BGA-13-HA-01 Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
1. A pályázat célja A HATÁRTALANUL! program keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: a pályázat kiírója) nyílt pályázati felhívást hirdet a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére. A pályázat célja a magyarországi köznevelési intézményekben 7. évfolyamon (vagyis általános iskola 7. évfolyamán/hatosztályos gimnázium 1. évfolyamán/nyolcosztályos gimnázium 3. évfolyamán) tanuló, nappali rendszerű oktatásban részesülő diákok Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulásának támogatása. 2. A pályázók köre Pályázatot nyújthatnak be köznevelési intézmények, amelyek: Önálló jogi személyiséggel rendelkező, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 10. §ban megnevezett általános iskolák, és a 11. §-ban megnevezett gimnáziumok, valamint a 20. §-ban megnevezett többcélú intézmények közül azok, amelyek általános iskolai és/vagy gimnáziumi feladatot is ellátnak. 3. Pályázható támogatás 3.1. Jelen pályázati felhívás nyertes pályázatainak finanszírozása a Bethlen Gábor Alap 2013. évi „HATÁRTALANUL! program támogatása” elnevezésű előirányzata, valamint a Bethlen Gábor Alap 2014. évi költségvetése terhére történik. A rendelkezésre álló keret összege összesen 435.300.000.forint. 3.2. A pályázat személyi feltételei: Egy pályázat keretében legfeljebb 80, hetedik évfolyamon tanuló diák és kísérőtanáraik egyszeri határon túli útjához kérhető támogatás. A programban olyan magyarországi diákok vehetnek részt, akik a 2013/2014-es tanévben a köznevelési intézmény 7. évfolyamán (vagyis általános iskola 7. évfolyamán/hatosztályos gimnázium 1. évfolyamán/nyolcosztályos gimnázium 3. évfolyamán) nappali rendszerű oktatásban részesülnek és az utazás időpontjában tanulói jogviszonnyal rendelkeznek. A tanulói jogviszonynak a pályázó intézménnyel, többcélú intézmények esetén a többcélú intézménnyel vagy annak egyik – a pályázati felhívásnak megfelelő, a pályázati adatlapon megnevezett – tagintézményével kell fennállnia. Kiskorúak felnőtt kísérővel történő utaztatására vonatkozóan a 2013. évi Pályázati útmutató és elszámolási szabályzat (továbbiakban Útmutató) 1.1. pontjában található részletes tájékoztatás. 3.3. A pályázat megvalósításának fő technikai feltételei: Jelen pályázati felhívás keretében egy diák egy utazáson vehet részt. Egy pályázat keretében a pályázó intézmény egy diákcsoport azonos helyen és időpontban, egyazon tevékenységeket megvalósító utazására kérhet támogatást. Egy pályázó a BGA-13HA-01 sz. pályázati felhívásra több pályázatot is benyújthat. Több pályázat benyújtását az indokolhatja, ha a pályázó eltérő helyszínekre és/vagy eltérő programokra és/vagy eltérő időpontban kívánja több diákcsoport utazását megvalósítani. HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
1
Pályázati felhívás BGA-13-HA-01 sz.
3.4.
A tanulmányi kirándulás formai értelemben abban az esetben valósul meg, ha a pályázatban rögzített útvonalat a résztvevők bejárják oly módon, hogy a magyarországi diákok és kísérőtanáraik legalább 1 éjszakára megszállnak a célországban. A tanulmányi kirándulás tartalmi értelemben akkor tekinthető megvalósultnak, ha a résztvevők legalább egy, az Útmutató 6.2.2. pontban meghatározott kötelező tevékenységet is megvalósítanak. Amennyiben a pályázó nem tudja igazolni egyetlen programelem megvalósítását sem, úgy a pályázó szerződésszegést követ el. A pályázat főbb értékelésre kerülő pénzügyi feltételei: Egy pályázat keretében egyszeri, vissza nem térítendő támogatás nyerhető el, amely legfeljebb 33.000.- forint/utazó diák. Azok a nyertes pályázók, akiknél az utazás kezdő időpontja 2013. november 1. vagy az utáni időszakra esik, előfinanszírozást igényelhetnek. Pályázni a tanulmányi kirándulás megvalósítása céljából kizárólag az alábbi költségekre lehet: utazási költség, szállás költség. Jelen pályázati felhívás keretében kérjük megjelölni a projekt megvalósítására rendelkezésre álló saját forrás meglétét, annak mértékét. A pályázati program megvalósításához kötelező önrész biztosítását nem írjuk elő. Amennyiben a pályázó önrészt feltüntet, a későbbiekben ezzel – szakmai és pénzügyi elszámolás benyújtásával egyidőben – az Alapkezelő felé el kell számolnia, a hasznosulást igazolni szükséges.
4. A támogatásnyújtás kizáró feltételei Nem részesülhetnek támogatásban: 4.1. Azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően, vagy jelen pályázat során a Bethlen Gábor Alap, vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak. 4.2. Azok az intézmények, szervezetek, amelyek a BGA Alappal vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzattal szemben lejárt fizetési kötelezettsége, illetve lejárt határidejű – nem teljesített- elszámolási kötelezettsége áll fenn. 4.3. Azok az intézmények, szervezetek, amelyeknek lejárt köztartozása van. 4.4. Azok az intézmények, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) sz. NGM rendeletben meghatározott követelményeknek. 4.5. Azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban. 4.6. Azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 4.1-4.4. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll. 5. A pályázat benyújtásának alaki és formai követelményei 5.1.
5.2.
A pályázat benyújtása kizárólag postai úton lehetséges, az alábbi postacímre: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 1250 Budapest, Pf. 32. A pályázatnak a pályázat kiírójához történő végső postára adási ideje 2013. március 14. (csütörtök). Az ezen időpont után postára adott pályázatok automatikusan érvénytelenek.
HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
2
Pályázati felhívás BGA-13-HA-01 sz.
5.3.
A pályázati dokumentumokat egyetlen, zárt borítékban kell eljuttatni a pályázat kiírójához. A borítékra jól láthatóan rá kell írni: BGA-13-HA-01 HATÁRTALANUL! pályázat. A zárt borítéknak az 6. pontban foglaltakat kell tartalmaznia.
