Bio BioÜzemanyagok
A MOL-csoport kiadványa
30
Tartalom
2
A megújuló energiák – a XXI. század kihívása
6
Az üzemanyagok felhasználásának jelenlegi trendjei
8
Az üzemanyagok története dióhéjban
10
A jövő lehetséges útjai
12
A bioüzemanyagok felhasználásának szabályozása
16
Nemzetközi tendenciák, stratégiák
18
A bioüzemanyagok gyártása
22
Biodízel üzem épül Komáromban
24
A bioüzemanyagok mindennapi használatának gyakorlati kérdései
25
Az 5 százalék bioetanolt tartalmazó (E5) motorbenzin tulajdonságai
26
Az 5 százalék biodízelt tartalmazó (B5) dízel-keverékek tulajdonságai
28
A motorhajtóanyagok osztályozása
29 1
Bioüzemanyagok
Bevezető A fenntartható fejlődés elve és céljai mindennapi
gok minél kevesebb erőforrás felhasználásával, egyre
több évre biztosítottuk a vállalat biodízel-komponens
életünk szerves részévé váltak, és talán az egyik leg-
korszerűbb technológiával és a lehető legkevesebb
igényét. Megkezdtük a második generációs biokom-
nagyobb kihívás mindannyiunk számára a 21. század
környezetterheléssel álljanak rendelkezésre.
ponens termékek és technológiák fejlesztését. Minde-
Európájában és a világon egyaránt. A jövőbeli gazdasági
Vállalatunk a fenntartható fejlődés elkötelezett támo-
zek révén vállalatunk minden piacán a bioüzemanyag
fejlődés biztosításához az erőforrások és a környezeti
gatója. Fejlesztési stratégiánkban kiemelkedő szem-
direktíva előírásainak megfelelő, és kimagaslóan jó
elemek megóvása szükséges. Fenntartható fejlődés az,
pont a termékfelelősség kérdése. Tudatos és nagy
minőségű üzemanyagokat fog forgalmazni.
amely a jelen generációk szükségleteit oly módon elégíti
beruházási költségű fejlesztéseinknek köszönhetően
A fenntartható fejlődés megvalósítása csupán fokoza-
ki, hogy közben nem veszélyezteti a jövő generációk
az üzemanyagok ólomtartalma az elmúlt években
tos átalakulással, hosszú távú tervezéssel lehetséges.
hasonló igényeinek kielégítését. A feladat globális mére-
nullára csökkent, aromásvegyület-tartalmuk kisebb
Reméljük, hogy e kiadványban bemutatott törekvése-
tűvé vált, amelyben az állam, a gazdaság és az egyének
lett, és ma már kizárólag kénmentes üzemanyagokat
inkkel és eredményeinkkel hozzájárulhatunk ahhoz,
tevékenysége egyaránt igen fontos szerepet játszik.
forgalmazunk, jócskán megelőzve evvel az Európai
hogy az olvasó betekintést nyerjen mindennapi mun-
A fenntartható fejlődés egyik legfontosabb eleme a
Unió 2009-re kitűzött határidejét.
kánkba, melyet a bioüzemanyagok elterjesztése és
termékfelelősség, mely alapján a termék életciklusában
A megújuló energiaforrások tekintetében a legkézen-
fejlesztése érdekében végzünk.
részt vevő valamennyi érintett felelősséggel tartozik ter-
fekvőbb kihívások egyike a bioüzemanyagok piaci
mékei környezeti hatásának folyamatos csökkentéséért.
részarányának az Európai Unió célkitűzéseivel össz-
A MOL-csoport feladata termékeinek gazdaságossági
hangban történő növelése. Következésképpen 2005
és környezeti szempontok alapján történő fejlesztése,
nyarán megkezdtük a biológiai eredetű alapanyagok-
gyártása és forgalmazása. Azaz annak biztosítása, hogy
ból előállított benzinkomponens, a bio-ETBE gyártását
Mosonyi György
az ember mobilitás iránti igényét kielégítő üzemanya-
és felhasználását motorbenzineinkben. 2006 során
vezérigazgató, MOL-csoport
2
A megújuló energiák – a XXI. század kihívása Civilizációnk energiaigénye évről-évre látványosan növekszik. A fosszilis tüzelőanyagok és a bioüzemanyagok együttes alkalmazásával a megújuló energia arányának növelésére környezetkímélő módon nyílik lehetőség.
Öt vagy inkább tíz évvel ezelőtt a magyar utakon,
fűtés- és energiaszámla összege. Az országhatáron
de a környező országokban is jóval kevesebb gépjár-
átlépve a nagyságrendek még inkább emelkednek.
mű közlekedett, a háztartásokban kevesebb energia-
Elég belegondolnunk, milyen gyorsan nő majd a
faló eszköz működött: nem, vagy alig volt elterjedt
globális energiaigény a következő években, évtize-
a mikrohullámú sütő, a klímaberendezés, a nagy
dekben, ha a várható óriási ütemben fejlődik tovább
képernyős televízió és millió fajta apróbb elektromos
Kína vagy India gazdasága és társadalma. Újabb
gép. Nem magától értetődő, de pár évvel ezelőtt az
két és félmilliárd emberben fog felmerülni az igény
árukínálat is szerényebb volt, a tartós fogyasztási
nagyobb lakásra, saját autóra vagy éppen klímabe-
cikkeket is hosszabb ideig használtuk. Kevesen gon-
rendezésre.
dolnak arra, hogy egy 3-4 évente lecserélt autó vagy
Jelen pillanatban a világ összesített energiaszükség-
egy megunt mosógép helyett vásárolt új géphez is
letének közel 40 százalékát, ezen belül a közlekedés
alapanyag kell, azt le kell gyártani, el kell szállítani
energiafelhasználásának több mint 70 százalékát a
ami ismét rendkívül energiaigényes. A növekvő jólét
kőolaj fedezi. Minden abba az irányba mutat, hogy
így – számos tényezőn keresztül – dinamikusan
a következő egy-két évtizedben a világ energiaszük-
növekvő energiafelhasználással jár együtt. (Lásd:
séglete tovább nő. Ezáltal a kőolaj- és földgázfelhasz-
A világ energiafelhasználása 1980 és 2030 között a
nálás vagy a széndioxid-kibocsátás bizonyosan emel-
4. oldalon.) És akkor még nem beszéltünk arról, hogy
kedni fog, ám hogy mennyivel, az jelentős mértékben
évtizedről-évtizedre egyre nő a tágasabb, kényelme-
tőlünk függ. Miért jelent ez kihívást? Azért mert a
sebb otthonok iránti igény, ám ez szintén azzal jár,
világ olajtartalékai ugyan jelenleg még bőségesen
hogy össztársadalmi szinten is nagymértékben nő a
elegendőek, és olajhiánnyal még évtizedekig nem
Bioüzemanyagok
3
kell számolni, de fel kell készülni arra, hogy az olaj-
energiafelhasználás és az üvegházhatásért felelős
üzemanyagokkal egészítsék ki. A magas kőolajárak
korszak vége elkerülhetetlen. A második ok az, hogy
széndioxid kibocsátásának növekedését. A bioló-
mellett az amúgy drága bioüzemanyagok egyre
a világ olajtartalékai nem egyenletesen oszlanak el;
giai, döntően növényi összetevők felhasználásával
kevésbé tűnnek költségesnek, így azok elterjedése
nagy többségük olyan területen található, ahol geo-
előállított üzemanyagok (a biodízel és a bioetanol
a következő években lendületet kaphat.
politikai kockázattal is számolni kell.
meghatározását lásd külön) térnyerése éppen
Végül, de természetesen nem utolsósorban a fosszi
ezért kulcsfontosságú. Igaz, nem egyik napról a
lis energiaforrások kitermelése és felhasználása
másikra ható „csodaszerről” van szó, de az első
környezeti hatásokkal is jár. Az üzemanyag-minőség
nagy lépést már ma meg kell tenni. A tudományos-
javítása révén a lokális kén- és ólomszennyezés a
fantasztikus regények világa még messze van: az
világ jelentős részén nullára csökkent, így a leg-
üzemanyagcellás járművek széleskörű elterjedése,
több gondot jelenleg az éghajlatváltozást okozó
vagy a fillérekért villamosenergiát termelő (még
A képlet ugyanakkor nem egyszerű: nem mindegy,
túlzott mértékű széndioxid-kibocsátás jelenti. A
csak kísérleti fázisban sem működő) fúziós reak-
mikor, hol és milyen eszközzel fogunk a takarékos-
légkörbe jutó széndioxid felhalmozódása a fosszi-
torok valósága még évtizedekig várat magára, ám
kodáshoz. Ma már a közlekedés a világ legjelentő-
lis tüzelőanyagok felhasználásának mérséklésé-
addig is tenni kell azért, hogy az emberek mobilitás
sebb olajfelhasználó ágazata. Miközben a hetvenes
vel, vagy a felhalmozódás szempontjából semleges
igényét a környezetet kevésbé terhelő módokon
évek olajválságai idején a közlekedés a világ összes
megújuló tüzelőanyagok növekvő arányú alkalma-
elégítsük ki. Ez a törekvés készteti mind látványo-
olajfogyasztásának még csak 40 százalékát tette ki
zásával csökkenthető. Az energiatakarékossági
sabb cselekvésre az Európai Uniót, a kormányokat
(számos erőmű, illetve fűtési rendszer működött olaj-
programok és a kőolaj alapú üzemanyagok egy
és az olajszektor vállalatait, annak érdekében,
származékokkal), addig ma ez az arány már maga-
részének növényi alapú bioüzemanyagokkal törté-
hogy a kőolaj közlekedési üzemanyagként betöl-
sabb: 70 százalék körüli. Ez pedig azt jelenti, hogy
nő kiváltása együttesen lassíthatják le a fosszilis
tött szerepét részben megújuló forrásból származó
a kőolajfogyasztás csökkentésének problémája
A KÖZLEKEDÉS MINT A LEGNAGYOBB OLAJFOGYASZTÓ
4
A világ energiafelhasználása 1980 és 2030 között
800
kvadrillió* Btu** Történelem
Várható jövő 613
600
510
722 665
563
421
400 283
347
309
366
200
* egymilliószor egymilliárd **1Btu (brit hőegység)=1055 kJ
0 1980
1985
1990
1995
2003
2010
2015
2020
elsődlegesen a közlekedésmodernizálásának prob-
2025
2030
Forrás: EIA, Energy Information Administration
MIÉRT VAN SZÜKSÉG A BIOÜZEMANYAGRA?
