Tartalom
Bevezetés.......................................................................................................
9
A reprodukció demográfiai feltételei ...................................................... A népességszám ................................................................................... A népesség felekezet és életkor szerinti megoszlása ........................ A népmozgalom ................................................................................... A népesedés szerkezetét befolyásoló tényezők ................................ Az intenzív vizsgálat módszerei ................................................ A nupcialitás .............................................................................. Az első házasodás időpontja ...................................................... A felnőttkori halálozás és a házasság időtartama .................... Az újraházasodás ....................................................................... A házas termékenység ................................................................ A csecsemő- és gyermekkori halandóság ................................... A bevándorlás ...................................................................................... A városi társadalom tagolódása ............................................................... Foglalkozásszerkezet és megélhetés .................................................. A rendiség a városban ......................................................................... A hatalmi szerkezet sajátosságai ........................................................ Társadalmi stratégiák................................................................................. A felsőbb szintű oktatási intézmények és az iskoláztatás................ A foglalkozási diverzifikáció és a kiházasítás ................................... Pozsony a földrajzi térben: az elvándorlás szerepe .......................... Kitekintés: egy nyitott városi társadalom felé........................................
21 22 28 29 33 33 34 39 41 46 51 57 63 72 72 85 112 131 133 154 181 192
Függelék ........................................................................................................ Képek ............................................................................................................. Képaláírások ................................................................................................ Szakirodalom ............................................................................................... Mutatók ........................................................................................................
199 205 229 238 252
Bevezetés
A történeti gondolkodást régtől foglalkoztatja az a kérdés, hogy miként ment végbe a modern kori társadalmi átalakulás, és hogy mivel magyarázható ez a folyamat. Ám a nagy elméletek, amelyek immár több mint egy évszázada kísérelnek meg válaszokat találni, mind tökéletlennek bizonyultak, mivel a hatalmas ambíciók dacára az egymástól gyakran jelentős mértékben eltérő egyedi esetek értelmezhetetlenek maradtak. Kitűnt, hogy ezek az elméletek gyakorta csupán felületes képet voltak képesek nyújtani a változások természetéről. Végül abból az irányból is erős kritika érte a nagyigényű történeti szociológiai elméleteket, hogy a több évszázados léptékű változások értelmezésének nyelvezete jellemzően a mi korunk fogalomhasználatát és gondolkodásmódját tükrözte, ami alapján joggal merült fel a kérdés: nem csupán külsődleges, a folyamatok kortársai által felfoghatatlan, elvont „megoldásokhoz” jutunk-e az ilyen elemzések eredményeként. Ezek az intellektuális kudarcok hívták életre azt a megközelítést, mely feladta az addigi grandiózus törekvéseket, és – a mikrotörténészek zsargonját használva: léptéket váltva – az általános érvényű vonások keresése helyett, illetve azt kiegészítve az egyedi esetek intenzív elemzése révén igyekszik közelebb jutni a történelmi (köztük a társadalomtörténeti) folyamatok mélyebb megértéséhez.1 Hasonló szándék vezetett e könyv megírásához is. A magyarországi városok történetével kapcsolatban előbb fogalmazódtak meg nagyvonalú – és tendenciájukban elmarasztaló – tézisek, mint hogy érdemben, közelről megvizsgálták volna őket. E nézetek szerint a magyar városfejlődés eltorzult és csökevényes, ami a polgári átala1
A mikrotörténetről általában lásd Szijártó 2003.
