Bizonyságtételek a gyülekezetek számára

Ellen G. White

Bizonyságtételek a gyülekezetek számára 1. kötet A szerző életrajzának vázlatával Egervári Dezső fordítása

1/308 oldal

Tartalom Életrajzi vázlat (1885)

5

1. Gyermekkorom 2. Megtérésem 3. Reményvesztettség 4. Kilépek a metodista egyházból 5. A formális testvérek ellenzése 6. Advent-élmény 7. Első látomásom 8. Felszólítás az utazásra 9. Látomás az újföldről 10. A dorgálás visszatartása 11. Házasságom és további tevékenységem 12. Könyvkiadás és utazás 13. Michigan államba költözés 14. Férjem halála

1. bizonyságtétel (1855)

5 7 10 16 20 22 26 28 30 31 33 38 42 46

50

15. Testvéred őrizője 16. Mikor kezdjük a szombatot? 17. Az igazság ellenzői 18. Szülői felelősség 19. Istenbe vetett hit 20. Az Igazság Hírnöke csoport 21. Készülj Istened elé!

50 51 51 52 53 54 54


57

22. Két út 23. Alkalmazkodás a világhoz 24. Lelkészfeleségek

57 58 61


63

25. Buzdulj fel és tarts bűnbánatot! 26. A Kelet és a Nyugat

63 65


69

27. Fiatal szombattartók 28. Fegyelmi eljárások a gyülekezetben 29. „Vigyázzatok magatokra!” 30. A gazdag ifjú 31. A gyülekezet kötelessége és kiváltsága 32. A rostálás


69 73 75 76 79 80

83

33. A laodiceai gyülekezet 34. Imaházak 35. A példázatok tanulságai 36. Jótállás hitetlenekért 37. Eskütétel 38. Tévedések az étrendben

83 87 88 89 89 90

2/308 oldal


93

39. A pangás feddése 40. Kötelességünk gyermekeink iránt 41. Rendszeres adakozás 42. Felekezetünk neve 43. A szegény 44. Kockázatos üzleti vállalkozások 45. Hűtlen intéző 46. Vakbuzgóság Wisconsinban 47. Az intések eltitkolása 48. Az ohiói ügy 49. Teljes megszentelődés 50. Személyes élmény 51. A mű nyugaton 52. Válasz

93 95 97 98 99 99 100 100 102 103 105 107 109 110


111

53. Észak és Dél 54. Nagy nyomorúság közeledik 55. Rabszolgaság és a háború 56. Veszedelmes idők 57. Szervezet 58. Kötelességünk a szegények iránt 59. A példaadás ereje 60. Odaszentelődés 61. Bölcselkedés és hiú ámítás

111 113 115 117 118 119 120 125 126


133

62. Vallás a családban 63. Féltékenykedés és gáncsoskodás 64. A hit egysége 65. Észak-Wisconsin 66. Sátán hatalma 67. A két korona 68. A jövő

133 136 141 142 148 151 153


155

69. A lázadás 70. Igehirdetőink kötelességei és veszedelmei 71. A látomások helytelen használata 72. Szülők és gyermekek 73. A munka Keleten


155 160 166 167 169

170

74. A fiatalokat fenyegető veszély 75. Járjatok a világosságban 76. Az ügy Keleten 77. Dávid imája 78. Szélsőségek a ruházkodásban 79. Utasítások Hull vén számára

170 176 178 184 184 185

3/308 oldal

80. Meg nem szentelt igehirdetők 81. A lelkipásztor felesége 82. Szabadalmi jogok

190 195 197


198

83. Megújulás az öltözködés terén 84. Lelkészeink 85. Az egészségügy megújulása

198 202 210


215

86. Felhívás az ifjúsághoz 87. Keresztény pihenés 88. Az új ruházkodás 89. Rágalmak Battle Creek-ről 90. A felelősségek áthárítása 91. A szombat helyes megünneplése 92. Politikai gondolatok 93. Kamat 94. Csalóka gazdagság 95. Engedelmeskedjünk az igazságnak 96. Életbiztosítás 97. Terjesszétek iratainkat 98. Egészség újító 99. Gyógyintézet 100. Egészség és vallás 101. Munka és szórakozás

215 222 225 227 228 230 230 231 232 234 237 238 238 239 244 245


246

Bevezetés 102. Tapasztalataink 103. Kiadónk 104. Harc és győzelem 105. A Battle Creek-i gyülekezet válasza 106. Éles és könyörtelen (Szúrás és vágás) 107. Az önhittség veszedelme 108. Ne hagyjátok magatokat megcsalni


246 246 252 255 262 263 267 270

271

109. Személyes bizonyságtételek kiadása 110. Az Egészség Intézet 111. Élményeink, tapasztalataink 112. Lelkészek, rend és szervezet 113. További munkásságunk 114. Hannah More esete 115. Egészséges főzés 116. Könyvek és füzetek 117. A keresztény jelszó 118. Szeretet a családi körben 119. A férj helyzete

4/308 oldal

271 272 276 277 280 286 292 295 296 298 303

Életrajzi vázlat (1885)

Életrajzi vázlat (1885) 1. Gyermekkorom 1827. november 26-án születtem Gorhamben, Maine állam területén. Szüleim, Robert és Eunice Harmon sok éven át laktak ebben az államban. Fiatalkoruk óta a püspöki metodista egyház buzgó, odaadó hívei voltak. Gyülekezetünk oszlopos tagjaiként, negyven éven át fáradoztak a bűnös megtérítésén és Isten ügyének építésén. Ez alatt az idő alatt abban az örömben volt részük, hogy mind a nyolc gyermeküket megtérni, és Krisztus nyájához csatlakozni látták. A második eljövetelről vallott határozott nézeteik azonban odavezettek, hogy 1843-ban családunk kivált a metodista egyházból. Még kislány voltam, amikor szüleim Portlandba (ugyancsak Maine állam) költöztek. Itt kilenc éves koromban olyan baleset ért, amely egész életemre kihatott. Ikernővéremmel s egyik osztálytársammal a város gyepes terén mentünk át, amikor egy tizenhárom éves lány – aki valamilyen okból megharagudott ránk – meg akart verni minket. Szüleink arra tanítottak, hogy soha se veszekedjünk, hanem ha veszekedés vagy verekedés fenyeget, azonnal siessünk haza. Így is tettünk, amilyen gyorsan csak tudtunk, de a lány, kővel a kezében nem tágított mögülünk. Hátranéztem, hogy mennyire lehet tőlünk, s ő éppen akkor dobta utánunk a követ, amely orron talált. Ájultan estem össze. Egy üzletben tértem magamhoz. Az orromból ömlött a vér a ruhámra s a padlóra. Egy jólelkű idegen felajánlotta, hogy hazavisz lovas kocsiján, de mert nem tudtam, hogy mennyire gyenge vagyok, azt feleltem, hogy inkább hazagyalogolok, minthogy összevérezzem a kocsiját. Senki sem gondolta, hogy sérülésem komoly, s hagyták, hogy elinduljak. Néhány lépés után azonban ájulás és szédülés vett rajtam erőt. Nővérem és iskolatársam vitt haza. Az eset után hosszú ideig semmire sem emlékeztem. Anyám azt mondta, hogy semmire sem figyeltem fel, három hétig eszméletlenül feküdtem. Egyedül ő hitte, hogy meggyógyulok. Valami azt súgta neki, hogy életben maradok. Egyik kedves szomszédunk, akit nagyon érdekelt a sorsom, egy időben azt gondolta, hogy haldoklom. Halotti ruhát akart venni nekem, de anyám így szólt: még ne, mivel valami azt mondta neki, hogy nem fogok meghalni. Mikor eszméletre tértem, azt hittem, hogy csak aludtam. Nem emlékeztem sérülésemre, s nem tudtam, miért vagyok beteg. Mikor kissé megerősödtem, véletlenül meghallottam, hogy valamelyik látogató így szólt: „Milyen kár! Rá sem ismertem volna.” E megjegyzés kíváncsivá tett. Tükröt kértem, és amikor belenéztem, megdöbbentett a változás. Összes arcvonásom elváltozott. Arccsontom eltörött, ez okozta a torzulást. Elviselhetetlennek tűnt, hogy ezzel a balszerencsével éljem le az életet. Kiveszett belőlem az öröm. Nem akartam életben maradni, de a haláltól is féltem, mert nem álltam készen rá. Beteglátogató barátaink szánakozva néztek rám és azt javasolták a szüleimnek, hogy pereljék be a lány apját, aki – mint mondták – tönkre tett. De anyám békességet akart. Azt mondta, hogy ha az eljárás visszaadná egészségemet és régi arcvonásaimat, akkor érdemes lenne. De mivel ez lehetetlen, legjobb, ha nem szerzünk ellenségeket egy ilyen tanács követésével. Az orvosok azt gondolták, hogy ezüst drótot kellene orromba fűzni. A drót visszaadná eredeti formáját. De az igen fájdalmas műtét lett volna, s attól tartottak, hogy mit sem érne, mert oly sok vért vesztettem. Olyan idegmegrázkódtatást szenvedtem, hogy gyógyulásom nagyon is kétséges volt; még ha megerősödném, akkor sem élnék sokáig. Majdnem csontvázzá fogytam. Ekkoriban kezdem kérni az Urat, hogy készítsen fel a halára. Mikor keresztény ismerőseink meglátogattak, megkérdezték anyámat, hogy beszélt-e velem a halálról. Akaratlanul is meghallottam, amit mondtak, és ez felrázott. Keresztény akartam lenni, és buzgón imádkoztam bűneim bocsánatáért. Az mindig megnyugvás volt, és szeretettel gondoltam mindenkire. Szerettem volna, ha mindenki bűnbocsánatot nyerne, és úgy szeretné Jézust, mint én.

5/308 oldal


Jól emlékszem az egyik havas estére. A menny megvilágosodott, az ég vörösnek és haragosnak tűnt. Mintha az ég megnyílna, majd bezárulna, s a hó, akár a vér, úgy feküdt a tájon. Szomszédaink mind megrémültek. Anyám karjára vett, és az ágyból az ablakhoz vitt. Boldog voltam. Azt gondoltam, hogy Jézus jön, és szerettem volna látni. Szívem tele volt boldogsággal. Tapsoltam, és hittem, hogy szenvedéseim véget érnek. De csalódtam. A különös látvány eltűnt az égről, s másnap reggel szokás szerint kelt fel a nap. Nagyon lassan nyertem vissza erőmet. Mikor újra játszhattam pajtásaimmal, keserűen tapasztaltam, hogy külső megjelenésem gyakran befolyásolja társaink bánásmódját. Mikor az említett baleset ért, apám Georgiában járt. Miután hazaérkezett, megölelte fivéreimet és nővéreimet, majd engem kérdezett. Anyám rám mutatott, amint félénken húzódtam hátra, de apám nem ismert rám. Csak nehezen hitte el, hogy én vagyok az ő kis Ellenje, akit néhány hónappal ezelőtt egészséges, boldog gyermeknek ismert. Ez mélyen bántott. Bár igyekeztem vidámnak látszani, rettenetesen fájt a szívem. Gyermekkorom e napjai gyakran nagyon élénken éreztették velem balszerencsémet. Nagyon érzékeny voltam, s igen boldogtalan. Sértett büszkeséggel, földig alázottan és összetörten gyakran kerestem a magányt. Szomorúan tépelődtem a megpróbáltatások felett, amelyeket naponta el kellett viselnem. Nem jutott osztályrészemül a könnyek megkönnyebbülése. Nem sírtam könnyen, mint ikernővérem, bár szívem elnehezült, s majd megszakadt. Szemem száraz maradt. Gyakran gondoltam, hogy jobb lenne, ha ki tudnám sírni magam – megkönnyebbülnék. Barátaim szerető együttérzése néha elűzte a bánatot egy időre, és eltávolította a rám nehezedő ólomsúlyt. Milyen hiábavalónak és üresnek tűntek akkor a világ élvezetei! Milyen mulandónak fiatal barátaim barátsága! Pedig ezek az osztálytársak nagyon hasonlítottak az emberekhez általában. Vonzotta őket a csinos arc, a szép ruha, de mikor a balszerencse megfoszt valakit ezektől, a törékeny barátság elhidegül vagy meg is szakad. De amikor Megváltómhoz fordultam, megnyugtatott. Buzgón kerestem az Urat bajomban, és vigaszt nyertem. Biztos voltam benne, hogy Jézus még engem is szeret. Egészségem reménytelenül megrongáltnak látszott. Két évig nem tudtam az orromon lélegezni, s csak ritkán járhattam iskolába. Olyan lett a fejem, mint a lyukas szita. Azt a kislányt bízták meg segítésemmel, aki balesetem okozója volt. Tanítónk rábízta, hogy segítsen írni és olvasni tanulni. A lány őszintén megbánta, hogy ilyen szerencsétlenséget okozott nekem, noha mindig tartózkodtam attól, hogy emlékeztessem rá. Gyengéden és türelmesen foglalkozott velem. Amikor látta, hogy milyen hátránnyal küzdve igyekszem tanulni elszomorodott és elgondolkodott. Idegzetem romokban hevert, és annyira reszketett a kezem, hogy alig mentem valamire az írással. Csak az ákom-bákom másolást tanultam meg. Amikor minden erőmet megfeszítve tanulni próbáltam, összefutottak előttem a betűk, nagy izzadtság cseppek ültek ki homlokomra, ájulás és szédülés környékezett. Csúnyán köhögtem, és egész testem roncsnak tűnt. Tanítóim azt tanácsolták, amíg meg nem erősödöm, hagyjam abba a tanulást. Fiatal életem legsúlyosabb küzdelme volt, utat adni gyengeségeimnek, s elhatározni, hogy otthagyom az iskolát és feladom a tanulás reményét. Három évvel később egy újabb kísérletet tettem annak érdekében, hogy műveltséget szerezzek. Amikor azonban megpróbáltam folytatni a tanulmányaimat az egészségi állapotom olyan rohamosan gyengült, hogy nyilvánvalóvá vált, hogyha továbbra is az iskolában maradok, az az életembe fog kerülni. Tizenkét éves koromtól nem jártam iskolába. Nagyon-nagyon szerettem volna magasabb képesítésre szert tenni, de mikor csalódott reményeimre és arra gondoltam, hogy egész életemre törékeny leszek, visszariadtam sorsomtól. Időként zúgolódtam Isten gondviselésére, amiért így lesújtott. Ha elmondtam volna anyámnak, ami bántott, bizonyára tanított, csillapított és bátorított volna. De családom és barátaim előtt elrejtettem háborgó lelkemet, mert attól tartottam, hogy nem értenek meg. Életemből eltűnt a boldog bizalom

6/308 oldal


Üdvözítőm szeretetében, amelyet a betegségem alatt élveztem. A világ örömeire való kilátás elhalványult, s a menny, mintha bezárult volna előttem.

2. Megtérésem 1840. márciusában William Miller Portlandba jött, s megtartotta első előadássorozatát Krisztus második eljöveteléről. Az előadások nagy feltűnést keltettek, és a Casco utcai keresztény templom, ahol Miller tartózkodott, este is, nappal is zsúfolásig megtelt. Nem kísérte vad izgalom ezeket az összejöveteleket, hanem mély komolyság ülte meg a hallgatókat. Nemcsak a városiak érdeklődését keltette fel, hanem a környező vidék népe is nap-nap után beözönlött élelmiszerkosaraival a városba. Reggeltől az esti összejövetel végéig ott maradtak. Eljártunk az előadásokra barátaimmal, meghallgattuk a meglepő kijelentést, hogy az Úr 1843-ban, alig néhány év múlva eljön. Miller oly pontosan követte nyomon a jövendöléseket, hogy meggyőződést keltett hallgatói szívében. Hosszan fejtegette a jövendölések korszakát, és számos bizonyítékot sorolt fel állításai alátámasztásra. Majd a készületlenekhez intézett ünnepélyes és erőteljes felhívásai és intései, mintha megbűvölték volna a sokaságot. Rendkívüli összejöveteleket szerveztek, ahol a bűnösöknek alkalma nyílt keresni az Üdvözítőt, és felkészülni a küszöbön álló félelmetes eseményekre. Rémület és meggyőződés terjedt el az egész városban. Imaórákat tartottak s általános volt az újjáéledés a különféle felekezetek soraiban, mert többé-kevésbé mindnyájan megérezték Krisztus közeli eljövetele tanításának hatását. Mikor felhívták a bűnösöket, hogy menjenek előre a vezeklők padjába, az emberek százával tódultak oda. A többiekkel én is átvergődtem a tömegen, helyet foglaltam a keresők között. Mégis az a gondolat élt a szívemben, hogy sosem leszek méltó arra, hogy Isten gyermekének nevezzenek. Hiányzott belőlem az önbizalom, s a meggyőződés, hogy nem tudnám megértetni velük a gondolataimat, megakadályoztak abban, hogy keresztény barátaimtól kérjek tanácsokat és segítséget. Így – feleslegesen – sötétségben és kétségbeesésben botorkáltam. Barátaim nem törtek át szégyenlősségemen, s fogalmuk sem volt állapotomról. Egyik este Róbert fivéremmel hazafelé tartottam az összejövetelről, ahol a leglenyűgözőbb előadást hallottuk Krisztus közelgő földi uralmáról, amit keresztényekhez és bűnösökhöz intézett őszinte és ünnepélyes felhívás követett. Mindenkit sürgetett, hogy készüljön fel az ítéletre, és az Úr jövetelére. A hallottak megrázták lelkemet, oly mélységes volt szívemben a meggyőződés, hogy attól tartottam, az Úr nem engedi meg, hogy hazatérjek. Ezek a szavak csengtek fülembe: Közel van az Úr napja! De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? Szívem ezt dobogta: „Őrizz meg, ó Uram, az éjszakában! Ne haljak meg bűnösen. Szánj meg, ments meg!” Most először próbáltam kifejteni gondolataimat fivéremnek, Robertnek, aki két évvel volt idősebb nálam. Megmondtam neki, hogy nem merek pihenni, sem aludni, míg meg nem bizonyosodom arról, hogy Isten megbocsátotta bűneimet. Fivérem nem válaszolt rögtön, de hallgatásának oka rövidesen világossá vált előttem. Sírt, mert együtt érzett gyötrelmemmel. Ez még nagyobb bizalomra serkentett iránta. Megmondtam neki, hogy amikor az élet oly súlyos tehernek tűnt előttem, meg akartam halni. De most rémülettel töltött el a gondolat, hogy jelen bűnös állapotomban meghalhatok, és örökre elveszhetek. Megkérdeztem tőle, mit gondol, ha az éjjelt küzdelmes imával töltöm, az Úr megőrizné-e életemet erre az éjszakára? Ezt válaszolta: „Azt hiszem, igen, ha hittel kéred. Én is imádkozni fogok érted, és magamért is. Ellen, amit ma este hallottunk, azt soha nem szabad elfelejtenünk!” Hazaértünk, és az éjjel hosszú óráinak nagy részét imával és könnyekkel töltöttem. Részben azért rejtettem el gondolataimat barátaim előtt, nehogy csüggesztő szavakat halljak válaszul. Reményem oly kicsi volt, s a hitem oly erőtlen, hogy attól tartottam, ha más is hasonlóan kedvezőtlen színben látja helyzetemet, kétségbeesésbe zuhannék. Ennek ellenére vágytam arra, hogy valaki megmondja, mit kell tennem, hogy megmeneküljek; milyen lépéseket tegyek, hogy találkozzam Üdvözítőmmel,

7/308 oldal


és teljesen átadjam magamat az Úrnak. Komoly dolognak tartottam a kereszténységet, és tudtam, hogy valami különös erőfeszítést követel tőlem. Hónapokon át ebben az elmeállapotban vesztegeltem. Szüleimmel rendszeresen részt vettem a metodista istentiszteleteken, de amióta érdeklődtem Krisztus közeli eljövetele iránt, eljártam a Casco utcai összejövetelekre is. A következő nyáron szüleim elutaztak a Maine állambeli Buxtonba, a metodista tábori összejövetelre, s engem is magukkal vittek. Eltökéltem, hogy buzgón keresni fogom ott az Urat, és ha lehetséges, elnyerem bűneim bocsánatát. Szívem nagyon vágyott a hitből fakadó keresztény reményre és békére. Igen felbátorodtam, amikor a következő szövegen alapuló igehirdetést hallottam: „Ekképpen megyek be a királyhoz”, „s ha azután elveszek, hát elveszek.” (Eszt 4,16) A szónok a remény és félelem között ingadozókról szólt, akik bár szeretnének menekülni bűneiktől, és elnyerni Krisztus bűnbocsátó szeretetét, de akiket félénkségük és a szívtelenségtől való félelem kétségek közt hánykolódva tart. Ezeknek tanácsolja, hogy adják át magukat Istennek, s halogatás nélkül bízzák magukat könyörületére. Rájönnek majd, hogy a kegyelmes Megváltó készen áll nekik ajándékozni a könyörület jogarát, mint Ahasvérus ajánlotta fel Eszternek kedvezése jelét. A bűnösnek, mikor reszketve áll az Úr jelenlétében, nem kell mást tennie, mint kinyújtani a hit kezét, és megérintenie a kegyelem jogarát. Ez az érintés biztosítja számukra a bűnbocsánatot és békét. Akik arra várnak, hogy érdemeseknek tudják magukat Isten kegyelmére, mielőtt rászánnák magukat, hogy igényt tartsanak ígéreteire, végzetes hibát követnek el. Csakis Jézus tisztíthat meg bűneinktől, egyedül Ő bocsáthatja meg vétkeinket. Urunk szavát adta, hogy meghallgatja kéréseinket, s válaszol a hittel hozzá folyamodók imáira. Sokan azt képzelik, hogy valami csodálatos erőfeszítést kell tenniük, hogy elnyerjék Isten tetszését. Holott hiábavalóság minden magunkra támaszkodás. A bűnös csak úgy válhat Isten reményteljes, hívő gyermekévé, ha hit által közösségre lép Krisztussal. Ezek a szavak megnyugtattak, és megmondták, mit kell tennem, hogy megmeneküljek. Ettől kezdve világosabban láttam utamat, kezdett eloszlani a sötétség. Őszintén kerestem bűneim bocsánatát, s minden erőmmel igyekeztem teljesen átadni magamat az Úrnak. Mégis gyakran kétségbe estem, mert nem tapasztaltam azt a lelki elragadtatást, melyet Isten tetszése bizonyítékának tartottam. Enélkül nem mertem megtértnek tartani magam. Igen rászorultam arra, hogy valaki megmagyarázza az egész folyamat egyszerűségét! Míg a többiekkel az oltár előtt térdeltem, szívem ezt kiáltotta: „Jézus, segíts, ments meg, mert elveszek! Meg nem szűnök könyörögni, míg meg nem hallod imámat, és meg nem bocsátod bűneimet!” Erősebben éreztem segítségre szoruló állapotomat, mint valaha. Ahogy ott térdeltem, és imádkoztam, a teher lehullt rólam, és a szívem megkönnyebbült. Először megriadtam, és próbáltam újra felvenni magamra a gyötrelem terhét. Azt gondoltam, hogy nincs jogom örülni, és boldognak lenni. Jézus mégis nagyon közel látszott lenni hozzám. Minden bánatommal, balszerencsémmel és próbáimmal hozzáfordultam, ahogy az ínségesek jöttek hozzá, amikor a földön járt. Az a drága bizonyosság költözött szívembe, hogy megértette egyéni megpróbáltatásaimat és együtt érzett velem. Soha nem felejtem el Jézus szánakozó gyöngédségét irántam, aki olyan érdemtelen voltam figyelmére. Ahogy az imádkozók között térdeltem, többet tanultam Krisztus isteni jelleméről, mint bármikor azelőtt. Az egyik hívő asszony hozzám lépett, és megkérdezte: Drága gyermekem, megtaláltad Jézust? De mielőtt felelni tudtam volna, felkiáltott: Igen, megtaláltad, békéje éltet, látom az arcodon! Ismételten felvetettem magamban a kérdést: ez a megtérés? Nem tévedek? Túl értékesnek tűnt, hogy magamnak igényeljem, túl fenséges kiváltságnak. Bár igen félénk voltam ahhoz, hogy nyíltan megmondjam, tudtam, hogy az Üdvözítő megáldott és megbocsátotta bűneimet. Nem sokkal ezután az összejövetel véget ért, s mi hazaindultunk. Fejem a hallott igékkel és imákkal volt tele. Az egész természet mintha megváltozott volna. Az összejövetel alatt felhős volt az ég; majdnem az egész idő alatt ömlött az eső. Gondolataim összhangban álltak az időjárással.

8/308 oldal


Most viszont ragyogóan sütött a nap, fénnyel, meleggel árasztva el a földet. A fák és a fű zöldebb, az ég mélyebb kék volt. A föld ragyogni látszott Isten békéjétől. Ugyanígy volt bensőmben is. Az igazságosság napjának sugarai áthatoltak értelmem felhőin, sötétségén, és elűzték a homályt. Azt gondoltam, hogy mindenkinek meg kellene békülnie Istennel, és be kellene fogadnia Szentlelke tevékenységét. Amire csak ránéztem, mintha minden megváltozott volna. A fák megszépültek, a madarak édesebb énekeket zengtek, mint valaha. Mintha csak a Teremtőt dicsérték volna. Nem volt kedvem beszélgetni, mert féltem, hogy elmúlik e boldogság, és elveszítem Jézus szeretetének drága bizonyítékát. Amikor Portlandben a házunkhoz közeledtünk, munkások dolgoztak az utcán. Közönséges dolgokról beszélgettek, de Isten dicsőítésén kívül süket voltam mindenre. Szavuk mintha hálaadó köszönet, és örömteli dicséret lett volna. Anyámhoz fordultam, és megkérdeztem: miért dicsőítik Istent ezek az emberek, hiszen ott sem voltak a tábori összejövetelen? Nem értettem, miért futotta el anyám szemét a könny, és miért ült gyöngéd mosoly az arcán, egyszerű szavaim hallatára. Saját hasonló élménye jutott eszébe. Anyám nagyon szerette a virágokat; örömét lelte ápolásukban. Széppé és kellemessé tette a családi házat gyermekei számára. De nekem sohasem volt olyan szépséges a kertünk, mint aznap. Minden virágban, bimbóban és bokorban Jézus szeretetének kifejezését láttam. Szépségük némán hirdette Isten szeretetét. Gyönyörű virág nőtt a kertben, Sáron rózsája volt a neve. Emlékszem, hogy odamentem hozzá, és tisztelettel érintettem meg a gyengéd szirmokat. Szentnek látszottak akkor szememben. Szívem túláradt a gyengédségtől és szeretettől Isten e teremtett dolgai iránt. A földet díszítő virágokban isteni tökéletességet láttam. Ő gondoskodott róluk, s mindent látó szeme rajtuk volt. Ő teremtette és nevezte jónak ezeket. „Ha ennyire szereti a virágokat, melyeket szépséggel ruházott fel, s így gondoskodik róluk, mennyivel gyengédebben fogja őrizni gyermekeit, akiket a maga képmására teremtett” – gondoltam. Halkan újra elmondtam: „Isten gyermeke vagyok. Szerető gondoskodással vesz körül. Engedelmes leszek, és semmivel sem szomorítom meg őt, hanem dicsérni fogom drága nevét, és őt magát mindig szeretni fogom.” Életem más fényben tűnt fel előttem. A gyermekkoromat elsötétítő sérülés mintha javamra, könyörületből sújtott volna, hogy elfordítsa szívemet a világtól, s annak valódi megelégedést nem nyújtó élvezeteitől, és a menny maradandó örömei felé hajlítsa. Röviddel a tábori összejövetelről való visszatértünk után, néhányunkat tagjelöltnek vettek fel a gyülekezetben. Nagyon sokat gondolkoztam a keresztségről. Bár fiatal voltam, tudtam, hogy a Szentírás a keresztségnek csak egyetlen módját szentesíti, az alámerítést. Néhány metodista testvérnő hiába igyekezett meggyőzni, hogy a meghintés a Biblia keresztsége. A metodista lelkész beleegyezett, hogy alámerítse azokat, akik lelkiismeretük szerint ezt a módot kívánják, bár közölte, hogy a meghintés ugyanolyan kedves Isten előtt. Végül kitűzték az ünnepélyes szertartás időpontját. Szeles időben mentünk le a tengerre, hogy megkeresztelkedjünk. Tizenketten voltunk. Jókora hullámok csapdosták a partot, de amikor felvettem a súlyos keresztet, békém olyan volt, mint a folyóvíz. Mikor felemelkedtem a vízből, erőm csaknem cserbenhagyott, mert az Úr hatalma nyugodott meg rajtam. Úgy éreztem, hogy mostantól fogva nem tartozom a világhoz, a vizes sírból új életre támadtam fel. Aznap délután tagként üdvözöltek a gyülekezetben. Fiatal nő állt mellettem, aki szintén gyülekezeti tagságra várt. Békés voltam és boldog, amíg észre nem vettem, hogy arany gyűrűk ragyogtak az ujján, a fülében pedig nagy, feltűnő pár fülbevaló volt. Majd észrevettem, hogy művirágok és költséges szalagcsokrok díszítik kalapját. Lehűtötte örömömet a hiúságnak ez a megnyilvánulása oly valakiben, aki azt állította, hogy a szelíd és alázatos szívű Jézus követője.

9/308 oldal


Vártam, hogy lelkészünk majd halkan megdorgálja, vagy tanáccsal látja el a testvérnőt. De mintha észre sem vette volna feltűnő megjelenését, nem intette meg. Mindkettőnket kézszorítással fogadott a közösségbe. Krisztus képviselője kezébe fogta az ékszerek díszítette kezet, és mindkettőnk nevét beírták a gyülekezet könyvébe. Ez az eset nagyon megzavart, megpróbált. Eszembe jutott az apostol szava: „Kívánom, hogy az asszonyok tisztességes ruhát viseljenek, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat, ne bodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhával, hanem mint istenfélő asszonyokhoz illik, jótettekkel.” (1Tim 2,9-10) Azok, akiket buzgó kereszténynek tartottam, s akik sokkal tapasztaltabbak voltak, mint én, semmibe látszottak venni ez ige tanítását. A világ fényűző ruházkodásának utánzása, ha tényleg olyan bűnös dolog, mint feltételeztem, ezek a keresztények bizonyosan tudnának róla, és alkalmazkodnának a Biblia mértékéhez. Ennek ellenére eltökéltem, hogy követni fogom meggyőződésemet. Akárhogy néztem a dolgot, az örömüzenet lelkületével ellenkezőnek tartottam, ha Isten adta időnket és javainkat személyünk díszítésére fordítjuk, holott az alázat és az önmegtagadás jobban illenek azokhoz, akiknek bűne Isten Fiának végtelen áldozatába került.

3. Reményvesztettség 1842. júniusában William Miller a második előadássorozatát tartotta Portlandben. Nagy kiváltságnak tekintettem, hogy meghallgatom az előadásokat, mert csüggedés vett rajtam erőt, és nem tartottam magam felkészültnek, hogy találkozzam Megváltómmal. Ez a második előadássorozat sokkal nagyobb izgalmat keltett a városban, mint az első. A különböző felekezetek – kevés kivétellel –, mivel bezárták templomajtóikat Miller előtt, számos szószékről igyekeztek leleplezni Miller előadásainak állítólagos vakbuzgó tévedéseit. Ennek ellenére aggódó tömegek hallgatták előadásait. Sokan be sem fértek a házba. Miller hallgatósága szokatlanul csöndes és figyelmes volt. Előadásai nem voltak szóvirágokkal ékesek vagy szónokiasak, hanem világosak és megdöbbentő tények feltárásai, amely felrázták hallgatóit a hanyag közönyből. Megállapításait és következtetéseit a Szentírással támasztotta alá. Oly meggyőző erő kísérte szavait, mely az igazság nyelveként hatott. Udvarias volt és megértő. Mikor minden ülést elfoglaltak a házban, és a dobogó és a szószék körül is megtelt a hely, Miller felkelt az asztal mellől, végigment a sorok között, majd néhány erőtlen öregembert vagy idős nőt kézen fogott és helyet talált nekik, azután visszatért a dobogóra és folytatta előadását. Valóban méltán nevezték őt Miller atyának, mivel éberen gondoskodott azok felől, akik igénybe vették a szolgálatait. Szeretetteljes modora, derűs természete és gyengéd szíve volt. Előadása lekötötte a figyelmet. Intései – akár hitvalló keresztényeknek, akár a megátalkodottaknak szólt – helyénvalók és erőteljesek voltak. Az összejöveteleken gyakran olyan ünnepélyesség lett úrrá, hogy fájdalmas volt. Sokan hajlottak a Szentlélek meggyőző erejére. Ősz férfiak és koros nők keresték reszkető léptekkel a bűnbánók padját. Beszéde mélyen felkavarta az érett embereket, ifjakat és gyermekeket egyaránt. Az ima oltárától sóhajok, sírás és Isten dicsőítése hangzott. Hittem Isten szolgájának szavaiban, és a szívem fájt, amikor ellene támadtak vagy kigúnyolták azokat. Gyakran eljártam az előadásokra. Meggyőződésemmé vált, hogy Jézus rövidesen eljön az ég felhőiben, ám nagyon aggasztott a kérdés, hogy készen leszek-e a találkozásra. Eszem szüntelen a szív megszentelődésén időzött. Mindenekfelett vágytam elnyerni e nagy áldást, és meggyőződni arról, hogy Isten egészen elfogadott.

10/ 308 oldal


A metodistáknál sokat hallottam a megszentelődésről. Láttam olyanokat, akik a nagy lelki izgalom hatása alatt elvesztették testi erejüket és hallottam, hogy ezt nevezték megszentelődésnek. De nem tudtam, mi szükséges ahhoz, hogy valaki teljesen Istennek szentelje magát. Keresztény barátaim így szóltak: „Most higgy Jézusban! Hidd, hogy most elfogad!” Próbáltam ezt tenni, de lehetetlennek találtam elhinni, hogy oly áldásban részesültem, melynek – úgy gondoltam – egész lényemet fel kellene villanyoznia. Csodálkoztam szívem keménységén, hogy képtelen vagyok elérni a másokban megnyilvánult lelkesedést. Úgy látszott más vagyok, mint ők, s örökre kizártak szívem szentségének tökéletes öröméből. Zavaros fogalmam volt a megigazulásról és megszentelődésről. E két állapotot külön valónak és egymástól megkülönböztethetőnek tekintettem. Mégsem tudtam, mi a különbség közöttük, és a két szót sem értettem meg. A lelkészek magyarázatai csak növelték a nehézségeket. Képtelen voltam magaménak mondani az áldást, s kíváncsi voltam, hogy az csak a metodisták között létezik-e, vagy pedig azzal, hogy részt veszek a Krisztust váró összejöveteleken nem magam zárom-e el magam attól, amire mindenekfelett vágyom: Isten megszentelő Lelkétől? Mégis, megfigyeltem, hogy néhányan – akik állították, hogy megszentelődtek –, keserű lelkületről tettek tanúságot, amikor Krisztus közeli eljövetelére terelődött a szó. Ez nem látszott a megszentelődés jelének, amelyet vallottak. Nem értettem, hogy a lelkészek miért ellenzik oly erősen Krisztus közeli eljövetelének tanítását. A meggyőződés hirdetését megújulás követte, s a legodaadóbb lelkészek és tagok igazságként fogadták el. Úgy véltem, hogy akik őszintén készen állnak elfogadni jövetelének hírét, örülnek közelségének. Azt gondoltam, hogy csak a megigazulásra tarthatok igényt. Azt olvastam Isten Igéjében, hogy aki szentté nem lesz, nem látja meg Istent. Van azon kívül magasabb állapot, amelyet feltétlenül el kell érnem, mielőtt biztos lehetek az örök életben. Meg nem szűntem kutatni e tárgyat, mert hittem, hogy Krisztus hamarosan eljön, s féltem, hogy készületlenül talál. A kárhoztatás szavai csöngtek fülembe éjjel és nappal. Szüntelen ezzel a kérdéssel ostromoltam Istent: Mit tegyek, hogy megmeneküljek? Isten igazságszolgáltatása eltakarta előlem könyörületét és szeretetét. Arra tanítottak, hogy higgyek az örökké égő pokolban. Fejemben örökké az a rémítő gondolat járt, hogy bűneim túl nagyok, hogy megbocsáthatók legyenek, s hogy örökre el kell vesznem. Az elkárhozottakról hallott ijesztő szavak mélyen elmémbe vésődtek. A lelkészek élénk színekkel ecsetelték az elkárhozottak állapotát. Azt tanították, hogy Isten csak azokat szándékozik megmenteni, akik megszentelődtek. Pillanatra sem veszi le rólunk a szemét. Minden bűnt feljegyez, és minden bűnt igazságosan meg is büntet. Isten maga vezeti e könyveket a végtelen bölcsesség pontosságával, s minden elkövetett bűnt pontosan bejegyez ellenünk. Úgy festették le Sátánt, mint aki ég a vágytól, hogy megragadja áldozatát, s a kínszenvedés legnagyobb mélységeire vesse, hogy ujjonghasson szenvedéseiken az örökké égő pokol rémületei közepette, ahol évezredek gyötrelme után a vergődő áldozatokat felszínre vetik a heves fújtatók. Akkor így sikoltoznak: „Meddig még, Uram, meddig?” S a felelet leviharzik a mélységbe: „Az örökkévalóságon át!” Az olvadt hullámok aztán újra elnyelik az elveszettet, magukkal víve őt a tűztenger örökké forrongó mélységeibe. Mikor e leírásokat hallgattam, képzeletem annyira működésbe lépett, hogy kivert a verejték, és alig bírtam elfojtani a jajszót, mert mintha már éreztem is volna a kárhozat kínjait. A lelkész azután rendszerint az élet bizonytalanságán időzött. Egyik percben itt lehetünk, a másikban a pokolban. Vagy egyik pillanatban a földön, a másikban a mennyben. Melyiket választjuk? A tüzes tavat, az ördögök társaságát, vagy a menny áldásait, s az angyalok barátságát? Az elveszettek jaját és átkozódását hallgatnánk-e inkább az örökkévalóságon át, vagy Jézus énekeit zengenénk-e szívesebben Isten királyi széke előtt?

11/308 oldal


Zsarnoknak mondták mennyei Atyánkat, aki örömét leli a kárhozottak kínjaiban, nem pedig a bűnösök gyengéd, szánakozó barátjának, aki minden értelmet fölülmúló szeretettel szereti teremtményeit, és meg kívánja menteni őket országa számára. Nagyon érzékeny voltam. Irtóztam attól, hogy bármilyen élőlénynek fájdalmat okozzak. Fájt a szívem, amikor láttam, hogy valaki bántalmazza az állatokat. Talán azért éreztem együtt a szenvedőkkel, mert magam is meggondolatlan kegyetlenség áldozata voltam, aminek szomorú gyermekkorom lett a következménye. De mikor az a gondolat fészkelte magát fejembe, hogy Isten örömét leli a maga mására alkotott teremtményei kínjában – a sötétség fala látszott elválasztani tőle. Mikor arra gondoltam, hogy a mindenség alkotója a pokolba veti a gonoszokat, hogy az örökkévalóság véget nem érő korain át égjenek, szívem rémülten riadt vissza, a kétségbeesés környékezett, vajon ez a kegyetlen és zsarnok lény fog megmenteni a bűntől? Arra a következtetésre jutottam, hogy az elkárhozott bűnös sorsa vár rám. El kell majd viselnem a pokol lángjait örökre, míg Isten maga létezni fog. Ez a gondolat befészkelte magát a fejembe, s attól tartottam, hogy megbolondulok. Irigyeltem az állatokat, mert nem volt lelkük, amit haláluk után büntetni lehetne. Sokszor azt kívántam, hogy bár meg se születtem volna. Teljes sötétség telepedett rám, és nem láttam kiutat. Ha valaki elém tárta volna az igazságot, amint most ismerem, nagy bizonytalanságból és bánattól mentett volna meg. Ha többet időztek volna Isten szeretetén, és kevesebbet szigorú igazságosságán, arra ihlettek volna, hogy szép és dicső jelleméért mélyen és odaadóan szeressem a Teremtőt. Arra gondolok néha, hogy sok embert azért kellett beszállítani az elmegyógyintézetbe, mert hasonló élményeken mentek át. Lesújtotta lelkiismeretüket a bűntudat, és reszketeg hitük nem merte igényelni Isten megígért bocsánatát. Addig beszéltek nekik a hagyományos pokolról, míg a vér megfagyni nem látszott ereikben, és a kép be nem véste magát emlékezetük tábláira. Akár ébren, akár alva előttük táncolt az ijesztő kép, míg a valóság bele nem veszett a képzeletbe, míg nem láttak mást, csak a költött pokollángnyelveit, nem hallottak mást, csak a kárhozottak sikoltásait. Az értelem trónját veszítette, az agy megtelt a borzalmas álom vad képzelgéseivel. Az örök pokol hirdetői jól tennék, ha jobban szemügyre vennék e könyörtelen hit szerzőjét. Sohasem imádkoztam nyilvánosan; az imaórákon is csak néhány félénk szót rebegtem el. Most arra gondoltam, hogy kis társas összejöveteleinken kellene imában keresnem Istent. De nem mertem, mert féltem, hogy belezavarodok, és nem tudom kifejezni gondolataimat. Ám ez a kötelesség oly mélyen belevésődött az elmémbe, hogy titkos imám Isten gúnyolásának tűnt, mivel nem engedelmeskedtem akaratának. Kétségbeesés lett úrrá rajtam, s három hosszú héten át nem hatolt be fénysugár a körülöttem terjengő sötétségbe. Értelmem szenvedése nagyon is élénk volt. Néha egész éjjel sem mertem lehunyni szememet, megvártam, míg ikernővérem elaludt, halkan kiszálltam az ágyból, letérdeltem, és oly néma kínok között imádkoztam, amelyeket le sem lehet írni. Az örökké égő pokol rémségei szüntelen előttem voltak. Tudtam, hogy nemsoká élhetek így, s nem mertem meghalni, osztozni a vétkes borzasztó sorsában. Nagyon irigyeltem azokat, akik tudták, hogy Isten elfogadta őket! Mily értékes volt gyötrődő lelkem előtt a keresztény reménység! Gyakran csaknem az egész éjszakát térdemen töltöttem, nyöszörögve s reszketve a leírhatatlan kínok és reménytelenség miatt. Uram, könyörülj rajtam! – esedeztem, s akár a szegény vámos, nem mertem égre emelni tekintetemet, hanem a padlóra borultam. Nagyon lefogytam és elgyöngültem, de senkinek se szóltam szenvedéseimről és kétségbeesésemről. Mialatt ilyen reményvesztett voltam, álmot láttam, ami mély benyomást tett rám. Templomot láttam, ahova sokan sereglettek. Mikor az idő lejár, csak aki a templomba siet, az menekül meg. Aki kívül marad, örökre elveszett. A sokaság a templom körül intézte ügyeit. Kinevették és kigúnyolták a templomba lépőket, és azt mondták nekik, hogy a templom biztonsága csak ravasz ámítás, valójában nem fenyeget veszély. Néhányat még meg is ragadtak, hogy megakadályozzák menekülésüket.

12/ 308 oldal


A gúnytól félve azt gondoltam, legjobb lesz, ha várok, míg a tömeg szétszéled, vagy észrevétlenül besurranhatok. De a tömeg nem ritkult, hanem még sűrűbb lett. Attól tartva, hogy elkésem, sietve magam mögött hagytam otthonomat, és tülekedtem át a tömegen. Aggodalmamban, hogy a templomhoz érjek, észre sem vettem a tömeget, nem is gondoltam velük. Az épületbe lépve láttam, hogy az óriási templom egyetlen hatalmas oszlopon nyugszik, melyhez vérző, megsebzett bárány volt kötve. A jelenlevők tudták, hogy miattuk sebesítették meg. Mindnek a bárány elé kellett lépnie, s bevallani a bűneit. Közvetlenül a bárány előtt magas padok sorakoztak. Boldog emberek ültek ott. Mintha a menny fénye ragyogott volna arcukra. Istent dicsőítették, s az örömteli hálaadás énekeit zengték, mely az angyalok zenéjéhez hasonlított. Ők már előzőleg a bárány elé járultak, bevallották bűneiket, bocsánatot nyertek, s most örömteli várakozással valamilyen boldog eseményre vártak. Még az épületbe beléptem után is félelem és szégyenérzet fogott el, hogy mindenki szeme láttára meg kell alázkodnom. De mintha valaki kényszerített volna, hogy előre haladjak. Lassan megkerültem az oszlopot, hogy a bárány elé kerüljek. Ekkor harsona harsant, a templom megrázkódott, s diadalkiáltás szállt fel az összegyűlt szentek ajkáról. Félelmetes ragyogás világította be az épületeket, majd szuroksötétség nyelt el mindent. A boldog csoport mind egy szálig eltűnt, és egyedül maradtam az éj csöndes rémületével. Kínlódó aggyal ébredtem, s alig tudtam meggyőzni magam, hogy csak álmodtam. Vesztem bizonyosnak tűnt, s mintha az Úr Lelke örökre, végleg elhagyott volna. Röviddel ezután másik álmot láttam. Mintha szánalmas kétségbeesés ült volna meg, arcomat kezembe hajtva elmélkedtem: Ha Jézus a földön járna, elmennék hozzá, lába elé vetném magam, s elmondanám neki összes kínomat. Nem fordulna el tőlem, megkönyörülne rajtam, s én mindig szeretném és szolgálnám őt. Mikor gondolataimban idáig jutottam, kinyílt az ajtó, és szépséges személy lépett be rajta. Szánakozóan nézet rám, s megkérdezte: „Jézushoz szeretnél menni? Itt van, beszélhetsz vele, ha akarsz. Hozd a holmidat, és kövess.” Kimondhatatlan öröm töltött el, s boldogan szedtem össze apró holmijaimat, összes becses csecsebecséimet, s követtem kalauzomat. Meredek és látszólag törékeny lépcsőhöz vezetett. Mikor felfelé indultam óvott, hogy nézzek mindig felfelé, nehogy elszédüljek, leessek. A kapaszkodók közül sokan lehulltak, mielőtt felértek volna. Végre felértünk a lépcső tetejére; ott álltunk az ajtó előtt. Kalauzom hátraszólt, hogy tegyek le mindent, amit magammal hoztam. Vidáman raktam le holmimat. Akkor kitárta előttem az ajtót, s betessékelt. Ott találtam magamat Jézus előtt. Lehetetlen volt fel nem ismerni a gyönyörű arcot. A jóindulat és fenség kifejezése senki másé nem lehetett. Mikor rám emelte tekintetét, rögtön tudtam, hogy ismeri életem minden eseményét, sőt összes benső gondolataimat és érzéseimet is. Próbáltam elrejtőzni tekintete elől, mert nem tudtam elviselni kutató tekintetét, de ő mosolyogva lépett közelebb, kezemre fektetve kezét, így szólt: „Ne félj!" Édes hangja soha nem ismert boldogságra élesztette szívemet. Örömömben szólni se tudtam, hanem túláradó érzésekkel borultam lábához. Míg tehetetlenül ott hevertem, a szépség és a dicsőség jelenetei vonultak el előttem. Mintha elérkeztem volna a menny biztonságába és békéjébe. Végül erőm visszatért. Fölálltam. Jézus szerető tekintete még mindig rajtam nyugodott, s mosolya örömmel töltötte be lelkemet. Jelenléte szent tisztelettel és kimondhatatlan szeretettel töltött el. Vezetőm most kitárta az ajtót, s mindketten kiléptünk. Rám szólt, hogy szedjem össze holmimat. Azután szorosan felgöngyölített zöld zsinórt adott át. Utasított, hogy helyezzem a szívem fölé, s mikor Jézust akarom látni, vegyem ki keblemből, s nyújtsam a leghosszabbra. Intett, hogy ne hagyjam sokáig használatlanul, nehogy összecsomózódjon, s nehéz legyen kibogozni. Szívem fölé tettem a zsinórt, s boldogan lépkedtem le a keskeny lépcsőn. Dicsértem az Urat, s akivel találkoztam, mindenkinek elmondtam, hol találhatják Jézust. Az álom reményt gyújtott bennem. A zöld zsinór a hitet jelentette számomra, s az Istenben bízás szépsége s egyszerűsége kezdett kivilágosodni lelkemben.

13/ 308 oldal


Ezután elmondtam anyámnak összes bánatomat és kétségeimet. Gyöngéden együtt érzett velem, s bátorított. Azt tanácsolta, forduljak Stockman vénhez, aki akkoriban Jézus eljövetelét hirdette Portlandben. Nagyon bíztam benne, mert Krisztus odaadó szolgája volt. Meghallgatott, majd könnyes szemmel fejemre tette a kezét: „Ellen, te még gyerek vagy. Tapasztalatod egyedülálló fiatal korodhoz képest. Jézus valamilyen különös munkára készít fel téged.” Azt mondta, hogy még ha idősebb lennék is, s ily kétségek és reményvesztettség gyötörne, állítja, hogy tudja, van reménység Jézus szeretete által. Szenvedésem határozottan bizonyítja, hogy az Úr Lelke küzdött velem. Azt mondta, hogy amikor a bűnös megkeményedik bűnösségében, nem fogja föl vétkének iszonyúságát, hanem azzal álltatja magát, hogy helyesen cselekszik, nem fenyegeti veszély. Az Úr Lelke elhagyja, s gondtalan, közönyös vagy vakmerően kihívó lesz. Ez az istenfélő férfi beszélt nekem Isten szeretetéről tévelygő gyermekei iránt. Ahelyett, hogy örülne pusztulásuknak, magához vágyik vonzani őket egyszerű hit és bizalom által. Ecsetelte előttem Krisztus nagy szeretetét, és a megváltás tervét. Megemlítettem gyermekkori balesetemet. Valóban súlyos szerencsétlenség volt, mondta, de intett, higgyem, hogy az Atya nem vonta meg tőlem szerető kezét. Higgyem, hogy az eljövendő életben – amikor eltűnik az agyamat borító homály – fel fogom ismerni a gondviselés előrelátását, mely most oly kegyetlennek és titokzatosnak tűnt. Jézus mondta tanítványainak: „Te azt most nem érted... de ezután majd megérted.” A dicső jövőben nem látunk többé homályosan, mintegy réztükrön át, hanem szemtől szembe látjuk Isten szeretetének titkait. „Menj szabadon, Ellen!” – mondta – „Térj otthonodba. Bízzál Jézusban, mert nem vonja vissza szeretetét egyetlen igaz keresőtől sem.” Majd buzgón imádkozott értem. Bizonyos voltam benne, hogy Isten figyelembe veszi szentjének imáját, még ha az én alázatos kéréseimet nem is hallotta meg. Megnyugodva mentem haza. Stockman véntől néhány perc alatt többet tanultam Isten szeretetéről s szánakozó gyöngédségéről, mint a valaha is hallott összes igehirdetésből s intésekből. Hazamenet újra az Úr elé járultam. Megígértem, hogy megteszek és elviselek bármit, amit kíván tőlem, csak azt kérem, hogy Jézus mosolya vidítsa fel szívemet. Most ugyanaz a kötelesség tárult elém, mely azelőtt nyugtalanított – vegyem fel keresztemet Isten összegyűlt népe előtt. Nem sokáig váratott magára a lehetőség; aznap este imaóra volt, ahova el akartam menni. Reszketve térdeltem, míg a többiek sorra imádkoztak. Miután néhányan imádkoztak, mielőtt tudtam volna, mit teszek, én kezdtem könyörögni. Isten ígéretei, mint megannyi drágagyöngy sorakoztak elém, melyek mienk lehetnek, ha kérjük őket. Míg imádkoztam, a lelkemre oly sokáig nehezedő teher és kín eltűnt, s az Úr áldása szállt rám, akár a gyönge harmat; szívem mélyéből dicsőítettem Istent. Nem voltam többé tudatában annak, ami körülöttem történik, csak Jézus és az ő dicsősége élt bennem. Isten Lelke oly erővel nyugodott meg rajtam, hogy haza se tudtam menni. Mire másnap hazaértem, nagy változás ment végbe bennem. Alig tudtam elhinni, hogy ugyanaz vagyok, aki tegnap délután ment el hazulról. Ez a Biblia-szöveg járt fejemben: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.” Szívem tele volt boldogsággal, s halkan ismételgettem e szavakat. Mennyei Atyánkról alkotott nézetem megváltozott. Most, mint szerető, gyöngéd szülőre tekintettem rá, nem pedig szigorú zsarnokra, aki vak engedelmességet követel az embertől. Szívem mély és lángoló szeretettel telt meg iránta. Az engedelmesség örömnek látszott, szolgálatát végezni pedig élvezetnek. Nem felhozott árnyék a világosságon, mely kijelentette nekem Isten tökéletes akaratát. Bizonyos voltam, hogy az Üdvözítő bennem lakik, rájöttem annak igazságára, amit Krisztus mondott: „Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” Békém és boldogságom annyira ellentétben állt előző szomorúságommal és gyötrelmemmel, hogy úgy éreztem magam, mintha a pokolból mentettek volna ki, s a mennyországba kerültem volna.

14/ 308 oldal


Még balesetemért is dicsérni tudtam Istent – noha életem nagy megpróbáltatása volt – mivel az örökkévalóságra rögzítette gondolataimat. Természettől fogva büszke és nagyravágyó voltam. Ha nem esett volna meg rajtam ez a fájó szerencsétlenség, mely bizonyos fokig elszakított a világ diadalaitól és hiábavalóságaitól, nem hajlottam volna arra, hogy Jézusnak adjam szívemet. Hat hónapig egyetlen felhő sem vonult át gondolataimon, s egy felismert kötelességet sem hanyagoltam el. Egyedüli célom Isten akaratának teljesítése volt. Folyvást Jézust és a mennyet forgatni eszemben. A világos kép, melyet az elfedezésről és Krisztus munkájáról alkottam, csodálatra és elragadtatásra késztetett. Nem írom le további gondolataimat. Elég annyi, hogy a régiek elmúltak, minden újjá lett. Egyetlen felhő sem zavarta meg tökéletes boldogságomat. Vágytam Krisztus szeretetéről szólni, viszont nem kívántam közönséges dolgokról beszélni. Szívem annyira megtelt Isten szeretetével, s a minden értelmet felülmúló békével, hogy csak elmélkedésnek és imának éltem. Aznap este, miután a nagy áldásban részesültem, elmentem az adventista összejövetelre. Mikor arra került a sor, hogy Krisztus követői Krisztus mellett szólaljanak föl, nem tudtam csöndben maradni. Fölálltam, s elmondtam élményemet. Egy gondolatot sem terveztem előre. Ennek ellenére Krisztus irántam való szeretetének egyszerű története folyékonyan pergett ajkamról, s szívem oly boldog volt, hogy megszabadult sötét kétségbeesésétől, hogy nem is láttam a körülöttem ülő embereket, hanem mintha egyedül lennék Istennel. Nem esett nehezemre kifejezni békémet és boldogságomat, csak hálakönnyeim fojtották el hangomat, mikor a csodálatos szeretetről szóltam, melyet Jézus mutatott meg nekem. Stockman vén is jelen volt. Nemrég mély kétségbeesésben látott. Külsőm és gondolataim hatalmas változása megérintette szívét. Hangosan sírt, együtt örült velem, dicsőítette Istent gyöngéd könyörületességének és szerető jóságának bizonyítékáért. Röviddel az után, hogy e nagy áldást elnyertem, összejövetelen vettem rész a keresztény gyülekezetben, ahol Brown vén volt a lelkipásztor. Meghívtak, hogy mondjam el élményemet, s nemcsak hogy szabatosan tudtam beszélni, hanem boldoggá tett, hogy elmondhatom Jézus szeretetének egyszerű történetét, az örömöt, hogy Isten elfogadott. Amint elcsendesült szívvel és könnyes szemmel beszéltem, úgy látszott, mintha a hálaadás az ég felé vonzana. Az Úr csillapító ereje szállt az összejövetelre. Sokan sírtak, és dicsőítették Istent. Felszólították a bűnösöket, hogy akik szeretnék, hogy imádkozzanak értük azok álljanak fel, amit sokan meg is tettek. Oly hálás voltam Istennek a rám árasztott áldásért, hogy szerettem volna, ha mások is részesülnek e szent örömben. Szívemen hordoztam azokat, akik az Úr helytelenítése és bűntudat alatt görnyedtek. Mikor elmondtam élményemet, azt gondoltam, hogy senki ellene nem állhat Isten megbocsátó szeretete bizonyítékának, mely oly csodás változást vitt bennem végbe. Az igaz megtérés valósága oly tisztán állt előttem, hogy segíteni szerettem volna fiatal barátaimnak, eljutni a világosságra, s megragadtam minden alkalmat, hogy ilyen irányban hassak. Összejöveteleket beszéltem meg ifjú társaimmal, akik közül néhányan jóval idősebbek voltak nálam, s volt, aki már férjes vagy nős volt. Volt közöttük hiú és nemtörődöm. Élményem üres mesének tűnt nekik – nem hallgattak kéréseimre. De én eltökéltem, hogy soha meg nem szűnök erőfeszítéseket tenni, míg e drága lelkek, kinek sorsát annyira szívemen hordoztam, Istenhez nem térnek. Néhányszor egész éjjel buzgón imádkoztam azokért, akiket fölkutattam, és összegyűjtöttem, hogy fáradozzak értük és imádkozzak velük. Néhány kíváncsiságból jött el meghallgatni mondanivalómat. Mások azt gondolták, megkergültem, amiért oly kitartóan fáradoztam értük. Különösen azért, mert ők csak magukkal törődtek. Mégis minden összejövetelünkön folytattam az intéseket. Mindenkiért külön imádkoztam, amíg mindenki be nem hódolt Jézusnak, el nem ismerte megbocsátó szeretetének érdemeit. Mindnyájan Istenhez tértek. Álomban éjszakáról éjszakára mindig a lelkek megmentésén fáradoztam. Ilyenkor embereket láttam, akiket aztán felkutattam és imádkoztam velük. Egyetlen esetet kivéve, mindegyikük átadta magát az Úrnak. Sekélyes testvéreink azt gondolták, hogy túlzásba viszem az emberek megtéréséért

15/ 308 oldal


való buzgalmat, de az idő oly rövidnek látszott, hogy mindannak, akik az áldott halhatatlanság reményese volt, s aki várta Krisztus közeli eljövetelét, kötelessége volt megállás nélkül dolgoznia azokért, akik még mindig bűneikben éltek, s a romlás ijesztő szélén álltak. Noha igen fiatal voltam, világosan láttam a megváltás tervét, s személyes tapasztalatom oly kiemelkedő volt, hogy ha meggondoltam a dolgot, tudtam, hogy kötelességem továbbra is fáradozni a drága lelkek üdvösségéért, s imádkozni és minden kínálkozó alkalommal megvallani Krisztust. Mesterem szolgálatába ajánlottam egész lényemet. Jöjjön, aminek jönnie kell, eltökéltem, hogy keresni fogom Isten tetszését, s úgy élek, mint aki várja az Üdvözítő eljövetelét, s azt, hogy megjutalmazza a hűségeseket. Kis gyermeknek tartottam magamat, aki Istenhez, mint Atyjához megy megkérdezni: mit kívánsz, hogy cselekedjem? S mikor kötelességem világossá vált, legnagyobb boldogságom annak teljesítése volt. Néha különleges próbák értek. Tapasztaltabb testvérek igyekeztek visszatartani, lehűteni hitem lángolását. De mert Jézus mosolya ragyogta be életemet, s Isten szeretete égett szívemben, örömteli lélekkel folytattam utamat. Ahányszor csak eszembe jut fiatalkorom, fivérem lép gyöngéd emlékeim homlokterébe. Megosztotta velem reményeimet és félelmeimet, s odaadó szeretettel támogatott keresztény életemben. Egyike volt azoknak, akiket alig tudott megkísérteni a bűn. Természettől fogva hitbuzgó volt. Sohasem kereste az ifjak és élvhajhászok társaságát. Jobban kedvelte a keresztények közösségét, mert beszélgetésük az élet útjára tanította. Korához képest komoly volt. Gyöngéd és békés természete volt, s csaknem mindig vallásos gondolatok kötötték le. Akik ismerték, úgy mutattak rá, mint a fiatalok követendő példájára, az igaz kereszténység kegyességének és szépségének élő példaképére.

4. Kilépek a metodista egyházból Apám családja még mindig eljárt a metodista gyülekezetbe, s magánházakban tartott csoport összejöveteleket is. Egyik este fivéremmel, Roberttel mi is elmentünk. A vezető vén is ott volt. Mikor fivéremre került a sor, nagyon szelíden, de világosan arról beszélt, hogy teljesen fel kell készülnünk arra, hogy találkozzunk Üdvözítőnkkel, amikor hatalommal és dicsőséggel eljön az ég felhőiben. Mialatt beszélt, rendszerint sápadt arcán mennyei fény ragyogott. Lélekben környezte fölé látszott emelkedni, s úgy beszélt, mintha Jézus lenne jelen. Mikor engem szólítottak, felszabadultan, s szeretettel és békével teli szívvel kezdtem beszélni. Elmondtam, mennyit szenvedtem a bűntudattól, s végül hogyan nyertem el a régen kívánt áldást, mint vetettem magamat teljesen Isten akarata alá. Kifejeztem örömömet a fölött a hit fölött, hogy Üdvözítőnk rövidesen eljön, magával vinni gyermekeit. Ártatlanságomban azt gondoltam, hogy metodista testvéreim megértik gondolataimat, s együtt örvendeznek velem. De csalódnom kellett. Néhány testvérnő följajdult, zajosan mozgatta székét, s hátat fordított nekem. Nem tudtam elgondolni, mit vétettem ellenük, s rövidre fogtam beszédemet, mert éreztem helytelenítésük hidegségét. Mikor befejeztem, B vén megkérdezte, nem lenne-e jobb, ha hosszú, hasznos életet élhetnénk, jót tehetnénk másokkal, ahelyett hogy Jézus gyorsan eljöjjön, s elpusztítsa a szegény bűnösöket. Azt feleltem, hogy vágyom Jézus eljövetele után. Akkor véget vetne a bűnnek, s örökre örvendezhetnénk a megszentelődésnek. Nem lenne többé gonosz, aki kísértene és letérítene a helyes útról. Majd megkérdezte, nem szívesebben halnék-e meg békésen ágyamban, mint átessek a halhatatlanságba való elváltozás fájdalmán. Azt válaszoltam, hogy szeretném, ha Jézus eljönne, s magához venné gyermekeit; kész vagyok élni vagy meghalni, amint Isten akarja, s könnyen elviselném a szempillantásig tartó fájdalmat. Szeretném, ha az idő kereke sebesen fordulna, s elhozná a várva-várt napot, mikor romlandó testünk elváltozik Krisztus legdicsőbb testének

16/ 308 oldal


mintájára. Azt mondtam, hogy mikor legközelebb élek az Úrhoz, akkor vágyam legjobban megjelenésére. Többen igen neheztelni látszottak. Mikor az elnöklő vén beszélt a csoport többi tagjához, nagy örömét fejezte ki a földi évezred várása felett, amikor a föld úgy megtelik az Úr ismeretével, amint víz borítja a tengert. Vágyott e dicső kor megérése után. Mikor az összejövetel véget ért, akik azelőtt szeretetteljesek és barátságosak voltak hozzám, feltűnő hidegséggel bántak velem. Fivéremmel szomorúan tértünk haza, amiért testvéreink ennyire félreértettek, s mert Jézus közeli eljövetele ilyen keserű ellenállást váltott ki belőlük. Mégis hálásak voltunk, amiért felismertük a drága világosságot, s örömmel várhattuk Urunk jövetelét. Nem sokkal ezután újra elmentünk a csoport összejövetelre. Alkalmat kerestünk, hogy szóljunk Isten drága szeretetéről, mely lelkünket éltette. A bennem végbement nagy változás miatt kötelességemnek tartottam megragadni minden alkalmat, hogy bizonyságot tegyek az Üdvözítő szeretetről. Mikor rám került a sor, fölsoroltam Jézus szeretetének bizonyítékait, s arról szóltam, hogy örömteli várakozással nézek Krisztus közeli eljövetele elé. A Krisztus közeli eljövetelébe vetett hit fölkavarta lelkemet, s buzgóbban kerestem Isten Lelkének megszentelő erejét. Itt a csoportvezető félbeszakított: „A metodizmuson át nyertél megszentelődést, testvérnő, a metodizmuson, nem a téves elméleten keresztül.”  Kötelességemnek tartottam, hogy megvalljam az igazságot. Nem a metodizmuson át nyertem el az új áldást, hanem Jézus személyes eljöveteléről szóló megrázó igazságokon át. Ezek segítségével találtam békét, örömet és tökéletes szeretetet. Így végződött bizonyságtételem. Az utolsó, melyet metodista testvéreim előtt elmondtam. Ezután Robert szólalt fel a maga szelíd módján, de mégis oly világosan, hogy többen sírtak és igen meghatódtak. De voltak, akik rosszallóan köhintgettek, s nagyon feszélyezettnek látszottak. Hazafelé újra hitünkről beszélgettünk. Csodálkoztunk, hogy keresztény testvéreink oly nehezen viselik el az Üdvözítő eljöveteléről ejtett szavakat. Azt gondoltuk, hogy ha eléggé szeretnék Jézust, nem hallgatnák oly bosszúsan, hanem örömmel üdvözülnék a második eljöveteléről szóló hírt. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nem kellene többet részt vennünk a csoport-összejövetelen. Krisztus dicső megjelenésének reménysége töltötte be lelkünket, ami kifejezésre jutna, mikor fölszólalunk. Haragot látszott kelteni a jelenlevőkben a két szegény gyermek ellen, aki az ellenzés dacára beszélni merészelt a szívüket békével és boldogsággal betöltő hitről. Nyilvánvaló volt, hogy a csoport összejöveteleken nem szólhatnánk szabadon, mert bizonyságtételünk az utolsó összejövetel végén gúnyt és csipkelődést váltott ki testvéreinkből, akiket pedig tiszteltünk és szerettünk. Az adventisták akkoriban a Beethoven-teremben tartották összejöveteleiket. Családunk rendszeresen részt vett rajtuk. 1843-at tartották a második eljövetel időpontjának. A megmentésre hátralevő idő oly rövidnek látszott, hogy eltökéltem, hogy mindent megteszek, hogy bűnösöket vezessek az igazság világosságára. De lehetetlennek látszott, hogy oly fiatal és gyönge egészséggel valaki sokat tehessen a nagy munkában. Két nővérem volt: Sára, néhány évvel idősebb, s ikernővérem, Erzsébet. Megbeszéltük egymással a dolgot. Elhatároztuk, hogy pénzt keresünk, könyvekre, füzetekre költjük, s azokat majd díjmentesen szétosztjuk. Ez volt a legtöbb, amit tehettünk, s örömmel végeztük ezt a keveset. Csak napi 25 centet kerestem, de egyszerű ruhába jártam, s semmit sem költöttem díszekre, mert bűn volt szememben a hiú fitogtatás. így azután mindig volt kis tőkém, amivel megfelelő könyvet vehettem. Ezeket tapasztalt kezekre bíztuk, hogy külföldre küldjék. A nyomtatott anyag minden lapja értékes volt szememben, mert a világosság hírnökei voltak a világban. Intették az embereket, hogy készüljenek el a küszöbön álló nagy eseményre. Nap-nap után ágyamban ültem, párnákkal a hátam mögött, reszkető kézzel végeztem munkámat. Míg gondosan tettem félre az értékes ezüstöket, amit kaptam érte, s amit könyvekre szándékoztam

17/ 308 oldal


költeni, hogy fölvilágosítsa és fölrázza sötétben élőket, nem kísértett a gondolat, hogy magamra költsem keresetemet. A lélekmentés járt értelmemben. Fájt a szívem azokért, akik azzal álltatták magukat, hogy biztonságban élnek, míg a figyelmeztetés üzenetének közvetítése folyt. Egyik nap anyám és egyik nővérem beszélgetését hallgattam. Arról az előadásról beszéltek, mely azt állította, hogy a léleknek nincs veleszületett halhatatlansága. Elismételték a lelkész bizonyító bibliaszövegét. Néhányat nem felejtettem el, mert mélyen emlékezetembe vésődtek. „Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni.” „Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak." „Amit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak királya és az uraknak ura. Kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik.” „Azoknak, akik a jó cselekedetekben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel.” „Örök élettel, annak, aki jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik.” Anyám az utolsó idézet után ezt kérdezte: Miért törekedne valaki arra, ami már az övé? Élénk, emésztő érdeklődéssel hallgattam ezeket az új gondolatokat. Mikor anyámmal maradtam, megkérdeztem, hogy valóban hiszi-e, hogy a lélek halhatatlan. Azt felelte, hogy tévedésben voltunk e tárgyról és több más felől is. „De Anyám!” – mondtam – „igazán hiszed, hogy a lélek a sírban alszik a föltámadásig? Gondolod, hogy a keresztény, mikor meghal, nem megy azonnal a mennybe, se a bűnös a pokolba?”.  Így felelt: „a Biblia nem bizonyítja, hogy örökké égő pokol létezik. Ha lenne ilyen hely, a szent könyv bizonyára megemlítené.” „De anyám" – kiáltottam elképedve – „ez szokatlan beszéd tőled! Ha ilyen elméletben hiszel, ne mond el senkinek, mert a bűnösök biztonságot kovácsolnak belőle, s nem kívánják keresni az Urat.” „Ha ez megbízható bibliai igazság” – felelte – „ahelyett, hogy megakadályozná a bűnösök megmentését, eszköz lesz, hogy bűnösöket nyerjen Krisztushoz. Ha Isten szeretete nem készteti a lázadót az engedelmességre, az örökké égő pokol réme sem kényszeríti bűnbánatra. Azon kívül nem lehet helyes úgy nyernünk embereket Jézushoz, hogy az egyik legalacsonyabb rendű tulajdonságukra, a nyomorúságos félelemre hivatkozzunk. Krisztus szeretete az, ami vonz. Lecsillapítja a legkeményebb szívet is.” Néhány hónap telt el, mielőtt újra hallottam e tanításról, de az alatt az idő alatt sokat forgattam fejemben a dolgokat. Mikor hirdetni hallottam a szószékről, elhittem, hogy ez az igazság. Ettől kezdve fölvirradt bennem a világosság a halottak alvásáról. Szertefoszlott a föltámadást körülvevő titok, s még maga a nagy esemény is új és fönséges fontosságot öltött magára. Azelőtt gyakran zavarba ejtett igyekezetem, hogy a halottak közvetlen jutalmazását vagy büntetését összeegyeztessem a jövő feltámadás és ítélet kétségbevonhatatlan tényével. Ha a halál óráján a lélek örök boldogságba vagy szomorúságba lépett, mi célt szolgálna a szegény porladó test feltámasztása? De ez az új és szépséges hit rávezetett az okra, amiért a sok ihletett író oly sokat időzött a test föltámadásán. Azért tették, mert az egész lény a sírban szunnyadt. Most már könnyen fölfogtam régebbi álláspontunk hamisságát e kérdésben. A végső ítélet zavara és felesleges volta, miután az elköltözött lelkeket már egyszer megítélték, most igen érthetővé vált. Rájöttem, hogy a halottak hozzátartozóinak az a reménysége, ha a dicső napot várják, amikor az élet ura megtöri a sír béklyóit, a halott igazak föltámadnak, s elhagyják börtön otthonukat, hogy magukra öltsék a dicső, halhatatlan életet. Az Úr közeli eljövetelének tanítása családunk összes tagját érdekelte. Atyámat már régóta a metodista gyülekezet egyik oszlopának tekintették, bárhol laktunk is. Családunk minden tagja tevékeny gyülekezeti tag volt. De nem titkoltuk el új hitünket, bár nem erőltettük azt a többiekre. Csak akkor hangoztattuk, ha megfelelő alkalom kínálkozott. A gyülekezet iránt nem hidegültünk el. Ennek ellenére a metodista lelkipásztor külön eljött hozzánk, és fölhasználta az alkalmat közölni velünk, hogy hitünk és a metodizmus nem egyeztethető össze. Nem érdeklődött hitünk okai iránt,

18/ 308 oldal


nem hivatkozott a Bibliára, hogy meggyőzőn tévedésünkről, hanem kijelentette, hogy olyan új és különös hitet vallunk, amit a metodista egyház nem fogadhat el. Apám azt felelte, hogy a lelkész téved, amikor új és különleges tanításnak nevezi azt, amit maga Krisztus hirdetett második eljöveteléről tanítványainak. Ezt mondta: „Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” Mikor szemük láttára fölment az égbe, és felhő takarta el tekintetük elől, míg hűséges követőik ott álltak, s látták eltűnni Urukat, egyszerre két fehér ruhás férfi termett mellettük. Kik szóltak is: „Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.” Azon kívül – melegedett apám a tárgyba – az ihletett Pál levelet írt Thessalonikába, a testvérek bátorítására. Ezt mondja: „Nektek pedig, akik szorongattatok nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival, tűznek lángjában, aki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának, akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől, amikor eljő majd, hogy megdicsőíttessék az Ő szentjeiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon." „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, és föltámadnak először akik megholtak volt a Krisztusban. Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe: és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annak okáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.” „Hitünket magas tekintélyekre alapítottuk Jézus és apostolai örömmel és diadallal időznek az eljövendő eseményen. S a két angyal kijelenti, hogy a mennybe ment Krisztus, újra el fog jönni. Ez a mi vétkünk, hogy hiszünk Jézusnak és tanítványainak. Holott ez igen régi tanítás, s nem szennyezi be eretnekség.” A lelkipásztor tévedésünket bizonyító egyetlen szöveget sem próbált fölhozni, hanem sürgős dolgára hivatkozva, távozni készült. Azt tanácsolta, hogy lépjünk ki föltűnés nélkül a gyülekezetből, kerülve a fegyelmi eljárás nyilvánosságát. Tudtuk, hogy ilyen ok miatt más testvéreink is hasonló bánásmódban részesülnek. Nem akartuk, hogy az emberek azt gondolják, hogy szégyelljük megvallani hitünket, vagy nem tudjuk megvédeni a Szentírásból. így azután, ragaszkodtak ahhoz, hogy közöljék velük az eltanácsolás okait. Erre azt a kitérő választ kaptuk, hogy az egyház szabályaival ellenkezve jártunk, s az lenne a legjobb, ha önkéntesen, fegyelmi eljárás nélkül kilépnénk. Azt feleltük, hogy jobban szeretnénk, ha rendes fegyelmi eljárást indítanának s ragaszkodtunk ahhoz, hogy közöljék, milyen bűnöket követtünk el, mivel nem tartjuk helytelennek, ha várjuk és szeretjük az Üdvözítő megjelenését. Röviddel ez után meghívtak, hogy jelenjünk meg a gyülekezet kistermében tartandó gyűlésen. Alig néhányan voltak jelen. Apám és családunk tekintélye miatt nem kívánták, hogy nagyobb gyülekezet előtt védjük hitünket. Az egyetlen vád az volt, hogy életmódunk sérti szabályaikat. Megkérdeztük, hogy nevezzék meg az átlépett szabályt. Rövid habozás után kijelentették, hogy más összejövetelen is részt veszünk, s nem járunk el rendszeresen csoport összejöveteleinkre. Azt feleltük, hogy családunk néhány tagja vidéken tartózkodott, s akik itthon voltak, csak néhányszor maradtak el, s akkor is erkölcsi kényszerből, mert feltűnő ellenségeskedéssel fogadták bizonyságtételüket. Azt is megemlítettük, hogy vannak, akik már egy éve nem járnak a csoport összejövetelekre, s mégis jó véleménnyel vannak róluk. Megkérdezték, beismerjük-e, hogy megszegtük szabályaikat, s hogy megígérjük-e azok betartását a jövőben. Azt feleltük, hogy nem merjük föladni hitünket, sem Isten szent igazságát megtagadni. Nem tudunk lemondani Megváltónk közeli eljövetelének reményéről. Továbbra is úgy kell folytatnunk az Úrimádását, amit ők eretnekségnek neveznek. Apám, mikor álláspontját védte, Isten

19/ 308 oldal


áldásában részesült, s mindnyájan felszabadult lélekkel hagytuk el a kistermet, örülve az igazságnak, és Jézus jóváhagyó mosolyának. Következő vasárnap, a szeretetvendégség kezdetén, az elnöklő vén felolvasta nevünket, összesen hetet, s töröltek minket a gyülekezet névsorából. Kijelentette, hogy nem helytelen vagy erkölcstelen magaviseletért zártak ki, mert szeplőtlen jellemünk, és irigylésre méltó jó hírünk van, hanem mert a metodista egyház szabályaival ellenkezően járunk. Kijelentette, hogy nyitva az ajtó, s aki hasonlóképpen megsértette a szabályokat, azokkal hasonló módon járnak majd el. A gyülekezetben sokan vártak a Megváltó megjelenésére, s a fenyegetés azért hangzott el, hogy engedelmességre késztessék őket. Néhány esetben el is érte a kellő hatást, s feladták Isten tetszését a gyülekezeti tagságért. Sokan hittek, de nem merték megvallani hitüket, nehogy kiűzzék őket a gyülekezetből. Néhányan azonban nemsokára kiléptek, s csatlakoztak a Megváltót várókhoz. Ebben az időszakban igen drága volt előttünk a látnok szava: „Így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket, de ők megszégyenülnek.”

5. A formális testvérek ellenzése Hat hónapig egyetlen felhő sem szállt közém és Üdvözítőm közé. Valahányszor megfelelő alkalom kínálkozott, bizonyságot tettem, s nagy áldásban részesültem. Néha az Úr Lelke oly hatalmasan nyugodott meg rajtam, hogy erőm elhagyott. Ez néhány hívőnek, akik a hivatalos egyházakból váltak ki, próbának bizonyult, s gyakran oly megjegyzéseket tettek, melyek igen elszomorítottak. Sokan nem tudták elhinni, hogy Isten Lelke annyira erőt vehet valakin, hogy minden erejét elveszíti. Helyzetem igen fájdalmas lett. Azt kezdtem mondani magamnak, hogy okom lenne visszatartani bizonyságtételemet az összejövetelen, s így megzabolázni érzéseimet, mivel öregebbek és tapasztaltabbak vannak annyira ellenem. Egy időre a hallgatást választottam, igyekeztem meggyőzni magamat, hogy ha elfojtom bizonyságtevésemet, nem akadályoz meg, hogy hűen éljem vallásomat. Gyakran erős volt bennem a benyomás, hogy kötelességem felszólalni, de visszatartottam magamat, s éreztem, hogy megszomorítom Isten Lelkét. Gyakran az összejövetelekre sem mentem el, mikor tudtam, hogy azok is ott lesznek, akiket bosszantott a bizonyságtevésem. Visszariadtam attól, hogy megbántsam testvéreimet, így engedtem, hogy az emberektől való félelmem megszakítsa zavartalan közösségemet Istennel, ami pedig hónapokon át áldásomra volt. A város különböző részein imaórákat szerveztünk, hogy aki szeretne, eljöhessen. A legnyitottabban ellenem levő család eljött az egyik imaórára. Ekkor, míg az összegyűltek imádkoztak, Isten Lelke szállt az összejöttekre, s az illető család egyik tagja halottként borult a padlóra. Rokonai sírva álltak körülötte, kezét dörzsölték, erősítő szereket adtak neki. Végül annyira magához tért, hogy dicsőíteni tudta Istent, s lecsendesítette a család félelmét – diadalmasan kiáltott azért, hogy kétségtelen bizonyítékát kapta: elnyerte Isten erejét. Az ifjú nem volt elég erős, hogy aznap este hazamehessen. Az illető család hitte, hogy Isten Lelke nyilvánult meg, az ifjún, de nem győzte meg, hogy ez ugyanaz az isteni erő volt, mely időnként rajtam nyugodott meg, megrabolva testi erőmtől, s lelkem betöltve Jézus békéjével és szeretetével. Nyíltan megmondták, hogy nem kételkednek őszinteségemben s teljes becsületességemben, de azt tartották, hogy mikor felajzott érzéseim eredményét az Úr hatalmának tulajdonítom, akkor megcsalom magam. Ez az ellenállás nagyon megzavart, s mikor rendszeres összejövetelünk időpontja közeledett, nem tudtam, nem jobb lenne-e távol maradnom. Az előző néhány nap igen bánkódtam a többiek viselkedése miatt. Végül is az otthon maradás mellett döntöttem, hogy elkerüljem testvéreim gáncsoskodását. Mikor imádkozni próbáltam e szavakkal ismételgettem: „Uram, mit akarsz, hogy

20/ 308 oldal


cselekedjem?”. Az a válasz látszott szívembe jönni, hogy bízzak mennyei Atyámban, s várjak türelmesen, míg meg nem tudom akaratát. A kisgyerek egyszerű bizalmával adtam át magamat az Úrnak, mert megígérte, hogy akik őt követik, nem járnak a sötétségben. A kötelességérzet kényszerített, hogy elmenjek az összejövetelre. Azzal a bizonysággal mentem, hogy minden jóra fordul. Míg az Úr előtt leborultunk, szívem imát rebegett, s oly békével telt meg, melyet csak Krisztus adhat. Szívem az Üdvözítő szeretetének örvendezett, s testi erőm elhagyott. Gyermeki hittel csak annyit tudtam mondani: „A menny az otthonom, s Krisztus a Megváltóm.” Az Isten hatalmának rajtam való megnyilvánulását ellenző család egyik tagja most kijelentette, hogy meggyőződése szerint izgalmi állapotban vagyok, melynek szerinte kötelességem lenne ellenállnom. De ahelyett, hogy ezt tenném, véleménye szerint még elő is segítem, mint Isten kedvezésének jelét. Kételyei és ellenállása ez alkalommal nem hatott rám, mert mintha az Úrral lettem volna bezárva, minden külső hatás fölé emelve. De alig fejezte be mondanivalóját, az egyik erős férfit – odaadó és alázatos keresztényt – Isten hatalma lesújtotta, és a szoba megtelt a Szentlélekkel. Mikor erőm visszatért, boldogan tanúskodtam Jézusról, és beszéltem irántam való szeretetéről. Bevallottam kételkedésemet Isten ígéreteiben, s tévedésemet, hogy gátolni igyekeztem indításait, mivel féltem az emberektől. Beismertem, hogy bizalmatlanságom ellenére szeretetének és fönntartó kegyelmének váratlan bizonyítékát adta. Fivérünk, aki ellenemre volt, felállt, és könnyes szemmel bevallotta, hogy rólam alkotott véleménye mindvégig helytelen volt. Alázatosan kérte bocsánatomat. így szólt: „Ellen testvérnő, soha még szalmaszálat sem fektetek utadba. Isten megmutatta szívem hidegségét és csökönyösségét, és hatalmának bizonyítékával megtörte azt. Nagyon rosszul cselekedtem.” Azután a többiekhez fordult: „Mikor Ellen oly boldog volt, azt kérdeztem magamban, hogy miért nem vagyok én is boldog? Miért nem kap R. testvér ilyen bizonyítékot? – mert meg voltam győződve, hogy odaadó keresztény, s mégsem jutott osztályrészül ez az erő. Imádkoztam magamban, hogy ha ez Isten szent hatalma, hadd tapasztalja R. testvér is ma este.” „Alig hogy e kívánság fölszállt szívemből, R. testvér összeesett, lesújtotta az Úr ereje. így kiáltott: Hadd munkálkodjék az Úr! Meggyőződtem róla, hogy a Szentlélek ellen viseltem hadat, de többé nem szomorítom meg konok hitetlenségemmel. Üdvözöllek, világosság! Szívesen látlak, Jézus! Visszaesett bűnös és kevély szívű voltam. Bántott, ha valaki Istent magasztalta, s szeretete örömének teljességéről tanúskodott. Most azonban pálforduláson estem át, s ellenállásom véget ért. Jézus megnyitotta szememet, és lehet, hogy még én fogom dicséretét kiáltani. Keserű és sértő szavakat szóltam Ellen testvérnőről, de már megbántam. Kérem bocsánatát, és mindazokét is, akik jelen vannak.” Azután R. testvér tett bizonyságot. Arcát a menny dicsősége ragyogta be, mikor Istent dicsérte az este véghezvitt csodáért. így szólt: „A Magasságos jelenléte következtében a hely félelmetesen ünnepélyes. Ellen testvérnő, a jövőben ahelyett, hogy továbbra is kegyetlenül elleneznénk, segíteni és támogatni fogunk szeretettel. Vakok voltunk Isten Lelkének megnyilvánulásai iránt”. Az összes ellenzők belátták tévedésüket és vallották, hogy a jelenség valóban az Úrtól származik. Röviddel azután egyik imaóránkon a testvér - aki beismerte, hogy helytelenül tett, mikor ellenzett oly nagymértékben tapasztalta Isten hatalmát, hogy mennyei fény ragyogta be arcát, és tehetetlenül hullt a padlóra. Mikor ereje visszatért, újra elismerte, hogy amikor ellenséges érzületet táplált irántam, tudatlanul az Úr lelke ellen hadakozott. Másik imaórán ugyanazon család további tagja járt hasonlóképpen, s tette ugyanazt a tanúságot.   Néhány héttel később, mikor P. testvér nagy családja imádkozott odahaza, az Isten Lelke zúgott át a szobán, s terítette a padlóra a térden álló imádkozókat. Néhány perccel később apám toppant be, s ott találta őket tehetetlenül Isten hatalma alatt, mind a szülőket, mind a gyerekeket. A Magasságos hatalma befolyására a hideg formalitás olvadni kezdett. Ellenzőim mind bevallották, hogy megszomorították a Szentlelket. Rokonszenvvel, s az Üdvözítő iránt szeretetben

21/ 308 oldal


egyesültek velem. Isten kegyelme elegyengette lábam előtt az ösvényt, s gazdagon megajándékozta hitemet és bizalmamat. Egység s béke uralkodott az Úr eljövetelét várók között.

6. Advent-élmény Őrködve és reszketve közeledtünk az időponthoz. Az 1843-as zsidó évről van szó. Azt gondoltuk, hogy az 1843. március 21-ig tart. Akik elfogadták az advent hitet, 1843 folyamán várták Krisztust amikor az Úrnak meg kellett jelennie. Népünk ünnepélyes komolysággal törekedett megtisztítani életét, hogy mikor eljön, készen legyünk vele való találkozásra. A lelkészek és egyházak ellenzése dacára Portland városában estéről estére megtelt a Beethoven-terem. Különösen sokan jöttek el vasárnaponként. Stockman vén igen istenfélő ember volt. Gyengélkedett, de mikor az emberek elé állt, fölül látszott emelkedni testi betegségen. Arcát annak tudata világította be, hogy, Isten szent igazságát tanítja. Szavaiban komoly, szívet vizsgáló erő volt, amely sok szívet megérintett. Gyakran kifejezte égő vágyát, hogy élve maradhasson, amíg üdvözölheti a Megváltót, mikor eljön az ég felhőiben. Szolgálata segítségével Isten Lelke sok bűnöst győzött meg, és hozott Krisztus nyájába. Még mindig tartottunk összejöveteleket magánházakban a város különböző részein, mégpedig a legáldásosabb eredményekkel. A hívőket bátorítottuk, hogy tevékenykedjenek barátaikért és rokonaikért, és a megtérők napról-napra szaporodtak. A Beethoven-teremben tartott összejöveteleinkre eljárt minden rendű és rangú ember. Gazdagok és szegények, előkelőek és alacsonyabb származásúak, lelkészek és egyháztagok, különféle okok miatt mindnyájan hallani akarták a második eljövetel tanítását. Sokan, állóhelyet sem találva, csalódottan távoztak. Az összejövetel rendje egyszerű volt. Legtöbbnyire rövid, világos beszéd hangzott el, majd az általános intéseknek adták át a porondot. Legtöbbször a lehető legtökéletesebb csönd volt, amit ekkora tömegtől el lehet várni. Az Úr féken tartotta az ellenzés lelkületét, amíg szolgái magyarázták hitük okait. Olykor az eszköz gyönge volt, de Isten Lelke súlyt és erőt kölcsönzött igazságainak. A gyülekezetben érezni lehetett a szent angyalok jelenlétét, s naponta csatlakoztak a hívők kisded csoportjához. Egy alkalommal Stockman vén hirdette az igét, s Brown vén, a keresztény baptista lelkész, akit már említettünk az elbeszélés során, padjában ült és figyelmesen hallgatta a beszédet. A hallottak mélyen megrendítették. Hirtelen halott sárga lett, és lehanyatlott székén, mikor csaknem a padlóra zuhant, Stockman vén felfogta karjába és lefektette a pad mögött a díványra. Ott is maradt ereje vesztetten, míg csak a beszéd véget nem ért. Akkor fölkelt. Arca még mindig sápadt volt, de az igazságosság napjának fénye ragyogta be, és igen megható bizonyságot tett. Szent ihletést látszott kapni fölülről. Rendszerint vontatottan beszélt, komolyan és izgalmaktól mentesen. Ez alkalommal komoly, kimért szavai új erőt hordoztak, mikor figyelmeztette a bűnösöket és lelkész testvéreit, hogy tegyék félre a kételyt, előítéletet, s hideg alakiságot. Kutassák a szent írásokat, akár a béreabeliek. Vessenek össze szöveget szöveggel, vajon a dolgok valóban úgy állanak-e. Kérte a jelenlevő lelkészeket, ne sértődjenek meg, amiért Stockman vén köntörfalazás nélkül, és fürkészőn hirdette a mindenkit foglalkoztató, komoly tárgyat. Azt mondta: „El akarjuk érni az embereket. Azt akarjuk, hogy a bűnösök meggyőződjenek, és őszintén megbánják bűneiket, mielőtt túl késő lenne, hogy megmenekülhessek. Nehogy nekik is sírniuk kelljen: „Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár; és mi nem szabadultunk meg.”  Lelkésztestvéreink azt mondják, hogy nyilaink megsebezték őket. Kérem őket, ne álljanak az emberek, és mi közénk. Hagyják, hogy elérhessük a bűnösöket. Ha célpontokká teszik magukat, ne panaszkodjanak, ha megsebesülnek. Álljatok félre testvéreim, s akkor nem sebesültök meg!” Oly egyszerűen és őszintén mondta el tapasztalatát, hogy sokan, akik idáig erős előítélettel elleneztek minket, könnyekre fakadtak. Isten Lelke volt érezhető szavain, s látható az arcán. Szent

22/ 308 oldal


lelkesedéssel, habozás nélkül kijelentette, hogy Isten szavát tette tanácsadójául, és a Biblia elsöpörte kételyeit, megerősítette hitét. Komolyan szólította lelkésztestvéreit, gyülekezeti tagokat, bűnösöket és a hitetleneket, hogy vizsgálják meg a Bibliát, és ne hagyják, hogy bárki eltérítse őket szándékuktól, hogy meggyőződjenek, mi az igazság. Brown vén sem akkor, sem később nem szakította meg kapcsolatát a keresztény baptista egyházzal. Sőt gyülekezetének tagjai nagy tiszteletben tartották. Mikor befejezte beszédét, felállásra szólította azokat, akik szeretnék, ha Isten népe imádkozna értük. A hallgatóság közül százával álltak talpra. A Szentlélek nyugodott meg az összejövetelen. Menny és föld közeledni látszott egymáshoz. Az összejövetel késő éjjelig eltartott. Érezni lehetett az Úr hatalmát mind a fiatalokon, mind az öregeken, mind a javakorúakon. Amikor a hallgatóság szétoszlott, Isten dicsőítését hallottuk egyfelől s mintegy feleletül, más és más irányból hallatszott a kiáltás: „Dicsőség az Istennek, az Úr uralkodik.” Az emberek dicsérő szavakkal ajkukon tértek haza s a csöndes éji levegőn örömteli hangok csendültek. Aki részt vett ezeken az összejöveteleken, soha el nem felejti a rendkívüli jeleneteket. Akik őszintén szeretik Jézust, megértik azokat, akik a legélénkebb vággyal várták Üdvözítőjük eljövetelét. A várakozás időpontja egyre közeledett. Küszöbön állt a találkozás ideje. Nyugodt ünnepélyességgel közeledtünk az órához. A valódi hívők édes közösségben nyugodtak Istennel kóstoló a békéből, mely majd övék lesz a dicső jövőben. Aki részesült a reménységben és bizalomban, soha el nem felejtheti a várakozás drága óráit. Néhány hétre nagyobbrészt félretettük a világi ügyeket. Gondosan megvizsgáltunk minden gondolatot, szívünk minden indulatát, mintha halálos ágyunkon feküdnénk, s néhány óra múlva örökre be kellene hunynunk szemünket a világ előtt. Nem varrtunk mennybemeneteli ruhát a nagy eseményre, nem éreztük a külső bizonyíték szükségét, hogy készen várjuk Krisztust. Lelkünk tisztasága, s Krisztus elfedező vére által megtisztított jellemünk volt a fehér ruhánk. De a várakozás ideje elmúlt. Nagy volt Isten várakozó népének csalódása. Ez volt az első szigorú vizsga, melyen át kellett esniük azoknak, akik hitték és remélték, hogy Krisztus eljön az ég felhőiben. A gúnyolódok diadalt ültek, s a maguk oldalára nyerték meg a gyöngéket és gyávákat. Néhányról, akik addig igazi hit birtokában látszottak lenni, kiderült, hogy csak a félelem hatott rájuk. Az időpont elmúlásával bátorságuk visszatért, és nyíltan a gúnyolódok közé álltak. Kijelentették, hogy rájuk igazán sohasem volt hatással Miller tanítása, aki őrült vakbuzgó volt. Mások, természettől gyönge jellemek csöndben elhagyták az ügyet. Arra gondoltam, hogy ha Krisztus eljött volna, mi lett volna a gyöngékkel és köpönyegforgatókkal? Vallották, hogy szeretik s várják Jézus eljövetelét, de mikor nem jelent meg, mintha kő esett volna le szívüktől. Visszatértek hanyag közönyükhöz, s az igaz vallás semmibe vevéséhez. Zavartak és csalódottak voltunk, mégsem fordítottunk hátat hitünknek. Sokan ragaszkodtak a reményhez, hogy Jézus nem sokáig halogatja jövetelét. Az Úr szavához nem férhet kétség, hazugnak nem bizonyulhat. Tudtuk, hogy megtettük kötelességünket, drága hitünk szerint éltünk. Csalódottak voltunk, de nem csüggedtek. Az idők jelei azt mutatták, hogy minden dolgok vége elközelített. Őrködnünk kell, s készen állnunk, ha a Mester bármikor megérkeznék. Reménykedve és bízva kell várnunk. Nem hanyagolhatjuk el, hogy tanítás, bátorítás és megnyugvás céljából összejöjjünk, hogy a világosságunk beragyoghassa a világ sötétségét. Az időpont kiszámítása egyszerű és érthető volt; a gyerekek is fölfoghatták. Az Ezsdrás hetedik fejezetében olvasható, a perzsa király kiadott rendeletének keltétől, a Krisztus előtt 457-től kezdődő korszaknak, vagyis Dániel 8:14 2300 évének 1843-ban kell véget érnie. Ennek megfelelően 1843 végén vártuk az Úr eljövetelét. Mikor az év végéhez ért, s az Üdvözítő nem jött el, szomorúan csalódtunk. Eleinte nem vettük észre, hogy ha a rendelet nem Krisztus előtt 457 elején látott napvilágot, akkor a 2300 év nem 1843 őszén jár le. Később megbizonyosodtunk, hogy a rendelet Krisztus előtt 457 végén jelent meg, ezért a jövendölt idő csak 1844. őszén jár le. Tehát az időpont látomása nem

23/ 308 oldal


késett, csak késni látszott. Megtanultunk a látnok nyelvére támaszkodni. „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el!” „A látomás a maga idején beteljesedik, s nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.” Az időpont 1843-as elmúlásával Isten vizsgálta, vizsgáztatta és próbálta népét. A jövendölés számításában elkövetett hibát azok a tanult emberek sem vették mindjárt észre, akik ellenezték a Krisztus eljövetelét várók nézeteit. Tudósok jelentették ki, hogy William Millernek igaza volt, az idő kiszámítása terén, noha vitatták, hogy mi is lesz a korszakot betetőző esemény. De ők is, Isten várakozó népe is egyformán tévedtek az idő kérdésében. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy Isten, az ő bölcsességében azt tervezte, hogy népe csalódáson essen át. Ennek az volt a célja, hogy leleplezze a szíveket, és fejlessze azok jellemét, akik vallották, hogy várják és szeretik az Úr eljövetelét. Akik azért fogadták el az első angyal üzenetét (lásd: Jelenések 14,6-7), mert féltek Isten ítéletének haragjától, nem pedig azért, mert szerették az igazságot, és örökölni kívánták a mennyek országát, azok most valódi oldalukról mutatkoztak meg. Ezek jártak élen; kinevették a csalódottakat, akik őszintén és szeretettel vágyódtak Jézus megjelenésére. Isten nem sokáig hagyta homályban a csalódottakat. Amikor imádkozó szívvel átkutatták a jövendölés korszakát, felfedezték a tévedést, és észrevették a jövendölés vonalát a várakozási idő hosszában. Krisztus jövetelének örömteli várásában nem vették figyelembe a látomás látszólagos késését. Azért szomorú és váratlan meglepetés érte őket. De épp erre a próbára volt szükség, hogy az őszinte hívőket fejlessze és megerősítse az igazságban. Reményeink most az Úr 1844-es eljövetelére összpontosultak. Ez volt a második angyal üzenetének időszaka is, aki az ég magasán szállva kiáltotta: „Elesett, elesett Babilon!” Az Úr szolgái 1844 nyarán hirdették első ízben ezt az üzenetet. Az eredmény az lett, hogy sokan kiléptek a bukott egyházakból. Ez üzenettel párhuzamosan hirdették az éjféli kiáltást (Máté 25,1-13). „Ímhol jön a vőlegény! Jöjjetek elébe!” Az ország minden részén hirdették az üzenet világosságát, és a kiáltás az emberek ezreit riasztotta fel. Az üzenet városról-városra, faluról-falura terjedt, egészen a félreeső területig. Eljutott a tanultakhoz és tehetségesekhez, de a tudatlan és egyszerű emberekhez is. Ez volt életem legboldogabb éve. Szívem színültig volt örömteli várakozással. Nagyon szánakoztam és aggódtam azokért, akik elcsüggedtek, és nem reménykedtek Jézusban. Népünk egy szívvel-lélekkel imádkozott igaz életért, és annak félreérhetetlen bizonyítékáért, hogy az Úr elfogadott minket. Nagy türelemre volt szükségünk, mert a gúnyolódok sokan voltak. Gyakran köszöntöttek minket előbbi csalódásunkra célzó maró megjegyzésekkel: „Még nem mentetek a mennybe? Mikor fogtok felszállni?” – hasonló csipkelődéseket zúdítottak ránk világi ismerőseink, sőt némely hitvalló keresztény is, akik ugyan elfogadták a Bibliát, de nem tanulták meg legnagyobb és legfontosabb igazságait. Vak szemük homályos és távoli jelentést látszott csak kiolvasni a komoly figyelmeztetésből: Isten rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban, s az ígéretből, hogy a szentek majd elragadtatnak Krisztus elé a magasba. A maradi egyházak mindent fölhasználtak, hogy hátráltassák a Krisztus eljövetelébe vetett hit terjedését. Kápolnáikban nem engedték fölszólalni azokat, akik meg merték említeni Krisztus eljövetelének reményét. Egyesek, noha vallották, hogy szeretik Jézust, mégis gúnyolódva vetették el az örömhírt, hogy akiről állítják, hogy legjobb barátjuk, hamarosan meglátogatja őket. Türelmetlenek és haragosak voltak azokkal szemben, akik terjesztették eljövetelének hírét, és örültek, hogy nemsokára dicsőségben láthatják meg őt.

24/ 308 oldal


Minden perc a lehető legfontosabbnak tűnt előttem. Azt gondoltam, hogy az örökkévalóságra dolgozunk, s hogy a hanyagok és közönyösek a legnagyobb veszélyben forognak. Hitem felhőtlen volt, és magaménak tekintettem Jézus ígéreteit, aki így szólt: „Kérjetek, és adnak nektek." Szilárdan hittem, hogy bizonyosan elnyerek mindent, amit Isten akaratával megegyezően kérek. Alázatosan Jézus lábához borultam, szívem összhangban állt akaratával. Gyakran látogattam a családokat és buzgón imádkoztam azokért, akiket félelem és reménytelenség szorongatott. Hitem oly erős volt, hogy pillanatra sem kételkedtem, hogy Isten válaszol imáimra, s egy olyan alkalom sem volt, mikor alázatos kérésünkre Jézus áldása és békéje meg ne nyugodott volna rajtunk. A világosság és a remény boldoggá tette a kétségbeesettek szívét. Szívünk szorgos kutatásával és alázatos bűnbevallással, imádkozva érkeztünk el a várakozás időpontjához. Minden reggel annak tudatával nyitottuk ki szemünket, hogy legfőbb dolgunk megbizonyosodni, hogy életünk Isten szemében kifogástalan. Egyre inkább érdeklődtünk egymás iránt. Sokat imádkoztunk együtt és egymásért. Gyümölcsösökben és ligetekben jöttünk össze, hogy Istennel érintkezzünk, s kéréseinket elé tárjuk, mind közelebb érezve magunkat hozzá, mikor természete vett körül. Nagyobb szükségünk volt az üdvösség örömeire, mint ételre és italra. Ha felhők takarták el értelmünket, nem mertünk nyugodni vagy aludni, míg el nem oszlatta azokat a tudat, hogy az Úr szemében kedvezésre találunk. Sokat betegeskedtem, tüdőm igen gyönge volt, s be is rekedtem. Isten Lelke gyakran nyugodott meg rajtam nagy erővel, és erőtlen testem alig tudta elviselni a lelkembe özönlő dicsőséget. Mintha a menny légkörét szívtam volna magamba. Örültem a kilátásnak, hogy hamarosan találkozom Megváltómmal, s örökre arcra fényében élhetek. Isten várakozó népe közeledett az órához, mikor az Úr eljövetelével vágyaik, örömeik valóra válhatnak. De az idő újra Jézus eljövetele nélkül múlt el. Nehéz volt újra vállukra emelni a mindennapi élet gondjait, melyekről azt hitték, hogy örökre félretették. Csalódáson esett át a kicsiny nyáj, kiknek hite oly erős, és reménye oly magasztos volt, de ők maguk is meglepődtek azon, hogy oly felszabadultnak érezték magukat az Úrban, s Isten ereje és kegyelme oly szilárdan megtartotta őket. Az előző év eseményei azonban fokozottabb mértékben ismétlődtek meg. Nagy csapat tagadta meg hitét. Néhányan, akik nagyon biztosak voltak dolgukban, oly mélyen megsértődtek büszkeségükben, hogy el szerettek volna menekülni a világból. Akárcsak Jónás, zúgolódtak Isten ellen, s inkább a halált választották, mintsem az életet. Akik mások bizonyítására építették hitüket, nem pedig Isten szavára, újra készen álltak megváltoztatni nézeteiket. Az álszentek, akik remélték, hogy hamisított bűnbánatukkal és odaadásukkal félrevezethetik az Urat és magukat is, most elmúlni látták a közvetlen veszélyt, s nyíltan ellenezni kezdték az ügyet, melyet nemrég még szeretni vallottak. A gyönge és a gonosz összefogott. Kijelentették, hogy most már nem lehet több félelem és várakozás. Az időpont elmúlt, az Úr nem jött el, és a föld évezredekig marad, amint van. Ez a második nagy vizsga jókora tömeg söpredéket vetett felszínre, mely az advent hit erős áramában sodródott, és vitt magával ideig-óráig az igazi hívőkkel, és őszinte várókkal. Csalódottak voltunk, mégsem vesztettük el hitünket Eltökéltük, hogy türelmesen alárendeljük magunkat a tisztítás folyamatának, melyet Isten szükségesnek látott, s türelmes hittel várjuk, hogy az Úr megváltsa kipróbált hűségünket. Szilárdan hittük, hogy a pontos idő hirdetése Istentől származott. Ez késztette az embereket a Biblia szorgalmas kutatására, a sosem sejtett igazságok felfedezésére. Isten küldte Jónást hirdetni Ninivében: még negyven nap s elpusztul a város. Isten azonban elfogadta Ninive lakosainak megalázkodását, és meghosszabbította próbaidejüket. Ennek ellenére Jónás üzenete Istentől származott, és Ninivét szándéka szerint vizsgáztatta. A világ érzéki csalódásnak tartotta reményünket, csalódásunkat pedig az abból eredő bukásnak. Megváltónknak a példázat gonosz szolgája szájába adott szavai azokra vonatkoznak, akik gúnyolják az Emberfia közeli eljövetelét. „Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én Uram a hazajövetelét,

25/ 308 oldal


és az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene; mikor megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja. És kettévágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” Mindenfelé gúnyolódókra bukkanunk, kikről Péter írt, hogy az utolsó napokban támadni fognak akik kényük, kedvük szerint élnek, s azt kérdezgetik: „Hol van eljövetelének ígérete. Mert amióta az atyák elhunytak, minden úgy marad a teremtés kezdetétől fogva.” De az Úr eljövetelére várók nem maradtak vigasz nélkül. Értékes gyakorlatra tettek szert az ige kutatásában. Jobban megértették a megváltás tervét. Mindennap új szépségeket fedeztek fel a szent lapokon. Csodálatos összhangot, mely minden oldalt át meg átsző. Egyik szöveg magyarázza a másikat, s egy fölösleges szó sincs köztük. Csalódásuk enyhébb volt, mint a tanítványoké. Mikor az Emberfia diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, azt várták, hogy királlyá koronáztatja magát. Az emberek eljöttek a környező vidékekről, s így kiáltottak: Hozsánna a Dávid fiának! Mikor a papok és vének kérték Jézust, hogy hallgattassa el őket, kijelentette, hogy ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani, mert a jövendölésnek teljesednie kell. Azok a tanítványok, akik azt hitték, hogy Jézus Dávid trónján fog uralkodni, néhány nap múlva ott látták szeretett Mesterüket a kegyetlen keresztre feszítve, a gúnyolódó és kötekedő farizeusok fölött. Nagyralátó reményeik füstbe mentek, s a halál sötétsége vette őket körül. Pedig Krisztus hű volt ígéreteihez. Édes volt a kárpótlás, melyet népének adott, s gazdag az igazak és hűek jutalma. William Miller és társai azt hitték, hogy a Dániel 8:14 szenthelyének megtisztítása a föld tűztől megtisztítását jelenti, mielőtt a szentek lakhelyévé válna. Ez Krisztus eljövetelekor volt esedékes, ezért a 2300 nap, vagyis év, végén, az Úr eljövetelét vártuk. A csalódás után azonban körültekintően, imával, komolyan elmélyedve tanulmányoztuk át a Szentírást. A bizonytalanság rövid szakasza után világosság virradt a sötétben. Elmúlt a kétség és bizonytalanság. Kiderült, hogy Dániel 8:14 jövendölése, a föld megtisztulása helyett mennyei főpapunk záró munkájára mutatott, az elfedezés végére, s népe felkészítésére, hogy megállhasson, amikor az Úr eljön.

7. Első látomásom Nem sokkal az 1844-es időpont elmúlása után kaptam az első látomást. Egy Krisztusban szeretett testvérnőmet látogattam meg, akivel szívem egybeforrt. Öten, nők, térdeltünk csöndesen a családi oltárnál. Míg imádkoztunk, oly mértékben szállt rám Isten hatalma, mint még soha. Mintha világosság vett volna körül, s egyre magasabbra emelkedtem volna a földről. Megfordultam, hogy lássam az advent népet, de nem találtam őket. Most hang szólt hozzám: „Tekints ismét, de kissé magasabbra.” Fölemeltem szememet, és keskeny, egyenes ösvényt láttam magasan a világ fölött. Az advent nép ezen vonult a város felé. Mögöttük, az ösvény elején, ragyogó fényt láttam. Az angyal azt mondta, hogy ez az éjféli kiáltás. Ez a fény világította be végig az ösvényt, hogy meg ne üssék lábukat a kőbe. Jézus közvetlenül népe előtt járt. Fölfelé vezette őket. Amíg szemüket nem vették le róla, biztonságban voltak. Ám többen hamar elfáradtak, azt mondták, hogy messze a város, s már meg kellett volna érkezniük. Ilyenkor Jézus úgy öntött új lelket beléjük, hogy fölemelte dicső jobbját, melyből fény áradt az advent csoportra, mely ilyenkor dicsőt kiáltott. Mások hamar megtagadták a maguk mögött hagyott fényt. Azt mondták, hogy nem Isten vezette őket ilyen messzire. A mögöttük levő láng kialudt, koromsötétben hagyva lábukat. Megbotlottak, szem elöl veszítették a jelzést és Jézust, s lehulltak az ösvényről az alant elterülő sötét és gonosz világba. Majd Isten szavát hallottuk, mint sok víz zúgását. Közölte velünk Jézus eljövetelének napját és óráját. Az élő igazak – a 144.000 – ismerték s megértették a hangot, de a gonoszok mennydörgésnek, földrengésnek vélték. Mikor Isten bejelentette az időpontot, kitöltötte ránk

26/ 308 oldal


Szentlelkét. Arcunkat Isten dicsősége világította be, s olyan ragyogó lett, mint Mózes arca, mikor lejött a Sínai-hegyről. A száznegyvennégyezret mind elpecsételték, és tökéletes egység uralkodott köztük. Homlokukon ezek a szavak álltak: Isten, Új Jeruzsálem, s tündöklő csillagban Jézus új neve. Boldog, szent állapotunk felbőszítette a gonoszokat, és erőszakosan megrohantak minket, hogy megragadjanak, és börtönbe hurcoljanak. Ilyenkor az Úr nevében kinyújtottuk kezünket, s ők tehetetlenül hulltak a földre. Ekkor történt, hogy Sátán zsinagógája megértette, hogy Isten szeret bennünket, akik meg tudtuk mosni egymás lábát, és szent csókkal tudtuk köszönteni testvéreinket, s lábunkhoz borultak. Valami nemsokára keletre vonta tekintetünket. Kis fekete felhő jelent meg, nem nagyobb az ember tenyerénél. Mindnyájan tudtuk, hogy ez az Emberfiának jele. Megilletődött csöndben néztük a felhőt, amint közeledett, világosabbá, ragyogóbbá vált, majd még dicsőbbé, míg csak nagy fehér felhővé nem növekedett. A felhő alja, mintha tűz lett volna, felette szivárvány ívelt, körülötte meg tízezer angyal zengte a legszebb éneket. A felhőn az Emberfia ült. Haja fehéren, hullámosán omlott vállára. Számos korona ékesítette fejét. Lábfeje tüzesnek látszott. Jobbjában éles sarló, baljában ezüst harsona. Szeme tűzláng. így kutatta át meg át gyermekeit. Akkor minden arc elsápadt, s akiket Isten elvetett, azoké elsötétedett. Majd mindannyian felkiáltottunk: „Kicsoda állhat meg? Szeplőtlen-e a ruhám?” Az angyalok kara elhallgatott, döbbenetes csend állt be. Jézus szólalt meg: „Akiknek keze tiszta, s szíve ártatlan, azok meg tudnak állni. Elég néked az én kegyelmem!” Arcunk földerült, szívünket öröm töltötte be. Az angyalok magasabb hangot ütöttek meg, újra énekeltek, s a felhő közelebb jött. Felharsant Jézus ezüst harsonája, amint lefelé ereszkedett a felhőn, melyet tűzlángok nyaldostak körül. Tekintetét az alvó szentek sírján nyugtatta, majd égre emelte szemét s kezét, és felkiáltott: „Ti, akik a porban alusztok! Ébredjetek! Ébredjetek, s keljetek fel!” Ezután hatalmasan megremegett a föld. A sírok megnyíltak és a halottak, halhatatlanságba öltözötten felébredtek, feltámadtak. A 144 000 dicsőséget kiáltott, mikor felismerték barátaikat, akiket a halál elszakított tőlük. Ők is elváltoztak, s együtt ragadtattak az Úr elé. Egyszerre mentünk a felhőbe, s hét napon át felfelé szálltunk az üvegtengerhez. Itt Jézus koronákat hozott, és jobbjával helyezte fejünkre. Arany hárfákat s győzelem pálmáit adta nekünk. Itt, az üvegtengeren a 144 000 tökéletes négyzetben állt fel. Néhánynak nagyon fényes volt a koronája, másoknak kevésbé. Mindenki tökéletesen elégedett volt a koronájával. Több korona súlyosnak látszott a csillagoktól, néhányon meg kevés díszlett. Mindnyájunkat földig érő fehér palást fedett. Amikor átmentünk az üvegtengeren a város kapujához, angyalok vettek körül. Jézus magasra emelte hatalmas, dicső karját, megfogta a gyöngykaput, kinyitotta két fényes szárnyát, s így szólt hozzánk: „Megmostátok ruhátokat véremben, tántoríthatatlanul álltatok az igazság mellett, lépjetek be!” Bementünk, és éreztük, hogy teljes jogunk van a helyhez. A városban ott láttuk az élet fáját és Isten trónját. A trónból tiszta folyóvíz ömlött, s a folyó két oldalán állt az élet fája. Az egyik oldalon is fatörzs állt, a másikon is, mindkettő átlátszó színaranyból. Először azt hittem, két fát látok, de mikor újra odanéztem, láttam, hogy a két törzs egyetlen fává egyesül a tetején. Tehát az élet fája az élet folyójának mindkét oldalán állt. Ágai odahajlottak, ahol álltunk, gyümölcse gyönyörű volt, mintha aranyat ezüsttel elegyítettek volna össze. A fa alá telepedtünk, gyönyörködtünk a hely szépségében. Fitch és Stockman testvér, akik az ország örömhírét hirdették, s akiket Isten kíméletből sírjukba fektetett, odajöttek hozzánk, s megkérdezték, hogy míg ők aludtak, min mentünk át. Fel akartuk idézni legsúlyosabb megpróbáltatásainkat, de azok oly jelentéktelennek tűntek a köröttünk levő mennyei dicsőség túláradó, örök mértékéhez képest, hogy nem tudtunk róluk szólni. Felkiáltottunk: „Dicsőség, a menny igen olcsó”. Arany hárfánkhoz kaptunk, és visszhangra késztettük a menny boltozatát.

27/ 308 oldal


8. Felszólítás az utazásra Elmondtam a látomást a portlandi hívőknek, akik feltétlenül Istentől származónak fogadták el. Az Úr Lelke volt jelen a bizonyságtételen, s az örökkévalóság ünnepélyessége nyugodott rajtunk. Kifejezhetetlen félelemmel vegyes tisztelet töltött el, hogy Isten engem választott eszközül, hogy eljuttassam népéhez a világosságot, holott fiatal és gyönge vagyok. Míg Isten hatalma alatt álltam, boldog voltam. Mintha szent angyalok vettek volna körül a menny dicső udvarain, ahol minden békés és örömteli. Szomorú és keserű volt felébrednem e halandó élet valóságára. Az első látomást rövidesen másik követte. Isten megmutatta nekem a próbákat, melyeken át kell esnem. Megmondta, hogy kötelességem közölni a többiekkel, amit feltárt előttem. Megmutatta, hogy fáradozásom nagy ellenállásba fog ütközni, s gyötrelem fogja tépni szívemet, de Isten kegyelme elég lesz, hogy mindenen át megtartson. A látomás tartalma nagyon nyugtalanított, mert kötelességemmé tette, hogy hirdessem népünknek az igazságot. Igen beteges voltam, állandóan fájt valamim, s minden jel arra mutatott, hogy nemsokára meghalok. Alig tizenhét éves voltam, fejletlen és törékeny. Nem szoktam a társasághoz, és természettől oly visszahúzódó voltam, hogy nehezemre esett ismeretlenekkel találkozni. Több nap késő éjjelig esedeztem, hogy az Úr vegye el tőlem e terhet; helyezze valakire, aki könnyebben viseli. De nem vette le vállamról kötelességem, s szüntelen az angyal hangja csengett fülemben: „Mondd el a többieknek, amit feltártam előtted.” Nem tudtam megbékélni a gondolattal, hogy az emberek közé menjek. Féltem a világ gúnyolódásától és szembeszegülésétől. Nem volt elég önbizalmam. Eddig, mikor Isten Lelke kötelességre szólított, felülemelkedtem magamon, feledtem félelmemet és félénkségemet - eltűntek, ha Jézus szeretetére, s arra a csodálatos munkára gondoltam, melyet rajtam végzett. Meglepő módon önbizalmat kölcsönzött a bizonyosság, hogy kötelességemet, s Isten akaratát végzem. Ilyenkor hajlandó voltam bármit megtenni, vagy bármit elszenvedni, hogy Jézus világosságához és békéjéhez hozzásegítsek másokat. A most elém tárt kötelesség viszont lehetetlennek tűnt előttem. Még ha meg is kísérelném, bizonyosnak látszott a kudarc. A vele járó nehézségek súlyosabbnak tűntek, mint amit el tudnék viselni. Hogyan tudnék helységről helységre utazni, hogy kifejtsem az emberek előtt Isten szent igazságait, mikor még gyermekéveimet töltöm? Rémültem riadtam vissza a gondolattól. Robert fivérem – tőlem alig pár évvel idősebb – nem kísérhetett el, mert beteges volt s nálam is félénkebb. Senki se vette volna rá erre a lépésre. Apámnak a családról kellett gondoskodni, nem hagyhatta el foglalkozását. Azzal nyugtatott, hogy ha Isten más helységekbe küld munkálkodni, lehetőséget is fog nyitni rá. De a bátorító szavak nem vigasztalták meg elkeseredett szívemet. Az előttem fekvő ösvény átláthatatlan nehézségekkel eltorlaszoltnak látszott. Szerettem volna meghalni, hogy megszabaduljak a szorongató kötelességtől. Eltávozott tőlem az oly sokáig élvezett, édes béke, s újra a kétségbeesés szorongatott. Imáim hiábavalóknak látszottak, hitem elfogyott. A megnyugtatás, az intés, a bátorítás szavai egyformának hangzottak, mert úgy tűnt, Istenen kívül senki sem ért meg, Ő pedig magamra hagyott. A portlandi hívők mit sem tudtak belső vívódásaimról,melyek a kétségbeesés szélére űztek. De tudták, hogy valamilyen okból levert vagyok, s véleményük szerint bűnt követek el, ha meggondoljuk, hogy az Úr mily kegyességet tanúsított irántam. Attól tartottam, hogy örökre elfordult tőlem. Ha a régebbi áldásokra gondoltam, a most körülöttem terjengő sötétségben kétszerte becsesebbnek tűntek. Összejöveteleket tartottak apám házában, de kétségbeesésem oly méreteket öltött, hogy jó ideig nem vettem részt rajtuk. Terhem egyre súlyosabb lett, míg végül elviselhetetlennek éreztem. Később lelkemre beszéltek, hogy vegyek részt az egyik nálunk tartott összejövetelen. A gyülekezet az én ügyemet tette imája tárgyává. Pearson testvér, a lelkész, aki előzőleg ellene volt Isten hatalma rajtam történő megnyilvánulásainak, most buzgón esedezett értem, s azt tanácsolta, hogy adjam át akaratomat Istennek. Gyöngéd apaként bátorított és nyugtatott. Kérlelt, hogy higgyem, hogy a bűnösök barátja nem hagyott el.

28/ 308 oldal


Túl gyenge és levert voltam, hogy magam is részt vegyek, de gondolatban együtt esedeztem barátaimmal. Nem aggasztott többé a világ ellenzése, készen álltam bármily áldozatra Istenért, ha visszaadja kedvezését. Míg imádkoztak értem, a körülöttem terjengő sötétség visszahúzódott, s hirtelen fény áradt rám. Erőm elhagyott. Az egyik szent lény újra elismételte a szavakat: „Mondd el másoknak, amit feltártam előtted!” A rám nehezedő félelmek egyike az volt, hogy ha engedelmeskedem a kötelesség hívásának, és hirdetem, hogy a Magasságos látomásokkal és jelenésekkel tüntetett ki, bűnös büszkeség keríthet hatalmába, feljebb emelem fejemet, mint illenék, s ezzel kiváltom Isten helytelenítését, és elveszítem üdvösségemet. Előttem állt néhány ilyen eset, s visszariadtam a súlyos próbától. Most arra kértem az Urat, hogy ha tovább kell adnom, amit megmutatott nekem, őrizzen meg a felfuvalkodástól. Az angyal így felelt: „Imádat hallották, s felelni fognak rá. Ha ez a rossz, amitől most tartasz, valóban fenyegetni fog, az Úr majd kinyújtja kezét, és megment. Szenvedéssel fog majd magához vonni, és így őrzi meg alázatodat. Légy hű mindhalálig, és enni fogsz az élet fájának gyümölcséből, s inni az élet vizéből.” Miután visszatértem a földi dolgok észleléséhez, az Úrra bíztam magam, és készen álltam megtenni, amit mondott, bármi legyem is az. A gondviselés utat nyitott előttem, hogy sógornőmmel az ötven kilométerre fekvő Polandba utazzam. Lehetőségem nyílt tehát, hogy ott bizonyságot tegyek. Torkom és tüdőm három hónapig annyira beteg volt, hogy keveset tudtam beszélni, s azt is csak halkan, rekedten. Ez alkalommal is, mikor felálltam az összejövetelen, csak suttogva tudtam beszélni. Öt percig suttoghattam így, mikor torkom és tüdőm kitisztult, nem fájt többé. Hangom csengő és erős lett, és két órán át megerőltetés nélkül, folyékonyan beszéltem. Mikor üzenetem végére értem, hangom elhagyott, míg újra emberek elé nem álltam. Akkor ez a meglepő gyógyulás ismétlődött meg. Szüntelen bizonyságát éreztem annak, hogy Isten akaratát végzem, s láttam erőfeszítéseim kétségbevonhatatlan eredményét. Gondviselésszerűen út nyílt előttem, hogy Kelet Maine államba utazzak. Jordan William testvér nővéreivel Orringtonba utazott s bíztatott, hogy menjek velük. Mivel megígértem az Úrnak hogy az előttem nyíló úton járni fogok, nem mertem visszautasítani. Orringtonban találkoztam James White vénnel. Ismerte barátaimat, s maga is a lélekmentésen fáradozott. Isten Lelke segített az üzenet hordozásában. A testvérek örvendeztek az igazságnak, s a csüggedtek fölvidultak, és hitük újjáéledt. Garlandban sokan jöttek össze a környékről, hogy meghallgassák az üzenetet. De szívem nehéz volt. Éppen akkor kaptam levelet apámtól. Kért, hogy térjek vissza, mert rossz híremet keltik. Ez váratlan csapás volt. Nevem mindig szeplőtlen volt, s nagyra tartottam jó hírnevemet. Az is bántott, hogy anyámnak kellett szenvedni miattam. Nagyon fontosak voltunk neki, s nagyon érintette, ami minket ért. Ha lehetett volna, azonnal haza indulok, de erre nem nyílt lehetőség. Annyira bánkódtam, hogy aznap este nem beszéltem. Barátaim kérleltek, hogy bízzam magam az Úrra, végül imádkozni kezdtek értem. Az Úr áldása rövidesen megnyugodott rajtam, s estére nagyon szabadon tettem bizonyságot. Mintha angyal állt volna mellettem, hogy erősítsen. A dicsőítés és győzelem kiáltásai szálltak fel a házból. Tudatában voltunk Jézus jelenlétének. Munkám során az Úr felszólított, hogy szálljak szembe némelyek viselkedésével, akik vakbuzgóságukkal szégyent hoztak Isten ügyére. Ezek a vakbuzgók azt gondolták, hogy a vallás nagy izgalmakból és zajból áll. Modoruk bosszantotta a hitetleneket. Meggyűlöltették magukat, s a hirdetett tanításokat. Majd örültek az elszenvedett üldöztetésnek. A hitetlenek nem láttak következetességet útjukban. Néhány helyen meg is akadályozták, hogy testvéreink összejöjjenek. Az ártatlan, a bűnössel együtt szenvedett. Órákon át szomorú és beteg voltam. Igazságtalannak látszott, hogy néhány értelmetlen ember miatt Krisztus ügye szenvedjen. Nemcsak lelküket tették tönkre, hanem nehezen eltávolítható szégyenfoltot ejtettek a művön. Sátánnak ez nagyon tetszett. Nagyon ínyére volt, ha meg nem szentelt emberek hirdették az ügyet, ha tévedéseket kevertek bele,

29/ 308 oldal


majd az egészet a porba taposták. Diadalmasan szemlélte Isten gyermekeinek zavarodottságát és szétszórtságát. Az egyik ilyen vakbuzgónak bizonyos fokig sikerült ellenem fordítani barátaimat, sőt rokonaimat is, mivel kimondtam, amit keresztényietlen útjáról megmutattak nekem. Hazugságokat terjesztett, hogy megsemmisítse jó hatásomat, és igazolja magát. Sorsom nehéznek tűnt. Csüggedés szorongatott. Isten népének állapota annyira gyötört, hogy két hétre ismét ágynak estem. Barátaim azt gondolták, hogy meghalok, de a testvérek, testvérnők, akik együtt éreztek velem a bajban, összejöttek imádkozni értem. Hamarosan tudtam, hogy komoly, hatékony imák szállnak értem az égbe. Az imák győzedelmeskedtek. Az erős ellenség hatalma megtört. Kiszabadultam, s azonnal látomásban részesültem. Láttam, hogy ha érzem, hogy ember a bizonyságtételemet ellenzi, akárhonnan, csak kiáltsak Istenhez, és angyalt küld megmentésemre. Már volt őrző angyalom, aki szüntelen vigyázott rám, de ha kell, az Úr még egyet küld, hogy mindennemű földi hatás hatalma fölé emeljen.

9. Látomás az újföldről [Ez a látomás a Krisztus második eljövetelét követő ezer év utáni eseményeket írja le. Jel 20,21,22. Zak 14,4.] Jézussal az élen mindnyájan leereszkedtünk a városból a földre az egyik nagy és hatalmas hegyre, mely nem bírta el Jézust. Kettéhasadt, és óriási síksággá változott. Föltekintettünk. Nagyvárost láttunk, tizenkét alappal és tizenkét kapuval – három-három minden oldalon –, s angyalt mindegyik kapunál. Fölkiáltottunk: „A város, a nagy város, jön, jön le Istentől, a mennyből” – s oda szállt le mellénk, ahol álltunk. Kezdtük megcsodálni a városon kívül fekvő dolgokat. A leggyönyörűbb házakat láttam. Mintha ezüstből lettek volna, négy gyönggyel ékesített oszlop tartotta őket, s gyönyörűség volt rájuk nézni. Ezek lesznek a szentek lakhelyei. Arany polc volt mindenikben. Szenteket láttam akkor a házakba bemenni; a polcra helyezték koronájukat. Majd kimentek a mezőre, és a földdel foglalatoskodtak. Nem úgy, mint itt a földön kell, nem, nem. Dicső fény ragyogott fejük körül, és szüntelen dicsérettel áldották az Istent. Másik mezőt is láttam, tele mindenféle virággal. Mikor szakítottam belőlük, felkiáltottam: sohasem hervadnak el. Azután magas, fűvel borított mezőt láttam, gyönyörűség volt a szemnek. Szépséges zöld színe tündökölt, ezüst és arany csillogással, amint büszkén hullámzott Jézus király dicsőségére. Azután harmadik mezőre léptünk, mely tele volt mindenféle állattal – az oroszlán, a bárány, a párduc és a farkas, mind tökéletes egyetértéssel együtt tanyáztak. Átsétáltunk közöttük, ők meg békésen követtek minket. Azután erdőbe mentünk, de nem volt sötét, mint az itteni erdők, ó nem, ellenkezőleg. Világosak voltak és dicsőségesek. A fák ágai integettek és mi felkiáltottunk: „Biztonságban lakhatunk a vadonban, és alhatunk az erdőben.” Áthaladtunk az erdőn, mert Sion hegyére igyekeztünk. Útközben szintén a hely dicsőségében gyönyörködő másik csoporttal találkoztunk. Ruhájuk vérrel szegélyezett volt, koronájuk tündöklő, ruhájuk hófehér. Miután köszöntöttük őket, megkérdeztem Jézust, kik ezek? Azt felelte, hogy vértanúk, akiket miatta öltek meg. Velük volt a kicsinyek megszámlálhatatlan sokasága is. Az ő ruhájukon is vörös szegély. Sion hegye már előttünk emelkedett. A hegy tetején dicső templom, és a hegy mellett még hét hegy. Lejtőiken rózsák és liliomok virultak. Láttam, ahogy a kicsinyek másztak, vagy ha akartak, kis szárnyukon repültek fel a hegyek tetejére. Hervadhatatlan virágot szedtek. A templom körül sokfajta fa díszlett. Puszpáng, fenyő, ezüstfenyő, olajfa, mirtusz, gránátalma és fügefa hajolt meg érett fügéinek súlya alatt, dicsőségessé téve a helyet. S mikor belépni készültünk a templomba, Jézus felemelte szép hangját, és így szólt: Ide csak a 144000 jön be, mi felkiáltottunk: Dicsőség! A templomot hét oszlop tartotta, a legragyogóbb gyöngyökkel díszített, átlátszó aranyoszlop. Képtelen vagyok leírni a csodadolgokat, melyeket láttam! Ó, bárcsak beszélném Kánaán nyelvét.

30/ 308 oldal


Akkor valamennyire le tudnám írni a jobb világ dicsőségét! Kőoszlopokat láttam ott, melyekbe arany betűkkel a 144000 neve volt bevésve. Miután megcsodáltuk a templom szépségét, kiléptünk, és Jézus előre ment a városba. Nemsokára újra hallottuk dallamos hangját: „Gyertek én népem, kik jöttetek a nagy nyomorúságból, ahol akaratomat végeztétek. Gyertek vacsorázni, mert felövezem magam, és kiszolgállak benneteket.” Dicséretet kiáltottunk, és beléptünk a városba. Színezüst asztalt láttam, sokmérföldnyi hosszút. Szemünk mégis belátta az egészet. Láttam az élet fájának gyümölcsét, a mannát, mandulát, fügét, gránátalmát, szőlőt és sok más gyümölcsöt. Megkértem Jézust, hadd, ízleljem meg, a gyümölcsöt. Ő azonban leintett. „Most még ne! Akik esznek e föld gyümölcséből, nem térnek többé vissza a földre. De nemsokára – ha hűséges leszel – enni fogsz az élet fájának gyümölcséből, és iszol a forrás vizéből. Vissza kell térned most, hogy beszámolj arról, amit itt láttál.”   Ekkor az egyik angyal gyöngéden lehozott ebbe a sötét világba. Néha úgy érzem, képtelen vagyok továbbra is elviselni a földi életet. A földön minden oly sivár. Nagyon elhagyottnak érzem magam, mert jobb világot láttam. Bárcsak szárnyam lenne, mint a galamboknak, akkor elszállhatnék, és megnyugodhatnék. Hyde testvér, aki jelen volt e látomásnál, a következő verset írta: Jó hírt hallottunk a tündöklő, szent földről, Hallottuk és szívünk boldog. Hisz magános zarándok csapat voltunk, Reményvesztett, fáradt és szomorú.

A szép városról, gyöngykapukkal. Az egész fénytől ragyogó. Hallottunk ott élő angyalokról, szentekről, Aranyhárfáikkal, amint elbűvölőn zengnek. A hegyről, az életnek fájával, Leveleiről, melyek gyógyulást hoznak.

Úgy hírlik zöld mezők hullámzanak ott, Hogy sohasem fogja érni semmi ártalmas S a síkságok vadon virágözönben úsznak És Sáron rózsái nyiladoznak. Csodás madarak röpködnek a lugas zöldje közt Daluk zengő és édes, Zengzeteik, folyvást, örökkön újak, S angyalok hárfáival köszöntött. Hallottunk pálmákról, ruhákról, koronákról És ezüst övről a fehéren;

Az ország királya csodálatos lény, Ő a hely boldogsága és fénye; Szépségét szemlélni fogjuk odafönn. S megfürdünk orcája világosságában. Ott leszünk, ott leszünk, kis idő múlva Csatlakozunk a tiszta és áldott sereghez, Miénk lesz a pálma, a ruha, a korona, S örökre békében élünk. 

A vers megjelent a vallásos lapokban, és helyet talált néhány énekeskönyvben is. Akik kiadták, olvasták és énekelték, nem is gondoltak rá, hogy egy alázatos, bizonyságtételéért üldözött lány látomásából ered.

10. A dorgálás visszatartása Ekkoriban súlyos próbán mentem át. Ha valamely összejövetelen a Szentlélek rászállt valakire, és az Istent magasztalta dicséretekkel, valaki mindig igézetet, bűvölést kiáltott. S ha az Úrnak úgy tetszett, hogy összejövetel alatt látomást adjon nekem, mindig akadt, aki azt mondta, hogy az izgalom és önbűvölés idézte elő. Szomorúan és leverten kerestem gyakran félreeső helyet, hogy kiöntsem lelkemet az előtt, aki meghívja a megfáradtakat és terhelteket, hogy jöjjenek hozzá, ő nyugalmat ad. Mikor hittel igényeltem az ígéretet, Jézus nagyon közelinek tűnt. A menny édes fénye ragyogott körülötte, s mintha az Üdvözítő karjában pihentem volna; majd látomást láttam. De amikor elmondtam, amit Isten a magányban feltárt előttem, szomorúan és döbbenten hallottam,

31/ 308 oldal


hogy valaki arra céloz, hogy az Istenhez legközelebb élők vannak a legjobban kitéve Sátán ámításainak. E nézet szerint csak úgy kerülhetjük el a csalódást és megtévesztést, ha távol maradunk Istentől, a visszaeső bűnösség állapotában. Hát idáig jutottak a dolgok – gondoltam magamban –, hogy akik becsületesen Istenhez, egyedül őhozzá fordulnak, kérik ígéreteit és üdvösségét, azokat azzal vádolják, hogy érzékcsaló igézet tisztátalan befolyása alatt állnak? Lelkemet megsebezték ezek a vádak, és mély fájdalommal facsarták szívemet. Nagyon elkeseredtem. Sokan arról akartak meggyőzni, hogy nincs is Szentlélek, s amit Isten szent emberei tapasztaltak, az vagy önámító révület vagy Sátán csalása volt. Néhányan szélsőséges álláspontot foglaltak el egyik-másik bibliaszöveg felől. Teljesen abbahagyták a munkát, és elvetettek mindenkit, aki nem fogadta el a vallásos kötelezettségről vallott nézetüket. Isten látomásban feltárta előttem e tévedéseket. Elküldött, hogy tanítsam tévelygő gyermekeit. De sokan teljesen elvetették az üzenetet, és azzal vádoltak, hogy alkalmazkodom a világhoz. Másfelől a névleges adventisták vádoltak vakbuzgósággal, s azt a valótlanságot terjesztették rólam, hogy én vagyok a vakbuzgók vezetője, holott szüntelen küzdöttem a vakbuzgóság ellen. Különböző időpontokat jelöltek ki az Úr eljövetelére, sürgetve a testvéreket, hogy fogadják el számításaikat. De az Úr megmutatta nekem, hogy ezek az időpontok sorra el fognak múlni, mert mielőtt Krisztus eljönne, nagy nyomorúság idejének kell eljönni. Azt is megmondta, hogy minden ily időpont elmúlása gyöngíteni fogja Isten népének hitét. Emiatt azzal vádoltak, hogy én vagyok a gonosz szolga, aki így szól: Halogatja az én uram az ő eljövetelét. Az időpontok kijelölésére vonatkozó, itt következő megállapításom harminc éve jelent meg nyomtatásban, és e könyvek eljutottak mindenhová. Még is akadtak igehirdetők, akik állítják magukról, hogy jól ismerik írásaimat, mégis azt híresztelik, hogy ismételten időpontot jelöltem ki az Úr eljövetelére, s mivel ezek eredménytelenül múltak el, látomásaim hamisak. Sajnálatos, hogy sokan elhiszik e hamis híreszteléseket. Aki ismer engem és munkámat, nem állíthatja becsületesen, hogy ez így lenne. Ide írom a tanúságot, melyet az 1844-es időpont elmúlása óta szüntelen hirdetek: „Különböző emberek különböző időpontokat fognak kijelölni, s ezek mind eredménytelenül múlnak majd el. Az időpontoknak ez a kijelölgetése ártani fog Isten népe hitének.” Ha láttam volna határozott időpontot látomásban, ha bizonyságot tettem volna erről, e bizonyság ellenem is szólna, mivel a nyomorúság idejének Krisztus eljövetele előtt kell bekövetkezni. Az bizonyos, hogy az elmúlt harminc év folyamán, vagyis mióta ezt a megállapítást kiadtam, nem jelölhettem ki új időpontot Krisztus eljövetelére, mert ezzel ugyanazon kárhoztatás alá helyeztem volna magam, mint akiket megintettem. Látomásban 1845-ig nem részesültem, s ez az 1844-es általános várakozási időpont elmúltával történt. Akkor mutatta meg az Úr, amit itt leírtam. Ez a bizonyság pontosan beteljesedett. A vasárnapünneplő adventisták időpontot időpont után jelöltek ki, és az ismétlődő csalódások ellenére vették maguknak a bátorságot, és újra új időpontokat tűztek ki. Ebben nem Isten vezette őket. Sokan elvetették az igaz jövendölés időpontját, s nem vettek tudomást a jövendölés beteljesedéséről, mert 1844 elmúlt, és nem jött el a várt esemény. Elvetették az igazságot, és az ellenségnek nagy a hatalma, hogy súlyos tévedésekbe ejtsen, és elhitesse a hazugságot. Az időpontok nagy vizsgája 1843 és 1844 volt, s aki azóta időpontokat jelöl ki, az ámítja magát, és másokat is ámít. Az első látomás előtt nem is tudtam írni. Reszkető kezem képtelen volt nyugodtan fogni a tollat. A látomás közben az angyal megparancsolta, hogy írjam le a látomást. Engedelmeskedtem, és nem remegett a toll a kezemben. Idegeim megerősödtek, és kezem sem reszketett többé. Súlyos kereszt volt számomra, hogy elmondjam a tévelygőknek, amit az Úr tudomásomra hozott róluk. Nagyon rosszul esett bánkódni, szomorkodni látnom őket. Amikor üzenetet kellett közvetítenem, gyakran enyhítettem rajtuk, s oly tetszetőssé tettem, amennyire csak tudtam. Azután félrevonultam, és sírtam lelkem kínja miatt. Ha azokat néztem, akiknek csak saját lelkük felől kell aggódniuk, arra gondoltam, hogy ha a helyükben lennék, nem zúgolódnék. Nehezemre esett

32/ 308 oldal


továbbadnom az Istentől kapott félreérthetetlen, éles bizonyságtételeket. Aggódva vártam az eredményt, és ha a megrótt fellázadt a megrovás ellen, és az igazság ellen fordult, ezek a kérdések ágaskodtak fejemben: Vajon pontosan úgy közöltem az üzenetet, amint kellett? Meg lehetett volna menteni őket valahogy? S gyakran olyan szorongás fogott el, hogy azt gondoltam, hogy a halál szívesen látott hírnök lenne, a sír pedig édes pihenőhely. Nem jöttem rá eljárásom veszélyes, és bűnös voltára, míg látomásban Jézus elé nem vittek. Helytelenítőn nézett rám, és elfordította fejét. Képtelen vagyok leírni rémületemet és kínomat. Arcra borultam előtte, de nem volt erőm megszólalni. Mennyire szerettem volna elrejtőzni ijesztő rosszallása elől. Ekkor értettem meg bizonyos fokig, mit éreznek majd az elveszettek, mikor így kiáltanak a hegyeknek: „Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székbe ül, és a bárány haragjától.” Aztán az angyal rám szólt, hogy álljak föl. Alig lehet leírni, ami szemem elé tárult. Egy csoport állt előttem tépett ruhával és hajjal. Arckifejezésük a kétségbeesés és rémület megtestesülése volt. Közel jöttek hozzám, és ruhájukat az enyémhez dörgölték. Mikor rájuk pillantottam, láttam, hogy ruhájuk csupa merő vér. Újra halottként estem kísérő angyalom lábához. Egyetlen kifogást sem tudtam mentségemre hozni. Szerettem volna messze lenni ettől a szent helytől. Az angyal talpra állított, és így szólt: „Ez még most nem a te eseted, de azért láttad, hogy tudjad, milyen helyzetbe kerülsz, ha nem továbbítod másoknak, amit az Úr föltárt előtted. De ha mindvégig hű maradsz, enni fogsz az élet fájának gyümölcséből, és iszol az életvízének folyójából. Sokat kell szenvedned, de elég lesz neked Isten kegyelme.”  Ettől kezdve kész voltam megtenni bármit, amit az Úr elvár tőlem, hogy kivívjam tetszését, és ne érezzem ijesztő rosszallását.

11. Házasságom és további tevékenységem 1846. augusztus 30-án férjhez mentem James White vénhez. White vén mély tapasztalaton ment át az advent mozgalomban, s Isten megáldotta az igazság hirdetésére irányuló tevékenységét. Szívünk összeforrt a nagy munkában. Együtt utaztunk, és fáradoztunk az emberek üdvösségéért. Egy fillér nélkül, kevés baráttal, s betegen álltunk munkába. Férjem erős testalkatú volt, de a sok tanulás és tanítás aláásta egészségét. Én, mint már említettem, gyermekkorom óta beteg voltam. Ily gyengén, anyagiak nélkül, kevés egyetértő baráttal, folyóirat, vagy egyetlen könyv nélkül fogtunk a munkához. Nem volt imaházunk, s az, hogy sátrat használjunk, csak később jutott eszünkbe. Legtöbbször magánházakban jöttünk össze. Gyülekezeteink kicsik voltak. Ritkán jött összejövetelünkre adventistán kívül más, s azokat is csak a kíváncsiság hajtotta, hogy nőt hallhatnak beszélni. Eleinte félénken kezdtem nyilvános beszédeimhez. Ha volt önbizalmam, a Szentlélektől kaptam. Ha nyugodtan, s hangosan szóltam, az Isten adománya volt. Összejöveteleinken mindketten beszéltünk. Férjem hittételeket fejtett ki, majd én szóltam hosszan, beleolvasztva magamat a gyülekezet gondolataiba, érzéseibe. Így férjem vetett, én öntöztem, a növekedést pedig Isten adta. 1846 őszén a Biblia szombatját kezdtük ünnepelni, terjeszteni és védelmezni. Figyelmem akkor terelődött először a szombatra, mikor 1846 folyamán New Bedford-ba mentem. Itt ismerkedtem meg Joseph Bates vénnel, aki korábban lett adventhívő, s tevékenyen munkálkodott az ügyért. Bates vén is szombatot ünnepelt, s hangoztatta a fontosságát. Én nem tartottam fontosnak a szombatkérdést, és azt gondoltam, hogy Bates vén téved, amikor többet időz a negyedik parancsolatnál, mint a többi kilencnél.   Akkor az Úr megmutatta nekem a mennyei szenthelyet. Isten mennyei temploma nyitva állt. Láttam a frigyládát, rajta a kegyelem trónját. Két angyal állt a frigyláda két végén, szárnyuk a kegyelem trónja fölött, arcuk a frigyláda felé fordult. Kísérő angyalom elmagyarázta, hogy a két angyal a

33/ 308 oldal


mennyei seregeket képviseli, akik tiszteletben tartják az Isten ujjával írt tízparancsolatot. Jézus fölemelte a szövetség ládájának födelét, és láttam a tízparancsolat két kőtábláját. Nagyon elcsodálkoztam, mikor észrevettem, hogy a negyedik parancs a tíz közepén áll, s lágy fénykör övezi. Az angyal így szólt: „Ez az egyetlen a tíz közül, mely Istent nevezi a menny és a föld, s az azokban lévő összes dolog teremtőjének. Mikor lefektette a föld alapjait, a szombatot is megalapozta.” Láttam, hogy ha az emberek mindig megtartották volna az igazi szombatot, sohasem vált volna senki hitetlenné vagy istentagadóvá. A szombatünneplés megóvta volna a világot a bálványimádástól. De mert a negyedik parancsot a földre taposták, és tapossák most is, azért Isten minket szólít, hogy hozzuk helyre a törvényen ütött rést, vegyük védelmünkbe az eltiport szombatot. A bűn embere, aki Isten fölé emelte magát, s az a terve, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt, ő helyezte át a szombat ünneplését a hét utolsó napjáról az elsőre. Ezzel rést ütött Isten törvényén. Közvetlen az Úr nagy napja előtt Isten üzenetet küld. Figyelmezteti az embereket, hogy térjenek vissza az Antikrisztus által lerombolt törvény iránti hűséghez. Tanítással és példaadással kell felhívnunk a figyelmet a törvényen ütött résre. Megmutatták nekem, hogy az Isten parancsolatait és a Jézus hitét hirdető harmadik angyal üzenete azt a népet ábrázolja, mely befogadja az üzenetei, és felemeli intő szavát a világnak, hogy ügyeljenek Isten törvényére, mint szemük világára. Azt is láttam, hogy a figyelmeztetés következtében sokan elfogadják az Úr szombatját. Mikor a negyedik parancs világosságát megkaptuk, mintegy huszonöt szombatünneplő adventista élt Maine-ban. De annyira különböző tanításokat hangoztattak, s annyira elszórtan éltek, hogy befolyásuk elenyésző volt. Nagyjából ennyien voltak, hasonló körülmények között New England más részein. Kötelességünknek véltük, hogy meglátogassuk őket, és megerősítsük őket az Úrban, és az Úr igazságában. Mivel oly igen szétszórtan éltek, állandóan úton voltunk. Anyagiak hiányában a legolcsóbb utazási eszközöket vettük igénybe, másodosztályú kocsikat, és gőzösök alsó fedélzetét. Gyönge voltam, ezért a magánjárműveket találtam a legkényelmesebb utazási módnak. A másodosztályú kocsikon gyakran dohányfüst vett körül, amitől sokszor elájultam. A gőzösök alsó fedélzetén ugyanúgy szenvedtünk a dohányfüsttől, ezen kívül a hajóslegények és az utazóközönség alacsonyabb rétegének káromkodásától, és a közönséges beszédtől. Éjjel a kemény padlón vagy ládákon, búzászsákokon aludtunk. Párnánk a táskánk, takarónk télikabátunk és vállkendőnk volt. A nyári hőségben a felső fedélzetre mentünk, hogy élvezzük a hűs éjszakai levegőt. Ez igen fárasztó volt, különösen, mikor karonülő babával utaztam. Ezt az életmódot bizony nem mi választottuk, Isten hívott el nyomorunkban, s vezetett át a szenvedés tüzén, hogy olyan tapasztalatra tegyünk szert, mely aztán igen becsesnek bizonyult számunkra, azoknak pedig, akik csak később csatlakoztak munkánkhoz, példaképül szolgált. Mesterünk a fájdalmak férfia volt, ismerte a bánatot, és aki együtt szenved vele, uralkodni is együtt fog vele. Mikor az Úr Pálnak megjelent, nem azzal biztatta, hogy mily sok jóban lesz majd része, hanem, hogy mily sok és nagy szenvedésen kell átessen az ő nevéért. A szenvedés Isten népe sorsának része volt a vértanú Ábeltől kezdve. A pátriárkák szenvedtek Isten iránti hűségükért és az Ő parancsolatai iránti engedelmességükért. Egyházunk felséges feje szenvedett értünk. Az első apostolok, és az őskeresztény egyház is szenvedett. Vértanúk millióinak, a hittérítőknek és hitújítóknak szenvedniük kellett. Miért riadnánk hát vissza a szenvedés életétől mi, akiké a halhatatlanság áldott reménysége, mely majd Krisztus eljövetelekor valósul meg? Ha szenvedések nélkül érhetnénk el az Isten paradicsomának közepén álló élet fáját, nem részesülnénk oly gazdag jutalomban, mert nem szenvedtünk meg érte. Visszahúzódnánk a dicsőségtől, elöntene a szégyen azok között, akik megharcolták a nemes harcot, türelemmel végigfutották a versenyt, s elnyerték az örök életet. Ám senki sem lesz ott, aki nem választotta Mózeshez hasonlóan az Isten népével való szenvedést. János apostol látta az üdvözültek sokaságát, és megkérdezte, kik azok? A felelet nem váratott magára: „Ezek jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.”

34/ 308 oldal


Mikor hirdetni kezdtük a szombatot, nem volt határozott fogalmunk a Jelenések 14,9-12-ben foglalt harmadik angyal üzenetéről. Bizonyságtételünk lényege, amivel az emberek elé álltunk, az volt, hogy a második eljövetel csodás mozgalma Istentől származott, hogy az első s második üzenet már elhangzott, és most a harmadik üzenetet kell hirdetnünk. Láttuk, hogy a harmadik üzenet ezekkel a szavakkal zárul: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét.” S oly világosan láttuk, mint most, hogy a jövendölés szavai a szombat újjáéledését jelentik. De hogy mit jelent az üzenetben említett fenevad imádása, vagy a fenevad mása és bélyege, arról nem volt fogalmunk. Isten Szentlelke világosságot árasztott szolgáira, és a kérdés fokozatosan feltárult előttük. Sok kutatást és aggódó figyelmet követelt lépésről lépésre kifürkészni azt. Gondosan, körültekintőn, és szüntelen fáradozással folyt a munka, míg üzenetünk fontos igazságait világos, összefüggő, s tökéletes egészként nem kezdhettük hirdetni a világnak. Már említettem ismeretségemet Bates vénnel. Igazi keresztény férfinak találtam, előzékeny és szeretetteljes volt. Oly gyöngéden bánt velem, mint a saját gyermekével. Mikor először hallott, nagyon érdekelte a beszédem. Miután befejeztem, felállt, és így szólt: „Kételkedő Tamás vagyok, nem hiszek a látomásokban. De ha el tudnám hinni, hogy testvérnőnk ma este elmondott bizonyságtétele valóban Isten hozzánk szóló szava, én lennék a legboldogabb ember. Beszéde mélyen érintett. Hiszem, hogy a testvérnő őszinte, mégsem látomásaiban lelem az elmondott csodálatos dolgok magyarázatát.” Néhány hónappal menyegzőnk után férjemmel a topshami értekezletre utaztunk (Maine állam), ahol Bates vén is jelen volt. Akkoriban nem egészen hitte, hogy látomásaim Istentől származnak. Ez az összejövetel igen érdekes volt. Isten Lelke nyugodott meg rajtam, s első ízben láttam a többi bolygót. Mindjárt el is mondtam, amit láttam. Bates vén megkérdezte, hogy tanultam-e csillagászatot? Megmondtam neki, hogy nem emlékszem, hogy valaha lett volna csillagászatról szóló könyv a kezemben. Így szólt: „Ez az Úrtól van.” Soha azelőtt nem láttam oly felszabadultnak és boldognak. Arca mennyei fénytől ragyogott, és hatalmas tanítással szólt a gyülekezethez. Az értekezlet után férjemmel Gorhambe utaztunk, ahol akkor szüleim laktak. Itt megbetegedtem, és nagyon szenvedtem. Szüleim, férjem és nővéreim együtt imádkoztak értem, szenvedésem mégis három hétig tartott. Gyakran halottként ájultam el, de mikor könyörögtek értem, magamhoz tértem. Annyira kínlódtam, hogy kérleltem családomat, ne imádkozzanak, mert azt gondoltam, hogy imájuk csak elnyújtja szenvedéseimet. Szomszédjaink lemondtak rólam. Az Úr egy ideig jónak látta megpróbálni hitünket. Végül, mikor barátaim újra imádkoztak, az egyik testvéren Isten hatalma nyugodott meg. Felállt térdéről, mintha súlyos terhet hordozna. Ágyamhoz lépett, fejemre tette kezét, és így szólt: „Ellen testvérnő, Jézus Krisztus meggyógyít téged.” S Isten hatalmától sújtottan, hátrahanyatlott. Hittem, hogy Isten ereje által tette, s a fájdalom elhagyott. Lelkemet hála és béke töltötte be. Szívem ezt dobogta: „Nincs más segítőnk, csak az Isten. Békességünk csak akkor lehet, ha megnyugszunk Istenben, és várjuk szabadítását.” Másnap hatalmas vihar dühöngött, s egyik szomszédunk sem jött át. Annyira megerősödtem, hogy a nappali szobában ültem. Néhányan látták a nyitott ablakot, s azt gondolták, hogy meghaltam. Nem tudták, hogy a mindenható orvos kegyesen belépett házunkba, megdorgálta a betegséget, és megszabadított. Másnap az ötven kilométerre fekvő Topshambe utaztunk. Apámtól megkérdezték, hogy mikor lesz a temetés? Apám visszakérdezett: Miféle temetés? A lányod temetése – felelték. Apám így szólt: A hívő ima meggyógyította, s a lányom most útban van Topshambe. Néhány héttel később Bostonba menet, gőzösre szálltunk Portlandben. Dühöngő vihar kerekedett, s nagy veszedelembe kerültünk. A hajó ijesztően hánykódott, s a hullámok becsaptak a fülkék ablakán. A nők termében nagy volt az ijedtség. Sokan bevallották bűneiket, és Istenhez kiáltottak kegyelemért. Volt, aki szűz Máriát hívta segítségül, míg mások ünnepélyesen megfogadták, hogy ha elérik a szárazföldet, Isten szolgálatára szentelik életüket. Rémület és zűrzavar uralkodott. Mikor a hajó az oldalára fordult, egy nő hozzám lépett, és megkérdezte: „Maga nem fél? Lehet, hogy

35/ 308 oldal


sohasem érjük el a szárazföldet!” Mondtam neki, hogy Krisztus a menedékem, s ha munkám véget ért, mindegy, hogy hol halok meg. De ha még nem fejeztem be feladatomat, az óceán összes vize sem tud megfullasztani. Bízok az Istenben. Baj nélkül megérkezünk, ha ez szolgálja dicsőségét. Ekkoriban nagyra becsültem a keresztény reménységet. A vihar élénk színekkel hozta elém az Úr tüzes ítéletét, mikor bosszújának vihara sújt majd le a szegény bűnösökre. Keserűen kiáltanak és könnyeznek majd, s bevallják bűneiket, könyörögnek a kegyelemért, de már akkor késő lesz. „Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztettem azért az én kezemet, és senki eszébe nem vette. És elhagytátok minden tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok. Én is a ti nyomorúságotokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljő az, amitől féltek.” Isten kegyelméből mindnyájan biztonságban partra szálltunk. De az utasok, akik nagyon megrémültek, nem említették félelmüket, hanem csak nevettek. Az egyik asszony, aki ünnepélyes ígéretet tett, hogy ha megmenekül, s újra földet lát, keresztény lesz – gúnyosan kiáltotta: „Hála Istennek. Örülök, hogy újra szárazföldre léphetek.” Kértem, gondoljon vissza pár órával azelőtti esküjére. Megvetően fordult el tőlem. Kénytelen voltam a halálos ágyon tartott bűnbánatra gondolni. Egyesek egész életükben magukat és Sátánt szolgálják. Mikor betegség sújtja őket, s a félelmes bizonytalanság tornyosul előttük, bizonyos mértékig megbánják bűneiket, s talán azt mondják, hogy nem bánják, ha meghalnak. Barátaik azt hiszik, hogy igazán megtértek, és felkészültek a mennyországra. De ha meggyógyulnak, ugyan olyan lázadók lesznek, mint azelőtt. Példabeszéd 1,27-28 jutott eszembe: „Mikor eljő, mint a vihar az, amitől féltek, és a ti nyomorúságotok, mint a forgószél elközelget; mikor eljő tirátok a nyomorgatás és a szorongatás, akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg, keresnek engem, de meg nem találnak.” 1847. augusztus 26-án Gorhamben (Maine állam) született meg első fiunk: White Henry Nichols. Októberben Howland testvérek Topshamből segítőkészen felajánlották házuk egy részét. Boldogan elfogadtuk, és kölcsönvett bútorral kezdtük meg háztartásunkat. Szegények voltunk, és nyomorúságos időket is láttunk. Eltökéltük, hogy függetlenek maradunk, megkeressük kenyerünket, és másoknak is igyekszünk majd segíteni. De rosszul ment a sorunk. Férjem keményen dolgozott, követ rakott a vasútnál, de nem kapta meg munkája méltó bérét. A Howland házaspár bőkezűen megosztott velünk mindent, ha volt mit, de ők is nehéz körülmények között éltek, annyira, hogy most ők is mindennapi munkájuktól függtek. Férjem otthagyta a vasutat, és fejszével az erdőbe ment ölfát vágni. Nem szűnő oldalfájással dolgozott kora reggeltől sötét estéig, hogy megkeressen napi ötven centet. Éjjel nem tudott aludni az éles fájdalomtól. Eltökéltük, hogy nem csüggedünk, bízunk az Úrban. Nem panaszkodtam. Reggel hálás voltam Istennek, amiért újabb éjszakán megőrzött, és este hálás voltam, hogy ezen a napon is megsegített minket. Egyik nap, mikor élelmünk elfogyott, férjem elment a munkaadójához pénzért, vagy élelemért. Viharos nap volt, és öt kilométert kellett gyalogolnia zuhogó esőben oda is, vissza is. Hátizsákkal tért vissza, élelmiszerrel a zsák zsebeiben. Így jött át Brunswick falun, ahol gyakran hirdette az igét. Mikor igen fáradtan hazaért, szívem elszorult. Azt gondoltam, hogy Isten elhagyott minket. így szóltam férjemhez: „Hát már eddig jutottunk? Elhagyott minket az Úr?” Nem tudtam visszatartani könnyeimet, és hangosan sírtam órákon át, míg csak el nem ájultam. Akkor férjem imádkozott értem. Mikor újra lélegezni kezdtem, éreztem a Szentlélek vidító befolyását, és megbántam, hogy levett lábamról a csüggedés. Krisztust kívánjuk követni, hogy olyanok legyünk, mint ő, de a megpróbáltatások alatt olykor elbukunk, és távol maradunk tőle. A szenvedések és megpróbáltatások közelebb hoznak Jézushoz. A kemence kiégeti belőlünk a salakot, és fényesíti az aranyat. Az Úr ekkoriban megmutatta nekem, hogy a mi javunkra próbált meg, és hogy felkészítsen a másokért végzendő feladatra. Megrázta fészkünket, nehogy könnyű életre rendezkedjünk be. Feladatunk a lelkekért való fáradozás volt. Ha jól ment volna sorsunk, otthonunk oly vonzó lett volna, hogy nem szívesen hagytuk volna el. Megpróbáltatásokat engedett meg, hogy előkészítsen a nagyobb küzdelmekre, melyekkel utazásaink során találkozunk majd.  

36/ 308 oldal


Rövidesen levelet kaptunk testvérektől az ország különböző részéből. Meghívtak, menjünk el hozzájuk, de nem volt elég pénzünk, hogy elhagyhassuk a környéket. Azt feleltük, hogy nem áll nyitva előttünk az út. Azt gondoltam, hogy lehetetlen kisgyermekkel útra kelnünk. Nem akartunk másokra támaszkodni, és nagyon vigyáztunk, nehogy többet költsünk, mint amennyit kerestünk. Inkább nélkülözünk, de ne keveredjünk adósságba! Napi hét deci tejet engedtem meg magamnak és fiamnak. Egyik reggel, mielőtt férjem munkába indult, kilenc centet adott, hogy három napra vegyem meg a tejet. Törtem a fejem, hogy a tejet vegyem-e meg magamnak, és a kisbabának, vagy kis ruhát, hogy betakarhassam gyermekem karját. Lemondtam a tejről, anyagot vettem, hogy betakarhassam kicsinyemet. A kis Henry rövidesen nagyon megbetegedett, s oly gyorsan gyöngült, hogy igen megijedtünk. Érzéketlenül feküdt. Gyorsan és nehezen lélegzett. Az orvosságok hatástalanok voltak. Hívtunk valakit, aki értett a betegségekhez. Az illető kétségesnek tartotta felépülését. Imádkoztunk érte, de állapota nem javult. Kifogásnak használtuk fel, hogy ne utazzunk, ne fáradozzunk mások javáért, és most attól tartottunk, hogy az Úr elveszi őt tőlünk. Még egyszer az Úr elé járultunk, kértük, hogy szánjon meg minket, és ne vegye el gyermekünket. Ünnepélyesen megígértük, hogy menni fogunk, Istenben bízva, bárhova küld. Buzgón és gyötrődve könyörögtünk. Hittel igényeltük Isten ígéreteit, s bizonyosak voltunk, hogy meghallja kiáltásainkat. Mennyei fény tört át a felhőkön, s ránk ragyogott. Az Úr kegyesen válaszolt imánkra. Attól kezdve gyermekünk gyógyulni kezdett. Míg Topshamben tartózkodtunk, levelet kaptunk Chamberlain testvértől Connecticutból. Sürgetett minket, hogy utazzunk el az államukban 1848 áprilisára tervezett értekezletre. Férjem elszámolt munkaadójával, és kiderült, hogy tíz dollárral tartozott nekünk. Öt dolláron a legszükségesebb ruházati cikkeket vettem, azután megfoltoztam férjem felöltőjét. Még a foltokat is darabokból varrtam, úgyhogy nehéz volt megmondani az ujjakon hogy melyik az eredeti anyag. Öt dollárunk maradt, hogy elutazzunk Dorchesterbe (Massachusetts állam). A bőröndbe majdnem minden földi tulajdonunk belefért, mégis nyugodtan utaztunk el, mert lelkiismeretünk tiszta volt, s ezt többre becsültük minden földi kényelemnél. Dorcheterben meglátogattuk Nichols testvért, és mikor elbúcsúztunk tőlük, Nichols testvérnő öt dollárt adott férjemnek. Ez elég volt vonatjegyre Middletownig Connecticutban. Idegenek voltunk e városban, s a testvérek közül az egész államban sem ismertünk senkit. Már csak ötven centünk maradt. Férjem nem merte elkölteni kocsira, úgy, hogy feltettük bőröndünket egy rakás deszkára, gyalog indultunk megkeresni hittestvéreinket. Hamarosan rá is találtunk C. testvérre, aki házába fogadott bennünket. Az értekezletet Rocky Hillben tartották, Belden testvér nagy üres szobájában. Körülbelül ötven testvér érkezett, de nem mindnyájan hittek a teljes igazságban. Az értekezlet igen tartalmas volt. Bates testvér világosan elénk tárta a parancsolatokat, és erőteljes bizonyságtételek támasztották alá fontosságukat. Az ige a hitben megalapozottakat megerősítette, a bizonytalankodókat pedig felrázta. Meghívtak bennünket a következő évre New York államban tervezett értekezletre. A hívők szegények voltak, és nem ígérhették meg utazási költségeink megtérítését. Nem volt pénzünk az utazásra. Férjem gyöngélkedett, de alkalom kínálkozott, hogy kaszáljon. Elhatározta, hogy megpróbálja. Úgy éreztük, hit által kell élnünk. Reggel az ágy mellé térdeltünk és kértük Istent, adjon erőt a napi munkára. Nem elégedtünk meg addig, míg bizonyosak nem lettünk, hogy az Úr meghallotta imánkat. Férjem elindult kaszálni, de nem a maga, hanem az Úr erejével. Este, miután hazajött, újra kértük Istent, hogy adjon erőt pénzt keresni, mert terjeszteni szeretnénk igazságát. Gyakran nagy áldásban részesültünk. 1848. júliusában férjem a kővetkezőket írta Howland testvérnek: „Isten erőt ad, hogy egész nap keményen dolgozzak. Dicsőség az ő nevének! Remélem, keresek néhány dollárt, amit ügyére használhatok. Szenvedünk a munkától, fáradtságtól, fájdalomtól, éhségtől, hidegtől és hőségtől. Ugyanakkor igyekszünk fivéreink és nővéreink javát szolgálni, és készen állunk, hogy ha Isten kívánja, tovább szenvedjünk. Ma már örülök, hogy ebben az életben minden könnyebbséget, élvezetet és kényelmet feláldoztunk hitünk és reményünk oltárán. Ha boldogságunk abból áll, hogy másokat boldogítunk, akkor igazán boldogok is vagyunk.

37/ 308 oldal


Az igazi tanítvány nem él elkényeztetett énje kielégítéséért, hanem Krisztusért, s az Úr kicsinyeinek javáért. Vagy feláldozza könnyebbségét, szórakozását, kényeimét, akaratát és önző kívánságát Krisztus ügyéért, vagy sohasem fog Krisztussal együtt uralkodni.” Férjem eleget keresett kaszálással, hogy ellásson minket, és fedezze utazásunk költségeit, nyugat New York államba, és vissza. Első értekezletünket New York államban, Volney-ben tartottuk, egyik testvér csűrjében. Harmincöten lehettünk jelen, mindenki, akit össze tudtunk hívni az államnak eme vidékéről. De a harmincöt közül ketten ha egyetértettek. Némelyek súlyos tévedésekben hittek, és hangosan hirdették nézeteiket állítva, hogy azok a Szentírás szerint valók. A nézeteknek ez az érthetetlen különbözősége súlyosan nehezedett rám, mert Isten megszégyenítését láttam benne. A rám nehezedő súly alatt elájultam. Néhányan attól féltek, hogy halálomon vagyok, de az Úr meghallgatta szolgáinak imáit, s magamhoz tértem. A menny fénye nyugodott meg rajtam, és hamarosan elvesztem a földi dolgok számára. Kísérő angyalom bemutatta a jelenlevők néhány tévedését, és a tévedéseikkel szemben álló igazságot. A Biblia szerintinek beállított zavaros nézetek, csak a Bibliáról alkotott véleményükkel egyezett. Fel kellett adják tévedéseiket, és csatlakozniuk kellett a harmadik angyal üzenetéhez. Összejövetelünk diadalmasan zárult, az igazság győzelmet aratott. A testvérek elvetették tévedéseiket, csatlakoztak a harmadik angyal üzenetéhez, Isten pedig gazdagon megáldotta őket, és megnövelte számukat. Volney-ből Port Gibsonba utaztunk, és részt vettünk az Edson testvér csűrjében tartott összejövetelen. Olyanok voltak jelen, akik szerették ugyan az igazságot, de hallgattak a tévedésekre, tévedéseket melengettek. Az összejövetel vége előtt az Úr hatalmasan munkálkodott értünk. Látomásban újra megmutatta nekem, milyen fontos, hogy a nyugat New York-i testvérek félretegyék nézeteltéréseiket, és egyesüljenek a Biblia igazsága alapján. Visszatértünk Middletownba, ahol gyermekünket hagytuk az utazás tartamára. S most fájdalmas kötelesség várt ránk. Egészségem gyönge volta miatt, s mert a gyermek szükségszerűen sok időmet kötné le, úgy véltük, hogy a lélekmentés érdekében fel kell áldoznunk a kis Henry társaságát. így fenntartás nélkül a munkának adhatjuk át magunkat. Súlyos próba volt, mégsem mertem hagyni, hogy gyermekem kötelességem útjába álljon. Tudtam, hogy az Úr óvta meg, mikor nagybeteg volt, és ha hagyom, hogy kötelességem végzésében akadályozzon, el fogja őt távolítani az útból. Nagy fájdalommal, sok könnyel meghoztam az áldozatot, egyedül az Úr előtt. Lemondtam egyetlen gyermekemről, aki akkor egy éves volt, hogy más legyen az anyja, és más végezze körülötte az anyai kötelességeket. A Howland családnál helyeztük el, akikben teljesen megbíztunk. Szívesen vállalták a terhet. Oly szabaddá akartak tenni minket, amennyire csak lehet, hogy Isten művében fáradozzunk. Tudtuk, hogy jobban ellátják Henryt, mint ahogy mi tudnánk utazásaink közben, és jobb lesz neki, ha nyugodt otthona van, és helyesen nevelik. Nehéz volt elválnom gyermekemtől. Szomorú kis arca, mikor elbúcsúztunk, éjjel és nappal előttem volt. Mégis, az Úr erejével kiszorítottam őt gondolataimból, és igyekeztem mások javára élni. Henry öt évig maradt teljesen a Howland család gondjaira bízva.

12. Könyvkiadás és utazás 1849. júliusában lehetőségünk nyílt, hogy Rocky Hillt nevezzük valameddig otthonunknak. Itt született meg július 28-án második fiunk, James Edson. Itt vált férjem meggyőződésévé, hogy kötelessége írni a jelen igazságról, s kiadni írásait. Mikor ezt elhatározta, nagyon nekibátorodott, és áldásban részesült, de később újra kételyei támadtak, bizonytalankodott, mert semmi pénze sem volt. Akadtak ugyan jobb módú testvérek, de azok, amijük volt, maguknak tartották meg. Végül csüggedten feladta ötletét, és elhatározta, hogy kaszálást vállal. Mikor kilépett a házból, a felelősség súlya nehezedett rám, és elájultam.

38/ 308 oldal


Imádkoztak értem, s az Úr áldása szállt rám. Látomásba ragadtattam. Láttam, hogy az elmúlt évben az Úr megáldotta s megerősítette férjemet, hogy tudjon a mezőn dolgozni. Ha helyesen használja fel keresetét, százszor annyija lesz az életben, s ha hű marad, Isten országában gazdag jutalmat kap. Azt is láttam, hogy az Úr most nem ad neki erőt a mezei munkához, mert más feladat vár rá, hogy hittel vágjon bele, írjon a jelen igazságról, és írásait adja ki. Azonnal hozzá is fogott, s mikor nehéz részekhez ért, kértük az Urat, hogy értesse meg velünk igéjének valódi jelentését. Ekkor kezdte el kiadni a Jelenvaló Igazság című kicsiny lapot. A kiadó Middletownban volt, 13 kilométerre Rocky Hilltől, és gyakran gyalog ment át, bár ekkoriban sántított. Mikor az első számot hazahozta a nyomdából, mindnyájan a lap köré térdeltünk, és alázatos szívvel, sok könnyhullatással kértük az Urat, hogy áldása nyugodjon meg szolgáinak erőtlen igyekezetén. Azután megcímezte a lapot, s mindenkinek elküldte, akiről gondolta, hogy elolvassa. Minden számot hazahozott Midletownból Rocky Hill-be, s mindig, mielőtt postára készítette volna elő, az Úr elé terítettük, és buzgó imával és könnyezve könyörögtünk, hogy kísérje áldás a csöndes hírnököt. Hamarosan levelek érkeztek adományokkal, amiből tovább kiadhattuk a lapot, és a jó hírrel, hogy sokan elfogadták az igazságot. Mikor a folyóiratot kiadtuk, nem szüntettük be az igazság hirdetését, hanem helységről helységre utazva tovább hirdettük a tanításokat, melyek oly nagy fényt s örömet hoztak nekünk. Bátorítottuk a hívőket, helyesbítettük a tévelygéseket, rendet teremtettünk a gyülekezetben. Hogy folytathassuk a kiadást, és továbbra is tevékenykedhessünk a különböző területeken, folyóiratunkat időről időre máshova helyeztük át. 1850-ben, Parisben (Maine állam) adtuk ki. Bővítettünk rajta, és nevét a mostanira változtattuk: Advent Szemle (Adventist Review) és Szombat Hírnök. Kevesen voltak az ügy támogatói, világi javakban pedig szegények. Még mindig nyomorral és nagy hátrányokkal voltunk kénytelenek küzdeni. A túl sok munka, gond, aggódás, a jó és tápláló ételek hiánya, a hideg időjárás, hosszas téli utazgatásaink, túl sok volt férjemnek, aki leroskadt a teher alatt. Annyira elgyöngült, hogy alig tudott elgyalogolni a nyomdába. Hitünk a legnehezebb próbának volt kitéve. Szívesen tűrtük az ínséget, fáradságot és szenvedést. Indítékainkat mégis félremagyarázták, bizalmatlanul és irigyen néztek ránk. Akikért fáradoztunk, úgy tűnt, kevesen értékelik igyekezetünket. Túl sok gondunk volt, hogy aludni és pihenni tudjunk. Üdítő alvás helyett gyakran azzal töltöttük az éjszakát, hogy hosszan válaszoltunk az irigység sugallta levelekre. Míg mások aludtak, órákat töltöttünk fájó könnyek között, gyászolva az Úr előtt. Végül férjem így szólt: „Feleség, nincs értelme, hogy tovább küszködjünk. E dolgok összetörnek és rövidesen sírba visznek. Nem bírom tovább. írok az új kiadónak, hogy nem adunk ki több lapot.” Mikor az ajtón kilépett, hogy a levelet a nyomdába vigye, elájultam. Visszajött, és imádkozott értem. Imája meghallgatásra talált, és rosszullétem megenyhült. Másnap reggel, családi áhítatunk alatt látomásban ragadtattam el, és felvilágosítást kaptam eme ügyekről. Láttam, hogy férjemnek nem szabad abbahagyni az újság kiadást, mert Sátán épp erre akar kényszeríteni, ezért használja ellenünk eszközeit. Láttam, hogy feltétlenül folytassuk a kiadást; az Úr támogatni fogja. Akik bűnös módon ily terheket raktak ránk, azoknak meg kell látniuk a kegyetlen módszerük következményét, be kell vallaniuk gonoszságukat, vagy számolniuk kell az Úr helytelenítésével. Láttam, hogy nemcsak ellenünk szóltak és tettek, hanem az Úr ellen, aki elhívott bennünket, hogy betöltsük a kijelölt helyet, s összes gyanúsításukat, irigységüket és titkos hántásukat feljegyzik a mennyben. Nem is törlik ki, míg mindenki, aki részt vett ebben, be nem látja helytelen eljárását, és minden bántalmat jóvá nem tesz. A Szemle második száma Saratoga Springs-nél jelent meg. 1852 áprilisában Rochesterbe (New York állam) költöztünk. Hit által kellett megtennünk minden lépést. Még mindig nyomasztó nyomor volt osztályrészünk. Kénytelenek voltunk a legszigorúbb takarékosságot és lemondást gyakorolni. Röviden idézek a Howland testvérhez, 1852. április 16-án kelt levelünkből: „Most rendezkedtünk be Rochesterben. Kibéreltünk egy öreg házat, évi 175 dollárért. A nyomda a házban

39/ 308 oldal


van. Ha nem itt lenne, hanem irodahelyiséget is bérelnénk, az évi ötven további dollárba kerülne. Mosolyognátok, ha látnátok bútorainkat. Két öreg ágyat vettünk, huszonöt centért darabját. Férjem hat széket hozott haza, mindegyik más-más alakú. Egy dollárba került a hat, majd még négy lyukas széket vett 62 centért. A keretek erősek, az üléseket meg forgáccsal töltöttem meg. A vaj olyan drága, hogy nem veszünk, és burgonyára sem telik. Rántást használunk vaj helyet, burgonya helyett pedig répát. Első ebédünket két üres lisztes hordóra tett deszkáról ettük. Szívesen tűrjük az ínséget, ha elősegíthetjük az Úr művét. Hisszük, hogy az Úr vezetett ide minket. Sok az aratás, de kevés az arató. A múlt szombaton áldásos összejövetelünk volt. Az Úr jelenlétével üdített fel minket.” Időről-időre értekezletre utaztunk a terület különböző részeibe. Férjem hirdette az igét, könyveket árusított, és igyekezett bővíteni a folyóiratunk vevőkörét. Magánfuvarral utaztunk. Délben megálltunk megetetni a lovakat, s ebédelni. Ebéd után férjem az elemózsiás kosarunkon, vagy kalapja tetején cikkeket irt a Szemlébe és a Tanítóba. Az Úr nagyon megáldotta munkánkat, és az igazság sokak szívét megérintette. 1853 nyarán utaztunk első ízben Michigan államba. Nyilvánosságra hoztuk munkatervünket, de férjemet láz vette le lábáról. Imádkoztunk érte, de – noha jobban lett – még mindig igen erőtlen volt. Tanácstalanok voltunk. Testi betegségek fognak kiűzni minket a munkából? Megengedné az Úr a Sátánnak, hogy fölébünk kerekedjék, magáénak követelje hasznavehetőségünket s életünket, míg e világon vagyunk? Tudtuk, hogy Isten határt tud szabni Sátánnak. Megengedi, hogy átessünk a tűzön, hogy a munkára annál alkalmasabban vezessen ki belőle. Egyedül öntöttem ki lelkem Isten előtt imában, hogy dorgálja meg a betegséget, erősítse meg férjemet az utazás elviselésére. Az ügy halaszthatatlan volt, és hitem szilárdan megragadta Isten ígéreteit. Ott, azonnal meg is kaptam a biztosítékot, hogy ha folytatjuk utunkat Michiganbe, Isten angyala fog kísérni utunkon. Mikor elmondtam férjemnek gondolataimat, azt felelte, hogy ő is erre gondolt. Elhatároztuk, hogy az Úrban bízva folytatjuk utunkat. Minden magunk mögött hagyott mérfölddel erősebb lett. Az Úr tartotta fenn őt, s míg az igét hirdette, biztos voltam, hogy Isten angyalai állnak mellette, és támogatják. Utazásaink során férjem sokat elmélkedett a spiritizmusról. Röviddel visszatérésünk után könyv írásába fogott, Idők jelei címmel. Még mindig erőtlen volt, és csak keveset tudott aludni, de az Úr támogatta őt. Mikor értelme bizonytalankodva kínlódott, Isten elé borultunk, hozzá kiáltottunk bajunkban. Az Úr meghallgatta buzgó imánkat, s gyakran megáldotta férjemet úgy, hogy felfrissült lélekkel folytatta a munkát. Naponta többször mentünk így, buzgó imával az Úr elé. Azt a könyvet férjem nem a maga erejéből írta. Akkor télen és tavasszal sokat gyötört a szívbajom. Fekve nehezen tudtam lélegezni, s csak ülő helyzetben tudtam aludni. Lélegzetem gyakran elállt, és sokszor elájultam. Bal szemhéjamon ráknak látszó daganat nőtt. Több mint egy éve növekedett, míg igen fájdalmas nem lett, zavarva látásomat. Ha írtam, vagy olvastam, be kellett kötni a fél szememet. Attól tartottam, hogy elpusztítja a rák. Visszatekintettem a nappalokra és estékre, mikor a kefelenyomatokat olvastam, és arra gondoltam, hogy ha elveszítem szememet és életemet, legalább Isten ügyére áldoztam. Ekkoriban híres orvos látogatott el Rochesterbe, aki ingyen adott tanácsot. Elhatároztam, hogy megvizsgáltatom vele szememet. Az volt a véleménye, hogy rákos a daganat. De mikor kitapintotta érverésemet, így szólt: „Nagyon beteg, és agyvérzésben fog meghalni, mielőtt a daganat elmérgesedne. Veszélyesen rossz a szíve.” Nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy ha gyorsan nem segítenek rajtam, sírba kell szállnom. Két másik asszony is megvizsgáltatta magát, akik ugyanebben a betegségben szenvedtek. Az orvos azt mondta, hogy állapotom veszélyesebb, mint a másik két nőé, és három héten belül szívszélhűdést kapok. Megkérdeztem, használni fog-e a gyógyszere, de nem sok jóval bíztatott. Megpróbáltam gyógyszereit, de nem segítettek. Három héttel később elájultam; a padlóra zuhantam, s harminchat órán át feküdtem eszméletlenül. Azt hitték, hogy nem élem túl, de imára feleletül magamhoz tértem. Hét nap múlva bal felemen sokkot kaptam. Furcsán hideg és érzéketlen volt a fejem, és nagyon fájt a halántékom. Nyelvem

40/ 308 oldal


nehéz és érzéketlen volt. Nem tudtam tisztán beszélni. Azt hittem, hogy haldoklom, és szenvedésem közepette nagyon vágyódtam az Úr szeretetének bizonyítékára. Hónapok óta szünet nélkül fájt a szívem, és állandóan levert voltam. Igyekeztem elvből szolgálni az Urat, de érzéketlen voltam. De most igen szomjaztam az Úr szabadítására; testi szenvedésem ellenére vágytam áldására. A testvérek összejöttek, hogy esetemet az ima különleges tárgyává tegyék. Vágyam beteljesedett. Isten áldásában és bizonyosságban részesültem, hogy szeret. De nem hagyott el a fájdalom: óráról órára gyöngültem. A testvérek újra összejöttek, hogy az Úr elé tárják ügyemet. Gyöngeségemben nem tudtam hangosan imádkozni. Olyan rosszul néztem ki, hogy gyöngítettem a körülöttem lévők hitét. Akkor elvonultak előttem Isten ígéretei, amint még sosem láttam őket. Úgy látszott, hogy Sátán minden áron el akar szakítani férjemtől, gyermekeimtől, és síromba akar fektetni. Ezek a kérdések támadtak bennem: Hiszel-e Isten ígéreteiben? Föl tudsz-e kelni hit által, akármilyen súlyosnak tűnik is a dolog? Hitem újjá éledt. Odasúgtam férjemnek: „Hiszem, hogy meggyógyulok.” Azt felelte: „Bárcsak én is hinni tudnám!” Estére sem javult állapotom, mégis szilárd bizalommal támaszkodtam Isten ígéreteire. Nem tudtam aludni, hanem magamban imádkoztam, és semmim se fájt. Elmúlt szívemből a nyomás. Igen boldog voltam. Ó, micsoda változás! Úgy tűnt, mintha Isten angyala érintett volna, míg aludtam. Tele voltam hálával. Isten dicsérete volt ajkamon. Felköltöttem férjemet, és elmondtam neki, milyen csodálatos munkát végzett értem az Úr. Eleinte alig értette a dolgot. De mikor felkeltem, felöltöztem és körbejártam a szobákat, ő is velem dicsérte Istent. Beteg szemem sem fájt. Néhány nap alatt a daganat eltűnt, látásom teljesen helyrejött. A gyógyulás tökéletes volt. Újra elmentem az orvoshoz, és mikor megtapogatta ütőeremet, rögtön így szólt: „Asszonyom, az ön szervezetében teljes változás ment végbe, míg a másik két asszony, akikkel együtt vizsgáltam, már meghalt.” Megmondtam neki, hogy nem az orvossága gyógyított meg, mert be sem tudtam venni. Mikor kimentem, az orvos így szólt ismerősömhöz: „Ez az eset érthetetlen titok előttem.” Nemsokára újra Michiganbe látogattunk. Elviseltem a hosszú, fárasztó utazásokat, a rázós rönkutakon, saras mocsarakon át. Erőm nem hagyott el. Hittük, hogy az Úr elvárja, hogy ellátogassunk Wisconsinba, s este tíz órai vonattal szándékoztunk odautazni Jacksonból. Mielőtt vonatra szálltunk, nagyon komolyak voltunk. Elhatároztuk, hogy imádkozunk. Amint Istennek ajánlottuk magunkat, nem tudtuk visszafojtani a sírást. Komoly gondolatokkal mentünk az állomásra. Mikor felszálltunk, az első személykocsiba mentünk, ahol magas támlájú ülések voltak. Reméltük, hogy majd alhatunk valamelyest az éjjelen. A kocsi azonban tele volt utassal. Visszamentünk a második kocsiba, ahol kaptunk helyet. Nem vettem le szalagkötős kalapomat, mint éjjeli utazásoknál szoktam, hanem táskámat is kezemben tartottam, mintha várnék valamire. Mindketten szokatlan érzéseinket vitattuk meg. Mikor vagy öt kilométerrel magunk mögött hagytuk Jacksont, a vonat hirtelen rángatózni kezdett előre-hátra, végül pedig megállt. Kinyitottam az ablakot, és láttam, hogy az egyik kocsi csaknem ütközőjén állt. Fájdalmas nyöszörgéseket hallottam. Nagy volt a kavarodás. A mozdony kisiklott. A mi kocsink a sínen maradt, és harminc méterrel hátrább állt a többitől. A postakocsinak nem lett nagy baja; nagy láda könyvünk is sértetlen volt. A másodosztályú kocsi összezúzódott, a kocsi törmeléke az utasokkal együtt a vágány mindkét oldalán hevert. Amelyik kocsiban helyet akartunk kapni, igen megrongálódott, s a kocsi eleje a többi roncsra ágaskodott. A csatlakozás nem szakadt el, hanem lekapcsolódott az előző kocsiról, mintha angyal választotta volna ketté a vonatot. Négy halott és súlyos sebesült volt, és sok más sérült. Nem gondolhattunk másra, minthogy Isten elküldte angyalát megóvni életünket. Visszatértünk Jacksonba, s másnap utaztunk el Wisconsinba. Isten megáldotta látogatásunkat az államban. Igyekezetünk következtében néhányan megtértek. Az Úr megerősített, hogy elviseljem a fárasztó utat. 1854. augusztus 29-én további felelősséggel növekedett családunk: megszületett Willie. Ekkoriban kaptuk a megtévesztően Az igazság hírnökének nevezett újság első számát. Akik az újságban rágalmaztak minket, előzőleg intéseket kaptak hibáik és tévedéseik miatt. Nem tudták elviselni a

41/ 308 oldal


megrovást, s eleinte titkon, majd nyíltabban ellenünk használták befolyásukat. Mi elviseltük volna, de néhányan, akikben megbíztunk, s akik előzőleg elismerték, hogy Isten feltűnően megáldotta munkánkat, elfordultak tőlünk, és viszonylag ismeretlen idegeneket részesítettek bizalmukban. Akiknek mellettünk kellett volna állni, gonosz emberek hatása alá kerültek. Az Úr megmutatta nekem e csoport jellegét, végső kibontakozását, s hogy helytelenítőn tekint az újság szerkesztőire, és keze ellenük van. S bár egy ideig virulni látszanak, s félrevezetnek néhány embert, mégis az igazság fog diadalmaskodni. Minden becsületes lélek el fog szakadni az ámításoktól, melyek fogva tartják őket. Teljesen el fognak különülni a gonosz emberektől. Mivel Isten keze ellenük van, el kell bukniuk. Férjem megint gyöngélkedni kezdett. Köhögött a tüdeje fájt, és idegrendszere is kimerült. Aggodalma, és a Rochesterben hordozott terhek, kiadói munkássága, betegségek és halálesetek a családban, azok hidegsége, akiknek meg kellett volna osztaniuk vele a fáradtságot, utazásai és igehirdetése túl sok volt gyengeségének. Úgy látszott, hogy gyorsan halad lefelé a tüdőbaj sírjába. Néha a fény pár sugara áttörni látszott a sűrű fellegeken, másképp teljesen kétségbe estünk volna. Időnként úgy látszott, hogy elhagyott az Úr. A Hírnök-csoport hazugságokat koholt ellenünk. Gyakran élénken eszembe lettek juttatva a zsoltáros szavai: „Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irigykedjél a gonosztevőkre. Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény, elfonnyadnak.” A lap néhány írója még férjem betegsége fölött is diadalt ült. Azt írták, hogy Isten majd elbánik vele, és félreteszi őt az útból. Mikor betegágyán ezt olvasta, hite újjáéledt és fölkiáltott: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit. Lehet, hogy én mondom majd fölöttük a gyászbeszédet!" A legsötétebb fellegek látszottak tornyosulni fölöttünk. Sátán parancsnoksága alatt álló, istenfélelmet valló gonosz emberek hazugságokat gyártottak, és ellenünk fordították erejüket. Ha Isten ügye csupán a mi ügyünk lett volna, talán reszkettünk volna, de annak kezében volt, aki így szólhat: Senki ki nem ragadhatja kezemből. Tudtuk, hogy Jézus él és uralkodik. Az Úr elé álltunk, és így szóltunk: Az ügy a tied, és tudod, hogy nem mi választottuk a ránk eső részt, hanem te parancsoltad.

