóros elmeállapot .................................................................... 117 iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Büntetőjog

2.1.3. 6.2.1.3. Az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekért való felelősség ............................................................................................................ 120 2.1.4. 6.2.1.4. A kényszer és a fenyegetés .......................................................... 123 2.2. 6.2.2. A bűnösséget kizáró okok ........................................................................... 124 2.2.1. 6.2.2.1. A tévedés ..................................................................................... 124 2.2.2. 6.2.2.2. Az elöljáró parancsa .................................................................... 126 2.3. 6.2.3. A cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró okok ............................ 127 2.3.1. 6.2.3.1. A jogos védelem .......................................................................... 127 2.3.2. 6.2.3.2. A végszükség .............................................................................. 132 2.3.3. 6.2.3.3. A Btk. Különös Részében szabályozott egyes bűncselekményekre vonatkozó kizárási okok ..................................................................................... 134 2.3.4. 6.2.3.4. A sértett beleegyezése ................................................................. 134 2.3.5. 6.2.3.5. A fegyelmezési jog gyakorlása .................................................... 136 2.3.6. 6.2.3.6. Jogszabály engedélye .................................................................. 137 2.3.7. 6.2.3.7. A megengedett kockázatvállalás ................................................. 138 2.4. 6.2.4. Az eljárás lefolytatásához szükséges feltétel hiánya ................................... 139 2.4.1. 6.2.4.1. A magánindítvány hiánya ............................................................ 139 2.4.2. 6.2.4.2. A legfőbb ügyész döntésének hiánya .......................................... 141 2.4.3. 6.2.4.3. A kívánat hiánya ......................................................................... 141 2.4.4. 6.2.4.4. A feljelentés hiánya ..................................................................... 141 2.4.5. 6.2.4.5. A mentelmi jog felfüggesztésének hiánya ................................... 141 2.4.6. 6.2.4.6. Diplomáciai és nemzetközi jogon alapuló egyéb mentesség ....... 142 3. 6.3. A büntethetőséget megszüntető okok ......................................................................... 142 3.1. 6.3.1. A büntethetőség elévülése .......................................................................... 144 3.2. 6.3.2. A tevékeny megbánás ................................................................................. 149 7. 7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) ..................... 157 1. 7.1. A bűncselekmény megvalósulási szakaszairól általában ............................................ 157 2. 7.2. A befejezett bűncselekmény ....................................................................................... 158 3. 7.3. A kísérlet .................................................................................................................... 159 3.1. 7.3.1. A kísérlet büntetendősége ........................................................................... 159 3.2. 7.3.2. A kísérlet fogalma ....................................................................................... 159 3.3. 7.3.3. A kísérlet csoportosítása ............................................................................. 162 3.4. 7.3.4. A kísérlet büntetése ..................................................................................... 162 3.5. 7.3.5. Az alkalmatlan kísérlet ............................................................................... 163 3.6. 7.3.6. Az önkéntes visszalépés ............................................................................. 165 3.7. 7.3.7. A maradék-bűncselekmény ......................................................................... 167 4. 7.4. Az előkészület ............................................................................................................ 167 4.1. 7.4.1. Az előkészület büntetendősége ................................................................... 167 4.2. 7.4.2. Az előkészület elkövetési magatartásai ...................................................... 168 4.3. 7.4.3. Az önkéntes visszalépés ............................................................................. 169 4.4. 7.4.4. A maradék-bűncselekmény ......................................................................... 169 8. 8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI .................................................................................. 171 1. 8.1. Az elkövetőkkel kapcsolatos elméletek ..................................................................... 171 2. 8.2. Az elkövetőkről általában ........................................................................................... 172 3. 8.3. A tettesek .................................................................................................................... 172 3.1. 8.3.1. A tettes ........................................................................................................ 172 3.2. 8.3.2. A társtettes .................................................................................................. 176 4. 8.4. A részesek .................................................................................................................. 178 4.1. 8.4.1. A részesség járulékos jellege ...................................................................... 178 4.2. 8.4.2. A felbujtó .................................................................................................... 179 4.3. 8.4.3. A bűnsegéd ................................................................................................. 181 5. 8.5. A társas bűnelkövetési alakzatok ............................................................................... 183 5.1. 8.5.1. A bűnszövetség ........................................................................................... 183 5.2. 8.5.2. A bűnszervezet ........................................................................................... 184 5.3. 8.5.3. A csoportos elkövetés ................................................................................. 186 6. 8.6. A bűnkapcsolatok ....................................................................................................... 186 6.1. 8.6.1. A bűnpártolás .............................................................................................. 187 6.2. 8.6.2. Az orgazdaság ............................................................................................. 187 6.3. 8.6.3. A feljelentési kötelesség elmulasztása ........................................................ 187 6.4. 8.6.4. A pénzmosás ............................................................................................... 188 v Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Büntetőjog

6.5. 8.6.5. A zendülés megakadályozásának elmulasztása .......................................... 188 9. 9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT ......................................................... 189 1. 9.1. A bűncselekményegység ............................................................................................ 190 1.1. 9.1.1. A természetes egység .................................................................................. 190 1.2. 9.1.2. A törvényi egység ....................................................................................... 192 1.3. 9.1.3. A halmazat .................................................................................................. 196 1.3.1. 9.1.3.1. Az alaki halmazat ........................................................................ 197 1.3.2. 9.1.3.2. Az anyagi halmazat ..................................................................... 197 1.4. 9.1.4. A látszólagos halmazat ............................................................................... 198 1.4.1. 9.1.4.1. A látszólagos alaki halmazat ....................................................... 199 1.4.2. 9.1.4.2. A látszólagos anyagi halmazat .................................................... 200 1.4.3. 9.1.4.3. A látszólagos halmazat következménye ...................................... 201 10. 10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA ................................................... 202 1. 10.1. A jogkövetkezmények fogalma és helye a büntetőjog rendszerében ....................... 202 1.1. 10.1.1. A szankció központi jelentősége ............................................................... 202 1.2. 10.1.2. A büntetőjogi szankció fogalma ............................................................... 203 2. 10.2. A büntetés jogalapja és célja .................................................................................... 209 2.1. 10.2.1. A büntetés jogalapjának és céljának viszonya ......................................... 209 2.2. 10.2.2. A büntetés jogalapjára és céljára vonatkozó nézetek ................................ 209 2.2.1. 10.2.2.1. Legitimáció ............................................................................... 209 2.2.2. 10.2.2.2. Egyes elméletek ........................................................................ 210 2.2.3. 10.2.2.3. Napjaink büntetéstani irányzatai ............................................... 215 3. 10.3. A büntetés fogalma és célja a hatályos Btk.-ban ...................................................... 217 4. 10.4. A büntetési rendszer elvi kérdései és hazai sajátosságai .......................................... 218 4.1. 10.4.1. A büntetőjogi szankciók fajai, meghatározásuk módja és szabályozásuk a magyar Btk.-ban ....................................................................................................................... 218 4.1.1. 10.4.1.1. A büntetőjogi szankciók fajai .................................................... 218 4.1.2. 10.4.1.2. A szankciók meghatározásának módjai ..................................... 220 4.1.3. 10.4.1.3. Hatályos büntetőjogunk szankciórendszere .............................. 221 5. 10.5. A halálbüntetés ........................................................................................................ 224 5.1. 10.5.1. A nemzetközi megközelítés ...................................................................... 224 5.2. 10.5.2. A magyar fejlődés rövid áttekintése ........................................................ 224 5.3. 10.5.3. Halálbüntetés az Amerikai Egyesült Államokban ................................... 227 5.4. 10.5.4. Az élethez való jog és a jogos védelem .................................................... 228 6. 10.6. A hatályos törvény szankciórendszere .............................................................. 229 6.1. 10.6.1. A büntetési nemek .................................................................................... 229 6.1.1. 10.6.1.1. A halálbüntetés .......................................................................... 231 6.1.2. 10.6.1.2. A szabadságvesztés ................................................................... 231 6.1.3. 10.6.1.3. Feltételes szabadságra bocsátás ................................................. 238 6.1.4. 10.6.1.4. A közérdekű munka .................................................................. 248 6.1.5. 10.6.1.5. A pénzbüntetés .......................................................................... 249 6.1.6. 10.6.1.6. A foglalkozástól eltiltás ............................................................. 253 6.1.7. 10.6.1.7. A járművezetéstől eltiltás .......................................................... 256 6.1.8. 10.6.1.8. A kiutasítás ................................................................................ 259 6.1.9. 10.6.1.9. A közügyektől eltiltás ................................................................ 262 6.1.10. 10.6.1.10. A kitiltás ................................................................................ 265 6.2. 10.6.2. A büntetés végrehajtását kizáró okok ....................................................... 266 6.2.1. 10.6.2.1. A büntetés elévülése .................................................................. 267 6.2.2. 10.6.2.2. A büntetés végrehajtásának kizárása életfogytig tartó szabadságvesztés esetén ................................................................................................................. 269 6.3. 10.6.3. Az intézkedések; az intézkedési nemek .................................................... 269 6.3.1. 10.6.3.1. A megrovás ............................................................................... 270 6.3.2. 10.6.3.2. A próbára bocsátás .................................................................... 271 6.3.3. 10.6.3.3. A kényszergyógykezelés ........................................................... 275 6.3.4. 10.6.3.4. Az elkobzás ............................................................................... 277 6.3.5. 10.6.3.5. A vagyonelkobzás ..................................................................... 281 6.3.6. 10.6.3.6. A pártfogó felügyelet ................................................................ 289 6.3.7. 10.6.3.7. Az alkoholisták kényszergyógyítása ......................................... 294 6.3.8. 10.6.3.8. A múlt század utolsó évtizedeinek sajátos intézkedése: a szigorított őrizet .................................................................................................................. 294 vi Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Büntetőjog

7. 10.7. A büntetés kiszabása ................................................................................................ 295 7.1. 10.7.1. A büntetés kiszabásának elvei .................................................................. 295 7.2. 10.7.2. A halmazati büntetés ................................................................................. 301 7.3. 10.7.3. A büntetés enyhítése ................................................................................. 304 7.4. 10.7.4. A büntetés kiszabása tárgyalásról lemondás esetén .................................. 306 7.5. 10.7.5. A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése, illetve részbeni felfüggesztése .............................................................................................................. 306 7.6. 10.7.6. Az összbüntetés ........................................................................................ 310 7.7. 10.7.7. A visszaesőkre, a különös, a többszörös és az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések ............................................................................................. 313 7.8. 10.7.8. A bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések ........... 318 7.9. 10.7.9. Az előzetes fogvatartás és a házi őrizet beszámítása ................................ 319 11. 11. Intézkedések a jogi személlyel szemben ............................................................................. 320 1. 11.1. Bevezetés, elméleti alapok ....................................................................................... 320 2. 11.2. A magyar jogi megoldás .......................................................................................... 321 3. 11.3. Értelmező rendelkezések, fogalmak ......................................................................... 323 4. 11.4. Az intézkedések alkalmazásának feltételei .............................................................. 326 5. 11.5. A jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések ........................................... 330 5.1. 11.5.1. A jogi személy megszüntetése .................................................................. 331 5.2. 11.5.2. A jogi személy tevékenységének korlátozása ........................................... 332 5.3. 11.5.3. A pénzbírság ............................................................................................. 333 12. 12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól .................................................... 335 1. 12.1. A mentesítés hatálya ............................................................................................... 335 2. 12.2. A mentesítés módja ................................................................................................. 338 2.1. 12.2.1. A törvényi mentesítés .............................................................................. 338 2.2. 12.2.2. A bírósági mentesítés ................................................................................ 340 3. 12.3. A mentesítés egységessége ....................................................................................... 343 4. 12.4. A kegyelmi mentesítés ............................................................................................. 343 13. 13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK ....................................... 344 1. 13.1. A fiatalkorúakra vonatkozó hatályos törvényi rendelkezések .................................. 346 2. 13.2. A fiatalkorúakkal szemben alkalmazható szankciók ................................................ 348 2.1. 13.2.1. Intézkedések ............................................................................................. 349 2.1.1. 13.2.1.1. A próbára bocsátás .................................................................... 350 2.1.2. 13.2.1.2. A javítóintézeti nevelés ............................................................. 351 2.1.3. 13.2.1.3. A pártfogó felügyelet ................................................................ 352 2.2. 13.2.2. Büntetések ................................................................................................ 352 2.2.1. 13.2.2.1. A szabadságvesztés ................................................................... 353 2.2.2. 13.2.2.2. Feltételes szabadságra bocsátás ................................................. 354 2.2.3. 13.2.2.3. A közérdekű munka .................................................................. 355 2.2.4. 13.2.2.4. A pénzbüntetés ......................................................................... 355 2.2.5. 13.2.2.5. A közügyektől eltiltás ................................................................ 356 2.2.6. 13.2.2.6. A kitiltás .................................................................................... 356 2.2.7. 13.2.2.7. A kiutasítás ............................................................................... 356 2.3. 13.2.3. Egyéb rendelkezések ................................................................................ 357 2.3.1. 13.2.3.1. Halmazati és összbüntetés ......................................................... 357 2.3.2. 13.2.3.2. Egységes intézkedés .................................................................. 357 2.3.3. 13.2.3.3. Az előzetes fogva tartás beszámítása ........................................ 358 2.3.4. 13.2.3.4. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól ........... 358 14. 14. A katonákra vonatkozó rendelkezések ................................................................................ 359 1. 14.1. Az elkövetők ............................................................................................................ 359 2. 14.2. Más állam katonája ellen elkövetett bűncselekmény ............................................... 360 3. 14.3. A büntethetőséget kizáró okok ................................................................................. 361 4. 14.4. A büntethetőséget megszüntető ok ........................................................................... 362 5. 14.5. A szabadságvesztés végrehajtása katonai fogdában ................................................. 363 6. 14.6. Az összbüntetés ........................................................................................................ 364 7. 14.7. A közérdekű munka alkalmazásának kizárása ......................................................... 364 8. 14.8. Katonai büntetések ................................................................................................... 365 8.1. 14.8.1. A lefokozás ............................................................................................... 365 8.2. 14.8.2. A szolgálati viszony megszüntetése .......................................................... 366 9. 14.9. Katonai mellékbüntetések ........................................................................................ 366 vii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Büntetőjog

9.1. 14.9.1. A rendfokozatban visszavetés ................................................................... 366 9.2. 14.9.2. A várakozási idő meghosszabbítása .......................................................... 367 10. 14.10. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól ...................................... 367 15. 15. A nemzetközi büntetőjog .................................................................................................... 370 1. 15.1. Nemzetközi büntetőjogi együttműködés intézményei .............................................. 370 1.1. 15.1.1. A nemzetközi bűnügyi együttműködés a kezdetektől napjainkig ............. 370 1.2. 15.1.2. A nemzetközi bűnügyi jogsegély .............................................................. 371 1.2.1. 15.1.2.1. A büntető joghatóság ................................................................. 371 1.2.2. 15.1.2.2. A bűnügyi jogsegély általános feltételei .................................... 373 1.3. 15.1.3. A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény .. 376 1.3.1. 15.1.3.1. A nemzetközi bűnügyi jogsegély általános szabályai ............... 377 1.3.2. 15.1.3.2. A kiadatás .................................................................................. 378 1.3.3. 15.1.3.3. A büntetőeljárás átadása és átvétele; feljelentés külföldi államnál 382 1.3.4. 15.1.3.4. A külföldi ítélet érvénye és a szabadságvesztés büntetés, a szabadságelvonással járó intézkedés, valamint a vagyonelkobzás vagy az elkobzás végrehajtásának átvétele és átadása ................................................................... 383 1.3.5. 15.1.3.5. Eljárási jogsegély ...................................................................... 386 1.4. 15.1.4. Bűnügyi együttműködés Európában az 1950-es évektől napjainkig ........ 388 1.4.1. 15.1.4.1. A büntetőjog harmonizációjának nemzetközi fórumai .............. 388 1.4.2. 15.1.4.2. Bel- és igazságügyi együttműködés az Európai Unióban .......... 390 1.5. 15.1.5. A bűnügyi együttműködés új vonásai ....................................................... 394 1.5.1. 15.1.5.1. Tamperei Program. A kölcsönös elismerés elve ....................... 394 1.5.2. 15.1.5.2. Egyezmény a Bűnügyi Jogsegélyről ......................................... 395 1.5.3. 15.1.5.3. Hágai Program .......................................................................... 396 1.5.4. 15.1.5.4. A közösség pénzügyi érdekeinek a védelme, a Corpus Iuris ..... 397 1.6. 15.1.6. Az uniós büntetőjog kialakításának a lehetőségei ..................................... 398 1.7. 15.1.7. A döntéshozatali rendszer reformja az EU rendőri és bűnügyi együttműködésében ...................................................................................................................................... 398 1.8. 15.1.8. Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény (Eube.) ......................................................................................... 399 1.9. 15.1.9. Az Európai Unió reformja, a Lisszaboni Szerződés ................................ 400 2. 15.2. A nemzetközi büntetőjog és a magyar jog viszonyának rövid áttekintése .............. 403 2.1. 15.2.1. A nemzetközi büntetőjog fogalma ........................................................... 403 2.1.1. 15.2.1.1. A nemzetközi büntetőjog és nemzetközi bűnügyi együttműködés elhatárolása ........................................................................................................ 403 2.1.2. 15.2.1.2. A nemzetközi bűncselekmény fogalma ..................................... 406 2.2. 15.2.2. A nemzetközi büntetőjog fejlődésének rövid története ............................ 406 2.2.1. 15.2.2.1. A jus ad bellum, jus in bello és jus contra bellum ..................... 406 2.2.2. 15.2.2.2. A nemzetközi büntetőjog kialakulása ........................................ 407 2.2.3. 12.2.2.3. A nemzetközi büntetőbíróság [International Criminal Court, (NBB)] felállítása ............................................................................................................ 417 2.3. 15.2.3. Nullum crimen és nulla poena sine lege (a legalitás) a nemzetközi büntetőjogban ...................................................................................................................................... 419 2.4. 15.2.4. Az 1956-os sortüzek büntetőjogi megítélése ........................................... 423 2.5. 15.2.5. A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának implementációja Magyarországon 426 2.6. 15.2.6. A nemzetközi bűncselekmények egyes általános részi szabályai ............ 427 2.6.1. 15.2.6.1. Az nemzetközi büntetőjog (NBJ) mint lex specialis ................. 427 2.6.2. 15.2.6.2. A nemzetközi bűncselekmények miatti egyéni felelősség ........ 428 2.6.3. 15.2.6.3. Joghatóság, bűncselekmény fogalom, elkövetők és bűnösség .. 429 2.6.4. 15.2.6.4. Egyes jogellenességet kizáró okok ............................................ 430 2.7. 15.2.7. Az állam felelőssége a nemzetközi büntetőjogban ................................... 434 2.8. 15.2.8. A nemzetközi bűncselekmények különös részi rendelkezéseinek kodifikációja 435 A. Ajánlott és felhasznált irodalom ................................................................................................ 438

viii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Előszó A Kiegyezés óta Magyarországon három büntető törvénykönyvet alkottak, az utolsót, a harmadikat negyedszázaddal ezelőtt, 1978-ban. Alig tizenkét esztendővel megalkotása, és tizenegy évvel hatálybalépése után bekövetkezett a rendszerváltozás. A Btk. megalkotásának időszaka óta és különösen a rendszerváltozást követően jelentős változások következtek be a bűnözés arányaiban, szerkezetében, módszereiben, szervezettségében. A jog világában pedig kiépült a jogállami garanciák rendszere, megszilárdult a jogbiztonság és az emberi jogok és szabadságjogok a filozófia síkjáról a tételes jog területére is átvonultak. A rendszerváltást jelentő és a jelenbe átnyúló korszakban hat országgyűlési választást tartottak Magyarországon. Több kormány is tervbe vette már egy új Büntető Törvénykönyv megalkotását és az uralkodó pártok törekszenek saját büntetőpolitikájuk megfogalmazására és végrehajtására. Az 1978. évi Btk. az átfogó kriminálpolitikai program helyett ezidáig már több, mint hetven módosítást élt meg, az Általános Rész vagy Különös Rész egy-egy részterületét megformáló büntetőpolitikai célkitűzés részeként. 2000-től az Igazságügyi Minisztérium keretében – még az Orbán-kormány ideje alatt – kodifikációs előmunkálatok kezdődtek egy új Btk. programja kialakításának igényével. A munkálatok élén miniszteri biztos (Györgyi Kálmán volt Legfőbb Ügyész) állt, aki ezt a tisztét az egymást követő kormányokon át 2006. július 1jéig töltötte be. Az előtanulmányok végül az Általános Rész tekintetében törvényszöveg alternatívákkal fejeződtek be. Úgy tűnt, hogy 2006 őszén az IRM Büntetőjogi Kodifikációs Főosztálya megkezdi az Általános Rész törvényszöveg-tervezetének elkészítését, 2007 tavaszán pedig elkészíti a Különös Rész szövegtervezetét. A kodifikáció tervezett menete szerint a törvénytervezet először a Kormány elé került volna, majd országos vitára bocsáttatik. A beérkező javaslatokkal módosított Tervezetből lett volna a törvényjavaslat, amely az Országgyűlés elé kerül. Tekintettel arra, hogy a Btk. nem kétharmados törvény, hanem ún. „feles törvény”, esély mutatkozott arra, hogy ugyanabban a parlamenti ciklusban új Büntető Törvénykönyv megalkotására kerüljön sor. A 2006. évi őszi politikai és társadalmi megmozdulások, viharok, az ennek következtében kialakult politikai bizonytalanság és patthelyzet, majd a gazdasági válság és recesszió elsodorták a kialakulni látszó jogalkotási konszenzust. A kodifikációs törekvések végül torzóban maradtak és csupán néhány rész törvényt sikerült megalkotni a Btk. módosítására. Új és átfogó büntető törvénykönyvre igen nagy szükség lenne a megváltozott politikai, társadalmi, gazdasági viszonyok kezelése és a kialakult bűnözési hullám, az egyre brutálisabb bűnelkövetők megfékezése érdekében. A jelen könyv anyaga tehát az 1978. évi Btk. többször módosított szövegének a feldolgozásával készült és lehetséges, hogy sorrendben már az utolsó lesz azok közül, amelyek még az 1978. évi Btk.-ra épültek. E könyv szerzői több célt tűztek maguk elé. Be kívánják mutatni az európai jogi gondolkodás és a magyar büntetőjog-tudomány történeti kapcsolatát; a jogállami büntetőjog kifejlődését és elveit; a büntetőjog alapvető intézményeinek: a bűncselekmény tanának és a büntetés tanának a filozófiáját és dogmatikáját. Egyúttal kitekintést kívánnak nyújtani a nemzetközi büntetőjog és a magyar büntetőjog intézményrendszereinek kapcsolatára és a jogharmonizációs igényekre. Az ekként jellemzett elméleti törekvésekhez szorosan kapcsolódik a hatályos tételes jog anyaga és az arra épülő joggyakorlat bemutatása, a büntetőjog fogalmi rendjének jellemzése, a kriminálpolitikai célkitűzések megvalósításának, de korlátjainak is az ábrázolása. Ez a könyv egyszersmind kíván lenni tankönyv az egyetemi hallgató és a szakvizsgára készülő kezdő jogász számára, továbbá kézikönyv az igazságszolgáltatás munkájában hivatásszerűen részt vevő jogászok kezében. A könyv íróinak mindegyike részt vesz az egyetemi oktatásban; van, aki hivatásszerűen több, mint fél évszázada, közel négy évtizede, három évtizede és két évtizede, illetve van olyan, aki két évtizede részfoglalkozásszerűen. ix Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Előszó

Ez utóbbiak a gyakorlati jogalkalmazás területén rendelkeznek több évtizedes praxissal, illetőleg töltenek be a maguk munkaterületén irányító jellegű munkakört. A HVG-ORAC Kiadó gondozásában először 2002 nyarán jelent meg azonos igénnyel a Büntetőjog Általános Részét tárgyaló könyv. Fogadtatására jellemző, hogy az első kiadás a könyvpiacon egy esztendő alatt elkelt. A nagy siker és az időközi törvényi változások miatt hamarosan, már 2003-ban sor került az újabb kiadásra. 2006-ban, majd 2009-ben pedig újra szerkesztve már a harmadik és a negyedik kiadás is megjelent, igen nagy példányszámban, mert a három budapesti jogi kar valamennyi tagozatán, továbbá a szakvizsgára készülő bírósági és ügyészségi fogalmazók, valamint az ügyvédjelöltek felkészülési fórumain e tankönyv a kötelező és ajánlott tananyag, a tudás etalon mércéje. A jelen könyv már magában foglalja mindazokat a legújabb jogszabályi változásokat is, amelyeket a 2009. évi büntetőnovella kihirdetését követően még az előző kormányzat, majd pedig – első intézkedései között – már a Második Orbán Kormány elfogadott. Köszönet és hála illeti az eddigi szerkesztésért Dr. Békés Imre professzor urat, úgy is, mint a korábbi és a jelen tankönyv legfontosabb elméleti megalapozó és iskolateremtő fejezeteinek szerzőjét, valamint a korábbi szerzőtárs Dr. Tóth Mihály professzor urat, akinek kiemelkedő elméleti és gyakorlati munkássága, hatása érzékelhetően jelen van az új tankönyvben is. A szerzők – akik egyben mindannyian tanítványai, illetve közvetlen munkatársai voltak – mélységes gyásszal, megrendüléssel, és soha el nem múló tisztelettel adóznak a közelmúltban elhunyt dr. Békés Imre professzor úr emlékének. Jelenkori büntetőjog-tudományunk legkiemelkedőbb alakjának – az általa írt fejezetek érintetlenül hagyása mellett – e könyvel is emléket kívánnak állítani. Budapest, 2010. augusztus a szerkesztő

x Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - 1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya 1. 1.1. A büntetőjog fogalma, feladata. A büntetőjog emberképe 1.1. 1.1.1. A büntetőjog kialakulása. Büntetőjog és erkölcs a) A jog magatartási szabály. Olyan magatartási szabály, amely külső emberi magatartás tanúsítására vonatkozik. A belső emberi magatartás: a gondolkodás, az érzelem kívül esik a jog világán. A külső emberi magatartás a cselekmény, a tett. A tettet a büntetőjog szabályként tiltja („ne lopj!”), kivételesen megköveteli („nyújts segítséget sérültnek, vagy olyan személynek, akinek élete, vagy testi épsége közvetlen veszélybe jutott”). A büntetőjog szabályként tiltó normákat, kivételképpen parancsot hordozó normákat tartalmaz. A norma megszegése a bűncselekmény. A társadalmi együttélés szintjén a jogon kívül más magatartási szabályok is kialakultak. Ilyen magatartási szabály az erkölcs, a szokás, az illem. E magatartási szabályok kikényszerítése mögött „csak” társadalmi következmények állnak, mint valamely emberi kapcsolat megszakítása, valamely közösségből kizárás, illetőleg a társadalmi megvetés. A büntetőjogi normában rejlő tilalom megtartása, illetőleg cselekvésre kötelező parancs teljesítése mögött a norma adekvát magatartás kikényszerítésének keményebb eszközei állnak. A kikényszerítő eszközöket az állam működteti, vagyis a büntetőjog létezését, érvényét és szabályainak teljesülését az állami hatalomtól nyeri. Állíthatjuk, hogy amíg nem létezett állam, nem volt büntetőjog sem. b) Magatartási szabályok a történészek állítása szerint az államalakulást megelőző korszakokban, az emberi civilizáció emlékeit meghaladó évezredekben is léteztek. Ez a tétel ugyan közvetlenül nem bizonyítható, de érveit a XVIII. és XIX. sz.-i azokból a megfigyelésekből nyeri, amelyeket a korabeli történészek és néprajzkutatók az akkori gyarmatok civilizálatlan, természeti népei körében regisztráltak. Az említett megfigyelésekből vont következtetések szerint a büntetőjog legkorábbi előzménye a magánbosszú. A magánbosszú a sértett családjának bosszúja azzal a személlyel szemben, aki a sértettet megölte, vagy bántalmazta. A magánbosszú jellemzője a tálió, vagyis a „szemet szemért–fogat fogért” elve és gyakorlata. A magánbosszú hatásosságát azonban az a lehetőség veszélyeztette, hogy a magánbosszútól tartó támadó bármikor „kereket oldhatott”, hiszen egy természetes és jogi határok nélküli társadalomban és földrajzi környezetben bárhova és bármikor eltűnhetett. A magánbosszú ilyen hatástalanságának pótlására alakult ki a vérbosszú. Ez annyival tágabb körű, hogy a sérelem nem kizárólag a támadón, hanem azon a teljes családon, vagy törzsön, illetőleg a család, vagy törzs bármely tagján megbosszulható, amelyhez a támadó tartozott. Egy teljes család, vagy törzs már nem tűnhetett el, így a bosszú tárgyai, mint lehetséges célpontok megtalálhatóak voltak. A vérbosszú némely elmaradott társadalomban ma is, a XXI. században is létezik. Az államalakulás és a jog megjelenése a föld különböző régióiban, különböző korszakokban, adott esetben – egymáshoz viszonyítva – évezredes távolságban ment végbe. Egyiptom állama és joga már ötezer évvel ezelőtt létezett, az ókori (Bibliai) zsidó államot és jogot háromezer évesnek tartjuk, Szent István magyar állama és a magyar jog alig több, mint ezer éves múltra tekint vissza. A vérbosszú korszakából a jog létezésének korszakába átlépés időszaka tehát feltételezett földrajzilag, történelmileg, társadalmilag. Az egyiptomi piramisok már léteztek, amikor az emberiség más része még barlangokban élt … Ha ezt az időbeli eltolódást elfogadjuk, úgy állítható, hogy a vérbosszú korszakát a korai államalakulás korában egy más intézmény váltotta fel: a kompenzáció rendszere. A kompenzáció: az okozott sérelem jóvátétele anyagi eszközökkel, vagyis a vérbosszútól való mentesülés megvásárlása. A kompenzációról magyar viszonylatban Szent István törvényei rendelkeznek. A

1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya kompenzációval azonban elsősorban a vagyoni jellegű sérelem, illetőleg a szolgák megölése volt megváltható … A kompenzáció az ókori Róma büntetőjogában vált uralkodóvá, ami a büntetésnek a polgári jogi kártérítéshez való közelítését mutatja. A büntetőjoghoz vezető út a magánbosszún, a vérbosszún és a kompenzáción át vezetett. Az államok megszületésével a hatalom kialakítja a maga magatartási szabályrendszerét és az annak kikényszerítésére szolgáló eszközrendszert. Megszületik a jog és ezen belül a büntetőjog. c) A büntetőjog előtti magatartásszabályok, ahogy láttuk, sértett központúak voltak abban az értelemben, hogy a sértettet, illetőleg a sértett rokonainak nyújtandó elégtétel ügyét szolgálták. A büntetőjog megszületésével a sértett (a victim) ügye és a sértettnek nyújtandó elégtétel célja háttérbe szorul. A büntetőjog célját és értelmét már a hatalom jelöli ki és e cél rendközpontú. A büntetőjog céljai és intézményei a történelem során változtak. Változtak mindenek előtt a bűncselekménynek minősülő magatartások. Valamely magatartás bűncselekménynek nyilvánításában, illetőleg bűncselekménykénti értékelésében jogon kívüli eszmék, gondolatok, vallási, politikai törekvések, erkölcsi előítéletek, illetőleg tudományos ismeretek és meggyőződések is részt vesznek. Gondoljunk arra, hogy a történelem bizonyos évszázadaiban bűncselekmény volt a boszorkányság, embereket küldtek halálba olyan érvvel és kínvallatással kicsikart bizonyítékok alapján, hogy az ördöggel cimborálnak, éjszakánként seprűnyélen lovagolnak és az emberekre rontást hoznak. – Gondoljunk arra, hogy a vallási türelmetlenség mennyi áldozatot követelt az eretnekeküldözése, az inkvizíció, majd a vallásháborúk korában. – Gondoljunk arra, hogy az orvostudomány fejletlenebb évszázadaiban a tudomány által is bűncselekménynek tekintett magatartás volt a homoszexualitás. – De gondoljunk arra is, hogy az erkölcsi felfogások uralma ugyancsak évszázadokig tartó időszakában bűncselekmény volt a házasságtörés, illetőleg, hogy jogilag üldözött volt a házasságon kívüli nemi kapcsolat is. A büntetőjogi gondolkodás irányításában részt vesz az adott társadalom teljes kultúrája, filozófiai, vallási, erkölcsi felfogása és részt vesznek természettudományos ismeretei is. Ám még ez a kép is csonka. A büntetőjog felfogását erőteljesen befolyásolja – különösen a politikai rendszerek változásainak korszakában – a politika. A politikai tantételek áthatják a politikai bűncselekmények területét, az uralkodó, az államfő, a kormány, a közigazgatás, a hadsereg, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a közrend, a közbiztonság védelmét. Meghatározzák a kémkedés, a titoksértés stb. üldözését. A politika végső soron meghatározza az állam és a társadalom, az államés az egyén viszonyát azáltal, hogy oltalmazza-e, vagy sem az emberek életét és méltóságát, – hogy szélesre, vagy szűkre tárja az emberi szabadság határait, hogy elismeri, vagy tagadja a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és az egyesülés, – valamint a tulajdon feletti rendelkezés szabadságát. A büntetőjog fejlődését befolyásolják az adott korszak gazdasági igényei. A tulajdon megjelenése, a tulajdon formáinak történelmi kialakulása, a gazdaság működése, a pénz védelme, a pénzügyi, a költségvetési, a vám- és az adórendszer ugyancsak áthatják a büntetőjog eszmerendszerét. A felsorolást folytatva: az egyes nemzeti büntetőjogok fejlődését befolyásolják az államok nemzetközi szerződései, a bűnüldözésben vállalt nemzetközi kötelezettségei, illetőleg az államok feletti szupranacionális szervezetek és a nemzetközi szervezetek igényei. Végezetül a mindenkori nemzeti büntetőjognak is megvannak a történelmihagyományai. Az aktuális jogalkotás előtt ott lebegnek a megelőző esztendők, évtizedek, sőt évszázadok szabályai. Jelen van bizonyos gondolati tehetetlenség, a múlt tisztelete és a tradíció irányába fordulás. A mindenkori büntetőjogban kifejeződik a „lett” időalakja, vagyis az a tény, hogy a büntetőjog nem a „van” kategóriájában helyezkedik el. Azt mondhatjuk: hogy a büntetőjog szempontjából a jelen mindig a múlt és a jövő intervallumaként fogható fel. d) A büntetőjog megjelenésével és kifejlődésével nem szűntek meg létezni más magatartási szabályok. Változatlanul megmaradt az erkölcs, a szokás és az illem is. A mondottakon felül léteznek olyan magatartási szabályok, amelyeket vallások alakítanak ki. A jog szempontjából a nem jogi jellegű szabályok a metajurisztikus szabályok. 2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya Kérdés, hogy a büntetőjognak van-e kapcsolata a metajurisztikus szabályokkal, elsősorban az erkölccsel. A válasz, hogy számos büntetőjogi norma mögött húzódik erkölcsi elv, illetőleg erkölcsi szabály. Egy büntetőnorma társadalmi tekintélyét leginkább erkölcsi elfogadottsága és az a tény biztosítja, hogy történelmileg régóta elismert. Ebben az értelemben bizonyos cselekmények bűncselekménnyé nyilvánítását és üldözését a társadalom legszélesebb körei támogatják. Igaz ez a megállapítás az emberölésre és az élet elleni bűncselekmények különböző típusformáira általában, – a testi sértésre, illetőleg a testi épség és egészség elleni bűncselekményekre, – a nemi erőszak, illetőleg a megrontás és a vérfertőzés különböző eseteire, az emberi méltóság és szabadság elleni bűncselekményekre, a tulajdon elleni bűncselekményekre. De igaz az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekményekre (pl. hamis vád, hamis tanúzás), továbbá a közrend és a közbiztonság elleni legtöbb bűncselekményre is (közveszélyokozás, kábítószer-kereskedelem, okirat-hamisítás). Az erkölcsileg mélyen színezett, történelmileg régóta elfogadott büntetőnormák érvényesülését széles körben támogatja a társadalom. Ismertségüket az is biztosítja, hogy a büntetőnorma megismerését kultúrnormák teszik lehetővé. Így a „ne lopj!”, vagy a „ne ölj!” szabályait a gyermek nem a Büntető Törvénykönyvből, hanem a családi nevelésből, esetleg a Biblia ismeretéből, netán mesekönyvekből ismeri meg. A büntetőjog nem minden szabálya mögött helyezkednek el azonban erkölcsi normák. Számos szabály azért részesül a büntetőnorma oltalmában, mert a szabály az állam gazdasági követelményeit testesíti meg. Így a vámbűncselekmény, az adócsalás, a pénzhamisítás bűncselekménnyé minősülését és üldözését nem erkölcsi elvek, hanem az állam gazdaságpolitikai igényei magyarázzák. Ismét más bűncselekményi kört képeznek azok a normák, amelyek mélyén valamely szakma foglakozási szabályai, illetőleg közlekedési szabályok helyezkednek el. A bűncselekmény azáltal jön létre, hogy a büntetőjogilag nem kívánt következményt a személy a reá vonatkozó foglalkozási szabály megszegésével (orvosi műhiba), illetőleg a rá vonatkozó közlekedési szabály megszegésével idézi elő (közúti baleset okozása). Ebben a megközelítésben a büntetőjognak különböző rétegei vannak. Bizonyos rétegeiben az erkölcsi színezettség és a történelmi tradíció jelenik meg és biztosítja a norma széles körű társadalmi elfogadottságát. Az időszerűségnek és az aktualitásnak inkább kitett szabályok a gazdasági-közigazgatási érdekeket oltalmazó normák. Végül a modern büntetőjog speciális területét képezi az a kör, amelyet Wiener A. Imre szakmai büntetőjognak nevez. Ennek tartalmát elsősorban a foglalkozási és a közlekedési szabályok teszik ki.

1.2. 1.1.2. Büntetőnorma és büntetőtörvény Az európai büntetőjogok a középkor során fejlődtek ki. Jellegüket meghatározta az uralkodó keresztény vallási kultúra. Ez a jog Európa széttagoltságánál fogva nem volt egységes, hanem regionális és particuláris keretek között fejlődött. A római jog recepciója a jogi gondolkodást egységesítette, ebben az egységesítésben szerepet játszottak a XIII. századtól kezdődően az egyetemalapítások. A reneszánsz és a humanizmus korától kezdődően az európai jogi kultúrába beépült az ókori görög, és római kultúra is, illetőleg éppen a kereszténység közvetítésével, a zsidó kultúra is. A kultúrfejlődést a reformáció, majd a felvilágosodás kora jelezte. Az európai jogok az írásbeli társadalmakat megelőző korszakokban – elsősorban a könyvnyomtatást megelőző évszázadokban – szokásjogi alapokon fejlődtek. A szokásjogi jellegen mit sem változtat az a tény, hogy a szokást esetleg írásba foglalták. Az írott jog igénye a nemzetállamok kialakulásának időszakára, az abszolutizmus és a polgári forradalmak korszakára esik. A nemzetállami gondolkodást tartalmilag megnemesítette a felvilágosodás eszmerendszere. A XIX. századi kodifikációk az európai kontinensen megteremtették az írott büntetőjogot, ennek szellemi letükröződése és formálója a nullum crimen sinelege, nulla poena sine lege elve. Angliában és az angolszász jogrendszerben nem fejlődött ki az írott törvények igénye és a nullum crimen sine lege princípiuma. Az a kérdés, hogy a büntetőjog írott szabályok összessége-e, hogy a büntetőjog csak mint törvény ragadható-e meg, avagy a szokás is része a büntetőjognak, nehezen válaszolható meg. a) Ha a büntetőjogot az írott törvénnyel azonosítjuk, történelmileg különös következtetésre jutunk. Tagadnunk kellene ugyanis az európai kodifikációkat megelőző évszázadok – szokáson alapuló – ítélkezésének büntetőjogi jellegét.

3 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya Ez a megállapítás képtelenség lenne. A következtetés: történelmileg semmiképpen sem állítható, hogy a büntetőjog és a büntetőtörvény közé egyenlőségjel tehető. b) Ha a büntetőjogot az írott törvénnyel azonosítjuk, tagadnunk kellene az angolszász büntetőítélkezés büntetőjogi jellegét. Évszázadokon át Angliában és az angolszász jogokban az egyes bűncselekmények fogalmi meghatározásait és büntetési tételeit a joggyakorlat alakította ki, a korábbi ítéletek a későbbiek szempontjából, mint kötelező precedensek érvényesültek. A precedensrendszer létezése folytán ugyancsak nem állítható, hogy a büntetőjog és a büntetőtörvény azonos jelenség. c) A jog szempontjából a szokás mint szokásjog jelenik meg. A szokásjog alakítója a bírói gyakorlat. Amennyiben a bírói gyakorlatot „jognak” tekintjük, nem pedig „csak” jogalkalmazásnak, úgy elismerjük a bírói jog jogforrási jellegét. Nem vitás, hogy az angolszász jogokban a felső bíróságok joggyakorlata alapján kifejlődött precedensrendszer jogforrás. d) A kérdés, hogy a nullum crimen sine lege elvére épülő jogrendszerekben az írott jog, a „lex” mellett elismerhető-e a bírói jog is jogforrásnak. Véleményünk szerint a hiteles törvénymagyarázat, az interpretátió autentica kötelező erejénél fogva olyan hatású ugyan, mint az írott jog, de nem jogforrás. A bírói gyakorlat a kodifikált büntetőjog államaiban ugyanis nem állapíthat meg bűncselekményeket és nem határozhat meg büntetési tételkereteket. Következésképpen a nullum crimen sine lege elvére épülő nemzeti jogrendszerekben a büntetőjog csak, mint jogszabályok összessége, mint büntetőtörvény határozható meg. Ez a megállapítás 1878 óta, a Csemegi-kódex megalkotásának időszakától kezdve érvényes a magyar büntetőjogra is.

1.3. 1.1.3. A büntetőjog fogalma a) A büntetőjog fogalmának két alappillére: a bűncselekmény és a büntetés. A kodifikált büntetőjogokban törvény határozza meg az egyes bűncselekményeket (nullum crimen sine lege) és törvény határozza meg az azok elkövetőire kiszabható büntetéseket (nulla poena sine lege). A bűncselekmény és a büntetés fogalma szempontjából a törvénynek (lex) meghatározó jelentősége van. A törvényt a parlament alkotja. A bűncselekmény meghatározása szempontjából az a fikció érvényesül, hogy egy-egy történelmi korszakban a törvényhozó az elvileg lehetséges emberi magatartások teljességét áttekinti és ennek alapján egy kiválasztást eszközöl. A kiválasztás következményeként azokat a cselekményeket, amelyek megítélése szerint a közérdeket (az állam, a társadalom, a gazdaság stb. érdekeit), illetőleg a magánszemélyek érdekeit (életét, testi épségét, emberi méltóságát, vagyonát stb.) súlyosan sértik, vagy veszélyeztetik, bűncselekménnyé nyilvánítja. A bűncselekménnyé nyilvánítás nem deklaráció, nem is valamely tilalom, vagy parancs közvetlen leírása. A bűncselekménnyé nyilvánítás azt jelenti, hogy a törvényhozó a jogilag nem kívánatos cselekményről (pl. emberölés, lopás) törvényi tényállást alkot. A törvényi tényállás az adott cselekménynek, mint magatartástípusnak a leírását tartalmazza (aki mást megöl, emberölést követ el). Az így elvontan megfogalmazott magatartással azonos cselekmény elkövetése a bűncselekmény. Amennyiben A megöli B-t,cselekménye azonos azzal a magatartással, amelyet az emberölés törvényi tényállása leír. A törvényi tényállást kimerítő cselekmény a bűncselekmény. Egy-egy büntető törvénykönyv több száz cselekményt nyilvánít bűncselekménynek, azaz több száz cselekménytípusról alkot törvényi tényállást. A törvényi tényállásba foglalás nem egyszerűen tájékoztató jellegű, nem csak elvont tilalmat tartalmaz. A törvényhozó a törvényi tényállásokhoz büntetési tételeket kapcsol. A büntetési tétel, a szankció jelöli meg az adott bűncselekmény elkövetőjére a bűncselekmény elkövetése miatt kiszabható büntetés nemét (pl. szabadságvesztés) és mértékét (pl. két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés). A törvényi tényállás elvontan fogalmazza meg a bűncselekményt, úgy mint büntetendő cselekményt. A törvényi büntetési tétel elvontan fogalmazza meg, kilátásba helyezi azt a jogkövetkezményt, amely a törvényi tényállást kimerítő cselekmény elkövetése esetén a bíróság kiszabhat. A konkrét esetben a törvényi tényállást kimerítő cselekmény a bűncselekmény, a törvényi büntetési tétel keretei között kiszabásra kerülő jogkövetkezmény pedig a büntetés. A büntetőjogban a bűncselekmény fogalma össze van kapcsolva a büntetéssel. Az a kérdés, hogy mi a büntetés célja, a büntetéstanról szóló tankönyvi részben kerül kifejtésre. Létezett és létezik olyan álláspont, amely szerint kizárólag az elkövetett bűncselekmény igazságos (és arányos) megtorlása, és létezett s létezik olyan felfogás,

4 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya amely szerint a büntetésnek a jövőbe mutató célokat kell szolgálnia. Ebben az összefüggésben a büntetés célja a generális prevenció (általános megelőzés) és a speciális prevenció (egyéni megelőzés). Az előbbi szerint a büntetés célja annak elérése, hogy a társadalomnak a szóban forgó bűncselekménnyel nem érintett tagjai is visszatartassanak a bűncselekmény elkövetésétől, a speciális prevenció szerint pedig a büntetésnek az elkövetőt (immár az elítéltet) kell visszatartania attól, hogy utóbb újabb bűncselekményt kövessen el. A büntetőjog a megelőzésnek, mint büntetési célnak az elismerésével hitet tesz az emberi magatartás befolyásolhatóságának eszméje mellett. Azt vallja, hogy egyrészt a törvényben kifejezésre jutó „büntetéssel fenyegetés” mint absztrakt hátrány, másrészt pedig a személy szerinti elkövetővel szemben kiszabott büntetés, mint konkrét hátrány hatást gyakorol a társadalom és az egyén gondolkodására. A büntetőjog filozófiájának optimizmusa szerint a büntetéstől való félelem motívuma részt vesz a bűnözés korlátozásában, illetőleg az egyes egyének befolyásolásában. A büntetőjogi büntetés ilyen hatása gyakorlatilag nem bizonyítható. Sőt, magának a visszaeső bűnözésnek a ténye is arra utal, hogy az emberekben a büntetéstől való félelem motívumain kívül más indítóokok is működnek. b) A büntetőjog azoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek meghatározzák az egyes bűncselekményeket és azok elkövetőire kiszabható büntetéseket. A büntetőjog forrása nem akármilyen jogszabály, hanem csak törvény lehet. A büntetőjog a jogrendszer egyik ága, jogág. A jogrendszer más ágai – a polgári jog, a munkajog, a társasági jog, a családi jog – jogilag jelentős életviszonyokat hoznak létre, módosítanak, szüntetnek meg, határozzák meg tartalmukat, alanyainak jogállását stb. Ezzel szemben a büntetőjog szabályai nem „szabályoznak életviszonyokat”, nem keletkeztetnek jogokat és kötelezettségeket. A büntetőjog a más jogágakban szabályozott életviszonyokat, jogviszonyokat oltalmazza. Így pl. oltalmazza az emberek életét, testi épségét, emberi méltóságát, személyes szabadságát, nemi függetlenségét, tulajdonát, vagyoni viszonyait, – oltalmazza az állami, társadalmi, gazdasági rendet, – a közrendet és a közbiztonságot, az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, – a hatóságok szabályszerű működését stb. A büntetőjognak védelmi funkciója van. Fogalmilag a büntetőjog anyaga két részre: Általános Részre és Különös Részre tagozódik. Az Általános Rész tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák a büntetőtörvény hatályát, a bűncselekmény fogalmát, a bűncselekmény elkövetőit (tettesek–részesek), a bűncselekmény megvalósulási szakaszait (előkészület, kísérlet, befejezett bűncselekmény) a bűnösség formáit (szándékosság–gondatlanság), illetőleg a bűncselekményi egység és a bűnhalmazat fogalmát. Az Általános Rész határozza meg továbbá a büntetőjogi felelősségre vonás akadályait, a büntetési nemeket, a büntetés kiszabását, a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítést. A büntetőjog Különös Része határozza meg az egyes bűncselekményeket és azok elkövetőire kiszabható büntetéseket. A büntetőjogon kívül a büntetőjogi felelősséggel foglalkozó jogág a büntető eljárási jog. Amíg a büntetőjog (anyagi jog) statikusan ragadja meg a bűncselekményt és a büntetést, a büntető eljárási jog azt dinamikájában, mozgásában teszi. A büntető eljárási jog tárgyalja az eljárás menetét (nyomozás, vádemelés, tárgyalás, ítélet, fellebbezési eljárás, másodfokú eljárás, jogerős határozat), illetőleg az eljárásban részt vevő hatóságok (bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság) és magánszemélyek (terhelt, védő, tanú, szakértő) jogait és kötelességeit. A büntető eljárási joghoz kapcsolódik a büntetés-végrehajtási jog. Ez a jogág a jogerős bírói ítéletben kiszabott fő- és mellékbüntetések végrehajtásának szabályaival és az elítéltek jogállásával foglalkozik.

1.4. 1.1.4. A büntetőjog emberképe és filozófiája Az emberek erkölcsi jelentőséget tulajdonítanak önmaguk és mások viselkedésének. Megvetik a hazudozó, goromba, iszákos embert, kerülik a csalót, kitérnek a verekedő elől. A büntetőjog emberképében is az egyén, mint önmagáért felelős személyiség jelenik meg, olyan, aki képes erkölcsileg és jogilag súlyosan kvalifikált

5 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya helyzetekben is a helyénvalóság és az erkölcsi értékek szerint cselekedni. A büntetőjog felfogása szerint az ember nem bábú a sors kezében, hanem társszerzője saját sorsának … Más kérdés, hogy a lélektan, a genetika és esetleg más tudományok, sőt, a bűnözéssel foglalkozó egyik fontos tudomány: a kriminológia is széles körben vallja az emberi magatartás meghatározottságáról szóló tant, a determinizmust. Itt azonban nem a determinizmus és az indeterminizmus tudományos szembeállításáról van szó, hanem a büntetőjog gyakorlati felfogásáról. E gyakorlatias felfogás eredményeként a bíróban fel sem merül, hogy a vádlott nem tehetett másként, mint ahogyan tett, amikor kiirtott egy családot. Másrészt pedig a bírói ítéletben benne rejlik annak optimizmusa, hogy a nyolc év elteltével szabaduló rabló a jövőben félni fog attól, hogy a börtönbe visszakerüljön … A büntetőjog emberképe és egész filozófiája bizonyos axiómákra épül. a) Axióma, hogy az elkövető fél a leleplezéstől és a bíróság elé állítástól. Felnéz a bíróságra és felmentést, vagy enyhe ítéletet remél tőle. b) Axióma, hogy az elítélt fél a büntetés-végrehajtástól, ott tisztelettudó és alkalmazkodó lesz. c) Axióma, hogy az elkövető fél attól, hogy visszakerülhet a börtönbe és ezért a jövőben kerülni fogja a bűnre vezető alkalmat. d) Axióma, hogy a társadalom erkölcsileg felsorakozik a bíróság mögé, megveti az elkövetőt és tiszteli az igazságszolgáltatást. e) Axióma, hogy egyrészt a büntetőtörvény puszta létezésével és büntetéssel fenyegető jellege folytán; másrészt pedig a büntetést kiszabó ítélet (mindkettő külön-külön is és együttesen is) részt vesz a társadalmi gondolkodás formálásában, az egyén és a társadalom motívum gazdálkodásában. Korunkban, amikor rendőrök, ügyészek, vagy bírák válnak terrorista támadások célpontjaivá, korunkban, amikor szervezett bűnözői csoportok kormányokat fenyegetnek, korunkban, amikor öngyilkos merénylők demonstrálják, hogy a haláltól sem félnek, a büntetőjog számos axiómája a XIX. sz.-ból örökölt szép álomnak tűnik …

1.5. 1.1.5. A büntetőjog tárgya. A bűnözés A bűncselekmény individuális magatartás. A bűncselekményeket a törvény így fogalmazza meg: aki mást megöl, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy jogtalanul eltulajdonítsa. Egy adott országban, adott időszakban (pl. egy esztendőben) elkövetett bűncselekmények összessége a bűnözés. A bűnözést az államok statisztikák szerint mérik. A mérés szempontjai a statisztikus választásától függnek. Lehet mérni a bűnözés bűncselekmények szerinti megoszlását, az elkövetők életkor szerinti megoszlását, az elkövetők nemek szerinti megoszlását, a sértettek kategóriáit. Lehet mérni a bűnözés szerkezetét (pl. szervezett bűnözés), eszközrendszerét (felfegyverzettség), pénzben kifejezett hatását stb. Lehet mérni a bűnözés tendenciáját, várható alakulását. A bűnözés társadalmi jelenség. Okait külön tudományág, a kriminológia kutatja. Alakulását a kriminálstatisztika méri. Magyarországon az 1970-es esztendők közepéig évente százhúszezer bűncselekmény vált ismertté. Ez a szám dinamikusan fejlődött. Ez idő szerint az évente ismertté vált bűncselekmények száma kb. fél millió. A büntetőjog a bűnözés ellen jogi eszközökkel folytatott állami küzdelem egyik intézménye. Tudásunk szerint a bűnözés megszüntetésére alkalmatlan, de korlátozására és kontrolljára valószínűleg alkalmas. A büntetőjog tárgya a bűnözés és az ellene az állam által jogi eszközökkel folytatott küzdelem. Lényegében azonos a tárgya büntető eljárási jognak is.

2. 1.2. A büntetőjog tudománya

6 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya

2.1. 1.2.1. A büntetőjog tudománya és az európai jogi gondolkodás A büntetőjog eszközrendszere és gyakorlata az emlékezetet meghaladó múltra tekint vissza. Később az államok kialakulásával megteremtődött büntetőjoguk is. Lehet, hogy a büntetőjog évezredes történetében megjelent egyegy tudományos értékű gondolat, vagy levezetés is, mégis a modern büntetőjog-tudomány megszületése korszakának a felvilágosodás korát tekintjük. 1764-ben jelent meg Cesare Beccaria: A bűnökről és a büntetésekről írt műve. A mű megjelenésétől származtatjuk a modern büntetőjog-tudomány kezdetét. A könyv hátterében egy bűnügy rejtőzik: az 1762. március 9-én ártatlanul kivégzett (kerékbe tört) toulous-i protestáns polgár: Jean Calas ügye. A vád alapjául az a tény szolgált, hogy fia öngyilkos lett. (Egyébként azért, mert az előtte való este minden pénzét elkártyázta.)A város katolikus többsége körében elterjedt az a hír, hogy a fiú nem öngyilkos lett, hanem apja és családja gyilkolta meg mégpedig azért, mert a protestáns hitről át akart térni a katolikus hitre. A város katolikus polgármestere a katolikus közvélemény nyomására Jean Calast vád alá helyezte. Bírái halálra ítélték, mégpedig azzal a meghagyással, hogy a kerékbe törés előtt kínzással kell kényszeríteni: a gyilkosságban való cinkossággal vádolja meg egész családját. A cél az volt, hogy ezután a családtagok is osztozzanak az apa sorsában. A hős Jean Calas azonban nem tett „beismerő vallomást”, így a család sértetlen maradt. A toulousi per híre eljutott Párizsba, ahol Voltaire perújrafelvételt kezdeményezett az ártatlanul kivégzett Calas ügyében. Az esetről egy könyvet is írt Traité sur la tolerance a l’occassion de la meurtre de Jean Calas címmel. E mű ismertté vált néhány hónap leforgása alatt egész Európában és eljutott a milánói Caffé kávéházba is. Annak felvilágosult fiatal asztaltársaságához tartozott Beccaria, aki barátai rábeszélésére írta meg művét. Az eredmény: a világhír. A mű megjelenésekor Rousseau, Voltaire és Montesquieu elvei már széles körben ismertek voltak, de nélkülözték a büntetőjog eszemerendszerének tematikus feldolgozását és praktikus megvilágítását. A felvilágosodás korának filozófiai és politikai következtetéseit Beccaria fordította le a büntetőjog igényeire. Néhány hónap alatt a könyv hat kiadást ért meg. Az ifjú Beccariát udvarába hívta II. József is és a büntetőjog reformjára kijelölt bizottság előadójává nevezte ki. Nagy Katalin cárnő is meghívta és felkérte az orosz büntetőjog reformjának irányítására. Beccaria leglényegesebb gondolatai máig hatnak a büntetőjogi gondolkodásra. Így ő állította, hogy a halálbüntetést el kell törölni; – hogy a büntetésnek nem a szigorúsága, hanem az elkerülhetetlensége hat visszatartóan az elkövetőre; – hogy a büntetőjogot ki kell vonni a területi széttagoltság köréből, az államnak az egész országra érvényes büntetőjogot kell alkotnia; – vallotta, hogy a büntetés kiszabását ki kell vonni a szokásjog és az eseti bírói rögtönzés, vagyis a bírói önkény alól, és helyette meg kell teremteni az egész országra érvényes büntetési rendszert. Ezek az utóbbi elvek jelentik a „nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elveinek a meghirdetését. Beccaria tanai mintegy huszonöt évvel később a francia forradalom első szakaszában kezdtek megvalósulni, az 1791. évi francia Btk.-ban öltöttek jogszabályi alakot. Összességében Beccaria munkássága testesíti meg a büntetőjog tudományában a felvilágosodás korának a csúcsait. A felvilágosodás korában, majd a Francia Forradalomban születik meg a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje. Az egyenlőség eszméjének letükröződése a jog világában a jogegyenlőség. A büntetőjog gondolatrendszerében a jogegyenlőség hívja létre a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvét. A levezetés a következő. A büntetőjog akkor biztosítja a jogegyenlőséget, ha mindenki – függetlenül a társadalmi koordináták metszéspontjaiban elfoglalt helyétől, vagyis függetlenül rangjától, származásától, foglalkozásától, vagyoni helyzetétől, iskolázottságától stb. – ugyanolyan cselekmény szerint felel. A cselekmény, a crimen a tett szerinti felelősséget alapozza meg a rendi kiváltságok korszakára jellemző és a társadalmi hovatartozás szerint jellemzett tettes helyett. A crimennek, mint magatartástípusnak az egész országra kiterjedő azonossága csak akkor biztosítható, ha a particuláris jogok helyett megjelenik az egész ország területén hatályos törvény, a lex. A lex eredetileg a király joga, a rex lex. Az anyagi jog világában a jogegyenlőség a nulla poena sine lege elvével egészül ki, mert ebből az elvből egyszersmind az következik, hogy az elkövetett bűncselekményért mindenkivel szemben ugyanolyan fajtájú és mértékű büntetés alkalmazható. A büntetések nemét és mértékét is a lex határozza meg.

7 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya Az anyagi jogi értelemben vett jogegyenlőség a büntető eljárási jogban mint törvény előtti egyenlőség jelenik meg. Ebben az értelemben az egyenlőség azt fejezi ki, hogy mindenki ugyanolyan szervezetű és felépítésű bíróság előtt, a közhatalmi bíróságok előtt felel. A korszak közhatalmi bíróságai a királyi bíróságok. A királyi bíróságok tehát a rendi jellegű (városi bíróság, nemesi bíróságok, úri széki bíróságok) helyébe lépnek és a király joghatósága alá tartozó teljes területen, az egész országban működnek. A nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elve politikai szempontból megteremti a jogbiztonságot, mai gondolat szerint a jogállamhoz vezető út egyik pillérjét. A Francia Forradalom korszakában, majd a XIX. sz. folyamán az európai kontinens államai az említett elv következményeként kodifikálják büntetőjogukat, így Európa a jogbiztonság és a jogállamiság területévé válik. A rex lex helyét a királyi hatalom visszaszorulásával és a parlamentáris demokráciák kifejlődésével a lex, mint a nemzeti törvényhozás produktuma foglalja el. A választott parlamentek és a parlamentnek felelős végrehajtó hatalom korszakában a törvényt a parlament alkotja képviselői útján. – A képviselőket a nép választja, – a törvény legitimációját tehát a választók akarata, a népakarat biztosítja. Ebben a felfogásban a nemzet közmegegyezésén alapuló törvény csak jó lehet, így az kritikai gondolattartalomhoz (igazság, erkölcs) nem viszonyítható. A jog eszményiesített világában születik meg a tudományban a jogpozitivizmus irányzata. Ez az irányzat, amely szerint a jog mércéje és magyarázata önmagának és tartalma nem szorul igazolásra, a büntetőjog tudományában a dogmatikát igazolta. A nullum crimen-ből a crimen és a lex a dogmatikai kutatások alapjává vált és megteremtette a bűncselekmény tanát, a nulla poena-ból származó tudományos kutatások pedig a büntetéstan alapjává váltak. Megjegyzendő, hogy amikor a jogtudományban érvényesült a XIX. sz. végén az újkantiánus értékfilozófia hatása, a büntetőjogi dogmatikai gondolkodás is átstrukturálódott, mert a tételes jogból közvetlenül levont fogalmak (formális jogellenesség, pszichológiai bűnösség) mögött jogon kívüli, értéket hordozó kritikai gondolattartalmakat kerestek. (Így formálódott ki a materiális jogellenesség és az axiológiai bűnösség fogalma.) Végül az újhegeliánus felfogás (Nikolai Hartmann) a büntetőjog tudományában a finális cselekménytan megalapozója lett. A büntetőjogi tanulmányaink elején nehezen érthető fogalmak és fogalmi rendszerek azt kívánják példázni, hogy a büntetőjog tudománya csak látszólagos önállósággal rendelkezik. Tantételeit politikai eszmények (szabadság, egyenlőség), erkölcsi felfogások, az emberkép változása (lásd alább: determinizmus– indeterminizmus) alakítják. Az írott joghoz kötött fogalmi gondolkodás és tudomány művelés az európai kontinens büntetőjogtudományának lett a jellemzője. A tudomány legkiválóbb reprezentánsai a német és az olasz jogtudósok voltak a fogalmi gondolkodás kiépítésének rendjén. Anglia a precedens rendszeren alapuló, bíró alkotta jog rendjén, a comon law esetjogi szisztémája szerint építkezett. Jogtudománya nem a kontinens modelljét követte. Az angol jog hatása alatt fejlődött ki az Egyesült Államok joga és büntetőjoga is. A magyar büntetőjog-tudomány a kontinensen belül a német tudomány eredményeire figyelt fel elsősorban …

2.2. 1.2.2. Büntetőjogi iskolák 2.2.1. 1.2.2.1. A klasszikus iskola A modern értelemben vett büntetőjog-tudomány előfutárának Beccaria-t tekintjük. 1764-ben adta ki könyvét „Dei delitti et delle pene” (A bűntettekről és a büntetésekről) címmel. A modern értelemben vett büntetőjog-tudomány a XIX. századi európai büntető törvényhozási munkálatok nyomán alakult ki. Addig a büntetőjog legáltalánosabb kérdéseit részint a feudalizmus ellen fellépő haladó politikusok – politikai programjuk részeként – részint pedig filozófusok tárgyalták. A XIX. századi büntető törvénykönyvek teremtették meg a tudományos kutatás tárgyát; az adott állam területén hatályos, egységes írott büntetőjogot.

8 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya A büntetőjog tudomány időbeni első irányzata az ún. klasszikus iskola az újonnan alkotott, leírt joganyagban kereste a büntetőjog logikáját; a bűncselekményt nem mint társadalmi, hanem mint jogi jelenséget vizsgálta. A büntetőjog-tudomány feladatának az írott jog értelmezését, magyarázatát tekintette. Arra törekedett, hogy a törvényi fogalmak elemzése és az e fogalmakból levont következtetések – logikai ellentmondásoktól mentes – rendszerbe foglalása útján magára a büntetőtörvényre vezesse vissza a büntetőjog végső értelmét. Arra figyelemmel, hogy vizsgálódása tárgyának elsősorban az írott jogot, a jogi „dogmát” tekintette, a klasszikus iskolát dogmatikus irányzatnak is nevezzük. A klasszikus iskola nem a bűncselekmény tettesét, hanem a törvényben elvontan leírt cselekményt, a „tettet” vonja vizsgálódási körébe. Az elvontan megfogalmazott „tettet” elkülöníti a konkrét tettestől; a tettet (a lopást, az emberölést) bélyegzi meg, nem pedig a személy szerinti tettest (a tolvajt, a gyilkost). A tett elválasztása a „tettestől” a rendi különbségek és a rendi bíráskodás elvetésének anyagi jogi vetülete; a törvény előtti egyenlőség elvének tükröződése. A büntetőjogi felelősség a „tett” alapján – társadalmi helyzetére tekintet nélkül – mindenkit egyformán terhel. A cselekményből vont absztrakciókra (a bűncselekmény az a cselekmény, amely jogellenes, tényállásszerű és bűnös) épült fel később, illetőleg épül ma is a bűncselekmény tana. Cselekmény-központú szemlélete miatt a klasszikus irányzatot „tett büntetőjogi” iskolának is nevezik. A klasszikus iskola főbb megállapításai: A bűncselekmény az a magatartás, amelyet a törvény annak nyilvánít, vagyis bűncselekménnyé nyilvánítás nélkül nincs bűncselekmény. (Nullum crimen sine lege elve.) Ehhez az elvhez kapcsolódik az a princípium, mely szerint a bűncselekmény elkövetőjét csak a törvényben meghatározott büntetéssel lehet sújtani; vagyis nem alkalmazható olyan büntetés, amelyet az adott bűncselekményre a büntetőtörvény nem állapít meg. (Nulla poena sinelege elve.) A nullum crimen sine lege elve a bűncselekmény fogalomnak csak a törvényre visszavezetett, formális meghatározását adta és nem volt tekintettel azokra a társadalmi tényekre, amelyek a jogot alakítják. Nem vizsgálta: a törvényhozó miért éppen ezt és nem valamely más cselekményt nyilvánít bűncselekménnyé és rendeli elkövetőjét büntetni. Mindazonáltal a nullum crimen sine lege elve hitet tett a jogbiztonság gondolata és a törvényesség eszméje mellett, szembefordult a hűbéri önkénnyel. A nullum crimen sine lege elve a modern büntető törvénykönyvekben is érvényesül: így a magyar Btk. 10. § (1) bekezdése is magáévá teszi: „Bűncselekmény az a … cselekmény, amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.” A klasszikus iskola második tétele: a büntetőjogi felelősség alapja a szabad akarat. Ez a felfogás az indeterminizmus. Az indeterminista szemléletből ered a tettes iránti érdeklődés hiánya: az elkövető nem társadalmi vagy genetikai tények következtében lép a bűnözés útjára, hanem egyszerűen azért, mert „így tetszik neki”; mert választási szabadságával visszaélve nem a helyes viselkedést, hanem a bűncselekmény elkövetését választja. Az indeterminista felfogásból következik az a tétel, mely szerint a büntetés az elkövetett bűncselekmény igazságos megtorlása. Amennyiben az ember szabad akarattal rendelkezik, úgy a büntetés nem befolyásolja a jövőben sem képzeteit, sem indítékait; nem képes az elkövetőt erkölcsileg megjavítani és újabb bűncselekmények elkövetésétől visszatartani. „Megtorláson” nem a kegyetlenkedést kell érteni, hanem egy olyan erkölcsi szempontú következtetést, amely szerint miként a jó cselekedetnek „jó” kell, hogy legyen a jutalma, úgy a rossznak – vagyis a bűncselekmény elkövetésének – „rossz” kell, hogy legyen a következménye. A „rossz” megtorlásának eszméje az „igazság” – filozófiai – tételéből meríti értelmét. A büntetést eszerint nem reális célok (a társadalom védelme, a prevenció) irányítják, hanem az igazságról alkotott filozófiai következtetés teszi szükségessé. Az akaratszabadságon és ezzel összefüggésben az egyén erkölcsi felelősségén alapuló – jellemzett – felfogást az „individuál-etikai” felelősség elvének nevezzük. A klasszikus iskola említett három tételéből következik az a felfogás, amely a bűncselekményért való felelősséget az elkövetett cselekménnyel okozott sérelem súlyához kívánja idomítani. Eszerint mennél súlyosabb sérelmet idézett elő a cselekmény, annál súlyosabb büntetéssel kell a törvénynek az elkövetőt büntetni rendelnie. A következmények súlyához igazodó törvényi büntetési tételek – azonos sérelem okozása esetén – attól függően változnak, hogy az elkövető a sérelmet „szándékosan” vagy „gondatlanul” idézte-e elő. (Így súlyosabb a szándékos emberölés büntetése, mint a gondatlan emberölésé.)

9 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya Azt az elvet, mely szerint a büntetésnek az elkövetett cselekmény következményeinek súlyával kell arányban állnia, a „proporcionalitás” elvének nevezzük. A proporcionalitás elve nincs tekintettel a bűncselekmény elkövetője személyiségére, személyiségének züllöttségére, mert nem a tettest, hanem a „tett”-et vizsgálja. A klasszikus iskola gondolatkörében a büntetőjogi felelősség rendszere három pilléren nyugszik: 1. az elkövetett cselekményen (pl. más életének kioltása); 2. az elkövető bűnösségén – szándékosságán vagy gondatlanságán (a tettes mást szándékosan vagy gondatlanul ölt meg, nem pedig véletlenül okozta annak halálát); és 3. a cselekmény súlyával és a bűnösség alakzatával (szándékosság–gondatlanság) arányban álló, igazságos, megtorló proporcionális büntetésen. A klasszikus iskola eredeti alakjában ma már nem érvényesül. Számos tétele (így a már említett nullum crimen sine lege elve és bizonyos körben a proporcionalitás gondolata) azonban ma is hat. Újabb – módosított – változatait neoklasszikus iskolának nevezzük.

2.2.2. 1.2.2.2. A krimológiai jellegű irányzatok 2.2.2.1. 1.2.2.2.1. A kriminál antropológiai iskola A klasszikus iskola vizsgálódásának középpontjában a jog helyezkedett el. A kriminál antropológiai iskola ezzel szemben a bűnöző személyt, rajta keresztül pedig a bűnözés okait kutatta. Alapítója Lombroso torinói fegyházorvos, aki az elítélteken végzett mérések alapján vonta le következtetéseit. Korszakalkotó könyve: L’uomo deliquente 1876-ban jelent meg. Tételei: azért van bűnözés, mert vannak bűnözők. Bűnözővé az válik, aki születésétől bűnözői hajlamot hordoz. Ez a hajlam az elődöktől öröklődik a leszármazottakra, esetleg úgy, hogy több egymást követő generációban a hajlam nem manifesztálódik, hanem csak sokadiziglen tör a felszínre. Éppen az esetleges távoli ősöktől eredeztetése okán Lombroso a tettesnél kifejlődött hajlamot atavisztikus tulajdonságnak fogja fel. Mai tudásunk szerint azt mondanánk, hogy ez a bűnözési hajlam a gének útján öröklődik és genetikailag meghatározott tulajdonság. Ha a hajlamot a genetikával hozzuk összefüggésbe, Lombroso tételein nehezen lehetne mosolyogni. Visszatérve Lombrosohoz: állítása szerint a hajlam hordozója testi jegyeket is visel, az árulkodó testi jegyeket stigmának nevezte. A „stigma” elmélet volt tanainak támadható felülete, mert a leírt jegyek (alacsony homlok, összenőtt szemöldök, rövid nyak, elálló fül stb.) konkrét személyekre is vonatkoztathatók. Lombroso soha nem állította, hogy a stigmák alapján felismerhető személy ellen bűncselekmény elkövetése nélkül is el lehet járni; következésképpen nem került szembe a nullum crimen sine lege elvével. Nevéhez fűződik az első bűnügyi tudományos kutató- intézet megalapítása. Az olasz büntetőjogi gondolkodásra – így Ferrire és Garofalora is – jelentős hatást gyakorolt. 2.2.2.2. 1.2.2.2.2. A kriminál szociológiai iskola Az irányzat elsősorban a Lombroso elleni tudományos mozgalom jegyében született és alapítói elsősorban franciák voltak. (Lacassagne és Tarde) Tanításuk szerint a bűnözés okai nem az egyénben rejlenek, hanem a társadalmi környezet, a milieu hozza létre őket. A bűnözésnek tehát társadalmi okai vannak. Ezen a téren az irányzat követői nem reális kutatások alapján, hanem „íróasztal mellett gondolkodva”, sorolták fel a bűnözés okait és egymásra igyekeztek licitálni. Mai tudásunk szerint azt mondhatjuk, hogy összemosták a lényegest a lényegtelennel, a meghatározó okokat a sokadlagosokkal. Néhány jellemző megállapítás: A bűnözés oka a nyomor, a lakáshiány, a prostitúció, a válások, az alkoholizmus, a faluról városba vándorlás, a gyökértelenséget maga után vonó kivándorlás, illetőleg az új országba bevándorlóként érkezés, a munkanélküliség, a munkakerülés stb. 2.2.2.3. 1.2.2.2.3. A „harmadik” iskola

10 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya A harmadik iskola, amelynek vezéralakja az olasz Ferri volt, az antropológiai és a szociológiai iskola egyeztetésére törekedett. Látása szerint a bűnözővé válás individuális pszichés folyamatában egyénben rejlő tényezők és társadalmi okok is részt vesznek. Az egyénben rejlő tényezők a „vele született tulajdonságok”, a társadalmi tényezők pedig azok az okok, amelyeket a társadalmi környezet: a mikrokörnyezet (család, baráti kör), illetőleg a makrokörnyezet (társadalom, az ország gazdasága, politikai rendszere, valamely település) produkál. Ebben a felfogásban lényegében megjelenik a „személyiség” ideája, amely képes megszűrni az egyénre érvényesülő társadalmi hatásokat, hiszen a kedvezőtlen társadalmi környezetben élők nem mindegyike válik bűnözővé. Jelentőséghez jut az autonóm módon felfogott személyiség szerepe abban az összefüggésben is, hogy kedvező környezetben élő személyek is: a gazdagok, a kiváltságosok, a hatalmon levők is követnek el bűncselekményeket. A bűnözés okaival foglalkozó irányzatok hatásaként egy új tudományág született: a kriminológia. A kriminológia a későbbiekben kivált a büntetőjog tudományából és önálló tudománnyá vált. A kriminológiai jellegű irányzatok emberképe más, mint a klasszikus iskoláé. A bűnözést alakító okok ugyanis az egyén vonatkozásában (legyenek azok öröklött tulajdonságok, vagy társadalmi hatások) mint determináló tényezők jelennek meg. Ezeknek az irányzatoknak a filozófiai alapja tehát a determinizmus, vagyis az emberi magatartás meghatározottságáról és a jövőre vonatkozóan meghatározhatóságáról szóló tan. A determinizmus a klasszikus iskola indeterminista (a szabad akaraton nyugvó) emberképének az ellentéte. 2.2.2.4. 1.2.2.2.4. A kriminológiai jellegű irányzatoknak a büntetőjogi felelősségre vonatkoztatott következtetései Ha az ember azért követ el bűncselekményt, mert arra van (öröklött tulajdonságainál, illetőleg a társadalmi hatásoknál fogva) determinálva, úgy nem tehet tetteiről. Ha nem tehet róla, elesik individuál-etikai felelőssége. Felelőssége csak azon a szinten áll meg, hogy másként viselkedett, mint az objektivizált társadalmi elvárhatóság. A társadalmi elvárásra visszavezetett erkölcsi mérték a szociáletikai felelősség elvén nyugszik. A klasszikus iskola individuál-etikai felelőssége tehát felcserélődik a szociáletikai felelősségre, miként az indeterminizmus a determinizmusra. Ám ha a tettes nem „tehet” tettéről, a vele szemben alkalmazott büntetés sem lehet a cselekmény megtorlása. A múltbeli cselekményt megtorló büntetés eszméje helyett az egyén jövőbeni magatartását alakító átnevelés, a reszocializáció ideája jelenik meg. Ennek célja az átnevelés útján annak biztosítása, hogy a tettes a jövőben ne kövessen el bűncselekményt. Az ekként felfogott prevenciót a határozatlan tartamú szabadságelvonással járó átnevelés, a biztonsági intézkedés szolgálja. A nullum crimen sine lege elve nem kerül feladásra, vagyis eljárás csak olyan személy ellen folytatható, akinek cselekménye kimerítette valamely törvényi tényállás kereteit. Ám az ebben az értelemben felfogott „elkövetés” jelentősége abban áll, hogy szimptómája az elkövetőben rejlő antiszocialitásnak, s mint ilyen, ok a büntetőjogi beavatkozásra. Ám, ha ez a beavatkozási ok adott, a beavatkozás folyamata már újszerűen alakul. Az újszerűség abban rejlik, hogy az elkövető sorsa nem a tárgyalóteremben dől el, mert az ítélethozatalkor a bíróság nem látja előre, hogy mennyi idő szükséges az elkövető átneveléséhez. A tárgyalóteremben a bíróság csak elrendeli a biztonsági intézkedést, de annak időtartamát nem határozza meg. Az intézkedés befejezéséről majd csak az átnevelő intézet fog rendelkezni, vagyis a tettes kikerül a garanciák világából. A klasszikus iskola gondolatrendszeréhez képest a következő fogalmi ellentétpárok jellemezhetők: – indeterminizmus–determinizmus; individuál-etikai felelősség–szociáletikai felelősség; igazságos proporcionális megtorló büntetés–határozatlan tartamú biztonsági intézkedés; bűnösség–antiszociális személyiség. Látható, hogy a tettes büntetőjogi irányzatok szembeszálltak az állampolgári garanciákkal, a büntetőjogi következmények előreláthatóságának és előre kiszámíthatóságának az elvével. Azt a büntetőjogi felfogást, amely a tett helyett a tettest állítja a büntetőjogi érdeklődés középpontjába, tettes büntetőjogi irányzatnak nevezzük. A tettes büntetőjogi irányzatok az elmélet szintjén rekedtek meg és a tételes büntetőjogban nem tudtak érvényesülni. Ennek oka a jogbiztonság igénye és a klasszikus iskola széles körű elismertsége.

2.3. 1.2.3. A közvetítő iskola 11 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya A közvetítő iskola vezéralakja Franz Liszt professzor. A közvetítő iskola igyekszik „összebékíteni” a klasszikus iskolát (a tett büntetőjogi irányzatot) a kriminológiai megalapozású iskolákkal (a tettes büntetőjogi irányzattal). Liszt hitet tesz a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve mellett. Elfogadja a tételes büntetőjog uralmát és sajnálkozva jelenti ki, hogy a Btk. „a bűnözők Magna Chartája”. Kimondja, hogy a Btk.-k szembe dolgoznak a hatékony kriminálpolitikának, mert a bűnözőt védik. Liszt a determinista felfogás híve, de nem fogadja el a biztonsági intézkedések szisztémáját. Determinizmusa abban fejeződik ki, hogy a tettarányos megtorló büntetést a preventív tartalmú célbüntetéssel cseréli fel; hogy az igazságos megtorlást a „testhez álló” egyéniesített büntetéssel cseréli fel. Az igazságos megtorlás gondolata háttérbe szorul az elkövető megjavítása, illetőleg súlyosabb esetekben a kirekesztése céljával szemben. Egészen szűk körben elfogadja az intézkedések gondolatát is (fiatalkorúak javítóintézeti nevelése, – elmebetegek kényszergyógykezelése). Az egyéniesítés körében hirdeti a csekélyebb súlyú bűncselekmények és kisebb veszélyességet hordozó elkövetőik tekintetében a felfüggesztett szabadságvesztést; a büntetés-végrehajtás során pedig széles körben a feltételes szabadságra bocsátást. A magyar büntetőjogban a közvetítő iskola hatására került sor a fiatalkorúak büntetőjogának megalkotására (1908), a közveszélyes munkakerülőkkel szemben a dologházi őrizet (1913), a hajlamos és a szokásos bűnözőkkel szemben a szigorított dologházi őrizet bevezetésére. (1928) A közvetítő iskola hatott a felfüggesztett szabadságvesztés és a feltételes szabadság intézményének a bevezetésére is.

2.4. 1.2.4. A neoklasszikus iskola Az irányzat a klasszikus iskola „megújítása”, fogalmi rendjének és alapkategóriáinak átvételével. A lényeg talán az, hogy a klasszikus irányzat eredeti fogalmainak (cselekmény, tényállásszerűség, bűnösség) a jelentéstartalma módosul, az azonos kifejezésen mást, illetőleg részben mást kell érteni. Az irányzat büntetés-elméletében visszatér a megtorlás eszméjéhez, az igazságos, jogépségi büntetéshez. Azért kell büntetni, mert „a norma meg van szegve”, mondja az irányzat egyik hazai követője, Szabó András. A neoklasszikus iskola is hitet tesz a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve mellett, vagyis a jogbiztonság gondolata és az állampolgári garanciák eszméje mellett.

2.5. 1.2.5. Egyéb büntetőjog tudományi irányzatok A II. világháború után lépett színre az olasz Gramatica ügyvéd a „társadalomvédelem irányzata”, illetőleg a francia Marc Ancel az „új társadalomvédelem irányzata” meghirdetésével. Nézeteik nehezen foglalhatók tudományos rendszerbe. Szelíd, a megjavíthatóság optimizmusa által áthatott irányzatok, melyeknek középpontjában az elkövető visszavezetése a társadalomba helyezkedik el. A ’60-as évek treatment irányzatai (az ún. kezelési elméletek) a büntetés-végrehajtás tekintetében törekedtek módosításokra. Egyes megoldásaik: a rabok önkormányzata vezesse a börtönt, a rabok tartsák fent a rendet a belső területen és a fegyveres őrség csak a külső őrizetet biztosítsa; a rabok számára biztosítani kell látogatóik révén a nemi élethez való jogot stb. A kezelési elméletek zátonyra futottak, mert a ’70-es években megindult nagyméretű bűnözési hullám és a bűnözés belső szerkezeti átalakulása (szervezett bűnözés, fegyveres bűnözés, kábítószer-kereskedelem stb.) bizonyos környezetben a maffiának adta volna át a „rabok önigazgatását”.

3. 1.3. A büntetőjog-tudomány módszertana. A dogmatika A büntetőjog-tudomány művelésének legalapvetőbb módszere a dogmatika. A dogmatika nem egyszerűen módszer, hanem tudomány. A büntetőjogi dogmatika tárgya a tételes büntetőjog. A dogmatika az írott joghoz, ebben az értelemben a dogmához kapcsolódik. Célja a jogi fogalmak jelentéstartalmának a feltárása és e fogalmak logikailag ellentmondásmentes rendszerének a kiépítése. A jogi fogalmak jelentéstartalmának feltárása (pl.: mi az, hogy dolog, mi az, hogy elvétel, mi az, hogy eltulajdonítási célzat) biztosítja az igazságszolgáltatás egységét az adott állam területén, a logikailag ellentmondásmentes fogalmi rend kiépítése pedig kezelhetővé teszi a hatályos jog anyagát. A dogmatika gondolati típusmegoldások kialakítására törekszik és ezeket tárja az igazságszolgáltatás

12 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya elé. Típusmegoldásaival kivonja az ítélkezést a bírói rögtönzések köréből, megosztja a bíróval a lelkiismereti felelősség terhét, a joganyagot nem csak kezelhetővé, hanem tanulhatóvá is teszi. A dogmatika funkciója de lege lata (a hatályos jogra vonatkozóan) érvényesül, de tantételei és következtetései de lege ferenda is hatnak, s büntetőjog tudományi ihletésű jogpolitikai célkitűzésként érvényesülnek. A dogmatika az írott joghoz, a dogmához kötött. Kifejlődésének előzménye a kodifikáció. A XIX. sz.-i kodifikációk: az 1802. évi osztrák, az 1810. évi francia, az 1813. évi bajor, az 1851. évi porosz, az 1858. évi osztrák, az 1871. évi német, az 1889. évi olasz, hazánkban pedig az 1878. évi Btk. teremtették meg alapjait. A nagy kodifikációk mintául szolgáltak a nemzeti kódexek megalkotására és befolyásuk túlterjedt a határokon, sőt az európai kontinensen is.

4. 1.4. A bűnügyi tudományok Azokat a tudományokat, amelyeknek tárgya a bűnözés, a „crimen” (bűncselekmény) szó alapján nevezzük el. Ebben az értelemben beszélünk kriminológiáról, kriminalisztikáról, kriminálpolitikáról.

4.1. 1.4.1. A kriminológia A kriminológia a büntetőjog szociológiája. Nem a büntetőjoggal, hanem az annak alapjául szolgáló jelenséggel, a bűnözéssel foglalkozik. A kriminológia tárgya tehát a bűnözés. Részterületei: a kriminál-aetiológia, a bűnözés individuális és társadalmi okait kutató tudomány. A kriminál-morfológia a bűnözés jelenségi arculatát, szerkezetét, módszereit, számarányait, területi, életkor, nemek szerinti megoszlását írja le. A kriminál-poenológia a büntetés-végrehajtás céljaival, módszereivel, a bűnözők átnevelésével foglalkozó tudomány. A viktimológia a sértetté válás okaival foglalkozó tudomány. A kriminológiát 1963 óta rendszeresen oktatják a magyar egyetemeken.

4.2. 1.4.2. A kriminalisztika A kriminalisztika: bűnügyi nyomozástan. A történeti tényállás felderítésének módszertana. Az egyetemi oktatásban jelentősége abban áll, hogy ez az egyetlen tárgy, amely a tényállás feltárását oktatja. (Az összes többi jogi tárgyban „adott” történeti tényállással találkozik a hallgató.) A kriminalisztika két alapterülete a krimináltechnika és a krimináltaktika. A krimináltechnika a bizonyítékok beszerzésének és rögzítésének technikai eszközeivel és módszereivel foglalkozik. (DNS-vizsgálat, ujjnyom-rögzítés, traceológia: lábnyomok és más tárgyi nyomok rögzítése, hangfelvétel, fényképezés stb.). A krimináltaktika a nyomozás taktikája. Ebbe a fogalomkörbe tartozik – a terhelt, – a sértett, – a tanú kihallgatásának a lélektana; a kihallgatások sorrendje; a szembesítések taktikája; a tárgyi bizonyítékok bemutatásának időrendi megtervezése. A kriminalisztika 1958 óta rendszeresen oktatott tárgy a magyar egyetemeken.

4.3. 1.4.3. A kriminálpolitika A kriminálpolitika részben az egységes állami politika része, részben a büntető igazságszolgáltatás „önirányítása”, – részben a büntetés-végrehajtás területére meghatározott állami célkitűzés teljesítése, – részben pedig a társadalom különféle civil szervezetei és a hatóságok elé kitűzött cél: a bűnmegelőzés elérése. A kriminálpolitika, mint az állami politika része irányítja a büntető törvényhozást. (Új bűncselekmények törvényi tényállásainak meghatározása, törvényi büntetési tételkeretek enyhítése, vagy súlyosítása, a büntetés enyhítése, felfüggesztése stb. új szabályainak megalkotása, vagy a korábbiak módosítása.) 13 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya A büntető igazságszolgáltatás „önirányítása” valósul meg a Legfelsőbb Bíróságnak az ítélkezés enyheségét, vagy szigorát meghatározó elvi irányításában, a jogegységi határozatok meghozatalában. A büntetés-végrehajtás keretében az elítéltekkel való bánásmód alakítása, a végrehajtási fokozatok utólagos módosítása, a feltételes szabadságra bocsátás stb. a büntetőpolitika részei. A bűnmegelőzés feladatai sokrétűek; részt vesz bennük az oktatás, az írott és az elektronikus média; egyes társadalmi szervezetek és a rendőrség. A kriminálpolitikának a törvényhozás által és a Legfelsőbb Bíróság által kifejtett tevékenysége a bűnözés elleni küzdelem fontos eszköze. Liszt a kriminálpolitikát a büntetőjog vezérlőcsillagának nevezte. Szembeállította a dogmatikával, amelyet „a szigorú törvénymagyarázat művészetének” tekintett. Szerinte „a szigorú törvény magyarázat művészete” szembedolgozik a kriminálpolitikának, mert a Btk. nem a közösséget, hanem az az ellen támadót védi és az elkövető érdekeit az államhatalom érdekei elé helyezi. A tudományos értelemben vett kriminálpolitika akkor kerül veszélybe, ha az állami célkitűzések helyét a parlamenti politikai pártok belső viszálya törekszik elfoglalni. Ha a pártok politikai célból merőben egymásnak ellentmondó tanokat hirdetnek a bűnmegelőzésről; – a büntetés céljairól; – a büntetések fajtáiról stb. A politikai megosztottság a büntetőpolitika terén alkalmas a valódi „kriminálpolitika” aláásására.

4.4. 1.4.4. Az igazságügyi elmekórtan Nem a bűnüldözéssel közvetlenül, hanem adott esetben a bűnöző elmeállapotával foglalkozik az igazságügyi elmekórtan. Bizonyos bűncselekmények elkövetőit elmeorvosi vizsgálatnak kell alávetni; elmeorvos szakértő kirendelése szükséges továbbá minden esetben, ha annak gyanúja merül fel, hogy az elkövető a bűncselekmény elkövetésekor elmebeteg vagy gyengeelméjű volt, illetőleg, hogy cselekményét tudatzavarban követte el.

4.5. 1.4.5. Az igazságügyi orvostan Az igazságügyi orvostan a halált vagy sérülést okozó bűncselekmények bizonyításához nyújt segítséget. Orvos szakértő állapítja meg emberölés gyanúja esetén a halál okát, testi sértésnél a gyógytartamot stb.

5. 1.5. A magyar büntetőjog-tudomány nagyjai Az 1878. évi Btk. úgyszólván egyszemélyes megalkotója Csemegi Károly volt. Részt vett a szabadságharcban, leverése után elítélt, majd ügyvéd volt. A Kiegyezést követően hívta meg az Igazságügyi Tárca a Btk. megalkotására. A törvény, annak miniszteri indokolása, a parlament előtt a viták során annak megvédése Csemegit a magyar büntetőjog tudomány halhatatlanjai közé emeli. A Kiegyezés után a budapesti egyetemen (Királyi Magyar Tudományegyetem) Fayer László kapott katedrát. Négy kötetben dolgozta fel az 1843–44. évi javaslatokat, szószólója volt a feltételes szabadság és a feltételes elítélés intézményének. Fayer Lászlót Balogh Jenő követte a budapesti katedrán. 1911-ben igazságügyi államtitkár, majd miniszter lett. Nevéhez kapcsolódik az 1928. évi Büntető Novella. Angyal Pál 1911–43-ig volt a budapesti egyetem (akkor már Pázmány Péter Tudományegyetem) Büntetőjogi tanszékének professzora. Fő tevékenysége a Btk. Különös Részének kézikönyv sorozatban való feldolgozása volt. Művein jogászgenerációk nőttek fel. Őt 1943-ban Heller Erik váltotta fel a büntetőjogi katedrán. Maradandót a büntetőjogi dogmatikában, elsősorban a bűnösségi tanban alkotott. Finkey Ferenc pályafutását a háború előtt kezdte meg, a pozsonyi egyetem tanára volt. Az I. világháborút követően Szegedre kapott meghívást, de az egyetem nem tudott lakást biztosítani neki. Végül koronaügyész helyettes, majd koronaügyész lett, de a Közgazdaságtudomány Egyetemen is tanított. A fiatalkorúak büntetőjoga és a büntetéstan volt preferált területe.

14 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya A századfordulón Edvi-Illés Károly a Btk. Kommentárjával, Vámbéry Rusztem pedig tankönyvével és szellemes írásaival tűnt ki. A pécsi egyetemen Irk Albert teremtett országra szóló iskolát és nevelt tudósgenerációt. Az 1948-ban működésében felfüggesztett debreceni egyetemről Szegedre távozott Schultheisz Emil professzor elemezte mélyen a bűncselekmény tanát és a büntetéstant. A II. világháború utáni nemzedék számos nagy alakja meghalt már. Ezúton fejezzük ki tiszteletünket Kádár Miklós, Schultheisz Emil, Fonyó Antal, Viski László, Tokaji Géza, Losonczy István emléke előtt.

6. 1.6. A magyar büntetőjogi kodifikációk történelmi és tudományos keretei Valamely nemzet jogi kultúráját meghatározza általános kultúrája, történelmi tradíciói, az a politikai rendszer, amelynek uralma alatt él illetőleg élt, a külállamok kultúrája iránti nyitottsága. A jogi kultúra keretében kerülnek megalkotásra a törvénykönyvek; ezek visszahatnak a jogtudományi gondolkodásra, a rendszeralkotásra, a módszertanra és a fogalomképzésre. De lege lata a jogdogmatika céljai szerint kialakítja a jogi fogalmak logikailag ellentmondásmentes rendszerét és arra törekszik, hogy a fogalmak jelentéstartalmát egyértelművé tegye. Teszi ezt azzal a tendenciával, hogy a jogalkotást és a jogalkalmazást a jogkövetkezmények szempontjából előreláthatóvá és előre kiszámíthatóvá tegye. A tudomány átvállalja – a maga előre kialakított gondolati sémáival – a bírói lelkiismereti felelősség terheit, kivonja az ítélkezést a rögtönzések és az önkény köréből, a fejlődés irányában nyitottan megkeresi egy jövőbeni ideális jogalkotás tételeit. A tudomány tehát soha sem zárt, hanem a jövő irányában, de lege ferenda mindig nyitott. A magyar büntetőjog-tudomány fejlődését az utóbbi 120 esztendőben a következő tények határozták meg: 1. Az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozás ténye következtében a nyugat-európai hatások – ideértve a jogtudományi irányzatokat is – Ausztrián keresztül jutottak Magyarországra. A Monarchián belül a német nyelv széles körű hazai ismerete lehetővé tette, hogy a német tudomány tételei és argumentációi mindig viszonylag rövid időn belül, közvetlenül érkezzenek meg a magyar egyetemekre. 2. Magyarországon az első büntető törvénykönyvet 1878-ban alkották. Időben ez a kódex hét évvel követte a Német Birodalmi Büntető törvénykönyvet. De lege lata a két törvénykönyv és a rájuk épülő dogmatikai kutatások közel kerültek egymáshoz, így a német tudósok argumentációi közvetlenül érintették a magyar jogtudományt. A német szerzőkre hivatkozás általánossá vált a magyar büntetőjogi irodalomban és vált folyamatosan ismertté a cselekményre, az okozatosságra, a jogellenességre, a tényállásszerűségre, a bűnösségre stb. vonatkozó minden elmélet. Ez a fogalomrendszer – ha olykor évtizedes késéssel is, de beépült a magyar büntetőjog tudományi gondolkodásba. A két világháború közötti időszakban 1933-ig a magyar jogtudomány az említett késéssel lépést tartott a némettel. Ezt követően szakadás következett be, mert Németország a nemzeti szocializmus jogtipró sötétségébe zuhant, míg Magyarország 1944. március 19-éig – a német megszállásig megőrizte parlamentáris rendszerét (és bár szűkülő körben) jogállamiságát. Az ezt követő esztendőben (1944 tavasza – 1945 tavasza) „szünetelt” a tudományos tevékenység. 1945 és 1949 között a régi jogtudósok tovább folytatták német alapokra visszanyúló dogmatikai munkásságukat. A politikai és társadalmi élet mélyén azonban alapvető változások kezdődtek. 1948 volt „a fordulat éve”, 1949ben pedig új Alkotmányt alkottak. Létrejött a pártállam és az egypártrendszer, az egyetemi katedrákról számos professzort eltávolítottak és őket újakkal cserélték fel, akik pedig maradtak, alkalmazkodni kényszerültek. Az új jogi gondolkodás középpontjába a szovjet intézmények és doktrínák kerültek a büntetőjog céljáról, feladatáról, eszközeiről és intézményeiről. Megkezdődött a kacérkodás az analógiával, új fogalom vonult be a bűncselekmény- és a büntetés tanába: a cselekmény társadalom-veszélyessége és az elkövető társadalomra veszélyessége. Átvették a szovjet egyetemi tankönyvekből a szocialistának nevezett bűncselekménytant. A német szerzőkre hivatkozást a marxizmus klasszikusaira és a szovjet tudomány reprezentánsaira hivatkozás váltotta fel. A hivatkozásokból eltűntek a német szerzők és az ún. „burzsoá jogtudomány” a kritika tárgya lett. Avalóságban is érzékelhető változást nem a dogmatikai rendszer belső válsága, hanem a büntetőjog szerepének átértékelése és a kriminálpolitika új arculata vonta maga után. A háborút követő évek irodalmában megjelent a jognak mint eszköznek, a büntetőjognak pedig mint harci, azaz ütő-, vágóeszköznek a felfogása. Ebben az 15 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. A büntetőjog és a büntetőjog tudománya összefüggésben a büntetőjog elveszítette garanciális funkcióját, a hatalom korlátozását és az egyén jogait védő szerepét. A dogmatika leértékelődött, jogászi szőrszálhasogatássá vált, a harci eszköz pedig tetszés szerinti célpontok ellen fordulhatott. Fordult is: büntetőjogi eszközökkel próbálta sikerre juttatni az elhibázott gazdaságpolitikát és meggyőzni az elégedetlenkedőket vagy engedetlenkedőket. A kriminálpolitikából a politika kriminalizálása alakult ki. A büntetőpolitika az egységes állami politika egyik ágazataként jelentős szerephez jutott a személyi kultusz biztosításában, az állampolgárok megfélemlítésében, számos ártatlan ember ártalmatlanná tételében, végül pedig az 1956. évi forradalom megtorlásában. Liszt klasszikus tétele megfordult: nem a dogmatika dolgozott a kriminálpolitikával szemben, hanem a kriminálpolitika a büntetőjog tudományával szemben. Ez az időszak a maga szigorú formájában 1949-től 1960-ig tartott. Ezt követően lényegében 1990-ig, a politikai rendszerváltásig terjedően folyamatos volt a német szerzők szerepeltetése a magyar irodalomban, először talán az akkor kötelezővé tett polémia szabályai szerint, utóbb pedig akár kritikamentesen, tárgyszerűen. 1974-ben a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság Budapesten rendezte (ötévenként ismétlődő) Világkongresszusát. Ez nagy elismerést jelentetett akkor Magyarország és a magyar büntetőjog-tudomány számára. Ilyen előzmények után került sor a politikai rendszerváltásra. A rendszerváltás lényegében folyamatként zajlott le. Jogi szempontból lényeges állomása 1989. október 23-a, amikor is az 1949. évi (az egypártrendszerű, szocialista) Alkotmányt úgyszólván minden rendelkezésében módosították s ennek eredményeként Magyarország államformája a Köztársaság lett, e köztársaság jellemzése pedig az alkotmány szavai szerint: „független, demokratikus, jogállam”. E folyamat politikai szempontból meghatározó állomása 1990. május 2., a hosszú évtizedek után először szabadon választott, többpárti parlament első ülése.

16 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. fejezet - 2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog 1. 2.1. A magyar büntetőjog története a Csemegikódextől napjainkig 1.1. 2.1.1. A Csemegi-kódex. Az I. és II. Büntető Novella A büntetőjogi tankönyvek a magyar jogfejlődést az 1878. évi Btk.-tól, a Csemegi-kódex megalkotásától szokták tárgyalni. Ennek oka az a meggyőződés, hogy az azt megelőző jogalkotás bemutatása a „magyar jogtörténet” c. főkollégium kompetenciájába tarozik. Magyarországon ezidáig három Büntető Törvénykönyvet alkottak. Az első az 1878. V. tc.; – a második az 1961. évi V. törvény; – a harmadik a ma is hatályos 1978. évi IV. törvény. Törvénykönyvnek az olyan törvényt nevezzük, amely rendszerezve magában foglalja a büntetőjog teljes, hatályos anyagát. A hatályos joganyag teljessége a törvénykönyv tekintetében csak „óhaj”, hiszen a hatályba léptető jogszabály, illetőleg az átmeneti rendelkezésekről, vagyis a korábbi és az új törvény viszonyáról rendelkező jogszabály nyomban megtöri a teljesség igényét. A Büntető Törvénykönyv magában foglalja a büntetőjog Általános és Különös Részét. A „Büntető Novella elnevezés” az olyan büntetőtörvényre vonatkozik, amely a Btk. egy-egy meghatározó anyagrészét (intézményét) módosítja. Európában az 1810. évi Code Pénallal kezdődött a XIX. századi nagy kodifikáció időszaka. A törvény előtti egyenlőség, az adott állam egész területén hatályosuló egységes büntető törvénykönyv megalkotásának eszméje a feudalizmus ellen fellépő liberális polgárság politikai programjának egyik alapja volt. Olyan büntető törvénykönyv létrehozására törekedett – államonként – a polgárság, amely megteremti a törvényesség anyagi jogi garanciáit: a nullumcrimen sine lege,nulla poenasine lege elvére épített felelősségi és büntetési rendszert; amely az igazság elvének messzemenő teljesítésére törekszik. A XIX. század során az akkori kontinentális Európa minden önálló állama megalkotta a maga büntető törvénykönyvét; a nagy kodifikáció korszakát az olasz Zarandelli-kódex zárja le (1889). Erre a kodifikációs időszakra esik az 1878. évi magyar Büntető Törvénykönyv megalkotása is. Jogtechnikai megoldásaiban és fogalomképzésében a magyar Btk. az 1852. évi osztrák, és az 1871. évi német Btk.-hoz állott a legközelebb. Az 1878. évi Btk.-ra más vonatkozásban hatott az 1843. évi Büntető Törvényjavaslatot előkészítő reformkori irodalom, illetőleg a javaslat szakmai vitaanyaga. Az 1843. évi javaslat, illetőleg az előmunkálatok elméletileg feldolgozták a kor színvonalán a büntetőjogi felelősség és a büntetési rendszer teljes problematikáját, a javaslat tételes szabályokba foglalta a büntetőjog teljes (tervezett) anyagát. A magyar igazságügyi kormányzat az 1867. évi kiegyezést követően Nyugat-Európa utolérésének szándékától vezetve a kor legmodernebb tudományos gondolatainak és gyakorlati tapasztalatainak értékesítésére törekedett. Mai szóval élve: világszínvonalon (ami akkor az európai színvonal csúcsát jelentette) törekedett törvényt alkotni. A Btk. megalkotásáról szólva ki kell emelni Csemegi Károly alakját. Tudományos felkészültségű ügyvéd volt, aki Deák Ferencnek és pártjának bizalmát élvezve kapott megbízást a Btk. szöveganyagának és indokolásának elkészítésére. A kódex több esztendős munka során készült el; országgyűlési vitája pedig mintegy másfél évig tartott. Csemegi műve a Btk.-t mintegy kiegészítő Kihágási Büntető Törvénykönyv (KBTK.), – az 1879. évi XL tc. is. A Csemegi-kódex Általános Része több-kevesebb módosítással az 1950. évi II. tv. (Btá.); Különös Részének számos rendelkezése pedig az 1961. évi V. tv. (Btk.) hatálybalépéséig volt érvényben. A Kódex 70, illetve 80

17 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog esztendei időtállósága; különösen pedig a Különös Rész joganyagának szabatossága, cizelláltsága, a rendelkezések – átfedést kerülő – egymáshoz idomulása a ma jogászában ismételten megerősíti azt a meggyőződést, hogy Csemegi alkotása a magyar jogi gondolkodás egyik legjelentősebb mérföldköve, a nemzeti kodifikáció történetének kiemelkedő produktuma. Az 1878. évi V. tv. általános és különös részre tagozódott. Első Része: az Általános Határozatok 125 §-ból, Második Része a bűntettek és vétségek nemeiről és azok büntetéseiről 359 §-ból állott; a teljes anyag 484 §-t tett ki. Különbséget tett bűntettek és vétségek között. A bűntettek bűntetti, a vétségek vétségi büntetéssel voltak büntetendők. A bűntetteket és a vétségeket a bűncselekmények súly szerinti harmadik kategóriája: a Kihágási Büntető Törvénykönyvben szabályozott kihágások egészítették ki. Azt a rendszert, amely a bűncselekmények – súly szerinti – hármas felosztását követi, trichotomikus rendszernek nevezzük. A Csemegi-kódex szerint bűntettet csak szándékos bűncselekmény képezett. Szabályként a vétség is szándékos bűncselekmény volt, kivéve, ha a törvény a gondatlan elkövetést is (pl. gondatlan emberölés) vétséggé nyilvánította és büntetni rendelte. A kódex a gondatlan bűncselekmények – a gondatlan vétségek – kivételes büntetendősége mellett foglalt állást. A klasszikus iskola tanításait tette magáévá elveiben és következtetéseiben. Hitet tett a nullum crimen, és a nulla poena elve mellett; elfogadta az egyén szabad akaratáról szóló indeterminista tant s ezzel az individuál etikai felelősséget; magáévá tette a proporcionális büntetési rendszert. A proporcionalitásból következően céljának az igazság érvényre juttatását (s az indokolás szerint egyszersmind a hasznosság követelményének figyelembevételét) tekintette. Mai szemmel nézve, az 1878. évi Btk. három lényeges kérdést nem szabályozott, illetőleg nem oldott meg: a) nem szabályozta külön a fiatalkorúak büntetőjogi felelősségét; b) nem tartalmazott rendelkezést a büntetés végrehajtásának feltételes felfüggesztésére; c) nem szabályozta a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítést (a rehabilitációt). A fiatalkorúakra úgy rendelkezett, hogy akik az elkövetéskor 12. életévüket már betöltötték, de 16. életévüket még nem haladták meg, nem büntethetők, ha cselekményük jelentőségének felismeréséhez szükséges belátással nem rendelkeznek. Ám; ha ilyennel rendelkeznek, büntethetők, mégpedig a Btk. szankciórendszere alapján. Csupán azt a kedvezményt élvezik, hogy a büntetés tartama velük szemben a törvény erejénél fogva jelentősen leszállított; pl. a fegyház csak 2 évtől 5 évig terjedő tartamban szabható ki (mégpedig az egyébként halállal, vagy életfogytig tartó fegyházzal büntetendő bűncselekmények esetén). A fiatalkorúakat a felnőttektől elkülönített épületrészben kellett elhelyezni s a szabadságvesztést ott kellett végrehajtani. A büntetés végrehajtásának feltételes felfüggesztése, illetőleg e lehetőség szabályozása csak a következő évtizedben került a büntetőjog tudomány érdeklődési körébe, illetőleg programpontjai közé. A rehabilitáció szükségességének gondolata 1878-ban még fel sem merülhetett, tekintve, hogy Magyarországon csak a századfordulót követő esztendőkben vezették be a bűnügyi nyilvántartást. 1888-tól foglalkozott az igazságügyi kormányzat a Btk. módosításának kérdéseivel. A kódex részbeni megváltoztatását, illetve kiegészítését az első Büntető Novella: [az 1908. évi XXXVI. tc. (I. BN.)] szolgáltatta. A Novella I. Fejezete a „Büntetés feltételes felfüggesztéséről” úgy rendelkezett, hogy az egy hónapot meg nem haladó tartamban kiszabott fogház, illetőleg a pénzfőbüntetés függeszthető fel. Lényegesen jelentősebb a törvény II. Fejezete, amelynek címe: „A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések” Az olasz pozitivista iskola és a francia szociológiai iskola irodalmi munkássága, – majd a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület (NBE) nemzetközi világkongresszusainak anyaga hatást gyakorolt a magyar büntetőjogi tudományos gondolkodásra is. A magyar szakirodalom is érdeklődési körébe vonta a „tettest”, hazánkban is akadtak hívei a közvetítő büntetőjogi irányzatnak. A magyar szakirodalomban is megjelentek a bűnelkövetők kategóriái: az alkalmi és a szokásos bűnöző típusai. Az alkalmi bűnözővel szemben a feltételes elítélést, illetőleg

18 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog a Csemegi-kódex büntetési rendszerét tartották alkalmazhatónak, a szokásos bűnelkövetők között pedig további megkülönböztetést téve – újabb típusú szankciók bevezetését sürgették. A szokásosnak mondott bűnözőket részint a „javíthatók” osztályába sorolták, részint pedig „javíthatatlannak” minősítették – az ún. „megrögzött bűntettesek” kategóriájába helyezték. A javíthatókkal szemben a munkára szoktatás, a rendszeres életmód kialakítása volt a jelszó, a megrögzöttekkel szemben pedig az ártalmatlanná tétel lett az igény. Az „ártalmatlanná tétel” nem az elkövető fizikai megsemmisítését, halállal büntetését jelentette, hanem a határozatlan tartamú büntetés, a biztonsági intézkedés bevezetését. A program valóra váltását az I. világháború akadályozta, illetőleg késleltette. Az időbeli eltérés ellenére két törvényt kell egymás mellett említenünk: a) az 1913. évi XXI. tc.-t a közveszélyes munkakerülésről, b) és az 1928. évi X. tc.-t, a második Büntető Novellát (II. BN.). Az 1913. évi XXI. tc. a közveszélyes munkakerülőkkel és a csavargókkal szemben új szankciót vezettet be: a dologházat, mint, a munkára szoktatás igényét teljesítő büntetés-végrehajtási intézetet. A II. BN. III. Fejezete „a megrögzött bűntettesek”-re tartalmazott nagyon súlyos rendelkezést.

1.2. 2.1.2. A Horthy-korszak büntetőjoga Az I. Világháború végét követte a Tanácsköztársaság 1919. március 21-vel kezdődő száznapos uralma. A Horthy-korszak megítélése szerint ez az uralom rémuralom volt, a vörös terror időszaka volt, amely megfélemlítette az ország lakosságát, támadást intézett a tulajdon, a sajtó és a vallásszabadság, a gyülekezési és az egyesülési szabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága ellen és tönkretette az ország gazdaságát, végül pedig az antant (a román hadsereg) intervenciójára vezetett. A száznapos uralom megfosztotta Magyarországot attól a lehetőségtől, hogy a Trianoni Békeszerződés előkészületei során – esetleg még időben és némi sikerrel – hallassa a szavát. A Horthy-korszak hadat üzent az államrend erőszakos megdöntésére irányuló cselekményeknek, elsősorban a titkos szervezkedésnek. Ezt a célt szolgálta az 1921. évi III. tc. „Az állami és társadalmi rend hatásosabb védelméről.” Az általánosan érvényesülő büntetőjog alkotás keretében a már említett II. BN. (1928. évi X. tc.) igényel kiemelést. A törvényhozás régi adósságát egyenlítette ki az 1940. évi XXXVII. tc., amely az első magyar rehabilitációs törvény volt. Jogunk addig nem ismerte a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítést. A korszak szakmai szempontból értékelhető utolsó törvénye az 1942. évi X. tc. volt, az egyes közéleti visszaélések büntetéséről.

1.3. 2.1.3. A II. világháború végétől 1950-ig terjedő időszak A világháború utolsó hónapjaiban Magyarország harctérré vált, majd az egész ország megszállásra került. Az országot a fegyverszüneti egyezmény is és a lakosság túlnyomó többségének az akarata a háborús és népellenes bűnösök megbüntetésére kötelezte, illetőleg késztette. A háború utáni első másfél év legjelentősebb jogforrásai – az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet, amelyet az 1440/1945. (V. 1.) ME számú rendelet egészített ki; „A háborús és népellenes bűncselekményekről”; – Az 1946. évi VII. törvény „A demokratikus államrend és a demokratikus köztársaság védelméről” valamint – a 8800/1946. (VII. 28.) ME számú rendelet „Az árdrágító és a közellátás elleni bűncselekményekről”. a) Jogdogmatikai szempontból az 1945. évi VII. törvény két szempontból különleges. Egyrészt, mert visszaható hatállyal ruházta fel magát és a visszaható hatály kezdeti időpontját meg sem határozta. Ennek következtében az ún. népellenes bűncselekmények miatt eljárás indulhatott azokkal szemben, akik 1919ben, a Tanácsköztársaság bukását követő erőszakos felelősségre vonásokban vettek részt. (Kommunista funkcionáriusok bírói ítélet nélküli kivégzése). Népellenes bűncselekménynek minősült a baloldali szervezetek üldözése, a zsidó lakosság üldözése, illetőleg az a sajtóban megnyilvánuló propagandatevékenység, amely akár a fasiszta ideológiát, akár a nyilas pártot, akár az antiszemitizmust terjesztette.

19 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog Háborús bűncselekménynek minősült az a tevékenység, amely az ország háborúba bekapcsolódását szorgalmazta, vagy készítette elő akár a propaganda, akár a politika, akár az ideológia eszközével; úgyszintén háborús cselekménynek minősültek a harctéren, illetőleg a megszállt területek lakosságával, illetőleg a hadifoglyokkal szemben kifejtett erőszakos, illetőleg fosztogató cselekmények. A törvény másik különlegessége, hogy sohasem évült el, illetőleg sohasem fog elévülni a hatálya alá eső – a törvény 11. és 13. §-ban meghatározott – bűncselekmény. Az elévülés eredetileg nem volt kizárt, időtartama húsz év volt. Ám közvetlenül az elévülési idő letelte előtt az 1964. évi 27. számú tvr. kizárta e bűncselekményi kategória elévülését. Ez a rendelkezés megismétlést nyert az 1978. évi Btk. 33. §-ban. A háborús és népellenes bűncselekmények miatti elítélések nem estek egyik semmisségi törvénynek sem a hatály alá. A korabeli ítélkezést a „népbíróságok” folytatták.A népbíróság előtt folyó eljárás nem tekinthető – mai szemmel – a korrekt ítélkezés etalonjának. Háborús és népellenes bűntett miatt három magyar miniszterelnököt ítéltek halálra (Imrédy Bélát, Bárdossy Lászlót és Sztójay Dömét), továbbá Jány Gusztáv vezérezredest, a Don-kanyarban legázolt II. Hadsereg parancsnokát. A népbíróság e bűntettben mondta ki bűnösnek a Sztójay-kormány számos tagját és az 1944. október 15-én végrehajtott nyilas puccs számos résztvevőjét, elsősorban Szálasi Ferencet és kormányának tagjait. A törvény alapján elítéltek száma azonban több ezerre tehető. b) Az 1946. évi VII. törvény eredetileg az 1946. évi I. törvénnyel létrehozott Magyar Köztársaság és demokratikus államrend védelméről rendelkezett. A törvény szörnyűsége, hogy valójában az akkor szerveződő politikai rendőrség, illetőleg a belőle továbbfejlesztett ÁVÓ, illetőleg végső alakjában ÁVH ezt a törvényt használta az ún. koncepciós perek során a valóságos, vagy vélt politikai ellenfél bebörtönzésére, vagy megölésére. A törvény a politika kriminalizálásának eszköze lett, tetszés szerinti célszemélyekből kreált az ÁVH összeesküvőt. Így az 1946. évi VII. törvény alapján ítélték el pl.: Mindszenti bíborost, de később Rajk László kommunista belügyminisztert és utódját, Kádár János akkori belügyminisztert is. A törvény uralma kiterjedt az 1956. évi forradalmat megtorló időszakra is, rendelkezései alapján ítélték el a harcoló forradalmárokat is és Nagy Imre miniszterelnököt is. A magyar történelem sodrában ő volt az ötödik magyar miniszterelnök, akit bíróság ítélt halálra és akit kivégeztek. A törvény későbbi alkalmazását az tette lehetővé, hogy 1949-ben, a Népköztársasági Alkotmány kihirdetésekor az Országgyűlés illetékes bizottsága olyan tartalmú határozatot fogadott el, amely szerint az 1946. évi VII. törvény a jövőben a Magyar Népköztársaság büntetőjogi védelmét fogja szolgálni. Éppen arra tekintettel, hogy az 1946. évi VII. törvény a koncepciós pereknek volt jogi alapja és a politika kriminalizálásának eszköze, a rendszerváltást követően semmisségi törvény helyezte hatályon kívül a reá hivatkozó ítéleteket és rehabilitálta automatikusan az elítélteket. c) A 8800/1946. ME számú rendeletnek a forint, az árszínvonal és a közellátás biztonságát kellett a büntetőjog eszközeivel biztosítania. Ez a rendelet is visszájára fordult, a mezőgazdaság területén eszközölt ún. „beszolgáltatási kötelezettség” teljesítésének kikényszerítője és a „kuláknak” tekintett módos parasztság megfélemlítője lett. Amikor az ’50-es évek elején a gazdaságban áruhiány lépett fel, az ún. fekete vágás (disznó, vagy borjúvágás faluhelyen) és a felvásárlás a városokban ugyancsak e miniszterelnöki rendelet hatálya alá esett. Éppen arra tekintettel, hogy a jogszabály „kriminalizálta a gazdaságot”, illetőleg, hogy célja a lakosság egy részének megfélemlítése volt, a rendszerváltást követően ugyancsak semmiségi törvény hatálya alá esett. Az elítéltek a jogerős ítéletek semmisnek kimondása folytán büntetlen előéletűnek minősültek. Az 1950-ig terjedő időszak jelentős szakmai szempontú törvénye az 1948. évi XLVIII. törvény (a III. Büntető Novella). A III. BN-ben jelent meg először a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és az önhibából eredő ittas állapotban elkövetett bűncselekmény büntetendősége.

1.4. 2.1.4. Az 1950. évi Btá.-tól az 1961. évi Btk.-ig terjedő időszak A Btá. a Büntető Törvénykönyv Általános Részéről szóló törvény a Csemegi-kódex Általános Részét hatályon kívül helyezte és helyette újat alkotott. Az 1878. évi Btk. Általános Része így több, mint hetven évig volt hatályban, Különös Része pedig még tizenkét évig hatályban maradt. A Btá. szakmai szempontból áttekinthető, korrekt törvény volt, amely nem árulkodott azokról a törvénytelenségekről, amelyek addigra már általánossá váltak és az ország lakosságának terrorizálását fejezték ki. A Btá.-ban jelent meg a cselekmény társadalomra veszélyességének és az elkövető személyi társadalomra veszélyességének fogalma, a jogkövetkezményi rendszer kiegészítéseként pedig egy addig nem ismert intézkedés: a javító-nevelő munka.

20 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog A Btá. a bűncselekmények súly szerinti kategóriájából kiiktatta a vétséget. A Btá. rendelkezése szerint a bűncselekmény bűntett, vagy kihágás. Az 1955. évi 17. sz. tvr. felszámolta a kihágások intézményét és helyette az államigazgatási jellegű szabálysértések kategóriáját vezette be. Ennek következményeként a magyar büntetőjogban a bűncselekmény és a bűntett fogalma azonosult. Ez a helyzet 1971-ig állt fenn, amikor is az 1971. évi 28. sz. tvr. újból kialakította a vétségek körét. A Btá. hatálybalépésének esztendejében teljesedik ki a büntetőjog bűnbe esése. Általánossá vált a letartóztatottak bántalmazása a nyomozati eljárásban, a kényszervallatás az ÁVH-nál, általánossá váltak a koholt politikai perek. A büntetőjog súlyos anomáliájaként a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás kriminalizálta a politikát. A bírósági megtorláson kívül a lakosságot, vagy annak egy részét súlyosan sértette a kitelepítések rendszere és a bírói út közben jötte nélkül, rendőrségi határozattal elrendelhető – határozatlan időre szóló – internálás. A szorítás 1953-ban, a Nagy Imre-kormány hatalomra jutásával enyhült, amikor is felszámolták az internálótáborokat és megszüntették a kitelepítéseket. Abba maradtak a koncepciós perek is. A korszak főbb büntetőtörvényei a gazdaság átalakítását, az új tulajdoni rendet és a tervgazdálkodást tükrözik. Törvényerejű rendelet jelent meg a tervgazdálkodás büntetőjogi védelméről (1950. évi 4. sz. tvr.); a társadalmi tulajdon fokozott büntetőjogi védelméről (1950. évi 24. sz. tvr.), a devizagazdálkodás büntetőjogi védelméről (1950. évi 30. sz. tvr). Az 1950. évi 24. sz. tvr. a „különösen nagy kár” szerint minősülő bűncselekményeket, ha a különösen nagy kárhoz más minősítő körülmény is társult, halállal rendelte büntetni. A magyar büntetőjogban a XIX. sz.-tól nem volt példa arra, hogy vagyon elleni bűncselekmény miatt halál legyen kiszabható. Az új jogforrásokkal párhuzamosan még hatályban volt a Csemegi-kódex Különös Része, amely a köztörvényi bűncselekményeket (gyilkosság, lopás, közokirat hamisítás stb.) tartalmazta. A bírónak és általában a jogalkalmazónak a hatályos joganyagot különböző forrásokból kellett összeszednie. A nehézségen az segített, hogy az Igazságügyi Minisztérium először 1952-ben, majd 1958-ban kiadta a BHÖ-t. A BHÖ, teljes nevén a „Hatályos Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása” jogtárgyak szerint kialakított fejezetekbe foglalta a Különös Rész szerteágazó joganyagát és a kezelhetőség érdekében BHÖ-beli számokkal látta el a különböző törvényekben szereplő és paragrafusszámokkal ellátott törvényhelyeket. A BHÖ nem jogforrás, hanem csak törvénygyűjtemény volt. A tárgyalt évtizedre esik az 1956. évi forradalom és annak leverése, illetőleg a forradalom résztvevői ellen megindított felelősségre vonás és ítélkezés. Pontosan nem tudni, hány száz embert ítéltek halálra és hány ezret szabadságvesztésre. Az alapul szolgáló törvény – a BHÖ-be felvett – 1946. évi VII. törvény volt. Az ez alapján történt elítélések a semmisségi törvény hatálya alá estek. Az elítéltek helyzetét azonban – és ezzel összefüggésben a semmisségi törvény hatályosulását – az nehezítette, hogy a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló államelleni (ellenforradalmi) bűntettel halmazatban köztörvényi bűncselekményt is megállapítottak az ítéletek. Gyakori minősítés a harci cselekményekben részt vevő és lőfegyvert, vagy Molotovkoktélt használó forradalmárokkal szemben a „gyilkosság kísérlete”, mint köztörvényi bűncselekmény. A gondolati levezetés: aki a harcban célzott lövéseket ad le, az meg akarja ölni az ellenségnek tekintett személyt. Ez a minősítés a páncélosokra lőfegyverrel tüzelő forradalmárokkal szemben is alkalmazásra került annak ellenére, hogy ilyen eszközzel a harckocsi páncélzata nem volt sérthető … A negyedik Semmiségi törvény (2000. évi CXXX. tv.) éppen erre, vagyis a felkelőnek bűnözővé átfestésére tekintettel magát a különleges eljárást (rögtönbíráskodás, gyorsított eljárás, népbírósági tanács előtti eljárás), illetőleg elítélést tekintette a semmiség alapjának.

1.5. 2.1.5. időszak

Az 1961. évi Btk.-tól, az 1978. évi Btk.-ig terjedő

A Csemegi-kódex Különös Része az 1961. évi Btk. hatálybaléptéig, vagyis több, mint nyolcvan évig volt hatályban. Az 1961. évi V. törvény 1962. július 1. napján lépett életbe. Ezzel véget ért a BHÖ időszaka és megjelent az egységes Büntető Törvénykönyv. A kódex az egységes bűncselekmény (a bűncselekmény bűntett) fogalmat érvényesítette, viszonylag széles körben fenntartotta a halálbüntetést és megőrizte a politikai fejlődésre jellemző jogi megoldásokat. (A szocialista állami, gazdasági, társadalmi rend védelme, – a büntetőjogi védelem szempontjából s társadalmi tulajdon és a személyi tulajdon védelmének elválasztása, – a tiltott határátlépés bűncselekménykénti kezelése, – a javító-nevelő munka elnevezésű intézkedés szabályozása.) A kódex szakmai szempontból tökéletlen volt, súlyos jogalkalmazási problémákat okozott. Már 1971-ben módosítani kellett, az 1971. évi 28. sz. tvr. novellaszerűen módosította. Bevezette az életfogytig tartó szabadságvesztést, szűkítette a halállal büntetendő

21 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog bűncselekmények körét, nagyjából egységessé tette a társadalmi tulajdon és a személyi tulajdon büntetőjogi védelmét. Megalkotta a vétségek kategóriáját. Megjegyzendő, hogy 1950-től (1950: 24. sz. tvr.) 1971-ig a társadalmi tulajdont sértő legsúlyosabb bűncselekmények halállal voltak büntetendők. Ez a megoldás – ti.: hogy vagyon elleni bűncselekmény miatt halálbüntetés szabható ki – a középkort idézte. Az 1961. évi Btk. hatálybalépésének korszaka mégis mérföldkő volt a magyar büntetőjogi gyakorlatban. A kódex 1962. július 1. napján lépett hatályba, erre az időre – mintegy varázsütésre – megszűntek az 1956. évi forradalomban való részvétellel kapcsolatos büntetőperek. 1963-ban pedig az 1963. évi 4. sz. tvr. amnesztiát hirdetve kitárta a börtönök kapuit az ellenforradalmi (az 1956. évi) cselekményekben való részvétel miatt elítéltek előtt. Széles körű volt a rehabilitáció is. Megszilárdult a törvényesség, Magyarország, legalábbis korlátozott mértékben a jogállamiság irányába elmozdult. Megkezdődött a „lágy diktatúra” időszaka és megtörtént a Kádár-rendszer konszolidációja. A magyar büntetőjog és a magyar büntetőjog tudomány kedvező megítélését fejezte ki az a tény, hogy a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság Budapesten rendezte meg 1974-ben (ötévenkénti) Világkongresszusát.

1.6. 2.1.6.

Az 1978. évi Btk. és a rendszerváltozás büntetőjoga

Az 1961. évi Btk. szakmai gyengesége oly fokú volt, hogy azt novelláris úton nem lehetett korrigálni. Az igazságügyi kormányzat gondos előkészítés után és az ország szakmai elitjét mozgósítva nekilátott egy új kódex megalkotásának. Előtérbe került a múlt iránti tisztelet, az 1878. évi V. tc. centenáriumára az új Btk. 1978. évi V. törvénynek készült. Az országgyűlés azonban abban a korszakban még csak napokig ülésezett és csak kevés törvényt alkotott, így 1978. december 20-án a sorrendben utolsó törvény is csak a negyedik tudott lenni az esztendőben. Az 1978. évi Btk. – hasonlóan az 1971. évi 28. sz. tvr.-hez – bűntetteket és vétségeket ismer, megalkotásának időszakában még huszonnyolc bűncselekményt fenyegetett halállal. Ez a szám azért ilyen nagy, mert a háború idején elkövetett katonai bűncselekmények közül a legtöbb halállal büntetendőként lett megfogalmazva. A törvény változatlanul magáévá tette a szocialista büntetőjog intézményeit és elveit (az állami rend, a népgazdaság szigorú védelme, – a javító-nevelő munka, mint intézkedés). Tekintettel arra, hogy a törvény ma is hatályban van és az egyetemi oktatásnak ma is a tárgya, részletes bemutatása ehelyütt célszerűtlen. Itt elég annyit megjegyezni, hogy az 1990. évi választások időszakában egyik pártnak sem volt a büntetőjog területére vonatkoztatott kodifikációs elképzelése. Ez a helyzet az 1994. évi és az 1998. évi országgyűlési választások időszakára sem változott meg. A mindenkori igazságügyi kormányzat a mindenkori parlament közreműködésével ezért mindig csak egy-egy részterület módosítását szorgalmazta, illetőleg eszközölte. A lényegi módosítások időszaka az állam elleni bűncselekmények területén 1989-ben kezdődött. Azóta elsősorban a gazdaság büntetőjoga változott, tekintettel arra, hogy a szocialista, a társadalmi tulajdonra és a tervgazdálkodásra épülő gazdasági rendszert a magántulajdon és a piacgazdaság rendszere váltotta fel. Megalkotása óta a Btk.-t mintegy hatvan esetben módosították. Egyes eredeti szabályaira, sőt egy-egy hajdani fejezetére már nem lehet ráismerni. Az Európa Tanácshoz, illetőleg az Emberi Jogok Európai Konvenciójához csatlakozás keretében Magyarországnak csatlakoznia kellett a Konvenciót 1983-ban módosító 6. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyvhöz, amely kimondotta a halálbüntetés eltörlését. Azzal kellett számolni, hogy a halálbüntetést törvényben az országgyűlés nem fogja eltörölni, ilyen tárgyú népszavazás pedig nagy többséggel hitet tenne a halálbüntetés mellett. Az abolíciót végül is az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) sz. határozata valósította meg. Az Alkotmánybíróság ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való jogot korlátozhatatlannak tekintette és ezért a halálbüntetést alkotmányellenesnek mondotta ki. Napjainkban újból aktuálissá vált az 1978. évi Btk. módosítása. A kormányzat nem új Btk. megalkotására törekedett, hanem csak az Általános Rész módosítására. Ebből következően a módosítás mai napig megőrizte az 1978. évi Btk.-ra címére történő utalást. A módosítás a Btk. Általános Részének számos rendelkezését érinti. Kiterjeszti a jogos védelem alkalmazhatóságát; – megszünteti a különbséget a büntetések hierarchiájában fő- és mellékbüntetések között stb. Ám a módosítás nem érinti a bűncselekménynek a cselekmény társadalomra veszélyességét is magában foglaló 22 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog fogalmát; – ennek következtében megmarad a jogalkotói értelemben vett társadalomra veszélyesség fogalma; – továbbá megmaradnak a cselekmény elkövetéskori társadalomra veszélyességéhez fűzött jogkövetkezmények.

1.7. 2.1.7. Semmisségi törvények Az 1956. évi forradalommal összefüggő elítélések pontos száma ismeretlen. A politika kriminalizálását jelentő büntetőeljárások és elítélések azonban sokkal korábban kezdődtek, gyakorlatilag az 1945. esztendőtől. Az elítélések elsősorban az 1945–1963 közötti időszakra esnek, lényegesen kisebb számban azonban 1963–1989-ig folytatódtak. Perújítási eljárást kezdeményezni és az ártatlanul elítélteket ennek keretében ítélettel felmenteni lehetetlennek tűnt. Egyrészt azért, mert a feltételezések szerint mintegy40 000 elítéltről lett volna szó, 40 000 perújítási ügy pedig az aktuális, a „naprakész” ítélkezést megbénította volna. Másrészt lehetetlen lett volna azért is, mert az eltelt évtizedekben az elítéltek nagy része meghalt, illetőleg elhunytak a tanúk és elenyésztek a tárgyi bizonyítékok. Végezetül pedig több száz, esetleg több ezer személyt kivégeztek és nem tudni: volt-e élő hozzátartozójuk. Ilyen körülmények között már a szocialista időkből származó országgyűlés 1989-ben, később pedig a rendszerváltást követően választott országgyűlés az elítélések semmissé nyilvánításáról alkotott törvényt. A semmissé nyilvánítás ex tunc hatállyal érvényesült, az ítéletek nem ejthettek makulát az elítélteken. Visszamenőleg ártatlannak kell tekinteni őket és a törvényben meghatározott kártalanítást vehették igénybe. 1989. évi XXXVI. törvény az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról Az Országgyűlés kegyelettel megemlékezve mindazokról, akik az 1956-os nemzeti tragédia során hazánk társadalmi átalakulása és függetlensége érdekében felléptek, és ezért politikai megtorlás áldozatául estek, a következő törvényt alkotja: 1. § Az 1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény, valamint az ezzel bűnhalmazatban – harci cselekmények során – elkövetett emberölés, rablás, közveszélyokozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések semmisnek tekintendők. 2. § A Legfelsőbb Bíróság – a legfőbb ügyész indítványára, illetve az elítélt vagy hozzátartozója kérelmére – semmisnek nyilváníthatja az 1. §-ban meghatározott időhatáron belül, a népfelkeléssel összefüggésben méltányolható körülmények között elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti elítélést. 1990. évi XXVI. törvény az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról Az Országgyűlés fájdalommal emlékezik meg arról, hogy a második világháborút követően a Magyarországon létrejött sztálinista államhatalom – megfosztva az országot a függetlenségétől, megcsúfolva az emberiességet, az igazságot és a jogot – ártatlan állampolgárok százezreitől vette el a szabadságukat, sokaktól az életüket is. A börtönökből és internáló táborokból szabadultak számkivetettként éltek saját hazájukban. A törvénytelenül üldözöttek ügyeiben gyakorolt kegyelmi elhatározások alkalmatlanok voltak a sérelmek orvoslására, mert az el nem követett bűnök nem bocsáthatók meg. Mindezekért az Országgyűlés megköveti a nemzetet, és fejet hajt a törvénysértések valamennyi áldozata előtt kinyilvánítva, hogy a bűnöket nem ők, hanem a sztálinista államhatalom követte el. A nemzeti megbékélés előmozdításáért az Országgyűlés átérzi a felelősségét, és az elmúlt évtizedek bűneinek jóvátétele érdekében törvényt alkot. 1. § (1) Az 1945. január 1. és 1963. április 4. között az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények, a tervbűncselekmények, az árdrágító és közellátás elleni bűncselekmények, valamint a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatti elítélések semmisnek tekintendők. (2) Semmisnek tekintendő az olyan elítélés is, amely az (1) bekezdésben meghatározott időhatáron belül, az ott felsorolt bűncselekménnyel halmazatban – ennél nem súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett – más bűncselekmény miatt is történt, a háborús és a népellenes bűncselekményt kivéve.

23 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog (3) A (2) bekezdés irányadó arra az esetre is, ha az (1) bekezdésben meghatározott büntetést más bűncselekmény miatt kiszabott, az előbbinél nem súlyosabb büntetéssel foglaltak összbüntetésbe. 2. § Az 1. § alkalmazásában a) az állam belső, illetőleg külső biztonsága elleni bűncselekményen a magyar Büntető Törvénykönyvről szóló 1878. évi V. törvény II. részének II–IV. és VI. fejezetében, a robbantószer és robbanóanyag előállításával, tartásával és használatával elkövetett bűncselekményekről szóló 1924. évi XV. törvény 1. §-ában, a katonai Büntető Törvénykönyv életbeléptetéséről szóló 1930. évi III. törvény III. fejezetében, a magyar állam biztonságát és nemzetközi érdekét veszélyeztető egyes cselekmények büntetéséről szóló 1940. évi XVIII. törvény 1. és 11. §-ában, a honvédelemről szóló 1939. évi II. törvényt módosító 1942. évi XIV. törvény 26. §ában, a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. törvény 1–10. §ában, a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról szóló 1948. évi XLVIII. törvény 48. §-ában, az ország területének elhagyására vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről szóló 1950. évi 26. törvényerejű rendeletben, a lőfegyverek és lőszerek előállításának, tartásának és forgalmának szabályozása, illetőleg bejelentése és beszolgáltatása tárgyában kiadott 7150/1946. (VI. 22.) ME rendelet 2. §-ában, a termelőszövetkezeti csoportok, tagjaik és vagyonuk fokozott büntetőjogi védelméről szóló 2560/1949. (III. 19.) Korm. rendelet 1. §-ában, a Hatályos Anyagi Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása (BHÖ) I. és II. fejezetében, továbbá 51. pontjában, valamint a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény (Btk.) IX. fejezetében, 195. és 203–206. §-ában; b) tervbűncselekményen a tervgazdálkodás büntetőjogi védelméről szóló 1950. évi 4. törvényerejű rendeletben és a BHÖ XI. fejezetében; c) árdrágító és közellátás elleni bűncselekményen az árdrágító visszaélésekről szóló 1920. évi XV. törvény 1–3. §-ában a gazdasági rend büntetőjogi védelméről szóló 8800/1946. (VII. 28.) ME rendelet I–III. fejezetében, a BHÖ XIII. fejezetében, valamint a Btk. 236., 238. és 240. §-ában; d) a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmény feljelentésének elmulasztásán a társadalmi tulajdon büntetőjogi védelméről szóló 1950. évi 24. törvényerejű rendelet 7. §-ában, a BHÖ 234. pontjában, valamint a Btk. 308. §-ában; e) háborús és népellenes bűncselekményen a népbíráskodásról szóló 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11., 13. és 15. §-ában, valamint a BHÖ 82., 84. és 86. pontjában meghatározott bűncselekményeket kell érteni. 1992. évi XI. törvény az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról 1963 után is változatlanul hatályban maradtak azok az állam és közrend elleni bűncselekményeket megállapító rendelkezések, amelyek alapján olyan ítélkezési gyakorlat érvényesült, mely egyrészt ellentétben állt az akkor hatályos Alkotmányban rögzített alapelvekkel, másrészt ellentétes volt az emberi jogokra vonatkozó általánosan elismert elvekkel és szabályokkal, valamint a társadalom erkölcsi értékrendjével. Mindezeket nemcsak a büntetőjog eszközeivel, hanem szabálysértési és más igazgatási eljárásokkal is megsértette a rendszer. Az Országgyűlés elítéli ezt a joggyakorlatot és erkölcsi elégtételt kíván adni mindazoknak, akiket az sújtott. Nincs mód arra, hogy mindenfajta sérelmet a törvény orvosoljon, de indokolt, hogy a büntetőeljárások alapján sérelmet szenvedett személyek – a jogállamiságnak az Alkotmányban rögzített elveivel összhangban – politikai, erkölcsi és jogi elégtételben részesüljenek, ezért az Országgyűlés a következő törvényt alkotja: 1. § Semmissé kell nyilvánítani a következő bűncselekmények miatt 1963. április 5. és 1989. október 15. között történt elítéléseket: a) összeesküvés (1961: V. tv. 116–118. §, az 1978. évi IV. törvénynek az 1989: XXV. tv. hatálybalépéséig hatályban volt szövege – e törvény alkalmazásában a továbbiakban: Btk. – 139. §); b) lázadás (1961: V. tv. 120–122. §, Btk. 140. §); c) izgatás (1961: V. tv. 127. §, Btk. 148. §); d) más szocialista állam ellen elkövetett összeesküvés, lázadás (1961: V. tv. 133. §, Btk. 151. §);

24 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog e) hatóság vagy hivatalos személy megsértése (1961: V. tv. 158. §, Btk. 232. §); f) közösség megsértése (1961: V. tv. 217. §, Btk. 269. §); g) törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás (1961: V. tv. 216. §, Btk. 268. §); h) egyesülési joggal visszaélés (1961: V. tv. 207. §, Btk. 212. §); i) tiltott határátlépés [1961: V. tv. 203. § (1) bek., (2) bek. b) pont, (4) bek., (5) bek., Btk. 217. § (1) bek., (2) bek., (3) bek. b) pont, (5) bek.]; j) hazatérés megtagadása (1961: V. tv. 205. §); k) bűncselekmény a népek szabadsága ellen (1961: V. tv. 136. §, Btk. 154. §); l) sajtórendészeti vétség (1961: V. tv. 211. §, Btk. 213. §); m) rémhírterjesztés (1961: V. tv. 218. §, Btk. 270. §); n) feljelentés elmulasztása, ha a feljelentési kötelezettség az 1. § a)–m) pontjaiban foglalt semmisség alá eső bűncselekményekre vonatkozik; o) bűnpártolás (1961: V. tv. 184. §, Btk. 244. §), ha az elkövetés az 1. § a)–n) pontjaiban foglalt semmisség alá eső bűncselekményekre vonatkozik, ha a bűncselekmény elkövetése az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában rögzített alapjogok gyakorlását vagy az abban foglalt elvek és célok megvalósítását jelentette. 2000. évi CXXX. törvény az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról A törvények tükrözik a jogalkotó értékrendjét. Az Országgyűlés korábbi három semmisségi törvénnyel egyértelművé tette, hogy melyek azok a büntető anyagi jogszabályok, amelyek megalkotása, léte, alkalmazása nem fér össze a jogállamisággal. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc miatt elszenvedett törvénysértések maradéktalan orvoslása érdekében indokolt, hogy a leszámolást kiszolgáló eljárási jogszabályok alkalmazásával történt elítélések tekintetében a törvényhozás hasonló értékítéletet fogalmazzon meg. E célból az Országgyűlés a következő törvényt alkotja: 1. § Semmisnek tekintendő az 1956. évi 28. törvényerejű rendelettel és az 1956. évi 32. törvényerejű rendelettel bevezetett rögtönbíráskodásban, továbbá az 1957. évi 4. törvényerejű rendelettel bevezetett gyorsított eljárásban, valamint az 1957. évi 25. és az 1957. évi 34. törvényerejű rendelettel felállított népbírósági tanács előtti eljárásban – a forradalom és szabadságharc céljával, eszmeiségével való azonosulásra tekintettel – a forradalommal, illetve harci cselekménnyel összefüggésbe hozott cselekmény miatt – történt elítélés.

2. 2.2. A jogállami büntetőjog. A büntetőjog alapelvei 2.1. 2.2.1. A jogállami büntetőjog. Jogbiztonság és igazságosság a) A jogállam fogalma a XIX. sz. második felének német irodalmában jelent meg, jogfilozófiai kategóriaként. Politikai tartalmában ellentéte a rendőrállam. A jogállamra hivatkozás sokszínűsége folytán egy egységes definíció máig sem ismert. Akik hivatkoznak rá, inkább annak ismérveiről, fogalmi jegyeiről beszélnek. Ebben az értelemben a jogállam közhatalmi jogosítványait korlátozza és állampolgárai szabadságát és biztonságát széles körben garantálja. A jogállam fogalma tehát az állam és az állampolgár relációban érvényesül, a jogállamnak nem ismérve, hogy egyes állampolgárait más állampolgárok ellenében megvédi. Nem jogállami ismérv, hogy az állam üldözi a tolvajokat és a rablókat, de jogállami ismérv, hogy biztosítja polgárai számára a véleménynyilvánítás és az információhoz hozzájutás szabadságát, az egyesülési és a gyülekezési szabadságot, a tulajdon biztonságát és szabadságát. Jogállami ismérv, hogy az állam nem engedi alkalmazni a

25 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog büntetőeljárásban, illetőleg a büntetés-végrehajtásban a kínzást, vagy a lealacsonyító, vagy megszégyenítő bánásmódot. Jogállami ismérv, hogy az őrizetbe vett személyek számára biztosítja a „Habeas Corpus”-t, hogy biztosítja a vád alá helyezettek számára a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság előtti nyilvános tárgyalást, a bíróság tisztességes eljárását, a védelemhez való jogot, a fellebbezési jogosultságot stb. A jogállam elismeri a többszöri eljárás tilalmát és az ártatlanság vélelmét. Az előzőekben példaként felsoroltak tulajdonképpen azok a jogok, amelyeket az Emberi Jogok Európai Konvenciója minden ember számára garantál. Mindazonáltal ki kell jelenteni, hogy az itt említett anyagi- és eljárásjogi szabályokra hivatkozás a szerző részéről egyéni és „önkényes”. A jogállam problémája filozófiai kategória maradt volna, ha éppen történelmi-politikai tapasztalatok és események folytán nem magasztosult volna fel. A jogállam azok számára értékes, akik nem jogállamban éltek, hanem olyan államban, amely önkényesen megsértette polgárainak jogát. Az európai történelemben a jogállam eszményiesített alakja akkor derengett fel, amikor „elfáradt a vész haragja”. Németországban a hitleri birodalom elbukásával, vagyis akkor, amikor az NSZK-nak szembe kellett néznie a náci diktatúra rémtetteivel és következményeivel. A Kelet- és Közép európai országokban az 1990-es évek rendszerváltását követően pedig akkor, amikor felvetődött a történelmi igazságtétel gondolata, vagyis az az igény, hogy vonják felelősségre a korábbi negyven esztendő törvénysértéseinek elkövetőit. Németország megint szerephez jutott, ez alkalommal a német egység létrehozását követően, amikor az NDK időszakban, „keleten” elkövetett Mauerschützen cselekmények büntetőjogi megtorlásának igénye került előtérbe. „Mauerschützenek” azok az NDK határőrök voltak, akik az NDK–NSZK határt, elsősorban a berlini falat őrizték és akik a reájuk vonatkozó általános érvényű parancs alapján a tiltott határátlépést megkísérlő NDK állampolgárokra tüzeltek. Egyes ügyekben azon magas állami beosztású személyek ellen indult eljárás, akik számos menekülő halálát, illetőleg megcsonkulását eredményező aknazár elrendeléséért, illetőleg magának az általános érvényű tűzparancsnak a kiadásáért voltak felelősek. Hazánkban a jogállamiság problémája az ún. igazságtételi törvény (elévülési törvény, Zétényi–Takács-féle törvényjavaslat, 1991) kapcsán került az Alkotmánybíróság elé, amely az Alkotmány 2. §-ban írt jogállamot tudományos igénnyel értelmezte. Mint ismeretes, az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. b) Az elméleti kérdés: mitől jogállam a jogállam? Megfelelő frazeológiával a jogállam az az állam, amely a jog uralma alatt áll. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Európai Egyezmény szövege az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára hivatkozva, (amelyet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1948. december 10-én hirdetett meg), preambulumában tartalmazza a következő szöveget: „Az aláíró kormányok, az Európa Tanács tagjai, … abban az elhatározásban, hogy – mint az európai országok hasonló felfogású kormányai, amelyek a politikai hagyományok, eszmények, a szabadság és a jog uralma közös örökségével rendelkeznek – megteszik az első lépéseket egyes, az Egyetemes Nyilatkozatban foglalt jogok közös biztosítására”. Amennyiben a jogállamot a jog uralmával hozzuk összefüggésbe, kérdés mit kell érteni a „jog uralmán”. Visszakanyarodva a XIX. sz. második feléhez, a jog uralmán a pozitivizmus jogfilozófiai irányzata a tételes jogi szabályozás minden problémára kiterjedő zárt rendszerét értette. A jogi pozitivizmus felfogása szerint a jog teljes anyaga kimerül a tételes jogban és a jogi dogmatika elvont fogalmai is (jogellenesség, tényállásszerűség, bűnösség, büntetendőség) a tételes jogból vont absztrakciók. A pozitivizmus tétele szerint a jog mértéke és magyarázata önmagának, amely jogon kívüli (metajurisztikus) fogalmakhoz, mint kritikai gondolattartalmakhoz (erkölcs, igazság, igazságosság) nem viszonyítható. Az a kérdés pedig az adott korban (a XIX. sz. utolsó harmadában) fel sem merült, hogy ez a jog „jó-e”. A parlamentekben az egykori rendi társadalmakkal szemben győztes polgárság képviselői ültek, miért akarnának önmaguk, vagy a nemzet sérelmére rossz törvényt hozni. A tételes jogból merített fogalom a jogállam formális fogalma, amely tulajdonképpen csak a jogbiztonság megteremtését mutatja. A jogi szabályozás minden helyzet kezelésére és megoldására vonatkozó teljessége az emberi magatartás következményeit (a jogkövetkezményeket) előre láthatóvá és előre kiszámíthatóvá teszi. Mindenki, így a bűncselekmény elkövetője is, tette elhatározása során képes a magatartás következményeit előre látni és a következményekkel előre számot vetni. A jogbiztonságot a tételes jogban a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve, továbbá a súlyosabb büntetőrendelkezés visszaható hatályának a tilalma testesíti meg.

26 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog Az esetleges rossz törvény más törvénnyel módosítható. A rossz törvény is rendelkezik azzal az előnnyel, amit az előreláthatóság és az előre kiszámíthatóság jelent, mert módot ad az állampolgárnak a kedvezőtlen következményekkel járó döntés elkerülésére. Ám éppen a XX. sz. „mélyrepülése” mutatta, hogy embertelen rendelkezések és gonosz elhatározások is jogi formába öltöztethetők, az embertelenség és a kegyetlenség is a jog pózában tetszeleghet. A hitleri Németország törvényi formába öltöztette a zsidók tömeges üldözéséhez és elpusztításához vezető zsidótörvényeket. A szocializmus korszakában 1956-ban a forradalom során és leverését követően Magyarországon „törvényes parancs alapján” adtak le sortüzet békés tüntetőkre, a berlini falnál a Mauerschützenek lőttek menekülni akaró honfitársaikra. Világossá vált, a formális jogállamiság és annak alapkritériuma: a jogbiztonság nem teszi a jogot sem elfogadhatóvá, sem elviselhetővé. Ebben az összefüggésben jelent meg a jogállam materiális fogalma. A materiális fogalom a jog igazságosságát jelenti. A kérdés, hogy ez az igazságosság a törvényhozás és a jogalkalmazás jellemzője-e, avagy az „igazságosság” csak az igazságszolgáltatásnak lehet a mércéje, nem pedig a törvényhozásnak. Az írott tételes jog primátusát filozófiailag a jogpozitivizmus irányzata vallja. Amennyiben a tételes jogot tőle független kritikai gondolattartalmakhoz mérjük, úgy elismerjük, hogy a jognak meg kell felelnie más eszmék igényeinek is. A jogon kívüli eszmékből levezetett princípiumok és szabályok az európai jogi kultúrában a keresztény vallásokban, elsősorban a katolikus teológiában jelentek meg. Az „isteni jogon kívül” az emberarcú jog képe a természetjog tételeiben jelent meg. Az emberhez és a társadalomhoz fűződő természetjognak mintegy a reneszansza az írott jogtól elkülöníthető igazságosság. c) 1946-ban Gusztav Radbruch német professzor a nemzeti szocializmus törvényileg szabályozott, de az emberi értékeket és érzéseket figyelmen kívül hagyó kegyetlenségeit elemezve állította egymással szembe az írott jogot és az igazságosságot. „Törvényes jogtalanság és törvényfeletti jog” c. cikkében a jogbiztonság és az igazságosság közötti konfliktust elemezve a következőket írta: „Az igazságosság és a jogbiztonság közötti konfliktust úgy lehet kiküszöbölni, hogy a pozitív, írott szabályban rögzített és a hatalomtól biztosított jog akkor is elsőbbséget élvezne, ha tartalmilag igazságtalan és célszerűtlen, kivéve ha a tételes törvénynek az igazságossággal való ellentéte oly elviselhetetlen mértékűvé válnék, hogy a törvénynek, mint az igazságosság helytelen jogának, meg kellene hátrálnia.” … „Lehetetlen pontosabb vonalat húzni a törvényes jogtalanság és a helytelen tartalom ellenére még érvényes törvény közé, de egy másik éles határvonalat megvonhatunk, ahol az igazságosságra már nem törekszenek, ahol az egyenlőséget, ami az igazságosság magja, a pozitív jogalkotás által tudatosan megtagadnak, ott a törvény nem csak helytelen jog, hanem inkább hiányzik belőle egyáltalán a jogi jelleg.” A német Alkotmánybíróság kijelentette: „a jogállamisághoz nem csak a jogbiztonság, hanem a materiális igazságosság is hozzátartozik.” d) A jogállam problémakörét a Magyar Alkotmánybíróság is mélyen elemezte. Alapja az Országgyűlés 1991. november 4-ei ülésén elfogadott ún. „igazságtételi törvény”, vagy „elévülési törvény” volt. Eszerint 1 § (1): 1990. május 2-án ismét elkezdődik az 1944. december 21. és 1990. május 2-a között elkövetett és az elkövetéskor hatályos törvényekben meghatározott azon bűncselekmények büntethetőségének az elévülése, amelyeket az 1978. évi IV. tv. 144. § (2) hazaárulásként, 166. § (1) és (2) szándékos emberölésként, 170. § (5) halált okozó testi sértésként határoz meg, ha az állam politikai okból nem érvényesítette büntetőigényét. A 11/1992. (III. 5.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről szóló”, az Országgyűlés 1991. november 4-ei ülésén elfogadott törvény alkotmányellenes. A törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének kérdésében az Alkotmánybíróság a következőkben foglal állást: 1. A már elévült bűncselekmények újból büntethetővé tétele alkotmányellenes. 2. A még el nem évült bűncselekmények törvényi elévülési idejének meghosszabbítása alkotmányellenes. 3. A még el nem évült bűncselekmények elévülésének törvénnyel való félbeszakítása alkotmányellenes.

27 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog 4. Nyugvási vagy félbeszakítási oknak visszaható hatályú törvénnyel való megállapítása alkotmányellenes. 5. Az elévülés szempontjából nem lehet alkotmányosan különböztetni aszerint, hogy az állam politikai vagy pedig egyéb okból nem érvényesítette büntetőigényét. 6. Határozatlansága miatt a jogbiztonságot sérti és ezért alkotmányellenes annak elévülési nyugvási okká nyilvánítása, hogy az állam politikai okból nem érvényesítette büntetőigényét. A törvényjavaslatot támogató kormánypártok (MDF, Kisgazdapárt, KDNP), és az azt eredetileg támogató, majd később kihátráló ellenzéki Pártok: (az SZDSZ és a FIDESZ), illetőleg a javaslattal végig szembenálló MSZP egyaránt megnyugvással vették tudomásul az AB határozatát. Hasonló kérdés: az elévülés nyugvása és a visszaható hatály tilalma – vagy e tilalom áthágása – a német egység létrehozása után (az NSZK és az NDK 1990. október 3-ai hatállyal egyesült) a jogutód Német Szövetségi Köztársaságban is előtérbe nyomult. A kérdés lényege: az NDK-ban elkövetett bizonyos bűncselekmények az egyesülés után a Német Szövetségi Köztársaság büntető igazságszolgáltatása által – az NDK korabeli joga szerint már bekövetkezett elévülés ellenére – üldözhetők-e, illetőleg elkövetőik büntethetők-e. E tárgyban az NSZK-ban az ún. Második elévülési törvény (1993. március 26.) tartalmaz meghatározó rendelkezést. Eszerint: A Német Szocialista Egység Párt (NSZEP) jogellenes rendszere idején elkövetett – azonban az állami és pártvezetés kifejezett, vagy vélt akaratának megfelelően politikai okból, vagy egyébként egy szabad jogállami rend lényeges alapelveivel összeegyeztethetetlen okból nem üldözött bűncselekmények elévülése – az 1949. október 11-étől (az NDK megalakulása) 1990. október 2-áig (az NDK létezésének utolsó napja) terjedő időre figyelmen kívül marad. Ebben az időben az elévülés nyugodott. Az NSZK büntetőigényét tulajdonképpen a bűncselekmények elenyészően kis csoportjára kívánta érvényesíteni. Azokra a cselekményekre, amelyeket az NDK határőrsége az NSZK és az NDK határán (az ún. belnémet határon), illetőleg amelyeket a Nyugat-Berlint és Kelet-Berlint 1961. augusztus 13-a óta elválasztó „Berlini falnál” követett el. A szóban forgó bűncselekmények az NDK határőrsége számára általános hatállyal kiadott tűzparancs, – a határon át az NSZK felé menekülő ártatlan és fegyvertelen polgári személyek lelövése, valójában meggyilkolásuk. Az NDK joga annak ellenére, hogy a gyilkosságot és a szándékos emberölést büntetni rendelte, a határvédelemről szóló törvényben a menekülők lelövésére büntethetőséget kizáró okot létesített. Az NSZK bírósága előtt a jogi probléma az volt, hogy az NDK törvénye szerint már elévült bűncselekmények, illetőleg a korabeli büntethetőséget kizáró ok fedezetével elkövetett bűncselekmények utóbb büntethetők-e. Ezekben a „Mauerschützen” cselekményekben az NSZK bíróságai és alkotmánybírósága az üldözés mellett foglalt állást. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a Határtörvény szerinti büntethetőséget kizáró okokat figyelmen kívül hagyni, mivel olyan jogrendszerről van szó, amely az emberi életet kevesebbre becsüli, mint azt az érdeket, hogy megakadályozzák az állam elhagyását. Az NSZK Alkotmánybírósága szerint olyan büntethetőséget kizáró okot figyelmen kívül kell hagyni, amely igazolja olyan személyek megölését, akik fegyvertelenül és az általánosan elismert jogi érdekek megsértése nélkül akartak átkelni a belnémet határon. e) Úgy tűnik, hogy ugyanazt a problémát az NSZK másképpen oldotta meg, mint a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága. A magyar törvényjavaslat a benne felsorolt bűncselekmények során elsősorban az emberölésekre volt tekintettel, mégpedig – bár ki nem mondottan azokra a cselekményekre – amelyek 1956-ban a szocialista hatalom által sortüzek formájában, fegyvertelen és ártatlan tüntetők lemészárlásában fejeződtek ki. A halált okozó testi sértés szabálya elsősorban az AVH kihallgatási rendjén „túlbuzgóságból” elkövetett agyonverésekre volt tekintettel. A hazaárulás büntetendősége a szovjet csapatok behívását kívánta értékelni. A Magyar Alkotmánybíróság a politikai okra hivatkozást önkényesnek és képlékenynek tartotta, a már beállott elévülést pedig a jogbiztonság szempontjából érinthetetlennek minősítette.

28 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog Nyilvánvaló, hogy az azonos probléma két különböző megoldása csak látszólagos. Az eltérő megoldás mélyén ugyanis nem egyszerűen az elévülés problémája rejtőzik, hanem egy megelőző, több évtizedes történelmi korszak eltérő megítélése. A német elévülési törvény szövege az NSZEP uralmát jogellenesnek, a hatalmat Unrechtsregimes-nek nevezi. A magyar Alkotmánybíróság, illetőleg a Magyar Jog 1991. évi 11. számában közzétett szakvélemény (Békés– Bihari–Király–Schlett–Varga–Vékás) a continuitás, a jogfolytonosság mellett foglalt állást. Eszerint a szocializmus korszakában a hatalom legitimációjának hiánya, vagy korlátozott volta nem eredményezte a politikai rendszernek, illetőleg e rendszer jogának a „jogellenességét”. A korlátozott, vagy hiányzó legitimáció ellenére tehát fennállott a legalitás, a legalitás következményeként pedig a continuitás. Az AB megfogalmazásában „a jognak nincs két rétege”, a múlt rendszer jogát csak törvényhozói úton lehet hatályon kívül helyezni és helyette új törvényt alkotni. A Magyar Alkotmánybíróság és a Német Alkotmánybíróság határozatát egybevetve az a lényeges különbség, hogy a magyar álláspont a jogbiztonságot a materiális jogállam elé helyezi. Ezzel szemben a német álláspont a jogbiztonság és a materiális jogállam tartalmát adó igazság alapulvételével a Radbruch-i formulát teszi magáévá. A rendszerváltás következményeként a magyar jogrendszer nem sérült, a jogbiztonság a jogállam legfontosabb értékévé vált.

2.2. 2.2.2. A büntetőjog alapelvei 2.2.1. 2.2.2.1. A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve A büntetőjog alapelve a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve. Ezeknek az elveknek a tartalmával más helyütt már részletesen foglalkoztunk, jelentéstartalmukat megismételni szükségtelen. Ez a két elv, az Alkotmányban is kifejezésre jut [57. § (4)], egyszersmind alkotmányos, jogállami alapelv is. Nem minden jogállam ismeri azonban el azt a két elvet. A precedens rendszer szerint épülő angolszász jogokban nincs minden bűncselekményre írott törvény alkotva. Léteznek több száz éves precedensek is, az ekként „bíró alkotta jog” hatályosul a törvény helyett. Elvileg sérelmet szenved a súlyosabb rendelkezés visszaható hatályának a tilalma is, hiszen míg a nullum crimennélelőbb a jog és utána a tett, addig a precedensrendszerben előbb a tett, és utóbb az ítélet. Ez az ítélet majd a jövőre vonatkozóan lesz precedens értékű, vagyis lesz olyan, mintha írott jog volna. A kontinens joga és az angol jog szembesítéséből mégsem vonható le az a következtetés, hogy common law jogrendszerekhez tarozó államok (Nagy-Britannia, Egyesült Államok) nem jogállamok. Mindez azt mutatja, hogy a világ jelenségei nehezen sematizálhatók, mert a világ többszínű.

2.2.2. 2.2.2.2. A nullum crimen sine culpa elve Ez az elv azt fejezi ki, hogy nincsen bűncselekmény bűnösség nélkül. Ebben az összefüggésben a bűnösségen alapuló felelősség princípiumáról beszélünk. Az Alkotmány a bűnösségen alapuló felelősség elvét nem mondja ki, de áttételesen levezethető belőle. Az 57. § (4) szerint ugyanis senkit nem lehet elítélni olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. A Btk. 10. § (1) szerint pedig a bűncselekmény szándékosan, vagy gondatlanul elkövetett cselekmény. Tekintettel arra, hogy a szándékosság és a gondatlanság a bűnösség fogalma alá, mint gyűjtőfogalom alá vonható, megjelenik a bűnösségen alapuló felelősség eszméje. Mindazonáltal létezik két kivétel. Nem büntetés, hanem intézkedés: a kényszergyógykezelés, amelybeszámításképtelen elmebeteg elkövetővel szemben alkalmazandó, vagyis olyan személlyel szemben, aki nem rendelkezik bűnösségre való képességgel. A másik kivétel: az önhibából eredő ittas, vagy bódult állapotban törvényi tényállást kimerítő személy cselekményét bűncselekménynek kell minősíteni annak ellenére, hogy beszámítási képessége (bűnösségi képessége) az elkövetéskor hiányzott.

29 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog

2.2.3. 2.2.2.3. A súlyosabb büntetőrendelkezés visszaható hatályának tilalma(Btk. 2. §) Lényegében az Alkotmányban kifejezésre juttatott nullum crimen sine lege elv és a nulla poena sine lege elv Btk.-beli egyik letükröződéséről van szó. A főszabály szerint a bűncselekményt az elkövetéskor hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ám nem az elkövetéskor, hanem az elbíráláskor hatályban lévő (új) törvény szerint bírálandó el a cselekmény, ha eszerint már egyáltalán nem minősül bűncselekménynek, vagy bűncselekmény ugyan, de enyhébben bírálandó el.

2.2.4. 2.2.2.4. A büntetőjog ultima ratio jellege, illetőleg szükségesség és az arányosság követelménye Ez az elv azt fejezi ki, hogy a büntetőjog csak végső eszközként vehető igénybe és csak akkor, ha az igénybevétel szükséges és akkor is csak az arányosság keretein belül. Az ultima ratio, a szükségesség, illetőleg a proporcionalitás elvét nem a bíróságnak kell mérlegelnie. A büntetőtörvényről van szó, a bűncselekménnyé nyilvánításról, illetőleg az arányosság keretén belül a bűncselekmény jogkövetkezményének meghatározásáról. Ebben az összefüggésben beszélünk „szükségességi tesztről”, illetőleg „arányossági teszt”-ről. Ezt a tesztelést a kriminálpolitikának kell elvégeznie és a törvényhozásnak figyelembe vennie. A bűncselekményi törvényi tényállások gyarapítása és a büntetési tételek, illetőleg a büntetés kiszabási szabályok szigorítása e teszteléssel nem mindig lenne igazolható. Úgy vélem, hogy ez a „tesztelés” az Emberi Jogok Európai Konvenciójából került át a büntetőjog tudományába. A Konvenció rendelkezik az emberi jogok korlátozásával összefüggésben arról, hogy erre csak törvény alapján kerülhet sor és csak abban a mértékben (arányosság), amely mértékben az szükséges egy demokratikus társadalomban.

2.2.5. 2.2.2.5. Az analógia tilalma A jogállami büntetőjog jellemzője az analógia tilalma. Az analógia szemben áll a nullum crimen sine lege elvével, mert azt fejezi ki, hogy a cselekmény elbírálására kifejezett törvényi tényállás hiánya esetén is sor kerülhet mégpedig úgy, hogy a bíró a magatartást egy hasonló cselekményre vonatkozó törvényhely szerint minősíti és szabja ki rá a büntetést. Az analógiát a XX. sz.-ban a hitleri Németország és a Szovjetunió joga ismerte.

2.2.6. 2.2.2.6. Büntetőeljárási garanciák Meggyőződésünk, hogy a jogállami jelleg az anyagi büntetőjog elvei és szabályai alkalmazásával önmagában nem garantálható. A büntetőeljárás elvei és szabályai biztosítják a jogállami követelmények konkrét esetbeli érvényesülését. Tapasztalat, hogy a Csemegi-kódex Különös Részének cizellált törvényi fogalmai és a Btá. korrekt szabályai ellenére az 1950-es években az ún. szocialista törvényesség a büntetőeljárásban sokszorosan sérült. Ha a gyanúsított bántalmazható, ha létezik kényszervallatás, ha az előzetes letartóztatást a rendőrség saját hatáskörében bírói kontroll nélkül gyakorolhatja, ha bírói út, tárgyalás és ítélet nélkül személyes szabadságától megfosztható valaki (internálás, „Gulag”-ba küldés), úgy természetesen nincs jogbiztonság. Az anyagi büntetőjog jogállam fogalma tehát össze van kapcsolva a büntetőeljárás alapvető garanciáival … Az Emberi Jogok Európai Konvenciójának harmadik cikke tiltja a kínzást, az embertelen, illetőleg a lealacsonyító bánásmódot a büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás során. Eljárási jogunk szerint előzetes letartóztatást csak bíróság rendelhet el, a terheltet hetvenkét órán belül bíróság elé kell állítani, ha az ügyész előzetes letartóztatás elrendelésére tesz indítványt (Habeas Corpus). Eljárásjogunk szerint büntetést csak bíróság szabhat ki, csak a törvény alapján lefolytatott tárgyalás rendjén, csak vád alapján, csak bűncselekmény elkövetése miatt. A tárgyaláson biztosított a védelemhez való jog, a tárgyalás nyilvános, szóbeli és kontradiktórius (fegyveregyenlőség). A terheltet megilleti az ártatlanság vélelme. A törvény biztosítja a jogorvoslati jogosultságot.

3. 2.3. Az anyagi büntetőnormák legalitása 30 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog

3.1. 2.3.1. A legalitásról általában A legalitás és az anyagi büntetőjog viszonyának ismertetése előtt tisztázni szükséges, hogy mi az összefüggés két kifejezés, a ’rule of law’ (a jog uralma, jogállamiság, jogbiztonság) és a „legalitás” között. A ’rule of law’ és a „legalitás” sokszor szinonimákként jelennek meg [pl. T. R. S. Allan (1993)], és bár nincs lényegi oka, hogy ez miért ne lehetne így, a terminológiai tisztaság érdekében írásunkban a „jogbiztonságot” akkor fogjuk használni, ha egy egész jogrendszerre utalunk, míg a „legalitás” kifejezéssel a jog uralmának a büntető anyagi jogban való alkalmazandóságát jelöljük. Ezzel nem azt mondjuk, hogy a legalitás más definíciói hibásak, sőt, a büntetőeljárás tanai építenek a legalitás más értelembe vett eszméjére. Ebben az értelemben szóhasználatunk önkényes. A büntetőjogi normák legalitásának elve szorosan kapcsolódik – a ’rule of law’ mellett – az alkotmányossághoz is, de nem ekvivalens vele. [Bragyova (1992)]. A tágabb értelemben vett alkotmányosság magában foglalja a legalitást, és mivel az Alkotmány olyan jogi garanciákat tartalmaz, melyek kihatással vannak a jogrendszer formájára és tartalmára, a legalitás áthágása mindig az alkotmány megsértésével jár. Mára az eszme a legtöbb jogrendszer alkotmányának részévé vált. A jogbiztonság eszméje nemcsak nélkülözhetetlen alappá vált, amelyre a jogtudományi elméletek felépítik a jogrendszert, [Allan (1993, 1996); Finnis (1980); Fuller (1969); Hayek (1944); Neumann (1986); Rawls (1973); Raz (1979); Shapiro (1994); Scheuerman (1996); Dworkin (1985, 1991); Varga (1995)], hanem egy olyan alapvető értékké és követelménnyé fejlődött, amelyet nemzetközi eszközökkel védenek és támogatnak. A ’rule of law’ definiálásakor gondot okoz, hogy nagyon nehéz olyan meghatározást találni, amely túlmutat egy tisztán formális felfogáson, hiszen „egy formális koncepció amely csak arra szolgál, hogy a jogalkotó parancsait megkülönböztesse … mindenki máséitól, nem kínál komoly értéket az alkotmányelmélettel foglalkozó szakember számára”[Allan (1993)]. Már Dicey ’rule of law’ fogalma, melyet három fő elemből alkotott – a) a jog szupremáciája az önkényuralommal szemben; b) törvény előtti egyenlőség; c) az alkotmány az ország „közönséges” jogának terméke –, is tartalmaz anyagi jogi (igazságossági) értékeket. Hayek szerint a helyes magatartás szabályainak kidolgozása maga után vonja a jogszabályok és a várakozások közötti állandó interakciót: mialatt új szabályokat fektetnek le a meglévő elvárások védelmében, minden új szabály is új elvárásokat teremt. Hayek koncepciójának egyik sarokköve az emberek elvárásainak védelme, mint a jog alapja. Hayek véleménye a jog uralmáról általános elismerésre talált. Raz úgy említi Hayek ’rule of law’ definícióját, mint ennek az eszmének az egyik legmeggyőzőbb és legvilágosabb megfogalmazását: „Minden technikai összefüggéstől megfosztva a jog uralma azt jelenti, hogy a kormányzatot minden cselekedetében rögzített és előzetesen kihirdetett szabályok kötik – szabályok, melyek lehetővé teszik, hogy tisztán előre láthassuk, miként fogja a hatalom adott körülmények között kényszerítő erejét használni, és személyes ügyeinket ennek ismeretében tervezhessük.” Raz rámutat: a ’rule of law’ eszméje azt jelenti, hogy életünket rögzített, megismerhető és egyértelmű szabályok irányítják. Ha ezt összevetjük Rawls érvelésével, miszerint a jogrendszer közös szabályok kényszerítő rendje, melyeket ésszerű embereknek címeztek azzal a céllal, hogy magatartásukat szabályozzák, arra a következésre kell jutnunk, hogy ha ezek a szabályok igazságosak, akkor ésszerű elvárásokat kell előidézniük. Hayekkel egyetértésben elfogadjuk, hogy az egyik pillér, amire a jog szerkezete épül, a kiszámíthatóság. Ez a jog egyik legfontosabb kútfője kell, hogy legyen, melynek célja a bizonytalan jövő megkötése, már ami az emberi magatartásokat illeti. Tehát, ha az előreláthatóságot tagadjuk, az nem azért káros, mert más jogokat vagy szabadságokat csorbíthat, hanem azért, mert a jogot valódi céljától fosztjuk meg. Raz szemléletében a ’rule of law’ doktrínája formális értelmű, ennek megfelelően alkalmasnak kell lennie arra, hogy az alárendeltek életét irányítsa. Nyolc elvet sorol fel, melyek a ’rule of law’ eszméjéből nyerhetők, ezek közül a következőket emelnénk ki: i) a jogszabályoknak a jövőre kell irányulniuk, azaz ex nunc hatályúnak, egyértelműnek kell lenniük, és ki kell hirdetni őket; ii) a jogszabályoknak viszonylag állandóaknak kell lenniük; iii) a természetes igazságosság szabályait be kell tartaniuk. A Rawls által kialakított igazságosság-fogalom két alapelvből áll: i) minden személynek egyenlő joga van a másokéval összeegyeztethető legkiterjedtebb alapszabadságra és ii) egyenlőség mindenkinek, mind a társadalmi

31 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog élet alapszabadságaiban, mind pedig a társadalmi javak más formáinak elosztása során. Rawls tehát egyetért Hayekkel, mikor megjegyzi, hogy „amikor ezek a szabályok igazságosak, jogos várakozásokat alapoznak meg … az emberek bízhatnak egymásban, és jogosan tiltakozhatnak, ha várakozásaik nem teljesülnek be.” Rawls legelső megállapítása a szabadság általános jellemzése során a következő „az igazságosság az első erény a társadalmi intézmények közül”, majd felteszi, hogy „minden ember birtokol egy bizonyos, az igazságosságra alapozott sérthetetlenséget, aminél még a társadalom egészének jóléte sem lehet fontosabb.”„Ezért egy igazságos társadalomban az egyenlő polgárság szabadságjogai vitán felül állnak.” Ezzel úgy tűnik azt állítja Rawls, hogy az emberek egyenlősége primér előfeltétel, mely vitathatatlan és az igazságosság alapjául szolgál. Az igazságosság így két egyenlőséget foglal magában: a) a szabadság egyenlőségét és b) a társadalmi javak más formáinak egyenlőségét. Arról az állításról, hogy a ’rule of law’ két elvre épül – a kiszámíthatóságra és az egyenlőségre – még szó lesz a legalitással kapcsolatban. Csakugyan, a félreértések többsége a büntetőjog és a jog uralmának kapcsolatát illetően abból a zavarból származik, amely a szakirodalomban megfigyelhető a ’rule of law’ és a legalitás különböző alelveinek, valamint ezek igazolásainak tekintetében. Ez a sokféleség a későbbi fejtegetéseink során nyilvánvalóvá fog válni. Elsődleges feladatunk ezért a legalitás azon alelveinek definiálása, melyek általános és univerzális érvényűeknek tűnnek, különös tekintettel a büntetőjog legújabb fejleményeire.

3.2. 2.3.2. A legalitás szerkezete 3.2.1. 2.3.2.1. Anyagi és formális legalitás Először az „anyagi” és „formális” legalitás fogalmait kell meghatározni. A büntetőjog tekintetében az anyagi és a formális legalitás kétféle módon értelmezhető. Az egyik szerint a formális legalitás alatt azok az alkotmányos alapelvek értendők, amelyek a büntetőjogi eljárásra vonatkoznak, szemben az anyagi legalitással, amely az anyagi büntetőjoggal kapcsolatos alapelveket foglalja magában. Létezik a formális és anyagi legalitás kettősségének egy másik értelmezése. Raz értekezésében például a jogállamiság tana csak mint formális követelmény jelenik meg: a jognak képesnek kell lennie, hogy alanyai viselkedését irányítsa. Szerinte ez nem állít követelményeket a jog tartalmára vonatkozólag. Így véleménye jól példázza a formális és anyagi legalitás második értelmezésé szerinti formális legalitás felfogást. Röviden tehát, a jogállamiság formális jelentése – ebben az esetben a legalitás – úgy értelmezhető, mint a jogszabályoknak megfelelő jog általi kormányzás. Ashworth ezt a felfogást, mint a jogállamiság szűkebb jelentését jellemzi. A formális igazságosságot abban látja, hogy hasonló esetek hasonló elbírálást érdemelnek (stare decisis), de megjegyzi, hogy a formális igazságosság az anyagi értékekhez kapcsolódik, melyeket a jognak az anyagi legalitás terén képviselnie kell. A legalitás, mint jogelv és a politikai alapelv elkülönítése már nem összeegyeztethető a büntetőjog fejlődésével sem nemzeti, sem nemzetközi szinten, és az igazságosság fogalma nem csak a terhelt javára (in favorem), de kárára (in malem partem) is alkalmazandó. Az erkölcsi alapelvek részévé válnak a legalitásnak, és bár a formális és anyagi oldalt el kell egymástól különíteni, a legalitást nem lehet ma már csak a formális jelentésére szorítani. A legalitás alapelvének tehát általában (és különösen a büntetőjog legalitásának) van egy másik oldala: az anyagi legalitás. Hall szavaival élve: „olyan elvcsoport, amelyen minden büntetőjogi norma alapul, és amely szerint értelmezhető.” Ezek az elvek kötelező alapot szolgáltatnak a büntetőjog-gyakorlatnak épp úgy, mint az egész jogrendszernek.

3.3. 2.3.3. A legalitás (al)elvei és tartalma 3.3.1. 2.3.3.1. Különböző nézetek a legalitás (al)elveiről Az irodalomban igen eltérő nézetek találhatók arról, hogy melyek is ezek az alapelvek, így érdemes röviden áttekinteni bizonyos szerzők álláspontját. T. R. S. Allan szerint a büntetőjog terén a legalitás megegyezik a nullum crimen elvével, és alelvei a következők: a) a visszaható hatály tilalma; b) pontos megfogalmazás; c) az analógia tilalma; d) a vétkesség szükségessége.

32 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog Ashworth a formális igazságosságot (hasonló esetek hasonló elbírálása), a szerzett jogok tiszteletben tartását, a visszaható hatály tilalmát, a maximális pontosságot, az igazságos elbírálást és az ártatlanság vélelmét tekinti a tágabb – azaz anyagi – értelemben vett jogállamiság részének. Ezen értékek elfogadása jellemzi az általa idealistának nevezett álláspontot. Később megkülönbözteti egymástól a legalitást és a jogállamiságot, és az anyagi legalitás három alelvének a következőket tartja: visszaható hatály tilalma, maximális pontosság, és a megszorító jogértelmezés. Ashworth a büntetőjog terén alapvető alkotmányos alapelvnek tartja, hogy „a büntetőjog hatáskörét a törvényhozás határozza meg ... és a büntetőjog tartsa tiszteletben az alapvető jogokat és szabadságokat”. Szerinte a nullum crimen elve megegyezik a legalitás és a jogállamiság elvével, ezt úgy határozza meg, hogy az a minimum, aminek megfelelően „az állampolgárt értesíteni kell a törvényről, mielőtt annak alapján bárkit is igazságosan el lehetne ítélni annak megsértéséért, és mind a törvényhozásnak, mind az igazságszolgáltatásnak tartania kell magát a jogállamisághoz, azáltal, hogy az elkövetés idején még jogszerű magatartásokat nem kriminalizálnak.” Ezt követően megfogalmazza a következő (al)elveket: a) a visszaható hatály tilalma; b) a maximális pontosság; c) megszorító jogértelmezés. Glanville Williams 1961-ben a következők szerint fogalmazta meg a legalitást: „nem létezhet sem bűncselekmény, sem büntetés csak biztos, előre meghatározott törvényeknek megfelelően”; majd meghatározta annak négy ismérvét: pontosság, hozzáférhetőség, visszaható hatály tilalma, és megszorító jogértelmezés. Továbbá, A. T. H. Smith (aki egyébként ellenzi a bírói jogalkotást) a legalitás követelményeit a parlament szerepének tiszteletben tartásában, a jogszabályi pontosságban és a visszaható hatály tilalmában látja. Hall és Jeffries legalitásról kialakított nézeteikben – értelemszerűen – az Egyesült Államok büntetőjogának értelmezése tükröződik. Elméletük – melyet Hall úgy jellemez mint a bűnös magatartás büntetőtörvényben való meghatározásának követelménye – több alkoncepcióból áll. Hall úgy látja, hogy az első ilyen elv a jogi analógiának a tilalma, mint az megtalálható a kontinentális büntetőjogban, de ez a szabály a common law terén a bírói jogalkotásra és a kiterjesztő értelmezésre vonatkozik, szemben a megszorító értelmezéssel. Hall alkoncepciókkal kapcsolatos tipológiája nem teljesen egyértelmű, ami az alkoncepciók jellemzőinek összefonódásából következik: felsorolja a szavak eredeti, nyelvtani jelentéséhez való ragaszkodást, a megszorító értelmezést és a pontatlan jog tilalmát. Felhívja továbbá a figyelmet a nullum crimen sine lege elvére is, amit a legalitás szinonimájának tekint. Végül szól a visszaható hatály tilalmáról, amely „a legalitás elvének alapvető, időbeli hatályra vonatkozó feltétele”. Jeffries is hasonlóan határozza meg a legalitást, azaz a nullum crimennel azonosítja, amely alapján „elutasítja a bíró alkotta bűncselekményt”. Ugyanakkor szerinte ez csak egyike azoknak a doktrínáknak, amelyek előírják a bíróság és a törvényhozás viszonyát az anyagi büntetőjog terén. A Hall-nál említett további két alapelvet elhagyja, és helyettük a határozatlanság-miatti-érvénytelenség (void-for-vagueness) elve szerepel, amely megtiltja, hogy a jogalkotó átruházza törvényhozói hatalmát a bíróságokra. Szerepel továbbá a megszorító értelmezés szabálya, amely a büntető jogszabályok esetében előforduló bizonytalanság, kétértelműség esetén megköveteli, hogy a legalitás alapján a bíró a terhelt érdekeit vegye figyelembe a döntéshozatal során. Nézete szerint „a legalitás megtiltja egy bűncselekmény visszaható meghatározását”. Felismeri a különböző alapelvek közötti kapcsolatokat, és rámutat, hogy a bizonytalanság doktrínája és a legalitás közötti kapcsolat az, hogy „az a törvény, amelynek jelentését csak kitalálni lehet, a bűncselekmény meghatározásának tényleges feladatát a visszaható hatályú bírói döntésre hagyja”. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. cikke is tartalmazza a legalitás elvét, amely az Egyezmény preambulumában kinyilatkoztatott jogállamiság egyik legfontosabb elemeként jelenik meg. Az Egyezmény esetjogában ez azt jelenti, hogy csak már létező törvény alapján lehet elítélni és megbüntetni a vádlottat. Figyelemre méltó a Kokkinakis eset, melyben a Bíróság kijelentette, miszerint „az Egyezmény 7. cikkének (1) bekezdése nem csak a vádlott hátrányára tiltja meg a visszaható hatály alkalmazását a büntetőjogban. Általánosan fogalmaz, azt is kimondja, hogy csak törvény határozhat meg bűncselekményt, és írhat elő büntetést (nullum crimen, nulla poena sine lege), valamint, azt az alapelvet, mely szerint nem lehet kiterjesztően értelmezni a törvényt, ha az a vádlott kárára van, például analógia alkalmazásával; ebből következik, hogy a bűncselekményt világosan kell a törvényben meghatározni. Ezek a feltételek megvalósulnak, ha az egyén a vonatkozó rendelkezések szövegének alapján, ha szükséges, akkor a bíróság értelmezésének segítségével, tudhatja, hogy milyen tevékenységekért és mulasztásokért vonható felelősségre”. Tehát az Egyezmény

33 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog tartalmazza a visszaható hatály, a bírói jogalkotás, a szokásjog alkalmazása és az analógia tilalmát, valamint a büntetőjogi normák kiterjesztő értelmezésének tilalmát, ha az a vádlott hátrányára van. A német jogban a büntető jogszabályok úgynevezett „garancia funkciójának” négy alapelve általánosan elfogadott: a) szokásjog útján nem születhet új büntetőjogi felelősség, és szigorúbb büntetés; b) ez ugyancsak nem történhet meg analógiai alapján; c) sem a törvények visszaható hatályú alkalmazása útján; d) a büntető jogszabályokat pontosan kell megfogalmazni. Ezen elvek alkotmányos alapja az Alaptörvény [Grundgesetz (GG)] 103. cikk II. bekezdésében található, amely meghatározza a legalitás büntetőjoggal kapcsolatos követelményeit. Ez az alkotmányos premissza tartalmazza a pontos meghatározottság alapelvét (das Bestimmtheitsgebot; nullum crimen, nulla poena sine lege certa), az analógia tilalmát (das Analogieverbot; nullum crimen, nulla poena sine lege stricta), a szokásjog alkalmazásának tilalmát (das Verbote von Gewonheitsrecht; nullum crimen, nulla poena sine lege scripta) és a visszaható hatály tilalmát (das Rückwirkungsverbot; nullum crimen, nulla poena sine lege praevia). Tehát a „nincs bűncselekmény törvény nélkül” alapelv a jogállamiság egyik alapvető követelményének tekinthető, amely a StGB. első szakaszában is helyet kapott. Ami Magyarország alkotmányos felépítését illeti, említésre méltó ezen a ponton az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, mely szerint „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam”. Az Alkotmánybíróság úgy vélte, hogy a jogállamiság alapelvét az Alkotmány más rendelkezései pontosítják, de nem kielégítően, így az Alkotmánybíróság feladata, hogy döntései során ezt az elvet kitöltse [9/1992. (I. 30.) AB hat.]. Egyébként a magyar büntetőjogról nagy vonalakban elmondható, hogy ugyanazokat az alapelveket fogadja el, mint a német jog. E fentebb ismertetett alapelvek a következő felsorolásban foglalhatók össze: 1. a visszaható hatály tilalma; 2. megszorító értelmezés; 3. az analógia tilalma; 4. a bűnösségen alapuló felelősség szükségessége; 5. a pontos meghatározás, és a bizonytalanság tilalma; 6. tisztességes figyelmeztetés (fair labelling); 7. az ártatlanság vélelme; 8. a szerzett jogok tiszteletben tartása, és az alapvető egyéni érdekek védelme; 9. hozzáférhetőség; 10. a parlament működésének tiszteletben tartása; 11. a szavak nyelvtani jelentéséhez való ragaszkodás; 12. a bírói kriminalizáció tilalma; 13. a szokásjog útján történő kriminalizáció tilalma.

3.3.2. 2.3.3.2. A legalitás (al)elveinek belső kapcsolatai A fenti felsorolásban tizenhárom alapelv szerepel, jóllehet összeállításuk esetleges, épp úgy, mint forrásaik kiválasztása. Mindazonáltal sokrétűségük lehetővé teszi a legalitás átfogó jelentésének desztillációját. Eléggé világos, hogy ami a büntetőjoggal kapcsolatos legalitást illeti, a jogtudományból és gyakorlatból a koncepciók kaotikus sokadalma vezethető csak le. Célunk tehát az kell, hogy legyen, hogy megalkossuk az alapelveknek egy olyan rendszerét, amely nem kapcsolódik a nullum crimen elv történeti fogalmaihoz, ugyanakkor ezen alapelvek ontológiai okaira épül, nem pedig bármilyen más prejudikációra vagy prekoncepcióra.

34 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog Ashworth úgy gondolja, hogy a legalitás alapelvei, melyek szerinte a visszaható hatály tilalma, a maximális pontosság és a megszorító jogértelmezés, két további érdeket hoznak felszínre: azt a politikai értéket, miszerint a büntető szankciók korlátait egy választott törvényhozó testületnek kell meghatároznia, és azt a szociálpolitikai értéket, mely a tisztségviselők felelősségéről, és hatalmuk gyakorlásának ellenőrzéséről szól. Míg az első érték egy demokratikus alapelv része, az utóbbi a jogállamiság korábbi fogalmának újbóli kifejtése. Észrevehető, hogy ezek közül az elvek közül néhány a törvényhozásra, néhány az igazságszolgáltatásra vonatkozik, és vannak, amelyek mindkettőre. A büntetőjogi legalitás terén (törvény vagy esetjog) nélkülözhető a törvényhozói és az igazságszolgáltatói funkció megkülönböztetése. Amikor a bíró rájön, hogy egy ügy eldöntése során legalább erősíti az általa helyesen alkalmazott norma tekintélyét, vagy éppen precedens formájában új büntetőjogi normát hoz létre, neki is szem előtt kell tartania azon alapelveket, amelyek a törvényhozót is korlátozzák, mikor új büntető jogszabályt alkot. Ugyanígy, a törvényhozónak nem szabad arra hagyatkoznia, hogy majd a bíróságok pótolják az általa hagyott hiányosságokat, mivel ezt éppen a legalitás elve tiltja. Következésképpen a legalitás szerkezetének meghatározásakor az alkalmazható alapelvekre vonatkozóan nem szabad szétválasztani ezeket a hatalmi ágakat. Jeffries felsorolja azt a három tényezőt, amelyekkel általában ezen alapelveket indokolni szokás: 1. »Az első a népszuverenitás és a törvényhozás primátusáról szól, melynek következtében illegitim a bírói jogalkotás.« 2. »A második tartalma az előre nem kriminalizált magatartás büntetésének igazságtalan mivoltán alapul. Az „előzetes értesítés” és a „jogos figyelmeztetés” is hasonló igényeket mutat be.« 3. »Végül (védelmet nyújt) a büntető jogszabály önkényes és diszkriminatív alkalmazásával szemben, a jogi formalizmus eszközeként keretek közé kényszeríti a korlátlan ítélkezést.« Úgy tűnik tehát, hogy az elveknek körülbelül három széles körben elfogadott indokolása létezik. Ez is mutatja, hogy lennie kell az elvek között belső kapcsolatnak. Szintén nyilvánvaló, hogy a legalitás egyik alapköve a jogbiztonság követelménye (Gesetzesbestimmtheit, legal certainty), amely egyenesen következik a fentebb felsorolt tizenhárom elvből, kivéve a bűnösségen alapuló felelősség szükségességét, az ártatlanság vélelmét, a szerzett jogok tiszteletben tartását és az alapvető egyéni érdekek védelmét, valamint a parlament működésének tiszteletben tartását. A jogbiztonság bizonyos értelemben megegyezik az előreláthatósággal: a visszaható hatály tilalma azt a célt szolgálja, hogy az egyén előre láthassa a jogi kötelességeit. Hasonlóképp, a megszorító értelmezés biztosítja, hogy ne semmisüljenek meg azoknak az elvárásai, akik egy norma nyelvtani értelmezésében bíznak. Ugyanezt szolgálja az analógia tilalma, a pontos meghatározás, és a bizonytalanság tilalma. Az igazságos elbírálás, a hozzáférhetőség, a szavak eredeti jelentéséhez való ragaszkodás, a bírói és a szokásjog útján történő kriminalizáció tilalma szintén az egyéni elvárásokat védik. Ezek közül az alapelvek közül néhánynak másfajta legitimációja is létezik, melyet A. T. H. Smith úgy ír le, mint a parlamenti funkciók jogtalan gyakorlása. A hatalmi ágak elválasztásának doktrínáját tekinti a legalitás legjelentősebb igazolásának. Míg az alább leírt demokrácia elve a fő oka a hatalmi ágak elválasztásának, a demokrácia elvének az egyenlőség képezi az alapját. Ebből következik, hogy a megszorító értelmezés, az analógia tilalma, a pontos megfogalmazás, a bizonytalanság tilalma, a szavak eredeti jelentéséhez való ragaszkodás, a bírói vagy szokásjog útján történő kriminalizáció tilalma mind a parlament működésének tiszteletben tartásáról is gondoskodnak, és ezáltal biztosítják az egyenlőséget.

3.3.3. 2.3.3.3. Az egyenlőség elve A egyenlőség alapvető eszméjét, amely a legalitás a priori feltételeként szolgál, lehetetlen és egyben szükségtelen itt igazolni vagy magyarázni. Ahogy fentebb látható, minden további alapelv és doktrína ebből az eszméből származik, vagy ezt próbálja védeni a lehetséges jogtalan korlátozásoktól. Dicey hangsúlyozza, hogy az egyenlőség eszméje a jogállamiság második jelentésének tekinthető: jogegyenlőség a tisztségviselők és a közönséges állampolgárok között azt jelenti, hogy a társadalom minden rétege, mindegyik osztálya ugyanazon jog alá tartozik, amelyet a rendes bíróságok alkalmaznak. Ezt az alapelvet elsőként természetesen az önkényesség sérti meg. A bíróságok régóta rájöttek arra, hogy az önkényesség és a diszkriminatív jogalkalmazás ellen az úgynevezett kétértelműségi vizsgálat (vagueness review) és a megszorító értelmezés a legjobb fegyver. „A természetes igazságosság parancsai biztosítják a jogrend pártatlan és állandó működését.” – állítja Rawls. Mások szerint persze nem létezik kapcsolat a legalitás és az egyenlőség között. Valójában Jeffries is ezen a véleményen van a formális legalitást és az egyenlőséget illetően. Álláspontját azzal indokolja, hogy a formális legalitás követelményeinek a rendkívülien igazságtalan törvények is megfelelhetnek, és példaként az apartheid jogszabályokat említi. Az természetesen igaz, hogy a teljes és egyetemes egyenlőség megvalósíthatatlan, ezért 35 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog nem is lehet része a büntetőjoggal szemben felállított követelményeknek. De nem is a teljes egyenlőség az, ami a legalitás forrásául szolgál, és ami valójában, paradox módon az egyik elemét is alkotja. Az egyenlőségnek másfajta formáit lehet, sőt, kell szem előtt tartani a büntetőjogi normák tekintetében. Ebben az összefüggésben az egyenlőségnek három típusa létezik: 1. egyenlő előreláthatóság (a jog mindenki számára egyenlően hozzáférhető és megismerhető); 2. törvény előtti egyenlőség (a jog mindenkire egyenlően érvényes); 3. mindenkit egyenlő alapvető jogok illetnek meg. Ugyanakkor persze lehetetlen, hogy a jog mindenki számára egyenlően előrelátható legyen, továbbá, tekintettel például a büntetés kiszabás komplex problémáira, vagy a fiatalkorúakkal és a felnőtt korúakkal kapcsolatos igazságszolgáltatás különbségeire, világos, hogy nem mindenki egyenlő a törvény előtt. Végül a jog nem biztosít egyenlő jogokat mindenkinek – ez látható a homoszexuális kapcsolatok korábbi megítéléséből. Az egyenlőség típusainak való megfelelés mérték kérdése, épp úgy, ahogy Raz és Jeffries látja a formális legalitás tekintetében. Az, hogy a teljes egyenlőség elérése lehetetlen, nem jelenti azt, hogy a büntető törvényeknek ne kellene egy minimumot követniük ahhoz, hogy megfeleljenek a legalitásnak. Ezért tehát feltétlenül el kell fogadni, hogy ha az anyagi büntetőjog célja „a formális igazságosság alapvető szabályainak” kifejezése, a legalitást arra kell alapozni, hogy „az egyenlőség szabálya megköveteli az egyenlő bánásmódot az egyenlőkkel, és a természetüknek megfelelőt az egyenlőtlenekkel.” (Lewisch)

3.3.4. 2.3.3.4. Az (al)elvek rendszere A következőkben az alapelveknek egy új szerkezete kerül bemutatásra, amely megfelel a fenti követelményeknek, és talán bizonyos mértékben hozzájárul azok megvilágításához. A legalitás alapja az emberek egyenlősége, mint egy a priori feltételezés. Igazolása egyben annak a rendszernek a tagadása, amely létrejönne, ha az egyenlőség nem létezne. A legalitás így két részből áll: formális (I.) és anyagi (II.) legalitásból. Bár a formális legalitás itt nem kerül bemutatásra, a teljesség kedvéért szükséges megemlíteni, hogy szintén két részre bontható: eljárási (I.1.) és anyagi (I.2.) formalitásra. Az anyagi formalitásnak két további elve van: a demokrácia elv (I.2.a.), és a hatalmi ágak elválasztásának elve (I.2.b.). Az anyagi legalitás magában foglalja az előreláthatóságot (II.1.), a szükségességi tesztet (II.2.) és az anyagi igazságosságot (II.3.). Az előreláthatóság tartalmazza a hozzáférhetőséget (II.1.a.) – ami nem más mint szellemi hozzáférhetőség a büntetőjogi normákhoz (érthetőség) (II.1.a.i.) és fizikai hozzáférhetőség a normákhoz (II.1.a.ii.) –, valamint tartalmazza a büntetőjogi normák pontos megfogalmazottságát (II.1.b.). A szükségességi teszt (II.2.) a kriminalizáció szükségességéből (II.2.a.) és a kriminalizáció arányosságából (II.2.b.) áll. Végül az anyagi igazságosság (II.3.) megköveteli a bűnösségen alapuló felelősség elvét (II.3.a.) és az abszolút jogok védelmét, azaz kriminalizációs kötelezettséget (II.3.b.). Az eljárási formalitás azokat a minimum követelményeket tartalmazza, amelyek szükségesek egy büntetőtörvény megalkotásához és érvényességéhez. Ezen szabályok megtartására a jogrendszer kötelezi saját magát, és magukban foglalják a törvényjavaslatok elfogadásától a hivatalos módon történő kihirdetésig tartó eljárások előírásait. A demokrácia elv alatt értendő a választott törvényhozó testület követelménye, amely szoros kapcsolatban áll az egyenlőség eszméjével, mivel mindkettő esetében szükség van arra, hogy „a nagykorú állampolgárok egyenlő mértékben szólhassanak hozzá a jogalkotási folyamathoz: ma az általános választójog a jogállamiság központi elemének tekinthető.” (Allan). A demokrácia elv alapvető jelentőségű minden olyan esetben, ahol bírói aktivizmusról (ezalatt kiterjesztő értelmezés és bírói jogalkotás értendő) van szó. A legalitás formális oldaláról nézve a demokrácia elv megköveteli, hogy a többség döntsön arról, hogy mely magatartások büntetendőek, és melyek nem. Ezt a követelményt a hatalmi ágak szétválasztása valósítja meg, mely szerint nem a független és nem felelős bíróság, hanem a választott jogalkotó testület határozza meg a büntetőjogi felelősséget, vagyis az ítélkezés alapja a „bárki akaratától függetlenül létező törvény, melyet a független bíróságok fejlesztenek és érvényesítenek.” (Hayek) Még egy strukturális érv szól e felosztás szükségessége mellett: Locke jól ragadta meg a hatalmi ágak elválasztásának alapvető jellemzőjét, amely ebben az értelemben a törvényalkotás általánosságának elvét szolgálja; míg a jogszabályok általánosak, a bírói döntések mindig eset-specifikusak.

3.4. 2.3.4. Az anyagi legalitás 3.4.1. 2.3.4.1. Az előreláthatóság 36 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog Az előreláthatóság a legfontosabb követelmény, amit egy normának teljesítenie kell. Az előreláthatóság első feltétele a hozzáférhetőség, azon belül a fizikai hozzáférhetőség. Ez az elvárás hasonlóságot mutat az eljárási formalizmussal. A különbség abban rejlik, miszerint elképzelhető, hogy adott törvényt az összes szükséges alaki szabály betartása mellett alkottak meg, ugyanakkor a tényleges törvény mégsem elérhető azok számára, akiket érint. Erre a legkézenfekvőbb példa azoknak a személyeknek a védelme által előhozott egyik érv, akiket a ’90-es évek végén 2000-es évek elején vádoltak meg Magyarországon az 1949-es Genfi Egyezményekben található (emberiesség elleni) bűncselekmények elkövetésével (pl. Legfelsőbb Bíróság döntését: Bfv. X. 713/1999/3; Bfv. X. 207/1999/5; Bfv. X. 787/1999/3.). Az Egyezmények ugyan a belső jog részévé váltak, de nem lettek megfelelően kihirdetve, így nem voltak 1956-ban gyakorlatilag hozzáférhetőek. Ami a szellemi hozzáférhetőséget (érthetőséget) illeti, hiába hozzáférhető egy büntetőjogi norma fizikai értelemben, hiába nem visszaható hatályú stb., mégsem ad választ arra a kérdésre, hogy egy bizonyos eset a hatáskörébe tartozik-e, vagy sem, ha érthetetlen a megfogalmazása. Ez az elv – azaz, hogy a büntetőnorma érthető legyen – két követelményen nyugszik: egyrészt nem lehet túl tág a diszpozíció által adott megfogalmazás, viszont a pontosság az átlagember (átlagjogász) általi megértés rovására sem mehet. Paradox módon, a túlságosan pontos, technikailag részletezett, a pontosság igényének végletes kielégítésére törekvő meghatározás nem biztos, hogy megfelel az előreláthatóság követelményének, hiszen csak egy kis szakértői csoport számára lesz a norma tartalma valóban értelmezhető. Jó példa erre néhány gazdasági bűncselekmény. A pontos megfogalmazottság – „világos és egyértelmű megfogalmazás” a Magyar Alkotmánybíróság szavaival [11/1992. (III. 5.) AB hat.] –, mint az előreláthatóság része, általánosságban a világos, ellentmondás mentes és nem visszaható hatályú szabályok igényét jelenti. Így tehát a visszaható hatály tilalma valójában az előreláthatóság feltétele, a hozzáférhetőséggel és a jogbiztonsággal együtt. Létezik még egy állandó eleme: a jogban végbemenő sűrű változtatások lehetetlenné teszik a jogkövetést: „Minden döntés, amely változtat az aktuális jogon, bár néhány esetben igazolást nyer, aláássa a jog egészének a stabilitását.” (Allan) Az Európai Emberi Jogi Egyezmény a 8–11. cikkeinek (2) bekezdéseiben fejti ki azokat a feltételeket, amelyek szerint az állam korlátozhatja az ugyanezen cikkek első bekezdéseiben leírt és védett jogokat. Ezen korlátozások megengedettek, ha „a törvénnyel összhangban állnak” vagy „a törvény által előírtak” és „szükségesek egy demokratikus társadalomban” a (2) bekezdésben kifejtett egyes célkitűzések védelmére. Bár úgy tűnik, hogy különbség van a 8. cikk (2) bekezdésébe foglalt „törvénnyel összhangban” és a 9–11. cikkek (2) bekezdéseinek „törvény által előírt” formulái között, a Malone v. Egyesült Királyság (1984) perben a Bíróság megerősítette, hogy mindkét fogalmat ugyanúgy kell érteni. Rendkívül röviden leírva, ezen két koncepció azt jelenti, hogy az államnak minimumként meg kell indokolnia a védett jogokkal kapcsolatos korlátozást az erre felhatalmazó specifikus jogszabályban. A „törvény által előírt” koncepcióval kapcsolatos judikatúra vizsgálata lehetővé teszi a választ a legalitás és az egyezményi jog alá tartozó büntetőjogi norma címzettje közötti összefüggés paramétereire. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a törvényt, azaz „jog”-ot olyan fogalomként értelmezi, amely normák széles körét fogja át, a delegált szabályozástól az íratlan jogig. Ezen megközelítést több kritika érte arra nézve, hogy nem elégíti ki a formális legalitás követelményét: azaz törvénynek tekint olyan jogszabályokat is, amelyek demokratikus legitimációra nem támaszkodhatnak. A demokratikus legitimáció formális legalitási követelményén túl a Bíróság a „jog” fogalmához két további feltételt rendelt, amelyeket legjobban az első Sunday Times ügyben [Sunday Times v. United Kingdom (1979)] fogalmazott meg. Ebben a gondolatmenetben csupán a második kritérium bír fontossággal. Eszerint »egy normát nem lehet „jog”nak tekinteni addig, amíg olyan elégséges precizitással meg nem fogalmazzák, amely lehetővé teszi, hogy az állampolgár ehhez tudja igazítani a magatartását: képes legyen előre látni – ha szükséges, megfelelő tanács segítségével – a körülményekhez képest ésszerű mértékig, azon következményeket, amelyekkel egy adott magatartása együtt járhat«. A már említett Kokkinakis v. Görögország ügyben a Bíróság újra megfogalmazta a büntetőnormák pontosabb definíciójának az igényét, és csak azt fűzte hozzá, hogy ez akkor lehetséges, „ha az egyén a vonatkozó rendelkezés megfogalmazásából – és ha szükséges a bíróság értelmezésének segítségével – tudhatja, hogy milyen tevékenységek és mulasztások teszik őt felelőssé”. A német Alkotmánybíróság számos alkalommal hangsúlyozta, hogy „mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy előre láthassa, hogy mely magatartások tiltottak és büntetéssel fenyegetettek” [Lásd például a következő

37 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog döntéseket: BVerfGE 78, 374 (382); 47, 109 (120); 73, 206 (234); 75, 329 (341)]. A Sitzdemonstration (BVerfGE 92, 1.) (ülősztrájk) ítéletben az Alkotmánybíróság megismételte azon megállapítását, miszerint az Alaptörvény 103. cikk II. bekezdésében foglalt alkotmányos előírás megköveteli a törvényhozó szervtől, hogy olyan konkrét módon definiálja a büntetőjogi felelősség feltételeit, hogy a diszpozíciók (Tatbestand) alkalmazási területe és hatásköre a szövegezésből (Wortlaut) kiolvasható legyen, vagy legalább felismerhető és felfedezhető legyen értelmezés által. A Bíróság ezen elvnek két okot tulajdonított. Először is az átlag címzettet képessé kell tenni arra, hogy előre lássa, mely magatartás büntetendő és milyen büntetés szabható ki rá. Másodszor, biztosítja, hogy a törvényhozó dönti el előzetesen, hogy mely magatartások érdemelnek büntetőjogi választ, és nem a bíróságok utólagosan. Mindazonáltal két korábbi esetre hivatkozva a Bíróság újra azt állította, hogy egy büntetőjogi norma pontosságát elsődlegesen a bűncselekmény (Tatbestand) definíciójának szövegezése (Wortlaut) alapján kell megítélni, melynek a címzett számára felismerhetőnek és érthetőnek kell lennie (BVerfGE 71, 115.). A Bíróság továbbá kifejtette, hogy »mivel a törvény értelmezés tárgya mindenkor és kizárólag csak a törvény szövege lehet, ez jelenti a zsinórmértéket. A törvény esetleges szöveg-értelme (Wortsinn) a megengedhető büntetőjogi értelmezés külső határát jelöli [vö. BGHSt 4, 144. (148)]. Amennyiben, amint az bemutatásra került, az Alaptörvény 103. cikk II. bekezdése megköveteli a címzett számára a büntetés vagy bírság alkalmazhatóságának felismerhetőségét és előreláthatóságát, akkor ez csak azt jelentheti, hogy a szöveg-értelmet az állampolgár nézőpontjából kell meghatározni ... Hacsak nem az „értelmezés”, túllépve a szabály szöveg-értelmét, a magatartás megbüntetésének eredményéhez vezet, mert akkor ennek nem szabad az állampolgárt terhelnie.« Ebből egy másik értelmezési szabály is következik, nevezetesen: egy kifejezés hétköznapi jelentésére épülő érvek prioritást élveznek a szűk szakmai rendszerből származó érvekkel szemben. A Bíróság egy másik nézőpontból is foglalkozott az előreláthatóság kérdésével az úgynevezett berlini fal lövészek (Mauerschützen) ítéleteiben a bűnösség alapelvének (Schuldgrundsatz) szemszögéből (BVerfGE 95, 96). A BGH (Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság) az egyik berlini fal lövész döntésben úgy találta, hogy a fegyver nélküli menekülők folyamatos fegyvertűzzel történő szándékos megölése, akik – a tiltott határátlépés bűncselekményének nyilvánvaló elkövetésén kívül – amúgy ártatlanok voltak, olyan szörnyűséges tett volt, mely alapján kimondható, miszerint a másik ember megölése tilalmának megszegése nyilvánvaló és felismerhető volt még egy képzetlen személy számára is [BGHSt 39, 168 (188. et seq.)]. Bár helybenhagyta a BGH döntéseit, az Alkotmánybíróság mégis kifogásolta a részletesebb indokolás hiányát a tekintetben, hogy miért lett volna egy katona (határőr) – adott szocializációjának figyelembevételével – képes arra, hogy kétség nélkül felismerje cselekedetei társadalomra veszélyességét (bűnös voltát). Az Alkotmánybíróság már korábban kimondta, hogy a büntetés a „szuverén helytelenítő reakciója a bűnös [schuldhaftes] magatartásra” [BVerfGE 26, 186 (204); 45, 346 (351)], amellyel törvénytelen magatartásért az elkövetőt stigmatizálják [BVerfGE 20, 323 (331)]. A „bűnösség nélkül nincs büntetés” alapelv a büntetőjog tekintetében az emberi méltósághoz és az önmagunkért való felelősséghez (Eigenverantwortlichkeit) való alkotmányos jogokban, valamint az Alaptörvény (GG) 1. cikk I. bekezdésében, valamint a 2. cikk I. bekezdésében megfogalmazott jogállamisági alapelvben gyökeredzik. Ezeket az alapelveket tiszteletben kell tartania a törvényhozónak a büntetőjog megalkotásakor. A bűnösségi elv a 130. cikk II. bekezdés GG szférájába is elhelyezhető, mint annak egyik anyagi jogi garanciája. Következésképpen a bűnösségi elvnek mint az állam büntetőjogi hatalmának mértékét lényegében definiáló elvnek, alkotmányos rangja van [BVerfGE 80, 244 (255)]. A bűnösségnek a büntetőjogi rendelkezések elutasításán kell alapulnia. Ez azonban feltételezi a rendelkezések létezésének felismerhetőségét, amely nemcsak a rendelkezés puszta létezését, hanem tartalmának felfogását is jelenti. Ha lehetetlen megállapítani egy büntetőjogi norma normatív tartalmát a lehetséges szétágazó értelmezések nagy száma miatt, a magatartás objektív jogellenessége, amely mindazonáltal megszegi a büntetőjogi normát, megszűnhet: „egy szabály egyértelműsége hiányának megállapított magas foka megfosztja a normát jogi minőségétől” (VfSlg 3130/1956).

3.4.2. 2.3.4.2. A szükségességi teszt Ami a büntetőjog legalitását illeti, az egyenlőség két további következményt von maga után. Vitatott, hogy mások jogai csak valamely alkotmányos jog védelme érdekében korlátozhatók-e, és ha igen, akkor csak olyan mértékben, amennyire az arányosságban áll a védendő jog értékével. Úgy tűnik továbbá, hogy az is az egyenlőség elvéből következik, miszerint a büntetőjogi szankciók nemcsak a védett joggal kell, hogy arányosak 38 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog legyenek, hanem egyenlő mértékű szankció jár az egyenlő súlyú bűncselekményekért [Jescheck; Roxin; BVerfGE 19, 343; BVerfGE 23, 127 (133) et seq.]. Az ún. szükségességi teszt egyik formáját az Emberi Jogok Európai Egyezményének szervei dolgozták ki, a következő esetekben: Handyside v. the United Kingdom (1976) Otto-Preminger Institute v. Germany (1994). Klasszikus megfogalmazása a Silver v. Egyesült Királyság (1983) esetben található, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága a következőket állapította meg: a) a „szükségesség” nem rokonértelmű a „nélkülözhetetlenséggel”, valamint nem rendelkezik a „megengedhető”, az „általános”, az „ésszerű” és a „kívánatos” szavak rugalmasságával; b) a Szerződő Államok egy bizonyos, de nem korlátlan szabadságot élveznek (az emberi jogok) korlátozása tekintetében, de az Emberi Jogok Európai Bírósága hivatott eldönteni, hogy azok megfelelnek-e az Egyezménynek; c) ahhoz, hogy egy ilyen korlátozás megfeleljen az Egyezmény követelményeinek annak, inter alia, összhangban kell lennie a sürgető társadalmi igényekkel, és arányosnak a kitűzött jogos céllal; d) az Egyezménynek a biztosított jogokkal kapcsolatos kivételekrőlszóló szakaszait megszorítóan kell értelmezni. A nemzeti jogok szintén kifejlesztették a saját szükségességi tesztjüket. Németországban a rendőrséggel kapcsolatos jogszabályok elveiből fejlődött ki, és ’Übermaßverbot’ néven ismert teszt. Ez az alapelv tartalmazza a szükségesség (Erforderlichkeit) és az arányosság (Proportionalität) követelményét. Ezek szerint a végrehajtó csak akkor avatkozhat be az egyéni jogokba, ha az veszély elhárításához szükséges, és csak olyan módon, hogy a lehető legkevesebb sérelmet okozza. Ezt az alkotmányos alapelvet később az Alkotmánybíróság is értelmezte. A szükségesség követelményét különösen az alkotmányos szabadságokba történő beavatkozás esetében kell szigorúan venni. Ezek szerint az arányosság előírja, hogy a) az alkotmányos jog korlátozása megfelelő legyen a másik jog védelmére; b) a korlátozás szükségszerű legyen, tehát ne legyen enyhébb módja a másik jog védelmének; c) végül szűkebb értelembe véve is arányosnak kell lennie: tehát az alkotmányos jogba való beavatkozás arányos legyen a védett alkotmányos joggal. Ezen a ponton példának szolgál a magyar Alkotmánybíróság döntése, amely alkotmányellenesnek tartotta a közösség elleni izgatás [Btk. 269. § (2) bek.] egy bizonyos formáját, mivel indokolatlanul korlátozta a véleménynyilvánítás szabadságát [30/1992.(V. 26.) AB hat.]. A magyar Alkotmánybíróság is a szükségességi tesztet vette alapul, az említett ügy elbírálása során, ugyanakkor továbbfejlesztette azt: „Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan”. Más szóval, alapvető jog korlátozása csak akkor lehetséges, ha a) a korlátozás szükséges egy másik alapvető jog, szabadság vagy más alkotmányos érdek védelméhez; b) az alkalmazott mérték alkalmas a cél eléréséhez; c) a cél fontossága arányos a korlátozás okozta sérelmek mértékével; d) az alkalmazott korlátozás a lehető legkisebb sérelmet vonja maga után.

3.4.3. 2.3.4.3. Az anyagi igazságosság A természetjogi igazságosság elve beleillik a legalitás doktrínájába is. Allan a tisztességes és nyilvános tárgyalás igényében, valamint a részrehajlás mellőzésében látja fő jellemzőit. Véleménye szerint „a legitim elvárások tana mostanra eljutott arra a szintre ... hogy az eljárási és az anyagi igazságosság közötti határvonal elmosódott.” A fent említett struktúrában az igazságosság alapelve két részből áll: az abszolút jogok védelmének elvéből (kriminalizációs kötelezettség), és a bűnösségen alapuló felelősség elvéből. Az alábbiakban csak az abszolút jogok védelméről szólunk, hiszen a bűnösség kérését az arról szóló fejezetben részletesen tárgyaljuk.

39 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog

3.4.4. 2.3.4.4. Az abszolút jogok védelme (kriminalizációs kötelezettség) „Nem létezik olyan átfogó alapelv – mint például a bűnösségen alapuló felelősség – amely igazolhatná egy magatartás kriminalizációját.” (A. T. H. Smith). Még, ha el is fogadjuk ezen állítás helyességét létezik alóla egy kivétel. Az ún. abszolút jogokhoz (élethez, testi épséghez, szexuális szabadsághoz való jog) fűződő kriminalizációs kötelezettség nemzetközi emberi jogi normákon alapul, azaz az állam önkéntes alávetésén, és még nem vált a nemzetközi jus cogens részévé, addig a nemzetközi humanitárius jog számos olyan bűncselekmény büntetését írja elő (például háborús bűncselekmény, emberiesség elleni bűncselekmény, népirtás, agresszió), amelyek vonatkozásában az állami kriminalizációs kötelezettség mellett a jus cogens és obligatio erga omnes elvekből kifolyólag nemzetközi jogosultság is keletkezik az állam által gyakorolt főhatalom átvételére, és az állami mulasztás szankcionálására. Ezekben az esetekben az állam büntetőhatalma (jus puniendi) és büntető kötelezettsége nem a népszuverenitásból, hanem az obligatio erga omnesből, a nemzetek közössége, mint egész felé fennálló kötelezettségből ered. Az alkotmányos kriminalizációs (pönalizációs) kötelezettségek két formában jelennek meg. Egyrészt ún. valós vagy materiális alkotmányos kriminalizációs kötelezettségként, másrészt formális kriminalizációs kötelezettségként. A formális kriminalizációs kötelezettség a büntetőeljárási joghoz kapcsolódik, és azt írja elő, hogy bizonyos súlyú joghátrány csak a büntetőeljárás által nyújtott garanciák mellett szabható ki és alkalmazható. A materiális kriminalizációs kötelezettség lehet belső jogi, vagy nemzetközi jogon alapuló. Belső jogi a kriminalizációs kötelezettség, ha az állam magára ró kriminalizációs elvárást. Például a magyar Alkotmány 2. § (3) bekezdése szerint „A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” A magyar büntetőjog a Btk. 139. és 139/A. §-ában meghatározott, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása és az alkotmányos rend elleni szervezkedés bűncselekményekkel válaszol erre az alkotmányos elvárásra. A nemzetközi jogon alapuló kriminalizációs kötelezettség az abszolút jogok esetén a sértő magatartás büntetni rendeltségét és a büntetőjogi felelősségre vonást írja elő az államnak. Módszertani okok miatt ezt a kérdést nem ehelyütt, hanem a nemzetközi jogról szóló fejezetben tárgyaljuk részletesen. Ennek ellenére szükséges még pár szót szólni ezen jogok és a legalitás elvei közötti kapcsolatról. Elismerve az állam kötelezettségét, miszerint büntetnie kell az abszolút jogok megsértését, két eset merül fel, melyek során az állam nem tesz eleget e kötelességének: elsőként, lehet, hogy az állam jogrendszerében nincsenek az említett magatartás büntetésére megfelelő normák; valamint az is előfordulhat, hogy az állam nem hajlandó alkalmazni a megfelelő normákat az ilyen magatartások pönalizálására. Mindkét esetben, ha az állam később mégis helyre kívánná hozná a kriminalizáció vagy éppen az üldözés elmaradásából eredő hibáját, az abszolút jogok és az előreláthatóság alapelvei összeütközésbe kerülnének. Hat módszer létezik a hiba helyrehozására: a) a visszaható hatályú bírói értelmezés kiterjeszthet egy már létező normát a kérdéses esetre; b) a jövőre vonatkozó bírói értelmezés is ugyanezt teheti; c) visszaható hatályú bírói kriminalizáció; d) jövőre vonatkozó bírói kriminalizáció; e) visszaható hatályú jogalkotói tevékenység; f) jövőre vonatkozó jogalkotói tevékenység. Az a), c) és e) esetében az előreláthatóság ütközik össze az abszolút jogok védelmének elvével; a b), d) és f) esetben az egyenlőség és az abszolút jogok kerülnek konfliktusba; az a), b), c) és d) esetben pedig az anyagi formalitás és az abszolút jogok nem férnek össze. Ashworth szerint a legalitásban rejlő értékek nem abszolút módon léteznek, hanem mindig az állam társadalmi és jogi kultúrájától függenek. Úgy tűnik, a német Alkotmánybíróság a középutat választotta az igazságosság és a jogbiztonság összeütközését illetően, nem határozzák meg, melyik élvez elsőbbséget, hanem kijelentették, hogy mindkettő a jogállamiság része, és a bíróságnak mindig el kell döntenie, hogy az adott esetben melyik dominál. A magyar Alkotmánybíróság nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a formális legalitás és az előreláthatóság előnyt élvez az igazságossággal szemben, de kijelentette, hogy „a jogviszonyok igazságtalan eredménye viszont 40 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog önmagában nem érv a jogbiztonsággal szemben.” [11/1992. (III. 5.) AB hat.] és „az anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg.” [9/1992. (I. 30.) AB hat., idézi a 11/1992. (III. 5.) AB hat., 82.]. A náci rezsim összeomlását követően Németországban a jogászoknak felelniük kellett arra a kérdésre, hogy az előző vezetés által alkotott jogtalan törvényeket (Unrechstgesetz) érvényesnek kellene-e tekinteni, legalábbis abban az időben, mikor de facto hatályban voltak, vagy az ilyen jogszabályok érvénytelenek megalkotásuk pillanatától. Az első alternatíva a jogilag könnyebb választás. Ugyanezek a jogi kérdések merültek fel a német újraegyesítés után a „Berlini falnál történt halálos lövések” kiértékelésénél. A felmerülő ügyekben való ítélkezés során a bíróságok a radbruchi-formulához igazodtak. Míg Radbruch soha nem volt klasszikus pozitivista, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a fasiszta uralom traumája hozzájárult a hangsúly bizonyos eltolódásához jogi gondolkodásában a jogbiztonság és az egyéni igazság közötti kapcsolatot tekintve. Formulája szerint: »az igazságosság és a jogbiztonság közötti konfliktust úgy lehet kiküszöbölni, hogy a pozitív, írott szabályban rögzített és a hatalom által gyakorolt jog akkor is elsőbbséget élvezhet, ha tartalmilag igazságtalan és célszerűtlen, kivéve, ha a tételes törvénynek az igazságossággal való ellentéte elviselhetetlen mértékűvé válik. Lehetetlen pontosabb vonalat húzni a törvényi jogtalanság és ahelytelen tartalomellenére még érvényes törvény közé. Egy másik éles határvonalat viszont megvonhatunk.Ahol az igazságosságra már nem törekszenek, ahol az egyenlőséget, ami az igazságosság magja, a pozitív jogalkotásban tudatosan megtagadnak, ott a törvény nemcsak „helytelen jog”, hanem egyáltalán hiányzik belőle a jogi jelleg.« [Radbruch, G.: Gesetzliches Unrecht und übergesetzliches Recht, SJZ (1956) 105. Vö. Rechtswörterbuch, Creifelds, Verlag C. H. beck, München, 1994.] Kaufmann megfigyelte, hogy a radbruchi-formula valójában két formulát foglal magában: először is az úgynevezett „Elviselhetetlenségi Formulát” (Unertraglichkeitsformel), másodszor a „Tagadás Formulát” (Verleugnungsformel). Az első formulát szintén két részre lehet bontani: negatív és pozitív részekre. A negatív rész tartalmazza a kérdéses jog természetét, hogy ténylegesen tartalmaz-e törvényes jogtalanságot (gesetzliches Unrecht); más szavakkal ez egy cáfolatot jelent. A formula pozitív oldalát tekintve fel kell ismerni a metajurisztikus igazságot (übergesetzliches Recht), melynek a jogtalanság helyén kellene állnia (ez utóbbi az ellenőrzés eljárását jelentené). E formula támogatói is általában úgy értelmezik ezt, hogy csak rendkívül súlyos jogsértés (Rechtsverletzung) esetén lehet érvénytelennek tekinteni egy törvényt. A két Németország újraegyesülése után számos büntetőeljárás indult a halálos lövéseket leadó határőrök, illetve parancsnokaik ellen. Az egyik ilyen híres esetben a Spree folyón átúszni próbáló 17 éves fiút lőtte agyon két határőr 1962-ben (BGH, Urt. v. 20. 3. 1995.). Az ügyben a Landgericht elítélte a terhelteket azon az alapon, hogy a bűncselekmény elkövetése időpontjában a szolgálati szabályzat és a belügyminiszteri parancs nem jelentettek elégséges jogszabályi felhatalmazást, és így nem szolgálhattak büntethetőséget kizáró okként. A bíróság ezt azzal indokolta, hogy az akkor hatályban lévő keletnémet alkotmány garantálta a tartózkodási hely megválasztásának jogát, amelyet csak törvény korlátozhatott. Hasonlóképpen a büntetőjog sem tartalmazott idevonatkozó büntethetőségi akadályt. A szabályzat és a parancs továbbá súlyosan sértette az igazság és a humanitás alapvető fogalmait, és mivel az elévülési idő nyugodott a keletnémet állam fennállása alatt, a büntetőjogi felelősségre vonásnak nem volt akadálya. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság több hasonló ügy felülvizsgálata során kimondta, hogy a határsértők lelövését előíró, illetve az azt lehetővé tevő jogszabályok, parancsok és az 1982-es határtörvény a radbruchi-formula alkalmazása folytán érvénytelen: „érvénytelen, a nemzetközi jog által védett igazságosság és emberi jogok alapvető parancsainak nyilvánvalóan elviselhetetlen megsértése miatt … A sérelem ebben az ügyben olyan súlyú volt, hogy a minden nemzet által közösen elismert emberi értéken és méltóságon alapuló igazságosságot sértette; a pozitív jog [positives Recht] köteles engedni az igazságosság [Gerechtigkeit] követelményének ilyen esetben (az úgynevezett radbruchi formula).” (BGHSt 39, 1ff, NJW 1993, 141). A Német Szövetségi Alkotmánybíróság fenntartotta a Szövetségi Bíróság döntéseinek alkotmányosságát [BVerfGE 95, 96 (140)]. Többek között kijelentette, hogy „a GG II. 103. cikkébe foglalt visszaható hatály szigorú tilalmát a jog uralma igazolja azzal a különleges bizalommal, melyet a büntetőjogi szabályok hordoznak, ha alapvető jogok által kötelezett demokratikus törvényhozás alkotja őket. Ez a speciális bizalom elvész, ha az állam képviselői kizárják a büntetőjogi felelősséget mentességek által a legsúlyosabb igazságtalanságok eseteiben.” Említés szintjén itt is megállapítandó, hogy a Magyar Alkotmánybíróság, alkotmányellenesnek tartva egy olyan törvényt, mely a kommunista hatalom alatt elkövetett bűncselekmények megbüntetését követelte

41 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig. A jogállami büntetőjog visszamenőlegesen, eltörölve az elévülési időt, kijelentette, hogy „az objektív és formális alapelveken nyugvó jogbiztonság a mindig részrehajló és szubjektív igazságosságot váltja fel.” [11/1992. (III. 5.) AB hat.]. Ennek ellenére egy későbbi másik döntésében Magyar Alkotmánybíróság úgy vélte, hogy a nemzetközi jog bizonyos bűncselekmények vonatkozásában a belső jogtól függetlenül is alkalmazható, továbbá kifejezetten a jogalkalmazás számára is meghatározta ennek alkotmányossági követelményeit. A határozat szerint a nemzetközi jog maga definiálja a nemzetközi jog szerint üldözendő és büntetendő bűncselekményeket és büntethetőségük összes feltételét. [53/1993. (X. 13.) AB. hat.]. Igaz a nemzetközi jogban meghatározott tényálláselemeknek és feltételeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy a hazai jog valamely bűncselekménye a nemzetközi jog szerinti bűncselekménynek minősüljön [36/1996. (IX. 4.) AB határozat]. Az előreláthatóság elve megsértésének másodlagos következménye is lehet: mikor ilyen jogsértés történik, az érintett intézményeknek el kell dönteniük, hogy a legalitás megsértését visszaható hatállyal, minden korábbi, rosszul elbírált esetben orvosolják, vagy újrafogalmazzák a jogot, azonban csak a jövőre vonatkozó hatállyal. Összegezve a fentieket az anyagi igazságosságról megállapítandó, hogy a jog célja az emberek egyenlőségét és az emberi viselkedés következményeinek előreláthatóságát biztosítani. Ebből következik, hogy a formális legalitás védelmezheti az előreláthatóságot, de nem garantálhatja sem az egyetemes egyenlőséget, sem az igazságosságot. Ebben az értelemben az egyenlőség az igazságosság egyik forrása, és ha a büntetőjog alapjában egyenlőtlenként kezeli az embereket, az igazságosság nem valósulhat meg. Ł$k07101

42 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. fejezet - 3. A BÜNTETŐPOLITIKA 1. 3.1. A büntetőpolitika fogalma A büntetőpolitika egyrészt a bűnügyi tudományokhoz kapcsolódik, másrészt az állam általános politikájának integráns része. Azt határozza meg, hogy az adott korszakban melyek a büntetendő cselekmények és mi a szankcionálásuk módja. A büntetőjog tudományához és a kriminológiához egyaránt köthető a büntetőpolitika. A büntetőpolitika és a kriminálpolitika kifejezéseket általában szinonimaként használjuk, ugyan azt a fogalmat jelölik tartalmi eltérés nélkül. Az állami büntetőpolitika az általános politikájának megfelelő tudományos nézetek, elméletek közül választ és ennek megfelelően alakítja a büntető jogalkotást, illetve a büntető jogalkalmazást. Ahogy változnak a társadalmi nézetek, úgy változik a tudományos megközelítés és ennek következtében módosul a büntetőpolitika is. E változás mutatkozik meg a kriminalizációs és dekriminalizációs törekvésekben. Noha a büntetőpolitika kifejezést Beccaria nem használta, munkássága nem más, mint a felvilágosulás modern büntetőpolitikájának felvázolása. A Fény századának klasszikusa a humanista filozófia jegyében gyűjtötte össze azokat a kívánalmakat, amelyek az igazságos büntető igazságszolgáltatás legfőbb büntetőpolitikai elveiként is tekinthetők. Az ő munkája nyomán kezdődtek meg a tudományos szintű büntetőpolitikai elemzések. A büntetőpolitika kifejezést elsőként Henke írta le 1823-ban (Finkey hivatkozik rá 1905-ben megjelent büntetőjogi tankönyvében). Feuerbach a büntetőjog-tudomány segédtudományának tartja és 1840-es definíciója szerint a büntetőjogalkotás előkészítése a feladata. Egyes elméletek a büntetőpolitikát önálló tudományterületként tekintették, míg mások a bűnügyi tudományok szerves részének tartották. Liszt, akia kriminálpolitikát a büntetőjog vezérlőcsillagának nevezte, külön tudományként ír róla. Az ő megközelítésében a büntetőpolitika közvetítő tudomány a büntetőjog és a kriminológia között. A büntetőpolitika alakítása során a törvényhozásnak számolnia kell a társadalom erkölcsi színvonalával, hasonlóképpen azzal is, hogy mi a társadalom értékítélete egy adott szankcióról. Vámbéry a büntetőpolitikát a büntető törvényhozást előkészítő tudományként és a bűnözés ellen folytatott küzdelem taktikájaként határozza meg. Kialakításakor figyelmet kell fordítani arra, hogy az adott érdek büntetőjogi védelemre szorul-e, illetve arra is, hogy a büntetéstől várható-e eredmény. Vámbéry helyteleníti a túlzott kriminalizációt, hiszen a büntetés kétélű fegyver. Az államra is terheket ró, másrészt az állampolgárok ellenállását eredményezheti. A büntetőpolitikát befolyásolja az adott társadalom szellemi kultúrája, és a politikai viszonyok milyensége is. Heller szerint a büntetőpolitika feladata a büntetőjog felépítésénél irányadó tételek felállítása. Axiológikus tudomány, amely értékelően ítéli meg az emberi cselekményeket és büntetésüket. Hacker kettéosztja a kriminálpolitika fogalmát, egyrészt a tételesjog kritikáját és megjavítását tartja a kriminálpolitika feladatának, másrészről úgy ítéli meg, hogy a szociálpolitikával együttműködve kell a kriminalitást enyhíteni. Ancel szerint a büntetőjoghoz kapcsolódik a büntetőpolitika. „Büntetőpolitikáról ugyanis egyáltalán csak akkor beszélhetünk, ha a megtorlás rendszerét már egységes irányelvek szerint megszervezték. A kutatásnak tehát a létező, pozitív büntetőjogból kell kiindulnia, és ennek alapján kell aztán a represszió vezérelveit meghatároznia.” Kádár és Kálmán a büntetőpolitika tárgykörébe sorolja a büntető jogalkotást, a büntető jogalkalmazást, illetve az ítélkezési gyakorlatot is. A büntetőpolitika a bűnügyi tudományok szempontjából alapvető jelentőségű, hisz a jogszabály létrejöttét, gyakorlati érvényesülését egyaránt befolyásolja. Földvári szerint a büntetőpolitika fogalma csak valamely állam általános politikájával való összefüggésben határozható meg. A gyakorlati munkára helyezi a hangsúlyt, melynek során meghatározzák a bűnözés ellen folytatott harc terén a feladatokat, illetve a bűnüldözés és a bűnmegelőzés eszközeit. Húsz évvel később a fenti meghatározás a következő magyarázattal bővült: az állam általános büntetőpolitikájának a része, amely átfogja a törvényhozás és ezen keresztül a jogalkalmazás területét. „Akkor lehet eredményes, ha tudományosan

43 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

megalapozott és összhangban van az államnak a közösség és az egyes állampolgárok érdekeit egyaránt előmozdítani törekvő általános politikájával.” Közvetítő, koordináló szerepe is jelentős a büntetőpolitikának. A kriminálpolitika a büntető igazságszolgáltatásban alkalmazott jogi és tudományos módszerek és intézkedések koordinációjávalis előmozdíthatja a bűnözés kezelésének hatékonyságát – idézi KatonaForkert. Békés részletesen kibontja a fogalmat, szerinte a kriminálpolitika részben az egységes állami politika része, részben a büntető igazságszolgáltatás „önirányítása”, részben a büntetés-végrehajtás területére meghatározott állami célkitűzés teljesítése, részben pedig a társadalom különféle szervezetei és a hatóságok elé kitűzött cél: a bűnmegelőzés elérése. Az állami büntetőpolitika részeként a büntető törvényhozást irányítja a kriminálpolitika. A büntető igazságszolgáltatás önirányítása alatt a Legfelsőbb Bíróság elvi irányítási munkáját érti Békés. Wiener megkülönbözteti a köztörvényi és a szakmai büntetőpolitikát. A köztörvényi büntetőpolitika nézet, vélemény arról, hogy milyen magatartásokat kell büntetni és ezekkel szemben milyen szankciókat kell alkalmazni. A szakmai büntetőpolitika az ún. szakmai büntetőjog XX. századi kialakulásával együtt jött létre. A szakmai etika, illetve a szakmai részletszabályok befolyásolják a szakmai büntetőpolitikát. A büntetési elméletek és a büntetőpolitika szoros összefüggésben vannak egymással. Horváth Tibor ezt úgy fogalmazta meg, hogy a büntetőpolitika a bűnügyi tudományok eredményeire támaszkodva határozza meg a bűnözés elleni küzdelem célkitűzéseit és eszközeit, illetve a bűnözés visszaszorítására irányuló állami és társadalmi feladatokat. Roxin megkülönbözteti a büntetőpolitika értékirányultságát, és célra orientáltságát. A célok a törvényhozás területén jelennek meg, amikoris a társadalom védelme érdekében kijelölik a büntetendő cselekményeket illetve azok szankcióit. Az értékek a jogalkalmazás során érvényesülnek, amennyiben a büntető igazságszolgáltatás az igazságosság és a humanitás alapelvei szerint működik. A XX. században a büntetőpolitika két nagy típusát különböztették meg alapvető sajátosságaik alapján: a korlátozó-beavatkozó és a segítő-támogató kriminálpolitikát. A korlátozó-beavatkozó alternatíva előnyeiként jelölik meg, hogy lehet a lakosság jogérzetére, hagyományokon alapuló jogtudatára építkezni. A hagyományos és szigorú büntetések mögé meg lehet szerezni a lakossági támogatást. Az állampolgárok számára a hatalom garantálja, hogy nem tűri a normák megszegését és a normavédelem érdekében kész erőt alkalmazni. Ez fokozza a lakosság jó közérzetét, növeli a hatalom erejének imázsát. Az erős hatalom mind a prevenció, mind a bűnüldözés, mind a büntetés-végrehajtás során parancsok útján érvényesíti akaratát. A korlátozó-beavatkozó alternatíva hátrányaként tartják számon azt, hogy nehezen képes gyors választ adni az új jelenségekre. A lakosságot képtelenné teszi arra, hogy szembenézzen a valósággal: a deviánsok is ugyanannak a társadalomnak a részei, mint amelyhez a többség tartozik. A bűnelkövetők pedig ahhoz nem kapnak segítséget, és főként mintát, hogy miként kellene a társadalom többségi elvárásainak megfelelően a konfliktusokat rendezni, miért érdekük nekik is személy szerint a többségi normák tisztelete. A segítő-támogató alternatíva előnyének tartják azt, hogy kiindulópontja az a felfogás, amely szerint a bűnözés társadalmi produktum, s így a bűnelkövető felelős tettéért, azonban annak elbírálásánál nem hagyható figyelmen kívül az a háttér, amelyik az egyént az állam, valamint a társadalom többsége által elfogadottól eltérő normák követésére késztette. A társadalom aktív közreműködését igényli, így az állampolgárok megtanulják a legfőbb védekezési módszereket és eszközöket, s ezáltal az egész társadalmat tehermentesíti a külső rendfenntartás sokkal drágább költségeinek tetemes részétől. Csökken a lakossági félelem. A normák betartatásának csak részben vannak meg a központi elvei és kikényszerítési mechanizmusa. A normaszegések, ezek okai helyi jellegzetességeket is magukon viselnek. Ezeket helyhez kötődő módszerekkel és eszközökkel lehet eredményesen befolyásolni. A helyi eredmények helyi közérzetjavuláshoz vezetnek. A segítő-támogató alternatíva hátránya, hogy az individuum feltétlen védelmére alapuló politika a hagyományoshoz képest kisebb közösségi támogatásra számíthat.

44 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

Az országos kriminálpolitikai elképzelések nem mindig érvényesülhetnek. A különféle bűnmegelőző intézmények közötti koordináció sokkal nehezebb, mint centrális irányítás esetén. A hatalmat kényelmessé teheti, s arra ösztönözheti, hogy a valóban szükséges központi kötelezettségektől is szabaduljon. A büntetőpolitika célját az Országos Kriminológiai Intézet kriminálpolitikai koncepciója (1998) az alábbiakban jelöli meg: a bűnözés megelőzése és csökkentése;a bűncselekmények áldozatává vált személyek védelme;annak biztosítása, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, megvádolt vagy elítélt személyek felelősségre vonása igazságosan, késedelem nélkül és méltányosan történjék meg;a bűnösnek talált személyek megfelelő megbüntetése, és ahol lehetséges: a további bűnelkövetéstől való visszatartása;annak biztosítása, hogy a büntető igazságszolgáltatás hatékonyan, gazdaságosan és a lehető legnagyobb eredményességgel működjék. Céljai között két tényező vesz részt: a bűnözésre reagálás, mint közvetlen és feltétlen aktus, továbbá a bűnmegelőzés, mint közvetett és lehetséges aktus. Mindkettőben szerephez jut az az állami elképzelés, hogy miként célszerű reagálni a jelen bűnözése által teremtett kihívásra. A kriminálpolitika alrendszerei: – A büntető jogalkotási politika, amely a társadalmi változásokból adódott értékváltozások, prioritások alapján meghatározza a büntetőjogi rendszer (anyagi, eljárási és büntetés-végrehajtási jog és intézményei) „karbantartásának”, a kor igényeihez igazodó változtatásának elveit. – A büntető igazságszolgáltatási politika, amely a büntető igazságszolgáltatás teljes intézményrendszerének működési stratégiáját tartalmazza. A büntető igazságszolgáltatási politikarészterületeit az alábbiak szerint nevesíti: – a bűnüldözési politika, amely a bűnüldöző szervek (rendőrség és a speciális nyomozó hatóságok, valamint az ügyészség) törvényi keretek közötti tevékenységének súlypontjait, aktuális feladatait, célkitűzéseit határozza meg (pl. kijelöli azokat a bűncselekményeket, illetve bűncselekményi kategóriákat, amelyek aktuális társadalmi igényekből adódó politikai döntés alapján egy meghatározott időszakban fokozott figyelemben részesülnek); – a vádemelési politika, amely az ügyészség részére biztosított opportunitási jogkör gyakorlati végrehajtásának elveit öleli fel; – az ítélkezési politika, amelyet egyes szerzők büntetés kiszabási, vagy egyszerűen csak büntetőpolitikának is neveznek, s amely a bíróságok gyakorlati büntetés kiszabási elveit, stratégiáit tartalmazza, felsőbírósági iránymutatásokat adva annak a mozgástérnek kitöltésére, amelyet a törvény a büntetési keretek és a büntetés kiszabási elvek meghatározásával a bírói mérlegelés számára fenntart; – a büntetés-végrehajtási (szankció-végrehajtási) politika a büntetések és intézkedések végrehajtásának elveit és stratégiáit tartalmazza. A gyakorlati kriminálpolitika további szintekre osztható (OKRI, 2006): – Reagáló kriminálpolitika, amely alatt a bűnüldöző és igazságszolgáltatási szerveknek a bekövetkezett jogsértésekre adott válaszait értik. – Tervező kriminálpolitika, amely a törvényhozásnak és a kormányzatnak a bűnözés prognózisaira épülő jogalkotási terveit értik. – Közbiztonsági stratégia, amely jelenti a politikai szféra, a civil társadalom, a gazdasági élet intézményeit és amely kiterjed a társadalmi bűnmegelőzés valamennyi területére. Farkas Ákos összegzi a büntetőpolitikára hatást gyakorló tényezőket: a társadalom kulturális és etikai szintje, a társadalomtudományok által vallott felfogás, a bűnözéssel kapcsolatos társadalmi nézetek véleménye szerint egyaránt befolyásolják a kriminálpolitikával kapcsolatos elképzeléseket. A kriminálpolitika milyensége mindig egy adott társadalom civilizációs szintjével mérhető. A szocializmus időszakában jelentősen átpolitizált, osztálytartalommal telített volt a büntetőpolitika.

45 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

Soha nem volt találóbb a „büntető-politika” elnevezés, mint a szocializmus kezdeti időszakában, amikor a politikai hatalom azok megbüntetésére – is – használta eszközül, fegyverül a büntetőjogot, akit ellenségeinek kiáltott ki. Harci eszköznektekintik a büntetőjogot, amivel igen hatásosan lehet az uralkodó osztályok érdekeit védelmezni. Harci eszköz azokkal szemben, akik a munkásosztály és a dolgozó parasztok ellen vétenek. A szocialista büntetőjog filozófiája azt hirdette, hogy a büntetőjog a proletariátus hatalmát szolgálja. A politikai hatalom megragadása idején a büntetőjogot gyakrabban használták az osztályuralom szolgálatában. Az állam a büntetőjog alkalmazásával reagált minden olyan megmozdulásra, ami a központi tervekkel és ideológiával ellentétes volt. A XX. század derekán a népesedéspolitikát is a büntetőjog eszközeivel kívánták megoldani Magyarországon. Amikor a népszaporulat növekedését látta szükségesnek a szocialista kormányzat, a büntetőjogot is ennek szolgálatába állították. A jogalkalmazás politikai elvárásait a Jogpolitikai Elvek közvetítették, először kormány-, majd Elnöki Tanácsi határozatok formájában. A rendszerváltozást követő időszakban a magyar büntetőpolitika nemegyszer az aktuálpolitika szintjére esett. A négyévenkénti kormányváltás átalakította a büntetőpolitikát, amely sokszor a választási kampány része volt. Az aktuálpolitika által felkapott területeken érezhető az átgondolatlan szabályozás. A folytonosságot megmegszakította az újabb ciklusok koncepcióváltása. A négyévenkénti kormányváltás nem kedvezett az egységes büntetőpolitika kialakításának, fenntartásának. Az új kormányok az előző büntetőpolitikát megváltoztatva új elvek alapján alkották meg büntető jogszabályaikat. 2003-tól az egymásra épülő szabályozások sorozatával igyekeztek egységesíteni a büntetőpolitikát. 2007-ben a kormányzat kezdeményezte a „kriminálpolitika modernizációjának alapvonásairól és a kormányzati kriminálpolitika hatékonyabb érvényesítése érdekében szükséges intézkedések” megtételét. A rendszerváltást követően az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a jogállami garanciákkal, az alkotmányos büntetőjog kívánalmával. A kriminalizációval kapcsolatos álláspontja szerint a törvényhozó a büntetendő magatartások körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges. A bűncselekményekre adandó állami reagálás és a szankciók meghatározása vonatkozásában pedig a következőket állapította meg az Alkotmánybíróság: jogállam kizárólag jogállami módon reagálhat a jogsértésekre. A jogszabályoknak világosnak, érthetőnek és kiszámíthatónak kell lenniük. Vókó szerint a XXI. századi büntetőpolitika a helyreállító igazságszolgáltatást helyezi előtérbe. A helyreállító, újjáépítő igazságszolgáltatásnak egyszerre kell megfelelnie a törvénynek, az áldozatnak és magának az elítéltnek is. A büntetőpolitika oly módon felelhet meg a törvénynek, a törvényesség kívánalmának, ha az állampolgárok biztonságát, épségét védelmező jogszabályokat alkot és az állam kötelességévé teszi ennek végrehajtását. Az áldozatnak történő megfelelés azt jelenti a helyreállító büntetőpolitikában, hogy az áldozatnak elégtételt nyújtanak kártalanítás, helyrehozatal útján. A helyreállító büntetőpolitika az elítélttel szemben is garanciákat fogalmaz meg, olyan szankciókat alkalmaz vele szemben, amelyek emberi jogait tiszteletben tartják. Az elítéltekkel kapcsolatban egyrészt a szankció hatékonyságának a növelése, másrészt a társadalomba történő visszailleszkedésük előkészítése a cél. A büntetőpolitika fogalma: meghatározza, hogy mely cselekmények legyenek büntetendőek, mi legyen az állami reagálás a bűncselekményekre és azok következményeire. Meghatározza továbbá a sértettnek okozott kár jóvátételének módját, illetve kijelöli a bűnmegelőzés irányait. Alapelvek a büntetőpolitika kialakítása során: 1. Az elkövetett bűncselekményekre való állami, társadalmi reagálásról egy állam sem mondhat le, azt minden társadalom igazságérzete megkívánja. 2. Kívánalom, hogy a szankciók gyorsan kövessék az elkövetést. 3. A differenciálás szükségessége. A szankciók fajtája, súlya legyen összhangban az elkövetett cselekmény súlyával, csakúgy mint az elkövető személyi körülményeivel. 46 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

– A súlyos, erőszakos bűncselekmények elkövetőit továbbra is hosszabb tartamú szabadságvesztéssel kell megbüntetni. – A bagatell bűncselekmények esetében pedig – a hagyományos büntetés helyett – jóval szélesebb körben kell alkalmazni a köz érdekében végzett munkát, illetve az elkövetőnek mindent meg kell tennie a sértettnek okozott károk, hátrányok megszüntetése, enyhítése érdekében. A rövidebb időtartamú (a hat hónapot, vagy az egy évet nem meghaladó) szabadságvesztés kiszabását a nemzetközi ajánlások szerint is kerülni kell. 4. Az egyéniesítési folyamat tovább folytatandó, a fiatalkorúak büntetőjogának továbbra is elsődleges célja kell legyen a fiatal társadalomban megtartása. 5. A büntetőjog ultima ratio jellegét meg kell valósítani, nem kizárólag a fiatalkorú elkövetők esetében.

2. 3.2. A „kettős nyomtávú” büntetőpolitika A XXI. század modern büntetőpolitikájára jellemző a pragmatikus, racionális, utilitarista szemlélet térhódítása. Ez köszönhető a posztindusztriális fogyasztói társadalmak általános világszemléletének, de annak is, hogy kisebb a jólét és az állam igyekszik némely kötelezettségétől megszabadulni. A bűnüldözésben, a büntetőigazságszolgáltatásban és büntetés-végrehajtásban egyaránt megjelenik a magánszféra. A community policing a bűnüldözési feladatok egy részének átadását vagy megosztását jelenti. A közösségi igazságszolgáltatás intézménye megszünteti az állam egyedüli büntetőhatalmát. A közösségi igazságszolgáltatás eddig elsősorban a common-law országokban jelent meg, hisz ott évszázados hagyományai vannak az alulról való építkezésnek, a decentralizációnak és nem utolsósorban a demokráciának, a jogállamnak. A nemzetközi büntetőpolitikai irányok jellegzetessége, hogy egyszerre van jelen a büntető szellem, a „kemény kéz” politikája és a helyreállító jellegű büntetőpolitika. A választópolgároknak szóló üzenet összpontosul a büntetőpolitikában. A büntetőpolitika egyszersmind a politika része is, ez magyarázza, hogy az egyes modellek esetében olyan hangzatos elnevezésekkel találkozhatunk, mint: „Keményen fellépni a bűnözéssel és annak okaival szemben” (Tough on crime and tough on the causes of crime, 1997), „Igazságot mindenkinek” (Justice for All, 2002), „Lecsökkenteni a bűnözést, igazságot szolgáltatni” (Cutting crime, delivering justice, 2004). Az Egyesült Királyság büntetőpolitikájának változásai Az angol büntetőpolitikában továbbra is tettenérhető a „büntető légkör”. Folytatódik az a tendencia, amely elsősorban a (potenciális) választópolgár meggyőzésére összpontosítja a büntetőpolitikát. Nagy hangsúlyt fektetnek a különböző (négy-, ötéves időszakokra tervezett) stratégiai tervek közzétételére. Miközben továbbra is szükségét érzik a „law and order” ideológia megerősítésének, és a „kemény állam, kemény igazságszolgáltatás” hangoztatásának, addig az áldozat- és tanúvédelem további fejlesztése, a közösségi igazságszolgáltatás mind szélesebb körű kiépítésének támogatása is jelen van a büntetőpolitika reformjában. A kilencvenes években több törvény született Angliában a büntető igazságszolgáltatásról. Az 1994-es törvény egyértelműen a „law and order” megközelítést vallja. A „Justice for All” megnevezésű 2002-es „White Paper” meghatározása szerint a büntető igazságszolgáltatás középpontjában az áldozat áll. Az áldozat, aki a büntetőeljárás során eddig háttérbe volt állítva szélesebb jogokkal bírna. Ezzel szemben a bűnelkövetők számára valóságos hadüzenetet fogalmaznak meg: számoljanak azzal, hogy az erős és hatékony büntető igazságszolgáltatás keményen lép fel velük szemben, felderíti bűncselekményeiket és méltó büntetéssel sújtja őket. A 2003-as Criminal Justice Act komoly szerepet biztosít a helyreállító igazságszolgáltatásnak. Tovább bővíti a szabadságvesztés felfüggesztésének lehetőségeit a törvény. Lehetőséget biztosít az ún. időszakos elzárásra, ahol az elítélt például csak a hétvégéken vonul be a börtönbe.

47 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

A „Cutting crime, delivering justice” elnevezésű 2004–2008-as stratégiai tervben úgy fogalmaznak, hogy az igazságszolgáltatás középpontjában a törvénytisztelő, jogkövető állampolgár kell, hogy álljon. Az áldozatok és a tanúk jogait azért is érdemes hatékonyabban védeni, hisz rajtuk, a hatóság előtti pontos megjelenésükön, tanúskodási készségükön is múlik az eljárás sikeressége. Ennek érdekében garantálják a tanúk számára a személyre szóló támogatást, a „Witness Care Unit” keretében tanácsokkal látják el mindvégig az eljárás során. Az áldozatok információhoz való jogát is jelentősen kibővítik. A rendőrség köteles értesíteni az áldozatot, ha ügyében valakit letartóztatnak, megvádolnak vagy éppen az előzetes letartóztatásból szabadon engedik a gyanúsítottat. Garantálják az áldozatok és tanúk számára a biztonságos, a vádlottaktól elkülönített várakozási lehetőséget a bírósági eljárás során. A 2004–2009-es időszakra vonatkozó stratégiai terv bevezetője szerint továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a bűnözés és antiszociális magatartás visszaszorítására, mivel a lakosság továbbra is félelemben él. Cél, hogy a Közösségi Igazságszolgáltatási Központok az angol büntető igazságszolgáltatás szerves részeivé váljanak. Manapság nem titkolt célja a közösségi igazságszolgáltatásnak a költségcsökkentés. További célként jelenik meg a bűncselekmény okozta kár jóvátétele, és az elkövető újabb bűncselekmények elkövetésétől való visszatartása. Reformtörekvések az Egyesült Államokban Az Egyesült Államokban a politikának nagyobb szerepe van a büntető igazságszolgáltatásban, mint Európában. A választási kampányok központi kérdése a büntetőpolitikai elvek felvázolása. Így válhat a nagypolitika eszközévé a kriminálpolitika. Az USA-beli igazságszolgáltatás nagy változásokon ment keresztül a XX. század utolsó éveiben, elindult egy modernizációs folyamat, amelyre leginkább az jellemző, hogy igyekszik alkalmazkodni a posztindusztriális, fogyasztói társadalom értékrendjéhez, elvárásaihoz. A racionalizálás, a költségcsökkentés a magyarázata az Ítélkezési Bizottság létrejöttének, illetve a méltó büntetésről kiadott irányelveknek is. A civilszféra minél erőteljesebb terjeszkedése is megfigyelhető az USA-beli büntető-igazságszolgáltatás rendszerében. Megjelenik a „Punishing for profit” jelensége, amikoris a börtönt építő magánvállalkozó a nyereségért dolgozik, és az ő érdekei azt diktálják, hogy minél több személyt ítéljenek szabadságvesztésbüntetésre. Az amerikai büntetőpolitikában éppúgy megvan a kettősség, mint az angolban: a megtorlás, elrettentés mellett jelen van a preventív és a helyreállító, illetve a közösségi igazságszolgáltatás stratégiája is.

