BH1997. 165. (Szabó Albert első ügye) I. A közösség elleni izgatás törvényi tényállását megvalósító „gyűlöletre uszítás” olyan gyűlölet felkeltésére irányul, amely aktív tevékenységbe megy át, azaz aktív, tevékeny gyűlöletre izgatást jelent [Btk. 269. §, 36/1994. (VI. 24.) AB hat.]. II. Az önkényuralmi jelkép használata nem valósul meg, ha az egyébként tiltott jelvény (jelkép) közszemlére tétele a történelem vagy a jelenkor eseményeiről szóló előadással összefüggésben, tájékoztatás céljából történik: az előadás szakmai színvonala büntetőjogi szempontból közömbös [Btk. 269/B. §]. Az elsőfokú bíróság az I. r. és a II. r. vádlottat az ellene folytatólagosan elkövetett közösség elleni izgatás bűntette és a folytatólagosan elkövetett önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt emelt vád alól; míg a fk. III. r. vádlottat az ellene közösség elleni izgatás bűntette miatt emelt vád alól felmentette; a IV. r. és az V. r. vádlottak ellen az önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette, és őket megrovásban részesítette. A tényállás lényege a következő. Az I. r. vádlott 1987. június 27-én ment ki Ausztráliába, ahonnan 1993 márciusában tért vissza Magyarországra. 1993. június 21-én megalakította a Világnemzeti Népuralmista Pártot (a továbbiakban: VNP), melyet 1993. október 11-én bejegyeztek a társadalmi szervezetek nyilvántartásába. A VNP 1993. június 21-ét követően egészen 1994 elejéig különböző helyszíneken rendezett összejöveteleket, részben a párt helyiségében tartott előadásokat. Ezeken az előadásokon vagy az I. r. vádlott vagy az általa felkért személyek voltak az előadók. Az előadásokon általában 20-25 ember volt jelen. Az előadások során a párthelyiségben az ún. kilencszer vágott Árpád-sávos, a nyilaskeresztes mozgalom zászlójára emlékeztető hétszer vágott Árpád-sávos zászlók, a falakon Szálasi Ferenc arcképe és tőle származó idézetek voltak elhelyezve. A megjelentek karlendítéssel, „kitartás” felkiáltással köszöntötték, és „testvérnek” szólították egymást. Alkalmanként a nyilaskeresztes párt indulóját, részben átírt szöveggel énekelték. A párt tagjainak eszmerendszerében jelentős szerepet töltött be Istóczy Győző és Szálasi Ferenc szellemisége. A megjelentek öltözete dzseki, fekete nadrág, fehér vagy zöld ing, fekete nyakkendő és bakancs volt. A rendezvényeken a párttagok hétszer vágott Árpád-sávos karszalagot is viseltek, középen tízágú csillaggal. A párthelyiségükben történelmi jellegűnek is nevezhető, az 1848-tól napjainkig terjedő időszakot felölelő előadásokat tartottak. Ilyen előadás hangzott el gróf Batthyány Lajosról, az aradi vértanúkról, az 1956-os magyarországi eseményekről. Ezeken a rendezvényeken az I. r. vádlott a megjelentek számára különböző folyóiratokat helyezett el. Ilyenek voltak a Cserkészújság, a Szittyakürt, a Magyar feltámadás, a Hunnia. Ezek a kiadványok tiltott jelképeket nem hordoztak magukon. Ugyanígy ki voltak helyezve az Út és Cél című folyóirat 10. száma első oldalának fénymásolt példányai is, amelyeken Szálasi Ferenc 1944. október 15-én kiadott hadparancsa szerepelt, eredeti formájában. A rendezvények hallgatósága koruk szerint vegyes összetételű volt, de azért döntően a fiatalok köréből kerültek ki. 1994. január 18-án is gyűlést tartott a VNP, amelyen több napilap tudósítója is megjelent az ekkor kb. 30-40 fős hallgatóság soraiban. Először az I. r. vádlott tartott egy bevezető beszédet. Ennek során a nyilaskeresztes párttal kapcsolatban kijelentette, hogy „....büszkék lennénk rá, hogy ha legalább olyan szinten tudnánk működni, és olyan szinten tudnánk szolgálni a hazánkat és a fajtánkat....”. Elmondta azt is, hogy véleménye szerint „....vannak kulturálisan feltörekvő fajok és népek, ilyen a magyar is, és vannak kulturálisan alacsonyabb rendű fajok, ilyen a negroid típusú, és más, egyéb, alacsony szinten élő, leledző nép....”. Ezt követően nyilatkozott arról, hogy a zsidók - „....nem szeretik még azt a hazájukat sem, mert ott kellene dolgozni....”, - „....nem mennek haza Izraelbe, hanem itt eszi őket a fene, és a magyar nemzet ellen dolgoznak....”.
Utalt Ausztrália példájára, amikor azt mondta, hogy „....Ausztrália is jól megvolt addig, amíg be nem engedte a niggereket, vagy be nem engedte azt a sok nyavalyás népet....”. Kifejtette azt is, hogy - „....nincs szükségünk ....fertőzött szellemiségű ....emberekre....”; - „....akiknek ez az ország ....nem tetszik ....mehet az édesanyjába vissza, ahonnan jött....”; - „....sajnos a magyarságot ezzel a zsidó szellemiséggel, ami a kereszténységen keresztül bejött, teljesen elaltatták, teljesen elgyávították, de ez a szellemiség újra feltörőben van....”; - „....ez a küldetés ....bennünk van, és ez most felszínre fog törni, akár akarják a zsidó honfitársaink ....akár nem....”; - „....a hungaristák kérem szépen, azok az állítólagos nyilasok nem lőttek a Dunába, nem lehet igazolni. Kitették oda a cipőket....”. - Ezután a III. rendű vádlott - aki 1993 augusztusában lépett be a VNP-be - „Börtönvilág Magyarországon” címmel az ÁVH tevékenységéről tartott előadást. Előadásának alapjául Fehérvári István „Börtönvilág Magyarországon” című könyve szolgált. Nagyrészt az e könyvben foglaltak összefoglalását, kisebbrészt saját kiegészítéseit tartalmazó előadásában elmondta, hogy - „....ennek a szervezetnek (ÁVH) a munkája az lett volna, hogy kiszolgálja Magyarországon a Szovjetuniót ....és hű katonája legyen a kommunista pártnak, melynek vezetői kivétel nélkül zsidók voltak....”; - „....az ÁVH sunyi rablóként bevonult az Andrássy út 60.-ba, a pártunk elődjének székhelyére....”; - „....az őrség, aki ebből állt, főleg zsidó, munkaszolgálatosok voltak....”; - „....1945-től 1947-ig az ÁVO kezdte kifejteni tevékenységét, gyártotta először is a háborús bűnösök perét, aminek áldozatául esett dicső Szálasi Ferenc és a kormánya....”. Az I. r. vádlott a pártot, az erről döntő elsőfokú, de még nem jogerős bírósági határozatot követően 1995. január 17-én feloszlatta. 1993 áprilisában az I. r. vádlott felvette a kapcsolatot a II. r. vádlottal, valamint 1994. április 12-én megalakították a „Hungarista Mozgalmat”, melynek mint nemzeti kulturális, politikai mozgalomnak a bírósági bejegyzését is kezdeményezték. Tevékenységüket a bejegyzéstől függetlenül megkezdték. 1994. április 27. napjára a megalakító három személy mint társelnökök sajtótájékoztatót hívtak össze, amelyre a jelentősebb napilapok és tv.-szerkesztőségek részére meghívót is küldtek. A sajtótájékoztatón több fiatal is jelen volt. A sajtótájékoztató célja a „Hungarista Mozgalom” megalakulásának bejelentése volt. A teremben a falakon ez alkalommal is Szálasi Ferenc arcképe és a tőle származó idézetek voltak láthatók. A mozgalom megalakulását a II. r. vádlott jelentette be, majd utána az I. r. vádlott ismertette a legfőbb céljaikat, feladataikat. Ezt követően a mozgalom társelnökei válaszoltak az újságírók kérdéseire. A II. r. vádlott egyebek között elmondta, hogy „felvállalunk ....a háború alatti Hungarista Mozgalomnak a célkitűzései közül is nem egyet....”. Elmondta továbbá: „....meghatároztuk azt, hogy mi kit tartunk magyarnak, és meghatároztuk azt, hogy az itt élő nem magyaroknak nyilatkozniuk kell magyarságukkal kapcsolatban....”. Az I. r. vádlott szintén kérdésre előadta, hogy „....jelenleg Magyarországon, iskoláinkban, munkahelyeinken.... nem ....magyar szellemiség uralkodik, hanem idegen szellemiség....”. Ezután még a következőket is nyilatkozta: - „....a mi apáink ....nagyapáink ....honvédő harcot folytattak a beözönlő judeo-bolsevista hadsereg ellen és ....ilyenkor vannak áldozatok....”; - „....mi azt fogjuk ezzel a mozgalommal elérni, hogy a magyar fiatalság ismét büszkén ....álljon meg a példaképei előtt ....Szálasi Ferenc....”; - „....hány ún. fasiszta szervezet van az izraeli parlamentben....”; - „....tehát nézze otthon, hogy otthon minden rendben van, és amikor otthon minden rendben van, akkor itt próbálja tisztázni a maga helyzetét....”; - „....súlyos problémái vannak a zsidó kisebbségnek otthon....”; - a zsidóság „....Magyarországon és külföldön is a magyar nemzet lejáratásával foglalkozik, mást sem csinál....”; - „....ha olyan nagyon rossz itt lenni, akkor megkérdezném, hogy mi a fenéért vannak még itt....”; - „....akik ezért az országért ....tenni akarnak ....elfogadjuk őket ....papír szerinti magyarnak....”;