13. Michigan államba költözés 1855-ben a michigani testvérek lehetővé tették, hogy kiadóhivatalunk Battle Creek-be költözzék. Férjemnek ekkor két-háromszáz dollár adóssága volt. Összes vagyona könyvei voltak, és hátralékai könyvekért, de ezek egy része bizonytalan volt. Az ügy látszólag holtpontra jutott. Nagyon kevés, és kis összegre szóló rendelések érkeztek. Attól tartott, hogy adósságokkal fog meghalni. Michiganben a testvérek segítségével házhelyet vettünk, és házat építettünk. A telekkönyvet az én nevemre írták, hogy férjem halála után tetszés szerint eladhassam. Szomorú napok voltak ezek. Úgy tekintettem három kis fiamra, mint akik rövidesen apa nélkül maradnak. Efféle gondolatok kényszerítették rám magukat: férjem belehal a jelen igazság ügyében végezett túlmunkába. Ki törődik vele, hogy mennyit szenvedett, ki gondol a tervekre, melyeket évekig hordozott, a súlyos gondokra, melyek megtörték lelkét, tönkretették egészségét, korai halálba hajtották, és nyomorra függőségre hagyják családját. Gyakran megfordult fejemben a kérdés: Törődik-e Isten ezekkel a dolgokkal? Úgy megy-e el e kérdések mellett, hogy észre sem veszi őket? Megnyugtatott a tudat, hogy van valaki, aki igazságosan ítél, és a mennyben pontosan feljegyeznek minden áldozatot, minden lemondást, az Istenért elviselt minden kínt. S végül megkapjuk jutalmunkat. Az Úr napja ki fog jelenteni, és napvilágra fog hozni oly dolgokat, melyek most még nem nyilvánvalók. Az Úr megmutatta nekem, hogy Isten szándéka fokozatosan felépíteni férjemet, hogy szilárdan kell hinnünk, mert Sátán kíméletlenül fog támadni minket minden igyekezetünkben; hogy ne

42/ 308 oldal


tekintsünk külső látszatra, és higgyünk. Naponta háromszor járultunk Isten elé, s buzgón esedeztünk férjem gyógyulásáért. Gyakran valamelyikünket leterítette Isten ereje. Az Úr kegyelmesen meghallotta buzgó kiáltásainkat, és férjem a gyógyulás útjára lépett. Hónapokon át naponta háromszor szállt imánk az égre egészségéért, hogy végezni tudja Isten akaratát. A könyörgésnek ezek az órái igen becsesek voltak. Szent közelségre és édes közösségre hoztak Istennel. Nem tudom jobban kifejezni gondolataimat, mint a Howland testvérnőnek írt leveleim részletei: „Hálás vagyok, hogy gyermekeim velem lehetnek, magam gondoskodhatok róluk, és jobban nevelhetem őket a helyes útra. Hetek óta éhezem és szomjúhozom az üdvösségre, s csaknem zavartalan közösségben élünk Istennel. Miért maradunk távol a forrástól, mikor ihatnánk? Miért haldoklunk kenyér szűkében, mikor tele tárház áll rendelkezésünkre? Tárházunk bővelkedő, és ingyen a mienk. Lelkem, lakomázz belőle, s igyál naponta a mennyei örömökből. Nem maradok csöndben. Isten dicsérete él szívemben és ajkamon. Hisz Üdvözítőnk szeretetének teljességében örvendezhetünk. Gyönyörködhetünk kitűnő dicsőségében. Lelkem tanúskodik erről. Sötétségemet eloszlatta ez a becses fény, s ezt soha el nem tudom feledni. Uram, segíts, hogy élénken emlékezzem erre. Lelkem összes erői ébredjetek! Ébredjetek, és imádjátok a Megváltót, csodálatos szeretetéért! Körülöttünk élő lelkeket fel kell ébresztenünk, és megmentenünk – vagy elvesznek. Pillanatnyi vesztegetni való időnk sincs. Mindnyájan befolyással rendelkezünk, melyet az igazságért, vagy ellene használunk. Magammal szeretném hordani a félreérthetetlen bizonyítékokat, hogy Krisztus tanítványa vagyok. A szombatos vallásosság mellett még valamire szükségünk van. Életerős elvek kellenek nekünk, és naponta tudatában kell lennünk egyéni felelősségünknek. Sokan kitérnek ez elől, s az eredmény hanyagság, közöny, a vigyázás és lelkiség hiánya. Hová lett a gyülekezet lelkisége? Hol vannak a Szentlélekkel és hittel telt férfiak és nők? Imám ez: Tisztítsd meg egyházadat ó Isten! Hónapok óta felszabadult vagyok. Eltökéltem, hogy helyesen fogok beszélni, és helyesen végzem minden dolgomat az Úr előtt. Ellenségeink diadalmaskodhatnak. Keserű szavakat szólhatnak, nyelvük rágalmakat, hazugságokat és ámításokat áraszthat, mégsem rendítenek meg. Tudjuk, kinek hittünk. Nem futottunk, nem fáradoztunk hiába. Közeleg az elszámolás napja, mikor mindnyájan tetteink szerint leszünk megítélve. Igaz, hogy a világ sötét; az ellenállás erős lehet. A haszontalanságokkal foglalkozó és gúnyolódó arcátlanná válhat vétkeiben. De mindez nem mozdít ki bennünket, hanem arra késztet, hogy támaszkodjunk az Úr karjára. Isten rostálja népét. Tiszta és szent gyülekezetet akar. Nem tudjuk, mi lakik az emberek szívében. De az Úr eszközöket adott, melyekkel szeplőtlenül tarthatjuk gyülekezetét. Romlott emberek támadnak, akik nem tudnak Isten népével együtt élni. Megvetik a dorgálást és nem veszik be a helyesbítést. Alkalmuk nyílt megtanulni, hogy igazságtalan ügyért harcolnak. Volt lehetőségük megbánni helytelen tetteiket, de énjük túl kedves volt, hogy meghalni hagyják. Táplálták azt és megerősödött. Kiváltak Isten bizakodó népéből, akiket a maga számára tisztogat. Mindnyájunknak okunk van hálát adni Istennek, amiért lehetővé tette gyülekezete megmentését, mert ha ezek a romlott színlelők velünk maradtak volna, Isten haragjának kellett volna ránk támadni. Minden becsületes lélek, akit ezek az elhidegültek talán félrevezettek, meg fogja kapni az igaz felvilágosítást felőlük, még ha az ég összes angyalának kell is eljönni hozzá, hogy világosságot derítsen lelkébe. Ezzel az üggyel kapcsolatban semmitől sem kell félnünk. Amint közeledünk az ítélethez, mindenki felszínre hozza tényleges jellemét, és félreérthetetlenül kiderül, ki hova tartozik. A rosta meg nem áll. Ne mondjuk: Tartsd veszteg a kezed, ó Isten. A gyülekezet meg kell, és meg is fog tisztulni. Isten uralkodik, dicsérje őt a nép. Távolról sem gondolok arra, hogy el kell tántorodnom. Igazul akarom viselni magamat, és igazul cselekedni: Az ítélet össze fog ülni, a könyveket megnyitják, s tetteink szerint fognak megítélni. Az összes ellenem összehordott hazugság sem tesz gonoszabbá vagy jobbá, legfeljebb annyiban, hogy közelebb űznek Megváltómhoz.”

43/ 308 oldal


Battle Creek-be költözésünktől kezdve az Úr kezdte megtörni rabságunkat. Szerető barátokra találtunk Michiganben, kik készen álltak megosztani velünk terhünket, és gondoskodni szükségleteinkről. Régi, kipróbált barátok közép-New Yorkból és Új-Angliából, de különösen Vermontból, együttéreztek velünk bajainkban, és készek voltak segíteni nekünk a nyomorúság idején. 1856-ban a Battle Creek-i értekezleten Isten munkálkodott értünk. Szolgáinak gondolata az egyház ajándékaira fordult. Ha Isten rosszallását hozta népére, mert megvetették s elhanyagolták ajándékait, az a reményteli kilátás mutatkozott most, hogy újra ránk mosolyog. Kegyesen megújítja ajándékait, s azok élni fognak a gyülekezetben, hogy bátorítsák a csüggedők lelkét, és helyesbítsék és feddjék a tévelygőket. Új életet kapott az ügy, s lelkészeink tevékenységét siker koronázta. Keresték kiadványainkat, s a könyvek, folyóiratok annak bizonyultak, amire az ügynek szüksége volt. Az Igazság Hírnöke rövidesen megbukott, és a viszálykodó lelkek, akik azon át szóltak, szét lettek szórva. Férjem ki tudta fizetni összes adósságát. Kevesebbet köhögött, tüdeje, torka nem fájt többé, és fokozatosan megerősödött, annyira, hogy szombaton is, meg az első napon is háromszor hirdette az igét, anélkül, hogy kimerült volna. Egészségének ez a csodálatos helyreállítása Isten műve volt. Legyen övé az összes dicsőség! Mikor férjem oly igen gyönge volt – mielőtt Rochesterből elköltöztünk – meg szeretett volna szabadulni a könyvkiadás felelősségétől. Azt javasolta, hogy a gyülekezet vegye át a munkát, és hogy kinevezett szerkesztőbizottság igazgassa azt, továbbá, hogy fizetésén kívül senkinek se legyen anyagi haszna belőle. Noha többször sürgettük a dolgot, 1861-ig a testvérek semmit sem tettek az ügyben. Eddig férjem volt a kiadóvállalat törvényes tulajdonosa, és az egyedüli igazgató. Az ügy tevékeny barátai teljesen megbíztak benne, s az adományokat is őrá bízták, melyeket időről-időre hozzá juttattak – amint azt a növekvő mű megkívánta – hogy építse föl a könyv és folyóirat kiadást. Bár a nyilatkozat gyakran megjelent a Szemlében, hogy a kiadó lényegében a gyülekezet tulajdona, mivel férjem volt az egyetlen hivatalos igazgató, ellenségeink kiaknázták a helyzetet. Gyanús üzlet! – csatakiáltással mindent elkövettek ártalmára, és arra, hogy az ügy fejlődését hátráltassák. Ilyen körülmények között férjem a szervezés útjára lépett. Az eredmény a Hetednapi Adventista Kiadótársulat lett – Michigan törvényei szerint – 1861 tavaszán. Bár a kiadóvállalat bajai sok gondot akasztottak ránk, és az ügy ágazatai sokszor ejtettek zavarba, a legnagyobb áldozat, melyre a művel kapcsolatban felhívtak minket, az volt, hogy gyermekeink gondozását hagyjuk másokra. Henry öt évig volt távol tőlünk, és Edson is csak rövid ideig volt velünk. Családunk évek hosszú során át igen népes volt. Otthonunk, akár a szálloda, most viszont alig jártunk haza. Igen-igen aggódtam, nehogy gyermekeim rossz szokásokkal nőjenek fel, és gyakran szomorkodtam, mikor a magam és mások helyzete közötti ellentétre gondoltam: Azokra, akik nem vállalják a terheket és gondokat, akik mindig gyermekeikkel lehettek, hogy tanácsolják és tanítsák őket, és akik mégis csaknem minden idejüket családjukkal töltötték. Megkérdeztem: Ilyen sokat vár el tőlünk Isten, másokat meg terhek nélkül hagy? Egyenlőség ez? Így kell sietnünk egyik gondtól a másikig, a munka egyik végétől a másikig? Alig maradjon időnk gyermekeink nevelésére? Sok éjszakát, míg mások aludtak, keserű sírással töltöttem. Ha valami jobbat terveztem gyermekeim számára, akadályok merültek fel, és elsöpörték terveimet. Nagyon is tudatában voltam gyermekeim hibáinak, és minden helytelen tettük annyira fájdította szívemet, hogy belebetegedtem. Szerettem volna, ha rövid időre más anyák kerültek volna helyembe, amit évekig viseltem. Akkor értékelnék áldásos helyzetüket, s jobban együtt éreznének velem megfosztottságomban. Imádkoztunk és fáradoztunk gyermekeinkért, és megfékeztük őket. Nem hanyagoltuk el a vesszőt, de előbb igyekeztünk megértetni velük hibáikat, s imádkoztunk velük. Meg próbáltuk magyarázni nekik, hogy ha mentségeket találnak bűneikre, Isten helytelenítését érdemeljük. Az Úr megáldotta gyerekeinkért tett igyekezetünket. Legfőbb örömük az

44/ 308 oldal


volt, ha örömet szerezhettek nekünk. Nem voltak hibátlanok, de hittük, hogy majd Krisztus nyájának juhai lesznek. 1860-ban halál lépte át küszöbünket, letörte családunk legifjabb hajtását. Kicsiny Herbert, aki 1860. szeptember 20-án született még abban az évben decemberben meghalt. Mikor ez a zsenge ág letört, senki nem tudja mennyire vérzett a szívem, csak aki ígérettel kecsegtető kicsinyét kísérte sírjához. De jaj, mikor nemes Henry fiunk tizenhat éves korában meghalt! Henry White 1863. december 8án halt meg Topshamben. – Mikor a mi édes énekesünket kísértük ki a temetőbe, mikor nem hallottuk többé ifjú énekét, elhagyatott lett a házunk. Mindketten, szülők, s mindkét fiunk nagyon megéreztük a csapást. De Isten megvigasztalt gyászunkban. Hittel és bátran törtünk előre a ránk bízott munkában, azzal a boldog reménnyel, hogy találkozni fogunk gyermekeinkkel, akiket a halál elragadott tőlünk, abban a világban, ahol betegség és halál sosem látogat meg senkit. 1865 nyarán férjemet hirtelen bénulás sújtotta le. Súlyos csapás volt, nem csak nekem s gyermekeinknek, hanem Isten ügyének is. Megfosztotta a gyülekezeteket nemcsak férjem, hanem az én munkámtól is. Sátán diadalt ült, mikor látta az igazság ügyének hátráltatását. De hála Istennek, nem engedte meg, hogy elpusztítson bennünket. Tizenöt hónapig el voltunk vágva a tevékeny munkától, de azután újra együtt dolgoztunk a gyülekezetekért. Meggyőződésemmé vált, hogy férjem, amíg tétlen marad, nem gyógyul ki elhúzódó betegségéből, s az is, hogy teljesen megérett az idő, hogy elvigyem népünknek bizonyságtételemet. Ezért elhatároztam, hogy körútra megyünk Észak-Michigan államba férjemmel, aki igen gyönge volt, s a tél leghidegebb szakában. Jókora erkölcsi bátorságot és Istenbe vetett hitet követelt, hogy rávegyem magam ekkora kockázatra. De tudtam, hogy munka vár rám, s úgy tűnt, mintha Sátán eltökélte volna, hogy távol tart attól. Sokáig vártam fogságunk enyhülésére, s féltem, hogy sok becses lélek elvész a késés miatt. A munkától való távolmaradás rosszabbnak tűnt, mint a halál, s az utazás legfeljebb pusztulással fenyegetett. Így azután 1866. december 19-én hóviharban keltünk útra a Michigan állambeli Wrightba. Férjem sokkal jobban elviselte a száznegyven kilométeres út viszontagságait, mint gondoltam, s legalább olyan egészségesnek látszott célunk elérésekor, mint mikor elindultunk. Itt kezdtük el betegsége óta az első eredményes munkánkat. Itt kezdett tevékenykedni, mint a régebbi években, bár igen gyönge volt. Szombat délelőtt, és a hét első napján 30-40 percet beszélt. Az idő többi részét én töltöttem be, majd délután is szólta az igét mindkét napon, mintegy másfél órán át. A legnagyobb figyelemmel hallgattak minket. Láttam, hogy férjem egyre erősebb. Világosabban és összefüggőbben mondta el témáit. S amikor egyik alkalommal egész órán át világosan, erőteljesen beszélt, a munka felelősségével a vállán, mint betegsége előtt, hálám kimondhatatlan volt. Fölálltam a gyülekezet elé, és közel fél órán át sírva igyekeztem kifejezni hálámat. A jelenlévők mélyen megindultak. Bizonyos voltam, hogy jobb napok hajnalához értünk. Isten keze nyilvánvaló volt férjem gyógyulásánál. Valószínűleg senki sem gyógyult fel, akit akkora csapás ért. Ennek ellenére a súlyos agyvérzés bénulását, mely veszélyesen érte, elvette az Úr, s új erőt adott mind testének, mind szellemének. A férjem felgyógyulását követő években az Úr óriási területet nyitott meg előttünk. Bár eleinte félénken álltam az emberek elé, mégis, mikor Isten gondviselése megadta a lehetőséget, bátran álltam nagy hallgatóságok elé. Együtt vettünk részt s Maine-től Dakotáig, Michigantől Texasig és Kaliforniáig tartott tábori összejöveteleken és nagygyűléseken. A mű, mely gyöngén és ismeretlenül indult meg, tovább növekedett s erősödött. A michigani és kaliforniai kiadóvállalatok, és az angol, a norvég és a svájci hittérítés bizonyítják a növekedést. A vászontáskában nyomdába vitt első hírlapunk kiadása helyett ma havonta mintegy száznegyvenezer példányban küldjük szét folyóiratainkat kiadóinktól. Isten keze művével volt és van, hogy felvirágoztassa és felépítse.

45/ 308 oldal


Életem későbbi felének története felölelné a különböző vállalkozások történetét, melyek életre keltek művünkben, és amelyekkel szorosan egybefonódik életem. Férjemmel együtt szóban és tollal fáradoztunk az intézmények felépítésén. Ha akár röviden is elmondanám a munkálkodással zsúfolt évek történetét, messze túllépném e rövid vázlat kereteit. Sátán erőfeszítése pillanatra sem szűnt meg, hogy kerekét kösse a műnek, és elpusztítsa munkásait; Isten azonban gondját viseli mind szolgáinak, mind művének.

14. Férjem halála Annak ellenére, hogy férjem élete munkával, gondokkal és felelősségekkel volt tele, hatvanadik életévét mégis szellemileg élénken, testileg tevékenyen érte meg. Háromszor sújtotta le bénulás. Természettől erős szervezete, Isten áldása, s a természet törvényeihez való szigorú ragaszkodása segítségével össze tudta szedni magát. Újra a régi lelkesedéssel és lendülettel utazott, hirdette az igét és írt. Vállvetve fáradoztunk Krisztus ügyéért harminchat éven át, és reméltük, hogy együtt láthatjuk meg diadalmas befejezését. Isten akarata azonban nem ez volt. Elvette mellőlem ifjúságom választott védelmezőjét, életem társát, tevékenységeim és szeretetem részesét, és magamra maradtam, hogy befejezzem feladatomat, és egyedül küzdjek tovább. 1881 tavaszát és nyár elejét együtt töltöttük Battle Creek-i otthonunkban. Férjem azt remélte, hogy a Csendes-óceán partjára költözhetünk, s az írásnak szentelhetjük magunkat. Úgy gondolta, hogy helytelenül tettük, mikor engedtünk a mű vélt igényének, testvéreinek kérlelésének, és tevékeny igehirdetéssel töltöttük időnket, holott írnunk kellett volna. Férjem a megváltás dicső tárgyát szerette volna alaposabban kifejteni, én pedig már régóta fontos könyvek megírását forgattam fejemben. Mindketten azon a véleményen voltunk, hogy addig kellene befejeznünk e könyveket, míg ép szellemi erőnk, hogy kötelességünk magunk és Isten ügye iránt, hogy megpihenjünk a csata hevétől, és átadjuk népünknek az Isten által előttünk feltárt becses igazságot. Halála előtt néhány héttel hangoztattam neki olyan munkaterületet keresésének fontosságát, ahol megszabadulhatunk a Battle Creek-ben elkerülhetetlenül ránk háruló terhektől. Azt felelte, hogy mielőtt elköltözhetnénk, el kell intézzen néhány ügyet, oly kötelességeket, melyeket valaki feltétlen el kell végezzen. Aggódva kérdezte: „Hol vannak a férfiak, akik végeznék e feladatokat? Ki fogja önzetlenül szívén viselni intézményeink sorsát; ki fog kiállni az mellett, ami helyes, ki zárja ki mindannak a hatását, amivel nem jó kapcsolatba kerülni?” Könnyes szemmel fejezte ki Battle Creek-i intézményeink felőli aggodalmát. így szólt: „Az intézményeknek felépítésére szenteltem életem. Halálnak tűnik elszakadni tőlük. Olyanok nekem, mintha a gyermekeim lennének, és képtelen vagyok elvonni érdeklődésemet. Az intézmények Isten egy-egy kifejezett célra létrehozott eszközei. Sátán mindenképp igyekszik hátráltatni, s maga alá teperni az eszközöket, melyekkel az Úr az emberek megmentésén fáradozik. Ha veszélyes ellenségünk a világhoz tudja szabni őket, akkor elérte célját. Legnagyobb gondom, hogy megfelelő ember kerüljön a megfelelő helyre. Ha a felelős férfiakban gyönge az erkölcsi erő, ingadozó az elv, ha a világ felé hajolnak, akkor nem lesz nehéz félrevezetni őket. A rossznak nem szabad felülkerekedni. Szívesebben meghalnék, minthogy az intézményeket rosszul vezetve, vagy ama szándéktól eltérítve lássam, melyre életre hívtuk őket. A műben a legrégebbi és a legszorosabb kapcsolatom a könyvkiadással volt. Háromszor sújtott le a bénulás, amiért oly igen szívemen viseltem a műnek ezt a részét. Most, hogy Isten megújította testi és szellemi erőmet, azt gondolom, hogy jobban tudom szolgálni az ügyet, mint valaha. Fel kell virágoztatnom könyvkiadásunkat. Teljesen összefonódott ez az életemmel. Ha megfeledkezem a munkáról, száradjon el a jobbom.” Megállapodás szerint el kellett menünk Charlotte-ba július 23-24-re, szombatra és vasárnapra, a tábori összejövetelre. Gyöngélkedésem miatt úgy döntöttünk, hogy hintóval utazunk. Az utazás alatt

46/ 308 oldal


férjem derűs volt, mégis ünnepélyes érzés nyugodott meg rajta. Ismételten dicsérte az Urat könyörületességéért és áldásaiért, s kifejtette nézeteit a múltról és a jövőről: „Isten a menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban. Homályosan, bizonytalanul állt előttem a jövő, de az Úr nem hagyott kétségbe esnünk. Amikor bajok támadnak, erőt ad elviselésükhöz. Ami az Úr számunkra volt, s amit értünk tett, annyira hálásaknak kell tenni minket, hogy sose zúgolódjunk, sose panaszkodjunk. Sosem fogja mindenki teljesen megbecsülni tevékenységünket, teherhordásunkat s áldozatainkat. Belátom, hogy elvesztettem békémet és Isten áldását, mivel hagytam, hogy nyugtalanítsanak az ügyek. Nehezen viseltem el indítékaink félremagyarázását, és hogy ismételten ellenem fordították legjobb szándékkal tett igyekezetemet arra, hogy segítsem, bátorítsam és erősítsem testvéreimet. Jézusnak, és az ő csalódásainak kellett volna az eszembe jutniuk. Bánatot okozott neki, hogy akiket áldani jött, nem becsülték meg. Arra kellett volna gondolnom, hogy Isten könyörületes és szerető. Többet kellett volna dicsérnem őt, és kevesebbet panaszkodnom testvéreink hálátlansága miatt. Ha az Úrra hagytam volna gondjaimat, ha kevesebbet rágódtam volna azon, amit mások szóltak és tettek ellenem, akkor több békében és örömben lett volna részem. Ezen túl először is arra fogok ügyelni, hogy senkit se bántsak meg szóval vagy tettel, és azután segíteni fogok testvéreimnek, hogy egyenes ösvényt készítsenek a lábuknak. Nem hagyom, hogy rosszul essen, ha valaki bánt. Többet vártam el az emberektől, mint kellett volna. Szeretem Istent és művét, s testvéreimet is szeretem.” Nem is sejtettem, hogy ez lesz az utolsó együtt töltött utunk. A fülledt hőséget hirtelen metsző hideg váltotta föl. Férjem megfázott, de annyira egészségesnek tartotta magát, hogy azt hitte, kiheveri a dolgot. Tevékenyen részt vett a charlotte-i összejövetelen, igen világosan és erőteljesen fejtette ki az igazságot. Emlegette, hogy mennyi öröme telik olyan emberekhez szólni, akiket oly igen érdekelnek a szívéhez közel álló tárgyak. „Az Úr valóban felüdítette lelkemet" – mondta – „mialatt megtörtem az embereknek az élet kenyerét. Egész Michiganben az emberek mohón kérik a segítséget. Mennyire szeretném megnyugtatni, bátorítani és erősíteni őket, a mának szóló becses igazságokkal!” Amikor hazautaztunk, férjem panaszkodott, hogy kissé rosszul érzi magát, de azért szokása szerint végezte dolgát. Reggelenként elsétáltunk a közeli lugasba, s együtt imádkoztunk. Nagyon szerettük volna tudni, mi legyen kötelességünk. Szerte az országból szüntelen érkeztek a levelek, hogy vegyünk részt tábor-összejöveteleken. Annak ellenére, hogy eltökéltük, hogy írásnak szenteljük magunkat, nehezünkre esett elhárítani a meghívásokat e fontos gyülekezésekre. Buzgón kértük a bölcsességet a helyes út felismeréséhez. Szombat reggel szokás szerint átsétáltunk a lugasba, férjem háromszor is buzgón imádkozott. Mintha nem akarta volna abbahagyni Isten kérlelését, hogy adjon rendkívüli útmutatást és áldást. Imái meghallgatásra találtak, béke és fény árasztotta el szívünket. Dicsőítette az Urat, és így szólt: „Most Jézusra bízom ügyemet. Édes mennyei béke tölt el; bizonyosság, hogy az Úr megmutatja kötelességünket, mert az ő akaratát kívánjuk teljesíteni.” Elkísért a Szentsátor imaházunkba, és énekkel meg imával nyitotta meg az istentiszteleteket. Ez volt az utolsó alkalom, amikor együtt álltunk a szószéken. A következő hétfőn rettentően megfázott, és én is rosszul lettem. Bevittek minket a kórházba kezelésre. Péntekre jobban lettem. Ekkor az orvos megmondta, hogy férjem csak aludni akar, s veszélyesnek tartja állapotát. Azonnal átvittek szobájába, s mikor ránéztem, tudtam, hogy haldoklik. Megpróbáltam felébreszteni. Megértett mindent, amit mondtunk neki, felelt is mindenre, amire igennel-nemmel lehetett válaszolni, de ennél többet nem tudott mondani. Mikor tudtára adtam, hogy nézetem szerint haldoklik, nem látszott meglepettnek. Megkérdeztem tőle, szereti-e Jézus? Ezt felelete: „Igen, ó igen.” Akarsz tovább élni? – kérdeztem. Azt válaszolta, hogy nem. Akkor ágya mellé térdeltünk és imádkoztunk érte. Békesség ömlött el arcán. így szóltam hozzá: „Jézus szeret téged. Örökkévaló karok ölelnek át.” „Igen, igen” – felelte.

47/ 308 oldal


Smith és több más testvér imádkoztak az ágya mellett, és visszavonultak, hogy az éj nagy részét imában töltsék. Férjem azt mondta, hogy semmije sem fáj, de szemlátomást gyöngült. Dr. Kellogg és segítői megtettek minden tőlük telhetőt, hogy visszatartsák a sír szélétől. Lassan eszméletre tért, de továbbra is nagyon gyönge maradt. Másnap reggel kissé jobban lett, de délre újra megtámadta a megfázás, és eszméletét veszítette. 1881. augusztus 6-án, szombaton délután 5 órakor csöndesen kilehelte életét, haláltusa vagy jajszó nélkül. Férjem halálának hirtelen megrázkódtatása súlyos teherként zuhant rám. Gyöngeségemben kényszerítettem magam, hogy elég erős legyek, hogy utolsó pillanatig ágya mellett maradjak, ami végképp kimerített. Néhány napig élet és halál közt lebegtem. Életem lángja oly gyöngén pislogott, hogy a legkisebb fuvallat elolthatta volna. Éjjelenként elgyöngült az érverésem, és egyre erőtlenebbül lélegeztem, míg csaknem elállt a lélegzetem. Csak Isten áldása, és az orvosok, ápolók szüntelen gondoskodása és figyelme mentett meg. Bár férjem halála óta még nem keltem fel betegágyamból, a következő szombaton elvittek a Szentsátorba, hogy részt vegyek férjem temetésén. Az istentisztelet végén kötelességemnek tartottam, hogy bizonyságot tegyek a keresztény reménység értékéről a szomorúság és gyász órájában. Mikor szólásra emelkedtem, erőt nyertem, és tíz percen át beszéltem, dicsőítettem Isten könyörületét és szeretetét a zsúfolt gyülekezet előtt. Az istentisztelet után kikísértem férjemet a Tölgyes halom temetőbe, ahol nyugalomra helyezték a feltámadás hajnaláig. Megviselte testi erőmet e csapás, az isteni kegyelem hatalma mégis megtartott súlyos gyászomban. Amikor láttam, hogy férjem utolsót lélegzik, tudtam, hogy Jézus drágább nekem, mint életem bármely előző óráján. Mikor elsőszülöttem mellett álltam, és bezártam szemét, így tudtam szólni: „Az Úr adta, az Úr vette el. Legyen áldott az Úr neve.” S tudtam, hogy Jézus a vigaszom. S mikor a halál kitépte kezemből utolsó szülöttemet, s nem láttam többé parányi fejét magam mellett a párnán, akkor is így tudtam szólni: „Az Úr adta, az Úr vette el. Legyen áldott az Úrnak neve!”  Harminchat éven át fáradoztam együtt férjemmel, s most szemére tudtam tenni a kezemet, és így tudtam szólni: „Rád bízom kincsemet a feltámadás hajnalhasadásáig.” Amikor haldokolni láttam, s a velem együtt érző barátaink sokaságán pihent meg a szemem, azt gondoltam magamban, hogy milyen ellentéte ez Jézus halálának, amikor a kereszten függött! Micsoda különbség! Haláltusája óráján gyalázkodók gúnyolták és sértegették őt. De meghalt, alászállt a sírba, hogy megvilágítsa azt, hogy a halállal szemben is örömünk és reményünk lehessen, hogy amikor Jézusban elhunyt barátainkat kísérjük nyugalmuk helyére, így szólhassunk: „Újra találkozni fogunk velük.” Időnként azt gondoltam, hogy nem bírom ki, ha férjem meghal. De ezek a szavak vésődtek a fejembe: „Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten.” Nagyon is éreztem veszteségemet, mégsem szabad átadni magamat a céltalan bánatnak. Ez nem hozná vissza halottamat. Nem vagyok annyira önző, hogy azt kívánjam, bárcsak visszatérne nyugalmas szunnyadásából, hogy újra vívja az élet csatáit. Aludni tért, akár az elfáradt harcos. Örömmel tekintek nyugvóhelyére. Én is, gyermekeink is úgy tisztelhetjük a legjobban emlékét, ha folytatjuk a munkát, ahol abbahagyta, s Jézus erejével befejezésig visszük. Hálásak leszünk a hasznosság éveiért, melyeket Isten adott neki, s az ő és Krisztus kedvéért feledhetetlen tanúságot vonunk le halálából. A gyász szeretetteljesebbé, gyöngédebbé, türelmesebbé s figyelmesebbé tesz majd minket az élők iránt. Folytatni fogom egyedül életem munkáját, a bizonysággal, hogy Megváltóm velem lesz. Már csak rövid ideig kell vívnunk a harcot. Azután Krisztus eljön, és a küzdelem véget ér. Akkor utolsó igyekezeteink Krisztusért és országának fejlesztéséért végezettnek bizonyulnak majd. Némelyek, akik a csata tűzében álltak, buzgón ellenállva a beáramló gonosznak, kötelességük őrhelyén hullnak el. Az élve maradtak szomorúan pillantanak az elesett hősökre, de nem szüntethetik be a harcot. Fel kell zárkózniuk az elesettek helyére, megragadni a halál bénította kezekből kihullott lobogót, s

48/ 308 oldal


megújult erővel igazolni az igazságot, a Krisztus becsületét. Mint soha még, ellene kell állnunk a bűnnek, a sötétség hatalmasságainak. Napjaink megkövetelik a jelen igazságban hívőktől az erőteljes, eltökélt igyekezetet. Ha hosszúnak tűnik előttünk a szabadítónkra várakozás ideje, ha betegség hajlít meg, ha kifárasztott a munka, s ezért türelmetlenül várjuk, hogy tisztességgel hagyhassuk el a küzdőteret, ne feledjük, és ez a nem feledés hallgattasson el minden zúgolódást, hogy azért vagyunk a földön, hogy viharokkal és küzdelmekkel szálljunk szembe, tökéletesítsük keresztény jellemünket, közelebbről megismerjük Istent, az Atyánkat, Krisztust, a fivérünket, és munkát végezzünk a Mesterért – lelkeket nyerjünk meg Krisztusnak. „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké.” 

49/ 308 oldal


1. bizonyságtétel (1855) 15. Testvéred őrizője 1855. november 20-án, míg imádkoztam, az Úr Lelke hirtelen és hatalmasan rám szállt, és látomásba ragadott el. Láttam, hogy az Úr Lelke kihalóban van a gyülekezetből. Az Úr szolgái túlságosan bíznak az érvelések erejében, és nem támaszkodnak szilárdan Istenre, mint kellene. Láttam, hogy az igazság puszta indoklása nem késztet embereket a maradékkal foglalni állást, mert az igazság népszerűtlen. Isten szolgáinak lelkükben kell hordozniuk az igazságot. Az angyal így szólt: „Frissen kell azt meríteniük a dicsőségből, keblükben hordozni, lelkük melegével és őszinteségével kell kiöntetni azok elé, akiknek van fülük.” Néhány lelkiismeretes ember kész dönteni a bizonyíték súlya alatt. Sokakat azonban lehetetlen megmozdítanunk az igazság puszta elméletével. Az igazságnak hatalommal kell párosulnia, élő bizonyságétellé válnia, hogy megmozdítsa őket. Láttam, hogy az ellenség fáradhatatlanul pusztítja a lelkeket. Büszkeség férkőzött sorainkba – nagyobb alázatra van szükségünk. A hírnökök között túlságosan felütötte fejét a függetlenség, önállósodás lelkülete. Ezt a lelkületet félre kell tenniük, és Isten szolgáinak közelebb húzódni egymáshoz. Túl sokan kérdezik: „Testvérem őrizője vagyok?” Az angyal így szólt: „Igenis, őrizője vagy. Őrködj nyitott szemmel testvéred fölött, gondoskodj jólétéről, táplálj iránta szerető, jóindulatú lelkületet. Tartsatok össze, tartsatok össze!” Isten terve szerint az ember legyen nyílt, becsületes, színlelés nélküli, szelíd, alázatos és egyszerű, őszintén odaadó. Ez a menny elve, Isten rendelte így. De a sajnálatra méltó, gyarló ember mást talált ki magának. A maga útját járja, s gondosan őrködik érdekei fölött. Megkérdeztem az angyalt, hogy miért zárták ki a nyíltságot a gyülekezetből, s miért engedték be a hiúságot, az önfelmagasztalást? Láttam, hogy e miatt estünk már-már ellenségünk kezébe. Az angyal ezt felelete: Nézz körül, és látni fogod, hogy ez a lelkület kerekedett felül: „Talán őrizője vagyok testvéremnek?” Újra hangsúlyozta: „Igen, testvéred őrizője vagy! Hitvallásod, hited megkövetelik, hogy tagadd meg magadat, és áldozz Istennek, másképp méltatlan leszel az örök életre. Mert nagy áron vették azt meg neked: Isten Fiának kínszenvedésével, gyötrelmével és vérével.” Láttam, hogy sokfelé, keleten is, nyugaton is gazdaságot gazdaság mellé, földet föld mellé, s házat házhoz vesznek, és Isten ügyét hozzák fel kifogásnak. Azt mondják, azért teszik ezt, hogy segíteni tudják az ügyet. Van, aki földet vesz, és teljes erejével dolgozik, hogy ki tudja fizetni. Annyira lekötik magukat, hogy alig marad idejük imára, Isten szolgálatára, arra, hogy erőt kapjanak Istentől gyönge oldalaik legyőzésére. Eladósodtak, s mikor Isten ügye rájuk szorul, képtelenek segíteni, mivel először adósságaiktól kell megszabadulniuk. Mikor végre rendezték adósságaikat, még messzebb állnak az ügy segítésétől, mint azelőtt, mert újra birtokaik bővítéséhez látnak. Azzal áltatják magukat, hogy a helyes ösvényt tapossák, hogy majd az ügyre fordítják a hasznot, pedig lényegében kincseket gyűjtenek idelenn. Szájukkal szeretik az igazságot, nem tetteikkel. Pontosan annyira szeretik az ügyet, mint tetteiken látszik. Jobban szeretik a világot, Isten ügyét pedig kevésbé. A világhoz vonzódásuk erősödik, csökken a menny iránti vonzalmuk. Szívük kincsükkel van. Példájukkal hirdetik környezetüknek, hogy itt szándékoznak maradni, ez a világ az otthonuk. Az angyal így szólt: „Testvéred őrizője vagy!” Sokan megengedik maguknak a fölösleges kiadásokat, csupán érzékeik, ízlésük és szemük kielégítésére, mikor az ügynek épp az így elköltött összegekre lenne szüksége. Isten jó néhány szolgája rossz ruhában jár, munkájukat megbéklyózza az anyagiak hiánya. Az angyal így szólt: „Tevékenységük ideje rövidesen tovaszáll. Munkájuk azt mutatja, hogy magukat imádják, és maguknak áldoznak.” Elsősorban magukat elégítik ki. Fejükben ez a kérdés matat: „Talán őrizője vagyok testvéremnek?” Figyelmeztetésben figyelmeztetés után részesültek, mégis engedetlenek maradtak. Ők maguk a főcéljuk, s ez előtt mindennek meg kell hajolnia.

50/ 308 oldal


Láttam, hogy a gyülekezet majdnem teljesen elveszítette az önmegtagadás és áldozathozatal lelkületét. Magukat és érdekeiket tartják legfontosabbnak. Amit pedig az ügyért tesznek, arról úgy vélekednek, hogy ha tetszik, megteszik, ha nem, úgy is jó. Láttam, hogy az ilyen áldozat nyomorék, Isten nem fogadja el. Valamennyien törekedjünk minden tőlünk telhetőt megtenni az ügy fejlesztéséért. Láttam, hogy akiknek nincs ingatlanjuk, de erősek, Istennek felelősek erejükért. Mindennapi dolgaikban legyenek szorgalmasak, lelkükben pedig buzgók. Nem kell a tehetősebbekre hagyni az összes áldozathozatalt. Láttam, hogy ők is hozhatnak áldozatokat, és ez kötelességük is, akár a jobb módúaknak. A vagyontalanok azonban sokszor nem gondolnak arra, hogy sokféleképpen megtagadhatják magukat, kevesebbet költhetnek magukra, ízlésük és étvágyaik kielégítésére; sokkal többet takaríthatnak meg az ügyre, így kincseket gyűjthetnek a mennyben. Láttam, hogy az igazság nagyszerű és szépséges, de ha elvetjük Isten erejét, az igazság is erőtlenné válik.

16. Mikor kezdjük a szombatot? Láttam, hogy kétségkívül így van: „Estétől a másik estéig ünnepeljétek a ti ünnepeteket.” Az angyal így szólt: „Vegyétek Isten szavát, olvassátok, értsétek meg, és nem tévedhettek. Olvassátok figyelmesen, és megtaláljátok, mikor van este, mikor kezdődik.” Megkérdeztem az angyalt, hogy Isten helytelenítőn tekint-e népére, mert akkor kezdik a szombatot, amikor megkezdik. A szombat keletkezésére irányította figyelmemet, és követtem Isten népét mind a mai napig, de nem láttam az Úr rosszallását, sem kárhoztató tekintetét. Megkérdeztem, hogy akkor miért kell most ilyen későn megváltoztatnunk a szombat kezdetét? Az angyal ezt válaszolta: „Meg fogjátok érteni, de most még nem.” S újra szólt: „Akkor váltják ki Isten kárhoztatását és rosszalló tekintetét, ha világosság ér hozzájuk, és a világosságot félresöprik vagy elvetik. Mielőtt azonban a világosság megérkezne, nem bűnöznek, mert nincs világosság, amit elvethetnének.” Láttam, hogy némelyek gondolatában az járt, hogy az Úr már megmutatta, hogy a szombat hatkor kezdődik, holott csak azt láttam, hogy este kezdődik, ebből következtettek, hogy este hat órakor volt. Láttam, hogy Isten szolgáinak közelebb kell húzódni egymáshoz, össze kell tartaniuk.

17. Az igazság ellenzői Feltárták előttem a wisconsini Stephenson és Hall esetét. Míg Wisconsinban tartózkodtunk 1854. júniusában, meggyőződtek a látomások isteni eredetéről. De megvizsgálták, s összevetették őket az eljövendő kor nézeteivel, s mivel a látomások nem egyeztek meg nézeteikkel, föláldozták a látomásokat az eljövendő kor elméletéért. Az elmúlt tavasszal, míg keleti körutunkon voltunk, mindketten helytelenül gondolkodtak, és áskálódtak. Megbotlottak az eljövendő korban, s bármire készek, hogy a Szemle ártalmára legyenek. A Szemle barátai legyenek éberek, tegyenek meg mindent, hogy megvédjék Isten gyermekeit az ámítástól. Ez a két férfi hazug és romlott emberekkel fog össze. Nagyon jól tudják ők ezt maguk is. Mialatt összetartást és egységet vallottak férjemmel, mindketten (de különösen Stephenson) viperaként marták őt a háta mögött. Míg sima szavakat szóltak hozzá, a Szemle és szerkesztői ellen lázították Wisconsint. E dologban különösen Stephenson volt tevékeny. Az volt a céljuk, hogy a Szemle vagy közölje az eljövendő kor elméletét, vagy majd ők „kitörik a nyakát”. Míg férjem nyílt és gyanútlan volt, módokat keresett féltékenységük kiküszöbölésére, őszintén feltárta előttük a kiadó ügyeit, és segíteni igyekezett rajtuk, addig ők gonoszságot szimatoltak, és mindenre irigyen néztek. Míg őket szemléltem, az angyal megszólalt: „Azt gondoljátok, ti gyönge emberek, hogy megállíthatjátok Isten ügyét? Ujjának egy érintése földre sújthat. Már csak rövid ideig szenved el titeket.” Visszairányított az advent-tanítás kezdetéhez, sőt még ezelőttre, s láttam, hogy nem történt a Hírnök-csoport tetteihez fogható csalás, félremagyarázás és hamisság, sem a romlott szívek ily

51/ 308 oldal


csoportosulása a vallás köntöse alatt. Néhány becsületes embert hatásuk alá kerítettek. Ezek azt gondolták, hogy a két férfi kijelentései mégsem lehetnek teljesen légből kapottak, s hogy képtelenek lennének ilyen égbe kiáltó hamisságokat kiejteni. Láttam, hogy ezek majd elég biztosítékot kapnak erre az ügyre vonatkozólag. Isten egyházának egyenesen kell előre törnie, mintha ez a két ember a világon sem lenne. Láttam, hogy határozott erőfeszítéseket kellene tennünk, hogy megmutassuk a keresztényietlen életűeknek helytelenségeiket, s hogy ha jó útra nem térnek, el kell szakadniuk attól, ami értékes és szent; hogy Istennek tiszta és szeplőtlen népe lehessen, melyben örömét leli. Ne gyalázzuk meg azzal, hogy a tisztát a tisztátalannal keverjük és kapcsoljuk össze. Megmutattak nekem némelyeket, akik keletről nyugatra költöztek. Láttam, hogy akik a keletet a nyugat kedvéért otthagyják, nem szabad a gazdagodást tűzni ki célul, hanem a lelkeknek az igazsághoz nyerését. Az angyal így szólt: „Bizonyítsa magaviseletetek, hogy nem a megtiszteltetés vagy földi kincsek kedvéért költöztetek nyugatra, hanem magasra emelni, és dicsőséget szerezni az igazság zászlójának.” Láttam, hogy a nyugatra költözőknek úgy kell viselkedniük, mint akik várják Urukat. Az angyal így szólt: „Legyetek élő példaképek nyugat lakosai előtt. Életetek bizonyítsa, hogy Isten különleges népe vagytok, s hogy különleges föladatotok eljuttatni a könyörület utolsó üzenetét a világhoz. Viselkedésetek mutassa meg a körülöttetek élőknek, hogy nem a világ a hazátok.” Láttam, hogy akik lekötötték magukat, törjenek ki az ellenség csapdájából – legyenek szabadok. Ne gyűjtsetek kincseket a földön, hanem életetek mutassa meg, hogy a mennyben gyűjtötök kincseket. Ha Isten nyugatra hívott, munkát, dicsőséges munkát szánt nektek. Hitetek és tapasztalatok siessen azok segítségére, akiknek nincsen életerős tapasztalatuk. Ne vonzódjatok ehhez a szegény, sötét kis morzsa világhoz, hanem odafel, Istenhez, a dicsőséghez és a mennyhez. A gazdaságok gondjai-bajai ne kössék le gondolataitokat, de biztonsággal belemerülhettek Ábrahám gazdaságának gondolataiba. Annak a halhatatlan örökségnek vagyunk örökösei. Vonjátok el szereteteteket a földről, s elmélkedjetek mennyei dolgokról.

18. Szülői felelősség Láttam, hogy a szülőn súlyos felelősség nyugszik. Ne gyermekeik vezessék őket, hanem ők irányítsák, gyermekeiket. Ábrahámra hívták fel figyelmemet – hűséges volt a családjában. Megparancsolta háza népének ő utána – és Isten megemlékezett róla. Ezután Éli esetére terelték figyelmemet. Nem fékezte meg gyermekeit, így gonosszá, aljassá váltak; hitványságukkal rossz útra vezették Izráelt. Mikor Isten Sámuel tudtára adta bűneiket, s a rájuk váró súlyos átkot, amiért Éli nem fékezte meg gyermekeit, azt mondta, hogy Éli házának bűneiért sem véres sem ételáldozat nem engesztel ki. Mikor Sámuel megmondta Élinek, amit az Úr megmutatott neki, Éli nem lázadozott, hanem így szólt: „Ő az Úr, cselekedjék úgy, amint néki jónak tetszik.” Isten átka rövidesen bekövetkezett. Levágták e gonosz papokat, és velük együtt harmincezer izraelitát is. Isten szövetségének ládája is az ellenség kezére került. Mikor Éli meghallotta, hogy a szövetség ládája elveszett, hanyatt esett, és szörnyethalt. Mindez a rossz abból származott, hogy Éli nem fegyelmezte fiait. Láttam, hogy ha Isten ennyire igényes volt, ily mértékben fölfigyelt erre az ősi időkben, akkor a mai, utolsó napokban sem lesz kevésbé igényes. A szülőknek feltétlenül irányítaniuk kell gyermekeiket, helyesbíteni, lecsillapítani szenvedélyeiket, indulatosságukat, vagy Isten egészen bizonyosan el fogja pusztítani a gyermekeket tüzes haragjának napján, s a szülők, akik nem uralkodtak gyermekeiket, nem lesznek bűntelenek. Különösen Isten szolgáinak kell kezükben tartani családjuk gyeplőjét, és igazgassák megfelelőn őket. Láttam, hogy nem készek ítélni vagy határozni a gyülekezet ügyeiben, csak ha jól kormányozzák családjukat. Először otthon teremtsenek rendet, s akkor majd döntésük és tekintélyük erős lesz a gyülekezetben.

52/ 308 oldal


Láttam, hogy a látomások azért ritkábbak a közelmúltban, mert a gyülekezet nem értékelte őket. Az egyház csaknem elveszítette lelkiségét, hitét. A feddéseknek és figyelmeztetéseknek alig volt hatásuk. Sokan, noha vallják, hogy hisznek az intésekben, nem engedelmeskednek nekik. Néhányan botor útra léptek – mikor hitükről szóltak a hitetleneknek, és hitük bizonyítékát követelték tőlük, a látomásokat vették elő, ahelyett, hogy a Bibliához fordultak volna bizonyítékért. Láttam, hogy ez az eljárás következetlen, és előítéletet támaszt a hitetlenekben, az igazság ellen. A látomásoknak nem lehet súlyuk azok szemében, akik sohasem látták azokat, s mit sem tudnak jellegükről. Ilyen esetekben nem lenne szabad hivatkozni rájuk.

19. Istenbe vetett hit 1855. május 5-én, míg Battle Creek-ben tartózkodtam, láttam, hogy Isten szolgáiból és a gyülekezet tagjaiból nagyon hiányzott a hit. Túl könnyen elcsüggedtek, túl készek kételkedni Istenben, túl készek azt hinni, hogy nehéz a sorsuk, és hogy Isten elhagyta őket. Láttam, hogy ez igazságtalanság. Isten úgy szerette őket, hogy odaadta értük szeretett Fiát, és az egész menny szívén viseli üdvösségüket. Ennek ellenére nehéznek találják, hogy higgyenek, bízzanak az ily szerető s jóságos Atyában, aki azt mondta, hogy szívesebben adja a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle, mint földi szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek. Láttam, hogy Isten szolgái és a gyülekezet túl könnyen csüggednek. Mikor kérnek valamit mennyei Atyánktól, amit szükségesnek tartanak, s nem kapják meg azonnal, hitük meginog, bátorságuk elillan, és mormogó lelkület szállja meg őket. Láttam, hogy ez nem tetszik Istennek. Minden szent, aki igaz szívvel fordul Istenhez, hittel küldve hozzá kéréseit, választ kap imáira. Hitetek ne engedje el Isten ígéreteit, ha nem látjátok vagy nem értitek imáitokra a közvetlen feleletet. Ne féljetek, bízzátok magatokat Istenre. Támaszkodjatok biztos ígéretére: „Kérjetek és adatik néktek.” Isten bölcsebb, mintsem tévedjen, s túl jó, hogy bármely jó dolgot visszatartson egyenesen járó szentjeitől. Az ember tévedhet. Bár becsületes szívvel küldi fel kéréseit, nem mindig kéri azt, ami javára vagy Isten dicsőségére lenne. Mikor ez történik, bölcs és jóságos Atyánk hallja imáinkat, és felel rájuk, néha azonnal is. De azt adja, ami a leginkább javunkra van, s legjobban szolgálja dicsőségét. Áldásokat áraszt ránk. Ha be tudnánk pillantani tervébe, világosan látnánk, hogy tudja, mi szolgál javunkra, és meghallgatja imánkat. Semmi ártalmasat sem ad. Áldásokat küld, amelyekre szükségünk van ahelyett, amit kértünk, mivel az nem használna, hanem ártana nekünk. Láttam, hogy mikor azt gondoljuk, nem azonnal felel imáinkra, szilárdan ragaszkodjunk hitünkhöz, ne engedjük a bizalmatlanságot, mert az elválaszt minket Istentől. Ha hitünk meginog, semmit sem kapunk tőle. Istenbe vetett bizalmunk legyen erős, s mikor a legnagyobb szükségünk van rá, záporként hull majd ránk az áldás. Mikor Isten szolgái Szentlelkéért és áldásáért imádkoznak, néha azonnal meg is kapják, de olykor Isten nem akkor adja meg. Ilyenkor ne essünk kétségbe. Hitünk szilárdan ragadja meg az ígéretet, hogy megjön a felelet. Feltétel nélkül higgyetek Istenben, és sok esetben akkor jön áldása, mikor a legjobban rászorultok. Váratlan segítségetekre siet, amikor az igazságot mutatjátok be a hitetleneknek. Világosan, erőteljesen tudjátok majd hirdetni az igét. Ahhoz hasonlónak mutatták meg nekem az ügyet, mint mikor gyermekek kérnének ajándékot szerető földi szüleiktől. Olyat kérnek, amiről a szülő tudja, hogy ártana nekik. A szülő ahelyett, amit kértek, azt adja, amiről tudja, hogy javukat és egészségüket szolgálja. Láttam, hogy minden becsületes szívből fakadó ima Isten fülébe jut, válaszol is rájuk, s aki kért, megkapja az áldást, amikor a legnagyobb szüksége lesz rá, sőt, gyakran várakozásán felül. Egyetlen igaz szent, egyetlen hittel felküldött, becsületes szívből fakadó imája sem vész el.

53/ 308 oldal


20. Az Igazság Hírnöke csoport 1855-ben, mikor a New York államban, Oswegoban jártam, megmutatták nekem, hogy Isten népét kölöncök húzzák le, és hogy Ákánok vannak táborukban. Isten munkája alig haladt, és szolgái közül sokan elcsüggedtek, mert az igazság nem terjed. New Yorkban senki sem csatlakozik a gyülekezethez. Létrejött az Igazság Hírnöke csoport, és még egy ideig szenvedni fogunk hazug nyelvüktől és félremagyarázásaiktól. Mégis türelmesen kell viselnünk, mert most, hogy kiváltak közülünk, nem fogják annyira megsebezni Isten ügyét, mintha közöttünk maradnak. Isten helytelenítőn tekint gyülekezetére, a köztük levő romlott egyének miatt. Elsők akartak lenni, pedig nem helyezték őket az élre, sem Isten, sem testvéreik. Önzés és dicsőség keresése jelezte útjukat. Mező nyílt most meg a hasonlóak előtt, ahova mehetnek. Legelőt találhatnak a maguk fajta közt. Dicsérjük Istent, hogy könyörületében megszabadította gyülekezetét. Isten sokukat átadta a maguk útjának, hogy megteljenek cselekedeteikkel. Izgalom és rokonérzés vezeti most őket, ami némelyeket félre fog vezetni. De minden becsületes lélek felvilágosítást kap e csoport valódi állapotáról – s Isten különleges népével fognak maradni, szilárdan fognak ragaszkodni hitükhöz, és követni fogják az alázatos ösvényt. Lerázzák azok hatását, akiket Isten útjukra hagyott, mely az ő dolgaikkal lesz tele. Láttam, hogy Isten lehetőséget adott nekik a javulásra, felvilágosította őket, önszeretetükről s egyéb bűneikről, de nem engedelmeskedtek neki. Nem tértek a jó útra, s Isten könyörületesen megszabadította tőlük a gyülekezetei. Az igazság gyökeret fog verni, ha Isten szolgái és a gyülekezet Istennek és ügyének szentelik magukat. Láttam, hogy Isten népének fel kell kelnie, és magára öltenie a fegyverzetet. Krisztus hamarosan eljön, s a könyörület utolsó üzentének nagy munkája túl fontos, hogy felfüggesszük, míg a Hírnökcsoport hazugságaira, félre magyarázásaira s rágalmazásaira felelgetnénk – csak, mert ők ezzel táplálkoznak és ezeket terjesztik. Nekünk az igazságon, a jelen igazságon kell időznünk. Fontos munkát végezünk, nem szabad hát leállnunk. Emögött Sátán rejtőzködik, hogy elterelje gondolatainkat a jelen igazságról és Krisztus eljöveteléről. Az angyal így szólt: „Jézus mindenről tud.” Nemsokára eljön a napjuk. Mindenkit aszerint ítélnek meg, amit földi életükben tettek. A hazug nyelveket meg fogja állítani. Rémület fogja majd el Sionban a bűnösöket. Az istenteleneket pedig félelem szállja meg.

21. Készülj Istened elé! Nem szabad halogatnunk az Úr eljövetelét. Így szólt az angyal: „Készüljetek fel, készüljetek fel arra, ami a földre következik. Munkátok álljon összhangban hitetekkel.” Láttam, hogy Istenre kell irányítanunk gondolatainkat; tetteinknek Istenről és az igazságról kell tanúskodnia. Ha könnyelműek és közömbösek vagyunk, nem tudunk tiszteletet kivívni az Úrnak. Ha elkeseredettek vagyunk, nem dicsőítjük őt. Vegyük komolyan a dolgokat, hogy biztosítsuk lelkünk megváltását, és mások megmentését. Ennek kell a legfontosabb feladatunkká válnia, és minden más legyen másodlagos. Láttam a menny szépségét. Hallottam az angyalok elragadó énekét. Jézusnak tulajdonították a dicséretet, tisztességet és dicsőséget. Bizonyos fokig megértettem akkor Isten Fiának csodálatos szeretetét. Elhagyta az összes dicsőséget, összes tisztességet, melyben része volt a mennyben, s annyira szívén viselte megváltásunkat, hogy türelmesen és szelíden elviselt minden méltatlanságot és megalázást, amit az emberek rá tudtak halmozni. Megsebesítették, megkorbácsolták, és arcát csapkodták. Ráfeszítették a Kálvária keresztjére, s a legkínosabb halált szenvedte el, hogy megmentsen minket a haláltól, hogy megmoshasson vérében, hogy felmehessünk a lakásokba, melyeket készít nekünk, örülhessünk a menny fényének és dicsőségének, hallhassuk az angyalok énekét, és velük énekelhessünk. Láttam, hogy az egész menny szívén viseli megváltásunkat. Csak mi ne vegyük komolyan? Hanyagok legyünk, mintha nem lenne fontos, hogy megmenekülünk vagy elveszünk? Vessük meg

54/ 308 oldal


Krisztus értünk hozott áldozatát? Vannak, akik ezt teszik. Játszanak a felajánlott könyörülettel, és magukra vonják Isten helytelenítő tekintetét. Isten Lelkét nem lehet örökre szomorítani. Ha továbbra is szomorítjuk, el fog hagyni bennünket. Miután Isten mindent megtett, amit az emberek megmentéséért tehet, ha életükkel azt bizonyítják, hogy semmibe veszik Jézus felajánlott kegyelmét, halál lesz az osztályrészük, drágán vásárolt halál. Rettenetes halál lesz ez, mert el kell viselniük Krisztus kereszten elszenvedett kínját, amivel megvásárolta nekik az üdvösséget, melyet visszautasítanak. Akkor megtudják, mit veszítettek – örök életet és halhatatlan örökséget. Az mutatja a lelkek értékét, hogy ily nagy áldozatba került megmentésük. Amikor a drága lélek elveszett, örökre elveszett. Láttam az angyalt mérleggel a kezében. Isten népe, de különösen a fiatalok gondolatait s érdeklődését mérte. Az egyik serpenyőben a mennyei gondolatok és érdeklődés volt. A másikban a földiek. Ebbe a serpenyőbe került az összes regényolvasás, a ruhára és fitogtatásra, hiúságra és büszkeségre, és a többire irányuló gondolatok. Micsoda ünnepélyes pillanat! Isten angyala a mérleggel, amint hitvalló gyermekeinek gondolatait méri le – azokét, akik vallják, hogy meghaltak e világnak, és Istenért élnek. A föld, a hiúság s büszkeség gondolataival telt serpenyő gyorsan lesüllyedt, annak ellenére, hogy súly, súly után gördült le róla. A mennyre irányuló gondolatokkal, érdeklődéssel telt serpenyő sebesen fölemelkedett, amint a másik süllyedt. S jaj, milyen könnyű volt! El nem mondhatom, amit láttam, és soha át nem adhatom, a komoly, élénk benyomást, mely értelmembe vésődött, mikor láttam Isten népének gondolatatit, és érdeklődését néző angyalt a mérleggel. Az angyal megkérdezte: „Bejuthatnak-e ezek a mennybe? Nem, nem soha! Mondd meg nekik, hogy reménységük hiábavaló, és ha gyorsan meg nem térnek, nem nyerik el az üdvösséget; el kell pusztulniuk.” Az istenfélelem látszata senkit sem ment meg. Valamennyiüknek mély és életerős lelki élményre kell szert tenniük. Csakis ez menti meg őket a nyomorúság idején. Akkor majd próbára teszik munkájuk minőségét, és ha ez arany, ezüst és drágakövek, akkor az Úr sátrának oltalmába rejti őket. De ha életművük fa, szalma és széna, akkor semmi meg nem védi őket az Úr haragjának füzétől. A fiatalnak és az idősnek is képesnek kell lenni, megindokolni reménységüket. De értelmük – melyet Isten jobb dolgokra tervezett, arra, hogy tökéletesen szolgálja őt – dőreségeken időzött az örökkévaló, fontos dolgok helyett. Amelyik értelmet ide is, oda is kalandozni hagynak, ugyanúgy meg tudná érteni Isten szavából az igazságot, a szombattartás bizonyítékát, a keresztény reménység igazi alapját, mint a külsőséget, a magaviseletet és a ruhákat tudja tanulmányozni. Akik balga történetekkel és üres mesékkel való szórakozásra adják eszüket, jól lakatják ugyan képzeletüket, de Isten szavainak ragyogását fel nem érik. Eszük homlok egyenesen elvezet Istentől. Elpusztítják becses igéje iránti érdeklődésüket, szomjukat. Olyan könyvet kaptunk, mely végig vezeti lábunkat a sötét világ veszedelmein át a mennybe. Tudtunkra adja, miként menekülhetünk meg Isten haragjától. Beszél nekünk Krisztus értünk elviselt szenvedéseiről is, a kimondhatatlan áldozatról, melyet hozott, hogy megmenekülhessünk, s örökké örvendhessünk Isten jelenlétének. Ha végül bárki könnyűnek bizonyul, miután hallottak az igazságról, mint hallani lehet a világosságnak ebben az országában, akkor az az ő hibájuk lesz, nem lesz mentségük. Isten szava megmondja, hogyan lehetünk tökéletes keresztények, és hogyan menekülhetünk meg az utolsó hét csapástól. De ők nem veszik maguknak a fáradságot, hogy megtudják. Más dolgok kötötték le érdeklődésüket, bálványokat melengettek, Isten szent szavát pedig elhanyagolták és lenézték. Hitvalló keresztények űztek gúnyt Istenből, és mikor az utolsó napon Isten szent igéje megítéli – könnyűnek fogja találni őket. Az ige, melyet buta regényekért elhanyagolnak, ítéletet fog ülni életük fölött. Ez a könyv a mérték. Indító okaikat, szavaikat, tetteiket, és ahogyan idejüket felhasználják – mindazt össze fogják hasonlítani Isten írott szavával, s ha nem ütik meg a mértéket, örökre eldönti sorsukat. Láttam, hogy sokan egymáshoz mérik magukat. Életüket mások életéhez hasonlítják. Ezt ne tegyük. Csakis Krisztust kaptuk példaképül, senki mást. Ő az igazi mintánk, és mindnyájan teljes erővel törekedjünk, hogy Krisztus követésében kiválóak legyünk. Vagy Krisztus, vagy az ellenség

55/ 308 oldal


munkatársai vagyunk. Vagy Krisztussal gyűjtünk, vagy tékozolunk. Vagy határozott, teljes szívből fakadó keresztények vagyunk, vagy egyáltalán nem vagyunk keresztények. Krisztus mondja: „Vajha hideg volnál vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból”. Láttam, hogy néhányan alig tudják, mi az önmegtagadás, az áldozathozatal, vagy mit is jelent szenvedni az igazságért. Pedig senki se teszi be lábát a mennybe, áldozathozatal nélkül. Ápolnunk kell az igénytelenség s áldozathozatal szellemét. Egyesek nem áldozták fel énjüket, testüket Isten oltárán. Kéjelegnek az elhamarkodott, veszélyes kedélyállapotban, kielégítik étvágyaikat, önző érdekeik után loholnak, semmibe veszik Isten ügyét. Akik készek áldozatot hozni az örök életért, azok el is nyerik. Az örök élet megéri a szenvedést, megéri a magunk keresztre feszítését, és valamennyi bálványunk feláldozását. A mennyei dicsőség túláradó, örök mértéke mindent elnyel, túlszárnyal minden földi élvezeten. 

56/ 308 oldal


2. bizonyságtétel (1856) 22. Két út Az 1856. május 27-i Battle Creek-i értekezleten látomásban néhány gyülekezetre általánosan vonatkozó ügyet mutattak be nekem. Elvonult előttem Isten dicsősége és felsége. Az angyal így szólt: „Borzalmas az Úr az ő felségében, de ti mégsem értitek. Borzalmas a haragja, ti mégis naponta vétkeztek ellene. Minden erőtökkel törekedjetek, küzdjetek, bejutni a szűk kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz. És sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” A két út nem azonos, hanem megkülönböztető, és ellenkező irányba vezet. Az egyik örök életre, a másik örök halálra. Láttam a különbséget a két út között, és a rajtuk utazók közötti különbséget is láttam. A két út ellentéte egymásnak. Az egyik széles és sima, a másik keskeny és göröngyös. Úgy a rajtuk utazóknak is ellentétes a jellemük, életük, ruházkodásuk, beszédjük. A keskeny úton járók az út végén váró örömről és boldogságról beszélgetnek. Arckifejezésük gyakran szomorú, mégis sokszor szent örömtől sugárzik. Nem öltözködnek, nem beszélnek, és nem viselkednek a széles úton járók módján. Mintaképet kaptak. A fájdalmak férfija, aki tudta, mi a szenvedés, ő nyitotta meg az utat előttünk, s maga is végigjárta. Követői látják lábnyomát, és ez vigasztalja és vidítja őket. Uruk biztonságosan végighaladt rajta – követői is végigjárhatják, ha követik nyomdokait. A széles úton mindenki saját személyével, ruhájával és élvezeteivel foglalkozik. Mélyen merülnek a hangos jókedvbe, vígságba, nem gondolnak útjuk végével, a biztos pusztulással ösvényük végén. Minden nappal közelebb kerülnek pusztulásukhoz, mégis egyre gyorsabban rohannak előre. Mily szörnyű látvány volt ez nekem! Sokat láttam a széles úton haladni, akiken ezek a szavak álltak: „Meghalt a világnak. Minden dolgok vége elközelített. Te is légy készen.” Pontosan úgy néztek ki, ahogyan a körülöttük levő hiú emberek, kivéve arcuk szomorúságát, mely szemembe ötlött. Beszélgetésük ugyanolyan volt, mint a körülöttük lévő élvhajhászó meggondolatlanoké, de olykor mély megelégedéssel mutattak a ruhájukra varrt betűkre, és a többieket is felszólították, hogy ilyen hímzésük legyen, mégis azt állították, hogy a keskeny ösvényen utazókhoz tartoznak. A körülöttük haladók így szóltak: „Semmi különbség közöttünk. Egyformák vagyunk. Úgy öltözködünk, beszélünk és cselekszünk, mint ti.” Majd visszairányítottak az 1843 és 1844-es évekbe. Akkor a megszentelődés lelkülete élt közöttünk. Az, ami ma hiányzik. Mi lelte Isten hitvalló, különleges népét? Láttam a világhoz alkalmazkodást, a vonakodást az igazságért szenvedéstől. Láttam, hogy nagyon hiányzik az Isten akaratának való alávetettség. Visszairányították gondolataimat Izráel gyermekeire, miután Egyiptomot maguk mögött hagyták. Isten könyörülete kihívta őket az egyiptomiak közül, hogy akadályok nélkül imádhassák őt. Sokszor tett csodát értük az úton, próbára tette és vizsgáztatta őket azzal, hogy szorult helyzetekbe vitte őket. Isten csodálatos tettei után, és miután olyan sokszor megmenekültek, mégis morogtak, hogy az Úr próbálta vagy vizsgálta őket. így szóltak: „Bár meghaltunk volna Úr keze által Egyiptom földjén.” Epekedtek a póréhagyma és hagyma után, amit maguk mögött hagytak. Láttam, hogy sokan, akik azt állítják, hogy hisznek az utolsó napok igazságában, érthetetlennek tartják Izráel fiai zúgolódását vándorlásaik idején, hogy miután Isten oly csodálatosan gondoskodott róluk, annyira hálátlanok voltak, hogy elfeledték, amit értük tett. Az angyal megszólalt: „Ti még rosszabbul viselkedtek.” Láttam, hogy Isten olyan világos és egyszerű igazságot adott szolgáinak, mely ellenállhatatlan. Amerre csak járnak, bizonyos a győzelem. Ellenségeik képtelenek kitérni a meggyőző igazság elől. Isten szolgái oly tiszta világosságot kaptak, hogy bárhol felállhatnak, és hadd ragadja magához a győzelmet a világos, összefüggő igazság.

57/ 308 oldal


Ezt a nagy áldást nem értékelték, még csak észbe sem vették. Ha bármilyen próba teszi be a lábát, vannak, akik hátratekintgetnek, és azt képzelik, hogy nehéz a sorsuk. Néhány hitvalló Isten szolgája nem tudja, mi a tisztító megpróbáltatás. Olykor próbákat hoznak magukra, képzelt próbákat, s olyan könnyen elbátortalanodnak, könnyen megsértődnek, érzékenyek méltóságukra, hogy megsebzik magukat, megsebeznek másokat, és az ügyet is megsebzik. Sátán felfújja próbáikat, és oly gondolatokat ültet fejükbe, melyeknek, ha teret engednek, el fogják pusztítani áldásos hatásukat s hasznavehetőségüket. Néhányan abba a kísértésbe estek, hogy odahagyják az ügyet, s kétkezi munkát vállalnak. Láttam, hogy ha Isten levenné róluk a kezét, és hagyná, hogy betegség és halál érje utol őket, majd megtudnák, hogy mit jelent a baj. Félelmes dolog Isten ellen zúgolódni. Nem tartják eszükben, hogy az út, melyen haladnak, göröngyös, lemondó, magukat keresztre feszítő út. S nem szabad elvárniuk, hogy minden olyan simán folyjon, mintha a széles utat járnák. Láttam, hogy Isten néhány szolgája, még lelkipásztorok is, oly könnyen elcsüggednek, oly könnyen megsértődnek, hogy megvetettnek és lenézettnek képzelik magukat, mikor ilyesmiről szó sincs. Nehéznek vélik sorsukat. Nem értik meg, mi lenne velük, ha Isten visszavonná támogató karját, és lelki kínon kellene átesniük. Akkor tízszer oly keménynek tartanák életüket mint azelőtt, amíg Isten munkáját végezték. Próbákat és nélkülözéseket kellene elszenvedniük, és az Úr jóváhagyásának is híjával lennének. Isten ügyének néhány munkása nem tudja, mikor könnyű a sorsa. Oly kevés nélkülözésben volt részük, oly kevés ínséggel, fárasztó munkával és lelki felelősséggel találkoztak, hogy mikor könnyű az életük, mikor kedvez nekik az élet, és csaknem mentesek a lelki kínoktól, akkor is súlyosaknak tartják a próbákat. Láttam, hogy ha nem lesznek igénytelenebbek és nem készek derűsen fáradozni, nem kímélve magukat, Isten elfogja bocsátani őket. Nem fogja elismerni őket önfeláldozó szolgáinak ha nem készek buzgón fáradozni, s akik tudják, mikor megy jól a sorsuk. Isten szolgáinak viselniük kell a lelkekért a felelősség terhét, sírniuk kell a tornác és az oltár között: „Légy kegyelmes, Uram a te népedhez.” Isten néhány szolgája feláldozta életét Isten ügyéért, míg csak szervezetük össze nem omlott, s csaknem elkoptatta őket a szüntelen szellemi munka, a szakadatlan gond, a fáradozás és nélkülözések. Mások viszont nem hordtak, s nem is akarták hordani a terheket. Épp ezek képzelik, hogy nehéz a sorsuk, mivel sosem haladtak át igazi nehézségeken. Sohasem keresztelkedtek be azok közé, akik részt vállalnak Krisztus szenvedéseiből, s nem is fognak, amíg oly gyengeségről, kevés lelki erőről tesznek tanúságot, amíg oly igen szeretik a könnyű életet. Abból tudom, amit Isten megmutatott nekem, hogy a lelkipásztorok körében tisztogatásra van szükség, hogy a lustákat, a halogatókat és a magukkal törődőket kirostálja, hogy megmaradjanak a feddhetetlenek, a megbízhatók és igénytelenek, akik nem kényelmüket mérlegelik, hanem hűségesen szolgálnak igével és tanítással, készek elszenvedni s elviselni mindent Krisztusért, és menteni azokat, akikért meghalt. Ezek a szolgák tudják meg, hogy jaj nekik, ha nem hirdetik az evangéliumot, és ez elég. De nem mindnyájan gondolkodnak így.

23. Alkalmazkodás a világhoz Megmutatták nekem, hogy némely hitvalló szombattartó a világhoz alkalmazkodik. Láttam, hogy ez meggyalázza hitvallásukat és Isten ügyét. Az ilyenek meghazudtolják hitvallásukat. Azt hiszik, hogy nem hasonulnak a világhoz, holott annyira azonosak a világiakkal ruházkodásban, beszédükben s tetteikben, hogy nincs is különbség. Láttam, ahogy díszítgetik szegény, halandó testüket, melyet Isten ujja bármely pillanatban megérinthet, és a szenvedés ágyára fektethet. Ó, mikor közelednek az utolsó változáshoz, halálos kínoktól vonaglik testük, és elébük mered a nagy kérdés: „Készen vagyok-e a halálra? Készen állok-e megjelenni Isten előtt, és átesni a nagy felülvizsgálaton?” Akkor kérdezzétek meg, mit gondolnak személyük díszítgetéséről. Ha van fogalmuk, mit jelent megjelenni Isten előtt, azt felelik, hogy ha vissza tudnák hozni, ha újra

58/ 308 oldal


élhetnék a múltat, akkor megjavulnának, kitérnének a világ dőreségei elől, nem lennének hiúk és büszkék, szerényen öltözködnének. Példával járnának mindenki előtt, aki körülöttük él. Isten dicsőségére élnének. Miért oly nehéz igénytelen, lemondó, alázatos életet élni? Mivel a hitvalló keresztények nem haltak meg a világnak. Könnyű az élet, ha már meghaltunk. Sokan epekednek Egyiptom póréhagymái és hagymái után. Beállítottságuk, hogy amennyire lehet, úgy öltözködni és cselekedni, mint a világ, s mégis bejutni a mennybe. Ezek valahová máshová kapaszkodnak Nem lépnek be a szűk kapun, a keskeny útra. Megmutatták nekem az értekezleten jelenlevők csoportját. Az angyal így szólt: „Van, aki a férgek tápláléka, van, aki az utolsó hét csapás tárgya, és van, aki élve a földön marad, hogy elragadtasson Jézus eljövetelekor.” Komoly volt az angyal szava. Megkérdeztem tőle, miért oly kevesen viselik szívükön örök jólétüket, miért készülnek oly kevesen a halálra? Így felelt: „A föld vonzza őket. A föld kincsei tűnnek értékesnek előttük.” Találnak eleget, ami lekösse értelmüket. Nincs idejük felkészülni a mennyre. Sátán mindig készen áll egyre mélyebbre vetni őket a nehézségekbe. Mikor az egyik gond és baj kimenne fejükből, azt a szentségtelen kívánságot ülteti beléjük, hogy többet kívánjanak a világ dolgaiból. Így múlik idejük, és csak későn veszik észre, hogy nem nyertek semmi érdemlegeset. Árnyékokat kergettek, az örök életet pedig elveszítették. Ezeknek nem lesz mentségük. Sokan a világ szerint öltözködnek, hogy tekintélyük legyen. De ezzel szomorú és végzetes tévedést követnek el. Ha igaz és megmentő hatást szeretnének tenni, éljenek hitvallásuk szerint, igazságos tettek bizonyítsák hitüket, tegyék naggyá a különbséget a keresztény és a világ között. Láttam, hogy szavainknak, ruházatunknak és tetteinknek Istenről kell tanúskodni. Akkor majd szent hatás árad mindenkire, és mindenki tudni fogja, hogy Jézussal voltak. A hitetlenek látni fogják, hogy az igazságnak, melyet vallunk, szent hatalma van, s a Krisztus eljövetelébe vetett hit igazán hat a férfi vagy nő jellemére. Ha bárki azt kívánja, hogy viselkedése az igazság mellett tanúskodjék, éljen az igazság szerint, így kövessék az alázatos mintát. Láttam, hogy Isten gyűlöli a büszkeséget, és minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma. Az a nap, mely elérkezik, lángra lobbantja őket. Láttam, hogy a harmadik angyal üzenetének még majd kovászként kell hatnia sok olyanra, aki állítja, hogy hisz abban. Ki kell tisztítani belőlük a megjelenés hiúságát, önzést, irigységet és a világ szerelmét. Jézus hamarosan eljön, s világhoz alkalmazkodónak kell találnia a népét? Elismeri-e majd őket népének, akiket megtisztított magának? Szó sem lehet róla. Csakis a tisztát és a szentet ismeri majd el sajátjának. Azokat vallja majd övéinek, akik megtisztultak a szenvedések tűzében, és fehérré váltak, és akik elkülönültek, és tisztán őrizték meg magukat a világtól. Mikor láttam az ijesztő tényt, hogy Isten népe a világhoz igazodik, és sokak között, aki a szelíd és alázatos szívű Jézus tanítványainak vallják magukat, nincs más különbség, csak a nevük – mély gyötrelem vett erőt lelkemen. Láttam, hogy megsebezték, és nyílt szégyennek tették ki Jézust. Az angyal, látva Isten hitvalló népének világ iránti szeretetét, világi lelkületét s világot követő divatjait, szomorúan szólalt meg: „Szakadjatok el! Vágjátok el magatokat tőlük! Nehogy a képmutatók és hitetlenek sorsára jussatok kint a városon kívül. Hitvallástok csak nagyobb kínokat zúdít fejetekre, és büntetésetek szigorúbb lesz, mert ismertétek, de nem cselekedtétek akaratát.” Akik állítják, hogy hisznek a harmadik angyal üzenetében, könnyelműséggel, tréfákkal, gúnyolódással sebzik meg Isten ügyét. Láttam, hogy ez a gonoszság teljesen átjárja sorainkat. Meg kell alázkodnunk az Úr előtt. Isten Izráelének nem ruháit, hanem szívét kell megszaggatnia. Ritkán látunk gyermeki egyszerűséget, őszinte odaadást. Többet gondolunk az emberek jóváhagyásával, mint Isten helytelenítésével. Az angyal így szólt: „Rendezzétek szíveteket, nehogy meglátogasson büntetése, elvágva életetek törékeny szálát. Nehogy védtelenül, ítéletre készületlenül szánjatok sírotokba. Vagy ha nem is vettek ágyat a sírban, ha rövidesen nem békültök ki Istennel, s nem

59/ 308 oldal


szakítjátok el magatokat a világtól, szívetek egyre keményedni fog, s hamis támasztékra, képzeletbeli előkészületre számítotok, s tévedéseteket túl későn veszitek észre, hogy jól megalapozott reményt biztosítsatok magatoknak.” Láttam, hogy sok szombattartó rosszabbul tölt el órákat, mintha elpazarolta volna, ezt vagy azt a divatot tanulmányozva, hogy szegény halandó testüket díszítsék. Míg olyanná teszitek külsőtöket, mint a világ, s oly széppé, amilyenné csak tudjátok, ne feledjétek, hogy testetek néhány napon belül férgek eledele lehet. Míg ízlésetek szerint cicomázkodtok, hogy tetszetősek legyetek a szemnek, addig lelkileg haldokoltok. Isten gyűlöli hiú, gonosz hiúságotokat. Meszelt síroknak tekint benneteket, kívülről ékeseknek látszónak, de belül holtak csontjaival, és mindenféle undoksággal telinek. Az anyák példát mutatnak hiúságban gyermekeinek, így magot vetve el, mely kikel, s gyümölcsöt terem. Az aratás bő és elkerülhetetlen lesz. Amit vetnek, azt is aratják. A termés el nem marad. Szülők! Láttam, hogy könnyebb kevélységre, mint alázatra tanítanotok gyermekeiteket. Sátán és angyalai közvetlen mellettetek állnak, hogy tetteiteket, kiejtett szavaitokat hathatóssá tegyék a cicomázásra buzdításban, és hogy hiúságukban szentségtelen társaságba keveredjenek. Kedves szülők, olyan tövist ültettek kebletekbe, mely sokszor meg fog kínozni. Mikor majd ellensúlyozni szeretnétek a gyermekeiteknek tanított szomorú leckét, meglátjátok, milyen nehéz lesz. Sőt, lehetetlen. Megtagadhatjátok nekik, ami kevélységüket legyezgeti, a hiúság mégsem hal meg szívükben, hanem epekedni fog a kielégülés után. Semmi sem tudja megölni a kevélységet, csak Isten erős és hatalmas Lelke. Ha majd utat talál szívükbe, kovászként hat rájuk, és gyökerestül kiírtja a hiúságot. Láttam, hogy a fiatal, és az idős is elhanyagolja a Bibliát. Nem teszik tanulmányuk tárgyává, és életük kormányzójává, mint kellene. Különösen a fiatalok vétkesek e hanyagságban. Legtöbbjük készen áll, bőven talál időt csaknem bármi más könyv olvasására. De az örök élet útjára mutató könyvet nem olvassák, nem kutatják naponta. Alig tanulmányozzák ezt a becses, fontos könyvet, mely az utolsó napon megítéli őket. Figyelmesen olvasnak hiábavaló történeteket, de hanyagul mellőzik a Bibliát. Közeledik a nap, a felhők és sűrű sötétség napja, amikor majd mindenki kívánni fogja, bárcsak alaposan ismernék Isten szavának érthető, egyszerű igazságait, hogy szelíden, mégis határozottan megindokolhassák reménységüket. Láttam, hogy ismerniük kell hitük indokait, hogy megerősítsék lelküket a tüzes összecsapásra. Enélkül elégtelenek; nem lehetnek szilárdak és határozottak. A szülők jobban tennék, ha elégetnék a divatos, üres történeteket és regényeket, amint azok házukba áramlanak, holott ezzel könyörületesek lennének gyermekeik iránt. Ha buzdítják őket e történetek olvasására, varázslatként hatnak rájuk. Megzavarják, megmérgezik gondolataikat. Szülők! Láttam, hogy hanem döbbentek rá gyermekeitek örökkévaló javára, kétségkívül elvesznek hanyagságotok miatt. Elenyésző a lehetősége, hogy a hűtlen szülők maguk is megmeneküljenek. A szülők legyenek példaadók. Legyenek szent hatással családjukra. Ruházkodjanak szerényen, üssenek el a körülöttük élő világtól. Ha értékesnek tartják gyermekeik örök javát, helytelenítsék bennük a kevélységet, hűségesen faragják le azt, és ne bátorítsák azt szóval és tettel. Jaj, Isten hitvalló népének mily nagy hiúságát mutatták meg nekem! A hiúság minden múló évvel növekedett, míg lehetetlenné nem vált különbséget tenni a hitvalló, szombattartó adventisták, és a körülöttük élő világ között. Láttam, hogy e hiúságot feltétlenül ki kell irtanunk családjainkból. Sokat költünk kalapok szalagjaira és csipkéire, cifra gallérokra és más felesleges cikkekre, magunk díszítgetésére, holott Jézus, a dicsőség királya, aki életét adta megváltásunkért, töviskoronát hordott. Ez díszítette Mesterünk szent fejét. A „fájdalmak férfia volt, aki tudta, mi a szenvedés.” „A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” Mégis pontosan azok öltöznek ki, díszítgetik szegény, halandó testüket, és merészelik állítani, hogy a szent, igénytelen, alázatos példakép követői, akik vallják, hogy megmosódtak Jézusnak értünk ontott vérében. Ó, bárcsak mindenki úgy látná ezt, amint Isten látja, és mint nekem megmutatta! Alig-alig bírtam elviselni lelkem kínját,

60/ 308 oldal


mikor e látványon járt a szemem. Az angyal így szólt: „Isten népe, választott nép. Az Úr, magának tisztogatja őket.” Láttam, hogy a külső megjelenés belsőnk tükre. Mikor a külsőre szalagokat, gallérokat, fölösleges holmikat aggatnak, ez világosan mutatja, hogy ezek szeretete lakik belül. Ha nem tisztulnak meg romlottságuktól, soha meg nem látják Istent, mert ez csak a tiszta szívűek kiváltsága lesz. Láttam, hogy fejszét kell helyeznünk a fa gyökerére, ilyen hiú kevélységet nem szabad megtűrnünk a gyülekezetben. Ezek a dolgok választják el Istent az ő népétől, ezek zárják el előlük a szövetség ládáját. Isten népe nem őrködik ébren saját soraiban a hiúság, a divat, a világhoz igazodás ellen. Havonta növekszik köztük a hiúság, büszkeség, irigykedés, önzés és a világ szeretete. Amikor majd megérinti szívüket az igazság, meg fognak halni a világnak. Ki fogják dobni a szalagokat, csipkéket és díszgallérokat. Ha énjük halott lesz, a hitetlenek kacaja, csúfolódása és megvetése nem fogja zavarni őket. Aggódva igyekeznek majd elkülönülni a világtól, mint Mesterük tette. Nem fogják utánozni a világ hiúságát, divatját vagy szokásait. Az a nemes cél lebeg majd szüntelen előttük, hogy Istent dicsőítsék, és elnyerjék a halhatatlan örökséget. Ez a kilátás elnyeli majd az összes, mellékes világi jellegű dolgot. Isten népe elkülönül majd a világtól, és megkülönböztethető lesz. Amikor bárkiben feltámad a vágy a világ divatjainak követésére, és nem zabolázza meg azonnal, Isten már nem is ismeri el őt gyermekének. A világ és a sötétség gyermeke. Epekednek az egyiptomi póréhagyma és hagyma után, vagyis vágynak a lehető legjobban hasonlítani a világra. A divat követésével, akik állítják, hogy magukra öltötték Krisztust, valójában levetik őt; nyilvánvalóvá teszik, hogy idegen nekik a kegyesség, a szentség, és idegen a szelíd és alázatos szívű Jézus is. Ha megismerték volna, hozzá méltóan járnának.

24. Lelkészfeleségek Láttam, a lelkészfeleségeket. Néhányan nem segítik férjüket, noha vallják a harmadik angyal üzenetét. Többre tartják kívánságaikat s élvezeteiket, mint Isten akaratát, vagy hogy hű imáikkal és meggondolt viselkedésükkel erősítsék férjük kezét. Láttam, hogy többen akaratosak és önzők, ami Sátán eszközeivé teszik őket. Rajtuk keresztül tör férjük tekintélyének és hasznavehetőségének megsemmisítésére. Ha szorult helyzeteken kell áthaladniuk, jogosultnak tartják a panaszt, a morgást. Feledik az őskeresztények szenvedéseit az igazságért, s azt képzelik, hogy kívánságaiknak és akaratuknak teljesülni kell. Makacsságukat követik. Feledik mesterük, Jézus szenvedéseit. Feledik a fájdalmak férfiét, aki tudta, mi a szenvedés – kinek nem volt hová lehajtania a fejét. Nem akarnak emlékezni a töviskoronás, szent homlokra. Feledik azt, aki mikor a Kálvária felé tántorgott keresztjével, összeesett a teher alatt. Nem csupán a súlyos kereszt törte a vállát, hanem a világ bűneinek roppant terhe is. Feledik a könyörtelen szögeket, melyek átszakították gyönge kezét és lábát, feledik halódó, gyötrelmes kiáltásait: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” Miután Krisztus mindezt a szenvedést elviselte értük, ők mégis erősen húzódoznak, hogy szenvedjenek érte. Ezek a nők – láttam – megcsalják magukat. Nincs részük, nincs örökségük az ügyben. Ők ugyan megragadták az igazságot, de az igazság nem ragadta meg őket. Mikor az igazság valóban belép életükbe, önzésük meg fog halni. Akkor majd nem így beszélnek: „Oda akarok menni, nem maradok itt”, hanem őszintén megkérdik: „Hová akar küldeni Isten? Hol dicsőíthetem meg legjobban őt, és egyesült igyekezetünk hol végezheti el a legtöbb jót?” Isten akaratának kell elnyelnie akaratunkat. Az önfejűség és a megszentelődés hiánya, amelyet néhány lelkészfeleség tanúsít, elállja a bűnösök útját. Emberek vére tapad majd ruhájukra. Néhány lelkészünk erőteljes bizonyságtételt hirdet a gyülekezet kötelességéről és helytelenségeiről, de nem éri el a kívánt eredményt, mert feleségük szorul rá elsősorban az összes, félreérthetetlen bizonyságtételre, és a dorgálás, igen csúfosan, saját fejükre hull vissza. Hagyták, hogy élettársuk befolyásolja, lehúzza őket, előítéletet keltsen gondolatukban, és így elveszítették

61/ 308 oldal


tekintélyüket és hasznavehetőségüket. Elkeseredettek és csüggedtek, de nem döbbennek a baj igazi forrására, pedig közel van az, az otthonukban. A lelkész feleségek, ha Isten elhívta férjüket a jelen igazság hirdetésére, szoros kapcsolatban állnak Isten munkájával. A lelkészek, ha valóban Isten hívta el őket, értékelni fogják az igazság fontosságát. Az élők és halottak között állnak, s őrködniük kell az emberek fölött, mert el kell számolniuk velük. Komoly a hivatásuk. Feleségük vagy áldás, vagy súlyos átok lehet számukra. Vidíthatják férjeiket, mikor elkeseredtek, megnyugtathatják őket, amikor levertek, bíztathatják őket, hogy emeljék föl tekintetüket és teljesen bízzanak Istenben, mikor hitük összeomlással fenyeget. De az ellenkező utat is választhatják. A dolgok sötét oldalát nézhetik, azt gondolhatják, hogy nehéz a sorsuk, kételkedhetnek Istenben, próbáikat és hitetlenségüket emlegethetik férjüknek, belemerülhetnek a panaszkodó, zúgolódó lelkületbe, és kolonc, sőt, átok lehetnek férjük nyakán. Láttam, hogy a lelkészfeleségeknek segíteniük kell férjüket munkájukban, alkalmas és áldásos légkört árasszanak, mert figyelik őket, és többet várnak el tőlük, mint mástól. Ruházatuk legyen példaadó. Életük, beszédük legyen példamutató, inkább élettől, mint a haláltól illatozzék. Láttam, hogy alázatos, szelíd, mégis felemelő állást kell elfoglalniuk. Arról beszélgessenek, ami a mennyre tereli a gondolatokat. Komolyan kérdezzék: „Hogyan menthetem meg lelkemet, hogyan lehetek eszköz mások megmentésére?” Láttam, hogy Isten nem fogad el lagymatag munkát ezen a téren. Az egész embert, a teljes érdeklődést kéri, vagy semmit sem kér. Tekintélyük hatni fog, kifejezetten, határozottan, félreérthetetlenül – az igazság mellett vagy ellene. Vagy Jézussal gyűjtenek, vagy szétszórják a gabonát. A meg nem szentelt feleség a legnagyobb átok, ami a lelkészt érheti. Istennek azok a szolgái, akik oly szerencsétlenek, hogy bénító befolyás működik otthonukban, kettőzzék meg imáikat és őrködésüket, álljanak ki szilárdan és határozottan. Ne hagyják, hogy a sötétség a nyakukra telepedjék. Kapaszkodjanak szorosabban Istenbe, legyenek szilárdak és határozottak, igazgassák jól családjukat, és éljenek úgy, hogy kivívják Isten tetszését és az angyalok gondos őrködését. De ha engednek megszenteletlen feleségük óhajának, Isten rosszalló tekintetét vonják otthonukra. Isten szövetség ládája nem lakhat a házukban, mert szentesítik s támogatják feleségük gonoszságait. Istenünk féltőn szerető Isten. Félelmetes dolog gúnyt űznünk belőle. Az ősi időkben Akán megkívánta és elrejtette az arany rudat és babiloni köntöst, és egész Izráel bűnhődött emiatt. Ellenségeik megkergették őket. Amikor Józsué megkérdezte az okát, az Úr így felelt: „Kelj fel és tisztítsd meg a népet, és mondjad: Tisztítsátok meg magatokat holnapra, mert ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Istennek szentelt dolog van közötted, Izráel. Nem állhatsz meg a te ellenségeid előtt, míg el nem távolítod közületek az Istennek szentelt dolgot.” Ákán vétkezett, ezért Isten elpusztította őt egész családjával, minden tulajdonával; kitörölte az átkot Izráelből. Láttam, hogy Isten népének fel kell kelnie, megújítania erejét Istenben, vagyis felújítani és megtartani a vele kötött szövetséget. A szombattartók soraiban mindenfelé fellelhető a másé kívánása, az önzés, a pénz szerelme, és a világ szeretete. Ezek a bűnök Isten népe körében elpusztítják az áldozathozatal lelkületét. Akik a másét kívánják, nem is tudnak róla. Észrevétlenül hatalmasodott el rajtuk. S ha gyökerestül ki nem irtják, oly bizonyosan el fogja pusztítani őket, mint Ákánt. Sokan elvették az áldozatot Isten oltáráról. Szeretik a világot, a világ nyereségét és gazdagodását, és ha teljesen meg nem változnak, a világgal fognak elveszni. Isten javakat kölcsönzött nekik, ami nem az övék. Intézőivé tette őket. De ők magukénak mondják, és harácsolnak. De jaj, amikor Isten elveszi óvó kezét a javakról, gyorsan, pillanatok alatt elvész az egész. Áldozatokat kell hoznunk Istenért, meg kell tagadnunk magunkat az igazságért. Ó, mily gyenge és erőtlen is az ember! Mily rövid a karja! Láttam, hogy az ember önteltségét lerombolják, büszkeségét megalázzák. Királyok és nemesek, gazdagok és szegények, mindnyájan meg fognak hajolni, és Isten senyvesztő csapásai hullnak majd rájuk. 

62/ 308 oldal


3. bizonyságtétel (1857) 25. Buzdulj fel és tarts bűnbánatot! Kedves fivéreim, nővéreim! Az Úr látomásban megmutatott néhány dolgot a gyülekezet jelenlegi langymeleg állapotáról, és ezt most elmondom nektek. Az angyal így szólt a gyülekezethez: „Jézus szól hozzátok. Buzdulj fel és tarts bűnbánatot.” Amint láttam, komolyan neki kell gyürkőzniük ennek a feladatuknak. Van miért bűnbánatot tartani. A világias gondolkodás, az önzés és az irigység elemésztették Isten népében a lelkiséget és az életet. Isten népének veszedelme az elmúlt néhány évben a világ szeretete volt. Ebből fakad az önzés és irigység bűne. Minél többet markolnak a világból, annál inkább megszeretik; s még több után nyújtják kezüket. Az angyal így szólt: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Mégis sokan, noha vallják, hogy hiszik, hogy náluk a világhoz szóló utolsó figyelmeztetés hangja, mégis minden erejüket megfeszítve olyan helyzetet törekszenek teremteni maguknak, amikor könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint nekik bejutni a mennybe. A földi kincsek, ha helyesen használjuk fel – áldások. A tulajdonosaiknak tudniuk kellene, hogy Istentől kapták kölcsön, és jókedvűen kellene költeniük javaikat az ügy elősegítésére. Jutalmuk nem marad el idelenn. Isten angyalai jó véleménnyel lesznek róluk, és kincseket is gyűjtenek a mennyben. Láttam, hogy az igazságot vallók közül Sátán szemmel tart néhány különös, önző, irigy természetű embert, és azzal fogja kísérteni őket, hogy jólétet helyez eléjük, felajánlva nekik a föld gazdaságát. Tudja, hogy ha felül nem kerekednek bűnös hajlamaikon, megbotlanak a pénz szeretetében – bálványuk imádásában. Gyakran el is éri célját. A világ szeretete legyőzi, elnyeli az igazság szeretetét. A világ országait ajánlja nekik, s ők mohón magukhoz ragadják kincsüket, és azt hiszik, hogy csodálatosan boldogulnak. Sátán diadalt ül, mert terve sikerült. A világ szeretetéért feladták Isten szeretetét. Láttam, hogy az így boldogulók keresztezni tudják Sátán tervét, ha legyőzik önző irigységüket, ha Isten oltárára helyezik összes tulajdonukat. Mikor látják, hogy valahol anyagiakra van szükség az igazság ügyének fejlesztésére, az özvegyek, árvák, és lesújtottak segítésére, akkor adakozzanak jókedvűen, így gyűjtve kincseket a mennyben. Engedelmeskedjetek az igaz tanú tanácsának! Vegyetek tűzben tisztult színaranyat, hogy meggazdagodjatok, fehér ruhát, hogy felöltözködjetek, és szemgyógyító írt, hogy megkenjétek szemeteket és lássatok. Tegyetek valami erőfeszítést. Ezek a becses kincsek nem hullnak ölünkbe igyekezetünk nélkül. Vegyünk, vagyis „buzduljunk fel, és tartsunk bűnbánatot” langymeleg állapotunk fölött. Riadjunk fel, hogy észrevegyük hibáinkat, kutassuk fel bűneinket és buzgó bűnbánatot tartsunk felettük. Láttam, hogy feladat vár jómódú testvéreinkre. Szakadjanak el a földi kincsektől, és kerekedjenek felül a világ szeretetén. Sokan közülük szeretik a világot, kincseiket, de nem készek ezt észrevenni. Buzduljanak fel, s önző irigységük miatt tartsanak bűnbánatot, hogy az igazság szeretete nyeljen el minden mást. Láttam, hogy a gazdagok közül sokan elmulasztják megvenni az aranyat, a fehér ruhát és a szemkenetet. Buzgalmukból hiányzik a tűz, és kitűzött céljuk értékével arányos lelkiismeretesség. Láttam őket, amint földi tulajdonokért tülekedtek. Micsoda lelkesedést mily buzgalmat, mekkora erőkifejtést tanúsítottak megkaparintani a föld múló kincsét! Milyen bűnös számításokat végeztek! Látástól vakulásig terveztek és fáradoztak. Feláldozták kényelmüket a földi kincsért. Ha ily buzgón törekszenek megszerezni az aranyat, fehér ruhát és szemkenetet, el is érik e kívánatos kincseket, sőt, életet, örök életet Isten országában. Láttam, hogy ha valakik, a jómódúak rászorulnak a

63/308 oldal


szemkenőcsre. Sokan közülük vakok az állapotuk felől, nincs fogalmuk a merev világhoz ragaszkodásukról. Ó bárcsak megnyílna a szemük! „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem.” Láttam, hogy soknak akkora rakás szemét állja el a szívéhez vezető utat, hogy nem tudják kinyitni az ajtót. Egyeseknek testvéreikkel vannak nehézségeik. Mások e világot gördítették szívük ajtaja elé, ez állja el az utat. El kell távolítaniuk minden szemetet. Akkor majd ki tudják tárni az ajtót, és szívesen fogadni Üdvözítőjüket. Ó, mily becses volt az ígéret, mikor látomásban elém tárták! „Ahhoz bemegyek és vele vacsorálok, és ő énvelem.” Ó a szeretet, Isten csodálatos szeretete! Összes langyosságunk és bűnünk után így szól: „Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok, és meggyógyítom minden álnokságotokat.” Az angyal ezt ismételte el néhányszor: „Térjetek hozzám vissza, és én is visszatérek hozzátok és meggyógyítom minden álnokságotokat.” Néhányan – láttam – szívesen visszatérnének. Mások nem engedik, hogy ez a laodiceai gyülekezethez intézett üzenet megtegye rájuk a hatást. Folytatják lecsúszásukat, mint eddig, és az Úr ki fogja vetni őket a szájából. Csak azok találnak tetszésre Istennél, akik buzgó bűnbánatot tartanak. „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében.” Győztesek lehetünk. Igen, teljesen és tökéletesen. Jézus meghalt, hogy megnyissa előttünk a menekülés útját, hogy legyőzhessük indulatos természetünket, minden bűnünket, minden kísértésünket, és végül vele ülhessünk asztalhoz. Kiváltságunk, hogy hitet és üdvöt nyerjünk. Isten hatalma nem csökkent. Erejét – láttam – ingyen adományozza, mint a régi időkben. Isten gyülekezete vesztette el hitét, hogy erőt igényeljen, hogy küzdjön, mint Jákob, kiáltva: „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem.” Kihalófélben az állhatatos Isten áldását igénylés. A hit, az életerős hit mindig felfelé emel, Istenhez, a dicsőséghez. A hitetlenség viszont lehúz a sötétségbe és halálba. Láttam, hogy a gyülekezetben néhánynak az esze nem a kellő úton jár. Néhány furcsa természetű ember a maga elgondolása szerint mérlegeli testvéreit. Aki nem teljesen ért egyet velük, máris baj támad a táborban. Néhányan megszűrik a szúnyogot, a tevét meg lenyelik. Túl sokig tartottuk tiszteletben, és tűrtük meg e merev elképzeléseket. Szőrszálakat hasogattunk. Mikor nem volt tényleges nehézség a gyülekezetben, mesterségesen tenyésztettek próbákat. A gyülekezet és Isten szolgái gondolatait elvonják Istentől, az igazságtól és mennytől, hogy sötétben időzzenek. Sátán örvend ilyen eseményeken, lakomázik rajtuk. Holott nem ilyen próbák tisztogatják a gyülekezetet, és edzik Isten népének erejét. Láttam, hogy néhányan lelkileg sorvadoznak. Jó ideje szemmel tartják testvéreiket, hogy az egyenes úton tartsák őket – figyelik minden hibáikat, hogy beléjük köthessenek. Míg ezt teszik, eszük nem Istenen vagy a mennyen, de az igazságon sem, hanem ott jár, ahol a Sátán szeretné – valaki máson. Lelküket elhanyagolják, ritkán látják meg, vagy veszik észre a maguk hibáit, mert tele a szemük mások hibáinak figyelésével. Arra sem marad idejük, hogy saját lelkükbe pillantsanak, vagy megvizsgálják szívüket. Valamely testvérnő ruhája, vagy kalapja köti le figyelmüket. Ennek vagy annak meg kell említeniük, és ezen hetekig elcsámcsognak. Láttam, hogy némely szegény lélek vallása csak annyiból áll, hogy mások ruháit, tetteit figyelik, és hibákat találnak bennük. Ha meg nem térnek, nem lesz számukra hely a mennyben, mert az Úrban is hibát találnának. Az angyal így szólt: „Egyéni kötelesség összhangba jönni Istennel.” A feladat Isten és lelkünk között vár elvégzésre. De aki sokat gondol mások hibáira, az nem vigyáz magára. Ezek a gyanúsító, hibakereső emberek gyakran ki tudnák gyógyítani magukat a szokásukból, ha egyenesen ahhoz fordulnának, akiben hibát fedeznek fel. Ez annyira nehezükre esne, hogy inkább lemondanának gyanújukról, mint az illető elé álljanak vele. Azonban könnyű a nyelvet szabadjára engedni erről vagy arról a testvérről, ha a vádlott nincs jelen.

64/308 oldal


Néhányan helytelennek vélik, ha az istentiszteleten rendet próbálnak tartani. Láttam azonban, hogy semmi veszélye, ha Isten templomában rendet tartunk. Láttam, hogy a zűrzavar nem tetszik Istennek; rendet kell tartanunk az imában és éneklésben is. Nem kellene az Isten házába jönnünk családunkért imádkozni, csak ha mély érzetek vezetnek, míg Isten Lelke meggyőzi őket. Általában a családi oltár a megfelelő hely, ahol családunkért imádkozhatunk. Mikor imánk tárgyai távol vannak, a belső szoba az alkalmas, ahol könyöröghetünk értük Istenhez. Isten házában imádkozzunk jelen áldásáért, és várjuk el, hogy Isten meghallja, s válaszol imánkra. Az ilyen összejövetelek élénkek, és figyelmet lekötők lesznek. Láttam, hogy mindnyájunknak együtt kell énekelnünk a Lélekkel, mégpedig értelmesen. Isten nem kedveli a nyafogó beszédet és hamis hangot. A helyes mindig jobban tetszik neki, mint a helytelen. Minél jobban megközelíti Isten népe a hibátlan, kellemes hangzású éneklést, annál inkább dicsőíti Istent, szolgálja a gyülekezet javát, és hat kedvezőn a hitetlenekre. Megmutatták nekem a menny rendjét, a tökéletes rendet, s elragadtatva hallgattam a tökéletes zenét. Látomásom után, a földi éneklés harsogónak és hamisnak tűnt. Négyszögű völgyben angyalcsoportokat láttam, mindegyiküket arany hárfával. A hárfák végén állító csavar volt a hárfák hangolására és a dallam változtatására. Ujjuk nem söpört hanyagul végig a húrokon, hanem különkülön érintették meg a húrokat, megadva a hangot, majd mindnyájan csatlakoznak a gazdag, tökéletes mennyei zenéhez. Lehetetlen leírni a zengzetet. Dallamos, mennyei, isteni az. Minden arcról Jézus képmása sugárzik, és kimondhatatlan dicsőséggel ragyog.

26. A Kelet és a Nyugat Kedves testvérek! Az Úr látomásban Keletre és Nyugatra vonatkozó ügyeket mutatott meg nekem, és kötelességemnek tartom elétek tárni ezeket. Láttam, hogy Isten utat nyit nyugaton a jelenvaló igazság terjesztése előtt. Sokkal nagyobb erőkifejtést kíván most keleten, meggyőznünk embereket, mint nyugaton, és jelenleg igen kevés eredményt érhetünk el keleten. Ott kell különleges erőt kifejtenünk most, ahol a legjobb lesz az eredmény. A keletiek már hallottak Krisztus második eljöveteléről, és sokat láttak Isten hatalmának megnyilvánulásából, de visszahullottak a közönybe és biztonságérzetbe, ahol most csaknem lehetetlen elérni őket. Rendkívüli erőfeszítéseket teszünk keleten, legjobb embereink közreműködésével, de alig érünk el valamit. Láttam, hogy sokkal könnyebben megközelíthetjük most a nyugatiakat, mint a keletieket. Nyugaton nem ismerik az igazság világosságát, nem vetették azt el, a szívük lágy és fogékony az igazság és Isten Lelke iránt. Nyugaton sokak szíve készen áll mohón befogadni az igazságot. Mikor Isten szolgái munkálkodni mennek a becses lelkek megmentéséért, sok körülmény bátorítja majd őket fárasztó munkájukban. Mivel az emberek sóvárognak, hallani szeretnék az igazságot, sokan be fogják fogadni, és az ajándékokat, melyeket Isten szolgáinak adott, igénybe veszik majd, és megerősödnek. Látni fogják, hogy igyekezetüket siker koronázza. Láttam, hogy azonos fáradtsággal tízszer annyit értek el nyugaton, mint Keleten, és út nyílik meg a még nagyobb eredmények előtt. Láttam, hogy sokra lehetne mennünk most Wisconsin, még többre lllionis államban, és hogy erőfeszítéseket kell tennünk, az igazság terjesztésére. Minesotta és Iowa államokban is. Az igazság sok szívben fog ott gyökeret verni. Látomásban hatalmas, igen hatalmas munkaterület tárult föl előttem, ahova még nem tettük be lábunkat, de nincs elég önfeláldozó segítség betöltenünk a helyeknek felét sem, ahol az emberek készek meghallgatni az igazságot, sokan pedig arra, hogy befogadják azt. Fel kell keresnünk új, egészen új munkaterületeket. Sokaknak a maguk költségén kell hadba indulniuk, behatolniuk a területekre, arra számítva, hogy önfenntartók legyenek. Láttam, hogy itt nyílik kedvező lehetőség az Úr intézői előtt megtenni kötelességüket, támogatni azokat, akik eljuttatják az igazságot e helyekre. Ezeknek az intézőknek nagy kiváltságnak kell tekinteni, hogy

65/308 oldal


odaadják Istennek, ami az övé. Ezzel bibliai kötelességnek tesznek eleget, és megszabadulnak földi kincseik egy részétől, ami most sok jómódú számára teher. Ez mennyei kincsüket is gyarapítani fogja. Láttam, hogy a keleti sátrat nem kellene újra meg újra hordoznunk ugyanazon területen át. Ha kell, a sátor kísérői induljanak harcba Krisztusért saját költségükön. Ott kellene felütni sátorukat, ahol még nem hirdettük az igazságot, és az így felütött sátrat jól el kell látnunk munkásokkal. Láttam, hogy hiba volt évről évre ugyanazon megszokott területen járni, csaknem ugyanazokkal az igehirdetőkkel. Hacsak lehet, a legmegfelelőbb tehetségekre kell szert tennünk. Jobban tennénk, s többre mennénk, ha kevesebb sátoros összejövetelt tartanánk, és erősebb lenne a tevékenység különböző ajándékaival megerősített munkacsoport. Azon kívül hosszabban kellene időzniük ott, ahol fölébredt az érdeklődés. Túlságosan elsietjük a sátorbontást. Vannak, akik jó benyomást szereztek, és tartós erőfeszítést kellene kifejtenünk, míg gondolkodásuk megállapodik, és elkötelezik magukat az igazság mellé. Sok helyen, ahol sátrat verünk, az igehirdetők megvárják míg az előítélet eloszlik. Néhányan előítélet mentesen hallgatnák, de épp ilyenkor bontanak sátrat, mennek más helyre. Körbejárják a területet, töltik az időt és költik a pénzt, és alig látnak valami eredményt a sátoros idény alatt. Keveset győztek meg teljesen az igazságról. Isten szolgái ahelyett, hogy nyernének, veszítenek erejükből, lelkiségükből és hatalmukból, mert alig látnak valamit, ami vidítaná és bátorítaná őket. Láttam, hogy nyugaton különleges erőfeszítést kell tennünk sátrakkal, mert Isten angyalai előkészítik az embereket az igazság befogadására. Ezért indított Isten némelyeket, hogy keletről nyugatra költözzenek. Tehetségeik többet érhetnek el nyugaton, mint keleten, és igen fontos, hogy Isten szolgái Isten utat nyitó gondviselése nyomán haladjanak. Láttam, hogy mikor igen hatalmassá növekedik az üzenet, Isten gondviselése utat nyit és készít elő, hogy keleten sokkal eredményesebb lehessen a munka, mint most lehetne. Isten akkor majd hatalommal fogja küldeni munkásait, hogy meglátogassák a helyeket, ahol most keveset vagy semmit sem lehet elérni. Néhányan, akik most közömbösek, fel fognak ébredni, és megragadják az igazságot. (A cikk további része az 1856. december 9-én Round Grove-on nyert látomásból van.) Láttam, hogy Isten figyelmezteti a keletről nyugatra költözőket. Megmutatta nekik kötelességüket, hogy ne a gazdagodás legyen a céljuk, hanem a lelkek java, hitük élése, és hirdetni a körülöttük élőknek, hogy a föld nem az otthonunk. A figyelmeztetés elégséges volt, ha engedelmeskedtek neki. Sokan azonban nem fontolták meg, amit Isten megmutatott nekik. Előre és tovább rohannak, és megrészegülnek a világ lelkületétől. „Tekintsetek vissza" – mondta az angyal: „S mérlegeljétek, mit mondott Isten a keletről nyugatra költözőknek. Engedelmeskedtetek-e neki?” Láttam, hogy teljesen Isten tanításai ellen haladtok, sokat vásároltok. Tetteitek ahelyett, hogy azt hirdetnék a körülöttetek élőknek, hogy jobb hazába igyekeztek, félreérthetetlenül kijelentik, hogy otthonotok, és kincsetek is itt van. Tetteitek meghazudtolják hiteteket. Ez még nem minden. Hiányzik belőletek a testvéri szeretet. A „talán őrizője vagyok az én testvéremnek” lelkület tör a felszínre. A testvérek szívét önző, irigykedő lelkület tölti be. A testvéreinkre ügyelés, és róluk gondoskodás helyett, Isten által megvetett, szűkkeblű, önző szellem nyilvánul meg. Akik oly magasztos hitvallásuk szerint buzgók a jótettekben, legyenek nemesek és nagylelkűek, és mindenkor testvéreiket, ne magukat részesítsék előnyben. Nyújtsák testvéreiknek a legjobb lehetőségeket. A nagylelkűség bőkezűséget fogan, az önzés szűkkeblűséget szül. Láttam, hogy az elmúlt nyár folyamán az volt az uralkodó lelkület, hogy a lehető legtöbbet magatoknak markoljatok a világból. Nem tartottátok meg Isten parancsolatait. Értelmünkkel szolgáljuk Isten törvényét. Sokak értelme azonban a világ szolgálatába szegődött. Míg egész

66/308 oldal


értelmüket a világ dolgai és a maguk szolgálata kötötte le, képtelenek voltak Isten törvényének szolgálni. Nem tartották meg a szombatot kezdetétől a végéig. Egyes szombattartók, noha azt mondják a világnak, hogy Jézus eljövetelére várnak, és hiszik, hogy náluk a könyörület utolsó üzenete, utat engednek önző hajlamaiknak, csereberélnek, kereskednek, és szállóigék a hitetlenek között rámenős üzletelésük, agyafúrtságuk amiatt, hogy a cserékből mindig ők járnak jobban. Jobb lenne, ha inkább veszítenének egy kicsit, és jobb benyomást tennének a világra, kellemesebbet testvéreikre, és azt bizonyítanák, hogy nem ez a világ az istenük. Láttam, hogy a testvéreknek törődniük kell egymással. Különösen az egészségesek gondoskodjanak szeretettel a betegekről. Részesítsék őket előnyben. Emlékezzenek Jézus tanítására az irgalmas szamaritánusról. Jézus mondta: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” Mennyire? Az ő szeretete kimondhatatlan. Urunk otthagyta a dicsőséget, mely az Atyánál már a világ teremtése előtt az övé volt. „Megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” Urunk türelmesen elviselt minden megaláztatást és gúnyt. Nézzétek kínját a kertben, mikor azért esedezett, hogy múljék el tőle a pohár! Nézzétek szenvedéseit a Kálvárián! Mindez a bűnös, elveszett emberért. Jézus mondta: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Mennyire? Eléggé, hogy életeteket adjátok egymásért. De már annyira süllyedtek, hogy magukat kell kielégíteniük, Isten szavát pedig elhanyagolni? A világ az istenük. Azt szolgálják, azt szeretik, Isten szeretete pedig eltávozott tőlük. Ha a világot szereted, nincs meg benned az Atya szeretete. Elhanyagoljátok Isten szavát. Holott ott találhatjátok meg az Isten népéhez írt, veszélyeikre mutató figyelmeztetéseit. De oly sok a gondjuk-bajuk, hogy alig hagynak időt imára. Erő helyett üres formaságot látunk. Jézus imádkozott, ó mily szívből fakadón imádkozott! Pedig Isten szeretett Fia volt! Ha Jézus ennyi buzgalomról, erőkifejtésről és kínról tett tanúságot, mennyivel többre van szükségük, akiket az üdvösség örököseinek hívott el. Összes erejüket Istentől való függéstől, s abból meríthetik, hogy teljes lelküket felkavarva küzdjenek Istennel, s így szóljanak: „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem.” De láttam, hogy szívük elnehezedik az élet gondjai miatt, elhanyagolják Istent és igéjét. Láttam, hogy könnyebb a tevének bemenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni. „Ne gyűjtsetek kincseket a földön, ahol a moly és rozsda emészt, ahol tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek kincseket a mennyben, ahol se moly, se rozsda nem emészt, tolvajok nem törnek be, és nem lopnak. Ahol a kincsed, ott a szíved is.” Láttam, hogy ahol hirdetjük az igazságot, hatalommal és lélekkel kell hirdetnünk. Vezessük el az embereket döntésig. Mutassuk meg nekik az igazság fontosságát – élet vagy halál ez. Ragadjátok ki a lelkeket a tűzből az alkalomhoz illő buzgalommal. De jaj, azok romboló hatása, akik vallják, hogy Urukat várják, mégis nagy és szép földek birtokosai. A gazdagságuk hangosabban hirdeti, mint a szavak tudnák, hogy a föld az otthonunk. Halogatják a végzetes napot. Béke és biztonság uralkodik. Jaj, a sorvasztó, fonnyasztó befolyás! Isten gyűlöli az ilyen világi gondolkodást. „Szakadjatok el, szakadjatok el” – mondta az angyal. Megmutatták nekem, hogy mindnyájunknak egyedül Isten dicsőségével szabad gondolnunk. A jómódúak túl hajlamosak arra, hogy feleségre, gyermekre hivatkozva kihúzzák magukat. De láttam, hogy Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Mikor mond valamit, engedelmeskednünk kell. Ha feleségünk vagy gyermekeink utunkba állnak, és visszatartanak, szóljatok, mint Jézus szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán!” Miért kísértesz azzal, hogy visszatartsam Istentől, ami jogosan az övé, és tönkretegyem lelkemet? Csakis Isten dicsőségével gondoljatok. Láttam, hogy soknak meg kell tanulnia, mit jelent kereszténynek lenni, hogy ez nemcsak név, hanem Krisztus gondolatainak birtoklása, s mindben az Isten akaratának való engedelmesség.

67/308 oldal


Különösen a fiatalokra vár nagy munka, akik sosem láttak nélkülözést s nehézségeket, akiknek makacs az akaratuk, és nem hajlítják akaratukat Isten dicsőségére. Simán haladnak előre, míg akaratukat keresztezik, s akkor elveszítik önuralmukat. Nem Isten akarata lebeg szemük előtt. Nem igyekeznek megtanulni, hogyan lehetnek leginkább Isten dicsőségére, hogyan segíthetnék elő ügyét, vagy lehetnének mások javára. Hanem, hogy miként lehetne kielégíteniük magukat, és ismét magukat? Az ilyen vallás fabatkát sem ér. Tulajdonosaikat le fogják mérni, és könnyűnek fogják találni. Az igazi keresztény boldogan vár, és ügyel Isten tanításaira és Lelkének vezetésére. Sokaknak azonban a vallás külsőség csupán. Hiányzik belőlük a létfontosságú, élő istenfélelem. Sokan így mernek szólni: ezt akarom tenni és amazt, vagy nem akarom; s alig jut eszükbe, hogy féljenek megbántani Istent. Akiket most leírtam, láttam, hogy ha meg nem változnak, nem tehetik be lábukat a mennybe. Áltatják magukat, hogy megmenekülnek, holott Istennek nem telik bennük kedve. Életük nem okoz örömet neki, imáik sértik őt. Krisztus most felszólítja őket: „Buzdulj fel és tarts bűnbánatot!” Szeretettel és hűségesen felhívja őket, vegyenek aranyat, fehér ruhát és szemkenetet tőle. Választhatják a buzgóságot, s mélyen meríthetnek az üdvösségből, vagy pedig az Úr undorral kiveti őket szájából, elveti őket magától. Isten türelme nem tart örökké. Gyöngéden szánakozik, mégis egyszer utoljára szomorítjuk távozásra Szentlelkét. Nem hangzik majd többé a könyörület édes hangja. Utolsó becses hangzatai elhalnak, és akiket leírtam, a maguk útjára hagyatnak, hogy teljenek meg tetteikkel. Láttam, hogy akik vallják, hogy várva várják az Úr eljövetelét, nem szabadna szűkkeblű, zsugori lelkületet táplálniuk. Néhányan, akiket Isten elhívott, hogy szólják az igazságot, és őrködjenek a lelkek felett, mert el kell számolniuk velük, értékes időt pazarolnak el, hogy jelentéktelen összegeket takarítsanak meg, holott idejük sokkal többet ér, mint amennyit nyernek. Ez nem tetszik Istennek. Helyes, ha takarékoskodunk, de némelyek ezt fösvénységig erőltetik a kizárólagos céllal, hogy kincsüket szaporíthassák, mely, ha hű intézőként szét nem osztják megfelelően Uruk javát, nemsokára tűzként emészti meg testüket. 

68/308 oldal


4. bizonyságtétel (1857) 27. Fiatal szombattartók 1857. augusztus 22-én a Monterey imaházban (Michigan állam) az Úr megmutatta nekem, hogy sokan még nem hallották meg Jézus hangját, a megmentő üzenet nem vert gyökeret lelkükben és nem hozott megújulást életükben. Sok fiatalban nem él Jézus lelkülete. Nem lakik szívükben Isten szeretete, ezért Isten Lelke és a megváltás helyett, sokféle bűnös, önző gyöngeségük győzedelmeskedik. Akikben valóban Jézus vallása él, azok nem szégyellik azt, és nem félik hordozni a keresztet a tapasztaltabbak előtt. Ha őszintén vágyódnak igazak lenni, vágyni fognak mindenféle segítségre, amit az idősebb keresztényektől kaphatnak. Örülni fognak, ha az idősebbek segítenek nekik. Akinek szívét Isten Lelke tüzesíti át, azokat jelentéktelen ügyek nem fogják hátráltatni keresztény ösvényükön. Kimondják, amit Isten Lelke munkál bennük. Énekelni és imádkozni is fogják. A vallás hiánya, a szent élet hiánya az, ami visszatartja a fiatalokat a fejlődésben. Életük elítéli őket. Tudják, hogy nem élnek keresztények módjára, azért nincs önbizalmuk Isten vagy a gyülekezet előtt. Miért fesztelenebbek a fiatalok, mikor az idősebbek nincsenek jelen? – Mert hasonlóak között vannak. Mindegyik azt gondolja, hogy van olyan jó, mint a többi. Egyikük se üti meg a mértéket, de egymáshoz mérik, egymással hasonlítják össze magukat, és nem gondolnak az egyetlen, tökéletes, igaz mértékkel. Jézus az igaz minta. Önfeláldozó élete a példaképünk. Láttam, hogy mily kevéssé tanulmányozzák, mily kevéssé becsülik a mintát. A fiatalok mily keveset szenvednek, vagy mily kevéssé tagadják meg magukat vallásukért! Alig törődnek az áldozathozatallal. E téren egyáltalán nem követik a mintát. Láttam, hogy életük azt hirdeti, hogy ki kell elégítenem magamat! Megengedem magamnak a hiúságot, divatot. Feledik a fájdalmak férfiát, aki tudta, mi a szenvedés. Jézus szenvedése a Gecsemánéban, mikor nagy vércseppeket izzadt a kertben, a töviskorona, mely átszúrta szent homlokát, nem indítja meg őket. Zsibbadttá lettek. Érzékenységük eltompult, s teljesen elvesztették az értük hozott nagy áldozat tudatát. Végig tudják hallgatni a kereszt történetét, hogy miként verték Isten Fiának kezébe, lábába a kegyetlen szögeket, és nem rázza meg őket lelkük mélyéig. Az angyal így szólt: „Ha ilyenek bejutnának Isten városába, és megmondanák neki, hogy annak minden gazdag szépsége és dicsősége övék lesz örök örömre, nem lenne fogalmuk, hogy mily drágán vették meg számukra ezt az örökséget. Sosem értenék meg a Megváltó szeretetének páratlan mélységeit. Nem ittak a pohárból, nem keresztelkedtek meg a keresztséggel. Ha ott lakoznának, zavarnák a mennyet. Csak akik részt vettek Isten Fiának, szenvedéseiben, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a bárány vérében, azok tudnak igazán örülni a menny leírhatatlan dicsőségének és páratlan szépségeinek.” A szükséges előkészület hiánya ki fogja zárni az ifjú hitvallók többségét, mert nem készek elég lelkiismeretesen és lelkesen küzdeni, hogy elnyerjék az Isten népére váró szent nyugalmat. Nem akarják őszintén bevallani bűneiket, hogy bocsánatot nyerjenek, s eltöröltessenek vétkeik. E bűnök rövidesen teljes iszonyatosságukban jönnek a felszínre. Isten szeme nem szunnyad. Minden bűnt ismer, a halandó szem elől rejtetteket is. A bűnösök jól tudják, mily bűnöket kell bevallaniuk, hogy lelkük tisztán álljon Isten előtt. Jézus most alkalmat ad nekik, hogy alázattal bűnvallomást tegyenek, és bűnbánatot tartsanak, s engedelmességgel, s igazság szerinti élettel tisztítsák meg életüket. Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a helytelenségeket, és bevalljuk bűneinket, vagy a bűnös Isten haragjának napján látja viszont azokat. A szülők túlságosan megbíznak gyermekeikben. Holott gyakran, amikor megbíznak bennük, a gyermekek titkos vétkekkel terheltek. Szülők, féltő gondoskodással őrködjetek gyermekeitek fölött. Intsétek, dorgáljátok és tanácsoljátok őket, mikor felkeltek és mikor megpihentek, mikor kimentek és mikor bejöttök, „parancsra új parancs, szabályra új szabály, itt egy kicsit, ott egy kicsit”.

69/ 308 oldal


Fékezzétek meg gyermekeiteket, mikor még fiatalok. Sok szülő sajnálatosan elhanyagolja ezt. Nem szilárdak és határozottak. Eltűrik, hogy olyanok legyenek, mint a világiak, azt az öltözködést szeressék, azokkal barátkozzanak, akik gyűlölik az igazságot, és akiknek mérgező a befolyása. Láttam, hogy a keresztény szülőknek mindig határozott elvben kell egynek lenniük gyermekeik irányításában. Ezen a téren néhány szülő hibás, nem alkotnak egységet. Néha az apa, de gyakrabban az anya a hibás ebben. Az elnéző anya kényeztet, és túl sokat enged meg gyermekeinek. Az apának legtöbbnyire munkába kell járnia, és magukra hagyni gyermekeit. Az anya befolyása lesz a döntő. Példája hatalmasan alakítja gyermekei jellemét. Némelyik túl elnéző anya olyan helytelenségeket tűr meg gyermekeiben, amiket pillanatra sem lenne szabad megengednie. A gyermekek helytelenségeit olykor elrejtik az apa előtt. Ruházati cikkeket vagy más kényeztetést enged meg, azzal a hallgatólagos megállapodással, hogy az apának nem szabad megtudnia, mert helytelenítené. Ezzel hatásosan csalásra tanítja gyermekeit. Ha az apa rájön a helytelenségekre, kifogásokat hoznak fel előtte, és csak a fele igazságot mondják meg. Az anya nem becsületes. Nem gondol arra, hogy az apa ugyanúgy szívén viseli a gyermekek javát, mint ő, és nem lenne szabad eltitkolni előtte a helytelenségeket és gyöngeségeket, hanem helyrehozni, míg fiatalok. Eltitkolják a bajokat. A gyerekek tudnak a szülők közti egység hiányáról, ami megteszi hatását rájuk. Fiatalon kezdenek csalni, eltitkolni, és más megvilágításban mondani el a dolgokat nemcsak apjuknak, hanem anyjuknak is. A kiszínezés szokássá válik; kikerekített hazugságokat mondanak anélkül, hogy lelkiismeretük komolyan elítélné vagy dorgálná őket. Ezek a helytelenségek azzal kezdődtek, hogy az anya rejteget dolgokat az apa előtt, holott ő is szívén viseli gyermekeik jellem alakulását. Az apával mindent meg kell beszélni. Mindent nyíltan megmondani neki. De az ellenkezője történik, hogy elrejtsék a gyermekek helytelen tetteit, bátorítják őket a csalásban, félrevezetésben, az igazmondás és becsület hiányában. Ezeknek a fiataloknak egyetlen reménye – akár hitvalló keresztények, akár nem –, ha alaposan megtérnek. Egész jellemüknek meg kell változnia. Meggondolatlan anyák, tudjátok-e, hogy gyermekeitek egész vallásos életére kihat, ahogyan fiatal korukban tanítjátok őket? Fékezzétek meg őket fiatalon! Tanítsátok meg őket, hogy engedelmeskedjenek nektek, és készebbek lesznek engedelmességet tanulni Isten követelményei iránt. Bátorítsátok őket az igazmondásra és becsületességre. Soha ne adjatok alkalmat, hogy kétségbe vonhassák őszinteségeteket és pontos igazmondásotokat. Láttam, hogy a fiatalok hitvallók, mégsem örvendeznek Isten megmentő hatalmának. Hiányzik belőlük a vallás, az üdvösség. Jaj, az üres, haszontalan szavak, melyeket kiejtenek! Pontos és félelmetes feljegyzéseket tartanak nyilván róluk, s a halandókat a szerint fogják megítélni, amit földi életükben tettek. Fiatal barátaim, tetteitek és üres szavaitok ott állnak a könyvben. Nem az örökkévaló dolgokról beszélgettetek, hanem erről, arról s másról – közönséges világi beszélgetések, amivel a keresztényeknek nem lenne szabad belebocsátkozniuk. Mindez ott áll a könyvben. Láttam, hogyha ti, fiatalok, teljesen meg nem változtok, alaposan meg nem tértek, nincs reményetek a mennyre. Megmutatták nekem, hogy a vallást és igazságot valló fiataloknak alig fele tért meg igazán. Ha megtértek volna, gyümölcsöt teremnének Isten dicsőségére. Sokan légből kapott, igazi alapok nélküli reménységre támaszkodnak. A forrás nem tiszta, ezért az abból eredő patakok sem azok. Tisztítsd meg a forrást, és a patakok is tiszták lesznek. Ha szívünk igaz, szavaink, ruházatunk, tetteink mind igazak lesznek. Hiányzik belőletek az igazi istenfélelem. Nem gyaláznám meg mesteremet azzal, hogy kereszténynek nevezzenek valakit, aki nemtörődöm, sekélyes és nem imádkozik. De mennyire nem! A keresztény legyőzi gyöngeségeit és szenvedélyeit, indulatait. Van gyógyír a bűntől beteg lélekre. Ez a gyógyír Jézus. Drága üdvözítőnk! Kegyelme elégséges a leggyöngébbnek is, és a legerősebbnek is részesülnie kell abban, hogy el ne pusztuljon. Láttam, hogyan tehetünk szert erre a kegyelemre. Menj be szobádba, s könyörögj Istenhez: „Teremts bennem új szívet, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” Légy lelkiismeretes és őszinte! Sokat tehet az igaznak odaadó könyörgése. Ha imádkozol, küzdj, mint Jákob! Gyötrődj.

70/ 308 oldal


Jézus a kertben nagy vércseppeket izzadt. Neked is meg kell feszítened erődet. Ne gyere ki szobádból, míg Istenben erősnek nem érzed magad. Aztán légy éber, s míg őrködsz és imádkozol, el tudod nyomni gonosz hajlamaidat. Isten kegyelme meg tud, és meg is fog jelenni benned. Isten őrizzen, hogy megszűnjek figyelmeztetni benneteket. Fiatal barátaim, keressétek az Urat teljes szívetekből. Gyertek lelkesen, és mikor őszintén érzitek, hogy Isten segítsége nélkül pusztulás vár rátok, ha úgy sóvárogtok utána, mint a szarvas a folyóvizekre, akkor az Úr gyorsan megerősít titeket. Akkor békességetek minden értelmet felül fog múlni. Ha üdvözülni akartok, imádkoznotok kell. Szakítsatok időt rá. Imáitokat ne siessétek el, és ne legyetek felületesek. Könyörögjetek Istenhez, hogy munkáljon bennetek alapos javulást, hogy Lelkének gyümölcsei éljenek bennetek, s világosságotok fényleni fog a világban. Ne legyetek Isten ügyének kerékkötői és átkai: segítség, áldás lehettek! Sátán azt mondja, hogy nem örvendezhettek teljesen és szabadon a megváltásnak? Ne higgyetek neki! Láttam, hogy minden keresztény előjoga, hogy örvendezzék Isten Lelke mély indításainak. Édes, mennyei béke fogja átitatni gondolataitokat, és szeretni fogtok Istenről, és a mennyről elmélkedni. Lakomázni fogtok igéjének dicső ígéretein. De először győződjetek meg, hogy elindultatok a keresztény ösvényen. Légy biztos, hogy megteszed az első lépéseket az örök életre vezető úton. Ne hagyjátok megcsalni magatokat. Attól tartok, sőt tudom, hogy sokan nem tudjátok, mi a vallás. Bizonyos izgalmat, bizonyos érzelmet tapasztaltatok, de sose értettétek meg a bűn rémes voltát. Sohasem jöttetek rá elveszett állapototokra, és nem fordultatok el keserű bánkódással gonosz útjaitoktól. Nem haltatok meg a világnak. Még mindig kedvelitek gyönyöreit. Szerettek világi dologról beszélgetni. De ha Isten igazságára terelődik a szó, nincs mondanivalótok. Miért a nagy csönd? Miért vagytok oly beszédesek, ha világi dolgok kerülnek a szőnyegre, s oly csöndesek, ha arról beszélgetnek, amit szíveteken kellene hordoznotok, aminek egész lelketeket le kellene kötnie. Nem él bennetek Isten igazsága. Láttam, hogy sokaknak tetszetős a hitvallása, de belül romlottak. Ne ámítsátok hát magatokat, hamis szívű hitvallók. Isten a szívre tekint. „A szív bőségéből szól a száj.” Láttam, hogy az ilyenek szívében a világ lakik. Jézus vallása viszont nem él bennünk. Ha a hitvalló keresztények jobban szeretik Jézust a világnál, szívesen beszélnek róla, legjobb barátjukról, akire legfőbb szeretetük összpontosul. Amikor rádöbbentek elveszett s pusztuló állapotukra, ő sietett segítségükre. Mikor elfáradtak, és a bűn megterhelte őket, hozzá fordultak. Elvette a bűntudatukat és a vétkük terhét, elvette bánatukat és gyászukat és megfordította szeretetük egész folyamát. Amit valamikor szerettek most gyűlölik, és amit gyűlöltek, most szeretik. Végbement-e benned ez a nagy változás? Ne hagyjátok megcsalni magatokat. Vagy soha számra nem venném Krisztus nevét, vagy neki adnám egész szívemet és oszthatatlan szeretetemet. A legmélyebb hálának kell eltöltenie minket, amiért Jézus elfogadja ezt áldozatként. Ő mindent magának követel. Mikor annyira visz, hogy engedelmeskedünk követelményeinek, és mindent föladunk, akkor, és csakis akkor, át fog ölelni kegyelmének karjával. De mit is adunk, amikor mindent odaadunk? Bűn-szennyezte lelkünket, hogy kegyelmével megtisztítsa, szeplőtlenné tegye, és páratlan szeretetével megmentsen a haláltól. Láttam, hogy mégis akadnak, akiknek nehezükre esik odaadni mindent. Szégyellem, ha beszélni hallok erről, szégyellem, ha leírva látom. Önmegtagadást, lemondást emlegettek? Mit adott értünk Krisztus? Mikor nehéznek találod minden feladását, menj a Kálváriára, és sírj gondolatod fölött. Nézd megváltód kegyetlen szögektől szaggatott kezét és lábát, hogy kimoshasson vérével a bűnből. Akik érzik Isten kényszerítő szeretetét, nem kérdik, milyen keveset adhatnak, hogy elnyerhessék a mennyei jutalmat, nem érdeklődnek a legkisebb mérték után, hanem a Megváltójuk akaratával való teljes azonosság a céljuk. Lelkes kívánsággal mindent átengednek, és annak értékével arányos buzgalomról tesznek tanúságot, ami után törekednek. Mi az a cél? A halhatatlanság, az örök élet. Ifjú barátaim, jónéhányatok sajnálatos módon megcsalatnak. Kevesebbel elégedtek meg, mint a tiszta, szeplőtlen vallás. Szeretnélek felrázni benneteket. Isten angyalai igyekeznek felkelteni

71/ 308 oldal


titeket. Ó, bárcsak Isten igéjének fontos igazságai veszélyetek tudtára ébresztenének, és rávezetnének, hogy alaposan vizsgáljátok meg magatokat! Szívetek még érzéki. Nem vetitek alá magukat Isten törvényének, és nem is vagytok képesek erre. Érzéki szíveteknek meg kell változnia, és akkor olyan szépséget fedeztek majd fel a szent életben, hogy vágyni fogtok utána, miként a szarvas a folyóvizekre. Akkor szeretni fogjátok Istent és szeretni törvényét. Akkor Krisztus igája édes lesz, terhe pedig könnyű. Noha próbák érnek, de ha ezeket jól elviselitek, csak még becsesebbé teszik utatokat. A halhatatlan örökség az önmegtagadó keresztényre vár. Láttam, hogy a keresztényeknek nem szabad túl nagy értéket tulajdonítaniuk, sem túlságosan függniük érzelmeik boldog csapongásától. Az érzelmek nem mindig megbízható vezetők. A kereszténynek meg kell tanulnia elvből szolgálni Istent. Nem szabad hagyniuk, hogy érzelmeik uralják őket. Ezzel gyakorolni és növelni fogják hitüket. Megmutatták nekem, hogy az Úrban gyökerező béke és öröm lesz gyümölcse. De életük legnagyobb boldogsága, ha másokkal jót, ha másokat boldoggá tehetnek. Ez a boldogság tartós. Sok fiatalnak nem határozott elve az Isten-szolgálat. Nem gyakorolják hitüket. Minden múló felhő sötétbe borítja őket. Nincs bennük kitartás. Nem növekednek a kegyességben. Látszatra tartják meg Isten parancsolatait. Olykor formailag imádkoznak is, és keresztényeknek hívják őket. Szüleik annyira aggódnak értük, hogy elfogadnak bármit, ami kedvezőnek látszik. Nem fáradoznak értük, nem tanítják őket, hogy az érzéki gondolkodásnak meg kell halnia. Buzdítják őket, hogy járjanak a gyülekezetbe, és játsszák meg magukat, de nem tanítják meg őket, hogy szorgalmasan kutassák át szívüket, vizsgálják meg magukat, és vessenek számot, mit is jelent kereszténynek lenni. Az eredmény az, hogy a fiatalok kereszténynek vallják magukat a nélkül, hogy eléggé szemügyre vennék indítékaikat. így szól az igaz tanú: „Vajha hideg volnál, vagy hév, így mivel lágymeleg vagy, és sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” Sátán azt akarja, hogy névleges keresztények legyetek, mert ez jobban megfelel szándékának. Ha istenfélelmetek formális, és nem valódi, fel tud használni, hogy másokat is ebbe az önámító állapotba csalogasson. Akadnak majd szegény lelkek, akik a Biblia mértéke helyett rátok néznek, s csak a ti szintetekig fejlődnek. Annyira jók, mint ti, és ezzel megelégednek. Gyakran buzdítják a fiatalokat, hogy végezzék kötelességüket, beszéljenek vagy imádkozzanak az összejövetelen, hogy haljanak meg a hiúságnak. Lépten-nyomon sürgetik őket. Az ilyen vallás mit sem ér. Változtassátok meg érzéki szíveteket, és nem lesz többé oly fárasztó Istent szolgálni, ti hideg szívű hitvallók. A ruházkodás minden szerelme és a megjelenés hiúsága elmúlik. A tükör előtt hajatok csinosításával töltött időt imára, és szívetek kutatására kellene fordítanotok. A megszentelt szívben nem lesz hely a külső díszítgetésnek, hanem a belső ékesség, a keresztény kegyesség – Isten Lelke gyümölcseinek buzgó, aggódó keresése fogja betölteni. Isten küldötte így szól: „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából s aranynak felrakásából, vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.” Győzzétek le az érzéki gondolkodást, tökéletesítsétek életeteket, és akkor nem fogjátok bálványozni szegény halandó testeteket. Ha szívetek megújul, meg fog látszani külső megjelenéseteken is. Ha Krisztus lesz bennünk a dicsőség reménysége, oly páratlan szépségeket fedezünk fel benne, hogy lelkünk őt fogja szeretni. Hozzá fog ragaszkodni, őt választja szeretete tárgyául, s mert őt csodálja, elfeledi magát. Jézust dicsőítitek és csodáljátok majd, magatokat pedig le fogjátok kicsinyelni és alázni. Mert a hitvallás e nélkül a mély szeretet nélkül csak üres szó, száraz alakiság, és súlyos teher. Sokan közületek megtarthatják a vallás fogalmát fejükben, a külső vallásosságot, mikor a szív nem tisztult meg. Isten viszont a szívet nézi. „Nincsen olyan teremtmény, amely nyilvánvaló ne volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk.” Megelégszik-e mással, mint a belsőnkben élő igazsággal? Minden igazán megtért ember magán fogja viselni az érzéki gondolkodás felett kivívott győzelem félreérthetetlen jelét.

72/ 308 oldal


Világosan beszélek. Nem hinném, hogy ez elijeszti az igaz keresztényt. Nem szeretném, ha bárki közületek Üdvözítőtökben jól megalapozott remény nélkül érkezne a nyomorúság idejéhez. Tökéljétek el, hogy felkutatjátok legrosszabb oldalatokat. Győződjetek meg, hogy örökségetek van odafönn. Bánjatok igazságosan lelketekkel. Ne feledjétek, hogy Jézus olyan gyülekezetet akar Atyja elé állítani, melyen sem szeplő, sem ránc, sem semmi efféle nincsen. Honnan tudjátok, hogy Isten elfogadott? Tanulmányozzátok Igéjét imádkozó szívvel. Ne tegyétek félre más könyv kedvéért. A Szentírás meggyőz a bűnről. Világosan megmutatja az Üdvösség útját. Szemetek elé tárja a ragyogó és dicső jutalmat. Kijelenti a tökéletes Üdvözítőt, és megtanít, hogy csakis határtalan könyörületén át várhatjuk el az üdvösséget. Ne hanyagoljátok el a titkos imát, mert ez a vallás lelke. Buzgó, lángoló imával könyörögjetek lelketek tisztaságáért. Könyörögjetek oly komolyan és mohón, mint földi életetekért könyörögnétek, ha kockán forogna. Maradjatok Isten színe előtt, amíg kimondhatatlan vágyakozás nem fogan bennetek az üdvösség után, és el nem nyeritek bűneitek bocsánatának édes bizonyítékát. Nem szabad komolytalanul vennünk az örök élet reménységét. Oly tárgy ez, amelyet Isten és magunk közt kell elintéznünk – elintéznünk az örökkévalóságra. A látszólagos reménység, ha alaptalan, romlástoknak fog bizonyulni. Mivel Isten szava szerint álltok vagy buktok, ezért ott keressetek bizonyságtételt esetetekre. Ott fedezhetitek fel, mit kell tennetek, hogy keresztények legyetek. Ne vegyétek le fegyverzeteteket, a csatateret se hagyjátok el, amíg győzelmet nem arattok, amíg nem diadalmaskodtok Üdvözítőtök által.

28. Fegyelmi eljárások a gyülekezetben 1857. július 6-án Ulyssesben (Pennsylvania) bepillantás kaptam az ...-i, s más New York állami helységekben uralkodó állapotokról. Mivel oly sok fegyelmi eljárás folyt le a gyülekezetben a testvérek között New York államban, és mivel Istennek a legkisebb köze sem volt hozzájuk, a gyülekezet elvesztette erejét, és nem tudják, miként szerezzék vissza. Eltűnt az egymás iránti szeretet – a hibakeresés és vádoló lelkület vált uralkodóvá. Erénynek tekintik, ha mindent kiszimatolnak egymás felől, ami helytelennek látszik. Nem él közöttük a könyörület lelkülete, amely szeretettel és szánalommal vágyik testvérei után. Némelyek vallása gáncsoskodásból, és abból áll, hogy mindenbe belekötnek, ami helytelen előttük, míg lelkük nemes érzelmei el nem sorvadnak. Emeljük fel gondolatainkat az örökkévaló jelenetekhez; a mennyen, annak kincsein, dicsőségein legeltessük, és a Biblia igazságaiban kellene édes és szent kielégülést találnunk. Szeretnünk kellene az Isten igéje becses ígéreteiből való táplálkozást, megnyugvást kellene nyernünk belőlük, és felemelkednünk a jelentéktelen dolgok fölé. A súlyos, örökkévaló dolgokhoz. De jaj, mennyire másképp használják értelmüket! Szalmaszálakban botlanak meg! A gyülekezet összejövetelei, amint azokat New Yorkban tartották, sokaknak átok volt. Ezek a mondvacsinált fegyelmi eljárások szabad teret adtak az aljas gyanúsítgatásnak. Táplálták az irigykedést. Közöttük él a gyűlölet, és nem is tudnak róla. Némelyek helytelen elgondolásból ridegen rónak meg másokat, másokra kényszerítik elképzeléseiket, hogy mi helyes. Kíméletlenek, téglarakásként zuhannak másokra. Láttam, hogy New York államban sokan annyira törődnek testvéreik egyenes ösvényen tartásával, hogy elhanyagolják saját szívüket. Annyira félnek, hogy testvéreik nem elég odaadók, bűnüket bánók, hogy elfeledik a maguk helyrehozásra váró hibáit. Szívük megszenteletlen, mégis testvéreiket próbálják rendre utasítani. A new york-i testvérek csak úgy emelkedhetnek fel, ha mindegyikük a maga ügyével törődik, a maga szívét hozza rendbe. Ha testvéred nyilvánvalón vétkezik, szót se szólj senkinek, hanem a testvér iránti szeretetből, könyörülettel teljes, szánakozó szívvel, mondd meg neki vétkét, és hagyd az ügyet rá és az Urra. Megtetted kötelességedet. Nem a te dolgod ítéletet hozni.

73/ 308 oldal


Túl könnyen szigorúan fogtak valamely testvért. Elítélték, és kárhoztatás alatt tartották. Isten iránti buzgóság van bennük, de nem megismerés szerint. Ha mindenki rendezné a maga szívét, az összejöveteleken a testvérek készen állnának, bizonyságtételeik lelkük mélyéből fakadna, így meg tudnák indítani a körülöttük élő, igazságban nem hívő embereket. Isten Lelkének megnyilvánulása közölné szívükkel, hogy ti Isten gyermekei vagytok. Egymás iránti szeretetünket mindenkinek észre kellene vennie. Akkor majd mély benyomást tesz. Akkor majd lesz hatása. Láttam, hogy a new york-i gyülekezet fel tudna emelkedni. Lássatok egyenként munkához, buzduljatok fel és tartsatok bűnbánatot! Miután minden ismert helytelenséget helyrehoztatok, rendeztetek, higgyétek, hogy Isten befogad benneteket. A feladat egyik része, hogy higgyetek. Hűséges az, aki az ígéretet adta. Emelkedjetek fel hit által. A new york-i testvérek talpra állhatnak, csakúgy, mint máshol, és ihatnak Isten üdvösségéből. Értelmesen viselkedhetnek, és az igaz tanú laodiceaiakhoz intézett üzenetéből mindenki tapasztalatot szerezhet magának. A gyülekezet tudja, hogy lecsúszott, de nem tudja, hogyan álljon talpra. Némelyek szándéka igen jó lehet, bevallhatják bűneiket, de láttam, hogy mégis gyanakodva figyelik, és egyetlen szó miatt elítélik őket, míg csak meg nem fosztják őket szabadságuktól, és üdvösségüktől. Nem merik követni szívük egyszerű, őszinte szívből fakadó indíttatásait, mert szemmel tartják őket. Istennek az tetsző, ha népe féli őt, és megbízik egymásban. Láttam, hogy sokan kihasználják, amit Isten mások bűneiről, és hibáiról tárt fel. Végletesen értelmezik, s addig erőltették a látomásban mutatott dolgokat, míg sokan gyöngülni nem érezték magukban az abba vetett hitet, amit Isten megmutatott, amivel elcsüggesztették és bátortalanították a gyülekezetet. Gyöngéd szánakozással viseltessék testvér a testvér iránt. Vegyék tekintetbe mások érzékenységét. A legkényesebb és legfontosabb feladat, melyet valaha is végeztek, a mások helytelenségeinek érintése. Végezzétek ezt a legmélyebb alázattal, saját gyöngeségeteken tartva szemeteket, nehogy ti is kísértésbe essetek. Láttam a nagy áldozatot, melyet Jézus hozott az ember megváltásáért. Nem tartotta túl becsesnek életét, hogy feláldozza értünk. Jézus mondta: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” Mikor testvéred tévelyeg, odaadnád életedet megmentéséért? Ha igen, megközelítheted, és szívére beszélhetsz; akkor neked kell elmenned testvéredhez. De sajnálatos tény, hogy sokan, noha testvérnek vallják egymást, egyetlen véleményüket vagy előítéletüket sem készek feláldozni testvérük megmentéséért. Alig szeretik egymást. Önző lelkület tör a felszínre. Csüggedés tört be a gyülekezetbe. Szeretik a világot, szeretik földjeiket, jószágaikat és a többit. Jézus most felhívja őket, szakadjanak el, gyűjtsenek kincset a mennyben, vegyenek aranyat, fehér ruhákat és szemkenetet. Becses kincsek ezek. Akinek megvan, belépést biztosítanak neki Isten országába. Isten népe viselkedjék értelmesen. Amíg minden ismert bűnüket be nem vallják, nem szabad babérjaikon ülni. Akkor kiváltságuk és kötelességük lesz hinni, hogy Jézus elfogadja őket. Ne várjanak másokra, hogy azok verekedjék át magukat a sötétségen, és vívják ki nekik a győzelmet, aminek örvendhetnek. Az ily öröm csak az összejövetel végéig tart. Az érzelmekből fakadó szolgálat helyett elvből szolgáljátok Istent. Reggel és este vívd ki magadnak a győzelmet családodban. Ne tartson vissza mindennapi munkátok. Szakítsatok időt az imára, és amikor imádkoztok, higgyétek, hogy Isten hallja, mit mondotok. Imátokhoz elegyítsetek hitet. Olykor nem lesztek biztosak az azonnali válaszban; Isten akkor teszi próbára hiteteket. Bizonyítékát kell szolgáltatnod, vajon megbízol-e Istenben, és van-e életerős, tartós hited. „Hű az, aki elhívott titeket, és meg is cselekszi.” Járd a hit keskeny pallóját. Bízzál mindent Isten ígéreteire. Bízz Istenben, ha sötétség vesz is körül. Ekkor kell hitednek lennie. Gyakran azonban érzelmeidre hagyod a kormánykereket. Mikor nem érzed a Szentlélek megnyugtatását, értéket keresel magadban, és kétségbe esel, mert nem találsz semmi értékeset. Nem bízol eléggé drága Jézusunkban. Nem tartod érdemeit mindennek mindenben. A legtöbb, amire te képes vagy, nem érdemli Isten tetszését. Jézus érdeme ment meg, az ő vére fog megtisztítani. De

74/ 308 oldal


neked is erőfeszítéseket kell tenned. Amit tudsz, meg kell tenned. Buzdulj fel és tarts bűnbánatot, azután pedig higgy. Ne tévesszük össze a hitet az érzelmekkel. Ez két különböző dolog. A hit mienk, ha gyakoroljuk. Ezt a hitet folyton gyakorolnunk kell. Higgyetek, higgyetek! Hitetek ragadja meg az áldást; akkor a tietek lesz. Érzelmeiteknek semmi köze a hithez. Mikor a hit áldást hoz rád, és örvendezel az áldásnak, az többé nem hit, hanem szívből jövő érzelem. Isten new york-i népének fokozatosan talpra kell állnia, ki kell jönnie a sötétségből, és hagyni, hogy fényeskedjék világossága. Most pont Isten munkájának útjában állnak. Hagyniuk kell, hogy a harmadik angyal üzenete elvégezze szívükön munkáját. Testvéreim, hosszas, hitetlen imáitokkal Istent gyalázzátok. Ne tekintsetek értéktelenségetekre, hanem dicsőítsétek Jézust. Beszélgessetek a hitről, világosságról, a mennyről, akkor lesz hitetek, világosságotok, szeretetetek, békétek és örömötök a Szentlélekben.

29. „Vigyázzatok magatokra!” A következő tanulmány két testvérnek szólt ...-ban. De mivel másokra is vonatkozik, leírom a gyülekezet javára: Kedves testvérek! A házatokban nyert látomásban mindkettőtöket érintő ügyeket láttam. Az angyal rátok mutatott, és így szólt: „Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul rátok ne jöjjön az a nap.” Láttam, hogy mindketten nehéz küzdelmek előtt álltok. Állandóan küzdenetek kell, hogy kirekesszétek szívetekből a világot, mivel szeretitek. Annak a nyitjára kell most rájönnötök, miként szeressétek jobban Jézust és szolgálatát, mint a világot. Ha a világot szeretitek a legjobban, tetteitek tanúskodni fognak róla. Ha Jézust és szolgálatát szeretitek jobban, tetteitek erről tanúskodnak. Láttam, hogy a világban sokan figyelnek titeket. Sokan ujjongnának, ha elesnétek; mások akkor örvendeznek, ha előretörtök. Sátán és gonosz angyalai elétek tárják a világ országainak dicsőségét. Ha készek vagytok őt vagy a világ kincseit imádni, akkor magasra emeli előttetek, minden oldalról kivilágítva, s rávesz, hogy azt szeressétek és imádjátok. Jézus és őrző angyalaitok gazdaságotok, marháitok és világi kincseitek fölé mutatnak; Isten országába, a halhatatlan örökségre, és örök jólétre a dicsőség országában. Az angyal így szólt: „Haljatok meg a világnak. Ne szeressétek a világot. Aki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.” Láttam, hogy ha Isten gondviselése folytán gazdagság halmozódott fel, akkor nem bűn a birtoklás, és ha nem nyílik lehetőség a gazdagságot Isten ügye fejlesztésére fordítani, nem bűn, ha továbbra is megmarad. De ha testvérek előtt lehetőség kínálja magát javaikat Isten dicsőségére fordítani, s visszatartják, akkor bukásuk okozója lesz. Harácsolt kincsük a veszedelem napján botránkozás lesz számukra. Addigra már az összes lehetőség tovaszállt, hogy gazdagságukat Isten dicsőségére használják, és lelkük kínjában odavetik majd a vakondoknak és a denevéreknek. Aranyuk-ezüstjük azon a napon nem mentheti meg őket. Megsemmisítő súllyal zuhan majd rájuk a tudat, hogy számot kell adniuk intézőségükről – mire fordították Uruk pénzét. Az önszeretet beszélte be nekik, hogy mind az övék, és hogy mindezt kívánhatják. Gazdagságuk félrevezette őket. Szegénynek tartották magukat, és maguknak éltek. Végül rájönnek, hogy a rész, melyet Isten ügyére fordíthattak volna, csak rémítő teher. Isten angyala így szólt: „Fektessetek mindent az oltárra, élő, megemésztő áldozatul. Ha nem tudjátok másképp ott tartani, kössétek oda kötelekkel. Adjátok át magatokat az imára. Éljetek az oltárnál. Isten ígéreteivel erősítsétek meg szándékotokat. Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát, szerezzetek magatoknak olyan erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan

75/ 308 oldal


kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. Gyűjtsetek kincset a mennyben.” Láttam, hogy ha Isten több gazdagságot adott, mint a legegyszerűbbeknek, és legszegényebbeknek, tegyen ez alázatossá benneteket, mert súlyosabb kötelezettség elé állít. Aki többet kap – akár a világi gazdaságból is –, attól többet várnak el. Ennek az elvnek az alapján kötelességetek a nemes, nagylelkű beállítottság. Keressétek az alkalmakat, hogy vagyonotok segítségével jót tehessetek. „Gyűjtsetek kincset a mennyben.” Láttam, hogy az elmúlt időkben a legkevesebb, amit keresztényektől elvártak, hogy nagylelkűek legyenek, hogy összes jövedelmük bizonyos hányadát az Úrnak szenteljék. Minden igaz keresztény előjognak tekintette ezt, de néhányan, akinek csak neve keresztény, tehernek tartották. Isten kegyelme nem munkálta bennük a jótetteket, másképp örömmel elősegítették volna Üdvözítőjük ügyét. De az utolsó időben élő, és Urukat váró keresztényektől ennél is többet várnak el. Isten áldozathozatalt vár tőlük. Az angyal így szólt: „Jézus ragyogó nyomot hagyott maga után, melyet követnetek kell. Lépjetek pontosan a lába nyomába. Osszátok meg igénytelen, önfeláldozó életét, s örököljétek vele a dicsőség koronáját.”

30. A gazdag ifjú 1857. október 8-án a michigani Monterey-ben látomásban az Úr megmutatta, hogy számos szombattartó állapota olyan, mint azé az ifjúé volt, aki Jézushoz jött tudakozódni, mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet. „Hozzájővén egy ember, monda neki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem? Monda neki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz a mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú e beszédeket hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága volt. Jézus monda a tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok ezeket hallván, felettébb álmélkodnak, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19:16-26) Jézus megemlített ötöt az utolsó hat parancsolat közül az ifjúnak, és a második nagy parancsolatot, melytől az utóbbi hat parancsolat függ. Az ifjú azt gondolta, hogy ezeket megtartotta. Jézus nem említette az Isten iránti kötelességünket tartalmazó első négy parancsolatot. Az ifjú kérdésére: „Mit kell még tennem?” Jézus így felelet: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el minden vagyonodat, s árát oszd szét a szegények közt, így kincsed lesz a mennyben.” Ez hiányzott belőle. Nem tartotta meg az első négy parancsolatot, de az utolsó hatot sem. Nem szerette felebarátját, mint magát. Jézus mondta: oszd szét a szegények közt. Vagyonát érintette. „Add el minden vagyonodat, és az árát oszd szét a szegények közt.” Ezzel a közvetlen hivatkozással rámutatott az ifjú bálványára. Mindennél jobban szerette a gazdagságot, ezért lehetetlen volt Istent szeretnie teljes szívéből, teljes lelkéből s teljes elméjével. Gazdagságának e mindenek fölötti szeretete vakká tette felebarátjai ínsége iránt. Nem szerette felebarátját, mint magát, ezért nem tartotta meg az utolsó hat parancsot. Szíve kincséhez húzott; elnyelték földi kincsei. Jobban szerette birtokait, mint Istent, jobban, mint a mennyei kincset. Hallotta a feltételeket Jézus szájából. Ha eladná mindenét, és szétosztaná a szegények között, kincse lenne a mennyben. Ez volt a vizsga.

76/ 308 oldal


Mennyivel becsüli többre az örök életet, mint gazdagságát. Két kézzel kapott-e az örök élet után? Megfeszítette-e erejét, elmozdítani az akadályt, mely közte és a mennyei kincsek között állt? Sajnos, nem. „Szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.” Ezekre a szavakra hívták föl figyelmemet: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak a mennyországba jutni.” Jézus mondta: „Embernek ez lehetetlen, de nem az Istennek, mert Istennek minden lehetséges.” Az angyal így szólt „Megengedi-e Isten a gazdagnak, hogy megtartsa vagyonát, s mégis bemehessen Isten országába?” Másik angyal felelt: „Nem, soha!” Láttam, hogy Isten terve szerint helyesen kell felhasználni a vagyont, szétosztani az ínségesek áldásra, és fellendíteni vele Isten művét. Ha valaki jobban szereti vagyonát, mint embertársait, és mint Istent vagy Igéjének igazságait, ha szívük a kincsekhez húz, nem lehet övék az örök élet. Inkább lemondanak az igazságról, mintsem kiárusítsanak, és szétosszák a szegények közt. Kénytelenek rájönni, mennyire szeretik Istent, és mennyire az igazságot. Akár a gazdag ifjú a Bibliában, sokan szomorúan távoznak, mert nem lehet övék vagyonuk is, s a mennyei kincs is. Nem lehet mindkettő az övék, és a világi birtokért kockára teszik az örök élet lehetőségét. „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni.” Istennek minden lehetséges. Az igazság szeretete, a Lélek által beültetve a szívbe, kiszorítja a kincsek szeretetét. Jézus és a kincsek szeretete nem élhetnek ugyanabban a szívben. Isten szeretete annyira túlszárnyalja a gazdagság szeretetét, hogy a birtokos elszakad kincseitől, és átruházza szeretetét Istenre. A szeretet rávezeti, hogy Isten ügyének szükségleteit szolgálja. Legnagyobb öröme, ha helyesen osztja szét Urának vagyonát. Isten és embertársai szeretete kerekedik felül, nem tekinti magáénak, amije van, hanem hűen teljesíti Isten intézőjének kötelességét. Akkor majd megtarthatja mindkét nagy parancsolatot: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Ez úton a gazdag ember is bejuthat Isten országába. „Aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját vagy anyját, vagy feleségét vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.” Itt van azok jutalma, akik áldozatot hoztak Istennek. Százannyit kapnak e földön, s örökségül az örök életet. Így sokan, akik most elsők, utolsók lesznek, az utolsók pedig elsők. Megmutatták nekem azokat, akik befogadják, de nem élik az igazságot. Ragaszkodnak kincseikhez, és nem készek juttatni javaikból Isten ügye fejlesztésére. Nincs hitük kockáztatni, és Istenben bízni. Világ iránti szeretetük elnyeli hitüket. Isten kéri vagyonuk egy részét, de ők nem engedelmeskednek. Azzal érvelnek, hogy keményen megdolgoztak érte, és nem adhatják kölcsön az Úrnak, mert ínségre juthatnak. „Ó, ti kicsinyhitűek.” Az az Isten, aki gondoskodott Illésről az éhínség idején, nem feledi egyetlen önfeláldozó gyermekét sem. Aki megszámlálta hajukat fejükön, gondoskodni fog róluk, s az éhség idején táplálja őket. Míg a gonoszok körülöttük elpusztulnak a betevő falat híján, kenyerük s vizük el nem fogy. Akik még mindig ragaszkodnak világi vagyonukhoz, és nem osztják szét helyesen, amit Isten kölcsönzött nekik, elvesztik mennyei kincsüket, és örök életüket is. Isten, gondviselésében, megérintette, s az igazsághoz térítette némely gazdag szívét, hogy majd vagyonukkal segítsék műve fejlődését Ha a gazdagok nem segítenek, ha nem töltik be Isten szándékát, az Úr el fog haladni mellettük. Másokat támaszt helyettük, akik majd megteszik, amit kíván – örömmel adnak vagyonukból Isten ügyének szükségleteire. Ebben ők lesznek az elsők. Isten bevonja ügyébe azokat, akik készségesen segítenek. Az Úr küldhetne kincseket a mennyből munkája folytatására, de ez ellenkezik elgondolásával. Elrendelte, hogy emberek legyenek eszközei, hogy mivel ő nagy áldozatot hozott megmentésükért, az emberek viszonzásul vegyék ki részüket a megváltás munkájából. Hozzanak áldozatot egymásért, és ezzel bizonyítsák, mennyire becsülik az értük hozott áldozatot. Felhívták a figyelmet Jakab 5:1-3-ra: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrohadt, és a ruháitokat moly ette meg;

77/ 308 oldal


aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!” Láttam, hogy ezek a rémítő szavak különösen azokra vonatkoznak, akik vallják, hogy hisznek a jelen igazságban. Az Úr felhívja őket, használják javaikat ügyének fejlesztésére. Lehetőségeket mutat nekik, de behunyják szemüket az ügy szükségletei előtt, s tíz körmükkel ragaszkodnak világi kincsükhöz. Jobban szeretik a világot, mint az igazságot, embertársaikat, vagy Istent. Az Úr kéri javaikat, de ők önző-irigyen maguknak tartják, amijük van. Adnak belőle olykor keveset lelkiismeretük könnyítésére, de nem győzték le a világ szeretetét. Nem hoznak áldozatot Istenért. Az Úr másokat támaszt, akik nagyra becsülik az örök életet, akik valamennyire megértik a lelkek, az üdvösség értékét, s nagylelkűen adakoznak Isten ügyére. A munka végéhez közeledik. Hamarosan nem lesz többé szükség azok javaira, akik maguknak tartották gazdagságukat, termőföldjüket, állatállományukat, és a többit. Láttam az Urat, amint haragosan fordult a gazdagokhoz, elismételve e szavakat: „Távozzatok, ti gazdagok.” Kérlelt, de nem hallották. A világ szerelme túlharsogta hangját. Most már nincs szüksége rátok, és utatokra bocsát. „Távozzatok, ti gazdagok.” Jaj, láttam, hogy borzasztó dolog, ha így elhagy valakit az Úr. Félelmetes ragaszkodnunk romlandó gazdagságunkhoz, mikor megmondta, hogy ha eladjuk és szétosztjuk a szegények között, kincseket gyűjthetünk a mennyben. Megmutatták nekem, hogy amikor a munka befejezése a küszöbön áll, s az igazság nagy hatalommal tör előre, a gazdagok elhozzák s Isten szolgái lábához teszik kincsüket, könyörögnek nekik, hogy fogadják el. Isten szolgái így felelnek majd: „Távozzatok, ti gazdagok. Semmi szükség javaitokra. Visszatartottátok, mikor jót tehettetek volna vele, Isten ügyét fejleszthettétek volna. Az ínségesek szenvedtek, de javaitok nem szolgáltak áldásukra. Isten már nem fogadja el vagyonotokat. Távozzatok, ti gazdagok.” Majd ezekre a szavakra terelték figyelmemet: „Íme, a mezőiteket learató munkások bére, amit ti visszatartottatok, az égre kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a seregek Urának füléhez.” Láttam, hogy Isten nincs minden felhalmozott gazdagságban. Sokszor Sátánnak sokkal több a köze az összeharácsolt vagyonhoz, mint Istennek. Javarészt a munkások visszatartott béréből gyűjtik. Az önző természetű gazdagok úgy vagyonosodnak, hogy lehengerlik a munkásokat. Ahol csak tehetik, kihasználják az embereket, gyarapítva vagyonukat, mely meg fogja emészteni húsukat, mint a tűz. Többen nem szigorúan becsületesek. Ezeknek nagyon meg kell változni, és gyorsan behozniuk az időt. Sok szombattartó vétkezik e téren. Szegény testvéreiket is kihasználják, s a tehetősek többet kérnek javaikért mint amit érnek, többet, mint ők fizetnének értük. Ugyanakkor eme testvérek pénzügyi zavarba és nyomorba jutnak az anyagiak hiánya miatt. Isten mindezt tudja. Minden önző tett, minden irigy zsarolás meghozza jutalmát. Láttam, hogy kegyetlen s igazságtalan semmibe vennünk testvérünk helyzetét. Ha szorult helyzetbe jut, vagy ha szegény, noha minden tőle telhetőt megtesz, tegyünk engedményeket neki, s még a teljes árat sem szabad megkérni azért, amit a gazdagtól vesz, hanem bánjunk velük irgalmasan. Isten helyesli az ily jótetteket. Aki ezt cselekszi, nem veszti el jutalmát. Ámde félelmetes számla marad sok szombattartó ellen, szűkmarkú, irigy tetteik miatt. A múltra terelték figyelmemet, mikor csak kevesen hallgatták meg és fogadták el az igazságot. Csekély anyagiakkal rendelkeztek. Az ügy szükségletei nagyon kevés ember közt oszlottak meg. Szükségessé vált, hogy néhányan eladják házukat, földjüket, s olcsóbbat vegyenek helyette, ugyanakkor nagylelkűen kölcsönözték javaikat az Úrnak az igazság kinyomtatására, s az ügy más ágainak támogatásával fejlesztették Isten ügyét. Mikor ezeket az önfeláldozókat szemléltem, láttam, hogy ínséget viseltek el az ügyért. Angyalt láttam mellettük állni. Felfelé irányította figyelmüket, és így szólt: „Kincsetek van a mennyben! Romolhatatlan kincsetek van a mennyben. Megmarad mindvégig, és nagy lesz jutalmatok.”

78/ 308 oldal


Isten sok szívben munkálkodik. Az igazság, amelynek hirdetéséért néhány annyit áldozott, diadalmaskodott, és sok-sok ember elfogadta. Isten gondviselése munkálkodott a gazdagok szívén, bevezette őket az igazságba, hogy mikor műve növekszik, fedezzék szükségleteit. Sok gazdagságot hozott a szombattartók közé. Láttam, hogy Isten jelenleg nem kéri a házakat, amelyekre népének szüksége van, legfeljebb, hogy a költséges házakat olcsóbbra cseréljék. De ha a gazdagok nem hallják meg szavát, ha nem szakítják el magukat a világtól, nem adják el, nem áldozzák Istennek ingatlanaikat, földjeik egy részét, úgy mellőzni fogja őket, és azokat hívja el, akik bármit szívesen megtesznek Jézusért, még otthonukat is hajlandók eladni, hogy fedezzék a mű szükségleteit. Isten elvárja az önkéntes áldozatokat. Az adakozók tekintsék ezt előjognak. Van, aki feleslegéből ad, és meg sem érzi. Nem kell különösebben lefaragniuk igényeiket Krisztus ügyéért. Még mindig marad nekik, amit szem-száj megkívánhat. Bőkezűen és örömmel adnak. Isten figyelembe veszi, ismeri, és pontosan jegyzi indítékaikat. Nem vesztik el jutalmukat. Ti, akik nem adhattok oly bőkezűen, ne mentegessétek magatokat, mert nem áldozhattok annyit, mint mások. Tegyétek, amit tudtok. Tagadjatok meg magatoktól valamit, amit nélkülözni tudtok, és áldozzatok Isten ügyére. Valójában többet fogtok adni, mint aki feleslegéből ad. Tudni fogjátok, mily édes a lemondás, hogy adhassatok az ínségeseknek, áldozzatok az igazságért, s kincset gyűjtsetek a mennyben. Megmutatták, hogy különösen az igazságot valló ifjaknak kell megtanulni az önmegtagadás leckéjét. Ha többet áldoznának érte, többre becsülnék az igazságot. Hatna szívükre, megtisztítaná életüket, és értékesebbnek tartanák. A fiatalok nem veszik vállukra Isten ügyének terhét, és nem érzik magukat felelősnek érte. Isten mentette volna fel őket? Aligha! Ők vonják ki magukat. Könnyelműen élnek, míg mások vállát nyomja a teher. Nem veszik eszükbe, hogy nem a magukéi. Erejük, idejük nem sajátjuk. Áron vétettek meg. Értékes áldozatot hoztak értük. S ha nincs bennük a lemondás és áldozathozatal szelleme, sohasem lesz övék a halhatatlan örökség.

31. A gyülekezet kötelessége és kiváltsága A következők a Battle Creek-i gyülekezetre vonatkoznak, de leírja a szétszórtan élő testvérek állapotát és előjogait is: Láttam, hogy sűrű felleg veszi körül őket, de néhány Jézustól áradó sugár áttört a felhőn. Odanéztem, hogy kire ragyog a fény, és egyéneket láttam buzgón esedezni a győzelemért. Isten szolgálata volt a céljuk. Kitartó hitük kamatokat hozott. A menny világossága fénylett rájuk, de a gyülekezet túlnyomó részét körülölelő felhő sűrű maradt. Értelmetlenek és lanyhák voltak. Nagyon gyötrődtem emiatt. Megkérdeztem az angyalt, szükséges-e a felhő. így felelt: „Odanézz!” Akkor láttam, hogy a gyülekezet talpra kezd állani, és buzgón könyörög Istenhez. A világosság sugarai át kezdtek törni a sötétségen, és a felhő elvonult. A menny tiszta fénye ragyogott rájuk; figyelmük szent bizalommal felfelé vonzódott. Az angyal szólt: „Ez kiváltságuk és kötelességük.” Sátán leszállt nagy hatalommal, mert tudja, hogy kevés ideje van. Angyalai tevékenyek, s Isten népének jókora hányada eltűri, hogy az ördög álomba ringassa őket. A felhő visszatért és rátelepedett a gyülekezetre. Láttam, hogy csakis komoly erőfeszítéssel és fáradhatatlan imával lehet megtörni e varázst. Isten szavának riasztó igazságai kissé fölrázták népét. Olykor ernyedten győzni próbáltak, de hamar belefáradtak, és visszasüllyedtek langyos állapotukba. Láttam, hogy nincs bennük kitartás és eltökélt határozottság. Isten üdvösségének keresője fejtsen ki olyan erőt, legyen oly lelkiismeretes, mintha világi gazdagságra törekednék. Akkor eléri a célt. Láttam, hogy a gyülekezet úgy ihatna teli pohárból, mint ahogyan ürest tart szájához vagy kezében. Nem Isten terve, ha néhánynak könnyű az élete, mások meg terhek alatt görnyednek. Néhányan átérzik a mű súlyát és felelősséget, és annak szükségét, hogy Krisztussal gyűjtsenek, ne pedig tékozoljanak. Mások felelőtlenül élnek, mint akinek semmi gondja. Ezek szétszórnak. Isten nem részrehajló. Mindannak Krisztussal kell gyűjtenie, aki üdvösségének részese idelenn, és aki

79/ 308 oldal


részesülni remél az eljövendő ország dicsőségeiben. Tudnia kell, hogy felelős magáért, s a másokra tett hatásáért. Ha kitartanak a keresztény élet mellett, Jézus lesz bennük a dicsőség reménye, és örömük fog telni ha dicséretéről beszélnek, és így felüdülnek. A mester ügye közel áll szívükhöz – drága nekik. Isten ügyének fejlesztése, szent életükkel való tisztelése lesz a céljuk. Az angyal így szólt: „Minden kereszténynek erőről-erőre kell jutnia, és minden erejét Isten ügyére használni.”

32. A rostálás 1857. november 20-án megmutatták nekem Isten népét, és láttam, hogy erősen meg voltak rázva. Néhányan erős hittel és gyötrődve könyörögtek Istenhez. Arcuk sápadt, mély aggodalomtól elgyötört volt, s elárulta benső küzdelmüket. Rettenthetetlenség és mély komolyság ült arcukon, s nagy verejtékcseppek peregtek homlokukról. Arcuk olykor fölvidult Isten jóváhagyásától, majd az előbbi komoly, buzgó, aggódó kifejezés tért vissza. „Fújjátok meg a harsonát a Sionon, szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, hívjátok egybe a véneket. A tornác és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái és mondják: Légy kegyelmes, óh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, hogy uralkodjanak rajtuk a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenük?” Jóel 2:15-17. „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok Tisztítsátok meg kezeteket ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveteket ti kétszívűek! Szomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok, a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” Jakab 4:7-10. „Térjetek eszetekre, és eszméljetek fel, ti arcátlan nemzet, mielőtt szülne a végzés (mint a polyva száll tova az a nap) míg rátok nem jön az Úr haragjának tüze, míg rátok nem jön az Úr haragjának napja! Keressétek az Urat mindnyájan, e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekedtek, keressétek az igazságot,keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztatok az Úr haragjának napján!” Sofóniás 2:3. Gonosz angyalok sürgölődtek körülöttük, sötétségüket igyekezve rájuk erőltetni, el próbálták takarni tekintetük elől Jézust, és a környező sötétségre terelni szemüket, hogy ne bízzanak Istenben, majd morogjanak ellene. Egyetlen biztonságuk az volt, ha fölfelé tekintettek. Angyalok vigyáztak Isten népére, s amint az ördög angyalai ezekre az aggódókra sűrítették a mérgező légkört, a mennyei angyalok szüntelen legyeztek fölöttük szárnyukkal, hogy eloszlassák a sűrű sötétséget. Néhányan, láttam, nem vettek részt a gyötrődésben és könyörgésben. Közönyösnek és nemtörődömnek látszottak. Nem álltak ellene a körülöttük terjengő sötétségnek, és az sűrű fellegként zárta őket körül. Isten angyalai magukra hagyták őket, és azok segítségére siettek, akik teljes erejükkel küzdöttek a gonosz angyalok ellen, s azzal igyekeztek segíteni magukon, hogy kitartóan Istenhez kiáltottak. Az angyalok otthagyták azokat, akik nem igyekeztek segíteni magukon, és szemem elől veszítettem őket. Amint az imádkozok folytatták komoly kiáltásaikat, időről-időre Jézustól áradó fénysugár ragyogott rájuk bátorításul, és felvidította arcukat. Megkérdeztem, mit jelent a rázás/rostálás, amit láttam. Közölték, hogy a szókimondó bizonyságtétel váltja ki; amit az igaz tanú tanácsol a laodiceaiaknak. Ez majd megteszi hatását a befogadó szívére. Arra vezeti, hogy magasra emelje a zászlót, és az elegyítetlen igazságot hirdesse. Néhányan nem viselik el a félreérthetetlen bizonyságot. Fellázadnak ellene, ez okozza majd a rostálást Isten népe közt. Az igaz tanú bizonyságtételének félig sem engedelmeskednek. Félvállról vagy teljesen semmibe vesszük az ünnepélyes bizonyságtételt, melyen a gyülekezet sorsa fordul. E bizonyságtételnek mély bűnbánatra kell vezetnie, és aki valóban befogadja, engedelmeskedni fog annak, s megtisztul.