3. 3.3. Nemzetközi hatások a büntetőpolitikában Az állami büntetőpolitikát ma már jelentősen befolyásolják az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának és az Európai Uniónak a büntetőpolitika terén kialakított ajánlásai. Ezek az ajánlások az alábbi kriminálpolitikai alapelveket fogalmazzák meg: – a szabadságvesztés büntetést végső eszköznek kell tekinteni, amelynek alkalmazása csak akkor indokolt, ha az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel nyilvánvaló, hogy semmilyen más büntetés nem lenne megfelelő, – kerülni kell a rövid tartamú szabadságvesztés büntetés alkalmazását, – elő kell mozdítani a közösségi és a közösségben végrehajtható szankciók szélesebb körű alkalmazását, – differenciálni kell a büntetési rendszert, be kell vezetni új, szabadságelvonással nem járó szankciófajtákat, valamint – biztosítani kell a mediációhoz és az áldozatok kártalanításához való jogot. Az Európai Tanács bizottságot hozott létre abból a célból, hogy tanulmányozza a büntetés kiszabására vonatkozó kutatások eredményeit, vázoljon fel olyan büntetéskiszabási elveket, amelyek lehetővé tesznek egy, a bírók támogatását is élvező egységes büntetéskiszabási politika kialakítását Európában. Kívánalomként jelent meg, hogy a büntetéskiszabás elveit és a büntetőpolitikát folyamatosan és állandóan felül kell vizsgálni és újra kell értékelni. Azok az elvek, amelyeket a történelem egy szakaszán megállapítottak, 48 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

időről-időre felülvizsgálandóak az új kriminológiai ismeretek valamint az erkölcsi és társadalmi gondolkodás új fejleményei tükrében. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R(96) 8 számú Ajánlása az európai büntetőpolitikára vonatkozik. Ez javasolja a tagállamok kormányainak, hogy kriminálpolitikájukban, a jogalkotásban és a jogalkalmazásban egyaránt a következő elveket és ajánlásokat fontolják meg. 1. A bűnözés elleni harc valamennyi intézkedésének meg kell felelnie a jog uralma és az emberi jogok tiszteletben tartása garantálása elsőrendűen fontos céljának alárendelt demokratikus államok alapelveinek. 2. Következésképpen, bármilyen súlyos is legyen a bűnözés szempontjából a társadalom helyzete, a leküzdésére szolgáló, a demokratikus értékeket, az emberi jogokat és a jog uralmát figyelmen kívül hagyó valamennyi intézkedés elfogadhatatlan. 3. A büntetőjog egyik alapvető feladata a bűncselekmények áldozatai érdekeinek védelme. Ebből a célból erősíteni kell az áldozatoknak a büntető igazságszolgáltatásba vetett hitét, és a büntető igazságszolgáltatási rendszer keretén belül megfelelő figyelmet kell szentelni az áldozat által elszenvedett fizikai, lelki, anyagi és társadalmi sérülésekre. 4. Egyetlen társadalom sem mentes a bűnözéstől, a büntetőpolitika fő célja sem lehet a bűnözés megszüntetése, hanem a bűnözésnek a lehető legkisebb mértékre csökkentése. 5. Az említett elvek fenntartásával valamennyi államnak koherens és ésszerű, a bűnözés megelőzésére, ide értve a társadalmi megelőzést (például társadalmi-gazdasági, oktatási, tájékoztatási politika), a helyzeti (szituációs) megelőzésre (például a bűncselekmény elkövetésére szolgáló alkalom és eszközök csökkentése stb.), a büntetőjogi hatás egyéniesítésére, a börtönbüntetés alternatíváinak népszerűsítésére, a bűnelkövetők társadalmi beilleszkedésére és az áldozatok segítésére irányuló büntetőpolitikát kell elfogadnia. 6. A kormányoknak büntetőpolitikájuk kidolgozásakor az említett politika megvalósításában közvetlenül érintett szakértők véleményét figyelembe kell venni és az együttműködésre fel kell hívni őket, ugyanakkor a büntetőpolitikával kapcsolatban álló különböző területeken működő elméleti szakemberek véleményét is ki kell kérni. 7. Annak köszönhetően, hogy a gazdasági, társadalmi és egyéb intézkedések is közvetlen hatással vannak a bűnözésre és a bűnözés hatásos megelőzéséhez a megfelelő környezetre is szükség van, a büntetőpolitikát egyéb politikákkal össze kell hangolni. 8. Ezért különösen kívánatos, hogy az államok hozzanak létre akár a központi közigazgatás szintjén koordinációs szervezetet, akár pedig az érintett szervek közötti együttműködési struktúrát; ezen kívül még kívánatos, hogy az államok bátorítsák a helyi és regionális szintű megelőzési stratégiák kidolgozását. 9. A kormányoknak rendszeresen és aktívan részt kell venniük a bűnözésre vonatkozó meghatározó statisztikai adatgyűjtés nemzetközi programjaiban. 10. A társadalom számára a bűnözés anyagi és nem anyagi költségeit általában a bűnözés elleni harc költségeihez viszonyítva kell meghatározni. 11. A nagyközönséget tájékoztatni kell a bűnözés problémáiról. Sem a büntetőpolitika, sem pedig egyébként a büntető igazságszolgáltatási rendszer nem lehet hatékony a nagyközönség irányában tanúsított kedvező magatartás nélkül, legyen ez a forma akár a lakosság aktív részvétele.

4. 3.4. A XX–XXI. század fordulójának magyar büntetőpolitikája 1. Az 1998-as és a 2003-as büntetőpolitikai elvek összehasonlítása Az 1998-as büntetőpolitika (1998. évi LXXXVII. tv.) a korlátozó-bevatkozó rendszerre alapoz, kiegészítve a segítő-támogató rendszer eszközeivel. A 2003-as büntetőpolitika (2003. évi II. tv.) megfordítja a hangsúlyokat, és a segítő-támogató rendszer szerepel alapként.

49 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

Az 1998-as kriminálpolitika kialakításánál a korlátozó-beavatkozó rendszerre építkeztek, ehhez kisegítő elvként társult a segítő-támogató rendszer, amely így képes lehet arra, hogy a korlátozó-beavatkozó alternatíva jó néhány hibáját, fogyatékosságát korrigálja. A segítő-támogató elképzelés elsősorban a bűnmegelőzés kriminálpolitikán kívüli eszközei között, továbbá a kriminálpolitikán belül a büntetés-végrehajtás alatt kapott szerepet. Az 1998. évi LXXXVII. törvény általános indokolása kifejtette, hogy a büntetőjoggal szembeni követelmények egyike az, hogy legyen. Az igények másik része arra irányul, hogy alkalmazható legyen, és alkalmazzák is. A büntetőjog iránti igények nem pusztán a jogalkotó felelősségét érintik, hanem az állami működés minden résztvevőjének feladatot szabnak. A büntetőjogi szabályoknak találkozniuk kell a társadalom érzületével. A társadalom általi elfogadottságot mint igényt, a 2003-as törvény meghozatalakor érvényes büntetőpolitika nem találta helytállónak, hangsúlyozva, hogy a laikus társadalom szigorítás iránti igénye nem lehet a kriminálpolitika alapja. Az 1998-as törvény indokolásában olvasható, hogy a büntetőjog nem jelenthet korlátok nélküli lehetőséget. A büntetőjog már önmagában szigort testesít meg – állapította meg az indokolás. A bagatellbűnözéssel szembeni fellépés során az 1998-as büntetőpolitika sem találta szükségesnek a büntetőjogi szankciók súlyosítását. Az 1998-as büntetőpolitika nem a büntetőjog egészének a szigorítását tűzte ki célul, mert az a kíméletlen büntetőjog kialakulását segítette volna elő. A kisebb vétségek elkövetőivel szembeni kemény fellépés kilátásba helyezése ellenkezne a társadalom értékítéletével is, ráadásul ezeket az elkövetőket a „nagy kriminalitás” felé terelné. Már az 1998-as koncepcióban megjelenik a kívánalom a büntetési rendszer átalakítására. A büntetőjoggal szembeni kívánalmakat és a büntetőjogot korlátozó szempontokat a következők szerint foglalja össze az 1998-as koncepció: 2. A büntetőjog általános szempontjai A büntetés feleljen meg a tett súlyának. Szoros kapcsolat legyen az egyén cselekménye és annak felróhatósága között. A büntetőjog biztosítsa, hogy a büntetéskiszabás során a jogalkotónak a büntetési tételkeret alsó és felső határához fűződő akarata egyaránt érvényesüljön. A büntetőjog adjon lehetőséget a differenciálásra és a szabadságvesztés alternatívájának fejlesztésére. A büntetési rendszer tegye lehetővé az elkövetők megbűnhődését anélkül, hogy magánbosszúnak vagy embertelen szenvedésnek lennének kitéve, illetőleg hogy ezáltal a bűncselekmény gyakorisága nőne. A büntetőjog fokozottan lépjen fel a gyermekek védelmében. A büntetőjog nyújtson lehetőséget a társadalomnak legnagyobb kockázatot jelentő szervezett bűnözés minden formájával szembeni hatékony fellépésre. A büntetőjog szavatolja az áldozatok érdekeinek megóvását, adjon lehetőséget az elégtételre. A büntetőjog megfelelően fejezze ki a társadalomnak a bűncselekménnyel szembeni ellenérzését, és a legsúlyosabb cselekmények tekintetében garantálja az elkövető társadalomtól való visszafordíthatatlan izolálásának lehetőségét. A büntetőjog adjon biztos támpontot a jogalkalmazásnak. 3. A büntetőjogot korlátozó szempontok A büntetőjog nem tilthat valamely magatartást csupán azért, hogy a tilalom megszegőivel szemben lehetővé tegye a megtorló büntetés alkalmazását. A büntetőjog nem használható fel olyan magatartás miatt, amely nem okoz semmilyen hátrányt. A büntetőjog nem használható fel olyan cél elérésére, amelyet nem büntetőjogi intézkedések révén is éppen olyan, vagy legalábbis csaknem olyan eredményesen lehet elérni, és az a szóban forgó magatartás gyakoriságának csökkentésére is alkalmas. 50 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

A büntetőjog nem tartalmazhat olyan tilalmat, amelynek akár csak mellékhatása nagyobb hátrányt okoz, mint az a cselekmény, amitől vissza kíván tartani. A büntetőjog nem használható arra, hogy az embereket a saját érdekeinek megfelelő magatartásra kényszerítse. A büntetőjog nem foglalhat magában olyan tilalmat, amelyet nem támogat erőteljesen a közvélemény. Nem vehető fel olyan tilalom a büntetőjogba, amelyet nem lehet kikényszeríteni. Nem vehető fel olyan tilalom a büntetőjogba, amelynek révén a társadalom többsége potenciális bűnössé válik. Az 1998-as törvény egyik fő célkitűzése a szervezett bűnözés elleni hatékony, határozott fellépés volt. Mivel a szervezett bűnözéssel szemben a leghatékonyabb fellépést az anyagi alapjainak elvonása jelenti, a törvény a vagyonelkobzás új szabályozásával egyértelművé tette, hogy a bűnös eredetű vagyont minden esetben el kell vonni. Az 1998-as törvény szigorított, de nem elsősorban a büntetési tételek mennyiségi szemléletű emelésére helyezte a hangsúlyt. A szigorítás a büntetéskiszabási gyakorlatra ható szabályokban is megmutatkozott: a feltételes szabadságra, a pénzbüntetés kiszabására, a próbára bocsátásra, a büntetéskiszabás elveire, a halmazati büntetésre, a büntetés enyhítésére, a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezések módosításában. Az 1998-as koncepcióban is megjelenik az áldozatok védelmének és segítésének a kívánalma. Itt azonban még a szűkebb „sértett” kifejezés használatos. „A bűncselekmény sértettjévé vált személy helyzetének javítása három, széles értelemben felfogott eszközt mindenképpen magában foglal: kompenzáció, reparáció: a bűncselekmény következményeinek – legalább részbeni – orvoslása, különféle szolgáltatások: információ, tanácsadás, jogi segítség, valamint a sértett mentális és pszichikai szükségleteinek fokozottabb figyelembevétele és a hatékony segítségnyújtás feltételeinek megteremtése, jogi helyzet: a sértett eljárásjogi helyzetének megerősítése, különösen a terhelttel kapcsolatos döntések vonatkozásában.” Egy civilizált társadalomnak, amely nem tűri az erőszakot, és amely meg kívánja védeni az ártatlant a bűnöstől, tekintetbe kell vennie a bűncselekmény sértettjévé váló személyek reparáció iránti igényeit. A bűncselekmény következtében anyagi kárt szenvedő sértettek kárpótlására meg kell erősíteni a büntető jogalkalmazás eszközeit és a büntető igazságszolgáltatás területén kívüli jóvátételi lehetőségeket: az elkövető kármegtérítési hajlandóságának fokozásával, a kártérítésben az állami feladatok végrehajtásának intenzifikálásával, a vádemelés elhalasztásának feltételei között szereplő jóvátétel szakmai feltételeinek megteremtésével, az adhéziós eljárás megerősítésével, az alternatív szankciók végrehajtása során a sértettnek okozott kár helyreállítására törekvés elsődleges ösztönzésével. A 2003-as módosítás hátterében határozott büntetőpolitikai irányváltás állt. E büntetőpolitika egyértelmű törekvése annak megvalósítása, hogy a büntetőjogi eszközök valóban ultima ratióként szerepeljenek az állami, társadalmi reagálás, a szankcionálás során. A büntetőpolitikát nem szabad összekeverni a szociálpolitikával, főként nem alkalmas annak a helyettesítésére, az viszont kívánatos, hogy a kriminálpolitika a társadalompolitika integráns részévé váljon. Az új szemléletmódot tükrözi A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája [115/2003. (X. 28.) OGY határozat], amelynek elsődleges célja ösztönözni és segíteni a közösségi bűnmegelőzést. A helyi közösségeket bátorítani kell önvédelmi képességük fokozására. A 2003-as büntetőpolitika határozottan szakít az 1998. évi LXXXVII. törvény alapjául szolgáló elvi megfontolásokkal. Elítéli azt a felfogást, amely a büntetések szigorításától várja a bűnözés hatékonyabb visszaszorítását. 51 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

A 2003-as büntetőpolitika deklarált célkitűzése, hogy a bíróságok végrehajtandó szabadságvesztést csak olyan esetekben szabjanak ki, amikor a büntetési célok más büntetéssel nem érhetők el. A szabadságelvonással nem járó büntetések hatékonyabb alkalmazásának lehetőségét látták a pártfogó felügyelet reformjában. A kábítószer-bűnözés kérdéskörében a legélesebb az ellentét a két büntetőpolitika között. Az 1998-as törvény indokolásában azt írta, hogy az 1993-ban megfogalmazott kriminálpolitikai irányt megtartandónak tartja. Az 1998-as törvény az eredeti kriminálpolitikai tétel keretein belül abból indul ki, hogy akinek a büntetőjog valójában elterelési lehetőséget kíván adni, az a kábítószerfüggő. Ez az az állapot, amikor az egyén már egyértelműen áldozatnak tekinthető. Ettől különbözik a kábítószert pusztán élvezni akaró fogyasztó. A törvény kizárólag az új privilegizált tényállás elkövetőjének (tehát a kábítószerfüggő) teszi lehetővé a büntethetőség alóli elterelést. A 2003-as törvény indokolása szerint az 1998-as kábítószer-politika nem eredményezett „hatékonyabb” reagálást a hazai kábítószer-problémára, ráadásul a korábbinál nagyobb mértékben kriminalizálta a keresleti oldali jelenségeket, így különösen a kábítószer-fogyasztást, illetve a kábítószer-fogyasztókat. A 2003-as módosítás indokolásában az olvasható, hogy az 1998. évi LXXXVII. törvény a „zéró tolerancia” büntetőpolitikája jegyében fogant. 2003-tól deklarált cél volt a korábbi változékony büntetőpolitizálás helyett következetes büntetőpolitikát megvalósítani. Az opportunitás, a célszerűség és a hasznosság elvei erőteljesen érvényesülnek. Mindezt természetesen magyarázzák a gazdasági-társadalmi változások, a bűnözés szerkezetének a megváltozása, a nemzetközi szervezett bűnözés erősödése, a büntető igazságszolgáltatás szerveinek leterheltsége. Bővült a bűnözés szankcionálásának, megelőzésének és a bűnözéssel okozott károk enyhítésének eszköztára. A pártfogó felügyelői szolgálat újjászervezése, a jogi segítségnyújtás intézménye, az áldozatsegítő szolgáltatások törvénybe iktatása, valamint az alternatív büntetések kiszabásának és a helyreállító igazságszolgáltatás elveinek szélesebb körű alkalmazása egy egységes büntetőpolitikai koncepció megvalósítását jelentette. Az egységes büntetőpolitikát egymásra épülő törvények sorozatával igyekeztek megvalósítani. A 2003-as büntetőpolitika alapján született törvények a következők: 2003. évi XIV. törvény a pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról A törvény céljaként határozta meg, hogy a korábbi széttagolt pártfogói szervezetekből országosan azonos színvonalú tevékenységet végző, egységes szakmai követelmények alapján működő, központi irányítású pártfogó felügyelői szolgálat jöjjön létre. Országos együttműködés, egységes elvek szükségesek, illetve az, hogy a széttöredezett feladatmegoldás helyett hosszabb időre nyújtsanak segítséget a pártfogoltaknak. A cél, hogy egységes folyamatként a büntetőeljárás megindításától az utógondozásig részesülhessen a pártfogolt a segítségben. Egyszerre feladata a bűnmegelőzés, az alternatív szankciók sikeres végrehajtásának segítése és büntetés-végrehajtási intézetből szabadultak visszailleszkedésének segítése a társadalomba. A 2003. évi LXXX. törvény a jogi segítségnyújtásról A törvénykiindulópontja, hogy egy jogállamban az államnak meg kell teremtenie azt a jogszabályi és intézményes közeget, amely lehetővé teszi az egyénnek, hogy képes legyen érvényesíteni a jogainak megsértéséből eredő igényeit. Nem titkolt célja a törvénynek az igazságszolgáltatás tehermentesítése. Ezt az indokolás a következőképpen fogalmazza meg: a jogi segítségnyújtás jól működő, átfogó rendszere hosszabb távon az igazságszolgáltató hatóságok tevékenységének hatékonyságát és a jogérvényesítésre szolgáló költségvetési források ésszerű felhasználását is elősegítheti. A jogi segítségnyújtás büntetőügyekben is fontos szerephez jut, hiszen például az áldozatok védelmével kapcsolatos állami feladatok között szerepel a sértettek büntetőeljárásban való részvételéhez kapcsolódó, és azon kívüli segítése is, így a jogi tanácsadás, vagy éppen a büntetőeljárásban való jogszerű részvétellel adódó költségek megtérítése. 2005. évi CXXXV. törvény a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről Annak érdekében, hogy a bűncselekményt elszenvedő és emiatt életminőségükben veszélybe kerülő emberek társadalmi, erkölcsi és anyagi sérelmei enyhüljenek, megalkották a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvényt. 52 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. A BÜNTETŐPOLITIKA

A 2006. évi LI. törvény a tevékeny megbánásról A közvetítői eljárás célja, hogy a bűncselekménnyel kiváltott konfliktust kezelje, a Be. által meghatározott feltételek fennállása esetén elősegítse a sértett és a terhelt közötti konfliktus rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrejöttét.

5. 3.5. Büntetőpolitikai elképzelések napjainkban Az igazságügyi kormányzat a társadalompolitika részeként tekint az állami büntetőpolitikára. Álláspontja szerint a büntetőpolitika nemcsak azt határozza meg, hogy milyen magatartásokat kell büntetendővé nyilvánítani, illetve hogy a büntetendő cselekmények elkövetőit milyen mértékben kell büntetni, hanem kijelöli a bűncselekmények következményeivel kapcsolatos végrehajtási feladatokat is. Ennek keretében kialakítja a büntetés-végrehajtás rendjét és a pártfogó felügyeletet, valamint ellátja a bűnmegelőzés állami feladatait. Az állami büntetőpolitikának emellett gondot kell fordítani a bűnözés okozta sérelmek enyhítésére is. E büntetőpolitika a büntetőjog teljes szigorával, szabadságelvonó szankciók alkalmazásával lép fel a súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben, míg az ismertté vált bűnesetek túlnyomó többségét kitevő kisebb súlyú és kevésbé veszélyes bűncselekmények elkövetőivel szemben széles körben alkalmaz alternatív, különösen a közösségben végrehajtható büntetéseket is. A kettős nyomtávú büntetőpolitika védi a sértettek és az áldozatok érdekeit is. Ezért lehetővé teszi, hogy az állam lemondjon a büntetőigény érvényesítéséről a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőivel szemben, ha azok a sértettnek a törvényben meghatározott feltételek szerint megfelelő jóvátételt nyújtanak. A XXI. században a büntetőjognak arra kell törekednie, hogy az emberek egyenlő méltósága és szabadsága mellett biztosítsa az emberek közti biztonságot és békét, illetve helyreállítsa azt. A büntetőjognak a társadalmi béke helyreállítása érdekében elsősorban meg kell szilárdítania a bűncselekménnyel sérült szabadságjogokat, akár a jogsértés formális helytelenítésével is. Az egyes elkövetőkre való hatással (speciálprevenció), valamint a társadalom egészére való hatással (generálprevenció) kell gondoskodnia a jogépségről. Az áldozat kompenzálása része a büntetőjogi szankcionálásnak. A büntetőpolitika nem merül ki a bűnözés kontrolljában, kiegészíti a társadalmi bűnmegelőzés és az áldozatsegítési intézményrendszer párhuzamos fejlesztése.

53 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. fejezet - 4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA 1. 4.1. A büntetőjog forrásai A jogforrás a törvényhozó akaratának meghatározott módon és formában való kifejezése. E meghatározás utal a jogalkotóra, a jogalkotás folyamatára és arra a formára, amelyben a jogalkotó akarata megjelenik. Eszerint megkülönböztethető az anyagi és az alaki jogforrás. Alaki jogforrás a jog fizikai megjelenési formája, azaz a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben meghatározott jogszabályok, míg anyagi jogforrás az a szervezet vagy személy, amely vagy aki jogalkotásra jogosult. (Így például az országgyűlés anyagi jogi jogforrás, míg az általa alkotott jog egyik megjelenési formája lehet törvény, mint alaki jogforrás.) A büntetőjog jogforrásait nem szabad azonban szűken (csak a belső jogra vonatkozóan) értelmezni, hanem éppen a büntetőjoggal szemben támasztott alkotmányos követelményekből következően és a Magyar Köztársasággal szemben fennálló nemzetközi kötelezettségekből adódóan a büntetőjog elsődleges jogforrása is a nemzetközi jog. A Magyar Köztársaság Alkotmánya (a többször módosított 1949. évi XX. törvény) 7. § (1) bekezdése kimondja, hogy „a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját”. Az Alkotmánybíróság 53/1993. (X. 13.) számú határozata megállapította, hogy a belső jog és a nemzetközi jog viszonyában a háborús és emberiség elleni bűncselekmények tényállását és büntethetőségük feltételeit is a nemzetközi jog határozza meg, ezeket a bűncselekményeket, amelyek kógens nemzetközi jogot képeznek, a nemzetek közössége üldözi és bünteti. A nemzetközi ius cogens (kötelező nemzetközi jog) számos a büntetőjogot is érintő szabálya van, amely így kötelező az országra és kihat kötelező jelleggel a magyar büntetőjogra is. Ide sorolandók, csak exemplifikatív módon: az 1868. évi Szentpétervári Nyilatkozat a 400 gr-nál kisebb súlyú robbanó lövedékek háború idején történő használatáról; Az 1899. évi II. Hágai Nyilatkozat a mérges gázokról; Az 1899. évi III. Hágai Nyilatkozat a dum-dum lövedékről; Az 1907. évi IV. Hágai Egyezmény és a Szárazföldi Hadviselési Szabályzat; Az 1925. évi Genfi Jegyzőkönyv a mérgező, fojtó vagy hólyaghúzó gázokról és a baktériumfegyverekről; A Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság Alapokmányát tartalmazó, 1945. augusztus 8-i Londoni Egyezmény (1946. december 12-én az ENSZ Közgyűlése határozatában megerősíttette a Londoni Statútumot és az IMT ítéleteit [G.A.R. 177 (II) (1946)]; Az 1948-ban jóváhagyott Egyezmény a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről; 1949. augusztus 12-én a négy Genf-i egyezmény: a hadrakelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javítására kötött Egyezmény (Első Egyezmény) (I. GC); a tengeri haderők sebesültjei, betegei és hajótöröttei helyzetének javítására kötött Egyezmény (Második Egyezmény) (II. GC), a hadifoglyokkal való bánásmódról kötött Egyezmény (Harmadik Egyezmény) (III. GC), illetve a polgári lakosság a háború idején való védelmére kötött Egyezmény (Negyedik Egyezmény) (IV. GC); Az 1949. augusztus 12-én kötött Genf-i egyezményeket kiegészítő és a nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (I. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1977); Az 1949. augusztus 12-én kötött Genf-i egyezményeket kiegészítő és a nem nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (II. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1977); Az 1973-ban aláírt Egyezmény az apartheid bűntettének üldözéséről és megbüntetéséről; Az 1973. évi Egyezmény nemzetközileg védett személyek és diplomaták ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről; Az 1984. évi Egyezmény a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód ellen; Az 1968. évi New York-i Egyezmény a háborús és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények el nem évüléséről. Továbbá, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 827. (1993) számú határozatával a nemzetközi humanitárius jognak a volt Jugoszlávia területén 1991 óta történt súlyos megsértéséért felelős személyek elleni büntetőeljárás 54 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA lefolytatása céljából létrehozott egy ad hoc Nemzetközi Büntető Törvényszéket (1996. évi XXXIX. tv.); Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 955. (1994) számú határozatával az 1994. január 1. és 1994. december 31. között Ruanda területén elkövetett népirtásért és a nemzetközi humanitárius jog egyéb súlyos megsértéséért felelős személyek, valamint a szomszédos államok területén elkövetett népirtásért és egyéb hasonló jogsértésekért felelős ruandai állampolgárok megbüntetésére létrehozott egy újabb ad hoc Nemzetközi Büntető Törvényszéket (1999. évi CI. tv.). Meg kell említeni kevésbé fontos, de ugyancsak jogforrás erejével rendelkező egyezményeket, amelyek az ország önkéntes alávetése folytán bírnak kötelező erővel: Jelenleg már a legfontosabb az Európai Unió joga, amely a büntetőjog területén elsősorban kerethatározatok formájában jelenik meg, például: a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat (2006. évi CXXIII. törvény szabályozza a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységet), de más jogforrási formái is lehetnek az uniós illetve közösségi jognak, melyeket a nemzetközi büntetőjogi részben részletesen tárgyalunk. Felsorolandó még a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya (1966) (1976. évi 8. tvr.), ennek fakultatív jegyzőkönyve (1988. évi 24. tvr.); az Emberi jogok európai egyezménye (1993. évi XXXI. tv.); az 1963. évi Tokiói Egyezmény a repülőgépen elkövetett támadásokról és egyéb cselekményekről; az 1965-ben elfogadott Egyezmény a faji megkülönböztetés minden formájának a felszámolásáról; az 1971-ben Montreálban megkötött Egyezmény a polgári légi közlekedés biztonsága elleni bűncselekményekről; az 1971-ben kötött Washingtoni Egyezmény a nemzetközi jellegű cselekményeket végző személyek elleni terrorista támadások megelőzéséről és megtorlásáról; az 1971-ben Bécsben megkötött Egyezmény a kábítószer-kereskedelemről, valamint az azt kiegészítő jegyzőkönyv; az 1997. évi Ottawai Egyezmény a gyalogsági taposóaknákról; a nemzetközi büntető bíróság 1998-ban elfogadott statútuma. Napjainkban megállapítható tehát, hogy a büntetőjognak nemzetközi jellegű közvetlen jogforrásai is vannak, vagyis a nemzetközi jog maga határozza meg egyes bűncselekmények büntethetőségének és büntetendőségének feltételeit, amelyeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy a hazai jog valamely bűncselekménye a nemzetközi jog szerinti bűncselekménynek minősüljön [36/1996. (IX. 4.) ABH]. A második legjelentősebb jogforrás a Magyar Köztársaság Alkotmánya. Egyrészt a már említett legalitás elvéből következően, valamint számos részelv kapcsán (pl. alkotmányos kriminalizációs kötelezettség, szükségességi és arányossági teszt, vagy éppen a jogtárgyakat definiáló szakaszok: Alk. 13. §-a tulajdonhoz való jog; a lopás, Btk. 316. § bűncselekményének a jogtárgyát fogalmazza meg), másrészt konkrét alkotmányos szabályok révén. Továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdése, amely a halálbüntetés eltörlésénél is jelentős szerepet kapott: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” A jogforrási hierarchiában harmadikként kell említeni ma már az Alkotmánybíróság határozatait is, hiszen jelentős változásokat okoztak a büntetőjog egészében, de magában a Btk.-ban is. [Például a 23/1990. (X. 31.) AB határozat megsemmisítette a halálbüntetést, továbbá az 53/1993. (IX. 13.) AB határozat pedig kimondta a nemzetközi jogban érvényesülő nullum crimen sine lege elv és ezen elv belső jogi tartalma közötti különbséget, valamint az emberiség elleni és háborús bűncselekmények ius cogens jellegét és ezzel lehetővé, sőt kötelezővé tette az 1956-os sortüzek elkövetőinek felelősségre vonását.] Az Alkotmánybíróság a Btk.-ban foglalt normákat vizsgálja abból a szempontból is, hogy megfelelnek-e az alkotmányos alapelveknek. Ennek során az Alkotmánybíróság a normát nem önmagában, hanem az érvényesülő, hatályosuló jogszabályt, vagyis az élő jogot veti össze az alkotmányos elvekkel és vizsgálja a jogszabály alkotmányosságát (34/1992. AB határozat). Az Alkotmánybíróság a jogállamiság fogalmából vezeti le a jogalkalmazó kötelességét a jogszabály alkotmányos értelmezésére és alkalmazására (57/1991. AB határozat). Ha ennek a követelménynek az egységes jogalkalmazói gyakorlat ellentmond, akkor az Alkotmánybíróság a jogszabályt megsemmisíti (38/1993. AB határozat). Az Alkotmánybíróság a büntetőjogszabály alkotmányosságának megítélése során vizsgálja, hogy a Btk. konkrét rendelkezése határozott, körülhatárolt, világosan megfogalmazott-e (1992. 176. ABH). 55 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása, vagyis egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést, de korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vizsgálni kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét nem túl szélesen jelöli-e ki és elég határozott-e. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni, a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges. (1992. 176. ABH) Az Alkotmánybíróság szerepe sajátos, mert megállapíthatja, hogy valamely jogszabályi rendelkezés alkotmányellenes és ezzel hatályát veszti, de új jogszabályt azonban nem hozhat létre, vagyis nem jogalkotó szerv. Az Alkotmánybíróság határozatainak rendelkező része valódi jogforrás, mert az előzetes vagy utólagos normakontroll alapján jogszabályhelyeket semmisít meg és ezzel a büntetőtörvény rendelkezéseit, szabályait megváltoztatja, módosítja, megszünteti. [Például a 23/1990. (X. 31.) ABH a halálbüntetés eltörléséről, illetve a 11/1992. (III. 5.) ABH az ún. elévülési törvény megsemmisítéséről.] További jellemző szabály, hogy az Alkotmánybíróság alkotmány értelmezése a kihirdetéstől kezdődően mindenkire kötelező erejű, akárcsak egy jogi norma. Itt kell megemlíteni a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatot, amely megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak – az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja alapján utólagos alkotmányossági vizsgálat tárgyává tett – 3/2004. BJE határozata alkotmányellenes, ezért e határozatot kihirdetése napjával megsemmisítette. E határozat több szempontból is jelentős, hiszen egyrészt újrafogalmazza a joggyakorlat alkotmányos vizsgálatának határait, másrészt az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság viszonyát körvonalazza bizonyos szempontból és végül, konkrétan ki is mondja a jogegységi határozatok alkotmánybírósági felülvizsgálásának lehetőségét. Az AB határozat előzménye azt volt, hogy a legfőbb ügyész az állam vagyoni sérelmét okozó bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás tekintetében a sértett fogalmát és a pótmagánvád lehetőségét meghatározó büntetőeljárási rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte, e mellett külön indítványozta a Legfelsőbb Bíróság 3/2004. BJE határozata (a továbbiakban: BJE) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. (A 3/2004. BJE határozat: „I. Az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban helye van pótmagánvádnak minden olyan esetben, amikor annak az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 53. §-a (1) bekezdésében meghatározott feltételei fennállanak. Nincs jelentősége annak, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény a vagyon elleni bűncselekmények (Btk. XVIII. fejezete) körében, vagy a Büntető Törvény Különös Része más fejezetében van-e elhelyezve. II. Az államot, mint sértettet pótmagánvádlóként az a szerve képviseli, melynek érdekkörét a cselekmény érintette. Ez a szerv lehet állami vállalat (Ptk. 31. §-a), egyéb állami gazdálkodó szerv (Ptk. 35. §-a) vagy költségvetési szerv (Ptk. 36. §). A pótmagánvádat az e szervek képviseletére jogosult személyek [Ptk. 31. §-a (6) bekezdése és 36. §-a (2) bekezdése] terjeszthetik elő.”) Az AB megállapította, hogy az Alkotmánybíróság az utólagos absztrakt normakontroll hatáskörét valamennyi normára (normatív tartalmú előírásra) nézve gyakorolhatja és esetről esetre bírálja el, hogy a vizsgálni kért rendelkezés normatív tartalmú-e, s ekképpen fennáll-e az Alkotmánybíróság hatásköre annak vizsgálatára. Amennyiben az Alkotmánybíróság hatáskör-értelmezés során az utólagos normakontroll hatáskör gyakorlásának új típusait jelölte meg, minden esetben meghatározza az értelmezett hatáskör gyakorlásakor megállapított alkotmányellenesség jogkövetkezményeit is, amely nem feltétlenül jelenti a rendelkezés (azonnali) megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság a hatáskör-értelmező határozatai mindenkire nézve kötelezőek. Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint az utólagos normakontroll hatáskörben eljárva az AB nem függetlenítheti magát attól, hogy a vizsgált jogszabály milyen tartalommal hatályosult a gyakorlatban. Figyelemmel kell lennie a norma értelmezett, alkalmazott tartalmára is. Az 57/1991. (XI. 8.) AB határozat szerint: »az Alkotmánybíróságnak nem a normaszöveget önmagában, hanem az érvényesülő, a hatályosuló és

56 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA megvalósuló normát, azaz az „élő jogot” kell az Alkotmány rendelkezéseinek tartalmával és az alkotmányos elvekkel összevetnie.« Amennyiben egy jogszabályi rendelkezéshez jogegységi határozat tapad, szükségképpen a vizsgálat tárgyává válik a jogegységi határozat [még akkor is, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség jogkövetkezményeit a vizsgált jogszabályra nézve vonja le]. A normakontroll ugyanis elvégezhetetlen a jogszabály tartalmi elemzése nélkül. E vizsgálat során az Alkotmánybíróságnak esetenként kell eldönteni, hogy az alkotmányellenesség a vizsgált jogi szabályozásból fakad (a jogegységi határozat csupán e szerint „értelmezett”), vagy alapvetően nem a jogszabályból, hanem a jogegységi határozat tartalmából. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében nevesített jogegységi határozat – a Legfelsőbb Bíróság önálló jogszabály-értelmezése folytán (amelyre a joggyakorlat egységesítése érdekében alkotmányos felhatalmazása van) – adott esetben az alapul fekvő jogszabály tartalmát bővítetheti, szűkítetheti, vagy éppen az értelmezéssel joghézagot tölthet ki. Ezért a jogegységi határozat jogszabálytani besorolása nélkül is – az esetről-esetre történő alkotmányossági vizsgálat eredményeként – dönthető el, hogy a jogegységi határozat önálló jogszabályi tartalommal eloldódott-e az értelmezett jogszabálytól, vagy sem. A jogegységi határozat az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján válik az alkotmányossági vizsgálat tárgyává. Az Alkotmánybíróság tehát az Abtv.-ben is nevesített utólagos normakontroll hatáskörében vizsgálja felül a jogegységi határozat alkotmányosságát. Negyedik a sorban, de voltaképpen elsőként is említhető a törvény, amely a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 3. § f), g) pontjai szerint a büntető-jogalkotás kizárólagos jogforrása. Azaz a bűncselekményeket, a büntetéseket és a büntetés-végrehajtást, a büntetőeljárást csakis törvényben lehet szabályozni. A büntetőjogi felelősség ismert alapelveiből, így különösen a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvéből következik, hogy a büntetőjogi felelősség feltételeinek és akadályainak, továbbá a büntetőjogi jogkövetkezményeinek általános szabályainak a megállapítása, valamint az egyes bűncselekmények és a reájuk vonatkozó büntetések meghatározása csak törvényben történhet. Jelenleg az 1978. évi IV. törvény a hatályos Büntető Törvénykönyv, rövidítve Btk. a legfontosabb törvényi jogforrás, de itt is meg lehet említeni a büntetőeljárásról szóló többször módosított 1998. évi XIX. törvényt, rövidítve Be.-t is. A hatályos Büntető törvénykönyvet, mint kódexet a hatálybalépése óta számos – kb. 70 alkalommal módosította törvény és kb. 15 AB határozat érintette (pontos számot nem érdemes írni, hiszen e tankönyv írása alatt is folyamatos módosítást kell elszenvednie a Btk.-nak) – törvény módosította, amelyek közül néhány, átfogó jellegű novellának is tekinthető. (Például az 1993. évi XVII. törvény, az 1994. évi IX. törvény, vagy éppen a 2001. évi CXXI. törvény és a legutóbbi 2009. évi LXXX. tv.) Ötödikként említhetőek a jogalkotási törvényt megelőző időszakból megmaradt, ám még jelentős szabályokat is tartalmazó jogforrásokként a törvényerejű rendeletek, melyeket a Népköztársaság Elnöki Tanácsa adott ki. [Példaként kell említeni a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1979. évi 5. számú törvényerejű rendeletet (Btké.) vagy a büntetés-végrehajtásról szóló 1979. évi 11. sz. tvr.-t.] Hatodikként utalni kell arra, hogy mint keretdiszpozíciót kitöltő normák közvetett jogforrások lehetnek alacsonyabb szintű jogszabályok is. [Például 1/1975. (II. 5.) KPM–BM r. a KRESZ]. Erősen vitatott az, hogy a magyar büntetőjog precedens jellegű-e vagy sem, mert a jogalkotásról szóló törvény kógens szabályainak, tilalmainak ellentmond a bíróságok tényleges, valós ítélkezési gyakorlata. Az egyértelműen megállapítható, hogy a bíróságok döntésének rendkívüli jelentősége van. Ez csak részben tekinthető precedens rendszernek, hiszen jelenleg az Alkotmány 47. § (2) bekezdése, az 1997. évi LXVI. törvény 27. §-a alapján a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága által kiadott ún. jogegységi határozatok kötelezőek a bíróságokra. (Például 1/1999. Büntető jogegységi határozat a Btk. 2. §-ának visszaható hatályú alkalmazásáról, ha a Btk. Különös Részének valamely keretkitöltő jogszabályi rendelkezésében a bűncselekmény elkövetése után változás következik be.)

57 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA A Legfelsőbb Bíróságnak két további döntési formáját kell megemlíteni, amelyek már nem léteznek, de a korábban meghozottak közül még számosat alkalmaznak a bíróságok a gyakorlatban még akkor is, ha hivatalosan már nincsenek hatályban. Ezek az ugyancsak kötelező erővel bíró elvi döntések és irányelvek. (Példa lehetne a 15. számú irányelv az élet és testi épség büntetőjogi védelméről, vagy a III. számú Büntető Elvi Döntés az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekért való felelősségről.) Jelentősek volt még a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának állásfoglalásai, bár ezek nem voltak kötelezőek ipso iure, de ellentétest döntést nem hoztak a bíróságok. (Példaként álljon itt a BK 93. szám, amely szerint bűnhalmazat létesül, ha az elkövető egy cselekménnyel a garázdaság, valamint a testi sértés vagy a rongálás törvényi tényállását is megvalósítja, feltéve, hogy a testi sértés vagy a rongálás törvényi büntetési tétele nem súlyosabb, mint a garázdaságé.) Ki kell emelni, hogy a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma a 2006. év november hó 27. és 2007. február 8. napján tartott ülésén megvitatta az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 2006. évi LI. törvénnyel módosított egyes rendelkezései alkalmazásával kapcsolatos jogértelmezési kérdéseket és ún. véleményt adott ki (Bírósági Határozatok (2007. évi 5. szám.). A 6/2007. BK véleménytől hatályon kívül kezdte helyezni a korábbi már meghaladott BK-at, ezek a vélemények a Bírósági Határozatok 2008. évi 2. és 3. számában jeletek meg. A vélemények tehát a kollégiumi állásfoglalások helyébe léptek, de jogforrás jellegükről ugyanazt lehet elmondani, mint az korábbi BK-ról. Továbbra is túlnyomórészt erősen tartja magát az az álláspont, miszerint a nullum crimen sine lege elvéből is következően nem ismerhető el jogforrásnak sem a szokásjog, sem a bírói gyakorlat és nem jogforrások a Legfelsőbb Bíróságnak a bíróságokra nézve kötelező erejű iránymutatásai sem, mert feladatuk nem új jogszabályok alkotása, hanem a meglévők helyes értelmének a feltárása, vagyis a jogértelmezés.

2. 4.2. A büntetőtörvény rendszere és szerkezete A büntetőtörvény rendszerét és szerkezetét nem szabad összetéveszteni a büntetőnorma szerkezetével. A büntetőtörvények és tágabban, büntetőjogi tárgyú jogszabályok büntetőnormákat tartalmaznak. A büntetőjogi norma csoportjába tartoznak azok a jogszabályok és egyéb normatív szabályok (lásd fent), amelyek a büntetőjogi jogviszonyt szabályozzák, illetve az alapul szolgáló életviszonyt védelmezik. Igen fontos annak kiemelése, hogy a büntetőjogi norma magában foglalja a büntetőjog teljes forrásrendszerét az eseti bírósági döntéstől kezdve – mely mint precedens befolyásolhatja a jogalkalmazást – a kötelező jogegységi határozaton keresztül a törvényig. A büntetőjogi norma tehát nem azonos sem a büntetőjogszabállyal, sem pedig a büntetőtörvénnyel. A büntetőjogi norma a büntetőjog materiális forrásainak összessége. A büntetőtörvény olyan törvény, amely büntetőjogi normákat tartalmaz. Azokat a büntetőtörvényeket, amelyek az anyagi büntetőjog teljes viszonyrendszerét kísérlik meg szabályozni Büntető Törvénykönyvnek (Btk.) nevezzük. A Büntető novella (Bn.) olyan törvény, amely nagyobb számú büntetőnormával módosítja, illetve egészíti ki a büntetőjog korábbi normarendszerét. Vannak olyan büntetőjogszabályok, amelyek nem érik el sem a törvénykönyv, sem pedig a novella szintjét (ez nem minőségi csak mennyiségi kategória), mert csupán néhány szabályt módosítanak vagy változtatnak meg. Sok esetben szubjektív megítélés alá esik, hogy novellának vagy csak egyszerű törvénymódosításnak tekintünk egy újabb büntetőtörvényt. A kontinentális jogrendszerekben a büntetőjog tradicionálisan két részre oszlik, az Általános Részre és a Különös Részre. 58 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Ez a tagolódás az európai kontinens országaiban a XIX. század közepétől jelent meg és Magyarországon az 1843. évi Büntető Kódex javaslat vezette be. Az Általános Rész tartalmazza azoknak a normáknak az összességét, amelyek a legtöbb, szinte minden bűncselekményre vonatkoznak, vagyis amelyek bármelyik bűncselekmény értékelésénél szóba jöhetnek, illetve amelyek a büntetőjogi jogkövetkezményekkel általánosságban (azaz nem egy konkrét bűncselekményre vonatkoztatva) foglalkoznak. Itt határozza meg a törvényhozó a bűncselekmény fogalmát, a büntetendőség és a büntethetőség általános feltételeit, a szankciók fajait, a büntetés kiszabásának általános szabályait és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés feltételeit. A Különös Rész normái tartalmazzák az egyes bűncselekmények definícióját és az elkövetési magatartások leírását, illetve határozzák meg az alkalmazandó büntetéseket. A hatályos Btk. Általános Részének szerkezete, felépítése a következő:

I. fejezet:

A büntetőtörvény hatálya

II. fejezet:

A bűncselekmény és az elkövetők

I. cím:

A bűncselekmény

II. cím:

Kísérlet és előkészület

III. cím:

Az elkövetők

III. fejezet:

A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai

I. cím:

A büntethetőséget kizáró okok

II. cím:

A büntethetőséget megszüntető okok

IV. fejezet:

Büntetések és intézkedések

I. cím:

A büntetések

II. cím:

Az intézkedések

V. fejezet:

A büntetés kiszabása

VI. fejezet:

Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól

VII. fejezet:

A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések

VIII. fejezet:

A katonákra vonatkozó rendelkezések

IX. fejezet:

Értelmező rendelkezések.

A Különös Rész szerkezete az egyes bűncselekményi csoportokra épül, amelyek a védett jogi tárgyak jellege szerint különülnek el.

3. 4.3. A büntetőnorma szerkezete A büntetőjogi tárgyú jogszabályok, törvények büntetőnormákat tartalmaznak.

59 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA A jogi norma jellegéről és felépítéséről, illetve arról, hogy eltér-e a szerkezete az általános részi és a különös részi normának, illetve ezek milyen viszonyban vannak egymással, a mai napig diskurzus folyik. Az nem vitás, hogy a büntetőjogi normák elsődleges sajátossága, jellemzője a definícióként megjelenés, megközelítés és felfogás. Mint ilyenek – függetlenül attól, hogy a büntetőjogot és általában a jogot parancsként, pozitív normák hierarchiájaként vagy társadalmi szabályokként értelmezzük – a büntetőjogi normák meghatározzák mit tegyen, ne tegyen vagy tűrjön a norma címzettje, vagy módosítják ezeket a parancsokat. Nyilvánvalóan jogszabálytani szempontból is van kapcsolat a különös részi és az általános részi normák között, de – figyelemmel az általánosan elfogadott megközelítésre – itt csak a teljesebb, több komponensű különös részi normának a felépítése kerül ismertetésre, úgymint a büntetőjogi norma általános szerkezete. A jogi normának – három eleme van: a) hipotézis, b) diszpozíció, c) szankció (jogkövetkezmény). A hipotézis, azaz előtétel (feltétel) a normának az a része, amely meghatározza azt az élethelyzetet, amely a norma alkalmazásának feltétele. A diszpozíció írja elő, hogy a hipotézis fennállása esetén, a norma címzettje milyen cselekményt tanúsítson (mit tegyen, ne tegyen, vagy tűrjön el). Végül a szankció az a jogkövetkezmény (azaz valamely személy jogviszonyaiban bekövetkező változás), amelyet a norma a diszpozíció teljesüléséhez kapcsol. A büntetőjogban a hipotézis és a diszpozíció részben összeolvad. [Az emberölés fogalmát a Btk. 166. § (1) bekezdése határozza meg. Eszerint „Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” E fogalomban az „aki” jelenti a hipotézist, hiszen a Btk. hatálya szerinti minden emberre vonatkozó normáról van szó. Azaz mindenkire mindig, tehát minden élethelyzetben a következő diszpozíció (mást megöl) esetén az előírt szankciót (bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) kell alkalmazni.] A hipotézis és a diszpozíció összeolvadása miatt elegendő ez utóbbi részletesebb tárgyalása, a szankció pedig a büntetőjogi jogkövetkezmények ismertetésénél kerül bővebb kifejtésre.

3.1. 4.3.1. A diszpozíció A diszpozíció a Különös Részben felsorolt bűncselekmények meghatározását tartalmazó norma elem, azaz egy bűncselekmény különös részi meghatározása. A diszpozíciónak négy fajtája van: a) egyszerű; b) leíró, c) hivatkozó, d) keret. a) Az egyszerű diszpozíció a bűncselekményt tulajdonképpen tautológiával, a nevével határozza meg. [Például az emberölés: „Aki mást megöl, bűntettet követel” Btk. 166. § (1) bek.]. Az egyszerű diszpozíciók nyílt törvényi tényállások is, azaz nem tartalmazzák a bűncselekmény elkövetési magatartásának leírását, hanem minden magatartás, amely az adott eredmény létrehozására alkalmas elkövetési magatartás lehet. b) A leíró diszpozíció a bűncselekményt lényeges ismérveivel határozza meg. [Például a lopást a Btk. 316. § (1) bekezdése a következőképpen határozza meg: „Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.”] Önmagában az a tény, hogy az egyik diszpozíció részletesebb, a másik pedig nem, a jogbiztonság szempontjából nem jelent semmit. Egyrészt, ha így lenne, akkor éppen a súlyosabb bűncselekményt, az emberölést kellene részletesebben szabályozni, másrészt ismert tétel, hogy egy definíció soha nem is lehet teljes, sőt minél részletesebb, annál több megválaszolatlan kérdést teremt.

60 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Nehéz megtalálni a jogbiztonság szempontjából is elfogadható középutat a teljes meghatározatlanság és lehetetlenül részletes definiálás között. c) A hivatkozó(utaló)diszpozíció a felesleges ismétlés elkerülése miatt a Btk.-n belül hivatkozik egy másik bűncselekményre, ahol a kérdéses tényállást már definiálták. [Például a közfeladatot ellátó elleni erőszak tényállása (Btk. 230. §) a hivatalos személy elleni erőszak tényállására utal vissza (Btk. 229. §)]. d) Végül a keretdiszpozíció nem a Btk.-n belül utal valamely rendelkezésre, hanem más jogág szabályaira, amelyek az adott Btk. rendelkezést töltik ki tartalommal. Tipikusan ilyenek a közlekedési bűncselekmények, ahol legtöbbször valamilyen közlekedési szabály megsértése összefüggésben van a bűncselekmény elkövetésével. [Például a Btk. 186. § (1) bekezdése szerint: „Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A közúti közlekedés szabályait 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól (KRESZ) tartalmazza és ezek megszegése tényállási elem.]

4. 4.4. A büntetőjogszabály értelmezése 4.1. 4.4.1. Az értelmezés célja. Szubjektív és objektív jogalkotói akarat Minden jogértelmezés – így a büntetőjog értelmezése is – arra irányul, hogy az értelmezendő jogi norma jelentését pontosan feltárja. Azonban már abban is vita van, hogy mit kell e jelentésnek tekinteni. A legalitás elvéből az következne egyrészt, hogy a demokratikusan megválasztott törvényhozó akaratát kell feltárni, hisz ez lesz a norma jelentése. Ugyanakkor a legalitásból az is következik, hogy a címzetteknek előre kell látni, hogy milyen magatartást tilalmaz a büntetőnorma. A jogalkotó szándéka és a norma szövegéből az átlagember számára közvetített jelentés között komoly eltérés lehet. Kérdés, hogy akkor melyik az a jelentés, amelyet fel kell tárni és a normának tulajdonítani. A legalitás és az értelmezés kapcsolata két szinten nyilvánul meg. Egyrészt a normákban rejlő többértelműség értelmezést igényel amikor a norma alkalmazásra kerül, másrészt ez a kapcsolat együtt jár azzal, hogy a hivatalos személyek (bíróság stb.) az értelmezés során téves eredményre juthatnak, ami az igazságtalanság egyik formájához vezet. Az értelmezés elsődleges célja a jogszabály immanens jelentésének (ratiolegis) feltárása. Meg kell különböztetni a szubjektív és az objektív jogalkotói szándékot. A jogalkotó szubjektív szándéka csak fikció, hiszen egy sok száz fős testületnek nem lehet a természetes személy szándékával megegyező akaratot tulajdonítani, olyan objektív szándékot kell kutatni, amely középpontjában a norma címzettje áll. A jogalkotó szubjektív akaratának kutatása az értelmezésnek szintén célja lehet, de nem meghatározó szempontja. Az objektív jogalkotói szándékot különböző módszerek alkalmazásával lehet megismerni. Emellett jogtudományi tradíció az értelmezést alanya és eredménye szerint is csoportosítani.

4.2. 4.4.2. A büntetőnorma értelmezésének módszerei 61 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Az értelmezés módja szerint a) nyelvtani, b) logikai, c) rendszertani, d) történeti és e) célja szerinti (teleologikus) értelmezés között tehető különbség. a) A nyelvtani értelmezés a jogszabályok tartalmának a nyelvtani, a magyar nyelv szabályai szerinti feltárása. A szöveg pontos elemzését tételezi fel, ahol akár egyetlen betűnek vagy írásjelnek is jelentős következményei vannak vagy lehetnek. Így például lényeges lehet a „vagy” (alternatív), „avagy” (nota bene!) az „és” (konjunktív) közötti különbség. [Erre példa az öngyilkosságban közreműködés bűncselekménye (Btk. 168. §) „Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”] Jelentős lehet épp ezeknek a szavaknak a hiánya is, hiszen ott a bírói gyakorlatnak kell választani, hogy e hiányt „vagy”-ként vagy „és”-ként értelmezi. A becsületsértés [Btk. 180. § (1) bek.] bűncselekménye lehetne erre példa: „Aki a 179. § esetén kívül mással szemben a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben, b) nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.” Fokozottan kell arra ügyelni, hogy a törvényhozó meghatározott törvényi kifejezésekhez speciális jogi tartalmat kapcsolt-e, vagy a köznapi nyelvhasználat az irányadó. A mindennapi nyelvhasználat esetében a köznapi jelentést kell alkalmazni. Amennyiben a jogszabály a hétköznapi nyelvtől eltérő terminológiát alkalmaz, akkor ezt a jogi szaknyelvi tartalmat kell figyelembe venni. Az Alkotmánybíróság a már többször említett 30/1992. (V. 26.) AB határozatában igen szépen alkalmazta a nyelvtani értelmezés ezen szabályait: [„Értelmezést igényel továbbá a gyűlöletre uszításban megjelölt elkövetési magatartás. Önmagukban a szavak is általánosan ismert tartalommal bírnak. A gyűlölet az egyik legszélsőségesebb negatív, a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint (2. kötet 1132. o.) nagyfokú ellenséges indulat. Aki uszít, az valamely személy, csoport, szervezet, intézkedés ellen ellenséges magatartásra, ellenséges, kárt okozó tevékenységre biztat, ingerel, lázít (Értelmező Szótár 7. kötet 59. o.).] Tekintettel arra, hogy már a Csemegi-kódexben is a gyűlöletre izgatás volt az elkövetési magatartás, a jogalkalmazók a konkrét esetek megítélésében több mint 100 év értelmezési gyakorlatára támaszkodhatnak. A Curia már a századfordulón több döntésében nagy szabatossággal határozta meg az izgatás fogalmát: A törvény eme kifejezés alatt „izgat” nem valamely kedvezőtlen és sértő véleménynek nyilvánítása, hanem olyan lázongó kifakadások értendők, amelyek alkalmasak arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelyből gyűlölet keletkezvén, a társadalmi rend és béke megzavarására vezethet (Büntetőjogi Döntvénytár 7. köt. 272. l.) Nem izgatás tehát a bírálat, helytelenítés, kifogásolás, sőt még a sértő nyilatkozat sem; izgatásról csak akkor van szó, midőn a kifejezések, megjegyzések stb. nem az értelemhez szólnak, hanem az érzelmi világra akarnak hatni, s szenvedélyek, ellenséges indulatok felkeltésére alkalmasak. Az izgatás fogalmát illetően egyébként teljesen közömbös, hogy az állított tények valóak e vagy sem; a lényeges az, hogy bár való vagy valótlan adatoknak csoportosítása a gyűlölet felkeltésére alkalmas legyen (Büntetőjogi Döntvénytár 1. köt. 124. l.).”] b) A logikai értelmezés a formális logika felhasználásával történik. Az egyes jogszabályok önmagában vett vizsgálatán túl a logikai értelmezés körébe tartozik az is, ha két jogszabály egymáshoz való viszonyából vonunk le következtetést.

62 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA A logikai értelmezés módszerei között kell megemlíteni ba) a kevesebbről a többre, bb) többről a kevesebbre, valamint bc) az ellentétből való következtetés. ba) A kevesebbről a többre (a minore ad maius) való következtetés szerint, ha a viszonylag enyhébb cselekmény büntetendő, büntetendő a nála súlyosabb is. (Így pl. felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. Nyelvtani szempontból vitás, hogy a „rábír” szóval összeegyeztethető-e az ún. eshetőleges szándékkal történő felbujtás. Másként fogalmazva lehete felbujtó az, aki csupán belenyugszik abba, hogy valamely nyilatkozatával mást bűncselekmény elkövetésére indíthat, avagy az ilyen cselekmény nem büntethető. Abból, hogy a felbujtásnál viszonylag enyhébb bűnsegély kétséget kizáróan eshetőleges szándékkal is elkövethető, az következik, hogy a súlyosabb részességi alakzat, a felbujtás sem hagyható büntetlenül azon az alapon, hogy az elkövető szándéka csupán eshetőleges volt.) bb) A többről a kevesebbre (a maiore ad minus) való következtetés szerint amennyiben a súlyosabb eset nem von maga után szigorúbb elbírálást, nem járhat azzal a nála enyhébb eset sem. Továbbá, ha a súlyosabb esetben a cselekmény nem büntethető, nem büntethető az az enyhébb esetben sem. {Például az erőszakos közösülés bűncselekménye (Btk. 197. §) súlyosabban minősül, ha az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerített sértett a 12. életévét nem töltötte be: „(1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha: a) az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerített sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be”. Ugyanakkor a Btk. 210. §-a értelmében a 197. § alkalmazásában a 12. életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni. Felmerül tehát a kérdés, hogy miképpen minősül a 12. életévét be nem töltött személy védekezésre képtelen állapotának felhasználásával történő közösülés, hiszen az aktusba beleegyező, de 12. életévét be nem töltötte sértett sérelmére csak az alapeset követhető el [Btk. 197. § (1) bek.]. Önmagában tehát azt a tényt, hogy a sértett 12. életévét nem töltötte be minősítő körülményként kezelni nem lehet, de a szövegszerű minősítés hiányában is minősített esetként, kell kezelni a 12. életév be nem töltésének tényén kívül is védekezésre vagy aratnyilvánításra képtelen állapotú sértettel való közösülést [197. § (2) bek. a) pont]. Ezzel ellentétes felfogás arra vezetne, hogy azt a cselekményt amikor védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotban van a 12. életévét be nem töltött sértettet ugyanúgy kell értékelni, mint amikor konszenzuálisan közösül az elkövetővel. Ezért helyesen, csak a súlyosabb, a kortól függetlenül is a 197. § (1) bekezdésébe ütköző cselekményt szabad a 197. § (2) bekezdés a) pontja szerint értékelni.} bc) Az ellentétből való következtetés (argumentum a contrario) felhasználásának feltétele, hogy a jogalkotó tudatosan alkalmazza az eltérő szabályozást. c) A rendszertani értelmezés a büntetőjogban kétféle módon alkalmazható: horizontálisan és vertikálisan. Horizontális az értelmezés, ha a büntetőjogszabály rendszerbeli elhelyezéséből vonunk le következtetést a tartalmára nézve. Egy adott jogtétel jelentését abból a jogszabályból kell megállapítani, amelynek az értelmezendő jogtétel a része. [Például a Btk. az előkészületet az alábbiakban szabályozza: „18. § (1) Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik.” A kémkedés esetében büntetni rendeli az előkészületet, de két előkészületi cselekmény, az ajánlkozás vagy vállalkozás esetében büntethetőséget megszüntető okot fogalmaz meg: „147. § (3) Aki kémkedésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (4) Nem büntethető a hírszerző tevékenységre ajánlkozás vagy vállalkozás miatt, aki – mielőtt egyéb hírszerző tevékenységet fejtett volna ki – az ajánlkozását vagy vállalkozását a hatóságnak bejelenti, és a külföldi kapcsolatát teljesen feltárja.” Egybeolvasva a 18. § és a 147. § (3) és (4) bekezdéseit arra lehet következtetni, hogy a többi előkészületi cselekmény esetében nincs meg ez a büntethetőséget megszüntető ok.]

63 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Vertikális értelmezés, az amikor a büntetőnorma elemeinek jelentését és logikáját alkalmazzuk és általános dogmatikai követelményeket az egész jogrendszerre kiterjesztjük, a jogrendszer részeként vizsgáljuk. Vagyis az értelmezendő jogtételnél más jogágban, illetve magasabb szinten elhelyezkedő jogszabályt vonunk be az értelmezésbe. Ekkor a büntetőjogszabály valódi tartalmát a büntetőjogrendszer, sőt akár az egész jogrendszer alapelveivel együtt tárjuk fel. d) A történeti értelmezés a jogszabály keletkezése és fejlődése társadalmi körülményeiből következtet annak valódi tartalmára. A történeti módszer esetében általában a jogalkotó történetileg megragadható szabályozási szándékából, céljából és norma-elképzeléséből vonnak le következtetést a lehetséges értelmet illetően. (Erre is kitűnő példa az Alkotmánybíróság fentebb már idézett indokolása.) A történeti értelmezés keretében jelentős a szerepe a régi és az új jogszabály összehasonlításának, valamint a törvény előkészítő anyagában a törvényjavaslat indokolásában foglaltaknak is. e) A célszerinti (teleologikus) értelmezés elsősorban az adott szabályozás célját veszi alapul, a funkciója felöl kíván jelentést tulajdonítani a szövegnek, a védett jogi tárgy szociáletikai interpretálását előtérbe helyezve. [Például a jog nem tiltja, hogy házastársak, élettársak általában pornográf felvételt készítsenek egymásról. Engedélyezi azt is, hogy egy 14. életévét betöltött személy szexuális kapcsolatot létesítsen, vagy éppen valaki 16. évét betöltve házasságra lépjen. Ugyanakkor a tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűncselekménye (Btk. 204. §) tiltja, hogy 18. életévét be nem töltötte személyről pornográf fényképet készítsenek. Bár nyelvtanilag értelmezve, aki 17 éves és 350 napos házastársáról (aki már gyermekei anyja is lehet) ilyen felvételt készít súlyos bűncselekményt követ el, nyilván (remélhetőleg?) nem az e szabályozás célja, hogy e cselekményeket pönalizálja.]

4.3. 4.4.3. Az értelmezés alanyai Az értelmezés alanyai szerint beszélhetünk a) jogalkotói, b) jogalkalmazói és c) tudományos értelmezésről. a) A jogalkotói értelmezés történhet mindenekelőtt törvényben. Ilyenkor maga a büntetőjog alkotására hivatott szerv értelmez (autentikus interpretáció), így ennek külön korlátja nincs. A törvényi értelmezésre példaként szolgálhat a Btk. IX. fejezete, amely kizárólag értelmező rendelkezéseket tartalmaz. A Btk. Különös Részében is találhatunk értelmező rendelkezéseket, mint például: 191. §, 210. §, 210/A. §, 258/A. §, 286/A. §, 291/A. §, 315. §, 333. §. [Ismét utalunk a Btké. (1979. évi 5. sz. tvr.) rendelkezéseire is, amelyek elsősorban értelmező rendelkezéseket tartalmaznak.] A jogalkotói értelmezés mindenkire nézve kötelező erejű. Nem vonatkozik ez a jogszabályok indokolására, mert az nem tartozik a jogalkotói értelmezés körébe, bár az ún. történeti értelmezés keretében a jogalkalmazói és a tudományos értelmezésre komoly befolyást gyakorol. b) A jogalkalmazói értelmezést a büntetőügyekben eljáró nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság végzi. A bíróság határozatában foglalt értelmezésének is csak arra az ügyre nézve van kötelező ereje, amelyre vonatkozóan azt kialakították. Egy-egy ügyön túlmenő jelentőségűek a Legfelsőbb Bíróságnak a Bírósági Határozatokban (a BH-ban) közzétett elvi és elvi élű állásfoglalásai, amelyek a helyes értelmezésen alapuló, egységes jogalkalmazás kialakítását célozzák. [Itt utalunk a jogforrásoknál a Legfelsőbb Bírósággal kapcsolatosan írtakra, külön kiemelve az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében foglaltakat „A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek.”]

64 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA c) A tudományos (jogirodalmi) értelmezésnek kötelező ereje ugyan egyáltalán nincs, de hasznos segítséget nyújt a jogalkotó és a jogalkalmazó szervek számára. A tudomány feladata, hogy a törvényileg meg nem állapított fogalmakat meghatározza, kidolgozza, vagy éppen jogszabályi fogalmakat pontosítson. (Például az 1/1999. Büntető jogegységi határozat hivatkozik egyes jelentős magyar szerzők műveire, nézeteire.)

4.4. 4.4.4. Az értelmezés eredménye Az értelmezés eredménye szerint a) megállapító, b) megszorító és c) kiterjesztő értelmezésről beszélünk. a) Megállapító értelmezésről beszélünk minden olyan esetben, amikor értékelést igénylő tényállási elemek meglétéről vagy hiányáról kell dönteni. (Például arról, hogy súlyos-e a kötelességszegés, jelentős-e az érdeksérelem.) b) Megszorító értelmezésről beszélünk olyan esetekben, amikor a jogszabály alkalmazási körét a látszólagosnál szűkebben állapítják meg. c) A kiterjesztő értelmezés az ellentéte a megszorító értelmezésnek, itt a jogszabály alkalmazási körét a látszólagosnál tágabban vonják meg, vagyis a nyelvtani értelmezéshez képest tágabban. A kiterjesztő és a megszorító értelmezés szempontjából nagyon lényeges, hogy mihez viszonyítva szólunk az értelmezésnek az eredmény szerinti valamilyen fajtájáról. Így nincs akadálya a nyelvtani értelmezéshez képest a tágabb vagy szűkebb értelmezésnek, ha az egyéb értelmezési módok felhasználásával a jogszabály objektív jogalkotói jelentésének, megállapítására szolgál. Ez az ún. nem valódi kiterjesztő vagy megszorító értelmezés. Ezzel ellentétben a valódi kiterjesztő vagy megszorító értelmezés a jogszabály jelentésétől, a jogalkotó eredeti akaratától való eltérést jelent, ezért arra a büntetőjogban a legalitás elve folytán (az ott említett kivételektől eltekintve) csak a törvény jogosult.

4.5. 4.4.5. Az analógia kérdése A jogszabályok köztudottan tartalmaznak joghézagokat, illetve bizonyos esetekre a jog nem tartalmaz szabályt. A jogalkalmazás ilyenkor az analógiát használja. Analógia alatt a törvényi szabály alkalmazása értendő, az egymáshoz hasonló, de a törvényileg nem szabályozott egyes jogesetekre, a szabályozási hézagok kitöltése érdekében. A büntetőjogban azonban az analógia alkalmazásának szigorú határokat szab a jogállami elv, tilos analógiát alkalmazni a tettes hátrányára. Ez azt jelenti, hogy tilos analógia segítségével új büntető tényállást létrehozni vagy a már meglévőt kiterjeszteni, avagy a büntetést szigorítani. Az analógiával kapcsolatban a problémát az jelenti, hogy hol a határ a kiterjesztő értelmezés és az analógia között. Alapvető különbség, hogy analógia esetén fogalmilag hiányzik a törvényi norma és a létrehozott norma identitása. Ezzel szemben az értelmezésnél a norma adott és csak az nem egyértelmű, hogy egy meghatározott magatartásra alkalmazható-e vagy sem. Jogértelmezés esetén a norma tartalmát az határozza meg, ami a szavak absztrakt értelmébe még belefér, azaz a törvény alkalmazása a meghatározó, amelynek során a bíró megállapítja, hogy a rendelkezés mely határterületeken alkalmazható. 65 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA (Ezen a határon található a Curia egykori értelmezése az áramlopásról, amely az idegen, értékkel bíró, testi tárgyat jelentő dolog fogalma alá vonta a villanyt is. Ez az értelmezés később törvényi rangra emelkedett. A magyar bíróság úgy döntött tehát, hogy a villamosság tárgyként kezelése az ún. ratio legisen belül volt. A német, francia és angol bíróságok nem tekintették az elektromosságot a lopás bűncselekményének lehetséges tárgyaként és elutasították az erre vonatkozó analógiát is, ennélfogva az elektromos áram illegális felhasználására speciális tényállásokat kellett kialakítani.) Megjegyzendő, hogy az analógia imént említett szűkebb és tilalmazott meghatározásánál, felfogásánál létezik egy tágabb és egyre inkább elfogadottabb megközelítés is, amely voltaképpen az értelmezésben az analóg okfejtés alkalmazását jelenti. A tradicionális, hagyományos felfogások szerint az analógia és az értelmezés közötti különbség az, hogy az analógia esetében egy normát, amelynek szövege, szóhasználata nem fogja át világosan, érthetően a kérdéses tényállást, mégis alkalmazzák rá. Az ilyen eljárás igazolása, indokolása az, hogy a ratio legis (a törvény értelme) legalábbis kiterjed az eset tényeire, bár azokat nem fogja át a jogszabály szövege. Az analógia eme magyarázata előre feltételezi, hogy a ratio legis a norma valódi jelentése és ugyanakkor, ezzel egyidejűleg az különbözik a ratio verborumtól, vagyis a norma szövegéből eredő jelentésétől. Továbbá azt is feltételezi, hogy a ratiot a bíróságok felfedezhetik. [Érdekes a német Legfelsőbb Bíróság (BGH) azon döntése, amelyben az elkövető az sértett arcába savat öntött, és ezt mint fegyverrel okozott testi sértést minősítették. A bíróság ezt úgy indokolta, hogy a hétköznapi nyelvben egyre népszerűbb a „kémiai fegyver” kifejezés, a törvény részeként szereplő fegyver fogalmat nem kell leszűkíteni a mechanikus eszközökre. Ezenfelül a jog célja, hogy főként a sérüléseket okozó módszereket, eljárásokat büntesse szigorúbban. Ezt a döntést egy másik esettel összevetve – amelyben ugyanez a kérdés merült fel – ellenkező eredményt észlelhetünk. Itt az elkövető úgy okoz testi sérülést, hogy a sértett fejét nekiüti a falnak. A BGH úgy határozott, hogy ez nem minősül fegyverhasználatnak, kimondta, hogy „a nyelv természetes érzése tiltakozik a szilárd fal, mint eszköz alkalmazás ellen”; ez idegen a szokásos szóhasználattól, ha másképp állapítaná meg a szó értelmét az a tiltott analógia alkalmazása lenne.] Amennyiben a ratio legishez képet, a norma túl szűken definiált, kihagyva olyan tényállásokat a ratio verborumból, amelyhez képest a normának alkalmazhatónak kellene lennie, a társadalmi változások szükségessé tehetik a contra legem analógia alkalmazását.

5. 4.5. A büntetőtörvény hatálya 5.1. 4.5.1. A hatályról általában Az Alkotmánynak és a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvénynek megfelelően megalkotott és kihirdetett jogszabály érvényes. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az hatályos is lenne. Hatályos ugyanis az a jogszabály, amely alkalmazható, azaz jogviszonyokat keletkeztet, változtat, vagy szüntet meg. Ebből következik, hogy minden hatályos jogszabály érvényes, de nem minden érvényes jogszabály hatályos, hiszen az érvényes jogszabály, amíg nem lép hatályba nem hatályos.

66 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Valamely jogszabály alkalmazásának tehát két alapvető feltétele van: a jogszabály érvényessége és hatályossága. A jogszabály érvényességének feltételeit a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (Jat.) határozza meg. Eszerint a jogszabály akkor érvényes, ha az arra feljogosított szerv a megfelelő eljárási rendet követve, az előírt formában alkotja meg, és az a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában, a Magyar Közlönyben kihirdetésre kerül. A bűncselekményeket, a büntetéseket, valamint a büntetés végrehajtására vonatkozó szabályokat törvényben kell meghatározni. [Jat. 3. § g), f) pontjai] A jogszabály hatálya azt mutatja meg, hogy az érvényes jogszabály alkalmazható. Általában irányadó, hogy a jogszabály hatálya kiterjed az ország területén a magánszemélyekre és a jogi személyekre, valamint a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokra egyaránt. A jogszabályban meg kell határozni a hatálybalépésének napját. Egyes rendelkezéseinek hatályba lépésére különböző időpontokat is meg lehet állapítani. Fontos azonban, hogy a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. A jogszabályt és végrehajtási jogszabályát egy időben kell hatályba léptetni. [Jat. 12. § (2) és (4) bek.] A jogszabály akkor veszti hatályát, ha más jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha a jogszabályban meghatározott határidő lejárt. (Jat. 13. §) Az általánosan kötelező magatartási szabályt tartalmazó nemzetközi szerződést a tartalmának megfelelő szintű jogszabályba foglalva kell kihirdetni. [Jat. 16. § (1) bek.] Egy jogszabálynak négyféle hatálya van: területi, személyi, tárgyi és időbeli. A területi hatály határozza meg, hogy az adott jogszabály mely területen szabályozza az emberi magatartást, a személyi hatály azt mondja ki, hogy kiknek a magatartását rendezi a jogszabály, a tárgyi hatály definiálja azokat a jogviszonyokat amelyeket a jogszabály szabályozni kíván és az időbeli hatály pedig azt az időtartamot határozza meg, amely alatt a jogszabály a jogviszonyokat szabályozza. A Btk. csak az időbeli (2. §), a személyi és a területi (3. § és 4. §) hatályt szabályozza. A tárgyi hatályt külön azért nem kell szabályozni, hiszen a Btk. „önmaga tárgyi hatálya”, azaz azzal, hogy meghatározza, mely cselekmények a bűncselekmények meghatározza tárgyi hatályát is. A jogszabály hatályosságához érvényessége is kell, ezért legkorábban kihirdetésének időpontjában léphet hatályba egy jogszabály. Ebben az esetben az érvényesség egybeesik a hatályossággal. Az idézett törvényhely 12. § (3) bekezdésére való tekintettel azonban büntetőtörvények esetében általában maga a törvény a kihirdetéshez képest későbbi időpontra teszi a hatálybalépés idejét. [Például a Btk.-t módosító 2001. évi CXXI. törvény 2001. december 28-án jelent meg a Magyar Közlönyben, azaz ekkorra esik kihirdetésének ideje, de a törvény 88. § (1) bekezdése alapján az csak 2002. április 1-jén lépett hatályba.] Lehetséges az is, hogy a törvényhozó külön jogszabályban gondoskodik egy adott törvény hatálybalépéséről. [Így a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1979. évi 5. törvényerejű rendelet (Btké.) 1. §-a alapján a Btk. 1979. július 1-jén lépett hatályba.] A büntetőtörvény időbeli, területi és személyi hatályára vonatkozó szabályok azt határozzák meg, hogy a Btk. rendelkezései mikor, hol és mely személyek által elkövetett bűncselekményekre alkalmazhatók.

67 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA A büntetőtörvény hatálya – bármely irányát is vizsgáljuk – nem elszigetelten jelentkezik, az időbeli, a terület és a személy hatályra vonatkozó rendelkezések szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Azokból egyenesen következik, hogy a törvény hatálya adott konkrét időpontban a személyek meghatározott körére és (csak) meghatározott területen érvényesül. A törvény időbeli hatálya nem függetleníthető annak személyi hatályától (bár független lehet a területi hatályától). A törvény személyi hatálya viszont csak a területi hatállyal összefüggésben érvényesülhet. Bármely területen is legyen kötelező ereje a törvénynek, mindig csak konkrét személy(ek) irányában hatályosulhat.

5.2. 4.5.2. Az időbeli hatály Az időbeli hatályról a Btk. 2. §-a rendelkezik: A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntetőtörvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni; egyébként az új büntetőtörvénynek nincs visszaható ereje. A büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezések azt határozzák meg, hogy a büntetőtörvény rendelkezéseit mikortól és meddig kell alkalmazni. A 2. § első mondata főszabályként kimondja, hogy a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ez a jogállami feltétel tulajdonképpen a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvek azon részét jeleníti meg, amelyet az Alkotmánybíróság „előreláthatóságnak” [például 9/1992. (I. 30.) AB hat., 11/1992. (III. 5.) AB hat.] nevezett, a nemzetközi szakirodalom pedig „tisztességes figyelmeztetésként” (fair warning, notice) is ismer. Ez az elv a visszaható hatály (azaz a retroaktivitás vagy retrospektivitás, illetve ex post facto törvény) tilalmának a tükörképe és szinonimája. Ezt az elvet az Alkotmány is tartalmazza amikor az 57. § (4) bekezdésében kimondja, hogy „Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.” Sőt a már többször idézett, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (3) bekezdése is a visszaható hatály tilalmát tartalmazza. Magyarország nemzetközi kötelezettségeiből is következik ennek az elvnek a tiszteletben tartása. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmány 15. cikk 2. bekezdésében az Emberi Jogok Európai Egyezménye pedig 7. cikk 1. bekezdésében tiltja a visszaható hatályú bűncselekmények és büntetések alkalmazását. Az időbeli hatály kérdéskörében a Lisszaboni Szerződés érdekes intermezzóval gazdagította jogunkat. Az 2007. évi CLXVII. tv. 1. §-a, módosította az Alkotmány 57. § (4) bekezdését: „Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy – a határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozva – a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.” Ez a módosítás azonban csak az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni Szerződés hatálybalépésétől, 2009. január 1-jétől lépett volna hatályba, feltéve hogy valamennyi megerősítő okiratot addig letétbe helyezik, ennek hiányában az utolsó megerősítő okirat letétbe helyezését követő hónap első napjától lett volna hatályos. Erre azért volt szükség, mert az Országgyűlés 2007. június 11-i ülésnapján törvényt fogadott el „az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről” (a továbbiakban: Törvény). A köztársasági elnök az Alkotmány 26. § (4) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva indítványában kérte az Alkotmánybíróságot, hogy végezze el a Törvénnyel kihirdetendő, az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás (a 68 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA továbbiakban: EUIN-megállapodás) 3. cikkének (2) és (3) bekezdése, valamint a Törvény 4. §-ában az EUINmegállapodás 3. cikkének (4) bekezdéséhez tett nyilatkozat előzetes alkotmányossági vizsgálatát. A köztársasági elnök indítványában az alábbiakra mutatott rá: A köztársasági elnök megállapította, hogy az EUIN-megállapodás célja a kiadatási ügyek gyorsítása és egyszerűsítése az EU tagállamai, illetve Izland és Norvégia között az EUIN-megállapodás melléklete szerinti – kibocsátó állam által kiállított – elfogatóparancs alkalmazásával. A végrehajtó állam területén elfogott személy átadásáról a végrehajtó állam igazságügyi hatósága dönt, döntésének korlátja, hogy az átadást csak meghatározott körülmények esetén tagadhatja meg. A köztársasági elnök alkotmányellenesnek tartotta az EUIN-megállapodás 3. cikkének (2) bekezdését. Értelmezése szerint ez a rendelkezés főszabályként a kettős büntethetőség feltételéhez köti az átadási kötelezettség beálltát, de nem követeli meg, hogy az elfogatóparancs alapjául szolgáló cselekmény a kibocsátó állam joga és a végrehajtó állam joga szerint azonos tényállási elemekkel minősüljön bűncselekménynek. Aggályosnak tartotta továbbá az EUIN-megállapodás 3. cikkének (3) bekezdését is, amely bizonyos – mindenekelőtt a terrorizmushoz és a szervezett bűnözéshez kapcsolódó – bűncselekmények esetén álláspontja szerint kizárja a kettős büntethetőség követelményének alkalmazását. Végül az EUIN-megállapodás 3. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi a szerződő felek számára, hogy meghatározott bűncselekménycsoportok tekintetében és egyéb feltételek mellett olyan nyilatkozatot tegyenek, amelyben kizárják a kettős büntethetőségre vonatkozó 3. cikk (2) bekezdésében foglalt feltétel alkalmazását. A köztársasági elnök értelmezése szerint, ha valamelyik szerződő fél ilyen nyilatkozatot tesz, akkor igazságügyi hatóságai nem tagadhatják meg az elfogatóparancs végrehajtását arra hivatkozással, hogy az érintett cselekmény saját joguk szerint nem minősül bűncselekménynek. Az AB a 32/2008. (III. 12.) AB határozatban bírálta el az indítványt megállapítva a három cikk alkotmányellenességét, amennyiben azok sértik az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elveit. Az AB kifejtette ugyanakkor, hogy az, miszerint az Alkotmánybíróság ebben az ügyben a Törvényt alkotmányellenesnek találta, nem jelent értékítéletet az EUINmegállapodás tartalmi elemei felett, csak azt jelenti, hogy az EUIN-megállapodás a vizsgálat időpontjában alkotmányellenes volt. Ezt érzékelte még az AB határozat előtt az Országgyűlése és elfogadta a Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLXVII. törvényt (a továbbiakban: Alkmtv.), amely hatálybalépése után a fent idézett szövegűvé alakította az Alkotmány 57. § (4) bekezdését, amely azonban hasonlóan a Lisszaboni Szerződéshez jelenleg még nincs hatályban. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt 1978. december hó 31. napján hirdették ki a Magyar Közlönyben és hatálybalépéséről a Btké. rendelkezett. Arról azonban nem tartalmaz rendelkezést, hogy az időbeli hatály meddig tart. Ilyen szabályozás hiányában a Btk. időbeli hatálya egy újabb büntetőtörvény hatályon kívül helyező vagy módosító rendelkezésének hatálybalépéséig tart. Előfordulhat, hogy a büntetőjogszabály egyes rendelkezései eltérő időpontban lépnek hatályba. (Így pl. a Btk.-t módosító 2001. évi CXXI. törvény úgy rendelkezett, hogy a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedésekre [Btk. 77. § (1) bek. 8. pontja] vonatkozó rendelkezés, nem e törvény hatálybalépésének napján, hanem csak később, a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése – 2004. május 1. napján – lépett hatályba.) [Megjegyzendő, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai nem jogszabályok, de az Alkotmány 47. §ának (2) bekezdése értelmében a bíróságokra kötelezőek. A büntető jogegységi határozatok kötelező hatálya a hivatalos lapban történő közzététel napjával kezdődik.] A törvényi szabályozásból kitűnik, hogy a bűncselekmény elkövetési idejének különös jelentősége van, hiszen az ekkor hatályban lévő törvényt kell alkalmazni főszabályként. A bűncselekmény elkövetési idejének meghatározása az egymozzanatú bűncselekményeknél nem okoz problémát, mert ez esetekben a törvényi tényállás elemei egyszerre valósulnak meg (például egy lövéssel megölt ember, aki a sérülésbe azonnal belehal).

69 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Kérdéses azonban az elkövetési idő olyan bűncselekmények törvényi tényállásánál, ahol a tényállási elemek nem egy időben valósulnak meg. A jogtudomány több elméletet dolgozott ki e problémák megoldására. A magatartás (vagy tevékenység) elmélet szerint az elkövetési idő, amikor az elkövetési magatartás utolsó mozzanatát is kifejtik, azaz az adott tényálláshoz tartozó valamennyi magatartást megvalósították. (Például lassú több hónapon át tartó méregadagolással elkövetett emberölés esetén, az utolsó adag méreg beadása lesz az elkövetési időpont.) A cselekményegység elmélet szerint a bűncselekmény elkövetésének ideje az, amikor az elkövető az adott tényálláshoz tartozó bármely magatartási elemet megvalósította. (Az előző példánál maradva ennek az elméletnek az alapján elkövetési időnek számít az első adag, de az utolsó adag beadása is.) Az okfolyamat elmélet szerint a bűncselekmény elkövetési ideje az, amikor az okfolyamat már önállóan, a tettes magatartásától függetlenül fejlődik. (Az eddigi példát használva elkövetés időpontjának számít annak az adagnak a beadása, amellyel már a halálos eredményhez elegendő méreganyag gyűlik fel a sértett szervezetében.) Az eredményelmélet alapján a bűncselekmény elkövetési ideje a törvényi tényállás megvalósulásához szükséges eredmény bekövetkezése. (Azaz, a megmérgezett sértett halálának bekövetkezésének időpontja.) Annak eldöntésénél, hogy adott esetben mely elméletet kell alkalmazni, abból kell kiindulni, hogy a 2. § alkalmazásában melyik felel meg leginkább a nullum crimen sine lege elvének. Miután az elkövető csak olyan bűncselekmény miatt vonható felelősségre, amely az elkövetés idején büntetőjogszabályba ütközött, elsősorban a magatartási elmélet szerint célszerű a bűncselekmény elkövetési idejét meghatározni. A többi elméletnek is sokszor jut szerep más büntetőjogi jogintézmények esetében. Így az elévülés határidejének kezdőnapja (Btk. 34. §) eredmény bűncselekmény esetén (pl. emberölés [Btk. 166. § (1) bek.]) az eredményelmélet szerint alakul, immateriális bűncselekmény (pl. lopás [Btk. 316. § (1) bek.]) esetén pedig a magatartás elmélet szerint. Több ország területén elkövetett bűncselekmény esetén pedig a cselekmény elmélet szerint alakul a területi hatály. Ha az elkövetési magatartás több mozzanatú, elhúzódó jellegű, akkor az időbeli hatály meghatározása az utolsó mozzanatának kifejtéséhez igazodik. A visszaható hatály kizárása alól azonban maga a Btk. 2. §-a, valamint a Btk.-t módosító más törvények, továbbá a Btké. is tartalmaz kivételt. A Btk. 2. §-ában megfogalmazott kivétel kétirányú: „Az új törvényt kell alkalmazni, ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntetőtörvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy a cselekményt enyhébben kell elbírálni.” Az enyhébb megítélést eredményező új büntetőtörvény rendelkezései kizárólag a hatálybalépés idején jogerősen el nem bírált cselekményekre alkalmazhatók, egyébként az új büntetőtörvénynek nincs visszaható ereje. A bűncselekmény elbírálásának ideje a jogerős ügydöntő határozat meghozatalának időpontja. Következésképpen annak az elkövetőnek a javára, akinek a cselekményét már jogerősen elbírálták, nem lehet az enyhébb törvényt alkalmazni.

70 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Az enyhébb elbírálást eredményező új törvény hatályba léphet a cselekménynek az első- és másodfokú elbírálása között is és ekkor is az új törvényt kell alkalmazni amennyiben enyhébb, mint az elkövetéskori törvény vagy megszünteti az adott cselekmény büntethetőségét. Igen fontos megjegyezni, hogy csak e két időpontnak, tehát a cselekmény elkövetésének illetve az elbírálás idejének van jelentősége az időbeli hatály szempontjából. Ebből következően csak két büntetőtörvény összevetéséről lehet szó. Azaz csak az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályban lévő büntetőtörvényeket lehet összevetni. Amennyiben e két időpont között más törvény – akár enyhébb is – van hatályban, azt figyelmen kívül kell hagyni. A jelenleg hatályos Btk. tehát nem ismeri a legenyhébb büntetőtörvény alkalmazásának elvét. Problémát jelent a Btk. Különös Részében foglalt egyes kerettényállásokat kitöltő háttér, más jogágbeli rendelkezések változása. A Csemegi-kódex az időbeli hatály kérdésében részben eltérő szabályozást alkalmazott, mint a jelenlegi Btk., hiszen ismerte a legenyhébb büntetőjogszabály alkalmazásának elvét: „ha a cselekmény elkövetésétől az ítélet hozásáig terjedő időben különböző törvények, gyakorlat vagy szabályok léptek hatályba, ezek közül a legenyhébb alkalmazandó”. A bírói gyakorlat pedig a keretkitöltő jogszabályok megváltozása esetén a visszaható hatályt minden esetben kizárta. Igaz a jogirodalom a visszaható hatály alkalmazását azokban az esetekben, amikor a keretjogszabályok változása folytán megszűnt a büntetőjogi védelem, elméletileg szükségesnek ítélte. Legrészletesebben azonban e kérdésben az 1961. évi Btk. 3. §-ához fűzött miniszteri indokolás 2/b. pontja fejtette ki a kérdéses jogi álláspontot. Eszerint: „a jogtudomány egységesen azt az álláspontot képviseli, hogy ezek a rendelkezések osztoznak a nem büntetőjogszabályok sorsában, azaz rájuk is vonatkoznak a következő irányelvek: Ha a büntetőjogszabály által védett tárgy jogi minőségében következik be változás, ezzel a büntető rendelkezés nem tekinthető megváltozottnak, tehát azt a rendelkezést kell alkalmazni, amely az elkövetés idején hatályban volt. Ha ellenben az addig védett tárgy többé nem részesül jogi védelemben, ezzel a büntető rendelkezés is megváltozottnak tekintendő.” Valóban a jogi szakirodalomban az 1961. évi Btk. hatálybalépése után közzétett, illetve az 1978. évi Btk. hatálybalépése óta megjelent jelentősebb írások is osztották a visszaható hatály fentiek szerinti megközelítését. Megállapítható tehát, hogy a korábbi években egységes volt az az álláspont, miszerint a keretrendelkezések nem büntetőjogszabályok, ezért változásukra, módosulásukra a Btk. 2. §-a nem vonatkozik és a büntetőjogi felelősséget a változás nem befolyásolja. Az elmúlt években ebben a kérdésben ellentétes álláspontot képviselő döntések jelentek meg és így szükségessé vált, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy jogegységi határozatban eldöntse a vitát. Az 1/1999. BJE a következő szabályt fogalmazza meg: „Ha a Btk. Különös Részének valamely rendelkezése ún. keretdiszpozíció, és az annak keretét kitöltő jogszabályi rendelkezésekben a bűncselekmény elkövetése után olyan mérvű változás következik be, amely a kötelezettség megszüntetésével vagy a tilalom feloldásával az addigi büntetőjogi védelmet megszünteti, e változás – a meghatározott időre szóló jogszabályok kivételével – a Btk. 2. §-ának második mondatára figyelemmel az elbíráláskor hatályban lévő büntetőjogi szabályozás visszaható hatályú alkalmazását alapozza meg.” A keretjogszabályokra vonatkozóan tehát az alábbiakban összegezhetőek a visszaható hatályból folyó rendelkezések: 1. A keretjogszabályok változása nem érinti a büntetőjogi felelősséget.

71 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA (Például 2001. május 1-jétől módosult a KRESZ és többek között megváltoztatta a sebességkorlátozást az autóúton 100 km/óráról 110 km/órára. Az elkövető mégsem hivatkozhat sikerrel arra, hogy most már jogszerűen mehetne 110 km/órás sebességgel és nem követne el bűncselekményt, mert a baleset ennél a sebességnél is mindenképpen bekövetkezett volna. Az elkövetéskori KRESZ lesz rá még mindig hatályos, és a Btk. 2. §-ának visszaható hatályt engedő szabálya nem alkalmazható.) 2. Ugyanakkor, ha a keretdiszpozíció és az annak keretét kitöltő jogszabályi rendelkezésekben a bűncselekmény elkövetése után olyan mérvű változás következik be, amely a kötelezettség megszüntetésével vagy a tilalom feloldásával az addigi büntetőjogi védelmet megszünteti, e változás a Btk. 2. §-ának második mondatára figyelemmel az elbíráláskor hatályban lévő büntetőjogi szabályozás visszaható hatályú alkalmazását alapozza meg. (Az előző példánál maradva, ha a sebességkorlátozás teljesen megszűnt volna, akkor már sikeres lett volna az elkövető előbbi védekezése.) 3. Kivételt jelentenek az előbbi kivétel alól a meghatározott időre szóló jogszabályok, hiszen ezekben az esetekben hiába következik be a bűncselekmény elkövetése után olyan mérvű változás, amely a kötelezettség megszüntetésével vagy a tilalom feloldásával jár, az addigi büntetőjogi védelmet ez nem szünteti meg és 2. §ának második mondata nem alkalmazható. (Például amennyiben a nemzetközi jogi kötelezettség megszegésének a kerettényállását kitöltő tilalom az elbíráláskor már nem áll fenn, a bűncselekményért még mindig felel az elkövető, bár ha a cselekmény társadalomra veszélyessége megszűnik, a büntetőeljárás – büntethetőséget megszüntető okból való – megszüntetése indokolt.) Annak a kérdésnek az eldöntése során, hogy az új törvény szerint a cselekmény enyhébben bírálandó-e el, nem kizárólag az adott bűncselekmény különös részi büntetési tételét, hanem mindazokat az egyéb – általános részi – rendelkezéseket is figyelembe kell venni, amelyek a büntetés kiszabását befolyásolják. Előfordulhat, hogy egyetlen cselekmény vonatkozásában részben az elkövetéskori, részben pedig az elbíráláskori törvény biztosít kedvezőbb elbírálást. Ilyenkor a bíróság nem válogathatja össze e kedvezőbb rendelkezéseket, hanem attól függően választ, hogy összességében melyik törvény egységes alkalmazása a kedvezőbb. Bűnhalmazat esetén előfordulhat, hogy az új büntetőtörvény az egyik cselekmény tekintetében enyhébb (kedvezőbb), míg a másikat illetően súlyosabb (hátrányosabb) rendelkezéseket tartalmaz. Ilyenkor ugyancsak azt kell megvizsgálni, hogy a halmazati büntetés az elkövetéskor, vagy az elbíráláskor hatályos törvény szerint biztosítja-e az enyhébb elbírálás lehetőségét. Ha azonban az utóbbi törvény szerint egy vagy több cselekmény az elbíráláskor már nem bűncselekmény, először annak (azok) tárgyában az eljárást meg kell szüntetni (vagy felmentő rendelkezést kell hozni), s a fennmaradó cselekmény(ek) tekintetében kell lefolytatni a 2. § szerinti vizsgálódást. Egyébként a régi és az új büntetőtörvény együttes (kombinált) alkalmazása kizárt. Ha a cselekmény jogerős elbírálását követően rendkívüli perorvoslat (perújítás, felülvizsgálat vagy jogorvoslat a törvényesség érdekében) alapján a bíróság a jogerőt feloldja, a megismételt eljárásban a cselekmény újból elbírálásra kerül és ezért a 2. § alkalmazásának lehetősége ismét megnyílik.

5.3. 4.5.3. Területi és személyi hatály A nemzetközi integrációs folyamatok és a globalizáció felgyorsulásának időszakában különösen megnőtt a személyek, az áruk és a tőke áramlása az egyes országok között. Elszaporodtak a nemzetközi jellegű bűnelkövetési formák is. A bűnözés e negatív tendenciái arra szorítják a szuverén államokat, hogy bővítsék a bűnözés elleni küzdelmet elősegítő kapcsolataikat. 72 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Az együttműködést szolgáló intézkedések mellett azonban az egyes államok védik szuverenitásukat is. A szuverenitásból fakadó büntető joghatóság védelme nem akadályozza meg az államokat abban, hogy a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás területén hatékony együttműködést alakítsanak ki. A büntetőtörvény területi és személyi hatályára vonatkozó rendelkezések meghatározzák, hogy a magyar büntetőtörvény rendelkezései mely személyek és cselekmények tekintetében kerülhetnek alkalmazásra és eligazítanak bennünket abban is, hogy a Magyar Köztársaság milyen feltételekkel mondhat le a büntető joghatóságáról. Hosszú történelmi fejlődés eredményeként a kompetencia megosztás négy fő elve alakult ki. a) A területi elv(princípium territoriale) szerint az állam büntetőhatalma – a területi szuverenitásából adódóan – a területén elkövetett valamennyi bűncselekményre kiterjed az elkövető állampolgárságától függetlenül. b) A személyi (honossági, állampolgársági) elv(princípium personale) szerint az állam büntetőhatalma saját állampolgáraira terjed ki tekintet nélkül arra, hogy a bűncselekményt mely állam területén követik el. c) Az állami önvédelem elve (princípium reale) az állam büntetőhatalmát az elkövető állampolgárságára és az elkövetés helyére tekintet nélkül kiterjeszti azokra a bűncselekményekre, amelyek az alapvető érdekeit sértik, azaz az adott állam büntetőjoga által védett jogi tárgyak elleni bűncselekményekre. d) Végül a feltétlen büntetőhatalom (egyetemesség) elve (princípium universale) szerint a nemzetek közössége által üldözött bűncselekmények elkövetőit bármely állam bíróságai megbüntethetik, függetlenül az elkövető állampolgárságától és az elkövetés helyétől. Önmagában egyik elv érvényesítése sem biztosítja teljes körűen az állam büntetőhatalmának érvényesülését, mert részben hiányos védelmet adna, részben túlságosan kiterjesztené a védelem körét, ami nemzetközi konfliktusokhoz vezethetne. Ezért a hatályos törvény célszerűségi szempontok szem előtt tartásával az elveket kombináltan alkalmazza. 3. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bűncselekményre, valamint a magyar állampolgár külföldön elkövetett olyan cselekményére, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény. (2) A magyar törvényt kell alkalmazni a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekményre is. 4. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre is, ha az a) a magyar törvény szerint bűncselekmény és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő, b) állam elleni bűncselekmény (X. fejezet), kivéve a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedést (148. §), tekintet nélkül arra, hogy az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e, c) emberiség elleni (XI. fejezet) vagy olyan egyéb bűncselekmény, amelynek üldözését nemzetközi szerződés írja elő. (2) A nem magyar állampolgár által külföldön, a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés (148. §) esetében a magyar büntetőtörvényt kell alkalmazni, feltéve, hogy e bűncselekmény az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő. (3) Az (1)–(2) bekezdés eseteiben a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el. A magyar törvény főszabályként a területi elvet érvényesíti. Eszerint a Magyar Köztársaság területén elkövetett valamennyi bűncselekményre a magyar törvényt kell alkalmazni. Ugyanilyen generális szabály, hogy magyar állampolgár elkövető esetén nem csak a Magyarország területén, hanem azon kívül, bárhol külföldön elkövetett cselekményre is a magyar törvényt kell alkalmazni függetlenül attól, hogy a cselekmény az elkövetés helyének törvénye szerint bűncselekmény-e.

73 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA A magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekmény miatt akkor is a magyar törvényt kell alkalmazni, ha a cselekményt a külföldi bíróság már elbírálta. A magyar állampolgárral szembeni büntető joghatóság korlátozására csak a nemzetközi együttműködés keretében kerülhet sor. Előfordulhat, hogy a bűncselekmény egyes tényállási elemei Magyarország területén valósulnak meg, mások külföldön. Ilyenkor a Magyar Köztársaság büntető joghatóságának megállapítása a cselekményegység elvén nyugszik. A bűncselekmény belföldön elkövetettnek tekintendő, ha a magyar büntetőtörvény szempontjából jelentős bármely mozzanata (akár az elkövetési magatartás, akár az eredmény) belföldön valósul meg. A magyar hajón és légi járművön elkövetett bűncselekményeket – a hajó és a légi jármű tartózkodási helyétől függetlenül (így pl. akkor is ha külföldi kikötőben tartózkodik) – a belföldön elkövetett bűncselekménnyel azonos elbírálás alá vonja a törvény. Közömbös, hogy e járművek polgári vagy katonai rendeltetésűek. A hajó és a légi jármű fogalmát az igazgatási jogszabályok meghatározzák. A magyar légi jármű fedélzetén elkövetett bűncselekmény esetén a magyar joghatóság érvényesítésére a Magyar Köztársaság a polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről szóló, az 1973. évi 17. számú tvr.-rel kihirdetett nemzetközi egyezményben, valamint a légi járművek jogellenes hatalomba kerítésének leküzdéséről szóló, az 1972. évi 8. számú tvr.-rel kihirdetett nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettséget. A nem magyar állampolgárok által külföldön elkövetett bűncselekményekre vonatkozó magyar joghatóság meghatározásában részben az állami önvédelmi elv, részben pedig a feltétlen büntetőhatalom elve érvényesül. A kettős állampolgár (amennyiben magyar állampolgár is) a Btk. alkalmazásában magyar állampolgárnak tekintendő. A hontalan személy viszont nem magyar állampolgár. A magyar joghatóságot főszabályként az ún. kettős büntetendőség (kettős inkrimináció) alapozza meg. Ha valamely cselekmény idehaza bűncselekmény és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő, nincs akadálya a hazai jog szerinti eljárásnak. Mivel a törvény nem úgy fogalmaz, hogy a cselekmény mind a hazai, mind az elkövetés helye szerinti jogban bűncselekmény, nem kizárt, hogy az elkövetés helyén a cselekmény nem bűncselekmény, hanem egyéb módon (pl. szabálysértésként) büntetendő. Az állam elleni bűncselekmények vonatkozásában (amelyek „kizárólag” a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét védik) az állami önvédelmi elv érvényesül. A nem magyar állampolgár által a szövetséges fegyveres erő sérelmére külföldön elkövetett kémkedés (148. §) esetén azonban a magyar joghatóság megállapítható, de csak akkor, ha a cselekmény egyúttal az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő. A 4. § (1) bekezdésének c) pontjában az egyetemlegesség elve jut kifejezésre. E rendelkezés a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan bűncselekmények hazai üldözésének törvényi feltételét teremti meg, amelyek üldözésére hazánkat nemzetközi szerződések kötelezik. Ezek elsősorban a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények. Annak a körülménynek, ha a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekmény miatt Magyarországon büntetőeljárás indul, nemzetközi kihatásai is lehetnek. Ezért a 4. §-ban meghatározott esetekben a büntetőeljárás lefolytatását kizárólag a legfőbb ügyész rendelheti el.

74 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA Ha a legfőbb ügyész a büntetőeljárás lefolytatását nem rendeli el, aktusának hiánya – a Btk. 22. §-ának i) pontjában meghatározott, a törvényben meghatározott egyéb büntethetőséget kizáró ok révén – a büntetőeljárás lefolytatásának akadályát képezi. A magyar büntető joghatóság alá tartozó ügyekben (Btk. 3. és 4. §) az eljárást a Be. szerint kell lefolytatni. [Be. 15. § (2) bek.] A külföldön lévő magyar kereskedelmi hajón, illetőleg polgári légi járművön magyar állampolgár vagy – a Btk. 3. §-ának (2) bekezdésében, illetve a 4. §-ában meghatározott esetben – bárki által elkövetett bűncselekmény miatt a hajó, illetőleg a légi jármű parancsnoka jogosult a nyomozó hatóságokra vonatkozó rendelkezések alkalmazására. [Be. 16. § (6) bek.]

5.4. 4.5.4. Diplomáciai és nemzetközi jogon alapuló egyéb mentesség 5. § A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyek büntetőjogi felelősségre vonására nemzetközi szerződés, ennek hiányában a nemzetközi gyakorlat irányadó. A nemzetközi gyakorlat kérdésében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozatát kell alapul venni. A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb (személyes) mentességet élvező személyek főszabályként nem tartoznak a magyar büntető joghatóság alá. Esetükben a magyar büntető joghatóság megállapítására legfeljebb akkor kerülhet sor, ha ezt nemzetközi szerződés, vagy nemzetközi gyakorlat biztosítja. E rendelkezés voltaképpen a büntetőjogi felelősségre vonás eljárási jellegű akadálya, hiszen a mentességet élvező személy cselekménye bűncselekmény, és semmi nem gátolja, hogy például az ilyen elkövető mentességet nem élvező társa (társtettese vagy bűnsegéde) ellen a büntetőeljárás lefolytatásra kerüljön. Általános érvénnyel az 1965. évi 22. számú tvr.-rel kihirdetett, a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés 31. Cikkének 1. pontja mondja ki, hogy a diplomáciai képviselő mentes a fogadó állam büntető joghatósága alól. Ez a mentesség azonban kizárólag a fogadó állam büntető joghatósága alóli felelősségre vonásnak képezi akadályát, ám a küldő állam a saját joghatósága alapján minden további feltétel nélkül lefolytathatja a büntetőeljárást. Hasonló mentesség illeti meg a konzuli tisztviselőket, a nemzetközi szervezetek képviselőit és – megállapodás alapján – más személyeket. A nemzetközi gyakorlat kérdésében történő állásfoglalás sajátos jogterületen kíván meg széles körű ismereteket. Ezért ebben a kérdésben a jogalkalmazóknak az igazságügy-miniszter nyilatkozatát figyelembe kell vennie, tehát e nyilatkozata köti a büntetőügyben eljáró hatóságokat.

75 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. fejezet - 5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA 1. 5.1. A bűncselekmény fogalma 1.1. 5.1.1. A bűncselekményfogalom történeti fejlődése Az a dogmatikai fogalomrendszer, amelyet ma a jogtudomány művelői a különböző jogrendszerekhez tartozó államokban értékesítenek, Európában lépésről-lépésre alakult ki. A XIX. század első kétharmadában a jogellenesség, tényállásszerűség és a bűnösség kategóriái még nem különültek el egymástól. A fogalmi gondolkodás középpontjában a „jogellenesség”, a „jogtalanság” kategóriája helyezkedett el, ez magába zárta a tényállásszerűséget és a bűnösséget is. „Nincs jogtalanság bűnösség nélkül” elv érvényesült azzal a jelentéstartalommal, hogy a jogrend csak a bűnösen elkövetett cselekmények ellen fordul. A jogellenességfogalom centrális helyét a nullum crimen sine lege elve biztosította, hiszen ez közvetlenül a joggal való szembehelyezkedésből származtatta a „crimen” fogalmát. Jhering német professzor 1867-ben tanulmányt írt „A bűnösség mozzanata a római magánjogban” címmel. Ebben arra a következtetésre jutott, hogy létezik egy „objektív jogellenesség” vagyis a jogellenesség olyan kategória, amely nem függ a cselekvő büntethetőségétől, illetőleg nem függ bűnösségétől (a szándékosságtól vagy a gondatlanságtól). A dolgozat dogmatikai következtetései a jogrendszer minden ágazatában hatottak: az ilyen értelemben vett jogellenesség-fogalmat értékesítette a későbbiekben a polgári jog tudománya, és a büntetőjogtudomány is. 1880 és 1904 között Liszt, Beling és Radbruch átvették az objektív jogellenesség fogalmát és tovább tökéletesítették. A század utolsó harmadában a jogellenesség és a bűnösség fogalma tehát elvált egymástól. A büntetőjogban a teória szerint a jogellenességet a cselekmény és az általa elindított kauzális történés alakítja, hozza létre. A kauzális történés objektív kategória, mert független az azt elindító személy szubjektív elképzeléseitől, illetőleg egyáltalán attól, hogy beszámítható-e. (Nem beszámítható pl. a gyermek cselekménye, vagy a beszámítási képesség hiányában cselekvő elmebeteg magatartása.) Amíg az objektív, a külvilágban megjelenő történés a jogellenességhez tartozik, addig – az azt kísérő, illetőleg tükröző lelki folyamat a bűnösséghez számít. E dogmatikai fogalomalkotás jelentős eredménye, hogy elválasztja az objektívet a szubjektívtől; a külső okozást attól, ami „lelki”. A jogellenesség ilyen felfogásához a pszichikai bűnösségfogalom kapcsolódik. A pszichikai bűnösségfogalom azt fejezi ki, hogy a tárgyi okozás az alany (a tettes) tudatában tükröződik. Eszerint a bűnösség lényegében nem más, minta kauzális folyamat tükröződése a cselekvő tudatában – szándékosság vagy gondatlanság formájában. A jogellenesség és a bűnösség egymástól való elválasztása, illetőleg az objektívnek a szubjektívtől való elkülönítése művi beavatkozás eredménye: a tudomány az emberi cselekményt a büntetőjogi felelősség igényeiből kiindulva tárgyira és alanyira bontotta; s a magatartást valójában vezérlő tudatot a tükrözés szintjére szállította le. Az objektív és szubjektív között alakult ki a „tényállásszerűség” fogalma. A tényálladéki elemek tanát (a törvényi tényállási elemek tanát) Beling német professzor dolgozta ki 1906-ban. Eszerint a törvényi tényállás jelenti azt az első lépcsőt, amelynek vizsgálata során eldől; a cselekmény kimerítette-e a Btk. valamely diszpozíciójában meghatározott ismérveket. Igenlő esetben a cselekmény tényállásszerű. A tényállásszerűség vizsgálata után a második – immár értékelési lépcsőben azt kell vizsgálni: vajon a cselekmény jogellenes-e. Végül a harmadik – értékelési – lépcsőben: az elkövetőt bűnösség terheli-e. A tényállásszerűség, a jogellenesség és a bűnösség a cselekményhez, mint fő fogalomhoz kapcsolódtak. A bűncselekmény-fogalom utolsó állomásaként ebben a rendszerben az ún. normatív bűnösség kategóriája alakult ki. (Első hirdetője a német Frank: 1907.) A normatív bűnösség tana azt fejezi ki, hogy a bűnösség lényege nem a szándékosság vagy a gondatlanság, hanem a felróhatóság (szemrehányhatóság). A felróhatóság: jogszempontú értékítélet. Olyan értékítélet, amelyet a bíró a tettes lelkivilágáról: helyesebben szándékosságáról vagy gondatlanságáról alkot. A tettes akkor bűnös, 76 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

ha szándéka vagy gondatlansága neki felróható. Kelsen megfogalmazásában: „Módszertanilag a legnagyobb jelentőségű tisztáznunk, hogy valaki nem azért bűnös, mert azt a valamit akarta és tudta (előre látta), hanem azért és csak azért, mert neki azt a valamit nem lett volna szabad megtennie, vagy megakadályoznia.” A felróhatóság lényege: a tettesben lejátszódott motivációs folyamat helytelenítése; az a megállapítás, hogy a tettes a motivációs hiba eredményeként más elhatározásra jutott, mint amilyen elhatározásra jutnia kellett volna és jutnia lehetett volna a társadalmi elvárhatóságnak megfelelő motiváció esetén. Az a bűncselekmény-fogalom, amely így az első világháborút megelőző években készen állt, a következő kategóriákból tevődött össze. A jogellenesség egyrészt a törvényi tényállás objektív oldalán leirt – külső – kauzális történést jelentette. Másrészt – s ez a fejlődés már a későbbiek során indult el – jelentette azt a megállapítást is, hogy ez a történés jogvédte érdekeket; értékeket sért vagy veszélyeztet. A jogellenesség ilyen – további absztrakció eredményeként kialakult fogalma: a materiális jogellenesség. Mi a kapcsolat a törvényi tényállás kimerítését kifejező tényállásszerűség és a jogellenesség között? A jogellenesség értékkategória: a cselekmény jogszempontú értékelését fejezi ki. A tényállásszerű magatartásról a bírónak azt is meg kell állapítania, hogy az egyszersmind jogvédte érdekeket sért-e vagy veszélyeztet-e vagyis, hogy materiálisan jogellenes-e. A tényállásszerűség értékelésmentes kategória, a jogellenesség pedig jogszempontú értékelést fejez ki. Mi ennek a fogalomalkotásnak a gyakorlati értelme? Az, hogy a bíró a törvényi tényállást kimerítő – tehát a tényállásszerű – cselekményről a második vizsgálati lépcsőben megállapíthatja, hogy nem jogellenes. Gyakorlatilag a jogellenesség hiánya jelenti azokat a kivételeket, amelyek körében a tényállásszerű cselekmény nem büntethető. E kivételek részben a büntetőtörvényben találhatók (ilyen a jogos védelem vagy a végszükség), részint a tudomány, illetőleg a joggyakorlat alakította ki őket (pl.: hivatali kötelesség teljesítése). A jogellenessége hiányzik (gyakori tankönyvi példa) annak az emberölésnek, amelyet hivatali kötelessége teljesítése során az ítéletvégrehajtó „követ el”. A materiális jogellenesség fogalma eszerint az elkövető javára jelent értékelést a tényállásszerűséghez képest, nem pedig terhére. Ugyancsak az elkövető javára, vagyis „in melius” irányban jelent értékelést a felróhatóságra épített normatív bűnösségfogalom. A bíróság a tényállásszerű és jogellenes cselekményről (az elkövető szándékossága vagy gondatlansága ellenére) kimondhatja, hogy a tettesnek a cselekmény nem róható fel. Összefoglalva: a büntetőjogtudományban a tételes jogból vont absztrakciók eredményeként (Jhering, Liszt, Beling és Radbruch, valamint Frank munkásságának produktumaként) kialakult a bűncselekménynek három fogalmi kategóriára: a tényállásszerűségre, a jogellenességre és a bűnösségreépített fogalma. Ez a fogalom a cselekmény hármas megítélését fejezi ki: először a tényállásszerűséget kell vizsgálni (nem értékelni, csak felismerni!), majd a jogellenességet és a bűnösséget értékelni. A rendszer tökéletessége csak látszólagos volt. Bizonyos ellentmondásokat magában rejtett. Egyik hibájának tekintették, hogy a jogtárgysértés formálásában – vagyis a materiális jogellenesség alakításában – szubjektív mozzanatok is részt vesznek; vagyis a jogellenességet nem lehet tisztán objektív kategóriaként felfogni. Így pl. a csalás célzatos bűncselekmény, az egyszerű hazugságot a vagyoni haszonszerzésre irányuló célzat formálja át jogvédte érdekeket (vagyoni érdekeket) sértő cselekménnyé. – A kísérlet nem okoz eredményt, mégis jogellenes; a cselekményt a szándék formálja bűncselekménnyé. Végül az előkészületi cselekményeket a cselekvő célja vonja a büntetőjog érdeklődési körébe. A szubjektívjogellenességi elemeket azonban a fentebb vázolt dogmatikai rendszer csak kivételnek tekintette. A második világháború befejezése után a Német Szövetségi Köztársaságban Welzel bonni professzor dolgozta ki a finalitás elméletét. Ez az irányzat tagadja a jogellenességnek és a bűnösségnek, mint objektívnek és szubjektívnek a szembeállítását, s a szubjektív jogellenességi elemeket (nem kivételnek tekinti, hanem) a szabály rangjára emeli. Magát a szándékot is jogellenességi ismérvként fogja fel, mert tagadja az emberi cselekménynek külsőre (kauzálisra) és belsőre (lelkire) való kettébontását. Az emberi cselekményt szándékos cselekménynek, sőt azon túlmenően, célra irányzott (vagyis finális) aktusnak fogja fel. Ezzel a szándékosság és a gondatlanság átkerül a jogellenességi ismérvek sorába, s a bűnösség lényegében csak a felróhatóság marad. A finalitás elmélete szerint a bűnösség összetevői a) a legalább korlátozott beszámítási képesség, b) a jogellenesség tudata vagy e tudat lehetősége az elkövető számára, c) a normaszerű magatartás elvárhatósága. A finalitás elmélete az NSZK határain túl nem hódított, s bizonyos mértékig megmaradt a német büntetőjogtudomány házi vitájának.

77 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

1.2. 5.1.2. A bűncselekmény fogalma a magyar büntetőjogtudományban Az 1945 előtti magyar büntetőjogtudomány átvette azt a fogalmi apparátust, amelyet az előzőekben (természetesen az 1948-ban útjára indított finalitás elméletét ide nem értve) ismertettünk. A magyar szerzők a jogellenesség, a tényállásszerűség, a bűnösség kategóriáit alkalmazták, az objektív jogellenességet, a szubjektív bűnösségtől megkülönböztették. 1945 után a magyar büntetőjogtudomány ezzel a dogmatikai hagyatékkal találta magát szemben. Ugyanakkor a szovjet büntetőjogtudományban kidolgozott és a Szovjetunió törvényeiben tételes büntetőjogi fogalommá vált „társadalomra veszélyesség” kategóriájával is megismerkedett. Ez a fogalom részint társadalmi viszonyok, társadalmi érdekek vagy értékek sértését vagy veszélyeztetését jelenti, miért is jelentéstartalma részben azonos a materiálisjogellenesség-fogalom jelentésével. A jogtudomány meg akarta őrizni a jogellenesség-fogalmat is, de értékesíteni kívánta az újonnan megismert társadalomra veszélyesség kategóriát is. A jogellenesség-fogalom megőrzése mellett – mai szemmel nézve – az szólt, hogy a jogrendszer más ágazatai (a polgári jog, a munkajog, az államigazgatási jog) is ismerik. A jogellenesség jelentése a jogrendszer minden ágazatában nagyjából azonos: azt a kauzális történést fejezi ki, amely valamilyen jogilag nem kívánatosnak ítélt eredmény (sérelem, kár, hátrány) létrehozására vezet. Ugyanakkor a társadalomra veszélyesség elismerése mellett szólt, hogy materiális töltést adott a „nullum crimen sine lege” elvének, hogy kifejezésre juttatta a jogalkotó állásfoglalásának indokát a bűncselekmények megfogalmazása – a bűncselekménnyé nyilvánítás – körében. A bűncselekmény fogalmát a filozófia szintjéről a kriminálpolitika, területére vitte át, s kapcsolatot is jelentett a bűncselekmények elkövetésében megnyilvánuló konkrét antiszocialitás felé. A bűncselekmény-fogalomban az ismérvek így zsúfolódni kezdtek: a bűncselekmény 1. társadalomra veszélyes, 2. jogellenes, 3, tényállásszerű és 4. bűnös cselekmény lett. Az ötvenes évek elején – lényegében filozófiai indokokra épülve – kialakult az a nézet, hogy a bűncselekményfogalomban nincs helye az értékelés alá eső, az ún. „normatív” kategóriáknak. Ez egyrészt azt jelentette, hogy az ún. normatív bűnösség helyét újból a pszichológiai bűnösség foglalta el; részben pedig azt, hogy a tényállásszerűség új jelentéshez jutott. Számos szerző azt vallotta: nincs külön bűncselekmény, és nincs külön tényállásszerűség. Azt mondották, hogy a tényállásszerűség tartalmazza a bűncselekmény minden tételes jogi feltételét. E megfogalmazás eredményeként a tényállásszerűség és a bűncselekmény fogalma azonosult. A mondottak szerint a társadalomra veszélyesség és a jogellenesség; továbbá a bűncselekmény és a tényállásszerűség fogalmai konkuráltak egymással. A társadalomra veszélyesség és a jogellenesség versengését úgy próbálták kiküszöbölni, hogy e két fogalmat együtt használták, mégpedig a jogellenességet a társadalomra veszélyesség után, zárójelbe helyezve. Például: a cselekmény társadalomra veszélyessége (jogellenessége); a cselekmény társadalomra veszélyességét (jogellenességét) kizáró okok. Ugyanakkor dogmatikailag szükségessé vált a különös törvényi tényállást kimerítő cselekmény valamilyen önálló megjelölése. Figyelemmel arra, hogy a „tényállásszerűség” már foglalt volt, új fogalmakat kellett alkotni. Ilyen új fogalom lett a „diszpozíciószerű cselekmény”, vagy a „büntetendő cselekmény”. Az elmúlt évtizedek alatt a „tényállásszerűség” fogalma – az elmondotton felül – olyan sok értelemben került felhasználásra, hogy ma már nem lehet azzal az igénnyel alkalmazni: mindenki értse. Úgyszólván minden szerzőnek van egy (időnként esetleg megváltoztatott) tényállásszerűség fogalma. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a bűncselekményfogalom megjelölésére – azonos értelemben – teljesen szükségtelen egy más kifejezést is (pl. a tényállásszerűséget) alkalmazni. A tényállásszerűség az általános törvényi tényállás tana keretében került oktatásra. Ebből a tényállástant a bűncselekménytana elébe helyező, rendkívül zsúfolt rendszerből az egyes szerzők lassan választották le az egyes fogalmakat, értelmezték azokat újra, és próbáltak egy jobbat kialakítani. Úgyszólván minden magyar jogtudósnak megvolt a maga külön bűncselekmény-fogalma és részben az eltérő jelentéstartalmat hordozó fogalomrendszere. 78 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

1.3. 5.1.3. A bűncselekmény fogalma a Büntető Törvénykönyvben Btk. 10. § (1) Bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Az idézetből kitűnően a bűncselekmény szándékosan vagy gondatlanul, vagyis bűnösen elkövetett cselekmény; olyan cselekmény, amely veszélyes atársadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli, vagyis büntetendő cselekmény. A Btk. eszerint három fogalmi ismérvvel jellemzi a bűncselekményt; a legális fogalom alapulvételével fogjuk azt mi is tárgyalni. A tárgyalás sorrendjét didaktikai szempontok határozzák meg. A Btk. bűncselekmény fogalmával kapcsolatban több kérdés is felmerül. Az egyik: a törvény 1978-ban került megalkotásra, azóta mintegy 60 törvény módosította, illetőleg egészítette ki. A módosítások következményeként rendszere és belső arányossága szakmai szempontból leértékelődött. A másik jelentős körülmény: a törvény megalkotása időszakában a Magyar Népköztársaság, mint szocialista ország állami, társadalmi, gazdasági viszonyait volt hivatva oltalmazni, vagyis egy olyan politikai, tulajdoni, gazdálkodási, ideológiai, és külpolitikailag dimenzionált struktúrát, amely a rendszerváltással létrejött Magyar Köztársaság állami-politikai és gazdasági rendszerétől alapjaiban elkülönül. A harmadik szempont: egy modern büntető törvénykönyvnek feladata, hogy megfeleljen az európai jogharmonizációs igényeknek, ennek pedig egyik alapja a jogi fogalomrendszer felismerhető azonossága. Az 1978. évi Btk. A szocializmus időszakában került megalkotásra. Sem az 1990. évi, sem az 1994. évi, sem az 1998. évi, sem a 2002. évi választások időszakában nem létezett olyan választási program, amely egy új Btk. megalkotását hirdette volna. Ugyanez a megállapítás érvényes a 2006. évi Országgyűlési Választásokra is. Ilyen körülmények között az elmúlt évtizedekben – különösen 1990, vagyis a rendszerváltozás óta – a Btk. egy-egy szabályának, intézményének a megváltoztatására került sor. Mint már említettük, a módosítások száma elérte a hatvanat. Az Igazságügyi Minisztérium keretében még 2000-ben fogalmazták meg azt a törekvést mely szerint a módosításokat egy új törvénykönyvnek kell felváltania. Mint ismeretes, 1998–2002 között a Fidesz-kormány volt hatalmon, az igazságügyi miniszteri tisztet pedig Dávid Ibolya látta el. Az új Btk. alkotására törekvés igénye eredményezte, hogy az igazságügyi miniszter a volt legfőbb ügyészt: Györgyi Kálmánt kérte fel egy új Btk. – vagy legalábbis annak Általános Része – előkészítésének munkálataira. A Miniszteri Biztos 2000–2006ig dolgozott a feladat teljesítésén. 2006-ban ezt a feladatot elvették tőle. Az előkészítés munkálataival a Minisztérium (IRM) törvényelőkészítő főosztályát bízták meg, és egy új bizottságot hoztak létre a feladat érintetlenül hagyása mellett. A harmadik bizottság a személyi változások következtében munkája befejezése nélkül távozott. Végül negyedikként az IRM államtitkárának irányításával egy negyedik változat megalkotására került sor. Ennek időpontja 2008–2009. Sokáig az a törekvés érvényesült, hogy a társadalomra veszélyesség fogalmát ki kell hagyni a bűncselekmény fogalmából és ezt a fogalmat az ún. materiális jogellenességgel kell felváltani. E változás következtében a társadalomra veszélyességre utalás minden szempontból mellőzésre kell hogy kerüljön és helyét mindenütt a materiális jogellenességgel kell betölteni. Ennek egyik indoka, hogy az Európai Unió tagállamai is – kivéve a volt szocialista országokat – a jogellenesség fogalmát alkalmazzák. Ilyen körülmények között az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs csapata is mellőzni kívánta a társadalomra veszélyesség fogalmát. Mindezek ellenére láttuk: az új törvény helyett az 1978. évi törvény módosítására került csak sor, a módosítás pedig nem érinti a társadalomra veszélyességet. Végső soron tehát minden maradt a régiben. A Btk. 10. § (1) bek. fogalom-meghatározását és a Liszt–Beling-féle tudományos bűncselekményfogalmat egymáshoz közelítve a következők mondhatók: Főfogalom a cselekmény, a cselekmény jelzői pedig a következőképpen hasonlíthatók egymáshoz: – a büntetendőség törvényi fogalmának a tényállásszerűség tudományos fogalma, – a társadalomra veszélyesség törvényi fogalmának a (materiális) jogellenesség tudományos fogalma felel meg, míg

79 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

– a bűnösség gyűjtőfogalma alá vonható szándékosságnak és a gondatlanságnak, mint törvényi fogalmaknak értelemszerűen a bűnösség tudományos fogalma felel meg.

1.4. 5.1.4. A bűncselekmény fogalmi elemei 1.4.1. 5.1.4.1. Tényállásszerűség – büntetendőség A következőkben azt fogjuk látni, hogy különböző dogmatikai rendszerekben az ugyanazon elnevezéssel jelölt fogalmak más-más jelentéstartalmat hordoznak. Másrészt: ellenkező tartalommal azt fogjuk tapasztalni, hogy a különböző elnevezések mögött a mondottakkal ellentétben azonos jelenség nyilvánul meg. A bűncselekmény az a cselekmény, amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. A Btk. 10. §-ának ez a szövegrésze kifejezi mind a „nullum crimen sine lege”, mind pedig a „nulla poena sine lege” elvét. Egyrészt ugyanis a törvény nyilvánítja bűncselekménnyé a társadalomra veszélyes cselekményeket – másrészt pedig a törvény határozza meg az e cselekményekre megállapított büntetéseket. A bűncselekménnyé nyilvánítás a törvényi tényállások megalkotása útján történik, a büntetések nemét és mértékét pedig a tényálláshoz fűzött büntetési tételek, illetőleg tételkeretek határozzák meg. Abban a kérdésben, hogy bűncselekmény történt-e vagy sem, az első vizsgálati lépcső annak megállapítása, hogy egy cselekmény kimerítette-e egy törvényi tényállás kereteit. A törvényi tényállást pedig azoknak a körülményeknek az összessége alkotja, amelyeket az adott büntetőnorma a Különös Részben leír: ebbe a leírásba szükségtelen belemagyarázni a büntetőjogi felelősségre vonásra kiható egyéb körülményeket. A törvényi tényállás hordozza a „nullum crimen sine lege” elvét, mint ilyen színtelen, értékmentes kategória. Objektív és szubjektív elemek összessége. Objektív elemei a jogellenesség fogalom szerint működő jogrendszerekben a jogellenességet, de lege lata a magyar jogban pedig a társadalomra veszélyességet formálják. A társadalomra veszélyesség ugyanis a cselekményhez kapcsolódik, ez pedig a külvilágban jelenik meg. A tényállásszerűség ezért a társadalomra veszélyességnek mindig szimptómája, az eltérés csak kivételes lehet. A tényállásban azonban tettes-tudati ismérvek szereplésére is sor kerül, így a szándékosság és a gondatlanság is jelen van. A tettes-tudati elemek (szándék, gondatlanság, az esetleg szereplő motívum és a célzat) szubjektív elemek, a tényállás alanyi oldalának (a bűnösségi tényállásnak) részei. A tényállásban tehát elválik az objektív a szubjektívtól, az objektív ismérvek a társadalomra veszélyességet, a szubjektív ismérvek a bűnösséget alakítják. Az Általános Rész szabályai törvényi tényállás megnevez. körben – mindig megnevezi, jogtechnikai megoldás, mert elkövetés szándékos.

közül csak azok vesznek részt a tényállásszerűség alakításában, amelyeket a A magyar Btk. a gondatlanságot – a gondatlan bűncselekményeket pönalizáló míg szándékos bűncselekményeknél a szándék felől hallgat. Ez azonban csak a törvény bűncselekmény-fogalmából következik, hogy hallgatása esetén az

A jogállamiság szempontjából (jogkövetkezmények előreláthatósága, előre kiszámíthatósága) a tényállásszerűség keretében szólni kell még a keretdiszpozíciókról. Ezek körében a tényállás egy olyan külön normát zár magába, amelynek szövege nem a Büntető Törvénykönyvben lett kihirdetve és ezáltal megismerhetősége korlátozott. A nullum crimen sine lege elve itt csak formálisan működik, mert az állampolgár nem olvas el minden vámszabályt, a gazdasági életet befolyásoló minden szabályt. A tényállásszerűségen belül önálló jelentősége van (lehet) az objektív ismérveknek. Ezek hordozzák a társadalomra veszélyességet, illetőleg más terminológiával, a jogellenességet. A törvényi tényállás objektív ismérveit kimerítő cselekmény – a szubjektív ismérvek hiányában is jogilag jelentős lehet. Így a jogos védelem szempontjából a gyermek, vagy a beszámítás képtelen elmebeteg támadása is „jogtalan”, – a beszámítási képességet kizáró elmebeteg állapotban büntettet elkövető tettessel szemben is (pl. emberölés esetén) lefolytatandó a büntetőeljárás és elrendelhető a kényszergyógykezelés.

1.4.2. 5.1.4.2. Társadalomra veszélyesség – jogellenesség Btk. 10. § (2) Társadalomra veszélyes az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti.

80 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Eredeti felfogása szerint a társadalomra veszélyesség kettős jelentésű fogalom volt. Egyrészt beszéltünk a) jogalkotói értelemben vett társadalomra veszélyességről, másrészt szóltunk b) a jogalkalmazói értelemben vett társadalomra veszélyességről. A jogalkotói értelemben vett társadalomra veszélyesség fogalom arra utalt, hogy a jogalkotó a törvényhozás során a lehetséges magatartások teljességéből egy választást eszközöl és ennek eredményeként foglal állást abban a kérdésben, hogy valamely cselekményt bűncselekménnyé kell-e nyilvánítani. A bűncselekménnyé nyilvánítás indoka pedig a jogalkotónak az a felfogása, hogy az adott cselekmény – valamilyen fokban – veszélyes a társadalomra. A társadalomra veszélyesség értékelés alá eső kategória, a jogalkotó adott esetben történelmi koronként, vagy politikai korszakonként felfogását módosítja. Az az értékítélete, hogy az adott cselekmény milyen fokban veszélyes a társadalomra, a büntetési tétel meghatározása során jut jelentőséghez. A magyar jogirodalom évtizedeken át vitatkozott azon a kérdésen, hogy egy bűncselekménnyé nyilvánított cselekmény nélkülözheti-e a társadalomra veszélyességet; avagy a jogalkotó valamely cselekmény bűncselekménnyé nyilvánításával visszavonhatatlanul állást foglalt amellett, hogy az a cselekmény veszélyes a társadalomra és hogy bűncselekmény. Napjainkban a társadalomra veszélyesség fogalom jelentősége megingott. Tény, hogy a Btk. 10. § (1) és (2) bekezdése tartalmazza, továbbá a büntetés kiszabása körében a 83. § is utal reá. A kiinduló tétel az volt, hogy a cselekmény társadalomra veszélyessége a) egyrészt jogalkotói, b) jogalkalmazói kategória. Az előző levezetés arra utal, hogy ma még jogalkotói kategóriakénti elismerése érintetlen. Ellenben azáltal, hogy a 2006. évi LI. törvény 2006. július 1. napjától a Btk. 28. §-t is és a Btk. 36. §-t is hatályon kívül helyezte – a társadalomra veszélyesség fogalma megszűnt jogalkalmazási kategória lenni. Nem nehéz belátni, hogy a következő állomás egy új Btk. kodifikálása során a társadalomra veszélyesség fogalmának teljes körű mellőzése. A háború előtti magyar jogtudományban és a joggyakorlatban a jogellenesség fogalom jutott jelentőséghez. A jogellenességgel kapcsolatbanérvényesült az a felfogás, hogy a tényállásszerű cselekmény jogellenességét csak a törvényben nevesített okok (pl. jogos védelem) zárhatják ki. Innen a tétel: jogellenesség = a törvényi tényállás tárgyi oldali ismérvei + a jogellenességet kizáró okok hiánya.

1.4.3. 5.1.4.3. A bűnösség A bűnügyi tudományok elméletében és a büntetőjogi felelősség, illetőleg felelősségre vonás rendjén először a perjogi bűnösség fogalma alakult ki. A perjogi bűnösség azt fejezi ki, hogy a bíróság „bűnösnek mondja ki” a vádlottat a bűncselekmény elkövetésében és ezért őt büntetéssel sújtja. A bűnösség „kimondására” azzal a feltétellel kerül sor, hogy bebizonyosodott: a vád tárgyává tett cselekmény bűncselekmény és azt a vádlott követte el. A perjogi bűnösség kimondásának alapja büntető anyagi jogi szempontból a büntetőjogi felelősségre vonás feltételeinek a fennállása. Eszerint: a vádlott kimerítette valamely bűncselekmény törvényi tényállását s hiányoznak a büntetőjogi felelősségre vonás akadályai. A perjogi bűnösség tehát feltételezi az alanyi oldal – a szándékosság vagy a gondatlanság – fennállását, de ezen felül feltételezi a tárgyi ismérvek: elkövetési tárgy, cselekmény, eredmény, hely, mód, idő, eszköz kimerítését is. Az alanyi bűnösség – a büntető anyagi jogi bűnösség – évszázadokon át a perjogi bűnösségbe rejtve létezett. Amikor a XIX. század utolsó harmadának büntetőjog tudománya kialakította a jogellenesség fogalmát, s azon a bűncselekmény külső tárgyi megjelenését – a cselekményt és az általa elindított kauzális történést – értette, a kauzalitással szemben keresték a belső, „lelki” mozzanatokat. Az elkövető gondolati világában kialakuló folyamatok – a tárgyi okozatossággal szemben a belső „alanyi okozatosság” – ekkor nyerték el a „bűnösség” megjelölést. Azóta a büntetőjogi felelősségre vonás rendjén létezik a perjogi bűnösség, és létezik a büntető anyagi jogi – az „alanyi” – bűnösség is. Az anyagi jogi bűnösség fogalmát eredetileg mint gyűjtőfogalmat használták és rajta a szándékosságot és a gondatlanságot értették. A szándék (dolus) és a gondatlanság (culpa) a jogban régóta ismert volt; alapjaikat már a római jog kiművelte. A dolus és a culpa a bűnösség alkotó elemévé azonban csak a XIX. században vált. Amíg a tudomány a szándékosságban és a gondatlanságban csak gondolati – lelki, vagyis pszichológiai mozzanatokat látott, a bűnösségfogalom is lélektani mozzanatokra épült. Az így jellemzett bűnösségfogalmat pszichológiai bűnösségfogalomnak nevezzük.

81 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A szándék lélektani fogalom, a jog értékrendszerétől függetlenül jellemezhető. Szándékosan jót és rosszat egyaránt tehetünk: szándékosan lehet játszani, gyógyítani, építeni – de lehet ölni is. Ezzel szemben a gondatlanság – ahogy azt a büntetőjogtudomány a század utolsó évtizedében észrevette – csak a jog értékrendszerével összefüggésben elemezhető. A lélektanban nincs „gondatlanság”. A gondatlanság súlyosabb alakja az ún. tudatos gondatlanság azáltal jön létre, hogy az elkövető előre látja magatartása következményeinek a lehetőségét, de könnyelműen bízik azok elmaradásában. A „bizakodás”, az „előrelátás” lélektanilag megragadható, ám a „könnyelműség” értékelést jelent. Olyan értékelést, amely nem az elkövető tudatában játszódik le, hanem amely értékelést a bíró alakít ki az elkövető viselkedéséről. A gondatlanság enyhébb alakzata a hanyag gondatlanság. Fogalmi ismérvei szerint az elkövető nem látja előre magatartása lehetséges következményeit (tehát lélektanilag nem is kapcsolódik magatartása következményeihez), s azért nem látja azokat előre, mert elmulasztotta a „tőle elvárható” figyelmet vagy körültekintést. Itt tehát nem is létezik reális pszichikus viszony az eredményhez, továbbá, a tőle elvárhatóság értékelést jelent. Olyan értékelést, amelyet a bíró alakít ki az elkövető általános intelligenciájáról, élettapasztalatáról, felismerési képességéről – mindenekelőtt pedig arról a társadalmi elvárásról, amelyet a közösség azzal a szereppel szemben támaszt, (orvos, mérnök, gépkocsivezető), amelyet az elkövető betölt. A gondatlanság körében tehát értékelés alá eső mozzanatokat fedezett fel a tudomány: „a könnyelműséget”, és a „tőle elvárhatóságot”. E két mozzanat közül „a tőle elvárhatóság” jutott nagyobb jelentőséghez. Mégpedig azért, mert a hanyag gondatlanság körében a reális pszichikai viszony hiányzik, s így a gondatlanság alapja lényegében az a bírói megállapítás, hogy az elkövetőtől mi volt elvárható, mit lehetett és mit kellett volna előre látnia és elkerülnie. A pszichológiai bűnösségfogalom a szándék körében felfedezett lélektani mozzanatokat erőltette a gondatlanságra, s a gondatlanságot is mint lelki jelenséget szemlélte. Ezzel szemben mások a gondatlanságnál felfedezett értékelő mozzanatot – elsősorban a tőle elvárhatóságot – vetítették vissza a szándékra, s a bűnösségfogalmat az „elvárhatóságra” kívánták felépíteni. Azt a bűnösségi felfogást, amely a bűnösséget az elvárhatósággal hozza összefüggésbe, s lényegét a bírói értékelésben látja, axiológiai (értéktani) vagy normatív bűnösségi tannak nevezzük. Ennek lényegét Kelsen megfogalmazásából már idéztük: „Módszertanilag a legnagyobb jelentőségű tisztáznunk, hogy valaki nem azért bűnös, mert azt a valamit akarta, és tudta (előre látta), hanem azért és csak azért, mert neki azt a valamit nem lett volna szabad megtenni vagy megakadályoznia.” Értelemszerűen a bíró állapítja meg: mit nem lett volna szabad megtennie, vagy mit nem lett volna szabad megakadályoznia az elkövetőnek. A normatív bűnösségi tanban az elvárhatóság: a helyes gondolkodás és viselkedés elvárhatósága tehát központi helyre jutott. A szándékosság és a gondatlanság a bírói értékelésnek csak tárgyai; a bűnösségnek csak megjelenési formái. A normatív bűnösségi tanban az elvárhatóságot sértő gondolkodás és magatartás róható fel az elkövetőnek. Így jelenik meg a felróhatóság, mint az anyagi jogi bűnösség alapja. A magyar tudományban a hatvanas évektől kezdve a pszichológiai mozzanatok mellett egyre inkább elismeréshez jut a normatív szempontok hangsúlyozása. Kétségtelen, hogy a hanyag gondatlanság a „tőle elvárhatóság” bírói értékelése nélkül, illetőleg a tudatos gondatlanság a „könnyelműség” értékelése nélkül nem közelíthető meg. A bűnösség tényállástani összetevőivel: a szándékossággal és a gondatlansággal külön fejezetben foglalkozunk.

1.4.4. 5.1.4.4. A büntetőjogi felelősség vizsgálatának lépcsői a bűncselekményi fogalmi elemek szintjén A bűncselekmény fő fogalma a cselekmény. A dogmatikai elemzés szempontjából az első vizsgálati fok a tényállásszerűség. A tényállásszerűség – mint az adott bűncselekmény Különös Részben szereplő típusa – tartalmazza azokat az ismérveket, amelyek e cselekményt egyrészt az életben megengedett cselekményektől, másrészt más bűncselekményektől elhatárolják. A tényállásszerűség ismérveit a különös törvényi tényállás

82 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

hordozza. A tényállásszerűség értékmentes kategória. Hordozza a nullum crimen sine lege elvét és a szankciók megjelölése következményeként a nulla poena sine lege elvét is. A Btk. bűncselekmény fogalmi meghatározása folytán évtizedeken át a tényállásszerűség megállapítása után a második lépcsőben a cselekmény társadalomra veszélyessége került vizsgálatra. Tény, hogy 2006 július 1-jétől a törvény változása folytán a jogalkalmazói értelemben vett társadalomra veszélyesség elvesztette törvényi alapját. 2006-ban még valószínűnek látszott hogy a társadalomra veszélyesség fogalmát a jogellenesség fogalma fogja felváltani. Mint ismeretes a 2008–2009. évi változás folytán a materiális jogellenesség fogalma nem váltotta fel a társadalomra veszélyesség fogalmát. Annak következtében, hogy 2006 július 1-jétől a jogalkalmazói értelemben vett társadalomra veszélyesség elvesztette törvényi alapját, a vizsgálati lépcsőkből ki kell őt rekeszteni. Láttuk azonban, hogy a 2008–2009. évi változás a társadalomra veszélyesség fogalmát a Btk.ban nem mellőzte. Így az most is jelen van a bűncselekmény fogalma meghatározásában. Mindez arra utal, hogy a társadalomra veszélyesség csak mint jogalkalmazói kategória vesztette jelentőségét, mint jogalkotói kategória pedig változatlanul hatályban maradt. Ugyanakkor tény, hogy a materiális jogellenesség fogalma ebben a rendszerben nem lépett a társadalomra veszélyesség helyébe. Azokban a jogrendszerekben, amelyekben a társadalomra veszélyesség fogalma korábban sem szerepelt, változatlanul érvényben van a Liszt–Beling fogalom. Eszerint a törvényi tényállás kimerítése értékelésmentes fogalom. A bírót a törvényi tényállás ismérve felismerése terheli. Így nem szorul bírói értékelésre pl: a lopásnál a „dolog”, az emberölésnél az „ember”, a halált okozó testi sértésnél a „halál” fogalma. A tényállásszerűség és a materiális jogellenesség vizsgálata után kerül sor a bűnösség elemzésére. Abban a körben, amelyben a bűnösség fogalmát a felróhatóság, vagy az elvárhatóság fogalmával hozzuk összefüggésbe, a bűnösség is értékkategória. A bűncselekmény fogalmi ismérveinek áttekintése és egymáshoz viszonyítása felveti a kérdést: Mi egyáltalán a célja e rendszer kiépítésének. Jelent-e a rendszer valami előnyt a jogalkalmazás számára? Az eddigiek összegezéseként látjuk, hogy a bűncselekmény fogalmán belül „főfogalom” a cselekmény. A cselekmény három jelzője: tényállásszerű, jogellenes (materiális jogellenesség) és bűnös. Visszatérve a Liszt–Beling-fogalomhoz, a törvényi tényállás kimerítése, vagyis a tényállásszerűség értékelésmentes fogalom. Ez azt jelenti, hogy a bírót a törvényi tényállási ismérvek felismerése terheli. Így nem szorul bírói értékelésre pl. a lopásnál a „dolog”, az emberölésnél az „ember”, a halált okozó testi sértésnél a „halál” fogalma. Az ebben az értelemben vett – értékelésmentes – tényállásszerűségről a bíró két logikai ítéletet alkot. Az egyik ítélet, hogy a cselekmény jogellenes. (Mint már említettük, a háború előtti magyar jogtudomány és a joggyakorlat mellőzte a materiális jogellenesség olyan felfogását, amely szerint a bíró a tényállásszerű cselekmény jogellenességét vitathatta volna. A magyar jogban a tényállásszerű cselekmény jogellenességét csak a jogellenességet kizáró okok zárhatták ki. Ilyen pl. a jogos védelem, vagy a végszükség.) A tényállásszerűség és a jogellenesség megállapítása után kerül sor a bűnösség vizsgálatára. Abban a körben, amelyben a bűnösség fogalmát a felróhatóság, vagy az elvárhatóság fogalmával hozzuk összefüggésbe, a bűnösség is értékkategória. A bűnösségfogalom strukturálása tehát logikai lépcsőfokokat jelent.

1.5. 5.1.5. A bűncselekmények súly szerinti kategóriái Btk. 11. § (1) A bűncselekmény bűntett vagy vétség. (2) Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a törvény két évnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeliel. Minden más bűncselekmény vétség. A bűncselekmények súly szerinti kategorizálását az 1810. évi napóleoni büntető törvénykönyv vezette be. A bűntett, vétség, kihágás szerinti megkülönböztetés a bírósági fórumrendszer és a büntetőeljárás szempontjából, úgyszintén a büntetőjogi jogkövetkezmények szempontjából volt jelentős.

83 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A súly szerinti tagolást a Csemegi-kódex is magáévá tette oly módon, hogy az 1878. évi Btk. – amely a „bűntett” és a „vétség” kategóriáját ismerte – az 1879. évi Kihágási büntető törvénykönyvvel egészült ki. A hármas felosztás 1879–1950-ig tartott, amikor is az 1950. évi Btá. (1950. II. törvény) a vétségi kategóriát mellőzte és a bűncselekményeket bűntett és kihágás szerint különböztette meg. Ez a rendszer 1955-ig tartott, amikor is az 1955. évi 17. sz. tvr. a kihágás intézményét megszüntette és helyette a nem büntetőjogi, hanem közigazgatási jogi jogsértések intézményét: aszabálysértések kategóriáját vezette be. A magyar büntetőjogban így 1955-ben a bűntett és a bűncselekmény fogalma azonosult. Ez az egysíkú bűncselekményfogalom 1971-ig tartott. Az 1971. évi 28. sz. tvr. újból megalkotta a vétségek kategóriáját. Az 1978. évi Btk. ugyancsak a bűncselekmények két súly szerinti kategóriáját különbözteti meg: a bűntettet és a vétséget. A magyar büntetőjog történeti fejlődésének tárgyalása során bemutattuk a bűncselekmények súly szerinti kategóriái változásait. Mint említettük, a bűntett–vétség kategóriák szerinti differenciálást az 1971. évi 28. sz. tvr. vezette be azáltal, hogy a Btá. hatálybalépésével kiküszöbölt vétség fogalmat újraalkotta. Az 1971. évi 28. sz. tvr. az egy évet meghaladó büntetési tétellel fenyegetett szándékos – és a három évet meghaladó büntetési tétellel fenyegetett gondatlan bűncselekményeket tekintette bűntettnek; míg a többi (szándékos és gondatlan) bűncselekményt vétségnek. A Btk. megoldása, hogy a törvényi büntetési tételre tekintet nélkül minden gondatlanságból elkövetett bűncselekmény vétség. Így gyakorlatilag a legsúlyosabban büntetni rendelt gondatlan bűncselekmények – a két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendőek – is. (Pl.: a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés – közúti baleset okozása, feltéve mindkét esetben, hogy a cselekmény több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz; úgyszintén a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, illetőleg a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése, feltéve mindkét utóbbi esetben, hogy a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget okoz). A szándékos bűncselekmények a törvényi büntetési tételtől függően bűntettek vagy vétségek. Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelynek törvényi büntetési tétele a kétévi szabadságvesztést meghaladja. Értelemszerűen az a bűncselekmény, amelynek törvényi büntetési tétele két év: vétség. A bűntett–vétség elhatárolása szempontjából nem az a lényeges, hogy a konkrét esetben a bíróság milyen büntetést szab ki, hanem, hogy a bűncselekményt a törvény milyen büntetési tétellel fenyegeti. Így a bűncselekmény (szándékos bűncselekmény) bűntetti jellegét nem érinti az a körülmény, hogy az egyébként két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetettség ellenére a bíróság a konkrét esetben csak egyévi szabadságvesztést szab ki. A bűntett–vétség elhatárolásának mind a büntető anyagi jog, mind pedig a büntetőeljárási jog szempontjából jelentősége van. A Be. külön szabályozza a „vétségi eljárást”. A Btk. a különbségtételnek az alábbi szempontokból tulajdonít jelentőséget: A bűntett miatt kiszabott szabadságvesztést fegyházban (Btk. 42. §) vagy börtönben (Btk. 43. §) kell végrehajtani, a vétség miatt kiszabottat pedig szabályként fogházban (Btk. 44. §). b) A bűntett miatt szabadságvesztésre ítélt a büntetés négyötödének (fegyház esetén) – vagy háromnegyedének (börtön esetén) kitöltése után; a vétség miatt szabadságvesztésre ítélt (értelemszerűen fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt) pedig a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. c) A bűntettek és a vétségek jogkövetkezményei közti harmadik lényeges különbség a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alóli mentesítés körében mutatkozik. Itt azonban a törvény nem egyszerűen csak a bűntettek és a vétségek között differenciál. Különbséget tesz a szándékos és a gondatlan vétségek között abban a körben, amelyben az elkövetőt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. A gondatlan vétség miatt elítélt a szabadságvesztés kitöltésével automatikusan mentesül, míg a szándékos vétség vagy bűntett miatt elítélt csak várakozási idő eltelte után rehabilitálódik. 84 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

1.6. 5.1.6. A Btk. jogtechnikai megoldása A bűncselekmény fogalmát a Btk. 10. § (1) bek. határozza meg. Eszerint bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény. A Btk.-ban tehát a bűncselekmény szabályként szándékosan elkövetett cselekmény. Kivételképpen a gondatlanságból elkövetett cselekmény is bűncselekmény, de csak akkor, ha a törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli. Eszerint nincs minden bűncselekménynek gondatlan alakzata. Ha van szándékos alakzat is (pl. szándékos emberölés) és gondatlan alakzat is (pl. gondatlanságból elkövetett emberölés), a törvény a gondatlan elkövetést mindig enyhébben bünteti, mint a szándékost. (Ezen túlmenően a gondatlan elkövetés mindig vétség.) A Btk. abból a tételből kiindulva, hogy a bűncselekmény főszabályként szándékosan elkövetett cselekmény, az egész Különös Részt átfogó szövegezés technikát követ. Nevezetesen: a szándékos bűncselekmények törvényi tényállásába nem írja be a „szándék” kifejezést, mondván: hallgatása ellenére a Btk. 10. § (1) bek.-ből úgyis az következik, hogy a „szándék” a törvényszövegbe beleértendő. (Így a szándékos emberölés törvényi tényállása nem tartalmaz szövegszerű utalást a szándékra, hanem így szól: „aki mást megöl”. Gondolatban természetesen ezt a szöveget úgy kell olvasnunk, mintha így szólna: „aki mást szándékosan megöl.”) A „szándék” szóval csak egészen kivételesen találkozunk a törvényi tényállások szövegében. [Btk. 171. § (3) bek.: „Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő”]. Ellenben abban a körben, amelyben a Btk. A gondatlan bűncselekmény büntetendőségének kivételes álláspontjára helyezkedik, a gondatlanságot mindig beépíti a törvényszövegbe. [Pl. „Aki az emberölést gondatlanságból követi el” – Btk. 166. § (4) bek.] A kifejtettek a joghallgató és a végzett jogász számára könnyen érthetők. A magunk részéről ezt a szövegezést mégis azért tekintjük helytelennek, mert a joghoz nem értő állampolgár – a törvényszöveget netán olvasva – erre a megoldásra soha nem jön rá. A Btk. megoldása a laikust nem segíti ahhoz a felismeréshez, amelyhez az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlata szerint joga van. A törvénnyel szemben támasztott követelmény többek között ugyanis, hogy világos és érthető legyen.

2. 5.2. A törvényi tényállás tana 2.1. 5.2.1. A törvényi tényállás – a tényállásszerűség A bűncselekmény fogalmi ismérveinek egyike a „tényállásszerűség”. Tényállásszerű az a cselekmény, amely kimeríti valamely (Különös Részben megfogalmazott) törvényi tényállás ismérveit. A mondottakból következően a tényállásszerűség és a törvényi tényállás fogalma összekapcsolódik. A valóságban a „tényállásszerűségnek”, illetőleg a törvényi tényállásnak megvan a maga története. a) Az a tétel, hogy a törvényi tényállás megvalósítása (a tényállásszerűség) bűncselekményfogalmi ismérv, a hatályos törvény szövegével is igazolható. Btk. 20. § (1) bek. „Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. – (2) Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. Az idézetekből látható, hogy a törvény a tettesi cselekmény modellje szerint építkezik, vagyis a tettes cselekményét tekinti tényállásszerűnek. Ha csak a tettesi cselekmény tényállásszerű, a bűncselekményről pedig azt mondottuk, hogy „tényállásszerű”, úgy a bűncselekmény és a tettesi cselekmény közé egyenlőségjel tehető. b) Ám e szabály alól nyomban kivételt találunk. Bűncselekmény, de nem tényállásszerű a bűnrészesek cselekménye. Bűnrészes a felbujtó és a bűnsegéd. Btk. 21. § 1. „Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. – 2. Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. – 3. A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni”.

85 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A tudomány azt a következtetést vonta le, hogy a részesi cselekmény esetében is kimutatható egyfajta „tényállásszerűség”, csak a részesi „törvényi tényállás” nem a Különös Részben, hanem ahogyan a Btk. esetében láttuk, az Általános Részben nyert megfogalmazást. Minthogy a részesek is a tettesre megállapított büntetési tétel szerint felelnek, mindenekelőtt pedig, hogy cselekményük a tettes által elkövetett bűncselekmény szerint minősül, esetükben a tényállásszerűség járulékos. c) A Különös Rész nem egyszerűen a tettesi cselekmény, hanem a befejezett tettesi cselekmény szerint építkezik. Btk. 166. § (1) bek. „Aki mást megöl, bűntettet követ el …” törvényszövegben benn foglaltatik a sértett halála, vagyis benne a befejezett emberölés törvényi tényállásával találkozunk. A szándékos bűncselekmény azonban a befejezettség szakaszát megelőzően áthalad, illetőleg áthaladhat megvalósulási szakaszokon (stádiumokon), az előkészületen, illetőleg a kísérleten. Kísérlet esetén a tényállásszerűség hiányos, mert „Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.” (Btk. 16. §) Kísérlet esetén a törvényi tényállás egyes részei megvalósulnak, mások azonban nem teljesülnek. A kísérlet is bűncselekmény, a tényállásszerűség csonka volta ellenére. Bűncselekmény az előkészület is, annak ellenére, hogy az előkészület teljes egészében kívül reked a különös részbeli törvényi tényálláson. A Btk. 18. § (1) bek. előkészületi cselekmény a bűncselekmény elkövetését könnyítő feltételek biztosítása, az elkövetésre felhívás, ajánlkozás stb., feltéve hogy az elkövetőt bűncselekmény elkövetésének célja vezérli. Az előkészület tehát nem tényállásszerű cselekmény, illetőleg csak azzal a feltétellel az, ha azt állítjuk, hogy az előkészületre vonatkozó általános részbeni szabály az előkészület törvényi tényállása. d) Megállapíthatjuk, hogy a kísérlet tényállásszerűsége csonka, – az előkészületnek, – továbbá a felbujtásnak és a bűnsegélynek pedig egyáltalán nincs a Különös Rész szabályai szerint kimutatható tényállásszerűsége. Az a tétel tehát, hogy a bűncselekmény tényállásszerű cselekmény, csak általában igaz, mert az említett esetekben kivételekkel találkozunk. e) A tényállásszerűség bűncselekményi ismérvét Belingtől származtatják. A tényállásszerűséggel összekapcsolt törvényi tényállás a nullum crimen sine lege elvét hordozza, mert a bűncselekmény ismérvei a törvényi tényállásban nyernek megfogalmazást. A Liszt–Beling–Frank-féle bűncselekmény fogalomban az értékelésmentes törvényi tényállásról születik meg logikailag a jogellenesség ítélet és a bűnösségi ítélet. Az értékelésmentesség tételéből az következik, hogy a törvényi tényállásban csak leíró (deszkriptív) elemek vannak, amelyek értékelésre nem szorulnak. Így pl. a lopás szempontjából az idegen dolog, vagy az elvétel fogalma, a halált okozó testi sértés szempontjából a halál fogalma nem szorul értékelésre. Ezek a tételek lassan megdőltek, mert kiderült, hogy a törvényi tényállási ismérvek nagy része értékelés alá eső, azaz normatív jellegű. Így pl., hogy dolog-e és lopható-e a halottból transzplantáció céljából kimetszett vese, a „dolog” fogalmának normatív szempontú értékelése alapján dönthető csak el. Úgyszintén értékelés szerint határozható meg, hogy aki a szív megállása esetén az újraindítással nem próbálkozik, „megölte-e” az amúgy is már a klinikai halál állapotában lévő személyt. A törvényi tényállás az 1900-as évek első harmadában már elvesztette értékmentes felfogását. f) A törvényi tényállás tanában a tényállási ismérveket a tudomány szétválasztotta objektív és szubjektív ismérvekre. E felfogás szerint objektív ismérvek azok, amelyekkel, illetőleg amelyekben a cselekmény a külvilágban megjelenik. Így a külvilágban elvileg „látható” a cselekmény, a cselekmény eredménye, az elkövetés tárgya, eszköze stb. Az objektív ismérvekről kimondották, hogy azok a cselekmény jogellenességét alakítják. Így pl. az emberölés törvényi tényállásában a jogellenességet formálja az ölési cselekmény, a sértett halála, mint eredmény, a cselekmény és az eredmény közötti okozati összefüggés. Ezekből az ismérvekből táplálkozik az ölés tilalma, annak jogellenes volta. Az objektív ismérvekkel szemben a szubjektív ismérvek a bűnösséget formálják. A bűnösség (a szándékosság és a gondatlanság) tettes-tudati elemek, ezért „szubjektívek”. A törvényi tényállásban így megjelennek a jogellenességet formáló objektív és a bűnösséget alakító szubjektív ismérvek, amelyek egymástól élesen elkülönülnek. Az irodalom ezt a tételt is megcáfolta, mert kimutatta, hogy léteznek szubjektív jogellenességi és objektív bűnösségi ismérvek. Könnyű belátni, hogy éjszaka a lakott családi házba erőszakosan behatoló tettes cselekménye – azonnali tettenérés esetén – a tettes szándékától függően lesz befejezett magánlaksértés, a betöréses lopásnak kísérlete, vagy az emberölésnek előkészülete. Azt láttuk, hogy a 86 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

cselekményt a tettes szándéka formálja valamilyen jogtárgyat (vagyont, életet) sértővé, azaz határozza meg jogellenességét. Sőt, kísérlet esetére igaz az az állítás, hogy a cselekmény minősítését valamilyen jogellenes cselekménnyé (testi sértés kísérlete – emberölés kísérlete) a tettes szándéka határozza meg. A példabeli esetekben a szándék szubjektív jogellenességi ismérv. g) A tényállásszerűség problémaköre a szocialista büntetőjogtudományt is mélyen érintette. A törvényi tényállás fogalmába, az abba beleírt ismérveken túl egyre több mindent értett bele. Így fogalmi körébe bevonta objektív ismérvként a cselekmény társadalomra veszélyességét, majd bevonta a jogtárgyat, vagyis azt az érdeket, értéket, vagy társadalmi viszonyt, amelyet az adott törvényi tényállásban leírt bűncselekmény sért, vagy veszélyeztet. Végül bevonta az elkövető személyi társadalomra veszélyességét. Végső, legvégső kitágulásában fogalmi körébe bevonta a büntethetőségi akadályokat, vagyis a büntethetőséget kizáró (pl. jogos védelem) és a büntethetőséget megszüntető (pl. elévülés) okokat is. A büntethetőségi akadályokat negatív tényállási elemeknek nevezte. Eszerint a törvényi tényállás részei a különös részbeli tényállási ismérvek, – továbbá az Általános Részben jellemzett bűncselekményfogalmi ismérvek (társadalomra veszélyesség), – illetőleg a büntethetőségi akadályok hiánya. Az ekként felduzzasztott tényállásszerűségi fogalom úgyszólván az egész bűncselekménytant magában foglalta. Az eredeti, vagyis a különös részi törvényi tényállásra méretezett („Aki mást megöl”) tényállásszerűség pótlására megjelent a diszpozíciószerűség fogalma. Értelemszerűen ez a diszpozíciószerűség belesüllyedt – egyik összetevőként – a tényállásszerűség fogalmába. h) Az elmondottak reakciójaként az utóbbi esztendőkben többen összeszűkítik a tényállásszerűség lehetőségeit, és ahol csak lehetséges, mellőzik a „törvényi tényállás” kifejezés használatát. i) A törvényi tényállásról alkotott fogalom nagy jelentőséghez jut a büntetőeljárás során, a bizonyítás rendjén. A törvényi tényállás elemeit (ismérveit) kell bizonyítani. (Emberölés esetén a cselekményt, a halált, mint eredményt, a cselekmény és az eredmény közötti okozati összefüggést, az elkövető szándékát.) Ellenben szabályként nem szorulnak bizonyításra a törvényi tényállásban nem szereplő fogalmak. (pl.: hogy az emberölés veszélyes a társadalomra, hogy jogellenes, hogy a tettes nem volt tévedésben, hogy a cselekményt nem jogos védelemben, vagy végszükségben követte el stb.)

2.2. 5.2.2. A törvényi tényállás értelmezése Álláspontunk szerint a törvényi tényállást meg kell tisztítani a rárakódott fogalmi zsúfoltságtól. Ennek megfelelően ki kell rekeszteni a törvényi tényállás fogalmából a) a cselekmény társadalomra veszélyességét (jogellenességét), és b) az ún. jogi tárgyat. A jogi tárgyat önálló bűncselekmény fogalmi ismérvnek kell tekinteni, amely nem épül be a törvényi tényállásba. A törvényi tényállásba csak a különös részbeli ismérvek tartoznak. Ezek az általános részbeli szabályok közül csak a szándékossággal és a gondatlansággal egészülnek ki. Valójában a szándékosság és a gondatlanság is benne foglaltatik a különös törvényi tényállásban, a gondatlanság kifejezetten, a szándékosság pedig a Btk. 10. § (1) bek.-ből következően hallgatólagosan. A törvényi tényállásba egyéb ismérvet nem szabad belemagyarázni. Valójában nincs „törvényi tényállás”, hanem a Különös Részben csak „törvényi tényállások” vannak. Az egyes törvényi tényállások jelentősége abban áll, hogy ismérveikkel, azok különbözősége folytán elhatárolják az egyes bűncselekményeket egymástól (pl. a lopást a sikkasztástól, – az emberölést a halált okozó testi sértéstől). Elhatárolják továbbá az egyes bűncselekményeket az életben megengedett cselekményektől. A törvényi tényállásoknak így garanciális jelentőségük is van. A Különös Részben létező valóságos törvényi tényállásokból kigyűjthetjük az alkotóelemeket. Megfelelő általánosítással így megkapjuk a törvényi tényállás ismérveit. Azt tapasztaljuk, hogy minden törvényi tényállásban van cselekmény (elvesz, megrongál, megöl); – azt tapasztaljuk, hogy sok törvényi tényállásban van eredmény (halál, testi sérülés, vagyoni kár),

87 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

– azt látjuk, hogy ahol van eredmény, ott jelentőséghez jut a cselekmény és az eredmény közötti okozati összefüggés. Azt tapasztaljuk, hogy számos bűncselekmény törvényi tényállásában szerepel valamilyen tárgy (elkövetési tárgy), illetőleg valaki személy, amelyre a bűncselekményt elkövetik. Számos bűncselekmény törvényi tényállásában jelentőséghez jut az elkövetés helye, ideje, módja és eszköze. Végül: Minden bűncselekmény törvényi tényállásában jelentőséghez jut a szándék, vagy a gondatlanság, sőt a szándékos bűncselekmények törvényi tényállásában sok esetben a motívum és a célzat is. Mindezek figyelembevételével a következő osztályozást alakítjuk ki: a törvényi tényállás tárgyi oldali ismérvei (objektív tényállási elemek):

szükséges ismérv:

a cselekmény

rendszerinti ismérvek:

elkövetési tárgy (passzív alany)

eredmény okozati összefüggés esetleges ismérvek:

az elkövetés módja

eszköze helye ideje. A törvényi tényállás alanyi oldali ismérvei (szubjektív tényállási elemek)

szükséges ismérvek:

szándékosság

gondatlanság esetleges ismérvek:

motívum célzat.

A tárgyi oldal és az alanyi oldal között helyezkedik el a cselekvő személye, az ember. Az embert a törvény szóhangzata az „aki” szóval jelöli. Aki mást megöl, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Láttuk: a Btk. építkezésének logikájából az következik, hogy aki a törvényi tényállást megvalósítja az a tettes. Vannak, akik a törvényi tényállással összefüggésben az aki helyén a tettest szerepeltetik. Abból az okból, hogy az általunk használt Különös Rész könyv az alany kifejezést használja az egyes bűncselekmények tárgyalása során, a jelen könyv is az alany, nem pedig a tettes fogalmat értékesíti. Álláspontunk szerint az alany nincs benne a törvényi tényállásban. Gondoljunk a Btk. 20. § (1) bek.: „Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja.” Ha a tettes „benne lenne” a törvényi tényállásban, úgy

88 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

önmagát valósítaná meg. Az elmondottak logikájaként nem a törvényi tényállás alanyáról beszélünk, hanem a bűncselekmény alanyáról szólunk. A tárgyalás sorrendje tehát a következő: A bűncselekmény tárgya. A jogi tárgy. A törvényi tényállás tárgyi oldala. (Objektív tényállási elemek) A bűncselekmény alanya. A törvényi tényállás alanyi oldala. (Szubjektív tényállási elemek) A törvényi tényállások fajairól (egyszerű, leíró, hivatkozó, keret, – illetőleg alapeseti törvényi tényállás, minősített eseti törvényi tényállás, privilegizált eseti törvényi tényállás) a jogszabálytan keretében már szóltunk.

2.3. 5.2.3. A bűncselekmény tárgya. A jogtárgy A jogi tárgyról alkotott fogalom a jogászi absztrakció terméke. A jogi tárgy nem valóságos tárgy, nem „dolog”. A jogtudomány a XIX. sz.-ban arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi az, amit a törvényi tényállások védenek: mi a büntetőjogi jogvédelem tárgya. Jhering német jogtudós a jogvédte érdekeket tekintette jogtárgynak. Az újkantiánus értékfilozófia az érdek fogalmát az „érték” fogalmával cserélte fel, a jogtárgy tehát a jogi védelemre szoruló érték. A XX. sz. közepén, éppen Magyarországon terjedt el az a nézet, hogy a jogvédelem tárgya társadalmi viszony. A jogvédte érdek fogalmával a materiális jogellenesség fogalomkörében találkoztunk. A materiális jogellenesség fogalma ugyanis jogvédte érdekek sérelmét fejezi ki. Ami pedig a társadalmi viszonyok sértését, vagy veszélyeztetését jelenti, ilyen fogalommal a társadalomra veszélyességnek a Btk. 10. § (2) bek.-ben történt meghatározása körében találkoztunk. „Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység, vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság állami, társadalmi, vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét, vagy jogait sérti, vagy veszélyezteti”. Látható tehát, hogy a jogi tárgy, – a materiális jogellenesség, – és a társadalomra veszélyesség fogalmai logikailag közel állnak egymáshoz, sőt bizonyos körben azonosak. Mondhatjuk, hogy a Btk. 10. § (2) bek.-ben a törvény öt jogtárgyat nevesít: az állami rendet, a társadalmi rendet, a gazdasági rendet, az állampolgárok személyét (amely ugyan nem absztrakció), és az állampolgárok jogait. Előre bocsátjuk, hogy ez az öt jogi tárgy a Btk. fejezet címei szerint tovább részleteződik. A jogi tárgy fogalomrendszere egy háromtagú, piramisszerű építkezést mutat. Alul helyezkedik el a közvetlen tárgy, – középen a különös tárgy, – a gúla tetején az általános tárgy. Különös tárgyon a társadalmi viszonyok egy meghatározott körét értjük, pl.: a vagyont. Az alatta elhelyezkedő közvetlen tárgyon pl.: a vagyoni viszonyokon belül pl.: a szerzői jogot. A különös tárgyak összessége pedig az általános tárgy. Az általános tárgy a jogrend. Ez a fogalmi piramis azt fejezi ki, hogy az adott törvényi tényállás megvalósítása sérti a társadalmi viszonyoknak egy egyedileg jellemezhető körét (a szerzői joghoz kapcsolódó vagyoni viszonyokat), a közvetlen tárgyon keresztül pedig a vagyoni viszonyok teljességét, mint különös tárgyat. A különös tárgy közvetítésével pedig minden bűncselekmény magát a jogrendet sérti. A jogi tárgy (annak egyik lépcsője sem) nem épül be szabályként a törvényi tényállásba. Azt, hogy az adott törvényi tényállás (pl.: a lopásé) milyen különös tárgyat oltalmaz, a lopásnak a vagyon elleni bűncselekményekről szóló fejezetben történt elhelyezéséből következik. A jogtárgyról, ezen belül a különös tárgyról alkotott fogalom jelentősége abban áll, hogy a Különös Részt alkotó törvényi tényállások éppen a különös tárgyak szerint lettek egy-egy fejezetbe besorolva. A Különös Rész rendszere tehát a jogtárgy szerint építkezik. A jogtárgy fogalma jelentőséghez jut továbbá az alaki halmazat minősítésénél. (Erről a halmazat körében fogunk szólni.)

89 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A jogi tárgy kivételesen megnevezésre kerül a törvényi tényállásban és ezáltal (tárgyi oldali) ismérvvé válik. Így az állam elleni bűncselekmények körében meg van nevezve „a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje”, amely logikailag a közvetlen tárgynak felel meg. Abban az összefüggésben, amely a jogi tárgy és a jogellenesség fogalma között fennáll, világossá válik, hogy a jogellenességet kizáró okok a jogtárgy-sértést zárják ki. Végül kiemelést igényel, hogy a jogi tárgy sértése, vagy veszélyeztetése független a tettes beszámítási képességétől és bűnösségétől, miért is a jogtárgy-sértést a törvényi tényállás tárgyi oldali ismérvei formálják. Végezetül meg kell említenünk az elkövetési tárgyat. Az elkövetési tárgy fizikai értelemben vett dolog. Dogmatikai szerepét tekintve a törvényi tényállás tárgyi oldalának rendszerinti ismérve. (pl.: lopásnál az a dolog, amelyet a tolvaj ellop). A jogtárgy és az elkövetési tárgy között inkább csak elnevezésbeli hasonlóság van.

2.4. 5.2.4. A törvényi tényállás tárgyi oldala. (Az objektív tényállási elemek) 2.4.1. 5.2.4.1. Az elkövetési magatartás, mint szükséges ismérv 1. A cselekmény, az elkövetési magatartás a tényállás-fogalom legjelentősebb ismérve. A cselekmény életbeli és jogi fogalma egymástól eltér. Az „életbeli”, a „természetes” cselekménynek az a jellemzője, hogy az ember tudata, szándéka irányítja. Valójában – kivéve a reflex mozgásokat és beidegződött mozgásainkat: az ún. automatizmusokat –, előbb gondolkodunk és utána cselekszünk. A „kigondolt” cselekményt a tudat a végrehajtás egész folyamata alatt végigkíséri; fejeződjék ki ez a végigkísérés akár tényleges „rágondolásban”, akár egyszerű „ellenőrzésben”. Az emberi cselekményt a cselekvő célja foglalja egységbe és valójában minden emberi magatartás bizonyos célra irányzott magatartás. A büntetőjog azonban a magatartást és az azt vezérlő tudatot az általunk elfogadott dogmatikai rendszerben egymástól elkülöníti. A cselekményből kirekeszti a cselekvő célját – a tudati, akarati tartalmat – és az alanynak a cselekmény elkövetésével kapcsolatos gondolati világát az alanyi oldalra utalja. A büntetőjogi értelemben vett elkövetési magatartás ehhez képest független a cselekvő elképzeléseitől, kívánságaitól, céljaitól, illetőleg független attól, hogy a magatartás következményeit az elkövető előre látta-e avagy előrekellett volna látnia. A tartalmától akként megfosztott cselekmény-fogalmat redukált cselekmény-fogalomnak nevezzük. A büntetőjog a redukált cselekmény-fogalommal szemben egy objektív és egy szubjektív követelményt támaszt. a) Objektív szempontból elkövetési magatartásnak az olyan cselekményt nevezzük, amely a társadalomban tényleges hatást vált ki, illetőleg tényleges hatás kiváltására legalábbis alkalmas. Ez a tényleges hatás az ún. befejezett eredmény-bűncselekmények körében az eredmény tényleges előidézésében (a halál, a testi sérülés, a betegség, a vagyoni kár stb. okozásában) fejeződik ki. Ilyen tényleges hatás azonban az alaki bűncselekmények elkövetési magatartásait is jellemzi. Így pl. a lopás elkövetési cselekménye: az elvétel megváltoztatja az ingó dolog korábbi birtoklási helyzetét, mert a dolog birtokosa kezéből a tettes hatalmi körébe kerül át; a sikkasztó a rábízott idegen dologgal sajátjaként rendelkezik stb. Ellenben nem a ténylegesen kiváltott hatás, hanem valamely jogilag nem kívánatosnak tekintett hatás előidézésére való objektív alkalmassága alapján tekintjük elkövetési magatartásnak azokat a cselekményeket, amelyek ugyan az eredményt ténylegesen létre nem hozták (nem okoztak halált, testi sértést, betegséget, vagyoni kárt), de annak előidézésére objektíve alkalmasak voltak. Másképpen azt mondhatjuk, hogy a kísérleti szakaszban megrekedt eredmény-bűncselekmények elkövetési magatartásai büntetendőségének az az alapja, hagy az eredmény előidézésére (annak elmaradása ellenére is) alkalmasak voltak. Az elkövetési magatartással szemben támasztott objektív követelménynek a jelentősége abban áll, hogy amennyiben valamely emberi magatartás ennek az objektív mércének nem felel meg, nem tekinthető az adott törvényi tényállás szempontjából kísérleti cselekménynek. (Befejezett eredmény-bűncselekmény esetén az a kérdés, hogy a cselekmény alkalmas volt-e a létrejött eredmény előidézésére, általában fel sem merül.)

90 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

b) Szubjektív szempontból az elkövetési magatartással szemben azt a követelményt támasztjuk, hogy akaratlagos legyen. „Akaratlagosságon” csak a mozgás, nem pedig a mozgás következményeinek az akarását értjük. Így a puska elsütése vadászat közben „akaratlagos” mozgás; ez az akarat azonban nem terjed ki egyszersmind a lövés következményére: a véletlenül eltalált vadásztárs megölésére. A következménynek az akarása vagy nem akarása – az alanyi oldalon, a bűnösség problémakörében igényel elemzést. Ennek megfelelően – a cselekmény akarása csak a billentyű meghúzásának akarására korlátozódik. c) Egyes törvényi tényállások valamilyen kötelességnek az elmulasztását, illetőleg valamilyen kötelesség elmulasztásával történő eredményokozást tekintik elkövetési magatartásnak. Lényegében ebben a körben is a magatartás objektív alkalmassága a cselekménnyé minősülés alapja. Ugyanis azt vizsgáljuk, hogy a kötelességszerű magatartás kifejtése esetén az eredmény elhárítható lett volna-e. Minden magatartás valamilyen hatást vált ki a társadalomban, legyen ez büntetőjogilag jelentős vagy érdektelen. Amikor valamely különös törvényi tényállás szempontjából azt vizsgáljuk, hogy a vizsgált emberi magatartás a törvényi tényállásban jellemzett cselekménynek megfelel-e (pl. az ölésnek), kiindulópontunk a magatartás objektív alkalmassága, hatóképessége. Csak az olyan emberi magatartás tekinthető a vizsgált különös törvényi tényállás „elkövetési magatartásának”, amelynek objektív hatásirányában következhetett volna be a szándékolt, de be nem következett eredmény (kísérlet). E magatartással szemben további követelmény annak akaratlagossága. 2. Az elkövetési magatartás törvényi megfogalmazása alapján különbséget tehetünk csak tevéssel; csak mulasztással, akár tevéssel – akár mulasztással elkövethető bűncselekmények között. a) A csak tevéssel elkövethető bűncselekmények egyik kategóriáját az jellemzi, hogy a törvényi tényállásban eredmény nem szerepel. Az eredményt tényállási ismérvként nem tartalmazó, csak tevéssel elkövethető bűncselekményeket tiszta tevékenységi bűncselekményeknek nevezzük. (pl.: lopás) b) Léteznek olyan bűncselekmények, amelyek törvényi tényállásai eredményt tartalmaznak (materiális bűncselekmények) és az eredményt okozó magatartást a törvény úgy határozza meg, hogy az csak tevéssel fejthető ki (pl.: csalás). c) Egyes bűncselekmények csak mulasztással követhetők el, a törvényi tényállás pedig eredményt nem tartalmaz. A kizárólag mulasztással elkövethető immateriális bűncselekményeket tiszta mulasztásos bűncselekményeknek nevezzük. A mulasztás a jog világában kötelességellenes nem-tevést jelent. A „mulasztás” tehát több, mint a puszta nemtevés. (Eszerint nem mulaszthatjuk el az otthoni ebédet, mert annak elfogyasztása nem kötelességünk – de elmulaszthatjuk hivatali kötelességünk teljesítését.) A mulasztást bűncselekménnyé nyilvánító törvényi tényállás mögött mindig valamilyen parancs húzódik meg, amely valamilyen kötelesség teljesítését írja elő. A tiszta mulasztásos bűncselekmények ennek a parancsnak a megszegésével jönnek létre. A tiszta mulasztásos bűncselekmények esetében a valamilyen magatartás tanúsítására vonatkozó kötelesség közvetlenül a büntetőjogszabályból ered. (pl. feljelentési kötelezettség elmulasztása) d) Léteznek olyan eredményt tartalmazó (materiális) bűncselekmények, amelyek megfogalmazása szerint az eredmény csak mulasztással idézhető elő, okozható (pl.: segítségnyújtás halált okozó elmulasztása). e) Végül léteznek olyan bűncselekmények, amelyeknek törvényi tényállásai csak az eredményt írják le, az eredményt okozó magatartást pedig nem jellemzik. Az ilyen típusú törvényi tényállásokat nyitott törvényi tényállásoknak nevezzük. (A nyitott törvényi tényállások értelemszerűen mindig materiális bűncselekményt jellemeznek.) A nyitott törvényi tényállásokban foglalt eredmény leírásával – elméletileg – a törvényhozó megtiltotta mindazokat a magatartás módozatokat, amelyek az eredmény okai lehetnek. A nyitott törvényi tényállásban foglalt eredmény – éppen a magatartás-módozatok áttekinthetetlenül nagy száma folytán – előidézhető akár tevéssel, akár mulasztással.A mondottaknak megfelelően az akár tevéssel, akár

91 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

mulasztással elkövethető bűncselekmények alkotják – a cselekmény szempontjából – a bűncselekmények ötödik csoportját. Ha a tettes a nyitott törvényi tényállásban foglalt eredményt mulasztással hozza létre (vagyis, ha az akár tevéssel, akár mulasztással elkövethető bűncselekményt a konkrét esetben mulasztással követi el), vegyes mulasztásos bűncselekményről szólunk. 3. A vegyes mulasztásos bűncselekmények. Mulasztás esetén az eredményt valójában nem az alany valamilyen cselekménye hozza létre. A nem táplált csecsemő voltaképpen a „természet rendje szerint” éhenhal. A példabeli esetben az eredményt – a halált – az alanytól független, rajta kívül álló természeti folyamatok hozzák létre. Ez az eredmény azonban elhárítható lett volna. Ha a csecsemőt táplálják, nem hal éhen. Vegyes mulasztásos bűncselekmény esetén tehát az eredmény annak folytán áll be, hogy nem akadályozzák meg. Vegyes mulasztásos bűncselekmény esetén azt az objektíve hatóképes, szubjektíve pedig akaratlagos magatartást hiányolja a büntetőjog, amely az eredmény elhárítására alkalmas lett volna. Ha az eredmény objektíve megakadályozhatatlan volt, vagyis, elkerülhetetlenül bekövetkezett, az elkerülhetetlen eredmény elhárítására irányuló cselekmény hiányát a jogrend nem rója fel. Úgyszintén nem állapítható meg vegyes mulasztásos bűncselekmény akkor sem, ha az adott helyzetben az elhárításra irányuló hatóképes cselekmény kifejtése lehetetlen volt. (Pl. az anya azért nem táplálta a csecsemőt, mert 40 fokos lázban, mások segítsége nélkül a csecsemővel kettesben tartózkodott otthon és nem tudta táplálni.) Akár az eredmény elháríthatatlan, akár pedig az elhárításra egyébként alkalmas cselekmény kifejtése az adott helyzetben lehetetlen, nem állapítható meg vegyes mulasztásos bűncselekmény. A vegyes mulasztásos bűncselekményekért való felelősség megállapításának is az a feltétele, hogy valakit az eredmény elhárítására kötelesség terheljen. A vegyes mulasztásos bűncselekmény két eleme tehát: az eredmény beállásának elhárítására vonatkozó kötelesség elmulasztása és az eredmény bekövetkezése. Valójában e feltételek sorrendje valamely konkrét ügy eldöntése során megváltozik, mert az eredmény bekövetkezése esetén kerül csak sor a kötelesség vizsgálatára. Miután bekövetkezett az eredmény, tehető csak fel a kérdés: valaki kötelezett volt-e az eredmény elhárítására, továbbá e kötelezettség teljesítése esetén az eredmény valóban megakadályozható lett volna-e. Ha e kérdésekre a válasz igenlő, és a kötelesség teljesítése a kötelezett számára lehetséges volt, létrejön a vegyes mulasztásos bűncselekmény. A kérdés: miből fakad az eredmény megakadályozására vonatkozó kötelezettség? Teljesen nyilvánvaló, hogy a csecsemőt a vele együtt élő édesanyának, illetőleg a vele együtt lakó rokonainak, nem pedig a szomszédoknak kell ellátnia. Ebből következik, hogy ha a gyermek a nem táplálás következtében éhenhal, a táplálásra kötelezettek közül ki kell rekeszteni az említett szomszédokat. A kötelezett személye a konkrét kötelesség jellegéhez igazodik. A kötelezettek körét eszerint a kötelesség eredetével kell összefüggésbe hoznunk. Ez a kötelezettség azonban – szemben a tiszta mulasztásos bűncselekményekkel – nem közvetlenül a büntetőjogszabályból, hanem más jogterület szabályaiból ered. Az eredmény elhárítására vonatkozó kötelezettség eredhet – a családi kapcsolat tényéből, – eredhet munkaviszonyból, – fakadhat polgári jogi szerződésből, – eredhet a kötelesség foglalkozási szabályból, – fakadhat a kötelesség büntetőjogi oltalom alá vont erkölcsi szabályból is.

92 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

4. A tiszta és a vegyes mulasztásos bűncselekmények a következőképpen határolhatóak el egymástól: a) a tiszta mulasztásos bűncselekmények körében a kötelesség mindig közvetlenül a büntetőjogszabályból ered és a cselekményhez a törvényi tényállás nem társít eredményt; b) vegyes mulasztásos bűncselekmények körében a kötelesség rendszerint nem büntetőjogszabályból, hanem valamilyen más jogterület szabályából fakad és a törvényi tényállás mindig eredményt tartalmaz; c) az akár tevéssel, akár mulasztással elkövethető bűncselekményeket akkor és csak akkor nevezzük vegyes mulasztásos bűncselekményeknek, ha a konkrét esetben mulasztás által valósulnak meg. 5. Az elkövetési magatartás időbelisége szempontjából megkülönböztetünk a) mozzanatos és b) folyamatos bűncselekményeket. a) A mozzanatos bűncselekmények időbelileg általában jól megragadhatóak, mert elkövetési magatartásnak a törvény egy jól körülhatárolt cselekményi mozzanatot tekint. Ilyen mozzanatos cselekmény pl. a lopás törvényi tényállásában szereplő „elvétel”. A mozzanatos bűncselekményeken belül léteznek több-mozzanatú bűncselekmények. Ilyen pl. az erőszakos nemi közösülés amely két cselekményi mozzanatból áll: az erőszak kifejtéséből (pl. a sértett leütése) és a közösülésből. Ugyanígy több mozzanatú a rablás: a sértett elleni erőszak és a dolog elvétele. b) A mozzanatos bűncselekményekkel szemben a folyamatos bűncselekmények időben huzamosan kiterjedve tartanak. Ez azt jelenti, hogy az elkövetési magatartás tanúsításával ugyan a bűncselekmény befejezetté válik, ez a befejezettség azonban, állapotszerűen tovább tart, mégpedig mindaddig; amíg a folyamat be nem fejeződik, illetőleg az állapot meg nem szűnik. Ilyen folyamatos bűncselekmény pl. „a fegyverrejtegetés”. A lőfegyver vagy lőszer jogosulatlan megszerzésével a bűncselekmény befejezetté válik, ez a befejezettség pedig mindaddig tart, amíg a rejtegető a fegyver birtoklásával (pl. annak megsemmisítése útján) fel nem hagy, illetőleg, amíg a fegyverrejtegetést a hatóság fel nem deríti. 6. Cselekménytani elméletek A természetes cselekménytan az emberi magatartást bio-pszichikai egységként fogja fel. Vagyis olyannak látja, amilyen az valójában. Eszerint a mozgás akarása és a mozgás következményét előrelátó és kitűző cél együtt van. Tudatunk tetteinket nem „tükrözi”, hanem megtervezi és vezérli. Amikor moziba megyünk, járásunk és a cél, hogy jegyet vásároljunk és a filmet megnézzük, egymástól elválaszthatatlan. A természetes cselekménytan azonban a büntetőjog gyakorlata számára hibáktól terhes. Egyrészt nem magyarázható vele a mulasztás. Másrészt nem választható el benne a mozgás akarása és a mozgás következményének akarása. Ha valaki akarattal süti el fegyverét, és mást eltalál, a természetes cselekménytan a billentyű elhúzására irányuló akaratot és a következményre kiterjedő tudattartalmat könnyen összemossa. A természetes cselekményfogalom nehézségei jól tükröződnek a középkor végi jogelvekben (Versari in re illicita, – culpa dolo determinata.) E jogelvek szerint ugyanis a lótolvaj, aki a lovat szándékosan lopta el, szándékos emberölés címén felelt azért az emberhalálért, amelyet a megbokrosodott lopott ló okozott. A kauzális cselekménytan azemberi cselekményt vezérlő tudattartalmat „művi úton” kettéválasztotta. Akarati formának nevezte azt a tudattartalmat, amely a mozgást irányítja. Az akarati forma benne rejlik a cselekményben, a cselekményfogalom része. Ezzel szemben a mozgás célját, értelmét alkotó akarati elemeket akarati tartalomnak nevezi. Az akarati tartalmat a szándékba ülteti, mint a következmény „akarását”. Az emberi akarat jogszempontú kettébontása tényállástanilag azt jelenti, hogy az akarati forma a cselekmény részeként a tárgyi oldalra kerül, az akarati tartalom pedig a bűnösség alkotóelemeként az alanyi oldalra soroltatik. Olyan ez, mintha az ember fejét függőlegesen kettéfűrészelnék, és eszerint a képlet szerint az egyik fél a tárgyi oldalra, a másik fél pedig az alanyi oldalra kerül. A kauzális cselekménytan ezzel a művi kettébontással maradandót alkotott. Innen az általunk is említett tétel: a cselekmény szubjektíve akaratlagos magatartás.

93 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A szociális cselekménytan elfogadja a kauzális teóriának a szubjektív akaratlagosságról szóló felfogását. Ezt azzal egészíti ki, hogy objektíve a magatartás társadalmi jelentőségét aszerint a tapasztalat szerint kell megítélni, ahogyan az a társadalom „felvevő horizontján” megjelenik. Így jutunk el a cselekmény „valamire való” objektív alkalmasságához. Ez az objektív alkalmasság nyújt alapot pl. a kísérleti cselekmények megítéléséhez. (Az elhajított kő halál, vagy testi sértés okozására lett-e volna alkalmas, ha a sértettet eltalálja.) A finális cselekménytan valójában nem cselekménytani, hanem bűnösségi elmélet. Lényege, hogy az emberi cselekményt célirányos, azaz finális cselekménynek fogja fel és ezért a szándékot beülteti a cselekménybe. Ezzel a dogmatikai bravúrral az alanyi oldalról, a bűnösség köréből a szándék átvándorol a tárgyi oldalra, a cselekménybe. A finális cselekménytan a német jogtudomány házi vitája maradt. Valójában sok igazság van benne. Az adott cselekményt a cselekvő szándéka alapján minősítjük valamilyen bűncselekmény kísérletének, – a szándéknak tehát jogtárgy sértést, vagy veszélyeztetést formáló hatása van. Ugyanaz a cselekmény a cselekvő finális célja folytán lesz befejezett magánlaksértés, vagy a betöréses lopás kísérlete, vagy az emberölés előkészülete. (Képzeljük el azt a pillanatot, amikor az éjszaka folyamán a tettes az ajtó kifeszítésével behatol abba a lakásba, amelyben a sértett alszik.)

2.4.2. 5.2.4.2. A tárgyi oldal rendszerinti ismérvei 2.4.2.1. 5.2.4.2.1. Az elkövetési tárgy és a passzív alany, mint esetleges ismérv Elkövetési tárgynak azt a dolgot nevezzük, amelyre vonatkozóan az elkövető cselekményét végrehajtja. Ez a cselekmény lehet az elkövetési tárgy elvétele, megszerzése, megsemmisítése, megváltoztatása stb. Léteznek olyan törvényi tényállások, amelyekben a bűncselekmény alanya nem valamely dologra, hanem valakire, emberre vonatkozóan vele szemben – hajtja végre cselekményét. Amennyiben a törvényi tényállásban nem dolog, hanem ember helyezkedik el az elkövetési tárgy jogi pozíciójában, az embert nem elkövetési tárgynak, hanem passzív alanynak nevezzük. A „sértett” és a „passzív alany” nem egymást fedő fogalmak. A sértett fogalom tágabb körű. Sértett az, akinek személyét vagy jogait a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette: Sértettje a vagyon elleni bűncselekményeknek is van: a lopás sértettje az, akitől a dolgot a tettes elvette. Nem mondhatjuk azonban, hogy egyszersmind a lopásnak a passzív alanya is az a személy, akitől loptak. Az elkövetési magatartást (az elvételt) az alany ugyanis nem emberre, hanem dologra – idegen vagyontárgyra – fejtette ki. A lopásnak az idegen dolog az elkövetési tárgya, míg a károsult e bűncselekménynek nem passzív alanya, hanem csak sértettje. Másrészt, amíg passzív alany csak ember lehet, a sértett pozíciójában jogi személy is elhelyezkedhet. A sértett-fogalomkör tehát tágabb, mint a passzív alany fogalmi köre. Minden passzív alany a bűncselekménynek egyszersmind sértettje is, de nem minden sértett passzív alany. Amennyiben a cselekmény az embernek nem a teste ellen, hanem személyiségi joga ellen irányul – pl. rágalmazás, szóbeli becsületsértés –, őt a bűncselekmény passzív alanyának nem, hanem csak sértettjének tekinthetjük. Lényegében azt mondhatjuk, hogy passzív alanya az erőszakos bűncselekményeknek van, vagyis olyan bűncselekményeknek, amelyek az emberi test ellen irányuló ellenséges fizikai ráhatásban fejeződnek ki. Van ezzel ellentétes felfogás is, amely a verbális cselekmény (rágalmazás, becsületsértés) sértettjét is passzív alanynak tekinti, sőt rágalmazás esetén még a jogi személyt is. A sértett fogalma elsősorban nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi fogalom. A sértett számára az eljárási jog bizonyos perbeli pozíciókat (magánvádló, magánfél, magánindítvány előterjesztője, sértett-tanú) biztosít. Nincs minden bűncselekménynek elkövetési tárgya, illetőleg passzív alanya. Így pl. nincs elkövetési tárgya a szóbeli becsületsértésnek, a rágalmazásnak, a hamis tanúzásnak.

94 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Figyelemmel arra, hogy az elkövetési tárgy (a passzív alany) nem minden különös törvényi tényállásnak ismérve, a törvényi tényállás szempontjából az elkövetési tárgyat (a passzív alanyt) nem szükséges, hanem rendszerinti ismérvnek tekintjük. 2.4.2.2. 5.2.4.2.2. Az eredmény 1. A bűncselekmény eredményén az elkövetési magatartás tanúsítása következtében – a tevés vagy a mulasztás következtében – a külvilágban beálló azt a változást értjük, amelyet a törvényi tényállás leír. Az eredmény következésképpen a törvényi tényállás tárgyi oldalán elhelyezkedő tényállási ismérv. Nem minden bűncselekmény törvényi tényállása tartalmaz eredményt. Erre figyelemmel az eredményt – a törvényi tényállás fogalma szempontjából – csak rendszerinti ismérvnek nevezzük. Azokat a bűncselekményeket, amelyek tényállásai eredményt tartalmaznak anyagi bűncselekményeknek, vagy materiális bűncselekményeknek nevezzük. Ezzel szemben azokat a bűncselekményeket, amelyek törvényi tényállásában ilyen ismérv nem helyezkedik el, alaki bűncselekményeknek vagy immateriális bűncselekményeknek mondjuk. A két bűncselekmény kategória között az a különbség, hogy a materiális bűncselekmény csak az eredmény beálltával (a halál, a testi sérülés; a vagyoni kár bekövetkezésével) válik befejezetté – míg az alaki bűncselekmény az elkövetési magatartás puszta tanúsításával (pl. a hamis tanúzás bűncselekménye a hamis tanúvallomás megtételével) a befejezettség szakaszába jut. 2. A törvényi tényállásban leírt eredmény fajtája szerint megkülönböztetünk sértő eredményt tartalmazó és veszélyhelyzetet mint eredményt tartalmazó materiális bűncselekményeket. Ennek megfelelően különbséget teszünk sértési materiális bűncselekmények és veszélyeztetési materiális bűncselekmények között. a) Sértési eredményen olyan tényleges sérelmet (halált, betegséget, vagyoni kárt) értünk, amely a külvilágban többé-kevésbé jól felismerhetően, jelentkezik az elkövetési magatartás folyományaként. A sértő eredmény típusa szerint a következő megkülönböztetést tehetjük. I. Egyes bűncselekmények törvényi tényállásában természettudományos módszerrel mérhető, lényegében biológiai típusú eredmények helyezkednek el. Ilyen biológiai típusú eredmény az emberölés törvényi tényállásában benne rejlő halál; a testi sértés törvényi tényállásában szereplő sérülés vagy betegség; a testi sértés minősített eseti törvényi tényállásában körülírt maradandó testi fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás. Az említett eredmény-típusok az orvostudomány módszereivel ismerhetők fel. II. Más materiális bűncselekmények törvényi tényállásai nem természettudományos módszerrel mérhető, de más, pontos módszerrel mérhető eredményeket tartalmaznak. Így a vagyon elleni bűncselekmények közül többnek a törvényi tényállásában szereplő „kár”, olyan változás, amely nem természettudományos módszerekkel, hanem kárbecsléssel, pénzügyi, számszaki vagy egyéb – lényegében gazdasági típusú – módszerekkel regisztrálható. III. Végül léteznek egyes materiális bűncselekmények törvényi tényállásaiban olyan eredmény-típusok, amelyek sem természettudományos módszerrel, sem más, megközelítően pontos módszerrel nem, hanem csak a társadalmi tapasztalaton alapuló bírói értékelés alapján ismerhetők fel, illetőleg értékelhetők. Az ilyen típusú eredményeket „társadalmi eredménynek” nevezzük (pl. jelentős érdeksérelem – Btk. 174. § – Kényszerítés). A sértő eredményt tartalmazó bűncselekmények, az eredmény beálltával válnak befejezetté. Így az emberölés akkor befejezett, ha a sértett meghalt, a kényszerítés, ha a jelentős érdeksérelem bekövetkezett. Ha a tettes az eredmény létrehozásának szándékával fejti ki a vizsgált különös törvényi tényállásban jellemzett eredmény előidézésére (okozására) objektíve alkalmas cselekményt, de az eredmény mégsem következik be, a szándékos bűncselekmény kísérletétkell megállapítani. Így aki másnak ölési szándékkal az emberi élet kioltására alkalmas mérget ad be, az emberölés kísérletéért felel, ha a halál a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás következtében elmarad.

95 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

b) A veszélyeztetésimateriális bűncselekmények törvényi tényállásaiban eredményként a „veszélyhelyzet” szerepel. Veszélyen a sérelem bekövetkezésének objektív lehetőségét értjük. Pl. az élet akkor jut veszélyhelyzetbe, ha az adott szituációban objektíve fennáll a halál bekövetkezésének lehetősége. A veszélyeztetési materiális bűncselekmények az eredménynek nem reális sérelemként, hanem csak lehetőségkénti megfogalmazásával – a büntethetőség feltételeit időben előbbre hozzák. A büntethetőség időszakának előbbre hozatalát rendszerint a védett jogtárgy fontossága igazolja. A veszélyeztetési bűncselekmények mögött a „ne veszélyeztess” parancsa húzódik meg – szemben pl. a befejezett emberölés tényállásában elhelyezkedő „ne ölj” parancsával. A veszélyeztetési materiális bűncselekmények típusuk szerint a következőképpen osztályozhatók. I. Egyes veszélyeztető bűncselekmények törvényi tényállásaiban a; „közvetlen veszély” az eredmény. (Btk. 186. § – Közúti veszélyeztetés.) II. Más veszélyeztető materiális bűncselekmények törvényi tényállásában nem a közvetlen veszély, hanem a veszély (az időbelileg és térbelileg pontosan nem mérhető veszély) az eredmény. (Btk. 185. § – Vasúti közlekedés veszélyeztetése.) 3. Azokat a bűncselekményeket, amelyeknek törvényi tényállásaiban eredmény nem szerepel, immateriális bűncselekményeknek nevezzük. Az immateriális bűncselekmények is okoznak sérelmet, illetőleg előidéznek veszélyt. Ez a sérelem, illetőleg ez a veszély azonban nem törvényi tényállási ismérv, s ez okból nem is szorul bizonyításra. A cselekményfogalom tárgyalása során említett tiszta mulasztásosbűncselekmények (pl. feljelentési kötelezettség elmulasztása) immateriális; a tiszta tevékenységi bűncselekmények ugyancsak immateriális (pl. szóbeli becsületsértés); az akár tevéssel, akár mulasztással megvalósíthatóbűncselekmények pedig kivétel nélkül materiális bűncselekmények. Ehhez képest a vegyes mulasztásos bűncselekmények is mindig eredmény-bűncselekmények. 4. Valamely bűncselekmény materiális bűncselekményként, illetőleg immateriális bűncselekményként történő törvényi megfogalmazása kizárólag a jogalkotó megítélésén múlik. Elvileg a jogalkotó a testi sértést megfogalmazhatná alaki bűncselekményként: „aki másnak testét bántalmazza”. Ezzel szemben a rágalmazást materiális bűncselekményi ismérvekkel láthatná el: „Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, ha ennek folytán a sértett állásából elmozdíttatott vagy házassága felbomlott”. – Ugyanígy kizárólag a jogalkotó megítélésén múlik, mely cselekményeket fogalmaz meg sértési, és mely bűncselekményeket veszélyeztetési materiális bűncselekményekként. 2.4.2.3. 5.2.4.2.3. Az okozati összefüggés 1. Az okozati összefüggést a materiális bűncselekmények körében vizsgáljuk. Azt kutatjuk, hogy a törvényi tényállásban foglalt eredményt az elkövetési magatartás hozta-e létre, „okozta-e”. Valamely eredményt lehet bűnösen – szándékosan vagy gondatlanul – és lehet nem bűnösen, vagyis vétlenül okozni. Ebből pedig az következik, hogy önmagában az okozati összefüggés vizsgálata nem dönti el a büntetőjogi felelősséget. A tettes csak azért az eredményért felel, amelyet bűnösen okozott, amelyet szándéka vagy gondatlansága átfogott. 2. A bűncselekmény és a bűnözés társadalmi jelenség. Ebből következően, az okozati összefüggés vizsgálata a büntetőjogban nem természettudományos igénnyel, hanem abból a szempontból történik, hogy a büntetőjogi felelősség egyik alkotóelemét felderítsük. A büntetőjog számára ugyanis az adott eredmény létrehozásában közrejátszó valamennyi oknak a felismerése és elemzése szükségtelen. Így pl. nem vitás, hogy az emberölés következményeként jelentkező halálnak – az okozati összefüggés egyetemes jellegéből kiindulva – a tettes cselekményén kívül oka volt magának a tettesnek a megszületése, ennek megfelelően okai voltak a tettes nagyszülei és további ősei is; – oka volt továbbá a kést készítő üzemi munkás stb. A büntetőjogi felelősség meghatározása szempontjából azonban sem a tettes szüleinek, sem a kés készítőjének stb. nincs szerepe. Erre figyelemmel a büntetőjogász az egyetemesen összefüggő okfolyamatok közül az okozati összefüggés vizsgálata során egy jogszempontú elszigetelést hajt végre.

96 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Teheti pedig ezt azért, mert a büntetőjogban az okozati összefüggés „funkcionális” fogalom, funkciója pedig nem valamely természeti folyamat kifejezése, hanem annak az elsődleges felelősségi mozzanatnak a jelzése, amelynek folytán valaki egy jogilag nem kívánatosnak ítélt eredmény bekövetkezése miatt – bűnössége esetén – felelőssé tehető. 3. Az előzőekben arra a következtetésre jutottunk, hogy a büntetőjogi okozatosság nem azonos a természettudományokban feltárt mechanikai, kémiai biológiai stb. okozatossággal. A büntetőjog ugyanis az okozati összefüggés vizsgálata során a) az emberi viselkedések hatásának megítélése szempontjából a társadalmi mechanizmus szabályaiból indul ki; b) ezzel összefüggésben „ok”-nak tekinti a mulasztást is, a mulasztás okozatosságáról pedig a természetben nem szólhatunk. A mulasztás okozatosságáról a vegyes mulasztásos bűncselekmények körében már szóltunk. Láttuk, hogy a mulasztás csak valamely kötelesség megszegése esetén állapítható meg, s láttuk, hogy a mulasztás valamely eredménynek a szó természettudományos értelmében nem oka. A mulasztás csak a büntetőjog értékrendszerének a tükrében tekinthető elkövetési magatartásnak és tekinthető valamely eredmény okának. Ha ugyanaz az okozás tevéssel megvalósított okozásnak is, és látszólag mulasztással végrehajtott okozásnak is tekinthető, a „tevéssel” okozást kell megállapítani. Így pl. ha a gépkocsivezető a közlekedési szabályok megszegésével „elmulasztja” a kijelölt gyalogátkelőhely előtti megállást és a „zebrára” hajtva valakit halálra gázol, elkövetési magatartásnak, a halál okának a gázolást, nem pedig s megállási kötelezettség elmulasztását kell tekintenünk. Abban a körben ugyanis, amelyben a jogilag jelentős okozatosság a természettudományos okozatossághoz közelebb hozható, mellőznünk kell a mulasztás okozatosságára való hivatkozást. 4. Az okozati összefüggés módszertani mérése az eredmény típusához igazodik. Amennyiben a törvényi tényállásban biológiai típusú eredmény (halál, testi sérülés, betegség, súlyos egészségromlás, maradandó testi fogyatékosság) helyezkedik el, úgy az okozati kapcsolat feltárásához nélkülözhetetlen az orvostudomány közreműködése. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az okozati folyamat feltárásában a bírót igazságügyi orvos szakértő támogatja. Ahogyan azonban arra már utaltunk, az orvosi szempontból feltárt okozatosságot a bíró kiegészíti a társadalmi mechanizmus szabályai szerinti okozatosság vizsgálatával. Ha a törvényi tényállásban nem természettudományos módszerrel, de más egzakt módszerrel mérhető eredmény helyezkedik el, az okozati kapcsolatot az eredmény jellegéhez igazodó – adott esetben komplex módszerekkel kell feltárni. A „kárt okozó rongálás” esetében pl. a rongálásra vezető okfolyamatot műszaki, a rongálással okozott kárt pedig pénzügyi, számszaki módszerrel kell feltárni. Amennyiben a törvényi tényállásban „társadalmi eredmény” helyezkedik el – jelentős érdeksérelem, súlyos hátrány – a bíró az okozatosság kérdésében szakértő közbejötte nélkül, pusztán a társadalmi gyakorlat alapján foglal állást. A materiális veszélyeztetési bűncselekmények körében az okozati kapcsolatot a bíróság adott esetben egyedül, más esetekben szakértő közbejöttével vizsgálja. 5. Az okozati összefüggés megállapítását nem zárja ki az a körülmény, hogy az eredménynek a sértett magatartása is oka volt. 6. A bíró az anyagi világ egyetemes összefüggő jelenségei közül az okozati összefüggés vizsgálata során büntetőjogi szempontból elszigetelést eszközöl. Csak azokat az okokat vizsgálja, amelyek a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából jelentősek. A büntetőjogi felelősség szempontjából csak az emberi magatartás (a tevés vagy a kötelességellenes nem tevés: a mulasztás) tekinthető jelentős oknak. Ezen túlmenően azonban a bíró az emberi magatartások között egy további kiválasztást eszközöl abból a szempontból, hogy az eredmény a cselekmény objektív hatásirányában jelentkezett-e. „Ok”-nak csak azt az emberi magatartást tekintjük, amelynek objektív hatásirányában következett be az eredmény. 7. Valamely eredmény a jogilag jelentős emberi magatartás okozataként mindig valamilyen feltételek között jön létre. A feltétel és az ok között csak azért teszünk különbséget, mert – ahogyan azt már mondottuk – oknak csak emberi magatartást tekintünk. Ezzel szemben feltételeknek az okozati kapcsolatot részben alakító objektív mozzanatokat nevezzük.

97 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

8. Az okozati összefüggésnek más a jelentősége a szándékos és más a gondatlan bűncselekményeknél. A gondatlan bűncselekményeknél ugyanis – a tettes gondatlanságának a lehetséges többleteredményre kiterjedése ellenére – az okozati összefüggés, illetőleg az eredmény bekövetkezése a felelősséget lezárja. Így, ha a tettes csak súlyos testi sérülést okozott gondatlanul, de cselekménye halált is okozhatott volna és erre a lehetőségre gondatlansága ki is terjedt – csak gondatlanul okozott súlyos testi sértésért felel, a lehetséges többleteredményre kiterjedő gondatlanságért pedig nem. Ezzel szemben szándékos bűncselekményeknél a ténylegesen bekövetkezett eredmény a büntetőjogi felelősséget nem zárja le. Lehetséges, hogy a tettes súlyosabb eredményért felel, mint amilyen eredményt ténylegesen okozott. Ez a helyzet a szándékos materiális bűncselekmények kísérleténél áll elő; mégpedig akkor, ha a tettes szándéka a ténylegesen okozottnál súlyosabb sérelem előidézésére irányult, és cselekménye e súlyosabb sérelem létrehozására objektíve alkalmas is volt. A szándékos materiális bűncselekmények körében a bíró az okozati összefüggés fonalát az eredményen túl – előregombolyítja és azt vizsgálja, milyen súlyosabb eredmény előidézésére volt a cselekmény objektíve alkalmas, és erre a súlyosabb eredmény-lehetőségre a tettes szándéka kiterjedt-e. 9. A materiális bűncselekményekért való felelősség tárgyi oldali feltételei: az elkövetési magatartás, az okozati összefüggés és az eredmény. Ahogyan arról már szó volt bármennyire is fontos e bűncselekményi körben az okozati összefüggés fennállása, önmagában nem dönti el a büntetőjogi felelősség kérdését. Az okozati kapcsolat objektív fennforgása mellett ugyanis a büntetőjogi felelősség szempontjából az is szükséges, hogy e kapcsolat alakulását az elkövető belássa, vagy legalábbis beláthassa; vagyis, hogy a bűnössége átfogja az oksági viszonyt. 10. Okozatossági teóriák Előre kell bocsátanunk, hogy az okozati összefüggés önmagában nem dönti el a büntetőjogi felelősséget. Fennállása a felelősségnek csak egyik talpköve (a materiális bűncselekményeknél), ennek vizsgálata után még a bűnösséget (vagyis a szándékosságot, vagy a gondatlanságot) kell eldönteni. Ez azt jelenti, hogy egyik okozatossági elmélet sem az egyetlen tényező a felelősség meghatározása során, mindegyiknél ki kell terjedni a bűnösség vizsgálatára is. Következésképpen bármelyik okozatossági teóriához is csatlakozunk, a felelősség megállapítása – a bűnösségi kérdés eldöntését követően – azonos lesz. Időben először a feltételek egyenértékűségének tana (condítio sine qua non) elnevezésű elmélet érvényesült a büntetőjog tudományában. Ez az elmélet a filozófiai okozatosság tanát vetíti át a büntetőjog területére. A lényeg, hogy minden jelenség okozatos és minden okozatnak több oka van, ezek pedig egymással egyenértékűek. Az a kérdés, hogy valamely feltétel oka volt-e az eredménynek úgy dönthető el, hogy a vizsgált feltételt gondolatilag letakarjuk. Ha gondolati letakarás esetén az eredmény nem következett volna be, úgy ez a feltétel (más feltételekkel együtt) az eredménynek oka volt. A leírtakból következően egy eredménynek, mint okozatnak számtalan oka lehet. Ezek közül a büntetőjog számára csak azok jelentősek, amelyek a külvilágban, mint emberi cselekmények jelennek meg. A több cselekmény közül hiába minősül mindegyik egymással egyenértékű feltételnek, a felelősség szempontjából mégiscsak annak a cselekménynek a tanúsítója lesz elítélve, akit az okozati összefüggés létrehozása és az eredmény előidézése tekintetében bűnösség (szándékosság, vagy gondatlanság) terhel. Így nem vitás, hogy a betegséget rosszul diagnosztizáló orvos, az általa felírt gyógyszert lelkiismeretesen kiadó gyógyszerész, és a gyógyszert a betegnek beadó hozzátartozó cselekménye egyaránt elengedhetetlen feltétele a beteg halálának. A feltételek létrehozói közül azonban büntetőjogi felelősség csak azt a személyt terheli, aki az eredményt szándékosan, vagy gondatlanul idézte elő. A példabeli esetben a beteget rosszul diagnosztizáló orvost terheli gondatlanság, míg az okozati folyamatot alakító másik két személyt nem.

98 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A feltételek egyenértékűségének tana nem alkalmas a mulasztás okozatosságának levezetésére. A másik hibája, hogy az okok között nem válogat, ezért a felelősség nem szigetelhető el a tárgyi oldalon, vagyis a kauzalitás körében, hanem csak a bűnösség körében. Az okkiválasztó elméletek valójában nem okozatossági, hanem felelősségi teóriák. Törekvésük, hogy az okfolyamat jogszempontú elszigetelésével a felelősséget már a tárgyi oldalon korlátozzák. A bűnösség vizsgálatára ilyenkor is szükség van, de az okkiválasztás folytán a szándékosságot, vagy a gondatlanságot csak egy leszűkített körben kell vizsgálni. Az okkiválasztó elméletek közül az adekvát kauzalitás teóriája vált a legismertebbé. Ennek klasszikus levezetése a következő. Ok az az emberi magatartás, amelynek tanúsításakor az eredmény objektíve előre látható volt. Az objektív előreláthatóság ellentéte a szubjektív előreláthatóság. A szubjektív előreláthatóság a tettes tudatával mért előreláthatóság, s mint ilyen fogalmilag a bűnösség körébe tartozik. A szubjektív előrelátás ténye, vagy lehetősége alapján teszünk különbséget szándékosság és gondatlanság között. Ezzel szemben az objektív előreláthatóság más mérték szerint mérhető. Ez a mérték: a természettudományok mindenkori állása, mégpedig az elkövetés időpontjában. A természettudományok mindenkori (korabeli) tudásszintjét a bíró számára a szakértő tudása (szakvéleménye) közvetíti az objektív előreláthatóság meghatározása szempontjából. A bíró tehát most (ex nunc), vagyis utólag mond ítéletetegy korábbi történésről, ami „akkor” (ex tunc) történt. Ha az akkori tudásszint szerint a cselekmény tanúsításakor az eredmény nem volt előrelátható, tagadni kell magát az okozati összefüggést. Ha hiányzik az okozati összefüggés, a bűnösség vizsgálatára nem is kerül sor. Így vegyük alapul, hogy az AIDS betegséget okozó HIV-vírust 1982-ben fedezték fel, a párizsi Pasteur Intézetben. 1981-ben a tudomány nem tudta, hogy mi ez a betegség és hogyan terjed. Az adekvát kauzalitás elmélete szerint, ha ma derülne ki, hogy valaki mást 1981-ben HIV-vírussal fertőzött meg, a bekövetkezett AIDS betegség szempontjából az okozati összefüggést tagadni kellene arra tekintettel, hogy a fertőzés és a betegség az elkövetés időpontjában objektíve előre láthatatlan volt. A bűnösség vizsgálatát az okkiválasztással leszűkített kauzalitás esetkörére kell korlátozni. Hazánkban ismertté vált a relevancia elmélet is. Jelszava:különbséget kell tenni a természettudományos okozatosság és a jogilag jelentős okozatosság között. Az a tény, hogy természettudományos szempontból fennállott az okozati összefüggés – mert a szülő rossz gyógyszert adott be gyermekének – nem tekinthető jogilag releváns oknak, ha a receptet az orvos írta fel. Társadalmi-jogilag jelentős oksági szempontból ugyanis az orvos cselekménye volt a meghatározó. A releváns ok végül is okkiválasztás útján minősül ilyennek. 2.4.2.4. 5.2.4.2.4. Az objektív büntethetőségi feltétel Objektív büntethetőségi feltételnek a tárgyi oldalon elhelyezkedő, általában az eredményhez hasonló olyan tényállási ismérvet tekintünk, amelyre az alany bűnösségének (szándékosságának, vagy gondatlanságának) nem kell kiterjednie. A büntethetőségi feltétel éppen azért „objektív”,mert – szemben az eredménnyel, vagy a tárgyi oldal egyéb ismérveivel – a bűnösség nem fogja át. Az objektív büntethetőségi feltétel jogi hatása abban áll, hogy a hozzá kapcsolódó jogkövetkezmény arra tekintet nélkül hatályosul, hogy arra a tettes tudata nem terjedt ki, sőt, adott esetben reá nem is terjedhetett volna ki. Így pl. a Btk. 172. §-a rendelkezik a „segítségnyújtás elmulasztásáról”. Az alapeset szerint vétséget követ el, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült, vagy olyan személynek, akinek az élete, vagy testi épsége közvetlen veszélyben van. A minősített eset szerint pedig a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna. Arra a körülményre, hogy a segítségnyújtás a sértett életét megmenthette volna, az elkövető bűnösségének (szándékosságának, vagy gondatlanságának) nem kell kiterjednie. A halált az elkövetőnek az a mulasztása okozta, hogy nem nyújtott segítséget a sértettnek. Ha a halált eredménynek tekintenénk, az eredményre az elkövető bűnösségének ki kellene terjednie. Eszerint a halált előre lehetett volna és előre kellett volna látnia. 99 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A jelen esetben azonban „a halál” mégsem úgy viselkedik, mint az eredmény. Az elkövető terhére annak ellenére hatályosul, hogy nem látta előre, illetőleg nem tudta és nem is tudhatta, hogy a segítségnyújtás az életveszélyben lévő sértett életét megmenthetné. Nem eredményszerű objektív büntethetőségi feltétel pl. az öngyilkosságban közreműködés (Btk. 168. §) törvényi tényállásában szereplő az a feltétel, hogy valaki az öngyilkosságot megkísérli, vagy elköveti. Így aki másnak az öngyilkosság elkövetéséhez segítséget nyújt „objektíve” felel ezért a segítségért, ha a sértett utóbb az öngyilkosságot elköveti, vagy megkísérli. Az objektív büntethetőségi feltételek köre a Csemegi-kódexben lényegesen tágabb volt. A törvény a halált okozó testi sértés esetében sem kívánta meg az ún. vegyes bűnösséget, vagyis azt, hogy a másnak testét szándékosan bántalmazó a szándékos súlyos testi sértés okozataként bekövetkező halált a tőle elvárható gondosság kifejtése esetén előre láthassa. A halált okozó testi sértés tehát nem a szándékos súlyos testi sértés és a gondatlanságból elkövetett emberölés egységében jelent meg, mint vegyes bűnösségi bűncselekmény. A halált okozó súlyos testi sértés megállapításához elég volt a szándékos súlyos testi sértés és az annak okozataként beálló halál. E megközelítés végső logikájaként állítható, hogy a halált okozó súlyos testi sértés tekintetében a Csemegi-kódexben a halál nem az eredmény, hanem az objektív büntethetőségi feltétel jogi sorsát osztotta. A jelen könyvben „a minősítő eredményért való felelősség, a vegyes bűnösség” cím alatt meg fogunk ismerkedni a Btk. 15. §-ával, amely – éppen a halált okozó testi sértésre is tekintettel – a „halált” minősítő eredménynek tekinti és reá a gondatlan bűnösség kiterjedését megköveteli. Amíg azonban a magyar büntetőjogban hiányzott a vegyes bűnösségről és a szándékon túli eredményről szóló az a rendelkezés, amelyet hatályos jogunkban a Btk. 15. §-a tartalmaz, a Csemegi-kódex a szóban forgó bűncselekmény esetkörében a halált objektív büntethetőségi feltételnek tekintette. Az objektív büntethetőségi feltételek problémaköre termékenyítően hatott az okozati összefüggés tanára. Tekintettel arra, hogy a halált okozó testi sértés viszonylatában a halálra gondatlan bűnösségnek nem kellett kiterjednie, a büntetőjogi felelősség a bűnösség szintjén nem volt kizárható. A jogtudomány a felelősség elszigetelésére más kritériumokat keresett. Az elszigetelés lehetőségeként az okozati összefüggés tanát ragadta meg, hiszen a halált okozó testi sértés körében az okozást magát lehetett értelmezni és korlátozni. Ilyen jogszempontú elszigetelés eredményezte az adekvát kauzalitás elméletét, amely „oknak” azt a magatartást tekintette, amelynek tanúsításakor a halál, mint következmény objektíve előre látható volt. Az objektív előre láthatatlanság esetkörének felfedezése és az abból levont következtetés, amely szerint objektív előre láthatatlanság esetén hiányzik az okozás – a büntetőjogi felelősség az okozati összefüggés hiányára tekintettel vált kizárhatóvá. Mindebből az látható, hogy az okozatossági teóriák mögött reális dogmatikai igények és kriminálpolitikai megfontolások húzódtak. Valahogy így: ha a büntetőjogi felelősség nem szigetelhető el a bűnösség szintjén, rekesszük ki az okozatosság szintjén. A cél valójában az, hogy aki nem tehet a következmény okozásáról (a sértett haláláról), az ne bűnhődjék a sértett halála miatt.

2.4.3. 5.2.4.3. A tárgyi oldal esetleges ismérvei (A szituációs elemek) 2.4.3.1. 5.2.4.3.1. Az elkövetés módja Minden bűncselekményt valamilyen módon követ el a tettes, ám ennek a törvény rendszerint nem tulajdonít jelentőséget. Közömbös pl.: hogy a csaló iratok felhasználása útján, vagy élőszóban elmondott hazugsággal ejtette-e tévedésbe a sértettet. Mégis, olykor jelentőséghez jut a törvényi tényállásban az elkövetés módja. Így pl.: az emberölés egyik minősített esete a különös kegyetlenség a végrehajtás során. 2.4.3.2. 5.2.4.3.2. Az elkövetés eszköze A bűncselekmény jellegétől függően a tettes számos esetben eszközt használ a szándékos elkövetés során. A Btk. e körülménynek azonban rendszerint nem tulajdonít jelentőséget. Kivételképpen az eszközt törvényi tényállási ismérvként fogalmazza meg, rendszerint a minősített esetben (pl.: A hamis, vagy lopott kulcs használata a lopás szabálysértését vétséggé minősíti.). 2.4.3.3. 5.2.4.3.3. Az elkövetés helye

100 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Noha minden bűncselekményt valamilyen helyen követnek el, a helynek a törvényi tényállás nem szokott jelentőséget tulajdonítani. Kivételképpen igen: a lopás súlyosabban minősül, ha közveszély színhelyén követték el. 2.4.3.4. 5.2.4.3.4. Az elkövetés ideje Noha minden bűncselekményt valamilyen időben (időpontban) követnek el, az időnek a törvényi tényállás szempontjából rendszerint nincs jelentősége. Mégis néhány szándékos bűncselekményt súlyosabban minősít az idő. A katonai bűncselekményeknél széles körben minősítő körülmény a háború ideje, a magánlaksértést súlyosabban minősíti, ha éjjel követik el.

2.4.4. 5.2.4.4. A tárgyi oldal viszonylagos önállósága Az előzőekben a tárgyi oldal ismérveit tekintettük át. Valamely bűncselekmény létrejöttéhez és az elkövető büntetendőségéhez a tárgyi oldali ismérvek létrehozásán túl az is szükséges, hogy a cselekmény elkövetője rendelkezzék az alannyá válás feltételeivel, továbbá, hogy őt bűnösség (szándékosság vagy gondatlanság) terhelje. Mégis a törvényi tényállás tárgyi oldalának a büntetőjogi felelősség rendszerében önálló jelentősége is van. a) Az elmebetegnek a törvényi tényállás eddig tárgyalt ismérveit kimerítő cselekménye – az elmebeteg büntetlensége ellenére – azzal a büntetőjogi jelentőséggel jár, hogy megalapozhatja, vagy súlyosíthatja a tettes büntetőjogi felelősségét. Így pl., a Btk. 197. § (2) bek. szerint súlyosabban büntetendő az erőszakos közösülés, ha a sértettel azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen közösülnek. Ha a tettes és az elmebeteg a bűntettet az említett minősítő körülmény szerint követik el, a tettes annak ellenére a súlyosabb rendelkezés szerint felel, hogy társa kóros elmeállapota miatt nem büntethető. Ám a tárgyi oldali ismérveket a „társ”, az elmebeteg is kimerítette. b) Noha a dühöngő őrült nem lehet a bűncselekmény alanya és nem is terhelheti őt bűnösség, a tárgyi oldali tényállási ismérvek kimerítése alapul szolgálhat vele szemben a kényszergyógykezelés elrendelésére. c) Jogos védelmi helyzetet „jogtalan támadás”, vagy jogtalan támadásra utaló közvetlen fenyegetés, nem pedig egyszersmind bűncselekmény keletkezett. Így a gyermek vagy a beszámíthatatlan elmebeteg támadása jogellenes magatartás („jogtalan támadás”), de nem bűncselekmény. Mégis, e jogtalan támadással szemben is helye van védekezésnek. d) Büntetőjogunk a beszámítási képességet kizáró ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményért való felelősséget úgy határozza: meg, hogy az önhibából leittasodó – bűnösségének hiánya ellenére is – az általa ténylegesen kimerített törvényi tényálláshoz fűzött büntetési tétel szerint felel. Eszerint, aki a beszámítási képességét kizáró és önhibájából eredő ittas állapotban embert öl, bűnösségének hiánya ellenére is emberölés miatt büntetendő. Az emberölésért való büntetőjogi felelősséget a tárgyi oldali ismérvek kimerítése (cselekmény, okozati összefüggés, eredmény) alapozzák meg.

2.5. 5.2.5. A bűncselekmény alanya. (A tettes) 2.5.1. 5.2.5.1. Az alany, mint szükséges ismérv 1. A bűncselekmény emberi magatartás. Az embert a bűncselekmény „alanyának” nevezzük. 2. A különös törvényi tényállások a bűncselekmény alanyára az „aki” szóval utalnak. A bűncselekmény alanya azonban nem minden ember lehet, hanem csak az, aki az alannyá válás feltételeivel rendelkezik. Hatályos jogunk a bűncselekmény alanyává válást két feltételhez köti: a) az elkövetéskor betöltött tizennegyedik életév és b) az elkövetéskor meglevő beszámítási képesség. ad. a) Azok, akik a törvényi tényállás megvalósításakor tizennegyedik életévüket még nem töltötték be, a gyermekkorúak. A gyermek tetteiért büntetőjogi felelősséggel nem tartozik. Így az alannyá válás említett 101 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

feltétele hiányában nem büntethető pl. az a tízéves gyermek, aki kistestvérét az ablakból tréfából kilöki, és e módon annak halálát okozza. Az ilyen cselekmény annak ellenére nem bűncselekmény, hogy kimerítette az emberölés tárgyi oldali ismérveit. Azok, akik a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévüket már betöltötték, de tizennyolcadik életévüket még nem haladták túl, a fiatalkorúak. A fiatalkorú cselekményeiért már büntetőjogi felelősséggel tartozik, de reá a felnőttekhez képest enyhébb rendelkezések vonatkoznak. Így pl. nem szabható ki vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés; sőt szabadságvesztés helyett ún. intézkedés lehet bűncselekményének jogkövetkezménye. Akik a bűncselekmény elkövetésekor tizennyolcadik életévüket már betöltötték, a felnőtt korúak. A bűncselekmény alanya csak felnőtt korú és fiatalkorú személy lehet, gyermekkorú azonban nem. ad. b) Beszámítási képességgel csak ember – a régi szóhasználat szerint „természetes személy” – rendelkezhet, jogi személy nem. A beszámítási képesség gyűjtőfogalom. Mint ilyen az ember kétirányú képességét jelöli: 1. képességet a magatartás lehetséges következményeinek előrelátására (ún. felismerési képesség) – és 2. képességet a felismerésnek megfelelő akarat képzésére és az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására (ún. akarati képesség). Bármelyik képesség hiánya kizárja a beszámítási képességet. A Btk. nem határozza meg a beszámítási képesség alkotóelemeit, hanem azokat az okokat sorolja fel, amelyek e képességet kizárhatják. A Btk. felfogásában az elmebetegség, a gyengeelméjűség, a szellemi leépülés, tudatzavar és a személyiségzavar azok a körülmények, amelyek mind a felismerési, mind pedig az akarati képességet kizárhatják. Beszámítási képességet kizáró oknak tekinti továbbá hatályos jogunk a kényszert és a fenyegetést. Ez utóbbi körülmények a felismerési képességet nem érintik, de az akarati képességet kizárhatják. A beszámítási képességet kizáró okokat részletesen a büntethetőség akadályai körében fogjuk jellemezni. 3. A bűncselekmény alanya a bűncselekmény elkövetésében tettesként, vagy részesként vehet részt. Tettes az egyedüli tettes és társtettes; részes a felbujtó és a bűnsegéd. A törvényi tényállás mindig a tettesi cselekményt írja le; ennek megfelelően a törvényi tényállásban szereplő „aki” kifejezés is tulajdonképpen a tettest jelöli. A bűncselekmény alanya fogalmának a kialakítása mégis azért célszerű, mert az itt említett – az alannyá váláshoz szükséges – feltételeknek nemcsak a tettes, hanem a részes vonatkozásban is fenn kell állniok. Következésképpen felbujtó, vagy bűnsegéd is csak megfelelő életkort elért és beszámítási képességgel rendelkező ember lehet. Figyelemmel arra, hogy alany hiányában bűncselekményről nem szólhatunk, az alanyt a bűncselekmény szükséges ismérvének tekintjük. 4. Ez idő szerint az európai kontinens minden államában 14 év a büntetőjogi felelősség alsó korhatára. A kontinens jogától némileg eltér az angol felfogás. Az angol jog szerint egy bűncselekmény: a gyilkosság esetén büntethető, aki az elkövetéskor 10. (tizedik) életévét betöltötte. A 10–14 évesek javára azonban az a vélelem szól, hogy cselekményük következményét nem tudták felismerni. Ez a vélelem azonban megdönthető. Így a Thompson and Veneble ügyben az angol bíróság azt a két fiút, akik tizedik életévüket az elkövetéskor csak néhány héttel haladták meg, tizenöt–tizenöt évi szabadságvesztésre ítélte. Ők ugyanis az utcáról elloptak és kegyetlenül meggyilkoltak egy kétéves kisfiút, majd a holttestet a vasúti sínekre helyezték, hogy baleset látszatát keltsék. Azt a felfogást pedig, hogy jogi személy nem követhet el bűncselekményt (societas delinquere non potest), az újabb európai jogfejlődés elvetette. Az Európai Unióhoz csatlakozás érdekében e tekintetben szükségessé vált a magyar jogi szabályozás módosítása. A 2001. évi CIV. törvény a jogi személlyel szemben büntetőjogi intézkedések alkalmazását teszi lehetővé. Ezek az intézkedések: a jogi személy megszüntetése, a jogi személy tevékenységének korlátozása, továbbá a pénzbírság. Az intézkedések alkalmazásának feltételeit a törvény 2. § (1) tartalmazza. A törvény 28. § szerint „Ez a törvény a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lép életbe”.

2.5.2. 5.2.5.2. A speciális alany (speciális tettes), mint esetleges ismérv

102 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

1. Amennyiben a különös törvényi tényállás szövege az alanyt (a tettest) az „aki” szóval jelöli, az adott bűncselekmény elkövetője tettesi minőségben bárki lehet, feltéve, hogy az alannyá válás már jellemzett feltételeivel rendelkezik. Az alanyt ilyen, bárkivel helyettesíthető összefüggésben általános alanynak nevezzük. 2. Számos törvényi tényállás szóhangzata azonban nem az „aki” kifejezést használja, hanem a tettesi minőségben számba jöhető személyek körét, vagy valamely foglalkozás gyakorlóira korlátozza, vagy valamely más szempont szerint szűkíti. Az alanyfogalom szűkítése esetén az alanynak az alannyá válás általános feltételein felül még a törvényben jellemzett további speciális tulajdonságokkal is rendelkeznie kell. Az ilyen speciális vonásokkal körülhatárolt alanyt speciális alanynak nevezzük. (pl.: „az a hivatalos személy”.) Az előzőekben említettük, hogy az „aki” kifejezés voltaképpen a tettest jelöli. Ennek megfelelően, ha törvényi tényállásban az „aki” helyén további vonásokkal jellemzett ember helyezkedik el, az így jellemzett személyt, a speciális alanyt tulajdonképpen speciális tettesnek kell neveznünk. A speciális tettesre vonatkozóan törvényileg kiemelt tulajdonságoknak csak a tettesre kell fennállniok; az ilyen bűncselekményeknek is bárki lehet a részese (felbujtója vagy bűnsegéde).

2.6. 5.2.6. A törvényi tényállás alanyi oldala (Szubjektív tényállási elemek) 2.6.1. 5.2.6.1. Az alanyi oldal szükséges ismérve: a bűnösség 1. A bűnösség fogalmát a büntetőjogi felelősség meghatározása során több értelemben is használjuk. Az anyagi büntetőjogban a bűnösség kifejezést mint a szándékosság és a gondatlanság gyűjtőfogalmát szoktuk említeni. A büntetőjog alkalmazása során azonban a bűnösség fogalma nem korlátozódik a szándékosság és a gondatlanság megjelölésére. Ennek oka az, hogy e bűnösség-fogalmon felül a büntetőeljárási jogban egy másik bűnösségi fogalom is létezik: a perjogi bűnösség fogalma. A perjogi bűnösség: a „bűnösnek kimondás” azt fejezi ki, hogy a vádlott szempontjából a büntetőjogi felelősségre vonás valamennyi feltétele fennáll. Ez azt jelenti, hogy a bíróság megállapította: a vád tárgyává tett cselekmény bűncselekmény, a cselekményt a vádlott követte el, őt anyagi jogi bűnösség – szándékosság vagy gondatlanság – terheli; végül, nem állnak fenn büntethetőséget kizáró vagy megszüntető körülmények. A perjogi bűnösség eszerint feltételezi az anyagi jogi bűnösséget (a szándékosságot, vagy a gondatlanságot), de ennél többet is magában foglal: a felelősségre vonás minden tárgyi és alanyi ismérvét (vagyis a tárgyi oldali ismérvek kimerítését; – illetőleg a vádlott beszámítási képességének megállapítását és a büntethetőségi akadályok hiányának a konstatálását). A következőkben a bűnösségnek csak az anyagi jogi értelemben vett fogalmát tárgyaljuk. 2. Az anyagi jogi bűnösség az alany tudati, gondolati világával függ össze. Azt fejezi ki, hogy az alany „tehet” a bűncselekményt megvalósító magatartás tanúsításáról és magatartással előidézett következményekről. Tehet, mert az elkövetéskor belátta, felismerte magatartása jellegét és annak lehetséges következményeit (eredményét); illetőleg tehet, mert beláthatta volna, felismerhette volna cselekménye jellegét és lehetséges következményeit. A bűnösség eszerint a törvényi tényállás tárgyi oldalához (elsősorban a cselekményhez, materiális bűncselekményeknél pedig a cselekmény eredményéhez) fűződő aktuális pszichikus viszony. Aktuális, mert nem egy állandósult értelmi, érzelmi, vagy jellembeli beállítottságot fejez ki, hanem csak egy olyan gondolati (tudati) tartalmat, amely az elkövetéskor fennáll. Ez a tudattartalom gyakorlatilag természetesen időbelileg megelőzheti az elkövetést, jelentőségét büntetőjogilag azonban mégis abból meríti – legalábbis tipikusan abból meríti –, hogy az elkövetéskor fennáll. A megelőző gondolati folyamatok általában ugyanúgy figyelmen kívül maradnak a bűnösség megállapítása szempontjából, mint az elkövetés utáni megbánás vagy lelkiismeret-furdalás. Más kérdés, hogy mind az előzetes lélektani motiváció, mind pedig az utólagos megbánás a büntetés kiszabása során – mint súlyosító, illetőleg az utóbbi mint enyhítő körülmény – jelentőséghez jut. – Az előzetes motiváció a törvényi tényállásban csak kivételképpen jut szerephez: így az „előre kiterveltség” súlyosabb büntetés alá vonja az emberölést.

103 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

3. Az a pszichikus kapcsolat, amelyet bűnösségnek nevezünk, és amelynek az elkövetéskori fennállását kutatjuk, a rágondolásban fejeződik ki. A bűnösség azonban nemcsak az aktív rágondolásban, hanem a rágondolás hiányában is kifejeződhet. Nevezetesen akkor, ha a tettes a törvényi tényállásba felvett eredményt magatartásával éppen azért okozza, mert nem gondol magatartása lehetséges következményeire, holott e következményekre gondolnia lehetett és kellett volna. Ez utóbbi esetben éppen a megkívánt és elvárható rágondolás hiányát rójuk a tettes terhére. A bűnösség alakzatai között a tudattartalom szempontjából teszünk különbséget. Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki az elkövetéskor előre látja magatartásának lehetséges következményeit, és e következményeket kívánva (egyenes szándék) vagy azokba belenyugodva (eshetőleges szándék) hajtja végre cselekményét. A rágondolás itt magában foglalja az előrelátást és az ahhoz kapcsolódó érzelmi viszonyulást. Gondatlanul követi el a bűncselekményt, aki magatartása lehetséges következményeit ugyan előre látja, de könnyelműen bízik azok elmaradásában (tudatos gondatlanság); továbbá az is, aki magatartása következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta (Hanyag gondatlanság). A tudatos gondatlanság esetében a „rágondolás” kimutatható; ezzel szemben hanyag gondatlanság esetén éppen a megkövetelt rágondolás hiányát rójuk a tettes terhére. A bűnösség eszerint a tudattartalom „rágondolásban” kifejeződő aktualizálódása az elkövetéskor, illetőleg a tudattartalom – rágondolásban kifejeződő – aktualizálódásának felróható hiánya. 4. Az előzőekben a bűnösséget, mint – szándékosságban, vagy gondatlanságban kifejeződő – pszichikus kapcsolatot jellemeztük. Kérdés, hogy ennek a „rágondolásnak” milyen tényállási ismérvekre kell kiterjednie. A hanyag gondatlanság esetét kivéve – ahol a reális pszichikus kapcsolat hiányzik – a bűnösséget jelentő tudattartalomnak ki kell terjednie a vizsgált bűncselekmény törvényi tényállásában jellemzett elkövetési tárgyra (passzív alanyra); a cselekményre, eredmény-bűncselekmények esetében az eredményre és az okozati összefüggésre; továbbá – amennyiben a törvényi tényállás ilyen ismérveket is tartalmaz az elkövetés helyére, idejére, módjára és eszközére. A bűnösség eszerint a tárgyi oldal és az elkövető tudattartalma között az elkövetéskor fennálló lélektani viszony. Hanyag gondatlanság esetében – ahol is a tényleges pszichikai kapcsolat hiányzik – épp azt rójuk a tettes terhére, hogy nem gondolt az adott bűncselekménynek azokra a tényállási ismérveire (a tárgyi oldali ismérvekre), amelyeket szándékos bűncselekmény esetén az elkövető tudata ténylegesen átfog. 2.6.1.1. 5.2.6.1.1. A szándékosság 13. § Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik. A szándék lélektani, a szándékosság pedig jogi fogalom. A szándék hétköznapi fogalma „színtelen”, mert szándékosan jót és rosszat egyaránt cselekedhetünk. A hétköznapi értelemben vett szándék általában a „cél” megfelelője, míg a büntetőjogi értelemben vett szándékosság nem azonos a céllal, illetőleg a célzattal, mert a törvény beéri az előre látott következményekbe való belenyugvással is. Végül: a lélektani szándék a gyermek, illetőleg az elmebeteg cselekményeit is jellemzi, míg a büntetőjogi szándékosság feltételezi a betöltött 14. életévet és a legalább korlátozott beszámítási képességet. A büntetőjogi értelemben vett szándékosság a jog értékrendszere szerint „színezett”, mindig „gonosz” szándék. I. A szándékosság fokozatai. A Btk. idézett szövege a büntetőjogi értelemben vett szándék két alakját különbözteti meg: az egyenes szándékot (dolus directus) és az eshetőleges szándékot (dolus eventualis). Az előbbit a magatartás következményeinek kívánása, az utóbbit a magatartás következményeibe való belenyugvás jellemzi. Az egyenes és az eshetőleges szándék közötti különbségtételnek valójában csak az eredmény-bűncselekmények (a materiális bűncselekmények) körében van jelentősége, hiszen a következményhez való érzelmi viszonyulás (kívánás–belenyugvás) az eredményhez kapcsolódó emóciót jelenti. Az irodalom a szándék értelmi és érzelmi oldala között tesz különbséget.

104 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Az értelmi oldalt a törvényi tényállás tárgyi oldali ismérveinek a tudata jellemzi. A tárgyi oldali ismérvek: az elkövetési magatartás, materiális bűncselekmények körében az eredmény és az okozati összefüggés, illetőleg az elkövetési tárgy, az elkövetés helye, ideje, módja és eszköze. Természetesen ezek az ismérvek nem minden bűncselekmény törvényi tényállását jellemzik, a minősítés szempontjából jelentőséghez csak akkor jutnak, ha a kimerített, adott törvényi tényállás elemei. A materiális bűncselekmények körében a cselekmény – okozati összefüggés eredmény (mint tényállási elemek) tudata valójában a történésfolyamat és az eredmény előre látását jelenti. Az immateriális bűncselekmények esetében más tényállási elemek tudata jut jelentőséghez; pl., hogy a tényállítás a becsület csorbítására alkalmas, hogy a büntetőügyben tett vallomás hamis, hogy az elvett dolog idegen. Természetesen materiális bűncselekmények is tartalmazhatnak a cselekményen, az okozati összefüggésen és az eredményen kívül is tárgyi oldali tényállási ismérveket, mint pl. a különös kegyetlenség, vagy sok ember életének veszélyeztetése az emberölés minősített esetei körében. A valójában kimerített törvényi tényállás valamennyi ismérvének a tudata szükséges az adott szándékos bűncselekmény szerinti minősítéshez. A törvényi tényállási elemek tudata nem azok jogi fogalom szerinti ismeretét, hanem e fogalmak alapjául szolgáló realitás ismeretét jelenti. Így a tettesnek nem kell ismernie a hivatalos személy, a maradandó fogyatékosság, a súlyos egészségromlás stb. jogi fogalmát, hanem csak annak kell tudatában lennie, hogy a megütött személy rendőr, hogy a fejre irányzott rúgások agyi károsodáshoz vezethetnek, hogy a bántalmazott nő terhes. A szándékos bűnösség értelmi oldalán a tényállási ismérvek alapjául szolgáló tények ismerete helyezkedik el. A legtöbb esetben a tények ismerete „rágondolás” formájában aktualizálódik, a tettes tudata „rágondolás” formájában kíséri végig a lakásbetörés teljes folyamatát. A rágondolás jelentheti materiális bűncselekmény esetén az eredmény bekövetkezése bizonyosnak tekintését, – valószínűnek, vagy lehetségesnek tartását. Ám eshetőleges szándékkal elkövetett bűncselekmények körében – a konkrét szituációtól függően – lehetséges, hogy az okozati lánc tagjaira és az eredmény lehetőségére történő „rágondolás” hiányzik. Nem valószínű, hogy egy verekedés során az ütlegelés minden mozzanatát a tettes „rágondolása” követi nyomon. Lehetséges, hogy tudatában a következmények lehetősége inaktív módon van jelen, pl. úgy, ahogyan akkor is tudjuk, hogy mennyi kétszer kettő, ha arra kifejezetten nem gondolunk. Az azonban feltétlenül szükséges, hogy a tényállási elemek alapjául szolgáló életbeli realitásokra (tényekre) a tettes tapasztalati ismeretanyaga kiterjedjen. 1. Az egyenes szándék fogalma az eredmény bűncselekmények körében jut jelentőséghez. Értelmi oldalán ennek megfelelően az okozati kapcsolat és az eredmény előre látása helyezkedik el; illetőleg amennyiben a materiális bűncselekményt egyéb tárgyi vonatkozású ismérvek is jellemzik, úgy e további ismérvek tudata is. Az egyenes szándék érzelmi oldalát az előrelátott következmény kívánása karakterizálja. A kívánás ténye egyértelműen utal arra, hogy a szándék e fajtájánál megjelenik a „rágondolás” lélektani folyamata, hiszen kívánni csak olyan következményt tudunk, amelynek képe tudatunkban aktualizálódik. 2. Az eshetőleges szándék az előrelátott következménybe való belenyugvást és e belenyugvás melletti cselekvést jelenti. Az egyenes és az eshetőleges szándék értelmi oldala azonos; a tettes az eredményt, illetőleg annak reális lehetőségét előre látja. A különbség az előrelátott következményhez való érzelmi viszonyulásban jelentkezik a tettes az eredményt nem kívánja, hanem annak bekövetkezésébe csak „belenyugszik”. Az egyenes és az eshetőleges szándék közötti különbségtétel gyakorlati jelentőséghez az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények, elsősorban pedig az emberölés körében jut. A szándék terjedelmét és tartalmát, elkövetéskori fennállása bizonyításának szempontjait az LB 15. számú Irányelve részletezi. 3. A szándékos bűncselekmény minősített esete az alapesethez képest további ismérveket tartalmaz (pl. különös kegyetlenség az emberölésnél). A minősített eset hatályosulásához e további körülmények, a minősítő körülmények (az azok alapjául szolgáló realitás) ismerete szükséges, vagyis a szándéknak a minősítő körülményekre is ki kell terjednie. Ez alól a szabály alól egy kivétel van: az eredményre, mint a bűncselekmény 105 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

minősítő körülményére elég, ha gondatlanság terjed ki. A törvényi tényállás alapeseti ismérveit átfogó szándék és a minősítő eredményre kiterjedő gondatlanság mellett „vegyes bűnösségű” bűncselekmény jön létre. A vegyes bűnösségű bűncselekmények a minősítés szempontjából szándékos bűncselekmények és következményeikben a szándékos bűncselekmények jogi sorsát osztják. Így pl. a halált okozó testi sértés a testi sértésre irányuló szándék és a halált, mint minősítő eredményt átfogó gondatlanság mellett jön létre. A halált okozó testi sértés: szándékos bűncselekmény. Ellenben, ha a szándékos bűncselekményt nem az eredmény, hanem más tárgyi oldali ismérv (pl. különös kegyetlenség) minősíti súlyosabban, e körülményre nem elegendő az elkövető gondatlanságának a kiterjedése, hanem szükséges, hogy a minősítő körülményt szándéka fogja át. Ennek hiányában a bűncselekményt csak az alapeset törvényi tényállása szerint (különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés helyett az emberölés alapesete szerint) kell minősíteni. Ez a jogi felfogás áll összhangban a ténybeli tévedés törvényi megfogalmazásával, mely szerint „Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott”. [27. § (1) bek.] 4. A szándék intenzitása. Akár az egyenes, akár az eshetőleges szándék fakadhat előzetes megfontolásból és keletkezhet pillanatnyi indulatból, illetőleg a kínálkozó alkalom gyors kihasználására irányuló törekvésből. A szándék erőssége nem érinti a szándékosság jogi fogalmát s az indító okkal és a célzattal együtt (amennyiben e két utóbbi nem törvényi tényállási elem) a büntetés kiszabása során jut jelentőséghez. Hatályos jogunkban egyetlen bűncselekmény: az erős felindulásban elkövetett emberölés (167. §) tulajdonít jelentőséget a szándék méltányolható okból származó, indulatos jellegének. 5. A sértési és a veszélyeztetési szándék. Az eredményfajták tárgyalása során láttuk, hogy a materiális bűncselekmények törvényi tényállásai általában sértő típusú eredményeket tartalmaznak. (Halál, testi sérülés, maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás; kár, vagyoni hátrány; jelentős érdeksérelem stb.) Kivételképpen a „veszély” valamilyen foka az eredmény. A veszély fogalmilag nem más, mint a sérelem lehetősége. Amennyiben a szándék a sérelem okozására terjed ki (pl. a halálra), úgy szükségképpen kiterjed az időbelileg azt megelőző lehetőség: a veszély előidézésére is. Következésképpen minden sértési szándék magába zár egy veszélyeztetési szándékot is. Ezzel szemben lehetséges, hogy a szándék limitált, a sérelem okozására nem, hanem csak annak veszélyére terjed ki. Hatályos jogunkban az életveszélyt okozó testi sértés [170. § (5) bek. első fordulat] tekintetében a szándék kiterjedhet az életveszélyre, de a veszély sérelembe fordulására: a halálra nem. Az életveszélyt okozó testi sértés megállapításának feltétele, hogy 1. a sértett életben maradjon és 2. a tettes szándéka csak az életveszélyre, s ne a halálra terjedjen ki. Ha a tettes szándéka a halálra is kiterjedt, de a sértett életben maradt: emberölés kísérletét kell megállapítani. Az emberölés kísérletét és az életveszélyt okozó testi sértést a szubjektív oldalon eszerint a szándék tartalma határolja el egymástól. A közúti veszélyeztetés [186. § (1) bek.] törvényi tényállása szerint is a szándék csak az élet vagy testi épség közvetlen veszélye előidézésére, illetőleg az a)–b) pontokban foglalt minősítő körülményekre, de a sértett halálára nem terjedhet ki. 2.6.1.2. 5.2.6.1.2. A gondatlanság 14. § Gondatlanságból követi el a bűncselekményt aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. Noha a büntetőjogi értelemben vett szándékosság és a lélektani értelemben vett szándék nem azonos fogalmak, a büntetőjogi szándéknak mégis jól definiálható pszichológiai tartalma van (előre látás, kívánás, illetőleg belenyugvás). Ezzel szemben a gondatlanság jogi fogalom, amely valamely aktuális lelki beállítottsággal, gondolat-tartalommal az életbeli szóhasználat szerint nem azonosítható. A hétköznapi életben lehet valaki feledékeny, hanyag, felületes, de „gondatlan” nem. A Btk. a gondatlanság két fokozatát különbözteti meg: a tudatos gondatlanságot (luxuria) és a hanyag gondatlanságot (negligentia). I. A tudatos gondatlanság. A szándékossághoz hasonlóan a tudatos gondatlanságnak is van értelmi és érzelmi oldala. Értelmi oldalon a magatartás lehetséges következményeinek előre látása helyezkedik el.

106 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Ez az előre látás – a szándékossághoz hasonlóan – a törvényi tényállás tárgyi oldali ismérveire terjed ki. Tekintettel arra, hogy a gondatlan bűncselekmények törvényi tényállásai az elkövetés helyét és idejét, módját és eszközét ismérvként nem szokták magukba zárni, a tárgyi oldali ismérvek tudata e körben tipikusan a kauzalitás tudatát jelenti: a cselekmény – okozati összefüggés – eredmény előre látását. Az elmondottakból következik, hogy a tudatos gondatlanság jogi fogalma azoknak a bűncselekményeknek a tekintetében jut jelentőséghez, amelyeknek tényállási ismérve az eredmény, vagyis a materiális bűncselekmények körében. A törvény a szándékosság fokozatainak meghatározása körében a „következmények” kívánásáról vagy az azokba való belenyugvásról szól. A Btk. 14. §-a ezzel szemben a luxuriát a „lehetséges következmények” előre látásával jellemzi; utal tehát arra, hogy ez az előre látás más mélységű. A sérelem „lehetőségének” előre látása azt fejezi ki, hogy az adott szituációban egyaránt fennáll az eredmény bekövetkezésének és elmaradásának, illetőleg valamilyen más eredmény létrejöttének a lehetősége. Eszerint a tényleg bekövetkezett eredmény a több lehetőség közül az egyik lehetőség realizálódását jelentette. A gondatlan bűncselekményekre általában az a jellemző, hogy a következmények a több lehetőség körül véletlenszerűen jelennek meg, hiszen a kauzális történést – szemben a szándékos bűncselekményekkel – a tettes szándéka nem fogja össze és nem irányítja. Beláthatatlan útkanyarulatban a záróvonal átlépése és gépjárművel a szembejövő forgalom számára fenntartott sávban haladás több lehetőséget rejt magában. Ha nem jön szembe jármű, nem következik be baleset. Ha a szemközti sávból jármű érkezik, még mindig lehetséges az ütközés előli kitérés. Ha az ütközés bekövetkezik, a baleset következményei véletlenszerűen alakulnak. Lehetséges, hogy egy vagy több személy meghal, lehetséges, hogy csak sebesülés történik, lehet, hogy a bekövetkezett sérülés 8 napon belül gyógyul, lehet, hogy azon túl stb. Amennyiben egy személy veszíti életét, a többi pedig életben marad, a következmények elvileg lehetséges sokaságából egy realizálódott. A kérdés: a több lehetőség közül a tettes tudata erre a lehetőségre kiterjedt-e. Ha igen: a tettes előre látta magatartása lehetséges következményeit. A luxuria érzelmi oldalát az a bizakodás jellemzi, hogy az elvileg lehetséges eredmény mégsem fog bekövetkezni. A fenti példát alapul véve, bízik abban, hogy az éjszakai órákban már nincs szembejövő forgalom, illetőleg, hogy az esetleg szembejövő jármű elől idejében ki tud térni. A kitérés sikere esetén nincs bűncselekmény. Az értelmi és az érzelmi oldal között helyezkedik el a „könnyelműség”. A luxuriának a könnyelműség nem lélektani ismérve, hanem bírói értékelés alá eső mozzanata. Ez a mozzanat nem a tettes tudatában van jelen, hanem – értékítélet formájában a bíró fejében születik meg. A „könnyelműség” az a bírói megállapítás, hogy az adott szituációban a tettesnek nem lett volna szabad bizakodnia az eredmény elmaradásában, és nem lett volna szabad a bajt okozó magatartást (a záróvonal átlépését) tanúsítania. A „könnyelműség” gondolatköréből kiindulva az adott szituáció értelmezésében a bíróság a következő következtetésekre juthat a) az eredmény elmaradásában való bizakodás könnyelmű volt; b) alaptalan volt; c) az elkövetőnek alapja volt a bizakodásra. Mint már tárgyaltuk, a könnyelmű bizakodás a luxuria megállapítására vezet. Amennyiben a tettesnek alaptalan volt az eredmény elmaradásában való bizakodása, eshetőleges szándékot kell megállapítani. Az alaptalan bizakodás lényegében azt fejezi ki, hogy a tettesnek „jobban jött volna” az eredmény elmaradása, mint a bekövetkezése. Esetleg remélte, hogy magatartása nem jár következménnyel, de tudatában megjelent az eredmény-lehetőség képzete s fontosabbnak tartotta a cselekmény kifejtését, mint az eredmény elmaradását. Ez az indoka annak, hogy aki másnak mellkasába döfi a kését, bárhogyan is áhítja a halálnak, mint eredménynek az elmaradását, nem gondatlanul, hanem szándékosan követett el bűncselekményt.

