betűk ; az olvashatóság nemes átlátszósága díszíti finom fénnyel az ő biztos, elegáns J 273 Fries eines Kriegerdenkmals. O. Fekete und A. Szege

Fekete O s z k á r és Szege S á n d o r hadiemlék-frize.

Fries eines Kriegerdenkmals. O. Fekete und A. Szege.

KŐSZEGI LÁSZLÓ: AZ IPARMŰVÉSZET MÉLYEBB MEGERTESE É S A HÁBORÜ mióta őszintébb iparművészetet művelünk, egész hitvallásunk alakult ki e művészetről. Élvezésébe sokféle anyagi és szellemi szükségletünk kielégítésének vágyával merülünk. Hogy az ember egy eszköz használatának is örüljön, de egyúttal találjon örömet ez eszköz anyagában, megformálásában és díszében is, sőt az egész eszközben mint dísztárgyban is: ez legyen az iparművész kettős gondja. Hiszen a használat nem is oly prózai dolog. Vannak nemes örömei s van eszményi használat is : egy szép vázáé, egy szentségtartóé, — akárcsak egy szép templomé . . . A használhatóság szépségében sok minden rejlik benn : a fejlődés, az eszmény felé való közeledés, a lét java . . . S mindez nem a szépnek legbensőbb terülele-e m á r ? S a szépség nem légüres térben lebeg. Még a pusztán díszítményi műalkotás is összefügg az élettel : azonkívül, hogy szemünknek élvezetét és lelkünknek valami homályos elragadtatását szolgálja, mindig a maga megfelelő helyén kell hogy legyen s egy oly tárgy szolgálatában, mely bennünket szolgál. Az élettől nem lehet szabadulni. De minden efféle hitvallásunk mellett is nem oly megállapodott még a modern iparművészet; alakulásában még nincs meg az egyensúly. Sokszor szeretnénk odakiáltani a modern iparművésznek, hogy az anyag — hozzá még a mai technika mellett — nagyon hajlítható ám, tehát nem diktálhat reánk akármilyen formátlan formát. S ha mégis nagyon extrává kellett hogy váljék a forma, akkor a művész valahogy jobban láttassa is ennek okát. Az is igaz ugyan, hogy a régi iparművészetben sok fölösleges forma támadt az építészet túltengő hatása folytán, például támlásszéken görögternplom-homlokzat ; s ha azt a munkát, melyet a régi iparművészet haszontalan, sőt sokszor nem is díszítő díszre fordított, praktikus dolgokra fordította volna, akkor tökéletesen be volnánk már mindenre rendezkedve, még talán a legszegényebbek is. Ámde ha ma nem uralkodik már úgy a cifrítás, mégsem mondhatjuk, hogy a díszítő ízlés mindig biztosan működik. Csak Oscar Bie „Der Tanz" című könyvének címlapját rántom ide példának: két sötétes piramisfolt között egy krinolingombóc. A táncot, az anyagnak a szellemiségig finomult e mozgását a vaskos formátlanság merevségével jelezni ! Mintha a krinolinos táncban fejeződött volna ki a legjobban a tánc géniusza ! . . . A „modern" könyvdísz pedig, ha nem is általában, de sokszor úgy kiabál, hogy eltemeti a szöveg hangját; éles foltjai, kemény ákombákomai szinte el akarják kergetni a könyv géniuszát. . . Hát még a stilizált betűk ! Addig stilizálgatják őket, míg hatszorta éktelenebbek lesznek a tulajdonképpeni betűknél ; kín-keserves vonalmókák, bántó-nehezen olvashatók. Akárcsak az ember szemét akarnák tetoválni . . . Pedig mily szépek az egyszerű latin betűk ; az olvashatóság nemes átlátszósága díszíti finom fénnyel az ő biztos, elegáns

J 273 Magyar Iparművészet.

1

f o r m á i k a t . . . S a könyvről, a szellem ruhájáról, eszünkbe juthat testi ruhánk is. Mikor lesz már ez utóbbiból igazán második bőrünk, mely méltó lenne az elsőhöz s azt okosan s finoman védné s egyáltalán a test életét, mozgását, kényelmét és szépségét ügyesen s ízlésesen szolgálná? Mikor lesznek az orvosok meg a szobrászok és festők a vezetők a szabászatban a sok hígvelejű és perverz „divatcsináló" mesterember s üzletember helyett? . . . És harmadik bőrünkből, a lakásból, mit csinálnak sokszor hipermodern felszabadítói ! Elernyedt „összhangulat" vagy ellenszenvesen vonagló bútorszörnyek, melyek épp oly gyűlöletesek, mint a régi szegletes bútor, mely állandó ellensége volt oldalunknak és kis gyermekeink halántékának. Rakoncátlan erő és beteges bágyadtság közt hullámozva találta az iparművészetet a háború. Vájjon a harcok szörnyű, vad erőkifejtése és a vérvesztő kimerülés bágyadtsága között nem kell-e még inkább féltenünk e két véglet megszokásától minden cseleKvésünket s így velük az iparművészet művelését is ? De hátha a nagy rázkódás éppen az egyensúly felé lendít bennünket? Mert nem csupán vadabbak és fáradtabbak lehetünk a háborútól. Csodálatosan megtelt lélekkel lendült a magyar és német katona harcba ; nemes érdekeiért szörnyű az erőkifejtése, de erőforrása oly nemes erkölcsi helyekről ered, hogy e forrásban minden kimerültségét is lefürdi és csak mint nagyobb ember kerül ki a próbából s majd pihenése is egészségesebb lesz. Megvédett otthonának, egész élet-berendezésének szeretete épp úgy fog nőni, mint annak az ipari erőkifejtésnek megbecsülése, mellyel hősi erejét oly sikeresen támogathatta. Az erő ily további hathatósabb kultuszával az iparművészet is még őszintébb lesz; a békének, a jól megszolgált és majd olyan jóleső békének hathatósabb szeretetével pedig a fényűzési kedv is föléled és üdébbé s összhangosabbá válik. Még a fényűzés legfelületesebb eleme, a divat is, melyet szinte az ízlés időjárásának mondhatnánk, — még ez is értékes éltető eret fog nyerni. Mert ez a véna a nemzeti stílus erőforrásából fog táplálkozni. Ugyanis az a kiábrándulás és keserű méltatlankodás, melyet azon érzünk, hogy az entente „kultúrabb" nemzetei közönségünket és műveltségi jogos önérzetünket a háború kitörése óta annyiszor és oly embertelenül bántalmazták, magunkba lök bennünket, vissza saját erőnkhöz, és csodálatosan megerősíti önállósági kedvünket. Sőt mikor azt látjuk, hogy a bántalmak még a papiroson való megsemmisítésünkig, lángelméink megtagadásáig rugaszkodnak el, akkor annyira nevetségesekké válnak előttünk ellenségeink — kiket még ráadásul fegyvereink is alaposan levertek —, hogy elszégyeljük magunkat, hogy kiket is majmoltunk eddig oly s o k s z o r . . . így még a divat is meg fog nemesülni ; mert az önállóan kifejtett iparművészeti cselekvéssel könnyebben jár együtt az önálló önkritika, mintsem a majmolással. S felütődik még a versengés gondolata s az a kedv is, hogy mutassuk meg, mennyivel szebbet tudunk alkotni, mint lekicsinylőink. S a szépség ily gondja mellett meg fogja kapni duzzadó erőnk a dísznek tökéletesebb köntösét ; sőt nemcsak köntöse lesz az erőnek a dísz, hanem bennrejlő lendülete és bája, összhangja is . . . Közelebb visz tehát nagy küzdelmünk bennünket a művészet és élet szorosabb egyesüléséhez, s a győzők legszebb jutalma — az élet megszépítése lesz.

WILDNER ÖDÖN: A MŰEMLÉKEK GONDOZÁSA É S A HÁBORÚ udvalévő, hogy a há- következtében történt műemlékpusztítások

y » • fi y V • fi y • • M y • • fi y V id fi y • • fi y • • M y • • M y • • fi y • • M y • fi fi y • V n

ború rongál és rombol meglévő nagy értékeket, kezdve a legnagyobb értéktől : az embertől a vetésig, haszonállatig, épületekig. Rongál és rombol sokszor merőben vandalizmusból, de legtöbbször kényszerűségből, a hadműveletek simább keresztülvitele érdekében, úgy a támadás, mint a védelem során. Közben persze néha nem kímélik az olyan értékeket sem, amelyek pótolhatatlanok. Ilyenek a művészeti emlékek, amelyek unikumok. A kultúrértékek ilyen pusztítását fermészetesen a hadviselő nemzetek folyton egymás szemére hányják mint barbárságuk bizonyítékáit. A megtámadott nemzet azután védekezik ; ha lehet, pozitív bizonyítékokkal. Különösen sokat kellett hallaniok a maguk „ősi" vandalizmusáról a németeknek, annál az egyszerű oknál fogva, mert hadszínterük nagy része olyan területekre esett és esik (Belgium, Északfranciaország), amelyeken lépten-nyomon követik egymást a művészeti emlékekben bővelkedő városok. Ezek egyikemásika egészében valóságos művészeti múzeum, ahol minden lecsapódó gránát egy-egy műremeket veszélyeztethetett. A németek azonban a támadásokat kellő értékükre redukálták, még pedig a náluk megszokott alapossággal. Kevéssel Belgium megszállása után a német igazgatás azonnal megbízta lovag F a l k e berlini professzort, hogy gondosan vizsgálja végig és állapítsa meg az okkupált területeken volt műemlékek háborúokozta kárait. Hasonló feladatra hívta meg a hadvezetőség a megszállva tartott f r a n c i a területekre nézve dr. C l e m e n titkos tanácsos, tanárt. De az ellenszámláról is gondoskodni kellett, t. i. annak a megállapításáról, mit pusztított az ellenség a központi hatalmak területén. Erészf elsősorban az oroszról van szó, aki bizonyára kevésbbé fog tudni védekezni az oktalan vandalizmus vádja ellen, amelynek szomorú bizonyítékai Keletporoszországban, Galíciában és hazánk egyes északi részeiben láthatók. Galíciára nézve a bűnlajstrom összeírásával a műemlékek galíciai országos konzervátorát bízta meg a hadvezetőség, míg Keletporoszországra nézve a porosz Heimatschutz-szövefség elnöke végezte a károk összeírását. Hazánkban a Műemlékek Országos Bizottsága az orosz betörések