A II. r. vádlott az Új Rend című, magát „Harcos Nemzeti Szocialista Sajtóorgánum, a NSDAP magyar nyelvű kiadványa”-ként meghatározó időszaki lap egyik alapítója és kezdetben szerkesztője volt. 1994. január 24-től a lappal minden kapcsolata megszakadt. 1992-ben, az ellene folyó büntetőeljárás során megírta a külföldi kiadónak, hogy többet ilyen lapot ne küldjenek neki, de ennek ellenére rendszertelenül ugyan, de mégis kapott belőle. A lap címlapján egy nyilaskereszt és egy horogkereszt volt látható. A II. r. vádlott 1992-ben és 1993. év elején - pontosan meg nem határozható időpontig - a lap példányait, kb. 25-30 darabot a IV. r. és az V. r. vádlottaknak adott át. A VI. r. vádlott részben ugyancsak külföldről, részben a II. r. vádlottól kapott az Új Rend című lapból 1990-től 1993-ig. A VI. r. vádlott 1992-ben, illetve 1993. év elején, pontosan meg nem állapítható időpontig, szintén átadott e lapból a IV. r. és az V. r. vádlottnak. A IV. r. és az V. r. vádlott részben társaiktól, részben külföldről postán kapott az Új Rend című lapból, a VNP párthelyiségének előterében, valamint az épület előtt fejenként kb. 10-15 darabot adott át ismeretlen személyeknek, darabonként 20-30 forintért. Ezt a tevékenységüket 1993. május 21-ét követően is, 1993 szeptemberéig folytatták. Az ítélet ellen az ügyész az I. r., a II. r., a fk. III. és a VI. r. vádlottak terhére megalapozatlanság miatt, a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett, a IV. r. és az V. r. vádlottak terhére anyagi jogszabálysértés miatt, a bűnösség kimondása és büntetés kiszabása végett; a IV. r. vádlott és védője felmentésért; az V. r. vádlott és védője bűncselekmény hiányában történő felmentésért jelentett be fellebbezést. A legfőbb ügyész az önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt emelt váddal kapcsolatos felmentő rendelkezés miatt a II. r. és a VI. r. vádlottak terhére bejelentett ügyészi fellebbezést visszavonta, az ezen túl bejelentett fellebbezést fenntartotta. Az ügyész a másodfokú tárgyaláson az írásbeli indítványt fenntartotta. A IV. r. vádlott és védője a másodfokú tárgyaláson a felmentésre irányuló fellebbezésüket visszavonták és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Az elsőfokú bíróság elbírálta még a VI. r. vádlott tekintetében emelt vádat is. A bíróság ítéletének vele kapcsolatos rendelkezései - a fellebbezés visszavonása folytán - jogerőre emelkedtek. A Legfelsőbb Bíróság ezért az ítéletet - a Be. 237. §-ának (1) bekezdésében írtaknak megfelelően - csak az I-V. r. vádlottak tekintetében bírálta felül. A fellebbezések alaptalanok. Elöljáróban rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elsőfokú bíróság a vádelvet némileg szűkítően értelmezte. A vád tartalma és az ítéleti tényállás kisebb mértékben eltérhet egymástól. A vádnak ugyanis a tényállás lényegét kell tartalmaznia, bár kétségtelen, hogy a szóban elkövethető bűncselekményeknél, mint a jelen esetben is, célszerű, ha az ítélet a lényeges kijelentéseket szó szerint idézi. Az ítéletnek azonban a vádat nem kell szó szerint követnie, a bíróság a tárgyalás eredményéhez képest a vádirattól részben eltérő kijelentések megtételét is tényként megállapíthatja. A kifejtetteknek azonban csak elvi jelentősége van, az adott ügyben a vádelv nem szenvedett sérelmet. Az elsőfokú bíróság által rögzített tényállás mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól, ezért az a másodfokú eljárásban is irányadó. Az irányadó tényállás alapján helyesen következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a IV. r. és az V. r. vádlott megvalósították az önkényuralmi jelkép használatának vétségét. Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság az V. r. vádlott védőjének azzal az álláspontjával, hogy e vádlottnak az ítéletben leírt cselekménye nem bűncselekmény, mert e vádlott nem terjesztette az Új Rend című újságot. Az ítéleti tényállás szerint az V. r. vádlott az Új Rend című lapot - amelynek a címlapján egy nyilaskereszt és egy horogkereszt volt látható - a VNP párthelyiségének az előterében és az épület előtt ismeretlen személyeknek pénzért árusította. Márpedig ezzel a magatartásával megvalósította az önkényuralmi jelkép használatát. A Btk. 269/B. §-a értelmében ugyanis az követi el ezt a bűncselekményt, aki - többek között - terjeszt ilyen jelképet. A pénzért való árusítással pedig ez megtörtént. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az I. r., a II. r. és a fk. III. r. vádlottakat a közösség elleni izgatás bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette. Helyes érvekkel fejtette ki az elsőfokú bíróság, hogy valamely nemzetiségre vagy fajra tett lealacsonyító kifejezések csak akkor büntetendők, ha azok gyűlöletre uszításban jelentkeznek. Tehát azt kell vizsgálni a jelen ügy elbírálása során, hogy a vádlottak gyűlöletre uszítottak-e, vagy a
véleményszabadság keretében nyilvánítottak véleményt. Abban a kérdésben, hogy meddig terjed a véleményszabadság, az Alkotmánybíróság már állást foglalt, amikor a Btk. 269. §-ának (2) bekezdését hatályon kívül helyezte. E rendelkezés szerint „aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet, valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, vétség miatt.... büntetendő.” A hatályon kívül helyezés indokaként kifejtette az Alkotmánybíróság: „nincs demokratikus társadalom pluralizmus, tolerancia és nyíltság nélkül; a vélemény-nyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve, fejlődésének egyik feltétele. E szabadság az olyan gondolatokat, információkat, elveket és nézeteket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltenek” [36/1994. (VI. 24.) AB határozat]. A vádlottaknak az elsőfokú ítéletben írt cselekményei, kinyilvánított véleményei több részükben sértőek, meghökkentőek és aggodalmat keltenek. Ezzel azonban még nem valósították meg a terhükre rótt bűncselekményt. A Btk. a közösség elleni izgatást a köznyugalom elleni bűncselekmények között helyezte el. A Btk. 269. §-a (1) bekezdésének a cselekmények elkövetésének idejében hatályos szövege szerint: „Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség, b) valamely nép, felekezet vagy faj, továbbá a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntettet követ el....” E bűncselekmény tehát veszélyeztető cselekmény. Ez azt jelenti, hogy valamilyen valóságos sérelem mint eredmény már nem tartozik a törvényi tényálláshoz. Nincs jelentősége annak sem, hogy az uszításra a jelenlévők hogyan reagálnak. A lényeg az, hogy az elkövető gyűlöletre uszított-e vagy sem. Az uszításnak nagy nyilvánosság előtt kell történnie, ami a jelen esetben nem volt vitás, mert pontosan meg nem határozható, de nagyobb létszámú csoport előtt nyilatkoztak a vádlottak. Az előadásokra, illetve a sajtótájékoztatóra bárki bemehetett, a sajtó képviselőit széles körben meghívták. Vizsgálni kellett a továbbiakban azt, hogy gyűlöletre uszítás történt-e a vádlottak részéről. Az elsőfokú bíróság a gyűlöletre uszítás fogalmának a meghatározásánál helyesen járt el, amikor az Alkotmánybíróság 30/1992. (VI. 26.) határozatában kifejtetteket vette figyelembe. Mivel a törvényi tényállásban szereplő kifejezéseket maga a Btk. nem határozza meg, azok köznyelvi értelmét kell alapul venni. Eszerint a „gyűlölet az egyik legszélsőségesebb, negatív, a magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint (2. kötet 1132. o.) nagyfokú ellenséges indulat. Aki uszít, az valamely személy, csoport, szervezet, intézkedés ellen ellenséges magatartásra, kárt okozó tevékenységre biztat, ingerel, lázít” (Értelmező Szótár 7. kötet 59. o.). Ebből következik, hogy az uszítás nem egyszerűen gyűlölet, hanem olyan gyűlölet felkeltésére irányul, amely aktív tevékenységbe megy át. Aki „gyűlöletre uszít”, az másokat aktív, tevékeny gyűlöletre ingerel. A vádlottak cselekményének elkövetése idején hatályos Btk. 269. §-ának (1) bekezdése csak a gyűlöletre uszítást rendelte büntetni. Ez a közösség elleni izgatás súlyosabb alakzata, minthogy az enyhébb alakzatot meghatározó (2) bekezdést az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte. Az időközben hatályba lépett 1996. évi XVII. törvény a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény elkövetését is büntetni rendeli. Ez is alátámasztja azt, hogy a vádlottak cselekményének elkövetése idején hatályos törvény alapján a terhükre rótt kijelentések nem voltak büntethetők. A vádlottak kijelentései - elsősorban az I. r. vádlotté - az uszítás határát „súrolták”, de nem lépték túl azt, mert gyűlölet keltésére esetleg alkalmasak voltak, de nem ingereltek aktív gyűlöletre. A kifejtettekre figyelemmel az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor az I. r., a II. r. és a fk. III. r. vádlottakat az ellenük közösség elleni izgatás bűntette miatt emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján bűncselekmény elkövetése hiányában - felmentette. Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor az I. r. vádlottat a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján büntethetőséget kizáró ok folytán felmentette a vád azon része alól, amely szerint a párthelyiségben elhelyezte az „Út és Cél” című lapból kimásolt, Szálasi Ferenc 1944. október 15-i hadparancsát tartalmazó részt eredeti formájában, a rajta lévő nyilaskereszttel együtt. A párthelyiségben rendszeresen történelmi jellegű előadások megtartására került sor. Ezek közül három is foglalkozott Szálasi Ferenc személyével és tevékenységével. Így a hadparancs eredeti formában történő kitételekor nem a nyilaskereszten mint önkényuralmi jelképen volt a hangsúly, hanem a hadparancson. Ezzel pedig - amint arra az elsőfokú bíróság is helyesen rámutatott - egy történelmi dokumentumnak a bemutatása történt meg. A Btk. 269/B. §-ának (2) bekezdése szerint pedig nem büntethető önkényuralmi jelkép használata miatt, aki a cselekményt „ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.” A dokumentum bemutatásának „tájékoztató” jellege nem vitatható, magának az
előadásnak a tartalma és színvonala, amely előadásra tekintettel a bemutatás történik, a büntetőjog szempontjából közömbös (feltéve, hogy nem lépi túl a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit, azaz az előadó nem uszít gyűlöletre, vagy nem valósít meg más bűncselekményt, pl. rágalmazást stb.). Nem találta bizonyítottnak az elsőfokú bíróság azt, hogy az I. r. vádlott más önkényuralmi jelképet tartalmazó bármilyen kiadványt vagy nyomtatványt használt volna, ezért e tekintetben őt a Be. 214. §a (3) bekezdésének b) pontja alapján bizonyítottság hiányában felmentette. Az ügyész e tekintetben a bíróság mérlegelési tevékenységét támadta, amikor megalapozatlanság miatt, a bűnösség megállapítása végett jelentett be fellebbezést. A bizonyítékok felülmérlegelésére azonban a másodfokú eljárásban nincs mód. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a IV. r. és az V. r. vádlottak vonatkozásában az eljárást megszüntette, és őket megrovásban részesítette, mivel az eltelt időre, valamint egyéb körülményekre figyelemmel e vádlottak cselekménye az elbíráláskor olyan csekély fokban volt veszélyes a társadalomra, hogy a törvény által alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen. Annyiban mulasztott csak a bíróság, hogy nem hívta fel a Btk. 36. §-át. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a Be. 218. §-ának (1) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget az állam viseli. (Legf. Bír. Br. I. 1062/1996. sz.)
BH1998. 521. (Szabó Albert második ügye) A közösség elleni izgatás bűntette megvalósulásához nem szükséges az egyenes szándék; a cselekmény megvalósulásához elegendő, hogy az elkövető tudatában legyen annak: a nagyobb nyilvánosság előtt tett kijelentései a gyűlölet keltésére objektíve alkalmasak (Btk. 269. §, 13. §). Az elsőfokú bíróság az 1997. július 2. napján kihirdetett ítéletével a vádlott bűnösségét közösség elleni izgatás bűntettében állapította meg és ezért őt 1 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. A tényállás szerint a vádlott 42 éves, büntetlen előéletű, elvált, kiskorú gyermeke nincs, foglalkozással, jövedelemmel nem rendelkezik, megélhetését ismeretlen forrásból biztosítja, vagyona nincs. A vádlott pártot alapított, amelyet nyilvántartásba vettek. A párt szervezeti szabályzata és alapelvei szerint a párt a nemzeti és a szocialista hagyományok folytatására, a hungarista mozgalom feltámasztására, valamint Szálasi Ferenc ideológiájának az ápolására és terjesztésére jött létre. A létrehozott párt nyíltan vallotta a Nyilaskeresztes Párt hagyományainak a folytatását, így szimbólumrendszerüket - a címert, a zászlót, az egyenruhát és a „Kitartás” jelszóval történő köszönést - is ennek megfelelően választották meg. A párt nem titkoltan idegengyűlölő, antiszemita elveket és ideológiát vallott és hirdetett részben zártkörű rendezvényeken, részben pedig nyilvános helyeken, közterületeken rendezett ünnepségeken. Mindennek következtében a bíróság az 1994. május 13. napján kelt ítéletével a pártot feloszlatta, és elrendelte a nyilvántartásból való törlését. A vádlott politikai tevékenységének körében 1994. április 12-én létrehozta a „Hungarista Mozgalom” elnevezésű szervezetet, amely nyíltan fasiszta ideológiát hirdetett, példaképül megjelölve Szálasi Ferencet. Ennek megfelelően jelképrendszerük összeállítása is ezeknek a hagyományoknak felelt meg. E szervezet bejegyzését azonban az elsőfokú bíróság az 1994. június hó 7-én kelt, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság az 1994. november 14. napján keltjogerős végzésével megtagadta. A vádlott azonban még ezt megelőzően, 1994. szeptember 20-án létrehozta a Magyar Népjóléti Szövetséget, amelyet az F.-i Bíróság 1994. október hó 13-án kelt végzésével nyilvántartásba vett. A szövetség céljaként jelölték meg - többek között - a magyar nemzeti érdek és érték megőrzését, valamint a nemzeti és szocialista polgári társadalom megteremtését. Szimbólumrendszere a korábbiakhoz hasonlóan a vörös mezőben, fehér alapon tízágú fekete fogaskereket ábrázoló zászló és karszalag használatában, nyilas egyenruhához hasonló fekete formaruha viseletében és „Kitartás testvérek” köszönésben nyilvánult meg. E szervezeti keretek között a Magyar Népjóléti Szövetség rendszeresen tartott gyűléseket és különböző nemzeti ünnepek alkalmával nyilvános, köztéri megemlékezéseket, amelyeken a tagok egy része a korábbi Nyilaskeresztes Párt egyenruhájához hasonló fekete katonai formaruhában, hétszer vágott Árpád-sávos zászlókkal, illetve karszalagokkal jelent meg. E szövetségen belül is a betiltott, illetve be nem jegyzett pártok szellemisége és ideológiája volt a meghatározó. A vádlott ellen az 1994 elején kifejtett tevékenységek kapcsán közösség elleni izgatás bűntette címén büntetőeljárás indult a fasiszta ideológia és nyílt antiszemita nézetek terjesztése miatt. Az eljárt bíróságok a vádlottat a közösség elleni izgatás bűntette és folytatólagosan elkövetett, önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentették azzal, hogy a vádlott magatartása a szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányosan védett kereteit nem lépte túl. A vádlott az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést szervezett 1996. október 23-án 15 órára Budapesten a Szabadság térre, amelyre az ünnepi beszédét már előzetesen megírta. A vádlott a nagygyűlésre már 15 óra előtt megérkezett a Magyar Népjóléti Szövetség tagjaival, akik hozzávetőlegesen kb. 100-150-en lehettek. A párt tagjainak jelentős része a Nyilaskeresztes Párt egyenruhájához hasonló, fekete katonai ruhát és ugyanilyen sapkát és piros alapon, fehér mezőben tízágú fekete fogaskerekes karszalagot viselt, illetve Árpád-sávos zászlókat lengetett. A Szabadság téren ebben az időben többen is tartózkodtak, mivel más pártok, illetve szervezetek is ebben az időben tartották a megemlékezésüket, így a téren nagyobb tömeg gyűlt össze. A Magyar Népjóléti Szövetség nagygyűlésén változó összetételben és létszámban folyamatosan kb. 200-300 fős hallgatóság vett részt. A vádlott az ünnepi emelvényre felállva hangszóróba, kihangosított mikrofonba mondta el a beszédét.