107 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Az eredmény elmaradásában alapos okkal bizakodás – annak bekövetkezése esetén is – kizárja a bűnösséget. Sem szándékosság, sem gondatlanság nem terheli tehát azt a hivatásos artistát, aki a századik előadáson a trapézon kiejti kezében tartott partnerét. Tapasztalata és tudása alapján az eredmény elmaradásában ugyanis alapos okkal bízhatott. A tudatos gondatlanságban egy ugyanolyan jellegű veszélyeztetési szándék helyezkedik el, mint amilyenről a szándékos veszélyeztetési bűncselekmények körében szóltunk. A tettes előre látja magatartása következményeinek lehetőségét (vagyis a magatartással felidézett veszélyt), a veszély lehetőségébe belenyugszik, de annak sérelembe fordulását nem kívánja és belenyugvással sem fogadja el. Ellenkezőleg: bízik az előre látott lehetőség sérelembe fordulásának elmaradásában. A tudatos gondatlansággal elkövetett bűncselekmény abban különbözik a szándékos veszélyeztetési bűncselekményektől, hogy míg a szándékos veszélyeztetésnél a veszély valójában nem fordul át sérelembe, a luxuriózus magatartás előidézi a sérelmet. Vagyis: beáll a materiális bűncselekmény eredménye. A tudatos gondatlanságban rejlő veszélyeztetési szándéknak azonban nincs önálló jelentősége; a gondatlan bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha az eredmény mégis bekövetkezett. Eszerint az eredmény elmaradása esetén a „veszélyeztetési szándék” nem érzékelhető. Ezzel szemben a szándékos veszélyeztetési bűncselekménynek éppen az a jellemzője, hogy a veszélyhelyzet beálltával befejezetté válik. II. A hanyag gondatlanság. A hanyag gondatlanságnak nincs értelmi és nincs érzelmi oldala. Az elkövető ugyanis nem látja előre magatartása lehetséges következményeit (értelmi oldal hiánya), s amit nem lát előre, ahhoz emocionálisan nem viszonyulhat (érzelmi oldal hiánya). A hanyag gondatlanság esetkörében a tárgyi oldalhoz tehát nem fűződik semmiféle aktív pszichikus viszony, a „nem tudás” mozzanata pedig ilyennek nem tekinthető. A reális lélektani kapcsolatot az a bírói értékítélet pótolja, amely szerint amit a tettes nem látott előre, azt előre láthatta volna és elkerülhette volna, ha a tőle elvárható figyelmet és körültekintést kifejtette volna. A hanyag gondatlanság körében így jelentőséghez jut a „tőle elvárhatóság” mozzanata, mint bírói értékelés alá eső kategória. A jog világában a „mulasztás” nem egyszerűen valaminek a nem tevését jelenti, hanem valamely kötelességnek a nem teljesítését. Ebből következően a tettesnek kötelessége volt a figyelem vagy körültekintés kifejtése. A hanyag gondatlanság két eleme tehát: a megkövetelt figyelem vagy körültekintés elmulasztása, illetőleg (ennek kifejtése esetén) a következmények előre látásának a lehetősége. A megkövetelt figyelem vagy körültekintés kifejtését objektív gondosságikötelességnek nevezi a szakirodalom. Ez a kötelesség attól függően alakul, hogy a tettes valamilyen hivatási vagy foglalkozási kötelesség hatálya alatt áll-e, illetőleg ilyennek (ti. hivatásnak stb.) gyakorlójaként lép-e fel az adott szituációban, avagy olyan magánszemélyként, aki magánélete körében jár el. A hivatásbeli gondatlanság valamely jogilag vagy szakmai szempontból szabályozott magatartás tanúsítása körében jelenhet meg. Az orvosi, az építészmérnöki, a villanyszerelői stb. foglalkozások szabályokhoz kötöttek, a gépjárművezetés ugyancsak jogilag szabályozott tevékenység. A foglalkozási, balesetvédelmi, közlekedési szabályok a büntetőjog szempontjából „külön normák”. Ezek a külön normák részben tankönyvi leírásokban, illetőleg a szakmai gyakorlatban s csak kivételképpen jogi normákban jelennek meg az orvosi foglalkozás körében, míg más veszélyes foglalkozások tekintetében a jogi norma képét öltik magukra. A külön normák lényegében tapasztalati tények absztrakciói s általában megtestesítik azt az objektív előreláthatóságot, amely megtartása esetén a következmények előre látása és elkerülése biztosított. Így pl. a KRESZ, mint külön norma szerinti gépjárművezetés elméletileg a baleseti veszélyt a vis maior illetőleg a sértett vagy harmadik személy hibája vagy előre láthatatlan műszaki hiba esetkörére korlátozza. Ellenben a külön norma megszegése a vezető által okozható balesetek körét messze kiszélesíti, a vezetéssel járó kockázatot növeli. Értelemszerűen az orvosi stb. foglalkozási szabályok megszegése is a baleseti veszély hatókörébe vonhatja az orvos tevését vagy mulasztását.

108 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A „tőle elvárhatóság” és az „objektív gondossági kötelesség” logikai kapcsolatát a hivatásbeli gondatlanság esetében tehát a külön norma testesíti meg. A tettes annak az objektív gondossági kötelességnek a hatálya alatt áll, amelyet a foglalkozásánál fogva reá érvényes külön norma állapít meg. Az adott foglalkozás gyakorlóitól pedig elvárható a foglalkozási szabály ismerete és az annak megfelelő eljárás. A foglalkozási szabály megszegése ebben a viszonylatban tehát a „tőle elvárhatóság” szerinti figyelem vagy körültekintés szintje alatti teljesítményt jelenti. A „tőle elvárhatóság” elsősorban tehát a tettestől, mint valamely foglalkozás gyakorlójától megkövetelt elvárhatóságot fejezi ki. Ez összhangban áll azzal, hogy a közlekedési szabályok címzettje a járművezetéssel összefüggésben a járművezető, s nem a személy szerinti sofőr, az orvosi foglalkozási szabályok címzettje az orvos, és nem a személy szerinti háziorvos. Bírói gyakorlatunk ennek megfelelően elsősorban azt vizsgálja a hivatásbeli gondatlanság során, hogy a tettes milyen foglalkozási vagy közlekedési szabály hatálya alatt állott, s milyen magatartás (figyelem vagy körültekintés) tanúsítására lett volna köteles. A hivatásbeli gondatlanság második lépcsőjében helyezkedik el a személy szerinti tettes szubjektív lehetősége. Ebben a körben lényegében azt vizsgálják, hogy a személy szerinti elkövető (orvos, gépkocsivezető) miért nem úgy járt el, ahogyan azt a külön norma megköveteli, tehát ahogyan az a tőle, mint valamely foglalkozás gyakorlójától elvárható volt. Amennyiben a tettes teljesítménye a külön normában megkövetelt és objektivizált szinttől elmaradt, a szubjektív lehetőség hiányát már nehéz a javára megállapítani. Ennek az az oka, hogy a foglalkozás gyakorlója szempontjából 1. a külön norma nem tudása nem mentesít, 2. indiszponált állapotban valamely foglalkozásszerű cselekmény kifejtésére vállalkozás önmagában is kifejezi a külön norma megszegését, 3. az elkövető személyes tudásszintjét meghaladó tevékenység folytatására vállalkozás ugyancsak szemben áll a „tőle elvárhatóság” követelményével. Ebből pedig okszerűen következik, hogy a tettesnek, mint valamely foglalkozás gyakorlójának azt és éppen azt az objektív gondosságot kell kifejtenie, amelyet az adott foglalkozásra a külön norma megállapít. Az objektív és a szubjektív gondosság így általában egybeolvad. Az objektív gondossági kötelesség és a szubjektív lehetőség csak szűk körben válik el egymástól, pl. ha előre láthatatlan és hirtelen rosszullét lép fel, ha a sértett vagy harmadik személy az elkövetőt megtéveszti. A hanyag gondatlanság körében tehát a külön normaszegés tényéből rendszerint levezethető a tettes szubjektív értelemben vett gondatlansága is: a személyes előre látás és eredmény-elkerülés elvi lehetősége (a szabályszerű és megkövetelt magatartás tanúsítása esetén). Mégis elképzelhető, hogy a cselekményt a foglalkozási szabály megszegése jellemzi, az eredmény is bekövetkezik, ám az elkövető felelőssége kizárható. Ez akkor lehetséges, ha a szabályszegés ténye és a baleset bekövetkezése között nincs közvetlen okozati kapcsolat, vagyis, ha a baleset a szabályszerű magatartás kifejtése esetén is bekövetkezett volna. (Pl. a gépjárművezető túllépi a megengedett sebességet, de a kanyarban fának ütközés nem ennek, hanem tengelytörésnek a következménye, a kocsi pedig a megelőző hetekben futómű ellenőrzésen és javításon esett át a szervizben.) Az okozati kapcsolatot tehát más, az elkövető hatókörén és a szabályszegés tényén kívül jelentkező körülmény határozza meg. Ugyanez a helyzet, ha a sértett a megengedett sebességet túllépő jármű elé lép, de megállapítható, hogy a halálos baleset a megengedett sebességgel való haladás mellett is bekövetkezett volna, mert az úttestre lépés az e sebességhez viszonyított féktávolságon belül történt. Az orvosi foglalkozás szabályainak megszegése körében: ha a sértett a beteg szakszerű és időben történt ellátása esetén is betegségében megközelítően azonos időpontban meghalt volna. Azokat az eseteket, amelyekben az okozati lánc és az eredmény az elkövető szabályszegésének hiányában is ugyanúgy alakult volna, az „objektív elkerülhetetlenség” kategóriájának nevezzük. A tettes pedig – az eredmény szempontjából – csak azokért a következményekért felel, amelyek előre láthatók és elkerülhetők lettek volna a külön normában foglalt kötelességszerű magatartás tanúsítása esetén. A hivatásbeli gondatlanságtól meg kell különböztetnünk a magánéletbeli gondatlanságot. Ugyanez a személy, aki foglalkozása körében, mint valamely foglalkozás gyakorlója, illetőleg a közúton mint gépjármű vezetője jár el, e tevékenységei körén kívül: magánember. A magánélet nem áll szabályok hatálya alatt (illetőleg csak kivételesen: elektromos háztartási berendezés használati utasítása, butángáz üzemelésű tüzelőberendezések kezelési utasításai), következésképpen a magánéletbeli gondosságnak nincs objektivizált mértéke.

109 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

A magánéletbeli gondosság tartalmát és terjedelmét objektíve a társadalmilag kialakult gyakorlat, szubjektíve pedig az ember személyes tapasztalati és ismeretanyaga, műveltségi színvonala és intelligenciája határozza meg. Az objektív és a szubjektív a kivételektől eltekintve összemosódik, ennek megfelelően a „tőle elvárhatóság” valójában szubjektív mércét jelent. E szubjektív mérték meghatározásánál jelentőséghez juthat a már említettek mellett az elkövető életkora, iskolázottsága, illetőleg beszámítási képességének korlátozott volta is. III. A szándékos és a gondatlan bűncselekmények különbözősége. A szándékos bűncselekmények körében a törvény a bűnösség alakzata (szándékosság–gondatlanság) felől hallgat, a „szándékosan” kifejezés a törvényi tényállás szövegében hallgatólag benne rejlik. Ellenben abban a körben, amelyben a törvény a gondatlan elkövetőt is büntetni rendeli, e körülményre a „gondatlanságból” kifejezés használatával utal. A Btk. a gondatlan bűncselekmények kivételes büntetendősége mellett foglal állást, nincs minden szándékos bűncselekménynek gondatlan megfelelője. A büntetőjog intézményei és szabályai elsősorban a szándékos bűncselekmény modelljét követik. Az előkészület és a kísérlet, a bűnrészesség, a folytatólagos egység, a visszaesés és annak formái stb. szándékos bűncselekményt tételeznek fel. A gondatlan bűncselekményt a befejezettség szakasza, a bűnrészesség lehetőségének és a visszaesésnek a hiánya stb. jellemzi. A gondatlan bűncselekmények a büntetési tételtől, annak maximumától függetlenül vétségek.

2.6.2. 5.2.6.2. Az alanyi oldal esetleges ismérvei 2.6.2.1. 5.2.6.2.1. A motívum (Az indítóok) A tudatos, célirányos emberi cselekményeket elhatározás előzi meg. Ez az elhatározás nem jellemzője a reflexszerű cselekményeknek és a begyakorolt, automatikus mozgásformáknak. Ellenben elhatározzuk, hogy nyaralni megyünk, hogy tanulni fogunk, hogy házasságot kötünk stb. Az elhatározást a tudatban ún. motivációs folyamat előzi meg. Ennek során fellépnek az elhatározás irányába ható és az attól visszatartó indítóokok (motívumok); a motívumok „harcában” az egyik motívumcsoport győzelemre jut. A motivációs folyamat nemcsak a büntetőjogilag jelentős cselekményeket előzi meg, illetőleg nemcsak a szándékos bűncselekményeket előzi meg. Ahogyan a nyaralás elhatározását is megelőzi egy motivációs folyamat, úgy megelőzheti azt a cselekményt is, amelynek – mintegy mellékkövetkezményeként – áll be a gondatlan bűncselekmény törvényi tényállásába felvett eredmény. A gondatlan okozást megelőző és jogilag megengedett cselekmény motívumait azonban a törvény nem veszi tekintetbe: így pl. nincs jelentősége annak, hogy a későbbiekben más halálának okává váló gépkocsivezetést milyen belső indokok alapján határozta el a tettes: rokonát akarta-e a kórházban meglátogatni, vagy moziba sietett-e. A szándékos bűncselekmény elhatározását megelőző motivációs folyamatot, illetőleg a motívumok harcában győzelemre jutó valamelyik motívumot azonban egy-egy szándékos bűncselekmény törvényi tényállása figyelembe veszi. A motívum a szándékos bűncselekmény minősítő körülménye lehet. Pl.: az aljas indok az emberölés egyik minősítő körülménye. 2.6.2.2. 5.2.6.2.2. A célzat Csakúgy, mint a motívum, a célzat is kizárólag a szándékos bűncselekmények körében jut büntetőjogi jelentőséghez. Ennek oka hogy a gondatlan bűncselekmény elkövetője cselekménye elhatározásánál megengedett, vagy legalábbis jogilag nem tiltott célt követ. A célzat több mint a szándék. A köznapi cél az egyenes szándékban foglalt célelemmel azonos. A célzat az az előny (itt az „előny” szót nemcsak anyagi, hanem abban az értelemben használjuk, hogy azt a valamit az elkövető kedvezőnek ítéli) – amelynek elérése érdekében fejti ki a törvényi tényállás szándékos megvalósítását kifejező cselekményét a tettes. Így pl. az emberölés szándékos, ha a tettes a cselekményt a halálos eredményre vezető okfolyamatot előre látva hajtja végre és az előre látott következményt kívánja vagy abba belenyugszik. A célzat abban több mint a szándék, hogy választ ad arra a kérdésre: „mit akart elérni” a bűncselekmény alanya a sértett halálának okozásával. 110 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Nem tulajdonít jelentőséget minden szándékos bűncselekmény törvényi tényállása a célzatnak. Abban a körben, amelyben a szándékos bűncselekmény törvényi tényállása a célzatot ismérvként magában foglalja, a célzatnak – kétféle büntetőjogi jelentősége lehet. a) Lehetséges, hogy a célzat az alapeset törvényi tényállási ismérve. Így a jogtalan vagyoni haszonszerzés célja a csalásnál, eltulajdonítási cél a lopásnál. b) Lehetséges, hogy a célzat a szándékos bűncselekmény minősítő körülménye (pl.: aljas cél az emberölésnél). 3. Ha a törvény szövege nem foglalja be a szándékos bűncselekmény törvényi tényállásába ismérvként a célzatot, úgy az a büntetés kiszabásánál, mint súlyosító, illetőleg mint enyhítő körülmény jöhet figyelembe. 2.6.2.3. 5.2.6.3. A normatív (axiológiai) bűnösségi tan. A felróhatóság jegyének a leválasztása A pszichológiai bűnösségfogalom a szándékosság és a gondatlanság gyűjtőfogalmaként jelenik meg. Pszichológiai, mert a szándék lélektanilag jól definiálható és nem szorul kiegészítő értelmezésre, továbbá azért is, mert a luxuria is a „veszélyeztetési szándék” felismerése révén a szándékossághoz közelíthető. A pszichológiai bűnösségfogalom a hanyag gondatlanságot nem tudja magyarázni, mert abban nincs értelmi mozzanat (előre látás) és nincs (és nem is lehet) az előre nem látott következményhez érzelmi viszonyulás. A lélektani bűnösségfogalom ezért a hanyag gondatlanságot „negatív” pszichikus viszonyként jellemzi. A normatív bűnösségi tan – ahogyan erről már szóltunk – a luxuriánál felfedezett „könnyelműséget” és a hanyag gondatlanságnál szereplő „tőle elvárhatóságot” bírói értékelés alá eső, azaz normatív (axiológiai) kategóriának fogja fel. E tan jellemzője, hogy a hanyag gondatlanságnál felfedezett „elvárhatóságot” magának a bűnösségnek önálló elemeként fogja fel. Ennek megfelelően bűnösségi ismérvnek tekinti a norma adekvát magatartás elvárhatóságát. Ez az elvárhatóság átvezet az alany tudatában végbemenő motivációs folyamathoz, vagyis, hogy a tettes nem úgy motiváltatta magát, ahogyan lehetett volna és kellett volna. A helyes motiváció esetén ugyanis nem alakult volna ki benne a bűncselekmény elkövetésére irányuló szándék. Ebben a megközelítésben a bűnösség ismérvei sokasodnak, összetevői – a szándékosság, vagy a gondatlanság, – a norma adekvát magatartás elvárhatósága és – a legalább korlátolt beszámítási képesség. A normatív bűnösségi tanban az életkor és a beszámítási képesség nem az alany (a tettes) fogalmához kapcsolódik, hanem a bűnösség egyik alkotóeleme. Az elvárható motiváció ugyanis feltételezi a legalább korlátolt beszámítási képességet és ezzel összefüggésben a megfelelő életkort is. Az ekként felfogott és több összetevőből álló bűnösségfogalom értékítéletet is feltételez, mert a norma-adekvát motivációtól lemaradást felrója a tettesnek. A felróhatóság tehát értékítélet. Az a Liszt–Beling nevével fémjelzett bűncselekményfogalom, amelyet több ízben is tárgyaltunk, a (jogellenességet és) a bűnösséget éppen azért különíti el a tényállásszerűségtől, mert e kategóriáról két értékítéletet is alkot. Az egyik a jogellenességi ítélet, a másik a bűnösségi ítélet. A magyar jogtudományban és a magyar joggyakorlatban a felróhatóságra épített normatív (axiológiai) bűnösségfogalom nem hódított. A bíróság a törvényi tényállásban szereplő szándékosságot, vagy a gondatlanságot óhajtja bizonyítani, és nem folytat olyan külön bizonyítást, hogy vajon a motiváció a tettesnek felróható-e, vagy sem. Mégis nyilvánvaló, hogy a bírói értékelés (értékítélet alkotás) nem rekeszthető ki az anyagi jogi bűnösség világából. A „könnyelműségen”, illetőleg a „tőle elvárhatóságon”, mint a gondatlanság értékmozzanatain felül találunk a felróhatóságra utaló egyéb jegyeket is. Így a végszükségnél [Btk. 30. § (1) bek.] feltétel, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére (ti. a veszélyből menekülőnek). Úgyszintén nem büntethető az sem, aki a végszükségi helyzetben azért okoz akkora, vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből, vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát. [Btk. 30. § (2) bek.]

111 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

Ugyanilyen megoldás található a jogos védelem körében is: nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből, vagy menthető felindulásból képtelen felismerni. [Btk. 29. § (2) bek.] A jogos védelem és a végszükség említett esetköreiben az ijedtség, vagy a menthető felindulás nem a beszámítási képességet érinti (zárja ki, vagy korlátozza), hanem a felróhatóságot. (Nem róható fel annak a szükséges mérték túllépése, akit négyen a sötét utcán megtámadnak, aki éjszaka lakásában arra riad fel, hogy szobájában tolvaj settenkedik.) Általánosságban mégis kijelenthetjük, hogy a magyar büntetőjog a bűnösség körében beéri a szándékossággal és a gondatlansággal.

2.6.3. 5.2.6.4. A minősítő eredményért való felelősség. A vegyes bűnösség 15. § Az eredményhez mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli. A törvény tételes rendelkezése elsősorban a vegyes bűnösségű bűncselekményekre vonatkozik. Vegyes bűnösség jön létre, ha az alapeseti törvényi tényállási elemeket a tettes szándéka, a minősítő eredményt pedig gondatlansága fogja át. Azokat a bűncselekményeket, amelyek körében a vegyes bűnösség kényszerű, praeter intentionalis, azaz szándékon túli eredményű deliktumoknak nevezzük. Kényszerű a vegyes bűnösség, ha a minősítő eredményre csak a gondatlanság terjedhet ki, mert ha azt szándék fogja át, úgy más bűncselekmény jön létre. Szándékon túli eredményű bűncselekmény a halált okozó testi sértés, mert ha a halálra, mint eredményre nem a gondatlanság, hanem a szándék terjed ki: emberölés jön létre. A 15. § a minősítő körülmények köréből csak egyet emel ki: az eredményt. Amennyiben a minősített eset hatályosulását más (minősítő) körülmény vonja maga után, a súlyosabb minősítés feltétele, hogy e körülményt is átfogja a tettes szándéka. Így pl. az emberölés körében a különös kegyetlenségnek mint minősítő körülménynek a hatályosulásához szükséges, hogy a tettes tudata erre kiterjedjen. E tudat hiányában a ténybeli tévedés szabályai alkalmazandók: „Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.” [27. § (1) bek.] Az eredmény tipikusan olyan bűncselekményeket minősít súlyosabban, amelyek alapeseti törvényi tényállása is tartalmaz valamilyen (enyhébb sérelmet magában rejtő) eredményt. (Pl. könnyű testi sértés – súlyos testi sértés.) Előfordul, hogy az alapeset törvényi tényállása immateriális bűncselekményt foglal magában [188. § (1) bek.: ittas járművezetés], s ez minősül súlyosabban, ha eredményt okozott (súlyos testi sértést, maradandó fogyatékosságot, halált, kettőnél több ember halálát vagy halálos tömegszerencsétlenséget). A 15. § szövegéből azonban a „legalább” kifejezésből az is következik, hogy a szándékos bűncselekmény minősített esete nemcsak azzal a feltétellel hatályosul, ha a minősítő körülményre gondatlanság terjed ki. Nyilvánvaló, hogy az alapesetre is és a minősítő eredményre is irányuló szándék ugyanezt a minősítést alapozza meg. Az alapeseti tényelemekre és a minősítő eredményre kiterjedő bűnösségi alakzatok a következőképpen alakulhatnak: a) a szándék az alapesetet is és a minősítő eredményt is átfogja; b) a szándék az alapeseti tényállási ismérvekre, a gondatlanság a minősítő eredményre terjed ki; c) a szándék átfogja az alapeseti tényállási ismérveket, a minősítő eredményre azonban sem a szándék, sem a gondatlanság nem terjed ki; d) a gondatlan bűncselekmény alapeseti tényállási ismérveit is és a minősítő eredményt is gondatlanság fogja át; e) a gondatlanság a gondatlan bűncselekmény alapeseti tényállási ismérveire kiterjed, a minősítő eredményre azonban nem. ad. a) A szándék az alapeseti tényállási ismérveket is és a minősítő eredményt is átfoghatja pl. a maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés körében [170. § (4) bek. első fordulat]. Az ilyen minősítés azt tételezi fel, hogy a testi sértés maradandó fogyatékosságot okozó következményét a tettes tudomásul vette, azt kívánta vagy 112 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. A BŰNCSELEKMÉNY TANA

abba belenyugodott. A szóban forgó bűncselekmény kísérlete nem kizárt; kísérlet, ha a maradandó fogyatékosság a tettes szándéka ellenére mégsem következett be. ad. b) Ugyancsak maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés esetén lehetséges, hogy a tettes szándéka csak a testi sértés okozására terjed ki, a maradandó fogyatékosságot pedig gondatlanság fogja át. A vegyes bűnösség jelentkezése mellett tehát ugyancsak a szándékos bűncselekmény minősített esetét kell megállapítani, mégpedig ugyanúgy, mintha a minősítő eredményt (nem a gondatlanság, hanem) a szándék fogta volna át. Mint már említettük, a vegyes bűnösségen belül helyezkedik el a szándékon túli eredményű bűncselekmények kategóriája. Jellemzőjük: a szándék az alapesetre, a gondatlanság a minősítő eredményre terjed ki s kizárt, hogy a szándék a minősítő eredményt is átfogja. Ez utóbbi esetben más bűncselekmény jön létre. Szándékon túli eredményű bűncselekmény pl. a halált okozó testi sértés. Ha a tettes szándéka a halálos eredményre is kiterjed, emberölést kell megállapítani. ad. c) Amennyiben a szándék csak az alapeseti tényállási elemeket fogja át, a minősítő eredményre pedig sem a szándék, sem a gondatlanság nem terjed ki, a szándékos bűncselekmény alapesete szerint kell a cselekményt minősíteni. ad. d) A gondatlan bűncselekmények következményei a véletlen folytán szóródva jelennek meg, mert az okozati láncot nem fogja össze a tettes szándéka. A gondatlan bűncselekmény lényege, hogy valamely megengedett cselekmény mellékkövetkezményeként jön létre a jogilag nem kívánatos eredmény. Lehetséges, hogy a sértett elütése a zebrán csak súlyos testi sértést okoz, lehet, hogy halálát eredményezi. Lehetséges, hogy az áthaladási elsőbbség nem biztosítása a zebrán nem is okoz balesetet, ám lehetséges, hogy többen sérülnek vagy éppen többen halnak meg. Ebből következően általában állítható, hogy az alapeseti tényállási elemekre kiterjedő gondatlanság egyszersmind a minősítő eredményt is átfogja. A minősítés: a gondatlan bűncselekmény minősített esete. ad. e) Abban a körben, amelyben a gondatlanság mégis csak az alapeseti tényállási ismérveket fogná át, a minősítő eredményt pedig nem, a gondatlan bűncselekmény alapesete szerint kell a cselekményt minősíteni. A magyar büntetőjogban a Btk. 15. §-hoz hasonló rendelkezést az 1961. évi Btk. vezette be. Addig, vagyis a Csemegi-kódex teljes időszakában és még a Bta. időszakában is a minősítő eredményre nem kellett „legalább a gondatlanságnak” kiterjednie. Amit ma minősítő eredménynek nevezünk, az objektív büntethetőségi feltételként hatályosult. Aki másnak súlyos testi sértést okozott, a sértett haláláért annak ellenére felelt, hogy a halálos sérülést a tettes által előre láthatatlan az a körülmény okozta, mely szerint a sértett koponyacsontja születésétől fogva rendellenesen vékony volt. A szóban forgó bűncselekményi körben tehát a halál objektív büntethetőségi feltétel volt. Az objektív büntethetőségi feltételek problémaköre az okozati összefüggés tanát termékenyítette meg. A XIX. sz.-i okozatossági teóriák ugyanis éppen arra tekintettel törekedtek az okozati kapcsolat jogszempontú korlátozására, hogy korlátozzák az objektív büntethetőségi feltétel hatályosulását. Az okozatossági teóriák közül az adekvát kauzalitás elmélete bizonyult a legalkalmasabbnak a felelősség korlátozására azáltal, hogy a kauzalitást a magatartás objektív előre láthatóságára építette. A cselekmény elkövetésekor mutatkozó objektív előre láthatatlanság kizárta az okozatosságot és így mentesítette a tettest a halál előidézésének felelőssége alól. Eszerint, aki a sértett fejére eszközölt ütéssel azért idézte elő annak halálát, mert a sértett koponyacsontja születésétől kezdve – objektíve előre láthatatlanul – rendellenesen vékony volt, az adekvát kauzalitás elmélete szerint a halált nem okozta. A tettes felelőssége így nem a gondatlanság hiányának szintjén, vagyis a bűnösség szintjén volt elszigetelhető, hanem a tárgyi oldalon, az okozatosság (hiánya) lépcsőfokán.

113 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. fejezet - 6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI 1. 6.1. Az akadályokról általában, rendszerük A büntetőjogi felelősségre vonás akadályaival kapcsolatos szabályokat a Btk. III. fejezete tartalmazza. A Btk. az akadályokat két csoportra osztja, a büntethetőséget kizáró, illetve a büntethetőséget megszüntető okokra. A büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak eme két csoportja között az alapvető különbség az, hogy amíg a büntethetőséget kizáróokok fennállásakor – bár a történeti tényállás megegyezik a Btk. Különös Részében meghatározott valamely törvényi tényállással –, a cselekmény megvalósításakor hiányzik a bűncselekmény egyik fogalmi ismérve, ezért bűncselekmény már az elkövetéskor sem jön létre, addig a büntethetőséget megszüntető okok esetében a bűncselekmény megvalósul, azonban annak elkövetése után áll elő egy olyan körülmény, amely miatt az elkövető nem büntethető. Példával szemléltetve az előbbi definíciót, ha valakinek az élete ellen intéznek jogtalan támadást és a támadás elhárítása végett a megtámadott a támadót lelövi, az emberölés törvényi tényállása formálisan megvalósul, a jogos védelmi helyzet fennállása miatt azonban bűncselekményről nem beszélhetünk, mivel a Btk. lehetővé teszi az ilyen jellegű védekezést. A Büntető Törvénykönyvnek a jogos védelemre vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő – vagyis jogszerű – cselekvés nem minősül társadalomra veszélyesnek, tehát bűncselekmény egyáltalán nem jön létre. A büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak rendszerében éppen ez adja a büntethetőséget kizáró okok megkülönböztető sajátosságát és ezért mondhatjuk azt, hogy a kizáró okok esetében a törvény szövege pontatlan és helyesebb lett volna a „nem büntethető” kitétel helyett a „nem valósít meg bűncselekményt” megfogalmazás. Ellenben, ha a tolvaj a lopás elkövetése után meghal, a bűncselekmény létrejött, az elkövetőt azonban a halál ténye, mint utóbb bekövetkezett büntethetőséget megszüntető ok fennállása miatt nem lehet felelősségre vonni. Ekkor tehát a bűncselekmény megvalósulása ellenére sem büntethető az elkövető. Nehezíti a rendszerezést, hogy több, a Btk. által büntethetőséget kizáró vagy megszüntető oknak nevezett körülmény valójában egyik csoportba sem illeszthető be, valamint hogy a büntetőeljárásról szóló törvény is tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a büntetőjogi felelősségre vonás akadályaiként jelentkeznek. A jogirodalomban uralkodónak tekinthető felfogás szerint azokat a körülményeket, amelyek a büntethetőség feltételei (például: magánindítvány), de utóbb nem jelennek meg, indokolt külön kezelni. Egyes szerzők (pl. Békés Imre) ezen feltételek hiányát „büntethetőséget kizáró másodlagos akadályoknak” nevezi, míg mások (például Földvári József, Wiener A. Imre) ezeket az okokat a büntetőeljárás megindítását akadályozó körülmények közé sorolják. Álláspontunk szerint ezek az okok valójában eljárási jellegű akadályok (magánindítvány, kívánat, kizárólagos feljelentési jog, mentelmi jog stb.), mert ezekben az esetekben a bűncselekmény megvalósul, de hiányzik a büntetőeljárás megindíthatóságának valamely törvényi feltétele. Büntethetőséget kizáró, illetve megszüntető oknak minősítette eredetileg a Btk. a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokát, illetve csekéllyé válását, megszűnését. Ezekben az esetekben a magatartás tanúsításakor a bűncselekmény létrejött, és valójában egyik ok sem képezte akadályát a büntetőjogi felelősségre vonásnak, sőt az elkövetéskori csekély fok, valamint az elbíráláskori csekéllyé válás eseteiben az elkövetőt a törvény kógens rendelkezése alapján megrovásban kellett részesíteni. Ezért ezen okok fennállásának a megállapításakor a törvény már a hatálybalépésekor is csak a súlyosabb szankció alkalmazását zárta ki, amiből az következett, hogy a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokára, illetve csekéllyé válására vonatkozó rendelkezések jogi természetüket tekintve a joghátrány céljával kapcsolatos előírások voltak. Ezt ismerte fel a jogalkotó amikor a 2006. évi LI. törvény megalkotásakor 2006. július 1-jei hatállyal kiiktatta a büntethetőséget kizáró, illetve a büntethetőséget megszüntető okok köréből a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokát, valamint a cselekmény társadalomra veszélyességének megszűnését, avagy csekéllyé válását. Az utóbbi két esetkör a megrovás (71. §) alkalmazásának törvényi feltételévé vált. A büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak rendszerét az alábbi táblázattal szemléltetjük.

114 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Büntetőjogi felelősségre vonás akadályai Büntethetőséget kizáró okok

Büntethetőséget megszüntető okok Az eljárás lefolytatásához szükséges feltétel hiánya

2. 6.2. A büntethetőséget kizáró okok A büntethetőséget kizáró okokat a Btk. 22. §-a a következőképpen sorolja fel: 22. § A büntethetőséget kizárja: a) a gyermekkor, b) a kóros elmeállapot, c) a kényszer és a fenyegetés, d) a tévedés, e) f) a jogos védelem, g) a végszükség, h) a magánindítvány hiánya, i) a törvényben meghatározott egyéb ok. A büntethetőséget kizáró okokat a jogirodalom általában három csoportra osztja, nevezetesen, a beszámítást kizáró, a bűnösséget kizáró, és a cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró okok csoportjára. 1. A beszámítást kizáró okok: – a gyermekkor, – a kóros elmeállapot, – a kényszer és a fenyegetés, – a 29. § (2) bekezdése szerinti jogos védelem, – a 30. § (2) bekezdése szerinti végszükség. A beszámítást kizáró okok közös jellemzője, hogy hiányzik a bűncselekmény alanya. Megjegyezzük, egyes szerzők (pl. Nagy Ferenc) ezeket az okokat nem a törvényi tényállással, hanem a bűnösséggel hozzák összefüggésbe és ezért ezen okokat bűnösséget kizáró okoknak minősítik. 2. A bűnösséget kizáró okok: – a tévedés, – az elöljáró parancsa. A tévedés a szándékos bűnösséget zárhatja ki, de amennyiben a tévedést gondatlanság okozta és a törvény a gondatlanságból eredő elkövetést is büntetni rendeli, a gondatlan bűncselekményért az elkövetőt felelősség terheli. Speciális, kizárólag a katonákra vonatkozó büntethetőséget kizáró okot fogalmaz meg a Btk. 123. §-a. Eszerint nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott cselekményért kivéve, ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el.

115 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI 3. A társadalomra veszélyességet kizáró okok csoportjába tartozik – a 29. § (1) bekezdése, illetve a 29/A. §-a szerinti jogos védelem, – a 30. § (1) bekezdése szerinti végszükség. Idetartoznak továbbá a bírói gyakorlat által kialakított büntethetőséget kizáró okok is, így – a sértett beleegyezése, – a fegyelmezési jog gyakorlása, – a jogszabály engedélye, – a megengedett kockázatvállalás. A cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró ok fennállásakor a cselekmény büntető anyagi jogi szempontból szintén nem minősül bűncselekménynek, annak ellenére, hogy egyébként tényállásszerű. A Btk. Különös Részében meghatározott tényállások megvalósítását ugyanis bizonyos feltételek megléte esetén a Btk., más jogszabály vagy a büntető jogalkalmazói gyakorlat megengedi. A jogrend egyik lényeges sajátosságát képezi tehát az a tétel, hogy amennyiben az előírt körülmények fennállására figyelemmel az egyébként – vagyis a körülmények hiányában – tiltott magatartás kifejtése engedélyezett, a cselekmény társadalomra veszélyessége kizárt. E körben ugyanakkor a „jogrend egységének elve” érvényesül, ami azt jelenti, hogy bármely jogág (pl. polgári jog) által adott engedély akadályát képezi a büntetőjogi felelősségre vonásnak is. A társadalomra veszélyességet kizáró okok egy részét a Btk. Általános vagy Különös Része vagy más jogszabály tartalmazza. Léteznek azonban olyan társadalomra veszélyességet kizáró körülmények, amelyeket a jogalkalmazói gyakorlat alakított ki. Ezeket „íratlan” vagy „bírói” kizáró okoknak nevezzük. A jogirodalomban uralkodónak tekinthető felfogás szerint bár helyesebb lenne ezeket is törvényben meghatározni, azonban a nullum crimen sine lege elve sérelmet nem szenved, mert alkalmazásuk a büntetőjogi felelősség körének szűkítését eredményezi, vagyis in melius jelentkeznek. Bár a törvény a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokát és a magánindítvány hiányát büntethetőséget kizáró okként szabályozza, ezek a körülmények – amint már említettük – a büntetés kiszabását, illetve az eljárás lefolytathatóságát zárják ki. A büntethetőséget kizáró okok rendszerét a következő táblázat mutatja be. Büntethetőséget kizáró okok

Társadalomra veszélyességet Beszámítást kizáró okok kizáró okok A Btk.-ban kizáró okok

Bűnösséget kizáró okok

szabályozott A Btk.-ban nem szabályozott – gyermekkor kizáró okok – kóros elmeállapot – fenyegetés

– a 29. § (1) bek., a 29/A. § – szerinti jogos védelem egyezése – a 30. § (1) bek. szerinti – a végszükség joggyakorlása,

a sértett belefegyelmezési

– jogszabály engedélye, – megengedettkockázatvállalás

116 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

kényszer

– a tévedés

és

– az elöljáróparancsa

– a 29. § (2) bek.szerinti jogos védelem – a 30. § (2) bek.szerinti végszükség

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI – a Btk. Különös Részében szabályo-zott egy bűncselekményre vonatkozó kizárási ok[pl. 269/B. § (2) bek.] Már most jelezni kívánjuk, hogy a jogos védelem és a végszükség két alakzatát egységesen tárgyaljuk.

2.1. 6.2.1. A beszámítást kizáró okok 2.1.1. 6.2.1.1. A gyermekkor 23. § Nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be. Az életkornak a büntetőjogi felelősségre vonhatóság szempontjából meghatározó jelentősége van. A büntetőjog a kezdetektől büntetlenséget biztosít a gyermekeknek, eltérés csak abban van, hogy milyen életkort kell betölteni ahhoz, hogy sor kerülhessen a büntetőjogi felelősségre vonásra. Így például az 1908. évi XXXVI. törvény 15. §-ának (1) bekezdése értelmében gyermek az, aki a bűntett vagy vétség elkövetésekor életének tizenkettedik évét meg nem haladta. A gyermekkor esetében a törvény lényegében azt vélelmezi, hogy aki még nem töltötte be a tizennegyedik életévét, az nem rendelkezik a büntetőjog által megkívánt beszámítási képességgel. A gyermekkorúak büntetlensége feltétlen, vagyis nem függ a szellemi-értelmi fejlettségtől, a vélelem nem dönthető meg. Aki a tizennegyedik születésnapján valósít meg olyan cselekményt, amelyet a Btk. Különös Része büntetni rendel, büntethetőséget kizáró ok fennállása miatt nem vonható felelősségre, mivel azon a napon, amelyen a tizennegyedik életévét betölti még gyermekkorúnak számít (BJD 3838.). Ha az elkövetési magatartást még a tizennegyedik életév betöltése előtt fejti ki, azonban az eredmény csak a tizennegyedik életév betöltése után következik be, büntetőjogi felelősségre vonásra szintén nem kerülhet sor, mert a büntethetőséget kizáró ok fennállása szempontjából az elkövetés időpontjának van jelentősége, míg az, hogy az eredmény mikor jön létre, e tekintetben közömbös. A gyermekkorú által megvalósított tényállásszerű magatartás tehát nem bűncselekmény, azonban a gyermekkorúval szemben is alkalmazhatók – a megelőzés érdekében – bizonyos intézkedések, melyeket a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának (4) bekezdése sorol fel. Ilyen hatósági intézkedések a – a védelembe vétel, – a családbafogadás, – az ideiglenes hatályú elhelyezés, – az átmeneti nevelésbe vétel, – a tartós nevelésbe vétel, – a nevelési felügyelet elrendelése, – az utógondozás elrendelése, – az utógondozói ellátás elrendelése. Megjegyezzük, hogy a Btk. 77. §-ának (4), valamint a 77/C. §-ának (2) bekezdése szerint az elkobzást és a vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor miatt nem büntethető.

2.1.2. 6.2.1.2. A kóros elmeállapot 24. § (1) Nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában – így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban – követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. 117 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI (2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt korlátozza a cselekmény következményeinek felismerésében vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. 25. § A 24. § rendelkezései nem alkalmazhatók arra, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követi el. 1. A beszámítási képességnek két összetevője van, a felismerési és az akarati képesség. a) A felismerési képesség a cselekmény következményeinek az előre látása. Lehetséges, hogy az elkövetési magatartás kifejtésekor a felismerési képesség teljesen hiányzik, de elképzelhető az is, hogy a kóros elmeállapotú személy a cselekmény következményeit képes felismerni, a társadalmi jelentőségét azonban már nem tudja megfelelően értékelni. b) Az akarati képesség azt jelenti, hogy a felismerési képességgel rendelkező személy szabadon alakíthatja ki az akaratát és annak megfelelő magatartást tud tanúsítani. 2. A 24. § (1) bekezdése a kóros elmeállapot gyűjtőfogalma alatt azokat az elmeműködési zavarokat nevesíti, amelyeket egyértelműen ilyennek minősít. A felsorolás nem taxatív, hanem példálódzó jellegű. A „biológiai” kórok léte azonban önmagában nem elégséges a beszámíthatóság elbírálásához. A beszámítási képesség vizsgálatakor minden esetben a konkrét cselekménnyel összefüggésben kell feltárni az elkövetéskori konkrét tudatállapotot. A beszámítási képesség kizártságának, vagy korlátozottságának tehát a megvalósított elkövetési magatartás viszonylatában kell fennállnia. Egy adott elmeállapot az egyik esetben ugyanis kizárhatja, míg egy másik cselekmény során csak korlátozza vagy nem is érinti a beszámítási képességet. A tényállás a kóros elmeállapot fogalma alatt öt pszichiátriai kórképet sorol fel. a) Az elmebetegség az agykéreg tartósabb megbetegedése, amely súlyos zavarokat okoz a magasabbrendű idegműködésben, megváltoztatva az egyén értelmi-akarati, és érzelmi-indulati világát egyaránt. Az elmebetegnek kóros észlelései vannak, azonban ezt nem ismeri fel. A leggyakrabban elmebetegségként emlegetett kórképek: a skizofrénia, a paranoia, a mániás depresszió és a bénulásos elmezavar. aa) A skizofrénia, a hasadásos elmezavar okát nem ismerjük, megjelenésének hátterében egyaránt szerepelnek örökletes és szerzett tényezők. Jellemző rá, hogy a beteg a környezetét megváltozottnak, elidegenedettnek érzi, cselekvéseit nem sajátjaként éli meg, úgy érzi, irányítják, befolyásolják. A személyiségszerkezetben hasadás jön létre, maga a személyiség betegszik meg és ez okozza az egyes lelki működések megváltozását, szemben a többi elmebetegséggel, ahol a pszichés működés kóros zavara változtatja meg a személyiséget. A skizofréniás személyiségváltozás három fő területen, a gondolkodás, az affektivitás és az éntudat zavarában jelentkezik. A hasadásos elmezavarban szenvedő gondolkodásmódjára jellemző, hogy a gondolkodás logikája meglazul, a gondolatok elakadása és a gondolatok torlódása váltja egymást. A kóros történések az egészséges történések mellé és nem azok helyébe épülnek be. Az affektivitás-zavar az érzelmi-indulati élet hasadását jelenti és a betegség előrehaladtával az érzelmi reakciók gyakran megszűnnek, a beteg közömbös lesz. Az éntudat zavara abban mutatkozik meg, hogy a skizofréniás gondolatai, cselekedetei énidegenek, nemcsak a külvilág válik a beteg számára idegenné, hanem saját magát is annak érzi, ezzel elveszti azt a képességét, hogy maga és a külvilág közé határvonalat húzzon. Egyes felmérések szerint a hasadásos elmezavar a leggyakoribb elmebetegség. ab) Paranoid reakció minden olyan helyzetben létrejöhet, amikor valakiben vélt vagy valós okból egzisztenciális fenyegetettség érzése alakul ki, mert ilyenkor az egyén a környezetét gyanakvással és bizalmatlansággal figyeli. A paranoiditás kórossá akkor válik, ha az egyén gondolkodását a józan érvek nem befolyásolják, azt többnyire a nagy érzelmi töltéssel rendelkező patológiás tartalmak uralják, amelyek ugyanakkor a mindennapi tevékenységet beszűkítik. A paranoia legalább hat hónapja fennálló téveszmét takar, ahol az eredeti „kulcsélményt” néha már fel sem lehet ismerni. Típusai az ún. nagyzásos téveszmék, az ún. üldöztetéses téboly és a féltékenységi paranoia. A nagyzási tébolyhoz tartozik például a származási téboly, amikor az egyén előkelő család sarjának hiszi magát, akit elcseréltek, „származása” büszkeséggel tölti el, és ennek megfelelően is viselkedik. ac) A mániás depresszió a hangulati élet súlyos, betegség szintű zavara. A betegség lefolyása fázisos jellegű, a mániás és depressziós szakaszok többnyire egységes időszakonként váltják egymást. A mániás fázisra az indokolatlan és állandó jókedv, az eufória, a felgyorsult gondolkodás és a fokozott egészség élmény, ugyanakkor az alvásigény csökkenése; míg a depresszióra a közöny, a hangulat indok nélküli nyomottsága, a

118 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI szorongás, az érzelmi kiürülés, a döntésképtelenség, a mozgásszegénység a jellemző. A mániás fázis gyakrabban előforduló bűncselekményei a közlekedési, a szexuális és az erőszakos bűncselekmények. ad) A bénulásos elmezavar a központi idegrendszer vérbaj okozta szervi megbetegedése, amely a szellemi élet fokozatos hanyatlásával, mozgászavarokkal és bénulásos tünetekkel jár. A kezeletlen vérbaj esetén az elmebeli rendellenesség csak később a vérbajjal való megfertőzés után öt–tizenöt év múlva észlelhető. Először rendszerint testi tünetek jelentkeznek, amelyek igen változatosak lehetnek. A lelki tünetekre jellemző a fokozatosan előrehaladó elbutulás, a figyelem gyengülése, személyiségzavarok, az érzelmi élet elsivárosodása. b) A gyengeelméjűség általában genetikai eredetű, vagy a magzati élet, a születés során, illetve a korai gyermekkorban elszenvedett károsodás következtében kialakult értelmi fogyatékosság, mely nem betegség, és nem is gyógyítható. Elsősorban az értelmi teljesítő képesség súlyos beszűkülését jelenti, és csak másodlagosan meghatározó az állapotban a gondolkodás minőségének változása. Nincs kihatással a beszámítási képességre az elkövető primitív személyisége, ha az gyengeelméjűségként nem értékelhető (BH 1993. 132.). Az értelmi funkciók teljesítményzavarát az intelligenciatesztek regisztrálják, az értelmi fogyatékosság az IQ segítségével osztályozható. Az átlagos normál intellektus 90–100, a szubnormális 70–90 között van. A gyengeelméjűségnek három szintjét különbözteti meg a tudomány. Legenyhébb fokozata a debilitás: 50 és 70 IQ között, középsúlyos az imbecillitás: 30 és 50 IQ között, a legsúlyosabb fokozat az idiotizmus, amit 30 alatti IQ jellemez. A debilis alkalmas a kisegítő iskola 8 osztályának elvégzésére. Az imbecillisek csak terápiás jellegű foglalkoztatásban képesek részt venni. Az idióták önmagukról sem tudnak gondoskodni. Az értelmi fogyatékosság velejárói a hangképzési zavarok és a beszédhibák. Az értelmi fogyatékosok sajátos személyiséggel rendelkeznek, általában torzul az értelmi funkció és a többi funkció – személyiség, lelki jelenségek – kapcsolata. c) A szellemi leépülés, a dementia az emberi élet során kifejlődött értelmi teljesítőképesség különböző okokból – betegség, idős kor – bekövetkező végleges és általában előrehaladó hanyatlása. A szellemi leépülés közvetlen megjelenési formája például az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór. Kiválthatja azonban más jellegű alapbetegség is, így például az AIDS-vírus okozta általános fertőzés, illetve bizonyos ipari mérgek, úgymint a benzin vagy a szénmonoxid. A dementia kóreredetétől függetlenül elsősorban a leépülés mértékének a meghatározása fontos, a beszámíthatóságot csak az előrehaladott szellemi leépülés zárja ki. d) A tudatzavar mindig átmeneti állapot, amelyben a tudat elhomályosul, beszűkül. A tudatzavarban elkövetett cselekményre teljes vagy részleges emlékezéshiány alakul ki és a magatartás „énidegen” a tudatzavarban levő számára. Tudatzavar a tudat teljes vagy részleges beszűkülése, amely teljes öntudatlanság is lehet, illetve az ún. „homályállapot”, amikor a tudatzavart személynek önmagáról és a külvilágról csupán homályos képzete van. Tudatzavart számos ok idézhet elő; így például keringési zavarok vagy a cukorbetegség. Megjegyezzük, hogy csak a kóros indulat által kiváltott tudatzavar tekintetében alkalmazható a Btk. 24. §-a. Ilyennek minősülnek az ún. rövidzárlati cselekmények. A tudatzavar azonban éplélektani alapon is létrejöhet, az ezt előidéző indulatot nevezik fiziológiás indulatnak, ám ilyenkor a Btk. 24. §-a nem alkalmazható. e) A személyiségzavar csak abban az esetben minősülhet kóros elmeállapotnak, ha súlyos fokú patológiás vonásokat mutat. Legfőbb jellemzője a személyiségfejlődés egyenetlensége, mely diszharmónia egyrészt a lelki szerkezetet, másrészt a reakciókat befolyásolja. A személyiségzavar gyakori jellemzője a jelentéktelen sérelmek által provokálható ún. „dekompenzációs” hajlam. A dekompenzáció időszakában a pszichés egyensúly gyakorlatilag felborul, a magatartást kóros észlelésekre épülő kóros ítéletek és az ezek által provokált féktelen indulat jellemzi. Büntetőjogi szempontból a legjelentősebb formája a pszichopátia. Ritkán fordul elő azonban, hogy a pszichopátia önmagában a beszámíthatóságot korlátozó, sőt kizáró körülmény legyen. A személyiségzavar több ok – pl: toxikus behatások vagy organikus károsodások – következtében is kialakulhat. Természetesen a fent részletezett és az egyéb kóros elmeállapotok csak abban az esetben képeznek büntethetőségi akadályt, amennyiben a beszámítást kizárják. A beszámítási képesség hiányában tehát az elkövető nem büntethető, de amennyiben személy elleni erőszakos, vagy közveszélyt okozó cselekményt valósított meg és tartani lehet attól, hogy a jövőben hasonló cselekményt követne el, feltéve, hogy büntethetősége esetén a bíróság egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést szabna ki vele szemben, úgy a

119 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Btk. 74. elrendelésének van helye.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI §-ában meghatározott

kényszergyógykezelés

Az elkobzást és a vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető kóros elmeállapot miatt nem büntethető. Ha az elmeműködés kóros állapota csupán korlátozó tényezőként hatott közre, úgy – tekintettel a 24. § (2) bekezdésére – a bűncselekmény megvalósul, az elkövető büntethető és csak korlátlan enyhítésnek van helye. Lehetséges – különösen a személyiségzavar egyes eseteinél –, hogy a rendellenes elmeműködés az elkövetőt nem korlátozta a cselekménye következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. Ilyenkor a Btk. 24. §-a (2) bekezdésének alkalmazására nincs lehetőség, de e tényt enyhítő körülményként lehet értékelni a büntetés kiszabásakor (BKv. 56.). Annak eldöntése, hogy a terhelt szenvedett-e a cselekmény elkövetésekor az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely a beszámítási képességét kizárta, vagy korlátozta, egyértelműen szakértői kérdés, ezért a Be. 99. §-ának (2) bekezdése alapján az ügyész, illetve a bíróság köteles igazságügyi szakértőt kirendelni. Az elmeállapot vizsgálatát a Be. 101. §-ának (2) bekezdése szerint két szakértőnek kell elvégeznie. Amennyiben egyszeri vizsgálattal nem dönthető el szakértői bizonyossággal a terhelt elmeállapota, akkor a bíróság legfeljebb egy hónapra – mely további egy hónappal meghosszabbítható – elrendelheti a terhelt elmeállapotának megfigyelését és e célból elmegyógyintézetbe utalhatja [Be. 107. § (1) bek.].

2.1.3. 6.2.1.3. Az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekért való felelősség Az ittas vagy bódult állapotban elkövetett tényállásszerű cselekményekért való büntetőjogi felelősség megítélésével kapcsolatban több irányzat alakult ki. A Csemegi-kódex szerint „nem számítható be a cselekmény annak, aki azt öntudatlan állapotban követte el, vagy kinek elmetehetsége meg volt zavarva és emiatt akaratának szabad elhatározási képességével nem bírt”. Az ittasság „amennyiben az a teljes öntudatlanság állapotáig fokozódott” – az actio libera in causa esetén kívül – a büntetőjogi felelősség megállapítását kizárta. A „nem teljes részeg állapot” viszont csak enyhítő körülmény volt. Az actio libera in causa intézménye a beszámítási képességet kizáró ittas állapotban elkövetett cselekményekre akkor nyert alkalmazást, ha az elkövető saját elhatározásából annak érdekében helyezte magát öntudatlan ittas állapotba, hogy bűncselekményt valósítson meg. Az 1948. évi XLVIII. tv. (III. Bn.) ezzel szemben azt a megoldást választotta, hogy az ittas vagy bódult állapotban elkövetett cselekményt sui generis deliktumként rendelte büntetni. Eszerint az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményért felelt, aki önhibából eredő ittas vagy kábítószertől bódult állapotban olyan cselekményt valósított meg, amely a törvény értelmében egyévi börtönnél súlyosabban büntetendő bűntett, ha az állapota ennek beszámítását kizárta. Végül az 1961. évi V. tv. vezette be a ma is hatályos azon rendelkezést, amelynek lényege, hogy az önhibából eredő ittas vagy bódult állapotban elkövetett cselekmények tekintetében a kóros elmeállapotra vonatkozó törvényi rendelkezések nem alkalmazhatók, vagyis az elkövetőt olyannak kell tekinteni, mint akinek beszámítási képessége van, és azért a bűncselekményért kell felelősségre vonni, amit ténylegesen végrehajtott. A III. számú Büntető Elvi Döntésben kifejtettek szerint a mértéktelen alkoholfogyasztás káros hatása a bűnözés alakulására közismert. a) A típusos ittasság fogalmilag olyan tudatzavar, amely az elfogyasztott alkohol mennyiségétől, valamint az egyén alkoholtűrő-képességétől függően alakul ki. E tudatzavar kialakulása azonban a szeszes ital fogyasztójának felróható, mert az alkoholnak az emberi szervezetre gyakorolt hatása közismert. A Btk. 25. §-a azt a törvényi tilalmat állítja fel, amely szerint a – beszámítási képességet kizáró, illetve azt korlátozó tudatzavarról rendelkező – 24. § nem alkalmazható annak javára, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el. Ez azt jelenti, hogy az önhibából ittas állapotba kerülő és ebben az állapotban bűncselekmény tényállását megvalósító személyt olyannak kell tekinteni, mint akinek beszámítási képessége van.

120 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Az alkohol okozta tudatzavar alapvetően eltér a tudatzavar egyéb eseteitől, mert az önhibából leittasodó tudatzavara olyan ok következménye, melyért az elkövető felelőssé tehető. A saját akaratelhatározásától, szándékától függ ugyanis, hogy a tűrőképességet meghaladó mérvű alkoholfogyasztással előidézi-e a beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó tudatzavar veszélyét. Nem szükséges azonban, hogy az elkövető kizárólagosan a saját hibájából kerüljön ittas állapotba, ha egyéb ok is – pl. más személyek ösztönzése – közrehatott: ez az önhiba megállapítását nem zárja ki. A Btk. 25. §-a alapján való felelősség szükségképpen eltér a bűnösség általános alakjától. Az alanyi oldalnak így a Btk. 25. §-án alapuló felelősségnél is jelentősége van, de csupán az önhibából eredő leittasodás, nem pedig az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény konkrét tényállása vonatkozásában. A bíróságnak ennyiben kell az alanyi oldalt vizsgálnia, vagyis, hogy az elkövető tudatzavart előidéző leittasodása önhibából eredt-e. Abban az esetben, ha valaki teljesen önhibáján kívül ittasodott le, a Btk. 24. §-a alkalmazásának helye van. Nem áll fenn az önhiba – ha az italt fogyasztó egyáltalán nem tudja, hogy az ital alkoholtartalmú, – abban téved, hogy az általa elfogyasztott szeszes ital milyen erősségű. A Btk. 25. §-a a 24. § alkalmazását csupán a tudatzavar tekintetében zárja ki. Azok az indokok, amelyek a törvényhozót a hivatkozott rendelkezés megalkotására indították, nyilvánvalóan nem állnak fenn az elmebetegség esetén még akkor sem, ha az mértéktelen alkoholfogyasztásra vezethető vissza. Tehát az alkoholizmusból fakadó elmebetegség is kizárhatja, illetve korlátozhatja a beszámítási képességet. Ugyanakkor a 24. § rendelkezései megelőzik a 25. § előírásait, vagyis a kóros elmeállapotú akkor sem büntethető, ha a cselekménye végrehajtásakor ittas állapotban volt. Megjegyezzük, hogy az idült alkoholizmus önmagában nem tekinthető az elmeműködés olyan zavarának, amely a Btk. 25. §-ának érvényesülését kizárná; az idült alkoholista beszámítási képességének korlátozottsága sem feltétlen. Ez az állapot azonban esetleg a személyiség olyan fokú degradációjával járhat, amely már egyenértékű az elmebetegséggel, s ez okból korlátozhatja – esetleg kizárhatja – a beszámítási képességet. Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy az ittas állapotban levő személy cselekményét az alanyi oldal teljes hiánya esetén hogyan és milyen szempontok alapján kell minősíteni. A III. számú Büntető Elvi Döntésben kifejtettek szerint a beszámítási képességet kizáró tudatzavart okozó ittas vagy bódult állapotban elkövetett cselekmény, annak tárgyi oldalához képest minősülhet szándékos vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekményként. A minősítés körében tehát kizárólag a tárgyi oldalnak van szerepe és annak beható vizsgálata alapján kell eldönteni, hogy szándékos vagy gondatlan bűncselekményért kell-e az elkövetőt felelősségre vonni. Így amennyiben az elkövetett cselekmény tárgyi oldalának elemeiből kétséget kizáróan arra vonható következtetés, hogy józan állapotú elkövető esetében gondatlanságból megvalósítottként kellene értékelni, úgy az ittas állapotú elkövetéskor is ugyanígy kell azt minősíteni. Természetesen ha a törvény a cselekménynek csak a szándékos elkövetését rendeli büntetni, úgy a gondatlanságra utaló tárgyi körülmények fennállásakor a büntetőjogi felelősség megállapítása kizárt. Rá kell mutatni továbbá arra is, hogy a Btk. 15. §-ában foglaltak alkalmazása e körben szintén sajátosan érvényesül, mert az eredményért való felelősség vonatkozásában ugyancsak kizárólag a tárgyi ismérveket kell vizsgálni és alapul venni. b) Az ittasság atípusos is lehet, melynek két formája ismert: a patológiás, illetve az abortív patológiás részegség. ba) Az úgynevezett patológiás (kóros) ittasság különböző formái az elmeműködés olyan időleges jellegű tudatborulással járó zavarai, amelyek minőségileg különböznek a közönséges ittasságtól és a heveny elmebetegséggel egyenlő állapotnak tekinthetők. Ilyen állapot esetén tehát nem a Btk. 25. §-a, hanem a 24. § (1) bekezdése érvényesül. A közönséges ittassággal szemben a kóros részegség akkor állapítható meg, ha az alkoholfogyasztó a vele született vagy szerzett károsodásnak, illetve – akár ideiglenes – diszpozíciójának következtében az alkoholtűrőképessége megváltozott (kvalitatív és kvantitatív intolerancia). A tűrőképesség mennyiségi elváltozását rendszerint az jelzi, hogy viszonylag kis mennyiségű alkohol fogyasztása előzte meg a részegséget. A minőségi elváltozásra különösen az alábbi tünetekből lehet következetni: 121 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI – az érintkezésfelvétel megnehezülése, – érzékcsalódások fellépése, – a magatartás énidegensége, – a cselekménynek a szituációhoz képest inadekvát volta, – heves, megokolatlan és túlméretezett indulatkitörés, – terminális alvás, – teljes vagy részleges emlékezészavar. Egyes tünetek a szokványos részegségnél is előfordulnak, a kóros részegség esetén is ritkán fordul elő valamennyi tünet együttes jelentkezése. bb) A büntetőügyekben adott elmeszakorvosi elemzések nyilvánvalóvá tették, hogy a teljesen kifejlődött patológiás részegség alakzata és a típusos részegség között átmeneti esetek is léteznek. Ezek az úgynevezett abortív kóros részegség esetei, amelyek lényegesen különböznek a típusos részegségtől, ugyanakkor az ilyen jellegű állapotot nem lehet beszámítást kizáró részegségnek sem tekinteni. Az abortív kóros részegségnél a sajátos pszichopatológiai tünetek nem lépnek fel olyan fokú intenzitással, mint a teljesen kialakult kóros részegségnél, de a típusos részegségtől eltérően a tudat zavart állapota többnyire rohamosan és nagyobb intenzitással áll be, anélkül, hogy – a rendszerint meglevő emlékezészavarok ellenére – az összefüggések, a helyzeti körülmények felismerése, a tájékozódás teljesen eltűnne. Az említett tünetek sok esetben nagymérvű aránytalanságokat mutathatnak az alkoholfogyasztás mérvével is, de nem elengedhetetlen előfeltétel a csupán csekély mennyiségű alkohol fogyasztása. Az elmeorvos tudomány szerint az abortív patológiás részegség lényegét illetően nem különbözik a teljesen kifejlődött kóros részegségtől, ám az utóbbi jellemző tünetei csak csökevényesen alakulnak ki. Az abortív kóros részegség csupán korlátozza az elkövetőt a cselekmény következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék,vagyis az abortív patológiás részegség esetében a Btk. 24. §-ának (2) bekezdését kell alkalmazni. Megjegyezzük, hogy a büntetés korlátlan enyhítése nem kötelező, a rendelkezés ennek a lehetőségét teremti meg. Így a kóros részegség átmeneti alakzatának fennállása esetén rendkívül széles büntetési keretek között szabhatja ki a bíróság a büntetési céloknak megfelelő büntetést. Ez összhangban áll azzal, hogy a csökevényes alakzatnak a beszámítási képességet korlátozó hatása is rendkívül eltérő lehet, tehát fokozottan differenciált büntetőjogi elbírálást igényel. A kóros részegség megítélésével kapcsolatban szakértői véleményt kell beszerezni, amely természetesen nem köti a bíróságot. Az idevonatkozó elmeorvos szakértői véleményt a bíróságnak gondosan mérlegelnie kell és amennyiben elfogadja, hogy az elkövető a kóros részegség avagy annak csökevényes állapotában cselekedett, úgy ez alapul szolgálhat a Btk. 24. §-a (1) vagy (2) bekezdésének az alkalmazására. Mindezek a bódult állapotban elkövetett cselekményre is vonatkoznak, mert a különféle kábítószerek és kábító hatású anyagok biológiai értelemben tudatzavart okoznak. Ennek a tudatzavarnak a jellege és foka nagymértékben függ a szer milyenségétől és mennyiségétől, de még ugyanazon szer és személy tekintetében is igen eltérően nyilvánulhat meg. Nincs tehát szokványos kábítószertől való bódult állapot, hanem különböző bódult állapotok vannak, amelyek formája és mélysége rendkívül változatos lehet és ezek sokkal inkább eltérnek egymástól, mint a szeszes ital fogyasztásából eredő szokványos részegségi állapotok. Közös vonásuk azonban, hogy a szokványos részegséggel azonos elbírálás alá esnek. A kábítószerek vagy kábító hatású anyagok ismétlődő fogyasztásának hatására kábítószer-függőség alakulhat ki. A függőség egyik tünete a kábítószeréhség, ami általában nem zárja ki, illetve nem is korlátozza az elkövetőt a cselekmény következményeinek felismerésében, vagy abban, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjék. Azonban, ha a kábítószer-függőség már betegségszintű személyiségzavart okoz, ez korlátozhatja vagy kizárhatja az elkövető beszámítási képességét és ezért ilyenkor a Btk. 24. §-ának (1), illetve (2) bekezdése alkalmazható. A fizikai és pszichikai függőségben szenvedő személynél úgynevezett megvonási tünetek is jelentkezhetnek. Ezek szintén elérhetik az elmebetegség szintjét, ilyenkor alkalmazni kell a Btk. 24. §-ának (1) vagy (2)

122 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI bekezdését. Ugyanez a helyzet, ha a kábítószer-fogyasztás folytán elmebetegség vagy szellemi leépülés alakul ki.

2.1.4. 6.2.1.4. A kényszer és a fenyegetés 26. § (1) Nem büntethető, aki a cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra. (2) A büntetés korlátlanul enyhítő, ha a kényszer vagy a fenyegetés az elkövetőt korlátozza az akaratának megfelelő magatartásban. A kényszer és a fenyegetés a beszámítási képességre, ezen belül is az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására való képességre gyakorol – kívülről ható okként – hatást. Mind a kényszer, mind a fenyegetés – külső okként zárja ki vagy korlátozza a beszámítási képességet, – a tudati felismerést nem, csupán az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására való képességet befolyásolják, – a hatásuk alatt álló nem azt a magatartást tanúsítja, amit egyébként – ezek hiányában – kifejtene. Tehát aki kényszer vagy fenyegetés hatása alatt cselekszik, tisztában van azzal, hogy olyan magatartást tanúsít, amit a Btk. büntetni rendel, vagyis a szándék tudati oldala teljes és csak az akarati elem hiányzik. a) A törvény a kényszer fogalmát nem határozza meg, a bírói gyakorlat szerint a kényszer alatt az emberi testre gyakorolt fizikai ráhatást kell érteni. A fizikai ráhatás olyan erőszak alkalmazását jelenti, amelyet a Btk. Különös Részében meghatározott törvényi tényállás megvalósítása érdekében a tényállásszerű cselekményt kifejtő személlyel szemben alkalmaznak. A jogirodalom és a joggyakorlat megkülönbözteti az úgynevezett akaratot megtörő (vis absoluta), illetve az akaratot hajlító (vis compulsiva) erőszakot. Az akaratot megtörő erőszak jellemzője, hogy a fizikai ráhatás lehetetlenné teszi az akaratnak megfelelő magatartást, vagyis a kényszer bénító jellegű. Az akaratot megtörő erőszaknak nem abszolút értelemben kell lenyűgözőnek lennie, hanem mindig a hatása alatt álló személy viszonylatában. Ezért kell különös gonddal elemezni és értékelni az erőszakot kifejtő és az annak hatása alatt álló személy között meglévő erőkülönbséget az erőszak hatása alatt álló személy fizikai, pszichikai állapotát. Az akaratot hajlító erőszak esetén az ellenállás nem lehetetlen, azonban a hatása alatt álló végülis az akaratával ellentétes magatartást tanúsít. b) A fenyegetés fogalmát a Btk. 138. §-a határozza meg. Eszerint eltérő rendelkezés hiányában a fenyegetés: súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A fenyegetés tehát olyan pszichikai ráhatás, amely képes előidézni a megfenyegetett komoly félelmét. A törvény a fenyegetés fogalmát tárgyi, illetve alanyi ismérvekkel jellemzi. A tárgyi oldal ismérve a súlyos hátrány, amely minden olyan magatartás megvalósításának a kilátásba helyezését felöleli, amely egyébként bűncselekményként lenne értékelhető. Súlyos hátránynak minősülhet azonban a jogszerű magatartás kilátásba helyezése is, ha ezt jogellenes célok elérése érdekében alkalmazzák. Az alanyi oldal jellemzője, hogy a súlyos hátrány kilátásba helyezésének alkalmasnak kell lennie arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Ezt a konkrét körülmények alapján a megfenyegetett személy ismeretében kell vizsgálni, mivel a különböző személyek különböző idegrendszeri és pszichés sajátosságokkal rendelkeznek. A kényszerre és a fenyegetésre egyaránt vonatkozik, hogy amikor a hatásuk alatt álló személy kimeríti valamely bűncselekmény törvényi tényállását, – amennyiben kizárják az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására való képességet a törvényi tényállást megvalósító személy büntetőjogi felelősségre nem vonható, míg a kényszert vagy fenyegetést alkalmazó közvetett tettesként felel,

123 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI – ha a kényszer vagy a fenyegetés az elkövetőt korlátozta csupán az akaratának megfelelő magatartásban, a bűncselekmény megvalósul és az elkövető tettesként felel, de a bíróság megítélésétől függően lehetőség van a büntetés korlátlan enyhítésére, míg a kényszerítőt felbujtóként vagy bűnsegédként kell felelősségre vonni, – a kényszer vagy fenyegetés alkalmazásakor elkövetett bűncselekményért (testi sértés, személyi szabadság megsértése stb.) a kényszert vagy fenyegetést kifejtő tettesként felel.

2.2. 6.2.2. A bűnösséget kizáró okok 2.2.1. 6.2.2.1. A tévedés 27. § (1) Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott. (2) Nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes és erre a feltevésre alapos oka van. (3) A tévedés nem zárja ki a büntethetőséget, ha gondatlanság okozza és a törvény a gondatlanságból eredő elkövetést is bünteti. Köznapi értelemben tévedésről akkor beszélünk, ha valótlanságot valónak gondolunk. A tévedés a szándékos bűnösség tudati oldalával áll összefüggésben, lényegében annak a fogyatékossága, és azt eredményezi, hogy a tévedésben levő olyan magatartást tanúsít, amit a tévedés nélkül nem tett volna meg. A törvény megkülönbözteti a ténybeli tévedést és a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedést. 2.2.1.1. 6.2.2.1.1. A ténybeli tévedés A szándékos bűncselekmény megvalósításához az elkövetőnek a törvényi tényállás tárgyi oldali ismeréveivel kell tisztában lennie. Ténybeli tévedésről van szó abban az esetben, ha a konkrét bűncselekmény különös részi tényállásának valamely tárgyi oldali ismérvét a tényállásszerű cselekményt megvalósító személy tudata az elkövetéskor nem fogja át. Releváns tehát a ténybeli tévedés, ha az elkövetési tárgyra, a passzív alanyra az elkövetési magatartásra, az eredményre, az okozati összefüggésre, az elkövetés helyére, módjára, idejére vagy eszközére vonatkozik. A rendszerinti (pl. passzív alany) vagy az esetleges (pl. az elkövetés módja) ismérvekben való tévedés természetesen csak akkor lényeges, ha a konkrét törvényi tényállásban szerepelnek. A tényállási elemek ismeretének a szükségessége azonban nem a büntetőjogi terminológia ismeretét jelenti, hanem kizárólag azokkal az életviszonyokkal kell tisztában lenni, amelyeket a tényállás tartalmaz. Az elkövetőnek tehát nem azt kell tudnia, hogy kik minősülnek hivatalos személynek, hanem csupán azt, hogy akit bántalmazott, az például bíró. Ténybeli tévedés esetén a cselekményt az elkövető által felismert tények figyelembevételével kell megítélni, míg azokat a körülményeket, amelyeket nem ismert fel, vagy amelyeket tévesen ítélt meg, a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. Ennek a műveletnek az elvégzése után a következő esetek fordulhatnak elő: – A cselekmény egyáltalán nem minősül bűncselekménynek, mert ha a férfi – testi és értelmi fejlettsége miatt – alappal gondolhatta, hogy az a nő, akinek a beleegyezésével közösült, már betöltötte a tizennegyedik életévét, megrontásért akkor sem vonható felelősségre, ha utóbb kiderül, hogy a passzív alany csak tizenhárom éves volt. – A cselekmény más szándékos bűncselekménynek minősül, ezért az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki azonos nemű személlyel annak beleegyezésével fajtalankodik, ám alappal hihette, hogy az elkövetéskor a passzív alany tizenhárom éves, szemérem elleni erőszakért akkor sem vonható felelősségre, ha a passzív alany a cselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét még nem töltötte be, ám megrontásért felelnie kell. – Nem róható az elkövető terhére – kivéve azt az esetet, ha a minősítő körülmény eredmény – a bűncselekmény minősített esete, ha a tévedés a minősítő körülménnyel kapcsolatos, az elkövető azonban az alapesetért ilyenkor is felel. Ezért nem minősül súlyosabban az emberölés, ha az elkövető alappal feltételezte, hogy a passzív alany a tizennegyedik életévét már betöltötte, ám az eljárás során kiderül, hogy ennél fiatalabb volt.

124 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Ezzel szemben, ha a minősítő körülmény eredmény és az elkövető tévedését gondatlansága okozza, a minősített esetért felel, mert a Btk. 15. §-ára figyelemmel ekkor a bűnösség enyhébb formája is elégséges. A ténybeli tévedés irreleváns, ha olyan tényre vonatkozik, amelyet nem kell átfognia a szándékosságnak. Így közömbös a személyben (error in persona) vagy az elkövetési tárgyban (error in obiecto) való tévedés. Ezért, aki A helyett B-t öli meg, avagy A kabátja helyett B kabátját lopja el, ugyanúgy emberölésért, illetve lopásért felel. Az okozati összefüggésben történő tévedés szintén lényegtelen, amennyiben az eredményt nem a létrehozására szándékolt magatartás, hanem az elkövető további cselekménye idézi elő. Ezért nincs jelentősége a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából annak, ha az elkövető a passzív alanyt ölési szándékkal többször megszúrja, majd az eszméletét vesztett – ám általa halottnak vélt – sértettet elássa és a sértett halála ténylegesen fulladás következtében áll be. Az elkövető tehát függetlenül attól, hogy a passzív alany halálát mi okozta, szándékos emberölést valósít meg. Az okozatosságban való lényeges tévedés egyik sajátságos esete az elvétés (aberratio ictus). Az elvétés lényege abban áll, hogy az elkövető támadása a célba vett személy ellen irányul, de gondatlansága folytán az elkövetési magatartás az eredetileg megtámadni nem szándékozott személyt vagy elkövetési tárgyat éri. Ilyenkor a célba vett személy tekintetében a szándékos bűncselekmény kísérlete, a tényleges sérelmet elszenvedő személy vonatkozásában pedig – feltéve, hogy az elkövetőt gondatlanság terheli és a bűncselekménynek van gondatlan alakzata – gondatlan bűncselekmény állapítandó meg (BH 1992. 618.). Ebben az esetben tehát a szándékos és a gondatlan bűncselekmény alaki halmazata valóságos (BJD 8440.). 2.2.1.2. 6.2.2.1.2. A cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés A Btk. 13. §-ának rendelkezése alapján szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja vagy e következményekbe belenyugszik, míg a 14. § szerint gondatlanságból követi el a bűncselekményt aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. A törvény tehát a bűnösség fogalmának a meghatározásakor nem szól a társadalomra veszélyesség tudatáról, illetve e tudat lehetőségéről. A jogirodalomban e körben két ellentétes álláspont alakult ki. A Vorsatztheorie szerint a szándékossághoz a tényszándékon túl hozzátartozik a társadalomra veszélyesség (materiális jogellenesség) tudata is, ennek hiányában szándékos bűncselekmény nem állapítható meg. Ezért azt, aki a törvényi tényállást szándékosan valósítja meg, de nem tudott és nem is tudhatott cselekménye társadalomra veszélyességéről, szándékos bűnösség sem terheli. Abban az esetben viszont, ha a törvényi tényállást szándékosan valósította meg, de nem ismerte fel, holott felismerhette volna cselekménye társadalomra veszélyességét, a szándékos elkövetés ellenére gondatlan bűncselekményért kell felelősségre vonni feltéve, hogy a gondatlan alakzat is büntetendő a törvényben. Az ún. Schuldtheorie a Vorsatztheorie-val egyezően vallotta, hogy a társadalomra veszélyesség tudatának fel nem róható teljes hiánya esetén szándékosságról nem lehet szó. Amennyiben azonban a társadalomra veszélyesség tudata gondatlanság miatt hiányzik és a törvényi tényállást szándékosan valósítják meg, szándékos bűncselekmény megállapítását tartotta szükségesnek azzal, hogy ilyenkor lehetőséget kell biztosítani a büntetés korlátlan enyhítésére. A Schuldtheorie felfogásának a lényege tehát, hogy a büntetőjogi szándéknak nem szükségszerű alkotóeleme a társadalomra veszélyesség tudata, hanem elégséges a társadalomra veszélyesség tudatának a lehetősége. A Büntető Törvénykönyv lényegében a Vorsatztheorie-val egyező szabályt tartalmaz, eszerint aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes és erre a feltevésre alapos oka van, nem büntethető, ha azonban a tévedést gondatlanság okozza és a törvény a gondatlanságból eredő elkövetést is büntetni rendeli, a tévedés a büntethetőséget nem zárja ki. A cselekmény társadalomra veszélyességében való alapos okból származó tévedés tehát a szándékos és a gondatlan bűnösséget egyaránt kizárja, míg a gondatlanságból származó tévedés – feltéve, hogy a gondatlanságból eredő elkövetés is büntetendő – a gondatlan bűncselekményben való bűnösség megállapítást eredményezi. A polgárok arról, hogy cselekményük veszélyes-e a társadalomra, nemcsak a büntető

125 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI jogszabályokból szerezhetnek tudomást, erre következtetési alapot nyújthat a tevékenységre vonatkozóan kialakított társadalmi megítélésről szerzett ismeretük is. A társadalomra veszélyesség tudatát a cselekmény jogellenességének, erkölcs-ellenességének vagy társadalmi helytelenítésének a tudata képezheti. a) Ha az elkövető tisztában van azzal, hogy cselekményét jogszabály tiltja, a társadalomra veszélyesség tudata adott. Nem azt kell tudni azonban, hogy a magatartást a Büntető Törvénykönyv bűncselekménynek nyilvánítja, elégséges azt felismerni, hogy a magatartás jogilag tilalmazott. Így a cselekmény társadalomra veszélyessége felismerésének a hiányára nem hivatkozhat eredményesen az, aki tudja, hogy a hitelügyletek megkötése során a vonatkozó jogszabályok megsértésével jár el (BH 2000. 238.). A büntető jogszabálynak a nem tudása vagy téves értelmezése semmiképp nem zárja ki a büntetőjogi felelősséget. A büntetőjogi keretrendelkezést kitöltő igazgatási jogszabályok ismeretének hiánya vagy téves feltevése azonban megalapozhatja a Btk. 27. §-ának (2) bekezdése szerinti büntethetőséget kizáró ok megállapítását (BH 1992. 363.). Így hiányozhat a társadalomra veszélyesség tudata, ha a keretdiszpozíciót kitöltő alacsonyabb szintű jogszabályt az elkövetőnek nem állt módjában megismerni, vagy olyan személytől, illetve szervtől kapott téves jogi tájékoztatást, akinek vagy amelynek a véleményében alappal bízhatott. b) Szintén adott a cselekmény társadalomra veszélyességének tudata akkor, ha az elkövető tisztában van magatartásának erkölcsi elítélendőségével. Elképzelhető ugyanis, hogy az elkövető a cselekmény jogilag tilalmazott voltát nem ismeri, de tudomása van arról, hogy az erkölcs a magatartását negatívan ítéli meg. Az erkölcsi felfogás vonatkozásában nem az elkövető, hanem a társadalom értékítéletének van jelentősége. Ezért tudatában van a cselekménye társadalomra veszélyességének az, aki bár a vérfertőzésre vonatkozó büntetőjogi tilalmakat nem ismeri, de tudja, hogy az egyenesági rokonok közötti nemi kapcsolatot a társadalom erkölcsi felfogása helyteleníti. c) Ugyancsak adott a cselekmény társadalomra veszélyességének a tudata, ha az elkövető a jogi tilalom vagy az erkölcsi elítélés ismerete nélkül is tisztában van magatartásának veszélyes jellegével. Így mindenki által tudott, hogy az ittasság hátrányosan befolyásolja a gépjárművezetési képességet, vagyis, hogy az ittas állapotban való vezetés fokozott veszélynek teszi ki a közlekedésben részt vevőket. Az előbbiekben említett okok bármelyikének a fennállása esetén tehát a cselekmény társadalomra veszélyességének tudata adott. Mindezekre figyelemmel a társadalomra veszélyességben való tévedés az alábbi esetkörökben állapítható meg. – Az elkövető – tévesen – fennállónak tart egy olyan okot, amely, ha a valóságban létezne, a cselekmény társadalomra veszélyességét kizárná. A társadalomra veszélyességet kizárja például a jogos védelem, a végszükség vagy a sértett beleegyezése. Aki tehát, bár nincs jogos védelmi helyzetben, de a körülmények alapján alappal tételezi fel annak fennállását, vélt jogos védelemben cselekszik. A vélt jogos védelmi helyzet megállapításának akkor van helye, amikor az elkövető az ellene színleg – vagy egyáltalán nem – irányzott támadást vagy közvetlen fenyegetést komolynak, illetve létezőnek véli és a feltételezett támadás objektív jellegének megfelelően védekezik. Ilyen esetben tehát az elkövető tévedéséről van szó, éppen ezért magatartásának elbírálásánál a tévedés szabályai alkalmazandók (BJD 4673.). A vélt jogos védelemben kifejtett magatartás miatt tehát az ilyen helyzetben levő nem büntethető. Abban az esetben viszont, ha a jogos védelmi helyzetet gondatlansága folytán tévesen tételezte fel, és a kifejtett szándékos cselekménynek a gondatlan alakzatát a törvény büntetni rendeli, gondatlan bűncselekményért kell az elkövetőt felelősségre vonni. – Amint már említettük, a büntetőjogi keretrendelkezést kitöltő igazgatási norma ismeretének hiánya kivételesen megalapozhatja a 27. § (2) bekezdésének az alkalmazását. Végül felhívjuk a figyelmet arra, hogy sem a ténybeli, sem a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés nem zárja ki a büntethetőséget, ha azt gondatlanság okozta és a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti.

2.2.2. 6.2.2.2. Az elöljáró parancsa 123. § (1) Nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott cselekményért, kivéve, ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el. (2) A parancsra elkövetett bűncselekményért a parancsot adó is tettesként felel, ha a katona tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el, egyébként a parancsot adó közvetett tettesként felel. 126 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI A katonai szervezetek sajátossága a hierarchikus rendszer, amelynek alapvető jelentőségű részét képezi a parancs teljesítésével kapcsolatos kötelezettség. Az elöljáró jogosult arra, hogy az alárendeltek tevékenységét parancs kiadásával is irányítsa. A parancs lényegében meghatározott tevékenység vagy feladat végrehajtására vonatkozó egyedi utasítás, amely konkrét személynek vagy személyek meghatározott körének adható ki. A parancsot adó ugyanakkor felelősséggel tartozik a parancsáért. Mindebből az következik, hogy az alárendelt nem mérlegelheti, hogy helyes-e a parancs vagy hogy indokolt-e azt teljesíteni. A Btk. rendelkezése szerint tehát a katona a parancsra végrehajtott cselekményért nem büntethető, kivéve, ha tisztában volt azzal, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el. Ezen büntethetőséget kizáró ok a tévedéssel mutat rokonságot, mert csak akkor jöhet szóba, ha az alárendelt a parancs végrehajtásakor nincs tisztában azzal, hogy ezáltal bűncselekményt valósít meg. Viszont, ha a katona tudja, hogy a parancs teljesítésével bűncselekményt követ el, a büntetőjogi felelősségre vonás alól nem mentesülhet. Mindebből az is következik, hogy amennyiben a parancs végrehajtásával az alárendelt bűncselekményt valósít meg, ám csak gondatlanság terheli, a gondatlan bűncselekményért felel. A parancsra elkövetett bűncselekményért ugyanakkor a parancsot adó a (közvetett) tettesre irányadó szabályok szerint tartozik büntetőjogi felelősséggel.

2.3. 6.2.3. A cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró okok 2.3.1. 6.2.3.1. A jogos védelem

29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. (2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi. (3) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. 29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt. A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése szerinti jogos védelem a cselekmény társadalomra veszélyességét zárja ki, míg a Btk. 29. §-ának (2) bekezdése szerinti jogos védelem a beszámítási képességet. Ennek ellenére e két jellegében alapvetően különböző kizáró okot – amint már jeleztük – a könnyebb tanulhatóság érdekében e helyen együtt mutatjuk be. 1. A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése szerinti jogos védelem E büntethetőséget kizáró ok törvénybe iktatásának az alapja az, hogy a jogosan védekező olyan támadást hárít el, amelynek megakadályozására a bűnüldöző hatóságok lennének jogosultak és kötelesek. Ha ezek a szervek az említett kötelezettségüknek nem képesek eleget tenni, a megtámadott számára biztosítani kell a védekezés jogát. Lényegében tehát a jogszerűen védekező a társadalom védekezését valósítja meg a támadóval szemben. Az ilyen helyzetben kifejtett, a Btk. Különös Részében büntetni rendelt cselekmény a társadalomra nem veszélyes. Ez arra az esetre is igaz, ha a védekező az élete ellen támadót megöli. Ezért nem lehet egyet érteni a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz fűzött egyik párhuzamos véleményben kifejtett azon állásponttal, amely szerint „ha a megtámadott megöli a támadóját, a jogos védelem biztosította büntethetetlenséggel a jog nem az élettől való megfosztás jogszerűségét ismeri el, hanem annak a szituációnak a jogon kívüliségét, amelyben a támadás és elhárítása lezajlott. Jogot a támadó megölésére a jog nem adhat, de ugyanazon okból azt sem írhatja elő, hogy a 127 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI megtámadott tűrni köteles … így tehát a természeti állapot tér vissza azokra a pillanatokra, amíg az életek közötti választás szituációja fennáll … csak a választási helyzet megszűntével lép be újra a jog.” A római jog már a kezdetektől tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek elismerik, „joggá teszik” a védekezést. A XII. táblás törvény az „éjjel tetten ért tolvaj” megölését feltétel nélkül, míg a nappal tetten ért tolvaj életének a kioltását csak abban az esetben ismerte el jogszerűnek, ha fegyverrel védekezett a leleplezéskor. Mindebből az is kitűnik, hogy a védekezés és a bosszú megengedhetőségének gondolata még nem különül el teljesen egymástól. A kánonjog a jogos védelem jogintézményét ugyancsak elismeri, sőt azt kibővíti a mások érdekében gyakorolható védelem fogalmával. A törvény szövegéből következően ma már egyértelmű, hogy a jogos védelem nem önvédelmet jelent, a védelmi cselekményt kifejtheti maga a megtámadott vagy bárki más is. Amennyiben a védelmi cselekményt nem a megtámadott fejti ki, annak sincs jelentősége, hogy a megtámadott kért-e segítséget avagy nem, sőt a büntethetőséget kizáró ok fennállását akkor is meg kell állapítani, ha a megtámadott kifejezetten tiltakozott a beavatkozás ellen. A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése szerinti jogos védelem két alapvető jellemzője a jogtalan támadás, illetve az ezzel szembeni védekezés. a) Jogos védelemről akkor lehet csak szó, ha a védelmi cselekmény tanúsítására a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárítása érdekében kerül sor. Támadásnak az olyan tevékenység vagy mulasztás minősül, amely megvalósítja valamely bűncselekmény (szabálysértés) törvényi tényállásának objektív ismérveit. A támadás tehát nem csak tevékenység lehet, ezért nem értünk egyet a joggyakorlatban, illetve a jogirodalomban uralkodónak tekinthető azzal a felfogással, amely szerint a mulasztás jogos védelmi helyzetet nem, legfeljebb csak végszükséget eredményezhet. Ez a nézet szem elől téveszti a jogos védelem és a végszükség közötti lényeges különbséget, nevezetesen, hogy az első esetben jog áll szemben jogtalansággal, míg a második esetben jog és jog konfrontációjára kerül sor. Amennyiben az aktív magatartással megvalósuló támadás egy jogellenes állapotot eredményez – mivel a történések egész folyamatára figyelemmel kell lenni – a támadó pillanatnyi passzív magatartása is jogtalan támadásnak minősül, ha az a jogtalan állapot további fenntartását célozza. Ezért, ha az emberrablás sértettje, akit életveszélyesen megfenyegettek, kihasználva, hogy az őt őrző személy figyelme másra irányul, az őrt, hogy saját életét megmentse megöli, jogos védelmi helyzetben cselekszik akkor is, ha az őr ekkor aktív magatartást nem tanúsított (BH 1997. 512.). További feltétel, hogy a támadás részben vagy egészben ténylegesen kimerítse a Különös Részben büntetni rendelt valamely bűncselekmény törvényi tényállását, illetve olyan helyzet álljon fenn, amely ennek a veszélyével fenyeget. Ha a bűncselekménynek szabálysértési alakzata is van – például a vagyon elleni bűncselekmények esetében – a szabálysértési cselekmény is kialakítja a Btk.-ban szabályozott jogos védelmi helyzetet (BH 1996. 70.). A támadásnak „intézettnek” vagy „közvetlenül fenyegető” jellegűnek kell lennie. Intézettnek minősül a támadás, ha az elkövető valamely a Különös Részben büntetni rendelt bűncselekmény (szabálysértés) törvényi tényállásának megvalósítását már megkezdte, míg közvetlenül fenyegető a támadás akkor, ha a támadás megkezdésétől azonnal vagy igen rövid időn belül tartani lehet és annak kifejtésének akadálya nincs (pl. a támadó szúrásra emeli a kését). A jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott reálisan tarthat a támadás megkezdésétől avagy folytatásától, ellenben, ha a fenyegető kijelentés egy esetleges későbbi bántalmazást helyez kilátásba jogos védelemről nem lehet szó. A jogtalan támadás irányulhat – személy ellen, – javak ellen, – a közérdek ellen. aa) A személy elleni támadás irányulhat az élet, az egészség, a testi épség, a nemi erkölcs, valamint egyes személyhez fűződő jogok ellen. Az, hogy az élet, az egészség, a testi épség vagy a szemérem elleni támadás során lehetséges a védekezés, vita tárgyát nem képezi.

128 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Nem ilyen egyértelmű azonban az egyes személyhez fűződő jogok ellen intézett támadásokkal szembeni fellépés megítélése. Elfogadott tétele például mind a jogirodalomnak, mind a jogalkalmazásnak, hogy a személyi szabadság ellen intézett, vagy azt közvetlenül fenyegető támadással szemben a védekezés megengedett. Az emberi méltóság, a társadalmi megbecsülés, a becsület jogos védelmének kérdése azonban már problematikusabb. A verbális rágalmazás, becsületsértés elkövetésekor – tekintettel arra, hogy az ilyen jellegű kijelentés elhangzásával a rágalmazás avagy a becsületsértés befejezetté válik, így nincs mit elhárítani – a jogos védelem szóba sem kerülhet. A becsületsértő, rágalmazó kijelentés tehát a kijelentéssel érintett személy részére jogos védelmi helyzetet nem eredményez (Legf. Bír. Bf. III. 1500/1977/3.), sőt az ítélkezési gyakorlat szerint a szóbeli becsületsértés, rágalmazás nem fosztja meg az emiatt tettleg megtámadottat a védekezés jogától (BJD 4680.). Tettleges becsületsértéssel szemben azonban a megtámadott már jogosan védekezhet. ab) A vagyon, a javak ellen irányuló támadás ugyancsak elhárítható védekezéssel. A javak védelme tehát magában foglalja a vagyoni jogok, valamint az ezek tárgyául szolgáló vagyontárgyak védelmének a jogát. A javak kapcsán a büntetőjog nem csupán a tulajdonosi jogokat védelmezi, hanem a birtokot is, nem vehető azonban igénybe jogos védelem a kötelmi jogok érdekében, vagyis pl. ha az adós nem hajlandó a tartozását megfizetni, jogos védelemre hivatkozva nem lehet erre erőszakkal kényszeríteni. ac) A közérdek, mint a jogos védelem lehetséges tárgya lényegében a jogilag elismert közösségi érdekeket jelenti. Közérdekre hivatkozva tehát jogos védelem címén fellépni akkor lehet, ha az egész közösség érdeke az egyébként Büntető Törvénykönyvbe ütköző tevékenység kifejtésének vagy folytatásának a megakadályozása. Közérdeken azonban nemcsak a társadalom egészének érdekeit kell érteni, hanem a társadalom egyes kisebb közösségeinek érdekeit is. A támadásnak jogtalannak kell lennie. A támadás jogellenessége objektív ismérv, tehát független a támadó szándékától, illetve annak értékítéletétől. Nem jogtalan az erőszakos magatartás kifejtése – függetlenül attól, hogy a cselekmény tárgyilag beleilleszkedik valamely büntető törvényi tényállás keretei közé –, ha – azt jogszabály engedélyezi, – házi fegyelmezési jog gyakorlása során kifejtett cselekmény, – végszükség vagy jogos védelem során tanúsított magatartás. Megjegyezzük, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a jogos védelmi helyzetben levő személlyel szemben fellépő javára fogalmilag kizárt a jogos védelmi helyzet jogszerű megállapítása (BH 1996. 70.). A támadás jogtalansága nem függ a támadó személy tulajdonságaitól sem. Így jogtalan az olyan személy támadása is, aki egyébként bűncselekmény alanya nem lehet, ezért jogszerűen lehet védekezni a gyermekkorú vagy a kóros elmeállapotú személy támadásával szemben is. A támadó azonban csak ember lehet, ideértve azt az esetet is, ha a támadó állatot használ fel célja elérésére, míg egyébként az állattól vagy valamilyen eseményből származó veszély elhárítása végszükség címén zárhatja ki a büntetőjogi felelősséget. Úgyszintén irreleváns a támadó tévedése a támadás jogszerűségében. Amennyiben viszont a jogos védelem alapjául szolgáló helyzetet valaki azért érti félre, mert a körülményekből tévesen jogtalan támadással fenyegető helyzetre következtet a tévedésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Természetesen, ha az objektív helyzet a jogos védelem fennállására alapot nem adott, ezen büntethetőséget kizáró ok nem jöhet szóba. A jogtalanság kizárólag a támadást jellemezheti, mert amennyiben a támadó és a megtámadott egyaránt jogellenesen jár el, jogos védelmi helyzetre egyikük sem hivatkozhat eredményesen. Kölcsönös tettlegesség esetén egyik fél fellépése sem jogos védekezés. Ha a verekedésre kihívás és a kihívás elfogadása folytán kerül sor, mindketten a jogtalanság talaján állnak, ezért egyik fél javára sem állapítható meg jogos védelem még akkor sem, ha az egyik a másikkal szemben erőfölénybe kerül (BJD 3626.). Ilyenkor a verekedésben részt vevő gyengébb fél érdekében fellépő harmadik személy tekintetében sem beszélhetünk jogos védelmi helyzetről, ha tudott a tettlegesség kölcsönösségéről. Amennyiben erről nem tudott, a tévedés szabályait kell alkalmazni. Tehát, amikor a személyi ellentétek miatt kölcsönös erőszakosságra kerül sor és a tettlegességben részt vevők további erőszakos cselekményre kölcsönösen készülnek, a szembenálló csoportok minden tagja a jogtalanság talaján áll (BJD 2473.). Az előbbiekben ismertetett eseti döntésekkel szemben a Legfelsőbb Bíróság egy konkrét ügyben meghozott újabb határozatában olyan álláspontot foglalt el, amely szerint kölcsönös tettlegesség esetén is megállapítható a jogos védelem annak javára, aki harmadik személy beavatkozása és támadása következtében kiszolgáltatott helyzetbe kerül (BH 2008. 260.). A Legfelsőbb Bíróság okfejtése szerint olyankor, amikor a 129 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI kölcsönös tettlegesség során az erőviszonyok azért változnak meg, mert az egyik félhez utóbb, előzetesen fel nem ismerhetően további támadó személy csatlakozik, az emiatt hátrányba kerülő fél javára a jogos védelem megállapítása már nem zárható ki. Ez az okfejtés azonban dogmatikailag elfogadhatatlan. A kölcsönös tettlegesség által a jogellenesség talaján álló személy ugyanis nem kerülhet vissza a jogszerűség körébe pusztán amiatt, mert a kölcsönös törvénysértés keretei között az erőviszonyok megváltoztak. A jogszerűség, illetve jogtalanság kérdésében való állásfoglalás tehát nem függ és nem is függhet az erőviszonyok mikénti alakulásától, mert ellenkező esetben hol az egyik, hol a másik személy lenne jogos védelmi helyzetben, ami nyilvánvalóan képtelenség. A jogellenesen cselekvő tehát – magatartásának törvénysértő jellege miatt – a jogrend védelmében nem részesülhet, mert a jogos védelem jogintézménye nem „átjáróház” aszerint, hogy a kölcsönös tettlegességbe bocsátkozó mikor támad és mikor védekezik. Nem keletkeztet jogos védelmi helyzetet a kiprovokált támadás sem, ezen azonban csak a tettlegességgel kiprovokáltat kell érteni (BJD 1004.), a szóbeli becsületsértés – miként már említettük – nem fosztja meg az emiatt tettleg megtámadottat a védekezés jogától. b) A védelmi cselekménynek elhárító jellegűnek kell lennie. Elhárításon aktív magatartást kell érteni, mégpedig olyan tevékenységet, amelynek kifejtésére a védekezés keretei között kerül sor, az a támadó ellen irányul és kimeríti a Btk. Különös Részében meghatározott valamely bűncselekmény tényállási elemeit. A jogos védelmi helyzet időbelileg addig áll fenn, amíg reálisan lehet számítani a támadás megkezdésére, illetőleg amíg a támadó cselekmény kifejtése folyik. A támadás eszközének elvétele a jogos védelmi helyzetet még nem szünteti meg és a jogtalan támadónak az az elhatározása, hogy a további támadással felhagy csak akkor zárja ki a jogos védelmi helyzet megállapítását, ha objektíve is érzékelhetően hagyja abba a támadó fellépést (BH 1978. 360.). Jogtalan támadás esetén a jogalkalmazói gyakorlat arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megtámadott nem köteles menekülni, tehát a megtámadottat menekülési kötelezettség nem terheli. Kivételesen azonban a büntetőjogilag közömbös elhárítási mód – vagyis a menekülés – választásának a kötelezettsége terhelte a hozzátartozót a felmenője, a testvére, vagy a házastársa részéről ellene intézett, illetőleg fenyegető támadás esetén. Ugyancsak menekülési kötelezettség terhelte a megtámadottat, ha a támadó súlyosabb fokban kóros elmeállapotú, vagy szemmel láthatóan tudatzavarban levő személy, függetlenül attól, hogy a tudatzavart állapotot mi váltotta ki (15. számú Irányelv). Ezen a jogalkalmazói gyakorlaton változtatott a törvényhozó akkor, amikor a 2009. évi LXXX. törvény újrafogalmazta a (3) bekezdést kimondva, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. E törvényi rendelkezés hatályba lépése óta tehát – a támadó személyétől függetlenül – a megtámadottat kitérési kötelezettség nem terheli. Mindebből kitűnően tehát nem feltétele a jogos védelem megállapíthatóságának, hogy a támadás másként el nem hárítható jellegű legyen. Az elhárítás legfőbb jellemzője az arányosság. A jogos védelmi cselekmény arányossága szempontjából a legjelentősebb az, hogy az elhárító magatartás nem idézhet elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. A megtámadott tehát annál súlyosabb sérelmet is előidézhet, mint amivel a támadás fenyegetett és az arányosság követelményének a megsértése csak akkor kerülhet szóba, ha a megtámadott által okozott sérelem aránytalanul nagyobb. Arányos a védekezés, ha a megtámadott magatartása ugyanazon törvényi tényállás keretei között marad, mint a támadóé. Így a súlyos testi sértést okozó vagy azzal fenyegető támadás a konkrét körülményekre figyelemmel életveszélyt okozó testi sértéssel (BH 1996. 405.) vagy akár halált okozó testi sértéssel – ez utóbbi esetben ugyanis a halál mint eredmény tekintetében a védekezőt csak gondatlanság terheli – is elhárítható a szándékos emberölés azonban már nem tekinthető arányos védekezésnek. Nem állapított meg ezért a bíróság jogos védelmi helyzetet annak a szolgálaton kívül levő rendőrnek a javára, aki a kisebb testi sérülésekkel fenyegető támadást úgy hárította el, hogy jogtalanul szolgálatba helyezve magát pisztolyával rálőtt az egyik sértettre, és halálos sebet ejtett rajta (BH 2005. 1.). A védett jogtárgyak egyenértékűségére figyelemmel az ítélkezési gyakorlat szerint az arányosság vizsgálata szükségtelen – az élet ellen irányuló, – a nemi szabadság elleni erőszakos támadás esetén. A tettleges becsületsértéssel fenyegető magatartással szemben viszont nem tekinthető arányosnak az életveszélyes sérülést okozó bántalmazás (BH 1984. 173.). Azt, hogy a támadás milyen sérelemmel fenyegetett,

130 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI az objektív körülményekből kell megítélni. Az elhárító tevékenység arányosságának vizsgálatánál a támadás lehetséges következményeinek és nem a támadó szándéka felismerésének van jelentősége (BH 1989. 138.). Az arányossággal kapcsolatban a legkritikusabb terület, hogy meddig jogszerű a védekezés, amennyiben a támadás kizárólag a vagyoni javak ellen irányul (pl. lopás). Álláspontunk szerint ezt az eset összes körülményeire, így különösen a javak értékére tekintettel lehet csak eldönteni, ám megítélésünk szerint a javak ellen intézett támadás is elhárítható akár oly módon is, hogy a védekező a testi sértés alap- vagy bármely minősített esetét valósítja meg védekezése során. E körben az arányosságra nézve egyértelmű eligazítást adhat a támadó által elkövetett bűncselekmény és a védekezés során megvalósuló tényállásszerű magatartás jogi minősítése, illetve az ezekhez kapcsolódó – az absztrakt társadalomra veszélyességet kifejezésre juttató – törvényi büntetés. Tekintettel arra, hogy nem élet elleni támadásról van szó, ezért az Alkotmány 54. §-a (1) bekezdésének azon rendelkezésére figyelemmel, amely szerint a Magyar Köztársaságban minden embernek vele született joga van az élethez, a védelmi cselekmény egyetlen korlátja, hogy a javak ellen intézett támadás nem hárítható el a támadó életének szándékos kioltásával. Itt kell megemlíteni az ún. védő-óvó berendezések alkalmazásának problematikáját. A – főként vagyon elleni – bűncselekmények elszaporodása miatt ugyanis az elmúlt időben egyre gyakoribbá vált ezeknek az eszközöknek az alkalmazása, így például áramnak az ajtókilincsbe vezetése. Az ilyen előzetes jellegű védekezés jogszerűségét az ítélkezési gyakorlat nem ismerte el arra hivatkozva, hogy a támadásnak, illetve a támadás közvetlen veszélyének hiányában a jogos védelmi helyzet nem áll fenn. Az önműködő rendszerekkel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság az egyik eseti döntésében arra is rámutatott, hogy azok nem alkalmasak arra, hogy felmérjék az elhárítás szükségességét, annak mértékét és arányosságát sem (BH 2000. 97.). A 2009. évi LXXX. törvény a 29/A. § beiktatásával – szemben az említett jogalkalmazói gyakorlattal – kimondta, hogy nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt. A jogirodalomban megelőző jogos védelemnek nevezett jogintézmény olyan jogtalan támadás elhárítását célozza, amely a jövőben a védekező, vagy más személye, illetve javai ellen irányul. A megelőző jogos védelem tehát már nem terjed ki a közérdekre. A jogtalan támadásra vonatkozó ismérvek, illetve általános szabályok e körben is irányadók, ám a jogtalan támadással a megelőző jogos védelem körében nem elhárító cselekmény áll szemben, hanem előzetes óvintézkedés, vagyis az óvóeszköz alkalmazása nem más, mint előkészület a védelemre. A megelőző jogos védelem csupán akkor zárja ki a büntetendőséget, ha a törvényben meghatározott három feltétel együttesen érvényesül. A megelőző védelmi eszköz létrehozatala: – nem lehet alkalmas az élet kioltására; – a jogtalan támadónak kell sérelmet szenvednie; – a védelmi eszköz alkalmazójának a sérelem elkerülése érdekében mindent meg kell tennie, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt. a) A megelőző jogos védelem körében a védő-óvó berendezés telepítését csak akkor tekinthetjük jogszerűnek, ha az az élet kioltására nem alkalmas. Az adott körülmények között az élet kioltására alkalmas védelmi eszköz használata (lőfegyver automatikus működésbe hozatala, magasfeszültségű áram kerítésbe, kilincsbe vezetése) tehát nem eredményezhet büntetlenséget. b) A védő-óvó berendezések alkalmazása továbbá csak akkor élvezi a jogrend védelmét, ha a jogtalan támadás során magának a támadónak idéz elő sérelmet. A megelőző jogos védelem körében tehát maga a védekező is kockázatot vállal, mert nem zárható ki, hogy a jogtalan támadás végül nem következik be, és nem a jogtalan támadót éri sérelem, hanem például egy teljességgel vétlen személyt, mely sérelem okozásáért pedig a védő-óvó berendezést telepítőnek, létrehozónak felelnie kell. c) A törvény végül a védekező számára azt is előírja kötelezettségként, hogy a sérelem elkerülése érdekében az adott helyzetben minden tőle elvárhatót megtegyen. Ez a kötelezettség teljesíthető például valamilyen 131 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI figyelemfelhívással vagy jelzéssel. A tőle elvárhatóság fogalma az ügy konkrét körülményeire és a védekező személyére tekintettel ítélhető meg, míg az adott helyzetben elvárhatóság pedig azt fejezi ki, hogy a védekező személyén túl, a választott eszközre is figyelemmel kell a védekezőnek mindent megtennie a sérelem elkerülése érdekében. Nem az arányosság követelményének a megsértését jelenti az időbeli túllépés. Ez esetben arról van szó, hogy – bár korábban fennállt a jogos védelem – a különös részi törvényi tényállás megvalósításakor azonban a támadó a támadással már felhagyott és a további támadás veszélye sem áll fenn, ezért az időbeli túllépéskor a jogos védelmi helyzet hiánya miatt a bűncselekmény megvalósul (BH 1993. 654.). Annak azonban, hogy a támadó a támadással felhagyott és további támadás sem fenyeget, – amint már említettük – egyértelműnek kell lennie. 2. A Btk. 29. §-ának (2) bekezdése szerinti jogos védelem Aki az arányosság követelményét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl – beszámítási képességet kizáró ok fennállása miatt – szintén nem büntethető. Ebből egyértelműen következik, hogy az e törvényhely szerinti jogos védelem megállapíthatóságának az arányosság már nem fogalmi eleme. Az ijedtség vagy a menthető felindulás lényegében az elkövető felismerési, akarati vagy értékelő képességét kizáró vagy korlátozó tudatzavar, aminek következtében a megtámadott a tényleges vagy a közvetlenül fenyegető támadást az elhárítás időpontjában a valóságosnál súlyosabbnak ítéli meg és ezért azt súlyosabban viszonozza. Azt, hogy a jogtalan támadás az elkövetőben milyen hatást váltott ki, az ijedtség vagy menthető felindulás korlátozta vagy kizárta-e a védekezés szükséges mértékének a felismerésére vonatkozó képességet, olyan kérdés, amelynek nincs jelentősége. Tehát a jogtalan támadás okozta ijedtség vagy menthető felindulás is tudatzavar, ennek fennállásának a megállapítása azonban nem elmeorvos szakértői kompetencia, hanem a kérdés eldöntésére a jogalkalmazó, vagyis az ügyész vagy a bíróság jogosult. Amennyiben nem ijedtség vagy menthető felindulás képezi a túllépés okát, hanem például a védekező szándékából fakadó megtorlás, a jogtalan támadással szemben aránytalanul védekezőt büntetőjogi felelősség terheli.

2.3.2. 6.2.3.2. A végszükség 30. § (1) Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett. (2) Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát. (3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza a sérelem nagyságának felismerésében. (4) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély vállalása a hivatásánál fogva kötelessége. A szükséghelyzetben elkövetett büntetni rendelt cselekmények jogi megítélésének kérdéseivel az ókor jogtudósai is foglalkoztak, azonban a szabályozás egészen a XIX. század végéig egy-egy kivételes esetre (pl. a Carolina az éhségből elkövetett lopásra) koncentrált. A végszükség problematikáját a Mignonette nevű angol hajó 1884-ben bekövetkezett elsüllyedése után történtek állították a büntetőjogi érdeklődés középpontjába. Három tengerész ugyanis több napi éhezés után annak érdekében, hogy életben maradhasson, megölte és megette negyedik társát, egy hajósinast, aki már eszméletlen állapotban volt. Néhány nappal később a három tengerészt egy angol hajó megmentette, majd valamennyiüket emberölés miatt a bíróság halálra ítélte, azonban kegyelemben részesültek, és csak félévi fogházbüntetést kellett letölteniük. A Btk. 30. §-ának (1) bekezdésében szabályozott végszükség a cselekmény társadalomra veszélyességét zárja ki, míg a Btk. 30. §-ának (2) bekezdése szerinti végszükség esetében a beszámítási képesség hiánya miatt nem 132 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI kerülhet sor felelősségre vonásra. Miként a jogos védelem esetében, a végszükség két alakzatát is egymást követően elemezzük. 1. A Btk. 30. §-ának (1) bekezdése szerinti végszükség Az e szakaszban szabályozott végszükség két alapvető jellemzője a veszélyhelyzet, illetve a mentési tevékenység. a) A végszükségi veszélyhelyzet több módon is kialakulhat, létrehozhatja természeti csapás (földrengés, árvíz, tűzvész), állat támadása, baleset bekövetkezése, ember cselekménye. Az ember a veszélyhelyzetet előidézheti tevékenységgel, de mulasztással is. Így, ha valaki azért, hogy balesetet idézzen elő megrongálja a vasúti síneket, emberi magatartás következménye lesz az ebből fakadó veszélyhelyzet. A jogos védelem és a végszükség között alapvetően az a különbség, hogy a jogos védelemben cselekvő a vasúti sínek megrongálásakor száll szembe a támadóval, a végszükségben tevékenykedő pedig a sínek megrongálása után kísérli meg a következmények enyhítését. Az emberi magatartás lehet jogellenes, de lehet jogszerű is, ennek magának a veszélyhelyzet kialakulása szempontjából jelentősége nincs, de ez a büntethetőséget kizáró ok csak annak javára állapítható meg, akinek a veszély előidézése nem róható a terhére. A veszély előidézése akkor róható az elkövető terhére, ha e tekintetben bűnösség, azaz szándékosság vagy gondatlanság terheli (BJD 163.), nem róható fel tehát a veszélyforrás annak, aki azt önhibáján kívül vagyis vétlenül okozta. A veszélyhelyzet azt jelenti, hogy fennáll a sérelem rövid időn belül való bekövetkezésének a reális lehetősége. A veszély akkor közvetlen, ha térben és időben behatárolt, vagyis már meghatározható az a személyi kör, illetve a javaknak az a csoportja, amelyet a sérelem fenyeget. A másként el nem háríthatóság azt fejezi ki, hogy a végszükségben cselekvő különös részi törvényi tényállást kimerítő magatartására szükség van, mert a veszély csak így hárítható el, vagy bár lehetséges az elhárítás más módja is, annak eredményessége azonban rendkívül kétséges. Végszükséget állapított meg a bíróság annak javára is, aki a súlyos sérüléssel járó balesetet szenvedett hozzátartozóját a járművét ittasan vezetve szállította kórházba (BH 1993. 336.), mert a késedelem, a mentők kiérkezésének megvárása veszélyeztette volna a megsérült hozzátartozó életét. A végszükségi helyzetben cselekvő magatartása irányulhat a saját, illetve a mások – személyének, – javainak vagy – a közérdek mentésére, illetve védelmére. b) A jogos védelemhez hasonlóan a Btk. 30. §-ának (1) bekezdése szerinti végszükség megállapítására is kizárólag akkor kerülhet sor, ha a veszélyhelyzet és az elhárító cselekmény arányban áll egymással. Ellentétben azonban a jogos védelemmel, a végszükség esetében az arányosság megállapíthatóságának az a feltétele, hogy a cselekmény kisebb sérelmet okozzon, mint amelynek az elhárítására törekedtek. Végszükségi helyzetben tehát azonos vagy nagyobb sérelem nem okozható. Ebből következően már az azonos sérelem okozása is túllépésnek minősül. Azt, hogy az elhárító cselekmény arányos volt-e vagy sem, ugyancsak a tárgyi elemek vizsgálata alapján lehet eldönteni. Embert fenyegető veszélyhelyzetben a mentés csak akkor arányos, ha az okozott testi sérülés csekélyebb, mint amivel a másként el nem hárítható veszély fenyegetett. Így végszükség okából nem büntethető a gépkocsi utasa, ha a vezető szabálytalansága miatt fenyegető frontális ütközést a kormány félrerántásával hárítja el és ennek során az előzött motorkerékpárost az úttestről leszorítja (BH 1978. 227.). Az emberi élet kioltásával való veszélyelhárítás esetén is megállapítható a végszükség akkor, ha az egy ember életét kioltó cselekmény legalább két ember életét menti meg. Ellenben az egyetlen ember életének megmentése miatti emberölés már sérti az arányosság követelményét. A vagyoni javak körében azok értékének összehasonlításával lehet állást foglalni az arányosság kérdésében. Végszükség címén mentette fel a rongálás miatt emelt vád alól a bíróság azt a terheltet, aki sürgősségi orvosi 133 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI ellátás érdekében a saját személygépkocsijával szállította kórházba az édesanyját, majd az objektív lehetőségek hiányában ki nem egyenlíthető belépési díj ki nem fizetése miatt a belépést akadályozó sorompót áttörve okozott kárt (BH 2006. 1.). 2. A Btk. 30. §-ának (2) bekezdése szerinti végszükség A törvényi rendelkezés szerint nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát. A 30. § (2) bekezdése a beszámítási képesség hiánya miatt biztosít büntetlenséget az arányosság követelményét megsértő számára. E körben, valamint a 30. § (3) bekezdésére és a vélt végszükségre vonatkozóan a jogos védelemmel kapcsolatban kifejtettek az irányadók. Végül a törvény kizárja a végszükség megállapíthatóságát azok tekintetében, akiknek a veszély vállalása hivatásuknál fogva a kötelességük. Így nem hivatkozhat alappal végszükségi helyzetre például a tűzoltó, aki a mentés során azért hogy a saját életét mentse, másnak testi sértést okoz. Megjegyezzük azonban, hogy álláspontunk szerint e törvényi rendelkezés csak úgy értelmezhető, hogy a veszély vállalására hivatásuknál fogva köteles személyek csak a saját személyüket nem menthetik mások kárára. Ha azonban a veszélyben levők mentése érdekében okoznak másnak sérelmet, a végszükségi helyzet a javukra is megállapítható. Az előbbi példánál maradva az a tűzoltó, aki egy személynek testi sértést okozva tudja csak kimenteni az égő házban levő két személyt, a Btk. 30. §-ának (1) bekezdése alapján nem büntethető.

2.3.3. 6.2.3.3. A Btk. Különös Részében szabályozott egyes bűncselekményekre vonatkozó kizárási okok A Különös Rész több tényállása tartalmaz az adott bűncselekmény vonatkozásában büntethetőséget kizáró okot. A teljesség igénye nélkül említjük meg az alábbi példákat. – Rágalmazás, becsületsértés vagy kegyeletsértés miatt nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul. A valóság bizonyításának azonban csak akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta (182. §), – Vérfertőzés miatt nem büntethető a leszármazó, ha a cselekmény elkövetésekor tizennyolcadik életévét nem töltötte be [203. § (2) bek.]. – Személyi bűnpártolásért nem büntethető az aki hozzátartozója érdekében követi el [244. § (4) bek.].

2.3.4. 6.2.3.4. A sértett beleegyezése A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 51. §-ának (1) bekezdése szerint sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Amint már utaltunk rá a passzív alany és a sértett nem ekvivalens fogalmak és bár a gyakorlatban a passzív alany és a sértett személye többnyire azonos, az egybeesés nem feltétlen. A beleegyezésnek tehát kizárólag akkor van büntetőjogi relevanciája, ha olyan személytől származik akinek jogát vagy jogos érdekét a diszpozíciószerű cselekmény sértené vagy veszélyeztetné. Jogainak vagy jogos érdekeinek sérelmébe azonban nem mindenki egyezhet bele. Indifferens büntetőjogi szempontból a beleegyezés ténye, ha a sértett – a tizennegyedik életévét nem töltötte be, – a törvényben meghatározott feltételek fennállására figyelemmel cselekvőképességet kizáró gondnokság hatálya alatt áll, vagy – olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik. 134 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Ezért például, ha a 10 éves gyermek az elkövető kérésére önként adja oda a nála lévő pénzt, a lopás megvalósul. Más kérdés természetesen, hogy az elkövetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a beleegyező nyilatkozatot adó személy például cselekvőképességet kizáró gondnokság hatálya alatt áll, mert amennyiben erről a körülményről nincs tudomása, a ténybeli tévedés szabályai alapján zárható ki a felelőssége. A sértettnek csak az az akaratnyilatkozata tekinthető beleegyezésnek, amit tévedéstől, kényszertől, fenyegetéstől mentesen, és a cselekmény véghezvitelének megkezdése előtt vagy a végrehajtás alatt, de a befejezettséget megelőzően tesz meg, feltéve, hogy a jog vagy érdek vonatkozásában korlátlanul rendelkezhet. A beleegyezésnek tehát önkéntesnek, továbbá komolynak és egyértelműnek kell lennie, mely szándékát a sértett kinyilváníthatja kifejezetten vagy ráutaló magatartással. A volenti non fit iniuria elv érvényesülése a büntetőjogban azonban nem korlátlan. a) A sértett a vagyoni jellegű jogainak, érdekeinek sérelmébe beleegyezhet, ezért az idegen dolognak a sértett beleegyezésével történő elvétele vagy az idegen vagyontárgynak a sértett hozzájárulásával megvalósuló megsemmisítése nem minősül lopásnak, illetve rongálásnak. b) A személy elleni cselekmények esetében viszont már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. A Csemegi-kódex privilegizált esetként szabályozta a kívánságra ölést, a hatályos Btk. szerint azonban, aki a sértett életét annak kérésére oltja ki ugyanúgy szándékos emberölésért felel. E körben kell említést tennünk az eutanázia problematikájáról. Az eutanázia görög eredetű kifejezés és „szép halált” jelent. Köznapi értelemben eutanáziának minősül minden olyan tevékenység, amelynek célja a halálközeli állapotban levő, az emberhez méltó életvitelre már képtelen személy életének fájdalommentes megrövidítése, ami megvalósulhat a sértett kezdeményezésére (önkéntes eutanázia) avagy e nélkül (nem önkéntes eutanázia). A köznapi értelemben vett eutanázia szándékos emberölésnek minősül, büntetőjogi értelemben az eutanázia fogalma alatt kizárólag az orvos és a beteg olyan kapcsolata értendő, amikor a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő elviselhetetlenül nagy fájdalmat átélő embert saját kérésére segíti halálba az orvos. Eutanáziáról tehát csak akkor lehet szó, ha az élet kioltására kifejezetten a beteg akaratából kerül sor és a beavatkozást orvos végzi (aktív eutanázia), vagy ha az életet meghosszabbító kezelést orvos mulasztja el (passzív eutanázia). Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 15. §-ának (1) bekezdése a beteg számára biztosítja az önrendelkezéshez való jogot. Az önrendelkezési jog gyakorlásának keretében a beteg saját belátása szerint dönthet arról, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve, hogy annak során milyen beavatkozások elvégzésébe egyezik bele. A törvény az ellátás visszautasításának jogát is szabályozza. A 20. § (3) bekezdése szerint a betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására akkor van lehetőség, ha a betegség az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – az előírt egészügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet, tehát gyógyíthatatlan. Az életet meghosszabbító kezelés, illetve beavatkozás visszautasítása azonban csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja és egybehangzóan írásban úgy nyilatkozik, hogy a beteg a következmények ismeretében hozta meg döntését és ha a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő harmadik napon két tanú előtt ismételten kinyilvánítja a visszautasításra vonatkozó szándékát. A visszautasítással kapcsolatos nyilatkozatot közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására. A törvény tehát az önkéntes passzív eutanáziát lehetővé teszi, az aktív, illetve a nem önkéntes passzív eutanázia azonban ugyancsak bűncselekményt, nevezetesen szándékos emberölést valósít meg. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az eutanázia alkotmányossági kérdéseivel foglalkozó 22/2003. (IV. 28.) AB határozatával az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely szerint az egészségügyről szóló törvény alkotmányellenesen korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát azáltal, hogy nem teszi lehetővé életük orvosi segítséggel történő befejezését, illetve azon indítvány elutasítására is sor került, amely szerint nincs összhang a Büntető Törvénykönyv és az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése között.

135 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI A testi épség sértéséhez való hozzájárulás csak akkor zárja ki az azt okozó büntetőjogi felelősségét, ha a sértett társadalmilag elismert cél érdekében adta beleegyezését. Nem tekinti ilyennek az ítélkezési gyakorlat a másnak, annak beleegyezésével, fogadásból történő bántalmazását, ütlegelését, társadalmilag elismert viszont a sporttevékenység. Egyes sportágak esetében a sportág sajátosságaira figyelemmel különösen nagy a veszélye annak, hogy a küzdő felek testi sértést okoznak egymásnak. Így a szorítóba lépő bokszoló nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy a mérkőzés során akár rendkívül súlyos sérülést is szenvedhet, a mérkőzésen való részvétellel – lényegében ráutaló magatartással – azonban vállalja ennek veszélyét. A sportolás során okozott sérülésért csak akkor kizárt a büntethetőség, ha – versenysportként elismert küzdelem során, – a sportágra vonatkozó versenyszabályzatban meghatározott szabályok alapján folytatott mérkőzésen, – nem szándékosan okozzák a sérülést. Az előbbiekben említett feltételeknek együttesen kell fennállniuk. Nincs jelentősége ugyanakkor annak, hogy az adott tevékenységet valaki szervezett versenyrendszerben vagy csak kedvtelésből végzi. Azonos szabályok vonatkoznak tehát egy iskolai labdarúgó mérkőzésre, és a profi csapatok játékosaira is. Önmagában az adott sporttevékenységre irányadó szabályok megszegése azonban – még ha erre szándékosan kerül is sor – a büntetőjogi felelősségre vonást nem alapozza meg. Amint arra a Legfelsőbb Bíróság is rámutatott, pl. a labdarúgó játékszabályok pontos és körültekintő betartása mellett is számolniuk kell a játékosoknak az esetleges sérülésekkel. Ezért, ha a játék hevében és a testhelyzetek váratlan alakulása miatt a játékos a labda helyett a vele szembenálló játékos lábát rúgja meg, bár ezzel szabálytalanságot követ el, amiért a szabályok szerint szabadrúgás jár, a sértett beleegyezése kizárja a testi sértés megállapítását, amennyiben a rúgás csonttörést okoz (BJD 2974.). Más a helyzet természetesen, ha a játékos szándéka nemcsak a szabályszegésre, hanem a testi sértés okozására is kiterjed. Ebben az esetben a szándékos testi sértésért felelősségre kell vonni. Összefoglalva tehát, ha a sportoló a szabályokat nem szegi meg, de testi sérülést okoz például az ökölvívó olyan erővel üti arcon az ellenfelét, hogy annak orrcsontja eltörik, büntetőjogi felelősségre vonásra nem kerülhet sor, és ugyanez a helyzet, ha a játékos a szabályokat megszegve gondatlanságból idéz elő testi sértést. Viszont ha a szabályszegés és a sérülés okozása is szándékos, a bűncselekmény megvalósul. Szintén kizárja a büntetőjogi felelősséget a sértetti beleegyezés, ha ezáltal a sértettet társadalmilag elfogadott cél elérése érdekében megfosztják a személyi szabadságától. Így ha az alkoholfüggő személy beleegyezik abba, hogy bezárják a lakásába annak érdekében, hogy ne jusson alkoholhoz, a személyi szabadság megsértéséért büntetőjogi felelősségre vonásra nem kerülhet sor. Formálisan ugyancsak testi sérülést vagy egészségsértést okozhatnak az orvosi beavatkozások. E körben ma már egyértelmű főszabály, hogy bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének az a feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja. Az úgynevezett invazív beavatkozásokhoz vagyis, amikor a beteg testébe bőrön, nyálkahártyán vagy testnyíláson keresztül történik a fizikai beavatkozás, a beteg írásbeli vagy két tanú együttes jelenlétében szóban vagy más módon megtett nyilatkozata szükséges. A beteg a beavatkozás elvégzéséhez való beleegyezését bármikor visszavonhatja. A beteg tehát lényegében szabadon dönthet, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során milyen beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza (1997. évi CLIV. törvény). Végül álláspontunk szerint a társadalmi megbecsülést, illetve az emberi méltóságot sértő tényállítások, kifejezések megfogalmazásakor is kizárt a büntetőjogi felelősségre vonás, ha ezek megtételébe a sértett előzetesen beleegyezik. Ezért, ha a sértett például egy tévéműsor megkezdése előtt hozzájárulását adja a rágalmazó, becsületsértő kijelentések megtételéhez, sem a rágalmazás, sem a becsületsértés nem valósul meg. Megjegyezzük továbbá, hogy a sértetti beleegyezés természetesen irreleváns minden olyan esetben, amikor a sértetti beleegyezés a büntethetőség feltétele [például megrontás (201. §), tizenkettedik életévét be nem töltött sértett beleegyezésével történő közösülés (197. §)].

2.3.5. 6.2.3.5. A fegyelmezési jog gyakorlása A Csemegi-kódex rendelkezése szerint „a házi fegyelemre jogosított személy által annak gyakorlatában elkövetett könnyű testi sértés miatt büntetésnek nincs helye” (313. §). A korabeli ítélkezési gyakorlat e törvényhely alkalmazhatóságát alapvetően attól tette függővé, hogy az aki a könnyű testi sértést megvalósította, 136 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI törvény vagy „jogszokás” alapján jogosítva volt-e „a fegyelmet gyakorolni”. Ennek alapján fegyelmi joga volt például a szülőnek a gyermekei felett, a gazdának a cselédje felett, az iparosnak a tizennyolcadik évét meg nem haladott tanonca irányában. A jelenlegi ítélkezési gyakorlat szerint a fegyelmi jog kizárólag a szülőt és a pedagógust illeti meg. A fegyelmezési jog gyakorlásának terjedelmét illetően tekintettel kell lenni az Alkotmány, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény rendelkezéseire. Ez utóbbi jogszabály szerint a gyermeknek joga van az emberi méltósága tiszteletben tartásához a bántalmazással, fizikai, lelki erőszakkal szembeni védelemhez. A szülő alatt az örökbefogadó, a nevelőszülőt, a gyámot és a gondnokot is érteni kell. A fegyelmezési jog gyakorlása azonban testi sértést nem okozhat, vagyis az legfeljebb a tettleges becsületsértésig terjedhet. Ez utóbbi esetben is kizárólag akkor mentesül a szülő a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ha a konkrét alkalommal társadalmilag kifejezetten elfogadott nevelési célból kerül sor a tettlegességre. Az, hogy mi minősül elismert nevelési célnak egy adott korszakban, a társadalomban uralkodónak tekinthető pedagógiai nézetek, módszerek alapján dönthető el. Ugyanez vonatkozik a kényszerítés és a személyi szabadság megsértésének a törvényi tényállására is, vagyis a szülő szintén csak fegyelmezési okból foszthatja meg gyermekét például a lakásba történő bezárással a személyi szabadságától. Természetesen, ha a gyermek bántalmazása rendszeres, az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó jellegű, a szülő bűncselekményt követ el. A fegyelmezési jog gyakorlása a pedagógust is kizárólag nevelési célokból illeti meg és az még a tettleges becsületsértésig sem terjedhet. A szóbeli becsületsértésért, valamint a személyi szabadság rövid idejű megfosztásáért, ha ezekre fegyelmezési okokból kerül sor, a pedagógus sem vonható büntetőjogi felelősségre. A pedagógus ugyanis nem csak jogosult, de köteles is az oktatás eredményessége érdekében a tanóra rendjét biztosítani és az ehhez szükséges fegyelmet fenntartani. E körben pedig megilleti az a jog, hogy a rendet ismételten súlyosan megzavaró tanulóval szemben intézkedjen. A bántalmazás szintjét el nem érő intézkedés pedig nélkülözi a társadalomra veszélyességet (BH 1984. 388.).

2.3.6. 6.2.3.6. Jogszabály engedélye Kizárja a társadalomra veszélyességet amennyiben a diszpozíciószerű cselekmény tanúsítására a Büntető Törvénykönyvön kívül más jogszabály kifejezetten engedélyt ad, vagy ilyen cselekmény elvégzésére valakit jogszabály kötelez. a) Számos jogszabályi rendelkezés engedélyezi olyan cselekmények végrehajtását, amelyek egyébként beleillenek valamely különös részi törvényi tényállásba. Így például a Be. 127. §-ának (3) bekezdése bárki számára lehetővé teszi, hogy a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt elfogja, vagyis időlegesen megfossza a személyi szabadságától. Más kérdés, hogy az elfogott személyt haladéktalanul köteles átadni a nyomozó hatóságnak, illetve ha erre nincs mód, a rendőrséget kell értesítenie. A Be. a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság számára is lehetővé teszi olyan kényszerintézkedések alkalmazását, amelyek során a terhelt elveszíti személyi szabadságát. Így például lehetőség van az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás vagy az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésére. Az Alkotmány garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát, ezért a véleménynyilvánítás során elmondottak rágalmazást, becsületsértést nem valósítanak meg. Természetesen nem esnek a véleménynyilvánítás körébe a gyalázkodó, az emberi méltóság sérelmével járó megnyilvánulások, ezért az ilyen jellegű kijelentések már bűncselekménynek minősülnek. A sajtótörvény engedélyezi a tényszerű, valóságnak megfelelő tájékoztatást, tudósítást, így az újságíró sem követ el bűncselekményt, ha a valóságnak megfelelő tényeket közli. Egyes szerzők, így például Kádár Miklós szerint az engedély lehet absztrakt vagy konkrét. Az absztrakt engedélyt a jogszabályok tartalmazzák, erre példa a Be. – már említett – 127. §-ának (3) bekezdése. A konkrét engedély az államhatalom szerveinek a jogszabályban meghatározott feltételek megléte mellett esetenként meghozott olyan döntései, amelyek hiányában egyébként valamely magatartás veszélyes a társadalomra. Ilyen például a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény előírásai alapján engedélyezett terhesség megszakítás. E megkülönböztetés tehát azt juttatja kifejezésre, hogy míg az első esetben a törvényi feltétel fennállása elégséges alapul szolgál a büntetőjogi felelősség kizártságához, a konkrét engedély hiánya megalapozhatja a 137 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI büntetőjogi marasztalást vagy azt legfeljebb más büntethetőséget kizáró ok (például végszükség) gátolhatja csak meg. b) Bizonyos esetekben a jogszabályok nemcsak engedélyezik a diszpozíciószerű cselekmény végrehajtását, hanem azt egyenesen kötelességgé teszik. Így például a Be. 162. §-ának (3) bekezdése szerint akinek az elővezetését elrendelték, szükség esetén kényszer alkalmazásával kell az elővezetést elrendelő határozatban megjelölt helyre kísérni. Külön szabályok vonatkoznak a lőfegyverhasználatra. Így a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény alapján a rendőr lőfegyvert használhat például az élet elleni közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárítása, a közveszélyokozás vagy a terrorcselekmény megakadályozása vagy megszakítása érdekében. A bírói gyakorlat szerint a jogszerű fegyverhasználat önmagában kizárja a cselekmény társadalomra veszélyességét amennyiben a fegyverhasználat olyan rendőri eljáráshoz kapcsolódik, amelynek végrehajtása a rendőrnek kötelessége (BH 2000. 136). Ugyancsak az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény határozza meg azokat az eseteket, amikor az orvosi kötelesség teljesítése érdekében az orvosi beavatkozásra a beteg beleegyezése nélkül is sor kerülhet. Így például a beteg beleegyezésére nincs szükség abban az esetben, ha az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradása mások, – ideértve a huszonnegyedik hetet betöltött magzatot is – egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, továbbá, ha a beteg közvetlen életveszélyben van. Az invazív beavatkozás kiterjesztésére – ha az a beteg valamely szervének vagy testrészének elvesztéséhez vagy funkciójának teljes kieséséhez vezetne – is csak akkor van lehetőség a beteg beleegyezésének hiányában, ha közvetlen életveszély áll fenn vagy ennek elmaradása a beteg számára aránytalanul súlyos terhet jelentene. A Be.-ben meghatározott kötelességét teljesíti a tanú amikor vallomásában a valóságnak megfelelően mondja el a történteket, illetve a szakértő amikor szakvéleményt ad, ezért nem valósítanak meg rágalmazást, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állítanak. Természetesen a jogszabály engedélye a büntethetőséget csak akkor zárja ki, amennyiben a tevékenység a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel. Megjegyezzük, hogy a jogirodalomban olyan nézetek is ismertek, amelyek külön csoportba sorolják a hivatali vagy hatósági jog gyakorlását, kötelezettség teljesítését. Tekintettel azonban arra, hogy mind a hivatali jog gyakorlása, mind a hatósági kötelesség teljesítése jogszabály rendelkezésein alapul, valójában e körben is a jogszabályi felhatalmazás az a releváns körülmény, amely a társadalomra veszélyességet kizárja.

2.3.7. 6.2.3.7. A megengedett kockázatvállalás A kockázatvállalás egy olyan helyzetet jelent, amikor fennáll a Btk. Különös Részében szereplő bűncselekmény törvényi tényállásában meghatározott eredmény (például halál, vagyoni hátrány) bekövetkezésének a lehetősége, de ugyanakkor arra is van esély, hogy a káros eredmény elmarad, illetve hogy a végeredmény társadalmilag előnyös lesz. A kockázatvállalás problematikája történetileg a bűnösség, közelebbről a tudatos gondatlanság körében jelent meg és abból a szempontból volt jelentősége, hogy a káros eredmény elmaradásában való bizakodás könnyelmű vagy alapos volt-e. A kockázatvállalás indokoltsága vagy indokolatlansága szolgált alapul például a még kísérleti stádiumban levő orvosi gyógykezelések, beavatkozások büntetőjogi megítéléséhez, vagy a gazdálkodással összefüggő tevékenységek értékeléséhez. A kockázatvállalást akkor tekintették megengedettnek és egyben büntethetőséget kizáró oknak, ha az olyan cél érdekében valósult meg, amely közösségi szinten előnyös, ennek az előnynek az elérésére reális esély volt és az előny lényegesen nagyobb sikert eredményezne, mint amit a kockázatvállalás nélkül el lehetett volna érni. Azt a kérdést, hogy a kockázatvállalás indokolt volt-e avagy sem, kizárólag objektív alapon ítélték meg. A magunk részéről Wiener A. Imre azon álláspontjával értünk egyet, hogy a foglalkozási szabályszegés elkövetési magatartásként, tehát tényállási elemként történő szabályozásával, illetve a foglalkozási szabályok pontos meghatározásával, körülírásával a megengedett kockázatvállalás elvesztette az önállóságát, illetve csak rendkívül szűk körben lehet jelentősége. 138 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Az adott tevékenységre vonatkozó szakmai szabályok betartása esetén ugyanis a cselekmény a diszpozíciószerűség hiánya miatt nyilvánvalóan nem valósít meg bűncselekményt. Ezért legfeljebb egyes gazdasági, illetve vagyon elleni bűncselekmények tekintetében lehet jelentősége, hogy például az idegen vagyon kezelésével megbízott személy gazdasági döntése indokolt kockázatvállalás volt-e vagy sem.

2.4. 6.2.4. Az eljárás lefolytatásához szükséges feltétel hiánya 2.4.1. 6.2.4.1. A magánindítvány hiánya 31. § (1) A törvényben meghatározott esetekben a bűncselekmény csak magánindítványra büntethető. (2) A magánindítvány előterjesztésére a sértett jogosult. (3) Ha a sértett korlátozottan cselekvőképes, a magánindítványt törvényes képviselője is, ha pedig cselekvőképtelen, kizárólag a törvényes képviselője terjesztheti elő. Ezekben az esetekben a magánindítvány előterjesztésére a gyámhatóság is jogosult. (4) Ha a magánindítvány előterjesztésére jogosult sértett meghal, a hozzátartozója jogosult a magánindítvány előterjesztésére. (5) Bármelyik elkövetővel szemben előterjesztett magánindítvány valamennyi elkövetőre hatályos. (6) A magánindítvány nem vonható vissza. A törvény büntethetőséget kizáró okként szabályozza a magánindítvány hiányát, valójában azonban olyan eljárásjogi akadályról van szó, amely a sértett akaratától teszi függővé a büntetőeljárás megindíthatóságát. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény alapelvi szinten ugyanis a hivatalból való eljárás, vagyis az officialitás elvét fogalmazza meg, ami azt jelenti, hogy a büntetőügyekben a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak – a sértett hozzájárulásától függetlenül – kötelessége az, hogy az eljárást megindítsa, illetve lefolytassa. Ezért csak kivételes jellegűnek tekinthető az az eset, amikor az arra feljogosított személy vagy szerv akaratnyilatkozatának a függvénye a büntetőeljárás megindíthatósága. A magánindítványos bűncselekmények a következők: – könnyű testi sértés [170. § (1) bekezdés], – egészségügyi önrendelkezési jog megsértése (173/H. §), – magánlaksértés (176. §), – zaklatás (176/A. §), – magántitok megsértése (177. §), – levéltitok megsértése (178. §), – magántitok jogosulatlan megismerése (178/A. §), – rágalmazás (179. §), – becsületsértés (180. §), – kegyeletsértés (181. §), – erőszakos közösülés alapesete [197. § (1) bekezdés], – szemérem elleni erőszak alapesete [198. § (1) bekezdés], – megrontás alapesetei [201. § (1)–(2) bekezdés], – a személyi vagyont károsító készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés (313/C. §), ha az elkövető a sértett hozzátartozója,

139 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI – a személyi vagyont károsító lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, rongálás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, valamint a jármű önkényes elvétele, ha a sértett az elkövető hozzátartozója (313. §). A felsorolásban szereplő nemi erkölcs elleni bűncselekmények nem minősülnek magánindítványos bűncselekménynek, ha azokkal összefüggően nem magánindítványra üldözendő bűncselekményt is elkövetnek. A magánindítványos bűncselekmények egy része közvádas, tehát a vádemelési és vádképviseleti jogot az ügyész gyakorolja, míg a másik része magánvádas, vagyis az előbbiekben említett jogosultságok a sértettet illetik meg. A magánindítvány előterjesztésére a sértett, vagyis az jogosult, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Abban az esetben, ha a sértett korlátozottan cselekvőképes, a magánindítványt maga a sértett, a törvényes képviselője és a gyámhatóság, míg ha cselekvőképtelen, a törvényes képviselője és a gyámhatóság terjesztheti elő. Az előbbiekből kitűnően a cselekvőképes sértett a magánindítvány előterjesztésére vonatkozó jogát kizárólagosan gyakorolhatja, azonban az előterjesztésre meghatalmazást is adhat. A sértett ugyanis a jogait képviselője útján is gyakorolhatja. Képviselőként ügyvéd vagy a nagykorú hozzátartozó járhat el. A meghatalmazást írásba kell foglalni. Ha a meghatalmazás benyújtását elmulasztják, ennek – nyolc napon belüli – pótlására kell felhívni a magánindítvány előterjesztőjét. A nyolc napos határidő egyébként a magánindítvány határidejének lejártát követő időre is átnyúlhat [Be. 57. § (2) bek.]. Így például, ha a sértett helyett annak házastársa tesz magánindítványt, őt a meghatalmazás csatolására kell felhívni. Ha a sértett korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, akkor a magánindítvány előterjesztésének több jogosultja is van. E jogosultak bármelyike előterjesztheti a magánindítványt a saját jogán, a többiek akaratától függetlenül. Ha a sértett meghal, a magánindítvány előterjesztésére a hozzátartozója jogosult.A hozzátartozó fogalmát a Btk. 137. §-ának 6. pontja határozza meg. A magánindítvány előterjesztésének a határidejét a büntetőeljárási törvény határozza meg. A Be. 173. §-ának (3) bekezdése szerint az indítványt attól a naptól számított 30 napon belül kell előterjeszteni, amelyen a jogosult a bűncselekmény elkövetőjének a kilétéről tudomást szerzett. Az eljárási törvény 173. §ának (4) bekezdése a magánindítvány előterjesztésére nyitva álló határidő elmulasztása miatti igazolást csak a közvádra üldözendő bűncselekmények tekintetében teszi lehetővé. Amennyiben párhuzamosan több személy terjeszthet elő magánindítványt, úgy a határidőt minden személy tekintetében külön-külön kell vizsgálat tárgyává tenni. Ha az eljárás hivatalból indult meg és csak ezt követően derül fény arra, hogy magánindítványos bűncselekmény képezi az eljárás tárgyát, akkor a magánindítvány előterjesztésére jogosult nyilatkozatát be kell szerezni és a 30 napos határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen a jogosult a felhívásról tudomást szerzett. A tudomás szerzéstől számított 30 napon belül a jogosult mindaddig előterjesztheti a magánindítványt, amíg a bíróság az érdemi döntéssel kapcsolatos tanácskozásra vissza nem vonul, tehát a magánindítvány akár a másodfokú eljárásban is pótolható (Legf. Bír. Bfv. III. 2159/2000/6.). Az elkövető kilétéről való tudomásszerzés nem azt jelenti, hogy a jogosultnak a személyi adatok megjelölésével kell a magánindítványt előterjesztenie. Az ismeretlen tettes ellen előterjesztett magánindítvány is joghatályos. Azoknál a bűncselekményeknél azonban, ahol az elkövető és a sértett közötti hozzátartozói kapcsolatra figyelemmel minősül a bűncselekmény magánindítványos bűncselekménynek, az ismeretlen tettes elleni feljelentés joghatályos magánindítványnak nem tekinthető és amennyiben az elkövető személye a büntetőeljárás során ismertté válik és megállapítást nyert, hogy az elkövető a sértett hozzátartozója, a sértettől be kell szerezni azon nyilatkozatát, amely szerint az elkövető személyének ismeretében is kéri a büntetőeljárás lefolytatását (BJD 1500). A magánindítvány egyébként nincs formához kötve, előterjeszthető írásban, de a büntetőeljárás lefolytatására vonatkozó akaratnyilatkozat megtehető a hatóság előtt is, ez esetben azt jegyzőkönyvbe kell foglalni. A Be. 173. §-ának (1) bekezdése szerint a magánindítvány előterjesztésére jogosultnak minden olyan nyilatkozatát, amely szerint az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja, magánindítványnak kell tekinteni. Ezt akár az ügyben eljáró rendőr jelentése is tartalmazhatja (BH 1983. 272.). Ha a magánindítványos bűncselekménynek több elkövetője van – akár tettese, akár részese – bármelyik elkövetővel szemben előterjesztett magánindítvány valamennyi elkövetőre vonatkozik, a magánindítvány tehát 140 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI oszthatatlan. A már előterjesztett magánindítvány visszavonására törvényes lehetőség nincs, bár a magánindítványos és magánvádas bűncselekmények esetében a sértett a magánvádat például elejtheti, ami az eljárás megszüntetését eredményezi. Ugyanakkor a korábbi nemleges nyilatkozatot törvényes határidőn belül meg lehet változtatni és a joghatályos magánindítvány előterjesztésére ilyenkor is sor kerülhet (BH 1987. 422.).

2.4.2. 6.2.4.2. A legfőbb ügyész döntésének hiánya A nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan bűncselekmények esetén, amelyek a magyar Büntető Törvénykönyv hatálya alá tartoznak vagy, ha a magyar joghatóság hatálya alá tartozó személy cselekményét külföldi bíróság már elbírálta, de a külföldi bíróság nem a magyar hatóságok feljelentése vagy a büntetőeljárás átadása folytán járt el, a büntetőeljárás megindítását kizárólag a legfőbb ügyész rendelheti el. Ilyen döntés hiányában a büntetőeljárás lefolytatására nem kerülhet sor [4. § (3) bek., illetve az 1996. évi XXXVIII. törvény 47. §-ának (2) bek.].

2.4.3. 6.2.4.3. A kívánat hiánya A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb személyes mentességet élvező személy sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés a sértett diplomáciai úton kijelentett kívánatára büntethető [183. § (3) bek.].

2.4.4. 6.2.4.4. A feljelentés hiánya A bűncselekmények elkövetése miatt – főszabályként – bárki tehet feljelentést, sőt a büntetőeljárás feljelentés nélkül az ügyésznek vagy a nyomozó hatóságnak hivatali hatáskörében, valamint a nyomozó hatóság tagjának hivatali minőségében tudomására jutott adatok alapján is megindulhat. Néhány esetben azonban a Btk. rendelkezése szerint csak a törvényben meghatározott hatóság feljelentése alapján indulhat meg a büntetőeljárás. Így például, ha a hamis vád folytán alapügy indult, ennek befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható [236. § (1) bek.]. Ugyanilyen szabályok irányadók a hamis tanúzásra (240. §).

2.4.5. 6.2.4.5. A mentelmi jog felfüggesztésének hiánya Bizonyos személyeket mentelmi jog illet meg, ezért ezen személyekkel szemben büntetőeljárást indítani csak akkor lehet, ha a mentelmi jog felfüggesztésére sor került (Be. 551. §). Így – az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 5. §-a értelmében az országgyűlési képviselővel, – az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 11. §-ának (1) bekezdése szerint az országgyűlési biztossal, – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 23. §ának (2) bekezdése értelmében az adatvédelmi biztossal, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 20. §-ának (2) bekezdése szerint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosával, – az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 9. §-a értelmében az Állami Számvevőszék elnökével és alelnökeivel, – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 14. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel az Alkotmánybíróság tagjával, – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról rendelkező 1997. évi LXVI. törvény 5. §-a szerint a hivatásos bírókkal és az igazságszolgáltatásban való részvételével összefüggő cselekmény miatt az ülnökökkel, – az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény 23. §-a alapján az ügyészekkel szemben csak az arra jogosult (Országgyűlés, köztársasági elnök, legfőbb ügyész) előzetes hozzájárulásával – ami a mentelmi jog felfüggesztését jelenti – lehet a büntetőeljárást megindítani. A mentelmi jog azonban csak a mentelmi jogot biztosító pozíció betöltésének idejére garantálja a sérthetetlenséget, vagyis nem képezi végleges akadályát a büntetőeljárásnak. Ennek érdekében a 35. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elévülés

141 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI határidejébe nem számít be az az időtartam, amely alatt a büntetőeljárást azért nem lehet megindítani, mert az arra jogosult nem adta meg a hozzájárulását.

2.4.6. 6.2.4.6. Diplomáciai és nemzetközi jogon alapuló egyéb mentesség A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyek büntetőjogi felelősségre vonására nemzetközi szerződés, ennek hiányában a nemzetközi gyakorlat irányadó. A nemzetközi gyakorlat kérdésében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozatát kell alapul venni (5. §). Az ilyen mentességet élvező személy cselekménye bűncselekmény, de büntetőeljárást – a mentesség felüggesztéséig – nem lehet indítani, illetve folytatni ellene (Be. 553. §).

3. 6.3. A büntethetőséget megszüntető okok 32. § A büntethetőséget megszünteti a) az elkövető halála, b) az elévülés, c) a kegyelem, d) a tevékeny megbánás e) a törvényben meghatározott egyéb ok. A büntethetőségi akadályok másik nagy csoportját a büntethetőséget megszüntető okok képezik. Közös jellemzőjük, hogy a jelzett okok esetében az elkövető cselekménye bűncselekménynek minősül, az elkövetéskor a büntethetőség feltételei is fennállnak, utóbb azonban – az okok miatt – a büntethetőség megszűnik. A büntethetőséget megszüntető okok megállapítása a büntetőeljárás lefolytatását akadályozzák: – a Be. 174. § (1) bek. d) pontja alapján a feljelentést el kell utasítani, – a Be. 190. § (1) bek. e) és f) pontja alapján a nyomozást meg kell szüntetni, – a Be. 267. § (1) bek. c) pontja alapján az elsőfokú bíróság – tárgyalás előkészítése során – az eljárást megszünteti, – a Be. 332. § (1) bek. a), f) és g) pontja alapján az elsőfokú bíróság az eljárást megszünteti, – a Be. 373. § I/a. pontja alapján a másodfokú bíróság tanácsülésen hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét és az eljárást megszünteti, – a Be. 399. § (1) bekezdésében meghatározott esetben a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az eljárást megszünteti. Ha a terhelt a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt meghal, a nyomozó hatóság (az ügyész) vagy a bíróság megszünteti az eljárást, illetve a nyomozó hatóság (ügyész) a feljelentést elutasítja. Az eljárás jogerős befejezése után bekövetkezett halál esetén azt kell megállapítani, hogy a jogerősen kiszabott büntetés, illetve intézkedés nem hajtható végre, e körülmény a büntetés végrehajtását zárja ki (66. §). A vagyonelkobzás és az elkobzás foganatosításának azonban nincs akadálya, mivel az elkobzott vagyon, illetve az elkobzott dolog tulajdonjoga a 77. § (7) bekezdés és a 77/C. § (3) bekezdés alapján az államra száll. Az elévülésről a 33–35. § részletesen rendelkezik. Személyi hatályát tekintve a kegyelem közkegyelem és egyéni kegyelem lehet. Közkegyelmet az Országgyűlés gyakorolhat [az Alkotmány 19. §-ának (2) bekezdésének m) pontja]. Az egyéni kegyelmezés jogát a köztársasági elnök gyakorolja [az Alkotmány 30/A. §-a (1) bekezdésének k) pontja].

142 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI A büntetőeljárás szakaszait illetően eljárási kegyelmet, végrehajtási kegyelmet és kegyelmi mentesítést különböztetünk meg. Az itt tárgyalt büntethetőséget megszüntető ok az eljárási kegyelem. A végrehajtási kegyelemre vonatkozó szabályokat a 66. § c) pontja, a kegyelmi mentesítést a 101. § c) pontja és a 106. §-a rögzíti. Eljárási kegyelemre a büntetőeljárás jogerős befejezéséig lehet mód, ez esetben a nyomozó hatóság, az ügyész vagy a bíróság megszünteti az eljárást. A büntetőeljárás megszüntetésére irányuló kegyelem előterjesztésére a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, azt követően az igazságügy-miniszter jogosult a köztársasági elnökhöz [Be. 597. § (1) bek.]. Kegyelem iránti kérelmet a terhelt, a védő, valamint a terhelt hozzátartozója terjeszthet elő az ügyben eljáró hatóságnál. A legfőbb ügyész, illetve az igazságügy-miniszter a kegyelmi kérelmet akkor is köteles felterjeszteni a köztársasági elnökhöz, ha a kegyelem gyakorlása iránt nem kíván előterjesztést tenni. Az Országgyűlés a közkegyelemmel kapcsolatos jogát törvényben gyakorolja. Az elmúlt időszakban az 1989. évi XXXVII. törvény, az 1990. évi XXXIX. törvény és az 1991. évi V. törvény tartalmazott közkegyelmi rendelkezéseket. A tevékeny megbánás büntethetőségi okáról a 36. § rendelkezik. A törvényben meghatározott egyéb okok egyrészt az Általános Részben, másrészt a Különös Részben találhatók. Az Általános Részben: – kísérlettől történő önkéntes ellátás, eredményelhárítás [17. § (3) bek.], – előkészülettől történő önkéntes ellátás, az elkövetés megkezdését megakadályozó visszalépés, feljelentés [18. § (2) bek. a)–c) pont], – próbára bocsátásnál a próbaidő eredményes eltelte [73. § (3) bek.], – katonai vétség esetén, ha a tettes szolgálati viszonyának megszűnése miatt egy év eltelt (124. §). A Különös Részben: – önkéntes elállás az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásától [139. § (2) bek.], – önkéntes elállás az alkotmányos rend elleni szervezkedéstől [139/A. § (2) bek.], – a tömegzavargásban részt vevő elhagyja a lázadás helyszínét [140. § (3) bek.], – a hírszerző tevékenységre ajánlkozás vagy vállalkozás visszavonása a kémkedésnél [147. § (4) bek.], – a tartási kötelezettség utólagos teljesítése tartás elmulasztása esetén [196. § (4) bek. I. fordulata], – hivatalos személy elleni erőszak elkövetésére irányuló csoport résztvevője, ha a csoportot önként vagy a hatóság felhívására elhagyja [229. § (6) bek.], – a dolog állagsérelem nélküli visszaszolgáltatása a hatóságnak zártörés esetén [249. § (3) bek.], – a végrehajtási kötelezettség utólagos teljesítése a bírósági végrehajtás akadályozása esetén [249/A. § (2) bek.], – még le nem leplezett vesztegetés felfedése a hatóság előtt [255/A. § (1) és (2) bek.], – még le nem leplezett terrorista csoporthoz kapcsolódó előkészület felfedése a hatóság előtt [261. § (6) bek.], – a bűnszervezetben részvétel esetén a cselekmény felfedése a hatóság előtt [263/C. § (2) bek.], – a kábítószerrel visszaélőnek gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőzőfelvilágosító szolgáltatás igazolása [283. § (1) bek.], – kábítószer készítése elősegítésének felfedése a hatóság előtt [283/A. § (2) bek.],

143 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI – a tartozás utólagos kiegyenlítése tartozás fedezetének elvonásánál [297. § (2) bek.], – számítástechnikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása esetén a tevékenységnek hatóság előtti felfedése [300/E. § (3) bek.], – feljelentés megtétele pénzmosás esetében [303. § (4) bek.], – adócsalás esetében [310. § (6) bek.]. – munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás [310/A. § (6) bek.] – a jövedéki adótartozás kiegyenlítése a visszaélés jövedékkel [311. § (6) bek.], – csempészetnél az okozott vámbevétel csökkenés kiegyenlítése [312. § (5) bek.], – szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok védelmét biztosító műszaki intézkedés kijátszása esetén a tevékenységnek hatóság előtti felfedése [329/B. § (4) bek.]. Az itt felsorolt büntethetőséget megszüntető okok jellemzője, hogy a jogalkotó olyan aktív magatartást ír elő, amely az okozott jogsérelem helyreállítását célozza. Fontosabb kriminálpolitikai indok a megsértett társadalmi érdek reparálása, mint az állam büntetőjogi igényének az érvényesítése. E körben külön hangsúlyozzuk, hogy nem tartjuk büntethetőséget megszüntető oknak azokat a rendelkezéseket, amelyek büntetés korlátlan enyhítését vagy különös méltánylást érdemlő esetben annak mellőzését biztosítják. A büntetés korlátlan enyhítése kizárólag büntetés-kiszabási lehetőség, míg a büntetés kiszabásának mellőzése a bűnösséget megállapító ítélet egyik esete [Be. 330. §-a (2) bekezdésének c) pontja].

3.1. 6.3.1. A büntethetőség elévülése 33. § (1) A büntethetőség elévül a) olyan bűntett esetén, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, húsz év, b) egyéb bűncselekmény esetén a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével. (2) Nem évül el a) az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek, b) az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. Fejezet), c) az emberölés súlyosabban minősülő esetei [166. § (2) bek. a)–h) pontjai], d) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei [175/A. § (4) bek., 355. § (5) bek. a) pont], e) a terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minősülő esetei, ha a halált szándékosan követik el [261. § (2) bek. a) pont, 262. § (2) bek., 352. § (3) bek. b) pont] büntethetősége. A büntethetőség elévülése az időmúlás büntethetőséget megszüntető hatását jelenti. Az indoka egyrészt az, hogy a büntetés célja aligha érhető el, ha a bűncselekmény elkövetését hosszú idő múlva követi a felelősségre vonás. Másrészt az idő múlásával a bizonyítás is nehezebbé válik, s ez akadályozza az eljárás lefolytatását és nehezíti a tényállás felderítését is. Indokként hozható fel a méltányosság is. Az ún. el nem évülhető bűncselekményeket leszámítva méltánytalan az elkövetőt hosszú időn keresztül bizonytalanságban tartani. 1. A 33. § (1) bekezdése szerint az elévülési idő a Különös Részben megállapított büntetési tételhez igazodik. Az Általános Rész szerinti emelt büntetési tételeket [halmazati büntetés: 85. § (3) bekezdés, a különös és többszörös

144 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI visszaesőkre vonatkozó rendelkezések: 97. § (1) bekezdés, a bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések: 98. § (1) bekezdés] figyelmen kívül kell hagyni (BK 97.). A vagylagosan szabadságvesztéssel és más büntetéssel fenyegetett bűncselekmények elévülési ideje három év. Kizárólag pénzbüntetéssel büntetendő bűncselekmények esetében az elévülési idő szintén három év: – a magántitok megsértése [177. § (1) bek.], – a levéltitok megsértése [178. § (1) bek.], – a sajtórendészeti vétség (213. §), – a földmérési jel megrongálása (215. §), – gondatlanságból elkövetett közokirat-hamisítás [274. § (3) bek.], – a gondatlanságból elkövetett árdrágítás [301. § (4) bek.], – készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítására irányuló előkészület [313/B. § (3) bek.]. Az egymással bűnhalmazatban álló bűncselekmények külön-külön évülnek el még akkor is, ha az elévültnek tekintendő bűncselekmény könnyítette meg vagy tette lehetővé a másik bűncselekmény elkövetését (BJD 201., 3640.). Önállóan, az Sztv. rendelkezései szerint évül el a bűncselekménnyel összefüggő szabálysértés is (BH 1995. 198.). A folytatólagosan elkövetett egyes részcselekmények önálló elévülése kizárt. A folytatólagosság ugyanis törvényi egységet hoz létre, így az egyes részcselekmények összességükben valósítják meg a bűncselekményt. Az elévülés kezdő időpontja tehát a legutolsó részcselekmény befejezésének az időpontja. Kísérlet esetén az időpont a véghezvitelre irányuló utolsó tevékenység megvalósításának az időpontja (BKv. 31.). Hasonló a helyzet a természetes egység körébe tartozó részcselekmények esetében is. A bíróság a szabálysértést nem bírálhatja el, ha ennek elkövetése óta az elévülési idő eltelt, a szabálysértések az Sztv. rendelkezései szerint évülnek el. A Btk. 77. § (5) bekezdése az elkobzás vonatkozásában állapít meg elévülési határidőt. Eszerint nincs helye elkobzásnak a cselekmény büntethetőségének elévülésére megállapított idő, de legalább öt év elteltével. 2. A 33. § (2) bekezdése egyes bűncselekmények elévülését kizárja. A háborús bűntettek és az emberiség elleni egyéb bűncselekmények tekintetében a rendelkezés a New Yorkban 1968-ban elfogadott nemzetközi egyezményen alapul (kihirdetve az 1971. I. tvr.-rel). A 2/1994. (I. 14.) AB határozat rögzíti, hogy a Btk. 33. §-a (2) bekezdésének a) pontja az Nbr. 11. §-ának 5. pontjában és a 13. §-ának 2. pontjában meghatározott háborús bűntettekre vonatkoztatható. A felsorolt többi bűncselekményre nézve a Btk.-t módosító 1993. évi XVII. törvény 1. §-ának (2) bekezdése, valamint a 2003. évi II. törvény zárta ki az elévülést. 34. § Az elévülés határidejének kezdőnapja a) befejezett bűncselekmény esetén az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul, b) kísérlet és előkészület esetén az a nap, amikor az ezeket megvalósító cselekmény véget ér, c) olyan bűncselekmény esetén, amely kizárólag kötelesség teljesítésének elmulasztásával valósul meg, az a nap, amikor az elkövető még a büntetőtörvényben megállapított következmény nélkül eleget tehetne kötelességének, d) olyan bűncselekmény esetén, amely jogellenes állapot fenntartásában áll, az a nap, amikor ez az állapot megszűnik.

145 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI E törvényi rendelkezés az elévülés határidejének kezdő napját határozza meg. Befejezett bűncselekmény esetén a cselekményegység-elmélet alapján kell megállapítani a törvényi tényállás megvalósulásának időpontját. Immateriális bűncselekménynél az elkövetési magatartás (utolsó mozzanatának) kifejtésével, materiális bűncselekménynél az eredmény bekövetkezésével esik egybe. Kísérlet és előkészület esetében a kezdőnap a kísérletet, illetve előkészületet megvalósító magatartás utolsó mozzanata. A mulasztással megvalósítható bűncselekménynél különbséget kell tenni aszerint, hogy a törvényi tényállás tiszta mulasztási, vagy pedig nem tiszta mulasztási bűncselekményt határoz meg. Az utóbbi esetében az elévülés kezdő időpontjának számításánál a materiális bűncselekményekre vonatkozó szabályt kell alkalmazni. A 34. § c) pontja a tiszta mulasztásos bűncselekményre vonatkozik. A d) pontban említett állapot-bűncselekmény megnevezés több olyan bűncselekmény-típust foglal össze, amelyek az elévülés kezdőnapjának meghatározása szempontjából azonosan bírálandók el, bár más szempontból lényeges különbségek vannak közöttük. Idetartoznak azok a bűncselekmények, amelyek elkövetési magatartása tartós, folyamatos vagy ismétlődő jellegű. A vázolt esetben a cselekmény befejeződik a jogellenes állapot létrehozásával, azonban az elévülés kezdő időpontja a jogellenes állapot megszűnéséhez kötődik. Ezeknél, valamint a természetes egység más eseteiben a részcselekmények önálló elévülése kizárt. Hasonló a helyzet a folytatólagosan elkövetett bűncselekménnyel, az elévülés kezdőnapja az utolsó részcselekmény elkövetésének napjával azonos (BKv. 31.). Az elévülés kezdőnapjára vonatkozóan speciális rendelkezést tartalmaz a Különös Rész a hamis vád és a hamis tanúzás esetében (Btk. 236. §, 240. §). Eszerint, ha az ún. alapügyben eljáró hatóság e bűncselekmények miatt a folyamatban levő büntetőeljárás során nem tesz feljelentést, az elévülés kezdőnapja az alapügy jogerős befejezésének a napja. 35. § (1) Az elévülést félbeszakítja a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye. A félbeszakítás napján az elévülés határideje ismét elkezdődik. (2) Ha a büntetőeljárást felfüggesztik, a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe nem számít be. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a büntetőeljárást azért függesztik fel, mert az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy elmebeteg lett. (3) Az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam sem, amely alatt személyes mentesség folytán a büntetőeljárás azért nem volt megindítható vagy folytatható, mert a törvényben biztosított mentelmi jogot a döntésre jogosult nem függesztette fel, illetőleg az eljárás megindításához vagy folytatásához a hozzájárulását nem adta meg. Ez a rendelkezés nem alkalmazható olyan magánindítványra büntethető bűncselekmény esetén, amely miatt a vádat a magánvádló képviseli. (4) Próbára bocsátás (72. §) esetén a próbaidő tartama az elévülés határidejébe nem számít be. 1. Az elévülés félbeszakításának jogi hatása abban áll, hogy az elévülési idő addig eltelt részét figyelmen kívül kell hagyni, és az elévülési idő újrakezdődik. A büntethetőség elévülésének félbeszakítására alkalmas eljárási cselekmény pedig az, melynek – foganatosítója olyan, büntetőügyekben eljáró hatóság, amely éppen az adott büntetőügyben ekként eljár (alanyi követelmény); – ténybeli alapja azonos az elévülés kérdésének vizsgálatakor eljárás (így a vád) tárgyát képező cselekmény ténybeli alapjával, tehát azonos ténybeli alapú bűncselekmény miatti és nem más, olyan eljárásban foganatosították, melynek az nem tárgya (tényazonosság követelménye);

146 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI – tartalma az elkövető ellen irányul, tehát nem csupán vele kapcsolatos (irányultság követelménye); – jelentősége érdemi, tehát az eljárás előbbrevitelére alkalmas, nem kizárólag az elévülés félbeszakítását célozza, nem csupán adminisztratív, illetve korábbi megismétlésében kimerülő (érdemiség követelménye). Külön kiemelendő, hogy a törvény kifejezetten az elkövető (anyagi jogi) fogalmát és nem a terhelt (eljárásjogi) fogalmát használja (Legfelsőbb Bíróság Bfv. III. 208/2010/14. számú határozata). Egyértelműen ilyen jellegű eljárási cselekmény a nyomozás elrendelése, még abban az esetben is, ha az elrendelés időpontjában az elkövető ismeretlen. Félbeszítják az elévülést az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított bizonyítási cselekmények, az érdemi tárgyalások és az érdemi határozatok meghozatala (BH 1996. 567.). A bírósági tárgyalás kitűzése akkor szakítja félbe az elévülést, ha egyben az idézések, értesítések kibocsátására is sor kerül (Legf. Bír. III. 2363/2000.). Megszakítja az elévülést a vádemelés, attól az időponttól kezdődően, hogy a vádirat a bírósághoz érkezett. Ugyancsak megszakítja az elévülést az első alkalommal elrendelt lakhelykutatás (BH 1977. 176.). Az elévülést félbeszakítja az ügyésznek a – megrovás alkalmazása mellett nyomozást megszüntető, valamint az ezt hatályon kívül helyező és a vádemelésre felhívó – határozata (BH 1995. 497.). A próbára bocsátást elrendelő bírósági határozat a bűncselekmény büntethetőségének elévülését félbeszakítja, a próbaidő tartama pedig a Btk. 35. §-ának (4) bekezdése szerint az elévülés határidejébe nem számít be. Ezért az elévülési határidő a próbaidő elteltével kezdődik újra, ha a bíróság a próbára bocsátást megszünteti. Figyelembe kell venni azt is, hogy a bíróság a próbaidőt meghosszabbíthatja, illetve a Bv. tvr. 82. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint meghosszabbodhat. De nem szakítja meg az elévülést a terhelt újabb bűncselekménye, valamint az elkövető ellen más bűncselekménye miatt foganatosított eljárási cselekmény (BJD 3640.). Nincs elévülést megszakító hatása az eljárást megszüntető végzésnek, az ez ellen benyújtott ügyészi fellebbezésnek, valamint a terhelt terhére benyújtott felülvizsgálati indítványnak (BH 1998. 162.). A vádemelés elhalasztása (Be. 222. §, valamint a 459. §) a cselekmény büntethetőségének elévülését [Btk. 35. § (1) bek.] nem szakítja félbe. Nem tekinthető ugyanis az eljárás előbbre vitelére alkalmas eljárási cselekménynek, és nem is irányul az elkövető ellen. A vádemelés elhalasztásának tartama alatt az elévülés nem nyugszik [Btk. 35. § (2) bek.], mert e rendelkezés szerint csak a büntetőeljárás felfüggesztésének tartama nem számít be az elévülésbe, a vádemelés mellőzése azonban nem jár együtt a büntetőeljárás felfüggesztésével, illetve nem tekinthető felfüggesztésnek. A közkegyelem tárgyában hozott végzés a terhelt javára szolgáló, deklaratív jellegű megállapítás, amely az elévülést nem szakítja félbe (BH 1995. 686.). Az ügyviteli jelegű belső intézkedés sem szakítja félbe az elévülést (pl. az iratok további nyilvántartásba helyezése). Az 1/2005. BJE. a nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs, illetőleg a kiadatási kérelem elévülést félbeszakító hatását illetően az alábbi álláspontokat fogalmazta meg: a) A belföldi körözést elrendelő elfogatóparancs kibocsátása után kiadott nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs az elévülést félbeszakítja. Félbeszakítja az elévülést a belföldi körözést elrendelő elfogatóparancsot követően az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény alapján kiadott európai elfogatóparancs is. Amennyiben az előbbi szerint kiadott nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs az Európai Unió olyan tagállamában vezetett eredményre, amelyben átadásnak lehet helye, úgy az ezt követően utóbb kiállított és megküldött európai elfogatóparancs az elévülést nem szakítja félbe.

147 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Ha a büntetőügyben eljáró hatóság belföldi körözést elfogatóparanccsal nem kezdeményezett, hanem elfogatóparanccsal nemzetközi körözést rendelt el, vagy európai elfogatóparancsot bocsátott ki, újabb tény ismeretében szükségessé váló belföldi körözést elrendelő elfogatóparancs az elévülést szintén félbeszakítja. A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbj.) alapján folytatott kiadatási eljárásban az Nbj. 32. §-a alapján kiadott elfogatóparancsnak a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási bíró részéről történő kiadása az elévülést félbeszakítja. b) Az igazságügy-miniszter előterjesztett kiadatási kérelme alapján a külföldi hatóságok által foganatosított eljárási cselekmények az elévülés szempontjából egy tekintet alá esnek a magyar hatóságok által foganatosított eljárási cselekményekkel. c) Az igazságügy-miniszter külföldi államnál előterjesztett kiadatási kérelme az elévülést – az előterjesztés időpontjában – félbeszakítja. Az elévülés többszöri félbeszakításának nincs törvényi akadálya. 2. A büntetőeljárás felfüggesztése esetén átmeneti jellegű akadály miatt nem lehet folytatni a nyomozást vagy a bírósági eljárást, ezért a felfüggesztés tartama alatt az elévülés nyugszik, a nyugvást megelőzően, illetve a nyugvást követően eltelt időt pedig egybe kell számítani. Beszámít az elévülési időbe a felfüggesztés tartama a 35. § (2) bekezdésének második mondatában megjelölt esetekben. A terhelt ismeretlen helyen tartózkodása miatt és a terheltnek a bűncselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége miatt lehet felfüggeszteni az eljárást, ebben az esetben a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe beszámít. 3. Ugyancsak nyugszik az elévülés a személyes mentességgel rendelkező személyek által elkövetett közvádas bűncselekmények esetében, ha a mentelmi jog felfüggesztését az arra jogosult megtagadta. Ebben az esetben az elkövető olyan, indokolatlan kedvezményben részesülne, amennyiben az elévülési idő folyamatosan telne, amely kriminálpolitikailag megengedhetetlen. A Btk. 35. §-a (3) bekezdésének utolsó mondatát akkor is alkalmazni kell, ha a magánindítványra büntethető magánvádas bűncselekmény miatt indult eljárásban az ügyész a vád képviseletét átveszi. Próbára bocsátásra olyan bűncselekmények miatt kerülhet sor, amelyek elévülési ideje három év. Mivel a próbaidő tartama a 72. § (5) bekezdése szerint egy évtől három évig terjedhet, előfordulhat, hogy elévülés okából nem lehetne elrendelni a próbára bocsátás megszüntetését. Ennek lehetőségét zárja ki a 35. § (4) bekezdése (BH 1993. 77.). 4. A 11/1992. (III. 5.) AB határozat a büntető jogállami kritériumok meghatározása során foglalkozik az elévülés kérdésével is. Rögzíti, hogy az elévülés olyan ténykérdés, amelyet jogi tények határoznak meg. Egyedül a bíróság állapíthatja meg jogerősen, azaz az ügyre és mindenkire irányadóan, hogy egy adott bűncselekmény büntethetősége elévült-e. Ennek során kizárólag az elévülési időnek a Btk.-ban meghatározott szabályait veheti figyelembe, annak nem tulajdoníthat jelentőséget, hogy az elévülés miért következett be. Sem a büntetőpolitika változását, sem az eljáró hatóságok mulasztását, hibáját nem róhatja az elkövető terhére. Ennek megállapítása során az elévülési időre, a folyásának a számítására az elkövetéskor hatályos törvény az irányadó, kivéve, ha az elbíráláskor annál az elkövetőre kedvezőbb szabály van hatályban. Ebből következően a már elévült bűncselekmény újból büntethetővé tétele az Alkotmányba ütközik, ellentétes az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésével, mert sérti a jogbiztonságot, áttöri az állam büntetőhatalma korlátozottságának elvét, egyben ellentétes az 57. § (4) bekezdésével is, mivel visszaható hatállyal tesz büntethetővé cselekményeket. Az elévüléssel ugyanis az elkövető büntethetősége végérvényesen megszűnik, az elkövetőnek alanyi joga keletkezik arra, hogy ne lehessen megbüntetni. Ez az alanyi jog annak következtében nyílik meg, hogy az állam büntetőigénye megszűnt, mert eredménytelenül telt el az az idő, amelyet a törvényben büntetőhatalmának gyakorlására, az elkövető üldözésére és megbüntetésére magának szabott. Az idő leteltének oka közömbös, egyaránt az állam terhére esik az, hogy a bűnüldöző szervek rosszul felszereltek, a munkatársaik hanyagok, anyagilag vagy politikailag korruptak, vagy ha tudatos bűnpártolók.

148 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI A még el nem évült bűncselekmények büntethetőségének törvényi meghosszabbítása önmagában nem alkotmányellenes, ha a törvényhozás figyelembe veszi a visszaható hatály tilalmát. A még el nem évült bűncselekmény elévülését meghosszabbító törvény alkotmányellenessége attól függ, hogy súlyosabb elbírálást eredményez-e, mint az elkövetéskor. Súlyosabb elbírálást eredményez az olyan törvényi változás: –

amely az elévülési időt meghosszabbítja,

– meg,

egyes bűncselekmények el nem évülhetőségét állapítja

– egyedi ügyben az elévülést félbeszakító vagy az elévülés nyugvását eredményező hatósági aktust törvény pótolja, – szabályokat az elkövető terhére tágítja.

az elévülés félbeszakítására vagy nyugvására vonatkozó

3.2. 6.3.2. A tevékeny megbánás 36. § (1) Nem büntethető, aki a személy elleni (XII. fejezet I. és III. cím), közlekedési (XIII. fejezet) vagy vagyon elleni (XVIII. fejezet) vétség vagy, három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. (2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elkövető az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmények esetében az öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. (3) Az (1)–(2) bekezdés alkalmazásának nincs helye, ha az elkövető a) többszörös vagy különös visszaeső, b) a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, c) bűncselekménye halált okozott, d) a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt vagy a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt, illetőleg próbára bocsátás vagy vádemelés elhalasztásának tartama alatt követte el, e) korábban szándékos bűncselekménye miatt közvetítői eljárásban vett részt, és ennek eredményeként vele szemben a 36. § (1) vagy (2) bekezdését alkalmazták, ha az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől az újabb szándékos bűncselekmény elkövetéséig két év még nem telt el. A tevékeny megbánás feltételeinek megvalósulása esetén a büntethetőség megszűnését írja elő, illetve egyes súlyosabban minősülő bűncselekmények esetében korlátlan enyhítésre ad lehetőséget. A törvény a bűncselekmény súlyosságára tekintettel korlátozza, hogy mikor vehető figyelembe a tevékeny megbánás, rögzítve, hogy az legfeljebb az öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban jöhet szóba. A rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a tevékeny megbánás kizárólag a közvetítői eljárás keretében [Be. 221/A. §, 267. §, 332. §] történő kártérítés, illetve jóvátétel esetén eredményezheti a büntetőeljárás megszüntetését, vagy a büntetés korlátlan enyhítését. A Btk. 36. § (1) bekezdésében szabályozott esetben az eljárás megszüntetésére van lehetőség a Be. 221/A. §-a, 267. §-a, illetőleg 332. §-a szerint, emellett – még nem teljesített kártérítés, jóvátétel esetén – a Be. 221/A. §ának (7) bekezdése, felhatalmazza az ügyészt a vádemelés elhalasztására. A Btk. 36. § (2) bekezdésében említett esetben a büntetőeljárást az eredményes közvetítői eljárást követően is folytatni kell, így a bírósági eljárás szakaszában nyílik mód a tevékeny megbánásra tekintettel a büntetés enyhítésére. 149 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI A Btk. 36. §-ának törvény szerinti (3) bekezdése tartalmazza azokat az okokat, körülményeket, amelyek fennállása esetén a közvetítői eljárás alkalmazása kizárt. A felsorolt okok egy része az elkövető személyéhez kapcsolódik, egy része a gyanúsítás, illetve a vád tárgyát képező cselekmények jellegéből, kiemelkedő tárgyi súlyából adódik. A BKv. 3/2007. ad értelmezést a közvetítői eljárás egyes kérdéséről I. Közvetítői eljárás lefolytatása érdekében az elsőfokú bírósági eljárás függeszthető fel. E célból a büntetőeljárás hivatalból nem függeszthető fel. 1. A büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény (Bkt.) 6. §-a alapján a közvetítői eljárás megindításának alapja: – az ügyésznek az ügy közvetítő eljárásra utalásáról hozott határozata [Be. 221/A. § (3) bek.], vagy – a bíróságnak a büntetőeljárást – a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében hozott – felfüggesztő végzése [Be. 266. § (3) bek. c) pont]. Ebből következően közvetítői eljárásnak a büntetőeljárás azon szakaszában, illetve olyan büntetőeljárásban van helye, amelyben ilyen határozat hozatalát a Be. lehetővé teszi. Az ügyész esetében ez alatt nyilvánvalóan a büntetőeljárás vádemelésig tartó szakasza, a bíróság esetében pedig a vádemeléstől kezdődően az elsőfokú eljárás tartama értendő. 2. A büntetőeljárás – a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében történő – bíróság általi felfüggesztését a Be. az elsőfokú eljárásban és a következő rendelkezések alapján teszi lehetővé: – a tárgyalás előkészítésének szakaszában [266. § (3) bek. c) pont], – a tárgyalás előkészítésének befejezése, illetőleg a tárgyalás kitűzése után [275. § (1) bek.], – a tárgyalás megkezdése után [307. §], – a tárgyalás elnapolása után [309. § (1) bek.]. Következésképpen a Be. az elsőfokú eljárás során végig, de értelemszerűen legfeljebb a határozathozatal végett tartott tanácsülésig [321. § (1) bek.] teszi lehetővé, hogy a bíróság – közvetítői eljárás lefolytatása érdekében – a büntetőeljárást felfüggessze. 3. A másod- és a harmadfokú eljárásban a bíróság a büntetőeljárást a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében nem függesztheti fel. Erre ugyanis a Be. 359. § (3), illetve 390. § (4) bekezdése nem ad lehetőséget. E tekintetben a Be. 345., illetve 385. §-a közömbös, mert az eljárás felfüggesztését a Be. XIV., illetve XV. Fejezete nem a XI–XIII. Fejezethez képest eltérően, hanem önállóan szabályozza. Ezért e körben, a másod- és a harmadfokú eljárás során, a XI–XIII. Fejezet rendelkezései alkalmazására sem kerülhet sor. 4. A Be. 221/A. § (1), 263. § (4) bekezdésének és 272. § (2) bekezdése b) pontjának összevetéséből az következik, hogy a bíróság – eltérően a 221/A. § (3) bekezdésétől – csak a terhelt, vagy a sértett, illetőleg a védő indítványára függesztheti fel közvetítői eljárás lefolytatása érdekében a büntetőeljárást, hivatalból nem. Ugyanakkor a bíróság – a közvetítői eljárás eredményes befejezése érdekében, értelemszerűen a már folyamatban lévő közvetítő eljárás esetén – hivatalból is elnapolhatja a tárgyalást [Be. 287. § (1) bek.]. II. Nincs helye a közvetítői eljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásának a magánvádas, a pótmagánvád alapján folyó, a bíróság elé állításos, a távol lévő terhelttel szembeni, és a tárgyalásmellőzéses eljárásban. 1. a) A magánvádas [Be. XXIII. Fejezet] és a pótmagánvád alapján folyó eljárásban a büntetőeljárás – közvetítői eljárás lefolytatása érdekében – nem függeszthető fel. A Bkt. 2. § (1) bekezdése szerint a közvetítői eljárás célja, hogy a bíróságtól és az ügyésztől független harmadik személy bevonásával – a sértett és a terhelt közötti konfliktust rendezésének megoldását tartalmazó, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a terhelt jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő – írásbeli megállapodás jöjjön létre.

150 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Ennek értelmében az ügyész (illetve a bíróság) nem vesz részt a sértett és a terhelt közötti konfliktus – közvetítő eljárással történő – rendezésében. Az kizárólag a sértett és terhelt, illetőleg a közvetítő személyére tartozik. Ebből következően, ha a sértett a büntetőeljárásban egyben vádlói jogokat is gyakorol [Be. 52. § (1) bek., 494. § (2) bek., és 53. § (1) bek., 236. §], akkor értelemszerűen egyidejűleg közvetítői eljárás alanya nem lehet. A magánvád és a pótmagánvád esetén a sértett kétség kívül eldöntötte, hogy a büntetőeljárásban – vádlói pozícióban – fellép. Szándéka arra irányul, hogy az ügyben a bíróság hozzon érdemi, a terhelt bűnösségét megállapító döntést. A magánvádas eljárásban pedig – ezen túlmenően – a Be. kifejezetten szabályoz kibékítést célzó eljárást [Be. 502. § (4) bek.]. b) Bíróság elé állítás esetén [Be. XXIV. Fejezet] a XII. Fejezet rendelkezései nem – így a Be. 266. § (3) bekezdésének c) pontja sem – alkalmazható (521. §); így közvetítői eljárás lefolytatása érdekében a büntetőeljárás nem függeszthető fel. A bíróság elé állítás esetében a közvetítő eljárás lefolytatásához szükséges idő [Bkt. 9. § (1) és (4) bek.] egyébként sem áll rendelkezésre. A bíróság elé állítás lényege az eljárás gyorsítása, a tárgyalást a bíróság elé állítás napján be kell fejezni, és legfeljebb egy alkalommal, 8 napra lehet elnapolni [Be. 523. § (2) bek.]. Ha a tárgyalás 8 napon belül nem folytatható, mert további bizonyítási eszköz felkutatása érdekében az ügyész megkeresése, illetőleg újabb elnapolás szükséges, akkor a bíróság az iratokat visszaküldi az ügyésznek. Ehhez képest arra sincs törvényi lehetőség, hogy bíróság a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében küldje vissza az iratokat. c) Ha a bíróság az eljárást a Be. XXV. Fejezet alkalmazásával távol lévő terhelttel szemben folytatja, akkor a büntetőeljárás – közvetítői eljárás lefolytatása érdekében – nem függeszthető fel. A Bkt. 11. § (1) és (5) bekezdése értelmében ugyanis a közvetítői eljárásban a terheltnek személyesen kell részt vennie, annak helye rendszerint a pártfogó felügyelői szolgálat hivatali helyisége [Bkt. 9. § (2) bek.], de értelemszerűen mindenképpen a Magyar Köztársaság területe. A távol lévő terhelt esetében pedig nyilvánvaló, hogy e feltételek megléte nem – s ezáltal a közvetítői eljárás lehetősége sem – biztosított. A kifejtettek értelemszerűen irányadók a biztosíték letétele mellett a terhelt távollétében lefolytatható eljárás esetében is (Be. 586–587. §). d) Ha a bíróság tárgyalás mellőzéssel hoz határozatot (Be. XXVII. Fejezet), akkor általában nincs helye annak, hogy a büntetőeljárást – a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében – felfüggessze. Ennek oka, hogy ilyenkor értelemszerűen nincs helye a Be. 263. § (4) bekezdése és a 272. § (2) bekezdésének b) pontja, illetve a 266. § (3) bekezdésének c) pontja, 275. § (1) bekezdése, 307. §-a és a 309. § (1) bekezdése alkalmazásának. Emellett – amint a bíróság elé állítás esetében – a közvetítő eljárás lefolytatásához szükséges idő [Bkt. 9. § (1) és (4) bek.] sem áll rendelkezésre [Be. 545. § (1) bek.]. Ha azonban a tárgyalás mellőzéses határozat meghozatala előtt, vagy a Be. 548. § (5) bekezdése szerinti esetben a bírósághoz beérkezik valamely jogosultnak a közvetítői eljárásra vonatkozó indítványa, akkor vizsgálni kell a közvetítői eljárás lehetőségét. Ha feltételei fennállnak, akkor a bíróságnak már nem a XXVII. Fejezet, hanem az általános szabályok szerint kell eljárnia. Ennek következtében a tárgyalás mellőzésével indult eljárás ügyviteli befejezést nyer, majd pedig a bíróság az új számra lajstromozott ügyben a vádiratot kézbesíti a Be. 263. § (4) bekezdése szerinti felhívással a vádlottnak, az esetleges védőjének, és a sértettnek. A közvetítői eljárás lefolytatására vonatkozó indítvány „jogorvoslati” eszközként nem alkalmazható, ezért a Be. XXVII. Fejezete szerinti eljárásban a tárgyalás mellőzésével hozott végzés ellen nem lehet tárgyalás tartását kérni a közvetítői eljárás indítványozásának oka miatt.

151 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI 2. A fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban (Be. XXI. Fejezet; 446. §; 459. §) és korlátozott körben a katonai büntetőeljárásban [XXII. Fejezet; 469. §; 485/C. § (3) bek.] helye van közvetítői eljárásnak. 3. A tárgyalásról lemondás (Be. XXVI. Fejezet) esetében sem a Be., sem a Bkt. nem zárja ki, hogy a bíróság az eljárást azért függessze fel, hogy az ügyet közvetítői eljárásra utalja. A Be. 266. § (3) bekezdésének c) pontja értelmében a bíróság – a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében – akkor függesztheti fel az eljárást, ha a közvetítői eljárás, illetve a tevékeny megbánás valamennyi anyagi és eljárási jogi feltétele fennáll. a) Ha az ügyész a Be. 535. § (3) bekezdése szerinti esetben indítványozza a XXVI. Fejezet szerinti eljárást, akkor értelemszerűen (ebben az eljárásban) nincs helye közvetítői eljárásnak, hiszen a terhelt a nyomozás során nem tett beismerő vallomást [vö.: Be. 221/A. § (3) bek. b) pont]. b) Ha azonban az ügyész a Be. 535. § (1) bekezdése szerinti esetben indítványozza a XXVI. Fejezet szerinti eljárást – és a közvetítői eljárás egyéb törvényi feltételei is fennállnak – akkor nincs akadálya annak, hogy a bíróság a tárgyalás előkészítésének szabályait alkalmazza [536. § (2) bek.]. III. Ha a sértett állami szerv, vagy gazdálkodó szervezet (függetlenül attól, hogy jogi személy-e), akkor – az általános szabályok szerint – a Be. 56. § értelmében eljárni jogosult képviselőjét kell a Be. 272. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti előkészítő ülésre idézni. Ha a sértett nem természetes személy, de nem is állami szerv, vagy gazdálkodó szervezet, akkor az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 29. §, illetve a rá vonatkozó jogszabály, alapító határozat, vagy okirat alapján kell állást foglalni abban, hogy képviseletében ki jogosult a büntetőeljárásban eljárni, így a Be. 272. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti előkészítő ülésen részt venni. a) A Be. 51. §-a értelmében a sértett nemcsak természetes személy lehet; és a Bkt. sem zárja ki a nem természetes személy sértett esetében a közvetítő eljárás lehetőségét [Bkt. 11. § (5) bek.] b) A Be. 56. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a sértett – ha személyes közreműködési kötelezettségét a törvény nem írja elő – jogait képviselő útján is gyakorolhatja. Ha a sértett nem természetes személy, akkor értelemszerűen személyes közreműködésről nem is lehet szó. Következésképpen az ilyen sértett az eljárási jogait képviselő útján gyakorolhatja, aki a Be. 56. § (1) bekezdése értelmében meghatalmazás alapján ügyvéd, vagy külön törvényben erre feljogosított személy lehet. A Be. 56. § (3) bekezdése alapján, ha a sértett állami szerv vagy gazdálkodó szervezet – függetlenül attól, hogy jogi személy-e –, akkor a képviseletre feljogosított dolgozója, illetőleg az ügyintézésre jogosult tagja, vagy alkalmazottja is képviselheti. Értelemszerűen ilyen sértett esetében is helye van – meghatalmazás alapján – ügyvédi általi képviseletnek, s a meghatalmazást a Be. 57. § (1) bekezdése szerinti jogosultak adhatják meg. Állami szerv alatt a költségvetési szervet, gazdálkodó szervezet alatt pedig a Ptk. 685. § c) pontjában felsoroltakat kell érteni [Be. 601. § (3) és (4) bek.]. c) Ha a sértett nem természetes személy és a Be. 601. § (3)–(4) bekezdése értelmében nem állami szerv, nem gazdálkodó szervezet, akkor az ilyen sértett képviseletét is elláthatja – meghatalmazás alapján – ügyvéd. Ezenkívül pedig a Ptk. 29. §, illetve az ilyen sértettre vonatkozó jogszabály, alapító határozat, vagy okirat alapján kell állást foglalni abban, hogy az ilyen sértett képviseletében ki jogosult a büntetőeljárásban eljárni. d) A Be. 57. § (2) bekezdés értelmében a képviselőnek az első eljárási cselekménye előtt – de nyilvánvalóan legalább azzal egyidejűleg – be kell nyújtania azokat az iratokat, melyből a képviseleti jogosultsága megállapítható. IV. A közvetítői eljárás Be. 221/A. § (3) bekezdése szerinti feltételei konjunktívak. A közvetítői eljárás anyagi jogi feltételeit a Btk. 36. §-a a tevékeny megbánás körében szabályozza, eljárási feltételeit pedig a Be. 221/A. § tartalmazza. A Be. 221/A. § (3) bekezdése szerinti eljárási feltételek konjunktív feltételek. Ezek között a 221/A. § (3) bekezdésének d) pontja szerinti feltétel megállapítása mérlegelést igényel.

152 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI Tehát a 221/A. § (3) bekezdésének a)–c) pontja szerinti feltétel együttes jelenléte önmagában még nem eredményezi a közvetítői eljárás alkalmazását, hanem csak akkor, ha az ügyész, illetőleg a bíróság – a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére figyelemmel – ezt célszerűnek és megengedhetőnek tartja. A pozitív anyagi és eljárási feltételek mellett az is szükséges, hogy a Btk. 36. § (3) bekezdésének a)–d) pontjában felsorolt kizáró okok valamelyike ne legyen megállapítható, valamint a 221/A. § (2) bekezdésének utolsó mondatára figyelemmel ne újbóli közvetítői eljárásról legyen szó. A megismétlés tilalma akkor áll fenn, ha korábban az ügyész vagy bíróság a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében már határozott. V. A Be. 221/A. § (3) bekezdés b) pontja szerint megkívánt beismerő vallomásnak a nyomozás során, legfeljebb a vádemelésig kell megtörténnie és a bűnösség elismerésére is ki kell terjednie. 1. A Be. 263. § (4) bekezdésében előírtak szerint eljárva a tanács elnökének a 221/A. §-ban megkívánt feltételeket kell vizsgálnia. A Be. 221/A. § (3) bekezdés b) pontja szerint a megkívánt beismerő vallomásnak a nyomozás során kell megtörténnie. Tekintettel azonban arra, hogy a terhelt a nyomozást követő vádemelési szakban is még csak gyanúsított, így a Be. 221/A. § (3) bekezdés b) pontja értelmében a vádemelési szakban tett beismerő vallomással is teljesül e törvényi feltétel. Az eljárás későbbi szakában tett beismerés azonban e törvényi feltételnek már nem tesz eleget. A gyanúsított beismerő vallomásának nyomozati szakban történt visszavonása (megváltoztatása) úgyszintén az említett törvényhely szerinti feltétel meghiúsítását eredményezi, tehát ez esetben sem lehet sikeresen indítványozni közvetítői eljárást. 2. a) A beismerő vallomásnak ténybelinek és a bűnösségre is kiterjedőnek kell lennie. A Bkt. 2. § (2) bekezdése alapján a közvetítő eljárás azt célozza, hogy a sértett és a terhelt között – a terhelt tevékeny megbánását megalapozó – megállapodás jöjjön létre. Következésképpen a közvetítői eljárás (illetve az abban született megállapodás) büntetőjogi jelentősége, hogy a tevékeny megbánás – részint büntethetőséget megszüntető, részint a büntetés korlátlan enyhítésére lehetőséget adó okként – megállapítható legyen. A Btk. 36. § (1)–(2) bekezdésének és a Be. 221/A. § (2) bekezdésének, illetve (3) bekezdése b) pontjának, valamint a Bkt. 13. § (2) bekezdésének a) és 15. § (1) bekezdésének a)–b) összevetéséből az következik, hogy a tevékeny megbánás két együttes eleme – egyrészt a még közvetítői eljárást megelőző beismerő vallomás, és jóvátétel vállalása; – másrészt a közvetítői eljáráson belüli megállapodás, és a jóvátétel megtörténte. b) Ehhez képest büntetőjogi értelemben a tevékeny megbánás nem csupán a jóvátételi tevékenység, hanem a megbánás kifejtésével együtt merül ki. A csupán ténybeli beismerő vallomás és mellette a jóvátételi tevékenység (a jóvátétele vállalása és teljesítése) tartalmát tekintve valójában még nem megbánás, hanem csak egyszerű – megbánó szándék nélküli – jóvátétel. A megbánást – büntetőjogi értelemben – a bűnösség elismerésére is kiterjedő beismerő vallomás jelenti. VI. A közvetítői eljárás általában nem indokolt, de nem is kizárt akkor, ha az elkövetővel szemben több (egyébként külön-külön közvetítői eljárás tárgyára alkalmas) bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás (tárgyi összefüggés). A közvetítői eljárás lehetősége mindig a konkrét, adott bűncselekmény kapcsán vizsgálandó. Abból kell kiindulni egyrészt, hogy értelemszerűen akkor van helye közvetítői eljárásnak, ha a bűncselekménynek van sértettje; másrészt a közvetítői eljárás célja a sértett és az elkövető közötti konfliktusrendezés.

153 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI 1. Nyilvánvalóan nem jelent problémát, ha az elkövető több (s egyaránt a közvetítő eljárás tárgyát képezhető) bűncselekményének ugyanaz a sértettje. Ilyenkor, ha valamennyi bűncselekmény tekintetében megvan a terhelt és a sértett kölcsönös hozzájárulása a közvetítői eljáráshoz, akkor annak – az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén – nincs akadálya. Ha azonban csak a bűncselekmények egy részét illetően van meg a kölcsönös hozzájárulás, akkor nyilvánvalóan nem remélhető, hogy az adott személyek között maradéktalan lesz a közvetítő eljárás által célzott konfliktusrendezés. Ezért ilyenkor az ügy közvetítői eljárásra kerülése sem célszerű. 2. Ha az elkövető több (s egyaránt a közvetítő eljárás tárgyát képezhető) bűncselekményének más-más a sértettje és minden sértett viszonyában fennáll a közvetítői eljárást célzó kölcsönös hozzájárulás, akkor nincs akadálya a közvetítői eljárásnak. Ha a kölcsönös hozzájárulás csak a sértettek egy részét illetően van meg, akkor a körben ugyancsak helye lehet közvetítői eljárásnak. Ez esetben ugyanis az adott sértett és az elkövető között a konkfliktusrendezés – a közvetítői eljárás folytán – bekövetkezhet. 3. Ha az elkövető ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás, de a bűncselekmények csak egy része képezheti közvetítő eljárás tárgyát, akkor nyilvánvalóan nem remélhető, hogy a terhelt és az akár ugyanazon, akár más-más sértett között maradéktalan lesz a közvetítői eljárás által célzott konfliktusrendezés. Ezért ilyenkor az ügy közvetítői eljárásra kerülése általában nem célszerű. VII. A közvetítői eljárás nem kizárt több (egymás cselekményei kapcsán társtettesi, részesi viszonyban álló) terhelt esetében csak egyikük, illetve közülük valamelyik tekintetében (alanyi összefüggés). Az alanyi bűnfelelősség, a büntetőjogi felelősség önálló elbírálásának elvéből, valamint a közvetítői eljárás konkrét elkövetőhöz kötött szabályozásából következően a közvetítői eljárás eredményessége mindig csak annak az elkövetőnek a tevékeny megbánásaként vehető számba, aki a közvetői eljárás, illetve a sértettel kötött megállapodás alanya volt. Ha a közvetítői eljárás eredményeként a bűncselekmény egyik társtettese, illetve részese által a bűncselekménnyel okozott teljes kár megtérült, akkor is csak ezen elkövető esetében van lehetőség a Btk. 36. § (1)–(2) bekezdésének alkalmazására. A többi elkövető esetében az ilyen kármegtérülésnek a büntetőjogi felelősség megállapítása szempontjából nincs jelentősége, illetve esetükben ez okból a korlátlan enyhítésre nincs lehetőség; azonban a kármegtérülés a büntetéskiszabás során értékelést nyerhet. VIII. A közvetítői eljárás és a büntetőeljárást folytató bíróság tevékenységének viszonya. 1. A 263. § (4) bekezdése a tanács elnökének feladatául szabja a vádlott, a védő és a sértett tájékoztatását a közvetítői eljárás indítványozásának lehetőségéről, és következményéről, amennyiben ez okból a nyomozati szakban az ügyész az eljárást nem függesztette fel, noha annak helye lett volna. A tájékoztatási kötelezettség a kioktatásra, de nem a közvetítői eljárás elrendelésére vonatkozik. Erről dönteni ugyanis a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. (Erre a célra az OIT Hivatala által rendszeresített 220/a–b–c–d. számú értesítő lapok használhatók fel.) A tájékoztatási kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a közvetítői eljárás anyagi és eljárási feltételei hiánytalanul megállapíthatóak és kizárási ok nincs. A tanács elnökének az ügy érkezésétől számított hatvan napon belül kell megvizsgálnia a közvetítői eljárás anyagi és eljárásjogi feltételeit [Be. 263. § (1) bek.]. A tanács elnöke a felek tájékoztatását a vádirat kézbesítésével egyidejűleg teszi meg, bár az sem kizárt, hogy a vádkézbesítés után kerüljön erre sor. 154 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI 2. A közvetítői eljárásra a büntetőeljárás alatt csak egy alkalommal kerülhet sor [Be. 221/A. § (2) bek.]. Ebből következően az ügyésznek a vádiratban nyilatkoznia kell arról, hogy sor került-e közvetítői eljárás lefolytatására, s ha igen, az milyen eredménnyel zárult. A közvetítői eljárás bírói engedélyezésének nem akadálya, ha az ügyész a nyomozati szakban az arra tett indítványt elutasította, az viszont igen, ha az ügyész ez okból az eljárást felfüggesztette, de a közvetítői eljárás eredménytelennek bizonyult. 3. A Be. 263. § (4) bekezdése a 221/A. § (4) bekezdésére utal vissza, és a tanács elnökére akkor rója a kioktatás kötelezettségét, ha az ügyész az eljárást a X. Fejezet rendelkezései szerint nem rendelte el. Ebből az következik, hogy a tanács elnökének nincs olyan kötelezettsége, hogy a 2007. január 1. napja előtt érkezett és utána folyamatban maradt ügyeket abból a szempontból megvizsgálja, hogy helye lehet-e közvetítői eljárásnak, és ennek lehetőségére akkor is felhívja a jogosultakat, ha az erre vonatkozó rendelkezések az eljárás megelőző (nyomozási) szakaszában még nem voltak hatályban. A közvetítői eljárás lefolytatására vonatkozó rendelkezéseknek tehát nincs visszaható hatálya. Ez az értelmezés felel meg az intézmény rendeltetésének, amelynek alapvető célja az, hogy az arra alkalmas ügyeket a bírósági útról elterelje. 4. A közvetítői eljárás lefolytatására a vádlott, a védő és a sértett tehet indítványt. Az indítvány megtételére a vádirat közlésétől számított 15 nap áll rendelkezésre [Be. 272. § (2) bek. b) pont], azonban e határidő nem jogvesztő, tekintettel arra, hogy a Be. a tárgyalás előkészítése után is lehetőséget ad a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében az eljárás felfüggesztésére, sőt nem zárja ki ezt az elsőfokú tárgyalás szakában sem. 5. Közvetítői eljárás lefolytatására irányuló indítvány tárgyában, a tárgyalás előkészítésének szakában, előkészítő ülést kell tartani [272. § (2) bekezdés b) pontja]. Ebben az esetben a 272. § (3) bekezdése szerint kell eljárni, tehát a tanács elnöke az előkészítő ülés határnapjáról az ügyészt, a vádlottat és a védőt értesíti, a sértettet pedig megidézi. Az előkészítő ülésen történt meghallgatások eredményéhez képest dönt a bíróság az eljárásnak a Be. 266. § (3) bekezdés c) pontja alapján történő felfüggesztéséről. Az előkészítő ülést az ügy érkezésétől számított 90 napon belül kell megtartani, a büntetőeljárás pedig legfeljebb 6 hónapra függeszthető fel. 6. A büntetőeljárásnak a közvetítői eljárás lefolytatása érdekében történt felfüggesztését elrendelő, vagy az erre vonatkozó indítványt elutasító végzés ellen fellebbezésnek van helye, mert ezt a Be. 276. §-a nem zárja ki. Ennyiben tehát eltér a nyomozati szakra vonatkozó szabályozás, ahol az eljárást felfüggesztő és a közvetítői eljárást elrendelő határozat ellen kizárt a jogorvoslat. 7. A közvetítői eljárás lényeges feltétele a sértett és a terhelt önkéntes hozzájárulása. Ha a hozzájárulást bármelyikük visszavonja, akkor az eljárás felfüggesztésének oka megszűnik, ezért az elsőfokú bíróságnak a Be. 266. § (5) bekezdése szerint az eljárást folytatnia kell. 8. Ha a közvetítői eljárást lefolytatták, akkor az erről készült közvetítői jelentés megérkezése után a bíróság vagy megszünteti az eljárást vagy annak folytatása mellett dönt. Ha a közvetítői eljárás eredményes volt és a tevékeny megbánás megvalósult, a Btk. 36. §-ának (1) bekezdése esetén – 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel büntetendő bűncselekménnyel okozott kár megtérítése vagy jóvátétele esetén – a bíróság az eljárást a Be. 267. §-ának (1) bekezdés l) pontja alapján megszünteti. Ha a közvetítői eljárás nem vezetett eredményre, mert a sértett és a vádlott között nem jött létre megállapodás, akkor az eljárást folytatni kell, és tárgyalást ki kell tűzni. 9. Ha a közvetítői eljárás eredményes, akkor annak két következménye lehet. 155 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI A 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett cselekménynél az eljárás megszüntetését, az 5 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett cselekmények esetén pedig a büntetés korlátlan enyhítésének esélyét adja meg. Ez azt jelenti, hogy a közvetítői eljárás eredményessége esetén a tárgyalás előkészítésének szakában érdemi határozatként csak az eljárást megszüntető határozat hozható meg. A közvetítői eljárás tehát valójában csak ebben az esetkörben érvényesül a maga teljességében, mert a bíróságnak ez esetben nincs más kötelezettsége, mint megállapítani a büntethetőségi akadály hatályosulását, levonni ennek következményeit, azaz meg kell szüntetnie a büntetőeljárást. 10. Ha a korlátlan enyhítésre okot adó esetnek a feltételei valósulnak meg, akkor az eljárást folytatni kell, és tárgyalást kell kitűzni. A Btk. 36. §-ának (2) bekezdése szerinti esetben a büntetés korlátlan enyhítése csupán lehetőség. Ennek alkalmazására – és mértékére – bírói döntés eredményeképpen az ügyet lezáró érdemi határozatban kerül sor. Ebben az esetben tehát az ügy visszatér a büntetőeljárás rendes menetébe, és a XIII. Fejezet rendelkezései szerint folytatódik. Ha a terhelt a közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, de nem fejezte be, és erről a Bkt. 15. §-ának (2) bekezdése alapján a pártfogó felügyeleti szolgálat tájékoztatja a bíróságot, akkor ugyancsak tárgyalást kell kitűzni. 11. A tárgyalási szakban a bíróság a közvetítői eljárás eredményes befejezése érdekében a tárgyalást a Be. 287. § (1) bekezdése szerint elnapolhatja, de az eljárás felfüggesztésére irányuló indítványt már nem lehet előterjeszteni. IX. A közvetítői eljárásban született megállapodás szerinti kár összegének nincs jelentősége a bűncselekmény minősítése szempontjából. A Bkt. 13. §-ának (2) bekezdése alapján a közvetítői eljárás eredményeként az elkövető és a sértett között létrejött megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy az elkövető a bűncselekménnyel okozott kárt megfizeti. Ennek összegében tehát az elkövetőnek és sértettnek meg kell állapodnia, amiből az is következik, hogy a megállapodás szerinti (megtérítendő) kár fogalma nem azonos a Btk. 137. § 5. pontja szerinti törvényi kárfogalommal. Ez azt jelenti, hogy az elkövető cselekményének jogi minősítése szempontjából közömbös a megállapodás szerinti kárösszeg.

156 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. fejezet - 7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) 1. 7.1. A bűncselekmény megvalósulási szakaszairól általában A szándékos bűncselekmény megvalósulásának négy szakaszát különböztetjük meg: a bűncselekmény elkövetésének elhatározása, az előkészület, a kísérlet és a befejezett bűncselekmény. A gyakorlatban az elkövetés valamennyi fázisa nem feltétlenül fordul elő minden bűncselekmény elkövetésekor, egyesek elmaradhatnak. A bűncselekmény elkövetésére irányuló szándék a büntetőjog számára csak akkor releváns, ha előkészület, kísérlet vagy befejezett bűncselekmény formájában kifejezésre jut. A bűncselekmény a büntetendő előkészületi cselekmény képében jelenhet meg először a külvilágban, ám ekkor különös részi tényállási elemet még nem valósít meg. A szándékos bűncselekmény a kísérlet szakaszában lép a törvényi tényállás keretei közé, a kísérlet azonban a szándékos bűncselekmény törvényi tényállásának elemeit csak részben valósítja meg. Ha ugyanis valamennyi objektív tényállási elem megvalósul, már befejezetté válik a bűncselekmény. A szándékos bűncselekmény megvalósulási szakaszai közötti határvonal megvonása tehát a különös részi tényállás (a diszpozíció) alapján történik. Másként fogalmazva, az egyes stádiumok a törvényi tényálláshoz való viszonyuk alapján határolhatóak el egymástól. A stádiumok meghatározása körében kezdettől fogva az objektivista és a szubjektivista megközelítések ütközése figyelhető meg. E nézetek a jogalkotás során a kísérlet meghatározásának mikéntjében öltenek testet, ezért részletesebb ismertetésükre a kísérlet körében térünk ki. Sajátos helyzetet teremthet, hogy ugyanaz a cselekmény különböző különös részi tényállások relációjában más és más stádium megállapítását eredményezheti. Lőfegyver engedély nélküli vásárlása minősülhet az emberölés előkészületének s egyben a lőfegyverrel visszaélés befejezett alakzatának. Ha az elkövető éjjel a sértett lakásába besurran, cselekménye a magánlaksértés vétségének befejezett alakzata mellett, a lopás kísérletének, vagy az emberölés előkészületének megállapítására egyaránt alkalmas lehet. A gondatlan bűncselekményeknek nincsenek stádiumai, kizárólag befejezett alakzata van. Amennyiben a törvényhozó valamely gondatlan bűncselekmény korábbi mozzanatát is büntetéssel kívánja sújtani, akkor erre a mozzanatra is önálló (sui generis) tényállást kell alkotnia. Így például, mivel a jogalkotó az emberi élet és testi épség védelméhez nem tartotta elégségesnek a gondatlan súlyos testi sértés vagy a gondatlan emberölés büntetendővé nyilvánítását, bizonyos további feltételek mellett a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés (171. §) tényállásában büntetni rendelte az élet, testi épség vagy egészség gondatlan veszélyeztetését is. Más megközelítésben viszont a szándékos bűncselekmények esetén sem feltétlenül állapítható meg valamennyi stádium, mert vannak olyan bűncselekmények (lásd később), amelyek kísérlete fogalmilag kizárt. A bűncselekmény elkövetésére irányuló akarat-elhatározás a külvilágban megnyilvánuló cselekmény hiányában önmagában nem büntetendő akkor sem, ha az elkövető e szándéka a külvilág számára ismerté válik. Legfeljebb az Sztv. 151. §-a szerinti veszélyes fenyegetés szabálysértésének a megállapítását eredményezheti, de ekkor sem a szándék felfedése, hanem a cselekménynek a sértettre gyakorolt hatása, illetve a köznyugalom megzavarása miatt büntetendő. Ahogyan haladuk az előkészülettől a befejezetté válásig, a cselekmény tárgyi súlya, s ekként a társadalomra veszélyessége egyre fokozódik. A befejezett bűncselekmény fogalmát a törvény nem határozza meg, mert a befejezettség a törvényi tényállás valamennyi elemének megvalósulását feltételezi, az egyes bűncselekmények törvényi tényállását pedig a Különös Rész tartalmazza. A kísérlet és az előkészület azonban sajátos elbírálást igényel. 157 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI)

2. 7.2. A befejezett bűncselekmény 1. Befejezett bűncselekmény megállapítására akkor kerülhet sor, ha a teljes tényállás megvalósul, tehát az objektív és a szubjektív tényállási elemek, továbbá a tettességhez szükséges ismérvek hiánytalanul megállapíthatók. A német dogmatikusok nyomán a befejezettségtől megkülönböztetjük a bevégzettséget. A befejezettség a tényállásszerűséghez fűződő kapcsolat, a bevégzettség pedig a jogtárgysértéshez való viszony alapján értelmezhető. A bűncselekmény akkor bevégzett, ha a jogi tárgy elleni támadás végleg befejeződött. Jellemző példája lehet, hogy bár az erőszakos közösülés bűntette (az egyéb feltételek megléte esetén) jogi, dogmatikai szempontból a nemi szervek érintkezésével befejezetté válik, az élettani közösülés is hozzátartozik a tényállásához, és azzal válik a bűncselekmény bevégzetté. Hasonló a helyzet az ún. tartós vagy állapot-bűncselekmények esetén, amelyek a jogellenes állapot létrejöttével befejezetté válnak. Így pl. a személyi szabadság megsértése (175. §) a sértett személyi szabadságától megfosztása pillanatában, a tartós megfosztottság azonban ugyancsak a tényállás keretei közé eső magatartás. A jogi tárgy (a sértett cselekvési, mozgási szabadsága, a tartózkodási hely megválasztása) elleni támadás azonban mindaddig tart, amíg a jogellenes állapot fennáll, s a bevégzettség csak e jogellenes állapot megszűnésével állapítható meg. Hasonló a megítélése a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (263. §), illetve a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés (263/A. §) bűntettének, amennyiben a tényállásszerű cselekmény az elkövetési tárgyak engedély nélküli tartásával valósul meg. Ha a jogellenes állapot létrehozatalával a bűncselekmény befejezetté válik, ettől kezdve a kísérlettől való önkéntes visszalépés szabályainak az alkalmazására már nem kerülhet sor. Másként fogalmazva a befejezettség (bár jogilag egy pillanatba sűrűsödik) ténylegesen egy tartós állapot, melynek kezdete a kísérlet és a befejezett bűncselekmény elhatárolása, a vége pedig az egyéb jogkövetkezmények szempontjából jelentős. E cselekményekhez ugyanis társtettesség és bűnsegély mindaddig járulhat, amíg a jogellenes állapot fennáll – tehát a befejezetté válást követően is –, és a jogi tárgy folyamatos támadása folytán nem kizárt a jogos védelem megállapítása sem. A jogos védelmi helyzet megállapítása szempontjából a jogtalan támadás fogalma alá vonható a sértett részéről tanúsított olyan passzív magatartás is, amely a jogellenes állapot további fenntartását célozza. Ha a fegyveres emberrablást megvalósító személyeknek a terheltek életét közvetlenül fenyegető támadását a fogva tartottak úgy hárítják el, hogy a fogva tartó személy életét kioltják: jogos védelem címén felmentésnek van helye (BH 1997/512.). A tartós vagy állapot-bűncselekményekhez a befejezettséget követően is kapcsolódhatnak minősítő körülmények. Ilyen lehet pl. ha a személyi szabadság tartós megsértése a sértett sanyargatásával társul [175. § (3) bek. c) pontja]. Az állapot-bűncselekmény elévülése is csak a jogellenes állapot megszűnésével veszi kezdetét [34. § d) pont]. 2. Sajátos értelmezési kérdések merülnek fel a sui generis előkészületi cselekmények befejezettségének értelmezése körében. Előfordul, hogy a törvényhozó egy vagy több, de nem valamennyi előkészületi cselekményt önálló különös részi tényállásban (sui generis delictumként) büntetendővé nyilvánít annak érdekében, hogy a büntetőjogi védelmet ezáltal is előbbre hozza. Ilyen pl. a hamis tanúzásra felhívás (242. §), a kiskorú veszélyeztetésének második alapesete – amikor a nagykorú személy a kiskorút bűncselekmény elkövetésére vagy züllött életmód folytatására rábírni törekszik [195. § (2) bek.] –, vagy a megrontás egyes alakzatai [201. § (2) bek., 202. § (2) bek.]. Az ilyen sui generis delictumok mindig alaki (immateriális) bűncselekmények, amelyek a tényállásszerű elkövetési magatartás tanúsításával befejezetté válnak. Addig azonban – ellentétben a valódi előkészülettel, amelynek a kísérlete fogalmilag kizárt – a kísérlet megállapítására is sor kerülhet az általános szabályok szerint. A befejezett bűncselekmény esetén – értelemszerűen – az előkészülettől való önkéntes visszalépés szabályai sem alkalmazhatók. Ha a törvény egyes előkészületi cselekményekhez külön büntethetőséget megszüntető okot kapcsol, ezáltal kifejezésre juttatja, hogy ebben a körben az előkészülettől való önkéntes visszalépésre vonatkozó rendelkezések [18. § (2) bek.] nem alkalmazhatók. A Btk. 147. §-ának (3) bekezdése a kémkedés valamennyi előkészületi cselekményét egységesen, előkészületként rendeli büntetni. Ennek ellenére e § (4) bekezdése önálló büntethetőséget megszüntető okot létesít egyes előkészületi cselekmények – nevezetesen az ajánlkozás és a vállalkozás – vonatkozásában. Ebből az a következtetés is levonható, hogy a kémkedésre ajánlkozás és vállalkozás, valójában nem is előkészületi cselekmény, hanem sui generis előkészületi jellegű bűncselekmény. 158 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) Az is előfordulhat, hogy adott előkészületi jellegű cselekmény nem csupán a befejezett cselekményhez való viszonyában, hanem önmagában is súlyosan veszélyezteti a védelmet igénylő jogi tárgyat, ezért a törvényhozó anélkül szabályozza befejezett bűncselekményként, hogy büntethetőséget megszüntető okot kapcsolna hozzá. Ha a nagykorú a kiskorút sikertelenül igyekszik rábírni bűncselekmény elkövetésére vagy züllött életmód folytatására, ezáltal a jogtárgysérelem már visszavonhatatlanul megvalósulhat. A már bekövetkezett veszély pedig utólagos magatartással nem tehető meg nem történtté. Hasonló a helyzet a megrontásnál, ahol a közösülésre vagy fajtalanságra történő eredménytelen rábírási kísérlet önmagában súlyosan sértheti a kiskorú egészséges erkölcsi és nemi fejlődését. Ezért indokolt a sui generis bűncselekmény meghatározása és kizárt az előkészülettől önkéntes visszalépés szabályainak az alkalmazása. Sajátos sui generis előkészületi cselekmény a Btk. 207. §-ának (4) bekezdésében meghatározott kerítés előkészületének bűntette, amelyet az követi el, aki az üzletszerűen megvalósítandó kerítés bűntettének elkövetésében megállapodik. Veszélyessége ugyanis azonos elvek mellett határozható meg, mint bármely más (tehát, mint a valódi) előkészületi cselekményé, hiszen nem közvetlenül, hanem kizárólag az „alapcselekmény”hez kapcsolódása révén veszélyezteti a jogi tárgyat. Ennek ellenére, a sui generis delictumként történt meghatározása folytán az előkészületre vonatkozó rendelkezések ebben az esetben sem alkalmazhatók.

3. 7.3. A kísérlet 3.1. 7.3.1. A kísérlet büntetendősége A stádiumok meghatározását a büntetőjogi dogmatikai gondolkodás kezdeteitől fogva az objektivista és szubjektivista nézetek ütköztetése jellemzi. A szubjektivisták szerint bármely cselekmény alkalmas lehet a kísérlet megállapítására, amelyben a bűncselekmény elkövetésére irányuló szándék megvalósul, függetlenül attól, hogy egyáltalán veszélyezteti-e a jogi tárgyat, illetve, hogy közvetlen vagy közvetett oksági kapcsolatba hozható-e a megvalósítani szándékolt cselekmény törvényi tényállásával. Az objektivisták szerint csak az a cselekmény értékelhető kísérletként, amely már közvetlenül veszélyezteti a bűncselekmény jogi tárgyát, mert ha e veszély távoli, akkor legfeljebb előkészület állapítható meg. Tartalmilag ez utóbbihoz igazodik a hazai szabályozásunk függetlenül attól, hogy megjelennek benne szubjektív elemek is, továbbá formálisan nem a jogi tárgy közvetlen veszélyeztetése a megkülönböztető ismérv, hanem adott cselekménynek a tényálláshoz való kapcsolata. A büntetendővé nyilvánítás mellett a másik fő kérdés a kísérlet büntetést érdemlőségének a meghatározása. A szubjektivista irányzatok szerint a kísérlet tettese ugyanolyan büntetést érdemel, mintha befejezett bűncselekmény valósult volna meg, hiszen a bűncselekmény alanyi oldala a kísérlet esetén is teljes és az akaratelhatározás a tárgyi oldalon az elkövető cselekményével a külvilágba is lép. Ezzel szemben az objektivista irányzatok szerint a kísérleti cselekmény ugyan objektíve is veszélyezteti a bűncselekmény védett jogi tárgyát, de a tárgyi oldal mindig hiányos, és rendszerint éppen a meghatározó materiális elem marad el (gondoljunk pl. az emberölés befejezett vagy kísérleti alakzatára). Ezért a jogkövetkezmények körében a kötelező enyhítés vagy a kísérlet büntetlenül maradása is megindokolható. A korszerű büntető törvénykönyvekben a szubjektív és az objektív elemek kombinációjából kialakult vegyes megoldások érvényesülnek és ilyen vegyes álláspont elfogadását tükrözi a kísérlet hatályos hazai meghatározása is. Amíg ugyanis fogalma egyértelműen az objektív személetet tükrözi, addig büntetésének meghatározása, illetve az alkalmatlan kísérlet szabályozása körében szubjektív elemek is megjelennek.

3.2. 7.3.2. A kísérlet fogalma 16. § Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. 1. A kísérlet fogalmának három konjunktív eleme van: a) kísérlete csak a szándékos bűncselekménynek lehet (a gondatlan bűncselekménynek kizárólag befejezett alakzata van), b) a tényállásszerű elkövetési magatartás kifejtésének a megkezdése és c) a bűncselekmény be nem fejezése. a) Kísérlet esetén csak a bűncselekmény tárgyi oldala hiányos, az alanyi oldal teljes. A tettes szándéka az elkövetési magatartás tanúsításakor befejezett bűncselekmény elkövetésére (azaz a teljes törvényi tényállás megvalósítására) irányul. Ha a befejezett bűncselekmény eshetőleges szándékkal is megvalósulhat, akkor ez

159 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) elegendő a kísérlethez is, illetve, ha a tényállás motívumot vagy célzatot tartalmaz, ez ugyanúgy elengedhetetlen a kísérlet megállapításához is. Mivel pedig a tárgyi oldal kísérlet esetén hiányos, ezért a konkrétan megvalósult cselekményen az elkövető szándéka kísérlet esetében mindig szükségképpen túlnyúlik. Ennélfogva a bíróságnak túl kell terjeszkednie annak a vizsgálatán, ami valójában ténylegesen bekövetkezett. Azokban az esetekben, amikor a bűncselekmény minősítése valamely mennyiségi vagy értékhatártól függ, a kísérleti cselekmény minősítése is az elkövető szándékához igazodik (pl. a megölni szándékolt sértettek száma, a sérülés gyógytartama, a vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével elérni kívánt anyagi előny, célzott kár stb.). Nem tartozik ide az az eset, amikor az időhatár a passzív alany életkorának meghatározásában áll. Ha pl. az elkövető a 14. életévét be nem töltött személlyel abban a tudatban közösül, hogy a 14. életévét már betöltötte, cselekménye nem az alkalmatlan kísérlet, hanem a tévedés szabályai szerint bírálandó el. Sajátos a megítélése annak, ha az elkövető szándéka kizárólag a jogi értelemben vett közösülésre irányul, de az élettani értelemben vett közösülésre már nem. Magatartása ugyanis a jogi értelemben vett befejezettsége ellenére sem minősülhet erőszakos közösülésnek (197. §), hanem az ugyanolyan büntetési tétellel fenyegetett szemérem elleni erőszak bűntettének (198. §) a megállapítására lehet alkalmas. b) Kísérlet akkor jön létre, ha az elkövető a bűncselekmény elkövetését megkezdi. Ez értelemszerűen a befejezett bűncselekmény törvényi tényállásában meghatározott elkövetési magatartás megkezdését jelenti. A tényállásszerű elkövetési magatartás megkezdésének a mozzanata határolja el a kísérletet az előkészülettől, mert ezáltal jut a cselekmény az előkészületi szakaszból a törvényi tényállás keretei közé. Csak az adott törvényi tényállás elemzése alapján állapítható meg, hogy a bűncselekmény elkövetése mikor tekinthető megkezdettnek. A lopás az elvétel megkezdésével jut a kísérlet szakaszába és annak befejezésével, tehát az eredeti birtokállapot megszüntetésével és az új birtokállapot megteremtésével válik befejezetté. Nehezebb a kísérlet meghatározása a nyitott törvényi tényállások esetén, amelyek az elkövetési magatartást nem tartalmazzák, mert „csupán” az eredményre utalással határozzák meg a diszpozíciószerűséget. Ilyen pl. a szándékos emberölés bűntette. E tényállások esetén a kísérlet megállapítását csak olyan cselekmények tanúsítása eredményezheti, amelyek már közvetlenül fenyegetik a bűncselekmény jogi tárgyát, másként fogalmazva, a védett jogi tárgy sérelmének közvetlen veszélyét hordozzák magukban. Az ítélkezési gyakorlat előkészületi cselekményt állapít meg – egyebek mellett – a méreg beszerzése, a lőfegyver betöltése (BJD 1042), a fegyvernek lövés leadására alkalmassá tétele, a sértettre ráfogása (BJD 2438), a késnek a sértettől több méter távolságra szúrásra lendítése (BJD 1005) esetén. A lőfegyver célra tartása tehát még csak előkészületnek, az elsütő-szerkezet mozgásba hozatalának megkezdése viszont már kísérletnek minősül. Ezekben a döntésekben az az elméleti követelmény fogalmazódik meg, hogy a nyitott törvényi tényállás kísérlete csak olyan cselekmény tanúsítása esetén legyen megállapítható, amikor az ölési szándékkal véghezvitt magatartás az emberi életet oly módon veszélyezteti, hogy az a halálos eredmény bekövetkezésének a reális lehetőségét adja, s ekként a bűncselekmény védett jogi tárgyát már közvetlenül veszélyezteti. Az elsütő-szerkezet működésbe hozatala annak az egységes folyamatnak a kezdő mozzanata, amely a tűzfegyver működését beindítja, és kilövi azt a lövedéket, amely – a megfelelő egyéb körülmények esetén – kiolthatja más személy életét. Tűzfegyverrel (lőfegyverrel) elkövetett emberölés esetén tehát az elsütő-billentyű (népiesen a ravasz) meg/el/húzására irányuló magatartás – rendszerint a már görbült mutatóujj továbbgörbítésének a – megkezdése juttatja az elkövető cselekményét az előkészületből a kísérlet szakaszába (EBH 1583). Ha a törvényi tényállásban meghatározott elkövetési magatartása több konjunktív mozzanatból áll, akkor már az első mozzanat megkezdésével a kísérleti szakaszba jut a bűncselekmény. Rablás (321. §) esetén az erőszak vagy a fenyegetés a dolog elvételének, mint célcselekménynek az eszköze. Az erőszak vagy fenyegetés megkezdésével a cselekmény a kísérlet szakaszába jut és a dolog elvételével válik befejezetté. Hasonló a megítélése a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopásnak (316. §). Ha az elkövető szándéka a lezárt autó eltulajdonítására irányul, a zár feltörésének a megkezdése már kísérletet valósít meg. A dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérletét valósítja meg (az is), aki a lopás tárgyát az annak védelmére vagy megőrzésére szolgáló készülékkel (zárral) együtt birtokba veszi, de tettenérés vagy más körülmény folytán azt nem töri fel (4/1998. BJE 2. pontja). c) A bűncselekmény be nem fejezése a kísérlet harmadik (negatív) ismérve. Akkor állapítható meg, ha nem valósult meg a bűncselekmény összes tényállási eleme.

160 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) A materiális bűncselekmény az eredmény bekövetkezésével válik befejezetté. E nélkül akkor is csak kísérlet állapítható meg, ha az elkövető minden tőle telhetőt megtett az eredmény létrehozása érdekében. Amikor az elkövető az általános forgalmi adó visszaigénylése kapcsán hamis bizonylatok becsatolásával valóságos gazdasági tevékenység látszatát kelti, holott ilyen tevékenységet egyáltalán nem folytat, a maga részéről a csalás (318. §) elkövetési magatartását már befejezte. Ha azonban a forgalmi adó visszautalása bármely okból elmarad, s ezért a kár nem következik be, csupán kísérlet megállapítására kerülhet sor. Többnyire az elmélet és a joggyakorlat mélyreható ismeretét igényli annak eldöntése, hogy immateriális bűncselekmények esetén az elkövetési magatartás mely mozzanattal valósul meg a maga egészében. Így pl. a lopás elkövetési magatartásának értelmezésére, az elvétel meghatározására különböző elméletek alakultak ki (elvitel, elmozdítás, birtokbavétel stb.) és az elfogadott elméletnek a gyakorlatban történő alkalmazása is sajátos problémákat vethet fel. Hasonlóan jogi műfogalom érvényesül az erőszakos közösülés befejezettségének értelmezése körében is. Ha pedig az alaki bűncselekmény csak más vagy mások előtt történő elkövetés esetén tényállásszerű, hasonlóan a materiális bűncselekményekhez, csak akkor válik befejezetté, ha más vagy mások tudomására jut, s addig – az elkövetési magatartás teljes körű tanúsítása ellenére – csupán kísérlet megállapítását eredményezheti. 2. Vannak olyan bűncselekmények, amelyek kísérlete fogalmilag kizárt. Ezeket az elmélet és a gyakorlat az alábbi csoportokba sorolja: a) Nincs kísérletük a gondatlan bűncselekményeknek, ez önmagában már a kísérlet törvényi fogalmából (is) következik. b) Nincs kísérletük a Btk. 15. §-ának alkalmazási körébe eső vegyes bűnösséggel megvalósuló bűncselekményeknek (pl. halált okozó testi sértés), amelyeknél a minősített esetben meghatározott eredményre csak az elkövető gondatlansága terjed ki. A kísérletet itt is a gondatlan elem zárja ki. Ezzel az elméletben és gyakorlatban egyaránt uralkodó nézettel szemben korábban egyes hazai szerzők (Heller, Schultheisz, Vámbéri) a kísérletet ilyenkor is megállapíthatónak tartották. A gyakorlat igénye alapján pedig a jogi irodalomban megfogalmazódott egy olyan nézet, amely szerint az általános szabálytól eltérő megoldás is elfogadható lehet azokban az esetekben, amikor már a kísérleti cselekményből fakadóan beáll a minősítő körülményt képező eredmény. Ha pl. a magzatelhajtás szándékával előidézett koraszülést követően az újszülött életben marad, az anya viszont meghal, a halált okozó magzatelhajtás [169. § (3) bek.] kísérlete megállapítható. A magzatelhajtás és a gondatlan emberölés törvényi egysége ugyanis nem bomlik fel azért, mert az alaptényállást megvalósító cselekmény kísérleti szakaszban megrekedt. Ebben az esetben a minősített esetet képező eredmény nem az alaptényállásban értékelt eredményre épül, hanem – csupán – azzal az elkövetési magatartással áll okozati összefüggésben, amelyből az alaptényállásban értékelt eredmény is fakadna. Ha azonban a minősítő körülményt képező eredmény közvetlenül az alaptényállásban értékelt eredményre épül (mint pl. a halált okozó testi sértés esetén), akkor – amint azt Jeschek általánosító tétele is megfogalmazza – a kísérlet megállapítása kizárt. A teljesség kedvért utalunk arra, hogy amennyiben a minősítő körülményt képező eredményre (pl. a maradandó fogyatékosságra vagy a súlyos egészségromlásra) az elkövető szándéka kiterjed, akkor a bűncselekmény minden eleme szándékos, ezért a kísérlet az általános szabályok szerint megállapítható. c) Nincs kísérlete a tiszta mulasztási bűncselekményeknek, tehát azoknak az immateriális delictumoknak, amelyek önmagában valamely kötelesség teljesítésének elmulasztásával befejezetté válnak (pl. segítségnyújtás elmulasztása, feljelentés elmulasztása, jogtalan elsajátítás, ha az elkövető a talált idegen dolgot nyolc nap alatt nem adja vissza stb.). Mindaddig ugyanis, amíg az elkövető kötelezettségét a jogszabályban meghatározott következmények nélkül teljesítheti, a kísérlet – az erre irányuló szándék ellenére – sem állapítható meg. A kötelezettség beálltával, illetve a határidő lejártával viszont nyomban befejezetté válik. A vegyes mulasztásos bűncselekmények kísérlete megállapítható. Ebben az esetben a cselekmény a kötelezettség teljesítésének az elmulasztásával jut a kísérlet szakaszába, és mindaddig nem válik befejezetté, amíg a tényállásban írt eredmény be nem következik. d) Kizárt a kísérlete az előkészület címén büntetendővé nyilvánított cselekményeknek. Ha azonban a törvény egyes előkészületi cselekményeket önálló különös részi tényállásban sui generis bűncselekményként nyilvánít büntetendővé, akkor annak a kísérlete már az általános szabályok szerint megállapítható. Ha pl. az elkövető a címzettet levélben hívja fel hamis tanúzásra, de a levél a címzettjéhez nem érkezik meg, a hamis tanúzásra felhívás (242. §) kísérlete megállapítható.

161 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) e) Nincs kísérlete a részesi cselekményeknek, tehát a felbujtásnak és a bűnsegélynek. A részesi közreműködésre irányuló sikertelen törekvés esetén ugyanis hiányzik az az alapcselekmény, amely a kísérlet megállapítását eredményezhetné, ezért a felhívás legfeljebb előkészületként büntethető. f) Kizárt a kísérlete az immateriális veszélyeztetési bűncselekményeknek (pl. a garázdaság), ha ugyanis a cselekmény nem alkalmas a jogi tárgy veszélyeztetésére, akkor a cselekmény nem veszélyes a társadalomra és nem valósulhat meg bűncselekmény. A materiális veszélyeztetési delictumok tényállásában viszont a veszély tényállásszerű eredmény (pl. közúti veszélyeztetés tényállásában), ezért ilyenkor a kísérlet elméletileg és gyakorlatilag sem zárható ki. g) Egyes alaki bűncselekmények bizonyos elkövetési formáiban ugyancsak kizártnak tekinthető a kísérlet. Ilyen például a hatóság előtt szóban elkövetett hamis vád, a szóbeli rágalmazás, becsületsértés, közösség elleni izgatás stb.

3.3. 7.3.3. A kísérlet csoportosítása A kísérletet kétféleképpen csoportosíthatjuk: egyrészről a teljes (befejezett) vagy nem teljes (befejezetlen), másrészről pedig a közeli vagy távoli kísérletre. a) A teljes (befejezett) és a nem teljes (befejezetlen) kísérlet megkülönböztetése a bűncselekmény törvényi tényállásában meghatározott elkövetési magatartás teljes vagy részleges megvalósítása alapján határolja el az egyes kísérleti cselekményeket. Nem teljes a kísérlet, ha az elkövető a maga részéről még nem tett meg mindent a bűncselekmény befejezése érdekében, azaz az elkövetési magatartást is csak részben fejtette ki. A kísérletnek ez a fajtája a materiális és az immateriális bűncselekmények esetén egyaránt előfordulhat. Teljes kísérlet esetén viszont az elkövető a bűncselekmény törvényi tényállásában meghatározott tevékenységet már befejezte, s ami még hátra van nem egyéb, mint az – elkövető további tevékenységét nem igénylő – eredmény bekövetkezése. Ebből következik, hogy teljes kísérlet megállapítására kizárólag materiális bűncselekmények esetén kerülhet sor. A zsarolás bűncselekményének [Btk. 323. § (1) bek.] nem teljes (befejezetlen) a kísérlete mindaddig, amíg az erőszakos vagy fenyegető elkövetési magatartás miatt a passzív alany (a sértett) nem kényszerül a tettes akarata szerint valaminek a tevésére, nem tevésére vagy az eltűrésére (4/2002. BJE). A teljes és nem teljes kísérlet megkülönböztetésnek az önkéntes visszalépés két esetének – az elállás, illetve az eredmény elhárítása – megállapítása szempontjából van kitüntetett szerepe. Nem teljes kísérlet szakaszában ugyanis az önkéntes elállás, a teljes kísérlet szakaszában pedig az önkéntes eredmény-elhárítás lehet a visszalépés formája. A vegyes mulasztásos bűncselekmények elkövetési magatartása a kötelezettség beálltával, illetve a határidő lejártával befejezetté válik. E bűncselekmények elkövetési magatartása részben nem valósulhat meg, ezért az önkéntes visszalépés egyetlen formája az önkéntes eredmény-elhárítás lehet. b) A közeli és távoli kísérlet szerinti megkülönböztetés azon alapul, hogy az elkövető magatartása a megvalósítani szándékolt bűncselekmény jogi tárgyát milyen mértékben sértette vagy veszélyeztette. Ölési szándék mellett közeli a kísérlet, ha az elkövető hasba lőtte a sértettet, a lövedék életfontosságú szervet sértett, s e cselekménye közvetlenül életveszélyes állapotot idézett elő, amelyet kizárólag az azonnali és szakszerű orvosi beavatkozás hárított el, amelynek az elmaradása esetén a sértett halála feltétlenül bekövetkezett volna. Távoli azonban a kísérlet, ha a hasra irányzott lövés csak súrolta a sértett törzsét és csupán nyolc napon belüli sérülést okozott, s még távolabbi, ha a lövés nem is találta el a sértettet.

3.4. 7.3.4. A kísérlet büntetése 17. § (1) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni. A kísérlet büntetésének meghatározása körében hatályos törvényünk a szubjektív szemléletet érvényesíti, ezért főszabályként a kísérleti szakaszban megrekedt cselekményhez is a befejezett bűncselekmény büntetési tételét rendeli (parificatio elve). A kísérleti cselekmények egyes változatainak (teljes – nem teljes, közeli – távoli stb.) társadalomra veszélyessége azonban jelentősen eltérhet egymástól, ezért – a bár a büntetés meghatározásánál a 162 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) befejezett bűncselekményre megállapított büntetési tétel a kiindulási alap – a kiszabott büntetés nem szükségképpen azonos azzal, amelyet befejezett bűncselekmény esetén alkalmaznának. A büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló BKv. 56. számú vélemény III/1. pontja szerint általános jellegű enyhítő körülmény, ha a cselekmény kísérleti szakban maradt. A kísérlet nyomatéka annál nagyobb, minél távolabb van a cselekmény a befejezettségtől, illetve a cselekmény következményei a befejezettséghez megkívánt eredménytől. Az eredményt el nem érő sérelem – pl. emberölés kísérleténél a tényleges sérülés – nem súlyosító, de csökkentheti a kísérlet enyhítő hatását. Ha a kísérleti cselekmény társadalomra veszélyessége oly csekély, hogy az ún. egyszeres enyhítés [87. § (2) bek.] keretei között kiszabott büntetés is túl szigorú volna, a 87. § (3) bekezdése ún. kétszeres leszállást enged.

3.5. 7.3.5. Az alkalmatlan kísérlet (2) A büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el. 1. A kísérleti szakaszban maradt bűncselekmény azért büntetendő, mert befejezetlensége ellenére is veszélyes a társadalomra. A kísérlet társadalomra veszélyességét azonban közvetlenül érinti, ha alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el. Kezdettől fogva viták forrása, hogy az alkalmatlan kísérletnek melyek a büntetést nem igénylő és melyek a büntetést érdemlő esetei. A büntetőjog elmélete az alkalmatlan kísérlet értékelésére több megoldást ismer. Az objektivista irányzatok különbséget tesznek abszolút és relatív alkalmatlanság között. Az abszolúte alkalmatlan tárgyon (mint a halott ember megölése az emberölés esetén) vagy az abszolúte alkalmatlan eszközzel (mint a teljesen ártalmatlan szerrel végrehajtott ölés) elkövetett kísérletet esetén kizárják a büntetendőséget, s csak a relatíve alkalmatlan kísérletet büntetik, mert objektíve csak ez veszélyezteti a bűncselekmény jogi tárgyát. A gyakorlati jogalkalmazás során azonban gyakran még az eszköz abszolút vagy relatív alkalmatlanságának ez elhatárolása is gondot okoz, és az elmélet következetes alkalmazása arra a következményre vezethet, hogy számtalan olyan cselekményt, amelyet a társadalom tagjai egyébként büntetést érdemlőnek ítélnek meg, nem lehetne büntetni. Ilyen pl. amikor valaki üres zsebbe nyúlva kísérli meg a lopást, vagy mérget akar a sértett szervezetébe juttatni, de tévedésből ártalmatlan szert használ. A szubjektivista irányzatok képviselői szerint minden olyan kísérlet büntetést érdemel, amelyben a tettesnek a bűncselekmény végrehajtására irányuló szándéka megnyilvánul, függetlenül attól, hogy veszélyeztette-e egyáltalán a bűncselekmény védett jogi tárgyát. Ez a felfogás viszont a büntetőjogi felelősség körét indokolatlanul kiszélesíti. Valójában minden olyan esetben, amikor az elkövetési tárgy nem felel meg a tényállásban meghatározott követelménynek, hiányos tényállásszerűséggel állunk szemben, és annak eldöntése, hogy a konkrét esetben a bűncselekmény elkövetési tárgya alkalmatlan-e vagy az elkövetési tárgy (a passzív alany) hiányzik, a jogalkalmazói értékelés körébe tartozik. A jelenlegi jogalkalmazói gyakorlat – még – alkalmatlan kísérletnek értékeli a halott ember megölését. Vannak azonban olyan nézetek is, amelyek szerint az alkalmatlan kísérlet büntetendőségének kérdése a tévedés szabályai szerint ítélendő meg. Az elkövető tévesen feltételezi, hogy a tárgy vagy az eszköz alkalmas a bűncselekmény megvalósítására, illetve a szándékolt eredmény előidézésére, holott valójában nem az, tehát – bár a cselekmény büntetendőségével tisztában van – ebben a releváns tényben téved. Nem kétséges, hogy az ilyen cselekmény rokon vonásokat mutat a vélt (putatív) bűncselekménnyel. 2. Alkalmatlan a tárgy, ha azon a szándékolt eredményt nem lehet létrehozni. Az eszköz pedig akkor alkalmatlan, ha az adott körülmények között vagy az adott feltételek mellett, illetőleg az alkalmazott mértékben vagy mennyiségben nem alkalmas a szándékolt eredmény létrehozására. Előfordulhat, hogy az elkövető alkalmas tárgyat vagy eszközt választ, de ezeket alkalmatlan módon használja fel. A Csemegi-kódex nem rendelkezett kifejezetten az alkalmatlan kísérletről, hanem a „véghezvitel megkezdése – mai terminológiánk szerint az elkövetési magatartás kifejtése – akadályaként értelmezte az alkalmatlan eszközzel, alkalmatlan, illetve nem létező tárgyon elkövetett kísérletet. Nem tartalmazott tehát rendelkezést az alkalmatlan módon elkövetett kísérletre. A 2009. évi Bn. hatályba lépését megelőzően a gyakorlat bizonytalan volt e kérdésben. Egy része az elkövetés módjának alkalmatlanságát az alkalmatlan

163 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) eszköz fogalmi körébe vonta, tehát az elkövetés alkalmatlanságát úgy értékelte, mint az egyébként más adottságok között, eltérő feltételek mellett alkalmas eszköznek az adott körülmények közötti alkalmatlanságát. Mások arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az eszköz alkalmatlanságának a vizsgálata körében fogalmilag elengedhetetlen annak a vizsgálata is, hogy erre milyen módon került sor. Az eszköz alkalmazásának módja ugyanis nem állítható szembe az eszköz alkalmas vagy alkalmatlan voltával. Alkalmatlan kísérletről csak akkor beszélhetünk, ha a tárgy vagy eszköz már a kísérleti szakaszba jutáskor is alkalmatlan volt. Ha a sértett a méreg elhelyezését követően más oknál fogva meghal, van olyan szakasza a cselekménysornak, amely alkalmas kísérletként értékelendő, mert a cselekmény hatóképessége bizonyos időintervallumban fennállott. Az (eleve) alkalmatlan kísérlet esetén viszont a tárgy vagy eszköz alkalmatlansága folytán az elkövetési magatartás objektív hatóképességének hiányában a cselekmény csak látszólag jut a törvényi tényállás keretei közé, s ha egyáltalán veszélyezteti a bűncselekmény védett jogi tárgyát, ez a veszély nem haladja meg az előkészületi cselekmények társadalomra veszélyességét. Az elkövetési tárgy akkor alkalmatlan, ha nem idézhető elő rajta olyan sérelem, amely sértené vagy veszélyeztetné az adott bűncselekmény jogi tárgyát. (Halott ember megölése esetén az emberi életet, saját dolog ellopása esetén a tulajdont, mint jogi tárgyat.) Felmerült olyan nézet, is, hogy bár e cselekmények nem sértik a megkísérelt bűncselekmény védett jogi tárgyát, ám sérthetik a közrendet, s ezen belül a köznyugalmat. Ha e sérelem bekövetkezik, vagy annak veszélye fennáll, – de lege ferenda – ezen a címen volna az elkövető felelősségre vonható. Nem alkalmatlan tárgyon elkövetett a kísérlet, ha az elkövetési tárgyat azért nem érinti az elkövetési magatartás, mert éppen nem a tettes által feltételezett helyen volt található (pl. a zsebtolvaj éppen az üres zsebbe nyúlt). Főleg az eszköz alkalmatlansága körében különböztethető meg az ontologikus és a homologikus tévedés. Ha a tévedés ténykörülményekre vonatkozik (ontologikus) – pl. méreg helyett ártalmatlan szert alkalmaznak –, akkor a cselekmény büntetendő, ha viszont az ontologikus tényekre vonatkozó tudomásra (homologikus) – pl. a tettes ártalmatlan szert hisz mérgezőnek –, akkor alkalmatlan kísérlet miatt nem büntethető. Alkalmatlan eszköz használata esetén a bűncselekmény befejezése leginkább azért marad el, mert az elkövető téved az eszköz alkalmasságát illetően (pl. összecseréli a mérget valamilyen ártalmatlan szerrel). Ha viszont a tudatosan választott eszköz abszolúte alkalmatlan az eredmény előidézésére, a jogi tárgy még távoli veszélybe sem kerül. A Btk. és az annak alapján kifejlődött ítélkezési gyakorlat nem tesz különbséget az eszköznek a jogirodalomban ismert abszolút és relatív alkalmatlansága között. Azt a kérdést pedig, hogy a kísérlet elkövetésénél használt eszköz alkalmatlan-e vagy sem, nem elvontan, hanem mindenkor a konkrét elkövetésre vonatkoztatva kell eldönteni. Ha tehát az adott körülmények között, illetve feltételek mellett az eszköz nem volt alkalmas a szándékolt eredmény előidézésére, az eszközt akkor is alkalmatlannak kell tekinteni, ha más adottságok, eltérő feltételek mellett, illetve más mennyiségben vagy nagyobb mértékben való alkalmazása esetén alkalmas lehetetett volna az eredmény előidézésére. A kifejtettek azonban nem jelentik azt, hogy az elkövetés módjának alkalmatlansága az alkalmatlan eszköz fogalmi körébe esne. Nyilvánvaló ugyanis: ahhoz, hogy az eszköz alkalmatlansága egyáltalán szóba kerüljön, szükséges azt valamilyen módon alkalmazni. Ehhez képest az eszköz alkalmazási módja nem állítható szembe az eszköz alkalmatlan voltával (BJD 4633). Az alkalmatlan módon elkövetett kísérlet a gyakorlatban a büntetendő cselekmény végrehajtására egyébként alkalmas eszköz olyan használatát jelenti, amely az adott módon a szándékolt következmény előidézésére nem bizonyult alkalmasnak. Gyakran kísérelnek meg emberölést 220 Volt feszültségű áram felhasználásával, és bár az áram érinti vagy átjárja a passzív alany testét, mégsem eredményez feltétlenül halált. E cselekmény ugyanis rendszerint csak akkor vezet halálhoz, ha egyrészről az áramkör záródik és az áram a testen áthalad, másrészről pedig akkor, ha ez az áramkör magán a szíven is áthalad és abban szívkamra-lebegést (ún. defibrillációt) idéz elő. 3. Az alkalmatlan kísérlet büntetése. A kísérlet alkalmatlanságának számos fokozata különböztethető meg és helyes megítélése csak az adott eset konkrét körülményi alapján, így például a tettes és a sértett közötti viszony figyelembevételével lehetséges. Valós súlyának megítélését biztosítja a törvény, amikor lehetővé teszi a büntetés korlátlan enyhítését, sőt kiszabásának mellőzését is. A teljes büntetlenség feltétlen biztosítása viszont

164 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) azért nem lenne helyes, mert adott esetben még az alkalmatlan kísérlet is jelenthet bizonyos fokú veszélyt a társadalomra. A 17. § (4) bekezdése az ún. maradék-bűncselekményre vonatkozó rendelkezéseket az alkalmatlan kísérletre is kiterjesztette. E (maradék) bűncselekmény miatti felelősségre vonásra viszont elméletileg csak akkor kerülhetne sor, ha az elkövető a kísérlet miatt nem büntethető. Az alkalmatlan kísérlet viszont büntetendő, elkövetője büntethető, és a törvény csupán a büntetés korlátlan enyhítését vagy mellőzését teszi lehetővé. Nem merül fel tehát annak a lehetősége, hogy a törvény által biztosított büntetlenség folytán az alkalmatlan kísérlet elkövetője mentesülne a felelősségre vonás alól olyan esetben, amikor a tettazonosság keretébe tartozó cselekménye egyidejűleg egy másik bűncselekmény befejezett alakzatát is megvalósította. Az alkalmatlan kísérlet miatti felelősségre vonásra ugyanis akkor is sor kerülhet, ha a cselekmény egyáltalán nem veszélyeztette a megkísérelt bűncselekmény jogi tárgyát (lásd halott ember megölése).

3.6. 7.3.6. Az önkéntes visszalépés (3) Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja. 1. A bűncselekmény elkövetésének a befejezése számtalan ok következtében elmaradhat. Ezek között különös jelentősége van annak, amikor az elkövető megváltoztatja eredeti elhatározását, és a cselekményének befejezésétől eláll. Ha visszalépése önkéntes, a törvény kizárja a megbüntetését. (Büntethetőséget megszüntető ok) A büntetlenség biztosítása azon a jogpolitikai megfontoláson alapul, hogy a társadalomnak nyomatékosabb érdeke fűződik a jogsértő cselekmény abbahagyásához, illetve a jogsértő eredmény elmaradásához, mint az elkövető megbüntetéséhez. Ez a meggondolás találkozik a társadalom igazságérzetével is, mert az önkéntes visszalépés rendszerint annak a jele, hogy az elkövető nem gátlástalanul társadalomellenes, hanem működnek benne a bűncselekmény elkövetésével szemben ható indítékok is. Ezeknek a pozitív tényezőknek a hatóerejét a büntetlenség kilátásba helyezése sokkal erőteljesebben fokozhatja, mint ha a törvény önkéntes visszalépés esetére csupán a büntetés enyhítését tenné lehetővé. 2. Az önkéntes visszalépés esetei. Az önkéntes visszalépés két esetét különböztetjük meg: az önkéntes elállást, illetve az eredmény önkéntes elhárítását. a) Önkéntes elállásra nem teljes (befejezetlen) kísérlet esetén van lehetőség, tehát akkor, ha az elkövető a maga részéről még nem tett meg mindent a bűncselekmény befejezése érdekében. Az elállás önkéntessége azt jelenti, hogy a tettes túlnyomórészt a saját elhatározásából hagyja abba az elkövetési magatartását, bár annak folytatására és ezzel a bűncselekmény befejezésére az adott körülmények között módja lenne. Annak nincs jelentősége, hogy ezt milyen indítékból teszi. A zsarolás befejezetlen kísérletétől való önkéntes elállásnak [Btk. 17. § (3) bek. első ford.] nem feltétele, hogy a tettes a (bűncselekmény megkezdésének tudatában levő) sértett tudomására hozza: a bűncselekmény véghezviteléről végleg lemond. Ennek a büntethetőséget megszüntető oknak a megállapításához elegendő, ha a ráutaló körülményekből egyértelműen az következik, hogy az elkövető döntően belső elhatározásból hagy fel a külső körülmények által nem akadályozott elkövetési magatartás folytatásával, s lép vissza a bűncselekmény befejezésétől (4/2002. BJE). Az elállás önkéntessége nem állapítható meg, ha a tettes az általa leküzdhetetlennek tartott akadály miatt hagy fel a cselekmény továbbfolytatásával, avagy enélkül is a kedvezőtlen külső körülmények, avagy az elkövetés feltételeinek a kedvezőtlen megváltozása indítják a kísérlettől való elállásra. Ilyenkor visszalépésére valójában nem önkéntesen, nem elsősorban az elkövetőben rejlő motívumokra visszavezethetően kerül sor. A külső körülményeknek tehát olyanoknak kell lenniük, hogy azoktól a megkezdett cselekményt zavartalanul tovább folytathatná, módja lenne a bűncselekmény befejezésére, azonban ennek ellenére – saját elhatározásából – mégis visszalép a kísérlettől. Annak egyébként nincs jelentősége, hogy a saját akaratából, tehát önkéntesen elálló elkövetőt milyen motívum indítja arra, hogy a cselekmény továbbfolytatásától elálljon. (BJD 2426.) Nem állapítható meg az önkéntes elállás akkor sem, ha a tettes a sértet szívós ellenállása miatt hagyja abba az elkövetési magatartást (BJD 4632), vagy azért, mert a sértettet már halottnak hiszi. Ha a tolvaj közelében többen tartózkodtak, észlelték cselekményét, figyelték őt és e külső körülmények hatása volt a döntő oka annak, hogy lopási cselekményét abbahagyta, ez az elállás önkéntességét kizárja. (BJD 44.) Hiányzik tehát az önkéntesség 165 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) bármely valóságos vagy vélt akadály esetén, avagy ha az elkövető a cselekménnyel a mások közvetlen észlelésétől félve hagy fel. A visszalépés végleges tervfeladást feltételez. Aki csak elhalasztja a cselekmény folytatását, az valójában nem lépett vissza. b) Az eredmény önkéntes elhárítására csak eredmény-bűncselekmények elkövetése körében van lehetőség. Feltétele, hogy az elkövető még be tudjon avatkozni abba az okfolyamatba, amely egyébként előidézné az eredményt, tehát legyen módja az eredmény elhárítására. Megállapítására akkor kerülhet sor, amikor az elkövető a bűncselekmény törvényi tényállásában meghatározott elkövetési magatartást már befejezte. Létrehozta azt az okot és elindította azt az okfolyamatot, amely a továbbiakban tőle függetlenül az eredmény bekövetkezésére vezet, tehát csak ún. teljes kísérlet esetén. A büntetlenséget az biztosíthatja, ha az elkövető saját további aktív tevékenységével az eredményt önként elhárította. Amennyiben az emberölés bűntettének kísérletét megvalósító tettesi cselekmény a halálhoz vezető okfolyamatot meg sem indította, az önkéntes eredmény-elhárítás fogalmilag kizárt (EBH 1756). Az alanyi oldalon az szükséges, hogy az elkövető céltudatosan azért cselekedjék, hogy az eredmény elmaradjon. Az alanyi oldal akkor teljes, ha azt az okfolyamatot, amelyet az elkövető a bűncselekmény kísérleti szakaszba juttatásával megindított, az elkövetőnek olyan önkéntes tevékenysége szakítja félbe, amely szükségszerűen a bűncselekmény egyébként beálló eredményének az elmaradásához vezet, s így az eredmény elmaradása nem a véletlennek, s nem mások – az elkövető személyétől különböző más személyek – tevékenységének, hanem meghatározó módon az elkövető magatartásának tulajdonítható. (BJD 2429.) E tevékenységének a motívuma közömbös. Nincs tehát jelentősége annak, hogy félelemből, sajnálatból vagy pedig a fellépő erkölcsi motívumokból, megbánásból hárítja el az eredményt. Az a lényeg, hogy az eredmény elhárítását célzó cselekmény önkéntes legyen, tehát nem külső körülmények behatására, hanem belső indokokból kell az elkövetőnek arra az elhatározásra jutnia, hogy megszakítja a bűnös tevékenységével elindított okfolyamatot, megakadályozza annak végső kifejlődését, az eredmény bekövetkezését. Tárgyi oldalon az eredmény tényleges elmaradása szükséges. Az önkéntes eredmény-elhárításra ugyanazok a jogpolitikai megfontolások érvényesek, mint az önkéntes elállás esetén. Különösen az élet és a testi épség elleni bűncselekmények körében nyílik lehetősége az elkövetőnek az eredmény elhárítására, vagy a tett következményeinek legalább az enyhítésére. Aki ölési szándékkal célzott lövést adott le a sértettre, de őt nem találta el, már nem képes az eredmény elhárítására. Nem tekinthető eredmény-elhárításnak, ha nem ad le újabb lövést, bár vannak még további lőszerek a fegyverében. Önkéntes elállás pedig azért nem kerülhet szóba, mert a lövés pillanatában a kísérlet befejezetté vált (BH 1999/95.). Az önkéntes eredmény-elhárítás megállapításához nem szükséges, hogy az eredményt egyedül és kizárólag az elkövető tevékenysége hárítsa el. Az önkéntes eredmény-elhárítás alapvető feltétele, hogy az elkövetőnek – a helyzetéből fakadóan – legyen módja a (halálhoz vezető) okfolyamat megszakítására, legyen lehetősége az eredmény elhárítására. Szükséges az is, hogy az okfolyamatot döntő mértékben az elkövetőnek olyan önkéntes, aktív tevékenysége indítsa meg, amely szükségszerűen vezet a cselekmény egyébként beálló eredményének az elmaradásához (EBH 1756). Az elkövető az eredmény önkéntes elhárításához más személy (többnyire orvos) közreműködését is igénybe veheti. A sikeres elhárítás ugyanis gyakran igényel olyan speciális feltételeket, vagy szakképzettséget, amelyekkel az elkövetők többsége nem rendelkezik. Ilyen esetekben az elkövető magatartása indítja meg azt az okfolyamatot, amely kifejlődvén az eredmény elhárítását eredményezi (BH 1992/218.). Több emberen elkövetett emberölés esetében [Btk. 166. § (2) bek. f) pont], ha az egyik sértett meghal, a másik (a többi) sértett tekintetében lehetséges az eredmény önkéntes elhárítása. Ennek megállapításakor a befejezett emberölés maradékcselekményként értékelendő. 3. Önkéntes visszalépés több elkövető esetén. A bűncselekmény befejezésétől történő önkéntes elállás, illetőleg az önkéntes eredmény-elhárítás személyhez kötött magatartás. Ennél fogva – több elkövető esetén – a törvényben biztosított büntetlenség csak arra az elkövetőre vonatkozik, aki ezt a magatartást ténylegesen kifejtette (EBH 1759). Az önkéntes visszalépés tehát olyan személyes jellegű büntethetőséget megszüntető ok, amelynek a feltételeit elkövetőnkként külön-külön kell vizsgálni. Befejezetlen kísérlet esetén az önkéntes elállás csak akkor vonja maga után az elálló büntetlenségét, ha annak folytán a többi elkövető-társ sem tudja befejezni a bűncselekményt.