6. Kötelezően benyújtandó pályázati dokumentumok
papír-alapon a BGA-13-HA-01 sz. Pályázati adatlap részeként kitöltendő „A pályázó törvényes képviselőjének nyilatkozata” c. dokumentum elektronikusan kitöltve, kinyomtatva, a pályázó törvényes képviselője eredeti aláírásával és pecsétjével ellátva ÉS elektronikus adathordozón: CD/DVD, amely elektronikusan tartalmazza (*.xls vagy *.xlsx formátumban) a teljes BGA-13-HA-01 sz. Pályázati adatlapot (megtalálható: www.bgazrt.hu/hatartalanul) ÉS a pályázó szervezet alapító okiratának másolata ÉS a fenntartói nyilatkozat eredeti, a fenntartó által aláírt és lepecsételt példánya (megtalálható: www.bgazrt.hu/hatartalanul)
7. Megvalósítás időszaka 7.1. Jelen pályázat keretében a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a 2013. szeptember 1. és 2014. június 30. közötti megvalósítási időszakban lebonyolításra kerülő projekteket támogatja. 7.2. Jelen pályázat keretében lebonyolításra kerülő projekt a következő szakaszokból áll (részletes értelmezése megtalálható az Útmutató 6.2. pontjában): a) előkészítő szakasz, b) tanulmányi kirándulás, c) értékelő szakasz. 8. Kommunikáció A kommunikációs tevékenységek révén a pályázó intézmény a nagyközönséget megismerteti nyertes pályázatának elemeivel. A kommunikáció kötelező, valamint fakultatívan vállalható tevékenységeket tartalmaz az alábbiak szerint (részletes értelmezése megtalálható az Útmutató 6.3.pontjában). 8.1. Kötelező: a Bethlen Gábor Alap támogatását, valamint a Határtalanul! programot népszerűsítő banner közzététele a megvalósítás során a tevékenységek dokumentálásában a Bethlen Gábor Alap, és a HATÁRTALANUL! program feltüntetése utazási beszámoló közzététele nyilvános elérésű felületeken (honlap, kiadvány, egyéb hirdetési eszköz) 8.2. Fakultatív: a megvalósult utazásról készített beszámolóhoz kapcsolódóan: bemutató előadás megtartása újságcikk, interjú megjelentetése híradás, interjú közzététele 9. A pályázat érvénytelensége Érvénytelennek minősül a pályázat és nem hiánypótolható az alábbi esetekben: 9.1. ha a pályázat a 5.2 pontban rögzített határidőt követően kerül postázásra; 9.2. ha a pályázat nem a BGA-13-HA-01 sz. Pályázati adatlapon érkezett be; 9.3. ha a BGA-13-HA-01 sz. Pályázati adatlapon található elektronikus zárolást (lapvédelem) feltörték; 9.4. ha a 6. pontban megnevezett CD/DVD hiányzik, vagy nem tartalmazza a teljes BGA-13-HA-0 1 sz. Pályázati adatlapot; HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
3
Pályázati felhívás BGA-13-HA-01 sz.
9.5. 9.6.
ha a pályázó nem igényelt támogatást (a finanszírozási terv kitöltetlen); ha az egy diákra eső pályázott összeg magasabb 33.000.- forint/fő összegnél.
Hiányosnak minősül a pályázat 9.7. ha a 6. pontban megnevezett „A pályázó törvényes képviselőjének nyilatkozata” c. dokumentum hiányzik, vagy kitöltetlen, vagy nincs aláírással ellátva, vagy nincs pecséttel ellátva; 9.8. ha a 6. pontban megjelölt alapítói okirat másolata nem került becsatolásra; 9.9. ha a 6. pontban megjelölt fenntartói nyilatkozat hiányzik, vagy vagy nincs aláírással ellátva, vagy nincs pecséttel ellátva, vagy nem az eredeti példány került becsatolásra; 9.10. ha a tanulmányi kirándulás időpontja nem esik az 7.1. pontban megjelölt megvalósítási időszakba. A hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van: hiánypótlásra és annak a pályázat kiírójához való postázására az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 nap áll rendelkezésre. A hiánypótlás elmulasztása, vagy határidőt követő beküldése a pályázat érvénytelenné minősítését eredményezi. 10. A pályázat elbírálásának szempontjai 10.1. 10.2. 10.3. 10.4.
Az Alapkezelő szeretné ösztönözni a pályázókat szakmai és gazdálkodási szempontból is minőségi pályázatok elkészítésére. A pályázatok támogatásáról a Bethlen Gábor Alapról szóló hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint születik döntés. Az érvénytelen és a támogatásban nem részesült, valamint az elnyert támogatástól elesett pályázatokat a pályázat kiírója nem küldi vissza. Szempontok a pályázat értékelésére vonatkozóan Elérhető pontszám
Értékelési szempontok A tanulmányi kirándulás célországa
2 pont
A kötelező HATÁRTALANUL! előkészítő órán felül vállalt tevékenység
1 pont
Az elfogadott programelemek száma
15 pont
Tematikus útvonal
1 pont
Hasonló életkorú külhoni magyar csoporttal való közös tevékenység Külhoni magyar közösség(ek) számára hasznos tevékenységek
2 pont 1 pont
Tananyaghoz kapcsolódás
1 pont
Az ismeretek/tapasztalatok elmélyítése az utazás során
2 pont
HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
4
Útmutató Útmutató 6.2.2. Útmutató 6.2.1. Útmutató 6.2.2. Útmutató 6.2.2. Útmutató 6.2.2. Útmutató 6.2.2. Útmutató 6.2.2. Útmutató 6.2.2.
Pályázati felhívás BGA-13-HA-01 sz.
Magyarsághoz kapcsolódó helyi ünnepségek Nemzeti összetartozás – Határtalanul! c. témanap megszervezése A tanulmányi kirándulást az oktatási intézményben bemutató előadás
1 pont 5 pont 1 pont
Kommunikációs tevékenység
3 pont
Az egy diákra számított költségek mértéke
15 pont
Mindösszesen elérhető pontszám
Útmutató 6.2.2. Útmutató 6.2.4. Útmutató 6.2.4. Útmutató 6.3. Útmutató 4.1.
50 pont
A felhíváshoz kapcsolódó részletes értékelési szempontokat lásd az Útmutató 1. sz. mellékletében. 10.5.