és rongálások megállapítására D i v a l d Kornélt küldte ki. Mindenképp aktuális volt tehát a műemlékek gondozására összehívott hadi gyűlés ( K r i e g s t a g u n g f ü r D e n k m a l p f l e g e ) , amelyet augusztus 28. és 29. napjaiban — jellemzőieg — B r ü s s z e l b e n tartottak meg a németek monarchiánk és Svájc képviselőinek részvételével, báró B i s s i n g tábornokezredes, Belgium német kormányzója protektorátusa alatt és jelenlétében. A tárgyalásokból, amelyek különben nemcsak a műemlékekkel, hanem városépítési, újraépítési problémákkal is foglalkoztak, érdekesnek tartjuk följegyezni a következőket: Dr. C l e m e n titkos tanácsos több mint két óráig tartó előadásában visszautasította Maeterlinck, Verhaeren és társainak az ententesajtóban felhozott ismeretes támadásait, s igazolni iparkodott, hogy a német hadvezetőség nem sértette meg a hágai konvenciót (27. §.). Egyenesen belekényszerítették ellenben a német hadvezetőséget Reims, Soissons, Ypres lövetésébe, amely városokat várszerűIeg megerősítettek, sőt éppen kathedrálisaikat és egyéb műemlékeiket tették hadműveleteik alapjává. Hasonló esetben hasonlóképp jártak el angolok, franciák is (Oudinot Róma ellen 1849, az angolok Delhi ellen 1857, Villeroy Brüsszel ellen 1695), de ebben a háborúban is (Dixmuiden elpusztítása az angolok által). Különben már békés időben a francia egyházpolitika és szekularizáció is sok művészi templomot kiszolgáltatott a romlásnak, amint ezt maga Maurice Barrés eléggé megvilágította. Megállapította Clemen, hogy a németek az elfoglalt helységek túlnyomó részét, különösen a művészeti nagy centrumokat, úgyszólván teljesen megkímélték, mert erre a hadviselés menete módot adott (Liège, Namur, Antwerpen, Möns). Evvel kapcsolatban F a l k e titkos kormánytanácsos, referens jelentette, hogy az okozott rongálásokat két kivétellel teljesen helyre lehet állítani. Így a louvaini híres St. Pierreszékesegyháznak csak a fedele égett le s két boltozata szakadt be, ugyancsak könnyen helyrehozható Dinant, Lier, Malines, Dendermonde, Walcourt művészi egyházainak károsodása. Érdekes, hogy a nehéz ütegek lövegeinek légnyomása is messze területre nagy károkat tett a templomok Uvegfestésű ablakaiban, mint pl. Malines- és Lierben. Pótolhatatlan veszteség azonban a l o u v a i n i e g y e -

=• 275 í*

terni

könyvtár

és a

dendermondei renes z á n s z v á r o s h á z elpusztulása, de az utóbbit a belgák gránátjai gyújtották föl. Nagy veszteség a brüsszeli festőiskolának a b e y g h e m i e g y h á z b a n bennégett négy híres festménye. De semmit sem raboltak el, semmi sem veszett el bűnös úton az ötvösség, szobrászat vagy festészet ezer és ezer remekéből ; hála részben a belga, részben a német hatóságok előrelátó gonY doskodásának. A német tf hatóságok eddig természetesen a szolgálatot tevő belga közegek őri- iíütWilí». zetében hagyták a pinZutt A. R. : cékbe stb. elraktározott Meghívó. műremekeket és újra való kiállításukat sehol sem követelték. A helyreállítási munkákat a németek már több helyen megindították, egyebütt ideiglenes védelmi intézkedéseket tettek (ideiglenes befedés stb.).

I

A franciaországi károkról dr. C l e m e n kiküldött titkos kormánytanácsos számolt be. A front mögött súlyosan szenvedett Longwy, Longuyon, Rethel ; ellenben a műremekekben hasonlíthatatlanul gazdagabb Douai, Cambrai, Vallenciennes, St. Quentin, Laon, Noyon csaknem semmit. Lille vasúti negyede, St. Mihiel öreg apátsága és némely magánházai erősen megrongálódtak, nagyrészt francia gránátoktól, de a rekonstrukció könnyű. Magán a harci fronton, amely 5—10 km széles övet jelent, a helységek persze nagy pusztulásnak vannak kitéve, de ez is javult a hadtápvonalak biztosabb kialakulásával. A megszállott francia területeken a németek nincsenek abban a kedvező helyzetben, mint Belgiumban, ahol a műemlékek rendszeres védelmét már szervezték, annál az egyszerű oknál fogva, hogy itt nem rendezkedhettek még be általános polgári igazgatásra, mint Belgiumban. De a katonai igazgatás maga is tesz óvóintézkedéseket, pl. Metz és a Côte Lorraine közt a legbecsesebb ingó műemlékeket őrizetbe adták a legközelebbi múzeumoknak vagy francia polgármesteri hivataloknak. A st. mihieli Sí. Étienne-székesegyház Ligier Richier 13 életnagyságú alakjaival ékesített híres sírbatétel-műemlékét, amelyet a francia gránátok már kikezdtek, homokzsákokkal s kitömött deszkafalakkal védték körül a németek.

2761.

A kastélyok és nyárilakok az első időben, amikor szaporán váltották föl egymást a helységek bírásában francia, angol, német csapatok, ott ahol őrizetlen órákban martalócok is garázdálkodtak, sok kárt vallottak, de amióta a hadtápparancsnokságoknak, lazaretteknek, üdülőknek á l l a n d ó b b székhelyei, kellő kíméletben részesülnek. A francia múzeumok, a lilleit kivéve, sértetlenek, az itt okozott kisebb károkat — pl. a szétrepedt felülvilágítókat — könnyű helyreállítani. Ellenben a múzeum pompás festményei s a világhírű viR. A. Z u t t : aszszobor: „a lillei leEinladung. ányzó" az ottani igazgató gondoskodása folytán épen vannak elraktározva.*

• «H

Ellenképül szolgált még dr. L i n d n e r mérnöknek, a Heimatschutz-szövetség ügyvezetőjének jelentése arról, hogy Poroszországban az oroszok 24 várost, csaknem 600 falut, 300 jószágot és több mint 30,000 épületet dúltak fel, körülbelől 100,000 háztartás berendezését pusztították vagy rabolták el. Csak az épületek helyreállítása több mint 300 millió márkát igényel. Az osztrák műemlékek védelméről lovag Förster-Streffleur miniszteri tanácsos számolt be. Nevezetes intézkedés a biztosító elraktározáson kívül az, hogy a hadviseléstől fenyegetett területek nevezetesebb építészeti emlékeinek jegyzékét a hadparancsnokság átadta az egyes csapattesteknek azzal, hogy lehetőleg kíméljék meg beszállásolástól s óvják a pusztulástól, különösen a templomok szentélyeit, sekrestyéit zárják le a parancsnokok és a kulcsot vegyék magukhoz. Ezt az intézkedést a gyűlésen résztvett németek is követendőnek találták s petícióban kérték a kormányt életbeléptetésére. Ugyancsak a kormányhoz terjesztette a konferencia a hágai egyezmény 27. §~a kiépítésére vonatkozó javaslatait. Ehelyütt megemlítjük, hogy a galíciai pusz-

•M •II II « •I! •II •II •II •II •II Ii• •II •II •M H íí• •II •II II • •II •II •II •II •II II • •M •II •II •II •II II • •II •II «II •II •II II Í! •

•tU-s-'-MMU- i-VlííD . «fUCHSr'StBETENM(TTwe< K p e n -fr rn"FlR2.-i>7| fZCm • ABCNf-í'SElN^. lipoid ni 7UH FÇ,.— F?.B.z.i/Tr.' — H g: i & s | .m uu-sr JR'VSN

* Mindezeket részletesebben vázolja a „Diirerbund" 152. röpirata Clemen tollából. A ftizet tartalmazza még szerzőnek A. Bartholoméhoz írt nyilt levelét é s a német hivatalos jelentést a franciák és az angolok által a nyugati fronton okozott rombolásokról, véglil Reims székesegyház kárainak legutóbbi fölvételéről.

•M •II •II •M •II ••I •II •II •II •M •II II • •II II Í! • •M •H • •H •H H • •H H H • H • •H H • •H •H •H •H •H

•M jj •I

••i tításokról, amennyire 1915 áprilisig, tehát a Héderváry Károly elnöklete alatt az elpuszgorlicei áttörést s az új sikeres hontisztító tult felsőmagyarországi háztűzhelyek, falvak munkát m e g e l ő z ő l e g megállapítani lehetett, stb. újraépítését. a „Mitteilungen der k. k. Zentralkommission Visszatérve a brüsszeli konferenciára: a für Denkmalpflege" ez évi 4—5. számában belgiumi rekonstrukció nagy munkájáról érdedr. Tadeusz Szydlowsky számol be. Kiter- kesen értekezett Kari R e h o r s t , ezelőtt Köln jeszkedik fényképfelvételekben is : Grabie város tanácsosa, most a belgiumi német kortemplomának (XVIII. század), Staniatki bene- mányzat városépítési előadója. Szerinte a dekrendi klasfromának (XIII—XVII. század), német igazgatásra a helységek rekonstrukWielicka és a bochniai Uscie Solne több, ciójában egészen más feladat vár, mint Keletévszázados épületének, Szczepanow 1470-ben poroszországban. Ez utóbbi helyen ugyanis épült templomának stb. megrongálásáról. A be- a birodalom a közjótékonyság stb. pénzforszámoló azonban csak később lesz teljes ; s rásaiból hatalmas eszközökkel rendelkezik csak most, hogy az oroszok majdnem telje- máris, úgy hogy a munkák hatósági végresen kitakarodtak monarchiánk területéről, ké- hajtását legközelebb meg is kezdhetik, de szülhet el a pontosabb fölvétel. Belgiumra nézve állami segélyeket még nem Hazánk műemlék-kárairól értesülésünk sze- folyósítottak, itt tehát az a kérdés áll előrint Divald Kornél eddig a következőket je- térben, mennyire lehet a köz- és különösen a magánépítőtevékenységef olcsó építési hitelentette be: I. Zemplén megye : sztropkói római kath. lekkel stb. elősegíteni. Keletporoszországban templom, a XVII. századbeli laborezrévi bazi- továbbá a gyors intézkedés minden törvényes lita monostor (Krasznibrod), amely különösen alapja megvan (városépítési, közegészségügyi pazar belső felszerelésénél fogva volt neve- szabályok, a helyi jelleg védelméről [Heimafzetes, továbbá a nagypolányi gör. kath. temp- schutz] szóló rendelkezések). Rendelkezésre áll lom, a nagycsertépi és laborezfői fatemplom az egész német birodalom modern városépítő s Homonna épületei sorában néhány érdekes gárdája stb. Belgiumban ellenben a polgárság rendszabályiszonya igen nagy.Épífésrendészet, XVIII—XIX. századbeli lakóház. II. Sáros megye : zborói Rákóczi-kastély egészségügyi rendészet meglehetősen írott maés a kastély temploma ; a hutási, felsőodori, laszt ott. Az 1844. évi városszabályozási (az kishollósi, mészégetői, mérgesvágási, pesz- ú. n. útrendészeti) törvényt csak kevéssel a ternyei, alsópagonyi, felsőpagonyi, váradkai, háború kitörése előtt módosították s ennek kiskurimai fatemplomok a Makoviczában, a alapján kell most a községeket megfelelő helyi szorocsényi kőtemplom, bányavölgyi róm. szabályrendeletek meghozatalára és életbeléptetésére szorítani. Nagy munka az új városkath. templom. Ezeken kívül még az orsovai koronaká- építési és szabályozási tervek kidolgozása. polna őrházának sérüléseiről is kapott a M. A háború sok helyt éppen a városok régi zegzugos centrumát, magvát pusztította el s így O. B. értesítést. az ágyú sok oly területből csinált „tabula A jelzett műemlékek közül csak a s z t r o p rasa"-t, amely amúgy is a csákányra volt kói templom, a laborezrévi monostor és a szánva, úgy hogy a városarchitektusok új z b o r ó i R á k ó c z i - k a s t é l y nagyobb jelentőmunkateret nyertek. ségű, ú. n. elsőrendű műemlék, a többi másodrendű. A rekonstrukcióra s kivált a megsérült A sztropkói templom helyreállítására dr. Lux vagy elpusztult építészeti műemlékek helyreKálmán műegy. m.-tanár, műépíállítására Rehorst a következő tész, kapott megbízást és annak elveket állította föl: 1. Művérestaurálási munkálatai folya- 0900SF09000CBO0000 09 0000COO szeti vagy történeti értékű közmatban is vannak már. A töbvagy magánépületeket, amelyek bire nézve még nem történt inmegsérültek vagy csak lényegtézkedés s egyelőre csak arra telen részükben pusztultak el, ügyelnek, hogy a restaurálások a régi formájukban kell helyrene történhessenek meg a M. O. állítani. 2. Ugyanilyen jellegű B. közbejötte nélkül. régi épületeket, amelyek egészben vagy lényeges részeikben A bizottság egyébként a háelpusztultak, s e m m i e s e t r e ború színhelyéül szolgált öszsem kell r é g i f o r m á j u k b a n szes határszéli megyék közigazgatási hatóságait is megkereste, Coecoe«e$oeoo <>oooce90oo«oo felépíteni. 3. Az elpusztultak helyére emelendő minden új hogy a sérült műemlékekről építkezés legyen archifektónikus jelentést tegyenek. Külön biHelbing F . : F. Helbing : szempontból tisztességes, forzottság vette kezébe gr. Khuen- Ex libris. Ex libris.