9
kulás korszakában a jellegadó, úgynevezett régi polgárság gyengeségével hozható összefüggésbe. A magyarországi szabad királyi városok kiváltságolt polgársága konzervatív szemlélettel reagált a változó környezetre, a kihívások kivédésére az egyre inkább kiüresedő jogai megerősítését igyekezett biztosítani, és támogatásért a nemzeti érdekekkel szemben álló uralkodóhoz fordult – szól az értelmezés. Az ilyen megállapításoknak vitathatatlanul van bizonyos alapjuk, mégis jellemzően egyoldalúak, leegyszerűsítők. E sablonos kép nem csupán eszmetörténetileg világosan megfejthető ideológiák tendenciózus termékének tűnik, de az alapos vizsgálat mérlegén sem állja meg a helyét. Az utóbbi évek magyarországi kutatása – hasonlóan egyébként a német történetírás idevágó eredményeihez – sokat tett azért, hogy a régi polgárság történeti képe árnyaltabbá váljon.2 A vázlatosan bemutatott historiográfiai jelenség több eleme Pozsony példáján is illusztrálható. A város történetéről az 1970-es években megjelent egy többszerzős szlovák feldolgozás, de ez a munka olyan, mint a városbiográfia műfajába sorolható hasonló vállalkozások többsége: nem a városiasság sajátos jelenségeire koncentrál, hanem extenzív felfogásban, a Pozsonyban játszódó események lehetőség szerinti teljességének ábrázolására törekszik.3 Emellett nem veszi figyelembe azt sem, hogy a város nem elszigetelt terület, hanem részint sokoldalú és intenzív kölcsönhatásban él környezetével, részint egy városállomány tagja. Ráadásul a könyv korszakunkba vágó fejezete sajátosan, habár érthető módon szlovák városként tételezi Pozsonyt, aminek következtében elsikkad a város multietnikus jellege. Pozsony esete azt is példázza, hogy sokáig mennyire szegényes volt a szakmai interakció a magyar és a szlovák történészek között, ugyanis a város korabeli történetének eddigi legalaposabb feldolgozása, Sas Andor a Madách Kiadónál immár három és fél évtizede megjelent könyve4 2
3 4
Összefoglalóan: Bácskai 2006. A régi polgárság bizonyos tagjainak szerepét igazolta a vállalkozói mentalitás megszületésében Bácskai 1989. Részvételükre a modern formát öltő társadalmi aktivitás elterjedésében lásd Tóth 2005a. Dejiny 1978. A városbiográfia-műfaj kritikájára lásd Gyáni 2003. A posztumusz kötet második kiadásához írott idegen nyelvű összefoglalókból kiderül, hogy Sas nagydoktori értekezés céljára szánta művét, de a beadott kézirat megvédésére halála miatt nem kerülhetett sor (Sas 1995, 149–150). Az egy ideig a pozsonyi egyetem magyar tanszékét is irányító szerző életrajzáról és történeti munkásságának szakmai kritikájáról lásd Gaucsík 2005.
10
sem a szlovák, sem a magyar történeti tudatba nem került be. Igaz, ez a munka is magán viseli a pozitivista hagyományú helytörténetírás korlátainak a nyomait. Jelen könyv a helytörténeti hagyománnyal szakítva nem az intézmények (városi hivatalok, céhes intézmények, egyházak) felől közelíti meg tárgyát. Célomat a legáltalánosabb szinten megfogalmazva arra keresek választ, hogy a jelzett időszakban a pozsonyi városlakók miként látták helyzetüket, és hogyan reagáltak a körülöttük lévő, átalakuló világra. E merésznek tűnő törekvés megvalósításának azonban több tényező is gátat szab. Ilyen az a jól ismert és könnyen belátható tény, hogy a múltban élt egyén társadalmi helyzetéről megrajzolható kép részletessége és finomsága nagymértékben függ attól, hogy mekkora eséllyel maradt fenn utána személyes megnyilvánulást rögzítő forrás. Ilyenformán a polgárság és az alatta elhelyezkedő csoportok esetében többnyire legfeljebb gondolataik következményeivel találkozhatunk, de nem eszmefuttatásaik, értékpreferenciáik közvetlen nyomaival. A helyzetet jelentősen rontja, hogy a város 18–19. századi történetének legbőségesebb, leginkább szisztematikus és legsokoldalúbb forrásanyagát őrző közgyűjteményét, Pozsony Város Levéltárát (Archív mesta Bratislavy) fenntartója immár több mint négy esztendeje technikai okok miatt zárva tartja a kutatók előtt. Emiatt a történész kénytelen a további levéltárak irataira hagyatkozni, valamint a már korábban közölt vagy legalább kijegyzetelt adatokat felhasználni. Ezek a korlátok nagymértékben befolyásolták kutatásom irányát, és ezáltal a könyv szerkezetét. A könyv végére érve arra a kérdésre próbálok választ adni, hogy a Pozsonyt benépesítő – jellemzően, de nem kizárólag a (jogi értelemben vett) polgárságból kikerülő – családok milyen stratégiákat követtek, amikor egzisztenciális jellegű döntéseiket meghozták.5 A kötet utolsó fejezetében e döntési helyzetek rekonstruálására törekszem, sorra véve azokat a kortársak számára lehetőségként adott tényezőket, amelyekkel a pozsonyiak saját sorsukat és gyermekeik jövőjét alakíthatták. Kutatásom során ilyen esz5
A stratégia szót a Levi által használt jelentésében használom, vagyis egyfajta racionalitást értek rajta, amely „a társadalmi […] világ tevőleges alakításában és használatában” nyilvánul meg (Levi 2001, 39–40).