Azonos pontszámot elért pályázatok esetén a sorrend az alábbi szempontok szerint kerül megállapításra: előnyt élvez az a pályázat, amelynek az összköltségek egy diákra vetített összege alacsonyabb, mint a másik pályázaté, majd, ha a pontegyenlőség még mindig fennáll, előnyt élvez az a pályázat, amelynek a hasonló életkorú külhoni magyar csoporttal közös tevékenységre kapott pontszáma magasabb, mint a másik pályázaté, majd, ha a pontegyenlőség még mindig fennáll, előnyt élvez az a pályázat, amelynek az 8. pontban megjelöltek szerint vállalt kommunikációs tevékenységekre kapott pontszáma magasabb, mint a másik pályázaté.
11. Az eredményhirdetés, szerződéskötés, szerződés megszegésének szankciói, az elállás joga 11.1. Eredményhirdetés 11.1.1. A Bizottság elutasító döntéséről az Alapkezelő a bizottsági döntést követő 8 napon belül elektronikus úton írásban értesíti a pályázót. 11.1.2. A pályázat pozitív eredményéről a pályázat kiírója a döntést követő 30 napon belül, előre láthatóan 2013. júliusában elektronikus úton írásban értesíti a pályázókat. 11.1.3. A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos döntését nem indokolja, és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs. 11.2. A szerződéskötés 11.2.1. A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának és a szerződéskötés a feltételeit illetve dokumentumait az Útmutató 7.2. pontja tartalmazza. 11.2.2. Amennyiben a pályázat eredményéről szóló értesítésben meghatározott határidőig a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok közül bármelyik nem érkezik be a pályázat kiírójához vagy nem felel meg az Útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a szerződéskötési ajánlatot visszavonhatja. 11.3. A szerződés megszegésének szankciói 11.3.1. Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni. 11.3.2. A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni a Bethlen Gábor Alap MÁK 10032000-00303200-00000000 HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
5
Pályázati felhívás BGA-13-HA-01 sz.
számú kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára forintban teljesítendő utalásként. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 232. § (3) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni. Az Alapkezelő a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként banki felhatalmazó levelet (inkasszó) határoz meg. A banki felhatalmazó levelet a megítélt támogatási összeg 20 %-ával növelt összegre kell kitölteni. 12. Pályázati csomag 12.1. A BGA-13-HA-01 sz. pályázati csomag dokumentumai: a BGA-13-HA-01 sz. Pályázati felhívás, a BGA-13-HA-01 sz. Pályázati adatlap, az Útmutató egységes és megbonthatatlan egészet alkotnak, így a bennük megfogalmazottak összessége határozza meg jelen pályázat részletes előírásait, keretrendszerét, feltételeit és szabályait. 12.2. A BGA-13-HA-01 sz. pályázati csomag dokumentumai letölthetőek a HATÁRTALANUL! program honlapjáról (www.bgazrt.hu/hatartalanul). 12.3. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a pályázótól további információt és dokumentumok becsatolását kérje. 12.4. A pályázat benyújtása előtt felvilágosítás a
[email protected] címen kérhető. 13. Adatvédelmi hozzájárulás A pályázat beadásával a pályázó vállalja, hogy hozzájárul adatainak és a döntés tartalmának a Bethlen Gábor Alap internetes honlapján való nyilvános közzétételhez, valamint a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról szóló 233/2005. (X.19.) Korm. rendelet alapján létrehozott nyilvántartási rendszer kezelőjének történő továbbításához. További információk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján – www.bgazrt.hu– találhatóak.
HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
6
Pályázati felhívás BGA-13-HA-01 sz.
BGA-13-HA-02 Együttműködés szakképző iskolák között PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
1. A pályázat célja A HATÁRTALANUL! program keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: a pályázat kiírója) nyílt pályázati felhívást hirdet a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulása, valamint a diákok szakmai tapasztalatszerzésének elősegítésére. A pályázat célja Magyarország és Románia vagy Szlovákia vagy Szerbia vagy Ukrajna vagy Szlovénia vagy Horvátország magyar tannyelvű vagy magyar tagozattal/osztállyal rendelkező szakképző iskoláiban tanuló diákok szakmai együttműködésének támogatása. 2. A pályázók köre Pályázatot nyújthatnak be köznevelési intézmények, amelyek: Önálló jogi személyiséggel rendelkező, a magyarországi szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 4. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában felsorolt szakközépiskolák, valamint szakiskolák (beleértve a speciális szakiskolákat és a készségfejlesztő speciális szakiskolákat is) – a továbbiakban együtt: szakképző iskolák –, valamint a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 20. §-ában megnevezett többcélú intézmények közül azok, amelyek szakiskolai és/vagy szakközépiskolai feladatot is ellátnak. 3. Pályázható támogatás 3.1.Jelen pályázati felhívás nyertes pályázatainak finanszírozása a Bethlen Gábor Alap 2013. évi „HATÁRTALANUL! program támogatása” elnevezésű előirányzata, valamint a Bethlen Gábor Alap 2014. évi költségvetése terhére történik. A rendelkezésre álló keret összege összesen 435.300.000.forint. 3.2.A pályázat személyi feltételei: Egy pályázat keretében legkevesebb 6, legfeljebb 40, magyarországi, középfokú, nappali rendszerű szakképző iskolai oktatásban/képzésben 9-12. évfolyamon tanuló diák és kísérőik egyszeri határon túli útjához, valamint legkevesebb 6 és legfeljebb 40 határon túli (Románia vagy Szlovákia vagy Szerbia vagy Ukrajna vagy Szlovénia vagy Horvátország területén) magyar tannyelvű vagy magyar tagozattal/osztállyal rendelkező intézményben középfokú, nappali rendszerű szakképző iskolai oktatásban/képzésben részt vevő diák és kísérőik egyszeri magyarországi útjához kérhető támogatás. A programban olyan magyarországi és határon túli magyar diákok vehetnek részt, akik a 2013/2014-es tanévben 9., 10., 11., vagy 12. évfolyamon középfokú nappali rendszerű szakképző iskolai oktatásban/képzésben részesülnek és az utazás időpontjában tanulói jogviszonnyal rendelkeznek. A magyarországi diákok tanulói jogviszonyának a pályázó intézménnyel, többcélú intézmények esetén a többcélú intézménnyel vagy annak egyik – a pályázati felhívásnak megfelelő, a pályázati adatlapon megnevezett – tagintézményével kell fennállnia. 3.3.A pályázat megvalósításának fő technikai feltételei: HATÁRTALANUL! program Együttműködés szakképző iskolák között
7
Pályázati felhívás BGA-13-HA-02 sz.
