BIEDER MAYER ÍRTA: CZAKÓ ELEMÉR

BIEDER MAYER Í R T A : CZAKÓ ELEMÉR.

A mult emlékei közt gyakran olyan lappangó értékekre bukkanunk, amely értékeknek még a mára nézve ís megvan a serkentő ereje. így került elém a nagyanyám bútoraival együtt padlásra hurcolt lim-lomok közül a sokáig méltatlanul megcsúfolt, majd pedig a divat szeszélyéből felszínre került, de félreértett s agyonímítált bíedermayer. Maga a „biedermayer" szó is, amivel az ízlés egy bizonyos korszakát akarták megjelölni, titokzatosan érthetetlen. Legalább Münchentől Nagyváradig, amely területen leginkább járja, igen kevesen tudják magyarázatát adni. Ü g y hogy mindenképpen idején való és éppen nem hálátlan feladat megkeresni ebben a több oldalról kompromittált szóban rejtőző kultúrértéket. Pártjára kelek a Bíedermayernek s igyekezni fogok a mult szemüvegén át belelapozva a művészettörténetbe, megkeresni családfáját, főleg pedig mai életünk látószögéből nézve megállapítani az értékét. Ha az ember az utóbbi években meglakta Münchent, Dresdent vagy valamelyik olyan német várost, ahol a művészetet mesterséges tudatossággal tenyésztik, utcán és kávéházban, boltban és kabaréban mindenütt beleütközik az újdívatú bíedermayerbe. A házakon koszorú és fűzérpalacsínták, ovális és hatszögű medaíllonok gipszből. A brettlín vatermörderes, magasracsapott hajzatú ifjak énekelnek testre szabott kabátban. A hölgyeknek rollnís frizurájuk és csúcsos kontyuk van. S a kirakatokban a már levitézlett szecessziós gílísztavonalak helyett az emlékvacakok és ajándékeókmókok gazdag sorozatát jelenleg édeskés koszorúk, árnyékképek, galambok, szívek, furcsa kosárkák virággal tetézve, erősen felpántlíkázva és más érzékeny motívumok ékítik. Ez természetesen nem az igazi bíedermayer, ez csak bíedermayerre maszkírozott divat, alig ér többet egy farsangi tréfánál. Csak az eszmeszegény tervezők hiszik el, hogy mütyürkékben, azaz kívülről hozzáragasztott külsőségekben fejeződik ki a stílus. A komolytalan stílusímítálásba azonban annyira belejött Európa, hogy felvonultatott az 50-es évektől kezdődőleg a gótikától az empíre-íg minden ízlésváltozatot s mikor már egyszer a művészettörténetet hivatalosan lezárták az empíre-ral, akkor mindeneknek cáfolatára elővezettek még egy Benjámin-stílust, a stílustestvérek legfíatalabbíkát, a kis Bíedermayert. A bíedermayert nálunk ís divatba hozták, mint Németországban. A nyomdákban, a divatlapokban és a bútorműhelyekben, nálunk ís bíedermayerrel fekszenek és bíedermayerrel ébrednek az emberek. Csak talán a róla való fogalom kissé zavarosabb, mint nyugaton. Hallom, hogy a Lázár-utcában és a Rákóczí-úton — ahol természetesen mindent lehet kapni — vígan árulják a biedermayer-fából készült ebédlőket. Egyik nagy napilapunk mellékletén pedig hírül adták, hogy az öreg Bíedermayer meghalt, se nem épít, se bútort nem tervez többé. A komoly Művészetnek kellett figyelmeztetni a közönséget, hogy a „biedermayer" se nem fa, se nem építész, hanem egy ízlést jelző szó s az az ízlés sem halt meg, sőt itt van a küszöbön. Bebocsáttatást kér. A „Bíedermayer" szó csúfnév. Csúfneve a mult század harmincas évekbeli nyárspolgárának. A hangzása olyan Fliegende Blätter-es, ámbár a német nyelvészek sem tudják kisütni, hogy ki és hol használta először. Olyan Kraxelhuber Tóbiásféle alakot kell magunknak elképzelnünk, áthelyezve abba a korba, amikor három császár szent szövetsége tartotta bedugaszolva egész KözépEurópában a lelkeket. Mikor mindenki gyanús volt, aki valamiről bárminő véleményt is táplált. Martinovicsot lefejezték, Kazinczyt becsukták. Aki világosságot akart terjeszteni, arra ráfogták, hogy gyújtogató. A lojalitástól elhájasodott polgár típusa a Bíedermayer. Állig körülnyakkendőzve, többnyíre karosszékben pipázik vagy tubákol. Szobája herbatéa szagú és falán a háziáldás mellett Ferenc császár fakó képét tartja. A szekrényeinek s az érzelmeinek gon-

Mapyar Iparntíívénzrt.

1

330 Biedermayer

; dosan kiszabott formái vannak. Nyugodt lelkiismeretén kívül legtöbbre becsüli gyöngyből hímzett házísapkáját. Ebéd után, míg a lánya clavecinen játszik, olyan édesen tud aludni egy negyedórácskát, mint a tejfel. Neki a világ gondja smarn. Ilyen figurás alak a Biedermayer. A bíedermayer mint stílus már lényegesen komolyabb. Magát a szót ízlés megjelölésére a mi Hevesi Lajosunk használta először. Kezdetben ő is gúnyos értelemben vette. Időközben a bíedermayer-kor alkotásainak nagyobb becsülete lett, a gúnynevet azonban nem lehetett többé lemosni róla. Rajtaragadt, mint a kicsinylő „dór" és „copf" elnevezés egykor, vagy mint az opus mírabíle-n — a csúcsives építészeten — a barbárságot bélyegző „gót" elnevezés. Ha a bíedermayer-ízlés alatt egyáltalán értünk valamit, akkor körülbelül az I8Í5—í850-ik évekig terjedő időszak építészeti és iparművészeti alkotásaival hozhatjuk ezt kapcsolatba. Bár szorosan véve ez sem pontos megjelölés, mert e szerencsétlen szóval jelölt ízlés időhatárai mások Németországban, mások Ausztriában és mások nálunk Magyarországon. Látunk közvetlen az empíre-korszak előtt, tehát már a XVIII. században és az empíre-korszak alatt is olyan bútorokat, melyeket a biedermayerekhez kell sorolnunk. S ez az adat nagyon fontos, mert megdönti azoknak az állításait, akik a bíedermayerben nem látnak mást, mint a levitézlett, elszegényedett empíret. Látunk továbbá az 50-es éveken túl ís — különösen nálunk — hasonló ízlésben készült darabokat. Egyszóval, itt nem a rideg kronológia dönt. A szerencsétlen megjelölés igazi szerencsétlensége azonban abban rejlik, hogy sokan azt hiszik, hogy a bíedermayerek — a nyárspolgárok — hozták létre a bíedermayer-ízlést, mint annak idején azt hitték, hogy a dórok csinálták a dór oszlopokat, vagy a gótok eszelték kí a csúcsíves stílust. Először is, ha szemlét tartunk azokon az emlékeken, amelyeket e korra nézve jellegzetesnek kell elismernünk, akkor azt találjuk, hogy azok nagy része III. Frigyes porosz király, Ferenc osztrák császár, Eszterházy, Auersperg hercegek, Pálffy, Győry, Batthyány, Szapáry grófok kastélyaiból kerültek elő. Ha majd szemügyre vesszük azokat a kapcsolatokat, amelyek a biedermayer- és az angol bútorok között fennállanak, akkor az az eredmény fog kivilágosodni, hogy a mult század első felében a napoleoní harcok folytán Európát mesterségesen elzárták Franciaországtól — még lapokat sem volt szabad onnét járatni — s az angol szövetséges tárt karokkal fogadta azokat a főurakat, akik odamentek hozzá tanulmányútra és bevásárlásra. Ott járt a mi Széchényínk is Wesselényivel együtt. Eszterházán és Fraknón ma ís vannak olyan angol bútorok, melyeket még a XVIII. században hoztak be. Azt látjuk, hogy akkor — felszabadulva a francia izlés 200 éves uralma alól — az angol ízlés szivárgott be a legfelsőbb körökbe. Ügy hogy a bíedermayer-bútor tulajdonképpeni kialakulását az arisztokrácia körében nyerte s onnét kerültek azok kópiái, variánsai, sokszor fantasztikusan átidomítva a polgári osztály közé. Amikor az elnevezés forgalomba került, akkor éppen LIT À LA RÉSIDENCE KASSA, PÜSPÖKI ezek a bútorok, a polgári osztály nem É P I S C O P A L E DE KASSA. PALOTA, ÁGYELEJE.

331 mindig kifogástalan bútorai kerültek a vásárra, vagy a zsibvásárra. Erre illett is a biedermayer elnevezés gúnyos mellékízével. De mikor mind több és több emlék felfedezésével a bíedermayer-stílus valódi formája bővült, értékben megsokasodva napfényre került, beigazolódott, hogy a nyárspolgárok stílusalkotó képességébe vetett hit csak mese. Bámulatosan félreismerték tehát annak a kornak szellemi rugóit azok, akik azt hitték, hogy a bíedermayer-stílust a biedermayerek csinálták. Hisz voltak nyárspolgárok ezrével, aminthogy ma ís vannak. De mindenki tudja, hogy most ís mily megadással veszik a legrettenetesebb szőnyegdívánokat, ama bizonyos Damokles-polccal a fej fölött, a brünolajozott oszlopos szekrényeket, amin az oszlop vele fordul az ajtóval, s a leglehetetlenebb kanyaríntásaít is a szecessziónak. Van azoknak valami ítéletük az iránt, hogy mit válaszszanak és mit ne? Ugyane2 időben élt Németországban Geöthe, Humboldt, Hegel, Schopenhauer, ott van Beethoven és Schubert. A szellemi élet mezején ezek többet számítanak, mint az összes Mayerek, biederrel vagy anélkül. Vagy ott van nálunk Wesselényi, Széchényi és Kossuth — ezeknek közvetett és közvetlen befolyása az ízlés kialakítására világosan kinyomozható. Széchényi Angliából visszajövet különféle módszereket ajánl a nemzetnek, amivel az a szellemi és az anyagi erőgyűjtésre szervezkedni képes. Előtte nem a közjogi ornamentácíó, hanem az emberi élet lényege a fontos. Reformtörekvéseiben eljutott — mint a „Pesti por és sár" című iratában mondja — „az emberi fészek bölcsészetéhez". Teljesen angol gondolatmenetet szegez a luxust imádó francia ellen az otthon kérdésében. Abból indul ki, hogy az építsen csak Í00 ezer forintos házat, akinek havi 4 ezer forint jövedelme van. De aztán aki épít, az finom átgondoltsággal dolgozza ki magának, hogy a biztos anyagi háttérrel emelt házban hogyan kapja meg a testi és lelki szükségleteinek megkívántatót. Részletesen tárgyalja a lakás minden részét, nem feledkezve meg a fűtésről és világításról és mellékhelyiségekről sem. Nincs-e ebben benne a bíedermayer lakáspraktíkusság kultuszát űző alapja, ahol az illető személy életkörülményei szerint igazodik minden? Széchényi maga ís példát mutat, amikor c z e n k í kastélyát aprólékos gonddal maga rendezi be egy munkálkodó komoly ember szükségletéhez szabva. Vagy nincs-e kellő értéke a fejlődésben Kossuth k i á l l í t á s a i n a k , ahol hírhez, névhez jut Steindl is, az országház építőjének nagybátyja, aki 50 segéddel dolgozott a Király - utcában s szép bútorait látva, Széchényi azonnal megbízta a Dunagőzhajózásí Társulat hajóínak és várótermeinek bebútorozásával. Hagyjuk tehát a Biedermayereket mint nyárspolgárokat s adjuk meg e kor nagy férfíainak azt, ami őket megilleti. Az elnevezéstől függetlenül keressük meg ez ízlés mélyrenyúló gyökereit. Az emberi fészek bölcselete—hogy Szé-

PÜSPÖKI PALOTA, ÍRÓSZEKRÉNY.

KASSA>

SECRÉTAIRE À LA RÉSIDENCE ÉPISCOPALE DE KASSA.