11
köznek bizonyult a taníttatás (a pályaválasztás és a magasabb fokú, latin iskoláztatás), a kiházasítás és a migráció.6 E döntési helyzetek megértéséhez azonban szükségesnek tűnt a városi társadalom árnyalt bemutatása, hiszen csupán ennek alapján térképezhető fel a döntési alternatívák skálája, annak mind horizontális, mind vertikális kiterjedésével. A városi társadalom elemzése során – a várostörténeti monográfiákból ismert szokványos extenzív tárgyalási mód helyett – itt is a mélységet és a sokdimenziós ábrázolást tűzöm ki célul. A bevett módszert – az adóösszeírások statisztikai bemutatását – olyan szempontokkal egészítem ki ugyanis, mint az életút során végbement státuszváltozások vizsgálata, a rendies címzések (megszólítások) rendszerének feldolgozása vagy a különféle városi és egyházközségi tisztségek (a korszak során számottevően átalakuló) társadalmi beágyazottságának elemzése. A családi stratégiai döntések hátterében ugyanakkor a demográfiai tényezők is jelentős, igen gyakran súlyos korlátokat szabó szerepet játszanak, ezért a vizsgálatot ezek áttekintésével kezdem.7 Első látásra meghökkentőnek tűnhet és magyarázatra szorul, hogy miért éppen a demográfia kap kitüntetett szerepet könyvemben a társadalmi stratégiák hátterének felgöngyölítésekor. A népesedési jelenségekhez mérten legalábbis kézenfekvőbbnek tűnik a gazdaságtörténeti viszonyok bemutatása. Természetesen nem szándékom vitatni, hogy ezek is meghatározták a családi egzisztenciát érintő döntéseket. A kutatás során tapasztalt jelentős mértékű elvándorlás hátterében például feltehetően a pozsonyi megélhetési lehetőségek (legalább viszonylagos, a közeli Bécshez és a távolabbi, de erőteljesen emelkedő Pest-Budához mért) romlása is komoly szerepet játszott. E tényezőkkel kapcsolatban azonban jelenleg, a kutatás mai szintjén csupán általános megállapításokat tehetünk. Ráadásul ezek – makroszintűek 6
7
Ekként értelmezhető a másodlagos kapcsolatháló kiépítése és a felekezeti határok áttörése is, ezek tárgyalására azonban helyszűke miatt nincs módom. A kutatás koncepciójára lásd Tóth 2005b, ill. ennek szlovák nyelvű változata Tóth 2006b. A kutatás nyomán megjelent közlemények közül jelentősebbek az iskoláztatásra és a polgári cím megszerzésére mint stratégiai eszközökre irányuló résztanulmányok (Tóth 2001; uő 2004c; uő 2006a), ill. az eredmények eddigi legátfogóbb bemutatása a nemzedékek közötti átörökítés látószögéből (Tóth 2008).