Jelen pályázati felhívás keretében egy diák egy utazáson vehet részt. Egy pályázat keretében a pályázó magyarországi intézmény egy szakképző iskolai oktatásban/képzésben részt vevő magyarországi diákcsoport, azonos helyen és azonos időpontban, egyazon együttműködést megvalósító, Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területére történő utazására és egy szakképző iskolai oktatásban/képzésben részt vevő határon túli magyar diákcsoport azonos helyen és azonos időpontban, egyazon együttműködést megvalósító, Magyarországra történő utazására kérhet támogatást. A projekt formai értelemben abban az esetben valósul meg, ha a pályázó magyarországi intézmény diákjai és kísérőik legalább 2 éjszakára megszállnak a célországban ÉS a határon túli partnerintézmény diákjai és kísérőik legalább 2 éjszakára megszállnak Magyarországon. A projekt tartalmi értelemben akkor tekinthető megvalósultnak, ha a résztvevők a két találkozás során közösen létrehoztak, megalkottak valamilyen szellemi vagy tárgyi jellegű terméket, és legalább egy, a Pályázati útmutató és elszámolási szabályzat (továbbiakban Útmutató) 6.2.3. pontban meghatározott kötelező tevékenységet is megvalósítottak. Amennyiben az együttműködés alapjául szolgáló külhoni és magyarországi utazás közül csak az egyik valósul meg, valamint a pályázó nem tudja igazolni a termék(ek) létrejöttét, vagy egyetlen programelem megvalósulását sem, úgy a pályázó szerződésszegést követ el. 3.4.A pályázat főbb értékelésre kerülő pénzügyi feltételei: Egy pályázat keretében egyszeri, vissza nem térítendő támogatás nyerhető el, amely legfeljebb 50.000.- forint/utazó diák. Azok a nyertes pályázók, akiknél az első utazás kezdő időpontja 2013. november 1. vagy az utáni időszakra esik, előfinanszírozást igényelhetnek. Pályázni az együttműködés megvalósítása céljából kizárólag az alábbi költségekre lehet: utazási költség, szállásköltség, személyi költség. A HATÁRTALANUL! együttműködés keretében lehetőség van arra, hogy az elvégzendő közös tevékenységben – Magyarországon és/vagy a határon túl – egy vagy több külső, felkért szakértő/oktató is személyesen részt vegyen. A külső szakértő(k)/oktató(k) bevonásának az a célja, hogy – adott esetben az iskolában kevéssé megszerezhető – ismereteket adjon át a HATÁRTALANUL! együttműködésben részt vevő magyarországi és külhoni diákoknak. Személyi költség címen – az Útmutató 9.2.2. pontban meghatározott mértékig és módon – a támogatás terhére elszámolható olyan külső szakértő(k)/oktató(k) díja, aki(k) az együttműködés helyszínén megjelenve személyesen is részt vesz(nek), a résztvevőkkel találkozik/találkoznak. A külső szakértő nem állhat a pályázó magyarországi intézmény vagy többcélú intézmények esetében a tagintézmények alkalmazásában. Jelen pályázati felhívás keretében kérjük megjelölni a projekt megvalósítására rendelkezésre álló saját forrás meglétét, annak mértékét. A pályázati program megvalósításához kötelező önrész biztosítását nem írjuk elő. Amennyiben a pályázó önrészt feltüntet, a későbbiekben ezzel – szakmai és pénzügyi elszámolás benyújtásával egyidőben – az Alapkezelő felé el kell számolnia, a hasznosulást igazolni szükséges. 4. A támogatásnyújtás kizáró feltételei Nem részesülhet támogatásban 4.1.Azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően, vagy jelen pályázat során a Bethlen Gábor Alap, vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak. HATÁRTALANUL! program Együttműködés szakképző iskolák között
8
Pályázati felhívás BGA-13-HA-02 sz.
4.2.Azok az intézmények, szervezetek, amelyek a BGA Alappal vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzattal szemben lejárt fizetési kötelezettsége, illetve lejárt határidejű – nem teljesített- elszámolási kötelezettsége áll fenn. 4.3.Azok az intézmények, szervezetek, amelyeknek lejárt köztartozása van. 4.4.Azok az intézmények, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) sz. NGM rendeletben meghatározott követelményeknek. 4.5.Azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban. 4.6.Azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 4.1.-4.4. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll. 5. A pályázat benyújtásának alaki és formai követelményei 5.1.A pályázat benyújtása kizárólag postai úton lehetséges, az alábbi postacímre: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 1250 Budapest, Pf. 32. 5.2.A pályázatnak a pályázat kiírójához történő végső postára adási ideje 2013. március 21. (csütörtök). Az ezen időpont után postára adott pályázatok automatikusan érvénytelenek. 5.3.A pályázati dokumentumokat egyetlen, zárt borítékban kell eljuttatni a pályázat kiírójához. A borítékra jól láthatóan rá kell írni: BGA-13-HA-02 HATÁRTALANUL! pályázat. A zárt borítéknak az 6. pontban foglaltakat kell tartalmaznia. 6. Kötelezően benyújtandó pályázati dokumentumok
papír-alapon a BGA-13-HA-02 sz. Pályázati adatlap részeként kitöltendő „A pályázó törvényes képviselőjének nyilatkozata” c. dokumentum elektronikusan kitöltve, kinyomtatva, a pályázó törvényes képviselője eredeti aláírásával és pecsétjével ellátva ÉS elektronikus adathordozón: CD/DVD, amely elektronikusan tartalmazza (*.xls vagy *.xlsx formátumban) a teljes BGA-13-HA-02 sz. Pályázati adatlapot (megtalálható: www.bgazrt.hu/hatartalanul) ÉS a pályázó szervezet alapító okiratának másolata ÉS a fenntartói nyilatkozat eredeti, a fenntartó által aláírt és lepecsételt példánya (megtalálható: www.bgazrt.hu/hatartalanul); pályázattól függően a 3.4. pontnak megfelelően a külső szakértő(k)/oktató(k) szakmai önéletrajza 1 eredeti példányban.
7. Megvalósítás időszaka 7.1.Jelen pályázat keretében a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a 2013. szeptember 1. és 2014. június 30. közötti megvalósítási időszakban lebonyolításra kerülő projekteket támogatja. 7.2.Jelen pályázat keretében lebonyolításra kerülő projekt a következő szakaszokból áll (részletes értelmezése megtalálható az Útmutató 6.2. pontjában): d) előkészítő szakasz, e) együttműködés f) értékelő szakasz. 8. Kommunikáció
HATÁRTALANUL! program Együttműködés szakképző iskolák között
9
Pályázati felhívás BGA-13-HA-02 sz.