Biedermayer

332 Biederm ay er

chényí szavaival éljünk — mindenkor két szempontnak hódolt, először a g y a k o r l a t i n a k és másodszor az e s z t é t i k a i n a k . A lakástípus tulajdonképpen úgy jön létre, hogy f o g l a l a t o t kíván adni a benne lakó, élő, henyélő és dolgozó embernek. Tehát olyan formát vesz fel, aminő forma elsősorban annak az embernek jól esik, ami kényelmessé és lakályossá teszi számára a négy f a l k ö z t i é l e t e t , könnyűvé a munkát, pihentető vé a lakást. A ház a l a p r a j z á n a k , a bútorok formáinak és azok elrendezésének megállapításánál körülbelül fontosabb tényező az ember mindennapi foglalatossága és kedvtelése, mint bármiféle esztétikai vezérelv. Sokkal inkább a gyakorlati célra való alkalmasság, mint — a művészeti felfogás. A régi p o m p e j i ember már csaknem kétezer évvel ezelőtt úgy gondolkozott, mint a mai angol. Családi házában az életet b e f e l é k o n c e n t r á l t a . Az utca felé legfeljebb bolthelyíség nézett. S akit beengedett az átriumon át, az ís csak az első udvarba s az arra nyíló hivatalos helyiségekbe juthatott. Csak a második udvar köré csoportosultak a szorosabban vett családi életre szánt helyiségek, ahová idegen nem léphetett. Az angol családi háznál ennek a helye az első emeleten van. Alaprajzílag ís tehát igazodik mindkettő az élet követelményeihez. A k ö z é p k o r i kastélynak megint másképp rendeződött a formája. Itt már előtérbe nyomul a védelmi szempont. Ennek folytán nagy, erős és megmászhatatlan falakat kapott a ház, magas őrtornyot, ahonnét messze lehet kémlelni. Ablaknyílás oda került, ahová ellenség nem igen juthatott vagy lőhetett. Minden a biztonság érzetének keltése kedvéért van eligazítva. Ennek folytán olyan esztétikai követelményt tehát — mint pl. a szimmetria — el kellett ejteni. Sőt a bútorok ís úgy és oda vannak csinálva, ahol a szükséglet kívánja. Az ülőbútorok a tűzhely mellett és az ablaknál helyezkednek el, egy-egy ágy a sarokban s a szekrények ís úgy, hogy a közlekedést ne gátolják. A görögnél és a középkorinál az otthon ilyen gyakorlati alapon alakult. A reneszánsznál már a formaképzésre esik a súly, épületnél-bútornál egyaránt s a konstrukciót ellepi a dísz, a gyakorlatiasság harcba keveredik a díszítő kedvteléssel. Az esztétika lesz úrrá csaknem kizárólag az empíreíg. Az empire egész 3 0 é v e, de különösen a Napoleon uralkodása alatti ideje már annyira e s z t é tikai á l l á s p o n t o n van, hogy az ágyat vagy kerevetet ís kivette a léghuzattól védett sarokból s a fal közepére helyezte, kettőztette a kis szekrényeket, néha még k é t k á l y h á t ís helyezett el egy és ugyanazon szobában — csakhogy megmentse a nagy egyensúly — a szigorú szimmetria elvét. Általán az empírenek két főtörekvése volt : először, hogy mindenbe törvényszeKAROSSZÉK ÉS ÜLŐKE FAUTEUIL ET TABOURET 1830-EÓL. D E J 830. 830. rüséget vigyen és to-

333 vábbá, hogy mennél jobban feltüntesse a k l a s s z í c í t á s l á t s z a t á t . Az esztétikai törvényszerűség t ú l t e n g é s e folytán a naiv kitalálásokat megvetették. A p r a k t i k u s iránt nem volt érzékük az embereknek. Az egységes hatás kedvéért a k o n s t r u k c i ó t elrejtették. E l ő r e m e g s z a b o t t vonalak és színek érvényesültek a háztetőtől a cipőcsatig. Ami oda nem illett, azt k i t e t t é k . Ilyen sorsra jutott pl. a keleti szőnyeg, a ruhaszekrény stb. Az adott t é r b e nagyszerűen belekomponáltak mindent. K o n c e n t r i k u s a n vagy szimmetrikusan először ís a helyiség középpontját vagy középvonalát hangsúlyozták és ettől jobbra és balra történt a pontosan lemérlegelt elhelyezés. Nemcsak két kályhát tettek a szimmetria kedvéért, de ha egyik falon ajtó volt, akkor a másikra legalább ís ráfestették a párját. Minden b ú t o r természetesen a f a 1 d í s z alá volt rendelve. S hogy mi se zavarja az összképet, inkább a kommod-nak és szekrényeknek sem csináltak fugákat, a kulcslyukat pedig beleillesztették az ornamentácíóba, úgy hogy külön titkot képezett, hogy melyik rézmütyürkét kell odább billenteni, hogy az alatta rejtőző kulcslyukra rátaláljunk. A k l a s s z í c í t á s l á t s z a t á é r t pedig minden áldozatra készek voltak. Ablakra, ajtókra dús drapériát raktak, hogy a szobrokon megcsodált redőzet mindig szem előtt legyen. Asztallábakat vagy kis kőtemplomok oszlopai után, vagy kőtrónusok oldallapjainak megfelelőleg formáztak. A sima felületeket babérkoszorúkkal, pálmákkal, lírákkal stb. mintázták be. A nők a Níobídák magasra övezett ruháit vették mintául. A kályha úgy nézett ki, mint valami klasszikus emlékmű. Lehetőleg semmi sem mutatta a maga valóját a bútordarabok közül sem. Még az is jobban esett nekik, ha a nevén nem nevezték. Azért az ágyat „szerelem templomának", a mosdót „a tisztaság oltárának", a kályhát „Vulkán szentelt helyének" hívták. N e m csoda aztán, ha még az éjjeliszekrény ís úgy nézett kí, mint valami görög oltár. Az empire lakás épp olyan r e p r e z e n t á c i ó n á l i s karakterű volt, mint elődjei a Lajosokról elnevezett stílusok korában. Ez már a reneszánsznál kezdődött, amíótától mindig több súlyt helyeztek a f i n o m t a g o l á s r a , az e l ő k e l ő d í s z r e , mint a használhatóságra. Nem csoda, mert .hisz majdnem mindeniket nem a szükséglet hozta létre, hanem valamely hatalmi tényező számára k i g o n d o l t miliő vágya. És ez az esztétikai álláspont megdőlt, mikor a XIX. század második tízedében — előjeleit mindjárt fogjuk látni jóval korábban — az empiret felváltotta a bíedermayer. Egy nagyszerű művészeti erőmutatványokkal felépített k l a s s z i k u s v i l á g dűlt romba. A maguk szimbolizáló nyelvén ezt úgy mondták, hogy elköltöztek az istenek. Tulajdonképpen pedig a kultúrában nem vezettek többet sem a voltaírí „ s z e r e t e t r e m é l t ó h e n y é l ő k", se a későbbi „naplopó előkelőségek". Az A S Z T A L K A 1824. P E T I T E T A B L E (824.

Biedermayer

334 Biedermayer

empirerai lealkonyodott az udvari é l e t varázsa. S mindinkább az intenzív munka jut a homloktérbe. S akkor az emberi fészek új formát nyer. A lakásberendezésí formákban még ezután is sokáig él az empirenek nem egy külső jegye, de a lényeg már egészen a megváltozott élethez idomul. A bíedermayer-korban az empire idézetek is más értelmet nyernek. Először ís elhagyják a s z i m m e t r i a k é n y s z e r í t ő korlátját az elrendezésben, csak az irányít, hogy mí hogyan a legjobb. Mi s z o l g á l j a MÁZOLT BANC DE JARDIN leginkább a lakásban a benne l a k ó k KERTI PAD. PEINT. é r d e k e i t . Az í8í8-íkí ínteríőrben (lásd 287. képet) a bútorok már nem s t a t i s z t á k , nem d í s z l e t e k , hanem engedelmes szolgák. Nincs más céljuk, mint hogy az emberek életét kellemessé és kényelmessé tegyék. Míhelyest olyan székre gondol a készítő, amiben kényelmesen el lehet helyezkedni, olyan asztalra, amit szükségszerűen meg lehet nagyobbítani — mindjárt megszületik az az annak megfelelő forma ís. Mindenekelőtt leválik róluk minden fölösleges cicoma. Külön válik a festészet, szobrászat és az iparművészet : több kép van a falon s kevesebb cifraság a bútoron. A rózsaszín fal a maga teleaggatott képeível, a nagyvirágos bútor áthuzatok eléggé élénkítík a fényezett bútorokat. Ferenc császár szobája Schönbrunnban, amelyben azt a jelenetet látjuk, midőn Napoleon fiát r e í c h s t a d t í herceggé nevezi ki, jó bíedermayer-szoba. Ferenc császár különben maga ís fő-fő Bíedermayer volt IV. Frigyessel együtt. Jó bürokrata, minden zsarnoksága mellett ís kötelességtudó, Í5 testvére, négy felesége és hét gyermeke volt. Legszebb példája a c s a l á d i é l e t f e l l e n d ü l é s é n e k . Ez is bíedermayer vonás. Hogy ez a nagy egyszerűség, ez a nagy fordulat az otthon berendezésében miből keletkezett, — miért tolták félre még a fejedelmek ís az empire klasszicizáló hideg ünnepélyességét, annak megvan a maga p o l i t i k a i és g a z d a s á g i oka, — de megvan a maga m ű v é s z e t i előzménye ís. Politikailag Európa akkor szembehelyezkedett azzal a Franciaországgal, amelyet annak megelőzőleg csaknem 200 évig mindenben u t á n z o t t . Gazdaságilag a nagy hadviselések és hadísarcok, a pénzügyi devalváció meglehetős s o v á n y í t ó k ú r á r a fogták Középeurópát. Meg kellett látszani ennek a lakás berendezésén ís. A sok veretet már ennélfogva ís mellőzték. Legfontosabb tényező azonban a biedermayer-ízlés kialakulásában az a művészeti előzmény, amely a lakásberendezés terén A n g l i á b a n lábrakapott. Angliában már a XVIII. században, sőt még régebben egy g y a k o r l a t i i r á n y ú bútormívesség fejlődött, kapcsolatban az otthon szeretetével. Már E r z s é b e t királynő korában a XVI. sz. végén a reneszánsz keveredett a hűségesen tartogatott gótikával s új izlésváltozatot hozott létre, melyet éppen Erzsébet királynő nevével szoktak jelölni. Ez a gótikus íz még soká érezhető az angol íparművészetben s igen jellegzetesen kiütközik a XVIII. század harmadik negyedében Chippendale műveiben. Erzsébet kora után némi technikai visszafejlődés áll be. Majd holland befolyás következik, erősen árnyalva keleti (kínai) hatásokkal, úgy hogy a második stíluskorszakot jelző Stuart Anna királynő — Queen Anna — alatt a XVIII. sz. elején már összegeződnek ezek a kultúrrétegek és a gótikus, holland és kínaí hatás egyesül a diadalmasan benyomuló francia ízléssel. A modern angol ízlés kialakítása C h i p p e n d a l e nevéhez fűződik, aki í752-ben angol és német nyelven „Cabinet maker" cimű művével korának bútoriparára a legmé-

335 Biedermayer

SZOBA ELEJE. WEIMAR,

J830.

CHAMBRE À WEIMAR,

J830.

lyebb hatást gyakorolta. Ő a f ö l ö s l e g e s d í s z e k e t kerülve, a szék támlájánál az egyszerű lécezetet, vagy szallagfonatos díszt alkalmazta. Szekrényeinek l é c e z e t é b e n szokszor gótikus vonatkozások csillámlanak fel, nemcsak a szögbe és csúcsba, de sokszor halhólyag formájára készítve. Kedves bútordarabja a szíttí-nak nevezett párnázott padka, mely annyi székhátból van összeillesztve, ahány személyre szól. Ö maga ázt hirdeti, hogy munkájában ki-ki kedve szerint talál mintákat k í n a i , g ó t és m o d e r n ízlés szerint. Modern alatt értve az angol rokokót. A rokokó bizarr és ínkonstruktív, a kínai befolyás belelopja az asszímmetríát. A sima négyszögletes láb ís kínai befolyás. Chippendale később, már XVI. Lajos előtt, előveszi az a n t i k emlékeket s a maga módja szerint foglalkozik az antik oszloprendekkel, tríglífekkel, metoponokkal, koszorúmotivumokkal, szóval mindazzal, ami később oly nagy szerepre jutott a Louis XV. és az empíreban. Már delfin talpazatok ís előfordulnak nála, aminőt az empíreban és bíedermayerban ís sokat találunk, anélkül azonban, hogy ez a külsőség a praktikusságra irányuló lényegen változtatna. Az antik elemek, különösen az oszlopok, háromlábak, kifelé görbülő széklábak (már melegvízbe áztatva ís hajlították) Chippendale óta nem ritkák az angol bútorokon. De a l é n y e g e ezeknek nem a kölcsönzött motívumokon nyugszik. Mert sem Chippendale, sem az őt követő Sheraton székei, lócáí, tálalói s szekrényei dísz és formaképzés szempontjából francia értelemben vett t i s z t a s t í l u s s a l nem bírnak. De bármennyire szembetűnően összegezték ís a kölcsönvett elemeket, azokat végelemzésben ki tudták egyeztetni egymással. Háttérbe szorítják jelentőségüket azzal az igazán a n g o l szellemű f e l f o g á s s a l , hogy mindent a g y a k o r l a t i h a s z n á l h a t ó s á g szempontja alá gyűrnek, a konstrukció és ennek folytán az é r t e l m i t a g o z á s viszi a szót. A végeredmény az, hogy talán ezek az angol bútortervezők nem tudtak külsőségekkel stílust csinálni, de tudtak jó b ú t o r o k a t , becsületesen az ember é l e t k ö r ü l m é n y e i h e z , f u n k c i ó i h o z , a n a t ó m i á j á h o z , sőt z s e b é h e z ís szerkeszteni.