EX LIBRIS

ERPEY AIBDAR

277

grasszáló: „diagonalitis" sokszor gátol. Emellett az utcavezetéseknél, térkiképzésnél a szép városképhatásra is kell törekedni. Mindezeket tudvalévőleg úgy egyenes, mint görbe utcákkal el lehet érni. A rekonstruált építkezéseknél persze nagy nehézségekkel fog járni az új építkezés befolyásolása. A belga „Commission royale des monuments et des sites" álláspontja, amelyet Belgiumban sok szakember oszt, erősen odahajlott, hogy elpusztult, műtörténeti becsű épületeket régi metszetek, fényképek és épületmaradványok szerint le kell másolni, kópiában újra megépíteni. Az ilyen hamis régieskedést Németországban, számos balfogáson okulva, már félretették, ,rE.wiotKi pon-m „ s építészeik értik a módját, hogy a régi városképek szépségét megWigand E d e : Felvidéki E . Wigand : Entwurf für ein Bauern parasztház terve. h a u s in den Karpathen. óvják, de ennek keretében modern formanyelvet beszélő épületekkel. manyelvében engedje fölismerni keletkezése A belga építészet azonban pillanatnyilag a korát és csatlakozzék — már amennyire csak forrongás zavaros állapotában leledzik. Egylehetséges — a helyi építési modor általános részt ragaszkodik még a francia bárokhoz jellegéhez. 4. Középületek környékének sza- és a Louis seize-hez, másrészt a Jugendstil legőrültebb capriole-jait építi meg. Egy-két baddá tételétől elvileg tartózkodni kell. Óva intett Rehorst attól a doktrinérizmus- dicséretes kivétel van csak, kivált az előtól, hogy elvileg megállapítsák egyenes vagy kelőbb városházi építkezés terén. Az építési görbe utcáknak a városépítési tervekbe való tervek hatósági befolyásolása lesz Rehorst iktatását. Elég ehelyett szem előtt tartani, szerint a német igazgatás nevezetes feladata. hogy az utcák feleljenek meg a konkrét for- Másik feladat a bútorzatok rekonstrukciója, galmi igénynek, s hogy a köztük maradó amelynél a régi és hagyományos mesterséépítési tömbök tisztességes és gyakorlatias geknek és népművészetnek kell a főszerepet alaprajzokra adjanak lehetőséget, amit a spe- juttatni. ciális városépítési betegség, a még egyre A vita során, melyet Rehorst előadása keltett, kialakult az a nézet, hogy a régi épületek rabszolgai utánzása csakugyan elvetendő, ellenben a régi formák továbbfejlesztése kívánatos. Hasonló értelemben szólott ehhez a tárgyhoz Bissing főkormányzó, aki az egész építkezési közigazgatásra vonatkozólagis tett programmszerű nyilatkozatokat. Hangsúlyozta ő is, hogy a belgák teljes gyámkodás alá helyezését nem tartja jónak és keresztülvihetőnek, ámbár érdekes ez a megállapítása : „a belga ember lélektani rejtély ; rajong a szabadságért egész az önhatalmaskodásig, de ha belátta, hogy jó volna valamit cselekedni is, örül, ha a helyes utat megparancsoljuk neki". KülönWigand Ede : Felvidéki parasztház alapE . Wigand : Orundriss ben maguk a belgák már Charles rajza (a szabványos terv alapján é s a kid e s Bauernhauses in den Buis, a híres brüsszeli városrenszabott anyagok felhasználásával). Karpathen.

278L

dező polgármester reformtörekvéseivel századokkal megelőzőleg megadták a klasszikus példáját az építkezések hatósági befolyásolásának. Brüsszel tanácsa az 1695-iki bombázás után 1697-ben kiadta a következő érdekes rendeletet : „Tekintettel arra, hogy nem lehet tűrni, hogy a városnak nagy piacát deformálják épületekkel és tetőkkel, amelyek túlságosan különböznek egymástól, mert erészt amenynyire csak lehet, meg kell őrizni a harmóniát: a tanács Brüsszel minden háztulajdonosának és mesteremberének megtiltja, hogy a nevezett piacon bármely tetőt vagy házat megépítsen, mielőtt a modelljét a tanács nem vizsgálta át és nem hagyta jóvá, ellenesetben úgy -P^TEM/ZOB'-Ja tulajdonos, mint a mesterember 100 bataconf fizessen E. Wigand : Das innere Wigand Ede : Felvidéki régi jog szerint. Ezenkívül mind e s Bauernhauses. parasztház belseje. den ezzel a rendelettel ellenkező épület az illető költségére le fog bontatni." A gyűlés állást foglalt még a t e r m é s z e t E bölcs rendelet eredménye lett a Grand' kínos e l c s ú f í t á s a ellen, ami Belgiumban küPlace pompás kiképzése. lönösen a reklámtáblák használatával történik.

NAGY VIRGIL: A FELDÚLT TŰZHELYEK ÚJRATEREMTÉSE Imikor a háború forgatagába belesodródott felsőmagyarországi népünk, a magyarság szoruló szívvel tekintett ez északi bástyájára, és bizonyos, hogy a saját otthona féltése mellett nyomban kiváltotta a lelkekben a mélységes testvéri részvétet az áldozatul esett északi népünk iránt, amely szegényes javait veszítve, szenvedett hajléktalan, étlen, s nagy tömegében minden szenvedése mellett hü maradt a hazához, az ősi röghöz, vallásához, tervszerű és kecsegtető c s á b í t ó k í s é r t é s e k ellenére; mint hajdan Rákóczi népe, - nyelvében nem, de ragaszkodásában, összetartozandósági érzésében magyarnak, s pajzsként szerepelt a mögötte élő testvéreinek. A háború borzalmai közepette, a sötétség, ború és bú mellől az egész világot besugárzó magasztos fénykévékként sugároznak harcoló ifjaink hősi erényei ; és itthon, az

igazaknak sfoikus kitartása és gondoskodása a nemzetnek a küzdelemhez további erőt ad, amelyet a sötétségben bujkáló - még ily időkben is önző — igaztalanoknak aljassága sem képes gyengíteni. A legszebb megnyilatkozása emez erényeknek az az országszerte szinte magából sarjadt és melegét a legszélesebb rétegekbe terjesztő é r z é s , szeretettel felkarolni a kárvallott népünk ügyét, otthont visszaadni a hajléktalannak, jobbat és szebbet mint volt; segítséget nyújtani a tekintetben, hogy szerény életét az igényeit kielégítő új alapokra fektetve, a boldogabb, a jobb jövő kilátásával újból kezdhesse, a múltnál is bensőségesebb kapcsolatban a mögötte támaszként sorakozó magyar testvéreivel. A mozgalom, amely ezt elérni akarja, elsősorban megnyilatkozott a kormány intézkedéseiben, amellyel a földmívelésügyi minisztert bízta meg, hogy a feldúlt házak újraépítéséhez építőanyagtermeléssel és szolgáltatással, általános irányítással és szervezéssel, munkaalkalom' nyújtásával segítségére siessen a hajléktalanoknak ;

• •II

•II •II

támogatva a közigazgatás, nevezetesen az azok élén álló főispánok lelkes munkásságával ez a segítés gyorsan és erélyesen indult meg egységes háztípus tervezésével, az azok felépítéséhez szükséges anyag termelésével és munkaerő (hadifoglyok) kirendelésével ; továbbá a falvak felmérésével, azok telkeinek és útjainak rendezése céljából. Az egységes, internacionális háztípus gondolata a munka gyorsaságának és egyszerűsítésének biztosítására mindenesetre közelfekvőnek mutatkozik ; más tekintetekből azonban, bár jobbat is ad az elpusztultnál, nem kielégítő, mert tömegekben felépítve sivárságával kiirtja a falu egyszerű, de jellegzetes varázsát, idegenszerűségével kirí a megmaradt házak környezetéből, gyökereiben megtámadja a bármilyen szegényes népművészeti tradíciót és a megszokott otthon melegét nem támasztja. Mi, akik építészettel és művészettel általában foglalkozunk és értékeljük a népművészetnek legszerényebb megnyilatkozásait is, abban a vélekedésben vagyunk, hogy az újonnan építendő házak felépítésénél biztosítandó a legegyszerűbb eszközökkel és a legmesszebbmenő takarékosság mellett is annak a lehetősége, hogy a f a l u képének falusi jellege megmaradjon, hogy a lassúbb és nem sablonos keletkezéséből kiadódott apró v á l t o z a t o s s á g a i n a k zamatja újból is érvényesüljön, és hogy az új ház ne legyen merő idegen, kapcsolódjék bele a népies építkezés hagyományaiba, legyen a régi típusnak f e j l e t t e b b , egészségesebb, kultúrabb i v a d é k a . Simuljon az új otthon a népnek a rögből nőtt szokásaihoz, de elégítse ki tökéletesebben szerény igényeit ; jelentsen jó egy lépést előre, de nem ugrást az idegenbe. Az e tekintetben az építésztársadalom tagjaitól tett javaslatok az intéző köröknél megértésre találtak és van kilátás arra, hogy az egy cél gondolatában munkálkodók összeműködése eredményes lesz. A simulás a hagyományhoz csak felismerés alapján biztosítható. Az első lépést e tekintetben megtette az építésztársadalom azzal, hogy felajánlotta önzetlen szolgálatkészségét mind az állami, mind a társadalmi mozgalomnak és hogy néhány tagja tájékoztató tanulmányutat tett a feldúlt területeken.* Ez a tájékoztató út a házak tervezéséhez megadja ugyan a legszükségesebb támasztópontokat, de tágabb célok biztosítására a felismerés kiszélesítendő. E célból a Khuen-Héderváry gróf elnöklete alatt megalakult országos bizottság kimerítő kutató tanulmányutat rendez szakavatott egyé* Lásd : Dr. Lechner Jenő cikkét az „Építő Építőművészet" szept. 19-i számában.