A kommunikációs tevékenységek révén a pályázó intézmény a nagyközönséget megismerteti nyertes pályázatának elemeivel. A kommunikáció kötelező, valamint fakultatívan vállalható tevékenységeket tartalmaz az alábbiak szerint (részletes értelmezése megtalálható az Útmutató 6.3.pontjában). 8.1.Kötelező: A Bethlen Gábor Alap támogatását, valamint a Határtalanul! programot népszerűsítő banner közzététele a megvalósítás során a tevékenységek dokumentálásában a Bethlen Gábor Alap és a HATÁRTALANUL! program feltüntetése az együttműködés, az elkészült termék közzététele nyilvános elérésű felületeken (honlap, kiadvány, egyéb hirdetési eszköz) 8.2.Fakultatív: megvalósult együttműködéshez kapcsolódóan: bemutató előadás megtartása újságcikk, interjú megjelentetése híradás, interjú közzététele 9. A pályázat érvénytelensége Érvénytelennek minősül a pályázat és nem hiánypótolható az alábbi esetekben: 9.1.ha a pályázat a 5.2 pontban rögzített határidőt követően kerül postázásra; 9.2.ha a pályázat nem a BGA-13-HA-02 sz. Pályázati adatlapon érkezett be; 9.3.ha a BGA-13-HA-02 sz. Pályázati adatlapon található elektronikus zárolást (lapvédelem) feltörték 9.4.ha a 6. pontban megnevezett CD/DVD hiányzik, vagy nem tartalmazza a teljes BGA-13-HA-02 sz. Pályázati adatlapot; 9.5.ha a pályázó nem igényelt támogatást (a finanszírozási terv kitöltetlen); 9.6.ha az egy diákra eső pályázott összeg magasabb 50.000.- forint/fő összegnél; Hiányosnak minősül a pályázat 9.7.ha a 6. pontban megnevezett „A pályázó törvényes képviselőjének nyilatkozata c. dokumentum hiányzik, vagy kitöltetlen, vagy nincs aláírással ellátva, vagy nincs pecséttel ellátva; 9.8.ha a 6. pontban megjelelt alapítói okirat másolata nem került becsatolásra, 9.9.ha a 6. pontban megjelölt fenntartói nyilatkozat hiányzik,vagy nincs aláírással ellátva, vagy nincs pecséttel ellátva, vagy nem az eredeti példány került becsatolásra. 9.10. ha az együttműködés két utazásának időpontja nem esik az 7.1. pontban megjelölt megvalósítási időszakba. A hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van: hiánypótlásra és annak a pályázat kiírójához való eljuttatására az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 nap áll rendelkezésre. A hiánypótlás elmulasztása, vagy határidőt követő beküldése a pályázat érvénytelenné minősítését eredményezi. 10. A pályázat elbírálása 10.1. 10.2.
Az Alapkezelő szeretné ösztönözni a pályázókat szakmai és gazdálkodási szempontból is minőségi pályázatok elkészítésére A pályázatok támogatásáról a Bethlen Gábor Alapról szóló hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint születik döntés.
HATÁRTALANUL! program Együttműködés szakképző iskolák között
10
Pályázati felhívás BGA-13-HA-02 sz.
10.3. 10.4.
Az érvénytelen és a támogatásban nem részesült, valamint az elnyert támogatástól elesett pályázatokat a pályázat kiírója nem küldi vissza. Szempontok a pályázat értékelésére vonatkozóan
Értékelési szempontok a két utazásra vonatkozóan
Elérhető pontszám az első a második utazás utazás
Magyarországi és külhoni diákok által közösen 0-15 pont megvalósított programelemek
0-15 pont
A termék hasznosulásának mértéke
0-2 pont
0-2 pont
A magyarországi diákok szakmacsoportjához közvetlenül kapcsolódó programelemek
0-8 pont
0-8 pont
Összköltségek eloszlása
0-15 pont
0-15 pont
40 pont
40 pont
Összesen elérhető pontszám
Értékelési szempontok a teljes programra vonatkozóan
Útmutató Útmutató 6.2.3. Útmutató 6.2.3. Útmutató 6.2.3.
Útmutató 4.1.
Elérhető Útmutató pontszám
A magyarországi diákok részvételével a kötelező Útmutató HATÁRTALANUL! előkészítő órán felül vállalt előkészítő 0-1 pont 6.2.1. tevékenység Nemzeti összetartozás – Határtalanul! c. témanap Útmutató 0-10 pont megszervezése 6.2.4. Útmutató Tanulmányokba beszámítás 0-2 pont 6.2.4. Útmutató Az együttműködést az oktatási intézményben bemutató 0-1 pont 6.2.4. előadás Útmutató Kommunikációs tevékenység 0-6 pont 6.3. Összesen elérhető pontszám 20 pont Mindösszesen elérhető pontszám 40+40+20 pont
100 pont
A felhíváshoz kapcsolódó részletes értékelési szempontokat lásd az Útmutató 2. sz. mellékletében 10.5. Azonos pontszámot elért pályázatok esetén a sorrend az alábbi szempontok szerint kerül megállapításra: előnyt élvez az a pályázat, amelynek az összköltségek egy diákra vetített összege alacsonyabb, mint a másik pályázaté, majd, ha a pontegyenlőség még mindig fennáll, előnyt élvez az a pályázat, amelynek a magyarországi diákok szakmacsoportjának megfelelő programelemekre kapott pontszáma magasabb, mint a másik pályázaté, majd, ha a pontegyenlőség még mindig fennáll előnyt élvez az a pályázat, amelynek az 8. pontban megjelöltek szerint vállalt kommunikációs tevékenységekre kapott pontszáma magasabb, mint a másik pályázaté. 11. Az eredményhirdetés, szerződéskötés, szerződés megszegésének szankciói, az elállás joga
HATÁRTALANUL! program Együttműködés szakképző iskolák között
11
Pályázati felhívás BGA-13-HA-02 sz.
11.1. 1. 2. 3.
11.2. 1.
2.
11.3. 1.
2.