A vádlott az ünnepi beszédet az 1956-os forradalomra történő megemlékező mondattal nyitotta, ám az áramkimaradási problémák után nyomban a rádiónál, televíziónál és az újságoknál lévő „ávós pribékek, cionista pribékek, háborús bűnösök” felelősségét hangoztatta a technikai hibákért. Ezt követően kijelentette: „Testvérek, aki itt a beszédeket végighallgatja, ne úgy menjen el, hogy egy megemlékezésen részt vett, hanem úgy menjen el, hogy buszon, villamoson, munkahelyen, szomszédoknál győzze meg honfitársait arról, amit itt hallott, és szervezze a nemzetszolgáló mozgalmat.” A beszéd további részében a politikai élet közszereplőit olyan „cionista gazembereknek” jellemezte, „akik kifosztják az országot és akiktől feltétlenül meg kell szabadulni, akiket ki kell söpörni a hatalomból”. A rövid bevezető után egy vers következett, majd ismét a vádlott lépett a mikrofonhoz, és ekkor már a korábban megírt ünnepi beszédet mondta el. Ennek során változatlanul „cionista csőcseléknek” jellemezve a politika és gazdaság közszereplőit, az ország „kirablásával”, illetve „kifosztásával” vádolta őket. Ezek után Sz. A. a következőket mondta: „Megeshetett, hogy rövid nyolc év alatt a vallás leplébe és kaftánjába burkolózott cionisták sorra megszállták hazánk kulcsfontosságú gazdasági, politikai, kulturális pozícióit. Megtehették, mert a magyar törvények nem tiltották, és nem korlátozták a magyarságtól eltérő fajok és kultúrájú elemek beszivárgását a magyar közéletbe és a magyar hatalomba, holott nyilvánvaló lett volna, hogy egy olyan vallás képviselői, akinek pontosan a vallásukra alapozottan egy önálló államiságot erőszakoltak ki, az amerikaiaknak 1948-ban nemzetbiztonsági szempontból nem lett volna szabad a hatalom közelébe engedni. Addig ugyanis, amíg Izrael nem létezett, valóban indokolt lehetett volna a nyilatkozásuk, hogy ők csak más vallású magyar állampolgárok. Most azonban, amikor Izrael már közel 50 éve létezik, erre való hivatkozásuk alaptalan. Izrael létrehozásával a magyarországi zsidóság idegen állam érdekeit képviselő nemzetiséggé, kisebbséggé változott. Független ez attól, hogy a magyarországi zsidó közösségek tagjai elfogadják-e avagy sem Izrael létezését. Izrael Állam létrehozói a hazánkban élő másfél millió főnyi zsidóságot az önálló zsidó haza megteremtésével egy magyarságtól különálló nép és nemzet képviselőivé tették. Így a magyarországi zsidó vallású, zsidó származású honfitársaink 1948 óta nem vallási, hanem nemzeti kisebbségként élnek hazánkban. Törvényeink szerint bármikor visszatérhetnek az anyaországukba, vagyis Izraelbe, ebből következik, hogy a magyarországi zsidóság tagjai nem tölthetnének be kulcsfontosságú pozíciókat a magyar államhatalmi és államigazgatási területeken, de még a gazdasági, politikai és kulturális életben sem. Ez joggal elvárható lenne azoktól a magyarországi zsidó vallású és zsidó származású honfitársainktól, akik amerikai segédlettel 1948-ban önálló hazát szerezhettek Palesztinában. Felszólítjuk ezért a felelős magyar vezetést, hogy haladéktalanul alkossák meg azt a törvényt, amely megtiltja az önálló hazával rendelkező magyarországi zsidóságnak a magyar gazdasági, politikai és kulturális területen való kulcsfontosságú pozíciók betöltését, valamint az államhatalmi és államigazgatási területeken való munkavállalásukat. Ennek a törvénynek a hiánya miatt bármely nép vagy nemzet elfoglalhatja az országunkat, ha van elég pénze, befolyása és embere Magyarország tönkretételére.” A vádlott ezt követően lemondásra szólította fel a kormányt, és annak a nézetének adott hangot, hogy a következő választásokon a zsidó vallású és származású egyének már ne itt, hanem Izraelben vegyenek részt, és ennek megfelelően a következőkkel folytatta: „A zsidó honfitársainknak tehát azt üzenjük, hogy visszatérésük törvényük alapján - amely kettős állampolgárságot biztosít számukra - sürgősen térjenek haza Izraelbe, és építsék a saját országukat. Magyarországot mi felépítjük nélkülük is. Magyarország a magyaroké, 1998 pedig a miénk, a radikális nacionalista fiataloké. 1998-ban ugyanis megragadjuk annak a széles körű magyar nemzeti összefogásnak a feltételeit, amellyel visszafoglaljuk az 1990-ben elveszített hazánkat, Magyarországot, és megvalósítjuk az 1989 óta várt jóléti társadalmat. A legfelsőbb lélek, a magyarok Istene segítsen bennünket ebben - úgy legyen! Testvérek, ez lett volna a beszéd, amelyet el kívántam mondani. Előttem Magyarországon erről senki nem beszélt.” Ezen túlmenően kijelentette, hogy a zsidó kisebbség ma már nem kisebbség, hanem egy idegen nép képviselője, illetve képviselői, akiknek ügynökei az ország elfoglalásán munkálkodnak. A beszédét a továbbiakban a következőkkel folytatta: „Aki ma Magyarországgal és Izraellel közös határt akar, az takarodjon ki a mi országunkból, Magyarországból, mert ez nem lesz ma itt Palesztina, és ez nem lesz második Izrael, hiába avatták fel
Göncz Árpád vezényletével a Dob utcában a világ második legnagyobb zsinagógáját. Hiába állították fel 100 millió magyar forintért a ti pénzetekből a zsinagógában az orgonát. A mi templomaink romosak, a mi iskoláinkat bezárják, de egy idegen ország képviselőinek zsinagógát nyitunk, tévét adunk, rádiót adunk, újságot adunk, kereskedelmi központot adunk, hát életet már nem adunk, életteret már nem adunk. Cionisták, még egyszer üzenjük, ha nem.... tisztességesen kereskedni, velünk együtt élni ebben az országban, akkor kifelé, nekünk nem kelletek. Nekünk magyar miniszterek kellenek, nekünk magyar értelmiségiek kellenek, nekünk magyar rendőrség kell, nekünk magyar hadsereg kell, magyar televízió kell, cionista csürhe nélkül. Mától kezdve megfordul Magyarországon a világ, nem fogjuk be a szánkat, hanem amíg lehet élni szólásszabadsággal, azt kimondjuk. Ez pedig belefér, magyar testvérek! Egy idegen ország, idegen népe van itt közöttünk, nem tudni, hányadik hadosztály, aki azon ügyködik, 1998-ban Izrael 50. évfordulójára totálisan megszálljon bennünket. Mert mi nem lövünk vissza, ugye? Mert mi nem ütünk vissza, ugye? Mert a papjaink azt tanítják nekünk, ha elveszik a kabátunkat, adjuk oda a nadrágunkat. Mi azt feleljük, hogy ebből a tanításból elég. Paskai László csendben van, csendben segít a kaftánja alatt elfoglalni az országunkat. Ők lennének a lelki vigaszaink? De lerántjuk róla a sábeszdeklit és a kaftánt, és elzavarjuk őket, mert nekünk ilyen kommunista-judeobolsevista-cionista gazemberek nem kellenek...., és nem kell megijedni. Minden miniszter mögött legalább száz szakember lesz, és ha valamit nem értenek, majd a szakember elvégzi, ha nem, páros lábbal ki kell rugdosni őket a hivatalból, de még az országból is. Ilyen országot akarunk, mert Franciaországban van egy mondás: nem számít, hogy a választott miniszter ért-e hozzá vagy sem, az számít, hogy francia szíve legyen, hogy nacionalisták legyetek, hazaszeretőek legyetek, és ne hagyjatok rést a cionista csőcseléknek, hogy még egyszer beszivárogjanak. Leplezzük le a kaftános, sábeszdeklis gazembereket, és rugdossuk ki őket minden hivatalból.... Ne szalonképes politikát valósítsunk meg, mert amikor a lakásunkba bejön egy rabló, akkor nem aláírást gyűjtünk a szomszédoktól, hanem jól pofán kell verni, és páros lábbal ki kell rugdosni a lakásból: Ha a kaftános tolvajok az éj leple alatt bejönnek az országunkba, nem aláírást kell gyűjteni, hanem meg kell fogni a grabancukat, és sábeszdeklistől, kaftánostól, mindenestől, tórástól ki kell vágni őket a hatalomból. Ezt üzenem és vállalom.” A vádlott végül beszédét „Szabad jövőt és persze kitartást is testvéreim” köszönéssel fejezte be. A vádlott beszéde alatt a hallgatóság egy része „úgy van, ki velük, idegenek kifelé” közbekiabálással, illetve tapssal fejezte ki tetszését, illetve egyetértését. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása végett, míg a vádlott és a védő bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentett be perorvoslatot. A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének a mellőzését indítványozta. A cselekmény jogi minősítésének indokolásával kapcsolatosan sérelmezte, hogy az eljárt bíróság a vádlott beszédét tévesen - nem mint egységes egészet - elemezte, hanem azt részekre bontotta. Kifogásolta továbbá az ítélet félreérthető, téves szövegezését, amelyből a bűncselekmény célzatos elkövetésére vonható következtetés. Helyesbíteni indítványozta a törvényhelyre hivatkozást is. A büntetés kiszabása kapcsán hivatkozott a BK 153. számú állásfoglalásra, mely szerint az olyan jelentős tárgyi súlyú bűncselekmények esetében, amelyek felkeltik a társadalom rosszallását, nincs indok a büntetés végrehajtásának a felfüggesztésére. A védő felszólalásában kifogás tárgyává tette, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelése kapcsán azt állapította meg, hogy védence maga is beismerte a bűncselekmény elkövetését. Hivatkozik arra, hogy a vádlott mindvégig azt hangoztatta: a vád tárgyát képező szónoki beszédében a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos kereteit nem lépte túl, ezért bűncselekményt nem követett el. A vádlott is arra hivatkozott, hogy mint politikus, beszédében csupán véleményt nyilvánított egy-két nem kívánt jelenségről. Hangsúlyozta: államérdek az, hogy a parlamentbe ne kerülhessenek be kettős vagy többes állampolgárságú személyek. Az erről készített „törvényjavaslatát” eljuttatta az Országgyűlés elnökéhez is. A továbbiakban vitatta, hogy a hungaristák azonosították volna magukat a fasiszta ideológiával. Beszédében a cionista mozgalmat ostorozta csak, amely a zsidó nacionalizmus legdurvább megnyilvánulása. Következésképpen bűncselekményt nem valósított meg, annál kevésbé, mert bizonyítottan - a beszéd ideje alatt, illetve annak hatására - semmiféle ellenséges megnyilvánulásra nem került sor. A fellebbezések és a legfőbb ügyészi indítvány az alább kifejtettek szerint nem alaposak.