A döntés másik lényeges eleme, hogy a repcéből, nap-
önmagában nem fogja érdemben lassítani a kőolaj
A bioüzemanyagokkal kapcsolatos már említett meg-
hasznosíthatják, illetve a nem étkezési célú többlet-
felhasználás jelentős növekedését, mivel ezek az
fontolásokat az európai uniós energiapolitika egy
igények viszonylag jól tervezhető piacot jelentenek a
egyébként fontos alternatívák villamosenergiát
irányelvben fogalmazza meg. Ennek teljesítésével a
mezőgazdasági szektor számára. Mindez kiegyensú-
vagy melegvizet állítanak elő, amit nem lehet köz-
következő években a hagyományos benzin- és gáz-
lyozó hatással van a termékárakra, illetve kedvezően
vetlenül a közúti és vízi közlekedésben felhasználni.
olaj-forgalmazásban kötelezően megjelenik és egyre
befolyásolja a termelési költségeket.
Figyelembe véve azt a tényt, hogy az akkumulátor-
növekszik a növényi eredetű alapanyagok szerepe.
ral vagy tüzelőanyag-cellával hajtott járművek még
Mindez úgy valósul meg, hogy a jövőben növényi
kísérleti fázisban vannak, a közlekedés széndioxid-
eredetű komponenseket kevernek a kőolaj alapú
kibocsátásának mérséklésére az egyetlen techno-
(fosszilis eredetű) üzemanyagokhoz. Ezáltal nem-
lógiailag rendelkezésre álló, ipari méretekben alkal-
csak a légkörbe jutó széndioxid többletmennyisé-
mazható lehetőséget a bioüzemanyagok jelentik.
ge csökken, ahogy azt korábban már említettük,
Az előző pontban említettek miatt az Európai Unió
A probléma orvoslását pedig már ma el kell kezdeni,
hanem az a fontos energiapolitikai következmény,
többlépcsős szabályozást fogadott el, amelynek lénye-
hiszen a gépjárművek száma jelentősen növekszik,
hogy a bekevert, megújuló komponens mennyisé-
ge, hogy a felhasznált üzemanyagok mennyiségében
így jelenleg már több mint 600 millió darab gépjár-
gének arányában csökken a közlekedés, és ezen
növekvő arányban kell megújuló, alapvetően növényi
mű fut a világ útjain.
keresztül a gazdaság olajfüggősége is, valamint
eredetű üzemanyagokat használni. Ezek a hozzáadott
kevesebb kőolajat kell az Európai Unióba importálni.
anyagok az úgynevezett biokomponensek. A benzinek
lémája. A szél- és napenergia vagy éppen az atomerőművek mainál is nagyobb mértékű elterjedése
raforgóból, kukoricából és búzából meglévő agrárpiaci készletek egy részét a bioüzemanyag-gyártó cégek
MIT JELENT MA A BIOÜZEMANYAG?
Bioüzemanyagok
Bioetanol: Növényi alapon gyártott, nagy tisztaságú etanol. Előállítása a növények cukor-, keményítő-, illetve cellulóztartalmának bontásával és erjesztésével történik. A gyártási technológiák előnye a kiterjeszthető alapanyagbázis, jelentős hátránya
azonban a fermentáció során keletkező nagy mennyiségű szén-dioxid, a szétválasztó műveletek igen magas energiaigénye és a magas melléktermékhányad. A vízmentes etanol a benzinnel kismértékben keverhető. Biodízel: Növényi alapú motorhajtó üzemanyag, amelyet Európában főként repceés napraforgóolajból, másutt szója vagy pálmaolajból állítanak elő. A sűrű növényi olaj észterezése nyomán a fosszilis alapú gázolajhoz hasonló termék állítható elő. Nagy előnye, hogy maga az észterezés kevés energiát igényel, így a gyártás során kevesebb az energiafelhasználás és a széndioxid kibocsátás is. Hátránya, hogy a nyersanyagként használt növényolaj előállításához – viszonylag magas melléktermékhányad mellett – nagy mennyiségű terményt kell feldolgozni, valamint az, hogy az észterezés során nehezen értékesíthető glicerin keletkezik.
esetében ez az összetevő növényi eredetű bioalkohol
vel, a termékminőségi szabványok körültekintő módo-
(pontosabban bioetanol) vagy bioetanol felhasználásá-
sításával lehetséges. A gázolajok biokomponens tar-
val gyártott etil-tercier-butil-éter (ETBE), a dízel esetében
talmának emelése várhatóan megoldható, de egyes
pedig főként repcéből nyert növényi olajok kémiailag
alkalmazástechnikai problémák jelenleg gátat szab-
módosított változata (a sűrűn folyós növényi olajok-
nak a benzinbe keverhető etanolarány növelésének.
ból egy észterezésnek nevezett eljárással a gázolajhoz
A növényi alapanyagok jelentősen drágábbak, ezért
hasonló tulajdonságú biokomponenst – zsírsav-metil-
napjainkban a bioüzemanyagok előállítása költsége-
észtert vagy FAME-t – állítanak elő).
sebb, mint a kőolajalapúaké. Elterjedésük érdekében
A jelenlegi uniós szabályozás azt írja elő, hogy a meg-
ezért számos uniós ország támogatások nyújtásával
újulók arányának 2010 végére el kell érnie az 5,75
ösztönzi használatukat. Magyarországon a jelenlegi
százalékot; ez az arány a kész üzemanyag energiatar-
jövedéki törvény benzin esetében 2007 közepétől,
talmára értendő.
gázolaj esetében 2008 januárjától biztosít kedvez-
A bekeverési hányad várhatóan tovább növekszik,
ményt a magasabb biokomponens tartalomra.
ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy az
Összességében tehát a biokomponensek alkalmazása
üzemanyag biokomponens tartalmára a különböző
számos kedvező hatással jár, előállításuk azonban új
gépjárművek különböző módon érzékenyek, azaz az
beruházásokat igényel, s gyártásuk, illetve felhaszná-
egyes gyártmányok eltérő módon reagálnak. Ezért az
lásuk számos megoldandó problémát vet fel.
üzemanyagok biotartalmának növelése csakis a gépjárművek műszaki paramétereinek figyelembevételé-
5
6
Az üzemanyagok felhasználásának jelenlegi trendjei Bár földrészenként eltérő az üzemanyagok felhasználásának tendenciája, a motorhajtóanyagok fajlagos fogyasztásának csökkenése ellenére, az emberek növekvő mobilitásigénye miatt, a felhasználás növekedése várható.
Az üzemanyagok fő felhasználási területe a közle-
Globális és regionális trendek
Ázsia
nálat, továbbá az áruszállítás, elsősorban a közúti
Az egyes hajtóerők hatása a világ különböző régiói-
növekedés hatására emelkedik az üzemanyagok iránti
árufuvarozás. Így az üzemanyagok iránti keresletet
ban eltérő intenzitással jelentkezik. Az üzemanyagok
kereslet. Bár az ezer főre jutó személygépkocsi-állo-
olyan tényezők határozzák meg, amik az előbb felso-
globális kereslete jelenleg két nagy régiónak köszön-
mány jelenleg igen alacsony, a lakosság magas száma
rolt tevékenységeket mozgatják.
hetően növekszik, ezek Észak-Amerika és Ázsia.
és általában véve, a gazdaságok hatalmas mérete
kedés. Ennek fogalmába beletartozik a személyszállítás: a tömegközlekedés és a személygépkocsi-hasz-
Ázsiában elsősorban a kínai és az indiai gazdasági
A gazdasági növekedés és az erős beruházási tevé-
miatt az üzemanyag-felhasználás növekedése világ-
kenység a szállítási igények növekedését vonja maga
méretekben mérve is nagy mennyiségeket képvisel.
után. A lakossági jövedelmek emelkedése a személygépkocsik iránti keresletet erősíti, továbbá növeli a gépkocsi használatot.
Amerikai Egyesült Államok
Előrejelzések szerint a világ a következő évtizedben várható üzemanyagfogyasztás-növekedése leginkább erre a térségre koncentrálódik.
Ugyanakkor az autóipar technikai fejlődése nyo-
A legnagyobb üzemanyag-felhasználó ország az Ameri-
mán a motorok fajlagos üzemanyag-felhasználá-
kai Egyesült Államok. A gépkocsipark nagy része benzin
sa csökken, ami a kereslet növekedését némileg
üzemű, így a közlekedésben az üzemanyag-felhasználás
visszafogja. A gépkocsipark struktúrája az egyes
szinte kizárólag a motorbenzinre korlátozódik, a dízel
üzemanyagfajták keresletének összetételét hatá-
gázolaj közlekedési célú kereslete jóval alacsonyabb. Az
Az előbbi két régióval összehasonlítva az európai
rozza meg (motorbenzin, gázolaj, autógáz, egyéb
amerikai személygépkocsik fajlagos fogyasztása jellem-
üzemanyag-fogyasztás lényegesen kisebb mértékben
hajtóanyagok).
zően magasabb, mint a világ más régióiban.
növekszik. A gépjármű-hajtóanyagokon belül a motor-
Európa
7
Bioüzemanyagok
A gépkocsi-ellátottság összehasonlítása A következő ábra 2004-es adatai néhány kiválasztott ország motorizációs fokát mutatja be, illetve azt, hogy az egy főre eső GDP növekedésével párhuzamosan várhatóan hogyan növekszik majd a gépkocsik száma *g épjárművek: személyautók és tehergépjárművek
Gépjárművek száma* ezer lakosra
Az egy főre eső GDP és az ezer főre jutó gépjárműszám* közötti összefüggés 800
Egyesült Államok
700
elméleti görbe Franciaország Kanada Németország Ausztria
600 500
Nagy-Britannia
400
Csehország Magyarország
Lengyelország
300
Szlovákia
200 Törökország
100 0
Kína
0
5
10
15
20
25
30
35
40
GDP per fő 1000 PPP$ (=vásárlóerőparitáson ezer USD-ben)
benzin-felhasználás csökken, míg a gázolaj iránti keres-
a régióban az üzemanyag-kereslet gyorsabban fog
kedés nem volt egyenletes, amiben az üzemanyagárak
let nő, ami a dízelüzemű gépkocsik egyre növekvő
növekedni. A személygépkocsi-park még nagyrészt
alakulásának is szerepe volt. 2000-ben, amikor az árak
elterjedtségének következménye. Ennek okai, hogy a
benzinüzemű autókból áll, de a dízelesedési folyamat,
világszerte nagymértékben növekedtek, még vissza
dízelmotorok jelentősen hatékonyabbak, és fajlagos
azaz a dízelüzemű járművek arányának növekedése
esés is tapasztalható volt a felhasználásban. Ahogy
fogyasztásuk a benzinmotorokkal szembeni hátrá-
már megindult. A szállítási ágazat szinte kizárólag
az egész régióban, Magyarországon is elsősorban a
nyaik kiküszöbölése után jóval kevesebb. A járművek
gázolajat használ, így e szektor tevékenységének erő-
közúti árufuvarozás fejlődése váltja ki a gázolaj iránti
fajlagos üzemanyag-felhasználása a motorfejlesztések
södése tovább növeli a dízelüzemanyag iránti igényt.
kereslet nagyobb ütemű növekedését. A dízelüzemű
hatására, valamint a motorbenzinről dízelre történő
új személygépkocsik eladása csak a legutóbbi néhány
váltás eredményeként csökken.