Eredményhirdetés A Bizottság elutasító döntéséről az Alapkezelő a bizottsági döntést követő 8 napon belül elektronikus úton írásban értesíti a pályázót. A pályázat pozitív eredményéről a pályázat kiírója a döntést követő 30 napon belül, előre láthatóan 2013. júliusában elektronikus úton írásban értesíti a pályázókat. A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos döntését nem indokolja, és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs. A szerződéskötés A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának és a szerződéskötés a feltételeit illetve dokumentumait az Útmutató 7.2. pontja tartalmazza. Amennyiben a pályázat eredményéről szóló értesítésben meghatározott határidőig a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok közül bármelyik nem érkezik be a pályázat kiírójához vagy nem felel meg az Útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a szerződéskötési ajánlatot visszavonhatja. A szerződés megszegésének szankciói Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni. A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni a Bethlen Gábor Alap MÁK 10032000-00303200-00000000 számú kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára forintban teljesítendő utalásként.. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 232. § (3) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni. Az Alapkezelő a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként banki felhatalmazó levelet (inkasszó) határoz meg. A banki felhatalmazó levelet a megítélt támogatási összeg 20 %-ával növelt összegre kell kitölteni.
12. Pályázati csomag 12.1. A BGA-13-HA-02 sz. pályázati csomag dokumentumai: a BGA-13-HA-02 sz. Pályázati felhívás, a BGA-13-HA-02 sz. Pályázati adatlap, az Útmutató egységes és megbonthatatlan egészet alkotnak, így a bennük megfogalmazottak összessége határozza meg jelen pályázat részletes előírásait, keretrendszerét, feltételeit és szabályait. 12.2. A BGA-13-HA-02 sz. pályázati csomag dokumentumai letölthetőek a HATÁRTALANUL! program honlapjáról (www.bgazrt.hu/hatartalanul). 12.3. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a pályázótól további információt és dokumentumok becsatolását kérje. 12.4. A pályázat benyújtása előtt felvilágosítás a
[email protected] címen kérhető. 13. Adatvédelmi hozzájárulás A pályázat beadásával a pályázó vállalja, hogy hozzájárul adatainak és a döntés tartalmának a Bethlen Gábor Alap internetes honlapján való nyilvános közzétételhez, valamint a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról szóló 233/2005. (X.19.) Korm. rendelet alapján létrehozott nyilvántartási rendszer kezelőjének történő továbbításához. HATÁRTALANUL! program Együttműködés szakképző iskolák között
12
Pályázati felhívás BGA-13-HA-02 sz.
További információk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján – www.bgazrt.hu– találhatóak.
HATÁRTALANUL! program Együttműködés szakképző iskolák között
13
Pályázati felhívás BGA-13-HA-02 sz.
BGA-13-HA-03 Együttműködés gimnáziumok között PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
1. A pályázat célja A HATÁRTALANUL! program keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: a pályázat kiírója) nyílt pályázati felhívást hirdet a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulása, valamint a diákok közösségi szerepvállalásának elősegítésére. A pályázat célja Magyarország és Románia vagy Szlovákia vagy Szerbia vagy Ukrajna vagy Szlovénia vagy Horvátország magyar tannyelvű vagy magyar tagozattal/osztállyal rendelkező gimnáziumaiban tanuló diákok közösségi együttműködésének támogatása. 2. A pályázók köre Pályázatot nyújthatnak be köznevelési intézmények, amelyek: Önálló jogi személyiséggel rendelkező, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 11. §ban megnevezett gimnáziumok, valamint a 20. §-ban megnevezett többcélú intézmények közül azok, amelyek gimnáziumi feladatot is ellátnak
3. Pályázható támogatás 3.1.Jelen pályázati felhívás nyertes pályázatainak finanszírozása a Bethlen Gábor Alap 2013. évi „HATÁRTALANUL! program támogatása” elnevezésű előirányzata, valamint a Bethlen Gábor Alap 2014. évi költségvetése terhére történik. A rendelkezésre álló keret összege összesen 435.300.000.forint. 3.2.A pályázat személyi feltételei: Egy pályázat keretében legkevesebb 6, legfeljebb 40, magyarországi, középfokú, nappali rendszerű gimnáziumi oktatásban/képzésben 9-12. évfolyamon tanuló diák és kísérőik egyszeri határon túli útjához, valamint legkevesebb 6 és legfeljebb 40, határon túli (Románia vagy Szlovákia vagy Szerbia vagy Ukrajna vagy Szlovénia vagy Horvátország területén) magyar tannyelvű vagy magyar tagozattal/osztállyal rendelkező intézményben középfokú, nappali rendszerű gimnáziumi oktatásban részt vevő diák és kísérőtanáraik egyszeri magyarországi útjához kérhető támogatás. A programban olyan magyarországi és határon túli magyar diákok vehetnek részt, akik a 2013/2014-es tanévben 9., 10., 11., vagy 12. évfolyamon középfokú nappali rendszerű gimnáziumi oktatásban részesülnek és az utazás időpontjában tanulói jogviszonnyal rendelkeznek. A magyarországi diákok tanulói jogviszonyának a pályázó intézménnyel, többcélú intézmények esetén a többcélú intézménnyel vagy annak egyik – a pályázati felhívásnak megfelelő, a pályázati adatlapon megnevezett – tagintézményével kell fennállnia. 3.3.A pályázat megvalósításának fő technikai feltételei: Jelen pályázati felhívás keretében egy diák egy utazáson vehet részt. Egy pályázat keretében a pályázó magyarországi intézmény egy gimnáziumi oktatásban részt vevő magyarországi diákcsoport, azonos helyen és azonos időpontban, egyazon együttműködést megvalósító, Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területére történő utazására és egy gimnáziumi oktatásban részt HATÁRTALANUL! program Együttműködés gimnáziumok között
14
Pályázati felhívás BGA-13-HA-03 sz.