80/ 308 oldal


Az angyal rám szólt: „Hallgasd!” Rövidesen hangot hallottam, sok gyönyörű, édes és összecsendülő hangszerek hangjához hasonlót. Felülmúlt minden zenét, amit valaha is hallottam. Telve volt könyörülettel, megértéssel és magasztos, szent örömmel. Mélyen átjárja egész valómat. Az angyal megszólalt: „Odanézz!”  Figyelmem azokra fordult, akiket oly hatalmasan felráztak. Megmutatta nekem az előbb még lelkük gyötrelme miatt síró és imádkozó embereket. Megkettőzték körülöttük az őrző angyalok csoportját, és tetőtől talpig fegyverbe öltöztek. Ütemesen léptek, szilárdan, mint valamely katonai egység. Arcukon tükröződött a kiállott, késhegyig menő harc, a kínos küzdelem, melyen átestek. De a kegyetlen belső küzdelemben megnyűtt arcuk most a menny fényétől és dicsőségétől ragyogott. Győztek, és ez a legmélyebb hálát, és szent, magasztos örömet váltott ki belőlük. A csoport megcsappant. Némelyek ki lettek rostálva, s az út szélén lemaradtak. („Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál vagy hév. így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen.” Jelenések 3:15-17) A hanyagok, a közönyösek, akik nem csatlakoztak a győzelmet és üdvösséget oly nagyra becsülőkhöz, hogy kitartóan könyörögjenek és gyötrődjenek érte, vereséget szenvedtek, és hátra maradtak a sötétségben. Helyüket azonban rögtön mások foglalták el: elfogadták az igazságot, és beléptek a sorokba. A gonosz angyalok még mindig szorongatták őket, de nem volt hatalmuk felettük. („Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annak okáért vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába. És felsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével; mindezekhez felvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; az üdvösség sisakját is felvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.” Efézus 6:12-18) Hallottam a fegyverzetbe öltözöttek hangját. Nagy hatalommal szólták az igazságot. Eredményeket értek el. Láttam a megkötözötteket. Némely feleséget férje kötött gúzsba, némely gyermeket pedig szülei. A becsületesek, akiket eddig visszatartottak, vagy megakadályozták, hogy meghallgassák az igazságot, most mohón megragadják azt. Mit sem félnek többé rokonaiktól. Csakis az igazságnak van tekintélye előttük. Értékesebb és becsesebb az nekik, mint az élet. Eddig is szomjazták és éhezték az igazságot. Megkérdeztem, mi okozta a nagy változást? Az angyal felelt: „A késői eső üdítőn hull Isten jelenlétéből; a harmadik angyal hangos kiáltása!” A választottakat nagy hatalom kísérte. Az angyal szólt: „Nézd!”   Figyelmem a gonoszokra és hitetlenekre fordult. Igen izgatottak voltak. Az Isten népét kísérő lelkesedés és hatalom felizgatta és dühítette őket. Zűrzavar, kavarodás uralkodott mindenfelé. Láttam, hogy lépéseket tettek e csoport, az Isten erejével és világosságával járók ellen. A sötétség sűrűsödött körülöttük, mégis ott álltak, Istentől jóváhagyva, benne bízva. Láttam megdöbbenve őket. Aztán azt hallottam, hogy komolyan kiáltottak Istenhez. Nem szűntek meg kiáltozni sem éjjel, sem nappal. („Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Talán sokáig fogja tűrni? Mondom néktek: Hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De mikor eljön az embernek Fia, gondoljátok, talál-e hitet a földön?” Lukács 18:7-8. Vesd össze Jelenések 14:14-15-tel.) E szavak ütötték meg fülemet: „Isten, legyen meg akaratod! Ha ez dicsőítené meg nevedet, nyisd meg a menekülés útját néped előtt! Ments ki minket a pogányok közül! Halálra szántak bennünket, de karod szabadulást hozhat.” Csak ennyire emlékszem a szavakból. Mindnyájan mélyen átérezték értéktelenségüket, és teljesen alávetették magukat Isten

81/ 308 oldal


akaratának. Mégis, akár Jákob, kivétel nélkül valamennyien buzgón könyörögtek, és küzdöttek a szabadulásért. Komoly, buzgó kiáltásuk kezdete után a sajnálkozó angyalok rögtön segítségükre siettek volna, de a magas termetű, parancsnokló angyal nem engedte őket. így szólt: „Isten akarata még nem telt be. Ki kell inniuk a poharat. Meg kell keresztelkedniük a keresztséggel.” Nemsokára Isten hangját hallottam, mely megrázta az eget s földet. Hatalmas földrengés volt. Épületek dőltek össze, és omlottak le mindenfelé. Akkor diadalmas győzelmi kiáltást hallottam, hangosat, dallamosat és világosat. Ránéztem a csoportra, mely röviddel ezelőtt oly nyomorúságban és szolgaságban élt. Kiszabadultak a fogságból. Dicső fény ragyogott rájuk. Mily szépek voltak most! Minden fáradtság és gond nyoma eltűnt; egészség és szépség sugárzott az arcokról. Ellenségeik – a körülöttük levő pogányok – halottként estek össze. Nem tudták elviselni a megszabadított szentekre ragyogó fényt. Ez a fény és dicsőség nem mozdult róluk el, míg Jézus meg nem jelent az ég felhőiben. A hűséges, kipróbált csoport szempillantás alatt elváltozott, dicsőségről dicsőségre. A sírok megnyíltak, és a szentek halhatatlanságba öltözötten jöttek elő. így kiáltottak: „Győzelem a halál és a sír fölött”, és az élő szentekkel együtt elragadtattak Urunkhoz a levegőbe, és közben gazdag, dallamos dicsőítő és győzelmi kiáltások törek elő minden halhatatlan ajakról. („Az Úr szózata zeng a Sionon, Jeruzsálemben hallatja szavát, ég és föld megremeg belé. De népének mentsvára az Úr, Izráel fiai számára menedék.” Jóel 4:16. Vesd össze Zsidók 12:16, és Jelenések 16:17-tel.) 

82/ 308 oldal


5. bizonyságtétel (1859) 33. A laodiceai gyülekezet Kedves testvéreim! Nagy kegyelmében az Úr újra meglátogatott. Az elmúlt néhány hónapban nagy beteg voltam. Súlyos betegség nehezedett rám. Évek óta vízkór és szívbetegség igyekszik elnyomni lelkemet, elpusztítani hitemet és bátorságomat. A laodiceaiakhoz intézett üzenet nem váltotta ki Isten népe között a buzgó bűnbánatot, amit reméltem, s ez igen nyugtalanított. Betegségem egyre súlyosbodni látszott, és azt gondoltam, sírba kell szállnom. Nem kívántam élni, ezért nem tudtam hitembe kapaszkodni, gyógyulásért esedezni. Mikor este nyugovóra tértem, gyakran tudtam, hogy még virradat előtt el állhat a lélegzetem. Ilyen állapotban egyik éjfélkor elájultam. Hívták Andrews és Loughborough testvéreket, és buzgón könyörögtek értem Istenhez. A nyomás, a súlyos teher elmúlt sajgó szívemből, és látomásba ragadtattam el. Amit láttam, most közlöm veletek. Láttam, hogy Sátán csüggedésbe és kétségbeesésbe igyekezett kergetni, hogy az élet helyett a halált kívánjam. Az Úr megmutatta, hogy nem egyezne akaratával, ha abbahagynám munkámat, és koporsóba feküdnék, mert akkor hitünk ellenségei diadalmaskodnának, Isten gyermekeire pedig szomorúság borulna. Láttam, hogy gyakran kell gyötrődnöm, és sokat szenvednem. Mégis azt az ígéretet kaptam, hogy környezetem buzdítani és segíteni fog, hogy míg az ördög oly kegyetlenül ostoroz, bátorságom és erőm el ne hagyjon. Láttam, hogy a laodiceai bizonyságtétel most vonatkozik Isten népére, és azért nem ér el nagyobb eredményeket, mert kemény a szívük. Isten azonban időt ad az üzenetnek, hogy elvégezze a feladatát. Meg kell tisztítanunk szívünket a bűnöktől, ahonnét oly hosszú ideje kizártuk Jézust. Ez a félelmetes üzenet el fogja végezni feladatát. Mikor legelőször tárult elénk, szívünk alapos vizsgálatára vezetett. Bevallottuk bűneinket, és Isten népe mindenhol felbuzdult. Csaknem valamennyien hitték, hogy ez az üzenet a harmadik angyal hangos kiáltásában fog végződni. De mivel nem látták a hatalmas munka gyors befejezését, sokan elvesztették az üzenet hatását. Láttam, hogy az üzenet nem fogja elvégezni hatását néhány rövid hónap alatt. Célja az, hogy felrázza Isten népét, felfedje előttük álnokságukat, és buzgó bűnbánatra vezesse őket, hogy Jézus jelenlétével tüntethesse ki őket, és készen álljanak a harmadik angyal hangos kiáltására. Amint az üzenet megtette rájuk a hatását, és Isten előtti mély alázatra vezette őket, angyalokat küldött szét mindenfelé, előkészíteni a nem hívőket az igazság elfogadására. Isten ügye fejlődésnek indult, és népe felismerte állapotát. Ha teljesen megfogadták volna az igaz tanú tanácsát, Isten hatalmasan síkra szállt volna értük. Az üzenet közlése óta tett erőfeszítésekre mégis Isten áldása szállt, és sok lelket vezettek ki a tévedésből és sötétségből, hogy örvendezzenek az igazságnak. Isten próbára fogja tenni népét. Jézus türelmes, és nem veti ki őket azonnal szájából. Az angyal így szólt: „Isten most mérlegre helyezi népét.” Ha az üzenet rövid időre szólt volna – mint azt sokan feltételeztük –, nem maradt volna idő jellemünk fejlesztésére. Sokan érzelmük, nem pedig elvük és hitük szerint éltek. Ez az ünnepélyes, félelmetes üzenet sokakat felrázott. Hatott érzéseikre, és félelmet keltett bennük, de nem végezte el az Isten által kiszabott feladatot. Isten a szívbe lát. Hogy népe meg ne csalja magát állapota felől, időt adott nekik, míg izgalmuk lecsillapodik, s akkor próbára teszi őket, hogy meglássa, engedelmeskednek-e a hű tanúbizonyság tanácsának. Isten lépésről-lépésre tovább vezeti népét. Próbára tevő pontokhoz viszi őket, hogy felszínre hozza, mi lakik szívükben. Van, aki megállja helyét az egyik ponton, de elbukik a másikon. Minden előrehaladottabb ponton megvizsgálja, és kipróbálja őket – mindnél kissé alaposabban. Az angyal megszólalt: „Isten egyre szorosabb helyekre fogja vezetni népét, hogy megvizsgálja és igazolja mindegyiküket.” Némelyek készek elfogadni az egyik pontot, de amikor Isten a következő ponthoz vezeti őket, visszariadnak, elhúzódnak mert rájönnek, hogy melengetett bálványukat sújtja. Itt az alkalmuk megtudni, mi lakik szívükben, mi zárja ki Jézust. Valamit többre becsülnek az igazságánál, így nem készek befogadni Jézust. Az Úr egyéneket vizsgál, és tesz próbára egy ideig, hogy lássa, készek-e lemondani bálványaikról, s engedelmeskedni az igaz tanú tanácsának. Ha

83/ 308 oldal


valaki nem hagyja, hogy az igazság megtisztítsa, ha nem hajlandó legyőzni önzését, hiúságát, gonosz szenvedélyeit, akkor Isten angyalai így szólnak: „Összenőttek bálványaikkal, hagyjuk magukra őket”, és továbbmennek, feladatukat végezve, odahagyják ezeket legyőzetlen gonosz jellemvonásaikkal a gonosz angyalok kénye-kedvére. Akik minden ponton megütik a mértéket, megállnak minden vizsgán, és győznek, bármibe kerüljön is, ezek engedelmeskednek a hű és igaz tanúbizonyság tanácsának részesülni fognak a késői esőben – felkészültek az elváltozásra. Isten megvizsgálja népét. Itt e világ az öltözőhely, hogy megjelenjenek előtte. Itt, e világban, eme utolsó időkben az emberek kinyilvánítják, milyen erő hat szívükre, melyik erő irányítja tetteiket. Ha az isteni igazság a hatalmas, az jó tettekre vezeti őket. Fölemeli a befogadóját, nemes szívűvé, bőkezűvé teszi, isteni Urukhoz hasonlóvá. De ha a gonosz angyalok ellenőrzik szívüket, az különböző utakon láthatóvá válik. Önzés, irigység, hiúság és gonosz szenvedélyek lesznek gyümölcsei. Csalárdabb a szív mindennél, és mindenestől gonosz. A hitvalló keresztények nem hajlandók közelről megvizsgálni szívüket, hogy lássák, a hitben élnek-e. Félelmetes tény, hogy sokan hamis reményekre építenek. Néhányan régi tapasztalatokra támaszkodnak, és arra, ami évekkel ezelőtt volt. De mikor eljutnak ehhez a szívet kutató időhöz, mikor mindenkinek naponta tapasztalatokra kell szert tennie, nincs mondanivalójuk. Azt gondolják, hogy az igazság megvallása megmenti őket. Mikor legyőzik az Isten által gyűlölt bűnöket, Jézus lép be szívükbe, és velük vacsorázik, és ők ővele. Akkor isteni erőben részesülnek, felnőtté válnak Jézusban, és szent diadallal mondhatják: „Hála legyen Istennek, aki győzelmet ad nekünk Urunk Jézus Krisztus által.” Az Úrnak jobban tetszene, ha a langyos hitvalló keresztények sohasem vennék ajkukra nevét. Állandó terhek ők azoknak, akik Jézus hűséges követői akarnak lenni: a hitetleneknek pedig a botránkozás kövei. A gonosz angyalok örülnek nekik, és bűnös útjaikkal gúnyolják Isten angyalait. Az ügy átkai ők itthon és külföldön. Ajkukkal közelednek Istenhez, de szívük távol áll tőle. Megmutatták nekem, hogy Isten népének nem szabad követni a világ divatjait. Néhányan ezt teszik, s gyorsan veszítenek különleges, szent jellegükből, melynek meg kell különböztetnie Isten népét. Figyelmemet Isten ősi népére irányították. Össze kellett hasonlítanom ruházatukat az utolsó idők öltözetével. Mekkora különbség, mily változás! A nők nem voltak olyan szemérmetlenek. Ha férfiak elé mentek, fátyollal takarták el arcukat. Eme utolsó napokban a divat szégyenletes és szemérmetlen. A jövendölés is felfigyelt rá. Azok vezették be, akik fölött Sátán teljesen uralmat gyakorol, és akik „erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.” Ha Isten hitvalló népe nem távozott volna oly messzire tőle, szembeszökő különbség lenne most ruházatuk és a világ ruházkodása között. A parányi kalapok, melyek fedetlenül hagyják az arcot és fejet, a szemérmesség hiányáról szólnak. Az abroncs szoknyák szégyenletesek. A föld lakosai egyre romlottabbá és romlottabbá válnak, és egyre élesebbé kell válni a különbség vonalának köztük és Isten népe között vagy pedig a világiakat sújtó átok Isten hitvalló népét is érni fogja. A következő bibliaszöveghez irányítottak. Az angyal így szólt: „Isten népének okulására.” 1Timóteus 2:9- 10. „Az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékekkel. Hanem amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jócselekedetekkel.” 1 Péter 3:3-5. „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csöndes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan a szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek.” Fiatalok és öregek! Isten most vizsgáztat benneteket. Most döntitek el örök sorsotokat. Hiúságotok, a világ divatjainak szeretete, hiábavaló, üres beszédek, önzések – mind a mérlegre kerül, és a gonoszság súlya ijesztően ellenetek billen. Nyomorultak vagytok, és szánalomra méltók, szegények, vakok és mezítelenek. Míg a gonoszság növekedik, és mély gyökeret ver, megfojtja a szívbe vetett jó magot. Isten angyalai rövidesen kimondják rátok az Éli

84/ 308 oldal


házára szólt szavakat: Bűneitek „sohasem töröltetnek el, sem égő, véres áldozattal.” Láttam, hogy sokan azzal áltatják magukat, hogy jó keresztények, holott egyetlen fénysugarat sem kaptak Jézustól. Nem tudják, mit jelenet Isten kegyelme által megújulni. Nincs élő tapasztalatuk Isten dolgairól. Láttam, hogy az Úr élesítette kardját a mennyben, hogy levágja őket. Ó, bárcsak minden langymeleg hitvalló megértené a tisztogatást, melyet Isten igen hamar végezni akar hitvalló népe körében! Drága barátaim, ne csaljátok meg magatokat állapototok felől. Istent nem tudjátok megcsalni. Az igaz tanú mondja: „Ismerem tetteidet.” A harmadik angyal népet vezet felfelé lépésről lépésre, magasabbra s még magasabbra. Minden lépésnél próbára tesz titeket. A rendszeres adakozás terve tetszik Istennek. Visszairányítottak az apostolok idejére. Láttam, hogy Isten Szentlelke kitöltésével tervet fektetett le, és a jövendőmondás ajándékával tanácsolta népét a rendszeres adakozásra. Valamennyiüknek részt kellett venniük világi javaik felajánlásában a lelki javakkal szolgálók számára. Arra is tanította őket, hogy az özvegyek és árvák is igényt tartanak alamizsnájukra. „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” Láttam, hogy ez nem csupán együttérző szavakat jelent lesújtottságukban, hanem anyagi segélyezést, ha éheznek. A fiatal férfiak és nők, kiknek Isten egészséget adott, nagy áldásban részesülhetnek, ha támogatják a nyomorgó özvegyet és árvát. Láttam, hogy Isten elvárja az ifjaktól, hogy többet áldozzanak mások segítségére. Többet vár el tőlük, mint amire készek. Ha tisztán megőrzik magukat a világtól, ha nem követik többé divatjait, és félreteszik, amit az élvezetek szerelmesei hiúságukat legyezgető, haszontalan cikkekre költenek, ha odaadják a méltó nyomorgóknak, s az ügy eltartására, kivívják annak jóváhagyását, aki így szól: „Ismerem tetteidet.” A mennyben rend uralkodik. Istennek igen teszik népének igyekezete, hogy rendszeresen s rendezetten végezzék munkáját e földön. Láttam, hogy Isten egyházában rendnek kell uralkodnia. Rendszerre van szükség, hogy győzelemre vigyük a könyörület utolsó, a világra szóló fontos üzenetét. Isten vezeti népét a rendszeres jótékonyság területén, és épp ezek a pontok, ahova Isten vezeti fel népét, melyek a legmélyebben vágnak majd némelyek húsába. Számukra ez a jobb kar levágása, a jobb szem kimetszése, míg másoknak nagy könnyebbülés. A nemes, bőkezű embereknek a rájuk hárított követelmény igen kicsinek tűnik, és nem nyugodnak bele, hogy többet ne tegyenek. Néhánynak nagy a vagyona, és az adakozás komoly összegnek tűnik előttük. Az önzés oly görcsösen kapaszkodik a kis áldozatokba, mint a nagyba, és igen nagynak tünteti fel a kis összeget. Figyelmemet visszairányították az utolsó munka kezdetére. Akkor az igazság szeretői nagyzolás nélkül emlegették az áldozathozatalt. Sokat szenteltek Isten ügyére, hogy eljuttassák másokhoz az igazságot. Kincset küldtek maguk előtt a mennybe. Testvéreim, akik később fogadtátok el az igazságot, akiknek jókora vagyonotok van, Isten azért hívott a munka mezejére, hogy ne csak ti örvendezzetek az igazságnak, hanem vagyonotokkal segítsétek fejleszteni e nagy művet. Ha szíveteken viselitek a munkát, kockáztatni fogtok, pénzt fektettek bele, hogy erőfeszítésetek embereket menthessen, és learassák velük a végső jutalmat. Súlyos áldozatokba és nélkülözésekbe került elétek tárni az igazságot. Isten most titeket szólít, rajtatok a sor; tegyetek komoly erőfeszítéseket, hozzatok komoly áldozatokat, hogy a sötétségben ülők elé tárjátok az igazságot. Isten ezt várja tőletek. Valljátok, hogy hisztek az igazságban; hadd bizonyítsák tetteitek a tényt. Ha hitetek nem tevékeny, akkor halott. Az előttünk álló borzalmas eseményekben nem ment meg más, csakis az élő hit. Láttam, hogy eljött az ideje, hogy a nagy vagyonokkal rendelkezők gyorsan munkához lássanak. Itt az ideje, hogy ne aszerint gyűjtsenek kincset a mennyben, ahogy Isten most gazdagítja, hanem amint régebben felvirágoztatta őket. Az apostolok idején külön terveket fektettek le, hogy ne csak egyesek hordják a terheket, míg mások könnyen élnek. Úgy rendezték a dolgokat, hogy mindnyájan egyformán vegyenek részt Isten egyháza terheiben, különféle tehetségük szerint. Az angyal megszólalt: „A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett.” Akik, mint Júdás, földi kincsre vágyakoznak, panaszkodni fognak, mint ő. Sajnálta Jézustól a költséges olajat, és a méltó,

85/ 308 oldal


becsületes szegényekről gondoskodás alá igyekezett rejteni önzését: „Miért nem adták el e kenetet háromszáz dénáron, és mért nem adták a szegényeknek?” Szerette volna, ha övé lenne a kenet – ő ugyan nem pazarolná az Üdvözítőre. A maga céljaira használná fel, jó pénzért eladná. Csak annyira becsülte Mesterét, hogy néhány ezüstért eladta a gonosznak. Amint Júdás önzésében a szegényekkel takarózott, úgy az önző, hitvalló keresztények is megjátszott lelkiismeret mögé rejtik önzésüket. Attól tartanak, hogy a rendszeres adakozással hasonlóvá válunk a névleges egyházakhoz! „Ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb!” Látszatra lelkiismeretük követeli, hogy pontosan kövessék a Bibliát, de amint ők értelmezik. Krisztus pontos utasítását viszont semmibe veszik: „Add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között.” „Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket.” Néhányan úgy vélik, ez a szöveg arra tanít, hogy titokban tegyenek jót. Igen keveset tesznek e téren, azt hozva fel kifogásul, hogy nem tudják pontosan, hogyan adjanak. Pedig Jézus megmagyarázta tanítványainak: „Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket. Bizony mondom nektek, elnyerték jutalmukat.” Azért adtak, hogy nemesnek s nagylelkűnek tartsák őket. Kivívták az emberek dicséretét. Jézus szerint ez lesz összes jutalmuk. Sokak balkeze nem tudja, mit cselekszik a jobb, mert a jobb semmi jót sem tesz, amit a bal észrevehetne. Jézus e tanítása az emberek dicséretére vágyókat dorgálta. Népes összejövetelen volt szokásuk adakozni. Előtte fennhangon hirdették bőkezűségüket. Sokan csak azért adtak komoly összegeket, hogy kivívják az emberek dicséretét. Gyakran az adományozott összeg csalásból, levont bérekből, és a szegények elnyomásából került ki. Megmutatták nekem, hogy ez az ige nem azokra vonatkozik, akik szívükön viselik Isten ügyét, és javaikat alázatosan az ügy fejlesztésére fordítják. Ezekhez a szövegekhez irányítottak: „Úgy világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék mennyei Atyátokat.” „Gyümölcséről ismerhető fel a fa.” Megmutatták nekem, hogy a Szentírás bizonyságtételei összhangban állnak, ha helyesen értjük. Isten gyermekeinek jótettei a leghatározottabb igehirdetés, amit a hitetlen hallhat. Tudja, hogy erős serkentés szükséges, hogy a keresztényt önmegtagadására sarkallja, és embertársai megmentésére fordítsa javait. Ez a világi lelkület ellenkezője. Az ilyen gyümölcsök tanúsítják, hogy termőik igazán keresztények. Állandóan felfelé nyúlnak a romolhatatlan kincsekért. Ajándékozás és áldozathozatal esetén megfelelő cél álljon az adakozó előtt. Nehogy lustaságból ne tegyünk jót, nehogy az emberek kedvéért vagy jó hírünkért adakozzunk, hanem Isten dicsőségére, művének fejlesztésére. Néhányan tetemes adományokkal járulnak Isten ügyéhez, de a közelben egyik szegény testvér talán szenved, és mit sem tesznek bajai enyhítésére. A jószívűség apró tettei – titkon végezve – összeforrasztaná a testvérek szívét, s a mennyben felfigyelnének rá. Láttam, hogy a gazdagok jobban fizessék a bajban levőket, özvegyeket és méltó szegényeket, és olcsóbban adjanak el nekik. Gyakran azonban a gazdag kihasználja a szegényt, minden elképzelhető módon tömi a zsebét, és minden kis szívességért kicsikarja az utolsó fillért is. A mennyben mindezt feljegyzik. „Ismerem tetteidet.” Ma a gyülekezetben a pénzsóvárgás a legnagyobb bűn. Isten helytelenítőn néz hitvalló népére önzésük miatt. Szolgái idejüket és erejüket áldozták, hogy eljuttassák hozzájuk az élet igéjét, sokan tetteikkel mégis azt mutatják, hogy ezt alig értékelik. Ha kötelező kisegíteni Isten szolgáját, akkor olykor megteszik, gyakran azonban közönyösen elmennek mellette, és alig tesznek érte valamit. Ha napszámost fogadnak, meg kell fizetniük a teljes bért. De Isten önfeláldozó szolgáival nem teszik ezt. Igével és tanítással fáradozik értük, lelkén viseli a munka súlyos terhét; türelmesen rámutat Isten szavával a lelket sebző, veszélyes tévedésekre, határozottan és azonnal kitépi az elvetett jó magot fojtogató gyomokat. Isten igéjének kincsesházából újat és régit hoz elő Isten nyájának táplálására. Mindenki elismeri, hogy javukat szolgálja. De a mérgező gyom, a pénzsóvárgás oly mélyen gyökerezik, hogy hagyják Isten szolgáját eltávozni anélkül, hogy gondoskodnának testi

86/ 308 oldal


szükségleteiről. Pontosan annyira becsülik fárasztó munkáját, amennyire tetteik mutatják Az igaz tanú így szól: „Ismerem tetteidet.” Láttam, hogy Isten nem helyezi szolgáit Sátán kísértésének hatáskörén kívül. Az ellenség gyakran félelmetesen ostromolja őket keményen meg kell küzdeniük. Ha elhagyhatnák megbízásukat, boldogan vállalnának kétkezi munkát. Testvéreik igényt tartanak munkájukra, de mikor látják, mily kevéssé becsülik azt, szomorkodnak miatta. Igaz, várakozással tekintenek jutalmuk végső rendezése elé, s ez fenntartja őket, de családjuknak élelemre és ruhára van szükség. Idejük nem a sajátjuk. Isten gyülekezete rendelkezik vele. Feláldozzák a családi örömöket, hogy mások javára lehessenek. Mégis sokan, akik munkájuk áldásaiban részesülnek, szükségleteikkel nem törődnek. Láttam, hogy igazságtalanság, ha szó nélkül tűrjük s hagyjuk, hogy ámítsák magukat. Azt hiszik, hogy Isten helyesli tetteiket, holott megveti önzésüket. Az önzőket nemcsak Isten előtt vonják majd számadásra, hogy mit tettek Uruk pénzével, hanem az Isten szolgáinak okozott szomorúságot, és szívfájdalmat is – mely gúzsba kötötte munkájukat – a hűtlen intézők számlájára írják. Az igaz tanú kijelenti: „Ismerem tetteid.” Önző, pénzsóvár szívük vizsgára kerül. Néhányan földi kincsük növekedésének igen kis részét sem hajlandók Istennek szentelni. Nagyon megrémülnének, ha az egész értékéről szólnál nekik. Mit áldoznak Istenért? Semmit. Állítják, hogy hisznek Jézus közeli eljövetelében, de tetteik megtagadják hitüket. Mindenki teljes mértékben éli a hitét, amivel rendelkezik. Hamis szívű hitvalló! Jézus ismeri tetteidet. Gyűlöli szűkkeblű adakozásodat, nyomorék áldozataidat.

34. Imaházak Láttam, hogy sokan, akikre Isten javakat bízott, megengedhetőnek tartják, hogy két kézzel magukra költsék. Kellemes otthont rendeznek be maguknak. De amikor az örökkévalóságban lakozó hatalmas Isten imádására építenek házat, nincs miből visszaadni Isten nekik kölcsönzött javait. Nem mindenki törekszik erejét megfeszítve túltenni a többieken, hogy azzal mutassák ki Isten iránti hálájukat az igazságért, hogy minden tőlük telhetőt megtennének megfelelő imaházak építéséért. Néhányan a lehető legkevesebbet teszik. Kidobott pénznek tartják, amit arra a helységre költenek, ahol a magasságos Isten meglátogatja őket. Az így hozott áldozat nyomorék, nem kedves Istennek. Láttam, hogy sokkal jobban kedve telne benne, ha népe olyan okosságról tenne tanúságot, amikor neki épít házat, mint amikor a maguk házát tervezik. Isten megparancsolta Izráel fiainak, hogy áldozataik hibátlanok, szeplőtlenek, a nyáj legjava legyenek. Mindenkinek részt kellett vállalnia. Isten jelenlegi műve nagy kiterjedésű lesz. Ha házat építesz az Úrnak, ne kicsinyeld le sánta áldozataiddal. A legjobbat hozd Istennek épülő házába. Legyen az legjava annak, amid van. Viseld szíveden, hogy az imádság háza megfelelő és szép legyen. Többek szerint ez lényegtelen, mert az idő rövid. Ez esetben tedd ugyanazt otthon, és világi ügyeidben is. Láttam, hogy Isten az ember hozzájárulása nélkül is fejleszteni tudná művét, de nem ez a szándéka. A jelen világ célja, hogy az ember próbaidejének színtere legyen. Azért él, hogy jellemet alakítson, melyet magával visz az örökkévaló világba. Az Úr elébe teszi a jót és a rosszat, és jövő sorsuk választásuktól függ. Krisztus eljött megváltoztatni az ember gondolatainak és szeretetének irányát. Fejtse le szeretetét világi kincseiről, s ruházza mennyeiekre. Lemondással dicsőíteni tudja Istent, aki súlyos áldozatot hozott az emberért. Most megvizsgálja, és próbára teszi, hogy lássa, követi-e Jézus példáját – áldoz-e embertársaira. Sátán és angyalai összefognak Isten népe ellen. Jézus viszont magának igyekszik megszentelni őket. Elvárja, hogy fejlesszék művét. Terve az, hogy amit rájuk bízott, használják értelmesen. „Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát” – ezt olvassuk szent igéjében. Isten szolgái keljenek fel, kiáltsanak teli torokból, ne kíméljék magukat, hirdessék népének hűtlenségét, Jákob házának bűneit. Isten művének terjeszkednie kell, és ha népe megfogadja tanácsát, nem marad nagy vagyonuk, a végső tűzözönre. Addigra mindnyájan ott gyűjtöttek kincset, ahol se moly, se rozsda nem emészt. Egyetlen lánc sem rögzíti szívüket a földhöz.

87/ 308 oldal


35. A példázatok tanulságai Tudtomra adták, hogy nem egészen értjük a talentumok példázatát. A tanítványok azért kapták e fontos tanítást, hogy az utolsó időkben élő keresztények okuljanak belőle. E talentumok nem csupán a szónoklás és Isten szava magyarázatának képességét jelképezik. Vonatkoznak a világi javakra is, melyet népére bízott. Akik az öt és két talentumot kapták, kereskedtek s megkettőzték, amit rájuk bíztak. Isten elvárja, hogy a jómódúak adják ki pénzüket kamatra Istenért – fektessék a műbe, hogy terjessze az igazságot. Ha az igazság befogadója életerős, akkor segít a vagyonával, hogy másokhoz is eljuttassák az igét. Így erőfeszítései, tekintélye és javai segítségével mások is elfogadják az igazságot, majd ők is munkálkodni kezdenek Istenért. Láttam, hogy Isten népe közül néhányan úgy tesznek, mint aki elásta pénzét. Nem adják oda javaikat, hogy Isten művében jót tegyenek. Sokan mondják, hogy az az övék, joguk van azt tenni vele, amit tetszik, és nem mentenek lelkeket az Úr pénzével tett okos igyekezetükkel. Az angyalok pontosan feljegyzik tetteiket, s mikor ítélet hangzik el Isten háza felett, mindenki ítéletét neve mellé jegyzik; és angyalokat bíznak meg, hogy az öldöklés idején ne kíméljék, hanem vágják le a hűtlen szolgákat. Amit rájuk bíztak, elveszik tőlük. Földi kincsük akkor el lesz söpörve, és mindent elveszítenek. A koronákat, melyeket viselhettek volna, ha hűségesek, azok fejére helyezik, akiket a hű szolgák megmentettek, mert ezek folyvást Istenért használták javaikat. Mindenkiért, akinek megmentését elősegítették, csillagot kapnak dicső koronájukra, és növelik örök jutalmukat. Azt is láttam, hogy tanulságot kell levonnunk a hűtlen intéző példázatából is. „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak az örök hajlékokba.” Ha a földön Isten dicsőségére fordítjuk javainkat, kincseket gyűjtünk a mennyben, és amikor földi vagyonuk elfogyott, a hű intézőnek Jézus és az angyalok lesznek barátai, hogy befogadják őt az örök hajlékba. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az.” Aki világ tulajdonával hű – ami a kicsi – ha körültekintőn felhasználja, amit Isten kölcsön adott neki, hű lesz hitvallásához is. „Aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Aki visszatartja Istentől, amit kölcsön kapott, minden tekintetben hűtlen lesz Isten dolgaihoz. „Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná rátok az igazi kincset?” Ha hűtleneknek bizonyulunk abban, amit itt Isten kölcsönzött nekünk, nem adja nekünk a halhatatlan örökséget. „Ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda nektek, ami a tiétek?” Jézus üdvösséget vásárolt nekünk. Az üdvösség a miénk, de azért helyez minket ide próbaidőre, hogy lássa, méltónak bizonyulunk-e az örök életre? Isten azzal tesz próbára, hogy világi javakat bíz ránk. Ha hűségesen és nagylelkűn továbbadjuk ügyének támogatására, amit kölcsön adott nekünk, akkor ránk bízhatja a halhatatlan örökséget. „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” „Aki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.” Isten helyteleníti a hanyagságot, mellyel népe közül sokan világi ügyeiket intézik. Mintha teljesen szem elől veszítenék, hogy a kezükben levő vagyon Istené, és számot kell adniuk intézőségükről. Néhányan kuszáltan hagyják világi ügyeiket. Sátán ezt szemmel tartja, és megragadja a kínálkozó alkalmat, hogy sok vagyont kivegyen a szombattartók kezéből. A javak a gonosz oldalára kerülnek. Néhány öreg nem rendezi világi ügyeit. Váratlanul megbetegszenek és meghalnak. Gyermekeik öröklik a vagyont, akiket hidegen hagy az igazság. Ezzel Sátán a maga kedvére intézte az ügyet. „Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná rátok az igazi kincset?” Elém tárták az ijesztő tényt, hogy Sátánnak és angyalainak több a beleszólása Isten hitvalló népe javaiba, mint az Úrnak. Az utolsó idők intézői értelmetlenek. Eltűrik, hogy Sátán ellenőrizze üzleti ügyeiket, és a maga oldalára terelje át azt, ami Isten ügye, és aminek ott kellene maradnia. Isten megjegyzi ezt, hűtlen intézők. Számadásra fog vonni titeket. Láttam, hogy Isten intézői hű és okos igazgatással rendben tarthatják világi ügyeiket. Különösen az idősek, betegesek és gyermektelenek előjoga olyan helyen tartani javaikat, ahol ha hirtelen elszólítanák őket, Isten ügyére használható fel. De azt is láttam, hogy Sátán és angyalai ujjongnak e területen elért sikerükön. Akiknek az üdvösség megfontolt örököseinek kellene lenniük, csaknem önként hagyják kisiklani kezükből, és az ellenség soraiba jutni Uruk pénzét. Ezzel Sátán országát erősítik, és ők mintha könnyen vennék ezt.

88/ 308 oldal


36. Jótállás hitetlenekért Láttam, hogy Isten neheztelt népére, amiért hitetlenekért vállaltak kezességet. A következő szövegre hívták fel figyelmem: „Teljességgel megrontatik, aki kezes lesz az idegenért.” (Péld. 11:15) Hűtlen intézők! Másét ígérik oda – mennyei Atyjukét – és Sátán kész segíteni gyermekeit, és kicsavarni a javakat a hűtlen intézők kezéből. A szombattartóknak nem szabad hitetlenekkel társulni. Isten népe túlságosan megbízik az ismeretlenek szavában, kikéri tanácsukat, pedig nem lenne szabad. Az ellenség eszközévé teszi, és felhasználja őket Isten népének kifosztására. Vannak, akik ügyetlenül intézik világi ügyeiket. Nincs meg bennük a kellő hozzáértés, és Sátán kihasználja őket. Ha ez a helyzet, ismerjék fel hiányosságukat. Legyenek elég szerények, hogy mielőtt terveiket nyélbe ütnék, megtanácskozzák testvérekkel, akikben megbíznak. Ehhez a szóhoz irányítottak: „Egymás terhét hordozzátok.” Néhányan nem elég alázatosak kikérni a járatosok tanácsát, míg tervük meg nem valósítják, és anyagi nehézségekbe nem ütköznek. Akkor megértik, hogy ki kell kérniük testvéreik tanácsát, de mennyivel súlyosabb már a teher, mint előbb lett volna. A testvérek, ha el lehet kerülni, ne forduljanak bírósághoz, mert ezzel nagy előnyt adnak az ellenségnek, hogy belebonyolítsa, és zavarba ejtse őket. Jobb lenne, ha inkább veszteséggel kiegyeznének.

37. Eskütétel Láttam, hogy Isten néhány gyermeke hibát követ el az eskükkel kapcsolatban. Ezt Sátán arra használja, hogy elnyomja őket, elvegye tőlük az Úr pénzét. Láttam, hogy Urunk szavai: „Egyáltalán ne esküdjetek”, nem érinti a bíróság előtt tett esküt. „Legyen a ti beszédetek: Úgy, úgy; nem, nem, ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.” Ez a mindennapi beszélgetésekre vonatkozik. Akad, aki nagyzol. Van, aki életére esküszik, mások fejükre esküsznek – oly bizonyos, mint ahogy itt állnak, nyakukat teszik rá. Van, aki az eget s a földet hívja tanúul, hogy amit mond, igaz. Van, aki „Isten engem úgy segéljen”-t mond, ha nem lenne igaz, amit mond. Jézus az efféle, mindennapos esküdözések ellen inti a tanítványokat. Embereket helyezett fölénk kormányzóul, s törvényeket az emberek igazgatására. Ha a törvények nem léteznének, a világ állapota sokkal rosszabb lenne. Vannak jó, vannak rossz törvények. A rosszak nagyon szaporodnak, de eddig még nem kerültünk szorult helyzetekbe. Isten támogatni fogja népét a szilárdságban, és igéje elveinek élésében. Mikor a földi törvények ütköznek Isten szavával és törvényeivel, Istennek kell engedelmeskedniük, tekintet nélkül a következményekre. Ne engedelmeskedjünk országunk törvényének, amikor azt parancsolja, hogy rabszolgát vissza kell szolgáltatni tulajdonosának. Vállalnunk kell e törvény megsértésének következményeit. A rabszolga nem ember tulajdona. Isten a jogos ura, és embernek nincs joga elfogni, és magáénak követelni Isten keze munkáját. Láttam, hogy az Úrnak még mindig van köze a földi törvényekhez. Míg Jézus a szenthelyen van, a kormányzók és az emberek is megérzik Isten fékező Lelkét. De nagymértékben Sátán ellenőrzi az embereket, s ha nem lennének földi törvények, sokkal többet kellene szenvednünk. Láttam, hogy amikor kimondottan szükséges, s felszólítják őket törvényes úton bizonyítani valamit, Isten gyermekei nem sértik meg az igét, ha ünnepélyesen Istent hívják tanúul, hogy amit állítanak, az színtiszta igazság. Az ember nagyon romlott, ezért a törvényeket úgy szövegezik meg, hogy saját fejére hárítsa vissza a felelősséget. Vannak, akik nem félnek hazudni embertársaiknak. De arra tanították, és Isten féken tartó Lelke arra készteti őket, hogy félelmetes dolog Istennek hazudni. Ananiás és Zafira esetét hozhatjuk fel példának. Eskünél embertől Istenhez utalják át az ügyet, tehát, ha valaki hamisan esküszik, nem embernek, hanem Istennek hazudik, aki olvas szívükben, s mindig ismeri a tiszta

89/ 308 oldal


igazságot. Törvényeink főbenjáró bűnnek tekintik a hamis esküt. Isten gyakran megbüntette a hamisan esküvőt, és előfordult, hogy még ajkán volt az eskü szava, a pusztító angyal már le is vágta őt. Ez a gonoszok rémületének bizonyult. Láttam, hogy ha van ember, aki eskü alatt következetesen bizonyíthat, az a keresztény. A keresztény Isten arcának világosságában él. Erőről erőre jut. Mikor fontos dolgokban kell a bíróságnak döntenie, senki sem hívhatja nyugodtabban tanúnak Istent, mint a keresztény. Angyal szólított megjegyeznem, hogy Isten magára esküszik: 1 Mózes 22:16, Zsidók 6:13,17. Megesküdött Ábrahámnak (1 Mózes 26:3), Izsáknak (Zsoltár 105:9, Jeremiás 11:5) és Dávidnak (Zsoltár 132:11, Cselekedet 2:30). Isten elvárta Izráel gyermekeitől, hogy esküdjenek meg ember az embernek: 2Mózes 22:10-11. Jézus elítélésének napján alávetette magát az eskütételnek. A főpap megkérdezte: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk ha te vagy-e a Krisztus, az Istennek fia? Te mondád.” - felelte Jézus. Ha Jézus, amikor tanítványait tanította, a törvényszéki esküről beszélt volna, akkor rendre utasította volna a főpapot, és jelenlevő követői okulására azt tette volna, amit hirdetett. Sátán örül, hogy néhányan hamis színben látják az eskütételt. Ez lehetőséget ad, hogy föléjük kerekedjék, elvegye tőlük Uruk pénzét. Isten intézői legyenek előrelátóbbak, tervezzenek jól, készüljenek kivédeni Sátán csapdáit, mivel erősebben fog mesterkedni, mint valaha. Láttam, hogy néhányan előítéletet táplálnak kormányzóink és törvényeink iránt. Pedig törvények nélkül rémes lenne a világ. Isten határt szab kormányzóink elé, mert mindenki szíve a kezében van. A határokat nem engedi átlépni. Kormányzóink közül sokat ellenőriz Sátán, de láttam, hogy Istennek a kormányzók között is vannak eszközei. Néhányan majd megtérnek az igazsághoz. Jelenleg azt teszik, amit Isten akar. Sátán ügynökei javaslatokkal állnak elő, melyeket ha törvénnyé emelnének, Isten munkájának akadályai lennének, ami nagy gonoszságot teremne. A jó angyalok ilyenkor indítják Istennek eme ügyvivőit, hogy erős érvekkel szánjanak szembe a javaslatokkal; ezeknek Sátán eszközei ellene nem állhatnak. Isten néhány eszközének hatalmában fog állni, hogy gátat vessen sok-sok gonoszságnak. így a munka tovább fog folyni, míg a harmadik angyal üzenete be nem töltötte hivatását. A harmadik angyal hangos kiáltásakor ezek előtt az ügyvivők előtt lehetőség nyílik befogadni az igazságot. Néhányan megtérnek, és kitartanak a szentekkel a nyomorúság idején. Mikor Jézus kilép a szentek szentjéből, féken tartó Lelkét visszavonja a kormányoktól és emberektől. Átengedi őket a gonosz angyalok ellenőrzésének. Akkor Sátán javaslatára, és Sátán irányítása mellett olyan törvényeket hoznak, hogy ha azok a napok meg nem rövidülnének, senki meg nem menekülne.

38. Tévedések az étrendben Kedves A. házaspár! Az Úr az ő jóságában jónak látta látomásban közölni, hogy mi a helyes. A megvilágított ügyek között rátok vonatkozó is volt. Láttam, hogy nem minden helyes nálatok. Az ellenség elpusztításotokra törekszik, s általatok másokra is hatni próbál. Láttam, hogy mindketten magas polcra helyezkedtetek, ahova Isten nem emelt, és mindketten úgy vélitek, hogy messze Isten népe előtt jártok. Láttam, hogy féltékenyen s gyanakodón néztek Battle Creek-re. Szeretnétek rávetni kezeteket, és aszerint alakítani tetteiket és viselkedésüket, amint ti látjátok helyesnek. Jelentéktelen dolgok ötlenek szemetekbe, melyeket nem értetek, melyekhez semmi közötök, s nem tartoznak rátok. Isten Battle Creek-en választott szolgáira bízta munkáját. Rájuk helyezte a mű terhét. A munka felügyeletével Isten angyalait bízták meg. Ha a dolgok nem folynak a megfelelő mederben, a mű vezetőit rója meg, és az ügy Isten rendje szerint halad tovább, egyének beavatkozása nélkül. Láttam, hogy Isten önvizsgálatot kíván tőletek. Vegyétek szemügyre indítékaitokat. Áltatjátok magatokat. Külsőleg alázatosak vagytok, ami egyesekre megteszi hatását. Azt a véleményt kelti bennük, hogy fejlett keresztény életet éltek. De ha valaki sajátos nézeteiteket érinti, rögtön

90/ 308 oldal


fellobbantok, és konok, csökönyös, megátalkodott szellem ütközik kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy nem vagytok igazán alázatosak.

ki

belőletek.

Ez

Láttam, hogy helytelen elgondolásaitok vannak testetek sanyargatásáról. Megvonjátok magatoktól a tápláló ételeket. Ez arra a nézetre vezeti a gyülekezet egy részét, hogy Isten bizonyára veletek van, másképp nem lennétek oly igénytelenek és áldozatkészek. Láttam azonban, hogy egyik nézetetek sem tesz szentebbé. A pogányok is így tesznek, mégsem nyernek jutalmat. Isten szemében igen becses a megtört és alázatos szív. Láttam, hogy nézeteitek helytelenek e téren. Azt is láttam, hogy szemmel tartjátok a gyülekezetet, figyelitek őket, jelentéktelen dolgokon akad meg tekintetetek, holott magatokkal kellene törődnötök. Isten nem bízta rátok nyájának gondjait. Vélitek, hogy a gyülekezet lemaradt az úton, mert nem ért veletek egyet, és nem követik ugyanazt a merev vonalat, amelyről azt gondoljátok, hogy követnetek kell. Láttam, hogy saját és mások kötelességeivel kapcsolatban ámítjátok magatokat. Néhányan végletekig mentek az étrend tekintetében. Merev és túl egyhangú étrendjükkel ártanak egészségüknek. Betegségek kapnak lábra szervezetükben, és Isten temploma gyöngül. Visszaterelték figyelmemet arra az időre, amikor Rochesterben laktunk. Láttam, hogy akkoriban nem ettünk elég tápláló ételt, és a betegség majdnem a sírba vitt minket. Láttam, hogy amint Isten álmot ad szeretteinek, szívesen nyújt nekik alkalmas táplálékot erejük növelésére. A mi indítékunk tiszta volt. Takarékoskodni akaratunk, hogy ki tudjuk adni a folyóiratot. Szegények voltunk. Láttam, hogy akkor a gyülekezet volt a hibás. A jómódúak szűkmarkúak, önzők voltak. Ha megtették volna a magukét, elviselhetőbbé tették volna terhünket. De mert némelyek kihúzták magukat, nekünk lett nehéz a terhünk, másoké meg könnyű. Láttam, hogy Isten senkitől sem vár el olyan rideg takarékosságot, ami gyöngítené és sértené Isten templomát. Kötelességeket és követelményeket találhatunk igéjében – a gyülekezet alázza meg magát, s bánkódjék lelkében, mégsem kell kereszteket ácsolnunk, s kötelességeket gyártanunk testünk sanyargatására, hogy alázatosak legyünk. Ez távol esik Isten szavától. A nyomorúság ideje közvetlen előttünk áll. Akkor a könyörtelen szükség megköveteli Isten népétől az igénytelenséget – csak annyit enni, hogy éhen ne haljanak. De Isten előkészít minket erre az időre. Ezen a félelmetes napon ínségünk alkalmat ad Istennek, hogy elküldje erősítő hatalmát, s táplálja népét. Most viszont azt várja el, hogy kezünkkel dolgozzunk, mert az javunkra válik, és tegyünk félre aszerint, amint felvirágoztat, és vegyük ki részünket az igazság ügyének eltartásából. Ezt parancsolta meg azoknak, akiket nem hívott el kifejezetten igéjével és tanítással szolgálni, s idejüket arra szentelni, hogy hirdessék az élet és üdvösség útját. A testi munkásoknak jól kell táplálkozni, hogy dolgozni tudjanak. Az igével és tanítással szolgálóknak is jól kell táplálkozni, mert Sátán és angyalai hadat viselnek ellenünk, hogy gyöngítsék őket. Amikor tehetik, pihentessék testüket és értelmüket a fárasztó munkától. Építsék fel erejüket tápláló, erősítő ételekkel, mert minden erejükre feltétlenül szükségük van. Láttam, hogy a legkevésbé sem dicsőíti Istent, ha népe közül bárki előteremti magának a nyomorúság idejét. A nyomorúság ideje közvetlen Isten népe előtt áll, s ő fogja fölkészíteni őket a félelmetes összecsapásra. Láttam, hogy disznóhúsra vonatkozó nézeteitek ártalmatlanok lennének, ha magatoknak tartanátok őket. De ti főbenjáró kérdéssé tettétek ezt, és tetteitek félreérthetetlenül bizonyítják, hogy hisztek benne. Ha Isten elvárja népétől, hogy ne egyék disznóhúst, akkor meggyőzi őket erről. Ugyanolyan kész megmutatni becsületes gyermekeinek kötelességüket, mint olyan egyéneknek, akikre nem helyezte művének terhét. Ha a gyülekezet kötelessége abbahagyni a disznóhúsevést, Isten nemcsak két-három embernek fogja tudomására hozni. Meg fogja tanítani gyülekezetét kötelességére. Isten népet vezérel, nem itt-ott néhány különálló személyt, hogy az egyik ebben hisz, a másik meg abban. Isten angyalai nem hanyagolják el a rájuk bízott feladatot. A harmadik angyal elől jár, tisztítja a népet, és nekik vele kell haladniuk. Néhányan a népet vezető angyalok elé vágnak. Nekik azonban minden lépést meg kell tenniük visszafelé, és szelíden követniük, olyan ütemben, amint az angyalok vezetnek.

91/ 308 oldal


Láttam, hogy Isten angyalai nem vezetik gyorsabban népét, mint ahogyan be tudják fogadni, és a gyakorlatba ültetni a közölt, fontos igazságot. De néhány nyugtalan ember nehezíti saját életét. Mikor angyalok vezetik őket, kapkodva valami új után nyúlnak, Isten irányítása nélkül előre szaladnak, amivel zavart és viszályt keltenek a nyájban. Nem szólnak, nem cselekszenek egyetértéssel a testülettel. Láttam, hogy késedelem nélkül oda kell térnetek, ahol készek lesztek elfogadni a vezetést, ahelyett, hogy ti kívánnátok vezetni. Mert ha nem, Sátán közbelép, és vezet az ő útjára, az ő tanácsa követésére. Némelyek figyelik merev nézeteiteket, az alázat jelének tekintve azokat. Pedig csalódnak. Mindketten csak a megbánnivalókat gyűjtitek. A. testvér! Természettől szűkkeblű, irigy vagy. Tizedet adsz a mentából, rutából, de hanyagolod a komolyabb dolgokat. Mikor a gazdag ifjú megkérdezte Jézustól, mit kell tennie, hogy elnyerje az örök életet, Jézus azt mondta neki: „Tartsd meg a parancsolatokat.” Az ifjú azt felelte, hogy megtartja. Jézus így szólt: „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, oszd ki a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; s jer, s kövess engem. Az ifjú e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága volt.” Láttam, hogy némely nézeted helytelen. Isten takarékosságot vár el népétől, de ezt néhányan zsugoriságig nyújtották. Szeretném, ha igaz megvilágításban látnád ügyedet. Nincs meg benned az áldozathozatal Istennek kedves, igaz lelkülete. Másokat tartasz szemmel, másokat figyelsz, s ha nem térnek arra a merev útra, melyen jársz, semmit sem teszel értük. Lelketek elsorvad tévedéseitek mérgező leheletétől. Vakbuzgóság lelkülete él bennetek, ezt tévesztitek össze Isten Lelkével. A gonosz ámít titeket. Nem bírjátok elviselni az egyenes, metsző bizonyságtételt. Kedveled a sima beszédet, de ha valaki a te hibáidat rója, máris fellázad az önérzeted. Nem alázod meg magadat. Tökéletesedned kell. Tetteid, lelkületed – láttam – tévedéseidnek és annak gyümölcse, hogy véleményedet s elgondolásodat másokra igyekszel erőltetni, és azok ellen szegezed, akiket Isten hívott el a munka mezejére. Mindketten túlléptétek a határt. Láttam, hogy véleményed szerint ezt vagy amazt az Úr elhívta a munka mezejére, pedig fogalmad sincs róla. Nem tudsz a szívekben olvasni. Ha mélyen ittál volna a harmadik angyal üzenetének igazságából, nem vennél magadnak bátorságot kijelenteni, kit hívott el Isten, és kit nem. Ha valaki jól tud imádkozni, beszélni, az nem bizonyítja, hogy Isten elhívta. Mindenki hat környezetére, s hatásának Isten mellett kell kardoskodnia. A kérdés, vajon ez vagy az a testvér a lelkekért végzett munkára szentelje-e idejét, igen-igen fontos, s egyedül Isten határozhatja meg, ki végezze ezt a komoly hivatást? Az apostolok idején is voltak jó keresztények, akik gyönyörűen tudtak imádkozni, és világosan beszélni. Az apostolok – bár hatalmuk volt a tisztátalan lelkek fölött, s meg tudták gyógyítani a betegeket – nem merték maguk választani a szent munkára Isten szószólóit. A Szentlélek félreérthetetlen bizonyítékára vártak. Láttam, hogy Isten választott szolgáira hárítja a döntést, ki felel meg a szent hivatásnak. A gyülekezettel egyetértve a Szentlélek jele kíséretében nekik kell eldönteniük, ki menjen, és ki alkalmatlan. Láttam, hogy ha itt-ott néhány emberre lenne bízva a döntés, hogy ki megfelelő e magasztos hivatásra, az eredmény zavar és nyugtalanság lenne. Isten többször utasított, hogy senkit se buzdítsunk a munka mezejére lépni félreérthetetlen bizonyíték nélkül, hogy elhívta őket. Isten nem akarja alkalmatlanokra bízni nyájának terhét. Akiket Isten elhív, azoknak komoly keresztény, kipróbált és alkalmasnak bizonyult, megbízható ítélőképességű embereknek kell lenniük, akik meg merik dorgálni a bűnt a szelídség lelkületével, és tudják, hogy mint kell táplálni a nyájat. Isten a szívbe lát, és tudja, kit válaszon. A. testvér és testvérnő dönthetnek az ügyben, de óriásit tévedhetnek. Ítélőképességetek tökéletlen, nem lehet döntő az ügyben. Láttam, hogy elhúzódtok a gyülekezettől, s ha folytatjátok, el fogtok szakadni, mert Isten utatokra bocsát, hogy megsínyljétek utatok követését. Isten most meghív, hogy helyesbítsétek tévedéseteket, vizsgáljátok meg indítékaitokat, s jöjjetek összhangba népével. (Mannsville, 1858. október 21.) 

92/ 308 oldal


6. bizonyságtétel (1861) 39. A pangás feddése Kedves testvéreim. Irgalmában az Úr újra meglátogatott a gyász és szenvedés időszakában. 1860. december 23-án látomásba ragadott el, s egyének ügyünkre kiható hibáit láttam. Nem merem elhallgatni a gyülekezet előtt a bizonyságtételt csak azért, hogy némelyek érzékenységét kíméljem. Láttam Isten népének erőtlen állapotát. Láttam, hogy nem Isten hagyta el őket, hanem ők hagyták el Istent, váltak langymeleggé. Náluk az igazság elmélete, mégis hiányzik belőlük üdvözítő, megmentő hatalma. Amint közeledünk az idők végéhez, az ördög nagy haraggal száll le közénk, mert tudja, hogy kevés ideje van. Különösen a maradék ellen fordítja hatalmát. Hadat visel ellenük, megosztásukra és széthúzásokra fog törekedni, hogy legyöngüljenek, s le tudja győzni őket. Isten népe viselkedjék körültekintőn, húzzák az igát egyesült erővel. Legyenek egy akaraton, egy véleményen, akkor igyekezetük nem tékozol, hanem erőteljesen láthatóvá válik. Építeni fogják a jelen igazság ügyét. Rendet kell tartanunk, és közösen kell rendet tartanunk, máskülönben Sátán kihasználja a lehetőséget. Láttam, hogy az ellenség minden elképzelhető módon beözönlik elcsüggeszteni Isten népét, megzavarni, gyötörni őket. Viselkedjenek értelmesen, készüljenek Sátán támadásaira. Nem szabad rendezetlenül hagynunk a gyülekezet ügyeit. Tegyünk lépéseket, hogy ingatlanokat biztosítsunk Isten ügye számára, hogy a munka ne veszítse el lendületét, s az Isten ügyének szentelt összegek ne kerüljenek az ellenség kezébe. Láttam, hogy Isten népének okosan kell cselekednie, és mindent elkövetni a gyülekezet biztos alapokra helyezéséért. Miután mindent megtettek, bízzanak az Úrban, hogy gyakorolja értük hatalmát, nehogy Sátán kihasználja Isten maradék népét. Ez az idő Sátán tevékenységének az ideje. Viharos jövő előtt állunk. A gyülekezet legyen ébren, tegyen megelőző lépéseket, hogy biztosan álljon Sátán tervei ellen. Ideje a tettek mezejére lépnünk. Istennek nem tetszik, ha népe rendezetlenül hagyja a gyülekezet ügyeit, ha megtűri, hogy az ellenségé legyen minden előny, és úgy intézze az ügyüket, ahogy neki a legjobban tetszik. Az Úr megmutatta B. testvérnek a Szemlében az egyházszervezet kérdésében elfoglalt helytelen álláspontját, s annak romboló hatását. Nem fontolta meg eléggé a dolgot. Cikkei tökéletesen kiszámítottak voltak a rendszertelenség előmozdítására. Helytelen következtetésekre vezetnek, és sokakat megerősítenek Isten ügye igazgatásáról alkotott lanyha elképzeléseikben. Akik nem érzik át az ügy felelősségét, nem tartják szükségesnek, hogy megalapozzák a gyülekezet rendjét. A felelősséget régóta hordozók előre tekintenek, megfontolják a dolgokat. Meggyőződésük, hogy lépéseket kell tennünk, biztosabb mederbe terelnünk a gyülekezet ügyeit. Ezzel kirekesztjük Sátánt, és nem hagyjuk, hogy kihasználja a helyzetet. B. atyafi cikkei arra késztetik a rendtől félőket, hogy bizalmatlanul fogadják azok javaslatait, akiket a gyülekezet fontos ügyei felől Isten gondviselése ihlet. Mikor látta, hogy álláspontja tarthatatlan, nem ismerte be nyíltan tévedését, s nem törekedett helyrehozni a rossz benyomást. Láttam, hogy világi ügyekben B. testvér hanyag. Nem igyekvő; erénynek tartja, ha az Úrra hagyja, amit az Úr őrá hagyott. Az Úr csak nagy szükség idején avatkozik értünk a dolgok menetébe. Dolgoznunk kell. Terheket és felelősségeket kell viselnünk, így tapasztalatra teszünk szert. B. testvér olyan jellemű lelki dolgokban, mint világi ügyeiben. Hiányzik belőle a lendület és a lelkiismeretesség az alapos munkához. Isten dolgaiban legyünk megfontoltabbak és okosabbak, mint világi ügyekben, világi előnyök elnyeréséért. Isten népe helyesen jár el, ha törvényes keretek között ingatlant biztosít a gyülekezetnek, mégis óvakodjunk; őrizzük meg ennek különleges, szent jellegét. Láttam, hogy meg nem szentelt emberek ki fogják használni a gyülekezet álláspontját. Át fogják lépni a határokat, végletekig vinni a dolgokat, és megsebzik Isten ügyét. Egyesek balgák és meggondolatlanok lesznek, elkerülhető perekbe keverednek, elegyednek a világgal, részt vesznek lelkületében, és másokat is példájuk követésére késztetnek. Egyetlen meggondolatlan keresztény súlyos kárt okozhat a jelen igazság

93/ 308 oldal


ügyének. A rossz sokkal gyorsabban gyökeret ver, mint a jó, és virágzik ott, ahol – ha nem gondozzák figyelmesen –, a jó és a helyes csak fonnyadozik. A múltra irányították figyelmemet. Láttam, hogy minden fontos lépésnél, minden határozatnál, minden előretörésnél Isten népe közt akadt, aki végletekig vitte a dolgot, szertelen lépéseket tett, így megbotránkoztatta a hitetleneket, szomorúságot okozott Isten népének, és rossz hírét keltette Isten ügyének. A népet, melyet eme utolsó napokban Isten vezet, épp ilyen ügyek fogják nyugtalanítani. Ám sok kellemetlenséget elkerülhetünk, ha Krisztus lelkipásztorai egy akaraton lesznek, együtt terveznek, és együtt is dolgoznak. Ha közös álláspontra helyezkednek, ha támogatják egymást, ha megalkuvás nélkül feddik s visszautasítják a rosszat, hamarosan elfojtják azt. Eddig azonban nagyon Sátán ellenőrzése alatt álltak az ügyek. Egyháztagok, sőt lelkészek is rokonszenveznek velük, s megosztottság lett a következmény. Aki kimerészkedett és eleget tett kellemetlen kötelességének, hűen szembeszállva a helytelenséggel, szomorú és megsebzett, mert nem részesül lelkésztestvérei teljes támogatásában. Csüggedtté s levertté válik a fájdalmas kötelességek teljesítésétől, leteszi keresztjét, s visszatartja a szigorú bizonyságtételt. Lelke sötétbe zárkózik, s a gyülekezet szenved épp ama bizonyságok hiányától, melyeknek Isten terve szerint élnie kell népe körében. Sátán elérte célját, mikor a hű bizonyságtételt elfojtják. Akik készek egyetérteni a helytelenséggel, erénynek tartva azt; nem értik meg, hogy tékozló, szétszóró hatást gyakorolnak, s maguk is elősegítik a Sátán céljait. Láttam, hogy testvéreik sok lelket elpusztítottak dőre sajnálkozásukkal, mikor egyetlen reményük az, ha magukra hagyják őket, hogy belássák helytelenségük teljes mértékét. De amikor mohón elfogadják meggondolatlan testvéreik rokonszenvét, az a gondolat születik bennünk, hogy félremagyarázzák őket, és ha igyekeznek is visszatérni, csak félszívvel teszik. Bűnös hajlamaik szerint fogják fel az ügyeket, és a megrovót hibáztatják, ezzel elkenik az ügyet. Nem hatolnak a mélyére, nem gyógyulnak meg, s ugyanabba a hibába esnek, mert nem hagyják nekik megérteni tévedésük mértékét, hogy megalázkodjanak Isten előtt, és Isten felépítse őket. A hamis együttérzők homlokegyenest Krisztus és szolgáló angyalainak tervei ellen dolgoznak. Krisztus lelkipásztorai ébredjenek fel, és minden erejükkel végezzék Isten munkáját. Isten szolgáinak nincs mentségük, ha kitérnek a félreérthetetlen bizonyságtevés elől. Meg kell róniuk, helyteleníteniük, ha testvérük vétkezik. Idézem a C. testvérhez írt egyik levél részletét: „Néhány dolgot feltártak előttem felőled. Láttam, hogy eltiporjátok a gyülekezetben az életerős, félreérthetetlen bizonyságtevést. Nem álltok összhangban a szókimondó bizonyságtétellel. Kitértek az elől, hogy egyenesen a helytelenségek velejére tapintsatok, és terhetekre vannak, akik mulaszthatatlan kötelességüknek tartják azt. Rokonszenveztek az elhidegültekkel. Ennek hatására lettél gyönge. Nem értettél egyet az egyértelmű, éles bizonyságtevéssel, melyek egyéneknek lettek küldve. Isten szolgáinak nincs mentségük, ha kitérnek a szókimondó bizonyságtevés elől. Feltétlen meg kell inteniük, meg kell róniuk a helytelenséget. Nem szabad eltűrniük testvérük bűnét. Gyakran kinyújtottátok kezeteket, hogy védjétek testvéreiteket a megérdemelt bírálattól, és a helyesbítéstől, amit Isten küldött nekik. Ha ezek nem újulnak meg, a ti számlátokra róják fel hibájukat. Ahelyett, hogy őrködnétek a fenyegető veszély felett és figyelmeztetnétek őket rájuk, azok ellen vetitek latba tekintélyeteket, akik megtették kötelességüket, megrótták és figyelmeztették a tévelygőt. Veszélyes idők járnak Isten egyházára, és a legnagyobb veszély most az önámítás. Vannak, akik vallják az igazságot, de vakok, ha az ő veszélyükről és hibáikról van szó. Noha elérik az istenfélelemnek azt a mértékét, melyet barátaikkal állítottak fel, közösségben élnek testvéreikkel, elégedettek, de ugyanakkor egyáltalán nem ütik meg az isteni Urunk által felállított mértéket. Ha szívükben gonoszság lakik, nem hallgatja meg őket az Úr. Némelyeknek nemcsak szívében lakik gonoszság, hanem nyíltan hordozzák életükben is. Sok esetben a tévelygők még megrovásban sem részesülnek.

94/ 308 oldal


Emlékezetem visszaterelték ...-hoz. Elgondolásaid helytelenek voltak e helyen. Vállvetve kellett volna D. vén mellett állnod, tisztító munkát végezned, megragadnod és megrónod az egyének helytelenségeit. A terhet, amit D. vénre vetettél, magad érdemelted meg, mert hiányzott belőled az erkölcsi bátorság, hogy a hibára tapints. Ezzel másokra is rosszul hatottál. Nem végezted el a jó munkát, melyet Isten tervezett bizonyos emberek számára, és azok most Sátán bujtogatására felfuvalkodtak. Ha akkor Isten tanácsa szerint viselkedtél volna, befolyásod szilárdsága Isten ügyének javát szolgálta volna. Megszomorítottátok a Szentlelket, és a közös arcvonal hiánya elcsüggeszti azokat, akikre Isten a megrovás terhét helyezte. Láttam, hogy nem volt igazad, amikor E-vel rokonszenveztél. Vele kapcsolatban elfoglalt álláspontod csökkentette tekintélyedet, és igen megsebezte Isten ügyét. Lehetetlen befogadnunk E-t Isten egyházába. Oda helyezkedett, ahol elállja a világosságot és az igazságot. Csökönyösen a maga útját választja, s nem hajlandó meghallgatni a megrovást. Követte romlott szívének hajlamait, megsértette Isten szent törvényét, s meggyalázta a jelen igazság ügyét. Ha mégoly szívből jövőn is tart bűnbánatot, a gyülekezetnek távol kell maradnia tőle. Ha a mennybe megy, egyedül kell mennie, a gyülekezet közössége nélkül. Érvényét nem veszítő megrovásnak kell nyugodnia rajta Istentől és a gyülekezettől, hogy az erkölcsiség mértéke ne zülljön le teljesen a porig. Az Úrnak nem tetszik a dolog ilyetén menete. Megsebezted Isten ügyét. Konok utad sérti Isten népének szívét. Példád bátorítja a lazaságot a gyülekezetben. Erőteljes, félreérthetetlen bizonyságot kell hordoznod. Állj félre Isten munkájának útjából. Ne állj Isten és népe közé. Túl sokáig palástoltad el az éles bizonyságtételt, s álltál ellene a szigorú bírálatnak, melyet Isten ró az egyéni tévelygésekre. Ő helyesbíti, próbálja s tisztogatja népét. Állj félre az útból, ne akadályozd Isten munkáját. A tetszetős bizonyságtevést Isten nem fogadja el. A lelkészek teli torokból kiáltsanak, ne kíméljék hangjukat. Az Úr, a gyülekezet megerősítésére és a hitetlenek felrázására hivatott hatalmas bizonyságtételt adott neked. De ezeket a dolgokat, melyekben tökéletlen vagy, helyre kell hoznod, másképp bizonyságod erejét veszíti, tekintélyed sérteni fogja Isten ügyét. Az emberek tőled várják a példaadást. Ne vezesd félre őket. Tekintélyed helyesbítse a hibákat családodban és a gyülekezetben.” Láttam, hogy az Úr megújítja az életerős, félreérthetetlen bizonyságtevést. Ez majd fejleszti a jellemet, s megtisztítja a gyülekezeteit. Isten parancsára el kell különülnünk a világtól, mégsem kell faragatlanná és durvává válnunk, közönséges beszédig süllyednünk, s a lehető legneveletlenebbé tennünk megjegyzéseinket. Az igazság célja, hogy felemelje befogadóját, finomítsa ízlését és megszentelje gondolatait. Szüntelen törekednünk kell példaképül vennünk a közösséget, melyhez rövidesen csatlakozni szeretnénk, vagyis Isten angyalait, akik soha bűnbe nem estek. Jellemünk legyen szent, modorunk nyájas, szavaink egyenesek. így kell haladnunk lépésről-lépésre, míg el nem készülünk az elváltozásra.

40. Kötelességünk gyermekeink iránt Az Úr megmutatta nekem, hogy a legtöbb szülő helytelenül neveli gyermekeit. Nem fékezik meg őket, mint kellene, hanem hagyják, hogy belemerüljenek a hiúságba, s kövessék hajlandóságiakat. Az ősi időkben tiszteletben tartották a szülők tekintélyét. A gyermekek a szülők felügyelete alatt álltak, tisztelték és félték a szülőket. Az utolsó időkben azonban a rend visszájára fordul. Némely szülő gyermekeinek felügyelete alatt áll. Félnek keresztezni gyermekeik akaratát, ezért meghajlanak kívánságaik előtt. De míg a gyermekek a szülők fedele alatt élnek, amíg eltartottak, alá kell vetniük magukat a szülők felügyeletének. A szülők legyenek határozottak, követeljék meg, hogy gyermekeik kövessék a szülők helyesről vallott nézeteit. Éli megfékezhette volna gonosz fiait, de tartott neheztelésüktől. Eltűrte, hogy addig folytassák lázadásukat, amíg Izráel átkává nem lettek. Isten elvárja a szülőktől, hogy fékezzék meg gyermekeiket. A gyermekek üdvössége jórészt szüleik útirányától függ. Téves szeretetből, kényeztető gyöngédségből sok szülő elnéző, s ez a gyermekek ártalmára van. Melengetik

95/ 308 oldal


hiúságukat, díszeket és ékességeket aggatnak rájuk, ami hiúvá teszi őket, és úgy vélik, hogy a ruha teszi az embert. De ha együtt vagyunk velük, meggyőződhetünk róla, hogy a külső megjelenés nem rejti el a keresztény erények híjával levő szívet, mely önszeretettel, kevélységgel, zabolátlan szenvedélyekkel teljes. Akik szeretik a szelídséget, alázatot és erényt, kerüljék az ilyen társaságot, még ha szombattartók gyermekeiről is van szó. Társaságuk mérgező. Légkörük halálba vezet. A szülők nem értik meg, hogy a mag, amelyet vetnek, pusztító hatású. Később majd kikel, és olyan gyümölcsöt terem, amely a gyermekeket a szülők tekintélyének megvetésére készteti. Még mikor a gyermekek felnőttek is, várjuk el tőlük a szülők tiszteletét, s hogy gondoskodjanak a szülők jólétéről. Hallgassák meg az istenfélő szülők tanácsát, s ne gondolják, hogy mert néhány évvel idősebbek lettek, kinőttek a szülők iránti kötelességekből. Isten parancsot adott erre, amely ígéretet is tartalmaz annak, aki tiszteli anyját és apját. Eme utolsó időkben a gyermekek engedetlensége és tiszteletlensége oly égbekiáltó, hogy Isten külön felhívja a figyelmet rá. A vég közelségének ez az egyik jele. Azt bizonyítja, hogy Sátán csaknem teljesen hatalma alá hajtotta a fiatalok értelmét. Sokan nem tisztelik többé az idősebbeket. Régi módinak tartják az öregek tiszteletét. Pedig az Ábrahám idejéig nyúlik vissza. Isten mondja: „Tudom róla, hogy megparancsolja fiainak és háza népének őutána.” Az ősi időkben a fiatalok nem házasodtak meg szüleik beleegyezése nélkül. Ők választották ki gyermekeik élettársát. Bűnnek tartották, ha a fiatalok saját felelősségükre kötöttek házasságot. A szülők elé vitték az ügyet, azoknak kellett megfontolniuk, vajon derék személy-e, aki közeli rokonuk lesz, és vajon a házasodó felek gondoskodni tudnak-e majd családjukról. A legfontosabb dolognak azt tartották, hogy ők, akik az igaz Istent imádták, ne házasodjanak össze bálványimádókkal, nehogy családjuk hátat fordítson Istennek. Még miután megházasodtak is, a gyermekek ünnepélyes kötelezettséggel tartoztak szüleiknek. Nem tartották elég megbízhatónak ítélőképességüket. Kikérték a szülők tanácsát, akik elvárták tőlük, hogy tiszteljék kívánságaikat, és ha nem ütköztek Isten követelményeibe, engedelmeskedjenek nekik. Újra felhívták figyelmemet a fiatalok állapotára eme utolsó napokban. A gyermekeket nem fegyelmezik. Szülők! Akkor kezdjétek fegyelemre tanítani kicsinyeiteket, mikor még karon ülő babák. Tanítsátok meg őket a ti akaratotoknak alávetni akaratukat. Ez egyenletes, következetes fegyelmezéssel és szilárdsággal érhető el. A szülők teljesen uralkodjanak tulajdon lelkületükön, és szelíden, mégis határozottan hajlítsák a gyermek akaratát, míg csak nem vár el mást, minthogy engedjen a szülők kívánalmainak. A szülők későn kezdenek a neveléshez. Nem fékezik meg az első dühkitörést, így a gyermek csökönyös lesz, és ez velük növekszik, velük erősödik. Némely gyermekek, mikor idősebbek lesznek, természetesnek tartják, hogy azt tesznek, ami nekik tetszik, és hogy szüleiknek teljesíteniük kell kívánságaikat. Elvárják, hogy a szülők kiszolgálják őket. Nem tűrik el a korlátokat, s mikor elég idősek, hogy szüleik segítségére legyenek, nem hordozzák a terheket, melyeket hordozniuk kellene. Nem róttak rájuk felelősségeket, és úgy nőnek fel, hogy hasznavehetetlenek odahaza, és bárhol máshol is. Nincs bennük kitartás. A szülők hordozták a terhet, és eltűrték, hogy semmittevéssel, a rend, szorgalom vagy takarékosság szokásai nélkül nőjenek fel. Nem tanították meg őket az igénytelenség szokásaira, hanem kényeztették őket, kielégítették étvágyaikat, ezért gyönge egészséggel cseperedtek fel. Modoruk és magatartásuk visszataszító. Boldogtalanok, s boldogtalanná teszik környezetüket. Míg a gyermekek gyermekek csupán, míg fegyelmezésre szorulnak, megengedik nekik, hogy csoportosan járjanak, más fiatalokkal elegyedjenek össze, és romboló hatással legyenek egymásra. Isten átka – semmi kétség – rá fog szállni a hűtlen szülőkre. Nemcsak a földi életre ültetnek töviseket maguknak, melyek majd megsebzik őket, hanem mikor összeül az ítélet, szembe kell nézniük hűtlenségükkel. Sok gyermek áll majd fel vádolón, és kárhoztatja szüleit az ítélet napján, amiért nem fékezték meg őket, a szülőket téve felelőssé pusztulásukért. A kancsal együttérzés és a

96/ 308 oldal


elvakult szeretet arra készteti ma a szülőket, hogy, mentegessék gyermekeik hibáit, neveletlenül hagyva őket. A következmény, hogy a gyermekek elvesznek, vérük pedig a hűtlen szülők kezéhez tapad. A fegyelmezetlenül nevelt gyermekeknek, amikor hitvalló keresztények lesznek, mindent elölről kell tanulniuk. Gyermekkori nevelésük kihat egész vallásos életükre. Az önfejűség gyakran a felszínre tör, és az önmegtagadásnak ugyanaz a hiánya, ugyanaz a türelmetlenség a dorgálás alatt, az az önszeretet, mint gyermekkorukban. Vonakodnak kikérni mások tanácsát, és elzárkóznak mások ítélőképessége elől. Ugyanazt a lustaságot, a teherviselés alóli kibújást, a felelősség vállalásának hiányát látjuk bennük. Mindez felszínre tör a gyülekezethez való viszonyukban is. Az ilyen ember is győztessé válhat, de mily kemény a csata, mily késhegyig menő a küzdelem! Mily nehéz végigjárniuk az alapos fegyelem ösvényét, melyre a keresztény jellem magasztosságának eléréséhez szükség van. Ha végül győznek, mielőtt elváltoznának, meglátják, mily közel jártak az örök pusztulás szakadékához, mivel fiatal korukban rosszul nevelték őket, nem tanultak meg engedelmeskedni kiskorukban.

41. Rendszeres adakozás Visszaterelték figyelmemet az ősi Izráel gyermekeihez. Isten elvárta tőlük, akár szegények voltak, akár gazdagok, hogy áldozatot hozzanak, aszerint, amint Isten felvirágoztatta őket. A szegények, mivel nem volt vagyonuk, mint gazdag testvéreiknek, nem kaptak felmentést. Takarékoskodniuk kellett és gyakorolniuk a lemondást. Ha bárki annyira szegény volt, hogy teljesen lehetetlen volt áldozatot hoznia az Úrnak, ha betegség vagy szerencsétlenség fosztotta meg őket az adományozás képességétől, a gazdagoknak kellett segítségükre sietni szerény fillérekkel, hogy ne üres kézzel jöjjenek az Úr elé. Ez a rend fenntartotta a kölcsönös szívélyességet egymás iránt. Néhányan nem csatlakoznak a rendszeres adakozáshoz, kimentik magukat, mert adósságaik vannak. Azt mondták, hogy először azt szeretnék elérni, hogy „ne tartozzanak senkinek semmivel”. Adósságuk azonban nem menti fel őket. Láttam, hogy meg kell adniuk a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené. Néhányan arra lelkiismeretesek, hogy senkinek semmivel ne tartozzanak, és nézetük szerint Isten semmit sem várhat el tőlük, amíg ki nem fizették adósságaikat. Ezzel azonban álltatják magukat. Nem adják meg Istennek, ami az övé. Mindenki hozzon megfelelő áldozatot az Úrnak. Akinek adóssága van, vonják le az adósság összegét abból, amijük van. És adjanak abból, ami azon felül marad. Néhányan szent kötelességet éreznek gyermekeik iránt. Összes gyermeküknek ki kell adniuk az örökséget, de lehetetlennek tartják, hogy Isten ügyének segítésére teremtsenek elő anyagiakat. Azzal a kifogással hozakodnak elő, hogy kötelességgel tartoznak gyermekeiknek. Ez igaz lehet, de első kötelességük Istennek szól. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené. Ne raboljuk meg Istent a tizedtől és a zsengeáldozattól. Legfőbb, szent kötelességünk megadni Istennek a neki járó részt. Senki se álljon elő követelésével, senki se vegyen rá Isten megrablására. Ne hagyd, hogy gyermekeid ellopják az áldozatot az Úr oltáráról. Láttam, hogy az ősi időkben némelyek szűkkeblűsége arra vezetett, hogy visszatartsák a kellő részt. Szűkre szabták áldozatukat. A mennyben ezt számon tartották, és átok sújtotta termésüket, háziállataikat, pontosan szűkkeblűségük mértéke szerint. Volt, akit gyászeset ért emiatt. Isten nem fogad el nyomorék áldozatot. Legyen szeplőtlen, nyájuk legjava, mezőik legjobb termése. Önkéntes adománynak kellett lennie, ha el akarták nyerni az Úr áldását családjaikra és tulajdonaikra. Felhívták figyelmemet Ananiás és Safira esetére, mint az átok szemléltető ábrájára, amely azokra száll, akik valódi értéken alul becsülik meg tulajdonukat. Úgy tettek, mintha önkéntesen áldoznák vagyonukat az Úrnak. Péter megkérdezte: „Mondd meg nekem, vajon ennyiért adtátok-é el a földet? Ő pedig monda: igen, ennyiért.” Van, aki e gonosz korban nem tekintené ezt hazugságnak. Az Úr

97/ 308 oldal


azonban annak vette. Annyiért adták el, és még sokkal többért. Azt mondták, hogy mindet az Úrnak áldozzák. Előtte alakoskodtak, és a megtorlás nem váratott magára. Láttam, hogy a rendszeres adakozással az emberek szíve vizsgára kerül. Ez szüntelen, élő vizsga. Bevilágít a szívbe, hogy lássák, vajon igazság vagy a világ szeretete uralkodik benne. Ez a természettől önzők és irigyek vizsgája. Lesz, aki igen nagymértékben alá fogja becsülni javait. Lesz, aki alakoskodni fog. Az angyal így szólt: „Átkozott legyen, aki hanyagul munkálkodik az Úr nevében.” Angyalok figyelik a jellemalakulást, s mennyei hírnökök viszik az ilyen tettek hírét az égbe. Néhányat Isten meglátogat, és jövedelmük bevallott becsülésükre csökken. „Van olyan, aki bőven adakozik s annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik. A mással jótevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít maga is felüdül.” (Péld. 11:24-25) Mindenki vegye ki részét a munkából. Akik dohányoznak, teát és kávét isznak, döntsék le bálványaikat, tegyék az árát az Úr kincstárába. Egyesek sosem hoztak áldozatot Isten ügyéért, és behunyják szemüket az Úr követelményei előtt. Némely legszegényebbeknek lesz a legnehezebb küzdelme, hogy megtagadja magától ezeket az élénkítőket. Ezt az egyéni áldozatot nem azért kéri az Úr, mert Isten ügye szegénységgel küzd. Hanem mert minden szív próbára kerül, és minden jellemnek fejlődnie kell. Isten népének elv szerint kell cselekednie. Az élő elvet kell végrehajtanunk életünkben. „Szabad-e az embereknek megcsalni az Istent? Márpedig ti megcsaltok engem! Azt kérdezitek, mivel csaltok meg? A tizeddel és a zsengeáldozattal. Átok nehezedik rátok, mégis megcsaltok, az egész nép. Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet és az első termést a kincstárba, hogy legyen étel a házamban. Akkor aztán próbára tehettek – mondja a seregek Ura – vajon megnyitom-e nektek az ég csatornáit és bőséges áldást árasztok-e rátok? Kedvetekért megtiltom a sáskának, hogy ne egye meg, és ne pusztítsa el a föld gyümölcsét és nem lesz terméketlen a szőlőtök a mezőn – mondja a seregek Ura.” Láttam, hogy helytelenül a gyülekezetben való szólásra és imára alkalmazzák a szöveget. A jövendölés különösen az utolsó időre szól, és Isten népét kötelességére tanítja. Hozzák be jövedelmük hányadát önkéntes áldozatul az Úrnak.

42. Felekezetünk neve Isten maradék népének névválasztásáról hoztak tudomásomra szempontokat. Két csoportot mutattak. Az egyik felölelte a hitvalló keresztények nagy testületeit. Ezek lábbal tapossák Isten törvényét, és meghajoltak a pápaság intézménye előtt. A hét első napját tartják meg az Úr nyugalom napjaként. A másik, igen kicsiny csoport, a nagy törvényadó előtt hajt térdet. Megtartja a negyedik parancsolatot. Hitük különleges, és uralkodó vonása a hetedik nap megünneplése, és az Úr megjelenésére várakozás. A vita Isten és a fenevad követelményei közt folyik. A kétszarvú fenevad kötelezővé fogja tenni az első napot, a pápaság intézményét, amely ellenkezik a negyedik parancsolattal. Ugyanakkor Isten félelmetes figyelmeztetése kihirdeti a büntetést a fenevad és képe imádásáért – inni fognak Isten haragjának tüzes borából, amelyet színtisztán töltött haragjának kelyhébe. Csakis olyan név felel meg, mely összhangban áll hitvallásunkkal, kifejezi hitünket, és különleges népnek jelöl meg minket. A hetediknapi adventista név meg nem szűnő intés a protestáns világ számára. Itt a válaszvonal Isten imádói és azok között, akik a fenevadat imádják, és felveszik jegyét. A nagy vita Isten parancsolatai és a fenevad követelményei között folyik. A sárkány azért visel hadat a szentek ellen, mert megtartják Istennek mind a tíz parancsát. Ha lebocsátják a lobogót, s feladják hitük különleges vonásait, a sárkány békében fogja hagyni őket. De felkeltik haragját, mert magasra merészelik emelni a zászlót, s ki merik bontani a lobogót a pápaság intézményét imádó protestáns világ ellen.

98/ 308 oldal


A hetednapi adventista név kiemeli hitünk vonásait, és meggyőzi az érdeklődőt. Akár az Úr íjáról kilőtt nyíl, meg fogja sebezni Isten törvényének taposóit, Isten előtti bűnbánatra, és Urunk, Jézus Krisztusba vetett hitre vezet. Láttam, hogy csaknem minden vakbuzgó mások félrevezetéséért igyekszik elrejteni gondolatait, s állítja, hogy Isten egyházához tartozik. Az ilyen név azonnal gyanút keltene, mert a legképtelenebb tévedések álcázására használják. Ez a név nem elég határozott Isten maradék népe számára. Arra a feltételezésre vezetne, hogy oly hitünk van, melyet el szeretnénk rejteni.

43. A szegény A világi javakban szegények némelyike hajlamos az összes világos bizonyságtevést a gazdagabbakra hárítani. Nem értik, hogy rájuk is kötelesség hárul. Isten elvárja, hogy áldozatot hozzanak. Felhívja őket, hogy áldozzák fel a bálványaikat. Vessék el maguktól az olyan ártalmas élénkítő szereket, mint a dohány, a tea és a kávé. Hogyha annak ellenére, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, mégis szorult helyzetbe kerülnek, gazdagabb testvéreik szívesen kisegítik őket a bajból. Sokakból hiányzik az okos gazdálkodás és takarékosság. Nem jól mérlegelik ügyeiket, és nem óvatosak. Nem szabad megbízniuk saját véleményükben, hanem kérjék ki tapasztaltabb testvéreik tanácsát. A pazarlók és rossz gazdák gyakran nem készek követni mások tanácsát. Ballépéseket tesznek, és megsínylik a következményeket. Szenvedésük elszomorítja testvéreiket, és kisegítik őket szorult helyzetükből. Meggondolatlan gazdálkodásuk a gyülekezetre is kihat. Anyagiakat von el Isten kincstárából, melyet a jelen igazság terjesztésére kellett volna használnunk. Ha e szegény testvérek az alázat útjára lépnek, ha elfogadják testvéreik javaslatait és tanácsát, s akkor kerülnek szorult helyzetbe, a testvérek tekintsék kötelességüknek, hogy jókedvvel kisegítsék őket nehéz helyzetükből. De ha a maguk feje után mennek, és a maguk nézetére támaszkodnak, hagyni kell, hogy viseljék balgaságuk következményeinek teljes súlyát, és saját bőrükön tanulják meg, hogy a „sok tanácsadó sikerre viszi ügyét”. Isten népe vegye figyelembe egymás véleményét. Beszéljék meg a dolgokat egymással, s az egyik hiányosságát a másik jártassága egészítheti ki. Láttam, hogy Isten intézőit nem terheli felelősség azok iránt, akik ragaszkodnak a dohány, a tea és a kávé használatához.

44. Kockázatos üzleti vállalkozások Láttam, hogy néhányan kimentik magukat Isten ügyének támogatásából, mivel adósságok terhelik őket. Ha közelről megvizsgálnák szívüket, felfedeznék, hogy önzés az igazi ok, amiért nem hoznak áldozatot az Úrnak. Néhányan mindig adósok maradnak. Pénzéhségük miatt Isten felvirágoztató keze nem lesz velük, hogy megáldja vállalkozásaikat. Jobban szeretik a világot, mint az igazságot. Nem szerelik fel magukat, nem készülnek Isten országára. Amikor új szabadalom járja be az országot, az igazság állítólagos hívei kölcsönt hajtanak fel, és ebbe ruházzák. Isten jól ismeri mindenki szívét. Minden önző indíték ismert előtte, ezért engedi, hogy olyan helyzet álljon elő, mely megpróbálja hitvalló népének szívét; hogy kipróbálja és fejlessze jellemüket. Némely esetben az Úr hagyja, hogy teljesen tönkremenjenek. Keze ellenünk van, hogy csalódjanak reményeikben; szétszórja, amijük van. Akik igazán szívükön viselik Isten ügyét, és készek kockáztatni az ügy fejlesztéséért, azok biztos és csalhatatlan beruházásnak találják. Némelynek száz annyija lesz ebben az életben, és örök élete az eljövendő világban. Nem mindenki kapja meg százszorosát ez életben, mert nem tudná elviselni. Ha sokat bíznának rájuk, balga intézővé válnának. Az Úr az ő javukért visszatartja, de mennyei kincsük biztonságban van. Mennyivel jobb az ilyen beruházás!

99/ 308 oldal


Némely testvérünknek az a kívánsága, hogy gyorsan, sokat keressenek, ráveszik őket, hogy új vállalkozásba kezdjenek, tőkét fektessenek be. Ám gyakran e pénzszerző várakozásuk nem válik valóra. Azt ölik bele, amit Isten ügyére költhettek volna. E vállalkozásokban elvakultság van. Annak ellenére, hogy már annyiszor előfordultak a dolgok, s kárt vallottak, mégis sokan nehezen tanulnak. Sátán csalogatja, lerészegíti őket a várt nyereséggel. Mikor reményük szertefoszlik, balga kalandjaik következtében sokféle csüggedésbe esnek. Ha pénzt veszítenek, szerencsétlenségnek tartják. Mégse feledjék, hogy más tulajdonát kezelik, hogy csak intézők, s Istennek nem tetszik javai botor igazgatása, mert a jelenvaló igazság fejlesztésére lehetett volna felhasználni azokat. Az elszámolás napján a hűtlen szolgának számot kell adnia intéző tevékenységéről.

45. Hűtlen intéző Megmutatták nekem, hogy Isten Lelke egyre kevésbé tud hatni F.-re, míg nincs több Istentől nyert ereje a győzelemre. Már jó ideje ő maga és érdeke a legfőbb neki. Büszke szíve, merev, féktelen akarata és vonakodása, hogy bevallja és elhagyja hibáit, elvezette őt a szörnyű helyzetbe, ahová került. Botor útja régóta kárt okoz az ügynek. Követelőzőn viselkedik, ami bátorítja a gyülekezetben a hibakeresés lelkületét. Szigorú, mikor arra semmi szükség. Uralkodik, akin csak tud. Imái s intései azt a nézetet keltették a testvérekben, hogy odaadó keresztény, és ez lehetővé tette, hogy hibái hassanak rájuk. Álmodozása és furcsaságai sokak gondolkodására károsan hatottak. Akadt oly gyönge, aki követi példáját. Láttam, hogy sokkal többet ártott az ügynek, mint amennyit használt. Ha befogadta volna az Istentől kapott utasítást, és kiküszöbölte volna hibáit, győzelmet aratott volna erős szokásai és gyönge oldalai fölött. Láttam, azonban, hogy oly sokáig hagyta szokásaira a kormányzást, hogy az erős ellenség gúzsba kötötte. Napi ügyei nem kifogástalanok. Becstelenség kerítette hatalmába. A kincstárból jogtalanul javakat vett ki, és magára költötte. Szerinte testvéreinél értelmesebben költi a pénzt. Mikor anyagiakat bíztak rá, s az adományozó megnevezte, hogy kinek szánta, a pillanat hatása alatt cselekedett, a maga elgondolása szerint használta az összeget, az adományozó kívánságának teljesítése helyett. S amennyit jónak látott, magára költött. Isten rossz szemmel nézi ezt. Becstelen viselkedés ejtette rabul. Azt tartotta, hogy Ő az Úr intézője, úgy használhatja hát a más javait is, ahogy jónak látja. Holott mindenki legyen a maga intézője. Elvetette testvéreinek tanácsát, és a maga erejével dolgozott, a maga feje után ment és visszautasított mindent, ami helyes belátásra bírhatta volna. Ha valaki megintette, nem tetszett neki az illető modora vagy személye, így elrekesztette a javulás útját. Az Úr már jó ideje nem fogadja el fáradozását. Sokkal többet dolgozik a maga, mint az ügy javára. Mikor valahova odaköltözik, imái és intései megteszik hatásukat és a testvérek tökéletes kereszténynek vélik. Kedvelik, mert igehirdetőnek tartják. De közelebbről megismerve őt, keserűen csalódnak, mikor látják önzését izgágaságát, nyersességét s furcsaságait. Csaknem naponta bukkan felszínre egy-egy különös szeszélye. Agyát teljesen leköti a tervezés, hogy megkaparintson magának valamit, majd jókora nyereséggel eladja valakinek. Majd újra terveket sző. Üzletelése és tervezése sorvasztón hat Isten ügyére. Útja kiszámítottan romboló, és sebeket okoz csaknem mindenhol. Micsoda példa a nyájnak! Napi dolgaiban igen önző, s gyakran kihasználja azokat, akikkel kereskedik. Isten helytelenítőn tekint rá. Gyümölcseiről ismerik meg a jó fát.

46. Vakbuzgóság Wisconsinban Láttam, hogy az Úr a múlt ősszel különös módon irányította férjemet, hogy nyugatra utazzon, és ne keletre, amint tervezte. Wisconsinban helytelenség várt helyesbítésre. Sátán munkája gyökeret kezdett verni, és ha nem utasították volna rendre, lelkeket pusztított volna el. Az Úr jónak látta olyan valakit választani, akinek már volt tapasztalata a vakbuzgóság terén, aki már tanúja volt Sátán

100/ 308 oldal


erős mesterkedésének. Akik elfogadták ez Isten választotta eszközt, helyrejöttek, s lelkek menekültek ki a Sátán állította csapdából. Láttam, hogy Sátánnak ez az ámítása nem eredt volna meg oly könnyen Wisconsinban, ha Isten népének értelme és szíve egy akaraton lett volna, ha összhangban álltak volna a művel. Némelyekben még mindig ott élt a féltékenység és gyanú lelkülete. Nem irtották ki teljesen az Igazság Hírnöke csoport által elvetett magot. Bár állították, hogy befogadták a harmadik angyal üzenetét, mégsem adták fel régebbi nézeteiket és előítéleteiket. Hitük nem volt tiszta, és készen álltak Sátán csalására. Akik ittak az Igazság Hírnöke lelkületéből, azoknak alapos munkát kell végezniük, ki kell irtaniuk a legutolsó maradványokat, és befogadni a harmadik angyal üzenetét. Ha nem teszik ezt, hozzájuk fog tapadni, mint a lepra, és könnyen elszakadnak a jelen igazságban hívő testvéreiktől. Könnyen azt gondolhatják, hogy – független kis csoport – egyedül mehetnek a mennybe, holott könnyen eshetnek Sátán csapdájába is. Sátán sehogy sem akarja feladni támaszpontját Wisconsinban. Más ámításokat is tartogat azoknak, akik nem forrnak egybe a testülettel. Láttam, hogy akiket annyira körül özönlött a sötétség és ámítás, hogy Sátán nemcsak eszükön, de testükön is uralkodott, azoknak Isten egyházában a legszerényebb hellyel kell megelégedniük. Isten nem fogja balga pásztorokra bízni nyájának gondjait, akik tévedésből egészséges étel helyett méreggel etetnék őket. Isten olyan férfiakra bízta nyáját, akik jól megrostált, tiszta elemózsiával etetik őket. Jaj, milyen foltot, mily szégyent hoztak Isten ügyére ezek a vakbuzgó mozgalmak! Akik oly igen ragaszkodtak a sötét vakbuzgóság lelkületéhez, annak ellenére, hogy világos bizonyítékát kapták, hogy az Sátán műve volt, azokra nem szabad támaszkodnunk, s véleményüket is teljesen figyelmen kívül kell hagynunk. Isten elküldte szolgáit G. testvérhez s testvérnőhöz, de megvetették az intést, és a maguk útját választották. G. testvér féltékeny és makacs volt, s a jövőben igen alázatosnak kell lennie, mert bebizonyította, hogy nem méltó Isten népe bizalmára. Szíve nincs összhangban Istennel, mégpedig hosszú idő óta. Láttam, hogy az Sátán célja Wisconsinban, hogy mély vakbuzgóságba vezesse az embereket. Ő ellenőrizte értelmüket, és olyan tettekre vette rá őket, melyek egyeznek a csalással, amelyben leledztek. Mikor elérte célját, és végigfutották a pályát, amelyet kijelölt nekik, nem bánta, ha elismerik hibájukat. Ekkor a másik végletbe igyekezett taszítani. Tagadni Isten Lelkének ajándékait és tevékenységét. Sátán kihasználta, hogy G. testvér és testvérnő nem egyesültek a testülettel. Független úton akartak járni, s vezetni, ahelyett hogy vezetni hagyták volna magukat. G. testvér féltékeny természetű, ami függetlenségével karöltve félre húzta őt, mert ilyen lelkülettel lehetetlen igét szolgáló testvérei igatársának lennie. G. testvérnő is féltékeny természetű, és igen-igen nyakas. Nincs lelki tapasztalata, nem megalapozott a hitben, és távol tartja magát a testülettől. Föllázadt a gyülekezetben a Lélek ajándékai ellen. A Szemlébe küldött cikkeiből hiányzott a szelídség és alázat. Minden készen állt Sátán tevékenykedésére. Sokat rávett, hogy elvessék az ésszerűséget és okosságot, s a benyomásaik kormányozzák őket. Az Úr elvárja népétől, hogy használja az eszét, és ne tegye félre azt holmi benyomások kedvéért. Munkája érthető lesz minden gyermeke előtt. Tanítása az ésszerűen gondolkodók figyelmébe ajánlja magát; szándékosan értelmet fejlesztő. Isten hatalma nem nyilvánul meg minden alkalommal. Az ember szüksége Isten lehetősége. Utat vesztett, helytelen lelkülettől indított csoportokat láttam. Mind hangosan, egyszerre imádkozott. Az egyik erről kiáltott, a másik másról. Lehetetlen volt megmondani, mi a hangzavar értelme. „Mert az Isten nem a visszavonásoknak (viszályoknak), hanem a békességnek Istene.” Sátán tette be a lábát, és tetszése szerint intézi a dolgokat. Kölcsönadták értelmüket s egészségüket ennek a megtévesztésnek. Isten nem várja el népétől, hogy Baál prófétáit utánozzák, hogy sanyargassák testüket és ordítsanak, és csaknem bármilyen testhelyzetben elterüljenek, tekintet nélkül a rendre, míg erejük el nem fogy. A vallás nem rajongásból áll, hanem mikor szívünk megtelik Isten Lelkével, az édes, szívből fakadó dicséret, ez magasztalja Istent. Többen állították, hogy hitük mély, hogy különleges

101/ 308 oldal


ajándékokkal rendelkeznek, és külön feleleteket kapnak imáikra, bár a bizonyíték hiányzott. Az elbizakodottságot összetévesztik a hittel. A hívő imára mindig pontosan úgy és pontosan arra kapunk feleletet, amire várunk. Mikor Isten szolgái ellátogattak ...-ba és ...-ba, kirostálták ezt a tévelygést. Bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy ez a munka hamis. A vakbuzgóság lelkülete azonban makacs volt, és nem engedett a világosságnak. Bárcsak elfogadták volna e tévelygők Isten kiküldött szolgáinak helyesbítését. Isten elvárta tőlük, hogy ott, azonnal elismerjék, hogy helytelen lelkület vezette őket. Helytelenségeik bevallása akkor erény lett volna. Megmenekültek volna Sátán terveinek további követésétől, és nem fejlődtek volna tovább ebben a félelmetes ámításban. De nem lehetett meggyőzni őket. G. testvér elég világosságban részesült, hogy kiálljon a vakbuzgóság ellen, de nem hajtott fejet a bizonyítékok tekintélye előtt. Csökönyös lelkülete visszautasította, hogy meghajoljon az Isten szolgái által hozott világosság előtt, mert gyanúval tekintett rájuk, és irigy szemmel figyelte őket. Láttam, hogy minél nagyobb a visszautasított világosság, annál súlyosabb lesz az ámítás és sötétség hatalma, mely birtokba veszi őket. Az igazság elvetése fogollyá, Sátán csalásainak alattvalóivá teszi az embert. Az ...-ban és ...-ben tartott értekezletek után az ámítás áldozatai nagyobb sötétségben maradtak, hogy még mélyebben süllyedjenek a sötétségbe, ebbe az erős csalódásba, s olyan foltot ejtsenek Isten ügyén, melyet nem lehet egyhamar lemosni. G. testvér vállán félelmetes felelősség nyugszik. Miközben pásztornak vallotta magát, eltűrte, hogy a ragadozó betörjön nyájába; tétlenül tűrte, hogy széttépje és felfalja a bárányokat. Isten neheztel rá. Nem őrködött úgy a lelkek fölött, mint akinek el kell számolnia velük. Figyelmemet a múltra terelték. Láttam, hogy Isten már jó ideje nem áldotta meg fáradozását, az Úr keze nem dolgozott vele a gyülekezet felépítésén, s az emberek igazságoz térítésén. Szíve nem áll összhangban Istennel. Hiányzik belőle a harmadik angyal üzenetének lelkülete. Még mielőtt ez a tévhit támadt volna, elzárkózott az Isten népével való egység és szeretet elől. Részben ezért marad ekkora sötétségben. Isten nem hagyja a sötétségben hűséges, megszentelt szolgáit az ilyen vakbuzgó lelkület jellege felől, hogy ne emelhessék fel hangjukat figyelmeztetni a gyülekezetei. Mikor Isten szolgái meghozták a világosságot, és felemelték szavukat a tévedés ellen, G. testvér nem ismerte fel, hogy az igaz pásztor szól ajkukról. Féltékenység, csökönyösség arra késztették, hogy idegen hangnak tekintse. Mindenekelőtt a nyáj pásztorainak kellene megérteniük a főpásztor hangját. Isten azt akarja, hogy népe szent és életerős legyen. Mikor a szentség lelkülete és a tökéletes szeretet bőségesen található közöttük, akkor munkálkodni fog a Krisztus nevét vallókban. Az Úr tisztító tűzként fogja megemészteni a salakot, űzi el a sötétséget. Minden Sátán lelkületéből fakadó ügy védekező álláspontot foglal majd el, s gyorsan elsorvad. Az igazság viszont diadalmaskodni fog.

47. Az intések eltitkolása Feltárták előttem, H. és I. viselkedését. Bár megintették őket, nem küszöbölték ki hibáikat. Helytelen eljárásuk kihat Isten népére, különösen New York államban. Tevékenységük megsebzi Isten ügyét. Az elmúlt tíz év folyamán gyakran láttam őket látomásban. Feltárták előttem hibáikat, és írtam nekik ezekről a dolgokról. Ők azonban gondosan eltitkolták testvéreik elől, hogy megrovást kaptak, attól tartva, hogy megsemmisíti tekintélyüket. Akiket helytelen útjuk érintett, azoknak javát szolgálták volna az intések, melyekben a két testvér részesült. Az üzeneteket megfontolt testvérek kezébe kellett volna juttatnom, hogy ha kell, mindenkinek tudomására hozzák az utasításokat, amelyeket az Úr jónak látott népének adni. De mikor rajtuk kívül bárki másnak megemlítettem az üzeneteket, a két testvér a legszigorúbban megrótt érte. Oly sokat gyötrődtem e megrovások miatt, hogy elhallgattam, amit a két testvér hibáiról az Úr tudomásomra hozott. Büszkeségük arra késztette a két testvért, hogy nagyon tartsanak attól, hogy kiszivárog hibáik feddésének a híre. Azt állítják, hogy hisznek a látomásokban. Ha alázatosan bevallották volna

102/ 308 oldal


tévedéseiket, gyakorlatba ültetették volna át látomásokba vetett hitüket. A gyülekezet is megerősödött volna. Elfogadnák az intést, ha őket érné, és bevallanák hibáikat. A két tanító a nyáj útjába állt. Rossz példával jártak elől. A gyülekezet felnézett rájuk, és amikor intést kaptak, megkérdezték: „Miért nem intik meg a két lelkészt? Az ő tanításaikat követjük.” Így ajtó nyílt Sátán előtt, megkísérthette őket a látomások igazmondása felől. A testvérek meg lettek csalva, ártva lett nekik. Mivel azt gondolták, hogy egyetértünk tanítóikkal, követték tanításaikat, holott égbekiáltó helytelenségeket tanítottak. Fájó szívvel írtam e két lelkésznek, mert láttam, hogy esztelen útjuk kárt tesz Isten ügyében. Aggódva vártam az üzenet hatását. De ők félretolták azt az útból, s eltitkolták a testvérek előtt. így az utasítások, melyeket az Úr jónak látott küldeni, nem szolgálhatták a közösség javát. Csüggesztő volt azt látnom, hogy munkám nem érte el az Isten által kitűzött célt. Gyakran szorongva kérdeztem: Mi haszna fáradozásomnak? A két testvér arra az álláspontonra helyezkedett, hogy hisznek a látomásokban, de mikor White testvérnő leírja őket, a maga mondanivalóját is hozzáfűzi. Elhisszük azt a részt, melyet, szerintünk, Istentől származik, de a többire nem hallgatunk. Ezt az utat követték, és nem helyesbítettek életükön. Állították, hogy hisznek a látomásokban, de ellenük cselekedtek. Példájuk és hatásuk kételyt támasztott másokban. Jobb lett volna a jelen igazságra nézve, ha mindketten ellenezték volna az ajándékokat. Akkor nem vezették volna félre a gyülekezetei, és a gyülekezet nem bukott volna fel a vak tanítókban. Reménykedtünk és imádkoztunk, hogy helyre jöjjenek, s jó hatással legyenek a nyájra. Reményünk azonban kihalt, és nem tudunk, nem merünk hallgatni tovább. Ártottunk Isten gyülekezetének, mivel nem szóltunk hamarabb.

48. Az ohiói ügy Ohiói látogatásunk (1858 tavaszán) óta H. mindent elkövetett, hogy ellenünk hangolja a testvéreket. Mikor azt gondolta, hogy hathat valakire, meg is tette. Helytelen gondolatokat sugalló híreket terjesztett. Mikor 1858. tavaszán Ohióba látogattunk, H. testvért és családját érintő üzenetet kaptam, melyet közöltem is vele. Csak kevesen tudták, hogy üzenetet adtam neki. Ő azonban fellázadt ellene – akár mások, akik megrovásban részesültek –, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy többen családja ellen bujtottak engem, holott a látomás azokra a hibákra mutatott, melyeket tíz éve ismételten láttam. Azt mondta, hogy hisz a látomásokban, de a neki szóló bizonyságtételt mások hatása alatt írtam. Micsoda gondolatmenet! Az Úr különleges munkát végeztet az egyik elismert ajándékon át, de tűri, hogy az üzenet megváltozzon, mielőtt ahhoz érne, akit javítani akar! Vagy mi hasznuk a látomásoknak, ha az emberek ilyen megvilágításban látják? Ha átszűrik őket szitáikon, és megengedhetőnek tartják elvetni a részeket, amelyekkel nem értenek egyet. H. tudja, hogy az Ohióban nyert látomás minden szava helytálló. Mikor már nem tudta tovább eltitkolni az üzenetet a gyülekezet előtt, (mert elkerülhetetlenné vált a múlt őszön, s fel is olvasták az ...-i értekezleten) elismerte, hogy minden szava igaz. Most viszont vakon hadakozik ellene, holott tudja, hogy igaz. Helytelenül kormányozza családját, és az elmúlt tíz év során megrovásban részesült érte. Isten helytelenítőn nézett rá, mert nem fegyelmezte gyermekeit, akik romlottak, becstelenségük szállóige, s romboló hatást gyakorolnak. Valahányszor megemlítették nekem őket, mindig Élit juttatták eszembe. Elém tárták istentelen fiainak gonoszságát, s a büntetéseket, amelyeket Isten küldött rájuk. Láttam, hogy a H. család hitetleneket háborított fel, s gyalázatot hozott a jelen igazság ügyére. 1858. tavaszán sokan visszautasították az Ohionak, különösen ...-nek szóló üzenetet. Túlságosan elevenükre tapintott, és akiket nem teljesen itatott át az igazság lelkülete, azok fellázadtak ellene. Az Ohio államban tevékenykedő lelkészek helytelenül használták tekintélyüket. Célzásokat és burkolt gyanúsításokat hintettek White testvér és testvérnő, valamint a Battle Creek-i mű vezetői ellen, és az sokak, különösen a hiszékenyek és hibakeresők szívében termékeny talajra hullott.

103/ 308 oldal


Sátán tudja, hogyan vezesse támadását. Mesterkedik az értelmeken, irigységet és elégedetlenséget próbál kelteni a mű vezetői ellen. A következőkben kérdésessé teszik az ajándékokat. Így persze elenyésző a tekintélyük, és ezért semmibe veszik a látomásokban nyert utasításokat. Az Ohioban dolgozó lelkészek kivették részüket az elégedetlenség szításából. H. lesüllyedt, alacsony körben mozog, az elégedetlenség lelkületét árasztja, mohón kap a koholt híreken, csokorba gyűjti őket, s jóformán így szól: „Jelentsétek, mi majd tovább adjuk.” Alattomosan dolgozott, hazug híreket terjesztett ruházkodásunkról, ohiói tevékenységünkről, s szította a gyanút, hogy White testvér kockázatos vállalkozásokba bocsátkozik. A legkevésbé sem volt egy akaraton velünk. Keserű volt irányunkban, csak mert közöltem vele, amit az Úr tudtomra adott családjáról, laza, lanyha gyermekneveléséről, ami Isten rosszallását váltotta ki. Irigyen, kiengesztelhetetlen gondolatokkal követi szemével, amit mi a jelenvaló igazság ügyében végeztünk. Arra buzdítja az ohiói testvéreket, hogy bizalmatlanul, gyanakodva tekintsenek a mű Battle Creeki vezetőire, ezért készen álltak szembeszegülni a vezetők álláspontjaival. J. testvér hajthatatlan állást foglalt el, semmibe vette a gyülekezet testületét. Bebeszélte magának, hogy a mű szívében gonoszság ütötte fel a fejét, s neki ellene kell állnia. Harcra készen állt, amikor nem volt megvívásra váró csata. Szilárdan megvetette lábát, ellenállni valaminek, ami meg se született. Az ohiói testvérek közül sokan osztoznak véleményében, elleneznek valamit, ami soha létre nem jött. Harcuk balga volt. Készen álltak Babilont kiáltani, míg maguk teljesen zűrzavarba nem keveredtek. Lelkészek szegültek teljesen szembe Isten ohioi munkájával. Álljanak félre az útból, hogy Isten elérhesse népét. Isten és népe közé lépnek, s kisiklatják Isten terveit. J. testvér törekedjék jóvátenni ohiói rossz hatását. Láttam, hogy vannak Ohioban, akik ha megfelelően tanítanák őket, elfogadnák a helyes álláspontot. Szívesen támogatták, s támogatják a jelenvaló igazság ügyét, de oly csekély az eredmény, hogy kedvüket vesztették. Gyönge a kezük – támogatásra szorul. Láttam, hogy nem szabad kisajtolt adakozással fejlesztenünk Isten ügyét. Isten nem fogadja el az ilyen adományokat. Az adakozást teljesen az emberekre kell bíznunk. Ne csak évente hozzanak ajándékokat, hanem önként adakozzanak hetente és havonta is az Úrnak. Ezt a kötelességet az emberekre bízza, mert az lesz hetente, havonta visszatérő vizsgájuk. Láttam, hogy ez a tizedrendszer ki fog alakulni, s tükrözni fogja a szívek állapotát. Ha az ohiói testvérek elé valódi horderejével tárják ezt az ügyet, s hagyják, hogy ők határozzanak, akkor ésszerűséget és rendet fedeznek majd fel a tized rendszerében. A lelkészek ne legyenek erőszakosak, ne közelítsenek meg senkit, pénzt csikarni ki tőlük. Ha valaki valamivel kevesebbet ad, mint más véleménye szerint adnia kellene, ne kárhoztassák, ne vessék őt a tengerbe. Legyenek olyan türelmesek s elnézők, mint az angyalok. Jézussal kell együtt dogozniuk. Krisztus és angyalai figyelik a jellemek alakulását, s mérik az erkölcsi értéket. Az Úr sokáig türelmes tévelygő népe iránt. Közelebb és közelebb hozza az igazság lángját, egyik bálványt a másik után dönti le, míg egyedül Isten uralkodik megszentelt népe szívében. Láttam, hogy Isten népének önkéntes áldozatot kell hozni az Úr felé, és teljesen az egyénekre kell bízni annak felelősségét, hogy sokat ad-e, vagy keveset. Pontosan feljegyzik az adományokat. Adjatok Isten népének időt jellemük fejlesztésére. Isten igehirdetői tegyenek félreérthetetlen bizonyságtételt. Igéjének erős igazságaival hassanak az emberekre. Mikor ohiói testvéreink elé magasztos célt tűzünk, a munkánkat szerető testvérek bőkezűen adnak majd javaikból Isten művének fejlesztésére. Az Úr vizsgálja és próbálja népét. Ha bárki szíve nem húz a munkához, s nem hozza el áldozatát az Úrhoz, az Úr meg fogja látogatni őket. S ha továbbra is ragaszkodnak a pénzsóvársághoz, el fogja különíteni őket népétől. Láttam, hogy mindenkit magába foglaló rendszert kell létrehoznunk. Vannak egészséges, életerős fiatal férfiak és nők, akik nem tartják felelősnek magukat a munkáért, holott el kell majd számolniuk Istennek erejükkel. Önkéntes adományokat kell hozniuk az Úr elé. Ha nem készek erre, Isten elvonja tőlük áldást osztó kezét.

104/ 308 oldal


Láttam, hogy Isten különleges segítsége nem jár a mű felvirágozásáért Ohioban végzett munkával. Valami hiányzik. A lelkipásztorok és a gyülekezet tagjai alaposan vizsgálják meg, és lelkiismeretesen kutassák szívüket, hogy megtalálják Isten Lelke súlyos hiányának okát. Égőáldozatuk csaknem megszűnt. Isten szavának igazságai miért is nem melegítik át szívüket? A lelkészek vizsgálják meg magukat és vegyék szemügyre, mit támogatnak tekintélyükkel? J. testvérben olyan független lelkület áll, melyet Isten nem helyesel. Befolyása nem segítette elő Isten népének egységét, sem a mű fejlődését. Intettek, hogy ne vezessenek azok, akiknek alig néhány évi tapasztalatuk van a jelen igazság ügyében. Az új munkások legyenek szerények. Ne foglaljanak el olyan álláspontokat, amelyek összeütköznének azok ítéletével s véleményével, akik tanúi voltak a jelen igazság ügye keletkezésének, s kiknek élete egybeszövődött az üggyel. Isten nem választ tapasztalatlan embereket a munka vezetésére. Nem választja ki azokat, akik nem élték át a szenvedéseket, a próbákat, a szembeszegüléseket és a nélkülözéseket, melyet mások elviseltek, hogy olyan alapokra emeljék a munkát, mint amilyenen most nyugszik. A régebbiekhez képest most könnyű hirdetni a harmadik angyal üzenetét. Akik most csatlakoztak a munkához, hogy hirdessék az igazságot, azoknak mindent a kezébe adnak. A jelen igazság munkásai most nem élhetnek át olyan nyomort, mint előttük elviseltek. Az igazság kerek egésszé fejlődött. Az érveket mind készen kapják. Az újonnan jöttek vigyázzanak, nehogy elbízzák magukat, s elbukjanak. Fontolják meg, mint szólnak azok ellen, akik a mű hajnalán oly sokat elviseltek. Isten tiszteletben tartja a tapasztalt munkásokat, kik akkor hordozták a mű terhét, mikor az nehéz volt, és kevesen segítettek. Vigyázzatok, nehogy elítéljétek őket, nehogy szóljatok ellenük, mert biztosan ellenetek számítják be, s Isten áldó keze nem lesz veletek. Némely legkevésbé jártas testvérek, akik nem hordoznak felelősséget, akik keveset vagy semmit sem tettek a jelen igazság fejlesztéséért, s akik nem ismerik a helyzetet Battle Creek-ben, legelőször találnak hibát az ott folyó munka vezetésében. Akik nem tartanak rendet világi ügyeikben, és nem parancsolják meg házuk népének maguk után, ők ellenzik ezt a rendszert, mely biztosítani fogja a rendet Isten gyülekezetében. Nem bizonyítják rendszeretetüket a világi ügyekben. Tekintélyüknek a legkisebbnek kellene lennie mások előtt.

49. Teljes megszentelődés Kedves K. testvér és testvérnő! Legutóbbi látomásomban az Úr tudomásomra hozott néhány dolgot családotok felől. Isten könyörületesen gondol rátok, s nem fog elhagyni, ha ti sem hagyjátok el őt. L. és M. se hideg, se meleg állapotban él. Ébredjenek fel, s törekedjenek az üdvösségre, másképp elveszítik örök életüket. Éljenek felelősségük tudatában, és tegyenek szert tapasztalatra. Isten Lelke munkálkodjék szívükben, ami szeretetre, s arra vezeti őket, hogy minden más társaságnál jobban kedveljék Isten népének közösségét, s különüljenek el azoktól, akik nem kedvelik a lelki dolgokat. Jézus tökéletes áldozatot kér – teljes odaszentelődést. L. és M., ti nem veszitek tudomásul, hogy Isten elvárja osztatlan szereteteteket. Szent hitvallást tettetek, mégis a közönséges hitvallók színvonalára süllyedtetek. Szeretitek azoknak a fiataloknak a társaságát, akik nem tisztelik az általatok vallott szent igazságokat. Úgy ruházkodtok, mint barátaitok; megelégedtek annyi vallással, amennyi az emberek előtt elfogadhatóvá tesz, s nem hívja ki senki bírálatát. Krisztus mindent kér. Ha kevesebbet kívánna, túl drága, túl nagy volt áldozata, hogy csak ennyire emeljen fel. Szent hitünk hangosan kiált: Szakadjatok el! Nem szabad a világhoz, vagy halott, lelketlen hitvallókhoz szabnunk magunkat. „Alakuljatok át gondolkodástok megújulásával.” Ez az önmegtagadó, lemondó, igénytelenség út. Mikor azt gondoljátok, hogy ez az út túl szoros, hogy ezen a keskeny ösvényen túl sok az önmegtagadás, mikor azt mondjátok, hogy mily nehéz minderről lemondani, vessétek fel a kérdést: Mi mindenről mondott le Krisztus értem? Ez a kérdés mindent elhomályosít, amit mi önmegtagadásnak nevezünk. Nézzétek a kertben, amint

105/ 308 oldal


vércseppeket izzadt. Csupán egyetlen angyalt küldenek a mennyből Isten Fia megerősítésére. Kövessétek őt a bíróságra, ahol a felbőszült tömeg kineveti, kigúnyolja és sértegeti. Nézzétek az öreg, lila színű palástban. Hallgassátok a nyers tréfákat és maró gúnyt. Nézzétek, mikor nemes homlokára nyomják a töviskoszorút, majd bottal sújtanak fejére, hogy halántékba mélyedjenek a tüskék, s vér folyjék a szent homlokon. Hallgassátok a gyilkos tömeget, mely mohón követeli Isten Fiának vérét. Kiszolgáltatják nekik őt, és elvezetik a nemes szenvedőt, sápadtan, annyira legyengülten, hogy ájulás környékezi – a keresztre feszítéshez. Ráfeszítik a fa keresztre, szögeket vernek gyöngéd kezébe, lábába. Nézzétek, ott a kereszten a kín rettenetes óráin át. Az angyalok elfedik arcukat a szörnyű jelenet elől, a nap elrejti fényét, nem bír odanézni. Gondoljatok ezekre, s vessétek fel a kérdést: Túl szoros-e az út? Dehogy az; jaj, dehogy. A kétfelé sántikáló, felemás életben kétségbe és sötétségbe ütköztök. Nem tudtok örvendezni se a vallás vigaszainak, sem a világ nyújtotta békének. Ne telepedjetek Sátán páholyába, hanem keljetek fel, s tűzzétek ki célotokul a magasztos mértéket, amelyet kiváltságotok elérni. Áldott előjog ez, mindenről lemondani Jézusért. Ne nézzétek mások életét, ne kövessétek őket, és ne állapodjatok meg az ő szintjükön. Egyetlen igaz, csalhatatlan példaképünk van. Csak Jézust biztonságos követnünk. Tökéljétek el, hogy ha mások a lelki semmittevés elve alapján élnek, otthagyjátok őket, és előretörtök a keresztény jellem magaslatára. Alakítsatok mennyei életre alkalmas jellemet. Ne szunnyadjatok el őrhelyeteken. Bánjatok hűen és igazul lelketekkel. Oly rosszat engedtek meg magatoknak, mely pusztulással fenyegeti lelkiségeteket, s elhalványítja a szent oldalak minden szépségét s vonzerejét. Szeretitek a regényeket, meséket és más olvasmányokat, melyek rosszra befolyásolják a bármilyen mértékben Isten szolgálatára szentelt gondolkodást. Hamis, egészségtelen izgalmat keltenek, lázba hozzák a képzeletet. Lefegyverzik a gondolkodás hasznosságát, s bénává nyomorítják bármi lelki gyakorlat végzésére. Elvon ez az imától, s a lelki dolgok szeretetétől. Az olyan olvasmány, ami fényt vet a szent könyvre, és serkenti kívánságotokat és szorgalmatokat, hogy tanulmányozzad, az nem veszélyes, hanem hasznos. Tudtomra adták, hogy figyelmetek elterelődött a Szentírásról, s mohón tapad az izgalmas könyvekre, melyek kiölik a vallást. Minél gyakrabban, s minél szorgalmasabban kutatjátok az írásokat, annál szebbnek tűnnek, s annál kevésbé csábít a könnyű olvasmány. A Szentírás mindennapos tanulmányozása megszentelő hatással lesz gondolkodástokra. Láncoljátok e drága könyvet szívetekhez. Barátnak, a bizonytalanságban pedig vezetőnek fog bizonyulni. Voltak életetekben célkitűzések. Mily következetesen, szorgalmasan fáradoztatok e célok eléréséért! Számítgattatok, terveztetek, míg várakozástok valóra nem vált. Cél áll most is előttetek Szorgalmas, fáradhatatlan, élethosszig tartó, igyekezetekre méltó cél. Ez nem más, mint üdvösségetek – az örök élet. Ez a cél igénytelenséget, áldozathozatalt és figyelmes tanulást kíván. Meg kell tisztulnotok, ki kell finomulnotok. Hiányzik belőletek Isten Lelkének megmentő hatása. Barátaitok közé vegyültök, s feleditek, hogy Krisztus nevéről neveznek. Úgy viselkedtek, öltözködtök, mint ők. K. testvérnő! Láttam, hogy munka vár rád. Meg kell halnod a hiúságnak. Az igazság töltse be teljes érdeklődésedet. Örök jóléted függ az úttól, melyen most jársz. Ha el szeretnéd nyerni az örök életet, azért kell élned, meg kell tagadnod magad. Távozzatok közülük, váljatok el tőlük. Életedben kerekedjék felül a józanság, őrködés és ima. Angyalok figyelik jellemed fejlődését, mérik le erkölcsi értékedet. Minden szavunk és tettünk Isten elé kerül ítéletre. Félelmetes, komoly időket élünk. Ne vegyük könnyelműen az örök élet reménységét. Isten és te közötted kell ezt rendezned. Lesz, aki más eszére, s tapasztalatára támaszkodik, mintsem azzal vesződjék, hogy alaposan megvizsgálja szívét. Hónapokig és évekig sodródnak Isten Lelkének érzete nélkül, vagy annak bizonyítéka nélkül, hogy elfogadta őket az Úr. Megcsalják magukat. Látszólag van reményük, de hiányoznak belőlük a keresztény elengedhetetlen minősítései. Először alaposan meg kell művelniük szívüket, akkor viselkedésük magára ölti a magasztos, nemes jelleget, amely Krisztus követőit fémjelzi. Hitünk élése kemény munkát s erkölcsi bátorságot követel.

106/ 308 oldal


Isten népe különös nép. Lelkületük nem vegyülhet össze a világ lelkületével és befolyásával. Nem akarod viselni a keresztény nevet anélkül, hogy méltó lennél rá. Nem akarsz csupán üres szavakkal várni Jézusra. Nem akarsz csalatkozni ily fontos ügyben. Alaposan vizsgáld meg reménységed alapjait. Bánj becsületesen lelkeddel. Délibáb-reménység nem ment meg. Számot vetettél-e magaddal? Nem hiszem. Határozd el most, hogy Jézust akarod-e követni, kerüljön bármibe is. Ez lehetetlen lesz, ha ugyanakkor örömöd telik azok társaságában, akik figyelmen kívül hagyják Isten dolgait. Lelkületetek nem keveredik jobban, mint az olaj és a víz. Nagyszerű valami Isten gyermekének, Krisztus örököstársának lenni. Ha ez kiváltságod, ismerni fogod Krisztus szenvedésének közösségét. Isten belelát szívedbe. Láttam, hogy buzgón kell keresned őt, s istenfélőbbé válnod. Vagy menthetetlenül elveszted az örök életet. Felteheted a kérdést: White testvérnő igazán ezt látta? Igennel kell felelnem. Próbáltam eléd tárni, igyekeztem átadni a nyert benyomásokat. Segítsen az Úr, hogy hallgass rájuk. Kedves testvér, testvérnő! Őrködjetek gyermekeitek felett féltékeny gonddal. A világ szelleme és légköre elpusztít bennük minden kívánságot, hogy igaz keresztények legyenek. Olyan legyen családi légkörötök, hogy elvonjátok őket fiatal barátaiktól, akiket hidegen hagynak az isteni dolgok. Feltétlen áldozatot kell hozniuk, ha végül is el akarják nyerni a mennyet.

50. Személyes élmény 1860. szeptember 20-án megszületett negyedik gyermekem, John Herbert White. Mikor három hetes volt, férjemet kötelessége szólította, hogy elutazzon. Az értekezleten elhatározták, hogy Loughborough testvér menjen nyugatra, ő pedig keletre. Néhányan nappal azelőtt, hogy útra kellett volna kelniük, férjem igen nyomott hangulatban volt. Rövid ideig azon töprengett, hogy lemond az utazásról, de kötelességérzete visszatartotta. Tudta, hogy valamilyen feladat vár rá, de a sötétség felhői vették körül őt. Nem találta helyét, és aludni sem tudott. Gondolatai szüntelen nyugtalanok voltak. Elmondta testvéreinknek, hogy valami nyugtalanítja, és Loughborough és Cornell testvérrel az Úr elé borultak tanácsot kérni. Az ima hatására a felhők szerteoszlottak, és tiszta fény ömlött férjemre. Az a gondolata támadt, hogy az Úr Lelke nyugatra küldi, Loughborough testvért pedig keletre. Ettől kezdve határozottan látták kötelességüket, és aszerint is tettek. Férjem távollétében imádkoztunk, hogy az Úr tartsa és erősítse meg őt. Megnyugodtunk, bizonyosak voltunk, hogy Isten vele lesz. Egy héttel azelőtt, hogy Maurtonba kellett ellátogatnia, leveleket kaptunk kiadásra G. testvérnőtől, amelyek állítólag az Úrtól kapott látomásai voltak. E levelek olvasása igen levert minket, mert tudtuk, hogy nem az igazi forrásból származtak. Mivel férjemnek fogalma sem volt, mire fog bukkanni Maurtonban, attól tartottunk, hogy készületlenül éri a vakbuzgóság, és elcsügged. Oly sok hasonló eseten mentünk át korábban, és annyit szenvedtünk zabolátlan, megzabolázhatatlan lelkektől, hogy féltünk érintkezésbe kerülni velük. Felkértem a Battle Creek-i gyülekezetet, hogy imádkozzon férjemért, és a családi oltárnál is buzgón kerestük érte az Urat. Megtört szívvel, sok könnyhullatással reszketeg hitünket Isten ígéretére igyekeztünk rögzíteni, s bizonyítékot kaptunk, hogy az Úr hallotta imáinkat, és férjem mellett áll tanácsot és bölcsességet ad neki. Míg bibliaverset kerestem Willie-nek, hogy fejből megtanulja a szombatiskolára, ez a szöveg ragadta meg a figyelmemet: „Jó az Úr, menedék a szorongatás napján. Jól ismeri a benne bízókat.” E szavak olvasásán sírás fogott el, annyira helyzethez illő volt. Minden gondolatommal aggódtam férjemért és a wisconsini gyülekezetért. Férjem ottléte alatt tudatában volt Isten áldásának. Az Úr menedéke volt a szorongatás napján, és támogatta őt szárnyaló Lelkével, míg erős bizonyságot tett, az ott uralkodó vakbuzgóság ellen. Mialatt Macfordban (Wisconsin állam) tartózkodott, férjem levelet írt nekem, amelyben kijelentette: „Attól tartok, hogy nincs minden rendjén odahaza. Előérzetek gyötörnek kisbabánkkal kapcsolatban.” Míg otthon maradt családjáért imádkozott, az az érzete támadt, hogy a gyerek súlyos

107/ 308 oldal


beteg. Mintha ijesztően felgyűlt arccal és fejjel feküdt volna előtte. Mikor megkaptam a levelet, a gyerek szokásosan jól érezte magát. Másnap reggelre azonban súlyos beteg lett, orbánccal arcán és a fején. Mikor férjem Round Grove közelében, lllionis államban Wisk testvérhez érkezett, megkapta táviratomat a gyermek betegségéről. Miután elolvasta, a jelenlevők előtt kijelentette, hogy nem lepte meg a hír, mert az Úr előkészítette rá, és hallani fognak róla, hogy a gyermek arcát és fejét érte a súlyos betegség. Édes kicsinyem igen szenvedett. Huszonnégy nap, huszonnégy éjjel aggódva ápoltam. Minden megtettünk gyógyulása érdekében, buzgón az Úr elé vittük ügyét. Időnként, mikor szenvedését láttam, képtelen voltam uralkodni érzéseimen. Sokat sírtam, és alázatosan imádkoztam. Mennyei Atyánk mégis jónak látta elvenni szeretett gyermekünket. December 14-én állapota válságosra fordult, és behívtak hozzá. Amint nehéz lélegzését hallottam, és érverés nélküli csuklóját fogtam, tudtam, hogy meg kell halnia. A halál már rávetette fagyos kezét. Kínok órája volt ez nekem. Figyeltük erőtlen, kapkodó lélegzetét, míg meg nem szűnt, és csak hálásak lehettünk, amiért szenvedése véget ért. Mikor haldoklott, nem tudtam sírni. Szívem fájt, mintha meg akarna szakadni, de könny nem jött a szemembe. A temetésen elájultam. Sajnáltuk, hogy nem volt ott Loughborough testvér gyászbeszédet mondani felette. Férjem hirdetett igét a zsúfolt gyülekezet előtt. Azután kikísértük gyermekünket az Oak Hill-i temetőbe, hogy ott pihenjen, míg az élet Ura el nem jön, szét nem töri a sír bilincseit, s elő nem hívja a halhatatlanságra. Mikor hazatértünk a temetésről, üresnek tűnt a ház. Beletörődtem Isten akaratába, mégis levertség és szomorúság telepedett rám. Nem tudtuk túltenni magunkat az elmúlt nyár bajain. Isten népének állapota miatt sem tudtuk, mit várhatunk el. Sátán ellenőrzése alá kerítette némelyek gondolatait, akikkel szoros kapcsolatban álltunk a munkában. Még azok közül is néhányan, akik ismerték küldetésünket, látták munkánk gyümölcseit és akik nemcsak tanúi voltak Isten hatalma gyakori megnyilvánulásának, hanem testükön érezték az erő hatását. Mit várhatunk a jövőtől? Míg gyermekem élt, azt gondoltam, hogy kötelességem nyilvánvaló. Szívemhez szorítottam drága gyermekemet, és örültem, hogy legalább egyetlen télre szabad leszek minden súlyos felelősségtől, mert nem gondoltam, hogy kötelességem lenne télen kisgyermekkel utazni. De amikor az Úr elvette tőlem, újra bizonytalanság meredt elém. Isten népének és művének állapota csaknem összezúzott minket. Boldogságunk mindig is Isten ügyének állapotától függ. Mikor Isten népe felvirágzik, felszabadultak vagyunk, de amikor visszaesnek bűnükbe, és civódás dúl közöttük, semmi sem tud megörvendeztetni minket. Egész szívünk és életünk összeszövődött a harmadik angyal üzenetének keletkezésével, és haladásával. Sorsunk összeforrt vele, és mikor a mű nem virágzik, kínos az életünk. Ekkoriban történt, hogy férjem felülvizsgálta az elmúlt időket, és kezdte bizalmát veszíteni csaknem mindenkiben. Akikkel barátságot igyekezett kötni, sokan az ellenség szerepét játszották, és néhányan, akiket tekintélyével és szegényes erszényével segített, szüntelen ártalmára törtek és terheket róttak rá. Egyik szombat reggel, amikor az istentisztelet helyére igyekezett, az igazságtalanság oly lenyűgöző tudata borította el, hogy félrement és hangosan sírt, mialatt a gyülekezet várt rá. Munkánk kezdete óta világos, félreérthetetlen bizonyságot kellett hordoznunk, megróni, és nem kímélni a gonoszt. Utunkon végig ott álltak bizonyságtevésünk ellenzői, akik fülcsiklandozó beszédet szerettek hallgatni, keveretlen habarccsal vakolni, és elpusztítani fáradozásaink hatását. Az Úr intéseket bízott ránk, de ilyenkor emberek léptek közénk és a gyülekezet közé, hatástalanná tenni bizonyságtételünket. Számos látomást kaptam azzal a céllal, hogy ne bújjunk ki az Úr tanácsának hirdetése alól, hanem helyezkedjünk olyan álláspontra, mely felrázza Isten népét, mert bűneikben alszanak. Azonban kevesen támogattak minket, és sokan a hibákkal, és azokkal rokonszenveztek, akiket az Úr megrótt. Ezek a dolgok összezúztak minket, és azt gondoltunk, hogy nincs bizonyságtételünk a gyülekezet számára. Nem tudtuk, kiben bízzunk meg. Most, hogy mindez

108/ 308 oldal


ránk nehezedett, kihalt belőlünk a remény. Éjfél felé aludni próbáltunk, de nem jött álom a szememre. Nagyon fájt a szívem. Nem találtam enyhülést, és néhányszor el is ájultam. Férjem hívatta Amadon, Kellogg és C. Smith testvéreket. A menny meghallgatta buzgó imájukat, megenyhültem, és látomásba ragadott el. Láttam, hogy munka vár ránk, hogy továbbra is bizonyságot kell tennünk, köntörfalazás és ködösítés nélkül. Egyéneket mutattak meg nekem, akik kitértek a félreérthetetlen bizonyságtétel elől. Láttam tanításaik Isten népére tett hatását. Megmutatták nekem Isten népe állapotát ...-ban. Náluk ugyan az igazság elmélete, de az nem szenteli meg őket. Láttam, hogy mikor a hírnökök új helységben kezdenek tevékenykedni, munkájuk több kárt tesz, mint hasznot, ha üzenetük nem világos és félreérthetetlen. Fönn kell tartaniuk a különbséget Krisztus egyháza és az formális, halott hitvallók között. Ezen a téren nem megfelelően folyt a munka ...-ban. N. lelkészünk félt bántó lenni, félt, hogy hitünk különleges vonásai túl szembeszökők. Hallgatói színvonalára szállította a mértéket. Azt kellett volna sürgetőn elébük tárni, hogy létfontosságú igazságokat hirdetünk, és hogy jólétük függ az ott hozott döntéseiktől; hogy az igazság meg tudja szentelni őket, le kell mondaniuk bálványaikról, be kell vallaniuk bűneiket, s a bűnbánat méltó tetteivel gyümölcsöt kell teremniük. Akik a harmadik angyal üzenetének ünnepélyes munkájába lépnek, határozottan ki kell állniuk, a Lélek és Isten hatalmának segítségével hirdetni az igazságot, és hagyni, hogy metsző legyen. Magasra kell emelniük az igazság zászlaját, sürgetniük kell az embereket, hogy emelkedjenek fel hozzá. Túl sokszor leengedtük a mértéket, hogy egy szintre helyezkedjünk a sötétség és bűn állapotában lévő emberekkel. A félreérthetetlen bizonyságtétel vezeti el őket a határozathozatalig. A mi igazságunk annyival komolyabb a névleges hitvallók igazságánál, mint amennyivel az egek magasabbak a földnél. Az emberek bűneikben alszanak. Meg kell riadniuk, mielőtt le tudnák rázni zsibbadtságukat. Lelkészeik fülcsiklandozó dolgokat hirdetnek. Isten szolgáinak azonban – akik a szent létfontosságú igazságokat hirdetik – teli torokból kell kiáltaniuk, nem kímélni magukat, hogy az igazság letéphesse az emberekről a biztonság öltözékét, és megtalálja szívükbe az utat. Lelkészeink ...-ban kitértek a félreérthetetlen bizonyságtevés elől, melyre szükség lett volna. Az igazság a tövisek közé lett vetve, s azok elfojtották őket. Némelyekben virítanak a gonosz gyöngeségek, a mennyei kegyességek viszont kihaltak. Isten szolgáinak éles bizonyságtételt kell hirdetniük, amely visszanyeri a bűnös szívet, és fejleszti a jellemet. N. és O. testvér, míg ...-ban voltak, tökéletes hangfogót tettek rá. Az ilyen igehirdetés, ami ott volt, soha el nem végzi az Isten terve szerint elvégzésre váró feladatot. A névleges egyházak lelkészei bőven végzik a meghunyászkodást, és a bűnt megrovó, metsző igazságok selyempapírba csomagolását. Ha az emberek nem helyesen fogadják el az igazságot, és ha szívüket nem készítjük elő az igazság befogadására, jobb, ha teljesen békében hagyjuk őket. Láttam, hogy az ...-i gyülekezetnek mélyebb vallásos életét kell élnie. Most ez sokkal nehezebben fog menni, mintha a munka legelején éles bizonyságot tettek volna nekik; még mikor először döbbentek rá, hogy tévedésben élnek. Akkor könnyebben ki lehetett volna tépni a töviseket. Pedig láttam, hogy vannak ott erkölcsileg értékes emberek, akiket még majd próbára tesz az Úr a jelen igazsággal. Ha az egyház felébred és megtér, az Úr vissza fog térni hozzájuk, és Lelkében részesíti őket. Akkor szavuk, viselkedésük hathatósan fog szólni az igazság mellett.

51. A mű nyugaton Láttam, hogy nyugaton értékes emberek fogadták el az igazságot, akik majd az ügy oszlopaivá válnak. Mikor világi ügyeiket úgy igazgatják, hogy javaik egy részével szabadabban rendelkezhessenek, ki fogják venni részüket az ügy támogatásából. Azt is láttam, hogy többen készek befogadni az igazságot, amit keleti testvéreik bőkezűsége juttatott hozzájuk, anélkül, hogy

109/ 308 oldal


fillérükbe került volna. A nyugati testvérek keljenek fel, fedezzék a költésegeket államaikban. Az Úr meg fogja próbálni őket, hogy lássa, visszavonják-e a világtól szeretetüket, hogy hitük tettek által váljék tökéletessé. Láttam, hogy Isten kinyújtotta kezét, hogy nyugaton betakarítsa a lelkeket. Olyan embereket hozott ki ide, akik tanítani tudják, és akiknek kötelessége lesz új területekre eljuttatni az igazságot. Láttam, hogy ha keletről nyugatra telepedett emberek – akik elviselték az új országba telepedés nehézségeit – értelmesen fogadják be a jelen igazságot, olyan kitartók és határozottak lesznek az igazságban, amint világi tisztségeket biztosítottak maguknak, és olyan lelkesen fognak majd az igazság terjesztéséhez is. Ha nincs bennük ez a buzgalom, az igazság még nem tette meg rájuk megmentő, megszentelő hatását. Emlékezetembe idézték az ...-i összejövetelt. P. testvér átérezte az ügy terhét. R. viszont ellenző lelkületben élt. Bizonyságtétele nem egyezett Isten munkájával, bánatot, terhet rótt a mű fejlesztésén fáradozókra. Az ügyre nézve, mégis jobb lett volna, ha kissé tovább elviselték volna őt, és a zavart, melyet okozott. Láttam, hogy P. testvér elhamarkodva cselekedett vele szemben. R-nek és hitünk ellenségeinek kezére játszotta az előnyt. P. testvérnek várnia kellett volna, míg R. vallásos jelleme jobban kialakul. Rövidesen vagy csatlakozott volna Isten maradék népéhez, vagy maguk mögött hagyták volna őt. így korára való tekintettel R-é lett az emberek rokonszenve. Merített a Hírnök csoport lelkületéből, és az egész lényét elsötétítette. Felesége ingerlékeny és elégedetlen, buzgón terjeszti a hazug híreket. Azt a szerepet tölti be férje mellett, melyet Jézabel töltött be Akháb mellett. Tüzeli a testvért, hogy harcoljon Isten szolgái ellen, akik elevenbe vágó bizonyságtételt hirdetnek. Befolyásuk keleten határozottan az igazság Lelke és azok ellen volt, akik életüket az igazság fejlesztésének szentelték. Olyan csoport tevékeny keleten, amely állítja, hogy hisz az igazságban, de titkon elégedetlenek a mű felelős vezetőivel. Benső gondolataik nem törnek felszínre, míg valamely Isten munkája ellen irányuló áramlat nem támad. Akkor aztán napvilágot lát igazi lelkületűk. Készségesen meghallgatnak, melengetnek és terjesztenek alaptalan, hazug híreket, hogy elpusztítsák a munkát végzők áldásos hatását. Aki el akar szakadni a testülettől, alkalma is fog nyílni. Valami történni fog, ami mindenkit kipróbál. A nagy rostálás ideje közvetlen a küszöbön áll. Az irigy és gáncsoskodó, aki gonosz dolgokra vár, ki lesz rostálva, mert gyűlölik a megrovást, s megvetik a helyesbítést. Akik lelkületben is egyek a harmadik angyal üzenetével, azoknak nem lehet közössége R. és felesége szellemével.

52. Válasz Az ellenségeim hatása alá kerültek gyakran felvetik, a kérdést: „Igazán hiú kezd lenni White testvérnő? Hallottam, hogy tömérdek csokor és szalag díszíti kalapját.” Őszintén remélem, hogy nem kezdek hiú lenni. Úgy öltözködöm, mint hosszú évek óta mindig. Ellenzem az abroncsos szoknyát és a felesleges csokrok, szalagok viselését. Két éve hordom ugyanazt a bársony kalapot, és még nem tettem rá új szalagot, csak szappannal és vízzel kimostam. Bársonyát új keretre húzom, és újra viselem a jövő télen. Hiszem, hogy a szombattartóknak egyszerűen és takarékosan kell öltözködniük. Akik fecsegni akarnak, fognak is, ha nem is adunk rá okot. Nem tudok mindenki ízlése szerint öltözködni, de hiszem, hogy kötelességem tartós ruhákat hordani, takarosan és rendesen öltözködni ízlésem szerint, ha nem ellenkezik Isten szavával.

110/308 oldal


7. bizonyságtétel (1862) 53. Észak és Dél 1862. január 24-én az Úr megmutatott nekem néhány dolgot nemzetünk felől. A déli lázadásra terelte figyelmemet. Dél tüzes csatákra készül, míg északnak fogalma sincs dél valódi szándékáról. Mielőtt Lincoln elnök átvette volna a hatalmat, dél már nagy előnyökre tett szert. Az előző kormány dél érdekében tervezett és rendezte az ügyet, hogy megfossza északot a hadi felszereléstől. Két céllal tették ezt. Elszánt lázadást terveztek, és fel kellett készülniük rá. Másrészt a lázadás pillanatában észak teljesen készületlen legyen. Ezzel időt nyernek, és erőszakos fenyegetéseikkel, kegyetlen módszereikkel annyira megfélemlíteni remélték északot, hogy kénytelen legyen engedni nekik; hagyni, hogy azt tegyenek, amit akarnak. Észak nem értette meg dél keserű, szörnyű gyűlöletét irántuk. Dél messzemenő összeesküvése készületlenül érte őket. Észak dicsekedett erejével, és kinevette az ötletet, hogy dél ki akar lépni az államszövetségből. Akaratos, csökönyös gyerek handabandázásainak vették fenyegetéseit, s azt gondolták, hogy majd megjön az esze, megcsömörlik az elszakadástól, és alázatos bocsánatkérések közt visszatér a szövetséghez. Északnak nem volt világos fogalma az átkozott rabszolgarendszer erejéről. Ez, és csakis ez a háború oka. Dél egyre követelődzőbb lett. Teljesen helyénvalónak tartják az emberekkel való kereskedést, a rabszolgák adás-vevését, az ember-üzérkedést. Felbőszülnek, amiért nem igényelhetik az összes területet, amit szeretnének. Ha tudnák, eltörölnék a határokat, és mindenüvé elvinnék rabszolgáikat, ahová akarják. Rabszolgamunkával átkozzák meg a földet. Dél egyre arcátlanabbul harsog, és észak nem tesz megfelelő lépéseket elhallgattatásukra. Oly lassan, s annyira kesztyűs kézzel bántak a lázadókkal, hogy sokan, akik előzőleg visszariadtak a lázadás gondolatától, a felkelők hatása alatt helyesnek és igazságosan tekintik azt. Ezrek csatlakoztak a déli szövetséghez, azok közül, akik nem tették volna, ha kormányunk a lázadás korábbi szakaszán gyors és hathatós lépéseket tett volna, még akkor is, ha nem állt készen a háborúra. Észak ugyan azóta hadi készületeket tesz, a lázadás azonban futótűzként terjed, és most nincs nagyobb kilátás megfékezésére, mint hónapokkal ezelőtt volt. Ezrek vesztették életüket, sokan csonkán és nyomorékon tértek haza. Betegek, akiknek földi kilátásaik örökre romba dőltek. Mégis mily keveset értek el! Ezreket beszéltek rá, hogy lépjenek be a hadseregbe, mert ez a háború majd eltörli a rabszolgaságot, és most rájönnek, hogy rászedték őket. A háború célja nem a rabszolgaság eltörlése, hanem fönntartása. Elégedetlenek a katonák, akik elhagyták otthonukat, és életüket áldozták a rabszolgaság megszüntetéséért A háborúnak nincs jó eredménye, hanem csak az államszövetség fenntartása. Ezért kellett az életek ezreit feláldozni, és otthonaikat feldúlni. Sok-sok ember legyengült, és meghalt a kórházakban. Másokat a lázadók ejtettek foglyul – ami rosszabb a halálnál. Mindezt átgondolva megkérdezik: mit nyerünk vele, ha leverjük a lázadást? Csak csüggesztő feleletet kapunk: semmit. Nem távolították el a lázadás okát. Meghagyták nemzetük rákfenéjét, a rabszolgarendszert, hogy később újabb lázadást keltsen. A katonák ezrei isszák a keserűség levét. Ők szenvedik el a legnagyobb nélkülözéseket. Viselnék szívesen, de látják, hogy ámítják őket, s ez kedvüket szegi. Vezetőink tanácstalanok, szívük elhal a félelem miatt. Nem merik kihirdetni a rabszolgák felszabadítását, mert felzúdítanák délnek azokat a részeit, amelyek nem csatlakoztak a felkeléshez, de erős rabszolgatartás pártiak. Másrészt félnek a vezetőktől, akik nagyon ellenzik a rabszolgatartást. Tartanak a merész, határozott hang hatásától, mert ezrek szívében azt a kívánságot korbácsolná fel, hogy eltiporják a rémes lázadás okát – szabadon bocsátják az elnyomottakat, és összetörnek minden igát. Sokan, akikre főparancsnokságot bíztak, és felelős helyeket töltenek be, lelkiismeretlenek és nemtelenek. Szabad kezet kaptak az alattuk szolgálók elpusztításáig is. Akkor is szemet hunynak tetteik fölött. Ezek a parancsnokok visszaélnek hatalmukkal, és veszélynek tehetik ki beosztottjaikat, olyan helyen, ahol rémes összecsapásoknak vannak kitéve a felkelőkkel, a

111/ 308 oldal


győzelem legkisebb reménye nélkül. Úgy szabadulhatnak a merész, képzett férfiaktól, mint ahogy Dávid megszabadult Uriástól. Értékes férfiakat áldoztak fel így, hogy megszabaduljanak erős rabszolga-ellenességüktől. Pontosan azok nincsenek többé, akikre e válságos időben északnak a legnagyobb szüksége lenne. Felelőtlenül feláldozták őket. Nemzetünk kilátásai csüggesztők, mert szívük mélyén lázadók töltik be a vezető állásokat. Vannak déllel rokonszenvező parancsnokló tisztek. Bár szeretnék megőrizni az államszövetséget, lenézik a rabszolgatartás ellenzőit. Némely hadtest nagyrészt ilyenekből áll. Annyira ellenzik egymást, hogy sok ezred között nincs valódi együttműködés. Az Úr úgy mutatta meg nekem a háborút, mint a legegyedülállóbbat és a legbizonytalanabbat, amit valaha is vívtak. A fegyvert fogók túlnyomó része hitte, hogy a háború eredménye a rabszolgaság eltörlése lesz. Mások azért csatlakoztak, hogy gondosan megőrizzék ugyan a rabszolgaságot, ahogy van, de a lázadást mégis leverjék, és megvédjék az államszövetséget. Hogy még zavarba ejtőbbé és bizonytalanabbá tegyék a helyzetet, némely parancsnokló tiszt erősen pártolja a rabszolgatartást, szívük mélyéből rokonszenveznek déllel, a független kormányt viszont ellenzik. Lehetetlennek látszik sikeresen vinni a háborút, mert sorainkban sokan dél javát tartják szem előtt. E rabszolgatartást kedvelő férfiaknak a tevékenysége következtében seregeinket visszaverték, és könyörtelenül lemészárolták. Néhány vezető emberünk a képviselőházban is szüntelenül dél érdekeit mozdítja elő. A dolgok ilyetén állapota mellett nemzeti böjtnapokat hirdetnek, imanapokat, hogy Isten segítsen gyorsan és győzelmesen befejeznünk a háborút. Majd Ésaiás 58:5-7-re irányították figyelmemet: „Hát ilyen a böjt, amelyet kedvelek, és olyan a nap, amelyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, zsákot és hamut terít maga alá: ezt nevezed-é böjtnek és az Úr előtt kedves napnak? Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek; hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és testvéred előtt el ne rejtsd magadat.” Láttam, hogy a nemzeti böjtnapok sértik az Urat. Ily böjtölést nem fogad el. A jegyzőkönyvet vezető angyalok ezt írják a böjtről: „íme, perrel és versengéssel böjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével.” Láttam, miként bántak vezetőink a szegény rabszolgákkal, akik hozzájuk jöttek menedéket keresni. Az angyalok lejegyzik tetteiket. Ahelyett, hogy szabadon bocsátanák az elnyomottat, és összetörnének minden igát, keserűbbé teszik igájukat, mint zsarnok uraik szolgálatában volt. A szabadságszeretet arra készteti a szegény rabszolgákat, hogy elszökjenek uraiktól, és életüket veszélyeztessék szabadságukért. Sohasem vállalkoztak volna arra, hogy otthagyják tulajdonosaikat, s kitegyék magukat az elfogatásukkal járó keserveknek és borzalmaknak, ha nem szeretnék a szabadságot, mint bármelyikünk. A menekült rabszolgák leírhatatlan nélkülözéseket és viszontagságokat viseltek el szabadságukért, és utolsó reménységként, a keblükben égő szeretettől hajtva, kormányunkhoz folyamodnak védelemért. Bizalmukkal azonban a legnagyobb megvetéssel visszaéltek. Sok rabszolgával kegyetlenül bántak, mert olyan súlyos bűnt követtek el, erőfeszítést mertek tenni szabadságuk elnyeréséért. Nagy emberek, akik állítják, hogy emberszív dobog keblükben, látták e rabszolgákat csaknem mezítelenül, kiéhezetten; mégis gyalázták őket, és visszaküldték kegyetlen uraikhoz, a reménytelen szolgaságba, hogy embertelen kegyetlenségeket szenvedjenek el, amiért szabadok akartak lenni. E nyomorultak némelyikét meg egészségtelen pincebörtönökbe lökték, hogy ott éljenek, vagy haljanak meg: nem törődtek sorsukkal. Megfosztották őket szabadságuktól és a jó levegőtől, melyet a menny soha meg nem tagadott tőlük. Hagyták őket éhezni, és fel sem ruházták őket. Mindennek ellenére nemzeti böjtnapot hirdettek! Jaj, mekkora sértés ez az Úr ellen! Az Úr azt mondja Ésaiáson át: „Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kívánják útjaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekszik.”

112/308 oldal


A menekült rabszolgáknak uraik azt mondták, hogy az északiak szeretnék megkaparintani őket, kegyetlen kihasználásra, s hogy a rabszolgatartás beszüntetését követelők kezében rosszabb lesz a sorsuk, mint mikor rabszolgák voltak. Borzalmas történeteket terjesztettek közöttük, hogy meggyűlöltessék velük az északiakat, mégis volt valami zavaros fogalmuk, hogy északon némelyek együtt éreznek sérelmeikkel, s majd még tesznek értük valamit. Ez volt az egyetlen reménysugár, amely valamelyes fényt vetett rájuk nyomorúságos, gyászos szolgaságukban. Amint a szegény rabszolgákkal elbánnak, meggyőzik őket, hogy a rabszolgatartók igazat mondtak nekik. Mégis nemzeti böjtnapot hirdetnek! Az Úr így szól: „Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszság bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?” Majd, ha nemzetünk az Isten választotta módon böjtöl, akkor elfogadja a háborúra vonatkozó imáikat; most azonban nem jutnak el fülébe. Elfordul tőlük. Undorodik az ilyen imáktól. Úgy intézik a dolgokat, hogy akik megoldanák az igazság kötelékeit és összetörnének minden igát, azokat elgáncsolják, elmozdítják felelős állásaikból, vagy halálukat tervezik - azok, akik „perrel és versengéssel böjtölnek, és sújtanak a gazság öklével.” Megmutatták nekem, hogy ha a háború célja a rabszolgaság eltörlése lett volna, akkor, ha kívánták volna Anglia észak segítségére sietett volna. Anglia azonban teljesen tisztában van jelenlegi kormányunk gondolkodásával. Azzal, hogy a háború nem a rabszolgaság megszüntetéséért, hanem csak az államszövetség fenntartásáért folyik, ami nem áll Anglia érdekében. Kormányunk büszke és önfejű. Nemzetünk az égig magasztalja magát, lenézi a királyi kormányokat, tombol a szabadsággal való dicsekedésben, holott megtűrik és melengetik a rabszolgaság intézményét, ami ezerszer rosszabb, mint a királyi kormányok zsarnoksága. Olyan rendszert melengetnek a világosság e földjén, ami megtűri, hogy az emberi család egy része rabszolgaságba süllyessze a másik felét, hogy az állatok színvonalára süllyesszék az emberek millióit. Ehhez fogható bűnt a pogány országokban sem találunk. Az angyal így szólt: „Halld meg egek, az elnyomottak kiáltását és fizesd vissza kétszeresen az elnyomóknak tetteiket.” Nemzetünket még majd a porig fogják alázni. Anglia azon töpreng, vajon kihasználja-e nemzetünk jelenlegi gyengeségét, megkockáztassa-e ellenünk a háborút. Mérlegeli a helyzetet, más nemzetek véleményét igyekszik megtudni. Attól tart, hogy ha tengerentúli háborúba fog, gyönge lesz otthon, és más nemzetek kihasználhatják gyöngeségét. Néhány nemzet csendben, de serényen készülődik a háborúra, reméli, hogy Anglia hadat üzen nekünk, és akkor kihasználnák a helyzetet. Bosszút állnának rajta a múltban elszenvedett károkért és igazságtalanságokért. A királynő alattvalóinak egy része a kedvező lehetőséget várja igájuk széttörésére. Ha azonban Anglia kifizetőnek tartja, pillanatig sem fog habozni, hanem kihasználja az alkalmat hatalmának érvényesítésére, és meg fogja alázni nemzetünket. Ha Anglia hadat üzen, minden nemzet a maga érdekeit fogja szolgálni, és általános lesz a háború és a zavarodás. Anglia jól ismeri azok felemás gondolkodását, akik a lázadást igyekeznek letörni. Jól ismeri kormányunk tanácstalanságát. Elképedten figyeli a háború irányítását a lassú, esélytelen mozdulatokat, hadaink tétlenségét, nemzetünk tönkretevő kiadását. Kormányunk gyöngesége nem titok más nemzet előtt, és azt a következtetést vonják le, hogy az a királyság hiánya miatt van. Csodálják kormányaikat, s lenézik – ki szánakozva, ki megvetőn – nemzetünket, amelyet a föld legerősebb nemzetének tartottak. Ha nemzetünk egységes, akkor erős maradt volna, megosztva azonban el kell buknia.

54. Nagy nyomorúság közeledik Nagyobb nyomorúságot láttam a földön, mint aminek valaha is tanúi voltunk. Hallottam a szomorúság nyögéseit, sikoltásait, s nagy tömegeket láttam hadakozni. Hallottam az ágyúk dörgését, a fegyverek, a kézi tusák zaját, és a haldoklók nyöszörgését s imáit. Sebesültek és halottak borították a földet. Láttam a feldúlt, kétségbeesett családokat, és a fojtogató nyomort sok családban. Most is sok család nyomorog, de ez növekedni fog. Sok ember arca meggyötört, sápadt és éhségtől lesoványodott volt.

113/308 oldal


Láttam, hogy Isten népének keresztény közösségben és szeretetben kell szorosan összefognia. Nemzeti szerencsétlenségeinknek ebben az idejében csakis Isten lehet pajzsunk és erőnk. Isten népének fel kellene ébrednie. Ki kell használniuk az örömhír terjesztésének alkalmait, mert hamarosan véget érnek. Szorongást, zavart és éhínséget láttam a földön. Sátán most arra tör, hogy tétlenül lássa Isten népét, és megakadályozza, hogy az igazság terjesztése terén megtegyék kötelességüket, hogy végül – amikor megmérik őket a mérlegen – híjával találják őket. Isten népe szívlelje meg a figyelmeztetést, és ismerje fel az idők jeleit. Krisztus jövetelének jelei túl világosak ahhoz, hogy kételkedjünk bennünk. Ezek fényénél az igazság hitvalói legyenek erőteljes igehirdetők. Isten mindenkit felhív – a lelkészeket és a gyülekezet tagjait is –, hogy ébredjenek. Az egész mennyben lázas tevékenység folyik. A történelem hatalmas léptekkel közeleg végéhez. Az utolsó idők veszedelmei között élünk. Nagy veszedelmek küszöbén állunk, s mi mégis alszunk. Ijesztő ez a tétlenség, a buzgalomnak ez a hiánya Isten ügyében. Ez a halálszerű álom Sátántól ered. Ő uralkodik a meg nem szentelt életű szombattartókon, és veszi rá őket egymás irigylésére, a vádaskodásra és bírálgatásra. Fő célja, hogy a megszenteletlen szombattartók lekössék Isten szolgáinak erejét, munkáját, s azzal kelljen tölteniük drága idejüket, hogy jelentéktelen civódásokat rendezzenek, ahelyett, hogy a hitetleneknek hirdetnék az igazságot. Láttam, hogy Isten népe valamilyen változásra vár – valamely kényszerítő hatalomra, hogy megragadja őket. De csalódni fognak, mert tévednek. Nekik kell a cselekvés mezejére lépniük, nekik kell megragadniuk a munkát, és buzgón kiáltani Istenhez, hogy igazán megismerjék magukat. Az előttünk lejátszódó jelenetek elég hatalmasak ahhoz, hogy felrázzanak minket. Sürgetni mindenkit, aki kész meghallgatni, hogy fogadják be az igazságot. A föld aratása már csaknem érett. Az Úr megmutatta nekem, mily fontos, hogy a harmadik angyal üzenete hirdetésének ünnepélyes és felelősségteljes munkáját végző lelkészek megszenteltek legyenek. Az Úr nincs szűkével a javaknak és eszközöknek, melyekkel munkáját végezze. Bármikor szólni tud azon keresztül, akin akar. Szava hatalmas, és eléri vele azt, amiért küldte. De ha az igazság nem szentelte meg, nem tette szeplőtlenné és tisztává a templomban szolgáló kezét és szívét, akkor hajlamos a maga tökéletlen tapasztalata szerint szólni, s mikor a magáét mondja, megszenteletlen elgondolása szerint, tanácsa nem Istentől, hanem csak tőle jön. Mert akit Isten elhívott, szentnek hívott el, hogy akit jóváhagyott, s magának különített el, bizonyítsa be szent hivatását, s mennyei beszéddel és viselkedéssel tanúsítsa, hogy hű ahhoz, aki elhívta. Félelmetes bajok jönnek azokra, akik hirdetik az igazságot, de az igazság nem szenteli meg őket. Azokra is, akik elfogadják és támogatják a meg nem szentelt embert, hogy igével és tanítással szolgáljon nekik. Rettegek Isten népéért, akik vallják a komoly, fontos igazságot, mert tudom, hogy sokakat nem térített és nem szentelt meg az igazság. Az ember hallhatja és elismerheti a teljes igazságot, ugyanakkor mit sem tudhat az istenfélelem erejéről. Az igazság hirdetői közül nem mindenkit ment meg az igazság. Az angyal így szólt: „Tisztuljatok meg, akik az Úr edényeit hordozzátok.” Eljött az idő, mikor, akik az Urat választják jelen és jövő sorsukul, egyedül benne kell bízniuk. Minden istenfélelmet valló embernek tapasztalattal kell rendelkeznie. A jegyző angyalok pontosan felírják Isten népének szavait és tetteit. Angyalok figyelik jellemük fejlődését, és mérik le erkölcsi értéküket. Az igazság hitvallói legyenek igazak, és szolgálják minden erejükkel mások felvilágosítását és igazsághoz térítését. Szavaik és tetteik az eszközök, amelyen át az igazság és szentség tiszta elveinek el kell jutnia a világhoz. Ők a föld sója, és a világ világossága. Láttam, hogy ha a mennyre fordítjuk tekintetünket, világosságot és békét találunk. De ha a világra nézünk, rájövünk, hogy rövid időn belül minden menedék cserben hagy, és minden jó hamar elmúlik. Nincs menedékünk, csak Istenben. A földnek ebben a zavarodott állapotában biztonságban, higgadtak, erősek csak az élő hit ereje által lehetünk. Béke is csak akkor lehet a mienk, ha Istenben nyugszunk, s várjuk szabadítását. Nagyobb fény ragyog ránk, mint apáinkra ragyogott. Isten nem fogadhat el, nem tisztelhet meg, ha azt a szolgálatot végezzük, vagy azokkal a tettekkel élünk, mint apáink éltek. Hogy Isten elfogadjon és megáldjon minket, amint apáinkat megáldotta, követnünk kell hűségüket

114/308 oldal


és buzgalmukat – ki kell használnunk világosságunkat, amint ők kihasználják az övéket –, és úgy tennünk, ahogy ők tennének, ha a mi időnkben élnének. Járnunk kell a ránk áradó világosságban, mert ha nem járunk, világosságunk sötétséggé válik. Isten elvárja, hogy jellemünkkel és tetteinkkel az egyetértés és egység lelkületének azt a mértékét mutassuk be a világnak, amely összhangban áll az általunk vallott szent igazságokkal, és ama jövendölések lelkületével, melyek ezekben az utolsó napokban teljesednek be. Az igazság, amit megértettünk, és a fény, mely lelkünkre ragyog, ha elfordulunk tőlük, és nem hagyjuk, hogy vezessenek bennünket, megítélnek, és kárhoztatnak minket. Mit is mondhatnék, hogy felrázzam Isten maradék népét? Isten értésemre adta az előttünk álló rémes eseményeket; Sátán és angyalai teljes erejüket Isten népe ellen fordítják. Tudja, hogy ha még kissé tovább alszanak, biztosan az ő áldozatai lesznek, mert pusztulásuk bizonyossá válik. Figyelmeztetek minden Krisztus nevét vallót, vegyék közelről szemügyre magukat, és vallják be fenntartás nélkül és alaposan minden helytelenségüket, hogy előttük menjenek az ítéletre, és az angyalok bűnbocsánatot írhassanak nevük mellé. Testvéreim, ha nem használjátok ki a kegyelem e becses perceit, mentség nélkül maradtok. Ha nem tesztek rendkívüli erőfeszítést, hogy lerázzátok az álmot, ha nem bánjátok meg komolyan bűneiteket, az értékes percek hamar tovatűnnek. S megmérnek, és híjával találnak titeket. Azután már hiába fog hangzani gyötrődő kiáltástok. Akkor már nektek is szól az Úr szava: „Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette. És elhagytátok minden én tanácsomat és az én feddésemmel nem gondoltatok: Én is a ti nyomorúságotokon nevetek, mikor eljő az, amitől féltek. Mikor eljő, mint a vihar, az, amitől féltek, és a ti nyomorúságotok, mint a forgószél elközelget; mikor eljő tireátok a nyomorgatás és szorongatás. Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak. Azért hogy gyűlölték a bölcsességet, és az Úrnak félelmét nem választották. Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet. Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsokból megelégednek. Mert az együgyűeknek pártossága megöli őket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti őket. Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől.” Péld 1:24-33.

55. Rabszolgaság és a háború Isten a rabszolgaság súlyos vétkéért bünteti nemzetünket, északot, amiért oly sokáig eltűrte, hogy a déliek túljárjanak az eszén, és fejére nőjenek. Az 1861. augusztus 3-án a New York állambeli Rooseveltben tartott értekezleten, amikor testvéreink megalázkodásra, böjtre és imára gyűltek össze az elkülönített napon, az Úr Lelke nyugodott meg rajtunk, s én látomásban ragadtam el. Megmutatták nekem a rabszolgaság bűnét, amely hosszú ideje átka nemzetünknek. A menekült rabszolgák törvénye szándékosan azt akarja elérni, hogy kiirtsa az emberből a szeretet minden nemes gondolatát, mely az elnyomott és szenvedő rabszolga iránt támadna szívében. E törvény homlokegyenest ellenkezik Krisztus tanításával. Isten ostora most észak hátán csattog, amiért oly sokáig alávetették magukat a rabszolgatartás térhódításának. Nagy az északi rabszolgatartást pártoló emberek bűne. Támogatták dél bűnét – jóváhagyták a rabszolgatartás kiterjesztését. Oroszlánrészük volt abban, hogy a jelenlegi nyomorúságos helyzetbe juttassák a nemzetet. Megmutatták nekem, hogy sokan nem tudják, mekkora veszedelem tört ránk. Azzal áltatják magukat, hogy hamarosan rendezik a nemzet nehézségeit, hogy hamarosan véget ér a zűrzavar és háború. Holott mindenki meg fog győződni róla, hogy nagyobb horderejű az ügy, mint gondolták. Sokan északra tekintettek, hogy majd síkra száll, és véget vet a vitának. Az Úr felhívta figyelmemet az ősi Izráelre, amikor Egyiptom szolgaságban tartotta őket. Az Úr Mózesen és Áronon át küzdött szabadításukért. Csodákat tettek a fáraó előtt, meggyőzni őt, hogy e

115/308 oldal


két férfit kifejezetten azért küldte, hogy szólítsák fel a fáraót Izráel szabadon bocsátására. De a fáraó szíve megkeményedett Isten hírnökei ellen. Bebeszélte magának, hogy nem történtek csodák. Ezért az egyiptomiaknak bőrükön kellett érezniük Isten büntetéseit. Csapások zúdultak rájuk, s míg a csapások súlya alatt nyögtek, a fáraó beleegyezett, hogy útjára engedi Izráelt. De mihelyt szenvedésük oka elmúlt, szíve újra megkeményedett. Tanácsadói és főemberei megkeményítették magukat Isten ellen, és természetes okokkal magyarázták a csapásokat. Minden következő csapás súlyosabb volt az előzőnél, mégsem engedték el Izráel gyermekeit, míg az Úr angyala le nem vágta az egyiptomiak elsőszülöttét. A király trónjától kezdve a legszerényebb emberig mindenki sírt, gyászolt. A fáraó ekkor megparancsolta, hogy bocsássák el Izráelt. De miután eltemették halottjaikat, megbánta, hogy futni hagyta őket. Tanácsadói és főemberei igyekeztek magyarázatot találni gyászuk okozójára. Nem ismerték el, hogy a csapás Istentől jött, ezért üldözőbe vették Izráel gyermekeit. Mikor az izraeliták megpillantották az üldöző egyiptomi sereget – némelyek lovon, némelyek hadi szekereken, de mind fegyveresen –, inukba szállt a bátorság. Előttük a Vörös tenger, hátukban az egyiptomi sereg. Nem láttak kiutat. Az egyiptomiak diadalordításban törtek ki, amikor észrevették, hogy Izráel hatalmukban van. Az izraeliták igen megrémültek. Az Úr azonban megparancsolta Mózesnak, hogy szólítsa fel Izráelt, hogy menjenek előre, ő pedig emelje balját a tenger fölé, és válassza ketté. Úgy is tett. Lám, a tenger kettévált, és Izráel gyermekei száraz lábbal keltek át. A fáraó oly sokáig ellene állt Istennek, és megkeményítette szívét hatalmas, csodálatos tettei ellen, hogy vakon robogott az útra, amelyet Isten csodával készített népe számára. Az Úr újra parancsolt Mózesnek, hogy nyújtsa ki kezét a tengerre. A víz visszaáramlott régi helyére. Rázúdult az egyiptomi seregre, és valamennyien belefulladtak a tengerbe. Ezt a jelenetet mutatták meg nekem a rabszolgaság önző szeretete, és az elszánt lépések – melyeket a déliek tennének a rabszolgaság fenntartására – és a félelmetes elszánt tettek szemléltetésére, amelyeket elkövetnének, mielőtt behódolnának. A rabszolgarendszer az állatok színvonalára züllesztette az embereket, és a rabszolgatartók többsége annak is tekinti rabszolgáit. A rabszolgatartók lelkiismerete érzéketlenné, keményé vált, akárcsak régen a fáraóé. Ha kényszerítik őket, hogy szabadítsák fel rabszolgáikat, elveiken ez mit sem változtatna, és ha hatalmukban állna, éreztetnék erejüket a rabszolgákkal. Lehetetlennek tűnt előttem, hogy beszüntessék a rabszolgaságot. Csakis Isten szabadíthatja ki a rabszolgát elszánt, hajthatatlan elnyomóik kezéből. A rabszolgákkal való kegyetlenséget jogosan azok számlájára lehet írni, akik ezt a rendszert támogatták, akár déliek, akár északiak legyenek is. Az Úr megmutatta nekem északot és delet. Északot félrevezették a déliek felől, mert a déliek jobban felfegyverkeztek, mint azt elismerik. A legtöbb férfi jártas a fegyverforgatásban, némelyik a csatatéri tapasztalatból, mások pedig, mert rendszeresen vadászni járnak. Ezen a téren fölényben állnak az északiakkal, noha általában nem oly bátrak és kitartóak, mint az északiak. Láttam a manassasi szerencsétlen csatát. Igen izgalmas, lesújtó kép volt. A déli seregnek mindenben fölénye volt, és készen álltak a szörnyű küzdelemre. Az északi hadak diadalmasan nyomultak előre, bizonyosak voltak, hogy győzni fognak. Sokan vakmerően, dicsekedve meneteltek előre, mintha már övék lenne a győzelem. Mikor a csatatér felé közeledtek, sokan csaknem kidőltek a fáradtságtól és szomjtól. Nem gondolták, hogy ily heves ütközetbe mennek. Belerohantak a csatába, és bátran, elszántan harcoltak. Holtak és sebesültek hevertek mindenfelé. Mind az északiak, mind a déliek súlyos veszteséget szenvedtek. A déliek kezdtek kifáradni, s rövidesen hátrább szorították volna őket. Az északiak előretörtek, bár súlyos veszteséget szenvedtek. Akkor angyal szállt le, és hátrafelé intett a karjával. A sorok rögtön összezavarodtak. Az északiak azt hitték, hogy csapataik visszavonultak, pedig nem ez történt. Gyors visszavonulás következett. Hihetetlennek tűnt ez előttem. Azután megmagyarázták, hogy nemzetünk Isten kezében van, aki nem tűri, hogy gyorsabban nyerjék a csatákat mint elrendelte. S nem hagyja, hogy az északiak többet veszítsenek, mint bölcsessége bűneik büntetésére méltányosnak tart. Ha az északiak fáradtan és kimerülten tovább

116/308 oldal


törtek volna, a rájuk váró sokkal súlyosabb harc és pusztulás dél nagy diadalát okozta volna. Isten ezt nem engedte meg, angyalt küldött közbeavatkozni. Az északiak hirtelen visszavonulását senki sem érti meg. Nem tudják, hogy Isten keze okozta. A déliek vesztesége oly súlyos volt, hogy elment a kedvük a dicsekvéstől. A halottak, haldoklók és sebesültek látványa elvette kedvüket, hogy diadalt üljenek. Súlyos veszteségük, mikor övék volt minden előny, és az északiaké az összes hátrány, erősen zavarba ejti őket. Tudják, hogy ha egyenlő esélyekkel harcolnak, kétségkívül az északiaké lesz a győzelem. Egyetlen reményük, ha nehezen megközelíthető helyeket foglalnak el, és a hadiszerek tömegeivel pusztíthatnak mindenfelől. A déliek a lázadás kezdete óta állig felfegyverkeztek. Ha akkor az északiak határozott lépéseket tettek volna, gyorsan összeomlott volna a lázadás. De ami kezdetben kicsiny volt, azóta megerősödött s megszaporodott, míg végül nagy és hatalmas nem lett. Más nemzetek élénken figyelik nemzetünket. Nem adták tudtomra, milyen szándékkal; és komoly előkészületeket tesznek valamire. Nagy a zavar és az aggodalom az északi férfiak körében. Ott vannak soraikban a rabszolgatartás pártiak és az árulók. Noha állítják, hogy az államszövetség mellett állnak, befolyásolják a délnek kedvező döntéseket. A föld lakosait a legnagyobb zavarodottságban láttam; háborút, vérontást, nyomort, nélkülözést, éhínséget és járványokat. Mikor ezek vették körül Isten népét, kezdtek összetartani, és félretették apró nézeteltéréseiket. Nem méltóságuk, hanem mély alázat uralta őket. A szenvedés, felfordulás és nélkülözés visszahelyezték trónjára az értelmet. A szenvedélyes, dühödt és ésszerűtlen emberek kijózanodtak, megfontoltan és bölcsen cselekedtek. Azután másra terelték figyelmemet. A béke rövid időszakát láttam. Újra megmutatták nekem a föld lakosait, és újra minden a legnagyobb zűrzavarban volt. A harc, a háború, éhínséget okozott. A nyomor és vérontás járványokat idézett elő. „Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt, és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek.”

56. Veszedelmes idők A hitetlen világnak hamarosan lesz miről gondolkodnia a ruhákon és külső megjelenésen kívül. Amikor a szorongás és bizonytalanság elszakítja gondolataikat ezekről, nem lesz hova fordulniuk. Nem foglyai a reménynek, ezért nem fordulnak az erősséghez. Szívük el fog halni a bánkódás s félelem miatt. Nem tették Istent menedékükké; nem lesz vigasztalójuk, Isten nevetni fog bajukon, gúnyolódik, ha hatalmába keríti őket a rettegés. Semmibe vették, és lábbal taposták Isten szavának igazságait. Túl sokat törődtek a fényűző ruházkodással. Hangos jókedvvel és nevetgéléssel töltötték életüket. Szelet vetettek, vihart kell aratniuk. A nemzetek szorongása és tanácstalansága idején sokan lesznek, akik nem teljesen adták át magukat a világ és Sátán szolgálata romboló hatásának, s akkor majd megalázzák magukat Isten előtt, teljes szívvel hozzá fordulnak, Isten pedig elfogadja őket, s megbocsát nekik. Azon szombattartók, akik semmi áldozatra sem voltak készek, hanem behódoltak a világ befolyásának, próbára és vizsgálatra kerülnek. Az utolsó napok veszedelmei a sarkunkra hágnak, és olyan megpróbáltatás jön a fiatalokra, amire senki sem gondolt. A legnagyobb szorongásba és tanácstalanságba kerülnek. Próbára kerül hitük valódisága. Vallják, hogy várják az ember Fiát, mégis némelyikük siralmas példa a hitetlenek előtt. Nem készek lemondani a világról, hanem egyesültek velük. Részt vettek kirándulásaikon s más élvezetet, kéjt kergető gyülekezéseiken. Azzal áltatták magukat, hogy ártatlanul szórakoznak. Azonban - megmutatták nekem - épp ezek a bűnös kielégülések teszik őket a világ gyermekeivé. Élvezeteik elválasztják őket Istentől. Az Úr nem tartja őket követőinek. Nem ilyen példát adott nekik. Csak az önmegtagadók, akik józan, alázatos, szent életet élnek, azok Jézus igazi követői. Az ilyenek nem tudnak részt venni, nem tudják élvezni a világ szerelmeseinek üres, léha beszélgetéseit.

117/308 oldal


A szívszaggató gyötrelem napja áll előttünk. Tudomásomra adták, hogy félreérthetetlen bizonyságtételeket kell hordoznunk, és akik az Úr segítségére sietnek, azok elnyerik áldását. A szombattartókra kötelesség vár. Az abroncsos szoknya - láttam - utálatosság, és minden szombattartónak helytelenítenie kell e nevetséges divatot, amely a vétek kendőzője, és rosszhírű párizsi házból ered. Egyéneket mutattak be nekem, akik megvetik az intéseket, ha a mennyből jönnek is. Ürügyet találnak, hogy elhárítsák a legfélreérthetetlenebb bizonyságtételt, s az összes nyert világosság ellenére, felveszik a krinolinokat, mivel ez a divat, és kockáztatják a következményeket. Az Úr felhívta figyelmemet Ésaiás 3. fejezetének jövendölésére, mint ami az utolsó napokra vonatkozik. A megrovás Sión lányainak szól, akik csak a külső megjelenéssel és hiúsággal törődnek. Olvassátok el a 25. verset: „Férfiaid fegyver által hullnak el, és vitézeid harcban.” Megmutatták nekem, hogy ez a szent szöveg szigorúan beteljesedik. A hitvalló keresztény férfiak és nők akiknek nincs keresztény tapasztalatuk, nem viselnek terheket, és nem tartják egyénileg felelősnek magukat, próbára fognak kerülni. Porig lesznek alázva, és vágyni fognak a tapasztalatra Isten dolgaiban, melyre elmulasztottak szert tenni. Dúl a harc most itt lenn, Védd népedet, ó Isten!