évben kezdett el növekedni. A teljes személygépkocsi-
Magyarország
állományon belül a dízelüzemű gépjárművek aránya
Kelet-Közép-Európa
Elsősorban a reáljövedelmek növekedésének hatá-
forgalomban lévő autók száma, mind pedig a gépkocsi-
sára Magyarországon 2000 óta 22 százalékkal nőtt
használat közelíteni fog a nyugat-európai szinthez, ami-
Kelet-Közép-Európa a személygépkocsik számát,
a személygépjárműpark, melynek nagysága jelenleg
nek eredményeként az elkövetkező időszakban tovább
használatát tekintve Nyugat-Európához képest feljö-
2,9 millió, családonként tipikusan egy gépkocsi.
nő a magyarországi üzemanyag-fogyasztás.
vőben van. A gazdasági tevékenység, az egy főre eső
Az elmúlt tíz évben éves átlagban 3,5 százalékkal növeke-
GDP ugyan elmarad a nyugat-európai szinttől, de a
dett az üzemanyag-fogyasztás. A motorbenzin-felhaszná-
térség felzárkózásával, továbbá a szállítási ágazat és
lás kisebb ütemben nőtt: évente mintegy 1,5 százalékkal,
a közúti árufuvarozás fejlődésének hatására ebben
míg a dízel kereslete 5 százalékkal. Ugyanakkor a növe-
jelenleg körülbelül 13-14 százalék. Várható, hogy mind a
8
Az üzemanyagok története dióhéjban A kőolaj alapú üzemanyagok a múlt század húszas és harmincas éveiben váltak a belsőégésű motorok legfontosabb hajtóanyagaivá.
mutatta be a róla elnevezett belsőégésű motor (Otto-
mezőgazdasági termékekből előállított motorhajtóanya-
melynek kielégítésében a XIX. század végén óriási vál-
Az emberiséggel egyidős a mobilitás iránti igény,
motor) első példányát.
goknak, a motorizáció gyors terjedése egyre nagyobb
tozást hoztak az ipari forradalom legújabb vívmányai.
Az első kísérleti benzinmotorokat és automobilokat
mennyiségű, olcsó üzemanyagot igényelt. Ezt a megnö-
Történelmi léptékkel tekintve nem sokkal azután, hogy
azonban a kőolajszármazékokon kívül más üzem-
vekedett keresletet tudták a kőolajból nyert termékekkel
megjelent a gőzgépek közlekedésben való használata,
anyagok is hajtották. Egészen a múlt század elejéig
kielégíteni. A gyorsan megerősödött olajágazat – élén
a különböző konstrukciójú belsőégésű motorok váltak
a kőolaj alapú üzemanyagok a kőolajfeldolgozás kez-
olyan üzletemberekkel, mint John D. Rockefeller – az
az emberi mobilitás legfontosabb zálogává. A technikai
detlegessége miatt újdonságnak számítottak, a széles
újabb és újabb feltárásoknak köszönhetően az akkori
fejlődés mellett a motorizáció robbanásszerű elterjedé-
közönség elsősorban csak világításra használt petró-
igényekhez mérten korlátlan mennyiségű üzemanyag
sének legfontosabb mozgatója a könnyen hozzáférhető
leum formájában találkozott a finomított kőolajjal.
biztosítására volt képes. Így a motorikus üzemanyagcélú
és olcsó üzemanyagok biztosítása.
A mai első generációs bioüzemanyagokhoz hasonló
etanolüzemek gazdaságtalanná váltak.
alkoholok, növényolajok, illetve ezek származékai
A motorizáció hajnala
meglétük miatt kézenfekvő megoldásnak bizonyultak
A modern robbanómotorok története az 1860-as éve-
zebben hozzáférhető kőolajjal szemben.
kig nyúlik vissza. A belga Etienne Lenoir világítóolajjal
Otto Nicolaus etilalkohollal (etanollal) hajtotta első
A II. világháború után Amerikában és Európában a
(petróleummal) működő kétütemű motorja és Alphon-
kísérleti gépeit, a dízelmotor szülőatyja, Rudolf Diesel
motorizáció újabb dinamikus fejlődésen ment keresz-
se Beau de Rochas szabadalma (benzin-levegő elegy
pedig mogyoróolajat használt első járművéhez 1893-ban,
tül. Az autó a legszélesebb néptömegek számára is
hőenergiájának mechanikus mozgássá alakítása) nyo-
amellyel a párizsi világkiállítás nagydíját is megnyerte.
elérhetővé vált, és igen nagy mértékben fejlődött a
mán Nikolaus August Otto az 1878-as világkiállításon
Bár az 1920-as években még szerep jutott a különböző
közúti szállítás. A gyors gazdasági növekedés, az olcsó
az akkor még csak kis mennyiségben kitermelt, nehe-
Az aranykortól az olajválságig
9
Bioüzemanyagok
1858-1913 Rudolf Diesel 1880 Az első belsőégésű motor – Nicolaus August Otto
1908-1927 A legendás Ford T-modell
1863-1947 Henry Ford
1970-es évek Brazíliában cukornádból készül az etanol
1990-es évek Ausztriában és másutt Európában megjelennek a bioüzemanyagok
kőolaj és a viszonylag alacsony üzemanyagárak is elő-
nálatának technikai problémái a 90-es évek elejére
mentessé tették termékeiket, majd azok aromástartal-
segítették a fogyasztás bővülését, ezért ezt az idősza-
gyakorlatilag leállította az etanollal működő gépjár-
mát csökkentették le jelentős mértékben. Az ezredfor-
kot mint az autózás aranykorát tartják számon.
művek terjedését. A brazil kőolajmezők feltárásával
dulót követően pedig az élenjáró minőségű üzemanya-
Az 1973-as és 1978-79-es olajválságok azonban szem-
az etanol üzemanyagként történő felhasználása alap-
gok gyakorlatilag kénmentessé váltak.
léletmódbeli változást hoztak az üzemanyag-fogyasz-
vetően szociális kérdéssé alakult.
A már korábban említett tényezők, köztük az éghajlat-
tás terén. Egyrészt előtérbe kerültek a kis fogyasztású gépjárművek, másrészt, ahogy az energetikai felhasz-
változást okozó túlzott mértékű széndioxid-kibocsátás
Fejlesztések a minőség és a környezetvédelem terén
csökkentése érdekében a fejlesztések legújabb lépcső-
alternatív megoldások. Így számos kísérlet mellett,
A ’80-as-’90-es évek során, ahogy az élet számos terü-
minél hatékonyabb előállítására már a nyolcvanas évek
ha csak időlegesen is, de ismét a bio- illetve megújuló
letén, az üzemanyagok esetében is egyre nagyobb
vége óta folynak kísérletek Európában. Az elmúlt évek
üzemanyagokra irányult a figyelem.
hangsúlyt kapott a fenntartható fejlődés és a környe-
során bioetanol felhasználásában elsősorban Svédor-
Ezen a téren Brazília érte el a legnagyobb sikereket.
zetvédelem. E célok szellemében számos fejlesztés
szág, biodízel alkalmazásában pedig Németország és
Csaknem fél magyarországnyi területet (45 ezer négy-
történt az autógyártás (pl. katalizátorok) és az üzem-
Ausztria jeleskedett leginkább. Mivel napjainkban agrár
zetkilométert) ültettek be cukornáddal, melyből évi 14
anyag-előállítás terén egyaránt.
és környezetvédelmi szempontok miatt, többek között
millió köbméter etanolt gyártottak. A nyolcvanas évek
A motorhajtóanyagok alkalmazhatóságát javító fej-
az Európai Unió is kiemelt kérdésként kezeli a bioüzem-
közepén Brazíliában minden tíz eladott autóból kilenc
lesztésekkel párhuzamosan a károsanyag-emisszió
anyagok elterjesztését, ezért bizonyosak lehetünk abban,
etanollal is üzemeltethető volt. Azonban kőolaj és
csökkentését célzó egyre szigorúbb előírásoknak
hogy a „zöld” eredetű hajtóanyagok a motorhajtóanya-
alkohol-cukorárak változása, valamint az etanol hasz-
megfelelően a vezető üzemanyaggyártók előbb ólom-
gok palettáján a jövőben megtalálhatóak lesznek.
nálás esetében, úgy a közlekedésben is szerepet kaptak a kőolaj részarányának csökkentését célzó
foka az üzemanyagok biotartalmának növelése lesz. Az ehhez szükséges kiváló minőségű bioüzemanyagok
10
A jövő lehetséges útjai A közlekedés fajlagos klímagáz kibocsátásának csökkentése az Európai Közösségben a közeljövőben valósággá válik. Öt-tíz éven belül a növényi alapanyagokból gyártott üzemanyagok használata tovább terjed. Léteznek azonban más lehetőségek is.
A biokomponenseket tartalmazó üzemanyagok
sági termékek megtermeléséhez és feldolgozásához
Svédországban például egyre népszerűbbek a 85 szá-
is szükség van üzemanyag-fogyasztó gépekre, ráadá-
zaléknyi etanolt és mindössze 15 százaléknyi benzint
sul jelenleg főként élelmezésre alkalmas növényekből
tartalmazó E85-ös üzemanyaggal működő járművek.
Széleskörű elterjedésük megkezdődőtt
készülnek biokomponensek, ami által előállításuk jóval
Ezek az úgynevezett FFV (flexible-fuel vehicle, azaz
drágább. Ez folyamatosan új előállítási módszerek
többféle üzemanyaggal működtethető jármű) csomag-
kidolgozására serkenti a piaci szereplőket.
gal felszerelt felszerelt gépjárművek, amelyek képesek
A bioüzemanyagok már említett előnyei közül környezetkímélő hatásuk a legjelentősebb. A növényi alapú
a benzinnél alacsonyabb energiatartalmú etanol felis-
hajtóanyagok hagyományos benzinbe és gázolajba keverésével a napjainkban futó járművek nettó szén-dio-
merésére és elégetésére, valamint beépített szerkezeti
A biokomponensek nagyarányú használata
anyagaik révén tűrik annak erősen korrózív hatását.