166 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) Ha a bűncselekménynek több elkövetője van, és közülük valamelyik elhárítja az eredmény bekövetkezését, nem élvez büntetlenséget az, aki az eredmény elhárításában nem működött közre. A több elkövető közül tehát csak az maradhat büntetlen, aki megakadályozza, hogy a társai befejezzék a bűncselekményt (akár közvetlenül akadályozza meg, akár úgy, hogy feljelenti őket a hatóságnál). Ha ez a törekvése sikertelen marad, és a társai befejezik a bűncselekményt, társai a befejezett bűncselekményért, ő pedig annak kísérletéért felel. A bűnsegéd puszta elállása a bűncselekmény végrehajtásának önkéntes megakadályozása, illetőleg az eredmény bekövetkezésének önkéntes elhárítása nélkül az önkéntes visszalépés megállapítását ugyancsak nem eredményezheti.

3.7. 7.3.7. A maradék-bűncselekmény 17. § (4) Ha a (2)–(3) bekezdés esetén a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő. A (4) bekezdés szerint a kísérlet miatt a (2) és (3) bekezdés alapján nem büntethető elkövető az ún. maradékbűncselekményért felelősséggel tartozik. Előfordulhat, hogy a kísérleti szakaszban megrekedt bűncselekmény már önmagában is megvalósítja egy másik bűncselekmény tényállásának valamennyi elemét. Ez utóbbit illetően az elkövető cselekménye már nem kísérlet, hanem befejezett bűncselekmény, ezért elállásról sem lehet szó. Például, ha az elkövető az idegen lakásba lopási szándékkal betör, majd a lopás végrehajtásától, illetőleg befejezésétől önként eláll, azért nem lesz büntethető, felel viszont a befejezett magánlaksértésért. Ha ölési szándékkal hasba szúrja a sértettet, majd megbánja tettét, orvosi segítséget hív, és az elvégzett műtét a sértett életét megmenti, a befejezett testi sértésért az elkövető felelősséggel tartozik. Alkalmatlan kísérlet esetén e rendelkezés alkalmazása kevéssé gyakorlati, mert ha a cselekmény önmagában is megvalósítja más bűncselekmény törvényi tényállását, rendszerint legfeljebb csak a büntetés korlátlan enyhítése indokolt. A bűncselekmény befejezése után a kísérlettől már nem lehet elállni és az eredményt sem lehet elhárítani. Egyes bűncselekményeknél a Különös Rész rendelkezései jogpolitikai szempontokat mérlegelve mégis lehetővé teszik a büntetés korlátlan enyhítését, illetve mellőzését. Ilyen rendelkezést tartalmaz: az emberrablás [175/A. § (6) bek.], a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [184. § (4) bek.] a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [185. § (4) bek.], a fogolyzendülés [246. § (4) bek.] vagy a terrorcselekmény [261. § (3) bek.] tényállása.

4. 7.4. Az előkészület 18. § (1) Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik.

4.1. 7.4.1. Az előkészület büntetendősége Az előkészület a szándékos bűncselekmény kifejlődésének második szakasza, amelyben az elkövető elhatározása már a külvilágba lép. Veszélyezteti a célba vett (befejezett) bűncselekmény védett jogi tárgyát, de ez a veszély – a kísérlethez képest is – csupán távoli. Az előkészület – eltérően a kísérlettől – nem büntetendő generálisan, hanem csak akkor, ha a törvény Különös Része így rendelkezik. Erre csak kivételesen, egyes súlyosabb bűncselekmények (pl. emberölés, állam elleni, bűncselekmények terrorcselekmény, emberrablás stb.) esetén kerül sor. (Ezt az általánosan elfogadott elvet a legújabb jogalkotásunk – lásd a közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló 2008. évi LXXIX. törvényt – már nem követi, és a közrend fokozottabb védelme érdekében a korábbinál csekélyebb súlyú bűncselekmények előkészületét is büntetendővé nyilvánította.) Az is előfordul, hogy a törvény nem általában rendeli büntetni az adott bűncselekmény előkészületét, hanem adott bűncselekmény elkövetési magatartásaként egyes konkrét előkészületi magatartásokat határoz meg. A „rábírni törekvés” a kiskorú veszélyeztetése [195. § (2) bek.], a megrontás [201. § (2) bek., 202. § (2) bek.], valamint a hamis tanúzásra felhívás (242. §) tényállásában valójában felhívás. A 207. § (4) bekezdése pedig az üzletszerű kerítés elkövetésében való megállapodást rendeli önállóan büntetni. 167 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) E (sui generis) bűncselekmények elkövetési magatartása tehát azonos az előkészület egyes elkövetési magatartásaival. Az így büntetendővé nyilvánított előkészületi magatartások köre az előkészület egyéb általános részi elkövetési magatartásaival – értelemszerűen – nem bővíthető, és az előkészületre vonatkozó rendelkezések alkalmazására sem kerülhet sor. A 18. § (1) bekezdésében felsorolt magatartások ugyanis a törvényi tényállás körén kívül esnek. Az előkészületet elsősorban ez különbözteti meg az önálló (sui generis) bűncselekményként meghatározott előkészületi jellegű cselekményektől.

4.2. 7.4.2. Az előkészület elkövetési magatartásai Előkészület az a tevékenység, amelynek célja valamely szándékos bűncselekmény elkövetésének a lehetővé tétele, vagy megkönnyítése. E cselekmények a külső megjelenésüket tekintve megengedettek, nem ütköznek büntetőjogi normába. Ilyen cselekmény például az eszközök beszerzése, előkészítése, a helyszín megfigyelése vagy a kiszemelt sértett mozgásának a kikémlelése. Kés vagy permetezőszer vásárlása a büntetőjog számára önmagában közömbös magatartás, ám, ha e vásárlásra azért kerül sor, hogy azzal kövessenek el emberölést, az előkészület már megállapítható. Minden büntetendővé nyilvánított előkészületi cselekmény közös jellegzetessége valamely bűncselekmény elkövetésének célzata, ezért megállapítására kizárólag egyenes szándék mellett kerülhet sor. Az (1) bekezdés az előkészület általános elkövetési magatartását az elkövetéshez szükséges vagy az ezt könnyítő feltételek biztosításában jelöli meg átfogva ezzel minden lehetséges előkészületi cselekményt. A feltételek biztosítása leggyakrabban aktív tevékenységben nyilvánul meg (így pl. a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges tárgyak, eszközök beszerzése, tárgyaknak a bűncselekmény végrehajtására való alkalmassá tétele, a helyszín, a sértett mozgásának felderítése, a helyszín megközelítéséhez, vagy elhagyásához szükséges járművek beszerzése stb.), de – kivételesen – mulasztással is megvalósulhat. A további előkészületi magatartások meghatározása példálódzó jellegű. A felhívás, az ajánlkozás, a vállalkozás és a megállapodás az elkövetés személyi feltételei biztosításának körébe tartozik. A felhívás, az ajánlkozás és a vállalkozás egyoldalú, míg a megállapodás két- vagy többoldalú aktus. „Felhív”, aki mást bűncselekmény elkövetésére rábírni törekszik. A felhívás határos a felbujtással, elhatárolásukra a 21. §-hoz fűzött magyarázat tér ki. „Ajánlkozik”, aki a bűncselekmény végrehajtását más személy érdekében a saját kezdeményezéséből felkínálja. „Vállalkozik”, aki a bűncselekmény elkövetésére irányuló felhívást elfogadja. A felhívás, az ajánlkozás és a vállalkozás tettesi és részesi cselekmény végrehajtására egyaránt vonatkozhat. Az előkészület szakaszában azonban az elkövető még nem tekinthető sem felbujtónak, sem bűnsegédnek. Ezek az egyoldalú cselekmények függetlenek az érintett másik személy életkorától, beszámítási képességétől, ezért pl. a felhívás akár közvetett tettesi elkövetés előzménye is lehet. A közös elkövetésben való megállapodás kétoldalú előkészületi cselekmény, amely társtettesi vagy tettesrészesi, illetve részes-részesi együttműködésre egyaránt vonatkozhat. Az ítélkezési gyakorlatban felmerült jogértelmezési nehézségekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az 5/1999. BJE számú jogegységi határozatában részletesen foglalkozott a bűncselekmény előkészületével kapcsolatos jogértelmezési kérdésekkel. Kifejtette, hogy a Btk. Általános Részének rendelkezéseit és általában a bűncselekmény tanának tételeit az előkészületre is alkalmazni kell, de „értelemszerű” eltérésekkel. Mivel az előkészület alanya még részben sem valósítja meg annak a bűncselekménynek az elkövetési magatartását, amelyre az előkészület irányul, a bűncselekmény elkövetésének előkészületi szakaszában nem lehet tettesek és részesek között különbséget tenni, s az előkészületi cselekménynek nincs kísérlete sem. A törvény külön rendelkezése szerint büntetendő előkészületi cselekmények [Btk. 18. § (1) bek.] általában attól függően minősülnek egy- vagy többrendbeli előkészületnek, hogy az előkészületi cselekmények alanyának célja egy vagy több bűncselekmény elkövetésére irányul. A minősítés szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az elkövető a célul tűzött több bűncselekményt egy vagy több elkövetési magatartással tervezi-e megvalósítani, illetve a célba vett bűncselekmények alaki vagy anyagi halmazatban állnának-e egymással. Ha viszont a sértettek számának jelentősége van abból a szempontból, hogy a célba vett bűncselekmény egy vagy többrendbelinek minősülne-e, ennek megfelelően minősül egy- vagy többrendbelinek a bűncselekmény előkészülete is. Ezért az emberölés előkészületének bűntette [Btk. 166. § (3) bek.] többrendbeli, ha az előkészületi cselekmény több ember megölésére irányul és nincs jelentősége annak, hogy a több emberen elkövetett (befejezett vagy megkísérelt) emberölés egy rendbeli bűncselekmény (törvényi egység) lenne.

168 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) Több előkészületi cselekmény megvalósítása rendszerint természetes egységet képez akkor is, ha térben és időben elkülönülő részcselekményekből tevődik össze (pl. valaki ajánlkozik a bűncselekmény elkövetésére, majd elvállalja és teljesítése érdekében az elkövetéséhez szükséges feltételeket is biztosítja). Az egyes részcselekményeket egységbe forrasztja, hogy ugyanannak a bűncselekménynek az elkövetése céljából tanúsítják. A folytatólagosság megállapítására viszont akkor sem kerülhet sor, ha az előkészületi részcselekmények között a Btk. 12. §-ának (2) bekezdésében leírtakhoz hasonló kapcsolat ismerhető fel. Ha az előkészületi cselekmények között eltelt hosszabb időből és/vagy más körülményekből arra vonható megalapozott következtetés, hogy az előkészület elkövetője a bűncselekmény elkövetésének céljával felhagyott [feltéve, hogy büntethetősége a Btk. 18. §-ának (2) bekezdése alapján nem szűnt meg, mert pl. megzavarták], majd ezt követően ugyanazt a célt újból kitűzte, és megvalósítása érdekében a tényállásszerű előkészületi magatartások bármelyikét kifejtette, elméletileg nem kizárt többrendbeli előkészület megállapítása sem. Ha az előkészületet követően a cselekmény legalább a kísérlet szakaszába jut, a látszólagos anyagi halmazat általánosan elfogadott szabályai szerint ugyanennek a bűncselekménynek az előkészületét nem lehet bűnhalmazatban megállapítani, mert önállótlan részcselekménynek minősül. Ha viszont az előkészület több bűncselekmény elkövetésére irányul, s ezek közül nem mindegyik jut el (legalább) a kísérlet szakaszáig (pl. az előkészület célja több ember megölése, de közülük csak egy ember megölését kísérlik meg ténylegesen), ilyenkor az emberölés kísérletének (befejezett alakzatának), valamint az emberölés előkészületének a halmazata létesül.

4.3. 7.4.3. Az önkéntes visszalépés 18. § (2) Nem büntethető előkészület miatt a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése; b) aki az elkövetés elhárítása céljából felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad; c) aki az előkészületet a hatóságnál feljelenti. Azok a szempontok, amelyekre figyelemmel a törvény önkéntes elállás vagy eredmény-elhárítás esetén a kísérlet elkövetőjének büntetlenséget biztosít, az előkészület vonatkozásában is érvényesek. Előkészület esetén a bűncselekmény megkezdésének elmaradása az a jogpolitikailag kívánatos cél, amit kísérleti szakaszban az eredmény elhárítása jelent. Az elállás passzív magatartás, amely csak akkor biztosít büntetlenséget, ha ennek folytán nem jut a cselekmény a kísérlet szakaszába. A közös elkövetésben való megállapodás esetén az elállás önmagában nem elégséges. További követelmény, hogy egyszersmind megakadályozó hatású legyen a többi elkövetőre nézve is. A puszta elállás tehát akkor sem elegendő a büntetlenül maradáshoz, ha a többi elkövető sem juttatja ugyan a cselekményt a kísérlet szakaszába, de nem az elállás, hanem bármely más ok miatt. A felhívás esetén az elállás önmagában általában szintén nem elegendő, mivel arra az elkövetőre, aki nem tud róla, nem lehet megakadályozó hatású. Az önálló tettesként végrehajtandó cselekmény végrehajtására történő ajánlkozás vagy vállalkozás tekintetében viszont többnyire elégséges a puszta elállás annak a célnak az elérésére, hogy a cselekmény ne juthasson túl az előkészület szakaszán. Ha pedig valamennyi elkövető a közös elhatározásuk alapján áll el a cselekmény folytatásától, ez valamennyiük büntetlenségét eredményezi. Ha az előkészületi cselekmény elkövetője a (2) bekezdésben meghatározott aktív magatartások bármelyikét kifejti, vagyis felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy a többi elkövetőt az elállásra rábírni törekszik, akkor is mentesül az előkészület miatti felelősségre vonás alól, ha nem emiatt, hanem bármely más oknál fogva (pl. a rendőrség közbelépése folytán) marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése. Az előkészületi szakaszban levő bűncselekmény megelőzésének megfelelő eszköze lehet a kellő időben (amikor tehát a bűncselekmény elkövetése még megakadályozható) tett feljelentés is, ami ugyancsak az elkövető büntethetőségének a megszűnését eredményezi. A feljelentés azonban nem értékelhető annak a javára, aki azt szándékosan olyan időben teszi meg, amikor a bűncselekmény elkövetését már nem lehet megakadályozni.

4.4. 7.4.4. A maradék-bűncselekmény 169 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI (STÁDIUMAI) 18. § (3) A (2) bekezdés eseteiben, ha az előkészület már önmagában is más bűncselekmény, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő. A (3) bekezdés a maradék-bűncselekményért való felelősséget szabályozza. Az a körülmény, hogy a (2) bekezdésben meghatározott önkéntes visszalépés eseteiben az elkövető előkészület miatt nem büntethető, felelősségét az előkészülettel megvalósított más befejezett bűncselekményért még nem szünteti meg, azért büntetőjogi felelősségre vonásának továbbra is helye van.

170 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. fejezet - 8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI 19. § Elkövetők a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek). 20. § (1) Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. (2) Közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer, fenyegetés miatt nem büntethető vagy tévedésben levő személy felhasználásával valósítja meg. (3) Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. 21. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. (3) A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni.

1. 8.1. Az elkövetőkkel kapcsolatos elméletek Az, hogy ki a tettes, illetve a részes, valamint, hogy milyen ismérvek alapján lehet az egyes elkövetői alakzatokat elhatárolni, egy hosszabb fejlődési folyamat eredményeként alakult ki. A római jogban a tettest „princeps delicti”-nek, míg a felbujtót „auctor”-nak nevezték, azonban ezeknek a fogalmaknak a meghatározásával, a tettesség és a részesség kérdésének tisztázásával a római jog nem foglalkozott. Hasonló volt a helyzet a középkori kánonjogban is. A XVIII. század elejétől kezdődően a német és a francia jogirodalomban meghonosodott a bűnszerző (Urheber, auteur) kifejezés használata. A jogtudósok egy része (Mittermaier, Stübel) csak a felbujtót minősítette bűnszerzőnek arra hivatkozva, hogy a felbujtó szellemi tevékenysége a bűncselekmény oka, míg mások (Feuerbach) a tettest, a felbujtót és az ún. fősegédet, – vagyis azt a bűnsegédet, akinek a tevékenysége nélkül az alapcselekmény nem lett volna elkövethető – is bűnszerzőnek tekintették. Az uralkodóvá váló felfogás végül a bűnszerző fogalma alá csak a felbujtót és a tettest sorolta azzal az indokkal, hogy e személyek tevékenysége hozza létre a bűncselekményt. Így az ún. okozatossági teória szerint bűnszerző az, aki az elsődleges okot (causa efficiens), míg bűnsegéd az, aki a másodlagos okot (causa secundaria) szolgáltatta a bűncselekmény megvalósításához. Ezen teória később úgy változott, hogy a tettesi cselekmény az oka, a bűnsegédi tevékenység pedig a feltétele a bűncselekmény létrejöttének. A feltételegyenlőségi elmélet tanainak térhódítását követően azonban az okozatossági teória nézetei háttérbe szorultak, újabb és újabb elméletek születtek. A jogirodalomban a XIX. század közepén két álláspont alakult ki. a) A szubjektivisták a feltételegyenlőségi elmélet tanait – vagyis, hogy mindenki, aki egy feltételét létesítette az eredménynek, annak okozója, mert az eredmény létrejöttében a feltétel és az ok egyenlő jelentőségűek – a tettesség, részesség elhatárolására is alkalmazták. Ennek alapján úgy vélték, hogy egy bűncselekmény elkövetésében közreműködők valamennyien okozói a cselekménynek, ezért köztük nem a tevékenységük, – vagyis nem objektív ismérvek alapján –, hanem csak arra figyelemmel lehet különbséget tenni, hogy saját avagy más érdekében cselekedtek-e. A különbséget tehát az alanyi oldalon keresték és a szubjektív körülményekre tekintettel a bűncselekmény elkövetőinek két csoportját határolták el, nevezetesen a bűnszerzőt és a bűnsegédet. Bűnszerzőnek tekintették azt, aki a cselekményt a saját érdekében állónak tartotta, bűnsegédnek pedig azt, aki idegen érdekből működött közre az elkövetésben. b) Az objektivista iskola – amely az okozatosság tanában különbséget tett feltétel és ok között – a bűncselekmény elkövetésében közreműködőket a tényállás alapján határolta el egymástól. Felfogásuk szerint, aki az egész tényállást vagy annak egy részét megvalósítja, az a tettes vagy a társtettes, míg a felbujtó és a

171 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI bűnsegéd tényállási elemet sohasem visz véghez. A felbujtó ugyanis csak értelmi tevékenységgel működik közre, míg a bűnsegéd fizikai, vagy értelmi segítséggel mozdítja elő a tettes cselekményét. A múlt század elejére az objektív iskola álláspontja vált uralkodóvá, a vita azonban ekkor a társtettesség hovatartozásával kapcsolatban újult ki. A német jogirodalmi felfogásokat követve a magyar szerzők egy része is (pl. Finkey, Wlassics) a társtettességet a részesség körébe sorolta, mert „kik együtt vagy közösen követik el a bűncselekményt, azok részesei” a bűncselekménynek. Megemlítjük végül a német jogirodalomban az 1950-es évek végétől előtérbe kerülő „Tatherrschaft” teóriát. Ennek lényege, hogy a szándékos bűncselekmény tettese az, aki a tett elkövetését a végrehajtás egész folyamata alatt „a kezében tartja”, vagyis aki a tényállást megvalósítja, ám a társtettességhez elégséges olyan tevékenység is, ami szükségszerű részét képezi a konkrét terv végrehajtásának. Így társtettes az is, aki csak a rablás megszervezésében vesz részt, de a pénz elvitelében, az erőszak kifejtésében nem működik közre.

2. 8.2. Az elkövetőkről általában A bűncselekmény elkövetőire vonatkozó törvényi szabályok szerint az elkövetőknek két fő csoportja van, egyrészt a tettesek (tettes, társtettes), másrészt a részesek (felbujtó, bűnsegéd). A törvényhozó a Btk. Különös Részében szereplő bűncselekmények megfogalmazásakor a tettesi tevékenységet veszi alapul, vagyis a törvény a tettesi cselekmény modellje szerint építkezik. Ezért a Btk. Általános Részében kellett meghatározni azokat a tettesi alapcselekményhez kapcsolódó magatartásokat, amelyek megvalósításáért büntetőjogi felelősségre vonásra kerülhet sor. A részesi „törvényi tényállás” tehát nem a Különös Részben, hanem az Általános Részben nyert megfogalmazást. A tettesség és a részesség elhatárolása körében ma már elfogadottnak tekinthető az az objektivista iskola által kimunkált felfogás, amely a különös részi törvényi tényálláshoz való viszonyt veszi alapul. Eszerint, aki a bűncselekmény törvényi tényállásának keretein belüli tevékenységet fejt ki az tettes, aki viszont a törvényi tényállás keretein kívül eső cselekménnyel működik közre a bűncselekményben, az a részes. A tettesség a szándékos és a gondatlan bűncselekmények esetében egyaránt szükségszerű eleme a bűncselekmény megvalósulásának. A részesség kizárólag szándékos bűncselekményhez kapcsolódhat, de a részesi közreműködés nem elengedhetetlen feltétele az ilyen jellegű delictumok elkövetésének. Tettese és részese tehát a szándékos bűncselekményeknek egyaránt lehet, míg a gondatlan bűncselekmények körében az elkövetői alakzatok közül csak a tettesség jöhet szóba. Az sem képezi már vita tárgyát, hogy a társtettesek is tettesek, vagyis csak a felbujtó és a bűnsegéd tekinthető részesnek. A részesség legfőbb jellemzője a járulékosság, vagyis tettesi alapcselekmény nélkül a részesség nem jöhet létre. A törvény a tettesek, illetve a részesek vonatkozásában a büntetési tételek meghatározásakor nem tesz különbséget, vagyis a részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételek az irányadók. Tekintettel azonban arra, hogy a bűnsegédnek általában kisebb a szerepe a bűncselekményben, mint a tettesnek, ezért a bíróságok ezt a részesi alakzatot enyhítő körülményként értékelik, és a bűnsegéddel szemben rendszerint enyhébb büntetést szabnak ki, sőt a Btk. 87. §-ának (3) bekezdése bűnsegély esetében – az általános szabályoktól eltérően – kétszeres enyhítésre is lehetőséget ad. Az elkövetői alakzatot az ítélet rendelkező részében akkor kell megjelölni, ha az elkövető nem tettesként, hanem társtettesként vagy részesként valósította meg a bűncselekményt. Ha a felbujtó vagy a bűnsegéd tettesként is részt vesz a bűncselekmény végrehajtásában a részesség a tettességbe beolvad.

3. 8.3. A tettesek A törvény szövegéből következően tetteseknek minősülnek a tettes és a társtettes. Amint már utaltunk rá, tettese a szándékos és a gondatlan bűncselekménynek egyaránt van, illetve tettesi alapcselekmény nélkül részesség nem is valósulhat meg. Társtettesség viszont kizárólag szándékos bűncselekmények megvalósításakor jöhet létre.

3.1. 8.3.1. A tettes 172 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI Tettes az az ember lehet, aki az alannyá váláshoz szükséges feltételekkel rendelkezik és aki a Btk. Különös Részében található valamely bűncselekmény törvényi tényállását egészben vagy részben – ekkor kísérletről van szó – megvalósítja. Tettes tehát csak az lehet, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét már betöltötte és legalább korlátozott beszámítási képességgel bír. A tettesként történő alannyá válás szempontjából meg kell különböztetni a közönséges bűncselekményeket (delicta communa), valamint a különös bűncselekményeket (delicta propria). A közönséges bűncselekményeket tettesként bárki megvalósíthatja. A törvény ezt az „aki” vonatkozó névmás használatával teszi egyértelművé. Így az emberölés, a testi sértés vagy a csalás elkövetője tettesként bárki lehet. Ezzel szemben a különös bűncselekményeket tettesként csak az követheti el, aki a törvényben meghatározott személyes kvalifikáltsággal rendelkezik. Ez a személyes kvalifikáltság kapcsolódhat hivatáshoz, (pl. 227. §), életkorhoz [pl. 282/B. § (1) bek.], állampolgársághoz (pl. 144. §), vagy azt jogszabályi rendelkezés is megalapozhatja (pl. 300. §). Így például a hivatali bűncselekmények tettese kizárólag a Btk. 137. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerinti hivatalos személy, míg a hazaárulás tettese csak magyar állampolgár lehet. A különös bűncselekményeknek is két alcsoportja van, a sajátképi, illetve a nem sajátképi különös bűncselekmények. A sajátképi különös bűncselekmények esetében a törvény által megkívánt személyes kvalifikáltság a bűncselekmény megvalósulásának szükségszerű feltétele és amennyiben e feltétel nem áll fenn, bűncselekményről sem beszélhetünk. A 201. § (2) bekezdése szerinti megrontást például csak az a 18. életévét betöltött személy követheti el, aki 14. életévét be nem töltött személyt arra törekszik rábírni, hogy vele közösüljön vagy fajtalankodjék. A 14. életévét meghaladó, de a 18. életévét el nem érő fiatalkorú tehát e bűncselekmény tettese nem lehet, illetve az ilyen tevékenysége bűncselekményt egyáltalán nem valósít meg. Ezzel szemben a nem sajátképi különös bűncselekmények jellemzője az, hogy a személyes kvalifikáltság hiányában, az ilyen jellegű bűncselekmény nem jön létre, de az elkövetőt más bűncselekményért felelősségre kell vonni, vagyis a személyes tulajdonság vagy körülmény csak a cselekmény minősítését befolyásolja. Így az a hivatalos személy, aki eljárása során mást személyi szabadságától jogellenesen megfoszt, a jogellenes fogva tartás bűntettét követi el (228. §). E cselekmény, ha nem hivatalos személy valósítja meg, ugyancsak bűncselekménynek minősül, nevezetesen személyi szabadság megsértésének (175. §). Amint már említettük, a bűncselekmények döntő többségét egyetlen tettes is megvalósíthatja, kivételképpen előfordulhat azonban, hogy a bűncselekménnyé válás feltétele a többes elkövetés. A szükségképpeni többes közreműködésnek (concursus necessarius) két alakzatával találkozhatunk. A konvergens delictumok során a cselekmények párhuzamosan folynak egy közös cél érdekében. Ennek eklatáns példája a fogolyzendülés (246. §), mely bűncselekmény megvalósulásának alapfeltétele, hogy legalább három fogoly vegyen részt a büntetés-végrehajtás rendjét súlyosan veszélyeztető nyílt ellenszegülésben. A szükségképpeni többes közreműködés másik formája a találkozó bűncselekmények, amelyek jellemzője, hogy mindig két tettesük van és a két tettes cselekménye egymást kiegészítő jellegű. Ilyen bűncselekmény a vérfertőzés (203. §). A tettességnek két formáját különböztethetjük meg, egyrészt az önálló (közvetlen) tettességet, másrészt a közvetett tettességet. a) Az önálló (közvetlen) tettesség a legegyszerűbb és leggyakoribb bűnelkövetési forma. A bűncselekmény önálló tettese az, aki a törvényi tényállást egészben vagy – kísérlet esetén – részben a saját tevékenységével egyedül valósítja meg. Ezen tettességi alakzat önállósága abban jelentkezik, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez más személy közreműködésére nincs szükség, szemben a közvetett tettességgel vagy a társtettességgel. Önálló tettességről van szó abban az esetben is, ha az elkövető a bűncselekmény végrehajtásához valamilyen tárgyi eszközt (pl. kést, pisztolyt stb.) vagy állatot használ fel. A Btk. Különös Részében szereplő törvényi tényállások többsége olyan, hogy azokat egyetlen tettes is megvalósíthatja. Előfordul, hogy a jogalkotó felbujtói vagy bűnsegédi jellegű magatartásokat önálló törvényi tényállásban rendel büntetni. Ez azt eredményezi, hogy a részesi cselekmény büntetőjogi megítélése megváltozik, az tettesi alapcselekménnyé válik, ezért az ilyen bűncselekmény elkövetési magatartását kifejtő ugyancsak tettesként felel. 173 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI Szeretnénk továbbá hangsúlyozni, hogy a gondatlan bűncselekmények valamennyi elkövetője önálló tettesnek minősül. Mind a konvergens, mind a találkozó bűncselekmények esetében valamennyi tettes szintén önálló tettesként felel. b) A közvetett tettesség fogalmát a törvény korábban nem definiálta, az irodalom és a gyakorlat is a tettesség törvényi meghatározását vonatkoztatta rá. A 2009. évi LXXX. törvény azonban az elkövetőkkel kapcsolatos szabályokat kiegészítette és meghatározta a közvetett tettesek körét. E szerint közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer, fenyegetés miatt nem büntethető, vagy tévedésben levő személy felhasználásával valósítja meg [20. § (2) bek.]. A közvetett tettesség tehát kizárólag a szándékos bűncselekmények tekintetében jöhet szóba. Jellemzője, hogy a közvetett tettes olyan személyt használ fel mintegy „eszközként” a bűncselekmény végrehajtására, aki a szándékos delictum tetteseként a beszámítást, illetve a bűnösséget kizáró ok fennállása miatt büntetőjogilag felelősségre nem vonható. A közvetett tettesség esetében tehát az önálló tettesség ismérvei két személy között oszlanak meg, mégpedig úgy, hogy a felhasznált személy fejti ki az elkövetési magatartást, nála valósul meg a bűncselekmény tárgyi oldala, az alanyi feltételek azonban hiányoznak, a felhasználó személynél ugyanakkor az alanyi körülmények adottak, hiányzik viszont a tényállásszerű elkövetési magatartás. Másként fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy közvetett tettes az, akit felbujtóként vagy bűnsegédként kellene felelősségre vonni, ha a szándékos bűncselekmény tényállásszerű tevékenységét kifejtő személy tekintetében nem állna fenn büntethetőséget kizáró ok. A közvetett tettesség lehetséges esetei a következők: ba) Közvetett tettesként felel, aki a Különös Rész által büntetni rendelt cselekményt tizennegyedik életévét be nem töltött, vagyis gyermekkorú (23. §) személlyel valósíttatja meg. bb) Szintén közvetett tettességről van szó, ha a felhasznált személy olyan elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban szenved, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék [24. § (1) bek.]. bc) Amennyiben a felhasznált személy olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi el a cselekményt, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra [26. § (1) bek.], a kényszert alkalmazó vagy a fenyegetést kifejtő ugyancsak közvetett tettesként felel. Valamennyi eddig ismertetett eset közös jellemzője, hogy a törvényi tényállást ténylegesen megvalósító személyek – büntethetőséget kizáró ok fennállása miatt – büntetőjogi felelősségre egyáltalán nem vonhatók. bd) Közvetett tettességről van szó, ha a felhasznált személy tévedésben van (27. §). be) Közvetett tettesként felel az elöljáró, amennyiben a katona – nem tudva, hogy a parancs végrehajtása bűncselekménynek minősül – a parancs alapján bűncselekményt követ el [123. § (2) bek.]. A tévedésben levő, illetve a katona az előzőekben ismertetett esetekhez hasonlóan – büntethetőséget kizáró ok fennállása miatt – szándékos bűncselekményért szintén nem tartozik felelősséggel. E két utóbbi eset közös sajátossága azonban, hogy gondatlan bűncselekményért bizonyos feltételek fennállásakor a törvényi tényállást megvalósító személyt is felelősségre kell vonni. Így, ha a tévedésben levő személy tévedését gondatlansága okozta, úgyszintén, ha a katona a gondatlansága miatt nem tudott arról, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekménynek minősülő tevékenységet valósít meg és a törvény a gondatlanságból eredő elkövetést is büntetni rendeli, a felhasznált személy is büntethető. Ilyenkor tehát a tévedést kihasználó vagy az elöljáró a szándékos bűncselekmény közvetett tettese, míg a tévedésben levő vagy a katona a gondatlan bűncselekménynek az önálló tettese. Aki például a vadászat során az erdőben meglátja a haragosát és a társának szól, hogy lőjön oda, mert ott a vad, – amennyiben a passzív alany meghal – szándékos emberölésért felel, míg a lövést leadót halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért kell felelősségre vonni. A közvetett tettesség általában tevéssel valósítható meg. A tevékenység konkrétan többnyire rábírást jelent, vagyis az eszközként használt személy a közvetett tettes verbális vagy írásos kezdeményezésére, felszólítására hajtja végre a tényállásszerű magatartást, de a segítségnyújtásszerű tevékenység is megalapozhatja a közvetett 174 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI tettesi felelősséget. Kivételesen a mulasztás is releváns lehet, így, ha a szülő vásárlás közben észleli, hogy a gyermek az önkiszolgáló boltban különböző ingóságokat vesz magához, a szülő mint közvetett tettes lopást követ el. A közvetett tettességet a szándékosság jellemzi, vagyis a közvetett tettes tudatának át kell fognia azt, hogy a Btk. Különös Részében büntetni rendelt cselekmény elkövetéséhez használ fel más személyt. Az azonban, hogy az eszközként felhasznált személy gyermekkorú-e, elmebeteg-e stb., objektív jellegű körülmény, vagyis ha a felhasznált személy valóban gyermekkorú vagy elmebeteg, akkor a felhasználó közvetett tettesként, ha viszont a törvényi tényállást megvalósító már fiatalkorú vagy korlátozott beszámítási képességű – attól függetlenül, hogy a felhasználó esetleg az életkor vagy a beszámítási képesség tekintetében tévedésben volt – felbujtóként vagy bűnsegédként felel. Túllépésről (excessus) beszélünk, ha a felhasznált személy súlyosabban büntetendő bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg, mint amire a közvetett tettes szándéka irányult. Egyes szerzők az excessus körébe sorolják azokat az eseteket is, amikor a felhasznált személy olyan magatartást tanúsít, amely a közvetett tettes által megvalósíttatni kívánt bűncselekménnyel nincs kapcsolatban, így például, ha a rábírás lopásra irányul, az erre felhasználni kívánt kóros elmeállapotú azonban erőszakos közösülést követ el, míg a lopást meg sem kísérli. Valójában azonban ilyenkor a közvetett tettes tevékenysége, vagyis a rábírás és a felhasznált személy magatartása között semmilyen összefüggés nincs és ezért túllépésről sem lehet szó, illetve az is természetes, hogy az aki a lopásra kívánta rávenni a kóros elmeállapotú személyt, büntetőjogi felelősségre egyáltalán nem vonható. Más a helyzet, ha a felhasznált személy többlettevékenysége a közvetett tettes szándéka által átfogott cselekményből fejlődik ki, mintegy túllépve, meghaladva azt, így például, ha a rábírás könnyű testi sértésre irányult, a bántalmazás azonban súlyos testi sértést hozott létre. A közvetett tettes felelőssége ilyenkor a szándéka terjedelméhez igazodik. Ezért, ha a felhasznált személy súlyosabban büntetendő más bűncselekmény – például testi sértés helyett az emberölés – törvényi tényállását valósítja meg, mint amire a közvetett tettes szándéka kiterjedt, ez esetben ún. minőségi túllépés jön létre, amiért a közvetett tettes nem felel. Tehát, ha a súlyos testi sértésre felhasználni kívánt gyermekkorú a passzív alanyt a bántalmazás során megöli, a közvetett tettes csak a súlyos testi sértésért felel. Álláspontunk szerint a közvetett tettes az ún. mennyiségi túllépésért sem felel, amiről akkor van szó, ha a felhasznált személy annak a bűncselekménynek, amelyre kiterjedt a közvetett tettes szándéka, a súlyosabban minősülő esetét követi el. Vagyis amennyiben a súlyos testi sértésre felhasználni kívánt gyermekkorú halált okozó testi sértést valósít meg, a közvetett tettest súlyos testi sértésért kell elítélni. Megjegyezzük, hogy mind a jogirodalomban, mind a joggyakorlatban a mennyiségi túllépés büntetőjogi megítélése vitatott, olyan okfejtések és eseti döntések is ismertek, amelyek szerint a mennyiségi túllépésért a közvetett tettes felelősséggel tartozik. Végül előfordulhat, hogy a felhasznált személy enyhébb megítélésű cselekményt követ el, mint amit a közvetett tettes meg akart vele valósíttatni. Ekkor a közvetett tettes csak a ténylegesen elkövetett cselekményért büntethető. Így például, ha rablásra kívánják a gyermekkorút felhasználni, ám csak lopást valósít meg, a közvetetett tettes is ezért felel. Stádium szempontjából a közvetett tettes cselekményének minősítése a felhasznált személy tevékenységéhez igazodik. Ha a felhasznált személy cselekménye kísérleti szakban marad, a közvetett tettes is kísérletért felel. Ha a felhasznált személy a törvényi tényállás megvalósítását nem kezdi meg a közvetett tettes magatartása legfeljebb felhívásnak tekinthető és a büntetőjogi felelősségre vonására csak akkor kerülhet sor, ha a rábírni törekvést a Különös Rész önálló bűncselekménnyé nyilvánítja [pl. 195. § (2) bek.] vagy ha az előkészületet a Különös Rész büntetni rendeli. Ez egyébként az elkövetői minőségre is kihat, mert a felhívást kifejtő az önálló bűncselekménynek, illetve a büntetni rendelt előkészületnek a közvetlen tettese lesz. A különös bűncselekmények közvetett tettese bárki, személyes kvalifikáltsággal rendelkező és nem rendelkező is lehet, vagyis a közvetett tettesnek a törvényi tényállásban meghatározott személyes kvalifikáltsággal nem kell szükségszerűen rendelkeznie, elégséges, ha a felhasznált személy rendelkezik ezzel a minőséggel. Megjegyezzük, hogy az aki a gyermeket vagy a kóros elmeállapotút arra veszi rá, hogy saját magának okozzon sérelmet, például kövessen el öngyilkosságot, már önálló és nem közvetett tettese a bűncselekménynek, a példánál maradva az emberölésnek. Az a jogirodalomban és joggyakorlatban is ismert nézet, amely szerint az elkövető közvetett tettes, nyilvánvalóan téves, mert – ahogy kifejtettük – a közvetett tettesség fundamentumát az

175 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI a tétel képezi, hogy a felhasznált személy tényállásszerű magatartást fejt ki, ám az öngyilkosság nem bűncselekmény.

3.2. 8.3.2. A társtettes A törvény megfogalmazása szerint társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva közösen valósítják meg. A társtettesség alapvető feltétele tehát, hogy legalább ketten kövessék el ugyanazt a bűncselekményt. A törvényi definícióból egyértelműen következik az is, hogy ezen elkövetői alakzat kizárólag a szándékos bűncselekmények esetében jöhet szóba. A társtettesség megállapítása kizárt: – a gondatlan bűncselekményeknél, – a tiszta mulasztásos bűncselekményeknél, – a konvergens bűncselekményeknél, – a találkozó bűncselekményeknél, – a törvényi tényállás megfogalmazásának sajátosságai [pl. 197. § (2) bek. c) pont] alapján. A praeterintencionális bűncselekmények tekintetében a jogalkalmazói gyakorlat szerint a társtettesség megállapítható. A társtettesség jogintézményének a célja, hogy a bűncselekmény egészéért feleljenek azok is, akik a saját magatartásukkal annak csak egy részét valósították meg. A két vagy több személy közreműködésének a törvényi tényállás végrehajtásában, tárgyi és alanyi szempontból az alábbiak szerint kell végbemennie ahhoz, hogy társtettességről beszélhessünk. a) Tárgyi oldalon a társtettesség alapvető jellemzője a bűncselekmény törvényi tényállásának közös elkövetése. Mindegyik társtettesnek tehát törvényi tényállási elemet kell megvalósítania. E körben a lehetséges esetek a következők: aa) Valamennyi elkövető megvalósítja a törvényi tényállás egészét, így társtettességben követik el az emberölést, ha mindketten több alkalommal is mellkason szúrják a passzív alanyt és valamennyi szúrás különkülön is objektíve alkalmas volt a passzív alany halálának az előidézésére. ab) A társtettesek egyike a törvényi tényállás egyik, míg társa a törvényi tényállás másik részét valósítja meg, tehát tevékenységük kiegészíti egymást. Így a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopást társtettesként követik el, ha az egyik elkövető az ajtót betöri, míg a másik elkövető a lakásba bemegy és az ott található ingóságokat magához veszi, majd azokkal együtt távozik. ac) A nyitott törvényi tényállások esetében társtettesek, akik részt vesznek az elkövetési magatartás kifejtésében (pl. a passzív alany ütlegelésében) függetlenül attól, megállapítható-e, hogy a bekövetkezett eredményt (pl. az életveszélyes sérülést) ki okozta (BH 1999. 3.). A nyitott törvényi tényállások (Pl. emberölés) mulasztással történt elkövetése azonban – a bírói gyakorlat szerint – kizárja a társtettességet (BH 2005. 131.). ad) Az ítélkezési gyakorlat szerint a nyitott törvényi tényállások vonatkozásában társtettesség jön létre abban az esetben is, ha az egyik elkövető teremti meg a másik elkövető számára a bűncselekmény végrehajtásának a lehetőségét. Így például, ha az egyik elkövető a passzív alanyt lefogja vagy megkötözi és így gátolja meg a védekezését mindaddig, amíg a másik elkövető a passzív alanyt megöli, a jogalkalmazói gyakorlat szerint az emberölésért társtettesként felelnek (BH 2010. 172.) Ez az ítélkezési gyakorlat azonban egyértelműen téves, mert a legális definíció szerint társtettesek csak azok lehetnek, akik törvényi tényállási elemet valósítanak meg, vagyis a szóban forgó esetben olyan magatartást kell kifejteniük, amely az emberölés elkövetési tevékenysége lehet. Más személy lefogása, avagy kezének összekötözése azonban az élet kioltására nyilvánvalóan nem alkalmas tevékenység, így elkövetési magatartásnak sem közvetlenül sem közvetve nem minősülhet, vagyis a

176 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI jogdogmatikailag helyes megoldás, hogy az ilyen magatartást kifejtők bűnsegédként működnek közre az emberölés megvalósításában. A társtetteseknek a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását közösen kell megvalósítaniuk. Ez lényegében és rendszerint egyidejűséget jelent, ami alatt az ún. láncolatos elkövetést is érteni kell (BJD 8501). Tehát, ha egy tömegközlekedési eszközön a lopást oly módon valósítják meg, hogy az egyik elkövető kiveszi a sértett táskájából a pénztárcáját, majd azt rögtön továbbadja a mellette állónak, aki szintén ezt teszi, valamennyien társtettesként felelnek. Az idő és térbeli egybeesés teljessége azonban nem szükségszerű feltétele a társtettesi minőség megállapíthatóságának. Ezért azok, akik a csalást úgy követik el, hogy néhány nap különbséggel előbb az egyik, majd a másik elkövető ejti tévedésbe a passzív alanyt, szintén társtettesként felelnek. Ugyancsak a társtettesség időbeli feltételét juttatja kifejezésre az a tétel, amely szerint társtettesség a bűncselekmény befejezetté válása előtt jöhet létre. Az állapot bűncselekmények esetében azonban a társtettesség kialakulhat a befejezettség után is egészen addig, míg az állapot bűncselekmény nem válik bevégzetté. b) Alanyi oldalon a társtettesség feltétele, hogy a szándékos bűncselekményt közös egyetértéssel, teljes akarategységben valósítsák meg. Mindegyik elkövető tudatának át kell fognia, hogy milyen bűncselekményt követnek el. Lehetséges azonban, hogy az érzelmi viszonyuk eltérő jellegű, ezért a társtettesség – a célzatos bűncselekmények kivételével – úgy is létrejöhet, hogy az egyik elkövetőnél egyenes, míg a másiknál csak eshetőleges szándék állapítható meg. Szintén eltérő lehet a társtettesek motívuma és célzata is, ám ha ezek jellege a törvényi tényállás eleme az elkövetők az adott bűncselekményért társtettesként csak akkor felelnek, ha a motívum vagy célzat tekintetében megkívánt körülmény mindkét elkövető vonatkozásában fennáll. Az aljas indokból elkövetett emberölésnek tehát csak azok lehetnek a társtettesei, akik ilyennek minősülő motívumból fakadóan ölik meg a passzív alanyt, de a motívum teljes azonosságára nincs szükség. Az akarategység azt is jelenti, hogy egymás szándékával tisztában vannak, vagyis mindegyik társtettesnek tudnia kell arról, hogy a többiekkel közösen követi el a bűncselekményt. A társtettességhez szükséges közös egyetértés létrejöhet jóval a bűncselekmény elkövetése előtt, de az kialakulhat közvetlenül a végrehajtás megkezdését megelőzően, sőt társtettességnek minősül az az eset is, ha az egyik elkövető által már megkezdett tevékenységhez kapcsolódik – vele szándékegységben – a másik elkövető. Így, ha az elkövetők egyike kezdi meg a velük haragos viszonyban levő sértett bántalmazását, majd egy intésére a másik elkövető is ütlegelni kezdi a passzív alanyt, a társtettesség megvalósul. Az akarategység hiányára figyelemmel nem lehet szó társtettességről, ha ugyanolyan bűncselekményt többen egyidejűleg, ám egymás tevékenységéről nem tudva hajtanak végre. Ezért, ha egyidejűleg ugyanabba az áruházba két személy tör be, – amennyiben nem tudnak a másik tevékenységéről – önálló tettesként felelnek. Ezt az esetet a jogirodalom „egymás melletti” tettességnek nevezi. Nem jöhet létre társtettesség akkor sem, ha a két elkövető közül az egyiknél hiányzik a beszámítási képesség, így például aki a kóros elmeállapota miatt büntetőjogi felelősségre nem vonható társával együtt hajtja végre az ölési cselekményt, önálló tettese az emberölésnek. Társtettesség esetén egyetlen közös bűncselekmény létesül és mindegyik társtettes az egész bűncselekményért felel. Igaz ez a kísérletre is, amit valamennyi társtettes terhére meg kell állapítani akkor is, ha közülük még csak az egyik valósított meg törvényi tényállási elemet. Így például a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérletéért társtettesként felelnek azok, akik a bűncselekmény közös elkövetését elhatározzák, majd az egyikük a lakatot leveri, ám ekkor tetten érik őket. A társtettesség anyagi jogi kategória, ezért megállapítható akkor is, ha csak az egyik elkövető személye vált ismertté (BH 2003. 177.), illetve a társtettesség megállapításának nem előfeltétele a valamennyi elkövetővel szembeni vádemelés sem (EBH 2003. 844.). Társtettesség azonban csak abban az esetben jön létre, ha az elkövetők azonos törvényi tényállást valósítottak meg (BH 1997. 566.) és utóbb sem következik be olyan, a cselekmény jogi minősítésére kiható körülmény, amely csak az egyikőjüket érinti. Így, ha az emberölés kísérletét megvalósító társtettesek közül az egyik az eredményt önként elhárítja, ezen meghatározott bűncselekményi formára (kísérletre) vonatkozó büntethetőséget megszüntető ok kihat az elkövetői minőségre is, mert az eredményelhárításban részt nem vevő az emberölésnek, míg társa a maradékbűncselekménynek pl. a súlyos testi sértésnek lesz az önálló tettese. Abban az esetben viszont, ha az egyik társtettes a Btk. 32. §-ának a)–d) pontjaiban felsorolt büntethetőséget megszüntető ok miatt

177 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI nem vonható felelősségre, ez a másik elkövető büntetőjogi felelősségét nem befolyásolja, vagyis társtettesként kell elítélni. Amikor a törvény a társtettességhez szükséges feltételeket eleve megkívánja, a társtettesség megállapítására nem kerülhet sor (BH 2000. 279.), és valamennyi elkövető önálló tettesnek minősül. A jogirodalom egyébként ezt „többes tettesség”-nek nevezi. Megítélésünk szerint a delicta propria társtettese is csak az lehet, aki a személyes kvalifikáltsággal rendelkezik, ellenkező esetben csak bűnsegélyről lehet szó. A különös bűncselekmények lényegi sajátosságát ugyanis éppen az képezi, hogy a tettesnek rendelkeznie kell a törvényben meghatározott személyes kvalifikáltsággal. Ennek hiányában a tényállásban szereplő elkövetési magatartás kifejtése ellenére sem jön létre a különös bűncselekmény, mert a tettes speciális volta a tényállás részét képezi. Társtettesek azonban csak azok lehetnek – ahogy már kifejtettük – akiknek a tevékenysége – ha elvonatkoztatunk a mások cselekvőségétől – legalább kísérletnek minősül, extraneus azonban a delicta propria kísérletét sem követheti el. Bűnsegédje viszont a különös bűncselekménynek is bárki lehet, a kívülálló tényállásszerű tevékenységét pedig ilyenkor a tettesi alapcselekményt előmozdító jellegűnek, tehát bűnsegélynek kell értékelni. Megjegyezzük, hogy a jogirodalomban olyan felfogás is ismert, amely szerint bármely bűncselekmény társtettese bárki lehet. Utalunk továbbá arra is, hogy e körben a jogalkalmazói gyakorlat sem egységes. Álláspontunkat megerősítendő említjük meg azt az eseti döntést, amely szerint a sikkasztás társtettese csak az lehet, akire az idegen dolgot rábízták, míg az akire a dolog nem volt rábízva, de közreműködik az eltulajdonításban, a sikkasztásnak csak részese lehet (BH 1981. 442.). Ha valamelyik elkövető minőségileg vagy mennyiségileg lépi túl az eredeti megállapodás kereteit (excessus), a túllépésért a másik elkövető nem felel. Ezért, ha az elkövetők rablás megvalósítását határozzák el, de egyikőjük a passzív alanyt rögtönös szándékkal megöli, a másik elkövető csak a rablásért felel mint tettes, míg a passzív alany életét kioltó a nyereségvágyból elkövetett emberölés tettese.

4. 8.4. A részesek A részesek – amint már említettük – nem valósítanak meg tényállásszerű magatartást, vagyis a Btk. Különös Része által bünteti rendelt cselekmény elkövetésében úgy működnek közre, hogy tevékenységük kívül esik a konkrét bűncselekmény törvényi tényállásának keretein. A jogirodalomban igen nagy számban jöttek létre a részességen belüli csoportosítások, ám ezek az elhatárolások többnyire feleslegesek voltak, mert a részesség lényegének a megismerését inkább hátráltatták, sem mint segítették. A modern dogmatika már nem használ olyan megkülönböztetést, mint „pozitív részesség”, illetve „negatív részesség”, mely felosztásban az előbbi a cselekmények közvetlen előmozdítását, az utóbbi pedig az akadályok elhárítását jelentette. A részesség önkéntes részességre, illetve szükségszerű részességre való felbontása szintén idejét múlta.

4.1. 8.4.1. A részesség járulékos jellege A részesség két formája a hatályos szabályok szerint a felbujtás és a bűnsegély. Mindkét részesi alakzat alapvető jellemzője, hogy járulékos jellegű, vagyis tettesi alapcselekmény nélkül önálló részesség nem létezik. A tettesi alapcselekmény szükségessége azt jelenti, hogy – az elkövetéskor büntetőjogi felelősséggel tartozó tettesnek – a Btk. Különös Részében meghatározott szándékos bűncselekményt – legalább kísérleti szakba kell juttatnia. a) Abban az esetben ugyanis, ha a Btk. Különös Része által büntetni rendelt cselekményt megvalósító gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer vagy fenyegetés, tévedés miatt avagy a parancsra figyelemmel büntetőjogilag felelősségre nem vonható, nem részességről, hanem közvetett tettességről van szó. Nem szükséges viszont a részes büntetőjogi felelősségre vonásához, hogy a tettes személye ismertté váljon, illetve, 178 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI hogy ténylegesen felelősségre is vonják. Így, ha a tettes meghal, vagy eljárási kegyelmet kap, büntethetőséget megszüntető ok fennállása miatt a tettes nem büntethető, a részes azonban igen. Ellenben, ha a tettest a bíróság bizonyítottság hiányában felmenti, a felbujtó vonatkozásában is ugyanezen címen történő felmentő rendelkezés meghozatalának van helye (BH 2001. 49.). b) A részesség kizárólag szándékos bűncselekményekhez kapcsolódhat. A gondatlan bűncselekmények tekintetében a részesség fogalmilag kizárt. A jelenlegi ítélkezési gyakorlat szerint a praeterintencionális bűncselekményekhez sem kapcsolódhat részesség, bár ismert ezzel ellentétes eseti döntés is (BH 2000. 186.). Álláspontunk szerint, mivel a részességre vonatkozó törvényi rendelkezések egyértelműen szándékosságot követelnek meg, vegyes bűnösség a részességhez nem elégséges. Tekintettel arra, hogy a részesség csak bűncselekményhez kapcsolódhat, nincs büntetőjogi következménye a „putatív részességnek”, vagyis ha az a cselekmény, amelynek megvalósítására a rábírás vagy a bűnsegély vonatkozik, nem bűncselekmény, részességről nem lehet szó. Megjegyezzük, ismert olyan eseti döntés, hogy az alapcselekmény szabálysértés is lehet, ha legalább a részesnél fennáll egy olyan körülmény, amelynél fogva a részes cselekménye bűncselekménynek minősül (BH 1988. 133.). Így, ha a szabálysértést megvalósító személynél nem, míg a felbujtónál adottak az üzletszerűség feltételei, csak a felbujtó büntetőjogi felelőssége állapítható meg a lopás vétségében. Ezt az álláspontot tévesnek tartjuk, egyrészt mert a törvény szövegéből egyértelműen az következik, hogy a részességnek bűncselekményhez kell kapcsolódnia, másrészt mert a részesség elveszítené a járulékos jellegét, vagyis tettesi alapbűncselekmény nélküli önálló részesség is létezne. A részesség minősítésének a tettes által megvalósított cselekményhez kell igazodnia. Ebből az is következik, hogy a tettest és a részest – eltekintve a minőségi túllépéstől – ugyanazon törvényi alaptényállás alkalmazásával kell felelősségre vonni, de ez nem azt jelenti, hogy a tettesi és a részesi cselekmény jogi minősítésének minden esetben azonosnak kell lennie. Lehetséges ugyanis, hogy a tettesnél adottak, míg a részesnél hiányoznak azok a törvényi feltételek, amelyek például a privilegizált esethez szükségesek. Ezért, ha a tettes méltányolható okból származó erős felindultságában öli meg a passzív alanyt, a tettes az erős felindulásban elkövetett emberölést (167. §) követi el, míg ha az őt az ölésre rábíró, vagy a cselekményhez segítséget nyújtó nincs ilyen állapotban, a részes emberölést valósít meg. Az alaptényállás (emberölés) azonossága ellenére tehát a tettesi és részesi cselekmények jogi minősítése eltérhet. Jogos védelmi vagy végszükségi helyzetben levő személy tekintetében kifejtett részesi jellegű magatartás felbujtásként vagy bűnsegélyként nem értékelhető. c) A tettesnek az alapcselekményét legalább kísérleti szakba kell juttatnia ahhoz, hogy a részes büntetőjogi felelősségre vonására sor kerülhessen. Nem beszélhetünk tehát részességről, illetve annak kísérletéről sem, ha a tettes az elkövetést nem kezdi meg. A részesség kísérlete ugyanis fogalmilag kizárt és a sikertelen részesi tevékenység csupán előkészületként értékelhető. A részesi közreműködés olyan tényezője a bűncselekmény megvalósulásához vezető folyamatnak, amely okozati kapcsolatban van a tettesi cselekménnyel. Időbelileg a felbujtás a tettesi alapcselekmény megkezdése előtt, míg a bűnsegély a tettesi alapcselekmény megkezdése előtt és annak végrehajtása alatt, de főszabályként a befejezést megelőzően fejthető ki. Kivételt csak az állapot bűncselekmények képeznek, melyek tekintetében a bűnsegély a befejezést követően a bevégzettségig, vagyis a jogellenes állapot megszűnéséig valósítható meg. A Btk. a részesség vonatkozásában a szándékos bűnösséget követeli meg, tehát a gondatlan részesség fogalmilag kizárt. A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni, e törvényi előírás azonban – ahogy már említettük – természetesen nem azt jelenti, hogy a tettesekkel és a részesekkel szemben minden esetben ugyanazt a büntetést kell kiszabni. Az ítélkezési gyakorlat szerint a részesség két alakzata közül a felbujtás a súlyosabb, ezért ha valaki felbujtóként és bűnsegédként is részt vett a bűncselekmény elkövetésében, az utóbbi a felbujtásba beolvad.

4.2. 8.4.2. A felbujtó

179 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI A törvény rendelkezése szerint felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. A felbujtó büntetőjogi felelősségének alapja tehát az, hogy az ő cselekménye nélkül a tettes nem valósította volna meg a bűncselekményt. A római jogban a felbujtót az „auctor” szóval jelölték és akként jellemezték a tevékenységét, hogy az auctor „a bűntett oka”. A felbujtás elkövetési magatartása a rábírás, ami nem más, mint a tettesre gyakorolt olyan pszichikai ráhatás, amely kialakítja a tettesben a konkrét bűncselekmény elkövetésére vonatkozó szándékot. Ez szóban, írásban, ráutaló magatartással egyaránt megvalósulhat, formája lehet kérés, rábeszélés, megbízás, utasítás, fogadás ajánlása, látszólagos lebeszélés, ajándék vagy egyéb előny ígérése, beszámítást ki nem záró kényszer, fenyegetés. A rábírásnak mindig tevésben kell megnyilvánulnia, a mulasztás felbujtásként nem értékelhető. A rábírás legjellemzőbb sajátossága, hogy az szándékkiváltó hatású. Ez azt jelenti, hogy a tettes a felbujtó tevékenységének a következtében jut arra az elhatározásra, hogy bűncselekményt valósít meg. Lehetséges, hogy a tettes a felbujtói magatartás kifejtéséig egyáltalán nem kívánt bűncselekményt elkövetni, de az is elképzelhető, hogy a tettes már foglalkozott a bűncselekmény elkövetésének gondolatával. Mindkét esetben a felbujtás akkor állapítható csak meg, ha a felbujtó rábírása volt a szándékkiváltó döntő ok, aminek hatására határozta el a tettes a bűncselekmény elkövetését. A felbujtott személy jellembeli vagy lelki tulajdonságainak, pszichés állapotának nincs jelentősége, annak ellenére, hogy mindezek nyilvánvalóan kihatnak a rábírói tevékenység végső eredményére. A rábírásnak konkrét bűncselekmény megvalósítására kell vonatkoznia, az általános jellegű, például „kövess el bűncselekményeket” nyilatkozat rábírásnak nem minősül. Ugyanakkor a rábírásnak nem kell a bűncselekmény elkövetése szempontjából releváns valamennyi körülményre, tényre, adatra utalnia elégséges, ha a felbujtó tisztában van az adott bűncselekmény jellegével, eredmény bűncselekmény esetén az eredmény jellemzőivel. A felbujtás csak szándékos bűncselekményhez kapcsolódhat, és a praeterintencionális bűncselekmények esetén is kizárt a felbujtás. A felbujtás a szándékos bűncselekményre való szándékos rábírást jelenti. A szándékosság tehát a felbujtásnak nélkülözhetetlen eleme, amire a törvény is kifejezetten utal. A jogirodalomban vitatott, hogy a felbujtás megvalósítható-e eshetőleges szándékkal. Az uralkodónak tekinthető jogirodalmi álláspont szerint a felbujtó szándéka egyenes és eshetőleges egyaránt lehet, vagyis a tettesi alapcselekmény előidézése mint eredmény tekintetében elégséges, ha a felbujtó közömbös. Ezzel szemben a bírói gyakorlat köréből olyan döntés is ismert, amely szerint a felbujtás jellegéből fakadóan kétszeresen is szándékos, mert egyrészt maga a rábírás is csak szándékos lehet és emellett a tettesi alapcselekménynek is szándékosnak kell lennie. A rábírási szándék pedig kizárólag dolus directus lehet, mert nem tételezhető fel alappal, hogy a felbujtó egy általa nem kívánt cselekmény elkövetésére akarna mást rávenni (BH 1994. 296.). A felbujtónak tisztában kell lennie saját tevékenységével, annak rábíró jellegével és azzal, hogy a tettessel milyen bűncselekményt akar megvalósíttatni. A felbujtó tudatának tehát át kell fognia a tettesi alapcselekmény tárgyi és alanyi oldalán jelentkező ismérveket. Amennyiben azonban valaki mást szándékosan csalás elkövetésére bír rá – mely bűncselekménynek törvényi tényállási eleme a jogtalan haszonszerzésre törekvés – a felbujtás megvalósulásához elegendő annak tudata, hogy a tettes haszonszerzési célzattal cselekszik, és nem szükséges az, hogy a felbujtót is ilyen célzat vezesse (EBH 2005. 1286.). A felbujtói tevékenység szándékosságáról mondottakból következik, hogy a felbujtó nem büntethető a minőségi és a mennyiségi túllépésért, vagyis például, ha a tettes, bár a rábírás súlyos testi sértésre vonatkozott, emberölést vagy halált okozó testi sértést valósít meg, a felbujtó csak súlyos testi sértésért felel. Ugyanakkor, ha a tettes enyhébben büntetendő bűncselekményt követ el, mint amire a felbujtás vonatkozott, a felbujtó felelőssége is ehhez igazodik. A tettes személyi vagy tárgyi tévedése a felbujtó büntethetősége szempontjából is közömbös. A felbujtó visszalépésének pedig csak akkor van jelentősége, ha a felbujtás eredményét elhárítja, vagyis ha le tudja beszélni a tettest az elkövetésről vagy a cselekményt feljelenti a hatóságnál és így meg lehet akadályozni annak végrehajtását. Amennyiben a tettes a felbujtó visszalépése ellenére a bűncselekményt elköveti, a felbujtó a büntetőjogi felelősségre vonás alól nem mentesül, kivéve, ha a tettes cselekménye kísérleti szakban marad és az eredményt a felbujtó önként elhárítja, így például ha a tettes által megmérgezett sértettnek ellenmérget ad be.

180 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI A felbujtó felbujtója ugyancsak felbujtó, míg a bűnsegéd felbujtója bűnsegéd. Többes vagy együttes felbujtásról beszélhetünk akkor, ha több egymással szándékegységben lévő személy rábírásának a hatására alakul ki a tettesben a bűncselekmény elkövetésének a szándéka. A kísérlet törvényi meghatározására tekintettel a felbujtás kísérlete fogalmilag kizárt, de abban az esetben, ha a tettes a bűncselekményt csak kísérleti stádiumba juttatja, a felbujtó is ennek a bűncselekménynek a kísérletéért felel. A felbujtás a tettesi alapcselekményre való eredményes rábírás. Ha a felbujtás eredménytelen – vagyis nincs tettesi alapcselekmény – csak felhívásról lehet szó, ami az előkészület egyik elkövetési magatartása és amennyiben a Btk. Különös Része az előkészületet büntetni rendeli, az eredménytelen rábírásért az elkövetőnek felelnie kell. Amikor viszont van tettesi alapcselekmény, de az a felbujtás tartalmán „alul marad”, azaz ha a felbujtás a súlyosabb bűncselekmény létrehozására irányul ugyan, de a tettes csak az enyhébb minősítésű bűncselekményt valósítja meg, a rábíró magatartás csak részben eredménytelen és ilyenkor – amint már említettük – a felbujtót a tettes által ténylegesen elkövetett cselekményért terheli felelősség (BH 1997. 466.). Megjegyezzük, hogy léteznek olyan bűncselekmények, amelyeknek az elkövetésére irányuló sikertelen rábírás már önmagában komoly veszélyt jelent valamely védeni kívánt társadalmi érdekre, ezért a jogalkotó az ilyen magatartást a Különös Részben mint sui generis delictum pönalizálja. Ilyen bűncselekmény például a hamis tanúzásra felhívás (242. §). Azt, aki azért bír rá mást bűncselekmény elkövetésére, hogy a felbujtott személy ellen büntetőeljárás induljon, de ezt eleve azzal a szándékkal teszi, hogy a bűncselekmény befejezettségét megakadályozza, a jogirodalom „agent provocateur”-nak nevezi. Kérdés, hogy az ilyen, lényegében csapdát állító személyt felbujtóként felelősségre lehet-e vonni. Álláspontunk szerint az önkéntes visszalépésre vonatkozó szabályokra figyelemmel – ha a felbujtott személy cselekménye kísérleti szakban marad az agent provocateur tevékenysége következtében – a felbujtó nem büntethető. Abban az esetben viszont, ha a tettesi cselekmény befejezetté válik, a felbujtást is meg kell állapítani.

4.3. 8.4.3. A bűnsegéd Bűnsegéd az, aki szándékosan nyújt segítséget bűncselekmény elkövetéséhez. Az alapcselekmény – álláspontunk szerint – csak szándékos lehet, de az ítélkezési gyakorlat köréből olyan eseti döntés is közzétételre került, amely a bűnsegélyt praeterintencionális bűncselekményekhez kapcsolódóan is megállapíthatónak tartja (BH 2000. 186.). A bűnsegéd előmozdítja, elősegíti a bűncselekmény törvényi tényállásának más által történő megvalósítását. Bűnsegédi magatartásnak minősül tehát minden olyan tevékenység, amely önmagában előkészület lenne. Az elkövetési magatartás, a segítségnyújtás konkrét formája sokféle lehet, a hangsúly azon van, hogy semmiképpen se valósítson meg a bűnsegéd – a tettessel szándékegységben – törvényi tényállási elemet, mert ez esetben már társtettességről van szó. Vitatott a jogirodalomban, hogy a segítő szándékkal véghezvitt, ám az elkövetést valójában elő nem mozdító vagy éppenséggel hátráltató tevékenység megalapozza-e a bűnsegédi felelősséget. A törvény nyelvtani értelmezése alapján a kérdés nemlegesen dönthető el, vagyis a tettesi alapcselekményt semmilyen formában nem segítő magatartás bűnsegélynek nem minősül, ilyenkor legfeljebb a bűnsegély – nem büntethető – kísérletéről beszélhetünk. A bűnsegély elkövetési magatartása tehát a segítségnyújtás, ami egyrészt fizikai vagy pszichikai jellegű, másrészt aktív vagy passzív magatartás, továbbá tevékenység, illetve mulasztás egyaránt lehet. a) Fizikai bűnsegély minden olyan segítségnyújtás, amely nem minősül a törvényi tényállásban meghatározott elkövetési magatartásnak, de ugyanakkor előmozdítja a tettesi alapcselekmény végrehajtását. A fizikai jellegű segítség konkrét formája a legkülönfélébb lehet, így ilyen a bűncselekmény eszközének elkészítése, átadása, az elkövető helyszínre szállítása, figyelő tevékenység végzése. Az, hogy az előbbiekben említett tevékenységek fizikai bűnsegélynek vagy társtettesi magatartásnak tekintendők-e, csak a konkrét törvényi tényállásra figyelemmel dönthető el. A pszichikai bűnsegély jellemzője, hogy a tettesben a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó szándék már kialakult és a pszichikai bűnsegéd ezt az akaratelhatározást erősíti, támogatja. A bűnsegéd tehát ilyenkor a tettes pszichikumára hat, mégpedig a bűncselekmény elkövetésének előmozdítása érdekében. Büntetőjogi felelőssége

181 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI megállapításának nem feltétele, hogy már a bűncselekmény elkövetésének megkezdése előtt szándékerősítő hatást fejtsen ki, elegendő, ha a bűncselekmény megvalósítása közben biztosítja támogatásáról az elkövetőt (BH 2005. 167.). Pszichikai bűnsegélynek minősül a bűncselekmény végrehajtásával kapcsolatos tanácsadás, figyelmeztetés, biztatás, a bűncselekmény elkövetése előtt annak kilátásba helyezése, hogy az elkövető számára a menekülés lehetőségét biztosítja (BH 1993. 335.), a bűncselekményből származó dolog elrejtésének előzetes megígérése, valamint az ún. szándékerősítő jelenlét (BH 1994. 299.). A pszichikai bűnsegélyt a felbujtástól kell elhatárolni. Felbujtás valósul meg, ha a tevékenység a tettes szempontjából szándékkiváltó hatású, míg pszichikai bűnsegélyről van szó abban az esetben, ha az a tettes – korábban már kialakult – szándékát megerősíti. b) A bűnsegély passzív magatartással is megvalósítható. A passzív magatartás a bűncselekmény színhelyén való jelenlétet feltételezi. Önmagában azonban a bűncselekmény elkövetési helyén való passzív jelenlét a pszichikai bűnsegély megállapítására nem alkalmas. Így nem értékelhető pszichikai bűnsegélyként a bűncselekmény elkövetésének helyszínén való puszta jelenlét, ha a jelenlévő passzív magatartást tanúsítva egyértelműen kivonja magát a történtekből (BH 2003. 139.). Büntetőjogi felelősség az elkövetési magatartást ki nem fejtő jelen lévő személyt csak akkor terheli, ha – tud a tettes bűncselekmény elkövetésére irányuló szándékáról, – a tettessel szándékegységben van, – a jelenléte szándékerősítőleg hat a tettesre. Abban az esetben ugyanis, ha a jelenlévő személy nem is tud a tettes bűncselekmény elkövetésére vonatkozó szándékáról pszichikai bűnsegélyről nem beszélhetünk. Így ha az utcán sétáló két személy közül az egyik hirtelen megüti a szembe jövő passzív alanyt, és testi sértést okoz, a jelenlévő másik személy nem vonható felelősségre. A jelen lévő személynek továbbá nem csak tudnia kell a tettes szándékáról, hanem azzal akarategységben kell lennie. Ezért, ha a jelenlévő személy bár tud a tettes bűncselekmény elkövetésére vonatkozó szándékáról, azonban kifejezésre juttatja egyet nem értését, azt ellenzi vagy tiltakozik az elkövetés ellen, pszichikai bűnsegélyről szintén nem beszélhetünk. További feltétel, hogy a jelenlét a tettes szándékát erősítse, vagyis hogy a tettes is tisztában legyen azzal, hogy társa a cselekvőségével azonosul, a támogatására számíthat. Mindezek hiányában ugyanis a puszta jelenlét a bűncselekményhez nyújtott bűnsegélynek nem tekinthető (BH 2007. 324.). c) A bűnsegély általában tevékenységgel valósul meg, de kivételesen mulasztással is létrejöhet. Mulasztásos bűnsegélyért azonban csak az vonható büntetőjogi úton felelősségre, akit a tettes által megvalósított bűncselekmény megakadályozására nézve speciális jogi kötelezettség terhel és – bár erre a lehetősége meglenne – ennek ellenére ezen kötelezettségét nem teljesíti. Bűnsegély esetében szándékos segítségnyújtásról lehet csak szó, ami azt jelenti, hogy a bűnsegéd tudatának át kell fognia azt a szándékos bűncselekményt, amihez segítséget kíván nyújtani, vagyis tudnia kell, hogy mit akar a tettes. Tisztában kell lennie továbbá a saját tevékenységével és annak a tettesre gyakorolt hatásával, tehát azzal, hogy előmozdítja a tettesi alapcselekmény végrehajtását. Mindezek ismeretében kell segítenie szándékosan a tettest a bűncselekmény elkövetésében. A bűnsegéd szándéka egyenes és eshetőleges is lehet. Bár de facto nem kizárt, azonban a gondatlan segítségnyújtás büntetőjogi felelősséget nem alapoz meg (BH 1986. 485.). A tettesnek viszont nem kell tudomással bírnia arról, hogy ki nyújtott számára segítséget, ezért a bűnsegédi bűnrészesség megállapítható akkor is, ha a tettes a bűnsegéd személyét nem is ismeri. A pszichikai bűnsegély tényéről a tettesnek tudnia kell, a fizikai illetve a mulasztásos bűnsegély esetében azonban nem szükséges, hogy a tettes tudjon arról, hogy segítséget nyújtottak számára a bűncselekmény elkövetéséhez. Így aki véletlenül megtudja, hogy rablást kívánnak elkövetni annak a banknak a sérelmére, ahol dolgozik, és a bűncselekmény végrehajtásának megkönnyítése érdekében szándékosan nyitva hagyja a pénztárterem ajtaját, bűnsegédként felel akkor is, ha a tettesek előzetesen erről semmit sem tudtak és az ajtó nyitott voltát a véletlennek tulajdonítják.

182 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI Az excessus-ra és a kísérletre a felbujtásnál kifejtettek a bűnsegélyre is irányadók. A felbujtónak és a bűnsegédnek nyújtott bűnsegély bűnsegédi tevékenységnek minősül.

5. 8.5. A társas bűnelkövetési alakzatok A társas elkövetés az esetek többségében fokozza a bűncselekmény társadalomra veszélyességét. Ezért a Btk. Különös Része több bűncselekmény vonatkozásában a bűnszövetségben, vagy a csoportos elkövetést súlyosabb büntetéssel fenyegeti, de az is előfordul, hogy az említett alakzatok miatt minősül egy cselekmény szabálysértés helyett bűncselekménynek. A bűnszervezetben történő elkövetés tekintetében pedig a Btk. Általános Része a büntetés kiszabásával kapcsolatos szabályok között írja elő, hogy aki az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben követi el, azzal szemben a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik, de a húsz évet nem haladhatja meg.

5.1. 8.5.1. A bűnszövetség 137. § 7. bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet. A korábban hatályos törvényi difiníció szerint bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el vagy ebben megállapodik. A bűnszövetség korábbi fogalmáról a Legfelsőbb Bíróság a IV. számú Büntető Elvi Döntésében adott iránymutatást, amely szerint a bűnszövetség megállapításának akkor is helye van, ha két vagy több személy akár ugyanolyan, akár különböző jellegű bűncselekmények szervezett elkövetésében előzetesen megállapodik és ennek alapján legalább egy bűncselekményt elkövettek vagy annak elkövetését megkísérelték. A bűnszövetség fogalmát módosító 2001. évi CXXI. törvény egyrészt a IV. számú Büntető Elvi Döntésben kifejtetteknek megfelelően a törvény szövegének részévé tette, hogy megállapodás esetén legalább egy bűncselekmény elkövetését meg kell kísérelni, másrészt a módosítás azt is kifejezésre juttatja, hogy amennyiben fennállnak a bűnszervezet törvényi feltételei, bűnszövetségben elkövetésről nem lehet szó. A bűnszövetség tehát társas elkövetés. Megvalósulásának feltétele, hogy abban legalább két személy vegyen részt. A bűnszövetségben való elkövetéskor is alkalmazni kell a tettességről és részességről szóló általános rendelkezéseket. Erre tekintettel a bűnszövetség keretében kifejtett elkövetői magatartás minősíthető tettesi, társtettesi, felbujtói vagy bűnsegédi tevékenységnek. A bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény tettese kizárólag az lehet, aki ismerve a bűnszövetség létezését, egészben vagy részben megvalósítja a konkrét bűncselekmény törvényi tényállását. A bűnszövetség létrejöhet úgy is, hogy annak csak egy tettese van és a bűnelkövetés a felbujtó vagy a bűnsegéd közreműködésével válik szervezetté. Azt, hogy a bűnszövetség tagjai a bűncselekményeket milyen elkövetői alakzat szerint valósították meg, az ítélet rendelkező részében is fel kell tüntetni. A bírói gyakorlat szerint „amennyiben a törvény valamely bűncselekmény több személy által történő elkövetéséhez, mint minősítő körülményhez, súlyosabb jogkövetkezményt fűz, annak a büntetőjogilag felelősségre vonható személy vonatkozásában történő alkalmazását nem zárja ki, hogy olyan személy is részt vett az elkövetési tevékenység megvalósításában, akinek büntethetősége – büntethetőségi akadály folytán – kizárt” (BH 1991. 265.). Az idézett eseti döntéssel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy az a Bírósági Határozatokban kifejezetten megtévesztő összefoglaló résszel jelent meg, a döntés pont az ellenkezőjét tartalmazza, mint amire az összefoglaló rész utal. Ez lehet az oka annak, hogy az ettől eltérő álláspontot képviselők, – nevezetesen, hogy a bűnszövetség létrejöttéhez legalább két személynek a bűncselekmény alanyává válásához szükséges feltételekkel kell rendelkeznie, ezért például gyermekkorú közreműködése a cselekmény elkövetésében a bűnszövetség megállapításához nem szolgálhat alapul – is ezen eseti döntésre hivatkoznak. Véleményünk szerint amennyiben az eljárás lefolytatásához szükséges feltétel hiánya, valamint a büntethetőséget megszüntető ok csak az egyik elkövetőt érinti, a másik vonatkozásában a bűnszövetségben elkövetettség megállapítható. Ezekben az esetekben az elkövetéskor a bűncselekmény nyilvánvalóan megvalósul és csak utóbb jelentkezik egy olyan személyhez kötött körülmény, amely kizárólag az egyik

183 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI elkövető büntethetőségét akadályozza meg. Ez azonban nem hathat ki a másik elkövető büntetőjogi felelősségére, így a cselekményének bűnszövetségben elkövetettként való jogi minősítésére sem. Nézetünk szerint hasonló következtetésre kell jutni akkor is, ha a büntethetőséget kizáró ok csak az egyik személy vonatkozásában áll fenn. A büntethetőséget kizáró okok ugyanis szintén személyes jellegűek, fennállásuk feltételeit külön-külön kell vizsgálni, létezésük pedig nem eredményezheti az ilyen okkal nem érintett elkövető büntetőjogi felelősségének enyhébb elbírálását. Az ezzel ellentétes okfejtés a személyhez fűződő (pl. kóros elmeállapot) kizáró okokat valójában olyan elkövetőre is vonatkoztatja, akinél a törvényben meghatározott feltételek nem állnak fenn. A „bűncselekmények” kifejezés alatt több azonos (pl. lopások) vagy különböző (pl. lopás és sikkasztás) szándékosan elkövetett cselekményt kell érteni. A bűnszövetség megvalósul azonban akkor is, ha az elkövetők két vagy több cselekménye törvényi egységet alkot. Az egyszeri bűnelkövetés – bármilyen szervezett volt is a végrehajtás – nem alapozza meg a bűnszövetséget, ha az elkövetők között az előzetes megállapodás is csak egyszeri elkövetésre vonatkozott. Létrejön viszont a bűnszövetség, ha az elkövetők különböző bűncselekményeket követnek el a bűnözésre irányuló megállapodás alapján, amennyiben csak egyetlen olyan bűncselekmény is van a megvalósítottak között, amelynek a bűnszövetség minősítő körülménye. A szervezett elkövetés azt jelenti, hogy a végrehajtás tervszerű és következetes, az elkövetők keresik a hasonló bűnözési lehetőségeket, lényegében magát a bűnözést szervezik meg. Nem szükséges, hogy minden egyes bűncselekmény végrehajtása a részletekre is kiterjedően szervezett legyen. Az előzetes megállapodás olyan, a jövőben végrehajtandó bűncselekmények elkövetésére irányuló elhatározást jelent, amely a jogvédte érdekek ellen támadó erők magasabb fokú szervezettségét is felöleli. A megállapodásnak a cselekmények elkövetését időben meg kell előznie, annak azonban nincs jelentősége, hogy az előzetes megállapodásra lényegesen korábban vagy csak a véghezvitel előtt viszonylag rövidebb idővel került sor. A megállapodásnak a bűnözésre, tehát a több bűncselekmény elkövetésére kell irányulnia. A megállapodás létrejöhet egyértelműen kifejezett formában vagy ráutaló magatartással. Ezen utóbbi módon a bűnszövetség akkor jön létre, ha a hallgatólagos megállapodás félreérthetetlenül kifejezésre juttatja a bűnözésre irányuló akarategységet. Erre lehet következtetni akkor, ha az elkövetők ismétlődően keresik az azonos vagy hasonló alkalmakat a bűncselekmények megvalósítására. A hallgatólagos megállapodással tehát akkor valósul meg a bűnszövetség, amikor az elkövetők ráutaló magatartásából egyértelműen ismerhető fel a bűnözésre irányuló következetesség, tervszerűség és akarategység. A megállapodás törvényi kiemelése azt juttatja kifejezésre, hogy ha csak egyetlen bűncselekmény megvalósítására vagy annak megkísérlésére került sor, de ennek elkövetését a bűnözésre vonatkozó megállapodás megelőzte, a bűnszövetség megvalósult. A bűncselekmények szervezett elkövetésével kapcsolatos megállapodás előkészületet valósít meg, így azoknál a bűncselekményeknél, amelyeknél ezt a törvény büntetni rendeli – ha az elkövetők nem kezdik meg az első bűncselekmény megvalósítását –, a megállapodás előkészületként büntetendő. A törvény kizárja annak a lehetőségét, hogy bűnszervezet létrejötte esetén a bűncselekmény egyben bűnszövetségben elkövetettnek minősüljön, mert ez a kétszeres értékelés tilalmába ütközne. A bűnszövetség minősítő körülménye, pl. az emberrablásnak [175/A. § (2) bek. a) pont] vagy a közveszélyokozásnak [259. § (2) bek. a) pont].

5.2. 8.5.2. A bűnszervezet 137. § 8. bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése. A szervezett bűnözés elleni hatékony fellépés biztosításához szükséges büntetőjogi eszközök kialakítása az elmúlt időszakban kiemelt jelentőséggel bírt. A bűnszervezet fogalmát az 1997. évi LXXIII. törvény iktatta be az értelmező rendelkezések körébe, melyet az 1998. évi LXXXVII. törvény módosított. A hatályos törvényi definíciót a 2001. évi CXXI. törvény alakította ki.

184 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI Eszerint bűnszervezetről csak akkor beszélhetünk, ha abban legalább három személy vesz részt. A háromnál kevesebb személy együttműködése tehát nem eredményezheti a bűnszervezet megállapítását. A bűnszervezet – mint többen a kevesebbet – szükségképpen magában foglalja a bűnszövetséget, a törvény azonban a bűnszövetségre vonatkozó rendelkezések alkalmazhatóságát kizárja, ha a bűncselekményt bűnszervezetben követték el. Tárgyi oldalon a bűnszervezet megvalósulásának feltétele, hogy a három vagy több személyből álló csoport – hosszabb időre szerveződjön és – a működésük összehangolt legyen. A hosszabb időre szervezettség azt jelenti, hogy a közreműködők nemcsak a bűncselekmények elkövetéséhez feltétlenül szükséges időre, hanem olyan időtartamra hozzák létre a három vagy több személyből álló csoportot, amely elégséges a csoport működésének összehangolására is. A hosszabb időre szervezettség megítélésénél tekintettel kell lenni egyrészt az elkövetett, másrészt a jövőben elkövetni szándékolt bűncselekményekre is. Összehangoltságról akkor beszélhetünk, ha a tagok a bűncselekményekkel kapcsolatos feladatokat megosztják, ez nyilvánvalóan előzetes tervezést, bizonyos fokú irányítást, szervezést feltételez. Az összehangolt működés tehát a bűnszervezet olyan fogalmi összetevője, amely tartalmát tekintve nem más, mint a benne cselekvő személyek egymást erősítő hatása. Ugyanakkor az összehangoltság meglétének nem feltétele a bűnszervezetben cselekvők közvetlen kapcsolata a más cselekvések, illetve a mást cselekvők kilétének konkrét ismerete (4/2005. BJE). Alanyi oldalon az szükséges, hogy a tagok szándéka legalább két öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény elkövetésére irányuljon. Az elkövetőknek azonban nem kell pontosan ismerniük a tervbe vett bűncselekmények büntetési tételeit, elégséges ha annak tudatában vannak, hogy „súlyos megítélésű” bűncselekmények elkövetésére jött létre a szerveződés. Ha valamely bűncselekmény a bűnszövetségben történő elkövetésre tekintettel éri el az ötévi szabadságvesztés kiszabását lehetővé tévő büntetési tételt, a bűnszervezet nem állapítható meg. Az elkövető tudatának nem arra kell kiterjednie, hogy egy bűnszervezet a törvényi előfeltételeknek megfelelően létrejött, hanem arra, hogy a bűnszervezet tárgyi sajátosságai ismeretében annak működéséhez csatlakozik, illetve annak keretei között cselekszik. E tudattartalom egyenes és eshetőleges szándékú egyaránt lehet, mert a törvényszövegben szereplő „célja” szövegrész semmiképpen nem tekinthető egy jelentésűnek a célzattal, mert a célja kitétel csak azt juttatja kifejezésre, hogy mire kell irányulnia a bűnszervezetnek (4/2005. BJE). A bűnszervezetben való elkövetés megállapításának alanyi oldalon tehát elégséges feltétele, ha az elkövető azzal volt tisztában, hogy háromnál több személyből álló hosszabb időre létrehozott és szervezetten működő csoportban valósít meg súlyos megítélésű bűncselekményt (BH 2007. 3.). A törvényi bűnszervezet fogalom teljességéhez tehát legalább két olyan bűncselekmény szükséges, amelyet terveztek, de ebbe beleértendő a már ténylegesen elkövetett vagy megkísérelt bűncselekmény is. Sőt, a bűnszervezet törvényi fogalom-meghatározásának helyes értelme szerint a bűnszervezet létének nem törvényi előfeltétele akár egyetlen bűncselekmény befejezett elkövetése vagy megkísérlése. A törvény ugyanis a jelentős súlyú bűncselekmények elkövetését mint szervezeti célt határozza meg, de nem írja elő az ilyen jellegű delictumok tényleges megvalósítását. Ezt az érvelést teljesen egyértelművé teszi az, hogy a Btk. 263/C. §-ának (1) bekezdése bűnszervezetben részvétel címmel a bűnszervezet létrejöttét feltételező előkészületi magatartásokat sui generis bűncselekményként szabályoz (BH 2008. 139.). Mindebből az is következik, hogy ha a bűnszervezet a törvényi ismérveknek megfelelően létrejött, és akárcsak egyetlen öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekményt kísérleti szakba juttatnak, a bűncselekményt bűnszervezetben elkövetettként kell értékelni. Amint arra a miniszteri indokolás rámutat, a bűnszervezet létrejöhet akként is, hogy a bűnszervezetben tevékenykedő személyek egymás cselekményéről tudnak, adott esetben közösen valósítják meg a bűncselekményeket, de létrejöhet a bűnszervezet akként is, hogy a keretében elkövetett bűncselekményeket irányító vagy vezető személy hangolja össze azoknak az elkövetőknek a magatartását, akik egymás tevékenységéről esetleg nem is tudnak. A Btk. hatályos rendelkezései nem tesznek különbséget a bűnszervezeten belüli cselekvés hierarchiája (posztjai) aktivitása intenzitása szempontjából, és ezek csak a büntetéskiszabás körében értékelendő körülmények.

185 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI A korábban hatályos szabályozás szerint a bűnszervezet tagjakénti elkövetés több bűncselekmény minősítő körülménye volt. A bűnszervezetben történő elkövetés azonban ma már nem a Btk. Különös Részének törvényi tényállásaihoz kapcsolódó minősítő tényező, hanem a büntetési keretet növelő általános jellegű rendelkezés (98. §).

5.3. 8.5.3. A csoportos elkövetés 137. § 13. csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. A csoportos elkövetés ugyancsak a társas bűnelkövetés egyik alakzata. A Btk. Különös Részében a csoportos elkövetés az alaptényállás eleme [magánlaksértés 176. § (2) bek., d) pont] vagy a bűncselekmény minősítő körülménye [pl. hivatalos személy elleni erőszak 229. § (2) bek., garázdaság 271. § (2) bek., a) pont, rablás 321. § (3) bek. c) pont, (4) bek. c), d) pont]. A törvény rendelkezésére figyelemmel csoportosan követik el a bűncselekményt, ha a három vagy több személy együtt tevékenykedve valósítja meg a tényállást, míg az időben és térben elkülönülő magatartás a csoportos elkövetés megállapítását nem alapozza meg (BH 1993. 482). A már befejezett bűncselekményhez kapcsolódó magatartás a tényállástól függően orgazdaságnak vagy tárgyi bűnpártolásnak minősülhet. Nem szükséges, hogy a három vagy több személy a cselekmény elkövetésében tettesként vagy társtettesként vegyen részt, mert a csoportos elkövetés szempontjából a részvétel a döntő, ezért ha a legalább három személy egyidejűleg együttesen valósítja meg a bűncselekményt, a csoportos elkövetést a részesi közreműködés is megalapozza (BH 1981. 270.). Csoportosan elkövetettnek minősül tehát a bűncselekmény, ha három vagy több személy a bűncselekmény helyszínén vagy annak közelében tettesként, társtettesként, illetve a tettes, társtettes mellett részesként: bűnsegédként vagy önállóan nem értékelhető bűnsegédi magatartást is kifejtő felbujtóként vesz részt a bűncselekmény elkövetésében. A csoportos elkövetés megállapítása szempontjából viszont nincs jelentősége annak, hogy a sértett vagy a sértettek az elkövetők bármelyikének jelenlétét vagy a bűncselekmény elkövetésében való részvételét észlelik-e (2/2000. BJE). A felbujtó vonatkozásában megjegyezzük, hogy csak akkor tekinthető a csoport tagjának, ha a helyszínen bírja rá a tettest a bűncselekmény véghezvitelére vagy bár nem a helyszínen fejti ki a rábírást, de a helyszínen bűnsegédi magatartást tanúsít, ami ilyenkor a felbujtásba mint súlyosabb alakzatba beolvad. A bűnsegédnek ugyancsak az elkövetés helyszínén kell segítséget nyújtania a tettes részére. Csoportos elkövetés esetén is meg kell jelölni az elkövetői minőséget az ítélet rendelkező részében. A csoportos elkövetés megállapításának nem előfeltétele, hogy a bűncselekményt együttesen megvalósító személyek mindannyian ismertek legyenek, illetve, hogy valamennyiük ellen vádat emeljenek. Nem kizárt a csoportos elkövetés megállapítása abban az esetben sem, ha az elkövetésben olyan személy vesz részt, akinek a büntethetősége büntetőjogi akadály miatt (pl.: kóros elmeállapot, gyermekkor) kizárt (BH 1987. 194.). Hasonló a helyzet akkor is, ha az egyik elkövető büntethetősége megszűnik (BH 1988. 303.). A rablás csoportosan elkövetettként minősítését nem befolyásolja, ha a csoport egyik tagjának a cselekménye nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősül, mivel az a körülmény, hogy a csoportosan bűncselekményt megvalósító terheltek egyike egy súlyosabban minősülő bűncselekményt követ el, nem eredményezheti társai cselekményének enyhébb elbírálását. Ugyancsak csoportosan elkövetettként minősül a garázdaság abban az esetben is, ha a három vagy több személy nem együttesen, egymást támogatva, hanem egymással szemben állva vesz részt az elkövetésben, mert az ilyen magatartás ugyanúgy alkalmas a közrend és a köznyugalom megzavarására, mintha az elkövetők egységesen lépnének fel (BH 1985. 299.). A csoportos elkövetés és a bűnszövetség ismérvei tehát egymástól eltérőek, azonban esetenként előfordul, hogy mindkét körülmény megállapításának feltételei fennállnak. Ilyenkor a bűnszövetség és a csoportos elkövetés együttes megállapításának nincs akadálya.

6. 8.6. A bűnkapcsolatok 186 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI A bűnkapcsolatok különböző formáit a XIX. század közepéig általában bűnsegélynek tekintették és csak a modern tettesség-részesség tanának kialakulásakor kezdték megkülönböztetni a részességtől, aminek az a felismerés képezte az alapját, hogy a bűnkapcsolati tevékenységet kifejtők valójában sem tevéssel, sem mulasztással nem vesznek részt a bűncselekmény megvalósításában, hanem a más által elkövetett bűncselekménnyel annak befejezetté válása vagy megkísérlése után kerülnek valamilyen módon összefüggésbe. A jogirodalom a bűnkapcsolatok körébe sorolja – a bűnpártolást (244. §), – az orgazdaságot (326. §), – a feljelentési kötelesség elmulasztását (pl. 150. §), – a pénzmosást (303. §, 303/A. §) és – a zendülés megakadályozásának elmulasztását (353. §). A bűnkapcsolatok konkrét formáit tehát a Btk. Különös Része sui generis bűncselekményként rendeli büntetni. A szándékos pénzmosás kivételével valamennyi idetartozó delictumra igaz, hogy kizárólag egy más személy által megvalósított bűncselekménnyel összefüggésben követhetők el, vagyis járulékos jellegűek. A szándékos pénzmosás kapcsolódhat egy más személy által elkövetett bűncselekményhez, ekkor szintén járulékos jellegű, de a jelenleg hatályos szabályozás szerint az alapcselekmény elkövetője és a pénzmosást megvalósító azonos személy is lehet. Ez utóbbi eset viszont már nem tekinthető bűnkapcsolatnak.

6.1. 8.6.1. A bűnpártolás A bűnpártolás törvényi tényállását a 244. § határozza meg, eszerint, aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna – segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, – a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik, – közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában vétséget követ el. A törvény szövegéből egyértelműen következik, hogy a bűnpártolói tevékenység kifejtésére csak az alapbűncselekmény abbahagyása után kerülhet sor. Az elkövetési magatartásokat a bűnpártoló úgy tanúsítja, hogy erre irányuló megegyezés az alapbűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt nem volt.

6.2. 8.6.2. Az orgazdaság Az orgazdaság törvényi tényállását megfogalmazó 326. § szerint, aki csempészetből, lopásból, sikkasztásból, csalásból, hűtlen kezelésből, rablásból, kifosztásból, zsarolásból, jogtalan elsajátításból vagy orgazdaságból származó dolgot vagyoni haszon végett megszerez, elrejt vagy elidegenítésében közreműködik, bűncselekményt követ el. Az orgazdaság járulékos bűncselekmény, feltételezi a tényállásban felsorolt alapbűncselekmények elkövetésének valamelyikét. Ugyancsak az orgazdaság járulékos jellegéből következik, hogy az alapcselekmény elkövetője az orgazdaság tettese nem lehet. Az alapcselekményekből származó dolgok megvásárlására irányuló előzetes megállapodás nem az alapcselekményekhez nyújtott bűnsegély, hanem az orgazdaság tettesi magatartása (BH 1986. 136.).

6.3. 8.6.3. A feljelentési kötelesség elmulasztása A feljelentési kötelesség elmulasztása lényegében kétféle lehet, egyrészt az ún. készülő bűncselekmény, másrészt a már elkövetett bűncselekmény fel nem jelentése (pl. 150. §). Az ún. készülő bűncselekmény feljelentésének az elmulasztását a törvény – egy esetet kivéve – azonban csak akkor bünteti, ha már az előkészület is bűncselekménynek minősül. Ezért az előkészület fel nem jelentése is

187 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

8. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI utólagos bűnkapcsolatnak minősül. A kivétel az államtitoksértés feljelentésének az elmulasztása (223. §), mert ekkor az alapesetre vonatkozó előkészület feljelentésének elmulasztása is bűncselekmény, holott a törvény csak a minősített eset előkészületét rendeli büntetni. Megjegyezzük, hogy megítélésünk szerint ez a megoldás nyilvánvalóan nem felel meg a jogállami büntetőjog kritériumainak.

6.4. 8.6.4. A pénzmosás A pénzmosást a 303. § rendeli büntetni. E törvényi tényállás szerint, aki más által elkövetett szabadságvesztéssel büntetendő cselekményből származó dolog ezen eredetének leplezése céljából – a dolgot átalakítja vagy átruházza, gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja, – a dolgon fennálló jogot vagy az e jogban bekövetkezett változásokat, illetve azt a helyet, ahol a dolog található eltitkolja vagy elleplezi – a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe bűntettet követ el. A törvény a pénzmosásnak további sajátos eseteit is tartalmazza, illetve szabályozza. A pénzmosás törvényi tényállásának megalkotását az a felismerés indokolta, hogy a bűnelkövetők egyik alapvető célja a bűnös úton szerzett pénz azonosságának megváltoztatása, illetve az, hogy legális forrásból származó eszközöknek tüntessék fel. A pénzmosás büntetendővé nyilvánításával a már elkövetett bűncselekményhez kapcsolódó járulékos magatartások önálló büntetőjogi értékelést nyertek, amivel a törvényhozó fokozni kívánta a szervezett bűnözés elleni harc eredményességét.

6.5. 8.6.5. A zendülés megakadályozásának elmulasztása A jogirodalom a „bűnös közömbösség” fogalma alatt – bűnkapcsolati értelemben – a más által megvalósított bűncselekmény személyes meg nem akadályozását érti, feltéve, hogy a megakadályozásra speciális jogi kötelesség nem áll fenn. Amennyiben ugyanis olyan személy nem tesz eleget a bűncselekmény megakadályozására vonatkozó kötelezettségének, akit erre speciális jogi előírás kötelez, nem bűnkapcsolatról, hanem mulasztásos bűnsegélyről beszélhetünk. A „bűnös közömbösség” eklatáns példája a zendülés megakadályozásának elmulasztása (353. §). E törvényhely szerint, aki a tudomására jutott zendülést vagy előkészületét tőle telhetőleg nem akadályozza meg, illetve késedelem nélkül nem jelenti, bűntettet követ el.

188 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. fejezet - 9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT A törvényhozó a Btk. Különös Részében – a nullum crimen – nulla poena sine lege elvének megfelelően – meghatározza a büntetni rendelt magatartásokat és a jogellenes magatartások tanúsítóival szemben alkalmazandó büntetéseket. A különös normában a törvény a bűncselekmény egyszeri elkövetése esetére állapítja meg a szankciót. A bűncselekmények és elkövetőik közötti mennyiségi összefüggés azonban különbözőképpen alakulhat. A legegyszerűbb eset, ha egy bűncselekményt egy személy követ el. Lehetséges azonban az is, hogy a bűncselekmény elkövetésében többen vesznek részt. Nem ritkán ennek fordítottja is előfordul, vagyis egyetlen bűnelkövető több bűncselekményt valósít meg, s ezek miatt egyszerre, vagy különkülön eljárásokban vonják felelősségre. A bűncselekményegység fogalma világos: egyetlen bűncselekmény megvalósulását jelenti. Bűncselekménytöbbségről több bűncselekmény elkövetése esetében beszélünk. Ez a kifejezés azonban csak ennek a ténynek a megvalósulására utal, de nem utal a büntetőjogi felelősségre vonás módjára, és annak következményére, így tulajdonképpen nem is tekinthető büntetőjogi szakkifejezésnek. Más a helyzet a halmazat fogalmával. Halmazat jön létre, ha valaki több bűncselekményt valósít meg, és ezekért egyszerre vonják felelősségre. Ez a fogalom már azt is kifejezi, hogy a több bűncselekményt elkövető személy felelősségre vonásakor speciális, a bűncselekménytöbbség értékelésére alkotott rendelkezések kerülnek alkalmazásra. A büntetőjog kialakulása után aránylag későn épült ki a halmazat intézménye. A büntetőjog fejlődésének csak későbbi éveiből maradtak ránk olyan rendelkezések, amelyek a több bűncselekményt elkövető tettes felelősségre vonásáról rendelkeztek. Ennek egyszerűen az a magyarázata, hogy hosszú ideig semmi okát nem látták annak, hogy másképpen bírálják el a tettes magatartásait abban az esetben, ha egyszerre vonták felelősségre több bűncselekménye miatt, mintha minden egyes bűncselekményéért külön-külön büntették volna meg. Az előbbi esetben éppen úgy megállapították valamennyi bűncselekménye miatt a törvényben kilátásba helyezett büntetést, mintha azok külön-külön kerültek volna elbírálásra. Ez a felfogás aránylag hosszú ideig érvényesült. Ha közben bizonyos okok miatt ennek alkalmazásától el is kellett tekinteni, szabályként a legtöbb jogrendszer is ezt az elvet tükrözte. A fejlődés, az életviszonyok alakulása azonban szükségszerűen vonta maga után a jogi szabályozás differenciálódását. Az élet ugyanis megkövetelte a törvényhozótól, hogy az esetek ezernyi változatának és ugyanakkor a köztük meglévő összefüggéseknek megfelelő, változatos, egyszersmind az életjelenségek bonyolultságát visszatükröző fogalmakat alkosson, s azokat a jogi szabályozásban érvényesítse. A bűncselekménytöbbség megítélésének, majd a halmazat intézményének és önálló szabályozásának a kialakulása alapvetően két körülményre vezethető vissza. Egyrészről a megvalósított bűncselekmények természetében fellelhetőek voltak olyan sajátosságok, amelyeket nem lehetett figyelmen kívül hagyni anélkül, hogy az elbírálás során hiányérzetet ne keltettek volna. Ugyanis a több bűncselekmény között fennállhattak olyan kapcsolatok, amelyek nélkülözhetetlenné tették, hogy a cselekmények értékelése egymásra tekintettel történjen. Bűncselekménytöbbség ugyanis nem csak úgy jöhet létre, hogy az elkövető a bűncselekményeit egymástól teljesen függetlenül valósítja meg, hanem úgy is, hogy bűncselekményei a legszorosabb összefüggésben állnak egymással. Ez a szoros összefüggés származhat a végrehajtott cselekmények egységéből, a hely, az idő azonosságából, az elkövető céljának, motívumának megegyezőségéből stb. Ilyen esetekben nyilvánvalóan nem lehetett minden egyes bűncselekményt elbírálni, az elkövetésükért szükséges büntetést kiszabni úgy, hogy közben ne lettek volna tekintettel a tettes többi bűncselekményére. A büntetések egyszerű kumulálása tehát nem vezetett volna igazságos elbírálásra. Emellett azonban tisztán gyakorlati szempontok is felmerültek, amelyek a bűncselekményi többség eltérő jogi szabályozását kívánták. Ilyen gyakorlati indok rejlett az egyes büntetések összeférhetetlenségében. Nem lehet ugyanis bármilyen büntetéseket összegezni, egymás mellett végrehajtani. Halálbüntetés vagy életfogytig tartó szabadságvesztés mellett például nem hajtható végre határozott ideig tartó szabadságvesztés. Ilyen esetekben tehát már nem volt alkalmazható az egyes bűncselekmények elbírálására irányadó rendelkezés, szükségessé vált az önálló jogi szabályozás, s ezzel együtt a halmazat intézményének megteremtése.

189 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT Kezdetben csak olyan esetekben kerültek alkalmazásra a halmazati szabályok, amelyekben fizikailag lehetetlen volt az egyes büntetések egymás melletti végrehajtása. Később azonban méltányossági szempontból egyre gyakrabban tettek kivételt a korai büntetéseket kumuláló elv érvényesítése alól. A halmazat, mint önálló büntetőjogi intézmény, kialakítását hosszú ideig elsősorban büntetéskiszabási megfontolások befolyásolták, s még az 1961. évi Btk. és az annak nyomán kialakult bírói gyakorlat is büntetéskiszabási kérdésnek tekintette a halmazat megállapítását. Ez a folyamat csak a jelenleg is hatályos 1978. évi IV. törvény hatálybalépésével szakadt meg, mely a bűnhalmazatot minősítési kérdésként kezeli, felismerve azt, hogy nem aszerint kell minősíteni a cselekményt, hogy milyen büntetés kiszabása indokolt, hanem az elkövetett cselekmény minősítése alapján kell dönteni a büntetésről. Annak megállapítása, hogy valaki egy vagy több bűncselekményt valósított meg, pontosabban, hogy egy vagy több bűncselekmény elkövetése miatt vonható felelősségre, egyszerűnek tűnhet. Mégis éppen ez az egyszerűnek tűnő kérdés okozza a legtöbb problémát. Mindmáig nem sikerült kidolgozni olyan részletes szabályokat, amelyek egységes elvi alapon és minden esetben lehetővé teszik annak eldöntését, hogy a konkrét esetben egy vagy több bűncselekmény valósult-e meg. A bírói gyakorlat sem egészen következetes, az utóbbi évtizedekben többször is módosult. Míg a Btá. idején halmazat-tágító gyakorlat érvényesült, az 1961. évi Btk. időszakát a halmazat megállapításának szűkítése jellemezte, napjainkban pedig ismét a bűnhalmazat megállapítása vált gyakoribbá. A bűncselekményegység és többség elhatárolására a jogirodalomban különböző elméletek alakultak ki. Voltak, akik a kifejtett cselekmény következményeként megvalósult káros eredmények mennyisége alapján határozták meg a bűncselekmények számát. Mások a cselekmények számának tulajdonítottak döntő jelentőséget. Megint mások az okozati összefüggést, az akarat-elhatározást, az elkövető célját vették alapul a kérdés eldöntéséhez. A jogi pozitivizmus elterjedésével alakult ki az a koncepció, amely a megvalósult törvényi tényállások számától tette függővé a felelősség alapjául szolgáló bűncselekmények számát. Valamennyi itt felsorolt felfogás közös hibája, hogy a bűncselekmény egyenrangú ismérvei közül kiemeltek egyet, s annak a többi ismérv fölé helyezve, döntő jelentőséget tulajdonítottak. Napjainkra azonban egységesen elfogadottá vált, hogy egyetlen törvényi tényállás egyszeri megvalósítása mindig egység, s a többszöri diszpozíciószerűség sem jelent feltétlenül többségi értékelést. A Btk. a halmazat ismérveit közvetlenül a bűncselekmény fogalmát követően szabályozza, ily módon is kifejezve a két fogalom között meglévő szoros összefüggést. A bűncselekményegység és a halmazat elhatárolása tehát a bűncselekmény törvényi meghatározása alapján lehetséges. Mint tudjuk, három feltétele van annak, hogy egy magatartás bűncselekménynek minősüljön: tényállásszerűség-büntetendőség, társadalomra veszélyesség–jogellenesség, és bűnösség. Ha egy bűncselekmény e három feltétel együttes fennforgását igényli, több bűncselekmény akkor tekinthető megvalósultnak, ha mindezek a feltételek többszörösen állnak fenn.

1. 9.1. A bűncselekményegység Egy bűncselekmény valósul meg abban az esetben, amikor a bűncselekmény fogalmában értékelt ismérvek csak egyszer jönnek létre, de közülük egyik sem hiányzik. Az itt tárgyalt bűncselekményi kategóriák esetében egy rendbeli bűncselekmény állapítandó meg, és a büntetést ilyen esetekben az általános szabályok szerint kell kiszabni. A jogirodalom hagyományosan az egység három fajtáját különböztette meg: természetes egység, folytatólagos (bírói) egység, törvényi egység. A hatályos Btk. – 12. § (2) – a folytatólagosan elkövetett bűncselekményt kifejezetten szabályozta, s ezzel azt a törvényi egység körébe emelte.

1.1. 9.1.1. A természetes egység A bűncselekményegység leggyakoribb megvalósulási formája a természetes egység, melyet hagyományosan a laikus szemlélettel hoznak összefüggésbe. A kifejezés azt tükrözi, hogy a cselekményre vonatkozó jogi és társadalmi értékelés megegyezik, vagyis az egy (vagy több) cselekményt a laikus is egy bűncselekménynek látja. Valójában a természetes egység jogi fogalmi kategória: Természetes egység valósul meg mindazokban az esetekben, amikor az elkövetési magatartás – a tárgyi oldal többi ismérvével összefüggésben – a bűncselekmény alapeseti tényállásának keretein belül marad. A természetes egység esetei: 190 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT a) A természetes egység legegyszerűbb alakzatában az elkövető egyetlen magatartást tanúsít: egyetlen lövéssel megöli a sértettet (emberölés 166. §), kiemeli a sértett zsebéből a pénztárcát (lopás 316. §). Természetes egység az is, ha az elkövetési magatartás a tevékenységek egymást követő, megszakítás nélküli láncolatával valósul meg: (háromszor egymás után arcon üti a sértettet [tettleges becsületsértés 180. § (2) bek.], több dolgot azonos helyről egymásutánban vesz el (lopás 316. §). De természetes egység az egy ízben leittasodott, ittas járművezetést (188. §) megvalósító terhelt cselekménye akkor is, ha azt a vezetést megszakító rendőri intézkedést követően tovább folytatja. b) Természetes egységet alkotnak a nyitott törvényi tényállásban foglalt eredmény előidézésére irányuló egynemű cselekmények, amelyek összhatásukban hozzák létre az eredményt, (a tettes folyamatos méregadással öli meg a sértettet). Hasonlóképpen természetes egység valósul meg a vegyes mulasztásos bűncselekmények esetében. c) Természetes egységként kerül értékelésre a tiszta mulasztással elkövetett bűncselekmény, abban az esetben is, ha a törvényi kötelesség ismételt elmulasztásával valósul meg. (jogtalan elsajátítás 325. §, feljelentés elmulasztása 150. §, tartás elmulasztása 196. §). d) Természetes egység megállapítására kerül sor a veszélyeztetési bűncselekmények esetében, akkor is, ha a veszélyhelyzet hosszabb ideig fennáll. (kiskorú veszélyeztetése 195. §) e) Természetes egységet alkotnak azok az ismétlődő magatartások is, amelyek együtt minősülnek az alapeset tényállását kimerítő – „tényállásszerű” – cselekménynek. Ezt a tényállás általában gyakorító szóval (folytat, rendszeresen szervez stb.) fejezi ki, de előfordulhat, hogy az elkövetés konkrét módja teszi folyamatossá a bűncselekményt. (pl. az áram hosszú időn át történő szabálytalan vételezése BH 1990. 207.) Az ilyen diszpozíció esetében a jogalkotó éppen a magatartás ismétlődését, folyamatosságát, rendszerességét kívánja meg ahhoz, hogy a bűncselekmény megvalósuljon, (ismétlődő magatartással valósul meg a tiltott állatviadal szervezése 266/A. §, vagy a tiltott szerencsejáték szervezése 267. §, folyamatos a kitartottság 206. §, vagy a vásárlók megkárosítása 328. §). f) Természetes egységet valósítanak meg a tartós (vagy állapot) bűncselekmények. A törvényalkotó az ilyen jellegű bűncselekményeknél elsősorban nem a jogellenes állapot előidézését, hanem annak fenntartását nyilvánítja büntetendőnek. Természetesen ez az állapot hosszabb ideig is tarthat. A szóban forgó állapot fenntartása azonban mindaddig egy bűncselekményként értékelendő, amíg a folyamat be nem fejeződik, illetőleg a jogellenes állapot valamilyen okból meg nem szűnik, (tiltott pornográf felvétellel visszaélés 195/A. § „pornográf képfelvételt …tart”, kábítószerrel visszaélés 282. § „kábítószert…tart”, visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel 263. §). g) Az ugyanazon elkövetési tárgyra irányuló tényállásszerű magatartások szintén természetes egységet hozhatnak létre. Ha egy törvényi tényállás több elkövetési magatartása – mely önálló jogi értékelésre adhat lehetőséget – ugyanarra az elkövetési tárgyra vonatkozik, természetes egység jön létre. (1/2000. BJE számú jogegységi határozat). Van olyan bírósági állásfoglalás is, amely szerint a természetes egység keretei között marad az adott törvényi tényállás alapesetét kimerítő, – bár különböző részcselekmények által megvalósítható – valamennyi olyan magatartás, amely tényállásszerű, feltéve, hogy azokat egy eljárásban bírálják el. Erre a szoros összefüggésre tekintettel, ha a lehetséges elkövetési magatartások közül egy vagy több ismétlődően vagy folyamatosan valósul meg, illetve ugyanannak az elkövetőnek a terhére több különböző – az alapeset körébe tartozó – cselekmény állapítható meg, úgy ezek a cselekmények azonosságukra vagy különbözőségükre tekintet nélkül a természetes egység fogalmába tartoznak. (5/1998. BJE) Természetes egység például, ha az elkövető az államtitkot jogosulatlanul megszerzi, majd azt jogosulatlanul felhasználja [221. § (1) bek. a) és b) pont]. h) Ugyanazon cselekmény miatt ugyanazon személy ellen, ugyanabban az eljárásban, többször is előadott hamis vád: természetes egység (BH 2001. 97.). Az elkövetett magatartás több mozzanata, illetve részcselekménye akkor olvadhat természetes egységbe, ha: – a részcselekmények ugyanabba a tényállásba illeszkednek, – egységes akarat-elhatározásból származnak, – szoros tér- és időbeli kapcsolatban állnak egymással, – azonos a sértettje.

191 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT A részcselekményekből összeolvadó természetes egység olyan bűncselekmény esetében is létrejöhet, amelynek nincs sértettje. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha a természetes egység keretébe tartozó részcselekményt jogilag súlyosabban kell értékelni, ez általában az egész bűncselekmény minősítésére kihat. Ilyenkor a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelhető, hogy az elkövető valamelyik részcselekményt egyébként súlyosabb minősítést eredményező módon vitte véghez. (BKv. 40.).

1.2. 9.1.2. A törvényi egység Az, hogy mi minősül egy bűncselekménynek elsősorban a bűncselekmény törvényi megfogalmazásától függ, de a büntető törvény egyéb rendelkezései is létesíthetnek bűncselekményegységet. Ily módon a természetes egység mellett kialakultak mesterséges egységi konstrukciók. Közös jellemzőjük, hogy a dolog természetéből halmazati értékelés következne, de meghatározott ok(ok)ra figyelemmel egységként kerülnek elbírálásra. Elnevezéséből következően törvényi egységet csak törvény hozhat létre. A hatályos Btk. a korábbi szabályozáshoz képest kevesebb bűncselekményt foglal egységbe. Ebből a tényből két következtetés adódik: Egyrészt: ezzel a megoldással a Btk. kifejezésre juttatta azt, hogy – ha annak feltételei fennállnak –, általában halmazat megállapítását tartja indokoltnak. Másrészt: a többszörösen tényállásszerű magatartásokat csak a büntetőtörvény rendelkezése alapján lehet egy bűncselekményként értékelni. A törvényi egységbe foglalás indoka egyaránt lehet a cselekmények közötti immanens összefüggés, az együttes előfordulásuk gyakorisága, sőt büntetéskiszabási szempontok is, amikor elégtelennek bizonyul a halmazati értékelés szerint kiszabható büntetés mértéke. A törvényi egység esetei a következők: a) összetett bűncselekmény (delictum compositum) Az összetett bűncselekményt az jellemzi, hogy a törvény olyan külön-külön is bűncselekménnyé nyilvánított, tehát már szabályozott tényállásból hoz létre egységet, amelyek egymással szoros összefüggésben vannak. Jellemzője, hogy a két magatartás együttes megvalósulása, rendszerint a cél–eszköz viszonyában megjelenő, és büntetőjogilag egységes jelenséget alkot. Ilyen összetett bűncselekmény a rablás (321. §), melynek célcselekménye a lopás, eszközcselekménye a személy elleni támadás. Ez az egység általában nem bomlik fel, az megtörténhet, hogy a személy elleni támadás a sértett halálát eredményezi, ekkor azonban nyereségvágyból elkövetett emberölés a helyes minősítés. Hasonlóan összetett bűncselekmény a dologrongálással (dolog elleni erőszakkal) elkövetett lopás.A törvényi egység azonban felbomlik, és bűnhalmazat megállapítására kerül sor, ha a rongálásnak a Btk. Különös Részében előírt büntetési tétele az adott esetben a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntetési tételénél súlyosabb (BKv. 42.). Összetett a bűncselekmény akkor is, ha a magatartások ok-okozati kapcsolatban állnak egymással és az egyes magatartásokat a törvény önállóan is büntetni rendeli. Ilyen bűncselekmény a járművezetés ittas vagy bódult állapotban minősített esete [188. § (2) bek.], amikor a szeszes italtól befolyásolt állapot az oka a különböző súlyú személyi sérülést előidéző közúti baleset okozásának (BH 1991. 303.). b) összefoglalt bűncselekmény (delictum complexum) Eltérően az összetett bűncselekménytől, az összefoglalt bűncselekményt képező részcselekmények közötti összefüggés nem szoros, még rendszerinti együttes elkövetésük sem szükséges. A cselekmények megvalósíthatnak azonos vagy különböző tényállásokat. A törvényi egységbe foglalásukat gyakorlati szempontok indokolják: a törvényhozó súlyosabb szankció kiszabását tartja indokoltnak, mint amilyen büntetést a halmazati értékelés tenne lehetővé, ezért önálló büntetési nemet, illetve más büntetési tételkeretet határoz meg. Az összefoglalt bűncselekmény rendszerint a két (vagy több) bűncselekmény közül az egyiknek a minősített eseteként nyer megfogalmazást. Pl. a több emberen elkövetett emberölés [166. § (2) bek. f)] vagy a hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, illetőleg emiatt elkövetett emberölés bűntette [166. § (2) bek. e)]. Az emberölés előbbi minősített eseteiben a kiszabható legsúlyosabb büntetés életfogytig tartó szabadságvesztés, míg a halmazati értékelés szabályai szerint kiszabott büntetés legfeljebb 20 év. Hasonló jellegű összefoglalt bűncselekmény a többek által azonos alkalommal elkövetett erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak [197. § (2) c), 198. § (2) bek. c)]. A hatályos Btk a korábbi szabályozáshoz képest az összefoglalt bűncselekmények körét szűkíti, s arra az álláspontra helyezkedik, hogy több bűncselekmény elkövetése esetén halmazatot kell megállapítani és az elkövetővel szemben halmazati büntetést kell kiszabni. 192 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT c) folytatólagos egység A folytatólagos egység kategóriáját az ítélkezési gyakorlat alakította ki, és az 1978. évi Btk. szabályozása alapján vált törvényi egységgé. 12. § (2) Nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el. A folytatólagos egység az azonos bűncselekmény körébe eső, s a tényállást külön-külön is megvalósító olyan cselekményismétlés, vagy cselekménysorozat, amelynek mozzanatai a természetes egység részcselekményeinél lazább, de mégis egységes elbírálást igénylő szerves összefüggésben vannak egymással. A folytatólagosan elkövetett bűncselekmény megállapításának alanyi és tárgyi feltételei vannak: I. Alanyi feltétele az egységes elhatározás: Az uralkodó felfogás és a bírói gyakorlat szerint csak szándékos részcselekmények olvadhatnak folytatólagos egységbe, a gondatlan bűncselekmények folytatólagossága kizárt. [Ezzel szemben Nagy Ferenc bizonyos vegyes bűnösséggel megvalósuló gondatlan bűncselekményeknél (pl. gondatlan hamis vád 234. §) lehetségesnek tartja az egységes elhatározás megállapítását]. Az elhatározás egysége nem jelenti, hogy az elkövetőt az egész cselekménysorra kiterjedő „előre elhatározás” jellemzi. A bűncselekményeket összekapcsoló ez a személyes feltétel akkor áll fenn, ha az elkövetőt ugyanaz a vágy, elképzelés, indíték vagy cél készteti a további bűncselekmények elkövetésére, mint ami első ízben ösztönözte. Így nem állapítható meg a folytatólagos egység, amikor az elkövető a testi sértési cselekményeket egységes akarat-elhatározás nélkül, kifejezetten alkalomszerűen és pillanatnyi indulatból fakadóan valósította meg (BH 1995. 257). II. Tárgyi feltételek II./1.

Ugyanolyan bűncselekmény többszöri elkövetése

Az ugyanolyan cselekmény rendszerint az azonos törvényi tényállás kimerítését jelenti. Folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének minősül, ha az elkövető, más nevére szóló valódi útlevelet a büntetőeljárás különböző szakaszaiban felhasználva hamis nevet használ. Nem akadálya azonban a folytatólagos egység megállapításának, ha a cselekmények nem teljesen azonosak (pl. ha az egyik cselekmény a bűncselekmény alapesetét, a másik a minősített vagy a privilegizált esetét valósítja meg. A részcselekmények minősülésének eltérő alakulása a törvényi egység létrejötte szempontjából közömbös, viszont a folytatólagos egység keretébe tartozó legsúlyosabb részcselekmény az egész bűncselekmény minősítésére kihat (BKv. 40.). A többszöri elkövetés legalább két, önmagában is tényállásszerű cselekmény kifejtését jelenti. A folytatólagosság egységének törvényi előfeltétele tehát az, hogy a részcselekmények önállóan is bűncselekményt valósítsanak meg. Nincs ezért törvényes alapja annak a gyakorlatnak, amely a Btk. 12. §-ának (2) bekezdését alkalmazza szabálysértések elbírálásakor (BKv. 87.). A folytatólagosság egységébe tartozhatnak különböző elkövetői minőségben, illetve önmagukban kísérletet vagy befejezett bűncselekményt megvalósító részcselekmények. Ebben az esetben az egységes értékelés követelményére figyelemmel a folytatólagosan elkövetett bűncselekményt befejezettnek kell minősíteni és a legsúlyosabb elkövetői minőséget kell megállapítani. II./2.

A sértett azonossága

Mint a természetes egység, úgy a folytatólagos egység megállapítását is kizárja, ha a cselekményeket különböző sértettek sérelmére követik el. A sértett azonossága vagy különbözősége az elkövető tudatától független ismérv. Az elkövető tudatának a cselekmény időpontjában nem kell átfognia a sértett személyét, tehát nem feltétlenül kell tudnia azt, hogy magatartásával egy vagy több személy jogát sérti, vagy veszélyezteti. Ha azonban a magatartással előidézett sérelem, vagy a veszélyeztetés több személyt érint, halmazat megállapítására kerül sor. A sértett fogalmát nem az anyagi jogi, hanem a büntetőeljárás jogi szabályok határozzák meg. Eszerint (Be. 51. §) sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette, vagy veszélyeztette. Természetes személy esetében a sértett személyének a megállapítása általában nem okoz nehézséget.

193 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT Más lehet a helyzet, ha a sértett jogi személy. A meghatározott gazdasági cél érdekében létrejött és elkülönített vagyonnal rendelkező, különböző vállalkozási formában működő jogi személyek a sértettjei azoknak a bűncselekményeknek, amelyeket a önálló jogképességgel nem rendelkező egységeik, telephelyeik, üzleteik, raktáraik stb. sérelmére követnek el. Ezekben az esetekben az önálló jogalanyisággal rendelkező gazdálkodó szervezet, magánvállalkozó, állami vállalat vagy a kincstári vagyon a bűncselekmény sértettje. A vagyoni jogokat sértő bűncselekmények általában akkor tartoznak a folytatólagosság törvényi egységébe, ha az elkövető a több cselekményt ugyanannak a természetes személynek a sérelmére vagy az önálló jogképességgel rendelkező azonos jogi személynek az ugyanazon vagy különböző gazdasági egységei sérelmére valósítja meg (BKv. 43.). A sértett azonossága szempontjából nincs jelentősége sem a tulajdoni formának, sem a természetes vagy jogi személyiségnek. A folytatólagos egység megállapítása akkor is lehetséges, ha a bűncselekmény tárgya olyan büntetőjogilag védett társadalmi érdek, amelynél konkrét sértettről nem beszélhetünk. A bíróság egyik eseti döntésében elvi éllel mondta ki, hogy abban az esetben, ha az orgazda különböző személyektől más-más vagyon elleni bűncselekményből származó dolgokat rövid időn belül folyamatosan szerez meg, fennáll a folytatólagos egység megállapításának lehetősége. Az orgazdaság (326. §) jogi tárgya ugyanis általánosságban a tulajdoni viszonyok egésze, a cselekmény tulajdonképpeni „sértettjének” ez a jogvédte érdek tekinthető. A folytatólagosság szempontjából nem meghatározó az, hogy az alapbűncselekmény egy vagy többrendbelinek minősül-e, és annak sincs jelentősége, hogy az orgazda az alapcselekmény hány elkövetőjétől vásárol meg különböző dolgokat. A sértett személyének elsősorban a személy- és vagyoni elleni bűncselekmények körében van jelentősége, de szerepe lehet más bűncselekményeknél is, pl. a hamis vádnál. II./3.

A cselekmények közötti rövid időköz

Az időbeli összefüggés relatív feltétel, nem önmagában állapítható meg, hanem az elkövetett bűncselekményre tekintettel. A törvény nem határozza meg rövid időköz tartamát, a bírói gyakorlat szerint több hónap is lehet. Ha rövidül az egyes elkövetések közötti időtartam, gyengül az egyes aktusok önállósága és nő a cselekmények közötti belső összefüggés. Ezzel szemben kizárja a folytatólagosságot az a hosszabb időmúlás, amelynek folytán a cselekmények olyan élesen elkülönülnek egymástól, hogy egységbe foglalásuk a jogi értékelés és a közfelfogás számára egyaránt elfogadhatatlan. Az előbbi eset természetes egység, az utóbbi pedig homogén anyagi halmazat megállapítását eredményezi. A büntetés kiszabásánál a folytatólagosság súlyosító körülményként értékelhető, és annál nagyobb nyomatékkal, minél több cselekményt foglal magában. A folytatólagosan elkövetett bűncselekmény egység, amelynél a törvényi tényállást külön-külön is megvalósító részcselekmények együttesen alkotnak egyetlen bűncselekményt, ebből következik, hogy a büntethetőség elévülése szempontjából nem külön-külön az egyes részcselekmények elkövetésének, hanem a bűncselekmény befejezésének az időpontja az irányadó, s ettől kell számítani a büntetési tételhez igazodó elévülési időt (BKv. 31.). d) A törvényi egység különleges esete: Egyfajta törvényi egységként jellemezhetők azok a törvényi tényállások, amelyekben a törvény kifejezett rendelkezése folytán közömbös, hogy egy vagy több sértett van-e, holott ilyen rendelkezés hiányában több sértett esetében halmazatot kellene megállapítani. Egy bűncselekmény valósul meg például, ha az elkövető a foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét közvetlen veszélynek teszi ki. (171. §) e) az üzletszerűség A fogalom meghatározását az értelmező rendelkezések között (137. § 9.) találjuk. Eszerint: üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik. Az üzletszerűség feltételeként megkívánt rendszeres haszonszerzésre törekvés más személy vagyoni gyarapodása érdekében is megállapítható, ezért annak a cselekménye, aki a munkakörét felhasználva sikkasztás, illetve csalás révén maga vagy más részére törekszik rendszeres anyagi hasznot biztosítani (EBH 1678). A jogirodalomban és a bírói gyakorlatban korábban a törvényi egység különleges eseteként tartották számon. Ma már csak szűk körben hoz létre bűncselekményegységet. Az újabb bírói gyakorlatot meghatározó álláspontot a 37/ 2007. BK vélemény fejtette ki.

194 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT Eszerint: az üzletszerűen elkövetett – ugyanolyan vagy hasonló – cselekmények esetében bűnhalmazatot kell megállapítani, ha az üzletszerűség a bűncselekmény minősítő körülménye, vagy ha szabálysértési értékre elkövetett cselekmény az üzletszerűség folytán bűncselekmény. Ha azonban a szabálysértési értékre elkövetett cselekmények vonatkozásában az üzletszerűség nem állapítható meg, vizsgálni kell a Btké. 28. §-ának (2) bekezdésében írtakat. E szerint nem szabálysértés, hanem bűncselekmény valósul meg ugyanazon elkövető által elkövetett és együttesen elbírált tulajdon elleni szabálysértés esetén, ha a dolog értéke, az okozott kár, illetve az okozott vagyoni hátrány érték-egybefoglalás folytán a 20 000 Ft-ot meghaladja. Nincs helye viszont a bűnhalmazat megállapításának, ha – a cselekmények a folytatólagosság egységébe tartoznak, – az üzletszerűség az alaptényállás eleme, vagy – az elkövetési magatartás folyamatos jellegű, – amennyiben az üzletszerű elkövetés az alaptényállás eleme, a tényállás többszöri megvalósítása ellenére bűncselekményegység jön létre. Ilyen bűncselekmény a zugírászat, mivel az üzletszerűség a felelősségre vonás feltétele (248. §). Hasonlóképpen egy bűncselekmény megállapítására kerül sor, ha a cselekmények a folytatólagos egységbe tartoznak, vagy az elkövetési magatartás folyamatos jellegű (pl. a vásárlók megkárosítása 328. §). – ha viszont az üzletszerűség minősítő körülmény, a többszörös elkövetés halmazatként kerül értékelésre. Vannak azonban olyan bűncselekmények, amelyek tényállásában a „folytat”, „kereskedik” elkövetési magatartás teremt egységet. Ilyen esetben az üzletszerű elkövetés minősítő körülményének megállapíthatósága sem változtat a magatartás folyamatossága miatt létrejött egységen. Halmazatot kell megállapítani akkor is, ha a szabálysértési értékre elkövetett cselekmény az üzletszerűség folytán minősül bűncselekménynek. Az ugyanolyan bűncselekmény fogalma a folytatólagos egységnél írtakkal megegyező, az üzletszerűség megállapítása szempontjából hasonló jellegű bűncselekmények tekintetében a BKv. 39. számú vélemény ad iránymutatást. f) értékegybefoglalás A Btké. 28. §-ának (2) bekezdésében foglaltak értelmében érték-egybefoglalás folytán nem szabálysértés, hanem bűncselekmény valósul meg, ha az ugyanazon elkövető által megvalósított és együttesen elbírált több – szándékosan elkövetett – tulajdon elleni szabálysértés esetén a dolog értéke, illetőleg az okozott kár vagy a vagyoni hátrány a 20 000 forintot meghaladja. A 2009. évi CXXXVI. törvény 24. §-a által módosított és a 2010. január 1-jét követően elkövetett szabálysértésekre alkalmazandó rendelkezésekből az következik, hogy a bűncselekmény megállapítása végett a szabálysértések érték-egybefoglalása nemcsak lehetőség, hanem kivételt nem tűrő kötelező szabály, amennyiben tehát az érték-egybefoglalás anyagi jogi és eljárásjogi feltételei fennállnak: bűncselekmény megállapításának van helye. Ennek megfelelően rögzítette a BKv. 87. számú véleményében a Legfelsőbb bíróság, hogy a Btké. 28. §-ának (2) bekezdésében megjelölt szabálysértések értékegybefoglalása folytán létrejött bűncselekmény törvényi egység, amely az egybefoglalt érték (kár, vagyoni hátrány) szerint minősül. Szabálysértésnek és bűncselekménynek az érték-egybefoglalására nincs törvényes lehetőség. A szabálysértések érték-egybefoglalása csak a jogszabályban meghatározott cselekményekre vonatkozik. További feltétel, hogy csak az ugyanolyan szabálysértések érték-egybefoglalására kerülhet sor, ilyennek pedig azok tekintendők, amelyek ugyanabban a törvényi tényállásban vannak meghatározva. Az Sztv. 157. §-a (1) bekezdésének a)–c) pontjaiban meghatározott tulajdon elleni szabálysértések körében kizárt tehát a lopásnak más törvényi tényállásban meghatározott cselekménnyel (pl. sikkasztással, csalással, hűtlen kezeléssel stb.) történő érték-egybefoglalása. A jogszabály kizárólag a szabálysértéseknek egymással történő érték-egybefoglalását írja elő, következésképpen ha a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékre nézve elkövetett valamely cselekmény tekintetében a törvényben meghatározott olyan körülmény áll fenn, amely a cselekményt kiemeli a szabálysértés köréből és bűncselekményként értékeli: ennek érték-egybefoglalása kizárt, ugyanis nem kerülhet szóba szabálysértés és bűncselekmény egymással történő érték-egybefoglalása. Így nincs helye a Btké. 28. § (2) bekezdése 195 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT alkalmazásának, ha az önmagukban szabálysértést megvalósító cselekmények az üzletszerűség folytán vétséggé minősülnek. A jogszabály a szabálysértések bűncselekménnyé minősítése céljából történő érték-egybefoglalásra ad lehetőséget, ezért ebből a szempontból kizárólag olyan szabálysértések kerülhetnek szóba, amelyeknek – mint szabálysértéseknek – a büntethetősége elévülés folytán nem szűnt meg. Azokat a szabálysértéseket tehát, amelyek az Sztv. 11. §-ában foglalt rendelkezések értelmében már elévültek, s ezért a felelősségre vonásnak nincs helye, az érték-egybefoglalás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. A szabálysértések érték-egybefoglalásának célja és rendeltetése, hogy ezáltal az egybefoglalt érték (kár, vagyoni hátrány) alapján lehessen a cselekményt elbírálni. A törvény ugyanis az absztrakt társadalomra veszélyesség szempontjából azonosnak tekinti, ha az elkövető több, viszonylag kisebb érték (kár, vagyoni hátrány) tekintetében követ el tényállásszerű cselekményeket, vagy pedig egyetlen elkövetési magatartással okozza ugyanazt az eredményt. Érték-egybefoglalásra azonban nem kerülhet sor olyan esetekben, ha a különböző cselekmények elkövetése folytán jelentkező összesített érték (kár, vagyoni hátrány) nem haladja meg a szabálysértés és a bűncselekmény elhatárolása szempontjából a Btké. 28. §-a (1) bekezdésének e)–g) pontjaiban megjelölt értékhatárt. Ha az elkövető azonos tulajdon elleni szabálysértéseket rendszeres haszonszerzésre törekedve követ el és ezért az üzletszerűség megállapítható, úgy az üzletszerűség minősítő körülménye folytán a Btk. Különös Részében előírt tényállásoknak megfelelően az elkövetett szabálysértések számának megfelelő rendbeliségű vagyon elleni vétség megállapítása indokolt. Az üzletszerűség az érték-egybefoglalást megelőzi. Az 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) a folytatólagosság intézményét nem ismeri, és mögöttes (értelemszerűen alkalmazandó) szabályként sem hívja fel a Btk. 12. §-ának (2) bekezdését [Sztv. 31. § (1) bek.]. A Btk. 12. §ának (2) bekezdése a folytatólagosság feltételeként azt kívánja meg, hogy az elkövető ugyanolyan bűncselekményt kövessen el egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször. A folytatólagosság egységének törvényi előfeltétele tehát az, hogy a részcselekmények önállóan is bűncselekményt valósítsanak meg. Nincs ezért törvényes alapja annak a gyakorlatnak, amely a Btk. 12. § (2) bekezdését alkalmazza szabálysértések elbírálásakor. Amennyiben több szabálysértés rövid időközökben azonos sértett sérelmére valósul meg, úgy a Btké. 28. §-ának (2) bekezdése szerinti érték-egybefoglalás alapján minősülhetnek bűncselekménynek. Az előzőekből következik, hogy nem felel meg a törvénynek az sem, ha az azonos sértett sérelmére rövid időközökben elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket a folytatólagosság egységébe vonnak, és azokat az egyes részcselekmények összesített értéke szerint bűncselekményként értékelik. Bűncselekmény és szabálysértés együttesen nem alkothatnak folytatólagosságot, mivel a Btk. 12. §-ának (2) bekezdése a részcselekmények önálló bűncselekményi természetét kívánja meg. Az érték-egybefoglalás eljárásjogi feltétele, hogy a bíróság az elkövető által megvalósított és az értékegybefoglalás szempontjából figyelembe jövő szabálysértéseket egy büntetőeljárás keretében bírálja el. Ha a bíróság az ugyanazon elkövető által véghezvitt több szabálysértés tekintetében a bűncselekmény megállapítása végett érték-egybefoglalást alkalmaz: a több, önállóan szabálysértést megvalósító cselekmény egy rendbeli bűncselekményt alkot. A Btké. 28. §-ának (2) bekezdésében szabályozott érték-egybefoglalás tehát a bűnhalmazat megállapítását kizáró törvényi egységet eredményez. A törvényi egységet alkotó érték-egybefoglalás következményeként olyan esetben, ha a bíróság az elkövető által megvalósított ugyanabban a törvényi tényállásban meghatározott szabálysértéseket a bűncselekmény megállapítása végett egybefoglalja, az így létrejött bűncselekmény minősítése az érték-egybefoglalás folytán összesített értékhez (kárhoz, vagyoni hátrányhoz, adóbevétel csökkenéshez) igazodik. A szándékosan elkövetett tulajdon elleni szabálysértések körében, ha az elkövető több, egyenként a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó érték tekintetében (kárt, vagyoni hátrányt okozó) lopást, sikkasztást, csalást, hűtlen kezelést, szándékos rongálást, jogtalan elsajátítást vagy orgazdaságot valósít meg és az értékegybefoglalás folytán jelentkező érték (kár, vagyoni hátrány) a 20 000 forintot meghaladja, de a 200.000 forintot nem haladja meg: (kisebb kárt, vagyoni hátrányt okozó) vétséget [Btk. 316. § (2) bekezdés; 317. § (2) bekezdés; 319. § (2) bekezdés; 324. § (2) bekezdés a) pont; 325. §; 326. § (2) bekezdés a) pont] kell megállapítani.

1.3. 9.1.3. A halmazat A halmazat olyan bűncselekmény többség, amelyekért az elkövetőt egy eljárásban vonják felelősségre.

196 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT 12. § (1) Bűnhalmazat az, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és azokat egy eljárásban bírálják el. A meghatározásból kitűnően a ténylegesen kifejtett magatartások számának a halmazat megállapításánál nincs jelentősége – vagyis, nem a magatartások száma dönti el a bűncselekmények számát –, arra azonban alkalmas, hogy a bűnhalmazat csoportosításának alapja legyen. A törvény alaki és anyagi halmazat között tesz különbséget. Ha az elkövető egyetlen magatartása valósít meg több bűncselekményt, alaki halmazat, ha pedig több cselekménye minősül több bűncselekménynek, anyagi halmazat jön létre. Az alaki és az anyagi halmazat is lehet homogén vagy heterogén. Homogén halmazat esetében az elkövető ugyanazt, heterogén halmazatnál pedig két vagy több, olyan különböző bűncselekményt valósít meg, amelyek nem zárják ki egymást. Egyébként az alaki és az anyagi halmazat között sem a büntetés kiszabása, sem a jogkövetkezmények szempontjából nincs különbség. Sok esetben igen bonyolult feladatot jelent a jogalkalmazó számára annak eldöntése, hogy a történeti tényállás alapján hány bűncselekmény megállapítása szükséges. A bírói gyakorlat több esetben sem következetes: gyakran érezzük úgy, hogy esetenként a bíróságok indokolatlanul állapítják meg több bűncselekményben a terhelt felelősségét. A bűnhalmazaton belül a jogellenes magatartások számától függően alaki és anyagi, a megvalósított diszpozíciók megegyezésétől és különbözőségétől függően homogén vagy heterogén, a magatartások kapcsolata alapján pedig valóságos és látszólagos halmazat között teszünk különbséget.

1.3.1. 9.1.3.1. Az alaki halmazat Homogén alaki halmazat jön létre, ha az elkövetőnek egyetlen magtartása egyidejűleg ugyanazt a bűncselekményt többször valósítja meg. Halmazat létesül, ha a nagy nyilvánosság előtt elhangzó becsületsértő kifejezésnek több sértettje van, s ugyanez a helyzet a vagyoni jogokat sértő bűncselekmények körében is, függetlenül attól, hogy az elkövető tudta-e, hogy az általa elvett több dolog több személy tulajdonában van. Ellenben nem állapít meg halmazatot a bíróság, ha a hivatalos személy elleni erőszakot (229. §) több hivatalos vagy külföldi személy ellen, azoknak egységes eljárása keretében követik el.A halmazatot a konkrét hatósági eljárás egysége zárja ki (BKv. 8.) A rablás annyi rendbeli bűncselekmény, ahány személlyel szemben az elkövető erőszakot vagy az élet illetőleg a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetést alkalmaz annak érdekében, hogy a sértett tulajdonában vagy birtokában levő dolgot jogtalan eltulajdonítás végett elvegye. Ellenben ha az erőszaknak vagy a kvalifikált fenyegetésnek az alkalmazása két személlyel szemben valósult meg, de csak egy személy károsodott, a rablás teljes tényállása nem két, hanem csak egy személlyel szemben valósult meg. Így a cselekmény egy rendbeli rablás bűntettének minősül. (BH 2001. 458). Heterogén az alaki halmazat, ha az elkövető egyetlen cselekménye egyidejűleg olyan különböző törvényi tényállásokat merít ki, amelyek nem zárják ki egymást. Gyakran kerül ilyen halmazati viszonyba más bűncselekményekkel a testi sértés és a rongálás (Pl. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és a rongálás, vagy a hivatalos személy elleni erőszak és a könnyű testi sértés. Hasonló a helyzet, ha az elkövető golyója céltévesztés folytán nem a megölni szándékozott A-t, hanem a mellette felbukkanó B-t éri, a szándékos emberölés kísérletének, valamint az okozott eredménytől és a bűnösség fennállásától függően, gondatlan emberölés, vagy súlyos testi sértés halmazatát kell megállapítani. Az egyenes szándékkal elkövetett emberölés bűntettét és azzal bűnhalmazatban a közúti veszélyeztetés bűntettét valósítja meg az a terhelt, aki az általa vezetett személygépkocsival az úttest jobb szélén haladó gyalogosok közül egyet kiválasztva, azt halálra gázolja, míg a mellette haladó másik személy életét közvetlen veszélynek teszi ki (BH 2002. 294.). Alaki bűnhalmazat megállapításának van helye, ha az elkövető a jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének az érvényesítése során a személy ellen irányuló erőszakos magatartása folytán a sértettnek 8 napot meg nem haladó gyógytartamú sérülést okoz (BH 1998. 572).

1.3.2. 9.1.3.2. Az anyagi halmazat Anyagi halmazatról akkor beszélünk, ha az elkövető két vagy több cselekménnyel hoz létre több bűncselekményt. Hasonlóan az alaki halmazathoz, az anyagi halmazat is lehet homogén vagy heterogén.

197 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT Homogén anyagi halmazatnál az elkövető több cselekménye – cselekményeinek mindegyike – ugyanannak a bűncselekménynek a tényállását valósítja meg (pl. egyik ütésével az egyik sértettnek, másik ütésével másnak okoz testi sértést, egyik nap egy áruházból lop, másik nap a villamoson zsebtolvajlást követ el) anélkül, hogy a természetes vagy folytatólagos (törvényi) egység feltételei fennállnának. A hasonlóság ellenére megkülönbözteti őket a sértett azonosságának hiánya, valamint az a tény, hogy az elkülönülő magatartások között nem áll fenn olyan szoros összefüggés, amelyet csak az egységi értékelés fejez ki megfelelően. Az azonos helyen, időben és azonos indíték által motivált folyamatos tevékenység-láncolatot megvalósító lopásokat annyi bűncselekménynek kell minősíteni, ahány sértett sérelmére azokat elkövették. Hasonlóképpen három rendbeli rablásnak minősül annak a vádlottnak a cselekménye, aki a családi házba behatolva három személlyel szemben alkalmaz erőszakot, illetőleg fenyegetést és veszi el a sértettek pénzét. Ellenben nem állapít meg halmazatot a bírói gyakorlat, ha az erőszaknak vagy a kvalifikált fenyegetésnek az alkalmazása két személlyel szemben valósul meg, de csak egy személy károsodik. A heterogén anyagi halmazat a halmazat leggyakrabban előforduló, s egyben a legkönnyebben felismerhető formája. Akkor valósul meg, ha az elkövető különböző magatartásaival eltérő bűncselekmények törvényi tényállását meríti ki. (Így különböző alkalmakkor lopást, önbíráskodást, testi sértést követ el). A törvényi tényállások különbözősége, a cselekmények időbeli elkülönülése, a sértettek eltérősége megkönnyíti a minősítést. Számos esetben véletlenszerű, hogy milyen bűncselekmények kerülnek egymással anyagi halmazatba, máskor pedig a cselekmények összefüggnek egymással. Nem ritka, hogy a cselekmények cél– eszköz viszonyában állnak. Az utóbbi esetben alapos vizsgálat szükséges annak eldöntéséhez, hogy valóban halmazat valósul-e meg. Heterogén anyagi halmazatként értékelte a bíróság az emberölést – az erőszakos közösülés bűntettének kísérletével, amikor az elkövető a nemi erkölcs ellen elkövetett bűncselekményt követően azért ölte meg a sértettet, mert őt a rendőrségen való feljelentéssel fenyegette (BH 2001/152). Ugyancsak heterogén a halmazat, ha a rablás bűntettét is megvalósító elkövetők a pénzintézet biztonsági őrétől a lőfegyverét és az abba betárolt lőszerét egy lőfegyvernek látszó pisztollyal fenyegetve elveszik, s azt később megtartják (BH 2000/383). Minden esetben halmazat létesül a kifosztás [322. § b) pontja] és az azt megelőző „más” bűncselekmény között, amikor is az elkövető a más bűncselekmény során alkalmazott erőszak, vagy élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől veszi el a számára idegen dolgot azért, hogy azt eltulajdonítsa. Így az elő és utócselekmény között fennálló összefüggésre figyelemmel az emberölés és a kifosztás (heterogén anyagi) halmazata jön létre akkor is ha az elkövető a sértettet megöli, majd nyomban ezt követően az értékeit elveszi, s akkor is, amikor a garázdaságot (271. §) elkövető terhelt fogásából menekülő sértett által hátrahagyott ingóságot az elkövető nyomban az erőszak alkalmazását követően eltulajdonítja.

1.4. 9.1.4. A látszólagos halmazat Amit a halmazatról eddig mondtunk, – annak ellenére is, hogy a halmazati értékelés körében a bírói gyakorlat időnként változik (pl. hol egységként, hol valódi halmazatként értékelte a garázdasággal összefüggésben elkövetett könnyű testi sértést) – általánosságban az elméletben és a gyakorlatban is elfogadott. Eltérő álláspontok, nézetek a valódi és a látszólagos halmazat elhatárolása keretében alakultak ki. Előre bocsátjuk, hogy nincsenek átfogó, pontos útbaigazítást nyújtó elhatárolások, minden esetre alkalmazható rendező elvek, ezért a helyes jogi értékelést csak a konkrét bűncselekményi tényállást megvalósító magatartás körülményeinek alapos és részletes elemzése teszi lehetővé. A látszólagos halmazat a minősítés során számba jöhető törvényi tényállások olyan kapcsolata, amelyben csak az egyik bűncselekményi tényállás alkalmazása lehetséges. Előfordul, hogy úgy látszik, mintha halmazat valósult volna meg, mert az elkövető cselekménye több törvényi tényállásnak is megfelel. Az alaposabb vizsgálat eredményeképpen azonban kiderül, hogy valójában a minősítés alapjául szolgáló cselekmény (cselekmények) csak bűncselekményegységként értékelhetők. Vagyis nem az elkövető bűncselekményei, hanem a törvényi tényállások halmozódnak. Ezért is nevezték korábban törvényhalmazatnak. A mondottakból következően a látszólagos halmazat valójában nem halmazat, hanem bűncselekményegység, ezért a feladat annak eldöntése, hogy a megvalósított tényállások közül melyik alapján történjék a cselekmény értékelése. Elvileg a látszólagos halmazat is lehet alaki, vagy anyagi, továbbá homogén vagy heterogén, ilyen esetben azonban ezeknek a jelentősége elenyészik, mert a törvényes értékelés a természetes vagy a törvényi egység ismérveinek megfelelően történik.

198 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT A halmazat látszólagosságának kiküszöbölésére a Btk. nem ad útmutatást, az 1961-es Btk. indokolása pedig kifejezetten a jogtudományra és a bírói gyakorlatra hárította a magyarázó elvek kialakítását. A jogtudomány és a joggyakorlat több értelmező szabályt, illetve elvet is kialakított. Tekintettel arra, hogy a valódi halmazathoz hasonlóan a látszólagos halmazat is vagy egy, vagy több magatartás tanúsításával jön létre, indokoltnak tartjuk külön vizsgálni a látszólagos alaki és a látszólagos anyagi halmazat eseteit.

1.4.1. 9.1.4.1. A látszólagos alaki halmazat A látszólagos alaki halmazat esetén az elkövető cselekménye több különböző törvényi tényállást valósít meg, de az egyik megvalósulása, a kétszeri értékelés tilalmára figyelemmel, kizárja a másikat. A specialitás elve szerint a különös rendelkezés megelőzi az általános szabályt. Ha az elkövető magatartása egy generális tényállás mellett megfelel egy, az előbbihez képest több ismérvvel jellemzett (speciális) tényállásnak is, a cselekményt csak az utóbbi rendelkezés szerint kell minősíteni. A tényállások közötti ilyen összefüggés nem csak önálló bűncselekmények, hanem azonos bűncselekmény alap, minősített vagy privilegizált esete között is fennállhat. A specialitás elvének érvényesülését a bűncselekményhez kapcsolt büntetési tétel nem befolyásolja, akkor is a speciális tényállás alkalmazására kerül sor, ha annak a büntetése kedvezőbb. Speciális tényállás adott esetben a befolyással üzérkedés (256. §) a csalással szemben, ha az elkövető, aki azzal a megtévesztő magatartással kér vagy fogad el más személytől pénzt, hogy hivatalos személyt befolyásol, ám ilyen befolyása nincs, a kapott pénzt pedig elkölti. Ugyancsak speciális az erős felindulásban elkövetett emberölés (167. §) az emberölés (166. §) tényállásához képest. A konszumpció jellegzetessége, hogy az egymással versengő tényállások a több-kevesebb viszonyában állnak. Ilyenkor csak a súlyosabb jogtárgysértést értékelő átfogó tényállást kell megállapítani, amely elnyeli (konszumálja) a történeti tényállásnak csupán egy részét felölelő törvényi tényállást. Ennek általában az a feltétele, hogy a tényállások találkozása szükségképpeni vagy rendszerinti. Szükségképpen konszumálja a magzatelhajtás a vele együtt járó könnyű testi sértést, akár csak rendszerinti kapcsolatuk alapján a tűz pusztító hatásának kiváltásával megvalósuló rongálást. De nem kerül megállapításra a. rongálás (324. §) az olyan bűncselekmények mellett sem, amelyeket a rongálás általános fogalmából a következményekre tekintettel emelt ki a jogalkotó (ilyen pl. a közveszélyokozás (259. §) és a közérdekű üzem működésének megzavarása (260. §). Ugyanígy elmarad a könnyű testi sértés megállapítása az erőszakos bűncselekmények (rablás, emberrablás, erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak) mellett, mert a súlyosabb bűncselekmény büntetési tétele értékeli az enyhébb megítélésű magatartás megvalósítását. Ezzel szemben állónak tűnik az az ítélkezési gyakorlat, amely a (bűncselekményi értékhatárt elérő) rongálást és a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt (259. §) bűnhalmazatban állapítja meg, ha az elkövető a közlekedési jelzések, berendezések vagy azok tartozékainak megrongálásával követi el a cselekményt. Hasonlóképpen állapítja meg a bírói gyakorlat a hivatalos személy elleni erőszak mellett a könnyű testi sértés vétségét, arra hivatkozva, hogy a cselekmények között még tipikus kapcsolat sem áll fenn. Elfordul, hogy az átfogó tényállásnak a törvényben nem részletezett valamely tipikus változata illik bele egy másik tényállásba is. A tipikus összefüggésre figyelemmel a vádlott terhére megvalósított hamis tanúzás (238. §) mellett elenyészik a rágalmazás, s ugyanígy nem állapítható meg a vádlott javára tett hamis vallomás mellett a bűnpártolás. Ellentmondásosnak tekinthető a judikatura az okirati bűncselekmények körében. Miközben a bűncselekmények közötti viszony rendszerinti, az intellektuális közokirat-hamisítás [274. § (1) bek. c)] mellett a bíróságok nem állapítják meg halmazatban a magánokirat-hamisítást, ha az elkövető hamis magánokirat felhasználásával téveszti meg a hatóságot (5/2000 BJE), ugyanakkor a valótlan tartalmú magánokirat felhasználása a hitelezési csalás (297/A. §) esetében mindig halmazati értékelésre kerül. A szubszidiaritás tulajdonképpen a konszumpció fordítottja. A kifejezés kisegítő funkcióra utal, amelyet a törvényszöveg a „súlyosabb vagy a más bűncselekmény nem valósul meg” fordulattal fejez ki. A szubszidiárius tényállás alkalmazására csak akkor kerül sor, ha az elsődlegesen alkalmazandó (súlyosabb megítélésű vagy más) törvényi tényállás valamelyik ismérve hiányzik és emiatt az nem alkalmazható. Vagyis a súlyosabb bűncselekmény megvalósulása esetén a kisegítő tényállás megállapítására nem kerül sor, míg a nála nem súlyosabb szankcióval fenyegetett bűncselekményekkel való találkozás esetén önállóságát megtartja. Ezt a töretlen elvet adta fel a Legfelsőbb Bíróság egy 2001-ben meghozott állásfoglalásával (BK 93). Az állásfoglalás nyomán az ítélkezési gyakorlat csak abban az esetben zárta ki a halmazati értékelést, ha az egyazon cselekménnyel megvalósított bűncselekmény büntetési tétele súlyosabb [pl. garázdaságot (271. §) megvalósító súlyos testi sértés [170. § (2) bek.]. Ellenben halmazatot állapít meg azokban az esetekben, amikor a büntetési 199 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT tételek azonosak, vagy enyhébbek (pl. ha a garázda magatartás könnyű testi sértés okoz). Ezt a gyakorlatot pedig a BKv. 34. számú vélemény akként módosította, hogy csak akkor létesül halmazat, ha az elkövető magatartásának – legyen az testi sértés vagy a rongálás – büntetési tétele nem súlyosabb, mint a garázdaságé. A tényállásban kifejezett szubszidiaritás másik változatát az előzőekkel szemben az jellemzi, hogy a záradékra („amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg”) figyelemmel a nála enyhébb bűncselekményekhez képest is háttérbe lép. Pl. a kényszerítés (174. §) és a személyi szabadság megsértése (175. §) jogi tárgya azonos, de a kényszerítés tágabb körben védi az ember cselekvési szabadságát. Ennek ellenére a konkrét magatartás megvalósulására figyelemmel az azonos büntetéssel fenyegetett másik tényállás háttérbe szorítja a kényszerítést. Előfordulhat, hogy a törvény szövege nem jelzi a tényállások között fennálló ilyen viszonyt, a minősítés mégis a kisegítő elv alapján történik. Így ha az állított cselekmény se bűncselekményt, se szabálysértést vagy fegyelmi vétséget nem valósít meg, de a becsület csorbítására alkalmas, hamis vád (233. §) miatt nem, de rágalmazás miatt az elkövető felelősségre vonható. Szubszidiaritásról beszélünk akkor is, ha két konkrétan meghatározott bűncselekmény közötti kapcsolatról van szó. Erre példa a hatóság félrevezetésének vétsége (237. §), amelynek megállapítására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a 233. § (hamis vád) esete nem forog fenn. Szubszidiárius bűncselekmény pl. a cserbenhagyás (190. §), a kiskorú veszélyeztetése [195. § (2) bek., az önkényuralmi jelképek használata (269. §), a garázdaság (271. §), a rendbontás (271/A. §), vásárlók megkárosítása (328. §)]. Nem az előbbiekben részletezett valamely kisegítő elv alapján kerül mellőzésre a szándékos veszélyeztetési bűncselekmény megállapítása, ha az elkövető szándéka a veszélyhelyzet okozásán túl az eredményre is kiterjed. Látszólagos a halmazat akkor is, ha a súlyosabb bűncselekmény kísérletének minősülő cselekmény egy – enyhébb – befejezett bűncselekmény tényállását is megvalósítja. Pl. a sértettet megölni szándékozó elkövető cselekménye életveszélyes sérülést okoz. Ellenben a szándékos veszélyeztetési bűncselekményekkel halmazatban a segítségnyújtás elmulasztása megállapítható, ha az elkövető által szándékolt veszélyhelyzeten túl a sérülés, mint eredmény is létrejön. (41/2007. BK vélemény) Az alternatívitás – másképpen vagylagosság – szabályát az egyes szerzők különbözőképpen értelmezik. Egy részük önálló értelmezési szabálynak tekintik, mások a szubszidiaritás egyik eseteként jelölik meg. A tényállás kisegítő jellegét a jogalkotó az „ amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg „ kifejezéssel határozza meg. A kisegítő tényállást általában azok a bűncselekmények szoríthatják háttérbe, amelyek ugyanazt a jogi tárgyat sértik. Jellemző esete a kényszerítés (174. §) mivel a nála enyhébb bűncselekményekhez képest is háttérbe lép. Előfordulhat, hogy a törvény nem utal a bűncselekmény alternatív jellegére, megfelelő értelmezéssel mégis arra kell következtetni, hogy csak egy bűncselekmény állapítható meg. Erre példa ha a hivatalos személy egy cselekményével a hivatali visszaélést (225. §) és a hivatalos személy által elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettét [177/A. § (2) bek.] is kimeríti, a bűnösség csak az utóbbi bűncselekményben állapítható meg. (3/2007. Büntető jogegységi határozat)

1.4.2. 9.1.4.2. A látszólagos anyagi halmazat Látszólagos anyagi halmazat esetén az elkövető két vagy több magatartása több bűncselekmény tényállásának is megfelel, amelyek közül az egyiknek a megvalósulása kizárja a másik megállapítását. Az önállótlan részcselekmény az a tényállásszerű magatartás, amely az őt időben követő, más bűncselekményhez képest elveszíti értékelésének szükségességét. Ilyen kapcsolat áll fenn a bűncselekményi stádiumok, valamint az elkövetői alakzatok között.A kifejtett cselekmények közül az marad értékelés nélkül, amely kisebb mértékben sérti ugyanazt az életviszonyt. Így értékelés nélkül marad az előkészület a kísérlet mellett, és elveszti jelentőségét a bűncselekmény kísérlete, ha az elkövető egy másik cselekményével befejezetté teszi azt. Ugyanez a helyzet, amikor a tettesség mellett az azonos bűncselekményhez nyújtott részesi cselekmény sem kerül megállapításra. Így csak a társtettesi minőség megállapítására kerül sor, ha az elkövető egyszersmind tettestársának felbujtója is volt, s ez elv az alapja annak is, hogy nem lesz orgazda a vagyoni bűncselekmény társtettese, ha a tettestársától annak részét megvásárolja. Az összeolvadás (beolvadás) hasonló a konszumpcióhoz. Ebben az esetben is a részcselekmények (kettő vagy több magatartás) olyan tényállásokba illenek, amelyek a több-kevesebb viszonyában állnak. Ez a viszony a különböző magatartásokkal megvalósított testi sértés és a tettleges becsületsértés esetében. Gyakoribbnak tekinthető hogy az összeolvadás egyebekben a természetes egységre jellemző feltételek mellett valósul meg. Eszerint az egységes elhatározástól, a szoros tér- és időbeli kapcsolattól, a sértett azonosságától függően a becsületsértés a rágalmazásba, a szemérem elleni erőszak pedig az erőszakos közösülés bűntettébe olvad bele. 200 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

9. A BŰNCSELEKMÉNYEGYSÉG ÉS A HALMAZAT A büntetlen eszköz-, utó- és mellékcselekmények jellemzője, hogy olyan bűncselekményekkel kapcsolatosak, amelyekkel a találkozásuk olyan gyakori, hogy erre figyelemmel a törvényi rendelkezés a cél-, elő-, és főcselekmény büntetési tételében értékelte azokat. A halmazatot általános érvénnyel kizáró jelentőséget azonban a hatályos bírói gyakorlat csak a szükségképpeni kapcsolatnak tulajdonít. Nem tekinti elegendőnek, hogy a terhelt szándékára figyelemmel végrehajthatta-e az adott bűncselekményt a másik cselekmény megvalósítása nélkül, hanem az a perdöntő, hogy valamely bűncselekmény általában elkövethető-e olyan magatartás nélkül, amely önmagában egy másik tényállást valósít meg. Így büntetleneszközcselekménye a kettős házasságnak (192. §) a vele szükségképpen megvalósuló intellektuális közokirat-hamisítás, de nem marad értékelés nélkül (vagyis halmazatot képez) a hamis magánokirat felhasználásával megvalósuló csalás esetében. Ha a törvényi tényállás a cselekmény szükségszerű vagy rendszerinti – a közönséges életfelfogás szerint természetes egységet alkotó – befejező tevékenységét nem tartalmazza, és az elkövető ezt a befejező tevékenységet is megvalósítja, az utólagos cselekmény nem büntetendő. Általában sem kerülnek halmazatba azok az utócselekmények, amelyek jogi tárgy sérelmét tovább nem fokozzák. Büntetlen utócselekményként értékelte a Legfelsőbb Bíróság egyik döntése a terheltnek azt a tevékenységét, hogy az általa eltulajdonított gépkocsit mással elcserélte. Indokolásában kifejtette, hogy „a csere során a jóhiszemű harmadik személlyel szembeni károkozó magatartás az alapbűncselekménnyel csupán látszólagos halmazatot alkot akkor, ha az elkövető az ügylet révén nem törekszik további, a már realizáltat meghaladó haszon megszerzésére (…). Az elkövető ugyanis a jogtalan hasznot, az alapbűncselekményt megvalósító vagyon elleni bűncselekménnyel szerzi meg, s amikor az így szerzett dolgot – a már megszerzett előny biztosítása végett – jóhiszemű személyre átruházza, további jogtalan haszonszerzésről (…) már nincs szó.” Viszont valódi anyagi halmazat megállapításának van helye, ha az elkövető a jogtalan használat céljából igénybe vett jármű birtoklásával felhagy, majd utóbb már eltulajdonítási szándékkal viszi el a helyszínről az általa korábban otthagyott járművet. A csalás és a magánokirattal visszaélés nem teremt halmazatot, ha a magánokirat megsemmisítése büntetlen utócselekmény (BPK 1.). A bemutatott esetek azt példázták, hogy az utócselekmény már nem növeli, hanem csak fenntartja az elő-cselekménnyel előidézett sérelmet. A büntetlen utócselekmények különleges esteként szokás megemlíteni az elvárhatóság hiányát. Ha tehát a bűncselekmény megvalósítását az elkövető csak úgy kerülhetné el, hogy ezzel a korábbi bűncselekményét leleplezné, az utóbbi cselekményért nem vonható felelősségre. Elvi éllel mondta ki ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság 2/2002. BJE határozatában, hogy nem valósítja meg a vámorgazdaság [312. § (1) bek. b) pont] mellett az adócsalást (310. §), aki a vámorgazdaság útján birtokába került csempészett vámárura vonatkozó adóbevallási kötelezettségének nem tesz eleget. Ugyanilyen indokkal nem büntethető segítségnyújtás elmulasztása (172. §) miatt a testi sértést szándékosan megvalósító elkövető. A büntetlen mellékcselekmény természetét tekintve alapvetően nem különíthető el az eszköz-, és az utócselekményektől, tipikusan jár együtt a főcselekménnyel, de változó, hogy megelőzi, kíséri vagy követi a nála jelentősebb bűncselekményt. Pl. a hivatalos személy elleni erőszak bűntettével egyidejűleg elkövetett becsületsértés az előbbi bűntett büntetlen mellékcselekménye. A bűnhalmazat tehát csak látszólagos, akár a személy elleni erőszakos magatartása során, akár azt megelőzően vagy azt követően valósul meg.

1.4.3. 9.1.4.3. A látszólagos halmazat következménye A halmazat megállapításának következménye a halmazati büntetés, amelyről a büntetés kiszabására vonatkozó szabályok rendelkeznek. Amennyiben a halmazat látszólagos, a terheltet csak annak a bűncselekménynek a szankciójával lehet sújtani, amelyben a bíróság a bűnösségét megállapítja. A látszólagos halmazat tehát valójában bűncselekményegység, s mint ilyen következményei is az egységi értékeléshez járuló következmények lehetnek. A minősítésben önállóan nem értékelhető bűncselekmény, a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként vehető figyelembe. Ł$k26701

201 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. fejezet - 10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 1. 10.1. A jogkövetkezmények fogalma és helye a büntetőjog rendszerében 1.1. 10.1.1. A szankció központi jelentősége A büntetőnormák elsődleges sajátossága az, hogy definícióként fogjuk fel őket. Mint ilyenek – függetlenül attól, hogy a büntetőjogot és általában a jogot parancsként (Lásd Austin, Bentham), pozitív normák hierarchiájaként (Kelsen) vagy társadalmi szabályokként (Hart, Freeman) értelmezzük-e –, a büntetőjogi szabályok (normák) meghatározzák, mit tegyen, ne tegyen vagy tűrjön a norma címzettje, vagy módosítják ezeket a parancsokat. Ugyanakkor a büntetőjog azáltal, hogy meghatározza, mely magatartások valósítanak meg bűncselekményt, azt is megállapítja, melyek nem, megvédve ezzel az egyént a rendelkezések érvényre juttatóitól, végső soron az államtól. E felismerés vezette von Lisztet arra, hogy a büntető törvénykönyvet a bűnözők Magna Chartájaként jellemezze. Vagyis, ahogy Roxin mondja: az az állam, ahol a jog uralma érvényesül, nem csupán a büntetőjogon keresztül, hanem a büntetőjogtól is védi az egyént. Kelsen a szankciót (a kívánt viselkedésre adott hivatalos jogi választ) a jog lényeges részévé tette, amely nélkül a szabály érvényét vesztené: A Reine Rechtslehre című művének első kiadásában a következőképpen fogalmazza meg ugyanezt: „ami egy adott viselkedést bűncselekménynek minősít, az egész egyszerűen az, hogy ez a viselkedés egy előre lefektetett jogi normában mint egy egyedi jogkövetkezmény kiváltójaként kerül megfogalmazásra, valamint egyszerűen az, hogy a létező jogrendszer erre a viselkedésre kényszerítő aktussal válaszol.” [Kelsen (1943), 26.] Van olyan nézet, amely szerint a büntetőnorma tulajdonképpen két normából áll. Ezt a kétféle – a közösséghez, illetve a tisztviselőkhöz (hivatalnokokhoz) címzett – norma közötti különbségtételt a modern időkben Benthamhoz kötjük. Jeremy Bentham (1748. február 15. – 1832. június 6.) angol jogtudós, filozófus, korában radikálisnak tekinthető politikai nézeteket vallott. Mint az angol–amerikai jogfilozófia tudósa az utilitarianizmus elkötelezett híve és szószólójaként vált ismerté, e mellett az állatok jogainak is megteremtő és élharcosaként és ismert; a természetjog komoly kritikusa. Gondolkodásában az egyéni és gazdasági szabadság dominált, hirdette az állam és az egyház elválasztásának szükségességét, a rabszolgaság betiltását, a szólásszabadságot, a nők egyenlőségét, a testi büntetések beszüntetésének szükségességét, a váláshoz való jogot és a homoszexualitás dekriminalizálásának szükségességét. Tanítványai között említhetők többek között James Mill és James Mill fia John Stuart Mill. Úgy tartják, hogy kiemelkedő szerepet játszott a University College London megalapításában. A Bentham példája a következő: „Legyen mindenkinek tilos lopni”, ez a „magaviseleti szabály”, és „Legyen a bírónak lehetősége felakasztatni azt, akit lopás miatt elítéltek”, ez pedig a „döntési szabály”. Fenntartja azon álláspontját, hogy a jog ehhez fűződő parancsoló és büntető oldala teljesen eltérő. Bentham elképzeléseinek általánosításával Dan-Cohen azt állítja, hogy a hivatalnokokhoz címzett szabályok (amelyeket „döntési szabályoknak” nevez) szükségszerűen magukban foglalják a közösséghez címzett jogszabályokat (amelyeket „viselkedési szabályoknak” hív) is. Ez viszont ahhoz a konklúzióhoz vezet, hogy egyetlen szabálycsoport elegendő mindkét funkció ellátásához: a hivatalos döntések és a közösség viselkedésének irányításához. DanCohen ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Amikor azt mondjuk, hogy a bíró alkalmazza (vagy végrehajtja) a lopásra vonatkozó törvényt, akkor ez alatt azt értjük, hogy irányt mutat neki egy döntési szabály, amelynek alkalmazási feltételei között szerepel (1) egy bizonyos viselkedési szabály létezése és ... (2) ezen viselkedési szabály vádlott általi megszegése.” Feltételezve ezen érvelés helyességét, ebből az következik, hogy a büntetőjogi normákat részben hivatalnokokhoz, részben pedig a közösséghez címzik. Kelsen megpróbálta felszámolni a kétféle szabály közötti különbséget azzal, hogy az összes szabályt a hivatalnokokhoz szólónak tekintette: a szankciót (a kívánt viselkedésre adott hivatalos jogi választ) a jog lényeges részévé tette, amely nélkül a szabály érvényét vesztené: „Egy jogi norma akkor kerül alkalmazásra, mikor a benne foglalt szankciót – büntetést vagy az ítélet végrehajtását – a normával ellentétes viselkedés kiváltja. A norma érvényessége – vagyis egyedi létezése – a követendő normában magában rejlik, ha pedig nem követik, alkalmazásra kerül.” [Kelsen (1991), 3.] Kelsen fenntartja e nézőpontját még a Reine Rechtslehre című 202 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA művének második kiadásában is. Hasonló érveléssel él a „Tilos lopni” tétel említésekor, és megállapítja, hogy „az első norma, ha egyáltalán létezik, benne foglaltatik a második normában, mely az egyetlen eredeti jogi norma.” [Kelsen (1961), 61.] Austin alapjában, úgy tűnik, másik irányból tett kísérletet a két norma egyesítésére: a viselkedési szabályokra összpontosított azzal, hogy kijelentette, miszerint minden norma tulajdonképpen egy parancs [Austin (1869), 61.]. Miközben a fenti egyet nem értés pusztán elméleti problémának tűnik, a valóságban a legalitás és a normacímzett identitása közötti kapcsolat lényegére mutat rá. Ha elfogadjuk azt a gondolatot, hogy egy büntetőjogi normát összességében nem az állampolgárhoz címeznek, akkor azok az alapelvek amelyeket az előreláthatóság követelményével lehet együttesen leírni, nagyon eltérő jelentésre sőt jelentőségre tesznek szert.

1.2. 10.1.2. A büntetőjogi szankció fogalma A büntetésről beszélhetünk tág és szűk értelemben is. Tág értelemben az alább felsorolt és elemzett jellemzőknek megfelelő büntetőjogi szankciót értjük e kifejezés alatt. Szűk értelemben pedig a hatályos magyar jog felosztása szerint megkülönböztetünk büntetéseket és intézkedéseket, amely különbségtétel alapján a büntetésen csak a Btk. 38. §-ában felsorolt fő- és mellékbüntetések értendők. Amennyiben meg kívánjuk állapítani azt, hogy melyek azok az elemek, melyek a törvény büntető természetéért felelősek, az első felismerés az, hogy a büntetőjog alapvetően két fogalommal foglalkozik: a bűncselekménnyel és a büntetéssel (intézkedéssel) vagyis a szankcióval. Néhány esetben igen nehéz a büntetőjog elhatárolása a jog más ágaitól, és valóban a büntetőjog egyes területei gyakran erősen összefonódnak a polgári jogággal. Ez a kettősség (bűncselekmény/büntetés) megjelenik különböző nyelvek meghatározásaiban (Strafrecht, Strafe = büntetés; droit pénal, pénal = büntetés), épp úgy mint a magyar nyelvben. Felmerül a kérdés: lehetséges-e a bűncselekmény definiálása a büntetés fogalmának meghatározása nélkül és vica versa? Amennyiben ez lehetséges lenne, ez azt jelentené, hogy a bűncselekményeknek van valamilyen közös magjuk, amely függetlenül az állam szándékától bűncselekménnyé minősíti őket. Van olyan extrémpozitivista definíció – mint például Roxiné –, aki szerint bűncselekmény az, amit a törvényhozó annak nyilvánít. Létezik eljárásjogi megközelítés is, mely szerint minden olyan cselekmény, amely miatt büntetőeljárás folytatható, bűncselekmény. E megközelítések azonban nem adnak általánosan alkalmazható definíciót a büntetésre. A bűncselekmény és a büntetés (azaz a szankció) fogalmai nagyon közel állnak egymáshoz. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerint például a büntetés olyan kritérium, amely szükséges annak megállapításához, hogy az adott eljárás büntetőjogi-e, azaz hogy a cselekmény, melyről ítélkeznek, bűncselekménynek számít-e [Kennedy v. Mendoza-Martinez (1963)].Fletcher szerint »a büntetőjog fogalmi leírásáhozlegalkalmasabb alap a „büntetés” lehet, amely szükséges ahhoz, hogy a jogi eljárásnak büntetőtermészete legyen.« Ez a módszer természetesen azt vélelmezi, hogy a büntetés fogalma definiálható, ellentétben a bűncselekménnyel. A büntetés létező valóság, függetlenül annak feltételezett céljától vagy funkciójától. A vizsgálódás kiindulópontjának azt a közhelyet kell tekinteni, miszerint a jogkövetést a hozzá tartozó pozitív reakciókkal, illetve a jogsértéssel szembeni negatív reakciókkal lehet biztosítani. A büntetés célja így a jogkövető magatartás biztosítása, amely csak akkor érhető el, ha a negatív reakció elég súlyos ahhoz, hogy jogkövető magatartást kényszerítsen ki a célzott közösség többségéből. Ez természetesen nem különbözteti meg néhány polgárjogi szankciótól. Kell, hogy legyen egyéb megkülönböztető elem is, amely a negatív reakciót büntetéssé változtatja. A büntetést, illetve annak funkcióját és indokoltságát tekintve nincs hiány tanulmányokban. A büntetés fogalom egyik legprominensebb számbavétele Hart nevéhez fűződik, aki a büntetés öt elemét azonosította. Szerinte egy jogintézményt akkor kell büntetésnek tekinteni, ha megfelel az alábbiaknak: „a) Fájdalommal vagy más kellemetlen következménnyel kell járnia. b) Jogi szabályok megsértése miatt kell bekövetkeznie. c) A valóságos vagy a feltételezett elkövetővel szemben kell érvényesülnie. d) Azt szándékosan kell alkalmazni olyan emberi lény által, aki nem az elkövető.

203 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA e) Azon jogrendszer által létrehozott hatóságnak kell előírnia és alkalmaznia, amely ellen a bűncselekményt elkövették.” Androulakis pedig a következő büntetés-definíciót javasolja: „A büntetés törvény által szabályozott szigorú, megbélyegzőés fájdalmas bánásmód, amelyet az elkövető ellen az állam a jogellenes cselekedet miatti rosszallásának kizárólagos kifejezésére alkalmaz azért, hogy azt ekként is éljék meg. Azt egy erre a célra felállított állami intézmény érvényesíti (büntető bíróság) egy előre meghatározott – legalább a végső fázisban nyilvános – eljárásban, amely védelmi funkciót is ellát, de emellett erőteljes kommunikatív jelleggel is rendelkezik.” Androulakis definícióját a következők szerint foglalhatjuk össze: a büntetés olyan jogintézmény, amely (i) törvényben szabályozott; (ii) megbélyegző; (iii) fájdalmas; (iv) az állam által alkalmazott; (v) rosszallást fejez ki; (vi) jogsértő cselekménnyel szemben; (vii) erre a célra felállított állami szerv érvényesíti; (viii) előre meghatározott és nyilvános eljárásban. Hart és Androulakis definíciója közötti nyilvánvaló különbség a büntetés stigmatizáló és kommunikatív jellege, amely Hart rendszeréből teljesen hiányzik. Számos teória a büntetés „kommunikatív funkcióját” alapvetőnek ítéli. Feinberg véleménye szerint a büntetésnek olyan szimbolikus jelentősége van, amely hiányzik az egyéb szankció-formákból. Ez az elem nem írható le empirikusan; inkább egy a kérdéses cselekmény erkölcsi, az adott jogrendszerben meglévő moralitás alapján. A Flemming v. Nestor (1960) ügyben Nestor – a felperes – 1913-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol egyhuzamban élt 1956-ig, amikor a Kivándorlási és Nemzetiségi Törvény értelmében kiutasították, mert 1933-tól 1939-ig tagja volt az amerikai kommunista pártnak. Mindezen túlmenően a Társadalombiztosítási Törvény alapján, amely 1954. szeptember 1-je után lépett hatályba, a Kivándorlási és Nemzetiségi Törvény bizonyos rendelkezései miatt deportált személyek nyugdíjának folyósítását megszüntették. Azaz, Nestort, aki 1913-tól élt az Egyesült Államokban, amerikai katonaként harcolt a II. világháborúban, rendszeresen fizetett társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékot, nyugdíjasként Bulgáriába, szülőhazájába deportálták és nyugdíját is megvonták. Az ügy eljutott a szövetségi Legfelsőbb Bíróságig. Nestor legfontosabb alkotmányos érve az volt, hogy a juttatások megszüntetése és deportálása büntető jellegű, azaz igazából egy büntetés, amelyet visszaható hatállyal alkalmaztak, és ezt tiltja az USA Alkotmánya. A Bíróság úgy találta, azt kell vizsgálni, hogy „az volt-e a törvényhozó célja ezzel a szabályozással, hogy az egyént múltbeli cselekménye miatt megbüntesse, vagy a jogkorlátozás egy jelenbeli helyzet szabályozásából fakadó szükségszerűség, mint például egy szakma gyakorlása esetén a megfelelő képesítés előírása.” A Bíróság többsége nem talált büntető, azaz punitív jogalkotói szándékot, így elutasították Nestor alkotmányos panaszát. Meglepő módon Feinberg egyetért a Bíróság ezen döntésével azon az alapon, hogy bár szerinte volt büntető célzat, a kérdéses szankciónak nem volt tiltó, stigmatizáló szimbolikája. Valójában a teszt, melyet a Bíróság alkalmazott, nem volt elég részletezett ahhoz, hogy biztosítsa a tárgyalt probléma megfelelő elemzését. A stigmatizáció követelménye, ha a büntetés eljárási definíciójára utalva értelmezzük, felesleges az olyan ügyekben, mint amilyen a Nestor is, melyekben éppen a büntetőeljárás és az ezzel járó rögzített garanciák hiánya a probléma lényege. A Nestor teszt hiányosságát egy néhány évvel későbbi ítélet korrigálta, mely azonban úgy tűnik, elkerülte a legtöbb szakíró figyelmét, akik a Nestor döntést részesítették előnyben. 1963. február 18-án az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága két ügyet vizsgált egyszerre, a Kennedy v. Mendoza-Martinez és a Rusk v. Cort. Mendoza-Martinez ügyet. Mendoza született amerikai állampolgár volt, aki mexikói állampolgár is volt szülei révén. 1942-ben Mexikóba ment, hogy elkerülje a katonai szolgálatot, és 1946-ban tért vissza. 1947-ben elítélték kibúvás a katonai szolgálat alól bűncselekmény miatt. Miután letöltötte büntetését, nyugodtan élhetett az Egyesült Államokban. 1953-ban elfogatóparancsot adtak ki ellene kiutasítási eljárás keretében, azon az alapon, hogy a Nemzetiségi Törvény értelmében elvesztette amerikai állampolgárságát. A másik felperes, Cort, amerikai állampolgár, Britanniába ment 1951-ben, és 1953-ban nem jelent meg a sorozóbizottság előtt. Majd Csehszlovákiába utazott, ahol útlevélért folyamodott, melyet megtagadtak tőle azon az alapon, hogy elveszítette állampolgárságát a Nemzetiségi Törvény alapján. A két ügy központi témája az 1940-es Nemzetiségi Törvény és az 1952-es Kivándorlási és Nemzetiségi Törvény alkotmányossága volt, melyek az olyan személyek állampolgárságának megvonásáról rendelkeztek, akik azért hagyták el az Egyesült Államokat, vagy azért maradtak külföldön, hogy elkerüljék a katonai szolgálatot. A Legfelsőbb Bíróság arra a kérdésre helyezte a hangsúlyt, az adott esetekben az állampolgárság megvonása büntetésnek tekinthető-e. Igenlő válasz esetén a felpereseket megfelelő (tisztességes) eljárás (due process) nélkül fosztották meg az állampolgárságuktól, és anélkül, hogy biztosították volna neki a Hatodik és Hetedik Alkotmány Kiegészítés által előírt garanciákat. A Legfelsőbb Bíróság teljesen új tesztet dolgozott ki annak meghatározására, hogy a Kongresszus által kibocsátott törvény mikor büntető, és mikor szabályozó jellegű. E teszt – a „Mendoza teszt” – szerint az adott szankció punitív jellegének eldöntésekor a következő jellegzetességeket kell figyelembe venni: 204 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA a) a szankció helyeslést vagy korlátozást tartalmaz-e; b) történetileg büntetésnek tekintették-e; c) alkalmazásához szükséges-e a bűnösség megállapítása; d) alkalmazása a büntetés hagyományos céljait fejezi-e ki (megtorlás és d) elrettentés); e) már bűncselekményé nyilvánított cselekmény miatt alkalmazzák-e; f) létezik-e másik, alternatív cél, amelyhez kapcsolható; g) túlzottnak tűnik e a fenti alternatív célhoz képest? Még két amerikai esetet érdemes megemlíteni, amelyeknek az Európai Emberi Jogok Bíróságának judikatúrájára is volt hatása. Az első az Austin v. Egyesült Államok (1993) ügy. Az ügyben Austin-t hét év börtönbüntetésre ítélték kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt. Később intézkedésként elkobozták Austin lakókocsiját és autóalkatrész üzletét. A Legfelsőbb Bíróság megjegyezte, hogy a büntetés fogalma, amint azt általában értjük, átlépi a büntető- és polgári jog közötti határvonalat, hiszen mind polgári jogi, mind pedig büntetőjogi szankciók szolgálhatnak punitíve (büntető) és resztoratív (helyreállító) célokat egyaránt. A Bíróság nem alkalmazta a Mendoza-tesztet és tulajdonképpen visszatért a Nestor-teszthez, azzal, hogy büntetésnek találta az ebben az esetben említett szankciót. Ugyanabban az évben még egy nagyon hasonló ügy került a Legfelsőbb Bíróság elé. Az Alexander v.Egyesült Államok (1993) ügyben a kérelmezőt büntetőeljárás során inter alia elítélték a közszemérem megóvásáról szóló szövetségi törvényekbe és a Bűnszervezetek és korrupt szervezetekről szóló törvénybe (RICO) ütköző cselekmények miatt. A szövetségi kerületi Bíróság a vádlott üzleteinek és majdnem 9 millió dollárjának az elkobzását is elrendelte. A Legfelsőbb Bíróság azzal is foglalkozott, hogy a kérelmező összes üzletének elkobzása nem jelentett-e aranytalanul szigorú büntetést. Úgy találták, hogy az elkobzás »egyértelműen a pénzbüntetés egyik formája, nem különbözik a Nyolcadik Kiegészítés értelmében a hagyományos „pénzbüntetéstől”«. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 7. cikkének judikatúrája két fontos ügyet teremtett a büntetőjogi szankció definiálásával kapcsolatban. Az Európai Emberi Jogok Egyezményének 7. cikke magában foglalja a legalitás doktrínáját, mely – az Emberi Jogi Bíróság szavaival – felöleli azt az „elvet, hogy csak a jog határozhat meg bűncselekményt és írhat elő büntetést (nullum crimen, nulla poena sine lege), valamint annak az elvét, miszerint a büntető jogszabályt nem szabad a terhelt terhére kiterjesztően értelmezni, például analógia alkalmazásával.” Annak ellenére, hogy e szakasz ilyen rendkívül fontos alapelveket deklarál, meglepően kevés bírósági döntés foglalkozik a 7. cikkel. A cikk által megfogalmazott tilalom két részre tagolódik; az első szakasz első mondata a bűncselekményekre, a második mondat a büntetésekre vonatkozóan biztosítja a nullum crimen és nulla poena princípiumok teljességét. Mind a két tilalom deklarációja ugyanakkor tartalmaz egy-egy kulcsfontosságú fogalmat. Míg a „bűncselekményért való elítélés” (held guilty of any criminal offence) a nullum crimen hatáskör-meghatározó kifejezése, addig a nulla poena effektivitásának körét a „büntetés” fogalom szabja meg. Mint azt a Welch v. Egyesült Királyság (1993)eset feltárta, ellentétben a „bűncselekményért való elítélés” fogalmával – melynek jelentését számos döntés alakította ki – a „büntetés” fogalomnak megfelelő esetjog hiányában nem alakult ki Egyezmény-i jelentése. A Bizottság jelentésében meg is állapította, hogy az esetjog tanulmányozása nem fedi fel a „büntetés-koncepció” elfogadott jelentését. A Welch ügy tényei, annak rendkívüli jelentősége ellenére, nem voltak bonyolultak. A kérelmezőt az angol elsőfokú bíróság huszonkét évi szabadságvesztésre ítélte kábítószerrel való visszaéléssel kapcsolatos bűntettekért. Intézkedésként a Kábítószerkereskedelemről szóló 1986-os törvény alapján pedig elkobzási utasítást (confiscation order) adott ki, melynek nem teljesítése esetén további két évig tartó szabadságvesztéssel súlyosbodott volna a büntetés. Ugyanakkor Welch urat 1986. november 3-án elkövetett cselekményekért ítélték el, ám az 1986-os törvény releváns rendelkezései csupán 1987. január 12-ével léptek hatályba. Mivel az angol fellebbviteli bíróság csökkentette a szabadságvesztés és az elkobzás alá eső érték mértékét, de nem helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet az utóbbi tekintetében, a kérelmező az Európai Emberi Jogok Bizottságához fordult panasszal. Kérelme szerint az elkobzási utasítás büntetésnek minősül az Egyezmény 7. cikke értelmében, így annak alkalmazása sérti a cikk

205 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA retroaktív büntetéskiszabást tiltó szabályát. A Bizottság hét–hét szavazattal, az elnök döntő szavazata következtében úgy határozott, hogy az angol bíróságok nem sértették meg az Egyezményt. A Bíróság ítéletében – mint azt már számos más Egyezmény-i fogalommal kapcsolatban tette – megállapította, hogy a „bűncselekmény” a 7. cikkben önálló Egyezmény-i jelentéssel bír, hiszen »annak érdekében, hogy a 7. cikk által nyújtott védelem hatásos legyen, a Bíróságnak meg kell legyen a szabadsága, hogy a látszatot félretéve önmaga döntse el, hogy e cikk értelmében egy adott intézkedés lényegileg „büntetésnek” tekinthető-e«. Az ítélet először is leszögezte, hogy nem kérdéses az 1986-os törvény visszaható hatállyal történő alkalmazásának ténye; az egyetlen eldöntendő kérdés az, hogy az elkobzási utasítás büntetésnek tekinthető-e a 7. cikk második mondatának értelmében. Ezt követően a Bíróság ötlépcsős tesztet alakított ki annak megállapítására, hogy egy adott intézkedés büntetés-e vagy sem: 1. A 7. cikk 1. bekezdés második mondatának megfogalmazása arra utal, hogy a büntetés létezését vizsgáló minden értékelés kiinduló pontja annak megállapítása, miszerint a kérdéses intézkedést „bűncselekményért történő elítélés” során szabták-e ki. 2. További tényezők, melyek meghatározóak lehetnek ebben az összefüggésben, így a kérdéses intézkedés természete és célja; 3. a nemzeti jog szerinti jellemzése; 4. az adott intézkedés létrehozásának és alkalmazásának eljárási feltételei; 5. valamint szigora. A Bíróság ezek után megállapította, hogy az elkobzási utasítást a büntető ítélet után, annak következtében rótták ki. Elismerte az intézkedés preventív célját az igazságügyi miniszter szavai alapján, aki beterjesztette az elkobzási utasítást létrehozó törvénytervezetet, de úgy találta, hogy a preventív és reparációs célzat összhangban állhat egy büntetési szándékkal, sőt a büntetés fogalmának építőelemeként is értelmezhető. A Bíróság nem tartotta iránymutatónak az utasítás ellentmondó értelmezését a nemzeti bíróságok által, arra hivatkozva, hogy ezek a döntések nem a 7. cikk fényében, a szóban forgó vitás kérdést vizsgálva születtek. Nem volt vitatott – a negyedik pont alatt felvetett jellegzetességet vizsgálva –, hogy az ügyben folytatott eljárások büntető jellegűek voltak. Végül, a Bíróság felsorolt néhány tényezőt, melyek az elkobzási utasítás szigorát tükrözték. Bár megállapította, hogy egy intézkedés szigorúsága önmagában nem döntő tényező, azonban a büntető rezsim jellemvonásai ismerhetők fel az utasítás következő tulajdonságaiban: 1. az 1986-os törvény 2. szakaszában megfogalmazott törvényi vélelem alapján minden nemű vagyon, ami az eljárás megkezdését megelőző hat év során az elkövető tulajdonába vagy onnan ki került, kábítószerrel való visszaélés bűncselekményéből származónak tekintendő, ha az ellenkezőjét bizonyítani nem tudja; 2. az elkobzási utasítás minden, a kábítószer-kereskedéssel kapcsolatos vagyonra vonatkozik, és nem korlátozódik az abból befolyt nyereségre vagy gazdagodásra; 3. a bíróság diszkrecionális joga az elkobzás alá eső érték mértékének meghatározása, valamint a bűnösség mértékének figyelembevétele; 4. lehetőség van végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására az elkobzási utasítás alá eső érték meg nem fizetése esetén. Ezt az új tesztet, melyet a Bíróság a Welch ügyben annak megállapítására dolgozott ki, hogy egy adott belső jogi intézkedés „büntetésként” értékelhető-e az Egyezmény 7. cikke értelmében, a Jamil v. Franciaország (1995) esetben újra alkalmazták. Ennek az ügynek a tényei hasonlítottak az előbbi tényálláshoz. Jamil-t kábítószercsempészésért illetve annak előkészületéért nyolcévi szabadságvesztésre és pénzmellékbüntetésre ítélték Franciaországban. E cselekményeket 1986. június 4-én követte el. Az elsőfokú bíróság ítéletében kimondta a hatályos jognak megfelelően, hogy a pénzbüntetés meg nem fizetése esetén az annak a helyébe lépő szabadságvesztés tartama négy hónap. A fellebbviteli bíróság azonban az ítélet fenntartása mellett az új Közegészségügyi törvény idevágó szakasza alapján állapította meg a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés leghosszabb tartamát, és azt felemelte két évre. E törvényt 1987. december 31-én szavazta meg a francia parlament, és 1988. január 5-én hirdették ki, azaz mindenképpen a bűncselekmény elkövetése után lépett hatályba.

206 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Ellentétben a Welch ügyben kifejtett álláspontjával – ám még a Bíróság Welch ügyben hozott ítéletét megelőzően –, a Bizottság a Jamil esetben már megállapította, hogy „a bűncselekmény-fogalomnak a 7. cikk használatában megvan a maga önálló Egyezmény-i jelentése”. Ahhoz, hogy a Jamil ügyben eltérő eredményre jusson a Bizottság, mint amilyen döntést a Welch esetben hozott, meg kellett különböztetnie e két hasonló esetet egymástól. Ennek megfelelően a Bizottság úgy találta, hogy míg az angol ügyben az elkobzási utasítás célja a bűncselekmény következtében elért gazdagodás elvonása volt – tehát reparatív jellegű intézkedésről volt szó –, addig a francia ügyben büntetés jellegű pénzmellékbüntetést szabtak ki. Továbbá, míg a francia bíróság a fő tárgyalás végén szabta ki a pénzmellékbüntetést, addig az angol Korona Bíróság (Crown Court) a fő tárgyalást követő külön eljárásban határozott az elkobzásról. Az Emberi Jogi Bíróság a Jamil ügyben másodszorra is alkalmazta a Welch-tesztet, és éppen úgy, mint az előző ítéletében, itt is megállapította, hogy az eldöntendő kérdés csupán az, hogy a pénzmellékbüntetés, mint olyan jogintézmény, amely helyébe végrehajtandó szabadságvesztés léphet, büntetésnek számít-e a 7. cikk értelmében. Mivel a kérdéses jogszabály ex post facto alkalmazása nem volt vitatott, annak megállapítása, hogy az adott intézkedés büntetésnek számít a 7. cikk összefüggésében, valamint, hogy ezen intézkedés kiszabása súlyosbította az elkövető helyzetét, az Egyezmény megsértésének kimondását vonta maga után. E tekintetben lényegtelen volt, hogy Jamil úrnak nem kellett a pénzmellékbüntetés jelentős részét kifizetnie, és a szabadságvesztést sem hajtották végre rajta. Az Európai Emberi Jogi Bíróság Welch ügyben hozott ítélete rendkívüli fontosságú a 7. cikk alkalmazási körének vonatkozásában, hiszen a Bíróság ebben az ítéletében fektetett le olyan elveket, melyek iránymutatással szolgálhatnak annak megállapításához, hogy egy adott jogintézmény – függetlenül a belső jogban elfoglalt helyétől – büntetésnek számít-e a 7. cikk értelmében, és így kiterjednek-e rá is a cikk által felállított követelmények. Ezen felül, a Welch-tesztet újra alkalmazták, és az így további autoritást nyerve mércéül szolgálhat jogalkotóknak és jogalkalmazóknak egyaránt. A Welch ügyben megmutatkozott, hogy az angol jog nem tulajdonít akkora jelentőséget a szankció büntetés jellegét meghatározó pontos feltételek definiálásának. Ezzel szemben Németországban a Szövetségi Alkotmánybíróság az Alaptörvény [továbbiakban: (Grundgesetz, GG] 103. II cikkét érintő joggyakorlata részletes feltételrendszert dolgozott ki. Az Alkotmánybíróság a büntetést szuverénnek, a bűnös cselekményre adott, azt helytelenítő válaszaként definiálja [BVerfGE 26, 186 (204); 45, 346 (351)]. A büntetés jogsértőként bélyegzi meg és vonja felelősségre az elkövetőt. Ha a büntetés bűnösséget (vétkességet) (Schuld) feltételez, és ugyanakkor a vétkesség az egyéni felelősség (Eigenverantwortlichkeit) következménye, akkor a büntetés megkülönböztető jegye a közvetlen, értékelő beavatkozás az állam részéről az egyén szabadságába, melynek legfőbb jellemvonása az állam által kifejezett rosszallás a vétkes magatartás miatt [BVerfGE 57, 250 (275); BVerfGE 20, 323 (331)]. Ezen alapelvekre reflektálva jegyezte meg az Alkotmánybíróság, hogy a jogállamban vétkesség nélkül nem lehet büntetést kiszabni, továbbá „az igazság eszméje megfelelő egyensúlyt követel meg a tényállás és a jogkövetkezmény között”. A Bíróság a büntetést a következő elemekre épülő szankcióként határozta meg: a) bűnösség (vétkesség); b) az állam helytelenítésének kifejezése; c) elrettentés; d) megtorlás; e) jogi tilalom megszegése miatti elrendelés. Végül Nagy Ferenc a következőkben foglalja össze a büntető szankciók legfontosabb jellemzőit: a) A büntetőjogi szankció mind a két fajára jellemző, hogy a büntetőjogilag releváns magatartás elkövetője szabadságának, jogainak megvonását vagy korlátozását foglalja magában, azaz hátrányt vagy e hátránnyal való fenyegetést jelent. b) Meghatározott bűncselekménytörvényi tényállásába ütköző cselekmény az alapvető feltétele a büntetőjogi szankció alkalmazásának. 207 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA c) A büntetőjogi szankció általános célja, alapvető feladata, hogy a társadalom védelmét szolgálja, továbbá mind a büntetés, mind az intézkedés közös vonása a prevenciós célkitűzés, hogy a bűnelkövető a jövőben büntetéssel fenyegetett cselekményeket ne kövessen el. d) Büntetőjogi szankció csak akkor rendelhető el, ha azt a cselekmény elkövetése előtt a büntetőtörvény előírja, s csak a törvényben meghatározott feltételek esetében. e) Csak bíróság alkalmazhatja e szankciókata törvényben meghatározott büntetőeljárás keretében. f) A büntetőjogi szankció kényszerrel is érvényesíthető, végrehajtható. Mint említettük Joel Feinberg egyike azon jelentős tudósoknak, akik a büntetés expresszív, azaz kifejező funkciójában látják a büntetés legfontosabb jellemzőjét. Természetesen őt megelőzően már Hart is felhívta arra a figyelmet, hogy a közösség negatív értékítélete a büntetés központi elemét kell, hogy képezze. A büntetésnek, mint ahogy azt a német Alkotmánybíróság döntéseiből is láttuk, figyelembe kell venni az elkövető bűnösségének fokát. Ez az egyik olyan pont, amely alapvetően megkülönbözteti a büntető szankciókat a polgárjogi szankcióktól. Hiszen míg a büntető szankciónak sohasem célja a valós restitució ad in integrum, viszont súlya, szigorúan mindig függ az elkövető bűnösségétől, addig a polgári jog alapvetően a jogsértő magatartás előtti helyzet visszaállítását, vagy annak az állapotnak a kialakítását, amely a jogsértő magatartás nélkül létrejött volta célozza, és nincs tekintettel a jogsértést elkövető személy és a jogsértés között fennálló pszichés kapcsolatra. Azaz, míg a szándékos és a gondatlan emberölés büntetési tétele merőben különbözik egymástól szinte minden jogrendszerben, addig mind a szándékos, mind a gondatlan emberölés elkövetőjének ugyanolyan nagyságú kártérítést kell fizetnie a sértett hozzátartozóinak. A büntetőjogi felelősségen belül is nyomon követhetjük a bűnösség fokának kihatását a büntetési tételre, illetve magára a konkrét büntetés kiszabására is (56/2007. Bkv.). Nehéz meghatározni a filozófiai hátterét, annak az érzésünknek, hogy miért érdemel valaki súlyosabb büntetést, aki a szándékosság súlyosabb formájával valósít meg egy cselekményt, vagy éppen szándékosan követi azt el nem gondatlanul. Ugyanakkor ez az érzés talán már genetikai szinten az ember sajátja, melyet nyomon követhetünk akkor, amikor például a vázát lelökő gyermek azzal védekezik, hogy „véletlen volt”. Ugyanígy elviselhetetlenül igazságtalannak tűnik számunkra egy olyan büntetés, amikor azt nem azon, vagy azokon hajtják végre, akik a cselekményt valójában elkövették. Ezért tartjuk úgymond középkorinak a családtagokon végrehajtott büntetést (lásd legújabb időkben a vélt, vagy valós palesztin terroristák házainak lerombolása) vagy más ártatlanokon (a II. Világháború során a Wehrmacht által partizánok cselekedetei miatt lerombolt faluk és megölt falusiak esetei). Nagyon nehéz összegezni a fentebb bemutatott gondolatokat és nézeteket, mindazonáltal úgy tűnik, hogy érdemes megismételni néhány pontot. 1. Az alap, melyre a legtöbb definíciót építik, az, hogy a szankciónak (büntetésnek) kellemetlennek (fájdalmasnak), elrettentőnek és szigorúnak kellene lennie, rosszallást és korlátozást tartalmaz. 2. Az is világos, hogy a tesztek többsége elfogadja azt, hogy a jogszabályok ellen elkövetett cselekmény, más szóval jogellenes cselekmény miatt alkalmazzák. 3. A legtöbb definíció kiemeli, hogy a jogalkotó szándéka, miszerint az adott jogintézmény célja, hogy megbüntesse az egyént múltbeli cselekedete miatt, nagy jelentőséggel bír. 4. Szintén fontosnak tűnik, hogy a tevékenység vagy mulasztás, melynek következménye, a szankció már korábban bűncselekménnyé volt-e nyilvánítva, illetve más tesztek szerint az adott jogintézmény alkalmazása csak egy bűncselekmény miatti elítéléshez kapcsolódhat. 5. Természetesen a tényleges, vagy feltételezett tettes ellen kell irányulnia. 6. Mint ahogy a tettesen kívüli embereknek kell azt szándékosan alkalmazniuk. 7. Mindemellett az adott jogintézmény megalkotása és alkalmazása során követett eljárás kihat a jogintézmény jellemzésére: annak a hatóságnak kell kiszabnia és

208 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA alkalmaznia, amely joga ellen a bűncselekményt elkövetik. Magyarán szólva az államnak kell alkalmaznia, előre megtervezett és nyilvános eljárásban, az e célból felállított állami hatóságok által. 8. Néhány rendszer megbélyegzést is megkövetel. 9. Vagy rosszallás kifejezését. 10. Továbbá vizsgálandó, hogy a hátrány történetileg büntetésnek tekinthető-e. 11. A bűnösség megállapítása alapvető feltétele a büntetés alkalmazásának. 12. A büntetés hagyományos kritériumai – megtorlás és elrettentés –, bár nem változtatnak automatikusan bármely intézkedést büntetéssé, mégis fontos iránymutatást adnak.

2. 10.2. A büntetés jogalapja és célja 2.1. 10.2.1. A büntetés jogalapjának és céljának viszonya Androulakis véleménye szerint a büntetés definiálásának lehetetlensége csak akkor áll fenn, ha valaki a végső definíciót (Finaldefinition) kutatja. Azt javasolja – ahogyan azt Voltaire egyértelművé teszi –, hogy fel kell ismerni az alapvető különbséget a végső definíciók és az egyéb leírások között. Voltaire szerint, míg az nem vonható kétségbe, hogy szemünk arra való, hogy lássunk, gyomrunk arra való, hogy emésszen, az azonban nem jelenthető ki, hogy a kő arra való, hogy házat építsünk, vagy a selyemhernyó arra való, hogy selymet készítsünk. Úgy tűnik, hogy fogalomzavar van a dolgok, fogalmak, események stb. oka és célja között. Igaz, Fletcher megjegyzi, különösen a büntetésre vonatkozóan, hogy a büntetés természetét meg kell különböztetni céljától. Míg az ok visszatekintő, amely a múltat írja le – vagyis azt, hogy hogyan alakultak ki vagy „teremtődtek” a dolgok –, addig a célzat előre tekint. Ebben a struktúrában a cél összhangban lehet az okkal (a gyomor azért alakult ki, hogy az emésztés hatékonyabb lehessen stb.), de lehetnek teljesen különbözőek is (mint a kő vagy a selyemhernyó esetében). Az ember által alkotott dolgok vagy fogalmak esetében (Androulakis az „üllő” példájával él, amely fémek alakításakor tartószerkezetként szolgál), a megalkotás oka leggyakrabban egybeesik a céllal. A nem ember által alkotott dolgokat vizsgálva legtöbbször igen nehéz megállapítani az okot azok kialakulására; jóval könnyebb ez az ember alkotta dolgok esetében. A büntetés létező valóság, függetlenül annak feltételezett céljától vagy funkciójától. Mindazonáltal Gallas kitart amellett, hogy „majdnem lehetetlen a büntetés fogalmát definiálni annak célja alapján”, mivel úgy tűnik, hogy „a fogalom és a cél ... elkülönült marad.” A büntetés vizsgálatakor ezért elsődleges fontosságú annak tudatosulása, hogy amennyiben úgy gondoljuk, hogy a büntetés eredete nem pozitivista, vagy ha éppen ezzel ellentétben azt ember által létrehozott intézménynek tekintjük, akkor mindkét esetben létezik a fogalom egy vékony mezsgyéje, amely összeköti az okot a céllal: ezek a büntetés konstans elemei, amelyeket korábban már elemeztünk.

2.2. 10.2.2. A büntetés jogalapjára és céljára vonatkozó nézetek 2.2.1. 10.2.2.1. Legitimáció Amint említettük a büntetőjog kétféleképpen is korlátozza a személy szabadságát, sőt előfordul, hogy e kettős korlátozás alkotmányos jogokat érint. Egyrészt a tiltott magatartás cselekvési korlátot állít fel, másrészt a büntetés (intézkedés) is jogkorlátozás. A tiltott magatartás nem mindig limitál alkotmányos jogot (pl. nem szabad embert ölni), ám van, amikor már önmagában a bűncselekmény alkotmányos jogot érint: a rágalmazás (Btk. 179. §) és a becsületsértés (Btk. 180. §) tiltása a véleménynyilvánításhoz való alkotmányos jogot korlátozza (Alk. 61. §). A másik mód, ahogyan a büntetőjog jogokat korlátoz, a szankción keresztül történik. A büntetés (intézkedés) mindenképpen alkotmányos jogokat korlátoz, hiszen akár a szabadságvesztésre mint fő büntetésre, akár az elkobzásra mint intézkedésre gondolunk, a személyes szabadsághoz [Alk. 55. § (1) bek.] vagy éppen a tulajdonhoz való jogot [Alk. 13. § (1)] korlátozzák, az más kérdés, hogy alkotmányosan és alappal.

209 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A büntetés jogalapja azt jelenti, hogy milyen legitimáció, felhatalmazás, azaz jogcím alapján kerül sor a bűncselekményt elkövető személy megbüntetésére. Véleményünk szerint a büntetés jogalapját és célját nem lehet elválasztani egymástól.

2.2.2. 10.2.2.2. Egyes elméletek A büntetésre vonatkozó elméletek a kezdetektől különböző elképzeléseket fogalmaztak meg a büntetés értelméről, hiszen egyes gondolkodók a bosszút és a megtorlást helyezték középpontba, mások az elrettentésben és a javításban látták ezen intézmény jelentőségét. Nem csak az elméletek maguk, hanem azok osztályozása is igen vitatott. Mégis talán a legelfogadottabb ezen elgondolásokat a) abszolút, b) relatív, illetve c) egyesítő elméletekre osztani. ad. a) Az úgynevezett abszolút büntetési elméletek szerint a büntetés jogalapja és értelme az igazságos megtorlás, az elkövető cselekményére adott igazságos válasz, annak kiegyenlítése a büntetésben rejlő rossz okozásával. A büntetés létjogosultságát az igazságosság eszméje adja, az önmagában hordja a célját. Az abszolút elmélet, a klasszikus iskolával hozható kapcsolatba jellemzője i) a megtorlás, ii) az indeterminizmus, iii) a cselekmény-orientáltság (szemben a tettesre való összpontosítással), iv) a tettel arányos büntetés, (proporcionalitás) v) és végül az igazságosságra való törekvés. A megtorlás lényege tulajdonképpen egy elméleti egyensúlyhelyzet visszaállítása, amelyet a bűncselekmény borított fel. Ez lehet egy szubjektív egyensúly, amely az elkövető belső pszichikai egyensúlyhelyzetét jellemzi, de lehet egy metafizikai, a világban feltételezett egyensúly is. Az indeterminizmus kizárja az emberi cselekvés, sőt bármely esemény előre meghatározottságát és az akár isteni, akár természeti törvények általi elve elrendeltség helyett szabad emberi akaratot, így szabad egyéni választást feltételez jó és rossz, jogszerű és jogtalan között. Az eleve elrendeltség, vagyis a determinizmus kizárná az adott cselekményért bűnös egyéniesített embert, ami a szubjektív büntetőjogi felelősség alapja. A büntetés feladata és egyben célja a bűncselekmény által megsértett feltételezett igazság vagy/és jogrend egyensúlyának teoretikus helyreállítása, az egyensúly újbóli megteremtése. A büntetés mértékére nézve az arisztotelészi, úgynevezett osztó-igazság elve érvényesül, vagyis a tett-felelősség, azaz a tett-büntetőjog, miszerint minden bűnelkövető egyenlően, személyi sajátosságaitól függetlenül, csak az elkövetett cselekménye súlyára, illetve bűnössége fokára figyelemmel, arányosan büntetendő. A büntetésnek a bűncselekmény súlyával kell arányban lennie. A cselekmény-orientáltság a klasszikus iskola értelmében kizárja az elkövető egyéni adottságainak figyelembevételét, így az egyedül igazságos büntetés a tettel arányos büntetés, (proporcionalitás) szankció. Ennek kiállása után azonban nincs lehetőség annak vizsgálatára, hogy az elkövető megreformálódott-e, jelent-e még veszélyt a társadalomra, sőt még a büntetett előélethez fűződő következményeket sem lehet alkalmazni, nyilvántartani stb. Az arányos büntetés kiállta után nincs lehetőség semmilyen további negatív jogkövetkezményre. Arisztotetelész és Platon az abszolút teóriák első képviselői, akik a büntetés erkölcsi alapját hangsúlyozták. A büntetés lényege az ésszerű és logikus reakció, amelyet a jogsértés kivált, úgymond, a jogos bosszú, amely a bűncselekménnyel okozott fájdalomra a büntetés okozta fájdalommal válaszol, helyreállítva így a harmóniát, egyensúlyt. Platon a Gorgiasz-ban kifejti, hogy a büntetésnek a megzavart harmónia helyreállításában van szerepe, ugyanakkor az orvosolható hibákat elkövető bűnös „lelkekkel” szemben a fájdalmon és a megbánáson keresztül lehetségesnek tartja a gyógyulást, a reformációt. A Törvények-ben úgy látja, hogy a gyógyíthatatlanul gonosz „lelkektől” a társadalmat meg kell szabadítani, így velük szemben a fizikai megsemmisítés is alkalmazható. A gyógyítható „lelkek” esetében azonban olyan büntetést kell alkalmazni, amely alkalmas az okozott kár megtérítésére, de ezen felül megjavítja és elrettenti őket a további bűnelkövetéstől. A római jogban, annak kezdetétől a justinianusi kodifikációig, a büntetőjog nem képezett külön jogágat (Zlinszky). Zlinszky éppen a szankciók alapján jut arra a következtetésre, hogy voltak büntetőjogi normák, bár megállapítja, hogy a büntetés eredetileg elégtétel formájában jelentkezett. Ilyen engesztelő büntetést, elégtételt jelez a római jogban a „supplicium”, majd ugyanerre a váltságdíjra utal a büntetésként használt „damnum” kifejezés is. A görögből vett jövevényszava a váltságnak a poina, latinul poena. A feudalizmus korában az uralkodó kánonjog alapján a büntetés joga Istentől való, a büntetés az isteni igazságosság megnyilvánulása, az uralkodó büntetési joga pedig isteni felhatalmazásból származik.

210 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Aquinói Szent Tamás szerint az Isten által teremtett földi rend megsértőivel szemben arányos, ha lehet, helyreállító és elrettentő büntetésre van szükség. A büntetésnek a megzavart erkölcsi rendet kell helyreállítania, mely akkor igazságos, ha az az elkövetett tettel arányos. Az emberi törvények az isteni törvényeken alapulnak, azokat kiegészítik, magyarázzák, de azokkal szembe nem helyezkedhetnek. Mivel az emberek szabad akarattal rendelkeznek, ha megsértik az emberi törvényeket, megsértik az isteni törvényeket is, így bűncselekményeikkel valójában Istent sértik. Grotius De jure belli ac pacis című műve szerint a büntetés szükségessége az emberi természetben gyökeredzik, a büntetés jogalapja pedig célszerűségi okokra vezethető vissza. A büntetés joga valójában magából az elkövetett bűncselekményből ered. Immanuel Kant visszatért a klasszikus ius talionis-hoz. Szerinte erőszakra csak erőszakkal szabad válaszolni, így a büntetési nemet és a büntetés mértékét is a ius talionis határozza meg. Sokat idézett példája szerint a tolvaj más tulajdonának ellopásával tagadja a tulajdonhoz való jogot, mint értéket, elvet, így a tolvajt is meg kell fosztani tulajdonától. Kant büntetés elméletét Die Metaphysik der Sitten (Az erkölcs metafizikája) című munkájában dolgozta ki. Az emberi cselekvés mércéje a metafizikai categoricus imperativus,azaz, az abszolút erkölcsi parancs. A categoricus imperativus megsértését, és ezáltal a világrend megsértését, csak az elkövetővel szemben alkalmazott arányos büntetés állít helyre, állítja vissza az egyensúlyt a világban. Következésképpen az arányos megtorlás az egyetlen lehetséges büntetési cél, míg a jogalap az említett világrend harmóniájának megóvása. Így lehetséges az elkövető emberi méltóságának megőrzése, ami elhagyhatatlan, hiszen éppen ez a categoricus imperativus lényege. A megtorló, arányos büntetés így az elkövető „érdeke” is, aki ennek elszenvedése által őrzi meg emberi mivoltát. Hegel büntetési elméletét a Grundlinien der Philosophie des Rechts (A jogfilozófia alapvonalai) írásában fejti ki. Ezen gondolatait is dialektikus megközelítéséből vezeti le. E szerint a bűncselekmény a törvényben megtestesült általános akarat, a jogrend tagadása. A bűnelkövető saját akaratából ezt a jogrendet sérti. Amennyiben ezért nem büntetnék meg e jogsértő akaratát tenné törvénnyé, helyettesítve, felülírva az általános akaratot, amelyen a világ nyugszik. A bűncselekmény a jog tagadása, a büntetés e tagadás tagadása, mellyel a megsértett logikai jogi rend helyreáll. Kanttal ellentétben maga is egyetértett Beccariával abban, hogy a bűnelkövetőnek bele kell egyeznie a megbüntetésébe. Ennek alapjául nem a társadalmi szerződést tekintette, hanem az elkövetés tényét. A büntetés így, hasonlóan mint Kantnál, nem megalázó, hanem éppen hogy az elkövetőben az indeterminizmus következtében választani tudó, értelmes lényt tiszteli, aki a büntetés kiállása révén tartja meg emberi méltóságát. Hegelnél is az arányos, tett orientált büntetés híve. Kant és Hegel elméletei az ún. klasszikus büntetőjogi iskolának a büntetés céljáról, jogalapjáról vallott felfogását alapozták meg máig ható érvénnyel. Meg kell még említeni Francesco Carrarát, aki az abszolút iskola legnagyobb hatású képviselője volt Olaszországban, de a Csemegi-kódexre is nagy hatást gyakorolt. 1859-ben jelent meg „A büntető jogtudomány programja” című munkája (Carrara Ferenc: A büntető jogtudomány programja. MTA. Bp., 1878.) amelyben így ír: „a büntetés célja nem az, hogy igazság érvényesüljön, sem hogy a sértett megbosszultassék, sem hogy a szenvedett kárért kárpótlást nyerjen, sem hogy a polgárok megfélemlíttessenek, sem, hogy a bűntettes megjavuljon. Mindezek lehetnek a büntetés mellékes oly következményei, melyek közül egyiket-másikat óhajtanunk is lehet; de a büntetés megtámadhatatlan lenne akkor is, ha mindez eredmények híjával volna. A büntetés fő célja a külső rendnek a társadalomban való helyreállítása”. Hazánkban Szabó András a halálbüntetésről szóló 23/1990. (X. 31.) Alkotmánybírósági határozatban megfogalmazott párhuzamos véleményében sokak számára meglepetésszerűen és forradalmian újrafogalmazta az addig a szocialista büntetőjog számára elfogadhatatlan klasszikus büntetés elméletet. Szerinte a büntetőjogi büntetést nem szükséges célkövetéshez vagy célra való alkalmassághoz kötni, hiszen attól, hogy nem hatásos vagy nem teljesít be célokat, alkalmazása még szükséges, igazságos és indokolt lehet. A bűn büntetést érdemel és a büntetés rendeltetése a jogi és az erkölcsi normák épségének fenntartása, amikor már más jogági szankciók nem segítenek, vagyis a büntetés célja önmagában van. Fontos felismerés, hogy az abszolút teóriák a határozott szankciók talaján álnak. Nincs tehát kiszolgáltatva az elítélt valamilyen büntetés-végrehajtási bírónak vagy próbára bocsátó tanácsnak, akik szélsőséges esetben újra és újra, a végtelenségig megállapíthatják, hogy az elítélt még nem alkalmas arra, hogy visszatérjen a társadalomba, és továbbra is fogva kell tartani. Ezen túlmenően még a halálbüntetés is tiszteletben tartja az elkövető méltóságát: halálával lerója tartozását, kiegyenlíti az „igazságban”, „jogrendszerben” keletkezett sérelmet és mind ő, mind pedig hozzátartozói bűntelenül, társadalmi megbecsülésük és emberi méltóságuk teljességével rendelkeznek ismét.

211 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Számos szakíró azért kritizálja az abszolút elméleteket, mert a büntetés szükségességét nem indokolják meg, továbbá az indeterminizmus éppen úgy nem bizonyított tudományosan mint a determinizmus, vagy éppen a pszichikai, biológiai, társadalmi determinizmus bizonyítható. Az sem érthető – írják –, hogy miért lehetne egy elkövetett rosszat egy további rosszal semlegesíteni, jóvátenni. Az arányosságnak a tettre korlátozása egyenlő mércét alkalmaz a pszichikailag, biológiailag, társadalmilag egyenlőtlenekre, ezzel éppen a jog előtti egyenlőtlenséget érvényesíti a jogegyenlőség helyett. ad. b) A büntetési elméletek másik nagy csoportja az ún. relatív teóriák, amelyek egyrészt az elérni kívánt cél, másrészt a cél elérésének módja alapján tovább csoportosíthatók. Bár valamennyi relatív elmélet az újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzését tekinti a büntetés céljának, különböznek abban, kinek a részéről kívánják a bűnelkövetést megelőzni. Ebből a szempontból (kívánt cél) az a)általános megelőzést (generális prevenció) és a b)különös vagy individuális megelőzést (speciális prevenció) célul tűző elméleteket lehet megkülönböztetni. A cél elérésének módszere alapján az elrettentési elméletet, a pszichológiai kényszer elméletét, az utilitárius, valamint a célgondolatra alapozott elméleteket kell megemlíteni. A relatív teóriák filozófiai alapja a determinizmus, amely az emberi cselekvés meghatározottságát vallja, azaz azt, hogy pszichikai, fizikai, biológiai vagy éppen szociológiai, társadalmi okok előre meghatározzák az egyén cselekedeteit és nincs vagy csak nagyon korlátozott a szabad akarat, a lehetséges magatartások közötti egyéni választás lehetősége. Az egyéni megelőzés (speciális prevenció) elmélete: A speciál-preventív elméletek alapját a szofista Protagorasz fogalmazta meg, szerinte nem amiatt kell megbüntetni az elkövetőt mert jogtalanságot követett el (ha ezért büntetnék az csak esztelen bosszú lenne), hanem az ésszerű büntetés azt célozza, hogy az elkövető és általában senki ne kövessen el újabb bűncselekményt. Protagorasztól e gondolatot Platon, Seneca és Grotius is átvették. Jelentősen eltérnek azonban az elméletek a megelőzés módszere tekintetében. Míg Morus Tamás a tettes megjavítását tekintette a büntetés céljának és erkölcsi javítást szolgáló büntetéseket szorgalmazott, addig a Otto Mittelstädt nevével fémjelzett elrettentési elmélet még a huszadik század küszöbén is a minél kegyetlenebb büntetetések (kerékbetörés, testi megbélyegzés, botbüntetés) alkalmazását tekintette a megelőzés hatékony eszközének. A XVIII. század végének speciál-preventív teóriái Stübel és Grolman nevéhez köthetők. Grolman a jogsértést a bűnös akarat megnyilvánulásának tekintette, és ebből következően úgy tartotta, hogy a jövőbeli bűnelkövetést a bűnös akarat kinyilvánítását megakadályozó büntetéssel lehet elérni. A relatív elméletek következő állomását a célelméletek jelentik. Az ide sorolható elméletek a célszerűséget tették központi fogalommá, s hangsúlyozták, hogy a büntetés csak célbüntetés (Zweckstrafe) lehet. Bár az elmélet kialakítása Jhering nevéhez fűződik, a büntetőjogi célgondolatot a legrészletesebben Franz v. Liszt 1882-ben „A célgondolat a büntetőjogban” címmel megjelent ún. marburgi programjában fejtette ki. Liszt a büntetés célját, a jogrend fenntartását, a tettes személyére szabott eszközön keresztül látta elérhetőnek. Míg az alkalmi bűnelkövetők esetében a célt az elrettentés, a javítható elkövetők esetében a javítás, addig a javíthatatlanok esetében a társadalomtól elszigetelés, az ártalmatlanná tétel szolgálhatja. A speciális prevenció elméletének vitathatatlan érdeme a bűnelkövető személyének, személyiségének figyelembevétele. Vámbéry véleménye szerint is az a büntetés, amely a bűntett, s nem a tettes egyéni sajátosságaihoz alkalmazkodik, részint túllő a célon, részint azon innen marad. Ennek oka, hogy az állam a büntetést az átlagemberre, „a bonus pater familias mintájára alkotott malus pater familiasra szabja”. Ezen kívül nem is differenciálja a büntetést az elérni kívánt hatás szerint: „Úgy jár el, mint annak az angol hadihajónak a kapitánya, aki orvos hiányában a hajópatika összes orvosságait összeöntötte, és abból adott a betegnek egy adagot abban a tudatban, hogy a betegség gyógyítására alkalmas szer is benne van a keverékben.” Látni kell azonban, hogy a speciális preventív elméletek következetes alkalmazása a büntetőjogi felelősség és a határozott tartamú büntetés felszámolásához vezethet. A büntetés előfeltételeinek és a jogkövetkezményeknek – az orvosi, terápiás jellegből következő – meg nem határozott volta pedig igen komoly törvényességi aggályokat vet fel. Az általános megelőzés (generális prevenció) elmélete: A generális prevenció hívei között említhető Montesquieu mint annak legkorábbi szószólója. Ám nem mehetünk el Cesare Beccaria történelemformáló gondolatai mellett ezúttal sem. Cesare Beccaria 1738-ban született Milánóban. Pármai jezsuitáknál tanult, később jogi doktorátust szerzett. Az akkor még Ausztriához tartozó Milánóba hazatérve csatlakozott egy radikális értelmiségi körhöz, a Caffé társasághoz. 1763-ban a hírhedt toulouse-i események (egy ártatlan ember 212 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA megkínzása és kivégzése fia meggyilkolásának megalapozatlan vádjával) után kapta a megbízást, hogy írjon erről egy tudományos művet. Így született meg 1764-ben a Dei delitti e delle pene, mely másfél éven belül hat kiadást ért meg és huszonkét nyelvre fordították le. (Magyarul 1967-ben jelent meg legutoljára). Hatása az európai törvényhozásra jelentős volt hiszen, a kor uralkodói új büntetőtörvényeket hoztak létre e mű nyomán. Beccaria megfogalmazta a tettarányos büntetés elvét. Úgy gondolta, hogy a büntetés attól lesz igazán elrettentő, hogy elkerülhetetlen, s nem annak súlyossága tart másokat távol a bűnelkövetéstől. Kifejti, hogy „A bűncselekményeket jobb megelőzni, mint büntetni”, illetve, hogy „A cél tehát nem lehet más, mint megakadályozni, hogy a bűnös újabb károkat okozzonpolgártársainak, és másokat visszatartani attól, hogy hasonló károkat okozzanak ….a bűnözések legerősebb fékje nem a büntetések kegyetlensége, hanem azok elmaradhatatlansága”. Összefoglalóan Beccaria és követői a mondottak szerint az elhatározás és a cselekvés külső befolyásoló tényezőire helyezik a hangsúlyt. A klasszikus iskola önállóan cselekvő, autonóm személyiségeket vett alapul, akiknek – mivel a kilátásba helyezett büntetés ellenére mégis vétkeztek – viselniük kell a cselekedeteik következményét (Korinek László). A generális prevenció szükségességét valló elméletek is rendkívül heterogének. Míg a tudósok egyik tábora az antropológiai, biológiai okokat, addig mások a társadalmi tényezőket tekintették meghatározónak. Előbbiek közé tartozik Anselm von Feuerbach is, a pszichológiai kényszer elméletének megalapítója. Elmélete szerint a bűnelkövetés érzéki örömet okoz az elkövetőnek, ezért a büntetésnek ezen vágy elfojtására kell képesnek lennie. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a büntetés nagyobb hátrányt jelent, mint vágyának kielégítése, azaz a bűnelkövetés. Elméletének kritikusai egyrészt vitatják, hogy a bűnelkövetés motívuma döntően érzéki vágyak kielégítése lenne, másrészt hangsúlyozzák, hogy nem elsősorban a hátrány nagyságának, hanem, ahogy azt már Beccaria is hangsúlyozta, a hátrány bekövetkezése nagyfokú valószínűségének van visszatartó ereje. A. M. Guerry (1802–1866) francia jogász statisztikai adatok alapján vizsgálta a bűnözést amire gazdasági, szociológiai magyarázatot adott, míg A. Quetelet (1796–1874) belga matematikus a bűnözés törvényszerűségeit a társadalmi mozgások törvényszerűségeiből vezette le és az emberi viselkedésben is számszerűen mérhető törvényszerűségeket vélt felfedezni, így a bűnözésre is alkalmazhatónak tekintette statisztikai, matematikai megközelítést. A bűnözést a társadalmi együttélés szükségszerű velejárójának tekintette és okait két nagy csoportra osztotta: a) a természeti erők csoportja (ezek az erők az emberen kívüli világban érvényesülnek kizárólagosan) b) a társadalmi erők csoportja (ezek az emberi erkölcs és értelem szabályaiból adódóan határozzák meg a társadalmi mozgásokat). Ennek következtében Quetelet szerint a bűnözői magatartás az elkövető fizikai és társadalmi adottságai által determinált. A biológiai determináltság talaján állt C. Lombroso (1836–1909) olasz fegyházorvos, aki szerint a bűnös magatartást biológiai tényezők, az egyénnel született sajátosságok határozzák meg, ezért a tettes személyének vizsgálata és a bűnözők osztályokba sorolása útján lehet differenciált szankciórendszert kialakítani. A bűnözők három csoportját különböztette meg: a született bűnözőket, az elmebeteg bűnözőket és a bűnözésre hajlamosakat. Míg a született bűnözők esetében az ártalmatlanná tételt tartotta kívánatosnak, a nem született bűnözők számára különböző megelőző intézkedéseket javasolt. Empirikus és statisztikai módszerrel a bűnözők antropológiai, biológiai adottságait próbálta vizsgálni. Az ún. kriminálantropológiai irányzat megalapítójává vált, mely abból indult ki amint látjuk, hogy a bűnözői viselkedés biológiai tényezőkre vezethetők vissza, melyek egyrészt öröklődnek, másrészt külső vonások útján felismerhetők. Lombroso 1876-ban jelentette meg „A bűnöző ember” című könyvét, mely két alapvető tétel körül fogalmazta meg mondanivalóját. Egyrészt az emberek bizonyos csoportja jól felismerhető testi-lelki rendellenességekkel (stigmákkal) rendelkezik, másrészt e rendellenességek alapján felismerhetőek az ún. született bűnözők. Lombroso összefüggést állapított meg egyes testi formák és egyes bűncselekményekre való hajlam között, így szerinte egy gyilkos felismerhető vékony koponya, illetve domború pofacsont alapján. Mint említettük a bűnözőket három nagy csoportra osztotta és a született bűnözőkkel szemben a legkisebb könyörületet sem tanúsító szankciókat javasolta (halálbüntetés, életfogytig tartó szabadságvesztés) ennek az elképzelésének kvázi fajelméleti alapokat adott, miszerint a felsőbbrendű faj kiszorítja és megsemmisíti az alacsonyabb rendűt és ahol a felsőbbrendű faj megmentésről van szó ott nem lehet helye a könyörületnek. Végül is kimondhatjuk, hogy számos XX. századi fajelmélet Lombroso gondolataiban találta meg kiindulási pontját. Feuerbachtól, Lombrosótól és követőiktől eltérően Bentham a büntetés alkalmazásának társadalmi oldala felől közelítette meg a kérdést. Bentham szerint a büntetés fő célja a társadalom közhasznának biztosítása, célja és jogalapja tehát annak hasznosságában van. Az állam ugyanis csak akkor jogosult az önmagában véve rossz büntetés alkalmazására, ha nagyobb rosszat, újabb bűnelkövetést tud ezáltal megakadályozni. Bentham az utilitárius elméletek legnagyobb hatású alakja.

213 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A fent bemutatott gondolkodók mellett a generál preventív irányzathoz sorolható Angliában Locke, Németországban Fichte, Olaszországban Ferri és Garofalo. A generális prevenció elméletének gyengéje annak tisztázatlansága, milyen magatartásoktól és milyen mértékű büntetőjogi szankciókkal jogosult az állam az elrettentésre. Az irányzat kritikusai megjegyzik még, hogy a büntetések szigorának fokozása az állami beavatkozás önkényének veszélyét hordozza. Azon túl továbbá, hogy a bűnelkövetőnek másokért való megbüntetése etikailag sem igazolható, a büntetés általános megelőző hatása számos bűncselekmény és bűnelkövető-típus vonatkozásában nem is bizonyítható. ad. c) Az abszolút és a relatív elméletek egyoldalúságát kívánták feloldani a vegyesvagy egyesítő elméletek, amelyekabüntetési célok pluralizmusát hirdették és az igazságosság, a hasznosság (célszerűség), valamint a szükségesség összekapcsolására törekedtek. Az egyesítő teóriák értelmében a büntetés célja az olyan igazságos megtorlás, amely az újabb bűncselekmények megelőzésére alkalmas. Az abszolút teóriákhoz képest azonban átalakuláson ment át a megtorlás fogalma, a cél ugyanis nem az isteni vagy erkölcsi rend helyreállítása, hanem a jogrend védelme. A megelőzéssel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy azt – a relatív elméletektől eltérően – proporcionális büntetés alkalmazásával látták elérhetőnek. Ily módon szoros maradt a tett és a büntetés közti kapcsolat, ami az állami túlkapásokkal szembeni fontos garanciát jelentett. Azáltal azonban, hogy a vegyes elméletek képviselői a megtorlás, a társadalomvédelem, a generális és speciális prevenció szempontjainak együttes figyelembevételére törekednek, a büntetéstan kérdései bizonyos szempontból módszertani kérdéssé válnak és a végrehajtás körébe sodródnak. Az elmélet magyar képviselői között említhető Fayer László, Angyal Pál, FinkeyFerenc. A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről című, 1841-ben megjelent monográfiájában Szemere Bertalan is a többes büntetési célok mellett foglalt állást, amikor rámutatott, a helyesen megválasztott és kiszabott büntető joghátrány tanít és elrettent (mind társadalmi, mind egyéni szinten), megnyugvást kelt, ártalmatlanná tesz, és javít. Csemegi Károly szintén a büntetési célok komplexitását hangsúlyozta, figyelmet fordítva mind a bűncselekménnyel való arányosságra, mind a bűnelkövető egyéniségére. Földvári József a büntetést a bűnözés elleni küzdelem nélkülözhetetlen, de nem feltétlenül elsődleges, és nem kizárólagos eszközének tekinti, melynek a kényszer sajátossága, ám nem lényege. Napjaink neo-abszolút teóriáinak térhódítását a társadalom igazságérzetének korábban gyakran nem kellő kielégítésével magyarázza. Elutasítja, hogy a speciális vagy a generális prevenciót önkényesen kiválasztott eszközök előtérbe állítására korlátozzuk, hiszen mindkét célnak rendkívül gazdag eszköztára van. Előbbi a fizikai megsemmisítés és a teljes átnevelés között felöleli pl. az átmeneti vagy tartós izolálást, a nevelést, az önkéntes jogkövetés meggyőződésének kialakítását stb. A generális prevenciót szolgáló eszközök is gazdag tárházát nyújtják a lehetőségeknek az elrettentéstől egészen a büntetésről tudomást szerzők tudati befolyásolásáig. Horváth Tibor szerint csak az egyesítő elmélet képes a büntetés jogalapját és társadalmi rendeltetését megválaszolni, ezért elméletében a büntetés szükségességének, igazságosságának és célszerűségének összehangolására törekszik. A büntetés szükségszerű tulajdonsága, hogy megtorló jellegét megtartva hatást gyakoroljon a társadalmi közgondolkodására, de ne mondjon le az individuum kezeléséről sem. Ugyanakkor a büntetés szükségességét el kell választani annak hasznosságától. A büntetés szükségessége a büntetés jogalapjára nyújt magyarázatot, azt azonban nem alapozhatja meg önmagában a speciál-preventív célkitűzésekre tekintettel megfogalmazott hasznossága. A büntetés szükségességét csak a társadalom védelmének igénye és a jogrend fenntartása indokolhatja. A büntetés igazságossága pedig egyrészt a büntetés etikai igazolása, másrészt az állampolgári szabadság büntetőjogi garanciája. Végső soron a büntetés igazságossága, szükségessége és célszerűsége azok az alapelvek amelyek megteremtik az összhangot a társadalom védelmének objektív igénye és erkölcsi felfogása, illetve a jogbiztonság és az állampolgári jogok védelme között. Igazságosság, arányosság és szükségesség tehát egymás rovására nem érvényesülhet. Györgyi Kálmán eltérő álláspontot képvisel, szerint a büntetés a bűnözés elleni küzdelem eszköze, ebben az értelemben ezért a büntetésnek nincs is „célja”. Az egységes célrendszer meghatározása azért is nehézségekbe ütközik, mert a büntetés különböző relációkban jelentkezik: szerepel a törvényben, a bírói döntésben, és meghatározza a büntetés végrehajtásának kereteit és módját. Az egész bonyolult mechanizmus a társadalom védelmét, a bűncselekmények megelőzését szolgálja. Ezt tartja szem előtt a jogalkotó a szankciók

214 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA meghatározásakor, ez vezeti a bírót a büntetés kiszabásakor, és ezt kívánja elérni a büntetés-végrehajtás is a szankció realizálása révén. A célok és az eszközök bonyolult összefüggéséről van tehát szó. Ha pedig a büntetés célja a törvényhozó, a bíró és a büntetés-végrehajtás céljának hordozója, a társadalom védelme egyaránt a büntetési célok körébe emeli a megtorlást és a megelőzést is. A fent bemutatott büntetéstani irányzatokat Kabódi és Mezey nyomán készített leegyszerűsített táblázat szemlélteti.

Kiindulópontjuk

Abszolút elméletek

Relatív elméletek

Vegyes vagyközvetítő elméletek

a tett

a tettes

elsősorban a tett, de fontos lehet a tettes is

Filozófiai alapjuk

indeterminizmus

mindkét alap

determinizmus

kizárólagosságát elvetik Szemléletük

Végső céljuk

a múltra reagál

igazságosság

a jövőt tartja

úgy reagál a múltra,

szem előtt

hogy a jövőt is szolgálja

hasznosság

igazságosság, hasznosság, és szükségesség

A büntetés lényege

megtorlás

társadalom védelem, általános, illetve speciális megelőzés

igazságos megelőzés

megtorlás,

amely alkalmas a társadalom védelmére

Fő képviselői

Arisztotelesz, Kant,

(Platon) Protagorasz, Seneca, Bentham, Lombroso,

büntető jogtudósok

Tarde, Ferri, Feuerbach,

többsége p1. Jeschek,

Mittelstädt,

Roxin,

Hegel, Carrara, Szokolay, Kautz

Platon, Prins, s a mai

v. Liszt,

►

Fayer,

Finkey, Horváth, Földvári

Vámbéry, Schultheisz

2.2.3. 10.2.2.3. Napjaink büntetéstani irányzatai A Prins, Grammatica, valamint Ancel nevével fémjelzett „új társadalomvédelmi iskola” mind a nevelésre, mind a közösség védelmére hangsúlyt helyezett, az állam kötelességének pedig a bűnelkövetőnek a társadalomba való visszavezetését tekintette, amit határozott tartamú nevelő intézkedések alkalmazásával kívánt elérni. Az elmélet az 1970-es évektől kezdve veszített népszerűségéből. Az 1960-as és az 1970-es években a treatment-ideológia kezdett térhódításba, melynek elsősorban az USA-ban és Skandináviában akadtak hívei. A kezelési eszméhez a kriminalitás ún. orvosi modellje vezetett, amely a 215 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA bűncselekményt betegségként kezelte, az egyedi bűntettes megváltoztatását pedig egyéniesített terápiával tartotta elérhetőnek. Az erőfeszítések ellenére azonban sem a bűnözés, sem a visszaesés nem csökkent, a treatment-ideológia a bűnözés meredek emelkedése, a költségesség, valamint az emberi jogok megsértésére alapozott kritikák (pl. elektrosokkos kezelés alkalmazása) hatására kudarcot vallott. Amint említettük a megtorló elméleteknek ideértve Kant és Hegel írásait történelmi gyökereik vannak. Legutóbbi időkben az 1970-es években, majd pedig 2001-től kerültek ismét előtérbe. Egyrészt a reformációs elméletek gyakorlati csődje, vagy vélt csődje miatt, másrészt pedig új típusú bűnözési struktúrák, úgymint szervezett bűnözés és különösen a terrorizmus megjelenése következtében. Az angol nyelvű irodalomból érdemes von Hirsch, és Daff neveit kiemelni. Ezzel szemben a reformáló irányzatok 1960-as évektől volt nagy követő táboruk a skandináv államokban és az Egyesült Államokban is. Majd a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején új formáik jelentek meg, például az úgynevezett Boot Camp-ek, melyekben a legszigorúbb katonai kiképzés módszereivel, elsősorban fiatalkorú elkövetőket próbálnak meg fegyelemre és rendre szoktatni, tanítani. Végül is, tehát a növekvő bűnözés hatására születtek a neo-abszolút elméletek, amelyek a büntetés megtorló jellegére helyezik a hangsúlyt és a büntetések szigorításától várják a bűnözés emelkedésének megfékezését és a társadalom biztonságérzetének javulását. Ezekre további példa az USA-ban hirdetett zéró tolerancia (például a többszörös visszaeső erőszakos bűncselekmény esetében életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése). Kritikusai ugyanakkor rámutatnak, hogy ezekkel a megoldásokkal legfeljebb látszateredmények érhetők el, és a túl szigorú büntetések jogalkalmazási diszfunkciókhoz vezethetnek. A generálpreventív elméletek körében új jelenség a generálprevenció fogalmának tágabb értelmezése. Általános megelőző hatást várnak a büntetéssel fenyegetettség mellett a büntetőeljárástól és a szankció végrehajtásától is. (Feinberg) Az egyesítő elméletek közül Roxindialektikus egyesítő elmélete emelendő ki, amelya különböző büntetési célokat a büntetőjog egymásra épülő stádiumain keresztül hozza szintézisbe. Gondolatmenetének kiindulópontja, hogy a büntetőjog az egyes emberrel szemben három módon lép fel: a büntetéssel fenyegetés, a büntetés kiszabása és a büntetés végrehajtása formájában. A cél szempontjából a büntetéssel fenyegető büntetőrendelkezések generálpreventív jellegűek, a büntetéskiszabás során a prevenció is szerephez jut, de mindenekelőtt a jogrend megőrzése a büntetőjogi beavatkozás célja. A büntetés végrehajtásakor pedig a speciálpreventív szempontoknak kell dominálniuk. Roxin szerint a „jogrend védelméhez a személyiséget, az emberi méltóságot megőrző generális és speciális prevenció útján, a személyes bűnösség mértéke által meghatározott keretek között kell a büntetőjog és a büntetés értelmét és határait látni”. Összességében elmondható, hogy napjaink büntetési elméletei nehezen tudnak a korábbi elméletek hatásától szabadulni, lényegében azok aktualizálásának tekinthetők. Tovább élnek az egyes elméleteket övező viták, új kihívást jelent ugyanakkor egyrészt a reáltudományok fejlődése, ami elsősorban a speciálpreventív elméletek kedvelt argumentuma, másrészt az emberi jogok védelme, amelyeket éppen a speciálpreventív elméletek veszélyeztetnek, s amelyek a tudomány fejlődése miatt még inkább védelemre szorulnak. Új tendenciaként jelentkezik továbbá a hagyományos büntetéskoncepcióval szakító felfogás, amely a bűncselekmény sértettjének nyújtandó jóvátételt is a büntetés céljának tekinti és fokozott figyelmet fordít a sértettnek nyújtandó jóvátételre, reparációra. A büntetési irányelvek elmélete: 1970-es évek elején egyre jobban megkérdőjeleződött a határozatlan büntetések alkalmazásának értelme. E büntetési mód kritikusai úgy érveltek, miszerint egyrészt túl széles ilyenkor a bíróságok diszkrecionális joga »lásd hatályos jogunkban a Btk. 47/A. § (1)–(2) bekezdéseit, melyek szerint az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíró eldöntheti, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárja-e az elítéltet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy például a Btk. 166. § (2) bekezdése szerinti minősített emberölés esetén 10 évtől valós életfogytig tartó szabadságvesztésig terjed az az időszak, mely között a bíróság a büntetést kiszabhatja, sőt az enyhítő szakasz figyelembevétele esetén [87. § (2) bekezdés a) pont], akár 5 évtől valós életfogytig terjedhet ez a tartam«. Másrészről, az arányosság követelményével és így a klasszikus büntetőjog alaptételével szöges ellentétben áll a reformációt és a prevenciót teljesen előtérbe helyező határozatlan ideig terjedő szabadságvesztés. Amennyiben egy jogrendszeren belül a büntetés kiszabás tekintetében nem működik egy valós precedens rendszer, azaz nincs a büntetés kiszabásra is kiterjedő reformatorius jogköre a jogrendszer legfelsőbb bíróságának, akkor szükségszerűen partikularizálódik a büntetés kiszabás és az adott ügyekre nézve fellebbezéssel elérhető fellebbviteli bíróság fogja kialakítani az adott illetékességi területén a büntetés kiszabási gyakorlatot. Ez két módon kerülhető el, egyrészt, mint említettük az egész jogrendszerre kiterjedő hatáskörrel kell rendelkeznie egy legfelsőbb bíróságnak (ez számos más szempont miatt kivitelezhetetlen, elsősorban például az ügyek nagy száma miatt), vagy olyan büntetés kiszabási iránymutatást kell kialakítani, amely jól 216 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA kiszámítható korlátok közé szorítja a bíróságok büntetés kiszabási gyakorlatát. (Ez utóbbira volt példa az ún. középmérték bevezetésére tett kísérlet.) Itt érdemes megjegyezni, hogy míg nálunk a bíróságok büntetés kiszabási diszkrécióját az igazságszolgáltatás és a társadalom jelentős része is egy konzervatív szigorító, talán még retrográdnak is nevezett lépésként élte meg, az Egyesült Államokban a büntetés kiszabási irányelvek megjelenése kifejezetten egy liberális, inkább a politikai baloldal által támogatott lépés volt, hiszen a bírói önkény megjelenése ott kéz a kézben járt – e gondolati platformon mozgók szerint – a kisebbségek iránti negatív diszkriminációval. Érdekes módon az Egyesült Államokban alkalmazott büntetés kiszabási irányelvek hatásának értékelése az elemzők szerint azt mutatta, hogy igazi változást a büntetés kiszabásban nem eredményeztek. Ha volt is hatásuk, az a kiszabott szabadságvesztések időtartamának növekedésében jelentkezett és ennek következtében pedig a börtön populáció növekedett. E folyamat alóli kivételként leggyakrabban az 1980-ban bevezetett Minnesota-i bűntettekre vonatkozó büntetés kiszabási irányelveket említik. Úgy tűnik, hogy ezen irányelvek elérték a célt, hiszen a kiszabott büntetéseken belül a diszkrepanciákat csökkentették, anélkül, hogy ezzel egy időben a szabadságvesztési végrehajtási intézményekben fogvatartottak száma növekedett volna. Ezen új jogintézmény sikerét megirigyelve más államok is alkalmazni kezdték ezt a rendszert. A Minnesota-i irányelvek vizsgálatát a Nemzeti Igazságügyi Intézet (National Institute of Justice) is elvégezte, melynek következtében megállapítható volt többek között, miszerint az erőszakos bűncselekmények elkövetőit sokkal nagyobb százalékban ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre, mint az irányelvek bevezetése előtt, míg az enyhébb fokú cselekmények elkövetőinél kisebb százalékban került szabadságvesztés végrehajtásra. Talán a legjelentősebb jellemzője az irányelveknek, az hogy valóban csak irányelvek, alkalmazásuk nem kötelező, azonban az ítélkező bírónak az ítéletben írásban meg kell indokolnia az eltérésnek az okát és mértékét. Például a minősített rablásnál büntetlen előéletű elkövető esetén 23-tól 25 hónap végrehajtandó szabadságvesztést javasol az irányelv, míg lakott helyen elkövetett betöréses lopás esetén 18 hónap felfüggesztett szabadságvesztés az ajánlott büntetés.

3. 10.3. A büntetés fogalma és célja a hatályos Btk.ban A büntető törvénykönyvek többségétől eltérően, melyek kerülik a büntetés fogalmának meghatározását, a Btk. 37. §-a az 5.1. pontban felsorolt fogalmi elemekből a következőket emelte ki: A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A Btk. 37. §-a szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. Az 1978. évi IV. törvény megalkotásakor a korábbi törvényekhez képest hangsúlyeltolódás következett be, a kodifikátorok ugyan nem mondtak le a nevelés révén elérhető reszocializációról, azt azonban már nem a speciális prevenció kizárólagos eszközének, csupán egyik, lehetséges formájának tekintették, így kifejezett büntetési célként történő nevesítését sem tartották szükségesnek. A büntetés célja a törvényben két szinten nyer megfogalmazást, az első az újabb bűnelkövetés megelőzése, a második a társadalom védelme. Ahogy arra Nagy Ferenc rámutat, a társadalom védelme és a bűnelkövetés megelőzése nem különülhet el egymástól, hanem lényegében egyet jelent. A különböző büntetési célok a cél és eszköz viszonyában állnak egymással. Ilyen értelemben a büntetés végső céljának, a társadalom védelmének eszköze a megelőzés. A törvény egyes tudományos irányzatokkal ellentétben a speciális és a generális prevenciót egyformán fontosnak tekinti, azok között nem állít fel rangsort. A speciális prevenció eszközei a nevelés, végső soron pedig az ártalmatlanná tétel, amelynek egyik módja a bűnelkövetésnek az elkövető elszigetelésével (tipikusan végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásával) való megakadályozása, másik szélsőséges és a modern büntetőjogi elvekkel összeegyeztethetetlen módja az elkövető fizikai megsemmisítése.

217 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az általános prevenció egyik eszköze, Nagy Ferenc szóhasználatában negatív vetülete, a büntetéssel fenyegetéssel és a büntetés alkalmazásával való elrettentés. Míg azonban a korábbi felfogás az elrettentést minél súlyosabb és kegyetlenebb büntetésekkel és azok nyilvános végrehajtásával kívánta elérni, a modern elméletek szerint generálpreventív hatás leginkább azáltal érhető el, ha a bűncselekményt rövid időn belül biztosan, de legalábbis nagy valószínűséggel követi a szankció. Az általános megelőzés ugyanakkor pozitív vetületben a morális gátlások erősítése irányába is hathat.

4. 10.4. A büntetési rendszer elvi kérdései és hazai sajátosságai A szankciókra vonatkozó hatályos törvényi előírások részletes elemzését megelőzően az egyes büntetések és intézkedések néhány rendszertani és elvi kérdését kell áttekinteni. A büntetőjogi szankciók általános jellemzését követően először a halálbüntetéssel foglalkozunk, melynek vizsgálatát az eltörlését követően is újra fellángoló viták indokolják. Az életfogytig tartó szabadságvesztés szabályainak bemutatását követően a többi hatályos büntetőjogi jogkövetkezmény kialakulásáról és aktuális jellemzőiről adunk áttekintést.

4.1. 10.4.1. A büntetőjogi szankciók fajai, meghatározásuk módja és szabályozásuk a magyar Btk.-ban 4.1.1. 10.4.1.1. A büntetőjogi szankciók fajai A bűncselekmény elkövetését a különböző jogrendszerek büntetésekkel vagy intézkedésekkel, illetve ezek valamilyen elegyével szankcionálják. A büntető szankciók elsődleges formája a megtorló, represszív jellegű büntetés. Mivel azonban a büntetés nem mindig elégséges a társadalomvédelmi és prevenciós hatás elérésére, a szankciórendszerben a kezelésen, oktatáson, rávezetésen keresztüli reformációt célzó intézkedések is meghonosodtak. Sokszor az elkövető pedagógiai vagy orvosi kezelése szükséges, ami büntetés kiszabással nem, vagy nem kielégítően biztosítható [például a kóros elmeállapotú (Btk. 24. §) elkövetővel szemben büntetés nem alkalmazható, ugyanakkor kényszergyógykezelésük elrendelhető (Btk. 74. §)]. Attól függően, hogy a szankciórendszer a szankciónak hány fajtáját ismeri, monista és dualista rendszereket különböztetünk meg. Monista a szankciórendszer, ha a jogkövetkezményeket tekintve vagy csak büntetéseket vagy csak intézkedéseket alkalmaz, azaz egy meghatározott bűncselekmény jogkövetkezményeként a törvény a szankciónak egyetlen fajtáját írja elő. A klasszikus büntetőjog csak a büntetést ismerte, így az annak szellemében született 1878. évi Csemegi-kódex sem tartalmazott intézkedéseket. Dualista a szankciórendszer, ha mindkét szankciófajta létjogosultságát elismeri. Nagy Ferenc a rendszer következő három változatát különbözteti meg. 1. a konjunktív dualista rendszerben a bíró(ság) adott bűncselekmény jogkövetkezményeként mind a büntetést, mind az intézkedést egymás mellett elrendelheti, vagy el kell rendelnie. A büntetés és az intézkedés együttes alkalmazása négyféleképp történhet: a) a szabadságelvonással járó büntetés mellett szabadságelvonó intézkedést szabnak ki, amelyre a hatályos magyar jogból a szabadságvesztés büntetés és az alkoholisták kényszergyógyítása együttes alkalmazása hozható példaként; b) a szabadságelvonással járó büntetéshez szabadságelvonás nélküli intézkedés kapcsolódik, ilyen a szabadságvesztés mellett alkalmazott elkobzás; c) a szabadságelvonással nem járó büntetés mellett szabadságelvonással nem járó intézkedést alkalmaznak, melyre példa lehet a felfüggesztett szabadságvesztés mellett elrendelt pártfogó felügyelet. d) a szabadságelvonással nem járó büntetést követő szabadságelvonó intézkedés alkalmazására nincs példa.