57. Szervezet 1861. augusztus 3-án az Úr megmutatta nekem, hogy néhányan gyülekezetük Babilonná válásától tartanak, ha egyházszervezetet hozna létre. A közép-newyorkiak azonban már most tökéletes Babilonok, teljes náluk a zűrzavar. Ha e gyülekezetek meg nem szervezkednek, hogy rendet teremtsenek, és rendet tartsanak, semmi reményük sincs a jövőre – elkerülhetetlenül darabokra fognak szakadozni. Előző tanítások bátorították a megoszlás elemeit. Oly lelkületet tápláltak, mely figyel és vádol, ahelyett, hogy építene. Ha Isten szolgái közös álláspontra helyezkednének, és szilárdan ragaszkodnának az álláspontokhoz, Isten munkájában összetartó erők jönnének létre. Forgáccsá zúznák az elkülönítő sorompókat. A szívek egybeolvadnának és egyesülnének, akár a vízcseppek. Akkor hatalom és erő járulna a szombattartók soraihoz, messze túlszárnyalva mindent, aminek eddig tanúi voltunk. Isten szolgáinak szívét elszomorítja, ha gyülekezetről gyülekezetre utazva szemben találják magukat más szolgálattevő igehirdető testvéreik ellenkező befolyásával. Egyesek készen állnak szembeszegülni minden haladó lépéssel, melyet Isten népe tett. A bátran kiállók szívét elszomorítják, és kétségbe ejtik munkatársaik egységének a hiánya. Komoly időket élünk. Sátán és gonosz angyalai hatalmas erővel tevékenykednek, és a világ az ő oldalukon van, őket segíti. Hitvalló szombattartók, noha állítják, hogy hisznek a komoly, fontos igazságban, a sötétség összefogó erőivel egyesítik erejüket, hogy kisiklassák és lerombolják, amit Isten építeni akar. Tevékenységüket úgy jegyzik fel, mint akik visszatartják Isten népe közt a lelki megújulás haladását. A szervezet tárgyát körülvevő izgatás felszínre hozta a jelen igazságot hirdető lelkészek erkölcsi bátorságának nagy hiányát. Néhányan, akik hittek a szervezés helyességében, nem álltak ki bátran, nem kardoskodtak mellette. Néhánynak tudtára adták, hogy helyeslik, de Isten többet vár el tőlük. Nincs megelégedve gyáva hallgatásukkal és tétlenségükkel. Féltek a kárhoztatástól s ellenzéstől. Nyitva tartották fülüket, hogy kipuhatolják a testvérek nézeteit, mielőtt férfi módra kiálltak volna amellett, amit helyesnek tartottak. A testvérek kedvelt lelkészeik hangjára vártak, s mivel nem hallottak tőlük szervezést pártoló szót, arra a következtetésre jutottak, hogy a szervezés helytelen. Így némely lelkész tekintélye a gyülekezet szervezete ellen hatott, annak ellenére, hogy helyeslik azt. Attól féltek, hogy elvesztik népszerűségüket. Holott valakiknek ki kell állni, felelősséget

118/308 oldal


vállalni, kockáztatni tekintélyét. Mivel a kiálló hozzáedződött a bírálathoz és kárhoztatáshoz, hagyják, hogy ő tartsa a hátát. Munkatársai, akiknek mellette kellene állniuk, viselniük a teher rájuk eső részét, figyelik, hogyan sikerül neki a magányosan vívott csata. Isten azonban megjegyzi szorult helyzetét, kínjait, könnyeit, kedve szegését és oly erős kétségbeesését, melyek gondolkodását csaknem az elviselhetőség határáig szorítják. Mikor készen áll összerogyni, Isten fölemeli, rámutat a megfáradtak pihenőjére, a hűek jutalmára, s ő újra a súlyos teher alá igazítja vállát. Láttam, hogy mindenki a szerint kap jutalmat, amint kötelességét végzi. Aki kihúzza magát a felelősség alól, azt végül veszteség éri. Akkor kell az igehirdetőknek összetartaniuk, amikor súlyos a küzdelem.

58. Kötelességünk a szegények iránt Többször kérdeznek, mi a kötelességünk a harmadik angyal üzenetét elfogadó szegények iránt. Mi is régóta szerettük volna tudni, hogyan bánjunk a szombatot elfogadó szegény családokkal. 1861. augusztus 3-án, Roosevelten, az Úr tudomásomra hozott néhány dolgot a szegények felől. Isten nem várja el testvéreinktől, hogy az üzenetet elfogadó összes szegény családról gondoskodjanak. Ha ezt tennék, lelkészeink nem hatolhatnának be új területekre, mert kiürülne a kincstár. Sokan azért szegények, mert nincs bennük szorgalom, nem tudják beosztani jövedelmüket, nem tudják helyesen használni javaikat. Ha segítenénk őket, csak ártanánk nekik. Van, aki mindig is szegény marad. Ha a legjobb lehetőségek nyílnának előttük, az sem segítene rajtuk. Képtelenek számot vetni kiadásaikkal, s mindent elköltenének, ami kezük ügyébe kerül, akár sok, akár kevés. Némelyek mit sem tudnak az igénytelenségről és takarékosságról, hogy el ne adósodjanak, s félretegyenek a szűkös időkre. Ha a gyülekezet segítségükre sietne, ahelyett, hogy erejükre hagyná őket, csak ártana nekik, mert a gyülekezettől várnák a segítséget. Ha gondoskodunk róluk, igényesek és pazarlók lesznek. Ha nem kapnak segítséget rendszeresen, Sátán megkísérti őket, irigyek és testvéreik lelkiismerete lesznek, attól tartva, hogy a testvérek elmulasztanak mindent megtenni értük. Holott a hibát ők követik el. Hagyják áltatni magukat. Nem ők az Úr szegényei. Isten igéjének szegények segítéséről szóló utasításai sem ilyenekre vonatkoznak, hanem a szerencsétlenekre és lesújtottakra. Isten gondviselése megpróbáltatást bocsát némelyekre, hogy megvizsgáljon és kipróbáljon másokat. Az özvegyek és betegek azért vannak a gyülekezetben, hogy áldásnak bizonyuljanak. Azoknak az eszközöknek egyike ők, amiket Isten választ Krisztus hitvalló követői igaz jellemének alakítására, s hogy tettekre serkentse bennük szánakozó Üdvözítőnk becsese jellemvonásait. Sokan, akik alig tudják megkeresni betevő falatjukat, elhatározzák, hogy megnősülnek, és családot alapítanak, holott tudják, hogy nincs mivel eltartani őket. Ami még ennél is rosszabb, nem osztják be jövedelmüket. Családjukban minden tettük követi a laza, hanyag szokásokat. Vajmi kevés az önuralmuk. Szenvedélyesek, türelmetlenek, ingerlékenyek. Mikor elfogadják az igazságot, azt gondolják, hogy joggal várhatják gazdagabb testvéreik segítségét. S ha várakozásukban csalódnak, panaszkodnak a gyülekezetre, s vádolják, hogy nem hitük szerint élnek. Kinek kell megszenvednie ezt a helyzetet? Ki kell talán szipolyoznunk Isten ügyét, s kimerítenünk a különböző területek kincstárát, hogy ezekről a nagy, szegény családokról gondoskodhassunk? Semmi esetre sem. A szülőknek kell megszenvedniük a dolgot. Legtöbbször nem sínylődnek jobban, mint mielőtt elfogadták volna a szombatot. Gonoszság bujkál a szegények némelyike körül, amely egészen bizonyosan vesztüket fogja okozni, ha le nem győzik. Durva faragatlan szokásaikkal fogadták el az igazságot, és időbe kerül, míg rájönnek durvaságukra, és hogy ez nem felel meg Krisztus jellemének. Kevélynek tartják azokat, akiknek élete rendezett, modora kifinomult. Olykor hallani tőlük: „az igazság mindnyájunkat egyenlő szintre hoz le.” Ámde óriásit téved, aki azt gondolja, hogy az igazság lezülleszt. Ellenkezőleg. Az igazság felemel, kifinomítja ízlésünket, megszenteli gondolatainkat, s ha életünkben megvalósítjuk, fokozatosan előkészít bennünket a mennyei angyalok társaságra Isten városában. Az igazság célja az, hogy valamennyiünket magas színvonalra emeljen.

119/308 oldal


A tehetősebbeknek mindig nemes, nagylelkű szerepet kell vállalniuk, mikor szegényebb testvéreikről van szó. Azon kívül jótanáccsal kell ellátniuk őket, és aztán hagyniuk, hogy átverekedjék magukat az élet csatáin. Azt azonban világosan megérttették velem, hogy a legkomolyabb kötelesség nyugszik a gyülekezeten. Lelkiismeretesen gondoskodjanak az elhagyott özvegyekről, árvákról és betegekről.

59. A példaadás ereje Titusz 2:13-14-ben ezt olvassuk: „Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenését. Aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” Ezt a nagy munkát csak azokért végzik el, akik meg akarnak tisztulni, választottak akarnak lenni, és buzgók a jótettekben. Hányan visszariadnak a tisztulás folyamatától! Nem hajlandók az igazság szerint élni, nem hajlandók különcöknek látszani a világ szemében. A világgal való keveredés, ez pusztítja el lelkiségünket, tisztaságunkat és buzgalmukat. Sátán szüntelen gyakorolja hatalmát, hogy tompítsa Isten népe lelkiismeretének érzékenységét a rossz iránt, s megsemmisítse a köztük és a világ között levő megkülönböztető jelet. Gyakran kapok érdeklődő leveleket a ruházkodásról. Némelyek félreértették, amit írtam. Pontosan ez a csoport nagyon lassú, és rájuk hat utoljára, ők kullognak hátul a tökéletesedésben, akiket a világ divatjai követőiként mutattak be nekem. Másik csoport – a rossz ízlésűek és a rendetlenek – kihasználták, amit írtam, és az ellenkező végletbe estek. Mentesnek tartják magukat a hiúságtól, és mint kevélyekre tekintenek a takarosan és rendesen öltözőkre. Némelyek külön erénynek tartják a hóbortos és rendetlen ruházkodást. Ez az eljárásuk elpusztítja a hitetlenekre gyakorolt hatásukat. Akik javára kellene élniük – undorodva fordulnak el tőlük. A látomások egyfelől megrótták a hiúságot és a világ divatjainak követését, másrészt megrótták azokat is, akik elhanyagolják megjelenésüket, piszkosak és szennyes ruhában járnak. Külön felhívták figyelmemet, hogy a jelen igazság vallóinak különös gondot kell fordítaniuk úgy jelenni meg szombatonként Isten előtt, hogy nyilvánvalóvá tegyék a teremtő iránti tiszteletüket, aki megszentelte e napot, és különleges tisztességet ruházott rá. A szombat tisztelői legyenek tiszták, ruházkodjanak takarosan és rendesen, mert féltőn szerető Isten előtt jelennek meg, akit sért a piszok és rendetlenség, s aki megjegyez minden tiszteletlenséget. Néhányan azt gondolják, hogy helytelen mást tenni fejükre, mint szalmakalapot. Ezek végletekbe esnek. Nem nevezhetjük hiúságnak a rendes, egyszerű szalma- vagy selyemkalapot. Hitünk, ha éljük, oly egyszerű ruházkodásra és oly buzgó jótettekre vezet, ami különleges népnek jelöl meg minket. De mikor hátat fordítunk a rendes, takaros ruházkodásnak, gyakorlatilag elhagyjuk az igazságot, mert az igazság soha le nem zülleszt, ha nem csak felemel. A hitetlenek züllötteknek tekintik a szombattartókat. Mikor elhanyagolják ruházatukat, mikor durva, közönséges a modoruk, a hitetlenek csak meggyőződnek e következtetésükben. Akik az utolsó napok veszedelmei között vallják kereszténynek magukat, és nem követik az alázatos, önmegtagadó mintát, azok csatlakoznak az ellenség soraihoz. Az ellenség a maga alattvalóinak tekinti őket, és olyan fontos szerepet töltenek be terveiben, mint többi alattvalói. Mert élő a nevük, mégis halottak. Ha nem lettek volna hitvalló keresztények, nem követték volna őket. A megszenteletlen hitvallók nincsenek tisztában hatásuk súlyával. Sokkal nehezebbé teszik a csatát azoknak, akik Isten választott népe igyekeznek lenni. Pál írja Titusz 2:15-ben a krisztusváró népnek: „Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal. Senki téged meg ne vessen.” Mikor a hiúság és a világ divatjainak követése ellen teszünk bizonyságot, kifogásokkal és önigazulással találjuk szemben magunkat. Egyesek másokra hivatkoznak. Ez és ez a testvérnő abroncs szoknyát visel. Ha helytelen, hogy én viselem, helytelen az is, ha ő hordja. A gyermekek más szombattartó szülők gyermekeikre hivatkoznak. A testvér a gyülekezet gondnoka. Lányaik krinolint hordanak. Miért nagyobb bűn, ha én hordom, mintha ők? Akik példaadásukkal érvekkel

120/ 308 oldal


látják el a megszenteletlen életű hitvallókat azok ellen, akik választottak szeretnének lenni, botlás kövét helyezik a gyöngék elé. Példaadásukkal Istennel kell elszámolniuk. Gyakran megkérdeznek: „Mi a véleményed az abroncsos szoknyáról?” Azt felelem, hogy átadtam nektek az üzenetet, amit kaptam. Megmutatták nekem, hogy az abroncsok szégyenteljesek, s a legkevésbé se adjunk helyet az ilyen nevetségességig vitt divatnak. Gyakran meglepetten hallom, hogy White testvérnő szerint nem helytelen kis abroncsokat viselnünk. Én ezt soha ki nem ejtettem a számon. Azok után, amit a krinolinokról láttam, semmi rá nem venne, hogy bárkit a legkevésbé is viselésükre buzdítsak. A vastag vattázás és az abroncsok ugyanolyan feleslegesek. Aki formált minket, nem tervezte, hogy szoknya abroncsok vagy hasonló dolgok torzítsanak el minket. Isten népét azonban már oly régen a világ kitalálásai és divatjai vezetik, hogy nem hajlandóak elszakadni, függetlenné válni tőlük. Mikor a Szentírást tanulmányozom, megriadok Istennek ez utolsó időben élő Izráele miatt. Serkenti őket, hogy meneküljenek a bálványimádóktól. Attól félek, hogy alszanak, s annyira hasonlók a világhoz, hogy nehéz lenne különbséget tenni, ha valaki Istent szolgálja, és ha nem. Krisztus és népe között nő a szakadék, a világ és közöttük pedig csökken. Krisztus hitvalló népe és a világ között csaknem eltűntek a megkülönböztetés jelei. Akárcsak az ősi Izráel, követik a körülöttük élő nemzetek fortéiméit. Aszerint a világosság szerint, melyet megmutattak nekem, az abroncsos szoknyák szemérmetlenek, fertelmek. Isten népe tévútra lép, ha a legkisebb mértékben is követi vagy eltűri a divatot. Akik Isten választott, különleges népének vallják magukat, el kell vetniük az abroncsokat. Viseletük legyen az abroncsokat viselők harsogó megrovása. Van, aki kényelem miatt hordja. Sokat utazom, s eleget láttam az abroncsok okozta kényelmetlenségekből. Akik egészségükre hivatkoznak, télen is abban járnak, amikor pedig veszélyesebbek, mint a vattázott szoknyák. Ha kocsikon és postakocsikon utaztunk, gyakran felkiáltottam: Szemérem, hol a pirulásod! Nagy csoportokat láttam kocsikba zsúfolódni, és hogy beférhessenek, fel kellett emelniük, s úgy fordítani az abroncsokat, ami szemérmetlen. Az abroncsok viselői tízszer annyit mutogattak alakjukból, mint akik nem viselnek abroncsot. Ha nem ez lenne a divat, lepisszegnék azokat, akik ily szemérmetlenül mutogatják magukat, de az illendőséget és a szemérmet fel kell áldozniuk a divat istenének. Mentse meg népét az Úr ettől a súlyos vétektől! Isten nem könyörül meg azokon, akik a divat szolgái akarnak lenni. De, ha fel is tételeznénk, hogy kissé kényelmesebb az abroncs viselése, ez nem bizonyítja, hogy helyes viselni őket. Csak változzon meg a divat, nem emlegetik többé a kényelmet. Isten gyermekeinek kötelessége feltenni a kérdést: Mennyiben váltam el a világtól? Inkább viseljünk el kényelmetlenséget és maradjunk a biztos úton. Milyen kereszteket visel Isten népe? Összevegyülnek a világgal, osztoznak lelkületében, s úgy öltöznek, beszélnek és tesznek, mint a világiak. Olvassátok el Timóteus 2:9-10. versét: „Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel. Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.” 1Péter 3:3-5 is erről ír. „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjüknek.” Nagy a példamutatás hatalma. A. testvérnő vakmerően kisméretű abroncsot vesz fel. B. testvérnő így szól: Ha neki nem bűn, nekem sem az, és kissé nagyobbat vesz magának. C. testvérnő utánozza A. és B. példáját, még nagyobbat vesz, mint az előbbi kettő, de mindhárom elégedett, hogy abroncsuk kicsi. Nehéz csata előtt állnak azok a szülők, akik meg szeretnék tanítani gyermekeiket a világ divatja követésének gonosz voltára. A gyermekek ezt vetik ellen: „De anyám, A., B., és C. testvérnő abroncsot hord. Ha nekem bűn. nekik is az.” Mit is mondhat a szülő? Járjanak gyermekeik előtt

121/ 308 oldal


helyes példával. Bár Krisztus hitvalló követőinek példája arra a gondolatra készteti a gyermekeket, hogy szüleik tilalmai túl óvatosak és szigorúak, Isten mégis meg fogja áldani lelkiismeretes igyekezetüket. Ha a szülők nem határozottak és szilárdak, a gyermekeket elsodorja az ár, mert Sátán és gonosz angyalai hatnak gondolataikra, s a meg nem szentelt hitvallók példája igen megnehezíti számukra a győzelmet. A hívő szülőknek mégis Istenbe vetett hittel, és buzgó imával kell előretörniük a kötelesség göröngyös útján. A kereszt útja előre, felfelé vezet. Mikor ezen az úton haladunk, keresve a felülről származó dolgokat, hagyjuk egyre messzebb magunk mögött a világ dolgait. Míg a világ s az érzéki hitvallók lefelé rohannak az ösvényen a halálba, a felfelé haladók feszítsék meg erejüket, nehogy a többiek magukkal sodorják őket. A világ gyermekeit a sötétség gyermekeinek nevezik. A világ istene megvakítja őket, s a sötétség fejedelmének lelkülete vezeti őket. Nem lelik örömüket a mennyei dolgokban. A világosság gyermekei a mennyeiekre rögzítik szeretetüket. Engednek a parancsnak: „Menjetek ki közülük, és szakadjatok el.” Ezt követi a feltételhez kötött ígéret: „Magamhoz fogadlak titeket.” Krisztus kezdettől fogva kiválasztotta népét a világból, és elvárta, hogy váljanak el tőlük, ne legyen közösségük a sötétség meddő cselekedeteivel. Ha szeretik Istent és megtartják parancsait, távol maradnak a világ barátságától és élvezeteitől. Hogyan egyeznék meg Krisztus Béliállal? Ezsdrás próféta, s a zsidó gyülekezet más hű szolgái elképedtek, mikor a fejedelmek azzal mentek hozzájuk: „Izráel népe, a papok és a léviták nem különítették el magukat e tartományok népeitől.” „Mindazok után pedig, amik ránk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkünkért, hiszen te, ami Istenünk, jobban kedvezél nekünk, sem mint bűneink miatt érdemeltük volna, s adád nekünk e maradékot. Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez utálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni ránk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen? Óh, Uram Izráel Istene! Igaz vagy te, mert meghagytál minket maradék gyanánt, mint e mai nap bizonyítja. ímé előtted vagyunk vétkünkben, és nem állhatunk meg előtted e miatt!” Ezsdrás 9:1,13-15. 2Krónika 36:14-16. „Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undoksága szerint, és megfertőztették az Úr házát, amelyet megszentelt Jeruzsálemben. És az Úr, az ő atyáiknak Istene, elküldte hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez az Ő népének és az ő lakóhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem volt segítség.” 3Mózes 18:26-27. „Tartsátok meg azért ti az én rendeléseimet és végzéseimet, és ez utálatosságok közül semmit meg ne cselekedjetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. (Mert mindezeket az utálatosságokat megcselekedték annak a földnek lakosai, amely előttetek van; és förtelmessé lőn az a föld.)” 5Mózes 32:16-22. „Idegen istenekkel ingerelték utálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek: újaknak, aki csak most támadtak, akiket nem rettegtek a ti atyáitok. A Kősziklát, aki szült téged, elfeledted; megfeledkeztél Istenről, aki nemzett téged. Látta ezt az Úr, és megutálta bosszúságában az ő fiait és leányait, és monda: Elrejtem orcámat előlük, hadd látom, mi lesz a végük? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, akiben nincs hűség! Azzal ingereltek ők, ami nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerelem őket, ami nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban fel haragomban, és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait.” Ez Isten ősi Izráelhez intézett figyelmeztetése. Nem Isten szeszélye miatt kellett oly soká vándorolniuk a pusztában. Isten egyenesen az ígéret földjére vezette volna őket, ha engedelmesek lettek volna, és szerették volna Isten vezetését. De mivel oly sokszor megbántották őt a pusztában, megesküdött, hogy nem teszik be lábukat nyugalmába, csak a kettő, aki teljes szívvel követte őt.

122/ 308 oldal


Isten elvárta népétől, hogy egyedül benne bízzék. Nem akarta, hogy azoktól kapjanak segítséget, akik nem szolgálják őt. Olvassátok el Ezsdrás 4:1-5-öt. „Mikor pedig meghallák Júda és Benjámin ellenségei, hogy akik a fogságból visszatértek, templomot építenek az Úrnak, Izráel Istenének; menének Zorobábelhez és a családfőkhöz, s mondának nekik: Hadd építsünk együtt veletek, mert miképpen ti, úgy mi is a ti Isteneteket keressük, s neki áldozunk Esárhaddon, Assíria királyának idejétől fogva, aki ide hozott fel minket! És monda néki Zorobábel és Jésua és Izráel családjainak többi fői: Nem veletek együtt kell nekünk házat építeni Istenünknek, hanem mi magunk fogunk építeni az Úrnak, Izráel Istenének, amiképpen megparancsolta nekünk a király, Czírus, Persia királya. És igyekezének e tartományok népe megkötni Júda népének kezét éselrémíteni azt az építéstől, és felbérelni ellene tanácsosokat, hogy semmivé tegyék szándékát Czírusnak, Persia királyának egész idejében, Dárius persa király uralkodásáig.” Ezsdrás 8:21-23. „Ekkor böjtöt hirdeték ott az Aháva folyóvíz mellett, hogy megaláznók magunkat a mi Istenünk előtt, hogy kérnénk tőle szerencsés utat magunknak, családjainknak, és minden marháinknak. Mert szégyelltem kérni a királytól sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk a királynak, mondván: A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, akik elhagyják őt. És böjtölénk és a mi Istenünkhöz könyörgénk annakokáért, és meghallgatott minket.” A próféta és a fejedelmek nem tekintették a föld népét az igaz Isten imádóinak, s bár a föld népe barátaiknak vallotta magát, és segíteni akart, mégsem mertek egyesülni velük semmiben, ami Isten imádásával összefügg. Mikor Jeruzsálembe vonultak, hogy templomot építsenek Istennek, visszaállítsák imádatát, nem kérték az útra a király védelmét, hanem böjttel és imával keresték az Úr segítségét. Hitték, hogy Isten megvédi és felvirágoztatja szolgáit, amikor neki akarnak szolgálni. Mindenek Alkotója, imádásának megalapításához, nem szorul ellenségei segítségére. Nem kéri a gonoszok áldozatát, s nem fogadja el azok adományát, akiknek más istenük van az Úr előtt. Gyakran halljuk a megjegyzést: „Nagyon zártkörűek vagytok.” Népünk minden áldozatra kész, hogy embereket mentsen meg, vagy vezessen az igazsághoz. Mégsem merünk egyesülni velük, nem merjük azt szeretni, amit ők szeretnek, mert akkor Isten ellenségei lennénk. Ha elolvassuk a következő szövegeket, látni fogjuk, hogyan tekintette Isten az ősi Izráelt: Zsoltár 135:4. „Mert kiválasztá magának az Úr Jákobot, Izráelt a saját örökségéül.” 5Mózes 14:2 „Mert szent népe vagy te az Úrnak, a te Istenednek, és az Úr választott téged, hogy légy néki tulajdon népe minden nép közül, amelyek a föld színén vannak.” 5Mózes 7:6-7. „Az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy népe légy néki, minden nép közül, e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; hisz minden népnél kevesebben vagytok.” 2Mózes 33:16. „Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e föld színén van.” Mily gyakran fellázadt az ősi Izráel, mily gyakran érték büntetések – ezrek haltak meg, mert nem engedelmeskedtek Isten parancsainak, aki kiválasztotta őket. Az utolsó időkben Isten Izráele szüntelen abban a veszélyben forog, hogy összevegyül e világgal, és elveszíti az összes jelét annak, hogy ők Isten választott népe. Olvassátok el újra Titusz 2:13-15-öt. Ez a szöveg az utolsó napokhoz vezet el minket, amikor Isten választott népet tisztít meg magának. Ne ingereljük őt, mint az ősi Izráel tette! Ne zúdítsuk haragját magunkra – ne szakadjunk el tőle, hogy összekeveredünk a világgal, és a körülöttünk élők utálatosságait kövessük. Az Úr elkülönítette magának a hűségeseket. Mind az Ó-, mind az Újszövetség világosan és határozottan megparancsolja az Istennek szentelést és a világtól elkülönülést. Válaszfal áll – melyet

123/ 308 oldal


maga az Úr alapozott meg – a világ dolgai, és azok közt a dolgok közt, amelyeket kiválasztott e világból, és magának szentelt meg. Isten népének különleges a hivatása és jelleme, különlegesek a kilátásaik, és ezek a különösségek különböztetik meg őket a többi embertől. Isten valamennyi földi gyermeke egyetlen testet alkot kezdettől az idők végéig. Egy a fő, ő irányítja és igazgatja a testet. Azok az utasítások, melyek az ősi Izráelnek szóltak, Isten népének szólnak ma is – különüljetek el a világtól. Az egyház mindenható feje nem változott meg. A keresztények mai élete nagyon hasonlít az ősi Izráel pogányság követéséhez. Kérlek, olvassátok el 1Korinthus 10. fejezetét, különösen a 6-15 szakaszt. „Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és fölkelének játszani. Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképpen esett rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért, aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek,sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást. Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, amit mondok.” 1János 3:1. „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg őt.” 1János 2:15-17. „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik e világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból. Ez a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” 2Péter 2:20. „Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek. Az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél.” Jakab 4:4. „Parázna férfiak és asszonyok nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.” Jakab 1:27. „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez, meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartatni magát e világtól.” Titus 2:12. „Arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelen világon” Róma 12:2 „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” János 17:14,15,17. „Én a te igéidet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Szenteld meg őket a te igazságoddal; a te igéd igazság.” Lukács 6:22-23. „Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek, mert íme a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképpen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.” János 15:16-19. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt ti nálatoknál.”

124/ 308 oldal


1János 4:4-5. „Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, mint aki e világban van. Azok e világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk.” 1János 2:5-6. „Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk: Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” 1Péter 2:9. „Ti pedig választott nemzetiség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ha Isten szavát olvassuk, igen világosan kitűnik, hogy népének különlegesnek, megkülönböztethetőnek kell lennie a körülöttük levő hitetlen világtól. Helyzetünk érdekfeszítő és félelmetes. Az utolsó időkben élünk, igen fontos tehát, hogy kövessük Krisztus példáját, úgy tegyünk, amint Ő cselekedett. „Ha valaki utánam, akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.” Nem szabad emberek véleményének és okosságának irányítani s vezetnie minket. Ez mindig távolra vezet a kereszttől. Bárcsak mindnyájan megértenénk, hogy csakis azért tudunk békében és biztonságban élni ellenségeink között, mert az Úr uralkodik. Meg kell elégednünk azzal, hogy szegények és megvetettek legyünk az emberek között, míg a harc véget nem ér, és ki nincs vívva a győzelem. Krisztus felhívja tagjait, hogy távozzanak közülük, váljanak el a világ barátságától és lelkületétől. Erejük és hatalmuk abban rejlik, hogy Isten kiválasztotta és elfogadta őket. Isten Fia mindenek örököse volt, és neki ígérték a világ országai fölötti uralkodást és dicsőséget. Mégis, mikor megjelent a világon, gazdagság és dicsőség nélkül jelent meg. A világ nem értette meg Atyjával való egységét. Isteni jellemének kiválósága, dicsősége rejtve volt előttük. Ezért „utált és az emberektől elhagyott volt”. „Azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől.” Ahogyan Krisztus a világon élt, követőinek is úgy kell viselkedniük. Isten fiai ők, Krisztus örököstársai – övék lesz az ország. A világ nem érti meg jellemüket és szent hivatásukat. Nem érti befogadásukat Isten családjába. A világ előtt nem nyilvánvaló az Atyával és Fiúval való egységük és közösségük. Noha látják alázatukat és gyalázatukat, nem tűnik ki, kicsodák, vagy kik lesznek később. Idegenek nekik. A világ nem ismeri őket, és nem értékeli indítékaikat, amelyek cselekvésre késztetik az Úrban hívőket. A világ megérik a pusztulásra. Isten csak rövid ideig viseli el a bűnösöket. Ki kell inniuk Isten haragjának tüzes borát, amelyet nem enyhít könyörülettel. Akik Isten örököseivé, s a halhatatlan örökségben Krisztus örököstársaivá kívánnak lenni, azok különlegesek lesznek. Igen, annyira különlegesek, hogy Isten rájuk helyezze pecsétjét, mint akik az övéi, teljesen az övéi. Azt hiszitek, hogy Isten elfogad, megtisztel és elismer olyan népet, amely annyira elvegyül a világgal, hogy csak a nevük más? Olvassátok el újra Titus 2:15-15-öt. Rövidesen kiderül, ki áll az Úr oldalán és ki nem szégyelli Jézust. Akikben nincs meg az erkölcsi bátorság, hogy lelkiismeretesen a hitetlenekkel ellentétes álláspontot foglalják el, és maguk mögött hagyják a világ divatjait, és nem követik Krisztus igénytelen, magát megtagadó életét, azok szégyellik őt és megvetik példáját.

60. Odaszentelődés Isten népe próbára és vizsgára kerül. A szombattartók körében gondos kutatásnak kell folyni. Akár az ősi Izráel, mily gyorsan fellázadunk ellene. Némelyek a világra néznek, követni kívánják divatjait, részt kívánnak venni élvezeteiben, épp úgy, mint Izráel gyermekei visszatekingettek Egyiptomra, vágyakoztak a kívánatos dolgokra, melyekben ott részük volt, és melyeket Isten jónak látott megvonni tőlük, hogy próbára tegye őket, s bebizonyítsa Isten iránti hűségüket. Az Úr látni

125/ 308 oldal


akarta, hogy népe többre becsüli-e az ő szolgálatát, és a csodákkal nyert szabadságot az Egyiptomban élvezett eszem-iszomnál – miközben zsarnok és bálványimádó népet szolgáltak. Jézus igaz követőinek áldozatot kell hozni. Isten megpróbálja őket; megvizsgálja hitük valódiságát. Megmutatta nekem, hogy Jézus igaz követői elvetik a majálisokat, mutatványokat, s más, szórakozást célzó gyülekezéseket. Hisz nem találják ott Jézust, sem olyan légkört, amely mennyei gondolkodásúvá tenné, és a kegyességben növelné őket. Ha engedelmeskedünk Isten szavának, kivezet és elválaszt minket az összes efféle helytől. Azok keresik, azok tartják csodálatra és élvezetre méltónak a világ dolgait, akik nem odaadón szeretik a keresztet, és nem imádják lélekben a megfeszített Jézust. Polyva van közöttünk, ezért vagyunk oly gyöngék. Néhányan folyton a világhoz hajlanak. Nézeteik és gondolataik sokkal jobban egyeznek a világ, mint Krisztus igénytelen követőinek lelkületével. A legtermészetesebb számukra azok társaságát kedvelni, kiknek lelkülete leginkább megegyezik az övékkel. Az ilyeneknek túl nagy a befolyása Isten népe körében. Közülük valók, nevük van közöttük, s kifogásul szolgálnak a hitetleneknek, és a gyülekezetben a gyöngéknek és a megszenteletleneknek. Ezek a felemás gondolkodásúak mindig tiltakoznak az egyéni hibákat ostorozó világos, félreérthetetlen bizonyságtétel ellen. Eme finomító, tisztító időkben ezek vagy teljesen megtérnek és megszentelődnek az igazság iránti engedelmesség által, vagy a világban maradnak, ahova tartoznak, és ott is kapják meg bérüket. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Krisztus minden követője az Úr dicsőségére terem gyümölcsöt. Életük bizonyítja, hogy Isten Lelke munkálja bennük a jótetteket, gyümölcsük pedig a megszentelődés. Életük magasztos és tiszta. Akik nem teremnek gyümölcsöt, nincs tapasztalatuk Isten dolgaiban. Nincsenek a szőlőtőkén. Olvassátok el János 15:4-5-öt. „Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki én bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Ha Jézus Krisztust akarjuk lélekben imádni, fel kell adnunk minden bálványt, és tökéletesen engedelmeskednünk az első négy parancsolatnak. Máté 22 37-38 „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.” Az első négy parancs nem engedi meg, hogy szeretetünk elkalandozzék Istentől. Semmit nem enged meg, ami megosztja, elforgácsolja legfelsőbb örömünket Istenben. Ami megosztja és elveszi lelkünktől Isten mindenek feletti szeretetét, bálvány alakját ölti magára. Érzéki szívünk ragaszkodna bálványainkhoz, magával igyekezne hozni azokat, mégsem haladhatunk előre, míg meg nem szabadulunk tőlük, mert elkülönítenek minket Istentől. Az egyház hatalmas feje kiválasztotta népét a világból, s elvárja tőlük, hogy távozzanak közülük. Terve, hogy parancsolatainak szelleme magához vonzza, a világ elemeitől pedig elválassza őket. Isten szeretete és parancsainak megtartása távol esnek a világ élvezeteinek és barátságának szeretetétől. Nincs közösség Krisztus és Béliál közt. Isten népe nyugodtan egyedül Krisztusra bízhatja magát, és félelem nélkül törhet előre az engedelmesség útján.

61. Bölcselkedés és hiú ámítás Tudtomra adták, hogy őrizkedjünk minden oldalon, s fáradhatatlanul álljunk ellene Sátán hízelgéseinek s csapdáinak. A világosság angyalának tetteti magát, ezreket csal meg, s vezet fogságba. Hallatlanul kihasználja az emberi ész tudományát. Ide lopódzik be észrevétlenül, akár a kígyó, s rontja meg Isten munkáját. Krisztus csodáit és tetteit az emberi ügyesség és hatalom eredményének tünteti fel. Ha nyíltan, arcátlanul támadná a kereszténységet, az a keresztényt kétségbeesetten és gyötrődve Megváltója lábához hozná; erős s hatalmas szabadítója megfutamítaná a vakmerő ellenséget. A világosság angyalának adja ki magát, és az értelemre hat, hogy elcsalogasson az egyetlen biztonságos és igaz ősvényről. A koponyatan, lélektan, bűvölés

126/ 308 oldal


tudományágai olyan utak, melyeken közvetlenül nemzedékünkhöz jön, és hatalommal működik. Ez jellemzi mesterkedését a próbaidő lezárta előtt. 2Thessalonika 2:8-12 „Akkor meg fog jelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével, akinek eljövetele a sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival. És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazság szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak. Hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” Sátán e tudományokon keresztül észrevétlenül beosont, ezrek gondolkozását mérgezi meg, hitetlenségre vezetve őket. Nagyon kedveli, hogy e tudományok széles körében terjednek. E tervet maga fektette le, hogy behatolhasson a gondolatokba, s úgy vezethesse őket, ahogy neki tetszik. Míg azt hiszik, hogy az egyik ember gondolatai oly csodásán hatnak a másikra, Sátán készen áll, behízelgi magát, jobbról is, balról is támad. Míg rajongói egekig dicsérik e tudományokat, a nagy és jó tettek miatt amelyeket, szerintük véghezvittek, magát Sátánt melengetik és dicsőítik, aki mindenféle feltűnő tettel, szemfényvesztő jellel és csodával, meg mindenféle gonosz csábítással lép közbe. Az angyal így szólt: „Figyeljétek hatását. A Krisztus és Sátán közötti vita még nem ért véget.” Sátánnak ezt a tudományokon át történő, belépését jól tervezte ő ördögi felsége. Végül ezrek gondolkodásában fogja elpusztítani a Krisztusba, mint felkentbe, Isten Fiába vetett igaz hitet. Felhívták figyelmemet Istennek Mózesen át megnyilvánuló hatalmára. Mikor az Úr a fáraóhoz küldte őt, Sátán tudta dolgát, és tettre készen várt. Nagyon jól tudta, hogy Isten választotta ki Mózest, hogy letörje a szolgaság igáját Izráel gyermekeiről, és hogy küldetése előre vetítette Krisztus első eljövetelének célját – megtörni Sátán emberiségen gyakorolt hatalmát s megszabadítani azokat, akiket ez a hatalom fogollyá tett. Sátán tudta, hogy amikor Krisztusnak meg kell jelennie, hatalmas tetteket és csodákat fog véghezvinni, bizonyítani a világ előtt, hogy az Atya küldte őt. Reszketett hát a hatalmáért. Tanácsot tartott angyalaival, mit tegyen, hogy elérje kettős szándékát.   1. Megsemmisíteni Istennek szolgája, Mózes által végzett tettei hatását, eszközein át való működéssel, és meghamisítani Isten terveit;   2. A bűvészeken át végzett tetteivel hasson, mely hatás éreztetni fogja magát korszakokon át, s elpusztítja sokak értelmében a hatalmas csodákba vetett igaz hitet, melyeket Krisztus fog véghezvinni, mikor e világra jön.   Tudta, hogy hatalma megsínyli, mert a nemzetek feletti hatalma Krisztus alá lesz vetve. Mózes Isten hatalma által tett csodákat a fáraó előtt, meggyőzni a fáraót, hogy a mindenható VAGYOK küldte őt, megparancsolni a fáraónak eressze szabadon Izráelt, hogy neki szolgáljanak. A fáraó hívatta a varázslókat, hogy végezzék bűvölésüket. A bűvészek sem egyedül a maguk tudományára támaszkodtak, hanem istenük, az ördög hatalmára, aki lángésszel vitte véghez ámító tetteit – Isten csodáinak utánzását. De itt is megmutatkozott Isten hatalmának felsőbbsége. Mert Sátán varázslóinak nem engedte meg az összes csodák utánzását, melyeket Isten Mózes által tett. A varázslók botja kígyóvá látszott válni. De Áron botja elnyelte azokat. Miután a varázslók megkísérelték előbűvölni a tetveket, képtelenek voltak erre, el kellett ismerniük Isten hatalmát a fáraó előtt, mondván: „Ez az Isten ujja.” Sátán a varázslókon át működött, hogy megkeményítse a zsarnok fáraó szívét Isten hatalmának megnyilvánulásai ellen. Meg akarta ingatni Mózes és Áron hitét küldetésük isteni eredetében, s akkor az ő eszközei, a varázslók győznének. Sátán nem akarta, hogy Izráel népe kiszabaduljon az egyiptomi szolgaságból, hogy Istent szolgálhassák. A varázslók nem tudták előbűvölni a tetvek csodáját, nem tudták többé lemásolni Mózest és Áront. Isten nem tűrte, hogy Sátán előre haladjon, s a varázslók magukat sem tudták megóvni a csapásoktól. „És az írástudók nem állhatnak Mózes előtt a fekélyek miatt; mert fekély volt az írástudókon s mind az Egyiptombelieken.”

127/ 308 oldal


Isten hatalma itt elvágta az utat, melyen át Sátán működött, s azokkal is éreztette hatalmát, akiken át a Sátán működött. Elég bizonyíték állt a fáraó rendelkezésére, hogy, ha akar, higgyen. Mózes Isten hatalma által cselekedett, viszont a varázslók nem pusztán a maguk, hanem istenük – az ördög – hatalmával, aki lángésszel végezte ámítását, Isten tetteinek hamisítását. Amint közeledünk az idő végéhez, Sátán csalásai sokkal könnyebben hatnak az ember értelmére. Rávesz félrevezetett halandókat, hogy általános elvek segítségével magyarázzák meg Jézus tetteit és csodáit. Sátán mindig is nagyravágyó volt, hogy hamisítsa Krisztus tetteit, és megalapozza a maga hatalmát és jogcímét. Többnyire nem nyíltan és tolakodóan teszi ezt. Sátán ravasz, és tudja, hogy leghatalmasabban úgy valósíthatja meg célját a szegény, elesett ember előtt, ha a világosság angyalának adja ki magát. Sátán szépséges alakjában jött Krisztushoz a pusztában – inkább királyhoz, mint bukott angyalhoz hasonlóan – szentírásszöveggel az ajkán. Szenvedő üdvözítőnk szentírásszöveggel állt ellene. Sátán kihasználta Krisztus gyöngült szenvedő állapotát, az emberi természet magára öltését. Olvassátok Máté 4:8-11 -et. „Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét. És monda neki: Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. Ekkor elhagyá őt az ördög. És ismét angyalok jövének hozzá, és szolgálának néki.” Sátán a legvonzóbb színekkel ecsetelte Krisztus előtt a világot. Célzott, hogy nem kell annyit szenvednie, ha el akarja nyerni a föld országait. Sátán lemondana összes jogáról. Krisztusnak nem kellene mást tennie, csak imádni őt. Sátán elégedetlensége a mennyben kezdődött, mert nem lehetett a legelső, a legfőbb parancsnok, Istennel egyenlő, Jézusnak felettese. Fellázadt, elvesztette tisztjét. Kiűzték a mennyből azokkal, akik egyetértettek vele. A pusztában azt remélte, hogy a legyöngült, szenvedő Krisztus fölé kerekedhet, és elnyeri tőle a hódolatot, amelyet nem tudott elnyerni a mennyben. Jézus azonban legyöngülten s kimerültén sem hódolt be Sátán kísértéseinek, pillanatra sem. Hanem kimutatta fensőbbségét, és tekintélyével élt, mikor távozásra szólította Sátánt; Sátánnak távoznia kellett. Ezek után arra összpontosította figyelmét, hogy mint érhetné el célját, és kapja meg az emberektől a hódolatot, melyet megtagadtak tőle a mennyben, és Jézus a földön is megtagadott tőle. Ha sikerült volna kísértésbe hozni Krisztust, a megváltás terve romba dőlt volna; sikerült volna kilátástalan nyomort hozni az emberiségre. De amit nem tudott elérni Krisztussal, elérte, mikor az emberre támadt. Ha Sátán annyira el tudja ködösíteni, és félrevezetni a halandó értelmét, hogy azt képzeljék, hogy nagy és nemes tettek végzéséhez szükséges erővel születtek, akkor többé nem támaszkodnak Istenre, hogy megtegye értük, amire véleményük szerint maguk is képesek. Akkor nem ismerik el a felső hatalmat. Nem dicsőítik többé Istent, amit pedig elvár, és ami megilleti, ha mindenható és kiválóan fenséges. Sátán ezzel eléri célját és diadalt ül, mert a bukott ember önhitten magát magasztalja, mint ő magasztalta magát a mennyben, amiért ki is űzték. Tudja, hogy ha az embernek fejébe száll a dicsőség, romlása olyan elkerülhetetlen, mint az övé volt. A pusztában Sátán nem tudta kísértésbe ejteni Krisztust. A megváltás terve megvalósul. Krisztus megfizette a roppant árat az ember megváltásáért. Sátán most igyekszik lerontani a keresztény reménység alapját; oly utakra terelni az ember értelmét, hogy ne váljon javukra a nagy áldozat, s meg se mentse őket. Mindenféle gonosz csábítással arra venné rá a bukott embert, hogy azt képzelje, hogy nagyon jól meglesz az elfedezés nélkül is, nem kell függnie a megfeszített és feltámadt Üdvözítőtől; hogy saját érdemei jogosulttá teszik őt Isten kegyére. Majd aláássa az ember Bibliába vetett bizalmát. Jól tudja, hogy ha ez sikerül, és el tudja pusztítani a Bibliába vetett hitet, ami leleplezi, és megbélyegzi őt, akkor semmitől sem kell tartania. Belopja az emberek gondolkodásába a tévhitet, hogy személyes ördög nem létezik, és akik ezt elhiszik, nem törekednek ellenállni, és küzdeni az ellen, ami, szerintük nincs is. így a szegény, vak halandók végül is elfogadják a vezér igét: „Ami van, jól van.” Nem ismernek el szabályokat útjuk megítélésére.

128/ 308 oldal


Sátán sokakat arra a hitre vezet, hogy Isten imádása hasztalan és külsőség csupán. Jól tudja, mennyire elengedhetetlen az elmélyedés és ima, Krisztus követői ébrentartásához, s hogy így ellenállhassanak ravaszságának és ámításának. Ezzel a csapdával eltereli a figyelmet a fontos lelki gyakorlatokról, hogy az ember ne támaszkodjék segítség végett a hatalmas Istenre, s ne nyerjen erőt tőle a gonosz támadásainak visszaverésére. Felhívták figyelmemet Isten ősi népének buzgó, hathatós imáira. „Illés hozzánk hasonló (gyarló) ember volt. Buzgón könyörgött.” Dániel naponta háromszor imádkozott Istenhez. A buzgó könyörgés kihozza Sátánt a sodrából, mert tudja, hogy csatát veszít. Dánielt jobban kedvelték, mint a fejedelmeket és kormányzókat, mert kitűnő lelkület lakott benne. A bukott angyalok vádoló serege irigységre és rosszakaratra bujtotta fel a kormányzókat és fejedelmeket. Gondosan szemmel tartották, hogy ürügyet találjanak ellene, amit jelenthetnének a királynak, de semmit sem találtak. Ekkor Sátán és eszközei Dániel Isten iránti hűségét igyekeztek pusztulása okává tenni. Gonosz angyalok tervet eszeltek ki, melyet eszközei készségesen nyélbe is ütöttek. A király mit sem tudott Dániel elleni szándékuk gonoszságáról. Dániel ismerte a király rendeletét, mégis leborult Isten elé a Jeruzsálem felé nyíló ablaknál. Oly fontosnak tartja az Isten előtti könyörgést, hogy inkább feláldozza életét, mintsem lemondjon róla. Amiért Istenhez imádkozott, oroszlánok barlangjába vetették. A gonosz angyalok eddig elérték céljukat. Dániel azonban tovább imádkozik az oroszlánok barlangjában. Elfeledte-e Isten Dánielt a veremben? Eltűrte-e, hogy az oroszlánok felfalják? Dehogy tűrte! Jézus – a menny hatalmas parancsnoka – elküldte angyalát, bezárta az éhes oroszlánok száját, nehogy bántsák Isten imádkozó emberét, így teljes volt a béke az ijesztő barlangban. A király tanúja volt Dániel megmentésének, kihozatta, és tisztséggel halmozta el. Sátán és angyalai vereséget szenvedtek, és dühöngtek. A felhasznált eszközöket azon a borzasztó módon ítélték pusztulásra, mint amelyet Dániel halálára terveztek. A hitből fakadó ima a keresztény nagy erőssége, s egész bizonyosan győz Sátán ellen. Ezért sugallja az ördög, hogy semmi szükségünk az imára. Irtózik szószólónk, Jézus nevétől, s amikor hozzá fordulunk segítségért, Sátán serege megriad. Ha elhanyagoljuk a könyörgést, Sátán malmára hajtjuk a vizet, mert könnyebben elhisszük hazug csodáit. Amit nem sikerült elérnie Krisztus megkísérlésével, sikerül neki, mikor az ember elé viszi ravasz kísértéseit. Néha szépséges fiatal személy vagy gyönyörű árnyék alakjában közeledik. Gyógyít, s a félrevezetett halandók az emberiség jótevőjeként imádják. A koponyaalaktant (frenológiát) és bűvölést (mesmerizmust) nagy becsben tartják. Hasznosak ezek a maguk helyén, de Sátán kisajátítja, és leghatalmasabb eszközeiként használja az emberek félrevezetésére s elpusztítására. Furfangjait s ámításait mennyből származóként fogadják, és ezrekben pusztítják el a hitet Sátán leleplezőjében, a Bibliában. Itt éri el Sátán az imádatot, ami ördögi fensége szája íze szerinti. Ezrek beszélnek vele, ezrek nyerik utasításaikat ettől az ördögistentől, s ezrek követik tanításait. A világ sohasem volt annyira romlott, noha azt mondják, hogy igen sokat javít rajta a lélektan és bűvölés. Sátán ezeket használja az erény pusztítására, s a spiritizmus alapjainak lerakására. Kolossé 2:8-ra irányították figyelmemet, ami különösen vonatkozik a jelenkori, a testtől független lélek mellett kardoskodó tanításra: „Meglássátok hogy senki ne legyen, aki benneteket félrevezet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, és nem Krisztus szerint való.” Tudomásomra adták, hogy ezreket tettek tönkre, kergettek hitetlenségbe a koponyatan és az állati delejesség bölcseletével. Ha a gondolkodás ebbe a vágányba siklik, csaknem bizonyosan elveszti egyensúlyát, és ördögi lélek irányítása alá kerül. Hamis tanítás tölti be a szegény halandók gondolkodását. Azt képzelik, hogy bennük van nagy tettek elvégzésére képesítő hatalom, ezért nem tartják szükségesnek a mennyei erőt. Elveik és hitük emberi hagyományokon és a világ elemein alapul, nem pedig Krisztuson. Erre a világnézetre nem Jézus tanította őket. Tanításaiban nincs semmi efféle. Nem magukra, nem a bennük rejlő hatalomra irányította a szegény halandók gondolatait. Mindig Istenre, a mindenség teremtőjére terelte figyelmüket, mint erejük és bölcsességük forrására.   Különleges figyelmeztetés szól hozzánk a 18. versben: „Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét

129/ 308 oldal


találván az alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyanokat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével” (érzékies gondolkodásával). A lélektől független test bölcseletének, a spiritizmus-féleségek tanítói nyájas, elbűvölő modorral jönnek, hogy félrevezessenek titeket. Ha hallgattok meséikre, az igazságos tettek ellensége elámít, és elkerülhetetlenül elvesztitek jutalmatokat. Ha egyszer a főcsaló kápráztató befolyása legyőz, és a méreg bennetek lesz, a halálos hatás beszennyezi és kiöli Krisztusba, mint Isten Fiába vetett hiteteket. Nem támaszkodtok többé nevének érdemére. Akiket ez a tanítás félrevezet, azokat Sátán ámításai kiforgatják örökségükből. Tulajdon érdemeikre támaszkodnak, alázatoskodnak, sőt, készek áldozatokat is hozni. Lealacsonyítják magukat, és átadják gondolkodásukat a legnagyobb ostobaságban hívésnek, elfogadják a legképtelenebb elgondolásokat azoktól, akiket megholt barátaiknak tartanak. Sátán annyira megvakítja őket, annyira megrontja ítélőképességüket, hogy észre sem veszik a gonoszt. Követik az utasításokat, amelyek állítólag megholt barátoktól jönnek, akik most angyalok egy magasabb életformában. Sátán kiválasztotta a legbiztosabb, leglenyűgözőbb csalást, amely megragadni hivatott, azok képzeletét, akiknek elhunyt szeretteik vannak. Gonosz angyalok öltik magukra a holt rokonok alakját, hivatkoznak életük eseményeire, és utánozzák meghalt szeretteik tetteit. így vezetik a holtak rokonait arra a hitre, hogy meghalt kedveseik körülöttük lebegő és velük érintkező angyalok lettek. Ezeket azután bizonyos fokig bálványozzák, és nagyobb súlyt fektetnek arra, amit ezek mondanak, mint Isten szavára. A meghalt barátoknak tartott gonosz angyalok azután vagy teljesen elvetik – üres meseként – Isten szavát, vagy ha az illik legjobban tervükbe, kiválasztják a Krisztusra és a mennybe vezető útra vonatkozó életbevágó részeket, és Isten szavának világos megállapításait, majd megváltoztatják, hogy megfeleljen romlott természetüknek, és tönkretegye az embereket. Aki kellően figyelembe veszi Isten szavát, ha akar, meggyőződhet e lélekpusztító csalás természetéről. Isten igéje félreérthetetlenül kijelenti, hogy „a halottak nem tudnak semmit.” Prédikátor 9:6-7. „Az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé; mivelhogy emlékezetük elfelejtetett. Mind szeretetük, mind gyűlöletük, mind gerjedezésük immár elveszett; és többé semmi részük nincs semmi dologban, amely a nap alatt történik.” Félrevezetett halandók gonosz angyalokat imádnak, meghalt barátaik lelkének tartva őket. Isten igéje félreérthetetlenül kijelenti, hogy a halottaknak soha többé nem lesz részük abban, ami a nap alatt történik. A spiritiszták viszont azt állítják, hogy a halottak mindent tudnak arról, ami a nap alatt végbemegy; érintkeznek földön élő barátaikkal, értékes értesüléseket közölnek, s csodákat tesznek. Zsoltár 115:17. „Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, akik alászállnak a csöndességbe.” Sátán a világosság angyalaként jelenik meg, és mindenféle hamis csoda kíséretében működik. Aki fel tudta vinni Isten Fiát – mikor kevéssel volt kisebb az angyaloknál – és letenni a templom tetejére, és az igen magas hegycsúcsra, hogy megmutassa neki a föld országait, az gyakorolni tudja hatalmát az emberi családon, akik sokkal kevésbé erősek és bölcsek, mint Isten Fia volt, még mikor emberi természetet öltött is magára. A mai elfajult korban Sátán uralkodik azokon, akik eltávolodnak az igazságtól, s az ő területére merészkednek. Ezeken azután riasztó módon gyakorolja hatalmát. Felhívták figyelmemet a következő szavakra: „Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tiszteletében, amelyeket nem látott, olyanokat tudakozódván, ok nélkül felfuvalkodván testies értelmében.” Kolossé 2:18. Láttam, hogy egyesek kíváncsiságból ördögökkel játszanak Nem hisznek igazán a spiritizmusban, s rémülten riadnának vissza a gondolattól, hogy ők médiumok. Mégis elkalandoznak, s oly helyzetbe hozzák magukat, ahol Sátán gyakorolhatja rajtuk a hatalmát. Nem szándékoznak mélyen merülni ebbe, de nem tudják, mit tesznek. Az ördög területére merészkednek, és kísértik, hogy uralja őket. A nagyhatalmú pusztító jogos áldozatainak tekinti őket, és gyakorolja rajtuk hatalmát, mégpedig akaratuk ellenére. Mikor uralkodni akarnak magukon, nem tudnak. Átengedték

130/ 308 oldal


értelmüket a Sátánnak, s az nem mond le igényeiről, hanem fogságban tartja őket. Semmi hatalom meg nem szabadítja őket a csapdából, csakis Isten hatalma, válaszul hű követői buzgó imájára. Egyedüli biztonságunk most az, ha rejtett kincsként keressük az igazságot, amint Isten igéje kinyilatkoztatja. A szombat, az ember állapota és Jézus bizonyságtétele nagy s fontos igazságok, melyeket meg kell értenünk. E viszontagságos időben horgonynak bizonyulnak Isten népe számára. Az emberiség nagy része azonban megveti Isten szavát, és meséket kedvel. 2Thessalonika 2:10-11. „Mivel nem fogadták be az igazság szeretetét üdvösségükre, azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét hogy higgyenek a hazugságnak.” A legbujább és legromlottabb embereknek féktelenül hízelegnek ezek az elhunyt barátok szellemének tartott ördögi lelkek, és hivalkodón felfuvalkodnak testies gondolataikban. Kolossé 2:19. „És nem ragaszkodnak a Főhöz, akiből az egész test a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén, és egybe szerkesztvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel.” Hiú bölcselet. A fej irányítja a test tagjait. A spiritiszták félreállítják a fejet, és hiszik, hogy a test valamennyi tagjának függetlenül kell cselekednie, és hogy fej nélkül is rögzített törvények vezetik őket a fejlődésében a tökéletességig. János 15:1-2, 4-6. „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlőveszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.” Krisztus az erőnk forrása. Ő a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők. Táplálékot kell nyernünk az élő szőlőtőről. A szőlőtő erejétől és táplálásától megfosztva olyanok vagyunk, mint a fejetlen test tagjai, s pontosan oly helyzetben, melyben Sátán szeretne látni minket, hogy ő igazgasson, tetszése szerint, aki „mindenféle hamis csábítás segítségével működik azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem fogadták el az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek.” A spiritizmus hazugság. Az első nagy hazugságon alapul: „Bizony nem haltok meg.” Ezrek vetik el a fejet, s a következmény, hogy a tagok Jézus irányítása nélkül működnek, s más igazgatja a testet. Sátán kormányozza őket. Megmutatták nekem, hogy Sátán nem tudja ellenőrizni senki gondolatát, csak ha átengedik neki az ellenőrzést. Az igazságtól eltávolodók komoly veszedelemben forognak. Elvágják magukat Istentől, és angyalainak vigyázó gondoskodásától. Sátán, aki mindig is résen áll, hogy lelkeket pusztítson el, megkezdi csalásai bemutatását. A legnagyobb veszély fenyegeti ezeket az embereket. Ha felismerik a sötétség hatalmát, és ellene igyekeznek állni, ha ki akarnak szabadulni Sátán csapdáiból, nem lesz könnyű dolguk. Sátán területére merészkedtek, aki magának követeli őket. Nem fog habozni, teljes erejével dolgozik, segítségül hívja egész ördögi seregét, hogy akár egyetlen embert kicsavarjon Krisztus kezéből. Akik kísértik az ördögöt, hogy kísértse őket, kétségbeesett erőfeszítést kell tenniük, hogy kiszabaduljanak hatalmából. De amikor szabadulásukért a tettek mezejére lépnek, Isten angyalai, akiket megszomorítottak, megmentésükre sietnek. Sátán és angyalai nem akarják elveszteni áldozatukat. Ellenállnak – harcba szállnak a szent angyalokkal. A tusa késhegyig menő. De ha a tévedők továbbra is könyörögnek, és mély alázattal bevallják ballépéseiket, erejükkel kitűnő angyalok ragadják el a diadalt, és csikarják ki őket a gonosz angyalok hatalmából. Mikor felemelték a függönyt, s láttam e kor romlottságát, rosszullét környékezett, lelkem csaknem elalélt bennem. Láttam, hogy a föld lakosai betetőzik gonoszságuk kelyhét. Isten haragja felgerjed, s nem elégül ki, míg a bűnösök el nem pusztulnak a föld színéről. Sátán Krisztus személyes ellensége. Ő a kezdeményezője és vezetője minden lázadásnak mennyen és földön. Dühe egyre növekedik – nem is képzeljük, milyen hatalmas. Ha szemünk megnyílhatna, hogy lássuk a gonosz angyalok tevékenységét azok körül, akik nem állnak résen, és biztonságban érzik magukat, kevésbé nyugodtak lennénk. Minden pillanatban gonosz angyalok járnak nyomunkban. Senki se

131/ 308 oldal


csodálkozik, ha gonosz emberek Sátán sugallatait követik. De amíg gondolataink őrizetlenül csapongnak, mit sem tartva láthatatlan ügynökeitől, azok új területeket szállnak meg, s jeleket, csodákat tesznek előttünk. Készen állunk-e ellenük szegülni Isten szavával – mert ez az egyetlen hathatós fegyver. Egyesek abba a kísértésbe esnek, hogy Istentől származónak tartják e csodákat. Betegek gyógyulnak meg szemünk láttára. Csodák történnek előttünk. Készen állunk-e az előttünk levő próbákra, mikor Sátán hazug csodái leplezetlenebbé lépnek a színre? Sokakat csapdába fog ejteni, s fogságba hurcol. Ha eltérnek Isten világos rendeleteitől s parancsolataitól, ha hisznek a meséknek, sokan egyengetik maguk előtt az utat, hogy bevegyék e hamis csodákat. Most valamennyien törekedjünk felfegyverkezni a küzdelemre, melyben rövidesen részt kell vennünk. Az Isten szavába vetett hit, az ige imádkozó szívvel kutatása, és gyakorlatba átültetése lesz Sátán hatalma ellen a pajzsunk, és Krisztus, az ő vére áltat győzővé tesz minket. 

132/ 308 oldal


8. bizonyságtétel (1862) 62. Vallás a családban Az Úr feltárta előttem a magasztos és felelős álláspontot, amelyet Isten népének el kellene foglalnia. Ők a föld sója és a világ világossága; úgy kell hát járniuk, amint Krisztus járt. Nagy nyomorúságon kell átmenniük. A jelen a hadviselés és a próba ideje. Megváltónk mondja: „A győztesnek megadom, hogy velem üljön trónomon, amint én is győztem, s Atyámmal ülök trónján.” Nem mindenki nyeri el a jutalmat, aki Krisztus követőjének vallja magát, hanem aki győz, amint Jézus győzött. Tanulmányozzuk Krisztus életét, s tanuljuk meg belőle, mit jelent megvallanunk őt a világ előtt. Krisztus világ előtti megvallásához előbb bennünk kell éljen. Senki sem vallhatja meg igazán Krisztust, csak ha Krisztus gondolatai és lelkülete él benne. Ha az istenfélelem külsősége, az igazság igaznak tartása mindig Krisztus megvallása lenne, azt mondhatnánk, hogy széles az út, amely az életre visz, és sokan megtalálják azt. Értsük meg, mit jelent Krisztust megvallani, s mennyiben tagadjuk meg őt. Lehetséges ajkunkkal megvallanunk, tetteinkkel megtagadnunk őt. Ha a Lélek gyümölcsei láthatók életünkben, akkor Krisztust valljuk. Ha mindent elhagyunk Krisztusért, életünk alázatos, beszélgetésünk mennyei, viselkedésünk kifogástalan lesz. Ha bennünk él az igazság hatalmas, tisztító hatása, s Krisztus jelleme megtestesül életünkben, akkor megvalljuk őt. Ha az örök élet szavai vannak elhintve szívünkben, igazságosság és béke a gyümölcse. Megtagadhatjuk életünkkel Krisztust, ha megtűrjük magunkban a könnyű élet vagy a magunk szeretetét, ha bohóckodunk és tréfálkozunk, ha a világ megtisztelésére vágyunk. Megtagadhatjuk őt megjelenésünkkel, a világhoz alkalmazkodással, hivalkodó külsővel, költséges öltözékkel. Csak szakadatlan őrködéssel és kitartó, csaknem szüntelen imával tudjuk életünkben visszatükrözni Krisztus jellemét, és az igazság megszentelő hatását. Sokan türelmetlen, féktelen lelkületükkel elűzik családjukból Krisztust. Az ilyeneknek van mit legyőzniük e téren. Megmutatták nekem az emberei család legyöngült állapotát. Az ember minden nemzedékkel gyöngébb, és mindenfajta betegség senyveszt bennünket. A szegény halandók ezrei nyomorék, beteges testtel, feldúlt idegekkel, borongó értelemmel vonszolják gyászos életüket. Sátán hatalma egyre terjed az emberi családon. Ha az Úr nem jönne el hamar, s nem semmisítené meg Sátán hatalmát, a világ rövid időn belül lakatlanná válna. Láttam, hogy Sátán különösen Isten népén gyakorolja hatalmát. Sokakat megmutattak nekem, akik kétkedő, szorongó lelkületben élnek. A test betegségei kihatnak a gondolkodásra. Minden hájjal megkent és hatalmas ellenség követi minden lépésünket és veti latba erejét és hozzáértését, hogy letérítsen a helyes útról. Isten népe igen gyakran nem virraszt, így fogalmuk sincs félrevezetéseiről. Sátán olyan módszereket alkalmaz, melyek a legjobban álcázzák őt, és gyakran el is éri célját. Testvéreink szabadalmi jogokba és más vállalkozásokba ruházzák javaikat, és másokat is erre biztatnak, olyanokat, akik nem bírják az efféle ügyletek bizonytalanságát és gondját. Aggódó, túlfeszített gondolataik súlyosan kihatnak különben is beteges testükre. A csüggedés föléjük kerekedik, majd kétségbeeséssé növekedik. Elveszítik összes önbizalmukat, s azt gondolják, hogy Isten elhagyta őket. Nem merik hinni, hogy kegyelmes lesz hozzájuk. Isten nem hagyja eme szegény embereket Sátán kénye-kedvére. Megtalálják a kiutat a homályból, reszketeg hitüket, újra Isten ígéreteire rögzítik. Isten ki fogja szabadítani őket, gondterheltségüket és bánatukat békére és örömre fordítja. Hanem ezeknek – láttam– meg kell tanulniuk nyugtalanságukból, hogy hagyják békén a szabadalmi jogokat és hasonló vállalkozásokat. Még testvéreiknek se hagyják rábeszélni magukat az ilyen üzletekbe gabalyodásra, mert reményeik nem válnak valóra, és az ellenség csataterére kerülnek, fegyvertelenül a küzdésre. A javak, amelyeket Isten kincstárába, ügyének fejlesztésére kellett volna fordítaniuk, rosszabb, mintha elvesztek volna, mint hogy e korszerű újításokba ruházták be. Ha az igazság vallói közül bárki megengedhetőnek tartja, s képes belevágni a szabványjog és más találmányokba, ne a testvéreket, hanem a hitetleneket tegyék működésük

133/ 308 oldal


területévé. Adventista a neved, s hitvallásod ne vezesse félre testvéreidet, akik Istennek kívánják szentelni javaikat, hanem menj a világba, és hadd ruházzák be pénzüket, akik nem viselik szívükön Isten ügyének fejlesztését. Rámutattak előttem, hogy meg kell nyitnunk otthonunk és szívünk ajtaját az Úrnak. Ha lelkiismeretesen kezdünk tevékenykedni magunkért és családunkért, segítséget kapunk Istentől. Láttam, hogy szombatünneplés, reggeli s esti ima magukban nem bizonyítják, hogy keresztények vagyunk. Szigorúan betarthatjuk a külsőségeket, mégis hiányozhat belőlünk az igaz istenfélelem, Krisztus „önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson magának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” Aki Krisztus követőjének vallja magát, uralkodjék indulatain. Nem engedheti meg magának az ingerlékeny vagy türelmetlen beszédet. A férj és apa fékezze meg a szájából már-már kirobbanó türelmetlen szót. Ügyeljen szavainak hatására, nehogy szomorúságot és sorvadást hagyjanak maguk után. Különösen az asszonyokat érik betegségek és rosszullétek. A család boldogsága jórészt a feleségtől és anyától függ. Ha gyönge és ideges, ha hagyják, hogy agyondolgozza magát, gondolatai szomorúak lesznek, mivel azok a test fáradtságának nyomában járnak. Ilyenkor a feleség gyakorta a férj hideg tartózkodásába ütközik. Ha nem minden folyik gördülékenyen, ahogy a férj szeretné, a feleséget és anyát hibáztatja. Alig ismeri az anya gondjait és terheit, és nem mindig tudja, hogyan legyen megértő. Nem tudja, hogy a hatalmas ellenség romboló munkáját segíti elő. Neki kellene Istenbe vetett hittel zászlót emelnie Sátán ellen; de mintha vak lenne saját és felesége jóléte iránt. Közönyösen bánik vele. Nem döbben rá, hogy mit tesz. Saját boldogsága ellen cselekszik, és eltiporja családjának boldogságát is. Felesége szomorú és csüggedt lesz. A remény és jó kedély elköltözik tőlük. Az asszony gépiesen végzi napi feladatát, mert tudja, hogy annak meg kell lennie. Vidámságnak és bizakodásának a hiánya az egész családi körben érezhetővé válik. Számos ilyen szomorú család akad a szombattartók soraiban. Angyalok viszik a szégyenletes hírt a mennybe, és a jegyző angyalok mindezt felírják. A férj viselje szívén a családját. Különösen kímélje meg a feleségét, ha beteges. Sok betegséget ki tud rekeszteni a nyájas, vidám, bátorító szó. Hathatósabb gyógyszernek bizonyulnak, mint a legtöbb orvosság. Bizakodást ültetnek a szomorú, csüggedt feleség szívébe. A szerető tettekkel, buzdító szavakkal családba hozott boldogság és napsütés tízszeresen megfizeti a fáradtságot. A férj ne feledje, hogy a gyermeknevelés terhének oroszlánrésze az anyára hárul, hogy az anya nagyon hat a gyermekek gondolkodásának alakítására. E megfontolás keltse életre leggyöngédebb gondolatait, s könnyítsen gondoskodón felesége terhein. Buzdítsa, hogy támaszkodjék férje erős szeretetére, és irányítsa gondolatait a mennyre, mert ott az erő, a béke, és a megfáradtak végső pihenője. Nem szabad felhős homlokkal hazatérnie, hanem jelenlétével hozzon napsütést a családba. Buzdítsa a feleségét, hogy fölfelé tekintsen, és higgyen Istenben. Együtt igényelhetik Isten ígéreteit, és az ígéretek gazdag áldásait hozhatják a családba. A ridegség, panasz és harag kirekeszti Jézust a házból. Láttam, hogy Isten angyalai menekülnek onnét, ahol kíméletlen szavak, türelmetlenség és viszály uralkodik. Az Úr megmutatta nekem, hogy gyakran a feleség követ el súlyos hibákat. Nem igyekszik minden erejével megfékezni indulatait, s boldoggá tenni a családi kört. Gyakran idegeskedik, és feleslegesen nyafog. A férj sokszor fáradtan és gondterhelten ér haza munkájából, s vidám, bátorító szavak helyett felhős homlokot talál. Ő is csak ember, így lassan elhidegül feleségétől, nem szeret otthon időzni, útja elsötétül, és bizakodása elpusztul. Elveszti önbizalmát és méltóságát, holott Isten ezt várja el tőle. A férj a család feje, mint Krisztus a gyülekezet feje. Isten szemében visszataszító bármely eljárás, mellyel a feleség csökkenteni igyekezhet a férj tekintélyét, s arra igyekezik rávenni őt, hogy leszálljon tekintélyes, felelősállásából. A feleség kötelessége lemondani kívánságairól és akaratáról férje javára. Mindkettő legyen engedékeny, de Isten szava a férj ítélőképességét tartja elsőnek. Ez az elsőbbség nem von le a feleség méltóságából, ha engedékeny azzal, kit tanácsadójául

134/ 308 oldal


és védőjéül választott. A férjnek kell teljes szelídséggel, mégis határozottan fenntartani álláspontját a családban. Valaki megkérdezte: állandóan őrködnöm kell, szüntelenül fékeznem magamat? Megmutatták nekem, hogy nagy munka vár ránk szívünk kutatása terén, és féltékeny őrködéssel kell vigyáznunk magunkra. Fedezzük fel, hol követünk el hibát, és őrizkedjünk azon a ponton. Uralkodjunk tökéletesen indulatainkon. „Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testet is megzabolázni.” Az ösvényünkre ragyogó fény, a lelkiismeretünknek kedves igazság vagy elítéli és pusztítja lelkünket, vagy megszenteli, s átalakítja azt. Túl közel élünk a próbaidő végéhez, hogy felületes, külső lelki élettel megelégedjünk. A megtartásunkra eddig elégnek vélt kegyesség most nem fog fenntartani minket. Hitünknek növekednie kell. Viselkedésünkben és lelkületünkkel sokkal krisztusibbá kell válnunk, hogy elviseljük, és sikeresnek, hogy ellenálljunk Sátán kísértésének. Krisztus kegyelme elégséges minden követője számára. Sátán támadásai kivédésére kifejtett igyekezetünk legyen lelkiismeretes és kitartó. Az ördög latba veti erejét és szakértelmét, hogy letérítsen a helyes útról. Szemmel tartja kimenésünket és bejövetelünket, hogy alkalmat találjon megsebzésünkre és megsemmisítésünkre. Legsikeresebben a sötétben tevékenykedik, azokat sebezve meg, akik nem ismerik csapdáit. Ha megértenénk támadásának módszerét, nem kerekedne fölénk. Gyakran családunk tagjait használja eszközül, hogy elérje célját – belénk lője tüzes nyilait. Szeretteink meggondolatlanul szólhatnak vagy cselekedhetnek, és ez mélyen megsebezhet minket. Nem szándékosan teszik, de Sátán felfújja előttünk a szavakat és tetteket, így lőve nyilat belénk íjából. Nekigyürkőzünk, hogy ellenálljunk annak, aki szerintünk megsértett minket. így édesgetjük Sátán kísértéseit. Ahelyett, hogy Istenhez imádkoznának erőért, ellenállni Sátánnak, tűrjük, hogy azzal zavarja boldogságunkat, hogy kiálljunk azért, amit jogainknak nevezünk. Ezzel kettős előnyhöz juttatjuk. Tettekre váltjuk sértett érzéseinket, ő pedig eszközéül használ megsebezni, s kétségbe ejteni azokat, akik nem szándékoztak bántani minket. A férj kívánságai néha oktalannak tűnnek felesége szemében, holott ha nyugodtan és őszintén újra fontolóra venné a dolgot férje szemszögéből, meglátná, hogy ha lemondana elgondolásáról, s alávetné magát férje ítéletének, sok boldogtalan órát megtakarítana mindkettőjüknek, s hatalmas győzelmet aratnának Sátán kísértésein. Láttam, hogy Sátán vagy az istenfélők hasznavehetősége vagy élete ellen tör; igyekszik megrontani boldogságukat, míg a földön élnek. Hatalma azonban korlátozott. Fűtheti a kemencét, de Jézus és angyalai őrködni fognak a bízó keresztény fölött, hogy semmi el ne égjen, csak a salak. Sátán tüzének nincs hatalma elpusztítani vagy bántani a nemes fémet. Fontos bezárnunk minden ajtót, hogy Sátán ne tehesse be lábát. Minden család előjoga úgy élni, hogy Sátán ne használhassa ki szavaikat vagy tetteiket a tagok rombolására. A családtagok legyenek tudatában, hogy csak annyira erősek, amennyire ellene állhatnak szívós ellenségüknek. Támaszkodjanak buzgó imával és töretlen hittel Krisztus vérének érdemeire, s igényeljék megmentő erejét. A sötétség hatalmai nyüzsögnek az ember körül, eltakarva szeme elől Jézust. Olykor nem tehetünk mást, mint szomorúan és meglepetten várjuk, míg a felleg elvonul. Ezek az időszakok néha borzalmasak. Reményünk meghiúsul, és kétségbeesés kerít hatalmába. E rettenetes órákban tanuljunk meg bízni, teljesen az elfedezés érdemére hagyatkozni, s tehetetlenül, méltatlanul kizárólag a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre bízni magunkat. Míg ezt tesszük, soha el nem veszünk – soha! Mikor fény ömlik ösvényünkre, könnyű erősnek lennünk a kegyesség erejében. Hanem türelmesen, reménykedve várnunk, mikor felhő nyel el, és sötétség vesz körül, ez hitet és alázatot kíván, mely eléri, hogy akaratunk elmerüljön Isten akaratában. Gyorsan elcsüggedünk, szívből esedezünk a próba eltávolításáért, ahelyett, hogy türelemért könyörögnénk a próba elviselésére, és kegyelemért a győzelemhez. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Ott lehet családunkban Isten szabadítása, de hinnünk kell benne, élnünk kell érte. Szüntelenül hinnünk és bíznunk kell Istenben. Felül kell kerekednünk lobbanékony természetünkön, uralkodnunk szavainkon – így döntő győzelmeket aratunk. Ha nem uralkodunk szavainkon s indulatainkon, akkor Sátán rabszolgái, Sátán alattvalói vagyunk: fogságba

135/ 308 oldal


hurcol bennünket. Minden üres fecsegés, sértő, türelmetlen, ideges szó Sátán felségének bemutatott áldozat. Költséges áldozat ez, költségesebb, mint bármely áldozat, melyet Istennek mutathatunk be, mert feldúlja az egész család békéjét és boldogságát, elpusztítja egészségét, s végül a boldog örök élet feladását okozza. A fegyelem, melyre Isten igéje kötelez, javunkat szolgálja. Növeli családunk és környezetünk boldogságát. Finomítja ízlésünket, megszenteli gondolkodásunkat, békességet fakaszt, végül örök életet terem. E szent fegyelem korlátjában növekedni fogunk a kegyességben s alázatban; könnyűvé válik a helyénvaló szó. Féken tartja a bűnös, indulatos természetet. A bennünk élő Üdvözítő minden órában megerősít minket. Szolgáló angyalok fognak időzni családi körünkben, s örvendezve viszik a mennybe isteni életben elért fejlődésünk hírét. Az írnok angyalok szívderítő, boldog dolgokat jegyeznek föl.

63. Féltékenykedés és gáncsoskodás G. testvér! ...-ban néhány kérdést vetettél föl, melyek azóta is erősen foglalkoztatnak. Beszélgetésünkből meggyőződtem, hogy nem döbbentél rá, milyen szerepet játszottál, s nem hagytad, hogy vezessenek. Az Úr segítséget küldött, de visszautasítottad. Mit tehetett volna még érted a menny? Mikor azt képzelted, hogy másokat többre becsülnek, mint téged, elégedetlen és ingerlékeny lettél, duzzogtál és visszahúzódtál, mint az elkényeztetett gyerek. Szeretted volna, ha nagyra becsülnek, mégis olyan utat választottál, mely igen lealacsonyított azok szemében, akiknek helyeslését kívántad. Már vakbuzgóságod előtt irigykedtél a Battle Creek-iekre, és gyanút érlelő célzásokat tettél. Irigykedtél férjemre és rám, rosszat feltételeztél. Összefogott benned az irigység és a gyanúsítás. A lelkiismeretesség leple alatt kétség árnyékát vetetted azok lépésére, akik a mű terhét viselik Battle Creek-ben, s olyan ügyekről tettél célzásokat, melyekről halvány fogalmad sem volt, és amiket közelről sem tudtál helyesen megítélni. A mű terhe nem a te válladon nyugodott. Láttam, hogy az Úr sem választana valakit olyan értelemmel, mint a tied. Nem fektetne rá súlyos terheket, nem hívná el a legfelelősségteljesebb állásokra, mert az önbecslés annyira felülkerekedne benne, hogy romlást hozna rá és Isten népére. Ha kevésbé önérzetes lennél, kevésbé irigykedtél és gyanakodtál volna. G. testvér, ha teljesen egyesültél volna a testülettel, ha egységben és egyetértésben álltál volna azok mellett, akiket Isten jónak látott a mű élére helyezni; ha elfogadtad volna az ajándékokat, melyeket Isten a gyülekezetbe helyezett, s ezekkel teljesen elkötelezted volna magadat; ha határozottan megalapoztad volna magad a jelen igazság minden pontján, és egyenletesen feszített hámmal együtt húztál volna az ügy tapasztaltjaival, akkor te és tieid teljesen szabadok és védettek lettetek volna e tévhittől. Lett volna horgonyod, ami megtartson. Te azonban felemás állást foglaltál el, mert attól tartottál, hogy elégtételt szolgáltatsz azoknak, akiknek teljes lelke a munkában és Isten ügyében él. Isten elvárja, hogy szilárdan, határozottan állj ki a talapzaton testvéreid mellett. Isten és a szent angyalok elégedetlenek viselkedéseddel, s nem voltak türelmesek többé balgaságoddal. Magadra hagytak, követni nézetedet, melyet oly nagyra becsültél, míg kívánni nem fogod, hogy tanítsanak, és irigység, konokság, másokra panaszkodás és bírálat nélkül tanulj azoktól, akik átérzik Isten ügyének felelősségét és súlyát. Eredetieskedő álláspontot kerestél, a testülettől függetlenül kívántál vezetni, ahol körülrajongnának s helyeselnének, míg – láttam – Isten le nem mondott rólad, hogy állj a magad lábán, tedd nyilvánvalóvá mások fölött állónak tartott bölcsességedet. Magadra hagyott, vak ítéletedre, hogy eljátszd szerepedet a legésszerűtlenebb, legbutább, vad vakbuzgóságban, mely valaha is átkot hozott Wisconsinra. Láttam, hogy nem jöttél rá utadnak ügyre tett hatására, jelen álláspontodra, s e vakbuzgósággal kapcsolatos kötelességedre. Ahelyett, hogy teljes erődből igyekeznél megszabadulni, és ellensúlyozni előbbi hatásodat, úgy jössz ki, hogy mentegeted magadat, vádolva, akiket az Úr hozzád küldött. Kész vagy feltételeket szabni, sőt olyan elgondolásokkal állsz elő, amely szerint az

136/ 308 oldal


Úr megállíthatott volna, ha szolgái másképp jártak volna el. Sátán hatalma megrontotta ítéletedet, s míg sötétség vett körül, illetéktelen bírája voltál, hogy mi lett volna veled szemben a leghelyesebb eljárás. Ha pontosan tudtad, hogy Isten szolgáinak mint kellett volna segítségedre sietni, azt is jól tudtad, miként verekedd ki magadat. Isten szabad választást adott neked, hogy tanítható légy – szolgái az általa rendelt úton oktassanak –, vagy haladj tovább, folytasd önfejű utadat, s beleessél a zavarba ejtő vakbuzgóságba. Te a magad útját választottad. Most csak magadat hibáztathatod. Vallod, hogy őrálló vagy Sion falán, a nyáj pásztora, mégis, mikor láttad, hogy széttépik, szétszórják a szegény juhokat, nem fújtál riadót. „Embernek fia! Őrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogyha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te őt meg nem inted, és nem szólsz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen, az a gonosztevő az ő vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent, és meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. Ha pedig megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és ő nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.” Ezékiel 3:17-19,21. A Wisconsinban vakbuzgóságba merültek bűne súlyosabban nehezedik rád G. testvér, mint bárki másra. Hűtlen őrálló voltál. Nem ismerted föl a gonoszságot, mert hitszegő voltál. Isten elküldte megbízható őrállóit, akik világosságban álltak, s felismerték a rosszat, hogy figyelmeztessenek téged és a tévelygő nyájat. Ha akkor hallgattál volna a figyelmeztetésre, sok gonoszság soha meg nem történt volna. Tekintélyed se szenvedett volna csorbát. Félreállhattál volna az útból, hogy Isten szolgáinak bizonyságtétele elérhesse a megzavart nyájat. A tévelygők nem akarták meghallgatni Isten hangját választott szolgái szájából. Megkeményítették lelküket a hozzájuk küldött őrállók ellen, s csökönyösek lettek ésszerűtlen, öncsaló útjukon. A pásztor bedugta fülét. Megsértődött, mert határozottan bántak vele és a vakbuzgósággal. Nem látta meg a veszélyt. Nem tartotta sürgősnek a dolgot. Elég fényben részesült, hogy dönthessen, de túl csökönyös, és Isten szolgái iránt gyanakvó volt, hogy hallgasson bizonyságtevésükre. G. testvér várni akart, míg a vakbuzgóság kifejlődik, és hagyni, amint Sátán szeretné, míg borzalmas következményei ki nem fejlődtek. Nem voltak ésszerű, világos megnyilvánulások, hogy azt Istentől származónak jelezzék. Isten szolgái végezték küldetésüket, megtisztították ruháikat a tévelygők vérétől, s távol tartották magukat az átkozott áramlattól. Neked azonban viselned kell e gyászos vakbuzgóság bűnének félelmetes súlyát. Mélyen megbántad ugyan, mégsem látod hibáidat ez ügyben. Bírálod és elítéled a gyönge, tévelygő birkákat, amiért félrevezettek téged. Mire jó az őrálló, ha nem arra, hogy vigyázza a gonoszt és figyelmeztessen rá? Mire való a pásztor, ha nem arra, hogy virrasszon minden veszély fölött, nehogy a farkasok megtámadják és megöljék a juhokat? A pásztor milyen kifogással élhet, ha tűrte, hogy nyája elszéledjen az igaz legelőről, s a farkasok tépjék, szétszórják, és felfalják őket? Hogyan állhat meg a pásztor kifogása, hogy a juhok rossz útra vezették; hogy elhagyták az igaz legelőt, s levezették őt az útról? Az ilyen mentség erősen elítélné a pásztor nyájőrző képességét. Nem bíznának többé benne,mint jó pásztorban, hogy gondoskodjék a juhokról, és visszaterelje őket, hisz felőle letérhetnek a helyes útról. Az A. testvérnő miatt a műt ért szégyen felelőssége rád nehezedik. Te tartottad nagyra lelki gyakorlatait és tapasztalatát. Azelőtt gyönge volt, de bizonyos mértékig betöltötte helyét családjában, s összefogta gyermekeit; de alighogy elköltözött családjától; máris elveszítette az eszét. A hitvalló szombattartók ...-i visszaeső, bűnös állapota arra késztetett, hogy rábeszéld A. testvérnőt, hagyja el gondoskodására szoruló családját, és költözzék ...-ba, mert jó hatása talán segíteni fog az ott élő szombattartókon. Egészségtelen, beteges izgalom jelezte a testvérnő útját. A tapasztalatlanok közül néhányan tévútra tértek. A. testvérnő gondolkodása túl feszült volt, s betegség támadta meg az agyát. Isten ügye súlyos sérülést szenvedett, és rosszallás éri emiatt. Igazságtalanul jártatok el A. testvérrel, mert komoly bajjal kell küzdenie, gyermekeinek pedig szét

137/ 308 oldal


kell szóródniuk. Akiknek a tevékenysége e szomorú eseményekre vezetett, lesz dolguk A. testvér megnyugtatásával a követett út, s a rajta esett sérelem bűnös voltának teljes és hű elismerésével a testvér előtt, s hogy amennyire lehet, helyrehozza a gonoszságot, a bajt. Ha te Isten tanácsa szerint jártál volna, ha elismerted volna Lelkének ajándékait, mint amik a megfelelő helyet töltik be a gyülekezetben: ha szíveddel és elveddel összetartottál volna az Advent Szemlével, melyet a jelen időnek szóló erőteljes igazságokra alapoztak, ha idején enni adtál volna Isten népének, egész más lett volna tetteid eredménye ...-ban és környékén. Félreérthetetlen bizonyságtételt hordoztál volna, karöltve azokkal, akik elöljárnak a nagyszerű munkában. Megfeddted volna az egyének hibáit. Hű munkásságod felemelte volna a szombattartókat, nem maradtak volna más gyülekezetek mögött. De csaknem mindent ezután kell megtanulniuk. Neked kellett volna félreérthetetlen bizonyságot tenned, elméjükbe vésned, hogy áldozatot kell hozniuk, s mindenki tegye meg a magáét a mű terhének viselésében. Nevelned kellett volna őket a rendszeres adakozásra, mindenkit rávezetned, hogy vállalják a rájuk eső részt, és törekedjenek tenni valamit az igazság ügyének fejlesztéséért. Bizonytalankodó álláspontod, és hogy lazán és lanyhán hagytad folyni az ügyeket ...-ban, rossz hatást tett az ügyre. Ellene voltál, és ellene szóltál a szervezésnek, Isten népe fejlődésének, s ez most rossz gyümölcsöt termett, ami Észak-Wisconsinban sokfelé láthatóvá vált. Ha gyors és alapos munkás lettél volna, ha együtt meneteltél volna Isten gondviselése utat nyitásával, a most láthatóvá váló gyümölcs egészen másfajta lenne. Az emberek vagy teljesen Isten parancsolatai s a harmadik angyal üzenetével összefüggő igazságok mellett döntöttek volna, vagy azok ellen. Nem csüngnének Sion peremén, hogy kolonc legyenek azok nyakán, akik megfelelnének. De te megbízhatatlanul viselkedtél. Nem végeztél világos, alapos munkát. Nem buzdítottad a gyülekezetet az igazság következetes alkalmazásával arra, hogy mindenki ültesse át a gyakorlatba, és az igazsággal összhangban valósítsa meg hitvallását. Sokan félannyira sem hajlandók megerőltetni magukat az ügy fejlesztéséért, mint amennyire hallani szeretik az igazságot. Szóval és hitvallással szeretik, tettel és igazsággal viszont nem. Álláspontod ...-ban és környékén sokakat arra vezetett, hogy kevésbé tiszteljék az Advent Szemlét (Adventist Review), mint máskülönben tették volna, s igen könnyen veszik a benne foglalt világosságot. Így az Advent Szemle nem teszi meg rájuk az Isten által tervezett hatást. A maguk útját követik, és azt teszik, ami helyesnek látszik előttük; ezért mind messzire lemaradtak. S ha valaki nem végez alapos munkát értük, megmérik, és híjával fogják találni őket. Az Úr megmutatta, hogy másokra igyekszel hárítani hibáid következményét, holott Isten téged, az őrállót tart felelősnek. A legalázatosabban be kell vallanod bűneidet ...-ban, ...-ban, s más helyeken, ahol tevékenységed szembeszegült Isten szolgáiéval. E vakbuzgóság igen súlyos sebet ejtett a B. házaspáron. Anyagi s lelki zavarba jutottak; Sátánnak ez az ámítása csaknem tönkretette őket. G. testvér, messzire mentél eme szomorú vakbuzgóságban. Testedre is kihatott, de értelmedre is, s most mindent másokra igyekszel hárítani. Nem érted meg igazán múlt álláspontodat s eljárásodat. Nyíltan bevallod, amit mások tettek, és amit te nem tettél, de amit te követtél el, még nem vallottad be. Tevékenységed ...-on ártalmas volt. Ellenezted az egyházszervezetet, és homályos szavakkal szóltál ellene. Nem álltál ki ellene határozottan, mint talán némelyek tették, de annyira igen, amennyire mertél. Aztán sokszor kielégítetted féltékenységedet; bizalmatlanságot és bizonytalanságot élesztettél sokak gondolataiban, holott ha nyíltan állást foglaltál volna, világosan értették volna, amit mondasz, s csak keveset árthattál volna. Mikor megvádoltak, hogy a testület hitével ellenkező elgondolásokat hirdetsz, nem ismerted be, hanem ködbe burkoltad álláspontodat. Olyan színben tüntetted fel a dolgokat, hogy a testvérek félreértettek. Pedig jól tudtad, hogy a vád igaz volt. Jelenlegi állapotodban a gyülekezet nem támaszkodhat rád. Mikor nyilvánvalóvá lesznek benned a teljes megújulás gyümölcsei, mikor bebizonyítod, hogy megtértél, s legyőzted féltékenységedet, akkor Isten újra gondjaidra bízza nyáját. De míg alaposan helyre nem jössz, legjobb, ha otthon maradsz, s dolgaidban lelkiismeretes vagy.

138/ 308 oldal


Semmire sem elkötelezett álláspontoddal, s e vakbuzgóságban játszott szerepeddel többet ártottál Isten ügyének Wisconsinban, mint amennyit egész életedben használtál. Hitünket undorítóvá tettétek a hitetlenek szemében, sebet, gyógyíthatatlan sebet ütöttetek Isten ügyén, mégis sokan, téged is beleértve, elképedni látszotok, amiért sokat emlegetjük, s komolyan vesszük e vakbuzgóságot. Egyetlen ártalmas mag is gyökeret ver, elburjánzik, gyümölcsöt terem, s bő aratást hoz. A gonoszság magától virágzik – nincs szüksége művelésre. Az elültetett jó mag öntözésre, gondos vigyázásra és szüntelen táplálásra szorul, a becses növények máskülönben elpusztulnak. Sátán, a gonosz angyalok és a rossz emberek ki akarják tépni, és elpusztítani a jót. A legnagyobb éberség és szüntelen gondoskodás szükséges, hogy a jó éljen és viruljon. Nem könnyű kiirtani az elvetett rossz magot. Terjed az magától, és mindenfelé felbukkan, hogy megfojtsa a becses magot; ha békében hagyják, megerősödik, elzárja a napsugarakat a becses növények előtt, míg ezek el nem gyöngülnek, ki nem pusztulnak. Szemtől szembe állunk áldatlan hatásoddal ...-on. Nem lett volna ott szakadás, ha te a helyes álláspontra helyezkedsz, s befogadod az Úr szolgái által küldött helyesbítését. Erre nem voltál hajlandó. Isten szolgáinak félreértést kizárón kellett bánniuk helytelen eljárásoddal. Ha határozottabban álltak volna ki, s szigorúbban bántak volna eljárásoddal, Isten azt is helyeselte volna. Jobb lett volna, ha soha be nem tetted volna lábad ...-ra, mert valahányszor Isten szolgái leleplezték a vakbuzgóságot, a megrovás lesújtotta G. testvért, s te visszahúzódtál, sértve, mellőzve, stb. érezted magad. Vak ösvényedet követted az ...-i családok közt. Rokonszenvet koldultál, s C., D. és E. testvérnek ellenző gondolatokat sugallták. Helytelenítettnek, mellőzöttnek tartottad magadat: szellőztetted elképzeléseidet, s tettekkel is alátámasztottad. Ezzel irigységet és bizalmatlanságot keltettél Istennek egyenesen hozzád küldött szolgái ellen. Eljárásod némelyekben aláásta bizonyságtételük erejét. Mások viszont hálásak voltak a nyert világosságért, hogy megtört Sátán csapdája, s kimenekülhettek. Mások csökönyösek voltak, és ellenszegültek a hozott bizonyságtételnek. így a testület kettészakadt. Ezért te vállalhatod a felelősséget. ...-ban gyötrődő lélekkel kellett fáradoznunk a gyülekezetért, hogy megszabadítsuk rossz hatásodtól és a benyomásoktól, melyeket tettél. E helyen kötelesség vár rád. Láttam, hogy sokan féltettek, attól tartottak, hogy lelkésztestvéreid szigorúan és igazságtalanul bánnak veled. Ezeknek félre kell állniuk az útból, becsületesen bevallani saját helytelenségeiket, s hagyni, hogy gonoszságaid bírálatának teljes súlya a te fejedre szálljon. Isten szándéka, hogy a te fejeden száradjon, míg bűnbánattal és szívből jövő vallomással teljesen le nem mosod onnét. Akik helytelenül sajnálkozva melletted állnak, nem segíthetnek rajtad. Buzgólkodjanak visszaeséseik megbánásán, s hagyják, hogy te vállald magadért a felelősséget. Egészen letértél az útról, s ha alapos vallomást nem teszel, ha testvéreid hibáztatása nélkül be nem vallód bűneidet, és taníthatóvá nem válsz, nem lehet közösséged Isten népével. Félrehúzódtál azoktól, akikre Isten a mű súlyos terhét helyezte. Noha férjem már eddig is annyi munkát végezett, és oly súlyos terhet hordott, amennyit három férfinak kellett volna megosztania, mégis megsebezted megjegyzéseiddel és célzásaiddal, és segítettél még több terhet róni rá. Ezt be kell ismerned. Neked nem kellett különösebb terhet hordoznod, maradt időd elmélyedésre, tanulásra, pihenésre és alvásra. Ugyanakkor férjem kénytelen volt nap-nap után fáradozni, gyakran késő éjfélekig. S néha még mikor le is feküdt pihenni, nem tudott elaludni, hanem csak sírt és kesergett az igazság ügyéért, és testvérei ellene elkövetett igazságtalansága miatt, aki pedig minden idejét és egész életét az ügyre szentelte. Övé a kiadó gondja és felelőssége. Ő szerkeszti a lapot, s a különböző államok gyülekezeteinek sok gondja mind az ő vállán nyugszik. Ráadásul némelyik lelkésztestvére balga viselkedésével segít zavarba és kétségbe ejteni őt. Te, és még néhányan olyan üzletembernek tekintettétek White testvért, aki nem törődik a vallásossággal. Aki ezt gondolja, nem ismeri őt. Sátán sokakat megcsal vele kapcsolatban. Isten jónak látta őrá bízni művének felelősségét, őt választotta úttörőül számos vállalkozásban. Olyan valakit választott, aki lelki behatásokra érzékeny, és együttérez a szerencsétlenekkel, aki lelkiismeretes, mégis független; aki nem takarja el a bűnt, hanem gyorsan meglátja és érzékeli a gonoszt; aki megfeddi azt, és nem ad helyet annak, még ha emiatt magára is marad. Ezért is szenved oly mélyen. Legtöbb testvére mit sem tud terheiről, és

139/ 308 oldal


akad, aki nem törődik ezzel. Sőt, balga s görbe útjukkal súlyosbítják gondjait és tanácstalanságát. A menny megjegyzi ezeket. Akiket nem terhel gond és felelősség, akiknek üres óráik vannak, amikor semmi fontos dolguk; akik elmélyedhetnek, tanulhatnak, képezhetik magukat s nagyon lanyhák lehetnek. Mit sem látnak, ami különösebb buzgalomra serkentené őket, s készek órákat eltölteni magánbeszélgetésekkel. Van, aki ezeket tekinti a legjobb és legszentebb embereknek. Isten azonban nem az ember szemével néz, hanem a szívet tekinti. Akiknek ilyen könnyen megy dolguk, azok a szerint is kapnak majd jutalmat. Férjem helyzete nem irigylésre méltó. Igen figyelmesnek, gondosnak kell lennie, és megfeszített aggyal dolgoznia. Ez ítélőképességet és bölcsességet követel tőle. Az ügyek rendes kerékvágásban haladása önmegtagadást, lemondást, teljes szívet és szilárd akaratot követel. E fontos állásban Isten olyan férfit kíván, aki merész, aki kockáztat, aki határozottan kiáll azért, ami helyes, bármi legyen a következménye. Aki legyűri az akadályokat, nem ingadozik, még ha élete forog is kockán, Munkájának súlya és felelőssége igen körültekintővé teszi, álmatlan éjszakákat okoznak, és komoly, buzgó, gyötrelmes imát váltanak ki belőle. Az Úr vezette férjemet, hogy egyik felelős állást a másik után foglalja el. Testvéreinek bírálata meggyötrik, még sem szabad meginognia munkájában. Istenfélelem látszatát keltő munkatársai ellenzik minden előretörését, melyre Isten vezeti. S azzal kénytelen eltölteni drága idejét, hogy helységről-helységre utazik, és kétségbeejtő gondok közt munkálkodik a gyülekezetekben, hogy jóvátegye, amit állítólagos testvérei elkövettek. Szegény halandók! Félreismerik a dolgokat. Nincs valódi fogalmuk, hogy mi az igazi kereszténység. Akiket arra köteleztek, hogy félreérthetetlen, éles bizonyságot tegyenek Isten népének, és megalapozzák őket a jelen igazság fontos pontjain – nagyon gyakran bírálatban részesültek a megértés, a segítő kéz helyett. Másrészt, akik – akár te – felemás álláspontra helyezkedtek, azokat odaadónak és szelídnek tartják. Isten nem tekinti őket annak. Krisztus első eljövetelének előfutára igen szókimondó férfi volt. Megrótta a bűnt, és nevén nevezte a dolgokat. Fejszét fektetett a fa tövére. így szólt az állítólag megtértek egy csoportjához, mikor keresztelkedni jöttek hozzá: „Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket... A fejsze immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.” Ezekben a félelmetes időkben, közvetlen Krisztus második eljövetele előtt Isten hű igehirdetőinek még Keresztelő Jánosnál is élesebb bizonyságot kell tenniük. Felelős, fontos munka áll előttük. Akik sima beszéddel szólnak, azokat Isten nem ismeri el pásztorainak. Félelmetes gyász következik rájuk. Wisconsinban ez az érthetetlen vakbuzgóság a K. testvér által hirdetett szentségről szóló hamis elméletből nőtte ki magát. Szentség, mely független a harmadik angyal üzenetétől és kívül esik a jelen igazságon. G. testvérnő átvette tőle, gyakorlatba ültette át, és lelkesen terjesztette a hamis elméletet. Ez csaknem megsemmisítette a szeretetet a jelen szent, fontos igazságai iránt. Ha a testvérnő ezeket az igazságokat szerette volna, s engedelmeskedett volna nekik, horgonynak bizonyultak volna, amely megtartotta volna őt a helyes alapzaton. De a testvérek, és sokan mások, az egyetlen szent kérdésnek ezt a szentség vagy megszentelődés elméletet tették, Isten szavának jelentős igazságai viszont alig számítottak, „ha a szívük helyes beállítottságú”. Szegény lelkek maradtak horgony nélkül, hogy érzéseik hányják-vessék őket. Sátán betört, átvette a parancsnokságot a gondolatok felett, s olyan benyomásokat tett, s oly gondolatokat ébresztett, melyek neki tetszettek. Az ésszerűség és a bölcsesség elvesztette trónját, s Isten ügyét nagy szégyen érte. A vakbuzgóság, melybe beleestél, arra kellene vezetnie téged és másokat, hogy mielőtt döntenétek a megszentelődés e látszata felett, vegyétek szemügyre a dolgokat. A látszat nem bizonyítéka a keresztény jellemnek. Te és a többiek féltek, hogy több bírálatban lesz részetek, mint érdemlitek. Komolyan veszed mások látszólagos hibáját vagy tévedését, ha pedig átnéznek rajtad, elhanyagoltnak, sértve érzed magad. Túl sokat vársz el másoktól. Hibát követtél el, és áltatod magadat. Ha némely dologban rosszul ítélnek meg, ez nem több, mint amit elvárhatsz, ha

140/ 308 oldal


figyelembe veszed a körülményeket. A legmélyebb szomorúsággal és alázattal kellene gyászolnod sajnálatos letérésedet a helyes útról, mely különféle gondolatokra, nézetekre s megjegyzésekre adott okot felőled. Nyelj egyet, és ne bírálj másokat. Mások hibáztatása nélkül valld be hibáidat, s ne panaszkodj, ha testvéreid elhanyagolnak. Többet törődtek veled, mint érdemled, ha meggondoljuk, hogy évek óta milyen álláspontra helyezkedtél. Ha Isten szemével látnád ügyedet, örökre megutálnád panaszaidat, és megaláznád magadat Isten előtt. „Jobb az engedelmesség a véres áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert mint a varázslásnak bűne olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás, az ellenszegülés.”

64. A hit egysége A hitvalló hívők ...-ban és környékén nem sietnek a mű segítségére, nem gyakorolják a vallott igazságokat. Észak-Wisconsinban romboló hatás emészti az ügyet. Ha mindenki elkötelezte volna magát az Advent szemle és szombat hírnöknek, mint Isten tervezte, hasznukra vált volna, és tanulhattak volna a benne hirdetett igazságokból. Hitük helyénvaló lenne. Kialakult nézetük lenne a mai időre szóló igazságról, ami megóvta volna őket ettől a vakbuzgóságtól. Sokak lelki érzékenysége eltompult. Hamis izgalmak pusztítják felfogóképességüket és lelki látásukat. A legfontosabb számukra most, hogy értelmesen viselkedjenek, hogy Sátán célja ne valósuljon meg teljesen; ne tudja maga alá taposni azokat, akiket hatalmában állt megcsalni. Mikor azok, akik tanúi voltak és átélték a hamis tapasztalatokat, rájönnek hibáikra, akkor Sátán kiaknázza tévedésüket, szüntelen szemük előtt lóbálva azokat, hogy visszariadjanak bármi lelki gyakorlattól. Ezzel igyekszik elpusztítani a valódi istenfélelembe vetett hitüket. Mivel egyszer már csalatkoztak, félnek buzgó, lelkes imában kérni Isten különleges segítségét, és győzelmet. Ne hagyják, hogy Sátán elérje célját, s üres formaságra és hitetlenségre hajszolja őket. Ne feledjék, hogy Isten erős építménye szilárdan áll. Isten igaz, még ha minden ember hazug is. Egyetlen biztonságuk, ha lábukat a szilárd alapra helyezik, hogy felismerjék, felfogják a harmadik angyal üzenetét – becsüljék, szeressék eme igazságokat, s engedelmeskedjenek nekik. Krisztus népet vezérel és hoz a hit egységére, hogy egyek legyenek, amint Ő is egy az Atyával. Fel kell adniuk véleménykülönbségeiket, hogy mind egyek legyenek a testülettel, egységesen gondolkodjanak, és egyformán ítéljenek. Korinthus 1:10. „Kérlek titeket, atyámfiai, Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményen.” Róma 15:5-6. „A békességes tűrésnek és vigasztalásnak Istene adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt, Krisztus Jézus szerint: Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent, s a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.” Filippi 2:2 „Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén.” Isten egész népének szívén kell viselnie Isten ügyét. Wisconsini testvéreinkből hiányzik az összetartozás. Hiányzik az életerő is, hisz néhányan nem tartják bűnnek a tétlen órákat, holott akik szeretik az igazság drága ügyét, takarékosan bánnak idejükkel, és Isten erejével megfeszítik erejüket, keményen dolgoznak, hogy családjuk rendezett, és ne nyomorgó legyen. Amellett legyen mit beruházniuk az ügybe, hogy megtegyék a rájuk eső részt Isten művének fejlesztésében, és kincset gyűjtsenek a mennyben. Ne legyen senki lusta, míg mások terheket hordanak. Isten elvárja az erős és egészséges emberektől, hogy minden tőlük telhetőt megtéve használják erejüket Isten dicsőségére, hiszen nem a magukéi. El kell számolniuk Istennek idejük és erejük felhasználásával, melyek a menny ajándékai. Az igazság fejlesztésének kötelessége nemcsak a gazdagok vállán nyugszik. Mindenki vegye ki részét. Aki idejét és erejét ingatlanok megszerzésére fordítja, el kell számolnia, mire használta ingatlanját. Aki egészséges és erős, ezt a tőkét kell helyesen használnia. Ha órákig tétlen, feleslegesen látogat és tereferél, akkor hanyag a dolgában, pedig Isten ezt megtiltja. Az ilyenekre

141/ 308 oldal


kötelesség vár. Gondoskodjanak családjukról, s tegyenek félre jótékony célokra, ahogyan Isten megáldotta őket. Isten nem csak azért helyezett a világra, hogy magunkról gondoskodjunk, hanem segítenünk kell a mentés nagy munkájában, és ezzel kövessük Krisztus igénytelen, önfeláldozó, hasznos életét. Akik jobban szeretik kényelmüket, mint Isten igazságát, azok nem igyekeznek okosan és jól felhasználni idejüket és erejüket, hogy kivegyék részüket az igazság terjesztéséből. A wisconsini fiatalok jó része nem érzi át a mű felelősségét, vagy annak szükségét, hogy áldozathozatallal segítsék fejlődését. Míg meg nem változnak, soha meg nem erősödnek. Némelyek megtagadják magukat, szívükön viselik az ügyet, kettős munkát végeznek fáradhatatlan igyekezetükben, hogy támogassák a szívükön viselt ügyet. Isten ügye részeinek tartják magukat. Ha az ügy szenved, ők is szenvednek; ha az ügy virágzik, boldogok. Példa 3:9-10 „Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből. Ekképpen megtelnek a te csűrjeid eleséggel, és musttal áradnak el sajtód vályúi.” A hanyagok azzal nyugtatják magukat, hogy Isten semmit sem vár el tőlük, mert nincs jövedelmük. Ez azonban nem menti őket; mert ha szorgosan használták volna idejüket, ha nem lettek volna hanyagok dolgaikban, lenne jövedelmük. Ha eltökélten nekifogtak volna, hogy keressenek valamit, amit Isten kincstárába helyezhetnének, akkor utak nyílnának előttük, lenne jövedelmük, melyet Isten ügyére szentelhetnek, kincset gyűjtve a mennyben.

65. Észak-Wisconsin 1861. augusztus harmadikán, míg a New York állambeli Roosevelten tartózkodtam, az Úr megmutatott nekem néhány gyülekezetet és családot. Láttam, a különféle áramlatokat, s csüggesztő körülményeket. Sátán ügynökeiként használt fel egyéneket, akik vallják, hogy hisznek a jelenvaló igazság egyes részeiben, de más részekkel nem értenek egyet. Ezeket jobban fel tudja használni, mint akik hitünk összes pontjával szemben állnak. Ügyes módszere, mely segítségével tévhitet csempészett be az igazságban részben hívő embereken át, sokakat megtévesztett, megzavart; szétdúlta hitüket. Ez a nézeteltérések oka Észak-Wisconsinban. Némelyek befogadják az üzenet felét, másik részét viszont elvetik. Van, aki elfogadja a szombatot, de nem hisz a harmadik angyal üzenetében. De, mert elfogadták a szombatot, igényt tartanak azok közösségére, akik hisznek a teljes jelen igazságban. Azután igyekeznek másokat is sötét álláspontjukra vezetni. Senkinek sem tartoznak felelősséggel. Önálló, független hitük van. Megengedik, hogy másokra hassanak, pedig állítólagos becsületességük ellenére sem lenne szabad helyet adnunk nekik. A becsületes látni fogja a jelen igazság egyenes láncolatát; meglátják összecsendülő kapcsolatukat, amint szem-szem után fonódnak egyetlen fenséges egésszé; és meg is ragadják azt. Nem nehéz megérteni a jelen igazságot. Akiket Isten vezet, egységbe tömörülnek a széles, szilárd alapzaton. Isten nem használ fel más-más hitű, véleményű és nézetű embereket, hogy szétdúljanak, és szakadást idézzenek elő. A menny és a szent angyalok azon fáradoznak, hogy egységet teremtsenek, egyetlen testületen belül hozzák létre az egységes hitet. Sátán ellenzi ezt, és eltökélten igyekszik szétzilálni, megosztani, s különféle nézeteket behozni, hogy Krisztus imája ne valósuljon meg: „De nem csak őértük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd én bennem. Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk; hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (János 17:20-21) Jézus azt tervezte, hogy népének hite egységes legyen. Ha az egyik elmegy, és ezt hirdeti, és valaki más, aki nem ért vele egyet, mást hirdet, hogyan lehetnek egyek, akik szavukra hisznek? Nézeteik különbözni fognak. Láttam, hogy ha Isten népe Wisconsinban fel szeretne virágozni, határozott álláspontra kell helyezkedniük ezekben az ügyekben, s ezzel ki kell vágniuk azok hatását, akik zavart és megoszlást

142/ 308 oldal


okoznak, mert a testülettel ellenkező véleményeket tanítanak. Ezek az emberek bolygó csillagok. Úgy tűnik, mintha vetnének valamelyes fényt; vallanak és hirdetnek valamelyes igazságot, és ezzel orruknál fogva vezetik a tapasztalatlant. Sátán felruházza őket lelkületével, de Isten nincs velük; Lelke nem él bennük. Jézus könyörgött, hogy tanítványai egyek legyenek, amint Ő is egy az Atyával, „és elhiggye a világ, hogy te küldtél engem”. Isten igazságban hívő, maradék népének egysége s egységes nézetei hatalmasan meggyőzik a világot, hogy náluk az igazság, s hogy ők Isten különleges, választott népe. Az egységes nézetek és az egység megzavarja az ellenséget, és eltökéli, hogy ennek nem szabad létrejönnie. A meggyőződésbe gyökerezett, és az életben megvalósított jelen igazság Isten népét eggyé teszi, és erős áldásos hatást kölcsönöz nekik. Ha a wisconsini szombattartók komolyan törekedtek s fáradoztak volna, hogy Krisztus imájának megfelelően egyek legyenek, amint ő is egy az Atyával, Sátán erőlködése vereséget szenvedett volna. Ha mindenki törekedne egy lenni a testtel, soha fel nem ütötte volna fejét a vakbuzgóság, mely oly szégyenteljes foltot ejtett a jelen igazság ügyén Észak-Wisconsinban, mert ez a testülettől való elhúzódás az eredetieskedő, önálló hit keresésének következménye, mely mit sem törődik a testület hitével. Az utolsó Battle Creek-ben nyert látomásban az Úr megmutatta nekem, hogy meggondolatlan útra léptek ...-ban az ottani gyülekezet megszervezésének idején nyert látomásokkal kapcsolatban. Voltak néhányan ...-ban, akik Isten gyermekei voltak, mégis kételkedtek a látomásokban. Mások nem szegültek a látomások ellen, de határozott álláspontra sem mertek helyezkedni. Némelyek nem hittek bennük, és volt is erre elég okuk. A hamis látomások, a vakbuzgó gyakorlatok és az azt követő nyomorúságos gyümölcsök olyan hatással voltak az ügyre Wisconsinban, mely gyanakvóvá tett itt minden iránt, ami a látomás nevet viselte. Mindezt figyelembe kellett volna venni, és bölcsen cselekedni. Nem szabad fegyelmi elé állítani vagy rábeszélni azokat, akik sosem voltak tanúi annak, hogy valakinek látomása volt, és akiknek nincs személyes tapasztalatuk a látomások hatásáról. Az ilyeneket, ha keresztény útjuk máskülönben kifogástalan, és jó keresztény jellemet alakítottak, nem szabad megfosztanunk a gyülekezet jótéteményeitől és kiváltságaitól. Néhányan – láttam – el tudnák fogadni a kiadott látomásokat, gyümölcseiről ítélve meg a fát. Mások, akár kétkedő Tamások; képtelenek hinni a kiadott bizonyságtételekben, sem mások bizonyságtételén át fogadni el a bizonyítékot, hanem saját szemükkel kell meggyőződniük arról. Az ilyeneket ne söpörjük félre, hanem legyünk hosszútűrők, és gyakoroljunk irántuk testvéri szeretetet, míg meg nem találják álláspontjukat, és mellette vagy ellene nem döntenek. Ha küzdenek a látomások ellen, melyeket nem is ismernek; ha annyira viszik álláspontjukat, hogy küzdenek az ellen, amiről nincs tapasztalatuk, és bosszantja őket, ha azok, akik hiszik, hogy a látomások Istentől származnak, beszélnek róluk az összejöveteleken, és megnyugvást merítenek a látomásokban nyert utasításokból, a gyülekezet biztos lehet, hogy nincs igazuk. Isten népe ne riadjon vissza, ne legyen engedékeny, és ne hagyja megkötni magát az ilyen elhidegültek által. Isten azért helyezte az ajándékokat a gyülekezetbe, hogy a gyülekezet javára váljanak. Mikor az igazság állítólagos hívei ellenzik az ajándékokat, küzdenek a látomások ellen, és befolyásuk másokat veszélybe sodor, akkor ideje foglalkoznunk velük, nehogy tévútra vezessék a gyöngéket. Isten szolgáinak nehéz dolga volt ...-ban, mert néhány bőbeszédű, zabolátlan álszent Isten munkájának útjába állt. Ha befogadnánk őket a gyülekezetbe, darabokra szaggatnák azt. Nem vetnék alá magukat a testületnek, s nem nyugodnának, míg markukba nem kaparintanák a gyülekezet gyeplőit. G. testvér igen óvatosan igyekezett viselkedni. Tudta, hogy a látomásokat ellenző csoportnak nincs igaza, és hogy nem igazán hisznek az igazságban. Azért, hogy e koloncokat lerázza, azt javasolta, hogy ne fogadjunk be a gyülekezetbe senkit, aki nem hitt a harmadik angyal üzenetében s a látomásokban. Ez kirekesztett néhány becses lelket, akik nem harcoltak a látomások ellen. Nem mertek csatlakozni a gyülekezethez, mert féltek, hogy olyasmire kötelezik magukat, amit nem értenek, s amiben nem egészen hisznek. Ott voltak kéznél azok, akik készen álltak előítélet kelteni ezekben a lelkiismeretes emberekben, s a legsötétebb színben tüntetni fel a dolgokat. Némelyeket

143/ 308 oldal


bántott és sértett a tagság feltételhez kötése, és a gyülekezeti szervezet bevezetése óta igen megnőtt közöttük az elégedetlenség. Erős előítélet vezeti őket. Az Úr elém tárta H. testvérnő esetét, mégpedig másik hitvalló, állítólagos testvérnővel kapcsolatban; aki erős előítélettel élt férjem ellen, ellenem, és a látomásokkal is szembeszegült. Lelkülete arra vezette, hogy szívesen halljon és melengessen rólunk s a látomásokról szóló minden hazug hírt, és továbbadja azokat H. testvérnőnek. Az ellenségeskedés keserű szelleme él benne irántam, noha nem ismer személyesen. Nem ismeri munkámat, mégis a leggonoszabb előítéletet táplálja ellenem, befolyásolja H. testvérnőt; összefognak keserű megjegyzéseikkel és beszédükkel. Akit H. testvérnővel megmutattak nekem, igen határozott asszony. Könnyen hevül, és nagyra tartja magát. Azt képzeli, hogy nézetei helytállók, s hogy másoknak is el kell fogadni, amit mond. Holott csak zavart okoz, és a sárkány seregének lelkületéről tesz tanúságot, aki hadat visel azok ellen, akik Isten parancsolatai és a Jézus hite alapzatán szeretnének egyesülni. Mióta H. testvérnő ...-ba költözött, megveti a látomásokat, s kósza híreket ad tovább, mintha igaznak tartaná azokat. Nem állt ellen semmi bántásomat célzó áramlatnak. Pedig nem volt kezében bizonyíték, hogy a látomások nem Istentől valók. Nem ismerte személyesen a szerény eszközt. Ennek ellenére ...-ban meg nem szentelt életű emberekkel fogott össze, hogy tekintélyük súlyát ellenem szögezzék. Azzal erősítik egymást, hogy kedvelik, s továbbadják a különböző forrásokból eredő hazug történeteket, így táplálják előítéletüket. Nem állhat fenn közösség lelkületük és azon üzenetek lelkülete között, melyeket az Úr jónak látott közölni alázatos népe javára. A szívükben élő lelkület képtelen összhangban állni az Isten-adta fénnyel. Sok szerény lélek nem tudja, mit cselekszik. Összefognak Sátán seregeivel, és az ő tevékenységét segítik elő. Igen buzgók és komolyak vak ellenzésükben, mint akik a látomások elleni harccal Isten szolgálatát végeznék. Aki akar, megismerheti a látomások gyümölcseit. Az Úr tizenhét éve jónak látja, hogy erősödjenek, s túléljék Sátán seregeinek támadásait, és a Sátán tevékenységét támogató emberi eszközök áldatlan hatását. Más asszonyokat is megmutattak nekem, akik harcoltak az igazság ellen ...-ban. Az egyik ezek közül elfogadta az igazság néhány pontját, de azontúl nem halad előre Isten maradék népével. Nagyra tartja magát, és azt gondolja, hogy mindent ért. Isten szemében bűnös. Megmutatták nekem, hogy szüntelen hátra tekintget, valamely régi élményére hivatkozik. Mivel a múltban bizonyos fokú világosságban részesült, fejébe szállt a dicsőség. Azt képzelte, hogy elég világossággal és ismerettel rendelkezik, hogy az egész testületet oktassa. Hite széteső és összefüggéstelen. Igazságról alkotott nézetei tévesek, mégis előtérbe tolja magát, maga szemében igaz, szerénytelenül oktat másokat, de nem hajlandó másoktól tanulni. Megveti a tanítást, és semmibe veszi Istennek szolgái által küldött tanítását. Láttam, hogy szent életére, odaadására s imádkozó lelkületére hivatkozik. Akár a farizeus, felsorolj a jótetteit. „Isten! Hálákat adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek.” Az Úr a farizeus imáját nem vette figyelembe, de a szegény vámos, aki csak annyit tudott rebegni: „Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek”, megindította Isten szánakozását. Az Úr elfogadta imáját, az önhitt farizeusét viszont elvetette. „Mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.” Jelenések 3:17. „Mivel azt mondod: Gazdag vagyok és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és nyavalyás és szegény, vak és mezítelen. Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemedet, hogy láss.” Mikor láttam, ráismertem erre az asszonyra. Közölték, hogy L-né a neve. Láttam, hogy élete nem viseli magán az alázat pecsétjét, melynek mindig jellemeznie kell Krisztus követőit. Mikor szegény halandók a maguk szemében igazak – bármily magasztos legyen a hitvallásuk – Jézus magukra hagyja őket, hogy áltassák magukat állapotuk felől. Közölték velem, hogy ez a nő másokra hat, és

144/ 308 oldal


néhányan összeszűrik vele a levet, hogy nevetségessé tegyék a látomásokat. Mindezért Istennek kell felelniük. Feljegyeznek minden gúnyos szót, melyet kiejtenek a világosság ellen, melyet Isten jónak lát a maga módján közölni. Felhívták figyelmemet még egy nőre, aki nem él összhangban az Isten vezette néppel. Nem él szívében az igazság lelkülete, és szorgosan végzi az aknamunkát, amely igen tetszik a minden jó ellenségének, hogy kisiklassa és megzavarja az elméket. (Ráismertem az értekezlet utolsó napján, az összejövetel vége előtt távozott.) Jó beszélőkéje van, mindig szívesen hallgat meg, és ad tovább híreket. Szívesen időzik azon, amit mások hibáinak nevez; és aljas gyanúsításait éleslátásnak nevezi. A rosszat jónak mondja, a jót rossznak, kendőzésül pedig hosszan imádkozik. Szereti, ha dicsérik, ha igaznak tartják, és némelyeket orruknál fogva vezet. Szeret másokat tanítani, és azt gondolja, hogy Isten többre tanítja őt, mint bárki mást. Holott az igazság nem talál helyet szívében. Még néhányat megmutattak nekem, akik a felsoroltakkal egyesítik tekintélyüket. Együttesen mindent elkövetnek, hogy elhúzódjanak a testülettől, és zavart keltsenek. Tevékenységük rossz hírét kelti Isten ügyének. Jézus és a szent angyalok összeterelik és egyesítik Isten népét a közös hitben, hogy forrjanak össze egyazon elvben, egyazon felfogásban. Míg ők a hit egységére vezetik népünket, hogy egyetértsenek a jelen komoly és ünnepélyes igazságai terén, Sátán ellenük ügyködik, hogy visszatartsa őket. Jézus eszközein keresztül tevékenykedik, hogy összetereljen, és egységet teremtsen. Sátán, eszközein át, szétszórni és megosztani igyekszik, „mert íme, én parancsolok és szétrázom Izráel házát minden népek között, amint a rostával rázogatnak, de nem esik a földre egy szemecske sem”. Isten most vizsgálja s próbálja népét. Fejleszti jellemüket. Angyalok mérik le erkölcsi értéküket, és vezetnek pontos feljegyzéseket az emberek tetteiről. Isten hitvalló népe között akadnak romlott szívek, de vizsgára és próbára fognak kerülni. Isten, aki mindenki szívében olvas, napvilágra fogja hozni a sötétség rejtett dolgait, ahol gyakran a legkevésbé feltételeznénk, hogy félre gördítse az igazság haladását akadályozó botránkozás köveit, és hogy tiszta és szent népe legyen, akik hirdessék parancsait és rendeléseit. Üdvösségünk parancsnoka lépésről-lépésre vezeti népét, tisztogatja és elkészíti őket az elváltozásra. Hátrahagyja azokat, akik félrehúzódnak a testülettől, akik nem akarják, hogy vezessék őket, és megelégednek igazságosságukkal. „Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga s sötétség?” Nagyobb káprázat nem csalhatja meg az emberek gondolkodását, mint ami arra vezeti őket, hogy az önteltség lelkületébe merüljenek; azt képzelve, hogy igazak, és a világosságban járnak, mikor valójában távolodnak Isten népétől. Melengetett világosságuk pedig sötétség. ...-ban a testülettől eltávolodó csoport kemény, keserű lelkülettel viselkedik azokkal szemben, akiket Isten eszközéül használ, hogy az egyedül igaz állásponton vezesse egységre népét. Ez a lelkület szembeszegül Isten munkájával, szégyent hozott és hoz Isten ügyére, megutáltatja hitünket a hitetlenekkel, és ujjongásra készteti Sátánt. A gyülekezet oszlopos tagjai, akik Istent próbálják szolgálni, időről-időre bosszankodhatnak a közöttük levő nem egyenes emberek miatt, akiket önhittek, és álszentekként mutattak meg nekem; de ha türelmesek, ha alázatosan járnak Isten előtt, buzgón imádkoznak erejéért és lelkületéért – haladni, fejlődni fognak. Az ingadozó hitűek pedig lemaradnak. Megmutatták nekem J. testvért. Láttam, hogy eljárásai nem Istennek tetszők. A testvér ingatag. Az eljövendő kor elmélete elhomályosította értelmét. Mivel az eljövendő kor elmélete és a harmadik angyal üzenete között a legkisebb összhang sincs, kiábrándult, nem hisz többé az üzenetben, idegesíti, hogy oly sokat beszélnek róla. A harmadik angyal most hirdeti a legkomolyabb üzenetet a föld lakosainak. Isten választott népe nem lehet közönyös. Egyesült erővel kell harsogniuk ezt a komoly üzenetet. J. testvér tévútra tért, és félrevezet másokat. Vesszőparipája a megszentelődés, holott nem él Istennel összhangban. Gondolkodása felemás. Nincs horgonya, ami tartaná. Megalapozott hit hiányában hánykolódik a habokon. Ideje jó részét azzal tölti, hogy híreket és történeteket ad tovább ennek és amannak, melyek szándékosan tévútra terelik és megzavarják a gondolatokat. Sok mondani valója akadt férjemről, rólam, meg a látomások ellen. Álláspontja az

145/ 308 oldal


volt: jelentsétek, s majd mi is jelentjük. Isten nem adott neki ilyen megbízást; nem tudja, kit szolgál. Sátán használja fel az elmék megzavarására. Ami kis tekintélye volt, arra használta, hogy előítéletet keltsen a harmadik angyal üzenete ellen. Hazug hírek segítségével rossz fényben tüntette fel a látomásokat; és az ingadozó lelkek, akik nem alapozódtak meg a jelen igazság valamennyi pontján, ezzel táplálkoznak, ahelyett, hogy szórólapáttal megtisztított eleségen élnének. A megszentelődés felől tévhitben él. Ha most irányt nem változtat, ha nem hajlandó tanulni másoktól, és ápolni a nyert világosságot, Isten magára fogja hagyni, hogy a maga feje után járjon, kövesse tökéletlen okosságát, míg hite hajótörést nem szenved, és balga útja feltűnő figyelmeztetés nem lesz azok előtt, akik a testülettől függetlenül akarnak járni. Isten meg fogja nyitni a becsületes emberek szemét, hogy megértsék a szakadásokat előidézők könyörtelen ügyködését, hogy a becsületesek kimenekülhessenek Sátán csapdájából. J. testvér átvette K. vén hamis elméletét a megszentelődésről, holott ez kívül esik a harmadik angyal üzenetén, és ahol befogadják, elpusztítja az üzenet iránti szeretet. Az Úr megmutatta, hogy K. vén veszélyes területen jár. Nem áll, nem él összhangban a harmadik angyal üzenetével. Valamikor Isten áldásának örvendezett, de ez már a múlté, mert nem becsülte és ápolta az igazságnak ösvényére ragyogó fényét. Magával hozta a megszentelődés egyik metodista elméletét, és azt tolja az előtérbe, azt hirdeti a legfontosabbnak. A jelen időre szóló szent igazságokat pedig jelentéktelennek mondja. Tulajdon világosságát követi, mely egyre sötétebbé válik, egyre távolodik az igazságtól, míg az igazság alig hat rá. Sátán ellenőrzi gondolkodását, és a testvér súlyos kárt okozott az igazság ügyének Észak-Wisconsinban. A testvérnő a megszentelődésnek ezt az elméletét vette át K. véntől, melyet azután meg akart valósítani, és amely elvezette őt a rémséges vakbuzgóságba. A megszentelődésnek ezzel az elméletével K. vén sokakat megzavart. Ahányan csak elfogadják, valamennyiük érdeklődése igen csökken, szeretetük erősen lehűl a harmadik angyal üzenete iránt. A megszentelődésnek ez a nézete igen tetszetős elmélet. Fehérre meszeli a sötétben, tévedésben és kevélységben élő szegény lelkeket. Jó kereszténynek és megszenteltnek tünteti fel őket, holott romlott a szívük. A béke és biztonság egyik elmélete ez, mely nem viszi világosságra a gonoszságot, és nem feddi és utasítja vissza a helytelenséget. Isten népe lányának sebeit hazugsággal gyógyítják, mikor azt kiáltják: békesség, békesség, noha nincs békesség. Romlott szívű férfiak és nők magukra öltik a megszentelődés palástját, s a nyáj példaképeinek tekintik őket, holott a Sátán eszközei, akiket arra használ, hogy tévútra csalogassa, s félrevezesse a becsületes lelkeket, hogy ne fogják fel a harmadik angyal hirdette ünnepélyes igazságok erejét és fontosságát. Példaképnek tekintik K. vént, pedig károkat okoz Isten művében. Élete sem kifogástalan. Nem áll összhangban Isten szent törvényével, sem Krisztus szeplőtlen életével. Nem fékezte meg romlott természetét, mégis sokat papol a megszentelődésről, és ez sokakat megtéveszt. Felhívták figyelmemet régebbi tevékenységére. Nem vezette ki a lelkeket az igazsághoz, és nem alapozta meg őket a harmadik angyal üzenetében. A megszentelődés elméletét hirdette a legfontosabbnak, de alig becsüli valamire az eszközt, amelyen Isten áldása árad. „Szenteld meg őket az igazsággal; a te igéd igazság.” Nem tiszteli, hanem lábbal tapossa a jelen igazságot, ami az eszköz. Kiálthat valaki: Szentség! Megszentelődés! Odaszentelődés! Ugyanakkor járatlanabb lehet ezen a téren, mint a romlott hajlamú bűnös. Isten nemsokára le fogja tépni a szájjal megszentelődés fehérre meszelt köntösét, melyet némely érzéki gondolkodású ember magára öltött, hogy elrejtse torz lelkét. Az emberek tetteiről pontos feljegyzéseket vezetnek. Mit sem rejthetünk el a magasságos és szent Isten szeme elől. Némelyek homlokegyenest Isten törvénye ellen haladnak, s bűnös ösvényük elrejtésére azt állítják, hogy Istennek szentelték magukat. A szentség megvallása azonban nem látszik meg mindennapi életükben. Nem teszi emelkedetté gondolataikat, nem vezeti őket arra, hogy mindentől, ami gonosznak látszik, tartózkodjanak. „Látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek is.” Hitünk gyalázást szenved a testies gondolkodású emberek útja miatt. Vallják az igazság egyes részeit – mely tekintélyt kölcsönöz nekik – de nem egyek azokkal, akik a teljes igazságot hiszik, és aköré tömörülnek. Milyen volt, milyen most K. vén befolyása? Hány lelket

146/ 308 oldal


hozott a hit egységébe? Nem gyűjtött Krisztussal, hanem tékozolt. Valami hiányzik igehirdetéséből, és megtértjeiből is hiányzik az, ami Isten haragjának napján sziklának és védelemnek bizonyul. Igehirdetéséből hiányzik a só, hiányzik az illat. Nem vezet az igazsághoz alaposan megtért lelkeket, nem különíti el a világtól, nem egyesíti őket Isten választott népével. Megtértjeinek nincs horgonya, ami megtartaná őket. Ide-oda sodorja őket az ár, míg sokan közülük belezavarodnak, és belevesznek a világba. K. vén nem tudja, milyen lelkület lakik benne. Egyesíti erejét a sárkány seregével, ellenzi Isten parancsolatainak és a Jézus hitének megtartóit. Súlyos küzdelem áll előtte. A szombatról az az álláspontja, mint a hetediknapi baptistáké. Válaszd el a szombatot az üzenetektől – máris erejét veszti. De mikor a harmadik angyal üzenetével kapcsolódik össze, olyan erő kíséri, mely meggyőzi a hitetleneket és kétkedőket, hatalommal hozva ki őket, hogy álljanak, éljenek, növekedjenek s virágozzanak az Úrban. Ideje, hogy Isten wisconsini népe megtalálja álláspontját. „Kicsoda az Úré?” A hűségeseknek, a tapasztaltaknak ezt kellene kiáltaniuk minden helységben. Isten elvárja, hogy kijöjjenek és elszakadjanak a különböző hatásoktól, mely elválasztja őket egymástól és az igazság nagy alapzatától, melyre Isten az ő népét vezeti. Feltárták előttem L. úr esetét. Sokat beszél a megszentelődésről, de megcsalja magát, és másokat is ámít. Megszentelődése talán eltart az összejövetel végéig, de nem állja ki a próbát. A Biblia szerinti szentség megtisztítja az életet. L. szíve mégsem tisztult meg. Gonoszság él szívében, és ez kihat életére. Ezért adott alkalmakat hitünk ellenségeinek a szombattartók kárhoztatására. Gyümölcséről ítélitek meg a fát. 2Korinthus 4:2. „Lemondunk a szégyen takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.” Sokan pontosan ellenkezőjét teszik a fenti szövegnek. Álnokul járnak és meghamisítják Isten igéjét. Életük nem szemlélteti az igazságot. Különleges gyakorlataik vannak a megszentelődésről, Isten igéjét viszont hátuk mögé vetik. Megszentelődésről imádkoznak, megszentelődésről beszélnek, megszentelődésről hangoskodnak. Romlott szívű emberek adják az ártatlant, és áhítják, hogy megszentelődtek, holott ez nem biztosítja, hogy a helyes utat járják. Tetteik tanúskodnak róluk. Lelkiismeretük kiégett, Isten meglátogatásának napja mégis közeleg, és mindenki tetteinek minéműsége nyilvánvalóvá fog válni, és mindenki tettei szerint részesül jutalomban. Az angyal L-re mutatott és így szólt: „Mért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet? Hiszen gyűlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted rendeléseimet! Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodói velük. A szádat gonoszságra tátod, és a nyelved csalárdságot sző.” Vagy mai nyelven: „Törvényeimet miért sorolgatod, miért emlegeted szövetségemet? Te, aki gyűlölöd a fegyelmet és megveted szavamat. Ha tolvajt láttál, hozzá szegődtél, a házasságtörővel szövetkeztél. Szád féktelenül szórta a gonoszságot, nyelved osztotta az álnokságot.” Isten szét fogja szórni, s le fogja rázni ezeket a szakadár hatásokat. Meg fogja szabadítani népét. A teljes igazság hitvallói elő fognak sietni az Úr segítségére. Nincs bibliai megszentelődés azok számára, akik a hátuk mögé vetik az igazság egyes részeit. Isten szava elég világosságot nyújt. Senkinek sem kell tévelyegnie. Az igazság olyan magasztos, hogy a legnagyobb gondolkodók is csodálhatják, s mégis oly egyszerű, hogy Isten legszerényebb, leggyöngébb gyermeke felfoghatja, és tanulhat belőle. Aki nem látja meg az igazságban a szépséget, aki nem tartja fontosnak a harmadik angyal üzenetét, az kifogás nélkül marad, mert az igazság félreérthetetlen. 2Korintus 4:3-4. „Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek. Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.” János 17:17, 20. „Szenteld meg őket a te igazságoddal. A te igéd igazság.” „Én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltté legyenek az igazságban.”

147/ 308 oldal


1 Péter 1:22. „Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélküli atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek.” 2Korintus 7:1. „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez megszentelődésünket.” Filippi 2:12-15. „Annakokáért szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket. Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek, hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok a világon.” János 15:3. „Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet szóltam néktek.” Efézus 5:25-27. „Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, amiképpen Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az ige által, hogy majd maga elébe állítsa az egyházat, úgyhogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgőzés, vagy valami afféle, hanemhogy legyen szent és feddhetetlen.” Ez a bibliai megszentelődés. Nem csupán színjátszás és külső máz, hanem az igazság által nyert megszentelődés. Ez a szívbe fogadott igazság, és annak gyakorlatba ültetése életünkben. Jézus embernek tökéletes volt, mégis növekedett a kegyességben. Lukács 2:52. „Jézus gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, s az Isten és emberek előtt való kedvességben.” Még a legtökéletesebb keresztény is szüntelen növekedhetik Isten ismeretében és szeretetében. 2Péter 3:14, 18. „Szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket, békességben... Növekedjetek a kegyelemben, és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében.” A megszentelődés nem egyetlen pillanat, óra, vagy nap műve, hanem szüntelen növekedés a kegyességben. Nem tudjuk ma, holnap mily nehéz küzdelem vár ránk. Sátán él és tevékeny. Naponta kiáltsunk Istenhez segítségért és erőért, hogy ellene állhassunk. Míg Sátán uralkodik, le kell győznünk magunkat, felülkerekednünk gyöngeségeinken. Nincs nyugvóhely, nincs olyan pont, ahova elérkezve azt mondhatjuk, hogy teljesen megvalósítottuk a célt. Filippi 3:12. „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekszem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.” A keresztény élet szüntelen előretörés, menetelés. Jézus finomítja és tisztogatja népét. Mikor képmása tökéletesen tükröződik bennünk, akkor tökéletesek, szentek vagyunk, készen az elváltozásra. Komoly erőfeszítést várnak el a kereszténytől. Az Úr int, hogy tartsuk távol magunktól a test és lélek minden szennyét, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket. Itt látjuk a nagy feladatot. A keresztényre szüntelen munka vár. A szőlőtő minden indájának életet és erőt kell szívni a tőkétől, hogy gyümölcsöt teremjen.

66. Sátán hatalma A bukott ember Sátán jogos foglya. Krisztus küldetése volt kiszabadítani őt erős ellenfelének hatalmából. Az ember természettől fogva hajlamos követni Sátán sugallatait és csak akkor tud sikeresen ellenállni a rettenetes ellenfélnek, ha Krisztus, a hatalmas hódító lakik benne, irányítja kívánságait, és erőt ad neki. Egyedül Isten szabhat határt Sátán hatalmának. Sátán bejárja a világot, mindenütt ott van. Pillanatra sem lankad, mert fél, hogy elmulasztja a lelkek pusztítására kínálkozó alkalmat. Isten népének fontos ezt megértenie, hogy elmenekülhessenek csapdáiból. Sátán elkészíti ámításait, hogy Isten népe ellen vezetett utolsó hadjáratában ne ismerjék fel, hogy ő támad. 2Korintus 11:14. „Nem is csoda, hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.”

148/ 308 oldal


Míg némely félrevezetett azt hangoztatja, hogy Sátán nem létezik, foglyul ejti őket, és nagymértékben rajtuk keresztül ügyködik. Sátán jobban tudja, mint Isten népe, hogy minden erejük Krisztusban rejlik, s nagy lehet Sátán fölött a hatalmuk. Az igazság leggyöngébb hívője, mikor alázatosan segítséget kér a hatalmas hódítótól, szilárdan Krisztusra támaszkodva sikeresen visszaveri Sátánt és összes seregét. Az ördög túl ravasz, hogy nyíltan, feltűnően közelítsen kísértéseivel, mert a keresztény szunnyadó erői felélednének, és az erős és hatalmas szabadítóra támaszkodna. Ezért észrevétlenül közelít, álcával ügyködik, a magukat hívőnek valló hitetlenség fiain át. Sátán hatalma végső határáig elmegy, hogy nyugtalanítsa, kísértse és félrevezesse Isten népét. Aki Urunk elé mert állni, meg merte kísérteni őt, s kötekedni merészelt vele, akinek hatalmában állt felvinni őt a templom tetejére és a magas hegyre, az gyakorolni fogja hatalmát ezen a nemzedéken – csodákat téve is, mely nemzedék messze mögötte áll Urunk bölcsességének, s mely csaknem teljesen sötétben él Sátán ravaszsága és ereje felől. Csodálatos módon fog hatni azok testére, akik természettől hajlamosak azt tenni, amit mond. Sátán ujjong, ha a képzelet szülöttének tartják. Nagyon megfelel céljainak, ha könnyen veszik, ha gyerekes ábráknak vagy állatnak tartják. Oly alacsonyrendűnek képzelik, hogy az emberek értelme teljesen készületlen ravaszul lefektetett terveire; és csaknem mindig sikerrel jár. Ha megértenék ravaszságát és hatalmát, sokan készen állnának sikeresen ellene állni. Mindenki értse meg, hogy Sátán valamikor fennkölt angyal volt. Lázadása kizárta a mennyből, de nem pusztította el hatalmát, s nem alacsonyította állattá. Bukása óta a menny kormányzata ellen fordította hatalmát. Egyre agyafúrtabb lett, s megtanulta a legsikeresebb módokat az emberek gyermekeinek kísértésére. Sátán meséket költ, és azokkal ámít. A mennyben kezdett el harcolni Isten kormánya ellen, és bukása óta kiterjesztette Isten törvénye elleni lázadását. Rávette a keresztények tömegeit, hogy lábbal tapossák a negyedik parancsolatot, amely az élő Istenre emlékeztet. Megdöntötte a tízparancsolat eredeti szombatját, és munkanapot állított helyébe. Az Édenben Évának mondott eredeti hazugság – nem fogtok meghalni – volt az első igehirdetés a lélek halhatatlanságáról. Ez a beszéde sikerrel járt, s borzalmas következményei lettek. Rávette az embereket, hogy igaznak fogadják el e beszédet, s azóta lelkészek hirdetik, énekelik és imádkozzák ezt. Nincs ördög, próbaidő lesz Krisztus eljövetele után – ezek rohamosan elterjedt ámítássá válnak. A Szentírás világosan kijelenti, hogy az Úr jövetelére mindenki sorsa örökre eldől. Jelenések 22:11-12. „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is, és aki igaz, legyen igaz ezután is, és aki szent, szenteltessék meg ezután is.” Sátán kihasználja a köztudatba gyökerezett kitalálásokat. Korszerű spiritizmussal áll e szegény, elbolondított halandók elé, mely nem helyez korlátokat a testies gondolkodásúak köré, és ha a gyakorlatba átültetik, szétdúlja családjaikat, irigységet, gyűlöletet kelt, és szabad folyást enged a leglealjasítóbb hajlamoknak. A világ még alig tud valamit a spiritizmus megrontó hatásáról. Felemelték a függönyt, és sokat megmutattak nekem félelmetes munkájából. Láttam némelyeket, akik érintkezésbe kerültek a spiritizmussal, de azóta elvetették, akik megborzadnak arra gondolva, hogy mily közel kerültek a teljes romláshoz. Elvesztették maguk fölött az uralmat, és Sátán azt tehette velük, amitől undorodnak. Noha nekik is csak halvány fogalmuk van a spiritizmusról. Sátántól ihletett lelkészek ékesszólón felöltöztethetik ezt a fertelmes szörnyet, elrejthetik rútságát, és szépségessé tehetik sokak szemében. A spiritizmus oly közvetlenül származik Sátán őfelségétől, hogy magáénak követeli azok ellenőrzését, akiknek valami köze van a spiritizmushoz, mivel tiltott területre merészkedtek, és eljátszották Teremtőjük védelmét. Némely szegény lélek, akiket megbűvölt a spiritizmus tanítóinak ékesszólása, és akik behódoltak hatásának, később rájöttek szörnyű jellegére, elvetnék, menekülnének tőle, de nem tudnak, Sátán hatalmában tartja, és nem hajlandó szabadon bocsátani őket. Tudja, hogy míg ellenőrzése alatt állnak, elvitathatatlanul az övéi. De ha egyszer kiszabadítják magukat hatalmából, soha rá nem

149/ 308 oldal


veszi őket, hogy higgyenek a spiritizmusban, és ennyire közvetlen ellenőrzése alá helyezzék magukat. Az egyetlen mód, amellyel az ily szegény lelkek legyőzhetik Sátánt, ha felismerik a különbséget a tiszta bibliai igazság és a kitalálások között. Mikor elismerik az igazság követelményeit, oda állnak, ahol segíteni lehet rajtuk. Kérlelniük kell a mélyen vallásos életet élőket, akik hisznek Isten ígéreteiben, hogy könyörögjenek értük a hatalmas szabadítóhoz. Küzdelmük késhegyig menő lesz. Sátán utánpótlást küld az ezeket ellenőrző gonosz angyaloknak, de ha Isten szentjei mély alázattal böjtölnek és imádkoznak, könyörgésük diadalmaskodni fog. Jézus szent angyalokat fog megbízni, hogy álljanak ellene Sátánnak, és ők visszaverik az ördögöt, megtörik e nyomorultakon gyakorolt hatalmát. Márk 9:29. „Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel.” A népes egyházak papjai nem tudnak sikeresen szembeszállni a spiritizmussal. Semmijük sincs, amivel megóvhatnák nyájukat a mérgező hatástól. A spiritizmus szomorú következményei jórészének felelőssége korunk lelkészein nyugszik, mert lábbal tapossák az igazságot, és jobban kedvelik a kitalálásokat. A beszédet, melyet Sátán Évának mondott a lélek halhatatlanságáról – nem haltok meg – a szószékről ismétlik el, és az emberek tiszta bibliai igazságként fogadják. Ez a spiritizmus alapja. Isten igéje sehol sem tanítja, hogy az ember lelke halhatatlan. Csakis Isten halhatatlan. 1Timótheus 6:16. „Aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott és nem is láthat, tisztelet neki, és örök hatalom! Ámen.” Isten helyesen megértett és alkalmazott szava az egyetlen védőfal a spiritizmus ellen. Az örökké égő pokol, amit a szószékről hirdetnek az emberek szeme elé tartva, Isten jóságos jellemének rágalmazása; a legszörnyűbb zsarnoknak festik le őt. Ez az elterjedt tanítás ezreket tett az egyetemes üdvözülés, hitetlenség és az istentagadás híveivé. Isten szava világos. Az igazság egyenes láncolata horgonynak bizonyul azoknak, akik készek befogadni, még ha fel is kell áldozniuk kedvenc meséiket. Ezekben a veszedelmes időkben megóvja őket e rémséges csalódástól. Sátán arra vezeti az egyházak lelkészeit, hogy szívósan ragaszkodjanak az elterjedt tévedésekhez, amint a zsidókat rávette, hogy áldozásaikhoz ragaszkodjanak, Krisztust viszont feszítsék meg. A világosságnak és igazságnak ez az elvetése fogollyá, Sátán ámításainak játékszereivé teszi az embereket. Minél nagyobb világosságot vetnek el, annál nagyobb lesz a rájuk szakadó csalás és sötétség hatalma. Az Úr közölte, hogy Isten igaz népe a föld sója és a világ világossága. Isten szüntelen előretörést vár el tőlük az igazság ismeretében és a szentség útján. Mikor megértik Sátán behatolását, Jézus erejével ellene fognak állni. Sátán segítségül fogja hívni angyalseregeit, hogy akár egyetlen ember haladását is gátolja, s ha lehet, kicsavarja őt Krisztus kezéből. Láttam a gonosz angyalokat versengeni az emberekért, és Isten angyalait, amint ellenük állnak. A küzdelem elkeseredett volt. Gonosz angyalok rontották a levegőt mérgező hatásukkal, és nyüzsögtek a lelkek körül, hogy elbutítsák értelmüket. A szent angyalok aggódva őrködtek, s várták, hogy visszaverjék Sátán seregét. De nem a jó angyalok feladata, hogy akaratuk ellenére ellenőrizzék az emberek gondolatait. Ha behódolnak az ellenségnek, és nem feszítik meg erejüket, hogy ellene álljanak, Isten angyalai alig tehetnek többet, mint hogy megállítsák Sátán seregét, amíg e veszedelemben forgók nagyobb világosságban nem részesülnek, hogy felrázza őket, és a mennyhez forduljanak segítségért. Jézus nem bíz meg szent angyalokat azok kimentésével, akik nem igyekeznek segíteni magukon. Ha Sátán látja, hogy az a veszély fenyegeti, hogy valamely ember kisiklik kezéből, akkor a legvégsőkig megfeszíti erejét, hogy megtartsa magának az illetőt, és mikor valaki rádöbben veszedelmére, és nyomorultan, buzgón Jézushoz fordul segítségért, Sátán megijed, hogy elveszíti őt, és tartalék erőt hív angyalai közül, hogy körülvéve a szegény lelket, a sötétség falát alkossák körülötte, hogy a menny világossága ne jusson el hozzá. De ha a veszélyben forgó kitart, és tehetetlenségében Krisztus vérének érdemeire támaszkodik, Megváltónk hallja a hit buzgó imáját, és erejükkel kitűnő angyaltartalékot küld megmentésére. Sátán képtelen elviselni, ha hatalmas ellenfeléhez könyörögnek, mert retteg Krisztus ereje és fensége előtt. A buzgó ima hallatára Sátán

150/ 308 oldal


egész serege reszket. Több és több gonosz angyalsereget hív, hogy elérje célját. Amikor korlátlan hatalmú angyalok érkeznek a menny fegyverzetével az elaléló szorongatott segítségére, Sátán és serege visszavonul, mert tudja, hogy elvesztette a csatát. Sátán önkéntes alattvalói hűségesek, tevékenyek, s egyetlen célra tömörültek. S bár gyűlölik egymást, és harcolnak egy mással, mégis minden alkalmat kihasználnak közös céljuk eléréséért. A menny és föld hatalmas parancsnoka azonban határt szab Sátán hatalmának. Tapasztalatom egyedülálló. Évekig szenvedtem értelmem különös próbáitól. Isten népének állapota, és kapcsolatom Isten munkájával gyakran kimondhatatlan szomorúság és csüggedés terhét vetették rám. Évekig úgy tekintettem a sírra, mint édes nyugvóhelyre. Legutóbbi látomásom alatt megkérdeztem kísérő angyalomat, miért hagyják, hogy az értelem ilyen kuszaságától szenvedjek, és hogy olyan gyakran kerüljek Sátán csatamezőjére? Könyörögtem, hogy ha ily közeli kapcsolatban kell állnom az igazság ügyével, mentsenek ki e könyörtelen próbákból. Isten angyalai hatalmasak és erősek, és kértem, hogy védjenek meg. Ekkor megmutatták nekem életünk korábbi szakaszait. Láttam, hogy Sátán sokféleképpen igyekezett elpusztítani hasznavehetőségünket; hogy gyakran tervezte eltávolításunkat Isten munkájából; más-más utakon tört be, más-más eszközöket használ céljai elérésére; de a szent angyalok szolgálatai miatt vereséget szenvedett. Láttam, hogy mikor helységről helységre utaztunk, gyakran utunkba küldte gonosz angyalait, hogy baleseteket okozzanak és elpusztítsák életünket, de szent angyalokat küldtek a földre megmentésünkre. Néhány baleset veszedelembe sodorta férjemet, de engem is, és csodálatosan menekültünk meg. Láttam, hogy Sátán támadásainak különleges célpontjai voltunk, mivel mélyen szívünkön viseltük, és mert összeköttetésben álltunk Isten munkájával. Mikor láttam a nagy gondoskodását, mellyel Isten minden pillanatban körülveszi azokat, akik szeretik és félik őt, bizalom és odaadás ébredt szívemben Isten iránt, s megróva éreztem magam hitetlenségem miatt.

67. A két korona Az 1861. október 25-én a Battle Creek-ben nyert látomásban az Úr megmutatta nekem a sötét és komor földet. Az angyal rám szólt: „Vedd figyelmesen szemügyre.” Megmutatta nekem az embereket. Némelyeket Isten angyalai vettek körül, másokat pedig a teljes sötétség. A gonosz angyalok gyűrűjében álltak. Láttam, hogy arany jogart tartó kar nyúlt le a földre. A jogar végén gyémánttal kirakott korona csillogott. Minden gyémánt ragyogott, világított, és gyönyörű fényt lövellt. A koronán ezek a szavak álltak: „Boldog, aki elnyer engem, és örök életben is részesül.” A korona alatt másik jogart láttam. Arra is arany koronát helyeztek, amely közepén arany és ezüst ékszerek díszlettek, s halványan verték vissza a fényt. A korona felirata: „A föld kincsei: gazdagság, hatalom. Aki engem elnyer, megtiszteltetésben és hírnévben részesül.” Láttam, hogy sokaságok rohantak zsibongva e korona után. Némelyek mohóságukban mintha őrültek lettek volna. Lökdösték egymást, félrekönyökölték a gyöngébbeket, letaposták a sietségben elbukottakat. Sokan mohón megragadták a koronában foglalt kincseket, és nem engedték ki a kezükből. Némelyikük feje ezüstfehér volt, arcuk gondoktól, aggodalmaktól szántott. Nem törődtek rokonaikkal – tulajdon testvéreikkel. Ha esdeklő tekintetek fordultak feléjük, csak még mohóbban szorították magukhoz kincsüket. Mintha attól félnének, hogy egy óvatlan pillanatban elvesztenek belőle, vagy ráveszik őket, hogy osszák meg velük. Mohó tekintetük gyakran tapadt a földi koronára, megszámolva kincseit. A sokaságban az ínség és nyomor képei villantak elő. Vágyó pillantások tapadtak a kincsekre. Majd reményvesztetten fordultak el, mikor az erősebb legyőzte, elűzte a gyöngébbet. Mégsem tudtak lemondani róla, hanem a nyomorékokkal, betegekkel és öregekkel együtt továbbra is a földi koronához igyekeztek tolakodni. Volt, aki belehalt igyekezetébe, hogy elérje. Mások épp akkor haltak meg, mikor már megragadták. Holtak borították a földet, a sokaság mégis tovább rohant, letaposva felbukott, halott társait. Aki elérte a koronát, osztozott kincseiben. A körülöttük nyüzsgő csoport megtapsolta őket.

151/ 308 oldal


Nagy csapat gonosz angyal foglalatoskodott itt serényen. Sátán is közöttük állt és elégedetten szemlélték a koronáért küzdő sokaságot. Sátán különös igézetet látszott azokra vetni, akik mohón törekedtek a korona után. A világi kincsek eme keresői közöl sokan hitvalló keresztények voltak. Némelyik mintha valamelyes világossággal is rendelkezett volna. Vágyón és gyakran pillantottak a mennyei koronára, mintha megigézte volna őket szépsége. Mégsem fogták fel valódi értékét s dicsőségét. Míg fél kézzel, erőtlenül nyúltak a mennyei korona után, a másik mohón, eltökélten kapott a földi után. Miközben komoly igyekezettel csörtettek a földi korona után, szem elől vesztették a mennyeit. Sötétség borult rájuk, mégis aggódva tapogatóztak a földi korona után. Volt, aki megundorodott a mohón törtető csapattól; mintha rádöbbentek volna a veszedelemre, elfordultak attól, és buzgón keresték a mennyei koronát. Ezek arca rövidesen sötétből világossá, komorból vidámmá és szent örömmel teljessé vált. Majd másik csoportot láttam. Ezek szemüket eltökélten a mennyei koronára szögezve nyomultak át a tömegen. Amint komolyan siettek át a tolongó sokaságon, angyalok segítettek nekik; utat nyitottak a tömegen. Mikor közelebb értek a mennyei koronához, az abból áradó fény rájuk ragyogott, eloszlatta sötétségüket, egyre világosabbá és ragyogóbbá vált, míg úgy nem tűnt, mintha elváltoztak volna. Angyalokhoz lettek hasonlóvá. Egyetlen epedő pillantást se vetettek a földi koronára. A földi korona után törtetők gúnyolták őket, fekete labdákat dobálva utánuk. Ezek sem ártottak nekik, míg szemük a mennyei koronára tapadt. De akik a fekete labdákat figyelték, azokat a labdák beszennyezték. Felhívták figyelmemet a következő szövegre: Máté 6:19-24. „Ne gyűjtsetek kincset a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok törnek be és lopnak. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol a kincsetek, ott a szívetek is. A test lámpása a szem. Ha azért a szemed tiszta, egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, egész tested sötét lesz. Ha azért a benned levő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség? Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Azután megmagyarázták a látottakat. A földi korona után csörtető sokaság azok, akik a világ kincseit szeretik. Röpke vonzalmuk megcsalja őket, legyezgeti hiúságukat. Némelyek – láttam – akik Jézus követőinek vallják magukat, annyira nagyra törők a földi kincsek megszerzése terén, hogy elvesztik a menny iránti szeretetüket. A világhoz hasonlóan viselkednek, s Isten világinak számítja őket. Állítják, hogy halhatatlan koronát, mennyei kincseket keresnek, de szívügyük és legfőbb céljuk a földi kincsek megszerzése. Akinek kincse a földön van, és aki szereti kincseit, az nem szeretheti Jézust. Vélhetik, hogy a helyes úton járnak; bár a fösvény mohóságával ragaszkodnak tulajdonaikhoz, nem lehet beláttatni velük, nem lehet rádöbbenteni őket, hogy jobban szeretik a pénzt, mint az igazság ügyét, vagy a menny kincseit. „Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?” Volt idő életükben, mikor nem értékelték a nyert világosságot, és a világosság sötétséggé változott. Az angyal így szólt: „Lehetetlen a föld kincseit szeretni, imádni, ugyanakkor az igazi gazdagság birtokában lenni.” Mikor a gazdag ifjú Jézushoz jött, s megkérdezte: „Mester, mit kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus választás elé állította. Szakadjon el birtokaitól, és övé lesz a menny országa, vagy tartsa meg, és elveszíti a mennyet. Gazdagsága becsesebb volt neki, mint a menny kincse. A feltétel – hogy meg kell válnia kincseitől, és a szegényeknek kell adni azt, hogy Krisztus követője lehessen és elnyerhesse az örök életet – lehűtötte vágyát, ezért szomorúan távozott. A földi korona körül tolongók azok, akik bármire vetemednének, hogy vagyont szerezzenek. Ezen a ponton elvesztik eszüket. Minden gondolatukat és erejüket földi kincsek elnyerésére fordítják. Lábbal tapossák mások jogait, elnyomják a szegényeket, és visszatartják a munkások bérét. Ha ki tudják használni a szegényebbet, a kevésbé fondorlatost, így növelni gazdagságukat, akkor pillanatig sem haboznak. Elnyomják, sőt, koldusbotra juttatják őket. Akiknek ősz a haja az öregkortól, és akiknek arca ráncos a gondoktól, de mégis mohón kaptak a korona kincsei után, azok az öregek, akiknek már csak néhány évük van hátra, s még mindig

152/ 308 oldal


kapzsin földi kincseket igyekeztek szerezni maguknak. Minél jobban közeledtek a sírhoz, annál aggódóbban ragaszkodtak kincsükhöz. Még családtagjaikkal sem tettek jót. Hagyták, hogy erejükön felül dolgozzanak néhány filléres megtakarításáért. Nem fordították sem a maguk, nem mások javára. Kielégítette őket a tudat, hogy gazdagok. Mikor a szegények éhségének enyhítését vagy Isten ügyének támogatását említik előttük, sopánkodni kezdenek. Szívesen elfogadnák az örök élet ajándékát, de nem akarják, hogy bármibe kerüljön nekik. Túl kemények a feltételek. Ábrahám azonban még fiát sem tartotta meg magának. Könnyebben feláldozta volna megígért fiát, hogy Istennek engedelmeskedjék, mint sokan áldoznák földi kincsük egy részét. Fájdalmas látvány volt ez. Akiknek a dicsőségre kellett volna érlelődniük, naponta készülniük a halhatatlanságra, minden erejüket földi kincseik megtartására fordították. Ezek – láttam – nem tudják értékelni a mennyei kincseket. Földi dolgok iránti mohó szeretetük arra szorítja őket, hogy bármit feláldozzanak érte. A gazdag ifjú kész volt megtartani a parancsolatokat, az Úr mégis azt mondta, hogy hiányzik belőle valami. Vágyott az örök élet után, de jobban szerette földi kincseit. Sokan megcsalják magukat. Nem kutatnak az igazság, mint rejtett kincs után. Nem a lehető legjobb úton használják képességeiket. Gondolkodásuk – noha mennyei fény világíthat bele – zavart és nyugtalan. „A világi gondok és csalóka gazdagság elfojtják az igét, és meddő marad.” „Ezek – mondta az angyal – mentség nélkül maradnak.” Láttam elvonulni tőlük a világosságot. Nem kívánták megérteni a jelennek szóló ünnepélyes, fontos igazságokat, és azt gondolták, jobb is, ha nem értik. A fény kihunyt, és ők a sötétségben tapogatóztak. A földi koronáért tolongók, a nyomorékok és a betegek sokasága azok, akiknek nincs birtokuk és kincsük a világon. Bár csalódnak minden területen, mégsem ruházzák szeretetüket a mennyre, mégsem biztosítanak maguknak kincset és otthont odafönn. Nincs jó soruk a földön, s míg földi kincsek után loholnak, elveszítik a mennyet. Azok csalódásai, boldogtalan élete és halála ellenére, akik teljes erejükkel földi kincsek után loholnak, mások is azt az utat követik. Őrülten rohannak tova, figyelmen kívül hagyva azok siralmas végét, akiknek példáját követik. Akik elérték a koronát, részt kaptak belőle, és meg is tapsolták őket – azok, akik elérik életük egyetlen célját, a gazdagságot. Megbecsülésben van részük, amit a világ a gazdagokra halmoz. Tekintélyük van a világban. Sátán és angyalai elégedettek. Tudják, hogy ezek biztosan az övék, hogy amíg Isten ellen lázadva élnek, addig a Sátán hatalmas eszközei. Akik megundorodnak a világi korona után törekedők társaságától azok, akik figyelemmel kísérik a világi gazdagság után tülekedők életét és végét. Látják, hogy ezek sosem elégedettek, hanem boldogtalanok. Ez elriasztja őket; elkülönítik magukat a boldogtalan csoporttól, és az igazi és tartós gazdagságot keresik. A tömegen átfurakodókat, kik a mennyei korona után törekednek, szent angyalok segítették, s őket Isten hű népeként mutatták meg nekem. Angyalok vezették, s lelkesedés tüzelte őket, előre nyomulni a mennyei kincs után. A fekete labdák, miket a szentek után dobáltak, az Isten népéről terjesztett gyalázatos hazugságok, a hazugságot kedvelők és gyártók szájából. A legnagyobb elővigyázattal kell tehát kifogástalan életet élnünk, a gonoszság látszatától is tartózkodnunk. Kötelességünk merészen előretörni, és fülünk mellett engedni el a gonoszok gyalázkodó rágalmait. Míg az igazak szeme a mennyei, felbecsülhetetlen kincsen függ, egyre hasonlóbbá válnak Krisztushoz; átalakulnak, és készen lesznek az elváltozásra.

68. A jövő Mikor Jézus megdicsőült, Atyja magasztalta őt. Halljuk Jézust így szólni: „Most dicsőíttetik meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőíttetik benne.” Elárulása és keresztre feszítése előtt az Atya ezzel erősítette meg őt az utolsó, rémes szenvedésekre. Amikor Krisztus testének tagjai közel érnek utolsó küzdelmük korszakához, Jákob nyomorúságának idejéhez, meglett emberré növekednek Krisztusban, és jelentős mértékben részesülnek lelkületéből. Mikor a harmadik angyal üzenete hangos kiáltássá duzzad, s mikor nagy hatalom és dicsőség járul a záró munkához, Isten hű népe

153/ 308 oldal


részesülni fog e dicsőségben. A késői eső felébreszti s megerősíti őket, hogy helytálljanak a nyomorúság idején. Arcuk ragyogni fog a harmadik angyalt övező dicsőségtől. Láttam, hogy Isten csodálatos módon meg fogja őrizni népét a nyomorúság idején. Amint Jézus kínok között kiöntötte lelkét a kertben, úgy fognak buzgón és kínok közt kiáltani szabadulásért éjjel és nappal. Meg fog jelenni a rendelet, hogy semmibe kell venniük a negyedik parancsolat szombatját, és a hét első napját tisztelniük, mert ha nem, életükkel fizetnek érte. Mégsem hódolnak be, nem fogják lábbal tiporni az Úr szombatját, nem fogják tisztelni a pápaság intézményét. Sátán seregei és a gonosz emberek körülveszik őket, diadalt ülve felettük, mert úgy látszik, nincs lehetőségük a menekülésre. Ám örömük és diadaluk közben hangos mennydörgések követik egymást. Az ég sötétségbe burkolózik, és csak a mennyből jövő lángoló fény s rémítő dicsőség fog világítani, és Isten hangja szól szent lakóhelyéről. A föld alapjai megrázkódnak, az épületek tántorognak, és ijesztő robajjal összedőlnek. A tenger forr, akár a fazék, és az egész földet rettentő háborgás szorongatja. Az igazak rabsága véget ér, és édes, ünnepélyes suttogással mondják egymásnak: „Megszabadultunk. Ez Isten hangja.” Félelemmel vegyes tisztelettel hallgatják a szavakat. A gonoszok hallják, de nem értik Isten szózatát. Félnek és reszketnek, miközben a szentek örvendeznek. Sátán és angyalai, s a gonosz emberek, akik diadalt ültek, hogy Isten népe a hatalmukban van, és eltörölhetik őket a föld színéről, most tanúi annak, hogy Isten szent törvényének tisztelőit dicsőséggel ruházzák fel. Látják felragyogni Jézus orcáját, és tükröződni az igazak arcán. Akik oly türelmetlenek voltak, hogy kiirtsák a szenteket, most nem tudják elviselni a megszabadultakon nyugvó dicsőséget, és holtként hullnak a földre. Sátán és angyalai menekülnek a megdicsőült szentek jelenlétéből. Örökre véget ért hatalmuk, hogy zaklassák őket. 

154/ 308 oldal


9. bizonyságtétel (1863) 69. A lázadás Nemzetünk ijesztő állapota mély alázatra szólítja Isten népét. Az egyetlen, a legfőbb kérdés, melynek mindnyájunk gondolatait le kell kötnie, vajon készen állok-e Isten napjára? Helytállok-e az előttünk levő próbán? Láttam, hogy Isten vizsgálja és próbálja népét. Mint aranyat, addig finomítja őket, míg ki nem ég belőlük a salak, mígnem bennük tükröződik a képmása. Most nem él bennük az igénytelenség, lemondás lelkülete. Nem szívesen viselik el a nehézségeket. Nem szívesen szenvednek az igazságért, noha Isten mindezt elvárja tőlük. Nem mondanak le akaratukról. Nem szentelik magukat teljesen Istennek. Nem lelik legnagyobb örömüket akaratának teljesítésében. A lelkészekből és a gyülekezet tagjaiból hiányzik a lelkiség és a valódi istenfélelem. Az Úr mindent meg fog rendíteni, ami megrendíthető. Isten a legmegpróbálóbb helyzetekbe fogja vinni népét. Mindenkinek megalapozva, meggyökeresedve és beleágyazva kell lennie az igazságba, különben kétségkívül elbuknak. Ha Isten ihlető jelenlétével megnyugtatja és táplálja lelküket, akkor ki fognak tartani, még ha sötét és tövises is az út. Mert a sötétség hamar elmúlik, és az igazi világosság fog ragyogni örökre. Felhívták figyelmemet Ésaiás 58, 59:1-15, s Jeremiás 14:10-12-ben olvasható szövegekre, mint nemzetünk jelen állapotának leírására. Nemzetünk fiai elhagyták s elfeledték Istent. Más isteneket választottak, és a maguk romlott útjait követték, míg Isten el nem fordult tőlük. A föld lakosai letiporják Isten törvényét és megtörik örök szövetségét. Megmutatták nekem, hogy népünk körében mekkora izgalmat keltett a Szemle Nemzet című cikke. Némelyek így értelmezik, mások másképp. Eltorzítják a világos megállapításokat, és olyan értelmet tulajdonítanak nekik, ami az írónak nem volt szándéka. A legjobb világosságot nyújtotta, mellyel akkor rendelkezett. Szükség volt szólni az ügyről. Sokan kezdtek felfigyelni a szombattartókra, mert úgy látszott, mintha nem nagyon érdekelné őket a háború, és nem jelentkeztek önkéntesnek. Némelyik helységben a lázadás pártolóinak tartották őket. Ideje volt kifejezni őszinte nézeteinket a rabszolgaságról és a lázadásról. Szükség volt bölcs lépést tennünk, hogy elhárítsuk a szombattartók ellen támadó gyanút. Legyünk nagyon körültekintők. „Amennyiben rajtatok áll, éljetek minden emberrel békességben.” Engedelmeskedhetünk ennek az intésnek anélkül, hogy hitünk elvei közül egyet is fel kellene áldoznunk. Sátán és serege harcban áll a parancsolattartókkal, és törekedni fog nehéz helyzetekbe hozni őket. Nem kellene az előrelátás hiánya miatt ide juttatnunk magunkat. Megmutatták nekem, hogy némelyek nagyon meggondolatlanul viselkedtek az említett cikkel kapcsolatban. Nem mindenben egyezett véleményeikkel, és ahelyett, hogy nyugodtan mérlegelnék, és minden oldaláról megvizsgálták volna az ügyet, izgatottak lettek és lázba jöttek. Volt, aki tollat ragadott, és elhamarkodva tarthatatlan következtetéseket vont le. Mások következetlenül és ésszerűtlenül viselkedtek. Azt tették, amire Sátán mindig is tüzeli őket; kifejezték lázongó gondolataikat. Iowa államban nagyon messzire menve vakbuzgóságba torkolltak. A lelkendezést és a vakbuzgóságot összetévesztették a lelkiismeretlenséggel. Ahelyett, hogy az okosság és józan ész vezetése alá álltak volna, hagyták, hogy indulataik elragadják őket. Készen állnak hitükért vértanúvá válni. Istenhez vezették-e őket indulataik? Vagy nagyobb alázatra Isten előtt? Rávezette-e őket, hogy jobban bízzanak hatalmában, hogy kivezesse őket a nehéz helyzetből, amelybe kerülhetnek? Nem. Ahelyett, hogy a menny Istenéhez fordulnának kéréseikkel, s kizárólag az ő hatalmára hagyatkoztak volna, kérelmet terjesztettek az országgyűlés elé, s az visszautasította őket. Közszemlére tették gyöngeségüket, és feltárták hitük hiányát. Ez csak arra volt jó, hogy a különös csoportot – a szombattartókat – a figyelem központjába helyezze, és védtelenül hagyja, hogy ellenségeik nehéz helyzetbe hozzák őket. Sokan készek voltak gáncsoskodni, s bármit kifogásolni, amit mondunk.

155/ 308 oldal


Mások értelmesebbek voltak eme igen nehéz időkben, előítéletmentesen gondolkodnak, s kertelés nélkül megmondják, mi a teendő. Láttam, hogy akik oly határozottan hangoskodtak a bevonulás megtagadásáról, nem tudják, miről beszélnek. Ha tényleg behívnák őket katonának, és nem vonulnának be, s börtönnel, kínzással vagy halállal fenyegetnék őket, rájönnének, hogy nem készültek fel ilyen szorult helyzetre. Nem tudnák elviselni hitük próbáját. Amit hitnek képzeltek, vakbuzgó elbizakodottság csupán. Azok beszélnek a legkevesebbet, akik a legfelkészültebbek lennének feláldozni ha kell, inkább életüket is; mintsem olyan helyzetbe kerüljenek, ahol nem tudnának engedelmeskedni Istennek. Ezek nem verik a mellüket. Mélyen gondolkodnak, sokat elmélyednek, és buzgó imájuk száll az égre, hogy bölcsen viselkedjenek, és kegyelemért a tűréshez. Akik azt gondolják, hogy Isten félelmében, lelkiismeretük szerint nem vehetnek részt a háborúban, azok igen csöndesek lesznek, s ha vallatják őket, csupán azt fogják mondani, amit a vizsgáló bíró kérdésére kénytelenek válaszolni, majd értésére adnák, hogy nem rokonszenveznek a lázadással. Akadnak a szombattartók közt rabszolgatartókkal rokonszenvezők. Mikor elfogadták az igazságot, nem fordítottak hátat valamennyi tévedésüknek, mint kellett volna. Mélyebbet kell inniuk az igazság tisztító forrásából. Némelyek magukkal hozták előbbi politikai előítéleteket, melyek nem állnak összhangban az igazság elveivel. Azt tartják, hogy a rabszolga urának tulajdona, és nem kellene azt elvenni tőle. Állatállománynak tartják a rabszolgákat, s azt mondják, hogy a tulajdonos ugyanolyan megrövidítése, ha elveszik őket, mintha jószágait vennék el. Megmutatták nekem, hogy nem számít, mennyit fizetett a rabszolgatartó az emberek testéért és lelkéért. Isten nem ad jogcímet emberek birtoklásához, s nincs joga magának tartani őket. Krisztus az egész emberi családért halt meg, akár fehér, akár fekete. Isten szabad erkölcsi lénynek teremtette az embert, ha fehér, ha fekete. A rabszolgaság letiporja ezt; megengedi, hogy ember olyan hatalmat gyakoroljon embertársán, melyet Isten nem adott neki, és ami csakis Isten joga. A rabszolgatartó vállalni meri Isten felelősségét rabszolgája fölött, s ezért neki kell elszámolnia a rabszolga fölött gyakorolt hatalommal. A szívek Istenéi. Teremtőjük az egyedüli uruk, s akik meg merik láncolni a rabszolga testét-lelkét, akik állati elaljasodásban merik tartani őket, azok majd elnyerik büntetésüket. Isten haragja alszik, de majd ha felébred, könyörület nélkül fogja kitölteni. Némelyek annyira meggondolatlanok, hogy hangot adtak rabszolgatartást támogató elveiknek. Elveknek, amelyek nem a mennyben születtek, hanem Sátán birodalmában. Amit ezek a nyugtalan lelkek beszélnek és tesznek, szégyent hoz Isten ügyére. Ide másolom az A. testvérhez írt levelet. „Az Úr megmutatott nekem néhány dolgot felőled. Láttam, hogy megcsalod magadat. Istenkáromlásra adtál alkalmat hitünk ellenségeinek, és szégyent hoztál a szombattartókra. Meggondolatlanságoddal bezártad némelyek fülét, akik meghallgatták volna az igazságot. Láttam, hogy okosnak kell lennünk, mint a kígyók, és szelídnek, mint a galambok. Nem derült ki rólad se a kígyó okossága, se a galamb szelídsége. Sátán volt az első lázadó vezér. Isten most bünteti északot, mert oly sokáig eltűrték a rabszolgaság átkozott bűnét. Mert a menny szemében ez a legsötétebb bűn. Isten nem tart déllel, s végül is ijesztően megbünteti őket. Sátán a bujtogatója minden lázadásnak. Láttam, A. testvér, hogy megengedted politikai elveidnek, hogy elpusztítsák ítélőképességedet, és az igazság iránti szeretetedet. Kivájják szívedből az igaz istenfélelmet. Sohasem láttad helyes megvilágításban a rabszolgatartást, és nézeteid a Sátán és serege által felkavart lázadás oldalára vezettek. Rabszolgaságról alkotott nézeteid összeegyeztethetetlenek a szent és fontos jelen igazságokkal. Vagy nézeteidet, vagy az igazságot kell feladnod. Nem élhet mindkettő egyazon szívben, mert harcban állnak egymással. Sátán kavar fel téged. Nem hagy nyugton, míg ki nem fejezed a sötétség hatalmához húzó gondolataidat, és így erősíted a gonosz kezét, akit pedig az Úr megátkozott. A rossz oldalon vetetted be tekintélyedet azokkal, akiknek élete töviseket ültet, és nyomorúságot plántál mások számára. Láttam, hogy lealjasult csoport oldalán veted latba tekintélyedet; Istentől elhagyott csoport oldalán, és a szent angyalok undorodva menekülnek tőled. Láttam, hogy teljesen megcsalnak téged. Ha

156/ 308 oldal


követted volna a fényt, melyben Isten részesített; ha engedelmeskedtél volna testvéreid tanításainak, ha megfogadtad volna azokat, te is, az igazság becses ügye is megmenekült volna a gyalázkodástól. De a nagy világosság ellenére, nyilvánosan szellőztetted gondolataidat. Ha jóvá nem teszed, amit elkövettél, Isten népének kötelességévé válik nyilvánosan megvonni tőled szeretetüket és közösségüket, hogy megóvjuk a jó hatást, melyet népünknek tennie kell. Tegyük közhírré, hogy nincsenek közöttünk ilyenek, és nem vagyunk hajlandók velük egy egyházhoz tartozni. Elveszítetted az igazság megszentelő hatását. Megszakadt kapcsolatod a mennyei sereggel. Az első nagy lázadóval léptél szövetségre, s Isten haragja ellened támad, mert szent ügyét szégyen éri, és az igazság utálatossá válik a hitetlenek előtt. Szomorúságot hoztál Isten népére, megvetetted földi követeinek tanácsát, akik Istennel együttmunkálkodnak, és Krisztus helyett kérlelik az embereket, hogy béküljenek meg Istennel. Láttam, hogy népünk nem lehet túl elővigyázatos, hogy milyen hatást kelt. Őrködnünk kell minden szavunk fölött. Mikor szavunkkal vagy tettünkkel az ellenség csatamezejére helyezkedünk, elűzzük magunktól a szent angyalokat, és a gonosz angyalok tömegeit bátorítjuk és vonzzuk magunk köré. Te ezt teszed, A. testvér, és meggondolatlan, önfejű eljárásod miatt a hitetlenek gyanakodva néznek a környéken élő valamennyi szombattartóra. Az Úr közölte, hogy a következő szavak vonatkoznak Isten szolgáira: »Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, és aki engem vet meg, azt veti meg, aki engem elküldött.« Segítsen Isten, megcsalt fivérem, hogy úgy lásd magadat, amint vagy, és hogy rokonszenved a testülettel tartson.” A mi országunk nem e világból való. Várjuk Urunkat, hogy eljöjjön a földre, véget vessen minden hatalomnak s tekintélynek, s felállítsa örök országát. A földi hatalmak meg fognak rendülni. Nem kell, és nem szabad elvárnunk, hogy a föld nemzetei közt egység uralkodjék. Nabukodonozor szobrának lábujjai jelképezik jelen állapotunkat. Megosztott állapot ez, és törékeny anyagból való, mely nem tapad össze. A jövendölés tudtunkra adja, hogy Isten nagy napja közvetlen előttünk áll, és igen siet. Láttam, hogy mindig is kötelességünk engedelmeskedni országunk törvényeinek, ha nem ellenkeznek a magasabb törvénnyel, melyet Isten mondott el a Sinairól, majd vésett ujjával kőbe. „Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.” Aki szívében írva áll Isten törvénye, inkább Istennek, mint embereknek engedelmeskedik, s inkább engedetlen minden ember iránt, mintsem eltérjen Isten legkisebb parancsolatától. Isten népe, akiket az igazság ihlete tanít, s a tiszta lelkiismeret vezet, hogy éljék Isten minden szavát, azok az ő törvényét fogadják el egyetlen tekintélyként, melyet elismerhetnek, s melynek engedelmeskedhetnek. Isten törvényének bölcsessége és tekintélye a legnagyobb. Az Úr megmutatta, hogy Isten népe – Isten különleges kincse – nem vehet részt ebben az összekuszált háborúban, mivel szemben áll hitük valamennyi elvével. A hadseregben nem tudnak engedelmeskedni az igazságnak, és tisztjeik parancsainak sem. Szüntelenül erőszakot kellene venniük lelkiismeretükön. A világi emberek világi elveket követnek. Más elveket nem tudnak értékelni. Világi álláspont és közvélemény alkotják a tettek elveit, mely uralja, és ez készteti őket a helyes viselkedés bizonyos formájára. Isten népét azonban nem kormányozhatják ezek az indítékok. Bensőjükbe írott Isten szavai és parancsai lélek és élet, és ezekben erő rejlik, mely engedelmessé és kötelességtudóvá tesz. Minden igazságos és jó törvénynek az Úr tíz parancsa az alapja. Akik szeretik Isten törvényét, alkalmazkodni fognak az ország összes jó törvényéhez. De ha a kormányok követelményei ellenkeznek Isten törvényével, az egyetlen feleletre váró kérdés ez: Istennek engedelmeskedjünk, vagy embereknek? A mennyei alkotmány és törvények elleni hosszantartó és fokozatos lázadás miatt a sötétség és halál gyászos szemfedője terül a földre. A föld nyög a felhalmozódott bűntudat alatt, és mindenfelé haldokló halandók kénytelenek átélni a boldogtalanságot, mely az istentelenség fizetésének a része. Láttam, hogy furfanggal és csalással emberek valósítják meg Sátán szándékait, s nemrégiben rémes

157/ 308 oldal


csapást mértek. Igazán elmondhatjuk: „Eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be... és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz.” A szabad államok némelyikében az erkölcs színvonala egyre süllyed. Elfajult étvágyú és romlott életű embereknek alkalma nyílik most a diadalra. Olyan kormányzókat választanak maguknak, kiknek elvei lealacsonyítók, akik nem vetnek gátat a gonosznak, és nem tartják féken az emberek elfajult étvágyát, hanem szabad utat engednek nekik. Ha csak azok szenvednék meg a dolgot, akik azt választják, hogy folyékony méreg ivásával állatokhoz váljanak hasonlóvá; ha egyedül ők ennék tetteik gyümölcsét, a rossz nem lenne oly óriási. Ámde sokaknak hihetetlen szenvedésen kell átmenni mások bűne miatt. Feleségeknek és gyermekeknek, noha ártatlanok, az utolsó csöppig ki kell inniuk a keserű poharat. Isten kegyelme híjával az emberek szeretnek rosszat tenni. A sötétben járnak, és nincs önuralmuk. Szabad folyást engednek szenvedélyeiknek és étvágyaiknak, míg el nem veszítik összes jobb érzéseiket, és csak állati szenvedélyek uralkodnak rajtuk. Ezeknek az embereknek érezniük kell a magasabb ellenőrző hatalmat, mely engedelmességre kényszeríti őket. Ha a kormányok nem gyakorolják hatalmukat, hogy megrémítsék a gonosztevőt, az állatok színvonalára fognak süllyedni. A világ egyre romlottabbá válik. A legutóbbi választáson sokaknak bekötötték a szemét, és igen félrevezették. Arra használták szavazatukat, hogy olyan embereket juttassanak hatalomra, akik összeszűrik a levet a gonosszal; akik közönyösen tekintenek a bajok és szomorúság áradatára, akiknek romlottak az elvei; akik a déllel rokonszenveznek, és jelenlegi állapotában szeretnék megőrizni a rabszolgaságot. Olyanok töltik be az északi hadsereg némely felelős állását, akik szívük mélyén lázadók, akik nem becsülik többre a katonák életét a kutyák életénél. Közönyösen nézik, hogy a katonák ezrei sebesülnek, válnak nyomorékká, s halnak meg. A déli hadsereg tisztjei állandóan értesüléseket kapnak az északiak terveiről. Az északi tisztek is kaptak pontos értesüléseket a lázadók csapatmozdulatairól és közeledéséről, de figyelmen kívül hagyták, lenézték, mert az értesülés a feketéktől jött. Mivel a Szövetség erői nem készültek fel támadásra, meglepték, és csaknem szétzúzták őket, vagy ami ugyanolyan rossz, sok katonát foglyul ejtettek, hogy a halálnál rosszabb sorsuk legyen. Ha az északi seregben egység uralkodna, a lázadás rövidesen véget érne. A lázadók tudják, hogy az északi seregben sokan velük éreznek. A történelem lapjai egyre sötétebbek lesznek. Félrevezetik a megbízható férfiakat, akik nem szeretik a lázadást, vagy ami okozta, a rabszolgatartást. Tekintélyük olyanokat segített hatalomra, akiknek elveit ellenzik. Minden készülődik az Isten nagy napjára. Az idő még tartani fog kis ideig, míg a föld lakosai betöltik gonoszságuk poharát, és akkor Isten haragja, mely oly soká szunnyadt, felébred, és a világosságnak ez a földje inni fog színtiszta haragjának poharából. Isten pusztító hatalma bejárja a földet, hogy támadjon és romboljon. A föld lakosaira kard, éhínség és járványok várnak. Nagyon sok hatalmas férfi, tábornokok és tisztek a szellemektől kapott utasításoknak megfelelően cselekszenek. Ördögök, akik halott harcosoknak és képzett tábornokoknak adják ki magukat, érintkeznek hatalmon levő férfiakkal, és ellenőrzik számos lépésüket. Egyik tábornok ezektől a szellemektől kapja utasításait, és azok a siker élményével kecsegtetik. Másik tábornokunk is kap utasításokat, de nagyon másfélét, mint az előbbi. Akik követik ezeket a tanácsolat, azok olykor győznek, de többnyire vereséget szenvednek. A szellemek olykor előre megmondják e vezetőknek az előttük álló csata eseményeit, és azok nevét, akik el fognak esni a harcban. Amit a szellemek előre megmondták, olykor be is következik, és ez megerősíti a szellem-megnyilvánulásokban hívők hitét. Néha kiderül, hogy téves volt az értesítés, de a csábító lelkek magyarázattal állnak elő, amit az emberek el is fogadnak. A félrevezetés oly alapos, hogy sokan nem ismerik fel a hazug szellemeket, melyek biztos pusztulásba vezetik őket.

