Debrecen
Bibliai mitologémák újraértelmezése Mihail Bulgakov Ádám és Éva címő színmővében I. Gérard Genette megállapítása Bulgakov kevésbé ismert színmővére is igaz: minden szövegnek van paratextusa, legalább egy, s ez az esetek többségében a cím. Viszont ezzel összefüggésben azt is megállapítja, hogy vannak olyan szövegek, melyek csak paratextusaikban léteznek (gondolhatunk itt görög tragédiák egész sorára, melyek csak címükben maradtak ránk).1 A színdarab egészen 1987-ig szintén csak paratextusként létezett az irodalomtudomány számára. A mő számőzöttségének miértjére több lehetséges válasz létezik; e dolgozatban nem szeretnék kitérni erre. Az elhallgattatás okai bonyolult rendszert alkotnak, amelyek egy újabb kutatás témáiként szolgálhatnak. A mő paratextusai elıfeltevések egész sorát hívják elı. A cím olvastán a bibliai Ádám és Éva története idézıdik meg, s ez a szövegben lineárisan haladva egyre szándékoltabbá válik. A darab egészét meghatározó másik paratextus a két mottó: „A vakmerık osztályrésze, akik azt mondják, a gáztól nincs mit félni, mindig ugyanaz volt: halál. (Harci gázok) …és többé nem vesztem el mind az élı állatot, mint cselekedtem. Ennek utána, míg a föld lészen, vetés és aratás… meg nem szőnnek. (Egy ismeretlen könyvbıl, amelyet a Márki talált)”2
1
GENETTE, Gérard, Transztextualitás, ford. BURJÁN Mónika, Helikon, 1996/1–2., 84. BULGAKOV, Mihail, Ádám és Éva = Három dráma, ford. KIRÁLY Zsuzsa, Bp., Európa, 1989, 171.
2
53
boncasztal
Szkholion 2008/1
Papp Sándor
Papp Sándor: Bibliai mitologémák újraértelmezése... Az elsı mottó ironikus megállapítás a harci gázokról, mely elıtt értetlenül áll az olvasó. A másik pedig egy egyértelmően felismerhetı idézet a Bibliából. Ám az idézet helyének megjelölésénél fontos változtatás történik: „Egy ismeretlen könyvbıl, amelyet a Márki talált.” Ezzel a szerzı bevonja a Biblia szövegét a sajátjába, s összefüggést teremt a kettı között. A Biblia mint hypotextus jelenik meg, melyet az író felhasznál saját szövegének megalkotásához. A hypertextualitás genette-i felfogásából kiindulva én is olyan kapcsolatot értek a fogalom alatt, amely egy B szöveget (hypertextus) egy korábbi A szöveghez (hypotextus) főz, amelyre nem kommentárként fonódik rá. B szöveg A szöveg bizonyos szintő transzformációjával jön létre.3 Bulgakov szövege bibliai mitologémák történeti és gondolati transzformációját valósítja meg. A hypertextus cselekménye újrateremt két bibliai mitologémából egy harmadikat, mondhatni, összegyúrja a Teremtést az Özönvízzel. Két meghatározó narratívát használ fel para- és hypertextuális viszonyhálók segítségével, hogy egy új, biblikus narratívát teremtsen. Fontos szerepe van annak is, hogy honnan származik az idézet: Mózes elsı könyvének 8. fejezetébıl, mely Noé történetét beszéli el. Az idézett szöveg, ha a Bibliában megszólaló beszélıt vesszük figyelembe, magától Istentıl származik. Isten ezzel tesz ígéretet Noénak, hogy nem pusztítja el többé teremtményeit. A fentiek alapján a két idézet erıteljes párbeszédet folytat egymással, hiszen a Harci gázok megjelöléső idézet ennek az életígéretnek az ellenkezıje, vagyis a halál. De egy másik alapvetı szembenállást is feltételezhetünk a két idézet között, mégpedig az emberi (Harci gázok) és isteni pozíció (Biblia) ellentétét. A két idézet azonban nemcsak egymással, hanem a címmel szemben is kijelöli a viszonyát. Ez érdekes transztextuális hálóhoz4 vezet. A cím és a Harci gázok a teremtés és a pusztítás ellentétét hordozza magában. Itt is megvan az isteni és emberi szféra ellentéte, de nem annyira differenciált módon, mint ahogyan azt fentebb láttuk. A cím bizonyos mértékben magában hordozza az emberi vonatkozást is, hiszen az emberiség teremtésére, eredetére vonatkozó narratívát beszéli el. Úgy gondolom, hogy a cím és az Isten szavai közötti analógiát a Biblia kontextusa teremti meg. Ezáltal e két szöveg a szent szövegek közösségének része, s ez egy, 3