12
lévén – egyébként sem hozhatók közvetlenül összefüggésbe a stratégiai döntésekkel, érdemi vizsgálatuk pedig szétfeszítené e könyv terjedelmi korlátait. A probléma érzékeltetésére álljon itt néhány példa! Miért csökken a szűcs-, és miért növekszik a pékmesterséget folytatók száma a francia háborúk időszakában, avagy – ugyanezt a kérdést mikrotörténeti síkon, a családi stratégiák szintjén megfogalmazva – a nemzedékek óta szűcsként megélő családok miért döntenek úgy, hogy fiaikat péknek taníttatják? Amíg a 18. század második felében jelentős karriert futnak be a városba települt marhakereskedők, a 19. század elején már ezzel a foglalkozással nem lehetett hasonló sikerrel érvényesülni, ellenben a város magasabb polgári köreibe emelkedhetett egy sertéskereskedő; vajon miért? És mi – talán valamilyen gazdaságtörténeti folyamat? – áll annak a jelenségnek a hátterében, hogy a századforduló után a szőlőművesek körében hirtelen visszaesik azoknak az aránya, akik kereskedő vagy tekintélyesnek számító kézművesmesterek köréből választanak gyermekeik mellé keresztapát, és ehelyett egyre inkább saját körükből kerülnek ki a „komák”? Az ilyen kérdésekre lehetséges hipotetikus válaszokat adni – például Dél-Németország szarvasmarha-ellátásában Magyarország szerepe visszaszorul, ezért Pozsony tranzitszerepe visszaesik; a felfutó bécsi gyáripar olcsóbban termel, és ez versenyhátrányt okoz a közeli Pozsonynak; illetve átalakul az ízlés az öltözködés vagy étkezés szintjén is. Ezek a válaszkísérletek azonban nem szolgálhatnak konkrét magyarázatul a pozsonyi városlakók módosuló stratégiáira, mivel nem tudjuk, hogy a szóban forgó személyek számára mennyire tudatosultak ezek a külső változások, amikor a családjukban esetenként nemzedékek óta öröklődő stratégiai szokásokat megváltoztattak, és ha tudtak is róluk, hogyan értékelték és élték meg őket. Másfelől már a magyar történetírásban sem előzmény nélküli a társadalomtörténet és történeti demográfia szemléletének, valamint eredményeinek szoros összekapcsolása. Az iparosodás előtti korszak városi társadalmainak vonatkozásában elég Faragó Tamás munkásságára vagy Benda Gyula az egykorú Keszthelyre vonatkozó monografikus feldolgozására utalni.8 Kettejük írásai különösen megtermékenyítők voltak számomra, azonban a figyelmes olvasó azt is észreveheti, 8
Faragó 1999; Benda 2006; uő 2009.
13
hogy az itt olvasható demográfiai megfigyelések és megállapítások nem követik az ő tárgyalásmódjukat. Az itt következő elemzésekből hiányoznak a népességtudomány professzionális mutatói (például a korspecifikus termékenységi index) éppúgy, mint a halandósági táblák. A demográfiai vizsgálat mélyítéséhez ezek óhatatlanul szükségesek lennének, ám Pozsony sajátos forrásadottsága az, hogy nem állnak rendelkezésre az állónépességre vonatkozóan megbízható népesség-összeírások, ezek híján pedig túlzottan sok esetben kellene csupán becslésre hagyatkozni. A könyv alapvető kérdésfeltevése szempontjából ráadásul ezek a vizsgálati szempontok – megítélésem szerint – nem is meghatározó jelentőségűek. Hiszen aligha szorul indoklásra, hogy az egész népességre vonatkozó még oly finom mérőszámoknál is többet mond a stratégiai mozgástérről, ha a családok termékenységének különféle mintáiból vagy a megözvegyülést követő újraházasodási gyakorlatokból mutatok be kifejező és egymástól eltérő példákat. Mindebből az következik, hogy a könyvben ismertetett eredmények a statisztikai reprezentativitás