Kijelenteni, hogy egy ülőbútor ergonómikus, még kevés. A STOKKE határozottan ezt állítja azon
Az álló- és ülőhelyzet
BIOMECHANIKAI ÖSSZEHASONLÍTÁSA
TUDOMÁNYOS TESZTEK alapján, amelyekről a gerincdeformitásokról rendezett első nemzetközi kongresszuson ( Stockholm, 1996. június 16-19. ) számolt be.
A STOKKE cég egy olyan széleskörű kutatási programba kezdett, amely a biotechnika és biomechanika legmodernebb elvein, továbbá az emberi testtartások elemzésével és a gerincoszlop funkcionális vizsgála tával kapcsolatban álló modern technológiákon alapszik. A program, amelyet e szakterület nemzetközi hírű tekintélye, Moreno D'Amico biomechanikai mérnök koordinált, azzal a fő céllal indult meg, hogy tudományos alapon figyelje meg a " helyes ülőtartás " sajátosságait, s objektíven, mennyiségileg vizsgálja, értékelje az ülőhelyzet gerincoszlopra - és a közeli testtájakra - mért hatását és velejáró változásait. Mindezt abból a célból, hogy gyakorlati, azaz statisztikai-mennyiségi igazolást adjon az "ülésrendszerek" tervezésében munkáló újító elméletekre.
A vizsgálatnál egy rendkívül fejlett optoelektronikai eszközt, egy " AUSCAN"-t használt fel, mely berendezés lehetővé tette a a vizsgált alanyok testhelyzetének háromdimenziós megfigyelését a lehető legmagasabb precizitással, az egészségre teljesen ártalmatlan módon. Egyénenként több mint 3000 mérést végeztek el, amelyek egy adott népességmintán statisztikai összehasonlításban mutatták ki az álló- és ülőhelyzet közötti biomechanikai eltéréseket, s különösképpen a STOKKE ülőbútorok és a hagyományos típusú székek közötti különbségeket.
A RENDSZER
A
U
S
( Automatic Scoliosis Analyser
HASZNÁLATA
C
A kísérleti megfigyelések azon fejlett AUSCAN nevű rendszereszköz segítségével folytak, amely a milánói biotechnikai központból származik, s amelyet klinikai felhasználásra Moreno D'Amico mérnök úr tökéletesített a Santo Stefano Rehabilitációs és Gerincbántalmakat Vizsgáló Központban. Az eszközt kimondottan a gerincoszlop és rendellenességeinek vizsgálatára fejlesztették ki, így használata széleskörű érdeklődésre tarthat számot. A kifinomult rendszer működése a tesztalanyról készült televíziós felvételek feldolgozásán alapul, amelyhez 4, külön-külön másodpercenként 100 felvétel készítésére képes kamerát alkalmaznak. A felvétel előtt a vizsgált alany testén - előre meghatározott pontokon - fényvisszaverős, félgömb alakú korongérézékelőket helyeznek el, amelyeket a rendszer a kamerákon keresztül automatikusan, pillanatról-pillanatra követ. Méri a korongok helyzetét, majd e mérési eredményeket egy központi számítógépbe továbbítja, ahol azokat feldolgozza, s megadja a vizsgált alany gerincoszlopának elhelyezkedését és háromdimenziós alakrajzát.
N
- Automatikus gerincelhajlás analizáló )
* AUSCAN a milánói BTS ( Biomechanikai és Technológiai Rendszerek) Olaszország terméke
ALKALMAZOTT MÓDSZER
A
A RENDSZER HASZNÁLATA
A
U
S
C
A
N
( Automatic Scoliosis Analyser - Automatikus gerincelhajlás analizáló )
Anélkül, hogy túlzó részletezésbe merülnénk, a gerincoszlopon, a fejen, a mellkason, a medencén, a végtagokon elhelyezett összesen 27 érzékelő a rendszer által végzett méréseken és azok bonyolult matematikai számításokkal lefolytatott feldolgozásán keresztül - képes a gerincoszlop alakjá nak teljes rekonstruálására. Ezután lehet megvizsgálni az olyan nyugvó tartás-rendellenességeket vagy fájdalomból eredő funkcionális blokkok je lenlétét, terhelési problémákat, végtagheterometriákat, vagy egyéb gerincbántalmakat. A mérés kiterjed ezenfelül dinamikus tartások vizsgálatára is, amelyek so rán megfigyelik azon sebességi, gyorsulási, szög- és szögsebességi ténye zőket, amelyekkel a gerincoszlop dinamikus működése leírható. Ezen eredmények más kutatási módszerekkel nem érhetők el. Tekintettel az optoelektronikai vizsgálat egészségre teljesen ártalmatlan voltára, néhány perc leforgása alatt óriási számú mérést ( ülőtartásonként át lagosan legalább háromezret ) lehet végezni, ami valóban nem kevés. A módszer ugyanakkor lehetőséget ad a vizsgálandó tartások gyors variálá sára, s nem kényszeríti bele a tesztalanyt egyetlen helyzetbe sem, ahogy az általában egy röntgenfelvétel során történne.
A HAGYOMÁNYOS ÉS A STOKKE ÜLŐBÚTOROK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A különféle álló- és ülőtartásformák összehasonlításához meghatároztak egy adatgyűjtési és adatmérési protokollt. Az álló helyzetnél a normál álló hely zetet vették alapul, az ülőhelyzetnél ezzel szemben a szokásos tartásokat a terhelt ülőtartástól a teljesen tehermentesített tartásig - vizsgálták. Minden egyes tartásformához 500 háromdimenziós felvételt határoztak meg.