336 Biedermayer

Csináltak szekrényt, — Melborough hercegnél ís megnézhetjük (1. 277. kép), amelyben alul fiókok vannak, fölső része lenyitva íróasztal, benne szakaszok mindenféle levelezés és iromány számára, legfelül pedig könyvespolc. A C h i p p e n d a l e - szekrény megoldja pl. egy nő számára miként kell három funkcióhoz ís szolgálni, felül teáscsészék, középen íróasztal, alul zárható szakaszok, fehér- vagy asztalnemű számára. Ilyet igen megbecsültek azok, akik kevés helyen s o k f é l e i g é n y ü k e t akarták kielégíteni. A bútorok b e l s ő t é r k i h a s z n á l á s a , t a r t ó s a n y a g a és m e g b í z h a t ó f e l d o l g o z á s a lett a fontos. Arról az í770-ből való asztallal kombinált könyvtári lépcsőről leolvashatjuk, hogy az angol bútoripar a mindennapi életben bennünket k ö r nyező tárgyaktól a figyelmes k i s z o l g á l ó s z e r e p é t várta. Nincs benne a francia 1 u x u s bú t or b ó 1 semmi, ez nem háttéri részlete az e l ő k e l ő é l e t c e r e m ó n i á i n a k , hanem kényelmet nyújtó b a r á t j a annak az angol embernek, aki az udvari életen kívül ís jól érezte magát v i d é k i k a s t é l y á n a k könyvtárszobájában s családias életének közepette a könyveken át foglalkozik az élet kérdéseível. Ez a bútor csak hasznos akar lenni — az esztétikával nem törődik. Minden bútordarabon rajta az angol eszejárása. Van állótükör az empíret megelőző korból, amely tisztán a gyakorlati használhatóság elvén épült fel (1. 275. k.). Két kiálló lába megóvja a feldöntéstől, ezt a lábat szórói-szóra átvette a bíedermayer ís. Kis polc a toílette-szerszámoknak, a tükör ís igazgatható, a gyertyatartó is. Mert a jó megvilágításnál fontos, hogy ne a tükörbe vílágítson a gyertya, hanem a tükör mögül árasszon fényt az arcra. Mennyi ügyes kitalálás ! Az Adam-asztalka is (1. 283. k.) egy sereg hasonló alkotásnak az őse. Az angol ízlést a kontinensre egész sereg —- úgynevezett ízlésnemesítő — folyóirat és könyv közvetítette. Főuraink kész bútorokat ís hoztak. Egész Európa megáhítozta a kényelmes széket, lenyílós íróasztalt, százfíókos szekrényt és a nagyítható asztalokat. Még a Honművész ís Tyroler metszeteiben a sok dívatkép közt angol bútorok példáját nyújtja. Legfőképpen Chippendale és Sheraton volt hatással, de Adam testvérek és Heppelwíthe bútoraínak híveire ís bőven akadunk a kontinensen. Sheraton í75í-től í306-íg élt. Sok publikációt adott ki. O különösen visszaszorítja és rendbeszedí a rokokót, helyette több befolyást enged az antik elemeknek. De a gótika éppúgy megvan nála, mint Heppelwíthenél, különösen jellemzően nyilatkozik ez meg a szekrények rácsainál. Óriásit lépett azonban előre a bútor értelmi részénél, a szerkezeti tisztaság és a praktikusat illetőleg. Egyszerűsödő formái szinte igénytelenek t az építészetí felfogás az asztalosfelfogást nem győzi le. Bútorainak átgondolt logikájú a felépítése s épp ÜVEGES SZEKRÉNY

1330.

VITRINE

í 830,

Magyar Iparművészet.

2

275. 276. Á L L Ó T Ü K Ö R G Y E R T Y A T A R T Ó K K A L A XVJII. S Z Á Z A D V É G É R Ő L .

P S I C H É DU XVIII. S I È C L E .

275. T Ü K R Ö S I R Ó S Z E K R É N Y I 800-BÓL.

S E C R É T A I R E V E R S {800.

?

278. 278. R U H A S Z E K R É N Y

I830-BÓL.

277. ARMOIRE ANGLAIS V E R S Í 830.

277. MAHAGONI I R O S Z E K R E N Y . MALBOROUGH H E R C E G N Ő T U L A J D O N A 1770-BŐL.

SECRETAIRE DEJ770

££

\o

279. R U H A S Z E K R É N Y MAGYAR KŐRISFÁBÓL. I830-BÓL.

ARMOIRE VERS (830.

341

280. 280. Í R Ó A S Z T A L MAGYAR KŐRISFÁBÓL,

1830-BÓL

B U R E A U EN F R Ê N E XVIII.

281. 281. BŐRPAMLAG

1820-BÓL. CANAPÉ TENDU DE CUIR, V E R S NAGYPERKÁTA GYŐRY-KASTÉLY.

1820.

SIÈCLE.

342

282. FOGADÓSZOBA

SARKA

1820-BÓL.

COIN D E S A L O N V E R S

(820.

283. DIOFA-ASZTAL T E R V E Z T E ADAM.

TABLE EN NOYER, C O M M E N C E M E N T D U XIX. S I È C L E . 283.

284. 284. PAMLAG F É N Y E Z E T T W I E N , 1830.

285. A S Z T A L ES SZEK MAGYAR KŐRISFÁBÓL,

FEKETEFÁBÓL.

C A N A P É E N BOIS N O I R P O L I . V I E N N E , 1830.

285. 1830-BÓL.

T A B L E E T CHAISE V E R S

J830.

344

'Wl

287. FOGADOTEREM SCHONBRUNNBAN. (818-BAN K É S Z Ü L T RAJZ NYOMÁN.

287.

#

•

SALON AU SCHÖNBRUNN (818.

—

345

ez az, ami elválasztja a francia látványosságí daraboktól. Anyaguk és munkájuk elsőrangú. Mert csak a legjobb fa adja meg a szinte konstrukció vonalaira vetkeztetett bútornak a kellő szilárdságot. A buja Boulle munkák és az agyonveretezett empire után ezeknek értelmi szépsége revelációként hatott. Az angol ízlés diadalt aratott Európában a francia luxusbútor fölött. Az előcsatározások már a XVIII. sz.-ban megkezdődtek. Ennek vannak nemcsak írott, de tárgyi bizonyítékai ís. Győry grófnő jól konzervált perkátai kastélyában van szekrény 1790-ből, í800-ból, amely világosan elárulja az angol hatást (1. 275. k.). Ez időben a divatban ís nagy változás állott be. Az alkotmány mellett tüntettek, mikor a szabad Anglia és Amerika öltözködési módját vették fel. Divatba jött a nőknél az egyszerű szalmakalap hosszú szallaggal, a nyakbavetett kendő. A vendéghajat már letették, a loknikat még nem vették fel. S szinte férfias árnyalatú redíngot hordtak — esetleg 3 gallérral — és horríbíle díctu ! — sarkatlan cipőt. Az urak FAUTEUIL KAROSSZÉK kezdik állandóan viselni az angol lovagló-öltönyt, D E 1820. < 820-BÓL. a frakkot és amerikai kalapot hozzá. Szóval, aki legelegánsabbnak akart látszani, az éppúgy angolnak öltözködött, mint ma. Az angol példa, hogy a bútort kí kell emelni a luxusból, szerte hódított Európában. Auersperg hercegnek már í800-ban volt angol gótika által táplált bíedermayer fogadószobája (1. 274. k.). S ez annál csodálatosabb, mert még később ís a fogadó, a szalon, sőt még a hálóhoz ís sokáig a franciák adták a mintát, az ebédlő, dolgozó és könyvtárszoba pedig inkább angol példára indult. Az empire ugyan felvette a harcot a plebejusabb angol ízléssel, de fokról-fokra kénytelen volt hátrálni előle. Az az elv mindenfelé hódított, hogy az emberi fészekben az ember személye a legfontosabb, az összes bútorok és egyéb tárgyak alája vannak rendelve. Az empire úgy tett, mintha mindig ünnep lenne a világon. A biedermayer ülőkébe pedig már nem illett Mme Recamíer pose-a, oda már a Hímfy-féle költészet rajongói ültek. Mikor az emberek abban a hitben éltek, hogy az empire ízlés talán végleg eltörölte az egyszerűséget a világról, az angol szíttik példájára formálódott a párnás padka ís. Kétségkívül nem pusztultak kí egy jelszóra az empire formák, de lényegük idomult át. Még az empírnek építészeti és szobrászati kifejezései ís elhalkultak az asztaloskézen. A lantos formákat az empíreben valami szobrász faragta vagy öntötte volna, bizonyára aranyozva, a biedermayer-korban lécből fürészelték ki s így még jobb. A bíedermayer-székekről különösen láthatjuk, hogy angol példára, mennyire eljelentéktelenedett rajta a klasszikus architektúra. Fontos a széken, hogy jól tudjunk benne ülni, aszerint variálták a támlát. Az első lábak előre hajoltak, nehogy a szék felbillenjen. A támla meg anatómíaílag követi a lapockát. Mind kitűnő technikával készült. Behuzathoz használták a lószőrből szövött borítást ís, vagy naturalísztíkusan díszített szövetet. Ez ís szembehelyezkedés a klasszicizmus holt formáival. Ebből erős naturalizmus kerekedett különösen a textíliákban. Általában úgy és annyiféle széket készítettek, ahányféleképpen az ember ülni szokott. Mert másképp ülünk ebédnél, másképp íróasztalnál és ismét másképp, ha olvasunk. Olyan építészeti érzéke a bíedermayer-asztalosnak, amelynek folytán a kőépületekhez Magyar Iparművészet.

3

Biedermayer

346

Biedermayer

—

—

—

—

—

kigondolt formákat utánozza — hálístennek sohse volt. Mindig át tudta ültetni a fa nyelvére. Kétségen kívül angol példára tudta így magát mérsékelni és a jó arányokhoz tartani. Helyette inkább a fa karakterének megfelelő tagozás érvényesül. A bíedermayer alkalmazta bútormű összeépítésénél a rámás rendszert s több fournírból összeragasztott sima lapot ís. A 278. számú szekrény gótikája ís Anglia felé mutat. Sőt az ís, hogy lábakon áll a szekrény. Az architektónikus empire ilyentől irtózott, még az ágy lábai köré is függönyöket rakott, hogy nehogy a levegőben állónak lássék. Az empírenak ís tovább élt sok bombasztikus kinövése, különösen a szobrászati formákban, — egész az aranyozott ruhába faragott szerecsen gyerekig. De ugyanakkor olyan kiváló egyszerűséggel megfogalmazott bútor ís jött létre, mint a perkátaí ülőbútor (1. 28Í. k.). Van valami nyugodt és helyhez kötött karaktere, bár könnyen mozdítható helyéről, kényelmet kínál minden oldalról s ez szeretteti meg formáit. Ennek megvan a maga esztétikai értéke, amely szép arányain kívül a használhatósággal párosul. Stiláris szempontból a bíedermayerben nemcsak az a jellegzetes, hogy az építészeti vonatkozást gyöngíti s inkább olyan praktikusat fejleszt kí, hogy meggörbíti, homorúvá teszi az asztalkát ís, hogy kényelmesebben mellé lehessen ülni. A fiókot ís kéz alá adja. Sheraton se gondolta volna kí különben. Vagy leleményes érzékkel úgy formálja szerkezetileg az asztalkát, hogy a hasznossága lehető legnagyobb legyen. Ez a tipus még ma ís él. De főleg megismerjük azon, hogy ő nem nyugszik csak abba bele, hogy az építészeti motívum csak ornamentálís jellegű legyen, hanem keresi a szerkezetnek megfelelő formai megoldást. Az oszlop nemcsak díszítő értékű, hanem valójában tartja a polcot és a szekrényt. Ez a legkífejezettebb biedermayer-vonás. Nincs rajtuk klasszicizáló álarc, mint az empire bútoron. Anyaga pompás. Érdekesen példázza a 353. o. lévő íróasztal, mint hajlott át az empire a bíedermayerbe. Megnyilatkozik benne a törekvés, hogy lerázza az architektónikus kötöttség nyűgét. Még a lába pillérszerű, de nem ellenkezik a fa anyagával. Az ornamenseí klasszicizálok, de ha ezektől eltekíntünk, a formák még a 40-es években ís éltek. A ferde lapja ellenkezik az empíreval, ilyen szabálytalan oldalkiképzést az empire nem bírt volna elviselni. Ez is a Győry-kastélyban van. Nagy érdeme először ís a bíedermayernek, hogy nem hoz fölösleges áldozatot a bútor stílszerűsége kedvéért. Se az építészeti gondolkodás, se a szobrászati nem köti, sőt a szimmetrikus vagy koncentrikus elrendezést sem respektálja. Csak arra a kérdésre adja meg a feleletet, mi jó és mí hasznos. Az építészet és a szobrászat mellőzésével inkább némileg a festőíséggel kacérkodik — a gyakorlati kérdéseken túl. A síkszerüség, a színek szeretete, a bútorok csoportosításai mind erre mutatnak. Valahogy nincs ráírva ezekre a bútorokra az, hogy „tervezte". N e m papíroson, rajztáblán születtek, hanem BŐRREL BEVÔNT KAROSSZÉK, úgy nőttek kí a mesterségek közt a szükséglet A KRASZNAHORKAI VÁRBAN. számára. Valaki mindig arra gondolt, milyen szeF A U T E U I L T E N D U D E CUIR A U repe lesz ennek s erre kíídomult magától a renCHÂTEAU DE KRASZNAHORKA.