GENETTE, i. m., 86–90. Nem lehet csak para- vagy csak hypertextuális hálóról beszélni, hiszen ahogy Genette is írja: „nem szabad úgy tekinteni az öt transztextualitás-típust, mint elszigetelt kategóriákat, melyek között sem érintkezés, sem kölcsönös átfedés nincs, éppen ellenkezıleg, számos s gyakran döntı jelentıségő kapcsolat áll fenn közöttük.” (GENETTE, i. m., 88.) 4
54
boncasztal az elızıbıl következı újabb közös tulajdonságuk. Azonban míg a cím a kezdetek kezdetérıl, az emberek teremtésérıl szól, addig az idézet egyfajta újrateremtésrıl ír. Így már magában a Bibliában is megvan a történet hypertextuális transzformációja. Northrop Frye nyomán megállapíthatjuk, hogy ez az utalásrendszer igen bonyolult, hiszen kilép a bibliai szövegek szent közösségébıl, mivel a hypotextus az ókori mitológiákban gyökerezik (Ut-napistim, Deukalión).5 A mítoszok, a Genezis és Noé története esetén a szöveg meghatározó kódjai ismétlıdnek: bőn, harag, teremtés, természettel való kapcsolat, pusztítás. Bulgakov szövege ezek alapján a mitologémák többszörös áttétele lesz. Noé története a természettel való kapcsolatot tekintve Frye szerint elmozdul a Genezishez képest. Noé esetén az Úr nem határozza meg, mit ehet az ember, milyen legyen a természethez való viszonya. Így a természeten korlátlanul uralkodóként jelenik meg.6 Ezzel szemben a Teremtésnél korlátozva van az ember, nem teljes egészében áll a természet felett, bizonyos szinten alá van rendelve annak (Tudás fája). Ez az újrateremtés azonban magában foglalja a megelızı, isteni eredető pusztítást. Ezek alapján azonban közösség teremtıdik a Harci gázok és Isten szavai között. Hiszen mind a kettı esetében megjelenik a pusztítás motívuma, igaz, az elsınél közvetlen, a másodiknál közvetett módon. A fentiek áttekintésére szolgál az alábbi ábra:
Isteni Isten szavai
Ádám és Éva
Pusztítás
Emberi Harci gázok
Amint látjuk, bonyolult viszonyrendszert feltételezhetünk, még mielıtt maga a cselekmény megindult volna. A mőben késıbb felbukkanó kérdések nagy része ezzel a viszonyrendszerrel mutat kapcsolatot, illetve ennek a rendszernek a bizonytalanságai adják az egyes szereplık, valamint a színdarab morális bizonytalanságát, problematikusságát is. 5
FRYE, Northrop, Kettıs tükör. A Biblia és az irodalom, ford. és jegyz. PÁSZTOR Péter, Bp., Európa, 1996, 82–83. 6 Uo., 142–143.
55
Papp Sándor: Bibliai mitologémák újraértelmezése... II. Fontos a kiindulópont. Nyugalmas, békés környezetet ír le, ám ez az idill egyszerre eltőnik, amikor megjelenik Jefroszimov. Ez elıreutalásként is értelmezhetı, a szereplı a darab alakulásának meghatározó figurája lesz. A tudós és tudomány problémaköre élénken foglalkoztatta Bulgakovot, több mővében is központi témaként kerül felszínre. A darabban a tudósfigura egyszerre isteni és emberi, egyrészt ı dolgozza ki az „özöngázt” (közvetett módon), másrészt ı építi meg Noé bárkáját is. A tudós személyére ezáltal hatalmas felelısség hárul, azonban ezzel gyakran önkényesen bánik. (Utalnék itt a Kutyaszív címő kisregényre, amelyben a tudós Isten szerepébe helyezkedve megteremti a kutyából az embert, majd az elvárásoknak meg nem felelı emberbıl újra kutyát csinál, mintha mi sem történt volna. A tudós visszaél a pozíciójával, isteni szerepre tör. Ugyanez a felelıtlenség figyelhetı meg a Végzetes tojások-ban is, ahol a tudós mintegy tudomást sem vesz kísérletének baklövésérıl. Moszkvát csak egy szerencsés véletlen, a