Elterjedésüknek számos technikai feltétele van
holtartalma. Ennek megfelelően az ilyen autók normál
átalakítani (mint például hidrogén tankolására). Ezáltal
A mai világban számos törekvés létezik a biokom-
ronikai vezérlés bonyolultsága és az emelt követelmé-
a biokomponens tartalom gyorsan, mindenki számára
ponensek hányadának növelésére. Mivel jelenleg a
nyű anyagok használata miatt az FFV csomagért termé-
és széleskörűen hozzáférhetővé válik, ami a közlekedés
legtöbb üzemelő gépjármű nem ezek használatára lett
szetesen felárat kell fizetni. Ez egy költségérzékenyebb
által felhasznált biokomponensek mennyiségét ugrás-
tervezve és gyártva, az ilyen üzemanyagok felhaszná-
környezetben lassabbá teszi a piaci elterjedést és a bio-
szerűen megnöveli. Tény viszont, hogy a mezőgazda-
lásához új, speciális gépjárművek kellenek.
komponensek felhasználásának gyors növekedését.
xid kibocsátása csökken. A szabványos biokomponenst tartalmazó üzemanyagok alkalmazása a felhasználók számára több előnnyel és környezetkímélő hatással jár: a mai járművek átalakítása nélkül tankolhatóak és forgalmazásukhoz nem kell a jelenlegi kúthálózatokat
A módosított befecskendező rendszer és motorvezérlő elektronika érzékeli, hogy milyen az üzemanyag alkoüzemanyaggal, de E85-ös üzemanyaggal is működnek, ami a hagyományos autókról nem mondható el. Az elekt-
11
Bioüzemanyagok
A Bioüzemanyagok elterjedésének hajtóereje
CO2 emisszió csökkentése megújuló alapanyagbázis
Energiaellátás biztonságának növelése csökkenő energiaimport
Mezőgazdaság támogatása tervezhető igények termékfeleslegek levezetése
Új iparág és munkahelyteremtés bio-üzemek telepítése integrátori rendszerek bővülése
Bioalkohol Cukornád Cukorrépa Kukorica (Gabona)
Biodízel
Repce Napraforgó Pálmamag Szója
A dízelüzemanyagokból létezik 10-40 vagy akár
Sokan a földgázból nyert üzemanyagok jövőbeli tér-
vön tárolni kell, vagy ott külön berendezésben, más
100 százalékos biokomponens-tartalmú üzemanyag
nyerésére számítanak. Ezek egyik lehetséges válto-
alapanyagok reformálásával – például benzinből – a
(B10-40, illetve B100). A járműgyártók azonban itt
zata a sűrített földgáz (CNG – compressed natural
jármű fedélzetén kell előállítani.
is igen óvatosak, közülük csak néhány vállalja, hogy
gas), melyet a földgáz összenyomásával állítanak elő.
nagyobb koncentrációjú biodízelt (növényolaj-zsírsav-
A CNG tiszta, kénmentes és minimális széndioxid-
metilésztert) tartalmazó gázolajat is használhat a
kibocsátással járó üzemanyag. Terjedésének kritikus
gépkocsi-tulajdonos.
tényezője az elosztási hálózat lassú terjedése. Azon-
Az üzemanyagcella kétségtelen előnye a magas
ELŐNYÖK ÉS HÁTRÁNYOK
ban a sűrített földgáz már most fontos szerepet játsz-
energiahatékonyság. A gépjárműiparban még csak
Távolabbi alternatívák A kísérletezés útjai
hat a környezetszennyezés által leginkább fenyegetett
kezdeti stádiumban lévő alkalmazás elterjedésének
nagyvárosok helyi közlekedésében.
nagy gátja azonban, hogy a hidrogén biztonságo-
A másik, nagy jövő elé néző rendszer a hidro-
san, veszteség nélkül vagy csak nagy nyomás alatt,
A hetvenes évek olajválságai óta számos kísérlet
gén felhasználásán alapuló, szén-dioxid közvetlen
mínusz 250 Celsius-fokra lehűtve, vagy csak speciá-
folyt, s folyik napjainkban is a kőolaj alapú üzemanya-
kibocsásával nem járó meghajtás. Ez az üzem-
lis fémötvözetekben tárolható. A gépjármű fedélze-
gok szerepének csökkentésére. Ezek közül az egyik
anyagcella, amely egy olyan, mozgóalkatrész nél-
tén történő előállításához pedig különálló, bonyolult
legismertebb, de nem az egyetlen a bioüzemanya-
küli mikroenergetikai berendezés, mely a hidro-
technológiájú berendezés szükséges. Az, hogy a
gok fejlesztése. Léteznek ugyanis teljesen más elven
gén felhasználásával polielektrolit membráncellán
jövőben hidrogént használhatunk-e, nagymértékben
működő, igaz gyakran még csak kísérleti fázisban
keresztül villamosenergiát állít elő. A keletkező
attól függ, hogy ezekre a technikai kihívásokra
levő, több megoldandó problémával küzdő alternatív
villamos energiát a jármű meghajtására lehet fordí-
milyen valós válaszok születnek majd.
üzemanyagok is.
tani. A módszer alapját adó hidrogént vagy a jármű-
12
A bioüzemanyagok felhasználásának szabályozása Az Európai Unió politikai döntések sorában deklarálta, hogy környezetvédelmi és társadalmi hasznosságuk miatt ösztönözni kell a bioüzemanyagok felhasználását.
A bioüzemanyagok széleskörű elterjedésének felté-
igényeihez illeszkedő műszaki, illetve környezetvédelmi
déki termékek forgalmazásával kapcsolatos irányelv, az
tele, hogy a hagyományos, a szabványok előírásainak
paraméterek. Ilyen például az oktánszám, a gőznyomás,
energiaadó irányelv és az ezekhez kapcsolódó rende-
megfelelő üzemanyagokhoz keverve, a meglevő elosz-
a cetánszám, az aromás szénhidrogén–tartalom, vagy
letek szabályozzák. A bioüzemanyagokkal kapcsolatos
tóhálózaton keresztül kerüljenek forgalomba.
az alkohol-, éter- és kéntartalom. Ez ugyanakkor azt
szabályok ehhez a szabályrendszerhez illeszkednek.
A bioüzemanyagok piaci forgalmazása pusztán gaz-
is jelenti, hogy az unióban sehol sem akadályozható
dasági megfontolásokból nem indokolt. Elterjesztésük
azoknak a termékeknek a forgalma, amelyek minősége
érdekében az uniónak olyan jogszabályi környezetet
megfelel ezeknek a követelményeknek. A specifikáció
kell teremtenie, amely vonzóvá, piaci szükségszerű-
alapján az európai szabványosítási szervezet, a CEN az
séggé teszi a bioüzemanyagok alkalmazását. Mivel az
autógyártók, az üzemanyaggyártók és a fogyasztókat
A Bioüzemanyag irányelv szerint minden tagállam köte-
Európai Unió belső piacán az áruk szabad forgalmát
képviselő felek bevonásával készíti az üzemanyagszab-
les kitűzni, hogy milyen mennyiségű bioüzemanyag
és a gazdasági versenyt egységes, harmonizált jogsza-
ványokat, melyeket a tagállamok kötelesek bevezetni. A
kerüljön forgalomba nemzeti piacán. Az európai irány-
bályok és ezekhez illeszkedő szabványok biztosítják, a
szabványos minőség garancia a kötelezően előírt muta-
elv referenciaértéket határoz meg, mely 2005-re 2 e%
bioüzemanyag-szabályozás is ennek jegyében született
tók teljesítésére, ugyanakkor a szabványok műszaki
(energiaszázalék) volt, majd ezt évi 0,75 e%-kal növelve
meg, és formálódik tovább. Az egységes, harmonizált
tartalma sokkal részletesebb, mint az irányelv előírásai.
2010-re 5,75 e%, méghozzá a forgalmazott üzemanyag
szabályok szerint ma az üzemanyagok az Európai Unió
Az EU-n belüli egységes szabványosítási rendszer a
fűtőértéke alapján számított energiaszázalékban. Ettől
belső piacán akkor forgalmazhatók, ha minőségük
fogyasztó szempontjából azt jelenti, hogy gépkocsijához
az értéktől a tagállamok nemzeti sajátosságaikat figye-
megfelel az üzemanyagok minőségére vonatkozó EU
minden tagországban ugyanazt a műszakilag megfelelő
lembe véve eltérhetnek, a teljesítés érdekében szüksé-
irányelvben (98/70/EK Irányelv) meghatározott speci-
üzemanyagot kapja, bármely szolgáltató termékét is
ges nemzeti szabályokat, eszközrendszert – az egyéb
fikációnak. Ezek a minőségi mutatók a gépkocsipark
választja. A forgalmazás kereskedelmi szabályait a jöve-
uniós szabályok keretein belül – maguk alakítják ki.