2801

ipar

—

nek megbízásával, amelynek célja a kárvallott területeknek néprajzi és népművészeti felismerése ; felvételi és tárgyi anyag összegyűjtése templomokról, házakról, bútorokról, házifelszerelésekről és eszközökről, gazdasági szerekről, ruházati cikkekről, szóval mindenről, ami tanulságos lehet e tekintetben, ami következetesen felhasználható lehet az újonnan felépítendő házak tervezésénél, az új otthonoknak megfelelő bútorokkal és eszközökkel leendő felszerelésénél, gazdasági eszközeinek pótlásánál. Ennek a tanulmányútnak egyéb céljai : a néprajzi tudománynak újabb anyagot biztosítani, a szerény használati és népművészeti tárgyakat a pusztulástól megóvni, ahol pedig a nép kénytelen tőlük megválni, megszerezni azokat múzeumok és gyűjtők számára ; mert máris járnak a kárvallott vidékeken műkereskedők ügynökei és más egyének, akik a szűkölködő nép szerény kincseit csekély összegért megvásárolni iparkodnak. Ha a felvidéken lakó népünk művészete a nép anyagi és kulturális szegénységéből kifolyólag nem is olyan ragyogó mint egyebütt e hazában, mégis bármily szegényes és fejletlen legyen, megvédésre érdemes a teljes jellegtelenség tengerébe való elsülyedéstől, vagy legalább is megőrzésre. Ha pedig a boldogabb jövőben az államhatalom és a közigazgatás fokozottabb politikai, közgazdasági és kulturális gondoskodásban, a társadalom pedig továbbra is szerető támogatásban fogja részesíteni e népünket, akkor megerősödve még becsesebb tagja lesz a magyar hazának s ha a hagyománynak gyökerei nem pusztulnak el teljesen, népművészete hátha talán új virágokat még hajthat? Ez pedig erkölcsi értéket is jelent, mert a szép kultusza, bármily szerény legyen is, lelket jelent, életkedvet biztosít, haladást eredményez. Ha a tanulmányút gyűjtési eredménye elégkiadós lesz, kilátásba vehető az anyagnak kiállításban való bemutatása és képes füzetben való ismertetése, ami megint közelebb hozná e népünket a nagy magyar társadalomhoz, amely szívének melegét oly megható mértékben tárta fel a szűkölködők felé. Minden gyakorlati gondolat, amely ezt a mozgalmat szolgálhatja, értékes és támogatásraméltó. m

m Még

a legolcsóbb

fn árúk

is

ha hasznavehetetlenek.

Jobb, ha az emberek kérdezik, hiányzik valahol egy szobor, kérdik, hogy miért van ott.

elég

drágák, cato.

hogy miért mintha azt cato.

284

284. Maróti G é z a : temetőben.

Ráth György síremléke a kerepesiúti

Magyar Iparművészet.

284. G. Maróti : Grabdenkmal des Kunstmäzen~Georg Ráth im Budapester Kerepescher Friedhofe.

285

A budapesti kerepesi temetőből. 285. C s u k á s s y József síremlékének részlete. Zala Györgytől. 286. Vuk Gyula családi síremléke, Horvai Jánostól.

282

Grabdenkmäler im Budapester Kerepescher Friedhofe von G e o r g Zala 285. und 286. J. Horvai.

A budapesti kerepesi temetőből. 287. Az Eisele-csaiád síremléke, Ligeti Miklóstól. 288. Tahy Emil síremléke, Badnai Rezsőtől.

Grabdenkmäler im Budapester Kerepescher von N. Ligeti 287. und ß. ßadnai 288.

Friedhofe

283 2*

A budapesti kerepesi temetőből. 289. A Kéler-Bielekcsalád sírboltja Schulek Jánostól. 290. Munkácsy Mihály síremléke Teles Edétől.

284

Grabdenkmäler im Budapester Kerepescher von J. Schulek 289. und E. Telcs 290.

Friedhofe

A budapesti kerepesi temetőből. 291. A Kilián-család sírboltja, Ligeti Miklóstól. 292. Kákosi Jenőné síremléke, Horvai Jánostól.

Grabdenkmäler im Budapester Kerepescher von N. Ligeti 291. und J. Horvai 292.

Friedhofe

285

g

»

g

f

HffrFLFCS

•

li'JB^.^

— 5f T,

v-Tii'"«' . ' . . / ^ • t q ' » ^QE j '•fc/' >Sk. • '

—

— 294

H

H

H

v

i iHflH \

H

H

H

M

I

295

il

286

y " n * •

•

y t, II

293. Drauth testvérek városbírák (f 1627, 1664, 1693) emléktáblája a brassói ág. ev. templomban. 294. Saureger Mátyás kir. bíró sírköve a nagyszebeni ág. ev. templomban. 295. Hutter János (+ 1638) sírköve Nagydisznódon.

293. Gedenksteine der drei Brilder Drauth (f 1627, 1664, 1693); 294. des königl. Richters M. Saureger in der evangelischen Kirche zu Nagyszeben und 295. des Johann Hutter (f 1658) zu Nagydisznód.

» n n •

l

-

^^ÊKÊIBÊÊÊ^mmMm^

^8Ë£fflÈÊÈÊËÊ

, >1 MVSCONSVI VfCEClMV.sí cmmm'

( OK

A srr: PEFVNCTIK TIDEMQKTÊ R^Çi ATQVEPVE: ..:' -'-it 0. *':

il

296. A régi soproni ág. ev. temető részlete. 297. Zamár Simon sírköve Medgyesen 1717-ből. 298. Kendeffy Gáborné szili. Vargyasi Daniel Barbara sírköve a vingárdi templomban (1695).

296. Teil des S o p r o n e r alten evang. Friedhofes. 297. Grabstein des Simon Zamár in Medgyes. (1717.) 298. Grabstein der Gabriele v. Kendeffy geb. Barbara Daniel in der Kirche zu Vingard (1693).

«SA ^vru&mîSr

F.

K

?—300. Síremlékek a régi soproni kath. temetőből, a XIX. század eleiéről.

288 :=

299 —300. Grabdenkmäler im alten S o p r o n e r kath. Friedhofe. Anfang des XIX. Jahrhunderts.

V

•il

H

• n • n •

•n Mária Terézia-rendi XIX. század eleje.

lovagnak

síf-

301. Grabdenkmal des Maria-Theresiaordenritters Paul v. Davidovics in Komárom. Anfang des XIX. Jahrhunderts. =•=•=;

Magyar Iparművészet.

3

2 8 9

IN; DEI I SCHWERE! I KAI ÍPFEI I OSTEPREICH;-HI !<3AM • 191,4 UND 19113 FA WD El I V'OI ! DEI ! MITGLIEDER I I UNSEPÉP ß.EIHEINDE DEI ! H ELD El ITQDÍ 302

• •H

303

S

H • 302—303. Hadiemléktáblák. Szemelvények gräber und Kriegsdenkmäler című műből.

290 L,

a

Soldaten-

302 —303. Gedenktafel für gefallene Krieger. Entnommen dem Werke Soldatengräber und Kriegsdenkmäler.

5*

•• i •n ï

306 —307. Hadiemlékművek. Szemelvények gräber und Kriegsdenkmäler című műből.

292

307

3u6

a

Soldaten-

306 —307. Kriegsdenkmäler. Entnommen dem Werke Soldatengräber und Kriegsdenkmäler.

•il •

H •

H • H

•H •H •

•il

H • H • H • H •

H • H • H « H * H • H • H • H • H •

«il

•H

«H H • H •

H • H •

H •

•H H •

•H

•M •II •II •II •II •11 •11 II • •1F II » II • •II •II •11 •II II •II •11 •II •II •II •II •11 •II •II II • •U •H •II •II •II •II •II •II •II •II •II •11 •II II •11 •II

»r«^»: u •

LYKA KAROLY: A MŰVÉSZI TEMETŐ "zokat a csekélyke kamrákat, amelyeket utolsó ajándékul juttatunk drága halottainknak, ősidőktől fogva széppé, jelentékennyé szereti növeszteni a kegyelet. De csak a művészet az, amely a kicsinyből nagyot tud varázsolni s egypár négyzetméter parcellán meg tudja formálni a múló porok felett az örökkévalóságot. Az ember görcsösen ragaszkodik az el nem múláshoz : a művészet az egyetlen metódus, amellyel el is éri vágyát. Ezért van temetői művészet. Hogy különbözik minden más művészettől, az természetes, hiszen egészen különleges feladatot van hivatva megoldani. Rendelkezésére áll a technika minden neme, de az eszközök sokféleségébe mégis egyesítő vonást hoz a pontosan megszabott cél. Ez pedig korlátokat állít, amelyekkel számot kell vetnie a művésznek. A sír kicsiny méretű, de a rajta emelt emlék sokatmondó legyen. Az anyagi tehetőségnek korlátai vannak : szűkszavúan, kevéssel kell a kifejezést elérni. Temetőről van szó: a kegyelet, a szeretet, a végnek szomorú hangja csendüljön meg benne. Csupa korlát, de a jóravaló művész e sorompókat nem érezheti nyűgnek, ellenkezőleg: belőlük meríti erejét. Ha a költő egy előre megállapított verssor formájához alakítja minden következő verssorát, korántsem fogja akadálynak tekinteni ezt az előre megszabott mértéket, hanem tömören belefacsarja gondolatait és érzéseit. A temető művésze is. Más persze a sír, más a temető. Amaz az egység, ez az egységeknek egésszé való foglalása. És ha arról szól a panasz, hogy vannak ugyan szép sírjaink, de a temetőnk nem szép, annak sok az oka s mi ezeknek csupán egy részét vagyunk képesek megváltoztatni, ha ugyan megvan bennünk az erre való szándék. A temetőnek általában — mint sok más művészeti tárgynak — a rideg indusztrializmus adja meg hideg, sok esetben visszataszító és művészietlen vonását. A raktáron tartott kész síremlékek, amelyek rossz alapminta nyomán készülnek százszámra, az első és főoka annak, hogy a temető maga is rossz sírkőraktárnak hat és semmit sem lelünk benne abból a szeretetből, amellyel mindenki övezni óhajtaná halottainak kis menedékhelyét. Kleopátra tűjének összesorvadt utánzatai, ősi sztélék silány epigonjai teszik ki manap tarka-barka színekben összehányt leltárát a temetőnek, amely még azzal is növeli rideg-

Magyar Iparművészet.

ségét, hogy változat nélkül való táblákra, parcellákra oszlik, amelyek elrendezésénél csupán a mérőzsinór nyílegyenessége az irányadó szempont. Ezzel — azt hitték — már architektónikus rend költözködött a holtak birodalmába, akik immár fegyelmezett sorokban alusszák örök álmukat. De fegyelmezett rend és architektúra igen különböző két dolog. Az építészeti rend okokon alapul, ezek az okok művészeti természetűek s egészen mások egy telekkönyv mindenképpen szükséges rendjénél. A bürokrácia — s a temetőnek is megvan a maga mindent elnyomó bürokráciája — egynek veszi ezt a két szempontot s innen van, hogy a temető óriási, földből hányt és kődarabokkal kitűzött rubrikává lett, amelynél fontosak a római és az arab számok, a kis és nagy A és B osztályok, de amely egységes művészi kép kialakítására merőn alkalmatlan, sőt azt egyenesen meggátolja. A temető együttes képének megformálására különböző eszközök állanak egy valóban művészi kéz szolgálatára s ezeket okkal-móddal igénybe is vették mindenkor. A kő és tégla, a mozaik és freskó, a fa és terrakotta, a bronz és vas és végül a kertművészet minden anyaga kiállotta már a tűzpróbát. De itt sem volna szabad kritika nélkül dolgoznunk. Mert a délszaki klima valóban hangulatos temetőrészleteket formálhat fa, bokor és virág segítségéve], holott ha a temetőrendező művész nálunk, a mi különleges éghajlatunk alatt a kert vagy park témáját venné alapul, ezzel az év túlnyomó részén — amikor a nálunk tenyésző növények sivár kóróvá válnak — éppen a szándékolt hatást vonná meg a temetőtől. A kiindulási pontnál, az alapgondolat megvetésénél már a felhasználható alakítóanyag fontos szempontjára kell gondolnunk, amely éppen nem közömbös. Turkesztánban találtak ezeréves ép faemlékeket : nálunk ez az anyag a Iegromlandóbb. Velencében csodaszép patina vonja be a bronzszobrot : Budapesten a bronzszobor pár év alatt vaskályhaszínűvé válik és elveszti formákat tolmácsoló erejét. Az anyagot tehát jól latra kell vetni, mert a temető egész elrendezése céljatévesztetté válhatik, ha aztán más, az eredeti tervtől eltérő anyagokat vagy éppen szurrogátumokat kell felhasználni. Sohasem érthettem egyet temetőink, főképp a városi temetőink alaprajzával, elrendezésével. A nagyobb város temetőjének, igaz, igazodnia kell ahhoz a feladatához, hogy igen nagy tömegű sírt foglaljon magába s a vagyoni osz-