próbáját nem állják ki. Kérdéses például, hogy érdemes-e – lehetőleg kronológiailag is tagoltan – táblázatba foglalni, hogy a harminc év felett újraházasodó, kézművesmester után özvegyen maradt és a megözvegyülés idején gyermekkel rendelkező nők hány év özvegység után kötöttek újabb házasságot? Noha maga a jelenség témánk szempontjából kulcsfontosságú, hiszen ebben az életkorban még volt esély az élveszülésre, vagyis a reprodukció szempontjából nagy lehetett az ilyen döntés tétje. A statisztikai érvényesség szempontjából kétségkívül hátrány ez, ám reményeim szerint az egyedi példák minél plasztikusabb bemutatása mérsékli a hiányérzetet. Miközben az eddigiekben több ízben is hivatkoztam a mikrotörténeti szemléletre, fontosnak tartom elöljáróban leszögezni, hogy a könyvet nem szánom mikrotörténeti monográfiának. Az irányzat céljának és az ehhez választott eszközöknek a meghatározására született kísérletek közül magam azt a változatot érzem a legtalálóbbnak, amelyik azt hangsúlyozza, hogy az ilyen munkák a vizsgálat tárgyául választott személy vagy csoport cselekedeteinek minél teljesebb feltárására kell hogy épüljenek, és e „nyomok” alapján az ő szemszögéből (szemszögükből) megélt világ értelmezésével próbálkoznak meg.9 Márpe9
Revel 2001.
14
dig könyvemben (a már jelzett okok miatt) a Pozsonyban élt egyének életkörülményeiről és tetteiről vallani képes forráscsoportok közül némelyek (főként a törvényszéki iratok és a tanácshoz írt kérvények) teljességgel kimaradnak, másokat (így a végrendeleteket) pedig csupán részlegesen volt módom áttekinteni. Ebből az is következik, hogy nem csupán a mikrotörténeti elemzéshez szükséges intenzitás szenved csorbát, de a felhasznált források között aránylag kevés az olyan, amely a személyes megnyilatkozásokat tükrözi. Másfelől viszont az olvasó olyan statisztikai adatsorokkal és érvelési módokkal is találkozni fog, amelyek radikális mikrotörténeti szemléletű munkákban aligha fordulnának elő. Az itt következő elemzésben ugyanis szándékosan egészítik ki egymást a városi lakosság kisebb-nagyobb csoportjaira érvényes számításokat tükröző táblázatok és az egyes esetek a lehetőség szerint komplex és részletes bemutatását tartalmazó esettanulmányok. Úgy gondolom, hogy ez az extenzív és intenzív elemeket kombináló, léptékváltó, vállaltan eklektikus módszer kimondottan hasznos a vizsgált jelenségek mélyebb megértéséhez, mivel segítségével egyszerre lehet bemutatni a különféle stratégiák mintáit és érzékeltetni, hogy ezek sokfélesége hogyan viszonyul a városi lakosság vagy egyes csoportjainak egészéhez. Egyetlen példával érzékeltetve ezt: másképpen mutatható be a középfokú (latin) iskoláztatás elterjedése az életkori csoport teljességéhez viszonyított arányszámmal, a beiratkozottak számának idősoros táblázatba rendezésével, illetve egyes – több fiú utódot felnevelő – nemzetségek, családok több nemzedékre kiterjedő családfájának vizsgálatával. A három reprezentáció mindegyike érvényes képet mutat, ám önmagában bármelyik kevesebbet jelez a jelenségről, mint a három együtt. Szükségesnek látszik már elöljáróban felhívni a figyelmet az elemzés néhány további hiányosságára. Miközben a könyv általánosságban Pozsony lakosságáról beszél, az olvasónak alighanem feltűnik majd, hogy az elmondottak értelmezési tartománya az egyes fejezetekben más és más. Bizonyos statisztikai adatok magukba foglalják a pozsonyi egyházközségekhez tartozó leányegyházak (Récse mezőváros, Főrév és Engerau községek) népességét is, más esetekben viszont a városban alkalmilag megforduló (például az országgyűlésen részt vevő urakat kiszolgáló) személyekkel is találkozunk. Sajátos szerepet játszik a könyvben – akárcsak a korabeli városiak életében – a szabad 15