218 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az a) pontban ismertetett változattal szemben megfogalmazott kritika lényege, hogy az elkövető ugyanazért a bűncselekményért kétszer szenvedi el személyes szabadságának korlátozását. 2. Az alternatív dualista rendszer a büntetés vagy intézkedés alkalmazását csak vagylagosan teszi lehetővé, együttes elrendelésük tehát kizárt. 3. A dualista helyettesítő (szubsztitúciós) rendszerben a törvényhozó a szankciók mindkét nemét szabályozza és a bíróság is mindkét szankciótípust – együttesen – kiszabhatja, ugyanakkor az intézkedés végrehajtása a büntetés végrehajtását általában megelőzi, és az intézkedésnek a büntetés tartamába való beszámítása révén, a büntetést csökkenti, helyettesíti. A végrehajtandó intézkedésnek a büntetés tartamába való beszámításával az elkövetőt terhelő hátrányok jelentős enyhítésére alkalmas. A Csemegi-kódex büntetési rendszerének középpontjában a szabadságvesztés állt (fegyház, államfogház, börtön és fogház), (Györgyi K.). A különös részben a szabadságvesztés nemének és tartamának meghatározása kapott helyet. A szabadságvesztés végrehajtása az úgynevezett progresszív rendszer elvét követte, míg a halálbüntetés csak a legsúlyosabb bűncselekmények esetén fenyegetett. A pénzbüntetés, mint főbüntetés csak három vétség büntetéseként jelentkezett. Györgyi Kálmán Kautzot (1881) és Heilt (1893) idézve a Csemegi-kódex büntetési rendszerének „fénypontját” az enyhítésre vonatkozó 92. §-beli szabályokban látja. Ugyanakkor a Csemegi-kódexnek az egyik legnagyobb hiányossága épp a tett-arányos büntető jog teljes, akár mondhatnánk végletekig vitt képviselete. Ez azt jelenti, hogy a ma már nyilvánvalóan differenciált megítélést megalapozó fiatalkort sem honorálta. Ezt azonban nem tekinthetjük valódi, úgymond szubjektív hiányosságnak, hiszen a világon mindenütt a XIX. század utolsó harmadában került a fiatalkorú elkövetők kérdése a figyelem kereszttüzébe. Így Magyarország egyáltalán nem késett el, amikor az 1908. évi 36. tc., az I. büntető novellával (I. Bn.) kialakította a fiatalkorúakra vonatkozó intézkedési rendszert és az 1913. évi 7. tc. a fiatalkorúak külön bíróságát. A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezésekkel a magyar büntetőjog kezdett eltávolodni a klasszikus irányzat proporcionalista büntetési rendszerétől. Az I. Bn. miniszteri indokolásában a következők olvashatóak: „a determinizmus és az indeterminizmus harcában a törvényjavaslat az akarat szabadság álláspontjára helyezkedik, de elismeri azt a korlátozást, hogy a létező társadalmi környezet (milieu social) és a büntetés testi, szellemi és erkölcsi fejlettsége az akarati elhatározásnál mint determináló tényezők hatnak. Ebből javaslat azt a következtetést vonja le, hogy a közhatalomnak e determináló tényezők megváltoztatása útján módjában van egyeseknek nemcsak külső viselkedésére, hanem belső erkölcsi életének alakulására is befolyást gyakorolni”. Valójában a fiatalkorú elkövetők kérdéskörét három csomópont mentén kell szabályozni. Először, a fiatalkort az anyagi jogon belül a büntetés kiszabás során alkalmazott eltérő szabályokkal kell figyelembe venni. Másodszor, a büntetőeljárás során is érvényesítendő az elkövető személyében fennálló ezen vonás, végül pedig a büntetés végrehajtás során (természetesen az előzetes letartóztatást is ideértve) szükséges a fiatalkorúak eltérő és elkülönült kezelése. A Csemegi-kódex másik úgynevezett hiányosságáról ugyanaz mondható el, mint a fiatalkorúak problematikájáról, azaz nemzetközileg is a Kódex megszületése után irányult a felfüggesztett büntetés, illetve a feltételes elítélés felé a szakma érdeklődése. Ennek az orientálódásnak felelt meg az előbb említett novella a büntetés feltételes bevezetésével. John Agustus csizmadia mester szórakozásból kezdett eljárni a Bostoni büntető bíróságokra, míg aztán 1841ben egy „szakadtan és szerencsétlenül kinéző” részegen megesett a szíve, akiről úgy vélte, hogy még meg lehet változtatni. A vádlott megesküdött, hogy többé egy kortyot sem iszik, ha nem ítélik szabadságvesztésre. Agustus óvadékot ajánlott fel és három hét múlva valóban visszahozta az elítéltet a bíróság elé józanul és láthatóan megváltozott emberként. A bírót úgy meglepte a változás, hogy nem ítélte szabadságvesztésre az elkövetőt. Ettől kezdve Agustus magánemberként 1859-ben bekövetkezett haláláig majdnem kétezer elítélt esetében járt el hasonlóképpen. Ezzel egy mozgalmat indított el, mely oda vezetett, hogy 1878-ban Massachusetts törvénybe iktatta a fizetett pártfogó felügyelő és a próbára bocsátás intézményét Bostonban, majd kiterjesztette ezt 1891ben az egész államra. Az Egyesült Államok szerte azonban csak a XX. században vált általánossá a próbára bocsátás. Érdekes megfigyelni azt a párhuzamot, amely az említett 2009. évi LXXX. évi tv. büntetés elméleti alapjai, illetve büntető jogunknak a XX. század első harmadában érzékelhető fejlődése között vonható. Ugyanis a 2009es novella megörökölte az igazságügyi tárca által közigazgatási egyeztetésre bocsájtott Btk. Általános Rész tervezetének elméleti alapját, vagyis azt, hogy két nyomtávon kell megújítani a büntetőjogot. Egyrészt a szankció rendszer sokrétűségének növelésével biztosítani kell a nagyobb egyéniesítést, és ezzel az enyhébb fokú 219 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA cselekmények, illetve a társadalomra kevésbé veszélyes elkövetők elterelését (és itt nem a szűk értelemben vett elterelést értjük) a bűnözői életpályáról, másrészt az erőszakos bűncselekmények elkövetőivel, illetve a megrögzött bűnözőkkel szemben pedig szigorú büntetéseket kell alkalmazni. Hasonló gondolkodásmód vezetett arra, hogy az 1928. évi 10. tc., II. büntető novella a megrögzött bűntettesekkel szemben létrehozta a szigorított dologház intézményét. Később majd részletesen tárgyaljuk e kérdéskört, itt legyen elég annyit megjegyezni, hogy a dologház és a szigorított dologházat a kor irodalma biztonsági intézkedésként jellemezte, hasonlóan a szocialista korszak szigorított javító-nevelő munkájához, vagy pedig hatályos jogunk kényszergyógykezeléséhez, illetve alkoholisták gyógyításához.

4.1.2. 10.4.1.2. A szankciók meghatározásának módjai Mivel valamennyi büntetőjogi szankció komoly beavatkozást jelent az állampolgárok alkotmányos jogaiba, garanciális jelentőséggel bír alkalmazási feltételeik egzakt meghatározása. A szankció alkalmazási feltételeinek mikénti meghatározásával a törvényhozó egyben a jogalkalmazó kompetenciájának határait is kijelöli. Azon az alapon, hogy a büntetés nemének és mértékének meghatározása mennyiben képezi a törvényhozó vagy a jogalkotó feladatát, négyféle büntetési rendszer különböztethető meg. Ezek: – az abszolút határozott, – az abszolút határozatlan, – a relatíve határozott és – a relatíve határozatlan szankciórendszer. ad. 1. Az abszolút határozott rendszerben mind a büntetés nemének, mind a büntetés mértékének meghatározása a törvényhozó feladata, az adott bűncselekményre tehát csak pontosan meghatározott nemű és mértékű szankció alkalmazható. A bíróság feladata ebben a rendszerben a büntetőjogi felelősség vizsgálatára korlátozódik, ha megállapítja az elkövető büntetőjogi felelősségét, feladata csupán a nemében és mértékében is meghatározott szankció mechanikus előírása. Büntetőjogunk korai korszakából hozott példa, hogy a hűtlenségi esetek büntetése kizárólag „fej- és jószágvesztés” volt. Az abszolúte határozott rendszer a bírói önkény kiküszöbölése érdekében született meg a felvilágosodás idején, alapvető hibája ebből következően az egyéniesítés teljes hiánya. ad. 2. Az előbbi ellentéte az abszolút határozatlan rendszer, ahol a törvényhozó a büntetési nem és a büntetés mértékének meghatározását is a jogalkalmazóra bízza. Az előzőekből is jól láthatóan ez a rendszer a bírói önkény melegágya. Alkalmazására radikális változások időszakában került sor, például a tanácsköztársaság idején, amikor a szankció neme és mértéke is a bírák forradalmi jogtudatának függvénye volt. ad. 3. A relatíve határozott rendszerben a büntetéskiszabás feladata megoszlik a törvényhozó és a bíróság között: a büntetés nemét vagy lehetséges nemeit, valamint a büntetés mértékének alsó és felső határát a tövényhozó határozza meg. A bíróságot a törvényi keretek között mérlegelési jog illeti meg. A szankció meghatározásának módja alapján Nagy Ferenc a rendszer négy típusát különbözteti meg. a) Az első esetben a törvény az adott bűncselekmény szankciójának speciális minimumát és maximumát is meghatározza, így pl. a Btk. 321. § (1) bekezdése a rablás alapesetét két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. b) A második esetben a szankció generális minimuma és speciális maximuma meghatározott, így például a Btk. 263/C. § (1) bekezdés értelmében a bűnszervezetben részvétel miatt az elkövető öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés alsó határa a 40. § (2) bekezdés értelmében két hónap. c) A szankció speciális minimuma és generális maximuma meghatározásának módszerével a magyar jog áttételesen él, miszerint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény, bűnszervezetben, különös vagy többszörös visszaesőként történő elkövetés, továbbá halmazati vagy összbüntetés esetén a kiszabható büntetés maximuma húsz év.

220 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA d) A törvény a szankció generális minimumát és generális maximumát az Általános Részben szabályozza, így például a Btk. 49. § (4) bekezdése értelmében a közérdekű munka legkisebb 42, legnagyobb mértéke 300 óra. ad. 4. A relatíve határozatlan rendszerben a törvényhozó az adott bűncselekményre alkalmazandó szankció neme mellett a büntetés mértékének csak az alsó vagy felső határát határozza meg. Mivel azonban a törvény speciális minimum vagy maximum hiányában is meghatározza a büntetés generális minimumát és maximumát, a rendszer a büntetés kiszabásakor tér el markánsan a relatíve határozott rendszertől. A bíró a büntetést határozott tartam megjelölése nélkül, csupán a kiszabott büntetés legalacsonyabb vagy legmagasabb mértékére utalva szabja ki. A relatív határozatlan rendszerre az Egyesült Államok lehet példa. Megjegyzést érdemel, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróság e rendszer kapcsán több ítéletében a büntetések időnkénti, előre látható érdemi felülvizsgálatának szükségességét hangsúlyozta.

4.1.3. 10.4.1.3. Hatályos büntetőjogunk szankciórendszere Szankciórendszerünk, mely néhány évtizede a mainál több szankciót ismert és mint ilyen, igen színes képet mutatott, a halálbüntetés, a javító-nevelő munka, a szigorított javító-nevelő munka, valamint a biztonsági intézkedések eltörlését követően némileg leegyszerűsödött. A 2009. évi LXXX. törvénnyel újabb sok jogintézmény érintő, többségében felesleges és követhetetlen reformon ment keresztül a szankciórendszer, melynek ideológiai középpontjában az említett két-nyomtávú szankciórendszer áll. 1. Hatályos szankciórendszerünk büntetések és intézkedések alkalmazását is lehetővé tevő részben konjunktív, részben alternatív dualista szankciórendszer. Elsődleges szankcióformának a büntetés tekinthető, az intézkedések a speciális prevenció fokozását szolgálják. 2. A szankciók meghatározási módját tekintve a magyar Btk. a relatíve határozott rendszer talaján áll, a törvényhozó előírja az egyes bűncselekményekre alkalmazható büntetési nemet valamint azok alsó és felső határát. A 2009. évi LXXX. törvény óta a Btk. új 38. §-a szerint jelentősen nőtt az alternativitása büntetéseken belül is. A mértéket a konkrét bűncselekményre vetítve a Különös vagy az Általános Rész határozza meg. Utóbbira példa a szabadságvesztés generális minimumának az Általános Részben történő előírása. Amennyiben a Különös Rész egyes bűncselekményeinél csak a felső határ szerepel, a generális minimum érvényesül. Érdemes azonban kiemelni, hogy a különös részi büntetési tételkeret egyes általános részi rendelkezések miatt jelentősen módosulhat, sőt más büntetési nemek is alkalmazhatóak. Így halmazati, összbüntetés, bűnszervezetben elkövetés, illetve különös vagy többszörös visszaesők esetén a törvény felfelé, míg a büntetés enyhítése vagy a tárgyalásról lemondás esetén lefelé történő átlépést tesz lehetővé, vagy éppen ír elő a bíróság számára. A büntetési tétel meghatározásakor tehát az általános részi rendelkezésekre is figyelemmel kell lenni. 3. A büntetési nemeket felsoroló 38. § (1) bekezdése megkülönbözteti a büntetéseket és mellékbüntetéseket. 4. A törvény leggyakrabban szabadságvesztés büntetést ír elő a bűncselekmények szankciójaként, de a 2009-es novella feloldja szankciórendszerünk szabadságvesztés-centrikus voltát. Kérdés, hogy a jogalkalmazás él-e ezzel a lehetőséggel. 5. Hatályos büntetőjogi szankciórendszerünk tehát büntetésekből, mellékbüntetésekből és intézkedésekből áll. A Btk. 38. § (1) bekezdés értelmében büntetések a) szabadságvesztés, b) közérdekű munka, c) pénzbüntetés, d) foglalkozástól eltiltás, e) járművezetéstől eltiltás, f) kiutasítás.

221 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A (2) bekezdés szerint mellékbüntetések a) a közügyektől eltiltás, b) a kitiltás. A 70. § (1) bekezdése pedig az alábbi intézkedéseket intézményesíti 1. megrovás, 2. próbára bocsátás, 3. kényszergyógykezelés, 4. alkoholisták kényszergyógyítása, 5. elkobzás, 6. vagyonelkobzás, 7. pártfogó felügyelet, 8. jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések. A 2009-es novella a korábbi szankció rendszerhez képest differenciáltabb szankcionálási rendszert alakít ki, melynek célja, hogy az alkalmazandó szankciók típusa, súlya, szigora jobban illeszkedjen a bűncselekmény súlyához, jellegéhez és az elkövető személyi körülményeihez. A differenciálás megteremtését szolgálja a büntetések kombinált alkalmazásának rugalmasabbá tétele. Így a novella csaknem teljesen felszámolja a korábban meglévő, a büntetések együttes, illetve egymás helyett történő kiszabására vonatkozó korlátokat, megtartja viszont a büntetéseken belül a hatályos szabályozás szerinti felosztást fő- és mellékbüntetésekre, de a főbüntetések helyett a büntetések elnevezést használja. Eszerint a korábban mellékbüntetésnek számító foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás és kiutasítás büntetésnek minősül, és ekképpen önállóan is kiszabható. A mellékbüntetések közül kettő továbbra is mellékbüntetésként maradt fenn, a közügyektől eltiltás és a kitiltás. Ezek a korábbi Btk. szerint is, és a novella alapján is kizárólag járulékos szankciók. Megszűnt továbbá a pénzmellékbüntetést tekintettel arra, hogy a pénzbüntetés önállóan és más büntetetés mellett is kiszabható. A Btk. 38. § (3) bekezdése a kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények esetében általános jelleggel lehetővé teszi szabadságvesztés helyett egy vagy több más büntetés alkalmazását, ha a bűncselekmény büntetési tételének felső határa három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb. A novella tehát a különös részi bűncselekmények absztrakt fenyegetettségi fokától függően teszi lehetővé szabadságvesztés helyett más büntetés önálló vagy további büntetéssel, illetve büntetésekkel együtt történő kiszabását. A novella a büntetések egymás mellett történő kiszabásának szinte korlátlan lehetőségét adja az ítélőbíró kezébe. Lehetővé válik többfajta eltiltást tartalmazó büntetés (például foglalkozástól eltiltás és járművezetéstől eltiltás) együttes kiszabása, sőt, ezek közül bármelyik, de akár a kettő együtt is kiszabható pénzbüntetéssel kombinálva. A novella alkotói ettől azt remélik, hogy a többi büntetési nem a szabadságvesztés büntetésnek olyan reális alternatíváivá válnak, amelyek adott esetben a szabadságelvonásnál nagyobb mértékű tényleges joghátrányt jelentenek a szabadságvesztés káros hatásai nélkül. Természetesen továbbra is lehetséges bármelyik eltiltást tartalmazó büntetés önálló, illetve szabadságvesztés, vagy közérdekű munka büntetés mellett történő kiszabása. A kizárólag pénzbüntetéssel büntetni rendelt cselekmények esetében nincs lehetőség a büntetések közötti átjárásra vagy azok halmozódásra. A Btk. Különös Része nyolc bűncselekményt rendel kizárólag pénzbüntetéssel büntetni. (Ezek a cselekmények az alábbiak: sajtórendészeti vétség (213. §); földmérési jel megrongálása (215. §); magántitok megsértésének alapesete [177. § (1) bek.]; levéltitok megsértésének alapesete [178. § (1) bek.]; önkényuralmi jelképek használatának alapesete [269/B. § (1) bek.]; közokirathamisítás gondatlan alakzata [274. § (3) bek.]; árdrágítás gondatlan alakzata [301. § (4) bek.]; készpénzhelyettesítő fizetési eszköz hamisítás gondatlan alakzata [313/B. § (3) bek.]). E bűncselekményeknek az elkövetői a (4) bekezdés alapján továbbra is csak pénzbüntetéssel lesznek büntethetőek.

222 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A 38. § (6) bekezdése állapítja meg a büntetések együttes alkalmazása alóli további kivételeket. Így szabadságvesztés mellett – e büntetés jellegénél fogva – nem lehet közérdekű munkát elrendelni, kiutasítás mellett pedig nem szabható ki közérdekű munka vagy pénzbüntetés. Györgyi Kálmán már 1984-ben leírhatta, miszerint az elmúlt években a büntetés alkalmazási gyakorlatban a pénzbüntetés vált a leggyakrabban alkalmazott büntetési nemmé. Ez jelenleg sincs másképpen, a szabadságvesztés a II. Világháborút követő két és félévtizedig volt csupán a represszív kommunista diktatúra eszközeként a domináns büntetési nem. Györgyi mutat rá, hogy 1836-ban Szlemenics Pál még úgy vélte, hogy a pénzbüntetés abszolút meghatározása lehetetlen. Ennek ellenére később egyre növekvő mértékben a pénzbüntetést a bűncselekmények egyre tágabb körére alkalmazhatónak találták és az eltérő vagyoni viszonyoknak a figyelembevételét azzal oldották meg, hogy a bírónak terjedelmes mérlegelési szabadságot biztosítottak. Az 1843. évi javaslatban a pénzbüntetés 16 kisebb súlyú bűntett büntetéseként szerepelt és mint korábban említettem a Csemegi-kódex is felvette a büntetési nemek közé. A három főbüntetéskénti megjelenés mellett 71 esetben fordult elő mellékbüntetésként az 1878-as Kódexben. Az ugyancsak kiemelt enyhítési szakasz következtében 1910-re a pénzbüntetés vált a leggyakrabban alkalmazott főbüntetéssé. Ugyanakkor Györgyi Waldhausert idézve rámutat, hogy a valóságban azonban a jelentős társadalmi egyenlőtlenségek olyan rendkívüli igazságtalanságként manifesztálódtak, miszerint ténylegesen szabadságvesztésként állták ki a kiszabott pénzbüntetések legnagyobb részét az annak megfizetésére képtelen szegények. Így körülbelül 50 ezer ember állotta ki szabadságvesztésként a rá kiszabott pénzbüntetést évente a megfizetés hiányából való átváltás következtében. A pénzbüntetés szabályozásában – Györgyit idézve – jelentős változást hozott a II. Bn. melyet Finkey komoly vívmányként méltatott. (Györgyi) Általános rendelkezéssel minden vétségre (és természetesen kihágásra) alternatív főbüntetéssé tette a pénzbüntetést, továbbá általános rendelkezéssel szabályozta a pénz mellékbüntetést is (Györgyi). Jelentős újítása volt még e novellának, hogy kötelezővé tette az elkövető vagyoni és kereseti viszonyainak figyelembevételét, a speciális keretek eltörlésével valójában teljeséggel a bíróságokra bízta a pénzbüntetés összegének meghatározását. A 2009. évi LXX. tv. nagyon sok tekintetben tükrözi a Bta. filozófiáját és megoldását, amint erre korábban rámutattunk. Ennek az egyébként véleményünk szerint helytelen tendenciának az egyik atribútuma, hogy a Bta. mellékbüntetéssé fokozta le a pénzbüntetést és lényegében visszatért ahhoz a megoldáshoz, amely a pénzbüntetés széles körű alkalmazását az egyfokú később pedig kétfokú enyhítéssel tette csak lehetővé (Györgyi). Ahogy Györgyi fogalmaz „a pénzbüntetésnek a 70-es években bekövetkezett reneszánsza az 1973. évi jogalkalmazási , jogpolitikai irányelveknek és a kétfokú enyhítést újra bevezető 1973. évi 14. sz. tvr.-nek volt köszönhető”. Így 73-ra a pénzbüntetés vált a leggyakrabban alkalmazott büntetéssé éppúgy mint napjainkban. Az igazi problémát azonban a bűncselekmény súlyának és az elkövető anyagi helyzetének a pénzbüntetéshez való igazítása jelentette és jelenti a mai napig. A Györgyi és Kovacsics közös tanulmánya állapította meg, hogy a kiszabott pénzbüntetések túlnyomó része nem haladta meg az ötezer forintot, az ezer forintot pedig alig. A pénzbüntetés reformja vetette fel a ma már közhelynek számító úgynevezett napi tételes rendszer bevezetését. Ez a jog intézmény a XIX. század közepére vezethető vissza, amikor az 1852-ik évi portugál Btk. alkalmazta a világon először. Ezt követően került be 1921-ben a finn, majd 1931-ben a svéd büntetőjogba is. A portugál minta természetessé tette, hogy számos dél-amerikai állam is átvette ezt a pénzbüntetés számítási és kiszabási módot. Európában a magyarokhoz közel álló jogrendszerek közül a nyugatnémet és az osztrák jog vezette be a napi tételes rendszert 1975-ben. Hazánkban a II. Világháború utáni büntető jogászok közül Viski Lászlótól ered e rendszer bevezetésének gondolata. A napi pénzbüntetés rendszer ugyanis két alapvető problémája is megoldást jelent, egyrészt lehetségessé válik a bűncselekmény súlyának és az elkövető vagyoni, kereseti, jövedelmi viszonyainak is a figyelembevétele, másrészt pedig meg nem fizetés esetén könnyen megoldható a szabadságvesztésre történő átváltás. Vagyis a napi tételek száma tükrözi a bűncselekménynek az alanyi és tárgyi súlyát, tehát szegény ember ugyanazért a bűncselekményért ugyanannyi napi tételre ítélendő, mint a gazdag ember, azonban a napi tétel nagysága már az elkövető vagyoni helyzetét kell, hogy tükrözze. E két szám szorzatából áll össze a pénzbüntetés mértéke, mely így nyilván eltérő nagyságú gazdag, illetve szegény elkövető esetén. Ugyanakkor azonban, ha a pénzbüntetést nem fizetik ki az átváltható oly módon, hogy egy napi tétel egy napi szabadságvesztésnek felel meg. Így a szegény ember is éppannyi napot tölt szabadságvesztés hatálya alatt, mint a gazdag ember. Éppen napjainkban azonban még ez a logikus és jól alkalmazható rendszer is csődöt vall, hiszen a bevallott jövedelem legritkább esetben tükrözi a valódi vagyont és ezen utóbbi feltérképezése is az off-shore cégek, 223 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA külföldi bankszámlák, és álszerény életvitelek világában szinte lehetetlen. A gyakorlatban inkább azt lehet mondani, hogy éppen az egyszer megbotló, de egyébként törvényt tisztelő embert sújtja a pénzbüntetés, míg az előre tervező profi bűnözőre soha nem szabnak ki megfelelő nagyságú pénzbüntetést.

5. 10.5. A halálbüntetés 5.1. 10.5.1. A nemzetközi megközelítés A halálbüntetés évszázadokon keresztül a legalapvetőbb büntetésnek számított, majd az abolicionista (halálbüntetés-ellenes) mozgalmak hosszú küzdelmének eredményeként előbb kivételes büntetéssé vált, majd a huszadik században Európa országaiban fokozatosan eltörölték. Az emberi élet kioltásának legitimációja, jogos vagy éppen jogtalansága mindig is foglalkoztatta az emberi közösségeket. Az emberi élet sérthetetlenségének gondolata mind a mai napig nem általánosan elfogadott, hiszen a világon öt olyan ország is van – köztük az Egyesült Államok –, ahol nem csak, hogy él még a halálbüntetés, de kivégeznek olyan elítélteket akik 18 éves koruk betöltése előtt követték el a halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekményt. Az USA-ban ahol 1976 óta – amikor újra visszaállították a halálbüntetést – 22 embert végeztek ki fiatalkorúan elkövetett bűncselekményért. Hét olyan amerikai szövetségi állam van, amelyben ez lehetséges. Paradox módon az Iraki háborúig Irak is olyan jogrendszerrel rendelkezett, amely megengedte a fiatalkorúak kivégzését. Fiatalkorúakon végrehajtott halálbüntetésről számolnak be még Iránból, Pakisztánból és Bangladesből. A halálbüntetés eltörlésének folyamatában a következő nemzetközi egyezmények játszottak kulcs-szerepet. A Polgáriés Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 6. cikkének (1) bekezdése szerint „minden embernek vele született joga van az életre. E jogot a törvénynek védelmeznie kell. Senkit sem lehet életétől önkényesen megfosztani.” A (6) bekezdés pedig kimondja, hogy „e Cikk egyetlen rendelkezésére sem lehet hivatkozni avégett, hogy késleltessék vagy megakadályozzák a halálbüntetésnek az Egyezségokmányban részes valamely állam általi eltörlését”. Az Egyezményt Magyarország az 1976. évi 8. tvr.-tel ratifikálta. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én aláírt Egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése szerint a törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani, kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, amennyiben a törvény a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg. Az Egyezmény kezdetben szűk körben ugyan, de jogosnak ismerte el a halálbüntetést. Az Emberi Jogok Európai Egyezményét Magyarország az 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdette ki. Az 1983. április 28-án elfogadott 6. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke viszont már úgy rendelkezett, hogy „a halálbüntetést el kell törölni. Senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni és halálbüntetést nem szabad végrehajtani.” A 2. cikk ugyanakkor lehetővé tette, hogy az állam törvényhozása háború idején vagy háború közvetlen veszélye idején rendelkezhet halálbüntetésről rendelkezzen, azzal, hogy a halálbüntetést ez esetben is csak e törvényhozás által megszabott esetekben és előírt rendelkezéseknek megfelelően lehet alkalmazni. Végül 13. Kiegészítő Jegyzőkönyv az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezményhez a halálbüntetés eltörléséről minden körülmények között (Vilniusz, 2002. május 3.) kimondja, hogy „Az Európa Tanács e jegyzőkönyvet aláíró tagállamai, abban a meggyőződésben, hogy az élethez való jog alapvető érték egy demokratikus társadalomban, és hogy a halálbüntetés eltörlése nélkülözhetetlen e jog védelméhez és a minden emberben természettől benne rejlő méltóság teljes elismeréséhez … megteszik a végső lépést a halálbüntetés eltörlésére minden körülmények között”. Ebből kifolyólag Magyarországon jelenleg még az Alkotmány megváltoztatásával sem lehetne visszaállítani a halálbüntetést, ahhoz a 13. Kiegészítő Jegyzőkönyvet is fel kellene mondani.

5.2. 10.5.2. A magyar fejlődés rövid áttekintése Az abolicionista mozgalom kezdetben azon természetjogi elméletekből táplálkozott, melyek azt hirdették, az állam megszegi a társadalmi szerződést, ha olyan értéket von meg polgárától, mely felett, mivel a polgárok az élethez való jogot nem ruházták át, nincs rendelkezési joga. Magyarországon a halálbüntetés eltörlése mellet szállt síkra Szemere Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről című, 1841-ben megjelent, az Akadémia pályázatán jutalmat nyert művében. Szemere szerint mivel a büntetés jogalapja az elkövetett bűn és „a szabadság s béke fenntartása”, a halálbüntetés jogalapja a következő két kérdés megválaszolását követően dönthető el: 1. Van-e bűn, mi emberi bírótól halált érdemel, és az élet tárgya lehet-e a büntetésnek? 2. Halálbüntetés nélkül fennállhat-e a társasági szabadság s béke? 224 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Mivel az élet elidegeníthetetlen jó, már az első kérdésre nemleges választ kell adni. A halálbüntetés szükségességét pedig a következőképpen cáfolja. Az indulatból cselekvőkre nem hat semmi félelem, esetükben a világ minden büntetése elégtelen, azoknál, akiket a bűnnel elérhető nyereség nagysága és a felderítetlenség hite indít bűnözésre, a cél a büntetés bizonyos bekövetkezésével elérhető, míg azokra, akiket csak a kénytelenség visz bűnre, a halálbüntetés szükségtelen. Az 1843. évi törvényjavaslat nem tartalmazta a halálbüntetést, a Csemegi-kódex két bűncselekményre, a király személye elleni felségsértésre és a gyilkosságra írt elő halálbüntetést. A II. Világháborút követően a népbíróságok és rögtönítélő bíróságok, 1957-ben pedig a népbírósági tanácsok munkája eredményeként jelentősen nőtt a halálbüntetések száma. Az 1961. évi Btk.-ban ugrásszerűen, mintegy negyvenre emelkedett a halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények száma, amit a halálbüntetés kivételes jellegét hangsúlyozó 1978. évi Btk. jelentősen csökkentett. 1989-ben az állam elleni bűncselekmények köréből kiktatták a sokszor a politikai leszámolások eszközéül szolgáló halálbüntetést. Az 1960-as évektől kezdve fokozatosan csökkent a halálbüntetések száma, a ’80-as években évente kevesebb mint öt esetben szabtak ki halálbüntetést, 1988 júliusa után pedig már nem hajtottak végre halálbüntetést. Az Alkotmánybíróság23/1990. (X. 31.) AB számú határozatával a halálbüntetést az Alkotmánnyal ellentétesnek minősítette és a Btk. vonatkozó rendelkezéseit megsemmisítette. Ahogy azt Sólyom László párhuzamos véleményében kifejti, az Alkotmánybíróság határozata a halálbüntetés alkotmányosságának kérdésében lényegesen más, mint a halálbüntetés törvénnyel való eltörlése. Míg az Országgyűlésnek szabadságában áll bármilyen érv alapján dönteni, az Alkotmánybíróság kizárólag alkotmányjogi érvekkel alapozhatja meg döntését. Az Alkotmánybíróság döntése végleges, továbbá az élethez való jog értelmezése az élet feletti rendelkezés más eseteinek (abortusz, eutanázia) eldöntését is befolyásolhatja. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásául a következőket fogalmazta meg: Az Alkotmány az „Általános rendelkezések” c. I. fejezetében kinyilvánítja, hogy „a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége” [8. § (1) bekezdése]. Az „Alapvető jogok és kötelességek” c. XII. fejezetben pedig megállapítja, hogy „a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani” [54. § (1) bekezdése]. A 8. § (4) bekezdése szerint az élethez és az emberi méltósághoz való jog olyan alapvető jognak minősül, amelynek gyakorlása rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején sem függeszthető fel, illetve nem korlátozható. Az Alkotmány idézett rendelkezéseinek összevetéséből megállapítható; hogy Magyarországon az élethez és az emberi méltósághoz való jog – állampolgárságra tekintet nélkül – minden embernek veleszületett, sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető joga. A magyar államnak az élethez és az emberi méltósághoz való jog tekintetében is elsőrendű kötelessége, hogy ezeket tiszteletben tartsa és védelmezze. Az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése azt állapítja meg, hogy az élettől és az emberi méltóságtól „senkit nem lehet önkényesen megfosztani”. E tilalom megfogalmazása egyúttal nem zárja ki az élettől és az emberi méltóságtól történő nem önkényes megfosztás lehetőségét. A halálbüntetés törvényi megengedése alkotmányosságának megítélésénél azonban az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése az irányadó, amely szerint „a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja”. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Btk.-nak és a kapcsolódó hivatkozott jogszabályoknak a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának tilalmába ütköznek. Az élettől és az emberi méltóságtól halálbüntetéssel való megfosztásra vonatkozó rendelkezések ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jog lényeges tartalmát nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az emberi méltóságnak, illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg. Fenti határozatában az Alkotmánybíróság kimondta továbbá, hogy az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben.

225 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az Alkotmánybíróság határozatában az Alkotmány 8. § (2) bekezdése és 54. § (1) bekezdése közti összhang hiányára is felhívta a figyelmet. Schmidt Péter különvéleményében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egymással ellentétes alkotmányi rendelkezések feloldása az Országgyűlés joga és kötelessége, mely jogkört az Alkotmánybíróság nem veheti át. Lábady Tamás és Tersztyánszky Ödön párhuzamos véleményének központi gondolata, hogy az emberi lényeg, mely nem más mint az emberi méltóság és az emberi élet, a jog számára transzcendens, hozzáférhetetlen. Az állam azért nem foszthatja meg büntető hatalmánál fogva az embert az élettől és az emberi méltóságtól, mert a halálbüntetéssel az Alkotmányban védett értékeket önkényesen átrendezi. Önkényesen: mert az emberi lét és méltóság az értékek rangsorában minden értéket megelőz, azaz a jog által is sérthetetlen és elidegeníthetetlen értékekről van szó. Sólyom László párhuzamos véleményéből a következő gondolatokat emeljük ki. Az Alkotmány szerint az élethez és emberi méltósághoz való jogtól senkit nem lehet önkényesen megfosztani. Eszerint a halálbüntetés alkotmányellenességének formális kulcsa az önkényesség értelmezése, amit azonban az élethez és emberi méltósághoz való jog sajátosságaira tekintettel kell elvégezni. A halálbüntetés alkotmányossága feletti döntésnek ezért az élethez és emberi méltósághoz való jog tartalmi kifejtése az alapja. Következik ez az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből is, mert a lényeges tartalom meghatározása nem történhet meg a jog tartalmának kibontása nélkül. Elsőként az Alkotmány élethez való jogra vonatkozó rendelkezését vizsgálja. Három kérdést tart értelmezendőnek: – az élethez és emberi méltósághoz való jog kitüntetett szerepét és kapcsolatát, – a veleszületett, a sérthetetlen és elidegeníthetetlen jelzőket, – a „nem lehet önkényesen megfosztani” kitételt. Megállapítja, hogy a fenti jelzők értelmezése nem ad elegendő alapot a halálbüntetés alkotmányosságáról való döntéshez, ezért az önkényesség értelmezése nélkül nem lehet az élethez és a méltósághoz való jog elidegeníthetetlenségéről állást foglalni. Az élethez való jog határai az önkényesség értelmezésétől függnek. Az önkényességet azonban, ahogy arról már volt szó, a fenti jogok sajátosságaira tekintettel, materiális kritériumok alapján kell vizsgálni. Az emberi méltósághoz és élethez való jog minden más jogtól különbözik. Nem tudjuk, hogy van-e lélek, a halál utáni világ, „élet”, ezt tudományos sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. A jognak azonban a tudományosan és empirikusan igazolható tételekre kell támaszkodnia. Így fel kell tételezni,hogy a halállal az ember és ezért az emberi méltóság is megszűnik. Az emberi méltóság nem adatik, az mindenkit aki embertől születik a születésének tényétől fogva megillet. Ez az a minőségi különbség, amely az embert az állatoktól vagy dolgoktól megkülönbözteti, ezért nem lehet az ember soha például adásvétel tárgya. Ha azonban az emberi méltóság nem adatik, azt nem az állam adja, azt az állam, de más sem el nem veheti. Viszont, amennyiben az élet elválaszthatatlanul összefonódik az emberi méltósággal, akkor az élettől sem lehet egy embert sem megfosztani, hiszen méltóságától fosztanánk meg. Ez a jog osztatlan és az ember jogi státusának alapját képezi. A többi jog korlátozható, majd helyreállítható, az élethez és a méltósághoz való jog azonban csak elvehető, mégpedig csakis visszafordíthatatlanul, és akkor minden más jog is megszűnik. Az élethez és a méltósághoz való jog oszthatatlansága folytán fogalmilag korlátozhatatlan, csak teljesen és végérvényesen lehet megfosztani tőlük az embert, azaz nem lehet különbséget tenni korlátozható rész és „lényeges tartalom között”. Az élethez és az emberi méltósághoz való jog maga a lényeges tartalom. E jogok minden más alapjog lényeges tartalmának részét is képezik, hiszen az összes többi alapjog forrásai és feltételei, továbbá azok korlátozhatóságának abszolút határai. Ebből az következik, hogy az élethez és méltósághoz való jogtól való megfosztás fogalmilag önkényes. A halálbüntetés tehát nem azért önkényes, mert az élethez való jog lényeges tartalmát korlátozza, hanem azért, mert az élettől megfosztás a méltósághoz való jog korlátozása sőt kiüresítése lenne, ám ez nem lehetséges. Szabó András szerint a halálbüntetés alkotmányosságát nem a büntetési célok elérésére való alkalmassága, hanem egyedül és kizárólag az dönti el, hogy az Alkotmány hogyan szabályozza az élethez való jogot. Ezt pedig az Alkotmány 8. §-a az állam által védendő és lényeges tartalmában még törvény által sem korlátozható alapvető jogként definiálja. Párhuzamos véleményében a büntetőjoggal, valamint a büntetés céljával kapcsolatban a következőket fejtette ki. 226 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Szabó szerint sem a hatásosság hiánya, sem a célra való alkalmatlanság, vagy az ítélkezés eltérései, ingadozásai nem kérdőjelezhetik meg a büntetés létjogosultságát. A büntetőjogi retorzió nem képes lényegesen befolyásolni a bűnözés alakulását, mivel ezt alapjában véve a társadalom aktuális állapota határozza meg. Ebből azonban nem következik, hogy a büntetések hatástalansága, a célok beteljesítésére való alkalmatlansága, avagy az ítélkezési gyakorlat eltérései miatt le kellene mondani a büntetésről általában. Nem a büntetés hatásossága, célbeteljesítő alkalmassága és egyöntetűsége a büntetés alkalmazásának alapja, hanem az az elv, hogy bűn büntetlenül nem maradhat, illetve, hogy a bűn büntetést érdemel. A büntetőjogi büntetést ezért álláspontja szerint nem szükséges célkövetéshez vagy célra való alkalmassághoz kötni, hiszen attól, hogy nem hatásos vagy nem teljesít be célokat, alkalmazása még szükséges, igazságos és indokolt lehet. A büntetőjog társadalmi rendeltetése Szabó András szerint, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció szerepe és rendeltetése ezért a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása, amikor ezen már más jogági szankciók nem segítenek. A jogépségi büntetésnek szimbolikus funkciója van: a büntetőjogi parancsokat nem lehet büntetlenül megsérteni. A büntetés célja önmagában van: a jogépség nyilvános deklarálásában. Az elmélet szerint a „célra nem tekintő”, szimbolikus, jogépségi, megtorló büntetés egyet jelent az arányos büntetés elvével. Az arányos büntetés elve kizárja a célbüntetést, mert a célbüntetés nem a tett súlyához való arányítást, hanem a célhoz mért viszonyítást kívánja meg és teszi lehetővé. A jogépségi büntetés, a megtorló, arányos büntetés sokkal humánusabb a látszólag humánus nevelő célbüntetésnél, mert nem érinti a személyiséget, a személyi autonómiát és lelkiismereti szabadságot. A büntetőjogi büntetéskiszabás logikája nem cserélhető fel a nevelés és a gyógyítás logikájával, ha meg akar maradni az igazságszolgáltatás kereteiben. Az arányos büntetés elve azért is egyedül lehetséges alkotmányos jogállami büntetés, mert egyedül ez fér össze a jogegyenlőség eszméjével. Minden egyéb tekintet a jogegyenlőtlenség deklarálása volna, hiszen szükségképpen az egyén valamilyen személyiségi állapotát vagy státusát tekintené a büntetés zsinórmértékének és nem a tettet. Zlinszky János Szabó Andrással szemben a büntetést csak célra irányított értelemben tartja elfogadhatónak, a büntetés ezért indokoltságát veszti, amint céljai megvalósítására alkalmatlanná válik. Mivel a halálbüntetés általános visszatartó hatása ma a tudomány által nem igazolható, alkalmazása a törvényhozó hatalmi döntésén alapul, ezért önkényes.

5.3. 10.5.3. Halálbüntetés az Amerikai Egyesült Államokban A halálbüntetés etikai igazolhatóságáról és hasznosságáról folyó, a 19. századig visszanyúló viták ellenére az amerikai társadalom nagy része továbbra is megfelelő és szükséges szankciónak tekinti a halálbüntetést. Éppen ezért az Alkotmánybíróság halálbüntetés alkotmányellenességét kimondó határozatának áttekintése után érdemes a Legfelsőbb Bíróság halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontját is megvizsgálni. A halálbüntetést a XIX. század második felében több állam megszüntette az Egyesült Államokban, így például Michigan 1882-ben (a hazaárulást kivéve), Maine pedig 1887-ben. 1990-re szűnt meg a korbácsolás, vagy botozás, mint büntetés a déli államokban is. Az sajnos más kérdés, hogy a szabadságvesztésre ítéltek esetén mint fegyelmező eszközt a büntetés végrehajtáson belül több államban fenn maradt. Az ún. villamosszéket 1888-ban vezették be először New York-ban és a kivégzések nyilvánosságát is a századfordulóra tiltották be a legtöbb államban. A Furman v. Georgia (1972) és a Gregg v. Georgia ügy (1976) kérdése az volt, hogy a georgiai jog halálbüntetés kiszabását lehetővé tevő rendelkezései sértik-e a szokatlan és kegyetlen büntetéseket tilalmazó 8., valamint az egyenlő védelem klauzuláját tartalmazó 14. számú alkotmánymódosítást. Georgia állam törvénye emberölés miatt halálbüntetés vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását rendelte el. A Furman v. Georgia ügyben Furmant az esküdtszék halálra ítélte. Furman és társainak érvelése elsődlegesen arra épült, hogy a társadalmi felfogás eljutott arra a pontra, amikor a halálbüntetés már nem tolerálható. A társadalmi felfogás ezen változása pedig azt kívánja, hogy a 8. alkotmánymódosítást úgy értelmezzék, mint amely bármely bűncselekmény esetén tiltja a halálbüntetést. Ezt az érvelést két bíró fogadta el, három másik nem kívánt ilyen messzire menni és a büntetés természete helyett a halálbüntetés kiszabását megelőző eljárásra korlátozta vizsgálatát. A Furman ügyben az esküdtszéknek nem álltak rendelkezésre azok a 227 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA szempontok, amelyek alapján megalapozottan dönthetett volna, hogy halálbüntetést vagy életfogytig tartó szabadságvesztést szabjon ki. A halálbüntetés kiszabásának ez az önkényessége volt az, amit a bírák alkotmányellenesnek találtak. A 8. alkotmánymódosítás részrehajlás nélküli, nem önkényes büntetőtörvények megalkotását követeli meg. A jogalkalmazónak túl nagy diszkréciót engedő törvények alkalmazása diszkriminációval terhes, ami a kegyetlen és szokatlan büntetések tilalmában implicite benne foglalt egyenlő védelemmel (törvény előtti egyenlőséggel) összeegyeztethetetlen. Éppen ezért meg kell határozni azokat a kritériumokat és azt az eljárási rendet, amely alapján halálbüntetés kiszabásáról lehet dönteni. Georgia ennek megfelelően törvényben határozta meg azokat a súlyosító körülményeket, amelyek közül legalább egynek ésszerű kétséget nem hagyó módon megállapíthatónak kell lennie ahhoz, hogy halálbüntetést lehessen kiszabni. Az esküdtszék azonban bármilyen más súlyosító vagy enyhítő körülményt is figyelembe vehet. Az esküdtszéknek az eljárás során a bűncselekmény és a bűnelkövető sajátosságaira is figyelemmel kell lennie. További fontos garancia halálbüntetés esetén az automatikus fellebbezés. Az állami legfelsőbb bíróságnak kötelessége felülvizsgálni, hogy a halálbüntetés kiszabását nem indulat, vagy előítélet motiválta-e, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján valóban fennáll-e a halálbüntetést megalapozó minősítő körülmény, valamint, hogy a büntetés a hasonló ügyekben alkalmazott büntetésekhez képest nem aránytalan-e. A Gregg v. Georgia ügyben Gregget kétrendbeli emberölésért és kétrendbeli fegyveres rablásért halálra ítélték. Mivel az esküdtszék által lefolytatott eljárás megfelelt a Furman ügyben kidolgozott szempontrendszernek, azaz a halálbüntetés kiszabását nem lehetett önkényesnek tekinteni, a Georgia Legfelsőbb Bíróság és a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság is megerősítette, hogy az emberölés vonatkozásában megalapozott volt a halálbüntetés kiszabása. Ezzel szemben, mivel Georgiában fegyveres rablás miatt nem szoktak halálbüntetést kiszabni, a büntetés e vonatkozásban túlzónak és szokatlannak minősült, amiért az ítélet vonatkozó részét hatályon kívül helyezték. Bár kisebbségben maradtak, érdemes megemlíteni azon bírák érveit, akik a szokatlan és kegyetlen büntetést tilalmazó cikket nem processzuális tesztnek vetették alá. Ezen vélemények kiindulópontja és magja, ahogy az Alkotmánybíróság határozatának is, az emberi méltóság. Elsődleges erkölcsi érvük, hogy az államnak, még ha büntet is, az emberi méltóságot tiszteletben kell tartania, azaz a büntetés nem lehet olyan súlyos, hogy az emberi méltóságot degradálja. Ezzel szemben a halálbüntetés, mint az emberi élet szándékos kioltása, egyedülálló módon csorbítja az emberi méltóságot. Az etikai érvek mellett megjegyzik még, hogy a halálbüntetés nem csak hogy szokatlan és kegyetlen a fájdalom, a véglegesség és a rettenetesség miatt, de a büntetési célokat sem szolgálja hatékonyabban, mint más, kevésbe súlyos büntetések.

5.4. 10.5.4. Az élethez való jog és a jogos védelem Az élethez való jog értelmezése kapcsán felmerül a jogos védelem problémája. Az élethez való jognak az Alkotmánybíróság határozatában kifejtett abszolút felfogásából egyenesen következik a kérdés, miért nem büntethető az, aki az életet ért támadást a támadó megölésével hárítja el. „A megtámadó oda lépett, hol nincs joga, következőleg hol annak megfelelő kötelességet ne várjon. … ha nem védném magam, elismerném jogát az élet fölött, mivel nem bír … Ha semmi joga nincs az élet felett, nekem ellenben örök jogom van az élethez, neki semmi esetben nem szabad azt megtámadni, nekem pedig minden esetben, s a végpercig szabad azt védelmezni. … Az egész vita a jogtudósok között azért nem végződék mindezideig, mert … senkinek nem juta eszébe lehetőnek tartani oly esetet, melyben egyik félnek sincs joga”– írja Szemere. Lényegében hasonlóan érvel Sólyom, amikor azt írja „a jogos védelem biztosította büntetlenséggel a jog nem az élettől való megfosztás jogszerűségét ismeri el, hanem annak a szituációnak a jogon kívüliségét, amelyben a támadás és elhárítása lezajlott. Ebben a határhelyzetben a jog nem kötelez és nem jogosítja semmire a megtámadottat. Jogot a támadó megölésére nem adhat, de ugyanezen okból azt sem írhatja elő, hogy a megtámadott tűrni köteles: ezzel ugyanis az ő élete felett rendelkezne. Így tehát az természeti állapot tér vissza azokra a pillanatokra, amíg az életek közötti választás szituációja fennáll”. A jog a jogos védelemnél nem a halálbüntetés jogát ismeri el, hanem a nem önkényes védekezés minőségét oltalmazza az önkényességgel szemben – rögzíti Lábady és Tersztyánszky. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény 2. cikke értelmében az élettől való megfosztást nem lehet e Cikk megsértéseként elkövetettnek tekinteni akkor, ha az a feltétlenül szükségesnél nem nagyobb erőszak alkalmazásából eredszemélyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében. Végül, amit arra a jogos védelemnél utaltunk a LB 15. számú irányelve és a töretlen gyakorlat is lehetővé teszi, hogy élet elleni támadásesetén az elhárító magatartás arányosságát ne vizsgálja a hatóság.

228 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA

6. 10.6.

A hatályos törvény szankciórendszere

Láttuk, hogy valamely bűncselekmény elkövetésének rendszerinti jogkövetkezménye a büntetés, amely a bűncselekmény elkövetése miatt a bűncselekmény társadalomra veszélyességével arányban álló joghátrányt jelent. A büntetés alkalmazásának az a feltétele, hogy a bűncselekmény elkövetője a törvény értelmében büntetendő és büntethető legyen, továbbá, hogy a bíróság a bűnösségét megállapítsa. A társadalom védelme a büntetéseken kívül egyéb jogkövetkezmények alkalmazását is megköveteli, amelyeket gyűjtő elnevezéssel intézkedéseknek hívjuk. A továbbiakban a hatályos törvény büntetési és intézkedési rendszerére vonatkozó előírásokat tekintjük át, utalva röviden a közelmúlt néhány, ma már nem hatályos szankciójára is. A Btk. IV. fejezetét legutóbb a 2009. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: 2009. évi Bn.) módosította átfogóban, amelynek rendelkezései többségükben 2010. május hó 1. napján léptek hatályba. Könyvünk természetesen tartalmazza mindazokat a további új jogszabályi rendelkezéseket is, amelyek a 2009. évi Bn. elfogadását, illetve hatályba lépését követően kerültek a Btk.-ba.

6.1. 10.6.1. A büntetési nemek 38. § (1) Büntetések a) a szabadságvesztés, b) a közérdekű munka, c) a pénzbüntetés, d) a foglalkozástól eltiltás, e) a járművezetéstől eltiltás, f) a kiutasítás. (2) Mellékbüntetések a) a közügyektől eltiltás, b) a kitiltás. (3) Ha a bűncselekmény büntetési tételének felső határa három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, akkor szabadságvesztés helyett közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás, illetőleg e büntetések közül több is kiszabható. (4) A büntetések – az (5) és (6) bekezdésben foglalt kivétellel – egymás mellett is kiszabhatók. (5) Ha a bűncselekményt e törvény kizárólag pénzbüntetéssel rendeli büntetni, e büntetés helyett vagy mellett más büntetés nem szabható ki. (6) Nem szabható ki a) szabadságvesztés mellett közérdekű munka, b) kiutasítás mellett közérdekű munka vagy pénzbüntetés. (7) Közügyektől eltiltás vagy kitiltás szabadságvesztés mellett szabható ki. 1. A Btk. a büntetéseket büntetések és mellékbüntetések alá sorolja. A megkülönböztetés alapja, hogy a büntetések önállóan, más büntetés nélkül is kiszabhatók, míg a mellékbüntetés éppen attól mellékbüntetés, hogy csak valamely büntetés mellett kerülhet kiszabásra. Már a Btk. megalkotásakor is lehetőség volt arra, hogy a mellékbüntetések többségét – a 88. §-ban foglalt feltételek mellett – főbüntetés kiszabása nélkül, önállóan alkalmazza a bíróság, ezért a fő-, és mellékbüntetés 229 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA megnevezés közötti megkülönböztetés eredetileg sem fejezte ki a lényeges tartalmat, relativizálódott és meghaladott volt. A 2009. évi Bn. hatályon kívül helyezte a Btk. – „Főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetés” című – 88. §át és egyúttal átalakította az egyes büntetések besorolását a Btk. 38. §-ában. Kizárólag a közügyektől eltiltást és a kitiltást szabályozza mellékbüntetésként, az összes többi büntetésből egy csoportot alkotott. A jogalkotó elsődleges célja – a korábban fő- és mellékbüntetésként meghatározott – büntetések azonos kategóriába sorolásával az volt, hogy ezzel a büntetések egymás mellett történő kiszabásának „szinte korlátlan lehetőségét” adja az ítélőbíró kezébe. Az új szabályozás valójában két területen bővítette az ítélőbíró mozgásterét. A 88. § hatályon kívül helyezése folytán egyrészről azzal, hogy a három évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt is kiszabható önállóan a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a kiutasítás, másrészről pedig megszűnt az a korlátozás, hogy e büntetések közül csupán egyet lehetett kiszabni önállóan. E módosítások jelentősége azonban valójában elhanyagolható az ítélőbíró döntési kompetenciájának a meghatározása körében. Más területen ugyanakkor kifejezetten szűkítette a törvény a bíró mozgásterét. A kitiltás mellékbüntetés önálló kiszabását például korábban lehetővé tette a törvény, s ez a lehetőség mára megszűnt. A (fő)büntetések felsorolása az (1) bekezdésben korábban azok súly szerinti rangsorolását is jelentette. A Btk. eredeti szövegében javító-nevelő munka szerepelt a szabadságvesztést követően, és a törvényhozó a javító nevelő-munkát felváltó közérdekű munka rendszertani helyét is a szabadságvesztést követően, a pénzbüntetés előtt határozta meg. Ebből a rangsorból – továbbá az Általános Rész és a Be. egyéb rendelkezéseiből (lásd a súlyosítási tilalom szabályait Be. 354. §-ában) – következően továbbra is arra vonható következtetés, hogy a törvényhozó álláspontja szerint, hogy a közérdekű munka enyhébb büntetési nem, mint a szabadságvesztés és súlyosabb, mint a pénzbüntetés. Nincs ugyanakkor törvényes alap a súly szerinti rangsorolást kiterjesztésére az (1) bekezdés b)–f) pontjaiban felsorolt büntetésekre. 2. A 2009. évi Bn. a Btk. Különös Részében megszüntette az alternatív büntetések kilátásba helyezését. Az egyes bűncselekményeket legtöbbnyire kizárólag szabadságvesztéssel, kivételesen pedig kizárólag pénzbüntetéssel fenyegeti. Az enyhébb absztrakt tárgyi súlyú bűncselekmények esetén az Általános Részbe iktatta be azt az átvezető szabályt, hogy amennyiben a bűncselekmény büntetési tételének felső határa három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, akkor szabadságvesztés helyett közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás, illetőleg e büntetések közül több is kiszabható. A módosítás tehát kizárólag technikai jellegű és valójában kiterjeszti azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeket a törvény alternatív büntetéssel fenyeget. Az új szabályozás jogi jelentősége valójában abban áll, hogy a kizárólag legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt a jövőben az enyhítő rendelkezés (87. §), illetve a – korábbi – 88. § alkalmazására történő hivatkozás nélkül is kiszabható szabadságveszténél enyhébb büntetés. 3. A törvény immár főszabállyá tette az egyes büntetések együttalkalmazását. Erre minden olyan esetben lehetőséget biztosít, amikor azt kifejezett rendelkezéssel nem tiltja meg. A részben felfüggesztett szabadságvesztés mellett kiszabható minden olyan büntetés és mellékbüntetés, amely végrehajtandó szabadságvesztés mellett is kiszabható (BKv. 88. I. pontja). Az egyes büntetések részben a személyi szabadság elvonásával, vagy vagyoni hátrány okozásával, részben jogfosztó, jogkorlátozó következményeik révén szolgálják az állami büntetőigény érvényesülését. A konkrét elkövetővel szemben kiszabott büntetéseknek együttes hatásában kell alkalmasnak lennie a büntetés céljának a megvalósítására. 4. A büntetések együttalkalmazásának általános lehetősége alóli kivételeket az (5) és (6) bekezdésében határozza meg a törvény. a) Sajátos új rendelkezése, hogy amennyiben a bűncselekményt a Btk. kizárólag pénzbüntetéssel rendeli büntetni, e büntetés helyett vagy mellett más büntetés nem szabható ki. Tény, hogy a Btk. Különös Része mindössze nyolc bűncselekményt rendel kizárólag pénzbüntetéssel büntetni – ezek: a sajtórendészeti vétség (213. §); földmérési jel megrongálása (215. §); magántitok megsértésének 230 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA alapesete [177. § (1) bek.]; levéltitok megsértésének alapesete [178. § (1) bek.]; önkényuralmi jelképek használatának alapesete [269/B. § (1) bek.]; közokirat-hamisítás gondatlan alakzata [274. § (3) bek.]; árdrágítás gondatlan alakzata [301. § (4) bek.]; készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítás gondatlan alakzata [313/B. § (3) bek.] –, és e cselekmények gyakorlati előfordulása nem jelentős. Ugyanakkor tény, hogy ez a szabályozás is kifejezetten szűkíti a bíró mozgásterét, hiszen a pénzbüntetés mellett egyes mellékbüntetések kiszabására a továbbiakban már nincs lehetősége. Ezek között a foglalkozástól eltiltásnak lehetne nagyobb jelentősége akár gondatlan bűncselekmények esetén is, amikor az elkövető a foglalkozására irányadó szabályokat sorozatosan vagy súlyos fokú gondatlanságára visszavezethetően megszegve követi el a bűncselekményt. b) Továbbra sem szabható ki szabadságvesztés mellett közérdekű munka, pedig – bizonyos körben – e rendelkezés eltörlésének nem volna elvi akadálya. Hatékonyan szolgálhatná pl. a felfüggesztett szabadságvesztéssel elérni kívánt büntetési célokat, az egyidejűleg kiszabott közérdekű munka is. További tilalom, hogy kiutasítás mellett sem a közérdekű munka, sem pedig a pénzbüntetés nem szabható ki. 5. A közügyektől eltiltás, valamint a kitiltás olyan mellékbüntetés, amely csak szabadságvesztés mellett szabható ki. A közügyektől eltiltás az elítéltet azoktól a jogaitól fosztja meg, amelyek az állampolgároknak a közügyekben való részvételét biztosítják. E mellékbüntetés kiszabása csak az olyan súlyos esetekben indokolt, amikor sem a szabadságvesztés kiszabásától, sem annak végrehajtásától nem lehet eltekinteni. Önálló büntetéskénti alkalmazása ezért nem volna alkalmas a büntetés céljának az elérésére. A törvényhozó ugyanakkor – amint arra már fentebb is utaltunk – megszüntette azt a korábbi lehetőséget, amely szerint a kitiltás kiszabására önállóan is sor kerülhetett.

6.1.1. 10.6.1.1. A halálbüntetés A kérdés elvi vonatkozásait már korábban tárgyaltuk. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy a halálbüntetésre vonatkozó szabályokat korábban a Btk. 39. §-a határozta meg. A 39. § rendelkezéseit azonban az Alkotmánybíróság a 23/1990. (X. 31.) AB határozatával 1990. október hó 31. napjával megsemmisítette. Határozatának rendelkező része szerint: „Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: Btk.) 38. § (1) bekezdés 1. pontja, a 39. §-a és a 84. §-a, a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. (a továbbiakban: Be.) 399. §-a, a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. 17. és 18. §-a, valamint a Büntetés-végrehajtási Szabályzatról szóló 8/1979. (VI. 30.) IM rendelet 151., 152. és 153. §-a az Alkotmányba ütközik, ezért azokat az Alkotmánybíróság megsemmisíti. Alkotmányellenes a Btk. 155. § (1) bekezdése, a 158. § (2) bekezdés, a 160. §, a 163. §, a 166. § (2) bekezdés, a 261. § (2) bekezdés, a 262. § (2) bekezdés, a 343. § (4) bekezdés, a 346. § (1) bekezdés, a 347. §, a 348. § (3) bekezdés, a 352. § (3) és (4) bekezdés, a 354. § (3) bekezdés, a 355. § (5) bekezdés, a 363. § (2) bekezdés, a 364. §, a 365. § rendelkezéseiben a kiszabható büntetési nemek megállapításánál a „halálbüntetés” mint alkalmazható büntetési nem megjelölése is. Ezért a Btk. utóbb említett szakaszaiban a „halálbüntetés” mint kiszabható büntetési nem előírását az Alkotmánybíróság ugyancsak megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. A megsemmisített rendelkezések e határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele napján vesztik hatályukat. Az Alkotmánybíróság az 1989. évi XXXII. tv. 43. §-ának (3) bekezdése alapján egyben elrendeli a halálbüntetést előíró, megsemmisített büntetőjogi rendelkezések alkalmazásával halálbüntetést kiszabó, jogerős határozattal lezárt olyan büntetőeljárások felülvizsgálatát, amelyekben a hozott ítéletet még nem hajtották végre.”

6.1.2. 10.6.1.2. A szabadságvesztés A Btk. büntetési rendszerében a szabadságvesztés a legáltalánosabb büntetési nem. Nyolc bűncselekmény kivételével valamennyit kizárólag szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény. A szabadságvesztés az elkövető elszigetelése révén közvetlenül szolgálja a társadalom védelmét. A legerőteljesebb visszatartó hatású büntetés, amelynek kiszabására napjainkban is gyakran kerül sor. Ugyanakkor nem kívánatos következményei is vannak. Az ún. börtönártalom komplex jelenség, amely a társadalomtól való elszigeteltségből, a bűnözők társaságából, a családi kapcsolatok megszakadásából fakad, illetve a szabad

231 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA társadalomba történő újbóli beilleszkedés nehézségeiben jelentkezik. Ezért a szabadságvesztést napjainkban már súlyos támadások is érik. A törvény a szabadságvesztés tartalmát nem határozza meg. E büntetési nem joghátránytartalma a személyi szabadság elvesztésében foglalható össze. 40. § (1) A szabadságvesztés életfogytig vagy határozott ideig tart. (2) A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartama két hónap, leghosszabb tartama tizenöt év; életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény, bűnszervezetben, különös vagy többszörös visszaesőként történő elkövetés, továbbá halmazati vagy összbüntetés, esetén húsz év. (3) Életfogytig tartó szabadságvesztés azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény elkövetésekor a huszadik életévét betöltötte. 1. A szabadságvesztés határozott vagy határozatlan tartamú. A határozatlan tartamú életfogytig tartó szabadságvesztés a legsúlyosabb büntetés. A Különös Rész büntetési tételei az életfogytig tartó szabadságvesztést soha nem helyezik kilátásba önállóan, hanem kizárólag vagylagosan, a határozott ideig tartó szabadságvesztés mellett. Ennek ellenére nem kivételes büntetés. Kiszabásának mindazon esetekben helye van, amikor a büntetés célja, s elsősorban a társadalom védelme csak az elkövető végleges elszigetelése révén valósítható meg. 2. A határozott ideig tartó szabadságvesztés tartamának meghatározása a büntetési célok hatékony érvényesítésére figyelemmel történik. Az ítélet kiszabásával prognosztizált cél realizálására a büntetés végrehajtása szolgál. Magának a szabadságvesztés végrehajtásának a célja pedig az, hogy elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől (Bv. tvr. 19. §). A (2) bekezdés a határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb és leghosszabb tartamát határozza meg. Ez az ún. generális (általános) minimum és a generális maximum. A Különös Részben az egyes bűncselekményekre meghatározott szabadságvesztés büntetési tartamok e kereten belül helyezkednek el. A különös részi büntetési tétel-keret alsó és felső határát speciális (különös) minimumnak és speciális maximumnak nevezzük. A speciális maximumot a Különös Rész – legfeljebb tizenöt évben – mindig meghatározza. Gyakran előfordul azonban, hogy a speciális minimum külön megjelölése elmarad. Így van ez kivétel nélkül az egy, a kettő, illetve a három évig terjedő szabadságvesztés kilátásba helyezése esetén. Ritkán előfordul, hogy az öt évig terjedő szabadságvesztés alsó határát sem határozza meg a különös részi tényállás. Ilyenkor az általános alsó határként (a generális minimumként) megjelölt két hónapi szabadságvesztés az irányadó. A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartamának meghatározása az elmúlt évtizedekben többször változott. Volt három hónap, egy nap, harminc nap, s 1999. március hó 1. napjától két hónap. Korábban a rövidebb tartamú szabadságvesztés ellen – a gyakorlati tapasztalatok alapján – komoly kifogásokat emeltek. Az ún. börtönártalom káros hatásai ugyanis már rövid idő alatt is jelentkezhetnek, míg az elítélt befolyásolására a túlságosan rövid időtartam általában elégtelen. Mára azonban uralkodóvá vált az a nézet, hogy a rövid tartamú szabadságvesztés is alkalmas lehet a büntetés céljának elérésére. A kisebb súlyú bűncselekményt első ízben elkövetőket általában a szabadságvesztésnél enyhébb büntetések kiszabásával indokolt visszatartani újabb bűncselekmények elkövetésétől. A bíróságok velük szemben inkább pénzbüntetést (ritkábban közérdekű munkát), vagy – önállóan – valamely jogfosztó-jogkorlátozó büntetést alkalmaznak. Ugyanakkor lehet közöttük is olyan elkövető, akinél a kellő visszatartó hatás csak a rövid tartamú szabadságvesztés kiszabásától várható. A fiatalkorúakra kiszabható szabadságvesztés legrövidebb tartama bármely bűncselekmény esetén egy hónap [110. § (1) bek.]. A határozott ideig tartó szabadságvesztés leghosszabb tartamát a törvény tizenöt évben állapítja meg. Ez rendszerint már önmagában olyan – rendkívül – hosszú időtartam, amely bármely bűncselekmény esetén elégséges lehet a büntetési célok megvalósítására. A generális maximumra vonatkozó rendelkezés kereteit azonban több területen, illetve több elkövetői kategóriában is húsz évre tágította ki a törvényhozó. Kezdettől fogva húsz év volt a generális maximum halmazati vagy összbüntetés esetén. Ezt követte a különös és a többszörös visszaesőkkel, valamint a bűnszervezetben elkövetőkkel szemben kiszabható határozott ideig tartó szabadságvesztés maximumának húsz évben történő meghatározása, mert részben e speciális visszaesői

232 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA kategóriák alá eső elkövetők, részben a szervezett bűnözés elleni küzdelem hatékonyságának a fokozása a felső határ emelését követelte meg. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből az elítélt – a 47/A. § (2) bekezdése alapján – húsz év után, ha pedig azt olyan bűncselekmény miatt szabta ki a bíróság, amelynek büntethetősége nem évül el, akkor legkorábban harminc év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra. Ezt a szabályozást a bevezetése (1999. március 1.) óta folyamatosan kritizálta a gyakorlat azért, mert nem kapcsolódott egymáshoz (nem „ölelkezett”) a határozott ideig tartó szabadságvesztés tizenöt éves maximuma és az életfogytig tartó szabadságvesztés harminc éves minimuma. Figyelemmel arra, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztést a fenti szabályok beiktatása (1999) óta kizárólag el nem évülő szándékos emberölés miatt szabta ki a bíróság, így visszatérően kellett abban a kérdésben döntenie, hogy kiszabja-e az életfogytig tartó szabadságvesztést minimálisan harminc éves tartamban, avagy tizenöt évi határozott idegi tartó szabadságvesztést szab ki. Ezért minden olyan esetben, amikor a határozatlan tartamú, de legalább 30 évi szabadságvesztést eltúlzottnak találta – valószínűsíthetően – inkább enyhébb büntetést szabott ki, tehát a rossz szabályozás a büntetéseket indokolatlanul lefele irányba tolta el. A törvényhozó – a 2009. évi Bn. miniszteri indokolása szerint – megszüntette ezt a szakadékot azzal, hogy húsz évre emelte fel az életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt kiszabható határozott tartamú szabadságvesztés leghosszabb tartamát. Könnyű belátni azonban, hogy ez a szabály csak az el nem évülő és a gyakorlatban elő sem forduló esetekben szüntette meg a törvény inkoherenciáját. A ténylegesen a bíróságok elé kerülő ügyében azonban továbbra is tíz éves „szakadék” tátong. 3. Az életfogytig tartó szabadságvesztés valójában határozatlan ideig tartó szabadságelvonást jelent. Ezen nem változtat az a körülmény sem, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról a bíróság (amennyiben az elítéltet e kedvezmény lehetőségéből eleve nem zárja ki) már az ítéletében rendelkezik. A halálbüntetés kiiktatásával az életfogytig tartó szabadságvesztés a legsúlyosabb büntetési nem a büntetési rendszerünkben, ám ez nem jelenti azt, hogy kivételes büntetéssé vált. Az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását elsősorban a társadalom védelme, az általános visszatartás követelménye indokolhatja. A szabadságvesztés egységes büntetési nem. Ahol azonban a Btk. a határozott ideig tartó szabadságvesztésre vonatkozó rendelkezést tartalmaz, ezáltal kifejezetten megkülönbözteti a határozatlan ideig tartó életfogytig tartó szabadságvesztéstől. Az életfogytig tartó szabadságvesztés körében – a (3) bekezdésben foglalt rendelkezésre figyelemmel – kizárólag az a korlátozás érvényesül, hogy kiszabására csak azzal szemben kerülhet sor, aki a bűncselekmény elkövetésekor a huszadik életévét már betöltötte (tehát legkorábban a huszadik születésnapját követő napon elkövetett bűncselekmény miatt). Eddig ugyanis a törvényhozó még olyan – nem teljesen kialakult személyiségű – fiatal felnőttnek tekinti az elkövetőt, akinél azt a megdönthetetlen vélelmet állítja fel, hogy a büntetés céljai a társadalomtól való végleges elszigetelése, a végleges kirekesztése nélkül is elérhetők. A szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó részletes rendelkezéseket a Bv. tvr., valamint a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet határozza meg. 41. § (1) A szabadságvesztést büntetés-végrehajtási intézetben, fegyház, börtön vagy fogház fokozatban kell végrehajtani. (2) A szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, valamint az elítélt kötelezettségeit és jogait külön jogszabály határozza meg. (3) A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelnek az elítéltnek azok az állampolgári jogai és kötelezettségei, amelyek a büntetés céljával ellentétesek, így különösen, amelyekre a közügyektől eltiltás kiterjed. 1. A szabadságvesztést büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. A büntetés-végrehajtási intézet gyűjtőfogalom, amely magában foglalja a különböző végrehajtás fokozatú intézeteket és a büntetés-végrehajtás egyes sajátos intézményeit (mint pl. a büntetés-végrehajtási kórház) is. A korszerű büntetés-végrehajtási tevékenység általánosan elfogadott elve az egyéniesítés, ennek lehetőségét biztosítja a szabadságvesztés differenciált végrehajtása.

233 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A szabadságvesztés, mint egységes büntetési nem három különböző fokozatban, fegyházban, börtönben és fogházban hajtható végre. A három fokozat meghatározását az a tapasztalat igazolja, hogy az elkövetők alapvetően három nagy csoportba sorolhatók. A legsúlyosabb megítélésű csoportba azok tartoznak, akik kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt követnek el, akik többszörös visszaesők és újfent jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekményt követnek el, továbbá akik a bűncselekményt bűnszervezetben követik el. A kevésbé súlyos megítélésű elkövetők közé azok tartoznak, akiket jelentősebb súlyú szándékos bűncselekmény miatt ítélnek el, vagy bár nem jelentős az általuk elkövetett szándékos bűncselekményt súlya, de ismételten (immár, mint visszaesők) összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Végül vannak olyanok, akiket csekélyebb súlyú szándékos bűncselekmény, vagy gondatlan bűncselekmény miatt ítélnek szabadságvesztésre. Tapasztalati tény az is, hogy háromnál több fokozat esetén az egyes fokozatok között nem tehető megfelelő különbség, az eltérések markánsan nem határozhatóak meg. A háromnál több fokozat megállapítása nem járna büntetőpolitikai előnyökkel, ugyanakkor a szabályozást bonyolulttá tenné. A egyes büntetés-végrehajtási fokozatok elnevezése a jogi és a köznyelvünkben is régóta ismert. A köztudatban kialakult az egymás közötti viszonyuk, amelyet a jogi szabályozás is követ a súlyosabbtól az enyhébb felé haladó sorrendben. Ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, az elkövetőt eleve fegyházra, börtönre vagy fogházra ítéli, tehát a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát nem külön állapítja meg. 2. A szabadságvesztés végrehajtásának rendje, az elítéltek jogai és kötelezettségei olyan fontos kérdések, amelyeknek külön jogszabályban történő rendezése indokolt. E szabályokat nem a Büntető Törvénykönyv, hanem a Bv. tvr., valamint a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet határozza meg. 3. A szabadságvesztés természetéből és céljából következik, hogy végrehajtása során az elítélt állampolgári jogainak és kötelezettségeinek körében jelentős változás következik be. E jogkövetkezmények teljes körű szabályozása meghaladja a Büntető Törvénykönyv kereteit. A törvény ezért általános jelleggel mondja ki, hogy a szabadságvesztés végrehajtása alatt a büntetés céljával ellentétes állampolgári jogok és kötelezettségek szünetelnek. A törvényhozó ma már alkotmányosan vitatható álláspontja szerint mindenképpen ellentétes volna a szabadságvesztés jellegével, ha az elítélt annak végrehajtása alatt is gyakorolhatná azokat a jogait, amelyekkel az állampolgárok a közügyek intézésében részt vesznek. Ezért a közügyektől eltiltással érintett jogosítványokat a törvény külön kiemeli. A közügyektől eltiltással érintett jogok tehát a szabadságvesztés végrehajtása alatt attól függetlenül szünetelnek, hogy az elítéltet mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától eltiltották-e. A magyar írott büntetőjogi szabályozás ez idáig minden esetben (Csemegi Btk., Btá., 1961. évi V. tv.) úgy rendelkezett, hogy szabadságvesztés kiszabása esetén az elítélt a büntetés végrehajtása alatt – függetlenül attól, hogy mellékbüntetésként kiszabta-e a bíróság a „közügyektől eltiltást”, avagy sem – a törvény erejénél fogva nem gyakorolhatta azokat a jogokat, amelyekre a „közügyektől eltiltás” kiterjedt. Az Alkotmány 70. §-ának (5) bekezdése szerint nincs választójoga annak, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti. Az Európai Emberi Jogi Bíróság Hirst v. the United Kingdom ügyben hozott ítélete szerint minden szabadságvesztésre elítélt általános megfosztása a választójogtól, tekintet nélkül az elkövetett cselekményre, avagy az elkövető személyi körülményeire, sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény Első Kiegészítő Jegyzőkönyvének 3. Cikkét, amely szerint: a Magas Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy ésszerű időközönként, titkos szavazással szabad választásokat tartanak olyan körülmények között, melyek a törvényhozó testület megválasztását illetően biztosítják a nép véleményének kifejezését. Döntésének indokolásában rámutatott arra, hogy a fogvatartott nem veszíti el az Egyezmény alapján számára biztosított jogokat pusztán amiatt, hogy bírói elítélését követően fogvatartotti jogállásba kerül. A bebörtönzött személyek a szabadsághoz való jog kivételével általában továbbra is élvezik az Egyezmény alapján biztosított alapvető jogokat és szabadságokat. Erre is figyelemmel de lege ferenda, a jövőben a szabadságvesztésre ítélés önmagában nem alapozhatja meg a választójog, és általában a közügyekben részvétel megvonását. Erre valószínűleg kizárólag akkor lesz mód, ha a bíróság az elítéltet a közügyek gyakorlásától eltiltotta. 42. § (1) Fegyházban kell végrehajtani az életfogytig tartó szabadságvesztést. 234 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA (2) Fegyházban kell végrehajtani a három évi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha a) állam vagy emberiség elleni bűncselekmény (X. és XI. fejezet), b) 1. terrorcselekmény (261. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel [263/A. § (1)–(3) bek.], fegyvercsempészet (263/B. §), bűnszervezetben részvétel (263/C. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (264/C. §), 2. az emberölés, az emberrablás, az emberkereskedelem, az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, a természet elleni erőszakos fajtalanság, a közveszélyokozás, a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése és a rablás súlyosabban minősülő esetei [166. § (2) bek., 175/A. § (2)–(4) bek., 175/B. § (3)–(5) bek., 197. § (2)–(3) bek., 198. § (2)–(3) bek., 200. § (2)–(3) bek., 259. § (2)–(3) bek., 261/A. § (3) bek., 321. § (3)–(4) bek.], 3. visszaélés kábítószerrel súlyosabban minősülő esetei [282. § (2) bek., 282/A. § (2) és (3) bek., 282/B. § (2) és (3) bek.], c) életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekmények (XX. fejezet) miatt szabták ki. (3) Fegyházban kell végrehajtani a kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha az elítélt többszörös visszaeső, vagy a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. 1. A szabadságvesztés egyes végrehajtási fokozataiba kerülő elítéltek körének meghatározásánál a Btk. figyelemmel van arra, hogy mind a büntetőjog tudománya, mind a büntetés-végrehajtás gyakorlata az elítéltek kategorizálását illetően több szempontot ismer. Általában az elkövetett bűncselekmény jellege, a büntetés mértéke és az elítélt előélete azok a körülmények, amelyeket az elítéltek kategóriáinak kialakításánál figyelembe kell venni. Egyik szempont sem tekinthető azonban olyannak, amely a kategorizálás kizárólagos alapja lehetne. Ez érvényesül annak meghatározásánál is, hogy milyen esetekben kell a szabadságvesztést fegyházban végrehajtani. A fegyház a legszigorúbb szabadságvesztés végrehajtási fokozat. Fegyházzal azokat az elítélteket sújtják, akiknél a kellő visszatartó hatás csak a legszigorúbb rezsim keretében érhető el. 2. Életfogytig tartó szabadságvesztést csak a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel szemben szabnak ki, ezért végrehajtására csak a legszigorúbb fokozat lehet alkalmas. A bűncselekmények bizonyos kategóriái, jellegüknél fogva olyan társadalomellenes beállítottságot tükröznek, hogy elkövetőikkel szemben ugyancsak a legszigorúbb büntetés-végrehajtási fokozat alkalmazása szükséges. Ezeket a törvény három nagyobb csoportba sorolja. Az első csoportba [a) pont] az állam elleni (X. fejezet) és az emberiség elleni (XI. fejezet) bűncselekmények tartoznak. A második csoportban [b) pont] a törvény konkrétan felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyek a vizsgált fokozat megállapítását megalapozhatják. E csoporton belül a törvényhozó három alcsoportot képezett. Az elsőbe a közbiztonságra különös veszélyt jelentő bűncselekmények tartoznak; a másodikba az egyéb jelentős absztrakt tárgyi súlyú – főként erőszakos – bűncselekmények súlyosabban minősülő eseteit sorolta, amelyek rendszerint kiemelkedő társadalomra veszélyességűek és a közösség külön elítélése övezi. A harmadik alcsoportba a kábítószerrel visszaélés súlyosabban minősülő esetei kerültek. A harmadik nagy csoportot [c) pont] az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekmények (XX. fejezet) képezik. A fegyház jellegével az áll összhangban hogy itt csak viszonylag hosszabb tartamú szabadságvesztést hajtanak végre. Ellentmondásos lenne az olyan szabályozás, amely néhány hónapi szabadságvesztés végrehajtását is lehetővé tenné a legszigorúbb fokozatban. Ezért a (2) bekezdésben felsorolt bűncselekmények miatt kiszabott szabadságvesztést csak akkor kell fegyházban végrehajtani, ha a mértéke a három évet eléri vagy meghaladja. 235 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 3. A többszörös visszaeső elítélt esetében – előélete folytán – a kellő visszatartó hatás csak markánsabb beavatkozástól remélhető. Ezért a vele szemben kiszabott büntetést – az elkövetett cselekmény jellegére tekintet nélkül – fegyházban indokolt végrehajtani. Ha azonban a büntetés mértéke legalább a két évet nem éri el, annak a fegyházban történő végrehajtása – többszörös visszaeső esetében is – szükségtelen. A bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekményért való felelősség szigorítását jelenti, hogy az emiatt kiszabott kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést is fegyházban rendeli végrehajtani a törvény. 43. § Börtönben kell végrehajtani a szabadságvesztést – a 42. § esetét kivéve –, ha a) bűntett miatt szabták ki, b) vétség miatt szabták ki és az elítélt visszaeső. A börtön a szabadságvesztésnek a fegyháznál enyhébb, de a fogháznál szigorúbb végrehajtási fokozata. Az elítéltek legszélesebb körét fogja át, akiknek csupán az a közös vonásuk, hogy valamennyien szándékos bűncselekményt követtek el. Ezen belül azonban a legenyhébbtől a legsúlyosabb megítélésű bűncselekmények egyaránt megalapozhatják a börtön fokozat megállapítását. A bűntett, mint a bűncselekmény súlyosabb alakzata miatt kiszabott szabadságveszést általában börtönben kell végrehajtani. Ez alól csak az jelent kivételt, ha a bűntett miatt kiszabott szabadságvesztés fegyházban hajtandó végre. Ennek megfelelően börtönben kell végrehajtani: a) a 42. § (2) bekezdésének a)–c) pontjaiban felsorolt bűntettek miatt kiszabott, három évet el nem érő tartamú szabadságvesztést; b) a többszörös visszaesővel szemben vagy bűnszervezetben elkövetett bűntett miatt kiszabott, két évet el nem érő tartamú szabadságvesztést; és végül c) a bármely más bűntett miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztést. Az utóbbi esetben közömbös, hogy az elkövetőt első ízben ítélik szabadságvesztésre, illetve, hogy visszaeső vagy különös visszaeső. Börtönben kell végrehajtani a bűncselekmények enyhébb alakzata, a vétség miatt kiszabott szabadságvesztést is, ha az elítélt visszaeső. Miután a különös, illetve a többszörös visszaeső is visszaeső, reájuk a hivatkozott rendelkezés értelemszerűen alkalmazásra kerül. A többszörös visszaeső esetében azonban figyelemmel kell lenni a 42. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre is, hiszen ott közömbös, hogy a kétévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztést bűntett avagy vétség miatt szabták ki. 44. § Fogházban kell végrehajtani a vétség miatt kiszabott szabadságvesztést, kivéve, ha az elítélt visszaeső. A szabadságvesztés legenyhébb végrehajtási fokozata a fogház. A fogház a vétség miatt kiszabott szabadságvesztés általános végrehajtási fokozata. Fogházban kell végrehajtani a gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztést, valamint a kétévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő szándékos bűncselekmény miatt kiszabott szabadságveszést. Az utóbbi eset alól azonban kivételt jelentenek a visszaesők. E rendelkezés indoka, hogy a fogház viszonylag enyhe végrehajtási rendje nem alkalmas azok nevelésére, illetve visszatartására, akik már korábban is töltöttek szabadságvesztést. Másrészről a visszaesők kirekesztése megóvja az első ízben fogházra ítélteket a visszaesők káros befolyásolásától. 45. § (1) Ha a bíróság szabadságvesztést alkalmaz, fegyházat, börtönt vagy fogházat szab ki. (2) A büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre (83. §) – különösen az elkövető személyiségére és a bűncselekmény indítékára – tekintettel a törvényben előírtnál eggyel szigorúbb vagy enyhébb végrehajtási fokozat határozható meg. 1. A bíróság feladata a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a meghatározása. A tárgyalás közvetlensége alapján a bíróság van abban a helyzetben, hogy a fokozat tárgyában megalapozott döntést hozzon. Az alapvető törvényességi követelmények mellett tehát a gyakorlati szempontok is e szabályozást indokolják. A végrehajtási fokozat maghatározására az ítéletben – annak rendelkező részében – kerül sor a 42–44. §-okban foglalt rendelkezések értelemszerű alkalmazásával. Ezt nem érinti, ha a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre felfüggeszti. Annak a körülménynek sincs jelentősége, ha a vádlott a szabadságvesztést az előzetes fogva tartással teljes egészében kitöltötte. 2. A 45. § (2) bekezdése felhatalmazza a bíróságot arra, hogy ügydöntő határozatában a 42–44. §-okban meghatározott szabályoktól eltérjen, és ezáltal a büntetés egyéniesítésére vonatkozó alapvető követelménynek is 236 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA eleget tegyen. Az absztrakt törtvény hivatkozott előírásainak merev alkalmazása ugyanis adott esetben az individualizáció gátját jelenthetné. A bíróságnak egyaránt lehetősége van arra, hogy akár eggyel enyhébb, akár eggyel szigorúbb végrehajtási fokozatot állapítson meg. E körben ugyanazokat a körülményeket értékeli, amelyek a büntetés kiszabását – a 83. § rendelkezéseire figyelemmel – általában befolyásolják. Meghatározó jelentősége van azonban a személyi körülményeknek, melyek közül a törvény külön ki is emeli az elkövető személyiségét és a bűncselekmény indítékát. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a másodfokú bíróság által történő megváltoztatása nem esik a súlyosítási tilalom hatálya alá. Ezzel összhangban a büntetés-végrehajtás körébe tartozó járulékos kérdéseket érintő, hátrányosabb rendelkezést célzó fellebbezés a súlyosítási tilalom szempontjából nem tekinthető a vádlott terhére bejelentett fellebbezésnek és az elsőfokú ítélet e tekintetben történő megváltoztatása nem sérti a súlyosítási tilalmat (lásd a súlyosítási tilalom egyes részletkérdéseit magyarázó – időközben már hatályon kívül helyezett – a BK 157. számú állásfoglalás 8. pontjában). A súlyosítási tilalmat feloldó ügyészi fellebbezés hiánya sem akadálya tehát annak, hogy a másodfokú bíróság eggyel súlyosabb végrehajtási fokozatot állapítson meg, avagy az elsőfokú bíróság által törvénysértően megállapított eggyel enyhébb végrehajtási fokozatot megváltoztassa. 46. § (1) A büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartás esetén a bíróság úgy rendelkezhet, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel enyhébb fokozatban kell végrehajtani; ha pedig az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten és súlyosan megzavarja, a bíróság elrendelheti, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel szigorúbb fokozatban hajtsák végre. (2) Az elítélt megváltozott magatartására figyelemmel a bíróság az (1) bekezdés alapján hozott határozatát hatályon kívül helyezheti. (3) Életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés végrehajtása során az (1) bekezdés nem alkalmazható. 1. A bíróság az ítéletében, tehát a büntetés végrehajtásának a megkezdése előtt határozza meg a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát. Az elítéltnek a büntetés végrehajtása alatt tanúsított magatartása azonban azt támaszthatja alá, hogy a büntetés céljának elérésére az ítéletben meghatározott fokozat nem alkalmas. A törvény ezért lehetőséget biztosít a bíróságnak arra, hogy az ítéletben már meghatározott büntetésvégrehajtási fokozatát utólag megváltoztassa, és az elítéltet eggyel enyhébb, vagy eggyel szigorúbb fokozatba utalja. Ez a rendelkezés jelentős mértékben előmozdíthatja az elítéltek pozitív irányú befolyásolását, nevelését. A motivációt nem csupán az egyes rezsimek szigorúságában megmutatkozó különbség, hanem az is fokozhatja, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának, és ehhez képest a ténylegesen letöltendő büntetés időtartamának meghatározása is a büntetés-végrehajtási fokozathoz igazodik. Ha a bíróság a végrehajtási fokozatot megváltoztatja, a feltételes szabadságra ezen újabb fokozatnak megfelelően irányadó szabályok vonatkoznak. Az enyhébb fokozatba utalásnak az a feltétele, hogy az elítélt folyamatosan kifogástalan magatartást tanúsítson. Az enyhébb végrehajtási fokozatba helyezés szempontjából kizárólag az elítéltnek a végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartása vizsgálható, és nem vehetők figyelembe a büntetéskiszabás szempontjai (BH 2005/345.). Szigorúbb végrehajtási fokozatba az elítélt akkor utalható, ha a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten és súlyosan megzavarja. Eseti fegyelmezetlenség tehát nem adhat alapot a fokozat megváltoztatására. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a megváltoztatására a büntetés-végrehajtási bíró jogosult [Bv. tvr. 6. § (1) bek.]. A megváltoztatás iránt a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést, azt az elítélt vagy védője is kezdeményezheti [Bv. tvr. 7. § (1) bek.]. Az intézet a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a megváltoztatására vonatkozó előterjesztésben tájékoztatja a bv. bírót a végrehajtott és a végrehajtásra váró szabadságvesztés(ek)ről, valamint arról, ha az elítélt ellen új büntetőeljárás van folyamatban [6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 194. § (1) bek.]. 2. Nem lehet kizárni, hogy a büntetés végrehajtása során eggyel enyhébb, vagy eggyel szigorúbb fokozatba utalt elítélt magatartása utóbb megváltozik, és ezért a büntetés hátralévő részének az ítéletben (eredetileg) megállapított fokozatban történő végrehajtása célszerű. Ezért a törvény lehetőséget ad arra is, hogy a bíróság az enyhébb, illetőleg a szigorúbb fokozatba helyezésről rendelkező határozatát utóbb hatályon kívül helyezze. Ebben az esetben a büntetés végrehajtását az ítéletben megállapított fokozatban kell folytatni. 3. A (3) bekezdésbe foglalt rendelkezés a jogalkalmazó számára egyértelművé teszi, hogy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén nem alkalmazható e § azon rendelkezése, amely szerint a büntetés

237 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartás esetén – a bíróság döntése alapján – a büntetés hátralevő részét eggyel enyhébb fokozatban kell végrehajtani.

6.1.3. 10.6.1.3. Feltételes szabadságra bocsátás 47. § (1) A bíróság a határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltet feltételes szabadságra bocsátja, ha – különösen a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására és arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni – alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. (2) Feltételes szabadságra bocsátásnak csak akkor van helye, ha az elítélt – fegyházban végrehajtandó büntetésének legalább négyötöd részét, – börtönben végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét, – fogházban végrehajtandó büntetésének legalább kétharmad részét kitöltötte. (3) Három évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén – különös méltánylást érdemlő esetben – a bíróság ítéletében akként rendelkezhet, hogy az elítélt a büntetése fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha az elítélt többszörös visszaeső. (4) Nem bocsátható feltételes szabadságra a) akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követett el, b) aki a szabadságvesztésből legalább két hónapot nem töltött ki, c) az erőszakos többszörös visszaeső, d) aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, e) aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg. 1. A szabadságvesztés két formájából – az életfogytig, illetve a határozott ideig tartó – szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás szabályait a törvény más és más §-okban elkülönülten határozza meg. A 47. § a határozott idejű szabadságvesztéshez kapcsolódó feltételes szabadságra vonatkozó szabályokat rögzíti. A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége a büntetés végrehajtása alatt a büntetés-végrehajtás rendjének megtartására ösztönzi az elítéltet, és ezáltal segíti a büntetés-végrehajtási szervek munkáját. Kiemelkedő jelentőségű kriminálpolitikai eszköz. Emellett a feltételes szabadságon lévő elítélt felügyelete és annak kilátásba helyezése, hogy újabb bűncselekmény elkövetés esetén a büntetését folytatni kell, egyaránt olyan további befolyásoló tényezők, amelyek szintén hatékonyan mozdítják elő az elítélt nevelését és reszocializálását. Ezért a törvény az elítéltek széles körénél teszi lehetővé a feltételes szabadságra bocsátást. A jogintézmény hatékonyságát az szolgálja, ha minden konkrét esetben körültekintően vizsgálják a feltételes szabadságra bocsátás indokoltságát és kerülik a mechanikus elbírálást. A feltételes szabadságra bocsátás közvetlenül és jelentősen érinti az ítéletben kiszabott büntetés végrehajtását, ezért e kérdésben a döntés bíróság hatáskörébe tartozik. Az intézkedéssel a szabadságvesztés büntetés ténylegesen végrehajtandó része csökken, tehát a büntetés-végrehajtás körébe tartozó intézményről van szó. Erre figyelemmel a döntést nem az ítélő bíróság, hanem büntetés-végrehajtási bíró hozza meg. A határozatlan idejű szabadságvesztésből az elítélt feltételes szabadságra bocsátására akkor kerülhet sor, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. Ez az intézmény alkalmazásának a szubjektív feltétele, amelyre különösen abból lehet következtetni, ha az elítélt a büntetés végrehajtása alatt kifogástalan magatartást tanúsít, és készséget mutat arra, hogy szabadulása után törvénytisztelő életmódot fog folytatni. Ez az általános feltétel egyaránt követelmény mind a határozott ideig, mind pedig az életfogytig tartó szabadságvesztéstől történő feltételes szabadságra bocsátás esetén. 2. A határozott ideig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás objektív feltétele a büntetés meghatározott részének kitöltése. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a legkorábbi

238 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA időpontja a szabadságvesztés végrehajtási fokozatához igazodik. Az elítélt akkor bocsátható feltételes szabadságra, ha a fegyházban végrehajtandó büntetésének legalább négyötöd részét, a börtönben végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét, míg a fogházban végrehajtandó büntetésének legalább kétharmad részét kitöltötte. A feltételes szabadságra bocsátásról (Btk. 47–48., 112. §) a büntetés-végrehajtási bíró a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése alapján, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt az elítélt meghallgatása után határoz. A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró – feltéve, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább kettő hónap – elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését. A pártfogó felügyelő az (1) bekezdésben írt pártfogó felügyelői vélemény elkészítése érdekében az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább kettő hónappal a büntetés-végrehajtási intézetben meghallgatja és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen érintkezhet. Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét később újból megvizsgálhatja. Ebben az esetben elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését. Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra [(3) bek.], a feltételes szabadságra bocsátást az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a büntetésvégrehajtási intézet – értékelő véleményével és javaslatával – harminc napon belül továbbítja a büntetésvégrehajtási bíróhoz. Ha az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a büntetés-végrehajtási intézet mellőzheti [Bv. tvr. 8. § (1)–(4) bek.]. Ha a bíróság az elítélt büntetés végrehajtása alatt tanúsított magatartására figyelemmel a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát megváltoztatta [46. § (1) bek.], a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit az új végrehajtási fokozathoz igazodóan kell vizsgálni. 3. A részben felfüggesztett szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás kérdéseit a törvény nem rendezi, ezért e körben a Legfelsőbb Bíróság adott iránymutatást a gyakorlat számára a BKv. 88. számú véleményében. Aszerint, ha a részben felfüggesztett szabadságvesztés felfüggesztett részének végrehajtását elrendelik, az általános szabályok alapján kell állást foglalni abban, hogy a szabadságvesztés egészéből az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. Ha a 47. § (4) bekezdésében felsorolt okok egyike sem áll fenn, az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának nincs akadálya. Ha a részben felfüggesztett szabadságvesztés felfüggesztett részének a végrehajtását el kellett rendelni, akkor a részben felfüggesztett szabadságvesztés teljes egészében, egységesen végrehajtandóvá alakul át. Amennyiben az így egységesen végrehajtandó szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátás nem kizárt, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját úgy kell megállapítani, mintha a részben felfüggesztett szabadságvesztés eredetileg is végrehajtandóként került volna kiszabásra. Tehát ezen időpont meghatározásakor a teljes végrehajtandó szabadságvesztés időtartamát kell figyelembe venni (lásd BKv. 88. számú vélemény II. pontját). 4. Az 1997. évi LXXIII. törvény 1. §-ával beiktatott (3) bekezdés lényegesen szélesítette a feltételes szabadság kedvezményének lehetőségét, és feltételeit a (2) bekezdésben meghatározott objektív várakozási időktől eltérően határozta meg. A (3) bekezdés alapján az elítélt a büntetése fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. E rendelkezés alkalmazására azonban csak különös méltánylást érdemlő esetben és „legfeljebb” a három évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabásakor van lehetőség. A büntetés végrehajtási fokozata közömbös, a Btk. egyes rendelkezéseinek egybevetéséből azonban az állapítható meg, hogy a gyakorlatban csak börtön vagy fogház fokozat mellett alkalmazható. Elméletileg nem kizárt azonban az éppen három évi fegyház kiszabásakor sem. A (3) bekezdés alkalmazása a büntetés kiszabása körébe tartozó rendelkezés, ezért meghozatalára kizárólag az ítélő bíróság jogosult. Nincs lehetőség arra, hogy az ítélet meghozatalát követően a végrehajtás során – a Be. XXIX. Fejezete szerinti különleges eljárásban – hozzon a bíróság ilyen döntést (BH 2000/43.). Az elítélt feltételes szabadságra bocsátásáról azonban ebben az esetben is a büntetés-végrehajtási bíró dönt. Ugyanazokat a feltételeket vizsgálja, mint bármely elítélt feltételes szabadságra bocsátása esetén. Ha a büntetés fele részének a kitöltése után nem bocsátja feltételes szabadságra az elítéltet, erre a továbbiakban az általános szabályoknak megfelelően kerülhet sor. 5. A törvény amellett, hogy igen széles körben biztosítja a vizsgált kedvezmény lehetőségét, az elítéltek, illetve a kiszabott büntetések meghatározott kategóriáinál a feltételes szabadságra bocsátást eleve indokolatlannak, illetve célszerűtlennek tekinti, ezért az intézkedés alkalmazásának lehetőségét kizárja.

239 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA a) Elsősorban azokat zárja ki a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, akik érdemességüket a korábbi elítélésük után elkövetett szándékos bűncselekménnyel eleve megcáfolták. Az ilyen elítélteket még az sem tartotta vissza, hogy szabadságvesztés végrehajtásának hatálya alatt állnak. Ebből a szempontból közömbös, hogy korábban szándékos, vagy gondatlan bűncselekmény elkövetése miatt ítélték el őket. Ha azonban az újabb végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés gondatlan bűncselekmény miatt történik, a törvény a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárja ki. A szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt követi el a bűncselekményt, aki azt a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet jogerőre emelkedése után, akár a végrehajtás megkezdése előtt, akár a végrehajtása alatt, vagy a feltételes szabadság tartama alatt követi el. Ha a részben felfüggesztett szabadságvesztés felfüggesztett része végrehajtásának elrendelésére a Btk. 91/A. § b) vagy c) pontja alapján került sor, a terhelt az újabb bűncselekménye miatt kiszabott szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra (lásd BKv. 88. számú vélemény II. pontját). b) A törvényhozó két hónapban határozta meg a szabadságvesztés generális minimumát. Ebben kifejezésre juttatta azt a vélelmét is, hogy végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetén legalább ennyi idő feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a büntetés visszatartó hatása érvényesüljön. E két hónap a feltételes szabadságra bocsátással sem mérsékelhető tovább. Egyebekben nincs sem elvi, sem gyakorlati akadálya annak, hogy a két hónapot meghaladó bármely (rövid) tartamú szabadságvesztés végrehajtása során biztosítsák az elítélt számára a vizsgált kedvezményt. c) A feltételes szabadság elrendelése során főszabályként közömbös az elítéltek előélete. A törvény csak a legsúlyosabb visszaesői kategóriába tartozó elítélteket zárja ki e kedvezményből. Az erőszakos többszörös visszaesőknek a feltételes szabadságra bocsátásból történő kizárását az elkövetett bűncselekmények személy ellen irányuló, erőszakos jellege, illetve az elítélt életevezetése indokolja. [Részben más szabály vonatkozik a (3) bekezdés szerint elrendelhető feltételes szabadságra, amely alapján már a többszörös visszaesők sem bocsátható feltételes szabadságra.] d) A bűnszervezet keretében történő bűnelkövetés napjaink egyik legveszélyesebb elkövetési módja. A törvény legteljesebb szigorát indokolt érvényesíteni azokkal szemben, akik ilyen szervezetben követnek el bűncselekményt, ezért nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. e) Az utóbbi időben jelentősen csökkent a végrehajtandó szabadságvesztést önként megkezdők aránya. Az elítéltek jelentős hányada körözéssel kerül kézre, és azt követően kezdi meg a büntetés letöltését. A 2009. évi Bn.-val beiktatott új szabály – legalábbis a törvényjavaslat miniszteri indokolása szerint – azt juttatja kifejezésre, hogy a büntetés végrehajtása során tanúsított kifogástalan magatartás magában foglalja a szabadságvesztés önkéntes megkezdését is. Ez az indokolás látszólag ellentétben áll a Btk. 41. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, amely szerint a szabadságvesztést büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. A Bv. tvr. egyidejűleg módosított 17. §-a szerint: ha az elítélt a szabadságvesztés letöltését határidőben nem kezdte meg, a szabadságvesztés foganatba vételekor a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztést tesz a büntetésvégrehajtási bírónak a Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontjában meghatározott feltételek megállapítása céljából. A büntetés-végrehajtási bíró az előterjesztés érkezésétől számított öt napon belül dönt [17. § (1)–(2) bek.]. A Btk. vizsgált rendelkezése jogértelmezési problémákat vetett fel, ezért a Legfelsőbb Bíróság a BKv. 82. számú véleményében adott iránymutatást a gyakorlat számára. Kifejtette, hogy a Btk. 47. § (4) bekezdésének e) pontja az elítéltre nézve – az elkövetéskori büntető törvényhez képest – hátrányosabb rendelkezés; a Btk. 2. § alkalmazásának azonban nincs helye. A Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontjának alkalmazása – a módosításhoz fűzött indokolásból is kitűnően – a végrehajtási jog körébe tartozó, mérlegelendő kérdés, csakúgy mint a feltételes szabadságra bocsáthatóság törvényi lehetőségének kérdése. Mindkettő az elítéltnek a végrehajtás vonatkozásában tanúsított magatartásához kapcsolódik. A Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontja önmagában nem változtat az elítélt büntetőjogi helyzetén. Az utóbb hatályba lépett módosítás folytán nem a törvény erejénél fogva kizárt a feltételes kedvezmény, hanem csak akkor, ha erre az elítélt önhibája – mint vizsgálandó, ehhez képest mérlegelendő körülmény – alapot ad. Az elítélt önhibás magatartása az a többlet, ami a rendelkezést megalapozza. Az önhiba utólagos tanúsítása pedig nincs összefüggésben sem az elbírált bűncselekmény elkövetési magatartásával, sem a jogerős ítélettel alkalmazott jogkövetkezményekkel.

240 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A BKv. 82. számú vélemény szerint: I. A Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontja csak azokban az esetekben alkalmazható, amikor az elítélt szabadságvesztése letöltésére vonatkozó bírósági felhívás tartalmazza azt a tájékoztatást, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg. II. Amennyiben az elítéltet a jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztése esetében az 1978. évi IV. törvény 47. § (4) bekezdés e) pontja alapján kizárják a feltételes szabadság kedvezményéből, majd e büntetést összbüntetésbe foglalják, akkor önmagában ez az ok nem akadálya az összbüntetésből feltételes szabadságra bocsátásnak . Az összbüntetésbe foglalás körében jelentősége van annak, hogy a Btk. 47. § (4) bekezdésének e) pontja értelmében egy adott szabadságvesztés végrehajtása megkezdésének önhibából elmaradása miatt történik a feltételes szabadság kedvezményéből kizárás. Ha az elítélt a feltételes szabadság kedvezményében – a végrehajtás alatt tanúsított magatartása miatt – nem részesül, akkor ezáltal utóbb nem lesz kizárva az összbüntetés vonatkozásában a feltételes szabadság lehetőségéből. A Btk. 47. § (4) bekezdésének e) pontja szerinti önhiba tanúsítása pedig – a törvénymódosításhoz fűzött indokolásból kitűnően – éppúgy mérlegelendő a kedvezmény tekintetében, mint a végrehajtás alatti más magatartás. A 2/2010. BJE döntés szerint: I. A Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontja csak a hatályba lépésétől (2009. augusztus 9. napjától) kezdődően alkalmazható azokban az esetekben, amelyekben a szabadságvesztés letöltésére vonatkozó bírósági felhívás tartalmazza azt a tájékoztatást, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibából nem kezdte meg. II. A büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátás kizártságának megállapítása tárgyában a Bv. tvr. 17. §-a alapján hozott jogerős döntését utólag – a Be. 555. §-ának (2) bekezdésére, valamint a Bv. tvr. 6. §ának (7) bekezdésére figyelemmel – a Be. 557. §-ának (1) bekezdésében előírt rendelkezés szerinti eljárásban hivatalból vagy indítványra megváltoztathatja. f) Egyebekben nem bocsátható feltételes szabadságra az sem, akit eredetileg közérdekű munkára vagy pénzbüntetésre ítéltek, de a büntetését utóbb szabadságvesztésre változtatták át, mert a 47. § (1) bekezdése a határozott tartamú szabadságvesztésre ítélt személy feltételes szabadságra bocsátásáról rendelkezik, továbbá az az elítélt sem, aki a büntetését előzetes fogva tartásban már teljes egészében kitöltötte. Amennyiben a törvény az elítéltet a (4) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott okból kizárja a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, erről a bíróságnak – valamennyi esetben – az ítélet rendelkező részében rendelkeznie kell. 47/A. § (1) Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja. (2) Ha a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárja ki, annak legkorábbi időpontját legalább húsz évben, ha az életfogytig tartó szabadságvesztést olyan bűncselekmény miatt szabta ki, amelynek büntethetősége nem évül el, legalább harminc évben határozza meg. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés nem jelenti automatikusan azt, hogy az elítélt nem kerülhet többé szabadlábra, feltételes szabadságra bocsátásnak ugyanis az életfogytig tartó szabadságvesztésből is helye lehet. Ennek reménye az elítéltet a végrehajtás során a helyes magatartásra ösztönözheti. A kiemelkedő súlyú büntetéssel azonban az áll összhangban, ha a feltételes szabadlábra helyezés előtt az elítélt hosszú időn át tanúsít kifogástalan magatartást. Az elkövető bűncselekményét elbíráló (ítélő) bíróság állapítja meg, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt feltételes szabadságra bocsátható-e vagy sem. A bíróság tehát kétféle döntést hozhat. Ha nem zárja ki az elítéltet a feltételes szabadság kedvezményéből, akkor az ítéletében pontosan meghatározza azt a minimális időtartamot, amelynek kitöltése előtt a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége fel sem merülhet, illetőleg azt legkorábbi időpontot, amikor – az egyéb feltételek fennállása esetén – a feltételes szabadságra bocsátás kezdeményezhető. A büntetés kiszabása körében releváns tényezők mérlegelése útján a bíróság arra a következtetésre is juthat, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárja. 241 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Ebben az esetben nincs törvényes lehetőség az elítélt szabadítására, s az ilyen elítélt legfeljebb végrehajtási kegyelem [66. § c) pont] folytán kerülhet szabadlábra. A 47/C. § (2) bekezdésére figyelemmel kizárt a feltételes szabadság kedvezményéből az az elítélt is, akit ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek. E rendelkezés alkalmazása szempontjából közömbös az utóbbi elítélés alapjául szolgáló bűncselekmény elkövetésének az időpontja. Nem alapozza meg a feltételes szabadságra bocsátásból kizárást az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt esetében az a körülmény, hogy azt a bűncselekményt, amely miatt vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kerül kiszabásra a korábbi határozott ideig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátása alatt követte el (BH 2007/179.). Ha a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárja ki, annak legkorábbi időpontját legalább húsz évben, ha pedig e büntetést olyan bűncselekmény miatt szabta ki, amelynek büntethetősége nem évül el, legalább harminc évben határozza meg. Az el nem évülő bűncselekményeket a 33. § (2) bekezdése sorolja fel. A Btk. csak a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját határozza meg. A büntetés végső tartamát nem korlátozza, hanem a bíróság mérlegelésére bízza. Ha azonban – az elítélt életkorához mérten – a megállapított időtartam megfelel az átlagos élettartamnak, akkor az – tartalmilag – a feltételes szabadság kedvezményéből történő kizárással egyenértékű. Sajátos joghézaga büntetőjogunknak, hogy a határozott tartamú szabadságvesztés generális maximuma életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetén húsz évig terjed [40. § (2) bek.], az el nem évülő bűncselekmények (mint pl. az emberölés minősített esete) miatt kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztésből viszont az elítélt legkorábban harminc év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróságnak tehát gyakran abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy tíz évtől húsz évig terjedő időtartamban szabja-e ki a büntetést, vagy életfogytig tartó szabadságvesztést szab ki, ám ez minimálisan harminc évi szabadságvesztésnek felel meg. Mivel az életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazásának lehetőségéről nem kíván lemondani a törvényhozó, az olyan bűncselekmények esetén, amelyek életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetők – de lege ferenda – a határozott tartamú szabadságvesztés generális maximumát az életfogytig tartó szabadságvesztés (feltételes szabadságra bocsátás lehetősége által meghatározható) minimumáig indokolt kitolni. A jelenlegi helyzet ugyanis szükségképpen és indokolatlanul a büntetések enyhítése irányába tolja az ítélkezést akkor, amikor a törvényhozás az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó szabályok módosításával éppen a szigorítást tűzte ki céljául. 47/B. § (1) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt elkövetett bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt határozott tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés időtartamáig elhalasztja. (2) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt elkövetett bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás alatt határozott tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés időtartamáig elhalasztja. (3) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt elkövetett bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott ideig tartó szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra elhalasztja. (4) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt elkövetett bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás alatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra elhalasztja. (5) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra bocsátás alatt elkövetett bűncselekmény miatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra elhalasztja.

242 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA (6) Ha az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztására az (1), (2), (4) és (5) bekezdés szerinti határozott tartamú szabadságvesztés miatt kerül sor, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztésbe beszámított előzetes fogva tartás, valamint házi őrizet idejének figyelembevételével kell megállapítani. 1. A 47/B. § az életfogytig tartó és a határozott ideig tartó szabadságvesztés találkozásának lehetséges eseteire irányadó szabályokat határozza meg. A szabályozás kiindulópontját az jelenti, hogy a 69. §-ban foglalt rendelkezésre figyelemmel életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés nem hajtható végre. Az életfogytig tartó szabadságvesztés fogalmával összeegyeztethetetlen volna, ha az elítélten más ítélettel kiszabott határozott ideig tartó szabadságvesztés végrehajtására kerülne sor. Ebből a szempontból közömbös, hogy akár a bűncselekmény elkövetésére, akár a jogerős marasztalásra az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés előtt vagy azután került sor. A határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélés alapját képező bűncselekmény elkövetésére elvileg két időpontban kerülhet sor: az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés előtt, vagy az után, e büntetés végrehajtása alatt. A végrehajtás fázisában is két időpont különböztethető meg: a tényleges végrehajtás, illetve a feltételes szabadság szakasza. 2. Amennyiben az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet az e büntetésre történt jogerős elítélését megelőzően elkövetett bűncselekmény miatt határozott tartamú és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, a törvény alapján feltétlenül és maradéktalanul érvényesülnie kell az ítéletben kiszabott büntetés végrehajtására vonatkozó társadalmi igénynek. Ezért az elítéltnek ténylegesen ki kell töltenie a jogerősen kiszabott határozott ideig tartó szabadságvesztés büntetését. Ilyen elítélésre elvileg a büntetés „tényleges” (értsd: a büntetésvégrehajtási intézetben történő) végrehajtása alatt, vagy azt követően, a feltételes szabadság próbaideje alatt kerülhet sor. (Elvileg e két esetben találkozhat az életfogytig tartó szabadságvesztés a határozott ideig tartó szabadságvesztéssel.) Az első esetben a bíróság az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés időtartamáig elhalasztja, a második esetben pedig a feltételes szabadságot megszünteti és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés időtartamáig elhalasztja. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztásáról a bíróság mindkét esetben (és hasonlóképpen az alábbi 3. pont alatti esetben is) a Be. 558. §-a szerinti különleges eljárásban dönt. Mérlegelési lehetősége nincs. A határozott ideig tartó szabadságvesztés teljes időtartamának megfelelő figyelembevételével kell kiszámítania a feltételes szabadságra bocsátás újabb legkorábbi időtartamát. A határozott ideig tartó szabadságvesztés semmilyen jogcímen nem mérsékelhető. Nem lehet figyelembe venni e határozott ideig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, avagy az előzetes fogva tartásban eltöltött időt sem. 3. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt e büntetés végrehajtása alatt két időpontban követheti el a bűncselekményt: vagy a büntetés tényleges végrehajtása során, vagy már a feltételes szabadság alatt. Az első esetben, tehát, ha a büntetés tényleges végrehajtása alatt elkövetett bűncselekmény miatt ítélik határozott tartamú szabadságvesztésre, erre – is – két időpontban kerülhet sor: vagy az életfogytig tartó szabadságvesztés (tényleges) végrehajtása alatt, vagy a feltételes szabadság próbaideje alatt. Ha az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt ítélik határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztésre, akkor a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját e büntetés tartamáig, de legkevesebb öt évig elhalasztja. Ha az elítélésre már a feltételes szabadság tartama alatt kerül sor, a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti és annak legkorábbi időpontját ugyancsak a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt évig elhalasztja. Az utolsó lehetséges változatot az jelenti, amikor az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet az e büntetéséből történt feltételes szabadságra bocsátása alatt elkövetett bűncselekmény miatt ítélik határozott tartamú szabadságvesztésre. Közömbös, hogy az elítélés még a feltételes szabadság időtartama alatt, vagy esetleg már annak lejártát követő időpontban történik. A bíróság a feltételes szabadságot mindkét esetben megszünteti és

243 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA annak legkorábbi időpontját ugyancsak a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt évig elhalasztja. Azokban az esetekben, amikor az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt e jogerős marasztalását követően követ el bűncselekményt, a törvényhozó szigorúbb állásfoglalását tükrözi az a rendelkezés, hogy bármely rövid tartamú szabadságvesztésre ítélés esetén további legkevesebb öt évi szabadságvesztést kell az elítéltnek ténylegesen letöltenie. A feltételes szabadság megszüntetéséről annak a bíróságnak kell rendelkeznie, amely az újabb, határozott ideig tartó szabadságveszést kiszabja. Közömbös, hogy utóbb helyi bíróság, vagy megyei bíróság járt el első fokon. Ha az utóbb eljáró bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának az elhalasztását elmulasztja, e rendelkezés a Be. 558. §-a szerinti különleges eljárásban pótolható. Mivel pedig a különleges eljárásokban a Be. általános hatásköri és illetékességi szabályai nem alkalmazhatók, az irányadó speciális szabály szerint az alapügyben első fokon eljárt bíróságnak van hatásköre és illetékessége az eljárás lefolytatására. Az alapügyben eljáró bíróságnak pedig az tekintendő, amelyiknek a feltételes szabadságra bocsátás időpontjának elhalasztásáról döntenie kellet volna, s a mulasztása miatt kerül sor az adott különleges eljárás lefolytatására [BH 2005/416.). 4. A Btk. 99. §-ának rendelkezései szerint az előzetes fogvatartás beszámítására kizárólag az ugyanazon ügyben kiszabott szabadságvesztés esetén van lehetőség. A Btk. 47/B. §-a alapján az újabb határozott tartamú szabadságvesztés elkülönül attól az ügytől, amelyben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés történt, így a Btk. 99. §-a önmagában nem alkalmazható, még akkor sem, ha az újabb ügyben elrendelt határozott tartamú szabadságvesztés időtartamával rendeli a bíróság a Btk. 47/B. §-a alapján az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás időtartamát elhalasztani. Erre figyelemmel a (6) bekezdés egyértelműen kimondja, hogy ha az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztására a Btk. 47/B. § (1), (2), (4) és (5) bekezdése szerinti határozott tartamú szabadságvesztésre ítélés miatt kerül sor, úgy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztésbe beszámított előzetes fogvatartás, valamint házi őrizet idejének figyelembevételével kell megállapítani. A Btk. 47/B. § (3) bekezdése vonatkozásában ez a rendelkezés azért nem érvényesülhet, mert az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt ítélik határozott tartamú szabadságvesztésre. Ez esetben értelemszerűen arról van szó, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt nem került feltételesen szabadságra bocsátásra, így előzetes letartóztatásának elrendelésére sem kerülhetett sor. Az előzetes fogvatartás beszámítására a Btk. 99. § rendelkezései értelemszerűen alkalmazandók. 47/C. § (1) A bíróság az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet akkor bocsáthatja feltételes szabadságra, ha a szabadságvesztésből az elítélt letöltötte a bíróság által meghatározott időtartamot, és alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. (2) Nem bocsátható feltételes szabadságra az elítélt, ha ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik. Ha a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztést még nem hajtották végre, az ismételten kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés nem hajtható végre. 1. A feltételes szabadlábra helyezés feltételei életfogytig tartó szabadságvesztés esetén lényegében azonosak a határozott ideig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás szabályaival. Szubjektív feltétele az a prognosztikus ítélet, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. Erre ez esetben is az elítéltnek a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartásából és abból a készségéből lehet következtetni, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni. Objektív feltétele a megfelelő (a bíróság ítéletében eredetileg megállapított, avagy az utóbb elhalasztott időpontnak megfelelő) várakozási idő eltelte. A különbség csupán az, ahogy a határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén ezt a Btk. határozza meg, életfogytig tartó szabadságvesztés esetén pedig az ítélő bíróság. Közös azonban mindkét esetben, hogy a várakozási idő elteltével nem következik be automatikusan a feltételes szabadlábra helyezés. Annak szubjektív feltételét ugyanis kizárólag a büntetés-végrehajtási bíró vizsgálhatja és állapíthatja meg. A feltételes szabadságra bocsátásról (Btk. 47–48., 112. §) a büntetés-végrehajtási bíró a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése alapján, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt az elítélt meghallgatása után határoz. A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró – feltéve, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább kettő hónap – elrendelheti a pártfogó felügyelői

244 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA vélemény beszerzését. A pártfogó felügyelő az (1) bekezdésben írt pártfogó felügyelői vélemény elkészítése érdekében az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább kettő hónappal a büntetés-végrehajtási intézetben meghallgatja és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen érintkezhet. Ha a büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét legkésőbb két év múlva, azt követően évente megvizsgálja. Ilyen esetekben elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését [Bv. tvr. 8. § (1)–(2) és (5) bek.]. 2. Akit másodízben is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, a törvény kötelező rendelkezésénél fogva nem bocsátható többé feltételes szabadságra. A büntetés céljai vele szemben immár kizárólag a társadalomtól való végleges elszigetelésével érhetőek el. A törvény az újabb elítélés semmilyen feltételét nem részletezi; így nem határozza meg az újabb elítélés alapjául szolgáló bűncselekmény elkövetésének és elbírálásának az időpontját sem. Nem kizárt, hogy az újabb elítélésre olyan bűncselekmény miatt kerül sor, amely elkövetésének időpontja megelőzi a korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre ítélést, tehát elvileg megvolt annak a lehetősége, hogy a cselekményeket egy eljárásban bírálják el, és halmazati büntetés szabjanak ki (quasi halmazat). A vizsgált rendelkezés nem csak az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt elbírált bűncselekmény esetén kerülhet alkalmazásra, hanem akkor is, ha az elkövető már végleg szabadult, mert a feltételes szabadságának tartama eredményesen eltelt, vagy, ha kegyelemben részesült az újabb bűncselekmény elkövetésének időpontjában. Amennyiben az elkövetőt az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt ítélik ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre, az utóbbi büntetést kiszabó bíróság rendelkezik arról, hogy az elítélt a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéséből nem bocsátható feltételes szabadságra. Ha ezt elmulasztaná, rendelkezése a Be. 557. §-a szerinti különleges eljárásban pótolható. 48. § (1) A feltételes szabadság tartama azonos a szabadságvesztés hátralevő részével, de legalább egy év, életfogytig tartó szabadságvesztés esetén tizenöt év. (2) Ha a szabadságvesztés hátralevő része egy évnél rövidebb, és végrehajtását nem rendelték el, a büntetést – a feltételes szabadság letelte után – a hátralevő rész utolsó napjával kell kitöltöttnek tekinteni. (3) A feltételes szabadság tartamára, de legkevesebb egy évre az elítélt pártfogó felügyelet alá helyezhető. Ha a feltételes szabadságra bocsátott elítélt visszaeső, pártfogó felügyelet alatt áll. (4) A bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, ha az elítéltet az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően vagy azt követően elkövetett bűncselekmény miatt a feltételes szabadság alatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. A bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, ha az elítéltet a feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. Ha az elítéltet egyéb büntetésre ítélik, vagy ha a magatartási szabályokat megszegi, a bíróság a feltételes szabadságot megszüntetheti. (5) A feltételes szabadság megszüntetése esetén a feltételes szabadságon eltöltött idő a szabadságvesztésbe nem számít be. 1. A feltételes szabadság tartama általában azonos a szabadságvesztés hátralévő részével. Az egy évnél rövidebb feltételes szabadságnak azonban nem lenne kellő súlya, és nem szolgálná megfelelően a jogintézmény célját, ezért a törvény a feltételes szabadság legrövidebb tartamát egy évben határozza meg. Ilyenkor a bíróság valójában nem a kiszabott büntetés tartamát rövidíti le, hanem a tényleges szabadságelvonás meghatározott része alól mentesíti az elítéltet. Az általánostól eltérő rendelkezés szükséges az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás esetére is, mert ilyenkor a büntetés hátralévő része nem határozott tartamú. A törvény e feltételes szabadság időtartamát tizenöt évben határozza meg. Ha az elítélttel szemben több határozott ideig tartó, összbüntetésbe nem foglalható szabadságvesztést kell végrehajtani – ideértve a pénzbüntetés vagy a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztést is – , és a szabadságvesztések folyamatos végrehajtása során a bíróság az elítéltet bármely szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátotta, a feltételes szabadság mindaddig nem kezdhető meg, amíg az elítélt más

245 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA szabadságvesztést tölt [48/A. § (1) bek.]. A feltételes szabadság tehát az elítélt tényleges szabadlábra kerülésével kezdődhet meg. 2. A részben felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó külföldi ítélet érvényének elismerése esetén a feltételes szabadság tartamának a meghatározása körében sajátos szempontok érvényesülnek. Ezeket a Legfelsőbb Bíróság az 1/2010. BJE határozatában tekintete át. Aszerint: I. A részben felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó külföldi ítélet érvényének elismerésekor a feltételes szabadság tartamát mindig a Btk. 48. §-ának (1) bekezdése alapján kell meghatározni, ha az rövidebb, mint a külföldi bíróság ítéletében megállapított felfüggesztés tartama. II. Abban az esetben, ha a Btk. 48. §-ának (1) bekezdése alapján megállapított tartam meghaladná a külföldi bíróság ítéletében meghatározott felfüggesztés próbaidejét, úgy ez utóbbival azonos a feltételes szabadság tartama. III. A külföldi ítélet érvényének elismerése során a magyar Btk. szabályait kell alkalmazni, ezért a feltételes szabadság tartama a Btk. 48. §-ának (1) bekezdése szerint azonos a szabadságvesztés hátralevő részével, amennyiben a felfüggesztett rész az egy évet meghaladja. Ennek megfelelően nincs törvényes lehetőség – a II. pont kivételével – a feltételes szabadság tartamának a felfüggesztés próbaidejével azonos tartamban történő meghatározására. 3. A szabadságvesztés kiállásához jelentős jogkövetkezmények fűződnek. Ahhoz igazodik például a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés és a visszaesés megállapítása körében irányadó határidők számítása is. Ha az elítéltet feltételes szabadságra bocsátották és az eredményesen eltelt, büntetését azon a napon kell kitöltöttnek tekinteni, amikor a feltételes szabadság lejárt. E helyes szabály következetes érvényre juttatása azonban méltánytalan volna azok esetében, akiknél a szabadságvesztés hátralévő része egy évnél rövidebb, hiszen így a feltételes szabadságra bocsátás következtében pl. később kezdődne a mentesítés határideje, mintha a feltételes szabadságra bocsátásra nem került volna sor. Ezért rendelkezik úgy a (2) bekezdés, hogy esetükben a feltételes szabadság egy éves határidejének lejártát követően a ténylegesen le nem töltött büntetésnek megfelelő időtartam figyelembevételével, annak utolsó napjával kell a büntetést kitöltöttnek tekinteni. 4. A feltételes szabadságra bocsátottak egy részénél a társadalom védelme és az elítélt érdeke egyaránt azt igényli, hogy elősegítsék az elítéltek beilleszkedését a társadalomba, illetve, hogy megfelelő ellenőrzés alatt álljanak. A (3) bekezdés ezért lehetőséget biztosít a feltételes szabadságra bocsátott pártfogó felügyelet alá helyezésére. Az intézkedés elrendelése általában nem kötelező, hanem a bíróság mérlegelésétől függ. Elrendelésének mérlegelése körében figyelembe kell venni a szabadságvesztésből szabaduló személyiségét, családi körülményeit, a társadalomba való beilleszkedésre vonatkozó készségét és a beilleszkedés tárgyi feltételeit. Ha azonban a feltételes szabadságra bocsátott elítélt visszaeső, akkor a törvény kötelező rendelkezése alapján pártfogó felügyelet alatt áll. A 82. § (2) bekezdése szerint a pártfogó felügyelet tartama azonos a feltételes szabadság, a próbaidő, illetve a vádemelés elhalasztásának tartamával, de legfeljebb öt év, mert rendszerint ennyi (tehát legalább egy év vagy annál hosszabb) idő szükséges az elítélt beilleszkedésének a megkönnyítéséhez, illetve a visszaesés megelőzésére. Gyakorlati szempontból is célszerű, hogy a pártfogó felügyelet és a feltételes szabadság azonos ideig tartson. 5. A (4) bekezdés a feltételes szabadság kötelező és bírói mérlegeléstől függő megszüntetésének eseteiről rendelkezik. A 2009. év Bn. által módosított (2009. augusztus 9. napjától hatályos) rendelkezés szerint a bíróság akkor volt köteles megszüntetni a feltételes szabadságot, ha az elítéltet az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően vagy azt követően elkövetett bűncselekmény miatt a feltételes szabadság alatt ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre. (Korábban – ezzel ellentétben – a feltételes szabadság megszüntetését csak a feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény miatt történt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés alapozhatta meg, és nem volt jelentősége annak, hogy a bíróság mikor hozta meg a jogerős döntését.) Ellentétes volt a jogalkotó céljával, hogy amíg korábban a feltételes szabadság megszüntetése nem volt határidőhöz kötve, az új rendelkezés szerint arra kizárólag a feltételes szabadság tartama alatt kerülhetett sor. Az esetek legnagyobb többségében ugyanis a feltételes szabadság tartama alatt nem született meg az újabb cselekmény miatt a jogerős ítélet. A téves rendelkezést a törvényhozó soron kívül módosította a 2009. évi CXXXVI. törvény 22. §-ával 2010. január hó 13. napjától kezdődő hatállyal és visszaállította azt a korábbi

246 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA szabályozást, amely szerint kötelező megszüntetni a feltételes szabadságot, ha az elítéltet a feltételes szabadság tartama alatt elkövetett bűncselekményéért végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. A feltételes szabadság kötelező megszüntetését tehát egyrészről az ítélet jogerő emelkedését megelőzően vagy azt követően elkövetett bűncselekmény miatt a feltételes szabadság alatt, másrészről pedig a feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény miatt akár a feltételes szabadság alatt, akár azt követően történő végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés vonja maga után. A feltételes szabadság kötelező megszüntetését csak a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés alapozhatja meg. E büntetés kiszabására ugyanis már csak olyan súlyú bűncselekmény miatt kerülhet sor, amely megcáfolja azt a kedvező prognózist, amelyet az elítéltről a feltételes szabadságra bocsátásakor kialakítottak. A feltételes szabadság kötelező megszüntetése szempontjából közömbös, hogy az alapjául szolgáló bűncselekmény szándékos vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény. A feltételes szabadság bírói mérlegeléstől függő megszüntetésére két okból kerülhet sor: ha az elítéltet az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően vagy azt követően elkövetett bűncselekmény miatt a végrehajtandó szabadságvesztésnél enyhébb büntetésre ítélik, vagy ha a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegi. A bíróság az újabb bűncselekmény súlyának és jellegének, illetve a magatartási szabályszegés súlyának, ismétlődésének a figyelembevétele alapján alakíthatja ki azt a meggyőződését, hogy a büntetés célja a szabadságvesztés hátralévő részének a végrehajtása nélkül elérhető-e vagy sem. Ha a bíróság a feltételes szabadságra bocsátott elkövetőt a feltételes szabadság tartama alatt gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, a feltételes szabadság megszüntetése nem kötelező. Ha a bíróság azt nem szünteti meg, akkor a feltételes szabadság és a próbaidő párhuzamosan telik. 6. A feltételes szabadság bármely okból történő megszüntetetése esetén a feltételes szabadságon eltöltött időt a szabadságvesztésbe nem lehet beszámítani. Az elítéltnek ezért nem csupán a büntetésének a feltételes szabadság megszüntetésére okot adó cselekmény megvalósulásakor még hátralévő részét, hanem a feltételes szabadságra bocsátás folytán ténylegesen le nem töltött teljes időtartamát le kell töltenie. 48/A. § (1) Ha az elítélttel szemben több határozott ideig tartó, összbüntetésbe nem foglalható szabadságvesztést kell végrehajtani – ideértve a pénzbüntetés vagy a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztést is –, és a szabadságvesztések folyamatos végrehajtása során a bíróság az elítéltet bármely szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátotta, a feltételes szabadság mindaddig nem kezdhető meg, amíg az elítélt más szabadságvesztést tölt. (2) Ha a bíróság az elítéltet több szabadságvesztésből bocsátotta feltételes szabadságra, az elítélt a több feltételes szabadságot egyidejűleg párhuzamosan tölti. (3) A 48. § (4) bekezdése esetén a párhuzamosan töltött feltételes szabadságok mindegyikénél külön kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadság megszüntetésének feltételei fennállnak-e. 1. A Btk. hatályos összbüntetésbe foglalási szabályaira figyelemmel az elítélteken gyakran kell olyan határozott ideig tartó szabadságvesztéseket végrehajtani, amelyek nem foglalhatók összbüntetésbe. Erre az esetre irányadó rendező elveket határozza meg e § szövege. A szabadságvesztések végrehajtásának sorrendjét a Bv. tvr. 24/A. §-a határozza meg. Eszerint először a legszigorúbb fokozatban végrehajtandó büntetést, az azonos végrehajtási fokozatban lévő szabadságvesztések közül pedig azt kell végrehajtani, amelyikből az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra. A szabadságvesztés folyamatban lévő végrehajtását a vázolt végrehajtási sorrend érvényesítése érdekében meg kell szakítani. E szabadságvesztések folyamatos végrehajtása során a bíróság az elítéltet bármely büntetéséből feltételes szabadságra bocsáthatja, ha annak feltételei fennállnak. A feltételes szabadság azonban mindaddig nem kezdhető meg, amíg az elítélt másik büntetést tölt, azaz valamennyi büntetésének végrehajtandó részét nem töltötte ki. A 2009. év Bn. terjesztette ki az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés hatályát a közérdekű munka, illetve a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztésre is. Függetlenül tehát attól, hogy az elítélt az átváltoztatott 247 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra, amíg az elítélt e büntetéseit tölti, a feltételes szabadsága nem kezdődhet meg. 2. Ha az elítéltet több szabadságvesztésből bocsátották egyidejűleg feltételes szabadságra, akkor valamennyi feltételes szabadság kezdőnapja azonos. Az egyes feltételes szabadságok időtartama azonban nem kummulálódik, hanem párhuzamosan telik és a konkrét határidők elteltével a feltételes szabadság önállóan szűnik meg. Ha a párhuzamosan folyó feltételes szabadságok időtartama alatt az elítélten olyan szabadságvesztést hajtanak végre, amely miatt a feltételes szabadságokat nem kell megszüntetni, akkor ezen idő alatt a feltételes szabadságok mintegy szünetelnek és az ismételt szabadlábra helyezést követően folytatódnak, azaz e szabadságvesztés tartamával meghosszabbodnak. Természetesen, ha a 48. § (4) bekezdése a fentebb ismertetett szöveggel hatályba lépne, akkor ez az értelmezés meghaladottá válik. 3. A Btk. 48. §-ának (4) bekezdése szabályozza, hogy a bíróság a feltételes szabadságot mikor szünteti meg, illetőleg szüntetheti meg. A törvény a (2) bekezdéshez kapcsolódva úgy rendelkezik, hogy a Btk. 48. §-a (4) bekezdése esetén a párhuzamosan töltött feltételes szabadságok mindegyikénél külön-külön kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadság megszüntetésének feltételei fennállnak-e, tehát aszerint kell/lehet egy vagy több feltételes szabadságot megszüntetni, ahogy az arra okot adó körülmény felmerült.

6.1.4. 10.6.1.4. A közérdekű munka 49. § (1) A közérdekű munkára ítélt köteles a részére – a bíróság ítéletében – meghatározott munkát végezni. Az elítélt személyi szabadsága egyébként nem korlátozható. (2) Közérdekű munkaként olyan munka végzése határozható meg, amelyet az elítélt – figyelemmel egészségi állapotára és képzettségére – előreláthatóan képes elvégezni. (3) A közérdekű munkát az elítélt – ha jogszabály másként nem rendelkezik – hetenként legalább egy napon, a heti pihenőnapon vagy a szabadidejében díjazás nélkül végzi. (4) A közérdekű munka tartamát órákban kell meghatározni, legkisebb mértéke negyvenkettő, legnagyobb mértéke háromszáz óra. 1. A közérdekű munka a büntetések rangsorában a második helyen szerepel. A szabadságvesztésnél enyhébb, a pénzbüntetésnél súlyosabb büntetési nem. Közérdekű munkán a közérdeket szolgáló tevékenységet, a közösség érdekében végzett munkát kell érteni. A munka jellegének megválasztásánál alapvető szempont, hogy az elítélt közvetlenül érezze munkája társadalomra hasznos voltát és a társadalom részére való jóvátétel jellegét (BH 1994/465.). Az elítélt köteles a bíróság ítéletében meghatározott (jellegű) munkát elvégezni, személyi szabadsága azonban egyébként nem korlátozható. A munka elvégeztetése semmilyen módon nem kényszeríthető ki. Ha az elítélt a kötelességének nem tesz eleget, a közérdekű munka helyébe szabadságvesztés lép, s az már kikényszeríthető. 2. Az ítélő bíróság feladata annak meghatározása, hogy milyen munkát végezzen az elítélt. Csak a munka jellegét, vagy a munka tartalmát határozza meg (pl. fizikai munka, vagy pl. a betegápolás). Döntésének meghozatalakor elsősorban a terhelt egészségi állapotát és képzettségét veszi figyelembe. A bíróságnak arra is tekintettel kell lennie, hogy az elítélt előre láthatóan képes legyen elvégezni az ítéletben kiszabott munkát. A munkavégzés konkrét helyét, illetve a konkrét feladatot már nem a bíróság, hanem az ítélet végrehajtása érdekében eljáró büntetés-végrehajtási bíró határozza meg a hivatásos pártfogó javaslatára. 3. A közérdekű munka végzésére nem folyamatosan, hanem legalább heti egy, esetenként annál több alkalommal, az elítélt pihenőnapján vagy szabadnapján kerül sor. Ezáltal büntetése nem korlátozza az elítéltet abban, hogy főállású munkaviszonyában, vagy pl. vállalkozásában továbbra is teljes munkaidőben elláthassa feladatait. A közérdekű munka végzése munkaviszonyt nem létesít. Azt az elítélt a szabad idejében, díjazás nélkül köteles elvégezni. Nincs akadálya annak sem, hogy a szabadsága alatt, s akár egyhuzamban ledolgozza a vele szemben kiszabott büntetést. 4. A közérdekű munka tartamát órákban határozza meg a bíróság a törvényi keretek között. Legkisebb mértéke negyvenkettő, legnagyobb mértéke háromszáz óra. Ezen időtartamok meghatározására napi hat órai munkavégzéshez igazodóan került sor [lásd 50. § (2) bek.], a törvényhozó tehát körülbelül minimum 7 nap (egy 248 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA hét) és maximum 50 nap (kb. egy év) munkavégzésben állapította meg a büntetés tartamát. Azt, hogy a közérdekű munkát naponta hány órában kell végezni, a büntetés-végrehajtási jogszabályok határozzák meg. A Bv. tvr. 61. §-ának (2) bekezdése szerint a közérdekű munka végrehajtása során a napi munkaidő legalább négy óra, legfeljebb nyolc óra. Ehhez igazodóan a közérdekű munka 6 nap alatt is teljesíthető, de a leghosszabb tartama akár 75 napig is terjedhet. Előfordulhat, hogy a bíróság közérdekű munkát szab ki, ítéletében azonban elmulasztja megjelölni a közérdekű munkaként végzendő munkát. A bíróság e mulasztása a Be. 561. §-a szerinti különleges eljárásban pótolható. 50. § (1) Ha az elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munka, illetőleg ennek hátralévő része helyébe szabadságvesztés lép. Ezt a szabadságvesztést fogházban kell végrehajtani. (2) A közérdekű munka, illetőleg ennek hátralévő része helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy hat óra közérdekű munkának egy napi szabadságvesztés felel meg. Az átváltoztatás után fennmaradó közérdekű munkának egy napi szabadságvesztés felel meg. (3) A közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés két hónapnál rövidebb is lehet. 1. A kényszermunka tilalmából fakad, hogy a büntetésként kiszabott közérdekű munka sem kényszeríthető ki. Ha az elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget e büntetés helyébe egy súlyosabb büntetés, a szabadságvesztés lép. Erre rendszerint akkor kerül sor, ha az elítélt önhibájából egyáltalán nem jelenik meg a számára kijelölt időben és helyen munkavégzés céljából, vagy megjelenik ugyan, de a részére kiadott munkát nem veszi fel, vagy bár felvette, de nem végzi el. Más a megítélése annak, amikor a közérdekű munka végrehajtása nem az elítéltnek felróható okból hiúsul meg. Az elítéltre kiszabott közérdekű munkának szabadságvesztésre átváltoztatására nem kerülhet sor, ha az elítélt önhibáján kívül nem kezdte meg a büntetés letöltését, mivel a büntetés-végrehajtási bíró nem jelölt ki számára munkahelyet (BH 2002. 126.). A büntetés-végrehajtási bíró az ügyész indítványára a közérdekű munka végrehajtására más munkahelyet jelölhet ki, ha a közérdekű munka a) a büntetés-végrehajtási bíró által meghatározott munkahelyen nem hajtható végre; b) végrehajtása a munkafegyelem biztosítása érdekében, illetőleg az elítélt személyi körülményeiben történt változás folytán más munkahelyen célszerű. Az eljárást a kijelölt munkahely szerint illetékes büntetésvégrehajtási bíró folytatja le. Ennek során – a kijelölhető új munkahelyre vonatkozó pártfogó felügyelői jelentés hiányában – elrendeli a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését, valamint meghallgatja a pártfogó felügyelőt, szükség esetén a kijelölt és a kijelölendő új munkahely képviselőjét is [Bv. tvr. 10. § (1)–(2) bek.]. Amennyiben az elítélt a munkát felveszi, megkezdi, s csak utóbb nem tesz eleget munkavégzési kötelezettségének, csak a le nem töltött büntetésrész helyébe lép szabadságvesztés. Ilyenkor a közérdekű munka „hátralévő részé”-nek a számítása attól az időponttól történik, amikor az átváltoztatására okot adó körülmény bekövetkezett függetlenül attól, hogy utóbb az elítélt esetleg még önként tovább dolgozott. A közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztést fogházban kell végrehajtani. 2. A közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatása során hat órai munkavégzés felel meg egy napi közérdekű munkának és egy napi közérdekű munka egy napi szabadságvesztésnek. Mivel a közérdekű munka leghosszabb tartama háromszáz óra, az átváltoztatott szabadságvesztés maximális tartama 50 nap lehet. Ha pedig az el nem végzett közérdekű munka órákban kifejezett tartama nem osztható hattal, akkor a maradék töredékórák is egy napi szabadságvesztésnek felelnek meg. Mivel a szabadságvesztésre átváltoztatott közérdekű munka tartama – a felnőtt korú elítéltek esetén – minden esetben rövidebb lesz, mint a szabadságvesztés büntetés generális minimuma, amely két hónap [40. § (2) bek.], ezért a törvény külön kimondja, hogy ilyen átváltoztatás esetén a szabadságvesztés két hónapnál rövidebb is lehet. A közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés nem minősül szabadságvesztésre ítélésnek, ez esetben nem érvényesülnek azok a jogkövetkezmények, amelyeket a törvény a szabadságvesztésre ítéléshez fűz.

6.1.5. 10.6.1.5. A pénzbüntetés 249 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 51. § (1) A pénzbüntetést úgy kell kiszabni, hogy – figyelemmel a cselekménnyel elért vagy elérni kívánt anyagi előnyre is – meg kell állapítani a pénzbüntetés napi tételeinek számát és – az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaihoz és életviteléhez mérten – az egynapi tételnek megfelelő összeget. (2) Akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítélnek, és megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona van, ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el, pénzbüntetésre is kell ítélni. (3) A pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel. Egy napi tétel összegét legalább kettőezer-ötszáz és legfeljebb kettőszázezer forintban kell meghatározni. (4) A bíróság az ügydöntő határozatában – az elkövető vagyoni, jövedelmi viszonyaira tekintettel – rendelkezhet úgy, hogy az elkövető a pénzbüntetést legfeljebb két éven belül havi részletekben fizetheti meg. 1. A pénzbüntetés a büntetések rangsorában a harmadik büntetési nem. Napjainkra alkalmazására már gyakrabban kerül sor, mint a szabadságvesztés kiszabására, főleg azért, mert igen széles körű lehetőséget nyújt az egyéniesítésre, és nem jár együtt az ún. börtönártalmakkal. A törvény a pénzbüntetés két fajtáját különbözteti meg. Az (1) bekezdésben meghatározott – általános szabályok szerinti – pénzbüntetés kiszabásának nem feltétele, hogy az elkövető megfelelő keresettel, jövedelemmel, vagy vagyonnal rendelkezzék. Automatikusan hátrányosabb helyzetbe kerülne ugyanis az, aki ilyen anyagiakkal nem rendelkezik, mert vele szemben emiatt súlyosabb büntetést kellene kiszabni. A (2) bekezdés szerint speciális szabályok vonatkoznak arra az elkövetőre, akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítélnek, megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona van és a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el, mert vele szemben – a szabadságvesztés mellett – a pénzbüntetés kiszabása kötelező. Az általános szabályok szerinti pénzbüntetés [(1) bek.] kiszabására – a 38. § (1) és (4) bekezdése alapján – bármely büntetés mellett vagy önállóan, ha azonban a bűncselekményt a törvény kizárólag pénzbüntetéssel rendeli büntetni, akkor – a 38. § (5) bekezdésére figyelemmel – kizárólag önállóan kerülhet sor. 2. A törvény a pénzbüntetés kiszabásának napi tételes rendszerét határozza meg. A pénzbüntetés mértékének a meghatározása során értékelésre kerül egyrészről a bűncselekmény tárgyi súlya és minden további, a büntetés kiszabását befolyásoló körülmény, másrészről pedig az elkövető személyes anyagi helyzete. E rendszer a közel azonos súlyú bűncselekményt elkövető, de eltérő jövedelmű vádlottak esetében igazságosabb büntetéskiszabást tesz lehetővé, hiszen az azonos összegű, ugyanazon mértékű büntetés – különböző anyagi helyzetű elkövetőket feltételezve – eltérő terhelést jelent. a) A büntetés kiszabására két fázisban kerül sor. Az első a napi tételek számának a meghatározása. E körben irányadóak a büntetéskiszabás 83. §-ban foglalt szabályai. Először is a bűncselekmény tárgyi súlyát kell figyelembe venni és értékelni, majd emellett az elkövető társadalomra veszélyességét, bűnösségének fokát, továbbá az egyéb súlyosító és enyhítő körülményeket. Ezáltal a lényegében hasonló súlyú bűncselekmények miatt hasonló számú napi tétel meghatározására kerülhet sor. Sajátos szempont beépítését jelenti a büntetéskiszabás folyamatába annak a feltételnek az érvényesítése, hogy – vagyoni előny megszerzése érdekében, vagy az elkövetőre nézve vagyoni előnnyel járó cselekmény elkövetése esetén – az elért vagy elérni kívánt vagyoni előnyre is figyelemmel kell lenni. Vagyon elleni (gazdasági, vagy bármely más) bűncselekmény elkövetése esetén tehát nem csupán a bűncselekmény elkövetése révén ténylegesen megszerzett vagyoni előny mértéke tükrözi a bűncselekmény valós tárgyi súlyát, hanem e körben jelentősége van annak az értéknek is, amely megszerzésének tekintetében kísérleti szakaszban megrekedt a cselekmény. Könnyű belátnunk azonban, hogy a vizsgált rendelkezés alkalmazásának nem ez a fő területe, hiszen a BKv. 11. számú vélemény szerint minden olyan esetben, amikor kísérleti szakaszban megrekedt a vagyon elleni bűncselekmény, vizsgálni kell, hogy az elkövető szándéka milyen érték megszerzésére irányult, s a minősítés ehhez fog kapcsolódni. Az elérni kívánt anyagi előny már a minősítés körében megjelenik, amit a bűncselekmény tárgyi súlya keretében eleve értékelni kell. Az egyéb (nem vagyon elleni) bűncselekmények körében viszont messzemenően értékelhető lehet a vizsgált körülmény. Gondoljunk csak a remélt korrupciós előnyre, az embercsempészésért ígért pénzre stb.

250 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA b) A pénzbüntetés kiszabásának második fázisát az egy napi tétel összegének a meghatározása jelenti. E körben az elkövető személyes jövedelmi viszonyainak, illetve életvitelének van meghatározó szerepe. A pénzbüntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések rendeltetésszerű alkalmazásának akadályát jelentheti, hogy az elkövetők kereseti, jövedelmi, illetve vagyoni helyzetének felderítése jelenlegi hazai viszonyaink között komoly nehézségekbe ütközhet. A jövedelmi és személyi viszonyok mellett ezért kisegítő lehetőségként a törvényben az is szerepel, hogy az elkövető életviteléhez mérten kell (és lehet) az egy napi tétel összegét megállapítani. Márpedig ez utóbbi körülmények általában könnyebben felderíthetők és hívebben fejezik ki az elkövető jövedelmi, személyi viszonyait, mint a nominálisan feltárt keresete, jövedelme vagy vagyona. Az egy napi tétel összegének meghatározása során az elkövető egy napra eső teljes jövedelméből (illetve az életviszonyaihoz mérten vélelmezett jövedelméből) kell kiindulni. A bíróság által megállapított összeg ezt nem haladhatja meg és nem is érheti el, hiszen ez az elkövető anyagi ellehetetlenüléséhez vezetne, ami újfent a bűnözés irányába terelhetné. Ugyanakkor – amint már utaltunk rá – a pénzbüntetés kiszabásának egyáltalán nem feltétele, hogy bárminemű jövedelemmel rendelkezzék az elkövető. Így nincs akadálya annak, hogy olyan személyt ítéljenek pénzbüntetésre, akinek egyáltalán nincs jövedelme. Sajátos vizsgálati szempont lehet a pénzbüntetés kiszabása során a hozzátartozók, az együtt élő családtagok jövedelmi viszonyainak a feltárása. Alapvető szabály, hogy az egy napi tétel összegének megállapításánál a házastárs, a hozzátartozók jövedelmét nem lehet egybeszámítani, és a pénzbüntetésben megnyilvánuló hátrány az elkövetőn kívül családtagjait, hozzátartozóit nem sújthatja. A gyakorlatban ez mégis kivihetetlen, hiszen az anyagi terhek (különösen az egzisztenciális terhek, mint pl. a lakás, a rezsiköltségek, a kölcsönök stb.) rendszerint az egész családot terhelik, és arra is figyelemmel vállalták azokat, hogy költségeihez valamennyien hozzájárulnak, azaz a család összes jövedelmére voltak figyelemmel. Az ilyen – tipikusnak tekinthető – esetben az egyik bevételi forrás elvonása automatikusan érinti a család egyéb tagjait is. 3. A (2) bekezdés szerint speciális szabályok vonatkoznak arra az elkövetőre, akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítélnek, megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona van és a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el, mert vele szemben – a szabadságvesztés mellett – a pénzbüntetés kiszabása kötelező. a) A megfelelő kereset, jövedelem, illetve vagyon fogalmának egységes meghatározása érdekében a Legfelsőbb Bíróság a BKv. 25. számú véleményében adott iránymutatást. Eszerint – a pénz(mellék)büntetés szempontjából – akkor megfelelő a kereset, illetve a jövedelem, ha az elkövető a pénz(mellék)büntetést, akár részletekben is, képes megfizetni. Az a kérdés, hogy a vádlott keresete mikor tekinthető megfelelőnek, csak a konkrét ügyben az adott körülmények részletes vizsgálata alapján dönthető el. Általánosságban annyi emelhető ki, hogy a kereset, illetve a jövedelem vizsgálata során minden esetben figyelemmel kell lenni a vádlott keresetét, illetve jövedelmét terhelő törvényes tartási kötelezettségeire (gyermektartás, szülőtartás, testvértartás stb.), továbbá a maga és a tartásra szoruló családtagok minimális létfenntartását biztosító kiadásokra. A pénz(mellék)büntetés kiszabásának alapjául csupán az említett kiadások fedezetét meghaladó kereset, illetve jövedelem szolgálhat. Annak megállapítása szempontjából, hogy a vádlott keresete, illetve jövedelme a pénz(mellék)büntetés vonatkozásában megfelelő-e, a családtagok közül csak a vádlottal egy háztartásban élő annak a családtagnak a keresete, illetve jövedelme vehető figyelembe, aki a vádlottat terhelő tartási kötelezettség tekintetében vele egy sorban ugyancsak tartásra kötelezett. Ez a kereset, illetve jövedelem is csupán abból a szempontból jön tekintetbe, hogy a tartásra szoruló családtagok eltartása nem kizárólag a vádlott keresetét, illetve jövedelmét terheli, hanem ez a kiadás megoszlik közte és a vele egy sorban ugyancsak tartásra kötelezett családtagok között; ennyivel tehát a vádlott keresete, jövedelme e kiadások alól mentesül. Az olyan családtagok keresete, illetve jövedelme azonban, akik a családjogi törvény szerint a vádlottat terhelő tartási kötelezettség tekintetében vele egy sorban tartásra nem kötelezettek, nem vehető figyelembe. Pénzbüntetésnek az ilyen keresetre, illetve jövedelemre figyelemmel történő kiszabása ugyanis azt eredményezné, hogy annak megfizetése az említett személyekre hárulna át, amire nincs törvényes alap. Mindebből az következik, hogy a házastársa háztartásában élő vagyontalan, keresettel, illetve jövedelemmel nem rendelkező vádlottal szemben a szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabásának nincs helye. A törvény a megfelelő keresetet, illetve jövedelmet személyhez, éspedig a vádlott személyéhez köti. Olyan esetben azonban, amikor a megfelelő keresettel, illetve jövedelemmel rendelkező férj vagy feleség – vádlottként

251 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA szereplő – házastársa nem dolgozik, önálló keresete, jövedelme nincsen, a bíróságnak gondosan vizsgálnia kell, nincs-e olyan közös vagyona, amely a kötelező pénzbüntetés alkalmazásának alapjául szolgálhatna. b) A pénzbüntetés kötelező kiszabásának másik feltétele, hogy a bűncselekményt haszonszerzés céljából kövessék el. Haszonszerzési célból elkövetett bűncselekményen nem csupán olyan bűncselekményeket kell érteni, amelyeknek ez a célzat a tényállási eleme, hanem bármilyen bűncselekményt, amelyet közvetlen vagy közvetett vagyoni előny megszerzésének célzatával hajtottak végre. c) A pénzbüntetés kötelező kiszabásának harmadik általános feltétele, hogy csak határozott tartamú szabadságvesztés mellett kötelező. Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a büntetés célja nem indokolja kiszabását és a törvényhozó jelenlegi állásfoglalása szerint erre közérdekű munka mellett sincsen szükség. Határozott tartamú szabadságvesztés mellett viszont akkor is kötelező, ha a büntetés végrehajtását a bíróság (akár csak részben) próbaidőre felfüggeszti. A mindig azonnal (akár részletekben) végrehajtásra kerülő pénzbüntetés – közvetlenül érvényesülő joghátrányként – ebben az esetben is hatékonyan szolgálhatja a büntetés céljait. 4. A 2009. évi Bn.-val módosított törvény szerint az egy napi tétel összegét legalább kettőezer-ötszáz, de legfeljebb kettőszázezer forintban kell meghatározni, s így a pénzbüntetés legkisebb mértéke hetvenötezer forint, legnagyobb mértéke pedig egyszáznyolcmillió forint. A gyakorlat mutathatja meg, hogy ezek az összegek – különösen a minimálisan hetvenötezer forint – mennyiben felelnek meg a mai magyar valós viszonyoknak. A kiszabható pénzbüntetés maximumának jelentős felemelése a jövedelmek és a vagyon differenciálódása folytán kellően szolgálhatja az egyéniesítést és előmozdíthatja a szabadságelvonással nem járó szankció szélesebb körű alkalmazását. [Mai pénzügyi-vagyoni viszonyaink között egyesek már azt is megkérdőjelezik, hogy indokolt-e az egy napi tétel összegének a maximálása, de nyilvánvaló, hogy ez a határozott szankció (nulla poena sine lege) jogállami követelményéből fakadóan nélkülözhetetlen.] 5. A megemelt összegű pénzbüntetés az elítéltek egy részének jelentős anyagi terhet jelenthetne. A törvény ezért lehetővé teszi a bíróság számára, hogy már az ítéletében részletfizetést engedélyezzen. A bíróság – az elkövető vagyoni, jövedelmi viszonyaira tekintettel – úgy rendelkezhet, hogy a pénzbüntetés – legfeljebb két éven belül – havi részletekben kerüljön megfizetésre. Ez a részletfizetés nem azonos a Be. 592. §-ában szabályozott részletfizetés engedélyezésével. A Be. hivatkozott szakasza szerint az elítéltnek magának kell valószínűsítenie, hogy a pénzbüntetés egy összegben való megfizetése magának vagy tartásra szoruló hozzátartozóinak a büntetés célján túlmenő jelentős anyagi nehézséget okozna. Emellett a Be. szabálya szerint a részletfizetés hat hónapig, rendkívüli körülmények esetén is csak maximum egy évig terjedhet. Ezzel szemben a Btk. 51. §-ának (4) bekezdése szerint a részletfizetést a bíróság hivatalból maga állapítja meg a terhelt körülményeire tekintettel, és akár két évig is terjedő időre. Az ügydöntő határozatban engedélyezett részletfizetés ugyanakkor csupán lehetőség az elítélt számára, aki dönthet úgy is, hogy a pénzbüntetést egy összegben fizeti meg. A BKv. 84. számú vélemény szerint: ha a bíróság az ügydöntő határozatban a pénzbüntetés részletekben történő megfizetését engedélyezi, a Be. 592. §-a alapján sem újabb részletfizetés, sem halasztás engedélyezésére nem kerülhet sor. A Btk. részletfizetésre vonatkozó szabálya nem csupán a kisjövedelműek körében alkalmazható. Lehetőséget teremt arra, hogy a bíróság arra tekintettel határozzon magasabb összegű pénzbüntetésről, hogy ezzel párhuzamosan akár 24 havi részletfizetést is engedélyez. Ez a kiszabott pénzbüntetések összegének a további differenciálódását is előmozdíthatja anélkül, hogy az egyes elítéltekre teljesíthetetlen joghátrányt eredményezne. 52. § (1) Ha az elítélt a pénzbüntetést nem fizeti meg, illetve részletfizetés engedélyezése esetén egyhavi részlet megfizetését elmulasztja, a pénzbüntetést vagy annak meg nem fizetett részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni. (2) A meg nem fizetett pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy egy napi tétel helyébe egy napi szabadságvesztés lép. Ilyenkor a szabadságvesztés két hónapnál rövidebb is lehet. (3) Ha a pénzbüntetést végrehajtandó szabadságvesztés mellett szabták ki, vagy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelték, a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozatára a szabadságvesztés fokozata az irányadó. (4) A (3) bekezdésben meghatározott eseten kívül a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést fogház fokozatban kell végrehajtani. 252 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 1. A pénzbüntetés közvetlenül nem kényszeríthető ki, ezért meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Nem csupán a pénzbüntetés meg nem fizetése, hanem részletfizetés engedélyezése esetén már egyhavi részlet megfizetésének az elmulasztása is ezzel a következménnyel jár. Az átváltoztatásnak akkor van helye, ha az elítélt a fizetési kötelezettségének önként nem tesz eleget. A végrehajtás előzetes megkísérlése és ennek eredménytelensége nem feltétele az átváltoztatásnak. Ettől eltérő rendelkezést tartalmaz a fiatalkorúak vonatkozásában a 114. § (2) bekezdése. 2. Az átváltoztatás során – a törvény kötelező rendelkezése folytán – egy napi tétel összegű pénzbüntetés helyébe egy napi szabadságvesztés lép. A napi tétel elnevezés arra is utal, hogy a bíróság a napi tétel összegében a szabadságvesztés egy-egy napjának megfelelő összeget határoz meg. Azokban az esetekben, amikor a meg nem fizetett pénzbüntetés napi tételeinek száma hatvannál kevesebb, méltánytalan volna, ha az átváltoztatás folytán megállapított szabadságvesztés nem lehetne két hónapnál rövidebb. A törvény ezért kimondja, hogy ilyenkor a szabadságvesztés két hónapnál – vagyis a szabadságvesztésnek a 40. § (2) bekezdésében megállapított generális minimumnál – rövidebb is lehet. 3. A pénzmellékbüntetés korábbi szabályaival egyezően rendelkezik a törvény a végrehajtandó szabadságvesztés mellett kiszabott pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozatáról, illetve arra az esetre, ha a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelték. Elméletileg sem volna igazolható, a gyakorlati végrehajtásban pedig indokolatlan gondokat eredményezhetne, ha az átváltoztatott büntetést akkor is fogházban kellene végrehajtani, amikor a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház vagy börtön. A törvény ezért úgy rendelkezik, hogy amennyiben a pénzbüntetést végrehajtandó, vagy felfüggesztett, de később végrehajtani rendelt szabadságvesztés büntetés mellett szabták ki, akkor a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozata a szabadságvesztés végrehajtási fokozatához igazodik. Minden egyéb esetben – tehát, ha a pénzbüntetést fogházbüntetés mellett, vagy önállóan szabták ki – a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést fogház fokozatban kell végrehajtani. 4. A pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés nem minősül szabadságvesztésre ítélésnek, ez esetben nem érvényesülnek azok a jogkövetkezmények, amelyeket a törvény a szabadságvesztésre ítéléshez fűz. Az átváltoztatott büntetés összbüntetésbe sem foglalható [92. § (4) bek.]. Ha az elkövetőt több ítéletben külön-külön ítélik pénzbüntetésre, valamennyi büntetést végre kell hajtani. A pénzbüntetésnek szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról az ügyben első fokon eljárt bíróság a Be. 563. §-a szerint különleges eljárásban határoz.

6.1.6. 10.6.1.6. A foglalkozástól eltiltás A foglalkozástól eltiltás jogfosztó-jogkorlátozó jellegű büntetés. A társadalom védelmét szolgálja, mert megfosztja az elkövetőt attól a lehetőségtől, hogy foglalkozásának gyakorlásával újabb bűncselekményt kövessen el. A foglalkozástól eltiltás önálló büntetés, amely – a 38. §-ban foglalt korlátozásokkal – az egyéb büntetésekkel együtt is kiszabható. Alkalmazása soha nem kötelező, hanem a bíróság mérlegelésétől függ. A törvényi követelmények teljesülése esetén bármely bűncselekmény elkövetése miatt kiszabható. 56. § (1) Foglalkozásától azt lehet eltiltani, aki a bűncselekményt a) szakképzettséget igénylő foglalkozása szabályainak megszegésével követi el, vagy b) foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el. (2) Foglalkozásától el kell tiltani azt, aki a közélet tisztasága elleni bűncselekményt foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el. (3) A foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés alkalmazása szempontjából foglalkozásnak minősül az is, ha az elkövető a gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja, illetve igazgatója; a szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának tagja; a gazdasági társaság vezető tisztségviselője, illetve felügyelőbizottságának tagja vagy egyéni vállalkozó.

253 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA (3) Az (1) bekezdés a) pontja azzal szemben is alkalmazható, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tevékenységet nem a foglalkozásaként gyakorolta, de rendelkezik annak a foglalkozásnak a gyakorlásához szükséges szakképesítéssel, amely szabályainak megszegésével a bűncselekményt elkövette. 1. A foglalkozástól eltiltás átfogó újraszabályozására a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 100. §-ának (1) bekezdésével került sor 2009. június 30. napjától kezdődő hatállyal. Ezt követően az 56. § (2) bekezdését a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CLXIII. tv. 29. §-ának (1) bekezdése iktatta be, egyben a (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre módosította 2010. április 1-jétől kezdő hatállyal. [Mivel e törvény a (3) bekezdés számozását nem módosította (4) bekezdésre, így a §-nak jelenleg két (3) bekezdése van.] 2. Az (1) bekezdés a foglalkozástól eltiltás bíróságmérlegelésétőlfüggő eseteit határozza meg. A bíróság mérlegelésétől függő kiszabására két esetben kerülhet sor. a) A foglalkozásától el lehet tiltani azt, aki a bűncselekményt szakképzettséget igénylő foglalkozás szabályainak megszegésével követi el. Nem feltétel ebben az esetben, hogy alakszerű képesítés alapján gyakorolja az elkövető a foglalkozását. Az a betanított munkás, aki a szükséges ismereteket a gyakorlatban sajátította el, ám alakszerű szakképesítéssel nem rendelkezik, eltiltható e foglalkozásától. A szakképzettséget igénylő foglalkozás szabályainak megszegésével elkövetett bűncselekmény esetén a büntetés kiszabásának indokai körében elsősorban a szabályszegések számát, jellegét és súlyát, az elkövetőnek a bűncselekmény végrehajtásában betöltött szerepét mérlegeli a bíróság. Közömbös, hogy a bűncselekmény elkövetésére szándékosan vagy gondatlanságból került sor. A körzeti gyermekorvossal szemben mellékbüntetésként az orvosi foglalkozástól eltiltás kiszabása is indokolt, ha a gondatlanságból eredő súlyos mulasztása – az azonnali kórházba szállítás elmaradása – miatt a kezelésére bízott gyermek halála következik be (BH 2002/129.). A 2009. évi XLVII. törvény 100. §-ának (1) bekezdésével beiktatott (3) bekezdés – a következetes ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – egyértelművé teszi, hogy a foglalkozástól eltiltás szabályai azzal szemben is alkalmazhatóak, akinek a bűncselekmény elkövetésekor más volt a foglalkozása (vagy egyáltalán nem is volt foglalkozása), de rendelkezik annak a foglalkozásnak a gyakorlásához szükséges szakképesítéssel, amely szabályainak megszegésével a bűncselekményt elkövette. b) Foglalkozásától el lehet tiltani azt is, aki a bűncselekményt foglalkozásának felhasználásával szándékosan követi el. E fordulat alkalmazása körében közömbös, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált foglalkozás gyakorlása igényel-e bármely szakképzettséget, vagy ez szükségtelen. A rendelkezés a szakképzettséghez nem kötött és hatósági engedély nélkül gyakorolható foglalkozás körében is alkalmazható, de csak a foglalkozási ágon belül szabatosan megjelölt munkakör tekintetében (BKv. 18.). Nem lehet általánosságban egyes szakképzettséghez nem kötött, illetve hatósági engedély nélkül gyakorolható foglalkozási ágaktól (pl. gyári munkás, vállalati alkalmazott stb.) minden megszorítás nélkül az elkövetőt eltiltani, hanem ennek csupán az említett foglalkozási ágakon belül egyes szabatosan meghatározott munkaköröktől (pl. pénzbeszedő, pénztáros, raktáros stb.) lehet helye. Amennyiben ilyen munkaköre nincsen az elkövetőnek, a foglalkozástól való eltiltására nem kerülhet sor. A „foglalkozásának felhasználásával”, mint feltétel arra utal, hogy az elkövető a szándékos bűncselekmény véghezvitele során foglalkozását mintegy eszközül használta fel, más szóval a foglalkozása által adott lehetőséget vagy alkalmat közvetlenül ténylegesen kihasználta. A „foglalkozásának felhasználásával” kitételen azt az esetet kell érteni, amikor a foglalkozás nyújtotta lehetőség közvetlen kihasználásával kerül sor a szándékos bűncselekmény elkövetésére (BKv. 18.). Meg kell tehát állapítani, hogy az elkövető konkrétan milyen módon használta fel a foglalkozása nyújtotta lehetőséget a bűncselekmény végrehajtása során. Ez az adott esetben az elkövetés módja, az elkövetés körülményei stb. alapján tisztázható. Így az orvosi foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés alkalmazása indokolt azzal a terhelttel szemben, aki a háziorvosi minőségéből fakadó személyes kapcsolatot és bizalmat használja fel a csalási sorozat végrehajtására (EBH 2000/289.). Amennyiben a bűncselekmény elkövetéséhez a foglalkozás felhasználására szükség nem volt, illetve arra ténylegesen nem került sor, az 56. § b)pontjának alkalmazására nincsen alap.

254 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A szakképzettséget igénylő foglalkozás felhasználásával elkövetett bűncselekmény miatt alkalmazott foglalkozástól eltiltás viszont csak egységesen mondható ki, s nem szűkíthető a foglalkozáson belüli szakterületre. Így valamely szakorvosi foglalkozás nyújtotta lehetőségek felhasználásával szándékosan elkövetett bűncselekmény esetén az eltiltás nem csupán e szakorvosi foglalkozástól, hanem az orvosi foglakozástól történik. 3. A (2) bekezdésben foglalt rendelkezés – 2010. április 1. napjától kezdődő hatállyal – immár a foglalkozástól eltiltás egy kötelező esetét is meghatározza. Eszerint foglalkozásától el kell tiltani azt, aki a közélet tisztasága elleni bűncselekményt foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el. Ez az új rendelkezés annyiban különbözik a korábban hatályos szabályozás által meghatározott két esetkörtől, hogy az eljáró bíró számára nem ad mérlegelési lehetőséget a mellékbüntetés alkalmazására, hanem közélet tisztasága elleni bűncselekmény szándékos elkövetése esetén az elkövetőt mindenképpen el kell tiltani a foglalkozásának gyakorlásától. A rendelkezésnek az indoka a korrupciót elkövető személyekkel szembeni szigorúbb fellépés, és e körben annak a megelőzése, hogy közélet tisztasága elleni bűncselekményt elkövető személy továbbra is gyakorolhassa foglalkozását. Azáltal, hogy a törvény közélet tisztasága elleni bűncselekmény elkövetése esetén kötelezővé teszi az elkövető foglalkozástól eltiltását, csökkenti annak a kockázatát, hogy az elkövető további hasonló bűncselekményt kövessen el, egyben más a bűncselekmény elkövetése előtt is fenyegetettséget is jelent, ami a prevenciós célokat erősíti. A közélet tisztasága elleni bűncselekményeket a Btk. XV. fejezetének VII. és VIII. címe határozza meg. 4. A foglalkozás fogalmát a [2009. évi CLXII. tv. 29. §-ának (1) bekezdésével beiktatott] (3) bekezdés kiterjeszti a gazdasági tevékenységet folytató szervezetek vezető testületeinek tagjaira, illetve vezető tisztségviselőire. A gazdálkodó szervezet fogalmát a 137. § 17. pontja határozza meg. A szövetkezetekről a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, valamint az európai szövetkezetekről szóló 2006. évi LXIX. törvény rendelkezik. A gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezéseket a 2006. évi IV. törvény határozza meg. Az értelmező rendelkezés alapján e mellékbüntetés – a törvényi feltételek fennállása esetében – bármely bűncselekmény elkövetése miatt kiszabható. 5. A foglalkozástól eltiltás olyan általánosabb jellegű jogintézmény, amely a foglalkozások teljes körét felölelheti. E törvényhely alapján bármely szakképzettséget igénylő foglalkozástól el lehet tiltani az elkövetőt, kivéve azt, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követ el bűncselekményt, vagy a bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ. A Btk. 56. §-ához képest az. 58. §-ának rendelkezései lényegében különös rendelkezések, mert az utóbbi mellékbüntetés a szakképzettséget igénylő foglalkozások széles köréből kiemelt esetekben, kifejezetten az engedélyhez kötött járművezetéssel megvalósított vagy jármű használatával elkövetett bűncselekmények miatt alkalmazható. Az a vonatvezető pl. aki csak biztonsági célokat szolgáló és kiegészítő jellegű tevékenységet folytat, de a vonatot ténylegesen nem vezeti, a foglalkozási szabályt sértő magatartása esetén az 58. § (1) bekezdése alapján a járművezetéstől nem tiltható el. Viszont a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetéssel sújtható az a repülőgép-vezető, aki a légi jármű vezetésével kapcsolatos szabályok megszegésével követ el bűncselekményt [BKv. 38. I. c) pontja]. 57. § (1) A foglalkozástól eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a foglalkozás gyakorlására alkalmatlan, vagy arra méltatlan. A határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év. (2) A foglalkozástól eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. Ha a foglalkozástól eltiltást szabadságvesztés mellett szabják ki, a foglalkozástól eltiltás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztését tölti, illetve amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a foglalkozástól eltiltás tartamába be kell számítani. (3) Határozott ideig tartó eltiltás esetén a szakképzettséget igénylő foglalkozás újból való gyakorlása attól tehető függővé, hogy az eltiltott a foglalkozás gyakorlásához szükséges jártasságot az eltiltás tartamának letelte után meghatározott módon igazolja. A végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az eltiltás óta tíz év eltelt, és az eltiltott a foglalkozás gyakorlására alkalmas, illetőleg arra érdemes. Nem mentesíthető, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, és méltatlanság miatt a bíróság a foglalkozástól véglegesen eltiltotta.

255 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 1. A foglalkozástól eltiltás végleges hatályú, vagy határozott ideig – egy évtől tíz évig – tart. A végleges hatályú eltiltásnak az a feltétele, hogy az elkövető a foglalkozás gyakorlására alkalmatlannak vagy méltatlannak bizonyult. Az alkalmatlanság többnyire egészségügyi okból állapítható meg. A méltatlanság a foglalkozás gyakorlására való erkölcsi alkalmatlanságot jelenti, amely pl. súlyos korrupciós jellegű bűncselekmények esetében állapítható meg. Végleges hatállyal tiltotta el a bíróság az értékpapír-forgalmazói foglalkozástól azt a brókert is, aki a bűncselekmény elkövetésével arról tett tanúbizonyságot, hogy a befektetők pénzének kezelésében megnyilvánuló bizalmi tevékenységre erkölcsi nihilizmusa miatt alkalmatlan. 2. A foglalkozástól eltiltás tartamának számítására vonatkozó – a 2009. évi Bn. által beiktatott – rendelkezés azokat a szabályokat vette át, amelyeket a törvény korábban a közügyektől eltiltás szabályai között helyezett el. Azzal egyezően rendelkezik úgy, hogy a foglalkozástól eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. Külön rendelkezik arról, hogy mely szabályok vonatkoznak arra az estre, ha a foglalkozástól eltiltást nem önállóan, hanem szabadságvesztés mellett szabják ki. Ez esetben a foglalkozástól eltiltás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztését tölti, illetve amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Előbbi szabályt a Bv. tvr. 70. § (2) bekezdésének a) pontja is rögzíti. Ha pedig a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt be kell számítani a foglalkozástól eltiltás tartamába. 3. Határozott ideig tartó foglalkozástól eltiltás esetén a társadalom érdekeit veszélyeztethetné, ha az elítélt a mellékbüntetés kiállása után a foglalkozását újból gyakorolhatná. Ezért a törvény biztosítja a bíróságnak, hogy a foglalkozás újbóli gyakorlását az ehhez szükséges jártasság igazolásától tegye függővé. Ha ezt elrendeli, arra a bíróság ítéletében megállapított időtartam elteltét követően is csak meghatározott feltételek teljesülése – pl. valamely vizsga letétele – után kerülhet sor. A végleges hatályú eltiltás sem zárja el mindig véglegesen az elítéltet attól, hogy valaha gyakorolja még a szakképzettséget igénylő foglalkozását. Amíg a végleges hatályú eltiltás elsősorban a társadalom védelmét szolgálja, a foglalkozás újbóli gyakorlásának lehetővé tételében a méltányosság szempontjai érvényesülnek. Az utólagos mentesítésre azonban csak a bíróság jogosult legalább tíz év elteltével és azzal a feltétellel, ha az eltiltott külön igazolja, hogy a foglalkozás gyakorlására alkalmassá vált. Kizárja a törvény a mentesítés lehetőségét, ha a foglalkozástól végleges eltiltásra okot adó bűncselekményt az elkövető bűnszervezetben követte el. A foglalkozástól végleges eltiltás alóli mentesítésre vonatkozó eljárási szabályokat a Be. 565. §-a határozza meg.

6.1.7. 10.6.1.7. A járművezetéstől eltiltás A járművezetéstől eltiltás jogfosztó-jogkorlátozó jellegű büntetés. A közlekedés rohamos fejlődésével a foglalkozástól eltiltásból nőt ki, ahhoz képest speciális jellegű szankció. Az elítéltet megfosztja attól a jogától, hogy meghatározott (típusú, fajtájú) járművet vezessen. A járművezetéstől eltiltás bármely büntetés mellett és önállóan is kiszabható. A jármű fogalmát büntető jogszabály nem határozza meg. Azon a vasúti, a légi, a vízi és közúti járműveket egyaránt érteni kell. 58. § (1) A járművezetéstől el lehet tiltani azt, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ. (2) A járművezetéstől eltiltás meghatározott fajtájú járműre is vonatkozhat. 1. Az eltiltás lehetőségét a törvény az engedélyhez kötött járművekre korlátozza. Az eltiltással érintett járműveket nem sorolja fel, csupán arra utal, hogy a büntetés az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével elkövetett bűncselekmények körében alkalmazható. Nem kerülhet viszont alkalmazásra olyan jármű vezetésével összefüggésben, amelynek vezetését az igazgatási jogszabály nem köti engedélyhez. Ilyen pl. a kerékpár. Nincs akadálya azonban az olyan elkövetők eltiltásának a járművezetéstől, akiknek nincs engedélye a járművezetésre. Eltiltásuknak az a hatása, hogy legfeljebb az eltiltást időtartamának lejártát követően szerezhetnek vezetői engedélyt. A járművezetéstől eltiltás egyes kérdéseit tárgyaló BKv. 38. számú vélemény I. pontja szerint: a járművezetéstől eltiltás (mellék)büntetés alkalmazása a büntetéskiszabás céljának megvalósulása érdekében akkor indokolt, ha a közlekedési bűncselekmény elkövetési körülményeiből vagy az elkövető személyiségéből arra kell 256 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA következtetni, hogy az elkövetőnek a közlekedésben járművezetőként való részvétele a közlekedés biztonságát, mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, illetve ha bármely bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban az ún. mozgó bűnözés hatásos megelőzésére e mellékbüntetés kiszabása szükségesnek mutatkozik. a) E büntetést elsősorban azzal szemben lehet alkalmazni, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt. Ez esetben a bíróságnak tételesen meg kell vizsgálnia, hogy mely közlekedési szabályokat szegte meg az elkövető. Az eltiltást megalapozó szabályok nem csupán a forgalomra vonatkozó rendelkezések lehetnek, mert ilyenek például a járművek, vagy a járművezetők forgalomban való részvételére vonatkozó szabályok is. Ennél fogva nem csupán a jármű vezetésével elkövetett közlekedési bűncselekmény miatt alkalmazható e rendelkezés, hanem pl. a járművezetés tiltott átengedése, vagy segítségnyújtás elmulasztása esetén is. Az eltiltás soha sem kötelező, hanem csupán a bíróság mérlegelésétől függő lehetőség. A bíróság elsősorban azt mérlegeli, hogy az elkövetőnek a közlekedésben való részvétele veszélyt jelent-e a közlekedés biztonságára. Szándékos és gondatlan bűncselekmény miatt egyaránt alkalmazásra kerülhet. Rendszerint a közlekedési szabályok szándékos, vagy súlyos gondatlanságból történő megszegése szolgálhat következtetési alapot arra, hogy az elkövetőnek a forgalomban való részvétele a közlekedés biztonságát, mások életét vagy testi épségét fokozott veszélynek teszi ki. Ha azonban pillanatnyi figyelmetlenségre, vagy más tényezők közrehatására vezethető vissza a gondatlan bűncselekmény elkövetése, különös körültekintéssel indokolt vizsgálni, hogy a büntetés céljainak megvalósítása igényli-e e mellékbüntetés kiszabását. b) A járművezetéstől eltiltható az is, aki bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ. A mozgó bűnözés jellemzője, hogy a gépjármű által biztosított gyors mozgás lehetőségének kihasználásával bűncselekmények sorozatát követik el. A gépjármű nagymértékben megkönnyíti mind a bűncselekmény végrehajtását, mind a helyszínről való menekülést. Ilyen esetekben az újabb bűncselekmények elkövetésének megelőzését is szolgálja a járművezetéstől eltiltás. A BKv. 38. számú vélemény a „használ” fogalom alá vonható minden olyan magatartás, amely valamely bűncselekmény elkövetését, annak leplezését, az elkövető menekülését, a bűncselekmény tárgyának őrzését, tárolását stb. felöleli, minden olyan tevékenység, amelynél a jármű igénybevétele a bűnözéshez szorosan, egyben ismétlődő és tartós jelleggel tapad. Nincs helye azonban a használat megállapításának akkor, ha a jármű csak tárgya a szándékosan elkövetett bűncselekménynek, pl. jármű önkényes elvétele esetén. „Használó”-nak kell tekinteni – amennyiben tettese vagy részese a bűncselekmény elkövetésének – a gépjármű üzembentartóját, annak vezetőjét, illetve rajtuk kívül azokat is, akik a járművet ismételten bűncselekmény céljára – akár utasként is – igénybe veszik (BH 2007/364.). Nem járművezetéstől, hanem foglalkozástól eltiltás alkalmazásának van helye azonban azzal szemben, akinek a tevékenysége a közlekedési bűncselekményt megvalósító járművezetéshez csak másodlagosan és áttételesen kapcsolódik, de magát a járművet ténylegesen nem vezeti. A Btk. 56. §-ában meghatározott foglalkozástól eltiltás büntetés ugyanis általánosabb jellegű jogintézmény, amely a foglalkozások széles körét öleli fel. E törvényhely alapján bármely szakképzettséget igénylő foglalkozástól el lehet tiltani az elkövetőt, kivéve azt, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követ el bűncselekményt, vagy bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ. A járművezetéstől eltiltás kiterjedhet valamennyi engedélyhez kötött járműre és vonatkoztatható meghatározott fajtájú járműre. A bíróság rendszerint meghatározott közlekedési ágazatokra – pl. a közúti járművek vezetésére – korlátozza. Gyakran előfordul, hogy hivatásos járművezetők nem a foglalkozásuk gyakorlása körében, hanem azon kívül követik el azt a bűncselekményt, amely miatt a járművezetéstől eltiltás kiszabásra kerülhet. Ilyenkor az indokolatlan hátrányok lehető elkerülése érdekében körültekintően kell vizsgálni a meghatározott kategóriára korlátozás lehetőségét. Az is gyakran előfordul, hogy csupán segédmotorkerékpár alkalmi vezetése körében követik el a bűncselekményt. Ilyenkor a valamennyi közúti jármű vezetésétől történő eltiltás kiszabása legfeljebb akkor indokolt, ha az elkövető közlekedési előélete, illetve a bűncselekmény elkövetésének konkrét körülményei alapján megnyugtató következtetés vonható arra, hogy a közlekedésben járművezetőként való részvétele a közlekedés biztonságát, mások életét vagy testi épségét veszélyezteti.

257 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 2. A bíróság eltilthatja az elkövetőt az adott közlekedési ágazatba tartozó valamennyi jármű vezetésétől (pl. a közúti járművek vezetésétől), vagy az eltiltást korlátozhatja meghatározott fajtájú járműre is. Ennek az az indoka, hogy egyes esetekben az elkövető csak bizonyos jármű vezetésével kapcsolatban jelent veszélyt a közlekedés biztonságára. Aki segédmotoros kerékpárral súlyosabb megítélésű bűncselekményt követ el, azt – függetlenül attól, hogy a jogosítványa milyen járműkategóriára szól – „a járművezetéstől” vagy „a közúti járművezetéstől” kell eltiltani. Segédmotoros kerékpárt ugyanis bármely járműkategóriára érvényes vezetői engedéllyel vagy segédmotoros kerékpárra szóló vezetői igazolvánnyal szabad vezetni. 59. § (1) A járművezetéstől eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a járművezetésre alkalmatlan. A határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év. (2) A foglalkozástól eltiltás tartamának számítására [57. § (2) bekezdés], valamint a foglalkozáshoz szükséges jártasság igazolására és a végleges eltiltás alóli mentesítésre vonatkozó rendelkezést [57. § (3) bekezdés] a járművezetéstől eltiltás esetén megfelelően alkalmazni kell. (3) A járművezetéstől eltiltás tartamába be kell számítani azt az időt, amelynek tartamára az elkövető vezetői engedélyét – a járművezetéstől eltiltásra ítélését megelőzően – a bűncselekménnyel összefüggésben visszavonták. 1. A járművezetéstől eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. A végleges eltiltás feltétele, hogy az elkövető a járművezetésre alkalmatlan. Alkalmatlan az az elkövető, aki a jármű biztonságos vezetésére életkoránál, betegségénél vagy személyisége valamely tartós korlátozottságánál fogva képtelen, továbbá akinél súlyos fokú és állandósult jellemhiba, kifogásolható életvezetési stílus (idült alkoholizmus, korábbi ittas járművezetés miatti többszörös elítélés stb.) észlelhető. A határozott tartamú eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év. Ebben a keretben nyílik lehetőség annak vizsgálatára, hogy az adott bűncselekmény és annak elkövetője milyen mértékben veszélyes a közlekedés biztonságára, s ehhez képest az ő nevelése és másoknak a hasonló magatartástól való visszatartása érdekében milyen tartamú eltiltás látszik célravezetőnek. E körben is elsősorban a bűncselekmény szándékos vagy gondatlan jellege, a gondatlan cselekményeknél a szabályszegés tudatos elkövetése, a tényállásszerű eredményhez fűződő pszichikus viszony és az elkövető általános közlekedési magatartása az irányadó. Hosszabb időtartamú eltiltás szükséges annál az elkövetőnél, aki ittasan, súlyos eredményű balesetet okoz, különösen ha egyébként is italozó természetű; aki a mások életét, testi épségét bármi okból, de szándékosan veszélyezteti; ha a tudatos közlekedési szabályszegés kirívóan durva módon valósul meg; ha a korábban közlekedési bűncselekmény miatt elítélt azonos vagy hasonló vonásokat mutató újabb bűncselekményt követ el; ha korábban már alkalmaztak vele szemben járművezetéstől eltiltást; ha az eltiltás tartama alatt vezet járművet; ha az elkövető személyiségében különösen felelőtlen, pl. a közlekedési bűncselekményhez segítségnyújtás elmulasztása vagy cserbenhagyás is társul. Amennyiben a járművezetéstől eltiltás alkalmazásának az elkövetőre nézve egzisztenciális jellegű kihatása is van, annak alapvetően az eltiltás mértékének vagy körének a megállapításánál lehet jelentőséget tulajdonítani és csak kivételesen az eltiltás szükségességének az eldöntésénél. Ebben a körben a társadalmi érdekek feltárása és értékelése elengedhetetlenül szükséges. A büntetés további differenciálására ad módot az 58. § (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint a járművezetéstől eltiltás meghatározott fajtájú járműre is vonatkozhat. 2. A járművezetéstől eltiltás tartamának számítására a foglalkozástól eltiltás tartamának számítására vonatkozó, az 57. § (2) bekezdésében meghatározott szabály megfelelően irányadó. Határozott tartamú járművezetéstől eltiltás esetén a járművezetés újbóli engedélyezésének a jártasság igazolásától való függővé tételére, végleges eltiltást követően pedig az eltiltás alóli bírói mentesítésre ugyanúgy indokolt lehetőséget biztosítani, mint a foglalkozástól eltiltás körében. Ezért a foglalkozástól eltiltásra vonatkozó – kapcsolódó – rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell, azaz a járművezetéstől eltiltott a járművezetéshez szükséges jártasságát, illetőleg az erre alkalmasságát igazolja meghatározott módon.

258 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A járművezetéstől végleges eltiltás alóli mentesítésre vonatkozó eljárási szabályokat a Be. 565. §-a határozza meg. 3. A Bv. tvr. 73. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a járművezetéstől eltiltás tartamába be kell számítani azt az időt, amelynek tartamára az elítélt vezetői engedélyét a bűncselekménnyel összefüggésben visszavonták. Tekintettel arra, hogy a beszámítást az ügydöntő határozat meghozatalakor kell elvégezni, a 2009. évi Bn. ezt a rendelkezést a Btk.-ba is beemelte. Az ítélkezési gyakorlatban bizonytalanság volt tapasztalható a „visszavonás” fogalmának értelmezésénél abban a tekintetben, hogy a vezetői engedély helyszíni elvételén – továbbá a terhelt általi leadásán – kívül ideértendőe, amikor a közlekedési hatóság a vezetői engedély visszavonásáról határozatot hoz. A 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 31. §-ának (8) bekezdése alapján ugyanis, amennyiben a vezetői engedély helyszíni elvételére nem került sor, a közlekedési igazgatási hatóság határozatában kötelezi az ügyfelet a vezetői engedély leadására. A határozat meghozatalával egyidejűleg a vezetői engedély visszavonását, bevonását és a vezetési jogosultság szünetelését nyilvántartásba veszi. A helyes álláspont az, hogy ez is „visszavonás”. A közigazgatási határozattal kimondott vezetési jogosultság szünetelése önmagában, a vezetői engedély tényleges elvétele (leadása) nélkül is megalapozza a büntetésbe történő beszámítást. Az elkövető ugyanis már a határozat rendelkezése alapján elszenvedi azokat a hátrányokat, amelyeket a jogalkotó a beszámítás intézményével utólag kompenzál, és az előzetes hátrányt utóbb a mellékbüntetés részévé teszi (BKv. 79. III. pontja). Amennyiben a beszámításra az ügydöntő határozat meghozatalakor mégsem kerül sor, akkor arról utólag, különeljárás keretében kell rendelkezni. A járművezetéstől eltiltás utólagos beszámításának a szabályait a Be. 564. §-a tartalmazza. Eszerint a bíróság utólag határoz, ha az elítélt vezetői engedélye visszavonásának a járművezetéstől eltiltás időtartamába való beszámításáról a jogerős ítélet nem, vagy nem a törvénynek megfelelően rendelkezett.

6.1.8. 10.6.1.8. A kiutasítás Az Alkotmány 58. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén – törvényben meghatározott esetek kivételével – megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is. A kiutasítás olyan jogfosztó, jogkorlátozó jellegű büntetés amely – a kitiltáshoz hasonlóan – a tartózkodási hely szabad megválasztását korlátozza. A közérdekű munka és a pénzbüntetés kivételével [38. § (6) bek. b) pontja] bármely büntetés mellett és önállóan egyaránt kiszabható. Nincs törvényi akadálya annak, hogy a végrehajtandó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsássák azt az elítéltet, akit a bíróság kiutasítás büntetéssel sújtott. A kiutasításra ítélt személy köteles a Magyar Köztársaság területét elhagyni és ide a kiutasítása tartama alatt nem is térhet vissza. 61. § (1) Azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos, a Magyar Köztársaság területéről ki kell utasítani. A kiutasított köteles az ország területét elhagyni, és a kiutasítás tartama alatt nem térhet vissza. (2) Nem utasítható ki az, aki a külön törvényben meghatározottak szerint menedékjogot élvez. (3) A kiutasítás végleges hatályú, vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az utasítható ki, akit legalább tíz évi szabadságvesztésre ítélnek állam vagy emberiség elleni bűncselekmény (X. és XI. fejezet), emberrablás (175/A. §), emberkereskedelem (175/B. §), terrorcselekmény (261. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (261/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel [263. § (2) bek.], visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel [263/A. § (2) bek.], visszaélés kábítószerrel (282–282/B. §), illetve bűncselekménynek bűnszervezetben (137. § 8. pont) történő elkövetése miatt, és – figyelemmel az elkövetés jellegére, az elkövető kapcsolataira – az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. A külön törvény szerinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy végleges hatállyal nem utasítható ki. (4) A határozott ideig tartó kiutasítás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év. A kiutasítás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. A kiutasítás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztés-büntetését tölti.

259 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA (5) A végleges hatályú kiutasítás alól a bíróság a kiutasítottat, kérelmére mentesítheti, ha arra érdemes és a kiutasítás óta tíz év eltelt. (6) A külön törvény szerinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, valamint a Magyar Köztársaság területén letelepedettként vagy bevándoroltként tartózkodási joggal rendelkezővel szemben kiutasításnak csak olyan bűncselekmény elkövetése miatt lehet helye, amely öt évi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő. (7) Kiutasításnak csak tízévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén lehet helye azzal szemben, a) aki a Magyar Köztársaság területén legalább tíz éve jogszerűen tartózkodik, b) aki fiatalkorú, c) akinek a családi élet tiszteletben tartásához való joga sérülne feltéve, ha az elkövetőnek az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. 1. A kiutasítás mellékbüntetés csak nem magyar állampolgár elkövetővel, tehát külföldi állampolgárokkal vagy hontalanokkal szemben alkalmazható, a kettős állampolgárral szemben azonban – ha magyar állampolgár is – nem. Nem utasítható ki az, aki menedékjogot élvez. Az Alkotmány 65. §-ának (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság törvényben meghatározott feltételek szerint – ha sem származási országuk, sem más ország a védelmet nem biztosítja – menedékjogot nyújt azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban, illetve a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetőleg politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy üldöztetéstől való félelmük megalapozott. A menedékjogra vonatkozó részletes szabályokat az 1997. évi CXXXIX. törvény határozza meg. 2. §-ának a) pontja szerint menekült: az a külföldi állampolgár vagy hontalan személy (a továbbiakban: külföldi), aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozás, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás avagy politikai meggyőződése miatti üldözése, az üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága – hontalan esetén szokásos tartózkodási helye – szerinti országon kívül, a Magyar Köztársaság területén tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni, feltéve, hogy az érintettet kérelmére a menekültügyi hatóság menekültként elismerte. A menedékjogról szóló 2. §-ának c) pontja szerint a menedékjog jogcím a Magyar Köztársaság területén való tartózkodásra, egyidejű védelem a visszaküldés, a kiutasítás és a kiadatás ellen. Ugyanezen törvény 3. §-ának (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság által menekültként, oltalmazottként, valamint menedékesként elismert személy menedékjogot élvez. A menedékjogról szóló törvény rendelkezései szerint tehát a menekültek mellett, az oltalmazottként vagy menedékesként elismertek is menedékjogot, és erre tekintettel védelmet élveznek a kiutasítással szemben. Erre figyelemmel a – 2009. évi Bn.-val módosított törvény – kiterjeszti a kiutasítási tilalmat minden olyan személyre, aki a külön törvényben meghatározottak szerint menedékjogot élvez, megteremtve ezzel az összhangot a Btk. és a menedékjogról szóló törvény rendelkezései között. 2. A kiutasítás alkalmazására bármely bűncselekmény elkövetése miatt sor kerülhet, ha a bíróság arra a meggyőződésre jut, hogy az elkövetőnek az országban tartózkodása nem kívánatos. A mellékbüntetés jogi hatása az, hogy a kiutasított köteles az országot elhagyni, illetve tűrni azt, hogy a Magyar Köztársaság területéről eltávolítsák. Ha az elítélt az ország területét elhagyta, a kiutasítás időtartama alatt ide külön engedéllyel sem térhet vissza. Az a kiutasított vagy beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló külföldi, aki külön engedély nélkül tartózkodik a Magyar Köztársaság területén, a beutazási és tartózkodási tilalom megsértésének vétségét követi el (214. §). 3. Az Európai Unió polgárainak és családtagjainak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogára vonatkozó európai uniós rendelkezéseket jelenleg a 2004 április 29-ei 2004/38/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelv (a továbbiakban: EK Irányelv) határozza meg. Az EK Irányelv a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogot az uniós polgárok családtagjai számára is biztosítja, azok állampolgárságára tekintet nélkül.

260 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés megengedi a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog korlátozását közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból (EK-Szerződés 39. cikk, EUMSZ 45. cikk). Az uniós polgárok és családtagjaik kiutasítása közrendi vagy közbiztonsági okokból, olyan intézkedés, amely súlyosan sértheti azokat a személyeket, akik élve a Szerződés által rájuk ruházott jogokkal és szabadságokkal, már ténylegesen beilleszkedtek a fogadó tagállamban. Ezért az EK Irányelv 28. cikke korlátozza az ilyen intézkedések alkalmazási körét az arányosság elvével összhangban, figyelemmel az érintett személyek integrációjának mértékére, a fogadó tagállamban való tartózkodásuk időtartamának hosszúságára, az életkorukra, az egészségi állapotukra, családi és gazdasági helyzetükre, valamint a származási országgal fennálló kapcsolatukra. Azon uniós polgárokkal szemben, akik több éve a fogadó tagállamban tartózkodnak, különösen, ha ott születtek, és egész életükben ott tartózkodtak, csak kivételes körülmények között, amikor a közbiztonság nyomós oka indokolja, hozható kiutasítási intézkedés. Ehhez igazodnak a kiutasítás hazai szabályai is. 4. A kiutasítás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. A végleges hatályú kiutasítás nem pusztán korlátozza, hanem a Magyar Köztársaság területére vonatkozóan teljes mértékben elvonja a büntetéssel érintett elkövető szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely megváltoztatásához fűződő jogát. Ezért alkalmazhatóságát csak a közbiztonság és a társadalom védelme szempontjából kiemelkedő veszélyt jelentő esetekre szükséges korlátozni, amikor a büntetéssel elérni kívánt cél arányban áll az okozott jogkorlátozás mértékével. A törvény a végleges hatályú kiutasítás alkalmazhatóságához három feltételt kíván meg. Az első feltétel, hogy az elkövetővel szemben ténylegesen legalább tíz évi vagy azt meghaladó szabadságvesztést szabnak ki, a második, hogy erre valamely, a törvényben tételesen felsorolt, a társadalomra kimagasló veszélyt jelentő – hazánk nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban is –, kiemelten üldözendő bűncselekmény elkövetése miatt kerüljön sor. Mindezen felül egy harmadik, a bírói mérlegelés körébe tartozó (normatív) konjunktív feltételnek is teljesülnie kell, nevezetesen, hogy az elkövetés jellegére (pl. halálos eredmény bekövetkezése, kegyetlen, kitartó elkövetési mód), az elkövető kapcsolataira figyelemmel az elkövetőnek az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. Az Európai Bíróság joggyakorlatával összhangban, amely megtiltja a tagállamok számára az EK Irányelv hatálya alá tartozó személyek beutazásának és tartózkodásának élethosszig tartó megtiltását, a törvény meghatároz egy negatív feltételt is és kizárja az Európai Gazdasági Térségről szóló Egyezményben részes tagállam állampolgárának és családtagjának a végleges hatályú kiutasítását. 5. A határozott ideig tartó kiutasítás egy évtől tíz évig terjedhet. Ezen időintervallumon belül a büntetéskiszabási elvek figyelembevételével határozza meg a bíróság a mellékbüntetés tartamát. Mérlegelnie kell, hogy a Magyar Köztársaság által elfogadott és törvénnyel kihirdetett szerződésekből háruló kötelezettségek értelmében a kiutasítás nem sérti-e súlyosan a kiutasítandó személynek az emberi jogait, így különösen a családi és magánélete tiszteletben tartásához fűződő jogát, illetőleg nem lenne-e kitéve ez által a származási országában kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak. A családi egység fenntartása a nemzetközi jogi dokumentumokban kiemelten kezelt érdek. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének (kihirdette az 1993. évi XXXI. törvény) 8. cikke rendelkezik a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogról. Eszerint: 1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. 2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata értelmében ez a jog korlátozhatja az államnak azt a szabadságát, hogy meghatározza, hogy a külföldiek közül kit enged a területére belépni, illetve ott tartózkodni. Vonatkozik ez arra az esetre is, ha a külföldit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélték. Mindezekre figyelemmel a törvény a kiutasítás alkalmazhatóságát arra az esetre vonatkozóan, ha a családi egység fenntartásának az érdeke áll fenn, legalább tízévi szabadságvesztés kiszabása mellett, a közbiztonság jelentős veszélyeztetéséhez köti. A családegyesítési érdek fennállását a bíróság mérlegelési körében állapítja meg. 5. A végleges és a határozott ideig tartó kiutasításra vonatkozó közös szabályok:

261 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A törvény az uniós polgárokra, illetve családtagjaikra, továbbá arra az esetkörre vonatkozó eltérő szabályokat, ha családi egység megőrzésének érdeke áll fenn, egy bekezdésbe foglalja össze. Egyúttal – ehelyütt – a fiatalkorúak tekintetében – kedvezőbb elbírálást állapít meg. Az EK Irányelv rendelkezéseihez igazodóan az uniós polgárral és annak – értelemszerűen nem uniós polgárságú – családtagjával szemben, ha jogszerűen tíz éve az ország területén tartózkodik, akkor teszi lehetővé a kiutasítás alkalmazhatóságát, ha legalább tíz évi szabadságvesztésre ítélik és az itt-tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. Az uniós polgárral vagy annak családtagjával szemben, ha letelepedettként vagy bevándoroltként tartózkodásra szerzett jogot, kiutasítás mellékbüntetés alkalmazásának csak olyan bűncselekmény miatt lehet helye, amely legalább ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő. Az EK Irányelv 1. cikk 2. pontja értelmében családtagnak tekintendő a házastárs; az uniós polgár élettársa, akivel egy tagállam jogszabályai alapján létrejött regisztrált élettársi kapcsolatban él, ha a fogadó tagállam jogszabályai a regisztrált élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekintik, a fogadó tagállam vonatkozó jogszabályaiban megállapított feltételekkel összhangban; az uniós polgár, házastársa, vagy az előbbiek szerint meghatározott élettársa egyenesági leszármazottai, akik 21. életévüket nem töltötték be vagy eltartottak, valamint az uniós polgár, házastársa, vagy az előbbiek szerint meghatározott élettársa egyenesági felmenői. Nincs akadálya annak, hogy a határozott ideig tartó kiutasítás tartama alatt a bíróság e büntetést ismét kiszabja. Több ilyen büntetés közül azt kell végrehajtani, amelyik az elítéltre hátrányosabb (96. §). A kiutasítás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik, de nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztés büntetését tölti. A határozott ideig tartó kiutasítás alól a megszabott idő letelte előtti mentesítésre nincs törvényes lehetőség, arra csak kegyelem folytán kerülhet sor. A végleges hatályú kiutasítás alól azonban a bíróság az elítéltet kérelmére mentesítheti, ha arra érdemes és a kiutasítás óta tíz év eltelt. Az érdemesség vizsgálata során elsősorban az elítéltnek a jogerős marasztalását követően eltelt időszakban folytatott életútját kell vizsgálnia a bíróságnak. A végleges hatályú kiutasítás alóli mentesítésre vonatkozó eljárási szabályokat a Be. 565. §-a határozza meg.

6.1.9. 10.6.1.9. A közügyektől eltiltás 62. (1) Azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, és méltatlan arra, hogy a közügyekben részt vegyen, azok gyakorlásától el kell tiltani. (2) A közügyektől eltiltott a) nem vehet részt népképviseleti szerv tagjainak választásában, népszavazásban és népi kezdeményezésben, b) nem lehet hivatalos személy, c) nem működhet népképviseleti szerv testületében (bizottságában), d) nem viselhet tisztséget társadalmi szervezetben, köztestületben, közalapítványban, e) nem érhet el katonai rendfokozatot, f) nem kaphat belföldi kitüntetést és külföldi kitüntetés elfogadására engedélyt. (3) A közügyektől eltiltott az ítélet jogerőre emelkedésével elveszti a) mindazon tagságát, állását, tisztségét vagy megbízatását, amelynek elnyerését az (1) bekezdés kizárja, b) katonai rendfokozatát, továbbá belföldi kitüntetését és azt a jogát, hogy külföldi kitüntetést viselhessen. 1. A közügyektől eltiltás jogfosztó-jogkorlátozó jellegű mellékbüntetés. Kiszabására kizárólag végrehajtandó – akár életfogytig, akár határozott ideig tartó – szabadságvesztés mellett kerülhet sor, a 38. § (1) bekezdésében felsorolt egyéb büntetések mellett tehát nem [38. § (7) bek.]. Jelentős hátrányokkal jár, ezért nem indokolt, hogy a szabadságvesztésnél enyhébb büntetések mellett is alkalmazásra kerülhessen.

262 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Nem közömbös, hogy a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására milyen bűncselekmény miatt kerül sor. A törvény a közügyektől eltiltásra kizárólag szándékos bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés mellet ad lehetőséget. A gondatlan bűncselekmények elkövetőit akkor sem kíséri a közügyekben részvételt biztosító legalapvetőbb állampolgári jogoktól megfosztásban megnyilvánuló társadalmi elítélés, ha végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. Ezért a törvény eleve kizárja, hogy velük szemben a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása mellett e mellékbüntetés kiszabásra kerülhessen. A vegyes bűnösségű (mint például a praterintencionális) bűncselekmények ebből a szempontból – is – a szándékos bűncselekmények jogi sorsát osztják. A szándékos bűncselekmény viszont bűntett és vétség egyaránt lehet. E mellékbüntetés a bűntett vagy a végség miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztéshez egyaránt társulhat. A szabadságvesztés időtartamának nincs jelentősége. Bármely rövid (tehát akár egy évnél rövidebb) végrehajtandó szabadságvesztéshez is társulhat. Tartama természetesen ekkor sem lehet kevesebb a törvényi minimumnál, azaz egy évnél. E szabály alól csak a fiatalkorúak esetében tesz kivételt a törvény, mert a fiatalkorút csak egy évet meghaladó szabadságvesztés kiszabása esetén lehet a közügyek gyakorlásától eltiltani (115. §). 2. E mellébüntetés kiszabásának második feltétele, hogy az elítélt méltatlan legyen a közügyekben való részvételre. A közügyekben való részvétel alapvető állampolgári jog, amely azonban csak azokat a tisztességes állampolgárokat illeti meg, akik a szándékos bűncselekmény elkövetésével nem vétenek a társadalmi együttélés legalapvetőbb normái ellen. Ha viszont ez utóbbi feltétel is megállapítható, tehát az elítélt méltatlan a közügyekben való részvételre, akkor a mellékbüntetés kiszabása nem csupán lehetőség, hanem a törvény rendelkezéséből folyó kötelezettség. A bíróság a méltatlanság megítélésénél elsősorban az elkövetett bűncselekmény jellegét, súlyát, az elkövetés körülményeit, az elkövetés motívumát, és az elkövető személyi társadalomra veszélyességét mérlegeli. A szándékos bűncselekmény miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés azonban már rendszerint a társadalom olyan fokú elítélését közvetíti, amelynél a közügyektől eltiltás szinte törvényszerű. Kivételesnek tekinthető ezért, ha a bíróság mégsem szabja ki ezt a büntetést, ami többnyire csak rövidebb tartamú szabadságvesztés esetén fordulhat elő. Elmaradhat azonban hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásakor is, ha a cselekmény motívumából, az elkövetés, illetve az elkövető személyi körülményeiből nem vonható következtetés arra, hogy az elkövető a közügyekben részvételre méltatlan. Ez rendszerint akkor állapítható meg, ha a bűncselekmény elkövetése valamely konkrét szituációhoz kapcsolódott, egy konfliktushelyzet kriminális feloldásaként valósult meg. Jó példa lehet erre, hogy míg a szándékos emberölés miatti végrehajtandó szabadságvesztésre ítéléshez – szinte – kivétel nélkül társul a közügyektől eltiltás, addig, ha azt méltányolható okból származó erős felindulásban (167. §) követik el, az elkövető eltiltása a közügyek gyakorlásától általában nem indokolt. Utóbbi esetben az elkövető magatartását nem kíséri a társadalom olyan erkölcsi rosszallása, amely miatt a közösség életében részvételét biztosító alapvető jogaitól indokolt volna őt megfosztani. 3. A közügyektől eltiltás nem csupán magyar állampolgárokkal szemben alkalmazható, mert olyan jogosítványok gyakorlását korlátozza, amelyeket nem csak magyar állampolgárok gyakorolhatnak. A BH 1996/568. szám alatt közzétett eseti döntés szerint a közügyektől eltiltás mellékbüntetést a Magyarországon tartósan letelepedett és a helyi önkormányzati választásokon választási joggal rendelkező nem magyar állampolgárral szemben is alkalmazni lehet. Az sem feltétel azonban, hogy az elkövető letelepedési engedéllyel rendelkezzék. Ennek hiányában is tagja lehet és betölthet tisztséget társadalmi szervezetben, egyesületben, szövetkezetben, továbbá semmi akadálya annak sem, hogy belföldi kitüntetést kapjon. Az a körülmény, hogy az elkövetőt korábban már ilyen mellékbüntetéssel sújtották és még annak hatálya alatt áll, nem befolyásolja a mellékbüntetés újabb, ismételt kiszabását. Feltételeit minden egyes büntetőeljárásban külön-külön vizsgálni kell. Ha az elkövetőt több eljárásban ítélték közügyektől eltiltásra, e mellékbüntetések nem foglalhatók összbüntetésbe. Az ilyen mellékbüntetések közül azt kell végrehajtani, amelyik az elítéltre hátrányosabb (96. §). Nincs akadálya annak, hogy – végrehajtandó szabadságvesztés mellett – a közügyektől eltiltást és a foglalkozástól eltiltást egymás mellett szabja ki a bíróság, ez azonban olykor sajátos helyzetet teremthet. Ha ugyanis az elkövető olyan hivatás, foglalkozás keretei között követte el a bűncselekményt, ahol a közügyektől eltiltás már önmagában kizárja a foglalkozás gyakorlását (mint például a hivatalos személyek esetében), akkor a foglalkozástól eltiltás legfeljebb további joghátrányt nem eredményező, tehát pusztán deklaratív mellékbüntetés

263 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA volna, amelynek kiszabása ezért szükségtelen. Ezekben az esetekben valójában a közügyektől eltiltás a szélesebb (tágabb) körű, míg a foglalkozástól eltiltás az ennél szűkebb, kevesebb joghátrányt okozó büntetés. A bíróság feladata, hogy a közügyektől eltiltás kiszabásáról értesítse azt a szervet, amelyet a mellékbüntetés végrehajtása érint. 4. A közügyektől eltiltás egységes mellékbüntetés. A bíróság nem teheti meg, hogy az elítéltet a törvényben felsorolt jogosítványoknak csak egy részétől fosztja meg. A törvény tételesen felsorolja azokat a jogosítványokat, amelyeket a közügyektől eltiltott nem gyakorolhat. Népképviseleti szerv az országgyűlés valamint a helyi önkormányzatok. Az országgyűlési képviselők választásáról az 1989. évi XXXIV. törvény, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról az 1990. évi LXIV. törvény, a választási eljárásról az 1997. évi C. törvény, a népszavazásról és a népi kezdeményezésről pedig az 1998. évi III. törvény rendelkezik. A hivatalos személy fogalmát a 137. § 1. pontja határozza meg. A népképviseleti szervek testületei, bizottságai a legszorosabb kapcsolatban működnek együtt magával a népképviseleti szervekkel, valójában azok feladatainak hatékony ellátását mozdítják elő. E testületek munkájában olyan személyek is részt vehetnek, akik maguk nem tagjai a népképviseleti szervnek. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 2. §-ának (1) bekezdése értelmében az egyesülési jog alapján a magánszemélyek, a jogi személyek, valamint ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei – tevékenységük célja és alapítóik szándéka szerint – társadalmi szervezetet hozhatnak létre és működtethetnek. A társadalmi szervezet tehát gyűjtőfogalom, amely az egyesülési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó valamennyi szervezetet felöleli. A közalapítvány olyan alapítvány, amelyet az Országgyűlés, a Kormány, valamint a helyi önkormányzat vagy kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából hoz létre. Törvény közalapítvány létrehozását kötelezővé teheti [Ptk. 74/G. § (1) bek.]. A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el. A köztestület a tagságához, illetőleg a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el. A köztestület jogi személy. Köztestület különösen a Magyar Tudományos Akadémia, a gazdasági, illetve a szakmai kamara [Ptk. 65. § (1)–(2) bek.]. A katonai rendfokozatokat a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 4. §-ának (1) bekezdése alapján e törvény 1. számú melléklete sorolja fel. A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről az 1991. évi XXXI. törvény rendelkezik. 5. A (3) bekezdés felsorolja azokat a jogosítványokat, amelyeket az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésével (ipso iure) elveszít. Így elveszíti mindazon tagságát, állását, tisztségét vagy megbízatását, amelynek elnyerését e § (2) bekezdése kizárja. A katona elveszíti rendfokozatát. Ha e katona hivatásos állományú, akkor vele szemben a lefokozás büntetés (131. §) kiszabása szükségtelen, mert a szélesebb körű joghátrányt okozó közügyektől eltiltás azt eleve magában foglalja. 63. § (1) A közügyektől eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év. (2) A közügyektől eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. Ebbe nem számít bele az az idő, amely alatt a közügyektől eltiltással érintett jogok a 41. § (3) bekezdése értelmében szünetelnek, valamint amíg az elítélt kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a közügyektől eltiltás tartamába be kell számítani. 1. A mellékbüntetés legrövidebb időtartama egy év, leghosszabb tartama tíz év. A törvény nem rendelkezik arról, hogy ezen határon belül milyen időegységek szerint kell kiszabni. A kialakult bírósági gyakorlat években határozza meg. Határozott követelmény, hogy a mellékbüntetés időtartama arányban álljon a szabadságvesztés mértékével. Ez az arányosság természetesen nem jelent azonosságot a szabadságvesztés mértékével (azaz, hogy pl. öt évi szabadságvesztéshez feltétlenül öt évi közügyektől eltiltás mellékbüntetés járul). Indokolt esetben előfordulhat, 264 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA hogy a mellékbüntetés ettől eltér. Méltányolható személyi körülmények (mint pl. a cselekmény motívuma) esetén e tartam rövidebb, a társadalomra fokozott veszélyt jelentő elkövetési körülmények – mint pl. bűnöző életmód – esetén pedig hosszabb is lehet. 2. A (2) bekezdés a közügyektől eltiltás tartamának számítására vonatkozó szabályokat határozza meg. E rendelkezés generális jellegű abban az értelemben, hogy minden olyan egyéb büntetés esetén egyaránt alkalmazásra kerül, amelyet valamely időtartam szerint szabhat ki a bíróság. A közügyektől eltiltás időtartamát az ezt kimondó ítélet jogerőre emelkedésétől kell számítani. A tartam számításánál nem lehet figyelembe venni azt az időszakot, amely alatt az elítélt ténylegesen tölti a büntetését, mert a 41. § (3) bekezdése értelmében a szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelnek az elítéltnek azok az állampolgári jogai és kötelezettségei, amelyek a büntetés céljával ellentétesek, így különösen, amelyekre a közügyektől eltiltás kiterjed. Azt az időszakot is figyelmen kívül kell hagyni a közügyektől eltiltás tartamának számításánál amely alatt az elítélt ténylegesen azért nem tölti a büntetését, mert jogellenesen kivonja magát a végrehajtása alól. Jogsértő magatartására ugyanis ogot nem alapozhat. Egészen más helyzetet teremt, ha az elítélt jogszerűen kerül szabadlábra, azaz feltételes szabadságra bocsátják. A feltételes szabadságon eltöltött idő már jogot keletkeztethet és beszámítandó a közügyektől eltiltás időtartamába, de csak akkor, ha eredményesen eltelt. Ha viszont meg kellett szüntetni, akkor a mellékbüntetés tartamának számításánál is figyelmen kívül marad.

6.1.10. 10.6.1.10. A kitiltás Az Alkotmány 58. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén – törvényben meghatározott esetek kivételével – megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is. A kitiltás olyan jogfosztó, jogkorlátozó jellegű mellékbüntetés, amely a tartózkodási hely szabad megválasztását korlátozza. A 2009. évi Bn. szűkítette az alkalmazásának körét, mert önállóan már nem szabható ki, kizárólag szabadságvesztés mellett. A kitiltásra ítélt személy elveszíti azt a jogát, hogy a bíróság által meghatározott területen tartózkodjék. 64. § (1) A törvényben meghatározott esetekben azt, akit szabadságvesztésre ítélnek egy vagy több helységből vagy az ország meghatározott részéből ki lehet tiltani, ha e helyeken tartózkodása a közérdeket veszélyezteti. (2) A kitiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama öt év. A foglalkozástól eltiltás tartamának számítására vonatkozó rendelkezést [57. § (2) bekezdés] a kitiltás esetében megfelelően alkalmazni kell. 1. A kitiltás mellékbüntetés alkalmazásának három konjunktív feltétele van: a) Az első feltétel, hogy a Btk. Különös Része az adott bűncselekmény elkövetése esetén a kitiltás kiszabását lehetővé tegye. Ezt a törvény azoknál a bűncselekményeknél biztosítja, amelyeknél – a kriminológiai és a bűnüldözési tapasztalatok szerint – az elkövetőnek egy meghatározott helyen tartózkodása megkönnyítette a bűncselekmény elkövetését, és a bűnismétlés megelőzése végett az elkövetőnek az eddigi tartózkodási helyéről való eltávolítása szükséges. Ilyenek: az összes állam elleni bűncselekmény (152. §), a kitartottság (206. §), az embercsempészés [218. § (5) bek.], a tiltott szerencsejáték szervezése (267. §), a garázdaság [271. § (4) bek.] a rendbontás [271/A. § (3) bek.] és az uzsorabűncselekmény [330/A. § (3) bek.]. Helye van kitiltásnak azzal szemben is, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el [98. § (3) bek.]. b) A kitiltás alkalmazásának második feltétele, hogy a bíróság szabadságvesztést szabjon ki. Más – ennél enyhébb – büntetés mellett kiszabásának nincs helye. A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése a kitiltás kiszabását nem akadályozza, mert e mellékbüntetés egyéni megelőzést szolgáló hatása ilyen esetben is érvényesülhet. Mellékbüntetésként történt szabályozása folytán azonban a 2009. évi Bn. hatályba lépését követően önállóan (főbüntetés helyett) már nem alkalmazható. c) A harmadik feltétel, hogy az elkövetőnek meghatározott helyen tartózkodása a közérdeket veszélyeztesse. Ez általában akkor állapítható meg, ha az elkövető lakókörnyezetéhez kapcsolódó személyi kapcsolatai a bűnelkövetésben közreható (kriminogén) tényezőként értékelhetők, vagy az elkövető ott tartózkodása egyéb okból veszélyezteti a közérdeket.

265 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A kitiltás kiszabása soha nem kötelező. A bíróság mérlegeli azt is, hogy alkalmazása nem sértene-e alapvető egzisztenciális érdekeket. Nincs akadálya kiszabásának fiatalkorúval szemben sem, ám a megfelelő családi környezetben élő fiatalkorú nem tiltható ki abból a helyiségből, amelyben családja él (116. §). 2. A kitiltás vonatkozhat egy vagy több helyiségre, illetve az ország meghatározott részére attól függően, hogy a közérdeket az elítéltnek mely területen való tartózkodása veszélyezteti. 3. A kitiltás tartama egy évtől öt évig terjedhet. Egy évnél rövidebb időtartam nem volna alkalmas a mellékbüntetés céljának elérésére. Öt évet meghaladó kitiltás viszont azért szükségtelen, mert öt év általában elegendő arra, hogy a kitiltottnak a közérdeket veszélyeztető kapcsolatai a kitiltás helyén megszakadjanak, és másutt beilleszkedjék a társadalomba. A kitiltás tartamának számításánál a foglalkozástól eltiltásra vonatkozó rendelkezéseket [57. § (2) bek.] kell megfelelően alkalmazni. A kitiltás végrehajtását a rendőrség ellenőrzi. A kitiltott köteles az ítélet jogerőre emelkedését, illetőleg a szabadságvesztésből szabadulását követő nyolc napon belül elhagyni az ítéletben megjelölt helységet (helységeket), illetőleg államigazgatási területet, az általa szabadon választott helységbe távozni, és ott a rendőrségnél jelentkezni. A kitiltás tartama alatt köteles a kitiltást elrendelő határozatot vagy annak hiteles kivonatát magánál tartani, és ha a rendőrség igazoltatja, a határozatot a személyazonosító igazolvánnyal együtt bemutatni. A rendőrség fontos okból a kitiltás végrehajtását félbeszakíthatja, illetőleg engedélyezheti, hogy az elítélt rövid tartamra visszatérjen olyan helységbe, ahonnan kitiltották [Bv. tvr. 74. § (1)–(3) bek.].

6.2. 10.6.2. A büntetés végrehajtását kizáró okok A büntetés végrehajtását kizáró okok olyan körülmények, amelyek a büntetést kiszabó ítélet meghozatalát követően jelentkeznek. 66. § A büntetés végrehajtását kizárja a) az elítélt halála, b) az elévülés, c) a kegyelem, d) a törvényben meghatározott egyéb ok. a) Az elítéltnek az ítélet meghozatalát követő halála természetszerűen kizárja a büntetésnek, illetve a még végre nem hajtott részének a végrehajtását. b) Az idő múlásának a törvény olyan jelentőséget tulajdonít, amely a büntetés végrehajtását kizárhatja. A büntetés végrehajtását kizáró elévülés részletes szabályait a Btk. 67. és 68. §-a határozza meg. c) A büntetés végrehajtását kizárja a kegyelem is. A közkegyelmet (amnesztia) az Országgyűlés gyakorolja normatív jogalkotás, törvény meghozatala útján. Az amnesztia az elítéltek szélesebb körét érinti. Az egyéni kegyelmezési jog a köztársasági elnököt illeti meg. A még végre nem hajtott büntetés elengedésére vagy mérséklésére irányuló egyéni kegyelem iránti előterjesztést – hivatalból vagy kérelemre – az igazságügyért felelős miniszter tehet a köztársasági elnökhöz. Intézkedés mérséklése vagy elengedése, valamint már végrehajtott büntetés vagy intézkedés utólagos elengedése iránt kegyelmi kérelem nem nyújtható be. Kegyelmi kérelmet a terhelt, a védő, valamint a terhelt hozzátartozója nyújthat be. A még végre nem hajtott büntetés elengedése vagy mérséklése iránt a kegyelmi kérelmet az első fokon eljárt bíróságnál kell benyújtani (Be. 597. §). Az igazságügyért felelős miniszter elrendelheti a büntetés végrehajtásának a köztársasági elnök döntéséig történő elhalasztását vagy félbeszakítását. d) A büntetés végrehajtását olyan okok is kizárhatják, amelyeknek tételes felsorolását a törvény célszerűségből mellőzi. A törvényben meghatározott egyéb okra utalás azt jelenti, hogy csak törvény, vagy a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg olyan körülményt, amelynek folytán a kiszabott büntetést nem lehet végrehajtani. Ilyen, a törvényben meghatározott egyéb, a büntetés végrehajtását kizáró rendelkezést tartalmaz a 69. § az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának esetére. 266 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Kizárja a büntetés végrehajtását, ha a bíróság a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette és a próbaidő eredményesen eltelt. Kizárja továbbá a büntetés végrehajtását az a körülmény, ha az elítélt a jogerős marasztalását követően kóros elmeállapotúvá vált. A Bv. tvr. 31. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az elítélt kóros elmeállapotúvá [Btk. 24. § (1) bek.] válik, és emiatt a szabadságvesztést nem lehet végrehajtani, az igazságügyi elmegyógyító intézetben kell elhelyezni. Az itt eltöltött idő a szabadságvesztésbe beszámít. Az ilyen beteg személlyel szemben a büntetés végrehajtásával nem érhetőek el a büntetés céljai és az elítéltekkel együttes elhelyezése súlyosan méltánytalan volna.

6.2.1. 10.6.2.1. A büntetés elévülése 67. § (1) A szabadságvesztés végrehajthatósága elévül a) tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés esetén húsz év, b) tíz évi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tizenöt év, c) öt évi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tíz év, d) öt évet el nem érő tartamú szabadságvesztés esetén öt év elteltével. (2) A közérdekű munka, a pénzbüntetés és a kitiltás végrehajthatósága öt év elteltével évül el. (3) A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kiutasítás és közügyektől eltiltás végrehajthatósága a) öt évi vagy ezt meghaladó tartam esetén tíz év, b) öt évet el nem érő tartam esetén öt év elteltével évül el. (4) Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME számú rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek miatt kiszabott tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés, valamint az emberiség elleni egyéb bűncselekmény (XI. fejezet) miatt kiszabott büntetés. 1. A büntetés kiszabása önmagában még nem elégséges a büntetés céljainak az eléréséhez, ahhoz szükség van a büntetés végrehajtására is. A büntetés céljának realizálását azonban csak az időszerű büntetés-végrehajtás szolgálhatja, mert az idő múlásával ezek a célok elenyészhetnek, meghiúsulhatnak. Ezért a büntetés végrehajtását az elévülés kizárja. A büntetés végrehajtásának elévülése esetén a jogerős ítélettel kiszabott büntetés végrehajthatósága az időmúlás folytán megszűnik. Az elévülés indoka a méltányosság és az a tapasztalati tény, hogy az idő múlásával csökken az elkövető személyének társadalomra veszélyessége. A jogintézmény jellegéből adódik, hogy az elévülés határidejét a bíróság által kiszabott büntetés alapulvételével határozza meg a törvény. A 2009. évi Bn. több ponton módosította a büntetés elévülésének a szabályait. Ennek többek között az az oka, hogy megszüntette a főbüntetés kategóriáját és egységesen büntetés elnevezés alatt szabályozza a szabadságvesztést, a közérdekű munkát és a pénzbüntetést, továbbá a korábbi mellékbüntetések közül a foglalkozástól és a járművezetéstől eltiltást, valamint a kiutasítást. Mellékbüntetés maradt továbbra is a közügyektől eltiltás és a kitiltás. A hatályos törvény a koherens szabályozás érdekében valamennyi büntetés és mellékbüntetés elévülésről rendelkezik. 2. Az (1) bekezdés a szabadságvesztés elévülésének határidejét határozza meg. Minél hosszabb a ténylegesen kiszabott büntetés, végrehajthatósága annál hosszabb idő alatt évülhet el. A büntethetőség elévülésének legrövidebb tartama három év [33. § (1) bek. b) pont]. A törvényhozó a jogerősen kiszabott büntetés esetén ezt „túlságosan csekély idő”-nek tartotta, ezért valamennyi büntetés elévülésének

267 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA tartamát legalább öt évben határozta meg. Ennek megfelelően a közérdekű munka, a pénzbüntetés és a kitiltás (mely utóbbi legfeljebb öt éves időtartamban szabható ki) öt év alatt évül el. A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kiutasítás és a közügyektől eltiltás maximális (határozott) tartama egyaránt tíz év lehet. Elévülésük tartamát a törvény differenciálja. E büntetések öt évi vagy ezt meghaladó tartam esetén tíz év, öt évet el nem értő tartam esetén öt év alatt évülnek el. 3. Az elévülés általános szabályai alól kivételt jelent a háborús bűntettek miatt kiszabott tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés, továbbá a XI. fejezetben meghatározott emberiség elleni egyéb bűncselekmények miatt kiszabott bármely büntetés, melyek nem évülhetnek el. Ez a rendelkezés összhangba áll a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról az ENSZ Közgyűlésén, New Yorkban elfogadott, az 1971. évi 1. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett Nemzetközi Egyezmény rendelkezéseivel. 68. § (1) A büntetés elévülésének határideje a büntetést kiszabó határozat jogerőre emelkedésének napjával, ha pedig a szabadságvesztés végrehajtását részben vagy egészben felfüggesztik, a próbaidő leteltének a napjával kezdődik. (2) Ha az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt megszökik, az elévülés határideje a szökés napjával ismét elkezdődik. (3) A szabadságvesztés mellett kiszabott büntetés elévülésének határideje a szabadságvesztés végrehajtása befejezésének, illetőleg a végrehajthatósága megszűnésének napján kezdődik. (4) Az elévülést félbeszakítja az elítélt ellen a büntetés végrehajtása végett tett intézkedés. A félbeszakítás napjával az elévülés ismét elkezdődik. 1. A 2009. év Bn. által módosított törvény egységesen büntetés elnevezés alatt szabályozza a szabadságvesztést, a közérdekű munkát, a pénzbüntetést, a foglalkozástól és a járművezetéstől eltiltást, valamint a kiutasítást. A közügyektől eltiltás és a kitiltás – változatlanul – mellékbüntetésként került szabályozásra. A törvény valamennyi büntetés tekintetében egységesen határozza meg az elévülés határidejének számítására vonatkozó rendelkezéseket. A büntetések elévülésének számítására vonatkozó általános szabály, hogy a határidő a büntetést kiszabó határozat jogerőre emelkedésének napján kezdődik. Ez alól kivételt csak az képez, amikor a szabadságvesztés büntetés végrehajtását – részben vagy egészben – próbaidőre felfüggesztik. Az általános szabály érvényesülése esetén ugyanis a próbaidő alatt is folyna az elévülés ideje és előfordulhatna, hogy bár a felfüggesztett büntetés végrehajtását el kell rendelni (91/A. §), az elévülés bekövetkezése a büntetés végrehajtását akadályozná. Ezt küszöböli ki az a rendelkezés, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés elévülésének határideje a próbaidő leteltének napján kezdődik. A próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés esetén a próbaidő leteltének napjától számított elévülési időn belül van lehetőség a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának az elrendelésére. 2. Külön rendelkezés szükséges arra az esetre is, amikor az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt megszökik. Indokolatlan kedvezményt jelentene számára, ha az elévülés határidejét ilyenkor is az ítélet jogerőre emelkedésétől számítanánk. Ezért a törvény úgy rendelkezik, hogy az elévülés határideje a szökés napjával ismét elkezdődik, tehát a szökés az elévülést félbeszakítja. 3. Külön indokolt meghatározni a szabadságvesztés mellett kiszabott más büntetések (ide értve a mellékbüntetéseket is) elévülési határidejének a kezdő időpontját annak érdekében, hogy a szabadságvesztés végrehajtására tekintettel az elítélt ne kerülhessen kedvezőbb helyzetbe. Ellenkező esetben a szabadságvesztés büntetés töltése alatt az egyéb büntetések akár el is évülhetnének. A törvény ezért úgy rendelkezik, hogy a szabadságvesztés mellett kiszabott büntetés elévülésének határideje a szabadságvesztés végrehajtása befejezésének, illetőleg a végrehajthatósága megszűnésének napján kezdődik. Az 5/2008. BJE határozat szerint a jogerős határozattal kiszabott pénzbüntetés a pénzbüntetésre irányadó általános szabályok szerint évülhet el akkor is, ha azt utóbb fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatják át. 4. A büntetés elévülését késlelteti az elévülés félbeszakadása. Az elévülést olyan intézkedés szakíthatja félbe, amelyet az arra illetékes hatóság a büntetés végrehajtásának érdekében tesz. Ilyen intézkedés például az ismeretlen helyen tartózkodó elítélt tartózkodási helyének felkutatása, illetve elfogatóparancs kibocsátása [Be. 590. § (3) bek.].

268 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A 4/2006. BJE határozat szerint, ha a felfüggesztett szabadságvesztés vagy pénzbüntetés próbaidejének tartama alatt a büntetés végrehajtását elrendelik, a büntetés elévülésének kezdő időpontja a végrehajtását elrendelő bírósági határozat jogerőre emelkedésének napja. A próbaidő letelte után a felfüggesztett büntetés elévülését a végrehajtását elrendelő jogerős bírósági határozat szakítja félbe. Ebben az esetben a próbaidő leteltétől a végrehajtást elrendelő bírósági határozat jogerőre emelkedéséig eltelt idő nem számít be a büntetés elévülésének tartamába. A Legfelsőbb Bíróság tehát nem tartotta fenn azt a korábbi gyakorlatot, amely szerint a próbaidő letelte után a felfüggesztett büntetés elévülését a végrehajtását elrendelő nem jogerős bírósági határozat is félbeszakította. A 4/2008. BJE szerint a közérdekű munka végrehajtása során a terheltnek a pártfogó felügyelő által a munkahely kijelölése előtt tartott meghallgatása a büntetés végrehajtásának az elévülését félbeszakítja. A bíróság kizárólag ügyviteli jellegű intézkedése viszont nem érinti az elévülést. A büntetés végrehajtásának az elhalasztása iránt előterjesztett kérelmet elutasító bírósági végzésnek nincs elévülést félbeszakító hatása (BH 2000/188.). A félbeszakadás jogi hatása abban áll, hogy a büntetés végrehajtása iránt tett intézkedés napjáig eltelt idő figyelmen kívül marad és az elévülés határideje ismét kezdetét veszi. 5. Minden büntetés önállóan évül el. Ha egy ítélettel az elítélttel szemben szabadságvesztést és mellette pénzbüntetést, vagy pl. pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szab ki a bíróság, akkor minden egyes büntetés önállóan évül el, függetlenül attól, hogy azonos ügyben azonos személlyel szemben szabta ki a bíróság. A hatályos Btk. már nem tartalmazza azt a rendelkezést sem, amely szerint a szabadságvesztés mellett kötelezően kiszabott pénzbüntetés kiszabása esetén – célszerűségi szempontból – mind a szabadságvesztés, mind pedig a pénzbüntetés végrehajtása iránt tett intézkedés mindkét büntetés elévülését félbeszakította. A további mellékbüntetésekre korábban kizárólag azért nem volt ilyen rendelkezés a Btk.-ban, mert azok elévülését – a kiutasítás kivételével – a törvény egyáltalán nem is tette lehetővé. Az egyéb mellékbüntetések végrehajtása iránt tett intézkedések ezért nem is befolyásolták a főbüntetés elévülését.

6.2.2. 10.6.2.2. A büntetés végrehajtásának kizárása életfogytig tartó szabadságvesztés esetén 69. § Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés és a közérdekű munka nem hajtható végre. E törvényhely olyan, a büntetés végrehajtását kizáró okot határoz meg, amely a 66. § d) pontjában említett „a törvényben meghatározott egyéb ok” körébe sorolható. Az életfogytig tartó szabadságvesztés fogalmával nem lenne összeegyeztethető, ha az elítélten más ítélettel kiszabott határozott tartamú szabadságvesztést vagy közérdekű munkát hajtanának végre akár az életfogytig tartó szabadságvesztés foganatosításának félbeszakításával, akár az ebből történő feltételes szabadságra bocsátást követően. Ezért kimondja a törvény, hogy a határozott ideig tartó szabadságvesztés és a közérdekű munka nem hajtható végre azzal szemben, akit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. Közömbös, hogy az említett büntetések alapjául szolgáló bűncselekmény(eke)t az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt vagy az alatt követte el az elítélt. Ha azonban a büntetés végrehajtása, vagy a feltételes szabadságra bocsátása alatt újabb bűncselekményt követ el, amely miatt szabadságvesztésre ítélik, a feltételes szabadságra bocsátásának elhalasztására, illetve annak megszüntetésére kerül sor a 47/B. § rendelkezéseinek megfelelően.

6.3. 10.6.3. Az intézkedések; az intézkedési nemek A büntetések mellett a bűncselekmény büntetőjogi következményeinek másik csoportját az intézkedések alkotják. A büntetések és az intézkedések egyaránt a társadalom védelmét hivatottak biztosítani, ám ezt különböző eszközökkel törekszenek elérni. 70. § (1) Intézkedések

269 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 1. a megrovás, 2. a próbára bocsátás, 3. a kényszergyógykezelés, 4. 5. az elkobzás, 6. vagyonelkobzás, 7. a pártfogó felügyelet, 8. a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések. (2) Az (1) bekezdés 1–3. pontjában felsorolt intézkedések önállóan, büntetés helyett, a 4. pontjában megjelölt intézkedés büntetés mellett, az 5. és 6. pontjában megjelölt intézkedés önállóan, és büntetés vagy intézkedés mellett is, a 7. pontjában megjelölt intézkedés büntetés, illetve intézkedés mellett alkalmazható. (3) Az (1) bekezdés 8. pontja szerinti intézkedésekről külön törvény rendelkezik. Az (1) bekezdésben felsorolt intézkedések valamennyi elkövetővel szemben alkalmazásra kerülhetnek. Csak fiatalkorúval szemben elrendelhető intézkedés a javítóintézeti nevelés, amelyre vonatkozó rendelkezéseket a 118. § határozza meg. Az intézkedések önállóan, büntetés helyett, vagy büntetés, illetőleg intézkedés mellett kerülnek alkalmazásra. Önállóan akkor, ha az elkövető nem büntethető, de a társadalom védelme érdekében intézkedés alkalmazására mégis szükség van, vagy, ha az elkövető büntethető ugyan, de a büntetés helyett alkalmazott intézkedés is megfelelően biztosíthatja a társadalom védelmét. Csak önállóan, büntetés helyett alkalmazható intézkedés a megrovás, a próbára bocsátás és a kényszergyógykezelés. Az elkobzás és a vagyonelkobzás akár önállóan, akár büntetés vagy intézkedés mellett, míg a pártfogó felügyelet önállóan nem, csak büntetés vagy intézkedés mellett alkalmazható. A kényszergyógyításra vonatkozó szabályokat a 2009. évi Bn. hatályon kívül helyezte. A (2) bekezdésben az (1) bekezdés 4. pontjára való hivatkozás nyilvánvalóan tévedésből maradt a törvény szövegében. A megrovás kivételével az intézkedéseket – is – csak a bíróság alkalmazhatja. A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló rendelkezéseket a 2001. évi CIV. törvény határozza meg, amelyet könyvünk 11. Fejezetében, önállóan tárgyalunk.

6.3.1. 10.6.3.1. A megrovás A megrovás a legenyhébb büntetőjogi jogkövetkezmény. Önállóan, büntetés helyett alkalmazható nevelő jellegű intézkedés. A bűncselekmény elkövetőjének erkölcsi elítélését jelenti, materiális joghátrány nélkül. Legfontosabb célja az, hogy az elkövetőt törvénytisztelő magatartásra indítsa. Az intézkedésnek ezt a jellegét az elnevezése is kifejezésre juttatja. Mint büntetőjogi jogkövetkezmény, csak bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazható, akkor tehát, ha az elkövetéskor a bűncselekmény valamennyi fogalmi eleme (így a tényállásszerűség mellett a társadalomra veszélyesség, valamint a bűnösség) egyaránt megvalósult. A korábbi szabályozással ellentétben 2006. július 1-jétől a megrovás alkalmazásának alapja már nem valamely büntethetőségi akadály. A Btk. 28. és 36. §-ában foglalt korábbi szabályozás felszámolását követően alkalmazása kizárólag a cselekmény elbírálásának időszakában releváns körülményeken alapulhat. Az egyébként tényállásszerű, társadalomra veszélyes és bűnös cselekmény, azaz a megvalósult bűncselekmény társadalomra veszélyességének értékelése ugyanis már a büntetés kiszabása körébe tartozik. 71. § (1) Megrovásban kell részesíteni azt, akinek a cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés 270 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA kiszabása, vagy más intézkedés – ide nem értve az elkobzást és a vagyonelkobzást – alkalmazása is szükségtelen. (2) A megrovással a hatóság a rosszallását fejezi ki, és az elkövetőt felhívja, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől. 1. A törvény a megrovás alkalmazásának kettő esetét határozza meg. A megvalósult bűncselekmény elkövetőjét akkor kell megrovásban részesíteni, ha cselekménye az elbírálásakor már vagy nem veszélyes a társadalomra, vagy oly csekély fokban veszélyes, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen. A törvény ugyan a cselekmény társadalomra veszélyességét állítja az intézkedés centrumába, ám e jogkövetkezmény alkalmazásakor rendszerint nem mellőzhető az elkövető személyi körülményeinek a vizsgálata sem. Ellentétben a korábbi szabályozással az intézkedés alkalmazása nem mellőzhető akkor sem, ha az elbírálás időszakára a cselekmény társadalomra veszélyessége már megszűnt. Ezekben az esetekben a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása is szükségtelen. Minthogy azonban az elkövető bűncselekményt követett el, az erkölcsi elítélését kifejező és figyelmeztető jellegű megrovás az újabb bűncselekmény elkövetésétől való visszatartása érdekében indokolt, ezért kötelező. A büntetés korlátlan enyhítésének a lehetősége önmagában nem alapozza meg a megrovás alkalmazását. Erre csak abban az esetben van lehetőség, ha ezen intézkedés különös törvényi feltételei is fennállanak (BH 2004/351.). 2. A megrovás tartalma elsősorban rosszallás. A hatóság kifejezésre juttatja, hogy az elkövetőt a terhére megállapított bűncselekmény miatt büntetőjogi úton felelősségre vonja. Másrészről a hatóság felhívja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől. A megrovás alkalmazásának alapja az, hogy az elkövető bűncselekményt valósított meg, vagyis a megrovás előfeltétele a büntetőjogi felelősség megállapítása. Ez kizárólag a bíróság hatáskörébe tartozik. A büntetőeljárás hatékonysága érdekében azonban indokolt, hogy megrovást ne csak a bíróság, hanem – a nyomozás megtagadása vagy megszüntetése kapcsán – az ügyész is alkalmazhasson. Ezért fogalmaz úgy a (3) bekezdés, hogy a hatóság fejezi ki a rosszallását, és a hatóság hívja fel az elkövetőt arra, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől. A bíróság bűnösséget megállapító ítéletben dönt, ha a vádlottat megrovásban részesíti [Be. 330. § (2) bek.]. Ha a terhelt a határozat kihirdetésekor jelen van, a megrovást a bíróság a határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül, illetőleg az ügyész szóban foganatosítja, egyéb esetben a megrovás végrehajtása a határozat kézbesítésével történik [Bv. tvr. 81. § (1) bek.]. Mivel a megrovás önállóan, büntetés helyett kerül alkalmazásra, mellette egyéb intézkedést általában nem lehet alkalmazni. Kivételt képez azonban az elkobzás és a vagyonelkobzás, amelyek alkalmazására megrovás mellett is sor kerülhet. A 77. § (4) bekezdése, valamint a 77/C. § (2) bekezdése szerint az elkobzást és a vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövetőt megrovásban részesítették. E rendelkezések teremtik meg az anyagi jogi alapját annak, hogy a bíróság a megrovásban részesített elkövetővel szemben elkobzást vagy vagyonelkobzást is alkalmazzon.

6.3.2. 10.6.3.2. A próbára bocsátás A próbára bocsátás a feltételes elítélésnek az a változata, amikor a bíróság megállapítja ugyan az elkövető büntetőjogi felelősségét, de nem szab ki büntetést, hanem azt próbaidőre elhalasztja. A tartalmát tekintve nevelő jellegű intézkedés, melynek célja azonos a büntetés céljával. Ezt a célt azonban nem közvetlen hátrány okozásával, hanem a hátránnyal való fenyegetéssel és adott esetben azzal is szolgálja, hogy a hátrány elmaradását magatartási szabályok megtartásától teszi függővé. 72. § (1) A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető. (2)–(3) 271 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA (4) Nem bocsátható próbára a) a többszörös visszaeső, b) aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, c) aki a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követte el, d) aki a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt követte el. (5) A próbaidő tartama egy évtől három évig terjedhet; a tartamot években kell meghatározni. (6) A próbára bocsátott pártfogó felügyelet alá helyezhető. Ha a próbára bocsátott visszaeső, pártfogó felügyelet alatt áll. 1. Az elkövető próbára bocsátására két feltétel együttes megléte esetén van lehetőség. Az első feltétel, hogy csak a törvényben meghatározott – enyhébb megítélésű – bűncselekmények elkövetése esetén alkalmazható, a második pedig, hogy alaposan feltehető legyen: a büntetés célja ennek az intézkedésnek az alkalmazásával is elérhető. Az intézkedés valamennyi vétség [11. § (2) bek.] miatt alkalmazható, függetlenül annak büntetési tételétől. Vétségnek minősülnek a gondatlanságból elkövetett bűncselekmények, valamint a kétévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett szándékos bűncselekmények. A vétségek mellett a legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett miatt is alkalmazható próbára bocsátás. Az 1998. évi LXXXVII. törvény 15. §-a a próbára bocsátásnak az 1987. évi III. törvénnyel megállapított körét kiterjesztette a háromévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő vétségekre is, ugyanakkor korlátozta az intézkedés alkalmazhatóságát, mivel a háromévi szabadságvesztéssel büntetendő bűntettek esetében csak különös méltánylást érdemlő esetben tette lehetővé a büntetés kiszabásának próbaidőre történő elhalasztását. A 2003. évi II. törvény 4. §-ával 2003. március hó 1. napjától kezdődő hatállyal megállapított normaszöveg értelmében az ilyen bűntettek miatt is ugyanolyan általános feltételek mellett van helye az intézkedés elrendelésének, mint a vétségek esetében, nem feltétel tehát immár, hogy azt valamely különös méltánylást érdemlő eset megalapozza. Ennél súlyosabb megítélésű bűncselekmények esetén azonban a próbára bocsátás lehetővé tétele nem szolgálná a társadalom védelmét. Próbára bocsátás bűnhalmazat esetén is alkalmazható. Ilyen esetben az intézkedés feltételeinek a megállapításánál nem a Btk. Általános Részének a halmazati büntetésre irányadó felemelt büntetési tételét, hanem a bűnhalmazatban lévő bűncselekményeknek a Különös Részben megállapított büntetési tételét kell alapul venni (BH 2007/33.). Önmagában az a körülmény, hogy az elkövető büntetése korlátlanul enyhíthető, a próbára bocsátás lehetőségét még nem alapozza meg. E körben is a különös részi büntetési tétel felső határa az irányadó. 2. A próbára bocsátás további feltétele, hogy az adott esetben alaposan feltehető legyen: a büntetés célja ennek az intézkedésnek az alkalmazásával is elérhető. A felnőtt korúak próbára bocsátásának egyes kérdéseit magyarázó BKv. 55. számú vélemény szerint minden esetben, amikor a törvény próbára bocsátás alkalmazását lehetővé teszi, a bíróság gondos vizsgálat alapján dönt arról, hogy az adott esetben a büntetés célja ezzel az intézkedéssel is elérhető-e. Ennek során mérlegeli, hogy a próbára bocsátás – az egyéni megelőzés, illetőleg az elkövető társadalmi beilleszkedésének elsődleges biztosítása mellett – nem kerülne-e ellentétbe az általános megelőzés követelményével. Ha az elkövető személyi körülményei kedvezőek (büntetlen előéletű, korábban becsületes életmódot folytatott) és a társadalomra kisebb mértékben veszélyes bűncselekményt követett el, büntetés kiszabása helyett általában próbára bocsátást lehet elrendelni. Ilyen személyi körülmények mellett az elkövető próbára bocsátása akkor sem kizárt, ha jelentősebb társadalomra veszélyességű vagyon elleni, vagy jellegénél fogva súlyosabban megítélendő (pl. erőszakos, garázda jellegű) bűncselekményt követett ugyan el, de a bűnösségének foka csekélyebb (figyelembe véve a cselekmény alkalomszerűségét, menthető indítékát, a kár jóvátételét, a sértett kihívó magatartását stb.).

272 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az elkövető kifogásolható életvezetése (ismételten követett el bűncselekményt, korábban szabálysértésért már felelősségre vonták, túlzott mértékben, rendszeresen italozik, családi kötelezettségeit elhanyagolja stb.) önmagában nem zárja ki a próbára bocsátását, ha a társadalomra kisebb mértékben veszélyes bűncselekményt követett el, és a bűnösségének foka is kisebb. Ebben az elkövetői körben, ha próbára bocsátás elrendelésére kerül sor, szándékos bűncselekmény esetében a próbaidő eredményes elteltéhez többnyire szükséges az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése. Ennek érdekében a próbára bocsátottat általában indokolt pártfogó felügyelet alá helyezni (Btk. 82. §) és ennek keretében külön magatartási szabályokat [Btk. 82. § (5) bek.] is elő lehet írni a számára, figyelembe véve a magatartási hibáit és az egyéni nevelés szempontjait, így különösen azt, hogy a társadalomba való beilleszkedés érdekében milyen irányú segítségre és ellenőrzésre szorul. Külön magatartási szabályként csak olyan konkrét kötelezettséget lehet megállapítani, amely teljesíthető és végrehajtása megfelelően ellenőrizhető. Visszaeső próbára bocsátására általában akkor kerülhet sor, ha megállapítható, hogy büntetésének kiállása után a javulás útjára lépett, és a bűncselekményt menthető indítékból, korábbi kifogásolható életvitelével nem szoros összefüggésben követte el. Nincs helye viszont próbára bocsátásnak, ha a 38. § (1) bekezdésének a)–f) pontjában felsorolt bármely büntetés kiszabása indokolt. 3. A 2003. évi II. törvény 88. §-a (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte a Btk. 72. §-ának (3) bekezdését. Az utóbbi rendelkezés szerint a próbára bocsátás alkalmazására nem volt lehetőség, ha a tárgyalásról lemondásra öt évet meghaladó, de nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény, illetve három évet meghaladó, de öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén került sor. Ez a szabály felesleges volt, mivel a próbára bocsátás lehetősége a Különös Részben meghatározott büntetési tételkeretektől függ, míg a 87/C. § nem a Különös Rész szerinti büntetési tételeket módosítja (mint teszi azt például a fiatalkorúak esetében a Btk. 110. §-a), hanem a kiszabható szabadságvesztés felső határát határozza meg. A két rendelkezés egymással nincs kapcsolatban, ezért a kiszabható legnagyobb büntetésre történő hivatkozással a próbára bocsátás lehetőségének kizárása dogmatikai tévedésnek bizonyult. 4. A próbára bocsátás nem tekinthető megfelelő büntetőjogi eszköznek, ha az elkövető többszörös visszaeső [137. § 16. pontja]. A törvény ezért a többszörös visszaesőket kizárja a próbára bocsátás lehetőségéből. A 2009. év Bn. rajtuk kívül további személyeket is kizárt a próbára bocsátás lehetőségéből. Így nem alkalmazható azzal szemben sem, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, illetve aki a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt vagy a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. Valamennyi esetben az elkövető személyében rejlik olyan fokú veszély, amely kizárja azt, hogy a büntetés célja annak tényleges kiszabás nélkül is elérhető legyen. E személyben rejlő ok egyrészt a bűnismétlés, másrészt a bűnszervezetben való részvétel miatti többletkockázat. A bűnszervezetben való elkövetést azért indokolt kizárni, mert bűnszervezet létrehozása megállapítható akkor is, ha a tagok öt évi szabadságvesztést el nem érő büntetéssel fenyegetett bűncselekményt követnek el. A bűnszervezet megállapíthatóságának feltétele a Btk. 137. § 8. pontja szerint az, hogy legalább öt évi szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése céljából hozzák létre a szervezetet. Az értelmező rendelkezés tehát a bűnszervezet célját határozza meg, azt nem, hogy a bűnszervezet megállapításához ténylegesen milyen tartamú szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt „kell” elkövetni. Ha például terrorcselekmények elkövetése céljából hoznak létre bűnszervezetet, ugyanakkor mielőtt sor kerülne a terrorcselekmények elkövetésére, a bűnszervezet tagjai több vétséget elkövetnek, a vétségek bűnszervezetben elkövetett bűncselekményeknek minősülnek. Ebben az esetben megállapítható a bűnszervezetben történő elkövetés és indokolt kizárni a próbára bocsátás alkalmazásának a lehetőségét. 5. A törvény meghatározza a próbaidő legrövidebb és leghosszabb tartamát. Egy évnél rövidebb próbaidő nem elegendő annak igazolásához, hogy a bűncselekmény elkövetése alkalomszerű, az elkövető életmódjától idegen magatartás volt, a három éven túli próbaidő viszont aránytalanul súlyos jogkövetkezményt jelentene, és az esetleg kiszabásra kerülő büntetés céljával sem lenne összhangban. Ezeken a határokon belül a bíróság egy évben, két évben vagy három évben határozhatja meg a próbaidő tartamát. Értékelő tevékenysége során általában ugyanazokat a körülményeket veszi figyelembe, amelyeknek már a próbára bocsátás elrendelésekor jelentőséget tulajdonított.

273 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Ha az elkövető személyi körülményei kedvezőek, és a bíróság nem helyezi pártfogó felügyelet alá, a próbaidő tartamának megállapítása szempontjából előtérbe kerül a bűncselekmény törvényi értékelése (bűntett-e vagy vétség, magasabb-e vagy alacsonyabb a büntetési tétele), illetve a konkrét bűncselekmény súlya és jellege. Pártfogó felügyelet elrendelése esetén – az egyéb körülmények szem előtt tartása mellett – elsősorban ahhoz mérten kell meghatározni a próbaidő tartamát, hogy az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése, az egyéni megelőzés érdekében, előreláthatóan hosszabb vagy rövidebb időn át szükséges-e. Visszaesőnél általában hosszabb idő szükséges a próba eredményességének leméréséhez, illetve ahhoz, hogy az életvitelét kedvező irányban lehessen befolyásolni, ilyen szempontból azonban minden elkövető személyi körülményeit, jellembeli tulajdonságait értékelni kell (pl. könnyelműségét, fegyelmezetlenségét, befolyásolhatóságát stb.). Jelentősége van az elkövető környezetének is: a kedvező családi vagy munkahelyi körülmények rövidebb próbaidő megállapítását, az esetleges újabb bűnelkövetést elősegítő kedvezőtlen környezet viszont hosszabb próbaidőt tehet indokolttá. Fiatalkorúval szemben próbára bocsátásnak bármely bűncselekmény elkövetése esetén helye van. A próbaidő egy évtől két évig terjedhet; tartamát években és hónapokban kell megállapítani [117. § (1)–(2) bek.]. 6. A próbára bocsátás célját elősegítheti, ha magatartási szabályokkal és azok megtartásának ellenőrzésével jár együtt. Erre szolgálhat a próbára bocsátott pártfogó felügyelet alá helyezése. A pártfogó felügyelet elrendelésének kötelezővé tétele azonban nem mindig célszerű, vannak esetek, amikor a pártfogó felügyelet alá helyezés szükségtelen (mint például a gondatlan bűncselekményt elkövetők esetében). Ezért a pártfogó felügyelet egyidejű elrendelése csupán lehetőség. A bíróság csak akkor rendeli el, ha úgy látja, hogy az intézkedés az újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése érdekében szükséges. Erre a bíróság elsősorban az elkövető személyiségéből és eddigi életmódjából vonhat le következtetetést. Fentebb már utaltunk rá, hogy a visszaeső elkövető próbára bocsátására általában akkor kerülhet sor, ha megállapítható, hogy büntetésének kiállása után a javulás útjára lépett, és a bűncselekményt menthető indítékból, korábbi kifogásolható életvitelével nem szoros összefüggésben követte el. Ha tehát a bíróság olyan méltányolható körülményeket észlelt, amelyek folytán a visszaeső elkövetővel szemben mégsem szükséges büntetés kiszabása, őt próbára bocsáthatja. Esetében azonban nem tekinthet el attól, hogy magatartási szabályokkal segítse elő a társadalom alapvető erkölcsi értékrendjébe történő beilleszkedését, az újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzését. Ezért a próbára bocsátott visszaeső a törvény kötelező rendelkezése folytán mindig pártfogó felügyelet alatt áll. A fiatalkorú elkövető ugyancsak a törvény kötelező rendelkezése folytán mindig pártfogó felügyelet alatt áll (119. §). 73. § (1) A próbaidő egy ízben, legfeljebb egy évvel meghosszabbítható, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegi. (2) A próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, vagy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt, valamint, ha a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt a próbaidő alatt elítélik. (3) A (2) bekezdés esetén kívül a próbaidő elteltével az elkövető büntethetősége megszűnik. 1. A próbaidő a próbára bocsátást kimondó határozat jogerőre emelkedésének napján kezdődik és a határozatban megállapított ideig tart. A bíróság által jogerősen megállapított próbaidő egy ízben és legfeljebb egy évvel meghosszabbítható, erre azonban csak azzal szemben kerülhet sor, akit a bíróság pártfogó felügyelet alá helyezett és az ezzel járó magatartási szabályokat megszegte. Ilyen esetben a próbaidő teljes tartama meghaladhatja a három évet. A bíróságnak a magatartási szabályok megszegése esetén gondosan mérlegelnie kell, hogy a szabályszegés súlya indokolttá teszi-e a próbaidő meghosszabbítását. Kisebb jelentőségű szabályszegés esetén ugyanis aránytalan hátrány lenne a próbaidő meghosszabbítása. A próbaidőt csak az eredeti próbaidő lejárta előtt hosszabbíthatja meg a bíróság. Erről a Be. 568. §-a szerinti különleges eljárásban határoz.