158/ 308 oldal


A nagy lázadó vezérlő tábornok – Sátán – jól ismeri e háború eseményeit. Ő utasítja angyalait, hogy öltsék magukra elhalt tábornokok alakját, utánozzák modorukat, vegyék fel sajátos jellemvonásaikat. A hadsereg néhány vezetője igazán el is hiszi, hogy barátaik, meghalt vitézek, a függetlenségi háború vezetői irányítják őket. Ha nem állnának a legerősebb bűvölő csalás hatása alatt, eszükbe jutna, hogy az állítólag mennyben levő harcosok nem voltak jó és sikeres tábornokok, vagy elfelejtették híres földi tudásukat. Ahelyett, hogy e háború vezetői Izráel Istenében bíznának, és utasítanák hadaikat, hogy csakis abban bízzanak, aki egyedül tudja megszabadítani őket ellenségeiktől, többségük az ördögök fejedelménél kérdezősködik, és benne bízik. 5Mózes 32:16, 22. Az angyal így szólt: „Hogyan virágoztathatná fel Isten az ilyen népet? Ha rá tekintenének, ha benne bíznának, ha legalább olyan helyre jönnének, ahol segíteni tud rajtuk, saját dicsősége szerint, akkor szívesen megtenné.” Láttam, hogy Isten nem adná az északi hadakat teljesen a lázadók kezébe, hogy a lázadó seregek teljesen elpusztítsák őket. 5Mózes 32:26-30-hoz irányítottak: „Mondom: Elfúvom őket, eltörlöm emlékezetüket az emberek közül. Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt! Mert tanács vesztett nép ez, és nincs bennük értelem. Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz az ő végük. Miképpen kergethetne egy ezret, és kettő hogyan űzhetne tízezret, ha az ő Kősziklájuk el nem adja őket és ha az Úr kézbe nem adja őket?” Vannak a hadseregben teljesen megbízható tábornokok, akik igyekeznek mindent megtenni, hogy véget vessenek a véres lázadásnak és természetellenes háborúnak. De a legtöbb tisztnek és vezetőnek megvan a maga önző szándéka, amit szolgálnak. Mindegyikük nyereséget remél magának, és sok igaz, teljes szívvel harcoló katona félénk és csüggedt lesz. Nemesen megteszik a magukét, mikor az ellenséggel küzdenek, tisztjeik azonban állatiasan bánnak velük. A katonák között vannak nemes gondolkodású és önálló lelki életű férfiak. Nem szoktak hozzá, hogy ily elaljasodott emberekkel keveredjenek, mint a háború hoz össze, sem, hogy zsarnokoskodjanak, jogtalanul bánjanak velük, és baromként kezeljék őket. Nagyon nehezükre esik mindezt elviselni. Sok tisztnek állati szenvedélyei vannak, és mikor parancsnokságot, kedvező alkalmat is kapnak, hogy kiéljék állati természetüket, zsarnokoskodnak beosztottjaikkal, ahogyan a déli rabszolgatartók zsarnokoskodnak rabszolgáikkal. Ezek a dolgok nehezítik a hadseregbe toborozást. Némely esetben, mikor a tábornokok a legtüzesebb csatát vívják, ahol katonák hullottak, mint a legyek, ha időben utánpótlás érkezett volna, győzelmet arathattak volna. A többi tábornok azonban nem törődött azzal, hogy hányan halnak meg. Ahelyett, hogy a küzdők segítségére siettek volna – mintha azonos lenne az érdekük – visszatartották a szükséges segítséget. Attól féltek, hogy az ellenség visszaveréséért tábornoktársaiké lenne a dicsőség. Féltékenységük miatt még örültek is, ha az ellenség kerekedett felül, és elűzte a Szövetség katonáit. A déliek lelkülete ördögi ebben a lázadásban, de az északiak sem tiszták. Sokan féltékenykednek. Attól félnek, hogy másoké lesz a dicsőség, és magasabbra emelkednek, mint ők. Jaj, hány ezer életet áldoztak fel emiatt! Más nemzetek, ha hadat viselnek, egyetlen cél vezeti őket. Önzetlen lelkesedéssel törekednek győzni, vagy meghalni. A függetlenségi háború katonái egyesült erővel, lelkesen harcoltak, így vívták ki az önállóságot. De a katonák most nem ember módra, hanem ördögként viselkednek. Sátán angyalai által tisztekkel lépett érintkezésbe, akik, ha magukra hagyják őket, nyugodt, számító emberek. Most azonban szélnek eresztették okosságukat, s e hazug szellemek igen nehéz helyzetekbe hozták őket, ahol félelmetes mészárlás és vérfürdő közepette visszaverték őket. Ősátáni fölsége szereti látni, ha úgy tarolnak le szegény katonákat, mint a füvet. Láttam, hogy a lázadók gyakran voltak oly helyzetben, ahol minden különösebb nehézség nélkül le lehetett volna verni őket. De az északi tábornokokat szellemekkel való érintkezés vezette, s annyira megvakította őket, hogy a lázadók kisiklottak kezükből, s némely tábornok inkább hagyja, hogy elmeneküljenek, mint leverje őket. Jobban törődnek a rabszolgaság dédelgetett intézményével, mint a nemzet jólétével. Többek között ezek az okai, amiért ez a háború annyira elhúzódik.

159/ 308 oldal


Mikor tábornokaink értesítik Washingtont hadaink mozdulatairól, csaknem ugyanaz a következmény, mintha egyenesen a lázadó erőknek táviratoznák meg. A szövetséges hatóságok legfölsőbb körében akadnak lázadókhoz húzók. Ez egyetlen más háborúra sem hasonlít. A gondolkodás és tettek egységének nagy hiánya miatt sötét és csüggesztő a helyzet. Sok katona lerázta a fegyelmet; az elaljasodás ijesztő mélységéig süllyedt. Hogyan járhatna Isten ilyen züllött sereggel? Hogyan győzhetné le az ellenséget, és hogyan vezethetné őket győzelemre, hogy Isten dicsőségére váljék? Egyenetlenség és dicsvágy uralkodik, míg a szegény katonák ezrével halnak meg a csatatéren, vagy sebeikben, az időjárás viszontagságaitól és nélkülözéstől. Ez a háború egyedülálló, ugyanakkor a legborzasztóbb, legleverőbb küzdelem. A többi nemzet undorral, iszonyattal nézi mind észak, mind dél seregeinek tetteit. Látják az eltökélt igyekezetet a háború elnyújtására, az emberélet és a pénz hallatlan pazarlását, és hogy nem mutatkozik kézzelfogható eredmény. Olyan versengésnek tűnik ez előttük, hogy ki tud több embert megölni. Fel vannak háborodva rajtunk. Láttam, hogy a lázadás egyre terjed, és sosem volt eltökéltebb, mint most. Sok a fontos állást betöltő szövetségi, aki hűtlen, hazaáruló. A fegyverfogással egyetlen céljuk a Szövetség régi keretében való megőrzése volt, a rabszolgatartással együtt. Ha módjukban lenne, boldogan leláncolnák a rabszolgát élete végéig a keserű szolgaságba. Ezek erősen rokonszenveznek déllel. A vér patakokban ömlött, és semmiért. Minden várost, minden falut elborított a gyász. Feleségek gyászolják férjüket, anyák fiaikat és nővérek fivéreiket. De az összes szenvedés ellenére sem fordulnak Istenhez. Láttam, hogy mind dél, mind észak büntetés alatt áll. Déllel kapcsolatban 5Mózes 32:35-37-re irányították figyelmemet. „Enyém a bosszúállás és megfizetés, amikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmük napja, és siet, ami rájuk vár! Mert megítéli az Úr az ő népét, és megkönyörül az ő szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erő, s védett és védtelen oda van. És ezt mondja: Hol van az ő Istenük? A Kőszikla, amelyben bizakodtak?”

70. Igehirdetőink kötelességei és veszedelmei Az Úr tudtomra adta, hogy jelenleg többet érhetünk el, ha ott dolgozunk, ahol már néhányan megtértek. Csak akkor terjeszkedjünk teljesen új területekre, ha nagyon kedvező alkalom kínálkozik. Az a néhány a városokban, kik igazán hisznek az igazságban, hathatnak az emberekre, s felkelthetik az érdeklődést hitük iránt. Ha életük példamutató, fényük ragyogni, hatásuk gyűjteni fog. De láttam olyan helységeket, ahol még nem hirdettük az igazságot, s ahova rövidesen behatolunk. Fő feladatuk azonban most az, hogy szent befolyást árasszanak. Nekik kellene vállalniuk a munkások szerepét. Fáradozzanak szomszédjaikért és barátaikért, bölcsen, körültekintőn, szeretettel. Nagyon tartózkodók. Nem ragadják meg két kézzel a keresztet, és nem hordozzák, amint kellene. Valamennyien éljenek annak tudatában, hogy ők testvéreik őrizői, és nagymértékben felelősek a körülöttük élőkért. A testvérek hibát követnek el, mikor mindent a lelkészekre hagynak. Az aratni való sok, de kevés a munkás. A jó hírnevűek, akiknek élete összecsendül hitükkel, munkálkodhatnak. Beszélgethetnek emberekkel, feltárhatják előttük az igazság fontosságát. Nem szabad a lelkészekre várniuk és elhanyagolniuk az Isten által félreérthetetlenül rájuk bízott kötelességet. Néhány lelkészünkben nincs nagy hajlandóság, hogy vállukra vegyék Isten munkájának terhét, és olyan önzetlen jótékonysággal fáradozzanak, mely isteni Urunk életét jellemezte. Legtöbbször a gyülekezetek előbbre járnak, mint némelyik lelkész. Hisznek a bizonyságtételekben, melyeket Isten jónak látott küldeni, és követik azokat, ugyanakkor egyes igehirdetők messze lemaradtak. Azt mondják, hogy hisznek a bizonyságtételekben, s némelyik árt vele, amikor vasszabályként alkalmazza azokat olyanokra, akiknek nincs tapasztalata a bizonyságtételekkel. Ám maguk nem teljesítik azokat; teljesen semmibe veszik az ismételt bizonyságtételeket is. Ez következetlenség.

160/ 308 oldal


Isten népe általában egységesen szívén viseli az igazság terjesztését. Jókedvvel adnak az igével és tanítással szolgálók bőkezű eltartására. Láttam, hogy a javak szétosztói vigyázzanak, nehogy elpazarolják a gyülekezetek bőkezű adományait. E nagylelkű testvérek némelyike évek óta szétdúlt idegekkel, megtört testtel dolgozik. Túlzásba vitték a munkát, hogy kincset szerezzenek idelenn, és most, mikor bőkezűen adnak vagyonukból, mely oly sokba került nekik, az igével és tanítással szolgáló testvérek kötelessége lelkesen és önfeláldozón dolgozni, legalább annyira, mint ezek a testvérek dolgoztak. Isten szolgáinak szabadon kell végezniük a munkát. Tudniuk kell, kiben bíznak. Krisztusban és üdvösségében hatalom él, hogy szabaddá tegye őket. Ha nem szabadok Krisztusban, képtelenek felépíteni gyülekezetét, és a lelkeket sem tudják betakarítani. Isten nem fog elküldeni valakit, kimenteni az embereket a Sátán csapdájából, ha az ő lába is a hálóba akadt. Isten szolgáinak nem szabad ingadozni. Ha lábuk megcsuszamlik, hogyan mondhatják a félénkeknek: Legyetek erősek! Isten azt akarja, hogy szolgái erősítsék a lankadó kezeket és megroggyant térdeket. Akik nem készek erre, jobban tennék, ha először magukkal törődnének, magukért imádkoznának, míg erőben nem részesülnek a magasból. Istennek nem tetsző, hogy egyik-másik szolgája nem önmegtagadó. Nem hordozzák a munka terhét. Mintha csak halálszerű álom telepedett volna rájuk. Isten angyalai nem győznek csodálkozni rajtuk, és szégyenkeznek önmegtagadásuk és kitartásuk eme hiánya miatt. Mikor üdvösségünk szerzője tevékenykedett és szenvedett értünk, megtagadta magát, és egész élete egyetlen, meg nem szűnő munka és nélkülözés volt. Henyéléssel és bőségben tölthette volna földi napjait, megszerezhette volna magának ez élet örömeit, de nem gondolt a maga kényelmével. Annak élt, hogy másokkal jót tegyen. Szenvedett, hogy másokat megmentsen a szenvedéstől. Mindvégig kitartott, s befejezte a rábízott munkát. Mindezt azért, hogy megmentsen minket a pusztulástól. Helyénvaló-e most, hogy mi, ily nagy szeretet méltatlan tárgyai, jobb helyzetre törekedjünk az életben, mint amelyben Urunknak része volt? Életünk minden percében nagy szeretete áldásaiban részesülünk, épp ezért meg sem érthetjük teljesen a tudatlanság és nyomor mélységét, melyből kimentett bennünket. Szemlélni tudjuk Krisztust, akit bűneinkért átvertek, s mégsem állunk készen kiinni vele a megaláztatás és szomorúság keserű poharát? Szemlélni tudjuk a megfeszített Krisztust, és ugyanakkor be kívánunk menni országába bármi más módon, mint sok nyomorúságon át! Lelkészeink nem mindnyájan adják át magukat Isten munkájának, mint azt elvárja tőlük. Némelyek úgy vélekednek, hogy a lelkészeknek nehéz a sora, mert sokat távol kell lenniük családjuktól. Feledik, hogy valamikor még nehezebb volt a munka. Valamikor csak kevés barátja volt az ügynek. Feledik azokat, akikre a múltban Isten a mű terhét fektette. Alig néhányan voltak akkor, akik szívós munkájuk eredményeképp már befogadták az igazságot. Isten választott szolgái sírtak és imádkoztak, hogy világosan megértsék az igazságot és nélkülözéseket. Sok lemondást viseltek el, hogy el tudják azt juttatni másokhoz. Lépésről-lépésre haladtak, ahogy Isten gondviselése kedvező alkalmat nyitott. Nem törődtek kényelmükkel, nem riadtak vissza a nélkülözésektől. Általuk Isten elkészítette az utat, érthetővé tette az igazságot minden becsületesen gondolkodó ember előtt. Mindent odakészítettek azon lelkészek kezéhez, akik azóta fogadták el az igazságot. Némelyik mégsem veszi magára a munka terhét. Könnyebb életet keresnek; kevesebb lemondást követelő állást. Ez a föld nem a keresztény, s még kevésbé Isten választott lelkészeinek pihenőhelye. Felejtik, hogy Krisztus otthagyta kincseit s dicsőségét a mennyben, lejött a földre meghalni, hogy megparancsolja nekünk, hogy szeressük egymást, amint ő szeretett minket. Feledik azokat, akikre nem volt méltó a világ, akik bárány- és kecskebőrben jártak, és szenvedtek, gyötrődtek. Megmutatták nekem a valdenseket, s hogy mit kellett elszenvedniük vallásukért. Lelkiismeretesen tanulmányozták Isten szavát, és a rájuk ragyogó világosság szerint éltek. Üldözték és kiűzték őket otthonaikból. Elvették tőlük fáradságos munkával szerzett javaikat, házaikat pedig leégették. Ekkor a hegyekbe menekültek, és hihetetlen nélkülözéseket szenvedtek el. Tűrték az éhséget, hideget és mezítelenséget. Állatbőr volt az egyetlen ruházat, amire szert tudtak tenni. Szétszórtan, mégis

161/ 308 oldal


együttesen énekeltek és dicsőítették Istent, amiért méltónak találta őket, hogy Krisztus nevéért szenvedjenek. Bátorították és vidították egymást, s még nyomorúságos menedékükért is hálásak voltak. Gyermekeik közül sokan megbetegedtek és belehaltak a hidegbe, éhségbe. A szülők mégis pillanatra sem gondoltak vallásuk feladására. Sokkal többre becsülték Isten szeretetét, jóváhagyását, mint a földi kényelmet és evilági gazdagságot. Istentől kaptak vigasztalást, s előre örültek jutalmuknak. Megmutatták nekem Luther Mártont is, akit Isten különleges feladat végzésére támasztott. Milyen nagyra becsülte az Isten szavában kinyilatkoztatott igazság ismeretét! Értelme bizonyosra éhezett, melyre ráépítheti reményeit, hogy Isten az Atyja lesz, a menny pedig otthona. Az új és becses világosság, melyre Isten igéjéből ráébredt, végtelenül értékes volt számára. Tudta, hogy ha hirdetni fogja, meg is győzi vele a világot. Szembeszállt a bukott egyház dühével, s erősítette azokat, akik együtt gyönyörködtek vele az Isten igéjében foglalt gazdag igazságokban. Luther Isten választott eszköze volt, hogy letépje a pápai egyházról az álszentség öltözékét, feltárja romlottságát. Lelkesen emelte fel hangját, s a Szentlélek erejével szembeszállt; megrótta a vezetők bűneit. Felhívásokat bocsátottak ki ellene, hogy öljék meg, ha rátalálnak. Úgy látszott, hogy a római egyház fejének engedelmeskedő, babonás emberek kénye-kedvére marad. Mégsem becsülte sokra életét. Luther tudta, hogy sehol sincs biztonságban, mégsem rettegett. A világosság, melyet látott, és melyben gyönyörködött, élet volt számára, és értékesebb, mint a föld minden kincse. Tudta, hogy a világi kincs elégtelen, de az értelme előtt megnyíló és szívén munkálkodó gazdag igazságok megmaradnak, és ha engedelmeskedik azoknak, halhatatlanságra vezetik őt. Amikor Augsburgba idézték, hogy indokolja meg hitét, engedelmeskedett a parancsnak. E magányos férfit, aki magára bőszítette a papokat és a népet, azok előtt vádolták, akik előtt reszketett a világ; szelíd bárány a bősz oroszlánok között. Mégis bátran kiállt Krisztusért és az igazságért, és szent ékesszólással, amilyet csakis az igazság ihlet, felsorolta hitének okait. Ellenségei többféleképpen megkísérelték elhallgattatni az igazság merész védelmezőjét. Eleinte hízelegtek neki, magas állást és tisztességet ígértek. De az élet és a tisztség értéktelen volt előtte, ha az igazság feláldozása az ára. Isten igéje ragyogóbban és világosabban fénylett értelmére. Még élénkebben fogta fel a pápaság tévedéseit, romlottságait és álszenteskedését. Ellenségei ekkor megfélemlítéssel próbálták hitének megtagadására bírni őt, de Luther rettenthetetlenül kiállt hitének védelmében. Kész volt meghalni hitéért, ha Isten úgy akarja, de feladni soha. Isten megvédte életét. Angyalokat küldött kíséretül, hogy tévútra tereljék ellenségeinek dühét és szándékait, és sértetlenül vezessék őt át a viharos vitán, viszályon. Luther nyugodt, nemes méltósága megalázta ellenségeit, és félelmetes csapást mért a pápaságra. A hatalom nagy és büszke emberei azt tervezték, hogy Luther végre tegye jóvá a kárt, melyet ügyüknek okozott. Kifőzték terveiket, de náluk hatalmasabb valaki vette védelmébe Luthert, mivel még nem fejezte be munkáját. Luther barátai siettették távozását Augsburgból. Éjjel lóháton hagyta el a várost kantár, fegyver, csizma és sarkantyú nélkül. Bár igen fáradt volt, addig folytatta útját, amíg barátai közé nem ért. A pápaság felháborodása újra lángra lobbant. Eltökélték, hogy elhallgattatják az igazság rettenthetetlen védőjét. Wormsba rendelték, végsőkig elszántan, hogy megbosszulják oktalanságát. Gyöngélkedett, mégsem mentette ki magát. Nagyon is jól ismerte a veszélyeket, amelyeknek kiteszi magát. Tudta, hogy hatalmas ellenségei bármit képesek lennének elkövetni, hogy elhallgattassák. Mohón követelték vérét, akár a zsidók Krisztusét. Mégis bízott abban az Istenben, aki megóvta a három ifjút a tüzes kemencében. Nem maga miatt félt, nem magáról akart gondoskodni. Nem a maga könnyebbségét kereste, hanem azért aggódott szerfelett, nehogy a neki oly becses igazság ki legyen téve az istentelenek káromlásainak. Kész volt meghalni, mintsem az igazság ellenségeit hagyni diadalmaskodni. Mikor bevonult Wormsba, ezrek tolongtak körülötte és ezrek követték. Császárokat és a többi hatalmasokat sem kísérték nagyobb csoportok. Az izgalom a tetőpontra hágott, és a tömegben valaki átható, siralmas hangon gajdolta a halottas éneket, hogy figyelmeztesse Luthert arra, ami vár rá. De a hitújító számot vetett magával, és készen állt vérével

162/ 308 oldal


pecsételni meg bizonyságtételét, ha Isten úgy rendelte. Luthernek a legtekintélyesebb gyűlés előtt kellett megjelennie, hogy megfeleljen hitéért. Hittel Istentől várta az erőt, aki rövid ideig próbára tette bátorságát és hitét. A veszedelmek valamennyi fajtája elvonult szeme előtt. Szomorúság fogta el. A gondok fellegei vették körül, és elrejtették előle Isten arcát. Vágyott a bizonyosságra, hogy Isten vele van. Nem elégítette ki semmi, csak ha Istennel lehet elrejtve. Megtört kiáltással küldte fel a mennybe kínos könyörgését. Lelke időnként mintha elalélt volna benne, mikor képzeletében ellenségei szaporodni látszottak. Reszketett a veszély miatt. Isten bölcs gondviselése – láttam – így készítette elő, hogy el ne feledkezzék, kiben kell bíznia, és hogy ne rohanjon vakmerőn a veszedelembe. Isten, mint eszközét készítette fel az előtte álló hatalmas feladatra. Luther imája meghallgatásra lelt. Mire ellenségei elé állt, bátorsága és hite visszatért. Szelíden, akár a bárány, ott állt a föld nagyjainak gyűrűjében, akik éhes farkasként tapasztották rá szemüket, remélve, hogy hatalmukkal és nagyságukkal megfélemlítik. Luther azonban Isten erejébe kapaszkodott, és nem félt. Oly fenségesen és hatalmasan szólt, hogy ellenségei tehetetlenek voltak vele szemben. Lutheren át Isten beszélt. Azért hozott össze császárokat és állítólag okos embereket, hogy nyilvánosan megalázza okosságukat, és mindnyájan lássák, milyen erős és szilárd a gyönge ember, amikor Istenre, az örök sziklára támaszkodik. Luther nyugodt viselkedése szembeszökő ellentéte volt az úgynevezett hatalmasok felszínre törő szenvedélyeinek és dühének. Nem tudták megijeszteni, hogy visszavonja az igazságot. Nemes egyszerűséggel és nyugodt szilárdsággal, akár a szikla, állt előttük. Ellenségeinek ellenzése, dühe és fenyegetései hatalmas hullámokként csapkodták, és ártalmatlanul hulltak lábához. Luther tántoríthatatlan maradt. Dühítette őket, hogy ez az alacsony származású ember így lenézi hatalmukat, akik előtt pedig királyok és nemesek reszkettek. Azzal szerették volna éreztetni vele haragjukat, hogy halálra kínoztatják. Azonban a föld hatalmasságainál erősebb valaki vigyázott e rettenthetetlen tanúra. Isten még munkát tartogatott számára. Még szenvednie kellett az igazságért. Meg kellett élnie az időt, amikor az igazság véres üldözésen lábal át. Látnia kelleti azt zsákruhában, a vakbuzgóság szégyenével fedetten. Élnie kellett, hogy lássa, amint az igazság diadalmaskodik, és leleplezi a pápaság tévtanait és babonáit. Luther győzelmet aratott Wormsban, és ez gyöngítette a pápaságot. A hír elterjedt más országokba és nemzetekhez is. Hatásos csapás volt ez a hitújítás mellett. A jelen igazságot hirdető lelkészeket a hitújítás vezető férfijainak ellentéteként mutatták meg nekem. Különösen Luther odaadó, buzgó életét állították némely igehirdetőnk élete mellé. Az igazság iránti maradandó szeretetét bátorságával, nyugodt szilárdságával és önmegtagadással bizonyította. Megpróbáltatásokkal és áldozathozatallal került szembe, és időnként a legnagyobb lelki kínokon ment át, míg védte az igazságot; mégsem zúgolódott. Üldözték, akár a vad ragadozót, mégis mindent vidáman elviselt Krisztusért. Isten mai alázatos, hűséges szolgáira bízta az utolsó kegyelmi üzenetet. Akik nem bújnak ki a felelősség alól, azokat Isten vezeti. Terheket rak rájuk, és rajtuk keresztül tárja népe elé a rendszeres jótékonykodás, adakozás tervét, melyben mindenki részt vehet, és amellyel karöltve dolgozhat. Létrehoztuk a rendszert, és csodálatosan működik is. Bőkezűen eltartja az igehirdetőket és az ügyet. Mikor a lelkészek beszüntették ellenzésüket, és félreálltak az útból, közösségünk szívesen eleget tett a felhívásnak, és meg is becsüli e rendszert. Mindent kényelmessé és könnyűvé tesz ez a lelkészek számára, hogy nyugodtan, anyagi zavarok nélkül dolgozhassanak. Népünk egy akarattal és szívvel-lélekkel megragadta, holott ezt egyetlen más csoportnál sem tapasztaljuk. Istennek nem tetsző, hogy akadnak panaszkodó igehirdetők, s hogy nem látnak minden erejükkel e mindennél fontosabb munkához. Nincs mentségük, mégis néhányan hagyják áltatni magukat; azt képzelik, hogy komoly áldozatokat hoznak, nehéz az életük, amikor valójában fogalmuk sincs a szenvedésről, önmegtagadásról vagy ínségről. Lehet, hogy gyakran fáradtak, de akkor is fáradtak lennének, ha kezük munkájával keresnék kenyerüket. Akad, aki azt képzeli, hogy könnyebben megélhetne két keze után, s gyakran emlegetik is, hogy ezt választják. Nem tudják, miről beszélnek. Megcsalják magukat. Néhánynak népes, költséges

163/ 308 oldal


családról kell gondoskodnia, és nem tudnak bánni a pénzzel. Nem gondolnak arra, hogy Isten ügyének köszönhetik otthonaikat és mindenüket. Nem gondolják meg, mibe kerül a megélhetés. Ha testi munkát vállalnak is, nem mentesülnének az aggodalomtól. Nem ülhetnének le – míg családjukért dolgoznak – a kályha mellé. A munkásember, akinek el kell tartania családját, csak néhány órát tölthet a családjával. Némelyik lelkész nem szívleli a szorgos munkát, s igen ésszerűtlenül, elégedetlen. Isten számon tart minden zúgolódó gondolatot, szót és érzületet. A gyöngeség, és az Isten ügye iránti odaadás hiányának kimutatásával a mennyet gyalázzák meg. Némelyek szívesen hallgatják a kísértés hangját; hangot adnak hitetlenségüknek, és kárt tesznek az ügyben. Sátán jogot formál rájuk, mert nem küzdötték ki magukat csapdájából. Úgy viselkednek, mint gyermekek, akik nincsenek egészen tisztában a kísértő furfangjaival. Pedig elég tapasztaltak; fel kellene ismerniük mesterkedéseit. Kétségeket csempész gondolataikba, és a kétségek azonnali kiűzése helyett vitába és tárgyalásba bocsátkoznak a főcsalóval, meghallgatják érveléseit, mintha ama régi kígyó babonázta volna meg őket. Néhány szöveg, melyet nem tudnak kielégítően megmagyarázni, elégnek bizonyul, hogy megingassa az igazság egész épületét, és elfedje előttük Isten igéjének legvilágosabb tényeit. Ezek tévelygő halandók. Nincs bennük tökéletes bölcsesség, és nem ismerik az egész Szentírást. Egyes részek túl esnek az ember értelmén, amíg Isten bölcsessége jónak nem látja rávezetni őket. Sátán némelyeket oly nyomon vezet, amely biztosan hitetlenségbe torkollik. Megtűrik, hogy hitetlenségük elködösítse az igazság dicső láncolatát, és úgy viselkednek, mintha az ő feladatuk lenne megoldani a Szentírás minden egyes nehéz részét. S ha hitük nem képesíti őket erre, akkor téves. Láttam, hogy akikben hitetlenségre hajló, gonosz szív lakik, kételkedni fognak, sőt nemesnek, erényesnek tartják Isten szavában való kételkedésüket. Akik erénynek tekintik a csűrés-csavarást, azoknak számtalan alkalmuk lesz kételkedni Isten szavának ihletettségében és igazságában, Isten senkit nem kényszerít a hitre. Aki akar, támaszkodjék a bizonyítékokra, melyeket Isten jónak látott nyújtani, vagy kételkedhet, akadékoskodhat, és elveszhet. Tudtomra adták, hogy akit kétely és hitetlenség gyötör, ne munkálkodjék másokért. Ami a szíven, az a szájon is, és nem tudhatják, valamely célzásnak vagy a legkisebb kétely kifejezésének mekkora következménye lesz. Sátán szakállas nyilat kovácsol belőle. Lassú méregként hat, mely – mielőtt az áldozat felismerné a veszélyt – kihat az egész szervezetre, aláássa az egészséget, s végül halált okoz. Ugyanez a helyzet a Szentírás tényeivel kapcsolatos kétkedés és hitetlenség mérgeivel. Tekintélyes valaki azt sugallja másoknak, amit Sátán sugall neki: hogy az egyik bibliaszöveg ellentmond a másiknak, és így igen bölcs modorral, mintha csak valamely csodálatos titok nyitjára jött volna rá, amely mindez ideig rejtve volt a történelem korszakainak hívői és szentjei előtt, így éjféli sötétséget vet mások gondolkodására. Nem becsülik többé az igazságot; hitetlenné válnak. Mindez néhány kiejtett szó miatt, melyeknek rejtett hatalma volt, mivel titkokkal kapcsolatosnak látszottak. Agyafúrt ördög munkája ez. Akiket kétségek gyötörnek, akiknek olyan kérdéseik vannak, amelyeket nem tudnak megválaszolni, ne rántsanak magukkal más, gyönge értelmeket is ugyanabba a tanácstalanságba. Van, aki sejteti vagy kifejezi kételyeit, majd továbbmegy, nem is álmodva a hatásról. Némely esetben a hitetlenség magja azonnal gyökeret ver, máskor sokáig rejtve marad, míg végül az illető helytelen útra tér, helyet ad az ellenségnek. így Isten világossága eltávozik tőle, s ő áldozatul esik Sátán erős kísértéseinek. Ekkor kel ki a hitetlenség régen elvetett magja. Sátán ápolja növényeit, s azok gyümölcsöt teremnek. Ami a lelkészek ajkáról elhangzik, óriási tekintéllyel bír, mivel a világosságban kellene járniuk. Mikor nem állnak Isten világos fényében, Sátán az ő eszközeinek használja őket. Velük juttatta el tüzes nyilait azok gondolkodásába, akik nem készek visszautasítani, amit a papjuk mond. Láttam, hogy a lelkészekre is, a gyülekezet tagjaira is küzdelem vár. Krisztus hitvalló lelkészei félelmetes helyzetbe kerülnek, ha a kísértő szándékait szolgálják, vagyis ha meghallgatják susogásait s hagyják, hogy foglyul ejtse és irányítsa gondolataikat. Isten szemében az igehirdetők legsúlyosabb vétke, ha hangot adnak kételyeiknek, ha mások gondolkodását is azokba a sötét

164/ 308 oldal


alagutakba vonják, s ezzel megengedik Sátánnak, hogy kísértéseivel megvalósítsa kettős szándékát. Sátán kisiklatja azok gondolkodását, akiknek eljárása kihívja kísértéseit. Aztán arra vezeti, hogy sokak gondolkodását megzavarja. Eljött az ideje, hogy Sion falának őrállói megértsék küldetésük felelősségét és szentségét. Értsék meg, hogy jaj nekik, ha nem végzik Isten rájuk bízott munkáját. Ha hűtlenné válnak, veszélybe sodorják Isten nyáját, veszélyeztetik, és ellenségeink hahotájának teszik ki az igazság ügyét. Jaj, minő pusztítás ez! Aki így rombol, kétségkívül el fogja nyerni jutalmát. Némely lelkésznek, mint némely gyülekezeti tagnak, meg kell térnie. Darabokra kell szakadniuk, és újjá kell alakulniuk. A gyülekezetek körében végzett munkájuk rosszabb, mint semmi. Jelen gyönge, ingadozó állapotukban Istennek tetszőbb lenne, ha nem próbálnának lelkeken segíteni, hanem kétkezi munkát vállalnának, míg meg nem térnek. Akkor segíthetik testvéreiket. A lelkészek ébredjenek fel. Állítják, hogy a nagy király seregének tisztjei, ám a lázadó vezérrel és annak seregével rokonszenveznek. Némelyek a lázadó sereg gyalázásának tették ki Isten ügyét, és igéjének szent igazságait. Levették vértezetük egy részét, és Sátán beléjük lőtte mérges nyilait. Támogatták a lázadó vezért, magukat pedig legyöngítették. Okot adtak Sátánnak és pokoli seregének, hogy diadalmasan emeljék magasra fejüket, s örülhessenek a győzelemnek, amelyhez hozzásegítették őt. Jaj, micsoda dőreség! Mekkora vakság! Mily balga vezetés – leggyöngébb oldalukat tenni ki leghalálosabb ellenségeiknek! Mennyire ellentéte Luther eljárásának. Luther készen állt feláldozni, ha kell, életét is, az igazságot azonban soha! Ezt mondta: „Csak arra ügyeljünk, hogy az evangéliumot ki ne tegyük az istentelenek ócsárlásainak. Inkább ontsuk vérünket védelmében, minthogy az istentelenek diadalmaskodjanak. Ki tudná megmondani, vajon életem, vagy halálom segítené inkább elő testvéreim megmentését?” Isten ügyének haladása nem függ senki emberfiától. Most is támaszt és tanít embereket arra, hogy eljuttassák az üzenetet a világhoz. Az emberek gyöngeségével teljessé tudja tenni erejét. A hatalom Istentől származik. Szókészség, ékesszólás és nagyszerű tehetségek egyetlen lelket sem térítenek meg. A szószék erőfeszítései felébreszthetik a gondolatokat, a világos okfejtés meggyőző lehet, mégis Isten adja a növekedést. Istenfélő, hűséges, megszentelt emberek, akik mindennapi életükben megvalósítják, amit hirdetnek, üdvös hatással lesznek az emberekre. A szószékről hangzó hatásos érvelés benyomást tehet a gondolkodásra, de ha a lelkész kissé meggondolatlan, ha beszéde nem elég komoly, ha nem igazán istenfélő, ezzel megsemmisíti a hatást, és eltörli a jó benyomást, melyet tett. Aki megtér, neki tér meg. Sok esetben azután nem is igyekeznek magasabbra emelkedni, mint lelkipásztoruk. Szívük nem teljesen tér meg. Nem Istenhez térnek meg. A munka felületes, és hatásuk meg fogja sebezni azokat, akik igazán keresik az Urat. A lelkész eredményessége jórészt attól függ, hogy miként viselkedik a szószéken kívül. Mikor befejezte az igehirdetést, s elhagyja a szószéket, munkája nem ér véget, hanem csak elkezdődik. Akkor kell megvalósítani, amit hirdet. Ne legyen meggondolatlan, vigyázzon magára, nehogy az ellenség kihasználhassa, amit tesz vagy mond, és szégyent hozzon vele Krisztus ügyére. A lelkész nem lehet túlságosan körültekintő, különösen a fiatalok előtt. Ne hagyja el ajkukat könnyelmű beszéd, tréfa és komolytalan szó. Ne feledjék, hogy Krisztus helyében állnak, s példájukkal Krisztus életének szemléltető ábráivá kell lenniük. „Mert Isten munkatársai vagyunk.” „Mint az ő munkatársai, figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába.” Tudtomra adták, hogy a fiatal lelkészek hasznavehetőségét – akár nősek, akár nem – gyakran megrongálja a fiatal nők iránt mutatott érdeklődésük. Nem gondolják meg, hogy mások szeme rajtuk áll, és viselkedésük igen megrokkanthatja azoknak a lelkészeknek tekintélyét, akikre oly sok figyelmet szentelnek. Ha szigorúan betartanák a helyes viselkedés szabályait, sokkal jobb lenne nekik is, és az igehirdetőknek is, akit kellemetlen helyzetbe hoznak. A következmény az, hogy az emberek rossz megvilágításban látják őket. De – láttam – az ügy súlya magukra a lelkészekre nehezedik. Ki kell mutatniuk, hogy irtóznak ezektől a dolgoktól, s ha úgy viselkednek, amint Isten kívánja, nem sokáig zavarják őket. Tartózkodjanak mindentől, ami gonosznak látszik. Ha a fiatal nők nagyon barátságosak, az ő kötelességük tudtukra adni, hogy ez nincs kedvükre. Vissza kell

165/ 308 oldal


utasítaniuk a tolakodást, még ha neveletlennek gondolják is őket emiatt. Vissza kell utasítaniuk az ilyen közeledéseket, hogy megóvják az ügyet a szégyentől. Az igazsághoz és Istenhez megtért fiatal nők hallgatni fognak a fenyítésre, és helyesbíteni fogják viselkedésüket. A lelkészek folytassák nyilvános munkájukat személyes igyekezettel, fáradozzanak egyénenként az emberekért, amikor csak alkalom nyílik. Beszélgessenek velük a tűzhely körül, és kérleljék őket, hogy keressék azokat a dolgokat, amelyek békességet szereznek számukra. Munkánk itt hamarosan véget ér. Mindenki tettei szerint kap jutalmat. Megmutatták nekem a szentek jutalmát, él halhatatlan örökséget, láttam, hogy akik a legtöbbet viseltek el az igazságért, nem fogják azt gondolni, hogy nehéz a soruk, hanem, hogy a menny nagyon megéri a fáradságot.

71. A látomások helytelen használata Láttam, hogy némelyek – különösen Iowa államban – a látomásokkal mérnek le mindent. Olyan úton járnak, amelyet sem férjem, sem én nem követtünk. Némelyek nem ismernek sem engem, sem munkámat, és nem hisznek semmiben, amit látomásnak neveznek. Mindez természetes, és csak tapasztalattal lehet legyőzni. Ha valaki nem alakított véleményt a látomásokról, ne üldözzük ki őket. Úgy kell bánnunk velük, mint a 8. számú bizonyságtétel 328. és 329. oldala írja (ÉszakWisconsin c. fejezet, az utolsó Battle Creek-i látomás), melyet remélem, mindenki elolvas. Igehirdetőink legyenek türelmesek, és ne bánjanak egyformán a más-más helyzetű emberekkel. Másokat félelemmel mentsenek meg, ragadják ki őket a tűzből. Isten lelkipásztorai legyenek bölcsek, adják meg mindenkinek a maga táplálékát, s bánjanak más-más módon a különböző emberekkel, amint esetük megkívánja, Iowában némelyekkel – akik ismernek – nem jártak el gondosan és következetesen. Úgy bántak azokkal, akik viszonylag újak voltak a látomásokhoz, mint akik sok világosságot és tapasztalatot nyertek a látomások felől. Némelyektől elvárták, hogy jóváhagyják a látomásokat, amikor nem tehették meggyőződésből. Ezzel sok becsületes embert arra kényszerítettek, hogy a látomások és a testület ellen foglaljanak állást, amit sosem tettek volna, ha tapintatosan és könyörületesen bántak volna velük. Némely régi hívő évek óta ismer engem, és a látomások hatását. Megvizsgálták a bizonyságtételek igazmondását, és megerősítették beléjük vetett hitüket. Egyszer-másszor érezték magukon nyugodni Isten Lelkének hatalmas befolyását, hogy tanúskodjanak a látomások igazáról. Ha ezek, mikor a látomásokon át megrovást kapnak fellázadnak ellenük, és titkon a látomások tekintélyének aláásására törekednek, azoknak alaposan meg kell mondanunk a magunkét, mivel befolyásuk veszélyezteti az új hívőket. A jelen igazság lelkészei legyenek türelmesek, amikor éles bizonyságtételt közölnek, mikor megróják az egyének gonoszságait, és igyekeznek kiirtani a bálványokat Izráel táborából. Tanítsák az igazságot annak komolyságában és fontosságában, és ha az megtalálja az utat a szívekbe, elvégzi ott, amit semmi más el nem tud végezni. De ha a Lélek által elmondott igazság nem szakítja el őket bálványaiktól, az sem használ, ha fenyegetjük őket, és lecsapunk rájuk. Úgy látszhat, hogy sokan összenőttek bálványaikkal. Mégis figyelmeztettek, hogy semmi esetre sem mondjunk le elhamarkodva a szegény félrevezetettekről. Pillanatra se feledjük, hogy valahányan tévelygő halandók vagyunk, hogy Krisztus igen szánakozik gyöngeségeinken, s szeret bennünket, annak ellenére, hogy tévelygünk. Ha Isten úgy bánna velünk, mint gyakran mi bánunk egymással, nagyon hamar elégnénk. Bár a jelenvaló igazság lelkészei, noha hirdetniük kell a félreérthetetlen, metsző bizonyságtételt, megróva egyéni helytelenségeket, s törekedve kiirtani a bálványt Isten népének táborából, tanúsítsanak türelmet. Hirdessék az igazságot annak komolyságával és fontosságával, s ha ez megleli az utat a szívhez, elvégzi befogadójában, amit semmi más el nem végezhet. De ha a Lélek megnyilvánulásával szólt igazság nem irtja ki a bálványt, nem lesz eredményes megtámadni és megróni az egyént. Úgy látszhat, hogy egyesek hozzánőttek bálványaikhoz, mégis – láttam – nagyon vonakodjunk lemondani a szegény elámítottakról.

166/ 308 oldal


Sose feledjük, hogy valamennyien tévelygő halandók vagyunk, s hogy Krisztus mély sajnálattal viseltetik gyöngeségeink iránt; eltévelyedésünk dacára szeret minket. Ha Isten úgy bánna velünk, mint mi bánunk egymással, elpusztulnánk. Noha a lelkészeink a világos, metsző igazságot hirdetik, mégis hagyják az igazságra, hogy az vágjon és metsszen, ne ők. Fektessék a fejszét – Isten szavának igazságait – a fa gyökerére, és valamilyen eredménye biztosan lesz. Tárjuk ki a bizonyságtételt oly leplezetlenül, mint Isten szavában áll, a Lélek melegítő, éltető befolyásától teli szívvel, teljes gyöngédséggel, vágyva az üdvösségük után. Akkor az Isten népe közt végzett munka eredményes lesz. Azért nyilvánul meg oly kevéssé Isten Lelke, mert az igehirdetők megtanulnak meglenni nélküle. Hiányzik belőlük Isten kegyelme, hiányzik a türelem és elnézés, hiányzik a megszentelődés és az áldozathozatal szelleme. Sokan csakis ez miatt kételkednek Isten szavának bizonyítékaiban. A hiba egyáltalán nem Isten igéjében található, hanem bennük. Hiányzik belőlük Isten kegyessége, kegyelme, hiányzik az odaadás, a személyes istenfélelem és megszentelődés. Ez ingadozásra visz, és gyakran Sátán csataterére vezeti őket. Láttam, hogy bármilyen erőteljesen is javasolja valaki az igazságot, bármily istenfélőnek látszanak is, mikor hitetlenkedve kezdenek szólni némelyik igeszövegről, mikor azt mondják, hogy ezek miatt kételkednek a Biblia ihletettségében, akkor félnünk kell tőlük, mert Isten messze van tőlük.

72. Szülők és gyermekek Láttam, hogy míg az istenfélő szülők megfékezik gyermekeiket, kísérjék figyelemmel jellemüket, vérmérsékletüket; gondoskodjanak szükségleteikről. Egyes szülők messzemenően gondoskodnak gyermekeik testi szükségletéről, szeretőn és hűségesen ápolják őket, ha betegek, s azt gondolják, hogy ezzel megtették kötelességüket. Holott ebben tévednek. Feladatuk éppen csak elkezdődött. Gondoskodniuk kell szellemi szükségleteikről. Hozzáértést kíván, hogy megfelelő gyógyírt alkalmazzunk a megsebzett értelem gyógyítására. A gyermekeknek ugyanolyan nehezen elviselhető, ugyanolyan súlyos megpróbáltatásaik vannak, mint az idősebbeknek. A szülők sem érzik mindig egyformán magukat. Gyakran kétségekkel küzdenek. Téves nézetek és gondolatok fészkelnek agyukban. Sátán ostromolja őket, s ők engednek kísértéseinek. Idegesen szólnak, és oly modorban, mely haragot vált ki gyermekeikből. Olykor követelődzők és ingerlékenyek. A szegény gyerek átveszi a hangulatot, és a szülők nem készek segíteni neki, mert ők a baj okozói. Néha mintha minden a feje tetejére állna. Mindenki ideges, mindenki neki keseredett, boldogtalan. A szülők a szegény gyerekeket hibáztatják, és igen engedetlennek tartják őket, a legrosszabb gyerekeknek a világon, holott ők maguk a háborgás okai. Némely szülő számos vihart támaszt, mert nem tud uralkodni magán. Ahelyett, hogy szeretetteljesen megkérnék a gyerekeket, hogy tegyék meg ezt vagy azt, zsémbes hangon parancsolgatnak nekik, és már az ajkukon is a meg nem érdemelt bírálat és szidás. Szülők, a gyermekeitekkel való ilyen bánásmód megöli bennük a vidámságot és a törekvést. Engedelmeskednek, de nem szeretetből, hanem a félelem miatt. Szívük nincs a szófogadásban. Ahelyett, hogy szívesen tennék, kelletlenül végzik, s ettől gyakran elfelejtik az utasításotokat, amiből még nagyobb idegeskedés lesz, és még kellemetlenebbé teszi a gyermekek életét Az akadékoskodás megismétlődik, élénk színekkel ecsetelitek előttük rossz magaviseleteiket, míg csüggedés nem vesz rajtuk erőt, s nem nagyon bánják, hogy kedvetekre tesznek-e, vagy sem. Nemtörődöm szellem veszi őket hatalmába, szüleiktől távol keresik azt az örömet, és a kellemes időtöltést, amit nem találnak meg otthon. Utcai társaságba keverednek, s rövidesen oly romlottak lesznek, mint a legrosszabbak. Kire hárul a súlyos bűn? Ha családi körük vonzóbb lett volna, ha a szülők kimutatták volna szeretetüket gyermekeik iránt és nyájasan foglalkozást találtak volna nekik, ha szeretettel megtanították volna őket, hogyan engedelmeskedjenek nekik, olyan húrokat pendíthettek volna meg szívükben, ami visszhangot kelt bennük. S a láb, a kéz és szív, mind készségesen

167/ 308 oldal


engedelmeskednének nekik. Ha a szülők uralkodtak volna magukon és szeretettel, nyájasan szóltak volna, ha megdicsérték volna erőfeszítéseiket, igen boldoggá tették volna őket, és oly vonzerőt kölcsönöztek volna a családi körnek, mely elűz minden árnyékot, és vidám napsugarat áraszt. A szülők néha azzal mentegetik helytelen viselkedésüket, hogy rosszul érzik magukat. Idegesek, s bebeszélik maguknak, hogy nem tudnak türelmesek lenni, szeretettel, nyájasan szólni. Ezzel ámítják magukat, és megörvendeztetik Sátánt, aki ujjong, hogy a szülők nem tekintik Isten kegyelmét elégségesnek bűnös gyengeségeik legyőzésére. Tudnak, és mindig is uralkodniuk kell magukon. Isten ezt várja el tőlünk. Tudniuk kell, hogy mikor leteszik a fegyvert a türelmetlenség és ingerlékenység előtt, másokat szenvedésre kényszerítenek. Rossz lelkületük kihat környezetükre, és ha azok is azt a lelkületet veszik át, a gonoszság szaporodik, és minden balul üt ki. Szülők, ha ingerlékenyek vagytok, nem szabad akkora bűnbe esnetek, hogy ezzel a veszedelmes türelmetlenséggel megmérgezitek az egész családot. Ilyenkor kétszeresen ügyeljetek magatokra. Tökéljétek el, hogy senkit sem fogtok megbántani nyelvetekkel, s csakis kellemes, vidám szó hagyja el ajkatokat. Tökéljétek el, hogy nem teszitek tönkre ingerlékeny szóval gyermekeitek boldogságát. Ha uralkodtok magatokon, megedződtök. Idegrendszeretek nem lesz olyan érzékeny. Az igazság elvei megacéloznak majd. A tudat, hogy hűségesen teljesítitek kötelességeiteket, kitartóvá tesz. Isten angyalai mosolyogni fognak igyekezetetek láttán, és segítségetekre sietnek. Ha türelmetlenség akar úrrá lenni rajtatok, gyakran azzal mentegetőztök, hogy gyermekeitek az oka, és őket hibáztatjátok, mikor meg sem érdemlik. Más alkalommal, ha ugyanúgy viselkednek, semmi kifogásolni valót sem találtok bennük. A gyerekek tudják, megjegyzik s érzékelik ezeket az egyenetlenségeket. Azon kívül ők sem mindig egyformák. Néha készek elviselni a változó hangulatot, máskor viszont idegesek, nyugtalanok; nem viselik el a bírálatot. Föllázadnak ellene. A szülők mindig elvárják, hogy tekintettel legyenek hangulatukra, mégsem mindig tartják szükségesnek, hogy ugyanúgy tekintettel legyenek szegény gyermekeikre. Ha maguk teszik, kifogást találnak arra, amit – ha a gyerekekben észlelnek – szigorúan kifogásolnak. Holott a fiataloknak nem áll évek tapasztalata és fegyelme a hátuk mögött. Némely szülő ideges természetű, és belefárad a munkába. Ha gondterheltek, nem őrzik meg nyugodt gondolkodásukat, hanem akadékoskodók, türelmetlenek azokkal, akik a legkedvesebbek nekik a földön. Ez nem Istennek tetsző. Szomorúságot hoz a családra is. A gyermekek, mikor bajokkal küzdenek, gyakran igénylik a csillapító, gyöngéd szeretetet. Kölcsönös, nyájasság és türelem paradicsommá varázsolja a családi kört, és angyalokat vonz közéjük. Az anya sokat tehet, és kell is tennie. Tartsa kordában rosszkedvét és idegességét. Még ha beteg is, ha fegyelmezi magát, szeretetteljes és vidám lehet, és több zajt el tud viselni, mint valaha lehetségesnek tartott. Ne éreztesse gyermekeivel gyöngeségeit, s lehangoltságaival ne borítsa búba gyermekei fiatal, érzékeny értelmét. Ne tegye rájuk azt a benyomást, hogy sírbolt az otthon, s az anya szobája a legkomorabb hely a világon. Értelmük és idegeik erőre kapnak és felfrissülnek, ha akaraterejüket gyakorolják. Az akaraterő sok esetben hatásos idegcsillapító. Ne hagyd, hegy gyermekeid felhős homlokkal lássanak. Ha engednek a kísértésnek, s később belátják és megbánják tévedésüket, bocsáss meg nekik, épp oly nagylelkűen, amint mennyei Atyád bocsánatában reménykedsz. Tanítsd őket nyájasan, és kösd őket szívedhez. Sorsdöntő időszak ez a gyermekek számára. Külső hatások ragadják meg őket, hogy elvonják tőled, s ezeket ellensúlyoznod kell. Tanítsd őket, hogy téged válasszanak bizalmasuknak. Hadd susogják füledbe bajaikat és örömeiket. Erre bátorítva megóvod őket Sátán számos csapdájától, melyeket gyanútlan lábuknak készített. Ne tanítsd őket kizárólag szigorral, feledve gyerekkorodat, és hogy még gyermekek. Ne várj el tőlük tökéletességet, és ne igyekezzél úgy, hogy egy csapásra érett férfi és nő módjára viselkedjenek. Ha ezt teszed, elvágod a közeledés lehetőségét, mely máskülönben nyitva lenne. Arra kényszeríted őket, hogy káros hatások előtt nyissák meg az ajtót, hogy mielőtt ráébrednél a veszélyre, mások mérgezhetik meg fiatal gondolataikat.

168/ 308 oldal


Sátán és seregei a legnagyobb erőt fejtik ki, hogy megnyerjék a gyerekek értelmét. Elfogulatlanul, keresztény gyöngédséggel és szeretettel kell bánnunk velük. Ezzel erősen hatásunk alá fogjuk őket. Tudni fogják, hogy határtalan bizalmat vethetnek belétek. Vedd körül gyermekeidet a családi kör és társaságod igézetével. Ha ezt teszed, nem fognak annyira elvágyni fiatal társaik körébe. Hisz Sátán tevékenykedik általuk, ráveszi őket, hogy rosszra vezessék és megrontsák egymást. Ez a legeredményesebb mód, mellyel elérheti célját. A fiatalok igen tudnak hatni egymásra. Társalgásuk nem mindig jól megválogatott és emelkedett. Gonoszságokat susognak egymás fülébe, ami, ha nem állnak határozottan ellene, befészkeli magát szívükbe, gyökeret ver, felnő és gyümölcsöt terem – megrontja a jó nevelést. Mivel kétszeresen gonosz a világ, és korlátokat kell helyeznünk gyermekeink köré, a szülőknek kétszeresen igyekezniük kell magukhoz láncolni őket, és megláttatni velük, hogy a boldogságukra törekednek. A szülők ne feledjék el gyermekkorukat, mennyire vágyódtak a megértésre és a szeretetre, hogy mily boldogtalanokká tette őket a bírálgatás és a gáncsoskodó szidás. Legyenek újra fiatalos érzésűek, gondolataikkal hajoljanak le, hogy megértsék gyermekeik szükségleteit. Mégis szeretettel vegyített szilárdsággal várják el gyermekeiktől az engedelmességet. A szülők szavának fönntartás nélkül engedelmeskedniük kell. Isten angyalai a legmélyebben szívükön viselik a gyermekeket, hogy lássák, milyen jellemet fejlesztenek. Ha Krisztus úgy bánna velünk, amint sokszor mi bánunk egymással és gyermekeinkkel, megtántorodnánk és elesnénk a teljes csüggedés miatt. Láttam, hogy Jézus ismeri gyöngeségeinket és osztozott életünk minden részében, kivéve a bűnt. Ezért erőnkhöz és képességünkhöz mérten utat készített nekünk, és akár Jákob, lassan, nyugodtan ment a gyerekekkel, amint járásuknak megfelelt, hogy megnyugtasson minket társaságával, és szüntelen vezetőnk lehessen. Nem nézi le, nem hanyagolja el, és nem hagyja maga mögött a nyáj gyermekeit. Nem utasított minket arra, hogy előre siessünk, és magunk mögött hagyjuk őket. Az Úr nem halad olyan sebesen, hogy maga mögött hagyjon minket gyermekeinkkel. Ó, dehogy! Egyenletessé tette az élet útját, a gyermekek számára is. Elvárja a szülőktől, hogy helyette vezessék gyermekeiket a keskeny úton. Isten olyan ösvényt jelölt ki nekünk, mely megfelel a gyermekek erejének és képességének.

73. A munka Keleten Az Úr közölte, hogy eljött az idő, amikor erőteljesebben kell dolgoznunk Keleten. Végre ott is belátják a szervezet és rend szükségességét. Lelkészeinknek nem kell többé oly csüggesztő körülmények között dolgozniuk, mint azelőtt. A könyörület angyala Kelet fölött lebeg. Az angyal így szólt: „Erősítsétek a maradandó dolgokat. Hirdessétek az üzenetet azoknak, akik még nem hallották.” Akadnak Keleten olyanok, akik abban a veszélyben forognak, hogy a végletekig mennek, mikor az Úr újjáéleszti köztük a munkát. Ne feledjék, hogy az Úr áthelyezte tőluk a munkáját nyugatra, hogy megalázza őket és letörje köztük a független, lázadó lelkületet, és arra vezesse őket, hogy többre becsüljék hűséges szolgai fáradozását. 

169/ 308 oldal


10. bizonyságtétel (1864) 74. A fiatalokat fenyegető veszély 1863. június 6-án megmutattak nekem néhány veszélyt, mely a fiatalokat fenyegeti. Sátán ellenőrzi a fiatalok gondolatait és félrevezeti tapasztalatlan lábukat. Ők még nem ismerik mesterkedéseit. Ezekben a vészterhes időkben a szülőknek őrködniük kell, és kitartó szorgalommal rekesszék ki az ellenség legelső közeledését. Tanítsák gyermekeiket, mikor otthon tartózkodnak, s ha úton járnak, ha lefekszenek, ha felkelnek, parancsra új parancs, szabályra új szabály, itt egy kicsit, ott egy kicsit. Az anya kötelessége a csecsemőnél kezdődik. Meg kell fékeznie a gyermek akaratát és indulatait, nevelje és tanítsa meg engedelmeskedni. Mikor a gyermek növekszik, akkor se eressze el a gyeplőt. Az anya szakítson időt, hogy tanítsa gyermekeit, helyesbítse hibáikat, és türelmesen intse őket a helyes útra. A keresztény szülőknek tudatosan arra kell nevelni és előkészíteni őket, hogy Isten gyermekeivé legyenek. A gyermekkori nevelés és a gyermekkorban kialakított jellem kihat a gyermekek egész vallásos életére. Ha nem fékezik meg akaratukat, és nem szoktatják engedelmességre a szülők iránt, a későbbi években nehéz lesz megtanulniuk azt. Micsoda elkeseredett küzdelem, mily ádáz tusa Isten követelményei iránti engedelmességre venni azt az akaratot, amelyet sose győztek le! A szülők ezt a fontos kötelességüket hanyagolják el, amivel komoly hibát és bűnt követnek el a szegény gyermekek és Isten ellen. A szigorú fegyelem alatt álló gyerekek néha elégedetlenkednek. Türelmetlenek – a korlátozás miatt, és szeretnének kedvükre tenni, jönni-menni, ahogy nekik tetszik. Különösen tíz és tizennyolc éves kor között gyakran úgy vélekednek, hogy mit sem ártana nekik, ha fiatal társaikkal kirándulhatnának, vagy más társas gyülekezéseiken részt vehetnének. A tapasztalt szülők mégis veszélyt látnak benne. Ismerik gyermekeik egyéni természetét, tudják hogyan hatnak e dolgok gondolkodásukra. Üdvösségük kívánásától szorongatva, visszatartják őket ezektől az izgató szórakozásoktól. Mikor az ilyen gyermekek maguk határozzák el, hogy otthagyják a világ élvezeteit, és keresztények lesznek, mekkora kő esik le az aggódó, hűséges szülők szívéről. De a szülő igyekezetének még ekkor sem szabad megszűnnie. Ne hagyjuk a gyerekeket magukra, hogy a maguk útját kövessék, és mindig maguk válasszanak. Éppen csak megkezdték a komoly küzdelmet a bűn, a hiúság, szenvedély és irigység, a féltékenység, gyűlölködés, bűnös hajlamok, és valamennyi gonoszság ellen. A szülők őrködjenek gyermekeik fölött és tanácsolják őket. Döntsenek helyettük, és magyarázzák meg nekik, hogy ha nem tudnak jókedvűen és készségesen engedelmeskedni szüleiknek, akkor képtelenek szívesen engedelmeskedni Istennek, és lehetetlen kereszténnyé lenniük. A szülők buzdítsák gyermekeiket, hogy válasszák őket bizalmasukul, öntsék ki nekik szívük bánatait, mindennapi kis bosszúságaikat és bajaikat. így a szülők megtanulhatnak együttérezni gyermekeikkel, imádkozhatnak velük és értük, hogy Isten óvja és vezesse őket. Irányítsák őket a csalhatatlan Baráthoz és Tanácsadóhoz, Akit meghat a gyöngeségeik tudata, Akit mindenben hozzánk hasonlóan megkísértettek, kivéve a bűnt. Sátán kísérti a gyermekeket, hogy szüleikkel szemben legyenek tartózkodók, és fiatal, tapasztalatlan társaik közül válasszanak bizalmast. Olyat, aki nem tud segíteni nekik, hanem csak rossz tanácsot ad. Fiúk-lányok összejönnek, fecsegnek, nevetgélnek, tréfálkoznak, és kiűzik szívükből Krisztust. Buta zagyvaságokkal elűzik maguktól az angyalokat. Hiábavaló beszélgetésük mások viselkedéséről, lényegtelen locsogásuk erről a fiatalemberről vagy arról a lányról, elsorvasztja a nemes, áhítatos gondolatokat és érzéseket. Kiűzik belőlük a jó és szent kívánságokat, kiölik az Isten és az igazság iránti szeretetet. A gyermekek sok gonoszságtól megmenekülnének, ha szorosabb kapcsolatban élnének szüleikkel. A szülők buzdítsák gyermekeiket, hogy legyenek velük nyíltak és őszinték, forduljanak hozzájuk bajaikkal, és mikor nem tudják, mi a helyes, tárják nézeteiket pontosan szüleik elé, és kérjék ki

170/ 308 oldal


tanácsukat. Ki lenne megfelelőbb arra, hogy felismerje és felhívja figyelmüket a veszélyre, mint az istenfélő szülők? Ki érti meg jobban gyermekeik egyéni jellemét? Az anya, aki kicsi koruk óta figyelte gondolataik minden fordulatát, tehát ismeri természetüket, ő a legalkalmasabb, hogy tanáccsal lássa el gyermekeit. Ki tudná jobban, mint az apa támogatásával az anya, hogy melyik jellemvonásukat kell féken tartani, lefaragni? A keresztény gyermekek többre fogják becsülni istenfélő szüleik szeretetét s megbecsülését, mint bármely földi áldásét. Szeretni és tisztelni fogják szüleiket. Életük egyik legfőbb célja lesz örömöt szerezni szüleiknek. A mai lázadó korban a helytelenül nevelt és fegyelmezetlen gyermekek alig ismerik szüleik iránti kötelességeiket. Gyakran minél többet tesznek értük a szülők, annál hálátlanabbak és annál kevésbé tisztelik őket. A kényeztetett és kiszolgált gyermekek mindig is elvárják azt. Ha nem kapják meg, csalódottak és csüggedtek. Ugyanezt a beállítottságot látjuk életük további részében. Tehetetlenek, és másokra támaszkodnak segítségért. Elvárják, hogy törődjenek velük, és engedjenek nekik. Mikor felnőtt férfivá és nővé cseperednek, és valaki nem helyesli életüket, sértve érzik magukat. így élik le aggodalmak közt életüket, alig tudják elviselni a rájuk eső terhet. Gyakran morognak és mérgelődnek, mert nem minden megy kedvükre. Az elnéző, engedékeny szülők olyan leckékre tanítják gyermekeiket, melyek romlásukat okozzák, és saját lábuk elé is töviseket ültetnek. Azt képzelik, hogy ha teljesítik gyermekeik kívánságait és hagyják, hadd kövessék hajlamaikat, akkor kivívják szeretetüket. Mekkora tévedés! Az így kényeztetett gyerekek zabolátlan kívánságokkal nőnek fel, viselkedésük hajthatatlan, ők maguk önzők, követelődzők és igényesek lesznek, maguk és környezetük átka. A szülők nagymértékben kezükben tartják gyermekeik későbbi boldogságát. Rájuk hárul a gyermekek jellemalakításának fontos feladata. A gyermekkori nevelésük egész életükre elkíséri őket. A szülők vetik a magot, amely felnő és gyümölcsöt terem, vagy a jóra, vagy a rosszra. Előkészíthetik fiaikat és lányaikat a boldogságra vagy a boldogtalanságra. Még mikor nagyon fiatalok, tanítsuk meg a gyermekeket a hasznosságra, hogy segítsenek magukon és másokon is. Korunk sok lánya lelkiismeretfurdalás nélkül tudja nézni, hogy anyja dolgozik, főz, mos vagy vasal, míg ők a szobában ülnek, regényeket olvasnak, kötnek, horgolnak vagy hímeznek. Szívük érzéketlen, akár a kő. De honnan veszi magát ez a helytelenség? Rendszerint kit kárhoztathatunk emiatt? A szegény, megtévedt szülőket. Nem tartják szem előtt gyermekeik jövő javát, és rosszul alkalmazott szerető elfogultságukban hagyják őket tétlenül ücsörögni, vagy jelentéktelen dolgokkal foglalkozni. Majd azzal mentegetik tunya lányaikat, hogy gyöngélkedők. Miért lettek gyöngélkedők? Gyakran a szülők hibájából. A kellő testmozgás a ház körül hasznos lenne testüknek is, gondolkodásuknak is. De helytelen elképzelések miatt megfosztják attól gyermekeiket, míg csak idegenkedni nem fognak a munkától. A munka kellemetlen és nem egyezik az előkelőségekről alkotott nézeteikkel. Azt gondolják, hogy jól nevelt nőkhöz nem illik a mosogatás, vasalás vagy a mosóteknő; sőt, rangon alulinak tartják. Ez a divatos nevelés, melyben eme szerencsétlen korban a gyermekek részesülnek. Isten népét vezessék magasabb elvek, mint a világiakat, akik valamennyi tettüket a divat mértékéhez szabják. Az istenfélő szülőknek hasznos életre kell nevelniük gyermekeiket. Nem szabad megengedniük, hogy a kor uralkodó, szertelen felfogása szennyezze nevelésük elveit; nem szabad a világ divatjaihoz igazodniuk, nem szabad, hogy a világiak véleménye kormányozza őket. Nem szabadna megengedni gyermekeiknek, hogy ők válasszanak maguknak barátokat. Tanítsák meg őket arra, hogy a szülők kötelessége a választás. Szoktassátok őket a terhek viselésére, míg fiatalok. Ha nem szokták a munkát, hamarosan panaszkodni fognak hát, derékfájásról, és fáradt tagokról. Titeket pedig az a veszély fenyeget, hogy - szeretetből - ti végezzétek a munkát, ahelyett, hogy kissé szenvedni hagynátok őket. A gyerekek terhe eleinte legyen könnyű. Majd növeljétek a terhet napról-napra, míg eleget nem tudnak dolgozni anélkül, hogy belefáradnának. A tétlenség a nyilallás és a hátfájás fő okozója a gyermekeknél. Fiatal nők olyan csoportja létezik e korban, mely haszontalan. Csak arra jók, hogy lélegezzenek, egyenek, öltözködjenek, csevegjenek, és zöldségeket beszéljenek, míg ujjuk között tartanak valami

171/ 308 oldal


hímzést vagy horgolást. Csak kevés fiatalon látszik az igazán egészséges okosság és józan ész. Pillangó életet élnek, és semmi céljuk sincs. Mikor világi barátok csoportja összejön, jóformán mást se hallani tőlük, mint néhány buta megjegyzést ruháról vagy léha ügyről, és aztán jót nevetnek ragyogónak képzelt megjegyzéseiken. Gyakran teszik ezt idősebbek jelenlétében, akik csak szomorkodni tudnak a kor iránti ekkora tiszteletlenség láttán. Úgy látszik, a fiatalok teljesen elvesztették a szerénység és jó modor ékességét. Nevelésük miatt mégis azt képzelik, hogy ez az előkelőség netovábbja. Ez a lelkület olyan, mint a fertőző betegség. Isten népe válassza meg gyermekeik barátait, és tanítsák meg őket, hogy kerüljék a hiú világiak társaságát. Az anyák vigyék lányaikat a konyhába, és türelmesen tanítsák őket. Az ilyen munkától egészségük csak megerősödik. Izmaik nem lesznek petyhüdtek, hanem erőre kapnak, s alkonyat idejére gondolkodásuk józanabb és emelkedettebb lesz. Lehet, hogy elfáradnak, ámde mily édes a pihenés a kellő mennyiségű munka után. Az alvás, a természet újjáépítője, élénkíti fáradt testüket, és elkészíti a következő nap kötelességeire. Ne sugalljátok gyermekeiteknek, hogy mindegy, ha dolgoznak, ha nem. Tanítsátok meg őket arra, hogy szükség van segítségükre; hogy az idő érték, és hogy számítotok munkájukra. Az Úr közölte velem, hogy sok bűn forrása a tétlenség. A tevékeny testek és fejek nem találnak időt, hogy utána kapjanak valahány ellenség sugallta kísértésnek, de a tétlen kéz és ész készen áll a Sátán uralmára. Ha nem kötjük le helyesen gondolatainkat, helytelen dolgokkal fogunk foglalkozni. A szülők tanítsák meg gyermekeiket, hogy bűn a semmittevés. Fölhívták figyelmemet Ezékiel 16:49-re: „Íme, ez volt vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége s gondtalan (tétlen) békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.” A gyerekeknek tudniuk kellene, hogy adósaik szüleiknek, akik kiskorukban őrködtek fölöttük, ápolták őket, ha betegek voltak. Meg kell érteniük, hogy szüleik sok aggodalmat szenvedtek el értük. Különösen a lelkiismeretes, istenfélő szülők viselik nagyon szívükön, hogy gyermekeik a helyes utat válasszák. Mikor hibákat láttak bennük, igen nehéz volt a szívük. Ha a gyermekek látnák a szívfájdalmakat, amelyeket rossz magaviseletük okoz, bizonyára megbánnák. Ha látnák anyjuk könnyeit, és hallanák Istenhez könyörögni értük, ha hallani tudnák elfojtott, megtört sóhajait, szívük megindulna, hamar bevallanák helytelenségeiket, és bocsánatot kérnének. Munka vár ránk az idősekért és a fiatalokért. A szülőknek képezniük kell magukat, hogy eleget tudjanak tenni gyermekeik iránti kötelességeiknek. Némely szülő félreérti gyerekeit, és nem is ismeri őket igazán. Gyakran nagy a távolság a szülő és a gyerekek között. Ha a szülők jobban beleélnék magukat gyermekeik helyzetébe és éreznék, ami a szívükben van, jó hatással lehetnének rájuk. A szülők bánjanak felelősségteljesen a rájuk bízott lelkekkel. Ne legyezgessék gyermekeikben a hiúságot, az igényességet vagy a hiúság szeretetét. Nem szabadna tanítani, de még megtűrni sem, hogy megtanulják a ravasz csínyeket, ami elragadónak látszik, mikor még kicsik, de melyekről le kell majd szokniuk, és amiért, ha nagyobbak lesznek, rájuk kell szólni. Nem könnyű elfelejteni a bevett szokást. Szülők, addig kezdjétek fegyelmezni gyermekeitek értelmét, amíg nagyon fiatalok, azzal a céllal, hogy majd keresztények lehessenek. Összpontosítsátok minden igyekezeteteket üdvösségükre. Viselkedjetek úgy, mintha azért bízták volna rátok kicsinyeiteket, hogy becses ékszerré tegyétek őket, akik majd ragyogni fognak Isten országában. Vigyázzatok, nehogy álomba ringassátok őket a pusztulás verme fölött azzal a téves gondolattal, hogy még nem elég öregek megbánni bűneiket és megvallani Krisztust. Ráirányították figyelmemet az azoknak adott számos becses ígéretre, akik kora fiatalságukban keresik az Üdvözítőt. Prédikátor 12:3: „Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságod idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jönnek.” Példabeszédek 8:17: „Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.” Isten népének mindenható pásztora még most is hív: „Engedjétek, hogy a kisgyermekek hozzám jöjjenek, ne tiltsátok el őket, mert

172/ 308 oldal


ilyeneké az Istennek országa.” Tanítsátok gyermekeiteket, hogy a fiatalság a legjobb idő az Úr keresésére. Az élet terhei ekkor még nem nehezedik rájuk, és a fiatal fejeket nem zaklatja gond. Míg ilyen szabadok, ekkor kell Istennek szentelni erejük legjavát. A gyermekekre nézve szerencsétlen korban élünk. Erős áramlat sodor lefelé a kárhozatba. Ezért a gyerekkor tapasztalatánál s erejénél többre van szükség, hogy szembe ússzanak az árral, és el ne ragadja őket. A fiatalok általában Sátán foglyainak látszanak, aki gonosz angyalai közreműködésével vezeti őket a biztos pusztulásba. Sátán és seregei hadat viselnek Isten kormányzata ellen. Sátán meg akarja zavarni, s kísértéseivel le akarja győzni azokat, akik át szeretnék adni szívüket Istennek, hogy elcsüggedjenek és feladják a harcot. Szülők, segítsetek gyermekeiteknek. Ébredjetek a rátok telepedett zsibbadtságból. Őrködjetek szüntelen, hogy elvágjátok az áramlatot és könnyítsetek a Sátán által gyerekeitekre halmozott súlyos nyomáson. A gyermekek nem tudják ezt maguktól megtenni, de a szülők sokat tehetnek értük. Buzgó imával és életerős hittel nagy győzelmeket fogtok aratni. Némely szülő nem eszmél rá a felelősségére, és elhanyagolja gyermekei vallásos oktatását. Reggel a keresztény első gondolatai irányuljanak Istenre. Világi munkának és önérdeknek másodlagos hellyel kell megelégednie. Tanítsuk gyermekeinket, hogy tiszteljék, s nagyra becsüljék az áhítat óráját. Mielőtt munkába mennek, az egész családot hívják össze, az apa távollétében az anya esedezzék buzgón Istenhez, hogy tartsa meg őket a nap folyamán. Forduljatok hozzá alázatosan, gyöngédséggel telten, a benneteket s gyermekeiteket fenyegető kísértések és veszélyek tudatában; hitetekkel kössétek őket az oltárra, könyörögve, hogy az Úr viselje gondjukat. Az így Istennek szentelt gyermekeket szolgáló angyalok őrzik. A keresztény szülők kötelessége este és reggel is, hogy buzgó ima és kitartó hit segítségével védősáncot vonjanak gyermekeik köré. Tanítsák őket türelmesen, szeretettel és fáradhatatlanul, hogy éljenek Isten tetszése szerint. A szülők türelmetlensége türelmetlenséget vált ki a gyermekekből is. A szülőkben felszínre törő indulatosság indulatossá teszi a gyermekeket, és felkavarja természetük ördögi oldalait. Némely szülő szigorúan, türelmetlenül és gyakran haragosan fenyíti gyermekeit. Az ilyen fenyítésnek nem lesz jó eredménye. Egy helytelenség kiigazítása közben kettőt hoznak létre. A szüntelen akadékoskodás és verés megkeményíti a gyermekeket, és elfordítja őket a szülőktől. A szülők először tanuljanak meg uralkodni magukon, akkor eredményesebben irányíthatják gyermekeiket. Valahányszor elvesztik önuralmukat, és türelmetlenül szólnak vagy tesznek, nem csupán kicsinyeik, de Isten ellen is vétkeznek. Először érvekkel győzzék meg gyermekeiket. Világosan mutassanak rá helytelenségeikre, és véssék gondolataikba, hogy nemcsak szüleik, hanem Isten ellen is vétkeztek. Lecsillapított indulatokkal, gyermekeid iránti szánakozással és sajnálattal teli szívvel imádkozz velük, mielőtt pirongatnád őket. így feddésed nem gyűlöltet meg gyermekeiddel, hanem szeretetet ébreszt bennük. Látni fogják, hogy nem azért bünteted őket, mert kényelmetlenséget okoztak, vagy, mert bosszúságodat akarod kitölteni rajtuk, hanem kötelességérzetből, az ő javukra, hogy ne engedd bűnben felnőni őket. Némely szülő elmulasztotta, hogy vallásos nevelést adjon gyermekeinek, és iskolai nevelésüket is elhanyagolták. Egyiket sem szabadna mellőzni. A gyermekek gondolkodása élénk, s ha nem végeznek testi munkát vagy tanulnak, rossz hatásoknak lesznek kitéve. Bűn, ha a szülők tudatlanságban hagyják felnőni gyermekeiket. Lássák el őket hasznos, érdekes könyvekkel és tanítsák meg őket dolgozni. Néhány órát szánjanak testi munkára, néhányat pedig tanulásra és olvasásra. A szülők igyekezzenek szárnyalóvá tenni gyermekeik gondolkodását, és fejleszteni értelmi képességeiket. Általában a magára hagyott, műveletlen értelem közönséges, érzéki és romlott lesz. Sátán kihasználja a lehetőséget, és ő igazgatja a tétlen elméket. Szülők! Angyal jegyez le minden, gyermekeiteknek mondott, türelmetlen, akadékoskodó szót. Ha nem helyesen nevelitek őket, ha nem mutattok rá a bűn igen vétkes voltára, s a bűnös út végső következményére, ezt hibátokul jegyzik fel. Összes tettetek feljegyzésre kerül, akár jó, akár rossz. A szülők nem lehetnek elég eredményesek gyermekeik igazgatásában, amíg nem uralkodnak magukon tökéletesen. Először tanulják meg magukat megfékezni, uralkodni szavaikon, de arckifejezésükön

173/ 308 oldal


is. Ne engedjék meg maguknak, hogy hangjuk haragtól, vagy dühkitöréstől legyen zaklatott vagy izgatott. Akkor majd áldásosan hatnak gyermekeikre. A gyermekek helyesen szeretnének viselkedni, elhatározzák, hogy engedelmesek és szeretetteljesek lesznek szüleik vagy nevelőik iránt, csakhogy segítségünkre és bátorításunkra van szükségük. Elhatározhatják magukat a jóra, de ha elveiket nem erősíti meg a vallás, ha nem hat rájuk Isten újjáélesztő kegyelme, nem fogják megütni a mértéket. A szülők kettőzzék meg a gyermekeik megmentése érdekében kifejtett igyekezetüket. Tanítsák őket hűségesen, ne hagyják őket magukra, hogy maguk nevelkedjenek, ahogy tudnak. Ne tűrjük el, hogy a fiatalok egyaránt tanuljanak jót és gonoszt, azt gondolva, hogy majd később a jó kerekedik felül, a gonosz pedig lemállik róluk. Ám a gonoszság gyorsabban nő, mint a jóság. Lehet, hogy a felvett rossz évek múlva lekopik róluk, de ki meri ezt kockáztatni. Időtök rövid. Könnyebb és sokkal biztonságosabb tiszta és jó magot vetni szívükbe, mint később kitépni a gyomot. A szülők kötelessége őrködni, nehogy a környezet hatásai kárt tegyenek gyermekeikben. Kötelességük megválogatni a gyermekek barátait, és nem tűrni el, hogy ők válasszanak. Ki törődjék ezzel, ha nem a szülő? Ki más viselné szívén a gyermekek javát, ha nem ti? Élhet-e másokban a szülők szüntelen gondoskodása és mély szeretete? Lehet, hogy a szombattartó gyerekek türelmetlenek lesznek a korlátozás miatt, és azt gondolhatják, hogy szüleik túl szigorúak. Ellenséges érzések is támadhatnak bennük, s elégedetlenség azok ellen, aki jelen, jövő és örök javukért fáradoznak. De ha Isten néhány évig megóvja életüket, áldani fogják szüleiket, amiért szigorúan vették őket, és hűségesen őrködtek felettük tapasztalatlan éveik alatt. A szülők magyarázzák meg, egyszerűsítsék le a megváltás tervét gyermekeiknek, hogy zsenge eszük felfoghassa. A nyolc, tíz és tizenkét éves gyerekek elég érettek ahhoz, hogy beszélj nekik a személyes vallásosságról. Ne neveld gyermekeidet arra, hogy majd valamikor később, amikor elég idősek, megbánhatják a bűneiket és hihetnek az igazságban. Ha helyesen tanítjátok őket, igen fiatalon helyes nézetük lehet bűnös állapotukról, és arról, hogy Krisztus által az üdvösség útját járhatják. Lelkészeink általában nem törődnek a gyermekek üdvösségével, és közel sem foglalkoznak velük annyit személyesen, mint kellene. A gyermekeinket körülvevő gonosz légkör csaknem ellenállhatatlan. Megrontja gondolkodásukat, és kárhozatra vezeti őket. A fiatalok esze természettől fogva bolondságon jár. Korán, mielőtt jellemük kialakulna, s értelmük megérne, káros hatású társaságot kedvelnek. Némelyek szüleik kívánságai és kérlelései ellenére a másik nemhez vonzódnak, megszegik az ötödik parancsolatot, mert nem tartják tiszteletben szüleik kívánságát. A szülők kötelessége őrködni gyermekeik járásakelése fölött. Intsék őket és sorakoztassák fel az érveket előttük, melyek a családhoz fűzi őket, és ez beláttatja velük, hogy a szülők szívükön viselik sorsukat. Tegyék a családi kört kellemessé és vonzóvá. Apák és anyák! Szóljatok gyermekeitekhez szeretetteljesen. Ne feledjétek érzékenységüket, azt, hogy mily nehezen viselik el a hibáztatást. Gondolkozzatok, s rá fogtok jönni, hogy gyermekeitek olyanok, mint ti magatok. Amit ti nem szerettek, velük se tegyétek. Ha ki nem állhatjátok a zsémbelést és kárhoztatást, gyermekeitek sem szeretik azt. Gyöngébbek, mint ti vagytok, nem bírnak el annyit, mint ti. Kellemes, nyájas szavatok legyen mindenkor házatok napsugara. Az önuralom, a gondosság, a lelkiismeretesség százszorosán megtermi gyümölcsét. A szülőknek nincs joguk zsörtölődéssel, s apró hibákért szigorú megrovással gyászba borítani a gyerekek boldogságát. Ami igazán helytelen és bűnös, azt pontosan olyan bűnösnek mondjátok, mint amilyen. Kövessetek szilárd, határozott utat, hogy meggátoljátok a rossz cselekedetek megismétlődését. Tárjátok gyermekeitek elé a hibákat, mégse hagyjuk őket csüggesztő gondolatokban, hanem bátorítsuk őket, hogy meg tudnak javulni, és ki tudják vívni bizalmatokat és helyesléseteket. Némely szülő hibát követ el, mert túl nagy szabadságot enged meg gyermekeinek. Néha annyira bíznak bennük, hogy nem látják hibáikat Nem helyes messzire engednünk – költségesen – gyermekeinket, csak ha szülő vagy gyám kíséri el őket, mert ez rossz hatással van rájuk. Beképzeltek lesznek, és azt gondolják, hogy előjogaik vannak, s ha nem kapják meg azokat, azt

174/ 308 oldal


hiszik, hogy rosszul bánnak velük. Emlegetik a gyerekeket, akik szabadon járnak-kelnek, sok előjogukat, míg nekik csak kevés jut. Az anya – attól félve, hogy a gyermekek igazságtalannak tartják – eleget tesz kívánságaiknak, ami végül is súlyos kárt okoz bennük. Fiatal vendégek, akiken nincs rajta a szülők őrködő szeme, hogy észrevegye és helyesbítse hibáikat, gyakran olyan benyomásokat szednek össze, melyek kiküszöbölése hónapokig tarthat. Olyan esetekre hívták fel figyelmemet, ahol a gyermekek jók és engedelmesek voltak. Egyes családokban a szülők teljesen megbíztak bennük, s hagyták, hogy gyermekeik messzire ellátogassanak barátaikhoz. Ettől kezdve a gyermekek viselkedése és jelleme teljesen megváltozott. Azelőtt elégedettek és boldogok voltak otthon, és nem vágyódtak más fiatalok társasága után. Mikor a látogatás után hazamentek szüleikhez, a korlátozások igazságtalannak látszottak, a szülői ház pedig börtönnek. A szülők ily balga tettei határozzák meg gyermekeik jellemét. Az ilyen látogatások alkalmával némely fiatal olyan barátságot köt, amely végül károsnak bizonyul. Szülők, ha tudjátok, tartsátok magatok mellett gyermekeiteket a legmélyebb féltő gondoskodással, és őrködjetek felettük. Mikor hagyjátok, hogy a távolba utazzanak látogatóba, azt képzelik, elég idősek ahhoz, hogy vigyázzanak magukra, és egyedül döntsenek. Mikor a fiatalok így magukra maradnak, beszélgetésük gyakran nem kifinomult és emelkedett, és olyan témákról sem folyik, amely jobban megkedveltetné velük a vallásosságot. Minél többet hagyjátok őket látogatóba járni, annál többször szeretnének látogatóba járni, s annál kevésbé lesz vonzó szemükben a családi körük. Gyermekek! Isten jónak látta, hogy szüleitek gondjaira bízzon, hogy tanítsanak és fegyelmezzenek benneteket, így kivegyék részüket jellemetek menny számára alakításából. Mégis rajtatok múlik, vajon jó keresztény jellemet fejlesztettek-e azzal, hogy a lehető legjobban felhasználjátok az előnyöket, amelyekben istenfélő, megbízható, imádkozó szüleitek révén részetek van. Annak ellenére, hogy aggódnak és hitelt érdemlően nevelnek, egyedül nem tudnak megmenteni titeket. Rátok is kötelesség vár. Minden gyermeknek művelnie kell a maga jellemét. Hívő szülők! Felelősségteljes munka vár rátok: irányítsátok gyermekeitek lábát, még vallásos életükben is. Amikor igazán szeretik Istent, áldani és tisztelni fognak gondoskodásotokért, hűségetekért. Az a divat uralkodik a világban, hogy hagyják a fiatalokat, hadd kövessék gondolataik neveletlen fordulatát. Ha a fiatalok nagyon féktelenek, a szülők rámondják, hogy idővel lecsillapodnak, és majd ha elérik tizenhatodik vagy tizennyolcadik életévüket, gondolkodásuk megérik, maguk mögött hagyják rossz szokásaikat, és végül hasznavehető férfiak és nők lesznek belőlük. Óriási tévedés! Évekig megengedik az ellenségnek, hogy bevesse szívük kertjét. Eltűrik, hogy a rossz elvek növekedjenek, és sok esetben bármennyit is bajlódnak a talajjal, semmire sem mennek. Sátán kitanult, szívós munkás, szörnyű ellenség. Valahányszor meggondolatlan szó hangzik el, mely kárt tesz a fiatalokban, akár bókok, akár olyasmi, ami kevésbé iszonyúnak tüntet fel valamely bűnt, Sátán kihasználja, ápolja a rossz magot, hogy gyökeret eresszen, és bőséges aratást hozzon. Némely szülő nem törődik vele, ha gyermekei rossz szokásokat vesznek fel, melynek nyomai egész életükben megmaradnak. Ez a bűn a szülőket terheli. Ezek a gyermekek kereszténynek vallják magukat, de a kegyelem különleges munkája, és alapos újjáalakulás nélkül korábbi szokásaik végighúzódnak egész életükön, s épp azt a jellemet hozzák napvilágra, amelynek kialakítását a szülők megengedték, megtűrték. A hitvalló keresztények közt általában olyan alacsony az istenfélelem színvonala, hogy akik őszintén kívánják követni Krisztust, sokkal nehezebbnek és próbára tevőbbnek találják, mint máskülönben lenne. A világias hitvallók hatása súlyos kárt tesz a fiatalokban. A hitvalló, állítólagos keresztények többsége eltörölte a megkülönböztető vonalat a keresztények és a világ közt. S noha azt mondják, hogy Krisztusért, mégis a világért élnek. Hitük alig fékezi bűnös élvezeteiket. Állítják, hogy a világosság gyermekei, mégis sötétben járnak. Az éjszaka és sötétség gyermekei ők. Aki a sötétben jár, nem szeretheti Istent, és nem törekedhetik őszintén az Úr dicsőségére. Nem felvilágosultak, hogy felismerjék a mennyei dolgok kitűnőségét, ezért szeretni sem tudják.

175/ 308 oldal


Kereszténynek vallják magukat, mert ezt általában tiszteletreméltónak tartják, s nincs keresztjük, amit viselniük kellene. Gyakran önző okok vezetik őket. Némely efféle hitvalló be tud menni a bálterembe, és részt tud venni annak valamennyi élvezetében. Mások nem tudnak ennyire menni, mégis részt vesznek szórakozást célzó társas összejöveteleken, kirándulásokon és kiállításokon. E hitvalló keresztényeken a legélesebb szem sem fedezne fel egyetlen keresztény vonást. Megjelenésükben nem látsz különbséget köztük és a legádázabb hitetlen között. A hitvalló keresztény, a kicsapongó, a vallás nyílt gúnyolója, a nyíltan pogány, egyetlen csoportként elegyednek össze. Isten egyazon lelkületűnek és viselkedésűnek tekinti valamennyit. A keresztény hitvallás a megfelelő hit és cselekedetek nélkül mit sem ér. Senki nem szolgálhat két úrnak. Az ördög gyermekei urukat szolgálják, neki adják át magukat, hogy engedelmesen szolgálják őt. Az ördög, s nem Isten szolgái ők, míg meg nem tagadják az ördögöt s minden tettét. Nem lehet ártalmatlan a mennyei király szolgáira, ha azokba az élvezetekbe és szórakozásokba merülnek, melyekkel Sátán szolgái töltik idejüket, ha mégannyiszor el is ismételik, hogy ezek a szórakozások ártalmatlanok. Isten szent és megszentelő igazságokat közölt, hogy elválassza népét az istentelenektől, és magának tisztítsa meg őket. A hetediknapi adventisták éljenek hitük szerint. Akik engedelmeskednek a tízparancsolatnak, azok egészen más szemszögből ítélik meg a világ állapotát és a vallásos dolgokat, mint azok a hitvallók, akik az élvezetek szerelmesei, akik elkerülik a keresztet és megszegik a negyedik parancsolatot. A társadalom jelen állapota mellett nem könnyű a szülőknek magzabolázni gyermekeiket, és a Biblia helytálló szabályai szerint tanítani őket. A vallás hitvallói oly messze távoztak Isten szavától, hogy amikor népe visszatér szent igéjéhez, és annak utasításai szerint igyekszik nevelni gyermekeit, s akár Ábrahám, megparancsolják házuk népének maguk után, a szegény, rossz behatással körülvett gyermekek azt hiszik, hogy szüleik túl sokat várnak el tőlük, és túl óvatosak barátaik megválasztásában. Természetesen követni kívánják a világias, élvezetszerető hitvallók példáját. Manapság alig ismert a Krisztus nevéért való üldözés vagy szidalmazás. Nagyon kevés önmegtagadás és áldozathozatal kell ahhoz, hogy valaki magára vegye az istenfélelem látszatát, és hogy neve ott szerepeljen a gyülekezet névsorán. Viszont úgy élnünk, hogy viselkedésünk Istennek tetsző legyen, és nevünk ott szerepeljen az Úr életkönyvében, ahhoz virrasztás és ima, önmegtagadás és áldozathozatal kell. A hitvalló keresztények csak akkor példaképei a fiataloknak, ha Krisztust követik. A valódi istenfélelem félreismerhetetlen gyümölcsei az igaz tettek. Az egész föld bírája mindenkinek, tettei szerint fog megfizetni. A Krisztust követő fiatalokra küzdelem vár. Naponta fel kell venniük keresztjüket – ki kell jönniük a világból, el kell válniuk tőlük, és Krisztus életét kell követniük, élniük.

75. Járjatok a világosságban Az Úr közölte, hogy Isten népe túl sokat tartózkodik a homályban. Nem Isten akarata, hogy hitetlenségben éljenek. Jézus a világosság, s benne nincs semmi sötétség. Isten gyermekei a világosság gyermekei. Az ő képmására változnak át, és a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívja ki őket. Ő a világ világossága, és azok is, akik követik őt. Ezek nem járnak a sötétben, hanem övék lesz az élet világossága. Isten népe minél pontosabban törekszik követni Krisztust, az ellenség annál szívósabban üldözi őket. Krisztushoz való közelségük azonban megerősíti őket, hogy ellenállhassanak ravasz ellenségük abbeli igyekezetének, hogy elvonja őket Krisztustól. Megmutatták nekem, hogy túl sokat hasonlítják magukat egymáshoz, tévelygő halandókat vesznek mintául, amikor biztos, tévedhetetlen példaképünk van. Ne szabjuk magunkat a világhoz, sem az emberek véleményéhez, vagy ahhoz, amik az igazság elfogadása előtt voltunk. Hitünket s állapotunkat a világban – ahol most állunk – azzal vessük össze, ami lehetett volna, ha mióta Krisztus követőinek valljuk magunkat, folyton előre és fölfelé haladtunk volna. Ez az egyetlen biztonságos összevetés, amit tehetünk.

176/ 308 oldal


Minden más összehasonlítás öncsalás lesz. Ha Isten népének erkölcsi jellege és lelki állapota nem áll arányban a rájuk árasztott áldásokkal, előnyökkel és világossággal, akkor megmérik őket a mérlegen, és az angyalok azt a jelentést teszik: könnyűnek találták őket. Némelyek előtt mintha elrejtve állna valódi állapotuk. Látják a világosságot, de nem fogják fel sem fontosságát, sem követeléseit. Hallják az igazságot, de nem egészen értik, mert nem szabják hozzá életüket. Ezért nem szenteli meg őket – engedelmesség által a világosság – és mégis oly nyugodtak és elégedettek, mintha Isten tetszésének jelei, nappal felhő, éjjel pedig tűzoszlop járna előttük. Állítják, hogy ismerik Istent, de tetteikkel megtagadják őt. Az Úr választott, különleges népének tartják magukat, mégis ritkán nyilvánul meg közöttük jelenléte és mérhetetlen megmentő hatalma. Mily nagy is ezek sötétsége, s még csak nem is tudják. A világosság ragyog, de nem érik fel ésszel. Ennél erősebb érzékcsalódás nem érheti az embert, mint ami elhiteti velük, hogy rendjén vannak, Isten elfogadja cselekedeteiket, holott vétkeznek ellene. Az istenfélelem látszatát összetévesztik az istenfélelem lényegével és lelkületével. Azt képzelik, hogy gazdagok és semmire nincs szükségük, holott szegények, nyomorultak, vakok meg mezítelenek és mindenben szűkölködnek. Némelyek Krisztus követőinek vallják magukat, mégsem igyekvők a lelki dolgokban. Bármely földi vállalkozásba igyekezetet visznek, és nagyratörők, hogy elérjék céljukat, és elnyerjék az óhajtott eredményt. De az örök életre való igyekezetükben, ahol minden kockán forog, és örök boldogságuk függ a sikertől, oly közömbösek, mintha nem is lennének erkölcsi lények, mintha más játszaná helyettük az élet játszmáját, s nekik csak annyi lenne a dolguk, hogy kivárják az eredményt. Jaj, micsoda dőreség! Mily lázálom! Ha valamennyien annyira nagyravágyók, lelkesedők és buzgók lennénk az örök életért, mint világi céljainkért, akkor diadalmasan győznénk. Láttam, hogy mindenkinek magának kell kipróbált erényre szert tennie. Jól és megbízhatóan kell részt vennie az élet játszmájában. Sátán várva várja az alkalmat, hogy mikor nem vigyázunk, elragadja a becses kegyességeket, és tüzes harcban lesz részünk a sötétség hatalmaival, hogy megtarthassunk vagy visszanyerhessünk valamely mennyei kegyességet, ha hanyag szendergésünk miatt elveszítettük. Azt is megmutatták nekem, hogy a keresztény előjoga erőt nyerni Istentől, hogy megtarthassa az ég valamennyi becses ajándékát. A buzgó és hathatós imát a menny figyelembe veszi. Mikor Isten szolgái védelmül magukra öltik a hit pajzsát és a Lélek kardját a viaskodásra, akkor veszély fenyegeti az ellenség táborát, és valamit tenniük kell. Üldözés és szidalmazás csak azokat éri, akiket erő tölt el a magasságból, hogy tettre hívják őket. Mikor az igazság egyszerűsége, őszinte odaadása és ereje uralkodik a hívők között, ha szembeszegezik azt a világ lelkületével, szemmel látható lesz, hogy nincs közösség Krisztus és Béliál közt. Krisztus tanítványai legyenek Mesterük életének és lelkületének életerős példái. Küzdelem, harc vár a fiatalokra és az öregekre. Nem szabad elszunnyadniuk, egyetlen pillanatra sem. Ravasz ellenségük szüntelen résen áll, hogy rossz útra vezesse és legyőzze őket. A jelen igazság hívőinek éppen olyan ébereknek kell lenniük, és okosan ellen kell állniuk Sátánnak. Kitartóak lesznek-e a háborúban? Készen állnak-e erre? Gondosan elszakadnak-e minden bűnözéstől? Sokféleképpen tagadhatjuk meg Krisztust. Ha az igazsággal ellentétesen szólunk, ha rosszat mondunk másokról, ha bolondozunk, ha tréfálkozunk, vagy üres szavakat fecsegünk. Ezekben a dolgokban igen kevés bölcsességről és eszességről teszünk tanúságot. Gyöngítjük magunkat. Erőtlenül állunk az ellenség elé, és így legyőz bennünket. „A szívnek teljességéből szól a száj”, és éberségünk hiányával eláruljuk, hogy Krisztus nem él bennünk. Akik haboznak feltétel nélkül Istennek szentelni magukat, azok siralmas látványt nyújtanak Krisztus követéséről. Oly messziről követik őt, hogy fele életükben nem nagyon tudják, hogy vajon Krisztus lába nyomát követik-e, vagy hatalmas ellenségükét. Miért mondunk le oly lassan a világ dolgai iránti szeretetünkről, és miért választjuk oly lassan Krisztust a sorsunkul? Miért akarjuk megtartani Urunk ellenségeinek barátságát? Miért kívánjuk követni Urunk ellenségeinek szokásait? Teljesen,

177/ 308 oldal


fenntartás nélkül át kell adnunk magunkat Istennek. Hátat kell fordítanunk a világ és a földi dolgok szeretetének, máskülönben nem lehetünk Krisztus tanítványai. Krisztus élete és lelkülete a kiválóság és tökéletesség egyetlen mértéke. Az egyedüli biztonságos út előttünk, ha követjük példáját. Ha ezt tesszük, irányítani fog tanácsával, s később befogad minket dicsőségébe. Szorgalmasan kell törekednünk, és álljunk készen sokat szenvedni, hogy Megváltónk nyomdokain járhassunk. Isten szívesen fáradozik értünk, ingyen adja nekünk Lelkét, ha törekszünk rá, ha érte élünk, ha hiszünk benne. Akkor a világosságban járhatunk, amint ő is a világosságban van. Táplálkozhatunk szeretetéből, s ihatunk gazdag tökéletességéből.

76. Az ügy Keleten A vakbuzgóság, mely az elmúlt években Keleten dühöngött, pusztulást hagyott hátra maga után. Láttam, hogy 1844-ben az időponttal Isten megvizsgálta népét, de azóta egyetlen kijelölt időpont sem viselte kezének félreérthetetlen jelét. 1844 óta egyetlen időpont sem vizsgálta népét. A türelmes várakozás idejét éltük és éljük. Az 1854-es időpont jelentős izgalmat támasztott, és sokan kijelentették, hogy a mozgalom Istentől származott, mert kiterjedt volt, és látszólag sokakat megtérített. De az ilyen következtetések nem elkerülhetetlenek. Az 1854-es időpontról sok értelmes és helyes dolgot hirdettek. Némely becsületes ember elfogadta az igazságot a tévedéssel, és sokat áldoztak vagyonukból a tévedés céljaira; a csalódás után feladták mind az igazságot, mind a tévedést; és most ott állnak, ahol az igazság csak nehezen érheti el őket. Némelyek, akik elviselték a csalódást, megvizsgálták a jelen igazság bizonyítékait, és elfogadták a harmadik angyal üzenetét. Most erejüket megfeszítve igyekeznek megvalósítani azt életükben. De ahol egy akad, akinek az 1854-es időpont javát szolgálta, ott tízet sebzett meg. Ezek közül sokan olyan helyre húzódtak, ahol az igazság akkor sem győzi meg őket, ha mégoly világosan tárják is eléjük. Az 1854-es időpont hirdetésével nem Istentől származó lelkület járt. Zajos, durva, meggondolatlan és lobbanékony lelkület. Sokan az igazi vallásosság elengedhetetlen velejárójának tekintették a zajt. Az volt az irányzat, hogy mindent alacsony szintre hozzanak. Sokan ezt alázatosságnak tekintették. De ha valaki ellenezte sajátságos nézetüket, pillanat alatt fellobbantak, kimutatták erőszakos lelkületüket, és azzal vádolták a más nézetet vallókat, hogy büszkék, és ellenállnak az igazságnak és Isten hatalmának. A tiszteletlen modor, amellyel Isten, a fenséges Úr nevét ajkukra vették, kiváltotta az angyalok nemtetszését és undorát. Az angyalok félelemmel vegyes, legnagyobb tisztelettel ejtik ki az Úr nevét. Amikor Isten nevét kiejtik, még arcukat is elfedik. Krisztus neve annyira szent előttük, hogy a legmélyebb tisztelettel említik. Mennyire ellenkezője ez az 1854-es időpont mozgalmának, lelkületének és hatásának. Akik még mindig ugyanazon hatás alatt állnak, úgy beszélnek Istenről, mintha lóról vagy bármely más, közönségen dologról szólnának. Imáikban nagyon közönségesen és tiszteletlen modorban mondják ki a „mindenható Isten” szavakat. Aki ezt teszi, fogalma sincs Isten, Krisztus, vagy a mennyei dolgok fenségéről. Az Úr közölte, hogy mikor Isten az ősi időkben elküldte angyalait, hogy segítsenek, vagy beszéljenek valakivel, mikor az emberek rájöttek, hogy angyalt láttak és angyallal beszélgettek, félelemmel vegyes tisztelet sújtotta le őket, s attól rettegtek, hogy meghalnak. Oly emelkedett nézetük volt Isten rettenetes fenségéről és hatalmáról, hogy azt gondolták, ha közeli kapcsolatra léptek valakivel, aki közvetlen Isten szent jelenlétéből jött, akkor elpusztulnak. Fölhívta figyelmemet Bírák 13:21-22-re: „Ekkor tudta meg Manoah, hogy az Úrnak angyala volt az. És monda Manoah az ő feleségének: Meghalván meghalunk, mert Istent láttuk.” Bírák 6:22-23: „Látván pedig Gedeon, hogy az Úrnak angyala volt az, monda Gedeon: Jaj nekem, Uram Istenem! Mert az Úrnak angyalát láttam színről-színre. És monda neki az Úr: Békesség néked! Ne félj, nem halsz meg.” Józsué 5:13-15: „Lőn pedig, amikor Józsué Jerikónál volt, felemelé szemét, s látá, hogy ímé egy férfi áll meztelen karddal kezében. És hozzá méné Józsué, és monda neki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme

178/ 308 oldal


vagyok, most jöttem. És leborula Józsué a földre arccal, és meghajtá magát és monda neki: Mit szól az én Uram, szolgájának? És mondá az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Old le sarudat lábadról, mert szent a hely, amelyen állasz. És úgy cselekedett Józsué.” Ha így félték és tisztelték az angyalokat, amiért Isten jelenlétéből jöttek, mennyivel nagyobb tiszteletben kellene tartanunk Istent. Sokaknak, akik az 1854-es mozgalomban tértek meg, újra meg kell térniük. Most tízszeres munka szükséges helyrehozni a hibát, a zavart okozó nézeteket, melyeket tanítóiktól átvettek, és arra tanítani őket, hogy befogadják a tévedéstől mentes igazságot. Már az első ízben ennek kellett volna elvezetni őket a harmadik angyal üzenetéhez. E csoportnak el kell felejteni, amit tanult, mielőtt megtanulhatnák, mi a helyes, máskülönben a tévedés mérgező gyomai buján felnőnének és elfojtanák az igazság nemes magját. Először ki kell irtaniuk a tévedést, majd megművelni a talajt a jó magnak, hogy az kikeljen, és gyümölcsöt teremjen Isten dicsőségére. Kelet egyetlen gyógyszere az alapos fegyelem s a gyülekezet-szervezet. A szombattartók egy csoportját a vakbuzgóság lelke vezette. Alig ittak az igazság forrásából, és nem ismerik a harmadik angyal üzenetének lelkületét. Mit sem tehetünk a csoportért, míg ki nem lábalnak vakbuzgó nézetükből. Az 1854-es mozgalom résztvevői közül némelyek magukkal hozták téves nézeteiket, mint például a gonosz halottak fel nem támadását, és az eljövendő kor felfogását. S most azon igyekeznek, hogy összeegyeztessék e nézeteiket s előbbi élményeiket a harmadik angyal üzenetével. Ez tiszta lehetetlenség. Krisztusnak semmi köze Béliálhoz. A gonoszok fel nem támadása és az eljövendő kor fura nézetei vaskos tévedések, melyeket Sátán csempészett be az utolsó idők eretnekségei közé, hogy elérje lélekpusztító célját. E tévedéseknek semmi köze a mennyei eredetű üzenethez. Némelyek úgynevezett ajándékokat gyakorolnak, és azt mondják, hogy az Úr helyezte ezeket a gyülekezetbe. Ismeretlen nyelvnek nevezik badar beszédüket, amelyet nemcsak az ember, de még az Úr és a menny se ismer. Az efféle ajándékokat az emberek hozzák létre a nagy csaló segítségével. Vakbuzgóság, hamis izgalom, hamis nyelveken szólás, zajos vallásgyakorlatok – ezeket tekintik olyan ajándékoknak, melyeket Isten helyezett a gyülekezetbe. Ezek segítségével némelyeket félrevezettek. Mindennek a gyümölcsei élvezhetetlenek. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” E vakbuzgóságot és a zajt a hit különleges bizonyítékának tartják. Némelyek elégedetlenek az összejövetellel, ha nem felszabadultan, és fesztelenül töltötték az időt. Erre törekednek és izgalomba hajszolják magukat. Az ilyen összejövetelek hatása azonban nem áldásos. Mikor az érzések boldog szárnyalása tovaröppent, mélyebbre süllyednek, mint az összejövetel előtt, mert boldogságuk nem a helyes forrásból buzog. A lelki fejlődés számára leghasznosabb, legáldásosabb összejöveteleket komolyság és szívünk elmélyült kutatása jellemzi. Mindenki törekszik megismerni magát, és buzgón, mély alázattal tanulni Krisztustól. Portlandben (Main állam) Lunt testvér sokat szenvedett. Érezte, hogy az összejöveteleket gyakran uraló lelkület nem egyezik meg a harmadik angyal lelkületével. Már volt tapasztalata a vakbuzgóságról, mely pusztítást hagyott maga után keleten, ezért bizalmatlanul tekint mindenre, ami vakbuzgóságnak tűnik. Figyelmeztetésként áll előtte a múlt, félre szeret húzódni, és szigorúan beszélni azokkal, akikben a vakbuzgóság bármely mértékét észleli, mert szerinte mind ők, mind Isten ügye veszélyben forog. Nagyjából a helyes megvilágításban látta a dolgokat. Sok nyugtalan lélek nem hajlandó alávetni magát a fegyelemnek, a rendszerességnek és a rendnek. Azt hiszik, hogy szabadságuk lenne korlátozva, ha félretennék véleményeiket, és alávetnék ítélőképességüket a tapasztaltaknak. Isten műve nem fejlődik, ha nincs bennük készség alávetni magukat a rendnek, és kiűzni összejöveteleikről a vakbuzgóság nyugtalan, rendbontó lelkületét. Benyomások és érzések nem csalhatatlan bizonyítékai arra, hogy valakit az Úr vezet. Ha gyanútlanok vagyunk, Sátán ad érzéseket és benyomásokat. Ezek azonban megbízhatatlan vezetők. Valamennyiüknek alaposan meg kell ismerni hitünk bizonyítékait, és azt kell komolyan kutatniuk, miként ékesíthetik hitvallásukat, s hogyan teremhetnek gyümölcsöt Isten dicsőségére. Senki se viselkedjék úgy, hogy megutáltassák magukat a hitetlenekkel. Legyünk erkölcsösek, szerények,

179/ 308 oldal


beszéljünk emelkedetten, életünk is legyen kifogásolhatatlan. Meg kell rónunk a semmiségekkel foglalkozó, tréfálkozó, nyugtalan lelkületet. Nem bizonyítja, hogy Isten kegyelme munkálkodik valaki szívében, ha tehetségesen beszél, imádkozik az összejövetelen, de az összejövetel után közönséges és meggondolatlan beszédnek és tetteknek adja át magát. Az ilyenek siralmasan képviselik hitünket. Szégyenfoltjai Isten ügyének. ...-ban a nézetek fura egyvelege él a szombattartók közt. Egyesek nem állnak összhangban a testülettel, s míg ragaszkodnak álláspontjukhoz, Sátán kísértéseinek célpontjai lesznek. Hatni fog rájuk a vakbuzgóság, s a tévelygés lelkülete. Némelyeknek fura nézeteik vannak, amelyek eltakarják előlük az igazság fontos, életbevágó pontjait, arra készteti őket, hogy bogaras nézeteiket egy szintre helyezzék a létfontosságú igazsággal. Ezek megjelenése, és a velük járó lelkület igen visszataszítóvá teszik a szombatot az értelmes hitetlenek előtt. A harmadik angyal üzenetének fejlődésére és sikerére nézve sokkal jobb lenne, ha az ilyenek elhagynák az igazságot. Az Istentől nyert világosság szerint az Úr népes csoportot fog keleten támasztani, mely következetesen engedelmeskedik az igazságnak. Akik követik a maguk választotta háborodott utat, azokat magukra hagyja, hogy oly tévedéseket fogadjanak el, melyek végül is pusztulásukat okozzák. De még egy ideig botlás kövei lesznek azok számára, akik elfogadnák az igazságot. Az igével és tanítással szolgáló lelkipásztorok legyenek lelkiismeretes munkások, és mutassák be világosan, mégis egyszerűen a jelenvaló igazságot. Etessék a nyájat szórólapáttal alaposan megtisztított eleséggel. Akadnak bolygócsillagok, akik Istentől küldött lelkészeknek vallják magukat, helységről helységre hirdetik a szombatot, de tévedéssel elegyítik az igazságot, és két kézzel szórják széthangzó, ellentétes nézeteiket. Sátán csempészte be őket, hogy undort keltsen a művelt és értelmes hitetlenek közt. Némelyikük meg nem szűnik szólni az ajándékokról, és sokszor, különösen foglalkoztatja őket a dolog. Átadják magukat vad, izgulékony érzéseknek, és értelmetlen hangokat hallatnak, s ezt a nyelvek ajándékának nevezik. Egyeseket megbűvölnek ezek a furcsa jelenségek. Idegen lelkület uralkodik e csoportnál, mely lecsapna és legázolna bárkit, aki helyteleníti őket. Isten Lelke nincs e tevékenységben, s nem járul az ilyen munkásokhoz sem. Idegen lelkület uralkodik rajtuk. Egyfajta emberekkel ezek az igehirdetők mégis eredményeket érnek el. Ami hatalmasan megnöveli Isten azon szolgáinak munkáját, akiket az Úr küld, s akik a helyes megvilágításban tudják hirdetni a szombatot, az ajándékokat, és akik befolyása és példája méltó a követésre. Úgy kell hirdetnünk az igazságot, hogy vonzóvá tegyük az értelmesen gondolkodók előtt. Nem értik meg népünket, hanem úgy tekintenek ránk, mint szegény, félbolond, alantas és elfajult emberekre. Mily fontos tehát, hogy minden tanítóra s minden igazságot valló emberre úgy hasson az igazság megszentelő hatalma, hogy következetes, emelkedett életük megmutassa s bizonyítsa a hitetleneknek, hogy helytelenül ítélik meg népünket. Mily fontos megtisztítanunk az igazság ügyét minden hamis és vakbuzgó izgalomtól, hogy az igazság saját érdemeire támaszkodjék, felfedje eredeti tisztaságát és fenséges jellegét. Láttam, hogy az igazság hirdetőinek igen fontos kifinomultan viselkedni, elkerülni a furcsa, bogaras dolgokat, és tisztán, érthetően hirdetni az igazságot. Felhívták figyelmemet Titusz 1:9-re: „Aki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenkezőket.” A 16. versben Pál apostol azokról beszél, akik hangoztatják ugyan, hogy ismerik Istent, de tetteikkel megtagadják, mert „minden jócselekedetekre méltatlanok.” Majd inti Tituszt: „Te pedig azokat szóljad, amik az egészséges tudományhoz illenek, hogy a vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek: a hitben, szeretetben, tűrésben épek. Az ifjakat hasonlóképpen intsed, hogy legyenek mértékletesek. Mindenben tenmagadat adván példaképül a jócselekedetekben; a tudományban romlatlanságot, méltóságot mutatván. Egészséges feddhetetlen beszédet; hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt nem tudván rólatok mondani.” Ezt az utasítást azok épülésére írta, akiket Isten elhívott hirdetni az igét, és azok hasznára is, akik hallják. Isten igazsága sosem alacsonyít le. Ellenkezőleg, fölemel. Finomítja az ízlést, megszenteli a gondolkodást, és tökéletesíti a tiszta és szent angyalok társaságára Isten országában. Akadnak,

180/ 308 oldal


akiket az igazság durván, faragatlanul, bogarasan és nagyot mondónak talál, akik, ha tudják, a maguk céljaira használják ki embertársaikat; sokféle hibájuk van. Mégis, mikor szívből hisznek az igazságban, teljes változást munkál életükben. Azonnal tökéletesedni kezdenek. Az igazság tisztító hatása tetőtől talpig emelkedetté teszi az embert. Ha üzletet köt embertársaival, nem feledi Isten félelmét, szeretni fogja felebarátját, mint magát, és olyan igazságosan bánik velük, amilyen igazságosan szeretné, ha vele bánnának. Beszéde igaz, tiszta és oly felemelő lesz, hogy a hitetlenek nem tudják kihasználni, vagy jogosan rosszat mondani róla, nem riasztja el őket udvariatlanság és csúnya beszéd. Megszentelő légköre hatni fog családjára, és úgy ragyog előttük világossága, hogy az emberek látják jótetteit és dicsőítik az Istent. Bármi legyen is foglalkozása – példát fog adni Krisztus életéről. Semmi más ki nem elégíti Isten törvényét, csak a tökéletesség, ami feltétlen és teljes engedelmesség összes parancsai iránt. Mit sem ér, ha csak félig teszünk eleget parancsainak, ha nem engedelmeskedünk tökéletesen és alaposan. A világi és a hitetlen csodálják a következetességet, és ha tetteik megegyeznek hitükkel, ellenállhatatlanul meggyőződik, hogy Isten igazán népével lakik. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” Minden, fát gyümölcséről ismernek. Szavaink és tetteink a gyümölcs, amit termünk. Sokan vannak, akik hallják, de nem cselekszik Krisztus szavát. Hitvallók, gyümölcseik mégis undorítók a hitetlenek szemében. Dicsekvők, önigazultan imádkoznak és beszélnek, dicsőítik magukat. Felsorolják jótetteiket, s akár a farizeusok, lényegében megköszönik Istennek, hogy nem olyanok, mint a többi ember. Holott pontosan ezek a ravasz emberek, akik mindenkit lóvá tesznek üzletkötéseikkel. Gyümölcsük élvezhetetlen. Szavaik s tetteik helytelenek, mégis, mintha vakok lennének, nem látják nyomorult, szánalomra méltó állapotukat. Tudtomra adták, hogy a következő szöveg alkalmazható az ilyen állításban élőkre: „Nem minden, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! jut be a mennyek országába. Csak aki mennyei Atyám akaratát teljesíti. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram! Nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Én akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek titeket: Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Ez a legsúlyosabb ámítás, mely valakit érhet. Ezek az emberek, miközben gonoszak, azt hiszik, hogy helyesen cselekszenek. Azt képzelik, hogy nagy léptekkel fejlődnek vallásos életükben, de Jézus végül letépi önigazultságuk palástját, és élénk színekben elébük tárja valódi állapotukat, összes gonoszságukat, s vallásos jellemük minden nyomorékságát. Könnyűnek találja őket, mikor már örökre későn lesz helyrehozni hiányosságaikat. Isten lehetőségeket nyújtott, hogy e tévelygő megjavuljon. De ha a maguk belátásának követését választják, és megvetik a tévelygésük kijavítására és az igazsághoz térésükre rendelt eszközöket, abba a helyzetbe kerülnek, amit az Úr feljebb írt le. Isten népet vezet és készít elő, hogy egy emberként álljanak, egyformán szóljanak, és megvalósítsák Krisztus tanítványaiért mondott imáját. „De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd én bennem. Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” Folyton kis csoportok támadnak, akik azt hiszik, hogy Isten csak a nagyon kevesekkel, a nagyon szétszórtakkal van, és igyekeznek lerombolni és eltékozolni, amit Isten szolgái felépítettek. Szüntelen támadnak nyugtalanok, akik folyton valami újat akarnak látni s hinni, néhány az egyik helyen, néhányan másutt. Valamennyien kifejezetten az ellenségnek segítenek, mégis azt állítják, hogy náluk az igazság. Elhúzódnak a néptől, melyet Isten vezet és virágoztat fel, és akik által el fogja végezni nagy munkáját. Folyton hangoztatják nézetüket, mely szerint a szombattartók testülete egyre inkább a világhoz válik hasonlóvá. De kettő, ha akad, aki egy véleményen van. Szétszórtak és zavarodottak, mégis azzal áltatják magukat, hogy Isten különös módon velük jár. Azok közül némelyek azt

181/ 308 oldal


állítják, hogy soraik közt lelhetők a lelki ajándékok, holott ezek az ajándékok arra késztetik és tanítják őket, hogy kételkedjenek azokban, akikre Isten munkájának fő terhét helyezte, s hogy csoportot hasítsanak ki a testületből. Azokra pedig, akik Isten igéjével összhangban, minden igyekezetüket az egység megteremtésére fordítják, akik megalapozták a harmadik angyal üzenetét, gyanakodva néznek, mivel tevékenységüket kiterjesztik, és lelkeket gyűjtenek az igazsághoz. Világinak tekintik őket, mert hatnak a világra, s mert tetteikkel bizonyítják várakozásukat, hogy Isten még határozott, hatalmas munkát fog végezni a földön – népet vezet ki, s készít fel Krisztus megjelenésére. Ez a csoport nem tudja, mit is, vagy miért hisz valójában. Szüntelenül tanulnak, mégsem tudnak soha eljutni az igazság ismeretére. Valaki feláll vad, téves nézetekkel, állítja, hogy Isten új és dicső világosságot küldött neki, és mindenkinek hinnie kell abban, amit hozott. Némelyek, akiknek nincs megalapozott hitük, hanem horgony nélkül hánykolódnak, befogadják e tanítás szelét. Fényük oly modortalanul világít, hogy a világ undorodva fordul el tőlük, s gyűlöli is őket. Majd istenkáromlón Krisztus mellé emeli magát, azt állítva, hogy ugyanazért gyűlöli őt a világ, amiért Krisztust gyűlölték. Majd másik támad, állítva, hogy Isten vezeti, és hirdeti a gonoszok fel nem támadásának tévtanát, amely Sátán egyik legnagyobb megtévesztő mesterműve. Megint másik téves álláspontot melenget az eljövendő korról. A negyedik lángolón sürgeti az amerikai viseletet. Valamennyien teljes vallásszabadságot követelnek, és valamennyien egymástól függetlenül cselekszenek, mégis azt állítják, hogy Isten különlegesen munkálkodik közöttük. Némelyek örvendeznek, és fejükbe száll a dicsőség, hogy olyan ajándékkal rendelkeznek, mely másnak nincs. Isten őrizze népét az ilyen ajándékoktól. Mit használnak nekik azok az ajándékok? Eljuttatja-e őket a hit egységére? Meg tudják-e győzni a hitetleneket, hogy Isten igazán velük van? Mikor a széthúzók más-más nézeteikkel összejönnek, s jókora izgalommal, és az ismeretlen nyelv közepette, úgy fénylik világosságuk, hogy a hitetlenek azt mondják, hogy ezek az emberek esztelenek, hamis izgalom ragadja őket hatalmába, s tudjuk, hogy nincs náluk az igazság. Az ilyenek elállják a bűnösök útját. Hatásuk távol tartja az embereket a szombat elfogadásától. Ezek tetteik szerint fogják elnyerni jutalmukat. Adná Isten, hogy vagy megjavuljanak, megváltozzanak, vagy feladnák a szombatot. Akkor nem állnák el a hitetlenek útját. Isten embereket vezetett ki, akik évekig fáradoztak, akik szívesen hoztak bármi áldozatot, nélkülözéseket szenvedtek el, és próbákat álltak ki, hogy a világ elé tárják az igazságot és következetes viselkedésükkel lemossák a vakbuzgók által Isten ügyére hozott gyalázatot. Szembeszálltak mindenfajta ellenzéssel. Mikor hitünk bizonyítékait kutatták, éjjel, nappal fáradoztak, hogy világosan tárhassák az emberek elé az igazságot, összefüggően, hogy bármi ellenzést kibírjon. E főfontosságú fáradozással kapcsolatos szüntelen munka és szellemi erőfeszítés nem egynek elnyűtte szervezetét, s hintett időnap előtt ősz hajszálakat a fejükre. Nem hiába nyűtték el magukat, Isten megjegyezte buzgó, könnyekkel öntözött, gyötrődő imáikat, hogy az igazság világosan ragyogjon mások előtt. Feljegyezte önföláldozó igyekezetüket, és munkájuk szerint jutalmazza majd őket. Másrészt, akik nem ástak mélyre, hogy kibányásszák a drága, becses igazságot, eljöttek, átvettek néhány tételt, mint például a szombat igazságát, melyet készen kaptak, s az lett az összes hála, amit kimutatnak azért, ami nekik semmibe, de másoknak oly sokba került, hogy fellázadnak, akár Kóré, Dátán és Abirám, s gyalázzák azokat, akikre Isten a művének terhét helyezte. így szólnak: „Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttük van az Úr. Miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?” „Elegünk van belőletek! Az egész közösség szent, mind együtt, mert körében az Úr. Miért emelkedtek hát az Úr közössége fölé?” Hírből sem ismerik a hálát. Nyakasak, nem hajlandók hallgatni az érvekre, pedig csökönyösségük pusztulásba fogj a vinni őket. Isten megáldotta népét, amely halad, s követi a gondviselés nyújtotta lehetőségeket. Az Úr népet vezetett ki minden osztályból, hogy megálljanak az igazság széles talapzatán. Hitetleneknek vált meggyőződésévé, hogy Isten az ő népével jár, s ők megalázták szívüket, hogy engedelmeskedjenek

182/ 308 oldal


az igazságnak. Isten munkája egyenletesen halad előre. Mégis, az összes bizonyíték ellenére, hogy Isten vezeti a gyülekezettestületét, vannak s lesznek, akik vallják a szombatot, mégis a testülettől függetlenül tevékenykednek, és azt hiszik, és azt teszik, ami nekik tetszik. Nézeteik zavarosak. Szétszórtságuk szüntelen bizonyítéka, hogy Isten nem jár velük. A világ egy szintre helyezi a szombatot és tévedéseiket, és mindkettőt elveti. Isten haragszik azokra, akik olyan utat rónak, ami meggyűlölteti őket a világgal. Ha jótettei vagy Krisztus követése miatt gyűlölik a keresztényt, jutalma nem marad el. De ha azért gyűlölik, mert nem olyan úton jár, hogy szeressék, ha azért gyűlölik, mert műveletlen a modora, és mert az embertársaival való civakodás okává teszi az igazságot, s oly bosszantóvá teszi a szombatot előttük, amilyenné csak tudja, akkor botránkozás köve a bűnösöknek, a szent igazság gyalázata, s ha meg nem tér, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Nem szabad a hitetleneknek alkalmat adnunk hitünk gyalázatára. Bogarasnak s különcöknek tartanak minket, és nem lenne szabad olyan utat járnunk, mely azt a véleményt kelti a hitetlenekben, hogy bogarasabbnak tartsanak, mint hitünk megkívánja tőlünk. Némely igazságban hívő azt gondolhatja, hogy nővéreinknek egészségesebb lenne átvenni az amerikai viseletet, de ha a ruházkodásnak ez a módja megbénítaná a hitetlenekre tett áldásos hatásunkat, és így nem tudnánk oly könnyen hozzájuk férkőzni, akkor semmi esetre sem szabad átvennünk, még ha sokat szenvedünk is e miatt. Némelyek mégis álltatják magukat, hogy sok jó származna, ha elfogadnánk ezt a viseletet. Lehet, hogy némelyeknek javára válna, másoknak azonban ártana. Láttam, hogy akik elfogadták az amerikai viseletet, feje tetejére állították Isten rendeletét, és semmibe vették határozott utasításait. Felhívták figyelmemet 5Mózes 22:5-re: „A nők ne hordjanak férfi ruhát, és a férfiak se női ruhát. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében.” Isten nem akarja, hogy népe átvegye az úgynevezett új viseletet. Szemérmetlen ruházat ez, egyáltalán nem felel meg Krisztus szerény, alázatos követőinek. Egyre növekszik az irányzat, hogy a nők ruházata s megjelenése, a lehető legjobban hasonlítson a másik nemhez, s hogy a férfiakéhoz igen hasonlóan alakítsák ruháikat. Holott Isten ezt utálatosságnak, undorítónak jelenti ki: „Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhában járjanak, szemérmesen és szerényen díszítsék magukat.” 1Timótheus 2:9. Akik úgy érzik, hogy hivatásuk csatlakozni a nők jogainak kivívásához, és az úgynevezett új ruházkodáshoz, jobban tennék, ha megszakítanák összes kapcsolatukat a harmadik angyal üzenetével. Az egyikkel járó lelkület nem állhat összhangban a másikkal. A Szentírás világosan szól a férfiak és nők kapcsolatáról és jogairól. A spiritiszták már jól előre haladtak e különcködő ruházkodás elfogadásában. Gyakran spiritisztáknak tartják azokat a hetedik napi adventistákat, akik hisznek az ajándékok visszaállításában. Csak fogadják el e viseletet, s jó hatásuk halott lesz. Az emberek egy szintre helyeznék őket a spiritisztákkal, s nem lesznek hajlandók hallgatni rájuk. Az úgynevezett öltözködési megújulással együtt jár a léhaság és szemérmetlenség, csakhogy a ruhával összhangban legyenek. Sokakból mintha eltűnne a szemérmesség és a tartózkodás, mikor átveszik a ruházkodás e módját. Megmondták nekem Isten akaratát – utunk legyen következetes és megmagyarázható. Nővéreink, ha elfogadják az amerikai viseletet, elpusztítják a maguk s férjük jó hatását. Szállóigévé s nevetség tárgyává lennének. Üdvözítőnk mondja: „Ti vagytok a világ világossága.” „Úgy fényljék világotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, s magasztalják mennyei Atyátokat.” Fontos munka vár ránk a világon, s Isten nem akarja, hogy oly utat válasszunk, amely csökkenti vagy elpusztítja ott áldásos hatásunkat.

183/ 308 oldal


77. Dávid imája Láttam Dávidot esedezni az Úrhoz, hogy ne hagyja el őt, ha megöregedett, s hogy mi váltotta ki belőle buzgó imáját. Látta, hogy a körülötte élő öregek legtöbbje boldogtalan, s a jellem boldogtalan vonzásai különösen megnövekednek az öregséggel. Akik természettől zsugoriak és irigyek, igen kellemetlenek lesznek öreg korukban. Ha irigyek, szőrszálhasogatók és türelmetlenek, különösen azok lesznek, ha megöregedtek. Dávidot igen nyugtalanította, hogy királyok és nemesek, akik Isten félelmét látszottak szem előtt tartani míg a férfikor erejével bírtak, megöregedve féltékennyé váltak legjobb barátaikra és rokonaikra. Szüntelen attól tartottak, hogy barátaik önzésből érdeklődnek irántuk. Idegenek célzásaira és kétszínű tanácsaira hallgattak afelől, hogy vajon kiben bízzanak meg. Zabolátlan féltékenységük olykor fellángolt, amikor nem minden ment ködösödő ítélőképességük szerint. Irigységük rettenetes volt. Gyakran azt gondolták, hogy gyermekeik és rokonaik halálukat kívánják; hogy elfoglalhassák helyüket, megkaparinthassák vagyonukat, és fogadják a rájuk átruházott hódolatot. Némelyeket annyira hatalmába kerített féltékenységük és irigységük, hogy elpusztították tulajdon gyermekeiket. Dávid észrevette, hogy bár némelyek igaz életet éltek férfikoruk delén, amikor az öregkor bekopogtatott, mintha csak elvesztették volna önuralmukat. Sátán vette be magát, és irányította gondolkodásukat, tette őket nyugtalanná s elégedetlenné. Látta, hogy sok öreg olyan volt, mintha Isten elhagyta volna őket, s ellenségeik gúnyolódásának és szidalmainak tették ki magukat. Ez mélyen megrázta Dávidot. Mikor előretekintett, arra az időre, amikor megöregszik, szomorúság fogta el. Félt, hogy Isten majd elhagyja, és éppoly boldogtalan lesz, mint más öregek, akiknek útjára felfigyelt, s ki lesz téve az Úr ellenségei gyalázatának. E teherrel a vállán buzgón esedezett: „Öregkoromban se taszíts el magadtól, akkor se hagyj el, ha erőm elfogy Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, még ma is csodáidról emlékezem. De öregkoromra, aggságomban se hagyj el, Istenem! Hadd hirdessem e nemzedéknek karodat, és mindem utódomnak hatalmadat.” Zsoltár 71:9. 17. 18. Dávid szükségesnek tartotta az őrizkedést a gonoszságtól, melyek az öregkor velejárói. Az öregek gyakran nem hajlandók belátni és elismerni, hogy szellemi erejük csökken. A gyermekeikre tartozó gond magukra vevésével rövidítik meg napjaikat. Sátán kihasználja képzelőtehetségüket, s pénzükért való örökös aggodalomra vezeti őket. Ez a bálványuk, és zsugori szűkmarkúsággal harácsolják össze. Gyakran megfosztják magukat az élet számos kényelmétől, erejükön felül dolgoznak ahelyett, hogy felhasználnák javaikat. Ezzel állandó nyomorba taszítják magukat, mivel félnek, hogy később majd nyomorba jutnak. Mindez a rettegés Sátántól ered. Izgatja a szerveket, amelyek szolgai félelemre és féltékenységekre vezetve megrontják lelkük nemességét és elpusztítják emelkedett gondolataikat és érzéseiket. Tébolyodottak a pénzügyekben. Ha arra az álláspontra helyezkednének, melyet Isten szeretne, utolsó napjaik lennének a legjobbak s legboldogabbak. Akiknek olyan gyermeke van, aki becsületességében és okos igazgatásában okuk van megbízni, azoknak hagyják, hogy gyermekük boldoggá tegye őket. Ha nem, Sátán kiaknázza szellemi erejüket, és ő fogja igazgatni őket. Tegyék félre az aggodalmat és terheket, töltsék idejüket a lehető legboldogabban, érlelődjenek a menny számára.

78. Szélsőségek a ruházkodásban Nem hitünk szerint gondolkodunk, ha az amerikai viseletben (nadrág, felette rövid szoknya) járunk, ha abroncsos szoknyákat hordunk, vagy szélsőségig megyünk a járdát és utcát söprő hosszú ruhákkal. Ha a nők olyan ruhákat viselnének, amelyek négy-öt centivel az utca piszka fölött végződnek, ruhájuk szemérmes lenne, és sokkal könnyebben tisztán tarthatók; és tartósabbak is lennének. Az ilyen ruha megfelelne hitünknek. Néhány levelet kaptam nővéreinktől, melyekben a bordás szoknyák viseléséről kérik ki véleményemet. Már feleltem e kérdésekre az egyik wisconsini testvérnőnek írt levelemben, itt közlöm a többiek számára:

184/ 308 oldal


„Népünknek nem meggyőződése, hogy ódivatúsággal lenne kötelességünk eltávolodni a világtól. Ha takaros, egyszerű és kényelmes ruhákban járunk, és a világiak átveszik tőlünk az öltözködést, meg kellene talán változtatnunk ruházkodásunkat, hogy mások legyünk, mint a világ? Dehogyis. Nem kellene bogarasan és különcködőn öltöznünk, csak hogy elüssünk a világtól, nehogy lenézzenek érte. A keresztények a világ világossága, a föld sója. Legyen a ruhájuk rendes és szemérmes, beszélgetésük tiszta és mennyei, viselkedésük pedig kifogástalan. Hogyan öltözködjünk hát? Akik nehéz párnázást hordtak az abroncsszoknyák előtt csupán a fitogtatás, és nem a kényelem kedvéért, azok vétkeztek maguk ellen, mivel ártottak egészségüknek, holott kötelességük megóvni. Ha valaki most viseli a párnázást, csak mert az abroncshoz hasonlít, bűnt követ el, mert követni igyekszenek a divatot, s ez most szemérmetlen. Az abroncsok bevezetése előtt bordás szoknyákat hordtak. Tizennégy éves korom óta könnyű bordás szoknyát hordtam nem azért, hogy kérkedjek, hanem a kényelem és szemérem miatt. Nem tettem félre bordás szoknyámat, csak mert bevezették az abroncsokat. Eldobjam most talán, mert az abroncs lett a divat? Nem, mert ezzel végletekig vinném az ügyet. Sosem felejthetem el, hogy jó példával kell elől járnom, ezért nem szabad átvennem ezt vagy azt a divatot, hanem következetes és független utat kell követnem, s nem hagyni magam a divat végleteibe esni. Helytelen lenne eldobnom bordás szoknyámat, mely mindig is szemérmes és kényelmes volt, s vékony pamutszoknyát vennem fel, ezzel az ellenkező végletbe esve nevetségessé válnom, mert így nem a helyes példával járnék elől, hanem ürüggyel szolgálnék az abroncsviselők számára. Azzal igazolnák abroncsaikat, hogy rám mutogatnának, mint aki nem hordja az abroncsokat. Azt mondanák, hogy nem hoznak szégyent magukra viseletemmel. Ha ilyen végletekbe esnénk, megsemmisítenénk egész befolyásunkat, mellyel addig rendelkeztünk, és az abroncsok viselőinek kifogást adnánk, amivel viseletüket igazolják. Szemérmesen kell öltöznünk, a legkisebb tekintet nélkül az abroncsok divatjára. Van középút ezekben a dolgokban. Ó, bárcsak mindnyájan megtalálnánk a középutat, s ragaszkodnánk ahhoz. Ezekben a komoly időkben valamennyien vizsgáljuk meg szívünket, bánjuk meg bűneinket, alázzuk meg magunkat Isten előtt. Üdvösségünket Istennel kell rendeznünk. Egyéni feladat ez, és van elég elintézni valónk anélkül, hogy testvéreink ruházatát, tetteit és indokait bírálgatnánk. »Keressétek az Urat, ti szegényei s földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.« Ez a mi feladatunk. Nem bűnösöket szólít az a szöveg, hanem a föld összes szelíd emberét, akik teljesítik parancsait, és megtartják rendeléseit. Benső lelki munka vár ránk, és ha mindnyájan engedelmeskedünk, örömteli egységet fogunk látni a szombattartók soraiban.”

79. Utasítások Hull vén számára Az általános értekezlet bizottsága itt fejezi ki a bizonyságtétel nyilvánosságra hozásának jóváhagyását. Különösen javasoljuk a Hull vénhez címzett, és a neki a keltezés idején átadott levelek kiadását. Külön felhívjuk olvasóink figyelmét a 407. oldal kijelentésére. Azt a megállapítást olvashatjuk ott, hogy olyan vakként kellett Hull vént vezetni, mint aki másra támaszkodik szeme világáért. Az 1863. májusában Battle Creek-en tartott általános értekezleten elismerte a megállapítások igaz voltát, de azóta tiltakozott ellenük. A bizottság most azt állítja, hogy a testvér útja a rövid 4 hónap alatt – elhagyta a népünk előtt becses vallásos hit összes pontját – kézzel foghatóan bizonyítja a fenti kijelentés helytállását, tehát a testvérnek követnie kellene testvérei tanácsát. (Az általános értekezlet bizottsága) 1862. november 5-én az Úr elém tárta Hull testvér állapotát. A testvérnek riasztó az állapota. Megszentelődésének és létfontosságú istenfélelmének hiánya Sátán sugallatainak prédájává tették. Az Úr erős karja helyett a maga erejére támaszkodott, s az Úr részben visszavonta tőle hatalmas

185/ 308 oldal


karját. Tudtomra adták, hogy Hull testvér esetének egyik legijesztőbb vonása, hogy mit sem tud veszedelmes állapotáról. Nem tud a fenyegető veszélyről, hanem tökéletes biztonságban s nyugalomban él. Közben Sátán és angyalai diadalt ülnek hódításuk felett. Pontosan addig, míg Hull testvér szembeszállt, gondolatai felajzottak voltak; kétféle lelkület ütközött benne. Most beszüntette a harcot, a küzdelem véget ért. Gondolatai megnyugodtak, Sátán békében hagyja őt. Igen veszélyes helyzetben mutatták meg nekem! Esete csaknem reménytelen, mert nem törekszik ellenállni Sátánnak, sem kiszabadítani magát rémes csapdájából. Világosan Hull testvér elé tártuk a dolgokat. Véleménye szerint túlságosan kordában tartjuk őt, nem hagyjuk természete szerint élni. Míg az igazság teljes ereje hatott rá, viszonylag biztonságban volt, de ha megtörjük az igazság gondolataink feletti erejét és hatalmát, nincs többé korlát, a bűnös hajlamok ragadják magukhoz a gyeplőt, s akkor nincs megállás. Hull vén belefáradt a küzdelembe. Egy ideje szabadon szeretett volna cselekedni, ezért testvérei intései sértették őt. Olyannak mutatták meg nekem, mint aki ijesztő szakadék szélén áll, készen, hogy levesse magát. Ha leugrik, végzetes lesz. Sorsa ezzel örökre eldől. Most az örökkévalóság számára cselekszik és dönt. Isten munkája nem függ Hull testvértől. Ha elhagyja Immánuel fejedelem véráztatta zászlóját hordozók sorait, és csatlakozik a fekete lobogós tömeghez, ez vesztesége, s örök pusztulása lesz. Láttam, hogy ha valaki akar, bőven találhat okot Isten szava igazságában és ihletettségében való kételkedésre. Isten senkit sem kényszerít a hitre. A bizonyítékokra támaszkodhatnak, melyeket az Úr jónak látott nyújtani. Vagy kételkedhetnek, és elveszhetnek. Élet-halál kérdése ez számodra, Hull testvér. Láttam, hogy máris gonosz angyalok fellege vesz körül, s te nagyon jól érzed magadat közöttük. Sátán egyszerűbb utat ígér, mint az állandó küzdelem az ellenkező lelkekkel, de ha azt az utat választod, olyan helyre vezet, ahol nagy és félelmetes árat kell majd fizetned. Láttam, hogy erősnek tartod magadat, azt gondolod, hogy kétségbevonhatatlan érvekkel rendelkezel, ezért nem támaszkodsz az Úr erejére. Gyakran Sátán területére rohanva álltál szembe ellenfeleddel. Nem vártál, míg megtanulod, hogy az igazság vagy Isten ügye megbeszélést követelt, hanem csatába bocsátkoztál ellenfeleiddel, mikor egy kis előrelátással rájöttél volna, hogy ez nem szolgál az igazság előnyére, sem Isten ügyének hasznára. Értékes időt töltöttél el ezzel. Sátán tanúja volt a súlyos csapásnak, amelyet Hull testvér mért a spiritizmusra Battle Creek-ben. A spiritiszták beleláttak ütőkártyáiba, és bizonyosak voltak, hogy eltökélt erőfeszítésük nem lenne hiábavaló annak legyőzésére, aki oly igen megsebezte ügyüket. A spiritisztákkal folyó vitában nemcsak emberrel és érveivel, hanem Sátánnal és angyalaival kell szembeszállni. A velük vívott csatába sosem szabad egyetlen embert küldenünk. Ha Isten ügye igazán megköveteli, hogy szembeszálljunk a spiritiszta médium által képviselt Sátánnal és seregével, ha elég forog a kockán, ami megköveteli a vitát, akkor többen menjenek együtt, imával és hittel, hogy visszaverhessék a sötétség seregeit, és erős angyalok óvják a szószólót. Hull testvér, láttalak a megbűvölés megnyugtató hatása alatt, mely végzetesnek bizonyul, ha nem törik meg a varázs, Sátánnal beszéltél és érveltél, tiltott területen tartózkodtál, és olyan dolgokkal foglalkoztattad elmédet, amelyek túl hatalmasak számodra. Mivel megtűrted magadban a kételkedést és hitetlenséget, gonosz angyalokat vonzottál magad köré, Isten tiszta, szent angyalait pedig elűzted. Ha kitartóan ellenálltál volna Sátán sugallatainak, és eltökélt igyekezettel kértél volna Istentől erőt, összetörtél volna minden béklyót, visszaverted volna lelked ellenségét, közelebb kerültél volna Istenhez, és nevében diadalmaskodtál volna. Láttam, elbizakodottság volt elmenned a spiritisztákhoz, mikor magad is zavartan a kétkedés felhőjében bolyongtál. Fegyverzet nélkül bocsátkoztál csatába Sátánnal és seregeivel, súlyos sebet kaptál, és nem is tudsz róla. Nagyon félek, hogy Sínai mennydörgései és villámai sem mozdítanának meg. Sátán puha páholyában ülsz, nem látod ijesztő állapotodat, s menekülni sem igyekszel. Ha fel nem riadsz, és ki nem szakítod magad az ördög csapdájából, el kell veszned. Fivéreink és nővéreink megmentenének, de láttam, hogy nem tudnak. Feladat vár rád: kétségbeesett erőfeszítést kell tenned, vagy elveszel. Láttam, hogy akik a spiritizmus elbűvölő hatása alá kerülnek, még csak nem is tudják. Megbűvöltek és delejes álomba ringattak, s te nem tudod, ezért a legkevésbé sem törekedsz a világosságra jönni.

186/ 308 oldal


Láttam, hogy elérkeztünk a rostáláshoz. Sátán teljes erejével igyekszik a lelkeket kicsavarni Krisztus kezéből, s arra vezetni őket, hogy lábbal tapossák az Isten Fiát. Az angyal lassan és hangsúlyozottan ismételte e szavakat: „Gondolhatjátok mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tapossa Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, mely őt megszentelte, a kegyelem Lelkét pedig megveti?” Most alakítjuk ki jellemünket. Isten angyalai lemérik erkölcsi értékünket. Isten vizsgálja és igazolja népét. Ezt mondta az angyal: „Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által. Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.” Istennek nem tetsző, ha népe közül bárki, noha ismeri kegyelmének erejét, kételyeiről beszél, így Sátán eszközévé teszi magát, hogy másoknak közvetítsék sugallatait. A hitetlenség s gonoszság elvetett magját nem lehet könnyen kiirtani, Sátán táplálja azt óráról-órára, így megnövekedik, megerősödik. A jó mag ápolásra, öntözésre és gyöngéd gondoskodásra szorul, mert mindenféle mérgező hatás veszi körül, akadályozza növekedését, igyekszik elpusztítani. Sátán erőfeszítései ma hatalmasabbak, mint bármikor azelőtt, mert tudja, hogy kevés az ideje a félrevezetésre. Hull testvér, láttam, hogy súlyosan megsebezted magadat, amikor feltártad gyöngeségedet, és elmondtad kétségeidet Sátán ügynökeinek. Lágy szavakkal és ékes beszéddel lépre csaltak, és a legmeggondolatlanabban kitetted magadat Sátán támadásainak. Hogyan is tehetted, hogy így ártottál magadnak, és gyalázatot hoztál Isten szavára? Vakmerőn Sátán csataterére rohantál, s nem csoda, hogy értelmed oly buta és érzéketlen. Sátán – ügynökein át – már megmérgezte a levegőt, melyet beszívsz. Angyalai már tudatták földi eszközeivel, miként bánjanak veled. Pedig azok egyike vagy, akiket Isten elhívott, hogy az élők és holtak között állj, őrállóként, akit Sion falára állított, hogy elkiáltsa népének az éjszaka óráját. Súlyos felelősség nehezedik rád. Ha elbuksz, nem egyedül buksz el, mert Sátán ügynökének fogad, hogy lelkeket vezess a halálba. Láttam, hogy Isten angyalai szánakozva néznek rád. Eltávoztak mellőled, és szomorúan elfordultak, míg Sátán és angyalai nevetve ujjongtak feletted. Ha magad csatáztál volna kételyeiddel, ha kimondásukkal és rajtuk időzéssel nem bátorítottad volna az ördögöt, hogy kísértsen, nem vonzottad volna magad köré a bukott angyalok ekkora seregét. De te kiteregetted a benned élő sötétséget, szándékosan időztél azon. Minél többet beszélsz róla, és időzöl rajta, sötétséged még sötétebb lesz. Elzárod magadtól a menny világosságának minden sugarát, és széles szakadék támad közötted és azok között, akik segíteni tudnának rajtad. Ha folytatod a megkezdett utat, szomorúság és bánat vár rád. Isten keze úgy fog megállítani, ahogyan nem lesz kedvedre. Haragja nem fog aludni. Most azonban még hív téged, most rögtön felhív, térj vissza halogatás nélkül, s ő kegyesen megbocsát és kigyógyít minden hitetlenségedből. Isten különleges népet vezet ki. Meg fogja tisztítani, finomítani őket, és elkészíti az elváltozásra. Isten választott kincseitől minden érzéki dolgot el fog választani, míg olyanok nem lesznek, mint a hétszeresen megtisztított arany. Láttam, hogy kegyetlen helyzet ez A. és B. testvér számára, Sátán szándékait szolgálniuk azzal, hogy eltűrik, hogy pontosan úgy vezesse a hitetlenség kerékvágásán értelmüket, amint neki tetszik. Legnagyobb bűnük sötét kétkedésük kimondása volt, ez éjféli hitetlenségé, s más értelmek ugyanabba a sötét alagútba vonása. Isten meg fogja rostálni népét, mint a gabonát rostálják, míg az összes polyva el nem különül a tiszta magtól. Példaképül Krisztusra kell tekintenünk, őt követnünk, az alázatos mintát. Nem vagytok kibékülve a fegyelemmel, melyre szükségetek van, és nem gyakoroljátok a lemondást, amit Krisztus elvár az üdvösség igazi örököseitől. A lélekmentés munkáját végzők Krisztus munkatársai. Urunknak önzetlen jótettek és szüntelen önfeláldozás volt az élete. Akikért oly nagy áldozatot hozott, hogy mennyei kegyelmének részesei lehessenek, azoknak áldozatot kell hozniuk, s meg kell tagadniuk magukat, hogy segíthessenek az embereket az igazság ismeretére vezetni. Félre kell tenniük az önérdeket. Önző kívánságok és kényelem ne álljon most Isten lélekmentő munkájának útjába. Isten szolgái Krisztus helyett tevékenykednek, ők Krisztus követei. Ne törekedjenek

187/ 308 oldal


könnyebbségre, kényelemre, élvezetekre, kívánságokra s jólétükre. Szenvedniük kell Krisztusért, keresztre kell feszíttetniük ővele, s örvendezni, hogy a szó összes értelmében részt vehetnek Krisztus szenvedéseiben. Láttam, hogy komoly feladat vár azokra a lelkészekre, akik igével és tanítással szolgálnak. Súlyos felelősség nehezedik rájuk. Igyekezetük közben többen nem férkőznek elég közel az emberekhez. Tevékenységük túl általános és gyakran túl szórványos. Azokra összpontosítsák figyelmüket, akikért fáradoznak. Igehirdetésük csak kötelességük első lépése. Éljék, amit hirdetnek. Álljanak mindig résen, nehogy gyalázatot hozzanak Isten ügyére. Példájukkal szemléltessék Krisztus életét. 1Korinthus 3:9: „Isten munkatársai vagyunk.” 2Korintus 6:1: „Mint együttmunkálkodók, intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.” A lelkész munkája nem ér véget, mikor lejön a szószékről. Nem szabad ezzel levetnie terhét, s olvasással, írással foglalni el magát, csak ha elkerülhetetlen. Nyilvános előadását kövesse az egyénekért végzett munka. Fáradozzék személyesen az emberekért, valahányszor lehetőség kínálkozik. Beszélgessen a családi tűzhely mellett, kérlelje, unszolja az embereket Krisztus helyett, hogy béküljenek meg Istennel. Földi munkánk rövidesen véget ér, s „mindegyik fáradozásához mérten veszi el jutalmát.” Az Úr megmutatta nekem a szentek jutalmát, a halhatatlan örökséget. Majd azt is, hogy mit viselt el Isten népe az igazságért. S hogy nem tartják majd túl magasnak az árat. Nem tartják majd méltónak a jelen szenvedések összehasonlítását a dicsőséggel, mely majd megnyilvánul bennük. Isten az utolsó időben megpróbálja népét. Utolsó próbájuk hamarosan eljön, azután elnyerik az örökélet jutalmát. Hull testvér, gyalázkodást szenvedtél az igazságért. Hatott rád az igazság s az örök élet hatalma. Isten Lelke tanúságot tett neked, hogy ő vezetett és fogadott el magáénak. Láttam, hogy ha újra magadra öltöd fegyverzetedet, és őrhelyedre állsz, ha nem adsz utat az ördögnek, s férfiasan megvívod az Úr csatáit, akkor győzni is fogsz, és hamarosan lefekteted fegyveredet, hogy a hódítók koronáját viseld. Ó, hát nem elég gazdag az örökség? Isten Fia nem drága áron, kínnal és vérrel szerezte meg? Az Úr nevében felhívlak, ébredj fel. Tépd ki magad a szörnyű ámításból, melybe Sátán befogott. Ragadd meg az örök életet. Állj ellen az ördögnek. Gonosz angyalok vesznek körül, susognak füledbe, hazug álmokkal látogatnak meg, s te hallgatod őket, s tetszik, amit hallasz. Ó, Krisztus szerelméért, lelkedért, szakadj el e rémes befolyástól, mielőtt egészen el nem szomorítod magadtól Isten Lelkét. 1863. június 6-án, szombaton az Úr elém tárt néhány ügyet Isten művéről, és az igazság terjesztéséről. A lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak túl kicsiny a hitük, túl kicsiny az odaadásuk és a valódi istenfélelmük. A tagok lelkészüket követik, így igen nagy hatással van rájuk.   Hull testvér! Isten azt akarja, hogy húzódj közelebb hozzá, ahol megragadhatod erejét, s élő hittel igényelheted üdvösségét; ahol erős férfi leszel. Ha a szószéken és azon kívül imádságos, istenfélő ember lennél, hatalmas jó hatás kísérné igehirdetésedet. Nem vizsgálod meg közelről szívedet. Sok könyvet áttanulmányoztál, hogy előadásaid alaposak, szakszerűek és megnyerők legyenek, de elhanyagoltad a legfőbb és legszükségesebb tanulmányt, a magad tanulmányozását. Az önismeret, az elmélkedés és ima másodlagos nálad. Igehirdetői sikered szíved megőrzésétől függ. Több erőt fogsz nyerni, ha naponta órányi időt elmélyedéssel, hibáid és romlottságaid feletti gyásszal, s azzal töltenéd el, hogy könyörögsz Isten megbocsátó szeretetéért, a bűnbocsánat bizonyosságáért, mintha számos órát és napot töltenél a legrátermettebb szerzők tanulmányozásával, s mintha megtanulnád a hitünk ellen emelt összes kifogást, és a mellette szóló legerősebb bizonyítékokat. Igehirdetőink azért érnek el oly keveset, mert nem járnak Istennel. A legtöbbjüktől egész napi utazásra van. Minél jobban őrködtök szívetek felett, annál éberebbek és elővigyázatosabbak lesztek, nehogy szavaitokkal, vagy tetteitekkel gyalázatot hozzatok az igazságra, alkalmat adjatok a rágalom nyelvének, hogy nyomotokban és az igazság nyomában járjon, és lelkek vesztét okozza az önvizsgálat, szívetek tanulmányozása vagy a mindennél fontosabb istenfélelem elhanyagolása

188/ 308 oldal


miatt. Krisztus szolgájának szent magaviselete legyen a léha, hiú hitvallók megrovása. A komoly, mennyei beszédedből sugárzó igazság és szentség fénynyalábjai meggyőzik az embereket, és az igazsághoz vezetik őket. A körülötted élők kénytelenek lesznek elismerni, hogy Isten valóban veled jár. A Krisztus hitvalló lelkészei körében élő hanyagság és lazaság siralmasan csökkenti áldásos hatásukat. Sok a hitvalló, de kevés az imádkozó ember. Ha lelkészeink többet imádkoznának titkon, ha megvalósítanák családjukban, amit hirdetnek, ha tekintéllyel és komolyan igazgatnák családjukat, világosságuk valóban ragyogna a körülöttük élőkre. Hull testvér, megmutatták nekem, hogy ha Istennek szentelnéd magadat, ha közösségben élnél vele, ügyelnél hibáidra, mély alázattal gyászolnál és sírnál miattuk az Úr előtt, ha rá támaszkodnál erőért, akkor a legeredményesebb ügyben vennél részt, melyben valaha is részt vettél, mert az élő forrásból innál, és másoknak is inni adhatnál abból, ami téged újjá élesztett és megerősített. Drága testvérem, ha keresztény jellemed meg nem változik, nem leszel alkalmas még az örök életre. Mert serény ellenünk, Sátán, lábad elé teszi csapdáit, és mert nem élsz Isten közelében, bele fogsz bukni hálójába. Nyugtalan vagy, s kényelmetlenül érzed magad. Igazi elemed a tanulás, de néha helytelenül választasz tárgyat. Könyveket olvasol, mikor szívedet kellene vizsgálnod. Mikor hit által közelebb kellene húzódnod Krisztushoz, a könyveket bújod. Láttam, hogy összes kutatásod hiába lesz, ha nem vizsgálod hűségesen magadat. Nem ismered magad, és gondolataid keveset időznek Istenen. Magabiztos vagy, s annak tudata nélkül járod utadat, hogy ha Krisztus eredményes szolgája akarsz lenni, énednek meg kell halnia. Ha nem a szószéken állsz, hiányzik belőled a józanság és a komolyság, s ez ellensúlyozza szószéken végzett munkádat. Amióta látomásban az Úr első ízben feltárta esetedet, hiányt látok benned. Gondolataid nem emelkedettek. Ott állsz a szószéken, és szakértelemmel fejtegeted a legszentebb, legfenségesebb, felemelőbb igazságokat, de mikor a legünnepélyesebb tárgyakról szólsz, gyakran tréfákat kavarsz közé, hogy megmosolyogtasd a hallgatóságot, ami sokszor megsemmisíti fejtegetésed erejét. Könnyedén kezeled a legkomolyabb igazságokat, de nem élsz azok szerint – azért hiányzik a menny jóváhagyása. Sokan, akiknek fülét megörvendeztetted, szólni fognak a választékos magyarázatról, a tehetséges igehirdetőről, de nem vésődik mélyebben beléjük az igazságnak való engedelmesség szükségessége, mint mielőtt meghallgatták volna. Továbbra is úgy tapossák Isten törvényét, mint addig. A lelkész tetszett nekik, nem az igazság, amiről beszélt. Oly távol élsz Istentől, hogy ereje nem vési az emberekbe az igazságot. Otthon kellene vallásosan élned, akkor az felemelné családodat, felemelné feleségedet. Mikor otthon vagy, leveted a zablát, és gyerekesen viselkedsz. Nem nehezedik rád az igazság súlya és a munka terhe. Nem válogatod meg szavadat, s példamutató sem vagy. Egyedüli biztonságod, ha önvizsgálatot tartasz, gyöngeségeidet és hibáidat figyeled. Ne szűnj meg őrködni magad felett. Mikor otthon vagy, jobban vigyázz magadra. Ügyelj magadra, ha távol vagy hazulról. Elhanyagolod legkézenfekvőbb kötelességeidet, leveted fegyverzeteidet, és átadod magad a meggondolatlanság lelkületének, ami elűzi az angyalokat tőled is, meg családodtól is. Ne hanyagold el szíved vizsgálatát. Ne pazarold családodra összes szeretetedet. Őrizd meg szereteted legjavát, hogy Jézusnak szenteld, aki vérével váltott meg. Ha otthon vagy, szüntelen készülj Mestered ügyére, mikor majd távol leszel hazulról. így, mindig viselni fogod fegyverzetedet. Lelked leghőbb vágya Isten dicsőítése lesz, hogy végezd akaratát a földön. Akkor édes bizodalmad lesz az Úrban. Nem leszel nyugtalan, hanem állandó tárgyad lesz az elmélkedésre, odaadásra és megszentelésre. Felhívták figyelmemet 1Korintus 9:27-re: „Megsanyargatom testemet, és szolgává teszem; hogy míg másoknak hirdetem az igét, magam valami módon méltatlanná ne legyek.” Meg kell vizsgálnod magadat – ez a kötelesség vár rád. Ne hízelegjen neked oktalan testvéreid dicsérete. Ha megdicsérik igehirdetésed, ne szálljon fejedbe a dicsőség. Ha Isten áldása jár munkáddal, gyümölcseid láthatóvá válnak. Igehirdetésed nem csak tetszetős lesz, hanem be is gyűjti a lelkeket. Hull testvér, őrizd magadat minden oldalon. Láttam, hogy bármi, ami megosztja szeretetedet, vagy eleszi szíved legfőbb odaadását Istentől, vagy megakadályoz, hogy határtalanul bízzál, és teljesen Istenre hagyatkozzál, az felveszi a bálvány jellegét, megtestesíti azt. Felhívták figyelmemet az első

189/ 308 oldal


nagy parancsra: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Nem engedélyezi, hogy elvonjuk szeretetünket Istentől. Semminek sem szabad megosztania iránta való legmélyebb szeretetünket vagy gyönyörűségünket. Mindent alá kell vetned annak – akaratodat, kívánságaidat, terveidet, óhajaidat és örömeidet. Meg kell tanulnod, hogy Uradat, Istenedet dicsőítsd szívedben, szavaddal, minden tetteddel. így Jézus tud majd tanítani, segíteni neked, amint a hajó jobb oldalán veted ki a hálót, hogy tele hallal húzzad ki a partra. De ha Krisztus segítsége nélkül veted ki hálódat, hetekig, hónapokig, évekig fáradozhatsz anélkül, hogy igyekezetednek sok eredményét látnád. Láttam fenyegető kísértésedet, hogy azt gondolod, testvéreid gúzsba akarnak kötni, visszatartani. Holott csak azt szeretnék, hogy Isten szava utasításainak megfelelően élj. Isten is erre akar vezetni, és az angyalok a legmélyebb féltő aggodalommal ügyelnek rád. Hangolnád össze életedet Isten igéjével, hogy megáldhasson és erősíthessen, máskülönben elhullsz az úton, és míg másoknak hirdeted az igét, magad méltatlanná ne válj. Pedig győzhetnél és elnyerhetnéd az örök életet. Kifelé vonod most magad ugyan Sátán csapdájából, de ő más csapdákat állít fel neked. Ha buzgón keresed Istent, segíteni fog és megerősít. Azonban meg kell vizsgálnod magadat. Vegyél szemügyre minden indítékot. Ne az legyen célod, hogy ragyogó szónoklatokat tarts, hogy megcsodáltasd Moses Hull-t. Krisztust csodáltasd meg. Egyszerűsítsd le az igazságot hallgatóidnak, hogy a gyöngébbek is felfoghassák. Tedd beszédeidet félreérthetetlenné, élessé és komollyá. Vezesd el az embereket a döntésig. Éreztesd velük az igazság erejét. Ha bárki egyetlen hízelgő szót szól hozzád, élesen utasítsd vissza. Mondd meg nekik, hogy Sátán már jó ideje gyötör ezzel, és nem szabad segíteniük őt az áskálódásában. Ha nővéreink között vagy, légy tartózkodó. Nem baj, ha azt hiszik, hogy udvariatlan vagy. Ha férjes vagy hajadon testvérnő bizalmaskodik, utasítsd vissza. Légy rövid és határozott, hogy mindig tudják, hogy nem tűröd meg az ilyen gyöngeségeket. Ha fiatalok előtt állsz, mindenkor légy komoly és ünnepélyes. Láttam, hogy ha Loughborough testvérrel Istent teszitek erőtökké, eredményes munkát végezhettek el szegény népéért, mert ketten egész sereg lehettek. Barátkozzatok össze, imádkozzatok együtt és külön-külön, legyetek őszinték egymáshoz. Hull testvér bízzon meg Loughborough testvér ítélőképességében, hallgasson tanácsára és javaslataira.

80. Meg nem szentelt igehirdetők A harmadik angyal üzenetét hirdető lelkészeknek dolgozniuk kellene, mert tudják, hogy Isten helyezte rájuk a munka terhét. Lelkészeinket kiemeltük az ínségből, ha kissé takarékosak. Ha hiányt szenvednek, hiányt fognak szenvedni bármely más állásban. Ha a legjobb fizetést adjuk nekik, el fognak költeni mindent, amijük van. Ez történt Hull vénnel. Az ilyennek csaknem kimeríthetetlen tőkére lenne szüksége, hogy elégedett legyen. Akik nem tudják bölcsen igazgatni világi ügyeiket; azok általában lelki hiánnyal is küzdenek. Nem építik fel a gyülekezetei. Lehetnek velük született tehetségeik, és ragyogó szónoknak nevezhetik őket, mégis hiányzik belőlük az erkölcsi érték. Zsúfolásig tölthetik a gyülekezetei, és jókora izgalmat válthatnak ki, de ha a gyümölcsöt keresed, nagyon keveset vagy semmit sem találsz. Az ilyenek gyakran a munka fölé emelkednek, s elvesztik szeretetüket az örömhír egyszerűsége iránt. Nem elégítik ki őket az igazságok, melyeket hirdetnek. Ez történik Hull vénnel. Hiányzik belőle a kegyesség, mely megalapozza az ember lelkét, felemeli, nemesíti jellemét. Jó, ha a szív megalapozott a kegyességben. Ez állhatatosságunk alapja. Azokon a helyeken, ahol Hull vén előadássorozatot tart, az embereknek tetszik a szellemessége, igehirdetésének különös módja, fáradozása nyomán mégis kevesen fogadják el az igazságot. S azok nagyobb része is rövidesen hátat fordít az igazságnak. Sokan csalódottak, mert kevés gyümölcs látható tevékenysége nyomán. Megmutatták nekem az okát. Hiányzik belőle az alázat, az őszinte

190/ 308 oldal


odaadás egyszerűsége, a tisztaság és szentség. Azt gondolja, hogy választékos munkája felbecsülhetetlen, és hogy az ügy alig létezne, ha ő elszakadna attól. De ha tudná, hogy mennyit szenvednek miatta az aggodalomtól az ügy igazi munkásai, akik segíteni akartak rajta, akkor nem becsülte volna oly nagyra a munkáját. Viselkedése meg nem szűnő teher a műnek, ami jobban felvirágzott volna a testvér hatása nélkül. Testvérei sóvárogtak megóvni őt az eleséstől, így túl sokat tettek érte anyagiak terén. Szerették igehirdető képességét, s némelyek tapintatlanul égig magasztalták. Jobban szerették, mint bármely igehirdetőt, akinek jó hatása bárhol meglátszott volna az ügyön. Ez ártott neki. Nem volt benne elég alázat vagy Isten kegyelme, hogy ne vegye tudomásul testvérei hízelgéseit. Segítse Isten ezeket a testvéreket, hogy hibájuk tudatára ébredjenek, és soha többé ne vétkezzenek fiatal lelkész dicsőítésével. Aki eltávolodik Isten maradék népétől, s követi romlott szíve hajlamait, az szívesen Sátán karjaiba veti magát, és ezt az előjogot fenn is tartja. Mások is veszélyben forognak közöttünk. Nagyra tartják képességeiket, holott hatásuk sok szempontból alig volt jobb, mint Hull véné. Ha alaposan meg nem változnak, az ügy jobban fejlődne nélkülük. A meg nem szentelt igehirdetők kárt tesznek az ügyben, és csak súlyos terhek testvéreik nyakán. Másoknak kell követni őket, helyrehozni hibáikat, felegyenesíteni és megerősíteni azokat, akiket meggyöngített s levett lábáról ártalmas hatásuk. Féltékenyek a mű terhét viselő testvérekre, akik, ha az ügy fejlesztése megkívánná, életüket is feláldoznák. A maguk alacsony indítékai szerint ítélik testvéreiket. Ha magas fizetést adunk az így Sátán kísértése alatt álló lelkészeknek, csak kárt okozunk nekik, és pazaroljuk a pénzt. Tekintélyt kölcsönöz ez nekik, és olyan helyzetet teremt számukra, amelyben legmélyebben megsebezhetik testvéreiket és Isten ügyét. Az Úr közölte velem, hogy az álláspontunk igazságát és Isten szavának ihletettségét érintő kifejezett kétségeknek semmi alapjuk, mint azt sokan feltételezik. A nehézségek nem annyira a Bibliából, vagy hitünk bizonyítékaiból, hanem a szívükből fakadnak. Isten szavának követelményei túl szigorúak megszenteletlen természetüknek. „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Ha nem tartjuk kordában meg nem szelídített szívünk gondolatait, s nem vetjük alá a hit által nyert isteni kegyelem megszentelő hatásának, akkor azok nem lesznek tiszták és szentek. Az üdvösség Isten igéjében leírt feltételei ésszerűek, világosak és építők, semmivel sem kevesebbek, mint az Isten akaratával való tökéletes megegyezés, az pedig a szív és az élet tisztasága. Meg kell feszítsük magunkat, a bennünk levő kéjvággyal együtt. Tisztítsuk meg magunkat testünk és lelkünk minden szennyétől, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelésünket. Csaknem minden esetben azért kezd valaki kételkedni Isten szava ihletettségében, mert megszenteletlen az élete, és az írás ezt elítéli. Nem kedvelik azokat, akik meg szeretnék őket téríteni és fékezni. A nehézségek és a kétségek, amelyek megzavarják az erkölcstelen szívet, szertefoszlanak az előtt, aki az igazság tiszta elveit gyakorolja. Sok tehetséges ember akad, akikkel sok jó eredményt érnénk el, ha megszentelődnének, és Krisztus ügyéért használnák képességüket. Vagy súlyos kárt tehetnek, ha a hitetlenség és Sátán szolgálatába állnak. Maguk, s különböző vágyaik kielégítése kiforgatja tehetségeiket eredeti rendeltetésükből, s áldás helyett átokká teszik. Sátán, a főcsaló, csodálatosan tehetséges. Valamikor fennkölt angyal volt, Krisztus után a legelső. Önfelmagasztalás miatt elbukott, lázadást szított a mennyben, ez okozta, a magáéval együtt sokak bukását. Attól kezdve tehetségeit és ügyességét Isten kormányzata ellen használj a, hogy akit csak hatása alá kerít, megvesse a menny tekintélyét. Akiket Sátán megigéz, azt választhatják, hogy kövessék bukott angyalait, s végül megosszák vele a sorsát. A tiszta élet kifinomít, és aki tisztán él, egyre inkább visszariad a durvaságtól és a zülléstől. Az ilyenek nem hagyják magukat félrevezetni az igazságtól, s nem adják át magukat Isten igéjének ihletettsége felőli kétségeknek. Ellenkezőleg. Naponta egyre növekvő figyelemmel tanulmányozzák a szent igét, és a kereszténység és ihletettség bizonyítékai bevésik magukat gondolataikba és

191/ 308 oldal


életükbe. Aki szereti a bűnt, elfordul a Bibliától, szereti a kétkedést, és elvei meggondolatlanná válnak. Befogadják és terjesztik a hamis elméleteket. Az ilyenek a körülményekre hárítják az ember bűnét, és ha valaki súlyos bűnt követ el, sajnálni fogják, ahelyett, hogy büntetésre méltó bűnözőnek tekintenék, ami mindig megfelel a romlott szívnek, mely idővel kifejleszti a bukott természet elveit. Az emberek valamely bizonytalan folyamattal egy csapásra eltörlik a bűnt, hogy elkerüljék az egyéni megújulás és erőfeszítés kényelmetlen szükségét. A jelen igyekezet kötelességét lerázandó, sokan értéktelennek, semmisnek jelentik ki életük összes igyekezetét és erőfeszítését, amint akkor tették, mikor követték Isten szavának szent elveit. Hull vén bölcseleti szüksége szíve romlottságaiban gyökerezik. Isten embereket támaszt, hogy dolgozni menjenek a búzamezőkre, s ha alázatosak, odaadok és istenfélők, övék lesz a korona, melyet a hitükben megromlott lelkészek veszítenek el. 1862. november 5-én az Úr közölte, hogy némelyek félreismerik hivatásukat. Azt gondolják, hogy ha valaki nem jó kétkezi munkás, és tehetségtelen üzletember, akkor lelkész lehet belőle. Sokan nagyon tévednek ezen a téren. Akiben nincs üzleti érzék, lelkész lehet, de hiányozni fognak belőle a képességek, melyekkel minden lelkésznek rendelkeznie kell, hogy okosan intézze a gyülekezet dolgait, és építse az ügyet. De ha valamelyik kitűnő szónok, és akár Hull vén, két balkezes az ügyvezetésben, az sose járjon egyedül. Menjen vele valaki, aki betölti a hiányt és rendet tart helyette. Még ha megalázónak tartja is, hallgasson társa okosságára és tanácsára, amint a vak követi azt, aki lát. Ezzel sok veszélyt elkerül, amelyek ha magára hagynák, végzetesnek bizonyulhatnak. Isten ügyének jóléte nagyon is azoktól a lelkészektől függ, akik az evangélium mezején dolgoznak. Az igazság tanítói legyenek imádkozó, önfeláldozó, istenfélő emberek, akik értenek dolgukhoz, és szertejárnak, jót tesznek, mert tudják, hogy Isten hívta el őket munkára. Olyanok, akik tudatában vannak a lelkek értékének, s készek terheket és felelősségeket viselni. Tökéletes munkájáról ismerik fel a jó munkást. Alig néhány igehirdető van köztünk. Mivel úgy látszik, mintha Isten ügye oly igen segítségre szorulna, némelyek véleménye szerint csaknem bárkit el kellene fogadnunk, aki lelkésznek tartja magát. Némelyek véleménye szerint, ha valaki szava készen tud imádkozni és beszélni az összejövetelen, már alkalmas arra, hogy munkásként dolgozzék. Mielőtt megvizsgálnák, és munkájuknak bármi jó gyümölcsét mutatnák, némely tapasztalatlan testvér bátorít és dicsőít olyan embereket, akiket Isten nem hívott el. A munkás értékét a végzett munka mutatja meg. Tékozolnak és megzavarnak, ahelyett, hogy betakarítanának és építenének. Néhányan elfogadhatják munkájuk nyomán az igazságot, de ezek általában nem emelkednek magasabbra, mint akiktől tanultak. Ugyanazok a hiányosságok látszanak meg megtérítettjeiken, mint rajtuk. Ügyünk sikere nem a lelkészek nagy számától függ. Az azonban igen-igen fontos, hogy az Isten ügyében dolgozók igazán érezzék át annak a munkának terhét és szent voltát, amelyre hívattattak. Kisszámú önfeláldozó, istenfélő, a maguk szemében kicsiny ember sokkal több jót végezhet el, mintha sokkal többen lennének, mégis némelyek, noha alkalmatlanok a munkára, magabízók; s dicsekednek, hogy milyen tehetségesek. Néhány munka mezején tevékenykedő, akik alkalmasabbak lennének valamely foglalkozásra lakóhelyükön, szükségessé teszik, hogy a megbízható lelkészek csaknem minden idejüket azzal töltsék, hogy nyomukban járjanak és helyrehozzák az előbbiek rossz hatását. A fiatal igehirdetők jövőbeni hasznavehetősége javarészt attól függ, hogyan lépnek munkába. A testvérek, akik szívükön viselik Isten ügyét, annyira szeretnék látni az igazság előretörését, hogy az a veszély fenyegeti őket, hogy túl sokat tesznek a ki nem próbált lelkészekért, túl bőkezűek hozzájuk, s túlzott tekintéllyel ruházzák fel őket. Az evangélium mezejére lépőket hagyni kell, hogy maguk szerezzenek maguknak jó hírnevet, még ha megpróbáltatásokba és szűkölködésekbe kerül is nekik. Először teljesen be kell bizonyítaniuk lelkészi hivatásukat. A tapasztalt testvérek legyenek elővigyázatosak, és ahelyett, hogy elvárnák a fiatal lelkészektől, hogy azok segítsék és vezessék őket, tartsák kötelességüknek szárnyuk alá venni a fiatal lelkészeket. Tanítsák, tanácsolják, vezessék, és vegyék atyai gondoskodásuk alá őket. A fiatal lelkészek

192/ 308 oldal


legyenek módszeresek, szilárd szándékúak és munkaszeretők, hogy ne egyék ingyen senki kenyerét. Ne járják a helységeket, ne hirdessék hitünk valamely előreláthatólag előítéletet keltő pontját úgy, hogy azután tovább mennek, mielőtt akár félig is bemutatták volna a jelen igazság bizonyítékait. A fiatal férfiak, akik hiszik, hogy kötelességük részt venni a munkában, ne vegyék magukra az igazság hirdetésének felelősségét, míg nem részesülnek az előjogban, hogy olyan tapasztalt igehirdető szárnya alatt tehetik, akik alaposak a munkában. Úgy tanuljanak tőle, mint tanuló tanulna tanítójától. Ne róják a helységeket határozott cél vagy a munkavégzés értelmes tervei nélkül. Néhányan, noha alig rendelkeznek tapasztalattal, s a legkevésbé képesek hirdetni az igazságot, ha tanácsot kell kérni tapasztalt testvéreiktől, leghátul kullognak. Megjátsszák a lelkipásztort, egy szintre helyezik magukat próbát kiállt, hosszú tapasztalattal rendelkező testvérekkel; s csak akkor elégedettek, ha ők vezethetnek. Azt gondolják, hogy mivel lelkészek, mindent tudnak, amit tudni érdemes. Ezek nem ismerik magukat eléggé. Hiányzik belőlük a kellő szerénység, s nagyra tartják képességeiket. A tapasztaltak, akik tudatában élnek a munka szentségének, s átérzik a mű felelősségét, nem bíznak magukban. Kiváltságnak tartják kikérni testvéreik tanácsát, s nem sértődnek meg, ha munkatervük vagy beszédmódjuk felől kiigazítják őket. A más felekezetekből áttért, a három angyal üzenetét magukévá tevő lelkészek gyakran tanítani szeretnének, mikor tanulniuk kellene. Sok régi tanítást kell elfelejteniük, mielőtt alaposan megtanulnák a jelen igazság elveit. Ezek a lelkészek, ha lélekmentésbe fognak, súlyos kárt tesznek Isten ügyében, mert előbb olyan munkát kell elvégezni értük, mint amilyet ők szeretnének végezni a hitetlenekért. Ha nem minősítettek az igehirdetésre, két-három megbízható lelkésznek kell majd utánuk járni, és helyrehozni helytelen hatásukat. Végső soron kevesebbe kerülne Isten ügyének, ha megfelelő fizetést adnának nekik, hogy maradjanak otthon, ne okozzanak kárt a munka mezején. Némelyek azt tartják, hogy a lelkészeket különleges ihletettség vezeti, mivel közegek csupán, melyeken át az Úr szól. Ha az öregek és a tapasztaltak hibákat látnak a lelkészben, s hasznos módosításokat javasolnak beszédmódján, hanghordozásán vagy taglejtésén, néha fáj neki, s azzal érvel, hogy Isten úgy hívta el, amint van, hogy az erő Istentől, s nem tőle származott, hogy nem ember bölcsessége szerint hirdeti az igét, és a többi. Téves a nézet, hogy nem lehet igét hirdetni, csak ha a szónok lázba jön. Akik így érzelmeiktől függnek, jó igehirdetők lehetnek, amikor kellő hangulatban vannak, de sosem lesz belőlük jó teherviselő munkás. Mikor a munka nehezen halad, s minden csüggesztő oldalára fordul, az izgulékony, az érzéseire támaszkodó, nem kész viselni a teher rá eső részét. A csüggedés és sötétség napjaiban igen fontos, hogy akadjanak higgadtan gondolkodó emberek, akik bíznak Istenben, és olyan jól folytatják tevékenységüket a sötétben, mintha nappal lenne. Akkor meglátjuk, hogy a férfiak, akik elvből szolgálják Istent, bár hitük kegyetlenül próbára kerülhet, biztosan fognak támaszkodni az Úr soha sem gyengülő karjára. A fiatal lelkészek, és akik valamikor lelkészek voltak – akiknek durva s faragatlan a modoruk, olyan kifejezéseket használnak, melyek nem tökéletesen szemérmesek és tiszták – nem alkalmasak erre a munkára, míg bizonyítékát nem nyújtják, hogy teljesen átalakultak. Egyetlen meggondolatlan szó súlyosabb kárt okozhat, mint amennyi jót egész előadássorozatuk tehet. Az igazság zászlóját, melyet mindig magasan kell lobogtatnunk, porba ejtik az emberek szeme láttára. Megtértjeik többnyire nem emelkednek magasabbra, mint a lelkész emeli előttük a zászlót. Akik az élők és a holtak között állnak, teljesen alkalmasnak kell lenniük. A lelkész pillanatra se legyen elővigyázatlan. Mások felemeléséért fáradoznak, hogy az igazság alapzatához vezessék őket. Mutassa meg az embereknek, mit tett érte az igazság. Lássa be a meggondolatlan, durva, közönséges kifejezések gonoszságát, félre kellene tennie, s megvetnie az effélét. Máskülönben megtérítettjei róla vesznek mintát. Mikor megbízható lelkészek jönnek utánuk, és igyekeznek helyrehozni a megtérteknek a hibáit, a lelkészre hivatkozva mentik ki magukat. Ha elítéled a viselkedést, meg fogják kérdezni, hogy miért támogatták, és kölcsönöztek tekintélyt nekik azzal, hogy elküldtétek őket igét hirdetni a bűnösöknek, míg maguk is bűnösök? A munka, melyet végzünk, felelősségteljes és magasztos. Akik igével és tanítással szolgálnak, a jótettek példaképeivé kell válniuk. Legyenek példásan megszentelődöttek, tiszták és rendszeretők.