10

uf, í• •u •uu • •u •u •u *M •M

•uu • •u u íí* •uu «u •u • •u *u #u •u •uu •u • »u u• •u u

tálykülönbségekhez képest alkalmat adjon a taksálásra, azaz terjedelmesebb vagy kisméretű, gazdagabb, drágább kiállítású vagy egészen egyszerű sírok befogadására. Az élet maga is osztályoz, a társadalmi és vagyoni különbségek le nem tagadható tények, a sírok tömegessége meg éppen velejárója a nagyvárosnak. Az ily irányú követelményeket nem lehet egyszerűen letagadni vagy visszautasítani, hisz a holtak városa e tekintetben tükörképe kell hogy legyen az élők városának, amely a maga társadalmi és vagyoni formáiban kijegecesedése mai szociális állapotunknak. Lehet azonban ennek is művészi kifejezést adni, anélkül hogy a holt és semmitmondó rubrikarendszerhez folyamodnánk. Feltűnő például, hogy az archifektónikus rendre való törekvés még ott is, ahol talán már közeledik a céljához, mindig, sőt kivétel nélkül, megáll a félúton. Megrajzolják a temető alaprajzát az adott sík területen s a tér kiszabásával már be is fejezték munkálkodásukat. Mintha az architektúra a két s nem a három kiterjedés művészete volna. Ennélfogva majdnem minden nagyvárosi temető úgy hat rám, mint egy építészeti mű, amelynek csupán alapfalait építették meg. Hogy a temető okkalmóddal függélyesen is és nem csupán vízszintesen tagolható, azt, úgy látszik, teljesen szem előtt tévesztették mindazok, akiknek módjukban volt egy ily nagyszabású feladat megoldásán közreműködniük. Aki a temetőt művészi egységnek fogja fel — s van erre jogcím —, elgondolhatja, hogy egy ily hatalmas méretű és nagyszerű rendeltetésénél fogva monumentálissá kívánkozó műtárgynak alapja az épített mű legyen, amely legalkalmasabb a többi művészeti technika alkotásainak egységbe forraszfására. Semmi ok sincs rá, hogy ne formáljuk át a temető céljaira kiszabott területet terraszokká, a régi függőkertek példájára, hatalmas feljárókkal, nagyszabású lépcsővonulatokkal,amelyeknek építészeti formákkal leszegett falai s a terraszok belseje is csupa falba illesztett sírt rejtenének magukban, amelyek homlokzata alkalmat adna más művészi technikáknak: szobrászatnak, festészetnek, mozaikművességnek arra, hogy ott a maguk nyelvén elmondhassák a halál, a bánat, a szeretet melódiáit. Mondanunk sem kell, hogy e terraszok, emeletek, árkádok révén a temető férőhelye is nagy mértékben gyarapodnék s azonfelül a terület építészetileg alakult reliefje s az archifektónikus tagozatok hatalmas arányai megadnák a lehetőséget annak, hogy a temető valóban rendeltetéséhez méltó egységgé váljék s ne legyen fölparcellázott sírkőraktár.

2941.

Alig hihető azonban, hogy a megszokott konvenciótól egyhamar eltérnének azok, akiknek feladatul juthat egy új temető rendezése, megtervelése. A művészi szempontok így hát az adott művészietlen kereten belül kénytelenek — amennyire lehet — érvényesülni. Marad tehát a művész számára az a pár négyzetméter terület, amelyen az ízléstelen vagy hivalkodó, simára csiszolt kőprizmák és obeliszkek közt művét felállíthatja. Igazi egység így ugyan nem fog létrejönni, csak éppen a kor formanyelve hoz majd az egymástól független sírok közé kapcsolatot. Addig tehát csak az egyes mű jelleméről lehet szó, amely természetesen mindig sokat szenved a környezetből besugárzó ízléstelenségtől. Szinte magától adódik, hogy az egyes síremlék — miután a fönnálló temetőrendszerben úgysem kénytelen hozzásimulni a temető egészéhez — merőn egyéni alkotása lesz a művésznek. Ha van elég rábeszélőképessége, meg fogja értetni megrendelőjével, hogy az ne kényszerítsen rá se hamis anyagot, sem hivalkodó pompát. Amilyen meg nem közelített fenségű a halál, oly alázatosan biblikus egyszerűségű a kőjel, amelyet munkája fölé helyezünk. Itt valóban előnyére válik a jó tervelőnek az, hogy rendszerint korlátolt anyagi eszközök állnak rendelkezésére. A művészi időkből eredő epitáfiumok és kis sírkövek találó méretükkel és finoman elgondolt vonalvezetésükkel valóban a kripta és a temető mély-melankólikus hangulatába illők. Az annyi embertársunk porától szentelt földhöz nagyon illik az egyszerű gesztus, a formák halkra tompított hangja, a hieratikus komolyság és a naiv ünnepélyesség, csak a hivalkodás, cifraság, nyegleség, a furfangos ötletesség és harsogó vetélkedés nem ide valók, holott oly gyakran settenkednek át ezek az elemek az élet piacáról, ahol otthonosak, a temető falai közé. A síremlék megragadón poétikus és művészeti szempontból hiánytalan lehet a temető mai rendszerében is. A rossz szomszédság és a zsúfolórendszer, amelynél fogva az egyik emlék átvágja a másiknak képét, természetesen sokat vesz el hatásából és tönkreteszi a hangulatot, amely helyesebb környezetben belőle szerteáradna. A legszebb síremlék is csak töredékesen érvényesül a mai temetőben, s ezért vannak ugyan művészi síremlékeink, de nincs művészi temetőnk. És nem lesz addig, amíg a régi csapáson szabják ki alaprajzát. Igaz, hogy most is sokszor találunk temetőt, amely kiválóan hangulatkeltő s amelyben sok a poétikus részlet. Egy elárvult sír, amelynek törött keresztjére a repkény fonja koszorúját s amelynek őszi napo-

kon egy sombokor lángoló pírja adja meg a hátteret, valóban megragadón szép lehet, de II • nem mi tettük azzá, hanem a véletlen, amely •tl ezeket az elemeket történetesen így össze•M hordta. Szinte azért szépek, mert nem avatkoztunk bele harmonikus összecsendülésükbe. A nagyvárosi temetőt azonban nem bízhatjuk így a jó sorsra s nem is volna rá ok, •

II «

miután módunkban van igénybe vennünk az emberi szellem legszebb instrumentumát, amelylyel fenségessé, széppé lehet tenni a világot : a művészetet. Csak az kár, hogy oly ritkán vesszük igénybe s csak későn, utólag jut eszünkbe, hogy ezt bezzeg másként is csinálhattuk volna.

ELEK ARTÚR: HIKISCH REZSŐ MŰVÉSZETE Kossuth-mauzoleum pályázatán, melyen legjava építő- és szobrászművészeink vetekedtek a díjakért és a megbízásért, a harmadik díjat egy teljesen ismeretlen nevű építőművész nyerte el: Hikisch Rezső. Senkisem tudott róla addig, nem is tudhatott, mert a fiatal művésznek Magyarországon az volt az első szereplése. Miután az építés elemi ösmereteit itthon megszerezte, külföldre ment művészetet tanulni. Három esztendeig volt a drezdai művészeti akadémián a parlamentépífő Wallot mester megbecsült, ki is tüntetett tanítványa, és társa a tanulásban annak a nagytehetségű építésznemzedéknek, melyre a jövő Németországának építői feladatai várnak most. Drezda után Münchenbe ment és ott egy másik kiváló mester, Fischer Theodor körében dolgozott. Majd elindult világot és idegen művészetet látni. Megjárta Párist, de csalódottan fért vissza belőle, mert a modern francia építőművészet törekvéseiben és eredményeiben érzéketlenséget látott az építőművészet igazi feladatai iránt. Lelke mélyéig értékes benyomásokkal megrakodtan került haza azonban Olaszországból. Most már itthon is maradt és munkához látott. S jellemző reá, hogy mindjárt az első feladat, amelynek nekivágott, nagyszabású probléma volt, Kossuth Lajos mauzóleuma. Azon a pályázaton érdekes jelenség volt a fiatalok vetélkedése az öregekkel. Sok tehetséges fiatalunk mutatta meg rajta oroszlánkörmeit, de egészben véve szertelenség jellemezte törekvéseiket, az a vágy, hogy minden hagyomány nyűgétől szabadulva érvényesítsék akár a művészetük természetéből következő törvények ellenére is a maguk sajátos egyéniségét. Láttunk ott olyan építészeti terveket, amelyek visszafejlődést mutattak az építés ősállapota felé, mikor az építők még nem ismerték a tömegek megosz-

tásának feladatait, Voltak ott építészeti tervek, melyek szobrászi észjárással kíséreltek meg épületet szerkeszteni és olyan szobortervek, melyek a festő sajátos gondolatmenetét követték. Mindezek közt a fiatalok között korra kétségtelenül Hikisch volt a legfiatalabb, alig huszonöt éves. Komolyságra, érettségre, megállapodottságra mégis ő képviselte soraikban a meglett kort. Már első pályaterve rávallott arra az egyéniségre, akivé később fejlődött : a monumentális tervezőre, a tömegeknek biztos arányérzékű elrendezőjére. Nyilván ezek a tulajdonságai is szerezték meg számára a díjat, amilyen ismeretlen és egészen fiatal művészeknek a mi pályázatainkon nem igen szokott kijutni. Ugyanakkor azonban a bírálóbizottságban és még inkább a fiatalabb építészek körében sokat példálództak Hikisch mauzoleumtervének „németes" jellemével. Ez pedig súlyos vád volt abban az időben, mikor a fiatalok még nagy hittel bíztak abban, hogy Lechner Ödön egyéni stílusát egyetemes magyar építőstílussá tudják majd fejleszteni s mikoriban az építőművészek egyénisége féktelen ambícióval kívánt mindenféle történeti stílustól függetlenül érvényesülni. Hogy ez a Vád, mely sokáig üldözte Hikischt, mennyire üres jelszó volt, máig már a vád megkovácsolói is bizonyára belátták. Még előbb mulatságosan rácáfolt annak a kiállításnak juryje, melyet Wallot tanítványai rendeztek munkáikból néhány évvel ezelőtt, azóta elhalt agg mesterük tiszteletére Drezdában. Ott Hikisch mauzoleumterve ellen az volt a főkifogás, hogy túlzott módon magyaros ízű. A németesség szemrehányásától, melyből az egyénietlenség vádját érezte ki, úgy igyekezett szabadulni a fiatal művész, hogy népi művészetünk formai kincsei között keresett építészeti törekvései számára fölhasználható elemeket. Egy időre maga is a magyar építőstílus keresői közé állott be. Ilyenféle törekvésre vall az a terve, mellyel a szegedi fogadalmi templom pályázatán vett részt.