274 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 2. Ha a próbára bocsátott a próbaidő alatt tanúsított magatartásával azt igazolja, hogy az intézkedés a célját nem érte el, a próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni. Ennek két oka lehet: az első ok, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelettel járó magatartási szabályokat súlyosan megszegi. Ez a megszüntetési ok csak annál kerülhet alkalmazásra, akit pártfogó felügyelet alá helyeztek. Azt, hogy a magatartási szabályok megszegése súlyos volt-e, a bíróság dönti el. Ha a magatartási szabályok megszegése nem tekinthető súlyosnak az (1) bekezdés alapján a próbaidő meghosszabbításának van helye. A próbára bocsátást meg kell szüntetni akkor is, ha próbára bocsátott a próbaidő alatt bűncselekményt követett el és emiatt elítélik, továbbá akkor, ha a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt a próbaidő alatt ítélik el. E körben a bíróságnak nincs mérlegelési lehetősége, mert az újabb bűncselekmény miatt elítéléshez nem fűzhető enyhébb következmény, mint a magatartási szabályok súlyos, de bűncselekményt meg nem valósító megszegéséhez. Előfordulhat, hogy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekményt csak a próbaidő letelte után bírálják el. Az ekkor hozott ítélet is a próbára bocsátás sikertelenségét tanúsítja, ezért amiatt a cselekmény miatt, amely a próbára bocsátásra alapot adott, büntetést kell kiszabni. Ha azonban a próbára bocsátást megelőzően elkövetett bűncselekmény miatt a próbaidő letelte után marasztalják el az elkövetőt, az nem vonja maga után a már eredményesen eltelt próbaidő megszüntetését. 3. A próbaidő eredményes elteltének az a következménye, hogy az elkövető büntethetősége megszűnik [32. § e) pontja]. Erről külön határozatot a bíróság nem hoz.

6.3.3. 10.6.3.3. A kényszergyógykezelés A kényszergyógykezelés a kóros elmeállapot folytán nem büntethető személyekkel szemben alkalmazható intézkedés, amelynek célja az elkövető gyógyítása és a társadalom védelme. 74. § (1) Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni. (2) A kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt intézetben hajtják végre. (3) A kényszergyógykezelés legfeljebb az (1) bekezdés szerinti cselekményre megállapított büntetési tétel felső határának megfelelő ideig, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény esetén legfeljebb húsz évig tart. Ha ezt követően az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása miatt szükséges, a kényszergyógykezeltet pszichiátriai intézetben kell elhelyezni. (4) A kényszergyógykezelést a (3) bekezdésben meghatározott tartam előtt is haladéktalanul meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn. 1. A törvény az intézkedés alkalmazásának több konjunktív feltételét határozza meg. a) Kényszergyógykezelés azzal szemben rendelhető el, aki elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, akinek a beszámítási képessége teljesen hiányzik. A 24. § (1) bekezdésének valamennyi fordulata esetén alkalmazható, nem csupán az elmebetegekkel szemben. Ha azonban az elkövetőt a kóros elmeállapota csupán korlátozta a beszámítási képességében [24. § (2) bek.], a kényszergyógykezelés elrendelésére nem kerülhet sor. Büntetés kiszabásának van helye, amely korlátlanul enyhíthető. b) A további feltétel, hogy az elkövető személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekményt valósított meg. A Btk. a személy elleni erőszakos bűncselekmények felsorolását korábban nem határozta meg. A 2009. évi Bn.val beiktatott Btk. 137. §-ának 17. pontja meghatározta az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát, amelynek centrumában a személy elleni erőszakos bűncselekmény áll. Rögzíti egyúttal a törvény, hogy e pont alkalmazásában személy elleni erőszakos bűncselekmény az alkotmányos rend elleni erőszakos szervezkedés [139. § (1)–(2) bekezdés], a lázadás [140. § (1)–(2) bekezdés], a népirtás (155. §), az apartheid (157. §), a polgári lakosság elleni erőszak (158. §), a bűnös hadviselés (160. §), a hadikövet elleni erőszak (163. §), az egyéb háborús bűntett (165. §), az emberölés (166. §), az erős felindulásban elkövetett emberölés (167. §), a testi sértés (170. §), a kényszerítés (174. §), a lelkiismeret és vallásszabadság megsértése (174/A. §), a közösség tagja elleni erőszak (174/B. §), az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való 275 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA részvétel jogának megsértése (174/C. §), a személyi szabadság megsértése (175. §), az emberrablás [175/A. § (1)–(5) bekezdés], az emberkereskedelem (175/B. §), az erőszakos közösülés (197. §), a szemérem elleni erőszak (198. §), a bántalmazás hivatalos eljárásban (226. §), a hivatalos személy elleni erőszak (229. §), a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (230. §), a hivatalos személy támogatója elleni erőszak (231. §), a nemzetközileg védett személy elleni erőszak (232. §), a terrorcselekmény [261. § (1)–(7) bekezdés], a légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése [262. § (1)–(3) bekezdés], az önbíráskodás (273. §), a rablás (321. §), a zsarolás (323. §), a zendülés minősített esetei [355. § (2)–(4) bekezdései] és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak (355. §). Kezdettől fogva jogosan merült fel az igény, hogy a törvényhozó a kényszergyógykezelés tényállásában szereplő személy elleni erőszakos bűncselekmények taxációját legális értelmezéssel megadja. Most, hogy ez az erőszakos többszörös visszaeső tényállásához kapcsolódóan megtörtént, talán helyesebb lett volna, ha az ott adott értelmezést a törvényhozó általános értelmezéskén határozta volna meg kimondva, hogy „E törvény alkalmazásában személy elleni erőszakos bűncselekmény: … Addig is, amíg ez nem történik meg, az azonos törvényben használt azonos fogalomra figyelemmel nagy előrelépés, ha a törvényben adott legális értelmezést tekintik irányadónak a jogalkalmazók a kényszergyógykezelés tényállásában is. Közveszélyt okozó cselekmény elsősorban a közveszélyokozás (259. §), ám az adott tényállástól függően más bűncselekmény elkövetési magatartása is e körbe vonható. A gyakorlati tapasztalatok szerint a kóros elmeállapotú személyek cselekményei közül az említett csoportokba sorolhatóak a legveszélyesebbek, ezért indokolt a kényszergyógykezelés alkalmazásának lehetőségét ezekre korlátozni. Azt, hogy a cselekmény – az elkövető büntethetősége esetén – milyen bűncselekménynek minősülne a tárgyi oldal ismérvei alapján kell megállapítani. c) Az említett alanyi és tárgyi feltételek csak akkor alapozzák meg a kényszergyógykezelést, ha attól kell tartani, hogy az elkövető újabb hasonló cselekményt fog elkövetni. Ha a „bűnismétlés” veszélye hiányzik, a társadalom védelme nem indokolja a büntetőjogi intézkedés alkalmazását. d) A kényszergyógykezelés elrendelésének negyedik feltétele, hogy az elkövetőre – büntethetősége esetén – egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni. Ez a feltétel kizárja azt, hogy csekély jelentőségű cselekmények miatt kényszergyógykezelést rendeljenek el. A bíróságnak e feltétel vizsgálatánál a 83. §-ban meghatározott elveket kell alkalmaznia azzal az eltéréssel, hogy az elkövető társadalomra veszélyességét és bűnösségét figyelmen kívül kell hagynia. A feltételezett büntetést tehát kizárólag a cselekmény tárgyi ismérvei alapján kell megállapítania. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 200. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság annak a betegnek a kötelező intézeti gyógykezelését rendeli el, aki pszichiátriai megbetegedése vagy szenvedélybetegsége következtében veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi gyógykezelése nem indokolt. Ezért, ha a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételei hiányoznak, de az elkövető a kóros elmeállapota miatt gyógykezelésre, illetve gondozásra szorul, a bíróságnak értesítenie kell az illetékes egészségügyi szervet. Az értesítés célja az, hogy az egészségügyi szerv tudomást szerezzen az elkövető kezelésének szükségességéről. 2. A törvény a kényszergyógykezelés egyetlen formáját, az erre kijelölt, zárt intézetben történő végrehajtást ismeri. A törvényhozó az intézkedés alkalmazási körét úgy határozta meg, hogy csak azokkal szemben legyen helye, akiknél a társadalom védelme a zárt intézeti kezelést teszi szükségessé. A kijelölt intézetben történő végrehajtás pedig azt biztosítja, hogy az intézet rendje összhangban álljon a kényszergyógykezelés sajátos feladatával. A kényszergyógykezelésnek tehát a kijelölt zárt intézeten kívüli, kórházi elmeosztályon, idegbeteggondozó intézetben vagy más hasonló módon nem hajtható végre. 3. A büntetőjog-tudománya régóta kifogásolta, hogy a kényszergyógykezelés határozatlan időtartamú intézkedés volt, mert a Btk. nem határozta meg annak maximális tartamát. Úgy rendelkezett, hogy akkor kell megszüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn. Ez a szabályozás sértette a jogkövetkezmények pontos és egyértelmű meghatározásának a nulla poena sine lege elvéből fakadó követelményét. Erre tekintettel a 2009. évi Bn. meghatározta az intézkedés időtartamának felső határát és kimondta, hogy a kényszergyógykezelés legfeljebb azon büntetendő cselekmény büntetési tételének felső határáig tarthat, amely az elrendelésének az alapjául szolgált. Életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett büntetendő cselekmény esetén ez a maximális időtartam húsz év. Ha pedig a kényszergyógykezelés fenntartását a kezelt egészségi állapota – az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása miatt – a maximális tartamot követően továbbra is szükségessé teszi, akkor a kényszergyógykezeltet pszichiátriai intézetben kell elhelyezni.

276 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az új szabályozásra figyelemmel immár meghaladottá vált az a korábbi gyakorlat, amely szerint, ha az intézkedés hatálya alatt álló személy ismételten olyan cselekményt követ el, amely megalapozná a kényszergyógykezelés elrendelését, annak ismételt elrendelésére nem kerülhetett sor (BH 1991/420). A bíróságnak a kényszergyógykezelést a (3) bekezdésben meghatározott maximális tartam eltelte előtt is haladéktalanul meg kell szüntetnie, ha a szükségessége már nem áll fenn. Az intézkedés szükségessége akkor szűnik meg, ha már nem kell attól tartani, hogy a gyógykezelt ismét olyan büntetendő cselekményt követne el, amely miatt kényszergyógykezelésének van helye. 4. Kényszergyógykezelés esetén – a Be. 566. §-a szerint különleges eljárásban – a bíróság a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt az ügyet újból megvizsgálja, és ha azt állapítja meg, hogy a kényszergyógykezelés szükségessége már nem áll fenn, a kényszergyógykezelést megszünteti. Ebben az eljárásban a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a törvényben írt (74. §) azok az alanyi jellegű feltételek, amelyek a kényszergyógykezelés elrendelését megalapozták, továbbra is fennállnak-e. A szükségesség körében tehát a tárgyi jellegű feltételek már nem vizsgálhatóak. Így nem lehet újból értékelni, hogy a kényszergyógykezelés alatt álló személy elbírált cselekménye büntethetőséget kizáró ok hiányában bűncselekmény tényállását valósítja-e meg, s utóbbi esetben milyen annak a súlya, jellege, s milyenek a személyi körülmények. Mindezeknek az eldöntése az ítélethozó bíróság hatáskörébe tartozott. A kényszergyógykezelés felülvizsgálata iránti eljárásban a szükségesség keretében azt kell vizsgálni, hogy a beteg meggyógyult-e, illetve a bűnismétlés veszélye fennáll-e, valamint hogy a kényszergyógykezelés – a beteg esetleg változott egészségi állapotára is figyelemmel – a társadalom védelme szempontjából a továbbiakban nem szükségtelen-e. Ha az említett körben való vizsgálat eredményeként a bíróság azt állapítja meg, hogy a kényszergyógykezelés szükségessége már nem áll fenn, a kényszergyógykezelést a Be. 566. §-ának (2) bekezdése értelmében megszünteti (BKv. 30. I. pontja).

6.3.4. 10.6.3.4. Az elkobzás Az elkobzás jogi természete ellentmondásos. Bizonyos vonatkozásokban a büntetések jellegzetességeit viseli magán, más tekintetben viszont intézkedés jellege domborodik ki. Célja elsődlegesen nem az, hogy joghátrány alkalmazásával tartson vissza újabb bűncselekmény elkövetésétől, a gyakorlatban mégis sokszor súlyos hátrányt jelent az elkövetőnek. Minthogy akkor is alkalmazható, ha az elkövető nem büntethető, az intézkedésként történő szabályozása volt indokolt. (Miniszteri indokolás) Biztonsági jellegű intézkedés, amely önállóan, és büntetés vagy intézkedés mellett egyaránt alkalmazható [70. § (2) bek.]. Önálló alkalmazására a Be. 569. és 570. §-a szerinti különleges eljárásban kerülhet sor. 77. § (1) El kell kobozni azt a dolgot, a) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak, b) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik, c) amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre, d) amelyre a bűncselekményt elkövették vagy a bűncselekmény befejezését követően e dolog elszállítása céljából használtak. (2) El kell kobozni azt a sajtóterméket, amelyben a bűncselekmény megvalósul. (3) Az (1) bekezdés a) és d) pontja esetében az elkobzást nem lehet elrendelni, ha a dolog nem az elkövető tulajdona, kivéve, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudott, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki. (4) Az elkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették. (5) Nincs helye elkobzásnak a cselekmény büntethetőségének elévülésére megállapított idő, de legalább öt év elteltével. (6) Nem lehet elrendelni annak a dolognak az elkobzását, amelyre a vagyonelkobzás kiterjed. 277 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA (7) Az elkobzott dolog tulajdonjoga törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll. 1. Az elkobzás a törvényi feltételek fennállása esetén kötelező. Azokat az általános feltételeket, amelyek esetében elkobzásnak helye van, az (1)–(3) bekezdés sorolja fel. A hatályos szabályozás az elkobzás alkalmazását azon dolgok körére szűkíti, amelyek a bűncselekmény elkövetéséhez szorosan kapcsolódnak és elvonásuk nem vagyoni értékük miatt indokolt. a) A bűncselekmény elkövetésének eszközéül használt dolog (instumentum) elkobzásának indoka az, hogy ez a dolog az elkövetett bűncselekmény tanúsága szerint a társadalomra veszélyes. Bármely dolog eszközül történő felhasználásáról csak szándékos bűncselekmény elkövetése esetén beszélhetünk. Gondatlan bűncselekmény „eszközének” elkobzása fogalmilag kizárt. A vegyes bűnösségű bűncselekmények az elkobzás alkalmazásának szempontjából is a szándékos bűncselekmények jogi sorsát osztják. A csempészet eszköze, és mint ilyen, elkobzás alá esik az a gépkocsi, amelyen az elkövető olyan átalakítást végez, amely nem a gépkocsi rendeltetésszerű használatának biztosítását, hanem csempészet véghezvitelét célozza, továbbá, ha azt a csempészéshez egyébként szükségszerűen használta. Ugyancsak el kell kobozni az embercsempészésre átalakított bűncselekmény eszközét is (BJD 5804). Ellenben az ilyen célra történő átalakítás hiányában nem tekinthető a csempészet eszközének a gépkocsi, amelyben egy alkalommal kábítószert akartak csempészni az országba (BH 1997/56.). A csempészet elkövetésének eszközéül használt személygépkocsi nem kobozható el, ha az üzemanyagtartály átalakítása következményeként a birtoklása a közlekedés biztonságát nem veszélyezteti (BH 2008/1.). A bűncselekmény elkövetésére szánt dolog elkobzása azt jelenti, hogy elkobzásnak akkor is helye van, ha a dolgot a bűncselekmény kísérleti vagy előkészületi szakaszában, annak eszközéül szánták. Előkészületi cselekmény kapcsán azonban az elkobzás csak akkor rendelhető el, ha az adott bűncselekmény előkészülete büntetendő. b) Amennyiben a dolog birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti vagy jogszabályba ütközik elkobzása akkor is kötelező, ha a birtoklás ténye önmagában nem valósít meg bűncselekményt, vagy nem áll közvetlen összefüggésben az elkövető terhére rótt bűncselekménnyel. Ez voltaképpen egy kisegítő jellegű rendelkezés. Ha ugyanis a dolog elkobzására más jogcímen is sor kerülhet, elsősorban arra hivatkozással történhet meg az elkobzása. E rendelkezés alapján bármely dolog elkobzására csak a terhelttől kerülhet sor. A sértettől lefoglalt és bűncselekmény eszközéül fel nem használt dolog (pl. baseball-ütő) a terhelt ellen indított eljárásban nem kobozható el. c) A c) pont alapján a bűncselekmény produktumát, tehát azt a dolgot kell elkobozni, amely közvetlenül a bűncselekmény elkövetése révén jött létre. Ilyen dolog pl. a pénzhamisításnál a hamis bankjegy. A bűncselekmény elkövetése útján létrejött dolgot meg kell különböztetni attól a dologtól, amelyre nézve a bűncselekményt elkövették. Az utóbbi az (1) bekezdés d) pontja alapján kobozható el. Így nem a bűncselekmény elkövetése útján jön létre lopásnál az eltulajdonított dolog, vagy a sikkasztás útján szerzett pénzből vásárolt ingóság. Ezekben az esetekben vizsgálni kell a vagyonelkobzás feltételeinek a fennállását [77/B. § (1) bek. c) pont]. A meghamisított gépjárművezetői engedély nem a bűncselekmény eszköze és nem annak elkövetés útján jön létre, hanem a bűncselekmény elkövetési tárgya. Elkobzásának nincs helye, hanem a kiállító hatóságnak kell megküldeni. d) El kell kobozni azt a dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették (objektum). Korábban (1999. március 1-jéig) a Btk. a bűncselekmény elkövetési tárgyának elkobzását nem általános részi rendelkezéssel írta elő, hanem a Különös Rész egyes tényállásaihoz kapcsolódó külön-külön rendelkezéssel. Következésképpen az egyéb bűncselekmények esetében ezen a címen elkobzásnak nem volt helye. Az újabb szabályozás folytán bármely bűncselekmény esetében alkalmazásra kerülhet, amelynek egyáltalán van elkövetési tárgya. A vámhatóság megtévesztésével az ország területére behozott gépkocsi a csempészet elkövetési tárgya, ezért elkobzás alá esik (BH 2001/206).

278 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A mozgó bűnözés jellemzője egyrészt az, hogy a gépjármű használatával összefüggő bűncselekményeket sorozatban követik el, másrészt pedig, hogy a gépjármű felhasználása megkönnyíti a bűncselekmények végrehajtását (pl. a szállítást), a helyszín elhagyását, illetve nehezíti a felderítést és segíti az ismétlődő elkövetést. Több elkövetési mód kapcsán problémát jelent azonban, hogy a cselekmény befejezését követően kerül sor olyan eszköz használatára, amely jelentősen megkönnyíti a bűncselekmény leplezését, illetve a bűncselekmény során szerzett dolgok szállítását. Ez történik például tiltott fakivágás, vagy orvhalászat esetén, amikor a jogellenesen kivágott fa, illetve a kifogott halak elrejtése vagy utólagos elszállítása történik járművel. Tekintettel azonban arra, hogy ilyen esetekben már a cselekmény büntetőjogi értelemben befejezett, a Btk. 77. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az elkobzás nem alkalmazható. A d) pont ezért kiterjesztette az elkobzás lehetőségét azokra a dolgokra, amelyeket a bűncselekmény befejezését követően azon dolog elszállítása céljából használtak, amelyre a bűncselekményt elkövették (pl. arra a gépjárműre, amellyel a lopott fát elszállították). Természetesen továbbra is vonatkozik a Btk. 77. §-a (1) bekezdésének d) pontjára, hogy az elkobzást nem lehet elrendelni, ha a dolog nem az elkövető tulajdona (kivéve, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudott), valamint az elkobzás kivételesen mellőzhető, ha az elkövetőre vagy a tulajdonosra a bűncselekmény súlyával arányban nem álló méltánytalan hátrányt jelentene, feltéve mindkét esetben, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki. Ezáltal a mozgó bűnözés körében egyrészt objektív feltételekhez kötött az elkobzás alkalmazhatósága, másrészt az elrendelt elkobzás mellőzése a bíróság diszkrecionális jogkörébe tartozik, ezzel a kötelező elkobzás szabályai megfelelnek a büntetőjogi legalitás alkotmányos elvének is. (Miniszteri indokolás) e) Annak a sajtóterméknek az elkobzása, amelyben a bűncselekmény (pl. közösség elleni izgatás, rágalmazás) megvalósult, a társadalom, illetve a sértett személyiségi jogainak védelme érdekében indokolt. Az (1) bekezdés általános szabályai alapján azonban erre nem lenne lehetőség, ezért a (2) bekezdés külön rendelkezéssel teszi ezt kötelezővé. A sajtótermék elkobzására e rendelkezés alapján akkor kerülhet sor, ha az tartalmánál fogva valósít meg bűncselekményt (pl. rágalmazást vagy becsületsértést). A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 20. §-ának b) pontja szerint sajtótermék: az időszaki lap egyes lapszámai, a rádió- és a televízió-műsor, a könyv, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány – ide nem értve a bankjegyet és az értékpapírt –, a zeneművet, grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, a térkép, a nyilvános közlésre szánt műsoros filmszalag, videokazetta, videolemez, hangszalag és hanglemez, továbbá bármely más tájékoztatást vagy műsort tartalmazó, nyilvános közlésre szánt technikai eszköz. 2. Általános szabály, hogy az elkobzást akkor is el kell rendelni, ha a dolog nem az elkövető tulajdona. Vannak azonban kivételek, melyeket a (3) bekezdés állapít meg. Előfordul, hogy a bűncselekmény eszköze, továbbá az a dolog, amelyre a bűncselekményt elkövették, nem az elkövető tulajdona és a tulajdonos nem is tudott megelőzően a bűncselekmény elkövetéséről. Ilyenkor elkobzásnak nincs helye, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki. Más a megítélése, ha minderről a tulajdonos előzetesen tudott, mert ez esetben az elkobzásnak nincs törvényi akadálya. E tudomás nem feltétlenül jelenti, hogy a tulajdonos részesi (felbujtói vagy bűnsegédi) felelősségre vonásának feltételei is fennálljanak. Az elkobzás elrendelése szempontjából közömbös viszont, ha a tulajdonos utólag tudomást szerzett arról, hogy dolgát bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használták, vagy az bűncselekmény elkövetési tárgya volt. 3. Az (1)–(2) bekezdés rendelkezései szerint az elkobzás alkalmazásának előfeltétele bűncselekmény elkövetése. A társadalom védelme azonban a dolog elkobzását akkor is indokolhatja, ha a cselekmény megvalósította ugyan valamely bűncselekmény törvényi tényállását, ám az elkövető büntethetősége kizárt. A 22. §-ban felsorolt valamennyi büntethetőséget kizáró ok esetére nem volna indokolt lehetővé tenni az elkobzást. Ezek közül a gyermekkor (23. §) és a kóros elmeállapot (24. §) esetén azonban a bűncselekmény tárgyi oldala megvalósul, ezért a törvény – ezekben az esetekben – az elkobzást ugyanúgy lehetővé teszi, mintha az elkövető büntethető volna. Megrovás alkalmazására csak azzal szemben van helye, aki bűncselekményt követett el. Az elkobzás szempontjából közömbös, hogy az elbírálás időszakára e cselekmény már nem veszélyes a társadalomra, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, ezért e körülmények az elkobzás alkalmazását nem érintik.

279 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA 4. A Btk. az intézkedések elévülését nem ismeri. A jogintézmény rendeltetésén túlmenő, méltánytalan hátrányt jelentene azonban, ha az elkobzásnak a bűncselekmény elkövetése után bármilyen hosszú idővel helye lenne. Az (5) bekezdés ezért figyelembe veszi az időmúlást, és az elkobzást csak meghatározott időhatáron belül teszi lehetővé. Ez a határozott idő azonos azzal az időtartammal, amely alatt az elkobzásra alapot adó bűncselekmény büntethetősége elévül. Túlságosan rövid határidő azonban ellentétes lenne az elkobzás céljával, ezért a törvény ezt legalább öt évben állapítja meg. A bírói gyakorlat az elévülés félbeszakítására és nyugvására vonatkozó szabályokat az elkobzás körében irányadó fenti határidők számításánál megfelelően alkalmazza. 5. Előfordulhat, hogy adott dolog tekintetében a vagyonelkobzás és az elkobzás feltételei egyaránt fennállnak. Ebben az esetben – a törvény kötelező rendelkezése folytán – a vagyonelkobzást kell elrendelni. A (6) bekezdés szerint a vagyonelkobzás mintegy „megelőzi” az elkobzást, azaz, ha ugyanarra a dologra nézve mindkét intézkedés alkalmazásának a feltételei fennállnak, csak vagyonelkobzást kell elrendelni. Az elkobzás és a vagyonelkobzás törvényi előfeltételeinek elemzése azonban azt mutatja, hogy a két intézkedés viszonya nem annyira egyértelmű, mint amire a rendelkezés nyelvtani értelméből következtetni lehetne. A vagyonelkobzást a főszabály szerint a bűncselekményből „eredő” vagyonra kell elrendelni, vagyis a vagyon, amelyre az intézkedés kiterjed, a bűncselekmény elkövetésénél későbbi időpontban jön létre vagy legfeljebb azzal egyidejűleg keletkezik. Nagyrészt más a helyzet az elkobzással. Az (1) bekezdés a) és b) pontja esetében a vagyonelkobzás feltételei nem állnak fenn, ezért csak elkobzás jöhet szóba. A bűncselekmény eszköze nem a bűncselekmény elkövetéséből „ered”, hanem már a bűncselekmény elkövetése előtt létezik, és azzal már az elkövetési magatartás kifejtése időpontjában kapcsolatba kerül. A dolog közbiztonságot veszélyeztető vagy jogszabályba ütköző jellege sem a bűncselekmény elkövetéséből ered, hanem már azt megelőzően fennáll. Az (1) bekezdés c) pontja és a 77/B. § (1) bekezdésének a) pontja között már van átfedés; a bűncselekmény produktuma egyértelműen a bűncselekmény elkövetéséből ered. A bűncselekmény eredménye vagy később keletkezik, vagy időben szinte egybeesik az elkövetési magatartással. Éppen azért, mivel az eredmény rendkívül szoros kapcsolatban áll a bűncselekmény elkövetésével, célszerű speciális szabályként felfogni a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezésekhez képest. Ha tehát a bűncselekmény produktuma megvan, azt el kell kobozni, és ugyanerre a dologra nézve a vagyonelkobzás csak akkor válik szükségessé, ha annak helyébe más vagyon lép. Az a dolog, amelyre a bűncselekményt elkövették, szintén nem a bűncselekmény elkövetéséből ered, tehát az (1) bekezdés d) pontját illetően hasonló következtetésre lehet jutni, mint az (1) bekezdés a) és b) pontjával kapcsolatban, azaz a vagyonelkobzás feltételei nem állnak fenn. Végeredményben elkobzás helyett vagyonelkobzás a gyakorlatban akkor alkalmazható, ha az elkobzás tárgya helyébe más vagyon lép. 6. Az elkobzott dolog tulajdonjoga az elkobzást kimondó határozat jogerőre emelkedésével az államra száll, a végrehajtás ezzel (legalábbis az anyagi büntetőjog szempontjából) megtörténik. A pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, Strasbourgban, 1990. november 8-án kelt Egyezményt a 2000. évi CI. törvény hirdette ki. Az Egyezmény 2. cikkének 1. pontja kimondja az Egyezmény szerinti „jövedelem” mellett az „eszközök” elkobzásának kötelezettségét is. Az Egyezmény 1. cikkének c) pontja szerint „eszközök azok a dolgok, amelyeket bármely módon, részben vagy egészben bűncselekmény, vagy bűncselekmények elkövetésére használnak vagy kívánnak használni”. Az Egyezmény 15. cikke értelmében „a megkeresett Fél által elkobzott dolgokkal ez a Fél rendelkezik belső jogszabályai szerint, kivéve, ha az érintett felek ettől eltérően állapodnak meg.” A 2001. évi CXXI. törvény 15. §-ával a Btk.-ba iktatott 77/C. § (3) bekezdése, figyelemmel az Egyezmény előbb említett rendelkezésére, valamint több, részben már kihirdetett, részben csak megerősített, vagy csupán aláírt nemzetközi kötelezettségvállalásunkra, úgy rendelkezett, hogy vagyonelkobzás esetén az elkobzott vagyon csak törvény eltérő rendelkezése hiányában száll az államra. Ezzel megteremtette a büntető jogszabályokban az 280 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Egyezmény 15. cikkében foglalt rendelkezés teljesítésének feltételét, nevezetesen azt, hogy a felek törvényben kihirdetett nemzetközi szerződésben a közöttük lévő együttműködés eredményeként elkobzott vagyon megosztásáról megállapodhassanak. Ugyanakkor ez a lehetőség az elkobzott dolgok esetében korábban nem volt meg, bár az Egyezmény ezekre az esetekre is vonatkozik. Ezért a 2003. évi II. törvény 5. §-a 2003. március hó 1. napjától kezdődő hatállyal a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéshez hasonlóan módosította a Btk. elkobzásra vonatkozó 77. §-ának (7) bekezdését, megteremtve ezzel a nemzetközi jogsegély keretében elkobzott dolgok államok közötti megosztásának lehetőségét. 77/A. § (1) A 77. § (1) bekezdésének a) és d) pontjában meghatározott esetben az elkobzás kivételesen mellőzhető, ha az elkövetőre vagy a tulajdonosra a bűncselekmény súlyával arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki. (2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. A törvény kivételes szabályként lehetővé teszi az elkobzás mellőzését a bűncselekmény eszközéül használt vagy arra szánt, illetve a bűncselekmény elkövetési tárgyát képező dolgok tekintetében, amennyiben az intézkedés alkalmazása az elkövetőre, illetve a tulajdonosra nézve méltánytalan hátrányt jelentene. A méltányosság alkalmazását kizárhatják nemzetközi jogi kötelezettségeink. Erre figyelemmel kifejezetten kizárja a Btk. 286. §-a, amely utal a 77/A. § (1) bekezdésére. A méltányosság kizárását kimondó nemzetközi jogi kötelezettségre szolgálhat például az 1993. évi LXXI. tv. (a Btk. 261/A. §-a) is. A méltányosság alkalmazását kizárja továbbá, ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. A dolog elkobzásának célja újabb bűncselekmény elkövetésének a megelőzése és nem vagyoni jellegű joghátrány okozása. Ezért a törvény nem teszi lehetővé az elkobzás alá eső dolog értékének megfizetésére kötelezést, ha a dolog már nincs meg, vagy ha a bíróság az elkobzást méltányosságból mellőzi. Amennyiben a bíróság az elkobzás méltányosságból történő kivételes mellőzése mellett indokoltnak látja, mérlegelheti pénzbüntetés kiszabását.

6.3.5. 10.6.3.5. A vagyonelkobzás A vagyonelkobzás korábbi hazai jogunkban igen súlyos jogkövetkezményt jelentő mellékbüntetés volt, amely az elkövető egész vagyonának, vagy e vagyon egy részének elvonását jelentette. A polgári gondolkodást közvetítő Csemegi-kódex szellemével nem fért össze a jogintézmény, mert sértette a magántulajdon szentségét és nem garantálta a büntetőjogi jogkövetkezmény személyes jellegét, hiszen valamely személy megfosztása a vagyonától rendszerint családtagjainak vagyoni egzisztenciáját is közvetlenül sértette. A Btá.-ban jelent meg újfent, ám még nem generálisan, hanem csak egyes, a törvényben meghatározott különösen súlyos bűncselekmények miatt volt alkalmazható. A vagyonelkobzás a Btk.-ban már teljes körűen integrálódott. Eredetileg általános jellegű mellékbüntetésként határozta meg a törvényhozó, szabályozásában és jogi jellegében azonban utóbb gyökeres változások következtek be. A vagyonelkobzásra vonatkozó szabályoknak az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítása – szabadságvesztés kiszabása mellett – minden esetben kötelezővé tette elrendelését a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra, s ugyanakkor egyben erre a vagyoni körre korlátozta alkalmazhatóságát. Megszüntette tehát a jogszerűen szerzett vagyon elkobzásának a lehetőségét, s ezáltal a vagyonelkobzás elvesztette represszív, joghátrány jellegét, hiszen csak a bűncselekmény elkövetéséből származó javaknak, a nemzetközi egyezményekben is kötelezően előírt elvonását tette lehetővé. A 2001. évi CXXI. törvény ezt a folyamatot továbbfejlesztette és a vagyonelkobzást a mellékbüntetések közül az intézkedések közé helyezte át. Az újszerű szabályozás összhangban áll a 2000. évi CI. törvénnyel kihirdetett, a pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, Strasbourgban, 1990. november 8-án kelt Egyezményben vállalt nemzetközi kötelezettségeinkkel is. 281 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az (1) bekezdés e) pontját a 2003. évi II. törvény 6. §-a iktatta be új rendelkezésként 2003. március hó 1. napjával, majd ezt kiterjesztette az ígért vagyoni előnyre a 2009. évi CLXIII. törvény 29. §-ának (2) bekezdése 2010. április 1. napjával. A törvényi feltételek fennállása esetén az intézkedés alkalmazása önállóan, és büntetés vagy intézkedés mellett egyaránt kötelező, tehát a törvény nem enged mérlegelést a bíróság számára. Bűncselekmény elkövetése ugyanis közvetlenül soha nem teremthet jogalapot vagyoni gyarapodásra, mert ez ellenkeznék a társadalom alapvető erkölcsi felfogásával. A jogintézmény valódi rendeltetése a bűncselekményt megelőző eredeti állapot visszaállítása. Vagyonelkobzásnak gyakorlatilag csak szándékos bűncselekmény miatt lehet helye, bár a rendelkezés szövege erre nem utal kifejezetten. Egy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény, amelyből a sértettre káros következmények származnak, általában az elkövető vagyonát sem gyarapítja. Elméletileg azonban nem lehet kizárni, hogy gondatlan bűncselekménynek is lehet ilyen jogkövetkezménye. 77/B. § (1) Vagyonelkobzást kell elrendelni arra a) a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett, b) a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett, c) a vagyonra, amely a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépett, d) a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak. e) a vagyonra, amely az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt. (2) A vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást vele szemben kell elrendelni. (3) Ha az elkövető, vagy a (2) bekezdés szerint gazdagodott személy meghalt, illetőleg a gazdálkodó szervezet átalakult, a vagyonelkobzást a jogutóddal szemben kell elrendelni arra az (1) bekezdés szerinti vagyonra, amelyre a jogutódlás történt. (4) Az (1) bekezdés b) pontja esetében, az ellenkező bizonyításáig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt szerzett valamennyi vagyont. (5) Vagyonelkobzás nem rendelhető el a) arra a vagyonra, amely a büntetőeljárás során érvényesített polgári jogi igény fedezetéül szolgál, b) arra a vagyonra, amelyet jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek, c) az (1) bekezdés b) pontja esetében, ha a vagyon törvényes eredete bizonyított. 1. A vagyonelkobzás tárgya a vagyon. A törvény nem határozza meg a vagyon fogalmát, mert ezt büntető jogszabály nem is teheti meg. Vagyon alatt a Btk. alkalmazásában is mindazt érteni kell, amit a polgári jog a vagyon fogalma alatt ért. A vagyon fogalma alá vonható minden értékkel bíró (ingó vagy ingatlan) dolog, valamint az értékkel bíró jogosítványok. A vagyonelkobzás alkalmazhatóságával kapcsolatban a gyakorlatban felmerült problémák tisztázása érdekében a törvényhozó [a 77/C. § (4) bekezdésébe foglalt] legális értelmezéssel kimondja, hogy a vagyonelkobzás alkalmazásában vagyonon a vagyon hasznát, a vagyoni értékű jogot és követelést, illetve pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is érteni kell.

282 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon az elkövető vagyonában vagyonnövekményt idéz elő. Az intézkedés alkalmazása e növekmény elvonására szolgál. Csak az a vagyon vehető figyelembe, amely az elkövető vagyonába kerül, amelyen tulajdonjogot, vagy más vagyoni értékű jogosítványt, pl. haszonélvezetet, kezelői, használói jogot stb. szerzett. Önmagában tehát az a körülmény, hogy a lopás elkövetésének eredményeként a lopott autó az elkövető birtokába jutott, nem teremthet alapot a vagyonelkobzás kimondására. Az ilyen autó rendszerint formálisan sem kerülhet a tolvaj tulajdonába. Pusztán az a körülmény, hogy a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon nem az elkövető kizárólagos tulajdonába, hanem más természetes személlyel (pl. a házastársával) közös vagyonába kerül, nem akadálya a vagyonelkobzás kimondásának. Ilyenkor a házastárs vagy más tulajdonostárs – amennyiben a vagyonelkobzás a vagyoni érdekeit sérti – a bírósági végrehajtás szabályai szerint végrehajtási igényperrel léphet fel. A jogállami követelmények és jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében a törvény külön meghatározza annak a vagyonnak a körét, amelyre a vagyonelkobzás nem terjedhet ki. Alapvető szabály, hogy a jóhiszeműen, ellenérték fejében, illetve a bűnszervezetben részvétel ellenére bizonyítottan törvényesen (pl. öröklés folytán) szerzett vagyon nem kobozható el. Ha pedig a társadalom általános igénye a sértett polgári jogi igényével konkurál, az elsődleges cél csak a közvetlenül sértett személy reparációja lehet. Ezért úgy rendelkezik a törvény, hogy a büntetőeljárás keretében érvényesített polgári jogi igény fedezetéül szolgáló vagyonra a vagyonelkobzás nem rendelhető el. A vagyon a polgári jogi igény fedezetéül akkor szolgál, ha a polgári jogi igény érvényesítése céljából zár alá vételét rendelték el, és a zár alá vétel a vagyonelkobzást elrendelő határozat meghozatalakor is fennáll. 2. A vagyonelkobzás esetei a következők: a) Vagyonelkobzást kell elrendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett [77/B. § (1) bek. a) pont]. A „bűncselekmény elkövetése során” kifejezésből kitűnik, hogy az elkövető vagyonának gyarapodása nem tekinthető bűncselekmény elkövetéséből eredőnek egymagában azért, mert a vagyont (a vagyontárgyat) a bűncselekmény elkövetése idején szerezte. Lehetséges ugyanis, hogy a vagyon megszerzése a bűncselekmény elkövetésének időszakára esett ugyan, de teljesen törvényes (pl. öröklés útján történt). Szigorúbb szabályok vonatkoznak az (1) bekezdés b) pontja szerint arra a vagyonra, amelyet az elkövető a bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett. A „bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon” lehet olyan vagyontárgy is, amelynek a birtokába az elkövető a bűncselekmény útján jutott, de vissza kell adnia annak, akit illet. Ha pedig a jogosult kiléte nem állapítható meg, a lefoglalt dolog az állam tulajdonába kerül, de a később jelentkező igénylő az elévülési időn belül kérheti a dolog visszaadását, illetőleg az értékesítésből származó ellenértékét [Be. 155. § (6) bek.]. A vagyonelkobzás kimondása az ilyen dologra a kétszeri értékelés büntetőjogi tilalmába ütközne. Ezen felül az (5) bekezdés a) alpontja kifejezetten rendelkezik arról, hogy nem rendelhető el a vagyonelkobzás arra a vagyonra, amely a polgári jogi igény fedezetéül szolgál. A vagyonelkobzást „a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett” vagyonra is el kell rendelni. Ez a törvényi kitétel is a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra utal, de a bűncselekmény elkövetése és a vagyon közötti lazább kapcsolatra, mint „a bűncselekmény elkövetése során” kifejezés. Előfordulhat pl., hogy az elkövető nem a bűncselekmény elkövetése során, hanem csak a bűncselekmény törvényi tényállásának teljes megvalósulása (eredmény-bűncselekmény esetében az eredmény bekövetkezése) után, de a bűncselekménnyel összefüggésben realizálja az elkövetésből származó hasznot. A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben szerzettnek tekintendő az a dolog is, amelyet az elkövető olyan vagyontárgy felhasználásával szerez meg, amelyre a vagyonelkobzás nem mondható ki, hanem vissza kell adni az arra jogosultnak. Ha pl. a tolvaj vagy az orgazda eladja a lopott, illetve a lopásból származó dolgot, az eladott dolog ellenértékével a bűncselekménnyel összefüggésben gazdagodik. E rendelkezés alapján kell vagyonelkobzással elvonni azt a dolgot is, amelyet az elkövető az elkövetésért mástól kapott, azaz a 77. § (1) bekezdésének korábban hatályos d) pontja alapján elkobzás alá esett. Az ilyen dolog (vagyon) közvetlenül a bűncselekmény elkövetéséből ered, és nem adható vissza annak sem, aki adta, mert a vagyonnal a társadalom sérelmére élt vissza. A bűncselekmény elkövetéséért adott dolog helyébe lépő, annak értékesítéséből befolyt pénz, illetve azon vásárolt dolog az (1) bekezdés c) pontja alapján esik vagyonelkobzás alá. 283 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA b) A vagyonelkobzást el kell rendelni arra a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett [77/B. § (1) bek. b) pont]. A törvényhozó abból kiindulva, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszköze a bűnszervezetek megfosztása vagyoni alapjuktól, általános szabályként rendeli elkobozni azt a vagyont, amelyet az elkövető a bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett, de nem bűncselekmény elkövetéséből ered, s ezért az (1) bekezdés a) pontja értelmében nem esik vagyonelkobzás alá. A bűnszervezetben való részvétel idejét tágan kell érteni. A rendelkezés akkor is alkalmazandó, ha az elkövető az adott időpontban éppen nem fejt ki bűnöző tevékenységet, de a bűnszervezeti tagságát nem számolta fel. Az általános szabály alóli kivételként a vagyonelkobzást nem lehet elrendelni arra a vagyonra, amelynek törvényes eredete bizonyított. A törvényhozó a Btk. 77/B. §-a (4) bekezdésének beiktatásával egyértelművé tette, hogy az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásában az ellenkező bizonyításáig a vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt szerzett valamennyi vagyont. Ebből egyenesen következik, hogy a bizonyítás sikertelenségének kockázatát a terhelt viseli. Ha tehát az ilyen vagyon törvényes eredete kétséges, nem bizonyított egyértelműen, hogy a vagyont nem a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt törvényes úton szerezték, a vagyonelkobzást el kell rendelni. A törvény e rendelkezése folytán a vagyon törvényes eredetének bizonyítása körében a bizonyítási főszabály megfordul, és a terheltnek van kimentési lehetősége, amelynek során bizonyíthatja a vagyon törvényes eredetét. c) Vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amely a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépett [77/B. § (1) bek. c) pont]. E rendelkezés kiterjeszti a vagyonelkobzás alkalmazását arra a vagyonra is, amely az (1) bekezdés a) pontja szerint bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon helyébe lépett. A vagyonelkobzás alkalmazásának alapvető feltétele, hogy az elkövető vagyonában bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon révén vagyongyarapodás következik be. E feltétel megállapítása mellett azonban közömbös, hogy a vagyontárgy a büntetőeljárás lefolytatásakor még eredeti formájában szerepel-e az elkövető vagyonában vagy helyébe esetleg már más vagyontárgy lépett. Ki kell mondani a vagyonelkobzást, ha a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyontárgy nem az eredeti állapotában marad meg az elkövető birtokában vagy rendelkezése alatt, hanem átalakul, illetve más vagyontárgy lép a helyébe. Ha pl. valaki lopott építőanyagból a saját tulajdonában vagy használatában álló földre épít, a vagyonelkobzást az anyag értékének megfelelő pénzösszegben kifejezve az ingatlanra is ki lehet mondani. Elrendelhető a vagyonelkobzás olyan vagyontárgyara is, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon helyébe lépett vagyontárgy felhasználásával, de a polgári jog szabályai szerint törvényesen szerez meg. Ilyen vagyontárgy lehet pl. a lopott pénzen vásárolt ingatlan. Hasonló a helyzet, ha az elkövető a lopott vagyontárgyat eladja. Ebben az esetben a vételár a lopott vagyontárgy helyébe lépett vagyonnak tekintendő. Hangsúlyozzuk, hogy a vagyonelkobzás kimondására csak a még meglévő vagyon vonatkozásában kerülhet sor. Ha a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon már elfogyott, mert az elkövető felélte, vagy elenyészett (pl. megsemmisült), – a 77/C. § (1) bekezdésének a) pontja alapján – a vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell kimondani. d) Vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak [77/B. § (1) bek. d) pont]. Az (1) bekezdés d) pontja szerint vagyonelkobzás mondható ki arra a vagyonra is, amelyet célzatosan a bűncselekmény anyagi feltételeinek biztosítására fordítottak, illetve arra szántak. Így vonatkoztatható a rendelkezés olyan vagyontárgyra vagy szolgáltatásra, amellyel anyagilag támogatják a bűncselekmény elkövetőjét, pl. lakást biztosítnak a számára vagy gondoskodnak az eltartásáról, hogy zavartalanul vihesse végre a cselekményt. A vagyonelkobzás azonban csak akkor rendelhető el, ha a bűncselekmény elkövetésére ténylegesen sor kerül, azaz a cselekmény eljut a kísérlet vagy legalább a büntetendő előkészület szakáig. Az 1/2008. BJE. határozat szerint: a Btk. 77/B. § (1) bekezdés a) és d) pontjára figyelemmel a kábítószerrel visszaélés bűncselekményének elkövetőjével szemben a kábítószer értékesítésével összefüggő vagyonra 284 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA vagyonelkobzást kell elrendelni. A vagyonelkobzás nem korlátozható az értékesítéssel elért nyereségre. Azt a bűncselekménnyel összefüggő teljes vagyonra el kell rendelni, függetlenül a kábítószer megszerzésére fordított vagyon mértékétől, illetve attól, hogy a kábítószer értékesítése az elkövető számára nyereséges vagy veszteséges volt-e; a vagyonelkobzás mértéke nem csökkenthető a kábítószer megszerzésével összefüggő kiadásokkal. e) Vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amely az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt [77/B. § (1) bek. e) pont]. Az adott vagyoni előny tárgya a Btk. korában hatályos 77. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján elkobzás alá esett. A 2001. évi CXXI. törvény az elvi alapjait érintően módosította az elkobzás, illetve a vagyonelkobzás szabályait. A vagyoni értékük és nem egyéb veszélyességük miatt elkobozni rendelt dolgokat (így azt a dolgot, amely az adott vagyoni előny tárgya) kivette az elkobzásra vonatkozó szabályok hatálya alól. Az adott vagyoni előny a bűncselekményből eredő, az elkövető által a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonnak minősül, ennél fogva a 77/B. § (1) bekezdésének a) pontja alapján vagyonelkobzás alá esik. Ugyanakkor a jogalkotó figyelmét elkerülték azok a gyakorlatban előforduló esetek, amikor a passzív vesztegetés tettese az adott jogtalan vagyoni előnyt nem szerzi meg, azt a hatóságnak átadja, és a hatósággal együttműködve segít a bűncselekmény felderítésében. Felmerült, hogy a vagyonelkobzás elrendelésére törvényes jogcímet szolgáltathat a Btk. 77/B. §-a (1) bekezdésének d) pontja – amely szerint a vagyonelkobzást el kell rendelni arra a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak –, ám ez a fordulat az előkészület egyik eleme, a vesztegetés esetében pedig a jogtalan vagyoni előny ígérete, átadása a bűncselekmény tényállási eleme. Vesztegetés esetén azt nem valamely más bűncselekmény elkövetése érdekében adják, vagy ígérik, illetve fogadják el vagy kérik, hanem maga a jogtalan előny ígérete, adása, illetve ennek elfogadása valósít meg bűncselekményt. Erre tekintettel illesztette a 2003. évi II. törvény 6. §-a a tárgyalt fordulatot ismét a Btk.-ba. A közélet tisztasága elleni bűncselekmények körében a Legfelsőbb Bíróság BKv. 78. számú véleményében adott iránymutatást a vagyonelkobzás szabályainak alkalmazására. Aszerint: I. Amennyiben a közélet, avagy a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény elkövetése során a passzív vesztegető az aktív vesztegetőtől a vagyoni előnyt megszerzi, vele szemben arra, mint a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra a Btk. 77/B. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján vagyonelkobzást kell elrendelni. II. A passzív vesztegetővel szemben nem lehet vagyonelkobzást elrendelni, ha a bűncselekmény elkövetése révén vagy azzal összefüggésben nem szerezte meg a vagyoni előnyt. Amennyiben azonban az aktív vesztegető birtokából már kikerült a vesztegetésre szánt vagyoni előny, a Btk. 77/B. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján vele szemben vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amely az adott vagyoni előny tárgya volt. III. Annak a vagyoni előnynek az elvonására, amelyet az aktív vesztegető csupán ígért, nincs törvényes alap. Azt nem szerezte meg senki a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben, nem került sor arra sem, hogy az aktív vesztegető azt átadja, a birtokából nem került ki, így vele szemben vagyonelkobzás elrendelésének a Btk. 77/B. §-a (1) bekezdésének jelenleg hatályos rendelkezései alapján nincs helye. A BKv. 78. számú vélemény 2009. május 25-én született. Ezt követően egészítette ki a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CLXIII. törvény a 77/B. § (1) bekezdésének e) pontját az ígért vagyon előny tárgyának elkobzására vonatkozó rendelkezéssel. A módosító törvény indokolása szerint a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezések alkalmazása során a vagyon fogalmát tágan kell értelmezni. Az alatt érteni kell az anyagi javakat és a velük kapcsolatos jogok összességét, a vagyon hasznát, a követelést, továbbá bármely pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is. A 77/B. § (1) bekezdésének e) pontja lehetővé teszi a vesztegetés során szerzett vagyoni előny elvonását. Nem teljesen áll azonban összhangban a vesztegetésre vonatkozó különös részi szabályozással. A vesztegetés ugyanis megvalósul akkor is, ha az elkövető jogtalan előnyt ígér vagy a másik oldalról nézve a jogtalan előny ígéretét elfogadja. Nem feltétele tehát a bűncselekmény megállapíthatóságának az, hogy a megvesztegetett személy az előnyt meg is kapja. Ezáltal azonban, hogy a Btk.-nak a vagyonelkobzásra vonatkozó szabályai „adott” vagyoni előnyről rendelkeznek, nincs lehetőség az „ígért”, de még át nem adott vagyoni előny elkobzására. A korábban hatályos büntető anyagi jogi szabályozás tehát nem fedte le teljes körűen a bűncselekménnyel összefüggésben keletkezett, vagy azzal összefüggésben lévő dolog, illetőleg vagyon elkobzását. A törvénynek ezt a hibáját kijavította ki a módosítás azzal, hogy kiegészítette a 77/B. § (1) bekezdésének e) pontját úgy, hogy a

285 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA vagyonelkobzás kiterjed az ígért vagyoni előnyre is. Erre figyelemmel a BKv. 78. számú vélemény III. pontja meghaladottá vált. 3. A Btk. 77/B. §-ának (2) bekezdése annak megakadályozására irányul, hogy a vagyon átruházása hiúsítsa meg a vagyonelkobzást. A rendelkezés a szövegezése szerint a 77/B. § (1) bekezdésének a) pontjára utal vissza, valójában azonban arra a vagyonra is ki kell mondani a vagyonelkobzást, amely az (1) bekezdés további rendelkezései szerint esne vagyonelkobzás alá, de azzal más gazdagodott. A vagyonelkobzás nem csak akkor rendelhető el, ha a vagyon megszerzője tudott a vagyon eredetéről, hanem annak van jelentősége, hogy a vagyonnal gazdagodott, vagyis azt akár visszterhesen, akár ingyenesen megszerezte. Az (5) bekezdés b) pontja azonban gondoskodik a vagyon (a vagyontárgyat) jóhiszeműen és ellenérték fejében megszerző személy érdekeinek a védelméről. A vagyonelkobzásnak nem akadálya az sem, hogy az elkövető a vagyont felélte vagy megsemmisítette. Ebben az esetben a 77/C. § (1) bekezdésének a) pontját kell alkalmazni, azaz a vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell elrendelni. A (2) bekezdés utolsó mondata egyértelművé teszi, hogy a vagyonelkobzást gazdálkodó szervezettel (137. § 19. pont) szemben is ki lehet mondani, ha ennek a feltételei fennállnak, azaz a visszterhesen vagy ingyenesen szerzett vagyonnal gazdálkodó szervezet gazdagodott. Nincs jelentősége annak, hogy a gazdálkodó szervezet ügyvezetésre vagy képviseletre feljogosított tagjának vagy tisztségviselőjének a megszerzett vagyon eredetéről tudomása volt-e, kivéve az (5) bekezdés b) pontja esetét. A (2) bekezdés alapján csak akkor lehet vagyonelkobzást elrendelni, ha erre az (1) bekezdés nem adna lehetőséget. Ha pl. az elkövető eladja a bűncselekményből eredő dolgot, és a vételár az elkövetőnél az eladott vagyontárgy helyébe lépő vagyonként megvan, a vagyonelkobzást erre a vagyonra kell kimondani [az (1) bekezdés c) pontja alapján], de nem alkalmazható az intézkedés még egyszer azon a címen, hogy a vagyonnal „más személy”, a vevő is gazdagodott. Ellenkező esetben a bíróság nem csupán a bűncselekményből eredő vagyont vonná el, hanem annak kétszeresét. Ez pedig az általános büntetőjogi elvekbe (a kétszeri értékelés tilalmába) ütközne. Más a helyzet, ha a vagyontárgy megszerzésével annak megszerzője is bűncselekményt követ el (pl. az orgazda). Ha ellene is eljárás indul, ebben az eljárásban az általa megszerzett vagyontárgyra is el lehet rendelni a vagyonelkobzást, függetlenül attól, hogy erre a vagyontárgyra nézve az átruházóval szemben is alkalmazták-e az intézkedést. 4. A (3) bekezdés a jogutódlás sajátos esetéről rendelkezik. Eszerint az elkövető vagy a (2) bekezdés szerint gazdagodott személy halála, illetve a gazdálkodó szervezet átalakulása sem akadályozza a vagyonelkobzás elrendelését. Nincs jelentősége annak, hogy a jogutód (az örökös, vagy az átalakulás folytán létrejött gazdálkodó szervezet ügyvezetésre vagy képviseletre feljogosított tagja vagy tisztségviselője) tudott-e a vagyon eredetéről. 5. A (4) bekezdés az (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódik, és egyértelművé teszi, hogy az ellenkező bizonyításáig a vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni a bűnszervezetben való részvétel alatt szerzett minden vagyont. A bizonyítás sikertelenségének kockázatát tehát a terhelt viseli. Ha az ilyen vagyon törvényes eredete kétséges, azaz egyértelműen nem bizonyított, hogy a terhelt a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt ugyan, de törvényes úton szerezte, a vagyonelkobzást el kell rendelni. Ez az anyagi jogi szabályozás kivételt tesz a Be. 4. §-a alól, amely szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Erre már van példa a Btk. 179–181. §-a esetében is. Ha a vagyon törvényes eredete bizonyított, az (5) bekezdés c) pontja szerint a vagyonelkobzás nem rendelhető el. 6. Az (5) bekezdés a vagyonelkobzás alkalmazását korlátozó tilalmakat állapít meg. A vagyonelkobzás célja a bűnös úton elért vagyongyarapodás elvonása. Nem lehet vagyonelkobzást elrendelni arra a vagyonra (vagyontárgyra) amelyet a sértettnek kell kiadni vagy visszaadni, vagy amely a sértetthez már visszajutott (BKv. 69. I. pontja).

286 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Nem felel meg a jogállami követelményeknek a vagyonelkobzás elrendelése olyan vagyonra (vagyontárgyra), amelyet az elkövető a bűncselekmény útján szerzett meg, és ezért – jogellenesen és átmenetileg – a vagyonához tartozik, de igazoltan a sértettet illeti vagy más személyt. Ha az ilyen vagyontárgyat a büntetőeljárás során lefoglalták, a lefoglalás megszüntetésekor a Be. 155. §-ának (2) bekezdése szerint annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt, és ezt kétséget kizáróan igazolni tudja. A le nem foglalt, de az elkövető birtokában lévő vagyontárgyat is az igazoltan arra jogosultnak kell visszaadni, és nem rendelhető el vagyonelkobzás az olyan vagyontárgyra sem, amely a büntetőeljárástól függetlenül visszakerült már a sértett birtokába. Az (5) bekezdés a) pontja a magánfél (Be. 54. §) jogait részesíti védelemben. Eszerint a „polgári jogi igény fedezetéül szolgáló vagyonra” – azaz az olyan vagyonra, amelyre nézve a magánfél által érvényesített polgári jogi igény biztosítására zára alá vételt [Be. 159. § (2) bek.] rendeltek el, és az a vagyonelkobzás (esetleges) elrendeléséről szóló határozat meghozatalakor is fennáll – a vagyonelkobzás nem rendelhető el. Az olyan vagyontárgyra, amely megvan, és másnak kell visszaadni, egyébként sem lehet vagyonelkobzást kimondani, de a most tárgyalt rendelkezés tágabb körben védi a magánfél érdekeit. Ha a bűnös úton elért vagyongyarapodás a polgári jogi igény megítélésével kimerül, akkor nincs helye vagyonelkobzásnak. Ha azonban a megítélt polgári jogi igény a vagyongyarapodásnak csak egy részét meríti ki, akkor a fennmaradó részre – az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén – vagyonelkobzást kell elrendelni. A polgári jogi igény érvényesítésének egyéb törvényes útra utasítása esetén a Btk. 77/B. §-a (5) bekezdésének a) pontja szerinti rendelkezés nem akadálya a vagyonelkobzás elrendelésének, amennyiben annak egyéb törvényi feltételei fennállnak (BKv. 69. II. 1–2. pontja). Ha a bíróság a korlátozó rendelkezések ellenére rendel el vagyonelkobzást valamely vagyontárgyra, az elkövetőnek a sértettel szemben fennálló kártérítési kötelezettségéért az állam – a Ptk. 120. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint – az elkobzott vagyon erejéig felel. Az (5) bekezdés b) pontja a (2) bekezdés rendelkezéséhez kapcsolódik, amely szerint a vagyonelkobzást olyan vagyonra is el lehet rendelni, amellyel „más gazdagodott”. Az intézkedés természetesen nem csak akkor rendelhető el, ha a vagyon megszerzője tudott a vagyon eredetéről, ugyanakkor gondoskodni kellett a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző személy jogainak a védelméről is. Nemcsak az nem tekinthető jóhiszemű szerzőnek, aki tudott a vagyon bűnös eredetéről, hanem az sem, aki ezt gyaníthatta, pl. adásvétel esetén a feltűnően alacsony vételárból. Az ingyenesen szerzett vagyonra a vagyonelkobzást a megszerző jóhiszeműsége ellenére is ki lehet mondani. Ha ez a rendelkezés a vagyonelkobzást a vagyon megszerzőjével szemben kizárja, az intézkedést csak az elkövetővel szemben lehet elrendelni, mégpedig az (1) bekezdés c) pontja alapján az elkövetőnél meglévő, a jóhiszemű szerzőre átruházott vagyon ellenértékére, vagy pedig mint fel nem lelhető vagyonra, de ilyenkor kizárólag pénzösszegben kifejezve [77/C. § (1) bek. a) és c) pont]. Az (5) bekezdés c) pontját, amely az (1) bekezdés b) pontja és a (4) bekezdés rendelkezésével függ össze, már érintettük. Törvényes eredetű vagyon az a vagyon is, amelyet az elkövető a (bizonyítottan) törvényes jövedelméből szerzett. 7. Ha a bűncselekményt többen követték el, külön kell vizsgálni minden egyes elkövetőnél, hogy vele szemben elrendelhető-e vagyonelkobzás és milyen mértékben. A törvény nem teszi lehetővé, hogy ugyanarra a vagyonra (vagyonrészre, vagyontárgyra, pénzösszegre) több elkövetővel szemben egyetemlegesen rendeljenek el vagyonelkobzást, illetve, hogy az egyik elkövető egyetemlegesen feleljen a másik elkövető vagyonelkobzással elvont vagyonáért (BKv. 69. III. pontja). A 2/2008. BJE. szerint: ha a büntetőeljárás olyan bűncselekmény miatt van folyamatban, amellyel kapcsolatban vagyonelkobzásnak lehet helye, és alaposan tartani kell attól, hogy annak kielégítését meghiúsítják, a vagyonelkobzással elvonható vagyon, vagyonrész vagy vagyontárgy zár alá vétele akkor is elrendelhető, ha a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik, vagy terheltté nyilvánításra nem került sor. 77/C. § (1) A vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell elrendelni, a) ha a vagyon már nem lelhető fel,

287 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA b) ha a 77/B. § alapján vagyonelkobzás alá eső vagyon az egyéb vagyontól nem különíthető el, vagy az elkülönítése aránytalan nehézséget okozna, c) a 77/B. § (5) bekezdésének b) pontjában meghatározott esetben. (2) A vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették. (3) Az elkobzott vagyon törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll. (4) A 77/B. § és a 77/C. § alkalmazásában vagyonon annak hasznát, a vagyoni értékű jogot, követelést, továbbá bármely pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is érteni kell. 1. A 77/C. § előírja, illetve lehetővé teszi, hogy a bíróság a vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve rendelje el. Ha a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyontárgy az eljárás alatt is az elkövető birtokában van, a bíróság általában nincs abban a helyzetben, hogy helyette meghatározott pénzösszegben mondja ki a vagyonelkobzást és a meglévő vagyontárgyat az elkövető birtokában hagyja. Az (1) bekezdés a) pontja alkalmazandó, ha a vagyontárgy az elkövetőnél már nincs meg, mert pl. felélte, elrejtette, vagy megsemmisítette. Nem zárja ki azonban a bíróság választási lehetőségét, mert lehetséges, hogy a törvény más rendelkezéseinek alkalmazása célravezetőbb. Nevezetesen kimondható a vagyonelkobzás a 77/B. § (1) bekezdésének c) pontja alapján a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon helyébe lépett vagyonra, illetve e rendelkezés (2) bekezdése alapján arra a vagyonra is, amellyel más gazdagodott. E lehetőségek közül a bíróság az eset körülményei szerint választhat, de úgy, hogy nem sértheti meg a kétszeri értékelés tilalmát, azaz a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyont csak egyszer vonhatja el, akár az elkövetőtől, akár mástól. Mindenesetre pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzást akkor is lehet alkalmazni, ha az elkövetőnek az elbírálás idejében már nincs vagyona. [Lásd az (1) bekezdés c) pontját is.] A pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás elrendelésének nem akadálya, ha az egyébként elkobzandó vagyon nem lelhető fel, attól a terhelt vagy más gazdagodó bármilyen okból elesett (BH 2008/320). Az (1) bekezdés b) pontja célszerűségi okokból abban az esetben is lehetővé teszi a pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzást, ha a vagyontárgy megvan. Ezáltal elkerülhető, hogy az intézkedés folytán a végrehajtás során nehézségeket okozó tulajdonközösség keletkezzen az állam és valamely természetes személy vagy gazdálkodó szervezet között. Az (1) bekezdés c) pontja a 77/B. § (5) bekezdésének b) pontjával függ össze. Ha ez a rendelkezés a vagyonelkobzást a vagyon megszerzőjével szemben kizárja, akkor a vagyon az elkövetőnél „fel nem lelhető vagyon” [az (1) bekezdés a) pontja alkalmazandó], és az intézkedést az elkövetővel szemben kell elrendelni, de kizárólag pénzösszegben kifejezve. 2. A vagyonelkobzás alkalmazásának előfeltétele bűncselekmény elkövetése. A társadalom védelme azonban az intézkedés alkalmazását akkor is indokolhatja, ha a cselekmény megvalósította ugyan valamely bűncselekmény törvényi tényállását, ám az elkövető mégsem büntethető. A törvényhozó ezért – figyelemmel a szankciórendszerben elfoglalt új helyére, azaz intézkedés jellegére – a vagyonelkobzásra is kiterjesztette a korábban csak az elkobzásnál alkalmazott szabályt, amely szerint ezt az intézkedést akkor is alkalmazni kell, ha az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették. Megrovás alkalmazására csak azzal szemben van helye, aki bűncselekményt követett el. Az elkobzás szempontjából közömbös, hogy az elbírálás időszakára e cselekmény már nem veszélyes a társadalomra, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, ezért e körülmények a vagyonelkobzás alkalmazását nem érintik. 3. A (3) bekezdés értelmében az elkobzott vagyon az államra száll, vagyis azon az állam már az intézkedést elrendelő határozat jogerőre emelkedésével tulajdont szerez. A Ptk. 120. §-ának (3) bekezdése szerint az állam 288 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA tulajdonszerzése nem érinti az ingatlan-nyilvántartásba jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jogokat. „A törvény eltérő rendelkezése” nemzetközi szerződésen alapulhat, de jelenleg nincs hatályban ilyen eltérő rendelkezés. 4. A vagyonelkobzás és a súlyosítási tilalom (Be. 354. §) A Be. 354. §-ának (5) bekezdése szerint, ha az elsőfokú bíróság az elkobzásról, illetőleg a vagyonelkobzásról a törvény rendelkezése ellenére nem rendelkezett, a tényállás azonban a döntéshez szükséges adatokat tartalmazza, erről a másodfokú bíróság is határozhat abban az esetben is, ha a terhelt terhére nem jelentettek be fellebbezést. Amennyiben pedig a bíróság a jogerős ügydöntő határozatában nem rendelkezett a vagyonelkobzásról, bár annak helye lenne, mulasztását különleges eljárásban kell pótolni (BH 2008/320). A vagyonelkobzás elrendelése érdekében bejelentett ügyészi fellebbezés nem oldja fel a súlyosítási tilalmat (EBH 1685. I.).

6.3.6. 10.6.3.6. A pártfogó felügyelet A pártfogó felügyelet a bűncselekményt elkövetők ellenőrzését, irányítását, a társadalomba beilleszkedésük segítését és támogatást szolgáló intézkedés. A pártfogó felügyelet célja, hogy az elkövető ellenőrzésével és irányításával elősegítse annak megakadályozását, hogy ismételten bűncselekményt kövessen el, és segítséget nyújtson a társadalomba való beilleszkedéséhez, az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez [Bv. tvr. 92. § (1) bek.]. Alkalmazásának elsődleges célja tehát az egyéni megelőzés. Az „elítéltek” ellenőrzése és felügyelete azonban a társadalom védelmét is szolgálja. Állandósítja bennük azt a tudatot, hogy magatartásukat a hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri, és ebben az intézkedés joghátrány jellege jelentkezik. A törvény nem ad lehetőséget az intézkedés önálló alkalmazására, csak büntetés vagy más intézkedés mellett. Elrendelésének vannak kötelező és a bíróság mérlegelésén alapuló esetei. 82. § (1) Pártfogó felügyelet rendelhető el a) a vádemelés elhalasztásának tartamára, b) a feltételes szabadság tartamára, c) a próbára bocsátás próbaidejére, d) a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére, ha annak eredményes elteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése szükséges. (2) Pártfogó felügyelet alatt áll az a visszaeső, akit feltételes szabadságra bocsátottak, próbára bocsátottak, vagy akivel szemben a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették. Kiutasítás mellett pártfogó felügyelet elrendelésének nincs helye. (3) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott pártfogó felügyelet tartama azonos a feltételes szabadság, a próbaidő, illetve a vádemelés elhalasztásának tartamával, de legfeljebb öt év. A (2) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve a pártfogó felügyelő a pártfogó felügyelet fele részének, de legalább két év eltelte után pártfogó felügyelői véleményében javasolhatja a pártfogó felügyelet megszüntetését, ha annak szükségessége már nem áll fenn. (4) A pártfogó felügyelet alatt álló személy köteles a jogszabályban és határozatban előírt magatartási szabályokat megtartani, a pártfogó felügyelővel rendszeres kapcsolatot tartani, és részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadni. (5) A bíróság, illetve vádemelés elhalasztása esetén az ügyész határozatában a pártfogó felügyelet céljának elősegítése érdekében külön magatartási szabályként kötelezettségeket és tilalmakat írhat elő. A bíróság, illetve az ügyész elrendelheti, hogy a pártfogolt a) a bűncselekmény elkövetésében részt vett, meghatározott személlyel ne tartson kapcsolatot;

289 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA b) a bűncselekmény sértettjétől, illetőleg annak lakásától, munkahelyétől vagy attól a nevelési-oktatási intézménytől, ahová a sértett jár, tartsa távol magát; c) meghatározott jellegű nyilvános helyeket és nyilvános rendezvényeket, továbbá meghatározott közterületeket ne látogasson, d) nyilvános helyen ne fogyasszon szeszes italt; e) meghatározott helyen és időközönként, meghatározott szervnél vagy személynél jelentkezzék; f) vegye fel a kapcsolatot a megyei munkaügyi központtal, vagy az önkormányzatnál közmunkára jelentkezzen be; g) meghatározott tanulmányokat folytasson; h) – hozzájárulása esetén – meghatározott gyógykezelésnek vagy gyógyító eljárásnak vesse alá magát. i) (6) A bíróság, illetve az ügyész az (5) bekezdésben felsorolt magatartási szabályokon kívül más magatartási szabályokat is előírhat, különös tekintettel a bűncselekmény jellegére, az okozott kárra és az elkövető társadalmi beilleszkedésének esélyeire. 1. A 2009. évi Bn. a büntetési rendszer továbbfejlesztéséhez igazodóan átalakította a pártfogó felügyelet elrendelésére vonatkozó szabályokat is. Korábban az, akivel szemben a vádemelést elhalasztották, a törvény kötelező rendelkezése alapján pártfogó felügyelet alatt állt. Az új szabályozás megszüntette az intézkedés törvény kötelező rendelkezésén alapuló elrendelését, és alkalmazását az ügyész mérlegelési jogkörébe utalta mondván, hogy felesleges minden elkövetőre nézve, mérlegelés nélkül, automatizmusként előírni a kötelező pártfogó felügyeletet. Az ügyész elsősorban az elkövető személyét figyelembe véve dönthet arról, hogy az intézkedés elrendelése a vádemelés elhalasztásának eredményes eltelte érdekében szükséges-e. Korábban azért nem vetett fel alkotmányos aggályokat a büntetőjogi intézkedés ügyész általi alkalmazása, mert az ügyész valójában csak a vádemelés elhalasztásáról döntött, és az intézkedés ahhoz a törvény kötelező rendelkezése alapján kapcsolódott. Az új szabályozásban viszont az ügyész önállóan, saját jogkörében rendelkezik a – részben joghátrány jellegű – büntetőjogi intézkedés elrendeléséről, alkalmazásáról. Ilyen jogosítványa az ügyésznek eddig nem volt. Az ügyész által alkalmazható megrovás nem sorolható ide, ugyanis a megrovást alkalmazható ügyészi határozat ellen a feljelentett, illetve a terhelt jogorvoslattal élhet az eljárás folytatása érdekében. A megrovás a rosszallás szóbeli kifejezésén túl egyébként sem jár tényleges joghátránnyal. Az alkotmányos büntetőjog alapvető követelménye – az Alkotmány 45. §-ának (1) bekezdése alapján –, hogy a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatás a bíróságok útján történik. Ezért az új rendelkezés indokoltan vet fel alkotmányos aggályokat. A vádemelés elhalasztására vonatkozó rendelkezéseket a Be. 222–223. §-ai – illetve fiatalkorúak esetén a 459. §-a, katonák tekintetében a 485/C. §-a – határozzák meg. Továbbra is a bíróság mérlegelésétől függ az intézkedés alkalmazása a szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás tartamára [48. § (3) bek.], a próbára bocsátás próbaidejére [72. § (4) bek.], valamint a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére [91. § (6) bek.]. Ez utóbbi – értelemszerűen – vonatkozik a szabadságvesztés végrehajtása részbeni felfüggesztésének a próbaidejére is. Kötelező viszont az intézkedés elrendelése a (2) bekezdésben meghatározott esetekben, tehát, ha visszaeső a feltételes szabadságra bocsátott, a próbára bocsátott vagy az az elkövető, akivel szemben szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették. A fiatalkorúak pártfogó felügyeletének elrendelése kötelező a felfüggesztett szabadságvesztés, a próbára bocsátás, a feltételes szabadságra bocsátás és a javítóintézetből ideiglenes elbocsátás esetén egyaránt (119. §). Korábban a Bv. tvr. lehetőséget biztosított a pártfogó felügyelet elrendelésére a szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozása körében is. Ennek lehetőségét azonban a Bv. tvr. 2002. április 1-jétől hatályos módosítása megszüntette. 290 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az (1) bekezdés szerint a bíróság mérlegelésétől függő esetekben a pártfogó felügyeletet elrendelésének akkor van helye, ha a feltételes szabadság, illetve a próbára bocsátás és a felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének eredményes elteltéhez az elkövető rendszeresen figyelemmel kísérése szükséges. A kifogásolható életvezetésű, fiatal felnőtt terheltre garázdaság és könnyű testi sértés miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés mellett pártfogó felügyelet alkalmazása indokolt (BH 1990/409.). Az alkoholista életvezetésű vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén általában ugyancsak indokolt a pártfogó felügyelet elrendelése (BH 1999/95). Annak a pártfogó felügyelete, akit a bíróság kiutasításra ítélt, nem hajtható végre, mivel a két joghátrány a lényegét tekintve kizárja egymást. A törvény ezért kimondja, hogy kiutasítás mellett pártfogó felügyelet elrendelésének nincs helye. A 2009. évi Bn. nem tartotta meg azt a korábbi szabályt, amely feljogosította az adott ügyben eljáró (ítélő) bíróságot arra, hogy a terhelt személyiségének ismeretében már az ítélet meghozatalakor rendelkezzen az esetleges feltételes szabadságra bocsátás idejére az elítélt pártfogó felügyeletének az elrendeléséről és arra is, hogy ítéletében egyúttal egyes külön magatartási szabályokat is meghatározzon. A bíróság a pártfogó felügyelet elrendeléséről utólag [különleges eljárásban – Be. XXIX. fejezet] is határozhat, ha erről a jogerős ítélet a Btk. kötelező rendelkezése [82. § (2) bek.] ellenére nem rendelkezett (Be. 567. §). 2. A pártfogó felügyelet az intézkedést elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjával, illetve a szabadságvesztésből vagy a javítóintézeti nevelésből történő szabadulás napjával kezdődik. Ha az ügyész a vádemelés elhalasztása mellett rendeli el, a pártfogó felügyelet kezdőnapja a vádemelés elhalasztását elrendelő határozat közlésének napja. A törvény meghatározza a pártfogó felügyelet időtartamát, amely azonos a feltételes szabadság, a próbaidő és a vádemelés elhalasztásának tartamával, de legfeljebb öt év. A Btk. 48. § (1) bekezdése értelmében a feltételes szabadság tartama azonos a szabadságvesztés hátralévő részével, de legalább egy év, életfogytig tartó szabadságvesztés esetén tizenöt év. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás tizenöt éves tartama nyilvánvalóan oly hosszú idő, amelynek teljes tartama alatt – az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése és társadalmi reintegrációjának elősegítése – indokolatlan és célszerűtlen is. Az ötéves időtartam elegendő ahhoz, hogy az elítélt figyelemmel kísérése által nyomon követhető legyen életmódjának alakulása, valamint arra is, hogy a részére nyújtott segítséggel sikeresen integrálódhasson. A törvény ezért öt évben maximálja az intézkedés tartamát. Egyéb esetekben a feltételes szabadság, a próbára bocsátás, vagy a felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaidejének lejártával, továbbá a vádemelés elhalasztására megállapított határidő eredményes elteltével a pártfogó felügyelet a törvény erejénél fogva megszűnik. A pártfogó felügyelet végrehajtása során előfordulhat az is, hogy az intézkedés az eredetileg meghatározott tartam leteltét megelőzően meghozza kívánt eredményt. A gyakorlati tapasztalatok szerint két év elteltével már megállapítható, hogy a pártfogás sikeres volt-e. A szükséges mértéken felüli pártfogás és az elkövető élete indokolatlanul hosszú ellenőrzésének elkerülése érdekében a 2009. évi Bn. új rendelkezésként iktatta a törvénybe, hogy – a visszaesőkre vonatkozó kötelező szabályozás [lásd a (2) bekezdésben] kivételével – a pártfogó felügyelő a pártfogó felügyelet fele részének, de legalább két év eltelte után a pártfogó felügyelői véleményben javasolhatja a pártfogó felügyelt megszüntetését, ha annak szükségessége már nem áll fenn. Ebben az esetben az intézkedés megszüntetéséről a büntetés-végrehajtási bíró rendelkezik [Bv. tvr. 102. § (2) bek. d) pontja]. 3. A pártfogó felügyelet alatt álló személy köteles a jogszabályban és bírósági határozatban előírt magatartási szabályokat megtartani, a pártfogóval rendszeresen kapcsolatot tartani és részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadni. A kötelezettségek meghatározása körében közömbös, hogy, milyen jogcímen rendelték el az intézkedést. A pártfogolt legfontosabb kötelezettsége, hogy az előírt magatartási szabályokat megtartsa. A magatartási szabályok célja az, hogy a pártfogolt képességei szerint dolgozzék, törvénytisztelő életmódot folytasson, és tartózkodjék a jogsértésektől. Ezt a célt kötelezettségek és tilalmak szolgálják. Az alapvető kötelezettségeket a Btk. határozza meg. Az egyéniesítés követelményére tekintettel azonban a kötelezettségek és tilalmak kimerítő felsorolása a törvényben nem lehetséges. Az (5) bekezdés ezért csak azokat a legfontosabb szempontokat emeli ki, amelyek a 291 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA kötelezettségek és a tilalmak meghatározásánál irányt mutatnak a részletes szabályozás, illetőleg a bíróság számára. Egyúttal a (6) bekezdés feljogosítja a bíróságot, illetve az ügyészt arra, hogy – különös tekintettel a bűncselekmény jellegére, az okozott kárra és az elkövető társadalmi beilleszkedésének esélyeire – az (5) bekezdésben felsorolt magatartási szabályokon kívül más magatartási szabályokat is előírjon. A bírósági határozatban előírt szabályoknál arra kell törekedni, hogy azok világosak, félreérthetetlenek, teljesíthetők legyenek. Nem lehetnek túlságosan általános természetűek, tehát pl. nem helyes azt előírni, hogy a pártfogolt tartózkodjék bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésétől. Az ilyen magatartásokhoz ugyanis a törvény – a bíróság rendelkezése nélkül is – a felelősségre vonás következményét fűzi. Nem lehet magatartási szabályként olyan tilalmat előírni, amely a törvényben büntetésként szerepel, ezért törvénysértő annak az előírása, hogy az elkövető járművet nem vezethet (BH 1978/367). A bíróság külön magatartási szabályként olyan kötelezettséget sem állapíthat meg, amelyre kötelezés a polgári bíróság hatáskörébe tartozik. Így törvénysértő a lakásból kiköltözésre kötelezés, mert ez a lakáshasználati jog megvonását jelenti (BH 1984/184.). A pártfogó felügyelet keretében elrendelt magatartási szabályok a büntetőjogi intézkedés lényegét képező büntető anyagi jogi szabályok, ezért a külön magatartási szabályokra vonatkozó rendelkezéseket a törvény – vonatkozzon az a büntetőügyben történő elrendelésre, vagy a Bv. tvr. szerinti büntetés-végrehajtási bíró eljárására – egységesen a Btk.-ban helyezi el. A bíróság a pártfogó felügyelet céljának elősegítése érdekében az (5) bekezdésben felsorolt egy vagy több külön magatartási szabályt rendelhet el. A bíróság a határozatában előírt magatartási szabályokat a pártfogolt magatartásától és életvezetésétől függően módosíthatja. A magatartási szabályok módosítását a pártfogó felügyelő is javasolhatja, illetőleg a pártfogolt is kérheti. Ilyen ügyben a bíróság pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el (Bv. tvr. 100. §). 4. A pártfogó felügyeletet a Központi Igazságügyi Hivatal látja el a megyei (fővárosi) igazságügyi hivatalok pártfogó felügyelői szolgálata útján. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat: a) végzi a pártfogó felügyelői tevékenységről szóló jogszabályban meghatározott feladatokat, b) pártfogó felügyelői foglalkoztatókat, szállásokat és irodákat működtet. Amennyiben a pártfogolt több határozattal elrendelt pártfogó felügyelet hatálya alatt áll, a pártfogó felügyeletet együttesen kell végrehajtani. A pártfogó felügyelet végrehajtásában a rendőrség közreműködik, és közbiztonsági szempontból ellenőrzi a pártfogolt magatartását. A rendőrség közreműködése során: a pártfogó felügyelet végrehajtása körében teljesíti a pártfogó felügyelői szolgálat megkereséseit, ellenőrzi egyes magatartási szabályok [Btk. 82. § (5) bek. a)–d) pont] megtartását, javasolhatja az előírt magatartási szabályoknak a módosítását (100. §), tájékoztatja a pártfogó felügyelői szolgálatot a pártfogolt ellenőrzése során szerzett tapasztalatairól és segíti a pártfogó felügyelő munkáját. A pártfogó felügyelet végrehajtásában a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, a karitatív és öntevékeny szervezetek közreműködnek. A pártfogó felügyelet végrehajtásában közreműködő szervek munkáját az állampolgárok segítik és támogatják. [Bv. tvr. 94. § (1)–(4) bek.]. A pártfogó felügyelet csak akkor lehet eredményes, ha a pártfogó munkáját a pártfogolt is segíti. E téren az a legfontosabb követelmény, hogy a pártfogolt a pártfogóval rendszeresen kapcsolatot tartson és megadja részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást. Ezért a pártfogolt köteles: a) a pártfogó felügyeletet elrendelő határozat jogerőre emelkedése, illetve a szabadságvesztésből szabadulása után a jogszabályban meghatározott időben az állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon és a pártfogó felügyelőnél jelentkezni; b) ha munkaképes – a jogszabályban meghatározott kivétellel, a lehetőségekhez képest – munkaviszonyba állni, vagy egyéb kereső foglalkozást folytatni; c) a munkahelyének és a lakóhelyének megváltoztatására irányuló szándékát a pártfogó felügyelőnek előzetesen bejelenteni; d) a pártfogó felügyelőnek a magatartási szabályok megtartására és ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseit teljesíteni; e) a jogszabályban vagy a bíróság határozatában előírt egyéb kötelezettséget megtartani;

292 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA f) a pártfogó felügyelet tartama alatt a pártfogó felügyeletet elrendelő határozatot magánál tartani, és ha a rendőrség igazoltatja, a határozatot a személyazonosító igazolvánnyal együtt bemutatni (Bv. tvr. 96. §). A pártfogolt közreműködése jogi eszközökkel is kikényszeríthető. A magatartási szabályok módosítását a hivatásos pártfogó is javasolhatja, illetőleg a pártfogolt is kérheti. Vádemelés elhalasztása esetén az ügyész által megállapított pártfogó felügyelet végrehajtására a bíróság által elrendelt intézkedésre vonatkozó rendelkezéseket értelemszerű eltérésekkel megfelelően alkalmazni kell. A pártfogó felügyelet végrehajtása iránt az ügyész a pártfogó felügyelői szolgálatot keresi meg. A pártfogolt köteles: a) a vádemelés elhalasztásáról szóló határozat kézbesítése után a jogszabályban meghatározott időben az állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon és a pártfogó felügyelőnél jelentkezni, és b) az ügyész határozatában előírt egyéb kötelezettséget megtartani. A külön magatartási szabályok előírására és a magatartási szabályok módosítására az ügyész jogosult. Ha a pártfogolt a magatartási szabályokat súlyosan megszegi, a pártfogó felügyelő, illetve a rendőrség az ügyészhez fordul. A pártfogó felügyelet megszűnik, ha az ügyész vádat emel, vagy a nyomozást megszünteti [Bv. tvr. 102/A. § (2)–(6) bek.]. A katona pártfogó felügyeletét – ha az állományilletékes parancsnok másképp nem rendelkezik – a szolgálati elöljáró által kijelölt hivatásos katona pártfogó, a bíróság, illetőleg az ügyészség határozata alapján hajtja végre [Bv. tvr. 104. § (2) bek.]. Ha a pártfogó felügyelet alá helyezett katona szolgálati viszonya a pártfogó felügyelet tartama alatt szűnik meg, köteles jelentkezni a lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelőnél. A szolgálati viszony megszűnéséről az állományilletékes parancsnok haladéktalanul értesíti a pártfogolt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes pártfogó felügyelői szolgálatot és rendőrkapitányságot; egyidejűleg közli a megállapított magatartási szabályokat. A továbbiakban a pártfogó felügyelet végrehajtására az általános szabályok irányadók [Bv. tvr. 104/A. § (3)–(4) bek.]. 5. Az elítéltek utógondozása. A pártfogó felügyelettől el kell határolnunk a Bv. tvr. IX. fejezetében szabályozott utógondozás jogintézményét. Amíg a büntetőjogi intézkedésként szabályozott pártfogó felügyelet célja, hogy az elkövető ellenőrzésével és irányításával elősegítse annak megakadályozását, hogy ismételten bűncselekményt kövessen el, az utógondozásnak az a célja, hogy a szabadságvesztésből szabadultnak segítséget nyújtson a társadalomba beilleszkedéshez, és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A szabadságvesztésből szabaduló elítélt különösen a munkába állásához, a letelepedéséhez, szállásbiztosításához, a megkezdett tanulmányai folytatásához, gyógykezeléséhez és gyógyító eljáráshoz kérhet segítséget és támogatást. A büntetés-végrehajtási intézet az eljárása során megállapítja, hogy az elítélt a szabadulása után hol kíván letelepedni, és rendszeresen munkát végezni, továbbá elősegíti, hogy az elítélt rendezze a szabadulása utáni letelepedésével és munkába állásával kapcsolatos ügyeit. A feladatok teljesítése érdekében a büntetés-végrehajtási intézet az elítéltet meghallgatja, szükség esetén megkeresi azt a pártfogó felügyelőt, akinek az illetékességi területén az elítélt letelepedni kíván, annak érdekében, hogy nyújtson segítséget a letelepedéséhez és a munkába állásához, illetőleg a megkezdett tanulmányok folytatásához. Az utógondozást a pártfogó felügyelő végzi, a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, a karitatív és öntevékeny szervezetek közreműködésével. A pártfogó felügyelő vagy az általa megbízott társadalmi pártfogó: a) a büntetés-végrehajtási intézetben felkeresheti az elítéltet, és tanácsot adhat a társadalomba való beilleszkedéséhez; b) a büntetés-végrehajtási intézet megkeresésére, illetőleg az elítélttel történt megbeszélés alapján segítséget nyújthat az elítélt letelepedéséhez és munkába állásához; c) szükség esetén segíti az elítélt családi kapcsolatainak helyreállítását. A pártfogó felügyelő az intézkedésének eredményéről még az elítélt szabadulása előtt tájékoztatja a büntetésvégrehajtási intézetet, a tájékoztatást a büntetés-végrehajtási intézet közli az elítélttel.

293 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Ha a szabadságvesztésből szabadult személynek nincs megfelelő munkahelye és szállása, elő kell segíteni olyan munkáltatónál való elhelyezkedését, amely szállást is nyújt, és a büntetés-végrehajtási szervekkel, valamint a pártfogó felügyelővel együttműködve szervezetten támogatja a szabadságvesztésből szabadult személyek beilleszkedését a társadalomba. 6. A bűnmegelőzési ellenőrzés. Az utógondozással rokon vonásokat mutatott a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben szabályozott bűnmegelőzési ellenőrzés jogintézménye. A Rendőrség a legalább háromévi szabadságvesztésből szabadult elítéltet bűnmegelőzési célból ellenőrizhette, ha a törvényben meghatározott bűncselekmények miatt ítélték el, és a büntetés végrehajtása során tanúsított, a bűnöző életmód folytatására, a bűnöző kapcsolatok felújítására utaló magatartásából alaposan következtetni lehet arra, hogy ismét bűncselekményt fog elkövetni. A bűnmegelőzési ellenőrzést az elítéltet szabadító büntetés-végrehajtási intézet székhelye szerint illetékes rendőr-főkapitányság a szabadulást megelőzően egy hónappal kezdeményezte a büntetés-végrehajtási intézet székhelye szerinti megyei (fővárosi) bíróságon működő büntetés-végrehajtási bírónál, és a büntetés-végrehajtási bíró rendelte el. Az Alkotmánybíróság a 47/2003. (X. 27.) AB határozatával a bűnmegelőzési ellenőrzésre vonatkozó szabályokat megsemmisítette.

6.3.7. 10.6.3.7. Az alkoholisták kényszergyógyítása Az alkoholizmus és a bűnözés közötti szoros összefüggésre tekintettel Büntető Törvénykönyvünk korábban a 75. §-ában lehetővé tette az elkövető kényszergyógyításának az elrendelését, ha a bűncselekménye alkoholista életmódjával függött össze és hat hónapot meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. A Btk. 75. §-át azonban a 2009. évi Bn. 2009. augusztus hó 9. napjával hatályon kívül helyezte. A 2009. évi Bn.-hoz fűzött indokolás szerint az alkoholisták kényszergyógyításának eltörlését elméleti megfontolások és gyakorlati tényezők egyaránt indokolták. A modern orvostudományban elfogadottá vált, hogy az alkoholizmus szenvedélybetegség, így az alkoholistát beteg embernek kell tekinteni, és mint beteget kell kezelni. A gyógyító kezeléstől csak akkor várható eredmény, ha a beteg meg akar gyógyulni és együttműködik a gyógyításban. Az általánosan elfogadott orvostudományi álláspont szerint a kezelés kikényszerítésével nem érhető el eredmény. Az alkoholbeteggel szemben az akarata ellenére elrendelt kényszergyógyítás emellett nem felelt meg az egészségügyi törvény előírásának, amely elvként leszögezi, hogy a betegnek joga van az egészségével kapcsolatos döntések meghozatalához. Az alkoholisták kötelező kényszergyógyításának eltörlését gyakorlati okok is indokolták. A kényszergyógyítás elrendelését a Btk. csak abban az esetben tette lehetővé, ha a bűncselekmény az elkövető alkoholista életmódjával függött össze. A gyakorlati tapasztalatok szerint sok esetben már a bíróság kényszergyógyítást kimondó ítéletének időpontjában sem állt fenn az elkövető kényszergyógyításának tényleges szükségessége, a szabadságvesztés megkezdésének időpontjára pedig még több volt az olyan eset, ahol a kényszergyógyítás felesleges. További problémát jelentett a gyakorlatban, hogy amennyiben a kényszergyógyítást olyan szabadságvesztés büntetés mellett rendelték el, amely nem foglalható összbüntetésbe, akkor az intézkedés végrehajtásának a tényleges megkezdéséig akár évek is eltelhettek. A kényszergyógyítás szükségességének megállapítása és foganatba vételének megkezdése között tehát gyakran annyira hosszú idő telt el, hogy az intézkedés végrehajtása már értelmetlenné vált. Amennyiben a büntetés-végrehajtási intézetbe befogadott személy arra orvosi okoknál fogva rászorul, büntetés-végrehajtási egészségügyi szolgáltatás keretében részesül alkoholbetegséget gyógyító kezelésben, függetlenül attól, hogy elrendelték-e kényszergyógyítását. Ezért iktatta ki a Btk.-ból a 2009. évi Bn. az alkoholisták kötelező kényszergyógyítását.

6.3.8. 10.6.3.8. A múlt század utolsó évtizedeinek sajátos intézkedése: a szigorított őrizet A szigorított őrizet jogintézményét az 1974. évi 9. számú tvr. vezette be büntetőjogunkban, majd a Btk. is beiktatta az intézkedések közé. Az eredetileg a Btk. 78–81. §-aiban rögzített szabályait az 1989. évi LIV. törvény helyezte hatályon kívül 1989. december hó 29. napjával. A szigorított őrizet büntetőjogunk sokat vitatott jogintézménye volt. A bíróság annak a többszörös visszaeső elkövetőnek a szigorított őrizetét rendelhette el, akit az élet, a testi épség és az egészség (XII. fejezet I. cím), a nemi erkölcs (XIV. fejezet II. cím), a hivatalos személy (XV. fejezet VI. cím), a közbiztonság (XVI. fejezet I. cím), a vagyon (XVIII. fejezet) elleni szándékos bűncselekmény, garázdaság, vagy kábítószerrel visszaélés miatt korábban legalább háromszor, egyenként egy évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, feltéve, hogy az újabb bűncselekmény elkövetésekor már betöltötte huszadik életévét, a felsorolt bűncselekmények bármelyike miatt legalább kétévi szabadságvesztésre ítélték, és 294 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA újabb bűncselekmények elkövetésének megelőzése érdekében a bíróság megállapította, hogy az intézkedés elrendelése szükséges. A szigorított őrizet olyan szabadságelvonás volt, amely a szabadságvesztés végrehajtása után kezdődött. Tartamát a bíróság nem határozta meg, a törvény rendelkezése szerint leghosszabb tartama öt év volt. Azt, aki legalább két évet töltött szigorított őrizetben és alaposan feltehető volt, hogy nem követ el újabb bűncselekményt, a bíróság ideiglenesen elbocsáthatta a szigorított őrizet leghosszabb tartamából még hátralévő időtartamra. Újabb bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztésre ítélés esetén az ideiglenes elbocsátást meg kellett szüntetni és a szabadságvesztés kitöltése után ismét foganatba vették. Az intézkedés bevezetésének aktuális indoka a visszaeső bűnözés visszaszorítása volt mondván, hogy a hagyományos büntetőjogi eszközök nem elégségesek a negatív tendencia megállítására, visszafordítására. Ugyanakkor alkalmazása rendkívüli és indokolatlan szigort eredményezett, hiszen annak ellenére kellett végrehajtani, hogy az elkövetőt a büntetőjogi felelősségével arányos szabadságvesztésre ítélték. 1989. október 23-a után indokolt aggályok merültek az iránt, hogy az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban áll-e, ezért a törvényhozó kiiktatta jogrendszerünkből.

7. 10.7. A büntetés kiszabása A hatályos Büntető Törvénykönyv – amint már kifejtettük – relatíve határozott szankciórendszert valósít meg, és ismeri az ún. vagylagos, alternatív büntetéseket is. A Btk. Különös Része minden bűncselekmény tekintetében meghatározza a kiszabható büntetés nemét. A pénzbüntetés és a közérdekű munka mértékére vonatkozó szabályokat a Btk. Általános Része tartalmazza, a szabadságvesztés esetében azonban csak a generális minimumot, illetve maximumot rögzíti, míg az adott bűncselekményre előírt büntetési tételkeretet a szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények vonatkozásában a Btk. Különös Része konkretizálja. A törvény tehát egy keretet biztosít a jogalkalmazó számára, akinek e keretek között kell kiszabnia a bűncselekmény elkövetése miatt az egyéniesített büntetést. A büntetőeljárás során a bíróságnak először abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a vád tárgyává tett cselekmény bűncselekményt valósít-e meg, azt a vádlott követte-e el, és amennyiben igen, azt kell eldöntenie, hogy az elkövetőt milyen joghátránnyal sújtja. Mindezekre figyelemmel a büntetéskiszabás a bíróságnak az a tevékenysége, amellyel a törvényben a cselekményre meghatározott büntetési keretek között, a megvalósított konkrét bűncselekményért, annak jogkövetkezményeként megállapítja a konkrét büntetés nemét és mértékét, továbbá meghatározza a végrehajtás módját. A büntetéskiszabás, tehát a bűncselekmény elkövetőjének büntetőeljárásban történő felelősségre vonásához kapcsolódik, vagyis a büntetéskiszabás része a bírói döntésnek, sőt valójában a bíróság egyik legfontosabb feladata. A helyes büntetés kiszabása igen bonyolult és komplex értékelést igényel, hiszen ugyanazt a törvényi tényállást kimerítő cselekmények között jelentős különbségek lehetnek, ahogy az elkövetők személyiségi jegyei is lényegesen eltérhetnek egymástól. Ebből pedig az következik, hogy a törvényes keretek között kiszabott büntetésben is érvényre kell jutnia az egyéniesítés elvének.

7.1. 10.7.1. A büntetés kiszabásának elvei 83. § (1) A büntetést – céljának (37. §) szem előtt tartásával – a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához, továbbá az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez. (2) Határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó. A középmértéket akként kell megállapítani, hogy a büntetési tétel alsó határához a felső és az alsó határ közötti különbözet felét kell hozzáadni.

295 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA (3) Ha e törvény a büntetés kiszabása esetén az e törvény Különös Részében meghatározott büntetési tételek emelését írja elő, a (2) bekezdésben meghatározott számítást a felemelt büntetési tételekre tekintettel kell elvégezni. (4) Ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét a végrehajtás felfüggesztése, illetőleg a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával állapítja meg. Az individualizáció követelményét megfogalmazó 83. § általánosságban határozza meg a büntetéskiszabás elvét, és e körben a törvény kiemeli a következő tényezőket. a) A büntetés céljának szem előtt tartása azt jelenti, hogy a bíróságnak a bűncselekmény elkövetése miatt olyan büntetést kell kiszabnia, amely alkalmas a társadalom védelme érdekében annak megelőzésére, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A törvényi szabályozásból kitűnik, hogy a büntetés céljának a büntetés kiszabásának elvei körében, minden egyéb körülményt megelőző jelentősége van. Magának a büntetéskiszabásnak ugyanis alapvető rendeltetése az, hogy ennek során érvényesüljön a Btk. 37. §ában meghatározott követelmény. b) A büntetés kiszabása során a kiindulópontot a törvényben meghatározott büntetési keretek képezik. A büntetés törvényben meghatározott keretei tekintetében elsősorban a Btk. Különös Részében megállapított büntetési tételek az irányadók, a Btk. Általános Része azonban bizonyos esetekben lehetőséget ad a büntetési tételkeret alsó vagy felső határának az átlépésére, sőt arra is, hogy büntetés kiszabása helyett intézkedés alkalmazására kerüljön sor. Ezért a törvényben meghatározott keretek közöttinek minősül a kiszabott büntetés, ha a bíróság a konkrét ügyben az Általános Rész kerettágító rendelkezéseit alkalmazza. Ilyen rendelkezések találhatók a Btk. 85. § (3) bekezdésében foglalt halmazati büntetésnél, miszerint „ha a törvény a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a büntetési tétel felső határa a felével emelkedik”, továbbá a Btk. 93. §-a szerinti összbüntetésnél, vagy a Btk. 97. §-ának (1) bekezdésében foglaltak esetében, miszerint a különös és a többszörös visszaesővel szemben az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik. A Btk. 98. §-ának (1) bekezdése alapján „azzal szemben, aki az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben követte el, a bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik”. Kerettágító rendelkezést tartalmaz az erőszakos többszörös visszaesők tekintetében a Btk. 97/A. §-ának (1) bekezdése, amely szerint az erőszakos többszörös visszaesőkénti minősítést megalapozó súlyosabban büntetendő személy elleni erőszakos bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a kétszeresére emelkedik. A Btk. 87. § rendelkezései pedig lehetőséget adnak a büntetés enyhítésére. c) A cselekmény társadalomra veszélyessége a bűncselekmény fogalmi eleme és ezért – amint már említettük – alapvető feltétele a bűncselekménnyé nyilvánításnak, valamint a büntetőjogi felelősségre vonásnak. A bűncselekmény társadalomra veszélyességét általánosságban a jogalkotó is minősíti, és erre figyelemmel határozza meg a törvényi büntetési nemet és mértéket, a megvalósult konkrét bűncselekmény társadalomra veszélyességének fokát azonban már a jogalkalmazónak, tehát a bíróságnak kell értékelnie. A bűncselekmény társadalomra veszélyességének a fokát – az ítélkezési gyakorlat szerint a bűncselekmény „tárgyi súlyát” – objektív körülmények, lényegében a bűncselekmény következményei befolyásolják. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy minél súlyosabb következménnyel jár egy bűncselekmény, annál nagyobb a társadalomra veszélyessége. Így a súlyos testi sértés bűntette kisebb mértékben veszélyes a társadalomra, ha a minősítéshez megkívánt 8 napos gyógytartamot csak egy-két nappal haladja meg a tényleges gyógytartam ideje, míg lényegesen nagyobb e bűncselekmény társadalomra veszélyessége, amennyiben a

296 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA sérülés csak hosszan tartó gyógykezelés után több hónap alatt gyógyul. A vagyon elleni bűncselekmények minősítésére kihat az okozott kár nagysága vagy az eltulajdonított dolog értéke. A büntetés kiszabása során azonban meghatározó jelentősége van annak, hogy az ugyanazon minősítés alá eső konkrét vagyon elleni bűncselekményekkel az elkövető milyen nagyságú kárt okozott, illetve milyen tényleges értékű dolgot tulajdonított el. Így például a törvényhozó azonos büntetéssel fenyegeti annak a cselekményét, aki a 2 millió forintos értéket csak néhány forinttal meghaladó értékű dolgot tulajdonított el, valamint annak a cselekményét is, aki 50 millió forint értékű dologra követte el a lopást. Az első esetben nyilvánvalóan kisebb a bűncselekmény társadalomra veszélyességének a foka. Lehetséges továbbá, hogy a bűncselekménynek olyan következményei vannak, amelyeket a törvényhozó törvényi tényállási elemként nem értékelt. Így növeli a konkrét bűncselekmény társadalomra veszélyességének a fokát például, ha az erőszakos közösülés passzív alanya a sérelmére megvalósított bűncselekmény miatt öngyilkosságot követ el. Tekintettel arra, hogy a cselekmény társadalomra veszélyessége objektív jellegű ismérv, e körben az elkövető tudatának nincs jelentősége. A cselekmény társadalmi veszélyességének nagyobb foka érzékelhető a folytatólagos elkövetésben, kisebb foka állapítható meg kísérlet és előkészület esetén. d) Az elkövető társadalomra veszélyessége olyan körülmény, amelyet – ellentétben a bűncselekmény társadalomra veszélyességével – a törvény nem definiál. A bűncselekmény megvalósítása miatt azonban a bíróság mindig a bűncselekmény elkövetőjével szemben szab ki büntetést, ezért az elkövető személyiségének ugyancsak jelentőséget kell tulajdonítani. Az elkövető társadalomra veszélyességével kapcsolatban elsősorban a végrehajtott bűncselekmény, illetve annak jellemző körülményei alapján lehet állást foglalni. A bűncselekmény mellett az elkövető társadalomra veszélyességére következetési lehetőséget nyújthat az elkövetőnek a bűncselekmény megvalósítása előtti és utáni magatartása is. E körben kiemelkedő szerepe van a bűnismétlésnek, vagy a megbánást kifejezésre juttató tevékenységnek. A visszaesés, a különös visszaesés, a többszörös, valamint az erőszakos többszörös visszaesés, a többes elkövetési alakzatok (társtettesség, csoport, bűnszövetség), az üzletszerűség egyértelműen jelzik az elkövető nagyobb társadalomra veszélyességét. Az elkövető fiatal kora és a tevékeny megbánás pedig csekélyebb társadalmi veszélyességre utalnak. e) A kiszabott büntetésnek igazodnia kell az elkövető bűnösségének a fokához is. A bűnösség a társadalomra veszélyességhez hasonlóan a bűncselekmény fogalmi ismérve. A bűnösség fokát már a jogalkotó is értékeli, egyrészt akkor, amikor kifejezésre juttatja, hogy a gondatlan elkövetés bűncselekménnyé nyilvánítása kivételes jellegű, másrészt, ha a törvény a szándékos és a gondatlan bűnösséget egyaránt büntetni rendeli, a gondatlan elkövetéshez lényegesen enyhébb büntetési tételt rendel. A büntetés kiszabása során ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mind a szándékos, mind a gondatlan elkövetésnek két változata van. A szándékos bűnösség súlyosabb alakzata a dolus directus, de ezen belül is jelentősége van annak, hogy milyen a szándék jellege, így például a kitartó szándék büntetést növelő tényező. A gondatlan bűnösségnek is két alakzata van, a súlyosabb a luxuria, az enyhébb a negligencia. A szándékosság, illetve a gondatlanság nagyobb vagy kisebb fokára a tárgyi ismérvekből is lehet következtetést levonni.

297 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA f) Az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez szintén igazodnia kell a büntetésnek. A törvény megfogalmazása egyértelműen kifejezésre juttatja azt, hogy a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyessége és a bűnösség foka ugyancsak súlyosító vagy enyhítő tényező, de ebből a törvényi szabályozásból az is következik, hogy olyan, a büntetéskiszabás szempontjából releváns egyéb körülmények is léteznek, amelyek közvetlenül nem függenek össze a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességével, illetve a bűnösség fokával. A büntetés kiszabása során értékelhető tényezőkről a BKv. 56. ad iránymutatást a jogalkalmazó számára. A büntetéskiszabás általános elveit a kollégiumi vélemény első része tartalmazza. Eszerint: – a büntetéskiszabás során a bíróságnak valamennyi alanyi és tárgyi tényezőt fel kell derítenie és ezeket a jogkövetkezmények alkalmazásakor értékelnie kell; – a büntetést befolyásoló körülményeket nem elvont általánosságban, nem mechanikusan, hanem az eljárás tárgyát képező ügy tényeire vonatkoztatva kell elemezni; – a bűnösségi körülményeket egymással összevetve összefüggésükben kell értékelni, nem a számuk, hanem a konkrét esetben meglevő hatásuk bír jelentőséggel a büntetés meghatározásánál; – a kétszeres értékelés tilalma a büntetést befolyásoló körülmények értékelésénél is érvényes, vagyis a törvényhozó által tényállási elemként szabályozott vagy a súlyosabb, illetve enyhébb minősítést megalapozó körülményt nem lehet külön enyhítő vagy súlyosító tényezőként is értékelni, olyan esetben azonban, amikor a tényadat a minősítéshez szükséges mértéket jelentősen meghaladja, nincs akadálya, hogy azt – a súlyosabb vagy a privilegizált minősítés mellett – súlyosító vagy enyhítő körülményként is értékelje a bíróság; – a bűncselekmény tárgyi súlyát olyan körülmény is befolyásolhatja, amelyről az elkövetőnek a cselekmény véghezvitelekor nem volt tudomása, vagy az utóbb következett be, ezért a bűncselekménynek a törvényi tényálláson kívül eső következménye akkor is értékelhető, ha arra az elkövető tudata nem terjed ki. A kollégiumi állásfoglalás az általános jellegű tételek meghatározását követően a büntetés kiszabása során értékelhető tényezők közül előbb az alanyi, majd a tárgyi jellegű körülményeket elemzi. a) A büntetést befolyásoló alanyi tényezők aa) A büntetlen előélet enyhítő körülmény, kivéve, ha az elkövető fiatalkorú vagy a fiatal kort csak néhány évvel meghaladott, úgynevezett fiatal felnőtt. A büntetlen előélet azonban nem értékelhető annak a javára, aki a bűncselekményt olyan beosztás felhasználásával valósította meg, amelyben a büntetlen előélet alkalmazási feltétel. A hivatalos személy javára is csak akkor értékelhető, ha e minőségével a bűncselekmény nincs összefüggésben. ab) Amennyiben az elkövetőt a bűncselekmény véghezvitele előtt már jogerősen elítélték, a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából büntetett előéletűnek számít akkor is, ha már mentesült a büntetés hátrányos következményei alól. A büntetett előélet általában súlyosító körülmény. Ha az elkövetőt csekély tárgyi súlyú bűncselekmény miatt ítélték el és a büntetés kiállása óta hosszabb idő telt már el, a korábbi elítélésnek súlyosító tényezőként való értékelése általában nem indokolt. Növeli azonban a büntetett előélet súlyosító hatását, ha a korábbi büntetés súlyosabb szabadságvesztés volt, az előző büntetés kitöltésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig csak rövid idő telt el, vagy ha korábban is azonos vagy hasonló bűncselekmény miatt történt az elítélés. ac) Súlyosító körülmény, ha az elkövető visszaeső, különös visszaeső, többszörös vagy erőszakos többszörös visszaeső, kivéve azt az esetet, ha a büntetést a Btk. 97. §-a (1) bekezdésének az alkalmazásával szabták ki, mert ebben az esetben a különös vagy többszörös visszaesés súlyosítóként való figyelembevétele kétszeres értékelés lenne. Külön súlyosító körülmény viszont, ha a többszörös visszaeső egyben különös visszaeső is, valamint, ha az elkövető a visszaesést, a különös vagy a többszörös visszaesést megalapozó büntetésen kívül is volt büntetve.

298 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatti korábbi elítélés csak akkor értékelhető súlyosító körülményként, ha az elkövető újból azonos vagy hasonló bűncselekményt követett el. Súlyosító körülmény, ha az elkövető más ügyben alkalmazott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt, a feltételes szabadság ideje alatt, vagy a kegyelem véglegessé válása előtt követte el az újabb bűncselekményt. ad) Ha az elkövető fiatalkorú ez nem enyhítő körülmény, ilyennek értékelhető viszont, ha az elkövető a büntethetőség határát jelentő tizennegyedik életévét a bűncselekmény elkövetésekor nem sokkal haladta meg, vagy fiatal felnőtt volt a bűncselekmény megvalósításakor. Az elkövető idős kora enyhítő körülmény, az idős korral rendszerint együtt járó testi és szellemi hanyatlás, valamint tűrőképesség csökkenés miatt. Idős kornak a nyugdíjkorhatárt meghaladó életkort lehet értékelni. ae) Az elkövető iskolázatlansága, műveletlensége enyhítő körülmény, kivéve, ha olyan bűncselekményt valósított meg, amelynek súlyát és tilalmazottságát az értelmi színvonalától és iskolázottságától függetlenül mindenki belátja (pl. emberölés, rablás). Súlyosító körülmény viszont, ha az elkövető a műveltségét vagy szakmai képzettségét használja fel a bűncselekmény véghezvitelére. A beszámítási képesség korlátozottsága enyhítő körülmény, így értékelhető az elkövető pszichopátiája is, ha az súlyos fokú patológiás vonásokat mutat. Súlyosító körülmény viszont, ha az elkövető a bűncselekményt önhibából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el és ennek az állapotnak szerepe volt a bűncselekmény elkövetésében. Az iszákos életmód szintén súlyosító körülmény. af) A társas elkövetés a bűnelkövetésnek általában veszélyesebb formája, ezért a társtettességben, a fizikai bűnsegédekkel együtt történő csoportos elkövetés – ha ez nem minősítő körülmény – általában súlyosító tényező. ag) A szándék eshetőleges volta enyhítő körülmény, kivéve, ha az elkövető olyan bűncselekményt valósított meg, amelyet az eredmény tekintetében gondatlanul is el lehet követni. A cselekmény végrehajtásában megnyilvánuló kitartó szándék és az előre megfontolt szándék viszont súlyosító tényező. Amennyiben az eredmény minősítő körülmény és azt szándékosan és gondatlanul is elő lehet idézni, enyhítő körülmény, ha az eredmény tekintetében csak gondatlanság állapítható meg. A gondatlan bűnösség esetében általában enyhítő körülmény, ha az elkövetőt hanyag gondatlanság terheli, súlyosító körülmény viszont a gondatlanság súlyos foka, mely luxuria esetében akkor állapítható meg, ha nagymértékű volt az elkövető könnyelműsége amikor bízott az eredmény elmaradásában, negligencia esetében pedig akkor, ha a súlyos következmény lehetősége a feltétlenül elvárható elemi figyelem mellett is észlelhető lett volna. ah) Az elkövető önfeljelentése enyhítő körülmény, különös a nyomatéka, ha ennek folytán vált lehetővé a bűncselekmény felderítése vagy azt jelentős mértékben elősegítette. A bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás szintén enyhítő körülmény, nagyobb a nyomatéka, ha az felderítő jellegű. Tettenérés esetén csak a bűnösség elismerésének és a megbánásnak van jelentősége. Az elkövető megbánó magatartása, az eredmény elhárítására irányuló tevékenysége, a cselekmény megbánását kifejező komoly öngyilkossági kísérlete enyhítő tényező. ai) Az elkövető betegsége, jelentős mérvű rokkantsága vagy egyéb olyan körülmény, amely a büntetés elviselését nehezíti, enyhítő hatású és akkor is értékelendő, ha a bűncselekmény megvalósítása után állott elő. b) A büntetést befolyásoló tárgyi körülmények ba) Enyhítő körülmény, ha a cselekmény kísérleti szakban maradt, és a nyomatéka annál nagyobb minél távolabb van a cselekmény a befejezettségtől.

299 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Abban az esetben azonban, ha az elkövető mindent megtett a bűncselekmény befejezése érdekében, és a következmények is súlyosak, a kísérlet mint enyhítő körülmény súlytalanná válhat. bb) A kitartó, a fondorlatos, a gátlástalan elkövetés súlyosító tényező. Az élet és testi épség elleni bűncselekményeknél az elkövetéshez használt eszköz különös veszélyessége súlyosító körülmény. Az eszköz akkor tekinthető különösen veszélyesnek, ha az adott módon használva a szándékoltnál súlyosabb eredmény előidézésére is alkalmas, az élet elleni cselekmények esetén pedig akkor is, ha az adott módon használva nagy biztonsággal az elhárításra esélyt sem hagyva alkalmas a halálos eredmény előidézésére. bc) A bűncselekmény tárgyi súlyát nagymértékben a cselekmény káros következményei határozzák meg, ami lehet pénzben kifejezhető kár, hátrány, gyógytartammal jellemezhető sérülés stb. Létezhet azonban olyan káros következmény is, amely nem mérhető, például a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél a pszichikai következmények. Ha a sérelemnek az adott minősítésen belül fokozatai lehetnek – például súlyos testi sértésnél a gyógytartamnak – az átlagost lényegesen meghaladó sérelem vagy veszély általában súlyosító, az átlagosnál lényegesen kisebb, általában enyhítő körülmény. Ha a minősítés függ az értékhatártól, enyhítő körülmény, ha a kár az érték vagy a vagyoni hátrány az alsó határ, súlyosító tényező, ha a felső határ közelében van. bd) Súlyosító tényező, ha a passzív alany védtelen, idős, beteg, védekezésre képtelen vagy oltalomra szoruló személy, terhes nő, vagy az elkövető közeli hozzátartozója. Ugyanakkor a sértett felróható közrehatása enyhítő körülmény. Ilyenként értékelhető a sértett által tanúsított durva, kihívó vagy súlyosan elítélendő viselkedés. A sértett megbocsátását enyhítő körülményként lehet értékelni. be) A bűncselekmény kétszeres vagy többszörös minősülése, a folytatólagosság és a többszörös bűnhalmazat súlyosító körülmény. Tehát csak a kettőnél több bűncselekményből álló halmazat értékelhető súlyosítóként, mégpedig függetlenül attól, hogy a bíróság a felemelt büntetési tétel keretei között szabja ki a büntetést vagy sem. bf) Ha az elkövető az általa okozott kárt vagy annak egy részét megtérítette, ezt enyhítő tényezőként kell értékelni, miként azt is – bár kisebb nyomatékkal – ha a kár tőle függetlenül térült meg. Ugyancsak enyhítő körülmény, ha az elkövető a sértettnek elégtételt szolgáltatott. bg) Enyhítő körülmény, ha a bűncselekmény elkövetésétől hosszabb idő telt el, így különösen nagy a nyomatéka, ha ez az időtartam megközelíti az elévülési időt. Nem értékelhető az időmúlás enyhítő tényezőként, ha azt az elkövető maga idézte elő, például, mert nem tett eleget a megjelenési kötelezettségének. bh) A bűncselekmények elszaporodottsága súlyosító körülmény, ha a köztudomás szerint az eljárás tárgyát képező, vagy az ahhoz hasonló bűncselekmények száma az elkövetés idején a korábbi időszakhoz képest lényeges emelkedést mutat, vagy az ilyen jellegű cselekmény száma az adott területen lényegesen magasabb volt az átlagosnál. bi) A bűncselekmény szervezett elkövetése súlyosító tényező, figyelemmel arra, hogy az ilyen jellegű bűnelkövetés kiemelkedően veszélyes a társadalomra. A büntetés kiszabás elveire vonatkozó törvényi rendelkezéseket kiegészítette az 1998. évi LXXXVII. törvény. E rendelkezések a határozott ideig tartó szabadságvesztéssel voltak kapcsolatosak, nevezetesen, határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke volt az irányadó. A középmértéket pedig akként kellett megállapítani, hogy a büntetési tétel alsó határához a felső és alsó határ közötti különbözet felét hozzá kellett adni. Amennyiben a törvény a Különös Részben meghatározott büntetési tételek emelését írta elő, a középmérték meghatározását a felemelt büntetési tételek alapján kellett elvégezni. Végül, ha a bíróság szabadságvesztést szabott ki, a büntetés mértékét a végrehajtás felfüggesztése, illetve a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával kellett megállapítani. 300 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Ezen törvényi előírásokat azonban a 2003. évi II. törvény hatályon kívül helyezte, ám a 2010. évi LVI. törvény ismételten beemelte azokat a büntetés kiszabásának elvei közé. E törvényi rendelkezésekkel kapcsolatban korábban a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma úgy foglalt állást, hogy amikor a törvény szabadságelvonással nem járó intézkedés vagy büntetés alkalmazását is lehetővé teszi, illetve vagylagosan pénzbüntetést, közérdekű munkát vagy szabadságvesztést ír elő, a bíróságnak a szabadságelvonással nem járó intézkedést vagy büntetést kell választania, ha a büntetés céljának eléréséhez ez is elégséges. Szabadságvesztés kiszabására csak végső esetben kerülhet sor. A Btk. 83. §-ának (2) bekezdése csak akkor érvényesül, ha a bíróság nem pénzbüntetést vagy közérdekű munkát, illetve nem életfogytig tartó, hanem határozott tartamú szabadságvesztést szab ki. A bíróságnak értékelnie kell a büntetés kiszabása szempontjából jelentős körülmények súlyát, ugyanakkor azonban a törvény felhívja a figyelmet arra, hogy a bírói gyakorlat egységessége érdekében a büntetési tétel középmértékét kell irányadónak tekinteni, azaz a kiszabandó büntetést ahhoz kell viszonyítani. Amennyiben a bíróság a határozott ideig tartó szabadságvesztést nem a középmérték körüli tartományban szabta ki, hanem attól lényegesen eltért, számot kell adnia arról, hogy ezt milyen körülményekre tekintettel tette. Így, ha a büntetési tétel középmértéke öt év, általában a három év alatti vagy a hét év feletti büntetés kiszabását kell külön indokolni. A középmértéktől eltérő büntetés kiszabását tehát csak akkor kell megindokolni, ha az eltérés jelentős (BH 2001. 354.). A bíróság jogosult ugyanis annak mérlegelésére, hogy a törvényi büntetési tétel keretei között milyen büntetés áll arányban a bűncselekmény súlyával, az egyéb enyhítő és súlyosító tényezőkkel [13/2002. (III. 20.) AB határozat]. Az egyéniesítés azonban nem sértheti a bírói gyakorlat egységének elvét, amely a jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség szempontjából alapvető. Ennek megfelelően a hasonló súlyú bűncselekményekre, illetve hasonló személyi körülményekkel jellemzett elkövetőkkel szemben nem szabad lényegesen eltérő szankciókat alkalmazni.

7.2. 10.7.2. A halmazati büntetés 85. § (1) Bűnhalmazat (12. §) esetén egy büntetést kell kiszabni. (2) A büntetést a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények büntetési tételei közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni. (3) Ha a törvény a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a felével emelkedik, de az nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát. (4) Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három a 137. § 17. pontjában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a törvény szerint bármely bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. 85/A. § (1) A tárgyalásról lemondás (Be. XXV. fejezet) esetén a 85. § (1)–(2) bekezdéseinek rendelkezései irányadók azzal, hogy a büntetést a bűnhalmazatban lévő bűncselekményekre a 87/C. § alapján kiszabható büntetések közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni. (2) A tárgyalásról lemondás esetén (Be. XXV. fejezet), ha a törvény a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a 87/C. § alapján kiszabható legsúlyosabb büntetési tétel felső határa a felével emelkedik, de az nem érheti el az egyes bűncselekményekre a 87/C. § alapján kiszabható büntetések együttes tartamát. 86. § (1) Bűnhalmazat esetén a bűnhalmazatban levő bármelyik bűncselekmény miatt alkalmazható mellékbüntetést ki lehet szabni. (2) A mellékbüntetés halmazati büntetés esetében sem haladhatja meg a törvényben meghatározott legmagasabb mértéket, illetve tartamot. A büntetőjog korai időszakában nem tartották szükségesnek, hogy más szabályokat alkalmazzanak az elkövetővel szemben abban az esetben, ha egy eljárásban több bűncselekmény elkövetése miatt vonták

301 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA felelősségre. Ilyenkor a halmozás, a kumuláció elve érvényesült, amelynek a lényege abban áll, hogy a bíróság – figyelemmel a büntetési tételekre – a bűncselekmények mindegyikére külön-külön kiszabta a büntetést, majd a büntetéseket összeadták és amennyiben ez egyáltalán lehetséges volt, azokat egymást követően folyamatosan végre is hajtották. Ennek az elvnek a következetes alkalmazása azonban sok esetben túl nagy szigort eredményezett, olykor pedig az összeadott büntetés jelentős mértéke miatt a végrehajtás egyszerűen lehetetlen volt. Ezért a büntető jogtudomány az előbbiekben említett negatívumok kiküszöbölése érdekében kidolgozta az abszorpció elvét. Míg a kumuláció során egyszerűen összeadták az egyes bűncselekmények miatt kiszabott büntetéseket, addig az abszorpció elve azt jelentette, hogy az elkövetett bűncselekmények közül csak annak a büntetési tételét alkalmazták, amely a legszigorúbb volt. Az elkövetőt tehát az általa megvalósított több bűncselekmény miatt csak a legsúlyosabb bűncselekményre megállapított büntetési keretek között lehetett megbüntetni. A legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele ily módon abszorbeálta, elnyelte az enyhébb bűncselekmények büntetési tételeit. Kiderült azonban, hogy ennek az elvnek a következetes érvényesítése méltánytalan kedvezményt eredményez az elkövetőre, mert a súlyosabb bűncselekmény és az azért történő felelősségre vonás lehetőséget adott az újabb bűncselekmények következmények nélküli elkövetésre. A két előbbiekben említett elv ellentmondásainak a kiküszöbölésére jött létre az aszperációs rendszer, amelynek a lényege, hogy a több bűncselekmény elkövetése miatt egy eljárásban felelősségre vont elkövető esetében a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételét kell alapul venni, de a bíróságnak lehetősége van arra, hogy olyan tartamú szabadságvesztést szabjon ki, ami meghaladja a legsúlyosabb büntetési tétel felső határát.A legsúlyosabb büntetési tétel felső határa ebben a rendszerben tehát átléphető, az emelés azonban nem korlátlan, mert a felemelt felső határ nem érheti el valamennyi bűncselekmény büntetési tétele felső határának együttes összegét. A Btk. 85. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni. A Btk. 12. §-ának (1) bekezdése szerint bűnhalmazatról akkor beszélünk, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg és azokat egy eljárásban bírálják el. A bűnhalmazatnak és így a halmazati büntetésnek is az előbbiekből következően anyagi jogi és eljárásjogi feltétele is van, nevezetesen, hogy több bűncselekmény képezze ugyanazon eljárás tárgyát. Amennyiben tehát az elkövetőt egy eljárásban több bűncselekmény megvalósítása miatt mondja ki a bíróság bűnösnek, az elkövetővel szemben egyetlen büntetést kell kiszabnia. A halmazati büntetés ezért egyszeri elítélést jelent, melynek egységes jellegéből az is következik, hogy a halmazati büntetés utólagos felbontására törvényes lehetőség nincs, illetve az sem vizsgálható, hogy a halmazati büntetés keretében mely bűncselekmény miatt milyen tartamú büntetés kiszabására került sor. Mindez azt jelenti, hogy például, ha az elkövetőt korábban szándékos és gondatlan bűncselekmény megvalósítása miatt halmazati büntetésként végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb szándékos bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el, nem vizsgálható, hogy önmagában a visszaesést megalapozó szándékos bűncselekményért vajon végrehajtandó szabadságvesztést szabott volna-e ki a bíróság. Az a tény, hogy a halmazati büntetés kiszabása csupán egyszeri elítélést jelent, nyilvánvalóan kihat a büntetett előélethez fűződő mentesítésre is. A törvényi meghatározás szerint bűnhalmazat fennállásakor „büntetést kell kiszabni”, ez azonban nem azt jelenti, hogy bűnhalmazat esetén az intézkedések alkalmazása kizárt, mert – amennyiben az Általános Részben meghatározott feltételek fennállnak – ilyenkor is lehetőség van intézkedés, például próbára bocsátás alkalmazására. Arra viszont nincs törvényes lehetősége a bíróságnak, hogy az egyik bűncselekmény miatt próbára bocsátást, a másik bűncselekmény miatt pedig megrovást alkalmazzon (BH 1993. 272.), vagy, hogy az egyik bűncselekmény tekintetében büntetést szabjon ki, míg a másik bűncselekmény kapcsán az elkövetőt próbára bocsássa (BH 1995. 615.).

302 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A törvénynek a halmazati büntetés kiszabására vonatkozó első, az abszorpció elvének megfelelő szabálya szerint a büntetést a bűnhalmazatban levő bűncselekmények büntetési tételei közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni. Azt, hogy melyik bűncselekmény büntetése a legsúlyosabb, a büntetések Btk.-beli sorrendjére figyelemmel lehet megállapítani, vagyis a legsúlyosabb büntetés a szabadságvesztés, a legenyhébb pedig a pénzbüntetés, míg a szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények esetében a felső határra kell tekintettel lenni. Amennyiben a legsúlyosabb bűncselekményre a törvény alternatív büntetést határoz meg, halmazati büntetésként pénzbüntetés, közérdekű munka, vagy szabadságvesztés is kiszabható. Amikor azonban a Btk. Különös Része a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a legsúlyosabb cselekmény büntetési tételének a felső határa a felével emelkedik. Minden olyan esetben tehát, amikor a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább két bűncselekményt a törvény szabadságvesztéssel fenyeget, az aszperáció elve érvényesül, mégpedig a bírósági mérlegeléstől függetlenül, a törvény erejénél fogva. A jelenleg hatályos rendelkezések alapján valójában ez tekinthető a főszabálynak, mivel kizárólag pénzbüntetéssel büntethető bűncselekmény elvétve található csak a törvényben, míg a közérdekű munka mindig alternatív jellegű főbüntetés. A felső határ megállapításakor a következő szabályokra kell figyelemmel lenni: a) A legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa csak a felével emelkedik, ezért az ezt meghaladó büntetés kiszabása törvénysértő. b) Az ily módon felemelt felső határ azonban nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát, vagyis annál legalább egy nappal enyhébbnek kell lennie. Két bűncselekményből álló bűnhalmazat vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a súlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa a felével kizárólag abban az esetben emelkedik, amennyiben ez kisebb, mint a másik bűncselekmény büntetési tételének a felső határa. Minden más esetben a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa csak az enyhébben büntetendő bűncselekmény felső határánál egy nappal kisebb mértékben emelkedik. Tehát, ha a bűnhalmazatban álló bűncselekmények egyikét két évtől nyolc évig, míg másikát egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény, a bíróság rendelkezésére álló tételkeret kettőtől tizenkét évig terjed, és a kiszabható maximum tizenkét év lesz, mert ha a súlyosabb tétel felső határát, vagyis a nyolc évet a felével megemeljük, ez tizenkét év lesz, míg az egyes bűncselekményekre megállapított felső határok együttes tartama tizenhárom év. Amennyiben az egyik bűncselekményt két évtől nyolc évig, míg a másikat három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a Btk. Különös Része, a súlyosabb bűncselekmény felső határának felével történő emelésére nincs lehetőség, mert az tizenkét évet eredményezne, viszont az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartama tizenegy év, ami alacsonyabb a tizenkét évnél. A felső határok együttes tartamát azonban legalább egy nappal csökkenteni kell, ezért a bíróság rendelkezésére álló tételkeret kettőtől tizenegy év mínusz egy napig terjed. c) A felemelt felső határ semmiképpen nem haladhatja meg a generális maximumot, vagyis a húsz évet. Így, ha a Különös Rész által öt évtől tizenöt évig és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények találkoznak, a súlyosabb büntetési tétel felső határának a felével történő emelése huszonkét és fél évi szabadságvesztést eredményezne, a Btk. 40. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel azonban a kiszabható halmazati büntetés maximuma húsz évi szabadságvesztés lesz. Sajátos szabályokat tartalmaz azonban a törvény arra az esetkörre, ha a bűnhalmazatban álló bűncselekmények közül legalább három a 137. § 17. pontjában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény. Ilyenkor ugyanis a bűnhalmazatban álló bűncselekmények közül a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik. Olyankor pedig, amikor a büntetési tétel ily módon felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy ha a bűnhalmazatban álló személy elleni erőszakos bűncselekmények bármelyike 303 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az ügyben eljáró bíróságnak a büntetés kiszabása során nincs mérlegelési lehetősége, mert az elkövetővel szemben a törvény kogens rendelkezése alapján életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia. A 85/A. § a tárgyalásról lemondás esetére tartalmaz előírásokat. A tárgyalásról lemondás a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben szabályozott olyan külön eljárás, amelynek során az ügyész és a terhelt között írásbeli megállapodás jön létre, amely tartalmazza a terhelt által beismert bűncselekmény leírását, a Btk. szerinti minősítését, továbbá az ügyész és a terhelt arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy milyen büntetést vagy intézkedést vesznek tudomásul. Amennyiben a terhelt a tárgyalásról való jogáról lemond és a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tesz, és a megállapodással a bíróság egyetért, a bíróság az ügyész indítványára a nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indított eljárásban nyilvános ülésen hoz a vádirattal egyező ítéletet. A Btk. a vádlott tárgyaláshoz való jogáról történt lemondását és a beismerő vallomás megtételét azzal ellentételezi, hogy a kiszabható szabadságvesztés felső határát leszállítja (87/C. §). A Btk. 85. §-ának (1)–(3) bekezdésében szereplő előírások azonban a tárgyalásról lemondás esetén is érvényesülnek. Bűnhalmazat fennállásakor a bűnhalmazatban levő bármelyik bűncselekmény miatt alkalmazható mellékbüntetést ki lehet szabni, a mellékbüntetés halmazati büntetés esetében sem haladhatja meg azonban a törvényben meghatározott legmagasabb mértéket, illetve tartamot, vagyis a felső határ átlépésére a mellékbüntetések körében semmiképp sincs lehetőség.

7.3. 10.7.3. A büntetés enyhítése 87. § (1) A büntetési tételnél enyhébb büntetés szabható ki, ha annak legkisebb mértéke a 83. § rendelkezéseire figyelemmel túl szigorú. (2) Az (1) bekezdés alapján, ha a büntetési tétel legkisebb mértéke a) tízévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb ötévi szabadságvesztést, b) ötévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb kétévi szabadságvesztést, c) kétévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb egyévi szabadságvesztést, d) egyévi szabadságvesztés, ehelyett rövidebb tartamú szabadságvesztést, e) egy évnél rövidebb tartamú szabadságvesztés, ehelyett büntetést a 38. § (3) bekezdése alapján lehet kiszabni. (3) Kísérlet és bűnsegély esetében, ha a (2) bekezdés a)–d) pontjai alapján kiszabható büntetés is túl szigorú, a büntetést a (2) bekezdés soron következő pontja alapján kell kiszabni. (4) Ha a törvény korlátlan enyhítést enged, bármely büntetési nem legkisebb mértéke is kiszabható. A Btk. Különös Részében meghatározott büntetési nemek és büntetési tételek a jogalkotónak azt a megítélését tükrözik, hogy tipikus elkövetés esetén milyen nagyságú a bűncselekmény absztrakt társadalomra veszélyessége. Ezt a relatíve határozott büntetési rendszer keretében oly módon juttatja kifejezésre, hogy megállapítja a kiszabható büntetés nemét, valamint annak minimumát és maximumát, amely keretek között érvényesülhet a bírói mérlegelés (83. §). A jogalkotó tekintettel volt azonban arra is, hogy sokszor a konkrét bűncselekmény illetve elkövető társadalomra veszélyessége lényegesen kisebb az átlagosnál, és/vagy több olyan enyhítő tényező ismerhető fel az eljárás tárgyát képező ügyben, amelyekre figyelemmel a büntetés célja a törvényi büntetési tétel alsó határánál is enyhébb büntetéssel érhető el. A büntetés enyhítésének ezért előfeltétele a Btk. 83. §-ában meghatározott rendelkezések megtartása, vagyis a büntetési tételnél enyhébb főbüntetés csak akkor szabható ki, ha a büntetés kiszabásának elveire figyelemmel a bűncselekményre előírt törvényi alsó határ túl szigorú.

304 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A büntetés enyhítésére korlátozottan vagy korlátlanul kerülhet sor. a) A korlátozott enyhítés nem minősül kivételes jellegű jogintézménynek, tehát arra bármilyen ügyben lehetőség van, ha valamennyi büntetéskiszabási körülmény együttes értékelése alapján a bíróság arra a következtetésre jut, hogy a főbüntetés legkisebb mértéke túl szigorú. A korlátozott enyhítés szabályai azonban csak a kizárólag szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetében alkalmazhatók. Az alternatív büntetéssel, illetve a csak pénzbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények vonatkozásában ugyanis erre nyilvánvalóan nincs szükség. A korlátozott enyhítés egy- vagy kétfokú lehet. aa) Az egyfokú enyhítés szabályait a Btk. 87. §-ának (2) bekezdése tartalmazza. A törvény a büntetési tétel alsó határából indul ki és erre figyelemmel határozza meg a kiszabható legkisebb mértéket. A különös és a többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések szerint [97. § (2) bekezdés] az ilyen elkövetők büntetése a 87. § (2) bekezdése alapján csak különös méltánylást érdemlő okból enyhíthető. Azzal szemben pedig, aki erőszakos többszörös visszaesőnek minősül, a büntetés enyhítésének nincs helye [97/A. § (3) bekezdés]. ab) Kétfokú leszállás kísérlet és bűnsegély esetében jöhet szóba, mégpedig oly módon, hogy a soron következő pont alapján lehet a büntetést kiszabni. A kétfokú enyhítésre vonatkozó törvényi szabályok alkalmazását az ítélkezési gyakorlat csak akkor tartja lehetségesnek, ha a kétfokú enyhítést megalapozó enyhítő körülmények magával a kísérlettel vagy a bűnsegédi elkövetői alakzattal kapcsolatosak. Így a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt a kétszeres enyhítés alkalmazásának lehet helye, ha mindkét sértett esetében távoli kísérlet állapítható meg (BH 1981. 85.). Ez a jogalkalmazói gyakorlat azonban téves, tekintettel arra, hogy a törvény szövege nem tartalmaz olyan követelményt, amely szerint a kétfokú enyhítésre csak ezzel a feltétellel kerülhet sor. Mindebből következően tehát kísérletnél és bűnsegélynél a kétszeres leszállást bármilyen enyhítő körülmény megalapozhatja és csak az szükséges, hogy a büntetéskiszabás elvei érvényesüljenek. b) Amennyiben a törvény a korlátlan enyhítésre ad lehetőséget, bármely büntetési nem legkisebb mértéke kiszabható. A Btk. Általános és Különös Része pontosan meghatározza azokat az eseteket, amikor a korlátlan enyhítésre lehetőség van. Így például korlátlanul enyhíthető a büntetés – ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, módon vagy alkalmatlan eszközzel követték el [17. § (2) bek.], – ha az elkövető beszámítási képessége korlátozott volt [24. § (2) bek.], – ha a kényszer vagy a fenyegetés az elkövetőt korlátozta az akaratának megfelelő magatartásban [26. § (2) bek.], – végszükség esetében, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozta a sérelem nagyságának a felismerésében [30. § (3) bek.], – ha az elkövető a vád hamisságát az alapügy befejezése előtt az eljáró hatóságnak feltárja [236. § (2) bek.], – ha a terrorcselekményt abbahagyják mielőtt abból súlyos következmény származott volna [261. § (3) bek.], – ha a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése esetén a bűncselekményt abbahagyják mielőtt abból súlyos következmény származott volna [262. § (4) bek.]. Tehát a korlátlan enyhítés is csak lehetőség, a bíróságnak azonban ilyenkor is tekintettel kell lennie az adott büntetésre vonatkozó törvényi szabályokra. Így a korlátlan enyhítést lehetővé tevő törvényi rendelkezésre hivatkozva sincs mód a generális minimumnál enyhébb szabadságvesztés kiszabására vagy három évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűntett elkövetése miatt a korlátlan enyhítés címén sincs helye próbára bocsátásnak. Az ítélkezési gyakorlat szerint a Btk. 87. §-ának (4) bekezdése önmagában nem biztosít lehetőséget büntetés helyett önálló intézkedés alkalmazására, e rendelkezés folytán az adott intézkedés csak akkor alkalmazható, ha annak egyéb törvényi feltételei is fennállnak (BH 2009. 197.).

305 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Amennyiben fennállnak a korlátlan enyhítés feltételei, nincs jelentősége annak, hogy milyen bűncselekmény képezi az eljárás tárgyát.

7.4. 10.7.4. A büntetés kiszabása tárgyalásról lemondás esetén 87/C. § A tárgyalásról lemondás (Be. XXV. fejezet) esetén a szabadságvesztés mértéke a) az öt évet meghaladó, de nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a három évet, b) a három évet meghaladó, de öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a két évet, c) a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a hat hónapot nem haladhatja meg. Amint már utaltunk rá a tárgyalásról lemondás egy olyan külön eljárás, amelynek részletszabályait a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény tartalmazza. Tekintettel arra, hogy ilyenkor a beismerő vallomás megtétele mellett a terhelt a tárgyalásról való jogáról is lemond, ezt a törvény azzal honorálja, hogy ilyen esetben a büntetési tételkeret felső határa megváltozik és a) az öt évet meghaladó, de nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén a három évet, b) a három évet meghaladó, de öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén a két évet, c) a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a hat hónapot nem haladhatja meg.

7.5. 10.7.5. A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése, illetve részbeni felfüggesztése 89. § (1) A két évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető, ha – különösen az elkövető személyi körülményeire figyelemmel – alaposan feltehető, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető. (2) A próbaidő tartama – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – egy évtől öt évig terjedhet, de a kiszabott szabadságvesztésnél rövidebb nem lehet. A próbaidőt években és hónapokban kell meghatározni. 90. § (1) A két évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén a szabadságvesztés fele részének végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető, ha – különösen az elkövető személyi körülményeire figyelemmel – alaposan feltehető, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető. (2) A próbaidő tartama két évtől öt évig terjedhet, de a felfüggesztett résznél rövidebb nem lehet. A próbaidőt években és hónapokban kell meghatározni. A próbaidő a végrehajtandó rész letöltése után kezdődik. (3) A szabadságvesztés végrehajtandó részéből az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra. 91. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása nem függeszthető fel, ha az elkövető a) erőszakos többszörös visszaeső, b) a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,

306 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA c) a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.

végrehajtásának

befejezése

előtt

vagy

(2) Ha az elkövetőn olyan szabadságvesztést hajtanak végre, amely miatt a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását nem lehet elrendelni, akkor a próbaidő a szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik. (3) A (2) bekezdés szerinti rendelkezést a közérdekű munka és pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés esetén is alkalmazni kell. (4) A (2) és (3) bekezdés esetén a próbaidő tartama az öt évet meghaladhatja. (5) Ha az elkövetőt többször ítélik próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, és a szabadságvesztések próbaideje még nem telt el, valamennyi próbaidő párhuzamosan telik. (6) A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésével egyidejűleg az elkövető pártfogó felügyelet alá helyezhető. Ha az elkövető visszaeső pártfogó felügyelet alatt áll. 91/A. § A felfüggesztett szabadságvesztést végre kell hajtani, ha a) a próbaidő alatt megállapítják, hogy a szabadságvesztés végrehajtását a 91. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel, b) az elkövetőt a szabadságvesztés végrehajtandó része alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, c) az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, d) az elkövető a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi. 91/B. § A büntetés végrehajtásának kegyelemből történt felfüggesztése esetén a végrehajtás elrendelésére a felfüggesztett büntetés végrehajtására vonatkozó rendelkezést [91/A. §] megfelelően alkalmazni kell. Az ún. feltételes elítélésnek két formája alakult ki a XVIII. század végétől kezdődően. a) Az angol–amerikai modell lényege, hogy a „javíthatónak mutatkozó” vádlott esetében a bíróság megállapította a vádlott anyagi bűnösségét, de ha valaki vállalta a „felügyeletét” a büntetés kiszabását egy előre meghatározott időre felfüggesztette. Amennyiben a próbaidő alatt a vádlott törvénytisztelő életmódot folytatott, a bíróság az eljárást megszüntette, ha pedig az eredménytelen volt, kiszabta a büntetést. Angliában e rendszert először a gyakorlatban Birminghamban alkalmazták a fiatalkorú terheltekkel szemben, míg az Egyesült Államokban 1865-től Bostonban már törvényi rendelkezés alapján került sor az ítélethozatal felfüggesztésére, de szintén csak a fiatalkorúakat érintően. b) A belga–francia rendszer annyiban tér el az előbbiekben bemutatott modelltől, hogy nem a büntetés kiszabását függesztették fel, hanem a kiszabott büntetés végrehajtását. Az 1888. évi belga törvény szerint, ha terhelt az elítéléstől számított öt év alatt újabb bűncselekményt nem követ el, az elítélése „meg nem történtnek tekintendő”, a próbaidő sikertelensége esetén pedig a felfüggesztettet és az újabb büntetést is végre kellett hajtani. Ezt a rendszert követte az 1891. évi francia szabályozás is. Magyarországon az 1908. évi XXXVI. törvény a felnőttek tekintetében a belga–francia, a fiatalkorúak vonatkozásában pedig az angol–amerikai modellt honosította meg. A büntetés végrehajtásának felfüggesztése vagy a büntetés kiszabásának feltételes mellőzése egyaránt és egyértelműen alkalmas az elítélt viselkedésének a befolyásolására, figyelemmel arra, hogy tőle függ a kiszabott büntetés végrehajtása vagy a büntetés később történő kiszabása. Azt az elkövetőt tehát, aki kisebb súlyú bűncselekményt valósított meg és akivel kapcsolatban a büntetés céljait a büntetés végrehajtása nélkül is el lehet érni, helytelen lenne a büntetés végrehajtásával járó hátrányokkal sújtani. Különösen igaz ez a megállapítás a rövid tartamú szabadságvesztés büntetésre. A Btk. lehetővé teszi a büntetés végrehajtásának teljes vagy részbeni felfüggesztését, amelynek a lényege abban áll, hogy a bíróság ítéletében megállapítja az elkövető bűnösségét, a cselekményét minősíti és a büntetés

307 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA kiszabás elveire figyelemmel kiszabja a szabadságvesztést, de a végrehajtását teljesen vagy egy részében próbaidőre felfüggeszti. A törvény kizárólag a szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztésére ad lehetőséget, tehát nem függeszthető fel sem a többi büntetés, sem a mellékbüntetéseknek a végrehajtása, ahogy nincs törvényes lehetőség a szabadságvesztésre átváltoztatott közérdekű munka vagy pénzbüntetés felfüggesztésére sem. A büntetés végrehajtásának a felfüggesztése a törvény szerint csupán lehetőség, ez azonban nem azt jelenti, hogy arra csak kivételesen kerülhet sor. A törvény csak azt a követelményt támasztja, hogy alaposan feltehető legyen, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető. A bírói gyakorlat szerint, ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét a végrehajtás felfüggesztése, illetőleg a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával köteles megállapítani. Ezzel kapcsolatban mutat rá arra a BKv. 55. számú vélemény, hogy a Btk. 89. §-án alapuló ítéleti rendelkezés járulékos jellegű és ezzel a törvényi szabályozással – amely a felfüggesztett szabadságvesztést nem tekinti önálló büntetési nemnek – nem egyeztethető össze olyan gyakorlat, amely a végrehajtás felfüggesztését a büntetés hosszabb tartamával, mintegy ellensúlyozza. A szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztéséről tehát a bíróság a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján, a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel dönt. A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése nem kerülhet ellentétbe az általános megelőzés követelményével, előtérbe kerül azonban az egyéni megelőzés, mivel a büntetés végrehajtásának felfüggesztését különösen az elkövető személyi körülményei alapozhatják meg. Amennyiben az elkövető személyi körülményei kedvezőek, a bíróság csak jelentős társadalomra veszélyességű bűncselekmény miatt szab ki szabadságvesztés büntetést és ilyenkor gyakran a büntetés végrehajtásának a felfüggesztésével is elérhető a büntetés célja. Nem indokolt azonban a büntetés végrehajtásának a felfüggesztése, ha az elkövető – jellegénél fogva súlyosabban megítélendő (pl. erőszakos, garázda jellegű vagy a közélet tisztaságát veszélyeztető), nagyobb tárgyi súlyú bűncselekményt követett el, – a gondatlansága nagyfokú és a bekövetkezett eredmény is súlyos, – ha az elkövetők szervezetten valósították meg a bűncselekményt. Kifogásolható életvezetésű elkövetővel szemben akkor kerülhet sor a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére, ha az elkövető jelentősebb társadalomra veszélyességű bűncselekményt követett el, de a bűnösségének foka kisebb, vagy a cselekmény kisebb mértékben veszélyes a társadalomra, de a bűnösség foka jelentősebb. A kifogásolható életvezetésű elkövetőt rendszerint indokolt pártfogó felügyelet alá helyezni. Általában nem függeszthető fel a szabadságvesztés végrehajtása azokkal szemben, akik alkoholista életmódjukból, vagy erkölcstelen életvitelükből fakadóan nagyobb társadalomra veszélyességű bűncselekményt avagy bűncselekmények sorozatát követték el, illetve személyi társadalomra veszélyességük egyébként kiemelkedő. Az elkövető személyi körülményei közül elsősorban az előrehaladott életkora, súlyos betegsége, vagy rendkívül nehéz családi viszonyai indokolhatják a felfüggesztést. A szabadságvesztés végrehajtásának részbeni felfüggesztésének jogintézményét a 2009. évi LXXX. törvény vezette be a Btk.-ba. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a kiszabott szabadságvesztés tartama a két évet meghaladja, de öt évnél nem hosszabb. Ilyenkor – ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja a végrehajtás nélkül is elérhető – a bíróság úgy is rendelkezhet, hogy a kiszabott szabadságvesztésnek csak a felét kell végrehajtani, vagyis a fele részének végrehajtását pedig próbaidőre felfüggeszti.

308 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A részben felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítélet rendelkező részében a bíróság számszerűen megjelöli a szabadságvesztés teljes, az ebből letöltendő, valamint a felfüggesztett rész tartamát. A bíróságnak meg kell állapítania a felfüggesztett rész próbaidejének időtartamát, és ki kell mondania, hogy a végrehajtandó részből az elkövető nem bocsátható feltételes szabadságra. A részben felfüggesztett szabadságvesztés mellett egyébként kiszabható minden olyan büntetés és mellékbüntetés, amely a végrehajtandó szabadságvesztés mellett is kiszabható. A részben felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtandó részéhez pedig ugyanolyan jogkövetkezmények kapcsolódhatnak, mint más végrehajtandó szabadságvesztéshez (BKv. 88.). A törvény pontosan meghatározza azokat az eseteket, amikor a büntetés végrehajtása nem függeszthető fel. Így kizárt a büntetés végrehajtásának felfüggesztése, ha az elkövető erőszakos többszörös visszaeső, illetve ha a bűncselekményt bűnszervezetben valósították meg. Nem függeszthető fel a végrehajtás, ha a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt, vagy felfüggesztésének próbaideje alatt követték el. Tehát, ha az újabb bűncselekmény gondatlan, az ezért kiszabott szabadságvesztés végrehajtása felfüggeszthető. A szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előttinek minősül az újabb bűncselekmény, ha azt – az ítélet jogerőssé válása után, de a szabadságvesztés foganatba vétele előtt, vagy – a szabadságvesztés végrehajtása alatt követik el. Tehát akkor sem függeszthető fel a szándékos bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása, ha az elkövető olyan időpontban valósította meg a bűncselekményt, amikor a más ügyben vele szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtása még meg sem kezdődött (BH 2003. 178.). Megjegyezzük, hogy a szabadságvesztés végrehajtásához természetesen a feltételes szabadság is hozzá tartozik, tehát a feltételes szabadság tartama alatti szándékos bűncselekmény elkövetés is kizárja a felfüggesztést. Szintén kizáró ok a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatti elkövetés, miként az is, ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben hajtotta végre. A szabadságvesztés egy évtől öt évig, a részben felfüggesztett szabadságvesztés két évtől öt évig terjedő próbaidőre függeszthető fel. A próbaidőt években és hónapokban kell meghatározni és az a kiszabott szabadságvesztésnél rövidebb nem lehet. A szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt általában hosszabb tartamú próbaidőt indokolt meghatározni. A próbaidő tartamának meghatározásánál a bíróság ugyanazokat a körülményeket kell hogy értékelje, amelyeket a büntetés kiszabása során, illetve a Btk. 89. §-ának alkalmazásánál már figyelembe vett. Ha az elkövető személyi körülményei kedvezőek, előtérbe kerülnek a bűncselekmény elkövetésének körülményei, a bűncselekmény jellege, a bűnösség foka, a bűncselekmény indítéka, az elkövetőnek a bűncselekmény elkövetése után tanúsított magatartása. Mindezeket elsősorban az egyéni megelőzés szempontjából kell értékelni és ennek megfelelően lehet a próbaidő tartamát egyéniesítve megállapítani. Ha az elkövető életvezetése részben kifogásolható, a próbaidőt általában hosszabb tartamban indokolt megállapítani. Amennyiben az elkövetőt többször ítélik próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és még egyik büntetés próbaideje sem telt el, valamennyi próbaidő párhuzamosan telik. Meghosszabbodik a próbaidő, ha az elkövetőn olyan szabadságvesztést hajtanak végre, amely miatt a felfüggesztett büntetés végrehajtását nem lehet elrendelni. Ilyenkor a próbaidő a szabadságvesztés tartamával növekszik. A felfüggesztett büntetést végre kell hajtani, ha 309 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA – a próbaidő alatt megállapítják, hogy a szabadságvesztés végrehajtását a Btk. 91. §-ának (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel, – az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, – az elkövető a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, – az elkövetőt a szabadságvesztés végrehajtandó része alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik.

7.6. 10.7.6. Az összbüntetés 92. § (1) Ha az elkövetőt több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik, és az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedését megelőzően követte el, a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni. (2) Összbüntetésbe csak olyan végrehajtandó szabadságvesztések foglalhatók, amelyeket összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre.

az

(3) Ha felfüggesztett szabadságvesztést kell utóbb végrehajtani, azt az összbüntetésbe foglalás szempontjából a továbbiakban végrehajtandó szabadságvesztésnek kell tekinteni. (4) A pénzbüntetés és a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés (50. §, 52. §) összbüntetésbe nem foglalható. 93. § Az összbüntetés tartamát úgy kell meghatározni, mintha halmazati büntetést szabnának ki. Az összbüntetés tartamának azonban el kell érnie a legsúlyosabb büntetést, de nem érheti el a büntetések együttes tartamát. 94. § (1) Különböző fokozatban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén az összbüntetést abban a fokozatban kell végrehajtani, amelyik közülük a legszigorúbb. Ha azonban az összbüntetés mértéke három év vagy azt meghaladó tartamú, illetőleg többszörös visszaesőnél két év vagy ezt meghaladó tartamú, az összbüntetés végrehajtási fokozatát ennek figyelembevételével kell meghatározni. (2) Ha az (1) bekezdés alkalmazásával megállapítandó végrehajtási fokozat az elítélt számára méltánytalan hátrányt jelentene, eggyel enyhébb fokozat állapítható meg. 95. § – 96. § (1) Ha a foglalkozástól eltiltást, járművezetéstől eltiltást vagy kiutasítást szabadságvesztés mellett szabták ki, és a szabadságvesztés büntetéseket összbüntetésbe foglalták, akkor több azonos tartalmú foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás közül azt kell végrehajtani, amelyik az elítéltre hátrányosabb. (2) Mellékbüntetések nem foglalhatók összbüntetésbe. Azonos tartalmú mellékbüntetések közül azt kell végrehajtani, amelyik az elítéltre hátrányosabb. Amint erről már szó volt, halmazati büntetés kiszabására csak akkor nyílik mód, ha az elkövető által megvalósított több bűncselekmény bírósági elbírálására egy eljárásban kerül sor. Ez azonban nem mindig lehetséges. Előfordulhat, hogy az elkövetőt az általa megvalósított egyik bűncselekmény miatt jogerősen elítélik és csak ezután derül ki, hogy más bűncselekményt is elkövetett. Elképzelhető az is, hogy az elkövetővel szemben több bűncselekmény miatt különböző bíróságok, vagy ugyanazon bíróság előtt több eljárás folyik, azonban ezeknek az ügyeknek az egyesítése valamilyen ok miatt nem célszerű. Tekintettel arra, hogy a büntetés kiszabása nem függhet a büntetőeljárás célszerűségi szempontjaitól, a külön ítéletekkel kiszabott büntetéseket ezért utólag összbüntetésbe kell foglalni.

310 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az összbüntetésbe foglalás törvényi feltételei – figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság 3/2002. BJE számú jogegységi határozatában kifejtettekre – a következők: a) Az elkövetővel szemben jogerősen, több határozott ideig tartó, végrehajtandó szabadságvesztést szabtak ki. Ebből következően a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés, valamint az életfogytig tartó szabadságvesztés összbüntetésbe nem foglalható. Bár az összbüntetés szabályait megváltoztató 1998. évi LXXXVII. törvény szövege és így a jelenleg hatályos Btk. sem tartalmazza a módosítás előtti törvényszövegben szereplő azt a feltételt, amely szerint összbüntetésbe csak végrehajtandó büntetések foglalhatók, a bírói gyakorlat e feltétel fennállását változatlanul megkívánja. Ebből következően kizárólag az olyan határozott ideig tartó szabadságvesztések foglalhatók összbüntetésbe, amelyek végrehajtását a bíróság próbaidőre nem függesztette fel. Két, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, illetve felfüggesztett és végrehajtandó szabadságvesztés tehát összbüntetésbe nem foglalható. Azonban ha a felfüggesztett szabadságvesztést utóbb végre kell hajtani, az eredetileg felfüggesztett szabadságvesztés az összbüntetésbe foglalás szempontjából a továbbiakban végrehajtandó szabadságvesztésnek tekintendő [92. § (3) bek.]. Amennyiben a részben felfüggesztett szabadságvesztés felfüggesztett részének végrehajtását nem rendelik el, összbüntetésbe foglalásnak szintén nincs helye. A részben felfüggesztett szabadságvesztés esetében is az a meghatározó jelentőségű, hogy a szabadságvesztésnek csak a fele része végrehajtandó, a másik fele viszont végrehajtásában felfüggesztett. Ezért abban az esetben, ha a felfüggesztett rész végrehajtását nem rendelik el, a felfüggesztett rész miatt a két szabadságvesztés nem foglalható összbüntetésbe, mert ezzel a bíróság szükségképpen elrendelné a felfüggesztett rész végrehajtását is (BKv. 88.). b) További követelmény, hogy az összbüntetésbe foglalás időpontjáig a határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztés még ne legyen végrehajtott. Az összbüntetésbe foglalás feltételei ezért addig állnak fenn, amíg egyik büntetést sem hajtották teljesen végre, illetve ha a végrehajtásuk folyamatos. Tehát, ha az elkövető a jogerős ítélettel kiszabott végrehajtandó szabadságvesztést már kitöltötte, majd azt követően válik ismertté, hogy a szabadságvesztést kiszabó ítélet meghozatala előtt is megvalósított már egy bűncselekményt, amiért végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, összbüntetésbe foglalásnak nincs helye. Abban az esetben viszont, ha a terhelt a korábbi ügyében jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését még tölti, avagy ebből a büntetésből feltételes szabadságra bocsátották – ami ugyancsak a végrehajtás része – és még ez alatt az időszak alatt ítélik el a korábban megvalósított bűncselekmény miatt, az összbüntetésbe foglalásra sor kerülhet. Ugyanez a helyzet, ha két szabadságvesztést folyamatosan, időbeli megszakítás nélkül hajtanak végre, vagy ha az elkövető az egyik büntetés kitöltése után bármely okból (pl. előzetes letartóztatás) nem kerül szabadlábra. c) Összbüntetésbe csak az egymással quasi halmazati viszonyban álló határozott ideig tartó és végrehajtandó, ám még végre nem hajtott szabadságvesztések foglalhatók. A quasi halmazati viszony azt jelenti, hogy az elkövető valamennyi bűncselekményt a vele szemben legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt követte el. Az összbüntetésnek ugyanis az a célja, hogy a terheltet e jogintézmény utólag olyan helyzetbe hozza, mintha a bűncselekményeket egy eljárásban bírálták volna el és halmazati büntetést szabtak volna ki. Ezért, ha a terhelt a vele szemben jogerősen kiszabott szabadságvesztést tartalmazó ítélet meghozatala után valósítja meg azt a bűncselekményt, amely miatt ismételten végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, az összbüntetésbe foglalás a törvény rendelkezésére figyelemmel kizárt. Az összbüntetésbe foglalás fentiekben részletezett feltételeinek az elsőfokú összbüntetési ítélet meghozatalának az időpontjában kell fennállniuk.

311 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Az összbüntetés tartamára vonatkozó szabályokat a Btk. 93. §-a rögzíti. Eszerint az összbüntetés tartamát úgy kell meghatározni, mintha halmazati büntetést szabnának ki, az összbüntetés tartamának azonban el kell érnie a legsúlyosabb büntetést, de nem érheti el a büntetések együttes tartamát. Bár az összbüntetés a Btk. V. fejezetében a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések körében van elhelyezve, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összbüntetésbe foglalás során a Btk. 83. §-ában meghatározott büntetéskiszabási elvek alkalmazhatók lennének. Az összbüntetésbe foglalás során a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyessége, a bűnösség foka, továbbá az egyéb enyhítő és súlyosító körülmények már nem vizsgálhatók, az alapítéletekben kiszabott büntetések újraértékelése kizárt, és nem vehetők figyelembe az alapítéletek jogerőre emelkedése óta a terhelt személyi körülményeiben bekövetkezett változások sem. A törvény az összbüntetésre vonatkozóan nem is büntetéskiszabásról, hanem az összbüntetés tartamának a megállapításáról rendelkezik. Az összbüntetés tartamának a megállapításánál sajátos szempontok érvényesülnek.A jogintézmény lényegéből fakad ugyanis, hogy az, az elkövető számára – legalábbis az alapítéletekben kiszabott büntetések szempontjából – mindenkor kedvezményt jelent. A tartam meghatározásával kapcsolatos alaptétel, hogy a halmazati büntetésre vonatkozó szabályokból kell kiindulni, azonban – mivel ez esetben már jogerősen kiszabott büntetések egy büntetésbe foglalásáról van szó – az összbüntetésnek el kell érnie a legsúlyosabb büntetést, viszont nem érheti el a büntetések együttes összegét. Két külön ítélettel kiszabott szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása esetén tehát helye lehet az összbüntetés olyan megállapításának is, amely a hosszabb idejű szabadságvesztéssel azonos, vagyis a rövidebb teljesen elenyészhet. Olyankor pedig, amikor kettőnél több alapítéletben kiszabott szabadságvesztés összbüntetésbe foglalására kerül sor, esetleg több alapítéletben kiszabott büntetés elenyészése biztosítja az elítélt számára, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mintha valamennyi ügyét egy eljárásban bírálták volna el és halmazati büntetést szabtak volna ki. Az összbüntetés kérdéseivel foglalkozó 3/2002. BJE számú jogegységi határozatban kifejtettek szerint azokban az esetekben, amikor a rövidebb tartamú büntetés teljes elenyészése nem indokolt, az elengedés a rövidebb büntetésnek akár a háromnegyedét meghaladó részéig is terjedhet. Fel kell azonban hívnunk a figyelmet arra, hogy az összbüntetés meghatározásakor tekintettel kell lenni arra is, hogy a halmazati büntetésre vonatkozó rendelkezéseknek hatályosulniuk kell. Így például, ha az egymással quasi halmazati viszonyban álló és legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett többrendbeli vétség miatt a bíróságok a Btk. 85. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával két ítéletben is egy év hat hónapi szabadságvesztést szabtak ki, az összbüntetés felső határa szintén csak egy év hat hónapi szabadságvesztés lehet. Hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabására ugyanis akkor sem kerülhetett volna sor, ha ezeket a bűncselekményeket egy eljárásban bírálják el. A quasi halmazati összbüntetés esetén tehát nemcsak az alapítéletekben megállapított büntetési tartamoknak, hanem az egyes bűncselekményekre a törvényben megállapított büntetési tételeknek is jelentősége is van, minthogy ez a halmazati büntetésre vonatkozó rendelkezés helyes alkalmazásának a feltétele. Abban az esetben, ha a terhelt az elsőfokú – nem jogerős – elítélés után követte el az újabb bűncselekményt – jóllehet ilyen esetben is quasi halmazatról van szó – ezt a körülményt nem lehet figyelmen kívül hagyni az összbüntetési tartam meghatározásakor. Ilyenkor a rövidebb tartamú szabadságvesztés mértéke tekintetében viszonylag kisebb mértékű elengedés indokolt, a két alapítéletben kiszabott szabadságvesztés közül az egyik nem enyészhet el teljesen, és a rövidebb tartamú szabadságvesztés fele részének elengedésén túli mérséklés rendszerint nem indokolt. Az összbüntetés tartamának, illetőleg az elengedés mérvének a megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az egyes alapítéletekben kiszabott büntetésekből a terhelt ténylegesen mennyit töltött ki az összbüntetésbe foglalás időpontjáig, illetőleg, hogy milyen tartamú a büntetés még le nem töltött része.

312 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A különböző fokozatban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén az összbüntetést is abban a fokozatban kell végrehajtani, amelyik közülük a legszigorúbb. Amennyiben az összbüntetés mértéke három év vagy ezt meghaladó tartamú, illetőleg többszörös visszaeső esetében két év vagy ezt meghaladó, az összbüntetés végrehajtási fokozatát erre tekintettel kell meghatározni. Előfordulhat, hogy az előbbi szabályokra figyelemmel megállapított végrehajtási fokozat az elítélt számára méltánytalan hátrányt jelentene, ezért ilyenkor eggyel enyhébb fokozat megállapítására is sor kerülhet. Ennek indokoltsága különösen akkor merül fel, ha rövidebb időtartamú szigorúbb büntetés-végrehajtási fokozatban végrehajtandó, valamint hosszabb időtartamú, ennél enyhébb fokozatban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalására kerül sor, ilyen esetben ugyanis különös gonddal kell vizsgálni, hogy a szigorúbb büntetés-végrehajtási fokozat megállapítása nem jelent-e az elítéltre nézve méltánytalan hátrányt. Vonatkozik ez a megállapítás arra az esetre is, ha a többszörös visszaesővel szemben kiszabott két évet el nem érő börtönbüntetést összbüntetésbe foglal a bíróság ennél enyhébb tartamú szabadságvesztéssel, és ennek eredményeként az összbüntetés tartama eléri vagy meghaladja a két évet. Az összbüntetés végrehajtási fokozatát az alapítéletekben meghatározott fokozatok alapulvételével kell megállapítani akkor is, ha a büntetés-végrehajtási bíró az alapítélettel kiszabott büntetés hátralévő részének végrehajtására eggyel enyhébb vagy eggyel szigorúbb fokozatot jelölt ki. Abban az esetben, ha a bíróság szabadságvesztés mellett foglalkozástól eltiltást, járművezetéstől eltiltást vagy kiutasítást szabott ki, és fennállnak a szabadságvesztés büntetések összbüntetésbe foglalásának a feltételei, akkor a több foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás közül az elítélt számára hátrányosabbat kell foganatosítani. A mellékbüntetések összbüntetésbe nem foglalhatók, és az azonos jellegű mellékbüntetések közül ugyancsak az elítéltre hátrányosabb mellékbüntetést kell végrehajtani.

7.7. 10.7.7. A visszaesőkre, a különös, a többszörös és az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések 97. § (1) A különös és a többszörös visszaesővel szemben – amennyiben e törvény másként nem rendelkezik – az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a húsz évet. Halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt, a tárgyalásról lemondás esetén a 87/C. § szerinti büntetési tételt kell a felével emelni. (2) A különös és a többszörös visszaesővel szemben a büntetés a 87. § (2) bekezdése alapján csak különös méltánylást érdemlő esetben enyhíthető. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott súlyosabb jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha e törvény Különös Része a különös visszaesőként történő elkövetést a bűncselekmény súlyosabban minősülő eseteként rendeli büntetni. 97/A. § (1) Az erőszakos többszörös visszaesővel szemben az erőszakos többszörös visszaesőkénti minősítést megalapozó, súlyosabban büntetendő személy elleni erőszakos bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a törvény szerint a bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. (2) Az erőszakos többszörös visszaesővel szemben a 38. § (3) bekezdése alkalmazásának nincs helye. (3) Az erőszakos többszörös visszaesővel szemben a büntetés enyhítésének nincs helye. Az ismételten bűncselekményt elkövetők a hatályos szabályozás szerint két csoportba sorolhatók. a) Az ún. „egyszerű bűnismétlők” azok, akik visszaesőnek nem minősülnek, de akiket már korábban is felelősségre vontak bűncselekmény megvalósítása miatt.

313 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA Így egyszerű bűnismétlőnek tekintető az, akinek – akár a korábbi, akár az újabb bűncselekménye gondatlan volt, – valósított meg,

mindkét

alkalommal

gondatlan

bűncselekményt

– végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték,

ha a korábbi szándékos bűncselekménye miatt nem

– a szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésben részesült vagy annak végrehajtását részben felfüggesztették, ám a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb szándékos bűncselekmény elkövetéséig három év telt el. Ahogy már utaltunk rá, az ún. „egyszerű bűnismétlés” az eset összes körülményeire figyelemmel a büntetés kiszabása során értékelhető súlyosító tényezőként. b) A visszaeső, a különös visszaeső, a többszörös visszaeső és az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát a Btk. 137. §-ának 14–17. pontjai definiálják és az e körbe tartozók vonatkozásában maga a Btk. határoz meg hátrányos jogkövetkezményeket. Az Alkotmánybíróság az 1995-ben meghozott 1214/B/1990. AB határozatában arra mutatott rá, hogy a visszaesőket érintő büntetőjogi szabályokban egy olyan büntetőpolitika normatív szabályai öltenek testet, amelyek a bűntettes csoportok között tudatosan különböztetnek. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a modern büntetőjog fejlődése szempontjából rendkívül jelentős szerepe van azoknak a jogelméleti eredményeknek, amelyek a bűncselekménnyel okozott tárgyi jogsértés mellett felismerték az elkövetőkhöz kapcsolódóan az életvezetés, az elkövetés előtti és utáni magatartás jelentőségét. Ezek a jogelméleti felismerések az érdem, illetve a megérdemeltség kategóriája révén lehetnek hatással a felelősségre és a felelősségre vonásra. A visszaesők súlyosabb jogkövetkezményekkel fenyegetése a hatályos büntetőjogi rendszer olyan szerves része, amely alkotmányos indokon alapszik és megfelel a büntetőjogi jogkorlátozás alkotmányos kritériumainak. A büntetettséget követő bűnismétlés a cselekményhez kapcsolt sajátos elkövetési mód a büntetőjogi tilalmak tudatos újbóli megszegése annak a kockázatnak a vállalásával, hogy a büntetettség múltjával terhelten követnek el újabb bűncselekményt. A büntetettség figyelembevétele a büntetőjogi szabályozásban nem az előző cselekmény újbóli értékelését jelenti, hanem csak viszonyítási alapot az ismételtség megállapításához. A törvényhozónak ezért alkotmányos szabadságában áll a visszaesőként elkövetett bűnismétlést a megérdemeltség és arányosság kritériumai szerint súlyosabban büntetni. Azok a kriminálpolitikai igények tehát, amelyek a visszaesők súlyosabb megbüntetését igénylik alkotmányosan igazolhatók, mert a büntetőjog alkotmányos garanciális szabályai nem zárják ki, hanem egyenesen szükségessé teszik a büntetettség külön értékelését, a büntetés felső határának meghatározásakor a törvényhozó a megérdemelt arányos büntetés keretében marad, a büntetéskiszabás normatív előírásai pedig az arányos megérdemelt büntetéssel sújtást teszik lehetővé. 137. § 14. visszaeső a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték vagy annak végrehajtását részben felfüggesztették és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el. A visszaesés feltételei tehát a következők: ba) Mind a korábbi, mind az újabb bűncselekménynek szándékosan elkövetettnek kell lennie. A praeterintentionális bűncselekmények a visszaesés szempontjából szándékos bűncselekménynek minősülnek. Gondatlan bűncselekmény miatti elítélés a visszaesést nem alapozza meg (BH 1992. 511.).

314 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA bb) A korábbi elítélésnek csak akkor van jelentősége, ha az elkövetővel szemben végrehajtandó szabadságvesztést szabtak ki. Ilyennek minősül az a szabadságvesztés is, amelynek végrehajtását részben felfüggesztették. A próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazása egyes kivételektől eltekintve még az utólagos végrehajtás elrendelése esetén sem alapozza meg a visszaesést (BH 1986. 265.). Ilyen kivételnek tekinthető, ha a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban megállapítja, hogy a büntetés végrehajtását a 90. §-ban foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel és ezért a jogerős határozatot hatályon kívül helyezve a korábban eljárt bíróságot új eljárásra utasítja, amikoris már végrehajtandó szabadságvesztést szabnak ki. A közérdekű munkára, illetve pénzbüntetésre ítélés abban az esetben sem alapozza meg a visszaesői minőséget újabb szándékos bűncselekmény elkövetésekor, ha a közérdekű munka helyébe szabadságvesztés lép, illetve ha a pénzbüntetést szabadságvesztésre változtatják át. bc) További feltétele a visszaesés megállapíthatóságának, hogy a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még ne teljen el. A visszaesést megalapozza a szabadságvesztés végrehajtása alatti, továbbá a végrehajtás megkezdése előtti elkövetés is. Így a visszaesői minőség megállapításának van helye, ha a terhelt az ügyben másodfokon hozott határozat rendelkező részének a kihirdetése után az indokolás szóbeli előadása közben valósítja meg az újabb szándékos bűncselekményt (BH 1989. 140.). A szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt megvalósított az újabb bűncselekmény, ha azt a korábbi szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra bocsátás után a feltételes szabadság tartama alatt követik el. Amennyiben a feltételes szabadság időtartama eredményesen telik el, ezen időponttól kell számítani a hároméves időtartamot. Figyelemmel kell azonban lenni a Btk. 48. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra, vagyis, ha a szabadságvesztés hátralévő része egy évnél rövidebb és a végrehajtását nem rendelték el, a büntetést a feltételes szabadság letelte után a hátralévő rész utolsó napjával kell kitöltöttnek tekinteni. A visszaesés jogkövetkezményei: – vétség miatt szabták ki [43. § b) pont],

börtönben kell végrehajtani a szabadságvesztést, ha

– feltételes szabadságra bocsátás, próbára bocsátás és a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén a visszaeső pártfogó felügyelet alatt áll [82. § (2) bek.]. 137. § 15. különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követ el. A különös visszaesés jellemzője a bűnismétlés azonossága vagy hasonlósága. Az ugyanolyan bűncselekmény fogalmán a Btk. Különös Részében meghatározott azonos törvényi tényállás ismételt megvalósítását kell érteni. Ugyanolyan bűncselekmény az alap-, a minősített és a privilegizált eset. Nincs jelentősége a kísérleti vagy befejezett stádiumnak (BH 1980. 415.) és az elkövetői alakzatnak sem. Különös visszaeső az életveszélyt okozó testi sértés bűntettét megvalósító terhelt, ha korábban könnyű testi sértés vétsége miatt ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre, mert a testi sértés alapesete és minősített esete ugyanolyan bűncselekmény (BH 1980. 119.). Az ítélkezési gyakorlat ugyanolyan bűncselekménynek tekinti az újabb bűncselekményt, ha a korábbi bűncselekmény mint törvényi egység magába foglalja az utóbbi bűncselekmény törvényi tényállását is. A bűncselekmények kizárólag akkor hasonló jellegűek, ha a Btk. Különös Része rendelkezik erről. Így a 166. § (2) bekezdés h) pontja szerinti különös visszaesőként elkövetett emberölést az valósítja meg, akit korábban erős felindulásban elkövetett emberölés, népirtás, továbbá az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei, illetve ha a halált szándékosan okozták, a terrorcselekmény, a légi jármű,

315 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minősülő esetei miatt ítéltek el [166. § (5) bek.]. Ugyancsak hasonló jellegű bűncselekmények a különös visszaesés szempontjából a vagyon elleni bűncselekmények (333. § 4. pont). Olyan esetekben, amikor a különös visszaesés nem minősítő körülmény, ezt az ítélet rendelkező részében a büntetés kiszabása körében kell megállapítani. Mivel a különös visszaeső is visszaeső, az e körbe tartozó elkövetőkre is vonatkoznak a már említett joghátrányok és ezek kiegészülnek a következőkkel: – a különös visszaesővel szemben – amennyiben a törvény másként nem rendelkezik – az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a húsz évet, halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt, a tárgyalásról lemondás esetén pedig a 87/C. § szerinti büntetési tételt kell a felével emelni [97. § (1) bek.], – a büntetés a 87. § (2) bekezdése alapján csak különös méltánylást érdemlő esetben enyhíthető [97. § (2) bek.]. További hátrányos jogkövetkezménye a különös visszaesésnek, ha a Btk. Különös Része az így megvalósított cselekményt minősített esetként szabályozza [166. § (2) bek. h) pont]. Ilyenkor azonban a felemelt büntetési tételkeretre vonatkozó előírás nem alkalmazható [97. § (3) bekezdés]. Így például az emberölésnek a különös visszaesőkénti elkövetés minősítő körülménye [166. § (2) bekezdés h) pont], ezért ilyenkor a Btk. 97. §-ának (1) bekezdése nem érvényesül. 137. § 16. többszörös visszaeső az, akit a szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően visszaesőként végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek vagy annak végrehajtását részben felfüggesztették és az utolsó büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől a szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el. A többszörös visszaesés törvényi feltétele, hogy a terheltet korábban visszaesőként végrehajtandó szabadságvesztésre ítéljék, vagy annak végrehajtását csak részben függesszék fel. Ezért amennyiben a korábbi végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet tévesen elmulasztotta a terhelt visszaesői (különös visszaesői) minőségének a megállapítását, nincs lehetőség többszörös visszaesőkénti elítélésére (BH 1993. 334.). A többszörös visszaesői minőség megállapításának további kritériuma, hogy az újabb szándékos bűncselekmény szabadságvesztéssel fenyegetett legyen. Az összbüntetést a visszaesés szempontjából egyszeri elítélésnek kell értékelni, ezért ilyenkor a két ízben is végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés nem alapozza meg a terhelt többszörös visszaesői minőségének a megállapítását. A többszörös visszaesővel szemben hozott ítélet rendelkező részében nem kell feltüntetni, hogy az elkövető egyben különös visszaeső is. A többszörös visszaesés – a különös visszaesőkre vonatkozó joghátrányokon kívüli – további jogkövetkezményei: – fegyházban kell végrehajtani a kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést [42. § (3) bek.], – a büntetés fele részének letöltése után nem bocsátható feltételes szabadságra [47. § (3) bek.], – nem bocsátható próbára [72. § (4) bek.]. – a vádemelés nem halasztható el [Be. 223. § (1) bek. a) pont]. Amennyiben a bíróság a különös és többszörös visszaesők esetében nem alkalmazza a 97. § (1) bekezdését, a különös vagy többszörös visszaesés ténye súlyosító körülmény. Abban az esetben azonban, ha a bíróság a 97. § (1) bekezdésének alkalmazásával szabja ki a büntetést, a különös vagy többszörös visszaesői minőséget súlyosító tényezőként már nem veheti figyelembe a kétszeres büntetőjogi értékelés tilalma miatt (BH 1994. 236.). 316 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A törvény a különös és többszörös visszaesőkre tehát külön büntetési tételkereteket állapít meg, és a büntetés enyhítését csak különös méltánylást érdemlő esetben teszi lehetővé. Bár a büntetési tétel felső határa szabadságvesztés esetén mind a különös, mind a többszörös visszaeső vonatkozásában a felével emelkedik, ez nem haladhatja meg a húsz évet. Amennyiben a különös vagy többszörös visszaeső elkövető több bűncselekményét egy eljárásban bírálják el és vele szemben halmazati büntetést szabnak ki, a Btk. 85. §-ának (2) bekezdése szerinti büntetési tétel emelkedik a felével, vagyis a bűnhalmazatban levő bűncselekmények büntetési tételei közül a legsúlyosabbat kell alapul venni, amiből következik az is, hogy kétszeres emelésre, tehát a Btk. 85. §-ának (3), illetve a Btk. 97. §-ának (1) bekezdésében írt szabályok kombinált alkalmazására nincs lehetőség. Tekintettel arra, hogy a különös és a többszörös visszaesést az egyes bűncselekményeknél külön-külön kell vizsgálni, előfordulhat, hogy a különös vagy a többszörös visszaesés nem a legsúlyosabb büntetési tételű bűncselekménnyel kapcsolatos, ezért ilyenkor meg kell határozni a különös vagy többszörös visszaesőként elkövetett bűncselekmény miatt a Btk. 97. §-ának (1) bekezdésének alkalmazásával kialakított büntetési tételt és a halmazati büntetésnél ezt kell alapul venni. Ez utóbbi esetben nem kizárt a különös (többszörös) visszaesésre és a halmazati büntetésre vonatkozó szabályok együttes alkalmazása (BH 2001. 207.). A különös és többszörös visszaesők esetén is irányadó a törvényi büntetési tétel alsó határa, ha pedig a törvény az adott bűncselekményre alternatív büntetési nemeket ír elő, nem kötelező a szabadságvesztés kiszabása. Ebből következik, hogy a 87. § (2) bekezdésében írt enyhítési lehetőség sem kizárt, de erre esetükben csak különös méltánylást érdemlő körülmények adnak alapot. 137. § 17. erőszakos többszörös visszaeső az a többszörös visszaeső, aki mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el. E pont alkalmazásában személy elleni erőszakos bűncselekmény az alkotmányos rend elleni erőszakos szervezkedés [139. § (1)–(2) bekezdés], a lázadás [140. § (1)–(2) bekezdés], a népirtás (155. §), az apartheid (157. §), a polgári lakosság elleni erőszak (158. §), a bűnös hadviselés (160. §), a hadikövet elleni erőszak (163. §), az egyéb háborús bűntett (165. §), az emberölés (166. §), az erős felindulásban elkövetett emberölés (167. §), a testi sértés (170. §), a kényszerítés (174. §), a lelkiismeret és vallásszabadság megsértése (174/A. §), a közösség tagja elleni erőszak (174/B. §), az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése (174/C. §), a személyi szabadság megsértése (175. §), az emberrablás [175/A. § (1)–(5) bekezdés], az emberkereskedelem (175/B. §), az erőszakos közösülés (197. §), a szemérem elleni erőszak (198. §), a bántalmazás hivatalos eljárásban (226. §), a hivatalos személy elleni erőszak (229. §), a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (230. §), a hivatalos személy támogatója elleni erőszak (231. §), a nemzetközileg védett személy elleni erőszak (232. §), a terrorcselekmény [261. § (1)–(7) bekezdés], a légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése [262. § (1)–(3) bekezdés], az önbíráskodás (273. §), a rablás (321. §), a zsarolás (323. §), a zendülés minősített esetei [355. § (2)–(4) bekezdései] és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak (355. §). Az erőszakos többszörös visszaeső tehát olyan többszörös visszaeső, aki mindhárom alkalommal a Btk. 137. § 17. pontjában szereplő személy elleni erőszakos bűncselekményt valósított meg. Mindebből az is következik, hogy az erőszakos többszörös visszaesőt az erőszakos többszörös visszaesőkénti minősítését megelőzően már két alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt végrehajtandó, vagy végrehajtásában részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A személy elleni erőszakos bűncselekményeket taxatíve meghatározó 137. § 17. pontja olyan törvényi felsorolás, amely értelmezéssel nem tágítható (BKv. 83.). Az erőszakos többszörös visszaesés – a többszörös visszaesőkre vonatkozó joghátrányokon kívüli – további jogkövetkezményei: – nem bocsátható feltételes szabadságra [47. § (4) bek. c) pont], – a szabadságvesztés végrehajtása nem függeszthető fel [91. § (1) bek. a) pont], – a büntetés enyhítésének nincs helye [97/A. § (3) bek.],

317 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA – az erőszakos többszörös visszaesőkénti minősítést megalapozó súlyosabban büntetendő személy elleni erőszakos bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a kétszeresére emelkedik, és amennyiben az így felemelt felső határ a húsz évet meghaladja, vagy a törvény szerint a bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, minden esetben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni [97/A. § (1) bek.], – szabadságvesztés helyett közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás nem szabható ki, vagyis a 38. § (3) bekezdése nem alkalmazható [97/A. § (2) bek.].

7.8. 10.7.8. A bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések 98. § (1) Azzal szemben, aki az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben (137. § 8. pont) követte el, a bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik, de a húsz évet nem haladhatja meg. Halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt, a tárgyalásról lemondás esetén a 87/C. § szerinti büntetési tételt kell alapul venni. (2) – (3) Azzal szemben, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van. (4) A bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésének megállapítása esetén az e törvényben a bűncselekmény bűnszövetségben történő elkövetésének esetére megállapított jogkövetkezmények nem alkalmazhatók. A bűnszervezetben történő elkövetés a jelenleg hatályos szabályok szerint – amint arra már korábban utaltunk – büntetési keretet növelő körülmény. A törvény általános részi rendelkezéssel, a büntetés kiszabására vonatkozó szabályok között írja elő, hogy aki az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben követte el, azzal szemben a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik, azonban a húsz évet nem haladhatja meg. Figyelemmel arra, hogy bűnszervezetben csak ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett követhető el, a bűnszervezetben megvalósított bűntett büntetési tételének felső határa – a tárgyalásról lemondás esetét kivéve – legalább tízévi szabadságvesztés. Amennyiben a cselekmény a bűnszövetségbeni elkövetés folytán lesz ötévi szabadságvesztéssel fenyegetett a 98. § (1) bekezdése nem alkalmazható, míg ha a büntetési tétel nem a bűnszövetségben elkövetés révén éri el az ötévi szabadságvesztést, de a bűnszövetség súlyosabban minősítő körülmény, a bűnszervezetben történő elkövetéskor az alapeset büntetési tételének felső határa emelkedik a felével. Ugyanakkor ha bármely más minősítő körülmény mellé társul a bűnszervezetbeni elkövetés, úgy a minősített eset büntetési tételének a felső határa emelkedik a felével. Külön rendelkezik a törvény a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény büntetéséről a tárgyalásról lemondás és a halmazati büntetés vonatkozásában. Halmazati büntetés esetében a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények büntetési tételei közül a legsúlyosabbat kell alapul venni [85. § (2) bek.] és ennek a felső határa emelkedik a kétszeresére. A tárgyalásról lemondás esetében a 87/C. §-ban csökkentett mértékű büntetési tételt kell alapul venni. Erre figyelemmel a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény büntetési tételének a felső határa legalább négyévi tartamú lesz. A 83. § (3) bekezdését a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény esetében is alkalmazni kell. A bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény büntetési tételének az alsó határa nem változik.

318 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

10. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A Btk. 60. §-ának (1) bekezdése szerint kitiltás a törvényben meghatározott esetekben alkalmazható. A bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény gyakran szorosan összefügg az elkövető tartózkodási helyével. A törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság az elkövetővel szemben kitiltást alkalmazzon, ha e mellékbüntetés egyéb törvényi előfeltételei [Btk. 60. §-ának (1) bekezdése] fennállnak.

7.9. 10.7.9. Az előzetes fogvatartás és a házi őrizet beszámítása 99. § (1) Az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes idejét be kell számítani a kiszabott szabadságvesztésbe, közérdekű munkába és pénzbüntetésbe. (2) A beszámításnál egy napi előzetes fogvatartás egy napi szabadságvesztésnek, egy napi tétel pénzbüntetésnek, illetve hat óra közérdekű munkának felel meg. (3) Házi őrizet beszámítása esetén hat óra közérdekű munkának, illetve egy napi tétel pénzbüntetésnek egy nap, egy napi szabadságvesztésnek fegyház fokozat esetén öt nap, börtön fokozat esetén négy nap, fogház fokozat esetén három nap házi őrizetben töltött idő felel meg. (4) A (3) bekezdés szerinti beszámítás után fennmaradó szabadságvesztésként kell beszámítani.

házi

őrizet

tartamát

egy

napi

A törvény rendelkezése szerint az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes idejét be kell számítani a felsorolt büntetési nemekbe. Az előzetes fogvatartás alatt egyébként az elbírált bűncselekmény kapcsán elrendelt előzetes letartóztatást és őrizetbe vételt kell érteni.

319 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. fejezet - 11. Intézkedések a jogi személlyel szemben 1. 11.1. Bevezetés, elméleti alapok A magyar országgyűlés 2001. december 11-ei ülésnapján fogadta el a 2001. évi CIV. törvényt a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről. A törvény miniszteri indokolása is utal arra, hogy a hatályos magyar Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekményt csak természetes személy követhet el. A büntetőjogi felelősség egyéni felelősség. Ezt a jogi helyzetet a magyar jogi irodalom általában elfogadja és képviselői egészen a legutóbbi időkig egyetértéssel idézték a „societas delinquere non potest” elvet. A legújabb jogfejlődés azonban új irányt vett. A jogi személy büntetőjogi felelősségét már régóta elfogadó angolszász országok mellett a kontinentális Európa országai is egymást követően vizsgálják felül korábbi elutasító álláspontjukat. Hollandia még 1976-ban, Norvégia 1991-ben, Izland 1993-ban, Franciaország 1994-ben, Finnország 1995-ben, Belgium 1999-ben vezette be a jogi személy büntethetőségét. Anglia és Wales 2000-ben szélesítette a jogi személy büntetőjogi felelősségének a körét. Svédország 1986-ban, Spanyolország 1995-ben vezetett be sajátos szankciót a jogi személyekkel szemben. Közigazgatási jogi szankciókat alkalmaznak a jogi személyekkel szemben Németországban, Olaszországban, Portugáliában és Svájcban. A kelet- és közép-európai régióban először Szlovénia vezette be a jogi személy büntetőjogi felelősségét 1996ban. Tervezetek készültek erről Horvátországban, Litvániában, Észtországban, Csehországban, Romániában és Lengyelországban. A jogi személy büntetőjogi felelősségének a bevezetését tervezi Szlovákiában a büntető törvénykönyv 2000-ben elfogadott koncepciója is. Magyarországon az első tervezet a gazdálkodó szervezettel szemben büntetőeljárásban alkalmazandó intézkedésekről 2000-ben készült el. A magyar büntetőjog fejlődésére hagyományosan számottevő befolyással lévő Ausztriában, Németországban és Svájcban is oldódni látszik a korábbi elvi elutasítás, és várható, hogy hamarosan megszületik a megfelelő törvényi szabályozás. A jogi személy büntetőjogi felelősségének térhódítását nemzetközi egyezmények és az Európai Unió jogi aktusai is előmozdították. A jogi személyek felelősségre vonhatóságáról rendelkező nemzetközi egyezmények köréből kiemelendő az Európai Közösségek Pénzügyi Érdekeinek Védelméről szóló Egyezmény, továbbá megjegyzendő, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1988-ban a tagállamoknak (No.R. 88 18 számmal) ajánlást tett a jogi személyiséggel rendelkező vállalatok felelősségéről a tevékenységük során elkövetett bűncselekményekért. Az Európai Unió több aktusa is rendelkezik a jogi személyek felelősségre vonhatóságáról, amelyeket nem kívánunk részletesen ismertetni, de ezek közül kiemelendő, hogy a jogi személy büntetőjogi felelősségét kívánja intézményesíteni az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény-tervezet, a CORPUS JURIS (CJ) is, amelyet az Európai Unió parlamentjének megbízásából vezető európai jogtudósok egy csoportja dolgozott ki. A CJ dogmatikai megoldásait a jövő európai büntetőjoga szempontjából előremutatónak tekintik. A CJ rendelkezései szerint az ott meghatározott bűncselekményeket elkövethetik jogi személyek és olyan szervezetek is, amelyek a törvény szerint jogalanyisággal és saját vagyonnal rendelkezhetnek, ha a bűncselekményt a jogi személy vagy szervezet valamely szerve, képviselője vagy bármely más a jogi személy

320 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben nevében cselekvő, avagy tényleges döntési kompetenciával rendelkező személy a jogi személy érdekében követte el. A CJ azt is kimondta, hogy a jogi személy vagy más szervezet büntetőjogi felelőssége nem zárja ki a természetes személyek tettesként, felbujtóként vagy bűnsegédként való büntethetőségét ugyanazon cselekmény miatt. Figyelmet érdemel a CJ idevonatkozó rendelkezésének a magyarázata is, amely elöljáróban megállapítja, hogy a jogi személyek büntetőjogi felelőssége napjainkban már nemcsak a common law országaiban, hanem kontinentál-európai jogi hagyományokkal rendelkező országokban is elfogadást nyert. Rámutat arra is, hogy a büntetőjogi felelősségnek a szorosan vett jogi személyekre való korlátozása „történelmileg meghaladott és nem felel meg sem a mai üzleti életnek, sem a nemzeti jogrendek és a közösségi jog modern megoldásainak”. Döntő jelentősége a vagyoni javaknak van, amelyek tulajdonosa a szervezet (függetlenül attól, hogy rendelkezik-e jogi személyiséggel vagy sem). Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a határokon átnyúló szervezett bűnözés elleni Egyezménye a jogi személyek hatékony, arányos és visszatartó erejű szankcionálását írja elő annak a hangsúlyozásával, hogy a jogi személy felelőssége lehet büntetőjogi, polgári jogi vagy közigazgatási. A jogi személy szankcionálására vonatkozó többi egyezmény, ill. közös fellépés sem írja elő kötelezően a büntetőjogi szankció alkalmazását. Mégis, az Európai Unió tagállamainak a többségénél a jogi személy büntetőjogi szankcionálása már létező jogintézmény és előkészületek történtek más államokban is a büntetőjogi szankcionálás bevezetésére. A jogi személy büntetőjogi szankcionálása a kontinentális Európában a legvitatottabb témák közé tartozik. A főbb vitakérdések a jogi személy cselekvőképessége és bűnösségi képessége körül összpontosulnak. A jogi személy büntetőjogi szankcionálására nézve az európai irodalomban általában három modellt különböztetnek meg: Az elsőt nevezik „beszámítási modell”-nek, amelyben az individuális bűnelkövető egyéni bűnösségét meghatározott kritériumok, kapcsolódási pontok alapján a jogi személynek beszámítják. Magának a szervezetnek a büntetőjogi felelősségén, büntetőjogi jogalanyiságán alapul a második modell, amelyben a szankcióval az „üzem vitele” kapcsán jelentkező „szervezeti bűnösség”-et büntetik. A harmadik modell az ún. „intézkedési modell”, amely a jogi személlyel szemben alkalmazandó jogkövetkezményt nem büntetésként szabályozza, amelynek feltétele lenne a büntetőjogi bűnösség, hanem a jogi személlyel szemben a büntetőjogi intézkedések sajátos, önálló fajtáját alakítja ki, amelynek célja lehet a bűncselekménnyel szerzett vagyoni előny, a gazdagodás elvonása és a jogsértések megelőzése. Magyarországnak tehát nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettsége és a jogharmonizációs programból fakadó feladata a jogi személy hatékony, arányos és visszatartó hatású szankcionálásának a bevezetése. A jogi személy felelősségének a bevezetését előíró egyezmények utalnak arra, hogy a „részes állam jogelveivel összhangban”, illetve „mindegyik Szerződő Fél – összhangban saját jogi alapelveivel” – tegye meg a szükséges intézkedéseket.

2. 11.2. A magyar jogi megoldás A törvény szerint a magyar jog elveivel ez idő szerint olyan megoldás van összhangban, amely a jogi személlyel szemben alkalmazandó szankciót sajátos büntetőjogi intézkedésként szabályozza. A törvény kiindulópontja szerint a jogi személynek nincs önálló büntető anyagi jogi jogalanyisága, tehát a jogi személy nem válik – a Btk. értelmében – elkövetővé.

321 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben A Büntető Törvénykönyv minden jogintézménye az egyéni büntetőjogi felelősség elvén alapul, ezért indokolt, hogy egyenlőre a jogi személy büntetőjogi szankcionálásáról külön törvény rendelkezzék. (A külön törvényben való szabályozást választotta a szlovén törvényhozó 1999-ben, és ezt tervezik Ausztriában is.) A miniszteri indokolás is utal arra, hogy a törvény a jogi személlyel szemben alkalmazható, elismerten büntetőjogi jellegű intézkedéseket nem a Btk. rendszerébe, hanem külön törvényben javasolja bevezetni. Erre figyelemmel tartja indokoltnak a jogalkotó e törvényben rendelkezni a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések eljárásjogi és végrehajtási kérdéseiről, valamint azon törvénymódosításokról, amelyek az új jogintézmények kapcsán a büntetőjogon kívüli jogterületeken szükségképpen felmerülnek. A törvény hatálybalépésének időpontja az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk időpontja, amelyet a törvény 28. § kifejezetten és határozottan kimond, amikor úgy fogalmaz, hogy „Ez a törvény a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lép hatályba”. Ebben az időpontban az 1973. évi I. törvényt (régi Be.) – az 1999. évi CX. törvény 175. §-ának (2) bekezdése alapján – felváltja a már elfogadott 1998. évi XIX. törvény(új Be.). Erre figyelemmel azokat a sajátos eljárási rendelkezéseket, amelyek a jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések eljárási keretei, az új Be. rendszeréhez és rendelkezéseihez képest kell meghatározni. A törvény alaptétele az, hogy a jogi személy a büntető anyagi jog szerint nem elkövető, a büntetőeljárási jog szerint sem lehet terhelt. A törvény II. fejezetébe felvett eljárásjogi rendelkezések ezért a jogi személyt nem terheltként, vagy – ami még következhetne a büntetőeljárás dogmatikája szerint – egyéb érdekeltként kezelik, hanem teljesen új konstrukciót hoz létre a büntetőeljárási jogban is. Abból kiindulva, hogy a jogi személy csak képviselője útján képes jogviszonyokban részt venni, nem a jogi személy jogállásáról rendelkezik, hanem a jogi személy törvényes képviselőjét, illetve a büntetőeljárás során az érdekében kötelezően eljáró ügyvédet, mint perbeli képviselőt ruházza fel büntetőeljárási jogosultságokkal, mégpedig úgy, hogy a jogi személy törvényes, illetve perbeli képviselőjének büntetőeljárási helyzete leginkább a védő eljárási helyzetéhez hasonlít. A törvény sarkalatos tétele az, hogy a jogi személy sajátos büntetőjogi felelőssége főszabályként nem önálló, hanem származékos: büntetőjogi szankcionálására – a törvényben meghatározott kivételekkel – csak akkor nyílik lehetőség, ha van olyan természetes személy, akivel szemben büntetőeljárást lehet folytatni és e természetes személy hagyományos értelemben vett büntetőjogi felelősségéhez kapcsolható a jogi személy büntetőjogi szankcióval sújtása. Ebből következik, hogy a büntetőeljárás a természetes személlyel szemben folyik, az eljárásnak a természetes személy az alanya, így a jogi személlyel szemben a hagyományos értelemben vett büntetőeljárás nem folyik: a jogi személy az eljárásban nem terhelt, vele szemben nyomozást elrendelni, folytatni, megszüntetni, vádat emelni, vádemelés helyett más ügyészi jogkörbe tartozó szankciót alkalmazni nem lehet. A jogi személy a büntetőeljárásban főszabályként annak a természetes személynek az eljárási helyzetét osztja, akire tekintettel a jogi személlyel szemben az intézkedés szükségessége, lehetősége felmerül: ha e természetes személy terhelt elleni büntetőeljárás bármilyen okból megszűnik, a büntetőeljárás a jogi személlyel kapcsolatban sem folyhat tovább. E szabály alól a törvény két kivételt fogalmaz meg, amelynek értelmében a jogi személlyel szemben büntetőjogi intézkedés abban az esetben is alkalmazható, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára vagyoni előny szerzését eredményezte, de az elkövető a kóros elmeállapota miatt nem büntethető, vagy az elkövető halála miatt a büntetőeljárást megszüntették. A törvény II. fejezete (7–26. §) tartalmazza részletesen az eljárásjogi szabályokat, amelyek további taglalása nem feladatunk, az a büntetőeljárás jog diszciplínája körébe tartozik. A törvény I. fejezete (1–6. §) tartalmazza az anyagi büntetőjogi rendelkezéseket, az eddig megismert büntetőtörvények rendszerétől és szerkezetétől meglehetősen eltérő szokatlan módon, ugyanis az 1. § rögtön az „értelmező rendelkezések” címet viseli és meghatározza a tárgyi hatályt, vagyis a jogi személy és az előny

322 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben fogalmát, definícióját, de – sajnos egyre gyakrabban alkalmazott jogtechnikai megoldással – számos kivételt is felsorolva.

3. 11.3. Értelmező rendelkezések, fogalmak A törvény 1. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy E törvény alkalmazásában 1. jogi személy: minden szervezet és annak önálló képviseleti joggal rendelkező szervezeti egysége, amelyet jogszabály jogi személyként ismer el, valamint az a szervezet, amely a polgári jogi viszonyok önálló jogalanya lehet, és a tagoktól elkülönülő vagyonnal rendelkezik, ideértve a gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti előtársaságokat is, 2. előnyön bármely dolgot, vagyoni értékű jogot, követelést, kedvezményt – függetlenül attól, hogy a számvitelről szóló törvény szerint nyilvántartásba vették-e – is érteni kell, úgyszintén azt is, ha a jogi személy valamely jogszabályból vagy szerződésből eredő kötelezettség vagy az ésszerű gazdálkodás szabályai szerint szükséges ráfordítás alól mentesül. A (2) bekezdés értelmében pedig „E törvény nem alkalmazható a magyar állammal, külföldi állammal, az Alkotmányban felsorolt intézményekkel, az Országgyűlés Hivatalával, a Köztársasági Elnök Hivatalával, az Országgyűlési Biztosok Hivatalával, illetőleg jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási és önkormányzati igazgatási feladatot ellátó szervekkel, valamint nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezetekkel szemben.” A törvény miniszteri indokolása is utal arra, hogy a szervezet büntetőjogi felelősségével, illetve szankcionálásával kapcsolatban a jogi irodalomban és egyes országok törvényeiben eltérő fogalmakkal találkozunk. Így például használják a „vállalati felelősség”, „testületi felelősség” fogalmakat is, a magyar jogban pedig kínálkozna a „gazdálkodó szervezet” [Ptk. 685. § b) pont] definíciójának az alkalmazása. A törvény azonban a „jogi személy” megnevezést használja, és ezzel követi az említett nemzetközi egyezményekben és az Európai Unió közös fellépéseiben használt fogalom meghatározást. A törvény a jogi személy fogalmának a meghatározásánál a Ptk. rendelkezéseiből indul ki, azzal a kiegészítéssel, hogy kivonja e fogalom alól az államot és az egyéb közjogi testületeket a hatósági jogaik gyakorlása során, valamint a nemzetközi közjogi szervezeteket, és kiszélesíti a jogi személy fogalmát azzal, hogy e körbe vonja a polgári jogi jogalanyisággal és a tagoktól elkülönülő vagyonnal rendelkező szervezeteket is. A nemzetközi jogforrásokban használatos „közjogi testületek” elnevezés belső jogi megfelelői a törvény 1. §ának 1. pont b) alpontjában felsorolt szervezetek. Az egységes jogalkalmazás érdekében a törvény meghatározza az előny fogalmát, egyértelművé téve, hogy előny alatt a kötelezettség teljesítése vagy az ésszerű gazdálkodás szabályai szerint szükséges ráfordítás alól történő mentesülést is érteni kell. Ennek megfelelően a jogi személy felelősségre vonható akkor is, ha a bűncselekményt (pl. környezetkárosítás) a jogi személy „érdekében” eljáró természetes személy azért követi el, hogy bizonyos, a jogszabályszerű működés esetén szükséges kiadásoktól a jogi személy mentesüljön. A jogi személy büntethetősége is nehezen értelmezhető a hagyományos magyar büntetőjogi felfogás szerint – erre még az intézkedések alkalmazásának feltételeinél bővebben kitérünk – a jogi személyiség nélküli szervezetek büntethetősége pedig még ennél is problematikusabb. Felmerül ugyanis az a kérdés, hogy van-e célja és értelme minden jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettípusra büntetést kiszabni. A jogi személlyel szemben kiszabott büntetés célja nem lehet más, mint az elkövető tettének magánjogi, érdekés profitalapú kivetüléseként, illetve ennek formájaként a jogi személyt is arányos joghátrányban részesíteni.

323 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben Az elkövető tettének magánjogi profitját, érdekközpontját a szankció korlátozza, ennek hatásaként a vezetőségnek, illetve még áttételesebben a kollektíva egészének történő hátrányokozás. Kezelhető megoldásnak tehát az tűnik, hogy a szervezet olyan önálló polgári jogi alany legyen, amely a tagoktól elkülönült önálló vagyonnal rendelkezik, vagyis a büntetőjog alanya lehet minden olyan szervezet is, amelynek jogalanyisága van, de jogi személyisége nincs. A jogi személyiség nélküli csoportosulások formailag és terminológiailag jogrendszerenként nagy különbözőséget mutatnak. Egyrészről azok a társulások, társaságok és egyéb egyesülési formák jönnek szóba, amelyeknek az adott ország joga önállóságot ad, bizonyos jogokkal és kötelezettségekkel is felruház, azonban nem minősít jogi személynek (magyar jogban betéti társaság, polgári jogi társaság, egyetemi karok, költségvetési egységek stb.). Másrészről azok a csoportosulások jöhetnek szóba, amelyek megindultak a jogi személlyé válás útján, saját név alatt jogokat gyakorolnak és kötelezettségeket vállalnak, bizonyos formai és konstitutív aktusok azonban még hiányoznak a jogi személyiség elnyeréséhez. A jogi személyekkel szemben a büntetőjog olyan szankciós eszközöket intézményesített, amelyek teljes körű önálló jog- és cselekvőképességet, önálló vagyont, összességében a tagoktól való, jogilag kifejezhető elkülönülést feltételez. Olyan jogalanyiság indokol saját felelősséget és pönalizációt, amely a tagok felelősségre vonása esetén – önállósága folytán – érintetlen maradna. A kérdés átvezet a jogi személyiség nélküli bűnszervezettel szembeni büntetőjogi eszközök problematikájához. Természetesen értelmetlenség az illegális szervezettel szemben a jogi személy felelősségét felemlegetni, a szervezett bűnözés működési sztereotípiái között azonban megtalálhatók azok a „multifunkcionális” jogi személyek, amelyekkel szemben megfelelő korlátozásokat kínálhatnak a jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi szankciók, intézkedések. A büntetőjognak a jogi személyre kiterjesztett felelősségi és büntetési elméletében választ kell adnia a jogi személyek magánjogi problémáira is. A törvényi definíció igényli a választ arra a kérdésre, hogy a büntetőjog jogi személy meghatározása teljes átfedésben van-e a magánjogi fogalommal, illetve miként ítéli meg a büntetőjog a jogi személy prenaturális (bejegyzés előtti) állapotát, illetve van-e jelentősége annak, ha a jogi személyiség nem visszamenőleges (a bejegyzés előtti időszakra kiterjedő) hatállyal jön létre. A magyar polgári jogban a jogi személyek többsége (egyesület, alapítvány, vállalat, gazdasági társaság stb.) a bejegyzés vagy nyilvántartásba vétel napjával kap jogi személyiséget, az ezt megelőző időszakban de facto működhet, azonban jogi személyiséget igénylő aktusokat nem végezhet. A bejegyzés előtti időszakot a törvény a gazdasági társaságok esetében definiálja. A gazdasági társaság saját cégneve alatt jogképes, jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. Ez a státusza jogi személyiségtől függetlenül jellemzi a társaságot. Ez erősíti azt a felfogást, amely a jogi személyiségben formális jogi kreációt lát és jelentőséget – büntetőjogi szempontból is – a tényleges státusznak tulajdonít (önálló joggyakorlás és kötelezettségvállalás). A bejegyzés előtti időszakban a társaság még nem jogi személy, a bejegyzés nem visszamenőleges hatályú, a bejegyzésig azonban a létrehozni kívánt gazdasági társaság előtársaságaként működhet. Az előtársaság üzletszerű gazdasági tevékenységet folytathat, jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat. A polgári jogi felelősséget ebben a stádiumban harmadik személyek irányába a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen viselik. Az előtársaság de jure nem jogi személy, de sok tekintetben annak látszik.

324 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben A magyar polgári jogban, ha jogszabály a jogi személy létrejöttét nyilvántartásba vételhez köti, a bejegyzett körülmények megváltoztatása harmadik személyek irányában csak akkor hatályos, ha a változást a nyilvántartásba bevezették. A törvény 1. § (2) bekezdése a jogi személyek fogalmából kiemel egyes jogalanyokat, amelyekre nem alkalmazhatók a rendelkezései. A jogi összefüggéseknél tágabb megközelítésben a jogi személy büntetőjogi felelősségét generáló társadalmi, gazdasági folyamatok a jogi személyek köréből elsősorban a profitorientált vállalatokra, másodlagosan az illegális tevékenységet is végző nonprofit szervezetekre vonatkoztathatók. Ebből következően igazán nincs is olyan indok, amely az állam, a közigazgatási szervek, az állami szervek, illetve szűkebb értelemben a közjogi szervezetek felelősségét is követelné. Állami szervek alatt a közigazgatási feladatot (is) ellátó költségvetési szervek, a bírósági, ügyészségi, hatósági szervezetrendszer orgánumai stb. értendőek. Az állami szervek és a nem állami szervek közötti különbségek valóban igazolhatják a felelősségi rendszerben is megmutatkozó, illetve elfogadott különbségtételt. A jogi személyekkel szembeni szankciókat a vezetőkre való fokozottabb megelőző (preventív) ráhatás, illetve a kollektív büntethetőség (stigmatizáció) társadalmi követelménye indokolja. A felelősségre vonás célját a profitteória magyarázza: az elkövető tettének magánjogi, érdek- és profitalapú kivetüléseként, illetve ennek formájaként a jogi személyt is arányos joghátrányban kell részesíteni. Az elkövető tettének magánjogi profitját, érdekközpontját a szankció korlátozza, ennek hatásaként a vezetőségnek, illetve még áttételesebben a kollektíva egészének történő hátrányokozás. Az állam és szervei tevékenységének kettős természete vezetett egyes jogrendszereket arra a megfontolásra, hogy – egyrészről a hatósági, igazgatási, jogalkotói és jogalkalmazói feladatkört ki kell zárni a büntetőjogilag értékelhető tevékenységi körből, – másrészről az a tevékenységi kör, amely magánjogi szerződéses kapcsolat tárgya lehet, a büntethető cselekmények körébe emelhető. Az állami szervek büntethetőségének gondolatát a jogegyenlőség teóriája is erősíti. Más megközelítésben: az állam polgári jogi felelőssége alapján polgári jogi joghátrányok alanya lehet, milyen elvi és gyakorlati akadálya lehet ezek után annak, hogy büntetőjogi joghátrányokkal sújtsa az igazságszolgáltatás. (Például hogyan magyarázzuk azt, hogy egy magániskola, mint jogi személy büntetőjogi felelősségre vonható az iskolában folyó környezetkárosító cselekmények miatt, míg az állami iskola ugyanezen bűncselekmény miatt nem büntethető.) Az állam büntetőjogi felelősségével kapcsolatban gyakran hangoztatják azt az érvet, miszerint az államé a büntetőhatalom monopóliuma, kizárt dolog, hogy önmagát szankcionálja. Ebben a megközelítésben keveredik az államról, mint törvényalkotóról és az államról, annak szerveiről, mint jogok és kötelezettségek alanyáról szóló definíció. Nyilvánvaló, hogy az állam törvényalkotói státusza nem zárja ki azt, hogy az állam szervei törvényben rögzített kötelezettségeket és felelősséget viseljenek. Az állami szervek – ideértve az igazságszolgáltató és a bűnüldöző szerveket is – valamennyi olyan jogviszonynak (kontraktuálisnak és deliktuálisnak) alanyai lehetnek, amelyben nem állami szervezetek is megjelenhetnek.

325 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben Az állami szervek fő funkciója a jogalkotás, a jogszolgáltatás és a jogalkalmazás, tevékenységükben azonban a jogi kapcsolatok valamennyi variációja jelen lehet (gazdasági kapcsolatok, korlátozottan vállalkozási tevékenység is). E szervek is a törvényeknek alárendelten, azokat tiszteletben tartva kötelesek működni. „Vétőképességük” büntetőjogi értelemben jogalkotói és hatósági tevékenységük körében fogalmilag kizárt, működésük és egyéb tevékenységük aspektusából azonban lehetséges. A bűnüldöző és az igazságszolgáltató szervek szerződéses és deliktuális kárfelelőssége realitás, mivel a felelősséget és a jogkövetkezményeket nem ezen szervek döntése konstituálja, hanem a törvény. A törvényt magukra nézve is kötelesek alkalmazni. Jogállami környezetben az állam, az állami szervek, a végrehajtó és igazságszolgáltató hatalmi ág szervei a törvények uralma alatt állnak. A büntetőjog alkalmazása alkotmányos szükségszerűség, ha alkotmányos alapjogok védelméről van szó. Az állam önkorlátozása és az állami szervek szankcionálása – ha az alkotmányos jogok büntetőjogi védelmének szükségességéről van szó – nem képezheti vita tárgyát. A jogállam jellemzője pontosan az önkorlátozás és önszankcionálás (államigazgatási jogkörben okozott károkért való felelősség). Különbséget kell tenni a közhatalmi aktusok és az egyéb (közlekedés, állam a szolgáltató szektorban, szemétszállítás stb.) állami tevékenység között. Az állam számos olyan tevékenységében, amelyet ha koncesszióban egy magáncég végez, nem zárható ki a bűncselekmény, maga is alanya lehet a büntetőjognak. Az állami önbüntetés gondolata, azaz hogy az állam saját magának nem tartozhat felelősséggel, feltételezi, hogy a büntetés az állam felé történő elszámolás, az állammal szembeni morális és materiális törlesztés (pl. elkobzás, pénzbüntetés az államé). Mindez a szankciórendszer kérdése: morális síkon a szankcionálás nem önbüntetés, mivel az a jogrend helyreállítását jelenti. Olyan szankciókat kell alkalmazni, amelyek nem az állam „javára” vagy a hatósági feladatok közvetlen korlátozásával járó joghátrányok. A hazai irodalom képviselői az állami jogi személyek büntethetőségét az állam önmaga feletti ítélkezésének, ennélfogva alkalmazhatatlan megoldásnak minősítik, csak politikai eszközök útján látják kivitelezhetőnek a hatékonyabb nyomásgyakorlást. A közigazgatásban esetenként az állami szervek is büntethetők Magyarországon, például közbeszerzési bírság, dohányzásbírság. A törvény hatályba lépésekor a vagyoni előny fogalmát használta. Az OECD Korrupció elleni munkacsoportja azonban a 2. § (1) bekezdése vonatkozásában felhívta a kormányt, hogy „módosítsa a jogi személyek büntetőjogi felelősségére vonatkozó jogszabályokat úgy, hogy megszűnjék az a követelmény, amely szerint a vesztegetéssel a jogi személynek „vagyoni” előny elérésére kell törekednie, illetve a vesztegetésnek ilyen előny elérését kell eredményeznie.” A 2008. évi XXVI. törvény ezért lehetővé tette, hogy a vagyoni előny mellett a jogi személy számára elért vagy elérni kívánt más előny is megalapozza az intézkedés alkalmazását. Ez azért jelentős, mert különösen a közélet tisztasága elleni bűncselekmények esetében az elért vagy elérni kívánt előny nem mindig vagyoni jelleget ölt.

4. 11.4. Az intézkedések alkalmazásának feltételei A törvény 2. §-ának rendelkezései tartalmazzák „az intézkedések alkalmazásának feltételeit”.

326 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben 2. § (1) Jogi személlyel szemben az e törvényben meghatározott intézkedések a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben (Btk.) meghatározott szándékos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazhatók, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára előny szerzését célozta, vagy eredményezte, és a bűncselekményt a jogi személy a) vezető tisztségviselője, vagy a képviseletre feljogosított tagja, alkalmazottja, illetőleg tisztségviselője, cégvezetője, valamint felügyelő bizottságának tagja, illetőleg ezek megbízottja a jogi személy tevékenységi körében követte el, b) tagja vagy alkalmazottja a jogi személy tevékenységi körében követte el, és a vezető tisztségviselő, a cégvezető, illetőleg a felügyelő bizottság irányítási vagy ellenőrzési kötelezettségének teljesítése a bűncselekmény elkövetését megakadályozhatta volna. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül az e törvényben meghatározott intézkedések alkalmazhatók akkor is, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára előny szerzését eredményezte, és a jogi személy vezető tisztségviselője, vagy a képviseletre feljogosított tagja, alkalmazottja, illetőleg tisztségviselője, cégvezetője, valamint felügyelő bizottságának tagja a bűncselekmény elkövetéséről tudott. A törvény miniszteri indokolása is utal arra, hogy az európai országok büntető törvényeinek egy része meghatározott bűncselekményi körre korlátozza a jogi személy felelősségét (így a francia, a szlovén, a finn törvény), míg más törvények (így a holland, a dán, valamint ezt tervezik Ausztriában is) nem határoznak meg bűncselekményi kört. A magyar törvény ez utóbbi megoldást követi, tekintettel arra, hogy a nemzetközi jogi dokumentumokban folyamatosan bővül azon bűncselekmények köre, amelyek elkövetéséhez kapcsolódóan megkívánják a jogi személyek szankcionálhatóságának megteremtését. Külföldi tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy pontosan nem határozható meg azon bűncselekmények kizárólagos köre, amelyek elkövetéséhez kapcsolódóan indokolt a jogi személyek szankcionálása. Így a törvény a Btk.-ban meghatározott szándékos bűncselekmény elkövetése esetén lehetővé teszi a jogi személlyel szemben a törvény szerinti intézkedések alkalmazását, ha annak a törvényben meghatározott egyéb feltételei fennállnak. A törvény a természetes személyek bűncselekményeit e személyeknek a jogi személyhez való kapcsolatuk alapján a jogi személynek számítja be. A jogi személlyel szemben büntetőjogi intézkedés a következő feltételek együttes fennállása esetén alkalmazható: – a természetes személy elkövető, mint a jogi személy vezető tisztségviselője, vagy a képviseletre feljogosított tagja, alkalmazottja, illetőleg tisztségviselője, cégvezetője, valamint felügyelő bizottságának tagja, illetőleg ezek megbízottja, a jogi személy tevékenységi körében követi el a bűncselekményt, – illetve a jogi személy tagja vagy alkalmazottja a jogi személy tevékenységi körében követi el a bűncselekményt, aminek elkövetését a vezető tisztségviselő, a cégvezető, illetőleg a felügyelőbizottság irányítási vagy ellenőrzési kötelezettségének teljesítése megakadályozhatta volna, – és ezekkel okozati összefüggésben a jogi személynél előny szerzése következik be, illetve a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára előny szerzését célozta vagy eredményezte. Eszerint az intézkedés alkalmazásának további feltétele, hogy megállapítható legyen a jogi személy gazdagodása, azaz előny szerzése úgy, hogy a jogi személy vezető tisztségviselője, vagy a képviseletre feljogosított tagja, alkalmazottja, illetőleg tisztségviselője, cégvezetője, valamint felügyelő bizottságának tagja bűncselekmény elkövetéséről tudott. Abban az esetben, ha a jogi személy a bűncselekmény elkövetéséhez kapcsolódóan előnyt szerzett, a törvényben szereplő intézkedések akkor is alkalmazhatók, ha a természetes személy elkövető a jogi személy szempontjából kívülállónak tekinthető, azaz sem vezető tisztségviselője, sem alkalmazottja.

327 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben E rendelkezés indoka, hogy a jogi személy ne tudjon kibújni a felelősségre vonás alól azáltal, hogy kívülálló személyek közreműködését igénybe véve szerezzen jogtalan előnyt, de kizárja a felelősséget, ha a jogi személy vezető tagja vagy tisztségviselője a bűncselekmény elkövetéséről nem tudott. A természetes személy cselekményéért – az itt írt esetekben – a jogi személynek helyt kell állnia. A jogi személy felelőssége a bűncselekményt megvalósító személyhez való kapcsolatán, illetve azon a tényen alapul, hogy a bűncselekmény a jogi személy részére vagyoni előny szerzését célozta vagy eredményezte. A jogi személy felelőssége és a természetes személy felelőssége egymás mellett érvényesül, azaz a természetes személy elkövető büntetőjogi felelősségre vonása nem zárja ki a jogi személlyel szemben szankció alkalmazását, és a jogi személlyel szemben szankció alkalmazása folytán nem tűnik el a természetes személy büntetőjogi felelőssége. E törvényi szabályozásból is megállapítható, hogy a magyar büntetőjog nem ismeri a jogi személy bűnfelelősségét, viszont represszív szankciókat, jogkorlátozásokat rendel alkalmazni a jogi személlyel szemben. A bűnösség nélküli szankció eredői történetileg a közigazgatási büntetőjogban vannak. A bűnösség nélküli büntetőjogi intézkedések morális, stigmatizációs tartalom nélküli büntetések, amelyeket elvileg többféle felelősségi konstrukció is megalapozhat. A közigazgatási büntetéseknek a jogi személyekkel szemben alkalmazható rendszere (a megszüntetéstől a bírságig és egyéb vagyoni szankciókig) a szóba jöhető szankcióknak – mind azok neme, mind mértéke szerint – teljes vertikumát alkalmazza. A büntetőjogi büntetési rendszer sem új büntetési nemekkel, sem azok fokozottabb mértékével nem képes a „vállalati közigazgatási büntetőjog” fölé emelkedni. A büntetőjogi büntetés rendszerében meglévő „többlet”, amely a közigazgatási büntetésnél erőteljesebb repressziót eredményezhet a büntetőjogi ítélet „morális tartalma”, az „erkölcsi stigma”. A törvény szerint jogi személlyel szemben intézkedések csak a Btk.-ban meghatározott szándékos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazhatók. A magyar szabályozás a szervezetben elkövetett gondatlan bűncselekmények beszámítását kizárja. A gondatlan bűncselekmények büntetőjogát és annak gyakorlatát az eredményfelelősségi szemlélet uralja. E tény rögzítése azonban újra kinyitja az örökzöld kérdést, vajon a gondatlan bűncselekmények büntetőjogának erkölcsi megalapozottsága teljes-e, az emberi igazságérzettel minden ponton találkozik-e a bűnösségi ítélet. A válasz kategorikus nem. A technika, a gépek működése és az emberi kapacitás közötti szakadék, a gondatlansággal okozott károk, veszteségek végső mértékét meghatározó véletlenek, esetleges körülmények és végül az a tény, hogy konkrét esetben az emberi hiba és az okozott károk súlya közötti aránytalanság rendkívüli mértékben megnőhet, a büntetőjogi felelősséget (amely gyakran szinte objektív felelősség) és az eredmény mértékéig feszítő joggyakorlatot etikai szempontból megingatja. Egyes jogrendszerekben a „szigorú felelősség” gyakorlata jelezte az eredményért való tárgyi felelősséget, amelynek felelősségi alapja egy „szabálytalan tett” elkövetésének a ténye volt. Odáig is eljutva, hogy a közvetlen tettes vezetőjének párhuzamos felelősségre vonásának alapja lehet a vezető releváns kötelességszegő mulasztása, amely jellemzően a tényállás mulasztásos változatának gondatlan megvalósítását jelenti, vagyis a vezető személyes bűnfelelősségében a megelőzési kötelezettség, az elvárhatóság és az előre láthatóság szigorú értelmezése jelenik meg. A közvetlen tettes helyett más személy mögöttes felelősségének megállapítása több jogrendszerben a jogi személy felelősségre vonását jelenti.

328 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben A jogi személyek növekvő hatalmának, gazdasági erejének víziója fűtötte azt a közhangulatot, amely a büntetőjogot a bűncselekmények gazdasági hatásirányának célpontjait, a jogi személyeket is bűnösnek és stigmatizált személynek kívánta látni. A profit szempontú megközelítés alapvető magyarázata a szervezeti felelősségnek, másrészről a jogi személy érdeke, előnye normatív feltétele a jogi személy felelősségének minden jogrendszerben. A kiindulópont tehát az, hogy a társasági felelősségi modellekben objektív kritérium: a jogi személy érdekében történjen a cselekmény. Szándékos gazdasági bűncselekmények esetén a jogi személy közvetlen felelőssége furcsa helyzetekhez vezethet, mert a társaság vezetői például pénzügyi visszaéléseiket a jogi személy nevében, azonban annak hátrányára, azt csődbe hajtva végezhetik el, vagyis a jogi személy büntethetősége és szankcionálása semmivel sem igazolható, ebben az esetben is indokolt azonban a menedzsment által eszközként használt vagy kihasznált cég, mint quasi-eszköz likvidálása. Ebben az esetben a jogi személy vezetőinek cselekményéről van szó, de mégis elégtelen a személyazonosulás, ha a jogi személy nem profitál a bűncselekményből. A jogi személy büntető jogalanyiságának elismerése a jogfejlődésben olyan kompromisszum, amely a büntetőjog klasszikus bűnösségi dogmarendszeréhez nem illeszthető. A jogi személyek büntetőjogának felelősségi rendszerének alapegysége a „kollektíva”, a „szervezet”, a menedzsment”, ezek kollektív cselekvése bűncselekmény elkövetési magatartása, a szubjektív szervezeti felelősségi modellben pedig a „kollektív gondatlanság” a szervezeti bűnösség sajátos fogalmi rendszerét alakította ki. A jogi személyeket összetett gazdasági és társadalmi tényezők juttatják jogalanyisághoz a közvetlen felelősség modelljében, alapvető felelősségalapító logika ebben az esetben is az a tény, hogy egy önállóan bűnös cselekedetet elkövetni képtelen polgári jogi jogalany érdekeit szolgálják a bűncselekmények. A közvetlen felelősség elismerésében a társadalomnak okozott károk feltétlen megtorlását követelő társadalmi reflexió jelensége is feltárható. Az Európa Tanács ajánlása nem zárja ki a közvetlen felelősség intézményét: eszerint a jogi személy bűnfelelősségét kell megállapítani és büntetéssel sújtani, ha a bűncselekmény természete, a jogi személy felelősségének súlyossága, a társadalmat ért hatások és más bűncselekmények megelőzésének szükségessége indokolja. Az ajánlás szerint a „saját felelősségnek” nem feltétele a bűncselekményt elkövető természetes személy azonosítása. A közvetlen felelősség a jogi személy büntethetőségének legszélsőségesebb változata. A magyar törvény a jogi személy felelősségi modelljeiből a legmérsékeltebb megoldást választotta, amely meghatározott személyi kör tettével (közvetlen felelősség), illetve bűnösségével (közvetett felelősség) jellemezhető. A magyar jogi szabályozás feltételezi azt is, hogy a bűncselekmény a társaság tevékenységi körében történt. Ez azt jelenti, hogy a jogi személy felelőssége csak olyan bűncselekmény beszámításán alapulhat, amely a megelőzési, ellenőrzési, felügyeleti rendszer működésének hibájára vezethető vissza. Ez rendszerint a vezetőség mulasztását jelenti, amely azonban a jogi személy kompenzációs felelőssége miatt is, nem feltétlenül jelenti a vezetők egyéni bűnfelelősségét. A képviselővel szemben bűncselekményéért büntetést kell alkalmazni, a további büntetés – amelynek tárgya a jogi személy, de rejtett alanyai a vezetők – a személyes büntetéssel párhuzamosan azért állapítható meg, mert a bűncselekmény a jogi személy előnyét célozta, illetve eredményezte.

329 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben A törvény szerint a jogi személlyel szemben intézkedések alkalmazhatók akkor is, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára előny bekövetkezését eredményezte és a jogi személy vezető tisztségviselője a bűncselekmény elkövetéséről tudott. Külön problémát jelent az extraneus cselekményének beszámítása és értékelése. A jogi személyek tevékenységüket nem csupán az alkalmazottaikon, képviselőiken, vezető tisztségviselőiken keresztül látják el, hanem tevékenységüket különféle, elsősorban megbízási és vállalkozási szerződéseken keresztül delegálhatják más természetes vagy jogi személyekre. A megbízottként, vállalkozóként feladatot ellátó személyek is követhetnek el bűncselekményt a jogi személy javára, illetve a jogi személy érdekében végzett tevékenységük során is történhet bűncselekmény. A jogi személy közvetett felelősségének három generális feltétele van: a profit, a szervezési hiba és a meghatározott alkalmazotti kör bűncselekménye (identifikáció). A végzett tevékenység az, amely az azonosítás és a beszámítás meghatározó szempontja, vagyis a jogi személy érdekében, illetve a jogi személy irányítási – ellenőrzési – megelőzési kompetenciájába tartozó módon kifejtett tevékenység jelenti a felelősség egyik komponensét. A magyar joggyakorlat voltaképpen a ténylegesen gyakorolt irányítási – ellenőrzési – felügyeleti jogokat de iure és de facto egyaránt figyelembe veszi a polgári jogi, munkajogi és a közigazgatási büntetőjogi felelősség megállapításánál. A jogi személy büntetőjogi felelőssége szempontjából szűkebb a megközelítés, mert csupán akkor értékelhető a megbízottként vagy vállalkozóként eljáró természetes személy szándékos vagy gondatlan magatartása a jogi személy büntetőjogi felelősségét is megalapozó tényezőként, ha a beszámítás alapja az azonosítás, vagyis a konkrét tevékenység egyértelműen köthető a jogi személy tevékenységéhez, azzal azonosítható, attól nem elválasztható és nem független.

5. 11.5. A jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések 3. § (1) Ha a bíróság a 2. §-ban meghatározott bűncselekmény elkövetőjével szemben büntetést szab ki, megrovást vagy próbára bocsátást alkalmaz, a jogi személlyel szemben a következő intézkedéseket alkalmazhatja: a) a jogi személy megszüntetése, b) a jogi személy tevékenységének korlátozása, c) pénzbírság. (2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedések alkalmazhatók abban az esetben is, ha az elkövető a halála vagy a kóros elmeállapota miatt nem büntethető, illetve ha vele szemben a büntetőeljárást a bűncselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége miatt felfüggesztették. (3) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott intézkedés kizárólag önállóan alkalmazható, a b) és c) pontjában meghatározott intézkedések önállóan és egymás mellett alkalmazhatók. A jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazására főszabályként akkor kerülhet sor, ha a természetes személlyel szemben a bűncselekmény miatt a bíróság büntetést szabott ki, illetve megrovást vagy próbára bocsátást alkalmazott. A törvényben meghatározott intézkedések azonban akkor is alkalmazhatók, ha az elkövető a halála vagy a kóros elmeállapota folytán nem büntethető, illetve ha vele szemben a büntetőeljárást a bűncselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége miatt felfüggesztették. A jogi személlyel szemben alkalmazásra kerülő intézkedések célja a jogi személy működésével összefüggő jogsértések hatékony megelőzése, valamint a bűncselekménnyel szerzett gazdagodás, a vagyoni előny elvonása.

330 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben Ennek megfelelően a törvény három intézkedési nemet határoz meg. Eszerint lehetőség van a jogi személy megszüntetésére, a jogi személy tevékenységének korlátozására, valamint pénzbírság kiszabására. A jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések közül a jogi személy megszüntetése – jellegénél fogva – csak önállóan alkalmazható. Ennek alkalmazása esetén tehát nincs lehetőség a tevékenység korlátozására, illetve pénzbírság kiszabására, mert azt nem lenne kivel szemben végrehajtani. A jogi személy tevékenységének korlátozása és a pénzbírság kiszabása egymás mellett is alkalmazásra kerülhet, mert ennek nincsen akadálya, azonban lehetőség van az intézkedések önálló alkalmazására is.

5.1. 11.5.1. A jogi személy megszüntetése 4. § (1) A bíróság a jogi személyt megszünteti, ha jogszerű gazdasági tevékenységet nem folytat, és a) a jogi személyt bűncselekmény elkövetésének leplezése céljából hozták létre, vagy b) a jogi személy tényleges tevékenysége bűncselekmény elkövetésének leplezését szolgálja. (2) A bíróság a jogi személyt megszüntetheti az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetekben akkor is, ha jogszerű gazdasági tevékenységet folytat. (3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben nem lehet megszüntetni a jogi személyt, ha ennek következtében állami vagy önkormányzati feladat ellátása veszélybe kerülne, vagy a jogi személy a) országos közüzemi szolgáltató, b) nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségűnek minősül, c) honvédelmi vagy más különleges feladatot valósít meg, illetve célt szolgál. A törvény miniszteri indokolása is kiemeli, hogy a jogi személy megszüntetéséhez hasonlítható szankció a természetes személyek vonatkozásában a hatályos Btk.-ban a halálbüntetés büntetési rendszeréből történő kiiktatása óta nincs. A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések közül ez a legsúlyosabb, ennek megfelelően csak a legveszélyesebb esetekben alkalmazható. A jogi személyt a bíróság akkor szüntetheti meg, ha a jogi személy jogszerű gazdasági tevékenységet nem folytat, azt kimondottan bűncselekmény elkövetésének leplezése céljából hozták létre, valós gazdasági tevékenysége elhanyagolható, illetve, ha a jogi személy tényleges tevékenysége bűncselekmény elkövetésének leplezését szolgálja. A bíróság a jogi személyt megszüntetheti akkor is, ha az előzőekben leírt két eset valamelyike fennáll és az folytat jogszerű gazdasági tevékenységet. Ez a döntés a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. A jogi személy ez esetben sem szüntethető meg, ha ennek következtében állami vagy önkormányzati feladat ellátása kerülne veszélybe, illetve ha a jogi személy országos közüzemi szolgáltató, nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségűnek minősül, illetve honvédelmi vagy más különleges feladatot valósít meg, illetve ilyen célt szolgál. A törvény a 4. § (3) bekezdésének a)–c) pontjában szereplő fogalmakat az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény 7. §-ának (1) bekezdéséből vette át, amely törvény ebben a körben határozta meg a tartós állami tulajdonban maradó vagyonok, illetve gazdasági társaságok körét. A hivatkozott törvényt a 2007. évi CVI. törvény hatályon kívül helyezte.

331 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben Ebben az esetben a társaság további, azonban jogszerű, ellenőrzött működéséhez jelentősebb társadalmi érdek fűződik, mint a társasággal szemben a legsúlyosabb büntetőjogi intézkedés alkalmazásához. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a fent említett körbe tartozó jogi személlyel szemben a másik két büntetőjogi intézkedés, azaz a jogi személy tevékenységének korlátozása, illetve a pénzbírság ne lenne alkalmazható.

5.2. 11.5.2. A jogi személy tevékenységének korlátozása 5. § (1) A bíróság a jogi személy tevékenységét egy évtől három évig terjedő időre a (2) bekezdésben meghatározott körben korlátozhatja; a tartamot években kell megállapítani. A korlátozás kiterjedhet valamennyi felsorolt tevékenység vagy egyes tevékenységek gyakorlására. (2) Az eltiltás ideje alatt a jogi személy a) nem végezhet nyilvános felhívás alapján betétgyűjtést, b) nem vehet részt közbeszerzési eljárásban, c) nem köthető vele koncessziós szerződés, d) nem minősíthető közhasznú szervezetté, e) nem részesülhet központi vagy helyi önkormányzati költségvetés, elkülönített állami pénzalapok, külföldi állam, az Európai Közösségek vagy más nemzetközi szervezet által céljelleggel nyújtott támogatásban, f) nem folytathat lobbitevékenységet, g) nem folytathat egyéb olyan tevékenységet, amelynek gyakorlásától a bíróság eltiltotta. (3) A tevékenység korlátozása esetén az ítélet jogerőre emelkedése napján a bíróság rendelkezésétől függően a) beállnak a jogi személlyel a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés azonnali hatályú felmondásának jogkövetkezményei, b) beállnak a jogi személlyel kötött koncessziós szerződés azonnali hatályú felmondásának jogkövetkezményei, c) a közhasznú szervezetté minősítési eljárást megszüntetettnek, továbbá a jogi személyt a közhasznúsági nyilvántartásból töröltnek kell tekinteni, d) a (2) bekezdés e) pontja szerinti támogatás odaítélésére irányuló eljárást megszüntetettnek kell tekinteni, továbbá a bűncselekménnyel összefüggésben odaítélt támogatást vissza kell fizetni. A jogi személy tevékenységébe történő beavatkozás szempontjából a jogi személy megszüntetését követő legsúlyosabb szankció a jogi személy tevékenységének korlátozása. A törvény egyrészt felsorolja azokat a tevékenységeket, amelyek gyakorlásától a jogi személy eltiltható. Másrészt a törvény szerint a jogi személyt az intézkedés alkalmazásának alapjául szolgáló bűncselekmény jellegére tekintettel a bíróság bármilyen – a felsoroltaktól eltérő – tevékenység gyakorlásától eltilthatja. Azon tevékenységek köre, melyektől a bíróság a jogi személyt e rendelkezés alapján eltilthatja igen széles körű, felsorolásszerűen nem határozható meg. A törvény tehát nevesítve felsorolja azokat a tevékenységeket, amelyek vagy fokozott megbízhatóságot, feddhetetlenséget igényelnek (betétgyűjtés), vagy pedig lényegében az állam által biztosított gazdasági előnyt jelentenek (koncesszió, közbeszerzés, közhasznú szervezetté nyilvánítás, költségvetési pénzekből biztosított támogatás), ezért indokolt lehet ezen intézkedés keretében a jogi személy ezek élvezetéből történő kizárása. A bíróság döntésétől függően a korlátozás kiterjedhet a törvény 5. §-ának (2) bekezdésében meghatározott valamennyi tevékenységre, illetve az ott felsorolt tevékenységek tetszés szerinti kombinációjára. 332 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben A korlátozást a bíróság egy évtől három évig terjedő időtartamra rendelheti el, amely időtartamot a törvény szerint években kell meghatározni. A törvény úgy rendelkezik, hogy a tevékenység korlátozásának elrendelése esetén, értelemszerűen attól függően, hogy a bíróság a felsorolt tevékenységek mely körétől tiltja el a jogi személyt, a már folyamatban lévő közhasznú szervezetté minősítési eljárást, illetve a költségvetési pénzekből származó támogatás odaítélésére irányuló eljárást megszüntetettnek, illetve a jogi személyt a közhasznúsági nyilvántartásból töröltnek kell tekinteni. A közbeszerzési eljárás alapján már megkötött, illetve koncessziós szerződés esetén pedig beállnak a szerződés azonnali hatályú felmondásának jogkövetkezményei. Erre vonatkozóan, mivel különös szabályt sem a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, sem a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény nem tartalmaz, mindkét jogszabály rendelkezésének megfelelően a Ptk. szabályai az irányadók. Értelemszerűen a vonatkozó rendelkezéseket úgy kell alkalmazni, hogy az azonnali hatályú felmondás lehetősége koncessziós szerződés esetén az állam, illetve az adott önkormányzat, közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződés esetén pedig az ajánlatkérő oldalán állt fenn.

5.3. 11.5.3. A pénzbírság 6. § (1) A jogi személlyel szemben kiszabható pénzbírság legnagyobb mértéke a bűncselekménnyel elért vagy elérni kívánt vagyoni előny értékének a háromszorosa, de legalább ötszázezer forint. (2) A vagyoni előny értékét a bíróság becsléssel állapíthatja meg, ha az elért vagy elérni kívánt vagyoni előny értéke nem, vagy csak aránytalanul nagy ráfordítással állapítható meg. (3) Ha a bűncselekménnyel elért vagy elérni kívánt előny nem vagyoni jellegű, a bíróság a jogi személy vagyoni helyzetére tekintettel állapítja meg a pénzbírságot, amelynek legkisebb mértéke ötszázezer forint. (4) A pénzbírságot – meg nem fizetése esetén – a bírósági végrehajtás szabályai szerint kell behajtani. A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések egyik fő célja, hogy a jogi személytől a bűncselekmény elkövetése útján szerzett vagyoni előnyt elvonja, amellett, hogy további jogsértések elkövetését megelőzze. Erre tekintettel a törvény a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések között rendelkezik a pénzbírságról. A törvény a pénzbírság alsó határát ötszázezer forintban határozza meg, ugyanakkor a felső határ csak relatíve meghatározott, a pénzbírság maximális mértéke az elért vagy elérni kívánt vagyoni előny értékéhez igazodik, és annak a háromszorosa lehet. A háromszoros mérték jelzi, hogy a pénzbírság célja nem pusztán a vagyoni előny elvonása, hanem egyidejűleg represszív jellegű szankció is, amelynek célja a további jogsértések megelőzése az elrettentésen keresztül. A felső határ relatív meghatározásának indoka a jogi személyek méretének, gazdasági tevékenységének, pénzügyi hátterének különbözősége. Az alkalmazható pénzbírság felső határa tételesen nem határozható meg, hiszen egészen más mértékű pénzbírsággal érhető el az intézkedés célja egy családi kft.-vel, mint egy multinacionális részvénytársasággal szemben. Előfordulhat, hogy az elért, illetve elérni kívánt vagyoni előny pontos értéke nem, vagy csak aránytalanul nagy ráfordítással határozható meg, ebben az esetben a törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság a vagyoni előny értékét becsléssel állapítsa meg. A bíróság a pénzbírság kiszabásánál az alsó és a felső határ között szabadon dönthet annak mértékéről, így elképzelhető, hogy annak mértéke nem éri el az elért vagyoni előny mértékét, hanem az alatt marad.

333 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

11. Intézkedések a jogi személlyel szemben Ugyanakkor nemzetközi jogi kötelezettségeink megkövetelik a bűncselekményből származó vagyoni előny minden lehetséges esetben történő elvonását, adott esetben a jogi személytől is. Ezt a természetes személlyel szemben indult büntetőeljárás keretében adott esetben a jogi személy vagyonát is érintő vagyonelkobzás biztosítja. E törvénnyel egyidejűleg módosította az Országgyűlés a Büntető Törvénykönyvnek a vagyonelkobzás rendelkezéseit. A vagyonelkobzást a mellékbüntetések közül az intézkedések közé helyezte, tekintettel arra, hogy a vagyonelkobzás az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosításával elvesztette represszív joghátrány jellegét, mivel megszűnt a jogszerűen szerzett vagyon elkobzásának lehetősége. A Btk. új (2001. évi CXXI. törvénnyel megállapított) 77/B. §-a (2) bekezdésének rendelkezése értelmében a vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más – adott esetben gazdasági társaság – jogellenesen gazdagodott. Ehhez képest a jogi személlyel szemben alkalmazható, e törvény szerinti pénzbírság represszív, megtorló jellegű, így a két jogintézmény együttes alkalmazásának nincs akadálya. A vagyoni előny helyett az előny fogalmának bevezetésére tekintettel a pénzbírság kiszabásáról szóló rendelkezést is kiegészíti a törvény. Nem vagyoni jellegű előny esetén a természetes személyekkel szemben alkalmazható pénzmellékbüntetéshez hasonlóan, a törvény is elismeri az olyan szankció létjogosultságát, amelynek célja a további bűncselekmény elkövetésétől való hatékony visszatartás. Nem vagyoni előny esetében a hatályos törvény alapján a bíróság nem tudja megállapítani a pénzbírságot, ezért a törvény úgy rendelkezik, hogy ilyenkor az elért vagy elérni kívánt előny helyett az érintett jogi személy vagyoni helyzetére tekintettel kell megállapítani a szankció mértékét. A bíróságok számára ugyanis megfelelő lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a visszatartó erővel rendelkező szankció mértékét a törvényi keretek között, de a vagyoni helyzetre való tekintettel szabadon tudják meghatározni.

334 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. fejezet - 12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól A büntetés célját (37. §), a megelőzést figyelembe véve, nemcsak a büntetés kiszabása, annak végrehajtás során szükséges az elítélt társadalmi beilleszkedését elősegíteni, hanem a végrehajtást követően is gondoskodni kell arról, hogy az elítélt képes legyen beilleszkedni a társadalomba. Szükség van olyan jogintézményre, amely lehetővé teszi azt, hogy a büntetett előéletű személy – törvényi feltételek megléte esetén – ismét abba a helyzetbe kerüljön, mint amilyenben az elítélése előtt volt. Ez az intézmény a rehabilitáció, mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A magyar büntetőjogból hosszú ideig hiányzott a rehabilitáció intézménye annak ellenére, hogy a XIX. században lényegében minden civilizált állam büntetőtörvénye szabályozta a jogintézményt. Először az 1791. évi Code Penal tartalmazott rendelkezéseket bírói mentesítésre, majd 1899 ben intézményesen is bevezetésre került a törvényi rehabilitáció. A Csemegi-kódex a rehabilitációra nem tartalmazott rendelkezéseket, amelynek indokaként azt határozta meg, hogy az elítéléshez a magyar jog szerint nem fűződik infámia, a magyar büntetőjog nem ismeri a „polgári halál” intézményét, nincs tehát szükség az elítéléshez fűződő következmények megszüntetését eredményező törvényi vagy bírói aktusra. Ugyanakkor mind több jogszabály írt elő feltételként a büntetlen előéletet bizonyos állások, tisztségek betöltéséhez, hatósági jogosítványok elnyeréséhez. Az elítélés tehát egzisztenciális hátrányt jelentett az elkövetőre, ennek ellenére az 1914-ben elkészült javaslattól eltekintve az első rehabilitációs törvény az1940. évi XXXVII. törvény volt. A törvény hatálya azonban erőteljesen korlátozott volt. Csak azokat a hátrányos következményeket törölte, amelyeket a büntető ítéleten kívüli jogszabály fűzött az elítéléshez, a büntetés kiállásához, de nem törölte azokat, amelyeket a büntető jogszabály állapított meg (pl. visszaesés, a végrehajtás felfüggesztésének kizártsága stb.). A rehabilitáció tartalmát e körülményekre csak a Btá. terjesztette ki, lényegesen tágította a mentesítés körét, a mentesítés a Büntető Törvénykönyvben megállapított jogkövetkezményekre is kiterjedt. Az 1961. évi V. törvény széles körben alkalmazta a törvényi rehabilitációt, a bírói mentesítés körébe a hosszabb tartalmú szabadságvesztés, valamint az olyan személyek elítélése tartozott, akikről a többszöri elkövetés miatt megjavulást nem lehetett vélelmezni. E törvény azonban nem ismerte az előzetes bírói mentesítést. Az elítélt a következő joghátrányok alól mentesült: – azok alól a kedvezményekből kizáró következmények alól, amelyekkel a bűncselekmény elkövetése a büntetőtörvény szerint jár, illetve – azok alól a hátrányos következmények alól, amelyeket a jogszabály a büntető ítélethez, a büntetőparancshoz, vagy a büntetés kiállásához fűz; ez a mentesítés azonban nem terjedt ki a polgári jogi hátrányokra.

1. 12.1. A mentesítés hatálya 100. § (1) A mentesítés folytán – a törvény eltérő rendelkezése hiányában – az elítélt mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. (2) A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és – törvény eltérő rendelkezése hiányában – nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült. (3) Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a hátrányos következményekre, amelyeket e törvény a korábbi elítéléshez fűz. A mentesítés hatályával kapcsolatban a 100. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a mentesítés kiterjed mindazokra a hátrányos következményekre, amelyet bármely jogszabály magához az elítéléshez fűz. Elítélésen az értendő, amikor a bíróság a jogerős határozatában a bűncselekmény elkövetése miatt a terhelttel szemben bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó ítéletet hoz.

335 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól Ehhez képest a mentesítés szempontjából nem tekinthető elítélésnek, ha a bíróság a terhelttel szemben nem büntetést, hanem intézkedést – nevezetesen a Btk. 71. § a szerinti megrovást, a 72. § a szerinti próbára bocsátást, a 74. § a szerinti kényszergyógykezelést, vagy – a Be. 569. § a szerinti tárgyi eljárásában – elkobzást alkalmaz. A büntetőjogon kívüli következmények lehetnek alkotmányjogi, államjogi, államigazgatási jogi, családjogi, munkajogi, gazdasági jogi és polgári jogi jellegűek. E jogkövetkezmények, tartalmukat tekintve kötődhetnek a választójoghoz, munkakör betöltéséhez, hivatali tisztség viseléséhez, meglévő jogosítványok elvesztéséhez stb. A mentesítés hatályát érintően a 100. § (3) bekezdése ugyanakkor az újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés hatálya alól kivonja a büntetőjogi következményeket. E rendelkezés értelmében az újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés hatálya alól kivonja büntetőjogi következményeket. E rendelkezés értelmében az újabb bűncselekmény elkövetése esetén nem terjed ki a mentesítés hatálya mindazokra a hátrányos jogkövetkezményekre, amelyet a Btk. a korábbi elítéléshez fűz. Ebből következik, hogy a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre vonatkozó rendelkezéseknek a hatálya a büntetőjogi jogkövetkezményekre nézve nem terjed ki. A 100. § (1) és (3) bekezdésének egybevetett helyes értelme szerint tehát a mentesítés hatálya kizárólag a büntetőjogon kívüli hátrányos vagy megkülönböztető jogkövetkezményekre nézve alkalmazható. Amennyiben a mentesítésnek a törvényben írt feltételei bekövetkeztek, a mentesített megszerezheti mindazokat a jogosítványokat, amelyeket a jogszabályok a büntetlen előéletű állampolgárok részére biztosítanak, lehetősége van arra, hogy olyan munkaviszonyt létesítsen, vagy olyan jogosítványt szerezzen, ellásson állami, szövetkezeti vagy társadalmi feladatot, amelynek feltétele a büntetlen előélet, és nem tartozik számot adni a mentesítés alá esett korábbi elítélésekről, amelyek a hatóság által részére kiadott erkölcsi bizonyítványban sem szerepelhetnek. A mentesítés ex nunc hatályú; vagyis az elítélt a mentesítés bekövetkezésének a napjától kezdődő hatállyal a jövőre nézve mentesül, ennek folytán az elítélt a korábbi munkaviszonyát, tisztségét vagy tagságát, az elítélés következményeként elvesztett jogosítványát nem nyerheti vissza. Ez vonatkozik arra az esetre is, ha a mentesítés kegyelmen alapul (BH 1992. 743.). Nem kizárt, hogy az elítélt ténylegesen büntető ítélet hatálya alatt áll, ugyanakkor azonban büntetlen előéletű személynek tekintendő. A törvényi mentesítésre vonatkozó rendelkezések értelmében ugyanis a közérdekű munka, a pénzbüntetés és a főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetés, valamint a 104. § (1) bekezdésében az előzetes mentesítésben foglalt rendelkezés folytán a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetében az elítélt az ítélet jogerőre emelkedése napján mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, ugyanakkor a terhelt a jogerősen kiszabott főbüntetését vagy a főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetését tölti, illetőleg a kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének a hatálya alatt áll. A büntető ítélet hatálya alatt álló, előbbiekben említett elítéltek azonban a 100. § (2) bekezdése értelmében nem tekintendők büntetett előéletű személyeknek és így nem tartoznak számot adni a korábbi elítélésükről. A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény meghatározza a nyilvántartás körét, az azokban nyilvántartott adatokat, az adatközlés, az adatigénylés az adatszolgáltatás szabályait, valamint az adatkezelés feltételeit, amelyek törvényességi felügyeletét a Legfőbb Ügyészség látja el. A törvény 18. §-ának (1) bekezdése szerint a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába felvett adatokat szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetén, a) ha a büntetés határozott tartamú, aa) öt évet el nem érő szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig, ab) ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkettő évig vagy b)életfogytig tartó szabadságvesztés esetén az elítélt személy halálát követő tizenkettő évig kell nyilvántartani.

336 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól (2) A hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába felvett adatokat szándékos bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig kell nyilvántartani. (3) A hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába felvett adatokat szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, de végrehajtásában felfüggesztett a)szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig, b)pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig kell nyilvántartani. (4) A hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába felvett, a mellékbüntetésre vonatkozó adatokat szándékos bűncselekmény miatt kiszabott mellékbüntetés esetén – tekintet nélkül arra, hogy főbüntetés kiszabása helyett vagy a mellett történik – a mellékbüntetés végrehajtása befejezésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől számított öt évig kell nyilvántartani. A törvény 19. §-ának (1) bekezdése szerint a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába felvett adatokat gondatlan bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéltek esetén a) végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabása esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig, b)a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén a mentesítés beálltától számított öt évig kell nyilvántartani. (2) A hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába felvett adatokat gondatlan bűncselekmény miatt közérdekű munkára vagy pénzbüntetésre ítéltek esetén a mentesítés beálltától számított három évig kell nyilvántartani. (3) A hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába felvett, a mellékbüntetésre vonatkozó adatokat gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott mellékbüntetés esetén – tekintet nélkül arra, hogy főbüntetés kiszabása helyett vagy a mellett történik – a mellékbüntetés végrehajtása befejezésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől számított három évig kell nyilvántartani. A 20. § szerinta hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába felvett adatokat a) megrovás alkalmazása esetén az ítélet jogerőre emelkedésétől, ügyészi megrovás esetén a határozat kihirdetésétől, b) próbára bocsátás alkalmazása esetén a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltétől, c) kényszergyógykezelést megszüntető végzés, elkobzás, vagyonelkobzás elrendelése esetén a jogerőre emelkedéstől, d) javítóintézeti nevelés esetén az intézkedés végrehajtásának befejezésétől, e) büntetés kiszabásának mellőzésével hozott, bűnösséget megállapító jogerős ítélet esetén az ítélet jogerőre emelkedésétől számított három évig kell nyilvántartani. A 100. § (3) bekezdése értelmében az újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a hátrányos következményekre, amelyeket a törvény a korábbi elítéléshez fűz, a már beállott mentesítés nem akadálya a 137. § 14. pontja szerinti visszaesés megállapításának (BJD 8772.) A bekövetkezett mentesítés ellenére sem kizárt tehát, hogy a bíróság a 97. §-nak a különös, a többszörös és az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazhassa, illetőleg érvényesítse az Általános Részben a visszaesőkre [43. § b) pont, 72. § (6) bek., 89. § (6) bek., 97. § (1)–(2) bek. és 111. § (2) bek. b) pont] a többszörös visszaesőkre [Btk. 42. § (3) bek., 72. § (4) bek., 90. § b) pont, 94. § (1) bek., 97. § (1)–(2) bek. és 111. § (2) bek. b) pont] és az erőszakos többszörös visszaesőkre [Btk. 47. § (4) bek. c) pont 91. § (1) bek. a) pont, 97/A. §] vonatkozó rendelkezéseket.