347 deltetéshez a forma. Olyan bensőségesen hozzákapcsolódik ahhoz, akinek a számára készül. Individuális kívánságok kielégítését ambicionálják. Ez az, ami megnyugtató bennük. Az az igénytelenség és az a szolgálatkészség. Kívülről nincs hozzá erőszakolva semmi, belső vonatkozásaiból nő kí minden; kényelmet nyújtó értéke természetesen relatív. Ezt mindig a lakója szerint kell megítélni. Nekünk a paraszt vagy a középkori várúr lakása kényelmetlen, az ő igényeiket azonban kielégítette. Sőt egyénenkínt ís az otthonosság érzete a lakásban mindenki számára más és más lehet. Épp azért az otthonosság létrehozása mindig a lakás tulajdonosától függ, azt külön nem lehet se építésznél, se bútorosnál megrendelni. Az otthonosságot maga a lakó közreműködése idézheti csak fel. S a bíedermayerben azt látjuk, hogy értettek hozzá, miként kelljen saját személyüknek megfelelően hozzászerkesztení a környezetet. Az empire életnek megvolt a maga nagy programmja, amibe beleilleszkedett a ház, a bútor s még maga az ember ís, a bíedermayer-korban az ember áll az élet közepén, a ház és bútor ís úgy veszi fel a formát, amint a gazdának jól esik és egész családjának leginkább becses egészségére szolgál. Amit a reneszánsz óta művészinek nevezünk a lakásberendezésben, az itt mind hiányzik, díszítésben szegényes, de utolérhetetlen abban a harmóniában, amit az ember és lakása közt lehet elérni s talán csak a római házban, az angol lakásban lelünk párjára. A szorgalmas és megelégedett emberek kissé szerény, de jellegzetes otthona a bíedermayer-lakás. Mindennek olyan családias íze van. N e m a vendégek számára, vagy mutogatásra készültek. Asztalkák, székek és szofák kerülik a cífrálkodást. És hogy örülnek az igazi faanyagnak. Meleg mahagóni, sárga cseresznye és habos magyar kőris. Tartós minden szerkezet, nem egy generációra készült. Láttuk a bíedermayer nem éppen utolsó származási tabelláit, láttuk annak lényegét és most rövidesen összefoglalva értékét, általában azt mondhatjuk: A bíedermayer életberendezkedés igen hasonlít a mi mai életberendezkedésűnkhöz. Hű tűkre annak a Széchenyi-féle kornak, melyben mindenki arra törekedett, hogy életét termékenyebbé, munkásabbá, hasznosabbá, kényelmesebbé és szebbé tegye. A modern élet emberi feladataival együtt akkor rakták le a mai életformák főbb alapelveit ís, amelynek keretei azóta határozottabban kiépülhettek, de el nem tolódtak. A lakás lényege nem változott eszerint. Kényelmesebb lett a vízvezetékkel, villanynyal stb., de azok nem forgatták fel. Ügy hogy sajnálnunk kell, hogy azt az elvet, amit a legfiatalabb iparművészeti verebek ís széltíben csiripelnek : „minden időknek a maga művészetét" úgy értelmezték, hogy minden megelőző alkotásokat máglyára kell ítélni, vagy lesajnálni. Ez és az a sok tervezőművész szakított el bennünket erőszakosan a biedermayertől. Mindenáron új stílussal akartak bennünket meglepni. Kutatva keresték tehát azokat a modern formákat, amelyek a modern emberhez illenek s el ís jutottak az epileptikus vonalakig és az ájult színekig. Pedig ha valami belejátszhatík a fejlőKÁRPÍTOZOTT KAROSSZÉK, désbe a néo f o r m a k i n c s é n k í v ü l az csak a. a a z KASSA, PÜSPÖKI PALOTA. oesoe, a nep tormaicincsen fcivui, az csaJs a gazF A U T E U I L T A P I S S É A LA RÉSIDENCE dag formai és technikai tapasztalatoknak nagy ÉPISCOPALE DE KASSA. 3'

Biedermayer

348 Biedermayer

tömege lehet, ami a molt örökségeként ránkmaradt e korból. Csak mások vállain hághatunk magasabbra, átvesszük a múltból, ami nekünk megfelel s hozzáadunk némi pluszt. A matematikusoknak sem kell külön-külön a logaríthmus-táblát kiszámítani, mielőtt munkához fognak. Az erőszakolt újdonsághajhászás helyett a művészeket jobban a mesterségre kell fogni, vagy a mesterembereket kell művészebbé tenni, hogy a természetes fejlődés létrejöhessen. Ma ki van szolgálva a mesterember a művésznek. Kevesebb művészt és művészibb mesterembert ! Mert akkor jönnek létre azok a finom fejlődési változatok, egyik megjavítja a másik munkáját, ami jó, azt átveszi mindenki s így halad a tökéletesedő megoldás felé minden. Olyan észrevétlen a fejlődés folyamata, mint a növényé. Máról holnapra nem hajt virágot. Olyan magától értődőleg, olyan természetesen kell létrejönni a mai szükségleteknek, mint a hidak, bicikli, vasút, automobil, hajó, melynek mind megvan a maga esztétikai értéke (ha külön kölcsönzött esztétika nem járul hozzá, mert láttam már nyomdagépet görög oszlopokkal). A természetes menetben kiadódó formák összessége fogja megadni az új stílust, amelyet mindig csak visszapillantással, utólag lehet konstatálni, hogy egyáltalán új-e vagy stílus-e. A bíedermayerre pedig húzzuk rá Ruskín szentenciáját, amely igy szól: „Nem az az én követőm, aki utánoz engem, hanem az a követőm, aki tanul tőlem".

349 Mátyás Király trónKárpitja

288. 288. MÁTYÁS KIRÁLY XV. SZÁZAD.

Magyar Iparművészet.

TRÓNKÁRPITJA.

TENTURE

AYANT APPARTENUE MATHIAS CORVIN. XVe

A U ROI SIÈCLE.

A fojnicai miseruha

289.

289. A FOJNICAI MISERUHA XV. SZÁZAD.

HÁTA.

CHASUBLE DÉCOUPÉE DANS UNE T E N T U R E A Y A N T A P P A R T E N U E A U ROI M A T H I A S CORVIN. XV= SIÈCLE.

351 A fojnicai miseruha

290.

290.

A FOJNICAI M I S E R U H A ELEJE.

FACE ANTERIEURE

DE LA CHASUBLE

PRECEDENTE.

4»

291. A VARESE-I XV. SZÁZAD.

O L T ÁR E L Ő

RÉSZLETE.

DÉTAIL DU DEVANT D'AUTEL C O N S E R V É À V A R E S E . XV« SIÈCLE.

353 Szobafestés és tapéta

SZOBAFESTÉS ÉS TAPÉTA. Hamburgban kiállítást rendeztek a szobafestők, a tapétagyárosok pedig, hogy kíegyenlitsék azt az előnyt, amelyet a kereskedői versenyben egy ilyen kiállítás nyújt, sietve rádupláztak a szobafestőkre s ilyenképpen a német közönség rövid egymásutánban vehette szemügyre a fal díszítésének mindkét módját. A kiállításoknak ez a páros viaskodása a szobafestők győzelmével végződött, nemcsak azért, mert az ő kiállításuk nagyobbszabású és ízlés dolgában ís jelentősebb volt, hanem mert nem ís végződhetett másképp ; a modern felfogás ugyanis határozott előnyben részesíti a szobafestést a tapétával szemben. Ennek mély és a modern iparművészeti felfogás lényegében gyökerező okai vannak, amelyek mellett egészen eltörpül még a higiénikus szempont ís, amely pedig tudvalevőleg szintén a falfestés oldalán nyomja le a mérleget. A tapéta nagyon kellemetlen emlékekkel van összefüggésben, amelyek a hazug utánzás meddő korszakába nyúlnak vissza s amelyektől, mint azt a hamburgi kiállítás megmutatta, még manapság sem tud megszabadulni. A tapétagyárosok még mindig azt tartják a maguk legkitűnőbb feladatának, hogy a gyártmányaik elhazudják papíros-mivoltukat és selymet, bőrt avagy bársonyt utánozzanak híjjával minden anyagszerüségnek és eredetiségnek. A megcsontosodott ízléstelenségnek ezen avult gyártmányai mellett persze vannak már modern, színben és rajzban, valamint a jelleg hangsúlyozásában egészen artísztíkus tapéták ís, de még ezek segélyével sem tud a tapéta a szobafestéssel egyenlő rangra emelkedni a nagyban való gyártás természeténél fogva. A modern felfogás, amely az emberhez, a bútorhoz, a szoba levegőjéhez hangolja a falat, nem használhatja a nagyban való gyártás termékeit, mert nagy súlyt helyez a konkrét esetre s ezzel külön-külön számolva óhajtja megoldani a faldíszítés feladatát. Tapétákkal, amelyek raktáron állnak és amelyeknél csak a készletből lehet válogatni, ez a megoldás a legtöbb esetben csak megközelítőleg vagy sehogysem sikerülhet, mig a festés, mint dekoratív mód, sokkal hajlékonyabb, sokkal inkább kezeügyében van a tervezőművésznek s ez adja meg neki azt a szupremácíát, amelyről a hamburgi két kiállítás újabb bizonyságot tett. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szobafestők kiállítása a modern ízlés ma-

ÍRÓPOLC ÉS SZÉK

1812.

Maxyat Iparművészet.

P U P I T R E E T CHAISE

18Í2.

354 Mátyás gaslatán állott. Sőt ellenkezőleg. A szobafestés, mint ipar, még mindig nem nemesedett Király trón- par excellence iparművészetté, holott a természete elsősorban predesztinálná erre. De ennek Kárpitja

is útjában állnak a mult romjai, amelyek hajdani nagyhatalmát misem mutatja élénkebben, minthogy maga az ízléstelenség egész iparágaknak adott életet s mert ezeknek az iparágaknak egyenesen létérdeke a tisztultabb felfogás elleni küzdelem. A faldiszítők és mázolok egész osztálya élt meg abból, hogy aranyat, márványt és más nemes anyagokat utánzott olcsó eszközökkel. Érthető, hogy ezek megélhetésök érdekében mindent megtesznek a régi, avult ízlés megóvására, nehogy annak eltűntével az ő létalapjuk is megrendüljön. Bizonyos, hogy az iparművészet modern átalakítását lehetőleg mások feláldozása nélkül kell eszközölni, de bizonyos az ís, hogy a kímélet nem eshetik a modern szellem és a megnemesedett ízlés rovására. Ennek a szellemnek joga van ahhoz, hogy megkívánja a hozzávaló alkalmazkodást és csak a hozzáalkalmazkodókat részesítse a maga támogatásában. Ilyenek ís mutatkoztak a hamburgi kiállításon elegen s ezek működésének eredménye a kíállítás legfőbb tanulsága. S még valami, ami bennünket magyarokat, közelebbről ís érdekel. A szobafestők kiállításán az osztrák Kling étterme aratta a legnagyobb sikert s ezt a falterületnek művészi ízléssel való kitöltésén kívül annak a gyönyörű ornamentikának köszönhette, amelyben a német kritikusok határozottan a Lajtán-túlí, tehát magyar elemeket véltek felfedezni. A magyar motívumoknak osztrák síkerét mindenesetre emlékezetükben tarthatják a magyar iparművészek s különösen mindazok, akik még mindig sovinizmust látnak a magyar népies díszítmények kultuszában. •• ••

MÁTYÁS KIRÁLY TRÓNKÁRPITJA. Í R T A : RADISICS JENŐ.

Ezeket a sorokat e folyóirat szerkesztőjének felszólítására írom. N e m éppen szívesen, mert kénytelen vagyok a magam nevét is beiktatni azon „fölfedezők" sorába, akik forgalomba kerültek, a nyáron, amikor az Erdődy grófok birtokában Galgócon levő Mátyás király címerével ékeskedő trónkárpítról esett szó több ízben az „Az Újság" c. napilap hasábjain. Négyen ís írtak róla. Július 20-án egy magát meg nem nevező történettudós jelzi, hogy e kárpitot a család Mária Teréziától kapta. Akkor a nagy király címerét szövött s applikált kétfejű sas takarta el. Ezt Pulszky Ferenc fejtette le s ekként vált a kárpit elsőrangú magyar ingó műemlékké. Erre „h. ö." jelzésű helyreigazítás jelent meg. Eszerint a trónkárpítot Fraknóí Vilmos fedezte fel a galgócí levéltárban végzett kutatása közben, majd Szalay Imre és gróf Mígazzí Vilmos közbenjárására azt Budapestre küldték, ahol lefejtették róla nem ugyan a kétfejű sast, hanem Bakács Tamás címerét. Ekkor hasonlították össze a fojnícai Franciskánusok zárdájában Kállay Béni által talált másik trónkárpíttal. Végül ismerteti az író az említett darabok irodalmát s nézetét arról, hogy a galgócí miként jutott az Erdődy grófok birtokába. Harmadiknak Fodor József galgócí ügyvéd, takarékpénztári igazgató szólal fel hosszasabban, szemtanuként, állítva, hogy a trónkárpítot a 70-es évek végén Thaly Kálmán ismerte fel Mátyás király trónkárpítjának egyik fele gyanánt. Megkönnyítette ezt az a körülmény, hogy Thaly akkor már tudott a fojnícai zárdában talált trónkárpit másik feléről, amelyből miseruhát csináltak. Szerinte kétségtelen, hogy az Erdődy grófok a kárpithoz Bakács Tamás révén jutottak, lévén ő a család első őse. Végül Lázár Béla a felfedezés érdemét a legnagyobb határozottsággal Czobor Bélának tulajdonítja, mint aki a kárpit másik felét í876-ban a fojnícai ferencrendí zárda

miseruhájában felismerte s ennek bizonyítására hivatkozik az „Egyházi emlékek a történelmí kiállításon" c. munkára, melyben Czobor mindkét műemléknek a képét is közli.