fagy menti meg a „szörnyek” támadásától.) A darab egyfajta értelmezése tehát azt tárja elénk, hogy a tudomány, illetve a tudós isteni pozícióba kerül, s ez növekvı felelısséget is ró rá, ami alól nem vonhatja ki magát. Ez éles ellentétet jelent a tudós személyiségén belül (isteni ↔ emberi), ami személyiségzavarhoz, identitászavarhoz vezet. A növekvı felelısség terhe szintén fontos elem, a darabban ez teszi Jefroszimovot vívódó, már-már ırült alakká. Meghatározó jelentısége van Faust alakjának is. Vele a szerzı mintegy életre hívja Isten ellentétét, Mefisztót, s ez erıs feszültséghez vezet a színpadon. Bulgakov legtöbb mővében felbukkan a Faust-motívum, általában hasonló formában: operaként. Ez tovább gazdagítja a darabot, hiszen egyszerre több mővészeti ág is megjelenik az alkotásban (zene, irodalom, fényképészet – áttételesen). Így egyfajta mediális transzformáció is végbemegy a szövegben a különbözı vizuális és auditív médiumok megidézésekor. A két – tulajdonképpen egy – regény által megjelenített irodalmi médiumnak azonban e transzformáción túlmutató vonatkozása is kiemelendı. Az egyik, melyet Peches-Pici ír, „remekbe szabott” alkotás: „Vörös zöldellés. Regény. Elsı fejezet. „Ott, ahol valamikor Barjatyinszkij herceg parasztjai fakó arccal szántották a földet, ma kolhozparasztasszonyok rózsás orcáját látni. – Hé, Ványa! Ványa! – kiáltott föl egy csengı hang a határban…”7
7
BULGAKOV, i. m., 185–186.
56
boncasztal A másikat pedig Marjin Roscsin készíti el, s néhány apró változtatástól eltekintve teljes mértékben megegyezik az elızıvel: „Ott, ahol valamikor Seremetyev gróf éhezı parasztjai mővelték a kiélt szántóföldet […] most hajukban piros szalaggal kolhozparasztasszonyok dolgoznak. – Jegorka! – kiáltott valaki a szántás szélérıl.”8 A regénynek nincs semmiféle mővészi értéke, kolhozparasztasszonyokról szól, s leginkább a tömegszerő, mintegy megrendelésre készülı ideologikus irodalmat reprezentálja. Késıbb maga a szerzı is elismeri regénye és az ideologikus irodalom értéktelenségét Ádámmal való vitájában, majd széttépi mővét: „Ádám: Ide figyelj Peches! Öntudatos ember vagy, szovjet író. Ne tedd próbára a türelmemet, fáradt vagyok. Menj, és vigyázz a tőzre! Peches-Pici: (kilép a fa mögül) Szóval szovjet író vagyok? Hát ide nézz! (Elıveszi a kéziratát, kettétépi) Tessék! Nesze nektek fakó arcok, rózsás orcák, valamint Volkonszkij és Barjatyinszkij heceg! És most jól nézzétek meg Peches-Picit, aki igazi tehetség volt, mégis megírta ezt a benyali regényt.” Bulgakov bemutatja, mi történik, ha az irodalmat és a tehetséget (a mővészeteket általában) állami felügyelet alá vonják, megfosztják szabadságától. A 19–20. század fordulóján az irodalom egyik fontos kérdése a mővészet létjogosultságának meghatározása. A Pici regényét dicsérı figurával Bulgakov újabb mitologémát emel be: hiszen a dicséretet Apollon Akmovicstól kapja. Apollón az ókori görög-római mitológiában többek között a zene, a tánc, a költészet és mővészetek istene. Azáltal viszont, hogy egy semmitmondó ideológia-regény dicsérıjeként jelenik meg, alakja és mitológiai jelentısége profanizálódik, alacsonyabb, hétköznapi szintő figuraként jelenik meg a szövegben. A mitikus elemek transzformációja tehát központi szereppel bír. Itt érkeztem el dolgozatom egyik legfontosabb kérdéséhez: a mőben két, egymással kapcsolatban lévı mítosz újraértelmezésérıl van szó. Ez pedig Ádám és Éva, valamint a Noé története. Most szeretnék visszatérni a fent felvázolt ábrához. Ott ugyanis megállapítottuk, hogy az ember teremtésének története és a Noé-történet szemben áll egymással, mivel a második magában hordozza az elsı elpusztítását, de azonosak is, mivel 8
Uo., 186.