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezés elbírálása során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak megfelelően megtartott tárgyaláson az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítékokat hiánytalanul felderítette, majd a - gyakorlatilag egybehangzó tartalmú - bizonyítékokkal összhangban logikai hibáktól mentes tényállást állapított meg. A vád tárgya és az ítéleti tényállás alapja a vádlottnak az 1996. október 23. napján - az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából Budapesten a Szabadság téren - elhangzott beszéde volt, illetve annak a vádiratban kiemelt és az ügyész által a tárgyaláson kiegészített részei. Az elsőfokú bíróság - egyébként helyesen - a kiemelt részleteket nem a szövegkörnyezetükből kiragadva vizsgálta, hanem a beszéd teljes terjedelmét elemző értékelés alá vette, mert annak, mint a bizonyítás anyagának a cselekmény jogi értékelése szempontjából jelentősége van. A védő tévesnek találta az elsőfokú bíróság ítéletének azt a megállapítását, hogy a vádlott a tárgyaláson a cselekmény elkövetését beismerte. Nyilvánvaló azonban, hogy ebben a vonatkozásban a „cselekmény” fogalma e körben nem azonos a „bűncselekmény” fogalmával. Az elsőfokú bíróság ítélete azt tartalmazza, hogy a vádlott a cselekmény elkövetését ismerte el, de a bűnösségét tagadta. Miután az elhangzott beszédet videoszalagra rögzítették - és a vádlott előtt is többször lejátszották -, nehezen lehetett volna vitatni az elhangzott beszéd tényét, és annak a tartalmát. Az elsőfokú ítélet helyesen utalt arra, hogy a vádlott nem vitatta a videomagnóra felvett kép- és hanganyagot; azt állította azonban, hogy a cselekményével bűntettet nem valósított meg. A megalapozottnak elfogadott tényállás alapján okszerű a vádlott bűnösségére vont következtetés, a cselekmény jogi minősítése pedig törvényes. Az elsőfokú bíróság téves álláspontot foglalt el, amikor - a cselekmény jogi értékelése körében - a bűncselekmény alapjául szolgáló beszédet három részre osztotta aszerint, hogy a szóban levő részek csupán sértőek vagy lealacsonyítóak, illetőleg gyűlölet keltésére, végül gyűlöletre uszításra alkalmas kijelentéseket tartalmaznak; a végeredményt illetően azonban helyes következtetésre jutott. A vádlottnak az 1996. október 23-án elhangzott beszédét egységes egészként kell vizsgálni, és az értékelés eredményeként kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy azzal a vádlott bűncselekményt valósított-e meg vagy sem. Az adott esetben tartalmát tekintve is előre kialakított, gondosan felépített, zömében írásba foglalt szónoki beszédről van szó, amelyben kétségkívül elhangzanak a magyarországi zsidóságot sértő, lealacsonyító kijelentések, végül - a beszéd hatását fokozandó - olyan felszólítások, amelyek már a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának a kereteit túllépve, bűncselekmény megállapítására alkalmasak. A Btk. 269. §-ában meghatározott közösség elleni izgatás elkövetési magatartása a gyűlöletre uszítás, illetőleg a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény kifejtése. Az eljárt bíróságnak mindenekelőtt abban kellett döntenie, hol húzódik meg az a határ, amely a közösség elleni izgatást elhatárolja a véleménynyilvánítás szabadságának az alkotmányos jogától. Nélkülözhetetlen ez annak a megállapítása végett, hogy a vádlott beszédében sérelmezett kitételek alkalmasak-e gyűlöletre uszításra vagy csupán sértő, gyalázkodó jellegűek, amelyek a véleményformálás kategóriájába tartoznak. Az e körben való vizsgálódás során helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága, annak jogi eszközökkel való biztosítása minden demokratikus társadalom egyik igen lényeges alappillére, amely a magyar jogalkotásban is - a nemzetközi jogi normákra tekintettel, s azokkal összhangban - megfogalmazásra került. Abban a kérdésben, hogy meddig terjed a véleménynyilvánításának szabadsága, az Alkotmánybíróság már állást foglalt. Nincs demokratikus társadalom, pluralizmus, tolerancia, nyíltság nélkül; a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve, fejlődésének egyik feltétele. E szabadság az olyan gondolatokat, információkat, elveket és nézeteket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltenek [36/1994. (VI. 24.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában elvi éllel állást foglalt abban a kérdésben is, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mellett szűk körben ugyan, de végső eszközként feltétlenül szükséges és indokolt a büntetőjogi beavatkozás, ha a megsértett jogi tárgy védelme már más módon nem biztosítható. Ezek előrebocsátása után vizsgálni kellett a gyűlöletre uszítást mint büntetőjogi fogalmat, melynek tartalmát az ítélkezési gyakorlat már kialakította. Az uszításhoz - mint intoleráns magatartást kifejező fogalomhoz - köznyelvi értelemben is érzékelhető erkölcsi rosszallás tapad. Az uszító ugyanis a kialakult köznyugalmat zavarja meg,
másokat valami vagy valaki(k) ellen irányuló dühödt indulatra sarkall. Aki uszít, nem az értelemhez szól, hanem a primer ösztönöket célozza meg, mások érzelmi világára kíván hatni a szenvedélyek felkorbácsolása révén, számolva azzal, hogy a felszított, ellenséges indulatok kitörhetnek, és fékezhetetlenné válhatnak. A gyűlölet - szemben a tevékenységben megnyilvánuló uszítással - olyan negatív, erős ellenszenvet magába sűrítő érzelem, amely nélkülözi a józan megfontolást, és a tények, érvek ütköztetése, tárgyilagos mérlegelésére képtelenül izzó indulati, érzelmi töltéssel fordul tárgyával szemben. Aki tehát nagy nyilvánosság előtt az emberek egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, nem pusztán az ellenérzéseit, kedvezőtlen vagy sértő nézeteit, netán aggodalmat keltő gondolatait osztja meg hangulatkeltő módon másokkal, hanem - miként az a jogállamiság követelményeivel összhangban álló ítélkezési gyakorlatból kitűnik - olyan feszültséget gerjesztő, lázongó magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly mértékben szítsa fel, amely gyűlölet kiváltására és ezzel a társadalmi rend és béke, a harmonikus és toleráns emberi kapcsolatok megzavarásához vezethet. A Btk. 269. §-a nem egyszerűen a gyűlöletkeltést, a gyűlölet felébresztését rendeli büntetni, hanem ennél többet: a gyűlöletre uszítást, amely - túl azon, hogy durva visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával - nem más, mint az erőszak érzelmi előkészítése. Itt mutat rá a Legfelsőbb Bíróság arra, amit az ugyanezen vádlott korábbi ügyében benyújtott felülvizsgálati indítvány kapcsán hozott korábbi határozatában a Legfelsőbb Bíróság már kifejtett: a közösség elleni izgatás veszélyeztető - a köznyugalmat, a társadalmi békét veszélyeztető bűncselekmény, amelynek törvényi tényállása célzatos (egyenes szándékot) nem követel meg. Ennélfogva a cselekmény megvalósulásához elegendő, hogy az elkövető tudatában legyen annak: a nagyobb nyilvánosság előtt tett kijelentései a gyűlölet szítására alkalmasak, amely magában foglalja annak a felismerését is, hogy a felhevített gyűlölet szélsőséges aktivitásba (pl. kirekesztő, jogfosztó magatartásba, végső esetben erőszakos cselekménybe) mehet át. Nyilvánvaló téves szövegezés eredménye az elsőfokú bíróságnak az idevonatkozó indokolása, melyből arra vonható következtetés, mintha a szóban levő magatartást célzatos bűncselekménynek tekintené. A fentiek tükrében megvizsgálva a vádlott magatartását, helyes álláspontot foglalt el az elsőfokú bíróság, amikor a bűnösséget megállapította, és a cselekményt közösség elleni izgatás bűntettének minősítette. A vádlott az ítéleti tényállás alapjául szolgált beszédében nemcsak a véleményét nyilvánította ki - melynek során kétségkívül gyalázkodó, lealacsonyító, sőt gyűlölet keltésére is alkalmas kijelentéseket tett a zsidóságra -, hanem többes szám első személyben számos olyan tartalmú felszólítást is intézett a jelenlevőkhöz, amely végső soron a magyarországi zsidósággal szembeni jogfosztó magatartásra hívott fel. Beszédében többek között szorgalmazta: fel kell szólítani a felelős magyar vezetést „haladéktalanul alkossák meg azt a törvényt, amely megtiltja az önálló hazával rendelkező magyarországi zsidóságnak a magyar gazdasági politikai és kulturális területeken való kulcsfontosságú pozíciók betöltését, valamint az államhatalmi és államigazgatási területen való munkavállalásukat”. Továbbmenően gyűlöletre uszított a vádlott akkor is, amikor - a mintegy 150-200 ember előtt elhangzott beszédében - olyan követeléseket hangoztatott az itt élő zsidósággal szemben, hogy: „takarodjanak ki a mi országunkból”, „rugdossuk ki őket minden hivatalból”, továbbá „meg kell fogni a grabancukat és sábeszdeklistől, kaftánostól, mindenestől, tórástól ki kell vágni őket a hatalomból”. A vádlott tudatában volt annak, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt elhangzott szónoki beszéd tartalma gyűlölet szítására alkalmas; felismerte azt is, hogy a felszított gyűlölet szélsőséges aktivitásba, kirekesztő, jogfosztó magatartásba mehet át, sőt ezt az eredményt kívánva - egyenes szándékkal - cselekedett. Rámutat a Legfelsőbb Bíróság a továbbiakban, hogy a fenti eszmeiséget sugallja a vádlott által létrehozott Magyar Népjóléti Szövetség szimbólumrendszere is, amely a vörös mezőben, fehér alapon tízágú fekete fogaskereket ábrázoló karszalag használatában, a nyilas egyenruhához hasonló fekete formaruha viseletében és a „kitartás testvérek” köszönésben nyilvánul meg. Részben téves az elsőfokú bíróságnak a törvényhelyre hivatkozása, eszerint ugyanis a bíróság a Btk. 269. §-a b) pontjának I. és II. fordulatába ütköző közösség elleni izgatás bűntettének minősítette a vádlott magatartását. Helyesen a bűncselekmény a Btk. 269. §-a b) pontjának I. fordulata szerint minősül, melyet a vádlott gyűlöletre uszítással követett el.