Bioüzemanyag irányelv
Bioüzemanyagok
13
Az EU irányelve szerint a bioetanol, a bioetanolból
dízelhez keverhető biodízel mennyiségét. Ez azonban
előállított ETBE, a növényi olajokból (repce-, naprafor-
korlátozza a 2010-re célul tűzött 5,75 e%-os érték tel-
gó- vagy egyéb növényi olajok) átészterezéssel előál-
jesülését. Az európai szabványosítási szervezet jelen-
Az adózási szabályok közül a bioüzemanyagok tekin-
lítható biodízel (FAME) tekinthetők első generációs
leg is dolgozik a mostaninál magasabb biokomponens
tetében az adókedvezmények alkalmazására vonat-
biokomponenseknek. Európai szabvány ezek közül
tartalmú üzemanyag szabványokon. Segítségükkel
kozó speciális szabályok a legfontosabbak. Az EU
csak a biodízelre készült, ugyanakkor folyamatban van
olyan üzemanyagok készíthetők és forgalmazhatók,
általában tiltja az állami támogatásokat, mivel azon-
az üzemanyagként felhasználható bioetanol szabvány
melyek a mai járművekben problémamentesen fel-
ban az adókedvezmények állami támogatásnak minő-
kiadása. A biodízel szabvány módosítására is sor kerül-
használhatók, környezeti hatásuk pedig kedvezőbb.
sülhetnek, ezért ezeket a Bizottság megvizsgálja, és
het, mert a most érvényes mutatók alapvetően csak
A
kialakítá-
csak akkor engedélyezi, ha alkalmazásuk összeegyez-
repceolajjal teljesíthetők, ami a potenciális alapanyag-
sa során a tagállamoknak tekintettel kell lenniük a
tethető a belső piac elveivel. A bioüzemanyagokkal
ok körét erősen leszűkíti.
bioüzemanyagok felhasználásának környezetvédelmi
kapcsolatos adókedvezmények megengedhetők, ha
A bioüzemanyagok széleskörű elterjedésének felté-
és gazdasági hatásaira is. A nemzeti intézkedésekről és
nem vezetnek úgynevezett túlkompenzáláshoz, azaz
tele, hogy a hagyományos, a szabványok előírásai-
a kitűzött célokról, továbbá a célok teljesítéséről tájékoz-
kizárólag a bioüzemanyagok többlet előállítási költ-
nak megfelelő üzemanyagokhoz keverve, a meglevő
tatni kell az Európai Unió Bizottságát. Évente jelenteni
ségeit fedezik. Másik korlátozás, hogy az adóked-
elosztóhálózaton keresztül kerüljenek forgalomba. Ez
kell a forgalmazott üzemanyagok és bioüzemanyagok
vezmény mértéke nem haladhatja meg a megfelelő
a jelenlegi gépkocsipark zavartalan ellátását is garan-
mennyiségét, részletesen be kell számolni az adózási
fosszilis üzemanyag nemzeti adószintjét. Így fordulhat
tálja, növeli a fogyasztói bizalmat.
és egyéb intézkedésekről. A bioüzemanyagok speciális
elő, hogy azokban az országokban, ahol magas az
A mai üzemanyag szabványok 5 térfogatszázalékban
adóztatására vonatkozó szabályok csak a Bizottság
üzemanyagok jövedéki adószintje, jóval magasabb
határozzák meg a benzinhez keverhető etanol és a
jóváhagyásával alkalmazhatók.
kedvezmény is biztosítható a bioüzemanyagokra. Az
nemzeti
bioüzemanyag
szabályok
Energiaadó irányelv
14
EU adózási szabályai ugyanazon termék különböző
szabályok sokfélesége helyett ezek egymáshoz való
üzemanyag-ellátó rendszerrel vannak felszerelve. A
minőséget képviselő típusaira többszintű adózás, adó-
közelítését tűzi ki célul. A tagállamok gyártói támo-
hagyományos üzemanyaghoz való keverés feltétele,
differenciálás alkalmazását is lehetővé teszik. Átfogó
gatásokkal, adókedvezménnyel, adódifferenciálással,
hogy a bekeveréshez felhasznált bioüzemanyagnak
változások az uniós szabályokban 2010 előtt nem
forgalmazási kötelezettség bevezetésével vagy ezek
szabványosnak kell lennie, és a kevert üzemanyag-
várhatók, ugyanakkor folyamatban van a bioüzem-
kombinációjával ösztönzik a bioüzemanyagok elterje-
nak is teljesítenie kell a dízel és benzin üzemanyag
anyagokra vonatkozó irányelv felülvizsgálata.
dését. Csak korlátozott keretek között alkalmazható a
szabványok előírásait, ami garantálja, hogy a gépko-
gyártói támogatás, mert az egységes piacon minden
csikban mindenféle probléma nélkül felhasználhatók
olyan támogatás torzíthatja a versenyt, melyhez csak
legyenek. Amennyiben speciális felhasználásra olyan
hazai gyártók juthatnak. Az eddig leggyakrabban
üzemanyagot forgalmaznak, mely a szabványban meg-
alkalmazott adókedvezmények helyett vagy mellett
engedett értéknél több bioüzemanyagot tartalmaz, az
több modell is tervezési vagy engedélyezési stádi-
eladóhelyeken speciális jelölést kell alkalmazni. Ez a
Nehéz pontos képet adni a tagállami szabályokról,
umban van, és a már működő szabályrendszereken is
szabály biztosítja, hogy a vevők csak olyan terméket
mert az optimális megoldás keresésének időszakát
folyamatos az „igazítás”. Várhatóan változik a mező-
vásároljanak, mely felhasználható gépkocsijukban. A
éljük. Az előbbiekben ismertetett uniós szabályozá-
gazdasági támogatások rendje is, mely szintén kihat a
gépkocsigyártók ugyanis jelzik a gépkönyvekben, ha
si keretek viszonylag tág mozgásteret biztosítanak
bioüzemanyagok gyártására.
az ilyen üzemanyag felhasználása mellett is garantál-
a bioüzemanyagokkal kapcsolatos célok teljesítése
Tiszta bioüzemanyag – B100, biodízel vagy E85 (leg-
ják a megfelelő működést. Az etanolból előállítható
érdekében szükséges tagországi szabályozásnak,
alább 70 százalék bioetanol tartalmú üzemanyag) –
ETBE kiváló benzin komponens, mely növeli a benzin
így a nemzeti szabályozások széles skálája alakult
csak azokban a gépjárművekben használható, melyek-
oktánszámát, és semmilyen műszaki vagy alkalmazás-
ki. Uniós szinten érvényesül az a törekvés, mely a
re a gyártó garantálja, hogy erre alkalmas motorral és
technikai problémát nem okoz.
Az EU tagállamok szabályai, az irányelv teljesítésének eszközei
Bioüzemanyagok
15
Bioüzemanyagok tisztán, hagyományos üzemanyaghoz keverve vagy vegyületeik formájában kerülhetnek forgalomba T iszta bioüzemanyag – B100, biodízel vagy E85 (legalább 70% bioetanol tartalmú üzemanyag) – csak azokban a gépjárművekben használható, melyekre a gyártó garantálja, hogy erre alkalmas motorral és üzemanyag-ellátó rendszerrel vannak felszerelve. A
hagyományos üzemanyaghoz való keverés feltétele, hogy a bekeveréshez felhasznált bioüzemanyagnak
szabványosnak kell lennie, és a kevert üzemanyagnak is teljesítenie kell a dízel és benzin üzemanyag szabványok előírásait, ami garantálja, hogy a gépkocsikban mindenféle probléma nélkül felhasználhatók legyenek. Amennyiben speciális felhasználásra olyan üzemanyagot forgalmaznak, mely a szabványban megengedett értéknél több bioüzemanyagot tartalmaz, az eladóhelyeken speciális jelölést kell alkalmazni. Ez a szabály biztosítja, hogy a vevők csak olyan terméket
vásároljanak, mely felhasználható gépkocsijukban. A gépkocsigyártók ugyanis jelzik a gépkönyvekben, ha az ilyen üzemanyag felhasználása mellett is garantálják a megfelelő működést. Az etanolból előállítható ETBE kiváló benzin komponens, mely növeli a benzin oktánszámát és semmilyen műszaki vagy alkalmazástechnikai problémát nem okoz.
A bioüzemanyagok szabályozása Magyarországon
felelnie a szabvány előírásainak. A kedvezmények és a
kiemelt támogatásban részesülnek a második generáci-
differenciálás szabályai egyformán vonatkoznak minden
ós bioüzemanyag gyártási technológiák kutatás-fejlesz-
forgalmazóra, függetlenül attól, hogy az általuk forgalma-
tésére és alkalmazástechnikai kérdések megoldására
zott üzemanyagot hol állították elő. A bioüzemanyagok
irányuló műszaki, tudományos munkák (részletesen lásd
Magyarország 2005-re 0,4-0,6 e% bioüzemanyag-rész-
és általában az üzemanyagok forgalmazására vonatkozó
később). Az ösztönzési rendszer átalakítása azt jelenti,
arányt tűzött ki, melynek elérése érdekében a bioüzem-
szabályokat a jövedéki adó törvény, és annak végrehajtá-
hogy a fent ismertetett adó-visszatérítés megszűnik,
anyagok szabványos üzemanyaghoz történő keverését
si utasítása tartalmazza. Az üzemanyagok minőségével,
helyette a most csak a kéntartalomhoz kötött minőség-
ösztönző jövedékiadó-kedvezményeket vezetett be. Ez
a bioüzemanyagokkal kapcsolatos uniós szabályokat
függő adódifferenciálás az osztrák rendszerhez hasonló-
az adó-visszatérítéses rendszer motorbenzinek esetében
minisztériumi rendelettel vezette be Magyarország. A
an kibővül a biotartalomra vonatkozó követelményekkel.
2007. június 30-ig, dízelgázolaj esetében pedig 2007.
lehetőségek és a szükséges erőforrások áttekintése után
Így 2007. július 1-től kezdődően benzinre, 2008. január
december 31-ig működik, azaz a motorbenzinbe bekevert
2006-ban született döntés arról, hogy 2010-re 5,75 e%
1-től pedig a dízel gázolajra is két adószint lesz: egy ala-
bio-ETBE mennyiségére jutó adó 47 százaléka, illetve
legyen a bioüzemanyagok részarányára vonatkozó nem-
csonyabb, a gyakorlatilag kénmentes és legalább 4,4 szá-
a dízelgázolajba bekevert biodízel mennyiségére jutó
zeti célkitűzés. A 2058/2006. (III. 27.) számú kormányha-
zalék biokomponens tartalmú környezetbarát termékre,
adó 100 százaléka visszaigényelhető. A biokomponens
tározat alapján az ösztönzési rendszer teljes átalakítása
és egy magasabb, a 10 ppm-nél magasabb kéntartalmú
mennyiségét és bio-eredetét igazolni kell. Magyaror-
várható, így 2007-től változik az üzemanyagok adóztatá-
és/vagy 4,4 százaléknál kevesebb biokomponenst tartal-
szágon csak a szabványban megengedett mennyiségű
sa. A mezőgazdaságban olyan intézkedéseket terveznek,
mazó üzemanyagra. Emellett adókedvezmény bevezeté-
(jelenleg legfeljebb 5 százaléknyi) biokomponens kever-
melyek segítik a bioüzemanyagok alapanyagainak terme-
se várható az E85-ös (legalább 70 százalék bioetanol tar-
hető a hagyományos üzemanyagokhoz, illetve a tisztán
lését, a bioüzemanyag-gyártó kapacitások létesítését. A
talmú) üzemanyagra is, amennyiben az Európai Bizottság
forgalmazott bioüzemanyagok minőségének meg kell
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal rendszerében
a tervezett intézkedést a közeljövőben jóváhagyja.
16
Nemzetközi tendenciák, stratégiák A legtöbb európai országban egyedi, tagállami szabályok rendelkeznek a bioüzemanyagokról.