193/ 308 oldal


Isten szolgájának megjelenése, a szószéken és azon kívül, életerős lelkipásztor kinézete legyen. Sokkal többet elérhet istenfélő példamutatásával, mintha csak igét hirdet a szószékről, de a szószéken kívül nem nyújt követendő példát. A műben munkálkodók a legmagasztosabb igazságot hirdetik a világnak, melyet valaha is halandókra bíztak. Akiket Isten hívott el ügyében munkálkodni, be fogják bizonyítani magasztos hivatásukat, s legfőbb kötelességüknek tartani a növekedést és tökéletesedést, míg csak rátermett munkások nem lesznek. Amint buzgalomról tesznek tanúságot, vagyis felhasználják az Isten által rájuk bízott talentumokat, akkor értelmesen segítenünk kell őket. Bátorításunk mégse legyen hízelgés ízű, mert ebből eleget végez Sátán. Akiknek meggyőződése, hogy hivatásuk az igehirdetés, azoknak ne hagyjuk, hogy magukat és családjukat is azonnal a testvérek támogatására utalják. Nem jár ez ki nekik, csak majd ha meg tudják mutatni munkájuk jó gyümölcseit. Fennáll a veszély, hogy a fiatal lelkészeknek s a kevésbé tapasztaltaknak ártunk, ha hízelgünk nekik, s ha levesszük vállukról az élet gondjait. Mikor nem hirdetik az igét, dolgozzanak, amit tudnak, az eltartásukért. Ez a legjobb módja, hogy kipróbáljuk igehirdető elhívatásukat. Ha csupán azért akarják hirdetni az igét, hogy lelkészekként eltartsák őket, akkor, ha a gyülekezet értelmesen viselkedik, rövid időn belül levetik a terhet, és elhagyják az igehirdetést a jövedelmezőbb foglalkozások kedvéért. Pál nem nézte le a munkát, pedig igen nagy szónok-tehetség volt, Isten csodálatosan térítette meg, hogy különleges feladatot bízzon rá. Ő mondja: „Mindez ideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bujdosunk is. Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván: ha szidalommal illettettünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük.” 1Korintus 4:11-12. „Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel nappal dolgozva, hogy közületek senkinek ne legyünk terhére.” 2Thessalonika 3:8. Az Úr közölte, hogy sokan nem helyesen értékelik a sorainkban élő képességeket. Némely testvér nem érti, miféle igehirdető tehetség válna leginkább az igazság ügyének javára, hanem csak érzéseik közvetlen kielégítésével gondolnak. Ha nem veszik fontolóra az ügyet, jobban fogják kedvelni azt a szónokot, aki jó adag lelkesedést visz igehirdetésébe, társalgásába viszont vidám, fülcsiklandozó történeteket fűz. Ezek pillanatra ugyan élénkítik a gondolatokat, de nem tesznek tartós benyomást. Ugyanakkor kevéssé becsülik azt a lelkészt, aki imádkozó szívvel tanulmányozott, hogy higgadtabban s összefüggőbben tárhassa a gyülekezet elé álláspontunk indokolását. Nem becsülik fáradozását, és gyakran közönyösen bánnak vele. Szónokolhat valaki lelkesen, cirógathatja a fület, de ezzel nem közöl új gondolatot vagy eredeti értesülést. Az ilyen igehirdetésen nyert benyomás csak addig tart, míg a szónok hangja hallik. Mikor az ilyen fáradozás gyümölcsét keressük, édeskeveset találunk. Ezek a feltűnő tehetségek nem annyira üdvösek, nem segítik annyira elő az igazság ügyét, mint amelyre a kemény és nehéz helyzetben számítani lehet. Az igazság hirdetésénél szükséges, hogy az Ige bizonyítékaival jól alátámasszuk álláspontunk fontos vonásait. Nagyhangú bizonygatások elhallgattathatják a hitetleneket, de nem győzik meg őket. A hívők nem az egyetlen csoport, amelyért a munka mezejére küldik a munkásokat. A fő cél az üdvösségre vezetés. Néhány testvérünk hibát követett el e téren. Azt gondolták, hogy C. testvér volt a megfelelő ember a vermonti munkára, s többet el tud érni, mint bármelyik másik lelkész abban az államban. Ezek nem a helyes szemszögből nézik a dolgokat. C. testvér fel tudja kelteni a gyülekezet érdeklődését, s ha ez lenne minden, ami az eredményes lelkészséghez kell, akkor e testvérek és testvérnők egyik csoportja helyesen értékelte volna őt. De C. testvér nem alapos munkás, és nem is megbízható. A gyülekezet próbáiban nem számíthatnak rá. Nincs tapasztalata, okossága és ítélőképessége a próba idején, mely a gyülekezet javára lehetne. Nem alapos a világi ügyekben, s bár csak kis családja van, többé-kevésbé segítségre szorul. Ugyanazt a hiányosságot látjuk benne lelki ügyekben is, mint világi ügyeinél. Ha igehirdetése kezdetén helyesen bántunk volna vele, mára már valamelyes hasznát látna az ügy. Testvérei kárt tettek benne, mert túlbecsülték, s mert alig hagytak neki valamit az élet gondjaiból, míg csak arra a következtetésre nem jutott, hogy munkája csaknem

194/ 308 oldal


nélkülözhetetlen. Hagyta, hogy vermonti testvérei viseljék terheit, neki pedig semmire sincs gondja. Nem dolgozott eleget, hogy izmai edzettek és erősek lennének, és egészsége is jó legyen. Nem tud felépíteni gyülekezeteket. Ha majd belátja, hogy jaj neki, ha nem hirdeti az evangéliumot, mint az önfeláldozó igehirdetők tették az elmúlt időkben, akkor, mint ők, kész lesz ideje egy részét kétkezi munkával tölteni, hogy megkeresse családja kenyerét, és azután elindul, nemcsak igét hirdetni, hanem lelkeket menteni. Az ily szellemben végzett igyekezet eredményes lesz. Saját szemében fontos ember, egyenlőnek tartja magát bármelyik vermonti munkással. Szerinte őt is közéjük kell sorolni, és ki kell kérni nézeteit a gyülekezet pénzügyeiről is, pedig nem vívott ki magának jó hírnevet, s nem bizonyította be, hogy alkalmas. Miféle önfeláldozást vagy odaadást tanúsított a gyülekezet iránt? Milyen veszedelmeket vagy nehéz időket viselt el, mellyel megnyerte volna a testvérek bizalmát, mint olyan munkás, akire támaszkodni lehet, akinek befolyása mindig áldásos lesz, bárhova megy? Amíg teljesen más lelkületet nem érlel, s önzetlenül nem cselekszik, jobb lenne, ha lemondana az igehirdetés gondolatáról. Vermonti testvéreink figyelmét elkerülte az olyan emberek erkölcsi értéke, mint Bourdeau, Pierce és Stone testvérek, akik mély tapasztalattal rendelkeznek, s jó hatásuk megnyerte a közönség bizalmát. Szorgalmuk és következetes életük életerős, gyakorlati igehirdetővé tette őket. Munkásságuk jókora előítéletet is eltávolított. Ezek a testvérek gyűjtöttek s építettek. Mégis némely testvér nem becsülte meg hármuk tevékenységét, másrészt azzal voltak elégedettek, aki nem állja ki a vizsgát, s a próbát, és alig tud felmutatni olyan gyümölcsöt, mely munkájának eredménye lenne.

81. A lelkipásztor felesége 1863. június 5-én az Úr közölte, hogy Sátán nem szűnik meg elcsüggeszteni és tévútra vezetni lelkészeinket, akiket Isten választott az igazság hirdetésére. A legeredményesebb út, melyen ezt elérheti, a családi helyzeten, megszenteletlen élettársakon át. Ha ellenőrizni tudja a feleségek gondolkodását, rajtuk keresztül könnyebben férjükhöz férkőzhet, aki igével és tanítással szolgálva igyekszik lelkeket menteni. Felhívták figyelmemet Isten gyakran elismételt figyelmeztetéseire, s a lelkészfeleségek kötelességeire. Ám a figyelmeztetéseknek nem volt tartós hatásuk. A bizonyságtételek csak rövid ideig változtattak a helyzeten, s csak részben követték a világosságot. Az Isten iránti engedelmesség, odaadás feledve áll. Sokan semmibe veszik a rajtuk nyugvó szent kötelességet, hogy kiaknázzák a nyert világosságot, kiváltságokat, s a világosság gyermekeiként viselkedjenek. Ha fellebbenthetnék a fátylat, s pontosan látnák, mint ítélik meg tetteiket a mennyben, akkor újjáélednének, s félve kérdeznék: Mit tegyek, hogy elnyerhessem az üdvösséget? Az Istenhez nem ragaszkodó lelkészfeleség nem segítség férje számára. Míg férje emlegeti a gyülekezetben a keresztviselés szükségét, s hangsúlyozza az igénytelenség fontosságát, felesége mindennapi élete gyakran ellentmond annak, amit férje hirdet; elpusztítja az igehirdetés erejét, így nagy akadállyá válik, gyakran elvonja férjét Istentől és kötelességétől; nem tudva, mekkora bűnt követ el. Ahelyett, hogy törekedne hasznos lenni, s igaz szeretettel kutatna a lelkek után, segítene, ahol segítség kell, visszariad a feladattól, jobban kedveli a haszontalan életet. Nem szorongatja Krisztus szeretete, sem az önzetlen, megszentelt elvek. Nem választja Isten akaratának teljesítését, nem választja, hogy férje, az angyalok, s Isten munkatársa legyen. Mikor a lelkészfeleség elkíséri férjét a lélekmentés küldetésébe, súlyosat vétkezik, ha hátráltatja őt munkájában a boldogtalan elégedetlenség leplezetlen kimutatásával. Ahelyett, hogy szívvel-lélekkel belevetné magát férje munkájába, igyekezne minden alkalommal egyesíteni tevékenységét s érdeklődését férje tevékenységével és odaadásával; gyakran kizárólag arra gondol, miként könnyíthetne, tehetné kellemesebbé helyzetét. Ha a környezet nem olyan barátságos, mint szeretné (s ez előfordul), ne merüljön honvágyba, ne legyen lehangolt, ne gyötörje férjét panaszaival, nehezítse férje munkáját. Elégedetlenségével talán visszatartja onnét, ahol jót tehetne. Ne terelje el férje figyelmét és szívét a lélekmentéstől, hogy az ő gyöngélkedését sajnálgassa, s kielégítse raplis elégedetlenségét. Ha a

195/ 308 oldal


feleség elfeledkezne magáról, s mások javára élne, beszélgetne és imádkozna a szegény lelkekkel, s úgy viselkedne, mintha üdvösségük mindennél fontosabb lenne, nem maradna ideje a honvágyra. Napról-napra érezné az édes megelégedést, mint önzetlen munkájának jutalmát. Nem nevezhetem áldozatnak, mert némely lelkészfeleség nem tudja, mi az önföláldozás; s az igazságért való szenvedést sem ismerik. A korábbi években a lelkészfeleségek nyomort és üldözést viseltek el. Amikor férjüket bebörtönözték, és néha meg is ölték, ezek a nemes, önfeláldozó asszonyok velük szenvedtek, s jutalmuk egyenlő lesz férjük jutalmával. Mrs. Boardman and Mrs. Judsons szenvedett az igazságért – élettársukkal együtt. A szó valamennyi értelmében feláldozták otthonukat és barátaikat, hogy segítsék élettársukat a sötétben veszteglők felvilágosításának munkájában, s hogy feltárják előttük Isten szavának rejtett titkait. Életük szüntelen veszélyben forgott. Fő céljuk a lélekmentés volt, s ezért jókedvűen tudtak szenvedni. Megmutatták nekem Krisztus életét. Amikor összehasonlítjuk igénytelenségét és áldozathozatalát némely lelkészfeleség áldozathozatalával, minden, amit áldozatnak nevezhetnek, jelentéktelenné csökken. Ha a lelkészfeleség elégedetlen és csüggesztő szavakat szól, bátortalanítón hat férjére, megrokkantja őt munkájában, különösen, ha eredményessége külső jó hatásoktól függ. Ilyen esetben meg kell-e rokkannia Isten szolgájának, vagy elszakadnia munkamezejétől, hogy kielégítse felesége érzéseit, melyek abból erednek, hogy a nő nem végzi kötelességét? A feleség szabja kívánságait és élvezeteit a kötelességhez, Krisztus és az igazság kedvéért hagyja el önző érzelmeit. Sok köze van Sátánnak e lelkészek munkájának ellenőrzéséhez élettársuk önző, kényelemszerető hatásán keresztül. Ha lelkész felesége elkíséri férjét utazásaiban, ne menjen külön élvezete kedvéért látogatni, hogy kiszolgálják, hanem hogy férjével dolgozzék. Ő is tegyen jót férjével együtt. Ha a családi gondok megengedik, kísérje el szívesen férjét, segítse igyekezetében, hogy lelkeket mentsen. Szelíden és alázatosan, de mégis nemes önállósággal legyen irányító tekintélye környezetének gondolkodására. Vegye ki részét az összejöveteleken, a családi oltárnál és a tűzhely melletti beszélgetésekből, s viselje keresztjét és terhét. A gyülekezet elvárja ezt, és joga van hozzá. Ha nem elégíti ki a várakozást, férje munkájának nagyobb felét elpusztítja. A lelkész felesége, ha akar, sokat tehet. Ha él benne az önfeláldozás lelkülete, és szereti az embereket, csaknem annyi jót tehet, mint férje. Az igazság ügyének női munkása megérthet és elérhet olyan eseteket, különösen testvérnőink közt, melyet a lelkész nem tud. Felelősség nyugszik a lelkész feleségén, melyet nem szabadna, s nem is tud könnyen lerázni. Isten kamatostól várja el tőle a neki kölcsönzött talentumot. Dolgozzék buzgón, hűségesen s egyesült erővel, férjével a lélekmentésért. Sose gyötörje kívánságaival és óhajaival, sose jöjjön ki a száján, hogy nem érdekli férje munkája, s ne időzzék honvágyán és elégedetlenségén. Le kell győznie ezeket az ösztönös érzéseit. Legyen életcélja, melyet rendíthetetlenül követ. Mi van, ha az összeütközik érzéseivel, szórakozásával és természetes ízlésével? Vidáman, készségesen áldozza fel őket, hogy jót tegyen, lelkeket mentsen. A lelkészfeleségek éljenek odaadó, imádkozó életet. Ám némelyik olyan vallást szeretne, ahol nincsenek keresztek, mely nem várja el az önmegtagadást s igyekezetet. Ahelyett, hogy nemesen megállnának a maguk lábán, Istenre támaszkodva erőért, viselve egyéni felelősségüket, többnyire másokra támaszkodnak, tőlük szívják el lelki életüket. Ha készek lennének hittel és gyermeki bizalommal Istenre támaszkodni, szeretetüket Jézusra összpontosítanák, Krisztustól, az életerős szőlőtőtől szívva életet, mennyi jót tehetnének, mily nagy segítség lehetnének másoknak, milyen támaszték férjüknek, és milyen jutalom lenne végül az övék? „Jól van, te hűséges, derék szolga” – hangzana édes dallamként fülükbe, „menj be urad örömébe!” Ez ezerszeresen visszafizetné az összes szenvedést és próbát, melyet a drága lelkek megmentése közben elviseltek. Akik nem használják ki az Istentől nyert talentumokat, elveszítik az örök életet. Akiknek vajmi kevés hasznuk volt a világon, úgy is kapják jutalmukat, munkájuk szerint. Míg minden simán megy, viszi őket az ár, de mikor komolyan és fáradhatatlanul kell használni az evezőt, szembeszegülve

196/ 308 oldal


széllel, árral – mintha nem lenne erő keresztény jellemükben. Nem akarnak dolgozni, hanem leteszik az evezőt, és elégedetten hagyják, hogy az ár lefelé sodorja őket. így maradnak legtöbbnyire, míg valaki nem vállalja terhüket, és nem dolgozik komolyan és erőteljesen, hogy az árral szembe hozza őket. Valahányszor utat engednek az ilyen lustaságnak, veszítenek erejükből, és kevesebb kedvük van Isten művében dolgozni. Csak a hűséges, hódító nyeri el az örök dicsőséget. A lelkész feleségének mindig irányadó hatással kell lennie azok gondolataira, akikkel érintkezik, és nagy segítség lesz vagy nagy teher. Vagy Krisztussal gyűjt, vagy tékozol. Lelkészeink élettársaiból hiányzik az önfeláldozó hittérítő lelkület. Maguk jönnek először, és Krisztus csak másodjára, sőt harmadszorra. A lelkipásztor sose vigye magával feleségét, csak ha tudja, hogy lelki segítsége lesz, ha tudja, hogy felesége tud tűrni, elviselni, szenvedni azért, hogy jól tegyen Krisztus kedvéért, és az emberek áldására legyen. Akik elkísérik férjüket, fáradozzanak együtt vele. Nem várhatták el, hogy mentesek legyenek a próbáktól és csalódásoktól. Ne gondoljanak sokat a kellemes érzésekre. Mi köze az érzéseknek a kötelességhez? Megemlítették nekem Ábrahám esetét. Isten azt mondta neki: „Vedd a fiadat, ama egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földjére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok néked.” Ábrahám engedelmeskedett Istennek. Nem beszélte meg a dolgot érzéseivel, hanem Istenbe vetett nemes hittel és bizalommal felkészült az útra. Kínok szaggatták szívét, mikor látta a büszke és szerető anyát cirógató gyöngédséggel tekinteni az ígéret fiára. De azért elvezette a szeretett gyermeket. Ábrahám szenvedett, mégsem hagyta, hogy akarata zúgolódva lázadjon Isten akarata ellen. Kötelesség, szigorú kötelességérzet uralkodott rajta. Nem mert érzéseire hallgatni, és pillanatra sem tett engedményeket nekik. Az egyetlen fiú, mikor komoly, szerető, szenvedő apja mellett lépkedett, megnyerőn beszélgetett, újra meg újra kiejtette szeretett apja nevét, majd megkérdezte: „Hol a bárány az áldozathoz?” Jaj, micsoda próba a hű apa számára! Angyalok tekintettek kellemes meglepetéssel a jelenetre. Isten hű szolgája meg is kötözte szeretett fiát, s ráfektette az oltáron a fára. Magasra emelte a kést, de angyal kiáltott rá: Ábrahám, Ábrahám ... ne nyújtsd ki kezedet a legényre! Láttam, hogy nem könnyű kereszténynek lenni. Könnyű vallani a keresztény nevet, de magasztos és szent dolog keresztény életet élni. Már csak kevés idő maradt arra, hogy biztosítsuk a halhatatlan koronát, s hogy a jótettek és teljesített kötelességek jó bizonyítványára tegyünk szert a mennyben. Minden fát a gyümölcséről ítélnek meg. Mindenkit tettei, nem pedig hitvallása, vagy hite szerint ítélnek meg. Sosem fogják megkérdezni, hogy mennyire hitvalló? Hanem, milyen gyümölcsöt termett? Ha a fa romlott, romlott a gyümölcse is. Ha a fa jó, nem teremhet rossz gyümölcsöt.

82. Szabadalmi jogok Testvéreink közül sokan belemerülnek sokat ígérő új vállalkozásokba, de rövid idő múlva csalódnak, elvesztik vagyonukat, amit családjuk fenntartására és a jelen igazság ügyének fejlesztésére kellett volna használniuk. Azután jön a lelkiismeret furdalás és önvád. Némelyik lelkiismeretes ember elveszti önbizalmát és lelki örömét, és egészségük is megsínyli a kínos gondokat. Az igazság hívői legyenek takarékosak, táplálkozzanak egyszerűen és egészségesen, és mindig addig nyújtózkodjanak, amíg takarójuk ér. A testvérek sose vágjanak új vállalkozásokba a tapasztaltabbak megkérdezése nélkül. Azok megkérdezése nélkül, akik jól igazgatják világi és lelki ügyeiket. Ezzel sok súlyos fejfájást megtakarítanak maguknak. A testvérek jobban tennék, ha megelégednének alacsonyabb jövedelemmel, és meggondoltan bánnának a kevéssel, mint hogy helyzetük javítása érdekében kockázatokat vállaljanak, és szüntelen veszítsenek rajtuk. Néhány szombattartó a szabadalmi jogok árusításába kezdett, testvérei között ügynökösködik, hogy megtakarítsa költségeit, és ráveszi őket, hogy ruházzák be javaikat a szabadalmi jogokba, Az ilyenek addig nem állnak tisztán Isten előtt, míg jóvá nem tették a veszteséget, amelyet testvéreiknek okoztak. 

197/ 308 oldal


11. bizonyságtétel (1867) 83. Megújulás az öltözködés terén Kedves testvérek, testvérnők! Azzal mentem magam, amiért újra felhívom figyelmeteket a ruházkodás kérdésére, mert némelyek mintha nem értették volna meg, amit régebben írtam. Mások pedig, akik nem óhajtják elhinni az írottakat, zavart törekednek támasztani a gyülekezetekben a fontos tárgy körül. Nehézségekről beszámoló leveleket kaptam. Ezekre nem volt időm válaszolni. Most feleletül a kérdésekre, a következő kijelentést teszem, mely remélem, örökre világot vet a kérdésre, legalábbis bizonyságtételeim részéről. Némelyek vitatják, hogy amit a tízes bizonyságtétel füzetben írtam, nem egyezik meg a „Hogyan éljünk?” című munkámban tett bizonyságtételemmel. Mindkettőt egyazon szempont szerint írtam, tehát nem két ellentmondó nézetről van szó, mint némelyek vélik. Különbség csak a kifejezésekben lehet. A tízes bizonyságtételben ezeket írtam: „Nem szabad a hitetleneknek alkalmat adnunk hitünk gyalázásra. Bogarasoknak és különcöknek tartanak minket, és nem lenne szabad olyan úton járnunk, amely azt a véleményt kelti e hitetlenekben, hogy bogarasabbnak tartsanak, mint megkívánja hitünk. Némely igazságban hívő azt gondolhatja, hogy egészségesebb lenne, ha átvennék az amerikai viseletet, de a ruházkodásnak ez a módja megnyomorítaná a hitetlenekre tett befolyásunkat, s így nem tudnánk oly könnyen hozzájuk férkőzni, akkor semmi esetre sem szabad átvennünk, még ha sokat szenvedünk is emiatt. Egyesek mégis azzal áltatják magukat, hogy sok jó származna abból, ha elfogadnák a viseletet. Lehet, hogy némelyeknek javára válna, másoknak viszont ártana. Láttam, hogy akik elfogadták az amerikai viseletet, feje tetejére állították Isten rendeletét, és semmibe vették határozott utasítását. Felhívták figyelmemet 5Mózes 22:5-re. »Asszony ne viseljen férfiruházatot, se férfi ne öltözzék asszonyruhába, mert mind utálatos az Úr előtt, a te Istened előtt, aki ezt műveli.« Isten nem akarja, hogy népe átvegye az új viseletet. Szemérmetlen ruházat ez, egyáltalán nem felel meg Krisztus szerény, alázatos követőinek. Egyre növekszik az az irányzat, hogy a nők ruházata és megjelenése a lehető legjobban hasonlítson a másik nemhez; hogy a férfiakéhoz igen hasonlóan alakítsák ruháikat, de Isten ezt utálatosságnak jelenti ki: »Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat.« 1Timótheus 2:9. Akik úgy érzik, hogy hivatásuk csatlakozni a nők jogainak kivívásához és az úgynevezett új viselethez, jobban tennék, ha megszakítanák összes kapcsolatukat a harmadik angyal üzenetével. Az egyikkel járó lelkület nem egyezhet a másikkal. A Szentírás világosan szól a férfiak és nők kapcsolatáról és jogairól. A spiritiszták már jó előre haladtak a különböző ruházkodás elfogadásában. Gyakran spiritisztáknak tartják azokat a hetednapi adventistákat, akik hisznek az ajándékok visszaállításában. Csak fogadják el ezt a viseletet, és jó hatásuk halott lesz. Az emberek egy szintre helyeznék őket a spiritisztákkal, és nem lennének készen hallgatni rájuk. Az úgynevezett öltözködési megújulással együtt jár a léhaság és szemérmetlenség, csakhogy a ruhával összhangban legyenek. Sokakból, mintha eltűnne a szemérmesség és tartózkodás, amikor átveszik a ruházkodás e módját. Közölték velem Isten akaratát. Utunk legyen következetes és magyarázható. A testvérnők, ha elfogadják az amerikai viseletet, elpusztítják a maguk és férjük jó hatását. Szállóigévé és nevetség tárgyává lennének. Üdvözítőnk mondja: »Ti vagytok a világ világossága .... Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.« Nagy munka vár ránk a világban, és Isten nem akarja, hogy olyan utat válasszunk, amely csökkenti vagy elpusztítja ott jó hatásunkat.”

198/ 308 oldal


A következőket kaptam intésként azoknak, akik hajlamosak átvenni férfiruhákhoz hasonló öltözködésmódokat. Az Úr megmutatta nekem a női ruházkodás helytelenségét, és ezek helyesbítésére a következőket találjuk a tízes számú bizonyságtételben: „Nem hitünk szerint gondolkodunk, ha az amerikai viseletben járunk, ha abroncsos szoknyát hordunk, vagy szélsőségig megyünk a járdát s utcát söprő hosszú ruhákkal. Ha a nők olyan ruhát viselnének, amelyek négy-öt centivel az utca piszka fölött végződne, ruháik szemérmesek, sokkal könnyebben tisztán tarthatóak, és tartósabbak is lennének. Az ilyen ruha megfelelne hitünknek.” Több levelet kaptam nővéreinktől, amelyben a bordás szoknyák viseléséről kérik ki véleményemet. Már feleltem a kérdésekre egy wisconsin-i testvérnőnek írt levelemben. Most kivonatokat közlök veletek abból, amit más helyen szóltam a tárgyról: „A keresztények ne törekedjenek megbámultatni magukat, mivel másképp öltözködnek, mint a többi ember. De ha a szemérmes és egészséges ruházkodásról felfogott kötelességérzetük követése miatt észreveszik, hogy nem divatosak, ne változtassák meg öltözködésüket, hogy a világhoz váljanak hasonlóvá. Tanúsítsanak nemes függetlenséget és erkölcsi bátorságot a helyes iránt, még ha az egész világ mást visel is. Ha a világiak szemérmes, kényelmes és egészségen öltözködést vezetnek be, mely egyezik a bibliai elvekkel, akkor nem változtatjuk meg Istenhez és a világhoz való viszonyunkat, ha elfogadják a viseletet. A keresztényeknek Krisztust kell követniük, és ruházatuknak összhangban kell állnia Isten Igéjével. Kerüljék a végleteket. Alázatosan kövessék az egyenes utat, tekintet nélkül a tapsra és bírálatra, ragaszkodva ahhoz, ami helyes, pusztán, mert helyes. A nők öltözködjenek egészségesen és kényelmesen. Öltöztessék tagjaikat és lábuk fejét olyan melegen, mint a férfiak. A divatos ruházat több ok miatt kifogásolható: 1. Pazarló és felesleges oly hosszú ruhát hordani, amely söpri a járdát. 2. Az ilyen ruha felszedi a harmatot a fűről, a sarat az utcáról, ezért ez a viselet piszkos. 3. A sáros szoknya hozzáér az érzékeny, nem jól védett bokához, gyakran lehűti, így veszélyezteti az egészséget és életet. Ez a hurut és a görvényes daganatok legfőbb okozója. 4. A felesleges hossz többletsúly a csípőn és gyomron. 5. Akadályozza a járást, s gyakran másoknak is útjában van. Akad még egy ruházkodási mód, amelyet az úgynevezett ruházkodásújítók átvettek. Amennyire csak lehetséges, a másik nemet utánozzák. Sapkát, nadrágot, inget, mellényt, zubbonyt és csizmát hordanak, melyek közül legártalmasabb a csizma viselete. Akik átveszik és védelmezik ezt a ruházkodás módot, nagyon kifogásolható végletekig viszik a ruházkodás újítását. A következmény zűrzavar lesz. Némelyeknek, akik elfogadják e ruházkodást, igazuk lehet általános nézeteikben az egészség szempontjából, de sokkal többet érhetnének el, ha nem vinnék túlzásba. A ruházkodás e módjában megfordították Isten rendjét, s figyelmen kívül hagyták kifejezett utasításait. 5Mózes 22:5.: »Asszony ne viseljen férfiruhát, se férfi ne öltözzék asszonyruhába: mert mind utálatos az Úr előtt, a te Istened előtt, aki ezt műveli.« Isten nem akarja, hogy népe átvegye a ruházkodás e módját. Nem szemérmes ruházkodás ez, s egyáltalán nem illik a szemérmes és szerény nőkhöz, akik Krisztus követőinek vallják magukat. Aki azt javasolja, hogy szüntessék be a különbséget a férfi és női ruha között, könnyen veszi Isten tilalmait. A ruházkodás újítóinak e téren elfoglalt szélsőséges álláspontja megrokkantja jó hatásukat. Isten terve az, hogy a férfi és női ruhaviselet könnyen megkülönböztethető legyen. S elég fontosnak tartotta a kérdést, hogy pontos utasításokat adjon erről, mert ha ugyanazt a viseletet hordanák mind két nem tagjai, ez zavart és a bűn nagy növekedését okozná. Ha Pál apostol élne, és látná az istenfélelmet valló nők e viseletét, megróná őket. »Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel. Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.«

199/ 308 oldal


A hitvalló keresztények tömege teljesen semmibe veszi az apostolok tanácsait, s aranyat, gyöngyöket és drága ruhát hordanak. Isten hű népe a világ világossága és a föld sója. Sose feledjék, hogy jó hatásuk értékes. Ha igen hosszú ruháikat igen rövidre cserélik, hatásuk javát elpusztítják. A hitetlenek undorral fordulnának el, holott kötelességünk javukra válnunk, s igyekeznünk kell Isten Bárányához vezetni őket. Sokféle javulást vezethetünk be a női ruhák egészségesebbé tételére oly módon, hogy a túlzott változás ne undorítsa azt, aki látja. Az alakot egyáltalán ne torzítsuk fűzőkkel és bálnacsontokkal. A ruha legyen egészen laza, hogy a szív és tüdő rendesen működhessék. Érjen a magas szárú cipő fölső pereme alá, de legyen elég rövid, hogy ne söpörje a járdák szennyét, és ne kelljen kézzel emelni. Még ennél is rövidebb ruha helyes, kényelmes és egészséges viselet lenne a nőknek házi teendőik végzésére. Különösen, akiknek többé-kevésbé a szabadban kell dolgozniuk. Ezzel a viselettel egy, vagy legfeljebb két könnyű szoknya mindaz, ami szükséges, és ezt a derékra kellene gombolniuk vagy vállpánttal fenntartaniuk. A csípőt nem arra alkották, hogy súlyos terheket viseljen. A nehéz szoknyák, amelyeket némelyek hordanak, lehúzzák a csípőt, s olyan betegségeket okoznak, melyet nem könnyű gyógyítani. A betegek talán nem is tudják szenvedésük okát, s továbbra is megsértik testük törvényeit – fűzőket és nehéz szoknyákat viselnek, míg életfogytig rokkantak nem lesznek. Ha rámutatunk hibáikra, sokan azonnal fölkiáltanak: »Óh, ilyen ruha nagyon régimódi lenne.« Mit számít, ha az? Bárcsak sok tekintetben régimódiak lennénk. Nagyon kívánatos lenne régi módra erősnek lennünk, mint a múlt nemzedékek régimódi asszonyai. Nem meggondolatlanul szólok, mikor azt mondom, hogy a nők öltözködési módja, és bűnös étvágyaik kielégítése a legfőbb oka, hogy most ilyen gyöngék és betegesek. Ezer közül alig akad egy nő, aki úgy ruházza tagjait, mint kellene. Bármilyen is ruhájuk hossza, oly melegen kellene öltözködniük, mint a férfiak. Ezt úgy érhetjük el, ha bélelt alsó bugyit hordunk, melyet zsinórral kötünk meg a bokánál, vagy buggyosat, és az aljánál szűkítettet. Legyen elég hosszú, érjen a cipőig. Az így öltöztetett lábszár és boka védve lesz a légáramlattól. Ha a lábfej és lábszár elég meleg a meleg ruházattól, a vérkeringés kiegyensúlyozott, a vér tiszta és egészséges marad, mivel nem hűl le, és semmi sem akadályozza természetes útját a szervezeten át.” Sokak számára a fő kérdés a ruha hossza. Némelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy a magas szárú cipő felső pereme az olyan csizmákra vonatkozik (eredetiben a két szó azonos), amit a férfiak hordanak, és csaknem térdig érnek. Ha a nők ilyen csizmákat hordanak, nem kárhoztathatnánk őket, mert állítólag azt értik rajta, amit értenek. De mivel a nők általában nem viselnek csizmát, ezeknek a nőknek nincs joguk úgy értelmezni engem, amint értelmeznek. Kivonatot közlök egyik, két évvel ezelőtt írt kéziratból, hogy rámutassak, mire gondoltam; és hogy bizonyságtételeim összhangban állnak a kérdésről. „Mióta megjelent a ruhákról írt tanulmány a Hogyan éljünk?-ben, némelyek félreértették, amit közölni szándékoztam. Szélsőségesen fogták fel, amit a ruhák hosszáról írtam, s nyilván sok fejtörést okozott nekik. Kancsal felfogással addig tárgyaltak a ruha rövidítéséről, míg lelki látásuk annyira meg nem zavarodott, hogy sétáló fáknak nézték az embereket. Azt hitték, hogy ellentmondást fedeznek fel a ruházatról a nemrégiben megjelent Hogyan éljünk cikke, és a tízes számú bizonyságtétel idevágó cikkei között. Ragaszkodnom kell ahhoz, hogy én tudom a legjobban megítélni, amit látomásban megmutattak nekem, és senki se tartson attól, hogy életemmel meghazudtolom bizonyságtételemet, úgy hogy nem venném észre, ha bármely igazi ellentmondás lenne az elém tárt nézetekben. A Hogyan éljünk? ruházkodásról szóló cikkben ecsetelni próbáltam az egészségen, gazdaságos, mégis szemérmes és csinos öltözködésmódot a keresztény nők előtt, ha ezt választanák. Megkíséreltem – talán tökéletlenül – leírni az ilyen ruhát. A ruha érjen valamivel a magas szárú cipő felső pereme alá, de anélkül, hogy emelni kellene, legyen elég rövid, hogy ne érintse a járdák és utcák szemetjét. Némelyek azt vitatják, hogy a cipő szárán csizmát értek. De a cipők tetején azt

200/ 308 oldal


szerettem volna, ha a bokavédő tetejét értik, melyet általában a nők hordanak. Ha gondoltam volna arra, hogy félreértenek, pontosabban írtam volna. Ha az lenne a bevett szokás, hogy a nők hosszú szárú csizmát hordanak, mint a férfiak, elég okot látnék a félreértésre. Szerintem elég világos, amit írtam, senkinek nem kell félreérteni. Kérlek, olvasnátok el újra: »A ruhának valamivel a magas szárú cipő felső pereme alá kell érni.« Most figyeljétek meg a közelebbi meghatározást: »De elég rövid legyen, hogy ne éljen a járda és utca szennyébe, anélkül, hogy kézzel kellene felemelnetek. Még ennél is rövidebb ruha helyes, kényelmes és egészségesebb viselet lenne az asszonyok számára házi teendőik végzésére, különösen, akiknek többé kevésbé a szabadban kell dolgozniuk.« Nem látok kifogást arra, hogy értelmes nők félreértsék vagy kiforgassák szavaim értelmét. Mikor a ruhákról szóltam, ha a magas szárú, csaknem térdig érő csizmára utaltam volna, miért kellett volna hozzáfűznöm: de legyen elég rövid, hogy ne érjen a járda és utca szennyébe anélkül, hogy kézzel kellene felemelni. Ha magas szárú csizmát értettem volna, a ruha kétségkívül elég rövid lett volna mindenféle munkához. Olyan hírek járnak, hogy White testvérnő amerikai viseletben jár, és hogy ruházkodás módját a legtöbb Battle Creek-i testvérnő átvette. Erről jut eszembe a szólásmondás: mire az igazság felölti cipőjét, a hazugság körbefutott a világon. Az egyik testvérnő nagy komolyan azt mondta nekem, hogy úgy értette a dolgokat, hogy a szombattartó testvérnők átvették az amerikai viseletet, és ha az öltözködés e módját kényszerítik rá, nem hagyná magát, mert sosem venné rá magát az efféle ruha viselésére. Arról, hogy rövid ruhát hordok, azt mondom, hogy egyetlen rövid ruhám van, és az is csak ujjhosszal rövidebb, mint amilyet rendszerint hordok. Néha hordom ezt a ruhát. Télen korán kelek, felveszem rövid ruhámat, amelyet nem kell emelgetnem, hogy ne érjen a hóba, és sietve legyalogolok 2-3 kilométert reggeli előtt. Néhányszor, mikor havazott, vagy nagyon esett és nagy sár volt, a kiadóban is viseltem. Négy vagy öt Battle Creek-i testvérnő rövid ruhát varrt magának, hogy mosáskor és takarításkor azt hordják. Senki sem hord rövid ruhát Battle Creek utcáin, és az összejöveteleken sem. Nézeteim célja a mai divat megrovása volt, a túl hosszú ruháé, mely a földet söpri, és a túl rövidé, mely térdig ér, s melyet bizonyos csoport visel. Az Úr közölte, hogy kerüljük mindkét végletet. Ha olyan ruhát viselünk, amely a bokavédős női cipő tetejéig ér, akkor elkerüljük a túl hosszú ruha veszedelmeit, és a túl rövid ruha veszedelmeit és rosszhírűségét is. Akik munkájukhoz rövid ruhát vesznek, azt tanácsolom, hogy legyenek ízlésesek és rendesek. Szabják ki takarosan, hogy szépen fedje testüket. Még ha munkaruha is, legyen csinos, rendes mintáról szabott. Nővéreink, ha dolgoznak, ne vegyenek fel olyan ruhákat, melyek elijesztenék a hollókat a búzáról. Jobban esik férjüknek és gyermekeiknek, ha csinos, jól szabott öltözékben látják őket, mint aki csak látogat vagy idegen. Némely feleség és anya, mintha azt hinné; hogy nem számít, hogyan néz ki, mikor dolgozik, vagy csak férjük és gyermekeik látják őket. De igen kényesek, hogy ízlésesen öltözködjenek azok számára, akik nem tarthatnak rájuk különösebb igényt. Nem többre kellene-e becsülniük férjük és gyermekeik elismerését és szeretetét, mint az idegenekét és felületes barátokét? A feleség és anya szemében legyen férje és gyermekei boldogsága szentebb, mint bárki másé. Keresztény nővéreink sose öltözzenek pazarul, hanem mindig olyan takarosan, szemérmesen és egészségesen, amint munkájuk megengedi.” A fent leírt ruha véleményünk szerint megérdemli az újított rövid ruha nevet. Most fogadta ezt el a Nyugati Egészség Megújulás Intézete, néhány Battle Creek-ben és más olyan helységben élő testvérnő, ahol helyesen tárták a gyülekezet elé a dolgot. A szemérmes ruhával éles ellentétben áll az úgynevezett amerikai viselet, amely igen hasonlít a férfiak öltözködésére. E ruházat ingből, nadrágból, és kabátszerű fél combig érő ruhákból áll. Abból kiindulva ellenzem ezt a viseletet, amit Isten szavával összhangban levőnek mutattak be nekem. A másikat viszont ajánlottam és ajánlom, mert szemérmes, kényelmes, megfelelő és egészséges. A másik ok, amelyet mentségül hozok fel, amiért újra a ruházkodás kérdésére hívom fel a figyelmet az, hogy a testvérek közül – akik állítják, hogy hisznek a bizonyságtételekben, húsz közül egy, ha akad, aki megtette az első lépést a ruházkodás tökéletesítése terén. El lehet mondani, hogy White testvérnő általában hosszabb ruhában megy az emberek elé, mint amilyet másoknak ajánl.

201/ 308 oldal


Erre azt felelem, hogy mikor olyan helyre megyek beszélni a gyülekezethez, ahol ez a téma új és előítélet él, a legcélszerűbbnek tartom az óvatosságot, nehogy bezárjam az emberek fülét, ha olyan ruhát viselek, amely visszataszító előttük. De miután eléjük tártam a kérdést és alaposan megmagyaráztam álláspontomat, felveszem az újított ruhát, hogy szemléltessem, amit tanítok. Ami az abroncsok viselését illeti, az új ruházkodás messze maga mögött hagyta ezt, s hasznavehetetlen neki. Túl késő ahhoz, hogy az abroncs viseléséről beszéljünk, akár kicsiny, akár nagy. Álláspontom e kérdésről pontosan az, ami mindig is volt, és remélem, nem fogtok felelősnek tartani azért, amit mások mondanak e tárgyról, vagy az abroncsot hordók viselkedéséért. Tiltakozom az ellen, hogy elcsavarják, amit magánbeszélgetés során mondtam, és kérem, azt tekintsétek végleges álláspontomnak, amit kiadtam.

84. Lelkészeink Az 1865. december 25-én Rochesterben nyert látomásban az Úr közölte, hogy a legkomolyabb feladat áll előttünk, amelynek fontosságát nem fogjuk fel. Mikor észrevettem a mindenhol elterjedt közönyt, megriadtam a lelkészek és gyülekezet tagjai miatt. Mintha bénulás szállt volna a jelen igazság ügyére. Isten munkája mintha megállt volna. Lelkészeink és gyülekezeti tagjaink nem készültek fel az időre, melyben élünk, és a jelen igazság alig néhány hitvallója érti meg a mára szóló előkészület munkáját. Jelen világi nagyravágyásuk állapotában, amikor nem szentelik magukat Istennek, hanem magukat istenítik, teljesen alkalmatlanok befogadni a késői esőt, miután mindent megtettek, hogy ellenálljanak Sátán haragjának, aki beavatkozásaival zátonyra igyekezik hajtani hitüket, valamely tetszetős ámításhoz kötözve őket. Azt képzelik, hogy minden a helyes mederben folyik, holott minden rosszul megy. A lelkészeknek és az egyháztagoknak sokkal előrehaladottabbaknak kell lenniük a megújulás munkájában. Késedelem nélkül neki kell fogniuk, hogy kijavítsák helytelen szokásaikat az étkezés, ivás, öltözködés és munka területén. Láttam, hogy igen sok lelkipásztor nem ismeri fel a veszélyt e fontos ponton. Nem mindnyájan jutottak el, ameddig Isten szeretné, hogy eljussanak. A következmény, hogy némelyik alig terem gyümölcsöt. A lelkészek járjanak jó példával Isten nyája előtt. Azonban ők sincsenek biztonságban Sátán kísértéseitől. Pontosan őket igyekszik zsákmányul ejteni. Ha egyetlen lelkészt sikerül érzéki biztonságba ringatnia, ezzel elvezetni gondolatait a munkáról vagy megcsalni magát Isten szemében való állapota felől, akkor sokat ért el. Láttam, hogy Isten ügye nem fejlődik, mint fejlődnie kellene. A lelkészek nem ragadják meg a munkát azzal a lendülettel és odaadással, és határozott kitartással, amit fontossága megkövetel. Éber ellenséggel kell vetekedniük, aki szorgoskodó, szívós és fáradhatatlan. Lelkészeink és gyülekezeti tagjaink lanyha igyekezetét össze sem lehet hasonlítani ellenségükével, az ördögével. Egyfelől állnak a helyesért küzdő lelkészek, akiket Isten és a szent angyalok segítenek. Legyenek erősek, bátrak és teljesen odaadok az ügy iránt, amelyben dolgoznak. Semmi más se érdekelje őket. Ne kössék le őket a földi élet ügyei, és annak kedvében járhatnak, aki katonáinak választotta őket. Másfelől Sátán, angyalai és összes földi eszköze mindent elkövetnek, s minden eszközt felhasználnak az ámítás és gonoszság terjesztésére, s hogy tetszetős álcába bujtassák irtóztató és nyomorék voltukat. Sátán a külsőséges, látszólagos igazság és igazságosság öltözékével takarja el az önzést, az álszenteskedést, az ámítás valamennyi válfaját, s diadalt ül, mert sikerül azoknak a lelkészeknek és egyháztagoknak is a fölébe kerekednie, akik állítják, hogy ismerik gonoszságait. Minél távolabb tartják magukat mindenható vezetőjüktől, Krisztustól, annál kevésbé hasonlít rá jellemük, életük, s annál inkább hasonlít erős ellenségük szolgáinak életére és jellemére; Sátán annál biztosabb benne, hogy végül az övéi lesznek. Bár Krisztus szolgáinak vallják magukat, a bűnt szolgálják. Némely lelkész túl sokat gondol fizetésével. Pénzért dolgoznak, szem elől tévesztve a munka szentségét és fontosságát. Némelyik fáradozása lanyha és hanyag. Végzik ugyan teendőiket, de igyekezeteik lanyhák, és meddők. Nem szívvel-lélekkel dolgoznak. Az igazság elmélete most

202/ 308 oldal


világos. Sokan közülük nem vettek részt felkutatásában – kitartó tanulmányozással és buzgó imával –, s mit sem tudnak abból eredő értékéről és becséről. Nem kényszerültek megvédeni álláspontjaikat az igazság ellenségeivel szemben. Nem tartják szükségesnek, hogy a munka iránt megőrizzék a teljes odaszentelődés lelkületét. Érdeklődésük megoszlik maguk, és a munka között. Láttam, hogy mielőtt Isten ügye bármilyen határozott fejlődést elérhetne, a lelkészeknek meg kell térniük. Ha megtérnek, kevesebb súlyt fektetnek a fizetésre, és sokkal többet a fontos, szent és komoly munkára, melyet Isten kezéből elfogadtak, s melyről elvárja, hogy hűen és jól végezzék, mint akiknek szigorúan számot kell adniuk arról. A jegyző angyalok naponta pontosan feljegyzik valamennyi tettüket. Minden cselekedetük, sőt szándékuk és szívük célja hű feljegyzésre kerül. Minden fedetlen és nyílt annak mindent látó szeme előtt, kinek számadással tartozunk. Akik minden erejüket Isten ügyére fordítják, akik kimerészkedtek és befektettek valamit, tudják, hogy ők Isten ügyének részei, és nem csupán fizetésért fognak dolgozni. Nem lesznek csak szemre-szolgák, és maguk kedvtelésére törekedők, hanem odaszentelik magukat, és minden érdeklődésüket e komoly munkára. Némelyeknek a gyülekezetekben végzett nyilvános munkáját az a veszély fenyegeti, hogy hibákat követnek el az alaposság terén. Saját javuk és az ügy java megköveteli, hogy alaposan vegyék szemügyre, és próbálják ki indítékaikat, és minden kétséget kizáróan szabaduljanak meg az önzéstől. Őrködjenek, hogy míg másoknak hirdetik a félreérthetetlen igazságot, maguk méltatlanná ne váljanak. Ne hagyják, hogy Sátán mással helyettesítse a szívük gyökeréig ható vizsgálatot. Végezzenek alapos kutatást magukban, s Isten művében, nehogy pénzért dolgozzanak, és szem elől tévesszék feladatuk fontosságát és fenséges jellegét. Ne hagyják, hogy Jézus helyett önzésük, énjük ragadja meg a gyeplőt. Vigyázzanak, nehogy azt mondják a Sionban bűnözőknek: jó sorsok lesz, holott Isten átkot küldött rájuk. Lelkészeink ébredjenek és tanúsítsanak olyan életet, lelkesedést és odaadást, mely már jó ideje csaknem idegen volt nekik, mert nem jártak Istennel. Isten ügye sokfelé nem fejlődik. Fel kell ráznunk az embereket. Az egyháztagok szíve elnehezedik a tobzódásban, részegségben és az evilági gondok között. Egyre mélyebben süllyednek a világi vállalkozás lelkületébe. Nagyravágyón nyerészkedni akarnak. Ritka a lelkiség és az odaadás. Az uralkodó lelkület – dolgozni, gyűjteni, gyarapítani, amijük vall. Mi lesz ennek a vége? – ez kérdésem veleje. Az értekezletek nem hoztak tartós javulást. Az összejövetelek résztvevői üzleti szellemet hoznak magukkal. A lelkészek és egyháztagok gyakran magukkal hozzák áruikat a népes összejövetelekhez, a szószékről elhangzó igazság pedig lepereg róluk. A lélek kardja, Isten igéje nem végzi el hivatott munkáját. Erőtlenül hull le a hallgatókról. Közönséges dolgokkal kapcsolják össze Isten magasztos munkáját. A lelkészeknek meg kell térniük, mielőtt erősíteni tudnák testvéreiket. Ne magukat hirdessék, hanem Krisztust és igazságos tettét. Népünk körében megújulásra van szükség, de annak először Isten szolgái közt kell elkezdődnie. Ők Sion falának őrei, nekik kell figyelmeztetést harsogniuk a nemtörődömök és gyanútlanok fülébe, nekik kell ecsetelniük Sión álszentjeinek sorsát; úgy tűnik, mintha némely lelkészünk feledné, hogy Sátán még él, hogy oly kitartó, oly buzgó és oly agyafúrt, mint valaha is volt – még mindig törekszik lecsalogatni az embereket az igazságos tettek ösvényéről. A lelkész szolgálatának egyik fontos része, hogy hűségesen bemutassák a gyülekezetnek az egészségügyi megújulást, amint az a harmadik angyal üzenetével összefügg, ugyanannak a munkának a szerves, elkülöníthetetlen részeként. Nekik is el kell fogadniuk, és sürgetniük kell mindazt, aki állítja, hogy hisz az igazságban. A lelkészeknek ne legyen más érdekük, mint a lelkek igazsághoz vezetésének fontos munkája. Összes erejükre szükség van ehhez. Ezeken a fontos feladatokon kívül ne foglalkozzanak árusítással, házalással, vagy bármi más üzlettel. A Timótheusnak adott komoly megbízás ugyanolyan súllyal nyugszik rajtuk is, rájuk hárítja a legünnepélyesebb kötelességeket és a

203/ 308 oldal


legfélelmetesebb felelősségeket. „Kérve kérlek Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélni fog eleveneket és holtakat, az ő eljövetelére, az országára: Hirdesd az igét. Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” „Maradj mindig meggondolt, viseld el a bajokat, lásd el az igehirdető munkáját, teljesítsd szolgálatodat!” Rossz szokások csökkentik szellemi és testi képességeinket. Minden erőt, amire a helyes életmóddal szert tehetünk, és az által, hogy a helyesen viszonyulunk az egészséghez és élethez, fenntartás nélkül arra a munkára kell szentelnünk, melyet Isten ránk bízott. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a kevés, legyöngült, nyomorék erőnket ebédek felszolgálásra és arra fordítsuk, hogy összevegyítsük az árusítást az Isten által ránk bízott munkával. Eszünk és testünk minden képességére szükségünk van most. Isten munkájának van szüksége erre, és nem foglalkozhatunk a fontos, nagy munka mellett külön üzletekkel, anélkül, hogy időt, a szellem és a test erejét le ne kötné, így csökkentve Isten szolgálatában végzett munkánk lendületét és erejét. A lelkészek, akik azt teszik, nem rendelkeznek majd elég idővel az elmélyedésre és imára, s elég erővel és tiszta gondolkodással, mellyel rendelkezniük kell, hogy megértsék a segítségre szorulók helyzetét, s „hirdessék az igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan.” Az alkalmas időben kimondott, helyes szó megmenthet valamely szegény, tévelygő, kétkedő, halódó lelket. Pál buzdította Timótheust: „Ezekben gyakorold, s ezekben szenteld meg magadat, hogy haladásod mindenki előtt nyilvánvaló legyen.” Krisztus, amikor megbízta tanítványait, így szólt hozzájuk: „Amit megköttök a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit feloldotok a földön, a mennyben is feloldott lesz.” Ha ez Isten lelkészeinek félelmetesen felelősségteljes kötelessége, mily fontos teljesen annak szentelniük magukat, s úgy őrködniük, nehogy más jellegű, vagy önző érdek tolakodjék be, és vonja el őket a munkától! Némely lelkész otthon tölti idejét, szombaton pedig elrohan, majd visszatérve kimeríti magát gazdaságával vagy családi ügyeinek intézésével. Maguknak dolgoznak egész héten, azután kimerülten végzik Isten munkáját. Az ilyen lanyha igyekezet azonban nem kedves Istennek. Nem szabad a szellemi vagy testi erejük. Még ha a legjobban mennek is a dolgok, igyekezetük akkor is erőtlen. Mivel az egész hetet az élet gondjaival-bajaival foglalják el és hajszolják magukat, teljesen alkalmatlanok Isten magasztos, szent és fontos munkájára. Emberek sorsa függ viselkedésüktől és döntéseiktől. Mily fontos tehát, hogy nemcsak étkezésükben, hanem munkájukban s mindenben mértékletesek legyenek, hogy erejük teljes és szent hivatásuknak szentelt lehessen. A jelenvaló igazság némely hitvallója hibát követ el, amikor a komoly összejövetelek szüneteiben árusításba fog, és adásvételével eltereli a gondolatokat az összejövetelek céljától. Ha Krisztus most a földön járna, kötéllel űzné ki ezeket a házalókat és kereskedőket, akár lelkészek, akár tagok, mint régen, mikor bement a templomba, „és kiűzte azokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig felforgatta. írva van, kiáltotta: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” A kereskedők azzal a mentséggel élhettek, hogy áruik az áldozati szolgálathoz kellenek. Céljuk azonban a haszon, pénzszerzés, harácsolás volt. Az Úr közölte velem, hogy ha a lelkészek erkölcsi és szellemi képességei helytelen szokásaik miatt nem lennének ködösek, gyorsan felismerték volna a szent és köznapi dolgok elegyítésének áldatlan következményeit. Lelkészek a szószéken állnak, a legünnepélyesebb tárgyakról beszélnek, utána pedig behozzák áruikat, s Isten házában is a kereskedő szerepét játsszák. Ezzel elterelik hallgatóik figyelmét a nyert benyomásokról, s elpusztítják fáradozásuk gyümölcsét. Ha nem tompították volna el fogékonyságaikat, rájöttek volna, hogy a szent dolgokat hétköznapi ügyek színvonalára rántják le. Könyveink és folyóirataink árusítása ne háruljon a lelkészekre, akik igével és tanítással szolgálnak. Ne fordítsák idejüket és erejüket könyveink árusítására, amikor azok is kellő módon az emberek elé hozhatják, akikre nem hárul az igehirdetés felelőssége. Amikor új területekre lép, szükséges lehet, hogy a lelkész könyveket vigyen magával eladásra, és más körülmények között is előfordulhat, hogy könyveket is kell árusítania, vagy ügyeket intéznie a kiadó számára, de ha más akad, aki elvégezheti, mindig kerüljük el ezt.

204/ 308 oldal


A lelkészeknek elég a dolguk az igehirdetéssel. Miután sürgetik az embereket a komoly igazságok elfogadására, viselkedjenek szerény méltósággal, mint ez a fennkölt igazság hirdetőihez, az embereknek bemutatott igazság képviselőihez illik. Munkájuk végeztével pihenniük kell. Még a jelen igazság könyveinek árusítása is gondot okoz, kifárasztja gondolataikat, s bágyasztja testüket. Ha akad valaki, akinek marad ereje, és igénybe veheti anélkül, hogy ártana magának, fontos munka vár rájuk, ami az igehirdetés befejezésével kezdődik. Ezután jön a példamutatás igehirdetése, a vigyázó gondoskodás, jótettekre való törekvés, elbeszélgetés, házról-házra látogatás, és bekapcsolódás az előadás hallgatóinak gondolkodásába és lelki állapotába. Az egyiket buzdítaniuk, a másikat inteniük, a harmadikat kérlelniük, a gyászolókat, szenvedőket, s kétségbeesőket pedig vigasztalni és nyugtatniuk kell. Értelmük legyen a lehető legmentesebb a fáradtságtól, amennyire csak lehet, hogy őrállók lehessenek, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Engedelmeskedjenek a Timótheusnak nyújtott utasításnak: „Ezekről gondoskodjál, ezeken légy.” Némelyek nagyon félvállról veszik felelősségüket. Azt képzelik, hogy ha leléptek a szószékről, munkájuk véget ért. Teher nekik a látogatás, a beszélgetés. Nincsenek azok áldására, nem elégítik ki azok szomját, akik igazán el kívánják nyerni az összes jót, ami rendelkezésükre áll, és akik szeretnének hallani és tanulni, hogy mindent tisztán lássanak. A lelkészek kimentik magukat, hogy fáradtak, mégis néhányan olyan munkával merítik ki értékes erejüket, töltik el idejüket, amit más valaki ugyanúgy elvégezhetne, mint ők. Vigyázniuk kellene erkölcsi és testi erejükre, hogy Isten hűséges munkásaiként teljesen be tudják tölteni szolgálatukat. A fontos helységben raktárt kellene létrehoznunk a könyveknek és folyóiratoknak. Olyan valakinek kellene a könyveket eljuttatnia mindenkihez, aki el akarja olvasni, aki igazán értékeli az igazságot. Sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Annak a néhány tapasztalt munkásnak, aki most a mezőben dolgozik, csakis az ige és a tanítás szolgálatával kellene foglalkozniuk. Emberek fognak támadni, akik áhítják, hogy Isten rájuk helyezze az igazság tanításának terhét. Ezeket meg kell vizsgálnunk, s ki kell próbálnunk. Nem kellene róluk azonnal fizetéssel gondoskodnunk, sem felelős állásokba helyeznünk őket. Hanem ha megérdemlik a bátorítást, bátorítsuk őket, hogy teljesen bebizonyítsák lelkészi hivatásukat. Nem lenne a legmegfelelőbb eljárás, ha mások munkájába állítanánk őket. Először dolgozzanak tapasztalt és körültekintő lelkész keze alatt, aki rövidesen meglátja, hogy tudnak-e üdvös hatást gyakorolni. Ifjú igehirdetőket, akikre sosem hárult fárasztó munka, sem szellemi és testi erejük kimerülése, ne bátorítsunk, hogy kétkezi munkájuktól függetlenítsük őket, mert ez csak kárukra lesz. Csalétek lesz, hogy belépjenek a munkába, anélkül, hogy eszükbe vennék annak terhét, vagy az Isten választott szolgáin nyugvó felelősséget. Az ilyenek máris alkalmasnak fogják tartani magukat mások tanítására, mikor még alig tanulták meg a fontos elveket. Sok, noha vallja az igazságot, nem szentelődik meg, s nem merít bölcsességet abból. Nem Isten vezeti és tanítja őket. Isten népe jórészt világi gondolkodású, és eltávolodott az evangélium egyszerűségétől, őszinte odaadásától. Ez az oka a lelki megkülönböztető képesség súlyos hiányának a lelkészekkel való bánásmód terén. Ha a lelkész jó szónok, szemtől szembe dicsérik. Ahelyett, hogy a hirdetett igazságról elmélkednének, lelki hasznukra fordítanák azokat, ezzel bizonyítva, hogy nem feledékeny hallgatók, hanem cselekvői az igének, a szónokot dicsérik, azt emlegetik, amit tett. Emlegetik a szegény eszköz erényeit, de feledik Krisztust, aki az eszközt használja. Sátán bukása óta, aki maga is magasztalt angyal volt, mindig buknak el lelkészek a magasztalás miatt. Balga szombattartók azzal örvendeztetik az ördögöt, hogy dicsérik igehirdetőiket. Tudják-e, hogy Sátánt segítik munkájában? Ha tudnák, hogy mit tesznek, megriadnának. Megvakítottak, nem követik Isten tanácsát. Felemelem figyelmeztető szavam az igehirdetők dicsőítése és dicsérése ellen. Láttam ennek félelmetesen rossz következményeit. Sose ejts ki dicsérő szót a lelkész előtt. Istent dicsőítsd. Tiszteld a hű lelkészt; ismerd terheit, s könnyíts rajtuk, ha tudsz, de ne hízelegj neki, mert Sátán készen áll őrhelyén, hogy maga is ezt tegye. A lelkészek ne hízelegjenek senkinek, és ne legyenek személyválogatók. Mindig fennállt és fennáll a nagy veszély, hogy kissé másként bánjunk a gazdagokkal, vagy még ha szóval nem is, különös

205/ 308 oldal


figyelmességgel hízelegjünk nekik. Veszélyes dolog „hízelegni az embereknek”, mert veszélybe sodorjuk örök javukat. A lelkész valamelyik gazdag embernek lehet kedvence, igen bőkezű is lehet hozzá. Ez hízeleg a lelkésznek, majd ő árasztja el dicsérettel jótevőjének bőkezűségét. Nevét magasztalják, ha kinyomtatják, holott lehet, hogy a bőkezű adakozó közel sem méltó a bizalomra. Nagylelkűsége nem a vagyonával való jótétemény erős elvéből, nem abból ered, hogy fejlessze Isten ügyét, mert értékeli, hanem valamely önző indítékból, abból a kívánságból, hogy bőkezűnek tartsák. Lehet, hogy csak hirtelen ötletből adakozott, és bőkezűsége mögött nincs mély elv. Lehet, hogy megrázó igazság hallása után adott, amely kis időre meglazította erszénye zsinórját, mégis, mindent összevetve, nagylelkűségének nincs mélyebb indító oka. Hirtelen adakozó. Erszénye görcsszerűen nyílik és olyan bizonyosan be is zárul, ugyancsak görcsösen. Nem érdemel dicséretet, mert a szó valamennyi értelmében szűkkeblű. S ha alaposan meg nem tér, de erszényestül, hallani fogja a kárhoztatást: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrohadt, és a ruháitokat moly ette meg.” Ezek végül felébrednek a riasztó öncsalásból. Akik dicsérték akadozó, meg-megtorpanó bőkezűségüket, Sátánnak segítettek megcsalni, s arra a gondolatra késztetni őket, hogy nagylelkűek, áldozatosak, pedig mit sem tudtak a nagylelkűség és önfeláldozás főbb elveiről. Némelyik férfi és nő elhiteti magával, hogy nem sokra értékeli e világ dolgait, hanem a földi nyereségnél többre becsüli az igazságot és az igazság fejlesztését. Végül sokan arra ébrednek, hogy csalódtak, ámítás áldozatai lettek. Valamikor talán becsülték az igazságot, a földi kincs az igazsághoz képest értéktelennek tűnhetett előttük, de idő múltával, amint földi kincsük gyarapodott, hitbuzgalmuk hanyatlása, s valamennyi tettük azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem elégedettek. Cselekedeteik tanúskodnak, hogy szívük összenőtt földi kincsükkel. Nyereség a jelszavuk. A család összes tagja erre a célra társult. Alig hagynak időt maguknak az áhítatra és imára. Korán kelnek, későn fekszenek. Beteges, gyönge asszonyok és erőtlen gyermekek felkorbácsolják lankadó nagyravágyásukat, felhasználják erejüket és törekvésüket, hogy elérjék céljukat, nyerseséghez jussanak, kissé több pénzt gyűjtsenek. Azzal áltatják magukat, hogy Isten ügyének megsegítéséért teszik. Rettentő csalódás! Sátán nézi őket, s nevet, mert tudja, hogy a nyereségvágyért lelküket és testüket viszik vásárra. Szüntelen átlátszó kifogásokkal állnak elő, amiért így eladják magukat a nyereségért. A világ istene megvakítja őket. Krisztus megvette őket a vérével, ők mégis megrabolják Krisztust, megrabolják Istent, összetörik magukat, és csaknem hasznavehetetlenek a társadalomnak. Alig szentelnek időt értelmük csiszolására, alig a társas és családi örömökre. Alig szolgálják bárki javát. Életük szörnyű tévedés csupán. Akik így rongálják magukat, azt gondolják, hogy szűnni nem akaró munkájuk dicséretet érdemel. Ölik magukat hiábavaló munkájukkal. Pusztítják Isten templomát, mert a túlhajtott munkával szüntelen megszegik az egészség törvényeit, sőt, erénynek tartják ezt. Amikor Isten számadásra szólítja őket, amikor számon kéri tőlük – kamatostól – a kölcsön adott képességeket, mit tudnak majd felhozni? Milyen kifogással élhetnek? Elviselhetőbb lenne az esetük, ha pogányok lennének, akik mit sem tudnak az élő Istenről, és vak bálványimádó lelkesedésből Visnu istennő kocsija elé vetnék magukat. Noha ismerték a világosságot, figyelmeztetést figyelmeztetés után hallottak, hogy őrizzék meg testüket, amit Isten az ő templomának nevez, a lehető legegészségesebb állapotban, hogy őt dicsőíthessék testükben és lelkükben, mert mindkettő az övé. Semmibe veszik Krisztus tanítását: „Ne gyűjtsetek kincset a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok betörnek és lopnak. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol a kincsetek, ott a szívetek is.” Hagyják, hogy világi gondok fojtogassák őket. „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.” Világi kincsüket imádják, mint a tudatlan pogány a bálványait. Sokan azzal áltatják magukat, hogy nyereségvágyuk célja Isten ügyének megsegítése. Némelyek megígérik, hogy amikor bizonyos összeget elérnek, jót tesznek majd vele, és fejlesztik a jelen igazság ügyét. De mikor várakozásuk valóra válik, nem áldoznak többet az ügyre, mint azelőtt. Újra

206/ 308 oldal


megígérik, hogy ha megvették és kifizették a szép házat vagy földet, akkor majd komolyan segítik Isten munkájának fejlesztését. De mikor szívük vágya teljesül, sokkal kevésbé adakozók, mint amikor nyomorogtak, és kevésbé segítik Isten ügyének fejlődését. „Amely mag a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem.” Csalóka gazdagság vezeti őket lépésről lépésre, míg elvesztik minden szeretetüket az igazság iránt, noha áltatják magukat, hogy hisznek benne. A világot és a világ gazdagságát szeretik, Isten és az igazság szeretete viszont hiányzik belőlük. Egy kis pénzkeresésért sokan szándékosan úgy intézik anyagi ügyeiket, hogy szükségszerűen sok nehéz munkát hárít mind a szabadban dolgozókra, mind a családjukra odahaza. Végsőkig igénybe veszik a csontokat, izmokat és eszüket. Rengeteg munka vár rájuk, és a kifogás az, hogy mindent el kell végezniük, amit csak lehet, másképp veszteség éri őket – valami eltékozlódik. Mindent meg kell menteniük, még ha beleszakadnak is. Mit nyernek vele? Lehet, hogy megóvják tőkéjüket, és nyernek is hozzá. De mit veszítenek vele? Egészségük tőkéje egyre csökken, pedig felbecsülhetetlenül értékes szegénynek és gazdagnak is. Az anya és gyermekei ismételten igénybe veszik egészségük és erejük tőkéjét, azt gondolva, hogy ez a meggondolatlan pazarlás soha ki nem meríti őket, míg végül meglepetten tapasztalják, hogy életerejük megcsappant. Nincs semmi tartalékuk az ínség idejére. Az élet édessége és boldogsága megkeseredik az éles fájdalmak és álmatlan éjszakák között. Mind testi, mind szellemi erejük elfogyott. A férj és apa, aki a nyereség kedvéért balgán intézte ügyeit - talán a feleség és anya teljes jóváhagyásával – következményként talán el is temeti az anyát, s egy vagy több gyermekét. Egészséget s életet áldoztak a pénz szerelméért. „Mert minden rossz gyökere a pénz szerelme, mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, s magokat átszegezték sok fájdalommal.” Komoly benső lelki munkát kell végeznünk a szombattartók közt. Feltétlenül nyissák ki szemüket, lássák meg valódi helyzetüket, legyenek buzgók és tartsanak bűnbánatot. Máskülönben elveszítik örök életüket. A világ lelkülete megszállta, és a sötétség hatalmasságai fogságba hurcolták őket. Nem engedelmeskednek Pál apostol intésének: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Sokakban irigy, önző világi lelkület uralkodik, és csak az ő külön érdekeikkel törődnek. Az önző gazdag nem viseli szívén embertársai ügyeit, ha csak nem azért, hogy kihasználja őket. Szakítanak a nemes, istenfélő természettel – feláldozzák önző érdekeikért. Minden baj gyökere a pénz vágya. Megvakítja az embereket, és megakadályozza, hogy felismerjék Isten és felebarátaik iránti kötelességeiket. Némelyek azzal áltatják magukat, hogy bőkezűek, mivel időnként nagylelkűek a lelkészekhez és az igazság fejlesztése iránt. Ám ezen úgynevezett nagylelkűek anyagi ügyeikben szűkkeblűek, készek rászedni az embereket. Nagy a vagyonuk, ami óriási felelősséget ró rájuk, mint Isten intézőire. Mégis, szegény, keményen dolgozó embertársuktól kicsikarják az utolsó fillért is. A szegény ember öröksége a szegény bánásmód. Ahelyett, hogy előnyben részesítené szegény testvérét, az agyafúrt, zsaroló gazdag kihasználja az összes előnyt, így gyarapítja a már úgyis szépen felhalmozódott vagyonát – mások kárára. Büszke a ravaszságára, holott gazdagságával súlyos átkot halmoz magára, s a botlás kövét helyezi testvére útjába. Zsugoriságával és szűkkeblű számításával elvágja a lehetőséget, hogy lelkiekben hasson testvérére. Mindez megmarad testvére emlékezetében, s a gazdag testvére ajkáról elhangzó legbuzgóbb ima, látszólag lelkes bizonyságtétel csak elszomorítja, s undorral tölti el. Álszentnek tekinti; felszökken a keserűség gyökere, s sokakat megfertőz. A szegény ember nem tudja feledni, hogy kihasználták. Azt sem, hogy szorult helyzetbe hozták, amiért kész volt a teher alá tenni a vállát, míg a gazdagnak mindig volt ürügye, hogy ne hordozzon terhet. A szegény embert mégis úgy átitathatta Krisztus lelkülete, hogy megbocsátja gazdag testvére visszaélését. A gazdagok közt ritkán akadunk igazi, nemes, önzetlen jótettekre. Gazdagság utáni vágyukban nem veszik figyelembe az emberiség igényeit. Képtelenek átérezni nyomorgó testvérük szorult,

207/ 308 oldal


kínos helyzetét, aki talán ugyanolyan keményen dolgozik, mint Ő. Káinnal együtt mondják: „Avagy őrizője vagyok-e én az én testvéremnek?” „Keményen megdolgoztam azért, amim van, meg kell tartanom.” Ahelyett, hogy így imádkoznának: „Segíts átérezni testvérem baját”, szüntelen feledni törekednek testvérük gondját, s együttérzésükre és nagylelkűségükre tartott bármi igényét. Sok gazdag szombattartó bűne, hogy nyúzza s szegényeket. Azt képzelik tán, hogy szűkkeblűségük apró tettei elkerülik Isten figyelmét? Ha megnyílhatna a szemük, látnák, hogy angyal követi őket, mindenfelé, s pontosan feljegyzi tetteiket a családi körben, s üzleti ügyeiknél. Az Igaz Tanú nyomukban jár, kijelentve: „Ismerem tetteiket!” Mikor láttam a csalást, a kihasználást, a szűkkeblűséget a hitvalló szombattartók közt, gyötrődve kiáltottam fel. Ez a nagy gonoszság, ez a borzalmas átok körülveszi Isten utolsó időkben élő népének egyes tagjait, utálat tárgyaivá téve őket még a nemes lelkű hitetlenek körében is. Ez a nép állítólag az Úr eljövetelére vár. Akad a szegény testvérek között egy csoport, akik nem mentesek a kísértéstől. Rossz gazdák. Kétbalkezesek. Anyagiakra szeretnének szert tenni anélkül, hogy várniuk kellene a kitartó munka lassú eredményére. Némelyek annyira sietnek javítani helyzetükön, hogy különféle vállalkozásokba fognak anélkül, hogy kikérnék az értelmesebbek és tapasztaltabbak tanácsát. Várakozásuk ritkán valósul meg. Ahelyett, hogy nyernének, veszítenek, és ezt követi a kísértés, és a gazdagok irigylésére való hajlandóság. Valójában részt szeretnének gazdag testvéreik vagyonából és megpróbáltatásnak veszik, hogy ez nem lehetséges. Pedig nem érdemlik meg a segítséget. Bizonyíték áll rendelkezésükre, hogy igyekezeteik csődöt mondtak. Ügyeikben hanyagok, és tele vannak aggodalmakkal és gondokkal, ami kevés hasznot hoz. Hallgatniuk kellene a tapasztaltak tanácsára. Gyakran azonban ők az utolsók, akik tanácsot kérnek. Azt képzelik, hogy igen okosak, és nem hajlandók tanulni. Gyakran épp ezek esnek áldozatul a ravasz, agyafúrt házalóknak, akik a szabadalmi jogokkal kereskednek, s akik sikere a rászedéstől függ. Ezek a testvérek tanulják meg, hogy ne bízzanak meg az ilyen házalókban. Ámde ezek a testvérek épp ott hiszékenyek, ahol gyanakodniuk és visszahúzódniuk kellene. Nem fogadják meg Pál Timótheusnak adott tanácsát: „De valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” A szegények ne gondolják, hogy csak a gazdagok irigyek. Míg a gazdagok irigyen ragaszkodnak tulajdonukhoz, még többet igyekezve szerezni, a szegényeket nagyon fenyegeti az a veszély, hogy irigyeljék a gazdag vagyonát. Nagyon kevés ember akad gazdag országunkban, aki annyira szegény lenne, hogy segítségre szoruljon. Ha helyesen járnának el, csaknem minden esetben felülkerekednének az ínségen. Felhívom a gazdagokat, legyenek bőkezűek szegény testvéreikkel, és használják vagyonukat Isten ügyének fejlesztésére. A derék szegény, akit balszerencse, vagy betegség tett ínségessé, méltó különleges gondoskodásotokra és segítségetekre. „Végezetre legyenek egyértelműek, rokonérzelműek, testvér szeretők, irgalmasok, kegyesek.” Istenfélelmet valló férfiak és nők! Ti, akik remélitek, hogy elváltozva, a halál megkóstolása nélkül mentek a mennybe, figyelmeztetlek, legyetek kevésbé nyereségvágyók és magatokkal gondolok. Váltsátok meg istenfélő férfiúságotokat, nemes nőiségeteket az önzetlen jótettek nemes cselekedeteivel. Szívből utáljátok meg előbbi irigy lelkületeteket, és szerezzétek vissza lelketek igaz nemességét. Aszerint, amit Isten megjelentetett nekem, ha buzgón bűnbánatot nem tartotok, Krisztus ki fog vetni titeket szájából. A szombattartó adventisták Krisztus követőinek vallják magukat, számos adventista tettei mégis meghazudtolják hitvallásukat. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram, Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Felhívok mindenkit, aki állítja, hogy hisz az igazságban, gondolkodjanak el Isten Fiának jelleméről és életéről. Ő a példaképünk. Élete az önzetlen jótettek sora volt. Szerte járt, jót tett. Őt mindig meghatotta az emberek baja. Egész életében egyetlen önző tettet sem vitt véghez. Oly igen

208/ 308 oldal


szerette a bukott emberiséget, annyira meg akarta menteni őket, hogy magára vette Atyja haragját, és kész volt elszenvedni a büntetést a törvénytaposásért, mely aljasodásba taszította a bűnös embert. „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” Más szavakkal: Bűn hordozójává tette azt, aki bűnt nem ismert, hogy általa Isten igazságosságának, isteni jellemének részesei lehessünk. A jólét és gazdagság legtöbbször elpusztítja az igaz nagylelkűséget. A nehéz és szerény körülmények között élő férfiak és nők olykor az igazság nagy szeretetéről tesznek tanúságot, s különösen szívükön viselik Isten ügyének felvirágzását s embertársaik üdvösségét. Elmondják, mit tennének, ha módjukban állna. Isten gyakran próbára teszi őket. Felvirágoztatja őket. Várakozásukon felül megáldja puttonyaikat és sütőteknőjüket. De szívük csalárd. Jó szándékaik és ígéreteik akár a futóhomok. Minél többre tesznek szert, annál többet kívánnak. Minél inkább gazdagodnak, annál mohóbb a nyereségvágyuk. Némelyek, akik szegénységükben valamikor bőkezű adakozók voltak, most garasoskodóvá s igényessé válnak. Pénz lesz az istenük. Örülnek a pénz kölcsönözte hatalomnak, és a tiszteletnek, mely a pénzzel jár. Az angyal így szólt: „Figyeld, hogyan állják ki a próbát. Figyeld meg jellemük fejlődését a gazdagság hatása alatt.” Némelyek elnyomják az ínségeseket, a lehető legolcsóbban veszik igénybe szolgálataikat. Erőszakosak. A pénz hatalmat jelent számukra. Láttam, hogy Isten szeme rajtuk állt. Ezek a gazdagok félrevezetettek. „Íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.” Némely gazdag nem tartja vissza javait a lelkészektől. Pontosan betartják a rendszeres jótékonyságot, és büszkék pontosságukra, bőkezűségükre, s véleményük szerint teljesítették kötelességüket. Ez rendjén is van eddig a pontig, ám kötelességüket mégsem teljesítették. Isten továbbra is igényt tart javaikra, és, amire nem gondolnak – a társadalom és embertársaik is igényt tartanak javaikra. Családjuk tagjai is igényt tartanak rájuk. Mindezeket az igényeket figyelembe kell venniük. Egyiket sem szabad elfelejteni. Némelyik ad a lelkészeknek, és adakozik a gyülekezet kincstárába, azzal az elégedettséggel, hogy ez jogot ad neki a mennyhez. Vannak, akik azt gondolják, hogy csak akkor tehetnek valamit Isten ügyéért, ha szüntelen, gyorsan gyarapodnak. Azt tartják, hogy semmiképp sem nyúlhatnak tőkéjükhöz. Ha Üdvözítőnk mondaná nekik, amit a gazdag ifjúnak mondott: „Add el, amid van, és árát oszd szét a szegények közt, és kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem” – szomorúan távoznának, inkább vállalnák a kockázatot, bálványaik, vagyonuk megtartását, minthogy megváljanak attól, s így kincset biztosítsanak maguknak a mennyben. A gazdag ifjú kijelentette, hogy fiatal kora óta megtartotta Isten összes parancsát. Hűségében, igazságosságában önhitten, azt gondolja, hogy tökéletes. De azért megkérdezi – mit kell még tennem? Jézus rögtön lerombolja biztonságának tudatát – bálványaira, birtokaira hivatkozik. Az ifjú fejedelemnek más istenei voltak az Úr előtt, melyeket becsesebbnek tartott az örök életnél. Hiányzott belőle Isten mindenekfeletti szeretete. így van ez némelyik emberrel, noha állítja, hogy hisz az igazságban. Azt képzelik, hogy tökéletesek, hogy semmi mást nem kell tenniük, noha távol állnak a tökéletességtől, és bálványokat melengetnek, amelyek ki fogják zárni őket a mennyből. Sokan sajnálják a déli rabszolgákat, mert oda vannak kötve munkájukhoz. Ugyanakkor az ő családjukban is rabszolgaság van. Hagyják, hogy az anya s a gyermekek látástól vakulásig robotoljanak. Nincs valódi kikapcsolódásuk. Szüntelen munka áll előttük, szüntelen többet halmoznak rájuk. Kereszténynek vallják magukat, még sincs idejük elmélkedni, imádkozni, szellemi táplálékot venni magukhoz, hogy az a részük, amellyel Istent szolgálják, ne maradjon senyvedt. Isten felhív mindenkit, hogy az ő dicsőségére használják rájuk bízott képességeiket, így más képességeket is nyerjenek azok mellé. Isten kötelezettséget hárított ránk – legyünk mások javára. Másokért végzett munkánk nem ér véget, míg Krisztus ki nem jelenti a mennyben: „Aki igazságtalan, (gonosz) legyen igazságtalan ezután is; s aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.”

209/ 308 oldal


Sokaknak nincs helyes fogalmuk Isten előtti felelősségükről. Az Úr elvárja tőlük, hogy erejüket megfeszítve törekedjenek bejutni a szűk kapun, mert sokan be akarnak lépni, de nem tudnak. A menny elvárja, hogy másokat is késztessenek, hogy erejüket megfeszítve törekedjenek belépni a szűk kapun. Munka vár fiatalra, idősre – dolgozzanak komolyan, hogy ne csak magukat, de másokat is mentsenek. Minden épeszű ember hatni tud másokra. Közönyükkel hátráltatják azokat, akik erejüket megfeszítve törekednek bejutni a szoros kapun. Vagy pedig komoly, kitartó, fáradhatatlan igyekezetük annak belátására késztet másokat, hogy szorgalmasan kell törekedniük bejutni a szűk kapun. Senki sincs semleges helyzetben. Valamennyien vagy bátorítjuk, vagy akadályozzuk az embereket. Krisztus mondja: „Aki nem gyűjt velem, tékozol.” Vigyázzatok magatokra fiatalok és idősek. Vagy Krisztus munkáját, a lélekmentést végzitek, vagy Sátánét, kárhozatba vezetve őket. „Úgy fényljék világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék mennyei Atyátokat.” A fiatalok ha lemondanak büszkeségükről, önzésükről, s Istennek szentelik magukat, hatalmas jó hatást gyakorolhatnak. Ám a legtöbb fiatal nem hajlandó terheket hordozni másokért. Őket kell másnak hordozni. Eljött az idő, amikor Isten változást vár el e téren. Felhívja a fiatalt és időset, hogy legyenek buzgók, és tartsanak bűnbánatot. Ha megmaradnak langyos állapotukban, ki fogja vetni őket szájából. Az Igaz Tanú mondja: „Ismerem tetteidet.” Fiatal férfiak, fiatal nők! Isten ismeri tetteiteket, akár jók, akár rosszak. Gazdag vagy-e a jótettekben? Jézus mondja: „Azt tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenséged rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemedet, hogy láss.”

85. Az egészségügy megújulása Az 1865. december 25-én a New York állambeli Rochesterben nyert látomásban megmutatták nekem, hogy szombattartó népünk félvállról veszi azt, hogy az egészségügyi megújulás Istentől nyert világossága szerint éljen; hogy hatalmas feladat áll még előttünk; s hogy népünk túl lassan követi Isten alkalmakat nyújtó gondviselését, amint vezetni szándékozik minket. Az Úr közölte velem, hogy még alig kezdtük el az egészségügyi megújulás munkáját. Noha sokan mélyen átérzik ezt, és hitük szerint cselekszenek, mások közönyösek maradnak, s alig tették meg az első lépést a megújulás irányában. Úgy látszik, hitetlenségre hajló szív van bennük, s mivel a megújulás korlátozza étvágyukat, sokan visszariadnak. Más isteneik vannak az Úr előtt. Ízlelésük, étvágyuk az istenük, s mikor a fejszét a fa gyökerére fektetik, és érintik azokat, akik egészségük rovására elégítik ki elfajult étvágyukat; mikor rámutatnak bűneikre és bálványaikra, húzódoznak a meggyőzéstől. Bár Isten hangja közvetlen szól hozzájuk, hogy vessék el az egészségpusztító maguk kényeztetését, némelyik ragaszkodik a káros dolgokhoz, amiket szeretnek. Mintha csak összenőttek volna bálványaikkal, pedig Isten rövidesen így szól angyalaihoz: „Hagyjátok magukra őket!” Az Úr közölte velem, hogy az egészségügy megújulása a harmadik angyal üzenetének szerves része, szorosan kapcsolódik hozzá, mint a kéz a testhez. Láttam, hogy népünknek előre kell verekednie magát e fontos munkában. A lelkészeknek és a gyülekezeti tagoknak egy szívvellélekkel kell cselekedniük. Isten népe nem készülődik a harmadik angyal hangos kiáltására. Maguknak kell elvégezniük ezt a feladatot, nem lenne szabad Istenre hagyniuk, hogy ő végezze el ezt helyettük. Ezt rájuk bízta, nekik kell elvégezniük. Egyéni feladat ez. Az egyik nem végezheti el ezt a másikért. „Mivel ilyen ígéret birtokában vagyunk, szeretteim, tartsuk távol magunktól a test és a lélek minden szennyét, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket.” Korunk uralkodó bűne a falánkság. Kéjelgő, ínyenc étvágy rabláncra fűzi a férfiakat és nőket. Elhomályosítja értelmi képességeiket, eltompítja erkölcsi érzékenységeiket oly mértékben, hogy nem értékelik Isten szavának szent, felemelő igazságait. Alacsonyabb rendű tulajdonságaik uralkodnak a férfiakon és nőkön.

210/ 308 oldal


Isten népének meg kell ismernie magát, hogy elkészüljön az elváltozásra. Ismerjék meg testüket, hogy a zsoltárossal mondhassák: „Magasztallak, hogy csodálatosan megalkottál.” Mindig vessék étvágyukat erkölcsi és szellemi érzékeik alá. Legyen a test az értelem szolgája, és ne fordítva. Tudtomra adták, hogy még sokkal nagyobb feladat vár ránk, mint fogalmunk lehetne, ha biztosítani akarjuk az egészséget – ha helyes kapcsolatra lépünk az élettel. Dr. A. fontos és jó munkát végez a betegségek fékezéséért és azok felvilágosításának területén, akik egész életükben sötétben éltek az egészségnek evéshez, iváshoz s munkához való kapcsolata felől. Isten irgalmasan világosságot nyújtott népének szerény eszközén át. A betegségek legyőzése érdekében tagadják meg megromlott étvágyukat, és legyenek mértékletesek mindenben. Nagy fényt ragyogtat azok útjára, akik „várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusnak dicsőséges megjelenését. Aki önmagát adta érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jócselekedetekre igyekezőt”, azok ne maradjanak el a vallásos rajongók mögött, akik nem hisznek az Úr eljövetelében. Választott népének, akiket magának tisztogat, hogy a halál megízlelése nélkül mennybe vigye őket, nem kell mások mögött kullogniuk a jótettekben. Igyekezetükben, hogy távol tartsák maguktól a test és lélek minden szennyét, s teljessé tegyék megszentelésüket Isten félelmében, oly előrehaladottnak kell lenniük, mint bármely csoportnak a földön, mivel hitvallásuk magasztosabb, mint másoké. Némelyek lebecsülik az egészség-megújulás munkáját. Szerintük ez felesleges, izgatás csupán, eltereli a figyelmet a jelen igazságról. Azt is mondják, hogy túlzásba visszük a dolgokat. Ezek nem tudják, mit és miről beszélnek. Míg istenfélelmet valló férfiak s nők a fejük búbjától a lábuk ujjáig betegek, míg a romlott étvágy kielégítése és a túlhajtott munka gyöngíti testi, szellemi és erkölcsi erejüket, hogyan is értik meg Isten követelményeit? Ha erkölcsi és szellemi képességeik elködösödtek, nem tudják megbecsülni az elfedezés értékét, vagy Isten magasztos munkájának jellegét, sem örömüket lelni Isten szavának tanulmányozásában. Hogyan tudna az ideges, gyomorbajos szelíden és félelemmel mindig készen állni, megfelelni mindenkinek, aki a benne élő reménységről kérdezősködik? Az ilyen nagyon hamar belezavarodna, elveszítené nyugalmát, és beteges képzeletével teljesen hamis színben látná a dolgokat. A Krisztus életét jellemző szelídség és lelki nyugalom hiánya miatt szégyent hozna hitvallására, mikor ésszerűtlen emberekkel vitatkozik. Ha magas vallásos szempontból nézzük a dolgokat, teljesen meg kell újulnunk, hogy Krisztusszerűek legyünk. Láttam, hogy mennyei Atyánk azért részesített az egészség megújulás világosságának nagy áldásában, hogy engedelmeskedhessünk kívánalmainak, megdicsőítsük őt testünkben és lelkünkben, s végül hibátlanul álljunk Isten trónja elé. Hitünk megköveteli, hogy emeljük a színvonalat és lépéseket tegyünk előre. Bár sokan kétségbe vonják más egészségügyi megújulok útját, nekik is ésszerű emberként tenniük kellene valamit. Az emberiség siralmas állapotban van, mindenféle betegség alatt nyög. Sokan örökölték betegségüket, és szüleik káros szokásai miatt kell sokat szenvedniük. Ugyanazt a helytelen utat követik maguk és gyerekeik kárára, melyet velük tettek. Nem ismerik szokásaik következményét. Betegek, de nem tudják, hogy ártalmas szokásaik okozzák súlyos szenvedésüket. Mily kevesen elég éberek megérteni, milyen sok köze van életrendjüknek egészségükhöz, jellemükhöz, hasznavehetőségükhöz a világon, és örök sorsukhoz! Láttam, hogy akik a mennyből a világosságot nyerték, és a teljesítésével járó előnyöknek örvendeznek, azok kötelessége jobban szívükön viselni az ismeretek hiánya miatt még mindig szenvedőket. Az egészségmegújulás fontos munkáját az Úr közeli eljövetelére váró szombattartók viseljék legjobban szívükön. Tanítsák az embereket. A lelkészek és gyülekezeti tagok érezzék át a rajtuk nyugvó felelősséget – hirdessék a megújulást, és sürgessék az embereket a követésére. Láttam, hogy otthont kell létrehoznunk a lesújtottak, s azok számára, akik szeretnék megtanulni, miként vigyázzanak testükre, hogy megelőzzék a betegségeket. Ne legyünk közönyösek, és ne kényszerítsük a betegeket, – akik az igazság szerint akarnak élni – hogy a közismert vízgyógyintézetekben keressenek gyógyulást – ahol nem rokonszenveznek hitünkkel. Ha

211/308 oldal


meggyógyulnak, lehet, hogy vallásos hitük árán gyógyulnak meg. A testi betegek szellemileg és erkölcsileg is gyöngék. Amikor megértik a víz helyes alkalmazásából, a friss levegőből és a helyes táplálkozásból nyert előnyöket, arra a meggyőződésre jutnak, hogy az orvosok, akik eredményesen tudják kezelni őket, vallásos hitükben sem tévedhetnek nagyot, hogy mivel a szenvedő emberiség javára fáradoznak, csaknem vagy egészen igazuk kell legyen. Így gyülekezeti tagjainkat, mikor ilyen intézményekben keresnek gyógyulást, a csapdába esés veszélye fenyegeti. Az Úr újra tudtomra adta, hogy akik igen erősek vallásos elveikben, ha szilárdak Isten összes kívánalmai iránti engedelmességükben, azok nem erősödnek meg oly könnyen a divatos egészség intézményekben, mint a más hitűek. A szombattartók hite egyedülálló. Az ilyen népszerű, vízgyógymódos helyeken nehéz megtartani Isten összes parancsolatait, mint Isten elvárja tőlük, hogy magáénak tartsa meg, és helyeselje őket. Ott szüntelen magukkal kell hordaniuk az örömhír szitáját, hogy amit hallanak, mindent megrostáljanak, így kiválaszthassák a jót, és visszautasíthassák a rosszat. Az ...-i vízgyógy-kórház a legjobb az Egyesült Államokban. Vezetői jó és nagy munkát végeznek, legalább a betegségek gyógyítása terén. Vallásos elveikben mégsem bízhatunk meg. Bár keresztényeknek vallják magukat, kártyázást, táncot, színházba járást tanácsolnak betegeiknek, az összes rosszra hajló, vagy rossznak tűnő szórakozást, s homlokegyenest ellenkeznek Krisztus és apostolai tanításaival. Lelkiismeretes szombattartók, akik gyógyulást keresve ezekbe az intézetekbe mennek, nem nyerhetik el az összes előnyt, melyet nyerhetnének, ha nem kellene folyton őrködniük, nehogy szégyent hozzanak hitükre, nehogy meggyalázzák az Üdvözítő ügyét, s nehogy szolgaságba vigyék lelküket. Az Úr utasított, hogy a szombattartók tegyék lehetővé az egyazon drága hitet vallóknak, hogy anélkül keressenek gyógyulást, hogy olyan intézményekben kelljen elkölteni pénzüket, ahol hitük és vallásos elveik veszedelemben forognak, és ahol nem találnak szeretetre és egységre a vallásos dolgokban. Isten gondviselése irányította dr. B. útját ...-ba, hogy tapasztalatot nyerjen, melyre másképp nem tett volna szert, mert feladatot szánt neki az egészség megújulásában. Gyakorló orvosként évek óta tanul a test szervezetéről, s Isten már megtanította elméletben és gyakorlatban, hogyan alkalmazza az ember rendelkezésére bocsátott áldásokat. Azt akarja, hogy készen álljon a betegek gyógyítására, és azok tanítására, akik nem tudják, miként óvják meg erejüket és egészségüket, s hogyan előzzék meg a betegségeket a menny gyógyszereinek okos felhasználásával, a tiszta víz, a szabad levegő, és az étrend segítségével. Az Úr közölte, hogy Dr. B. megfontolt, lelkiismeretes ember, olyan, akit Isten szeret. Sok próbán ment át, és ezek javára váltak, noha míg átment rajtuk, nem mindig látta, hogyan lesznek a javára. Dr. B. nem olyan ember, akinek, míg hisz az igazságban és követi az igazság ösvényét, fejébe szállt volna a dicsőség. Nem basáskodó és nem erőszakos. Túl szerény felvenni a méltóságot, amelyet állása indokolna. Kikéri mások tanácsát, és könnyű kijönni vele. Az lesz a rá váró veszedelem, hogy kész magára vállalni olyan terheket, amelyeket nem neki kellene hordania. Látja, tudja, mi vár elvégzésre, s az a veszély fenyegeti, hogy túl sokat dolgozik. Nagyon érzékeny és szánakozó ember, s mélyen betegeivel érez. De ha hagyják, túl sok felelősséget vállal, és összeroskad a teher alatt. Tekintélyes férfiaknak és nőknek kellene segíteniük B. testvért imájukkal, szeretetükkel, szívélyes közreműködésükkel, vidító, reményt keltő szavaikkal, tanácsaikkal és javaslataikkal. Valamennyit értékelni fogja. Helyzete nem irigylésre méltó. Ha felelősségeket vállal magára, nem önszántából teszi, sem a megélhetés kedvéért, mert erre sokkal könnyebben szert tehetne. Elkerülhetné a gondot, aggodalmat és tanácstalanságot, melyet az ilyen állás fog ráhárítani. Kizárólag a kötelesség fogja vezetni őt. Ha egyszer meggyőződésévé válik, hogy mi a kötelessége, követni fogja annak útját, őrhelyén fog állni, bármi legyen is következménye. A tekintélyes férfiak, akiket Isten mellé rendelt., hogy segítsék fáradtságos munkájában, álljanak mellette együttérzésükkel és együttműködésükkel. A világ szerint dr. B-nek jobban mehetne a sora, mint jelen állásában. Az Úr közölte, hogy helyzete igen nehéz lesz. A tapasztalatlanoknak fogalmuk sem lehet a vállalkozás jelentőségéről, s

212/ 308 oldal


elgondolásaik szerint szeretnék irányítani a dolgokat. Némelyek csodálkoznak majd, hogy a szegények miért nem kezeltethetik magukat ingyen, s úgy vélekednek majd, hogy a vállalkozás célja mégis csak a pénzszerzés. Ez is, az is bele szeretne majd szólni, és jó néhány hibát találnak majd, akár jól, akár rosszul mennek a dolgok. Közölték velem, hogy némelyek erénynek tekintik az irigykedést, feltűnéskeltést és ellenzést. Büszkék rá, hogy nem fogadnak el mindent mindjárt az elején. Akár Tamás, kételkedésükkel dicsekszenek. Holott Jézus nem dicsérte meg a hitetlenkedő Tamást. Bár bizonyítékot szolgáltatott neki, melyet követelt, mielőtt hajlandó benne hinni, mégis így szólt hozzá: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldog, aki nem lát, és mégis hisz”. Megmutatták nekem, hogy a szombattartó adventisták közt nincs hiány az anyagiakban. Jelenleg legnagyobb veszedelmük a birtokok felhalmozódása. Némelyek szüntelen növelik gondjaikat és munkájukat. Túlterheltek. A következmény, hogy csaknem feledik Istent és ügyének szükségleteit. Lelki halottak. Isten áldozatot kíván tőlük – felajánlást. Az áldozat nem növel, hanem csökkent és megemészt. Láttam, hogy ez méltó vállalkozás Isten népe számára, ahol Isten dicsőségére és ügyének fejlesztésére ruházhatják be javaikat. Népünk soraiban a javak nagy része csak kárt tesz azokban, akik ragaszkodnak hozzá. Népünknek külön intézményének kell lennie, a mi ellenőrzésünk alatt a köztünk levő betegek és szenvedők javára, akik egészségesek és erősek szeretnének lenni, hogy dicsőítsék Istent a testükben s lelkükben, hisz mindkettő az övé. Ily intézmény, ha helyesen vezetjük, eszközül szolgálna sok olyan ember elé tárni nézeteinket, akiket nem tudnánk elérni az igazság hirdetésének szokásos módján. Mikor a hitetlenek igénybe veszik a szombattartó orvosok által vezetett, a betegség eredményes kezelésének szentelt intézményt, közvetlen az igazság hatása alá kerülnek. Amikor megismerik népünket és valódi hitünket, előítéletük szertefoszlik, és kedvező benyomást szereznek. Az igazság hatása alatt némelyek nemcsak testi betegségeikre találnak enyhülést, hanem gyógyító kenetet is bűntől beteg lelkükre. Mikor a szenvedők az okos kezeléstől a gyógyulás útjára lépnek, és újra örülni kezdenek az életnek, bízni fognak egészség-helyreállításuk eszközeiben. Szívük hálával telik meg, és az igazság jó magja könnyebben talál helyet magának. Némely esetben ápolni fogják, kikel és gyümölcsöt terem Isten dicsőségére. Egyetlen becses lélek megmentése többet ér, mint az intézmény létrehozására költött összes javak. Némelyekben nem lesz elég erkölcsi bátorság, hogy engedelmeskedjenek meggyőződésüknek. Meggyőződésükké válhat, hogy a szombattartóknál az igazság, de a világ és hitetlen rokonaik elállják az utat az elfogadás előtt. Nem tudják magukat rászánni, hogy mindent feláldozzanak Krisztusért. Mégis ez utóbbiak közül némelyek előítéleteik nélkül távoznak majd, és védeni fogják a hetediknapi adventisták hitét. Akik pedig meggyógyultan vagy sokkal egészségesebben távoznak, eszközül szolgálnak, hogy hitünk új területekre jusson el. Felemelik az igazság zászlaját ott, ahol lehetetlen volt befogadást nyerni, ha előbb el nem távolítottuk az előítéletet az emberek fejéből azzal, hogy egészségük visszaszerzéséért népünk között tartózkodtak. Mások hazatérve megpróbáltatás forrásainak bizonyulnak. De ez senkit se csüggesszen el, és akadályozza igyekezetüket a jó munkában. Sátán és eszközei mindent elkövetnek, hogy akadályozzák, zavarják, és terheket rakjanak azokra, akik szívvel-lélekkel terjesztik a megújulást. Bőséges anyagi források vannak népünk körében, és ha mindnyájan átéreznék a munka fontosságát, e nagyszerű vállalkozás anyagi zavarok nélkül törhetne előre. Mindnyájan viseljük szívünkön a vállalkozás eltartását. Különösen a jobb módúaknak kellene beruházniuk abba. A betegek befogadására megfelelő otthont kellene berendeznünk, hogy helyes kezelés és Isten áldása segítségével megszabaduljanak bántalmaiktól, megtanulják, hogyan vigyázzanak magukra, és ezzel megelőzzék a betegséget. Az igazság sok vallója szűkkeblűvé és iriggyé kezd válni. Állapotuk miatt meg kellene riadniuk. Annyi a kincsük a földön, hogy szívük vagyonukon csügg. Kincsük java itt lenn van, a világon, s csak parányi része a mennyben. Így a mennyei örökség helyett világi birtokaikra ruházzák

213/ 308 oldal


szeretetüket. Most ragyogó alkalom kínálkozik, hogy a szenvedő emberiség javára, és az igazság fejlesztésére fordítsák pénzüket. Sose hagyjuk, hogy ez a vállalkozás nyomorral küszködjék. Az intézők, akikre Isten javakat bízott, használják javaikat Isten dicsőségére. Akik irigységük miatt visszatartják javaikat, azok számára áldás helyett inkább átoknak fognak bizonyulni. Akikre Isten javakat bízott, hozzanak létre alapítványt a méltó szegény betegek javára, akiknek nincs elég pénzük intézményünkben kezeltetni magukat. Akadnak becses, méltó szegények, akiknek jó hatása Isten ügyének javát szolgálja. Alapot kell létrehoznunk azzal a céllal, hogy kezeltessük azokat a szegényeket, akiket helyi gyülekezetük méltónak tart arra. Hacsak a jómódúak nem adakoznak kamatmentesen erre a célra, a szegények nem juthatnak ilyen intézmény nyújtotta előnyökhöz, ahol sokba kerül a rájuk fordított gyógykezelés. Az ilyen intézménynek nem szabadna a kezdet kezdetén, mikor még életéért küzd, anyagi zavarokba keveredniük a javak szüntelen költése miatt, anélkül, hogy bevételük lenne belőle. 

214/ 308 oldal


12. bizonyságtétel (1867) 86. Felhívás az ifjúsághoz A fiatal szombattartók élvezethajhászásra adták magukat. Láttam, hogy húsz közül egy sem tudja tapasztalatból, mi a vallásosság. Szüntelen az után nyúlnak, ami a változatosság utáni vágyukat kielégíti – szórakozás után. Ha jobb belátásra nem térnek, és fel nem ébresztik érzékenységeiket, hogy szívből elmondhassák: „Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt”, akkor nem méltók hozzá, s lemondanak az örök életről. Általában a fiatalok, noha istenfélőnek tartják magukat, rémítő tévedésben élnek. Megszenteletlen életük meggyalázza a keresztény nevet, példájuk pedig csapdának bizonyul mások számára. Akadályozzák a bűnösöket, mert alig különbek a hitetleneknél. Övék Isten szava, mégsem engedelmeskednek figyelmeztetéseinek, tanításainak, intéseinek, fenyítéseinek. Figyelmen kívül hagyják az engedelmesekhez és hűségesekhez intézett bátorításokat és ígéreteket is. Isten valamennyi ígérete feltételhez kötött; az alázatos engedelmességhez. A fiataloknak egyetlen példaképet adott. Mégis mennyiben hasonlít életük Krisztus életéhez? Aggaszt, amikor mindenfelé tanúja vagyok a fiatal férfiak és nők felületességének, noha vallják, hogy hisznek az igazságban. Isten nem látszik szerepet játszani gondolataikban. Tele fejük a bolondságokkal. Beszédük hiábavaló és üres. Jó fülük van a zenéhez. Sátán tudja, melyik érzéküket izgassa, hogy serkentse, lekösse és elbűvölje gondolataikat, hogy ne vágyjanak Krisztus után. Hiányzik belőlük a vágy Isten ismerete és a kegyességben növekedés után. Az Úr közölte, hogy a fiataloknak magasabb álláspontot kell elfoglalniuk, s Isten szavát megtenni tanácsadójukul és irányítójukul. Súlyos felelősség nyugszik a fiatalokon, melyet ők könnyen vesznek. A zenének otthonaikba bevezetése ahelyett, hogy megszentelődésre és lelkiségre buzdítana, arra vezet, hogy elterelje gondolataikat az igazságról. Semmitmondó énekek és a napi népszerű zene látszik tetszeni ízlésüknek. A hangszerek felemésztik az időt, melyet imára kellene szentelniük. A zene nagy áldás, ha nem fordítják rosszra, de borzasztó átok, ha helytelenül használják. Felizgat, de nem adja meg az erőt és bátorságot, amit a keresztény csak a kegyelem trónjánál talál meg, amikor alázatosan felterjeszti kéréseit, és erős kiáltással és könnyhullatással könyörög a mennyei erőért, hogy szilárd legyen ellenállni a gonosz hatalmas kísértéseinek. Sátán fogságba vezeti a fiatalokat. Jaj, mit is mondhatnék, hogy megtörjem az elvakultságot! Ötletes csábító csalogatja kárhozatba őket. Hallgassatok Isten ihletett könyvére. Láttam, hogy Sátán sok fiatal gondolkodását megvakította, nehogy megértsék Isten szavának igazságait. Fogékonyságuk annyira eltompult, hogy semmibe veszik a szent életű Isten küldöttje utasításait: „Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz. Tiszteld a te Atyádat és anyádat (ami az első parancsolat ígérettel), hogy jó legyen dolgod és hosszú életű légy e földön.” „Ti gyermekek, szót fogadjatok szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak.” A szüleik iránt tiszteletlen és engedetlen gyerekeknek, akik semmibe veszik szüleik tanácsait és utasításait, nem lehet részük az újföldön. A megtisztított újföldön nem lesz helyük a lázongó, engedetlen, hálátlan fiúnak és lánynak. Ha nem tanulják meg itt az engedelmességet és a készséges alázatot, akkor sosem tanulják meg. A megtisztított földön a megváltottak békéjét nem fogják háborítani engedetlen, neveletlen és makacs gyerekek. A parancsot áthágók nem örökölhetik a mennyek országát. Kérem a fiatalokat, olvassák el a törvény ötödik parancsát, amelyet az Úr harsogott el a Sinairól, és vésett ujjával kőtáblára. „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy. hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” Az Úr számos bibliaszövegre felhívta figyelmemet, melyek világosan leírják Istennek a fiatalokkal kapcsolatos akaratát. Az ítélet napján a fiataloknak szembe kell nézniük a félreérthetetlen tanításokkal. Mégis húsz közül egy fiatal férfi vagy nő sem akad a jelen igazság hitvallói közül, aki engedelmeskedne e bibliai tanításoknak. A fiatalok nem olvassák eleget Isten szavát, hogy tisztában

215/ 308 oldal


legyenek, Isten mit vár el tőlük. Pedig ezek az igazságok fogják megítélni őket Isten nagy napján, amikor a fiatalokat és az öregeket földi életük tettei szerint jutalmazzák. János írja: „Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt. Ne szeressétek a világot, sem amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból. A világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” Ez az ifjaknak írt intés a serdülő lányokra is vonatkozik. Fiatalságuk nem mentesíti őket a rajtuk nyugvó felelősségektől. Erősek, nem terheli őket a gondok és évek súlya. Szeretetük lángoló; ha visszavonják ezt a világtól, és Krisztusra és a mennyre irányítják, ha Isten akaratát cselekszik, övék lesz a végtelen, a jobb élet reménye, majd pedig örökké élhetnek dicsőséggel, tisztességgel, halhatatlansággal megkoronázva. Ha a fiatalok testük kívánságának, szemük kívánságának és az élet kérkedésének kielégítéséért élnek, ha a világ dolgai után törtetnek, akkor a hatalmas ellenség kedvére tesznek, elkülönítve magukat az Atyától. Ha a kívánt dolgok elmúlnak, reményük szertefoszlik, várakozásuk dugába dől. Istentől elkülönülten keserűen meg fogják bánni balgaságukat, amiért a maguk kedvtelését szolgálták, amiért kielégítették kívánságaikat, s mert néhány olcsó élvezetért eladták a boldog életet, amelynek örökké örvendezhettek volna. „Ne szeressétek a világot, sem ami a világban van”, mondja az ihletett Isten küldöttje. Majd figyelmeztet: „Aki a világot szereti, abban nincs meg az Atya szeretete.” Riasztó tény, hogy a fiatalok gondolatain a világ szeretete uralkodik. Határozottan szeretik a világot, és ami a világban van, így nem lel helyet szívükben Isten szeretete. A világban s a világ dolgaiban lelik örömüket, és idegenek, hidegek az Atya s a Lélek kegyességei iránt. A fiatalok könnyelműsége és divatja, az üres, hiába való beszéd s nevetgélés, ami a fiatalok életét jellemzi gyalázatot hoz Istenre. Pál józanságra inti őket: „Az ifjakat is intsed, hogy legyenek mértékletesek; mindenben magadat adván példaképül a jó cselekedetekben; a tudományban romlatlanságot, méltóságot mutatván. Egészséges, feddhetetlen beszédet hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt sem tudván rólatok mondani.” Üdvösségük szerelméért kérlelem a fiatalokat, fogadják meg az ihletett apostol tanácsát. Mindezek a kegyes utasítások, figyelmeztetések és dorgálások élet illata lesznek életre, vagy halált jelentő halotti szag. Sok fiatal elbizakodva beszél. Szándékosan feledik, hogy beszédük ítéli igaznak, vagy kárhoztatja őket. Valamennyien fogadjuk meg Üdvözítőnk szavait: „A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat. De mondom nektek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.” Mily kevéssé vesszük figyelembe még a mennyei tanító utasításait is! Sokan vagy nem tanulmányozzák Isten igéjét, vagy nem hallgatnak komoly igazságaira. Holott ezek a félreérthetetlen, világos igazságok előállnak majd az ítélet napján, és elítélik őket. Szavaink és tetteink kétséget kizárva bizonyítják, mi lakik szívünkben. Ha hiúság, büszkeség, magunk és a kiöltözés szeretete tölti be, divatról, ruhákról, külső megjelenésről fogunk beszélgetni, nem pedig Krisztusról és a mennyek országáról. Ha irigység tanyázik szívünkben, szavunk és tetteink ezt fogják bizonyítani. Akik másokhoz mérik magukat, úgy tesznek, mint mások, s nem érnek el magasabb szintet. A mások hibáit és helytelenségeit ürügyül felhozók sertések eledelével táplálkoznak, és lelki törpék maradnak. Közben Sátánnak hódolnak, mivel belemerülnek megszenteletlen érzeteikbe. Némelyek arról gondolkodnak, mit egyenek, mit igyanak, vagy mibe öltözzenek. Ezek a gondolatok a szív teljességéből áradnak, mintha az élet fő célja, a legmagasabb tudomány az anyagi dolgok lennének. Ezek feledik Krisztus szavait: „Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát (isteni, krisztusi jellemét); és ezek mind megadatnak néktek.” A fiatalok szíve tele van önszeretettel. Ez meglátszik a kívánságon, hogy lefényképeztessék magukat. Nem elégednek meg egy képpel, hanem ismételten készíttetik a képeket, remélve, hogy az

216/ 308 oldal


utolsó túltesz az előbbieken; de mit nyernek vele? Gyatra árnyékot csupán a papíron. Az órákat, melyeket imára kellett volna szentelni, gyarló magukra költik. Így pazarolják a próbaidő értékes óráit. Sátán örül, ha a fiatalok figyelmét el tudja terelni Istenről, így fölébük kerekedhet, s mivel nem készültek fel a támadásra, kelepcébe ejti őket. Nincsenek tudatában, hogy mindenható mennyei Mesterük megjegyez minden tettet, minden szót. Viselkedésük, de gondolataik és szívük szándéka is pontosan feljegyzésre kerül. Jellemük erkölcsi hibái fedetlenül állnak az angyalok tekintete előtt, s az ítélethozatalnál hű képet nyújtanak valamennyi torzultságukról. A hiú, hiábavaló szavak mind ott állnak a könyvben. Ott állnak a hamis szavak is. A megtévesztő tettek, melyek indítékai rejtve voltak az emberek szeme elől, de az Úr mindent látó szeme felismert, mind élő betűkkel írva állnak. Minden önző tett nyilvánvaló odafönn. A fiatalok általában úgy viselkednek, mintha a próbaidő becses órái, míg a könyörület várakozik, egyetlen hosszantartó szabadidő lenne, s mintha földi életük egyedüli célja az izgalmak végtelen sorával tarkított szórakozás lenne. Sátán különleges erőfeszítéseket tesz rávenni őket, hogy világi szórakozásokban leljék örömüket, s azzal mentegessék magukat, hogy e szórakozások ártalmatlanok, ártatlanok, sőt, fontos az egészségük számára. Némely orvos azt a benyomást kelti, hogy a lelkiség és az Isten iránti odaadás rongálná az egészséget. Ez nagyon is megfelel az üdvösség ellenségének. Akadnak beteges képzelgők, akik nem helyesen képviselik Krisztus vallását, akik nem a Biblia színtiszta vallása szerint élnek. Némelyek egész életükön át sanyargatják magukat bűneik miatt. Nem látnak mást, mint az igazságszolgáltatás megsértett Istenét. Nem veszik észre Krisztust, s vérének érdemeivel szerzett megváltó hatalmát. Ezeknek nincs hitük. Nincs kiegyensúlyozott értelmük. Szüleiktől örökölt betegségeik, téves fiatalkori nevelésük ártalmas szokásokra vezette őket, amelyek kárt tesznek szervezetükben, agyukban, betegessé téve erkölcsi érzékeiket. így képtelenek mindenben ésszerűen gondolkozni s cselekedni. Nincs jól kiegyensúlyozott értelmük. Az istenfélelem és az igaz tettek nem rombolják az egészséget. Sőt, éltetik a testet, erősítik a lelket. Péter írja: „Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkát, hogy ne szóljon álnokságot. Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt. Mert az Úr szeme az igazakon, és füle azok könyörgésein; az ő orcája pedig a gonoszt cselekvőkön. De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek.” Az igaz cselekedetek, a szent élet tudata a beteg test és értelem legjobb gyógyszere. Erő és egészség – ez Isten különleges áldása, mely az istenfélő emberen nyugszik. Akinek nyugodt és Istenben megelégedett a gondolata, az az egészség felé vezető úton jár. A tudat, hogy az Úr szeme rajtuk áll, füle pedig könyörgő szavukon, valóban megelégedés. Ha tudjuk, hogy olyan barátunk van, aki soha nem hagy cserben, akire rábízhatjuk lelkünk valamennyi titkát, ez olyan kiváltság, melyet szavak soha ki nem fejezhetnek. Akiknek erkölcsi erőit beködösíti a betegség, azok helytelenül képviselik a keresztény életet és a megszentelődés szépségeit. Gyakran a vakbuzgóság tüzében, a hideg közöny vagy az egykedvű lehangoltság vizében élnek. Krisztus szavai értékesebbek, mint a földkerekség összes orvosának véleménye. „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” Ez a fő cél, a mennyek országa, Krisztus jelleme. Más célokat csak másodlagosnak szabad tekintenünk. Sátán nehéznek mondja a megszentelődés ösvényét, a világi élvezetek ösvényét viszont virágokkal hintettnek. A csábító hamis és hízelgő színekkel fogja ecsetelni előttetek a világ örömeit. Romlott természetünk egyik legerősebb vonása a hiúság, és tudja, hogy eredményesen fordulhat ide. Eszközein át hízelegni fog nektek. Dicséretben lehet részetek, ami kielégíti hiúságotokat, s növeli bennetek a büszkeséget és önérzetet. így azt gondolhatjátok, hogy ily tehetségekkel és szépséggel felruházva nagy kár lenne kijönnötök a világból, elválni tőlük, kereszténynek lennetek, és meghalnotok mind dicséretük, mind bírálatuk számára. Sátán súgja, hogy ily képességekkel nagyon élvezni tudnátok a világ örömeit. Ámde gondoljátok meg, mivé lesznek végül a világ örömei; és amit vettek, azt kell majd aratnotok is. Túl értékes lenne a személyes szépség, tehetség és

217/ 308 oldal


képességek, hogy Istennek szenteljük őket? Neki, aki teremtett, és percről-percre vigyáz ránk? Túl becsesek, hogy Istennek ajánljátok azokat? A fiatalok azt hangoztatják, hogy szükségük van valamire, ami serkenti és leköti gondolataikat. Láttam, hogy öröm rejlik a szorgalomban, és kielégülés a hasznos életben. Némelyek erősen állítják, hogy munkájuk befejeztével még mindig szükségük van valamire, ami lekösse érdeklődésüket. Szellemi foglalkozás vagy szórakozás, amihez gondolataik pihenésül, felüdülésül fordulhatnak a gondok és fárasztó munka közepette. Keresztény reménység, erre van szükségük. A vallás megnyugtatja a hívőt, biztosan vezeti az igaz boldogság forrásához. A fiatalok tanulmányozzák Isten igéjét, adják át magukat az elmélyedésnek és imának, s rájönnek, hogy ennél jobban nem tölthetik el szabad perceiket. Fiatal barátaim! Szakítsatok időt, s tegyétek próbára magatokat, vajon Isten szeretetében éltek-e? Iparkodjatok biztosítani elhívatásotokat és kiválasztásotokat. Tetteitektől függ, biztosítjátok-e magatoknak a különb életet. „Az Ő útjai gyönyörűséges utak, és minden ösvényei békesség.” Az igazak jövő otthona és örök jutalma magasztos és nemes tárgyak. A fiatalok erről elmélkedhetnek. Elmélkedjetek a megváltás csodálatos tervéről, a dicsőség királyának végtelen áldozatáról, melyet azért hozott, hogy vérének érdemei felemelhessenek, és az engedelmesség útján végül feljussatok Krisztus királyi székéhez. Ez a tárgykör kösse le gondolataitok legnemesebb elmélyülését. Kapcsolatra léphetünk Istennel! Mily csodás kiváltság! Közösségben élhetünk vele! Mi tehetne emelkedetté, finomíthatna és emelhetne a föld felületes élvezetei fölé? A kegyelem újjáteremti romlott természetünket. Kéjvágyó ínyencségeinket és állati tulajdonságainkat pedig megfékezi, hogy nemes erkölcsi függetlenséggel álljunk helyt, és arassunk naponta győzelmet. Ez olyan békét nyújt lelkiismeretünknek, melyet csak a becsületes, igaz viselkedés adhat. Ifjú barátaim, láttam, hogy ilyen elfoglaltsággal és időtöltéssel boldogok lehettek. Azért vagytok nyugtalanok, mert nem keresitek a boldogság egyetlen igaz forrását. Örökké Krisztuson kívül keresitek azt az örömet, melyet csak őbenne találhattok meg. Benne nincsenek csalódott remények. Ima – ó, mennyire elhanyagoljuk ezt a becses kiváltságot. Isten igéjének olvasása előkészíti gondolatainkat az imára. Ez az egyik legfőbb ok, amiért oly kevés a készség bennetek, hogy ima által közelebb húzódjatok Istenhez – alkalmatlanná teszitek magatokat a szent foglalkozásra a lebilincselő történetek olvasásával, melyek lángra lobbantják képzeleteteket és megszenteletlen szenvedélyeiteket. Isten igéje nemkívánatos lesz, s feleditek az imádság óráját. Az ima a keresztény ereje. Ha egyedül van, akkor sincs egyedül. Tudja, hogy vele van, aki így szólt: „íme, én veletek vagyok minden nap…” A fiataloknak épp arra van szükségük, ami hiányzik belőlük, vagyis a vallás. Semmi sem foglalhatja el ennek helyét. A hitvallás magában semmi. Bejegyzik nevüket a gyülekezet névsorába, az élet könyvébe viszont nem. Láttam, hogy a fiatalok közt húsz közül egy se akad, aki tapasztalatból ismerné a hitéletet. Magukat szolgálják, mégis Krisztus szolgáinak vallják magukat. De ha a varázslat meg nem törik rajtuk, rövidesen rájönnek, hogy a törvénytaposók sorsára jutnak. Ami a lemondást és áldozathozatalt illeti, ennél könnyebb utat találtak. Ami az Istenhez intézett erős kiáltással, könnyhullatással kísért buzgó könyörgést illeti, hogy elnyerjék bűnbocsátó irgalmát, s az erőt, hogy ellenállhassanak Sátán kísértéseinek, nem tartják szükségesnek, hogy ennyire komolyak és buzgók legyenek. Jól megvannak anélkül is. Krisztus, a dicsőség királya gyakran egyedül ment a hegyre, és a pusztába, hogy kitöltse Atyja előtt lelkének kéréseit. De a bűnös, gyönge ember azt képzeli, hogy meg lehet kevesebb imával is. Krisztus a példaképünk. Élete a jótettek mintája volt. A fájdalmak férfija volt, aki tudta, mi a szenvedés. Sírt Jeruzsálem felett, mert nem akartak megmenekülni, nem fogadták el a váltságot, melyet felajánlott nekik. Nem mentek hozzá, hogy életük lehessen. Vesd össze életed útját Mesteredével, aki hallatlan áldozatot hozott, hogy megmenekülhess. Gyakran az egész éjszakát gyötrő imában a nyirkos földön töltötte. Ti pedig élvezeteiteket keresitek. Hallgatjátok a hiábavaló, üres beszélgetést, halljátok a nevetgélést, a bohóckodást és tréfálást. Ez lenne a példakép követése? Hallgasd tovább, említik-e Jézust? Az igazság-e a beszélgetés tárgya?

218/ 308 oldal


Dicsőítik-e Krisztus keresztjét? A divat, a kalap, a ruha, ezeket említi ez az ifjú vagy az a fiatal nő, vagy a tervbe vett szórakozásukat? Micsoda jókedv! Maguk köré vonják-e az angyalokat, hogy távol tartsák a sötétséget, melyet Sátán hoz rájuk, amivel ő körülveszi őket? Nem vonják. Látod, szomorúan fordulnak el. Könnyeket látok az angyalok arcán. Lehetséges, hogy sírásra fakasztják Isten angyalait? Pedig így van. Az örök dolgoknak kevés a súlyuk a fiataloknál. Isten angyalai könnyeznek, mikor bejegyzik a tekercsbe a hitvalló keresztények szavait és tetteit. Angyalok lebegnek emitt a ház felett. Ott jöttek össze a fiatalok. Ének- és zeneszó hallik. Keresztények gyűltek itt össze, de mit hallanak? Üres kis nótát, táncterembe illőt, íme, a tiszta angyalok összébb vonják világosságukat; sötétségbe borul a hajlék, mert az angyalok eltávoznak a helyről. Arcukon szomorúság ül. Figyeld, sírva fakadnak. Ezt láttam megismétlődni néhányszor, végig a szombattartók sorain, különösen ...-ban. Énekszó kötötte le az órákat, melyeket imára kellett volna szentelniük. Nótázás a bálvány, melyet sok szombattartó keresztény imád. Sátán nem kifogásolja a zenét, ha felhasználhatja a fiatalok gondolatainak foglyul ejtésére. Bármi megfelel céljának, ami eltereli a gondolatokat Istentől, és leköti az időt, melyet Isten szolgálatára kellene szentelni. Azokat az eszközöket használja, melyek a lehető legerősebben tartják a lehető legtöbb embert a kellemes elvakultságban, míg hatalma megbénítja őket. Ha jóra használják, a zene áldás lehet, gyakran azonban Sátán egyik legvonzóbb eszköze a lelkek csapdába ejtésére. Mikor visszaélnek vele, büszkeségre, hiúságra és hiábavalóságra vezeti a megszenteletlen embert. Borzalmas átokká válik, mikor hagyjuk, hogy elfoglalja az áhítat és ima helyét. A fiatalok összejönnek énekelni, s bár hitvalló keresztények, hiábavaló beszélgetésükkel, s rosszul választott énekkel gyakran szégyent hoznak Istenre és hitükre. Nincs ínyükre a szent zene. Felhívták figyelmemet Isten Igéjének világos tanításaira, melyeket észrevétlenül mellőznek. Az ítélet napján az ihletés szavai fogják elítélni azokat, akik nem engedelmeskedtek azoknak. Pál inti Timótheust, üdvözítő Istenünknek, Krisztus Jézusnak rendelkezéséből: „Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén fel harag és versengés nélkül. Hasonlóképpen az asszonyok tisztességes öltözetben és szemérmetességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel. Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.” Péter apostol írja a gyülekezetnek: „Annakokáért felövezvén elmétek derekát, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelenik. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek: Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” Az ihletett Pál utasítja Tituszt, hogy külön tanításokkal lássa el Krisztus gyülekezetét, „hogy a mi megtartó Istenünknek tudományát ékesítsék mindenben.” Azt mondja: „Arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusnak dicsőséges megjelenését. Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson magának kiváltképpen való népet, jócselekedetekre igyekezőt.” Péter inti a gyülekezetei, hogy „józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit nyeljen el.” „A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.” Újra mondja: „Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek levő reménységet, szelídséggel és félelemmel. Jó lelkiismerettel lévén; hogy amiben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó életeteket. Mert jobb, ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogy nem gonoszt cselekedve.” A fiatalok készen állnak-e, hogy szerényen és tisztességtudón megfeleljenek mindenkinek, aki reménységükről kérdőre vonja őket? Láttam, hogy a fiatalok nagyon nincsenek tisztában

219/ 308 oldal


álláspontunkkal. Rémítő események állnak közvetlenül előttünk. A nyomorúság olyan ideje, amely próbára fogja tenni jellemük értékét. Akikben az igazság lakik, addigra fejlettek lesznek. Akik kihúzták magukat a kereszt alól, s elhanyagolják az élet szavát, s csak silány magukat csodálják, azokat könnyűnek találják, Sátán csapdájában élnek, és későn jönnek rá, hogy borzasztó hibát követtek el. Az élvezetek, melyeket hajszoltak, végül keserűnek bizonyulnak. Az angyal így szólt: „Mindent áldozzatok fel Istenért. Önzéseteknek meg kell halnia. Fékezzétek meg a meg nem újult érzéki hajlamokat és tulajdonságokat.” Menekülj elhanyagolt Bibliádhoz. Az ihletés szavai szólnak hozzád, ne menj el mellettük könnyelműen. Minden szóval újra találkozol. El kell számolnod, vajon végezted-e a munkát? Isten szavának szent tanításai szerint alakítottad-e életedet? Megszentelt szívre és életre van szükség. Aki felvette Krisztus nevét, és az ő szolgálatába szegődött, annak a kereszt jó katonájává kell válnia. Bizonyítsák be, hogy meghaltak a világnak, és életüket Krisztussal az Istenben rejtették el. Pál írja a kolossébeli testvéreinek: „Ha feltámadtatok Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Isten jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is, vele együtt, megjelentek a dicsőségben.” „Mindezeknek fölébe öltözzétek fel a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háladatosak legyetek. A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon, minden bölcsességben: tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. S mindent, amit csak cselekedtek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának ő általa.” Az efézusiaknak írja: „Meglássátok, hogy mi módon okkal járjatok, nem, mint bolondok, hanem mint bölcsek. Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata. És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van, hanem teljesedjetek be Szentlélekkel. Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.” A szeretettel és iránta odaadással teli szívből fakadó dicsérő énekek megdicsőítik Istent. Mikor megszentelt életű hívők összejönnek, beszélgetésük nem mások gyarlóságairól folyik, nem mormogás és zúgolódás ízű. Jóindulat, szeretet, a tökéletesség köteléke öleli körül őket. Isten és embertársaik szeretete természetesen árad belőlük a testvéri együttérzés, szeretet és megbecsülés szavaiban. Isten békéje uralkodik szívükben. Szavaik nem hiábavalók, üresek és semmitmondók, hanem megnyugtatók és építik egymást. Ha keresztények engedelmeskedni fognak Krisztus és ihletett apostolai tanításainak, akkor a Biblia vallásának díszére válnak, s kegyetlen próbákat és sok tanácstalanságot takarítanak meg maguknak, amit annak tulajdonítanak, hogy népszerűtlen igazságokba vetett hitük miatt szenvednek. Ez bizony szomorú tévedés. Próbáik java részét maguk zúdítják magukra, mivel eltávolodnak Isten Igéjétől. Behódolnak a világnak, az ellenség csataterére helyezkednek, kísértik az ördögöt, hogy kísértse meg őket. Akik szigorúan követik Isten szavának intéseit és utasításait, s imádkozó szívvel törekednek megismerni és követni igazságos akaratát, azok észre sem veszik a naponta előforduló apró bántalmakat. Hálájuk és a bennük uralkodó Isten békéje arra készteti őket, hogy szívből zengedezzenek az Úrnak, emlegessék a szeretet és hála adósságát, mely drága Üdvözítőjüket megilleti, aki úgy szerette őket, hogy meghalt értük, hogy nekik életük lehessen. Akiben az Üdvözítő lakik, nem hoz szégyent rá, olyan hangokat csalva ki hangszeréből, melyek Istenről és mennyről jelentéktelen dolgokra terelik a gondolatokat. Elvárja a fiataloktól, hogy ha bármit szólnak vagy tesznek, mindent az Úr Jézus nevében tegyenek, adjanak hálát őérte az Istennek, az Atyának. Láttam, hogy csak kevés fiatal tudja, mit jelent kereszténynek, krisztusinak lenni. Mielőtt a példaképhez szabhatnák életüket, meg kell tanulniuk Isten Igéjének igazságait. Húsz közül egy fiatal, ha akad, aki életében megvalósította a világtól való elkülönülést, amit az Úr mindenkitől elvár, aki családjának tagja, a mennyei király gyermeke szeretne lenni. „Menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne

220/ 308 oldal


illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket. És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és lányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.” Mily csodálatos ígéretet tesz itt az engedelmesség feltételével! El kell-e szakadnod barátaidtól és rokonaidtól, ha elhatározod, hogy engedelmeskedsz Isten szava magasztos igazságainak? Légy bátor, Isten gondoskodott rólad, kitárt karral vár. Távozzatok közülük, és váljatok el tőlük, tisztátalant ne illessetek, akkor felkarollak titeket. Megígéri, hogy Atyánk lesz. Ó mily csodás kapcsolat ez! Magasabb és szentebb, mint bármely földi kötelék. Ha meghozod az áldozatot, ha „elhagyod apád, anyád”, nővéred, fivéreid, feleségedet, gyermekedet Krisztus kedvéért, nem lesz hiány a barátokban. Isten befogad családjába. Kívánhatsz-e magadnak magasabb megtiszteltetést, mint amit itt ígér? Hát nem elég ez? Az angyal így szólt: „Mit kellett volna még Istennek tennie az emberek gyermekeiért, amit nem tett meg értük? Ha ilyen szeretetet, ilyen magasztos ígéreteket nem becsülnek, kigondolhatna-e bármi magasztosabbat, bármi gazdagabbat? Amit Isten megtehetett, meg is tett az ember megváltásáért, az emberek szíve mégis megkeményedett az áldások gazdagsága miatt, melyekkel Isten körülvette őket, magától értetődőnek veszik azokat, és feledik kegyes jótevőjüket.” Láttam, hogy Sátán ravasz ellenfél, elszántan törekszik olyan viselkedésre vezetni a fiatalokat, mely homlokegyenest ellenkezik azzal, amit Isten jóváhagyhat. Jól tudja, hogy nincs más csoport, aki annyi jót tehet, mint az ifjú férfiak és nők, ha Istennek szentelik magukat. A fiatalok, ha igazak, hatalmas hatást gyakorolhatnak. Az idős lelkészek, vagy gyülekezeti tagok fele annyi hatással sem tudnak lenni a fiatalokra, mint az istenfélő fiatalok lehetnek barátaikra. Át kellene érezniük, hogy felelősség nyugszik rajtuk. Meg kellene tenniük minden tőlük telhetőt embertársaik megmentéséért, még ha fel is kell áldozniuk élvezeteiket és romlott kívánságaikat. Időnket, sőt, pénzünket is Istennek kell szentelnünk. Aki istenfélőnek tartja magát, éljen tudatában a Krisztustól távol élők veszedelmének. Próbaidejük rövidesen lejár. Akik odahathattak volna, hogy embereket mentsenek meg, ha Isten tanácsa szerint élnek, és önzésből, lustaságból, vagy, mert szégyellték Krisztus keresztjét, nem teljesítették kötelességüket, nemcsak üdvösségüket veszítik el, hanem ott lesz ruhájukon a szegény bűnösök vére is. Az ilyenektől elvárják majd, hogy számoljanak el a jóval, amit tehettek volna, ha Istennek szentelték volna magukat, de nem tették, mert hűtlenek voltak. Akik valóban ízlelik a megmentő szeretet édességeit, azok nem nyughatnak, míg összes ismerősük meg nem ismeri a megváltás tervét. A fiataloknak fel kell vetniük a kérdést: „Uram, mit kívánsz, hogy cselekedjem? Hogyan tisztelhetném és dicsőíthetném nevedet a földön?” Körülöttünk mindenfelé emberek pusztulnak el. Milyen felelősséget hordoznak a fiatalok, hogy lelkeket nyerjenek meg Krisztusnak? Az iskolások jó hatást gyakorolhatnának az Üdvözítő oldalán; de ki emlegeti Krisztust? Ki kérleli gyöngéd komolysággal társait, hogy hagyják el a bűn útjait, és válasszák a megszentelődés ösvényét? Az Úr közölte velem, hogy a hívő fiataloknak ezt az utat kellene követniük, de nem teszik. Sokkal tetszetősebb nekik, ha csatlakoznak a bűnösökhöz a játékokban és szórakozásokban. A fiatalok előtt a hasznosság széles tere nyílik, de nem veszik észbe. Ó, bárcsak megerőltetnék agyukat, hogy módokat találjanak a pusztuló bűnösök megközelítésére, hogy megismertethessék velük a megszentelődés útját, és imával, kérleléssel, akár egyetlen lelket is, de Krisztus számára nyerjenek! Mily nemes vállalkozás lenne ez! Eggyel több ember dicsőítené Istent az örökkévalóságon át! Eggyel több örvendezne a boldogságnak és az örök életnek! Eggyel több drágakő tündökölne koronájukban örökkön örökké, miként a csillagok. Noha egynél többet is rá lehet vezetni, hogy a tévedéstől az igazsághoz, a bűntől a szentséghez forduljon. Azt mondja az Úr a látnokon át: „Akik sokakat az igazságra tanítottak, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok.” Akkor majd, akik Krisztussal, és angyalaival a pusztuló lelkek megmentésére igyekeznek, a mennyek országában gazdag jutalomban részesülnek. Láttam, hogy ha a fiatalok ott állnának, ahol állniuk kellene, ha istenfélők lennének és az igazságnak szentelnék magukat, sokakat megmenthetnének. De általában olyan az állapotuk, hogy szüntelen értük kell, fáradozni, nehogy maguk is világivá váljanak. Az aggodalom és szívfájdalom,

221/ 308 oldal


örökös forrásai ők. Könnyek ömlenek miattuk. Gyötrődő imákat sajtolnak ki aggódó szülőkből. Mégis a maguk fejét követik, nem törődve a viselkedésük okozta fájdalommal. Töviseket ültetnek azok keblébe, akik életüket adnák megmentésükért, és hogy azzá legyenek, aminek Isten terve szerint, Krisztus vérének érdemei által lenniük kellene. A fiatalok arra fordítják képességeiket, hogy ezt vagy azt a szép műtárgyat elkészítsék, de nincsenek tudatában, hogy Isten mást vár el tőlük. Fordítsák nemesebb célokra képességeiket, váljanak hitük díszére, s igyekezzenek megmenteni azokat, akikért Krisztus meghalt. Egyetlen megmentett lélek értékesebb, mint egész világok. Arany és földi kincs össze sem hasonlítható egyetlen szegény lélek megmentésével. Ifjú férfiak és nők! Láttam, hogy Isten munkát tartogat számotokra, Vegyétek fel kereszteteket, és kövessétek Krisztust, mert nem vagytok méltók hozzá. Míg fásult közönyben maradtok, honnan tudnátok, mi Isten rátok vonatkozó akarata? Hogyan reméltek üdvözülni, ha megbízható szolgaként nem teljesítitek Uratok akaratát? Akik elnyerik az örök életet, derék szolgák voltak idelenn. A dicsőség királya felemeli őket jobbjára, s így szól hozzájuk: „Jól van te, derék és hűséges szolga.” Hogyan tudhatnád, hány lelket menthettél volna meg a romlástól, ha élvezeteid után loholás helyett azt nézted volna, milyen munkát végezhetnél Mestered szőlőjében? Hány lélek megmentését szolgálták ezek a gyülekezések, ahol beszélgettek, és zenét gyakoroltok? Ha egy emberre sem tudtok rámutatni, forduljatok, jaj, forduljatok más irányba. Kezdjetek imádkozni az emberekért, húzódjatok közelebb Krisztushoz; közelebb vérző oldalához. Ékesítse életeteket a szelídség, a lelki béke, és szálljanak az égre buzgó, megtört, alázatos kéréseitek bölcsességért, hogy eredményesek lehessetek nemcsak a magatok, hanem mások megmentésében is. Imádkozzatok többet, mint amennyit énekeltek. Nem lenne nagyobb szükségetek az imára, mint az énekre? Fiatalok! Isten felszólít benneteket, hogy fáradozzatok, munkálkodjatok érte. Teljesen változtassátok meg viselkedéseteket. Olyan munkát végezhettek el, melyet az igével és tanítással szolgálók nem tudnak elvégezni. Olyan csoportot érhettek el, akikre a lelkész nem tud hatni.

87. Keresztény pihenés Láttam, hogy a szombattartók túl keményen dolgoznak anélkül, hogy megengednék maguknak a kikapcsolódást vagy a pihenést. Szükséges a felüdülés a testi munkásoknak, s még fontosabb a főleg szellemi foglalkozásúaknak. Nem elengedhetetlen sem az üdvösséghez, sem Isten dicsőségéhez, hogy szünet nélkül s túl sokat dolgozzunk, akár vallásos ügyekben is. Vannak szórakozások, mint például a tánc, kártyázás, sakkjátékok, dámajáték, satöbbi, amit nem helyeselhetünk, mert a menny elítéli őket. Ezek a szórakozások nagy gonoszságok előtt nyitják meg az ajtót. Nem jó a hatásuk, hanem izgató, és némelyekben olyan szenvedélyt kelt, mely szerencsejátékokra és fecsérlésre vezet. A keresztényeknek el kell marasztalniuk, s ártalmatlan kikapcsolódással helyettesíteniük az efféle játékokat. Láttam, hogy nem kell szabadságunkat világiasan töltenünk. Mégsem szabad észrevétlenül elmúlnia, mert ez elégedetlenséget kelt gyermekeinkben. Manapság, mikor az a veszély fenyeget, hogy kitesszük gyermekeinket a világ rossz hatásának, és hogy megrontják őket a világ élvezetei s izgalmai, a szülők gondoskodjanak róla, hogy a veszélyes időtöltéseket mással helyettesítsék. Értesd meg gyerekeiddel, hogy javukat és boldogságukat tartod szem előtt. Néhány család fogjon össze, tegye félre foglalkozását, mely testileg, szellemileg kifárasztotta őket, és kiránduljanak a szabadba, szép tópartra vagy erdőbe, a természet szépséges ölébe. Gondoskodjanak egyszerű, egészséges ételekről, a lehető legjobb gyümölcsről s gabonafélékről, és terítsenek asztalt fa árnyékában, vagy a szabad ég alatt. A csónakázás, a testmozgás és a szép kilátás növeli az étvágyat; olyan lakomát rendezhetnek, melyet a királyok is megirigyelhetnek. Ilyen alkalmakkor a szülők és gyerekek tegyék félre a gondokat, a fáradságot. A szülők váljanak gyermekeikkel gyerekké, tegyenek mindent oly kellemessé nekik, amennyire csak tudják. Szenteljék az egész napot a felüdülésre. A szabad levegőn foglalkozás jót fog tenni azok

222/ 308 oldal


egészségének, akiket a négy fal között, vagy széken tart a munkájuk. Aki csak tudja, tekintse ezt kötelességének. Mit sem veszítenek, de sokat nyerhetnek vele. Új élettel, új bátorsággal térhetnek vissza foglalkozásukhoz, hogy buzgón folytassák dolgukat. így a betegségeknek is könnyebben ellenállnak. Láttam, hogy csak kevesen tudják, mennyire szüntelen őrlő munka azok élete, akik központunkban a felelősséget hordozzák. Nap-nap után, hét-hét után négy fal közé szorulnak. Szellemi képességeik szüntelen erőltetése aláássa egészségüket, és veszélyezteti életüket. Ezeket a testvéreket az a veszély fenyegeti, hogy hirtelen összeomlanak. Ők sem halhatatlanok. Ha meg nem pihennek, fel kell őrlődniük, és elvesznek a munka számára. Becses ajándékaink vannak A., B. és C. testvérekben. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a négy fal között éléssel és szüntelen munkával tönkretegyék egészségüket. Hol találunk olyan tapasztalt férfiakat, akik helyettesíteni tudnák őket? Közülük ketten tizennégy éve buzgón, lelkiismeretesen és önzetlenül dolgoznak kiadónkban Isten ügyének fellendítésén. Alig vannak szabadságon, csak ha láz vagy betegség veri le lábukról őket. Gyakran kellene szabadnapot kivenniük. Gyakran kellene családjuk körében való felfrissülésre szentelniük egy-egy napot, mert hiszen csaknem teljesen meg vannak fosztva családi körük örömeitől. Talán nem hagyhatják ott egyszerre a kiadót, de úgy kell rendezniük a dolgokat, hogy egy vagy kettő elmehessen, míg a többiek helyettesítik őket, majd a többiek örvendezhetnek ennek a lehetőségnek, ha rájuk kerül a sor. Láttam, hogy A., B. és C. testvérnek vallásos kötelességként kellene vigyázniuk Istentől kapott erejükre és egészségükre. Az Úr nem várja el most tőlük, hogy ügyének vértanúi legyenek. Nem részesülnek jutalomban ezért az áldozatért, mert Isten azt akarja, hogy éljenek. Sokkal jobban szolgálhatják a jelen igazság ügyét életükkel, mint halálukkal. Ha a testvérek közül bármelyiket hirtelen lesújtaná a betegség, senki nem tekintené azt Isten közvetlen ítéletének. Ez csakis a természet törvényei megsértésének elkerülhetetlen következménye lenne. Fogadják meg a figyelmeztetést, nehogy bűnt kövessenek el, s el kelljen viselniük a súlyos büntetést. Láttam, hogy eme testvérek Isten ügyének javát szolgálnák, ha amikor csak lehetséges, munkahelyüktől távol területi értekezleteken vennének részt. Fontos feladatot bíztak rájuk, melyhez erős idegekre és agyra van szükség. Ámde lehetetlen felüdülniük és felfrissülniük, amint azt Isten elvárja tőlük, ha szüntelen a kiadóhoz vannak kötve. Láttam, hogy az ügy egészének javára válna, ha Battle Creek-ben a mű élén állók, mikor értekezleteken vesznek részt, megismerkednének a területeken munkálkodó testvéreikkel. Ez megnövelné a területeken dolgozóknak a mű felelősségeit viselőibe vetett bizalmát, enyhítené a testvérek szellemi feszültségét is, jobban ismernék a munka haladását és az ügy szükségleteit. Serkentené reményüket, megújítaná hitüket, és növelné bátorságukat. Ez nem lenne kárba veszett idő. Sőt, a lehető legnagyobb haszonnal járna. Ezek a testvérek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek képesítik őket, hogy a legnagyobb mértékben örüljenek a társas életnek. Szívesen lennének a területen dolgozó testvérek vendégei. A gondolatok és nézetek kicserélése nekik is javukra válna, és a többieket is segítené. Különösen kérlelem C. testvért, hogy változtasson életmódján. Nem tudja edzeni magát, mint a többi központi testvér. A négy fal között az ülő foglalkozás hirtelen összeroppanásra készíti őt elő. Nem folytathatja továbbra is, mint eddig. Többet kell a szabad levegőn tartózkodnia, egy-egy időszakot könnyű munkával töltenie, vagy kellemes, üdítő testmozgást végeznie. Az a négy fal közötti élet, melyet magára kényszerít, a legerősebb állat szervezetét is megtörné. Ez az életmód kegyetlen is, rossz is, maga ellen elkövetett bűn is. Felemelem szavamat, C. testvér! Több időt kell töltened a szabad levegőn, lovaglással vagy kellemes testedzéssel, vagy meg kell halnod, feleséged elözvegyül, s akiket annyira szeretsz, gyermekeid árván maradnak. C. testvér rátermett szentírásmagyarázataival örvendeztetheti az embereket. Isten ügyét szolgálhatja, és magának is használ vele, ha eljár a szombattartók nagyobb összejöveteleire, és bizonyságot tesz azok épülésére, akiknek az a szerencse jut osztályrészül, hogy hallhatják. Ez a változás gyakrabban kitépné őt a négy fal közül a

223/ 308 oldal


szabad levegőre. A menny éltető levegője híján vére lanyhán folyik ereiben. Jól végzi feladatát a kiadóban, mégis rászorul a tiszta levegő, a napfény éltető hatására, hogy még lelkibb és éltetőbb legyen a munka. 1863. június 5-én az Úr közölte velem, hogy férjemnek vigyáznia kell erejére és egészségére, mert Isten nagy feladatot tartogat számára. Mivel gondviselése folytán az ügy hajnalhasadása óta tapasztalatra tettünk szert, ezért munkánk számottevőbb. Láttam, hogy férjem szüntelen, s túlhajszolt tevékenysége kimeríti erő tartalékát. Isten azt kívánja, hogy kímélje magát, mert ha továbbra is túlerőlteti testi és szellemi erőit, mint eddig tette, elhasználja a jövő erőforrását, kimeríti tőkéjét. Időnap előtt összeroppan, megfosztja Isten ügyét a szolgálatától. Sokszor végez olyan munkát a központban, amit mások is elvégezhetnének, vagy üzleti ügyeket bonyolít, amit el kellene kerülnie. Isten azt kívánja, hogy mindketten vigyázzunk erőinkre, tartsuk meg olyan különleges munkákra, amit mások nem tudnak elvégezni, és amire nevelt, amiért megőrizte életünket, amiért értékes tapasztalatokat adott, hogy népének ezzel javára lehessünk. Nem hoztam ezt nyilvánosságra, mert ez az utasítás külön nekünk szólt. Ha teljesen megfogadtuk volna az intést, elkerülhettük volna a betegséget, amely miatt férjem oly sokat szenvedett. Isten munkája sürgős volt, és úgy látszott, nem ad időt a pihenésre, vagy a kikapcsolódásra. Férjem mintha szüntelen, fárasztó munkára kényszerült volna. A katonaköteles testvérek feletti aggodalma és az Iowa államba átcsapó lázadás szüntelen feszültségben tartották gondolatait, s testileg is kimerítették. Ahelyett, hogy könnyebbsége lett volna, a terhek sohasem látszottak nehezebbnek. Gondja ahelyett, hogy csökkent volna, megháromszorozódott. Mégis volt kiút, máskülönben Isten nem intette volna, s nem engedte volna meg, hogy leroskadjon a teher alatt. Láttam, hogy ha Isten nem tartotta volna fenn rendkívüli módon, testi és szellemi erőinek kimerülése sokkal hamarabb utolérte volna. Amikor Isten mond valamit, komolyan gondolja. Ha figyelmeztet, engedelmeskedni kell a figyelmeztetettnek. Azért szólok most nyilvánosan, mert a férjemnek adott figyelmeztetés másoknak is szól a központban. Láttam, hogy ha nem változtatnak életmódjukon, ugyanígy kiteszik magukat az összeroppanásnak, mint Ő. Nem szeretném, ha mások is úgy szenvednének, mint férjem. Attól kell leginkább tartaniuk, hogy egy időre elvesznének Isten ügye és munkája számára, amikor mindnyájuk segítségére s áldásos hatására oly igen nagy a szükség. A központban dolgozók nem bírnak annyi gondot és munkát hordozni, amennyit férjem éveken át hordozott. Nincs olyan szervezetük, nincs olyan tartalék erejük, mint férjemnek volt. Sosem tudnák elviselni a gondokat és a szüntelen fárasztó munkát, mely ráhárult, és amit húsz éven át hordott. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy a központban bárki feláldozza erejét és egészségét túlmunkával, hogy hasznavehetőségük időnap előtt véget érjen, és ne dolgozhassanak az Úr szőlőjében. Nemcsak a szüretelők a nélkülözhetetlen munkások. Aki segít körülásni a szőlőket, öntöz, metsz és felköti a lehajló vesszőket, ráviszi a kocsányokat, hogy az igaz támasztékra kapaszkodjanak, mindnyájan olyan munkások, akiket nem nélkülözhetünk. A központ munkásai azt gondolják, hogy nem hagyhatják néhány napra maguk mögött a munkát megpihenni és felüdülni, de tévednek. Megtehetik, és meg is kell tenniük. Még ha nem is végeznek oly sokat, jobb lenne néhány nappal elhalasztani a munkát, minthogy hónapokig ágyhoz kösse őket a betegség s talán soha vissza sem térhetnek. Férjem helytelennek tartotta, hogy társas örömökkel töltse idejét. Nem engedhette meg magának a pihenést. Azt gondolta, hogy a központ munkája megsínylené, ha pihenne. De mikor a csapás érte, mikor testileg és szellemileg összeroppant, a munkának nélküle kellett tovább folynia. Láttam, hogy a központban dolgozó testvéreknek más munkamódszert kell találniuk, pihenőkkel megszakítani a munkát. Ha több segítőre van szükség, fogadjanak fel. Könnyítsenek azokon, akik megszenvedik a szüntelen négy fal között élést és agymunkát. Járjanak el a területek gyűléseire. Vessék le gondjaik egy részét, osztozzanak testvéreik vendégszeretetében, örüljenek társaságuknak és a gyülekezések áldásainak. így friss gondolatokat nyernek, kimerült erőik új életre élednek. Úgy térhetnek vissza feladatukhoz, hogy sokkal jobban el tudják végezni a rájuk eső részt, és sokkal jobban megértik az ügy szükségleteit.

224/ 308 oldal


Szerteszét élő testvéreink! Alusztok-e a kérdés felett? Szívetek riadjon meg, nehogy Isten más munkása is kidőljön, akit szerettek. Ezek a férfiak a gyülekezet kincsei. Eltűritek-e, hogy terhük alatt haljanak meg? Kérlellek, javasoljatok másféle beosztást. Kérem Istent, központunkban ne bocsássa senkire a keserű tapasztalatot, amely ránk tört. Különösen javasolom C. testvérnek, hogy vigyázzon magára. Valóban meg kell halnia a levegő, az egek éltető levegőjének hiányában? Életmódja kétségkívül megrövidíti napjait. Négy fal közé zárva vére megromlik és ellanyhul, májműködése zavarokat szenved, és szíve sem működik rendesen. Ha nem igyekszik változtatni életmódján, a természet fog beavatkozni. Hatalmasan próbálkozik majd enyhíteni szervezetén azzal, hogy kiveti a vérből a szennyeződést. Segítségül fogja hívni az összes életerőt, és egész szervezete zavartan fog működni. Mindez bénulással vagy szélhűdéssel végeződhet. Ha egyáltalán kiheveri a válságot, idővesztesége óriási lesz, a gyógyulás lehetősége pedig igen kicsi. Ha C. testvér nem ébred rá a helyzetre, tanácsolom nektek, testvéreim, akik szíveteken viselitek a jelen igazság ügyét, ragadjátok meg, mint Luthert megragadták a barátai, és vigyétek el őt munkájától. Mióta a fentieket írtam, hallottam, hogy a Gondolatok a Jelenésekről-t esténként írta, miután szerzői munkanapja véget ért. Férjem ezt az életmódot folytatta. Tiltakozom az ilyen öngyilkosság ellen. A testvérek, akiket említettem, akik szoros kapcsolatban állnak a kiadóval, Isten ügyét szolgálnák, ha részt vennének a gyűléseken, és időről időre szabadságolnák magukat. Ezzel a munka számára lehető legjobb állapotban őriznék meg egészségüket és szellemi erejüket. Ne hagyjuk, hogy nyomoréknak tartsák magukat, mivel nem keresik meg fizetésüket. Folyósítsuk fizetésüket, és ők szabad kezet kapnak. Nagyszerű munkát végeznek.

88. Az új ruházkodás Válaszul számos testvérnőnek a megfelelőbb ruhahossz felőli érdeklődésére, azt felelem, hogy Michigan államnak ezen a területén ruhánkat legtöbbnyire húsz centiméterre hordjuk a földtől. Megragadom az alkalmat időmegtakarítás céljából, hogy ezen az úton feleljek a sok levélre. Hamarabb kellett volna válaszolnom, de azt vártam, hogy valami határozottat olvassak e tárgyról az Egészségügyi megújulásban. Komolyan javaslom az egyforma hosszat, és azt tanácsolom, hogy a húsz centi olyan közel esik nézeteimhez, amennyire centiméterekben ki tudom fejezni azokat. Mikor helységről helységre utazom, azt veszem észre, hogy rosszul értelmezik a ruházkodás új módját, és meggyőződésemmé válik, hogy az egyöntetű cselekvés érdekében közelebbit kell szólnunk e tárgyról. Az öltözködés e módja nem elterjedt, ezért akik átveszik, takarosan és jó ízléssel tegyék. Egyszer már szóltam erről, némelyek mégsem követik e tanácsot. A szombattartóknak egyforma hosszal kellene viselniük az új ruhát. Akik a ruhával bogarasnak tüntetik fel magukat, pillanatig se képzeljék, hogy nincs szükség a rendre, ízlésre és takarékosságra. Mielőtt nővéreink viselni kezdenék az új ruhát, szerezzenek szabásmintákat hosszú bugyihoz és a zsákkabátkához. Nagy kárt okoz az új ruházkodásnak, ha akadnak testvérnők, akik oly ruházkodási módot vezetnek be közösségünkbe, amelyet mielőtt tökéletesített öltözködésnek nevezhetnénk, minden részletében tökéletesítenünk kell. Várjatok testvérnőim, míg helyesen tudjátok viselni ezt a ruhát. Egyes helyeken nagyon ellenzik a rövidebb ruhát. Mikor látom, hogy egyes testvérnők milyet hordanak, nem csodálkozom, ha az emberek utálják s elítélik. Ha viszont helyesen hordják, mint kellene, minden becsületes nő kénytelen elismerni, hogy szemérmes és kényelmes. Gyülekezeteinkben láttam mindenféle új módi ruhát, de egyet sem, mely megfelelne annak, amit leírtak előttem. Némelyek fehér muszlin hosszú bugyogót, fehér ujjat, sötét kartonruhát és ujj nélküli zsákkabátot viselnek. Némelyek a maguk ízlésére szabott, hosszú bugyit, nem a minta szerint, keményítő nélkül, mely megtartaná formáját, így az rásimul tagjaikra. Kétségkívül semmi sincs ezekben a ruhákban, ami ízlésre, rendre vallana. Az ilyen ruha nem felel meg az értelmes nők jó ízlésének. Formátlan ruha ez, a szó valamennyi értelmében.

225/ 308 oldal


Testvérnők, akiknek férje ellenzi a rövid ruhát, tanácsomat kérték, hogy átvegyék-e a viseletet férjük kívánsága ellenére. Azt tanácsolom nekik, hogy várjanak. A ruházkodás nem olyan fontos kérdés, mint a szombattartás. Ez utóbbival kapcsolatban nem habozhatunk. De az ellenállás, amelybe némelyek ütközhetnek, ha átvennék a ruházkodás új módját, többet árthat egészségüknek, mint amennyit a ruha használna. E testvérnők közül néhányan így szóltak hozzám: „Férjemnek tetszik a ruhád, azt mondja, egyetlen szót sem tud felhozni ellene.” Ez vezetett rá, hogy meglássam, hogy testvérnőinknek helyesen kell képviselni a ruházkodás új módját – takarosan, rendesen, egyöntetűen. Készítek majd szabásmintákat, hogy utazásaimon magammal vigyem, és kéznél legyenek, hogy átadjam testvérnőinknek, akikkel találkozunk, vagy postán küldöm el annak, aki rendel. Majd közlöm címünket a Szemlében. Aki a földig érőnél rövidebb ruhát akarja viselni, válassza ki ízléssel a színeket. Akiknek nem telik új ruhára, régi ruhájukat kell a lehető legízlésesebben és ötletesebben átalakítani, hogy ismét újak legyenek. Ügyeljetek, hogy a hosszú alsó, s a ruha ugyanabból az anyagból és ugyanolyan színű legyen, máskülönben nevetségesen fognak kinézni. A régi ruhákat ki lehet szabni a helyes szabásmintára, és ízlésesen megvarrni, így újnak látszhat. Nagyon kérjek benneteket, nővéreim, ne készítsetek szabásmintát külön elgondolásaitok szerint. Igaz, hogy vannak megfelelő minták és ízlések, de akadnak helytelen minták és rossz ízlések is. Ez a ruha nem kívánja meg az abroncsot, és remélem, sohasem lesz ezzel meggyalázva. Testvérnőinknek nem kell sok szoknyát hordaniuk, hogy puffasszák ezt a ruhát. Sokkal csinosabbak, ha természetesen omlik alakjuk köré, egy vagy két könnyű alsó szoknya felett. Mórín kitűnő anyag külső szoknya számára. Megtartja formáját, és tartós is. Ha bármit hordotok a szoknya alatt, legyen nagyon rövid. Vattázásra semmi szükség. Mégis gyakran látok ilyet, és olykor kissé ki is látszik; a ruha alá is ér. Ez szemérmetlen és rendetlen benyomást tesz. Fehér szoknya fekete ruhával nem illik össze a nem földig érő öltözéknél. Legyetek gondosak, hogy szoknyáitok tiszták, rendesek, csinosak legyenek, Varrjátok jó anyagból és minden esetben legalább 10-15 centivel rövidebbre, mint a ruhát. Ha bármit viseltek a szoknya puffasztására, legyen az rövid, legalább 30-40 centivel rövidebb, mint a ruha vagy felsőszoknya alja. Ha zsinórt vagy hasonló dolgot varrunk a szoknya szegélyébe, ez csak legalul puffasztja a ruhát, és nagyon nem szép, ha viselője leül vagy lehajol. Senki se féljen, hogy utazásaim során főtárgyul veszem az új ruházkodást. Akik hallottak már beszélni e kérdésről, csak kövessék a nyert világosságot. Én eleget tettem kötelességemnek. Átadtam bizonyságtételemet, s akik hallották vagy olvasták, amit írtam, azoknak kell most vállalniuk a felelősséget, ha befogadják, vagy elvetik a világosságot. Ha feledékeny hallgatók mernek lenni, és nem teljesítik a feladatot, maguk kockáztatnak, és Istennek felelősek eljárásukért. Lelkiismeretem tiszta. Senkit sem fogok sürgetni, se elítélni. Ez nem az én dolgom. Isten ismeri alázatos, készséges, engedelmes gyermekeit, és a szerint jutalmazza őket, amint hűségesen megteszik akaratát. Sokak számára az új öltözködés túl egyszerű és megalázó, hogy átvegyék. Nem tudják felvenni a keresztet. Isten egyszerű eszközöket használ, hogy elválassza és megkülönböztesse gyermekeit a világtól. De egyesek annyira eltávolodtak Isten munkájától és útjától, hogy felülállnak azon, ahelyett, hogy végrehajtanák. Az Úr fölhívta figyelmemet 4Mózes 15:38-41-re: „Szólj Izráel fiainak, s mondd nekik, hogy készítsenek bojtokat az ő ruháik szegleteire nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt. Arra való legyen nekik a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek szívetek után, és szemetek után, amelyek után ti paráználkodtok. Hogy megemlegessétek, és megcselekedjétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” Isten itt kifejezetten előírta Izráel gyermekeinek öltözetük egyszerű módosítását, rendjét, amelynek meg kellett különböztetni őket a körülöttük élő bálványimádó nemzetektől. Mikor látták ruhájuk

226/ 308 oldal


jelét, emlékezniük kellett, hogy ők Isten választott, parancsolattartó népe, hogy csodák segítségévei jöttek ki az egyiptomi fogságból Istent szolgálni, és hogy az Úr szent népévé legyenek. Nem volt szabad önző vágyaikat követniük, a körülöttük élő bálványimádó nemzeteket követni, hanem különálló, megkülönböztethető népnek kellett megmaradniuk, hogy aki rájuk néz, így szólhasson: ezek azok, akiket Isten kivezetett Egyiptom földjéről, és akik megtartják a tízparancsolatot. Az izraelitáknak az első pillanatra felismerhetőnek kellett lenniük, mert Isten az egyszerű jellel megkülönböztette őket, mint övéit. A parancs, amelyet Isten Izráel gyermekeinek adott (hordjanak bíborlila zsinórt köntösükön), nem hatott közvetlenül egészségükre, csak amint Isten megáldotta őket engedelmességgel. A zsinór emlékezetükben tartotta az Úr magasztos ígéreteit, s megakadályozta, hogy más néppel keveredjenek, részt vegyenek részeges lakomáikon, és egészségük rovására disznóhúst, nyalánkságokat és nehéz ételt egyenek. Isten most is azt akarja, hogy népe kövesse az új ruházkodást, nemcsak hogy mint választott népét, megkülönböztesse a világtól, hanem mert az új ruházkodás elengedhetetlen a testi és szellemi egészséghez. Isten népe jórészt elveszítette elkülönült jellegét, és fokozatosan a világhoz szabja magát, keveredett velük, míg csak minden tekintetben olyanná nem lett, mint ők. Ez nem Istennek tetsző. Utasítja őket, mint Izráel gyermekeit utasította, hogy jöjjenek ki a világból, hagyják el bálványimádó szokásaikat, ne kövessék saját szívüket, (mert megszenteletlen), sem szemüket, mely Istentől eltávozásra, és a világgal való egyesülésre vezette őket. Valaminek történnie kell most, ami csökkenti Isten népének világhoz való ragaszkodását. Az új ruházkodás egyszerű és egészséges, mégis keresztviselés van benne. Megköszönöm Istennek a keresztet, és vidáman lehajolok, hogy vállamra emeljem. Annyira egyek voltunk a világgal, hogy szem elől veszítjük a keresztet, és nem szenvedtünk Krisztusért. Nem kell kitalálnunk valamit, amiből keresztet ácsolhatunk, de ha Isten keresztet nyújt felénk, vidáman viselnünk kell azt. A kereszt elfogadása megkülönböztet minket a világtól, mely nem szeret bennünket, és kineveti különválásunkat. A világ gyűlölte Krisztust, mert nem a világból való volt. Követői elvárhatják-e, hogy könnyebb sorsuk legyen, mint Mesterüknek volt? Ha úgy töltjük el életünket, hogy a világ nem gáncsol, és nem rosszall, akkor riadjunk meg, mert világhoz igazodásunk annyira olyanná tett bennünket, mint ők, hogy semmi sincs, ami felkeltené irigységüket vagy rosszindulatukat. A kétféle lelkület nem ütközik. A világ megveti a keresztet. „A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje.” 1Korinthus 1:18. „Nékem ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszítetett a világ, és én is a világnak.” Galata 6:14.

89. Rágalmak Battle Creek-ről 1865-ben láttam, hogy némelyek féltékenykedésből veszik maguknak a bátorságot, hogy tiszteletlenül beszéljenek a Battle Creek-i gyülekezetről. Egyesek gyanakodva figyelik, ami ott történik, és örülnek, ha bármibe beleköthetnek, és valamivel Battle Creek becsületébe gázolhatnak. Az ilyen lelkület és viselkedés nem Istennek tetsző. Szétszórt gyülekezeteink honnan veszik a világosságot és az igazság ismeretét? Az Isten rendelte eszközökön át, melyek Battle Creek-ben összpontosulnak. Ki viseli a mű terhét? Akik buzgón fáradoznak Battle Creek-ben. A terhet azok viselik, és a súlyos megpróbáltatások szükségszerűen azokat érik, akik a legközelebb, az ütközet első vonalában állnak. Kételyek és zaklató gondok kísérik azokat, akik fontos döntéseket hoznak Isten munkájában. Szerteszét élő testvéreink mentesek ezektől. Legyenek hát hálásak, és dicsőítsék Isten jóságát. Legyenek a legutolsók, ha féltékenység, irigység, akadékoskodás, és az az álláspont támad, hogy jelentsétek, s mi majd továbbadjuk. A Battle Creek-i gyülekezet hordozza az egyházterületek terhét, mely igen megerőltető csaknem mindenkire. A többletmunka következtében sokan hónapokig tartó kimerültséget hoztak magukra.

227/ 308 oldal


Vidáman viselik a terheket, de elszomorítja és csüggeszti őket egyesek szívtelen közönye, és mások kegyetlen féltékenysége, miután visszatértek a gyülekezetbe, ahonnét jöttek. Meggondolatlan megjegyzéseket tesznek – némelyek szándékosan, némelyek elhamarkodottan – a terhek viselőiről, és a mű élén állókról. Isten megjegyzi ezeket a beszédeket, a féltékenységet s irigységet, melyek kiváltották. Pontos feljegyzéseket vezetnek róluk. Sokan hálát adnak Istennek az igazságért, majd megfordulnak, kérdésessé tesznek, és épp azokban találnak hibákat, akiket Isten rendelt, hogy azzá tegyék őket, amik, vagy aminek lenniük kellene. Mennyivel jobban tetszene Istennek, ha Áron és Húr szerepét vállalnák, ha támogatnák, erősítenék azok kezét, akik az Isten ügyével kapcsolatos munka nagy és súlyos terheit viselik. A mormogók és panaszkodók maradjanak otthon, ahol nem állnak a kísértés útjában, ahol nem találnak tápot féltékenykedésüknek, rosszindulatú rágalmaiknak és gáncsoskodásuknak. Mert ezek jelenléte csak kolonc a gyűlések nyakán. Felhők, melyekben nincs csapadék. Akik veszik a bátorságot, hogy csomót keressenek a kákán, és bírálják azokat, akiknek Isten fontos feladatokat jelölt ki ebben az utolsó nagy munkában, jobban tennék, ha törekednének megtérni, és Krisztus lelkületét elsajátítani. Emlékezzenek Izráel gyermekeire, akik mindig készen álltak belekötni Mózesbe, akit Isten bízott meg, hogy kivezesse népét Kánaánba. Készek morogni, még maga az Isten ellen is. Ezek a zúgolódók az utolsó emberig elhulltak a pusztában. Könnyű lázadozni, könnyű viadalra robogni, mielőtt ésszerűen, nyugodtan megfontolnánk a dolgokat, s megállapítanánk, van-e mi ellen lázadnunk. Izráel gyermekeinek történetét a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk. Sokaknak könnyebb kérdésessé tenni, s hibát találni a Battle Creek-i ügyvezetésben, majd megmondani, mi a teendő. Némelyek odáig merészkednek, hogy vállalnák a felelősséget. Holott hamar rájönnének, hogy elégtelen a tapasztalatuk, s tönkretennék a munkát. Ha a fecsegők és szőrszálhasogatók is terhek viselőivé válnának, és imádkoznának a munkásokért, maguk is áldásban részesülnének. Istenfélő példájuk, megszentelt légkörük, s életük mások áldására válna. Sokak számára könnyebb fecsegni, mint imádkozni. Hiányzik belőlük a lelkiség, s megszentelődés. Lelkületük kárt tesz Isten ügyében. Ahelyett, hogy tudatában lennének, hogy Battle Creek tevékenysége az ő tevékenységük, és szívükön viselnék felvirágzását, félrehúzódnak. Nézők csupán, hogy kérdésessé tegyenek, s a kákán is csomót találjanak. Épp azok művelik ezt, akik járatlanok a munkában, és akik alig szenvedtek az igazságért.

90. A felelősségek áthárítása Azok a szombattartók, akik feleségükre hárítják az intézőség, a sáfárság felelősségét, amikor még maguk is be tudnák tölteni, nem okosan járnak el. Az átruházás nem Istennek tetsző. A férj intézőségét nem lehet átadni a feleségének. Mégis gyakran megkísérlik ezt, mindkét fél komoly kárára. A hívő férj olykor átadja hitetlen élettársának, ezzel remélve kedvében járni, lefegyverezni ellenkezését, s végül rávenni, hogy higgyen az igazságban. De ez nem több, nem kevesebb, mint a béke megvásárlása, vagy a feleség lekenyerezése, hogy higgyen az igazságban. A javakat, melyeket Isten a férjnek kölcsönzött, hogy fejlessze vele az ügyet, annak adja át, aki nem szereti az igazságot. Az ilyen intéző hogyan tud majd elszámolni, amikor a nagy Mester kamatostól számon kéri a magáét. Hívő szülők gyakran átadják birtokukat hitetlen gyermekeiknek, kiengedve kezükből a lehetőséget, hogy megadhassák Istennek, ami az övé. Lerázzák a felelősséget, melyet Isten rájuk ruházott, és az ellenség kezébe helyezik az Isten által órájuk bízott javakat, hogy adják vissza neki – ruházzák be ügyébe, mikor felszólítja őket. Nem Isten rendje szerinti, ha az ügyeiket igazgatni tudó szülők átadják birtokuk ellenőrzését akár a velük egy hiten levő gyermekeiknek is. A gyermekek nem mindig olyan odaadók a mű iránt, mint kellene, nem járták ki a nehézségek és bajok iskoláját, hogy az örökkévaló kincseket nagyra, a földieket pedig kicsinyre becsüljék. Az ilyenek kezére juttatni a javakat a lehető legrosszabb ügyintézés. Sátán megkísérti gyermekeiket, hogy a földi dolgokat szeressék, a pénzben bízzanak, s azt gondolják, hogy azon felül alig van szükségük

228/ 308 oldal


valamire. Mikor nem a maguk igyekezetével szerzett javak birtokába jutnak, csak ritkán bánnak vele értelmesen. A férj, aki átadja birtokát feleségének, szélesre tárja az ajtót felesége megkísértése előtt, akár hívő, akár hitetlen. Ha a feleség hívő, és természettől zsugori, ha hajlamos az önzésre és harácsolásra, sokkal súlyosabb lesz küzdelme, ha férje sáfársága is őrá hárul. Hogy üdvözülhessen, le kell győznie ezen ördögi vonásokat, és isteni Urának jellemét kell követnie. Keresni az alkalmakat, mikor jót tehet másokkal, szerethet másokat, mint Krisztus szeretett minket. Művelje a szeretet becses ajándékát, amely oly igen nagymértékben élt Megváltónkban. Krisztus életét nemes, önzetlen jótettek jellemezték. Egyetlen önző tett sem csúfította életét. Bármi legyen a férj indítéka, rettentő buktatót állított felesége útjába, mely akadályozni fogja győzelmét. Ha a gyermekeknek adta át, ugyanaz a rossz következhet be. Isten belelát indító okaiba. Ha önző, és azért adta át, hogy elfedje irigységét, és kimentse magát az alól, hogy bármit is tennie kelljen az ügy fejlesztéséért, a menny átka kétségtelenül utol fogja érni. Isten belelát a szív szándékaiba s akaratába, és megpróbálja az emberek fiainak céljait. Feltűnő, látható helytelenítése talán nem következik be, mint Ananiás és Zafira esetében, végső soron azonban nem lesz enyhébb a büntetés, mint amely őket érte. Mikor embereket próbáltak megcsalni, Istennek hazudtak. „Aki vétkezik, az meghal.” Az ilyenek nem mennek át jobban az ítélet vizsgáján, mint aki egy talentumot kapott, és elásta a földbe. Mikor kérdőre vonták, Istent vádolta igazságtalansággal: „Eljövén az is, aki az egy talentumot kapta, mondta: Uram tudtam, hogy kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmenvén és elástam a te talentumodat a földbe (ahol Isten ügye nem veheti hasznát), íme megvan, ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki. Vegyétek el azért tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van... És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.” Ez az ember attól tartott, hogy ura hasznára lesz, ha kamatoztatja a talentumot. Láttam, hogy sokan kendőbe csavarják, és elásnák a talentumokat. Viselkedésük szerint az Isten ügyébe fektetett minden fillér örökre elveszett számukra. Aki így gondolkodik, annak úgy is van. Nem kapnak jutalmat. Kelletlenül adakoznak, csak mert kötelezőnek tartják, hogy adjanak valamit. Isten a jókedvű adakozót szereti. Akik azzal álltatják magukat, hogy feleségükre vagy gyermekeikre háríthatják felelősségüket, azokon az ellenség uralkodik. Birtokaik átadása nem csökkenti felelősségüket. El kell majd számolniuk a menny által kezükbe helyezett javakkal, és semmiképp sem bújhatnak ki a felelősség alól, csak amikor visszaadják Istennek, amit órájuk bízott. A világ szeretete elválasztja az embert Istentől. „Aki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.” Az emberek képtelenek felismerni az igazságot, míg a világ tartja fogva szeretetüket. A világ befurakodik közéjük és Isten közé, ködösíti látásukat. Annyira elzsibbasztja képességeiket, hogy lehetetlenné válik számukra a szent dolgok felismerése. Isten felhívja őket: „Tisztítsátok meg kezeteket ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveteket ti kétszívűek. Szomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra.” Akik beszennyezték kezüket a világ szennyével, tisztítsák meg magukat, annak mocskától. Akik azt képzelik, hogy a világot szolgálva mégis szerethetik Istent, azok hamisan érvelnek. Nem szolgálhatják Istent és a mammont. Ezek felemás gondolkodásúak. A világot szeretik, teljesen elveszítik Isten iránti kötelességük tudatát, s mégis Krisztus követőinek vallják magukat. Se halak, se hús. Ha az igazság tiszta elvei iránti engedelmességgel meg nem mossák kezüket, s meg nem tisztítják szívüket, mindkét világot el fogják veszíteni. „Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” „Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is a világban.” Más szavakkal: (Isten) szeretete azzal éri el bennünk a tökéletességet, ha teljes bizalommal tekintünk az ítélet napjára, mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is e világon. „Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott

229/ 308 oldal


meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon.” A világ bűnös kívánsága elpusztítja az igazi istenfélelmet. A világ szeretete, és a világ dolgai elválasztanak az Atyától. A világi nyereség mohó kívánása növekedőben van azok között, akik vallják, hogy üdvözítőnk közeli eljövetelét várják. A test kívánsága, a szem kívánsága s az élet kérkedése uralkodik a hitvalló keresztényeken is. Kapzsi kívánással törekednek világi dolgok után, és sokan megszenteletlen nyereségért eladják örök életüket.

91. A szombat helyes megünneplése 1865. december 25-én az Úr megmutatta, hogy igen felületesen ünnepeljük a szombatot. Nem vagyunk serények, hogy elvégezzük világi ténykedésünket a hat munkanap alatt, melyet Isten az embernek adott. Nem ügyelünk, hogy a szent nap egyetlen óráját se rontsuk meg, melyet magának tart fenn az ég. Egyetlen emberi dolgot se tartsunk elég fontosnak, hogy megszegjük az Úr negyedik parancsát. Vannak esetek, amikor Krisztus szombaton is engedélyt adott a munkára – ember vagy állat életét megmenteni. De ha anyagi szempontból, hasznunkért sértjük meg a negyedik parancs betűjét, akkor hanyag szombattartók vagyunk, s bűnösök az összes parancsolat megsértésében. Ha egyetlen dologban vétkezünk, vétünk az egész törvény ellen. Hol állunk meg, ha anyagi takarékosságért megtörjük az Úr kifejezett parancsát? Hol húzzuk meg a határt? Ha valamely apró ügyben vétkezel, s úgy tekinted, mintha nem vétkeztél volna különösebben, lelkiismereted megkeményedik, érzékenységed eltompul, míg tovább nem haladsz a megkezdett úton. Jó adag munkát elvégzünk, s míg mindig azzal áltatjuk magunkat, hogy szombattartók vagyunk, holott Krisztus mértéke szerint megszegjük Isten valamennyi szent parancsát. A szombattartók bűnösök ezen a téren, bár Isten nagyon szabatos. Aki azt gondolja, hogy kis időt megtakarít, vagy előnyhöz juttatja magát, ha kisajátít valamicskét az Úr idejéből, azt előbb-utóbb veszteség éri. Isten nem áldja meg őket, mint szeretné, mert szégyent hoznak nevére, és könnyen veszik törvényeit. Pedig Isten átka száll majd rájuk, s tízszer, hússzor annyit veszítenek, mint amennyit nyernek. „Avagy az ember csalhatja-e az Istent? Ti mégis csaltok engem.” Malakiás 3:8. Isten hat napot adott az embernek, hogy magának dolgozzon, de egyet magának tartott, melyen különösen tisztelnünk, dicsőítenünk kell őt, és tiszteletben kell tartanunk tekintélyét. Az ember mégis megcsalja Istent; ellop egy kicsit az időből, melyet a Teremtő magának tartott fenn. Isten a hetedik napot pihenésül különítette el az embernek, az ember javára és a maga dicsőségére. Tudja, hogy az embernek szükséges a munkájától és gondjától való megnyugvás. Egészsége és élete veszedelembe kerül, ha nem pihen meg a hat nap munkájától és aggodalmától. Isten az ember javára vezette be a szombatot. Ha valaki tudatosan megszegi a szent parancsot, mely a hetedik napon megtiltja a munkát, bűnt követ el a menny szemében, mely a mózesi törvény idején oly súlyos volt, hogy a bűnös halálát követelte. S nem csak ennyit kellett elszenvednie; mert Isten nem visz mennybe olyat, aki megszegi szent törvényét. El kell szenvednie a második halált, amely Isten törvénye megszegésének teljes, s végső büntetése.

92. Politikai gondolatok 1865. december 25-én Rochesterben az Úr sok mindent elém tárt Isten népe felől, ami ezekre az utolsó napokra szóló munkával kapcsolatos. Láttam, hogy sok szombattartó nem üti meg az örök élet mértékét. Nem vonják le a tanulságokat Izráel gyermekeinek viselkedéséből, hanem követik egyik-másik gonosz útjukat. Ha megmaradnak a bűnökben, elhullnak majd, akár az izráeliták, és soha be nem lépnek Kánaánba. „Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig ami tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.”

230/ 308 oldal


Láttam, hogy sokan elhullnak mielőtt elérnék az országot. Isten vizsgálja és igazolja népét, s a jellemvizsgán sokan nem ütik meg Isten mértékét. Sokakra kemény munka vár, hogy legyőzzék jellemük fura szokásait, s ne legyen rajtuk se szeplő, se ránc, sem egyéb efféle, hanem szent és feddhetetlen legyen Isten és ember előtt. Sok hitvalló szombattartó nincs különösebben áldására Isten ügyének vagy a gyülekezetnek, míg alaposan meg nem változik. Sok szombattartó nem felel meg Istennek politikai nézetei terén. Nem él összhangban Isten igéjével, sem egységben a szombattartó hívők testületével. Nézeteik nem egyeznek meg hitünk elveivel. Elég világosságban részesültünk mindazok helyesbítésére, akik készek belátni tévedésüket. Akik még mindig ragaszkodnak az igazság lelkületével ellenkező politikai elgondolásaikhoz, azok megszegik a menny elveit. Ezért, amíg megmaradnak ebben, nem lehet övék a szabadság és megszentelődés lelkülete. Elveik és politikai állásfoglalásuk hatalmasan akadályozza lelki fejlődésüket. Ezek a nézetek és elvek szüntelen csapdák számukra, hitünknek pedig szégyene. Akik ragaszkodnak ezekhez az elvekhez, végül olyan helyzetbe kerülnek, amilyenben az ellenség szeretné látni őket, vagyis véglegesen elkülönülnek a szombattartó keresztényektől. Ezek a testvérek nem nyerik el Isten jóváhagyását, amíg nincs bennük szeretet az elnyomott feketék iránt. S addig nem értenek egyet hazájuk tiszta, köztársasági elveivel. Istennek ez a földi lázadás nem tetszik jobban, mint a mennyei tetszett, mikor a nagy lázadó kérdésessé tette Isten kormányának alapelveit, és mikor kirekesztették őt a vele, és lázadásával rokonszenvezőkkel együtt.

93. Kamat 1865. december 25-én látomásban részesültem Rochesterben. Az Úr megmutatta, hogy a szombattartóknak meg kellene fontolniuk a kamatszedést. A gazdagoknak nincs joguk kamatot kérni szegény testvéreiktől, hitetlenektől viszont kérhetnek. „Ha a te atyádfia elszegényedik, s keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted. Ne végy őtőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add neki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet.” „A te atyádfiától ne végy kamatot: se pénznek kamatját, se eleségnek kamatját, se semmi egyébnek kamatját, amit kamatra szokás adni. Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, amire kinyújtod kezedet, azon a földön, amelyre bemégy, hogy bírjad azt.” Zsugori lelkületük miatt Isten neheztel némely szombattartóra. Annyira vágynak a nyereségre, hogy kihasználják a szegény szerencsétlen, nyomorba jutott testvéreket, és tovább növelik amúgy is bőséges javaikat. Másfelől a szegény testvérek megsínylik ezeknek az összegnek a hiányát. „Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?” – a jómódú szívtelensége ezt harsogja. Néhány évvel ezelőtt szegény testvéreinket az a veszély fenyegette, hogy rossz benyomások miatt elvesztik lelküket. Sátán mindenfelé kísértette őket a gazdagok miatt. A szegény testvérek elvárták, hogy szüntelen előnyökhöz juttassák őket, holott a maguk erejére kellett volna támaszkodniuk. Legnagyobb kárukra az lett volna, ha segélyezték volna őket. Sátán igyekezett kísértéseivel legyőzni a szombattartó szegényeket. Némelyek a maguk feje után mentek – bár nem voltak értelmesek, sem bölcsek – tanácsot mégsem voltak hajlandók kérni, vagy elfogadni. Szerencsétlen számításaik miatt szenvedniük kellett. Szerintük mégis támogatni kellene őket gazdagabb testvéreiknek. Ezeket a dolgokat helyre kellett hoznunk. Az imént említett csoport arra nem gondolt; hogy mekkora felelősség nyugszik a gazdagokon, sem a tanácstalanságra és gondokra, mely elkerülhetetlenül kijut a gazdagoknak. Csak azt látják, hogy sok a gazdagságuk, míg ők szűkölködni kénytelenek szegénységük miatt. A gazdagok viszont egy kalap alá vették valamennyi szegényt, pedig a szegények egy része mindent megtett, ami szegénységéből telik, hogy dicsőítse Istent, jót tegyen, és az igazságért éljen. Ezek a szegények igen értékes emberek ítélőképességük kifogástalan, lelkületük pedig becses Isten szemében. Tízszer annyi jót tesznek a maguk szerény

231/ 308 oldal


módján, mint a gazdagok, noha a gazdagok különleges alkalmakkor jelentős összegeket adhatnak. A gazdagok nem látják be, nem érzik át szükségét, hogy jót tegyenek, hogy gazdagok legyenek jócselekedetekben, hogy készen álljanak szétosztani vagyonukat, készek legyenek áldozatot hozni.