295 10*

íí » • • íí y « • í! $ « • í! $ • • u y <í • íí y « fi íí y • • íí ja • • íí y • • íí • ig íí V • • £ y • H M JJ • íí £ X • íí » ii •

Tettre váltan őrzi e keresgélő korszakának emlékét a halasi városházának hatalmas épületkomplexuma, amely festői elrendezésévei és lendületes vonalú részleteivel a vidéki magyar városok egyik legszebb városházmegoldása. Kortársainál jóval hamarabb látta be azonban Hikisch, hogy az az út, amelyen kora a sajátos magyar építészeti stílust keresi, nem vihet célra. Az, amit Lechner a magyar népi művészet motívumainak fölhasználásával alkotott, nem annyira építészet volt, mini inkább felületdíszítés. S követői és utánzói — még a tehetségesebbjeik is — azzal, hogy tovább mentek mesterök útján, csak annál inkább eltávolodtak az építőművészet tulajdonképpeni feladataitól. Budapest utcái és a vidék városai, sajnos, sokáig fogják még annak a szerencsétlen korszaknak torz alkotásait látni. Hikischt ízlésének józansága, nevelése és konzervativus egyénisége megőrizte korának túlzásaitól. Pillanatnyi ingadozás után visszatért képzeletével abba a formavilágba, amely mindig is Iegmegtermékenyííőbben hatott reá : a klasszikai formák közé. Ha immár teljesen egyéni stílusának elemeit vizsgáljuk, magunknak is az oszloprendekkel és koronázó párkányokkal, a szervesen fölépített és harmóniássá kiegyensúlyozott tömegekkel gondolkozó korok formavilágába kell visszamennünk. Amellett kevésbbé szigorú stílusú korok is hatottak reá, leginkább a bárok, amelynek különösen díszítő motívumaihoz fordul szívesen. Nem szükséges bizonygatni, hogy meglevő elemeknek ilyen fölhasználása nemcsak joga a művésznek, hanem hogy, kivált az építőművész, el sem lehet nélkülök. Valahová visszanézünk, minden igazi művész alkotásaiban ráakadunk olyan elemekre, melyeket régebbi koroktól kapott örökbe. Minden azon fordul meg, hogy mennyire egyéniség az, ki hozzájuk nyúl. Ezért lehetséges az, hogy dolgozhatik az olyan művész mint Hikisch görög oszlopfőkkel és architrávokkal, felhasználhatja tervein a Pantheon vagy a Palazzo Farnese michelangelói párkánymegoldását, — gondolkodása módjánál, annál fogva, ahogyan az elemeket egésszé rakja össze, ahogy a részeket tömegekké foglalja a maguk sajátos rendeltetésének megfelelően, alkotása egyéni és egyben modern : lényegénél fogva különböző mindattól, amit a mult alkotott. Fokról fokra alakult ki Hikisch egyénisége. Szerencséje volt — amit sokáig balsorsának hitt —, hogy megbízások híján pályázatokon kellett erejét kifejtenie. Mindig a légnagyobb feladatokat választotta ezután is, azokat az alkalmakat, melyek monumentális

megoldást kívántak. Az Erzsébet-szobor problémájával, melynél nagyobb és bonyolultabb talán sohasem merült még föl művészetünkben, háromszor is megpróbálkozott. A második szoborpályázaton a négy első díj egyikét nyerte el, vagyis tervét a pályázó legjobbakéval egyenlőrangúnak minősítette a pályabíróság. Hikisch volt ott az egyetlen pályázó, ki fölismerte, hogy azon a helyen, ahova a szoboremléket tervezni kellett, a problémát csak építészetileg volt lehetséges megoldani. Komoly, csaknem szigorú, klasszikai ihletű művét különösen a berlini Schmitz Bruno, a jury külföldi szakértő-tagja méltányolta. Nagy egyszerűségével, tömegeinek hatalmas erejével ez a pályaterv lényegesen elütött a többi pályázó kevésbbé szerves és többnyire ötletek keresésében kimerülő törekvéseitől. Az Erzsébet-szoboremlék problémája azután is szakadatlanul foglalkoztatta Hikischt. Tervei pályázatról pályázatra érettebbek lettek, Egyik ábránk azt a megoldását mutatja, melyet az Erzsébet-emlék új helye számára gondolt ki a Várhegy oldalára. A pályázaton nem az ő megoldása győzött, de része jutott abban az elégtételben, hogy az utolsó Erzsébetpályázat juryje elméletben az ő megoldásához tért vissza. Az Erzsébet-emléknek ezen a sorrend szerint utolsó pályázatán (1913) mutatta meg Hikisch képességeinek teljes erejét. A félkörű oszlopsor, melyet a királyné szoboralakja köré tervezett, felfogásának hatalmasságával messzire kiemelkedett a többi pályázó munka fölé. Az a pályázat mindenkit meggyőzhetett róla, hogy nincsen még egy olyan művészünk, ki a tömegekkel úgy tudna bánni és kinek oly fejlett arányérzéke volna mint Hikischnek. Az Erzsébet-emlék történetének mentén követtük Hikisch Rezső fejlődésének útját. De épp olyan fontos szakaszai annak Hikisch egyéb pályázásai ; azok a tervei, melyekkel a Szabadságharc-szobor és a kassai Rákócziemlék két pályázatán, a Kossuth-szobor első pályázatán és egyéb vetélkedési alkalmakon vett részt. Mindenütt a legelsők közé osztályozták, amíg a tervek művészeti értékét vizsgálták meg; de következetesen eltekintettek fölötte, valahányszor a megbízás odaítélésére került a sor. Az a nagy munka, az a sok esztendő, amit pályázataira fordított Hikisch, még sem volt kárbaveszett áldozat, Azonközben tanulta meg tiszta művészeti feladatokon a nagyszabású koncipiálást, a gyakorlati érdekektől, a megbízók hétköznapi szükségleteitől nem feszélyezett monumentális gondolkodást. Alakuló tehetsége számára kitűnő iskola volt az a sok pályázat, amin

íí » V • í y V • í y « • íí y • • n y • • » y • • íí y • • » y • J| » y « í n y • J[ í y • f! » V • í| » y • ft y V • í £ V • •

ÍI

megalkuvás, a pályabíróságok személyi öszszetételére való tekintet nélkül foglalkoztathatta tervező képzeletét. Azokon érett meg kész egyéniséggé, másrészt pedig fokról fokra ott lett neve ismertté, tehetsége el ismertté, ott nyilt meg számára az érvényesülés útja is. Profán építészeti feladatokhoz mindezek miatt aránylag sokára juthatott Hikisch. A halasi városháza érdekes épület-csoportjáról már megemlékeztünk. Itt a fővárosban az óbudai községi iskola volt egyik első meg is valósult alkotása. Bár a telek szerencsétlen alakja akadályozta a koncipiálásban, ennek az épületnek tömegét is kiválóan sikerült megoldania. Ábráink között csak egyik kapujának megoldását mutathatjuk be; de az is fogalmat ád Hikisch szerves tervezési módjáról és nagyfejlettségü arányérzékéről. A művész legújabb alkotásai közül való az Astoria-szálló kettős épületének a Kossuth Lajos- és a Magyar-utca sarkán összeszőgellő része. Ez az épület és az a másik bérház, melyet Hikisch az Astoria-szállón túl a Múzeum-körúton épített, mint specifikus „városépífő"-f mutatja be a művészt, mint olyan tervezőt, ki épületének egyéniségét alárendeli az utcakép jellemének és arra törekszik, hogy környezetével harmóniába jusson. A városépítés e nemes, az egészhez alkalmazkodó módjának Budapesten hagyománya van, csakhogy rég elvesztette erejét. Az Andrássyútnak majdnem zavartalan harmóniája (ami zavaró benne, az már az újabb korszakok munkája) a tanúsága annak, hogy mit jelent a városokra nézve egy-egy olyan korszak, melynek építői egymáshoz simulva és az egészben fölolvadva igyekeznek a maguk egyéniségét érvényesíteni. Amióta a nagykörúton egymáshoz alkalmazkodás helyett viaskodásra keltek egymással az építők, azóta utcáink képét széjjelrongyolták az individualista törekvések, az egymással tülekedő kupolák és oromzatok sziluettjei. Az újjáépülni készülő Múzeum-körútnak hihetőleg nem ez lesz a sorsa. Hikisch alkotásai megadták már építészeti karakterét, magassági, térbeosztási arányait s abban a keretben minden még oly egyéni törekvés is jól elfér. Magukról az épületekről, szemléltető képek híján, ezúttal nem akarunk beszélni, csak a szálló halijára, nemes térhatására hívjuk föl a figyelmet. Ugyanaz a nagyszabásúra törekvés, mint monumentális alkotásait, jellemzi Hikisch kisebb munkáit is, elsősorban síremlékeit, melyek immár szép számmal vannak a főváros temetőiben. — Az egyik képünkön bemutatott síremlék, sajnos, nem ke-

Dankó Ödön rajra.

Zeiclinung des E . Dankó.

rült kivitelre. Formabeli gazdagság és a részletek szépsége tekintetében talán első helyen áll ez a munka Hikisch síremlékei között. A művész legutolsó alkotása néhai Rosenberg Gyula mauzóleuma. Igazi monumentum kisméretűségében is, egyszerű formái tele vannak erővel és méltósággal. A finomságokat, a felületet tagozó ékítményeket, belsejébe rejtette a művész. Ott fedezhetjük föl Hikisch ornamentumait, melyeken klasszikus korok ihlete érzik s mégis minden ízük egyéni zamattal teli. Kevés és egyszerű motívumból szervesen szövöttek. Az olyan nagy tömegek közt élő képzeletnek mint Hikisché, az ornamentum nagyon másodrendű anyagszámba mehet. De ha hozzányúl, azt is teljes elmélyedéssel teszi, mint ahogy Hikisch azok közé az építőművészek közé tartozik, kik terveiket végig maguk dolgozzák ki s még legapróbb részleteiken is rajta tartják szemüket. Hogy sok kortársához képest aránylag olyan kevéssé termékeny ez a művész, abban nagy a része elmélyedő természetének és annak, hogy munkáinak még részleteit sem szereti másra bízni. Ezekben a nehéz időkben az a gondolat tartja a lelket az emberiségben, hogy a nagy háború után nagy békesség, a dúlás és pusztítás után nagy alkotás, nagy építés következik majd. Az az új korszak hihetőleg megtermi majd ennek a művészünknek a tehetségéhez méltó feladatokat.

=v 297

fer •fnvAiStniv Tölgyfaláda vasverelekkel. Francia, XIV. század.

•

Ïu «u •

•

•u •uu •u •u •u •

Truhe. Eichenholz, elsenbeschlagen. Frankreich, XIV. Jahrhundert.

PAYRNÉ ELEFÁNT OLGA DR.: IPARMŰVÉSZETI MÚZEUMUNK BÚTORGYŰJTEMÉNYE "úzeumunk bútorgyüjteményc kissé egyenlőtlen. Azt értem ezalatt, hogy nem minden kor és művészeti irány van benne egyenlően — sőt, fájdalom, még csak nem is kellőképpen — képviselve. S ez természetes is. Annak a szoros kultúrkapcsolatnak, mely az Anjouk és Mátyás király idejében Itália és Magyarország között fennállt, műemlékeit a folytonos harcok szétszórták vagy tönkretették, a későbbi időkben pedig a művészeti centrumoktól, a fejlett és erőteljes stílusok hazájától nemcsak földrajzilag, de kulturailag is távol estünk ahhoz, hogy minden korból kellő mennyiségű és jó minőségű műtárgyaink legyenek. Azok a beszerzések pedig, amiket a külföld kínál, a gyűjtők sokasága és gazdagsága s a mi szerény dotációnk mellett majdnem teljesen megfizethetetlenek. Szerencsés véletlenek mellett is nagy körültekintés és erőfeszítés kellett ahhoz, hogy a múzeum — itt-ott bizony hiányos — gyűjteményét megszerezhesse. Antik, ókeresztény bútor egyáltalán nem, románkori és kora-gótikus alig fordul elő a kereskedelemben, s ha elvétve igen, úgy ameri-