•

•

Már most hogyan áll tulajdonképp ez az ügy? A sok egymásnak ellentmondó állítás közül melyik felel meg a tényeknek és kinek mí része volt abban, hogy a galgócí trónkárpít nemzeti kincseink között foglal helyet? Ezt a kérdést kell tisztáznom, hogy a reám bízott megtisztelő feladatnak megfeleljek. Hogy miért éppen én lennék erre hívatva, az az alábbiakból fog kiderülni. Elsősorban megállapítom, hogy mí van s mí nincs. Van Galgócon az Erdődy grófok birtokában egy 2*59 m hosszú, í'062 m széles szövött kárpit, melybe Magyarország Dalmácia és Csehország s a középen szívalakú pajzsban Mátyás király hollós címere van beleszőve. A kárpit alapja sima aranyszövet, rajza hurkolt aranyszálból való, zöld bársony körvonalakkal, a címerek pedig részben színes selyemből, részben hurkolt aranyszálból valók. Képe színes másolatban ís, valamint leírása több ízben jelent meg — Arch. Értesítő Í887. évf. 404—4Í7. old. és Í889. évf. 209—2Í8. old., Magyarország tört. emlékei az Í896. évi ezredévü orsz. kiállításon II. kötet —, tehát ebből a szempontból azzal újból foglalkozni fölösleges. Van továbbá egy jelenleg a budavári Zsígmond-kápolnában őrzött miseruha, melyet az előbb említett kárpit szakasztott hasonmásából szabtak kí. Ezt Kállay Béni találta meg a boszniai Fojníca nevű helység ferencrendí zárdájában s küldte fel Budapestre í876-ban az árvízkárosultak javára, a gróf Károlyi Alajos Eszterházy-utcaí palotájában rendezett kiállításra. Tíz évre rá O Felsége e miseruhát megvásárolta s jelenlegi helyén megőrizni rendelte, azzal, hogy koronázáskor a koronázó hercegprímás azt viselje. Ugyanezen szövetből, de píros bársony körvonalakkal két kisebb darab, egy miseruhának két oldala, melyhez a trónkárpíthoz tartozó szegélyszövetet használták fel, látható a Nemzeti Múzeum régiségtárának VII. termében. Tévedés tehát Mátyás király trónkárpítjának két feléről beszélni, mert a galgócí s a fojnícaí miseruha nem egyazon kárpit két fele, hanem két, néhány lényegtelen eltéréstől eltekintve, egészen egyforma szövet. Az egyik, a galgócí, teljesen ép, a másikból csak a közepe maradt fenn, azaz annyi, amennyi a míseruhához kellett. Az ide mellékelt két táblából egyébiránt kikí világos képet alkothat magának a dolgok mibenlétéről. Tisztázandó ezután az ú. n. felfedezés története. Ez, a fojnicai miseruhát illetőleg az alább elmondottak alapján el van intézve : néhai Kállay Béni érdeme és senki másé. Kissé bonyolultabb a galgócí trónkárpít ügye. Ipolyi Arnold, amikor az í876-íkí kíállítás kapcsán a Századokban a míseruháról ís írt, a kárpitot nem ismerte. Fodor állítását legkevésbbé sem vonom kétségbe ; csak annyit óhajtanék megjegyezni, hogy Thaly Kálmán arról, hogy azt látta és felismerte a 70-es évek végén, senkinek említést nem tett, máskülönben bizonyára tudott volna arról Luboczy Zs. (Hampelné, Pulszky Polyxena) és Czobor Béla, kik a kárpitot évek multával, egymástól függetlenül í887-ben, illetőleg J889-ben ismertették. Feltéve, de meg nem engedve, mert efféle eljárásra sem Hampelné, sem Czobor képesek nem voltak, hogy tudva elhallgatták Thaly Kálmán felfedezését, ez okvetlen, igen természetesen, nyilatkozott volna. Ez azonban nem történt meg. Még kevésbbé érthető, t. í. az esetre, ha egy, a fojnícaí miseruhához hasonló, tehát ekkora történelmi nevezetességű, címeres szövet ismeretes lett volna, hogy akkor miért kísértették meg Czobor, Uhl Sándor íparm. múzeumi őr és Stork bécsi tanár s miért kíséreltem volna meg én í889-ben, egyébként mindnyájan sikertelenül, az Iparművészeti Múzeum által, az Ipolyi hagyatékából rendezett kíállítás alkalmával szintén közszemlére kitett és szétfejtett fojnícaí miseruha szövetének kiegészítését ? Arról meg éppen senkinek sem volt fogalma, hogy a miseruha szövetéhez egy különálló szegély ís tartozik. Megannyi bizonyíték arra nézve, hogy 1887-íg a galgócí trónkárpítról senkinek tudomása nem volt. Vagy, amennyiben voltak, akik tudtak róla, nevezetesen, amint Fodor említí, Thaly Kálmán, Nagy János és Véghelyi Dezső, erről a tényről egyikük sem beszélt tudományos körökben. 5»

__ Mátyás tr P"" KarpUja

356 Mátyás Fraknóí Vilmos volt az első, aki amikor látta a fojnícai míseruhát, visszaemlékezett Király trón- a f f a > hogy Galgócon kutatva valamelyest hasonló szövetet látott, csakhogy annak rajza nem Kárpitja zöld, hanem vörös bársonyból való lenne, noha ezt határozottan állítaní nem akarja. Ez volt az első nyom. Szalay Imre felkapta az eszmét s felkérte gróf Mígazzí Vilmost, gróf Erdődy Imre apósát, eszközölné kí a Fraknóí emiitette szövet megtekintését. Ennek a kérésnek megfelelve, hozta magával Mígazzí egy ízben, í887-ben, Budapestre rándulva, a kérdéses darabot, melyet személyesen vitt el Szalay lakására. Ugyanakkor véletlenül én ís ott voltam. Kiterítve a szövetet Szalayval együtt azonnal felismertük benne a fojnícai miseruhának hasonmását azzal a különbséggel, hogy Mátyás király címere helyett Bakács Tamás esztergomi érsek címere foglalta el a koszorú közepét. Ámde a szövetre térdelve egyúttal azt ís észrevettem, hogy ez a címer nincsen a szövetbe beleszőve, hanem külön darab, melyet utólag varrtak reá. Ekkor senkit nem kérdve s a jelenvoltak nem csekély ijedelmére, késsel lefejtettem a Bakács címert és íme alatta, eredeti fényében s frísseségében pompázott a nevezetes királyi címer. Ebben az alakjában, mellette a lefejtett címerrel volt azután a trónkárpít a Nemzeti Múzeumban kiállítva két héten át, később az í896-ík évi ezredéves kiállításon annak történelmi főcsoportjában. Távol áll tőlem, hogy magamnak különösebb érdemeket kovácsoljak e tényből ; de miután ez az igazság, azt másképp el nem mondhatom. Ellenben s ezt nem habozom nyíltan bevallani, boldog vagyok, hogy a sors engem választott ki arra, hogy nemzetünk eme páratlan ereklyéjének megállapításánál közreműködhettem. • • N e m áll módomban hozzászólni ahhoz a kérdéshez, hogy mi úton jutott a trónkárpít az Erdődyek birtokába. Stilisztikai méltatását pedig már egy ízben megkísérlettem a „Magyarország történeti emlékei az Í896. évi ezredéves orsz. kiállításon" című munkában. Véleményem azóta nem változott meg, sem újabb adatokat nem találtam annak a kérdésnek megoldására, kinek kell tulajdonítani a kárpit rajzát ? Mindössze annak a nézetnek a kifejezésére szorítkozom, hogy noha a rajz tényleg az intarzia jellegét tünteti fel s ílyeket a Mátyás király számára dolgozó Benedetto da Majano ís készített, mégis nem az ő kezeművé, hanem ama mesteré, aki az itt képben bemutatott oltárelőt tervezte. Nincsen annál nehezebb, mint dekoratív-kompozíció, illetve rajz mesterét, aminő például a trónkárpité, mely stilizált motívumokból alkotott, amikhez hasonlókat annakidején széltében használtak Olaszországban, megtalálni, és nincsen kényesebb feladat, mint azt bizonyos személynek, a reneszánsz valamely neves mesterének tulajdonítani. Efféle kutatásoknál igazán nem lehet másra támaszkodni, mint a szinte észrevehetetlen kézbeli sajátságokra, akár a kéziratban egyes betűk vetése, vagy vonalak kípengése, amik lehetővé teszik, hogy, teszem egy aláírás híjjában szűkölködő sor írás gazdáját felismerjük. Nos tehát, bármennyire vizsgáltam a helyszínén Benedetto da Majano műveit, a bizton tőle valókat, nem voltam képes közöttük s a trónkárpít rajzának stílje s eléggé kifejezett egyéni vonásai között hasonlatosságot felfedezni; valamennyiben hiányzott a döntő árnyalat, mely a trónkárpítot más hasonló kompozícióktól megkülönbözteti. Viszont valamennyit megtalálni véltem a Milano melletti Vareseben, a Santa Maria ín Monte sopra Varese nevű búcsújáró hely templomának sekrestyéjében őrzött s itt ábrázolt oltárelő növényi motívumaínak előadási módjában, azért csak a növényi motívumokéban, mert nincsen rajta egyébb az összehasonlításra alkalmas dekoratív elem, a címereket kivéve. Még az imént vázolt feladatnál ís nehezebb a rajzokban tapasztalható egyéni sajátságokat másoknak érthetően megmagyarázni. De hiszem, hogy akik a trónkárpíton s az oltárelőn látható levelek és szárak rajzát egymással összehasonlítják, nevezetesen a levelek alakját, csoportosításuk módját, a szárak levágott végeit, a hajlások és görbületek vonalmenetét, talán igazat adnak nekem, mikor azt állítom, hogy egyazon kéz rajzolta mind a trónkárpitot, mind az oltárelőt. Azt sem szabad figyelmen kivül hagynunk, hogy mindkét kompozicíó főmotívuma a címer, holott ilyenek szöveteknél csak elvétve fordulnak elő,

357 mert a címerek ellentmondanak a szövés textílstíljénefc. Az illetőnek tehát, ha szabad __ Mátyás ezzel a kifejezéssel élnem, mintegy specíáiítása lehetett az ilyen címeres kompozícíó. Király tronja Végül a fcét szövet előállítási módja ís azonos : alapnak sima arany, körvonalnak bársony, ezek között kítöltéskép horkolt arany s központnak sokszínű címer. Még nevezetesebb analógia az a körülmény, hogy mindkét darabnál, valamiként a Bakács Tamás címerét feltüntető szövetnél a címerekben az egyes hurkolt aranyszálak színes selyemmel vegyítvéfc, ami által az arany fénye lefokoztatífc, a színek pedig szürkés árnyalatot kapnak; oly eljárás ez, melyre más olasz bársonynál alig tudnék példát. Az oltárelőn látható fcét címer a milanói hercegség és Este címerei. A felírat bizonyára efcfcént olvasandó: DV (Dux) MLI (Medíolanae) LV (Ludovícus) M A (Maria) BE (Beatrix) E S T (Estensís) SF (Sforza) A N (?Anno?) IVGALES, azaz házastársak. Egybekelésük í49í-ben volt. E helyt egyúttal köszönetet akarok mondani Gróf Apponyí Sándornak, aki a felmerült heraldikai természetű kérdésekben, úgyszintén a felíratok megállapítása körül, nagy tudásával segítségemre volt. • • A művészt, aki szöveteink tervrajzát elkészítette, nem nevezhetem meg. Nem ís hiszem, hogy ez valaha, ha csak a véletlen nem segít, lehetséges lesz. Most ís azt vallom, aminek már egy ízben kifejezést adtam, hogy bármennyire szép és előkelő legyen ís az a kompozíció, azt nem kell valamely műtörténileg ismert olasz művész nevével kapcsolatba hozni. Sokan tudtafc a X V . században így rajzolni Olaszországban. A szövetet pedig, szinte bizonyosra vehető, Milanóban készítették. Végezetül még utalni szeretnék egy XVI. századi, tollal rajzolt építészetí részleteket s egyéb ornamentálís motívumokat tartalmazó vázlat-könyvfélére, melyet néhai gróf Zichy Jenőnél láttam. Ebben ís vannak füzérek s növényi díszítmények, melyek; a vonalmenetükben s külső megjelenésükben nagyon hasonlóak a Mátyás király trónkárpítján láthatókhoz.

•« m

358 Különféléit

-ÜLÖNFELÉKL

T

SZTELGÉS BEÖTHY LÁSZLÓ KERESKEDELEMÜGYI MINISZTERNÉL. Az Orsz. M. Iparművészeti Társulat választmányának Ágotái Lajos, Nádler Róbert, Róth Miksa és Györgyi Kálmán igazgatóból álló küldöttsége, Alpár Ignác alelnök vezetésével, november hó 11-én tisztelgett az új kereskedelemügyi miniszternél, ki a Társulat törekvései iránt való meleg rokonérzéséről biztosította a küldöttséget. A miniszter egyben megígérte, hogy az iparművészet körébe tartozó kérdésekben mindig kéri a Társulat véleményét, továbbá hogy hathatósan támogatni fogja a Társulat önzetlen és közhasznú munkásságát. A KIRAKATVERSENY EPILÓGUS A.Nagy neklkészüléssel zajlott le az idei kírakatverseny ís, de még mindig nem hozta meg azokat az eredményeket, amelyek után a hozzáértők vágyakoznak. A versenyző kirakatok között bizonyára akadt nem egy ügyes és artisztikus érzéssel megtervezett alkotás, de a versenyzők jó része megint csak arról tett bizonyságot, hogy a külföldön látható sok jó példa ellenére még nincs tisztában a kirakatok esztétikájának elemi követelményeivel. Szőrmebarlangok, kolbászból felépített gyárak és nyakkendőket okádó szökőkutak ékeskedtek a körutak egyes üvegablakai mögött, amelyek előtt talán bámuló szemmel állott meg az utca nagy tömege, de bosszankodva haladtak tovább mindazok, akik tisztában vannak a kirakatrendezés artisztikus, de józan elveivel. S éppen ilyen bosszantó a kirakatokban egymás helyén-hátán felhalmozott oda nem való és az üzlet jellegével semmiféle vonatkozásban nem álló sok lim-lom, amelynek nyílván díszítés a célja s a művészi szempontok teljes meg nem értése az oka. Bizonyára örvendetes dolog, ha a kirakat művészi, de a művészet nem abból áll, hogy kitömött pávák ter jeszkednek a kirakatban és összedrótozott csipkékből készült pálmafákat raknak vázákba. A művészet dolgát itt egyenesen és kizárólag a célszerűség és a rendeltetéshez való alkalmazkodás diktálja s a különös szempontok sokkal fontosabbak még a színre és formára vonatkozó általánosaknál is. A kirakatverseny mottója azt hirdette, hogy a kirakat az üzlet szeme, de a versenyző kirakatok egy része bizony csak afféle üvegszem volt, amelyet a bűvész használat után selyempapirba csavar, hogy eltegye a mellényzsebébe — a legközelebbi kirakatversenyig. 1^-EGYELET ÉS ÍZLÉSTELENSÉG. Ha a kegyelet a lélek sokat emlegetett virága, úgy az ízléstelenség mindenesetre a gyom, amely felnövekedvén megöli a virágokat és elrutítja a lélek arculatját. Az emberek azonban igen rossz munkások és hagyják felnövekedni a gyomot egészen addig, amíg az ízléstelenség teljesen beburjánozza a lelküket és nincs többé kiút