vevő határon túli magyar diákcsoport azonos helyen és azonos időpontban, egyazon együttműködést megvalósító, Magyarországra történő utazására kérhet támogatást. A projekt formai értelemben abban az esetben valósul meg, ha a pályázó magyarországi intézmény diákjai és kísérőtanáraik legalább 2 éjszakára megszállnak a célországban ÉS a határon túli partnerintézmény diákjai és kísérőtanáraik legalább 2 éjszakára megszállnak Magyarországon. A projekt tartalmi értelemben akkor tekinthető megvalósultnak, ha a résztvevők a két találkozás során közösen létrehoztak, megalkottak valamilyen szellemi vagy tárgyi jellegű terméket, és legalább egy, a Pályázati útmutató és elszámolási szabályzat (továbbiakban Útmutató) 6.2.3. pontban meghatározott kötelező tevékenységet is megvalósítottak. Amennyiben az együttműködés alapjául szolgáló külhoni és magyarországi utazás közül csak az egyik valósul meg, valamint a pályázó nem tudja igazolni a termék(ek) létrejöttét, vagy egyetlen programelem megvalósulását sem, úgy a pályázó szerződésszegést követ el. 3.4.A pályázat főbb értékelésre kerülő pénzügyi feltételei: Egy pályázat keretében egyszeri, vissza nem térítendő támogatás nyerhető el, amely legfeljebb 40.000.- forint/utazó diák. Azok a nyertes pályázók, akiknél az első utazás kezdő időpontja 2013. november 1. vagy az utáni időszakra esik, előfinanszírozást igényelhetnek. Pályázni az együttműködés megvalósítása céljából kizárólag az alábbi költségekre lehet: utazási költség; szállásköltség személyi költség. Jelen pályázati felhívás keretében kérjük megjelölni a projekt megvalósítására rendelkezésre álló saját forrás meglétét, annak mértékét. A pályázati program megvalósításához kötelező önrész biztosítását nem írjuk elő. Amennyiben a pályázó önrészt feltüntet, a későbbiekben ezzel – szakmai és pénzügyi elszámolás benyújtásával egyidőben – az Alapkezelő felé el kell számolnia, a hasznosulást igazolni szükséges. 4. A támogatásnyújtás kizáró feltételei Nem részesülhet támogatásban 4.1.Azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően, vagy jelen pályázat során a Bethlen Gábor Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak. 4.2.Azok az intézmények, szervezetek, amelyek a BGA Alappal vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzattal szemben lejárt fizetési kötelezettsége, illetve lejárt határidejű – nem teljesített- elszámolási kötelezettsége áll fenn. 4.3.Azok az intézmények, szervezetek, amelyeknek lejárt köztartozása van. 4.4.Azok az intézmények, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) sz. NGM rendeletben meghatározott követelményeknek. 4.5.Azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban. 4.6.Azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 4.1.4.4. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll. 5. A pályázat benyújtásának alaki és formai követelményei
HATÁRTALANUL! program Együttműködés gimnáziumok között
15
Pályázati felhívás BGA-13-HA-03 sz.
5.1.A pályázat benyújtása kizárólag postai úton lehetséges, az alábbi postacímre: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 1250 Budapest, Pf. 32. 5.2.A pályázatnak a pályázat kiírójához történő végső postára adási ideje 2013. március 28. (csütörtök). Az ezen időpont után postára adott pályázatok automatikusan érvénytelenek. 5.3.A pályázati dokumentumokat egyetlen, zárt borítékban kell eljuttatni a pályázat kiírójához. A borítékra jól láthatóan rá kell írni: BGA-13-HA-03 HATÁRTALANUL! pályázat. A zárt borítéknak az 6. pontban foglaltakat kell tartalmaznia. 6. Kötelezően benyújtandó pályázati dokumentumok
papír-alapon a BGA-13-HA-03 sz. Pályázati adatlap részeként kitöltendő „A pályázó törvényes képviselőjének nyilatkozata” c. dokumentum elektronikusan kitöltve, kinyomtatva, a pályázó törvényes képviselője eredeti aláírásával és pecsétjével ellátva ÉS elektronikus adathordozón: CD/DVD, amely elektronikusan tartalmazza (*.xls vagy *.xlsx formátumban) a teljes BGA-13-HA-03 sz. Pályázati adatlapot (megtalálható: www.bgazrt.hu/hatartalanul) ÉS a pályázó szervezet alapító okiratának másolata ÉS a fenntartói nyilatkozat eredeti, a fenntartó által aláírt és lepecsételt példánya (megtalálható: www.bgazrt.hu/hatartalanul)
7. Megvalósítás időszaka 7.1.Jelen pályázat keretében a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a 2013. szeptember 1. és 2014. június 30. közötti megvalósítási időszakban lebonyolításra kerülő projekteket támogatja. 7.2.Jelen pályázat keretében lebonyolításra kerülő projekt a következő szakaszokból áll (részletes értelmezése megtalálható az Útmutató 6.2. pontjában): g) előkészítő szakasz, h) együttműködés, i) értékelő szakasz. 8. Kommunikáció A kommunikációs tevékenységek révén a pályázó intézmény a nagyközönséget megismerteti nyertes pályázatának elemeivel. A kommunikáció kötelező, valamint fakultatívan vállalható tevékenységeket tartalmaz az alábbiak szerint (részletes értelmezése megtalálható az Útmutató 6.3. pontjában). 8.1.Kötelező: a) A Bethlen Gábor Alap támogatását, valamint a Határtalanul! programot népszerűsítő banner közzététele b) a megvalósítás során a tevékenységek dokumentálásában a Bethlen Gábor Alap és a HATÁRTALANUL! program feltüntetése c) az együttműködés, az elkészült termék közzététele nyilvános elérésű felületeken (honlap, kiadvány, egyéb hirdetési eszköz) 8.2.Fakultatív: a megvalósult együttműködéshez kapcsolódóan: a) bemutató előadás megtartása b) újságcikk, interjú megjelentetése c) híradás, interjú közzététele 9. A pályázat érvénytelensége Érvénytelennek minősül a pályázat és nem hiánypótolható az alábbi esetekben: 9.1.ha a pályázat a 5.2 pontban rögzített határidőt követően kerül postázásra; HATÁRTALANUL! program Együttműködés gimnáziumok között
16
Pályázati felhívás BGA-13-HA-03 sz.