337 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól Mindazokban az esetekben, amikor a visszaesés (137. § 14–17. pont) megállapításának nincs helye, a terhelt korábbi bűnismétlő volta abban az esetben is súlyosító körülményként jön figyelembe, ha a terhelt a büntetőjogon kívüli következmények tekintetében mentesült a korábbi elítélés hátrányos jogkövetkezményei alól (BJD 8770.). A köztársaság elnökét megillető kegyelmezési jog nemcsak a kiszabott büntetés végrehajtására, hanem a büntetett előélethez fűződő hátrányokra vonatkozhat. A Btké. 19. §- ának (1) bekezdése értelmében, ha a köztársasági elnök az elítéltet kegyelemben részesíti, a büntetőjogi következmények [100. § (3) bek.] – ellenkező rendelkezés hiányában – az ítéletben kiszabott büntetéshez igazodnak, ehhez képest a mentesítés várakozási idejét akkor az ítéletben eredetileg kiszabott büntetés alapján kell figyelembe venni, ha a kegyelem a büntetés elengedésére vonatkozott, a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet pedig akkor is megalapozza visszaesést, ha a köztársasági elnök a szabadságvesztés végrehajtását kegyelemből próbaidőre felfüggesztette (BJD 9982.).

2. 12.2. A mentesítés módja 101. § Az elítélt mentesítésben részesülhet a) a törvény erejénél fogva, b) bírósági határozat alapján, c) kegyelem útján. A Btk. a mentesítés három módjáról – a törvényi, a bírósági és a kegyelmi mentesítés – általánosságban rendelkezik. A törvényi mentesítés – mint a rehabilitáció legáltalánosabb, egyben a leggyakoribb módja – abban áll, hogy az elítélt minden külön erre irányuló kérelem és eljárás hiányában, ipso iure mentesül a hátrányos jogkövetkezmények alól. A bírósági mentesítés a bíróságnak e tárgyban a Be. 577. §-a szerinti különleges eljárásban hozott határozatához kötött és a mentesülés magán e határozaton alapul. A kegyelmi mentesítés alapulhat az országgyűlésnek a közkegyelem a tárgyában hozott törvényi rendelkezésén [Alkotmány 19. § (3) bek. m) pont], vagy pedig a köztársasági elnököt – mint államfőt – az Alkotmány felhatalmazásán alapuló, személyéhez kötött és korlátozó rendelkezések alapján nem befolyásolható jogosultságán [Alkotmány 30/A. § (1) bek. k) pont]. A mentesítésnek a 101. §-ban felsorolt három módja esetében azonosan érvényesülnek a mentesítés hatályára vonatkozó a 100. §-ban előbbiekben részletezett rendelkezések.

2.1. 12.2.1. A törvényi mentesítés 102. § (1) A törvény erejénél fogva áll be a mentesítés a) közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás és kiutasítás esetén esetén – a foglalkozás vagy a járművezetés gyakorlásának joga kivételével – az ítélet jogerőre emelkedésének napján; b) felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő leteltének napján; c) gondatlan vétség miatt kiszabott szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltésének, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján; d) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését követő három év elteltével; e) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését követő öt év elteltével;

338 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól f) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet meghaladó határozott tartalmú szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését követő tíz év elteltével. (2) az (1) bekezdés b) pontja esetében a mentesítés nem áll be, illetőleg hatályát veszti, ha a büntetés végrehajtását elrendelik. Ilyenkor a mentesítésre a fel nem függesztett büntetés szabályai az irányadók. A törvényi mentesítés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól a törvény erejénél fogva áll be a rehabilitáció. A törvényi mentesítés bekövetkezhet: – az ítélet jogerőre emelkedése napján (a közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás és kiutasítás esetén); – a próbaidő letelte napján (a felfüggesztett szabadságvesztés esetén); megítélésünk szerint a Btk. 90. §-ának (1) bekezdése alapján a szabadságvesztés végrehajtásának részbeni felfüggesztése esetén a 120. § (1) bekezdés d), e) pontjai alapján van helye a törvényi mentesítésnek. – a büntetés kitöltésének, illetőleg a végrehajthatósága megszűnése napján (gondatlan vétség esetén); – a büntetés kitöltését, illetőleg a végrehajthatóságának megszűnését követő bizonyos idő – az ún. várakozási idő – elteltével (szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztés esetén). A 102. § (1) bekezdésének a) pontja érelmében az ítélet jogerőre emelkedésének napján áll be a törvényi mentesítés a közérdekű munka (49. §), a pénzbüntetés (51. §), foglalkozástól eltiltás (56. §), járművezetéstől eltiltás (58. § ),és a kiutasítás (61. §) kiszabása esetén. A törvény a végrehajtandó és a végrehajtásban felfüggesztett pénzbüntetés között ebből a szempontból nem tesz különbséget, ezért a helyes jogértelmezés szerint mindkét esetben már az ítélet jogerőre emelkedésének a napján beáll a mentesítés. Az ítélet jogerőre emelkedése napján beállott mentesítés nem veszti hatályát akkor sem, ha a közérdekű munkát vagy a pénzbüntetést utóbb szabadságvesztésre változtatják át (50. §, 52. §), illetőleg a felfüggesztett pénzbüntetés végrehajtását a bíróság utóbb elrendeli [91. § (1) bek. a) és b) pont, és (3) bek.], ez a mentesítés végleges hatályú. A 102. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a próbaidő leteltének a napján [89. § (3) bek.] áll be a törvényi mentesítés a felfüggesztett szabadságvesztés esetén. A mentesítés szempontjából annak nincs jelentősége, hogy bűntett vagy vétség, szándékos vagy gondatlan bűncselekmény miatt történt-e a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása, ez a mentesítés azonban csak abban az esetben végleges hatályú, ha a próbaidő sikeresen telt el; míg ha a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását a bíróság a 91. § (1) bekezdésének a), c) pontja alapján elrendeli, a 102. § (2) bekezdése értelmében a mentesítés nem áll be, illetőleg az a hatályát veszti. Ilyen esetben a törvényi mentesítésre fel nem függesztett szabadságvesztések mentesítésére vonatkozó és a 102. § (1) bekezdésének c), d) vagy e) pontjaira vonatkozó rendelkezések az irányadók: úgy kell tehát tekinteni, mintha eredetileg is végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására került volna sor. Ebből a szempontból már jelentősége van annak, hogy szándékos vagy gondatlan bűncselekmény miatt került e kiszabásra az eredetileg felfüggesztett szabadságvesztés, és természetesen jelentősége van a szándékos bűncselekmény miatt eredetileg kiszabott, felfüggesztett szabadságvesztés időtartamának is abból a szempontból, hogy az egy évet meg nem haladó vagy azt meghaladó tartamú volt-e. Ha a köztársasági elnök a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kegyelemből felfüggeszti, a 102. § (1) bekezdésének b) pontjában a törvényi mentesítésre vonatkozó rendelkezés nem alkalmazható, hanem a Btké. 19. § ának (2) bekezdése értelmében a próbaidő, valamint a mentesítés hatályának a beálltához szükséges időtartam a kegyelmi elhatározás napján veszi a kezdetét, és – amennyiben a kegyelmi rendelkezés ettől eltérően nem határoz – a törvényi mentesítéshez szükséges várakozási idő az ítéletben eredetileg kiszabott büntetéshez igazodik. A 102. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében a gondatlan vétség miatt kiszabott szabadságvesztés esetén a törvényi mentesítés a büntetés kitöltésének, illetőleg a végrehajthatósága megszűnésének a napján áll be. 339 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól Annak megítélésénél, hogy a szabadságvesztés mikor tekintendő kitöltöttnek, jelentősége van a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezéseknek is. A 47. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a határozott ideig tartó szabadságvesztésre elítéltet feltételes szabadságra bocsátja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja a további szabadságelvonás nélkül is elérhető. A gondatlan bűncselekmény (vétség) miatt kiszabott szabadságvesztést a 44. § értelmében fogházban kell végrehajtani, 47. § (2) bekezdésének 3. fordulata értelmében pedig feltételes szabadságra bocsátásnak akkor van helye, ha az elítélt a fogházban végrehajtandó büntetésének legalább a kétharmad részét már kitöltötte. A 48. § (1) bekezdése értelmében a feltételes szabadság tartama azonos a szabadságvesztés hátralevő részével, de legalább egy év, ha pedig ez a tartam egy évnél rövidebb, és annak végrehajtását nem rendelték el: a büntetést a feltételes szabadság letelte után a hátralevő rész utolsó napjával kell kitöltöttnek tekinteni (BH 1989. 339.); míg, ha a terhelt a feltételes szabadság tartama alatt olyan bűncselekményt követ el, amely miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik: a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti. A büntetés végrehajthatóságának a megszűnésére vonatkozó rendelkezéseket a 66–68. §-ban foglaltak tartalmazzák, és ebből a szempontból különösen a büntetés elévülésének és a kegyelemnek van jelentősége. Ez utóbbival kapcsolatban ki kell emelni, hogy a büntetés végrehajthatóságának a megszűnése az egyéni kegyelmi elhatározás napján következik be akkor is, ha az elhatározás a büntetés végrehajthatóságának a megszűnését feltételhez köti, nevezetesen azt a próbaidő elteltétől teszi függővé (BJD 9982.). Minthogy a mentesítés ex nunc hatályú, így az csak a jövőre nézve érvényesül: a gondatlan vétség miatt végrehajtandó szabadságvesztésre elítélt a szabadságvesztés teljes kitöltésével vagy a büntetés végrehajthatóságának a megszűnésével a büntetőjogon kívüli jogkövetkezmények alól mentesül, de a 100. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés folytán a büntetőjogi következmények szempontjából nem mentesül: büntetett előéletűnek tekinthető. A 102. § (1) bekezdésének d), e) és f) pontja a szándékos bűncselekmény miatt határozott időtartamú és végrehajtandó szabadságvesztésre elítéltek esetében a kiszabott büntetés kitöltésétől, illetőleg a végrehajthatóságának a megszűnésétől számított, a törvényben írt időtartam elteltéhez köti a törvényi mentesítés bekövetkezését. A várakozási időtartam a szándékos bűncselekmény miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés tartamához igazodik, – az egy évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén három év; – az egy évet meghaladó, de az öt évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén öt év; – az öt évet meghaladó szabadságvesztés esetén tíz év a várakozási időtartam, amely a büntetés kitöltésétől, illetőleg annak végrehajthatósága megszűnésétől számítandó. A törvényi mentesítés szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a végrehajtandó szabadságvesztést halmazati büntetésként szabták-e ki. A Btk. nem ismeri az ún. együttes mentesítés intézményét; ebből az következik, hogy összbüntetés esetén is egyenként kell vizsgálni minden egyes elítélés tekintetében, hogy a törvényi mentesítés feltételei bekövetkeztek e (BJD 8773., 8777., 9981.) Ha terhelt összbüntetésként töltött ki két vagy több végrehajtandó szabadságvesztés miatt kiszabott büntetést, az összbüntetésbe foglalás alapjául szolgált valamennyi alapítélet törvényi mentesítésének a vizsgálata során az összbüntetés tartamának a kitöltését vagy a végrehajthatósága megszűnését kell alapul venni a várakozási idő számításánál. Ebből következik, hogy a különböző szabadságvesztések várakozási ideje egymással időbelileg összeesően, párhuzamosan is folyhat, és a törvényi mentesítés beállásának nem akadálya az, hogy a mentesítés várakozási ideje alatt elkövetett újabb bűncselekmény miatt a terheltet ismételten elítélik (BJD 8774.). Az életfogytig tartó szabadságvesztésre elítélt törvényi és bírósági mentesítésben nem részesülhet, kizárólag a 106. § szerinti kegyelmi mentesítés folytán mentesülhet.

2.2. 12.2.2. A bírósági mentesítés 340 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól 103. § (1) A bíróság a szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltet, kérelemre, mentesítésben részesítheti, ha erre érdemes, és a szabadságvesztés kiállásától, illetőleg végrehajthatósága megszűnésétől a 102. § (1) bekezdésének d), e), illetve f) pontjaiban meghatározott idő fele már eltelt. (2) Az érdemesség elbírálásánál figyelembe kell venni az elítéltnek a főbüntetés kitöltése óta folytatott életmódját, továbbá azt, hogy – amennyiben erre módja volt – jóvátette-e a cselekményével okozott sérelmet. A 103. § a bírósági mentesítés általános szabályait tartalmazza, amelynek az eljárásjogi vonatkozásait a Be. 577. §-ában foglalt különleges eljárásra vonatkozó rendelkezések tartalmazzák. A bírósági mentesítés esetében az elítéltnek, illetőleg törvényes képviselőjének kell kérnie a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítését, és ez – fellebbezéssel is megtámadható – bírósági határozaton (végzésen) alapszik. A bírósági mentesítésnek két alapvető feltétele van: – a szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztés miatt kiszabott és annak kiállásától, illetőleg a végrehajthatóság megszűnésétől kezdődően a törvényben írt várakozási idő eltelte, – az elítéltnek az erre vonatkozó érdemessége. A várakozási idő tekintetében a 103. § (1) bekezdése olyan rendelkezést tartalmaz, hogy a szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre elítélt esetében a törvényi mentesítésre nézve a 102. § (1) bekezdésének d)–f) pontjaiban megállapított várakozási idő fele részének eltelte után kérheti az elítélt a büntetőjogi hátrányok alóli mentesítését, ez: – az egy évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén egy év hat hónapi; – az egy évet meghaladó, de az öt évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén két és hat hónapi; – az öt évet meghaladó szabadságvesztés esetén pedig öt év a várakozási idő tartama, amely a büntetés kitöltésétől, illetőleg annak végrehajthatósága megszűnésétől számítandó. A bírósági mentesítéshez szükséges várakozási idő kezdőnapja az ítéletben eredetileg kiszabott büntetés tartalmának elteltével veszi kezdetét, ha az elítélt egyéni kegyelemben vagy közkegyelemben részesült (BH 1999. 542.). A bírósági mentesítésnek a törvényben írt várakozási időn felül a másik, együttes feltétele: az elítéltnek erre való érdemessége. Az érdemesség megállapítása szempontjából a 103. § (2) bekezdése két körülményt emel ki: – az elítéltnek a főbüntetés kitöltése óta folytatott életmódját, – hogy – amennyiben erre módja volt – a cselekményével okozott sérelmet jóvátette-e. Ez utóbbi feltétel elsősorban az anyagi károkozással járó vagyon elleni bűncselekmények esetén kerül szóba. A főbüntetés kitöltése óta az elítélt által folytatott életmód vizsgálata az elkövető személyiségének a megvizsgálását teszi indokolttá, amelynek alapvető célja az arról való meggyőződés, hogy a büntetés kitöltése után az elítélt szakított-e az addigi életmódjával, törvénytisztelő állampolgárrá vált-e, és így a társadalomba teljes jogú tagként beilleszkedhet-e (BH 1986. 92.). A bírósági mentesítés esetében is követelmény, hogy minden egyes elítélést külön-külön kell vizsgálni a többszörösen elítélt vonatkozásában, hogy a bírósági mentesítéshez szükséges feltételek – és ezek körében az erre való érdemesség – fennáll-e (BJD 8777., 9981.). Az elítélt életmódja a szabadságvesztésből való szabadulásától kezdődően vizsgálandó és a súlyos bűncselekmény miatt kiszabott hosszabb tartalmú szabadságvesztés kiállása után az elítélt által tanúsított erősen kifogásolható életmód még abban az esetben is kizárja a bírósági mentesítésre vonatkozó érdemesség megállapítását, ha vele szemben újabb elítélésre nem került sor (BJD 8778.). Különösen nem lehet szó az elítéltnek a korábbi büntetés kitöltése óta tanúsított kifogástalan magatartásáról, ha a várakozási idő alatt – bár

341 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól szabadságelvonással nem járó – büntetéssel sújtották (BJD 9985.), illetőleg ha nem sokkal a korábbi büntetés kitöltése után ugyanilyen jellegű újabb bűncselekményt követett el (BH 1990. 86.). Az érdemesség megítélése szempontjából a törvény kiemeli a bűncselekménnyel okozott kár jóvátételével kapcsolatos kötelezettség teljesítését. Nem állapította meg a bíróság az érdemesség hiányát annak a terheltnek az esetében, akinek az esetében a polgári jogi igényt a büntetőbíróság egyéb törvényes útra utasította, a magánfél azonban utóbb kártérítési igénnyel nem lépett fel, a terhelt pedig önként nem tett eleget a jóvátételi kötelezettségének (BH 1984. 8.). A bírósági mentesítéshez szükséges érdemesség megállapítását nem teszi kizárttá, hogy a várakozási idő alatt elkövetett garázdaság vétsége miatt a terheltet pénzbüntetésre ítélték, illetőleg a korábbi elítéléshez kapcsolódó kártérítési kötelezettségének nem tett eleget. E körülmény megítélésénél jelentősége lehet annak is, hogy a terhelt mentesítés hiányában elveszítené a kereső foglalkozását, amely – abban a régióban, ahol a terhelt él – indokolatlan többlethátrányt eredményezne (BH 2001. 5.). 104. § (1) A bíróság előzetes mentesítésben részesítheti az elítéltet, ha a szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti, és az elítélt a mentesítésre érdemes. (2) Az előzetes mentesítés hatályát veszti, ha a felfüggesztett büntetés végrehajtását elrendelik. A közérdekű munka és a pénzbüntetés kiszabása esetén a törvényi mentesítés hatálya az ítélet jogerőre emelkedése napján beáll, a végrehajtandó szabadságvesztés esetén pedig a Btk. a törvényi mentesítés bekövetkezését meghatározott várakozási idő elteltéhez köti: kizárólag a felfüggesztett szabadságvesztés az a büntetés, amelynél indokolt, hogy a bíróság a bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó ítéletben mentesíthesse az elítéltet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Az előzetes mentesítés hatálya az ítélet jogerőre emelkedése napjától kezdődően érvényesül. Ebben az esetben sincs különbség, hogy a felfüggesztett szabadságvesztést bűntett, vagy vétség miatt, illetőleg szándékos vagy gondatlan bűncselekmény miatt szabta-e ki a bíróság, és nincs jelentősége a próbaidő 89. § (3) bekezdésében írt tartamának sem, egyetlen feltétel, hogy erre a kedvezményre az elítélt érdemes. Az érdemesség megítélése – csakúgy, mint a 103. § szerinti bírósági mentesítés esetében is – mérlegelési kérdés, de az ebben való állásfoglalásnál a bíróság más szempontokat értékel, mint a bírósági utólagos mentesítésnél. A felfüggesztett szabadságvesztésre elítélés esetén általában a cselekmény tárgyi súlya és az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség foka csekélyebb, ezen túlmenően indokolt a bíróság mérlegelési jogkörébe utalni annak a megítélését is, hogy azt a további kedvezményt, amelyet az előzetes mentesítés jelent, alkalmazza-e vagy sem. Ugyanakkor a törvény rendelkezéseiből egyértelmű, hogy a bíróság csak a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítéletében részesítheti az elítéltet előzetes bírósági mentesítésben; az ítélet jogerőre emelkedése után, a Be. 577. § aszerinti különleges eljárásban ennek már nincs helye (BH 1997. 467; 1996. 238.). Az érdemesség megítélésénél mind az elbírálás alatt álló cselekmény tárgyi súlyának és a bűnösség fokának, mind pedig az elkövető személyiségének, társadalomra veszélyessége fokának, és az eddigi életvezetésének van jelentősége. Az ítélkezési gyakorlat szerint az előzetes mentesítésben részesítést megalapozhatják az olyan körülmények is, amelyeket a bíróság a büntetés kiszabása körében enyhítő körülményként vagy pedig olyan tényezőként értékelt, amely a kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztését indokolttá tette (BJD 8779., BH 1984. 480.). Az ítélkezési gyakorlat szerint az előzetes bírósági mentesítésre való érdemesség megítélésénél az elkövető személyiségét, az életvitelét, a bűncselekmény jellegét, az elkövetés körülményeit és annak indítóokát összevetve kell értékelni (BJD 9986.). Ebből a szempontból jelentősége van a terhelt által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyának és a cselekmény jellegének is. Eljárásjogi szempontból kiemelendő, hogy a súlyosítási tilalom a bírósági mentesítésre való érdemesség megítélése kérdésében nem érvényesül, ezért az elsőfokú bíróság ítélete ellen bejelentett ügyészi fellebbezés hiánya sem zárja ki, hogy a másodfokú bíróság a terhelt terhére változtathassa meg az elsőfokú bíróság ítéletét 342 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

12. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól akként, hogy mellőzze az előzetes bírósági mentesítésben részesítését, az erre való érdemesség hiányára hivatkozással. Az előzetes bírósági mentesítés feltételes jellegű; a 104. § (2) bekezdése ugyanis annak a véglegessé válását ahhoz a feltételhez köti, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés elrendelésére nem kerül sor. Amennyiben tehát a bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását a 91. § (1) bekezdésének a), c) pontja alapján elrendeli: magát az előzetes mentesítést kimondó ítéleti rendelkezést is hatályon kívül kell helyezni. Azokban az esetekben, amikor a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik, úgy kell tekinteni, mintha eredetileg is végrehajtandó szabadságvesztés került volna kiszabásra, a törvényi mentesítés beállására nézve a 102. § (1) bekezdésének d), illetve e) pontjában, a bírósági mentesítés feltételeire nézve pedig a 103. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések az irányadóak.

3. 12.3. A mentesítés egységessége 105. § (1) Mellékbüntetés alkalmazás esetén az elítélt a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mindaddig nem mentesül, illetőleg nem mentesíthető, amíg a mellékbüntetés végrehajtása be nem fejeződött, vagy végrehajthatósága meg nem szűnt. A mentesítés egységessége azt jelenti, hogy az elítélt mindaddig nem mentesülhet, illetőleg bírósági mentesítés esetén nem mentesíthető a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, amíg a mellékbüntetés végrehajtása be nem fejeződött, vagy azok végrehajthatósága meg nem szűnt.

4. 12.4. A kegyelmi mentesítés 106. § (1) A kegyelmi jogkör gyakorlója az elítéltet kegyelemből mentesítésben részesítheti akkor is, ha e törvény szerint ennek egyébként nincs helye. (2) A kegyelmi mentesítésben részesített személy az elítéléshez fűződő büntetőjogon kívüli hátrányos jogkövetkezmények szempontjából büntetlen előéletűnek tekintendő. Az Alkotmány értelmében a Magyar Köztársaság elnökét illeti a kegyelmezés joga [30/A. § (1) bek. k) pont], amely kiterjed az eljárási [32. § c) pont] és a végrehajtási [66. § c) pont] kegyelemre, valamint a kegyelem útján történő mentesítésre is. A kegyelmezés vagy közkegyelmi törvénnyel, vagy pedig egyéni kegyelem útján történhet. A 106. § kizárólag a köztársasági elnöknek a kegyelem okából történő mentesítésre vonatkozó jogkörére tartalmaz rendelkezéseket. A kegyelmi mentesítést a Btk. rendelkezései nem korlátozhatják, így azt a köztársasági elnök korlátlanul gyakorolhatja, és a kegyelmi mentesítés elhatározásának az indokát sem kell adnia. A köztársasági elnököt megillető mentesítésre vonatkozó kegyelmezési jogkör lényege, hogy a kegyelmi mentesítés megadható akkor is, ha Btk. VI. fejezete értelmében a mentesítésnek egyébként nincs helye, így kegyelemben részesíthető az életfogytig tartó szabadságvesztésre elítélt is. Az a tény, hogy a köztársasági elnök a büntetés végrehajtására nézve kegyelmet gyakorol, önmagában nem jelenti a mentesítésben részesítést is, ha erre nézve a kegyelmi elhatározás konkrét rendelkezést nem tartalmaz. A Btké. 19. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a köztársasági elnöki az elítéltet a büntetés végrehajtására nézve kegyelemben részesíti, a büntetőjogi következmények az ítéletben eredetileg kiszabott büntetéshez igazodnak, és annak megfelelően ítélendők meg. A Btké. 19. §-ának a szabályai kizárólag a köztársasági elnök által gyakorolt egyéni kegyelmi mentesítésre vonatkoznak, ezek a szabályok közkegyelmi rendelkezésekkel nem hozhatók összefüggésbe (3/2003. BJE). A kegyelmi mentesítés lehet feltételhez kötött, vagy feltétel nélküli is. Azokban az esetekben, amikor a kegyelmi elhatározás feltételhez kötött, és a mentesítés hatályát veszti, a mentesítésre vonatkozóan a Btk. VI. fejezetében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

343 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. fejezet - 13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Bár az elkövető kora sohasem önmagában határozta meg a felelősség megállapíthatóságát, mindazonáltal nem tagadható az összefüggés a kor és a bűnözés között. A tudományos kutatások a bűnözés szempontjából három meghatározó jelentőségű korcsoportot különítenek el. Elsőkénta gyermekbűnözést vizsgálják, amelyről tudjuk ugyan, hogy csak kriminológiai megközelítésben nevezhető bűnözésnek – az elkövető büntetlensége miatt, – mégis a fiatalkori bűnözéssel való szoros kapcsolata miatt jut jelentőséghez. A korlépcső középső fokán a fiatalkori bűnözés következik. Bár ennek életkori határait a nemzeti jogok korántsem egységesen határozzák meg, aligha vitatható, hogy a fiatalkori bűnözés a maga egész problematikájával megváltoztatta a bűnügyi tudományok perspektíváját: átalakította a szankciós célokat, a büntetőjogi eszközöket és újjáformálta az eszközök felhasználhatóságának lehetőségeit. Ma már történelmileg és tudományosan is igazolható a fiatalkorúak büntetőjogának az az „előfutár” szerepe, amit a felnőttekre irányadó büntetőjogi szabályok vonatkozásában játszott, illetve a mai napig játszik. A kriminalitás életkori felosztása során harmadikként a felnőttek korcsoportját szokás vizsgálni. Bár a tények azt mutatják, hogy a bűnözésben ez a korosztály a legaktívabb, a felnőttkori bűnözés sem a tágabb értelemben felfogott büntető jogtudományban, sem a bűnözés mérésére szolgáló bűnügyi statisztikában nem jelent létező korcsoportot. A kutatók többsége azt is tagadja, hogy van-e egyáltalán önálló arculata a közép- és időskori bűnözői viselkedésnek. Mindazonáltal sok esetben a felnőttkori bűnelkövetés aligha értelmezhető a fiatalkori előzmények nélkül. Elegendő talán ezzel összefüggésben utalni a fiatal felnőttek által elkövetett bűncselekmények megítélése körüli vitákra. Az anyagi büntetőjog szabályainak szempontjából a felnőtt elkövető a bűncselekmény alaptípusa, vagyis hozzá kapcsolódnak az általános felelősségi kritériumok, az alkalmazható szankciók fajtái és azok érvényesítésének módozatai. A jogalkotásban és a bírói gyakorlatban pedig e korcsoporttól történik a fiatalabb korosztályra irányadó szabályok részint elkülönítése, részint cselekményeik eltérő megítélése. Az ember egyéniségének és személyiségének fejlődési szakaszait csak komplex ismeretek birtokában lehet meghatározni. Az erre irányuló kutatások alapján megállapítható, hogy az emberi személyiség kialakulásának biológiai, értelmi, érzelmi és társadalmi fejlődési szakaszait, s ezeken belül is több-kevesebb egymásra épülő periódusát lehet megkülönböztetni. Ezeket a szakaszokat különböző ismérvek jellemzik, és ezek a jegyek a maguk együttességében mutatják a pszicho-fizikai és a társadalmi érés kölcsönhatásait. S ugyanezekre a szakaszokra támaszkodva lehetséges a jogi elbírálás differenciálódását megteremtő jogi szakaszokat is létrehozni. A fejlődésbeli érettség folyamatára vonatkozó számtalan felfogás következtében egységes szabályozási gyakorlatról nem beszélhetünk. A személyiség kialakulásának folyamatossága magyarázza azt a sokféleséget, amely a büntetőjogilag releváns életkorok kialakítása kapcsán a büntető törvényekben ma is megnyilvánul. Abban egységesnek tekinthető a világ, hogy a gyermekkorban lévő elkövetők viselkedése érettségük hiányában a büntetőjog eszközeivel nem befolyásolható, és így büntetlenül hagyják őket. A büntethetőség alsó korhatárának törvényi meghatározásában azonban már van eltérés. Bár a felelősségre vonás alsó határának meghatározása nem törvényi kötelezettség, ez gyakorlatilag mindenhol megtörtént. Ha az életkor e sokirányú fejlődés együttes kifejezésére nem is feltétlenül alkalmas, a konkrét életkori meghatározások nélkül a büntetőjog nem juthatna el a tőle olyannyira elvárt garanciális szabályozáshoz. Ha az európai szabályokat vetjük össze, azt tapasztalhatjuk, hogy többségükben a 14. életévet jelölik meg a gyermekkor határaként. Hagyományosan azzal szokás indokolni ennek helyességét, hogy erre az életkorra tehető az az időszak, amikor a gyermek már megszerzi azokat a társadalmi tapasztalatokat, amelynek birtokában képes morálisan értékelni a cselekedeteit, s ennek felismerése alapján tudatosan dönteni. (Megemlítjük, hogy alacsonyabban került meghatározásra ez a korhatár például a francia, görög, lengyel törvényben (13. életév), Hollandiában (12. életév), Angliában és Walesben (10. életév) Írországban és az USA legtöbb államában (7. életév), míg magasabb a skandináv országokban (15. életév), Portugáliában, Spanyolországban (16. életév). A tendenciát az életkori határok megemelése jellemzi. Hasonlóképpen nem egységesek az államok a fiatalkor felső határának törvényi meghatározásában sem, bár ebben közrehat a fiatal felnőttek eltérő megítélésének jogi elismerése is. A felső korhatár általában a polgári jogi nagykorúság időpontjával esik egybe, de van példa mindkét irányban eltérésre.

344 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Míg nálunk alapvetően az elkövető életkora határozza meg a felelősségre vonás szabályait, Európa államainak többségében a törvényben meghatározott életkor betöltése nem automatikusan jelenti a büntetőjogi felelősség fennállását. Többnyire sor kerül valamilyen értelmi, erkölcsi feltétel, ítélőképesség vagy belátási képesség vizsgálatára. Ennek során azt vizsgálják, hogy az elkövető rendelkezett-e a szükséges érettséggel ahhoz, hogy cselekménye jogellenességét megértse, rendelkezett-e a jó és a rossz közötti különbségtétel képességével, illetve azzal az akarati képességgel, amellyel saját magatartását irányítani és ellenőrizni tudja. A büntetőjogi törvények egészen a 19. század elejéig nem tettek különbséget a felnőttkorúak és a fiatalabb elkövetők között a felelősség alapjai és a felelősség mértéke tekintetében. Csak a század végén vált a gyermekvédelem a kriminálpolitika legfontosabb kérdésévé. A korabeli jogászok hangsúlyozták ugyan a humanizmus központi szerepét, de nem tagadták el azt a praktikus törekvésüket sem, hogy a felnőtt bűnözés utánpótlását jelentő fiatalkori kriminalitás meggátolják, illetve legalább csökkentsék. A felnőttkorú elkövetőkre irányadótól markánsan különböző szabályozás elsőként az Amerikai Egyesült Államokban jött létre a 19. sz. első harmadában, s ezt követte Európa számos országa is a 20. sz. első évtizedeiben. Tudományos alapját azok a reformelképzelések jelentették, amelyek a megtorlásra és a proporcionális szankció alkalmazására épített büntetőjogi felelősséget a megelőzést célzó, és a tettes személyiségéhez igazodó differenciált szankciók alkalmazásával kívánták felváltani. E törekvések nyomán a modern államok többségében kialakult a fiatalkorúak – felnőttekétől eltérő – büntetőjogi felelősségi rendszere. Bár a szabályozás kialakításában egyre több lett a hasonló megközelítés – a nemzetközi dokumentumoknak és a modern kriminológiai irányzatok elterjedésének köszönhetően – , ezzel együtt sem mondható, hogy akár csak az európai országokat az egységes szemlélet jellemezné. A különbséget az eltérő büntető igazságszolgáltatási modell érvényesülése fejezi ki. A jogi megoldásokat aszerint különíthetjük el, hogy az adott jogrendszerben a fiatalkorúak büntetőjogát az önállóság vagy a viszonylagos önállóság jellemzi. Vannak olyan államok, amelyekben a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket külön törvény szabályozza, alkalmazása pedig az igazságszolgáltatás részeként ugyan de relatív vagy teljes önállósággal rendelkező intézményrendszer feladata. A létező példák alapján a komplex szabályozás egyik alaptípusa, amikor a külön törvény nem csak a büntetőjog anyagi, eljárási és végrehajtási szabályait tartalmazza, hanem azok kiegészülnek családjogi és gyermekvédelmi rendelkezésekkel is. A másik típusban ez csak a büntetőjog teljes anyagát foglalja magában. A viszonylagos önállóság esetében a felnőttekéhez képest privilegizáló helyzetet teremtő, de az általános büntető törvényben megvalósuló szabályok az igazságszolgáltatás rendes menetében érvényesülnek. A jogi szabályozás típusától függetlenül a fiatalkorúak büntetőjogi felelősségét szabályozó anyagi jogi rendelkezések közös jellemzője, hogy – meghatározott életkori határok között és/vagy az erkölcsi-értelmi fejlettség szintjéhez képest a felnőttekétől eltérő, jellemzően enyhébb szabályok vonatkoznak rájuk, – felelősségre vonásuk célja a nevelés, elsődlegesen intézkedések alkalmazása útján, – a fiatalkorú személyes szabadságát korlátozó szankció csak legvégső esetben alkalmazható és a lehető legrövidebb időtartamra korlátozandó. A gyermekek védelmének érdekében számos nemzetközi dokumentum határozta meg a felnőttektől eltérő jogaikat. Elsőként a Polgári és Politikai Jogok, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányai deklarálták, hogy a gyermeknek joga van a családjától, a társadalomtól és az államtól az őt megillető védelemre. A fiatalkorúak büntetőjogának megreformálására különösen jelentős hatással volt az ENSZ tevékenysége. 1985-ben az ún. Pekingi Szabályok összefoglalták a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerének minimum-követelményeit. Három évvel később a fiatalkori bűnözés megelőzésére vonatkozó Rijadi Irányelvek, 1989-ben pedig a szabadságvesztésüket töltő fiatalkorúak védelmét garantáló előírások születtek meg, s ugyanebben az évben létrejött a gyermekek jogairól szóló ENSZ Egyezmény. Ezek a határozatok ugyan ajánlás jellegűek, ebből következően nem hárítanak jogi kötelezettséget az államokra, az azokban meghatározott mércéhez igazodást azonban elvárják a tagállamoktól. Ezzel párhuzamosan születtek meg azok az Európa Tanácsi dokumentumok, amelyek a nemzetközi előírásokat tovább konkretizálták. 2004-ben pedig a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (AIDP) tűzte napirendjére a kiskorúak büntetőjogi felelősségének kérdéseit, különös tekintettel a felelősség elveinek, az életkori kategóriák létjogosultságának, valamint a szankciórendszer fejlesztésének lehetőségeire. Ajánlásaik megfogalmazásakor a következőket tartották szem előtt: – a kiskorúak különleges védelmet igényelnek a társadalomtól, különösképpen a jogi, szociális és bírósági rendszer keretei között, 345 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK – szükséges a rájuk adaptált speciális szabályok kialakítása, – a fiatalkorú személyek védelmét, harmonikus fejlődését és szocializálódásukat úgy kell megteremteni, hogy egyidejűleg biztosítani kell az áldozatok érdekeit is, – a társadalmi beavatkozás során elsődlegesen az ő érdekeit kell szem előtt tartani, – arra figyelemmel, hogy a serdülőkor meghosszabbodhat akár a 25. évig is, ennek következményeit a törvényhozásnak „fiatal felnőttek” esetében a kiskorúakra adaptált szabályok szellemében kell levonni. A fiatalkorúak önállósodó büntetőjogának kialakulása humanizálta az általános büntetőjogot is. A megtorlás, mint a büntetés célja kiegészült a nevelési céllal és ezzel összefüggésben a szankciórendszer bővült a nevelő intézkedésekkel. Az értelmi-erkölcsi fejlettség kategóriájának, mint a beszámítási képességen túli bűnösségi kritériumnak, a figyelembevétele differenciáltabb és így igazságosabb felelősségre vonást tett lehetővé. Mindezekkel pedig előmozdítója lett a felnőttekre vonatkozó büntetőjogi felelősségi rendszer humanizálódásának, differenciálódásának és a szankciórendszer gazdagodásának. A gyermek- és fiatalkori kriminalitás kedvezőtlen tendenciája számos országban a fiatalkorúak felelősségi rendszerének megújítására irányuló törekvéseket eredményezett. Lényegében három irányzat alakult ki: Az első szerint erősíteni kell a fiatalkorúak büntetőjogának különállását, fenn kell tartani és bővíteni a „más elbánást” kifejező nevelési eszme érvényesülését. Ezen belül is differenciálni szükséges az erőszakos bűncselekményt elkövető, a visszaeső, valamint a nem erőszakos, vagy a bagatell bűncselekményt elkövető, illetve az első bűntényesek között. A második irányzat ezzel szemben megkérdőjelezi az eddigi felelősségi elveket csakúgy, mint a fiatalkorúak bíróságának szükségességét. A szankció célját a megtorlásban látja, ami büntetés kiszabását igényli. Álláspontja szerint a fiatalkor nem más elbánásra jogosítana, hanem az integrált bírósági rendszerben a törvény által garantált enyhítő körülményt jelentene. Végül a harmadik irányzat képviselői a kárhelyreállító (restoratív) igazságszolgáltatás jegyében törekszenek a fiatalkorúak büntetőjogának reformjára. Ennek hatására került több országban a büntető-jogkövetkezmények közé a jóvátétel önállóan alkalmazva vagy próbára bocsátás keretében, illetve a kárhelyreállítás. A büntetőeljárás szokásos útjáról történő elterelési (diverzió) lehetőségek közé pedig az elkövető és az áldozat közötti kiegyezéses (mediáció) eljárás, vagy a családi körben történő megbeszélés. Az Európában uralkodónak tekinthető és a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő tendenciát az anyagi jogban a szabadságelvonó szankciók ultima ratio jellege és az intézkedések túlsúlya jellemzi, az eljárásban pedig azoknak a diverziós lehetőségeknek kifejlesztése, amelyek a büntetőeljárás stigmatizáló hatásának csökkentésére törekszenek az eljárás bírósági szakaszának kiküszöbölése révén.

1. 13.1. A fiatalkorúakra vonatkozó hatályos törvényi rendelkezések 107. § (1) Fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem. A hatályos szabályok szerint nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be [gyermekkor (23. §)]. A gyermekkor büntethetőséget kizáró ok, azaz ha az elkövető a bűncselekmény tényállási elemeinek megvalósításakor a 14. életévét még nem töltötte be, nem vonható felelősségre akkor sem, ha a magatartás eredménye olyan időpontban következik be, amikor az említett életkort már meghaladta. Értelemszerűen a bűncselekményt gyermekkorban elkövető ellen akkor sem indítható büntetőeljárás, ha közben betölti a 14. évet. A magyar büntetőjogban az 1961. évi V. törvény emelte föl a korhatárt 12-ről 14 évre. A kormeghatározást azzal indokolták, hogy a gyermekek általában erre az időre szerzik meg a társas együttéléshez szükséges alapvető ismereteket, és tesznek szert nagyobb önállóságra. Noha a gyermekkorúval szemben valamely bűncselekmény tényállásának kimerítése miatt büntetőeljárás nem kezdeményezhető, a cselekményének jogi következménye lehet. Büntethetőségük hiányában is kötelezően elrendelésre kerül velük szemben az elkobzás [77. § (4), és a vagyonelkobzás (77/C. § (2)], s alkalmazhatók a megelőzés érdekében olyan hatósági intézkedések, amelyeket a gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. tv.) szabályoz. A büntető törvényben meghatározott életkort betöltött (fiatalkorú) személy esetében a büntetőjogi felelősség szubjektív feltételei azonosak a felnőttekével. A törvényi szabály azt vélelmezi, hogy ebben a korban már képes felismerni az általa elkövetett cselekmény veszélyességét, annak lehetséges következményeivel együtt. Annak nincs akadálya, hogy amennyiben szükséges, a büntetőügyben eljáró hatóságok a konkrét esetben erre a 346 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK körülményre vonatkozóan is elmeorvos szakértői bizonyítást vegyenek fel. Vagyis a felelősségre vonás alapja esetükben is a (legalább korlátozott) beszámítási képesség. A törvényi rendelkezésből következően a fiatalkorú fogalma büntetőjogi fogalom, amely a büntetőeljárásban is érvényes. Megítélésénél nem alkalmazhatók a Polgári Törvénykönyvnek a cselekvőképességre vonatkozó rendelkezései. A házasságkötéssel szerzett nagykorúság a büntetőjogi következményekre nincs hatással, vagyis a büntetőjog a 18. életévét el nem ért személyt ekkor is fiatalkorúnak tekinti. Nem magyar állampolgár elkövető esetén is a tizennégy illetve tizennyolcadik év közöttiek tekintendők fiatalkorúnak, függetlenül attól, hogy az állampolgárságuk szerinti ország szabályai alapján esetleg már nagykorúnak minősülnek. Az életkor bizonyítása közokirattal történik. A fiatalkor megállapításának szempontjából a bűncselekmény elkövetési idejének van jelentősége. Az elkövető a 14. születésnapján még gyermekkorú, a 18. születésnapján megvalósított bűncselekményéért pedig a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok szerint felel. Ha az elkövető a bűncselekményt a 18. születésnapja előtt követi el, de annak elbírálásakor már felnőttkorú, vele szemben a fiatalkorúakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Előfordul, hogy a fiatalkorú több bűncselekményt követ el és azokat egy eljárásban bírálják el (bűnhalmazat), de a cselekmények egy részét fiatalkorúként, más részét felnőttként valósította meg, ilyenkor egységesen a felnőttekre irányadó szabályok alapján felel. Hasonló a helyzet a folytatólagosság, valamint a tartós és az állapot-bűncselekmények esetében, ha az elkövetési idő részben a 18. életév betöltését követő időszakra is kiterjed. Ezzel szemben a gyermekkorban elkövetett részcselekményekért a fiatalkorú elkövető nem tartozik büntetőjogi felelősséggel. A büntetőjogi szankciókat a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok szerint kell alkalmazni és végrehajtani akkor is, ha az elkövető időközben már betöltötte a 18. évét. Ez a szabály azonban egyes büntetéseknél és intézkedéseknél bizonyos korlátok között érvényes. (2) E törvény rendelkezéseit a fiatalkorúakra a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Magyarországon a fiatalkorúak büntetőjogi felelősségével kapcsolatos anyagi, eljárásjogi és végrehajtási szabályokat, a felelősség érvényesítésére kialakított speciális intézményekre vonatkozó előírásokat nem egy önálló kódex foglalja össze, ezért a fiatalkorúak önállósággal rendelkező büntetőjogáról nem beszélhetünk. A fiatalkorra jellemző speciális vonásokat szem előtt tartó rendelkezéseket a törvényhozó a felnőtt korúakra vonatkozó büntetőtörvény egyik – önálló – fejezetében foglalta össze. E szabályok tartalmából megállapítható, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések nem a büntetőjogi felelősség alapjai tekintetében, hanem csupán a kiszabható büntetőjogi következmények és azok mértéke tekintetében különböznek a Btk. egészétől. Egyes általános részi rendelkezések fiatalkorúra nem alkalmazhatók: így fiatalkorúval szemben nem szabható ki életfogytig tartó szabadságvesztés [40. § (3)]. Minthogy az élettapasztalatuk is kisebb, a további sorsukat lényegesen befolyásoló döntésekhez szükséges érettségük pedig még általában hiányzik, a tárgyalásról nem mondhatnak le, s nem vonatkoznak rájuk a Btk. 85/A. § és a 87/C. § rendelkezései (büntetés kiszabása tárgyalásról lemondás esetén). Kizárólag fiatalkorú elkövetővel szemben lehetségesjavítóintézeti nevelést (118. §) kiszabni. Többségében vannak azonban a felnőttekre és a fiatalkorúakra egyaránt vonatkozó olyan általános szabályok, amelyeket a fiatalkorúval szemben eltérő tartalommal kell alkalmazni. Az eltérő szabályok érintik a büntetés kiszabásának elveit, az egyes szankciókat, valamint a mentesítést. Eltérő rendelkezés hiányában is irányadó, hogy a fiatal életkori sajátosságait minden esetben szem előtt kell tartani a jogi megítélés során. A speciális szabályok tehát az alkalmazás során megelőzik az általános szabályokat, vagyis az általános szabályok csak speciális szabály hiányában, vagy a speciális rendelkezésnek megfelelő módosított tartalommal, vagy feltételek szerint kerülhetnek alkalmazásra. Ez egyben a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok viszonylagos önállóságát jelenti. Tevékeny megbánás 107/A. § Nem büntethető a fiatalkorú, ha a személy elleni (XII. fejezet I. és III. cím), közlekedési (XIII. fejezet) vagy vagyon elleni (XVIII. fejezet) vétség vagy öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. Az 1970-es évek végén jelentek meg azok a dekriminalizációra törekvő diverziós elképzelések, amelyek egyértelműen az új alternatív büntetési formák kialakításának irányába mutattak. Olyan szankciók kialakítására törekedtek, amelyek képesek az áldozat és a társadalom érdekeit egyaránt érvényre juttatni. Ennek köszönhető a

347 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK jóvátétel ismételt felfedezése, továbbá a tettes és az áldozat között kialakult konfliktus megoldását célzó intézmény, a mediáció kidolgozása. Legkorábban a már említett Pekingi Szabályok mondták ki, hogy a fiatalkorúak esetében ahol lehet, ott alkalmazni kell az elterelést. Néhány évvel később az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának egymásután két Ajánlása is foglalkozott vele. Az egyik a fiatalkorúak ügyeiben az ügyészi szintű diverziós eljárás kiépítését javasolta [R(87)20.], a büntetőeljárás egyszerűsítéséről szóló másik Ajánlás pedig részletesen foglalkozott a vádemelésről történő lemondás lehetőségével, kiemelve, hogy az valamilyen feltétellel, többek között a sértett kártalanításával kapcsolódjon össze [R(87)18.]. A magyar szabályozásra az Európa tanács Miniszteri Bizottságának R(99)19. számú Ajánlása, valamint az Európai Unió Tanácsának 2001/220/IB számú kerethatározata alapján került sor. A kárjóvátételnek az irodalomban és a gyakorlatban különböző megvalósítási formái ismeretesek. Ezek közül a felnőttekre irányadó 36. § és a fiatalkorúakra vonatkozó 107/A. §-ban meghatározott rendelkezések a közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás alapján teljesített kártérítést szabályozza. Ebből következően a közvetítői eljáráson kívüli megállapodás alapján önként megvalósuló sértetti kártalanítás akkor sem eredményezheti a büntethetőség megszűnését, ha a jóvátétel törvényi feltételei egyébként fennállnak. A törvényi megoldás egyszerre anyagi és eljárási természetű jogintézmény. A 32. § d) pontja szerinti tevékeny megbánást a Btk. a büntethetőséget megszüntető okok között szabályozza, melynek feltételeiről a 36. § rendelkezik. Ez utóbbi meghatározza azokat a kisebb és középsúlyos bűncselekményeket, amelyek esetén közvetítői eljárásra kerülhet sor, s rendelkezik az eljárás lefolytatását kizáró okokról. A közvetítői eljárás – amennyiben az ügyet az ügyész ilyen eljárásra utalja – a büntetőeljárással párhuzamosan folyik, és a pártfogó felügyeleti szolgálat folytatja le. Feltételeiről, valamint az eredményes eljárás jogkövetkezményeiről a büntetőeljárási törvény rendelkezik. A 2009. évi LXXX. törvény módosított rendelkezésének alkalmazására csak a vádemelésig van helye. Ha a közvetítői eljárás eredményes és a fiatalkorú a vállalt kötelezettségének eleget tett a büntetőeljárást megszüntetik. Ha azonban a fiatalkorú a közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, az ügyész a vádemelést legfeljebb két évig terjedő időre elhalaszthatja. A közvetítői eljárás részletes szabályait a büntetőügyekben alkalmazott közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény, valamint a 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet tartalmazza. A jóvátétel többféle módon valósulhat meg. A bűncselekménnyel okozott kár ugyanis igen sokféle lehet, anyagi vagy személyi, közvetlen vagy közvetett stb. A tevékeny megbánás szubjektív feltétele, hogy a terhelt beismerje az elkövetett bűncselekményt és a közvetítői eljárás során arra vállal kötelezettséget, hogy a bűncselekménnyel okozott kárt megtéríti vagy a bűncselekmény káros következményeit egyéb módon jóváteszi. Tárgyi feltétele pedig, ha a bűncselekménnyel okozott kárt a sértettnek megtérítette vagy a bűncselekmény káros következményeit egyéb módon jóvátette. A tapasztalatok szerint az anyagi kár rendszerint pénzértékű teljesítéssel reparálható, ám kérdéses lehet, hogy a fiatalkorú rendelkezik-e ehhez szükséges forrással. Hasonlóképpen bizonytalan még, hogy közvetlenül a sértettnek (például az ellopott dolog visszaadásával), vagy közhasznú munkával teheti jóvá a bűncselekmény káros következményeit. A nem anyagi károk esetében pedig szóba jöhet a fájdalomdíj, bocsánatkérés, más módú elégtétel, természetben nyújtott segítség, esetleg ápolási feladatok ellátása.

2. 13.2. A fiatalkorúakkal szemben alkalmazható szankciók 108. § (1) A fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés vagy intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjék, és a társadalom hasznos tagjává váljék. (2) Büntetést akkor kell kiszabni, ha intézkedés alkalmazása nem célravezető. (3) Szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhető el. A szankció alkalmazása során hosszú ideig nem tettek különbséget a felnőtt és a fiatalkorú elkövetők között. Először csak enyhébb büntetéseket szabtak ki, mint a felnőttek esetében, majd a büntetés elviselési képességre figyelemmel a fiatalokra adaptált, redukált büntetéseket írtak elő a törvények. Később a hagyományos büntetések mellett megjelentek a nevelő célzatú intézkedések, amelyek mára elsődleges szankcióvá váltak, de mellettük a büntetések is a rendszerben maradtak. A tevékeny megbánás pedig már nálunk is jele annak a fejlődésnek, amely az elkövetett bűncselekmény következményeinek levonását a büntetőeljárással 348 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK párhuzamosan, de azon kívüli eszközökkel valósítja meg, s ezzel nem csak a büntetést, de a büntetett előélet elkerülését is megvalósítja. A fiatalkorúakra vonatkozó szankciós szabályok a következő szempontokra vannak figyelemmel: – A fiatalkorúak erkölcsi felelőssége lényegesen kisebb, mint a felnőtteké. Ennek okai között éppúgy fellelhető a kiforratlanság, a könnyebb befolyásolhatóság, mint az életkorral együtt járó könnyelműség és türelmetlenség. – A fiatalkorú testileg és – éppen életkori sajátosságainál fogva – szellemileg is lényegesen nehezebben viseli el a személyes szabadság hosszabb korlátozását, mint a felnőtt. – Minthogy testi, értelmi, szellemi fejlődése még nem fejeződött be nagyobb az esélye annak, hogy megfelelő neveléssel, folyamatos ráhatással helyes irányba befolyásolható. A fiatalkorúakkal szemben alkalmazott szankciók céljának az előbbiek szerinti megfogalmazása sajátos viszonyban van a büntetés célját általánosan meghatározó és generálisan érvényesülő 37. § rendelkezésével. Mint speciálisan a fiatalkorúak esetében érvényesítendő szabály nem zárja ki az általános szabály alkalmazását, de felfogható úgy, mint amelyik a speciális prevenció általános tartalmát konkretizálja a fiatalkorú terheltek esetében. Helyes értelme szerint a büntetés általános céljának érvényesülése mellett a helyes irányú fejlődést elősegítő, a társadalmi szabályok megismerését, elfogadását, az azokhoz való alkalmazkodást ösztönző egyéb eszközökkel összhangban történő egyéni megelőzést jelöli meg célként. Ennek a célnak nem csupán a szankciók kiválasztásánál, hanem az egész büntetőeljárás során, valamint a szankciók végrehajtása és az utógondozás során is érvényesülnie kell. Ennek érdekében az alkalmazható szankciók között olyan sorrendet határoz meg, amelyet a bíróságnak kötelezően kell figyelembe vennie a büntetéskiszabás során. Minthogy ebben a sorrendben az intézkedések megelőzik a büntetéseket, az adott esetben célravezető jogkövetkezmény megválasztása során először az enyhébb, majd a súlyosabb intézkedés, végül a büntetés alkalmazásának lehetőségét kell megvizsgálni. Mindezek során figyelemmel kell lenni arra a szabályra is, hogy szabadságelvonással járó intézkedés vagy büntetés alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az előbbiek szerinti cél más és enyhébb szankció kiszabása útján nem érhető el. A mérlegelésnél a szankciók sorrendje tehát a következő: 1. szabadságelvonással nem járó intézkedés; 2. szabadságelvonással nem járó büntetés; 3. szabadságelvonással járó intézkedés; 4. szabadságelvonással járó büntetés. Az, hogy a szankciókiszabási gyakorlat megfelel-e ennek a törvényi előírásnak, pontosan nem állapítható meg, mert ez statisztikai módszerekkel nem vizsgálható. Az azonban tény, hogy az utóbbi tíz évben a végrehajtandó szabadságvesztések száma 1/4-ére csökkent, s a kiszabott szankciók 2/3-át teszik ki együttesen az önállóan alkalmazott mellékbüntetések és intézkedések. A bűncselekmény elkövetése esetében a fiatalkorúakkal szemben is – csakúgy, mint felnőtt korúak esetében – büntetések és intézkedések alkalmazására kerül sor. Eltérően azonban a felnőttektől, esetükben az intézkedések alkalmazása a kívánatos, ezért az egyes szankciók tárgyalását az intézkedésekre vonatkozó speciális szabályokkal kezdjük.

2.1. 13.2.1. Intézkedések 109. § (2) A fiatalkorúval szemben intézkedésként javítóintézeti nevelés is alkalmazható. A fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedések a következők: 1. megrovás; 2. próbára bocsátás (a 117. §-ban meghatározott speciális szabályok szerint);

349 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK 3. javítóintézeti nevelés (kizárólag fiatalkorú elkövetővel szemben alkalmazható intézkedés); 4. kényszergyógykezelés; 5. alkoholisták kényszergyógyítása (a 118/A. § szerint helye van javítóintézeti nevelés elrendelése mellett is); 6. elkobzás; 7. vagyonelkobzás (2001. CXXI. tv., hatálybaba lépés időpontja: 2002. április 1.); 8. pártfogó felügyelet (a 119. §-ban írt speciális szabályok szerint). A felsorolásból látható, hogy a megrovás, a kényszergyógykezelés, az elkobzás és a vagyonelkobzás tekintetében a törvényhozó nem alkotott speciális szabályokat a fiatalkorú elkövetőkre nézve. Ennek magyarázata, hogy alkalmazásuk alapját döntően olyan tárgyi jellegű körülmények (mint a cselekmény elbírálásakor a társadalomra veszélyesség hiánya vagy csekély foka, a birtokban lévő tárgyak jellege, a megszerzett vagyon eredete stb.) képezik, amelyek nem vagy csak kevéssé, illetve ritkán függnek az elkövető életkorától. Tulajdonképpen hasonló a helyzet azoknak a személyben rejlő tényezőknek az esetében is, amelyek fennállása indokolttá teszi a kényszergyógykezelés vagy a kényszergyógyítás elrendelését. Megjegyezzük, hogy az 1987: III. tv. 17. §-ával beiktatott 118/A. §, amely szerint a fiatalkorú kényszergyógyításának javítóintézeti nevelés elrendelése mellett is helye van, külön jogszabály híján, nem lépett hatályba. A 2006. évi LI. tv. módosította a megrovás feltételeit (Btk. 71. §). 2006. július 1-jével kezdődő hatállyal a felnőttekre irányadó szabályozás a fiatalkorú elkövetővel szemben is kötelező. Mindezek ellenére hangsúlyozni szükséges, hogy ezeknek az intézkedéseknek az alkalmazásánál is a bíróságnak a 118. § (1) bekezdésében megjelölt célokra kell figyelemmel lennie.

2.1.1. 13.2.1.1. A próbára bocsátás 117. § (1) Fiatalkorúval szemben próbára bocsátásnak bármely bűncselekmény esetén helye van. (2) A próbaidő tartama egy évtől két évig terjedhet; a tartamot években és hónapokban kell meghatározni. (3) A bíróság a 73. § (2) bekezdés esetén javítóintézeti nevelést rendel el vagy büntetést szab ki. A próbára bocsátás a feltételes elítélés formájaként a magyar büntetőjogban először kizárólag a fiatalkorú elkövetőkkel szemben volt alkalmazható. Felnőttkorú bűnelkövetők esetében alkalmazását csak az 1978. évi IV. tv. tette lehetővé, hatályos szabályait a 72–73. §-ok tartalmazzák. A törvény az általános szabályoknál szélesebb körben, a büntetési tétel felső határától függetlenül bármely, vagyis akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetése esetén is lehetővé teszi a fiatalkorúak próbára bocsátását. Azonban csakúgy, mint a felnőttkorúaknál, a többszörös visszaeső fiatalkorú sem bocsátható próbára. A próbaidő tartama rövidebb – 1–2 évig terjedhet –, ezért meghatározása hónapokban és években is történhet. Konkrét tartamát a bíróság aszerint szabja meg, hogy milyen hosszú időtartamot tart elegendőnek annak megítéléséhez, hogy a büntetés kiszabásának elhalasztása elérte-e a célját. A próbára bocsátott fiatalkorú a törvény rendelkezésénél fogva pártfogó felügyelet alatt áll, melynek tartama a próbaidőhöz igazodik. A fiatalkorúak pártfogó felügyeletét a megyei (fővárosi) Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálatának fiatalkorúakkal foglalkozó pártfogó felügyelői látják el. A pártfogó felügyelő feladatai ellátása során együttműködik a pártfogolt lakóhelye (tartózkodási helye) szerinti gyermekjóléti szolgálatával és a megyei gyámhivatal gyermek- és ifjúságvédelmi koordinátorával. A próbaidő meghosszabbítására az általános szabályok szerint kerülhet sor és egy évnél rövidebb időre is szólhat. A próbára bocsátás megszüntetésének okai ugyanazok, mint a felnőttek esetében [73. § (2) bek.], a magatartási szabályok súlyos megszegése esetében azonban mindig vizsgálni kell azokat a körülményeket, amelyekből megállapítható, hogy felelős-e a fiatalkorú a magatartási szabály be nem tartása miatt. A próbára bocsátás megszüntetésével a pártfogó felügyelet hatályát veszti, de a bíróság – az általános szabálytól eltérően – nem köteles büntetést kiszabni. Ha büntetés kiszabását nem tartja indokoltnak, a próbára bocsátáshoz képest súlyosabb intézkedést, vagyis a fiatalkorú javítóintézeti nevelését rendelheti el. Abban az esetben azonban, ha a próbára bocsátott fiatalkorú ellen a próbaidő előtt vagy alatt elkövetett bűncselekmény miatt indult eljárásban a bűnösség megállapítására kerül sor újabb próbára bocsátásra nincs lehetőség. Amennyiben a bíróság büntetést 350 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK szab ki, lehetősége van az általános szabályok szerint végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztés, közérdekű munka, végrehajtandó, illetve felfüggesztett pénzbüntetés kiszabására.

2.1.2. 13.2.1.2. A javítóintézeti nevelés 118. § (1) Javítóintézeti nevelést a bíróság akkor rendel el, ha a fiatalkorú eredményes nevelése érdekében intézeti elhelyezése szükséges. (2) A javítóintézeti nevelés tartama egy évtől három évig terjedhet. (3) A bíróság azt, aki a javítóintézetben legalább egy évet eltöltött, ideiglenesen elbocsátja az intézetből, ha a kiszabott javítóintézeti nevelés felét már letöltötte és alaposan feltehető, hogy az intézkedés célja további javítóintézeti nevelés nélkül is elérhető. Az ideiglenes elbocsátás tartama azonos a javítóintézeti nevelés hátralevő részével, de legalább egy év. (4) A bíróság az ideiglenes elbocsátást megszünteti, ha a fiatalkorút az ideiglenes elbocsátás alatt elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélik vagy javítóintézeti nevelését rendelik el. Ha a fiatalkorúval szemben a bíróság más büntetést szab ki vagy intézkedést alkalmaz, illetve a fiatalkorú a pártfogó felügyelet szabályait megszegi, a bíróság az ideiglenes elbocsátást megszüntetheti. (5) Az ideiglenes elbocsátás megszüntetése esetén az ideiglenes elbocsátáson töltött idő a javítóintézeti nevelésbe nem számítható be. (6) Azt, aki a tizenkilencedik életévét betöltötte, a javítóintézetből el kell bocsátani. A javítóintézeti nevelés az egyetlen olyan szankció, amelynek alkalmazására csakfiatalkorú elkövetővel szemben kerülhet sor. Elrendelése a bíróság bűnösséget megállapító ítéletében történik. Alkalmazása bármely bűncselekmény elkövetése esetén lehetséges. Bár önálló intézkedés, mellette az elkobzás és a vagyonelkobzás alkalmazható. Tartalmát tekintve a fiatalkorú személyi szabadságának elvonásával járó nevelő jellegű intézkedés. Megfelelő családi környezetben élő, bűncselekményt elkövető fiatalkorú esetében nem kerülhet rá sor. A javító intézeti nevelés elrendelésének törvényi feltétele, hogy a fiatalkorú eredményes nevelése érdekében az intézeti elhelyezése legyen szükséges. Így elrendelését indokolhatja annak megállapítása, hogy éppen környezete gyakorol káros befolyást a fiatalkorúra, ezért szükséges onnan történő kiemelése, de megalapozhatja olyan helyzet is, amikor ilyen káros hatás nem állapítható meg, ugyanakkor a környezet gyengének bizonyul a kifogásolható életvitel, vagy a züllés megakadályozására. Az intézkedés foganatosításával a fiatalkorú kikerül addigi környezetéből, és olyan intézetben kerül elhelyezésre, ahol gondoskodnak neveléséről, oktatásáról és szakmai képzéséről. Az intézetben folyó nevelés célja az alapvető erkölcsi normák elfogadtatása, esetlegesen a pszichés állapot rendezése, szakmai képzettség fejlesztése, az egészséges életmódra történő felkészítés. A nevelés során kiemelten foglalkoznak az alkohol és a kábítószer veszélyeivel, s különös gondot fordítanak a gyógypedagógiai nevelésre szoruló, valamint a személyiségzavarban szenvedő fiatalkorúak gyógyítására. A javítóintézet a gyermekvédelmi rendszer részeként működik. Az intézkedés végrehajtásának részletes szabályait a 30/1997. (X. 11.) NM rendelet, valamint az 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) tartalmazza. Az 1995. évi XLI. tv módosító rendelkezése óta a javítóintézeti nevelés határozott idejű intézkedés. Konkrét időtartamát a bíróság ítéletében a törvényes keretek között (1–3 év) években és hónapokban határozza meg. A tartam meghatározása során a büntetés kiszabásának általános elvein (Btk. 83. §) és a fiatalkorúakra vonatkozó speciális rendelkezésen [Btk. 108. § (1)] túlmenően figyelemmel kell lenni a vádlott életkorára is. A bíróság a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátja azt a fiatalkorút, aki az intézetben legalább egy évet eltöltött és javítóintézeti nevelés ítéletben meghatározott tartamának fele része már eltelt (megállapítást igénylő feltétel), ha kellő alappal feltehető, hogy az intézkedés célja a továbbiakban az intézeten kívül, pártfogói segítséggel is elérhető (mérlegelést igénylő feltétel). El kell tehát bocsátani a fiatalkorút, ha a javítóintézeti nevelés alatt tanúsított magatartására figyelemmel alaposan feltehető, hogy a helyes irányú fejlődése átmeneti gondozás nélkül is elérhető. A bíróság az ideiglenes elbocsátással egyidejűleg a fiatalkorút pártfogó felügyelet alá helyezi. Az elbocsátás próba jellegű és a javítóintézeti nevelésből hátralévő ideig – de legalább 1 évig – tart. Amennyiben ez idő alatt a fiatalkorú kifogástalan magatartást tanúsít, vagy betölti a 19. életévét, az elbocsátás véglegessé válik. Az előbbi feltételek hiányában is véglegesen el kell bocsátani azt a fiatalkorút, aki a 19. életévét betöltötte.

351 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Kötelező az ideiglenes elbocsátás megszüntetése, ha a fiatalkorú az elbocsátás ideje alatt bűncselekményt követ el, és ezért szabadságvesztésre ítélik, vagy ismét a javítóintézeti nevelését rendelik el. Az újabb bűncselekményt elbíráló bíróságnak ilyenkor (végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetén) le kell folytatnia az összbüntetési eljárást [120. § (2)], javító intézeti nevelés elrendelése esetén pedig egységes intézkedést kell alkalmaznia (120/A. §). A törvényben meghatározott egyéb esetekben az ideiglenes elbocsátás megszüntetése a bíróság mérlegelésén alapul. A pártfogó felügyelet szabályainak megszegése esetén a megszüntetés kérdésében a büntetés-végrehajtási bíró jogosult dönteni. Ha a bíróság bármely okból megszünteti az ideiglenes elbocsátást, az eltelt idő a javítóintézeti nevelésbe nem számítható be. A 120/B. § alapján a javítóintézeti nevelésbe az előzetes fogvatartás teljes idejét be kell számítani.

2.1.3. 13.2.1.3. A pártfogó felügyelet 119. § A felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, a próbára bocsátott, a feltételes szabadságra bocsátott, a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott és az a fiatalkorú, akivel szemben a vádemelést elhalasztották, pártfogó felügyelet alatt áll. A pártfogó felügyelet többnyire járulékos intézkedés, büntetés vagy intézkedés mellett, kivételesen kiállott szabadságvesztés büntetés után kerül alkalmazásra azokban az esetekben, amikor az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése, és kontrollálása mellett folyamatos irányítása és támogatása indokolt. Általános szabályait a Btk. 82. §-a tartalmazza. Járulékos jellegének megfelelően tartama ahhoz a szankcióhoz igazodik, amely mellett elrendelik. Fiatalkorúak esetében az általános rendelkezésekhez képest szélesebb körben – a felnőttektől eltérően – a törvény erejénél fogva kötelező. Járulékos intézkedés: – a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése (89. §); – a feltételes szabadságra bocsátás (112. §); – a próbára bocsátás (117. §); – a javítóintézetből ideiglenes elbocsátás (118. §) esetében és Önálló intézkedés: – avádemelés elhalasztása során. Időtartama az elsődleges szankcióhoz igazodik. Így a vádemelés elhalasztása esetén az ügyész által megjelölt időpontig, próbára bocsátásnál az ítéletben meghatározott határidőig, felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő végéig, feltételes szabadság esetén a büntetés hátralévő részéig, de legalább egy évig, a javítóintézetből ideiglenes elbocsátás esetén a javító nevelés hátralévő részéig, de legalább egy évig és legfeljebb az elítélt tizenkilencedik évének betöltéséig tart. A pártfogolt köteles a jogszabályban (Bv. tvr. 96. §) meghatározott általános és a bíróság (vádemelés elhalasztása esetén az ügyész) által előírt különös magatartási szabályokban meghatározott kötelezettségeket teljesíteni és a tilalmakat megtartani. Külön magatartási szabályként csak olyan kötelezettségeket és tilalmakat lehet és célszerű előírni, amelyek az intézkedés céljának elősegítésére alkalmasak azáltal, hogy a fiatal életvezetésének szabályozásával nevelését biztosítják, egyszersmind betartásuk a fiatalkorútól elvárható és megtartásuk ellenőrizhető. A fiatalkorúak pártfogó felügyeletének végrehajtása hivatásos pártfogó útján történik, részletes szabályait a 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet állapította meg. A pártfogó felügyelet szabályainak megszegése a szabályszegés jellegének és súlyának megfelelően különböző következményekkel járhat (pl. próbaidő meghosszabbítása, próbára bocsátás megszüntetése, ideiglenes elbocsátás megszüntetése, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése stb.)

2.2. 13.2.2. Büntetések 352 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Az életkori sajátosságokat a törvény a fiatalkorúakkal szemben kiszabható büntetések szabályainak kialakításakor is szem előtt tartja. Ennek tulajdoníthatók azok a rendelkezések, amelyek kizárják velük szemben a legsúlyosabb, valamint az olyan büntetés kiszabását, amelynek alkalmazása nem egyeztethető össze az esetükben érvényesítendő büntetési céllal. Erre figyelemmel nem ítélhetők életfogytig tartó szabadságvesztésre [40. § (3) bek.]. A kiszabható büntetések alkalmazásának különös szabályai is tükrözik azt a törvényhozói szándékot, hogy a fiatal bűnelkövetők más elbánásra szorulnak. Amennyiben az elkövetett bűncselekmény jellegére és súlyára, az elkövető személyiségére és az eljárás során feltárt egyéb körülmények alapos mérlegelésére figyelemmel az intézkedés alkalmazása nem célravezető a fiatalkorú elkövetővel szemben a bíróság a következő büntetéseket szabhatja ki: Büntetések: 1. határozott ideig tartó szabadságvesztés; 2. közérdekű munka; 3. pénzbüntetés; 4. foglalkozástól eltiltás; 5. járművezetéstől eltiltás; 6. kiutasítás. Mellékbüntetések: 1. közügyektől eltiltás; 2. kitiltás.

2.2.1. 13.2.2.1. A szabadságvesztés 110. § (1) A fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés legrövidebb tartama bármely bűncselekmény esetén egy hónap. (2) A bűncselekmény elkövetésekor szabadságvesztés leghosszabb tartama

tizenhatodik

életévét

betöltött

fiatalkorúra

kiszabható

a) életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény esetén tizenöt év; b) tíz évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetén tíz év. (3) Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama tíz év. (4) A (2) és (3) bekezdés esetén kívül a fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama öt év akkor, ha a bűncselekmény öt évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő. (5) A büntethetőség elévülése határidejének számításánál és a visszaesőkre vonatkozó rendelkezések szempontjából a (2)–(4) bekezdésekben meghatározott időtartam az irányadó. A szabadságvesztés a fiatalkorúakkal szemben kiszabható legsúlyosabb szankció, amely – összhangban a nemzetközi egyezményekkel – csupán végső megoldásként alkalmazandó. Kiszabása általában csak a kiemelkedő tárgyi súlyú, elsősorban erőszakos bűncselekmények elkövetőivel szemben indokolt. A szabadságvesztés tartamának meghatározására vonatkozó szabályok figyelemmel vannak arra a nemzetközi elvárásra is, hogy a fiatalkorú elkövetők szabadságelvonása a lehető legrövidebb ideig tartson. Ennek érdekében a törvény az általánosnál alacsonyabban állapítja meg a büntetés alsó és felső határait. A generális (egyszersmind speciális) minimumot – az általános két hónaptól eltérően – egy hónapban határozza meg. A felső határ redukálása pedig két körülményre figyelemmel történik: a különös részi speciális maximumtól és attól függ a kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama, hogy a bűncselekmény elkövetésekor a terhelt betöltötte-e a törvényben meghatározott közbenső (16.) életévét vagy sem. A büntetési tételek felső határa ennek megfelelően a következők szerint alakul: 353 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK – megegyezik a különös részbeli speciális maximummal, ha az nem haladja meg az öt évet, – 5 év, ha a speciális maximum meghaladja az öt évet. Ez utóbbi szabály alól három kivétel van: 1. 10 év, ha az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményt 16 éven aluli fiatalkorú követi el; 2. 10 év, ha a 10 évet meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt 16 éven felüli fiatalkorú követi el; 3. 15 év, ha az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményt 16 éven felüli fiatalkorú követi el. Azokban az esetekben, amelyekben a törvény a büntetési tétel felső határához köt jogkövetkezményeket (büntethetőség elévülésének határideje, különös és többszörös visszaesővel, bűncselekményt bűnszervezetben elkövetővel szemben szabadságvesztés kiszabása, halmazati büntetés) fiatalkorú esetén az előbbiek szerinti redukált felső határok irányadók. Tekintettel arra a szabályra, hogy a szabadságvesztés alsó határa valamennyi bűncselekmény esetén egy hónap, a büntetés enyhítése körében értelemszerűen csak a 87. § (2) e) pontja kerülhet alkalmazásra. A szabadságvesztés végrehajtását a fiatalkorúak esetében is a 89. § (1)–(5) bekezdéseiben írt szabályok szerint lehet felfüggeszteni. 111. § (1) A fiatalkorú szabadságvesztését a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében kell végrehajtani. (2) A fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani a szabadságvesztést, ha a) a fiatalkorút bűntett miatt kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélik, b) az egyévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú visszaeső vagy szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően szándékos bűncselekmény miatt javítóintézeti nevelésre ítélték. (3) A (2) bekezdés esetén kívül a szabadságvesztést a fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani. (4) Ha az elítélt a szabadságvesztés megkezdésekor huszonegyedik életévét betöltötte vagy a végrehajtás alatt tölti be, a bíróság a 42–44. §-ok alapján határozza meg a szabadságvesztés végrehajtásának fokozatát. A fiatalkorúakra kiszabott szabadságvesztést külön, a fiatalkorúak számára létesített intézetekben, a fiatalkorúak börtönében vagy a fiatalkorúak fogházában kell foganatosítani. Ezeknek az intézeteknek a rendje – a fiatalkorúak életkori sajátosságaiból fakadó eltérésekkel – a börtön, illetve a fogház rendjének felel meg. A végrehajtás részletes szabályait a Bv. tvr. állapítja meg, melyekből kiemelendő, hogy mindkét fokozatban biztosítani kell, hogy a fiatalkorú életkorának és képességeinek megfelelő képzésben vegyen rész, s lehetővé kell tenni, hogy tanulmányait folytassa. A kiszabott szabadságvesztést a fiatalkorú elítéltnek az általános szabály szerint az enyhébb fogház fokozatban, s csak kivételesen – hosszabb tartamú szabadságvesztés és ismételt bűnelkövetés esetében – börtönben kell letöltenie. A végrehajtási fokozatról a bíróság az ítéletben rendelkezik. A büntetés kiszabásánál mérlegelendő körülményekre figyelemmel – különösen az elkövetett bűncselekmény indítékára és az elkövető személyiségére – a bíróság az általános szabályok [45. § (2) bekezdése] alapján jogosult az előírtnál eggyel szigorúbb vagy enyhébb fokozat meghatározására, s ugyancsak az általános rendelkezések szerint kerülhet sor a végrehajtás alatt a fokozat megváltoztatására [46. § (1) és (2) bek.]. Ha a fiatalkorú elítélt a 21. életévét betölti, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a felnőtt korúakra irányadó szabályok szerint kell megállapítani függetlenül attól, hogy erre az ítélet meghozatala előtt, vagy azt követően a büntetés végrehajtása alatt kerül sor.

2.2.2. 13.2.2.2. Feltételes szabadságra bocsátás 112. § (1) A fiatalkorú a szabadságvesztésből akkor bocsátható feltételes szabadságra, ha

354 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK a) a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét, b) a fiatalkorúak fogházában végrehajtandó büntetésének legalább kétharmad részét kitöltötte. A feltételes szabadságra bocsátás objektív kritériuma a fiatalkorúak esetében is a végrehajtási fokozathoz kötött időtartam kitöltése, melynek elteltekor az elítéltnek a végrehajtás alatt tanúsított kifogástalan magatartására és az egyéb szubjektív körülmények mérlegelésére figyelemmel megalapozottan prognosztizálható, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. A feltételes szabadság időtartamára, megszüntetésének okaira az általános szabályok irányadóak. A bíróság fiatalkorú elítélt esetében is dönthet úgy, hogy a büntetés fele részének kiállása után feltételes szabadságra bocsátható. A feltételes szabadság ideje alatt a fiatalkorú elítélt pártfogó felügyelet alatt áll.

2.2.3. 13.2.2.3. A közérdekű munka 113. § Fiatalkorúval szemben közérdekű munkát akkor lehet kiszabni, ha az ítélet meghozatalakor tizenhatodik életévét betöltötte. Ez a szabadságelvonással nem járó szankció, mint javító-nevelő munka 1979-től 1993 közepéig a tizenhatodik életévüket betöltött fiatalkorúakkal szemben kerülhetett alkalmazásra. Ezt követően egészen 1997-ig csak felnőtt elítéltek esetében volt kiszabható. 1997. szeptember 15-én lépett életbe és ma is hatályos szabályozás. Kiszabásának feltétele, hogy a fiatalkorúként elkövetett bűncselekmény elbírására a terhelt tizennyolcadik életévének betöltése után kerüljön sor. A 2009. évi LXXX. törvény a fiatalok egyre gyorsuló fizikai és szellemi fejlődésére alapozva helyesen szállította le a korhatárt a 16. életévre. A közérdekű munka tartamát órákban kell meghatározni, legkisebb mértéke negyvenkettő, legnagyobb mértéke háromszáz óra [Btk. 49. § (4) bek.] Bár a közérdekű munka kiszabására igen széles körben nyílik elvi lehetőség, a bíróságok mégis elenyésző számban alkalmazzák. Kiszabására sor kerülhet minden olyan bűncselekmény elkövetésekor, melynek büntetési tételében alternatív szankcióként szerepel, az enyhítő szakasz alkalmazásával pedig valamennyi kizárólag szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény esetén is, mégis a terheltek legfeljebb 1–2%-át ítélik közérdekű munkára. Kiszabása a 113. §-ban foglalt eltéréssel a felnőttekre irányadó 49. § szerint történhet. Ha a fiatalkorú elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztést a huszonegyedik életévet be nem töltött elítélt fiatalkorúak fogházában, míg a huszonegyedik életévet betöltött elítélt fogházban tölti. Neves elméleti szakemberek és kutatók gyakran vetették fel, hogy indokolatlanul magas a korhatár megjelölése a fiatalkorú elkövetők esetében a közérdekű munka büntetés tekintetében, melyet az új tv. elismert és szabályozott. Tény, hogy a nyugati államokban akár a jóvátétel keretében, akár közcélú munkaként megszervezve lényegesen gyakrabban élnek vele a bíróságok, s igen pozitívak a tapasztalatok.

2.2.4. 13.2.2.4. A pénzbüntetés 114. § (1) Fiatalkorúra pénzbüntetést akkor lehet kiszabni, ha önálló keresete (jövedelme) vagy megfelelő vagyona van. (2) A pénzbüntetést behajthatatlansága esetén kell szabadságvesztésre átváltoztatni. A 14. és 18. év közötti életszakasz jellemzője, hogy egybeesik e korosztály középfokú tanulmányaival, vagyis ebben az életkorban általában nem jellemző, hogy a fiatalok maguk szerezzék meg a létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat. Túlnyomó többségük családban él, eltartásukról szüleik, hozzátartozóik gondoskodnak, s ellátják őket az életükhöz szükséges anyagi javakkal. Ennek alapját a szülők, hozzátartozók keresete, jövedelme, vagy vagyona szolgáltatja. Ha végeznek is bizonyos rendszerességgel jövedelmet eredményező tevékenységet, ennek összege messze elmarad a felnőttekétől, ezért büntetőjogi szankcionálás körében történő elvonása semmiképp sem alkalmas a bűnelkövető fiatalokkal szemben megfogalmazott büntetési célok elérésére. Úgyszintén alkalmatlan a pénzbüntetés a nevelési célok megvalósítására, ha a vagyoni hátrány nem magát a fiatalkorút, hanem hozzátartozóit sújtja. Ezért fiatalkorúval szemben csak akkor szabható ki akár fő-, akár mellékbüntetésként pénzbüntetés, ha önálló keresettel, jövedelemmel, vagy vagyonnal rendelkezik. Önálló keresetnek tekintendő a fiatalkorú saját munkájával szerzett keresménye, amellyel a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint törvényes képviselőjének közreműködése nélkül is rendelkezhet. 355 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK A bírói gyakorlat szerint akkor megfelelő a kereset, illetve a jövedelem, ha az elkövető a pénzbüntetést, akár részletekben is, képes megfizetni. Ha azonban az alkalmi munkavégzés nem biztosítja a büntetésnek a saját keresményből történő kifizetését, pénzbüntetés kiszabásának nincs helye. Megfelelő vagyonról akkor beszélhetünk, ha az kimutatható jövedelmet hajt, illetve a fiatalkorú tulajdonában álló olyan ingó vagy ingatlan tárgy, ami értéket képvisel és végrehajtás alá vonható. Az általánostól eltérő szabály szerint a meg nem fizetett pénzbüntetés csak akkor változtatható át szabadságvesztésre, ha a behajtására tett kísérlet eredménytelen volt. Az így átváltoztatott pénzbüntetést a fiatalkorúak fogházában, a huszonegyedik életévét betöltött elítéltnek pedig fogházban kell letölteni.

2.2.5. 13.2.2.5. A közügyektől eltiltás 115. § Fiatalkorút csak egy évet meghaladó szabadságvesztés kiszabása esetén lehet a közügyektől eltiltani. A közügyektől eltiltás fiatalkorú elítélt esetében elsősorban nem a tényleges joghátrány, hanem mindenekelőtt a társadalmi és jogi rosszallás nyomatékos kifejezője, de materiális joghátránnyá válik abban az esetben, ha végrehajtása részben vagy egészben az elítélt tizennyolcadik életévének betöltése utáni időre esik. Általában az elkövetett cselekmény jellege, erkölcsi megítélése, valamint az elkövető életmódja és előélete alapján állapítható meg, hogy a fiatalkorú méltatlan-e a közügyekben való részvételre.

2.2.6. 13.2.2.6. A kitiltás 116. § A megfelelő családi környezetben élő fiatalkorú nem tiltható ki abból a helységből, amelyben családja él. Kitiltásnak az általános szabályok alapján a törvényben meghatározott feltételek esetében is csak akkor lehet helye, ha az elkövető meghatározott közigazgatási egység területén a bűnismétlést ösztönző, vagy egyébként káros személyi kapcsolatokkal rendelkezik, illetve a bűncselekmény természetére, annak meghatározott helyhez kötődésére (pl. embercsempészés) figyelemmel, vagy egyéb ok folytán az ott tartózkodása sérti a közérdeket. A fiatalkorú gondozásán és ellátásán kívül a családi környezetnek kiemelkedő jelentősége van személyisége fejlődésében is. A törvényi célokkal lenne ellentétes, ha kiszakítanák a megfelelő mikrokörnyezetéből. Ellenben, ha éppen ez a környezet befolyásolja károsan a fiatalkorú erkölcsi és szellemi fejlődését, a kitiltásnak nincs akadálya. Mindezeket a körülményeket különös alapossággal kell vizsgálni a büntetés kiszabása során. Általában megfelelőnek tekintendő a családi környezet akkor is, ha a fiatalkorú nem teljes családban, hanem csupán az egyik szülő, vagy más nagykorú hozzátartozó gondozásában nevelkedik, amelyben ellátása, felügyelete és taníttatása és helyes irányú fejlődése biztosítva van. Annak azonban nincs akadálya, hogy a fiatalkorút olyan helységből tiltsa ki a bíróság, ahol ugyan állandó jelleggel (például kollégiumban), de nem a családjával együtt él. Ebben az esetben figyelembe kell venni, hogy a büntetés akadályozza-e a fiatalkorú tanulmányainak folytatását. Ilyen esetben a kitiltás kiszabása általában mellőzendő.

2.2.7. 13.2.2.7. A kiutasítás 2005. szeptember 1-jéig a fiatalkorú bűnelkövető kiutasítására az általános szabályok szerint kerülhetett sor. A 2005. évi XCI. törvény azonban – többek között – a fiatalkorúak esetében korlátozta annak alkalmazását. A szabályozás technikája az eddig alkalmazott eljárást megváltoztatta, vagyis a törvényhozó a fiatalkorú elkövetővel kapcsolatos eltérő rendelkezést nem a VII. fejezetben, hanem az általános szabályok között helyezte el. 61. § (7) Kiutasításnak csak tízévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén lehet helye azzal szemben, a) aki a Magyar Köztársaság területén legalább tíz éve jogszerűen tartózkodik, b) aki fiatalkorú , c) akinek a családi élet tiszteletben tartásához való joga sérülne feltéve, ha az elkövetőnek az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné.

356 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK A kiutasítás a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog korlátozása közrendi vagy közbiztonsági okból. Olyan szankció, amely súlyosan sérti azokat a nem magyar állampolgárokat, akikkel szemben alkalmazásra kerül. Erre figyelemmel a kiszabás során mindig szem előtt kell tartani az arányosság elvét. A kiutasítás fiatalkorúval szemben csak olyan kivételes körülmények között szabható ki, amikor azt a közbiztonság nyomós érdeke megkívánja. A törvény ennek megfelelően fiatalkorú elkövető esetében akkor teszi lehetővé, ha legalább 10 év szabadságvesztésre ítélik és az itt tartózkodása súlyos és tényleges veszélyt jelent a Magyar Köztársaság közrendjére vagy közbiztonságára.

2.3. 13.2.3. Egyéb rendelkezések 2.3.1. 13.2.3.1. Halmazati és összbüntetés 120. § (1) A halmazati és az összbüntetés a 110. § (2) bekezdésének a) pontja esetén nem haladhatja meg a húszévi, b) pontja és a (3) bekezdés esetén a tizenöt évi, a (4) bekezdés esetén a hét év és hat hónapi szabadságvesztést. (2) Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén összbüntetésként a szabadságvesztést kell végrehajtani. Ennek tartamát a bíróság legfeljebb egy évvel meghosszabbíthatja, ha erre a 108. §-ban meghatározott cél elérése érdekében szükség van. A meghosszabbítás tartama azonban a javítóintézeti nevelés hátralevő részét nem érheti el. A halmazati és az összbüntetés szabályai a fiatalkorú elkövetőkre is kiterjednek, vagyis amennyiben a fiatalkorú több bűncselekményt követett el – ha annak feltételei fennállnak – vele szemben az általános rendelkezések szerint halmazati büntetést kell kiszabni, illetve a jogerősen kiszabott büntetéseit összbüntetésbe kell foglalni. A halmazati és összbüntetés kereteit azonban a törvény a rájuk külön előírt büntetési tételeket alapul véve állapítja meg. Az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés végrehajtási fokozatának meghatározására az általános szabályok azzal az eltéréssel alkalmazandók, hogy fogházban letöltendő szabadságvesztések összbüntetésbe foglalásakor börtön fokozat akkor sem állapítható meg, ha a büntetés mértéke a két, illetve az egy évet meghaladja. Előfordulhat, hogy javítóintézeti nevelését töltő, esetleg ideiglenes elbocsátáson lévő fiatalkorúval szemben a bíróság végrehajtandó szabadságvesztést szab ki. A javítóintézeti nevelésnek, a zárt intézeti körülmények közötti foganatosítására figyelemmel, a szabadságvesztéssel egyhuzamban való letöltése ugyanolyan méltánytalan hátrányt jelentene a fiatalkorú számára, mint szabadságvesztések halmozódása esetén. Ezért ilyen esetekre a törvény egy sajátos összbüntetési eljárás lefolytatását rendeli el, melynek szabályai a következők: – a javítóintézeti nevelés nem hajtható végre, összbüntetésként csak szabadságvesztés állapítható meg; – az összbüntetés nem lehet rövidebb az alapítéletben kiszabott szabadságvesztésnél, de azzal azonos tartamú lehet, ilyenkor a javítóintézeti nevelés teljes egészében elenyészhet; – a szabadságvesztés tartamát meghosszabbítani legfeljebb egy évvel lehet, de ez nem eredményezheti a szankciók kumulálását, vagyis a meghosszabbítás tartama nem érheti el a javítóintézeti nevelés hátralévő tartamát. Az általános szabályoktól eltérően az összbüntetés megállapításánál az eljáró bíróság a fiatalkorú személyiségét és nevelhetőségét tartja szem előtt, s ennek érdekében egyéb szempontokat (pl. a javítóintézeti nevelés hátralévő részének tartama) is mérlegelve ismételten értékelheti az alapítéletekben figyelembe vett bűnösségi körülményeket. Ha az elkövető fiatalkorban és felnőttkorban elkövetett cselekményeit egy eljárásban bírálják el, nagyobbrészt a felnőttkorúakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A jogkövetkezményeket az általános szabályok szerint kell megállapítani, s ennek megfelelően kell az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozatát is megállapítani.

2.3.2. 13.2.3.2. Egységes intézkedés 120/A. § (1) Ha a bíróság a fiatalkorúval szemben több olyan javítóintézeti nevelést rendelt el, amelyeket az egységes intézkedés elrendelésekor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre, a bíróság a fiatalkorúval szemben egységes intézkedésként javítóintézeti nevelést rendel el. 357 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

13. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK (2) Az egységes intézkedésként elrendelt javítóintézeti nevelés tartamát úgy kell megállapítani, hogy az ne legyen rövidebb a leghosszabb tartamú javítóintézeti nevelésnél, de ne érje el az elrendelt javítóintézeti nevelések együttes tartamát. A javítóintézeti nevelés tartama ilyenkor sem haladhatja meg a három évet. Az egységes intézkedés az összbüntetéshez hasonló jogintézmény, amelynek célja, hogy kiküszöbölje a több javítóintézeti nevelés folyamatos végrehajtásával járó hátrányt. Erre figyelemmel alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a javítóintézeti neveléseket még nem hajtották végre, vagy azokat folyamatosan kell végrehajtani. Az egységes intézkedés tartamának meghatározása három szabály együttes figyelembevételével történik: – nem lehet rövidebb az alapügyben alkalmazott leghosszabb javítóintézeti nevelés tartamánál (egyező és hosszabb tartam lehetséges), – nem eredményezhet kumulálást, – nem haladhatja meg a javítóintézeti nevelés törvényi maximumát, vagyis 3 évet.

2.3.3. 13.2.3.3. Az előzetes fogva tartás beszámítása 120/B. § (1) Az elrendelt javítóintézeti nevelésbe az előzetes fogva tartás teljes idejét be kell számítani. (2) A beszámításnál egynapi előzetes fogva tartás egynapi javítóintézeti nevelésnek felel meg. Az eljárásjogi kényszerintézkedésként alkalmazott előzetes fogva tartás beszámításáról a Btk. 99. §-a rendelkezik, amely értelemszerűen vonatkozik a fiatalkorúakra is.A méltányosság indokolja, hogy erre a szabadságelvonással járó intézkedés (javítóintézeti nevelés) elrendelése esetén is sor kerüljön.

2.3.4. 13.2.3.4. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól 121. § (1) A fiatalkorú elítélt a törvény erejénél fogva mentesül a) az ítélet jogerőre emelkedésének napján, ha a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztik, b) a büntetés kitöltésének, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján, ha szándékos bűncselekmény miatt egy évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítélték; c) a büntetés kitöltésének vagy végrehajthatósága megszűnésének napjától számított három év elteltével, ha szándékos bűncselekmény miatt egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. (2) A szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meghaladó szabadságvesztés kitöltése után a bíróság a fiatalkorút, kérelemre, mentesítésben részesíti, amennyiben erre érdemes. (3) A fiatalkorú mentesítését nem akadályozza az, hogy a pénzmellékbüntetés végrehajtása nem fejeződött be, vagy végrehajthatósága nem szűnt meg. A fiatalkorú elítéltek a felnőtteknél kedvezőbb szabályok szerint mentesülnek az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Ezzel a törvény megkönnyíti számukra a társadalomba való mielőbbi visszaintegrálódást. Esetükben lényegesen előnyösebbek a törvényi mentesítés szempontjából releváns időtartamok, és a bírói mentesítés kérelmezésére is korábban (a szabadságvesztés kitöltésének napján) nyílik meg a lehetőségük. Egyébként a mentesítés általános szabályai – értelemszerű eltérésekkel – rájuk is vonatkoznak. Így a fiatalkorú előzetes mentesítésére nem kerülhet sor, mivel a mentesítés a törvény erejénél fogva áll be a felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítélet jogerőre emelkedésének napján, s akkor sem veszti hatályát, ha utóbb elrendelik a végrehajtását. Az általános szabályokhoz képest a mentesítés egységességét a pénzmellékbüntetés végrehajtása nem akadályozza, ellenben a közügyektől eltiltás, a kitiltás és a kiutasítás hatással lehet a főbüntetés tekintetében beálló rehabilitációra.

358 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. fejezet - 14. A katonákra vonatkozó rendelkezések E speciális alanyokra vonatkozó szabályok korábban nem az egységes Btk.-ban voltak megtalálhatók, hanem külön, ún. Katonai Büntető Törvénykönyvben (Ktbtk.). Az 1930. évi II. törvényt az 1948. évi LXII. törvény helyezte hatályon kívül, majd az 1961. évi V. törvény integrálta az egységes Btk.-ba a katonákra vonatkozó szabályokat. Az általános szabályoktól való eltérések indoka a katonai életviszonyok sajátos rendszerében, a függelmi viszonyokban, valamint a fegyveres erők és fegyveres testületek rendeltetésében található meg.

1. 14.1. Az elkövetők 122. § (1) E törvény alkalmazásában katona a fegyveres erők tényleges, továbbá a rendőrség, a büntetésvégrehajtási szervezet, és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja. (2) E törvény rendelkezéseit a katonákra a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (3) (4) Katonai bűncselekményt tettesként csak katona követhet el. A 122. § (1) bekezdése határozza meg a katonának tekintendő személyek körét. A rájuk vonatkozó törvények szerint ezek: – a honvédség tényleges állományába tartozó, azaz a hivatásos, a szerződéses, a szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák, a katonai felsőoktatási intézmény honvédségi ösztöndíjas, valamint szakképzésben részt vevő hallgatói, valamint a katonai középfokú oktatási intézmények hallgatói, a megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején – harckötelezettség bevezetése után – a hadköteles katonák, – a rendőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok (jelenleg: Nemzetbiztonsági Hivatal, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Információs Hivatal) hivatásos állományú tagjai. A hivatásos, szerződéses katonák, valamint a katonai tanintézetek hallgatói esetében a szolgálati viszony kezdetét és megszűnését az erre jogosult elöljáró intézkedése (parancsa) állapítja meg. Ennek közlésével kezdődik vagy szűnik meg a szolgálati viszony. Ezen intézkedések (parancsok) közlése általában megelőzi a szolgálati viszony kezdetének vagy megszűnésének napját. Előfordul azonban, hogy a közlés elmarad, ilyen esetben az érintettel történő közlés tényleges napjával kezdődik vagy szűnik meg a katona szolgálati viszonya. A Btk. 127. §-ának (1) bekezdése szerint szabadságvesztés katonai fogdában történő végrehajtására csak annál a katonánál kerülhet sor, aki a szolgálatban megtartható. A szolgálati viszonyt az előzetes letartóztatás sem szünteti meg. Ezekben az esetekben tehát a szolgálati viszony – egyes jogok és kötelezettségek szünetelése ellenére – fennmarad. Ezért az előzetes letartóztatásban levő, valamint a katonai fogdában büntetését töltő katona a Btk. 122. §-ának (1) bekezdése értelmében a katonákra vonatkozó büntetőjogi rendelkezések hatálya alá tartozik. Ilyen módon az előzetes letartóztatás helyének vagy a katonai fogdának engedély nélküli elhagyását is a katonákra vonatkozó büntetőjogi rendelkezések (Btk. 343. §, 345. §) alapján kell elbírálni (BK 132. állásfoglalás). A fejezet rendelkezései a szolgálati viszony tartama alatt valamennyi katonára [Btk. 122. § (1) bekezdés] kiterjednek tekintet nélkül arra, hogy milyen bűncselekmények elkövetőiként jöhetnek szóba, tehát nemcsak a katonai büntetőeljárásban alkalmazandók. Azokban az esetekben, amikor a terhelt az elkövetéskor katona volt, azonban az eljárás befejezésekor a szolgálati viszonya már megszűnt, a fejezet némely rendelkezésének alkalmazásakor az elbíráláskori helyzetnek van jelentősége.

359 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések A szolgálati viszony fontos eleme a szolgálati hely meghatározása. A szolgálat teljesítése helyén legtágabb értelemben azt a szervezetet kell érteni, amelynek állományában teljesíti a katona a szolgálatát. Ez rendszerint a katonai szervezet egyik alakulata, szerve, de mind a fegyveres erőknél, mind más fegyveres szerveknél a rájuk vonatkozó törvény lehetővé teszi, hogy az adott szervezeten kívül teljesítsenek tagjai katonai szolgálatot. Valamennyi szervezetnél lehetőség van a közigazgatásban, önkormányzatnál, kórházban stb. vezénylés alapján teljesíthető katonai szolgálatra. Ez a vezénylés azonban a szervezet tagjának a büntetőjogi értelemben vett katonai mivoltán nem változtat. Szűkebb értelemben szolgálati helyen az értendő, ahol a katona a szolgálatát teljesíti (objektum, laktanya), még szűkebben pedig ahol konkrét parancs, vagy előírás alapján az adott szolgálatát ellátja (pl. őrhely, ügyeleti helyiség). A Btk. XX. Fejezetében foglalt katonai bűncselekmények jogi tárgya a szolgálati rend és fegyelem. Ebből adódóan csak az ennek megtartására kötelezett lehet e bűncselekmények alanya, így ezek tettese is. Értelemszerűen a katonai bűncselekményeknek nem csupán tettese, hanem társtettese is csak katonának minősülő személy lehet. A katonának nem tekintendő személy tettesi cselekményéért egyéb feltételek mellett részesként vonható felelősségre. Felbujtó és bűnsegéd bárki lehet.

2. 14.2. Más állam katonája ellen elkövetett bűncselekmény 122/A. § (1) A XX. Fejezet rendelkezései szerint büntetendő az a katona, aki az ott meghatározott bűncselekményt a) a szövetséges fegyveres erő katonájával szemben, vagy b) az Egyesült Nemzetek vagy más nemzetközi szervezet felkérésére külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius vagy békefenntartó tevékenység keretében, illetőleg egyéb külföldi szolgálat során más állam katonájával szemben szolgálati feladat közös ellátása alatt követi el. (2) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában a szövetséges fegyveres erők katonája a szövetséges fegyveres erők állama rendőrségének, illetőleg polgári védelmi szolgálatának tagja, b) pontjának alkalmazásában más állam katonája a más állam rendőrségének, illetőleg polgári védelmi szolgálatának tagja is. 122/B. § A XX. Fejezet szerint büntetendő az a katona is, aki az ott meghatározott bűncselekményt a szövetséges fegyveres erőkben teljesített szolgálata során, illetve az Egyesült Nemzetek vagy más nemzetközi szervezet felkérésére külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius vagy békefenntartó tevékenység keretében követi el. A 122. § (1) bekezdése által meghatározott elkövetők jellemzője, hogy az ország fegyveres erőinél és magyar rendvédelmi szerveknél szolgálnak. A törvény más állam katonáját is a magyar katonát megillető büntetőjogi védelemmel egyenrangú oltalomban részesíti. Ennek feltételei: – amikor a magyar katona a katonai bűncselekményt a szövetséges fegyveres erők katonájával szemben, a szolgálati feladat közös ellátása alatt követi el, – amikor a magyar katona az ENSZ vagy más nemzetközi szervezet felkérésére végzett nemzetközi tevékenység keretében külföldi szolgálat során, a más állam katonájával szemben, a szolgálati feladat közös ellátása során követ el katonai bűncselekményt. A magyar katona által külföldön elkövetett nem katonai bűncselekményre a Btk. általános szabályai az irányadók, akkor is, ha azokat a katona külszolgálati helyén, esetleg a szövetséges vagy együtt szolgáló hadsereg érdekeit sértő bűncselekményt követ el.

360 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések A szövetséges fegyveres erők katonájának, illetőleg a más állam katonájának fogalmát a 122/A. § (2) bekezdése kiterjeszti a rendőrség és a polgári védelmi szolgálat tagjára is. A katonai bűncselekmény miatti büntethetőség feltétele, hogy az elkövető és a sértett közös szolgálati feladatot lássanak el, valamint az együttes katonai akció, szolgálati tevékenység. A törvény megfogalmazásából – más állam katonájával szemben – kiderül, hogy a XX. Fejezetből csak a szolgálati visszaélés, a függelemsértő bűncselekmények többségének, és az elöljárói bűncselekményeknek elkövetése jöhet szóba. Azonban ezek is csak akkor, ha az alá- és fölérendeltséget, a parancsadási jogot közös szabályzat, nemzetközi egyezmény, vagy egyéb jogforrás rendezi. Ennek hiányában csak köztörvényi bűncselekmény valósulhat meg. A 122/B. § a XX. Fejezet rendelkezéseinek alkalmazását írja elő arra a magyar katonára, aki a szövetséges fegyveres erők kötelékében szolgál, illetve az ENSZ vagy más nemzetközi szervezet felkérésére végzett humanitárius vagy békefenntartói szolgálat keretében valósítja meg valamely katonai bűncselekmény tényállását. A humanitárius, vagy békefenntartói tevékenység, misszió tartalmát mindig a nemzetközi szervezet felkérése maga határozza meg. Békefenntartás alatt általában azt a tevékenységet kell érteni, amelyet: – az ENSZ Alapokmánya VI. szakaszában foglaltak alapján végeznek, – célja a frontvonalak mentén beállt fegyvernyugvás fenntartása, miközben időt ad a béketeremtőknek arra, hogy a vita rendezését tárgyalások útján elérjék, illetve ütközőzónát alakítsanak ki az azonosítható és a megoldásba beleegyező erők között, feltétele még: – hogy érvényben levő megállapodás és bizonyos fokú stabilitás van a műveleti területen, – a konfliktusban részt vevő valamennyi fél részéről felkérés és/vagy beleegyezés történt, és a tevékenység – semleges és láthatóan elfogulatlan. Jellemző missziók: megfigyelői, ellenőrzői, felügyelői.

3. 14.3. A büntethetőséget kizáró okok 123. § (1) Nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott bűncselekményért, kivéve, ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el. (2) A parancsra elkövetett bűncselekményért a parancsot adó tettesként is felel, ha a katona tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el, egyébként a parancsot adó közvetett tettesként felel. A fegyveres erők, a rendőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok akkor tudják ellátni feladataikat, ha tagjaik – a katonának minősülő személyek – között szigorú alá- és fölérendeltség érvényesül. A függelmi viszonyok rendszerében az a katona, akinek joga és kötelessége más katonák tevékenységének irányítása, az elöljáró, akire pedig jogköre kiterjed, az alárendelt. Az elöljáró elsősorban parancsok és intézkedések kiadásával szerez érvényt akaratának. A parancs meghatározott tevékenység vagy feladat végrehajtására vonatkozó egyedi utasítás, amelyet meghatározott személy vagy személyek egyértelműen meghatározott köre részére lehet kiadni. A parancsot az elöljárónak határozottan és úgy kell kiadni, hogy az félreérthetetlen legyen az alárendelt számára, valamint tekintettel kell lenni arra is, hogy a parancs címzettje képes legyen annak végrehajtására. A katona viszont a parancsot ellentmondás nélkül, a kellő időben, a legjobb tudása szerint és maradéktalanul köteles teljesíteni. A katona csak a nyilvánvalóan bűncselekmény végrehajtására irányuló parancs teljesítését tagadhatja meg. Amennyiben a katona a parancs jogellenességét a tartalmából és a kiadása körülményeiből azonnal és félreérthetetlenül nem ismeri fel, annak a teljesítésével elkövetett bűncselekmény miatt – büntethetőséget kizáró ok miatt – nem büntethető (BH 1998. 210.). Nem büntethető a katona a parancsra elkövetett bűncselekményért, ha azt felismerte ugyan, hogy a magatartása ellentétes a Szolgálati szabályzattal, de azt nem tudta, hogy az bűncselekményt valósít meg (BH 1995. 327.). 361 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések Mindezekből következik, hogy az alárendelt köteles végrehajtani a parancsot, viszont cselekményéért nem büntethető, mivel a Btk. 123. §-a az alárendeltet mentesíti a büntetőjogi felelősség alól. Abban az esetben, ha az alárendelt felismerte, hogy a parancs teljesítésével bűncselekményt követ el, ennek ellenére azt végrehajtja, az elkövetett bűncselekmény tettese lesz. Nem büntethető azonban az a katona, aki parancsra a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre a konkrét esetben alapos oka volt. Nem büntethető olyan tény miatt sem, amelyről a parancs végrehajtásakor nem tudott. Ezekben az esetekben a tévedés jogkövetkezményeit is alkalmazni kell. Ha azonban a katona gondatlansága miatt nem győződött meg arról, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt valósít meg – bár erre lehetősége lett volna – akkor a gondatlan bűncselekményért felel, ha a törvény a gondatlanságból eredő elkövetést is bünteti. A parancsot adó elöljáró katona parancsáért felelősséggel tartozik. A parancsot adónak biztosítani kell a parancs végrehajthatóságát, és az utasításnak összhangban kell lennie a jogszabályokkal, az egyéb rendelkezésekkel és az elöljárók parancsaival. A parancsra elkövetett bűncselekményért a parancsot adó elöljáró nem részesként, hanem tettesként felel. A kiadott parancs alapján elkövetett bűncselekménynél minden esetben vizsgálni kell az elöljáró felelősségét, mivel a tévedés szabályai az elöljárók esetében is alkalmazhatók. Ha az alárendelt a parancs kiadásakor nyomban észlelhette, hogy annak következetes teljesítése bűncselekmény útján valósítható meg, akkor a parancsot adó elöljáró mellett maga is tettesként felel. Az elöljárói tekintély ezekben az esetekben befolyásolhatja az alárendeltet a jogellenes cselekmény megvalósításánál, ezért a felelősség megoszlását, súlyát gondosan kell vizsgálni (BH 1973. 98., BH 1981. 129.).

4. 14.4. A büntethetőséget megszüntető ok 124. § A 73. § (2) bekezdés esetét kivéve nem büntethető katonai vétség miatt az elkövető, ha a tettes szolgálati viszonyának megszűnése óta egy év eltelt. A Btk. XX. Fejezetében büntetni rendelt katonai vétségek olyan speciális magatartások, amelyek a polgári életviszonyok között általában nem valósítanak meg bűncselekményt, vagy ha igen, akkor is enyhébb megítélés alá esnek. E szabály alkalmazása a tettes szolgálati viszonyának megszűnéséhez fűződik, ezért a törvényben írt lehetőség voltaképpen a polgári életbe való beilleszkedést szolgálja. Amennyiben a tettes szolgálati viszonyának megszűnése óta egy év eltelt, nemcsak ő nem büntethető, hanem a katonai vétség más elkövetője, a bűnsegéd és a felbujtó sem. A tettes büntetlensége szükségszerűen maga után vonja a részesek büntetőjogi felelősségre vonásának akadályát is. A részesek felelősségre vonása abban az esetben is kizárt, ha az ő szolgálati viszonyuk fennáll. Ha azonban a felbujtó, vagy a bűnsegéd szolgálati viszonyának megszűnésétől számított egy év elteltével kerül sor az eljárásra és a tettes szolgálati viszonya még fennáll, vagy az ő szolgálati viszonyának a megszűnése óta az egy év még nem telt el, a tettesek és a részesek egyaránt büntethetők. A tettesre vonatkozó rendelkezéseket értelemszerűen a társtettesre is megfelelően alkalmazni kell. A katonákra vonatkozó az a rendelkezés, hogy nem büntethető a katonai vétség elkövetője, ha a katona szolgálati viszonyának a megszűnése óta egy év eltelt, a törvényben meghatározott „egyéb” büntethetőséget megszüntető ok, ezért a jogerős ügydöntő határozat meghozatalának az időpontjában kell vizsgálni, hogy az egy év eltelt-e (BH 1997/376.). A büntethetőséget megszüntető ok alól a törvény egyetlen kivételt állapít meg, azt, amikor a katonát a katonai vétség miatt próbára bocsátották. Ha a katonát katonai vétség miatt bocsátották próbára, és a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt az újabb ügy elbírálása során a próbára bocsátás megszüntetésére kerül sor, úgy halmazati büntetés kiszabása indokolt. A halmazatban levő katonai bűncselekmény miatt a büntetés kiszabásának nem akadálya az, ha az újabb ügy elbírálásának – és a próbára bocsátás megszüntetésének – időpontjában a tettes szolgálati viszonyának megszűnése óta egy év már eltelt. 362 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések

5. 14.5. A szabadságvesztés végrehajtása katonai fogdában 127. § (1) Ha az elítélt a szolgálatban megtartható, katonai fogdában kell végrehajtani a hivatásos, a szerződéses és a sorállományú katonára kiszabott, egy évet meg nem haladó szabadságvesztést a 44. §-ban meghatározott esetben. (2) Ha az elítélt szolgálati viszonya megszűnt, a büntetést, illetőleg annak hátralevő részét fogházban kell végrehajtani.

A katonai fogda a 44. §-ban meghatározott fogház fokozatnak felel meg. Ahhoz, hogy a büntetés katonai fogdában legyen végrehajtható, az alábbi feltételeket indokolt vizsgálni: – a katona által elkövetett bűncselekmény miatt szükséges és elegendő-e az egy évnél nem hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása, – amennyiben az ilyen tartamú szabadságvesztés alkalmazása indokolt, úgy azt börtönben, vagy fogházban kelle a törvény szerint letölteni, – ha az előírt végrehajtási fokozat – a 43. § a) pontja szerint – börtön, ez esetben megvalósultak-e a 45. § (2) bekezdése alkalmazásának feltételei, – amikor a törvényes végrehajtási fokozat fogház, vagy a fogház fokozat a 45. § (2) bekezdésének alkalmazásával kijelölhető, úgy mindezek mellett a katona a szolgálatban megtartható-e. Az utolsó kérdés igenlő megválaszolása esetén valósulnak meg elrendelésének feltételei. Az általános szabályok szerinti mérlegelés után kell kijelölni az enyhébb végrehajtási fokozatot és csak ezt követően lehet dönteni abban a kérdésben, hogy az elítélt a szolgálatban megtartható-e. A szolgálatban megtarthatóság megítélésekor az elkövető személyiségét annak minden lényeges katonai alkalmasságot érintő vonásával együtt vizsgálni kell. A BKv. 47/2007. a katonára kiszabott szabadságvesztés tekintetében ad iránymutatást. Ezt katonai fogdában kell végrehajtani, ha az elkövetett bűncselekmény jellege, tárgyi súlya, az elkövető életvezetése lehetővé teszi, hogy a szolgálati idő meghosszabbodása ellenére a szolgálatban meghagyható legyen. A bűntett miatt kiszabott szabadságvesztés katonai fogdában történő végrehajtása elrendelésénél a szolgálatban megtarthatóság feltételeit az enyhébb végrehajtási fokozat kijelölésének követelményeivel összefüggően kell vizsgálni. A Btk. 127. §-a a szabadságvesztésnek egyetlen katonai büntetés-végrehajtási módjáról – a katonai fogdáról – rendelkezik. A Btk. hatályos 127. §-a szerint a katonára a törvényben írt keretek között kiszabott egy évet meg nem haladó fogház fokozatú szabadságvesztést lehet katonai fogdában végrehajtani, ha az elítélt a szolgálatban megtartható. A korábbiaktól részben eltérő szabályozásra is figyelemmel, a bírósági gyakorlat a szolgálatban megtarthatóság feltételeinek megállapíthatósága körében irányításra szorul. I. A katonai büntetés-végrehajtási intézet a büntetés célját katonai szolgálati viszonyok között, szabadságelvonással és katonai jellegű munkáltatással szolgálja. A fogda katonai jellegzetességekkel bíró sajátos büntetés-végrehajtási intézet, ugyanakkor a fogházban végrehajtásra kerülő szabadságvesztéshez hasonló eszközöket is alkalmaz. E kettősség lehetővé teszi, hogy a szabadságelvonás büntetési célt kellően szolgáló végrehajtása a katona elítéltek szélesebb körével szemben legyen alkalmazható. Ugyanakkor adottságainál fogva nem minden bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés kerülhet itt végrehajtásra.

363 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések A Btk. 127. §-ában megkívánt „szolgálatban megtartható” fogalom tartalmi elemeinek helyes megállapítása és alkalmazása vezet a törvény célkitűzéseinek érvényesüléséhez. 1. Nem tartható meg a szolgálatban a katona, ha az általa elkövetett bűncselekmény jellegénél fogva személyének veszélyessége fokozott és magatartásának tárgyi súlya is jelentős. Egyébként a katona – amennyiben a vele szemben kiszabott szabadságvesztés mértéke az egy évet nem haladja meg – általában megtartható a szolgálatban, így helye lehet a kiszabott szabadságvesztés katonai fogdában történő végrehajtása elrendelésének. 2. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az elkövető életvezetése és a katonai szolgálat alatti magatartása – az elkövetett bűncselekményre is figyelemmel – lehetővé teszik-e a szolgálatban meghagyását. II. A katonai fogda egyfokú büntetés-végrehajtást tesz lehetővé a Btk. 44. §-a alapján. A katona elkövetőnél a katonai büntetés-végrehajtási intézetben történő szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése akkor is indokolt lehet, ha nem vétséget, hanem bűntettet, elsősorban katonai bűntettet valósít meg. Mivel a Btk. Általános Részének rendelkezései a büntetés-végrehajtás fokozatát aszerint differenciálják, hogy a terhelt vétséget vagy bűntettet valósít meg, a bűntett miatt elítélt katonával szemben a katonai fogdában történő szabadságelvonás csak akként rendelhető el, ha a bíróság a Btk. 45. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazza. Amennyiben tehát a katona bűntettet valósított meg, és a vele szemben kiszabott szabadságvesztés mértéke az egy évet nem haladja meg, elsődlegesen annak vizsgálata indokolt, hogy az enyhébb végrehajtási fokozat kijelölésének a Btk. 45. §-ának (2) bekezdésében megkívánt törvényi előfeltételei megvalósultak-e. Az előző pontokban felsoroltak tehát a bűntettet megvalósító katona tekintetében csak akkor indokolhatják a szolgálatban megtarthatóságot, ha az elkövető személyiségére és a bűncselekmény indokára tekintettel a törvényben előírtnál enyhébb végrehajtási fokozat meghatározható. Az előzőekben részletezettek irányadók természetesen akkor is, ha a cselekmény elbírálása nem tartozik katonai büntetőeljárásra. A 127. § (2) bekezdése szerint, ha az elítélt szolgálati viszonya megszűnik, a büntetést, illetőleg annak hátralévő részét fogházban kell végrehajtani. A szolgálati viszony megszűnése kizárja a szabadságvesztés e formájának alkalmazását.

6. 14.6. Az összbüntetés 128. § Az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztés végrehajtására a 127. § az irányadó. A 92. § (1) bekezdése szerint, ha az elkövetőt több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik, és az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedését megelőzően követte el, a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni. Ebben az esetben is azt kell vizsgálni, hogy az összbüntetésül megállapított szabadságvesztés tartama alatta marad-e az egy évnek, avagy azt meghaladja. Az egy évet meg nem haladó mértékben megállapított összbüntetés esetén pedig állást kell foglalni azt illetően, hogy a katona a szolgálatban megtartható-e. A 127. §-ban szabályozott katonai fogda egyfokú, – fogháznak megfelelő – szabadságvesztés letöltésére ad lehetőséget, az összbüntetés kapcsán fokozottan kell vizsgálni, hogy a különböző fokozatban elrendelt büntetések összbüntetésbe foglalásakor – az enyhébb végrehajtási fokozat kijelölésének – a 94. § (2) bekezdésében meghatározott feltételei megvalósultak-e, amennyiben a 44. §-nak megfelelő büntetés-végrehajtás csak ez utóbbi törvényhely segítségével valósulhat meg.

7. 14.7. A közérdekű munka alkalmazásának kizárása 129. § Katonával szemben, szolgálati viszonyának fennállása alatt, közérdekű munka nem alkalmazható. A közérdekű munka esetében az elítélt hetenként legalább egy napon, a heti pihenőnapján, vagy szabadnapján díjazás nélkül köteles a részére meghatározott munkát elvégezni. A katona munkája olyan természetű, amely kizárja a közérdekű munka végrehajtásának feltételeit. Nem kerülhet sor e büntetés alkalmazására a bevonulás 364 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések előtt megvalósított bűncselekménnyel kapcsolatban sem, ha az elbíráláskor az elkövető katonai szolgálatot teljesít. Nincs akadálya azonban alkalmazásának, ha az elkövető szolgálati viszonya időközben megszűnt, az ítélet meghozatalakor nem tagja a fegyveres szervezetnek.

8. 14.8. Katonai büntetések 129/A. § (1) Katonával szemben: a) lefokozás, b) a szolgálati viszony megszüntetése más büntetés mellett, vagy ha a bűncselekmény büntetési tételének felső határa három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, akkor önállóan is kiszabható. (2) Katonai büntetés alkalmazásának nincs helye, ha a katonát a közügyektől eltiltják. Katonával szemben a Btk. 38. §-ának (1) bekezdésében írt büntetések mellett a 129/A. § (1) bekezdésében írt katonai büntetéseket is lehet alkalmazni, illetve lehetőség van e büntetések önálló, más főbüntetés helyett, önálló alkalmazására is. A katonai viszonyok között a rendfokozat viselése magasabb erkölcsi elvárást is jelent, főleg a hivatásos katonákkal szemben. Ha tehát a katona bűncselekményt valósít meg, akkor az valamilyen mértékben sérti a rendfokozati tekintélyt is. Szükségessége tekintetében ezért fokozottan kell vizsgálni az elkövető által megvalósított bűncselekmény tárgyi súlyát és a terhelt személyiségét. A katonai büntetést kizárólag katonával szemben lehet alkalmazni abban az esetben is, ha a katona szolgálati viszonya a bűncselekmény elbírálásakor már megszűnt. Ha a bíróság közügyektől eltiltást szab ki, értelemszerűen katonai mellékbüntetés egyidejű alkalmazására nem kerülhet sor. Ugyanis a Btk. 54. § (1) bekezdés e) pontja alapján a közügyektől eltiltott nem érhet el rendfokozatot, illetve a (2) bekezdés b) pontja szerint a mellékbüntetés alkalmazásával az elítélt elveszíti katonai rendfokozatát. A közügyektől eltiltás tehát magában foglalja a lefokozást.

8.1. 14.8.1. A lefokozás 131. § (1) A lefokozással a katona elveszti a rendfokozatát. (2) Lefokozást akkor kell alkalmazni, ha az elkövető a rendfokozatra méltatlanná vált. A lefokozás a legsúlyosabb katonai mellékbüntetés. A 131. § (1) bekezdése szerint a lefokozással a katona elveszti a rendfokozatát, ebből következően a hivatásos és szerződéses állományú katonának meg kell szüntetni a szolgálati viszonyát. A lefokozást követően rendfokozat nélküli honvédként kerülnek tartalékállományba, s tartalékos katonai szolgálat teljesítésére behívhatók. A hivatásos és szerződéses állományú lefokozottak büntetésének katonai fogdában végrehajtása kizárt, mert a lefokozás igazgatási következménye a szolgálati viszony megszűnése. A rendfokozat viselésére méltatlanná válás feltételeinek tisztázása körében fokozottan kell vizsgálni a büntetés céljainak érvényesülését, és nem hagyható figyelmen kívül az elkövetett cselekmény tárgyi súlya, jellege, a szolgálati rendre és fegyelemre, valamint a rendfokozat tekintélyére gyakorolt hatása. Értékelni kell a katona egész addigi pályafutását. Nem hagyható meg rendfokozatában általában az a katona, aki olyan jellegű, akár kisebb súlyú bűncselekményt valósít meg, amely a rendfokozatának, elöljárói mivoltának a tekintélyét az alárendeltek körében, vagy akár e körön kívül is sérti. E szempontokat minden ügyben különös gonddal kell vizsgálni, és azokat a büntetés kiszabásánál irányadó további körülményekkel egybevetve kell mérlegelni a méltatlanság megállapításához. Meg kell fosztani a rendfokozatuktól mindazokat, akik parancsnoki beosztásukat és az ebből eredően irántuk megnyilvánuló bizalmat használják ki a bűncselekmény elkövetésére, illetőleg azokat, akik alárendeltjei bevonásával, illetve

365 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések azok sérelmére követnek el az elöljáró megbecsülését és a rendfokozati tekintélyt súlyosan sértő bűncselekményt. Gondatlan bűncselekmény elkövetésekor sem mellőzhető általában a lefokozás, ha a gondatlanságának foka jelentős, és ennek folytán a bekövetkezett súlyos eredményre figyelemmel viszonylag hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabására kerül sor.

8.2. 14.8.2. A szolgálati viszony megszüntetése 132. § A szolgálati viszony megszüntetésének akkor van helye, ha a szolgálatra méltatlanná vált. A hivatásos és szerződéses katona szolgálati viszonyát akkor is meg kell szüntetni, ha a szolgálatra méltatlanná válás azért következik be, mert vele szemben büntetőeljárás keretében szolgálati viszony megszüntetés mellékbüntetést alkalmaztak. A szolgálati viszony megszüntetése és a lefokozás között az a különbség, hogy a lefokozás büntetéssel a katona a rendfokozatát veszti el, míg a 132. § esetében rendfokozatának érintetlenül hagyásával szüntetik meg a szolgálati viszonyt. A szolgálati viszony megszüntetése azt jelenti, hogy a cselekmény jellege és súlya miatt az elkövető a szolgálatban tovább nem tartható meg, de nem indokolt az addig elért katonai érdemeitől megfosztani. A bírói gyakorlatban a katonai bűncselekmények elkövetői közül azokkal a parancsnokokkal és elöljárókkal szemben kerülhet alkalmazásra a szolgálati viszony megszüntetése, akik sorozatban mulasztják el az ellenőrzési kötelmeiket, illetve a szükséges elöljárói intézkedést nem teszik meg, és magatartásuk a szolgálatra, vagy a fegyelemre jelentős hátránnyal jár. A büntetés alkalmazása indokolt lehet azoknál is, akik ismételten követnek el ugyanolyan, vagy hasonló katonai bűncselekményt.

9. 14.9. Katonai mellékbüntetések 130. § (1) Katonával szemben a) rendfokozatban visszavetés, b) várakozási idő meghosszabbítása büntetés mellett szabható ki. (2) Katonai mellékbüntetés alkalmazásának nincs helye katonai büntetés mellett, vagy ha a katonát közügyektől eltiltják. A katonai mellékbüntetések alkalmazásának előzetes feltétele, hogy a bíróság ne katonai büntetést szabjon ki, illetve ne kerüljön sor közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazására.

9.1. 14.9.1. A rendfokozatban visszavetés 133. § (1) Rendfokozatban visszavetés esetén a katona eggyel alacsonyabb rendfokozatba kerül annál, amelyet a bűncselekmény elbírálása idején visel. (2) A rendfokozatban visszavetést akkor kell alkalmazni, ha a bűncselekmény a rendfokozat tekintélyének sérelmével jár, de lefokozásra nincs szükség. (3) A rendfokozatban visszavetéssel egyidejűleg az alacsonyabb rendfokozatban eltöltendő időt egy évtől két évig terjedő tartamban kell meghatározni. A rendfokozatban visszavetés mellékbüntetést hivatásos és szerződéses katonákkal szemben lehet alkalmazni. A rendfokozatban visszavetést akkor kell alkalmazni, ha a bűncselekmény a rendfokozat tekintélyének sérelmével jár, de lefokozásra nincs szükség. A rendfokozatban visszavetés kiszabásánál az elbíráláskori

366 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések helyzetet kell figyelembe venni, mivel a cselekmény elkövetése és elbírálása közti időben a katonát előléptethetik. Ezért az ügydöntő határozat kihirdetésekor viselt rendfokozatból kell a katonát visszavetni, ami csak eggyel alacsonyabb rendfokozatba történhet, és csak azonos rendfokozati állománycsoporton belül. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. tv. e katonák előmenetelét többnyire a rendfokozat és a beosztás szoros összekapcsolásával biztosítja. Ezért a honvédség érintett tagjainál a mellékbüntetés szükségessége különös gonddal vizsgálandó annak elkerülése érdekében, hogy a mellékbüntetés a célját lényegesen meghaladó hátrányt ne okozzon. Az alacsonyabb rendfokozatban eltöltendő időt a 133. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint egy évtől két évig terjedő tartamban kell meghatározni. Ennek indoka, hogy ha az elkövetőt ennél hosszabb időre kellene visszavetni alacsonyabb rendfokozatba, akkor már felmerül a szolgálatban való megtarthatóságának kérdése, és indokoltabb a lefokozás alkalmazása.

9.2. 14.9.2. A várakozási idő meghosszabbítása 134. § (1) A várakozási idő meghosszabbítása esetén a katonának a soron következő rendfokozatba előlépésre előírt várakozási ideje meghosszabbodik. A meghosszabbítást években kell meghatározni; tartama nem haladhatja meg a rendfokozatra előírt várakozási idő felét. (2) A várakozási időt akkor kell meghosszabbítani, ha a katonának az előléptetést hosszabb várakozási idő eltöltésével kell kiérdemelnie. A várakozási idő meghosszabbítás katonai mellékbüntetés alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a bűncselekmény elkövetése sérti a rendfokozat tekintélyét, de súlyosabb kihatású mellékbüntetés kiszabására nincs szükség. E mellékbüntetés a legenyhébb következményekkel járó katonai mellékbüntetés, és akárcsak a rendfokozatban visszavetés, önálló büntetésként nem alkalmazható. A várakozási idő meghatározásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy az elkövető mikor lépett a cselekmény elbírálásakor viselt rendfokozatba. Ezt az időpontot az előléptetésről szóló parancsban rögzített kezdőnaptól kell számítani. A meghosszabbítás a törvény szerint elérheti a következő rendfokozatba lépéshez előírt várakozási idő felét, de a bíróságnak figyelemmel kell lenni arra, hogy a mellékbüntetés még alkalmas legyen a büntetési célok érvényre juttatására. A túlzottan hosszú várakozási idő már méltánytalan hátrányt okozna a terheltnek. Ezért abban az esetben célszerű e mellékbüntetést alkalmazni, ha az elkövető soron történő előléptetésére viszonylag rövidebb időn belül kerülne sor. A honvédségnél a már említett törvény szerint az egyes rendfokozatoknál általában minimális és maximális várakozási idő van. Esetükben tehát a várakozási idő meghosszabbításánál nyilván az előírt minimális időből kell kiindulni. Ezt az értelmezést látszik alátámasztani az is, hogy a törvényben fenyítésként alkalmazható hasonló joghátrány: a minimális várakozási idő hat hónapig két évig történő meghosszabbítása. A katonai büntetés-végrehajtási intézetben eltöltött büntetési idő a rendfokozatba előírt várakozási időbe nem számít be. A várakozási idő meghosszabbítása akkor kezdődik, amikor esedékessé válik a katona soron következő előléptetése. Ebből a szempontból közömbös, hogy ez az időpont az ítélet jogerőre emelkedése előtti, vagy azt követő időpontban következik be. A soron kívüli előléptetést a mellékbüntetés nem érinti.

10. 14.10. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól 136. § (1) A bíróság az elítéltet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól előzetes mentesítésben részesítheti, ha a szabadságvesztést katonai fogdában rendeli végrehajtani. Ez a mentesítés a büntetés kiállásának, illetve végrehajthatósága megszűnésének napján áll be. (2) Katonai mellékbüntetés alkalmazása az elítélt mentesítését nem akadályozza.

367 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések Az előzetes bírósági mentesítést a 104. § valamennyi elítéltre vonatkozóan a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén akkor teszi lehetővé, ha az elítélt a mentesítésre érdemes. A mentesítésnek e törvényhelyben meghatározott formája végrehajtandó szabadságvesztés mellett csak katona esetében és csak akkor alkalmazható, ha a büntetést katonai fogdában kell végrehajtani. Az érdemesség azonban itt is kötelező feltétel. A 104. § (1) bekezdése alapján kimondott előzetes mentesítés az ítélet jogerőre emelkedésének napján a 136. § alapján történt mentesítés a büntetés kiállásának, illetve végrehajthatóságának megszűnése napján áll be. A BK 137. számú állásfoglalás szerint a szabadságvesztés katonai fogdában történő végrehajtásának elrendelése esetén az elítélt általában előzetes bírósági mentesítésben részesíthető. A mentesítésre érdemesség vizsgálata azonban nem mellőzhető. Az előzetes bírósági mentesítés lehetőségének a katonai fogdában szabadságvesztésüket töltő katonai elítéltekre történt kiterjesztését elsődlegesen az indokolta, hogy a katonai büntetés-végrehajtási intézetben nagyrészt azok töltik büntetésüket, akik katonai bűncselekményt vagy egyéb bűncselekményt a katonai szolgálattal összefüggően követtek el. A katonai életviszonyok ugyanis a fegyveres erők és a fegyveres szervek szigorú belső rendjéből következően fokozott felelősséget rónak tagjaikra. Ebből az is következik, hogy vannak olyan magatartások, amelyek csak katonai életviszonyok között valósítanak meg bűncselekményt. Ezért indokolt, hogy a katonai fogdában büntetésüket töltő, arra érdemes elítéltek a büntetésük kitöltésével adott esetben mentesüljenek a hátrányos következmények alól. A Btk. 136. §-ának (1) bekezdése az előzetes mentesítés feltételeként – az arra való érdemesség külön említése nélkül – csupán a szabadságvesztés katonai fogdában történő végrehajtásának elrendelését szabja meg. Ez a rendelkezés azonban csak a törvény előzetes mentesítésre vonatkozó egyéb előírásaival összhangban alkalmazható helyesen. Az ellenkező álláspont ugyanis azt eredményezné, hogy a mentesítés megadására széles körben szinte minden olyan esetben sor kerülne, amikor a büntetést katonai fogdában foganatosítják, s ezáltal a büntetésüket itt letöltött elítéltek a többihez képest indokolatlan előnyben részesülnének. Ezért az előzetes bírósági mentesítés megadásánál akkor is vizsgálandó, hogy az elítélt a mentesítésre érdemes-e [Btk. 104. § (1) bekezdése], ha a büntetést katonai büntetés-végrehajtási intézetben fogja letölteni. Az érdemesség eldöntésénél jelentősége van az elkövetett bűncselekmény jellegének, súlyának, de nem hagyható figyelmen kívül az elítélt személyisége, életvitele és azt megelőzően tanúsított magatartása sem. A bűncselekmény jellegét elsősorban abból a szempontból kell figyelembe venni, hogy a magatartás katonai bűncselekmény-e avagy sem. A katonai bűncselekményeket elkövető – közülük is elsősorban a katonai vétséget megvalósító – sorkatonák javára a Btk. 136. §-ának (1) bekezdése szélesebb körben alkalmazható. Általában kizárt azonban az előzetes bírósági mentesítés a súlyosabb megítélés alá eső szolgálati bűncselekményeket (mint pl. szökés bűntette, szolgálat alóli kibúvás bűntette, a szolgálat megtagadásának bűntette), továbbá a függelemsértések közül a zendülés bűntettét megvalósító elítéltek esetében. A köztörvényi bűncselekményt elkövető katonáknak az előzetes bírósági mentesítésre érdemessége – az egyéb feltételek mellett is – általában akkor állapítható meg, ha a bűnös magatartás a katonai szolgálattal összefüggésben volt; ha azonban a köztörvényi bűncselekményt nem a szolgálattal összefüggésben követték el, csak kivételesen mentesíthetők. A büntetés mértéke önmagában az érdemességre nem hat ki. Jelentősége van továbbá az elkövető személyéhez kapcsolódó körülményeknek is. Így indokolt különbséget tenni aszerint, hogy az elítélt első ízben került-e bírói felelősségre vonásra, avagy sem. Az ismételt bűnelkövető előzetes bírósági mentesítésben részesítése csak kivételesen és akkor lehet indokolt, ha a korábbi büntetés csekély súlyú vagy enyhébb megítélésű gondatlan bűncselekmény miatt történt. A katonai szolgálatban tanúsított odaadó, fegyelmezett magatartás az érdemességet alátámasztó tény, ugyanígy a katonai szolgálatot megelőző pozitív életvitel is. Ezzel szemben a szolgálati rendet és fegyelmet ismételten és súlyosan sértő magatartás az érdemesség ellen szól. Ez utóbbi magatartásokon a lefolytatott fegyelmi eljárásokban elbírált cselekményeket kell érteni. Az eljáró bíróságok csak e körülmények gondos mérlegelésével juthatnak arra a következtetésre, hogy a büntetésüket katonai fogdában letöltő elítéltek közül kik érdemesek az előzetes bírósági mentesítésre. Amennyiben hivatásos és szerződéses katonával szemben szándékos bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtását rendeli a bíróság katonai fogdában, úgy az előzetes mentesítés alkalmazása

368 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

14. A katonákra vonatkozó rendelkezések mellőzhetetlen. Ennek elmaradása ugyanis az utóbbi állományú elítélteknél a büntetett előélet miatt a szolgálati viszony megszűnéséhez vezetne. A hivatásos és szerződéses állományú katonával szemben ezért a szándékos bűncselekmény miatt kiszabott büntetés katonai fogdában történő elrendelése szükségszerűen csak akkor következhet be, ha a szolgálatban megtarthatóságra is figyelemmel a bíróság a vádlottat az előzetes mentesítésben részesítésre is érdemesnek találja. A nevezettek tekintetében a szolgálatban megtarthatóság és az előzetes mentesítésben részesítésre érdemesség valójában azonos feltételek megállapíthatóságát kívánja meg. Természetesen az előzetes bírósági mentesítés megadásának szükségessége nem vetődhet fel azokban az esetekben, amikor a katonai fogdában letöltendő szabadságvesztésre ítélt a törvény erejénél fogva mentesül a hátrányos következmények alól [Btk. 102. § (1) bekezdés c) pontja]. A gondatlan vétség miatt katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltnél tehát az előzetes bírósági mentesítés megadására nem kerülhet sor, mivel e személyek a büntetés kiállásának, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján, a törvény erejénél fogva mentesülnek a hátrányos következmények alól. Amikor pedig a bíróság a végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés mellett látja indokoltnak az előzetes bírósági mentesítés megadását, a törvény általános rendelkezései szerint jár el. A 136. § (2) bekezdése szerint katonai mellékbüntetés alkalmazása az elítélt mentesítését nem akadályozza. A rendfokozatban visszavetés és a várakozási idő meghosszabbítása a katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztés esetén a szabadulást követően veszi kezdetét, mivel a főbüntetés tartama nem számít be a várakozási időbe, ezért a katonai mellékbüntetés nem érinti az előzetes mentesítés hatályosulását. Abban az esetben, ha a katona szolgálati viszonya bármi okból megszűnik, akkor a büntetést, vagy az abból hátralévő részt fogházban kell végrehajtani. A jogerős ítéletben kimondott előzetes mentesítés azonban ilyenkor is a büntetés kiállásával, vagy végrehajthatósága megszűnésével bekövetkezik.

369 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. fejezet - 15. A nemzetközi büntetőjog 1. 15.1. Nemzetközi büntetőjogi együttműködés intézményei 1.1. 15.1.1. A nemzetközi bűnügyi együttműködés a kezdetektől napjainkig A modern nemzetközi büntetőjogot a római jogi és a kánonjogi rendelkezésekre nem lehet közvetlenül visszavezetni. A középkori itáliai jogászok a belföldön elkövetett bűncselekményeket a belföldi büntetőhatalomnak vetették alá és alattvalóik kiadatását megtagadták. A joghatóság gyakorlásához nem csupán politikai okokból ragaszkodtak féltékenyen, hanem azért is, mert a pénzbírságok kiszabása és a vagyontárgyak elkobzása jelentős anyagi bevételt jelenthetett. Büntették a belföldiek által külföldön elkövetett bűntetteket is. A kiadatás nem tartozott bírósági hatáskörbe, hanem annak az uralkodónak a személyes döntésétől függött, akinek a területén az elkövető tartózkodott. A középkori itáliai elméleteket Sassoferrato (1314–1357) rendszerezte, majd tanítványa, Ubaldis (1327–1400) fejlesztette tovább, és a következő tételekben fogalmazta meg: – ha külföldi személy belföldön követett el bűncselekményt, általában a belső jog vonatkozott rá, kivéve, ha az elkövető a büntetőtörvényt nem ismerte és a tartózkodási helyét figyelembe véve nem is kellett ismernie; – a passzív személyi elvnek csak kisegítő jelentősége volt akkor, ha a bűncselekmény elkövetésének helye szerinti bíró nem akart, vagy nem tudott eljárni; – az aktív személyi elvet akkor kellett alkalmazni, ha a törvény kifejezetten rendelkezett arról, hogy a saját honos polgárok által külföldön elkövetett bizonyos bűncselekményeket büntetni kívánja; – általános szabályként érvényesült, hogy a külföldi által külföldön, külföldi személy sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén a belföldi jog nem alkalmazható; – megkülönböztették a bűncselekmény elkövetésének és a következménye beálltának a helyét; – a részes is az elkövetés helye szerinti törvény alapján felelt, mert eszközzel szolgálta az elkövetést; – a tolvajt annak a helynek a joga szerint kellett megbüntetni, ahol a lopott holmival együtt megtalálták; – a visszaesés megítélésénél a külföldön elkövetett bűncselekményt a belföldihez hasonlóan kellett figyelembe venni; – a külföldön meghozott ítéletet belföldön csak a személyi hatályában kellett elismerni, vagyoni hatályában nem. Grotius (1563–1645) „A háború és a béke jogáról” c. 1625-ben megjelent művében azt fejtette ki, hogy az államhatalom a saját védelme érdekében alkalmazza büntetőhatalmát, amely az emberi közösség ellen irányuló bűncselekményekre terjed ki. A bűncselekmény elkövetőjének az elfogása tehát még nem teremt jogot az elítélésre is. Az állam vagy megbünteti az elkövetőt, vagy kiadja annak az államnak, amely meg akarja büntetni (aut dedere, aut punire). A kiadatási kötelezettséget Grotius olyan erősnek tekintette, hogy a háború megindításának a lehetőségét is elismerte, ha e kötelezettségnek nem tettek eleget. Az 1803. évi osztrák törvénykönyv szerint az állam az alattvalója által külföldön elkövetett bűncselekményeket a belföldi törvények alapján bírálja el, függetlenül az elkövetés helye szerinti törvény rendelkezésétől. A külföldi által belföldön elkövetett cselekményekre is a belföldi törvény vonatkozik. A belföldi jog szerint kell eljárni továbbá, ha a külföldi külföldön olyan bűncselekményt követ el, amely az állam alkotmányára, 370 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

hitelpapírjaira vagy pénzére hatást gyakorol. Egyébként a bűncselekmény elkövetőjét el kell fogni, és ki kell adni annak az államnak, ahol a bűncselekményt elkövette. Ha ez az állam nem veszi át, akkor vagy az osztrák törvény, vagy – ha enyhébb – az elkövetés helye szerinti törvény alapján kell megbüntetni. A nemzetközi büntetőjog fogalmát a nemzetközi irodalomban többféle értelemben használják. A II. világháborút megelőző nézeteket jól tükrözi Szomoly Viktor meghatározása. Eszerint: a nemzetközi büntetőjog azoknak az általános elveknek az összességét foglalja magában, amelyeket az államoknak a büntető hatalom gyakorlásánál arra való tekintettel kell szem előtt tartaniuk, hogy a büntetőhatalmat nem elszigetelten, hanem az államok közösségében élve és egymás segítségére utalva gyakorolják. A nemzetközi büntetőjog keretében tárgyaljuk a büntetőjog területi és személyi hatályát, a külföldi büntetőtörvények rendelkezéseinek és a külföldön hozott büntető intézkedéseknek a belföldi elismerését, az idevonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségeket, és végül azt, hogy az államok egymást milyen mértékben segítik a büntetőhatalom gyakorlásában.

1.2. 15.1.2. A nemzetközi bűnügyi jogsegély 1.2.1. 15.1.2.1. A büntető joghatóság 1.2.1.1. 15.1.2.1.1. A büntető joghatóság fogalma A büntető joghatóság a hatáskör megosztását jelenti a szuverén államok között. Abból a tényből fakad, hogy a büntetőhatalommal rendelkező államok egymás mellett léteznek, s a határok legálisan vagy illegálisan átjárhatók. Schwarzenberger rendszerezésében a tárgya szerint különbséget tehetünk személyi és területi joghatóság, a típusa szerint rendes és rendkívüli joghatóság, a szuverenitás korlátozásával kapcsolatban korlátozott és korlátlan joghatóság, a nemzetközi jogalanyok együttműködését illetően pedig potenciális és aktuális joghatóság között. a) A személyi joghatóság forrása az alattvalói, később az állampolgári kötelesség, amelynek alapján a honos állam szabályait annak területén kívül is tiszteletben kell tartani. Kifejeződik benne egyúttal, hogy a szuverén állam védi a területén kívül tartózkodó polgárait is. A területi joghatóság forrása az a tényleges hatalom, amelyet az állam egy födrajzilag meghatározott területen (továbbá alatta és fölötte) gyakorol az ott lévő személyek és dolgok felett. A történelmi fejlődés során a személyi joghatóság fogalmazódott meg először, s csak utóbb jelent meg a területi joghatóság, mely napjainkra uralkodóvá vált, bár nem váltotta fel teljesen a személyi joghatóságot. Azokon a területeken, ahol egyetlen állam sem gyakorol területi joghatóságot – így pl. a nyílt tengeren (vagy fölötte és alatta), a quasi területi joghatóság érvényesül. A quasi területi joghatóság a gyakorlatban azt jelenti, hogy az az állam, amelynek zászlaja alatt e területen a hajó vagy repülő közlekedik, nem csak a saját állampolgáraival szemben, hanem a jármű fedélzetén tartózkodó nem honos állampolgárokkal szemben is gyakorolja a joghatóságát. b) A típusa szerint megkülönböztethetünk rendes és rendkívüli joghatóságot. A személyi, a területi és a quasi területi joghatóságot a rendes joghatósághoz sorolhatjuk. Az államok azonban speciális feltételek megléte esetén rendkívüli joghatóságot is gyakorolhatnak. Ennek a kalózkodással elkövetett, illetve a nemzetközi humanitárius jogot sértő cselekményekkel szemben lehet helye. A kalózkodást az 1958. évi Nyílt Tengerekről Szóló Genfi Konvenció olyan jogellenes, erőszakos cselekményként határozta meg, amelyet magánszemélyek követnek el egy hajó vagy repülőgép (a fedélzetükön tartózkodó személyek vagy vagyontárgyak) ellen nyílt tengeren vagy nyílt tenger fölött, továbbá olyan területeken, amelyek kívül esnek a területi joghatóságon. A nemzetközi bűncselekmények meghatározására legutóbb az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság [NBB – International Criminal Court (ICC)] Statútumában került sor. Ide sorolandók: 1. a népirtás bűncselekménye, 2. az emberiesség elleni bűncselekmények, 3. a háborús bűncselekmények, valamint 4. az agresszió bűncselekménye.

371 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Mind a kalózkodás, mind pedig a nemzetközi bűncselekmények elbírálására vonatkozó eljárásban tiszteletben kell tartani az ún. civilizációs standardokat, tehát a rendkívüli joghatóságon alapuló eljárásban is tárgyalást kell tartani és tilos pl. a barbár büntetések alkalmazása. c) A korlátozott és a korlátlan joghatóság közötti különbségtétel a szuverén államok létéből és együttműködési kényszeréből fakad. A korlátlan joghatóság azt jelenti, hogy az adott állam területén az állam szuverenitása korlátlan, tehát más jogalanyok ki vannak zárva a törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom gyakorlásából. Az adott állam területén általában korlátlan az állam büntető joghatósága. Fontos kötelezettség azonban, hogy minden államnak tiszteletben kell tartania azt az alapvető követelményt, hogy a saját területi joghatósága nem érintheti és sértheti más állam területi joghatóságát. Területi joghatósága alapján a saját állampolgárainak személyével és vagyontárgyaival kapcsolatban – a nemzetközi szokásjog alapján – minden állam korlátlan joghatóságot gyakorol. Azokkal a nem honos állampolgárokkal szemben azonban, akik az állam területén tartózkodnak a büntető joghatóság nem korlátlan, mert a nemzetközileg elfogadott és a külföldiek érdekét szolgáló minimális standardokat tiszteletben kell tartani. Ilyenkor a korlátozott (területi) joghatóság konkurál a másik állam személyi joghatóságával. d) Az Állandó Nemzetközi Bíróság (Permanent Court of International Justice) különbséget tesz a potenciális joghatóság és a joghatóság tényleges gyakorlása (az aktuális joghatóság) között. Döntése szerint a potenciális joghatóság összeegyeztethető a nemzetközi joggal, de csak akkor, ha ezt az állam területén vagy a nyílt tengeren, illetve a fölött tartózkodó hajóján és repülőgépén gyakorolják. Másként fogalmazva, a nemzetközi szokásjog a büntetőjog területén sem követeli meg a területi elv kizárólagosságát. A szuverén államok nem kötelesek a joghatóságukat a saját területükön belül tartani és csak a saját állampolgáraikkal szemben gyakorolni. Joghatóságot gyakorolhatnak a külföldiek által külföldön elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban is. 1.2.1.2. 15.1.2.1.2. A büntető joghatóság elvei A büntető joghatóság elvei a rendes joghatósági elvek (területi, személyi, quasi területi joghatóság) alkalmazása során irányadó követelményeket fogalmazzák meg. A joghatóság elveinek tartalmával kapcsolatban a Nemzetközi Jogi Intézet 1877-ben a következőket állapította meg: – a büntetőtörvény területi kompetenciája arra az országra terjed ki, amelyben a büntetendő cselekményt elkövették; – minden államnak joga van a saját büntetőtörvényét alkalmazni a saját állampolgára által külföldön elkövetett cselekményekkel kapcsolatban; – minden államnak joga van megbüntetni azokat a cselekményeket, amelyek léte elleni támadást képeznek, és a biztonságát veszélyeztetik, akkor is, ha ezt az állam területén kívül, külföldi követte el és akkor is, ha az elkövetés területén ezek nem büntetendő cselekmények. A XIX. századi nemzetállamok szuverenitás-felfogása szerint az államot valójában semmiféle jog nem korlátozza abban, hogy büntető igényét bármely cselekménnyel kapcsolatban érvényesítse, amelyet belföldi vagy külföldi és belföldön vagy külföldön követett el. Hamarosan világossá vált azonban, hogy a területi elv csak az egyik lehetséges joghatósági elv a sok közül és a modern szuverenitás felfogással már nem fér össze. Azóta is állandó vita tárgya annak pontos meghatározása, hogy meddig terjed az állam büntetőhatalma, s hol van a határa. Abban azonban már mindenki egyetért, hogy valamilyen határ létezik, s azt a nemzetközi jog normái szabják meg. A büntetőjog védelmi funkciója tehát korlátozott, nem terjed ki minden emberre és területre, azaz az állam csak meghatározott személyeket és jogtárgyakat véd a jogellenes támadásokkal szemben. A kontinentális büntető törvénykönyvekben máig a területi elv (principum territoriale) a hatály-szabályozások kiindulópontja. A területi elv a honos és a külföldi állampolgárokkal szemben egyaránt érvényesül. Napjainkban azonban az államok egyre gyakrabban szembesülnek azzal a problémával, hogy a bűncselekmények tényállási elemei nem egyetlen, hanem több állam terültén valósulnak meg. Az államok az ebből fakadó joghatósági konfliktusokat rendszerinti vagy a magatartáselmélet, vagy az eredményelmélet alkalmazásával igyekeznek kiküszöbölni.

372 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A személyi elv (principium personale) lényege, hogy az állam büntető joghatósága kiterjed az állampolgára által bárhol (belföldön vagy külföldön) elkövetett bűncselekményre, mert ő mindig és mindenütt a saját államának szuverenitása alatt marad. A külföldön tartózkodó állampolgár tekintetében érvényesül az ún. aktív és passzív személyi elv. Az aktív személyi elv alapján az állam joghatósága kiterjed az állampolgára által külföldön megvalósított bűncselekményre is. Ez a joghatóság a polgárokat terhelő hűség követelményéből fakadt. Napjainkban is érvényesül, mert a hazatérő belföldit a külföldön elkövetett cselekményéért meg lehet büntetni, ha ott nem ítélték el, továbbá ha az ítéletet nem hajtották végre. Az aktív személyi elv alkalmazására is csak akkor kerülhet sor, ha az elkövetőt külföldön nem ítélték el, bár ezt a lex loci megengedte volna. A passzív személyi elv azt a helyzetet rendezi, amikor az állampolgár külföldön nem elkövetővé, hanem sértetté válik. A belföldit védi külföldön, mert a külföldi állam nem fordít mindig kellő figyelmet erre a védelemre. A passzív személyi elv szorosan kapcsolódik ahhoz a feltételhez, hogy a cselekmény az elkövetés helyének joga szerint büntetendő. Ha belföldi személy külföldön belföldi személy ellen követ el bűncselekményt, akkor az aktív és passzív személyi elv sajátos kombinációja érvényesül. A kompetencia-megosztás elve (principium competenciae) alapján a nemzetközi szerződések (s így az európai egyezmények) megosztják a kompetencia konfliktusokat az állandó lakóhely vagy tartózkodási hely és az elkövetési hely állama között. Ennek az eljárásnak egyenes következménye az idegen jog alkalmazása és következménye lehet az idegen ítélet végrehajtása. A védelmi elv (principium reale) a védett jogi tárgyak és a büntetőjogi normát előíró állam közötti reális (tényleges) kapcsolaton nyugszik és a külföldi által külföldön elkövetett olyan cselekményekre vonatkozik, amelyek az állam belső vagy külső biztonságát veszélyeztetik. Az egyetemes büntetőhatalom elve (principium universale) az államok szolidaritását juttatja kifejezésre és rendszerint a nemzetközi konvenciókban fogalmazódik meg. A képviseleti büntetőhatalomtól az választja el, hogy az elkövetés helyének jogára nem kell tekintettel lenni. A napi jogalkalmazói gyakorlatban azonban csak kisegítő elvként érvényesül. Általa az államok segítik egymást a bűnözés elleni nemzetközi harcban, de a szubszidiaritásból (komplementaritás elve) fakad az a veszély is, hogy egyes államok nem járnak el a nemzetközileg is veszélyes bűnözőkkel szemben, vagy ha eljárnak is, nem sújtják őket megfelelő szankciókkal. A büntetőeljárások átadásáról szóló, 1972. október 15-én, Strasbourgban aláírt európai egyezmény bevezeti az átruházott joghatóság (képviseleti büntetőhatalom, képviseleti joghatóság) fogalmát. E joghatóság nem az állam egyoldalú aktusán alapul, hanem létét az államok közötti együttműködésből, egy már létező joghatóságból nyeri. Oly módon alapozható meg, ha egy joghatósággal rendelkező állam kiadatási kérelmet terjesztett elő, de annak teljesítését megtagadták és a megkeresett állam semmilyen joghatósági elv alapján nem tud eljárni. Ezért a joghatósága a megkereső fél joghatóságából vezethető le, azt helyettesíti. Valójában a megkeresett fél képviseli a megkereső felet. Ezt a joghatóságot azonban csak egy másik Szerződő Államnak az eljárás átadását célzó kérelmének előterjesztését követően lehet gyakorolni (2. cikk). Az eljárás a megkereset államban csak akkor folytatható le, ha az a cselekmény, amely miatt az eljárás lefolytatását kérik, bűncselekményt képezne akkor is, ha ezen államban követik el, és ebben az esetben is csak akkor, ha az elkövető ezen állam törvényei szerint ugyancsak büntethető lenne (7. cikk.). Mindezek alapján a területi, személyi, önvédelmi vagy univerzalitás elvén alapuló joghatóság ún. eredeti joghatóság, míg a képviseleti elven alapuló joghatóság ún. helyettesítő, vagy kisegítő (szubszidiárius) joghatóság, amely alapján a Szerződő Állam bármely büntetendő cselekmény miatt a saját büntetőjoga alapján eljárhat, ha arra egy másik Szerződő Állam büntetőtörvénye alkalmazható. Az aut dedere aut punire elv napjaikban sem érvényesül tehát maradéktalanul, és a modern jog is lehetővé teszi az együttműködés (pl. a kiadatás vagy a büntetőeljárás átvétele) megtagadását.

1.2.2. 15.1.2.2. A bűnügyi jogsegély általános feltételei A bűnügyi jogsegély általános feltételei azoknak a követelményeknek a rendszerét jelentik, amelyek valamennyi nemzetközi együttműködés esetén kivételt nem tűrően érvényesülnek. Aszerint, hogy e követelmények megléte, vagy hiánya az együttműködés feltétele, megkülönböztetünk pozitív és negatív általános feltételeket. A negatív feltételek fennállta tehát kizárja vagy kizárhatja a bűnügyi jogsegélyt. 1.2.2.1. 15.1.2.2.1. A bűnügyi jogsegély általános pozitív feltételei

373 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Alapvető jelentősége van annak, ha valamely feltételt általános elvként ismerünk el, mert ez esetben nem kell megindokolni, hogy miért szükséges megkövetelni adott körülmény meglétét, csupán utalni kell arra, hogy mikor lehet mellőzni az együttműködés valamely formáját. Az együttműködő államok szuverenitása és a releváns cselekmények büntetendő cselekménnyé (bűncselekménnyé) nyilvánítása jelentik azokat a nemzetközi és büntetőjogi alapokat, amelyekre az együttműködés különböző formái épülhetnek. Általában megállapíthatjuk, hogy a bűnügyekben folytatott nemzetközi együttműködés a viszonosság és a kettős inkrimináció elvén alapul, függetlenül attól, hogy e két elv az együttműködésnek nem minden formájában egyforma jelentőségű. Az újabb jogfejlődésnek megfelelően indokolt az elkövető beleegyezését is általános pozitív feltételként elismerni az együttműködés átalakuló, kiegészülő céljából kiindulva. Amíg ugyanis korábban a bűnügyekben folytatott nemzetközi együttműködés célja kizárólag arra irányult, hogy az elkövető a felelősségre vonását ne tudja elkerülni, addig napjaikban már a nemzetközi egyezményekben is megfogalmazott cél az elkövető reszocializációja, azaz annak elősegítése, hogy újra beilleszkedjék a társadalomba. Ebből a szempontból jelentősége van tehát annak a megkülönböztetésnek, hogy az együttműködés az elkövető érdekei ellen hat, vagy éppen az ő érdekeit is szolgálja. Az elkövető érdeke ellen hat az együttműködés, ha az eljárás átadására kerül sor, mivel az elkövető már elhagyta annak az államnak a területét, ahol a bűncselekményt elkövette, s így lehet megakadályozni, hogy az időközben hazatért elkövető a kiadatás lehetőségének hiányában elkerülhesse a felelősségre vonását. Ugyanakkor egyúttal az elkövető érdekét is szolgálhatja az eljárás átadása és a külföldi ítélet végrehajtása, ha ezeknek a segítségével az elkövető előbb visszatérhet hazai társadalmi-családi környezetébe. A nemzetközi gyakorlatban (a nemzetközi szerződések mellett) a viszonosság – mint a bűnügyekben nyújtott jogsegély általános feltétele – az államok szuverenitását juttatja kifejezésre. A viszonosság az egyoldalú eljárásban is érvényesül, mert ekkor az együttműködés mindig azon a feltételezésen alapul, hogy a következő alkalommal, a hasonló ügyekben a másik állam is úgy fog eljárni, mint ahogy az ő kezdeményezésére, megkeresésére eljártak. A nemzetközi bűnügyi együttműködés másik nélkülözhetetlen feltétele a kettős inkrimináció. E feltétel vizsgálata értelemszerűen minden esetben felmerül, ha a bűncselekményt nem az az állam bírálja el, ahol a bűncselekményt elkövették. A joghatóság gyakorlása során a kettős inkrimináció elvének érvényesülését az befolyásolja, hogy a bűncselekmény miatt eljárni kívánó állam melyik elv alapján gyakorolja a joghatóságát. A területen kívüli joghatóság elveinek alkalmazása egyrészről az állami szuverenitás, másrészről a nemzetközi szolidaritás elvén nyugszik. Az állami szuverenitáson alapul az eljárás, ha az aktív személyi elvre hivatkozva gyakorolják a joghatóságot. Az országok egy részében az aktív személyi elv korlátlanul érvényesül, tehát a külföldön tartózkodó állampolgáraiktól feltétel nélkül megkövetelik a hazai büntetőjogi szabályok tiszteletben tartását, és ezek megsértése esetén korlátozás nélkül alkalmazzák a büntetőjogi felelősségre vonást. A passzív személyi elven alapuló joghatóságot az államok ritkábban alkalmazzák, de alkalmazása esetén rendszerint tekintettel vannak a kettős inkriminációra. Ezzel szemben soha nem alkalmazzák a kettős inkriminációt az úgynevezett állami önvédelmi elven alapuló joghatóság esetén, mivel ilyenkor az állam a saját joga alapján jár el. Más a helyzet, ha a joghatóság az egyetemes joghatósági elven alapul. Az egyetemes büntetőhatalmon alapuló joghatóságot a kettős inkrimináció nem korlátozza. A kettős inkrimináció elve a legalitás elvével is összefügg és ennek különösen az emberi jogi konvenciók megjelenése óta van nagyobb jelentősége. Az ugyanis feltétlenül a jogbiztonságot szolgálja, ha az államok csak olyan cselekményekért alkalmaznak büntetőjogi felelősségre vonást, amely az elkövetés helyének joga szerint is büntetendő. A kettős inkrimináció elvének alkalmazása az állami szuverenitáshoz annyiban kapcsolódik, hogy az államok rendszerint nem adják ki azt a személyt, aki a belső jog szerint nem követett el bűncselekményt. A jogalkalmazás során jelentősége van az absztrakt és a konkrét kettős inkrimináció megkülönböztetésnek.

374 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Az absztrakt kettős inkrimináció a kettős büntetendőséget jelenti, tehát azt, hogy az adott cselekmény mindkét államban büntetendő, a konkrétkettős inkrimináció pedig azt, hogy az elkövető a büntetendő cselekmény miatt mindkét országban büntethető. Az első esetben tehát csak a tényállásszerűség összehasonlítására kerül sor, de mindazok a büntethetőségi akadályok, amelyek a konkrét elkövető megbüntetése szempontjából relevánsak, figyelmen kívül maradnak. Az akadályok közül a legfontosabb a ne bis in idem, valamint az elévülés érvényesítése. A konkrét kettős inkrimináció a büntethetőséget kizáró körülményekre (pl. jogos védelem, magánindítvány hiánya stb.) is kiterjed. A kiadatási eljárásban a kettős inkrimináció elve úgy jelentkezik, hogy az eljáró bíró a lex fori szerint vizsgálja a cselekményt. Azt vizsgálja tehát, hogy a kiadatás alapját képező cselekmény a saját belső joga szerint bűncselekményt képez-e. A büntetőeljárás átadása–átvétele során a kettős inkrimináció különös, részletes vizsgálatot igényel. Az együttműködés e formáiban a kettős inkriminációt a konkrét értelmében alkalmazzák, tehát a büntethetőség mindkét államban elengedhetetlen követelmény. A büntetés-végrehajtás átadása–átvétele ugyancsak a kettős inkrimináció meglétét követeli. Eltérő az államok gyakorlata abban, hogy absztrakt, vagy konkrét formáját igénylik. Újabban azonban egyre erőteljesebb az igény az együttműködés e formájánál a kettős inkrimináció figyelmen kívül hagyása iránt, ugyanis e feltétel kétségtelenül az együttműködés korlátját képezi. Az elkövető reszocializációja, mint célkitűzés nem alapozható a kettős inkrimináció elvére. Valójában az egyén sérelme akkor zárható ki a büntetés-végrehajtás átadása–átvétele során, ha az elítélt hozzájárulása, mint feltétel érvényesül. Az egyéb jogsegély nyújtásakor már nem mindig követelik meg a kettős inkrimináció érvényesülését. Ettől gyakran még akkor is eltekintenek, ha az egyéb jogsegélyt a saját állampolgárral szembeni eljárás során nyújtják. Ennek oka, hogy az egyéb jogsegély nem homogén együttműködési forma, másrészről nem feltétlenül érint egyéni jogokat. Az egyéb jogsegélynél a kettős inkrimináció elvének érvényesítését abból a szempontból kell vizsgálni, hogy az adott eljárási cselekmény az eljárás alá vont elkövető ellen irányul-e és csak akkor kell ezen elvre tekintettel lenni, ha az eljárási cselekményt a terhelt ellen irányuló büntető jellegű intézkedésnek lehet minősíteni. Az utóbbi években a kettős inkrimináció helyett vagy mellett egyre inkább alkalmazzák az ún. közrendi (ordre public) klauzulát. Vannak olyan nézetek, amelyek szerint a közrendi klauzula magába foglalja a nullum crimen sine lege elvet, tehát a kettős inkriminációt is. 1.2.2.2. 15.1.2.2.2. A bűnügyi jogsegély általános negatív feltételei A negatív feltételek azok a körülmények, amelyeknek fennállása kizárja vagy kizárhatja a bűnügyi jogsegély nyújtásának a lehetőségét. Az Európa Tanács keretében készült egyezmények az együttműködés kizáró okának tekintik, és megtagadását írják elő, ha – alaposan feltehető, hogy a további külföldi eljárásban nem tartják be az Emberi jogok Európai Egyezményében támasztott követelményeket, – az eljárás során arra lehet számítani, hogy faji, vallási, nemzetiségi hovatartozás, vagy politikai vélemény miatt hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak, – a megkeresett ország vagy harmadik állam (amelynek területén a bűncselekményt elkövették) az ügyben már jogerős határozatot hozott (ne bis in idem). A nemzetközi bűnügyi együttműködés során megkülönböztetjük a korábbi jogerős ítélet (ne bis in idem) pozitív és negatív hatását. A pozitív hatás azokra az intézkedésekre utal, amelyeket az egyik ország hatóságának meg kell vagy meg lehet tennie a másik ország bíróságának ítélete alapján. Ilyen lehet pl. a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megállapítsa. A negatív hatás azt jelenti, hogy a belföldi hatóságok tevékenységét a külföldi bíróság ítélete megakadályozza. Az 1976. évi 8. számú tvr.-rel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok nemzetközi Egyezségokmánya szerint: senkivel szemben sem lehet büntetőeljárást indítani vagy büntetést kiszabni olyan bűncselekmény miatt, amely

375 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

miatt az adott ország törvényének és büntetőeljárásának megfelelően jogerős ítélettel már elítélték vagy felmentették (14. cikk 7. pontja). A belső jogban res iudicatanak nevezett szabály nemzetközi elismerése azonban nem egyértelmű. Az államok rendszerint tudatosan kerülik a külföldi ítéletek automatikus elismerését és ezzel a hazai eljárás megindításának az akadályozását. A nemzetközi bűncselekmények közvetlenül a nemzetközi jog alapján üldözhetők, ezért velük kapcsolatban a büntetőjogi elvek sajátosan érvényesülnek. A nemzetközi jogon alapuló büntetőjogi felelősség közvetlen történelmi előzménye, hogy a második világháború után a háborús és népellenes bűncselekmények elbírálására létesített nemzetközi büntető törvényszékek nem a belső (pozitív) jogot alkalmazták. Napjainkra általánosan elismerést nyer a nemzetközi jogon alapuló büntetőjogi felelősség, amely számos tekintetben eltér a belső büntetőjogi felelősségtől. Így sajátosan érvényesül a nullum crimen sine lege elv, a ne bis in idem elve, külön eljárási szabályok érvényesülnek és nem alakult ki, pl. az ítéletek végrehajtására vonatkozó általánosan elfogadott szabályrendszer. A ne bis in idem nemzetközi érvényesülését kétféle belső jogi szabályozással lehet segíteni. Az egyik a külföldi ítélet érvényének belső elismerése, a másik a hazai ítélet érvényének nemzetközi kiterjesztése. Hazai Btk.-nk 3. §-a Magyarország területére, valamint a magyar állampolgárokra feltétlen és teljes joghatóságot állapít meg. Az aktív személyi elven alapuló joghatóság tehát a magyar állampolgárokkal szemben teljes és feltétlen, amelynek Európában történelmi hagyományai vannak. A Btk. 4. §-a rendelkezik a nem magyar állampolgárok által külföldön elkövetett bűncselekményekről, amelyeknél részben a kettős inkriminációt követeli meg, részben pedig a védelmi elv, illetve az egyetemes büntetőhatalom elve alapján biztosítja a magyar joghatóságot. A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (Nbjt.) hatályba lépéséig a nemzetközi bűnügyi jogsegéllyel kapcsolatos rendelkezések a Btk.-ban és a Be.-ben voltak megtalálhatók. Az Nbjt. e szabályok nagymérvű kiszélesítésével és jelentős tartalmi módosításával egy önálló törvényben foglalta össze a nemzetközi büntetőjogi együttműködés során rendezést igénylő kérdéseket. Az Nbjt. hatályba lépésével egyidejűleg a Btk.-nak a büntetés végrehajtásának átvételéről és átengedéséről, a büntetőeljárás felajánlásáról, a kiadatásról és a menedékjogról, továbbá a büntetőeljárásról szóló, akkor hatályos 1973. évi I. törvény kiadatásra, bűnügyi jogsegélyre, a büntetőeljárás felajánlására vonatkozó szabályai hatályukat vesztették. A külföldi ítélet érvényére, illetve annak elismerésére vonatkozó anyagi jogi és eljárásjogi szabályok akkor változatlanul a Btk.-ban, illetve a Be.-ben maradtak. Annak érdekében, hogy teljes körűen megvalósuljon a nemzetközi bűnügyi együttműködéssel kapcsolatos szabályok átfogó, egy törvényben történő, egységes szabályozása a 2007. évi XIII. törvény a külföldi ítélet érvényére vonatkozó szabályokat is egységesen az Nbjt.-ben helyezte el.

1.3. 15.1.3. A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény A nemzetközi bűnügyi együttműködés két- és többoldalú nemzetközi szerződéseken nyugszik. Az együttműködést igénylő esetek rendkívüli sokfélesége folytán ma már elképzelhetetlen és a gyakorlatban is kivitelezhetetlen, hogy minden olyan állammal szerződésben rögzítsük az egyezményes eljárási szabályokat, amelyek viszonylatában a nemzetközi bűnügyi együttműködés igénye felmerülhet. Eredetileg a Btk. határozta meg a nemzetközi együttműködésre vonatkozó szabályokat, a jogterület rohamos fejlődése azonban túlfeszítette a Btk. kereteit. Ezért vált indokolttá a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbjt.) megalkotása, amely külön nemzetközi szerződés hiányában is lehetővé teszi a bűnügyi jogsegély alkalmazását. Hazánk az államok többségéhez hasonlóan már hosszabb ideje felismerte, hogy a büntető igazságszolgáltatás működésének elősegítése érdekében célszerű más államokkal bűnügyi jogsegélyszerződéseket kötni, illetőleg csatlakozni a bűnügyi jogsegély különféle formáit szabályozó, többoldalú nemzetközi szerződésekhez. Magyarországnak igen nagy számú állammal van ilyen tárgyú két- és többoldalú nemzetközi szerződése. 376 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

E jogsegélyszerződések jelentős száma ellenére nyilvánvaló, hogy valamennyi olyan állam viszonylatában, ahol felmerülhet a bűnügyi jogsegély kérésének, vagy nyújtásának szükségessége, célszerűtlen is, lehetetlen is nemzetközi szerződéseket kötni. Ez tette indokolttá olyan korszerű, a nemzetközi büntetőjogi együttműködés iránt nyitott magyar törvény létrehozatalát, amely alapján nemzetközi szerződés hiányában is mód nyílik bűnügyi jogsegély nyújtására és kérésére. A Nbjt. megalkotásának másik indoka az volt, hogy a bűnügyi jogsegély különféle formáit érintő nemzetközi szerződéseink is csak azokat a kérdéseket szabályozzák, melyek a két (többoldalú szerződések esetén több) szerződő állam egymás közötti vonatkozásában igényelnek rendezést. Azokat a kérdéseket viszont, amelyek e nemzetközi szerződések hazai teljesítéséhez szükségesek, e nemzetközi szerződések is a szerződő államok belső jogára bízzák. Ezért is szükségessé vált a szegényes hazai szabályok továbbfejlesztése. A Nbjt. egy önálló törvényben foglalja össze a nemzetközi büntetőjogi együttműködés során rendezést igénylő kérdéseket. A Nbjt.-nek hét fejezete van. Az I. fejezet az általános szabályokat foglalja össze, a II–V. fejezet a nemzetközi bűnügyi jogsegély egyes formáit szabályozza, a VI. fejezet a jogsegély valamennyi formájánál felmerülő és rendezést kívánó alaki és költségviselési szabályokat, a VII. fejezet pedig a hatályba léptető rendelkezéseket tartalmazza. A bűnügyi jogsegély fogalma korábban kizárólag az eljárási cselekményekhez kapcsolódó segítségnyújtást jelentette. A hatályos törvény ezt az együttműködési formát már kifejezetten eljárási jogsegély névvel illeti, a bűnügyi jogsegély fogalmát pedig az általános gyűjtőfogalom szintjére emelte, mely magában foglalja a jogsegély valamennyi formáját, s közöttük az eljárási jogsegélyt is. A Magyarországtól kért és a Magyarország által nyújtott jogsegély sok tekintetben eltérő szabályozást igényel. Ezért az Nbjt.-nek az egyes jogsegély-formákat magában foglaló fejezetei két címre tagolódnak, külön-külön szabályozva az általunk kért és az általunk nyújtott jogsegélyt.

1.3.1. 15.1.3.1. A nemzetközi bűnügyi jogsegély általános szabályai A törvény célja, hogy szabályozza a büntetőügyekben más államokkal folytatott együttműködést (Nbjt. 1. §). Megalkotására azért volt szükség, hogy az egységes szabályozással elkerülhetőek legyenek a korábban megkötött egyéb szerződésekből eredő esetleges konfliktushelyzetek. A Nbjt. a 2. §-ában megfogalmazza a jogsegély nyújtásakor figyelembe veendő közrendi záradékot. Eszerint: a jogsegély iránti megkeresés nem teljesíthető és nem terjeszthető elő, ha csorbítja a Magyar Köztársaság felségjogait, veszélyezteti biztonságát, sérti közrendjét. Az együttműködés korlátját jelenti tehát, hogy arra csak olyan mértékben kerülhet sor, ameddig az nem csorbítja a magyar szuverenitást (felségjogot), nem veszélyezteti az állam biztonságát vagy sérti közrendjét. Ennek vizsgálata az igazságügyért felelős miniszter, illetve a legfőbb ügyész hatáskörébe tartozik. A Nbjt. kiegészítőjellegű törvény. A szabályozás konstrukciója szerint csak akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik (3. §). Ha tehát Magyarországnak az adott kérdést rendező nemzetközi szerződése van, ezt a szerződést, nem pedig a Nbjt. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Nbjt. azonban nemzetközi szerződés megléte esetén is alkalmazásra kerülhet az olyan kérdésekben, amelyekre a nemzetközi szerződés nem terjed ki. A bűnügyi jogsegély formái: 1. a kiadatás, 2. a büntetőeljárás átadása, illetve átvétele, 3. a szabadságelvonással járó büntetés vagy ilyen intézkedés végrehajtásának átvétele, illetve átengedése, 4. a vagyonelkobzás, az elkobzás, illetve ezzel azonos hatású büntetés vagy intézkedés (a továbbiakban: vagyonelkobzás vagy elkobzás) végrehajtásának átvétele, illetve átengedése, 5. az eljárási jogsegély, valamint 6. a feljelentés külföldi államnál [4. § (1) bek. Az Nbjt. a nemzetközi bűnügyi jogsegély ez idő szerint leggyakoribb formáit szabályozza, ám, ha az együttműködés újabb formái honosodnak meg (pl. a külföldi büntetőbírói ítéletek hazai elismerése), akkor sor kerülhet e törvény módosításával az újabb és újabb együttműködési formák szabályozására. A nemzetközi bűnügyi együttműködés formáit elsődleges és másodlagos együttműködési formákba sorolhatjuk be. Elsődleges együttműködési forma a büntetőeljárás, valamint a büntetés-végrehajtás átadása és átvétele, másodlagos forma pedig a kiadatás és az egyéb jogsegély. Ennek a megkülönböztetésnek az alapja az, hogy az elsődleges együttműködési forma esetén a büntetőeljárást vagy annak jelentős részét veszi át az egyik állam a

377 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

másiktól, míg a másodlagos kategóriák esetében a megkeresett állam csupán segítséget nyújt a büntetőeljárás eredményes lefolytatásához. A bűnügyi jogsegélyt az igazságügyért felelős miniszter vagy a legfőbb ügyész teljesíti, illetve kéri. Ők az együttműködés keretében döntésre jogosult személyek. A bűnügyi jogsegély kérésének, illetve teljesítésének általános pozitív feltétele a kettős inkrimináció. A Nbjt. kimondja: ha ez a törvény másként nem rendelkezik, a jogsegély iránti megkeresés akkor teljesíthető vagy terjeszthető elő, ha a cselekmény mind a magyar jog, mind a külföldi állam joga szerint büntetendő. A kettős büntetendőség követelményének az ad létjogosultságot, hogy alkotmányos és emberi jogi szempontból is aggályos volna a magyar büntetőhatalom mozgásba hozatala olyan cselekmények kapcsán, amelyeket a magyar törvények nem rendelnek büntetni. E feltételtől azonban eltekintünk olyan esetekben, amikor a jogi segítségnyújtás elsősorban technikai mozzanatokból áll (pl. bírósági iratok kézbesítése). A bűnügyi jogsegély kérésének, illetve teljesítésének általános negatív feltételét (akadályát) jelenti, hogy a jogsegély iránti megkeresés csak akkor teljesíthető vagy terjeszthető elő, ha az nem politikai bűncselekményre, vagy azzal szorosan összefüggő egyéb bűncselekményre és nem katonai bűncselekményre vonatkozik. E rendelkezés alkalmazásában a cselekmény – a nemzetközi jogfejlődéssel összhangban – nem tekinthető politikai bűncselekménynek, ha annak elkövetésénél – figyelemmel az összes körülményre, így a bűncselekmény által elérni kívánt célra, a bűncselekmény indítékára, az elkövetés módjára, a felhasznált vagy kilátásba helyezett eszközökre – a bűncselekmény köztörvényi jellege túlnyomó a politikaihoz képest. A szándékos emberölés, illetve a szándékos emberölést is magában foglaló bűncselekmény köztörvényi jellege mindig túlnyomó a politikaihoz képest. A büntetőhatalom gyakorlása más állam érdekében csak abban az esetben ésszerű, ha a jogsegélyt kérő állam is kész hasonló magyar kérést teljesíteni (viszonosság). Viszonossági nyilatkozatot kérésére, és a külföldi állam kezdeményezésére viszonossági nyilatkozat megtételére az igazságügyért felelős miniszter jogosult. Viszonosság hiányában a jogsegély iránti külföldi megkeresés teljesítéséről az igazságügyért felelős miniszter, illetőleg a legfőbb ügyész a külügyminiszterrel egyetértésben dönt. Az olyan jogsegélykérelmeket, melyek eredményeként a külföldön folyó eljárás, kiszabott büntetés, vagy annak végrehajtási módja ellenkezhet a magyar alkotmányos jogállami alapelvekkel vagy sértené az emberi jogokat, csak feltételekhez kötötten szabad teljesíteni, ennek hiányában meg kell tagadni. Ezért a Nbjt. 7. §-a kimondja, hogy a jogsegély iránti megkeresés teljesítését a miniszter, illetőleg a legfőbb ügyész megfelelő garanciákhoz kötheti, a garanciavállalás elutasítása esetén pedig megtagadhatja a teljesítést, ha feltételezhető, hogy a külföldön folyó eljárás, a várható büntetés vagy annak végrehajtása nincs összhangban az Alkotmánynak, továbbá a nemzetközi jognak az emberi jogok védelmére vonatkozó rendelkezéseivel és alapelveivel. Ezzel összhangban a más állam által a magyar bűnügyi jogsegélykérelem teljesítéséül szabott azokat a feltételeket, melyek a Nbjt. alapján a külföldi jogsegélykérelmek teljesítésének feltételéül szabhatók, a Magyar Köztársaság nevében az igazságügyért felelős miniszter, illetőleg a legfőbb ügyész elvállalhatja. Az igazságszolgáltatás megfelelő működésének érdekében egyéb ésszerű, és a Nbjt. 2. §-ának rendelkezéseivel nem ellentétes feltétel is elvállalható. A külföldi állam által a jogsegélykérelem teljesítéséül szabott, és a Magyar Köztársaság által elvállalt feltételeket teljesíteni kell. A törvény tehát félreérthetetlenül leszögezi: a Magyar Köztársaság teljesíteni fogja a külföldi állam által a magyar jogsegélykérelem feltételéül megszabott, és magyar részről elfogadott feltételeket. A Nbjt. nem csupán anyagi jogi, hanem büntetőeljárási rendelkezéseket is tartalmaz. Mivel e szabályozás nem teljes körű, kimondja, hogy törvény eltérő rendelkezésének hiányában (tehát az általa nem szabályozott kérdésekben) a büntetőeljárásról szóló törvényt a nemzetközi bűnügyi jogsegélyforgalomban is megfelelően alkalmazni kell.

1.3.2. 15.1.3.2. A kiadatás 1.3.2.1. 15.1.3.2.1. A kiadatás története A középkorban és az újkorban, egészen a XVIII. század közepéig a kiadatás az uralkodók politikai céljait szolgáló közigazgatási jellegű, az igazságszolgáltatástól független eljárás volt. Ekkor a mai értelemben vett kiadatási jog még nem alakult ki. A bűncselekmények üldözésére irányuló együttműködés többnyire éppen a politikai bűncselekményekre vonatkozott és gyakran irányult a követek bántalmazása által megsértett külföldi

378 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

állam kiengesztelésére. A XVIII. század közepétől Franciaország, majd példáját követve több más európai állam olyan szerződéseket kötött, amelyek a korábbi gyakorlattól eltérően, a katonaszökevényeken kívül a köztörvényes bűntettek elkövetőinek a kiadásáról is rendelkeztek. A XIX. század közepéig a kiadatás esetről esetre történő engedélyezés alapján bonyolódott, és csak ezt követően alakították ki a kiadatás állandó elveit. A törvénnyel szabályozott eljárásokban megkülönböztethető a tiszta közigazgatási, a tiszta bírói és a vegyes rendszer. A tiszta közigazgatási rendszerben a teljes kiadatási eljárás a közigazgatási hatóság előtt folyik. A tiszta bírói rendszerben az eljárás kizárólag a bíróságok hatáskörébe tartozik. Ez a rendszer a gyakorlatban nem működhet tökéletesen, mert a kiadatás során olyan kérdések is felmerülnek, amelyek célszerűségi, büntetőpolitikai és általános külpolitikai kérdésekkel függenek össze. A harmadik, ún. vegyes rendszerben a kiadatás anyagi és eljárási jogi feltételeinek a tisztázására a bíróság előtt lefolytatott kontradiktórius eljárás keretében kerül sor, de a kiadatás engedélyezésének vagy megtagadásának kérdésében a döntés joga rendszerint az igazságügy-minisztert illeti meg. Grotius szerint az államokat a nemzetközi jog arra kötelezi, hogy vagy kiadják, vagy tárgyalják a menekülő tettes ügyét. A modern kiadatási jogban az aut dedere aut punire/iudicare elvet nem tekintik a nemzetközi jog pozitív szabályának. A kiadatás jogalapját az államnak a belföldiekre és külföldiekre egyaránt kiterjedő területi felségjogában látják. Az állam ugyanazon a jogon, amelynek alapján a területén tartózkodó idegeneket megbüntetheti, őket más állam büntetőhatalma alá is utalhatja. Az államok maguk állapítják meg a kiadatás engedélyezésének feltételeit és azokat a bűncselekményeket is, amelyek miatt a kiadatást engedélyezik. Az aut dedere aut punire elv érvényesítésének a lényege tehát úgy pontosítható, hogy a kiadatás engedélyezése, ha annak alaki és anyagi feltételei fennforognak, a megkeresett állam nemzetközi jogi kötelessége. Ezzel szemben a kiadatás kérése már nem kötelesség, hanem jog, amelynek érvényesítését befolyásolhatják olyan célszerűségi szempontok, mint pl. annak mérlegelése, hogy az elkövető hazaszállításának a költségei arányban állnak-e a bűncselekmény súlyával és az okozott kár összegével. A kiadatás további feltétele a viszonosság érvényesítése, amely lehet állandó vagy esetről esetre biztosított viszonosság. Az állandó viszonosság kormánynyilatkozatok kicserélése útján történik. Abban az államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy meghatározott bűncselekmények miatt a területükre menekült elkövetőket meghatározott feltételek mellett egymásnak ki fogják szolgáltatni. Az állandó viszonosság lehet általános és részleges. Az általános állandó viszonosság esetén a kiadatási bűncselekmények meghatározására rendszerint azok büntetési tételére utalással (pl. legalább egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) történik, a részleges állandó viszonosság pedig csak a megállapodásban konkrétan megjelölt bűncselekményekre terjed ki. Az esetről esetre kikötött viszonosságnál a kiadatást engedélyező állam a kiadatásra a jövőre nézve nem vállal kötelezettséget, a kiadatást kérő állam pedig csak azt ígéri, hogy hasonló esetben a kiadatást ő is engedélyezni fogja. A Nemzetközi Jogi Intézet által 1880-ban elfogadott oxfordi határozat óta a viszonosság elvét inkább politikai, mint jogi követelménynek minősítik (Wiener). A viszonosság, mint a kiadatás politikai vagy nemzetközi jogi feltétele mellett a kettős inkrimináció a büntetőjogi feltétel. Az elmúlt évtizedekben azonban terjed az a nézet, hogy a kettős inkriminációt a közrendi klauzulával indokolt felváltani. A Nemzetközi Büntetőjogi Társaság X. Kongresszusán elfogadott határozat szerint pedig a kettős inkrimináció hiánya pótolható a kiadni kért személy beleegyezésével is. A kettős inkrimináción belül szűkítést jelent a kiadatási bűncselekmény kategóriája, amely a bűncselekmények felsorolása helyett a büntetési tételt tartalmazza ismérvként. Általánosan elismert alapelv, hogy a konkrét esetek eldöntésénél a megkereső és a megkeresett állam anyagi büntetőjogi szabályaira egyaránt figyelemmel kell lenni. A büntetés végrehajtása céljából történő kiadatásnál a kiszabott büntetés bizonyos minimuma a kiadatási bűncselekmény ismérve. A vizsgált pozitív feltételek mellett számos negatív feltétel is kialakult. Ilyenek pl. a bűncselekmény természete (pl. politikai, katonai, pénzügyi-gazdasági bűncselekmények), vagy a saját állampolgár kiadatásának tilalma. 1.3.2.2. 15.1.3.2.2. A magyar kiadatási jog története Az 1843. évi javaslat még kifejezetten a kiadatás megtagadásának álláspontjára helyezkedett és 1867-ig nem is beszélhetünk modern értelemben vett magyar kiadatási jogról. A Kiegyezés ezen a téren is új helyzetet teremtett, mert elismertük Ausztriának egyes előzőleg megkötött kiadatási szerződéseit, önálló kiadatási törvényt azonban nem alkottunk.

379 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A Csemegi-kódex hatálya idején a magyar kiadatási jognak három fő forrása volt: a kiadatási szerződés, a viszonosság és a törvény. A kódex szerződés hiányában kifejezetten a viszonosság feltételéhez kötötte a kiadatási gyakorlatot. Az 1961. évi V. törvény (Btk.) szintén a nemzetközi szerződést, a viszonosságot és a belső törvényt tekintette a kiadatási jog forrásának. Az indokolása utalt arra, hogy egyes államok külön kiadatási törvénybe foglalják össze mindazokat a szabályokat, amelyek a kiadatás kérdéseit rendezi, de hazánkban – akkor még – ilyen jogszabály megalkotására nem került sor. A kiadatás a nemzetközi együttműködés egyik kiemelkedően fontos területe, amely közvetlenül érinti az egyének jogait és szoros kapcsolatban áll az emberi jogok érvényesítésének biztosításával. A jogintézmény fontosságát jelzi, hogy több nemzetközi szervezet – így az Európa Tanács, és az Európai Unió – is foglalkozik a szabályozásával. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk eredményeként a jogharmonizáció immár ezen a területen is megvalósult. 1.3.2.3. 15.1.3.2.3. Kiadatás Magyarországról A Nbjt. tételes szabályai szerint: Magyarországon tartózkodó személy külföldi állam megkeresésére büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés büntetés, illetőleg szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából adható ki. A törvény a kiszabható, illetve a már kiszabott büntetés meghatározott időtartamához köti a kiadatás lehetőségét. Büntetőeljárás lefolytatása céljából akkor van helye kiadatásnak, ha az a cselekmény, amely miatt a kiadatást kérik, mind a magyar törvény, mind a megkereső állam törvénye szerint egy évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő; szabadságvesztés büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtás céljából pedig akkor, ha a kiszabott szabadságvesztés vagy az alkalmazott intézkedés még végrehajtható része hat hónapot meghalad. Nincs helye kiadatásnak, ha: a) az a bűncselekmény, illetőleg az a büntetés, amely miatt a kiadatást kérik, akár a megkereső államban, akár Magyarországon elévült, b) a kiadni kért személy e bűncselekményre vagy büntetésre nézve kegyelemben részesült, c) a megkereső államban a büntetőeljárás lefolytatásához szükséges magánindítványt, vagy más ezzel azonos hatályú indítványt nem terjesztették elő, illetve hozzájárulást nem adtak meg, d) magyar bíróság a kiadatás alapjául szolgáló cselekményt jogerősen elbírálta. Jelentős újításnak számít, hogy a Nbjt. immár lehetővé teszi magyar állampolgár kiadatását is, feltéve, ha a kiadni kért személy egyidejűleg más állam állampolgára is, és állandó lakóhelye külföldön van. Emellett formális kiadatási eljárás lefolytatása nélkül továbbadható külföldi államnak az a magyar állampolgár, akinek kiadatását Magyarország részére azzal a feltétellel engedélyezték, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárás, illetőleg kiszabott büntetés végrehajtásának befejezését követően e külföldi állam kiadatási kérelme teljesítésének céljából sor kerül továbbadására. Általában meg kell tagadni a menekült személyek kiadatását, kivéve, ha azt a menedékjogról szóló törvényben meghatározott biztonságos harmadik ország kéri. Ennélfogva a menedékes, a befogadott, valamint a menekültkénti, illetőleg menedékeskénti elismerését kérő külföldi annak az államnak, ahonnan elmenekült, nem adható ki. A Nbjt. a halálbüntetéssel, a specialitás elvével és a kiadatási kérelmek ütközésével kapcsolatban átveszi az Európa Tanács 1957-es egyezményének a vonatkozó rendelkezéseit. Ha a kiadatási kérelem alapjául szolgáló bűncselekmény miatt a megkereső állam törvényei halálbüntetés kiszabását teszik lehetővé, az igazságügyi és rendészeti miniszter a kiadatást csak abban az esetben engedélyezheti, ha a megkereső állam kellő biztosítékot nyújt arra, hogy amennyiben a kiadott személlyel szemben halálbüntetést szabnak ki, azt vele szemben nem hajtják végre. A specialitás szabályának célja az eljárás alá vont személy jogainak a védelme, továbbá annak megakadályozása, hogy a kiadatás jogintézményével visszaéljenek. Lényege, hogy a kiadott személlyel szemben csak a miatt a bűncselekmény miatt szabad az eljárást lefolytatni, amely miatt kiadták.

380 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Ennek értelmében a kiadni kért személy ellen az általa elkövetett olyan más bűncselekmény miatt, amire a kiadatást nem engedélyezték, a megkereső államban nem folytatható le büntetőeljárás, illetve nem foganatosítható személyi szabadságot korlátozó intézkedés, továbbá nem adható ki és nem adható át harmadik országnak. A megkereső országnak garantálnia kell azt is, hogy a kiadott személy a vele szemben a kiadatását követően lefolytatott büntetőeljárás vagy büntetés végrehajtásának befejezése után elhagyhatja a megkereső állam területét. A kiadatási kérelmek ütközéséről akkor beszélhetünk, ha ugyanazon személy kiadatása iránt egyszerre több állam terjeszt elő kérelmet. Ekkor a kiadatásról szóló döntésnél figyelemmel kell lenni különösen az elkövetés helyére, a kiadni kért személy állampolgárságára, a megkeresések érkezési sorrendjére, és ha a megkeresések különböző bűncselekményekre vonatkoznak, azok súlyára. A kiadatás iránti megkereséseket az igazságügyért felelős miniszter fogadja, és ha a közrendi záradék (Nbjt. 2. §-a) nem zárja ki annak teljesítését, haladéktalanul megküldi a Fővárosi Bíróságnak. A kiadatási ügyekben kizárólagos hatáskörrel a Fővárosi Bíróság jár el. Ha a kiadni kért személy ismeretlen helyen tartózkodik, a Fővárosi Bíróság elrendeli a kiadni kért személy felkutatását. Ha ez az intézkedés sikerre vezet, a rendőrség a kiadni kért személyt őrizetbe veszi, és a Fővárosi Bíróság elé állítja. A kiadatási őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat. Ha a kiadatás feltételei fennállnak, a bíróság elrendeli a kiadni kért személy kiadatási letartóztatását. A kiadatási letartóztatás legfeljebb hat hónapig tarthat, azt a Fővárosi Bíróság egy alkalommal legfeljebb hat hónappal meghosszabbíthatja. Ha a kiadatást szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kérik, a kiadatási letartóztatás tartama nem haladhatja meg a végrehajtandó szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés tartamát. A kiadatási letartóztatástól el kell határolni az ideiglenes kiadatási letartóztatást. Sürgős esetben – különösen, ha szökés veszélye áll fenn – a megkereső állam a kiadatási kérelem előterjesztése előtt is kérheti azon személy ideiglenes kiadatási letartóztatásának elrendelését, akinek kiadatása iránt megkeresést szándékozik előterjeszteni. Az ideiglenes kiadatási letartóztatás iránti megkeresést az Interpol Magyar Nemzeti Iroda (a továbbiakban: Interpol) útján is elő lehet terjeszteni. Az Interpol intézkedik a keresett személy kiadatás céljából történő őrizetbe vétele és a Fővárosi Bíróság elé állítása iránt. A Fővárosi Bíróság az ideiglenes kiadatási letartóztatás elrendelése során, amennyiben a kiadatás feltételei a rendelkezésre álló adatok alapján megállapíthatóak, tájékoztatja a kiadni kért személyt, hogy ha a kiadatáshoz hozzájárul, a formális kiadatási eljárás mellőzésével az igazságügyért felelős miniszter a kiadatáshoz hozzájárulhat a kiadatási kérelem megérkezése előtt is. A hozzájárulás nem vonható vissza. Ha a kiadni kért személy hozzájárul a kiadatáshoz, a bíróság az ideiglenes kiadatási letartóztatást elrendelő jogerős végzést az iratokkal együtt felterjeszti az igazságügyi és rendészeti miniszternek. Ez az ún. egyszerűsített kiadatás. A kiadatás kérdésében a döntés az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozik. Ha a bíróság határozata szerint a kiadatásnak a törvényben meghatározott feltételei nem állnak fenn, a kiadatást a bíróság határozatára utalással tagadja meg. Az igazságügyi és rendészeti miniszter döntéséről értesíti a megkereső külföldi államot. A kiadott személy átadásáról az Interpol a rendőrség közreműködésével gondoskodik. Ha a kiadatást az igazságügyi és rendészeti miniszter megtagadta, vagy a kiadott személyt a megkereső állam nem vette át, a büntetőeljárás megindításának vagy egyéb intézkedésnek a megfontolása céljából az igazságügyi és rendészeti miniszter az iratokat megküldi a legfőbb ügyésznek. Lehetőség van a kiadatás elhalasztására is, ha a kiadott személy ellen Magyarországon más bűncselekmény miatt eljárás van folyamatban, vagy szabadságvesztését tölti. Ilyenkor a kiadatással érintett személy átadását az igazságügyi és rendészeti miniszter az eljárás befejezéséig, illetőleg a büntetés végrehajtásának befejezéséig elhalaszthatja. Ha a kiadott személy átadását az igazságügyi és rendészeti miniszter elhalasztotta, a megkereső állam kérésére engedélyezheti, hogy sürgős eljárási cselekmény lefolytatása érdekében ideiglenesen átadják a megkereső államnak. A kiadni kért személy akkor adható át ideiglenesen, ha biztosított, hogy őt a megkereső államban őrizetben tartják, és meghatározott időn belül visszaadják. A kiadatási eljárás során a Fővárosi Bíróság engedélyezheti olyan tárgyak átadását a megkereső állam részére, amelyek a kiadatás iránti megkeresés alapjául szolgáló bűncselekmény eszközéül szolgáltak, vagy azokat az

381 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

elkövető e bűncselekmény útján szerezte meg, illetőleg a bűncselekmény útján megszerzett tárgyak helyébe léptek, vagy tárgyi bizonyítás eszközéül szolgálhatnak. E tárgyak átadását akkor is engedélyezni lehet, ha a kiadatást engedélyezték, de a kiadni kért személy átadására nem került sor. 1.3.2.4. 15.1.3.2.4. Külföldi állam megkeresése kiadatás iránt Szabályozza a Nbjt. azt az esetet is, amikor hazánk keres meg külföldi államot kiadatás iránt. Ilyen megkeresés büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés büntetés, illetőleg szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása érdekében terjeszthető elő a külföldi államnál. Ha külföldön tartózkodó olyan terhelt ellen kell büntetőeljárást lefolytatni, akivel szemben kiadatásnak van helye, a bíróság elfogatóparancsot bocsát ki, és az iratokat megküldi az igazságügyi és rendészeti miniszternek. Ha jogerősen kiszabott szabadságvesztést külföldön lévő terhelttel szemben kell végrehajtani, a büntetésvégrehajtási bíró elfogatóparancsot bocsát ki. Az elfogatóparancsot és a jogerős ítéletet meg kell küldeni az igazságügyi és rendészeti miniszternek. A kiadatási kérelem előterjesztéséről az igazságügyi és rendészeti miniszter dönt; döntéséről az elfogatóparancsot kibocsátó bíróságot értesíti. A kiadatási kérelem teljesítése esetén a kiadatási kérelem alapján külföldön történt fogva tartás idejét a bíróság által megállapított büntetésbe be kell számítani.

1.3.3. 15.1.3.3. A büntetőeljárás átadása és átvétele; feljelentés külföldi államnál 1.3.3.1. 15.1.3.3.1. A büntetőeljárás átadása A büntetőeljárások átadásának gyakorlata főként a közlekedés fejlődéséhez kapcsolódóan alakult ki, mert legtöbbször a külföldön okozott közlekedés balesetek miatt indult eljárások átadására került sor. E tárgyban az Európa Tanács keretében multilaterális szerződés is született (a Közlekedési bűncselekmények büntetéséről szóló, 1964-ben kelt egyezmény). Az államok együttműködésének elsődleges célja ebben az esetben is az igazságszolgáltatás hatékony működtetése, az eljárás átadása azonban további célokat is szolgál. Alkalmas lehet arra, hogy a joghatósági konfliktusokat mérsékelje és javítsa az elkövetők társadalmi rehabilitációjának az esélyeit. A jogintézmény alkalmazásának a lehetősége döntően attól függ, hogy milyen szemlélet mellett használjuk. Az ENSZ Bűnmegelőzési Szervezete alapelveként deklarálta, hogy amennyiben a terhelt a megkereső államban letartóztatásban van, akkor az eljárás átadásához ugyanúgy kell a hozzájárulása, mint a büntetés végrehajtásának az átadása esetén. Mások (pl. J. Schutte) véleménye szerint az eljárás átadására csak akkor kerülhet sor, ha az elkövető elhagyta a bűncselekmény elkövetésének helye (a locus delicti) szerinti államot, mert egyébként az eljárás és az elkövető együttes átadása a burkolt kiadatás egyik esete lenne. Az eljárás átadása hagyományosan a párhuzamos vagy konkuráló joghatóságon alapul, amikor az együttműködésben részes mindkét állam saját joghatósággal rendelkezik. Ez az egyiknél a területi elven, a másik államnál pedig többnyire az aktív személyi elven alapul; a kontinentális rendszerben a területi és a személyi joghatóság rendszerint konkurál egymással. Ha viszont egy kontinentális jogrendszerű állam és egy common law rendszerű állam között kerül sor az eljárás átadására, akkor már szükség lehet kisegítő elv alkalmazására. A common law rendszerű államok az aktív személy elven alapuló joghatóságot csak szűk körben érvényesítik, ezért az együttműködést szabályozó szerződések a képviseleti elven alapuló rendelkezéseket is tartalmaznak. Az eljárás átadása az elkövető reszocializációját is szolgálhatja, mivel az eljárás idejére nem szakítják ki megszokott társadalmi környezetéből. Hátránya lehet viszont, hogy a bizonyítékok az elkövetés helyén rendszerint könnyebben összegyűjthetők, s ez egyaránt vonatkozik a mentő körülményekre is. A büntetőeljárás átadásának kezdeményezésére akkor kerülhet sor, ha célszerű, hogy az eljárást más állam hatósága folytassa le. A büntetőeljárás átadása – a sértett jogos érdekeit is mérlegelve – különösen akkor célszerű, ha a) a Magyarországon tartózkodó terhelt annak az államnak az állampolgára, amelynek részére az eljárás átadása történik, vagy abban az államban van az állandó lakóhelye, illetve a szokásos tartózkodási helye, 382 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

b) a terhelt az eljárás során külföldön tartózkodik, kiadatásnak nincs helye, kiadatását megtagadták, vagy kiadatási kérelem előterjesztésére nem kerül sor. A törvény meghatározza a büntetőeljárás átadásának kötelező eseteit is (Nbjt. 37/A. §). Eszerint a büntetőeljárás átadása kötelező, ha a magyar büntető joghatóság alá tartozó ügyben (Btk. 3–4. §), a külföldi által belföldön, valamint a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekmény üldözéséről a Magyar Köztársaság törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben lemondott. A büntetőeljárás átadását a vádirat benyújtásáig az ügyész a legfőbb ügyésznél, azt követően a bíróság az igazságügyért felelős miniszternél kezdeményezi. A büntetőeljárás átadásáról a legfőbb ügyész, illetőleg a miniszter dönt. A döntésről a külföldi hatóságoknak a büntetőeljárás átadása céljából történő megkeresésével egyidejűleg az ügyészt, illetőleg a bíróságot értesíteni kell. Ha a külföldi hatóság az eljárást átveszi, a legfőbb ügyész, illetőleg az igazságügyért felelős miniszter erről szóló értesítése alapján az ügyész, illetőleg a bíróság az eljárást megszünteti. A terhelt átadásáról az Interpol a rendőrség közreműködésével gondoskodik. Ha a megkeresett állam a terheltet nem veszi át, vagy ha a terhelt kivonja magát a külföldi eljárás alól, a fenti jogcímen megszüntetett büntetőeljárást folytatni lehet. 1.3.3.2. 15.1.3.3.2. A büntetőeljárás átvétele Külföldi állam igazságügyi hatósága előtt folyó büntetőeljárás e hatóság megkeresésére akkor vehető át, ha a terhelt magyar állampolgár, vagy Magyarországra bevándorolt nem magyar állampolgár. A büntetőeljárás átvételéről a legfőbb ügyész dönt. Az átvett eljárást befejező határozatról a legfőbb ügyész értesíti a megkereső külföldi hatóságot. Előfordulhat, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény a magyar törvény szerint csak magánindítványra üldözendő. Ha a külföldi eljárásban a magánindítványt az arra irányadó jogszabályok szerint előterjesztették, azt az átvett eljárásban is szabályszerűen előterjesztettnek kell tekinteni. Ha a külföldi eljárásban azért nem terjesztettek elő magánindítványt, mert a megkereső hatóság országának törvényei szerint magánindítvány előterjesztése nem szükséges, a jogosultat fel kell hívni a magánindítvány előterjesztésére. A magánindítvány előterjesztésére nyitva álló határidőt [Be. 173. § (3) bekezdés] a felhívás kézbesítésétől kell számítani. 1.3.3.3. 15.1.3.3.3. Feljelentés külföldi államnál Ha nem került sor a büntetőeljárás átadására, a terhelt a büntetőeljárás során külföldön tartózkodik, és a tárgyalás a távollétében nem tartható meg, a vádirat benyújtásáig az ügyész a legfőbb ügyésznél, azt követően a bíróság az igazságügyi és rendészeti miniszternél kezdeményezheti feljelentés megtételét az ügy elbírálására joghatósággal rendelkező más államnál. A feljelentés megtételéről a legfőbb ügyész vagy az igazságügyi és rendészeti miniszter dönt, s erről az ügyészt, illetve a bíróságot értesíti. Az ügyész, illetőleg a bíróság az értesítés alapján az eljárást megszünteti. Az eljárásnak e jogcímen történt megszüntetése nem akadálya a büntetőeljárás későbbi folytatásának.

1.3.4. 15.1.3.4. A külföldi ítélet érvénye és a szabadságvesztés büntetés, a szabadságelvonással járó intézkedés, valamint a vagyonelkobzás vagy az elkobzás végrehajtásának átvétele és átadása 1.3.4.1. 14.1.3.4.1. A külföldi ítélet érvényének elismerése A bűnüldözés és az igazságszolgáltatás terén folyamatosan és intenzíven bővülő nemzetközi kapcsolatainkban mind gyakrabban merül fel az igény, hogy a hazai bíróságok a külföldi ítéletek érvényét a magyar bíróságok ítéletével azonos érvényűnek ismerjék el. Ez szükségtelenné teszi idehaza az eljárás megismétlését, másrészt pedig biztosíthatja a magyar állampolgárokkal szemben külföldön kiszabott büntetések végrehajtásának átvételét. A külföldi ítélet érvényének elismerése egyúttal azt is eredményezi, hogy ahhoz ugyanazok a büntetőjogi következmények (pl. visszaesés, mentesítés) kapcsolódnak, mint a hazai bíróságok által meghozott ítélethez. Nbjt. 47. § (1) A külföldi bíróság jogerős ítélete a magyar bíróság ítéletével azonos érvényű, ha az elkövetővel szemben külföldön folyamatban volt eljárás, valamint a kiszabott büntetés, illetve alkalmazott intézkedés nem ellentétes a magyar jogrenddel. 383 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

(2) Ha a magyar joghatóság alá tartozó személy cselekményét külföldi bíróság már elbírálta, és a külföldi bíróság nem a magyar hatóságok feljelentése alapján vagy a büntetőeljárás átadása folytán járt el, a büntetőeljárás megindításáról a legfőbb ügyész határoz. Ebben az esetben a külföldön végrehajtott büntetést, előzetes fogvatartást, valamint házi őrizetet a magyar bíróság által kiszabott büntetésbe be kell számítani. (3) Ha a magyar bíróság a külföldi ítélet érvényét elismerte, úgy kell tekinteni, hogy a cselekményt a magyar bíróság jogerősen elbírálta. (4) Külföldi bíróság ítéletén törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződéssel, továbbá az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa kötelező határozatával létrehozott nemzetközi büntető bíróság jogerős ítéletét is érteni kell. A külföldi ítélet érvényének elismerésére vonatkozó – korábban a Btk. 6. §-ában rögzített – rendelkezéseknek az Nbjt. IV. fejezetében történő elhelyezése folytán az Nbjt. I. Fejezetében található általános szabályok a külföldi ítélet elismerésére is vonatkoznak. A korábbi btk.-beli szabályozástól eltérően a törvény ezért nem rendelkezik külön a kettős büntetendőségről, mint az elismerés feltételéről, illetve a politikai és a katonai bűncselekményekkel kapcsolatos akadályokról. Ma még a társadalmi rendszerek és a jogrendszerek különbözősége folytán nem volna helyes, ha minden külföldi büntetőbíróság ítéletét a magyar bíróság ítéletével azonos érvényűnek tekintenénk, ezért a külföldi bíróság ítélete csak akkor lehet azonos érvényű a magyar bíróság ítéletével, ha az nem ellentétes a magyar jogrenddel. Ha a törvényi feltételek hiányában a külföldi bíróság ítélete nem azonos érvényű a magyar bíróság ítéletével, a magyar büntetőtörvény hatálya alá tartozó személy cselekményének külföldön történt elbírálása ellenére helye van idehaza büntetőeljárás lefolytatásának. Az eljárás ismételt lefolytatása azonban nem mindig szükséges. (Szükségtelen például, ha a magyar bíróság előre láthatóan nem szabna ki súlyosabb büntetést.) Ezért ilyen esetekben a büntetőeljárás megindításáról a legfőbb ügyész határoz. A legfőbb ügyész eljárás megindítását elrendelő határozatának a hiánya büntethetőséget kizáró ok [22. § i) pont]. Amennyiben a legfőbb ügyész a büntetőeljárás lefolytatását elrendeli, méltánytalan lenne, ha az elkövető ugyanazon bűncselekmény miatt kétszeres büntetést állna ki. Ezért a külföldön végrehajtott büntetést, valamint az ott kiállott előzetes fogva tartást be kell számítani a magyar bíróság által kiszabott büntetésbe. Az előzetes fogva tartás beszámítására ebben az esetben is a 99. § rendelkezései az irányadók. A nemzetközi bűnügyi együttműködés mai szintjén a magyar jognak már nemcsak a külföldi ország bíróságainak ítéleteit kell elismernie, hanem a törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatával létrehozott nemzetközi büntetőbíróságok ítéleteit is. Még a XIX. században is az volt az uralkodó nézet, hogy egyik állam a másik állam büntetőbíróságának az ítéletét nem hajtja végre. A büntetés-végrehajtás tehát csak az adott országon belül lefolytatott bírósági eljárást követhette, és nem valósulhatott meg egy külföldi állam megkeresése alapján, azaz jogsegély keretében. Az uralkodó nézetnek megfelelően a magyar és az osztrák Büntető Törvénykönyv egyaránt kimondta, hogy a külföldi büntető hatóság ítéletét nem lehet belföldön végrehajtani. Legfeljebb a büntetőbíróság ítéletében kiszabott vagyoni jellegű büntetések végrehajtására kerülhetett sor a másik állam területén, ha az elítéltnek ott volt a vagyona. Irányadó volt ez a gyakorlat a common law országaiban is. A külföldi büntetőítélet végrehajtását tagadó nézet megváltoztatását csak a II. világháborút követő nagy néptömeg-mozgás kényszerítette ki, s ennek jogi következményei az 1970-es években jelentkeztek. A változás összhangban állt azzal is, hogy a bűnügyi jogsegély célja immár nem kizárólag a bűn üldözése, mert további célként jelent meg az elkövető reszocializációja is. Az pedig nem kétséges, hogy a reszocializációt a hazai környezetben végrehajtott büntetés eredményesebben szolgálhatja. Ezért olyan megoldások is születtek, hogy az eljárást az elkövetés helyén kell lefolytatni, de a kiszabott büntetést már hazai környezetben indokolt végrehajtani. A külföldi büntető ítélet végrehajtására döntően a hasonló politikai, szociális, kulturális helyzetű és jogrendszerű államok együttműködése során kerül sor, ahol a jogértelmezés is hasonló elvi-elméleti alapokon áll. Vannak továbbá általános garanciális feltételei. A külföldi ítélet végrehajtása nem sértheti az ország közrendjét, nem sérthet alapvető nemzeti érdekeket, és az eljárásban biztosítani kell az alapvető emberi jogok érvényesülését. További követelmény, hogy az ítélethozatalt megelőző eljárás megfeleljen az azzal szemben támasztott alapvető 384 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

elvárásoknak; biztosítsák a védelmet, a bíróság a vádlottat személyesen hallgassa meg, és a terhelt bűnösségét a hatóságoknak bizonyítania kell. A külföldi büntető ítélet végrehajtására szolgál az ún. exequatur eljárás, amelyben a hazai bíróság a külföldi ítéletet végrehajthatóvá nyilvánítja. A bíróság ebben az eljárásban azt vizsgálja, hogy a külföldi bíróság ítélete harmonizál-e a saját jogrendszer alapvető elveivel, és csak annyi változtatást eszközöl, amennyi elengedhetetlenül szükséges. Ha pedig a jogi és az emberiességi megfontolások kerülnek ellentétbe egymással (mert pl. a marasztaló döntést olyan eljárásban hozták, amely nem felel meg a civilizációs standardoknak), e konfliktus feloldásának eszköze legfeljebb az lehet, ha az elítéltnek formálisan jogot biztosítanak arra, hogy büntetése végrehajtásának az átadását kérje. Ekkor tehát a humanitárius szempontok a merev jogi értékelés fölé kerülhetnek. 1.3.4.2. 15.1.3.4.2. Külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának átvétele A külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtását akkor lehet átvenni, ha az elítélt a végrehajtás átvételéhez hozzájárult. Hazai jogunkban is érvényesül tehát az a nemzetközileg elfogadott követelmény, hogy az alapvető emberi jogok védelme érdekében a büntetés-végrehajtás átvételének általános elengedhetetlen feltétele az elítélt beleegyezése. További konjunktív feltétel, hogy az átvétel iránti kérelemnek az igazságügyi és rendészeti miniszterhez történő érkezésekor az elítéltnek legalább egy év letöltendő büntetése van hátra, vagy a büntetés határozatlan időre szól. Az átvétel harmadik feltétele, hogy az elítélt magyar állampolgár és állandó lakóhelye Magyarországon van, illetőleg Magyarországra bevándorolt nem magyar állampolgár. Nem vehető át a végrehajtás, ha a külföldi elítélés alapjául szolgáló cselekményt magyar bíróság már jogerősen elbírálta. E rendelkezésben a ne bis in idem általános tilalma fogalmazódik meg. A büntetés-végrehajtás átadásának eljárási szabályai a következők: A büntetés végrehajtásának átadása iránti külföldi megkereséseket az igazságügyi és rendészeti miniszter fogadja, és ha a Nbjt. 2. §-a szerinti közrendi záradék nem zárja ki annak teljesítését, megküldi a Fővárosi Bíróságnak. A Fővárosi Bíróság a külföldi ítéletet megvizsgálja, és határozatot hoz arról, hogy a büntetés végrehajtásának a törvény szerinti feltételei fennállnak-e. Határozatát – mely ellen nincs helye fellebbezésnek – az iratokkal együtt megküldi az igazságügyi és rendészeti miniszternek. A büntetés végrehajtásának átvételéről az igazságügyi és rendészeti miniszter dönt. Ha a bíróság határozata szerint a büntetés végrehajtása átvételének a Nbjt. szerinti feltételei nem állnak fenn, a megkeresést a bíróság határozatára utalással utasítja el. Döntéséről az igazságügyi és rendészeti miniszter értesíti a megkereső külföldi államot. A büntetés végrehajtásának átvétele esetén az elítélt átvételéről az Interpol a rendőrség közreműködésével gondoskodik. A külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtására átvett elítéltet az eljárás befejezéséig a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben kell fogva tartani. A büntetés-végrehajtás átvétele tárgyában indított bűnügyek elbírálása a Fővárosi Bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik. A büntetés végrehajtásának átvételét követően az ügyész indítványára a Fővárosi Bíróság tárgyaláson a külföldi ítélet alapján az elítélt átvételétől számított három hónapon belül a külföldi bíróság által kiszabott büntetés nemének, illetve végrehajtási fokozatának megfelelő és azzal azonos tartamú szabadságvesztést állapít meg. Ha a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés a nemét, illetve végrehajtási fokozatát vagy tartamát illetően nem egyeztethető össze a magyar törvénnyel, a Fővárosi Bíróság a magyar törvény szerint az ítélet alapjául szolgáló azonos bűncselekményre előírt büntetési tétel keretein belül állapítja meg a büntetést. Ennek a büntetésnek a nemét, a végrehajtási fokozatát, valamint a tartamát tekintve a lehető legnagyobb mértékben meg kell felelnie annak a büntetésnek, amelyet a külföldi bíróság kiszabott, és a büntetés tartama nem lehet hosszabb a külföldi bíróság által kiszabott büntetés tartamánál. Az ügyben külföldön és az átvételi eljárásban fogva tartásban töltött időt, a Fővárosi Bíróság által megállapított büntetésbe be kell számítani. A feltételes szabadságra bocsátásra és a büntetés végrehajtására a magyar jogot kell alkalmazni. 1.3.4.3. 15.1.3.4.3. Magyar bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának átadása A Nbjt. lehetőséget biztosít a magyar bíróság által jogerősen kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának más állam részére történő átadására is feltéve, hogy a következő két feltétel megállapítható: a) a külföldi állam kötelezettséget vállal a büntetés még végre nem hajtott részének végrehajtására, és b) az elítélt a végrehajtás átengedéséhez hozzájárult. E hozzájárulás nem vonható vissza. 385 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A magyar állampolgár elítélttel szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtása átadásának további feltétele az, hogy állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye külföldön van. Értelemszerű feltétel, hogy az átengedés az elítélt átadásával jár együtt. A végrehajtás átadása iránt az igazságügyi és rendészeti miniszter keresi meg a külföldi államot. Az elítélt átadásáról az Interpol a rendőrség közreműködésével gondoskodik. Ha a végrehajtást átvették, az elítélttel szemben a büntetés végrehajtását csak akkor lehet Magyarországon folytatni, ha a végrehajtást átvevő államban az elítélt kivonta magát a végrehajtás alól. Ha a végrehajtás átengedését követően az ítéletet perújítás vagy felülvizsgálat folytán megváltoztatják, vagy a végrehajtás közkegyelmi rendelkezés alapján nem folytatható, illetve a büntetés tartama csökken, az átvevő államot erről értesíteni kell. 1.3.4.4. 15.1.3.4.4. Külföldi bíróság által elrendelt szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtásának átvétele és magyar bíróság által elrendelt szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtásának átadása A végrehajtandó szabadságvesztés büntetés végrehajtásának átvételére és átadására vonatkozó szabályok értelemszerű alkalmazásával a külföldi bíróság által elrendelt szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtását is át lehet venni, illetve a magyar bíróság által elrendelt ilyen intézkedés végrehajtását át lehet adni. A külföldi bíróság által elrendelt intézkedés azonban csak akkor vehető át, ha a magyar jog ismer azonos vagy hasonló intézkedést vagy büntetést. 1.3.4.5. 15.1.3.4.5. A vagyonelkobzás vagy az elkobzás végrehajtásának átvétele A külföldi bíróság által kiszabott, végrehajtható vagyonelkobzás, illetőleg elkobzás végrehajtását nemzetközi szerződés alapján, erre vonatkozó megkeresés esetén át kell venni. A bíróság az Nbjt. vonatkozó rendelkezései, valamint a nemzetközi szerződések alapján megvizsgálja, hogy a vagyonelkobzás vagy elkobzás végrehajtásának átadása iránti megkeresés teljesítésének feltételei fennállnak-e, és ennek alapján rendelkezik a vagyonelkobzásra vagy elkobzásra vonatkozó külföldi ítélet elismeréséről és végrehajtásának átvételéről. 1.3.4.6. 15.1.3.4.6. A vagyonelkobzás vagy az elkobzás végrehajtásának átadása A magyar bíróság által jogerősen elrendelt vagyonelkobzás, illetőleg elkobzás végrehajtása – ha azt nemzetközi szerződés lehetővé teszi – azon külföldi állam részére átadható, amelynek területén a vagyonelkobzás alá tartozó vagyon vagy az elkobzás alá eső dolog található. A bíróság a jogerős, vagyonelkobzást, illetőleg elkobzást elrendelő határozatának külföldön történő végrehajtására irányuló, a vonatkozó nemzetközi szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelő kérelmét a külföldi államhoz történő továbbítás végett megküldi az igazságügyért felelős miniszternek. A végrehajtás átadása iránt az igazságügyért felelős miniszter keresi meg a külföldi államot.

1.3.5. 15.1.3.5. Eljárási jogsegély A XIX. századig nemzetközi bűnügyi jogsegélynek neveztek minden olyan közreműködést, amelyet az egyik ország igazságszolgáltatási hatósága nyújtott egy másik országnak, annak kérelmére. Az ún. „egyéb” (más elnevezéssel: „kis”, „más”) jogsegély fogalma csak a XIX. század közepén alakult ki a kiadatástól való megkülönböztetés érdekében, és átfogott minden egyéb, a kiadatáson túli együttműködési formát. Ezt nevezi a Nbjt. eljárási jogsegélynek. Kezdetben ugyanazok voltak alkalmazásának általános feltételei, mint a kiadatásnak, mára azonban többnyire már nem követelik meg a kettős inkriminációt mondván, hogy az együttműködés az elkövető üldözése mellett az ő javát is szolgálhatja (ha pl. mentő bizonyítékok beszerzésére irányul). Ezért a kettős inkrimináció hiánya helyett a közrendi klauzula lehet jogalap a megkeresés teljesítésének a megtagadására, ha az állam azt nem kívánja teljesíteni. Bizonyos fajta (pl. politikai, vagy katonai) bűncselekmények miatt folyó eljárásban továbbra sem kerülhet sor eljárási jogsegély nyújtására. Az eljárási jogsegélyt a másik állam megkeresésére nyújtják. A megkeresés szabja meg a jogsegély terjedelmét, ezért vagy az ország belső jogának vagy nemzetközi szerződésnek kell részletesen rögzíteni a megkeresés elengedhetetlen feltételeit. Azoknál az eljárási cselekményeknél, ahol a kettős inkrimináció a megkeresés teljesítésének rendszerinti feltétele, nem csak az eljárás alá vont személyét, hanem azt a bűncselekményt is meg

386 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

kell jelölni, amely miatt az eljárás folyik, mert csak így lehet megállapítani, hogy e bűncselekmény a megkeresett államban is büntetendő-e, illetve büntethető-e. Nemzetközi jogi megoldást igényel a bűnügyi együttműködés akkor is, ha a külföldi állam képviselői részt kívánnak venni a megkeresésük alapján folyó eljárásban. Ehhez ugyanis a fogadó állam hozzájárulása nélkülözhetetlen, mert a más állam területén végrehajtott büntetőeljárási cselekmények egyébként a belső szuverenitás megsértését jelentenék. Kérelemre a megkeresett állam hatóságai biztosíthatják annak a lehetőségét, hogy külföldi személyek a megkeresésben foglaltak teljesítésekor jelen legyenek, kérdéseket tegyenek fel, illetve észrevételeket tegyenek. Korábban az egyéb bűnügy jogsegély (is) diplomáciai csatornákon bonyolódott. A gyakorlatban a hosszadalmas eljárás gyakran gátolta az eredményes együttműködést. Ezért az utóbbi évtizedekben egyre erőteljesebb az a törekvés, hogy a diplomáciai utat az igazságügyi minisztériumok közötti, majd pedig az eljáró hatóságok közötti közvetlen kapcsolattal váltsák fel. Ma már ugyanis nem csak a tisztességes (fair) eljáráshoz való jog számít alapvető emberi jognak, hanem garanciális követelmény az eljárás időszerű (megfelelően gyors) lefolytatása is. 1.3.5.1. 15.1.3.5.1. Eljárási jogsegély nyújtása külföldi hatóság részére A Nbjt. feljogosítja a magyar hatóságokat arra, hogy a külföldi hatóság megkeresésére eljárási jogsegélyt nyújtsanak. Az eljárási jogsegély konkrét formáit nem sorolja fel taxatívan, csak példálózó meghatározást ad. Eszerint az eljárási jogsegély kiterjedhet különösen nyomozási cselekmények teljesítésére, bizonyítási eszközök felkutatására, a terhelt és a tanú kihallgatására, a szakértő meghallgatására, szemlére, házkutatásra, motozásra, lefoglalásra, a Magyarországon való átszállításra, a büntetőeljárással kapcsolatos iratok, tárgyak megküldésére és iratok kézbesítésére, külföldön büntetőeljárás alá vont magyar állampolgár bűnügyi nyilvántartásban szereplő személyes és egyéb adatairól való felvilágosítás adásra, vagy az ideiglenes átadásra. A törvény a nemzetközi gyakorlatban kialakult elvekhez igazodva a kettős inkrimináció hiányában is lehetővé teszi az eljárási jogsegély teljesítését, feltéve, hogy a megkeresett állam e tekintetben is biztosítja a viszonosságot. Az eljárási jogsegély teljesítése során a magyar büntetőeljárási szabályok szerint kell eljárni. A megkereső hatóság kérelmére azonban más eljárási módot is alkalmazni lehet, ha ez nem összeegyeztethetetlen a magyar jogrendszer alapelveivel. Ha a jogsegély iránti megkeresésben kérik, a megkeresést teljesítő magyar igazságügyi hatóság az eljáró külföldi hatóságot kellő időben értesíti a megkeresés teljesítésének helyéről és idejéről. Amennyiben az eljáró külföldi hatóság képviselője jelen kíván lenni a megkeresés teljesítésénél, részére, illetőleg az előtte folyó büntetőeljárásban részt vevő és általa megjelölt személyek részére ezt a megkeresést teljesítő bíróság vagy az ügyész engedélyezheti. Ha az eljárás során a külföldi hatóság jelen lévő képviselője az eredeti megkeresést kiegészítve további bizonyítás felvételét kéri, e kérelmét a lehetőséghez képest teljesíteni kell. Az eljárási jogsegély iránti megkereséseket a legfőbb ügyész fogadja, és – ha a jogsegély teljesítésének e törvényben meghatározott előfeltételei fennállnak – gondoskodik azoknak az általa a jogsegély teljesítésére kijelölt ügyészhez történő eljuttatásáról. Ha a külföldi igazságügyi hatóság az eljárási jogsegélynek kifejezetten bíróság által történő teljesítését kéri, vagy ha az a magyar jog szerint a bíróság által teljesíthető, a legfőbb ügyész a jogsegélykérelmet megküldi az igazságügyért felelős miniszternek, aki azt a teljesítés végett az illetékes bíróságnak továbbítja. A megkeresés teljesítését követően, illetőleg ha a megkeresés teljesítése elháríthatatlan akadályba ütközik, vagy ha a megkeresés teljesítése során olyan körülmények merülnek fel, amelyek folytán a Nbjt. rendelkezései szerint nincs helye az eljárási jogsegély iránti megkeresés teljesítésének, az iratokat az akadály megjelölésével az ügyész a legfőbb ügyésznek, a bíróság pedig az igazságügyi és rendészeti miniszternek küldi meg. Az eljárási jogsegély teljesítéséről a legfőbb ügyész, illetőleg az igazságügyért felelős miniszter értesíti a megkeresést előterjesztő igazságügyi hatóságot. 1.3.5.2. 15.1.3.5.2. Külföldi hatóság megkeresése eljárási jogsegély iránt A külföldi igazságügyi hatósághoz intézett megkereséseket a bíróság az igazságügyért felelős miniszternek, az ügyész a legfőbb ügyészhez küldi meg továbbítás végett.

387 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Az eljárási jogsegély következtében a büntetőügyekben eljáró magyar hatóság idézésére külföldről megjelenő tanú vagy szakértő ellen büntetőeljárás nem indítható, illetve nem folytatható azon cselekmény miatt, amelyet az országba történő beutazása előtt követett el. Ez a mentesség azonban nem illeti meg a tanút, a szakértőt 8 nappal azt követően, hogy az eljáró hatóság beleegyezésével az ország területét elhagyhatta volna, továbbá, ha később ide önként visszatért [Nbjt. 74. § (1)–(2) bek.]. A külföldön tartózkodó személy számára szóló idézés esetén az illető személy hatóság előtti megjelenésének kikényszerítésére nincs törvényes lehetőség. Ha a magyar bíróság vagy az ügyész idézésére nem jelenik meg, a Be.-nek az idézéssel szembeni mulasztásra vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók.

1.4. 15.1.4. Bűnügyi együttműködés Európában az 1950-es évektől napjainkig A büntetőjog és a büntetőeljárási jog a társadalmi és a nemzeti érdekek védelmének hatékony eszköze. Hagyományosan a jogrendszer olyan része, amelyet az államok a szuverenitás mellőzhetetlen elemének tekintenek. Napjainkra azonban már a büntető igazságszolgáltatásra is az egyre szorosabbá váló nemzetközi együttműködés a jellemző. Európában a gazdasági és politikai integráció a XX. század második felében az államok szoros összekapcsolódását és kölcsönös függését hozta létre, amely az állami szuverenitás jelentős mértékű korlátozásával jár. Az államok külső szuverenitásának relativizálódása szükségszerűen érintette a büntető anyagi és eljárási jogot is, hiszen a szociális stabilitást és azon keresztül magát az integrációt veszélyeztető nemzetközi bűnözés elleni küzdelem az államok összefogását igényli. A mindennapi gyakorlatban az együttműködés legbiztosabb alapja a tradicionális értékek kölcsönös tiszteletben tartása és elfogadása. Ez a megközelítés a kormányközi együttműködést helyezi előtérbe a szupranacionalizmussal szemben. Az európai bűnügyi együttműködés két centruma – az Európa Tanács és az Európai Unió „Harmadik Pillére” – is a kormányközi együttműködésből indult ki, ám az Unióban a belső határok felszámolása új helyzetet teremtett. Az eltérő politikai súlyú és különböző tradíciókkal rendelkező államok érdekeit úgy kell összhangba hozni, hogy az az integráció védelmét és fejlődését szolgálja.

1.4.1. 15.1.4.1. A büntetőjog harmonizációjának nemzetközi fórumai Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) egyezményei képezik az alapját az Unió bel- és igazságügyi együttműködésének is. Az ENSZ 5 évenként megrendezendő bűnüldözési konferenciái világméretű fórumot jelentenek a kriminálpolitikai kérdések megválaszolására. Így pl. a 2000-ben Nápolyban megtartott konferencián a szervezett bűnözés elleni küzdelemről fogadtak el jelentős dokumentumokat. Az ENSZ a pénzmosás, a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció, az emberkereskedelem stb. területén is fellépett mintajogszabályok megalkotásával. 1923-ban Bécsben alapították meg a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Bizottságát (International Criminal Police Commission – ICPC), amely Európára korlátozva működött. 1946-ban Brüsszelben 19 ország képviselői megalakították a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezetét (INTERPOL), amelynek székhelye Párizs. Az INTERPOL nem számít kormányközi szervezetnek és ezért nincs is nemzetközi jogalanyisága. Tagjai az államok bűnügyi rendőrhatóságai, jelenleg 184 ország a tagja. Az INTERPOL 1956-ban módosított alapító okmányának 2. cikke szerint az INTERPOL célja a bűnügyi rendőrhatóságok közötti legszélesebb körű együttműködés biztosítása és támogatása az egyes államokban hatályos jogszabályok keretein belül és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának szellemében, továbbá mindazon intézmények létesítése és fejlesztése, amelyek hatásosan hozzájárulhatnak a köztörvényi

388 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

bűncselekmények megelőzéséhez és üldözéséhez. Az INTERPOL 1972-ben székhelyegyezményt kötött Franciaországgal. Az egyezmény nemzetközi kormányközi szervezeti státuszt biztosít az INTERPOL-nak. Az INTERPOL szervei: a Közgyűlés, a Végrehajtó bizottság, a Főtitkárság, a Nemzeti Irodák és a Tanácsadók. Az együttműködés a Nemzeti Irodák között bonyolódik. Magyarország 1952-ig volt tagja az INTERPOL-nak, majd 1981-ben vették fel újra. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD – Organization for Economic Co-operation and Develpoment) a fejlett ipari országok nemzetközi együttműködését szolgálja és fő célja a kereskedelem- és fejlesztési politika összehangolása. Eredetileg 1948-ban, mint Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC – Organization for European Economic Cooperation) alakult a II. világháborút követően a Marshall Terv-ből folytatott európai újjáépítés feladatainak igazgatására. Tagságát később kiterjesztették Európán kívüli államokra is, majd 1961-től működik, mint OECD. A jelenleg 30 teljes jogú tagot számláló szervezetnek minden európai uniós tagállam a tagja. Az OECD már 1985-ben részletes ajánlásokat fogalmazott meg a számítógépes bűnözés visszaszorítására. 1997ben Egyezményt fogadott el a külföldi hivatalos személyek megvesztegetéséről a nemzetközi üzleti tranzakciókban, amelyhez hazánk még abban az évben csatlakozott, majd a Btk. 1998. évi módosítása során annak rendelkezéseit a Btk.-ba „A nemzetközi közélet tisztasága ellen bűncselekmények” címmel be is építette. 1975 óta évente egyszer, gazdaságpolitikai csúcstalálkozón vitatja meg a világgazdaság problémáit a G7, majd a G8, a hét legnagyobb gazdasági súlyú ipari ország (Kanada, Franciaország, Japán, Nagy-Britannia, Németország, USA, Olaszország) 1996 óta Oroszország bevonásával. Ez a szervezet is törekszik a büntetőjog harmonizálására, elsősorban a szervezett bűnözés elleni fellepés hatékonyságának fokozása érdekében. A terrorizmus leküzdésére létrehozott szakértői találkozó mellett a pénzmosás megelőzésére Pénzügyi Intézkedések Munkacsoportot is létrehozott (FATF – Financial Actions Task Force). Az Európa Tanács, mint az emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia letéteményeseként működő nemzetközi szervezet, a politikai, szociális és kulturális együttműködés megszilárdítására törekszik. Már megalakulása (1949) óta megfelelő szellemi és tárgyi erőforrásokkal rendelkezik, amely alkalmas egy büntetőjogi együttműködés kidolgozására. A II. világháborút követően Európában a természetjogi iskola újjáéledésének következményeként a nemzetközi (értsd: nemzetek közötti) jog mellett megjelent a nemzetek feletti jog, amely egy új közös erkölcsi és jogi értékrend megteremtésére irányult. Az Európa Tanács keretében az 1950-es években indult meg a bűnügyi együttműködésre vonatkozó nemzetközi egyezmények kidolgozása. Az első ilyen dokumentum az 1951-ben megalkotott Kiadatási egyezmény volt. Ez az egyezmény koncepciójában és szerkezetében egyaránt a korábbi kétoldalú egyezmények helyébe lépett. Így a kiadatások kizárására a korábbi kétoldalú egyezményekben általában elfogadott okokat jelölte meg (pl. a politikai, a katonai vagy a pénzügyi bűncselekmények kizárása a nemzetközi bűnügyi együttműködésből), a saját állampolgár kiadatását kizárta és az ügyforgalom a diplomáciai csatornákon keresztül bonyolódott. A Párizsban, 1957. december 13-án kelt Európai kiadatási egyezmény (lásd az európai kiadatási egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyveinek kihirdetéséről szóló 1994. évi XVIII. törvényt) már a kiadatás intézményének kollektív hálózatát hozta létre a szerződő felek által közösen megállapított feltételek alapján. A Strasbourgban, 1959. április 20-án kelt, A kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény (kihirdetve az 1994. évi XIX. törvénnyel) tovább csökkentette az eljárási formalitásokat. Lehetővé tette, hogy az igazságügyi minisztériumok közvetlenül kapcsolatba lépjenek egymással, ám az együttműködés továbbra is csak a megkeresett állam értékelése szerinti kiadatási bűncselekményekre szorítkozott. Az 1960-as években indult az a kiterjedt kodifikációs tevékenység, amely alapvető céljának tekintette az egységesítési törekvések megvalósítását. Ebben az időszakban főként a büntetőeljárás területén születtek hasonlóan jelentős egyezmények. Így 1964-ben az Egyezmény a feltételesen elítéltek és feltételesen szabadságra bocsátott elítéltek felügyeletéről, amely már a nemzetközi együttműködés céljáról vallott felfogás változását tükrözi. Amíg korábban a bűnügyi együttműködés egyetlen célja az volt, hogy a bűncselekmény elkövetője a büntetőjogi felelősségre vonását ne kerülhesse el, a lakóhely szerinti állam joghatóságának az előtérbe kerülésével további célként jelent meg a bűncselekmény elkövetőjének a reszocializációja.

389 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

1972-ben született meg a Büntetőeljárás átadásáról szóló európai egyezmény, amelynek megalkotásához a kölcsönös bizalom mellett szükség volt egy újfajta joghatóság, a képviseleti (átruházott) joghatóság elfogadására is. (Az egyezmény hazai ratifikációja folyamatban van.) Ez a joghatóság feltételhez kötötten érvényesül. A megkereső állam felkérése az a feltétel, amely az adott ügyben a megkeresett államnak joghatóságot biztosít. Ehhez természetesen az is hozzákapcsolódott, hogy a megkereső állam a ne bis in idem elv értelmében azzal a cselekménnyel kapcsolatban, amelyre vonatkozóan az eljárást átadta, utóbb újabb eljárást már nem kezdeményezhet. 1983-ban kelt Az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény (kihirdetve az 1994. évi XX. törvénnyel, az 1997. december 18-án kelt kiegészítő jegyzőkönyve pedig a 2001. évi LXVII. törvénnyel). Megalkotásának egyik motívuma az volt, hogy a bűncselekménynek az elkövető lakóhelye szerinti bíróságok általi elbírálása többnyire bizonyítási nehézségeket okoz. Ezért az elkövetők reszocializációját nem az eljárás átadásával, hanem a bűncselekmény elkövetésének helyén kiszabott büntetés végrehajtásának az átadásával indokolt megvalósítani. Az együttműködés új dimenzióját jelentette az Európa Tanács 1994. június 12-ei határozata a Közösségek pénzügyi érdekeinek védelmére, mivel ez volt az első lépés e terület önálló védelme érdekében. Az Európa Tanács keretében végzett kodifikációs tevékenység eredményeként a bűnügyekben folytatott nemzetközi együttműködés korábbi két formája (a kiadatás és a bűnügyi jogsegély) a büntetőeljárás és a büntetés végrehajtásának átadásával négyre bővült.

1.4.2. 15.1.4.2. Bel- és igazságügyi együttműködés az Európai Unióban 1.4.2.1. 15.1.4.2.1. Bűnügyi együttműködés az Európa Tanácsban A második világháború után – amint arra fentebb már utaltunk – az európai államok bűnügyi együttműködésének meghatározó formáját az Európa Tanács (1949 Council of Europe) keretében kötött többoldalú, bűnügyi jogsegélyt szabályozó nemzetközi egyezmények képezték. (Az ET tagságának a köre tágabb, mint az EU tagállamok köre – pl. Svájc és Izland ma sem tagja az Európai Közösségeknek és megfigyelői státussal rendelkeznek Európán kívüli államok is, mint pl USA, Kanada.) Az ET azonban nemzetközi szervezet, amely nem rendelkezik önálló jogalkotási képességgel. Az ET keretében kidolgozott egyezmények csak akkor lépnek hatályba, ha azt a tagok ratifikálják és a belső jogukba átültetik. Az átültetés során ahhoz fenntartásokat fűzhetnek, amivel kizárhatják a nemzetközi egyezményben foglalt kötelezettségvállalások egy részét. Nagy előrelépést jelentett ugyanakkor, hogy az ET-ben 1950-ben megindult bűnügyi együttműködésre vonatkozó kodifikáció eredményeként a kétoldalú szerződések helyébe többoldalú egyezmények léptek. A kiadatási, a bűnügyi jogsegélyről szóló, valamint a büntetés végrehajtásának átadását szabályozó egyezményt valamennyi uniós tagállam ratifikálta és azok jelenleg is az uniós bűnügyi együttműködést szabályozó joganyag magvát képezik. Az Európa Tanács keretében végbement fejlődéssel párhuzamosan az Európai Unió tagállamainak bűnügyi együttműködése is látványos fejlődésnek indult, a tagállamok kezdettől fogva erősen törekedtek a bűnügyi együttműködésre. A ’90-es évek elejéig a közösségi jog és a belső büntetőjog viszonyát a párhuzamosság jellemezte: a tagállamok a szuverenitásból fakadó jogaikat a büntető igazságszolgáltatás területén nem ruházták át a közösségre, amely ennek következtében nem is rendelkezhetett saját büntetőjogrenddel. Az utóbbi évtizedben végrehajtott politikai és gazdasági integráció azonban Európában az államok összekapcsolódásának és kölcsönös függésének olyan új minőségét hozta létre, amely az állami szuverenitás jelentős mértékű korlátozásához vezetett a büntetőjog területén is. A közösségi jog és a belső büntetőjog párhuzamosságának időszaka a belső piac létrehozásával véget ért. A belső piac kialakítása a bűnözés minőségi átalakulásához vezetett, amelyet a gazdasági bűnözés élénkülése és a határon átnyúló szervezett bűnözés előtérbe kerülése jellemez. A büntetőpolitikának, a tételes büntetőjognak és a bűnüldözésnek egyaránt fokoznia kellett az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az új jelenségekkel szemben fel tudja venni a harcot. 1.4.2.2. 15.1.4.2.2. Az Európai Unió büntetőpolitikája Az EU büntetőpolitikájának a közvetlen célja a belső büntetőjogok harmonizációja, végső célja pedig egy nemzetek feletti, szupranacionális büntetőjog kialakítása, egy újfajta kötelező intézményrendszer létrehozása.

390 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A belső határok eltörlésével már nem pusztán az együttműködés hatékonyságának a fokozása, hanem az integráció elmélyítése a jellemző folyamat. Minél szorosabb a tagállamok gazdasági és politikai együttműködése, annál kézenfekvőbb és zökkenőmentesebb bűnügyi együttműködésük. Ezzel párhuzamos folyamat a nemzeti büntetőjogok egymáshoz közelítése. E közelítés nem csupán európai jelenség, hanem összefügg a nemzetközi büntetőjog fejlődésével, amely a második világháború óta, annak tapasztalataiból kiindulva egyes értékeket nemzetközi szintű büntetőjogi védelemben kíván részesíteni. Jól szemlélteti a közelítés igényét pl. az ENSZ keretében a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt Egyezmény [kihirdetve az 1998. évi L. tv.-nyel, a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma (1998, Rome Statute of the International Criminal Court), vagy az ENSZ Határokon Átívelő Szervezett Bűnözés Elleni Konvenciója (United Nations Convention against Transnational Organized Crime – 1998, Palermo]. Az Európai Unió büntetőpolitikáját gyakorlati indokok hozták létre: a) A belső piac létrehozásával a bűnözés nemzetközivé válásának folyamata felerősödött. Ez két irányban is jelentkezett. Egyrészről a szokásos bűncselekmények nemzetközi dimenziót nyertek (lásd utazó bűnözés), másrészről újfajta komplex bűncselekmények terjedtek el. Idesorolható a pénzmosás, az embercsempészet, a kábítószer-kereskedelem vagy a szervezett bűnözés, a terrorizmus. A nemzetközileg mobil elkövetők, és a nemzeti határok mögé szorított bűnüldözés közötti szakadék megkérdőjelezte a nemzetállamok legitimációját, amelynek elengedhetetlen eleme, hogy az államok képesek biztosítani állampolgáraik személyes szabadságát, meg tudják védeni őket a bűncselekményektől. A nemzeti határok közé szoruló büntetőjogi szuverenitás valójában nem a bűnözésnek, hanem a bűnüldözésnek szab korlátokat. b) Világossá vált, hogy a megkeresési elven működő hagyományos bűnügyi együttműködéselégtelen az új kriminális jelenségekkel szemben. A hagyományos bűnügyi együttműködés keretében a megkereső állam jogsegély-kérelemmel fordul a megkeresett államhoz, amely a belső jogának szabályai szerint dönt a kérelemről. A jogsegély-kérelmeket a minisztériumok továbbítják egymásnak, elintézésük hosszabb időt vesz igénybe. A lassú és nehézkes igazgatási eljárás a bűnüldöző szervek időszerű és hatékony fellépését ellehetetlenítheti. c) Új szupranacionális jogi tárgyak igényeltek büntetőjogi védelmet. Az Unió érdekeit (lásd pl. az EU pénzügyi érdekei, költségvetése, vagy közéletének tisztasága) korábban egyik belső jog sem részesítette büntetőjogi védelemben. A belső jog nem bünteti a saját állampolgár által külföldön a külföldi állam sérelmére elkövetett adócsalást sem. E cselekmények büntetlenül maradása csak a bűnözést serkentené. Egységes tiltás hiányában a bűnözők a tagállamok eltérő szabályozását kihasználva a legenyhébb szankciót kilátásba helyező országban, a legkisebb rizikót választva követik el a legnagyobb súlyú cselekményeket. E jelenség kezelése érdekében a kezdetben egyes tagországok között létrejött kétoldalú egyezményeket (pl. az 1969-es Aacheni szerződést Németország és Belgium között, vagy az 1978-as Saar-vidék Egyezményt Németország és Franciaország között) az Európai Bizottság keretein belül az EK szabályainak kijátszása ellen létrehozott intézmények egészítették ki. 1.4.2.3. 15.1.4.2.3. TREVI együttműködés, Schengeni Egyezmények Az Európai Közösség tagállamai közötti együttműködés 1992-ig az ún. TREVI-kooperáció keretében történt. (A TREVI – Terrorism, Radicalism, Extremism, Violence International – 1976-ban alakult, mint az EK kormányai között fennálló nem intézményes szervezet, a belügyminiszterek és igazságügy-miniszterek csoportja.) Többnyire a rendőrségi együttműködéssel, ezen belül a bűncselekmények nyomozásával, a biztonságos kommunikációs hálózat megteremtésével és azzal foglalkozott, hogy a tagállamok összehangolják tevékenységüket azokon a területeken, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentik a stabilitásra (mint pl. a kábítószer, a terrorizmus és a fegyverkereskedelem). Nem hoztak létre multilaterális szerződést a tagállamok között, hanem szorosabb, tényleges együttműködés jött létre a Benelux-államok, Németország és Franciaország között. A TREVI-kooperáció kudarca után a belső piac kiépítése adott újabb lendületet az igazságügyi együttműködés fejlesztésének, mert a tagállamok közötti belső határok eltörlése nemcsak a munkaerő és a javak áramlásának nyújtott szabad utat, hanem a bűnözők helyzetét is jelentősen megkönnyítette.

391 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Az európai integráció fejlődésének kiemelkedő jelentőségű állomása volt az Egységes Európai Okmány (1986), valamint a két Schengeni Egyezmény (1985, 1990) elfogadása. A Schengeni Egyezmények célja a közös határok személyforgalmi ellenőrzésének a leépítése, illetve a kollektív biztonsági rendszer létrehozása, amelynek feladata a határellenőrzés leépítéséből fakadó problémák kiküszöbölése. Az egyezmények alapján a tagállamok szoros együttműködést alakítottak ki a közös belső határokon belül. Közös automatizált körözési rendszert hoztak létre, egyszerűsítették a kiadatási eljárást, fokozott együttműködést hirdettek meg a drogturizmus visszaszorítása érdekében. A schengeni egyezményrendszer a létrejöttekor nem épült be automatikusan a közösségi jogba, hanem a közösségi jog elsőbbséget élvezett vele szemben. Az egyezmény közvetett célja ekként a közösségi jogfejlődés elősegítése volt. Végül az Amszterdami Szerződéssel került az EU jogrendszerébe. 1995-ben a Schengeni Egyezmény „hordozóelemeként” vezették be a Schengeni Információs Rendszert (SIS), amely tulajdonképpen egy – a külső határok személyforgalmának hatékony ellenőrzésére szolgáló – számítógépes körözési rendszer. 1.4.2.4. 15.1.4.2.4. A Maastrichti Szerződés (MSz) Az 1990-es évek elején a határok kelet felé történő megnyitása új perspektívákat nyitott a szervezett bűnözés számára. A személyek szabad áramlása a Közösség területén már a belső biztonságot veszélyeztető tényezőnek tűnt, ezért nyilvánvalóvá vált, hogy az alapító szerződésnek a bel- és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaznia kell. E célok megvalósítását szolgálta a Római Szerződés legátfogóbb reformját eredményező, 1992. február 7-én Maastrichtban aláírt Európai Unióról szóló szerződés, amely 1993. november 1-jén lépett hatályba. A MSz átalakította a közösségi tagállamok közötti együttműködés tartalmát. A korábbi gazdasági együttműködés kiegészült a külpolitikai, valamint a bel- és igazságügyi együttműködéssel. Így alakult ki az ún. hárompilléres szerkezet. I. pillér: ún. közösségi vagy szupranacionális pillér, amelyben a tagállamok a Közösség szerveire ruházták át szuverenitásuk egy részét. A Közösség szervei a tagállamokra és azok állampolgáraira kötelező normákat fogadhatnak el és a közösségnek saját bírói fóruma van. A közösségi jog része a tagállamok jogrendszerének, azt a tagállamok bíróságainak alkalmazni kell. Ennélfogva a tagállamokban a belső jog és a közösségi jog egyszerre érvényesül és konfliktus esetén a közösségi norma élvez elsőbbséget. A II. pillér a Közös Biztonság- és Külpolitika, a III. pillér pedig a Bel- és Igazságügyi Együttműködés (Justice and Home Affairs Cooperation). A II. és III. pillér kormányközi együttműködésen alapul. E kérdésekkel kapcsolatban a tagállamok nem ruházták át a szuverenitásukat az uniós szervekre, így azok kötelező normát nem fogadhatnak el. A III. pillér beillesztése a Maastrichti Szerződés szövegébe a korábbi európai bűnügyi együttműködésre vonatkozó kezdeményezésekhez képest lényeges előrelépést jelentett. A megnövekedett politikai konszenzust fejezte ki, amely abban mutatkozott meg, hogy a gazdasági integráció mellett az igazságügyi integrációval is szupranacionális szinten foglalkozzanak. A szerződés nem határozza meg sem az „igazságügy”, sem a „belügy” fogalmát, hanem kilenc olyan területet jelöl meg, amelyet a tagállamok „közös érdekű kérdésének” tekintenek. Ezek: 1. a menekültpolitika; 2. a személyeknek a tagállamok közös határain történő átlépésére vonatkozó szabályok és az átlépés ellenőrzése; 3. a bevándorlási politika és a harmadik országok állampolgáraival szemben folytatott politika; 4. a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem, ha a 7., 8. és 9. pontokban foglaltak nem terjednek ki erre a területre; 5. a nemzetközi szintű csalások elleni küzdelem, ha a 7., 8. és 9. pontokban foglaltak nem terjedni ki erre a területre; 6. az igazságszolgáltatási együttműködés polgári ügyekben; 7. az igazságszolgáltatási együttműködés büntető ügyekben; 8. együttműködés vámügyekben; 392 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

9. rendőrségi együttműködés a terrorizmus, a tiltott kábítószer-kereskedelem és a nemzetközi bűnözés egyéb súlyos formái elleni küzdelem és megelőzés céljából, amely összekapcsolódik egy Unió szintű, az információk cseréjét biztosító rendszer megszervezésével az Európai Rendőrség (Europol) keretein belül. A következő táblázat a Maastrichti Szerződéssel létrejött struktúra és az egyes pillérekhez tartózó tárgykörök alapján mutatja be az 1993-ben létrehozott Európai Uniót.

EURÓPAI UNIÓ ELSŐ PILLÉR

MÁSODIK PILLÉR

HARMADIK PILLÉR

Európai Közösség

Közös kül- és biztonságpolitika

Bel- és igazságügyi együttműködés

– Vámunió és belső piac

– Közös akciók

– Menekültügy

–

Agrárpolitika

– Emberi jogok

– Külső határok

– politika

Strukturális

– Béketanács

– Bevándorlás

– Demokrácia

– Bűnüldözés

–

Kereskedelempoli – Külső segélyezés

tika

– Biztonsági intézkedések

Új szabályok: Gazdasági

– állampolgárság

Uniós

– hálózatok

– Rendőrségiegyüttműködés

– Leszerelés

– Pénzügyi Unió

–

– Igazságügyiegyüttműködés

és

– A fegyverkezés – gazdasági kérdései

– Európai Biztonsági Rendszer Oktatás és kultúra Transzeurópai

– Fogyasztóvédele m –

Egészségügy

– Kutatásés környezetvédelem –

Szociálpolitika DÖNTÉSHOZATAL

Római Szerződés alapján

Kormányközi alapján

együttműködés Kormányköziegyüttműködés alapján

A III. pillérbe tartozó tárgykörök esetében a jogalkotás államközi egyezmények és az Európai Tanácsban megtárgyalt közös határozatok elfogadásával történik. A „harmadik pillér” keretében létrejött egyezményekhez való csatlakozás tehát (az első pillérbe tartozó irányelvekkel ellentétben) a tagállamok számára nem kötelező. Így a tagállamok saját döntési kompetenciájába tartozik az is, hogy csatlakoznak-e valamely a bűnügyi együttműködést elősegítő „harmadik pilléres” egyezményhez.