298 $=•=•=•=•=

kánusoknak való árban, ennek dacára egy szép formájú tömör tölgyfaláda birtokában van a múzeum. Ez a láda francia, még a XIV. századból való s liliomvégződésű vasalásokkal gazdagon kivert. Ezenkívül van egy későbbi, Ausztriában a XV. században ké,szült kelengyeládánk, melyet a délnémet késogótikára jellemző laposan kimetszett növényi elemek díszítenek, de már meg nem értett építészeti elemek vannak keverve az indadísz közé (320. ábra). A késő-gótikának egy külön fejezete a spanyol bútor ; mely még a XVI. századon túl is kedveli a mór elemekkel vegyített gótikát. Báró Liptai Béláné hagyatékából került a múzeumba egy ilyen jellegzetes spanyol lábasszekrény a XVI. századból (319. ábra). A XV. és XVII. században Olaszországban a bútor nem asztalos-, de művészmunka. Az egészen egyszerű favázra felrakott, aranyozott stukkókeretekbe nem kisebb emberek festettek ábrázolásokat, mint Dello Delli, Neri di Bicci, Matheo Pásti Pinturicchio, Filippino Lippi, Benozzo Gozzoli, Luca Signorelli. Ezek a ládák természetesen inkább a szépművészet mint az iparművészet keretébe tartoznak. E mellett az irány mellett helyet talált azonban a még antik hagyományokból élő intarziaművészet, mely eleinte csak világos

•

és sötét, de a XV. században már festett fákkal is dolgozott. Firenzében stukkóból felrakott domborművekkel is díszítették a cassonekaf s emellett a faragóművészet is gyakorlatban volt. Itt is mutatkozik kapcsolat a szépművészetekkel emberi alakok, sőt jelenetek ábrázolásában, de gyakori a növény- és indadísz s az olasz reneszánszra annyira jellemző groteszk. Szép rajzú berakott ládája van a múzeumnak a XVI. század elejéről s egy domborúan faragott, növényi elemekkel s groteszk alakokkal díszített kisebb láda ugyané korból, a századvégéről való egy ugyancsak faragott kelengyeláda, elején kartusszerű keretben fekvő női alakkal (322. ábra). Nem érdektelen, de már 1600 tájáról való, egy préselt bőrrel borított és gazdagon aranyozott írószekrény (secrétaire). Franciaországban a XVI. században a bútor már inkább asztalosmint művészmunka ; felépítésében úgy mint faragott díszében inkább archifektónikus mint az olasz, hellyelközzel sablonos is, inkább iskolák szerepelnek, mint egyes mesterek. Két jó darabunk van francia reneszánszból, egyik egy emeletes szekrény felső része, a másik ugyanehhez az iskolához (Bourgogne) tartozó, arányaiban és faragott részleteiben elsőrendű emeletes szekrény a Ráth György múzeumban. Német korarenes z á n s z - b ú f o r a nincs a múzeumnak, de az északnémet iskolával elrendezésben igen roDohányreszelő farakon, szép formájú és gott tölgyfából. F r a n munkájú XVI. századi cia. XVIII. század elele.

faragott németalföldi szekrény jutott nemrégen Nemes Marcell úr nagylelkű adományozása folytán birtokunkba (324. ábra). A múzeum többi német reneszánsz-bútora — szekrények és ládák — már a XVII. századból való, többnyire berakott és építészeti elemekkel díszített. Németországban és Olaszországban jött divatba a XVII. századtól kezdve a bútor természetes, a fa megmunkálásából eredő formáinak épülethomlokzatokkal való behelyettesítése, különösen az emeletes szekrények felső részei néha egyenesen palotahomlokzatok másolatai, a szekrénybelső is udvarokat és oszlopos csarnokokat utánoz. Ennek az anyagszerűtlen eltévelyedésnekmunkailagelsőrendű, színben és anyagban igen szép képviselője gyűjteményünkben egy XVII. századbeli németalföldi lábasszekrény, mely a Festetich grófok tulajdonából került a múzeumba, teknősbékahéjés gyöngyházberakással rusztika homlokzatot ád vissza és szélesen kezelt olajfestményű miniatürképekkel van díszítve (321. ábra). A XVII. századtól kezdve a bútor fejlesztésében Franciaországé a vezérszerep. XIV. Lajos kora teremti meg a bútornak legragyogóbb korszakát. Nemcsak a drága anyagok még drágább feldolgozása, Boulle asztalos nevéhez fűződő teknősbékahéj- és fémintarziák, hanem a vonalak művészi vezetése, pompás, nehéz és méltóságos formák, a szobrászatnak, bronzoknak gyakori, de szerves alkalTabakreibelsen. Elchenholz. Geschnitzt. Franz. Arbeit. Anfang des xviii. jahrh.

,

,

.

mazása, a gazdag, de nem felaprózott rész-

J 299

•

•II

letek művészi összhatása jellemzik a XVII. századbeli francia bútort, melyre, fájdalom, múzeumunkban nincsen példa. Kevésbbé ünnepélyes, könnyebb és nem oly gazdagon díszített, de még szigorúan szimmetrikus az orleánsi herceg kormányzása alalt a XVIII. század elején kifejlődött úgynevezett régence-stílus. Múzeumunk egy 14 darabból álló faragott tölgyfaburkolatot, az ezzel egykorú kétszárnyú ajtót és falhoz való asztalt (console) őriz ebből a korból. Mind a három tárgy finom faragású, jellegzetes arabeszkekkel díszített (330. ábra). Ellentétben a francia barokkal, a német elég jól van múzeumunkban képviselve. A bárok nehézkes és pompás formáit mutatja két északnémet egyszerű, de nagyprofilú szekrényünk, mind a kettő borított és fényezett, az egyik alacsony, négyzetes, kiugró párkánnyal és betétekkel (323. ábra), a másik egy magas, keskeny sarokszekrény, teljesen dísztelen, de a felületek hullámzó mozgása és profiljának szép vonala a legszebb német barokbútorok közé sorozzák. Jó munka és arányaiban is szép egy magas, sokfiókú, faragott déltiroli írószekrényünk a XVII. századból. S ehhez az irányhoz sorozható felosztásában és profilozásában az északnémet bútorokra emlékeztető, három csavart oszloppal tagolt, Ausztriában a XVIII. században készült borított és fényezett szekrényünk (325. ábra). Nyugtalanabb, de a délnémet barokra jellemző egy növényi formákkal gazdagon díszített, mélyen faragott címeres mennyezetes ágy. A francia bútor befolyása látszik egy súlyos, faragott, aranyozott nagy olasz consolunkon. XV. Lajos korában a bútor egészen átalakul, festői, nyugtalan, fantasztikus vonalai és aszimmetrikus formagazdagsága az eddigiek-

Faragott p u s z p á n g f a c s é s z e Németalföld. XVII. század.

3001

tői eltérő technikát is igényelnek. A fa szöveteit a g ö r b e vonal, mely a bútor alapelvévé lesz, minduntalan metszi. A formáknak a fa természetes megalkotottságával való folytonos összeütközése nem szép és ezért borítják, aranyozzák és festik a rokokóbútort. A hajlított, vékonyabb formák a faragott díszt is kiküszöbölik lassan és bronz-aplikokkal helyettesítik. Elsőrendű példája a francia rokokónak múzeumunkban néhai Egger Dávidtól örökölt, tengerentúli fákkal berakott és finoman cizelált bronzokkal díszített commode, meggyőzően művészi összhatásának eredői munkai kiválósága, a berakás szubtilis, könnyű rajza s a veretek lendületes szép formája (328. ábra). A XVIII. század szalónjainak szellemes és változatos ülőbútoraiból is sikerült megszereznünk néhány szép és mintaszerű darabot. Egy finoman faragott, apró virágokkal és kecses arabeszkekkel díszített, „Lené" névvel szignált kanapé, egy két darabból összetolható Chaiselongue és két karosszék nem túlságosan díszes, de szép konturú és diszkrét megszemélyesítői XV. Lajos korának. Nyugtalanabb és hangosabb egy gazdagon faragott aranyozott consol, s kecses formája van egy ugyané korból való berakott és bronzokkal díszített kis női íróasztalunknak. XVI. Lajos korában világosabb és szervesebb lesz a bútor szerkezete, az egyenes vonal és a szimmetria ismét elfoglalja régi helyét és felmerül a klasszicisztikus díszítőelemeknek alkalmazása. Igen szépen képviseli ezt az irányt egy újabban Párisban vásárolt berakott commode (329. ábra) s egy majdnem teljesen dísztelen, de egyszerűségében előkelő, Jean Jacob modorában készült legördíthető félhengerrel záródó íróasztal, ú. n. sécrétaire à coulisse. Ezekhez csatlakozik ugyanebből a korból egy szép kanapé és több karosszék. Francia empirebútorunk nincsen, de egy köralakú, szép, b r o n z kosfejekkel díszített, XIX. század elejéről való orosz olvasóasztalunk formái teljesen francia ízlésre vallanak (336. ábra). A XVIII. század bútortörténetében a francia mellett tulajSchale. Buchsholz. Geschnitzt. Niederländische Arbeit. XVII. Jahrhundert. donképpen csak az

gl

^ P ^ P aSBÊM H

i

WM

• •n •n

pggp &

-idä

m

•M

—

V*

Mi

308

308. Hikisch Rezső : Erzsébet-emlék. Pályaterv.

308. Rudolf Denkmals.

Hikisch : Projekt

eines

Königin-Elisabeth-

J 301 Magyar Iparművészet.

5

309

310

309. Hikisch Rezső : Rosenberg Gyula mauzóleumának ferve. 310. Teles Ede: A mauzóleum egyik plasztikus dísze (vázlat).

502

309. R. Hikisch : Entwurf eines Mausoleums. 310. E. Teles : Ein Relief des Mausoleums (Skizze).

V

•t,

•

•Ii •I •

u •

•

il

311. Hikisch R e z s ő : Rosenberg Gyula mauzóleumának metszete. 312. A mauzóleum egyik kőből faragott plasztikus dísze. Mintázta Krisztián S á n d o r . Kőbe faragta S e e n g e r Béla.

311. R. Hikisch: Schnitt des Mausoleums. 312. Eine dekorative Füllung in Stein am Mausoleum. Ausführung B. Seenger.

=•=•=! 303 5*

ï

« 4

504

íí

•

_

313. Hikisch Kezső : Az Astoria-szálló hallja. 314. Az A s toria-szálló homlokzatán levó' vasrácsnak egyik részlete.

313. R. Hikisch : Diele im Budapester Astoria-Hotel. 314. Teil des eisernen Erkergitters des Hotels.

V y

u

•

315

315. Hikisch Rezső : Az Astoria-szálló hallja.

315. R. Hikisch : Diele im Budapester Astoria-Hotel.

=•=•=* 305

• •n

316

•

ï •

•n

316. Hikisch Rezső : A s z é k e s f ő v á r o s szentendrei-úti elemi iskola egyik bejárója. A plasztikus díszítések Beck Ö. FUlöptől valók.

3 0 6 $=•=•=•=•=

316. R. Hikisch : Strassentiir einer Budapester Volksschule. Die Reliefe sind Werke d e s Bildhauers E. Ph. Becks.

317

317. Hikisch R e z s ő : Síremlékterv.

317. R. Hikisch: Entwurf einer Gruft.

318. II. S á n d o r cár szoborterve. Markup Bélának és Hikisch Rezsőnek szűkebb pályázatra készült pályaműve. Markup Béla 1911-ben díjat nyert egy II. S á n d o r cár emlékművére hirdetett nemzetközi pályázaton. A díjjal jutalmazott művészeket szűkebb pályázatra szólították fel ; az itt látható terv erre a pályázatra készült. A pályabíróság elé nem kerülhetett, mert a szentpétervári pályaudvaron hevertették, ahol darabokra zúzódott.