9.2.ha a pályázat nem a BGA-13-HA-03 sz. Pályázati adatlapon érkezett be; 9.3.ha a BGA-13-HA-03 sz. Pályázati adatlapon található elektronikus zárolást (lapvédelem) feltörték; 9.4.ha az 6. pontban megnevezett CD/DVD hiányzik, vagy nem tartalmazza a teljes BGA-13-HA-03 sz. Pályázati adatlapot; 9.5.ha a pályázó nem igényelt támogatást (a finanszírozási terv kitöltetlen); 9.6.ha az egy diákra eső pályázott összeg magasabb 40.000.- forint/fő összegnél. Hiányosnak minősül a pályázat 9.7.ha az 6 pontban megnevezett +A pályázó törvényes képviselőjének nyilatkozata! c. dokumentum hiányzik, vagy kitöltetlen, vagy nincs aláírással ellátva, vagy nincs pecséttel ellátva; 9.8.ha a 6. pontban megjelelt alapítói okirat másolata nem került becsatolásra, 9.9. ha a 6. pontban megjelölt fenntartói nyilatkozat hiányzik, vagy nincs aláírással ellátva, vagy nincs pecséttel ellátva, vagy nem az eredeti példány került becsatolásra. 9.9.ha az együttműködés két utazásának időpontja nem esik az 7 pontban megjelölt megvalósítási időszakba. A hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van: hiánypótlásra és annak a pályázat kiírójához való eljuttatására az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 nap áll rendelkezésre. A hiánypótlás elmulasztása, vagy határidőt követő beküldése a pályázat érvénytelenné minősítését eredményezi. 10. A pályázat elbírálása 10.1. Az Alapkezelő szeretné ösztönözni a pályázókat szakmai és gazdálkodási szempontból is minőségi pályázatok elkészítésére. 10.2. A pályázatok támogatásáról a Bethlen Gábor Alapról szóló hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint születik döntés. 10.3. Az érvénytelen és a támogatásban nem részesült, valamint az elnyert támogatástól elesett pályázatokat a pályázat kiírója nem küldi vissza. 10.4. Szempontok a pályázat értékelésére vonatkozóan Elérhető pontszám az első a második Útmutató utazás utazás Magyarországi és külhoni diákok által közösen Útmutató 0-15 pont 0-15 pont megvalósított programelemek 6.2.3. Útmutató A termék hasznosulásának mértéke 0-2 pont 0-2 pont 6.2.3. A hasznos termék elkészítéséhez közvetlenül Útmutató 0-8 pont 0-8 pont kapcsolódó programelemek 6.2.3. Útmutató Összköltségek eloszlása 0-15 pont 0-15 pont 4.1. Értékelési szempontok a két utazásra vonatkozóan
Összesen elérhető pontszám
HATÁRTALANUL! program Együttműködés gimnáziumok között
40 pont
17
40 pont
Pályázati felhívás BGA-13-HA-03 sz.
Értékelési szempontok a teljes programra vonatkozóan
Elérhető Útmutató pontszám
A magyarországi diákok részvételével a kötelező Útmutató HATÁRTALANUL! előkészítő órán felül vállalt előkészítő 0-1 pont 6.2.1. tevékenység Nemzeti összetartozás – Határtalanul! c. témanap Útmutató 0-10 pont megszervezése 6.2.4. Útmutató Tanulmányokba beszámítás 0-2 pont 6.2.4. Az együttműködést az oktatási intézményben bemutató Útmutató 0-1 pont előadás 6.2.4. Útmutató Kommunikációs tevékenység 0-6 pont 6.3. Összesen elérhető pontszám
20 pont
Mindösszesen elérhető pontszám 40+40+20 pont
100 pont
A felhíváshoz kapcsolódó részletes értékelési szempontokat lásd az Útmutató 3. sz. mellékletében 10.5. Azonos pontszámot elért pályázatok esetén a sorrend az alábbi szempontok szerint kerül megállapításra: előnyt élvez az a pályázat, amelynek az összköltségek egy diákra vetített összege alacsonyabb, mint a másik pályázaté, majd, ha a pontegyenlőség még mindig fennáll, előnyt élvez az a pályázat, amelynek a termék elkészítéséhez közvetlenül kapcsolódó programelemekre kapott pontszáma magasabb, mint a másik pályázaté, majd, ha a pontegyenlőség még mindig fennáll előnyt élvez az a pályázat, amelynek az 8. pontban megjelöltek szerint vállalt kommunikációs tevékenységekre kapott pontszáma magasabb, mint a másik pályázaté. 11. Az eredményhirdetés, szerződéskötés, szerződés megszegésének szankciói, az elállás joga 11.1. 1. 2. 3.
11.2. 1.
2.
11.3.
Eredményhirdetés A Bizottság elutasító döntéséről az Alapkezelő a bizottsági döntést követő 8 napon belül elektronikus úton írásban értesíti a pályázót. A pályázat pozitív eredményéről a pályázat kiírója a döntést követő 30 napon belül, előre láthatóan 2013. júliusában elektronikus úton írásban értesíti a pályázókat. A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos döntését nem indokolja, és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs. A szerződéskötés A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának és a szerződéskötés feltételeit, illetve dokumentumait az Útmutató 7.2. pontja tartalmazza. Amennyiben a pályázat eredményéről szóló értesítésben meghatározott határidőig a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok közül bármelyik nem érkezik be a pályázat kiírójához, vagy nem felel meg az Útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a szerződéskötési ajánlatot visszavonhatja. A szerződés megszegésének szankciói
HATÁRTALANUL! program Együttműködés gimnáziumok között
18
Pályázati felhívás BGA-13-HA-03 sz.
1.
2.
Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni. A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni a Bethlen Gábor Alap MÁK 10032000-00303200-00000000 számú kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára forintban teljesítendő utalásként. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 232. § (3) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni. Az Alapkezelő a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként banki felhatalmazó levelet (inkasszó) határoz meg. A banki felhatalmazó levelet a megítélt támogatási összeg 20 %-ával növelt összegre kell kitölteni.
12. Pályázati csomag 12.1.
A BGA-13-HA-03 sz. pályázati csomag dokumentumai: a) a BGA-13-HA-03 sz. Pályázati felhívás, b) a BGA-13-HA-03 sz. Pályázati adatlap, c) az Útmutató egységes és megbonthatatlan egészet alkotnak, így a bennük megfogalmazottak összessége határozza meg jelen pályázat részletes előírásait, keretrendszerét, feltételeit és szabályait. 12.2. A BGA-13-HA-03 sz. pályázati csomag dokumentumai letölthetőek a HATÁRTALANUL! program honlapjáról (www.bgazrt.hu/hatartalanul). 12.3. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a pályázótól további információt és dokumentumok becsatolását kérje. 12.4. A pályázat benyújtása előtt felvilágosítás a
[email protected] címen kérhető. 13. Adatvédelmi hozzájárulás A pályázat beadásával a pályázó vállalja, hogy hozzájárul adatainak és a döntés tartalmának a Bethlen Gábor Alap internetes honlapján való nyilvános közzétételhez, valamint a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról szóló 233/2005. (X.19.) Korm. rendelet alapján létrehozott nyilvántartási rendszer kezelőjének történő továbbításához. További információk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján – www.bgazrt.hu– találhatóak.
HATÁRTALANUL! program Együttműködés gimnáziumok között
19
Pályázati felhívás BGA-13-HA-03 sz.