393 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Az Európai Unió tagállamai több olyan zárt egyezményt kötöttek meg, amelyek a bűnügyi együttműködést segítik elő és kizárólag a huszonhetek válhatnak a részeseivé. Az európai politikai együttműködés keretében jött létre már korábban öt egyezmény (az elítélt személyek átszállításáról – 1987, a kétszeres eljárás tilalma tárgyában – 1987, a kiadatási kérelmek továbbítási módszereinek egyszerűsítéséről és modernizálásáról – 1989, a büntetőeljárások átadásáról – 1990, a külföldi büntetőítéletek végrehajtásáról – 1991). A Maastrichti Szerződés alapján jött létre további kettő [a kiadatással (1996) és az egyszerűsített kiadatással (1995) kapcsolatos egyezmény], amelyek klasszikus harmadik pilléres megállapodások. 1.4.2.5. 15.1.4.2.5. Az Amszterdami Szerződés (ASz) A schengeni egyezményrendszer, illetve az Európai Unióról szóló Szerződés után az Amszterdami Szerződés a közösségi szerződések harmadik átfogó reformját eredményezte. Végleges változatát 1997. október 1-jén Amszterdamban írták alá és 1999. május 1-jén lépett hatályba. A Maastrichti Szerződéssel létrehozott hárompilléres szerkezet az Unió számára nem bizonyult a legmegfelelőbb modellnek. A tagállamok nem voltak megelégedve az abban foglaltak megvalósításával, a közösség szerveinek hatékonyságával, a döntéshozatali mechanizmussal. Az Amszterdami szerződés a bel- és igazságügyi politika reformját kiemelt kérdésként kezelte. Kifejezetten rögzítette, hogy az Uniónak a szabadság, a biztonság és a jog térségeként való megőrzése és továbbfejlesztése a bel- és igazságügyi együttműködés célja. A „harmadik pillér” keretében szabályozott számos tárgykört emelt közösségivé és idesorolta az Európai Közösségek pénzügyi érdekei elleni bűnözés megfékezését is. Az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények elleni küzdelem azonban ma még csak akkor tartozik közösségi kompetenciába, tehát az első pillér alá, ha adminisztratív-közigazgatási eszközökkel folyik. Ellenben kizárólag kormányközi kooperáció áll rendelkezésre, ha büntetőjogi eszközökre van szükség, azaz ekkor a „harmadik pillér” körébe sorolható. Az Amszterdami Szerződés tehát már részletezi az igazságügyi együttműködés körébe tartozó kérdéseket és túlmutat a tagállamok közötti bűnügyi jogsegély eszközrendszerén is, de közösségi szintű effektív büntetőjogi védelmet még nem alakított ki. Miután a polgári igazságügyi együttműködés átkerült a közösségi szférába (első pillér), míg a rendőrségi és a büntető igazságszolgáltatási együttműködés megmaradt a harmadik pilléren belül, a III. pillér új elnevezést kapott: Rendőri és Bűnügyi Együttműködés (Police and Criminal Justice Cooperation). A rendőrségi és büntető ügyekben történő igazságügyi együttműködésre szűkült III. pillér tartalma: minisztériumok közötti együttműködés felgyorsítása, a tagállamok közötti kiadatás megkönnyítése, a tagállamok közötti joghatósági viták megelőzése, a bűncselekmények konstitutív elemeire vonatkozó minimumszabályok fokozatos elfogadása és a szervezett bűnözéssel kapcsolatos büntetések összehangolása. Az egyes tagállamok büntetőtörvény-alkotási jogát sem a Maastrichti, sem az Amszterdami Szerződés nem ruházza át az Unióra. Saját büntetőhatalmukról nem szívesen mondanának le az államok, és az Uniónak sincsen olyan legitimált törvényhozó testülete, amely alkalmas volna egy egységes büntető törvénykönyv megszerkesztésére, létrehozására. Az egységes büntetőjog megalkotásánál természetesen senki nem arra gondol, hogy a tradicionális bűncselekményeket (mint pl. az emberölés vagy a lopás) kellene közös büntető jogszabályok alapján üldözni. Az Unió költségvetésének a védelme, illetve az ezzel kapcsolatban eljáró nemzeti és hivatalos személyek jogsértő cselekményeinek a közös szabályozása lehet alapja egy a nemzeti kompetencián túlmutató jogalkotásnak. E területek büntetőjogi szabályozása olyan föderatív államoknál, mint pl. az Amerikai Egyesült Államok, magától értetődően szövetségi kompetenciába tartozik. Az Unió nem föderatív állam és a büntetőjog e szegmensének a Közösségre való átruházása mellett a tagállamok büntetőjogának jelentős része továbbra is nemzeti kompetencia maradna.

1.5. 15.1.5. A bűnügyi együttműködés új vonásai 1.5.1. 15.1.5.1. Tamperei Program. A kölcsönös elismerés elve A jogharmonizációs törekvések mellett az EU büntetőpolitikájában egyre nagyobb hangsúlyt kap a bűnügyi jogsegély és a rendőri együttműködés fejlesztése. Az Amszterdami Szerződés az Európai Unió céljai közé emelte a „szabadság, biztonság és jog térségének” a létrehozását, és ezzel radikális változások előtt nyitotta meg az utat a nemzetközi bűnügyi együttműködés területén is. E folyamat egyik legelső lépéseként az Európai Tanács tamperei ülésén, 1999-ben elfogadott tamperei program meghatározta az európai bűnügyi együttműködés feltételeinek javításához szükséges 394 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

feladatokat. A tamperei ülésen döntöttek arról, hogy az Európai Unió tagállamai között a formális kiadatási eljárást el kell törölni, és azt fel kell váltani egy gyors átadási eljárással. Az államok közötti politikai és diplomáciai kapcsolatok által is meghatározott klasszikus kiadatás sok esetben lassú és többszintű eljárás, amelynek során az államok közötti kapcsolattartás diplomáciai úton vagy központi hatóságok útján történik, és a kiadatási kérelem tárgyában végső soron a döntést egy közigazgatási fórum hozza meg. A kiadatás így egyre kevésbé alkalmas eszköz a rendkívüli méreteket öltő – szervezett – bűnözés elleni harcban, egy olyan határok nélküli térségben, mint amilyen az Európai Unió, ahol az államok közötti bizalom és együttműködés mértéke és értéke igen magas. Ezért Tamperében elhatározták, hogy a nemzetközi bűnügyi együttműködésben érvényesülnie kell annak az elvnek, igénynek, miszerint „a bírói határozatok és ítéletek kölcsönöselismerésének kell a büntetőügyekben is az igazságügyi együttműködés alapkövévé válnia”. A kölcsönös elismerés elvének megvalósítása a kiadatás területén azt jelenti, hogy minden tagállam igazságügyi hatóságának – meghatározott feltételek mellett – el kell ismernie a másik tagállam kijelölt igazságügyi hatósága által hozzá eljuttatott, valamely keresett személy átadására vonatkozó kérelmét. Az Európai Unió Tanácsa 2002. június 13-án elfogadta az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló, 2002/584/IB számú kerethatározatot, amelyet a végrehajtáshoz szükséges teljesen új jogintézményt bevezetve az unió tagállamainak 2004. január 1-jétől, a Magyar Köztársaságnak – a többi csatlakozó állammal együtt – pedig a csatlakozás időpontjától kellett alkalmaznia. Az európai elfogatóparancs alapvető gondolata az, hogy ha valamely tagállam igazságügyi hatósága az általa kibocsátott jogi aktus alapján valamely büntetőeljárás alatt álló, vagy már elítélt személy átadását kéri, e határozatát az Európai Unió egész területén végrehajtják, és a személyt a lehető legrövidebb időn belül részére átadják. Az új eljárási rendszerben az államközi kapcsolatokat lényegében felváltják az igazságügyi hatóságok közötti kapcsolatok. Az európai elfogatóparancs végrehajtása ugyanis elsődlegesen az igazságügyi hatóságok közötti eljárásra épül, és megszűnik a klasszikus kiadatási eljárásban jelen lévő közigazgatási és politikai döntési szint. Ez a jogi megoldás megnyitja az európai bűnüldözési terület határait azzal, hogy megkönnyíti a tagállamok közötti „határokon” átmenően is a bűnüldözést és az igazságszolgáltatást. A jogforrás (kerethatározat) megválasztása is a hatékonyság és az eredményesség szempontjainak maradéktalan szem előtt tartásával történt. Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló kerethatározat alkalmazását valamennyi európai uniós tagállam bevezette saját nemzeti jogába.

1.5.2. 15.1.5.2. Egyezmény a Bűnügyi Jogsegélyről Az Európai Unió tagállamai a határon átnyúló bűnözés elleni hatékonyabb fellépés elősegítése, a büntetőügyekben történő együttműködés eredményesebbé, gyorsabbá és főként egyszerűbbé tétele érdekében 2000. május 29-én elfogadták az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény. EU Convencion on Mutual Legal Assistance in Criminal Matters between the Member States of the European Union), majd 2001. október 16-án az Egyezmény Kiegészítő Jegyzőkönyvét. Az Egyezmény új szabályozási elveket és együttműködési formákat vezet be, részletesen meghatározva az egyes jogsegélyformákat, az azokhoz kapcsolódó megkeresések alaki és tartalmi kellékeit. Az egyezmény, mint jogforrás az Európai Unió jogi eszköze, és annyiban hasonlít a klasszikus nemzetközi szerződésekre, hogy azt a tagállamoknak alá kell írniuk, és hatálybalépéséhez a tagállamok ratifikációjára van szükség. Magyarországnak az Európai Unióba történő belépését követően csatlakoznia kellett az Egyezményhez, azonban jogharmonizációs kötelezettségként már a csatlakozás előtt meg kellett teremtenie az Egyezmény alkalmazásához szükséges jogi hátteret. Az Egyezmény aláírása, megerősítése, és az Egyezmény nemzetközi hatálybalépése után az Egyezményt külön törvényben kellett hirdetni, és ezzel rendelkezései a magyar jog részévé váltak. Az Egyezmény II. fejezete az eljárási jogsegély speciális fajtáit szabályozza. Rendelkezik: – személyek ideiglenes átadásáról nyomozás céljából, – tanúk kihallgatásáról és szakértők meghallgatásáról videó-, illetve telefonkonferencia útján, – fedett nyomozásról, – közös nyomozócsoportról, 395 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

– telefonlehallgatásról stb. A videokonferencia bevezetésétől a tagállamok a nemzetközi eljárási jogsegély jelentős mértékű egyszerűsödését és az eljárás rövidülését, valamint az eljárási költségek csökkentését várják. Az Európai Unió Tanácsa 2002. június 13-ai, a közös nyomozócsoportokról szóló kerethatározatában az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően szabályozta a közös nyomozócsoport tevékenységét, biztosítva így ezen rendelkezések alkalmazását mindaddig, míg az Egyezmény hatályba nem lép. Az Európai Unió Tanácsa 2003. július 22-én fogadta el a vagyonnal vagy bizonyítékkal kapcsolatos biztosítási intézkedést elrendelő határozatoknak az Európai Unióban történő végrehajtásáról szóló, 2003/577/IB számú kerethatározatát (a továbbiakban: kerethatározat), amelynek végrehajtási határidejét 2005. augusztus 2-ában határozta meg. A kerethatározat – az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló kerethatározathoz hasonló szabályozási módszerrel – a tagállamok büntető igazságszolgáltatásai közötti bizalom erősítése érdekében megállapítja azon szabályokat, amelyek alapján egy tagállam elismeri, és saját területén végrehajtja egy másik tagállam igazságügyi hatósága által, büntetőeljárás során kibocsátott „biztosítási intézkedést elrendelő” határozatot. A kerethatározat pontosan meghatározza a célokat és azok érdekében megteremtendő eszközöket, ám a tagállamok számára mozgásteret hagy egyes részletszabályok kialakításában. A kerethatározatnak, és ennek megfelelően a törvénynek az erre vonatkozó új rendelkezései a magyar büntető igazságszolgáltatás és bűnüldözés érdekeit is szolgálják azzal, hogy a bizonyítási eszköz, az elkobzás alá eső dolog vagy a vagyonelkobzás alá eső vagyon megőrzésére irányuló eljárás egyszerűbbé válik, ha a bizonyítási eszköz, a dolog vagy a vagyon egy másik tagállam területén található. A törvény hatálya az igazságügyi hatóságokra terjed ki. Az ügyészek és bíróságok az általuk kibocsátott: lefoglalást, a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezést, a zár alá vételt, illetve biztosítási intézkedést elrendelő határozatokat közvetlenül a másik tagállamban működő igazságügyi hatóságoknak küldik meg, ezzel jelentősen csökkentve az ilyen megkeresések elintézésében részt vevő szervek és intézmények számát, és az elintézésre fordított időt. A törvény arra is lehetőséget ad, hogy külföldön a magyar büntetőeljárás szabályainak megfelelően hajtsák végre e határozatokat. Magyarország – az EU tagságtól függetlenül is – számos olyan nemzetközi egyezménynek részese, amely előírja elsősorban az elkobzás/vagyonelkobzás külföldi részes állam megkeresésére történő végrehajtását. Ilyen rendelkezést tartalmaz többek között az 1998. évi L. törvénnyel kihirdetett, a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni ENSZ egyezmény (bécsi kábítószer-egyezmény), a 2000. évi CI. törvénnyel kihirdetett, a pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló Strasbourgi egyezmény (pénzmosás elleni egyezmény), a nemzetközi szervezett bűnözés elleni ENSZ egyezmény (UNTOC). Hasonló rendelkezést tartalmaz továbbá az ENSZ 2003 decemberében Meridában aláírásra megnyitott korrupcióelleni egyezménye is (kihirdetve a 2005. évi CXXXIV. törvénnyel). E nemzetközi szerződések jogalkotási feladatként írják elő a részes államok számára, hogy biztosítsák az eszközök és a jövedelem, vagy a jövedelemmel azonos értékű dolgok elkobzásának lehetőségét.

1.5.3. 15.1.5.3. Hágai Program A Tamperei Program tapasztalataiból kiindulva az Európai Unió Tanácsa 2004. november 4-én elfogadta az ún. Hágai Programot, amelyben meghatározta a 2005–2010 közötti politika fő irányvonalait a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése területén. E programban további jogintézmények bevezetését tűzték ki célul, valamint a korábban elfogadott jogi aktusok és egyezmények pontos végrehajtására hívták fel a tagállamokat. 1.5.3.1. 15.1.5.3.1. A rendőri együttműködés Jelenleg a rendőri együttműködés a bűnügyi együttműködés leggyorsabban fejlődő területe. Az Unión belüli rendőri együttműködést a Schengeni Megállapodás, Az Uniós Jogsegély Egyezmény és az Europol Egyezmény szabályozza. A rendőri együttműködésre vonatkozó joganyag alapvető újdonsága, hogy egyáltalán léteznek a rendőri együttműködésnek írott szabályai.

396 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A Schengeni Megállapodás szabályozta először a rendőri együttműködést. Korábban a rendőri szervek együttműködése a bűnügyi együttműködés szürke, szabályozatlan területe volt. A tagállamok rendőrségei közötti információcsere felgyorsítására a Schengeni Megállapodás szabályozza az ún. összekötő tisztek cseréjét. Ennek alapján az uniós tagállamok kétoldalú megállapodásokat köthetnek arról, hogy egymás rendőri szerveihez meghatározott vagy határozatlan időre összekötőtiszteket küldjenek. Az összekötő tiszt feladata az idegen állam segítése a bűnmegelőzésben és a bűnüldözésben, valamint a bűnügyi jogsegély teljesítésében. A Schengeni Megállapodás nem csak a rendőri együttműködés általános kereteit szabja meg, de részletesen is rendelkezik három együttműködési cselekményről: a határon átnyúló megfigyelésről, a határon átnyúló üldözésről, valamint az ellenőrzött szállítmányokról. Szemben a rendőrségi információcserével, a határon átnyúló megfigyelés és üldözés feltételezi, hogy az egyik tagállam rendőre a másik tagállam területén (azaz külföldön) önállóan hatósági tevékenységet végez. Ez a rendőrségi együttműködés új minőségét jelöli, és a megkeresett állam területi szuverenitásának jelentős korlátozásával jár. Az Uniós Jogsegély-Egyezmény a rendőri együttműködés formáit tovább szabályozta és ezzel – a Schengeni Megállapodásban megkezdett utat követve – a nemzetközi rendőri együttműködés jogállami alapjait tovább szélesítette. Szabályozta: a közös nyomozócsoportok felállítását, valamint a fedett nyomozó határon átnyúló bevetését is. A rendőri együttműködés ismertetett formái a rendőri tevékenység jellegének a módosulását igazolják. Egyre erőteljesebben érvényesül az ún. proaktív nyomozás és a rendőrség bűnmegelőzési tevékenysége. A proaktív nyomozás ugyanakkor fokozottan ráirányítja a figyelmet a legalitás, az arányosság és a szubszidiaritás jogállami elveinek a betartására. EUROPOL A tagállamok 1996-ban írták alá az EUROPOL Egyezményt. Az EUROPOL nemzetközi jogalany és nem az Európai Közösség egyik szerve. Nem rendelkezik operatív jogokkal, nincs a köznapi értelemben vett európai rendőrség. Elsődleges feladata a közös adatbankban szereplő információk elemzése. OLAF (Office de la Lutte Anti-Fraude) Az Unió pénzügyi érdekeinek a védelmét biztosító szupranacionális szerv. A Bizottság részeként működik, de jogállását tekintve független. Tagjait a Bizottság nem utasíthatja. Feladata a tagállami bűnüldöző tevékenység segítése, valamint az Unió pénzügyi érdekeit sértő tevékenységek felderítése és közigazgatási szankcionálása. Tevékenysége leginkább a nyomozó szervek eljárására hasonlít. Két típusú nyomozást végez: külső nyomozást, amikor a gyanú a tagállamok természetes vagy jogi személyeinek a vonatkozásában áll fenn, belső nyomozást, amikor a visszaélés gyanúja valamely uniós tisztségviselőnél vagy uniós szervnél merül fel. 1.5.3.2. 15.1.5.3.2. Az igazságügyi együttműködés uniós szervei Összekötő ügyészek és bírák (erről egy 1996-os együttes fellépés rendelkezik). Európai Igazságügyi Hálózat (1998). A tagállamokban dolgozók telekommunikácós és személyes kapcsolatának a szervezeti fóruma. EUROJUST (2000). Rendeltetése, hogy garantálja az összhangot a rendőrségi és az igazságszolgáltatási együttműködésben. Az Eurojust kollégiuma a tagállamok által delegált egy-egy nemzeti képviselőből áll. A Kollégium a tagállamok hatóságaihoz kéréssel fordulhat (folytassanak nyomozást, emeljenek vádat, koordinálják a tagállamok vonatkozó szerveinek a tevékenységét).

1.5.4. 15.1.5.4. A közösség pénzügyi érdekeinek a védelme, a Corpus Iuris Az Európai Bizottság Kezdeményezésére Mireille Delmas-Marty vezetésével 1995–96-ban egy szakértői csoport dolgozta ki a Corpus Iuris tervezetet, amelynek fő célja elsősorban az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére szolgáló alapelvek összefoglalása, s nem egy büntetőjogi, büntetőeljárási jogi modell-törvény létrehozása. A modell-törvények ugyanis ellentmondásosan szolgálják a harmonizáció érdekeit, mert nem kötelező erejűek, sőt szabadon módosíthatók, alakíthatók, ezért nem ugyanazt a hatást érik el az ezeket alkalmazó államokban.

397 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A nemzeti és közösségi elemek kombinációjából létrehozott Corpus Iuris az Unió financiális érdekei védelmében megfogalmazott bűncselekményeket és azok büntetéseit definiálja az anyagi jogi rendelkezéseket tartalmazó első részében, míg – az eljárási részben – az Európai Ügyészségre vonatkozó szabályokat határozza meg. Az európai ügyész a nyomozásért, az ügyek bíróság elé terjesztéséért, a vádképviseletért és a büntetések végrehajtásáért felel. Olyan közösségi szerv, amelybe az ügyészeket a tagállamok delegálják. A tervezet által létrehozandó szabadságjogok bíráját, illetve a nyolc bűncselekmény elbírálására kizárólagos illetékességgel rendelkező nemzeti bíróságot az egyes államok jelölik ki. Ez a vegyes rendszer (közösségi jog, nemzeti elbírálás) a különböző büntetőjogi tradíciók közötti hidat hivatott megalkotni az Unió tagállamainak a területén. 1997-ben az Európa Parlament felkérte a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a Corpus Iuris megvalósíthatóságát. Az eredeti dokumentumot a megvalósíthatósági tanulmány eredményeként az 1999 májusában, Firenzében tartott szakértői konferencia javaslatai alapján módosították. Az ismételt átdolgozás után alakult ki az utolsó módosítással egységes szerkezetbe foglalt tervezet (a Corpus Iuris 2000), amelynek első, anyagi jogi része meghatározza a nyolc. ún. euró-bűncselekmény fogalmát. (A közösségi költségvetés sérelmére elkövetett csalás, a piaci spekuláció, a pénzmosás és orgazdaság, a bűnszervezet, valamint négy hivatali bűncselekmény, úm. a vesztegetés, a hűtlen kezelés, a hivatali visszaélés és a hivatali titoksértés.) Ezt követik a büntetőjog általános részének közös szabályai, így a büntetések és a felelősségi rendszer. E bűncselekmények elkövetői természetes és jogi személyek egyaránt lehetnek. A Corpus Iuris felismerve, hogy a gazdasági bűncselekmények véghezvitelére az elkövetők gyakran a vállalkozások, szervezetek nyújtotta lehetőségeket használják ki, rögzítette a jogi személyek büntetőjogi felelősségét. Végül eljárási jogi rendelkezéseket szabályoz.

1.6. 15.1.6. Az uniós büntetőjog kialakításának a lehetőségei Az Európai Unió büntető-politikájának a megvalósítására alapvetően két út áll nyitva: a harmonizáció és az egységesítés. A harmonizálás a nemzeti büntetőjog felhasználását jelenti az Unió érdekeinek a védelmében. Az ilyen jogharmonizációs rendelkezések a belső jogba viszonylag egyszerűen, többnyire egy parlamenti aktussal beilleszthetők, de alkalmazásuk a külföldi jogi környezet alapos ismeretét feltételezi. Az európai büntetőjog megalkotásának egyetlen módja, hogy a tagállamok az Unió szerveire ruházzák a büntetőhatalom egy résztét, tehát az Unió alkothat büntetőtörvényeket és létrehozhat büntető igazságszolgáltatási apparátust (bíróságok, ügyészségek). Ez a megoldás azonban pillanatnyilag még nem reális. Nem dogmatikai probléma, sokkal inkább politikai konszenzus függvénye, hogy erre sor kerül-e vagy sem. A Corpus Juris szabálytervezete ma még nem része az Unió joganyagának. Olyan tudományos, jogpolitikai dokumentum, amely abból a szempontból jelentős, hogy kijelöli az EU büntető-politikájának a jövőbeni irányát. A benne foglalt modell felválthatná a hagyományos bűnügyi együttműködést. Ám bármely módon kerül sor az európai büntetőjog kialakítására, az mindenképpen a büntetőjogi szuverenitás hagyományos elvének a feladását igényli.

1.7. 15.1.7. A döntéshozatali rendszer reformja az EU rendőri és bűnügyi együttműködésében Az Amszterdami Szerződés reformjai ellenére a rendőrségi és egyéb bűnügyi hatóságok együttműködését, illetve a büntető anyagi és eljárásjogi jogharmonizációt szabályozó III. pillér (gyakorlatilag az EUSZ IV címe) lényegében jelenleg is kormányközi alapokon működik. A III. pillért azt jellemzi, hogy elsődleges döntéshozó a tagállami kormányok képviselőiből álló Tanács. Szemben az Európai Közösséggel (I. pillér), ahol az Európai Parlament (EP) társ-jogalkotó, itt az EP-nek csak konzultációs joga van, ezért végső soron az akarata (döntése) ellenére is el lehet fogadni egy aktust. A Bizottság osztozik a tagállamokkal a kezdeményezési jogán (szemben az I. pillérrel, ahol kezdeményezési monopóliuma van). Az EK Bíróságának korlátozott jogosítványai vannak [lásd előzetes értelmezési (döntéshozatali) jogosítvány]. A jogharmonizáció fő eszköze ezen a területen a kerethatározat. Ez a norma különbözik az I. pilléres irányelvtől mivel – annak megszegésétől eltérően – a Bizottság nem kezdeményezhet súlyos szankciókkal járó kötelezettségszegési eljárást az átültetés elmulasztása esetén. A Tanácsban a döntéshozatal egyhangúsággal történik, szemben az I. pillérben egyre gyakoribb, és már általánosnak mondható minősített többségi szavazással szemben. Ez azt jelenti, hogy akár a legkisebb tagállamnak is vétójoga van bármely kérdésben. 398 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A III. pillérben jelenleg érvényesülő döntéshozatali modell azokat az aggályokat veti fel, miszerint nincs mögötte parlamenti kontroll, nem érvényesül a képviseleti demokrácia (ami egyfajta demokratikus deficitet jelent) és a tagállami kezdeményezések gyakran akadályozzák a koncepció mentén haladó tervezett jogharmonizációt. Összességében: az egyhangúság követelménye magát az együttműködést akadályozza. Az Alkotmányszerződés nagyrészt megoldotta volna ezeket a problémákat azzal, hogy – a pillérstruktúra felszámolásával a „Szabadság, biztonság és jog érvényesülésének térségéhez” tartozó politikai területek egységesen kerülnek kezelésre. Ezzel minden területen a közösségi módszer, vagyis a minősített többségű döntéshozatal válna főszabállyá, továbbá egységes jogforrási rend alakulna ki. [A büntetőjog területén ugyanakkor egy vészfék záradék (emergency brake clause) szerint bármely tagállam az Európai Tanács, tehát a kormányfőkből álló legfőbb politikai szint elé utalhatna egy kérdést, ha az uniós tervezet alapvetően veszélyezteti büntető jogrendszerének alapjait.]; – az Alkotmányszerződés két külön tevékenységi fajtaként nevezi meg a jogharmonizációt célzó jogalkotást és a mindennapi „operatív” együttműködést, mely utóbbi előmozdítására külön állandó bizottságot hoz létre; az Alapjogi Charta az Alkotmányos Szerződésbe történő beépítésével jogilag kötelező erőt nyerne, amely az igazságügyi együttműködés keretében elfogadott uniós aktusok számára is zsinórmérték lenne; a büntető igazságügyi és a rendőrségi együttműködés terén az Alkotmányszerződés a nemzeti parlamentek fokozott ellenőrzési jogát rögzíti. A demokratizmus jegyében növeli az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepét, és végül az Európai Bíróság joghatóságát fokozottabban kiterjeszti a korábbi III. pilléres területekre. Az Alkotmányszerződés elfogadásának kudarca azonban a felveti a büntetőjogi együttműködést is magában foglaló III. pillér reformját. Erre a jelenleg hatályos EU-Szerződés szerint is megvan a lehetőség, az eddig még sosem alkalmazott 42. cikk segítségével. Az EU-Szerződés 42. cikkében foglalt átvezető záradék (passarelle v. bridging clause) szerint a Tanács egyhangúlag úgy határozhat, hogy a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködést – amely magában foglalja a tagállamok bűnüldöző hatóságainak együttműködését, illetve a tagállamok büntetőjogi szabályainak közelítését – átvezeti az EK-Szerződés IV. címe szerinti döntéshozatali rezsim alá, meghatározva a szavazásra irányadó szabályokat. Ahhoz hogy értékelni tudjuk az ezzel kapcsolatos politikai vitát, látnunk kell, hogy ez a kérdés egy nagyarányú intézményközi konfliktusról szól, amelyben egyik oldalon a Bizottság–Európai Parlament–Bíróság, a másikon a tagállamokból álló Tanács áll. A konfliktus másik vetület pedig a nemzeti és a közösségi szuverenitás konkurálása jelenti. Az Európai Parlament már 2005 júliusában követelte, hogy alkalmazásra kerüljön a 42. átvezető cikk és, hogy a Tanács egyúttal határozzon a minősített többségi döntéshozatal alkalmazásáról. Legutóbb 2006 májusában már a Bizottság is jelezte közleményében, hogy tarthatatlannak tartja az EU büntetőügyekben történő együttműködésére irányadó döntéshozatal jelenlegi rendszerét. Az átvezető klauzula alkalmazásának az esélye kérdéses. Minden tagállamnak jóvá kell hagynia egy ilyen döntést (mivel a Tanács egyhangúlag dönt a kérdésben). A tagállamok egy részében ez az Alkotmány módosítását is igényli, mivel az átvezető szakasz lényegében a kormányközi alapon együttműködő tagállamoktól vonna el hatáskört a közösségi (szupranacionális) módon működő közösség javára (további hatáskör transzfer). A büntetőjogi harmonizáció területén a közösségi normák közvetlen hatálya súlyosan veszélyeztethetné a büntetőjog integritását és a jogbiztonságot is.

1.8. 15.1.8. Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény (Eube.) Az Eube.-t a büntetőügyekben az Európai Unió tagállamaival folytatott együttműködés, valamint az európai elfogatóparancs alapján folytatott átadási eljárás során kell alkalmazni. Ha az együttműködés nemzetközi 399 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

szerződésen alapul, a törvény alkalmazásának feltétele, hogy a megkeresett tagállam a nemzetközi szerződés kötelező hatályát elismerte. A törvény eltérő rendelkezésének hiányában a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvényt, a Büntető Törvénykönyvet és a büntetőeljárásról szóló törvényt az Európai Unió tagállamaival az Eube. alapján folytatott eljárásokban is megfelelően alkalmazni kell. Az Eube. I. Fejezete az Általános rendelkezések, II. Fejezete Az európai elfogatóparancs és az átadás, III. Fejezete Az európai unió tagállamaival büntetőügyekben folytatott eljárási jogsegély, IV. Fejezete A bizonyítási eszköz, az elkobzás alá eső dolog és a vagyonelkobzás alá eső vagyon megőrzését biztosító határozat végrehajtására irányuló eljárási jogsegély, az V. Fejezete pedig Az európai unió tagállamaiban kiszabott pénzbüntetés végrehajtása, valamint a pénzbüntetés végrehajtása az európai unió tagállamaiban cím alatt részletezi az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködés során irányadó szabályokat.

1.9. 15.1.9. Az Európai Unió reformja, a Lisszaboni Szerződés Az Európai Unió intézményeinek módosításáról szóló tárgyalások 2001-ben kezdődtek, és először az Európai Alkotmányt eredményezték, mely elbukott a francia és holland népszavazásokon. A Lisszaboni Szerződést 2007. december 13-án írták alá Lisszabonban (mivel Portugália volt a Tanács soros elnöke), és a tervek szerint 2008 végéig az összes tagállamban ratifikálni kellett volna, hogy a 2009-es európai parlamenti választások előtt érvénybe léphessen. A szerződést azonban a 2008. június 12-i népszavazáson elutasították az ír választópolgárok. Ezután az EU vezetői úgy döntöttek, hogy 2009. október 2-án megismétlik a referendumot, emellett garanciákat adnak Írországnak az adópolitika nemzeti szuverenitásának, a hagyományos ír semlegességnek, valamint az „etikai” (családjogi, oktatási, vallási stb.) kérdések kapcsán. Amennyiben az ismételt népszavazás sikerrel jár, a szerződés nagy valószínűséggel pár hónapon belül érvénybe lép. Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni Szerződést a Magyar Köztársaság a 2007. évi CLXVIII. törvénnyel hirdette ki. A Liszaboni Szerződés 2009. december 1-jén lépett életbe. A Lisszaboni Szerződés a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés körében az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: Az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul, és magában foglalja a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítését a (2) bekezdésben és a 69B. cikkben említett területeken. Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapít meg, amelyek célja: a) a bírósági ítéletek és határozatok minden formájának az Unió egészén belüli kölcsönös elismerését biztosító szabályok és eljárások megállapítása, b) a tagállamok közötti joghatósági összeütközések megelőzése és rendezése, c) a bírák, ügyészek és az igazságügyi alkalmazottak képzésének támogatása, d) a tagállamok igazságügyi vagy annak megfelelő hatóságai közötti együttműködés megkönnyítése a büntetőeljárások keretében és a határozatok végrehajtása terén [69A. Cikk (1) bek.]. Amilyen mértékben az a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében szükséges, az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg. E szabályoknak figyelembe kell venniük a tagállamok jogi hagyományai és jogrendszerei közötti különbségeket. E szabályozási minimumok a következőkre vonatkoznak: a) a bizonyítékok tagállamok közötti kölcsönös elfogadhatósága, b) a személyek jogai a büntetőeljárásban, c) a bűncselekmények sértettjeinek jogai, 400 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

d) a büntetőeljárás egyéb olyan külön vonatkozásai, amelyeket a Tanács határozatban előzetesen ilyenként határozott meg; az ilyen határozat elfogadásakor a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, egyhangúlag határoz. Az ebben a bekezdésben említett szabályozási minimumoknak az elfogadása nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy a személyek számára magasabb szintű védelmet biztosító intézkedéseket tartsanak fenn, vagy vezessenek be [69A. Cikk (2) bek.]. Amennyiben a Tanács egy tagjának megítélése szerint valamely (2) bekezdés szerinti irányelvtervezet büntető igazságügyi rendszerének alapvető vonatkozásait érintené, kérheti, hogy az irányelvtervezetet terjesszék az Európai Tanács elé. Ebben az esetben a rendes jogalkotási eljárást fel kell függeszteni. A kérdés megvitatását követően és konszenzus elérése esetén az Európai Tanács a felfüggesztéstől számított négy hónapon belül a tervezetet visszautalja a Tanács elé, amely megszünteti a rendes jogalkotási eljárás felfüggesztését. Ugyanezen határidőn belül, egyet nem értés esetén, és ha legalább kilenc tagállam megerősített együttműködést kíván létrehozni az adott irányelvtervezet alapján, ezek a tagállamok ennek megfelelő bejelentést tesznek az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak. Ebben az esetben a megerősített együttműködés folytatására vonatkozóan az Európai Unióról szóló szerződés 10. cikke (2) bekezdésében, illetve e szerződés 280D. cikk (1) bekezdésében előírt felhatalmazást megadottnak kell tekinteni, és a megerősített együttműködésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni [69A. Cikk (3) bek.]. Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva a több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék. Ezek a bűncselekményi területek a következők: terrorizmus, emberkereskedelem és a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolása, tiltott kábítószer-kereskedelem, tiltott fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, pénz és egyéb fizetőeszközök hamisítása, számítógépes bűnözés és szervezett bűnözés. A bűnözés alakulásának függvényében a Tanács határozatban egyéb bűncselekményi területekről állapíthatja meg, hogy azok megfelelnek az e bekezdésben meghatározott feltételeknek. Erről a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, egyhangúlag határoz [69B. Cikk (1) bek.]. Ha valamely harmonizációs intézkedések hatálya alá tartozó területen az Unió politikájának eredményes végrehajtásához elengedhetetlen a tagállamok büntetőügyekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítése, irányelvekben szabályozási minimumokat lehet megállapítani e területen a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan. A 61i. cikk sérelme nélkül az ilyen irányelveket ugyanazon rendes vagy különleges jogalkotási eljárás keretében kell elfogadni, mint amely szerint az említett harmonizációs intézkedéseket elfogadták [69B. Cikk (2) bek.]. Amennyiben a Tanács valamely tagjának megítélése szerint valamely (1) vagy (2) bekezdésben említett irányelvtervezet büntető igazságügyi rendszerének alapvető vonatkozásait érintené, kérheti, hogy az irányelvtervezetet terjesszék az Európai Tanács elé. Ebben az esetben a rendes jogalkotási eljárást fel kell függeszteni. A kérdés megvitatását követően és konszenzus elérése esetén az Európai Tanács a felfüggesztéstől számított négy hónapon belül a tervezetet visszautalja a Tanács elé, amely megszünteti a rendes jogalkotási eljárás felfüggesztését. Ugyanezen határidőn belül, egyet nem értés esetén, és ha legalább kilenc tagállam megerősített együttműködést kíván létrehozni az adott irányelvtervezet alapján, ezek a tagállamok ennek megfelelő bejelentést tesznek az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak. Ebben az esetben a megerősített együttműködés folytatására vonatkozóan az Európai Unióról szóló szerződés 10. cikke (2) bekezdésében, illetve e szerződés 280D. cikke (1) bekezdésében előírt felhatalmazást megadottnak kell tekinteni, és a megerősített együttműködésre vonatkozó intézkedéseket kell alkalmazni [69B. Cikk (3) bek.]. Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapíthat meg a bűnmegelőzés terén a tagállami intézkedések előmozdítására és támogatására, kizárva azonban a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen harmonizációját (69C. Cikk). Az Eurojust feladata a két vagy több tagállamot érintő, illetve a közös alapokon való bűnüldözést szükségessé tevő súlyos bűncselekmények kivizsgálására, valamint az ezekkel kapcsolatos büntetőeljárás lefolytatására

401 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

hatáskörrel rendelkező nemzeti bűnüldöző hatóságok közötti megfelelő koordináció és együttműködés támogatása és erősítése a nemzeti hatóságok, illetve az Europol által végzett operatív cselekmények és az általuk szolgáltatott információk alapján. Ebben az összefüggésben az Eurojust felépítését, működését, tevékenységi területét és feladatait rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Európai Parlament és a Tanács határozza meg. E feladatok a következőket foglalhatják magukban: a) az illetékes nemzeti hatóságok által lefolytatandó nyomozások megindítása, illetve javaslattétel a nemzeti hatóságok által lefolytatandó bűnvádi eljárások megindítására különösen az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények vonatkozásában, b) az a) pontban említett nyomozások és bűnvádi eljárások kezdeményezésének összehangolása, c) az igazságügyi együttműködés erősítése, többek között a joghatósági összeütközések feloldása, valamint az Európai Igazságügyi Hálózattal való szoros együttműködés révén. E rendeletekben kell továbbá meghatározni azokat a szabályokat, amelyek alapján az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek részt vesznek az Eurojust tevékenységének értékelésében. Az (1) bekezdésben említett büntetőeljárások során, a 69E. cikk sérelme nélkül, a hivatalos eljárási cselekményeket a tagállamok hatáskörrel rendelkező tisztviselői foganatosítják [69D. Cikk (1)–(2) bek.]. Az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésére a Tanács különleges jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Eurojustból Európai Ügyészséget hozhat létre. A Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, egyhangúlag határoz. Ha nincs egyhangúság, legalább kilenc tagállam kérheti, hogy a rendelettervezetet terjesszék az Európai Tanács elé. Ebben az esetben a Tanácsban folytatott eljárást fel kell függeszteni. A kérdés megvitatását követően és konszenzus elérése esetén az Európai Tanács a felfüggesztéstől számított négy hónapon belül a tervezetet visszautalja elfogadásra a Tanács elé. Ugyanezen határidőn belül, egyet nem értés esetén, és ha legalább kilenc tagállam megerősített együttműködést kíván létrehozni az adott rendelettervezet alapján, ezek a tagállamok ennek megfelelő bejelentést tesznek az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak. Ebben az esetben a megerősített együttműködés folytatására vonatkozóan az Európai Unióról szóló szerződés 10. cikke (2) bekezdésében, illetve e szerződés 280D. cikke (1) bekezdésében előírt felhatalmazást megadottnak kell tekinteni, és a megerősített együttműködésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni [69E. Cikk (1) bek.]. Az Európai Ügyészség hatáskörrel rendelkezik – adott esetben az Europollal együttműködve – az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények tetteseinek és részeseinek felkutatására, velük szemben a nyomozás lefolytatására és bíróság elé állításukra az (1) bekezdésben előírt rendeletben meghatározottak szerint. Az ilyen bűncselekmények vonatkozásában a tagállamok hatáskörrel rendelkező bíróságai előtt a vádhatósági feladatokat az Európai Ügyészség látja el. Az (1) bekezdésben említett rendeletek meghatározzák az Európai Ügyészség jogállását, feladatainak ellátására irányadó feltételeket, a tevékenységét szabályozó eljárási szabályokat és a bizonyítékok elfogadhatóságának szabályait, valamint a feladatai ellátása során végzett eljárási cselekményeinek bíróság általi felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat. Az Európai Tanács ezzel egyidejűleg vagy ezt követően határozatban, annak érdekében, hogy az Európai Ügyészség hatáskörét kiterjessze a több államra kiterjedő vonatkozású súlyos bűncselekményekre, az (1) bekezdést és ebből következően – a több tagállamot érintő súlyos bűncselekmények tetteseit és részeseit illetően – a (2) bekezdést módosíthatja. Az Európai Tanács az Európai Parlament egyetértését és a Bizottsággal folytatott konzultációt követően, egyhangúlag határoz [69E. Cikk (2)–(4) bek.]. A Lisszaboni Szerződés a büntetőügyekben folytatott rendőrségi együttműködés körében az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: Az Unió rendőrségi együttműködést alakít ki, amelyben részt vesz a tagállamok valamennyi hatáskörrel rendelkező hatósága, köztük a tagállamok rendőrségei, vámhatóságai és a bűncselekmények megelőzésére és felderítésére szakosodott egyéb bűnüldöző szolgálatai. Az (1) bekezdésben foglaltak céljából az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapíthat meg a következőkre vonatkozóan: a) a releváns információk összegyűjtése, tárolása, feldolgozása, elemzése és cseréje,

402 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

b) az állomány képzésének támogatása, valamint együttműködés az állomány egymás közötti cseréje, a felszerelések használata és a kriminalisztikai kutatások terén, c) a szervezett bűnözés súlyos formáinak felderítésére vonatkozó közös nyomozási technikák [69F. Cikk (1)–(2) bek.]. A Tanács különleges jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapíthat meg az e cikkben említett hatóságok közötti operatív együttműködésre vonatkozóan. A Tanács az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúlag határoz. Ha nincs egyhangúság, legalább kilenc tagállam kérheti, hogy az intézkedések tervezetét terjesszék az Európai Tanács elé. Ebben az esetben a Tanácsban folytatott eljárást fel kell függeszteni. A kérdés megvitatását követően és konszenzus elérése esetén az Európai Tanács a felfüggesztéstől számított négy hónapon belül a tervezetet visszautalja elfogadásra a Tanács elé. Ugyanezen határidőn belül, egyet nem értés esetén, és ha legalább kilenc tagállam megerősített együttműködést kíván létrehozni az adott intézkedéstervezet alapján, ezek a tagállamok ennek megfelelő bejelentést tesznek az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak. Ebben az esetben a megerősített együttműködés folytatására vonatkozóan az Európai Unióról szóló szerződés 10. cikke (2) bekezdésében, illetve e szerződés 280D. cikk (1) bekezdésében előírt felhatalmazást megadottnak kell tekinteni, és a megerősített együttműködésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A második és harmadik albekezdésben meghatározott különleges eljárás nem alkalmazandó azon jogi aktusokra, amelyek a schengeni vívmányok továbbfejlesztésének minősülnek [69F. Cikk (3) bek.]. Az Europol feladata, hogy támogassa és erősítse a tagállamok rendőri hatóságainak és egyéb bűnüldöző szolgálatainak tevékenységét, valamint a közöttük folytatott kölcsönös együttműködést a két vagy több tagállamot érintő bűncselekmények és a terrorizmus, valamint az uniós politikák alkalmazási körébe tartozó közös érdekeket sértő bűnözési formák megelőzése és üldözése terén. Az Europol felépítését, működését, tevékenységi területét és feladatait rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Európai Parlament és a Tanács határozza meg. E feladatok a következőket foglalhatják magukban: a) az információk, így különösen a tagállamok vagy harmadik országok hatóságai, illetve az Unión kívüli szervezetek által szolgáltatott információk összegyűjtése, tárolása, feldolgozása, elemzése és cseréje, b) a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaival közösen vagy közös nyomozócsoportok keretében végzett nyomozati és operatív tevékenységek összehangolása, megszervezése és végrehajtása, adott esetben az Eurojusttal kapcsolatot tartva. E rendeletek határozzák meg azokat az eljárásokat, amelyek szerint az Európai Parlament – a nemzeti parlamentekkel közösen – ellenőrzi az Europol tevékenységét. Az Europol által végzett operatív cselekményeket annak a tagállamnak a hatóságaival kapcsolatot tartva és velük egyetértésben kell végrehajtani, amelynek területét ezek a cselekmények érintették. Kényszerítő intézkedések alkalmazására kizárólag a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok jogosultak [69G. Cikk (1)–(3) bek.]. A Tanács különleges jogalkotási eljárás keretében meghatározza azokat a feltételeket és korlátokat, amelyek mellett a tagállamoknak a 69A. és 69F. cikkben említett hatáskörrel rendelkező hatóságai egy másik tagállam területén – annak hatóságaival kapcsolatot tartva és velük egyetértésben – intézkedéseket foganatosíthatnak. A Tanács az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően, egyhangúlag határoz [69H. Cikk]

2. 15.2. A nemzetközi büntetőjog és a magyar jog viszonyának rövid áttekintése 2.1. 15.2.1. A nemzetközi büntetőjog fogalma 2.1.1. 15.2.1.1. A nemzetközi büntetőjog és nemzetközi bűnügyi együttműködés elhatárolása

403 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A nemzetközi büntetőjog igen összetett jogág, hiszen átfedésbe kerülő jogágakból építkezik, amelyek nem csak hogy számos jogforrásra támaszkodnak, hanem e jogforrások közül egyesek a nemzetközi jog, mások pedig a belső jog részei. Az általános büntetőjogi tanulmányok keretében a nemzetközi bűncselekmények szűk csoportjának hatásmechanizmusát lehet és kell vizsgálni, így elsődleges feladatként jelentkezik annak meghatározása, hogy mit értünk nemzetközi büntetőjog alatt. Azaz, például tisztázni szükséges, hogy a Nürnbergi jog milyen tartalommal jelenhet meg az 1956-os sortüzek megítélése során. Mára általánosan elfogadottá vált, hogy a nemzetközi jog forrásait az ENSZ Nemzetközi Bíróság Statútumának (Statute of the International Court of Justice (a továbbiakban: ICJ), – amely az ENSZ Alapokmányának mellékletét képezi – 38. cikk (1) bekezdése sorolja fel, vagyis az ICJ forrásai konszenzuálisan meghatározzák a nemzetközi (alaki) jog forrásait is. M. Ch.Bassiouni szerint azonban csak az első három alkalmazható a nemzetközi büntetőjogban, azaz a nemzetközi egyezmények, a nemzetközi szokás és a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvek. A negyedik forrás, „a legkiválóbb publicisták tanításai” nem tekinthető a nemzetközi büntetőjog forrásának, hiszen ez a legalitás elvét sértené. Ezzel a megközelítéssel szemben meg kell említeni, hogy számos elvet a joggyakorlat hiánya miatt a nemzetközi büntetőjog területén is a jogtudósok írásaikban dolgoztak ki. Erre lesz majd példa a nem nemzetközi fegyveres összeütközés fogalma a Genfi Egyezmények közös 3. cikke alapján, amint erre az alábbiakban majd részletesebben is kitérünk. Amint arra már korábban utaltunk, a büntetőjog elkülönítése a magánjogtól és a közjog egyéb ágaitól nem könnyű feladat. Ez vonatkozik a nemzetközi büntetőjogra is. A klasszikus nemzetközi jog alanyai természetes személyek nem lehetnek, ugyanakkor az államnak, mint jogi személynek büntetőjogi – azaz punitív, vagyis nem reparatív jellegű – felelőssége pedig a klasszikus büntetőjog számára idegen. Ezt az ellentmondást a mai napig teherként cipeli a nemzetközi büntetőjog. A tág értelemben vett nemzetközi büntetőjog a nemzetközi jog és a nemzeti büntetőjognak egy olyan közös metszete, amelyben helyet kapnak a nemzetközi bűnügyi együttműködés intézményei és a nemzetközi bűncselekményekre vonatkozó szabályok is. Ezen utóbbi szabályok egy része közösséget mutat a nemzetközi humanitárius jognak (azaz a háború jogának) bizonyos szabályaival. Ezért a nemzetközi büntetőjog forrásai között épp úgy megtalálhatóak az államok belső jogában meghatározott szabályok, mint a nemzetközi jog normái. A jus puniendi, azaz a bűnüldözési igény, vagyis a szuverenitásból eredő büntetőhatalom mindig is az állami szuverenitás, a főhatalom szerves része volt. A nemzetközi büntetőjog tehát vagy a szuverenitás egy részéről való önkéntes állami lemondás útján érvényesülhet (nemzetközi szerződésen alapuló bűncselekmények), vagy az államok felett kell léteznie egy felsőbb hatalomnak, mely adott esetben (például az államok nemzetközi büntetőjogi felelősségének esetén vagy jus cogens bűncselekmények esetén) a jus puniendi letéteményese. Ebből következik, hogy a nemzetközi büntetőjog, mint egész, az államokra nem mint szupranacionális (azaz nemzetek vagy államok feletti) jog kötelező. Részben persze kialakult egy nemzetek feletti quasi hatalom, amelynek sarokkövei a nemzetközi jus cogens és erga omnes, valamint a Martens-Klauzulából folyó kötelezettségek. Amint említettük tehát a nemzetközi büntetőjog normái az államokra nem mint szupra-nacionális jog kötelező. Természetesen vannak nemzetközi intézmények, mint az ENSZ, vagy éppen az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amelyek rendelkezhetnek szupra-nacionális jellemzőkkel. Ebből kifolyólag léteznek olyan normák is, melyek hasonlóan szupra-nacionálisaknak tekinthetők. Ilyenek lehetnek esetleg a majd tárgyalandó ún. központi nemzetközi bűncselekmények, hiszen akár a Martens Klauzulára, akár a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvekre mint jogforrásra vezetjük vissza e bűncselekményeket, jus cogens és obligatio erga omnes jellegük annyira államok feletti, mint amennyire az emberiség (emberiesség) jogai (des lois de l’humanité, laws of humanity) és a közös lelkiismeret parancsai. Tény azonban, hogy a nemzetközi büntetőjog alkalmazása mindenképpen nemzeti jogrendszerek együttműködését feltételezi, és ezért nemzetközi és nem nemzetek feletti büntetőjogról beszélünk. Először az obligatio erga omnes és a jus cogens kettősségéről kell néhány szót ejteni. Az obligatio erga omnes elvet a Nemzetközi Bíróság [International Court of Justice (ICJ)] a Barcelona Traction ügyben (Case Concerning the Barcelona Traction, Light and Power Company Limited (Belgium v. Spain), Judgement of 5th February 1970, ICJ Reports 1970, 3.) alakította ki, ám azóta nem jeleskedett annak kifejtésében. Ez az eset egy 1911-ben Kanadában alapított cég körül forgott, amely elektromosságot termelt Spanyolországban, ám részvényeinek többsége belga állampolgárok tulajdonában volt. A II. világháború után a spanyol hatóságok intézkedéseinek következtében a cég 1948-ban csődbe ment. A kérdéses ügyben Belgium lépett fel Spanyolországgal szemben a részvényeseket ért kár miatt. Spanyolország azzal védekezett, hogy Belgiumnak nincs kereshetősége, hiszen, ha volt is kár, azt a cég és nem a belga természetes személyek szenvedték el. A 404 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Bíróság kimondta, hogy lényegi a különbség aközött, hogy adott állam kötelezettsége a nemzetközi közösséggel (international community) mint egésszel szemben áll-e fenn, vagy egy másik állammal szemben vis-à-vis a diplomáciai védelem területén. A kötelezettség természetéből kifolyólag az előbbi minden államot érint, ilyen kötelezettségek például az agresszió, népirtás, szolgaság és a faji diszkrimináció tilalma. Eszerint az obligatio erga omnes olyan állami kötelezettséget jelent, amely az államot a nemzetközi közösséggel, mint egésszel szemben kötelezi. Egy nemzetközi norma pedig akkor éri el a jus cogens szintjét, ha általánosan elfogadottá válik annak kötelező volta. Tehát például a területi szuverenitás elve jus cogensé vált, hiszen minden állam elfogadja az állam jogát, hogy kizárólagos joghatóságot gyakoroljon a területén. Erga omnes ugyanakkor azt jelenti, hogy, ha például egy adott nemzetközi bűncselekmény jus cogensé vált – azaz mindenkire kötelező –, ez a kötelezettség az államot az államok közössége irányában terheli. Vagyis a jus cogensból folyó kötelezettség (obligatio) erga omnes-szé lesz. Ebből következik, hogy a népirtás nemzetközi bűncselekmény volta jus cogens, és ebből folyik a mindenkire háruló kötelezettség az elkövetők kiadatására vagy megbüntetésére. Az úgynevezett Martens Klauzulát először az orosz publicista Fjodor Fjodorovics Martens (1845–1909) javaslatára foglalták az 1899-es II. Hágai Konvenció preambulumába, amely a Szárazföldi hadviselés jogáról és szokásairól szóló szabályokat tartalmazta.A klauzulát megerősítette a IV. Hágai Konvenció ugyanerről a témáról. A szövege a következő: „Amíg a háború jogáról egy teljesebb kódex nem készül, a Magas Szerződő Felek célravezetőnek tekintik annak kijelentését, hogy az általuk elfogadott Szabályokban nem foglalt esetekben, a lakosok és a harcolók a civilizált nemzetek között kialakult alkalmazásból, az emberiesség szabályaiból eredő nemzetek jogának elvei és a köz lelkiismeret parancsainak védelme és irányítása alatt maradnak.” 1907 óta a nemzetközi humanitárius jog fejlődése fordulópontjának tekintik e klauzulát. Fél évszázaddal később az 1949-es Genfi Konvenciók 1977-ben elfogadott I. és II. Kiegészítő Jegyzőkönyvei hasonló deklarációkat tartalmaznak [1989. évi 20. törvényerejű rendelet a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről) (I. APGC)]. Az I. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikk (2) bekezdése szerint: „A polgári személyek és harcosok a jelen Jegyzőkönyvben vagy más nemzetközi megállapodásban nem szabályozott esetekben is a nemzetközi jognak a kialakult szokásokból, az emberiesség törvényeiből és az emberiség lelkiismeretének követelményeiből folyó általános elvek védelme és hatálya alatt állnak.” A II. Kiegészítő Jegyzőkönyv preambuluma pedig kimondja, „hogy az ember személye a hatályos jog által nem szabályozott esetekben is az emberiesség alapelveinek és a közlelkiismeret követelményeinek oltalma alatt áll”. A nemzetközi jus cogens alapján büntetendő bűncselekmények visszavezethetőek a Martens-Klauzulán keresztül a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvekre, mint jogforrásra. Így jus cogens és obligatio erga omnes jellegük államok felettivé teszi őket, hiszen legitimációjuk is az: az emberiesség (les lois de l’humanité, laws of humanity) és a közös lelkiismeret parancsai. A szűk értelemben vett nemzetközi büntetőjog e bűncselekményekkel kapcsolatban látja el azt a feladatot, amit a nemzeti büntetőjog a nemzeti jogalkotó által megfogalmazott bűncselekményekkel kapcsolatban. Akár önkéntes alávetésen alapul egy nemzetközi bűncselekmény kötelező jellege egy államra nézve (mint például a polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről Montrealban, az 1971. évi szeptember hó 23. napján aláírt egyezmény (1973. évi 17. tvr.), akár jus cogens volta miatt, az alkalmazás tehát belső jogalkalmazást is és ezért a belső jogok együttműködését feltételezi. Az együttműködési kötelezettséget az aut dedere aut judicare, azaz a kiadás vagy elbírálás elve fejezi ki, melyet hosszabb formában 1624-ben Hugo Grotius De jure belli ac pacis munkájában dolgozott ki, és amely aut dedere aut punire elvre rövidült később. Ez az elv tehát megköveteli az államoktól, hogy együttműködjenek a nemzetközi bűncselekmények elkövetése esetén, és vagy kiadják a gyanúsítottat a büntetőhatalmat érvényesíteni kívánó államnak vagy nemzetközi szervezetnek, vagy maguk bírálják el a cselekményt és az elkövetőt. Az államok együttműködésének akár a nemzetközi (tehát nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatos), akár pedig a belső jogi büntető igazságszolgáltatás terén Bassiouni hat formáját különbözteti meg: a) kiadatás, b) bűnügyi együttműködés büntetőügyekben, c) elítéltek átadása, d) lefoglalása és elkobzása a bűncselekményből származó javaknak, e) külföldi ítélet érvénye, f) a büntetőeljárás átadása, illetve átvétele. (A büntetőügyekben más államokkal folytatott együttműködést a két- és többoldalú nemzetközi szerződések és a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény széleskörűen biztosítják. Az Európai Unió Tanácsa 2002. június 13-án elfogadta az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról

405 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

szóló kerethatározatot, amelynek rendelkezéseit az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény II. Fejezete foglalja magába. Az európai elfogatóparancs egy igazságügyi hatóság által hozott olyan, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény 2. számú mellékletében meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelő határozat, amelyet egy tagállamban bocsátanak ki annak érdekében, hogy egy másik tagállam a keresett személyt elfogja és a kibocsátó igazságügyi hatóságnak átadja. Célja a keresett személynek az egyik tagállamból a másik tagállamba büntetőeljárás lefolytatása vagy szabadságvesztés büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett történő kényszerátadása. A kibocsátó igazságügyi hatóság határozatát végre kell hajtani az Európai Unió egész területén. A 2005. évi CXVI. törvény az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről, és az egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve kihirdetéséről az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegély tárgyában új szabályozási elveket és új együttműködési formákat vezet be, részletesen szabályozva az egyes jogsegélyformákat, az azokhoz kapcsolódó megkeresések alaki és tartalmi kellékeit.) Az 1996. évi XXXVIII. törvény a bűnügyi jogsegély formáira részben eltérő terminológiát használ, mint Bassiouni. E szerint a bűnügyi jogsegély formái a) a kiadatás, b) a büntetőeljárás átadása, illetve átvétele, c) a szabadságelvonással járó büntetés vagy ilyen intézkedés végrehajtásának átvétele, illetve átengedése, d) az eljárási jogsegély, valamint e) a feljelentés külföldi államnál. A Btk. és a Be. szabályozták a 2007. évi XIII. tv.ig a külföldi ítélet érvényét és elismerését, e törvénnyel azonban helyesen az 1996-as törvényben került újraszabályozásra. E terminológiai sokrétűségnek nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget. Összefoglalva, a tág értelemben vett nemzetközi büntetőjog magában foglalja a) a nemzetközi bűncselekmények jogát, és b) a nemzetközi bűnügyi jogsegély (szinonimával meghatározva: nemzetközi bűnügyi együttműködés) jogát is. A szűk értelemben vett nemzetközi büntetőjog egyenlő a nemzetközi bűncselekmények jogával, melyet nemzetközi anyagi büntetőjognak is nevezhetünk. A szűk értelemben vett nemzetközi bűncselekmények mellett meg kell még említeni az ún. transznacionális bűncselekményeket, amelyek nemzetközi jogi jellegüket az államok közötti elkövetési módnak köszönhetik. Idetartozik például a nemzetközi szervezett bűnözés vagy a nemzetközi kábítószer-kereskedelem. E transznacionális bűncselekmények nemzetközi szerződés alapján nemzetközi bűncselekményekké válhatnak.

2.1.2. 15.2.1.2. A nemzetközi bűncselekmény fogalma A nemzetközi bűncselekmény fogalmát nem igen lehet megadni, talán csak annyi mondható, hogy a nemzetközi bűncselekmény olyan nemzetközi jogi kötelezettség megsértése, amely annyira alapvető a nemzetközi közösség érdekei szempontjából, hogy ennek megsértését a nemzetek közössége mint egész, bűncselekménynek ismeri el. Összesen körülbelül 300 nemzetközi egyezmény és egyéb jogforrás több mint 20 nemzetközi jog alapján büntetendő cselekményt határoz meg. Ezek egy csoportja a nemzetközi jus cogens részét képezi. Ide sorolhatók a következő bűncselekmények: 1) agresszió, 2) népirtás, 3) emberiség elleni bűncselekmény, 4) háborús bűncselekmény, 5) az ENSZ és hozzárendelt személyzet elleni bűncselekmények, 6) nukleáris anyagok lopása, 7) zsoldosság, 8) apartheid, 9) tiltott fegyverek jogtalan használata, tartása, 10) rabszolgaság és kapcsolódó cselekmények, 11) kínzás és más embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés, 12) jogellenes kísérletek az emberen. Komoly érvek hozhatók fel amellett, hogy a terrorizmust is ide vegyük. Bassiouni megkülönböztet nemzetközi deliktumokat, amelyek közé sorolja például a kalózkodást, vagy a polgári túszok szedését. Véleményünk szerint ez a megkülönböztetés terminológiai félreértésre adhat okot, hiszen összetéveszthető a deliktuális felelősséggel. Helyesebbnek tartjuk a nem jus cogens nemzetközi bűncselekmények fogalom használatát.

2.2. 15.2.2. A nemzetközi büntetőjog fejlődésének rövid története 2.2.1. 15.2.2.1. A jus ad bellum, jus in bello és jus contra bellum Igen nehéz összefoglalni a nemzetközi büntetőjog történetét, mert nem egy egységes jogrendszer, joghatóság vagy jogintézmény fejlődését kellene leírni, hiszen szinte minden bűncselekménynek megvan a maga evolúciós históriája. Ezért és az előző alfejezetben kifejtettek miatt is a következőkben csak a központi jelentőségű bűncselekmények leírására és fejlődésére szorítkozunk, és csak annyiban, amennyire az a magyar jogra gyakorolt hatásuk tekintetében szükséges.

406 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A háborús bűncselekmények kialakulásának története szorosan összefügg a fegyveres összeütközések jogának fejlődésével, azaz a nemzetközi humanitárius jog kialakulásával. Mielőtt azonban ennek tárgyalásába kezdenénk, szólni kell a jus ad bellum és a jus in bello közötti különbségről. Volt idő, amikor a háború indítása, illetve folytatása jogos volt, és a háborúhoz való jogot szabályozó rendelkezések összessége jelentette a jus ad bellumot. Amint azt majd látni fogjuk az agresszió rövid tárgyalásánál, a Nemzetek Ligájának érája alatt alakult ki a háború jogosságának korlátozása, ami mára az államok közötti erőszak majdnem teljes tilalmához vezetett, azaz ma már helyesebb jus contra bellum-ról beszélni. Természetesen vannak e szabály alól is kivételek, melyek közé tartozik az egyéni és kollektív önvédelem (ENSZ Alapokmány 51. cikk), a Biztonsági Tanács határozatai alapján alkalmazott erőszak, és vitathatóan a nemzeti felszabadító háborúk, az önrendelkezési jog gyakorlásának biztosítása céljából, egyesek ide sorolják a humanitárius intervenciót is. Logikusan következik ebből, hogy legalábbis az egyik fél a nemzetközi fegyveres összeütközés során megsérti a nemzetközi jogot. Ám éppen ez, hogy ki alkalmaz jogosan vagy jogtalanul erőszakot, mindig vitatott, legalábbis a felek részéről. Így a háborúban alkalmazott jognak, azaz a fegyveres összeütközés során alkalmazott szabályoknak, a jus in bello-nak függetlennek kell lennie a háborúhoz való jogtól, a jus ad bellum-tól (vagy a jus contra bellum-tól). Következésképpen minden nemzetközi fegyveres összeütközésben kötelező a felekre a jus in bello, teljesen függetlenül attól, hogy mit hisznek, vagy valóban mi is a helyzet a háború jogossága tekintetében. A háborúhoz való jognak és a háborúban alkalmazott jognak ez a teljes elkülönítése a nemzetközi humanitárius jog és így a nemzetközi büntetőjog egyik legfontosabb elve, amelyet például a négy Genfi Konvenció 1977-es I. Kiegészítő Jegyzőkönyvének Preambuluma is tartalmaz.

2.2.2. 15.2.2.2. A nemzetközi büntetőjog kialakulása 2.2.2.1. 15.2.2.2.1. A nemzetközi büntetőjog Nürnberg előtt A nemzetközi büntetőjog két forrásból jött létre: egyrészről az államok közötti legősibb viszony, a háború következményeként, másrészről pedig a területi és személyi hatály alkalmazásának határeseteiben, azaz a kalózkodás szabályozása során. Már a legrégebbi időkben is felfogták az emberek, hogy a Milo tetteit védő Marcus Tullius Cicero kijelentése, miszerint „silent enim leges inter arma” [azaz „a jog hallgat a fegyverek között” [Pro Milone, 4.11.)], nem tartható, és fegyveres összeütközések esetén is szükséges bizonyos szabályok betartása. Példaként lehet felhozni az Ószövetséget, amelyben Isten a zsidók háborús cselekményeit korlátozza. A közvetlenül Isten parancsára, legtöbbször hitetlenek ellen vívott küzdelmek során, az elfoglalt város egész lakosságát lemészárolták, mert a kegyelem az Isten elleni bűn lett volna. Ugyanakkor „hadifoglyokat” sokszor nem lehetett megölni, ugyanígy nem lehetett fákat, gyümölcsösöket elpusztítani, vagy a földet felperzselni és az állatokat megölni (Deuteronomy 20:19-20, Exodus 23:29). Nem az izraeliták voltak az egyedüli ókori nép, amely szabályokkal korlátozta háborús cselekedeteit. A kínai Sun Tzu szerint háborúban csak az ellenséges hadsereget szabad megtámadni, mert a legrosszabb taktika a városok támadása, ezt csak akkor szabad megtenni, ha nincs más választás (A háború művészete). Már Krisztus előtt a VII. században olyan „lovagiassági” szabályokat alkalmaztak Kínában, mint például a még fel nem készült ellenség megtámadásának tilalma. Az ősi indiaiak szent írásai is megkísérelték a humanitarianizmus bizonyos elemeit bevezetni. A Ramayana (szanszkrit költemény a Kr. e. 3. századból) megtiltotta azokat a fegyvereket, amelyek „az ellenség egész faját kipusztítanák, beleértve azokat is akik nem tudnak fegyvert fogni”. A Mahabharata (szanszkrit költemény melyet valószínűleg i. sz. 3–4. század között írtak)többek között megemlíti, hogy alvó ellenséget nem szabad megtámadni; Manu Törvényei, megközelítőleg ugyanebből a periódusból, kimondják, hogy elrejtett fegyverek használata tilos, hasonlóképpen nem szabad mérgezett, horgos vagy égő fegyvereket alkalmazni. Az ókori görög kultúrában igen pontos szabályok voltak a harcban elesettek eltemetésével kapcsolatosan (lásd Homérosz: Íliász, XXII. ének, Hektór halála). Az olimpiák idejére, négyévenként fegyverszünet lépett érvénybe. Kialakult a szent helyek immunitásának is a koncepciója, amely majd a későbbi asylum, azaz menedékjog kialakulásához vezet. Általánosságban megállapítható, hogy e szabályok vallási alapokon nyugodtak, és csak meghatározott földrajzi környezetben, meghatározott ellenséggel szemben voltak alkalmazandók. A perzsák elleni harcokban e rendelkezések nem érvényesültek. Amint említettük, a kalózkodás volt a nemzetközi büntetőjog kialakulásának másik forrása. A kalózkodásról írva Coleman Phillipson azon az állásponton van, hogy azt a homéroszi időkben a meggazdagodás elfogadható módjának tekintették. Phillipson ezen megállapítását az Iliász, az Odüsszeia és Tüküdidész A peloponézeszi háború története című munkájából származó idézetekkel támasztja alá. Alfred P. Rubin filológiai érvekkel megerősített szkepszissel ír e megállapításról. A leggyakrabban idézett szerző a „kalózkodás” római jogi fogalmát illetően Marcus Tullius Cicero, ám legtöbbször nem a megfelelő forrást idézik Rubin szerint, hiszen 407 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

nem a kalóz (pirata) kifejezést használja Cicero a kérdéses idézetekben. Egy helyen azonban mégis e fogalomra utal, amikor arról szól, hogy nincs olyan jogi kötelezettség, amely szerint a kalózoknak tett esküt be kellene tartani, hiszen azok minden közösség ellenségei, így nem részesei a közös jognak, amely kötelezővé teszi az eskük betartását különböző közösségek között is („cum hoc nec fides nec jus jurandum esse commune”) (De Officis, III. 29.). Sokan – többek között Grotius is – kritizálták e megállapítást, utóbbi azon az alapon, hogy az eskü kötő ereje nem kedvezményezettjének kilétén múlik, hanem Isten iránti kötelezettség [On the Law of War and Peace (CECIL), 1925), II, xii, 15)]. Összefoglalva megállapítható, hogy a görögök és rómaiak különbséget tettek „vízi rablók” és kalózok között, abban az értelemben is, hogy amíg az előbbieket bűnözőknek tartották, elfogadták olyan közösségek, társadalmak létét, akik a keleti mediterráneumban a vízi kereskedelem során mások személyét és tulajdonát megszerezték. Ugyanakkor e csoportokat folyamatosan háborúban állóknak tekintették, és így például a „hátsó küszöb jogát” (jus postliminii) nem terjesztették ki rájuk. A római jog büntette többek között, ha a helytartó engedély nélkül támadó háborúba kezdett, hasonlóképpen crimen laesae maiestatis volt a nem a császár javasolta háború melletti hangulatkeltés (Zlinszky: 113., 115.). Általánosságban megállapítható végül, hogy e szabályok vallási alapokon nyugodtak, és csak meghatározott földrajzi környezetben, meghatározott ellenséggel szemben voltak alkalmazandóak. A középkorban a lovagiasság szabályai kerültek előtérbe. Ezek magukban foglalták a sebesültek, a hadifoglyok, a szent helyek és a vallási ünnepek tiszteletét. Teológusok, mint Szent Ágoston (354–430) és Aquinói Szent Tamás (1225–1274) felélesztették a római elképzeléseket az igazságos háborúról (bellum justum); a Pápa 1095ben a Clermont Ferrand-i zsinaton kihirdette az „Isten békéjét”, amely megtiltotta a háborúskodást bizonyos egyházi ünnepeken. 1139-ben pedig a Második Laterani Zsinat elítélte a számszeríj használatát, amely a lovagiasság szabályainak megsértése miatt számított megvetendő fegyvernek. Ugyanakkor éppen úgy, mint a megelőző korokban, e szabályok vallási kötődése abban is megnyilvánult, hogy a más vallásúakkal szemben nem köteleztek. Ezért számolhatott be Tyre-i Vilmos 1099-ben Jeruzsálem lakosainak teljes lemészárlásáról a keresztesek által. Több példa van arra, hogy a jogalkotás is megerősítette e szabályokat: 1386-ban II. Richárd angol király megtiltotta katonáinak a nők és papok elleni erőszak alkalmazását, illetve házak vagy templomok felgyújtását. 1526-ban Ferdinánd magyar király, 1570-ben II. Miksa császár és 1621-ben Gusztáv Adolf svéd király hasonlóképp rendelkeztek. Francisco Vittoria (1480–1546), spanyol teológus, akit sokan a nemzetközi jog atyjának tartanak, kifejtette, hogy a jogszerű háborúknak erkölcsileg igazolhatóknak kell lenniük, azaz például önvédelemben, vagy a korábban elszenvedett sérelem helyrehozatala miatt lehet fegyverekhez nyúlni. A már említett Grotius is azon a véleményen volt, hogy a jogellenesen indított és folytatott háború felelőseit személyükben kell felelősségre vonni. Egyesek szerint a 15. század jelentős változást hozott. Az abszolút monarchiák kialakulásával, valamint a puskapor elterjedésével háttérbe szorultak a nemesi csapatok, és a központilag szervezett és pénzelt zsoldos erők jelentették a hadviselés alapját. A zsoldos hadseregben már nem a szakrális elemekre épülő elképzelések határozták meg az ellenséggel való viszonyt, hanem részben az önérdek. A katona érdeke a zsákmányolás és a túlélés volt, míg a parancsnokok érdeke is egybeesett a felszerelt és kiképzett katonák életének megőrzésével. Megjelent a sebesült ellenség önérdeken alapuló tisztelete, és a hadi orvoslás. Másfelől a polgári lakosság védelme is előtérbe került. 1474-ben a Hansa városok 28 főből álló ad hoc bíróságot alkottak, hogy elbírálják Peter von Hagenbach kegyetlenkedéseit, a csapatai által megszállt területen. Hagenbach Merész Károly burgundi herceg parancsnokaként terroruralmat létesített Breisachban és környékén. A bíróság nem fogadta el Hagenbach védekezését, miszerint a hercege utasítására járt el, és halálra ítélte. Ez volt talán az első nemzetközi büntető per. A felvilágosodás újabb változást hozott. Jean-Jacques Rousseau Le Contrat Social-ban kifejti azt az alapelvet, amely meghatározó lett a háborúban elkövetett cselekményekért való felelősség megállapítása szempontjából: „A háború nem ember és ember hanem állam és állam közötti viszony, amelyben az egyének csak véletlenszerűen válnak ellenséggé, nem mint ember, sőt nem is mint állampolgár, hanem mint katona … A háború célja az ellenséges állam elpusztítása, ennek védelmezőit jogosan meg lehet ölni, amíg fegyvert viselnek; ám amint leteszik ezeket és megadják magukat, megszűnnek ellenségnek vagy az ellenség ügynökének lenni, egyszerűen újra emberekké válnak, és nincs már semmilyen jog másnak az életükkel való rendelkezésre.” Ezen egyszerű elv következménye beláthatatlan: a háború nem jogosít fel korlátlan erőszakra, az erőszak csak addig és olyan mértékben jogos, amíg és amennyiben a háború céljának eléréséhez szükséges. Tehát egyrészt 408 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

különbséget kell tenni a harcolók és nem harcolók között, és csak a harcolók támadhatók, másrészt a harcolók is csak a szükséges és arányos mértékben sérthetők. A 17. század végén és a 18. század elején ismét igen romlott a helyzet a nemzeti hadseregek kialakulásával. A sorozás nagyszámú katonához juttatta az államokat, és az emberi élet igen olcsó lett. 1859 június 24-én 15 órán át dúlt Olaszországban a Solferino-i ütközet, amelyben 6000 katona vesztette életét és 40 000 megsebesült. Egy svájci üzletember, Henry Dunant üzleti célból éppen arra utazott, és elborzadva a sorsukra hagyott sebesültek gyötrelmei láttán, más civilekkel segíteni igyekezett. Tapasztalatait a Solferino emléke című műben közreadta. E műben megfogalmazott két javaslat egyike a vöröskereszt mozgalom magja lett, és a másikból született az első Genfi Konvenció, amelyet 1864. augusztus 22-én fogadtak el. Ennek leglényegesebb eredménye a 6. cikkben megfogalmazott sebesültek védelmének elve volt. E fejlődéssel párhuzamosan az USA polgárháborúja során 1863-ban Lincoln elnök utasítására a Columbia Egyetem jogász és politológus professzora, Francis Lieber kidolgozta az ún. Lieber Kódexet, amely a harcoló csapatok magatartását szabályozta. Az orosz kormány ösztönzésére 1868-ban Szentpéterváron nemzetközi diplomáciai konferenciát hívtak össze, amely során megszületett a Szentpétervári Deklaráció. E rendkívüli fontosságú dokumentum tartalmazza a nemzetközi humanitárius jog ma is alkalmazott egyik alapelvét, a szükségtelen szenvedést és felesleges sérülést vagy halált okozó harcászati módszerek és eszközök alkalmazásának tilalmát. 1872-ben Gustave Moynier, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága első elnökeinek egyike, előterjesztette az első formális javaslatot egy nemzetközi büntetőbíróság felállítására, amely – amint azt látni fogjuk – csak több mint száz évvel később vált valósággá. 1899-ben és 1907-ben Hágában megtartották az első és második béke konferenciát, melyek eredményekét megszülettek az ún. hágai szabályok, azaz az 1907-es Hágai Egyezmény és a Szárazföldi hadviselés Szabályai. Az Ottomán Birodalom területén élő örmények ellen elkövetett bűncselekmények kardinálisak a nemzetközi büntetőjog fejlődése szempontjából. Amint az említtettük, a klasszikus nemzetközi jog szerint a szuverenitást nem lehet korlátozni, a szuverenitás egyik legfontosabb eleme a főhatalom és ennek valós megjelenése a ius puniendi. Vagyis egy állam azt tesz, amit akar állampolgáraival, és ezért sem az állam, sem az e cselekményeket elkövető egyének nem felelősek. E tradicionális gondolkodást lazította fel az örmények kiirtása. E cselekmények 1915. május 24-én közös deklarációkra ösztönözték a francia, a brit, és az orosz Kormányokat: „mivel Törökország ilyen új bűncselekményeket követett el az emberiség és a civilizáció ellen, a szövetséges Kormányok nyilvánosan tudtára adják a Fenséges Portának, hogy személyes felelősséggel tartoznak majd ezen említett bűncselekményekért mindazon tagjai az ottomán kormánynak és ezek képviselői, akikről kiderül, hogy részük volt ezekben a mészárlásokban.” Egy nemzetközi háborús bűncselekményeket tárgyaló pernek az ötlete Lord Curzontól eredt, aki ezt a Birodalmi Háborús Kabinet 1918. november 20-i ülésén vetette fel. Érdekes módon a britek hangsúlyozták a német császár és más német vezetők elleni eljárás fontosságát, ugyanakkor semmilyen érdeklődés nem mutatkozott az ártatlan kisebbségek kiirtóinak és üldözőinek, mint az örmények esetében a török Kormány felelősségre vonása iránt. A Versailles-i Békeszerződés 227. cikke rendelkezett II. Vilmos német császár nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonásáról, ám erre soha nem került sor. A bűncselekmény, amellyel vádolták a „nemzetközi erkölcs és a szerződések szentsége elleni főbenjáró bűncselekmény” volt. Érdemes megfigyelni ezen bűncselekmény és a Vogt Peter von Hagenbach elleni vád hasonlóságát. Az 1925. évi Genfi jegyzőkönyv a mérgező, fojtó vagy hólyaghúzó gázokról és a bakteriális fegyverekről, valamint az 1929-es Genfi egyezmény a hadifoglyokkal való bánásról, kialakította az ún. hágai és genfi jogot. A hágai jog a nemzetközi fegyveres összeütközések során megengedett harcászati módszerek és eszközök jogát foglalja magában, míg a genfi jog a védett személyekre vonatkozó szabályok összességét jelenti. Igaz, azt is meg kell említeni, hogy ez a különbségtétel az 1977-es Genfi Egyezmények Kiegészítő Jegyzőkönyveivel erodálódott. 2.2.2.2. 15.2.2.2.2. A nürnbergi és tokiói cezúra A Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék [ International Military Tribunal (IMT)] 1941-ben az Egyesült Államok elnöke Roosevelt és a brit miniszterelnök Churchill nyilvánosságra hozták szándékukat, hogy egy nagy eljárás keretében felelősségre vonják a náci vezetőket. A Szovjetunió is hasonlóan nyilatkozott 1942 elején. 1942. január 13-án náci Németország által megtámadott kilenc állam képviselői 409 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

összegyűltek Londonban az ún. Szövetségesek Konferenciájára a Háborús Bűncselekmények Megbüntetéséről. A résztvevők a St. James Palace-i Deklarációban figyelmeztetést tettek közzé, miszerint a felelősöket meg fogják büntetni szervezett igazságszolgáltatás keretein belül. Az USA, az Egyesült Királyság és a Szovjetunió ismételten figyelmeztetett arra, hogy a felettes utasítása nem lesz büntethetőséget kizáró ok. Az agresszív háborút mint bűncselekményt elítélték, és kijelentették, hogy az állami és katonai vezetőket személyükben fogják felelősségre vonni. 1942. december 17-én Eden brit külügyminiszter bejelentette a Szövetségesek nevében, hogy a zsidó nép kiirtása sem marad büntetlenül. 1942. október 7-én Lord Simon lordkancellár és Roosevelt elnök felállították A Háborús Bűncselekményeket Feltáró Bizottságot (Commission for the Investigation of War Crimes), amely első összejövetelét 1943. október 20-án tartotta Londonban, és magát az ENSZ Háborús Bűnökkel Foglalkozó Bizottságnak [United Nation’s War Crimes Commission (UNWCC)] nevezte el. Az Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék (International Military Tribunal (IMT)) statútuma a 6. cikkben meghatározott béke elleni bűncselekmény [6. cikk (a)], háborús bűncselekmény [6. cikk (b)], és emberiség (emberiesség) elleni bűncselekmény [6. cikk (c)] miatt vonta felelősségre a vádlottakat. Az ítéletek precedenst teremtettek több szempontból is. Megalapozták az egyéni nemzetközi büntetőjogi felelősséget, tisztázták e három bűncselekmény definícióját, kizárták a parancsra való elkövetés, valamint a vezető beosztás büntethetőséget kizáró voltát. 1946. december 12-én az ENSZ Közgyűlése határozatában megerősítette a Londoni Statútumot és az IMT ítéleteit [G.A.R. 177 (II) (1946)]. E helyütt el kell időzni egy kicsit a nürnbergi precedensnél, és ezt a vizsgálatot érdemes talán a legsúlyosabb vád tárgyává tett bűncselekménnyel, a béke elleni bűncselekménnyel kezdeni. Amint azt már említettem, az agresszió nemzetközi jogi fogalma a Nemzetek Ligájának érája alatt fejlődött ki. Arisztotelész, Ciceró, Szent Augusztinusz és Aquinói Szent Tamás is kísérletet tett arra, hogy különbséget tegyen az igazságos és igazságtalan háború között. E próbálkozások desztillációját jelentette Grotius ugyancsak már említett műve. Ebben többek között kifejti, hogy háborúban is kötelező az igazságosság és tisztesség (De jure belli ac pacis libri tres, X. fejezet, 4. bek.). A fent idézett Francisco de Vittoria írásai képezik a mai napig az agresszió fogalmának az alapjait, hiszen ezek olyan kérdéseket vetnek fel, mint a megengedett önvédelem, az arányosság kérdése, a hadászati szükségesség korlátjai, az állami vezetők felelőssége, vagy éppen a parancs büntethetőséget kizáró voltának alkalmazhatatlansága. A következő történelmi szakasz olyan normatív szabályok megfogalmazásának kísérletét jelentette, amelyek a világközösség által elfogadott értékek alapján bizonyos formáit a háborúnak elutasították. Az 1848-as Westphalia-i Békeszerződést követően az agresszió ellenes szerződések elszaporodtak, és lassan elkezdődött a háború ellenes gondolat tág körben történő elfogadásának folyamata. A újabb kori időkben, 1899 óta 49 multilaterális szerződés kifejezetten a háború tilalmával és a béke fenntartásával foglalkozott. Ezek közül a legfontosabbak a követezőek: 1) az 1899-es és 1907-es hágai egyezmények a nemzetközi viták békés rendezéséről; 2) az 1919-es Versailles-i Szerződés, amely elítélte az agresszív háborút; 3) 1920-ban a Nemzetek Ligájának Egyezségokmánya, amely megtiltotta az agresszív háborúkat; 4) az 1928-as párizsi Kellogg-Briand Paktum a háborúról mint a nemzeti politika eszközéről való lemondásról; 5) az 1945-os Londoni Charta, amely kriminalizálta a háborút; 6) az ENSZ Alapokmánya, amely kimondta az erőszak alkalmazásának tilalmát kivéve önvédelem esetében. Az I. Világháború után az emberek úgy gondolták, hogy egy újabb háború elkerülhető, sőt lehetetlen a megélt borzalmak tükrében. Számos próbálkozást követően 1928. augusztus 27-én aláírásra került a Háborúról való Lemondás általános Szerződése (General Treaty for the Renunciation of War), ismertebb nevén a KelloggBriand Paktum. 63 állam ratifikálta vagy írta alá e szerződést, és mivel nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely időbeli hatályát korlátozná, Brownlie úgy ítéli meg, hogy még mindig hatályos. A fejlődés újabb állomását jelentette az 1933-as szovjet javaslat az agresszió megfogalmazására. A nürnbergi felelősségre vonásra történő előkészületek során Alwyn Vernon Freemen, az USA katonai főügyész hivatalának kiemelkedő jogásza egy feljegyzést írt a következő címmel: „Háborús bűncselekmény-e a jelen háború tervezése és megindítása?”. Freeman ezt a kérdést nemlegesen válaszolta meg, a ma már ismerős érvelés alapján, miszerint a nemzetközi jog nem követeli meg, hogy valamely egyezmény megsértőjét büntetőjogilag felelősségre vonják, kivéve, ha az adott szerződés büntetőszankciók alkalmazását írja elő megsértőivel szemben. Mivel semmilyen nemzetközi szerződés, amelynek Németország és a Szövetségesek is tagjai voltak – különösképpen a Kellogg-Briand paktum – nem határozott meg büntetőszankciókat, nem volt jogi indok arra, hogy elítéljenek valakit is a II. Világháború megindításáért. A London-i Charta 6. cikk (a) bekezdése az agressziót a következők szerint fogalmazta meg: „az agresszív vagy a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, biztosítékokat sértő háború kitervelése, előkészítése, kezdeményezése és folyatatása, vagy az előbbi cselekmények bármelyikére irányuló közös tervben vagy 410 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

összeesküvésben való részvétel.” A perben az első és második vádpontok szorosan összefüggtek. Az első vádpont az agressziót célzó „közös tervben vagy összeesküvésben való részvétel” vádját tartalmazta. A második vádpontban vádolták meg a vádlottakat a béke elleni bűncselekménnyel, mely a Lengyelország, az Egyesült Királyság, és Franciaország elleni 1939. szeptemberi háború indítására, valamint az ezt követő többi háborúra vonatkozott. Amint azt számos szerző megjegyezte, a Törvényszéknek nem kellett volna olyan védekezéssel foglalkoznia, amely a béke elleni bűncselekmény legitimációját firtatta, hiszen a Szövetséges Hatalmak elhatározták, hogy ez része lesz a Chartának, és ez elégséges jogalapnak kellett, hogy bizonyuljon. Ezzel szemben a törvényszék teljes körű vitát engedélyezett e tárgyban, és azt mind a védelem, mind pedig a vád ki is használta. Egy az „Összes védő által elfogadott indítványban” úgy érvelt a védelem, hogy a béke elleni bűncselekménynek a Chartába való felvétele ex post facto jogot jelent. Másfelől a vád, Robert Jackson bíró vezetésével arról kísérelte meggyőzni a Törvényszéket, hogy a béke elleni bűncselekmény 1939-re már elfogadott nemzetközi jogon alapult. Amikor egy évvel később ítéletet hozott a Törvényszék, mind a vád, mind a Charta jogosságát megvizsgálták. Az agressziót, mint a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekményt határozták meg. A nullum crimen sine lege-vel kapcsolatos védői indítványra válaszolva megállapították, hogy ez az elv az igazságosság (justice) általános elve, amely azt foglalja magában, hogy senkit ne lehessen olyan cselekményért megbüntetni, amelyről azok elkövetésekor nem tudhatta, hogy büntetendő. A Törvényszék azonban megállapította, hogy a vádlottak, mint magas tisztségeket betöltő emberek tudhatták és tudták, hogy amit tesznek, az rossz. Bár az agressziót általánosságban nem határozták meg, a Törvényszék számára nyilvánvaló volt, hogy a tény, miszerint senkit nem ítéltek el korábban e bűncselekmény miatt, nem lehetett akadálya ezen ítéletnek. Itt jegyeznénk meg, hogy eme okfejtés jogelméletileg is igazolható, hiszen mindig kell lennie egy első ítéletnek, amely precedenst teremt. Még ha egy törvényszék nem is találja bűncselekménynek azt a cselekményt, amely miatt a vádlottak ellen vádat emeltek, a bírák így vagy úgy, de döntenek az eléjük vitt magatartás büntetendőségéről. A legfontosabb következménye ennek az állításnak, hogy még akkor is, ha a bíróság nem hoz létre olyan új bűncselekményt, ami az előtte fekvő cselekményre illene – és ártatlannak találja a vádlottakat –, valójában jogot alkot. Ez következik azon megállapításból is, miszerint a büntetőjog kettőssége mindkét oldalon a cselekvési szabadság kiterjesztését és csökkenését eredményezi, függetlenül a hagyományos értelemben vett (de)kriminalizációtól. Igaz, mindaddig, amíg az ügyet a hatóság el nem döntötte, valódi hézag volt a jogban, melyet viszont a vád feltárt. „A jog nem statikus, hanem folyamatos adaptációval követi a változó világ által támasztott követelményeket” állapította meg a Törvényszék [G.A. Res 3314 (XXIX), U.N. GAOR, Supp. No. 31.]. A Londoni Statútum 6. cikk (b) pontja a háborús bűncselekményt a következőkben határozta meg: „A háború jogának és szokásainak megsértése. E jogsértések felölelik a következő cselekményeket anélkül azonban, hogy azokra korlátozódnának: megszállt területen vagy onnan származó polgári lakosság tagjaival szemben elkövetett emberölés, embertelen bánásmód, vagy kényszermunkára vagy más célból történő kitelepítés, hadifoglyok vagy hajótöröttek megölése vagy embertelen bánásmód, túszok megölése, köz- vagy magántulajdon fosztogatása, városok, piacok, falvak szándékos elpusztítása vagy minden hadászatilag nem szükséges megsemmisítés.” Amint azt már korábban részleteztem, a fegyveres összeütközés során védett személyek elleni cselekmények, illetve bizonyos hadászati módszerek tiltása hosszú történelmi múltra tekint vissza. A II. világháborús fejlemények tárgyalása során azonban egy még nem említett I. világháborús eseményt kell felidéznünk. Vegyi fegyverek első ízben – mint ismert – tömeges bevetésre 1915. április 22-én kerültek a belgiumi Ypres-nél: a németek alkalmaztak gázt a francia állások ellen. Németország elhatározta, hogy klórgázzal – amelynek egyedül ő volt birtokában – próbál meg véget vetni az állóháborúnak, és egyúttal elkerüli a szövetségesek tengeri blokádja által előidézett lőszerhiány következményeit. 1915. április 22-én a németek 5730 konténerben felhalmozott 180 tonnányi klórgázt juttattak az ellenséges állások fölé. A WHO ismeretei szerint a gáztámadás 15000 francia, algériai és kanadai katona halálát okozta. Ez volt a világon a tömegpusztító fegyverek első bevetése. 1917-ben alkalmaztak először „mustárgázt”, amely a tüdőnél kevésbé védhető bőrt támadja meg közvetlenül. Ezt a gázfajtát előbb tüzérségi gránátokkal, majd repülőgépekről juttatták az ellenség fölé. Alkalmazták azután Oroszországban 1919-ben, Marokkóban a franciák 1923-ban és 1926-ban, 1930-ban Líbiában az olaszok, Kínában a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen 1934-ben a japánok és végül 1935 és 1940 között Etiópiában az olaszok. A japánok 1937 és 1942 között újból használtak vegyi fegyvereket, például mustárgázt, de ugyanakkor első ízben olyan biológiai fegyvereket is bevetettek, mint amilyen a pestis kórokozója volt. A tradicionális néven háborús bűncselekményeknek nevezett bűncselekményeket már az említett 1899-ben és 1907-ben Hágában megtartott első és második béke konferencia során elfogadott ún. hágai szabályok, azaz az 1907-es Hágai Egyezmény és a Szárazföldi hadviselés Szabályai tartalmazták. A Londoni Statútum e szabályokat vette tulajdonképpen alapul, és összefoglalva őket egyéni büntetőjogi felelősséget társított hozzájuk. 411 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

A Londoni Charta 6. cikk (c) bekezdésében a következőképpen fogalmazta meg az emberiesség elleni bűncselekményeket: „a háború előtt vagy közben politikai, faji vagy vallási okból, a Törvényszék hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetése közben vagy azzal kapcsolatban bármely civil lakosság sérelmére elkövetett emberölés, kiirtás, rabszolgaságba hajtás, deportálás, és más embertelen cselekmények függetlenül attól, hogy az adott cselekmény büntetendő-e az elkövetés helye szerinti ország belső joga szerint.” Az emberiesség elleni bűncselekmények Nürnberg-i definíciója szorosan kötődik a háborús bűncselekményekhez, mert alkotói annak kiterjesztéseként fogták fel. Ugyanakkor e bűncselekmény az idők folyamán a nemzetközi bűncselekmények külön kategóriájává vált. Az emberiesség elleni bűncselekmények jogi alapjait azonban nem a nürnbergi jog vetette meg. Már a korábban tárgyalt 1899-es és 1907-es Hágai Konvenciókban megjelenő Martens Klauzula (és fél évszázaddal később az 1949-es Genfi Konvenciók 1977-ben elfogadott I. és II. Kiegészítő Jegyzőkönyveinek hasonló deklarációi) előrevetítette a nemzetközi jog ilyeténképpen alakulását [I. Kiegészítő Protokoll 1. cikk (2) bekezdés, II. Kiegészítő Protokoll Preambulum]. Az az elgondolás, miszerint általános jogelvekre is alapozható felelősség, amennyiben a szerződések szövege nem szabályoz valamely kérdést, az 1899-es és 1907-es Hágai Szabályok 22. cikkében jelenik meg ismét, amely egyben lefekteti a Szent Pétervár-i Deklaráció fő elvéből a szükségtelen szenvedés felesleges sérülés okozásának tilalmából folyó általános, a háborúban alkalmazott erőszak limitálásának elvét: „A harcoló felek joga egymásnak sérelmet okozni, nem korlátlan”. Az emberiesség elleni bűncselekmény, mint a nemzetközi bűncselekmények egy csoportjának megjelölése először 1915. május 28-án tűnik fel, amikor a francia, a brit és az orosz kormányok közös nyilatkozatban elítélték, hogy az Ottomán birodalom kormánya lemészároltatta az örményeket. Később a Sèvres-i Szerződés az emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetőket kívánta bíróság elé állítani, ám a szerződést soha nem ratifikálták. Ennek következtében 1945-ben, a London-i Statútum készítésekor valóban nem volt még precedens e bűncselekmény definiálására és alkalmazására sem. Ugyanakkor Robert H. Jackson nyugodtan írhatta Roosevelt elnöknek jelentésében, hogy ezen elveket legkésőbb 1907-től magában foglalta a nemzetközi jog. Az emberiesség elleni bűncselekmény tulajdonképpen a háborús bűncselekmények analógiájaként jött létre. A London-i Statútum kitágította a tradicionális, szűk fogalmát a háborús bűncselekményeknek az emberiesség elleni bűncselekményekkel. Az alapvető különbség a háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűncselekmények között az, hogy az előbbieket háború alatt egy másik állam állampolgárai ellen követeik el, míg az utóbbi bűncselekményt az elkövetőkkel azonos állampolgárok ellen is el lehet követni. Ez volt az első alkalom a nemzetközi büntetőjogban, hogy ez a bűncselekmény megfogalmazásra került. Hosszas viták folytak és tervezeteket terjesztett be mind a négy tárgyaló fél 1945. június 26-a és augusztus 8-a között (Az Egyesült Államokat Robert H. Jackson, az Egyesült Királyságot Sir David Maxwell Fyfe, majd Lord Jowitt, Franciaországot Robert Falco bíró, majd André Gros professzor, és a Szovjetuniót I. T. Nikitchenko tábornok és A. N. Trainin professzor képviselték). A francia delegáció 1945. július 25-én tervezetet nyújtott be, amely szerint a Törvényszéknek hatásköre lett volna olyan, a polgári lakosság elleni atrocitásokat, a polgári lakosság üldözését megvalósító cselekmények elbírálására, amelyek „sértik a nemzetközi jogot, az emberiesség szabályait, a közös lelkiismeret parancsait, és amelyeket az ellenséges Hatalom szolgálatában lévő fegyveres erők és polgári hatóságok követtek el.” A polgári lakosság elleni atrocitások, amelyek a 6. cikk (c) pontjában meghatározott bűncselekmény központi elemét képezik, a háborús bűncselekmények elkövetési magatartásaira épülnek. A lényeges eltérés abban áll, hogy az emberiség elleni bűncselekmények passzív alanyai lehetnek a bűncselekményt elkövető állam állampolgárai is. Azaz, saját állampolgárai ellen elkövetett cselekményekért is felelősségre lehet vonni az országot és e cselekmények tetteseit, részeseit. 1945. november 20-án kezdődött meg a II. világháborúban aktívan közreműködő, háborús bűnökkel vádolt náci vezetők pere. Az első ülést Berlinben 1945. október 18-án tartották, majd a folytatásra 1945. november 20-tól Nürnbergben került sor a brit Lord Geoffrey Lawrence elnökletével. 24 korábbi náci vezetőt vádoltak háborús bűncselekmények elkövetésével, különféle szervezeteket pedig azzal, hogy jellegüket tekintve háborús bűnösök (Közülük a per megnyitásakor 22 volt vezető állt a bíróság előtt: Göring, Hess, von Ribbentrop, Keitel, Kaltenbrunner, Rosenberg, Frank, Frick, Streicher, Funk and Schacht, Dönitz, Raeder, Schirach, Sauckel, Jodl, Papen, Seyss-Inquart, Speer, Neurath and Fritzsche, Martin Bormann, Hitler legközelebbi munkatársa a háború végén eltűnt, s távollétében ítélték halálra, Robert Ley, a német szakszervezetek helyére lépő Deutsche Arbeitsfront elnöke pedig még a per kezdete előtt öngyilkos lett). 1946. szeptember 30-án hirdetett ítéletet a Törvényszék. 412 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Az Egyesült Államok 1946 és 1949 között saját illetékességi körében még további 12 pert rendezett Nürnbergben 199 vádlott ellen, akik közül harminchatot ítéltek halálra [Control Council Law No. 10 (CCL)]. A főperben hozott ítéletet az ENSZ 1946. december 11-ei közgyűlése nemzetközi jogi érvényűnek nyilvánította, 1950-ben pedig megfogalmazta a hét „nürnbergi elvet”, köztük a személyes felelősség elvét, azaz a bűnösök nem élvezhetnek immunitást, nem mutogathatnak az államra. A Nemzetközi Katonai Törvényszék a Távol-Keletért (a tokiói ítéletek) Az „International Military Tribunal for the Far East”-et, IMTFE (Nemzetközi Katonai Törvényszék a TávolKeletért) 1946. január 19-én állították fel, és ugyan ezen a napon bocsátotta ki az alapszabályát Douglas MacArthur tábornok a Szövetséges Hatalmak távol-keleti hadseregének főparancsnokaként. A Tokió-i Statútum 5. cikkében felhatalmazást ad a Törvényszéknek a távol-keleti háborús bűnösök – akár természetes személyek önállóan, akár szervezet tagjaként – feletti ítélkezésre és megbüntetésére. Individuális felelősségük kiterjed a béke elleni bűncselekményre, hagyományos háborús bűntettekre és az emberiség (emberiesség) ellen elkövetett bűncselekményekre is. Az 5. cikk (c) bekezdése tartalmazta az emberiesség elleni bűncselekményeket, amely lényegében azonos volt a London-i Statútummal. A fő különbség Hirohito császár személyes felelősségének kizárásában jelentkezett. Az IMTFE Statútum azonban eltér a nürnbergitől abban, hogy a cselekmények minden esetben a béke ellen irányuló bűncselekményeknek számítanak (5. cikk. 1 mondat). A 6. cikk továbbá kimondja, hogy sem a vádlott hivatali beosztása, sem a parancsra véghezvitt cselekmény a büntetőjogi felelősség alól nem mentesít; legfeljebb enyhítő körülménynek számít, ha az igazságosság úgy kívánja („if justice requires”). Az IMTFE eljárása 1946. április 29-től 1948. november 12-ig tartott, és az elfogadott vádak közül a két legjelentősebb pont az „összeesküvés egy támadó háborúra” és a „háborús bűncselekmények” voltak. E két vádpont a már Nürnbergen is releváns kérdésről szólt, azaz a vezetők felelősségének terjedelméről és tartalmáról. A további – a nürnberg-i perrel való összehasonlítás szempontjából releváns – kérdések tekintetében (mint például az individuális felelősség) az IMTFE az IMT ítéletére hagyatkozott. A büntetőjogi felelősség terjedelmére és tartalmára vonatkozó kérdés objektív megközelítésből minden kormányzati személyt érintett, azaz felelősségre vonhatók voltak még akkor is, ha az adott kötelezettséget más személyre ruházták. Ez elsősorban a hadifoglyokkal való bánásmód tekintetében vetődött fel, ahol a fogvatartó államnak – többek között – védelmi köztelezettsége volt/van. E fogolyvédelmi kötelezettség a következő csoportokat érintette: kormány tagjai; katonai parancsnok; azon hivatalnokok, akik a foglyok jólétéről gondoskodtak; azok, akik közvetlenül a foglyok felett őrködtek. Ezen személyek a törvény szerint felelősek a hadifoglyokkal való bánásmód miatt, és a visszaélések, brutalitások megakadályozása érdekében kötelességük lett volna olyan védőrendszert kiépíteni, melynek hatékony működéséért is felelnek. A fentiek elmulasztása büntetőjogi felelősséget vont maga után, melyet röviden a katonai és civil elöljárók felelőssége körében tárgyaluk majd. Szubjektív megközelítésből a felelős személyeknek tudniuk kellett a foglyok bántalmazásáról, és ennek megakadályozására a szükséges lépéseket elmulasztották. Büntetőjogi felelősségük akkor volt megállapítható, ha a foglyok felügyeletére, ennek ellenőrzésére hivatali hatáskörük kiterjedt és tudomásuk volt a bántalmazásokról, visszaélésekről. Ezen alaptételeket főként a civil vádlottak esetében érvényesítették. Ugyanakkor hasonló ellenőrzési és beavatkozási kötelezettséget vezettek be a katonai parancsnokokra, jóllehet – hasonlóan a Nürnberg-i ítéletekhez – a cselekményekről való tudomásukat megkövetelve. A vád alapján a Törvényszék a támadó háború véghezvitelére való összeesküvéssel („conspiracy”, 1–5 vádpontok) is foglalkozott. Összeesküvés alatt értendő legalább két személy megállapodása támadó háború elindításában. A háború eltervezése és előkészítése időben később következik be mint az összeesküvés. A résztvevők az összeesküvés időpontjában mint összeesküvők, később mint az összeesküvés részesei („adherents”) büntethetők. Így minden, az összeesküvés által lefedett, a háború folytatásával kapcsolatos cselekmény tetten érhető. Ez érvényes egy háborúra való felbújtás („initiating”) tekintetében is. Összefoglalva: az IMTFE a vezető beosztású civilek és katonai parancsnokok mulasztása miatt is megállapította e személyek büntetőjogi felelősségét kialakítva ezáltal az úgy nevezett „command responsibility” doktrínáját. Ezen új jogintézmény a nemzetközi jog magyar implementációja során különös jelentőséggel ruháztatik fel. Meg kell még említeni az Ellenőrző Tanács (Control Council) által kiadott rendeletet, amely a Szövetségesek Németországban gyakorolt törvényhozói főhatalmából kifolyólag nemzeti belső jognak számított. Az eszerinti emberiesség elleni bűncselekmények megfeleltek a London-i Statútum definíciójának, de egyrészt tényálláson belüli analógiával bármely hasonló magatartásra kiterjesztette a bűncselekményt („including but not limited to”), 413 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

másrészt többlet elemként tartalmazta a személyi szabadság megsértését és az erőszakos közösülést, mint elkövetési magatartásokat. 2.2.2.3. 15.2.2.2.3. A nemzetközi büntetőjog fejlődésének főbb állomásai Nürnberg után A II. Világháború borzalmai jogalkotási hullámot váltottak ki a nemzetek közösségéből. Megszülettek az egyéni nemzetközi büntetőfelelősséget feltételező egyezmények: 1948-ban a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről, valamint 1949. augusztus 12-én a négy genfi egyezmény: a hadrakelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javítására kötött egyezmény (Első Egyezmény) (I. GC); a tengeri haderők sebesültjei, betegei és hajótöröttei helyzetének javítására kötött egyezmény (Második Egyezmény) (II. GC), a hadifoglyokkal való bánásmódról kötött egyezmény (Harmadik Egyezmény) (III. GC), illetve a polgári lakosság a háború idején való védelmére kötött egyezmény (Negyedik Egyezmény) (IV. GC). A Genfi Egyezmények rendszere is megfogalmazza a háborús bűncselekményeket. A III. Genfi Egyezmény 130. cikkében büntetendő súlyos jogsértésnek nyilvánítja a hadifogoly megölését, kínzását, az embertelen bánásmódot, de még a megfosztását a tisztességes és szabályos büntetőeljárástól, melynek minimum szabályait ezen Egyezmény III. fejezete tartalmazza. Hasonlóképpen a IV. Genfi Egyezmény 147. cikkében súlyos jogsértésnek minősíti a megszállt területek polgári lakosságával szemben alkalmazott emberölést és egyéb súlyos bűncselekményeket, ám ezeken túlmenően is a tisztességes és szabályos eljárás szándékos megsértését. Továbbá a Genfi Egyezmények Kiegészítő Jegyzőkönyvei is előírnak idevágó részletes szabályokat [I. APGC 75. cikk (4)–(7) bekezdések, II. APGC 6. cikk]. Az ENSZ Alapokmánya jogellenesnek nyilvánítja a nemzetközi kapcsolatok során az erőszak alkalmazását és az azzal való fenyegetést, ha az ENSZ céljaival ellenkezik, igaz mint már említettük, az erőszak tilalma nem teljes. Hosszú kísérletezés után az ENSZ az Agresszió Definiálására Létrehozott Különleges Bizottsága, amelyet 1967ben alakult [G.A.R. 2330 (XXII) 18 December 1967], megfogalmazta e bűncselekmény általánosan elfogadott definícióját, amelyet 1974-ben a Közgyűlés is jóváhagyott [G.A.R. 3314 (XXIX) 14 December 1974]. E szerint agresszió a következő: „1. cikk. Agressziót valósít meg a fegyveres erők alkalmazása az egyik állam részéről a másik állam szuverenitása, területi integritása vagy politikai függetlensége ellen, vagy bármely más olyan módon, amely összeegyeztethetetlen az ENSZ Alapokmányával, amint azt ez a definíció meghatározza.„ (A határozat alább sokkal részletesebben fejti ki az agressziót, ám e rövid bevezetéshez szükségtelen a teljes anyag tárgyalása.) Mindazonáltal a Biztonsági Tanács sosem hivatkozott az 1974-es definícióra. A Nemzetközi Jogász Bizottság [International Law Commission (ILC)] azonban tovább dolgozott, mely munka eredménye a Tervezett kódex az emberiség békéje és biztonsága elleni bűncselekményekről volt. Az ICL 1991-ben elfogadta ez első, majd 1996ban az utolsó tervezetet. Míg az első fogalmak igen részletesek voltak, az 1996-os tervezet 16. cikkében már csak egy mondatban fogalmazta meg az agressziót, és főképpen az egyéni felelősségre fektette a hangsúlyt. Az ICJ is foglalkozott az agresszió kérésével a Military and Paramilitary Activities in and against Nicaragua ügyben. A nicaraguai Kormány az ICJ előtt azért perelte az Egyesült Államokat, mert szerinte jogtalan erőszakot alkalmazott az USA, mely Nicaragua szuverenitását és területi integritását sértette. A Bíróság többségi véleménye az 1974-es definíció 3. cikk (g) pontjára hivatkozott, és létező nemzetközi szokásjognak tekintette azt: „3. cikk. Bármely az alábbi cselekmények közül, függetlenül attól, hogy hadat üzentek-e, a 2. cikk rendelkezéseivel összhangban és azoktól függően, az agresszió elkövetésének számít: (g) az állam által vagy nevében olyan fegyveres csapatok, csoportok, irreguláris fegyveresek vagy zsoldosok küldése, amelyek fegyveres erőszakos cselekményeket hajtanak végre egy másik állam ellen, és ezek olyan súlyúak, hogy megfelelnek a fent felsorolt cselekményeknek vagy lényeges beavatkozást jelentenek.” (I.C.J. Reports 1986, paras. 187–195.) Az ICJ által kialakított mérlegelési elv, amely a beavatkozás súlyától teszi függővé, hogy például pusztán egy határmenti incidensről van-e szó vagy valóban fegyveres támadás történt, amely önvédelemre jogosít, sok kritikát és dicséretet is kiváltott a kommentátorokból. Itt csak röviden érdemes, már elöljáróban utalni arra, hogy az Nemzetközi Büntető Bíróság [International Criminal Court, (NBB)] Statútumában az agresszióról, azaz a negyedik bűncselekményről az 5. cikk (1) bek. (d) pont rendelkezik. Ugyanakkor e bűncselekményt nem fogalmazza meg a Statútum, szemben a másik három bűncselekménnyel, hanem a fogalom jövőbeni kidolgozásáról rendelkezik [NBB Statútum 5. cikk (2) bek.]. Ez a bűncselekmény csak akkor lép életbe, ha a részes államok gyűlése konszenzussal vagy kétharmados többséggel (konszenzust híján) elfogadta a definíciót. Az agresszió fogalmában történő megegyezést követően az csak azokra az részes államokra lesz kötelező, amelyek elfogadták e kiegészítést.

414 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Kérdéses, természetesen, hogy egy ilyen rendelkezés derogálja-e az agresszió szokásjogi fogalmát, illetve annak jus cogens tartalmát. Azaz, kibújhat-e egy állam vagy személy a felelősség alól, azzal érvelve, hogy az NBB Statútum lehetőséget teremet az agresszió, mint az NBB hatáskörébe tartozó bűncselekmény el nem fogadására, és ezzel lerontja az agresszió nemzetközi jogi „erejét”, így nem csak az NBB-nek nem lesz hatásköre e bűncselekmény elbírálására, hanem ezzel a nemzetközi jog implicite elismerte, hogy az agresszió, mint nemzetközi jogi bűncselekmény nem jus cogens. A kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában Hágában, 1954. évi május hó 14. napján kelt nemzetközi egyezmény, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyv (a kulturális javak háború idején megszállott területről való kivitelének tilalma tárgyában) jelentős lépés volt a hadászatilag tiltott objektumok védelme tekintetében, melyhez az 1957. évi 14. törvényerejű rendelettel hazánk is csatlakozott. A 2006. évi XXIX. törvény pedig az 1954. évi Hágai Egyezmény Második Kiegészítő Jegyzőkönyvét hirdette ki és módosította a Btk.-t ennek megfelelően. A vonatkozó jog jelentős állomása volt a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan az 1949-es Genfi Egyezmények három, I. és II. Kiegészítő Jegyzőkönyve, amelyek a polgári lakosság védelmének szabályait részletezték (I.), illetve a nem nemzetközi fegyveres összeütközésre vonatkozó szabályokat határoztak meg (II.) (1989. évi 20. törvényerejű rendelet). A 2006. évi LXXVIII. törvény rendelkezik a Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyvének (III.) kihirdetéséről. Itt kell megemlíteni az 1997. november 11-én hatályba lépő egyezményt a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elévülésének kizárásáról (Convention on the NonApplicability of Statutory Limitations to War Crimes and Crimes Against Humanity, 26 November 1968). A New York-i Egyezmény sok európa tanácsi tagország számára elfogadhatatlan volt, mivel túl tágan határozta meg az emberiesség elleni bűncselekmény forgalmát, illetve az elévülési idő eltelte utáni kimondása az el nem évülésnek alkotmányos problémát jelentett ezen országok többségének. Így került sor az Európa Tanács hasonló egyezményének elfogadására: European Convention on the Non-Applicability of Statutory Limitations to Crimes against Humanity and War Crimes (1974). Új kihívások is jelentkeztek a háború joga, így a nemzetközi büntetőjog területén is. Egyrészről a konvencionális fegyverek újabb fajtái kerültek kifejlesztésre, melyek felvetették a szabályozás szükségességét, másrészről új hadászati módszerek is alkalmazásra kerültek a ’60–’70-es években. A természeti környezet háborús felhasználása és rongálása komoly problémává vált. Ezért került sor a környezet katonai célú vagy ellenséges megváltoztatását tiltó egyezmény elfogadására 1976-ban (Convention on the prohibition of military or any hostile use of environmental modification techniques [ENMOD Convention), 31/72 GAR (10 December 1976)]. Genfben, 1980. évi október 15-én megszületett a Mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló egyezmény. Az egyezményhez öt Kiegészítő jegyzőkönyv kapcsolódik: a röntgensugárral ki nem mutatható repeszekről(I. Kiegészítő Jegyzőkönyv), módosított jegyzőkönyv az aknák, meglepő aknák és más eszközök alkalmazásának betiltásáról, illetve korlátozásáról (II. Kiegészítő Jegyzőkönyv), a gyújtófegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetve korlátozásáról(III. Kiegészítő Jegyzőkönyv), a vakító lézerfegyverekről (IV. Kiegészítő Jegyzőkönyv) és a háború robbanó maradványairól szóló V. Kiegészítő Jegyzőkönyv [Protocol on Explosive Remnants of War (2003)]. Magyarország az 1984. évi 2. törvényerejű rendelettel kihirdette az egyezményt és a hozzá csatolt jegyzőkönyveket is. Az 1997. évi CXXXIII. törvény pedig módosította és kiegészítette az előbbi jogforrásokat. A fejlődés óriási fordulatot és lendületet vett, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa 827. (1993) számú határozatával a nemzetközi humanitárius jognak a volt Jugoszlávia területén 1991 óta történt súlyos megsértéséért felelős személyek elleni büntetőeljárás lefolytatása céljából létrehozott egy ad hoc Nemzetközi Büntető Törvényszéket [International Tribunal for the Prosecution of Persons Responsible for Serious Violations of International Humanitarian Law Committed in the Territory of the Former Yugoslavia since 1991 (ICTY)]. Az 1996. évi XXXIX. törvény transzformálta a magyar jogba e Statútumot. A kezdeti bizonytalankodások után az ICTY talán a történelem legjelentősebb nemzetközi büntetőjogi ítélkezési gyakorlatát alakítja ki jelenleg. Hasonlóan az ENSZ Biztonsági Tanácsa 955. (1994) számú határozatával az 1994. január 1. és 1994. december 31. között Ruanda területén elkövetett népirtásért és a nemzetközi humanitárius jog egyéb súlyos megsértéséért felelős személyek, valamint a szomszédos államok területén elkövetett népirtásért és egyéb hasonló jogsértésekért felelős ruandai állampolgárok megbüntetésére létrehozott egy újabb ad hoc Nemzetközi Büntető Törvényszéket [International Criminal Tribunal for the Prosecution of Persons Responsible for Genocide and 415 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Other Serious Violations of International Humanitarian Law Committed in the Territory of Rwanda and Rwandan Citizens responsible for genocide and other such violations committed in the territory of neighbouring States, between 1 January 1994 and 31 December 1994 (ICTR)]. Az 1999. évi CI. törvény transzformálta a magyar jogba e Statútumot. A Biztonsági Tanács saját szupranacionális jogát vette igénybe a nemzetközi büntetőtörvényszékek felállítására, amelyeket így nem köt egyes államok részvételi szándéka vagy éppen az ad hoc bíróságok elutasítása. Az ICTY-ban a tanácsok 16 állandó és maximum 12 ad litem bíróból állnak. A 16 állandó bírót az ENSZ Közgyűlése választja meg 4 éves ciklusra, ám újraválaszthatók. Az ad litem bírókat egy 27 tagú csoportból jelölik ki, amelyet ugyancsak a Közgyűlés választott meg 4 évre. Egy ad litem bíró az ENSZ főtitkár általi kinevezését követően bíráskodhat az ICTY elnökének javaslatára adott ügyekben, maximum három évig. Pótbíróként is részt vehetnek tárgyalásokon, arra az esetre, ha a tárgyaló bírók valamelyike képtelen folytatni az eljárást. Három elsőfokú és egy másodfokú kamarája van az ICTY-nak. Minden kamara három állandó és maximum hat ad litem bíróból áll. Minden elsőfokú kamarát maximum három tanácsra lehet bontani. A fellebbvitelei kamara hét állandó bíróból áll, akikből ötöt az ICTY, kettőt az ICTR állandó bírói közül választanak. Ez a hét bíró az ICTR-nak is a fellebbviteli kamarája. Minden fellebbezést egy öttagú tanács bírál el. Az ICTY főügyészi posztjára Cherif Bassiouni-t jelölte Boutros-Ghali ENSZ Főtitkár, de a Biztonsági Tanács tagállamai közül hét nem támogatta őt, így 1993 októberében Venezolaner Ramon Escobar Salom-ot nevezték ki, aki saját országában való belügyminiszteri poszt betöltése miatt visszalépett. Ennek következtében az ICTY felállítását követő egy évig vádló nélkül maradt, és ennek következtében tevékenysége is szünetelt. 1999. szeptember 15-e óta Carla Del Ponte (Svájc) látta el a főügyészi feladatokat, majd 2008 január 1-jétől Serge Brammertz a főügyész. Igen röviden néhány szót kell még írni az IMT és az ICTY/ICTR összevetéséről. Ezen BT-Törvényszékek két legfontosabb újítása az IMT jogához képest, a béke elleni bűncselekmény kihagyása, illetve a humanitárius nemzetközi jog megsértésére vonatkozó büntethetőség felvétele és pontosabb megfogalmazása, melyet a Statútumok a Genfi Egyezményekre való hivatkozással tettek meg. Az ICTY Statútumában található négy bűncselekmény közül az első, az 1949-es Genfi Egyezmények megsértése, a modern humanitárius nemzetközi jog sarkalatos pontját érinti, hiszen ezek célja a háború áldozatainak (sebesültek, betegek, hajótöröttek, hadifoglyok stb.) védelme. Az egyes bűncselekményeket a Statútum 2. cikke, az ún. „hét pontos katalógusban” konkretizálja. Sajnos kimaradt a már említett 1977-es Kiegészítő Jegyzőkönyv, és ezt – bár a Jegyzőkönyv vitatott jus congens jellege erre magyarázatként szolgálhat – jogosan sok támadás érte az irodalomban is. A 3. cikk az 1907-es hágai szabályokat emeli az ICTY joghatóságába, míg 4. cikk magában foglalja az Genocídium Konvenció főbb tilalmait (2. és 3. cikk). Az 5. cikk 9 pontos katalógusában az emberiesség elleni bűncselekményeket definiálja, melynek alapját a nürnbergi elvek képezik. 2002. január 16-án létrehozták a Sierra Leone-i Különleges Törvényszék Statútumát. (Agreement for and Statute of the Special Court for Sierra Leone). 1991 óta véres polgárháború tombol ebben az országban a kormány és az Egyesült Forradalmi Front [United Revolutionary Front (RUF)] katonái között. Foday Sankoh által vezetett rebellisek és az ENSZ Főtitkárának különleges megbízottja aláírták az ún. Lome Békeszerződést (Lome Peace Agreement), amely amnesztiát biztosított a lázadóknak és felállított egy Igazság és Bizottságot (Truth Commission). Ennek ellenére a RUF folytatta a polgári lakosság elleni támadásait és ENSZ békefenntartókat is elfogott. Az ENSZ és Sierra Leone Kormánya egyezményt írt alá e különleges bíróság felállításáról. A Sierra Leone-ben székelő bíróság hatásköre kiterjed háborús, emberiesség elleni és egyes nemzeti jog szerinti bűncselekményekre (a népirtást kihagyták, mert az események e bűncselekmény gyanújára nem adtak alapot). Alapvető különbség a két fent tárgyalt ad hoc bíróság és e törvényszék között, hogy a Sierra Leone-i törvényszék ún. hibrid jellegű, azaz mind létrehozását, mind működését tekintve nemzeti és nemzetközi elemek keverednek. Újdonságot jelentett a kazettás (klaszter) bombák betiltásáról szóló egyezmény 2008-ban (Convention on Cluster Munitions), amely 2008. december 3-án nyílt meg aláírásra és a 30. ratifikációt követő 6 hónap elteltével lép életbe. Végül még érdemes megemlíteni, hogy az 1998. évi X. törvényben az Országgyűlés a „Gyalogsági aknák alkalmazásának, felhalmozásának, gyártásának és átadásának betiltásáról, illetőleg megsemmisítéséről” szóló, Oslóban, 1997. szeptember 18-án elfogadott Egyezményt megerősítette és kihirdette.

416 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

2.2.3. 12.2.2.3. A nemzetközi büntetőbíróság [International Criminal Court, (NBB)] felállítása 1872-ben Gustave Moynier – a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága első elnökeinek egyike – előterjesztette az első formális javaslatot egy nemzetközi büntetőbíróság felállítására, amely csak több mint száz évvel később vált valósággá. A később részletesen tárgyalt NBB Statútumát 1998. július 17-én az ENSZ Diplomáciai Konferenciája fogadta el. A NBB Statútuma 2002. július 1-jén lépett hatályba. A 126. cikke értelmében a 60. állam megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozási okiratának elhelyezése utáni 60 napot követő hónap első napján kellett a Statútumnak hatályba lépnie, és a 60. megerősítő okiratnak az ENSZ Főtitkáránál történő letétbe helyezése 2002. április 11. napján megtörtént. A részes államok 2003. február 3-a és 7-e között megválasztották a majd Hágában székelő NBB 18 bíráját, melynek elnöke Kirsch, Philippe (Kanada) lett, és április 21-én Moreno-Ocampo, Luis-t (Argentína), az NBB ügyészét. 1999. január 15-én a 2296/1998.(XII. 30.) Korm. hat. alapján a Statútumot Magyarország képviselője is aláírta, és az Országgyűlés a 72/2001. (XI. 7.). OGY határozattal megerősített. 2001. november 30-án a Magyar Köztársaság letétbe helyezte megerősítő okiratát. A NBB felállításának gondolata, amint említettük 1872, de akár 1474-ig is visszavezethető. E kérdés 1989-ben ismét napirendre került az ENSZ-ben, de igazi lökést az ICTY és az ICTR felállítása adott. Az ENSZ Közgyűlése 1995-ben Előkészítő Bizottságot hozott létre a Statútum kidolgozásának folytatására, amely munka a fent részletezettek szerint sikerrel járt. Az NBB független nemzetközi szervezet, nem az ENSZ szerve, szerződéses úton létrejött nemzetközi intézmény, ugyanakkor legitimitása így közvetlen és erősebb, mint az ad hoc törvényszékeké. Az NBB fellebbviteli, tárgyalás-előkészítő és tárgyaló kollégiumokra, majd tanácsokra osztotta magát. Tizennyolc bíróból áll, akiket a részes államok gyűlése három, hat és kilenc évre választott; később a bírói megbízatás egységesen kilenc évre szól. A bírók függetlenek, és nem folytathatnak olyan tevékenységet, amely bírói munkájukat akadályozhatná vagy a függetlenségükbe vetett bizalmat befolyásolhatná. A választás elve az volt, hogy a nagy jogrendszerek éppúgy képviseltessék magukat, mint a különböző földrajzi egységek. Ennek megfelelően a nyugat-európai és más államok hét, a latin-amerikai és karibi államok négy, az ázsiai államok három, az afrikai államok három, a kelet-európai államok egy bírót delegáltak. A választáskor a nemek arányát szem előtt tartották, illetve hogy a nemzetközi és a büntetőjogi szakterületek képviselői is jelen legyenek. Az alábbi ügyekben indult többek között eljárás az NBB előtt: Case The Prosecutor v. Thomas Lubanga Dyilo (ICC-01/04-01/06), Case The Prosecutor v. Germain Katanga and Mathieu Ngudjolo Chui (ICC-01/04-01/07), Case The Prosecutor v. Bosco Ntaganda (ICC-01/04-02/06), Case The Prosecutor v. Jean-Pierre Bemba Gombo (ICC-01/05 -01/08), Case The Prosecutor v. Joseph Kony, Vincent Otti, Okot Odhiambo and Dominic Ongwen (ICC-02/04-01/05), Case The Prosecutor v. Ahmad Muhammad Harun („Ahmad Harun”) and Ali Muhammad Ali Abd-Al-Rahman („Ali Kushayb”) (ICC-02/05-01/07), The Prosecutor v. Omar Hassan Ahmad Al Bashir (ICC-02/05-01/09) és The Prosecutor v. Bahr Idriss Abu Garda (ICC-02/05-02/09). A Biztonsági Tanács már utalt ügyet a Főügyészhez, a Főügyész pedig három esetet vizsgál ki jelenleg, végül a tárgyalás-előkészítő kollégium több előzetes letartóztatást rendelt már el. Az Ügyész Hivatala a Bíróság különálló független szerve. Felelős a Bíróság joghatóságába tartozó ügyek kivizsgálásáért, a nyomozásért és a vád képviseletéért. Élén a főügyész áll, akinek a munkáját helyettes ügyészek segítik. A főügyészt a részes államok gyűlése választja titkos szavazással kilenc évre. A bírók, az ügyészek, a jegyző és a helyettes jegyzők a diplomáciai küldöttségek vezetőinek kijáró kiváltságokkal és mentességgel rendelkeznek, majd hivatali idejük lejárta után is mentességet élveznek a korábbi munkakörükben ellátott feladatokkal kapcsolatban. A bíróság hivatalos nyelvei az angol, az arab, a francia, a kínai, az orosz és a spanyol. A bíróság ítéleteit és más fontos határozatait minden hivatalos nyelven közzé kell tenni. A bíróság munkanyelve az angol és a francia. A NBB Statútumának preambuluma szerint minden állam kötelessége a nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek büntetőjogi felelősségre vonása. A Bíróság joghatósága kiegészítő jellegű (komplementaritás elve), vagyis kivételes joghatóság. A komplementaritás elve azt jelenti, hogy a NBB eljárása a nemzeti büntető joghatóságokhoz képest kiegészítő. Azaz, a komplementaritás egyfelől megjeleníti az aut dedere aut punire/iudicare elvet, vagyis, hogy a nemzetközi bűncselekmények üldözése a részes államok elsődleges feladata. Másfelől, eljárási értelemben azt jelenti, hogy nem a NBB-nak, hanem a nemzeti igazságszolgáltatásnak van elsődleges joghatósága. E tekintetben a Statútum quasi alávetéses jellegű, és szakít az IMT vagy éppen az ICTY, ICTR Statútumainak gyakorlatával.

417 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Összegezve: a NBB-nek alárendelt joghatósága van: csak akkor foglalkozhat az üggyel, ha a nemzeti bíróságok képtelenek vagy nem hajlandók eljárni joghatóságuk alá tartozó bűncselekmények miatt. A képtelenség azt jelenti, hogy a nemzeti igazságszolgáltatás szervezetileg, eljárásjogilag vagy anyagi jogilag képtelen büntetőhatalmát az adott esetben érvényesíteni. A hajlandóság hiányát akkor lehet megállapítani, ha az előbbi feltételek meglennének, de szubjektíve, az eljárás alanyaiban rejlő okok (politikai, személyi stb.) gátolják a felelősségre vonást. A hajlandóság hiánya és a képtelenség kérdésében a döntést maga a NBB hozza meg. A joghatósága alá tartozó bűncselekmények miatt is csak akkor járhat el az NBB, ha vagy a cselekmény elkövetésének helye vagy a terhelt állampolgársága szerinti állam részese a Statútumnak. E korlátozás nem érvényesül akkor, ha az ügyet a Biztonsági Tanács utalta a Bíróság elé. E mellett bármely részes állam utalhat ügyet az NBB elé, illetve a főügyész indíthat hivatalból eljárást. Arra is van lehetőség, hogy olyan államok, amelyek nem részesei a Statútumnak, nyilatkozattal elfogadják a NBB joghatóságát. A NBB joghatóságába az alábbi bűncselekmények tartoznak: a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények, és a háborús bűncselekmények. Igen vitatott volt az előkészítő konferenciákon az agresszió (béke elleni) bűncselekményének felvétele a NBB joghatóságába. Sok állam hivatkozott arra, hogy az agressziónak nincs általánosan elfogadott definíciója valamint, hogy a NBB egyének felelősségét hivatott megállapítani, az agresszió pedig olyan bűncselekmény, amely az állam felelősségét feltételezi. Végül az agresszió, bár szerepel a NBB joghatósága alá tartozó bűncselekmények között, de a Bíróság joghatóságát csak azt követően gyakorolhatja, hogy sikerül a bűncselekmény meghatározásában megállapodásra jutni, ami a közeljövőben nem várható. Számos állam javasolta, hogy kerüljön a NBB joghatósága alá a terrorizmus is, az ENSZ és személyzete ellen irányuló bűncselekmények, valamint a nemzetközi kábítószer-kereskedelem. A konszenzus hiánya miatt e bűncselekményekre nem terjesztették ki a NBB joghatóságát, ám a Statútum 123. cikke szerint a hatálybalépést követő hét év elteltével az ún. felülvizsgálati konferencia ezt megteheti. Igen fontos hangsúlyozni, hogy a NBB csak a létrejötte után elkövetett bűncselekmény miatt járhat el, ám a jövőre nézve időbeli korlát nélkül. A népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények, és a háborús bűncselekmények tényállásait a Statútum részletesen meghatározza, ugyanakkor ez nem jeleni azt, hogy azok alkalmasak lennének egy jogrendszerben a közvetlen alkalmazásra. Ez veti fel az ún. implementáció problémáját és fontosságát, amelyet Magyarország sem oldott meg ez idáig. A Statútum a szabadságvesztés főbüntetést, valamint a pénzbüntetést és a vagyonelkobzást, mint mellékbüntetéseket határozza meg. A határozott ideig tartó szabadságvesztés legfeljebb 30 évig terjedhet. Ha a bűncselekmény különös súlya vagy az elítélt egyéni körülményei indokolják, életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Ha az elítélt büntetésének két harmadát letöltötte, a Bíróság köteles megvizsgálni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén erre huszonöt év letöltése után kerül sor. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályok a NBB-ra bízzák, hogy a pénzbüntetést egy összegben vagy a napi tételes rendszerben szabja-e ki. Ez utóbbi esetben a napi tételek száma nem lehet kevesebb harminc napnál és nem haladhatja meg az öt évet. A büntetések végrehajtása az államok feladata, így azokról az államokról, amelyek hajlandóak az elítéltek fogadására, lista készül. A bíróság ebből a listából választja ki azt az államot, ahol az elítélnek ki kell majd töltenie büntetését. Az ICTY és ICTR eljárási szabályaikat maguk alakították ki, és a bűncselekmények értelmezésében nagyfokú szabadságot élveznek. Az NBB az Előkészítő Bizottság által kidolgozott „Bűncselekményi Tényállási Elemek” (Elements of Crime) és „Eljárási és Bizonyítási Szabályok” (Rules of Procedure and Evidence) mentén kell hogy eljárjon. A NBB-nek nincs apparátusa, amely döntéseit kikényszerítené, ezért a Statútum részletesen tárgyalja a NBB és a nemzeti hatóságok közötti együttműködés formáit, és ennek során felhasználja a nemzetközi bűnügyi jogsegélynek az államok között korábban kialakult elveit, intézményeit. Nem tagadhatja meg azonban az együttműködést az állam arra hivatkozva, hogy a jogrendszeréből hiányoznak a megkeresés teljesítéséhez szükséges intézmények. Nem lehet a jogsegélyt megtagadni arra hivatkozással sem, hogy a megkeresésben foglalt bűncselekmény politikai jellegű, vagy hogy az érintett személy a megkeresett államban mentességet élvez. Nem tagadható meg az együttműködés továbbá a kettős inkrimináció hiányára vagy az elévülésre hivatkozva sem. Az államok, illetve a NBB és az egyes államok közötti jogsegély különbségét húzza alá az is, hogy a Statútum 102. cikke megkülönbözteti az „átadás”-t és a „kiadatás”-t. „Átadás” a terheltnek egy állam által a NBB-nek való kiszolgáltatása, míg a „kiadatás” a terhelt egyik állam által a másik államnak történő kiszolgáltatása. E

418 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

különbségtétel különösen jelentős azokban az államokban, amelyek alkotmánya tiltja a saját állampolgár kiadását.

2.3. 15.2.3. Nullum crimen és nulla poena sine lege (a legalitás) a nemzetközi büntetőjogban A nullum crimen sine lege és a nulla poene sine lege elvek előírják, hogy az egyént csak azért a cselekményért lehet büntetőjogi felelősségre vonni, és csak olyan büntetéssel lehet büntetni, melyeket a jog az elkövetés pillanatában egyértelműen előírt. Ezeket együttesen a legalitás elvének is nevezik, és a büntető igazságszolgáltatás alapvető elvei közé tartoznak. A büntetőjogi normák legalitásának elve szorosan kapcsolódik az alkotmányossághoz is, de nem ekvivalens vele. A tágabb értelemben vett alkotmányosság magában foglalja a legalitást, és mivel az alkotmány (írott vagy íratlan) jogi garanciákat tartalmaz, melyek kihatással vannak a jogrendszer formájára és tartalmára, a legalitás áthágása mindig az alkotmány megsértésével jár. A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elv négy lényeges jellegzetességen alapszik: az írott jog fogalmán, a bírói önkény mellőzésének jelentőségén, az analógia tilalmán, a visszaható hatály tilalmán. Ezen alapelv(ek) alkalmazásának nehézségei a nemzetközi jogban széles körben ismertek, ellentétben a nemzeti joggal, ahol mind az angolszász, mind pedig a kontinentális büntetőjogokban elismert princípiumok. Ugyanakkor, „az ex post facto törvény szigorú tilalma nem tűnik a jog általános alapelvének, amelyet minden állam egyetemlegesen elfogadna. Míg a nullum crimen elv gyökeret vert minden kontinentális jogrendszerben, addig nem ágyazódott be hasonlóan a common law típusú jogrendszerben vagy mindenesetre nem ugyanolyan tartalommal és autoritással.” [Kis N. – Gellér B. (2005), 370.] „Jóllehet az angol common law formálisan nem ismeri el a legalitás elvét, mégis evidens, hogy a bírói döntésekben a common law-t az esetre vonatkozóan értelmezve építenek ezen elvekre és elismerik őket a törvény kifejezett ilyen irányú követelménye hiányában.” [Kis N. – Gellér B. (2005), 389] Ugyanakkor, éppen a Legalitás a vádpadon című könyvében tárgyalja Gellér igen részletesen az angol common law ebben a kérdésben elfoglalt bonyolult álláspontját. Mára vitathatatlan, hogy ez a két koncepció jól megalapozott normáját alkotja a nemzetközi szokásjognak. Már korábban érintettük röviden annak kérdését, hogy ezek az elvek mennyiben befolyásolták a nürnbergi ítélkezést. A nemzetközi színen a London-i Statútum kialakítása során napvilágot látott viták illetve a nürnbergi precedenssel való elégedetlenség következtében a második világháború után nagyobb intenzitással kezdtek feltűnni az e problémával foglalkozó értekezések. A nemzetközi jog relációjában a nullum crimen elvet körülvevő vita nehézsége a nemzetközi bűncselekmények fogalmának bizonytalanságából ered. A nemzetközi büntetőjog pontos definíciójának hiánya váltotta ki Nürnbergben, hogy a Törvényszékre hárult az a feladat, miszerint meghatározza a bűncselekmények pontos tényállási elemeit és szankcióit is. Következésképpen a nürnbergi pert legfőképpen amiatt érte kritika, hogy a nemzetközi jogot ex post facto alkalmazta olyan cselekményekre, melyek nem voltak határozottan tiltottak abban az időben, mikor elkövették őket. A védelem Nürnbergben azzal érvelt (különösen az emberiesség elleni bűncselekmények tekintetében), hogy a nemzetközi büntetőjogi pönalizáció hiánya 1945 előtt azt jelentette, hogy a náci vádlottak nem tudhatták, hogy megsértették a büntetőjog valamely univerzális alapelvét. Erre az érvelésre válaszul az IMT-nek a véleménye például az emberiesség elleni bűncselekményekkel kapcsolatban az volt, hogy a London-i Statútum 6 cikk (c) bekezdése kikristályosította és kodifikálta azt a már korábban is elismert általános nemzetközi jogi szabályt, amely tilalmazta e bűncselekményeket. Az IMT szerint „a nullum crimen sine lege maxima általában véve az igazságszolgáltatás egyik alapelve”, ám megengedi azon tettek megbüntetését, melyeket ugyan a jog explicit verbis nem tiltott az elkövetésük idején, ám végtelenül igazságtalan lenne e cselekmények büntetlenül hagyása. Valóban a világ legtöbb országában a büntetőjog visszaható hatályú alkalmazása tilalmazott volt már ekkor is. Ez is magyarázatul szolgálhat az IMT kifejezetten szűkszavú megközelítésére, azzal együtt, hogy maga a Törvényszék is tudatában volt ezen bűncselekmények újszerűségének, és mivel maga a Statútum is a háborús bűncselekményekből vezette le az emberiesség elleni bűncselekmények büntethetőségét, az IMT is inkább hajlamosnak mutatkozott arra, hogy a vádlottak bűnösségét mind a háborús bűncselekmények, mind az emberiesség elleni bűncselekmények tekintetében egyidejűleg megállapítsa. Más szóval az IMT igyekezett elmosni a különbséget e két kategória között. Meg kell jegyezni, hogy mialatt ugyanaz az eredmény született, különböző indokolást alkalmaztak a Nürnbergben ülésező amerikai katonai törvényszékek különösen a Justice (U.S. v. Altstoetter et al. 04. 12. 1947.

419 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Trials of War Criminals (TWC) III., 954–1201), az Einsatzgruppen (U.S. v. Ohlendorf et al. 10. 04. 1948. TWC IV. 411–589.), Flick (U.S. v. Flicket al. 22. 12. 1947. TWC VI. 1187–1223.), a Farben (U.S. v. Krauch et al. 29. 07. 1948. TWC VIII. 1081–1210.), a Krupp (U.S. v. Krupp et al. 31. 07.1948. TWC IX. 1327–1484.), a High Command (U.S. v. von Leeb et al. 28. 10. 1948. TWC XI. 462–697.) és a Hostages (U.S. v. List et al. 19. 02. 1948. TWC XI. 1230–1319.) esetekben. Ezen ítéletekben, annak következtében, hogy a legalitás elve nem került alkalmazásra, az érvelés ellentmondásos és gyenge volt. A CCL (Control Council Law No. 10) esetek mindegyikében az érvelés végül is arra épített, hogy a szuverén törvényhozói hatalom, melyet korábban a Harmadik Birodalom gyakorolt, átháramlott a négy Szövetséges Hatalomra Németország feltétel nélküli megadása folytán, és ennek következtében az alkalmazott jog érvényes volt. Néhány esetben megpróbáltak más okokat keresni, de egyik esetben sem lehet azokat törvényesen elfogadhatónak mondani. A nullum crimen elvet sok nemzeti bíróság értelmezte, mikor a nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatban ítélkezett. Nürnberget, Tokiót és az azutáni CCL eljárásokat követve számos állam felhatalmazta a nemzeti büntető törvényhozását, hogy eljárjon az emberiesség elleni bűncselekmények és a nemzetközi humanitárius jog más súlyos megsértései esetén. Az államok tehát később is éltek az ilyen jellegű visszaható hatályú bűnüldözéssel: Például Izrael 1960-ban vádat emelt Adolf Eichmannal (Jerusalem District Court judgement 12. 12. 1961. ILR 36, 5-14, 18-276; Supreme Court judgement 29. 05. 1962. ILR 36, 14-17, 277-344) szemben, Franciaország Klaus Barbie-val [Barbie – eset, Gaz. Pal.Jur. 710 (France Cass. Crim. Oct. 6. 1983)]. szemben 1988-ban, és Kanada Imre Fintával [Regina v. Finta, 50 CCC(3d) 247; 61 DLR 85 (4th 1989)] szemben 1989ben. Az első nemzetközi intézmény, amely önálló elismerést adott a nullum crimen elvnek, az 1948-as Egyetemes Emberi Jogi Egyezmény volt [A II (2) Cikk kimondja, hogy „Senkit sem lehet bűnösnek tekinteni … olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amelyet a nemzeti vagy a nemzetközi jog szerint nem volt bűncselekmény az elkövetés idején…” (GA res. 217 A (III), UN Doc. A/810 (1948)]. A legalitás elve később a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (PPJNE) 15. cikkében megerősítésre került. A regionális nemzetközi egyezmények közül az Európai Emberi Jogi Egyezmény (EEJE) 7. cikke, az 1969-es Amerikai Emberi Jogi Egyezmény 9. cikke, az Emberiességről és az Emberi Jogokról szóló Afrikai Egyezmény 7 (2) cikke mind tartalmazza a visszaható hatály tilalmát. Az ICTY felállításakor az ENSZ Biztonsági Tanácsának 808. és 827. sz. határozata értelmében az ENSZ Főtitkár deklarálta, hogy a Törvényszék joghatósága azon cselekményekre korlátozódik, amelyek a Statútum elfogadásakor már egyértelműen a nemzetközi szokásjog részét képezték. A Főtitkár a következő meghatározásban utalt erre az elvre: „A nullum crimen sine legeelv alkalmazása megköveteli, hogy a nemzetközi törvényszéknek a nemzetközi humanitárius jog azon szabályait kell alkalmaznia, melyek kétségtelenül a szokásjog részei… Ez különösen abban az esetben fontos, amikor egy nemzetközi törvényszék azzal vádol személyeket, hogy felelősek a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértéséért.” [A Főtitkár Jelentése a Biztonsági Tanács 808. sz. határozatának 2. szakasza értelmében (1993)]. A Főtitkár kijelentése a legalitás elvére vonatkozólag visszatükröződött az ad hoc törvényszékek ítélkezési gyakorlatában. A nehézség e megfogalmazással abban állt, hogy kimondani sokkal könnyebb volt mint alkalmazni. A nullum crimen elv, amely pontos definíciókra épít, nem igazán egyeztethető össze a nemzetközi szokásjog valódi természetével, amely íratlan jog és gyakran nehezen megfogalmazható. Az ICTY és az ICTR gyakorlatában teljesen megszilárdult az a tendencia, miszerint kiterjesztő megközelítést alkalmaznak a nemzetközi humanitárius jog értelmezésekor. A Fellebbviteli Tanács (Appeals Chamber) a háborús bűncselekményekkel kapcsolatban kifejtette, hogy nem sérül a visszaható hatály elve, még akkor sem, ha a „Genfi Egyezmények közös 3. cikke nem tartalmaz kifejezetten utalást a büntetőjogi felelősségre (criminal liability)” és arra is utalt, hogy az egyéni büntetőjogi felelősséget nem akadályozza az olyan szerződéses rendelkezés hiánya, miszerint a megsértésüket büntetni kell [Prosecutor v.Tadic, ICTY-94-1, Eljáró Tanács (Trial Chamber), 1995. aug. 10., 72. §]. A Fellebbviteli Tanács „a háború joga vagy a háború szokásai” kifejezést a lehető legszélesebb értelemben értelmezte, különösen a nem nemzetközi fegyveres konfliktusokban alkalmazandó humanitárius jog hatályának meghatározásakor. A visszaható hatályú büntetések tilalma (nulla poena sine lege) elvi szinten összekapcsolódik a visszaható bűncselekmények tilalmával, azaz a nullum crimen sine lege elvvel. A nulla poene elv nemzetközi szokásjogbeli tartalma felfedezhető a különböző nemzetközi és regionális intézményekben. Számos nemzetközi emberi jogi egyezmény tilalmazza az olyan büntetés kiszabását, amely súlyosabb, mint az, ami a bűncselekmény elkövetésekor alkalmazható lett volna. A NBBPR hasonlóan határozza meg a nulla poena elvet: „Nem lehet súlyosabb büntetést kiszabni, annál, mint amely az elkövetés idején alkalmazható lett volna. Ha viszont a

420 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

bűncselekmény elkövetése után a jog akképpen változik, hogy enyhébb büntetés szabható ki, azt kell alkalmazni az elkövető javára.” Hasonlóan a nullum crimen elvhez, a náci háborús bűnösök Nürnbergben a nulla poena elvet is segítségül hívták, különösen a béke elleni bűncselekményekre vonatkozó vádakat illetően. Egy további dimenziója a nulla poena elvnek abból a tényből ered, miszerint a nemzetközi jog néhány esetben elismerte a halálbüntetést végső (legsúlyosabb) büntetésként a háborús bűncselekmények esetében. Következésképpen, egy nemzeti bírósági döntésben – a norvég Klinge esetben – a vádlott védekezését, hogy a halálbüntetés nem alkalmazható (méghozzá azon az alapon, hogy azt ezen bűncselekményekre vonatkozóan a hazai jog eltörölte), elutasították azon okból, hogy a háború jogának és a háborús szokásoknak a megsértését már korábban halálbüntetéssel büntette a nemzetközi jog [Public Prosecutor v. Klinge (1946) 13 ILR 262 (Legfelsőbb Bíróság), Norvégia]. Az ILC 1951-es kódextervezete az Emberiség békéje és biztonsága elleni bűncselekményekről (Draft Code of Offence against the Peace and Security of Mankind) előírja, hogy a büntetéseknek előre meghatározottaknak, előreláthatóaknak kell lenniük. Az ICTY Statútumának 24 (1) cikke úgy rendelkezik, hogy „1. Az Elsőfokú Tanács kizárólag szabadságvesztés büntetést szabhat ki. A szabadságvesztés feltételeinek meghatározásakor az Elsőfokú Tanácsok a volt Jugoszlávia bíróságainak általános szabadságvesztés-kiszabási gyakorlatát veszik alapul. 2. A büntetés kiszabásakor az Elsőfokú Tanács köteles figyelembe venni a bűntett súlyát és az elítélt személyi körülményeit. 3. A szabadságvesztés büntetés mellett az Elsőfokú Tanács elrendelheti a bűncselekmény útján megszerzett vagyontárgyaknak és anyagi haszonnak akár kényszer útján történő visszaadását a jogos tulajdonosaiknak.” Az ICTY Statútum-tervezete – melyet az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia [Conference on Security and Cooperation in Europe (CSCE)] rapporteur-ei készítettek – nyilvánvalóan óvatos volt a visszaható hatályú bűncselekményekkel és büntetésekkel kapcsolatos Nürnberg-i precedensek tekintetében, és a beszámolójukban különösen felhívták a figyelmet az jogalkalmazásra vonatkozó rendelkezések hiányára olyan nemzetközi humanitárius jogi szerződések esetében, mint például a Genfi Egyezmények. Mivel az ICTY Statútuma kizárta a halálbüntetést, ezért az ítélkezési gyakorlatban maximálisan kiszabható büntetésnek a 20 év szabadságvesztésre történő elítélés tűnt. A Statútum hallgat az életfogytig tartó szabadságvesztést illetően, de ennek ellenére az ICTY bírái elismerték az életfogytig tartó szabadságvesztést legsúlyosabb büntetésként az Eljárási és Bizonyítási Szabályok [Rules of Procedure and Evidence (RPE)] 101 (A) pontjában. Az ICTY működésének korai időszakában a bírák igyekeztek maximum 20 év szabadságvesztésre korlátozni a kiszabott büntetéseket. Azonban az Elsőfokú Tanács később számos esetben szigorúbb büntetést szabott ki, így például Vladimir Santic-ot 25 évre [Kupreskic et al. (IT-95-16) „Lasva Valley”. Később 18 évre enyhítették a büntetést.], Goran Jelisic-ot 40 [Jelisic (IT-95-10)] és Tihomir Blaskic-ot 45 évre ítélte a bíróság (Blaskic (IT95-14) „Lasva Valley”. Az ő esetében 9 évre enyhítette az ítéletet a másodfokú bíróság). Az 1995-ös Srebrenica-i tömegmészárlás kapcsán elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények esetében az eljáró tanács figyelembe vette a vonatkozó nemzetközi jog akkor hatályos belső jogi transzformációját. A nehézség az emberiesség elleni bűncselekményekkel foglalkozó szövegek jugoszláv jogbéli hiánya volt. A tanács véleménye szerint egyedül az bírt jelentőséggel, hogy a volt jugoszláv büntető törvénykönyv fenntartotta a legszigorúbb büntetéseket a hasonló természetű bűncselekményekkel szemben (pl. genocídium). A Statútum 24. cikke nemcsak utal a büntető törvénykönyvre, hanem ki is emeli „a börtönbüntetések általános gyakorlatát”, így az eljáró tanács felismerte, hogy szükséges a jugoszláv esetjog figyelembe vétele [Drago Nikolic (IT-02-63) „Srebrenica”]. Ami az ICTR-t illeti, hasonló szabály rendezi ezt a kérdést a Statútumában. A nullum crimen elvnek a NBB Statútumába való beiktatása szükségességét a római Diplomáciai Konferencia legtöbb delegáltja magától értetődőnek tartotta, és a Statútum 22. illetve 23. cikkeinek szövege, amelyben végül is megjelenik, relatíve kevés vitát váltott ki. A német Nemzetközi Büntetőtörvénykönyv [Völkerstrafgesetzbuch (VStGB)) kiemelt jogalkotói indoka a legalitás elvének érvényesítése. Célként tűzte ki, hogy a kódex a nemzetközi jogot sértő bűntetteket részletesebben és másképp szabályozza mint az StGB rendszere és ezáltal biztosítsa a nemzeti bíróságoknak a kiszámítható jogalkalmazást nemzetközi bűncselekmények esetén. Felmerül persze a kérdés, hogy számon kérhetők-e a büntetőjogi legalitás garanciái ugyanazzal a tartalommal és következetességgel a nemzetközi bűncselekmények jogán, mint egy hazai büntetőjogon? Az elvi szintű különbséget támogató szakirodalom gyakran említi a nemzetközi bűncselekmények joga és a belső büntetőjog közötti „alapvető eltérést”. A két jogrend külön kezelésének dualista szemlélete az AB gyakorlatában is megjelenik [53/1993. (X. 13.) AB hat.]. Eszerint „a háborús és emberiség elleni bűncselekmények sok tekintetben eltérnek a belső büntetőjog alapelveitől és a büntető hatalom gyakorlásának szokásos módjától is. Ennek magyarázata, hogy „a háborús bűncselekmény és emberiség elleni bűncselekmények esetében olyan bűncselekményekről van szó, amelyek e minőségükben nem a belső jog 421 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

részeként keletkeztek, hanem a nemzetek közössége határozza meg tényállásukat. A nemzetek közössége büntető hatalma más feltételek és más korlátok között működik, mint az egyes államoké; az eltérések az általa üldözött bűncselekmények sajátosságából, különösen az egész emberiségre nézve bennük rejlő veszélyből erednek, amelyek miatt kiemelték őket a nemzeti megítélésből”. A legalitás elve csökevényes kifejlődésének magyarázata a nemzetközi büntetőjogban részben az, hogy a nemzetközi bűncselekmények büntetőjogának nem létezik kizárólagos forrása, alakulását nem a klasszikus legiszláció határozza meg, hanem a fent kifejtett elvek (az obligatio erga omnes, a pacta sunt servanda, par in parem non habet imperium, aut dedere aut judicare/punire). A visszamenőleges igazságtétel polémiájából született fenti nyilatkozatok azonban nem cáfolják, hogy a legalitásnak ugyanazon tartalommal és következetességgel kell érvényesülnie a nemzetközi bűncselekmények üldözése és elbírálása során alkalmazandó büntetőjogban, mint a belső büntetőjogban.A nemzetközi büntetőjogi szabálynak a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével határozott és világosan megfogalmazott diszpozíciót kell tartalmaznia a büntethetőség teljes feltételrendszerében, korlátozva az önkényes jogértelmezés lehetőségét és biztosítva az előreláthatóságot. A felületes olvasó számára esetleg félrevezető lehet az AB döntése, mely szerint „a háborús bűncselekmények és emberiség elleni bűncselekmények nemzetközi jogi alapú üldözése és megbüntetése során alkalmazandó garanciákat nem lehet felcserélni vagy helyettesíteni a nemzeti jog garanciáival”.Igaz ez abban az összefüggésben, hogy a legalitás elvére hivatkozva nem szorítható ki a belső büntetőjogból a nemzetközi büntető szokásjog. Nem jelenti azonban azt, hogy a nemzetközi bűncselekmények joga fel lenne mentve a legalitás garanciái alól, ugyanakkor a büntethetőségnek nem abszolút gátja a legalitás követelményeinek meg nem felelés, ellentétben a belső joggal. Talán megtévesztő lehet, hogy az AB a nemzetközi büntetőjogban megjelenő nullum crimen-t a magyar belső jogforrások vonatkozásában, valamint történeti aspektusból vizsgálta. Az AB kimondta ugyan, hogy elégséges, ha a kérdéses cselekmény elkövetése idején a nemzetek közössége által elismert jogelvek szerint bűncselekmény volt. Ez a megközelítés azonban csupán azt célozta, hogy lehetővé váljon nemzetközi jogi bűncselekmények üldözése egyes államok által akkor is, ha azok tényállása és büntethetősége az elkövetés idején nem volt része a belső jognak. Az 53/1993. (X. 13.) AB határozat kimondja, hogy „A háborús bűncselekmények és emberiség elleni bűncselekmények nemzetközi jogi szabályozása nincs tekintettel a belső jogokban érvényesülő nullum crimen elvre”. E tétel tartalma azonban szintén nem mond többet, mint hogy ezek a bűncselekmények attól függetlenül büntetendők, hogy elkövetésükkor a belső jogban büntetendők voltak-e vagy sem. Más vonatkozást jelent azonban a jogállamiságból levezethető jogbiztonság, mely szerint a nemzetközi büntetőjogi szabálynak határozott, világosan megfogalmazott diszpozíciót kell tartalmaznia a büntethetőség teljes feltételrendszerében, hiszen ezt a követelményt nem oldja fel a nemzetközi és a belső nullum crimen kettőssége. Az AB is aláhúzza, hogy a nemzetközi jogban meghatározott bűncselekmények esetén ezen elvek olyan bűncselekményekre is vonatkoznak, amelyek a nemzetközi jog közvetlen alkalmazása folytán büntetendők. Ezt a megközelítést támasztja alá a 11/1992. (III. 5.) AB határozat is: valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának formai alkotmányossági szűrőjén a nemzetközi büntetőjog feltételrendszerét is át kell rostálni. A Magyar Alkotmány még rendkívüli állapot, szükségállapot, vagy veszélyhelyzet idején sem teszi lehetővé a büntetőjog alkotmányos alapelveinek [54–56. §, 57. § (2)–(4) bekezdés] korlátozását vagy felfüggesztését. Az alkotmányos büntetőjog, a legalitás garanciái a nemzetközi jogra nézve is kötelezőek, az AB szerint »a 7. § (1) bekezdés második fordulata – a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának biztosítása – minden „vállalt” nemzetközi kötelezettségre vonatkozik, az általánosan elismert szabályokra is. Másrészt az összhangot az egész belső joggal biztosítani kell… az Alkotmánnyal is«. [53/1993. (X. 13.) AB hat.] Az 53/1993. (X. 13.) AB határozat egyrészt állítja, hogy a büntetőjogi felelősség összes alkotmányos feltételének a nemzetközi jogi büntető felelősség tekintetében is érvényesülnie kell. Másrészt állítja azt is, hogy ezt a vizsgálatot az AB elvégezte. E vizsgálat fontosságára utal a belső kodifikációt sürgető gondolatmenetünk, a nemzetközi bűncselekmények kógens joganyagát a magyar Alkotmány büntetőjogi elveivel [11/1992. (III. 5.) AB hat.] azonban az AB nem vetette össze. A nemzetközi büntetőjog büntetési feltételrendszerének fogyatékossága a legalitás garanciáinak oldaláról szintén a belső jogi törvényi szabályozás mellett szól. A nemzetközi szokásjog, az egyezményes jog, a nemzetközi büntetőjogot kodifikáló ICTY és ICTR Statútumok büntetési feltételrendszert nem alkottak, amint azt röviden bemutattam, sőt rendkívüli különbségek születtek első és másodfokú ítéletek között, lásd Blaskic-ot, akit első fokon 45 évre ítéltek, majd 9 évre enyhítette ezt a másodfokú bíróság [Blaskic (IT-95-14) „Lasva Valley”]. Az ILC 1995-ben nyújtott be említett statútum-tervezetet, amely a szankciókról is tartalmazott rendelkezést megengedve az életfogytig tartó szabadságvesztést, a határozott tartamú szabadságvesztést és a pénzbüntetést. 422 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Az ENSZ Közgyűlés felállított egy ad hoc bizottságot, amely 1995 folyamán tanulmányozta az ILC tervezetét és fontos különbségekre mutatott rá a nemzeti szemléletmódokat illetően. Az ad hoc bizottság azon a véleményen volt, hogy egy olyan rendszer, amely csak felsorolja, de nem definiálja tartam tekintetében a büntetéseket, nincs tekintettel a nulla poena sine lege elvre. Az NBB-t előkészítő bizottság büntetésekkel foglalkozó munkacsoportjában (Working Group on Penalties) – amely 1996 és 1998 között működött – a leghevesebb vita az 1996. augusztus és 1997. december közötti ülések alatt alakult ki. Egyértelmű volt, hogy a nulla poena sine lege elvet tartalmazó szövegrész vagy a nullum crimen elvet tartalmazó cikkel együttesen kerül elhelyezésre, vagy egy külön cikket szentelnek neki. A végül is a 3. részben a 23. cikkbe került. Végül a nulla poena elv nem csupán a 23. cikkben mint speciális rendelkezésben szerepel, hanem a büntetésekről szóló 7. Részben is megjelenik. A Statútum előírja a szabadságvesztés büntetés időtartamát és alkalmazásának kritériumait, hasonlóképpen a pénzbüntetés alkalmazásának lehetőségeit. A 23. cikk korlátozta a bíróság diszkrecionális jogát, azaz nem szabhat ki olyan büntetést, amelyet a Statútum nem tartalmaz. A nemzetközi jog, ha nem is mondott le a nulla poena elvéről, annak érvényesítése nem állná ki sem egy belső jogi alkotmányossági vizsgálat, sem pedig az Emberi Jogi Bíróság emberi jogi próbáját. Ez különösen a nemzeti szintű konkrét alkalmazásban nehézséget jelent, illetve akadálya annak. A NBB Statútum 77. cikkében általában rendelkezik a kiszabható büntetésekről, 78. cikke a büntetés mértékének megállapításáról, az egyes bűncselekményeknek speciális büntetési tételeket azonban nem állapít meg. A Statútum büntetési feltételrendszerének sommás megfogalmazása a legalitás követelményével nincs összhangban. A belső jognak így rögzítenie kell a nemzetközi bűncselekmények büntetési tételeit (egyébként például a magyar Btk. büntetési rendszere a nemzetközi büntetőjog elvárásainak teljes mértékben megfelel). A nemzetközi jog hiányosságát a büntetési tételek tekintetében a sortűzperekben a jogalkalmazás, amint látni fogjuk, úgy hidalta át, hogy az elkövetés idején hatályos Btk.-ból a nemzetközi jelleg nélküli köztörvényes rokon cselekmény (azaz, a kvázi nem sajátképi delictum proprium) büntetési tételét alkalmazta. Ebből konkludált: „a megvalósítás időpontjában nem lehet szó a büntető anyagi-jogi diszpozíció, illetve szankció hiányáról”. Az egyezményi és szokásjogi természetű nemzetközi jog a múltban sem követte a szankciók kodifikálásának garanciális szabályait. A nemzetközi fórumok joggyakorlatában vagy a nemzeti háborús perek korai történetében az alapjogi érzékenység gyenge volt. Az ILC ezért is fogalmazhatta meg a Nürnberg-i elvek között, hogy „Az a tény, hogy a belső jog nem ír elő büntetést a nemzetközi bűncselekményért, nem mentesít a nemzetközi jogi felelősség alól”. Nürnbergben a náci bűnösöket részben olyan bűncselekményekért végezték ki, amelyek először a London-i Statútumban kerültek meghatározásra, valójában azután, miután a cselekményeket elkövették. Ezt a talán inkább formai (lásd legalitásról írottakat) „hibát” később az ICTY és ICTR esetében sem lehetett teljesen orvosolni. Amennyiben a belső jogok nem transzformálják megfelelően a NBB Statútumát, harmadszor is megsérthetik az államok a büntetőjog és valójában a teljes jogrendszer legfontosabb alapját: az előreláthatóságot.

2.4. 15.2.4. Az 1956-os sortüzek büntetőjogi megítélése Az implementációs (a nemzetközi büntetőjog transzformációja a hazai jogba) érvelés, amellyel mi nem értünk egyet – és az egyetnemértés éppen nagymértékben a sortűzperek tapasztalataiból táplálkozik –, csak akkor követhető nyomon, ha előtte megvilágítjuk e perek gondolatiságának egy szegmensét. Az 56-os események büntetőjogi értékelése által felvetett kérdések közül talán a legtöbbet tárgyalt probléma az elévülés kérdése volt. Felmerült még a kényszer és fenyegetés és az elöljáró parancsa büntethetőséget kizáró okoknak a jelentősége. Úgy tűnik, hogy a G.-K. S. elleni ügyben a nürnbergi perekre, mint precedensre hivatkozva utasítja el a katonai tanács az elöljárói parancs büntethetőséget kizáró voltát. Hasonló a helyzet a kényszer és fenyegetéssel kapcsolatban is. (például Bfv.X.713/1999/3. sz.) A másik problémakört az esetleges büntetőjogi felelősséget megalapozó nemzetközi jog alkalmazhatósága jelenti. Különösen kérdéses, hogy megfelel-e a nemzetközi jog a nullum crimen sine lege követelményének, amint erre már utaltunk. Tisztázatlan volt az is – ám ezzel most nem foglalkozunk –, hogy milyen belső jogot kell a nemzetközi jogi felelősség mellé rendelni, azaz például, mely bűncselekmény miatt kell az eljárást megindítani vagy a terheltet elítélni. A kérdések harmadik csoportja az esetleges nemzetközi kötelezettségekkel kapcsolatos, amelyek mégis kötelezhetik Magyarországot a felelősségre vonásra. A felülvizsgálati indítvány alapján hozott legfelsőbb bírósági végzések és a korábbi büntetőeljárást megszüntető végzések központi kérdése az volt, hogy az adott ügyekre alkalmazható-e az 1949-es Genfi Egyezmények közös 3. cikke, amely nem-nemzetközi jellegű fegyveres összeütközés humanitárius szabályait határozza meg. (1954. évi 32. törvényerejű rendelet a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, az 1949. évi augusztus hó 423 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

12. napján kelt nemzetközi egyezményeknek a Magyar Népköztársaságban való törvényerejéről. A Magyar Népköztársaság megerősítő okiratainak letétele Bernben, 1954. augusztus 3-án megtörtént.E nemzetközi egyezmények a Magyar Népköztársaságra nézve az 1955. évi február hó 3. napján léptek hatályba.) A felülvizsgálati indítványokat megelőzően az eljáró bíróságok úgy érveltek, hogy mivel a genfi egyezmények nem határozzák meg a nem-nemzetközi fegyveres összeütközés fogalmát, azt az 1977. június 8-án elfogadott, a Genfi Egyezmények II. Kiegészítő Jegyzőkönyve szerint kell definiálni. A II. Kiegészítő Jegyzőkönyv tekintetében a bíróságok azt vizsgálták, hogy „1956. október 23-a és 1956. november 4-e között a Magyarországon működő fegyveres csoportok, amelyek a kormány fegyveres erőivel álltak harcban, felelős parancsnokság alatt álltak-e, ellenőrzést gyakoroltak-e az ország egy része felett, amely lehetővé tette számukra, hogy folyamatos, összehangolt harci tevékenységet hajthassanak végre.” Megállapították, hogy a vizsgált időszakban nem volt Magyarországon a „nemzetközi jog által meghatározott ún. nem nemzetközi fegyveres összeütközés, a tényállásban rögzített történelmi háttér nem alapozza meg a nemzetközi jogban írt bűncselekmény megállapíthatóságát.” Ezzel ellentétben a felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság úgy vélekedett, hogy a kérdéses II. Kiegészítő Jegyzőkönyvet nem lehet úgy értelmezni, hogy az visszaható hatállyal szűkítette volna le a közös 3. cikk tárgyi hatályát. A Legfelsőbb Bíróság érvelése szerint a 3. cikk olyan polgárháborús esetekre vonatkozik „amikor egy adott állam lakossága és az állam fegyveres ereje áll egymással szemben.” Ellenkező esetben, ha a Kiegészítő Jegyzőkönyv által megkívánt szervezettségi fokot követelnénk meg a 3. cikk alkalmazásához, az akkor sem lenne alkalmazható – mondja a Bíróság – „ha az állam fegyveres ereje a lakosság egy adott csoportját, vagy akár az egész lakosságot kiirtaná.” A Legfelsőbb Bíróság közismert tényként kezeli, hogy 1956. október 23. napjával a diktatúra fegyveres erejét bevetette a lakossággal szemben, és ennek alapján megállapította, hogy nem nemzetközi jellegű fegyveres összeütközés zajlott mindaddig, amíg a Szovjetunió hadserege az országot meg nem szállta. Kérdés tehát, hogy kinek van igaza: valóban van-e ilyen tárgyi hatálya a 3. cikknek és azt nem szűkítette-e le a II. Kiegészítő Jegyzőkönyv? Gasser szerint „nem nemzetközi fegyveres összeütközések azok a fegyveres konfrontációk, amelyek egy állam területén történnek a kormány és a fegyveres felkelők csoportjai között. E csoportok tagjai – függetlenül attól, hogy felkelőknek, lázadóknak, forradalmároknak, szeparatistáknak, szabadságharcosoknak, terroristáknak nevezik vagy más hasonló névvel illetik őket – azért harcolnak, hogy a hatalmat átvegyék, vagy, hogy az államon belül nagyobb autonómiára tegyenek szert, vagy azért, hogy elszakadjanak és önálló államot alakítsanak.” A „miniatűr egyezménynek” is nevezett közös 3. cikk minimum követelményeket fogalmaz meg, amelyeket a belső fegyveres konfliktus résztevőinek be kell tartaniuk, és amelyeket a nemzetközi jog a humanitás alapvető elveinek kifejezőjeként kezel, állapította meg a Nemzetközi Bíróság a Nicaragua kontra Amerikai Egyesült Államok ügyben [ICJ, Judgement of 27 June 1986 (merits), para. 218]. A 3. cikk tehát a nemzetközi jog alapvető elveit is kifejezi, része a nemzetközi jus cogens-nek és a nemzetközi szokásjognak. Gasser kifejezetten egyetért azzal a vélekedéssel, hogy a II. Kiegészítő Jegyzőkönyv többletfeltételei a nem nemzetközi fegyveres összeütközést illetően nem redukálják a 3. cikk eredeti hatályát, hanem két különböző nem nemzetközi fegyveres összeütközést hoznak létre: 1) azok a konfliktusok, amelyekre csak a 3. cikk terjed ki; 2) azok a konfliktusok, amelyek megfelelnek a II. Kiegészítő Jegyzőkönyv követelményeinek is. Ezt a megközelítést támasztják alá Schindler írásai is, bár ennek némileg ellentmondani látszik Pictet nézete, aki szerint a felkelők fegyveres akcióinak bizonyos szervezettséget el kell érniük ahhoz, hogy elvárható legyen a nemzetközi humanitárius jog betartása: csak ekkor válhatnak a 3. cikk alanyaivá. Végül Gasser is azon a véleményen van, hogy amennyiben a belső fegyveres konfliktus nem ér el egy kívánt intenzitást, akkor „csupán” zavargásról van szó, és ezekre a helyzetekre nem vonatkozik a humanitárius jog, bár az alapvető emberi jogi követelmények éppúgy alkalmazandók. Veuthey, hivatkozva a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által 1962ben összehívott szakértőkre azon a véleményen van, hogy „nem lehet a 3. cikk értelmében vett fegyveres összeütközés létét tagadni, amennyiben a jogos kormány ellen irányított ellenséges tevékenység kollektivitás jellegével és a szervezettség minimumával rendelkezik.” Veuthey szerint e cikk széles értelmezését alátámasztják annak ilyen értelmű alkalmazásai az 1954-es guatemalai, és az 1956-os algériai és magyarországi (sic!) eseményekkel kapcsolatosan. Összességében ugyanakkor, figyelemmel a Tadic döntésben kifejtettekre is [Tadic (IT-94-1) „Prijedor”. Decision of 2 October 1995 in Case No. IT-94-I-AR72, 35 ILM (1996) 32, para.] megállapítható, hogy a genfi egyezmények közös 3. cikke alkalmazható a végzések tárgyául szolgáló eseményekre. Ez egyidejűleg nem jelenti azt, hogy e cselekmények pönalizálása is lehetséges lenne. Greenwood említi a Tadic ügy kapcsán, hogy nem feltétlenül függ össze a 3. cikk megsértése és a nemzetközi jog szerinti büntetőjogi felelősség. Vannak akik amellett érvelnek, hogy a „súlyos jogsértéseken” kívül eső egyezménysértő magatartás, bár felveti az állam felelősségét, az egyént nem érinti. Greenwooddal egyetértve 424 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

elvethető ez a nézet, amely összetéveszti a joghatóság és a személyes büntetőfelelősség kérdését. Mások úgy érvelnek, hogy a közös 3. cikk megsértése sosem alapított nemzetközi büntetőjogi felelősséget, bár a nemzeti jogok gyakran büntetik e cselekményeket. Sőt, maga a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága is úgy vélekedett a NBB felállításának tervét véleményezve, hogy a háborús bűncselekményeket csak nemzetközi fegyveres konfliktusban lehet elkövetni. Összefoglalva megállapítható, hogy két fajta polgárháború (nem-nemzetközi fegyvere összeütközés) létezik. Egy kisebb intenzitású (A), amely megvalósulásának csupán két feltétele, ez olyan konfliktus, amelyben legalább két fél vesz részt, és legalább az egyik félnek célja, hogy fegyveres erő alkalmazásával akaratát a másikra kényszerítse, valamint e két felet legalább a szervezettség olyan foka jellemzi, amely alá-, fölérendeltségi rendszerben a parancsok végrehajtását, illetve a végrehajtás elmaradásának szankcionálását lehetővé teszi, és ennek következtében képesek a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartására. A négy Genfi Egyezmény közös 3. cikkének megsértése az ilyen nem-nemzetközi fegyveres összeütközés során lehetséges, ezért ezeket a „közös 3. cikk szerinti nem-nemzetközi fegyveres összeütközésnek” lehet hívni. A másik típusú nem-nemzetközi fegyveres összeütközést a négy Genfi Egyezmény 1977-es II. Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikk (1) bekezdése fogalmazza meg; ez a magasabb intenzitású polgárháború: ez olyan konfliktus „amely az egyik Magas Szerződő Fél területén annak fegyveres erői és olyan kormányellenes fegyveres erők, illetve más szervezett fegyveres csoportok között tör ki, amelyek felelős parancsnokság alatt állnak és ellenőrzést gyakorolnak az ország területének egy része felett, ami lehetővé teszi számukra, hogy folyamatos és összehangolt harci tevékenységet hajthassanak végre, és jelen Jegyzőkönyvet alkalmazhassák.” (B) A közös 3. cikk szerinti polgárháború intenzitását el nem érő zavargásra a humanitárius jog e tekintetben nem terjed ki, e zavargások során elkövetett cselekmények emberi jogi jogsértésnek minősülhetnek. Hangsúlyozni kell tehát, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyesen járt el, amikor megállapította a nemzetközi büntetőjog szerinti háborús és emberiesség elleni bűncselekmények alkalmazhatóságát az 1956-os forradalom és szabadságharc azon cselekményeire, amikor az összeütközés elérte legalább az első típusú polgárháború szintjét. Sőt ki kell emelni a Legfelsőbb Bíróság nemzetközi precedenst teremtő szerepét e tekintetben, hiszen a nemzetközi jog forrása, belső bírósági határozat is lehet, és korábban e tárgykörben semmilyen bírósági határozat nem született. Más kérdés, miszerint kritizálható-e az Alkotmánybíróság és/vagy a Legfelsőbb Bíróság e tárgykörben hozott döntéseik pontatlanságáért, illetve a nemzetközi bűncselekmények definícióinak nem kellő vizsgálatáért. Az 56-os sortűzperek jogi kérdéseit elvileg megvizsgálhatta volna az Európai Emberi Jogi Bíróság (EEJB) a Korbély c/a. Magyarország ügyben (Eur. Court H. R. Korbely v. Hungary, judgment of 19 September 2008), de sajnos e helyett joggyakorlatának egyik legrosszabb döntését sikerült meghoznia. Az eset tényei szerint Korbély János százados a Tatán állomásozó Dózsa Páncélos és Lövésztiszti Iskolában teljesített szolgálatot, tanfolyamparancsnok beosztásban. A tatai felkelők október 26-án elfoglalták a Tatai Járási Börtön és Ügyészség épületét és az épületben fogvatartottakat szabadon engedték. Korbély János parancsnoksága alatt álló 20–25 fős, különítmény indult el a rendőrség épületéhez, de mire odaért embereivel, már csak néhány fegyvertelen civilt talált, akiket felszólított, hogy hagyják el a terepet. Időközben a forradalmárok a rendőrség épületét is elfoglalták. Ezért Korbély 15 fős csoporttal a helyszínre sietett. A felkelők a rendőrséget korábban lefegyverezték, őket Kasza Tamás és egy másik személy vezette. Korbély két szakaszra osztotta embereit, az egyik a rendőrség bejáratánál vett fel állást, a másikkal Korbély behatolt az épületbe. Ez az utóbbi szakasz géppisztolyaikat a felkelőkre tartották, akik közül az egyik azt állította, hogy nincs náluk fegyver, illetve felszólította Kaszát, hogy adja át a nála lévő pisztolyt. Kasza és Korbély között ismeretlen tartalmú szóváltás alakult ki, amelynek során Kasza fegyverét elővette ismeretlen szándékkal. Ezzel egyidőben Korbély tüzet vezényelt és maga is lőni kezdett géppisztolyával. Kaszát és egy másik felkelőt számos találat ért, melyek következtében meghaltak, ketten kiszaladtak az utcára, rájuk az ott várakozó szakasz nyitott tüzet, közülük is az egyik meghalt. Az EEJB döbbenetes módon ítéletében a 7. cikk alapelveinek megállapításakor többek között többször hivatkozik a Streletz, Kessler and Krenzc/a Németország ítéletére, amely mind szellemiségében, mind pedig jogi megítélésében szöges ellentéte a Korbély-ítéletnek. Megállapítja az előreláthatóság szükségességét, amelyet azonban nem sért az adott bűncselekmény, a jog folyamatos bírói értelmezése, pontosítása, feltéve, hogy ez a bűncselekmény lényegével összhangban történik és ésszerű keretek között előrelátható (Streletz, Kessler and Krenz, 50. §; Korbély, 71. §). Hasonlóan említi a hozzáférhetőséget is mint a büntetőjogi felelősség szükséges feltételét (Streletz, Kessler and Krenz, cited above, 51. §). Az EEJB megállapította, hogy a Genfi Konvenciók és az egyéb alkalmazott jog hozzáférhető volt 1956-ban. Az ítélet szerint azonban az előreláthatóság vizsgálatakor jelentkezett a 7. cikk megsértése. Az EEJB bírálta a magyar bíróságokat, miszerint ahelyett, hogy azt vizsgálták volna, hogy a megállapított tényállás tartalmazza-e 425 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

mindazon tényállási elemeket, amelyeket az emberiesség elleni bűncselekmény 1956-ban tartalmazott, azt nézték, melyek a polgárháború feltételei és különböznek-e a közös 3. cikk kondíciói a II. Kiegészítő Jegyzőkönyv feltételeitől. (80. §) A többség – amennyire ez az indoklásból megítélhető – nem ismerte fel éppen ennek a megállapításnak (a közös 3. cikk feltételrendszerének) a jelentőségét. Az EEJB hibát hibára halmozva még saját indokolásának logikáját sem követi – amint erre Lorenzen, Tulkens, Zagrebelsky, Fura-Sandström és Mr Popović bírák kitűnő különvéleménye is rámutat – hanem az emberiesség elleni bűncselekmény tényállási elemeinek vizsgálata helyett a belső bíróság ténymegállapítását vizsgálja felül megsértve ezzel az emberi jogi bíráskodás több alapelvét (nem 4. instancia, a ténymegállapítás és a belső jog értelmezése a nemzeti bíróságok joga). Az EEJB többsége tulajdonképpen oda konkludál, hogy mivel kaszás nem adta meg magát nem volt védett személy a közös 3. cikk értelmében, így sérelmére emberiesség elleni bűncselekmény nem volt elkövethető (91. §). Nem csak az sajnálatos, hogy a 11:6 szavazattal meghozott ítéletben a magyar bíró is a Magyar Kormány ellen, a többséggel szavazott, hanem különösen az, hogy az EEJB többsége a valós kérdésekkel kapcsolatban milyen érdektelenséget mutatott. Így nem vizsgálta még említés szintjén sem, hogy egyáltalán emberiesség ellenes bűncselekmény elkövethető-e a közös 3. cikk szerinti cselekményekkel vagy azok háborús bűncselekmények.

2.5. 15.2.5. A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának implementációja Magyarországon Amint azt említettem, a nemzetközi bűncselekmények joga a magyar jogásztársadalom tudatában hirtelen és mély nyomot hagyott a közelmúltban folyt igazságtételi polémia és az 1956-os forradalom idején elkövetett, az előző alfejezetben tárgyalt sortűzügyek elbírálása kapcsán. A német Mauerschützen perek (Eur. Court H. R., Strelez, Kessler and Krenz v. Germany, Judgement of 22 March 2001), a Finta ügy [Finta v. Canada, CCC (3d) 88 (1994)], a Pinochet ügy [R. v. Bow Stree Stipendiary Magistrate and others ex parte Pinochet Ugarte (1999) 2 All ER 97-192], de a Hágai Nemzetközi Bíróság Congo v. Belgium ítélete (ICJ Judgement of 14 February 2002) is, éppúgy, mint a volt-Jugoszlávia felbomlását kísérő háború, a Ruandában folyt nem-nemzetközi fegyveres összeütközés, a sierra-leone-i vérengzés ügyeit tárgyaló nemzetközi büntetőbíróságok mind-mind mérföldköveket jelentettek a nemzetközi büntető joganyag legújabb történetében. A nemzetközi büntetőjogi jogalkotás legteljesebb produktumának mégis Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) Alapokmánya, a Római Statútum (RS) tekinthető. Hazánk kötelezettséget vállalt, hogy jogát, különösen anyagi büntetőjogát a RS-mal harmonizálja. Különböző okok miatt sem a transzformáció, sem a kihirdetés még nem történt meg. Ugyanakkor ez a törvényalkotási kötelezettség többrétű. Érinti magát az Alkotmányt, a büntető eljárási törvényt, a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvényt, a szabálysértési törvényt, végül magát a büntető törvénykönyvet. A nemzetközi büntetőjog fejlődésének ezen állomásait kutatva különös kérdések kapujához jutunk. Összhangban van-e a magyar büntetőjog a nemzetközi büntetőjoggal általában? Felkészült-e és képes-e a magyar igazságszolgáltatás a nemzetközi büntetőjog érvényesítésére? A RS törvényi kihirdetését meghaladóan szükséges-e más belső jogalkotási aktus a Statútum büntető anyagi jogi rendelkezéseinek a magyar igazságszolgáltatás által történő alkalmazásához? Szükség van-e a nemzetközi bűncselekmények hazai kodifikációjára önálló törvény vagy speciális büntetőjogi rendelkezések keretében? Elvi síkon három megoldás lehetséges a Statútum inkorporálásával kapcsolatban: 1) a nemzeti jogalkotás nem tesz semmit azzal érvelve, hogy a nemzetközi büntetőjog minden további szabályozás nélkül része a belső jognak és alkalmazható; 2) nem kell további törvényhozói aktus, ha – és ez Magyarországon igaz – a Genfi Egyezmények és Kiegészítő Jegyzőkönyveik (így vagy úgy) részei a belső jognak; 3) további jogalkotás szükséges, akár a Btk. kiegészítésével, akár pedig egy külön Nemzetközi büntető törvénykönyv (NBtk.) elkészítésével. Több európai ország példája (Anglia és Wales (Crimes Against Humanity and War Crimes Act (2000), Belgium, Spanyolország), de különösen a német jogrendszerben a Nemzetközi bűncselekményekről szóló törvény [Völkerstrafgesetzbuch, VStGB, (2002)] húzza alá e kérdések időszerűségét. A VStGB, hármas célt követett: – a német büntető anyagi jog megfeleltetése a RS-nak és a nemzetközi humanitárius jogoknak – közvetítő corpus a nemzetközi és a nemzeti büntetőjog között, amely szükséges ahhoz, hogy a német bíróságok képesek legyenek egységesen elbírálni a nemzetközi jogot sértő bűntetteket –, a jogi rendszerezés és a jogpolitika szempontjából konszolidálja a nemzetközi büntetőjogot a német jogrendszerbe, a jogbiztonság és a jogalkalmazói feladatok megkönnyítése és egységének megteremtése. A Statútum a nemzeti hatóságok elsődleges joghatóságának hangsúlyozásával lényeges oka annak, hogy a magyar jog és a magyar igazságszolgáltatás felkészültsége a nemzetközi büntetőjog alkalmazására felmerül. A 426 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

nemzetközi büntető szokásjogban kiforrott általános és különös részi szabályrendszer alkalmazására a magyar igazságszolgáltatásnak késznek és képesnek kell lennie. Ez az obligatio erga omnes a nemzeti hatóságokat ez idáig is terhelte a kógens nemzetközi büntetőjog vonatkozásában. A helyzet csupán annyiban új, hogy a Statútum büntetőjoga a nemzetközi büntető szokásjog egyes részeit egyezményi keretek közé helyezve világosabbá tette, az NBB komplementer szerepének deklarálása pedig világos hatásköri sorrendet teremtett a jus cogens nemzeti alkalmazásának tradicionális kötelezettségét nem befolyásolva. A magyar büntetőjog általános jogtárgya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott független demokratikus jogállam. A bűncselekmény fogalmat pedig a Btk. 10. §-a határozza meg. E szakasz első bekezdése szerint „Bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.” Eszerint – figyelembe véve a tudomány értelmezését is – a Btk. szerinti bűncselekmény fogalom részei a cselekmény, a bűnösség, a társadalomra veszélyesség (materiális jogellenesség) és a tényállás (diszpozíció) szerűség. A nemzetközi büntetőjognak, és így az RS által büntetni rendelt cselekményeknek a jogi tárgya nem a Magyar Köztársaság, mint független demokratikus jogállam által képviselt értékrend. Az obligatio erga omnes-nek, és az ennek alapján kialakult nemzetközi jus cogensnek éppen az a jelentősége, hogy független az adott állam által védeni rendelt társadalmi értékektől, érdekektől. A nemzetközi büntetőjog jogi tárgya ennél sokkal jelentősebb: az egész emberiség közös békéjét és biztonságát sértik vagy veszélyeztetik e cselekmények. [ENSZ Alapokmány 1. cikk (1) bekezdés, 39. cikk, RS Preambulum III.]. Következésképpen a társadalomra veszélyesség nem lehet bűncselekményi elem a nemzetközi bűncselekmények esetében, hiszen bár ezek a cselekmények veszélyesek a társadalomra, de nem ez az elsődleges jelentőségük, hanem az emberiség közös értékeit, békéjét és biztonságát veszélyeztetik. Ennek a különbségtételnek jelentősége van a bűnösség és a tévedés tekintetében is, hiszen a bűnösségnek nem lehet feltétele a társadalomra veszélyesség tudata vagy annak elvárhatósága, mint ahogy ez a feltétel létezik a Btk. szerinti bűncselekmények esetében, és így nem alkalmazható a társadalomra veszélyességben való tévedés sem. Ezért szükséges, hogy a RS transzformálása, de csak egy általános nemzetközi büntetőjogi kodifikáció során is a bűncselekmény fogalmat újra definiáljuk a társadalomra veszélyesség tekintetében. Amint azt a konkrét jogintézmények vizsgálata bizonyítja, a nemzetközi büntetőjog részletes implementációja szükséges hazánkban.

2.6. 15.2.6. A nemzetközi bűncselekmények egyes általános részi szabályai 2.6.1. 15.2.6.1. Az nemzetközi büntetőjog (NBJ) mint lex specialis Indokolt, hogy a Btk. I–IX. fejezeteinek (Általános Rész) rendelkezései másodlagosak, kiegészítő jellegűek legyenek a nemzetközi büntetőjog ún. általános részéhez képest, azaz akkor kell a Btk. Általános Részét alkalmazni, ha az NBJ nem tartalmaz eltérő rendelkezést. Azokban a joghatósági, felelősségi és büntetési kérdésekben, amelyekben a NBJ speciális rendelkezést tartalmaz, a Btk. általános részi szabályait lerontja. A NBJ általános részi szabályai azonban a Btk. szabályaival kiegészülve sem zárhatják ki a felelősséget. A két jog viszonyában fontos, hogy az NBJ tárgyi hatálya csak a nemzetközi bűncselekményre (ún. nemzetközi Különös Rész) terjed ki. A nemzetközi büntetőjog általános részi specialitásának több oka van. A nemzetközi büntetőjog jogtárgyának univerzalitása, az emberiség békéje és biztonsága részben magyarázata a köztörvényes büntetőjognál szigorúbb általános büntethetőségi feltételrendszernek. A nemzetközi bűncselekmények kötődése fegyveres konfliktusokhoz, társadalmi krízisekhez a felelősségi feltételrendszerben a köztörvényes deliktumokhoz képest számos specifikumot eredményezett. Végül, a nemzetközi büntetőjog közel évszázados szokásjogi fejlődési útja során a kontinentális nemzeti büntetőjogokból csak keveset recipiált. A Btk.-hoz való viszony különös részi kérdése a nemzetközi bűncselekmények és a köztörvényes Btk. bűncselekmények halmazati problémái. Amennyiben egy cselekmény mind a Btk., mind az NBJ szerint büntetendő, akkor az NBJ szerinti bűncselekmény mint speciális alkalmazandó, a halmazat tehát mindig látszólagos. Az NBJ mint speciális jog a Btk. generális szabályival szemben – főszabályként – elsőbbséget élvez. A német VStGB a StGB-hez képest szintén általános és különös részi lex specialis-t jelent. A nemzetközi büntetőjog egyik fontos jellemzője a jogértelmezés metódusa. Az alkotmánybírósági határozatok kapcsán már utaltunk a belső jogi rendelkezéseknek a nemzetközi joggal harmonikus értelmezésének tételére: a NBJ fogalmait és rendelkezéseit a nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak és a nemzetközi megállapodások fegyveres összeütközésre vonatkozó szabályainak, továbbá a fegyveres összeütközésre vonatkozó általánosan elismert elveknek és szabályoknak a nemzetközi jogban általánosan elismert 427 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

értelmezésével összhangban kell értelmezni. A magyar jog rendelkezései nem akadályozhatják a kötelező nemzetközi jog alkalmazását. A nemzetközi büntetendőség kritériumrendszerét a nemzetközi jognak az adott bűncselekményekre kialakított általános szabályaiban és elveiben kell tükröztetni és ezek fényében kell az értelmezést elvégezni. Amennyiben az értelmezés ellentétben áll a magyar büntetőjoggal, úgy az Alkotmány 7. cikk (1) bekezdése alapján, a nemzetközi jognak megfelelő értelmezést kell elfogadni. Ez az irányadó akkor is, ha a magyar büntetőjogi fogalomrendszerben ismert intézményről van szó és még inkább, ha külön értelmező rendelkezéssel vagy joggyakorlattal nem rendelkező intézményről van szó. Végül, de talán kiemelten jelentős, hogy a Martens Klauzulát is az értelmezés középpontjába kell állítani.

2.6.2. 15.2.6.2. A nemzetközi bűncselekmények miatti egyéni felelősség Amint említettük, sokáig vitatott volt, hogy az egyén alanya lehet-e a nemzetközi jognak. Ezt felesleges lenne itt megvitatni. Legyen elég annyi, hogy az, miszerint az egyén felelős lehet a nemzetközi jog alapján nemzetközi bűncselekmények elkövetéséért, nem jelenti azt, hogy a nemzetközi jog alanyának is kell tekinteni. Amennyiben a tényeket vizsgáljuk, meg kell állapítani, hogy a nemzetközi bűncselekményeket is emberek követik el, így a legtöbb egyezmény is egyéni felelősségről beszél. A büntetéseket is az egyénen lehet végrehajtani, bár nem kizárt az állammal szemben alkalmazott szankció sem. Legfőképp azonban történetileg az egyéni büntetőjogi felelősség alakult ki markánsan a nemzetközi jogban. A Versailles-i Szerződés már említett szakaszai az államfői felelősség mellett (227. cikk) az egyéni büntetőjogi felelősséget is kimondják (228–230. cikk). A 304. cikk (b) pontja szerint a szövetséges és csatlós hatalmak állampolgárai Németország ellen egy ún. Vegyes Döntőbíróság előtt keresetet indíthattak saját nevükben a háború során keletkezett káruk megtérítéséért. A Londoni Statútum 6. cikke is az egyén felelősségén alapul, és ezt a nürnbergi precedensek ki is dolgozták, sőt az – ugyan jogforrásként nem elfogadott – ENSZ Közgyűlési határozat által történő elfogadás tovább erősítette ezt az elvet. 1947. november 21-én az ENSZ Közgyűlése [a 177 (11) számú határozatával] megbízta a Nemzetközi Jogi Bizottságot (NJB, International Law Commission), hogy fogalmazza meg a nemzetközi jognak a IMT által kifejezésre jutott nemzetközi jogi elveket. A NJB az IMT gyakorlatában érvényre jutott elveket négy nemzetközi jogi elvben foglalta össze: 1. Aki olyan cselekményt követ el, amely nemzetközi bűncselekmény, felelős és büntetendő e cselekményért. 2. Az a tény, hogy a belső jog nem fenyegeti büntetéssel az ilyen cselekményt, nem mentesíti a cselekmény elkövetőjét a nemzetközi jogi felelőssége alól. 3. A kormánytagi vagy egyéb mentesség nem mentesíti az elkövetőt a nemzetközi jogi felelőssége alól. 4. Az a tény, hogy valaki kormánya vagy felettese parancsára cselekedett, nem mentesíti őt nemzetközi jogi felelőssége alól, feltéve, hogy megvolt az erkölcsi választás lehetősége. A büntethetőséget kizáró okokat a Statútum példálózóan sorolja fel, és felhatalmazza a NBB-t, hogy a nemzetközi jogban vagy az egyes nemzeti jogokban elismert egyéb felelősséget kizáró okokat is figyelembe vegye. A nevesített büntethetőséget kizáró okok között szerepel az elöljáró parancsára vagy a jogszabályi előírás alapján történő elkövetés. Az 1949-es négy Genfi Egyezmény ún. súlyos jogsértései is egyéni felelősséget feltételeznek (I. GC 50. cikk; II. GC 51. cikk; III. GC 130. cikk; IV. GC 147. cikk). Ugyanez igaz ezen egyezmények közös 3. cikkével kapcsolatban is. De meg lehetne említeni a Genocídium, az Apartheid Egyezményeket is, vagy a polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről Montrealban, 1971. szeptember 23-án aláírt egyezményt (1973. évi 17. tvr.). Kétségtelen, hogy e jogfejlődés csúcsa az ICTY és ICTR Statútumai és joggyakorlata. Végül az ICC 25. cikke is az egyéni büntetőjogi felelősség szabályát fogalmazza meg: „1. A Bíróság a jelen Statútum szerint természetes személyek fölötti joghatósággal rendelkezik. 2. Aki a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettet követ el, egyénileg felelős és a jelen Statútum szerint büntetendő. … 4. A jelen Statútumnak az egyéni büntetőjogi felelősségre vonatkozó rendelkezései nem érintik az Államok nemzetközi jogi felelősségét.”

428 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

2.6.3. 15.2.6.3. Joghatóság, bűncselekmény fogalom, elkövetők és bűnösség A nemzetközi büntetőjogba tartozó bűncselekmények nemzetközi és nemzeti üldözésének alapelve az egyetemes joghatóság követelménye. A Btk. 4. § (1) bekezdése szerint „A magyar törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre is, ha az c) emberiség elleni (XI. fejezet) vagy olyan egyéb bűncselekmény, amelynek üldözését nemzetközi szerződés írja elő”. Az egyetemes joghatóság alá sorolandó bűncselekményekről a nemzetközi jog szerinti bűncselekmények bizonytalan katalógusa miatt ma kevés biztosat lehet mondani. A Btk. XI. fejezete önmagában kevés bizonyosságot jelent, mivel azt a nemzetközi büntetőjog fejlődése messze túlhaladta. A Római Statútum általános részi szabályozásában a teljességre törekedve rendelkezett a tévedés mint bűnösséget kizáró ok feltételeiről. A 32. cikk a jogban való tévedésről így rendelkezik: „Az arra vonatkozó jogban való tévedés, hogy egy adott cselekmény a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettet képez-e, nem zárja ki a büntetőjogi felelősséget. A jogban való tévedés esetén ugyanakkor nem állapítható meg a büntetőjogi felelősség, ha ez a bűncselekmény szándékosságát kizárja, vagy a tévedés a 33. cikk hatálya alá tartozik.” A jogban való tévedés a nemzetközi bűncselekmények tekintetében két részre bontandó: annak tudata, hogy a cselekmény nemzetközi jogi tilalomba ütközik, illetve annak tudata, hogy a tilalom megszegése bűncselekménynek minősül. A magyar dogmatika analógiájára a nemzetközi büntetőjogi tilalomban történő tévedés a bűnösséget nem zárja ki. A társadalomra veszélyességben tévedés elismert esetei egyrészt a nemzetközi jog területén elenyésző realitással bírnak, másrészt a nemzetközi bűncselekmények nyilvánvaló ellentéte az alapvető emberi értékekkel és jogokkal a tévedés ezen formájának tolerálását kizárja. Elég itt a már tárgyalt IMT ítéleteire vagy éppen a „Mauerschützen” esetekre utalni. Ezért az RS is részben megfogalmazza a jogban való tévedés korlátait: az abban való tévedés, hogy egy adott cselekmény a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettet képez-e, nem zárja ki a büntetőjogi felelősséget. Egyebekben a jogban való tévedés kizárhatja a bűnösséget. Az összehasonlító büntetőjogi vizsgálatok arra mutatnak, hogy a jogellenességben való tévedés nem mentesít a büntethetőség alól, ha az elkövető a tények tudatában követte el a bűncselekményt. A magyar joggyakorlat és irodalom a jogban való tévedés elismerésének lehetőségét egyaránt az igazgatási keretszabályok nem tudására korlátozta, de ezt is csak kivételes esetben. Ezt az analógiát a nemzetközi büntetőjogba értelmetlen továbbvinni. A nemzetközi jogi tilalmak – mint pl. bizonyos harcászati módszerek, eszközök tilalma – a nemzetközi szokásjogban üldözött bűncselekmények tekintetében szorosan kötődnek az emberiesség, az emberi lelkiismeret és erkölcs alaptételeihez. Ezek nem ismeretére mint jogban való tévedésre – a tények ismerete mellett – ésszerűen hivatkozni nem lehet. A nemzetközi jog bűnösség fogalma és elkövetői rendszere is specialitásokkal fejlődött. A tettesi és a részesi alakzatok kontinentális hagyományainál tágabb felelősségi formát bevezető új elkövetői alakzatot a nemzetközi büntetőjog gyakorlat a „joint criminal enterprise” fogalmi keretében alakította ki [Furundzija/Trial Chamber II, Judgement 10. 12. 1998 (IT-95-17/1-T)], Delalic et al. [Trial Chamber II quater, Judgement 16. 11. 1998 (IT-9621-T)]. A közös bűnözői szándék által összekapcsolt személyek csoportja, amelyben a puszta részvétel azáltal válik bűncselekménnyé, ha „a részvétel közvetlenül és lényegesen előmozdította az elkövetést” [Tadic/Trial Chamber II, Opinion and Judgement 07. 05. 1997. (IT-94-1-T)]. A vezetői pozíció önmagában elegendő, hogy a puszta jelenlét bűncselekménnyé váljon [Aleksovski/Trial Chamber I, Judgement 25. 06. 1999. (IT-95-14/1)]. Alanyi oldalról feltétel a közös szándék tudata (common criminal purpose) továbbá, hogy a bűncselekmény bekövetkezhet annak végrehajtása során [Kordic/Trial Chamber III, Judgement 26. 02. 2001. (IT-95-14/2-T), para 388.]. A „társas elkövetési doktrina” a Római Statútum 25. § (3) bekezdés d) pontjában jelenik meg: „Bármilyen más módon hozzájárul ahhoz, hogy ilyen bűntettet egy közös cél érdekében tevékenykedő csoporthoz tartozó személyek elkövessenek, vagy azt megkíséreljék. Ilyenkor a hozzájárulás szándékos; és: (i) A csoport bűnöző tevékenysége vagy célja elősegítésének szándékával történik, ha az adott tevékenység vagy cél magában foglalja a Bíróság joghatóságába tartozó bűntett elkövetését; vagy (ii) Annak ismeretében történik, hogy a csoport ilyen bűntettet szándékozik elkövetni.” Az Általános Rész keretében bizonyos vonatkozásokban az elkövetői kör általános korlátozása indokolt, a fegyveres összeütközéssel összefüggő bűncselekmények tettese ugyanis csak az lehet, akivel szemben a sértett a nemzetközi jog szerint az elkövetéskor védett személy. Az elkövetői kör korlátozása olyan háborús bűntettek esetében érvényesül, amelyeknél a nemzetközi jogban rögzített és megszegett tilalom meghatározott (sértetti) személyi körre vonatkoztatva érvényesül. E bűntetteknél a sértett nemzetközi jogi védettsége, illetve védett jogok sérelme a tényállás explicit vagy implicit specifikumaként jelenik meg. Ennek megfelelően számos olyan háborús bűncselekmény van, amelyek esetében ez a korlátozás nem érvényesülhet. Például a Tiltott fegyver vagy hadi módszer alkalmazása, a Csalárd hadviselés vagy a Háborús fosztogatás jellemzően olyan cselekmények, amelyek befejezetté válásához konkrét sérelem és sértett nem szükséges, a példában említett 429 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

bűntettek esetében az esetleges sértett jogi státusa, a megsértett jogok nemzetközi jogi védettsége indifferens. A személyi védettség a Genfi egyezményben és Kiegészítő Jegyzőkönyveiben rögzített jogok és tilalmak korrelációjára épül. A tettesi kör korlátozása a fenti szabály szerint a további nemzetközi bűncselekményekre nem érvényesül, így az emberiesség elleni bűncselekmény és az emberiség elleni bűncselekmények elkövetője bárki lehet. A Statútum csak azt bünteti, aki a bűntett tényállási elemeit megvalósító cselekményt szándékosan és „tudatosan” követi el. Eszerint a minősített eseti eredményekre kiterjedő gondatlanság, azaz a preaterintencionális elkövetés nem büntetendő. Ennek a megállapításnak azonban két körülmény mond ellent. A nemzetközi büntető joggyakorlatban a gondatlan sérelemokozásra kiterjedő kriminalizációt sürgető irodalom egyre jelentősebb, másfelől a köztörvényes cselekmények büntetőpolitikájából logikailag az következne, hogy a NBJ is ismeri a szándékon túli felelősséget. Sőt az ENSZ 1992-es tervezete ezen is túlmenve nem tekintette a bűncselekmény tényállási elemének a szándékosságot. Ez az ún. objektív felelősségi koncepció, mely szerint a szándékot nem kell bizonyítani, mivel az főszabályként eleve feltételezett.

2.6.4. 15.2.6.4. Egyes jogellenességet kizáró okok 2.6.4.1. 15.2.6.4.1. A sértett beleegyezése A jogellenességet kizáró okok köre számos specifikumot tartalmaz, ezek szokásjogi kötőereje azonban bizonytalan. A büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak rendszeréből például ki lehet emelni a jogszerű harci cselekményt mint speciális jogellenességet kizáró okot, hiszen nem lehet büntethető, akinek a nemzetközi jog és a magyar jog szerint is jogszerű harci cselekménynek minősülő cselekménye sérti vagy veszélyezteti más vagy mások személyét vagy jogait. A sértett beleegyezése a történelmi tapasztalatok szerint a köztörvényes deliktumok joggyakorlatához viszonyítva szigorúbb kritériumokkal válhat jogellenességet kizáró okká. A VStGB kommentárja szerint azt a nemzetközi humanitárius jog mint jogellenességet kizáró okot alapvetően nem is fogadja el. Javasolt hangsúlyozni, hogy a cselekvőképes sértett kétséget kizáróan, előzetes kifejezett, önkéntes és félreérthetetlen beleegyezése lehet kizáró ok. A sértett joghatályosan a súlyos testi sértésbe és az annál súlyosabb sérelmet okozó cselekménybe csak akkor egyezhet bele, ha ez ennél is súlyosabb sérelem elkerüléséhez feltétlenül szükséges. 2.6.4.2. 15.2.6.4.2. A megengedett kockázatvállalás A megengedett kockázatvállalás a magyar büntetőjogban a bíró alkotta jog körébe sorolt jogellenességet kizáró ok. A kockázatvállalás megengedettségének és büntethetőséget kizáró hatásának feltételrendszerét a nemzetközi büntetőbírósági joggyakorlat szokásjogi úton formálta, azonban a statuált, illetve egyezményes joganyagban nem jelent meg. A RS a jogos védelem és a végszükség mint büntethetőségi akadályok feltételeit egy rendelkezésben ugyan kibontja [31. cikk 1. c) pont], a megengedett kockázatvállalás azonban olyan veszélyhelyzetekre vonatkozik, amelyeket az elkövető maga idézett elő és nem külső erő. A fegyveres konfliktusok realitásaiból kiindulva az összefüggés mégis fennáll, mivel a kockázatvállalást motiválja sok esetben a konkrét és közvetlen jogos védelmi és végszükségi helyzet kialakulásának megelőzése, a katonailag vagy védekezés, menekülés szempontjából előnyösebb, védettebb helyzet kialakítása. Az ebben körben vállalt szükséges és arányos kockázat sem a magyar büntetőjog, sem a Statútum tételes büntethetőségi akadályai közé nem sorolható be. 2.6.4.3. 15.2.6.4.3. A hadviselési szükségesség (military necessity) A hadviselési szükségesség (military necessity) a nemzetközi bűncselekmények jogában (1907-es Hágai Szabályok preambuluma) a „hágai jog” felelősségi elveinek implicit elemeként, mintegy „kötelező” alaphelyzetként, pozitív tényállási elemként jelent meg. Az ezzel ellentétes felfogás a „necessity” doktrinát védekezési elvnek, büntethetőségi akadálynak tekinti. A Statútum a hadviselési szükséghelyzetet a tényállás negatív büntetendőségi feltételeként tartalmazza egyes háborús bűntetteknél [8. cikk 2.b. (xii)], e speciális rendelkezések a háborús bűntettek körében azonban csupán a vagyontárgyak elpusztítása és elvétele tekintetében tulajdonítanak felelősséget kizáró hatást a hadviselési szükséghelyzetnek. A kommentárok szerint kizárólag az imperatív, másként elkerülhetetlen helyzet tekinthető büntethetőséget kizáró hatásúnak. A Statútum általános rendelkezései között a 31. cikk 1. (c) pontja a fenti problematikát a végszükség feltételei közé ágyazza.

430 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Tulajdonképpen az I. KJ 51. cikk (5) bek. b) és 57. cikk (2) bek. a) ii) pontjaiban meghatározott aránytalan és szükségtelen sérelem tilalmából levezethető elkerülhetetlen sérelem megengedhetősége, az ami szükségessé teszi ezt a kizáró okot. De lege ferenda a következő mondható: Nem büntethető, akinek cselekménye a hadművelet eredményességéhez elengedhetetlenül szükséges jogszerű harcászati cél megvalósítása során elkerülhetetlen, és az elkövető mindent megtett, hogy az okozott sérelem a legkisebb mértékű legyen. A kiterjesztés magyarázata elsősorban a hadviselési szükséghelyzet felelősséget kizáró hatásának a nemzetközi büntető szokásjogban kiérlelt judikatúrája, amely közelebb áll a fenti feltételekhez, mint a Római Statútum rendelkezéseihez. Ez részben a magyar jogban – a nemzetközi joghoz képest kiérleltebb – végszükségi dogmatikával is magyarázható. A javaslat a megengedett sérelem esetkörét nem korlátozza a vagyontárgyak elleni támadásra, továbbá a legitim célt nem szorítja a „katonai feladat végrehajtása érdekében szükséges tulajdon védelmére”. A definíció a hadműveleti szükséghelyzetben a hosszabb távú, átfogó hadművelet eredményességét tekinti a szükségesség támpontjának. Ezt a támpontot követi a hadművelet folyamatában a harci cselekmény célja, amely a konkrét bűncselekmény léptékében közvetlenebb viszonyítási mérték lehet a szükségesség eldöntésében. A hadművelet végső eredményessége, azaz a győzelem távoli és bizonytalan viszonyítási pont lenne a konkrét bűncselekmény vonatkozásában, ezért indokolt az azt szolgáló konkrét harci cselekmény céljának léptékében végezni a vizsgálatot. A harci cél jogszerűsége elsősorban egyes hadviselési módszerek és eszközök abszolút tilalmának tiszteletét jelentik. 2.6.4.4. 15.2.6.4.4. Az elöljáró parancsa Nürnberg előtt az elöljáró parancsa abban az esetben zárta ki az elkövető büntethetőségét, ha bizonyítani lehetett, hogy a parancs, amelynek végrehajtása miatt az elkövetőt később büntetőjogilag felelősségre vonták, elhangzása idején jogszerűnek tűnhetett az elkövető számára. A Dover Castle ügyben az UC-67 német tengeralattjáró megtorpedózta és elsüllyesztette a Dover Castle nevű brit kórházi hajót 1917-ben. A szövetségesek követelése miatt megtartott háború utáni büntetőeljárás során Neumann kapitány lényegében az elöljáró parancsára hivatkozott védekezésében. Azt állította, hogy arra utasították, süllyessze el a brit kórházhajókat, mert azokat jogellenesen csapatszállításra használják, és így az 1907-es VIII. Hágai Egyezmény alapján elvesztették védett státusukat. Ez az utasítás azon a téves megfigyelésen alapult, amely összetévesztette az újonnan megérkezett kanadai orvosi alakulatok egyenruháját a brit tüzérségi tiszti egyenruhával, amellyel az távolról valóban hasonlóságokat mutatott. Neumannt a bíróság felmentette, azzal az indokkal, hogy nem volt oka a kapott parancsban kételkednie, és magatartása – ha az az információ, amelyre a parancsot alapozták, helyes lett volna – jogos lett volna. E döntés nagy elégedetlenséget váltott ki a szövetséges országokban, de jogilag teljesen helyesnek kell tekinteni. A hibás információ okozta illegitim célpontok elleni támadás sok problémát okoz a fegyveres összeütközések során. A nem oly régi esetek közül az Amirayah Bunker bombázását lehetne említeni az 1990–91-es Öbölháborúban, valamint 1999-ben a NATO egyik koszovói szerb katonai konvoj elleni légitámadását, amely a közelben lévő menekülteket érte. A II. világháború után a szövetségesek különösen nehéz helyzetbe kerültek az elöljáró parancsa tekintetében. Mind Németország, mind pedig Japán az 1930-as évektől egészen a háború végéig diktatórikus, autoritárius államok voltak. A Harmadik Birodalomban ez a Führerprinzipben kifejezést is nyert. A szigorú alá- és fölérendeltségi államhatalmi piramis tetején a Führer állt. Japánban a helyzet igen eltérő volt, hiszen a szövetségesek és maguk a nemzetközi bűncselekményekkel vádoltak is mindenképpen el akarták kerülni a japán császár felelősségre vonását. A Londoni Charta 8. cikke szerint: „Az a tény, hogy a terhelt a kormánya vagy felettese utasítására cselekedett, nem zárja ki felelősségét, de büntetést enyhítő körülményként figyelembe lehet venni, ha a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy ezt az igazságosság megkívánja.” Ugyanezt az elvet mondta ki a tokiói törvényszék statútumának 6. cikke. A kérdés persze az előzmények ismeretében az, hogy ez változást jelentett-e a nemzetközi jogban, és ha igen, hogy befolyásolja ez az elv a jogot napjainkban. Nagyon sok esetben a katonai vezetés pontosan tudta, hogy számos parancs súlyosan sérti a nemzetközi jogot. Ilyen volt például Hitler komisszár-parancsa, amely szerint nem kaptak hadifogoly státust a Vörös Hadsereg politikai tisztjei, hanem azokat ki kellett végezni. Ennek fényében nem feltétlenül igaz az az állítás, hogy a nürnbergi jog újítást jelentett az elöljáró parancsának értékelése terén. 2.6.4.5. 15.2.6.4.5. A kényszer és fenyegetés Az ICTY gyakorlata az elöljáró parancsa mellett a kényszert és fenyegetést is vizsgálta, hiszen a parancsmegtagadás következményei bekövetkezésének lehetősége már a kényszer és fenyegetés büntethetőséget 431 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

kizáró okát vetik fel. Tehát a nemzetközi jogban is felmerült annak a lehetősége, hogy a kényszer és fenyegetés büntethetőséget kizáró ok legyen. Többek között ez volt az egyik fontos jogi kérdés az ICTY előtt folyó Erdemovic-ügyben [The Prosecutor v. Drazen Erdemovic (Case No. IT-96-22-T) (1996)]. Az elsőfokú bíróság 1996. november 29-én ítélte Erdemovicot tíz év szabadságvesztésre, mely ítéletet a fellebbviteli tanács 1997. október 7-én hatályon kívül helyezte, és az ügy újratárgyalását rendelte el. A terheltet végül 1998-ban öt év szabadságvesztésre ítélték. Az öt fellebbviteli bíró közül négyen arra a következtetésre jutottak, hogy nincsen a nemzetközi jogban olyan büntethetőségi akadály, amely háborús vagy emberiesség elleni bűncselekmények során elkövetett emberölés miatt kényszer és fenyegetés alapján a büntethetőséget kizárná. Egyedül Cassese bíró érvelt amellett, hogy még emberölés esetén is kizárja a büntethetőséget a kényszer és fenyegetés. A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma 21. cikkében, amely a Bíróság által alkalmazandó jogot határozza meg, idesorolja a releváns nemzetközi egyezményeket, a nemzetközi jog elveit és szabályait, magában foglalva a fegyveres összeütközések nemzetközi jogának elfogadott elveit. Ez megfelelően tükrözi a nemzetközi büntetőjog jelenlegi állását. A kényszer és fenyegetés kérdésével, valamint az elöljáró parancsával kapcsolatban nem tartalmaz szabályozást az ICTY Statútuma, így a Törvényszék a nemzetközi szokásjogra és az általános jogelvekre kellett, hogy hagyatkozzon. Cassese, aki – amint azt említettem – megállapította e büntethetőséget kizáró ok létezését, egyetértett a többséggel abban, hogy nincs speciális szabálya a nemzetközi szokásjognak, amely e jogintézményre vonatkozna. Ugyanakkor megállapította, hogy létezik egy általános nemzetközi szokásjogi norma, mely a következő elemekre épül: a kérdéses cselekményt a) az élet vagy testi épség elleni közvetlen és súlyos fenyegetés hatása alatt követték el; b) nem volt megfelelő lehetőség e hátrányok elkerülésére; c) a fenyegetés hatása alatt elkövetett cselekmény nem volt aránytalan a fenyegetéshez képest; d) a kényszer és fenyegetést eredményező helyzetet nem a kényszer és fenyegetés alatt álló személy hozta létre önkéntesen. Cassese a „vonatkozó esetjoggal” támasztja alá ezt az állítását, amely igazából nürnbergi ítéleteket jelent. Végül is a ICC Statútuma bevezeti a kényszer és fenyegetést, mint büntethetőségi akadályt. 2.6.4.6. 15.2.6.4.6. A parancsnok és vezetők felelőssége A nemzetközi büntetőjogban régóta elismert elv a parancsnok felelőssége [command (superior) responsibility]. Igen fontos, hogy e felelősségi elvet megkülönböztessük a parancsért való felelősségtől. Itt ugyanis éppen a parancsnok mulasztása alapozza meg a büntetőjogi felelősségét. Az In re Yamashita [327 US 1 (1946)] ügyben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága foglalkozott a kérdéssel. A vád szerint Yamashita 1944. október 9. és 1945. szeptember 2. között a Fülöp-szigeti japán erők parancsnokaként parancsnoki kötelezettségeit jogellenesen figyelmen kívül hagyta, valamint elmulasztotta e kötelezettségek teljesítését, amennyiben nem ellenőrizte beosztottjainak tevékenységét, és ezzel lehetővé tette, hogy brutális atrocitásokat és más súlyos emberiesség elleni bűncselekményeket kövessenek el az Egyesült Államok és szövetségeseinek állampolgárai ellen a Fülöp-szigeteken. Így különösen, hogy lehetővé tette Batangas régió lakosságának szándékos lemészárlását. Senki nem tagadta, hogy e cselekmények a háború jogának megsértését, azaz háborús bűncselekményeket valósítottak meg, megsértve az 1907-es IV. Hágai Egyezmény mellékletét képező Hágai Szabályok 4., 28., 46., és 47. cikkeit. A jogi kérdés az volt, hogy mivel a vád szerint sem a vádlott követte el e bűncselekményeket, sőt nem is adott parancsot e cselekmények elkövetésére, felelősségre vonható-e mégis ezekkel kapcsolatban? Azaz, kötelezi-e a háború joga a fegyveres erők parancsnokait, hogy megtegyenek minden tőlük elvárható és megfelelő lépést annak érdekében, hogy a parancsnokságuk alatt álló erők ne sértsék meg a háború jogát? Stone bíró foglalta össze a Bíróság véleményét. Megállapította, hogy a háború joga vélelmezi a parancsnok felelősségét a beosztottjai cselekedeteiért [H.IV.R. 1. cikk (1), 26. cikk, 43. cikk]. Az I. APGC 86. cikk (2) bekezdése és az ICTY Statútum 7. cikk (3) bekezdése azonosan ítéli meg a katonai és polgári vezetők felelősségét. Az ICTY a Delalic ügyben (Case No. IT-96-21-T, 1998.) (melyet Celibici esetként is szoktak említeni az szóban forgó koncentrációs tábor neve után) megállapította, hogy a katonai parancsnok felelőssége az alábbiak meglétét feltételezi: a) parancsnoki és beosztotti viszony létezése és gyakorlása, b) a parancsnok tudta vagy tudhatta, hogy az adott cselekményt elkövették vagy el fogják követni, c) a parancsnok nem tett meg minden szükséges és ésszerű lépést az adott cselekmény megakadályozása vagy megbüntetése 432 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

végett. A későbbi ítéletek [Aleksovski (Case No. IT-95-14/1, 2000.) és Blaškic (Case No. IT-95-14-T, 2000.)] megerősítették a Delalic döntést. Hasonlóképpen az ICTR ítéletei is követik a Delalic által kialakított tesztet (Kayishema és Ruzindana, Case No. ICTR-95-1-T, 1999.). Az I. APGC alapján a Delalic-teszt az alábbiakkal egészíthető ki: a) a parancsnok kötelessége, hogy katonái előtt ismertesse a humanitárius jog alapjait [e kötelezettséget az I. APGC 87. cikk (2) bekezdés tartalmazza]; b) biztosítania kell a humanitárius jog betartását [87. cikk (1) (3)]; c) fel kell állítania egy hálózatot, amely gyorsan informálni tudja a jogsértésekről és neki is jelentenie kell ezeket az eseteket [87. cikk (1)]; d) a nemzetközi büntetőjog szerint szankcionálni kell a jogsértéseket [86. cikk (2), 87. cikk (1) (3)]. Az NBB Statútuma is szabályozza ezt a kérdést a 28. cikkben. E rendelkezés különbséget tesz katonai parancsnok és polgári vezető között. Korábbi kodifikációk nem tartalmazták e különbségtételt. Az ICC szabályozásának lényegét az alábbiakban lehetne összefoglalni. A katonai parancsnok felelős, ha a) tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy b) parancsnoksága vagy felügyelete alatt szolgáló katonák nemzetközi bűncselekményeket követnek el vagy fognak elkövetni, c) és nem tett meg minden tőle telhető és ésszerű lépést, hogy e cselekményeket megakadályozza, illetve szankcionálja. Ezzel szemben a polgári vezető felelősségének szabályaiból röviden a következő elemek emelhetők ki. A polgári vezető felelős a) ha tudta, vagy szándékosan figyelmen kívül hagyott olyan információt, b) amelyből tudhatta volna, hogy nemzetközi bűncselekményeket követnek el a beosztottjai, és c) olyan cselekményekről volt szó, amelyeket közvetlen felelősségi körében követtek el, illetve amelyek felügyeletére hatásköre volt, d) valamint nem tett meg mind tőle telhető és ésszerű lépést, hogy e cselekményeket megakadályozza, illetve szankcionálja. Ebből következik, hogy a polgári vezető felelőssége szűkebb, azaz a bizonyítási teher a vádon nagyobb, hiszen bizonyítani kell, hogy a polgári vezetőnek valóban rendelkezésére állt olyan információ, amelyből ő tudta volna e bűncselekmény elkövetését. E különbségtételnek a lényege egy 1998-as USA-javaslatra vezethető vissza, amelynek célja az volt, hogy egy szubjektív zsinórmértéket vezessenek be mind a katonai, mind pedig a polgári vezetők mulasztása tekintetében. Ennek megfelelően a katonai vezető bűnössége átfogta volna mind a szándékosság, mind a gondatlanság mindkét formáját, míg a polgári vezető csupán szándékos mulasztásért lett volna felelősségre vonható. Ez utóbbi igen nehéz helyzet elé állította volna a vádat, hiszen a szándékos mulasztás bizonyítása mindig nehezebb, mint a gondatlané, különösen a negligenciáé. A jelenlegi szabályozás egy kompromisszum eredménye, így a szándékos mulasztás mellett megjelent a „tudatosan figyelmen kívül hagyott (consciously disregarded) információt” formula. A felettes felelőssége kettős természetű: egyrészt valódi mulasztásos bűncselekmény (echtes Unterlassungsdelikt), másrészt veszélyeztetéses bűncselekmény (Gefährdungsdelikt) is. A már említett Delalic ügy a felettes felelősségét kiterjesztette a civil, nem katonai felettesekre is, de „csak abban az esetben, ha a beosztottjai felett valamilyen mértékű ellenőrzést gyakorol, hasonlóan a katonai parancsnokokhoz.” Az Aleksovski esetben, amit láttuk, az ICTY kimondta, hogy a civil felettesnek nem kell ugyanolyan szankcionálási hatalommal rendelkeznie, mint egy katonai felettesnek. Szubjektív oldalon elég, ha a) ténylegesen tud arról, hogy a beosztottjai bűncselekményt követtek el, avagy készültek elkövetni; vagy b) olyan információval kell rendelkeznie, amely következtében felismerhetné olyan bűncselekmények veszélyét, melyek további vizsgálatokat tesznek szükségessé annak érdekében, hogy megállapítható legyen, hogy azokat készültek-e elkövetni vagy elkövették-e. Figyelembe véve az Akayesu ügyet (T.Ch., Judgment of 2 September 1998, ICTR96-4-T, 488. §) is, megállapítható, hogy a bűnösség az úgy nevezett „szigorú felelősségen” alapul, azaz a felettes felelőssége a bűnös szándékától független. Összefoglalóan megállapítható, hogy amikor a NBJ a felettes felelősségét definiálja, figyelembe kell vennie, miszerint a felettes felelősségét elsőként a Yamashita esetben ismerték el, ám sokat kritizált elemévé vált a nemzetközi jognak. A doktrína a mens rea elemre fókuszál, amely a szigorú felelősség elméletén alapul (szemben ezt tagadó nézetekkel) (lásd Yamashita esetben), és nem kívánja meg a ténytudatot ellentétben a High Command és a My Lai ügyekkel. Az új, kellett-volna-tudnia (’should have known’) standard – amit a Hostages esetben alakítottak ki – elfogadásra került a RS-t előkészítő tárgyalásokon, és megerősítésre került a volt-okatudni (’had reason to know’) standard által az ICTY/ICTR döntéseiben.

433 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

Kétségtelen, hogy ez a konstrukció kissé idegen a magyar cselekmény és felelősségi tantól, hiszen a bűncselekményt nem egy természetes személyhez, hanem – legalább is tárgyi oldalon – egy kollektívához kell kötni. A bűncselekmény tárgyi oldali elemeit a magyar jogi logika képes a szervezethez kötni, ugyanakkor a közvetett tettesi alakzat eme speciális formájának kodifikálása nélkül a katonai elöljáró és a polgári vezető a magyar büntetőjog szerint legfeljebb passzív bűnsegédként, gondatlan mulasztás esetén semmilyen elkövetői pozícióban nem lehetne büntethető. A tettesi közreműködésnek a magyar jogban még nem alkalmazott új formájáról kell beszélnünk.

2.7. 15.2.7. Az állam felelőssége a nemzetközi büntetőjogban Vannak olyan nemzetközi bűncselekmények, amelyeket tipikusan egyének követnek el, így az állam felelőssége nem vagy nem közvetlenül merül fel. Ezekre lehet példa a kalózkodás vagy a nemzetközi kábítószerkereskedelem. Ez persze nem azt jelenti, hogy e bűncselekményeket nem lehet állami szerepvállalással elkövetni. Más bűncselekmények esetében pedig elképzelhetetlen azok elkövetése az állam részvétele nélkül. Erre lehet példa az agresszió vagy az apartheid. Mind a két esetben nemzetközi büntetőjogi felelősség terheli az egyént. A kérdés csupán az, hogy ez az egyéni felelősség milyen viszonyban van az állami felelősséggel, illetve szankcionálható-e az állam bizonyos bűncselekmények esetében valamilyen formában. Az állami büntetőjogi felelősség ellen szól, hogy a szuverenitás fogalma feltételezi az államok egyenlőségét. A büntetőjog viszont nem létezhet jus puniendi, azaz a főhatalomból eredő büntetőhatalom nélkül, ami viszont alá, fölérendeltséget feltételez. Ez kizárt egyenlők között. A másik érv, ami alapján az állam nemzetközi büntetőfelelőssége támadható, az az, miszerint az állam, mint jogi személy, ellentétben egy természetes személlyel, nem rendelkezhet bűnösséggel. Ugyanakkor éppúgy, mint a belső jogban a büntetőjog, a nemzetközi jogban is a magánjogi jellegű kártérítésből látszik kifejlődni az állam büntetőjogi felelőssége. Az Állandó Nemzetközi Bíróság a Chorzow gyár ügyben (1927) megállapította az állam felelősségét az okozott kárral arányos kártérítésre. A deliktuális felelősség analógiájára kialakított kompenzációval azonban az a probléma büntetőjogi szemszögből, hogy egyrészt ez csak akkor nyújt megfelelő szankciót, ha az állam egy másik államot sértett, ám ha a nemzetek közösségét érte sérelem, akkor a jogviszony jellegének megváltozása miatt a megtérítés jellegű szankció nem alkalmazható. Másrészt, míg gondatlan károkozás esetén elégséges lehet az arányos kártérítés, szándékos állami károkozásnál, amely a másik államnak komoly sérelmet vagy jelentős szenvedést okoz, elégtelennek tűnik. Az említett nürnbergi és tokiói perekben a vádlottakat, bár személyes felelősséggel tartoztak, éppen azért választották ki, mert fontos szerepet töltöttek be a vétkes állam gépezetében. Már 1955-ben leírta Lauterpacht, hogy a nemzetközi delikvencia összefoglaló fogalma a szokványos szerződéses kötelezettségek megszegésétől – amelyek anyagi kártérítésnél nem súlyosabb szankcióval járnak – a nemzetközi jog bűncselekményt megvalósító megsértéséig terjed. 1976-ban a Nemzetközi Jogi Bizottság [International Law Commission (ILC)] elfogadta a Tervezett cikkek az állam felelősségéről című dokumentumot, amely 19. cikkében valóban az állam büntetőjogi felelősségét is lehetővé tette. Az ILC kijelentette, hogy azért használták a nemzetközi bűncselekmény kifejezést az állammal kapcsolatban, mert a) általánosan elfogadott annak használata, b) az ENSZ határozatok sokszor utalnak erre, c) a nemzetközi egyezmények, mint például az apartheid és a népirtás egyezmények is használják. Az állam nemzetközi büntetőjogi felelősségével kapcsolatos pro és contra érveket talán az alábbiak szerint lehetne csoportosítani: 1. jogelméleti érvek, 2. államok gyakorlatára hivatkozó érvek, és 3. a belső jog analógiáját használó érvelés. A jogelméleti érvek, az eddig említetteken túl, szólnak a jus cogens és obligatio erga omnes problémájáról is. Eszerint, ha az állam olyan általános kötelezettséget szeg meg, amely a nemzetközi jus cogens része, akkor nem csupán deliktumot, hanem maga is nemzetközi bűncselekményt valósít meg az obligatio erga omnes megszegésével. Az államok gyakorlata azt mutatja, hogy elismerik az állam büntetőjogi felelősségét. Mind az 1948-as Genocídium Egyezmény (1955. évi 16. tvr.), mind pedig az 1973-as Apartheid Egyezmény (1976. évi 27. tvr.) bűncselekményekké nyilvánít bizonyos magatartásokat, tudva, hogy azokat állami képviselők követhetik el. Ennek fényében az apartheid miatt az ENSZ-nek a Dél-afrikai Köztársasággal szemben alkalmazott szankcióit 434 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

nem lehet másnak tekinteni, mint állami bűncselekmény miatt alkalmazott joghátránynak [G.A.R. 1761, S.C.R. 569 (1985)]. Hasonlóképpen ugyan Irak kuvaiti invázióját követően a Biztonsági Tanács óvatos volt, nehogy agressziónak minősítse az eseményt, az azt követő szankciók és a fegyveres erő alkalmazása mindenképpen punitív, azaz büntető jelleggel is bírt [pl. S.C.R. 660, 661, 665, 678 (1990)]. Az államok gyakorlatában kulcsfontosságú tehát a szankciók alkalmazása, és a büntetőjog lényege éppen az arányos kompenzáción túlmutató, attól részben független büntető joghátrány alkalmazása. Ez megvalósult az utóbbi években a nemzetközi jogban. Gondoljunk az 1993-as USA-bombázásra Bagdad ellen, amely válasz volt Bush elnök elleni merényletben az iraki közreműködésre. Irak a Biztonsági Tanácsnál panaszt jelentett be, ám az ENSZ a bombázást nem ítélte el, és ez tovább erősítette annak nemzetközileg elfogadott büntetés jellegét. Az ezt követő BT vitában számos ország képviselője „állam által támogatott terrorizmusról” beszélt. Az ENSZ továbbá büntető szankciókhoz járult hozzá, mivel Irak akadályozta az UNSCOM munkáját [S.C.Res. 687, 699, 715 (1991)]. 1997-ben utazási tilalmat vezetett be az ENSZ azokkal a hivatalnokokkal kapcsolatban, akik felelősek voltak vagy részt vettek az UNSCOM feladatának hátráltatásában, meghiúsításában [SCRES 1137 (1997)]. 1998. december 16-án, amikor Richard Butler, az ENSZ fő ellenőrző biztosa hivatalos ENSZ jelentésben kifejtette, hogy Irak meggátolja az ellenőrzést, az USA és az Egyesült Királyság súlyos, négynapos bombázással büntette meg Irakot. Hasonlóképpen azok a biztonsági tanácsi határozatok, melyek Líbiát elítélték azoknak a gyanúsítottaknak az Egyesült Királyság részére történő ki nem adása miatt, akiket a Pan American 103-as járat Lockerbie feletti felrobbantásával gyanúsítottak, úgy tűnnek, mintha büntetőjogi felelősséggel terhelték volna Líbiát, mint államot. Ezt támasztják alá az Egyesült Királyság részéről tett nyilatkozatok a Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtti eljárás folyamán [S.C.R. 731., 748 (1992)]. Az analógia érv arra épül Bentham és Hart nyomán, hogy a belső jog jogelveinek a nemzetközi jogban is analóg módon alkalmazhatóaknak kell lenniük. Sok ország belső joga a „societas non delinquere” elv alapján elveti a jogi személy büntetőjogi felelősségének lehetőségét. Analóg módon, a nemzetközi jogban sincs akkor helye az állam, mint jogi személy büntetőjogi felelősségének. Hiszen az államot nem lehet alkotórészeitől a) terület, b) lakosság, c) kormány elválasztani, és ezek közül csak a kormány terhelhető bűnösséggel. Bűnösség nélkül pedig nincs büntetőfelelősség. Ezekre az érvekre azt lehet válaszként felhozni, hogy egyrészt a jogi személy büntetőjogi felelőssége sok jogrendszerben ismert (például Egyesült Államok, Franciaország, Anglia), és hazánkban is kialakulóban van. Másfelől, az állam azért nem rendelkezik büntetőjogi felelősséggel a belső jogban, mert a jus puniendi csak az államot illeti meg és önmagát nem büntetheti. Ugyanakkor éppen az obligatio erga omnes elvből következően a nemzetközi jog a nemzetek közösségére ruházhatja a jus puniendit, megteremtve ezáltal az állam büntetőfelelősségének alapját. Az analógiaérvek másik csoportja a büntetés alkalmazhatatlanságával érvel az állami felelősség ellen. Valóban, egyes belső jogi szankciók nem alkalmazhatóak az állam ellen, ám diplomáciai, gazdasági, katonai „büntetések” igen. Hiszen mi más a diplomáciai kapcsolatokból való kizárás, vagy a repülési tilalom, mint az állam „szabadságvesztése”, az állam bombázása, mint az ország „testi fenyítése”, vagy az embargók, számlák befagyasztása, mint „vagyoni joghátrány”. Ugyanakkor az állammal szemben alkalmazott szankciók örök problémájaként jelentkezik azok igazságtalansága, hiszen az egyrészt a kollektív felelősségen alapul, amelyet minden fejlett büntetőjogi rendszer elvet, másrészt egy diktatórikus államban éppen azokat – a népet – sújtja, akik a legkevésbé felelősek az állam cselekedeteiért. A zsarnokok, diktátorok mit sem éreznek e szankciókból, ugyanakkor pont ezek azok az államok, melyek leginkább elkövetnek nemzetközi bűncselekményeket.

2.8. 15.2.8. A nemzetközi bűncselekmények különös részi rendelkezéseinek kodifikációja A nemzetközi bűncselekmények különös részi tényállásainak néhány problémájára csupán a Btk. XI. fejezetéhez és a Statútumhoz viszonyított különbségek mentén térünk ki. Az Emberiesség elleni bűncselekmények rendelkezéseit az NBB Statútumának 7. cikkét követve javasolt kodifikálni. A magyar Btk. XI. fejezete nem tartalmaz olyan tényállást, amely a nürnbergi gyakorlat, az ICTY statútuma vagy az expanzívabb inkriminációt tartalmazó NBB Statútum emberiesség elleni bűntettének tényállását implementálná. A Btk. háborús

435 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

bűncselekményeket pönalizáló tényállásai lényegesen korlátozottabb esetkört fednek le, mint a nemzetközi büntetőjogban kikristályosodott emberiesség elleni bűntett fogalom, amely a háborús bűncselekménytől különálló, önálló bűncselekményt képez az emberi jogok súlyos megsértésének inkriminálásával. Az ICTY statútumának 5. cikke és az ICTR statútumának 3. cikke az emberiesség elleni bűncselekmények konstitutív feltételeként szabja, hogy „nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktus során elkövetett, a polgári lakosság ellen irányuló bűncselekmények”-ről legyen szó. A fent említett statútumoktól az NBB statútuma sem háborúhoz, sem más típusú fegyveres konfliktushoz nem köti időben vagy funkcionálisan a büntetendőséget, ehelyett – bővítve a jogvédelem körét – „átfogó vagy szisztematikus támadás”-sal való összefüggés emeli a bűncselekményt a nemzetközi bűntett szintjére. Alkalmazhatósága nem korlátozódik a nemzetközi és a belső fegyveres összeütközések idején elkövetett cselekményekre, így – a szó nemzetközi jogi értelmében – békeidőben is megvalósulhat. A Nürnbergi és a Tokyói Törvényszék Statútuma az emberiesség elleni bűntettek megvalósításának feltételeként szabta, hogy diszkriminatív (faji, vallási, etnikai stb.) alapon kövessék el, az ICTY statútuma ilyen feltételt nem állít, a ICTY joggyakorlata azonban hajlik a nürnbergi joggyakorlat követésére ebben a kérdésben. Az NBB statútuma szerint a büntetendőségnek szintén nem feltétele a diszkriminatív alapú elkövetés, ezért az NBB statútumának és a nemzetközi humanitárius jog fejlődésének irányával ellentétes lenne, ha a magyar jog a büntetendőséget e téren korlátozná. A Népirtás tényállásában a Btk. 155. §-ától eltérően a Genocídium Egyezmény, az ICTY és a Római Statútum nem követel célzatot, elégséges a „csoport teljes vagy részleges kiirtásának” eshetőleges szándéka is. Javasolt a felelősségi kört bővíteni azáltal, hogy alanyi oldalon a kiirtásra, elpusztításra kiterjedő szándék valamelyik formája is elégséges a büntetendőséghez. A Btk. 155. § (1) bek. b) pontja vonatkozásában tényállási elem a „motívum”, a Genocídium egyezmény, az ICTY, a Római Statútum és a népirtás nemzeti kódexekben foglalt tényállásai azonban nem követelnek motívumot a népirtás egyetlen formája esetén sem, a javaslatban indokolt a nemzetközi megoldást követni. A Római Statútum az emberiesség elleni bűncselekmények [7. cikk 1. j) pont] között felsorolja az Apartheid cselekményt, amelyet a „Tényállási elemek” rendelkezéseiben [7. cikk 2. h) pont] definiál: »az „apartheid bűntette” embertelen cselekményeket jelent, amelyeket a módszeres elnyomás és egy faji csoport bármely más faji csoport vagy csoportok fölötti uralmának intézményesített rendszerében követnek el, a rendszer fenntartásának szándékával«. Az apartheid bűncselekmény elkövetési magatartásait az emberiesség elleni bűncselekményekkel azonosítja, amelyeket a speciális szándék minősít apartheid bűntetté. Eszerint a Római statútum az Apartheid Egyezmény (1973) fogalmait és szerkezetét nem veszi át, azt az összességében egyértelműbb és cizelláltabb módon statuált emberiesség elleni bűntett fogalomba építi be. A Statútum 21. cikke értelmében az „apartheid” fogalmának 7. cikkbeli generális és egyszerű diszpozíciója nem jelenti az apartheid nemzetközi egyezményes definíciójának korlátozását. A Btk. 157. §-a részben átveszi az Apartheid Egyezmény szövegét, részben kerettényállásban utal az Egyezmény rendelkezéseire. Javasolt a nemzetközi egyezményekkel való összhang és a jogbiztonság egyidejű érvényesítésének céljával ötvözni a két megoldást. A Btk. 157. § (2) bekezdésétől eltérően a jogbiztonság elvét követve az Apartheid Egyezményre és az azt ratifikáló 1976. évi 27. tvr.-re utaló „egyéb apartheid bűncselekmény” hivatkozás helyett a büntetőjogi kodifikáció követelményei mentén pontosan meg kell határozni az apartheid bűncselekmények egyes alakzatait. Az 1976. évi 27. tvr. szövegétől tartalmilag és szerkezetileg annyiban kell eltérni, amennyiben a büntetőjogi kodifikáció pontosságának és egyértelműségének igényei ezt megkövetelik. Vitára érdemes pontja lehet a hazai kodifikációnak a Zsoldosság kriminalizációja a nemzetközi bűncselekmények között. A zsoldosság és az ehhez kapcsolódó egyes bűncselekmények, mint a nemzetközi béke és biztonság veszélyforrásai nemzetközi szerződés (1989. december 4-i a zsoldos toborzás, kiképzés és felhasználás tilalmáról szóló New York-i Egyezmény) által üldözött cselekmények. A zsoldosság nemzetközi inkriminációjának követelménye a nemzetközi jog jus cogens-ében még nem kristályosodott ki, nem vált egyértelműen a nemzetközi büntető szokásjog részévé. A nemzetközi jog fejlődésében az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága (ILC) 1984-ban elismerte, hogy a zsoldosság nemzetközi bűncselekmény, a New York-i Egyezmény a nemzetközi tilalmat tovább erősítette. A Btk. 154. § csak nagyon szűk körben inkriminálja a zsoldossághoz kapcsolódó bűncselekményeket. A zsoldosság egyetemes üldözése megkívánja a tiltott toborzás, tiltott kiképzés és tiltott felhasználás alanyának a büntetendőségét a toborzás, a kiképzés és a felhasználás helyétől függetlenül. A zsoldos fogalmát a zsoldosság tényállásában kell megjeleníteni, közvetetten azonban a harcoló és a védett személyi státusz értelmezéséhez is szükséges a törvényi definíció. Az 1977. I. Kiegészítő Jegyzőkönyv 47. cikke alapján a zsoldos nem minősül harcolónak, így a hadifogolynak járó jogvédelmet sem élvezi (a fogalmat lásd 1989. évi 20. tvr.). A zsoldos fogalmát árnyalja az 1989. december 4-i a zsoldos toborzás, kiképzés és felhasználás tilalmáról szóló New York-i Egyezmény 1. cikke.A kodifikáció során azt a zsoldost kell büntetnie, aki fegyveres összeütközésben vagy fegyveres erőszakban részt vesz. Az elkövetési magatartás magyarázata, hogy a zsoldosság a kriminalizáció szempontjából a fegyveres összeütközésben való

436 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

15. A nemzetközi büntetőjog

részvételen keresztül, illetve az erre való előkészületekben ragadható meg. Ez a megoldás összhangban van a New York-i Egyezmény 3. cikkével. A belső kodifikáció indokoltságát nem csökkenti, hogy az csak részleges, bizonytalanságtól terhes lehet, hiszen a Nürnberg-i ítéletek indokolása szerint „A háború joga nem csupán egyezményeken nyugszik, hanem az államok szokásain és gyakorlatán, amely fokozatosan univerzális megerősítést nyer, valamint az igazság általános elvein, melyeket a katonai bíróságok és a joggyakorlat dolgozott ki. Ez a jog nem statikus, hanem a változó világ követelményeihez igazodó folyamatos adaptáció.”

437 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A. függelék - Ajánlott és felhasznált irodalom A Büntető törvénykönyv kommentárja I–II. kötet (szerk.: Halász Sándor) Budapest, 1968. A Büntető Törvénykönyv magyarázata (szerk.: Györgyi Kálmán–Wiener A. Imre) Budapest, 1996. A Büntető Törvénykönyv magyarázata (szerk.: László Jenő) Budapest, 1986 Altorjay Sándor: Teljes magyar anyagi büntetőjog. Budapest, 1948. Angyal Pál: A bűnös szándék és a bűnös gondatlanság értékviszonya. Budapest, 1942. Angyal Pál: A magyar büntetőjog tankönyve. I–II. kötet. Budapest, 1920. Angyal Pál: Büntetőjogi előadások. Pécs, 1904. Asztalos László, Gönczöl Katalin (szerk.): Felelősség és szankció a jogban. Budapest, 1980. Balogh Jenő: A fiatalkorúak és a büntetőjog. Budapest 1909. Békés Imre–Bodgál Zoltán–Györgyi Kálmán–Károly Endre–Molnár József–Pintér József–Szűk László: Büntetőjog. Általános Rész. (jegyzet) Budapest, 1976. Békés Imre–Földvári József–Gáspár Gyula–Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános Rész. Budapest, 1980. Békés Imre–Györgyi Kálmán–Papp László: Magyar büntetőjog. Általános Rész. (jegyzet) Budapest, 1979. Békés Imre: A gondatlanság a büntetőjogban. Budapest, 1974. Békés Imre: A magyar büntetőjog. Általános Rész. Kézikönyv. Budapest, 1973. Berkes György (szerkesztő és társszerző): Magyar büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. Budapest, 1995. Bernolák Nándor: A tévedés tana a büntetőjogban. Kassa, 1910. Bócz Endre: A személyi társadalomra veszélyesség. Budapest, 1983. Bragyova, A. (1992) Az igazságtétel legalitása (The legality of doing justice). In: Lamm, V. (ed.) Visszamenőleges igazságszolgáltatás (Retrospective administration of justice), p. 70. Budapest: MTA Állam- és Jogtudományi Intézet. Büntetőjogi szakirodalom-gyűjtemény I–II. Budapest, 1987. Csemegi Károly: A büntetőtörvénykönyv alapelve (Cs. K. művei, II. kötet) Budapest, 1904. Edvi Illés Károly: A Büntető Törvénykönyv magyarázata I. kötet. Budapest, 1894. Fayer László: A magyar büntetőjog kézikönyve I–II. Budapest, 1905. Fayer László: Az 1843-i büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye. I–IV. kötet. Budapest 1896–1902. Fayer László: Büntetési rendszerünk reformja. I–III. kötet. Budapest, 1889–1892. Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest, 1904. Finkey Ferenc: Büntetés és nevelés. Budapest, 1922. Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák. Budapest, 1933.

438 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Ajánlott és felhasznált irodalom

Fonyó Antal–Kádár Miklós–Losonczy István–Schulteisz Emil: Büntetőjog. Általános Rész. I–II. kötet. (jegyzet) Budapest, 1963. Földvári József: A büntetés tana. Budapest, 1970. Földvári József: Az egység és a halmazat határesetei a büntetőjogban. Budapest, 1962. Földvári József: Kriminálpolitika. Budapest, 1987. Földvári József: Magyar büntetőjog, Általános Rész. Budapest, 2001. Friedmann Ernő: A Határozatlan tartamú ítéletek. Budapest, 1910. Gellér B. J.: Legalitás a vádpadon, V.1.3. fejezet, 2006. Gellér B. J.: A „büntetés” fogalma az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 7. Cikkének 1. bekezdésében, Magyar Jog, 1997/2, 105–107. Gellér, J. B. (1995/96) Hate speech in Hungarian criminal law. Acta Juridica Hungarica 37: 159. Gellér, J. B. (1997) A „büntetés” fogalma az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 7. Cikkének 1. bekezdésében (The meaning of ‘penalty’ in Article 7 (1) of the European Convention on Human Rights). Magyar Jog 44: 105. Gellér, J. B. (1998) Laws penalising bias speech and their constitutionality in the United States. Acta Juridica Hungarica 39: 25. Gönczöl Katalin: A visszaeső bűnözők tipológiája. Budapest, 1980. Györgyi Kálmán: Büntetések és intézkedések. Budapest, 1984. Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve. Általános Rész. Miskolc, 1936. Hajdu Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex-tervezet. Budapest, 1971. Heller Erik: A magyar anyagi büntetőjog. Szeged, 1933. Heller Erik: A magyar büntetőjog tankönyve. Általános Rész. Szeged, 1931. Hlavathy Attila: A magyar nemzetközi büntetőjog, különös tekintettel jogsegély típusú szerződéseinkre. Budapest, 1987. Horváth Tibor: A büntetési elméletek fejlődésének vázlata. Budapest, 1981. Irk Albert: A magyar anyagi büntetőjog. Pécs, 1928. Irk Ferenc: Társadalom, gondatlan bűnözés, megelőzés. Budapest, 1990. Jakucs Tamás (szerk.): Btk.-kommentár (CompLex CD-jogtár). Kabódi Csaba–Mezey Barna: A büntető rendszer alapfogalmai. (jegyzet) Budapest, 1997. Kádár Miklós–Kálmán György: A büntetőjog általános tanai. Budapest, 1966. Kautz Gyula: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest, 1881. Losonczy István: A tettesség és részesség a büntetőjog rendszerében. Budapest, 1966. Lőw Tóbiás (szerk.): A magyar büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878. évi V. tc.) és teljes anyaggyűjteménye. Budapest, 1880. Lukács Tibor: A bűn és a büntetés. Budapest 1980. Nagy F.: A magyar büntetőjog általános része, Korona Kiadó, Budapest 439 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Ajánlott és felhasznált irodalom

Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog Általános Része. Budapest, 2001. Nagy Ferenc: Intézkedések a büntetőjog szankciórendszerében. Budapest, 1986. Pauler Tivadar: Büntetőjogtan I–II. Buda-Pest, 1873. Pintér Jenő: A veszély fogalma és jelentősége a büntetőjogban. Budapest, 1965. Piontkovszkij A. A.: Hegel állam- és jogbölcselete és büntetőjogi elmélete. Budapest, 1972. Rendeki Sándor: A büntetés kiszabása. Budapest, 1976. Réti Illés Elemér: A büntetőjog kodifikációjának első kísérletei Magyarországon. Budapest, 1916. Schulteisz Emil: A bűncselekmény tana. Debrecen, 1948. Schulteisz Emil: A büntetés kiszabása. Budapest, 1953. Schulteisz Emil: A látszólagos halmazat. Szeged, 1956. Szabó András: A bűntett és büntetése. Budapest, 1980. Szabó András: A fiatalkorúak és a büntetőjog. Budapest, 1961. Székely János: A jogos védelem. (jegyzet) Budapest, 1983. Szemere B.: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről, 1841. Szemere Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről. Budán, 1841. Szemere Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről. Halálbüntetést Ellenzők Ligája 1990. Szlemenics Pál: Fenyítő törvényszéki magyar törvény. Buda, 1836. Szokolay István: Büntető jogtan. Pest, 1848. Tarde G.: Összehasonlító tanulmányok a kriminológia köréből. Budapest, 1908. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. Budapest, 1984. Tóth Mihály: A magyar büntetőjog és büntető eljárásjog alapjai (jegyzet) Budapest, 2000. Vámbéry Rusztem: Büntetőjog I–II. Budapest, 1913. Vámbéry Rusztem: Büntetőpolitikai követelések. Budapest, 1900. Vígh József–Gönczöl Katalin–Kiss György–Szabó Árpád: Erőszakos bűncselekmények és elkövetőik. Budapest, 1973. Viski László: Szándékosság és társadalomra veszélyesség. Budapest, 1959. Vókó György: A magyar büntetés-végrehajtási jog. Budapest–Pécs, 1999. Wiener A. Imre (szerkesztő és társszerző): Büntetendőség, büntethetőség. Budapest, 1997. Wiener A. Imre (szerkesztő és társszerző): Elméleti alapok a büntetőtörvény általános része kodifikálásához. Budapest, 2000. Wiener A. Imre: Nemzetközi bűnügyi jogsegély. Budapest, 1993. Wlassics Gyula: A tettesség és részesség tana. Budapest, 1893. Zlinszky J.: Római büntetőjog, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995.

440 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Ajánlott és felhasznált irodalom

Allan, T.R.S. (1993) Law, liberty, and justice: the legal foundations of British constitutionalism. Oxford: Clarendon Press; New York: Oxford University Press. Ancel, M.: La défense sociale nouvelle, 1966. Androulakis, N. K.: Über den Primat der Strafe, Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft 108: 300., 1996. Ashworth, A. (1991) Interpreting criminal statutes: a crisis of legality? Law Quarterly Review. 107: 419. Ashworth, A. (1995a) Principles of criminal law. 2nd ed. Oxford: Clarendon Press; New York: Oxford University Press. Ashworth, A. (1995b) Sentencing and criminal justice. 2nd ed. London, Dublin, Edinburgh: Butterworths. Ashworth, A. and Wasik, M. (eds.): Fundamentals of sentencing theory: essays in honour of Andrew von Hirsch. Oxford: Clarendon Press, 1998. Ashworth, A.: (1995b) Sentencing and criminal justice. 2nd ed. London, Dublin, Edinburgh: Butterworths. Barnes, H. E.: The Story of Punishment: a Record of Man’s Inhumanity to Man, 1972. Beccaria C.: Bűntett és büntetés. Budapest, 1967. Beccaria, C.: Dei delitti e delle pene, 1764. Bentham, J.: Fregmant on Government and an Introduction to the Priciples of Morals and Legislation, 1972. Calliess, R-P.: (1989) Strafzwecke und Strafrecht, Neue Juristische Wochenschrift 1338. Carrara F.: A büntető jogtudomány programja. Budapest, 1881. Dicey, A. V. (1959) An introduction to the study of the law of the Constitution. 10th ed. Basingstoke: Macmillan Education. Doyle, J. J. (1995) Judicial law making – is honesty the best policy? Adelaide Law Review 17: 161. Dworkin R. M. (1985) A matter of principle. Cambridge, Mass.: Harvard University Press. Dworkin, R. M. (1981) Principle, policy, procedure. In: Tapper, C. (ed.) Crime, proof and punishment: essays in memory of Sir Rupert Cross, p. 193. London: Butterworths. Dworkin, R. M. (1991) Law’s Empire. London: Fontana Press. (1st ed. 1986). Engisch: Die Lehre von der Willensfreiheit in der strafrechtsphilosophischen Doktrin der Gegenwart, 1965. Feinberg, J.– Gross, H. (eds.): Philosophy of law, 4th edition, Wadsworth Publishing Company, Belmont California Feinberg, J.: The expressive function of punishment. In: Duff, R. A. and Garland, D. (eds.) A reader on punishment p. 73. Oxford: Oxford University Press, 1994. Originally published as Feinberg, J.: Doing and deserving: essays in the theory of responsibility. Princeton, N. J: Princeton University Press, 1970. Finnis, J. M. (1980) Natural law and natural rights. Oxford: Clarendon Press. Fuller, L. L. (1969) The morality of law. 2nd ed. New Haven, London: Yale University Press. Garland, D.: Punishment and modern society: a study in social theory. Oxford: Clarendon Press, 1990. Grammatica: Principi di difesa sociale, 1961. Gross, H. and von Hirsch, A. (eds.): Sentencing. New York, Oxford: Oxford University Press, 1981. Hall, J. (1937) Nullum crimen sine lege. Yale Law Journal 47: 165. 441 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Ajánlott és felhasznált irodalom

Hall, J. (1960) General principles of criminal law. 2nd ed. Indianapolis: Bobbs-Merrill Company. Hart, L. A.: Punishment and responsibility, 1968. Hayek, F. A. von (1960) The constitution of liberty. London: Routledge & Kegan Paul. Hirsch, A. von (1996) Extending the harm principle: ‘remote’ harms and fair imputation. In: Simester, A. and Hirsch, A. von (ed.): The sentencing of criminals. Manchester: Manchester University Press. Hirsch, A. von : Censure and sanctions. Oxford: Clarendon Press, 1993. Hirsch, A. von and Jareborg, N.: Gauging criminal harm: a living – standard analysis. Oxford Journal of Legal Studies 11: 1., 1991. Hirsch, A. von et al. (eds.): Criminal deterrence and sentencing severity. Oxford: Hart Publishing, 1999. Hirsch, A. von: Past or future crimes: deservedness and dangerousness. In: von Hirsch, A. (ed.) The sentencing of criminals. Manchester: Manchester University Press, 1986. Hirsch, A. von: Proportionate sentences: a desert perspective. In: von Hirsch, A. and Ashworth A. (eds.) Principled sentencing: readings on theory and policy, p. 168. Edinburgh: Edinburgh University Press, 1992. Jeffries, J. C. Jr. (1985) Legality, vagueness, and the constitution of penal statutes. Virginia Law Review 71: 189. Karpec I. I.: Büntetőjog és etika. Budapest, 1988. Lewisch, P. (1993) Verfassung und Strafrecht. Verfassungsrechtliche Schranken der Strafgesetzgebung. Wien: Universitätsverlag. Locke, J. (1946) Second Treatise of Civil Government. Oxford: Blackwell. Lombroso, C.: L’uomo delinquente, 1876. Montesquieu: A törvények szelleméről. I–II. Budapest, 1962. Neumann, F. (1986) The rule of law. Political theory and the legal system in modern society. Leamington Spa, Dover, NH: Berg. Neumann, F. (1991) Rückwirkungsverbot bei belastenden Rechtsprechungsänderungen der Strafgerichte? Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft 103: 331. Packer, H. L.: The Limits of the Criminal Sanction, 1968. Radbruch, G. (1956) Gesetzliches Unrecht und übergesetzliches Recht. Süddeutsche Juristenzeitung 105. Radbruch, G. (1973) Rechtsphilosophie. Stuttgart: K. F. Koehler Verlag. Radzinowicz, L.: Ideology and Crime, 1966. Rawls, J. (1955) Two concepts of rules. Philosophical Review 64: 2. Rawls, J. (1973) A theory of justice. Oxford: Oxford University Press. Raz, J. (1977) The rule of law and its virtue. Law Quarterly Review 93: 195. Reprinted in: Raz, J. (1979) The Authority of Law. Essays on Law and Morality. Oxford: Clarendon Press. Rousseau J. J.: A társadalmi szerződés. Budapest, 1910. Sargorodszkij, M. D.: A büntetőjogi büntetés I–II. Budapest, 1960.

442 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Ajánlott és felhasznált irodalom

Scheuerman, W. E. (ed.) (1996), The rule of law under siege: selected essays of Franz. L. Neumann and Otto Kirchheimer. Berkeley: University of Chicago Press. Schunemann, B., von Hirsch A. and Jareborg N.: Positive Generalprävention: Kritische Analysen im deutschenglischen Dialog. (Uppsala-Symposium 1996). Heidelberg: Muller, 1998. Shapiro, I. (1994) (ed.) The rule of law. New York: New York University Press. Smith, A. T. H. (1984) Judicial law making in the criminal law. The Law Quarterly Review 100: 46. Smith, A. T. H. (1999) The Human Rights Act 1998 (1) The Human Rights Act and the criminal lawyer: the constitutional context. Criminal Law Review 251. Smith, A. T. H. (eds.): (1996a) Harm and culpability, p. 259. Oxford: Oxford University Press. v. Liszt: Der Zweck in Strafrecht (Marburgi Program) ZStW 3, 1883. 1 Varga, C. (1995) Transition to the rule of law: on the democratic transformation in Hungary. Budapest: Eötvös University, Faculty of Law. Walker, N.: Punishment, Danger and Stigma: The Morality of Criminal Justice, 1980. Wasik, M.: Emmins on sentencing. 3rd ed. London: Blackstone Press, 1998. Williams, G. L. (1982) Offences and Defences. Legal Studies 2: 233.

443 Created by XMLmind XSL-FO Converter.