57
Papp Sándor: Bibliai mitologémák újraértelmezése... az ember teremtésének isteni motívumáról van szó. Tehát azt is mondhatnánk, hogy már magán a Biblián belül újraértelmezés történik, mivel a Teremtés könyvében újrateremtésrıl van szó. Ám ezt majd csak Bulgakov e darabja hangsúlyozza oly módon, hogy a teremtésre utaló címmel párhuzamosan a paratextusok között megjelenik az újrateremtés mottója. A paratextusok tehát azt mutatják meg, hogy a Genezis elvesztette legitimációját, Isten elfordult az embertıl és pusztulásra ítélte. Ám ezzel nem végleges pusztítást hajtott végre, hanem újabb teremtést is: új Ádámot és új Évát teremt, új kezdetre adva lehetıséget. Ugyanez játszódik le a mőben szövegszerően; Ádám és Éva mint friss házasok jelennek meg a színen, ám ez ebben a bőnös, kiüresedett környezetben elveszti legitimációját, megkérdıjelezıdik. A mő azt is árnyalja, hogy Ádám inkább része ennek a világnak, míg Éva mintegy kívül áll rajta. A bibliai Teremtéstörténetnek is lehetséges ilyen olvasata. Ádám ott a Paradicsom szerves részeként jelenik meg, elfogadja a játékszabályokat. Ezzel szemben Éva már a Bibliában is kívülálló Ádámhoz képest. Gondoljunk csak arra, hogy Éva lesz az, aki gyümölcsöt szakít a Tudás fájáról, ı az, aki nem zárkózik el az újtól, a kihívásoktól és csábításoktól. A darabban ez a következıképpen jelenik meg: Ádám Jefroszimovtól a párthoz való kötıdését kérdezi, s mikor az semleges választ ad, egyre furcsábbnak találja ıt. Éva ezzel ellentétes állásponton van, amikor Ádám sokadjára tesz célzást arra, hogy a tudós ırült és megbízhatatlan. Ádám betagozódik az aktuális világba, elfogadja szabályrendszerét. Itt is elkövetkezik egy sorsfordító esemény, akár a bibliai történetben: bevetik a harci gázokat. Jefroszimov fényképezıje mint Noé bárkája menti meg a jelenlévıket. A tudós is mintegy megörökíti ıket: lehetıséget ad az új teremtésre. Itt visszautalnék a tudós egyszerre isteni és emberi tulajdonságára, valamint pusztító és egyben teremtı voltára. Az újrateremtés mozzanata bibliai módon megy végbe, személycsere történik. Míg a Bibliában Ádám szerepét Noé fia veszi át, addig a mőben Ádám és Jefroszimov cserél szerepet. A hypotextushoz képest az az elmozdulás történik, hogy a hypertextusban Éva személye nem változik. Ádám elveszti jogát, hogy Ádám legyen. Ki kell szorulnia, el kell tőnnie ebbıl a pozícióból, s helyette a tudós veszi fel ezt a szerepkört. Ádám is tisztában van ezzel, s már nem Ádámként definiálja magát, komoly identitás-problémát hozva a felszínre: „Ádám: Professzor, elvetted tılem a feleségemet, a nevemet is odaajándékozom. Legyél te Ádám.” A szövegben tehát egyszerre transzformálódik két bibliai mitologéma is, ugyanazokkal a szereplıkkel, ugyanabban a cselekvési sorban. A mő idı-
58
boncasztal síkja végtelenített, nem kapunk semmiféle utalást a történet lefolyásának konkrét idıegységeirıl. Ezek alapján tehát azt is mondhatnánk, hogy Bulgakov két reprezentatív, egymásnak analogikusan megfeleltethetı ószövetségi történetet játszat egymásba. Az újrateremtés azonban kikerül Isten kezébıl, hiszen míg a Bibliában Isten teremti meg az új Ádámot és Évát – igaz, közvetett módon –, a mőben az egyének teszik ezt meg. Ez a legfontosabb elmozdulás a hypotextushoz képest. Mindez a paratextushálók egyre szorosabb összefonódása által megy végbe, hiszen a paratextusok emelik be a szöveget ebbe a sajátos hypertextuális szöveguniverzumba. A két bibliai mitologémát szerkezetileg és gondolatilag teljesen átformálva hozza létre a szöveg a saját, ún. biblikus mitologémáját. (Ez nem idegen Bulgakov mővészetétıl, gondoljunk csak A Mester és Margarita Jézus-értelmezésére!) A Bibliához képest azonban egy másik, a fentebb említettel hasonló strukturális viszonyban lévı különbség is megfigyelhetı, hiszen míg ott Isten az, aki a pusztítást véghezviszi és