A dókedvezmény
Szabályozási kérdések néhány uniós tagállamban
A bioüzemanyagok és/vagy az üzemanyagok bioüzemanyag-tartalma részben vagy egészen adó-
2008-2009-ben tervezik az úgynevezett „közlekedési
Ahány európai ország, szinte annyi helyi szabá-
mentes. Az adót az üzemanyag forgalmazója vissza-
üzemanyag
igényelheti.
– Road Transport Fuel Obligation). Ez hasonló a
lyozás vonatkozik a bioüzemanyagok gyártására. Kiragadtunk néhány európai uniós példát a szabályozások sokféleségének illusztrálására, a kép azonban
Nagy-Britannia kötelezettség”
bevezetését
(RTFO
német modellhez, ám annyiban eltér attól, hogy a
A dódifferenciálás
forgalmazási kötelezettség nemcsak bekeveréssel,
közel sem teljes. Az uniós tagállamok általában az
Eltérő adószintek alkalmazása attól függően, hogy
átruházással teljesíthető, hanem egy központi
alábbi eszközök valamelyikét, vagy azok kombináci-
az üzemanyag tartalmaz, vagy nem tartalmaz
hatóságtól ki is vásárolható – hasonlóan a széndioxid-
óját alkalmazzák a bioüzemanyagok elterjedésének
bioüzemanyagot.
kvóták kereskedelméhez.
ösztönzésére.
F orgalmazási kötelezettség Gyártói támogatás
Az éves bioüzemanyag piaci részarány előírása,
A gyártók ösztönzése lényegében a bioüzem-
melyet minden forgalmazónak teljesítenie kell. A
anyagot előállítók beruházási támogatása, vagy a
kötelezettség teljesíthető kevert és/vagy tiszta
bioüzemanyagok gyártási költségeinek csökken-
bioüzemanyag formájában. A nem teljesítést adózá-
tésére irányuló működési támogatás formájában
si és egyéb adminisztratív módszerekkel próbálják
valósulhat meg.
büntetni.
Bioüzemanyagok
17
Ausztria
bioüzemanyagokkal történő helyettesítésének köte-
anyagra vetített 4,4 térfogatszázalékos és a benzinre
lezettségét. Ettől a dátumtól kezdődően minden
vetített 2 térfogatszázalékos bioüzemanyag-részarányt.
Ausztria a korábbi jövedéki adó-visszatérítési rend-
üzemanyag-szállító köteles az osztrák piacon forga-
Ez a kvóta fedezhető szerződéses úton is. Megmarad a
szer helyett már differenciált adóztatást alkalmaz a
lomba hozott teljes üzemanyag-mennyiség 2,5 száza-
tiszta bioüzemanyag kedvezményes adóztatása azokra a
környezetbarát és nem környezetbarát üzemanya-
lékát bioüzemanyagból szállítani. 2007. október 1-től
mennyiségekre, melyeket nem a kvóta teljesítése céljá-
gokra. Az üzemanyagok akkor minősülnek környezet-
ez az érték 4,3 százalékra, 2008. október 1-től pedig
ból forgalmaznak. A részarányt nem teljesítő üzemanyag
barátnak, ha gyakorlatilag kénmentesek (maximum
5,75 százalékra emelkedik.
forgalmazók előre meghatározott büntetést fizetnek,
10 mg/kg a kéntartalmuk) és 1000 liter üzemanyag-
ami gyakorlatilag egy, éves szinten egy összegben kifi-
keverék legalább 44 liter bioüzemanyagot tartalmaz.
zetett büntető adóként működhet majd.
Ausztriában a tiszta bioüzemanyagok fogyasztásiadó-mentességet élveznek. Korábban kizárólag a
Németország
biodízel és a bioetanol számított adó-visszatérítésre
Németország Svédország mellett azon kevés EU tagál-
jogosult bioüzemanyagnak, de 2005. október 1-től
lamok egyike, amely már 2005-ben elérte az energiatar-
kibővült a bioüzemanyagok köre. Ez ma már tartal-
talomra vetített 2 százalékos bioüzemanyag piaci rész-
Az üzemanyag forgalmazók 2006-tól kötelesek
mazza a biogázt, a biometanolt, a bio-dimetil-étert,
arányt, méghozzá a legmagasabb uniós adókedvezmény
bioüzemanyagot is forgalmazni, a részarány: 2,5 e%,
a bio-ETBE-t, a bio-MTBE-t, a biomasszából nyert
alkalmazásával. 2007-től Németországban is változások
ami 2010-ben 5,75 e%-ra emelkedik, ahogyan Magyar-
szintetikus bioüzemanyagokat, a biohidrogént és
lesznek, elsősorban a költségvetési kiadások csökken-
országon is. A szabványos üzemanyagokhoz kevert
a tiszta növényi olajat is. Ezen kívül 2005. október
tésétől vezérelve. Ettől az időponttól minden adózásra
ETBE és biodízel után a forgalmazó adókedvezményt
1-től Ausztria bevezette a fosszilis üzemanyagok
kötelezett forgalmazónak biztosítania kell a dízel üzem-
vehet igénybe.
Szlovákia
18
A bioüzemanyagok gyártása A bioüzemanyagok gyártása ma még elsősorban élelmiszernövényeken alapszik. A jövő alapanyagai ennél lényegesen olcsóbbak lesznek, és szinte korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre.
Az előállításukhoz alkalmazott technológiák fej-
A biodízel esetében különböző növényi olajok, eset-
mék a biodízel (leggyakrabban zsírsav-metilészter,
lettségét tekintve megkülönböztethetők első- és
legesen sütőolaj vagy állati zsiradékok jelenthetik
angol rövidítéssel: FAME), melynek fizikai és alkal-
másodgenerációs bioüzemanyagok.
az alapanyagot.
mazástechnikai tulajdonságai nagyon hasonlítanak
Biodízel előállítására az Európában leggyakrabban
a kőolaj alapú gázolajéhoz.
– mintegy 80 százalékban – használt repceolaj mel-
Első generációs bioüzemanyagok
lett az Egyesült Államokban e célra leginkább hasz-
Az első generációs bioetanol gyártása lényegében
az olajos magvak rostolásával és sajtolásával kez-
Az első generációs biodízel-komponens gyártásá-
az alkoholerjesztés évezredes technológiáján alap-
dődik.
nak előnye, hogy relatíve egyszerű technológiát és
szik, annak ipari méretekben megvalósult változata.
Ezután a kis olajtartalmú darától elválasztják a növényi
kisebb beruházási költséget igényel. A környezet
A megfelelően előkészített cukor vagy keményítő
olajat, ami azonban önmagában még nem alkalmas
védelme szempontjából ugyancsak fontos, hogy a
tartalmú alapanyagokat – leggyakrabban kukori-
dízelmotorok üzemeltetésére, mivel telítetlen szénhid-
szükséges kémiai reakciók már minimális melegítést
cát, búzát, cukornádat vagy cukorrépát – feltárá-
rogén tartalma miatt gyantásodásra hajlamos, égése
követően, 50-60 Celsius fokon, a légköri nyomás
si és erjesztési folyamatokon keresztül alkohollá
tökéletlen és a motorban lerakódást okozhat.
közelében végbemennek, így a folyamat energiaigé-
alakítják. Ezt a lepárlás, finomítás, vízmentesítés
Ezért megfelelő előkezelést követően a növényi ola-
nye viszonylag alacsony. Ezáltal a gyártás akár 60
többlépcsős finomítási folyamata követi, így az
jat metanol vagy valamilyen más, kis szénatomszá-
százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátással jár,
eljárás végén a kívánt minőségben nyerhető ki a
mú alkohol felhasználásával átészterezik. A reakció
mint a hagyományos dízelolaj esetében. Első generá-
bioetanol.
során két fázisra bontható elegyből kivonható ter-
ciós technikák alkalmazásával az etanol ipari mére-
nosított napraforgó és szója, vagy éppen a pálmaolaj is alkalmas lehet. A növényi alapú dízelolaj gyártása
magas költségek
Bioüzemanyagok
19
Melléktermékek, hulladékok hasznosításának útján
A biodízel komponens esetében növényi olajok
magas beruházási költséggel jár. A híg elegyek
Ezek legnagyobb előnye, hogy mind a bioetanol,
Fischer-Tropsch szintézissel – amellett, hogy jobb
desztillációval történő finomítása révén a folyamat
illetve magasabb szénatomszámú alkoholok, mind
minőségű, a fosszilis gázolaj fizikai jellemzőivel
energiaigénye és széndioxid-kibocsátása igen jelen-
pedig a biodízel esetében jelentősen megnövelik a
gyakorlatilag megegyező tulajdonságú terméket
tős, megközelíti a fosszilis benzinek gyártásának
felhasználható alapanyagok körét.
kapunk –, a gyártás során nem képződik jelentős
ezen értékeit.
Ugyan az elsőgenerációs technológiáknál össze-
mennyiségű, nehezen hasznosítható melléktermék,
A jelenlegi biodízel-gyártás tehát drágább alap-
tettebb eljárás révén, de etanol nyerhető ki külön-
ami hatékonyságnövekedést eredményez.
anyagból, de kisebb energiaigény mellett, míg a
böző, cellulózt tartalmazó anyagokból, így töb-
Napjainkban ezek az új technológiák még nem
jelenlegi bioetanol-gyártás olcsóbb alapanyagból,
bek között fahulladékból, biomasszából vagy akár
kiforrottak. A számos fejlett országban esztendők
de magas beruházási és energiaköltséggel valósul
algából is.
óta folyó – és a közelmúltban hazánkban is elindult
meg. Ez mindkét esetben a biokomponensek magas
Ezek egyrészt lényegesen nagyobb mennyiségben
–, az eljárás gazdaságossá tételét célzó kutatásokra
költségéhez vezet.
állnak rendelkezésre, másrészt gyakran másképp
azonban sokan nagy várakozással tekintenek.