Az ülőtartások tanulmányozása egy hagyományos és egy STOKKE ülőbútor használatával történt, mindkettő háttámla nélkül, hogy a háttámasz segítő befolyását a vizsgálatból kizárják. Miután minden egyes méréscsoportra vonatkozóan megállapították a megfelelő átlagértékeket, statisztikai összehasonlítást végeztek. Ezzel lehetővé vált azon jelentős biomechanikai különbségek meghatározása, amelyek megadják az ülőtartások ergonómiai fokát. (Az átlagok megállapításához a T-tesztet, a változékonysági mutatók elemzéséhez a Fisher-tesztet használták. )
EREDMÉNYEK A vizsgált tesztcsoport összehasonlítási eredményei azt mutatják, hogy a Ez a tendencia figyelhető meg akkor is, ha a gerinc görbületi szakaSTOKKE ülőbútor a hagyományossal szemben a gerincoszlop nyílirány síkú szainak eredményeit vetjük össze. Az ágyéktájon fellépő elhajlás az ( sagittalis ) görbületeit jobban megtámasztja. álló helyzethez viszonyítva a hagyományos bútoron szinte kétszer nagyobb, mint a STOKKE bútoron.
STOKKE balans ülőbútor Hagyományos ülőbútor Ha megfigyeljük a két szélső tartás - álló helyzet és teljesen tehermentesített ülőtartás - közötti összevetést, az adatok egyértelműen jelzik, hogy a hagyományos bútoron mutatott ülőtartás során, különösen az ágyéki szakaszban nagymértékben módosulnak a gerinc fiziológiai értékei, olyannyira, hogy az esetek 50%-ában az ágyéki homorulat inverziója állapítható meg ami a STOKKE bútornál igen kis százalékban jelentkezik. A medenceelhajlási értékek százalékban szintén jóval közelebb állnak az álló helyzetnél mért értékhez, mint a a hagyományos bútor esetében.
Az ágyéki homorulatot megtartó %-ot vizsgáltak
Az álló helyzethez közeli keresztcsonti szögértéket mutató %-ot vizsgáltak
83,3
58,3
50
8,3
Ezen túlmenően a vizsgált személyek 100%-ánál jelentkezett a törzs nagyobb fokú előrebillenése hagyományos ülőbútoron. A nyakszirt ( a 7. nyakcsigolya ) és a keresztcsont ( 3. keresztcsonti csigolya ) közötti távolságot lemérve, egy átlagosan 11 centiméteres előrebillenés mutatkozott a hagyományos bútoron, amíg ugyanez az érték a STOKKE bútoron mindössze 6 centiméter. Mindkét bútoron megfigyelhető a háti domborulat elhajlása is, azonban ebben az esetben is a STOKKE ülőbútor ergonómikusabb, az elhajlás mértéke lényegesen kisebb.
KÖVETKEZTETÉSEK Meg kell jegyeznünk, hogy az előrebillenés kihathat a nyaki homorulatra is. Így nagyobb a valószínűsége közép- és hosszútávú problémák jelenkezésének a gerincoszlop nyaki, háti, ágyéki szakaszán is.
Az állóhelyzethez Az állóhelyzethez viszonyított viszonyított különbségátlagok különbségátlagok ( ágyéki homorulat/fok) (háti domborulat/fok )
STOKKE balans ülőbútor Hagyományos ülőbútor
26,8 + 11,4
6,7 + 6,4
43,3 + 16,4
10,5 + 7,5
Következtetésként levonható, hogy az ülőtartás kritikusan elváltoz -
Ahogy az összehasonlító elemzés adataiból kitűnik, a
tatja a gerincoszlop alakját, különösen az ágyéki homorulatban, ami
STOKKE ülőbútorok teljesítmény-tulajdonságai messze
együtt jár a törzs előrebillenésével. Ezáltal a porckorongokra, izületekre,
jobbak a hagyományos bútorokéinál. Így e tudományos vizs-
ínszalagokra, izomzatra annál nagyobb terhelés esik, minél jelentősebb
gálat alapján joggal állíthatjuk, hogy a STOKKE termékek
ez a billenés. Mindez magasfokú és gyors fáradást okohat.
ergonómiailag tökéletesen alkalmasak a gerincoszlop nyílirány síkú (sagitallis) görbületeinek megtámasztására és a rájuk eső terhelés csökkentésére.
AJÁNLÁS A Wellness Klinikán (www.wellnessklinika.hu) a gyógyítás mellett nagy súlyt fektetünk a prevencióra azaz a betegségek kialakulásának megelőzésére. A megelőzés ugyanis sokkal olcsóbb és jobb befektetés, mint a hosszan tartó, néha már elkésett, és előre nem mindig kiszámítható időtartamú betegállománnyal járó kezelés. A mozgásszervi betegségek megelőzése és kezelése terén jelentős eredményeket érünk el azzal, hogy pácienseinknek megtanítjuk a napi tevékenységekhez tartozó, a mozgásszerveket (elsősorban a gerincet) tehermentesítő helyes testtartást és újfajta ülési módokat. A munkahelyi és a lakókörnyezet ergonomikus kialakítása döntő fontosságú az elsajátított ismeretek gyakorlatban való alkalmazása szempontjából. Ezen igényeket az orvosi kutatások alapján fejlesztett STOKKE székek tökéletesen kielégítik, így munkánk hatékonyságát használatuk jelentősen növeli. Orvosszakmai ajánlásunk alapján az elmúlt 8 év alatt száznál több páciensünk használta a legnagyobb megelégedéssel a STOKKE bútorokat. Dr. Somlai András igazgató főorvos Wellness Klinika Gödöllő