94. Csalóka gazdagság Némelyek, noha vallják, hogy hisznek az igazságban, mégsem belátók, nem becsülik meg az erkölcsi értéket. Egyesek sokat dicsekednek az ügy iránti hűségükkel, úgy beszélnek, mintha mindent tudnának, amit tudni érdemes, mégsem alázatos szívűek. Lehet pénzük és birtokuk, s ez elég tekintélyt adhat némelyek szemében, de szemernyit sem emeli őket Isten kegyében. A pénz hatalom, és óriási a befolyása. Ha valaki szegény, gyakran átsiklanak jelleme kiválóságán, erkölcsi értékén. Holott mit törődik Isten a pénzzel, gazdagsággal? Övé a hegyek ezernyi vadja. Övé a világ, és minden, ami a világon van. A föld lakosai akár a sáskák előtte. Az emberek és a gazdagság csak parányi por a mérlegen. Isten nem személyválogató. A gazdagok birtokukra tekintenek, és így szólnak: „Okosságom szerezte a gazdagságot.” De ki adott nekik erőt a gazdagodáshoz? Isten ruházta rájuk képességeiket: Mégis ahelyett, hogy őt dicsőítenék, magukat dicsérik. Isten megvizsgálja gazdagságukat. Áldások helyett átokban lesz részük. Nem szabad jobban eltűrni a gazdagokban a gonosz, vagy elnyomó tettet, a helyes útról letérést, mint a nincstelenekben. A gazdagok összes kincse, melyet valaha birtokoltak, nem elég értékes, hogy akár a legkisebb bűnt is eltakarja Isten előtt. Az Úr nem fogad el pénzt a bűn váltságául. Isten csakis a bűnbánatot, igaz alázatot, megtört szívet, s a reszketeg lelkületet fogadja el. Senki sem lehet igazán alázatos Isten előtt, csak ha pontosan ezzel a példával jár mások előtt. Isten nem fogad el a bűnbánatnál, bűnvallomásnál, és a bűn elhagyásánál kevesebbet. Sok gazdag tiltott módszerekkel szerezte gazdagságát, azzal, hogy a maga malmára hajtja a vizet, szegény embertársa vagy testvére elől pedig elzárja. Épp ezek büszkék ravaszságukra, és rámenős üzletemberi mivoltukra. Pedig Isten átka nyugszik meg minden egyes így szerzett forinton, és kezükben gyarapodásán. Mikor megmutatták nekem e dolgokat, felismertem Megváltónk szavainak erejét: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Akikben megvan a vagyonszerzés képessége, szüntelen őrködniük kell, máskülönben rosszra használják képességeiket, és nem tartják be a szigorú becsületességet. Sokan esnek így kísértésbe. Lóvá teszik az embereket, többet kérnek áruikért, mint amennyit érnek, s kapzsi nyereségért feláldozzák férfiasságuk nagylelkű, adakozó, nemes elveit. Az Úr közölte, hogy sok hitvalló szombattartó annyira szereti a világot, és a világ dolgait, hogy megrontja őket a világ lelkülete és befolyása. Eltűnik jellemükből az isteni vonás, és Sátán jellemvonása lopakodik a helyére. Sátán szándékának szolgájává, a becstelenség eszközévé alakítja őket. Ezek ellentéteként megmutatták nekem a szorgalmas, becsületes szegényt, aki kész segíteni a segítségre szorulót; aki inkább eltűri, hogy gazdag testvérei kihasználják őt, semhogy oly szűkkeblű, vagyonszerző lelkülettel éljen, mint azok. Az ilyen ember jelentéktelen ügyekben is többre becsüli a tiszta lelkiismeretet, az igazságot, mint a gazdagságot. Annyira segítőkészek, annyira minden tőlük telhetőt megtesznek másokért, hogy nem gyűjtenek vagyont, világi birtokuk nem növekszik. Ha jótékony cél kér pénzt vagy munkát, ők az elsők, akik szívükön viselik azt. Felelnek a hívásra, gyakran messze erejükön felül tesznek, megtagadva maguktól valamely szükséges dolgot, hogy teljesítsék adakozó szándékukat. Mivel csak kevés földi kinccsel dicsekedhetnek, nem tekintik őket elég rátermettnek, okosnak és értelmesnek. Nem tartják őket különösebben értelmesnek, s az emberek talán meg sem becsülik befolyásukat. De hogyan értékeli Isten e szegény bölcseket? Igen becsesek előtte, s bár nem növelik földi vagyonukat, mégis romolhatatlan kincset gyűjtenek a mennyben, így annyival különb bölcsességről tesznek bizonyságot az okos, számító, vagyont halmozó állítólagos keresztényeknél,

232/ 308 oldal


mint amennyire különb az isteni, az Istenhez hasonló, a földi, testi, sátáninál. Isten az erkölcsi értéket becsüli. Szemében becsesebb a pénzsóvársággal be nem szennyezett, békés, szelíd és alázatos keresztény jellem, mint a színarany, sőt, mint Ofir aranya. Szigorúbb vizsgálat következik a gazdagokra, mint valaha is volt. Ha kiállják a próbát, ha legyőzik jellemük hibáit, és Krisztus megbízható intézőiként megadják Istennek, ami az övé, akkor majd így szól hozzájuk: „Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” Majd felhívták figyelmemet a hűtlen intéző példázatára: „Én is mondom nektek: Szerezzetek barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, s aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset?” Ha az emberek nem adják meg Istennek, amit kölcsönzött, hogy az ő dicsőségére használják, hanem meglopják őt, akkor teljes kudarcot vallanak. Javakat bízott rájuk, amelyeket kihasználhatnak, ha nem mulasztják el a lehetőségeket a jótettekre, és nem szűnnek meg kincseket gyűjteni a mennyben. De ha – mint aki egyetlen talentumot kapott – elássák azt, attól tartva, hogy Istené lesz, amit talentumuk megkeres, akkor nemcsak a keresetet vesztik el, melyet végül a hű szolga kap meg, hanem a tőkét is, melyet Isten adott befektetésre. Mivel meglopják Istent, s nem gyűjtöttek kincset a mennyekben, elvesztik földi vagyonukat is. Nincs helyük a földön, és nincs barátjuk a mennyben, aki befogadná őket az igazak örök hajlékába. Krisztus kijelenti: „Senki nem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” – Nem szolgálhatják Istent és kincseiket is. „Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kicsúfolták.” Figyeljük meg, mit mondott nekik Krisztus: Ti igaznak mondjátok magatokat, de Isten ismeri szíveteket. Ami az emberek előtt kiváló (a zsarolással, csalással, elnyomással, vagy más becstelenséggel szerzett vagyon), Isten előtt utálatos. Most bársonyba, bíborba öltözött gazdagot és a nyomorult Lázárt említi, akire undor volt ránézni, aki a legmélyebb nyomorban élt, koldulta a gazdag asztaláról lehullott morzsákat, amit a gazdag lenézett. Üdvözítőnk hogyan értékeli őket? Noha Lázár igen szánalomra méltó, szorult helyzetben élt, hite igaz, jelleme értékes volt, Isten látta ezt, és becsesnek tartotta őt. Vette ezt a szegény, megvetett szenvedőt, és a legdicsőbb helyre állította. A könnyű életet kedvelő, köztiszteletnek örvendő gazdagot viszont kirekesztette Isten jelenlétéből, siralmas helyzetbe, kimondhatatlan kínok közé taszította. Isten nem tartotta nagyra kincsét, mert erkölcsileg értéktelen, gyatra jellemű volt. Gazdagsága nem vált előnyére Istennél, tekintélyével sem vívott ki kedvezést a mennyben. Ezzel a példabeszéddel Jézus arra tanít, miként ítéljék, vagy becsüljék az embereket gazdagságuk, vagy aszerint, hogy mások milyen tiszteletben részesítik őket. így tettek a farizeusok, akik noha gazdagok voltak, noha az emberek tiszteletben tartották őket, Isten szemében értéktelenek voltak. Sőt: Isten megvetette s elutasította őket; elűzte őket szeme elől, mert nem volt bennük erkölcsi érték, vagy megbízhatóság. Romlottak és bűnösök voltak, Isten előtt utálatosság. A szegény, akit az emberek megvetettek, akitől undorodtak, becses, értékes volt Isten előtt, mert erkölcse megbízható és értékes volt, ami alkalmassá tette a finom lelkű szent angyalok társaságára, arra, hogy Isten örököse, Krisztusnak pedig örököstársa legyen. Pál, amikor megbízza Timótheust, figyelmezteti őt azokra, akik nem követik az üdvös igéket, és helytelenül becsülik a gazdagságot. Azt írja: „Ha valaki ellenkezőt tanít, és nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös igéit, és az istenes tanítást, az elvakult, és semmit sem ér. Fölösleges kérdéseken és szavakon nyargal, amiből irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszhiszemű gyanúsítás és zavart eszű, igazság híján levő emberek torzsalkodása származik, akik jövedelmi forrásnak tekintik az istenfélő életet. Mindenesetre az istenfélő élet bőséges nyereség forrása, ha megelégedés kíséri. Hiszen semmit sem hoztunk a világra, és nem is vihetünk el semmit. Ha ennivalónk és ruhánk van, elégedjünk meg vele. Aki meg akar gazdagodni, kísértésbe esik, (az ördög) kelepcéjébe, és sok oktalan meg káros kívánságba, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni vágy. Néhányan törik magukat utána, ezért a hittől elpártolnak, és sok

233/ 308 oldal


bajba keverednek. Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől. Törekedj inkább igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. Vívd meg a hit jó harcát! Szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál elhívást, erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallomást.” „E világ gazdagjainak hagyd meg, hogy ne kevélykedjenek, és ne bizakodjanak a bizonytalan vagyonban, hanem az (élő) Istenben, aki bőven megad nekünk mindent megélhetésünkre. Legyetek jótékonyak, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. így biztos alapot gyűjthettek a jövőre és elnyeritek az örök életet.” Pál igyekezett bevésni Timótheus eszébe annak szükségét, hogy tanításával eltávolítsa az önelégültséget, amely könnyen tőrbe ejti a gazdagokat. Azt képzelik, hogy gazdagságuk miatt különbek, mint a szegények, s harácsoló képességük miatt bölcsebbek s értékesebbek. Röviden – az istenfélelem nyerészkedés számukra. Félelmetes öncsalás ez. Mily kevesen fogadják el Pál Timótheusnak adott megbízását továbbításra a gazdagoknak! Hányan áltatják magukat azzal, hogy vagyongyűjtésük istenfélelem! Pál int: „Az istenfélő élet bő nyereség forrása, ha megelégedés kíséri.” Bár a gazdagok egész életüket a vagyonszerzés kizárólagos céljára fordíthatják, mégis, mivel semmit sem hoztak a világra, semmit sem vihetnek el. Meg kell halniuk, itt kell hagyjanak mindent, ami annyi erőfeszítésbe került. Kockára tettek mindent, örök javukat, hogy vagyont szerezzenek, így elveszítik mindkét világot. Pál rámutat, mily kockázatot vállalnak a gazdagodásért. Mégis sokan eltökélten meg akarnak gazdagodni. Ez életcéljuk. Igyekezetükben elkerüli figyelmüket az örök jutalom. Sátán elveszi szemük világát. Bebeszélik maguknak, hogy jó célra kívánják használni a nyereséget. Megerőszakolják lelkiismeretüket, ámítják magukat, és szüntelen kívánják a gazdagságot. Elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek. Feláldozták nemes, magasztos elveiket, feladták hitüket a gazdagságért. És ha nem csalódnak céljuk elérése terén, csalódnak a boldogságban, amelyről feltételezték, hogy a gazdagság meghozza. A gondok beszövik s nyugtalanítják őket. Az irigység szolgáivá tették magukat, s családjukat is erre a rabszolgaságra kényszerítik és az eredmény csupán „sok baj”. „E világ gazdag fiainak hagyd meg, hogy ne kevélykedjenek, és ne bizakodjanak a bizonytalan vagyonban, hanem az (élő) Istenben, aki bőven megad nekünk mindent megélhetésünkre.” Az emberek ne harácsoljanak össze gazdagságot, hogy ne használják a kielégítő életre, megfosztva magukat az élet kellemes dolgaitól, lényegében rabszolgává válva, hogy meg tudják tartani, vagy növelni, földi kincsüket. Pál, Isten küldöttje, rávilágít a kincsek egyetlen igaz hasznára, és felszólítja Timótheust, hagyja meg a gazdagoknak, hogy legyenek jótékonyak, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és szeretettel adakozzanak, így biztos alapot gyűjtenek a jövőre – az idők végére –, és elnyerik az örök életet. Pál tanítása tökéletesen egyezik Krisztus szavaival: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékba.” Az istenfélő élet bőséges nyereség forrása. Ez az igazi boldogság, testi-lelki jólétünk titka.

95. Engedelmeskedjünk az igazságnak Kedves D. testvér! Emlékezetembe idézem arcodat, másokéval együtt, akiket 1865. december 25én, Rochesterben látomásban láttam. Láttam, hogy a háttérbe húzódtál. Meggyőződtél, hogy nálunk az igazság, de még nem tapasztaltad megszentelő hatását. Nem követted szorosan Megváltónk lábnyomát, így nem állsz készen, hogy úgy járj, amint ő járt. Mikor hallod az igazság szavait, értelmed rámondja, hogy igaz, lehetetlen megcáfolni. Megszenteletlen szíved mégis rávágja: „Kemény beszéd ez! Ki fogadhatja el?” Jobb lenne, ha feladnád igyekezetedet, hogy Isten népével tarts, mert mindig új, szokatlan, nehéz dolgok bukkannak elő. Valamikor meg kell állnod, ezért akár már most megállhatsz, és jobb, ha nem mész tovább. Nem érthetsz egyet az igazsággal, ha egyúttal nem aszerint élsz. Mindig csodáltad a hitvallással egyező életet. Könyvet mutattak nekem, melyben, sok máséval együtt, a te neved is benne volt.

234/ 308 oldal


Neved mellett fekete folt éktelenkedett. A foltot nézted, és így szóltál: soha ki nem tudom törölni. Jézus a folt fölé tartotta sebhelyes kezét, és így szólt: „Csakis vérem törölheti el. Ha mától kezdve az alázatos engedelmesség útját választod, s bűneid elfedezésére egyedül vérem érdemeire támaszkodsz, elfordítom arcom bűneidtől, és eltörlöm minden álnokságodat, De ha a gonoszok útját választod, le kell aratnod a gonoszok jutalmát. A bűn fizetése a halál.” Láttam, hogy gonosz angyalok vesznek körül, el akarják terelni gondolataidat Krisztusról. Rávesznek, hogy mint az igazságszolgáltatás Istenére tekints az Úrra, és szem elől veszítsd a megfeszített Üdvözítő szeretetét, könyörületét s kegyelmét, aki mindörökre üdvözíti azokat, akik hozzá fordulnak. Az angyal így szólt: „Ha valaki vétkezett, van szószólónk az Atyánál, felkent szabadítónk, az igaz.” Mikor gondolataid az aggodalom nyomása alatt állnak, mikor Sátán sugallataira, zúgolódásaira és panaszaira figyelsz, szolgáló angyalt bíznak meg, elhívni számodra a megmentő seregeket, akikre szükséged van, és hogy szégyent hozzanak a hitetlen gondolkodásra. Nem bízol Istenben. Nem hiszed, hogy hatalma van mindörökre üdvözíteni. Ezzel a kegyetlen hitetlenséggel szégyent hozol Istenre, és sok felesleges szenvedést zúdítasz magadra. Láttam, hogy mennyei angyalok vesznek körül, elűzik a gonosz angyalokat és szánakozva, szomorúan néznek rád. A mennyre irányítják figyelmedet, a halhatatlanság koronájára így szólva: „Aki győzni akar, küzdenie kell.” Noha kétségek és aggodalmak közt hánykolódsz, mégsem mered teljesen megszakítani a kapcsolatot Isten parancsolattartó népével. Mégsem mondasz le mindenről az igazságért. Nem adod át magadat és akaratodat. Félsz Isten oltárára fektetni magadat, és mindenedet, nehogy vissza kelljen adnod abból, amit kölcsön kaptál. A mennyei angyalok ismerik szavaidat és tetteidet, sőt, gondolataidat és szíved szándékait is. Attól tartasz, kedves testvérem, hogy túl sokba fog kerülni az igazság, holott amit cserébe kapsz, ha helyesen ítéled meg a helyzetet, az a dicsőség örök mértéke. Mily keveset várnak el tőlünk! Mily kicsiny az áldozat, melyet hozhatunk, ahhoz képest, amit isteni Urunk hozott értünk! Mégis a zúgolódás lelkülete kerít hatalmába, az örök élet ára miatt. Te, és más testvérek ...-ban kegyetlen küzdelmet vívtatok az ember ellenségével. Néhányszor csaknem feladtad a küzdelmet, de feleséged s legidősebb lányod befolyása győzött. Családod e két tagja teljes szívből engedelmeskedne az igazságnak, ha támogatnád őket. Lányaid tőled várják a példamutatást, mert az gondolják, hogy apjuknak igaza van. Üdvösségük jórészt attól függ, amint te viselkedsz. Ha nem törekszel továbbra is az örök életre, tekintélyed magával rántja gyermekeidet, megtöröd hű feleséged lelkét, összezúzod reményeit, s elveszed életkedvét. Hogyan tudsz majd szemükbe nézni az ítéleten, mikor tanúsítják, hogy a te hűtlenséged okozta romlásukat? Láttam, hogy néhányszor engedtél Sátán sugallatainak, hogy add fel törekvésedet az igazság elérésére, mert a kísértő szerint legjobb igyekezeted mellett sem ütöd meg a mértéket, hogy összes hibáddal és gyöngeségeddel lehetetlen fenntartanod az istenfélő életet. Láttam, hogy feleséged s idősebb lányod voltak jó angyalaid, gyászoltak miattad, bátorítottak, hogy állj ellen Sátán erős sugallatainak. Mivel szereted őket, újra igyekeztél Isten ígéreteire rögzíteni roskatag hitedet. Sátán várja, hogy győzhessen. Diadalt akar ülni bukásodon. Akik lábbal tapossák Isten törvényét, azokat megerősíted lázadásukban. Lehetetlen erősnek lenned, amíg határozottan az igazság mellé nem állsz. Szükségtelennek tartottad a rendszeres adakozást. Nem veszed figyelembe, hogy Isten vezette be a rendet, akinek bölcsessége képtelen tévedni. Azért rendelte el, hogy elejét vegye a zűrzavarnak, kiküszöbölje a szűkkeblűséget, irigységet, önzést és bálványimádást. Bevezeti, hogy a teher könnyű legyen, mégis kellő súllyal nehezedjék mindenkire. Az ember megváltása nagy árat követelt, a dicsőség Urának életét, amit szívesen adott, hogy felemelje az embert a züllésből, a világ örökösévé tegye. Isten rendelte el, hogy az ember segítse embertársát a megváltás csodálatos munkájában. Aki kivonja magát, aki nem kész megtagadni magát, hogy mások is részesüljenek a menny üdvében, az

235/ 308 oldal


méltatlannak nyilvánítja magát a jövő életre, méltatlannak a mennyei kincsre, mely oly hatalmas áldozatba került. Isten nem fogad el kelletlen áldozatot, a kipréselt adakozást. Az alaposan megtértek, az Isten áldozatát megbecsülők jókedvűen adják a keveset, amit elvár tőlük. Sőt, előjognak tartják az adakozást. Az angyal így szólt: „Tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a Lélek ellen küzdenek.” Belebotlottál az egészségügyi megújulásba, az igazság felesleges függelékének tűnik előtted. Holott nem az, hanem az igazság része. Ez a feladat, ez a kötelesség mélyebben vág húsodba, és jobban megpróbál majd, mint eddig bármi, ami rád következett. Míg habozol és visszahúzódsz, elmulasztod megragadni az áldást, amely előjogod, addig veszteség ér. Épp abban az áldásban botlasz meg, melyet az ég azért helyezett ösvényedre, hogy könnyítse haladásodat. Sátán a legrosszabb megvilágításban állítja ezt eléd, hogy szembeszállj azzal, ami a legnagyobb áldásodra lenne – testi és lelki egészségedre. Az egészségügyi megújulás mindenki közül neked válna leginkább javadra. Ha elfogadod a megújulás valamennyi pontját, a legnagyobb előnyökhöz juttat. Te vagy az, akinek a legkönnyebb étel hasznára lesz. Igen. Az a veszély fenyegetett, hogy egy pillanat alatt lesújt a bénulás, és fél oldalad elhal. Az étvágy megtagadása menekülés lenne számodra, te mégis súlyos nyomorúságnak tekinted. A mai fiatalok azért nem vallásosabb hajlamúak, mert hibás a nevelésük. Nem igazi szeretet az, mely megengedi a gyerekeknek, kicsinyeknek, hogy indulatoskodjanak, makrancosak legyenek, vagy a szülő törvénye iránti engedetlenséget fenyíték nélkül hagyja. „Amint az ágat hajlítják, úgy növekszik a fa.” Az anya mindenkor szerezze meg az apa együttműködését igyekezetéhez, hogy gyermekeikben jó keresztény jellemet törekszik megalapozni. A majomszeretettel szerető apa ne hunyjon szemet gyermekei hibái felett, csak mert nem kellemes megfenyíteni őket. Mindketten ébredjetek fel, s nem nyersen, de mégis eltökélt szándékkal adjátok gyermekeitek tudtára, hogy nem tűritek meg az engedetlenséget. Az apa ne legyen olyan, mint a gyerek, akit csak ösztönök igazgatnak. Szent kötelékek fűzik őt családjához. A család összes tagja az apában összpontosul. A neve – családfő – mérvadó, a férj igazi jelentése. Ő a család törvényadója, a maga férfias viselkedésével szemléltesse a szigorúbb erényeket, erőt, becsületességet, megvesztegethetetlenséget, és gyakorlati hasznosságot. Az apa bizonyos értelemben a család papja, áldozatot fektetve reggel és este az Isten oltárára, míg a feleség és gyermekek imában és Isten dicsőítésében egyesülnek. Az ilyen családnál Jézus fog időzni éltető légkörével, s hallani fogjuk még a szülők örömteli kiáltását, magasztosabb jelenetek közepette, amint ezt mondják: „íme, én, és a gyermekeim, akiket az Úr nekem adott.” Megmentve, megváltva, örökre üdvözülten! Megszabadítva a romlottságtól, mely a bűnös kívánság által uralkodott a világon, és Krisztus érdemei által a halhatatlanság örököseivé válni. Láttam, hogy alig akad apa, aki tudatában él felelősségének. Nem tanultak meg uralkodni magukon, s míg ezt meg nem tanulják, addig silány munkát végeznek gyermekeik igazgatása terén. A tökéletes önuralom bűvölésként fog hatni a családra. Mikor ezt elérik, döntő győzelmet arattak. Akkor majd gyermekeiket is önuralomra tudják tanítani. Fáj a szívem a ...-i gyülekezet miatt, mert komoly munkát kell még ott elvégezni. Isten terve, hogy népe alakuljon ki ott. Van ott anyag jó gyülekezet számára, de előbb jelentős munkát kell elvégezni, hogy eltávolítsák a durva éleket, s munkarendbe hozzák őket, hogy együttesen fáradozzanak, és egyenletesen húzzák az igát. Eddig az volt a szokás, hogy mikor egy vagy kettő szükségesnek vélte, hogy felrázzák magukat, egységbe tömörüljenek, s szilárdabban álljanak az igazság biztos talapzatán, mások nem tettek erőfeszítést, hogy felkeljenek. Sátán beléjük helyezi a lázadás lelkületét, hogy elcsüggesszék azokat, akik előre kívánnak haladni. Megmakacsolják magukat, mikor sürgetik őket, hogy ragadják meg a munkát. Csökönyös szellem szállja meg őket, s visszatartanak, hátráltatnak, mikor segíteniük kellene. Egyesek nem akarják alávetni magukat Isten vésőjének. Amint a kés elvonul felettük, érinti a durva felületeket, panaszkodnak a túl közeli és szigorú munkára. Ki akarnak jutni Isten műhelyéből, ahol hibáik, gyarlóságaik nyugton

236/ 308 oldal


maradhatnak. Mintha vakok lennének állapotuk felől, holott egyedüli reménységük ott maradniuk, ahol keresztény jellemük hibái láthatók lesznek, s kigyógyíttatnak. Némelyek engednek érzéki kívánságaiknak, melyek a lélek ellen küzdenek, s állandó akadályt képeznek lelki fejlődésük előtt. Szüntelen vádol a lelkiismeretük, s ha köntörfalazás nélküli igazságról hallanak igét, készek megsértődni. Önvád alatt állnak, s úgy vélik, hogy szándékosan az ő esetükre választottak tárgykört. Megbántva érzik magukat, s visszahúzódnak a szentek gyülekezéseitől. Nem járnak többet az összejövetelekre, mert akkor nyugodtabb a lelkiismeretük. Rövidesen elvesztik a gyülekezések iránti érdeklődést, igazságszeretetüket, visszavonulnak, s állást foglalnak a lázadó sokaságokkal, akik a Sátán fekete lobogója alatt állnak. Ha ezek megfeszítik a testi kívánságokat, melyek a lélek ellen küzdenek, akkor rövidesen kikerülnek az útból, ahol az igazság nyilai ártalmatlanul elmennek mellettük. De míg kielégítik testi kívánságaikat, s így melengetik bálványaikat, célponttá teszik magukat az igazság nyilainak, hogy megsebezze őket. S ha egyáltalán szólnak az igazságról, feltétlenül megsebzi őket. Egyesek úgy vélik, hogy nem javulhatnak meg, hogy egészségük megsínylené, ha megkísérelnék elhagyni a teát, dohányt és húsételeket. Holott az a Sátán sugallata. Pedig ezek az ártalmas serkentők kétségkívül súlyos betegségeknek teszik ki szervezetüket, mivel tönkreteszik a természet finom gépezetét, ledöntik a betegség és idő előtti hanyatlás ellen emelt erődítéseket. Akik megváltoznak, és elhagyják e természetellenes élénkítőket, azok rövid ideig érezni fogják veszteségüket, szenvedni fognak nélkülük, akár a korhely, aki összenőtt részegítő italával. Vedd el tőle kábító italát, és borzalmasan szenved. De ha nem adja be derekát, rövidesen legyőzi rettentő hibáját. A természet segítségére siet, és helyén marad addig, míg helyettesről nem gondoskodik a hamis támaszték pótlására. Némelyek annyira eltompították a természet finom érzékenységeit, hogy időbe kerülhet, míg kiheverik azt a visszaélést, melyet a bűnös szokásoktól kellett elszenvedniük, amelyek elnyomták és gyöngítették erejüket. Nyújtsatok lehetőséget a természetnek, s megerősödik; újra nemesen és jól végezni feladatát. A természetellenes élénkítők pusztítják az egészséget, tompítják az agyat, lehetetlenné téve, hogy megbecsüljék az örökkévaló dolgokat. Akik melengetik ezeket a bálványokat, képtelenek helyesen értékelni az üdvösséget, melyet Krisztus tett lehetővé számukra az igénytelenség, szüntelen szenvedés és kárhoztatás életével, s azzal, hogy végül lemondott ártatlan életéről, hogy megmentse a haláltól a halálán levő embert.

96. Életbiztosítás Az Úr közölte, hogy a szombattartó adventistáknak nem kellene életbiztosítással foglalkozniuk. Ez olyan üzletelés a világgal, melyet Isten helytelenít. Az ilyen vállalkozásban részt vevők csatlakoznak a világhoz, holott Isten arra szólítja népét, hogy jöjjenek ki közülük, váljanak el tőlük. Az angyal így szólt: „Krisztus élete feláldozásával vásárolt, váltott meg benneteket. Hát nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a ti váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben és lelketekben. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor Krisztus – a mi életünk – megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.” Ez az egyetlen olyan életbiztosítás, melyet a menny jóváhagy. Az életbiztosítás világi gondolkodás, amely arra vezeti az azzal foglalkozó testvéreket, hogy eltávozzanak az örömhír egyszerűségétől és tisztaságától. Az efféle eltávozás gyöngíti hitünket és csökkenti lelkiségünket. Az angyal így szólt: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott titeket.” Népünk különleges értelemben az Úré. Krisztus megvásárolt minket. Erős angyalok vesznek körül bennünket. Mennyei Atyánk tudta nélkül

237/ 308 oldal


egyetlen veréb sem hull a földre – számon tartja fejünk hajszálait. Isten gondoskodik népéről. Különösen gondol rájuk, és nem kellene világi gondolkodással kételkedniük gondviselésében. Isten terve, hogy őrizzük meg népünk őszinte odaadását és szentségét. A kötvényekkel foglalkozók Isten pénzét ruházzák azokba, pedig azért bízta rájuk, hogy az ő ügyére fordítsák, és fejlesszék művét. Az életbiztosítás csak kevés embernek hajt hasznot, s Isten áldása nélkül, ahelyett, hogy hasznukra válna, kárt okoz nekik. Akiket Isten intézőivé tett, nincs joguk az ellenség táborába juttatni a javakat, melyet azért bízott rájuk, hogy az Úr ügyére fordítsák. Sátán szüntelen kifogásokat kínál Isten választott népének, hogy elvonja figyelmüket a komoly felkészüléstől a közvetlen előttünk álló eseményekre. Csaló ő, a szó valamennyi értelmében, s gyakorlott bájoló. Mennyből kölcsön vett fénnyel álcázza terveit és csapdáit. Azzal kísértette meg Évát, hogy egyék a tiltott gyümölcsből, hogy rábeszélte a meggyőződésre, hogy haszna lesz abból. Sátán vezeti ügynökeit, hogy bemutassák a különböző találmányok és szabadalmak jogait, hogy a szombattartó adventisták, akik gyorsan meg akarnak gazdagodni, kísértésbe essenek, az ördög kelepcéjébe, mely romlásba dönti az embert. Az ördög ugyanis éber, fáradhatatlanul vezeti fogságba a világot, és a világiak közreműködésével szüntelen kellemes izgalmat támaszt, hogy magához vonzza a gyanútlan, állítólag igazságban hívő embereket, és e lépéssel csatlakozzanak a világiakhoz. A szem kívánsága, az izgalom és kellemes szórakozás kívánása Isten népének kísértése és csapdája. Sátánnak sok olyan finoman szőtt veszélyes hálója van, melyek ártatlannak látszanak, de melyeket ügyesen felállít, hogy elcsábítsa Isten népét. Ott vannak a kellemes mutatványok, szórakozások, koponyatannal foglalkozó előadások, s a szórakozás végtelen változatai bukkannak elő szüntelen, azzal a hátsó gondolattal, hogy a világ és a világ dolgainak szeretetére vezessék Isten népét. A világhoz csatlakozva hitük meggyöngül, s az ellenség táborába viszik a javakat, melyeket a jelenvaló igazság ügyébe kellene beruházniuk. Ezeken a módokon át Sátán sikeresen kiüríti Isten népének erszényét, és ezért Isten helytelenítése nyugszik rajtuk.

97. Terjesszétek iratainkat Az Úr közölte, hogy nem végezzük kötelességeinket kisebb kiadványaink ingyen terjesztése területén. Sok becsületes lélek akad, akit az igazság elfogadására vezethetünk kizárólag ezen az úton. Ha a kis füzetek mindegyikén ott állna kiadványaink hirdetése, és a cím, ahol szert lehet tenni rájuk, ez megnövelné nagyobb kiadványaink, valamint az Advent Szemle, a Tanító és Tökéletesítő forgalmát. Ezeket a négy, nyolc vagy tizenhat oldalas füzeteket csekélységért elő lehet állítani az azok adományaiból teremtett alapból, akik szívükön viselik az ügyet. Mikor barátodnak írsz, mellékelhetsz leveledhez 1-2 példányt anélkül, hogy többe kerülne a postázás. Ha vasúton, hajón vagy postakocsin olyan emberekkel kerülsz össze, akiknek talán van füle a hallásra adhatsz nekik e füzetekből. Pillanatnyilag nem kellene válogatás nélkül, őszi falevelek módjára szórnunk szét őket, hanem okosan és ingyen azoknak adni, akik valószínűleg értékelni fogják. Ezzel oly módon hirdetjük kiadványainkat és kiadónkat, melyből sok jó fog származni.

98. Egészség újító Az emberek tudatlanságban pusztulnak el. Isten küldöttje így szól: „Adjatok hitetekhez erényt, az erényhez tudást!” Miután befogadtuk az örömhír hitét, első dolgunk szert tenni erényes és tiszta elvekre, így kitakarítanunk gondolatainkat és szívünket az igazi tudás befogadására. Csaknem minden néven nevezendő betegség szorongatja népünket, mi mégis mintha szívesen maradnánk tudatlanságban a gyógyulás eszközei felől, és az útról, melyen elkerülnék a betegséget. Az egészség intézet fölállításával nemcsak az volt Isten célja, hogy ismeretet terjesszen az oda járó, aránylag kevesek körében, hanem hogy sokakat megtanítsunk a házi kezelésre. Az Egészség

238/ 308 oldal


újító az eszköz, amelyen át az igazság sugarainak az emberekre kell ragyognia. A legjobb egészségügyi folyóirattá kell válnia országunkban. Meg kell felelnie az egyszerű emberek igényeinek, készen állni válaszolni minden méltányos kérdésre. Pontosan meg kell magyaráznia az élet törvényeinek legfőbb elveit, s hogy miként engedelmeskedjenek azoknak, így megőrizve egészségüket. A fő cél, melyet az ilyen folyóirat kiadásánál szem előtt kell tartanunk, hogy Isten szenvedő népének javát szolgálja. Az Egészségi újítónak el kell érnie, és oktatnia az embereket, különösen azokat, akik túl szegények intézetünkben kezeltetni magukat.

99. Gyógyintézet Az 1865. december 25-én nyert látomásban láttam, hogy az egészségügyi megújulás a jelen igazsággal szorosan összefüggő, nagyszerű vállalkozás s hogy a hetediknapi adventistáknak otthont kell létrehozniuk a betegek számára, ahol kezeltethetik magukat. Láttam, hogy népünk ne vegye félvállról a kérdést, s hagyja, hogy népünk gazdagabbjai az ország közismert vízgyógyász intézményeibe járjanak gyógyulást keresni, ahol vallásos hitük miatt megértés helyett ellenzésre fognak találni. Akiket a betegség lesújt, nemcsak testi, hanem szellemi és erkölcsi gyöngeségben is szenvednek, és a lelkiismeretes beteg szombattartóknak nem válik oly mértékben javára a hely, ahol tudják, hogy folyton őrködniük kell, nehogy rossz hírbe keverjék hitüket, s nehogy szégyent hozzanak hitvallásukra, mint az olyan intézmény, ahol az orvosok és ápolók szívükbe zárták a harmadik angyal üzenetével összefüggő igazságokat. Mikor valamely betegségtől sokat szenvedők enyhülést találnak a kezelés értelmes módszerével, mely fürdőkből, egészséges étkezésből, a pihenés és testedzés megfelelő időszakaiból, és a tiszta levegő gyógyító hatásából áll, gyakran az a vélemény alakul ki bennük, hogy akik eredményesen gyógyítják őket, azoknak a vallásos hit dolgaiban is igazuk lesz, vagy legalább az igazság felől sem tévedhetnek nagyot. Tehát, ha népünknek olyan gyógyintézetekbe kell járnia, ahol az orvosok vallásos hite romlott, az a veszély fenyegeti testvéreinket, hogy kelepcébe esnek. Az ...-i intézet, amelyet akkor (1865-ben) láttam, a legjobb volt az Egyesült Államokban. Ami a betegek kezelését illeti, kitűnő s jó munkát végeztek. Csakhogy azt szorgalmazták, hogy a gyöngélkedők táncoljanak és kártyázzanak, azt javasolják, hogy járjanak színházba és olyan világi szórakozóhelyekre, amelyek homlokegyenest ellenkeznek Krisztus és az apostolok tanításaival. Akik most a Battle Creek-ben működő Egészség Intézetben dolgoznak, éljenek annak tudatában, hogy fontos, komoly munkát végeznek. A vallás és szórakozás területén semmiképpen se kövessék az ...-i intézet orvosait. Láttam, hogy fennáll a veszély, hogy sok mindenben követjük őket szemünk elől veszítve a fontos tevékenység magasztos jellegét. Ha e vállalkozás résztvevői megszűnnek magas vallásos szempontból tekinteni munkájukat, ha leszállnak a jelen igazság magasztos elveiről, hogy azok elméletét s gyakorlatát kövessék, akik annak az intézetnek az élén állnak, ahol kizárólag egészségük helyreállítása érdekében kezelik a betegeket, Isten különleges áldása nem fog nagyobb mértékben megnyugodni intézetünkön, mint amelyekben romlott elméleteket tanítanak és gyakorolnak. Láttam, hogy rövid idő alatt nem végezhetünk el igen széleskörű munkát, mivel nem lesz könnyű olyan orvosokat találni, akiket Isten jóváhagy, akik egyetértésben, önzetlenül és buzgón fáradoznának együtt a szenvedő emberiség javára. Mindig tartsuk szem előtt, hogy ezen az úton elérhető nagy célunk nem csak az egészség, hanem a lélek megújulása és megszentelődése, amit beteg testtel és beteg értelemmel lehetetlen elérni. Lehetetlen kizárólag a világiak szempontja szerint. Isten támasztani fog férfiakat, s képesíti őket, hogy részt vegyenek a munkában, nemcsak a test, hanem a bűntől beteg lélek orvosaként, mint a fiatalok és a tapasztalatlanok lelki atyjai. Megmutatták nekem, hogy dr. E-nek a szórakozásokkal kapcsolatos álláspontja helytelen, s a testedzés felőli nézetei sem mind helytállók A szórakozások, amelyeket javasol, sok esetben akadályozzák annak gyógyulását, akin segíteni igyekeznek. Nagyrészt helyteleníti a gyöngélkedőknek adott testi munkát, és tanításai sokszor komoly kárt okoztak. Az olyan szellemi

239/ 308 oldal


foglalkozás, mint a kártyázás, sakkozás és dámajáték, felizgatja és kifárasztja az agyat, akadályozza gyógyulásukat, míg a kellemes és könnyű testi munka leköti idejüket, javítja vérkeringésüket, pihenteti és helyrehozza az agyat, és határozottan elősegíti gyógyulásukat. De vedd el a lábadozótól az összes ilyen foglalkozást – nyugtalan lesz, s beteg képzeletével sokkal rosszabbnak véli esetét, mint amilyen valójában, ami gyöngeelméjűségre tesz hajlamossá. Az elmúlt évek folyamán az Úr több ízben közölte velem, hogy helytelen arra tanítanunk a gyöngélkedőket, hogy gyógyulásuk érdekében szüntessenek be minden testi foglalkozást. Hisz ettől akaratuk szunnyadozik, vérük lomhán kering, és egyre tisztátalanabbá lesz. Ha az a veszély fenyegeti a beteget, hogy rosszabbnak képzelje esetét, mint amilyen, a semmittevés a legsúlyosabb következményekkel jár. A jól szabályozott tevékenység azt a gondolatot kelti a betegben, hogy nem teljesen hasznavehetetlen a világ számára, hogy legalább valami hasznot tud hajtani. Ez elégedetté teszi, bátorítja, és olyan erőt kölcsönöz neki, milyet a hiábavaló szellemi szórakozás soha el nem érhet. Óriási tévedés azt hinni, hogy akik visszaéltek mind testi, mind szellemi erejükkel, vagy akiknek értelme vagy teste megtört, azoknak gyógyulásuk érdekében fel kell függeszteniük testi tevékenységüket. Ritka esetben szükségessé válhat, hogy valakinek rövid időre csakis pihennie kell, de ezek az esetek nagyon ritkák. Legtöbbször túl nagy lenne a változás. Akiket megtört a megfeszített szellemi munka, azoknak meg kellene pihenniük a fárasztó gondolatoktól; de ha arra tanítjuk őket, hogy helytelen, sőt veszélyes a mérsékelt szellemi foglalkozás, ez azt a véleményt kelti bennük, hogy állapotuk súlyosabb, mint valójában. Még idegesebbek lesznek, ami nagy vesződség és baj az ápolók számára. Ez az elmeállapot kétségessé teszi gyógyulásukat. Akiket a testi munka tört meg, azok dolgozzanak kevesebbet, és csak könnyű és kellemes munkát. De ha az összes munkától és testgyakorlattól elszakítjuk őket, ez sok esetben pusztulásukat okozza. Akaratuk kezük munkájával jár, és akik testi munkához szoktak, csupán gépnek tartanák magukat, melyeket orvosok és ápolók igazgatnak. Képzeletük betegessé válna. A tétlenség a legnagyobb átok, ami érheti őket. Erejük annyira elszunnyad, hogy képtelenek ellenállni a betegségnek, holott ezt gyógyulásuk érdekében meg kell tenniük. Dr. E. súlyos hibát követett el a testgyakorlással és szórakozással kapcsolatban, s még súlyosabbat a vallásos élet és vallásos izgalmak terén. A Biblia vallása nem káros a test és a gondolkodás egészségére. Isten Lelkének felemelő hatalma a beteg leghatásosabb gyógyszere. A mennyben tökéletes egység uralkodik, és minél inkább érezhető a menny hatása, annál bizonyosabb a hívő gyöngélkedő felépülése. Az afféle befolyások, mint amilyeneket Dr. E. javasol, bizonyos fokig hatottak népünkre is. A szombattartó egészségügyi újítóknak mindettől meg kell szabadulniuk. Minden igaz és valódi újjáéledés közelebb visz minket Istenhez és a mennyhez, közelebb Jézushoz. Növeli ismeretünket a lelki dolgok terén, és mélyíti bennünk a keresztény életszentséget. Igaz, hogy akadnak kiegyensúlyozatlan elmék, akik olyan böjtöket kényszerítenek magukra, melyeket a Szentírás nem tanít, oly imákat, s a pihenés és alvás oly szűkre szabását, amit Isten soha nem vár el. Ezeket nem fogja felvirágoztatni, nem támogatja az igazságosság önkényes tetteiben. Farizeusi a vallásuk, és hiábavalón azt remélik, hogy jó szándékú munkájukkal kiérdemlik a mennyet, ahelyett, hogy a megfeszített, feltámadott és megdicsőült Üdvözítő érdemeire támaszkodnának, amit a bűnösnek tennie kellene. Ezek csaknem elkerülhetetlenül betegek is lesznek. Azonban Krisztus és a valódi istenfélelem egészség a test, az erő és a lélek számára. A betegek foglalatoskodjanak valamivel ahelyett, hogy együgyű játékokkal kötnék le gondolataikat, ami lealacsonyító a maguk szemében, és arra a meggyőződésre vezeti őket, hogy haszontalan az életük. Tartsuk ébren az akaraterőt, mert az éber és helyesen irányított akarat erős idegcsillapító. A gyöngélkedők sokkal elégedettebbek, ha foglalkoztatják őket, s gyógyulásuk is sokkal inkább előmozdítható. Láttam, hogy a legnagyobb átok, mely férjedet és F. testvérnőt sújtotta, azok az utasítások voltak, amelyeket ...-ben kaptak. Vagyis maradjanak tétlenek, hogy felépüljenek. Mindkettőjük képzelete

240/ 308 oldal


beteges volt, és tétlenségük oly gondolatokat és nézeteket szült, hogy ha testgyakorlást végeznek, különösen, ha fárasztó testgyakorlást, akkor egészségük és életük veszélyeztetve lesz. A szervezet gépezete, mivel oly kevéssé járatták, annyira elvesztette rugalmasságát és erejét, hogy amikor később tornászni kezdtek, ízületük merev, izmuk erőtlen volt. Minden mozdulat erőfeszítésbe került, és persze fájt. Pedig éppen ez a fáradtság lett volna áldásukra, függetlenül érzékeiktől s kellemetlen velejáróiktól, ha kitartóan ellenálltak volna tétlenségi hajlamaiknak. Láttam, hogy sokkal jobb lenne F. testvérre nézve is, ha családjával élne és érezné a ránehezedő felelősséget. Ez életre keltené szunnyadó erőit. Láttam, hogy családjának szétszórtsága, míg ő ...ben tartózkodik, kedvezőtlenül hat gyermekeik iskoláztatására és nevelésére. A gyermekeknek saját érdekükben meg kellene tanulniuk felelősséget vállalni a háztartásban, és át kellene érezni, hogy az életben felelősségek hárulnak rájuk. Az anya, mikor gyermekeit neveli és szoktatja, pontosan az Isten által rábízott feladatot végzi, s az Úr ezért könyörületesen meghallgatta a gyógyulásért felajánlott imákat. Bár mellőzniük kell a nehéz munkát, mindenekfölött a tétlenséget kell kerülniük. A New York-i Rochesterben látomást láttam, hogy sokkal jobb lenne, ha a szülők és gyermekek újra összekerülnének. Minden gyermek végezhetné a családi kötelességek egy-egy részét, s ezzel oly értékes nevelésre tennének szert, amit semmi más úton meg nem szerezhetnek. Az ..-ben vagy bárhol máshol való tartózkodás, ahol kiszolgálók és segítők veszik körül őket, az anyának és gyermekeknek legnagyobb kárára van. Jézus meghívja F. testvérnőt, hogy benne találjon nyugalmat, így gondolatai egészséges frissességre tennének szert, ha a mennyei dolgokon időzne, és ha lelkiismeretesen az Úr fegyelmében és intelmeivel igyekezne nevelni kisded nyáját. Ezzel segítheti leginkább a férjét, mert megszabadítaná férjét a gondtól, hogy feleségének kell figyelme, gondoskodása és együttérzése főtárgyának lennie. A Battle Creek-i egészség-intézet méretével kapcsolatban az Úr közölte, mint azt már meg is írtam, hogy először kicsiben kell elkezdenünk, majd óvatosan növelnünk, mikor szert tudunk tenni jó orvosokra és ápolókra, mikor elő tudjuk teremteni az anyagiakat, és amint a betegek igényei megkövetelik. Mindezt tegyük szigorúan összhangban a harmadik angyal üzenetének elveivel és szerény lelkületével. Mikor láttam a nagy számításokat, melyet némelyik vezetőnk elhamarkodottan sürgetett, megriadtam. Számos magánbeszélgetésben és levélben óvatosságra intettem őket, mert Isten különleges áldása nélkül az intézet többféleképp zátonyra futhat, és kárt tehet ügyünkben. Ha az orvosok munkaképtelenné válnának betegség, halál vagy más okból, a munka akadozna, míg helyetteseket nem találnánk. Vagy nagyobb épületek emelésekor, ha az anyagiak nem gyűlnének be, a munka megállna, az összegek lekötve hevernének, s csüggedés szállna a résztvevőkre. Az is előfordulhat, hogy nincs elég beteg, ezért kevés lenne a pénz a költségek fedezésére. Az összes erőfeszítés, amit okosan és helyesen fejtünk ki valamennyi osztályon, és Isten áldása dicső sikerré teszi az intézetet, azonban egyetlen bukás, bármely irányban, előbb-utóbb súlyos veszteségnek fog bizonyulni. Ne feledjük, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt huszonöt évben indított egészségintézményekből alig néhány működik. Felhívtam testvéreinket a körünkben felállítandó intézmény érdekében. A legfélreérthetetlenebbül beszéltem Dr. F-el, aki Isten gondviselése folytán gyakorlatra tett szert, hogy ellássa az orvos teendőit. Ezt az Isten által ránk ruházott tekintéllyel tettem. Ha kell, a legkisebb habozás nélkül elismétlek mindent. Egyetlen szót sem kívánok visszavonni abból, amit írtam vagy mondtam. A munka Istené, és biztos, de óvatos kézzel kell végeznünk. Az egészségügy megújulása szorosan összefügg a harmadik angyal üzenetével, de az üzenet mégsem ez. Lelkészeink hirdessék az egészségügy megújulását, mégse ez váljék az üzenet helyett a fő tárggyá. Ott a helye azok közt a tárgyak közt, melyek előkészítik az üzenet által vázolt eseményeket. Ezek közt viszont feltűnő helyet foglal el. Lelkesedéssel kell megragadnunk minden megújulást, de el kell kerülnünk olyan benyomás keltését, hogy ide-oda kapkodunk, és hajlunk a túlbuzgóságra. Népünknek elő kell teremteni a körünkben létrehozott egészség-intézet szükségleteit, amit meg is tehetünk anélkül, hogy kevesebbet adjunk az ügy más szükségleteire.

241/ 308 oldal


Hadd nőjön fel soraink közt az egészség-megújulás és az Egészség Intézet, mint a többi érdemes vállalkozás is felnőtt. Vegyük figyelembe gyönge erőnket a múltban, s az azóta megnőtt képességünket. Most rövid idő alatt többet tehetünk. Az Egészség Intézet hadd növekedjék, amint más vállalkozások felnőttek közöttünk, oly ütemben, mint biztonságosan megteheti, anélkül, hogy megrokkantaná a nagy mű ugyanolyan fontos, vagy most még fontosabb más ágait. Helytelen lenne, ha valamely testvér birtokának nagy részét az intézetbe ruházná, így nem tudna annyit tenni más irányban, mint másképp tehetne. Ha semmit sem tenne, az is helytelen lenne. Az Intézet támogatására tett minden megrázó felhívással együtt kellene járnia az intésnek, hogy ne raboljuk meg a mű más ágait. Különösen figyelmeztetnünk kell a bőkezű szegényeket. Némely gyöngélkedő szegény családos testvér, akinek nincs saját háza, és túl szegény, hogy az intézetben kezeltesse magát, összes tulajdonának egy harmadtól egy ötöd részéig az intézetbe ruházta. Ez helytelen. Némelyik testvér és testvérnő több részvényt is vett, mikor egyet sem kellett volna. Rövid időre be kellene jutniuk az intézetbe, hogy költségeik egy részét, vagy az egészet a jótékony alap fedezze. Nem látom okosnak, ha nagy számításokat végzünk a jövőre nézve, s közben magukra hagyjuk a most segítségre szorulókat. Ne haladjatok előre gyorsabban, mint Isten félreérthetetlen gondviselése utat nyit előttetek. Az egészségügyi megújulás Isten különleges munkájának része, melyet népe javára végez. Láttam, hogy a köztünk alapított intézmény legnagyobb veszélye lenne, ha vezetői eltávolodnának a jelen igazság lelkületétől, és attól az egyszerűségtől, őszinte odaadástól, melynek Krisztus tanítványait kell jellemeznie. Figyelmeztettek, hogy az intézményben semmi módon se szállítsuk le az igazság mértékét azért, hogy kíméljük a hitetlenek érzékenységét, és így növeljük látogatottságát. A hitetlenek intézményünkbe fogadásának célja, hogy az igazság elfogadására vezessük őket. Ha leszállítjuk a színvonalat, azt a benyomást nyerik, hogy az igazság nem nagyon fontos, és úgy távoznak majd, hogy még nehezebben lehet megközelíteni őket, mint azelőtt. De az ilyen lépés legnagyobb hátránya a szegény, lesújtott, hívő betegekre tett hatása lenne, ami szélesen érintené az ügyet. Arra tanítottuk őket, hogy bízzanak a hívő imában, és sokakat lelkileg leterhel, hogy imáik csak részben találnak meghallgatásra. Láttam, hogy Isten azért nem hallgatta meg teljesebben a köztünk levő betegekért elhangzott imákat, mert nem szolgálhatta ez Úr dicsőségét, míg a testvérek megsértették az egészség törvényeit. Azt is láttam, hogy azért tervezte az egészségügyi megújulást és az egészségintézményt, hogy egyengesse a hívő ima előtt a teljes meghallgatás útját. A hitnek és jó tetteknek karöltve kell tevékenykedniük a köztünk élő lesújtottak enyhítése, s annak érdekében, hogy felkészítse őket Isten dicsőítésére itt, és az üdvösségre Krisztus eljövetelekor. Isten őrizzen, hogy a lesújtottaknak valaha is csalódniuk s bánkódniuk kelljen, ha azt látják, hogy az intézet vezetői ahelyett, hogy a gyógyító módokhoz hozzáadnák Izráel atyáinak és anyáinak áldásait és erényeit, csak világi szempontok szerint tevékenykednek. Senki se vegye fejébe az eszmét, hogy az intézet az a hely, ahova el kell jönniük, hogy hittel mondott imára talpra álljanak. Az intézetben kezeléssel és helyes szokásokkal gyógyítják a beteget, és a betegség megelőzésére tanítják őket. De ha van hely az ég alatt, mely jobban megfelel a többinél, hogy odaszentelt és hívő férfiak és nők felajánlhatják enyhülést hozó és szerető imáikat, az az ilyen intézetben van. A betegápolóknak fontos munkájukban erősen Istenre kell támaszkodni azon eszközök eredményességéért, amelyeket az Úr adott, s melyekre könyörületében felhívta népünk figyelmét, mint például a tiszta, friss levegő, tisztaság, egészséges étrend, munka és pihenés megfelelő, váltakozása és a víz felhasználása. A fontos és komoly munkán kívül ne legyen önző érdekük, mert osztatlan figyelmüket követeli meg, hogy megfelelően tudjanak gondoskodni Isten lesújtott népének testi s lelki javáról, akik csaknem korlátlanul bíznak bennük, és nagy költséggel gondjaikra bízták magukat. Senkinek sincs akkora szellemi képessége, senki sem olyan szakképzett, hogy tökéletes munkát végezzen, még ha a lehető legjobban végzi is. Akire Isten lesújtott népének testi, és nagymértékben lelki jólétét bízták, vigyázzanak, nehogy világi elgondolással, személyes érdekből, vagy kívánságból, hogy nagyszerű és híres munkában vegyenek részt, az Isten helytelenítését hívják ki magukra, és az ügy eme ágára. Nem szabad

242/ 308 oldal


kizárólag szakértelmükre támaszkodniuk. Ha Isten helytelenítése helyett áldása száll az intézetre, angyalok szolgálják majd a betegeket, ápolókat és orvosokat, hogy segédkezzenek a gyógyításban, hogy végül Istené legyen a dicsőség, és nem a gyönge, rövidlátó emberé. Ha ezek az emberek világi szempontok szerint dolgoznának, ha fejükbe szállna a dicsőség, ha azt gondolnák, hogy a maguk erejével és kezük munkájával teremtették meg a jólétet, akkor Isten magukra hagyná őket, hogy súlyos hátrányok közt vergődjenek, mivel a többi intézményhez képest gyöngébb a tudásuk, tapasztalatuk és felszerelésük. Felét sem tudnák elvégezni annak, amit más intézmények végeznek. Láttam a szabadtéri foglalkozás jó hatását azokra, akiknek gyönge az életereje és rossz a vérkeringése. Különösen olyan nőkre, akik négy fal közt éléssel szerezték a bajokat. A szabad levegő hiánya és a testmozgás hiánya megmérgezte vérüket. A szórakozás helyett, ami a négy fal között tartja őket, szabad levegőn kell gondoskodnunk kellemes időtöltésről. Láttam, hogy az intézetnek jókora területtel kell rendelkeznie, virágokkal díszítve, zöldséggel és gyümölcsfákkal beültetve. Itt a gyöngélkedők nemüknek és erejüknek megfelelő munkát találnának, megfelelő időszakokra. Bízzuk e területet jártas kertész gondjaira, hogy mindent ízlésesen rendezzen. A műhöz kötő kapcsolat megköveteli, hogy kertelés nélkül kifejtsem nézeteimet. Szókimondón beszélek, és ezt az utat választom, hogy az összes érdekelt félhez szóljak. Amíg le nem tudtam írni mindent, amit ezzel kapcsolatban láttam, addig nem kellett volna megírnom, amit az egészségintézetről a bizonyságtétel tizenegyes számában megjelentettem. A tizenegyes számban nem volt szándékomban írni e tárgyról, s Ottawa Co.-ból, ahol akkor dolgoztam, a Battle Creek-i kiadóba küldtem az összes kéziratot, melyet terveztem befoglalni a tizenegyes bizonyságtételbe. Azt írtam nekik, hogy siessenek kiadni a kis művet, mert nagy szükség van rá, és amilyen gyorsan csak tudom, megírom a tizenkettes számot. Ebben volt szándékom kötetlenül, és minden szempontot megvilágítva írni az intézetről. A Battle Creek-i testvérek, akik szívükön viselik az intézetet, már tudták, hogy népünknek hozzá kell járulni javaikkal egy ilyen intézmény alapításához. Ezért azt válaszolták, hogy azonnal szükség van bizonyságtételeim tekintélyére az intézettel kapcsolatban, hogy tettekre serkentse a testvéreket ez ügyben, és hogy várnak a tizenegyes számkiadásával, amíg írni tudok erről. Ez súlyos próba volt számomra, mert tudtam, hogy képtelen vagyok leírni mindent, amit láttam, mert akkoriban hetenként hétszer vagy nyolcszor szóltam a testvérekhez, házról-házra jártam, és százszámra írtam a bizonyságtételek és magánlevelek oldalait. Ez a munkamennyiség, s a feleslegesen rám rótt terhek és próbák miatt képtelen voltam bármi másra. Gyengélkedtem, és szellemi kínjaim is kimondhatatlanok voltak. Ilyen körülmények közt alávetettem ítélőképességemet mások véleményének és megírtam az Egészség Intézettel kapcsolatban azt, ami a tizenegyes számban napvilágot látott, mivel képtelen voltam közölni mindazt, amit láttam. Helytelenül cselekedtem. Be kell látnotok, hogy jobban ismerem kötelességemet, mint mások, különösen azzal kapcsolatban, amit Isten feltár előttem. Némelyek kárhoztatni fognak, mert ezt írom. Mások meg azért, hogy miért nem szóltam hamarább. Az egyik legnehezebb próbám, melyet valaha is viselnem kellet, az a hajlam volt, amint az intézet ügyét sürgették. Ha akik a testvérek megmozdítására használták bizonyságtételemet, maguk is olyan mértékben megmozdultak volna, elégedettebb lennék. Ha továbbra is agyonhalogatnám nézeteimet, ez esetben mindkét csoport hibáztatna. Azok is, akik szerint hamarább kellett volna szólnom, s azok is, akik szerint nem kellene óvatosságra intenem. A mű vezetői, az ügy és a testvérek javára, és hogy súlyos próbákat takarítsak meg magamnak, kimondtam, amit gondoltam.

243/ 308 oldal


100. Egészség és vallás (Ez a cikk kivonat az egészség intézet vezetőinek 1867-ben írt levelemből.) Isten azt akarja, hogy alapítsunk egészségügyi intézményt, aminek tekintélye majd szorosan összefügg a halandók halhatatlanságra előkészítésének záró munkájával. Oly intézetet, amely nem igyekszik gyöngíteni az öregek és ifjak vallásos elveit, s amely nem a lelki növekedés rovására gyógyítja a testet. Az intézmény nagyszerű célja, hogy javítson a test egészségén, és ezzel a beteg magasabbra értékelje az örökkévaló dolgokat. Ha nem tartjuk szüntelenül gondolataink homlokterében e célt, s nem erre összpontosítjuk igyekezetünket, akkor áldás helyett átoknak fog bizonyulni. Másodlagosnak fogják tekinteni a lelkiséget s a test egészségét; és a szórakoztatást fő célnak. Láttam, hogy a legkevésbé sem szabad leszállítanunk a színvonalat, csak hogy a hitetlenek látogassák az intézetet. Ha a hitetlenek eljönnek, míg az intézmény vezetői azt a magasztos lelki állást foglalják el, melyet Isten terve szerint kellene, oly hatalom lesz jelen, amely hatni fog szívükre. Istennel és az angyalokkal az oldalukon Isten népe csakis felvirágozhat. Az intézetet nem a nyereség kedvéért kell alapítanunk, hanem hogy olyan testi s szellemi egészségre vezessük Isten népét, mely képesíti őket az örökkévaló dolgok megbecsülésére és a megváltás helyes értékelésére, melyet Üdvözítőnk szenvedései oly drágán vettek meg. Nem szabad az intézményt a szórakozás és kikapcsolódás helyévé tennünk. Akik nem tudnak meglenni izgalmak és szórakozás nélkül, azoknak semmi hasznuk a világon, senki se jár jobban azzal, hogy élnek. Akár meg se születtek volna. Láttam, hogy a nézet, amely szerint e lelkiség káros az egészségre, s melyet Dr. E. igyekezett beültetni mások gondolkodásába, nem más, mint az ördög álokoskodása. Sátán betolakodott Édenbe, és rávette Évát, hogy azt képzelje, hogy több kell boldogságához, mint amit Isten adott; hogy a tiltott gyümölcs élénkítő hatással lenne testére s gondolkodására, és a tudás területén Istennel egyenlővé emelné őt. Azonban a tudás és a haszon, amelyet el akart érni, rettenetes átoknak bizonyult számára. Akadnak beteg képzeletű emberek, akik számára zsarnok a vallás, mintha vasbottal igazgatná őket. Ezek nem szűnnek meg gyászolni bűnös állapotukat, és képzelt gonoszság miatt nyöszörögnek. Nem él szívükben szeretet, és szüntelenül savanyú képpel járnak. Megborzongnak, ha ártatlan nevetést hallanak a fiatalok vagy bárki más szájából. Bűnnek tartanak bármi felfrissülést vagy üdülést, és azt képzelik, hogy gondolataiknak mindig szigorú és kegyetlen állapotban kell leledzeni. Ez az egyik véglet. Mások úgy vélekednek, hogy szüntelen új szórakozásokon és időtöltéseken kell törni a fejünket, hogy egészségesek legyünk. Megszokják, hogy izgalmakra támaszkodjanak, és nyugtalanok azok nélkül. Ezek nem igazi keresztények. A másik végletbe esnek. A kereszténység igaz elvei mindenki előtt a boldogság forrását nyitják meg, melynek magassága, mélysége, hossza és szélessége mérhetetlen. A víz, amelyet Krisztus ad örök életre buzgó vízforrás lesz bennünk. Kiapadhatatlan forrás ez, melyből ihat a keresztény, amikor akar, és soha ki nem meríti. A kielégületlenség és elégedetlen zúgolódások, ez teszi beteggé csaknem mindenki testét és értelmét. Nem él bennük Isten, nem él bennük remény, mely a függöny mögé ér, ahol biztos és szilárd horgonyuk lenne. Akiben ez a remény megvan, megtisztítja magát, amint ő is tiszta. Az ilyenek mentesek a nyugtalan vágyaktól, sopánkodástól és elégedetlenségtől. Nem keresik szüntelenül a rosszat, nem lógatják orrukat a képzelt bajok miatt. Mégis sokakat látunk időnap előtt átélni a nyomorúság idejét. Összes vonásukra aggodalom vésődött. Nem látszanak vigaszt találni, hanem szüntelen rettegve, valamely rémes rossz után kutatnak. Ezek szégyent hoznak Istenre és rossz hírét keltik Krisztus vallásának. Nem szívből szeretik Istent, élettársaikat, vagy gyermekeiket. Szeretetük betegesen komorrá vált. Másrészt az üres szórakozás sosem billenti helyre a gondolkodást. Isten Lelkének átalakító hatására, erejére van szükségük a boldogsághoz. Részesülniük kell Krisztus közbenjárásának jótéteményében, hogy Isten rendje szerint, és alaposan megvigasztalódjanak. „Hol az ember, aki életért eped, aki szép napokat szeretne élni és hosszú életet? Őrizd meg a gonosztól ajkadat, nyelved ne szóljon csalfaságokat. Fuss a

244/ 308 oldal


gonosztól és a jót keresd, a békességet kutasd és kövesd. Az Úr szeme az igazakon, és füle könyörgő szavukon, de arca fenyegetőn virraszt a rosszakon.” Azok igazán boldogok, akik tapasztalatból ismerik ezt a szöveget. Többre becsülik a menny jóváhagyását, mint bármi földi szórakozást. Krisztus bennük a dicsőség reménye; édes a léleknek, üdülés a testnek. Az örömhír egyszerű odaadása gyors léptekkel tűnik tova a szombattartóktól. Naponta százszor megkérdezem: Hogyan virágoztathatna fel minket az Úr? Alig imádkozunk. Sőt, az ima csaknem elavult. Kevesen készek viselni Krisztus keresztjét, noha ő szégyenletes keresztet viselt értünk. Nem hiszem, hogy az intézetben úgy mennek a dolgok, mint Isten szeretné. Attól tartok, hogy elfordítja attól az arcát. Az Úr megszabta, hogy az orvosok és az ápolók a legkiválóbb emberek legyenek, akik tapasztalatból ismerik az igazságot, akik fellépése tiszteletet parancsoló, és akiknek meg lehet bízni a szavában. Olyanok legyenek, akiknek képzelete egészséges, tökéletesen uralkodnak magukon, nem szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, mentesek a féltékenységtől és a rosszindulatú beszédtől. Olyanok, akikben megvan az akaraterő, és nem párolog el a legkisebb rossz közérzettel. Akik mentesek az előítélettől, nem gondolnak rosszat, nyugodtan gondolkodnak és figyelmesen cselekszenek. Akik Isten dicsőségét és embertársaik javát tartják szem előtt. Soha senkit se emeljünk magas polcra, csak mert kívánja. Csak azokat szabad oda választanunk, akik megfelelnek tisztségüknek. Akiknek felelősséget kell viselniük, azokat előbb próbáljuk ki. Bizonyítsák be, hogy nincs bennük féltékenység, irigység, nem idegenkednek egyik vagy másik embertől, miközben néhány kedvenc barátjukkal törődnek, a többieket pedig semmibe veszik.

101. Munka és szórakozás Kedves F. testvér! Sokat gondolkoztam egy-két kérdésről. Mikor addig jutok, hogy éj-éj után leveleket írok neked álmomban, azt gondolom, hogy ideje meggyőződésem szerint teljesítenem kötelességemet. Mikor rámutattak előttem, hogy Dr. E. némely dologban téved, amire betegeit utasította, láttam, hogy sok mindenben te is hasonló elgondolásokat fogadsz el, és hogy eljön az idő, amikor majd helyesen látod az ügyet. Munkára és szórakozásokra gondolok. Az Úr tudtomra adta, hogy a legtöbb betegnek jobb lenne, ha könnyű munkát engednétek végezni nekik, sőt sürgetnétek őket erre, ahelyett, hogy tétlenségre, semmittevésre kárhoztatnátok őket. Az lesz a legnagyobb segítség egészségük visszanyeréséhez, ha ébren tartjátok akaraterejüket, hogy felébressze szunnyadó képességeiket. Vegyétek el az összes munkát azoktól, akik egész életükben túlterheltek voltak, és tíz közül kilenc esetben kárukra lesz a változás. Ez igaznak bizonyult férjem esetében. Az Úr tudatta velem, hogy a szabadtéri foglalkozás sokkal előnyösebb, mint a négy fal közti. De ha nincs rá lehetőség, könnyű benti munka is leköti és foglalkoztatja értelmüket, és akadályozza, hogy a tüneteken és apróbb bajaikon rágódjanak, s még a honvágynak is elejét veszi. A tétlenség rendszere – láttam – ez volt feleséged és férjem legnagyobb átka. Édenben Isten foglalkozást adott az első emberpárnak, mert tudta, hogy elégedettebbek lesznek, ha van mit tenniük. Abból, amit megmutattak nekem, a semmittevésnek ez a rendszere átok a léleknek, s átok a testnek is. A könnyű foglalkozás nem izgatja fel, nem veszi jobban igénybe a gondolatokat vagy az erőt, mint a szórakozások. A beteg gyakran abba a helyzetbe kerül, hogy gyönge állapotára gondol, és azt hiszi, hogy semmire sem képes. Pedig ha két kézre fognák akaratukat, s kényszerítenék magukat, hogy minden nap végezzenek valamelyes testi munkát, sokkal boldogabbak lennének, és sokkal gyorsabban gyógyulnának. Erről még majd többet írok később. 

245/ 308 oldal


13. bizonyságtétel (1867) Bevezetés Ismét kötelességemnek érzem igen világosan szólni az Úr népéhez. Megalázó rámutatnom azok tévedésére és lázadására, akik régóta ismernek bennünket és szolgálatunkat. Helyesbítésül teszem a férjemről és rólam azzal a céllal terjesztett valótlan megállapításokról, hogy ártsanak az ügynek, s figyelmeztetésül másoknak. Ha csupán mi szenvednénk meg ezeket, hallgatnék. De mikor Isten művét veszélyezteti szégyen és szenvedés, szólnom kell, bármily megalázó legyen is. Kevély álszentek ülnek diadalt testvéreink felett, mivel elég alázatosak bevallani bűneiket. Isten szereti népét, mert megtartja parancsolatait, nem, mert a legrosszabb, hanem mert a legjobb nép a világon. „Akiket szeretek” – mondja Jézus, – „megfeddem és megfenyítem.” Külön felhívom a figyelmet e kis füzetben közölt álmokra, melyek mindegyike egyetértőn és jól érthetőn szemléltet. Álmok sokasága támad az élet közönséges dolgaiból, melyekhez Isten Lelkének semmi köze. Vannak hamis álmok is, melyeket Sátán szelleme ihlet. Ám Isten szava egy szintre helyezi az Úrtól jövő álmokat a látomásokkal, és oly igazán a jövendőmondás lelkének gyümölcsei, mint a látomások. Ilyen álmok, figyelembe véve azokat, akik részesülnek benne, s az adott körülményeket, magukban hordják valódiságuk bizonyítékait. Kísérje Isten áldása ezt a kis művet.

102. Tapasztalataink (1866. december 19-től 1867. április 25-ig) Teljességgel meggyőződve, hogy férjem nem gyógyul ki elhúzódott betegségéből, míg tétlen marad, s hogy teljesen megérett az idő, hogy elmenjek, és bizonyságot hordozzak népünknek, úgy döntöttem, hogy a Battle Creek-i gyülekezet tanácsa ellenére, melynek tagjai voltunk akkoriban, megkísérlünk körutat tenni észak Michiganben, férjem igen gyönge állapotában és a tél leghidegebb szakában. Nagyfokú erkölcsi bátorságot és Istenbe vetett hitet követelt e döntésre jutni, hogy oly sokat kockáztassak, különösen, hogy egyedül álltam a gyülekezet véleményével szemben, ideértve a Battle Creek-i mű vezetőit is, ellenem lévén. De tudtam, hogy kötelesség vár rám, s úgy tűnt, hogy Sátán mindenáron meg akar akadályozni. Sokáig vártam fogságunk végére, s rettegtem, hogy drága lelkek vesznek el, ha továbbra is távol maradok a munkától. A távolmaradás rosszabbnak tűnt a halálnál. s ha síkra szállunk, legfeljebb meghalunk. Így 1866. december 19-én hóviharban útra keltünk Wright felé, Ottawa megyében. Férjem sokkal jobban elviselte a százötven kilométeres utazást, mint gondoltam, s ugyanolyan jól látszott lenni, mikor megérkeztünk Root testvér – régi otthonunk – házába, mint mikor Battle Creek-ből elindultunk. Ez a drága család szeretettel fogadott, s oly gyengéden gondoskodott rólunk, mintha gyengélkedő gyerekeik lennénk. A gyülekezetet nagyon gyenge állapotban találtuk. Tagjai közt jórészt széthúzás és elégedetlenség vert gyökeret; világi szellem kerítette hatalmába őket. Gyengeségük dacára oly ritkán örvendeztek igehirdetőink szolgálatának, hogy éhezték a lelki táplálékot. Itt kezdődött el első eredményes munkánk férjem betegsége óta. Itt kezdett munkálkodni, mint a régebbi években, noha igen gyenge volt. Harminc-negyven percen át szólta az igét mind szombat, mind vasárnap délelőtt. Az idő többi részét én töltöttem ki, majd mindkét nap délutánján másfél órán át szóltam hozzájuk. Nagy figyelemmel hallgattak mindkettőnkre. Láttam, hogy férjem erősödik, világosabban és összefüggőbben fejtegeti tárgyköreit. S mikor egy alkalommal hatvan percen át világosan és erőteljesen szólta az igét, teljes felelősségtudattal, mint annak előtte szokott szólni, hálám kimondhatatlan volt. Felálltam, s fél órán át sírva próbáltam kifejezni hálámat. A gyülekezet mélyen átérezte a helyzetet. Bizonyos voltam, hogy jobb napok hajnalára virradtunk.

246/ 308 oldal


Hat hétig maradtunk ezzel a közösséggel. Magam huszonötször szóltam az igét, férjem tizenkétszer. A gyülekezettel való fáradozásom előrehaladtával egyéni esetek tárultak fel előttem, s bizonyságtételeket kezdtem írni, összesen mintegy száz oldalt. Azután indult meg a fáradozás a Root testvérhez betértekért, s némelyekért, ahol laktak, de még inkább a gyülekezetben az összejövetelekkor. Férjem ilyenkor jelentett komoly segítséget. Hosszú éveinek tapasztalata az ilyen munkában, amint a múltban együtt dolgoztunk, ez képesítette erre a feladatra. S most, hogy újra elkezdte, ugyanazt a világos gondolkodást, jó ítélőképességet, és a tévelygővel való hű, habozásmentes bánásmódot tanúsította, mint a múlt időkben. Tény, hogy két igehirdető sem nyújthatta volna azt a támogatást, amit ő nyújtott. Fontos s eredményes szolgálatot végeztünk el ezért a drága csoportért. A helytelenségeket vonakodás nélkül, teljességgel bevallották, az egység helyreállt, s Isten áldása nyugodott meg a fáradozáson. Férjem munkálkodott, hogy bevezesse a rendszeres adakozást az összegre, melyet be kellett vezetni az összes gyülekezetünkbe, s fáradozása eredményeként háromszáz dollárra emelte a kincstárba befizetendő évi összeget. Akik a gyülekezetben megpróbáltatásnak tartották némely bizonyságtételemet, különösen az öltözködést illetően, teljesen megállapodtak az ügy kifejtése hallatán. Elfogadták az egészség és öltözködés megújulását, s komoly összeget adtak össze a kórház javára. Azt hiszem, hogy itt kötelességem megjegyezni, hogy – sajnos – egy jómódú new york-i testvér érkezett ide, miután Battle Creek-ben is megszállt. Ott meghallotta, hogy a gyülekezet s a mű vezetőinek véleménye és tanácsa ellenére indultam el férjemmel. Azt választotta, hogy nem egészen épeszűnek állítja be férjemet, még azok előtt is, akikért férjem a legkomolyabban fáradozott, ezért bizonyságtételének sem lehet súlya. Ártalmas hatására, amint azt a gyülekezet vénje, Root testvér megállapította, legalább két héttel visszavetette munkánkat. Azért írom ezt ki, hogy a megszenteletlen személyek vigyázzanak, miként rombolják le egyetlen óra alatt elvakult, érzéketlen állapotukban, amit Isten fáradt szolgáinak hetekbe kerül helyrehozniuk. Jómódú emberekért fáradoztunk, és Sátán látta, hogy ez a gazdag testvér alkalmas eszközéül. Bárcsak az Úr odavezetné őt, ahol belátná, és alázatosan bevallaná helytelen tettét. További két héten át a legfárasztóbb igyekezettel sikerült eltávolítani a rossz benyomást, s teljes bizonyítékot nyújtani, hogy Isten küldött bennünket. Munkánk további gyümölcseként Waggoner testvér hét lelket keresztelt meg, s férjem is kettőt júliusban, mikor másodszor is meglátogattuk ezt a gyülekezetet. A new york-i testvér visszatért Wrightból feleségével és lányával, de nem oly állapotban, hogy helyesen számoljon be a wrighti jó munkáról, vagy segítse a Battle Creek-i gyülekezet hangulatát. Amint a tények azóta felszínre jöttek, úgy látszik kárára volt a gyülekezetnek, a gyülekezet pedig az ő kárára közös élvezetükben, hogy házról-házra jártak, a legkedvezőtlenebb véleménnyel viselkedésünkről, ezt téve a beszélgetés tárgyává. Mikor ez a kegyetlen ügy folyt ezt álmodtam: Battle Creek-be látogattam parancsoló modorú és méltóságos tartású személlyel. Álmomban körbejártuk testvéreink lakhelyeit. Csaknem belépve hallottuk, hogy odabent beszélgetnek. Gyakran említették férjem nevét, s fájdalmasan és megdöbbenve halottam, hogy akik a legszilárdabb barátainknak vallották magukat, jeleneteket és eseményeket beszéltek el, melyek férjem legsúlyosabb betegségében estek meg, mikor szellemi és testi ereje nagymértékben bénult volt. Fájt hallanom az előbb említett new york-i testvér hangját, amint komolyan és eltúlozva eseteket hozott fel, melyeket Battle Creek-ben nem ismertek. Megkeseredett a szívem, s közel álltam az ájuláshoz, mikor a velem levő támogató kézzel megfogott, s így szólt: „Meg kell hallgatnod. Tudnod kell erről, még ha nehezedre is esik meghallgatni.” A többi ház megközelítésénél mindegyiknél arról beszéltek. Ez volt a jelen igazságuk. Így szóltam: „Nem tudtam, hogy ilyen gondolatokat táplálnak, akiket a jólét idején barátainknak tekintettünk, s barátainknak a szenvedés, lesújtottság és bajok idején. Bárcsak sohasem tudtam volna meg. Őket tartottuk legjobb barátainknak.”

247/ 308 oldal


A velem levő elismételte e szavakat: „Ha ilyen készségesen, komolyan és buzgón beszélgetnének Megváltójukról, páratlan szépségén, önzetlen jóindulatán s irgalmas megbocsátásán időznének, szánakozó gyöngédségén a szenvedő iránt, hosszútűrésén és kimondhatatlan szeretetén – mennyivel becsesebbek és értelmesebbek lennének gyümölcseik.” Ezt feleltem: „Fáj a szívem. Férjem nem kímélte magát, hogy lelkeket menthessen. Terhet viselt, míg össze nem roppant alattuk. Leverte a betegség, megtört testileg, szellemileg. Kegyetlenség s gonoszság most összeszedni szavait és tetteit, s tekintélye elpusztítására használni, miután Isten alányúlt gyengeségében, hogy felemelje, és újra hallani lehessen hangját.” A velem levő ezt mondta: „Ahol Krisztus és életének jellemzői a beszéd tárgya, melyen időznek, ez felüdíti a lelket. Megszentelődés és örök élet lesz a gyümölcse.” Majd ezt idézte: „Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.” Szavai olyan mély benyomást tettek rám, hogy erről hirdettem az igét a következő szombaton. A wright-i fáradozásunk nagyon kimerítő volt. Sok gondom volt férjemmel a nap folyamán, s olykor éjjel is. Fürdőket adtam neki, naponta kétszer elvittem szabad levegőre, gyalogolni, akár hideg, viharos, akár szép volt az idő. Tollba mondta beszámolóit a Szemle számára, azon kívül sok levelet írtam, s a 11. szám javarészét. A látogatások és személyes bizonyságtételek sok oldala mellett gyakran, hosszan, komolyan szóltam az igét. Root testvérék teljes együttérzéssel voltak irántam próbáimban és munkásságomban, s figyelmesen, gyöngéd gondoskodással látták el összes szükségletünket. Gyakran esedeztünk, hogy az Úr áldja meg kosarukat és sütőteknőjüket, egészségüket csakúgy, mint őket kegyelemmel és lelki erővel. Úgy éreztem, különleges áldás fogja kísérni őket. Noha azóta betegség látogatta meg házukat, mégis azt hallottam Root testvértől, hogy jobb egészségnek örvend, mint azelőtt. S az anyagi jólét tételei közt jelenti, hogy búzamezői huszonhét mázsát, némelyik része negyven mázsát terem, míg szomszédjai átlagtermése csupán hét mázsa. 1867. január 29-én elhagytuk Wrightot és Greenville-be utaztunk, hatvanöt kilométerre. Ez volt a tél leghidegebb napja, s örültünk, hogy menedéket találtunk a hideg és vihar elől. Maynardék otthonát használtuk szállásunknak. Az Úr felszabadultan engedett szólni a néphez; minden igyekezetünkben felismertem fenntartó hatalmát. S mivel meggyőződésem volt, hogy bizonyságom van a nép számára, melyet elhozhatok férjem szolgálatával egyetértésben, hitem megerősödött, hogy az Úr egészségben részesíti, hogy jól fáradozzék Isten művében és munkájában. Munkásságát elfogadta a nép, és komoly segítséget jelentett számomra. Nélküle keveset értem volna el, vele viszont – Isten erejével – végezni tudtam kijelölt kötelességemet. Az Úr támogatta őt minden igyekezetében. Amint előremerészkedtünk, Istenben bízva, gyöngesége dacára egyre erősebb lett, és minden erőfeszítésével egyre javult. Amint láttam, hogy férjem visszanyeri testi és szellemi rugalmasságát, hálám határtalan volt a kilátásra, hogy ismét béklyó nélkül, buzgóbban merülhetek Isten munkájába, férjem mellett állva, egyesült erővel Isten népéért a záró munkában. Lesújtottsága előtt a kiadóban betöltött tisztje az idő jó részén odaláncolta őt. S mivel nem utazhattam nélküle, szükségszerűen sokat kellett otthon vesztegelnem. Úgy éreztem, hogy Isten most felvirágoztatja őt, amíg igével és tanítással szolgált, s különösen az igehirdetésre szentelte magát. A kiadóban mások végzik a munkát, s megállapodunk a meggyőződésben, hogy soha többet le nem kötjük magunkat, hanem szabadon maradunk, hogy utazhasson velem, hogy ketten hordozhassuk komoly bizonyságtételünket, melyben az Úr részesített maradék népünk számára. Éreztem magamban Isten népének gyönge lelkiállapotát. S minden nap tudatában voltam, hogy erőm teljességével fáradozom. Wrightból küldtem el a 11. szám kéziratát a kiadóba nyomtatásra, s kihasználtam csaknem minden percet, hogy papírra vessem a 12. szám anyagát. Mind testi, mind szellemi erőmet súlyosan igénybe vette a wright-i fáradozás. Úgy éreztem, pihennem kell, de nem láttam lehetőséget az enyhülésre. Hetente több ízben szóltam népünkhöz és sok oldal személyes

248/ 308 oldal


bizonyságtételt írtam meg. Lelkekért érzett felelősség terhe nehezedett rám olyannyira, hogy kevés időm jutott alvásra. Míg szóval és írással fáradoztam így, csüggesztő leveleket kaptam Battle Creek-ről. Amint olvastam ezeket, kimondhatatlan levertség nehezedett lelkemre, olyan szellemi gyötrelem, mely egy időre megbénította életerőmet. Három éjjel alig aludtam valamit. Nyugtalan és zavart volt a gondolkodásom. Amennyire tudtam, rejtettem aggodalmamat férjem és az együttérző család előtt, ahol szállásunk volt. Senki sem ismerte terhem mértékét, amint este és reggel családi áhítatnál igyekeztem a terhek mindenható hordozójára vetni terhemet. De esedezéseim gyötrődő szívemből fakadtak, s imáim a határtalan bánat miatt töredezettek és szaggatottak voltak. A vér agyamba tódult, gyakran csaknem az elesésig megszédítve. Sokszor vérzett az orrom, különösen ha írni akartam. Kénytelen voltam félretenni írnivalóimat, de nem tudtam levetni magamról az aggodalom és felelősség terhét, mert tudtam, hogy másoknak szóló bizonyságomat nem tudom közölni. Másik levél értesített, hogy úgy vélik, legjobb lesz elhalasztani a 11. szám kiadását, míg le tudom írni, amit az Úr az egészség intézet felől megmutatott nekem, mert a vállalkozás vezetőinek nagy szükségük van az anyagiakra és bizonyságtételem hatására, hogy indítsa a testvéreket. Akkor leírtam egy részt abból, amit az Úr megmutatott nekem az intézet felől, de vérnyomásom miatt nem tudtam papírra vetni az egészet. Ha tudtam volna, hogy a 12. szám kiadása annyira elhúzódik, nem küldtem volna el részleges beszámolót a 11. számba. Nagy szomorúságomra azt találtam, hogy több napos pihenő után sem tudtam leírni a leírandókat. Lemondtam róla, hogy általános vagy személyes bizonyságot írjak, s emiatt folyton nyugtalan voltam. A dolgok ilyetén állapota miatt úgy döntöttünk, hogy térjünk vissza Battle Creek-be, s maradjunk ott, amíg az utak ilyen rossz sáros állapotban vannak, s ott majd befejezem a 12. számot. Férjem ugyan szeretett volna visszatérni Battle Creek-be, hogy találkozzék testvéreinkkel, beszéljen velük és együtt örvendezzenek a segítségnek, melyben az Úr részesítette, részesíti őt. Összeszedtem írásaimat, és útra keltünk. Útközben összejövetelt tartottunk Orrange-ban, s bizonyítékát láttuk, hogy ez a gyülekezet javát és bátorítását szolgálta. Magunk is felüdültünk az Úr Lelkétől. Akkor éjjel azt álmodtam, hogy Battle Creek-ben voltam, s én az ajtó üvegén kinéztem az utcára. Csoportot láttam menetelni házunk felé kettős sorban. Komornak és eltökéltnek látszottak. Jól ismertem őket, fordultam, hogy nyitom az előszoba ajtót, hogy fogadjam őket, de azt gondoltam, hogy még egyszer kitekintek. A jelenet megváltozott. A csoport katolikus körmenetnek tűnt. Egyikük keresztet vitt a kezében, a másik nádpálcát. S amint közeledtek, a pálcát vivő körbejárta a házat, háromszor elismételve: „Ez a ház átok alatt áll. A javakat el kell kobozni. A szent rend ellen emeltek szót.” Rémület szállt meg, s átsiettem a házon, ki az északi ajtóhoz, s a csoportjuk közepén találtam magamat. Némelyeket ismertem, de szót sem mertem szólni hozzájuk, attól tartva, hogy árulás lenne. Igyekeztem félreeső helyet találni, ahol kisírhatom magam és imádkozhatok, anélkül, hogy bárhová fordulok, fürkésző, kutató tekintettel találkoznék. Többször elismételtem: „Bárcsak érteném a helyzetet. Bárcsak megmondanák, hogy mit szóltam vagy mit vétettem.” Amint láttam javaink elkobzását, sírtam és sokat imádkoztam. Próbáltam rokonszenvet vagy irgalmat kiolvasni irántam a tekintetekből, s megfigyeltem többek arcát, akikről úgy véltem, hogy szólnának hozzám és vigasztalnának, ha nem tartanának tőle, hogy a többiek észreveszik. Egyszer megkíséreltem elmenekülni a tömegből, de látva, hogy szemmel tartanak, eltitkoltam szándékomat. Hangosan tovább sírtam, ezt hajtogatva: „Bárcsak megmondanák, mit követtem el, vagy mit mondtam.” Férjem, aki ugyanabban a szobában aludt, hallotta hangos sírásomat és felköltött. Párnám nedves volt a könnyektől, és szomorú hangulat ült meg. Howe testvérek elkísértek bennünket Nyugat Windsorba, ahol Cannan testvérék örömmel fogadtak bennünket. Szombaton és a hét első napján találkoztunk a gyülekezeti és környékbeli testvéreinkkel, s felszabadultan hirdettük bizonyságtételünket. Az Úr üdítő Lelke nyugodott meg rajtuk, akik szívükön viselték Isten munkáját. Értekezleteink áldásosak voltak, s csaknem mindnyájan bizonyságot tettek, hogy nagyon felerősödtek és felbátorodtak.

249/ 308 oldal


Néhány nap múlva, három havi távollét után ismét Battle Creek-ben voltunk. Szombaton, március 16-án, férjem igét hirdetett a megszentelődésről, amelyet gyorsírással lejegyeztek, és a Szemlében ki is adtak (29. kötet 18. szám). Világosan hirdette az igét délután és vasárnap délelőtt is. Én is szokásos felszabadultan tettem bizonyságot. 23-án, szombaton Newtonban hirdettünk igét, s a következő szombaton és vasárnap Cornish-ban fáradoztunk a gyülekezetért. Úgy terveztük, hogy visszatérünk északra, s el is kocsiztunk ötven kilométerre, de az utak rossz állapota miatt kénytelenek voltunk visszafordulni. Férjem borzasztó csalódott volt a Battle Creek-i hideg-rideg fogadtatás miatt, s én is bánkódtam emiatt. Úgy döntöttünk, hogy nem hordozhatjuk bizonyságunkat e gyülekezetnek, míg bizonyítékát nem nyújtják, hogy kívánják szolgálatunkat, s Cornishban terveztünk fáradozni, míg az utak jobbak nem lesznek A következő két szombatot Cornishban töltöttük, s bizonyítékát láttuk, hogy áldásos szolgálatot végeztünk, amint a legjobb gyümölcsök láthatók most. Fáradt gyermekként tértem haza Battle Creek-be, kinek vigasztaló szavakra és bátorításra van szüksége. Fáj megállapítanom itt, hogy testvéreink fagyosan fogadtak, akiktől három hónapja tökéletes egységben váltam el, kivéve távozásunk kérdését. Az első Battle Creek-i éjszakán azt álmodtam, hogy nagyon keményen fáradoztam, népes gyülekezésre utaztam s igen fáradt voltam. Testvérnők fésülték hajamat és igazgatták ruhámat, s én elaludtam. Felébredve felháborodva találtam, hogy levették öltözékemet, és avítt rongyokat aggattak rám, paplancafatokat csomózva és öltve össze. így szóltam: „Mit műveltetek velem? Ki követte el ellenem a gyalázatos tettet, hogy levette rólam ruhámat s koldusrongyokat öltött rám helyette?” Letéptem a rongyokat és eldobtam magamtól. Bánkódtam, és gyötrődve kiáltottam: „Adjátok vissza huszonhárom éve viselt öltözékemet, melyet egyszer sem gyaláztam meg. Ha nem adjátok vissza, a néphez fordulok, s ők majd összeadják a rávalót, s visszaadják huszonhárom éve viselt ruhámat.” Láttam az álom beteljesedését, Battle Creek-en láttam az ártalmunkra terjesztett, de teljesen alaptalan híreket. Néhány ideiglenesen az egészség intézetben tartózkodó személy leveleket írt, s mások, akik Battle Creek-re jöttek, a michigani gyülekezethez, s más államokban is, fenntartásokat, kétségeket és célzásokat terjesztettek felőlünk. Bánat töltött el, hallva a vádat lelkésztársamtól, akit tiszteltem, hogy mindenfelől hallják, hogy a Battle Creek-i gyülekezet ellen szóltam. Annyira bánkódtam, hogy felelni sem tudtam. Erősen vádló szellemmel találtuk szemben magunkat. Mikor tudatára ébredtünk az ellenséges érzületnek, honvágyat éreztünk. Annyira csalódottak és szomorúak voltunk, hogy megmondtam két vezető testvérünknek, hogy nem érezzük magunkat otthon, mivel az örömteli viszontlátás és bátorítás helyett bizalmatlanul és kifejezett ridegséggel fogadtak; hogy még nem tanultam meg. hogy ez a helyes magatartás azok iránt, akik összeroppantak a túlmunkától s Isten ügye iránti odaadásuktól. Majd azt mondtam, hogy elköltözünk Battle Creek-ből; nyugalmasabb helyet keresünk. Mérhetetlenül bánkódó lélekkel otthon maradtam, félve bárkihez menni a gyülekezetben, hogy megbántanak. Végül, mivel senki sem igyekezett enyhíteni szomorúságomon, kötelességemnek éreztem összehívni néhány tapasztalt testvért és testvérnőt, s szembe nézni a felőlünk terjesztett hírekkel. Leterhelten, leverten, sőt gyötrődően szembeszálltam a vádakkal, beszámolva egy évvel ezelőtti keleti utazásomról, s az ezzel járt fájdalmas körülményekről. Felszólítottam a jelenlevőket, ítéljék meg, hogy Isten munkájában és művéhez fűződő kapcsolataim arra vezetnének-e, hogy felelőtlenül szóljak a Battle Creek-i gyülekezetről, melytől a legkevésbé sem voltam elhidegülve. Nem olyan igen szívemen viseltem-e Isten ügyét és munkáját, mint amennyire ők viselhetik? Egész lelki életem és szolgálatom összeszövődött vele. Mindent ebbe a műbe ruháztam. Semmi áldozatot sem tartottam túl nagynak, hogy előre segítsem azt. Nem engedtem, hogy szeretett kicsinyeim visszatartsanak kötelességemtől, amint Isten elvárta művében. Az anyai szeretet olyan erősen lángol bennem, mint bármely anya szívében, mégis elhagytam kisbabámat, s hagytam, hogy anyja helyett más legyen anyja. Félreérthetetlen bizonyítékát adtam, hogy Isten ügyét szívemen viselem, s odaadó vagyok iránta. Tetteimmel bizonyítottam, hogy drága az nekem. Tud-e bárki nagyobb odaadást bizonyítani, mint én? Buzgók voltak Isten ügyében? Én még inkább. Odaadok voltak iránta? Én még jobban. Életemet sem tartottam drágának. Nem bújtam

250/ 308 oldal


ki a gyalázkodás, szenvedés és nélkülözés alól. Mikor barátaim és rokonaim életemet féltették, mert betegség emésztett, férjem karjában vitt a hajóra vagy kocsira. Egy ízben éjfélig utazva Bostonban találtuk magunkat fillér nélkül. Két vagy három ízben addig gyalogoltunk, míg erőm engedte, majd térdre hulltunk, további erőért könyörögve. Erőt nyertünk, s az Úr képesített buzgón munkálkodnunk a lelkek áldására. Semmi akadálynak sem hagytuk, hogy visszatartson kötelességünktől, vagy elválasszon a szolgálattól. Az összejövetelen tanúsított szellem nagyon lesújtott. Hazatértem, még mindig leterhelten, s a jelenlevők nem iparkodtak enyhíteni rajtam, mondva, hogy meggyőződtek, hogy rosszul ítéltek meg. Nem tudtak elítélni, de nem is igyekeztek enyhíteni rajtam. Férjem tizenöt hónapig olyan gyönge volt, hogy nem hordta magával óráját, erszényét, s még lovait sem tudta hajtani. De most már magához vette óráját, erszényét. Az erszényt üresen, sok kiadásunk miatt, s most már hajtotta a lovakat is. Betegsége alatt többször visszautasított összegeket testvéreitől, mintegy ezer dollárt, azzal, hogy ha ínséget lát, szólni fog. Végül fillér nélkül maradtunk. Férjem, mielőtt kért volna, kötelességének érezte eladni mindenét, amit nélkülözni tudott. Kevés holmija volt a kiadóban, s a testvérek közt szétszórtan, amit eladhatott. Eladtunk százötven dollárt érő bútort. Férjem megpróbálta eladni heverőnket az imaháznak, tíz dollárt felajánlva az árából adakozásra, de nem sikerült. Ekkor múlt ki egyedüli és nagyon értékes tehenünk. Férjem első ízben úgy érezte, hogy elfogadna segítséget. Levelet írt a testvéreknek, hogy ha a gyülekezet szívesen tenné, megtéríthetné a kimúlt tehén árát. De semmi sem történt azon kívül, hogy férjemet kikiáltották a pénz bolondjának. A testvérek elég jól ismerték, hogy csak a legnagyobb szorultságban kért segítséget. S most, hogy megtette, képzelhetitek érzéseit, s az enyémet is, mikor mit sem tettek az ügy rendezésére, csupán megbántottak bennünket súlyos ínségünkben és mély lesújtottságunkban. Az összejövetelen férjem alázatosan bevallotta, hogy tévedett némely ilyen jellegű ügyben, amit sohasem követett volna el, csak testvéreitől való félelmében, s hogy teljesen igazságos, és a gyülekezettel egységes legyen. Ezek arra vezették bántalmazóit, hogy megvessék őt. Egészen porig aláztak bennünket, s kimondhatatlanul megbántottak. A dolgok ilyetén állapota mellett kezdtünk eleget tenni ígéretünknek Monterey-ben. Az utazás alatt lelkem súlyosan sajgott. Próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy testvéreink miért nem értik meg munkámat. Bizonyosnak tartottam, hogy mikor találkozunk, tudni fogják, milyen lelkület él bennünk. A bennük levő Isten Lelke egyet fog érteni a bennünk, alázatos szolgáiban élő Lélekkel, s akkor együtt fogunk érezni, s szeretni fogjuk egymást. Ehelyett bizalmatlanul, s gyanakodva figyeltek, ami a valaha is érzett legsúlyosabb tanácstalanságot szülte bennem. Ezeken tépelődve, az 1865. december 25-i látomás jutott eszembe, s elmondtam férjemnek. Elmondtam, hogy körben álló fákat láttam. Szőlőtő kapaszkodott a fákra, rájuk támaszkodva, lugast képezve. Majd láttam, hogy a fák ide-oda hajlongnak, mintha erős szél rázná őket. A szőlőtő egyik ága a másik után a földre rázódott támaszáról, míg az alsó ágakba kapaszkodó pár inda is le nem vált róluk leszakítva. Valaki jött ekkor, s levágta a fákról a maradék kocsányokat. A szőlő elterülve hevert a földön. Gyötrelmem leírhatatlan volt, amint a szőlőt a földön heverni láttam. Sokan elmentek mellette, szánakozva tekintve rá. Szorongva vártam, hogy baráti kéz felemeli, de senki sem ajánlott fel segítséget. Megkérdeztem, miért nem akad kéz, felemelni a szőlőt. Majd láttam, hogy angyal jött a látszólag elhagyott szőlőhöz. Kitárt karjával a szőlő alá nyúlt, felegyenesítette, s így szólt: „Állj a menny felé. Indáidat erősítsd Istenre. Az emberi támasztékok lefejtődtek. Isten erejével állni tudsz, segítség nélkül virágozni. Sohasem fogsz hiába támaszkodni, ő sohasem ráz le.” Kimondhatatlan megkönnyebbülést éreztem, boldogság töltött el, amint láttam az elhagyott szőlőről gondoskodást. Megkérdeztem az angyalt, hogy mit jelent ez. Ezt felelte: „Te vagy a szőlő. Mindezt megtapasztalod, s akkor megérted a jelképet. Isten lesz jelen segítséged a nyomorúság idején.” Ettől kezdve bizonyos voltam kötelességem felől, és felszabadultabb, mint valaha, hogy bizonyságot hordozzak népünknek. Ha valaha éreztem az Úr karját, amint fenntart,

251/ 308 oldal


akkor az ezen az összejövetelen volt. Férjem is felszabadult volt, s világosan hirdette az igét. Mindenki bizonyságot tett, hogy áldásos gyülekezésben volt részük. Monterey-ből visszatérve kötelességemnek tartottam, hogy ismét csoportot hívjak össze, mivel testvéreim nem enyhítettek érzéseimen. Elhatároztam, hogy az Úr erejével haladok előre. Ismét kifejezem érzéseimet, s megszabadítom magamat az ártalmunkra terjesztett gyanakvásoktól és híresztelésektől. Hordoztam bizonyságtételemet, s elmondtam a dolgokat, melyeket az Úr megmutatott nekem némelyek életéből, figyelmeztetve őket veszedelmeikre, s megdorgálva helytelen viselkedésüket. Megmondtam, hogy a legkellemetlenebb helyzetbe juttattak. Mikor látomásban családokat és egyéneket hoztak elém, gyakran magánjellegű dolgokat mutattak meg, titkos bűnöket róva meg. Némelyekkel hónapokig fáradoztam oly helytelenségek miatt, melyekről mások mit sem tudtak. Amint testvéreim szomorúnak látták őket, s hallották kételyeiket, hogy Isten elfogadja-e őket, s csüggedezéseik kifejezéseit, engem vádoltak, mintha én lennék az ok a bűnösök próbáiért. Akik így elítéltek, fogalmuk sem volt, miről beszélnek. Tiltakoztam, hogy ítélőszéket üljenek felettem viselkedésemért. Magánbűnök megfeddése volt kellemetlen feladatom. Ha a gyanakvás és féltékenykedés megelőzésére megmagyaráznám a dolgokat, nyilvánosságra hozva, amit magánügynek kellett volna megtartani, bűnt követnék el Isten ellen, és helytelenséget az egyének ellen. A magánjellegű bűnök megrovását titokban kellett tartanom. ítéljenek mások, amint tetszik, sosem árulom el a bizalmat, melyet a tévedő és bűnét bánó belém helyezett, más előtt nem tárnom ki, amit egyedül a vétkezők elé kell teregetnem. Megmondtam az összegyűlteknek, hogy el a kezekkel, hagyjanak szabadon cselekedni, Isten félelmében. Súlyos tehertől szabadulva távoztam onnan.

103. Kiadónk Két bizonyságtételt közlök itt. Egyiket 1867. márciusban írtam az Advent szemle és Szombat hírnök kiadóban dolgozóknak, másikat az ott dolgozó fiataloknak. Sajnos, meg kell állapítanom, hogy semmibe veszik a két bizonyságot, s bevallanom, hogy az ellenkező utat járják, mint amelyre a két bizonyság mutat. Az első így hangzik: „1865. december 25-én az Úr megmutatott néhány dolgot a kiadóban dolgozókról, s az igehirdetőkről, akiket az Úr elhívott, hogy írással és tanítással szolgáljanak. Egyik csoportnak sem lenne szabad üzletelni vagy árusítani. Szentebb, magasztosabb munkára hívatottak, és lehetetlen jól végezni feladatukat, ha folytatják üzletelésüket. A kiadóban fáradozóknak ne legyen más foglalkozásuk. Mikor megadták feladatuknak a figyelmet és gondosságot, melyet az megkövetel, akkor mindent megtettek, amire képesek, s nem lenne szabad tovább terhelni magukat. Ha Isten ügyével össze nem függő üzletelés köti le az értelmet és az időt, akkor nem végzik alaposan és jól feladatukat. Legjobb esetben sem lesz tartalék testi és szellemi erejük. Valamennyien többé-kevésbé legyöngültek. Ilyen ügynek, ily szent foglalatosságnak le kell kötnie az értelem erőit. Ne dolgozzanak gépiesen, hanem szenteljék magukat a munkának, s végezzék úgy, mintha az ügy része lennének, mintha beruháztak volna e nagyszerű műbe és komoly feladatba. Hacsak így tele szívvel nem fogják kézbe az ügyet, igyekezetük nem lesz kedves Isten előtt. Sátán nagyon ravasz, tevékeny és fáradhatatlan. Különös erővel támad azokra, akik ezt a munkát végzik – a könyvkiadást vagy igehirdetést a jelen igazságról. A munkát végzőknek magukon kell tartani a teljes fegyverzetet, hiszen ők a Sátán támadásának különleges célpontjai. Láttam a veszélyt, hogy őrizetlenek lesznek, így az ördög be tud lépni, s észrevétlenül eltéríteni az értelmeket a nagyszerű munkáról. A kiadóban felelős tisztet betöltőket veszély fenyegeti, hogy a munka fölé emelkednek, s elveszítik az értelem alázatát, egyszerűségét, őszinte odaadását, mely eddig jellemezte őket.

252/ 308 oldal


Sátán különleges célja, hogy lesújtsa a kiadó vezetőjét, akinek alapos tapasztalata van a jelen igazság keletkezése és haladása terén. Azt tervezi, hogy a kiadó vezetőjét eltávolítja az útból, hogy ő léphessen be, s észrevétlenül hasson a tapasztalatlanokra, és félszívűekre. Isten szándéka az volt, hogy miután mások megismerik a terhet, melyet viselt, s érezték a terhekkel járó kimerültséget – visszaadja férjem egészségét. Jóllehet sohasem fogják úgy belevetni egész lelküket, minden erejüket a szolgálatba, s oda merészkedni, ahová ő merészkedett. Sohasem lenne kötelességük azt végezni, amit férjem végzett, hiszen nem bírnának helytállni őrhelyükön, ha huszadrészén kellene átmenniük annak, amit ő elviselt. Sátán terve megvetni lábát a kiadóban, s hacsak egyesült erővel és alapos éberséggel ellene nem állnak, eléri célját. Némelyek a mű egyszerűsége fölé emelkednek, úgy vélve, hogy elég erősek, holott erejük teljes gyöngeség csupán. Isten igenis meg fog dicsőülni ebben a nagyszerű tevékenységben. Hacsak mély s állandó alázatot, és Istenbe vetett szilárd bizalmat nem táplálnak, úgy magukban fognak bízni, s egyikük, vagy többen is inni fognak a lesújtottság keserű poharából. Amint a mű növekedik, jólétéhez és eredményességéhez nagyobb szükség lesz az Istenbe vetett alapos hitre, s rátámaszkodásra, a mű szíveteken viselésére és a szolgálat iránti odaadásra. Senkiben se tűrjük meg az üzletelés szellemét. Ha megtűritek, Isten ügye el lesz hanyagolva és rontva. A közönséges dolgokat fogják egy szintre helyezni a szent ügyekkel. Nagy a veszély, hogy némelyek csupán a fizetésért dolgoznak. Nem tanúsítanak mélyebb odaadást a munka iránt, szívük nincs benne, nincs különösebb érzetük a mű szent, magasztos jellegéről. Nagy a veszély, hogy a mű vezetői önhittek és kevélyek lesznek. Isten munkája ettől tönkre megy, emberi pecsétet viselve az isteni helyett. Sátán nagyon éber és mesterkedő, ám Jézus él, s akik őt teszik igazságosságukká, krisztusi jellemükké, védelmükké, azokat különleges módon fenntartja. Az Úr közölte, hogy A., B. és C. testvért veszély fenyegeti, hogy ártanak egészségüknek, mivel idejük jelentős részét fűtött és rosszul szellőztetett szobában töltik. Több testmozgásra van szükségük. Ülő foglalkozásúak, s az idő túl nagy részén melegített, tisztátalan levegőt szívnak. A testmozgás hiánya csökkentett vérkeringést okoz, s lényük törvényeinek elhanyagolásával végzetesen veszélyeztetik egészségüket. Ha megszegik eme törvényeket, a jövőben oly bizonyosan elszenvedik a büntetést valamely alakban, mint férjem is elszenvedte. Az Úr őket sem tartja fenn jobban, mint férjemet. Egyikük sem képes akár kis részben is elviselni azt a testi és szellemi terhelést, amit ő elviselt. Ezek a testvérek végzik a munkát a legsúlyosabb harcok helyén, ők mennek át a legsúlyosabb próbákon, hogy megalapozzák az ügyet jelen állásában. Még mindig nehéz és nagy munka áll előttünk, ami odaadást vár el tőlük és D. testvértől, akit az önhittség veszélye fenyeget. Isten próbára teszi őt, s neki igazsággal kell felövezve lennie, s az igazságosság, szent élet fegyverzetét viselnie, máskülönben elesik az ellenség kezétől. Mind a négy testvérnek a legszigorúbban ragaszkodnia kell az egészséges, könnyű táplálkozáshoz. Most az agyvérzés és bénulás veszélye fenyegeti egyiküket, többjüket, vagy mindnyájukat, ha hanyagul és veszélyesen élnek. Láttam, hogy Isten különösen B. testvért választotta fontos és magasztos feladatra. Gondokat és terheket kell viselnie. Mégis, ezeket sokkal könnyebben hordozhatná igaz odaadással és odaszentelődéssel feladata iránt. B. testvér, mélyebben kell innod a megszentelődés forrásából. Akaratod nincs teljesen alávetve Isten akaratának. Mész előre, mert úgy gondolod, hogy nem tehetsz másként; mégis elmulasztottál derűs fényben járni – mivel Krisztus Jézus vezet előre az úton. A felelős helyen állva, melyet betöltesz, megsebezted lelkedet, és másokra is árnyat vetettél. Ha Isten ellenében jársz, ő is ellened fog járni. Isten fel kíván használni téged, ámde meg kell halnod a magad számára és feláldozni kevélységedet. Az Úr fel akar használni ügyében, ha követed gondviselésének útnyitását, ha szívből és teljesen megszentelődsz, és megtisztítod magadat a test és lélek minden szennyétől, és Isten félelmében tökéletesíted megszentelődésedet. 1867 májusában a kiadóban dolgozó fiatalokhoz idézett bizonyságtétel:

253/ 308 oldal


Kedves ifjú barátaim, akik a Battle Creek-i kiadóban fáradoztok. Teher nehezedik rám miattatok. Az Úr ismételten megmutatta, hogy akik a jelenvaló igazság kiadásával foglalatoskodnak, hogy az igazság a mező egészére el legyen hintve, azoknak nemcsak névleg, hanem tettekben és igazságban is kereszténynek kellene lenniük. Ne legyen csupán fizetés a céljuk, hanem a nagyszerű és ünnepélyes munka összes résztvevője viselje szívén feladatát, s érezze, hogy az a részüket képezi. Azoknak az indítékoknak, melyek a nagy és ünnepélyes tevékenységhez, szolgálathoz köti őket, el kell viselnie az ítélet próbáját. Senkinek se legyen szabad a kiadóban dolgozni, aki önzést és kevélységet tanúsít. Láttam, hogy a kiadó munkásainak nem szabad megtűrni magukban a könnyű fajsúlyú nevetgélést, bohóckodást és tréfálkozást. A világ minden részébe elküldendő igazság elkészítésével foglalkozók értsék meg, hogy viselkedésüknek hatása van. Ha hanyagok, bohóckodók, tréfálkozók és nevetgélők, miközben olvassák és kiadásra készítik a komoly igazságot, azt bizonyítják, hogy szívük nincs a tevékenységben, s nem szentelődött meg az igazság által. Nem ismerik fel a szent dolgokat, hanem közönséges meseként bánnak a jellemet próbára tevő igazsággal – közönséges történetnek veszik, mely átmegy a tudaton, majd rögtön el is felejthető. Rochesterben láttam, hogy mindentől való félelemre van okunk az egészség szempontjából a kiadóban: hogy senki sem érti meg, hogy alapos szellőztetésre van szükség. A szobák túlfűtöttek, s a levegő mérgezett volt a kilégzések szennyezéseivel és más okokból. Az értelmet lehetetlen egészségesen megtartani, hogy helyes benyomást nyerjen a tiszta és szent igazságokból, mellyel foglalkoznak, hacsak kellő értéket, kellő fontosságot nem tulajdonítanak az ég szabad, éltető levegőjének. Az Úr elém tárta, hogy ha a kijelentett igazsággal oly közeli kapcsolatban állók nem bizonyítják életükkel, hogy az igazság, mellyel állandóan foglalkoznak jobbá, s szent követelményei egyre buzgóbbá és buzgóbbá teszik őket, akkor egyre jobban megkeményednek, és Isten igazsága és munkája egyre kevésbé hat rájuk, míg csak Isten Lelke érzetének híjával nem találják magukat holtnak az igazság mennyei benyomása iránt. Nem fogják felismerni az örökkévaló dolgokat, hanem a közönségessel fogják egy szintre helyezni. Ez történt némelyekkel a kiadóban, s többékevésbé mindnyájan hiányosságot szenvednek e téren. Láttam, hogy mindenkinek szívén kell viselnie a jelen igazság ügyét. Az igazság kiadása Isten rendelte terv a figyelmeztetésre, megnyugtatásra, vigasztalásra, intésre, dorgálásra, s azok meggyőzésére, kiknek figyelmét e csöndes hírnökökre lehet terelnünk. Isten angyalainak is szerep jut a kiadott igazságok által előkészíteni a szíveket, hogy felkészüljenek az előttünk álló komoly eseményekre. A kiadóban senki sem elégséges magában, hogy helyesen igazgassa az igazság főfontosságú kiadását. Angyaloknak kell közel lenni hozzájuk, hogy irányítsák, vezessék, tanácsolják s fékezzék őket, máskülönben az emberi eszközök bölcsessége vagy balgasága tűnik elő. Láttam, hogy gyakran angyalok tartózkodtak a kiadóban, a hajtogató műhelyben és betűszedő teremben. Hallanom kellett a nevetgélést, tréfálkozást és hiábavaló, balga beszédet. Láttam a hiúságot, kevélységet és önzés megnyilvánulásait. Az angyalok szomorúan nézték, s nehéz szívvel fordultak el. Az általam hallott szavak, a kevélység és önzés megnyilvánulásai lelkem gyötrelmét okozták, amint az angyalok undorodva elhagyták a termet. Az angyal így szólt: „A mennyei hírnökök áldani jöttek, hogy a hangtalan igehirdetők megszentelő, szent hatalommal végezzék küldetésüket, de a munkát végzők oly távol állnak Istentől, oly kevés bennük az isteni, annyira a világ szelleméhez igazodnak, hogy a sötétség hatalmasságai ellenőrzik őket, s lehetetlen fogékonnyá tenni őket az isteni benyomásokra.” A fiatalok elámítottak, azt képzelik, hogy gazdagok, dúsgazdagok, és semmire sincs szükségük, s nem tudják, hogy szegények, nyomorultak, vakok és mezítelenek. A drága igazsággal foglalkozók nem tudják, hogy az örökkévaló dolgok iránti szívtelen közönyük, hiúságuk, önszeretetük, nevetgélésük, tartalmatlan fecsegésük hányszor elűzte körükből a menny hírnökét.

254/ 308 oldal


A kiadóban a magaviselet, a szó, a tett mindenkor legyen féken tartott, szerény, alázatos és önzetlen, mint példaképünké, drága Megváltónké volt. Keressék Istent, és jussanak el az igaz cselekedetekre, krisztusi jellemre. A kiadó nem szórakozás, játék, terefere, tétlenség, nevetgélés vagy üres szavak helye. Mindenki érezze, hogy a mesterért végzi feladatát. Az igazságok, melyeket olvasnak, melyek készítésében részt vesznek, hogy szétküldjék, az irgalom, a könyörület meghívásai: intések, fenyegetések, figyelmeztetések és bátorítások. Az életre éltető illat, vagy halált jelentő halotti szag dolgát végzik. Ha elvetik ezeket, az ítélet dönti el az ügyet. A kiadó alkalmazottainak legyen ez a könyörgése „Óh Isten, tedd e létfontosságú igazságokat világossá a legszerényebb értelem előtt! Kísérjék angyalok ezeket a hangtalan igehirdetőket. Áldd meg hatásukat, hogy ezek a szerény eszközök lelkeket mentsenek meg.” Míg kezük végzi feladatát, szívünk emelkedjék fel szívből fakadó imában, akkor az ellenfél nem talál könnyen belépést, s a lelkek a hiú kevélység helyett folyton felüdülnek, olyanok lesznek, mint az öntözött kert. Az angyalok örvendeznek ilyen tevékeny hívők társaságában, mert ezek folyton bátorítani fogják jelenlétüket. Hatalom társul majd a kiadott igazsághoz. A mennyei szenthelyről isteni fény sugarai járulnak a kiküldött drága igazsághoz, úgy, hogy olvasói felüdülnek és megerősödnek, s az igazsággal szembeszegülök meggyőződnek; kénytelenek lesznek elismerni, hogy ezek a dolgok így vannak, lehetetlenség megcáfolni. Mindenki érezze, hogy a kiadó szent hely, olyan szent, mint Isten háza. Ám szégyent hozhattok Istenre a könnyelmű felületességgel, melyet több munkás különösen megengedett magának. Láttam, hogy a látogatók gyakran csalódottan távoztak. A kiadót a szent dolgokkal összefüggőnek tekintették, de mikor látták a fiatalokat, s másokat a kiadóban komolytalankodni, hanyagul szólni, viselkedni, kétkedni kezdtek, hogy egyáltalán Isten műve-e ez, hogy népet készítsen fel a mennyei elváltozásra.

104. Harc és győzelem Élmények 1867. április 26-tól 1867. október 20-ig Visszatértünk északra, az úton összejövetelt tartva Nyugat Windsorban, s hazatérve Fairplainsben és Orleansban is, majd figyelmet szenteltünk az építkezésre, bevetettük kertünket, felkötöttük szőlőnket, megkapáltuk málnánkat, fekete ribizlinket, egresünket. Majd jó küldöttség társaságában visszatértünk az általános értekezletre Battle Creek-be. Utunk első szombatját Orleansban töltöttük, ahol a böjtöt is megtartottuk. Komoly ünnepélyesség napja volt ez számunkra. Igyekeztünk megalázkodni Isten előtt, s megtört lélekkel és sok sírással mindnyájan buzgón esedeztünk, hogy Isten áldjon és erősítsen meg, hogy az ő akaratát végezzük ezen az értekezleten. Volt valamelyes hitünk és reményünk, hogy fogságunk itt véget ér. Battle Creek-be érve azt találtuk, hogy előző erőfeszítéseink nem végezték el, amit reméltünk. A féltékenykedés hírei még mindig szállingóztak. Lelkemet éles kín töltötte be, órákon át hangosan sírtam; nem tudtam megfékezni keserűségemet. Egyik huszonkét éve ismert barátommal beszélgetve elmondta a szájról-szájra járó híreket, hogy pazaron költekezünk. Költséges karosszék vásárlását említette. Elmondtam neki a körülményeket. Férjem nagyon lesoványodott, s nagyon fárasztó, sőt fájdalmas volt számára közönséges hintaszékben ülni, ezért az idő javarészét fekve töltötte. Tudtam, hogy ez nem vezethet ereje visszanyeréséhez, s kérleltem, hogy több időt töltsön ülve, de a szék miatt nem bírt. Keletre utazásomkor, hogy haldokló apám betegágyánál szolgáljak, Brookfieldben hagytam férjemet s míg Uticában voltam, rugós párnásszéket kerestem. A kereskedőnél semmi sem volt kész annyiért, amennyit fizetni kívántam, tizenöt dollárért, de ajánlottak egy nagyon kitűnő széket, görgőset, nem hintaszéket, melynek ára harminc dollár volt, de tizenhétért ideadták volna. Tudtam, hogy minden szempontból az volt megfelelő. De a velem levő testvér unszolt, hogy várjak, míg egyet elkészítenek, mely három dollárral kevesebbe kerülne. A tizenhétért ajánlott magában véve is

255/ 308 oldal


jó értéket jelentett, de engedtem a testvér ítéletének, megvártam, míg elkészül az olcsóbb. Kifizettem és férjemnek vittem. A fényűző szék vásárlásának hírét Wisconsin és Iowa államban hallottam. De ki kárhoztathat? Ha ismét abban a helyzetben lennék, ugyanazt tenném, azzal a kivétellel, hogy a magam belátását követném, s a drágább széket venném meg, mely kétszer annyit ér, mint amit vettem. Sátán olykor úgy hat az értelmekre, hogy kiirtja az irgalom minden érzetét, a szánakozással együtt. A vas átjárja a szívet, s mind az emberiesség, mind az isteni eltűnik. Annak is hírét vettem, hogy egy testvérnő kijelentette Memphisben és Lapee-ben, hogy a Battle Creek-i gyülekezet a legkevésbé sem bízik White testvérnő bizonyságaiban. Megkérdezték, hogy ez az írott bizonyságokra vonatkozik-e, azt felelte, hogy nem, nem a kiadott látomásokra, hanem a gyülekezetben elmondottakra, mert az élete ellentmond nekik. Ismét megbeszélésre hívtam néhány válogatott, tapasztalt testvért s nővérünket, ideértve azt a testvérnőt is, aki a híreket terjesztette. Kértem, mutassák meg, hol tér el életem tanításaimtól. Ha annyira következetlenül élek, hogy jogossá teszi a kijelentést, hogy a Battle Creek-i gyülekezet nem bízik meg bizonyságaimban, akkor nem nehéz bizonyítékot szolgáltatni keresztényietlen ösvényemre. Ők azonban semmit se tudtak felhozni kijelentésük igazolására, és bevallották, hogy a hírek továbbadásával helytelent cselekedtek, s gyanakvásuk és féltékenykedésük indokolatlan volt. Fenntartás nélkül megbocsátottam az ártalmunkra levőknek, s annyit kértem csak, hogy ellensúlyozzák rosszakaratú pletykáikat, akkor elégedett leszek. Noha megígérték, nem teljesítették ígéretüket. Sok mást híreszteltek ellenünk, mind vagy teljesen légből kapott, vagy szörnyen felnagyított volt, nyíltan tárgyalták a családokban az értekezleten, s gyanakodva néztek ránk, különösen férjemre. Néhány tekintélyes személy arra mutatott hajlandóságot, hogy összezúzzanak bennünket. Ínségben voltunk, s férjem el akart adni néhány ingóságát, amit ők helytelennek véltek. Megmondta, hogy kész elfogadni testvéreinktől a kárpótlást tehenünk elvesztéséért, s mint súlyos bűnre tekintettek ajánlatára, abban a hitben, hogy Battle Creek-i ingatlanunkat eladtuk, telket vettünk, és építkeztünk Greenwille-ben. A Battle Creek-i ingatlant azonban nem sikerült eladni, így szorult helyzetünkben férjem írt néhány testvérnek kölcsönért. Ezt is bűnnek tudták be, azzal vádolva őt, hogy pénzéhes. S a lelkész testvér, aki a legtevékenyebb volt ebben az ügyben, kijelentette: „Nem akarjuk, hogy E. testvér megvegye White testvér házát hanem, hogy az egészség intézetre adja pénzét.” Mit tehettünk volna? Bármerre fordultunk, kárhoztattak bennünket. Alig hatvanöt órával lesújtottsága előtt, éjfélig ott állt az imaházban háromszáz dollárt kérve, hogy kifizessük azt az imaházat, s hogy nyomatékot adjon felhívásának, elsőnek felajánlott tíz dollárt az ő zsebéből, tízet az enyémből. Éjfél előtt csaknem meglett az összeg. Az ottani gyülekezet vénje régi barátunk, s most súlyos ínségünkben és barát nélküli állapotunkban férjem írt neki, hogy szükségben vagyunk, s ha a gyülekezet vissza kívánja téríteni azt a húsz régi dollárt, elfogadnánk. Az értekezlet idején a testvér meglátogatott, és súlyos véteknek állította be férjem kérését. De mielőtt hozzánk jött, őrá is ráragadt valami az általános fertőzésből. Ha az Úr nem tartott volna fenn bennünket, nem bírtuk volna hordozni bizonyságunkat az értekezleten. Mielőtt visszatértünk az értekezletről, Andrews, Pierce és Bourdeau testvér rendkívüli imaórát tartott házunkban, s mindnyájan nagy áldásban részesültünk, különösen férjem. Ez bátorságot adott neki, visszatérni új otthonunkba. Akkor kezdődött kínos fogfájása, s akkor jelent meg a cikk szolgálatunkról a Szemlében. Fogatlan állapotában csak egy hétig nem hirdetett igét, ehelyett Orange-ban és Wrightban fáradozott a gyülekezettel, majd Greenbush-ban és Bushnell-ben hirdetett igét, és keresztelt, mint azelőtt. Az értekezletről visszatérve nagy bizonytalanság szállt rám Isten ügyének virágzása felől. Kétségek forogtak fejemben, ahol nem forogtak hat hónappal azelőtt. Úgy láttam a gyülekezetet, hogy a világ szellemében vesz részt, követi divatjait, s hitünk egyszerűsége, őszinte odaadása fölé emelkedett. Úgy tűnt, hogy a Battle Creek-i gyülekezet eltávolodik Istentől, s lehetetlen fölrázni fogékonyságukat. Az Isten által rám bízott bizonyságtételnek legkisebb hatása sem volt. A mező egész területén a legkevésbé sem hallgattak rájuk. Reszkettem Isten ügye miatt. Tudtam, hogy az Úr nem hagyta el népét, hanem bűneik és gonoszságaik választották el őket Istentől. Battle Creek-ben van a mű szíve. Minden dobbanás a mű egész területén érezhető. Ha ez a

256/ 308 oldal


szív egészséges, az éltető körforgás a szombattartók egész testületén érezhető lesz. Ha a szív beteg, az összes ágazat pangó állapota bizonyítja a tényt. Teljes érdeklődésem erre a munkára összpontosul; életem összefonódott vele. Mikor Sion virágzik, boldog vagyok, mikor senyved, szomorú és csüggedt a lelkem. Láttam, hogy Isten népe riasztó állapotban van, s Isten kedvezése eltávozóban van tőle. Bánkódtam ezen a szomorú képen éjjel és nappal, s kínos keservvel esedeztem: „Ó Uram, ne add népedet gyalázatra. Ne mondják a pogányok, hol az Istenük.” Láttam, hogy elvágtak mindenkitől a mű fejénél, s lényegében magamban állok. Senkiben sem merek megbízni. Éjszaka felkeltettem férjemet, s így szóltam: „Attól tartok, hogy hitetlenné válok.” Majd az Úrhoz kiáltottam, hogy mentsen meg hatalmas karjával. Nem láttam, hogy figyelembe vennék bizonyságtételeimet, s azt a gondolatot forgattam fejemben, hogy feladatom a műben véget ért. Bushnell-ben volt megbeszélésünk, de azt mondtam férjemnek, hogy nem tudok elmenni. Nemsokára Matteson testvértől érkezett levéllel tért vissza a postahivatalból, mely a következő álmot tartalmazta: „Kedves White testvér. Isten áldása legyen veletek. Soraim találjanak jólétben és javuló egészségben, lelki erőben. Hálákat adok az Úrnak irántatok tanúsított jóságáért, s remélem még majd tökéletes egészségnek örvendhettek, s felszabadultan hirdethetitek az utolsó üzenetet. Jelentős álmot láttam felőletek, melyet kötelességemnek tartok közölni, amennyire emlékszem rá. Azt álmodtam, hogy elmondom White testvérnőnek, s az értelmét is, melyet az álom szintén közölt. Mikor felébredtem, valami késztetett, hogy felkeljek, és pontosan leírjam, nehogy elfeledjem, mégsem tettem meg, részben mert fáradt voltam, részben azt gondoltam, hogy álom volt csupán. De látva, hogy azelőtt sohasem álmodtam felőletek, s az álom oly értelmes volt, s olyan szorosan összefüggött veletek, arra a meggyőződésre jutottam, hogy közölnöm kell veletek. A következőkre emlékszem: Nagy épületben voltam, ahol szószék állt, mint imaházainkban; rajta több égő lámpa. A lámpáknak állandó olajellátásra volt szükségük, s jó néhányan hordták az olajat töltögetésre. White testvér és felesége szorgosan foglalatoskodtak, s láttam, hogy White testvérnő több olajat töltött, mint bárki más. Mikor White testvér a raktárba nyíló ajtóhoz lépett, hol hordószám állt olaj, nagy embercsoport érkezeit rakománnyi korommal, s mindet White testvérre és testvérnőre szórta, teljesen betemetve őket. Nagyon elszomorodtam, s szorongva figyeltem, mi lesz ennek a vége. Láttam, hogy White testvérék keményen fáradoztak, hogy kijöjjenek a korom alól, s hosszú tusa után oly ragyogóan jöttek elő, mint valaha. A gonosz emberek és a korom eltűnt. Akkor White testvér és testvérnő még lelkesebben fogott a lámpások olajjal ellátásához, de White testvérnő most is többet töltött, mint mások. Azt álmodtam, hogy a magyarázat a következő. A lámpák a maradék népet jelképezik. Az olaj az igazság és a mennyei szeretetet jelképezte, melyből Isten népének állandó ellátásra van szüksége. A lámpák feltöltésével foglalkozók Isten aratásban fáradozó szolgáit jelentették. Nem tudom, pontosan ki volt a gonosz csoport, mely kimondottan White testvérék ellen vetették be tekintélyüket. White testvérnő egy ideig nagyon gyötrődött, de Isten kegyelme, s a maga igyekezete megszabadította őt. Végül Isten hatalma nyugodott meg rajtuk, s jelentős helyet töltöttek be a kegyelem utolsó üzenetének hirdetésében. De White testvérnőnek gazdagabb volt az ellátása a mennyei bölcsességből és szeretetből. mint a többieknek. Az álom megerősítette bizodalmamat, hogy az Úr kivezet benneteket befejezni a helyreállítás elkezdett munkáját, s újra örvendezni fogtok Isten Lelkének, mint annak előtte, sőt még bőségesebben. Ne feledjétek, hogy alázat az ajtó, mely Isten kegyelmének gazdag bőségéhez vezet. Áldjon meg téged az Úr; feleségedet és gyermekeidet is áldja meg, hogy találkozhassunk mennyei országában. Maradok keresztény szeretettel: Oakland, 1867. július 15. John Matteson.”

257/ 308 oldal


Az álom felbátorított. Bíztam Matteson testvérben. Mielőtt testi szemmel láttam volna, látomásban láttam esetét, F.-el ellentétben, Wisconsinban. Az utóbbi teljesen méltatlan volt a keresztény névre, s még inkább a hírnök névre. Viszont Mattesont mint alázatos embert láttam, aki ha megtartja megszentelődését, minősített lesz, hogy lelkeket irányítson Isten bárányához. Matteson testvérnek nem volt fogalma lelki gyötrelmemről. Sohasem váltottunk levelet, s az álom, mely akkor érkezett, amikor érkezett, Isten kezének látszott, amint segítségemre nyúl ki. Kölcsönvett pénzzel építettünk, ami aggasztott bennünket. Megtartottuk a megbeszélt igehirdetéseket, s a forró évszakon át nagyon keményen dolgoztunk. Anyagiak hiánya miatt mindketten a mezőn dolgoztunk, kapáltunk, kaszáltunk és szénát gereblyéztünk. Fogtam a vasvillát, és boglyát raktam, míg férjem a gyönge karjával feldobálta hozzám a szénát. Fogtam az ecsetet, s befestettem belülről a ház nagy részét. Ezzel túlságosan kifárasztottuk magunkat. Végül összeestem, nem bírtam tovább. Néhány délelőtt elájultam, s férjem kénytelen volt nélkülem megtartani a greenbushi összejöveteleket. Régi rázós kocsink csaknem megölt bennünket és lovainkat. A hosszú kocsirázások, s az összejöveteleken a szolgálat túl sok volt számunkra. Attól tartottam, hogy nem végezzük jól a feladatot. Férjem bátorítani próbált; unszolt, hogy induljunk újra, tegyünk eleget a megbeszélésnek Orangeban, Greenbushban s Ithacaban. Végül elszántam magam, hogy elindulok, s ha nem leszek gyöngébb, folytatom a kocsizást. Tizenhat kilométert párnán térdelve utaztam, fejemet másik párnára fektetve férjem ölében. Hajtotta a kocsit és támogatott. Másnap reggel kissé jobban voltam, s úgy döntöttem, hogy tovább megyek. Isten segített meggyőző erővel szólnom a néphez Orangeban. Dicső munka lett elvégezve a visszaesőkért és bűnösökért, Greenbushban felszabadultan szóltam; az Úr erőt adott. Ithacaban az Úr támogatott bennünket, hogy népes csoporthoz szóljunk, akiket addig nem ismertünk. Távollétünkben King Fargo és Maynard testvérek irántunk való irgalomból és a lovak kímélése végett úgy döntöttek, hogy könnyű, rugós kocsira váltsunk át. Úgyhogy visszatértünkkor elvitték férjemet Ioniaba, és ott megvették a kocsit, mely most a mienk. Éppen ilyenre volt szükségünk, és sok fáradságot megtakarított volna nekem a nyári hőségben. Ekkor meghívót kaptunk, hogy vegyünk részt a nagygyűlésen nyugaton. Mikor olvastuk a megható kérlelést, sírtunk felette. Férjem így szólt: „Ellen, nem tudunk részt venni ezeken a gyűléseken. Magamról is alig tudnék gondoskodni ilyen utazáson, s ha elájulnál, mit tudnék tenni? De, Ellen, mégis el kell mennünk.”  S amint így beszélt, meghatottság fojtogatta hangját. Gyöngeségünkre gondoltam, s az ügy nyugati állapotára. A tudat, hogy testvéreinknek szükségük van munkásságunkra, így feleltem. „Nem tudunk részt venni a gyülekezéseken nyugaton – mégis el kell mennünk.” Ekkor néhány hű testvérünk, látva gyöngeségünket, felajánlotta, hogy elkísér. Ez elég volt a kérdés eldöntéséhez. Új kocsinkon, augusztus 29-én elhagytuk Greenville-t, hogy részt vegyünk Wrightban az általános gyülekezésen. Négy kocsi követett bennünket. Az utazás kényelmes volt, a társaság igen kellemes a velünk érző testvérekkel. A gyülekezés a győzelem gyülekezése volt. Szeptember 7-én és 8-án drága időt töltöttünk Monterey-ben a járási testvérekkel. Itt találkoztunk Loughborough testvérrel, aki érezni kezdte a Battle Creek-ben levő helytelenségeket, s gyászolta, hogy ő is szerepet játszott a gonoszságokban, melyek ártottak az ügynek, s kegyetlen terheket rótt ránk. Kérésünkre elkísért bennünket Battle Creek-be. De mielőtt elhagytuk volna Monterey-t, a következő álmot mondta el nekünk: „Mikor White testvér és testvérnő Monterey-be jött szeptember hetedikén, kérték, hogy kísérjem el őket Battle Creek-be. Haboztam elmenni, úgy érezve, hogy Monterey-ben kötelességem folytatni a munkát úgy vélve, amint mondtam is nekik, hogy alig van ellenséges érzület ellenük Battle Creekben. Miután több napon át imádkoztam ezekről, este aggódva tértem nyugvóra, kérve Istent, világosítson fel ez ügy felől. Azt álmodtam, hogy I-vel s a Battle Creek-i gyülekezet több tagjával vasúti kocsikon ültünk. A kocsik alacsonyak voltak, alig lehetett felállni bennük. Rosszul voltak szellőztetve. Olyan bűz volt,

258/ 308 oldal


mintha hónapok óta nem szellőztettek volna. A sín, melyen haladtunk, nagyon rázós volt, s a kocsik rémítően dülöngéltek, olykor csomagjainkat rázva le, olykor pedig több utast is. Gyakran meg kellett állnunk, hogy felemeljük utasainkat és csomagjaikat, vagy kijavítsuk a síneket. Mintha sokáig dolgoztunk volna, s alig, vagy semmit sem haladtunk volna. Valóban sajnálatos kinézetű utasok voltunk. Hirtelen forgató-asztalhoz értünk, elég nagyhoz, hogy az egész vonat ráférjen. White testvér és testvérnő ott állt, s mikor leléptem a vonatról, így szóltak. »Ez a vonat az ellenkező irányban halad. Meg kell fordítani.« Mindketten az asztal gépezetét hajtó fogantyúhoz nyúltak, s teljes erejükkel hajtották. Soha ember keményebben nem dolgozott, mint ők a forgatókaron. Álltam és néztem, míg észre nem vettem, hogy a vonat kezd elfordulni. Akkor így szóltam: Már mozdul – s én is segíteni kezdtem nekik. Alig figyeltem a vonatot, annyira lekötött az asztalfordítás erőlködése. Mikor készen lettünk, feltekintettünk, s lám, az egész vonat elváltozott. Az alacsony, rosszul szellőztetett kocsik helyén széles, magas, jól szellőztetett kocsik álltak, nagy világos ablakokkal, az egész legragyogóbb módon szegélyekkel s aranyozottan, a legpompásabban legelőkelőbben, mint bármely palota, vagy szálló, melyet valaha láttam. A sín vízszintes, sima és szilárd volt. A vonat egyre jobban megtelt utasokkal, akiknek arca vidám és boldog volt, mégis a bizonyosság és ünnepélyesség kifejezésével. Mindenki teljesen elégedett volt az elért változással, s a legnagyobb bizalommal voltak a vonat sikeres célba érése iránt. Ezúttal White testvér és testvérnő is a vonaton volt, arcukat szent öröm világította be. Amint a vonat elindult, a túláradó örömtől felébredtem, azzal a benyomással, hogy az álom a Battle Creek-i gyülekezetre vonatkozott, s az ottani ügyekre. Tisztában voltam vele, hogy kötelességem Battle Creek-be menni, és segítő kezet nyújtani a munkában. Örülök most, hogy ott voltam, és láttam az Úr áldását, mely White testvér és testvérnő buzgó, kemény munkáját elkísérte a dolgok rendezésénél. J. N. Loughborugh” Monterey-ből való távozásunk előtt Loughborough testvér átadta nekem a másik álom leírását, melyben felesége halálakor részesült. Ez is bátorításul szolgált számomra. „A látnok, aki álmot lát, beszélje el az álmot.” Jeremiás 23:28 „Egyik este, White testvér és testvérnő bajairól, s a harmadik angyal üzenetének munkájával való kapcsolatukról, s mulasztásomról gondolkodtam, hogy mellettük álljak lesújtottságukban. Miután igyekeztem bevallani helytelenségeimet az Úrnak s áldásáért esedeztem White testvérre és testvérnőre, nyugvóra tértem. Álmomban azt gondoltam, hogy szülővárosomban voltam, egy hosszú domb lábánál. Nagyon komolyan szóltam: »Jaj, bárcsak megtalálnám azt a mindent gyógyító forrást!« Most egy szépséges ifjú jött arra, s nyájasan így szólt: »Elvezetlek a forráshoz.« Előre ment, s én követni iparkodtam. Végigmentünk a domboldalon, nagy nehezen átvergődtünk három mocsaras helyen, melyen iszapos vizű patakok folytak át. Nem lehetett másképp át jutni ezeken, csak gázolva. Ezen túljutva, jó szilárd talajhoz értünk, ott a partoldalban egy üreghez, melyből öblös forrás csillogó vize buzgott. Nagy tartály volt odaállítva, mint a Battle Creek-i egészség intézetnél. Cső futott a forrástól a tartályig, s a másik oldalán a víz túlfolyt. A nap tündöklőn ragyogott, a víz csillogott sugaraiban. Amint közeledtünk a forráshoz, az ifjú nem szólt, csak felém nézett, elégedetten mosolygott, s karjával a forrásra mutatott, mintha ezt mondaná: »Azt hiszed, hogy ez a mindent gyógyító forrás?« Népes csoport, élükön White testvérrel és testvérnővel jött fel a forráshoz velünk szemben. Valamennyien nyájasan és derűsen néztek, mégis szent komolyság ült arcukon. White testvér sokkal egészségesebbnek látszott, vidám és boldog volt, de fáradtnak tűnt, mint aki messziről jött. White testvérnőnek nagy csésze volt kezében, melyet a forrásba merített, ivott a vízből, s inni adott a többieknek is. Azt gondoltam, hogy White testvér egy csoporthoz szól, ezt mondva nekik: »Most láthatjátok majd e víz hatását.« Akkor ivott, és azonnal feléledt, amint a víz a

259/ 308 oldal


többieket is felélesztette, akik ittak belőle. Arcuk élettel és erővel látszott megtelni. Azt gondoltam, hogy míg White testvér beszélt s időről-időre hörpintgetett belőle, kezét a kád szélére helyezte, és háromszor belemerítkezett. Mindannyiszor erősebben állt fel, mint annak előtte, de egész idő alatt beszélt, buzdította a többieket, hogy merítkezzenek meg a forrásban, amint nevezte, s igyanak gyógyító patakjából. Hangja, mint White testvérnő hangja is, dallamos volt. Örvendezés lelke töltött meg, hogy megtaláltam e forrást. White testvérnő egy csésze vízzel közeledett hozzám, hogy megigyam, de a boldogságtól felébredtem, mielőtt ittam volna a vízből. Adja az Úr, hogy bőségesen ihassak ebből a vízből, mert hiszem, hogy az nem más, mint amiről Krisztus beszélt, mely örök életre buzgó vízforrás. 1867. szeptember 8. J. N. Loughborough” Szeptember 14-én és 15-én eredményes gyülekezést tartottunk Battle Creek-ben. Itt férjem felszabadultan merész csapást mért azok bűneire, akik magas tisztséget töltöttek be a műben, s tíz hónapja első ízben részt vett az esti összejövetelen, és esténként igét hirdetett. Áldásos állapot vette kezdetét, s a gyülekezet, amint a Szemle is megírta, megfogadta, hogy mellettünk fog állni, hogyha nyugatról visszatérve velük fogok fáradozni. A Maynard házaspár, Smith s Olmstead testvérek társaságában részt vettünk a fontos nyugati gyűléseken, amelyek fő győzelméről a Szemlében olvashattunk részletesen. A wisconsini gyülekezésen elég gyönge voltam. Battle Creek-ben messze erőmön felül fáradoztam, s a vonaton csaknem elájultam az utazás alatt. Négy hétig sokat szenvedtem a tüdőmmel, s csak nehezen tudtam szólni a néphez. Szombat este vizes ruhát tettünk a torkomra és tüdőmre, de a sapkáról elfeledkeztünk, s a tüdő baja az agyra húzódott. Reggel felébredve egyedülálló érzet volt az agyamban. A hangok visszhangot vertek, s minden úszni látszott előttem. Megtántorodtam, csaknem a padlóra zuhantam. Megreggeliztem, remélve hogy jobban leszek tőle, de sajnos, csak növelte a bajt. Nagyon rosszul voltam, fel sem tudtam ülni. A délelőtti gyülekezés után férjem bejött a házba, s azt mondta: Kihirdettem, hogy délután te szólod az igét. Lehetetlennek tűnt, hogy a nép elé álljak. Mikor férjem megkérdezte, hogy miről fogok szólni, egy mondatot sem tudtam összeszedni vagy megtartani agyamban. Ha Isten akarja, hogy szóljak, bizonyosan meg fog erősíteni; hit által kimerészkedek; legfeljebb nem fog menni. Zavart gondolatokkal elvánszorogtam a sátorhoz, s megmondtam a szószéken a testvéreknek, hogyha imáikkal támogatnak, szólni fogok. Hit által a nép elé álltam. Öt perc alatt fejem, tüdőm megéledt, s nehézség nélkül szóltam ezerötszáz figyelmes hallgatóhoz. Befejezve Isten jóságának és irgalmának érzete töltött el, s nem bírtam ki, hogy fel ne álljak, s ne szóljak betegségemről és Isten áldásáról, mely megtartott, míg beszéltem. Az összejövetel óta tüdőm nagyon megkönnyebbült; egészségem egyre javul. Nyugaton olyan hírekkel találkoztunk, melyek csaknem rágalmazások voltak férjem ellen. Ezek körbejártak az általános értekezlet alatt; ahonnan elvitték őket a mező összes részébe. Egyet elmondok példának. Azt mondták, hogy férjem olyan bolond volt, öreg üvegek árusításával foglalkozott. A tényállás az, hogy költözés előtt megkérdeztem őt, mit tegyek a sok üres üveggel. Azt felelte, hogy dobjam ki. Épp akkor Willie fiunk bejött, s felajánlotta, hogy kimossa és eladja az üvegeket. Mondtam tegye, amit akar. Mikor férjem a postára hajtott, Willie-t is felvette a kocsiba az üvegekkel. Nem tehetett kevesebbet hűséges kis fiáért. Willie eladta az üvegeket, és eltette a pénzt. A postára hajtva férjem felvett egy testvért, aki a Szemlénél dolgozott. Kellemesen elbeszélgetett vele a városba és visszamenet, s mivel a testvér látta Willie-t a kocsihoz jönni, s kérdezni valamit az üvegekről az apjától, majd látta, hogy a gyógyszerész beszélget férjemmel arról, ami akkor nagyon lekötötte Willie-t; a testvér, szót sem szólva férjemnek az ügyről, azonnal elhíresztelte, hogy White

260/ 308 oldal


testvér annyira süllyedt, hogy régi üvegek árusításával foglalkozik, tehát biztos, hogy megbolondult. Az üvegekről első ízben öt hónappal később hallottunk Iowa államban. A szóbeszédeket senki sem említette előttünk, hogy helyesbítettük volna azokat, így széthordták, mintegy a szél szárnyán, hitvalló, állítólagos testvéreink között. Elképedve találtuk, kérdezősködésre, s jelen bevallásból csaknem a gyülekezet összes tagjától, hogy a hamis hírek egyikét, vagy mindegyikét csaknem mindenki hitelesnek vette, s hogy e hitvalló keresztények rosszindulatú híreket, keserűséget s könyörtelenséget melengettek ellenünk, főleg életéért és szabadságáért küzdő, gyönge férjem ellen. Némelyekben gonosz, eltipró szellem élt, s mint gazdagot állították be, aki mégis pénz után kapkod. Battle Creek-be visszatérve férjem összehívta a testvérek tanácsát a gyülekezetbe, hogy kivizsgálják előttük az ügyeket, s szembeszálljunk a hazug híresztelésekkel. Testvérek jöttek össze az állam különböző részeiből, s férjem félelmet nem ismerve felszólított mindenkit, hogy hozzanak fel ellene, amit tudnak, hogy nyíltan megcáfolhassa, s véget vessen ennek a titkos rágalmazásnak. A helytelenségeket, melyeket nyíltan bevallott a Szemlében, most teljesen bevallotta nyilvános gyülekezésen és egyéneknek, és sok ügyet tisztázott, melyeken hazug és dőre vádak épültek, meggyőzve mindenkit a vádak hazug voltáról. S míg tudakozódtunk tulajdonunk tényleges értéke felől, mi, s az összes jelenlévő elképedve vette tudomásul, hogy a két lovon és kocsin kívül vagyonunk értéke nem haladta meg az ezerötszáz dollárt. Könyveink eladásának összege is az elmúlt évben kevesebbre rúgott, mint a nyomdatartozásaink kamatja. Ezért nem lehet azoknak nagy értéket tulajdonítani, különösen a jelen állapotunkban. Mikor egészséges volt, férjemnek nem volt ideje könyvet vezetni, s betegsége alatt pénzügyei mások kezében voltak. Felmerült a kérdés, mi lett a tulajdonával? Meglopták volna? Hibák csúsztak volna a számításba? Vagy a rendezetlen anyagi állapotban erre és arra a jó célra adományozott, nem tudva, hogy valójában mennyit adakozhat, s azt sem, hogy mennyit adakozott. A kivizsgálás egyik jó eredménye, hogy az ügyeinket intézőkbe vetett bizalom megszilárdult, s nincs okunk azt hinni, hogy szegénységünk a számításokba csúszott hibák miatt köszöntött be. Ezért áttekintve férjem anyagi ügyeit az elmúlt tíz éven át, s nagylelkű adakozásait a munka összes ága javára, a legjobb és legjóindulatúbb következtetés, hogy vagyonunk a jelen igazság céljaira lett fordítva. Férjem nem vezetett feljegyzéseket, s amit adakozott, csak emlékezetből lehet követni, s amiről a Szemle elismervényt adott. Szegénységünk – akkor kiderülve, mikor mint gazdagot híresztelték, aki még mindig kap a pénzen – öröm forrása lett számunkra. Hiszen ez a legjobb megcáfolása a tekintélyünket és a keresztény jellemünket fenyegető hazug vádaknak. Birtokunk elfogyhat, de mi örvendezünk az Úrnak, ha az ő ügyének előmenetelére használták. Vidáman fordítottuk legjobb napjainkat, erőnk legjavát, s koptunk el csaknem teljesen eme ügyben, s érezzük korai öregség gyöngeségeit, s mégis örvendezünk. De mikor állítólagos testvéreink megtámadják jellemünket és tekintélyünket, gazdagnak, világiasnak és pénz után kapónak állítanak be, az nagyon fáj. Hadd örvendezzünk a jellemnek s tekintélynek, melyet úgy érezzük, nehezen vívtunk ki az elmúlt húsz év alatt, míg szegénységgel, gyönge egészséggel, halódó élettel vívunk, mégis örvendezünk és vidáman adakozzuk az ügyre a keveset, mely megmaradt nekünk. A kivizsgálás alapos volt, s eredményeképp mentesek lettünk az ellenünk hozott vádaktól, visszaállítva a tökéletes egység érzetét. Szívből fakadó, szívet tépő bűnvallomások hangzottak el az ellenünk irányult irgalmatlan viselkedésről, s Isten jól érezhető áldása szállt mindnyájunkra. Kimaradtak tértek vissza, bűnösök tértek meg, s negyvennégyet temettünk el a hullámsírba. Férjem tizenhatot, Andrews és Loughborough testvér huszonnyolcat keresztelt. Bátorítás, vigasz ért bennünket, noha kimerültek vagyunk. Férjemre és rám hárult a munka terhe, mely nagyon fárasztó és idegfeszítő volt. Erőtlen állapotunkban hogyan tudtuk végigvinni a kivizsgálást, mikor csaknem mindenki ellenünk volt, hogyan viseltük el az igehirdetés és dorgálás fárasztó munkáját? Férjem,

261/ 308 oldal


velem fáradozott, másolt és nyomdára előkészített, olvasta a kefelenyomatot – csak Isten tudja hogyan bírta ki. De megtettük, s bízunk Istenben, hogy támogatni fog jövő munkánkban. Hisszük, hogy az álmokat azért nyertük, hogy szemléltessék a Battle Creek-i bűnös állapotok miatt a megpróbáltatásainkat, törekvésünket, hogy megtisztítsuk magunkat a kegyetlen vádaktól, s fáradozásunkat, Isten áldásával, hogy helyrehoztuk a helytelenségeket. Ha az álmoknak ez az értelmezése helytálló, akkor remélhetjük a még be nem teljesedett részletek alapján, hogy jövőnk kedvezőbb lesz, mint a múlt. Befejezéséül azt mondom, hogy nagyon komoly időket élünk. Legutóbbi látomásomban azt a megdöbbentő tényt mutatták meg nekem, hogy az igazságot vallóknak csak kis része szentelődik meg általa, s üdvözül. Sokan a munka egyszerűsége fölé emelkednek. A világhoz szabják magukat, bálványokat melengetnek, s lelkileg holttá válnak. Jézus szerény, önfeláldozó követői tovább haladnak a tökéletességre, maguk mögött hagyva a közönyösöket és a világ szerelmeseit. Emlékeztettek az ősi Izráelre. Az Egyiptomból való kivonuló roppant seregből alig hét lélek ment be Kánaánba. Holttesteik elszóródtak a pusztában vétkeik miatt. A mai Isten népét jobban fenyegeti a veszély, hogy elfeledkeznek Istenről, s bálványimádásra hagyják vezetni magukat, mint az Úr ősi népét. Még a hitvalló szombattartók is sokféle bálványt imádnak. Isten ősi népének különösen lelkére kötötte a bálványimádástól való őrizkedést, mert ha az elvezetné őket az élő Isten szolgálatától, az Úr átka nyugodna meg rajtuk. Holott ha teljes szívből, teljes lelkükkel és minden erővel őt szeretnék, bőségesen megáldaná kosarukat és sütőteknőjüket, és eltávolítaná közülük a betegségeket. Áldás vagy átok áll Isten népe előtt. Áldás, ha kijönnek a világból, ha különállók lesznek, az alázatos engedelmesség ösvényét járják, s átok, ha egyesülnek a bálványimádókkal, akik lábbal tapossák a menny magasztos követelményeit. Izráel bűneinek s gonoszságainak feljegyzései tanulságul állnak előttünk. Figyelmeztetésül, hogy ha követjük példájukat a törvénytaposásban, ha eltávolodunk Istentől, oly bizonyosan elbukunk, mint ők. „Mindezek példaképen estek rajtuk, megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.”

105. A Battle Creek-i gyülekezet válasza Előjogomnak s kötelességemnek érzem felelni White testvérnő fenti megállapításaira. Hosszú évek óta kiváltságunk örvendezni a két testvér (White) szolgálata ismeretének. Tudtunk valamit áldozataikról a múltban, és tanúi voltunk az áldásoknak, mely egyenes, vesékig ható és hű bizonyságtevésükhöz járulnak. Régóta meggyőződésünk, hogy a Szentlélek látomásokban nyújtott tanításai nélkülözhetetlenek Isten népe jólétéhez, akik elváltozásra készülnek Isten országába. Nincs más út a titkos bűnök megrovására. S az aljas embereket is, akik észrevétlenül belopóznak Isten nyájába, le kell leplezni, ördögi számításaikat keresztülhúzni. Hosszú évek tapasztalata megtanított minket, hogy ily csodás ajándék mérhetetlenül értékes Isten népe számára. Azt is hisszük, hogy Isten hívta el White testvért, hogy világos bizonyságot tegyen a gonoszságok megrovásául és nyilvánvalóvá tételéül, s hogy e feladatában azok támogatását kell élveznie, akik igazán félik Istent. Fájdalmas tapasztalattal tanultuk meg azt is, hogy mikor a bizonyságok elhallgatnak, vagy könnyen vesszük intéseit, hidegség, visszaesés, világi gondolkodás és lelki sötétség ejti rabul a gyülekezetei. Nem akarunk embert magasztalni, de kötelességünket hanyagolnánk el, ha nem szólnánk erős és határozott hangon nézetünkről eme bizonyságtételek fontosságáról. Azok félelmetes hitehagyása, akik könnyen vették és megvetették ezeket, sok szomorú bizonyítékot szolgáltatott, hogy mely igen veszélyes megvetni a Lélek kegyességét. Tanúi voltunk a nagy lesújtottságnak, melyen a testvér életveszélyes betegségével White testvérnő átment. Isten keze a legvilágosabban látható előttünk felgyógyulásában. Az ilyen súlyos csapásból

262/ 308 oldal


valószínűleg senki sem épült fel. Mégis, a bénulás súlyos megrázkódtatását, mely az agyra is erősen kihatott, Isten áldó keze eltávolította szolgájáról, és testileg, szellemileg új erőt adott neki. Úgy véljük, hogy White testvérnő lépését, hogy beteg férjét a múlt decemberben elvitte északi körútra, a Szentlélek sugallta. Mi, ellenezve lépését, nem Isten tanácsa szerint jártunk. Hiányzott belőlünk itt a mennyei bölcsesség, ezért letévedtünk a helyes ösvényről. Elismerjük, hogy ekkoriban hiányzott belőlünk a keresztény szeretet, és túl lassan ismertük fel Isten kezét White testvér felépülésében. Munkássága, értünk elviselt szenvedései feljogosították őt legmelegebb szeretetünkre és támogatásunkra. De Sátán megvakított bennünket lelki állapotunk felől. A múlt télen előítélet szelleme szállt meg bennünket az anyagiak felől, arra az érzésre vezetve, hogy White testvér anyagiakat kér, holott nincs rá szüksége. Megbizonyosodtunk, hogy ez időben valóban ínségben volt, s rosszul tettük, hogy nem vizsgáltuk meg a kérdést, mint kellett volna. Elismerjük, hogy érzésünk alaptalan s kegyetlen volt, még ha félreértés volt is az oka. Most mélyen gyászoló szívvel elfogadjuk a dorgálást a fenti bizonyságtételben, s kérjük Istent és az Úr népét, bocsássa meg azt, amiben lelki vakságunkban letértünk a helyes ösvényről. Az elmúlt napokban White testvér és testvérnő köztünk való fáradozását Isten szemmel látható áldása kísérte. Nem csupán mély és szívből jövő visszaesés és helytelenségek bevallásai hangzottak el, hanem ünnepélyes fogadalmak a megtérésre, és Istenhez visszatérésre kísérték az illetőket. Isten Lelke oly mértékben rányomta pecsétjét erre a tisztogatásra, hogy nem kételkedhetünk. Sok fiatalt vezetett Krisztushoz, és a gyülekezet csaknem minden tagja, a barátkozókkal együtt, mennyei áldásban részesült. Szerteszét élő testvéreink vegyék tudomásul, hogy együttérzünk White testvérnővel, és hisszük, hogy Isten hívta el őket a felelősségteljes szolgálatra, melyet végeznek. Megígérjük, hogy mellettük fogunk állni igyekezetükben. A gyülekezet nevében: J. N. Andrews, J. N. Loughborough, Josef Bates, D. T. Bourdeau, A. S. Hutchins, John Byington – bizottság. Az október 21-i testvérgyűlésen ezt a jelentést egyöntetűen elfogadtuk: Uriah Smith, G. W. Amadon – vének.

106. Éles és könyörtelen (Szúrás és vágás) Gyakran használják ezt a kifejezést azok modorára és szavaira, akik helytelenek, vagy akiket helytelennek vélnek. Helyesen alkalmazott ez azokra, akiknek nem kötelessége dorgálni a helytelenségeket a gyülekezetben, mégis készek erre elhamarkodott, kíméletlen módon. Másrészt helytelen azokra alkalmazni, akiknek kifejezetten kötelessége megróni a helytelenségeket. Az ilyenek szívükön viselik a mű terhét, s a drága lelkek iránti szeretet által kényszerítve érzik magukat, hogy hűségesen intsenek. Az elmúlt húsz év folyamán az Úr időről-időre megmutatta nekem, hogy ő minősítette férjemet a tévelygők hű megrovására, őrá helyezte ezt teherként, s ha elmulasztaná kötelességét e téren, az Úr helytelenítését hívná ki magára. Sosem tekintettem ítéletét csalhatatlannak, sem szavait ihletettnek, de mindenkor minősítettebbnek tartottam őt e feladatra, mint bárki mást a lelkészek közt, hosszú tapasztalata miatt, és mert láttam, hogy különös elhívatása volt erre, és rendkívül rátermett volt a feladatra. Azért is, mert sok esetben, mikor fellázadtak ítélőképessége ellen, az Úr megmutatta nekem, hogy férjem helyesen ítélt az ügyben, és helyes modorban dorgált. Az elmúlt húsz évben a megdorgáltak és a megdorgáltakkal érzők megengedték maguknak a vádló lelkületet férjem iránt, ami jobban leterhelte őt, mint bármi más a kíméletlen terhek közül, melyeket

263/ 308 oldal


igazságtalanul ráraktak. Mikor összeroskadt terhei alatt, sok megdorgált örvendezett, és mert rosszul értették cikkemet (1865. december 25.) sokan megnyugodtak, gondolva, hogy az Úr ezúttal őt fenyítette meg szúrás és vágásáért. Holott ez tévedés. Semmi ilyet sem láttam látomásban. Hogy testvéreim tudhassák, hogy mit láttam férjem esetéről, idézem férjemnek írt, és a látás utáni napon átadott írást. 1865. december 25-én látomásban az Úr megmutatta szolgájának, férjemnek, White Jakabnak esetét. Az Úr elfogadta megalázkodását s lelkének töredelmét őelőtte, bűnvallomását, hogy nem szentelte magát az Úrnak, s bűnbánatát viselkedésének tévedéseiért és hibáiért, mely oly sok bánatot és levertséget okozott neki hosszas betegsége alatt. Az Úr közölte, hogy legsúlyosabb hibája meg nem bocsátó lelkülete volt azok iránt a testvérek iránt, akik ártottak tekintélyének Isten ügyében, s helytelen eljárásukkal súlyos szenvedéseket okoztak neki. Nem volt oly szánakozó és irgalmas, mint mennyei Atyánk tévelygő, bűnös, megtérő gyermekei iránt. Mikor akik a legnagyobb szenvedést okozták neki, elismerték gonoszságukat, nem tudott szívből és teljesen megbocsátani, s nem tekintette őket testvéreinek. De noha a helytelenségből kigyógyultak Isten előtt, férjem olykor piszkálgatta lelkén a sebet, s a múltra hivatkozva engedte, hogy elmérgesedjék, boldogtalanná téve őt. Mivel a múltban oly sokat szenvedett azért, amit szerinte el lehetett volna kerülni, ez arra vezette, hogy zúgolódó szellemet melengessen testvérei és az Úr ellen. Így újraélte a múltat, a próbákat – melyeknek feledésbe kellett volna merülniük – hogy hálátlan, céltalan visszaemlékezéssel keserítette őt. Nem mindig élt benne szánakozás és a szeretet, melyet gyakorolnia kellett volna a Sátán kísértései alatt elbukott szerencsétlenek iránt. Ők voltak a valódi szenvedők, a vesztesek, nem férjem, amíg Krisztus lelkületével állhatatos marad. Mikor ezek a testvérek kezdték belátni tévedéseiket, csak kemény harccal, alázatos vallomásokkal tudtak elverekedni, a világosságig. Sátánnal kellett megvívniuk, s legyőzni tulajdon, kevély szellemüket, tehát segítségre volt szükségük a világosságban állóktól, hogy kivezessék őket vak, csüggedt állapotukból, ahol reménykedhettek, és erőt nyerhettek, sarkuk alá taposni Sátánt. Láttam, hogy férjem túl követelőző volt azokkal, akik gonoszkodtak, s megsebezték őt. Elégedetlen szellemet melengetett, ami a tévelygőnek nem vált javára, s csak boldogtalanná tette szívét, alkalmatlanná Isten békéjének lakása számára, mely mindenben hálaadásra késztette volna őt. Az Úr megengedte, hogy elkeseredjék a maga tévedései, hibái felől, s csaknem reménytelennek tekintse a bűnbocsánatot. Nem mert bűnei oly súlyosak voltak, hanem hogy megtapasztalja azok keserű élményét, hogy mily fájdalmas és gyötrelmes lenne Isten megbocsátása nélkül, és megértse az írást: „Ha nem bocsájtjátok meg az embereknek, amit ellenetek vétkeznek, mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti bűneiteket.” Láttam, hogy ha Isten oly követelőző lenne, mint mi vagyunk, s úgy bánna velünk, mint mi bánunk egymással, valamennyien kilátástalan csüggedésbe taszíttatnánk. Láttam, hogy Isten azért engedte meg, hogy lesújtottság érjen bennünket, hogy megtanítson minket arra, amit nem tanultunk volna meg ilyen rövid idő alatt. Az ő akarata volt, hogy ...-ba menjünk, mert tapasztalatunk enélkül nem lenne alapos. Azt akarta, hogy lássuk be, s jobban érezzük meg, hogy lehetetlenség azoknak, akik engedelmeskednek az igazságnak és megtartják parancsolatait, hogy kötelességük felőli meggyőződésük szerint éljenek, s egyesüljenek a vezetőkkel ...-ban. Ami az Istennek tett szolgálatot illeti, a két fél elvei nem elegyedhetnek jobban, mint az olaj és a víz. Csakis a legártatlanabb értelmű, s a legönállóbb, aki gondolkodni és cselekedni tud magáért, Isten félelmét tartva szemük előtt, s őbenne bízva, az tud huzamosabb ideig biztonságban ...-ban maradni. Akik erre nem képesek, azoknak ne tanácsoljuk az oda menést, mert meg fogják zavarni gondolkodásukat Sátántól eredő, sima szavaikkal és álokoskodásukkal. Az Isten szolgálata és a vallásos élet felőli befolyásuk és tanításaik egyenes ellentéte Üdvözítőnk és tanítványai tanításainak. Tanításuk és példamutatásuk leszállítja az istenfélelem mértékét, azt állítva, hogy nem kell bánkódnunk bűneink miatt, sem elkülönülnünk a világtól, hogy Krisztust kövessük. Hanem a világiak közé elegyedhetünk, és részt vehetünk élvezeteikben. Ezek a vezetők nem bátorítják követőiket, hogy imádkozó lelkülettel, józansággal és Istenre támaszkodással kövessék Jézus életét. A lelkiismeretes gondolkodású és szilárdan Istenben bízónak félannyira sem

264/ 308 oldal


válik javára az a hely, mint azoknak, akik megbíznak az intézmény vezetőinek vallásos elveiben. Az előbbinek ellen kell állnia az ottaniak legtöbb vallásos elvének, mindent megrostálva, amit hallanak, nehogy Sátán elámítsa őket, s nehogy föléjük kerekedjék. Láttam, hogy ami a betegséget és gyógykezelést illeti, ez az egészség intézet a legjobb az Egyesült Államokban. A vezetői mégis emberek csupán, és ítéletük nem mindig helytálló. A vezető orvos azt akarja elhitetni betegeivel, hogy tökéletes az ítélőképessége, akár Isten ítélőképessége. Istenként magasztalja magát, s nem az Urat dicsőíti egyedüli támaszaként. Akik nem bíznak Istenben, aki nem ismeri fel a szentség szépségét, vagy a keresztény keresztviselő életét, annak jobban javára válik az intézet, mint bármely más egészséghely az Egyesült Államokban. A hely nagy sikerének titka a vezetők ellenőrző hatalma a betegek értelme felett. Láttam, hogy férjemnek és nekem nem válna annyira javára a hely, mint a halott lelki életű és hitű embernek. Az angyal így szólt: „Istennek nem terve, hogy különleges célra, külön feladat végzésére kiszemelt választott szolgáit bárki ellenőrizze, mert ez egyedül az ő joga.” Isten angyalai őriztek bennünket, míg ott voltunk. Körülöttünk tanyáztak, óráról-órára védtek bennünket. De eljött az idő, mikor nem válhattunk javukra, s ők sem a mi javunkra. Akkor a világosság felhője, mely velünk jött eltávozott, s csak az eltávozásban és a testvérek közé menésben, Rochesterbe leltünk nyugalmat, ahol a világosság fellege nyugodott. Láttam, hogy több okból Isten akarata, hogy ...-ba menjünk. Ott tartózkodásunk alatti állásfoglalásunk, a buzgó imák, melyeket felajánlottunk, nyilvánvaló Istenben bízásunk, derűnk, bátorságunk, reményünk s hitünk, mellyel az Úr ihletett bennünket lesújtottságunkban, áldásos hatást tett, s bizonyság volt mindenkinek, hogy a kereszténynek olyan erő és boldogság forrása van, mely az élvezetek szerelmeseinek idegen. Isten helyhez segített mindenki szívében, aki befolyásos volt ...-ban. S a jövőben, amint az ott levő betegek szétszóródnak lakóhelyükre, munkásságunk ismét figyelmükbe, előterébe jön, s ha támadnak bennünket, többen védelmünkre fognak kelni. S ismét az ...-ba menéssel az Úr javunkat akarta a tapasztalattal, melyre nem tettünk volna szert Battle Creekben, szerető testvéreink körében. El kellett különülnünk tőlük, nehogy az Úr helyett rájuk támaszkodjunk; egyedül őbenne bízzunk. Csaknem teljesen elkülönülten Isten népétől, le lettünk rázva minden földi támaszról, s egyedül Istenre támaszkodhattunk. Ezzel olyan tapasztalatokat szereztünk, melyben nem részesültünk volna, ha nem megyünk ...-ba. Mikor férjem bátorsága és reménye ingadozni kezdett, senkinek sem lehettünk javára ott, s nekünk sem lett volna javunkra a további maradás. Az volt Isten akarata, hogy férjem – ereje fogytán – ne maradjon ott, hanem gyönge állapotában testvérei közé menjen, akik segíthetnek neki elesettségében. Míg lesújtottságunkban Isten népétől elváltan voltunk, módunkban állt elmélyedni, gondosan felülvizsgálni életünket, meglátnunk hibáinkat és helytelenségeinket, megalázkodnunk Isten előtt, s bűnvallomással és gyakori, buzgó imával keresni arcát. Míg mások terheit hordozva, és sok gondtól leterhelten fáradoztunk, lehetetlen volt időt találnunk megtanulni a leckéket, melyeket meg kellett tanulnunk. Akkor az Úr közölte velem, hogy míg ott tartózkodtunk, Isten nem tudta megdicsőíteni nevét népe imáinak meghallgatásával és imáikra feleletül, férjem meggyógyításával. Úgy nézett volna ki, mintha az Úr egyesítené hatalmát a sötétség hatalmával. Férjem meggyógyítása örömül szolgált volna az Úrnak, de az ottani orvosok maguknak tulajdonították volna az Istent megillető dicsőséget. Az angyal így szólt: „Szolgája meggyógyításával Isten fog megdicsőülni. Isten hallja szolgái könyörgését. Karja lesújtott szolgája alá nyúl. Isten betege Ő, s betegsége ellenére el kell oszlatnia félelmeit, aggodalmait, kételyeit és hitetlenségét, és nyugodtan a mindenható, de mégis irgalmas Istenben bízni, aki szánja, szereti őt és gondoskodik róla. Csatákat kell megvívnia az ellenséggel, de vigasztalja a tudat, hogy az ellenségnél erősebb oltalmában van, így nem kell rettegnie. Hittel támaszkodjék a bizonyítékokra, melyeket Isten jónak látott nyújtani, s akkor őbenne dicsőségesen győzedelmeskedni fog.”

265/ 308 oldal


Láttam, hogy Isten olyan tapasztalatban részesít, mely igen értékes lesz számunkra a jövőben munkájában. Komoly időket élünk a történelem végső eseményei között, s Isten népe aluszik. Fel kell ébredniük, s jelentősebb haladást elérniük, megjavítva életmódbeli, táplálkozási, öltözködési, munkálkodási és pihenési szokásaikat. Mindezekben Istent kell megdicsőíteniük, készen állniuk csatába ereszkedni erős ellenségünkkel, s örvendezni a drága győzelmeknek, melyeket Isten tart készenlétben, mindazok számára, akik mértékletesek mindenben, miközben romolhatatlan koronáért küzdenek. Láttam, hogy Isten most készíti fel férjemet, hogy végezze a javulás, megújulás komoly szent munkáját népe körében. Fontos, hogy lelkészeink oktassanak a mértékletes életre. Mutassanak az összefüggésre a táplálkozás, munka, pihenés és öltözködés, valamint az egészség fenntartása között. Az utolsó idők igazságában hívői tegyenek valamit e téren. Hiszen ez őket is érinti, s Isten elvárja tőlük, hogy komolyan vegyék ezt a megújulást. Nem lesz elégedett útjukkal, ha közönyösen veszik ezt a kérdést. A gyomorral való visszaélés, az étvágy bűnös kielégítése által, sok gyülekezeti pletyka gyümölcsöző forrása. A mértéktelenül és ésszerűtlenül táplálkozók és dolgozók ésszerűtlenül is beszélnek és cselekszenek. A mértéktelen ember nem lehet türelmes ember. Nem kell szeszesitalt fogyasztani, hogy valaki mértéktelen legyen. A mértéktelen evés, a gyakori evés, a túl sok evés, a nehéz, egészségtelen ételek fogyasztása elpusztítja az emésztőszervek egészséges működését, ártalmas az agyra, megrontja a gondolkodást, megakadályozza az ésszerű, megfontolt, egészséges gondolkodást és cselekvést. S a gyülekezeti fegyelmik gyümölcsöző forrása is. Tehát, hogy Isten népe Istennek tetsző állapotban legyen, ahol meg tudják dicsőíteni őt testükkel és lelkükkel, melyek az övéi, akkor odafigyelve és lelkesedéssel meg kell tagadni étvágyuk bűnös kielégítését, és mindenben mértékletesnek lenni. Akkor meg tudják érteni az igazságot annak szépségében és világos voltában, és meg tudják valósítani életükben is, s okos, bölcs, higgadt, egészséges gondolkodásukkal nem adnak alkalmat hitünk ellenségeinek az igazság ügyének gyalázására. Isten elvárja az igazság hívőitől, hogy tegyenek rendkívüli, szívós erőfeszítést, hogy a lehető legjobb állapotba jussanak testi egészségük terén, hiszen komoly és fontos feladat áll előttük. Ehhez egészséges test és értelem szükséges, mint az egészséges lelki élet a lelki haladáshoz a keresztény életben és a megszentelődésben fejlődéshez, mint a kéz vagy a láb a test számára. Isten elvárja népétől, hogy tisztítsa meg magát a test és lélek minden szennyétől, és az Úr félelmében tökéletesítsék megszentelődésüket. Akik közönyösek és kimentik magukat ez alól a kötelesség alól azt várva, hogy az Úr végezze értük, amit tőlük vár el, hogy megtegyék magukért, ez esetben, mikor a föld szelídjei, akik igazságot cselekedtek, elrejtetnek az Úr haragjának napján, ezeket híjával fogja találni. Az Úr közölte, hogy ha Isten népe nem feszíti meg erejét, hanem tétlenül várja a felüdülést, hogy rájuk szálljon, és eltávolítsa hibáikat, s helyesbítse tévedéseiket; ha arra támaszkodnak, hogy az tisztítsa meg őket a test és a lélek minden szennyétől, s alkalmassá tegye őket a harmadik angyal hangos kiáltásában való részvételre, akkor híjával találtatnak. A felüdülés, vagyis Isten ereje csak azokra száll, akik elkészítették magukat erre, végezve az Isten által rájuk bízott feladatot; nevezetesen megtisztítják magukat a test és lélek minden szennyétől, Isten félelmében tökéletessé téve megszentelődésüket. Az Úr közölte, hogy némely szempontból férjem esete hasonló a felüdülést várókhoz. Ha arra vár, hogy Isten hatalma szálljon testére, hogy érezze, hogy meggyógyította, mielőtt hite szerint erőfeszítést tenne, mondván, hogy mikor az Úr meggyógyít, hinni fogok, és ezt és ezt teszem, akkor tovább várhat, nem fog változást látni, mert az Úr ígérete csak azokon valósul meg, akik hisznek, majd hitük szerint cselekszenek. Láttam, hogy hinnie kell Isten szavában. Ígéretei neki szólnak, hogy igényelje, és azok soha, soha csődöt nem mondanak. Hittel kell hozzá fordulnia, arra a bizonyítékra támaszkodva, melyet Isten jónak látott nyújtani, s fáradozzék, amennyire tud, míg csak egészséges nem lesz. Az angyal így szólt: „Isten fenn fogja tartani őt. Hitének cselekedetek által kell tökéletessé válnia, mert a hit magában halott. Cselekedeteknek kell életben tartani azt. Az élő hit mindig tettekben nyilatkozik meg.”

266/ 308 oldal


Láttam, hogy férjem vonakodna hite szerint erőfeszítéseket tenni. Esete felőli félelme és aggodalma félénkké tették őt. Látszatra tekint, testének kellemetlen érzeteire. Az angyal így szólt: „Az érzet nem hit. A hit egyszerűen szaván fognunk Istent.” Láttam, hogy Isten nevében és erejével férjemnek ellene kell állnia a betegségnek, s akaratával felülemelkedni érzetein. Izráel Istenének nevében és erejével érvényt kell szereznie szabadságának. Szűnjék meg magáról beszélni és gondolkodni. Amennyire csak tud, legyen vidám, boldog. 1865. december 25-én láttam, mint már sok ízben azelőtt, hogy F. vén sokszor tévedett, és sokat ártott a hirtelen, nyers viselkedésével azok iránt, akiket tévedni vélt. Gyakran azt látta, hogy munkája új mezőkön volt, hogy mikor ki kellett volna vezetni a csoportot a jelen igazságra, másokra hagyja a nevelésük, fegyelmezésük feladatát. Magatartása elhamarkodó lelkületéből fakadva a türelem s megfontoltság hiánya alkalmatlanná teszi őt a munkára. Át fogom adni a bizonyságtételt, melyben részesültem, F. testvérnek, melyet 1865. december 26-án írtam, megmutatni, amit láttam esetéről. S mivel a bizonyság jó része általános érvényű, s mert a testvér mit sem változtatott útján, és nem válaszolt rá, csak azt mondta, hogy férjem megrovásban részesült a szúrásért és vágásért. Megállapítom itt, hogy a következő bizonyságtétel további célja az, hogy testvéreink jobban megértsék, hogy F. testvér munkája az új mezőkön van, s nem helyezhetnek kísértést útjába, hogy elhagyja munkáját, sürgetve őt, hogy fáradozzék itt is, ott is a gyülekezetek közt, vagy telepedjen le itt, vagy ott.

107. Az önhittség veszedelme F. testvér! 1865. december 25-én az Úr közölte velem, hogy jó munka kezdődött el Maine államban. Különösen arra a mezőre mutatott, ahol a te és Andrews testvér munkásságával hívő csoport lett felnevelve, s imaház építésével bizonyították igazság iránti szeretetüket. Még jókora belső lelki munkát kell elvégezni e csoportért. Jelentős számmal megtértek az igazság elméletéhez; némelyek bizonyítékaid alapján döntöttek; látták az igazság láncolatának szépségét, az összes összecsendülő, tökéletes egészet alkotva – mégsem értve meg annak megszentelő hatalmát. Ezek a lelkek ki vannak téve az utolsó napok veszedelmeinek. Sátán elkészítette ámításait és csapdáit a járatlanok számára. Eszközein át mesterkedik, még olyan lelkészeken át is, akik megvetik az igazságot, lábbal tiporják Isten törvényét, s erre tanítanak mindenkit, aki hallgat rájuk, hogy maguk ezt tegyék. Ez a népszerűtlen igazságot elfogadó csoport csak úgy lehet biztonságban, ha Istent teszik meg bizodalmukká, és megszentelődnek az igazság által, melyet vallanak. Fontos lépést tettek, és most lelki tapasztalatra van szükségük, mely a magasságos Isten fiaivá és lányaivá, s a halhatatlan örökség örököseivé teszi őket, melyet Isten drága Fia szerzett meg számukra. Akik eszközök voltak az igazság előttük feltárásához, azoknak nem szabad elvonni tőlük fáradozásukat ebben a fontos időszakban, hanem továbbra is iparkodniuk kell, míg csak be nem gyűjtik e lelkeket Krisztus nyájába. Elég tanítással kell szolgálni nekik, míg értelmesen el nem nyerik a bizonyítékot, hogy az igazság üdvösséget jelent számukra. Láttam, hogy Isten még nagyobb munkát tervez elvégezni Maine államban, hogy ügye összes munkása neki szenteli magát, s nem a maga erejében bízik, hanem az Úr Istenben. Közölte velem, hogy Andrews testvérrel keményen dolgoztatok, és nem pihentetek meg, ami pedig szükséges lenne egészségetek fenntartásához. Megfontoltan kell fáradoznotok, és pihenés időszakait beiktatnotok. Így megőrzitek testi és szellemi érzékenységeteket, és sokkal eredményesebb munkát tudtok végezni. F. testvér, idegeskedő vagy, és ötletszerűen lépsz. A szellemi levertség nagyon kihat munkádra. Időnként úgy érzed, szabadnak kell lenned, s azt hiszed, hogy mivel mások a sötétségben vannak, vagy nincs igazuk, vagy valami baj van, alig tudnád megmondani, hogy mi, ekkor elmész valahová, vagy nekiesel valakinek, ami súlyos kárt okoz. Ha lecsillapítanád magadat, mikor ilyen nyugtalan, ideges állapotban vagy, hogyha megpihennél és nyugodtan várnál Istenre, s

267/ 308 oldal


megkérdenéd, hogy a hiba nem benned van-e, elkerülnéd lelked megsebzését, s Isten drága ügyének ártalmát. Láttam, hogy F. testvért az önhittség veszélye fenyegeti, ha annyira fel tudja korbácsolni az összegyűltek érzéseit. Gyakran a legeredményesebb igehirdetőnek képzeli magát emiatt. Ezzel olykor magát áltatja. Noha egy időre a legkedvesebb lelkész lehet, mégis elmulaszthatja a legtöbb jó elérését. A lelkész, aki a legnagyobb mértékben fel tudja kavarni a hallgatóság érzelmeit, ezzel még nem bizonyítja, hogy ő a legeredményesebb. Mikor F. testvér alázatos és szerény, mikor Istent teszi bizodalmává, sok jót elvégezhet. Angyalok sietnek segítségére, s a világos beszéd és felszabadultság áldásának örvend. Ám a rendkívüli győzelem után gyakran felfuvalkodik, mindenre alkalmasnak képzeli magát, noha akkor volt valami, mikor eszköz volt csupán Isten kezében. Ilyen időszakok után Isten angyalai magára hagyják, hogy a maga erejével fáradozzék, s akkor, noha ő volt a hibás, gyakran testvéreit és a népet hibáztatja sötétséggel és gyöngeséggel, melyet ő érez. E boldogtalan állapotban gyakran rátámad erre vagy arra, s még ha félig sem végezte el ott a feladatát, úgy érzi, fáradoznia kell, s máshol kezd dolgozni. Láttam, F. testvért veszély fenyegeti, hogy egyedül, a maga erejével robog a viadalra, jóllehet azt találja, hogy ereje gyöngeség csupán a harcban. Míg Istent tartotta bizodalmának, gyakran eredményes volt a hitünk ellenségeivel vívott csatákban. De olykor fejébe szállt a győzelem, melyben Isten részesítette az igazságot a tévelygés felett, s magának tulajdonította a dicsőséget ezekben a viadalokban. Maga nőtt nagyra a szemében. Láttam, hogy az utóbbi két vitában nem a helyes lelkület élt benne. Az első előtt felfuvalkodott olyan emberek dicséretétől, akik nem szívlelik az igazságot. Amint hallgatta, és részt vett a vitában, melyet két nem hitünkön lévő folytatott, felfuvalkodott, s alkalmasnak érezte magát, hogy bárkivel megvívjon. Míg ilyen magabiztos volt, elvesztette az erejét. Isten neheztelt rá, amiért semmibe vette Andrews testvér tanácsát. Önhitt szelleme csaknem teljes veszteséggé tette azt a vitát. Az ilyen összecsapásoknál, hacsak nincs határozott nyereség, akkor mindig veszteséget jelent. Sose lenne szabad megfontolatlanul belerohanni, hanem minden lépést óvatosan, a legnagyobb bölcsességgel tenni, hiszen sokkal több fordul ezen, mint az országok közti csatákon. Sátán és serege felbolydul az ilyen igazság és tévtanok közti összecsapásnál, és ha az igazság védői nem Isten erejével vonulnak a viadalra, Sátán minden esetben jobb hadvezérnek bizonyul. A második összecsapással sok, nagyon sok fordult a kockán. F. testvér mégis elbukott. Nem gyöngesége érzetével, alázatosan, buzgó, őszinte szívvel, Istenre támaszkodva bocsátkozott harcba. Ismét elég rátermettnek érezte magát egyedül is. Múlt sikerei kevéllyé tették. Úgy vélte, hogy előző győzelmei nagyon is az ő okosságának eredménye volt, amint az Isten szavában szolgáltatott hatalmas érveket felhasználta. Láttam, hogy az igazság védelmezői ne keressék a vita alkalmait. S ha az igazság előresegítésére, s Isten dicsőségéhez mégis szükség mutatkozik, hogy szembeszálljanak az ellenféllel, mily alázattal, mily óvatosan kell harcba bocsátkozniuk. Szívvizsgálattal, bűnvallomással, buzgó imával, s egy ideig gyakran böjtölve, Istenhez esedezve, hogy részesítse őket rendkívüli segítségben, s adjon a megmentő igazságnak dicső győzelmet, hogy a tévelygés valódi nyomorékságában tűnhessen elő, s védelmezői teljesen szégyenüljenek meg. Akik az igazságért csatáznak az ellenzőkkel szemben, értsék meg, hogy nem pusztán emberrel állnak szemben, hanem a Sátánnal és angyalaival viaskodnak, akik eltökélték, hogy a tévtanok és a sötétség ragadja el a győzelmet, s az igazságot a tévelygés alá temessék. A tévedés jobban egyezik a bűnös szívvel, azért természetesnek tartja, hogy az világos, az kézenfekvő. A kényelmes emberek szeretik a tévedést és sötétséget, s nem hajlandók megváltozni, megújulni az igazság által. Nem szeretnek a fényre jönni, nehogy megróják tetteiket. Ha az igazság igazolása mellett állók az érvek súlyában bizakodnak, s csak kevéssé Istenre támaszkodva szállnak szembe az ellenféllel, az igazság oldala mit sem fog nyerni, hanem határozott vereséget szenved. Hacsak az igazság nyilvánvalón nem győzedelmeskedik, akkor rosszabbul áll,

268/ 308 oldal


mint a csata előtt. Akik előzőleg meggyőződtek az igazság felől, megnyugtatják magukat, s a tévedés mellett döntenek. Mert besötétedett állapotukban nem tudják felismerni az igazság fölényét. Az utóbbi két vita alig ért el valamit Isten-ügyének előmeneteléért. Jobb lett volna, ha meg sem történtek volna. F. testvér nem bocsátkozott beléjük alázattal és szilárd Istenre támaszkodással. Az ellenség felfuvalkodottá tette őt, s önhitten, magában bízva ment, ami nem illik Isten alázatos szolgájához. A maga fegyverzetét vette fel, nem Istenét. F. testvér, Isten mély tapasztalattal bíró munkással látott el, a legeredményesebbel a mezőben, aki az élete során megtapasztalta Sátán körmönfont csalárdságát, s a legsúlyosabb szellemi kínokon esett át. Isten legbölcsebb gondviselése megengedte, hogy érezze a tisztító kemence tüzét, ahol megtanulta, hogy Istent kivéve minden menedék csődöt mond, s minden támasz repedt nádszálnak bizonyul. Meg kellett volna értened, hogy Andrews testvér ugyanúgy szívén viseli a vita jó kimenetelét, mint te, s alázatos lelkülettel kellett volna hallgatnod tanácsaira. Tanítása javadra vált volna. Ám Sátánnak célja volt itt, hogy meghiúsítsa Isten szándékát. Betört, hogy birtokba vegye, s ezzel megrontsa Isten munkáját. A magad erejével robogtál a csatába, s az angyalok hagyták, hogy tegyed. De Isten, műve iránti irgalmasságában nem hagyta az igazság ellenségeinek, hogy döntő győzelmet arassanak. Szolgája buzgó, gyötrődő könyörgésére angyalok jöttek mentésre. A teljes vereség helyett rész győzelem lett, hogy az igazság ellenségei ne ülhessenek diadalt. Mégis mit sem nyertünk az erőfeszítéssel, holott az igazságnak dicső győzelmet lehetett volna aratni a tévedés felett. A legrátermettebb tanácsosok közül kettő is melletted volt; három férfi, igazság erejével kiállva egyetlen egy ellen, aki tévedéssel akarta elfedni az igazságot. Istennel egész sereg lehettetek volna, ha helyesen vonultatok volna a csatába. De önhittséged csaknem teljes vereséggé silányította azt. Sosem szabadna vitába szállnod, ahol oly sok fordul kockán, a magad ügyességére támaszkodva az erős érvek felsorakoztatásánál. Ha nem lehet veszteség nélkül elkerülni, szállj vitába, szilárdan Istenben bízva, s az alázat lelkületével. Jézus lelkületével, aki felszólít, hogy tanulj tőle, aki szelíd és alázatos szívű. S akkor, hogy megdicsőítsd Istent, s példát nyújts Krisztus jelleméről, sose kerekedj ellenséged fölé törvénytelen úton. Tedd félre a gúnyt és a szavakkal játszást. Ne feledd, hogy Sátánnal és angyalaival viaskodsz, nem pusztán emberrel. Aki a mennyben legyőzte Sátánt, győzelmet aratva a vert ellenségen, aki kiűzte őt a mennyből, s aki életét adta, hogy kimenekítse a bukott embert az ellenség hatalmából, mégis Mózes sírjánál Mózes teste fölött vitázva, Krisztus nem szögezett Sátánnal szemben gúnyolódó, kihívó, sértegető vádat, hanem ezt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr.” Két utolsó vitádban megvetetted a tanácsot, s nem voltál kész hallgatni Isten szolgájára, aki teljes lélekkel a munkának szentelte magát. Isten gondviselése tanácsadóval látott el, akinek képességei és tekintélye tiszteletedre és bizalmadra méltatta volna őt, s a legkevésbé sem kevesbítette volna méltóságodat, ha hagytad volna, hogy tapasztalt ítélőképessége vezessen. Isten angyalai megjegyezték önhittségedet, s fájó szívvel elfordultak tőled. Az Úr nem tudta biztonságban kinyilvánítani hatalmát, mivel magadnak tulajdonítottad volna a dicsőséget, s jövő munkásságod keveset ért volna. F. testvér, láttam, hogy szolgálatodban nem kellene a magad belátására támaszkodnod, mely már gyakran félrevezetett. Engedelmeskedned kellene a tapasztaltak ítéletének. Ne ragaszkodj méltóságodhoz, ne tartsd magad annyira mindenre alkalmasnak, hogy ne fogadhass el tanácsot tapasztalt munkatársaidtól. Feleséged nem jelent különösebb segítséget számodra, hanem inkább akadályt. Ha elfogadta volna a neki adott bizonyságtételeket, és ha több mint két éve engedelmeskedett volna azoknak, erős segítőd lehetne az örömüzenetben. De nem fogadta el, és nem tartotta magát igazán azokhoz. Ha megtette volna, teljesen más lenne a viselkedése. Nem szentelte magát Istennek. Szereti a kényelmet, kibújik a terhek alól, s nem tagadja meg magát. Megtűri magában a tétlenséget, s példája nem követésre méltó, hanem ártalom Isten ügyére. Időnként nagyon hat rád, különösen, ha honvágya van és elégedetlenkedik. A gyülekezeti ügyekben is nagyon befolyásol. Véleményt alkot erről vagy arról a testvérről, testvérnőről, kifejezésre juttatja ellenszenvét vagy erős vonzalmát,

269/ 308 oldal


noha sok esetben a kedvencei jelentenek súlyos próbát a gyülekezetnek. Megszenteletlen állapota vezeti, hogy nagyon ragaszkodjék azokhoz, akik nagy bizalmat és szeretetet tanúsítanak iránta, míg drága lelkeket, akiket Isten szeret, hidegen elmellőz, mivel nem vonzódnak hozzá és F. testvérhez. Holott e drága lelkek igazán szeretnek, s ez többre becsülendő, mint akik oly hangosan lármáznak szeretetükről. Feleséged véleménye erősen kihat rád. Gyakran magától értetődőnek tartod, hogy feleségednek igaza van, s úgy gondolkodsz mint Ő, és aszerint intézed a gyülekezet ügyeit. Példamutatásoddal Jézus életét kell követned, hiszen ünnepélyes, komoly felelősségek nyugszanak rajtad. Feleséged Istennek tartozik számadással viselkedéséért. Ha akadályt jelent számodra, Istennel kell elszámolnia ezzel. Néha megalázza magát Isten előtt, s igazi segítség, de hamarosan visszaesik régi tétlenségébe, kibújik a felelősségekből, kimenti magát a szellemi és testi fáradozás alól. Ha tevékenyebb lenne, ha jobb kedvvel fogna a testi és szellemi munkához, sokkal egészségesebb lenne. Van tehetsége a cselekvésre, de hiányzik a készség. Nem kitartó a tevékeny élet szeretetében. Isten mit sem tehet érte jelen állapotában. Ő tegyen valamit, hogy felrázza magát. Istennek kell szentelnie testi és szellemi erőit. Isten elvárja ezt tőle, s hacsak alapos javulás nem áll be nála, hacsak az adott világosság szerint nem él, Isten napján haszontalan szolgának fogják találni. Míg ez a jobbulás be nem köszönt, a legkevésbé sem lenne szabad beleszólni a férje tevékenységébe. Isten megáldja és támogatja F. testvért, ha alázatosan előrehalad, tapasztalt munkatársai belátására támaszkodva.