A mennyiségi és gazdaságossági problémákra igazi
nem hasznosított melléktermékekről, hulladékokról
Nemcsak az Európai Unió támogatja az ilyen irányú
megoldást a jelenleg még csak kísérleti fázisban
van szó, így a bioüzemanyag-gyártás nem jár érté-
fejlesztéseket, de az olajipar szereplői már most
lévő, úgynevezett második generációs bioüzem-
kes, magas költséggel előállított élelmiszerforrások
komoly összegeket fordítanak a második generációs
anyag-gyártási technológiák jelenthetnek.
elvonásával.
technológiák tökéletesítésére.
tű előállítása – az anyagoknak a fermentációhoz szükséges
magasfokú hígítottsága, a folyamatok
szabályozási igénye és a termék többlépcsős finomításához szükséges berendezések miatt – viszonylag
hidrogénezésével, vagy magas széntartalmú alapanyagok (szalma, faapríték, hulladékok) szintézisgázzá (hidrogén és szénmonoxid) alakításával és
20
Növényolaj (svo)
repcemag
Termesztés ra
da
Növényolaj gyártás, sajtolás
Át/észterezés n
i er
ic
gl
biodízel komponens
Takarmányozás
gázolaj keverés
Új irányok a HAZAI bioüzemanyag-gyártásban
szervezetté integrálja azokat az önmagukban orszá-
és kísérleti fejlesztések egészítik ki. A konzorcium
gosan vagy regionális szinten is jelentős gazdasági
500 millió forintos pályázati támogatást nyert máso-
szervezeteket, amelyek csak együtt képesek megol-
dik generációs biogázolaj kutatására és környe-
A régió meghatározó olajvállalataként a MOL stra-
dani a kitűzött, komplex feladatokat.
zetkímélőbb gyártástechnológiáinak kidolgozására.
tégiájának is kiemelkedő eleme az újfajta bioüzemanyagok fejlesztése és alkalmazása. A MOL Nyrt.
A fejlesztések első eredményei rövid időn belül, már
Kutatások, kísérleti fejlesztések és beruházás
2009-re várhatóak. A kőolaj eredetű termékekkel
tokkal, hazai tudásbázisra alapozott konzorciumok
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Jed-
eredménnyel járhat.
jöjjenek létre. A fejlesztési társaságok legfonto-
lik Ányosról elnevezett pályázatán a MOL Nyrt.
Az összefogás lehetővé teszi a közös kutatás-fej-
sabb célja, hogy a mainál szélesebb alapanyagbázis
vezette konzorciumban részt vesz az Olajterv Zrt.,
lesztéseket, a technológiai és szervezési tapaszta-
álljon a gyártás rendelkezésére, és többek között
a KITE Zrt., a Biodiesel Kft., a veszprémi Pannon
latok megosztását, ami csökkenti a kockázatokat,
használt és hulladék növényi olajok, melléktermé-
Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai
illetve gyorsabb piaci alkalmazkodást eredményez.
kek, illetve napraforgóolaj is mind nagyobb részben
Kutatóközpontja, a Földművelésügyi és Vidékfej-
További előnye, hogy tudásintenzív és emberköz-
lehessen a biodízel-komponens alapanyaga.
lesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési
pontú munkahelyek létesítéséhez járul hozzá, segíti
A kutatások másik fontos iránya olyan csúcstech-
Intézete, valamint a Veszprémi Regionális Innová-
a kis- és közepes vállalatok innovációs tevékeny-
nológiájú gyártási eljárások kifejlesztése, melyek
ciós Centrum Kht. A Tudományos Akadémián és a
ségét, valamint oktatási programok kialakításával
tovább csökkentik a környezeti terhelést. A kon-
Pannon Egyetemen folyó alapkutatásokat a többi
hosszabb távon támogatja magas szintű ismeretek-
zorciális együttműködés előnye, hogy egységes
konzorciális partnernél folyó alkalmazott kutatások
kel rendelkező szakemberek képzését.
arra törekszik, hogy együttműködve a mezőgazdaság képviselőivel és az egyetemi fejlesztőközpon-
minden tekintetben versenyképes biogázolaj kifejlesztése mellett az együttműködés számos további
21
Bioüzemanyagok
egy biodízel-gyártósor egyszerűsített folyamatábrája A felhasznált alap- és adalékanyagoktól függően számos változata alakult ki a növényi olajok zsírsav-metilészterré
Alapanyag előkezelés
Átészterező egység
Glicerin finomító egység
metanol katalizátor lúg növényi olaj sav
reaktor
észter mosása
szárító
glicerin oszlop
(FAME) alakításának, azonban a lényegi lépéseket tekintve elmondható, hogy a folyamat az előkészítés, átészterezés és glicerinfinomítás szakaszaira csoportosítható.
tároló tartály
A savval előkezelt növényi olajban katalizátor (pl. lúg) hatására a glicerin-triészter megbomlik, s a keletkező zsírsavak a metanol hatására zsírsav-metilészterré alakul-
semlegesítő reaktor derítés
nak. Az előkezelt növényi olajban katalizátor (pl. sav/lúg) alkalmazása mellett, metanol jelenlétében zsírsav-metilészter keletkezik. Az átészterezés után a termékelegyet
metanol visszanyerés elválasztás
vízmentesítés
ülepítéssel szétválasztják. A nehezebb, glicerin tartalmú elegyet tovább kezelik, mivel a folyamat gazdaságossága szempontjából kulcsfontosságú a megfelelő minőségű glicerin értékesíthetősége. A könnyebb, észterfázisban a vizes mosást és szárítást követően nyerhető ki a biodízel.
szappan alapanyag
biodízel
gyógyászati minőségű glicerin
22
Biodízel üzem épül Komáromban A Komáromban vegyes vállalati formában megépülő biodízelgyárnak kulcsszerepe lesz a hazai igények kielégítésében.
A MOL-csoport termékfejlesztési politikájában évek óta kiemelkedő fontosságú szerepet játszik üzemanyagainak környezetre gyakorolt hatásainak javítása. 2005. július elsejétől a társaság áttért a kénmentes üzemanyagok kizárólagos gyártására és forgalmazására, és ugyanekkor megkezdte egy biológiai eredetű alapanyagokból előállított üzemanyag-komponens, a bio-ETBE gyártását és a motorbenzinekhez való keverését.
Egy nagy lépés előre A termékfejlesztés következő lépcsőfokát az üzemanyagok biokomponens-tartalmának növelése jelenti, melyre az Európai Unió bioüzemanyagokra vonatkozó irányelve is ösztönzi a gyártókat. E szabályozás következtében a MOL-csoport teljes biodízelkomponens-igénye 2008-tól évi 200 ezer tonnára nő. Ezt kielégítendő 2006 januárjában a
Bioüzemanyagok
23
MOL nyílt pályázatot írt ki a biokomponens, illetve
sülő üzemben előállított biokomponens nem csak
Egyrészt az üzem megépítése jelentős mértékben
annak alapanyagául szolgáló növényi olaj beszerzé-
vasúton és a Dunán, vízi úton szállítható, hanem
hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország teljesítse az
sére, melynek eredményeként július végén a MOL
a telepet a százhalombattai finomítóval összekötő
Európai Unió bioüzemanyagokkal kapcsolatos elő-
hét céggel 5 évre szóló beszerzési megállapodást
csővezetéken is.
írását. Továbbá az osztrák céggel együttműködve a
kötött. A tenderezési eljárás legfőbb „hozadéka”
A repcét, napraforgót és használt sütőolajat feldol-
MOL elősegíti a környezetet még kevésbé terhelő
azonban kétség kívül az a szerződés, melyben a
gozó üzem termelésének legnagyobb hányadára,
üzemanyagok elterjedését, másrészt szerepet játszik
MOL Nyrt. és az osztrák Rossi Beteiligungs GmbH
120 ezer tonnára a résztulajdonos MOL előszerző-
a biodízel-komponens nagy mennyiségű előállítását
egy 1,2 milliárd forint (4,5 millió euró) alaptőkéjű
dést kötött, így fedezve a 160 ezer tonnás hazai igény
szolgáló korszerű technológia magyarországi lete-
vegyesvállalat alapításáról és működtetéséről egye-
döntő részét. Az Európai Unió terveit figyelembe
lepítésében, és részt vállal az ehhez szükséges tőke
zett meg 2006 júliusában.
véve 2010 után az üzemanyagba kevert biokompo-
megszerzésében is.
A megállapodás értelmében megalakuló Rossi Bio-
nens arányának további növekedése várható, így a
Nem elhanyagolható az a korábban már említett
fuel Zrt.- ben a MOL-csoport 25 százalék plusz egy
gyártásában való részvétel ellátás-biztonsági meg-
tény sem, hogy a hagyományos dízelolajhoz képest
részvény részesedést fog birtokolni. A vállalat 2007.
fontolásból kulcsfontosságúnak nevezhető.
a biodízel gyártása 60 százalékkal kevesebb szén-
negyedik negyedévére a régió egyik legnagyobb
dioxid-kibocsátással jár. Mindez pedig úgy valósul-
biodízel alapanyag-ellátó gyárát építi fel a MOL
hat meg, hogy a bioüzemanyag-tartalom biztosítása
komáromi telephelyén. Az új üzem évi 150 ezer tonna
Kölcsönös előnyök
mellett a MOL továbbra is megőrzi üzemanyagainak
mít majd. A helyszín kiválasztásában a logisztikai
A bő egy év alatt megvalósuló, közel 8 milliárd forin-
lékainak segítségével pedig biztonságos és hatékony
szempontok nagy szerepet játszottak, hiszen a léte-
tos (30 millió euró) beruházásnak több előnye is van.
járműhasználatra nyílik lehetőség.
kapacitásával európai léptékben is jelentősnek szá-
kiváló minőségét. A MOL speciális üzemanyag ada-
24
A bioüzemanyagok mindennapi használatának gyakorlati kérdései Hamarosan a hazai töltőállomásokon is szinte mindenütt tankolhatunk növényi eredetű, megújuló energiaforrásból származó biokomponenseket tartalmazó benzint és gázolajat. Szakembereink munkájának köszönhetően az új üzemanyagok minőségét a MOL-tól megszokott magas színvonalon fogjuk biztosítani.
A következő években a bioüzemanyagok felhasználá-
rikus gázolajoknál a biodízel-komponens közvetlen
sa a közlekedésben minden bizonnyal világszerte – és
bekeverését. A szakemberek egyetértenek abban,
különösen az Európai Unióban – gyorsulni fog. Az Unió
hogy nem okozhat fennakadásokat az üzemanyagok-
a korábban részletezett környezetvédelmi, energiapoli-
ban az egy-másfél év múlva 4-5 térfogatszázalékra
tikai és vidékfejlesztési megfontolásoktól vezérelve a
emelkedő biokomponens-tartalom, így azok nyugod-
bioüzemanyagok mind szélesebb körű elterjesztésére
tan tankolhatóak a MOL-kutakon.
törekszik. A célok adottak, a szabályozás formálódik, a
A fogyasztóknak az E5 és a B5 üzemanyagok hasz-
gyártóegységek nem csak Európa nyugati felén, hanem
nálatakor tehát elsősorban a járműgyártók ajánlását
immár Magyarországon is szép számmal épülnek.
kell követniük, s ügyelniük kell arra, hogy bizonyos
Az uniós szabályozásnak megfelelően a legtöbb tag-
járművek fokozott karbantartást igényelnek.