belőle. így hullanak, hervadnak, fogynak lassankint a lélek virágai s nem marad belőlük egyéb, mint a drótabroncs, amelyre ezek a szerény, vérszegény virágok kínzó szorossággal fel voltak vasalva. Halottak napja elmúlt és a temetőben most sok ilyen abroncs maradt és sok vászonból imitált pálma, sok csínáltvirág, sok üvegrózsa és gyöngyfüzér jeléül annak, hogy a gyomok még mindig tisztes épségben tenyésznek síron és lelkekben egyaránt. És nem is tudjuk, mikor lesz már vesztük. Mert mi is, mások is, akik kötelességüknek tartották az emberi lelkek gyomlálását, sokszor felszólaltunk már a halottak iránti kegyelet formájának felháborító ízléstelensége miatt és egészen hiába, az ízléstelenség éppen úgy karöltve jár a kegyelettel, mint azelőtt. Az emberek még mindig azt hiszik, hogy a viaszból és üvegből készült koszorú a szépség teteje és hogy irtó nagy pálmák közepén halódó szerény kis szegfűvecskék igen apart látványt nyújtanak. És nem veszik észre, hogy a legnagyobb kegyelettelenséget követik el a halottaikkal szemben ugyanakkor, amikor felette kegyeletesek akarnak lenni és ugyanezen célból tetemes pénzkiadásokba bocsátkoznak. Mi azonban a koszorú és a sírokra tett virág, ha nem az élőknek, a létezőknek a halottak, a már régen elmultak iránt táplált szerető és kegyeletes érzelmeinek szimbóluma ? Igen, de ha az érzés is olyan, amilyen a szimbóluma, bizony szépen vagyunk. Mert vájjon miféle érzéseket szimbolizál a csinált virág és az aranynyal befuttatott préselt pálma ? Nyilván azt hirdeti, hogy éppen olyan igaz a halottak iránt táplált kegyelet és emlékezés, mint amilyen igaz, hogy ez a rózsa s rózsa és ez a pálma : pálma. Az érzések csak úgy papírmaséból és vászonból vannak, mint azoknak látható jelei ; kasírozott szimbólum csak kasírozott érzéseket szimbólizálhat. így nyilván örökké hazugságot hirdetnek az emberek koszorúi, mert hazug minden, ami másnak akar látszani, mint ami, hazugság minden, ami dróton van és vászonból készült, hazugság minden virág, amely megtagadja a maga külső formájában a művészetet, az egyedüli megnyilatkozást, amely emberi érzelmek interpretálására képes. TT IRSCHLER MÓR Berlinben élő hazánkfia újabb munkáiból mutatunk be több szemelvényt e füzetünkben. Hírschler 1896 óta külföldön tartózkodik, ahol nagyon megbecsülik tervezői talentumát. Ezídőszerínt a berlini Flatow és Príemer lakásberendezővállalat tervező építésze s vezetése mellett számos fiatal iparművészünk működött, kik jeles tanítómesterüket tisztelik Hírschler Mórban. A

FRANCIA IPARMŰVÉSZET VÁLSÁGA. Legutóbbi számunkban megemlékeztünk arról a nemzetközi iparművészeti kiállításról, amelyet Franciaország Párísban 1915-ben rendezni akar s különösen kiemeltük a kíállítás tervezetének azt a alapelvét, amely szerint a kiállításból ki lenne zárva minden történelmi stííusban megcsinált, mult hagyományokon megtervezett alkotás s ez tisztán az egészen modern, új stílust, új formanyelvét hirdető alkotásoknak adna helyet. Fejcsóválva fogadtuk a tervezetnek ezt a kívánságát, mert ismertük a francia iparművészet mai állapotát s tudtuk, hogy az annyira egybe van forrva

359 a történelmi hagyományokkal, hogy az előkészületre engedett két-három esztendő alatt nem igen lesz képes magának új formanyelvet teremteni. Különösen azért nem, mert azok mellett, akik elavultnak hirdetik a francia iparművészet mai állapotát és sürgetik annak modern szellemben való megváltozását, még mindig többségben, sőt erős többségben van az a párt, amely beleszédülve a francia iparművészet ragyogó múltjába féltő gonddal őrködik annak sértetlensége felett. És ez a mult nemcsak a hajdani nagyság morális és lelki súlyával nehezedik reá a mostani Franciaországra, nemcsak a nagyszerű hagyományok nevében követel magának tiszteletet, hanem hatalmas erővel belejátszik a jelenkori francia iparművészet sorsának alakulásába is ; ez a mult annyira él még a jelenben is, hogy csak a legnagyobb erőfeszítés, sőt a legnagyobb lemondás árán lehetne annak véget vetni. A francia iparművészet történelmi jellege ugyanis nemcsak a francia ízlés és hajlandóság szükségletelt elégíti ki már manapság is, hanem egy olyan hatalmas gazdasági tőkét képvisel, amelynek elejtése végtelen nagy áldozatot követelne a francia ipartól, sőt egy bizonyos mértékben tönkretenné azt. Ez a körülmény abban találja magyarázatát, hogy a francia ízlés a maga hajdani vezető nagyságával olyan piacot teremtett magának, amely milliókat és milliókat jelent évenkint a francia tőke számára. Nagyon jól tudjuk, hogy az egész XVIII. század folyamán, sőt a XIX. század első felében is a francia ízlés egyeduralkodó volt a világon s ezt a hatalmi poziciót éppen a maga szorosan megkötött történelmi jellegű stílusaival érte el, amelyekben a dísz és pompa iránti tagadhatatlanul finom érzék egyesült a technikai kivitel csodálatraméltó tökéletességével. ízlés és technika így egyesülve teljesen meghódították a világot és ebből a meghódolásból csak lassankint, nagy küzdelmek árán tudtak kiszabadulni azok a nemzetek ís, amelyeknek faji természete alapjában véve ellenkezett a franciával s emezeknek fejlődésére a francia kultúra még sem volt határozott, különösen nem kizárólagos befolyással. Ezeknél a nemzeteknél, így elsősorban Angliában, Hollandiában és Németországban a francia befolyás alóli kiszabadulás után egy egészen más, modern iparművészet fejlődött, amelyeknek jellemvonásait mindnyájan ismerjük s amelynek helyes és követendő voltát mí is állandóan hirdetjük. De ez a modern mozgalom teljesen érintetlenül hagyta ezeket az országokat, amelyek egészen beleestek a francia műveltség uralmi területébe. Ide tartozik Oroszország és különösen Észak- és Dél-Amerika. Ezekben az országokban még mindig egyedül üdvözítő a francia kultúra s ennek a kultúrának éppen az a fajtája, amely a történelmi tradíciók alapján épült fel. Ezek a nemzetek a maguk szűk és nem elég eredeti látóképességével még mindig gyönyörtől íttasultan néznek a Lajosok korának arisztokratikus ragyogására s ezek úgy tudják elképzelni a szépet és művészit, amint azt a francia aulikus művészet olyan impozáns hozzáértéssel megteremtette. Ez a lelkesedés pedig óriási kivitelt s ennek következtében hatalmas jövedelemforrást jelent a francia ipar számára, egy olyan jövedelemforrást, amelynek alapja éppen a történelmi stílusokban fekszik s amely bizonyára a minimumra redukálódna, ha a francia

ipar felhagyna ezekkel a csodált és anyagilag is nagy Különféléit mértékben értékelt stílusokkal. A francia iparnak tehát igen alapos oka van arra, hogy megőrizze a maga történelmi hagyományait s ha talán lelkiismeretlen is az az eljárás, amellyel egy immár csődbejutott művészet hamis ragyogásával vakítja el a kevésbbé intellektuel országoknak amúgy is rövidlátó szemelt, emberileg nagyon is érthető, mert tulajdonképpen a francia iparművészet exísztenciájának védelme. S éppen így exisztencíális szempontokból tiltakozik a francia műipar minden olyan törekvés ellen, amely a történelmi stílus helyébe a modern, egyszerű, célszerűségi szempontokon felépülő iparművészetet akarja ültetni s annak így az áhított ragyogás és pompa megszüntetésével megfosztaná attól a nagy jövedelmétől, amelyet éppen ezzel a ragyogással képes a német és angol íparművészettel szemben a maga részére megkaparítani. Ennek a tiltakozásnak egyébként igen érdekes példája a párisi negyedik ,.Salon du Mobilier", amely szembefordulva a modern törekvéseket képviselő őszi szalonnal teljesen a régi tradíciók táplálására és megtartására törekedett. A „Salon du Mobilier" termeiben teljes épségben és erőben uralkodik a francia reneszánsz és különösen a XVIII. század, a Lajosok korának stílusa és ezeknek a stílusoknak a variálása az egyedüli koncesszió, amelyet a francia iparművészet az idők folyásának tenni hajlandó. Nem kapható ellenben semmiféle olyan változásra, amely az említettem szupremácia vagy jobban mondva a kiviteli piac elvesztésével fenyegetné, a Salon d'Automne modern törekvéseivel szemben a kardjára üt és büszkén hirdeti, hogy „a francia báj és ízlés mindig diadalmaskodni fog minden exotikus otrombaság felett". Az „exotikus otrombaság" alatt a modern formanyelv értendő. S ez a makacs, de természetes hajthatatlanság eléggé megmutatja, mennyire távol áll a francia szellem minden modern megértéstől s amennyire nincs remény arra, hogy megszabaduljon azoktól a hagyományoktól, amelyeknek jövedelmező, de fejlődésképtelen nyűgében jelenleg sínylődik. T-ŒCHNIKA ÉS MŰVÉSZET. A müncheni elek•*• tromos kíállítás, amely a villamosságnak a házban, a kisiparban és a mezőgazdaságban való felhasználását volt hívatva bemutatni, nagy csalódást hozott mindazoknak, akik a dolgoknak nemcsak célszerűségét és gyakorlati használhatóságát, hanem artisztíkus külsejét tekintetbe szokták venni. A célszerűségnek a művészi külsőhöz való viszonya ebben a tekintetben különösen figyelmet érdemel, mert a panasz, amely a kiállítással szemben a német szakírók írásaíban felcsendül, éppen erre vonatkozik. A müncheni kiállítás anyaga, egyes dicsérendő kivételektől eltekintve, újból bebizonyította, hogy a villamossági vállalatok még mindig nem értették át a modern iparművészet alapvető elveit és szomorú ízléstelenségben tévelyegnek éppen saját jellegük és hivatásuk ellenére. Egészen csodálatos, hogy akkor, amidőn az iparművészet minden apostola a célszerűségben és egyszerűségben rejlő szépséget hirdeti, ezek a gyárak és cégek még mindig letűnt stílusok avult és rossz helyen alkalmazott diszítő-elemeível igyekeznek gyártmányaiknak tetszetős külsőt adni, holott a legteljesebb megértéssel és

Különféléit

méltánylással kellene, hogy fogadják azt az Irányt, amely éppen az ő szekerüket tolja, mert a praktikus élethez való ragaszkodásban véli megtalálni az artisztikus szépséget is. A müncheni kiállításon azonban még mindig teljes ízléstelenségükben pöffeszkedtek a sárkányt ábrázoló szívargyujtók, a villamos gombok gyanánt szereplő porcellánfejek és a letűnt korszak hazug ornamentikája, amely válogatás és mérlegelés nélkül szerepelt a kályhák, lábmelegítők vagy teáskannák ékességeképpen sajnosan jelezve a német cégek indolenciáját. Ez az indolencia teszi, hogy bővebben foglalkozunk ezzel a kérdéssel, mert ez az indolencia nálunk sem hiányzik, sőt teljes pompájában ragyog a műszaki berendezések majdnem valamennyi darabján, nemcsak a világító ipar alkotásain. A vízvezeték, a gázfűtés és a mindenfajta világítótestek szállítói Is majdnem semmit sem törődnek gyártmányaik külső formájával, meg vannak a maguk esztendők óta változatlan sablonjaik, amelyeknek ízléstelenséget ordító ornamentikáját minden habozás és gondolkodás nélkül alkalmazzák mindenhol, nem törődve azzal, hogy esetleg tönkreteszik vele az egész lakás karakterét. Nem egy artísztikusan berendezett szobát láttunk már, amelynek minden szépségét megrontotta a központi fűtőkészülék idomtalan szekrénye s mindannyiszor bosszankodunk, valahányszor a villamos csengő

díszkörtéíre vagy pedig a csavarokra gondolunk, amelyeknek fehér porcellánján zöld és arany levelek pompáznak az ízléstelenség nagyobb dicsőségére. Bármilyen kicsiségnek látszik is ezeknek a dolgoknak a felemlegetése, szükség van reá, éppen a berendezéseknek sajátságos állandóságánál fogva. A lámpák vagy a villamos órák ízléstelensége szintén szembeötlő, de sokkal kisebb baj, mert ezek a dolgok rendesen az ember tulajdonát képezik s úgy válogathatja kí őket, amint az ízlése parancsolja. De a fűtőkészülék a lakáshoz tartozik s a mai bérlakásrendszer mellett lakóról-lakóra száll s az sem segíthet rajta, aki sajnosan érzi annak esztétikai tökéletlenségét. Az építészeknek kellene figyelemmel lenniök arra, hogy a lakások műszaki berendezésében ne kapjanak helyet olyan tárgyak, amelyek esetleg állandó inzultus gyanánt fognak hatni a jövendőbeli lakó esztétikai érzésére. S az ő módjukban áll annak a megkövetelése ís, hogy az illető cégek és vállalatok gondoskodjanak olyan típusú gyártmányokról, amelyek szigorú célszerűségükkel és artisztikus vagy legalább is semleges formájukkal lehetőleg megfelelnek a modern ember kívánságainak. Addig, amíg ez meg nem történik, bizonyára nehéz, hogy az az ember, aki nem tartozik a boldog háztulajdonosok közé, teljesen otthon érezze magát a saját lakásában.