királyi várossal lényegében összenőtt, funkcionálisan hozzá tartozó, jogilag azonban attól független Váralja mezőváros. További logikaimódszertani ellentmondásnak tűnhet, hogy a foglalkozási szerkezet ábrázolásánál és a polgárság vizsgálatánál mindkét nagy keresztény felekezet tagjai előfordulnak, ám a családi stratégiák részletekbe menő vizsgálatánál evangélikus famíliákat tárgyalok, a (zömmel a Váralján lakó) izraelita városlakók viszont szinte teljesen kimaradnak a könyvből. Az evangélikus közösségre eső nagyobb hangsúly elsősorban a forrásadottságok eltéréseivel magyarázható, amennyiben a pozsonyi (német) evangélikus anyakönyvek páratlan részletességükkel és érzékenységükkel jól tükrözik azt a tényt, hogy az ehhez az egyházhoz kötődő értelmiség (Bél Mátyás, Karl Gottlieb Windisch, Mathias Korabinszky) a magyarországi társadalomstatisztika úttörőjének tekinthető. Ám az evangélikusok kifinomult társadalomérzékenysége mellett más tényezőket is figyelembe kell venni. Ilyennek látszik, hogy a római katolikusok társadalma a jelek szerint jóval összetettebb volt, ami abból fakad, hogy a különféle átmeneti rétegek (például a polgári lakosságon kívül maradó személyek) zömmel az ő köreikből kerültek ki, márpedig róluk eleve kevesebb forrás maradt fenn (például mert sokan nem kötöttek házasságot). Végül azt is szükséges leszögezni, hogy egy 35 000–40 000 ezres népességű város lakosságának egészét irreális elvárás lenne intenzív módszerekkel bemutatni. Ehelyett a lehetséges szempontokat józanul mérlegelve, bizonyos jellegzetesnek tekintett csoportokra célszerű fókuszálni, hogy mélyebb betekintést nyerhessünk a társadalom működésébe. Magyarázatra szorul a korszakhatárok megválasztása is. A várostörténeti módszertani irodalom már régen rámutatott arra, hogy az országos köztörténetben érvényes időpontok irrelevánsak lehetnek egy-egy város esetében. Ami Pozsonyt illeti, fontos határpontnak tűnik II. József uralkodása, mely egy hosszú, 1765–1780 között tetőző felemelkedési szakaszt zárt le. József ugyanis a város vonzerejét és ezáltal a lakosság érvényesülési esélyeit nagyban rontó intézkedést hozott, amikor 1783 őszén elrendelte, hogy a központi kormányszékek költözzenek át az ország központjába, Budára, miáltal Pozsony elveszítette a Mohács után megszerzett, igaz, már akkor is ideiglenesnek tekintett fővárosi szerepkörét. Ez a változás 1848-ban vált véglegessé, ugyanis az áprilisi törvények nyomán az addig még Pozsony16
ban ülésező országgyűlés is elköltözött a városból (Pestre). Ezután a városnak már csupán regionális szerepköre maradt, Magyarországon belüli központi szerepét többé nem is nyerte vissza. Megvizsgálandó kérdés mindazonáltal, hogy ezek a városhierarchiában lezajlott változások gyakoroltak-e hatást a lakosság társadalmi stratégiáira. Innen nézve szükséges lenne a későbbi korszakra is kitekinteni, azt megvizsgálva, hogy megváltoznak-e az e könyvben elemzett társadalmi jelenségek a regionális központi szerepkör rögzülésének időszakában – például hogyan alakul a társadalmi (foglalkozási) mobilitás és felerősödik-e az elvándorlás –, ám a jelenlegi kutatás és könyv kereteit a kérdés ilyen kitágítása már szétfeszítené.