államban már 2007-2008-tól a hagyományos dízelolaj-
A motorhajtó-anyagok és a gépjárművek fejlesztése
ban és a benzinben egyaránt legalább 4,4 térfogatszá-
ugyanis csak egymással kölcsönösen valósulhat meg.
zaléknyi biokomponens lesz. A legfontosabb kérdés
Ebből következik, hogy a gépjármű-konstruktőröknek
azonban mégiscsak az, „mit szólnak ehhez” a jármű-
igazodniuk kell az üzemanyagszabványokhoz, s bizto-
veink? Jól működnek majd a kevert üzemanyagokkal,
sítaniuk kell járműveik üzemeltethetőségét bármely, a
vagy nem? A válasz röviden: jól fognak működni.
szabványnak megfelelő üzemanyaggal. Az üzemanya-
Ennek biztosítéka a szabványos minőség. A jelenlegi
got előállító vállalatoknak pedig mindig és minden
üzemanyagszabványok 5 térfogatszázalékig engedik
körülmények között képesnek kell lennie a szabvá-
a motorbenzinek esetében a bioetanol, illetve moto-
nyos üzemanyagok gyártására és forgalmazására.
Bioüzemanyagok
25
Az 5 százalék bioetanolt tartalmazó (E5) motorbenzin tulajdonságai
A bioetanol megújuló forrásból származó tisz-
náljuk járművünket. További segítséget nyújtanak
Külföldi tapasztalatok szerint 5 százalék etanol
ta üzemanyag: csökkenti az üvegházhatást okozó
a MOL Tempo üzemanyagok adalékai, melyek meg-
tartalomig gyakorlatilag nem jelentkeznek üzemel-
gázok kibocsátásának mennyiségét, továbbá telje-
akadályozzák a korróziós folyamatok kialakulását
tetési gondok.
sen kénmentes. Ugyanakkor vannak olyan tulajdon-
az üzemanyag-ellátó rendszerben.
Az első generációs bioüzemanyagok felhasználásá-
ságai is, melyekre hosszú távú használata során,
nak azonban korlátai vannak. Az etanol arányát 10
különösen a korosabb gépjárművek esetében
százalékra emelve gyakoribbá válnak egyes alkal-
figyelmet kell fordítani. A benzinbe kevert alkohol
A járműkonstrukció szerepe
mazástechnikai problémák, ezért a nagy autógyár-
is. Annak érdekében, hogy elkerüljük az üzemanyag
Műszaki oldalról igazi kihívást a 20 évnél idő-
már megkülönböztetik a járműkonstrukcióikat, s
nedvességtartalmának túlzott megnövekedését,
sebb járművek jelentenek, melyek üzemanyag-el-
egyes évjáratok, típusok esetében nem ajánlják a
és az ebből adódó kellemetlenségeket, az etanol
látó rendszerének kialakításakor nem készültek
magasabb etanol tartalmú benzin használatát. Ezért
tartalmú benzin tárolása a benzinkutakon és a
fel az alkohol tartalmú üzemanyagok használatára.
hosszabb távon a járműkonstrukciók megfelelő
felhasználóknál egyaránt körültekintést igényel.
A volt szocialista országok által gyártott gépko-
módosítására van szükség, mely az előzőekben már
A téli hónapokban, illetve a nyári páradús, nedves
csiknál emellett az alkalmazott gyengébb minőségű
leírt szabványnak kölcsönös, autóipari, és kőolaj-
időszakban hosszú hetekig leállított (ritkán tankolt)
anyagok, illetve a régebbi nyugati gyártmányok-
ipari fejlesztéseit igényli. Ezáltal lesz elérhető 2010
járművek esetében ajánlott a fokozott odafigyelés.
nál az esetlegesen elöregedett szerkezeti anyagok
után az eddigieknél magasabb megújuló hányad az
Célszerű gyakrabban tankolni és lehetőleg mindig
tömítettség, és anyag-kompatibilitás szempontjából
üzemanyagokban.
tele tankkal leállni, ha hosszabb ideig nem hasz-
fokozott ellenőrzést igényelnek.
(bioetanol) nedvszívó hatású, így képes megkötni az üzemanyagtartályba jutó levegő páratartalmát
tók az európai szabványtól eltérő E10 (maximum 10 térfogat százalék etanol tartalmú) benzinekre
26
Az 5 százalék biodízelt tartalmazó (B5) dízel-keverékek tulajdonságai
Mint minden üzemanyag esetében, a biodízel és B5 keverékek felhasználásakor is megfelelő
Cetánszám
tekintettel a MOL az NF M 07 070 francia szabvány előírásai szerint ellenőrzi a biodízel és B5 tartályait.
körültekintéssel kell eljárni. A biodízel tartalmú
A biokomponens eredetétől függően a tiszta bioter-
üzemanyagok tárolására és elosztására tiszta,
mékek cetánszáma széles tartományban változhat
víztelenített, jól karbantartott és rendszeresen
(47-60). A keverékek kedvezően reagálnak a gyulla-
ellenőrzött berendezéseket kell használni. Ezt a
dási képességet javító, cetánszámnövelő adalékokra,
A biodízel lehetséges fémszennyeződéseinek megelő-
rendszert a MOL-csoport finomítási, logisztikai
ezért a B5 üzemanyagok formulázása, minőségének
zése érdekében a MOL szakemberei a teljes logiszti-
és kiskereskedelmi lánca a biokomponenseket
„beállítása” könnyen biztosítható.
kai láncolatot folyamatosan ellenőrzik.
tartalmazó üzemanyagok teljes körű bevezetéséig megfelelően kialakítja.
Hidegtulajdonságok A biodízel tartalom növekedésével némileg gyengülő
Kenőképesség A biodízelek jelentős mértékben javítják a gázolajok kenőképességet, ami a biokomponens előnyös tulajdonsága.
hideg tulajdonságok a megfelelően kiválasztott adalékokkal ugyanúgy javíthatók, mint a hagyományos dízel esetében. Az utóbbiakhoz használt hidegfolyás-
Mikrobiológiai szennyezés
javító (MDFI) és paraffin diszpergáló (WASA) adalé-
A biodízelek és a biodízel tartalmú üzemanyagok érzé-
kok a B5 keverékekben is megfelelően működnek.
kenyek a mikrobiológiai szennyezésekre. Erre való
Fémtartalom
Bioüzemanyagok
Nedvszívó hatás A biokomponens nedvszívó képessége miatt a
ra (a berendezések tisztítása, a szűrők ellenőrzése
legfeljebb 5 százalék biodízel tartalom esetén a kom-
stb.) megfelelő figyelmet kell fordítani.
patibilitási problémák minimálisak. Ennél magasabb
biodízel tartalmú üzemanyag víztartalma növekedhet. A MOL Tempo üzemanyagoknál már alkalmazott adalékcsomagot tartalmazó B5 keverékek
koncentráció esetén azonban a megfelelő működés
Lerakódások képződése
vízelválási tulajdonságai viszont jól szabályozot-
Az igen hatékony Tempo adalékanyagoknak köszön-
tak, s ezáltal az acélkorróziót is hatékonyan meg
hetően a B5 dízel esetében is elkerülhetők a porlasz-
lehet akadályozni. Helyes kezelési gyakorlattal, a
tó- és égéstérbeli lerakódások.
Üledékek diszpergálása
csak a hagyományosnál jóval drágább, legkorszerűbb szerkezeti anyagokkal biztosítható.
Oxidációs stabilitás A biodízel oxidációs stabilitása, az öregedéssel szem-
berendezések tisztántartásával a nemkívánatos mellékhatások elkerülhetőek.
27
Kompatibilitás a szerkezeti anyagokkal
beni ellenálló-képessége a hagyományos gázolajokénál kisebb. Ennek oka az, hogy a biodízel telítetlen vegyületeket tartalmaz, aminek következtében a
A biodízel tartalmú keverékek hatását akrilát gumira,
levegő oxigénjével egyesülve az anyag tulajdonságai
Hosszas üzemeltetés során az üzemanyag-ellátó
akrilnitril-butadién gumira és fluorszilikon gumira
megváltozhatnak. Az üzemanyag-ellátó rendszerben,
rendszerben lerakódások keletkezhetnek a beren-
vizsgálták a szakemberek. A különböző folyadékok-
illetve a motortérben esetlegesen keletkező lerakó-
dezések falán és alján. A biodízelt tartalmazó üzem-
kal – így a biodízellel – szembeni magas fokú ellen-
dások elkerülésének érdekében a biokomponenst
anyagok hajlamosak feloldani ezeket az üledéke-
álló-képessége miatt ma jellemzően a fluorszilikon
tartalmazó gázolaj fél évnél hosszabb időtartamú
ket. Emiatt – mint a hagyományos dízelüzemanyag
gumit használják a modern motorokban. A beren-
tárolása nem javasolt.
esetében is – a helyes gépjármű-kezelési gyakorlat-
dezések gyártóival összhangban azt találtuk, hogy
28
A Motorhajtóanyagok osztályozása Motorhajtóanyagok Alternatív
kőolajeredetűek • motorbenzinek • gázolajok
fosszilis
megújuló
• kőolaj eredetű alternatív
• biomassza
• LPG (PB)
• biohidrogén
• hidrogén
• biogáz
• alkoholok
• bioalkoholok
• éterek
• bioéterek • bioszintetikus hajtóanyagok
• földgáz • hidrogén • komprimált földgáz (CNG) • cseppfolyósított földgáz (LNG) • szintetikus hajtóanyagok • alkoholok (metanol, etanol, …) • éterek • észterek
• növényolajok és származékaik • hajtóanyagok biohulladékokból
kőolaj és megújuló •g ázolajok és biodízel komponensek elegyei (B5) •m otorbenzin és bioalkoholok elegyei (E5) •m otorbenzin és bio-éterek elegyei
Bioüzemanyagok Bio üzemanyagok
Felelős kiadó: Ferencz I. Szabolcs Szakmai szerkesztő: Thernesz Artur, Vuk Tibor Szerkesztő: Dr. Kántor Sándor Fotók: Getty Images, MOL, Netképtár, Red Dot/Corbis, Safa Postacím: MOL Nyrt., Budapest 1986 Kiadja: Sanoma Budapest Kiadói Zrt.
29 1
www.molgroup.hu
B