108. Ne hagyjátok magatokat megcsalni Sátán igyekszik tévelygésre vezetni Isten népét, letéríteni őket a helyes ösvényről. Minden eszközt megpróbál. Ott tör rájuk, ahol a legkevésbé őrizkednek. Ezért fontos megerősíteniük minden pontot. A Battle Creek-i gyülekezet nem szándékozott ellenünk fordulni; olyan jó gyülekezet ez, amilyen csak létezhet; ám sok fordul a kockán Battle Creek-ben, ezért Sátán egész tüzérségét beveti ellenük, ha ezzel akadályozni tudja a művet. Mélyen együtt érzünk ezzel a gyülekezettel megalázottságukban, és ezt mondjuk: Senki szívében se támadjon diadal lelkülete. Isten meg fogja gyógyítani népének összes helytelenségét, s még igazsága hatalmas védőjévé teszi őket, ha alázatosan járnak, ha minden ponton ébren lesznek, és őrizkednek a Sátán támadásai ellen. Ez a nép folyton Sátán tüze alatt áll. Valószínűleg egyetlen más gyülekezet sem viselné ezt olyan jó állapotban. Tekintsetek hát szánakozó szemmel a Battle Creek-i testvérekre, s esedezzetek Istenhez, hogy segítse megvédeni ezt az erődöt. Mikor férjem tehetetlen volt, s otthon kellett maradnom miatta, Sátán örvendezett, és senkit sem szorított, hogy olyan megpróbáltatásokat vessen ránk, mint az előző oldalak elmondják. De mikor 1866. december 19-én elindultunk, látva, hogy arra van kilátás, hogy teszünk valamit Krisztus művében ügyének ártalmára, és a népen nyugvó ámítások egy részét leleplezzük, serkentve érezte magát, hogy tegyen valamit akadályozásunkra. Ezt sehogy olyan eredményesen el nem érhette, minthogy arra vitte régi barátainkat Battle Creek-ben, hogy visszavonják tőlünk szeretetüket, és terheket vessenek ránk. Kiaknázta a kedvező körülményeket, s mintegy gőzerővel mozgatta az ügyet. Ámde hála legyen Istennek, nem állított meg bennünket, és össze sem zúzott teljesen. Hála Istennek, még élünk, s az Úr kegyelmesen visszatért, hogy áldja tévelygő, de bűnbánó és bűnét bevalló népét. Testvérek, szeressük őket még jobban, s imádkozzunk értük többet most, hogy Isten kinyilvánította irántuk nagy szeretetét. 

270/ 308 oldal


14. bizonyságtétel (1868) 109. Személyes bizonyságtételek kiadása A tizenhármas számban röviden felvázoltam fáradozásainkat és próbáinkat 1866. december 19-től 1867. október 21-ig. Ezeken az oldalakon említeni fogom korábbi fájdalmas tapasztalatainkat az elmúlt öt hónap folyamán. Ez idő alatt számos bizonyságtételt írtam. Sokaknak pedig, akikkel találkoztunk az elmúlt hónapban, ezentúl kell bizonyságot írnom, amint időt tudok szakítani, s erőm lesz. De hogy pontosan mi a kötelességem a személyes bizonyságokkal, az már régóta nem kis gondot okoz. Kevés kivétellel elküldtem ezeket azoknak, akikre vonatkoztak, rájuk bízva, hogy mit tegyenek vele, különféle eredményekkel: 1. Némelyek hálásan fogadták, készségesen engedelmeskedtek, s áldásul szolgált számukra. Készen álltak, hogy testvéreik is olvassák bizonyságtételeiket, és fenntartás nélkül, teljesen bevallották hibáikat. 2. Mások elismerték, hogy a bizonyságtételük igazat mond, és olvasás után félretették, hogy ott maradjanak csöndben, alig téve valamit, hogy változtassanak életükön. Ezek a bizonyságok többé-kevésbé az illetők gyülekezetének is szóltak, és a többieknek is javára vált volna. De mindez elveszett, mert bizonyságaikat maguknak tartották. 3. Megint mások fellázadtak a bizonyságtételek ellen. Egyesek hibát találó lelkülettel válaszoltak. Némelyek keserűséget, haragot, bosszúságot tanúsítottak, s fáradozásomért viszonzásul ellenünk fordultak, hogy ártsanak nekünk. Mások órákig feltartottak beszélgetésekkel, hogy fülembe s fájó szívembe töltsék panaszaikat, zúgolódásukat s önigazolásukat, talán az önsajnálatot korbácsolva fel sírással, szem elől veszítve hibáikat és bűneiket. Ezek borzalmasan hatottak rám, s olykor csaknem kétségbeesésbe kergettek. A megszenteletlenek és hálátlanok viselkedése több szenvedést okozott, s tízszer úgy megviselte bátorságomat és egészségemet, mint a bizonyságtételek fárasztó megírása. Így szenvedtem, s erről testvéreink mit sem tudtak. Fogalmuk sem volt, mennyi fárasztó munkámba került, sem a teherről és szenvedésről nem tudtak, melyet igazságtalanul okoztak nekem. Olykor személyes közlések is voltak, ami miatt megsértődtek. Ezeket a részeket nem adtam ki könyvben. Nagy számuk miatt alig is lehetne, s helytelen is lenne, mert olyan bűnöket érintenek, melyeket nem kell és nem szabad nyilvánosságra hozni. Végül úgy döntöttem, hogy sok személyes bizonyságtételt jobb lenne kiadni, mert olyan intéseket és utasításokat tartalmaznak, melyek hasonló helyzetben levő százakra s ezrekre vonatkoznak. Nekik is rendelkezniük kell a világossággal, melyet az Úr jónak látott nyújtani, s mely az ő esetüket is érinti. Helytelen megfosztani őket, csupán egyetlen személynek küldve el, egyetlen helyre, ahol a fényt a szakajtó alatt tartották. A következő álom erősen támogatta e kötelességemről alkotott felfogásomat: Örökzöld ligetet mutattak nekem. Többen dolgoztunk benne. Felszólítottak, hogy jól figyeljem meg a fákat; nézzem meg, ha viruló állapotban vannak-e. Láttam, hogy némelyiket a szél meghajlítja, eltorzítja, karókkal kell hát megtámasztani őket. A gyönge és halódó fákról gondosan letisztítottam a szennyet, hogy meglássam, mi az oka bajuknak. Néhány gyökerénél férgeket találtam. Másokat nem öntöztek eléggé, szárazság pusztítja őket. Mások gyökerei túl sűrűn álltak, ártalmukra. Feladatom volt megmondani a munkásoknak az okokat, amiért a fák nem virultak. Azért is volt szükséges ez, mert a más mezőkön levő fák is hasonlóan szenvedhettek. Meg kell hát állapítani bajaik okát, s a gyógymódot. Ebben a bizonyságtételben nyíltan szólok Hannah More esetéről. Nem azért, hogy megszomorítsam a Battle Creek-i gyülekezetei, hanem kötelességérzetből. Hibáik dacára is

271/ 308 oldal


szeretem ezt a gyülekezetei. Nem tudok más gyülekezetről, mely a jótékonyság és kötelesség terén ilyen jól viselkedne. Azért írom le az ijesztő tényeket, hogy népünket mindenhol kötelességükre ébresszem. Noha a hetediknapi adventistáknak jó nevük van, húsz közül egy se éli ki Isten szavának önfeláldozó elveit. Ellenségeik, akik híjával vannak Krisztus tanítása alapelveinek, ne használják ki, hogy megrovásban részesülnek (mármint az adventisták). Ez is bizonyítja, hogy ők az Úr gyermekei. A fenyítés nélkül valók, mondja az apostol, korcsok és nem fiak. Tehát a törvénytelen gyerekek ne üljenek diadalt a Mindenható törvényes fiai és lányai felett.

110. Az Egészség Intézet A bizonyságtételek első számaiban szóltam annak fontosságáról, hogy a hetedik napi adventisták alapítsanak intézményt a betegeknek, különösen a körünkben levő szenvedők és gyengélkedők számára. Szóltam népünk anyagi képességéről, hogy ezt megvalósítsák. Unszoltam, hogy annak fontosságára való tekintettel, hogy felkészüljön örömteli szívvel találkozni az Úrral, népünk érezze magát hivatottnak, képességük szerint javai egy részét ilyen intézetbe ruházni. Azokra a veszélyekre is rámutattam, amint az Úr elém tárta, melyek az orvosokat, munkavezetőket és másokat fenyegetne ilyen vállalkozás űzése közben, s reméltem, hogy a nekem megmutatott veszélyeket elkerüljük. Ugyanakkor ezen a ponton egy ideig reménységnek örvendeztem, csak azért, hogy csalódást és bánatot szenvedjek. Figyelemmel kísértem az egészségügy megújulását; nagy reményeket táplálva az Egészség Intézet jóléte felől. Éreztem, amint más nem érezheti a felelősséget, hogy az Úr nevében szóljak testvéreinkhez az intézet felől, s kötelességükről, hogy a szükséges anyagiakról gondoskodjanak. Mély figyelemmel s aggodalommal figyeltem az ügy menetét. Mikor láttam a vezetőket nehézségekbe ütközni, melyeket az Úr megmutatott nekem, melyekre nyilvánosan, magánbeszélgetésekben s levelekben figyelmeztettem őket, rémítő teher nehezedett rám. A helyet, ahol a köztünk levő betegeket megsegítik, ahol vendégszeretetnek, önfeláldozásnak, hitnek és istenfélelemnek kellene az uralkodó elvnek lennie. De mikor minősítés nélküli felhívások hangzottak el nagy összegekért, a kísérő szöveggel, hogy a részvény magas százalékot jövedelmezne, mikor az intézetben a vezető testvérek kész örömmel fogadtak el nagyobb fizetéseket, mint amivel azok megelégedtek, akik más, ugyanolyan fontos állásokat töltöttek be az igazság és megújulás nagy művében; mikor szomorúan megtudtam, hogy az intézet népszerűvé tétele érdekében, hogy a nem a mi hitünkön levők közt is biztosítsa pártfogásukat, a megalkuvás szelleme nyert teret az intézetben, mely az úr, a kisasszony és nagyságos asszony megszólítás használatában nyilvánult meg a testvér s testvérnő helyett, s a népszerű szórakozásokban, az aránylag ártatlan pajzánkodásokban, melyekben mindenki részt vehetett – mikor láttam e jelenségeket, így szóltam: Az Úr nem ezt mutatta nekem, mint a betegek menedékét, mely Isten szemmel látható áldásának örvendezne. Ez valami más! Mégis számításokat végeznek sokkal tágasabb épületekre, s nagy összegekre hangzottak el felhívások. Amint az intézetet vezetik, nem tehetek mást, mint átoknak tekintsem azt. Noha némelyeknek egészségére vált, a kórház befolyása a battle creeki gyülekezetre és az intézetet látogató testvérekre oly rossz volt, hogy felülmúlja az elért jót. S ez a hatás, ez a légkör kihat a többi gyülekezetre, a más államokban levőkre is, s pusztítja az Istenbe, s a jelen igazságba vetett hitet. Némelyek alázatos, odaszentelt, jóhiszemű keresztényként jöttek ide, s jóformán hitetlenként távoztak. A rossz állapotok sokakban előítéletet keltettek az egészség-megújulás ellen a legalázatosabb, legodaadóbb és legjobb testvéreink között, s pusztítja a bizonyságtételekbe és a jelen igazságba vetett hitet. Az áldatlan állapotok az egészségügy megújulása, s az egészség-intézet körül meggyőztek, hogy a 13. bizonyságtételben kötelességem szólni, amint szóltam. Jól tudtam, hogy sokakból felháborodást és próbát fog kiváltani; s hogy a visszahatás előbb-utóbb beköszönt. Az intézet s a mű érdekében minél hamarább, annál jobb. Ha a rossz irányban haladtak a drága lelkek és a mű ártalmára, minél

272/ 308 oldal


hamarább megállítjuk ezeket a dolgokat, s minél jobb irányítás köszönt be, annál jobb. De minél tovább folytatódnak, annál nagyobb a rombolás, nagyobb a visszahatás, és súlyosabb az általános csüggedés. A rosszul vezetett munkát meg kell torpantani. El kell jöjjön a tévedések helyesbítésének és a helyes irányba indulásnak ideje. A múlt ősszel a Battle Creek-i gyülekezetekért és az egészség intézeti orvosokért, kisegítőkért és vezetőkért végeztünk áldásos tevékenységet. Alapos megújulás, az Úrhoz fordulás történt. A testvérek közt egyetértés lett minden téren az Egészség Intézet céljáról, s a vezetése módjáról. A sokféle tapasztalat az egy és több év után nem csupán a helytelen ösvényről, hanem a helyesről is – mindez több bizalmat kelt bennem, hogy az egészség megújulás és az Egészség Intézet az eddiginél eredményesebbnek fog bizonyulni. Hő vágyam az Egészség Intézetet virágozni látni, minden Úr által megadott szempontból. Ámde időbe kerül, míg helyesbítjük és kinőjük a múlt tévedéseit. Mégis, Isten áldásával, ezt el lehet, és el is fogjuk érni. A mű vezetésében lévők felhívást intéztek népünkhöz anyagiak gyűjtésére azon az alapon, hogy az egészség megújulás a harmadik angyal üzenetével járó nagyszerű fáradozás része. Ezzel helyesen cselekedtek. Ez is ága Isten csodálatos, jótékony, nagylelkű, önfeláldozó, áldozatos munkájának. Akkor miért mondják a testvérek, hogy az Egészség Intézet részvényeinek magas lesz a haszna? Hogy jó beruházás, magas százalékot fizet? Akkor miért nem szólnak kiadóink részvényeiről, hogy az is magas százalékot hoz? Ha ez a kettő egyazon nagyszerű, fontos szolgálat két ága – hogy felkészüljünk s felkészítsünk az Emberfiának eljövetelére –, miért nem teszik mindkettőt a nagylelkűség ügyévé? A mű barátaihoz intézett felhívások nem ígértek ilyen serkentő dolgokat. Akkor miért mutatják be úgy a gazdag, irigy szombattartóknak, hogy nagy sok jót tehetnek az Egészség Intézetbe való beruházással, de megtarthatják a tőkét is, és jókora járulékot is nyer az egyszerű használatból? Régebben felhívtuk a testvéreket az adakozásra a kiadó megalapításához, s ők nemesen és jókedvvel áldoztak az Úrnak, követve a felhívást intéző példáját. Akkor Isten áldása nyugodott meg a nagy mű ezen ágán. Most viszont félnünk kell, hogy Isten helytelenítése teljes mértékben megnyugszik az Egészség Intézeten míg csak nem helyesbítik ezt a helytelenséget. Mikor felhívtam a testvéreket az ily intézmény javára, a 11-es szám 492. oldalán, ezt mondtam:   „Az Úr közölte velem, hogy a szombattartó adventisták között nincs hiány az anyagiakban. Jelenleg az a legnagyobb veszedelmük, hogy vagyont gyűjtenek. Némelyek folyton növelik gondjaikat és fáradtságos munkáikat; túlfeszítettek, túlhajszoltak. A következmény, hogy csaknem feledik Isten és ügyének szükségleteit; lelkileg halottak. Isten elvárja, hogy adakozást ajánljanak fel áldozatként. Az áldozat nem gazdagít, hanem szegényebbé tesz.”  Az anyagiakról az a nézetem, hogy adakozást, áldozatot kell hoznunk az Úrnak. Sosem részesültem más elgondolásban. De ha a tőke a részvényesek tulajdona marad, és hasznot húznak belőle, akkor hol a szegényebbé válás, vagy az égő, megemésztő áldozat? S az intézetbe való ruházásnál hogyan csökken a szombattartók veszedelme a jelen részvénytervezet által? Veszedelmeik ezzel csak növekednek. Ami további ürügy a pénzhajhászásra, a szűkkeblűségre. Ha adás-vevés alapján ruháznak be az egészségintézet részvényeibe, mint bármely más ingatlannál, ezzel nem hoznak áldozatot. Serkentésként magas százalékot ígérnek, így nem az áldozathozatal, hanem a nyerészkedő szelleme vezeti őket a nagyméretű beruházásra az intézet részvényeibe, ezért kevés, vagy semmi sem marad, hogy adjanak más, még fontosabb munkaágakra. Isten elvárja eme szűkmarkú, irigy, pénzéhes világiaktól, hogy áldozzanak a szenvedő emberiségre. Szólítja őket, hogy hagyják csökkenni földi birtokaikat a Jézusban s a jelen igazságban hívő lesújtottak javára. Adjunk alkalmat, hogy a végső ítélet teljes tudatában cselekedjenek, amint azt a királyok királyának tüzes szavai ecsetelik: „Akkor majd ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyám áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem. Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg, s meglátogattatok; fogoly voltam, s eljöttetek hozzám. Akkor felelnek néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? Vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, s

273/ 308 oldal


befogadtunk volna? Vagy mezítelen és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna. És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. Akkor szól majd az ő balkeze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett. Mert éheztem, és nem adtatatok ennem; szomjúhoztam, s nem adtatok innom. Jövevény voltam és nem fogadtatok be; mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel; beteg és fogoly voltam, s nem látogattatok meg. Akkor ezek is felelnek neki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál vagy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked? Akkor felel majd nekik mondván: Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.” S ismét a 11-es bizonyságtétel 494. oldalán ezt írtam: „Bő anyagi források vannak népünk közt, s ha mindnyájan átéreznék a hittérítés fontosságát, ez a nagyszerű vállalkozás anyagi zavarok nélkül törhetne előre. Mindnyájan viseljük szívünkön a vállalkozás eltartását. Különösen a jobb módúaknak kellene beruházniuk abba. A betegek befogadására megfelelő otthont kell berendeznünk, hogy helyes kezelés és Isten áldása segítségével megszabaduljanak bántalmaiktól, s megtanulják, hogyan vigyázzanak magukra, és ezzel megelőzzék a betegséget. Az igazság sok vallója szűkkeblűvé és iriggyé kezd válni. Meg kellene riadniuk állapotuk miatt. Annyi a kincsük a földön, hogy szívük vagyonukon csügg. Kincsük java itt lenn van, a világon, s csak parányi része a mennyben. Így a mennyei örökség helyett világi birtokaikra ruházzák szeretetüket. Most ragyogó alkalom kínálkozik, hogy a szenvedő emberiség javára és az igazság fejlesztésére fordítsák pénzüket. Sose hagyjuk, hogy ez a vállalkozás nyomorral küszködjék. Az intézők, akikre Isten javakat bízott, használják javaikat Isten dicsőségére. Akik irigyen visszatartják javaikat, azok számára áldás helyett inkább átoknak fognak bizonyulni. Akikre Isten javakat bízott, hozzanak létre alapítványt a méltó szegény betegek javára, akiknek nincs elég pénzük intézményünkben kezeltetni magukat. Akadnak becses, méltó szegények, akiknek jó hatása Isten ügyének javát szolgálja. Alapot kell létrehoznunk azon szegények kezeltetésére, akiket helyi gyülekezetük méltónak tart erre. Ha a jómódúak nem adakoznak kamatmentesen erre a célra, a szegények nem juthatnak ilyen intézmény nyújtotta előnyökhöz, ahol sokba kerül a gyógykezelés. Az ilyen intézménynek nem szabadna a kezdet kezdetén, mikor még életéért küzd, a javak szüntelen költése miatt anyagi zavarokba keveredniük, anélkül, hogy bevételük ne lenne belőle.” Amit az Úr megmutatott nekem, s amit mondtam, arról nem részesültem más elgondolásban, minthogy az alapításhoz szükséges anyagiak a műnek eme ága számára a nagylelkűség ügye kell legyen, ugyanaz, mint a nagy mű más ágainak támogatása is. S noha a jelen elgondolástól olyanra térni át, melyet az Úr teljesen helyesel, nehézségekkel járhat, és időbe és munkába kerül, mégis úgy vélem, hogy meg lehet tenni kevés már megvásárolt részvényveszteséggel, s hogy eredménye az adományozott tőke jelentős növekedése lesz, hogy enyhítsék az emberiség szenvedését. Sok részvényvásárlónak nem áll módjában odaajándékozni részvényét. Némelyek szenvednek a részvénybe ruházott pénz híján. Amint államról államra utazom, lesújtottakat, sír szélén állókat találok, akiknek egy időre az intézetbe kellene menniük, de nincs módjukban, mert pénzüket az intézet részvényeibe ruházták. Ezeknek nem kellene, hogy beruházott pénzük legyen.   Megemlítek egy vermonti esetet. A testvér már 1850-ben szombattartó lett, s attól kezdve nagylelkűen hozzájárult néhány, a mű előresegítéséért kezdett vállalkozáshoz, míg csak ínségbe nem jutott. Mégis, mikor minősíthetetlen, unszoló felhívás hangzott el az Egészség Intézet támogatására, száz dollár részvényt váltott magához. Az ...-i gyűlésen felhozta felesége esetét, aki nagyon gyönge, de lehetne rajta segíteni. Sürgős az ügye, míg nem késő. Elmondta anyagi

274/ 308 oldal


helyzetét, s azt, hogyha kezében lenne az intézetbe beruházott száz dollár, elküldhetné feleségét kezelésre, de anélkül nincs módjában. Azt feleltük, hogy nem lett volna szabad beruháznia a pénzt, valami helytelen történt itt, amin most nem tudunk segíteni, s ezzel elejtettük az ügyet. Nem habozok kijelenteni, hogy ezt a testvérnőt legalább néhány hétig, díjmentesen kellene kezelnünk az intézetben. Férje csak az útiköltséget tudná megfizetni. Az emberiesség, igazság és szentség barátainak áldozathozatallal és a nagylelkűség tervével kell támogatni az intézetet. Ötszáz dollár részvényem van az intézetbe fektetve, melyet odaajándékozok. S ha férjemnek megvalósul a várakozása tervben levő könyvével, ő is ötszáz dollárt fog ajándékozni. Akik helyeslik ezt a tervet, írjanak nekünk Greenwille-be, Montcalm járásba, és nevezzék meg az adományozni kívánt összeget. Vagy úgy ruházzák be, mint a kiadó részvényeit. így folyjanak be az adományok a szükségletre. Kezeljék a betegeket a legméltányosabb áron. Költsük az összegeket a legtakarékosabban. A testvérek adakozzanak, hogy részben megtérítsék a szegény sorsú szenvedőink intézeti költségeit. A gyöngélkedőket vigyük ki, amint el bírják viselni, az intézet gyönyörű hektárjainak művelésére. Ne a fizetés szűkkeblű gondolatával, hanem nagylelkűen, hisz a földet jótékonyságból vették az ő javukra. Kertészkedésük legyen az orvos rendelte gyógymód része, akár a vízkezelés. Legyen a főgondolat a jótékonyság, az emberiesség, és másokért hozott áldozat az orvosok, vezetők, ápolók s betegek részéről, valamint Jézus összes barátaitól, közel és távol. A fizetés, jövedelmező beruházás, kifizető vállalkozás, magas hozamú részvények helyett, amit az Egészség Intézettel kapcsolatban mondunk és teszünk, igazgasson mindent a Krisztus szeretete, az emberek üdvösségének szeretete, s a szenvedő emberiség iránti jóindulat. A keresztény orvos, aki hiszi, várja, reméli Krisztus jövetelét és országát, és vágyakozik rá, mikor a betegség és halál nem uralkodik többé a szenteken, miért várna el szolgálatért több fizetést, mint a keresztény lapszerkesztő vagy keresztény igehirdető? Azt mondhatja, hogy fárasztóbb a munkája. Ez még nem bizonyosodott be. Fáradozzék, amint el bírja viselni, s ne szegje meg az élet törvényeit, melyre betegeit tanítja. Nincs elfogadható ok, hogy túlhajszolja magát, s magas fizetést kapjon érte, többet, mint a cikkíró vagy igehirdető. Mindenki tegye meg a magáét az intézetben, s egyazon nagylelkű elv alapján kapjon fizetést szolgálatáért. Senkit se tűrjünk meg az intézetben, ha pusztán fizetésért dolgozik. Vannak rátermett emberek, akik Krisztus szerelméért, ügyéért, és Mesterük szenvedő követőiért hűségesen s jókedvvel, az önfeláldozás szellemében betölti a tisztségeket. Akiben nincs meg ez a szellem, távozzék, s adjon helyet azoknak, akikben ott él. Amint meg tudom ítélni, népünk közül a lesújtottak fele, akiknek heteket és hónapokat kellene az intézetben tölteni, nem tudja kifizetni a teljes kezelést és utazást. A szegénység tartsa tán távol az Úr barátait az áldásoktól, melyeket oly bőkezűen adott? Hagyjuk, hogy tovább küszködjenek a gyöngeség és szegénység kettős terhével? A gazdag gyöngélkedőknek, akiknek megvan az élet összes kényelme és könnyebbsége, módjában áll megfizetni a nehéz munkát. Ezek gondoskodással és pihenéssel, tudakozódással és házi kezeléssel nagyon jó egészségnek örvendhetnek anélkül, hogy az intézetbe mennének. De mit tehet a szegény testvér és testvérnő, hogy visszanyerje egészségét? Valamit tehetne, de a szegénység kényszeríti őt, hogy túlfeszítse erejét. Az élet kényelmeivel sem rendelkezik, s a tágas ház, bútorok, fürdés lehetősége, jó szellőztetés előnyeivel sem. Talán egyedüli szobájukat télen-nyáron a takaréktűzhely foglalja el; s lehet, hogy az összes könyvük, a Biblián kívül, elfér a hüvelyk és mutatóujj között. Nincs pénzük könyvekre, hogy megtanulják a helyes életmódot. Ezek a drága testvérek igazán segítségre szorulnak. Sokan szerény keresztények. Lehetnek hibáik, s ezek messzire visszanyúlhatnak. Jelenlegi szegénységük és nyomorúságuk okai lehetnek. Mégis jobban kötelességeik szerint élhetnek, mint akiknek módunkban áll javítani helyzetükön. Ezeket türelmesen tanítanunk és segítenünk kell. Nekik viszont készen kell állni, és akarni is kell tanulni. Ápolják az Isten és testvéreik iránti hála szellemét a segítségért, melyben részesülnek. Gyakran nincs fogalmuk, mibe kerül a kezelés, ellátás, szoba, fűtés, satöbbi az intézetben. Nem értik a jelen igazság és megújulás munkájának óriási voltát, s a sokféle felhívást az adakozásra népünk körében. Lehet, hogy nem tudják, hogy a

275/ 308 oldal


szegények száma messze túlszárnyalja a gazdag tagok számát. S annak a félelmes ténynek erejét sem érzékelik, hogy a gazdagok túlnyomó része ragaszkodik gazdagságához, és a kárhozat biztos útját tapossa. A lesújtottakat tanítanunk kell, hogy mikor elégedetlenek sorsukkal, ha irigyen zúgolódnak a gazdagok ellen, súlyos bűnt követnek el a menny előtt. Először értsék meg, hogy betegségük és szegénységük olyan baj, melyet többnyire bűneik, balgaságuk és helytelenségeik okoznak, s ha Isten népének értelmébe és szívébe helyezte, hogy segítse őket, ez alázatos hálára kell ihlesse őket Isten és népe iránt. Tegyenek meg mindent, hogy segítsenek magukon. Ha vannak rokonaik, akik tudják, és készek is fedezni kezelési költségeiket, akkor részesítsék őket az előjogban. S tekintettel a sok szegényre, akiknek szükségszerűen többé-kevésbé az intézet jótékonyságára kell támaszkodnia, s a helyszűke és a szűkös pénzalap miatt az intézetben tartózkodásuknak rövidnek kell lennie. Azzal menjenek oda, hogy a leggyorsabban megtanulják annak gyakorlati ismeretét, hogy mit tegyenek egészségük visszanyeréséért és megtartásáért. Az intézetnél hallott előadások, s a jó könyvek, melyekből megtanulják, miként éljenek odahaza – ez legyen az ilyenek főtámasza. Enyhülést találnak a párhetes ott tartózkodásban, de többet elérhetnek odahaza, megvalósítva az elveket. Ne támaszkodjanak orvosokra, hogy pár hét alatt meggyógyítsák őket. Hanem tanulják meg lehetővé tenni a természetnek a gyógyulást. Ez elkezdődhet az intézetben töltött kevés hét alatt, de évekig tarthat a helyes szokások segítségével odahaza. Valaki elköltheti minden vagyonát az intézetben és jelentős enyhülést lelhet, de visszatérhet családjához, régi szokásaihoz. Alig néhány hét vagy hónap alatt gyöngébb egészsége lehet, mint annak előtte, tehát mit sem nyert. Semmire költötte korlátolt anyagi javait. Az egészségmegújulásnak és Egészség Intézetnek nem az a célja, mint a fájdalomcsillapítónak vagy az azonnal enyhítőnek, hogy csillapítsa a ma fájdalmát. Valóban nem! Csodálatos célja megtanítani az embereket, miként éljenek úgy, hogy lehetővé tegyék a természetnek eltávolítani a betegséget, és ellenállni annak. A népünk lesújtottjainak ezt mondom: Ne csüggedjetek! Isten nem feledkezett meg népéről és művéről. Közöljétek az orvosokkal egészség-állapototokat s anyagi képességeteket, hogy fedezzétek az intézetben tartózkodástok költségeit, Battle Creek-re címezve leveleteket. Betegek, kimerültek, gyöngélkedők vagytok-e? Ne halogassátok, míg reménytelenre nem fordul esetetek, írjatok azonnal. De ismét figyelmeztetnem kell a szegényeket. Jelenleg keveset tudnak tenni értetek, mivel az összeadott pénzt anyagokra és építkezésre költik. Tegyetek meg magatokért minden tőletek telhetőt, s mások is fognak valamennyit segíteni.

111. Élményeink, tapasztalataink 1867. október 21-től december 22-ig A Battle Creek-i gyülekezettel való fáradozásunk éppen csak lezárult, s kimerültségünk ellenére testileg annyira felüdültünk, amint láttuk a jó eredményt, hogy vidáman utazhattunk Andrews testvérhez a hosszú Maine-i útra. Az úton Rooseveltben összejövetelt tartottunk. A tizenhármas számú bizonyság végezte munkáját; az általános elhidegülésben részt vett testvérek valódi megvilágításban kezdték látni a dolgokat. Az összejövetel kemény tusa volt, melyen éles bizonyságtételek hangzottak el. Bűnvallomások történtek, amit a visszaesők és bűnösök Úrhoz fordulása követett. Maine-i munkásságunk a Norvidgewack-i értekezlettel kezdődött november elsején. Népes összejövetel volt ez. Mint rendesen, férjem és én hordoztunk érthető és határozott bizonyságot az igazság és a helyes fegyelem mellett, s a tévelygés, zűrzavar, vakbuzgóság és fejetlenség ellen, mely magától értetődőn nőtt ki az ilyen fegyelmezetlenségből. Ez a bizonyság különösen érvényes volt a Maine-i állapotokra. Szombattartást valló fegyelmezetlen lelkek fellázadtak, és az egész

276/ 308 oldal


értekezlet alatt törekedtek elidegenedést terjeszteni. Sátán segítette őket, s bizonyos fokig sikerrel jártak. A részletek túl fájdalmasak és nincs általános fontosságuk, hogy felsoroljam őket. Elég azt mondanom, hogy a lázadás, hibakeresés szelleme következtében, s gyerekes féltékenykedés, zúgolódás és panasz miatt Maine-i munkásságunk, melyet két hét alatt elvégezhettünk volna, hét hetet igényelt a legpróbáratevőbb, fárasztóbb és kellemetlenebb szolgálatból. Öt hét elveszett, igen, rosszabb, mint elveszett az ügynek Maine-ben. S művünk Új Anglia többi részén, New York, és Ohio államban meg lett fosztva öt általános értekezéstől, mivel Maine-ben feltartottak minket. De elhagyva az államot, vigasztalásul szolgált, hogy mindenki bevallotta lázadását, és néhányat rávezettünk az Úr keresésére, s az igazság elfogadására. A következő igehirdetőkről, rendről és szervezetről szóló cikk különösen vonatkozik a Maine-i állapotokra.

112. Lelkészek, rend és szervezet Némely lelkész abba a hibába esik, hogy csak akkor tud felszabadultan szólni, ha magas hangon, túl hangosan és gyorsan beszél. Az ilyenek értsék meg, hogy a zaj, és hangos, gyors beszéd nem bizonyíték Isten hatalmának jelenlétére. Nem a hangerő tesz tartós benyomást. A lelkészek legyenek bibliakutatók, s alaposan ismerjék meg hitünk és reménységünk okait, majd hangjuk és érzéseik feletti teljes uralommal, fejtsék ki ezeket oly modorban, hogy az emberek nyugodtan mérlegelhessék, és a bizonyítékok alapján dönthessenek. S amint a lelkészek érzik az érvek erejét, melyeket az igazság komoly, próbára tevő alakjában kifejtenek, akkor a megismerés szerint buzgóság és komolyság lesz bennük. Isten Lelke megszenteli lelkük számára a másoknak hirdetett igazságokat; s míg másokat öntöznek, maguk is öntözve lesznek. Láttam, hogy némelyik lelkészünk nem tudja, hogyan takarékoskodjék erejével, hogy kimerülés nélkül a legtöbb munkát tudja elvégezni. Ne imádkozzanak oly hangosan és hosszasan, hogy kimerítsék erejüket. Nem szükséges torkot, tüdőt elkoptatni az imával. Isten füle mindig nyitva áll meghallgatni alázatos szolgáinak szívből fakadó kéréseit, s nem várja el, hogy hozzá kiáltva elnyűjék beszélőszervüket. A tökéletes bizalom, a szilárd rátámaszkodás, Isten ígéreteinek állandó igénylése, az egyszerű, őszinte hit, hogy ő él, és megjutalmazza azokat, akik szorgalmasan keresik őt, ez győz Istennél. A lelkészek fegyelmezzék magukat, s tanulják meg, miként végezzék el a legtöbb munkát a rendelkezésükre álló rövid idő alatt, s mégis megőrizve elég erőt, hogy ha további erőfeszítésre van szükség, legyen elég tartalék erejük az alkalomra, melyet felhasználhatnak, anélkül, hogy ártanának maguknak. Olykor egy adott ponton teljes erejükre szükség van, s ha előzőleg kimerítették erőalapjukat, s nem tudnak elég erőt összeszedni erre az erőbevetésre, minden, amit tettek, kárba vész. Olykor az egész testi és szellemi erőt igénybe kell venni, hogy a legerősebb kiállást végezzék, a legvilágosabban felsorakoztatva az érveket. Ezeket élesen az emberek elé állítani, s a legerősebb felhívásokkal döntésre késztetni. Amint a lelkek azon a ponton állnak, hogy elhagyják az ellenség sorait, s az Úr oldalára jöjjenek, a tusa a legtüzesebb és leghevesebb. Sátán és angyalai vonakodnak átengedni bárkit, aki a sötétség lobogója alatt szolgált, hogy Immánuel fejedelem véráztatta zászlaja alá álljon át. Az Úr megmutatott két szembenálló hadsereget a csata fájdalmas küzdelme után. Egyik sem vívta ki a győzelmet. Végül a hűek megértik, hogy erejük elfogy, képtelenek elhallgattatni az ellenfelet, hacsak meg nem rohanják őket, meghódítva hadi eszközeiket. Ekkor, életük kockáztatásával összeszedik minden erejüket, megrohanják az ellenfelet. Félelmetes tusa következik, de kivívják a győzelmet, beveszik az erődöket. Ha e válságos percen a sereg olyan gyönge kimerültségében, hogy lehetetlen megtenniük az utolsó rohamot, s ledönteni az ellenfél bástyáit, az egész napokig, hetekig, sőt hónapokig tartó tusa elveszett; sok életet feláldoztak, és mit sem nyertek vele.

277/ 308 oldal


Hasonló tusa áll előttünk. Sokan meggyőződtek, hogy nálunk az igazság, mégis vaspántok tartják fogva őket, nem merik kockáztatni az igazság mellé állás következményeit. Sokan vesztegelnek a döntés völgyében, ahol rendkívüli, vesékig ható, éles felhívások szükségesek, hogy letegyék harci eszközeiket, és az Úr oldalára álljanak. De épp ezen a válságos ponton Sátán a legerősebb béklyókat rögzíti e lelkekre. Ha Isten szolgái kimerültek, előzőleg felhasználva teljes testi és szellemi erejüket, ha úgy vélik, hogy többre nem képesek, gyakran teljesen elhagyják a mezőt, máshol kezdenek működni. S az egész, vagy csaknem az egész idő alatt javakat és erőt költöttek rá, semmiért. Igen, rosszabb, mintha el sem kezdték volna itt a munkát, mert miután Isten Lelke mélyen meggyőzte az embereket, elvezetve őket a döntésig, s most hagyják, hogy elveszítsék az érdeklődést, s ezek az érvek ellen döntenek, akkor nem lehet egyhamar oda vezetni őket, ahol értelmüket ismét erre a tárgyra terelhetnék. Sok esetben végleg döntöttek. Ha a lelkészek erőt tartalékolnak, s mikor minden a legnehezebben látszik menni, a legnagyobb erőfeszítéssel a legerősebb felhívásokat intézik, s mint hős harcosok, a válságos percben megrohanják az ellenséget, akkor kivívják a győzelmet; s a lelkeknek lenne ereje megtörni Sátán bilincseit, s az örök élet mellett dönteni. A jókor végzett, jól irányított erőfeszítés eredményessé teszi a régen kipróbált módszert, holott, ha akár néhány napra is, de abbahagyják erőfeszítéseiket, sok esetben teljes csődöt okoznak. A lelkészek adják magukat hittérítőként a munkának, s tanulják meg, miként tegyék erőfeszítéseiket a legeredményesebbé. Az előadássorozat kezdetén némely lelkész nagyon lelkes. Terheket vállal, melyeket Isten nem vár el tőle, hogy hordozzon. Kimeríti magát énekléssel és hosszas, hangos imával és beszéddel. Kimerülnek, és haza kell térniük megpihenni. Mit érnek el ilyen erőfeszítéssel? Gyakorlatilag semmit. A munkásokban volt lélek és buzgóság, de nem a megismerés szerint. Nem alkalmaztak bölcs hadvezetést. Az érzés harckocsiján robogtak, de egyetlen győzelmet sem arattak. Nem vették be az ellenség bástyáit. Az Úr megmutatta, hogy Krisztus lelkipásztorai fegyelmezzék magukat a harcra. Isten művében nagyobb bölcsesség szükséges a hadvezetés terén, mint az országok közti háborúk hadvezéreinek. Isten által választott lelkészek végzik a nagyszerű hadvezetést. Nem csupán emberek ellen küzdenek, hanem Sátán és angyalai ellen is. Bölcs hadvezetésre van itt szükség. Biblia-kutatóvá kell válniuk, és teljesen a munkára szentelni magukat. Mikor hittérítésbe kezdenek valahol, tudják megindokolni hitüket, nem nagyhangúan, nem viharosan, hanem szelíden és félelemmel. A hatalom, mely meggyőz – a szelíden és istenfélelemmel kifejtett erős érvek. A mai utolsó napok veszedelmei közepette Krisztus rátermett lelkészei szükségesek a hittérítéshez, akik jártasak az igében és tanításban, ismerik az írásokat, s értik hitünk okait. Ezekhez a szövegekhez irányítottak, melyek lényegét némely igehirdető nem értette meg: „Az Úr Istent szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számon kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelíden és félelemmel.” „A ti beszédetek mindenkor legyen kellemetes, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.” „Az Úr szolgájának nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket, ha talán adna nekik az Isten megértést az igazság megismerésére. És felocsúdnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.” Isten emberétől, Krisztus szolgájától elvárják, hogy minden jócselekedetre alaposan felkészült legyen. Dagályos, fellengzős lelkészre, aki csupa méltóságteljesség, nincs szükség ebben a jó munkában. Odaillő, ünnepélyes viselkedés mégis szükséges a szószéken. Az evangélium örömüzenetének lelkésze ne viselkedjék hanyagul, illetlenül. Ha Krisztus képviselője, viselkedése, testtartása, mozdulatai olyanok legyenek, hogy ne keltsenek undort a hallgatókban. A lelkész legyen kifinomult, vessen le minden közönséges modort s viselkedést, mozdulatot. Ápolja magában a helyes magatartást. Öltözködjék hivatásához méltón. Beszéde minden tekintetben legyen komoly, ünnepélyes, jól megválasztott. Az Úr közölte, hogy helytelen nyers, tiszteletlen kifejezésekkel élni, tréfálkozni szórakoztatásul, vagy nevettető történetekkel megkacagtatni a hallgatóságot. Gúny, és az

278/ 308 oldal


ellenfél szavainak kicsúfolása, mind Isten rendje ellenes. A lelkész ne képzelje, hogy nincs tere javítani hanghordozásán vagy modorán; tágas tér nyílik mindkettő előtt. A hangot úgy ki lehet művelni, hogy hosszas beszéd sem árt a hangszalagoknak. A lelkész szeresse a rendet, fegyelmezze magát, akkor eredményesen figyelmeztetheti Isten gyülekezetét, s megtaníthatja őket egyetértésben fáradozni, mint egy katonacsapat. Ha a csatatéren fegyelemre és rendre van szükség az eredményes támadáshoz, sokkal nagyobb szükség van a hadviselésnél, melyet mi folytatunk, mert a cél értékesebb és magasztosabb jellegű, mint a csatamezőn. Ezekre sokkal nagyobb szükség van a mi hadviselésünknél, hiszen a cél értékesebb s magasztosabb, mint a csatatéren szembeálló ellenségeké. A hadviselésnél, melyet mi folytatunk, örök érdekek forognak kockán. Az angyalok egyetértésben fáradoznak. Tökéletes rend jellemzi minden mozdulatukat. Minél szorosabban követjük az angyalsereg összhangját és rendjét, annál eredményesebb lesz a mennyei eszközök értünk tett erőfeszítése. Ha nem látják be az összecsendülő tettek szükséges voltát, ha fegyelmezetlenek, szervezetlenek, szétszórtak, akkor a teljesen megszervezett, tökéletes rendben cselekvő angyalok nem fáradozhatnak értünk eredményesen. Szomorúan elfordulnak, mert nincsenek felhatalmazva megáldani a zűrzavart, figyelmetlenséget, fegyelmezetlenséget. Aki a mennyei hírnökök együttműködését szeretné, egyetértésben kell fáradoznia velük. Aki felülről jött áldásnak, kenetnek örvend, minden igyekezetében bátorítani fogja a rendet, fegyelmet, egyesült igyekezetet, s akkor Isten angyalai együttműködnek velük. Ám a mennyei hírnökök soha, de soha jóvá nem hagyják a rendetlenséget, a szervezetlenséget és szabálytalanságot. Mindezek a gonosz dolgok Sátán erőlködésének a következményei, hogy gyöngítse hadainkat, pusztítsa bátorságunkat s megakadályozza az eredményességet. Sátán jól tudja, hogy siker csak a rendet és egyetértő, együttműködő erőfeszítést kíséri. Jól tudja, hogy a mennyben minden tökéletes rendben folyik, hogy engedelmesség és alapos fegyelem jellemzi az angyalseregek mozdulatait. Szándékosan azon erőlködik tehát, hogy a lehető legtávolabb vigye a hitvalló keresztényeket a mennyei elrendezéstől. Ezért félrevezeti még Isten hitvalló népét is, és elhiteti velük, hogy a rend és fegyelem a lelkiség ellensége, s az egyedüli biztonság, ha mindenki a maga feje után megy, s nagyon is külön álló azoktól a keresztény testületektől, akik egységesek, és a fegyelem bevezetésén és egyetértő megmozdulásokon fáradoznak. A rend bevezetésére tett minden iparkodást veszélyesnek tartanak, a helyes szabadságjog korlátozásának, ezért rettegni kell tőle, mint a pápaságtól. Ezek a félrevezetett személyek erénynek tekintik dicsekedni szabadságukkal, hogy függetlenül gondolkodnak és cselekednek. Senki utasítására sem hallgatnak. Senkinek sem tartoznak számadással. Láttam, hogy Sátán arra a képzelgésre törekszik vezetni embereket, hogy Isten rendje szerinti, ha egyedül, testvéreiktől függetlenül fognak valamibe, ha a maguk útját választják. Visszaterelték figyelmemet Izráel gyermekeire. Az egyiptomi kivonulás után nagyon hamar megszervezték őket, és alapos fegyelmet vezettek be. Isten különös gondviselése minősítette Mózest, hogy Izráel seregeinek fejénél álljon. Azelőtt hatalmas hadvezér volt, Egyiptom hadainak parancsnoka, s vezértehetségét senki sem vitatta. Az Úr nem hagyta, hogy szentsátrát bármelyik törzs szállíthatja, amint nekik tetszik. Annyira igényes volt, hogy előírta a rendet, melyet be kellett tartani a szent szövetségláda hordozásánál. Pontosan kijelölte a családot, melynek hordoznia kellett. Mikor a nép javát és Isten dicsőségét szolgálta, hogy valahol felverjék sátrukat, Isten azzal fejezte ki akaratát, hogy a felhőoszlop közvetlenül a szentsátor felett megállt, ahol meg is maradt, míg újra indítani nem akarta őket. Utazásaikban is tökéletes rendet várt el: Törzsenként, atyjuk házának jele alatt vertek sátrat. Mikor a frigyláda elindult, a sereg is menetelt, törzsenként jelvényük alatt. Az Úr a lévitákat jelölte ki a szent láda hordozására. Mózes és Áron haladt a frigyláda előtt, s Áron fiai a közelükben, kürttel a kezükben. Mózestől kapták utasításaikat, melyeket kürtjelek adtak a nép tudtára. A nép ismerte a jeleket, s vándorlásuk során azokhoz igazodtak. Először a nép figyelmét felhívó kürtjel hangzott el. Akkor mindenki figyelt, és engedelmeskedett a kürtjeinek. Nem volt zavar a kürtjelekben, így nem volt mentség a seregmozdulatok zűrzavarára.

279/ 308 oldal


Minden század parancsnokló tisztje határozott utasításokat adott, melyeknek eleget kellett tenniük, s aki ügyelt, tudhatta, mi a teendője. Ha valaki elmulasztott eleget tenni az Istentől Mózesnek, Mózes által a népnek adott utasításoknak, halállal lakolt. Nem hozhatták fel mentségül, hogy nem tudták mi a teendő, mert akkor csak szándékos tudatlanságukat bizonyították, s bűnük méltó büntetésében részesültek. Ha nem ismerték Isten rájuk vonatkozó akaratát az az ő mulasztásuk volt. Olyan jó lehetőségük volt ismerni azokat, mint bárki másnak, azért tudatlanságuk bűne oly súlyos volt, mintha hallották volna, s úgy vétkeztek volna. Az Úr szándéka volt, hogy Lévi törzsén belül kijelölt egyik család hordozza a frigyládát. A többi lévitát a szentsátor és berendezése hordozásával, valamint a szentsátor felállításával és szétszedésével bízta meg, s ha bárki kíváncsiságból vagy rendetlenségből elhagyta helyét és megérintette a szentsátor bármely részét, vagy akár közel jött a munkásokhoz, azt meg kellett ölni. Isten nem hagyta szentsátra hordozását, felállítását és szétszedését válogatás nélkül bármelyik törzsre, aki ezt a tisztet magára venné, hanem olyan személyeket választott, akik tudatában éltek feladatuk szent voltának. A választottakat utasította, hogy értessék meg a néppel a frigyláda, s minden, ami azzal összefügg, különlegesen szent voltát, nehogy úgy tekintsék ezeket, hogy nem értik meg szent voltukat, s ki kelljen irtani őket Izráelből. A szenthellyel kapcsolatosan mindenre tisztelettel kellett tekinteniük. Isten gyermekeinek vándorlását hűen lejegyezték. A szabadulást, melyben az Úr részesítette őket, a tökéletes rendet és szervezetet, Mózes elleni zúgolódásukat, s így Isten elleni bűneiket, lázadásukat büntetéseiket és a pusztában szétszórt holttestük hírét – amiért nem voltak hajlandók alávetni magukat Isten bölcs rendeléseinek –, ezt a hű képet figyelmeztetésül függeszti elénk, nehogy kövessük engedetlenségük példáját, s elhulljunk, mint ők. „De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában. Ezek pedig példáink lőnek, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és fölkelének játszani. Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezren. Se Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódának némelyek és elveszének a pusztító által. Mindezek példaképen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”   Isten megváltozott volna a rend Istenéből? Már hogyan változott volna! Az Úr ugyanaz a mai üdvrendben, mint régen. Pál apostol írja: Isten nem a zűrzavar, hanem a békesség Istene. Ma is olyan rendszerető, mint akkor. S az a szándéka, hogy megtanuljuk a rend és szervezet leckéit abból a tökéletes rendből, melyet Mózes napjaiban iktatott be Izráel gyermekei javára.

113. További munkásságunk 1867. december 23-tól 1868. február 1-ig Folytatom az események vázolását, s talán nem nyújthatok munkánkról jobb fogalmat a vermonti gyülekezésig, mintha idézem fiunknak írt levelemet. „Drága Edson fiam, Bordeau testvér asztalánál ülök Enosburgh-ban. Topshami gyülekezésünk után igen fáradt voltam. Bőröndünk csomagolása közben csaknem összeestem a fáradságtól. Utolsó munkám az volt, hogy összehívtam A. testvér családját, s külön megbeszélést tartottam velük. Szóltam a kedves családhoz, intéseket és megnyugtatásokat; dorgálásokat és tanácsokat közölve egyikükkel, amit bűnvallomás, sírás és A. házaspár nagy megkönnyebbülése követett. Nagyon megvisel ez az ellenemre való kötelesség.

280/ 308 oldal


A vasúti kocsiban lefeküdtem és pihentem egy órát. Aznap este Westbrookban volt összejövetelünk, hogy találkozzunk portlandi és környékbeli testvérekkel. Martin testvér baráti családjánál szálltunk meg. Délután nem bírtam felülni, de unszolásra részt vettem az esti gyülekezésen. Éreztem, hogy nincs erőm állva szólni a néphez. A terem zsúfolva volt mélyen érdeklődő hallgatókkal. Andrews testvér megnyitotta az összejövetelt, s röviden beszélt. Aztán édesapád következett, mondanivalójával. Majd én következtem. Néhány szó után éreztem, hogy erőm megújul, gyöngeségem elhagyott, s felszabadultan szóltam az igét hatvan percen át. Kimondhatatlan hálát éreztem Isten iránt a segítségért, amikor oly igen szükségem volt rá. Szerda este is kipihenten szóltam az egészség és öltözködés megújulásáról két órán át. Az ily váratlanul nyújtott erő komoly bátorítást jelentett számomra, hiszen a két összejövetel előtt teljesen kimerült voltam. Jól éreztük magunkat Martin testvéreknél, s reméljük, hogy drága gyerekei átadják szívüket Krisztusnak, megharcolják szüleikkel a keresztény harcot, s a győzelem kivívásakor viselik majd az örök életnek koronáját. Csütörtökön ismét Portlandba utaztunk és Gowell lelkész családjánál ebédeltünk. Külön beszélgettünk velük, ami, reméljük, javukra válik. Mélyen szívünkön viseljük Gowell testvér feleségét. Anyai szívét megszaggatta, amint látta gyermekeit lesújtottan és holtan, a csöndes sírba fektetve. Az alvóknak nincs bajuk. Bárcsak az anya megkeresné a teljes igazságot, s kincset gyűjtene a mennyben, hogy mikor az életadó eljön, magával hozni a halál börtönének foglyait, az apa, anya és gyerekek találkozhassanak, s a családi kötelék széttépett része is egybeforrjon, hogy soha többé el ne szakadjon. Gowell testvér kocsival vitt az állomásra. Éppen csak elértük a vonatot. Öt órán át utaztunk, s találkoztunk A. W. Smith testvérrel az állomáson Manchesterben, hogy elvigyen magához. Itt reméltünk nyugovóra térni estére, de sokan vártak ránk. Tizenöt kilométerről jöttek, Amberstből, hogy velünk töltsék az estét. Nagyon szép beszélgetésünk volt. Tíz körül tértünk nyugovóra. Másnap kora reggel elhagytuk Smith testvér kényelmes, vendégszerető házát, hogy folytassuk utazásunkat Washingtonba. Hosszú, fárasztó út volt ez. Hillsboroughnál leszálltunk a vonatról. Lovas kocsi várt ránk, hogy elvigyen húsz kilométerre, Washingtonba. Colby testvér szánkóval, pokrócokkal várt, így elég kényelmesen utaztunk. Az utolsó néhány mérföldön nem volt hó, szél támadt, s havas eső vágott orrunkba, szemünkbe, fájdalmat, s csaknem fagycsípést okozva. Végül menedéket találtunk Farnsworth testvéreknél, akik mindent megtettek kényelmünkre, s mindent úgy intéztek, hogy a lehető legtöbbet pihenhessünk. Ami bizony elég kevésnek bizonyult. Szombat délelőtt édesapád hirdetett igét, majd tíz perc múlva én szóltam, bizonyságot hordozva többeknek, akik dohányoztak, s Ball testvérnek, aki ellenségeinket erősítette, gúnyolva a látomásokat, s keserű dolgokat adva ki ellenünk a bostoni Válságban, s az iowai Izráel reménységében. Az esti összejövetelt Farnsworth testvéreknél beszéltük meg, s a gyülekezet jelen volt. Apád felszólította Ball testvért, fejtse ki ellenvetéseit a látomásokról, s adjon alkalmat a válaszra. Így telt el az esténk. Ball testvér merev és ellenkező lelkületet tanúsított. Elismerte, hogy néhány ponton meggyőződött, mégis mereven ragaszkodott álláspontjához. Andrews testvér s édesapád világosan szólt, kifejtve, amiket félreértett, helytelenített. Kifogásolta gonosz viselkedését a szombattartó adventistákkal szemben. Úgy éreztük, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt aznap, hogy gyöngítsük az ellenség erőit. Összejövetelünk tíz óra utánig tartott. Másnap reggel ismét az imaházban tartottunk összejövetelt. Délelőtt édesapád szólta az igét. De közvetlen beszéde előtt az ellenség késztetett egy szegény, gyönge testvért, hogy érezze, hogy a legelképesztőbb mondanivalója van a gyülekezet számára. Végigment a sorok közt, beszélt, nyögött, sírt, borzasztó valami volt rajta, amit senki sem látszott megérteni. Mi próbáltuk megértetni az igazság hitvallóival rémítő sötétségüket és visszaesésüket, s hogy alázatosan be kell vallaniuk ezeket, őszinte bűnbánattal visszatérve az Úrhoz, hogy ő is visszatérhessen, és meggyógyítsa álnokságaikat. Sátán iparkodott felhasználni ezt a szegény, idegbajos lelket, hogy megundorítsa azokat, akik értelmesen

281/ 308 oldal


kívántak előrehaladni. Világos bizonyságot tettem neki. Két napja nem evett. Sátán elámította őt, kibillentette egyensúlyából. Édesapád igehirdetése után én próbáltam szólni az egészség és öltözködés megújulásáról. Világos bizonyságot tettem a fiatalok és hitetlenek útjában állóknak. Isten segített világosan szólnom Ball testvérhez az Úr nevében, megmondani neki, hogy mit művel. Szavaim erősen hatottak rá. Este ismét gyülekezést tartottunk Farnsworthéknál. Az összejövetel alatt vihar dühöngött. Ball testvér mégis egy gyülekezésről sem maradt el. Folytattuk viselkedésének felülvizsgálatát. Ha az Úr valaha segített valamit szólni, akkor azon az estén Andrews testvért segítette, amint a Krisztusért való szenvedés tárgyát fejtegette. Mózes esetét hozta fel, aki visszautasította, hogy fáraó lánya fiának nevezzék, inkább választva Isten népével a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való élvezetét. Többre becsülve Krisztus gyalázatát Egyiptom kincsénél a jutalomért. Rámutatott, hogy ez volt a számos esetek egyike, mikor többre becsülték Krisztus gyalázatát, mint a földi kincseket és megtiszteltetést, fellengzős rangokat, a kilátásba helyezett koronát és királyság dicsőségét. A hit szemét a dicső jövőre függesztve, a jutalmat értékesebbnek tekintette a világ legbecsesebb kincseinél, Isten gyermekei elviselték a gúnyt, gyalázatot, korbácsolást, béklyókat és bebörtönzést. Megkövezték, kettéfűrészelték, megkísértették őket. Bárány- s kecskebőrben bujdostak, nincstelenné, lesújtottá, megkínzottá váltak a reménység és hit által fenntartva, hogy ezeket könnyű szenvedésnek tudták nevezni. A jövő, örök élet oly értékesnek tűnt, hogy a jutalom értékéhez képest könnyűnek tekintették szenvedésüket. Andrews testvér egy esetet, vértanúhalál előtt álló hű keresztényt említett, aki egy keresztény testvérével beszélgetett a keresztény hitről, hogy vajon elég erős-e rendületlennek tartani őt, miközben a lángok megemésztik testét. Barátja megkérte, hogy adjon jelt, ha a keresztény hit és reménység erősebb, mint a tomboló lángok. A halálra ítélt megígérte, hogy jelt ad. Miután meggyújtották a keresztény alatt a tüzet, barátja a szenvedőre függesztette szemét, érezve, hogy sok függ a jeltől. A tűz egyre lobogott A vértanú húsa feketére égett, de nem adott jelt. A figyelő nem vette le szemét a szörnyű látványról. A karja ropogósra sült már, s mintha nem is élt volna. Mindenki azt hitte, hogy a tűz elvégezte dolgát, s nem maradt benne élet. Ekkor a lángok közt a vértanú égre emelte karját. A keresztény testvér, akinek szíve már-már elalélt, meglátta az örömteli jelet. Egész lényén boldogság remegett át s megújult hittel, reménnyel és bátorsággal, örömkönnyeket sírt. Amint Andrews testvér beszélt az elfeketedett, összezsugorodott kar felemeléséről a lángok között, ő is gyermekként zokogott. Csaknem az egész gyülekezet könnyezett. Ez az összejövetel tíz körül végződött. A sötétség fellegei meglehetősen szerteszakadoztak. Hemingway testvér felállt, elmondta, hogy ő teljesen visszaesett, dohányzott, szembeszállt a látomásokkal, gyötörve feleségét, aki hitt bennük, de mondta, nem teszi többé. Kérte felesége s valamennyiünk bocsánatát. Felesége meghatottan szólt. Lánya és többen mások is felálltak imára. A testvér kijelentette, hogy White testvérnő látomásai mintha egyenesen a királyi széktől jönnének, és sosem mer ellenük szólni többé. Ball testvér azt mondta, hogyha úgy vannak a dolgok, amint mi szemléljük őket, akkor nagyon rosszul áll az ügye. Azt mondta, tudja, hogy évek óta visszaeső bűnös, s hogy elállta a fiatalok útját. Hálákat adtunk Istennek a beismerésért. Hétfőn kora reggel szándékoztunk utazni. De nagyon hideg, viharos, szeles idő volt, úgy döntöttünk hát, hogy maradunk, és folytatjuk a munkát Washingtonban, míg csak Ball testvér az igazság mellett, vagy ellen nem dönt, hogy a gyülekezet szabaduljon ettől a gondtól. Hétfőn tízkor kezdtük a gyülekezést. Rodman és Howard testvér volt jelen. Elküldtünk Newel Mead testvérérért, aki nagyon gyönge és ideges volt, mint apád az elmúlt betegségében, hogy vegyen részt az összejövetelen. Ismét a gyülekezet állapotán időztünk s a legszigorúbb bírálatot mondtuk azokra, akik virágzásának útjában állnak. A legkomolyabb felhívásokat intéztük hozzájuk, hogy térjenek Istenhez, forduljanak vissza. Az Úr segítségünkre volt igyekezetünkben. Ball testvér

282/ 308 oldal


értelme lassan mozdult. Felesége nagyon aggódott érte. Délelőtti összejövetelünk háromkor vagy négykor végződött. Ez idő alatt hol egyikünk, hol másikunk buzgón fáradozott a megtéretlen fiatalokért. Este hatra további gyülekezést tűztünk ki. Közvetlenül az összejövetel előtt felújult bennem néhány jelenet, melyet régebben látomásban láttam, és szóltam erről Andrews, Rodman, Howard, Mead és több más jelenlevő testvérnek. Úgy tűnt előttem, hogy az angyalok széttépik a fellegeket, fénysugarakat küldenek a mennyből. Az oly megdöbbentőn bemutatott tárgy Mózes esete volt. Felkiáltottam: Bárcsak a festő tehetségével bírnék, hogy ecseteljem Mózes a hegyen jelenetet. Ereje teljében volt. Szeme nem homályosodott el az öregséggel, mégis meghalni volt a hegyen. Az angyalok eltemették őt, de Isten Fia rövidesen lejött, feltámasztotta őt a halálból, s magával vitte a mennybe, előbb megmutatva neki az ígéret földjét, Isten áldásával rajta. A második Éden látomásként vonult el szeme előtt. Látta Krisztus első eljövetelét. Látta, hogy a zsidó nemzet elveti őt; látta kereszthalálát. Azután látta Jézus második eljövetelét, az igazak feltámadását. Beszéltem a két Ádám találkozásáról. Ádám az első, és Krisztus a második Ádám: s mikor majd Éden ismét a földön virul. E fontos pontok részleteit a 14-es bizonyságtételben terveztem megírni. A testvérek azt kívánták, hogy az esti előadáson ismételjem el ezeket. Összejövetelünk egész nap nagyon komoly volt. A vasárnap esti összejövetelen súlyos teher nehezedett rám, hogy fél órán át hangosan sírtam. Hétfőn komoly felhívások hangzottak el, s az Úr érvényt szerzett nekik. A keddi gyülekezésre már kissé megkönnyebbülten mentem. Egy órán át felszabadultan hirdettem az igét látomásban látott tárgyakról, melyekről már szóltam. Összejövetelünk is felszabadult volt. Hower testvér sírt, mint egy gyerek, s Rodman testvér is zokogott. Andrews testvér szólt szívhez szóló, megható módon, s ő is sírva. Ball testvér felállt, elmondta, hogy mintha két lélek lenne mellette. Az egyik ezt mondja: Kételkedhetsz-e benne, hogy White testvérnőnek ez a bizonyságtétele mennyei eredetű? A másik szellem eszébe juttatta az ellenérveket, melyeket hitünk ellenségei előtt feltárt. Jaj, bárcsak kielégítő ellenérveket találnék ezekre a kifogásokra. Ha el lehetne távolítani azokat, úgy érezném, hogy súlyos bánatot okoztam White testvérnőnek. Nemrég küldtem egy cikket Izráel reménységének. Ha visszavonhatnám, miért nem adnám! Nagyon fájt neki, és sokat sírt. Isten Lelke volt jelen a gyülekezésen. Isten angyalai nagyon közel látszottak húzódni, elűzve a gonosz angyalokat. A lelkészek és a nép gyerekként sírt. Úgy éreztük, teret nyertünk, s a sötétség hatalmasságai visszahúzódtak. Összejövetelünk áldásosán végződött. További összejövetelt tűztünk ki másnap délelőtt tíz órára. Én hirdettem az igét Krisztus megaláztatásáról és megdicsőüléséről. Ball testvér közelemben ült, és egész idő alatt sírt. Óra hosszát szóltam az igét, majd a fiatalokért kezdtünk fáradozni. Szülők jöttek el gyermekeikkel, hogy a gyermekek áldásban részesüljenek. Ball testvér felállt, és alázatosan bevallotta, hogy nem élt kellő módon családja előtt. Bevallotta gyermekeinek és feleségének, hogy visszaesett állapotban volt, nem segített nekik, hanem inkább hátráltatta őket. Bőven omlottak a könnyek. Erős alkata rázkódott, zokogás fojtotta el hangját. John Farworth testvér Ball testvér hatása alatt állt, s nem értett egyet a szombattartó adventistákkal. Könnyezve tett bűnvallomást. Azután komolyan kérleltük a gyermekeket, míg csak tizenhárom fel nem állt, s ki nem fejezte óhaját, hogy keresztény szeretne lenni. Ball testvér gyermekei a jelentkezők között voltak. Páran elhagyták az összejövetelt, mert haza kellett térniük. Az egyik húsz év körüli ifjú hatvanöt kilométert gyalogolt, hogy lásson minket, s hallja az igazságot. Sosem volt vallásos, mégis most, mielőtt elment, az Úr mellett foglalt állást. Ez volt az egyik legáldásosabb gyülekezésünk. Végeztével Ball testvér édesapádhoz jött, könnyek közt bevallotta, hogy ártalmára volt, s kérte bocsánatát. Azután hozzám jött, bevallotta, hogy súlyosan ártalmamra volt! ‘Meg tudtok bocsájtani nekem, és kérni az Urat, hogy bocsásson meg?’ Azt feleltük, hogy szíves-örömest megbocsájtunk, amint reméljük, hogy az Úr nekünk is megbocsát. Könnyekkel búcsúztunk mindenkitől, érezve, hogy a menny áldása nyugszik meg rajtunk. Este nem tartottunk összejövetelt.

283/ 308 oldal


Csütörtökön hajnali négykor keltünk. Éjjel esett, s még mindig zuhogott, mikor elindultunk Bellow Fallsba, negyven kilométer távolságra. Az első hét kilométer nagyon rázós volt. Magánutat választva mentünk át a mezőkön, hogy elkerüljünk egy meredek domboldalt. Köveken és szántásokon át hajtottunk, majdhogy ki nem esve kocsinkból. Napkelte körül a vihar tova vonult, s nagyon simán szánkóztunk a közúton. Az idő megenyhült. Sosem volt ilyen gyönyörű utunk. Bellow Fallsba érkezve azt találtuk, hogy egy órával lekéstük a gyorsvonatot, s egy óra múlva indult a személyvonat. Este előtt nem tudtunk St. Albansba érni. Szép kocsiban helyet foglaltunk, s megebédeltünk, örvendve egyszerű étkünknek. Majd aludni próbáltunk, ha sikerülne. Alvás közben valaki erőteljesen megrázta vállamat. Feltekintettem. Kellemes kinézésű hölgyet láttam fölém hajolva. Így szólt: »Megismersz-e? Chase testvérnő vagyok. White River állomáson vagyunk. Pár percig áll csak a vonat. Itt lakom a közelben. A héten minden nap lejöttem, átnéztem a kocsikat, hogy megtaláljalak!« Akkor eszméltem, hogy egyszer náluk ebédeltem a newporti házában. Nagyon örült, hogy ránk talált. Anyjával együtt szombatot ünnepelnek. Férje kalauz a vasúton. Gyorsan beszélt. Azt mondta, nagyra értékelik a Szemlét, mivel nincs gyülekezet a közelben. Könyveket kért, hogy szétossza ismerősei között, de neki kellett megkeresni a pénzt, melyet a folyóiratra vagy könyvekre költött. Hasznos beszélgetésünk volt, noha rövid, mert a vonat indult, és el kellett válnunk. St. Albansban Gould és Bourdeau testvér várt ránk. Bourdeau testvérnek kocsija és két lova volt, de lassan hajtott, ezért éjfél után egyig nem értünk Enosbourgh-ba. Nagyon fáradtak voltunk és fáztunk. Kettőtől hétig aludtunk. Szombat reggel. Jókora gyülekezet jött össze, bár az utak rosszak; se kocsizni nem jók, se szánkázni. Mostanáig összejövetelen voltam, és rövid ideig értekezleten. Délelőtt édesapád szólja az igét, én délután. Bárcsak megsegítene az Úr, ez imánk. Látod, milyen hosszú levelet írtam? Olvasd fel, ha valakit érdekel, különösen White nagyapának, nagymamának. Amint látod, elég dolgunk van. Édesapád keményen dolgozik, túl keményen, ártalmára. Olykor tudatában van Isten különleges áldásának, ami új életre kelti és bátorítja őt a munkára. Mióta keletre jöttünk, nem engedtünk meg magunknak pihenést, teljes erőnkkel fáradoztunk. Bárcsak erőtlen igyekezetünk áldást jelentene Isten népe javára. Edson! Remélem, hogy jól rendezett élettel, istenfélő magaviselettel ékesíted hitvallásodat. Jaj, légy buzgó, légy lelkiismeretes és kitartó igyekezetedben. Vigyázz és imádkozzál. Ápold az alázatot és szelídséget. Ez Isten jóváhagyásával fog találkozni. Rejtsd el magad Jézusban. Áldozd fel önszeretetedet és önhittségedet. S te, fiam, válj alkalmassá a gazdag keresztény tapasztalatra, lelki életre, hogy hasznavehető légy bármely tisztségben, melyet Isten elvár tőled, hogy betölts. Törekedj alapos szívbeli változásra. Felületes javulás nem fogja kiállni az ítélet vizsgáját. Törekedj alapos eltávolodásra a világtól. Ne szennyezd be kezedet, ne legyen folt szíveden, jellemeden a világ romlása által. Maradj távol a világtól, légy más. Isten szólít: »Menjetek ki közülük, és szakadjatok el tőlük, azt mondja az Úr. Tisztátalant se illessetek. Akkor magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti fiaimmá és lányaimmá lesztek azt mondja a mindenható Úr. Mivelhogy azért ilyen ígéret birtokában vagyunk, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelődésünket.« A feladat ránk hárul, hogy tökéletesítsük megszentelődésünket. Mikor Isten látja, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, segítségünkre siet. Angyalok fognak támogatni, s mi erősek leszünk, mert Krisztus megerősít bennünket. Ne hanyagold el a titkos imát. Esedezz magadért. Növekedjél a kegyelemben. Haladj előre. Ne torpanj meg, ne fejlődj vissza. Törj előre a győzelemre. Bátorság az Úrban, drága fiacskám! Csatázz a hatalmas ellenféllel rövid ideig, akkor szabadulás köszönt be, s a fegyverzetet drága Megváltónk lábához tehetjük. Küzdd át magadat minden akadályon. Ha a jövő homályosnak tűnik, remélj és higgy továbbra is. A fellegek el fognak tűnni, s a fény ismét tündökölni fog. Dicsérd az Urat, mondja szívem, dicsérd őt, amiért mindent megtett értünk – apádért és értem. Kezd el helyesen az új évet: Anyád.”

284/ 308 oldal


Az Enosbourgh-i összejövetel nagyon értékes volt. Jó volt ismét beszélni, találkozni régi kipróbált barátainkkal. Rövid idő alatt nagy és jó munka lett elvégezve itt. Ezek a barátaink általában szegények, keményen megdolgoznak az életszükségletekért, ahol egy dollárért keményebben meg kell dolgozni, mint nyugaton kettőért, mégis nagylelkűek hozzánk. Sok részlet megjelent erről az összejövetelről a Szemlében, s helyszűke miatt nem ismételhetjük el itt. Egyik államban sem voltak hűbbek az ügyhöz, mint Vermontban. Enosburgh-ból továbbutazva William White testvér családjánál szálltunk meg. Fia elmagyarázta nekünk a mosó- és facsarógép működését, s tanácsot kért. Mivel írtam az ellen, hogy népünk szabadalmi jogokkal nyerészkedjék, tudni akarta, mint tekintem szabadalmát. Elmagyaráztam neki, hogy mire mondtam a cikkben, hogy népünk tegye, s mit ne tegyen. Nem mondtam, hogy helytelen bármi szabadalmi jogokat érintő, mert ez szinte lehetetlen, mert sok minden, amivel hétköznap foglalkozunk, szabadalmazott. Azt sem akartam mondani, hogy helytelen lenne szabadalmaztatni, gyártani és eladni árukat, melyek méltók, hogy szabadalmaztatva legyenek. Azt viszont értettem, hogy helytelen népünknek eltűrni, hogy kihasználják, félrevezessék és megcsalják őket olyanok, akik szerte járnak az országban árusítva a területi jogokat egy gépre vagy cikkre. Ezek közül sok értéktelen, mivel nem tényleges könnyítések. S az ezek eladásával foglalkozók, kevés kivétellel, csalók. S ismét, népünk közül többen olyan cikkek árusításába fogtak, melyekről okuk volt hinni, hogy nem azok, aminek mondják őket. Hihetetlennek tűnik, hogy népünk közül sokan, miután figyelmeztetve lettek, eltűrik, hogy szabadalmi jogok árusítói hazug állításokkal félrevezessék őket. Némely szabadalom valóban értékes, és egyesek jól kerestek velük. Mégis az a véleményem, hogy ahol egy dollárt nyertek, százat veszítettek. A szabadalmi jogok ígéreteiben nem lehet megbízni. S a tény, hogy az ezzel foglalkozók, kevés kivétellel, kimondott csalók, hazugok, megnehezíti a becsületes embernek, hogy kivívja az őt megillető pártfogást és bizalmat. White testvér többünknek bemutatta mosó- és facsaróját, s mi csak kedvezőn tekinthettünk rá. Azóta ajándékozott nekünk egyet, melyet kisegítőnk néhány perc alatt üzembe helyezett, s nagyon elégedett vele. Jól és nagyon gyorsan elvégzi a munkát. Egy gyönge asszony, akinek van férje vagy fia, hogy működtesse a gépet, néhány óra alatt jókora adag mosást elvégezhet, s jóformán csak felügyelnie kell a mosásra. White testvér ismertetőket küldött, melyekből bárki kaphat, ha megrendeli tőlünk, s postadíjat küld. Következő összejövetelünk Adams Centerben volt, New York államban. Népes összejövetelnek bizonyult. Többen voltak ott és a környékén, kiknek esetét az Úr megmutatta nekem, s kiket nagyon a szívemen hordoztam. Értékes jellemű emberek voltak jelen. Némelyik olyan helyzetben volt, melyben nehéz a jelen igazság keresztjét viselni, vagy legalább azt hitték. Mások, akik életük delére érkeztek, akik a szombat megtartásával nevelkedtek, nem hordták Krisztus keresztjét. Olyan helyzetben voltak, melyből nehéznek tűnt kimozdítani őket. Ki kellett rázni őket a jócselekedetekre támaszkodásból, Krisztus nélküli elveszett voltuk tudatára ébreszteni őket. Nem bírtunk lemondani róluk, s teljes erőnkkel fáradoztunk értük. Végül sikerült kimozdítani őket, s azóta örömmel hallottam többüktől, s jó híreket valamennyiükről. Reméljük, hogy a világ szeretete nem fogja kirekeszteni szívünkből Isten szeretetét. Isten megtérít erős, gazdag férfiakat, sorainkba hozza őket. Ha virágozni akarnak a keresztény életben, növekedni a kegyelemben, s végezetül le szeretnék aratni jutalmukat, akkor gazdagságukat az igazság ügyére kell fordítaniuk. Adams Center után néhány napot Rochesterben töltöttünk. Onnan Battle Creek-be mentünk, s ott is maradtunk szombatra és a hét első napjára. Majd hazatértünk, s a következő szombatot és első napot a környékről összegyűlt testvérekkel töltöttük. Férjem kézbe vette a könyvügyet Battle Creekben, s a gyülekezet nemes példát mutatott. A fairplainsi összejövetelen feltárta elgondolását, hogy könyveinket helyezzük mindazok kezébe, akik nem tudják megvásárolni. Olyan műveket, mint a Lelki ajándékok, Fölhívás az anyákhoz, Hogyan éljünk, Fölhívás az ifjúsághoz, Szombati olvasmányok, és az ábrákat a magyarázatok kulcsával. A terv általános jóváhagyással találkozott. De erről a fontos tevékenységről majd máshol szólok.

285/ 308 oldal


114. Hannah More esete A következő szombaton az orleansi gyülekezetben voltunk, ahol férjem elmondta a mélyen gyászolt testvérnő, Hannah More esetét. Amadon testvér múlt nyári látogatásán elmondta, hogy More testvérnő Battle Creekben járt, s nem találva foglalkozást, másik megyébe utazott, hogy otthonra találjon régi barátnőjénél, aki közép-Afrikában hittérítő társa volt. Férjem és én szomorúak voltunk, hogy Krisztus drága szolgája kénytelen volt megfosztani magát a rokonhitűek társaságától, s elhatároztuk, hogy meghívjuk őt, lakjon nálunk. Írtunk neki, hogy találkozzék velünk a megbeszélt wrighti gyülekezésen, s onnan együtt jöjjünk haza. De nem jött el Wrightba. Itt közlöm a választ 1867. augusztus 29-i levelünkre, melyet Battle Creekben kaptunk meg. „White testvér. Szívélyes leveled most érkezett a heti postával. Mivel a posta csak hetenként jár, s holnap viszik is, sietek válaszolni. Itt lakunk, mondhatnánk, a bozótban, s a rézbőrű, aki a postát hordja, pénteken indul gyalog, s csütörtökön ér vissza hozzánk. Megkérdeztem Thompson testvért az útvonalról, s azt mondják, legjobb hajón mennem Milwaukeeig, majd Grand Havenba. Mivel összes pénzemet az ideutazásra költöttem, meghívtak, hogy lakjam Thompson testvér családjánál. A testvérnőnek segítek a háztartásban, heti egy-ötvenért öt napon, mivel nem kívánják, hogy vasárnap dolgozzam, s én nem dolgozom az Úr szombatján, a Biblia által egyedül elismert napon. Csöppet sem kívánják, hogy hitünk különbözősége dacára elköltözzem tőlük, s a testvér azt mondja, hogy nyugodtan náluk maradhatok, csak ne keltsek feltűnést hitemmel népe között. Kért, hogy mikor igehirdető körútján jár, tegyek eleget megbeszélt látogatásainak. Meg is tettem. Thompson testvérnőnek nevelőnőre van szüksége gyerekei mellé. Mivel a légkör oly igen ártalmas, fertőző a világban, és oly gonosz és vad az iskolában, ezért nem hajlandó odajáratni gyermekeit, míg keresztények nem lesznek. Legidősebb fiuk ma tizenhat éves, istenfélő és odaadó ifjú. A család részben elfogadta az egészség megújulását, s azt hiszem, nemsokára teljesen belejönnek és szeretni fogják. Megrendelték az Egészség megújulást. Megmutattam nekik néhány régebbi számot. Remélem, és imádkozom is érte, hogy elfogadja a szent szombatot. A testvérnő máris elfogadja. A testvér merev gondolkodású, s természetesen azt hiszi, hogy igaza van. Bárha meg tudnám győzni, hogy olvassa el a könyveket, melyeket vettem, A szombat történelmét, satöbbi, de ő megnézi, s pogánynak, hitetlennek nevezi azokat. Úgy tűnik neki mintha tévtanokat terjesztenétek, holott ha figyelmesen elolvasná álláspontunk igazolását, nem tehetne mást, mint elfogadja szépségét és következetességét. Nem kétlem, hogy a testvérnő örömmel s azonnal hetediknapi adventistává válna, ha férje nem ellenezne oly keserűen bármi ilyet. Ideutazásom előtt azt a benyomást nyertem, hogy itt feladat vár rám, jóllehet az igazság jelen van a családban. De ha nem tudom továbbvinni, munkám befejezettnek, vagy csaknem annak tűnik. Nem érzem, hogy szégyellnem kellene Krisztust vagy az övéit e gonosz nemzedékben. Sokkal szívesebben a szombattartókhoz – Isten választott népéhez csatlakoznék. Legalább tíz dollárra van szükségem, hogy eljussak Greenville-be. Ennyi, s a kevés, amit kerestem elégnek tűnik. Most várok leveletekre, s azt teszem, amit a legjobbnak mondotok a pénz érkezése után. Tavaszra nekem is lenne elég, hogy elutazzam, s ez az, amit szeretnék. Vezessen és áldjon meg benneteket az Úr minden vállalkozásotokban, ez szívem hő vágya. S én is töltsem be a tisztet, melyet Isten kijelöl számomra erkölcsi szőlőjében, hűségesen, Isten akarata szerint teljesítve minden kötelességet bármily kellemetlennek is látszik. Ez őszinte szívből jövő vágyam. Hannah More”

A levél érkezésével úgy döntöttünk, hogy amint időnk lesz, elküldjük a kívánt összeget. De mielőtt percnyi időt találtunk volna, a Maine-i utazás mellett döntöttünk, hogy majd néhány hét múlva visszatérve, mielőtt a hajózás véget érne, elküldhetünk a testvérnőért. S mikor úgy döntöttünk, hogy

286/ 308 oldal


Maine-ben maradunk New Hampshireben, Vermontban és New York államban fáradozni, írtunk egy közeli testvérnek, hogy forduljon a környék vezető testvéreihez, s beszélje meg velük, hogy küldjenek Hannah More testvérnőért, s adjanak neki szállást, míg vissza nem térünk. De elhanyagolták az ügyet, míg a hajózás le nem állt. Visszatérve azt találtuk, hogy senki se tartotta szívügyének, hogy segítsen a testvérnőnek a közelünkbe utazni, ahonnan hazatértünkkor hozzánk költözhetett volna. Nagyon bántott bennünket a dolog. Visszatértünk után második szombaton férjem a testvérek elé hozta az ügyet. Rövid beszámoló hangzott el – s hogy mit tettek More testvérnővel kapcsolatban, elolvasható a Szemle 1868. február 18-i számában, amint következik: „Az összejövetelen feltártuk More testvérnő esetét, aki jelenleg északnyugaton, Michinganben tartózkodik barátainál, akik nem tartják meg a Biblia szombatját. Megmondtuk, hogy Istennek ez a szolgája elfogadta a szombatot, míg hittérítést végzett közép-Afrikában. Mikor ez addigi helyén köztudomású lett, nem kérték többé szolgálatát, úgyhogy visszatért Amerikába, hogy hasonló hitűek közt keressen otthont és foglalkozást. Jelen szállásáról ítélve, ebben csalódott. Senkit külön nem lehet hibáztatni ez ügyben, mégis úgy tűnik előttünk, hogy jelenlegi szervezetünkből hiányzik a kellő gondoskodás az ilyen személyek bátorítására, és hogy hasznos munkához segítsük őket. Vagy azok a testvérek és testvérnők, akik abban az előjogban részesültek, hogy találkoztak More testvérnővel, nem teljesítették kötelességüket. Mi egy akarattal megszavaztuk, hogy meghívjuk őt, hogy az általános értekezletig otthont találjon a testvérek között a környéken, mikor ügyét népünk elé tárnánk. A jelenlevő Andrews testvér teljes szívvel helyeselte a testvérek lépését.” Azóta megismertük a hideg, közönyös bánásmódot, mellyel More testvérnő találkozott Battle Creek-ben, s ebből nyilvánvaló, hogy a mondással, hogy senki különösebben nem hibáztatható ez ügyben, férjem túlzott jóindulattal ítélte meg ez ügyet. Mikor az összes tények ismertté váltak, egy keresztény se tehet mást, mint hibáztatja a Battle Creek-i gyülekezet összes tagját, akik ismerve More testvérnő körülményeit, nem tanúsítottak szívbéli érdeklődési a testvérnő iránt. Kétségkívül a tisztséget betöltők kötelessége volt ezt tenni, s értesíteni a gyülekezetei, ha mások nem tesznek lépéseket előttük. De az egyéni tagok e gyülekezetben és másutt sem érezhetik hibátlannak magukat, hogy nem tették ügyüké ilyen személy ügyét. Ami a Szemlében megjelent Krisztus eme önfeláldozó szolgájáról, abból a Szemle minden olvasója megtudta, hogy a testvérnő városunkba jött. Mégsem látogatták meg személyesen, s nem tudakozódtak szükségletei iránt. Strong testvérnő, P. Strong felesége, More testvérnővel egy időben Battle Creek-ben tartózkodott. Egy napon érkeztek oda, s egyszerre távoztak is. Strong testvérnő, aki itt ül mellettem, azt mondja, hogy More testvérnő szerette volna, hogy közbenjárjon érte állást találni, hogy szombattartókkal maradhasson. More testvérnő azt mondta, hogy bármit vállal, de ha lehet, tanítani szeretne. Azt kérte Hutchins véntől, hogy tárja ügyét a vezető testvérek elé a Szemle kiadóban, s próbáljon iskolát szerezni neki. Hutchins testvér ezt vidáman megtette. Ámde senki sem biztatta, mivel úgy látszott, sehol sem volt üresedés. More testvérnő azt is megmondta Strong testvérnőnek, hogy nincs pénze, s ha nem talál állást Battle Creek-ben, Leelenaw megyébe kell utaznia. Gyakran szólt megható sajnálkozással, hogy kénytelen elhagyni testvéreit. More testvérnő írt Mr. Thompsonnak – mielőtt elfogadta ajánlatát, hogy hozzájuk költözzék –, hogy várni akar, míg nem hall tőle. Strong testvér elkísérte őt szállást találni, amíg válasz nem érkezik Mr. Thomsontól. Egyik helyen azt mondták neki, hogy szerdától, péntek reggelig ott megszállhatna, de pénteken elutaznak hazulról. Ez a testvér elmondta More testvérnő esetét a közel lakó szombatünneplő nővérének. Visszatérve azt mondta More testvérnőnek, hogy péntek reggelig hozzájuk szállhatna, de kénytelen lenne őt magukkal vinni; Strong testvérnő azóta megtudta, hogy a család kifogása az volt, hogy nem ismerték őt. Befogadhatták volna, de nem kívánták befogadni. More testvérnő akkor megkérdezte Strong testvérnőtől, hogy mit tegyen. Strong testvérnő jóformán idegen volt Battle Creek-ben, de úgy vélte, hogy az általa ismert, nemrég Battle Creek-be költözött szegény testvérek befogadnák őt. More testvérnő ott is szállt meg keddig, amikor elutazott Leelenaw megyébe Chicagon át. Ott kölcsön kért, hogy befejezze utazását. Szükséglete többek előtt

287/ 308 oldal


ismert volt Battle Creek-ben, mivel miután közölte ínséges helyzetét, díjmentesen szállt meg az intézetnél. Közvetlen keletről visszatérésünk után férjem megtudta, hogy semmit sem tettek meg, amit kértünk, odahozni More testvérnőt, ahonnét azonnal hozzánk költözhetne. Gyorsan írt More testvérnőnek, amire ezt a választ kapta: „Leland, Leelenaw, Michigan, 1868. február 20. Kedves White testvér! Február harmadiki leveledet megkaptam. Leveled gyönge egészségben talált, nem lévén szokva a hideg északi telekhez, ahol három-négy láb magasan áll a hó. Postánkat is hócipőben hozzák. Lehetetlennek látszik, hogy tavaszig eljussak hozzátok. Az utak hó nélkül is igen rosszak. Azt mondják, hogy legjobb vámom, amíg a hajózás megindul, s elhajózni Grand Havenig, majd vonattal utazni a hozzátok legközelebb eső állomásig. A múlt ősszel reméltem drága népünk közé telepedni, de ez az előjog nem jutott osztályrészemül. Az igazság, melyben hiszünk, egyre fontosabbnak tűnik. A feladatot, hogy népet készítsünk elő az Úr eljövetelére, nem szabad halogatnunk. Nem csak nekünk kell rendelkeznünk a menyegzős ruhával, hanem hűségesen javasolnunk kell azt másoknak is. Bárcsak eljuthatnék hozzátok de ez lehetetlennek, vagy legalább kivitelezhetetlennek tűnik tél közepén gyönge egészséggel, egyedül ilyen hosszú útra indulni. Mikor ül össze az általános értekezlet melyet említesz? És hol? Gondolom, a Szemle végül értesíteni fog erről. Azt hiszem, megviselte egészségemet, hogy hideg szobában, egyedül tartom meg a szombatot. De nem akartam ott tölteni a napot, ahol a vasárnapünneplők szokása szerint, mindenféle munka és világi beszélgetés a nap rendje. Azt hiszem, ez a legfárasztóbb munkanap a hét első napját ünneplőknek. Valóban, úgy tűnik, hogy a legjobb vasárnapünneplők egy napot sem tartanak meg, mint kellene. Jaj, mennyire vágyom ismét szombatünneplőkkel lenni! White testvérnő a megújult ruházatban akar majd látni engem. Légy szíves, küldj szabásmintát, majd kifizetem, ha odaérek. Úgy vélem, hogy mikor közétek érek, más ruházatról kell gondoskodnom. Nagyon tetszik nekem. Thompson testvérnő azt mondja, hogy ő is a megújult ruhát szeretné viselni. Nehezemre esik a lélegzés, úgyhogy több mint egy hete nem bírok aludni, mert a kályhacső kettéjött, lefekvéskor gázzal és füsttel töltve meg szobámat, ahogy ott aludtam kellő szellőztetés nélkül. Akkor nem gondoltam rá, hogy a füst annyira egészségtelen, s hogy a fából és szénből keletkezett ártalmas gáz is a füsthöz elegyedett. Olyan fuldokló érzettel ébredtem, hogy nem tudtam fekve lélegzeni, így az éj további részét ülve töltöttem. Azelőtt sosem ismertem ezt a fojtogató érzést. Attól kezdtem félni, hogy sosem alszom többet. Azért Isten kezére hagyatkoztam életre, vagy halálra, esedezve, hogy tartson meg, ha további szüksége lenne rám szőlőjében. Máskülönben nem kívánok élni. Azt is éreztem, hogy a sátáni befolyásoknak ellene kell szegülni. Azért rászóltam Sátánra, hogy távozzék, s azt mondtam az Úrnak, hogy kezemet sem mozdítom, hogy éljek-e vagy haljak, hanem teljesen őrá hagyatkozom, aki mindenestől ismer engem. A jövő ismeretlen volt előttem, ezért, mondtam, hogy a te akaratod a legjobb. Az élet, ami az örömeit illeti, semmit sem jelent számomra. Nem vágyom rájuk, nem tudják betölteni a fájó űrt, melyet az elvégzetlen kötelesség hagy bennem. Nem akarok haszontalanul élni, csupán foltnak vagy semminek lenni az életben. S noha vértanú halálnak tűnik így meghalni, beletörődöm, ha ez Isten akarata. Tegnap így szóltam Thompson testvérnőhöz: Ha White testvéréknél lennék, imádkoznának értem és meggyógyulnék. Megkérdezte, hogy elküldjenek-e érted és Andrews testvérért, de ez kivitelezhetetlennek tűnt, mivel valószínűleg nem élem meg, hogy ideérjetek. Tudtam, hogy az Úr hatalmas erejével és erős karjával meg tudna gyógyítani itt engem, ha az lenne a legjobb. Biztonságosnak éreztem őrá hagyatkozni. Tudom, hogy angyalt küldhetne, hogy ellenálljon annak, akié a halál hatalma, vagyis az ördögnek, s bizonyos voltam benne, hogy megtenné, ha

288/ 308 oldal

14. bizonyságtétel (1868) az lenne a legjobb. Azt is tudtam, hogy lépéseket javasolhatna, ha szükségesek lennének gyógyulásomhoz, s biztos voltam, hogy megtenné. Rövidesen jobban lettem, s aludni is tudtam valamelyest. Amint látod, még mindig Isten könyörületének és hűségének megkímélt emlékműve vagyok gyermekei lesújtásánál. Az Úr nem szívesen büntet vagy sebzi meg gyermekeit. Néha viszont próbák szükségesek fenyítésül, hogy elválasszon a világtól, és az ideiglenes világon túl keressünk gazdagabb áldást. Most már elmondhatom a költővel: Uram, nem rám tartozik, vajon élek-e, vagy halok. Ha sokáig élek, örvendek: Sokáig engedelmeskedhetek. Ha rövid ideig, mért lennék bús? A világnak el kell múlnia. Krisztus nem vezet sötétebb tereken, Mint maga is átment előttünk. Aki országába érkezik, Ezen az ajtón kell belépnie. Jöjj, Uram, ha a kegyelem késszé tett

Szemtől-szemben látnom áldott orcád; Mert ha édes a munkád e földön, Milyen lehet a dicsőséges? Boldogan bevégzem bús panaszaimat, S fárasztó, bűnös napjaimat, Hogy csatlakozzam a dicső szentekhez, Akik az Úr dicséretét zengik. Alig tudok ama állapotról, Hitszemem halovány, De elég, hogy Krisztus mindent tud, És én örökre ővele leszek. 

Az éjjel is álmatlankodtam, gyöngének érzem magamat. Könyörögj, hogy bármi is Isten akarata, az legyen meg bennem és általam, akár élet, akár halál. Ha ismersz módot, melyen át hamarabb elérhetlek, kérlek, értesíts. Üdvözlettel, az örök élet reményében, Hannah More”

More testvérnő, habár halott, mégis szól. Akik látták a gyászjelentést a Szemlében, mély érdeklődéssel fogják olvasni két idézett levelét. A testvérnő áldás lehetett volna bármely szombattartó családnak, mely megbecsülte volna értékét, de alszik. A Battle Creek-i és környékbeli testvéreink többet tehettek volna Jézusért, mint szívélyes otthont nyújtani neki ennek az istenfélő nőnek a személyében. De ez a lehetőség tovatűnt. Nem volt kényelmes. Nem volt bemutatva. Idősebb korú volt, s talán teherré vált volna. Ilyen gondolatok rekesztették ki őt Jézus állítólagos barátainak otthonából, akik várva várják közeli eljövetelét. Messzire űzték őt azoktól, akiket szeretett, azokhoz, akik ellenezték hitét, északra, a dermesztő télbe, hogy halálra fázzon. A hitvalló szombattartók önzésének és szűkkeblűségének vértanújaként halt meg. A gondviselés ez esetben ijesztő dorgálást hirdetett azok viselkedése ellen, akik nem fogadták be az idegent. Holott nem is volt igazán idegen. Jó híre ismeretes volt, mégsem fogadták be. Sokan szomorkodnak majd, mikor More testvérnőre gondolnak, amint Battle Creek utcáján állt, befogadásért esedezve választott népétől. S amint képzeletben követik őt Chicagóba, pénzt kéregetni az utazás költségeire, végső pihenőhelyére – s mikor a sírra gondolnak Leelenaw megyében, ahol ez a drága kivetett nyugszik – Isten könyörüljön azokon, akik bűnösök ez ügyben. Szegény More testvérnő alszik, noha mi megtettük, ami tőlünk telt. Mikor múlt augusztusban Battle Creek-ben voltunk, ott kaptuk a két idézett levél közül az elsőt, de nem volt pénzünk, amit elküldhettünk volna neki. Férjem Wisconsinba és Iowa-ba küldött anyagiakért, s hetven dollár érkezett fedezni költségeinket a nyugati értekezletre, a múlt szeptemberben. Reméltük, hogy nyugatról visszatérve lesz pénzünk azonnal elküldeni neki, hogy eljöhessen új otthonunkba, Montcalm megyében. Bőkezű nyugati barátaink adtak szükséges anyagiakat, de mikor úgy döntöttünk, hogy elkísérjük Andrews testvért Maine-be, elhalasztottuk az ügyet visszatérésünkig. Nem gondoltuk, hogy négy héttel tovább leszünk keleten, ami elég időt adott volna, hogy visszatérésünkkor More testvérnőért

289/ 308 oldal


küldjünk, s a hajózás leállása előtt eljusson hozzánk. Mikor keleten az első tervünknél néhány héttel további maradás mellett döntöttünk, azonnal szóltunk néhány környékbeli testvérnek, javasolva, hogy küldjenek More testvérnőért s nyújtsanak neki otthont, míg vissza nem térünk. Ismétlem, mi mindent megtettünk, amit tudtunk. De miért is kellene nekünk jobban szívünkön viselni a testvérnőt, mint másoknak? Mit akartunk azzal az elnyűtt hittérítővel? Nem tudta volna végezni házimunkánkat, s nekünk csak egy gyermekünk van idehaza, hogy tanítsa. S bizonyára nem lehetett sokat elvárni ily elkopott valakitől, aki csaknem hatvan éves volt. Nem volt különösebb szükségünk rá, csupán Isten áldását hozni házunkra. Sok okot lehet találni, hogy testvéreinknek miért kellett volna jobban szívükön viselni More testvérnőt, mint nekünk. Mi sohasem láttuk őt, s nekünk sem volt más forrásunk, ahonnét megtudtuk volna a testvérnő történetét, odaadását Krisztus és az emberiség ügye iránt, mint a Szemle olvasóinak. Battle Creek-i testvéreink látták ezt a nemes nőt, s többen többé kevésbé ismerték óhajait és szükségleteit. Nekünk nem volt pénzünk, amivel segíthettük volna, nekik volt. Mi már azelőtt is túlterheltek voltunk gonddal. Házunkban erős és rugalmas fiatalokra lett volna szükség. Segítségre volt szükségünk, ahelyett, hogy mi segítsünk másokat. Viszont a legtöbb Battle Creek-i testvérünk olyan helyzetben van, hogy More testvérnő a legkisebb gond és teher se lett volna számukra. Van idejük, erejük és viszonylagos gondmentességük.   Mégse viselte senki a testvérnő sorsát úgy, mint mi. Keletre utazásunk előtt népes gyülekezés előtt is szóltam, hogy elhanyagolják a testvérnőt. Említettem a kötelességet, hogy tisztelettel adózzunk azoknak, akiket az illet. Úgy tűnt nekem, hogy a bölcsesség annyira eltávozott a megfontoltságtól, hogy nem tudták megbecsülni az erkölcsi értéket. Megmondtam a gyülekezetnek, hogy sokuknak van ideje összejönni és dalolni, hangszeren játszani. Módjukban volt sok fényképet készíttetni magukról, vagy nyilvános szórakozásokra költeni, de semmijük sem volt, amit az elnyűtt hittestvérnek adhattak volna, aki szívből elfogadta a jelenvaló igazságot, s azokkal lakozni jött közénk, akiknek egyazon drága hitük volt. Tanácsoltam nekik, hogy torpanjanak meg, vegyék fontolóra, hogy mit cselekszenek. Javasoltam, hogy három hónapra zárják el hangszereiket, szakítsanak időt önvizsgálattal, bűnbánattal és imával megalázkodni Isten előtt, míg meg nem tanulják, mit vár el tőlünk az Úr, mint hitvalló gyermekeitől. Megrendültem a helytelenségtől, melyet Jézussal szemben elkövettek a testvérnő személyében. Személyesen is beszéltem erről néhányukkal. Ez az ügy nem titokban történt. Noha nyilvánosságra hoztuk a dolgot, amire nagy és jó munka következett a Battle Creek-i gyülekezetben, mégsem tett senki erőfeszítést, hogy More testvérnő visszahozásával helyrehozza a múltat. Egyik lelkészfeleség mondta utána: „Nem látom be annak szükségét, hogy White testvér és a testvérnő ekkora hűhót csapjon More testvérnőről. Szerintem nem értik meg a dolgot.” Igaz, nem értettük meg. Sokkal rosszabb volt, mint feltételeztük. Ha megértettük volna, soha el nem hagytuk volna Battle Creek-et, míg világosan a gyülekezet elé nem tártuk a bűnt, hogy eltűrik, hogy a testvérnő eltávozzék, majd nem tettek lépéseket visszahozására. A Battle Creek-i gyülekezet egyik tagja mondta More testvérnő távozásáról: „Senki se akar most felelősséget vállalni az ilyen esetekért. Mindig White testvér intézkedett az ilyenekről.” Igen, ő vette szívére. Ö vette magához, míg minden szék és ágy elfoglalt nem volt, s aztán elment testvéreihez, befogadtatta velük azokat, akiket ő már helyszűke miatt nem tudott. Ha pénzre volt szükségük, másokat is szólított példája követésére. Feltétlenül kell olyanoknak lenniük Battle Creek-ben, akik úgy tesznek, mint ő, máskülönben Isten átka fogja követni a gyülekezetei. Nem csupán egy, ötven is van, akinek többé-kevésbé módjában áll azt tenni, amit férjem tett. Azt mondják, hogy vissza kellene költözzünk Battle Creek-be. Erre nem vagyunk hajlandók. Valószínűleg ez sohasem lesz kötelességünk. Súlyos terhelés volt ott rajtunk, míg csak nem bírtuk többé viselni. Istennek erős férfijai és női lesznek ott, akik megosztják ezt a terhet. Akik Battle Creek-be költöznek, s tisztségeket fogadnak el ott, de nem készek ilyen lépésekre, azoknak ezerszer jobb lenne máshol élni. Vannak, akik látnak, éreznek, s örömmel tesznek jót Jézussal, szentjei

290/ 308 oldal


személyében. Legyen helyük, ahol ezt tehetik. Akik képtelenek erre, távozzanak oda, ahol nem állnak Isten művének útjában. Ez különösen vonatkozik a mű vezetésében lévőkre. Ha ők helytelen útra térnek, minden helytelen lesz. Minél nagyobb a felelősség, hűtlenség esetén annál nagyobb a romlás. Ha a vezetők nem végzik hűségesen felelősségüket, azok sem végzik a magukét, akiket vezetnek. Battle Creek-ben a mű vezetői legyenek példaképei a nyájnak az egész területen. Ha ezt teszik, nagy lesz a jutalmuk. Ha nem tesznek eleget kötelességüknek, s mégis elfogadnak tisztségeket, félelmetes elszámolást kell tenniük. Mi megtettük, amit tudtunk. Ha a múlt nyáron és ősszel lett volna pénzünk, More testvérnő most velünk lenne. Mikor megtudtuk tényleges anyagi helyzetünket, amint arról a 13-as számban beszámoltam, mindketten örömmel vettük az ügyet, s azt mondtuk, hogy nem kívánjuk az anyagiak felelősségét. Ez helytelen volt, Isten azt akarja, hogy legyen pénzünk, hogy mint a múltban, segíthessük az ínségeseket. Sátán meg akarja kötni kezünket ezen a téren, s másokat hanyagságra, érzéketlenségre és irigységre vezetni, hogy ily kegyetlen esetek továbbra is előforduljanak, mint a More testvérnőé. Látunk kivetetteket, özvegyeket, árvákat, méltó szegényeket és lelkészeket ínségben, és sok más alkalmat hogy Isten dicsőségére, ügyének előremenetelére, a szentek szenvedéseinek enyhítésére használjunk javakat. Ezentúl anyagiakat kívánok, hogy Isten számára használjam. A csaknem negyedszázados tapasztalat a széleskörű utazások során, láttuk a segítségre szorulók állapotát. Ez minősít minket, hogy okosan használjuk fel az Úr pénzét. Magam vásárolom írószükségleteimet, fizetem postaköltségemet, s életem jórészét a mások javára végzett írással töltöm. Annyit kaptam csak ezért a fáradozásért, mely borzalmasan kifárasztott és kimerített, ami nem fizetné ki a postára költöttek tizedét. Mikor anyagiakat akartak adni, visszautasítottam, vagy jótékony célra adtam, mint a kiadó. Nem teszem többet. Végzem kötelességemet a munkában, mint mindig, de elmúlt félelmem, hogy az Úrért való felhasználásra pénzt fogadjak el. More testvérnő esete ráébresztett Sátán mesterkedésére, hogy megfosszon minket a javaktól. Szegény More testvérnő! Mikor meghallottuk, hogy meghalt, férjem borzalmasan érezte magát. Mindketten úgy éreztük, mintha drága anyánk, akinek társaságára szívünk mélyéből vágytunk, nincs többé. Valaki azt mondhatná, hogy ha azok helyében lettünk volna, akik tudtak a testvérnő szükségletéről és kívánságairól, nem tettünk volna úgy, mint ők. Remélem sohasem kell elszenvednetek a lelkiismeret mardosást, melyet némelyeknek érezniük kell, akiket annyira lekötöttek ügyeik, hogy nem álltak készen felelősséget vállalni az ő bajából. Szánja meg Isten azokat, akik annyira rettegtek a rászedéstől, hogy elmellőzték Krisztus egy méltó, önfeláldozó szolgáját. Urunk és tanítványai sosem mondták, hogy óvakodjunk az idegenek megvendégelésétől, nehogy hibát kövessünk el, és pórul járjunk, ha a méltatlanokról való gondoskodás nehézségét vállaljuk. Pál inti a zsidókat: „Műveljétek az atyafiúi szeretetet.” Ne áltassátok magatokat, hogy van idő, amikor az intésre nincs szükség; mikor a testvéri szeretet megszűnhet. Folytatja is a szöveget. Olvassátok el Máté 25:31-től. Olvassátok el testvérek, mikor legközelebb kézbe veszitek a Bibliát, esti vagy reggeli áhítatoknál. A mennybe befogadottak jócselekedeteit Krisztussal tették meg, szenvedő népe személyében. A jótettek művelői nem látták, hogy Krisztussal tesznek jót. Nem tettek többet, mint a szenvedő emberiség iránti kötelességüket. A bal felől állók nem látták be, hogy ártottak Krisztusnak, mikor semmibe vették a szenvedők iránti kötelességüket. Pedig Jézusért nem tették meg, amit nem tettek meg szentjeiért, s ezért a mulasztásért örök büntetésre mennek. Mulasztásuk egy főpontja ez volt: Idegen voltam, és nem fogadtatok be. Ez nem kizárólag Battle Creek-re vonatkozik. Vérzik a szívem a szombattartók közti önzésért mindenfelé. Krisztus elment örök lakhelyet készíteni számunkra, mi mégis vonakodunk néhány napra szállást adni neki, kivetett szentjei személyében. Urunk elhagyta dicső otthonát, fenségét, magas parancsnoki tisztjét, hogy mentse az elveszettet. Szegény lett, hogy szegénysége által

291/ 308 oldal


gazdagok lehessünk. Eltűrte a gyalázatot, hogy minket dicsőségre emeljen, s oly lakóhelyet készített számunkra, melynek szépségéhez fogható nincs, s olyan örök lesz, mint Isten királyi széke. Akik végül győzedelmeskednek, s Krisztussal ülnek trónján, azok Jézus példáját követik, s készséges, örömteli választásból áldozatot hoznak érte szentjei személyében. Akik nem ezt választják, örök kárhozatra mennek.

115. Egészséges főzés Az utóbbi hét hónapból alig négy hetet voltam otthon. Utazásainknál sokféle asztalhoz ülök Iowatól Maine-ig. Némelyek a rendelkezésükre álló legjobb fény szerint élnek. Mások, azonos lehetőségeik dacára, hogy egészségesen éljenek, alig tették meg az első lépést a megújulás terén, hisz a Hogyan éljünk?-ben sok kitűnő recept van, s ez mindenki számára elérhető. Nem mondom, hogy ez a főzésmód tökéletes. Rövidesen kis művel szolgálhatok, mely több szempontból jobban megfelel nézeteimnek. De a Hogyan éljünk mégis csaknem végtelenül előrehaladottabb, mint amit utazásaim során még a hetediknapi adventisták közt is tapasztalok. Sokan nem tartják ezt kötelesség kérdésének, azért nem készítik el helyesen a táplálékot. Holott ezt egyszerűen, egészségesen és könnyen lehet végezni olaj, zsír, vaj és hús nélkül. Egyesítsük egyszerűséggel a szakértelmet. Ehhez a testvérnőknek olvasniuk kell, majd az olvasottakat türelmesen átültetni a gyakorlatba. Sok a szenvedő, mert nem veszik a fáradtságot, hogy így főzzenek. Ezeknek azt mondom, hogy ideje feltárni szunnyadó erőtöket, és olvasnotok. Tanuljatok meg egyszerűen főzni, mégis a legízletesebben és egészségesebben. Mivel helytelen pusztán az ízlés kényeztetésére főznünk, senki se melengesse az eszmét, hogy helyes a szegényes étrend. Sokakat legyöngített a betegség, ezért tápláló, bőséges, jól készített táplálékra van szükségük. Gyakran találunk nehéz, savanyú, alig sült graham kenyeret. Ez annak hiánya miatt fordul elő, hogy megtanulják, s gondosan kövessék a sütés-főzés fontos kötelességét. Gyakran lágy, szárított, nem kisütött kalácsokat találunk. S akkor a szakács azt mondja, hogy a régi mód szerint nagyon jól főznek, de igazán szólva, családjuk nem szereti a graham kenyeret; hogy akkor éheznének. Nem is csodáltam. A készítésmód teszi ízetlenné, ehetetlenné, elfogadhatatlanná az ételt. Az ilyen táplálkozás biztosan gyomorbajt okoz. Ezek rossz szakácsok. Akiknek meg kell enni főztjüket, komolyan azt mondják, hogy az egészség-megújulás nem ízlik nekik. A gyomor nem tud rossz, nehéz, savanyú kenyeret jó kenyérré varázsolni. Az ilyennel táplálkozók legyöngülnek. Mi ennek az oka? Egészség-újítóknak nevezik magukat, holott nem azok. Nem tudják, hogyan kell főzni. Kalácsot, burgonyát és graham kenyeret készítenek, de mindig ugyanazt, alig valami változtatással, és a szervezet nem erősödik meg. Mintha a helyes főzés megtanulásával töltött idő, hogy egészséges, ízes táplálékot készítsenek, elpazarolt lenne. Némelyeknek mintha pazarlás lenne, amit megesznek. Úgy vélik, bármi megfelel a gyomor megtöltéséhez, csakúgy, mint a sok gonddal készített táplálék. Fontos, hogy jó étvággyal fogyasszuk táplálékunkat. Ha az nem lehetséges, ha gépiesen eszünk, az nem táplál, nem épít fel, mintha jóízűen ennénk. Abból vagyunk, amit megeszünk. A jó vérhez helyesen elkészített, megfelelő ételt kell fogyasztanunk. A család szakácsának vallásos kötelessége megtanulni egészségesen és változatosan készíteni az ételt, hogy jóízűen fogyasszák. Az anyák tanítsák meg gyermekeiket jól főzni. A tanulás melyik ága lehetne fontosabb egy fiatal hölgynek, mint ez? Az evésnek sok köze van az élethez. Szegényes, elégtelen, rosszul főzött ételek folyvást szegénnyé teszik a vért, mivel gyöngítik a vérképző szerveket. Elengedhetetlen, hogy a jó főzést a nevelés, a művelődés egyik legfontosabb ágának tekintsék. Kevés a jó szakács. Az ifjú hölgyek kétkezi munkához süllyedésnek tekintik a szakácsságot, holott nem az. Nem a helyes szempontból nézik a kérdést. Különösen nem kis tudomány a kenyér helyes elkészítése. Sok családban gyomorbajt találunk, s ennek gyakran a silány kenyér az oka. A ház asszonya úgy dönt, hogy a rosszul sütött kenyeret nem szabad eldobni, úgy hogy megeszik. Hát így kell szabadulni a rossz kenyértől? A gyomorba téve, hogy rossz vért

292/ 308 oldal


képezzen? A gyomor tán át tudja alakítani a savanyú kenyeret édessé, a nehezet, könnyűvé, a poshadtat frissé? Az anyák elhanyagolják lányaiknak ezt a nevelését. Magukra veszik a gond és munka terhét, s gyorsan elkopnak, míg a lányoknak szabad látogatóba járni, horgolni, és tetszésükre élni. Ez téves szeretet, hibás jóindulat. Az anyák ártanak ezzel gyermekeiknek, mely ártalom gyakran egész életükre szól. Mikor már képesnek kellene lenniük hordozni az élet terheit, a lányok nem képesek rá. Ezek nem vállalják a gondot és terhet. Pehelynyi teherrel járnak, kimentik magukat a felelősségek alól, míg az anyát leterheli a gond és túlmunka. A lány nem szándékosan embertelen; jóllehet akkor is hanyag és felelőtlen, különben észrevenné a fáradt tekintetet, a fájdalmas kifejezéseket az anya arcán, s törekedne megtanulni a leckét, viselni a teher súlyosabb felét, enyhíteni az anyán, akinek mentesülni kell a gondoktól, vagy a szenvedés és halál ágyára feküdni. Miért olyan vakok az anyák, s hanyagolják a lányok nevelését? Családokat látogatva fáj a szívem, hogy az anyák viselik a súlyos terheket, míg a lányok vidám lelkületűek, egészségesek, virgoncok, mégsem figyelmesek, gondoskodók, sem teherviselők. Népes összejöveteleken látogatók terhelik a családokat. Láttam az anyákat hordozni a terheket. Mindennek a gondja rájuk hárul, míg a lányok ifjú barátaikkal csevegve ücsörögnek, baráti látogatást élvezve. Ezek oly igen helytelennek tűnnek nekem, hogy alig bírom ki, hogy ne szóljak a hanyag, üresfejű fiataloknak, s ne mondjam nekik, hogy lássanak munkához. Váltsák fel fáradt anyjukat. Vezessék a nappaliba, unszolják, hogy pihenjen, s örvendezzék barátai társaságának. De nem hibáztathatjuk egyedül a lányokat. Az anya is hibás. Nem tanította meg türelmesen a lányait, hogyan főzzenek. Tudja, hogy nem tudnak főzni, ezért nem könnyítenek munkáján. Mindennel, ami gondot, figyelmet követel, neki kell törődnie. Az ifjú hölgyeket alaposan tanítsák meg főzni. Bármik a körülményeik az életben, ez a tudás mindig gyakorlati haszonnal jár. Ez a nevelés közvetlenül kihat az életre, különösen legközelebbi kedveseink életére. Sok feleség és anya nem részesült helyes nevelésben, s hiányos szakácsképzettségük, rosszul készített táplálékot tálal családja elé, mely fokozatosan s bizonyosan elpusztítja az emésztő szerveket, szegény vért képez, gyakran idült, gyulladásos betegséget hozva, s korai halált okozva. Sokakat halálra adnak a nehéz, savanyú kenyérrel. Egy esetet beszéltek el nekem, mikor a cselédlány savanyú kenyeret sütött. Hogy szabaduljon tőle, s titkolja a dolgot, odadobta pár nagyon testes disznónak. Másnap reggelre a ház ura kimúlva találta disznait, s a vályút vizsgálva, darabokat talált a nehéz kenyérből. Kérdezősködött, és a lány elismerte, amit tett. Nem gondolt rá, mi lesz a következménye a disznókra. Ha a nehéz, savanyú kenyér megöli a disznót, mely felfalja a csörgőkígyót, s csaknem minden undorító dolgot, mi lesz a hatása a gyöngéd szervezetre, az ember gyomrára? Minden keresztény lány és asszony vallásos kötelessége azonnal megtanulni jó, édes, könnyű kenyeret sütni teljes őrlésű lisztből. Az anyák vigyék magukkal a konyhába lányaikat, mikor még nagyon fiatalok, s tanítsák meg őket a főzés művészetére. Az anya nem várhatja el, hogy lányai tanítás nélkül megértsék a házvezetés titkait. Tanítsa őket türelmesen, szeretettel, s vidám orcával. Helyeslő, bátorító szavával tegye a munkát oly kellemessé, amilyenné tudja. Ha nem sikerül nekik egyszer, kétszer, háromszor, ne szidja őket, hisz a csüggedés máris végzi munkáját, kísérti őket, hogy azt mondják: „Hiába, nem tudom elkészíteni.” Ez nem a bírálat ideje, mert gyöngíti az akaratot. Bátorításra, derűs, reményteli szavakra van szükség, mint például: „Ne aggódj a sikertelenségen, hisz még csak tanulod. Elvárhatjuk a melléfogásokat. Próbáld meg újra. Figyelmesen készítsd, s akkor sikerülni fog.” Sok anya nem tartja fontosnak az ismeretnek ezt az ágát. Ahelyett, hogy bajlódjék vele, gondot okozva magának a gyermekek tanításával; ahelyett, hogy elviselje sikertelenségeiket, fél a további nehézségektől, s inkább maga végzi el a tennivalókat. S mikor lányaik hibákat követnek el, elküldik őket: ‘Nincs értelme, hogy folytassuk, nem tudod megcsinálni. Csak útban vagy.’ Így a tanulók első kísérleteit elutasítják, s az első sikertelenségtől elmegy a kedvük a további próbálkozástól, s inkább varrnak, kötnek, takarítanak – bármit a főzésen kívül. Itt az anya követett

293/ 308 oldal


el súlyos hibát. Türelmesen tanítania kellett volna őket, hogy gyakorlattal tapasztalatra tegyenek szert, ami eltávolítaná az ügyetlenkedést, simává tenné a tapasztalatlan, suta mozdulatokat. Idézek ide a tízes számú bizonyságtételből (74. fejezet). „A kényeztetett és kiszolgált gyermekek mindig is elvárják azt. Ha nem részesülnek benne, csalódottak és csüggedtek. Ugyanezt a beállítottságot látjuk életük további részén. Tehetetlenek, segítségért másokra támaszkodók. Elvárják, hogy törődjenek velük, és engedjenek nekik. Mikor felnőtt férfivá és nővé cseperednek, és valaki nem helyesli életüket, megsértődnek. Így élik le aggodalmak közt életüket. Alig tudják elviselni a rájuk eső terhet. Gyakran morognak és mérgelődnek, mert nem minden megy kedvükre. Az elnéző, engedékeny szülők olyan leckékre tanítják gyermekeiket, melyek romlásukat okozzák, és saját lábuk elé is töviseket ültetnek. Azt képzelik, hogy ha teljesítik gyermekeik kívánságait, s hagyják, hadd kövessék hajlamaikat, azzal kivívják szeretetüket. Mekkora tévedés! Az így kényeztetett gyerekek zabolátlan kívánságokkal nőnek fel, viselkedésük hajthatatlan, ők maguk önzők, követelődzők és igényesek lesznek, maguk és környezetük átkai. A szülők nagymértékben kezükben tartják gyermekeik későbbi boldogságát. Rájuk hárul a gyermekek jellemalakításának fontos feladata. Gyermekkori nevelésük egész életükre elkíséri őket. A szülők vetik a magot, amely felnő és gyümölcsöt terem, vagy a jóra, vagy a rosszra. Boldogságra vagy a boldogtalanságra készíthetik elő fiaikat és lányaikat. Még mikor nagyon fiatalok, tanítsuk meg a gyermekeket a hasznosságra, hogy segítsenek magukon és másokon is. Korunk sok lánya lelkiismeret furdalás nélkül tudja nézni, hogy anyja dolgozik, főz, mos vagy vasal, míg ők a szobában ülnek, regényeket olvasnak, kötnek, horgolnak vagy hímeznek. Szívük érzéketlen, akár a kő. De honnan veszi magát ez a helytelenség? Rendszerint kit kárhoztathatunk emiatt? A szegény, megtévedt szülőket. Nem tartják szem előtt gyermekeik jövő javát, és rosszul alkalmazott szerető elfogultságukban, hagyják őket tétlenül ücsörögni, vagy jelentéktelen dolgokkal foglalkozni. Majd azzal mentegetik tunya lányaikat, hogy gyöngélkedők. Miért lettek gyöngélkedők? Gyakran a szülők hibájából. A kellő mozgás a ház körül hasznos lenne testüknek is, gondolkodásuknak is. Mégis, helytelen elképzelések miatt megfosztják ettől gyermekeiket, míg csak idegenkedni nem fognak a munkától. A munka kellemetlen nekik, és nem egyezik az előkelőségről alkotott nézeteikkel. Azt gondolják, hogy jól nevelt nőkhöz nem illik a mosogatás, vasalás vagy a mosóteknő; sőt, rangon alulinak tartják ezeket. A mai szerencsétlen korban a gyermekek ebben a divatos nevelésben részesülnek. Isten népét vezessék magasabb elvek, mint a világiakat, akik valamennyi tettüket a divathoz szabják. Az istenfélő szülőknek hasznos életre kell nevelniük gyermekeiket. Nem szabad megengedniük, hogy a kor uralkodó, szertelen felfogása szennyezze nevelésük elveit; nem szabad a világ divatjaihoz igazodniuk, nem szabad a világiak véleményének kormányozni őket. Nem szabad megengedni gyermekeiknek, hogy ők válasszanak maguknak barátokat. Tanítsák meg őket arra, hogy a szülők kötelessége a választás. Szoktassátok őket a terhek viselésére, míg fiatalok. Ha nem szokták a munkát, hamarosan panaszkodni fognak, hát- és derékfájásról, fáradt tagokról. Titeket pedig az a veszély fenyeget, hogy – szeretetből – ti végezzétek a munkát, ahelyett, hogy kissé szenvedni hagynátok őket. A gyerekek terhe eleinte legyen könnyű. Majd növeljétek a terhet napról-napra, míg eleget nem tudnak dolgozni belefáradás nélkül. A tétlenség a nyilallás és a hátfájás fő okozója a gyermekeknél. Manapság a fiatal nők semmire sem jó csoportja létezik. Csak arra jók, hogy lézengjenek, egyenek, öltözködjenek, csevegjenek, s zöldségeket beszéljenek, míg ujjuk között tartanak valami hímzést vagy horgolást. Csak kevés fiatalon látszik az igazán egészséges okosság és józan ész. Pillangó-életet élnek, és semmi céljuk sincs. Mikor világi barátok csoportja összejön, jóformán mást se hallani tőlük, mint néhány buta megjegyzést ruháról vagy léha ügyről. Aztán jót nevetnek ragyogónak képzelt megjegyzéseiken. Gyakran teszik ezt idősebbek jelenlétében, akik csak szomorkodni tudnak a kor iránti ekkora tiszteletlenség láttán. Úgy látszik, a fiatalok

294/ 308 oldal


elvesztették a szerénység s jó modor ékességét. Iskoláik miatt mégis azt képzelik, hogy ők az előkelőség netovábbjai. Ez a lelkület olyan, mint a ragályos betegség. Isten népe válassza meg gyermekeik barátait, és tanítsák meg őket, hogy kerüljék a hiú világiak társaságát. Az anyák vigyék lányaikat a konyhába, és türelmesen tanítsák őket. Az ilyen munkától egészségük csak megerősödik. Izmaik nem lesznek petyhüdtek, hanem megedződnek, s alkonyat idejére gondolkodásuk józanabb és emelkedettebb lesz. Lehet, hogy elfáradnak, ámde mily édes a pihenés a kellő mennyiségű munka után. Az alvás, a természet újjáépítője, élénkíti fáradt testüket, és elkészíti a holnap kötelességeire. Ne sugalljátok gyermekeiteknek, hogy mindegy, ha dolgoznak, ha nem.”

116. Könyvek és füzetek A jelen munkásság egyik legfontosabb ága a kiadványaink terjesztése és szétküldése. E nélkül kevés érhető el. Lelkészeink többet érhetnek el ebben, mint bárki más. Igaz, hogy néhány évvel ezelőtt lelkészeink túlzásba vitték a könyvárusítást. Némelyek közülük nem csak gyönge értékű könyvet adtak kiadványainkhoz, hanem ugyanolyan értéktelen használati cikkeket is. Most viszont néhány lelkészünk szélsőségig viszi, amit a tizenegyes számban írtam kiadványainkról. Egyikük, akire nem nehezedik súlyosan a munka terhe, aki ügynökként működött, s jó sok könyve volt, úgy döntött, hogy nem árusít többet. Írt a kiadónak, hogy a kiadványokkal a kiadó rendelkezik. Ez helytelen. Részleteket közlök itt a 11-es Bizonyságtételből: 84. Lelkészeink „Könyveink és folyóirataink árusítása ne háruljon a lelkészekre, akik igével és tanítással szolgálnak. Ne fordítsák idejüket és erejüket könyveink árusítására, amikor azok is kellő módon az emberek elé hozhatják, akikre nem hárul az igehirdetés felelőssége. Mikor a lelkész új területekre lép, szükséges lehet könyveket vinnie magával eladásra. Más körülmények között is előfordulhat, hogy könyveket is kell árusítania, vagy ügyeket intézni a kiadó számára. De ha más is akad, aki elvégezheti, mindig kerüljük el ezt.” Az idézet első részét a második tisztázza. Kissé pontosabban, az a nézetem erről, hogy olyan lelkészeink, mint Andrews, Waggoner, White és Loughborough, akik a mű felügyeletét végzik, s ezért több a gondjuk, terhük, munkájuk van, ne adják terhükhöz kiadványaink árusítását, különösen az általános értekezlet sátoros összejöveteleinél. Ezt a nézetet azok helyesbítésére adtuk ki, akik az összejöveteleknél annyira leszálltak méltóságukról, hogy kirakták másféle áruikat a tömeg előtt, melyeknek semmi közük sem volt a műhöz. Jó egészségnek örvendő lelkészeink a legnagyobb illendőséggel árusíthatják helyes időben fontos kiadványainkat. Különösen az olyan művek árusítását és terjesztését végezhetik, melyeket mostanában állítottunk a figyelem előterébe. Tuscola és Seginaw megyében férjem négy hét alatt eladott és elajándékozott négyszáz dollár értékűt. Először kifejtette a könyvek fontosságát a nép előtt, így készen álltak olyan gyorsan vásárolni, amilyen gyorsan ő és néhány segítője ki tudták szolgálni az érdeklődőket. Testvéreink miért nem küldik be bőkezűbben ígéreteiket a könyv és füzetalapra? Lelkészeink miért nem ragadják meg buzgóbban ezt a munkát? Népünknek látnia kellene, hogy a segítségre szorulóknak épp ezekre a művekre van szükségük. Itt az alkalom, hogy javakat ruházzunk be a nagylelkűség elve szerint. Többen száztól ezer dollárig is lekötöttek az egészség intézetben, most viszont csak öttől huszonöt dollárig kötelezték el magukat a könyvkiadás nagyszerű vállalkozásánál. A szórólapok és kiskönyvek örök életre vezető igazságokat fejtenek ki. Az egyik jól fizető beruházásnak mondott, a másik, amint azt az ígéretek kicsinységéből ítéltük, úgymond teljes veszteség. Nem hallgathatunk erről a tárgyról. Népünk vállalni fogja feladatát. Az anyagiak be fognak folyni. S azt mondjuk a szegényebbeknek: Küldjétek be rendeléseiteket, anyagi helyzetetek ecsetelésével. Könyvcsomagot küldünk négy kötettel: Lelki ajándékok, Hogyan éljünk, Felhívás az ifjúsághoz,

295/ 308 oldal


Felhívás az anyákhoz és Szombati olvasmányok példányaival, és két nagy szemléltető ábrát a magyarázatok kulcsával. Ha van már belőlük, írjátok meg, hogy melyikből, s más könyveket küldünk helyettük, vagy csak amelyekkel még nem rendelkeztek. Küldjetek ötven cent postaköltséget, s mi elküldjük az öt dolláros csomagot, négy dollárt az alapból fizetve. Ebben a könyv jótékonyságban mindnyájunknak cselekednünk kell a nagylelkűség csodálatos terve szerint, amilyen amerikai Bibliák és füzetek árusítása volt. Ezek az óriási társulatok sok tekintetben méltók a követésre. Nagylelkűség látható a végrendeletekben, adományokban. Ezt valósítják meg a Bibliák és füzetek árusítása terén. A hetediknapi adventistáknak, mint minden másban, messze ezek előtt kell járni ebben is. Segítsen meg bennünket az Isten. Füzeteinket százával kellene ajánlanunk önköltségi áron, kis hasznot hagyva csomagolásra, postázásra. A lelkészek és tagok vegyenek részt a könyvek, röplapok, füzetek terjesztésében, mint soha azelőtt. Árusítsátok, ahol az emberek hisznek, s meg tudják fizetni. Ahol nincs pénzük, adjátok ajándékba.

117. A keresztény jelszó Kedves B. testvér! Az Úr elém tárta, hogy nem a szilárd elvek, hanem érzésed szerint cselekszel. Nincs mély és alapos tapasztalatod Isten dolgaiban. Teljes igazsághoz térésre van szükséged. Mikor az emberek szíve teljesen megtért, mindenét, amije van, Istennek szenteli. Ezt az odaszentelődést még nem tapasztaltad meg. Szóval szereted az igazságot, mégsem tanúsítod ezt a szeretetet tetteiddel és gyümölcseiddel. Cselekedeteid, lépéseid bizonyítják szereteted őszinteségét, vagy közönyödet Isten; az Úr ügye, és embertársaid iránt. Krisztus miért tanúsított szeretetet a szegény halandó iránt? Feláldozta dicsőségét, gazdagságát és legdrágább életét. Vállalta a megaláztatás és súlyos szenvedés életét. Alávetette magát a felbőszült, gyilkos csőcselék gúnyolódásának, s a legkínosabb halálnak a keresztfán. Krisztus mondta: „Az a parancsolatom, hogy egymást szeressétek. Nagyobb szeretete nincs senkinek, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, amit parancsolok nektek.” Akkor bizonyítjuk, hogy szeretjük Krisztust, mikor pontosan engedelmeskedünk akaratának. Nem bizonyíték mondanunk, de nem cselekednünk; hanem cselekedni és engedelmeskedni – ez bizonyíték. Kicsoda engedelmeskedik a parancsnak, hogy szeressük egymást, mint Krisztus szeretett minket? B. testvér, szilárdabb, mélyebb önzetlenebb szeretettel kell rendelkezned Isten ügye iránt, mint eddig. Hiányzik belőled a jótékonyság szelleme. Azon fáradozol, hogy megszabadulj gondjaidtól, bajaidtól, vagy költségeidtől. Alig valamit ruháztál a műbe. Beruházásaid bizonyítják, melyik vállalkozást becsülöd legtöbbre. Ha valaki többre becsüli az örökkévalókat a földieknél, azt cselekedeteivel bizonyítja. Oda ruház be legtöbbet, arra kockáztat legtöbbet, amelyiket a legtöbbre becsüli, s mely végül a legnagyobb hasznot hajtja, vagy legfőbb áldására lesz. Igazságot valló emberek földi vállalkozásokba fognak, és sokat ezekbe ruháznak. Nagy kockázatot vállalnak. Ha csaknem minden vagyonukat elveszítik, mélyen bánkódnak, mert érzik veszteségük kellemetlenségeit. Azt viszont nem érzik, hogy balga viselkedésük javaktól fosztotta meg Isten ügyét, s hogy mint az Úr intézői, elszámolással tartoznak pénzének elpazarolásáért. Ha megkérnék őket, hogy kockáztassanak valamit Isten ügyére, ruházzák be csupán egynegyedét annak, amit a földiekbe ruházás folyamán elvesztettek, úgy éreznék, hogy a menny túl sokba kerül. Nem becsülöd nagyra az örökkévalókat. Nem vagy gazdag, szíved mégis azon a kevesen csügg, amid van. Úgy ragaszkodsz hozzá, mint a milliomos a kincseihez. Földi vállalkozásodba fektetett beruházásod kevés, nagyon kevés hasznot fog hajtani. Másrészt, ha Isten ügyébe ruházod, ha az ügyet teszed részeddé, ha szereted, mint magadat szereted, s kész vagy áldozni előrehaladásáért, bebizonyítva bizalmadat és hitedet az ügy végső diadalában, akkor drága, értékes aratást fogsz begyűjteni. Ha nem ebben, akkor az ennél jobb életben. Örök jutalmat fogsz learatni, mely annyival értékesebb minden földi nyereségnél, amint a halhatatlan értékesebb a romlandónál.

296/ 308 oldal


Testvérem, meg akarod tudni, hogy mi a nézet a gyülekezeti helyzetedről, s mit gondolunk felőled. Pontosan az, amit írok. Féltettelek amiatt, amit kötelességedről az Úr megmutatott nekem. Ösztönösen cselekszel. Imádkozol, ha ahhoz van kedved, beszélsz, ha az esik jól. Elmész a gyülekezésekre, ha olyan a hangulatod, s otthon maradsz, ha más. Nagyon hiányzik belőled az önfeláldozás szelleme. A magad óhajával, érzésével, kényelmével törődsz, ahelyett, hogy Istennek tetszőn cselekednél. Kötelesség, kötelesség! Állj őrhelyeden, minden időben. Jelentkeztél-e Krisztus keresztjének katonájául? Ha igen, hajlamaid nem mentenek fel kötelességed alól. Állj készen elviselni a nehézségeket, mint a jó katonák. Menj a táboron kívül, elviselve a gyalázatot, hiszen üdvösséged parancsnoka is ezt tette. Ha valaki püspök, vén vagy diakónus, legyen „feddhetetlen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő. Hanem vendégszerető, jónak kedvelője, mértékletes, igaz, tiszta, maga türtőztető. Aki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenszegülőket.” Pál felsorolja az értékes ajándékot, melyek megkívántatnak, s inti a testvéreket: „Akár intő az intésben; az adakozó szelídségben; az elöljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vidámsággal művelje. A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak; a szentek szükségleteire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok.” „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra, hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jócselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők (osztók). Kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.” Ez a bölcs és biztonságos beruházás. Jótetteket jelöl meg és javasolja a cselekvésüket nekünk, neked. Itt vannak az értékes hasznok. Itt nem fenyeget veszteség. Kincset biztosíthatnak a mennyben, állandó felgyülemlést, mely a beruházónak jogot ad az örök életre. Mikor az élet bezárul, s a próbaidő véget ér, akkor övé lehet az örök élet. B. testvér, nem szereted gyakorolni a vendéglátást. Kibújsz a terhek alól. Úgy érzed, nyűg a szenteket táplálni, szükségleteikről gondoskodni; hogy veszteség, amit csak teszel ez irányban. Kérlek, olvasd el a fenti szövegeket, s adjon Isten értelmet és tisztánlátást, ez imám. Családod gyakorolja a nagylelkűséget. Legyetek kevésbé magatokkal törődök. Szeressétek meghívni Isten népét családi körötökbe, s amint az alkalom megköveteli, örömmel megosztani velük azt, aminek intézőjévé az Úr tett. Ne add kelletlenül e kis kedvezéseket. Amint ezeket Krisztus tanítványaival teszitek, ővele teszitek; ám ha kelletlenül látjátok vendégül Isten szentjeit, Jézust látjátok vendégül kelletlenül. Az egészségügy megújulása elengedhetetlen a testednek. B. testvérnő messze lemaradt a jócselekedetekben, s eltűrte, hogy ellenérzés szülessen benne, mikor azt sem tudta, mit ellenez. Ellene szegült Isten tanácsának tulajdon teste kárára. A mértéktelen étvágy legyöngülést s betegséget hozott az erkölcsi erőkre, s alkalmatlanná tette őt, hogy nagyra értékelje a szent igazságot, az elfedezés és megszentelődés értékét, holott ez elengedhetetlen az üdvösséghez. B. testvérnő szereti a világot. Nem fejtette le szeretetét a világról, nem adta át magát fenntartás nélkül Istennek. Minden, minden, minden Istené, s az Úr tökéletes szolgálatot vár el tőlünk. Pál mondja: „Kérlek, azért titeket, atyámfiai az Isten irgalmasságára, hogy szánjátok oda testeteket élő, (nem halott) szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves, és tökéletes akarata.” Mily előjogban részesít bennünket, hogy gyakorlatilag megtapasztaljuk az Úr irántunk való gondolatait és akaratát! Magasztaljuk szent nevét ezért az ajándékért! Az Úr feltárta, hogy B. testvérnő ragaszkodását le kell fejteni a világról, mielőtt biztosan, igazán megragadhatná a jobb világot.

297/ 308 oldal


B. testvér! Viselkedj megfontoltan, s ne adj teret énednek. Légy türelmes, szelíd és alázatos szívű. A szelíd és csöndes lélek igen becses az Úr előtt. Ápoljátok azt, amit Isten nagy értéknek nevez. Benső lelki munkát kell elvégeznetek értetek, mielőtt megütnétek Isten mértékét. Munkálkodjatok, míg nappal van, mert eljő az éj, amikor senki sem munkálkodhat. Álljatok a tiszta világosságban, akkor fényleni fog világosságtok az emberek előtt, mert látják jótetteiteket, s ez mennyei Atyátok dicsőítésére készteti őket. Greenville, Michigan 1868. január 23.

118. Szeretet a családi körben Kedves C. testvér és testvérnő! Az Úr látomásban elém tárta eseteteket. Amint életeteket szemléltem, mintha rettenetes hibát láttam volna. C. testvér, nem boldog a természeted. S magad nem lévén boldog, másokat is elmulasztasz boldogítani. Nem ápolod a szeretetet és gyöngédséget. Feleséged egész házaséletében a szeretet hiányától szenved. Házasságtok nagyon hasonlít a sivatagra. Alig néhány üde foltra lehet visszatekinteni hálás emlékezéssel, holott ennek nem kellene így lennie. Szeretet nem létezhet anélkül, hogy fel ne fedje magát látható cselekedetekkel, mint a tűz sem éghet tüzelő nélkül. Te, C. testvér, rangodon alulinak érezted szeretetteljes cselekedetekkel gyöngédséget tanúsítani, s keresni az alkalmat, hogy gyöngéd szavakkal, nyájas magaviselettel bizonyítsd feleséged iránti szeretetedet. Érzelmeid változékonyak. A külső körülmények erősen hatnak rájuk. Nem tartod helytelennek, Isten előtt nem tetszőnek, megengedni, hogy a világ teljesen kitöltse gondolataidat, majd világi aggodalmaidat behozni a családba, így a családi körbe ereszteni az ellenséget. Könnyű számodra így kitárnod az ajtót, de közel sem olyan könnyű bezárnod. Ha már egyszer behoztad, nehéz lesz kiűznöd az ellenséget. Mikor elhagyod üzletedet, hagyd ott aggodalmaidat s gondjaidat is. Jöjj családodba derűs arccal, gyöngéden, szeretettel. Ez hathatósabb lesz, mint feleséged számára gyógyszerekre és orvosokra költened a pénzt. Egészség lesz ez a test, és erő a lélek számára. Nagyon boldogtalan az életed, amihez mindketten hozzájárultatok. Isten nincs megelégedve boldogtalanságotokkal. Magatok hoztátok ezt magatokra, az önuralom hiányával. Megtűritek, hogy érzelmeitek kormányozzanak. C. testvér, méltóságon alulinak tartod kimutatni szeretetedet. Nyájasan és gyöngéden szólni. Szerinted a gyöngéd szavak puhaságot, gyöngeséget árulnak el, és nincs rá szükségetek. Ám helyükbe ideges szavak tolakodnak be, veszekedés, viszály és gáncsolás szavai. Ezeket tartod te férfiasnak és nemesnek? Nemed szigorúbb erényeinek? Bárminek véled is ezeket, Isten helytelenítően tekint rá, bejegyzi könyvébe. Angyalok menekülnek a családi körből, ahol zsörtölődődő szavakat váltanak, ahol a hála és köszönet jóformán ismeretlen a szívnek, s a bírálat szavai fekete gombócként jönnek az ajakra, beszennyezve a keresztény jellemet. Mikor feleségül vetted feleségedet, szeretett téged. Nagyon érzékeny volt, mégis részedről figyelmességgel, az ő részéről határozottsággal, egészsége jobb lehetne. De hidegséged jégheggyé tett tégedet, befagyasztva a szeretet és gyöngédség útjait. Bírálatod és hibakeresésed pusztító jégesőként hatott, mint egy gyönge növényre. Megdermesztette, csaknem kiölte a növény életét. A világ iránti szereteted kiöli jellemed jó vonásait. Feleséged más jellemű és nagylelkűbb. De mikor, akár kismértékben is, gyakorolta nagylelkű hajlamát, érzelmeid kihűltek iránta, és gáncsoltad őt. Ápolod magadban a kicsinyes, szűkkeblű szellemet. Érezteted feleségeddel, hogy ő teher és hátrány számodra, és nincs joga a te károdra gyakorolni nagylelkűségét. Ezek a dolgok annyira csüggesztők számára, hogy reménytelennek és tehetetlennek érzi magát, s nincs ereje ellenállni, hanem meghajlik a vihar előtt. Betegsége idegfájdalom. Ha kellemes lenne a családi élete, jelentősen jó egészségnek örvendezne. De egész családi életeteknél az ördög volt a vendégetek, hogy ujjongjon nyomorúságotok, boldogtalanságtok felett.

298/ 308 oldal


Csalódott reménységetek mindkettőtöket boldogtalanná tett. Nem lesz jutalom szenvedésetekért, mert magatok okozzátok. Tulajdon szavaid hatnak méregként idegre, agyra, csontra és izomra. Azt aratjátok, amit elvettek. Nem törődtök egymás érzéseivel és szenvedésével. Isten helyteleníti kemény, érzéketlen, világszerelmese szellemedet. C. testvér, a pénz szeretete minden gonoszság gyökere. Szereted a pénzt, szereted a világot. Feleséged betegségét súlyos, borzalmas tehernek tekinted. Nem érted meg, hogy nagymértékben a te hibád, hogy nejed beteg. Nincs benned elégedettség. Bajaidon rágódsz; képzelt ínség és szegénység várakozik rátok a jövőben. Lesújtottnak, kétségbeesettnek, gyötrődőnek érzed magadat. Agyad tüzelni látszik, lelked levert, csüggedt. Nem ápolod az Isten iránti szeretetet, a hálát a sok-sok áldásáért, melyet szerető mennyei Atyád rátok árasztott. Csak az élet kellemetlenségeit érzed. Világi elmebaj zár be, mintegy sűrű felleg, sűrű sötétségbe. Sátán ujjong, mert a boldogtalanságot választjátok, holott béke s boldogság áll rendelkezésetekre. Meghallgatod az igehirdetést, az igazság hat rád, megérint, s értelmed nemesebb erői felélednek, hogy ellenőrizzék cselekedeteidet. Látod, mily keveset áldoztál Istennek, mennyire melengeted önzésedet, énedet, s az igazság a helyes irányba hajlít. De mikor kijutsz a szent, megszentelő, csillapító hatás alól, nem rendelkezel vele a szívedben, s ismét belezökkensz a sivár, kellemetlen kedélyállapotba. Munka, munka, dolgoznod kell. Végsőkig terheled agyadat, csontodat, izmodat, hogy pénzt keress, melyről képzeleted azt mondja, hogy meg kell keresned, máskülönben ínség és éhség lesz a sorsod. Ez Sátán ámítása, ravasz csapdája, hogy kárhozatba vezessen. „Elég minden napnak a maga baja.” Te mégis időnap előtt a nyomorúság idejét hozod magadra. Nincs hited, szereteted és bizalmad Istenben. Ha lenne, megbíznál benne. Kiaggódod magadat Krisztus karjából, félve, hogy nem gondoskodik rólad. Feláldozod egészségedet. Isten nem dicsőül meg testedben, lelkedben, holott mindkettő az övé. Nincs édes, vidító családi légköröd, hogy lecsillapítson, s ellensúlyozza természeted fő vonását. Jellemed magasabb, nemesebb erőit legyűrik az alantas szervek; jellemed gonosz vonásai kifejlődnek. Önző, követelőző és lehengerlő vagy. Ennek nem lenne szabad így lennie. Üdvösséged elvek szerinti cselekvésedtől függ, nem érzéseidtől, ösztöneidtől. Isten segíteni fog, mikor belátod a segítség szükségét, s iparkodni kezdesz, eltökélten, teljes szívvel, az Úrban bízva. Gyakran különösebb ok nélkül elcsüggedsz. Gyűlölethez közel álló érzéseket tűrsz meg. Erősen szeretsz vagy nem szeretsz valamit, vagy valakit. Fékezd meg érzéseidet. „Aki nyelvével nem vét, az tökéletes ember, s egész testét is féken tudja tartani.” Arra lett helyezve a segítés feladata, aki mindenható. Ő lesz erőd és támaszod, elő és utóvéded. Milyen előkészületeket teszel az eljövendő életre? Sátán késztet a gondolatra, hogy teljes erődre szükség van a világon érvényesülésre. Félsz a jövőtől, reszketsz ezért az életért, közben elhanyagolod jövő, örök életedet. Hol az aggodalmad, buzgalmad, lelkesedésed, hogy nehogy elbukj ott, és roppant veszteség érjen? Súlyos szerencsétlenségnek tűnik előtted elveszteni valamit e világból, mely életedbe kerül. Ám a menny elvesztése fele félelmet sem kelt benned. Gondos erőfeszítéseddel, hogy megmentsd ezt az életet, azt a veszélyt támasztod, hogy elveszítsd az örök életet. Nem engedheted meg magadnak az örök élet, a menny, a dicsőség örök mértékének elvesztését. Nem engedheted meg magadnak mindezen kincsek, a túláradón értékes, mérhetetlen boldogság elvesztését. Miért nem viselkedsz épeszű módon, miért nem vagy buzgó, lelkes és kitartó a jobb élet, a hervadhatatlan korona, az örök elpusztíthatatlan kincs utáni igyekezetedben? Mint ahogy e szegény, nyomorult élet, szegény, veszendő, földi kincsek után törsz? Szíved földi kincseden függ, ezért nincs szíved a mennyeiért epedni. A gyatra, földi dolgok eltakarják a mennyiek dicsőségét. Ahol a kincsed, ott a szíved is. Szavaid hirdetik, tetteid mutatják, hogy hol a kincsed. Ha ezen a világon, a föld parányi rögén van, aggodalmaid erre irányulnak. De ha komolyan, erőteljesen s értékéhez mért buzgalommal a halhatatlan örökség után törekedsz, akkor méltán reményed lehet az örök életre. A dicsőség örököse lehetsz. Naponta újonnan meg kell térned.

299/ 308 oldal


Naponta halj meg énednek. Tartsd nyelvedet megzabolázva. Uralkodj szavaidon. Szűnj meg zúgolódni s panaszkodni. Egyetlen gáncsoló szó se hagyja el ajkadat. Ha komoly erőfeszítés szükséges ehhez, tudd meg, hogy az Úr megjutalmaz érte. Jelenleg boldogtalan az életed, tele gonosz sejtelmekkel. Borús képek merednek eléd. Sötét hitetlenség borít. Hitetlenségnek adva hangot, egyre sötétebbé növekedsz; kéjelegsz a kellemetlen tárgyakban. Ha mások reményteljesen mernek szólni, minden derűlátó érzületet kiölsz, még zordabbul és erélyesen szólva. Próbáid és bajaid szüntelen feleséged előtt tartják a lelket zaklató gondolatot, hogy betegsége miatt tehernek tartod őt. Ha szereted a sötétet és kétségbeesést, ha ezekről szólsz, ezeken időzöl, gyötörve lelkedet, felidézve mindazt, amiért zúgolódhatsz családod és Isten ellen, ezzel olyanná teszed szívedet, mint a felperzselt mező, elpusztítva minden növényt, szárazon, elfeketedve, felégve hagyva azt. Beteges a képzeleted, sajnálatra méltó vagy. De senki sem segíthet rajtad úgy, mint te magad. Ha hitre vágyódsz, szólj hitet. Szólj reményteljesen, derűsen. Bárcsak Isten beláttatná veled utad bűnös voltát. Segítségre van szükséged ezen a téren, lányod és nejed segítségére. Ha megtűröd, hogy Sátán uralkodjék gondolataidon, mint eddig megtűrted, különösen hasznos alattvalója leszel, hogy felhasználjon. Tönkre fogod tenni lelkedet és családod boldogságát. Mily borzasztó légkört kell lányodnak elszenvednie! Az anya, nem részesülve tőled szeretetben és megértésben, lányára összpontosította szeretetét; őt eszményesíti. El lett kényeztetve, agyon becézve, csaknem tönkre téve a balga szeretettől. Nevelése sajnálatosan el lett hanyagolva. Ha tanítva lett volna a házi kötelességekre, tanítva a családi terhek ráeső részének hordozására, akkor most egészségesebb és boldogabb lenne. Az anya kötelessége megtanítani gyermekeit, hogy eleget tegyenek a rájuk eső kötelességeknek, kivegyék részüket a teherviselésből, s ne legyenek hasznavehetetlenek. Lányod egészségesebb lenne, ha testi munkára lett volna nevelve. Izmai, idegei gyöngék, lanyhák, ernyedtek. Hogyan is lehetne más ilyen kevés használattal? Alig van benne kitartás. Enyhe testmozgás is kifárasztja, és veszélyezteti egészségét. Izmai, idegei nem rugalmasak. Testi erői annyi ideje hevertek tétlenül, hogy élete csaknem hasznavehetetlen. Tévedő, hibázó anyák! Hát nem tudjátok, hogy lányaitok sok előjogban részesítésével: könyv tanulással, nem pedig hasznosságra és házi munkára nevelve őket, súlyos kárt tesztek bennük? A testgyakorlás megerősítette volna szervezetét, javította volna egészségét. A kíméletes bánásmód áldás helyett rémes átoknak bizonyul. Ha megosztottátok volna lányoddal a házi terheket, az anya nem nyűtte volna el magát, és sok szenvedést megtakarított volna magának; és lányának is javára vált volna minden időben. Most nem szabad egy csapásra nekiesnie a munkának, és viselni a terhet, melyet az ő korában viselnie kellene, mégis ránevelheti magát, hogy sokkal több testi munkát végezzen, mint valaha. C. testvérnőnek beteges a képzelete. Elzárta magát a levegőtől, míg csak nem bírja elviselni kellemetlenség nélkül. A szoba hője nagyon ártalmas az egészségre. Vérkeringése nyomott. Olyan sokáig élt forró levegőn, hogy nem bírja elviselni a szabad levegőn kocsizást, hogy meg ne érezné a változást. Gyöngélkedésének egyik oka a kinti levegő kizárása. Annyira érzékeny lett, hogy lebetegedés nélkül nem tudja elviselni a friss levegőt. Ha továbbra is megtűri beteg képzeletét, alig bír majd elviselni leheletnyi friss levegőt. Szobájában egész napra ki kell tárnia az ablakot, hogy legyen levegőmozgás. Isten helyteleníti, hogy így gyilkolja magát. Erre semmi szükség. Beteges, képzelt meghűléstől lett ilyen érzékeny. Levegőre van szüksége, feltétlenül levegőznie kell. Nemcsak a maga egészségét pusztítja ezzel, hanem a férjéét, lányáét, látogatóiét. Szobája levegője határozottan szennyezett és halott. Így senki sem lehet egészséges. Addig kényeztette magát, míg látogatóba sem mehetett testvéreihez, hogy meg ne fázzék. Maga és környezete javáért változtatnia kell ezen. Szoktassa magát friss levegőre, minden nap kissé többre, míg ártalom nélkül nem tudja szívni a tiszta éltető levegőt. Bőrfelülete csaknem halott, mert nincs levegő, amit szívhatna. Millió parányi száj zárva van, mert eltömítik a szervezet szennyezései s a levegőhiány. Balgaság lenne egyszerre sok kinti levegőt beengedni. Eresszed fokozatosan, napról-napra egyre többet. Egy héten belül éjjel és nappal nyolc-tíz centire nyitva tarthatod ablakodat.

300/ 308 oldal


Tüdeje és mája beteges, mert megfosztja magát az éltető levegőtől. A levegő, az ég ingyen ajándéka az egész szervezetet felvillanyozza. Enélkül a szervezet tele lesz betegséggel, lankadttá, gyöngévé, pangóvá válik. Ti mégis évek óta nagyon korlátolt mennyiségű levegővel éltek, így a feleség a többieket is ebbe a mérgezett légkörbe rántja magával. Egyikőtöknek sem lehet tiszta, felhőtlen agya, míg ezt a mérgező légkört szívjátok. C. testvérnő fél bárhova menni, mert megsínyli a változást, meghűl. Most még jobb állapotba hozható, ha helyesen bánik magával. Heti kétszer fürödjék meg, amilyen hidegen bírja, minden alkalommal kissé hidegebben, míg bőre fel nem újul. Nem kell így vonszolnia magát, mint most, mindig tengődnie. Ha családotok hallgatna az Úr utasítására, hogy „aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkát, hogy ne szóljon álnokságot. Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse a békességet, és kövesse azt Mert az Úr szeme az igazakon és füle azok könyörgésein; az Úr orcája pedig a gonoszt cselekvőkön.” Az elégedett gondolkodás, a derűs szellem egészség a testnek, és erő a léleknek. Semmi sem tesz oly könnyen beteggé, mint a levertség, nyomott hangulat, szomorúság. Borzalmas a kedélybetegség. Mindnyájan ebben szenvedtek. A lány ideges, nyugtalan, az apja szellemében részes, majd a fűtött, leverő légkör, megfosztva éltető erejétől, elzsibbasztja az érzékeny agyat. A tüdő összeszűkül, a máj tétlen, nem működik. A levegő, a levegő a menny különleges áldása, melyben mindnyájan részesülhetünk, éltető hatással áld meg benneteket, ha beengeditek. Lássátok szívesen, ápoljatok iránta szeretetet – az idegek becses csillapítójának fog bizonyulni. A levegőnek állandóan keringnie kell, hogy tiszta legyen. A tiszta, friss levegő egészséges keringésre készteti a vért. Felfrissíti, erőssé, egészségessé teszi a testet, de erősen kihat az agyra is, s nyugtat, higgadtságra késztet. Jó étvágyat teremt, tökéletesebbé teszi az emésztést, mély, édes alvást ad. A zárt, rosszul szellőztetett szoba hatása ez: A szervezet legyöngül, egészségtelen lesz, a vérkeringés nyomott, a vér lanyhán áramlik át a szervezeten, mivel nincs megtisztítva az ég tiszta, éltető levegője által. A gondolkodás levert, borongós, míg az egész szervezet egyre gyöngül. Lázak, s más idült betegségek a valószínű következmény. A szabad levegő gondos kizárása, s a kiadós szellőztetéstől való félelmed a romlott, egészségtelen levegő szívására szorít, melyet mások kilélegeztek, s mely mérgező – alkalmatlan az élet fenntartására. A test elernyed, a bőr sápadt lesz, az emésztés renyhe, s a szervezet igen hajlamossá válik a megfázásra. S az enyhe levegőnek, hűvösnek kitettség súlyos betegségeket okoz. Nagyon kell vigyázni, hogy ne ülj huzatban vagy hűvös szobában, mikor fáradt vagy izzadt vagy. Úgy hozzá kell szoktatnod magadat a friss levegőhöz, hogy nem kell huszonegy foknál melegebb szobában ülnöd. Boldog család lehettek, ha azt teszitek, amit Isten tenni adott nektek, s kötelességként megparancsolt. Ám az Úr nem teszi meg értetek, amit rátok bízott, hogy megtegyétek. C. testvér megérdemli a sajnálatot. Oly régen boldogtalan, hogy teher neki az élet. Ennek nem kell így lennie. Beteges a képzelete. Annyi ideje a sötét képet nézi, hogyha ellenzéssel vagy csalódással találkozik, azt képzeli, hogy minden ellene van, hogy neki a legnehezebb az élete. Ezzel nyomorulttá teszi az életét. Holott nincs oka, így éreznie. Ez mind Sátántól ered. Ne tűrje, hogy az ellenség így uralkodjék gondolatain. Fordítson hátat a sötét és borongós képnek. Tekintsen a szerető Üdvözítőre, a menny dicsőségére, s a gazdag örökségre, mely az alázatosnak, engedelmesnek s hálás szívűnek készíttetik. Ezek mindenkor bíznak Isten ígéreteiben. Ez erőfeszítésbe kerül, de meg kell tennie. Jelen boldogságotok és jövő, örök boldogságotok függ attól, hogy derűs dolgokra függeszted-e tekintetedet, elfordulsz-e a sötét képtől, mely képzelt, a jó dolgokra, áldásokra, melyeket az Úr ösvényedre hintett. S ezen is túl, a láthatatlanra és örökkévalóra. Nem eléggé kiegyensúlyozott értelmű, borús és levert gondolkodású, a környezet hatása alatt álló, s könnyen befolyásolható család sarja vagy. Hacsak derűs, boldog, hálás elmeállapotot nem tartasz fönn, Sátán végül kénye-kedve szerint hurcol fogságba. Segítség, erő lehetsz a gyülekezetben, ha engedelmeskedsz az Úr utasításának, ha nem érzéseid szerint lépsz, hanem elvek kormányoznak. Sose ejts ki bíráló, gáncsoló szót, mert ez pusztító jégeső környezeted számára. Hulljanak boldog, vidám, nyájas szavak ajkadról.

301/ 308 oldal


C. testvér, lelki alkatod nem a legalkalmasabb lelki fejlődéshez. Isten kegyelme mégis sokat tehet jellemhibáid kijavítására, s hogy megerősítse és tökéletesebben kifejlessze értelmed azon erőit, melyek most gyöngék, és erőre van szükségük. Így uralkodni fogsz alantasabb vonásaidon, melyek eddig legyőzték a magasabbakat. Olyan vagy, mint akinek elzsibbadt a finomabb fele, érzékenysége. Arra van szükséged, hogy az igazság megragadjon, s alapos javítást érjen el életedben. „… ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Róm. 12:2 Erre van szükséged, ezt kell megtapasztalnod – az átalakulást, melyet az igazság általi megszentelődés ér el benned. Hiszed-e, hogy minden dolog vége elérkezett, hogy a történelem eseményei sebesen lezárulnak? Ha igen, cselekedeteiddel bizonyítsd hitedet. Az ember mindig kimutatja egész hitét, mellyel rendelkezik. Némelyek úgy vélik, hogy jókora fokú hittel rendelkeznek, holott, ha egyáltalán van hitük, az halott, mert nem éltetik a cselekedetek. „A hit, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában.” Kevésnek van valódi hite, mely szeretet által munkálkodik, szeretetből fakad, s megtisztítja a lelket. Holott akiket méltónak találnak az örök életre, feltétlen el kell érniük az erkölcsi alkalmatosságot arra. „Szeretteim, most hogy Isten gyermekei vagyunk, még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk őhozzá, mert meg fogjuk látni őt, amint van. Akiben megvan ez a reménység őiránta, az megtisztítja magát, amiképpen ő is tiszta.” Ez a feladat áll előtted, s nincs túl sok időd, hogy teljes lelkeddel hozzáfogj. Meg kell tapasztalnod éned meghalását, s Istennek kell élned. „Ha feltámadtatok Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” Nem szabad az ént megkérdezni, figyelembe venni. Kevélységet, hiúságot, önzést, irigységet, másé kívánását, világ szeretetét, gyűlölködést, gyanúsítást, féltékenykedést, gonosz gondolatokat, mindet féken kell tartanunk, és örökre feláldoznunk. Mikor Krisztus megjelenik, nem helyesbíteni jön ezeket a gonoszságokat, sem erkölcsi alkalmasságot adni eljövetelére. Az előkészületeket feltétlenül megjelenése előtt kell elvégeznünk. Az legyen gondolatunk, tanulmányunk, és őszinte, buzgó tudakozódásunk: Mit tegyek, hogy üdvözülhessek? Hogyan viselkedjek, hogy Isten által jóváhagyottnak bizonyuljak? Mikor kísértés ér, hogy zúgolódjunk, ítélkezzünk, idegeskedjünk, megsebezve a körülöttünk levőket s ezzel tulajdon lelkünket, akkor, ó, az legyen minden lélekből a felfakadó, mély, buzgó, őszinte tudakozódás, hogy szeplő nélkül állok-e Isten királyi széke előtt? Csak a hibátlan lesz ott. Az Úr senkit sem változtat el a menny számára, aki tele van a föld szemetjével. Előbb feltétlenül helyesbítenünk kell erkölcsi jellemünk összes hibáját, Krisztus tisztító vére által minden foltot eltávolítanunk, s legyőznünk jellemünk összes undorító, visszataszító vonását. Mennyi idő múlva számítasz belépni a dicsőségben a mennyei angyalok társaságába? Jelenlegi állapototokban elcsúfítanátok az egész mennyet, ha befogadnának benneteket. A föld az alkalmassá válás helye. Egyetlen elvesztegetni való perced sincs. A mennyben minden csupa egyetértés, béke és szeretet. Nincs viszály, egyenetlenség, bíráskodás, rideg szavak, felhős homlok, civódás. Senki sem teheti be oda a lábát, akiben ilyen hibák vannak, melyek megrontják a békés boldogságot. Iparkodjatok gazdagodni a jócselekedetekben, legyetek szíves adakozók, közlők (osztogatok), kincset gyűjtvén magatoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjétek az örök életet. Örökre szüntessétek be zúgolódásaitokat e szegényes élet felől, hanem az legyen lelketek terhe, hogyan biztosítsatok ennél jobb életet – jogot a mindvégig igazaknak és hűeknek készített lakhelyekhez. Ha ebben hibát követtetek el, mindent elveszítetek. Ha földi kincsek szerzésére szentelitek életeteket, s elvesztitek a mennyei kincset, meglátjátok, hogy borzalmas hibát követtek el. Nem nyerhetitek el mindkét életet. „Mit használ az embernek, ha az egész világot elnyeri is, ha lelkében kárt vall? Mit is adhatna az ember lelkéért cserébe?” Az ihletett Pál írja: „Mert a mi pillanatnyi, könnyű szenvedésünk igen-igen nagy, örök dicsőséget szerez nekünk. Mivel nem a láthatókra tekintünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

302/ 308 oldal


Az élet megpróbáltatásai Isten eszközei, hogy eltávolítsák a tisztátalanságokat, nyomorékságokat, gyöngeségeket és durvaságot jellemünkből, s alkalmassá tegyenek az ártatlan, tiszta mennyei angyalok társaságára a dicsőségben. De amint átmegyünk ezeken a próbákon, amint a szenvedés tüzei meggyúlnak alattunk, ne a lángokat nézzük, melyek láthatók, hanem rögzítsük tekintetünket a láthatatlanra, a dicsőség örök mértékére. Míg ezt tesszük, a tűz nem emészt meg bennünket, hanem eltávolítja a salakot, s hétszer tisztábban kerülünk ki belőle, Isten pecsétjét viselve magunkon. Greenville, Michigan, 1868. március 7.

119. A férj helyzete D. testvér és testvérnő! Szombat délután igehirdetés közben alig bírtam ki, hogy neveteken ne szólítsalak, s elmondjak némely dolgokat, melyeket az Úr elém tárt felőletek. Láttam, hogy a kedves testvérem nem tölti be családjában a helyet, melyet Isten akar, hogy betöltsön. D. testvérnő tölti be a vezető szerepet. Erős az akarata, melyet nem csillapított le, mint Isten elvárja. Hogy felesége kedvében járjon, D. testvér enged neki. A testvérnő nézete uralkodik rajta, s már évek óta nem szabad ember. Mikor D. testvér először az igazság tanításába lépett, kicsiny volt a maga szemében, s Isten az ő eszközének használta őt. De láttam, hogy a testvér jó ideje nem alázta magát Isten keze alá. A maga bölcsességében és gyönge ítéletében bízik, s a Sátán előnyre tett szert felette. Ahelyett, hogy kizárólag Istenre támaszkodna, az Ő erejére bízná magát, hagyja, hogy felesége megrontsa ítélőképességét. Felesége olyan helyzetben volt, hogy mindent lásson, halljon, értsen, ami történik körülötte. Ha megszentelt belátással s mennyei bölcsességgel rendelkezne, akkor megszentelt szemmel látna, megszentelt füllel hallana. Helyesen használná szemét és fülét. De nem ezt teszi. „Kicsoda olyan vak, mint az én szolgám?” Isten nem akarja, hogy minden láthatót meglássunk. Nagy áldás bezárni fülünket, s nem hallanunk, szemünket, hogy ne lássunk. A tiszta látás legyen legfőbb vágyunk, hogy felismerjük gyarlóságainkat. Legyen gyors fülünk, hogy meghalljuk a szükséges intést és utasítást, nehogy figyelmetlenségünk és hanyagságunk miatt elmulasszuk azokat. Nehogy feledékeny hallgatók legyünk, s nem cselekvői az igének. D. testvér, egy ideje nem úgy végzed munkádat, olyan bölcsen és eredményesen, mint régebben. Viselkedésed nem viseli magán Isten pecsétjét. Míg te távol voltál, feleséged igazgatta világi ügyeidet, s hordozta a terheket, melyek túl nehezek számára. Ez felkeltette sajnálkozásodat, s megontotta ítélőképességedet. Mivel jól intézte ügyes-bajos dolgaidat, túl nagyra becsülöd feleséged képességeit. Sátán észrevette az alkalmat, hogy előnyére használja ki feleséged iránti bizalmadat, s behálózzon, elpusztítson mindkettőtöket. Jórészt feleségedre hárítottad intézőségedet, sáfárságodat. Ez helytelen. Épp elég hordoznia a felelősség ráeső részét, anélkül, hogy a te részedet is viselné, melyért Isten téged von számadásra. D. testvérnő némely dologban elámított. Azt képzeli, hogy Isten különleges értelemben oktatja őt. Ebben mindketten hittetek és aszerint cselekedtetek. Az ítélőképesség, a felismerés, melyről úgy vélte, hogy különös mértékben rendelkezik vele, az ellenség ámítása. Természettől gyors felfogású, gyorsan észrevesz, gyorsan megért valamit, gyorsan következtet, és végsőkig érzékeny. Sátán kiaknázta e jellemvonásait, s mindkettőtöket félrevezetett. D. testvér, jó ideje rabságban élsz. Amiről D. testvérnő azt hitte, hogy felismerés, jórészt féltékenység volt. Hajlamos mindent féltékeny, irigy szemmel tekinteni, gyanakodni, csaknem mindenben gonoszt gondolni, bizalmatlankodni. Ettől boldogtalan a gondolkodása, s csüggedő és kételkedő ott, ahol hitnek és bizalomnak kellene élnie. Boldogtalan jellemvonásai borongóvá teszik gondolatait, ahol belemerül a gonosz várásába, rossz előérzetbe. Túlérzékeny természete elhanyagoltság képzelésére vezeti, arra, hogy sértést, bántást képzeljen ott, ahol ilyen nincs. Ez elállja lelki fejlődésetek útját, s

303/ 308 oldal


másokra is kihat épp oly mértékben, amilyennel Isten ügyével kapcsolatban állsz. Kötelesség vár rád. Alázd magadat Isten hatalmas keze alá, hogy kellő időben felmagasztaltathass. Eme erős akarattal párosult, boldogtalan jellemvonásait helyesbíteni, javítani kell, máskülönben mindketten hajótörésre viszitek hiteteket. D. testvér, kötelesség vár rád. Vállald ismét a letett intézőséget, s Isten félelmében töltsd be családfő tisztedet. Rázd le feleséged befolyását, s teljesebben támaszkodjál Istenre. Tőle várd a vezetést és irányítást. Isten nem részesítette feleségedet különös módon világosságban, hogy kötelességükre tanítson másokat. Míg így állnak az ügyek, egyikőtök sem tudja betölteni az Isten által számára kijelölt tisztet. Sosem leszel, sosem lesztek megalapozottak, megerősödöttek és megállapodottak, míg nem hagyod feleségednek, hogy a feleség szerepét töltse be. Míg a kellő helyét foglalja el, tiszteld véleményét, beszéld meg vele terveidet, de magától értetődőn nagyon óvakodjál Isten nézetének venni feleséged nézetét. Testvéreiddel beszéld meg az ügyeket, akikre Isten a munka terhét fektette. Ha így tanácskoztad volna meg azokkal, akiknek tanácsát keresned kellene, nem követted volna el a súlyos tévedést, a szomorú ballépést E. esetében. Isten ügye sérülést szenvedett; gyalázat érte emiatt. Feleséged azt hitte, világossággal rendelkezik ez ügyben, de benyomásai nem Istentől, hanem az ellenségtől származtak, mert az látta, hogy ártalmadra lehet ezzel. Feleséged véleményében való ily teljes bizakodás ellenkezik a menny rendelésével. Sátán tervezte, hogy ez úton nagymértékben elvág munkatársaid és más testvéreid áldásos hatásától. Próbáid voltak, melyek nem lettek volna, ha nem állítottad volna feleségedet olyan helyzetbe, melybe Isten nem helyezte őt. Tökéletesen megbíztál ítéletében és bölcsességében, holott nem volt Istennek szentelt. Nem boldog nő, s boldogtalan gondolkodása, melyről maga tehet, nagyon kárára volt testi és szellemi egészségének. Sátán terve, hogy megingasson, és elveszítsd testvéred bizalmát. Le akar győzni. Mikor Isten külön meghívja feleségedet az igazság tanítására, akkor bízzál meg tanácsában, javaslataiban s utasításaiban. Isten mindkettőtöknek megadhatja ezt, mint akik egyformán szívükön viselitek a lélekmentés legfontosabb munkáját, s a munka iránti odaadást. Feleséged előtt álló nagy feladat, hogy szorgosan iparkodjék bizonyossá tenni elhívatását és kiválasztását. Szűnjön meg másokat szemmel tartani, s kezdje nagyon szemmel tartani magát. Törekedjék mások áldására lenni istenfélő példájával, vidámságával, lelki erejével, bátorsággal, hittel, reményteljességgel, örömmel, s azzal az Isten iránti tökéletes bizalommal és ráhagyatkozással, mely az igazság általi megszentelődés eredménye lesz. Teljesen Isten akaratához kell igazodnia. Krisztus így szól hozzá: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” A fentieket 1867. október 4-én írtam. Nem volt időm befejezni és lemásolni, ezért félretettem, s csak 1868. január 30-án, keletről való visszatérésünk után vettem újra kézbe. Kedves D. testvér és testvérnő! Régen meg kellett volna kapnotok e sorokat, de olyan keményen kellett dolgoznunk, hogy sehogy sem tudtam időt szakítani rá. Ahova ellátogattunk, minden helység sok mindent eszembe juttatott, amit az Úr egyéni esetekről közölt velem, s összejövetelek alatt, sőt férjem igehirdetése alatt is írtam. Két éve részesültem ebben a látomásban. Az ellenség akadályozott engem minden módon, hogy késleltesse, hogy a lelkek az Istentől számukra jött világosságban részesüljenek. Először férjem esete annyira zavaró, olyan szomorító volt, hogy nem bírtam írni. Aztán a testvéreim által rám zúdított csüggedés tartott szomorúságban és feszültségben, alkalmatlanná téve bármi munkára. Tavaly nyáron, mikor utazni kezdtünk, írni kezdtem, de helyrőlhelyre utaztunk oly gyorsan, hogy pusztán összejövetelek tartására maradt időnk. Sok munkát kellett elvégeznünk. Rendszerint hajnali négykor kelek írnivalóm végzéséért. De az összejövetelen az állandó feszült munka annyira igénybe vette agyamat, hogy nem vagyok képes írni, olyan fáradt a fejem. Sajnálom, hogy nem tudtam előbb közölni veletek ezeket, de még most is, bárcsak Isten áldássá tenné számotokra. Ez imám. Te, kedves testvérem, talán észre is vetted ezeket, és helyesbítettél rajtuk. Legalább is ezt remélem. Feleségeddel együtt szeretetünkbe és imáinkba foglalunk.

304/ 308 oldal


Szívünkön viseljük nejedet is, csakúgy mint tégedet. Az ő üdvössége is becses. Krisztus nevében kérleljük őt, törekedjék a szelíd és csendes lelkületre, ami nagy érték Isten szemében. Egy angyal D. testvérnőre mutatott, s így szólt: „Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek, ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.” Ez az egészséges gondolatsor az értelem számára. Mikor elkalandozik más irányban, tereld vissza. Uralkodj értelmeden. Rátok bízom ezeket, s esedezem Istenhez, hogy áldjon meg benneteket, s mindketten eljussatok az alkalmasságra, melyet örök életre méltónak számlál az Úr. 

305/ 308 oldal

Tartalomjegyzék Életrajzi vázlat (1885)

5

1. Gyermekkorom 2. Megtérésem 3. Reményvesztettség 4. Kilépek a metodista egyházból 5. A formális testvérek ellenzése 6. Advent-élmény 7. Első látomásom 8. Felszólítás az utazásra 9. Látomás az újföldről 10. A dorgálás visszatartása 11. Házasságom és további tevékenységem 12. Könyvkiadás és utazás 13. Michigan államba költözés 14. Férjem halála


5 7 10 16 20 22 26 28 30 31 33 38 42 46

50

15. Testvéred őrizője 16. Mikor kezdjük a szombatot? 17. Az igazság ellenzői 18. Szülői felelősség 19. Istenbe vetett hit 20. Az Igazság Hírnöke csoport 21. Készülj Istened elé!

50 51 51 52 53 54 54


57

22. Két út 23. Alkalmazkodás a világhoz 24. Lelkészfeleségek

57 58 61


63

25. Buzdulj fel és tarts bűnbánatot! 26. A Kelet és a Nyugat

63 65


69

27. Fiatal szombattartók 28. Fegyelmi eljárások a gyülekezetben 29. „Vigyázzatok magatokra!” 30. A gazdag ifjú 31. A gyülekezet kötelessége és kiváltsága 32. A rostálás


69 73 75 76 79 80

83

33. A laodiceai gyülekezet 34. Imaházak 35. A példázatok tanulságai 36. Jótállás hitetlenekért 37. Eskütétel 38. Tévedések az étrendben

83 87 88 89 89 90

306/ 308 oldal


93

39. A pangás feddése 40. Kötelességünk gyermekeink iránt 41. Rendszeres adakozás 42. Felekezetünk neve 43. A szegény 44. Kockázatos üzleti vállalkozások 45. Hűtlen intéző 46. Vakbuzgóság Wisconsinban 47. Az intések eltitkolása 48. Az ohiói ügy 49. Teljes megszentelődés 50. Személyes élmény 51. A mű nyugaton 52. Válasz

93 95 97 98 99 99 100 100 102 103 105 107 109 110


111

53. Észak és Dél 54. Nagy nyomorúság közeledik 55. Rabszolgaság és a háború 56. Veszedelmes idők 57. Szervezet 58. Kötelességünk a szegények iránt 59. A példaadás ereje 60. Odaszentelődés 61. Bölcselkedés és hiú ámítás

111 113 115 117 118 119 120 125 126


133

62. Vallás a családban 63. Féltékenykedés és gáncsoskodás 64. A hit egysége 65. Észak-Wisconsin 66. Sátán hatalma 67. A két korona 68. A jövő

133 136 141 142 148 151 153


155

69. A lázadás 70. Igehirdetőink kötelességei és veszedelmei 71. A látomások helytelen használata 72. Szülők és gyermekek 73. A munka Keleten


155 160 166 167 169

170

74. A fiatalokat fenyegető veszély 75. Járjatok a világosságban 76. Az ügy Keleten 77. Dávid imája 78. Szélsőségek a ruházkodásban 79. Utasítások Hull vén számára

170 176 178 184 184 185

307/ 308 oldal

80. Meg nem szentelt igehirdetők 81. A lelkipásztor felesége 82. Szabadalmi jogok

190 195 197


198

83. Megújulás az öltözködés terén 84. Lelkészeink 85. Az egészségügy megújulása

198 202 210


215

86. Felhívás az ifjúsághoz 87. Keresztény pihenés 88. Az új ruházkodás 89. Rágalmak Battle Creek-ről 90. A felelősségek áthárítása 91. A szombat helyes megünneplése 92. Politikai gondolatok 93. Kamat 94. Csalóka gazdagság 95. Engedelmeskedjünk az igazságnak 96. Életbiztosítás 97. Terjesszétek iratainkat 98. Egészség újító 99. Gyógyintézet 100. Egészség és vallás 101. Munka és szórakozás

215 222 225 227 228 230 230 231 232 234 237 238 238 239 244 245


246

Bevezetés 102. Tapasztalataink 103. Kiadónk 104. Harc és győzelem 105. A Battle Creek-i gyülekezet válasza 106. Éles és könyörtelen (Szúrás és vágás) 107. Az önhittség veszedelme 108. Ne hagyjátok magatokat megcsalni


246 246 252 255 262 263 267 270

271

109. Személyes bizonyságtételek kiadása 110. Az Egészség Intézet 111. Élményeink, tapasztalataink 112. Lelkészek, rend és szervezet 113. További munkásságunk 114. Hannah More esete 115. Egészséges főzés 116. Könyvek és füzetek 117. A keresztény jelszó 118. Szeretet a családi körben 119. A férj helyzete

271 272 276 277 280 286 292 295 296 298 303

308/ 308 oldal

Bizonyságtételek a gyülekezetek számára

Recommend Documents