A büntetés kiszabásának a kérdését megvizsgálva a Legfelsőbb Bíróság mellőzte a büntetést súlyosító tényezők közül annak megállapítását, hogy a vádlott a cselekményét ugyanilyen bűncselekmény miatt vele szemben indult eljárás hatálya alatt valósította meg. A korábbi eljárás a vádlott felmentésével végződött, mert a vád tárgyává tett magatartás nem bűncselekmény. Ezért ezt a körülményt nem lehet a büntetést növelő tényezőként értékelni. A továbbiakban a büntetés kiszabásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság még a következőkre kíván rámutatni. A Btk.-nak az 1989. évi XXV. törvény 14. és 15. §-ával, illetőleg az 1996. évi XVII. törvény 5. §ával újraszövegezett 268. és 269. §-ait módosító rendelkezésekhez fűzött indokolásából egyértelműen kitűnik, hogy a törvényi tényállásban szereplő „izgatás”-nak „uszítás”-ra való felcserélése tudatos meggondoláson, nevezetesen annak felismerésén alapult, hogy a bírálat és véleménynyilvánítás szabadsága szükségtelenül és aránytalanul nem korlátozható. Éppen ennek a törekvésnek a jegyében emelte ki a törvény az izgatást az állam elleni cselekmények közül és - újrafogalmazva a törvényi tényállást, és szűkítve a büntetőjogi felelősség körét - azt a köznyugalom elleni bűncselekmények sorában helyezte el. A Btk. 269. §-ában meghatározott bűncselekmény alapvetően tehát nem politikai, hanem köztörvényes bűncselekmény, ami pedig az alkalmazható joghátrányt illeti, az említett bűntett elkövetőjét három évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával fenyegeti a törvény. Mindezek előrebocsátása után - tekintettel a vádlott büntetlen előéletére is - a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés mértéke kellően igazodik a cselekmény tárgyi súlyához és a vádlott bűnösségének fokához. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az adott esetben a büntetés célja végrehajtásra kerülő szabadságvesztés alkalmazása nélkül is elérhető. Az elsőfokú bíróság által ezzel kapcsolatban kifejtett indokok mindenben helytállóak. Miután a Legfelsőbb Bíróság sem az ügyészi, sem a védelmi perorvoslatokat nem találta alaposnak, az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokainál fogva - helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 2211/1997. sz.)
BH2005. 46 (ifj. Hegedűs Lóránt ügye) A közösség elleni izgatás törvényi tényállásában gyűlöletre uszít, aki másokat aktív, tevékeny gyűlöletre ingerel. A bűncselekmény (immateriális) veszélyeztető jellegéből következik, hogy a megvalósuláshoz nem elegendő csupán a veszély feltételezett volta (absztrakt veszély). A veszély, a sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét jelenti, vagyis olyan helyzet fennállását, amikor a folyamatnak a sérelem bekövetkezése irányába ható továbbfejlődése lehetőségével számolni kell. Nem elegendő az elkövető részéről annak előrelátása, hogy a felkeltett gyűlölet akár kiléphet az érzelmek zárt világából és mások számára is érzékelhetővé válik. Nem a vélemény-nyilvánítás szabadságával él, hanem gyűlöltre uszít az, aki erőszakos cselekedetre, ilyen magatartás vagy tevékenység kifejtésére hív fel akkor, ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget. A bűncselekmény megvalósulásához a fenti hármas követelmény megvalósulása elengedhetetlen (Btk. 269. §). M. Gy. I. r. vádlott az egyik politikai párt kerületi szervezetének elnöke, és az e szervezet által negyedévente megjelentetett É. című lap felelős szerkesztője. H. L. II. r. vádlott az egyik politikai párt alelnöke és országgyűlési képviselő volt. 2001 augusztusában M. Gy. I. r. vádlott felkérésére H. L. II. r. vádlott augusztus hó 20-a alkalmából „Keresztyén Magyar Állam” címmel cikket írt, amely a párt É. című lapjában 12 000 példányban jelent meg. A cikk az alábbiakat tartalmazta: „Keresztyén Magyar Állam! Így szólíthatjuk meg a tíz évszázad megannyi mártíriumának aranyfedezete alapján ezeréves hazánkat. Az „erdélyi síkon, a dicsőség soha nem múló egébe tűnő ifjú és szabad Petőfi Sándor” szavaival tekintünk végig a „múltnak tengerén, hol szemem egekbe nyúló kősziklákat lát: nagy tetteidet bajnok nemzetem/Európa színpadán mi is játszottunk/S. a mienk nem volt a legkisebb szerep. /Úgy rettegé a föld kirántott kardunk./ Mint villámot éjjel a gyerek.” Németh László pedig az egész Közép-Kelet Európára kiterjedő magyar nemzeti küldetésről ír, mely minőségi egységbe szervezi ezeket a népeket, s mely küldetés nélkül a magyar nép élete fokozatosan sorvadásnak indul. Keresztyén Magyar Állam! Micsoda szervező erő jelent meg benned és általad a Kárpátok koszorújában, s azon túl is sugározva a krisztusi etika kis és nagyközösséget, társadalmat, népeket, nemzeteket, „szép és ékes rendbe” állító diadalát. De Jézus Krisztus mondja: „Az én országom nem e világból való.” Itt érthetjük meg minden magyar szenvedés igazi okát és értelmét. „Harcunk a magyar pokollal van” - írja Ady Endre. Ahol megjelenik Isten világot lebíró és éltető Lelkének világossága, ott elviselhetetlenül hisztérikus, majd hidegvérűen kiszámított és alantasan alpári lesz a negatív lélek, az ördög. Így jelent meg a pusztító, hisztérikus indulat képviseletében tatár, török, s nem utolsó sorban orosz: rombolni az ázsiai tér és idő feletti lelkialkat krisztusi tér és idő szerint megélt csodáit. S így jelent meg a hidegvérű alantas indulat képviseletében fél évezreden át Habsburg, Európa, mi több, a világ összességében legtehetségtelenebb és legkorlátoltabb uralkodó családja. De még ezt is kivédte volna a keresztyén magyar állam, ha nem jön a kiegyezéses önfeladás következtében a galíciai jöttmentek hada, kik megtestesült óemberként rágták és rágják szét a romjaiban a hősök csontjain mégis, csak azért is, mindig újra meg újra feltámadásra képes hont. Ha már az ő ószövetségi Sionuk elveszett bűneik, Isten elleni lázadásaik miatt, hát vesszen az újszövetségi életrend legígéretesebb magaslata: a magyar Sion is. Szintén Ady írja a magyar Sionról: „Ennyi zavar, vágy, indulat, zsidó nem tombolt soha semmiféle népben....”. Miután pedig nem lehet minden palesztint kifüstölni nácikat is nem egyszer megszégyenítő fasiszta módszerekkel a Jordán partja mellől, hát jönnek megint a Duna partjára, hol internacionalistán, hol nemzetieskedve, hol kozmopolitán, még egyet rúgni a magyarba, hiszen kedvet kaptak hozzá. Ők hisztérikusak a megszólítástól is: Keresztyén Magyar Állam. Azt mondják: kirekesztő. Minden augusztus 20-án megszólal a hamis tétel magyart kisemmiző rikácsolásukban: Szent István befogadó magyar állama. Németh László minderről azt mondja, hogy szeretnénk mi ma olyan tiszta helyzetet, mint Szent István többnyelvű államában volt, ahova hazafiság leple alatt a többségbe nem hazudhatta át magát a kisebbségi. Hát halld meg magyar az ezredik keresztyén magyar állami év ezer évi ősi jussán és jogfolytonosságán alapuló, egyetlen életre vezető üzenetét: Rekeszd ki őket! Mert ha nem teszed meg,
ők teszik meg veled! Erre figyelmeztet minket ezer év kínja, megrabolt és ezerszer is kifosztott hazánk ama „magasban” mégis meglévő öröksége, és nem utolsó sorban Ramallah kődobáló fiai.” Az idézett írást H. L. II. r. vádlott a rádióban felolvasta, a felolvasás révén a cikk hanganyaga rögzítésre került, majd 2001. szeptember hó 4-én 6 óra 55 perc és 7 óra 55 perckor a rádió „Zsinórmérték, vallási lélekébresztő” című műsorában adásba került. H. L. volt országgyűlési képviselő mentelmi jogát a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2001. december hó 18-án kelt határozatával felfüggesztette. M. Gy. I. r. és H. L. II. r. vádlottak ellen a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal nyújtott be vádiratot, melyben a vádlottakat a vádiratban, az előbbiekben idézett cikkből kiemelésre került szövegrészek, mint tényállás alapján 1 rb., az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 269. § b) pontjába ütköző közösség elleni izgatás bűntettével, mint társtetteseket, melyet H. L. II. r. vádlott folytatólagosan követett el, vádolta. A tárgyaláson jelen lévő ügyész a minősítés változatlanul hagyása mellett a tényállást pontosítva, az egész, H. L. által írt cikket a vád tárgyává tette. A megyei bíróság M. Gy. I. r. és H. L. II. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett közösség elleni izgatás bűntettében, melyet H. L. II. r. vádlott folytatólagosan követett el. M. Gy. I. r. vádlottat 350 napi tétel, napi tételenként 1500 forint, összesen 525 000 forint pénzbüntetésre, H. L. II. r. vádlottat 1 év 6 hónapi, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította. A megyei bíróság rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről is. Az ítélet ellen M. Gy. I. r., és H. L. II. r. vádlottak felmentésükért, az I. r. vádlott meghatalmazott védője bűncselekmény hiányában, a II. r. vádlott meghatalmazott védője a büntetőeljárás megszüntetése érdekében, illetve védencének ugyancsak bűncselekmény hiányában való felmentése végett fellebbezett. Az ügyész az elsőfokú ítéletet a tárgyaláson mindkét vádlottra nézve tudomásul vette. A ügyészség átiratában a tényállásnak az újságcikk terjesztésével történő kiegészítését, egyebekben az ítélet helybenhagyását indítványozta. A fellebbviteli főügyészség nyilvános ülésen megjelent képviselője a Legfőbb Ügyészség írásbeli indítványát fenntartva az elsőfokú határozat helybenhagyására tett indítványt. A vádlottak és a védők a nyilvános ülésen a fellebbezésüket változatlanul fenntartották. Az ítélőtábla az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 353. § (3) bekezdése alapján tartott nyilvános ülésen a Be. 348. § (1) bekezdése szerinti felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügy tárgyalása során az eljárási szabályokat betartotta, a vád tárgyává tett tényeket teljeskörűen megvizsgálta a perjogi szabályok betartása mellett tartott tárgyalásokon, majd határozatában részletesen számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat és milyen indokokkal vett figyelembe. Az elsőfokú bíróság által megállapított - fellebbezéssel sem támadott - tényállás megalapozott, mert az tartalmazza a vád tárgyává tett újságcikket, megírásának előzményeit, továbbá azt is, hogy azt a II. r. vádlott a P. Rádióban felolvasta. Ugyanakkor a tényállás M. Gy. I. r. vádlott közreműködésével kapcsolatban és az újság terjesztésére nézve hiányos. A tényállás e részbeni megalapozatlansága azonban az iratok tartalma - M. Gy. I. r. vádlott tárgyaláson tett előadása - alapján kiküszöbölhető volt. A Be. 351. § (2) bekezdés b), és a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján a másodfokú bíróság a tényállást a következőkkel egészítette ki: M. Gy. I. r. vádlott, mint az „É.” című lap felelős szerkesztője, az H. L. II. r. vádlott által átadott „Keresztyén Magyar Állam” című cikket átolvasta, majd („mivel nem talált benne semmi rendkívülit”) az eredeti kézirat szerint adta nyomdába. A cikket nem cenzúrázta, nem javította, azon nem is változtatott. Az „É.” című újságot az egyik politikai párt aktivistái a postaládákba bedobva terjesztették a kerületi lakosok között. Az előbbiek szerint kiegészített tényállás teljeskörűen megalapozott és így a fellebbezési eljárásban is irányadó volt, ezért a Be. 351. § (1) bekezdésére figyelemmel a másodfokú bíróság határozatát e tényállásra alapította. Az elsőfokú bíróság az ügy elbírálása szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékokat feltárta, mérlegelési körébe vonta. Az eljárás alapjául szolgáló ügyészi vádat kimerítette számot adva arról, hogy a vádlottak bűnösségét miért látta megállapíthatónak. Jogi indokolása azonban olyan megállapításokat is tartalmaz, amelyek a jelen ügy szempontjából közömbösek. Ezeknek a körülményeknek a mérlegelése nem a bíróság, mint jogalkalmazó feladatkörébe tartozik.
Az ítélet indokolásából mellőzendő irreleváns körülmények a következők: az elsőfokú bíróság határozatában kifejti, hogy álláspontja szerint mi minősül antiszemitizmusnak. Az antiszemitizmus definiálása, mibenlétének elemzése, nem az aktuális ügyben eljáró büntetőbíróság feladata. A határozat áttekintést ad arról, hogy a jogalkotásnak a nemzetközi jogszabályokkal kapcsolatosan milyen feladatai vannak, továbbá kifejti, hogy a törvényhozóra milyen feladatok hárulnak. Ennek részletezése ellentétben áll az elsőfokú bíróság azon helyes megállapításával, hogy eljárása során a vádhoz kötötten jár el. Ez azt is jelenti, hogy a vádat teljeskörűen ki kell merítenie, azon azonban nem terjeszkedhet túl. Mellőzendő volt továbbá az ítéletben rögzített „erkölcsileg is elítéli” megfogalmazás, mert ez ellentétben áll az elsőfokú bíróság által egyébként helyesen kifejtett objektív eljárás követelményével. A vádról való döntés nem hozható összefüggésbe a jogalkalmazó által vallott egyéni meggyőződéssel. Ugyancsak mellőzendő volt az ítéletből a történelmi áttekintés az ún. zsidótörvényekről hasonló indokok alapján, mert jelen ügyben a Btk. 157. § (2) bekezdése szerinti apartheid bűncselekmény elkövetése fel sem merülhet. E bűncselekményt az követi el, aki bármely törvényhozási, vagy egyéb intézkedést tesz, amelynek célja, hogy szándékosan megakadályozzon valamely faji csoportot az ország politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életében való részvételben. A vád tárgyát nem törvényhozási vagy egyéb intézkedés, hanem egy újságcikk képezi. Az elsőfokú bíróság az előbbiekben részletezett, a határozat meghozatalánál jelentőséggel nem bíró körülményeken felül azonban ítéletében számos olyan elvet megfogalmazott, amellyel a másodfokú bíróság is egyetértett. Kiemelendő ezek közül, hogy a vád tárgyává tett cselekmény elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy mely személyek ellen indult vagy nem indult eljárás, mert a bíróság csak olyan személy büntetőjogi felelősségéről dönthet, akivel szemben vádat emeltek. Nem a szavaknak, kifejezéseknek, mondatrészleteknek van jelentőségük, hanem azoknak az eredeti szövegkörnyezetben elhelyezett mondatoknak, amelyekből kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlottak követtek-e el bűncselekményt, és ha igen, akkor milyen bűncselekményt. Összességében a bíróságnak csak annyiban kell az antiszemitizmussal foglalkoznia, amennyiben az a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát érinti, tekintettel arra, hogy az antiszemitizmust a hatályos Büntető Törvénykönyv kizárólag akkor rendeli büntetni, amikor külső megjelenési formájában az gyűlöletre uszításként jelentkezik. Ekkor sem mint antiszemitizmust, hanem mint közösség elleni izgatást kell, hogy vizsgálja a bíróság. Helytállóan érvel akkor is, amikor kifejti, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányának 61. § (1) bekezdése, valamint a Polgári- és Politikai Jogok Egyezségokmánya is rögzíti, mint alapvető alkotmányos jogot, a szabad véleménynyilvánítás jogát. Egyik sem differenciál aszerint, hogy a kinyilvánított vélemény pozitív, vagy negatív és az valakinek, vagy valakiknek sérelmet okozhat-e, vagy sem. A vélemény mindaddig szabadon kinyilvánítható a Büntető Törvénykönyv szerint, amíg az nem csap át gyűlöletre uszításba. Ebből következik, hogy a Btk. 269. §-ában meghatározott törvényi tényállás nem képezhet megkülönböztetett büntetőjogi oltalmat, a sértő, a bántó, az esetleg megalázó vélemények kinyilvánításával szemben. Ennek megfelelően a bíróságnak kizárólag azt kell eldöntenie, hogy az inkriminált cikk, illetve előadás gyűlöletre uszít-e vagy sem. Az, hogy mi uszít és mi nem, szubjektív alapon nem közelíthető meg. Ebben az esetben ugyanis úgy a vádemelés, mint az ítélkezés egyéni megítélés, politikai érzékenység, vagy tűrőképesség kérdése lenne. Ennek megfelelően a bíróságnak az ítélkezése során úgy kell eljárnia, hogy szűkítse és lehetőség szerint kiküszöbölje a szubjektív elemeket, és ítéletét kizárólag a tényekre és az ezzel szorosan összefüggő jogszabályokra alapítsa. Az elsőfokú bíróság határozatában helyesen emeli ki az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB határozatban, illetve a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban foglalt jogértelmező elveket. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a szólásszabadság, mint alkotmányos alapelv korlátozásával kapcsolatban a büntetőjog igénybevételére csak a legvégső esetben, a köznyugalom, a társadalmi rend, és a béke megzavarásának reális veszélye esetén van lehetőség. Nincs demokratikus társadalom pluralizmus, tolerancia nélkül, a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve, fejlődésének egyik feltétele. E szabadság az olyan