kimondja az ítéletet, addig a darabban az emberiség (tudomány, tudós) teszi meg ezt. Ezzel az a probléma vetıdhet fel, hogy az ember s leginkább a nagyhatalmak Istennek képzelik magukat, úgy érzik, joguk van ítélkezni. A mő egyik lényeges pontján meg is mutatkozik ez, méghozzá Daragan és Jefroszimov beszélgetésében. Daragan, a kormány képviselıje döbbenten tapasztalja, hogy a tudós más nemzeteknek is át akarja adni a védelmet jelentı készüléket. Ennek a beszélgetésnek fontos erkölcsi súlya van. Hangsúlyozza, hogy az ember Isten szerepébe akar helyezkedni, bíráskodni a többiek felett, saját vallást akar létrehozni. A 20. század egyik legmeghatározóbb problémáját feszegeti itt az író, mely minden egyes totalitárius berendezkedésre jellemzı volt, nemcsak a korabeli orosz kommunizmusra. Több munka is született a kérdéssel kapcsolatban. Bulgakovra valószínőleg Nyikolaj Bergyajev A kommunizmus igazságai és hazugságai címő munkája lehetett nagy hatással.9 Az orosz filozófus írásában azt fejti ki, hogyan vált a kommunizmus szinte hatalmi vallássá a jól meghatározott szabályrendszerével, személyi kultuszával és eszmeiségével. A rendszernek ez a dogmatikus jellege Bulgakovnak már e mővében is megjelenik, de kibontakozni igazán majd csak a regényeiben fog. Istent tehát számőzték a 20. századból, s megfosztották hatalmától. Ezáltal kiüresedett, sivár világot kapunk. Ennek a világnak bámulatos szimbóluma a gáztámadás utáni Oroszország. Ebben a környezetben találja meg a Márki, a lókötı az ismeretlen könyvet, s folyton-folyvást azt olvassa. Ennek szimbólumértéke lehet, hiszen ebben az eldologiasodott környezetben (a 20. században, egy világháború után, a fasizmus és a 9
Bulgakov és Bregyajev egyébként jó barátok is voltak.
59
Papp Sándor: Bibliai mitologémák újraértelmezése... kommunizmus kibontakozásának elején) mibıl is meríthetnénk értékeket, mint a régi korokból, mítoszokból. (A vallási élményhez való visszafordulás tematikája központi szervezıelem Bulgakov mővészetében.) Értelmetlenné válik a Peches-Pici által mővelt ún. irodalom. Többek között ezért is semmisíti meg a regényét. A régi korok mővészete megsemmisítı kritikát jelent az ı mővészi alkotására nézve. A hagyomány erısebbnek bizonyul (ahogyan azt Bulgakov szövegutalásai is példázzák): alapot szolgáltat és átértelmezhetı, de nem törölhetı el és nem kerülhetı meg. A szöveg szükségszerően a tradíciók által meghatározott szöveguniverzum részese. A szöveg végére azonban a rend helyreáll, Isten visszavonul számőzetésébe, s Peches sajnálattal jegyzi meg, hogy kár volt megsemmisíteni a regényt. A darab egyik fontos paratextusáról azonban még szólnunk kell a zárlat kapcsán. A szövegnek ugyanis van egy elsı, kéziratos változata is, melynek más a befejezése. Ebben a paratextusban Bulgakov az egész „gázözönös” cselekményt látomássá alakítja, s a mő zárlatának tere ismét az elsı felvonás helyszíne lesz. Ebben az esetben kisebb mértékő értékcsökkenés következne be, mivel csak egy látomásról, álomképrıl lenne szó, nem pedig valós tragédiáról. Azonban a nyomtatott változatban szereplı vég esetén a rend helyreállása még erıteljesebb értékvesztéssel jár, ezért a darab mőfaja és hangulata az arisztotelészi értelemben vett tragédia irányába tolódik el, valamint a bibliai elemek konkrétabb ismétlése valósul meg. A lehetséges befejezés azonban számos kérdést vet föl. Már Genette is foglalkozik azzal, hogy hogyan tekintsünk azokra a szöveghelyekre, melyek a szövegkiadásból hiányoznak, azonban mégis léteznek.10 Ezek a lehetıségek szintén paratextusként funkcionálhatnak. Felvetıdik tehát a kérdés: hogyan viszonyuljunk ezekhez a szövegekhez? A kérdés adva van, de megválaszolására, úgy érzem, nem ez az írás hivatott, mivel „[a] paratextualitás, mint látjuk, elsısorban megválaszolatlan kérdések tárháza.”11
10 11
GENETTE, i. m., 84. Uo., 85.
60