\

/

CLAVECIN,

1810.

361 Hirschler Mór

292.

/

362 Hirschler Mór

294.

ÜVEGES

SZEKRÉNY,

VITRINE.

363 Hirschler Mór

295.

295. ÜVEGES

SZEKRENY.

VITRINE.

6*

364 Újabb magyar plaKettáK

m n m $ H 3 H —

MOIRET

296. ÖDÖN.

297.

4

<4 ! !

j

11 t-'.feífcj

f" /

K" : 299.

298.

297

300.

n

01

-301. REMENYI

301.

JÓZSEF.

365

AZ ORSZ. M. IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT LAKÁSMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSA november hó 23-án nyílik meg a M. kír. Technológiai Múzeumban (József-korút 4.). A kiállításon bemutatásra kerül egy 5-szobás, egy 3-szobás, egy 2-szobás és egy 1-szobás teljesen berendezett lakás. A kiállítás hétköznapokon 9—1-íg, d. u. 3—7-ig, vasárnapokon 9—12-ig tekinthető meg. Belépő díj 30 fillér, hétfőn délután a közönség ingyen tekintheti meg a kiállítást. Az O. M. Iparművészeti Társulat tagjai ezídeí tagsági jegyük felmutatása mellett mindig ingyen mehetnek a kiállításba. A lakásberendezéseken kívül karácsonyi ajándékoknak való apróbb tárgyakat állítanak ki, melyek megvásárolhatók és rögtön el ís vihetők. A Társulat a Technológiai Múzeumban rendezett kiállítása mellett fenntartja az Iparművészeti Múzeumban levő bazárját, amely — hétfő és péntek kivételével — délelőtt 9—l-ig nyitva van. A KISPLASZTIKÁI KIÁLLÍTÁSON FELHÍVÁS VALÓ RÉSZVÉTELRE. A Szent György Céh kisplasztikái szakosztálya ezennel felhívja hazánk összes szobrászművészeit, hogy az 1911. év január havában Budapesten az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumban (Üllőí-út 33—37.) rendezendő kisplasztikái kiállításon bármely anyagból készült (csak porcellánból, gipszből vagy plasztelinból készült tárgyak vétetnek kí) kísplasztíkaí eredeti műveikkel részt vegyenek (emberi és állati alakokkal). A tárgyakról tudományos katalógus készül. A Szent György Céh kisplasztikái szakosztálya a kiállított tárgyakat a kiállítók által meghatározandó értékben, tűz és betörés ellen biztosítja és azonfelül azok őrzéséről megfelelően gondoskodik. A kiállított tárgyak eladása esetén a vételár 5°/o-a közvetítési díj címén a Szent György Céhet illeti meg. A beküldött művek felvétele fölött szakbelí zsűri határoz. A kiállítás iránt érdeklődők forduljanak Csányi Károlyhoz az Iparművészeti Múzeum igazgató őréhez, aki szívesen szolgál felvilágosítással. AMATŐR ÉS NÉPMŰVÉSZETI ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁS LESZ MISKOLCON J912. év nyarán. Az amatőr-osztályban fényképek, festmények, iparművészeti tárgyak, női kézimunkák s az amatőrgyűjtőket érdeklő antik műtárgyak, bútorok, képek, ruhák ; a háziipari osztályában a nép által készített ruhák, kézimunkák, dísztárgyák lesznek kíállítva. Az ethnográfíai osztály pedig festői csoportokat diorámák keretében mutatja be, különféle népfajok s elsősorban a felvidéki palócok, matyók stb. viseletét, életét és népszokásait. Az amatőrség s a háziipar terjesztése s a népiparí termékek értékesítésének elősegítése céljából a rendezőség széleskörű mozgalmat indít s az

M a s r a r Iparművészt*.

ország és elsősorban a felvidék városaiban helyi bízott- Kiállításon Iparságokat szervez avégből, hogy azok vidékük amatőrés háziipari tárgyait egybegyűjtve előzőleg, március művészeti oktatás hóban kisebb tárlatokat rendezzenek s a legértékesebb darabokat később kollektív csoportban a miskolci kiállításon is bemutassák. Ekként országos lesz a kíállítás, mely a szakemberekből álló zsűrik által odaítélendő megfelelő számú arany-, ezüst- és bronzéremért s a dísz- és elísmerő-oklevelekért, valamint a nagyobb összegű pénzjutalmakért folyik. A vezetőség dr. B o d o r Antal igazgató szerkesztésében kéthetenkint illusztrált értesítőt ís ad kí, melyet minden kiállító és közreműködő díjtalanul kap állandóan. A kiállítási iroda (Miskolcon, Széchényí-u. 35. sz. alatt) készséggel ad bárkinek bővebb felvilágosítást.

WMÜVESZETI JLOKTATÄS— AZ ÉPÍTÉSZETI NEVELÉS KÉRDÉSÉHEZ. Soha még valamely művészet művészi jellege és mivolta a közfelfogásban annyira háttérbe nem szorult, mint az utóbbi évtizedekben az építészeté. Az architektúrát az utóbbi időben úgyszólván teljesen kikapcsolták a művészetek köréből s a művészetek legnagyobbikának csak a csontváza maradt meg, csak a technikai fogalom, amely a tiszta gyakorlatiasság mellett teljesen elhanyagolta az artisztikus szempontokat. Az építészetről való vélekedés meghamisítását mí sem mutatja inkább, minthogy nemcsak a laikus felfogása hagyta kí a maga művészeti fogalomraktárából, hanem azok is, akik élethívatásszerüleg foglalkoztak vele. S ezek tulajdonképpen a főbűnösök. Azok, akik a műegyetemeken, az építészet tanításánál egészen megfeledkeztek a művészi szempontokról, okozták, hogy olyan kevés építőművész akad a modern építészek között s hogy a modern architektúra oly nehezen tudott erőre kapni. Éppen ezért a modern felfogás, amely az építészetet ismét a művészet magasságába helyezi, elsősorban az iskolára kell hogy rátegye a kezét s itt érvényesítse először azokat az ideákat, amelyeknek megvalósulását kívánatosnak tartja. Ez a törekvés a mai műegyetemi tanítás teljes reformját követeli. Ennek a reformnak az érdekében szólalt meg a „Kunstwelt" hasábjain dr. Friedrich S e e s s e l b e r g , a charlottenburgí műegyetem tanára s felszólalása teljesen fedi azt a véleményt, amelyet mí a magunk részéről a reformra vonatkozólag táplálunk s amelyet nálunk Magyarországon is teljes mértékben követendőnek tartunk. Seesselberg a maga véleményének velejét abban fejezi kí, hogy a m ű e g y e t e m nek é p í t ő m ű v é s z e k e t kell nevelnie, nem pedig építő-hívatalnokokat, mert a műegyetem építési szakosztálya e g y e n e s e n az é p í t ő m ű v é s z e t f e j l e s z t é s é r e v a n r e n d e l v e . Éppen ezért nem szabad hogy megelégedjen a technikai ismeretek közlésével,

366 Iparművészeti oKtatás

hanem hallgatóit képesítenie kellene arra, hogy korunk eszméinek és érzéseinek architektonikus kifejezést tudjanak adni. Az építés technikai ismeretei csak az alap, amelynek tökéletes elsajátítása minden hallgatónál magától értetődik, csak ezután kellene hogy következzék a művészetnek, mint olyannak tanítása s illetve a hallgató részéről a művészi képességekről való számotadás. Seesselberg szerint az építésí szakosztály legelőkelőbb feladata az kellene hogy legyen, hogy a kor összes törekvéseit a maguk technikai, képzőművészeti, államtudományi, vallásos és szociális elágazásaival a hallgatók öntudatába hozza és lépésről-lépésre megmutassa a gyakorlatban, hogy milyen szoros összefüggésben van mindezekkel az építőművészet. A hallgatónak tehát bizonyságot kellene tennie arról, hogy a konstruktív és művészettörténeti ismeretek mellett tisztában van mindennel, ami a kor uralkodó eszméire vonatkozik s hogy ezen a műveltségi magaslaton állva, mindezeket az építőművészet nyelvére átültetni képes. Éppen e célból követeli Seesselberg, hogy a tanárok megválasztásában nagyobb vigyázat és óvatosság következzék, hogy a műegyetemek maguk választhassák meg tanáraikat, akik közé minél több aktív művészt kíván felvétetni. Seesselberg felszólalása különösen a porosz közmunkaügyi miniszter ismert konzervatív állásfoglalására való tekintettel érdekes, de azért elég megszívlelni való van benne a mí számunkra is. A mí műegyetemünkön ís teljesen el van hanyagolva a művészi módon való építés és a belső architektúrának kérdése és ennek meg ís van a maga káros következménye. Ha az itt említett elvek az építészek oktatásában érvényesülnének, akkor nem csúfítanák el az utcáinkat azok az épületek, amelyek csak arról tanúskodnak, hogy sok hiányos képzettségű építészünk van, ki sem a régi építészetet, sem a modern törekvéseket nem képes megérteni. Nem nekünk szólt dr. Friedrich Seesselberg, de mi is érthetünk belőle. AZ ÖTVÖSSÉG T A N Í T Á S Á N A K REFORMJA. Az ötvösség a művészi iparnak az az ága, amely bennünket magyarokat elsősorban kell hogy érdekeljen, mert az ötvösíparnak Magyarországon olyan emlékezetes múltja van, amelyhez foghatót alig találunk az iparművészet területének egyéb részein. Múzeumaink, külföldi gyűjtemények és a szakirodalom elég bizonyságot tesznek arról, hogy a magyar ötvösművészet hajdan vezető szerepet játszott a világ összes nemzeteinek hasonló irányú munkálkodásával szemben és a mult megmaradt emlékei teljesen meggyőznek arról, hogy azt a fényes pozíciót a magyar ötvösípar kí is érdemelte. Csodálatosan finom és nemes művészi formát mutatnak a hajdani magyar ötvösipar alkotásai, amelyek úgy a művészi mestervetés, mint a technikai kivitel szempontjából utolérhetetlen magaslaton állanak. Az ember azt hinné és úgy ís volna természetes, hogy azok az előkelő hagyományok, amelyeket az ötvösművészet a magyar iparnak örökül hagyott, megtették a maguk nevelő hatását a jelenre vonatkozólag is s a magyar ötvösművesek nem feledve a noblesse oblige elvét, a magyar ékszeripart megtartották azon a magaslaton, amelyre az a múltban emelkedett, s amelynek féltékeny és erős védelmezésére a magyar ékszeripart a múltja kötelezi.

S éppen azért csodálatos, de egyben elszomorító annak észrevevése, hogy a magyar ötvösművészet hajdani pompás virágai ma már teljesen elhervadtak s a múltból felénk világító sugarak immár csak az ötvösipar megfakult, megkopott külső képét teszik annál siralmasabbá. A magyar ötvösség tengődik s a nívó, amelyet a jelenben elfoglal, alig-alig több a semminél. Aranyműveseink úgyszólván alig vannak s azok, akik ezzel a névvel nevezik magukat, rendesen csak ékszerkereskedők, akik a külföldi gyárak portékáját juttatják el a vevőközönséghez anélkül, hogy nekik maguknak a közvetítésnél egyéb szerep jutna. Gyáraink, amelyek a külföldiekkel versenyre kelhetnének, nincsenek s az a kevés produkció ís, amivel a statisztika beszámol, a legegyszerűbb aranyárúk készítésére szorítkozik, de a finomabb arany- és ezüstművességnek úgyszólván se híre, se hamva. Magyarország tehát ezen a téren elejtett egy olyan tradíciót, amely pedig fokozott munkára, elszánt buzgalomra kötelezte volna s melynek elejtése úgy anyagi, mint erkölcsi szempontból a legnagyobb mértékben károsította. Anyagi szempontból elvesztett egy bőséges jövedelmi forrást s ennek helyébe a nagymérvű külföldi behozatal lépett, amely évenkínt körülbelül 20 millió koronára rúg ; de erkölcsi tekintetben a kár még nagyobb, mert a magyar művészi szellem hanyatlását jelzi egy oly területen, amelyen azelőtt ez a szellem uralkodó volt és kiváló eredményeket ért el. A magyar ötvösségnek ez a szomorú helyzete bírta a Magyar Iparművészeti Társulatot arra, hogy hivatásának megfelelőleg akciót indítson a hanyatlott ékszerípar fellendítése érdekében s ennek az akciónak egy mozzanata volt az az ankét, amelyen a magyar ékszerípar legképzettebb szakerőí leadták véleményüket a hanyatlás okaira és az újabb megerősödés lehetőségére vonatkozólag. Az ez irányban újabb megtett lépések közül pedig különösen T a r j á n Oszkár ötvösművészé nevezetes, aki az ötvösség fellendítése tárgyában terjedelmes memorandumot készített. Ebben a memorandumban épp úgy, mint a régebbi hozzászólásokban is egy általános nézet domborodott kí határozott biztossággal s ez a nézet az, hogy a magyar ötvösipar jelenlegi silány helyzetének legfőbb oka a szakképzettség hiánya. A közös vámterület és a bankhitel szűkkeblüsége mellett ez okozza leginkább, hogy a magyar ötvösipar nem tud lábrakapni, mert ha minden feltétel megvolna is, képzett munkások nélkül eredményes működést nem lehet kifejteni. Már pedig a magyar ötvösmunkások száma minimálisan csekély, az egész országban a külföldről hozott munkásokat ís beleszámítva, nem éri el az ezret s különösen a finomabb ötvösmunkákra kellőleg kinevelt munkások úgyszólván alig kaphatók. Ez az oka annak, hogy az ötvösípar nem tud új erőre kapni s így annak, aki ezt az erőt újból beléje akarja önteni, elsősorban szakképzett, minden tekintetben megfelelő ötvösmunkások nevelésére kell törekednie. Ez a nevelő feladat a dolog természeténél fogva az Iparművészeti Iskolára tartozik, amely ezt a feladatot idáig nem teljesíthette kellő eredménnyel. Az a módszer, amellyel az Iparművészeti Iskola ötvös szakosztálya jelenleg működik, miként azt az említett memorandumban Tarján Oszkár meggyőzően kifejti, nem felel meg a modern elveknek és különösen nem