gondolatokat, információkat, elveket és nézeteket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltőek. Az elsőfokú bíróság azonban annak ellenére, hogy az előbbi elveket, határozatokat ítéletében részletesen taglalta a Btk. 269. §-ába ütköző közösség elleni izgatás bűntettének a jelen ügyben történt megvalósulása kérdésében, téves jogi következtetésre jutott. Jogi álláspontja ugyanakkor ellentmond az ítéletében foglalt azon megállapításnak, hogy „a vád tárgyává tett cikk nem tartalmaz olyan adatot, amely törvénytelen eszköz alkalmazására szólítana fel”. Az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette a hatályos Btk. közösség elleni izgatás bűntettével kapcsolatos törvényi tényállást. A jelenleg hatályos Btk. 269. §-a és az Alkotmány között ellentmondás nincs, ezt az Alkotmánybíróság már megállapította a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban, amikor a Btk. 269. §-ának alkotmányosságát vizsgálta. Ebből következik, hogy a bíróságra a jelen ügy elbírálása során, csak a jogszabály-alkalmazás feladata hárul. A II. r. vádlott védőjének az eljárás megszüntetésével kapcsolatos indítványa alaptalan. Az elsőfokú bíróság hibátlan érvekkel indokolta ítéletében, hogy a vádlott az újságcikket nem mint országgyűlési képviselő írta. Az országgyűlési képviselő mentelmi joga nem teszi lehetővé köztörvényi bűncselekmény elkövetését. Az Országgyűlés a vádlott mentelmi jogát az eljárás megindulása előtt felfüggesztette. A vádlottaknak és a védőknek a felmentésre irányuló fellebbezése alapos. A megyei bíróság az általa megállapított tényállás alapján tévesen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, amikor a tartalmát tekintve is előre kialakított, gondosan felépített, írásba foglalt, majd hangszalagra is rögzített és a rádióban leadott beszédet - amely kétségkívül különösen a magyarországi zsidóság Galíciából származó részét sértő, lealacsonyító kijelentéseket is tartalmaz - a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának kereteit túllépőnek, bűncselekményt megvalósítónak értékelte. A Btk. 269. § b) pontjában meghatározott közösség elleni izgatás elkövetési magatartása a gyűlöletre uszítás. A gyűlöletre uszítás durva visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával, az erőszak érzelmi előkészítése. Az Alkotmánybíróság határozatainak jogi indokolásában és a Legfelsőbb Bíróság BH1997. 165. és BH1998. 521. számú eseti döntéseiben határozott iránymutatást adott arra, hogy a gyűlöletre uszítást miként kell értelmezni. Ezt összefoglalva: nem a véleménynyilvánítás szabadságával él, hanem gyűlöletre uszít az, aki erőszakos cselekedetre, ilyen magatartás vagy tevékenység kifejtésére hív fel, akkor, ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget. Az uszításhoz köznyelvi értelemben is érzékelhető erkölcsi rosszallás tapad. A gyűlöletre uszítás - mint büntetőjogi fogalom - tartalmát az ítélkezési gyakorlat alakította ki. Aki nagy nyilvánosság előtt az emberek egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, nem pusztán ellenérzéseit, kedvezőtlen vagy sértő nézeteit, aggodalmat keltő gondolatait osztja meg hangulatkeltő módon másokkal, hanem olyan feszültséget gerjesztő, lázongó magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy a szenvedélyeket felszítsa, a társadalmi rendet és békét sértse. A felhevített gyűlölet szélsőséges aktivitásba, végső esetben erőszakos cselekménybe mehet át. A közösség elleni izgatás alapvetően nem politikai, hanem köztörvényes bűncselekmény, amely éppen ezért került elhelyezésre a köznyugalom elleni bűncselekmények között. Gyűlöletre az uszít, aki másokat aktív, tevékeny gyűlöletre ingerel. I. r. vádlott által megjelentetett és a II. r. vádlott által megírt, majd hangszalagra mondott és rádióadásba került cikk/hanganyag véleménye sértő, meghökkentő és aggodalmat keltő is lehet. Ezzel azonban a Btk. 269. § b) pontjában meghatározott közösség elleni izgatás bűntette nem valósult meg. Ugyanis az újságcikk sem magatartás vagy tevékenység kifejtésére, sem erőszakos cselekedetre nem hív fel. Az olvasóban illetve hallgatóban nem is alkalmas olyan aktív, tevékeny gyűlölet kiváltására, amely a törvényi tényállás megvalósulásához szükséges. A bűncselekmény (immateriális) veszélyeztető jellegéből következik, hogy a megvalósulásához nem elegendő csupán a veszély feltételezett volta (absztrakt veszély). A veszély a sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét jelenti, vagyis olyan helyzet fennállását, amikor a folyamatnak a sérelem bekövetkezése irányába ható továbbfejlődése lehetőségével számolni kell.
Nem helytálló a megyei bíróság azon megállapítása, hogy elegendő az elkövető részéről annak előrelátása, miszerint a felkeltett gyűlölet akár kiléphet az érzelmek zárt világából, és mások számára is láthatóvá válik, hanem az előzőekben részletezett hármas követelménynek is meg kell felelnie. Nem osztotta az érvelését a tekintetben sem, hogy a kirekesztésre felhívás önmagában is bűncselekmény megvalósítását jelenti, ilyet ugyanis a hatályos - de a cselekmény idején hatályos -, Btk. sem tartalmaz. Ugyanakkor a megyei bíróság ítéletében nem foglalkozik a veszély mértékével, annak konkrétságával, valamint az erőszak mértékével sem. A „Rekeszd ki őket! mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!” felhívásból nem következik és nem is következtethető az a vádlotti szándék, hogy olvasóit, hallgatóit erőszakos cselekmények elkövetésére buzdítja. Az „ők teszik meg veled” mondatrészből az sem következtethető, hogy a cikk írója a zsidóság Galíciából származó részének erőszakos cselekményeitől tart, ezt kívánná megelőzni. A köztudomásúlag a zsidóság részéről nem fenyegető erőszakos magatartások híján fel sem merülhet az erőszakos magatartás elhárításának szükségessége, s így ilyen elhárító erőszakos kirekesztésre a II. r. vádlott még közvetve sem sarkall. A megyei bíróság tehát a határozatában az ismertetett alkotmányos alapelvet és a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseit figyelmen kívül hagyta akkor, amikor a gyűlöletre uszítás ismérveit a konkrét ügyben az újságcikkel, illetve a rádióműsorral kapcsolatban nem ütköztette. Ezt az egybevetést a másodfokú bíróság az előbbiek szerint pótolta és a felülbírálat során arra a megállapításra jutott, hogy a vádlottak magatartása nem volt tényállásszerű. A gyűlöletre uszítás, mint törvényi tényállási elem hiányzik, ezért a vádlottakat az ellenük a Btk. 269. § b) pontjába ütköző közösségi elleni izgatás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette [Be. 331. § (1) bek.]. Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor M. Gy. I. r. vádlott tényállásban foglalt cselekvőségét a Btk. 20. § (2) bekezdése szerinti társtettesi minőség megállapításához elegendőnek tartotta. A társtettesség megállapításához szükséges tényeket határozatában nem rögzítette és ilyen minőség megállapításához a tényállásnak a másodfokú bíróság által történt kiegészítése sem vezethet. Indokolása továbbá iratellenes akkor, amikor ítéletében azt állapítja meg, hogy M. Gy. I. r. vádlott a cikket, mint saját véleményével is megegyezőt közölte le. Ilyen vallomást az I. r. vádlott az eljárás során nem tett, előadását ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás tartalmazza helyesen. Az I. r. vádlott végig egyező és az elsőfokú bíróság részéről elfogadott vallomása szerint is a kérdéses cikket előzetes tartalmi vizsgálatnak, cenzúrának nem vetette alá. Szándékegységben történő cselekvés megállapítására a vádlottak vallomásai nem adtak alapot, s az eljárásban felmerült egyéb bizonyítékok alapján sem lehet erre következtetni. A megjelentetéshez kapcsolódó szerkesztői magatartásból - figyelemmel arra, hogy a cikket változtatás, cenzúrázás nélkül közölte az újság - önmagában a szándékegységben való társtettesi elkövetés nem következik. Ezért a másodfokú bíróság mindkét vádlottat, mint önálló tettest mentette fel a vádban a terhükre rótt bűncselekmények alól, és csupán a II. r. vádlottnál utal - a büntetőjogi felelősség megállapíthatósága esetén egyébként helyes - folytatólagos elkövetési magatartásra. (Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 111/2003. sz.)