érheti el azt a célt, amely jóravaló, a mesterségükhöz alaposan értő ötvösmunkások és mesterek tanításában csúcsosodik ki. Az Iparművészeti Iskola tanítási módszere ugyanis túlságosan akadémikus és nem a gyakorlati ipar érdekeit szolgálja. Megfeledkezik arról, hogy tulajdonképpeni feladata nem művészek, hanem szakképzett, művészi ízléssel bíró iparosok nevelése, nem pièce unique-k produkálása, hanem az ötvösség általános nívójának emelése lenne. Az iparművészet modern törekvései egészen szoros kapcsolatban vannak az iparral s végső céljuk az ipart és az íparművészetet teljesen eggyé tenni, magát a hétköznapi ipart annyira fejleszteni, hogy annak egész működése művészi princípiumok szerint fogják le és így a legkezdetlegesebb darabokon elkezdve az iparművészeti programm végrehajtását a produkció csúcsán fejlessze kí a legnevezetesebb, művészi szempontból legkitűnőbb működést. Ezt a célt azonban sohasem fogjuk elérni azáltal, ha művészcsemetéket nevelünk, akiknek legfőbb alkotása egyes darabok művészi előállítása, a cél eléréséhez sokkal közelebb visz egy erősen képzett, fejlett ízlésű, művelt íparososztály nevelése, amelynek a vérében vannak az iskolában látott és megtanult művészi elvek, s amely ezeket az elveket minden munkájában érvényesítve, végül ís képes lesz olyan alkotásokra, amelyek az elszigetelt tervezésnek sohasem voltak módjában. Az Iparművészeti Iskola kötelessége, hogy egy személyben egyesítse az iparost és a művészt, a magyar ötvösség számára egy olyan gárdát neveljen, amely a gyakorlati életbe kilépve, alapos művészi képzettségével fel képes ezt ísmétemelníarégimagaslatra. Ez a kötelesség követeli az ötvösség tanításának reformját s egyszersmind megszabja az irányt ís, amelyben a reform keresztülviendő. A reform tekintetében követendő szempontokat Tarján Oszkár igen helyesen és teljes igazsággal foglalta össze. Az ötvösség tanításának az akadémikus magaslatról le kell szállnia a gyakorlati életbe, hogy gyakorlati iparosokat nevelhessen. Éppen azért a tanítás módszere csakis a műhelyoktatás lehet. Az Iparművészeti Iskolán egy a műegyetemen létezőkhöz hasonló nagy műhely állítandó fel, amelyben a jelentkező növendékek az elemi tudnivalóktól egészen a legkomplikáltabb művészi feladatokig minden gyakorlati úton sajátítanak el — természetesen a kellő elméleti tudás hozzáadásával. A műhely munkaközben csakhamar napvilágra kerülne a növendékek tehetsége és intelligenciája s azután már eszerint lehetne megszabni további pályafutásukat. A kevésbbé tehetségesek, ha kellő kézügyességgel bírnak, egy-egy technikának tökéletes elsajátítására szorítandók, hogy ilyenképpen megfelelő ügyes szakmunkásokká válhassanak. Azok előtt pedig, akik nagyobb tehetséget mutatnak, nyitva állanának az iskola többi osztályai s minden alkalom megadatnék nekik ahhoz, hogy tervezőművészekké képezzék ki magukat. Ilyenképpen az iskola kellő számban képezne kí úgy vezető, mint segéd s illetve technikai munkásokat s egy olyan emberanyagot szolgáltatna a magyar ötvösségnek, amely hivatása magaslatán áll. S ha majdan egy ilyen képzett, intelligens munkásanyag szegődik ismét a magyar ötvösipar szolgálatába, akkor ismét eléri azt a hajdani magaslatot, amelyre mostani alacsonyságában búsan tekintget vissza.

R X / C A P A U S

L S 3 » E R H A R D T - G Y Ü J T E M É N Y AUKCIÓJA AGBERLINBEN. November hó 7. és 10-íke közt zajlott le a Gerhardt-gyüjteménynek árverése Berlinben, mely a nagy aukciók hazájában ís nagy érdeklődést keltett. Megjelent néhány nagyobb német múzeum képviselője, (a berlini iparművészeti, a darmstadtí hercegi, a lipcsei iparművészeti múzeum), ezeken kívül néhány ismertebb német gyűjtő és számos régiségkereskedő vett részt az árverésen. Magyarországot az Iparművészeti Múzeum igazgatója Radísícs Jenő és Csányi Károly igazgatóőr, Hatvany József báró, Dírsztay báró és Delmár Emil dr. képviselték. A gyűjtemény színe-java (52 db tárgy), hála a magyar kormány áldozatkészségének, az Iparművészeti Múzeum tulajdonába került. Ezek közül húsz darab meisseni porcellánfigura, legszebb s legértékesebb köztük a majdnem negyven centiméter magas és Kaendler kezére valló ,.Juno a pávával". Mind a mintázás tökéletességénél, mind kivételes nagyságánál fogva a porcellánkísplasztika egyik legértékesebb darabja ez. Igen szépek Erős Ágost udvari bolondjait, a magyar származású Schíndlert és a német Fröhlíchet ábrázoló porcellánok, a Harlekin a mopszlível, valamint az Erő allegorikus alakja, mely utóbbi a Brüll gróf cukrászdaberendezésének leltárában van megemlítve a XVIII. század első felében. Három igen szép állatfigurát vettek, tízenhat különféle edényt, csészét, tányért, kupát, kannát, köztük három gyönyörű Böttger-művet. Miniatűr-festményekkel díszített öt darab remekművű porcellánszelence is került a múzeum tulajdonába, az egyik, amely vérjaspishoz hasonló, aranybafoglalt kis remekmű, szintén Böttgert vallja mesterének. Külön megemlítést érdemel egy, a XVIII. századból származó, aranyból való remek utazókészlet. Hahn Sebestyén híres brassói ötvösmunkáiból egy nagy talpas csészét, egy zománcos kelyhet és egy aranyozott ezüst kupát vettek meg. Említett gyűjtőink ís, — főleg Hatvany József báró — a porcelángyűjtemény kiválóbb darabjait váltották magukhoz. Élénk versenyt keltett a pompás ezüst tárgyak és a remek szelencék csoportja ís. A porcellánok közt legdrágábban a 64. számú krínolin-csoport kelt el ! ez csókolódzó szerelmes párt ábrázol, kalitkával; J4.800 márkáért Hatvany József báró vásárolta meg. A miniatűrök közt Isabay : Comtesse de Noaílles-t ábrázoló képe (365. szám) 8100 márkáért, a szelencék közül a 489. számú, gyöngyökkel és Mertens zománcképével ékesített arany szelence 11.800 márkáért kelt el. Ez utóbbit egy stockholmi kereskedő vásárolta meg. Az iparművészeti tárgyak aukciója, melynek eredménye 694.800 koronára rúgott, három napig tartott, negyedik napon a festmények kerültek sorra. A Szépművészeti Múzeum részéről Térey igazgató és Beer 7*

" "

368 Pályázatott

konzervator, magyar gyűjtők közül csak Glück Frigyes vettek részt az árverésen. Meg kell emlékeznünk arról a két kötetnyi, méltán díszműnek nevezhető katalógusról, mely a nagy lelkiismeretesség és a tudományos igényeket is mindenben kielégítő alapossággal ismertette a gyűjteményt. Az iparművészeti tárgyakat ismertető kötet előszavát Krüger, a Lepke-cég szakértője írta, megemlékezvén abban a „Magyar Iparművészef-ről is, amely legelőször ismertette (1910. évf. 6. füzetében) Gerhardt-gyüjteményét. A pompás fénynyomatú képek méltóan egészítik ki a jeles szöveget. A képekkel foglalkozó második kötet előszavát dr. Térey Gábor a Szépművészeti Múzeumnak régi képosztályának jeles és külföldön ís nagy tekintélynek örvendő igazgatója írta. Az áldozat, melyet ez alkalommal a magyar nemzet hozott, bizonyára megtermi gyümölcsét. Az Iparművészeti Múzeum az aukción vásárolt tárgyakat a többi újabb szerzeményekkel együtt még ez év folyamán külön kiállításon mutatja be a közönségnek. n.

IMKE-PALYÁZATOT hirdetett az O. M. Iparművészeti Társulat közvetítésével a Dr. Bayer és Tsa szakolcai dobozárúgyár a képzőművészeti főiskola és az iparművészeti iskola volt és jelenlegi növendékei között. Mindössze 355 rajz pályázott a kitűzött 100 koronás díjra, melyet a bíráló bízottság P e p e r a Károly iparművészeti iskolai növendéknek ítélt oda. A pályázatot hirdető cég ezenkívül összesen 250 koronáért megvásárolta Töttösy Edith, Márkus Erzsi, Izay Károly, Mánczos Zoltán képzőművészeti iskolai növendékeknek és Tábori Taupert, Somfai István, Schober Béla, Mottl Román, Somos István iparművészeti iskolai növendékek pályamunkáit.

C

p Á L Y Á Z A T SZENT SZOBROKRA. A Szent István Társulat egy Jézus sz. Szíve és egy Szűz Mária szoborra pályázatot hirdet abból a célból, hogy egyrészt a katholíkus családoknak művészi kivitelű szobrok előnyös beszerzésére alkalmat nyújtson, másrészt, hogy így a katholíkus művészeket tehetségük érvényesülésében segítse. A pályázati feltételek a következők :

• •

A legjobb és a kivitelre legalkalmasabbnak talált szobrok pályadíja : egy 500 (ötszáz) koronás pályadíj a legjobb Szent Szív szobor díjazására ; s ugyancsak egy 500 koronás pályadíj a legjobb Szűz Mária szobor díjazására. — A pályadíj kiutalásával a Szent István Társulat a szobrok sokszorosítási jogát ís megváltja. A pályadíj csak az esetben lesz kiadva, ha kivitelre elfogadható pályamunka találtatik. A Szent István Társulat kiköti, hogy amennyiben a pályadíjat megnyert szobrokon kívül más alkalmas szobor ís akadna még, azt vagy azokat megegyezés szerint a pályázóktól megvásárolhatja. A pályadíjnyertes és sokszorosításra alkalmas szobrokat a Szent István Társulat különböző nagyságban óhajtja reprodukáltatní, kiköti azonban, hogy a pályadíjra csakis egyenlő — és pedig 60 cm. magasságú — szobrok pályázhatnak, miket pályázók vagy természethű színezésben kötelesek beadni, vagy a szobrokhoz színvázlatot mellékelni. A pályázatra beküldött szobroknak minden részükben befejezetteknek s úgy a kerámiában, mint a formába öntött módon való sokszorosításra alkalmasaknak kell lenniök. A szobrok beadásának határideje 1912 március 15. A szobrok — a szerző nevét rejtő jeligés levéllel — az Iparművészeti Társulatnál nyújtandók be. A bíráló bizottság tagjai a következők lesznek : a kultuszminisztérium egyházművészeti referense, két szobrászművész, az Iparművészeti Társulat, az Iparművészeti Iskola, a Szent István Társulat s a Könyves Kálmán műkíadó intézet igazgatóságának egy-egy tagja. Hogy a pályázatban résztvevő művészeket munkájukban irányítsa, s a szobrok elkészítésében szem előtt tartandó egyházi szempontokból tájékozást nyújtson : Fieber Henrik úr, egyházművészeti referens, kellő időben előre jelzett napon az Iparművészeti Társulatban ily irányban szemléltető előadást fog tartani. Budapest, 1911 október 22. A SZENT ISTVÁN KÖNYVKI A D Ó H I V A T A L A ÉS R.-T.

TÁRSULAT KÖNYVKERESKEDÉSE

IGAZGATÓSÁGA.

MAGYAR ÉPÍTŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI A RAJZOLÓK ORSZ. EGYESÜLETÉNEK építőipari és építőművészetí szakosztályai október hó 18-án együttes ülést tartottak, amelyen megállapították a m. királyi kereskedelmi miniszter részéről engedélyezett 400 koronás utazási ösztöndíjpályázat programmját. A budapesti Zsolnay-féle porcellán-fayence-gyár r.-t. szintén pályadíjat ajánlott fel az egyesületnek modern reneszánsz stílusban megrajzolandó s z e g é l y megtervezésére.