308 $=•=•=•=•=

318. Alexander II., Kaiser von Russland. Denkmalentwurf zu einer engeren Konkurrenz im Jahre 1911 von B. Markup und R. Hikisch. B. Markup wurde an einer internat. Konkurrenz mit einem Preise ausgezeichnet. Die preisgekrönten Künstler wurden zu einer engeren Konkurrenz eingeladen. Das vorliegende Bild stellt d a s zweite Konkurrenzwerk des Bildhauers Markup und d e s Architekten R. Hikisch dar. Dieses Werk wurde auf dem Bahnhof St. P e t e r s b u r g s „vergessen", wo es auch in Stücke brach.

il

• •IÍ

•nn • •n a a

•

n• •nn •

•

•n

M

angol bútornak jut szerep. Anglia volt az egyetlen, mely bár nem tudta magát teljesen emancipálni a francia bútor hatása alól, mégis hűségesen kitartott a bútor célszerűsége mellett és ezt hangsúlyozta a rokokóformák túltengő, nyugtalan gazdagsága ellenében. A túlságosan mozgó kontúroktól tartózkodott, megtartotta az egyenes vonalat és ezzel együtt a fa anyagát mindig érvényre juttatta. A fényezésre kiválóan alkalmas szívós mahagóni-és selyemfából (satin wood) könnyű és kecses formákat hozott létre. Múzeumunknak két angol bútorokkal berendezett fülkéjében az angol XVIII. század három híres asztalosművészének Chippendale-, Adamés Sheratonnak iskolája igen szép darabokkal van képviselve. Úgyszólván minden elgondolható bútorra van itt példa. Nemcsak az ülőbútor, de szalon- és könyvszekrények, íróasztalok, kommodok, lecsapható kis mahagóniasztalok, női íróasztal, varróaszfalka vannak ízlésesen és otthonosan egy helyiségben felállítva. Kecses, könnyű formái mellett mindnek elsőrendű a megmunkálása, valamennyin látszik a célszerűségre és a faanyag redukálására való törekvés s a helynek lehető kihasználása (331., 334. ábra); egy Chippendale modorában készUlt settee (333. ábra) kivételével valamennyi borított és fényezett, némelyeken könnyű, kézzel festett díszítés, mások ismét finom klasszicisztikus berakással ékesek. Adam iskolájából való egy Angliában meghonosodott, másutt alig használt, kézzel modellált, kemény stukkóból készUlt empire kandallókeret (335. ábra) és faragott tölgyfaajtó. A XVII. század végéről és XVIII. elejéről való két angol, faragott és fényezett magashátú székünkön (326-327. ábra) XIV. Lajos korának hatása észlelhető. Az angol neobarokra jellemző faragott szék

(332. ábra) jutott Glück Frigyes szíves adományozása folytán a múzeum birtokába. A XIX. század bútorának fejlődését magyarországi műemlékek már felemlített egész sora tünteti fel. Megemlítést érdemel még az 1900. évi párisi kiállításon vásárolt „szecessziós" bútorok csoportja. Ezek az akkor divatos és új művészeti fejlődés kezdetét jelentő iránynak megszemélyesítői. Bár ez az irány nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert a továbbfejlődése megakadt, mégis érdekes és jellegzetes próbálkozás volt, a hajlított vonalat akarta a búforművészeíben újra meghonosítani. * A fa és elefántcsont megmunkálásának az iparművészetekkel közös határterülete, a kisplasztika. Majdnem minden darabja ide is, oda is sorozható. Az iparművészeti múzeumot mindig inkább érdekelte a bútorral vagy más műtárggyal k a p c s o l a t o s faragás, intarzia, de az önálló és alkalmazott faragás között a határt megvonni igen nehéz s így önálló kisebb elefántcsorft- és fafaragások is kerültek a múzeum birtokába. Elsősorban kell megemlíteni egy egész ilyen gyűjteményt a Ráth György múzeumban, mely különösen XVII. századi német és németalföldi elefántcsont- és puszpángfafaragványokat tartalmaz. Közöttük igen becses darabokat. Egy francia XIV. századi kis puszpángfa Madonna ennek a gyűjteménynek legértékesebb darabja. Az Iparművészeti Múzeumnak három felsőmagyarországi faragott szárnyas oltára sorozható ide, kisebb XVI. századi puszpángfacsoportok és a XVIII. században annyira divatos elefántcsontszobrocskáknak egész kis gyűjteménye. Használati tárgyakon, szelencéken, dohányreszelőkön és társasjátékok jáfékkövein is fordulnak elő figyelemreméltó művészi faragások.

•

•n •n

fi

fi•

•nn • IÍ •

•n

•

•n

RELLE PÁL: ÉPÍTÉSÜGYI SZABÁLYZAT — É S ÍZLÉSNEVELÉS „Magyar Iparművészet" legutóbbi számában P a l ó c z i Antal cikket írt Budapest építkezési viszszásságairól. A cikk tartalma — amilyen avatott írója Palóczi Antal ennek a témának — kell hogy minden ízléses és budapesti embernél tetszést keltsen. Ezek a sorok sem vitatkozni, inkább csak kiegészíteni akarnak.

Úgy érzem — hiszen magam is „az ízléstelen építkezések fölött" kesergők hadcsoportjába tartozom —, hogy mindannyian, akik, Isten tudja, mióta, verekszünk az ízlésfelen építkezés ellen és szinte üvöltve sürgetjük a városi építésügyi szabályzat reformját, az egységes várostervet és annak minden járulékait, mondom, úgy érzem, abban az egyben mindnyájan bizonyosak lehetünk, hogy rendeletekkel, szabályzatokkal nem lehet művészetet csinálni. Vagy van magyar iparművészet vagy nincs. Ha nincs, minden rendelet

:J 309 Magyar Iparművészet

6

•

II •II II

•

II •

•

310

és szabályzat csak törvényes kerete lehet a a többi 999 felépítését is meg tudták volna benne elhelyezendő művészietlenségnek és akadályozni . . . Mit jelent ez ? Ki és mi a ízléstelenségnek. Azon pedig lehet vitatkozni : kezessége, hogy az ezer ízléstelen ház helyett mi jobb, ha leszögezett formák között sértik — mert építeni csak építettek volna — ezer meg ízlésemet vagy minden forma mellőzé- ízléses, művészetet reprezentáló ház épült sével. Ezzel korántsem akarom azt mondani, volna ? . . . Valamivel tisztában kell lennünk : hogy nem kell sem az egységes városterv, azzal, ha a meglévő ízléstelenséget eltüntetjük, sem a városi építésügyi szabályzat. Azonban még nem teremtettünk egyúttal ízlést. Ha nincs azt hiszem, mégis csak az kellene, hogy előbb ízléstelenség, ez még egyáltalán nem jelenti legyen az ízlés és a művészet, hacsak nem azt, hogy már ízlés van. Ez csak negatív az a cél, hogy az ízléstelenséget és a művé- eredmény lenne. Jobb a semminél, annál, ami szietlenséget organizáljuk. Úgy érzem, nem a főváros utcáin ma van, de nem olyan az az első teendő, hogy az ízléstelenséget eredmény, mely gyökeres javulást idézhetne leromboljuk, hanem, hogy előbb ízlést teremt- elő Budapest esztétikai fejlődésében. Csak sünk. Ha lesz Budapesten ízlés és művészet pozitív, preventív módszerű programm mellett az építőművészet terén is, nyugodtak lehetünk, gondolhatunk arra, hogy Budapest olyan szép ez önmaga fog végezni azzal, amivel sem legyen, amilyen szépnek „a kesergők" szeretaz öklök, sem a hangok nem tudnak meg- nék. Meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyek biztosítják, hogy a meglévő birkózni. A modern orvosi tudomány már nem ren- ízléstelenségeket ízléssel lehet fölcserélni ; deletekkel vet gátat a járványok terjedésének, azokat a körülményeket, melyek a jogosan hanem tudományos eljárással. Nemcsak a sürgetett rendeleti és szabályzati keretnek beteget gyógyítja, hogy egészséges legyen, művészi tartalmat tudnak adni. hanem már az egészségest kezeli, nehogy Kérdés mármost: mi az útja-módja annak, beteg legyen. De semmi esetre sem öli meg hogy ezt a művészi tartalmat megkapjuk? a beteget azért, hogy vele ölje meg a beteg- Gyakran hivatkoznak arra — magam is megséget. A betegség legjobb gyógyszere — tettem —, hogy a külföldi városoknak egyséés ez nem akar aforizma lenni — : az egészség. ges várostervük, építésügyi szabályzatuk és A művésziekben épp úgy preventív mód- miegyebük van. És hogy ezek annyira beválszerrel kell dolgozni, mint akár orvostudomá- tak. Igaz. Valamiről azonban megfeledkeztünk. nyos téren. Rendelet, szabályzat nem használ, Arról, hogy ezeknek a városoknak ugyanlegalább is nem eléggé. Itt is úgy van, hogy akkor megfelelő közízlésük is van. Vagyis az ízléstelenség legjobb gyógyszere maga az van valami, valami pozitív, amit szabályozni, ízlés és célt itt is csak úgy lehet érni, ha amit keretbe foglalni kell és lehet. Éppen a mindenekelőtt megteremtjük azt az életalapot, gyakran idézett városokban évszázados épíamelyen az építőművészet — nemcsak a tési hagyomány nevelte a közízlést, tehát az tervezőművészek, hanem a közönség is — építőművészek ízlését épp úgy, mint a közönízléses lehet és ezzel máris útját álltuk az ségét, hogy mintegy kritikai fóruma legyen ízléstelenség járványának. S ha ez megvan : az új építkezéseknek. Budapestnek nincs igazán csak akkor érdemes várostervről és kritikai fóruma, ami alatt nem kinevezett, hivatalos fórumot értek, hanem az önmagától a többiről beszélni. Érthető, hogyha Palóczi Antal és vele született, az ízlés fejlődésével felnőtt és erősokan felháborodva kelnek ki a Dunaparton södött egységes közvéleményt. Végeredményépített új Palaíinus-ház ellen. Tényleg nincs ben ilyen körülmények között mit jelent a elég súlyos kritika, mellyel ezt a házat illetni legkitűnőbb városterv és a legjobb építésügyi lehet. Ámde tessék elhinni, Budapesten leg- szabályzat is ? . . . Szerény véleményem szealább még ezer ilyen téglavakolatbői készült rint tehát első teendőnk az lenne, hogy ezt a monstrum van, amely talán csak kevésbbé hiányzó közízlést megteremtsük. Tradícióink, exponált helyen rontja a közízlést. Mármost nevezetesen az építés terén, nincsenek, vagy — kérdem —, ahol ilyen általános az épít- csak nagyon kevés van, nevelni azonban kezési ízléstelenség, mit jelent ott, ha ezt az enélkül is lehet, sőt enélkül még inkább kell egy objektumot sikerülne is eltüntetni a föld a közönséget. színéről, vagy mit jelentene, ha meglévő renS t ü b b e n német építőtanácsos szerint — deletek és szabályzatok meg is gátolták volna akire Palóczi is hivatkozik — „azért oly ennek felépítését? Jelentené, hogy egy híján fontos, hogy a hatóságok a művészi szemmég mindig ezer rossz ház éktelenkednék a pontoknak a város építésében, építkezéseiben főváros utcáin és terein. De tegyük fel, hogy való érvényesítését teljes mértékben biztosítezek a rendeletek és szabályzatok olyan sák, mert az épületek á l l a n d ó a n , a nap természetűek és időtartamúak lennének, hogy minden órájában, mindenki, művelt és művelet-

it• •u u í! • u* u•

y

u«

•

ï

'i

I

BO

S

i Iy 'i

•

Jm

i

Wi H ma j ; Y|A M

'i

ï

y

Br ««

f

• J B S ^ r

••i y •u •u •

\l
^Ê

'lltfl

•

iy

*

ÜH

• •u

•

s ï

•

•u vu !•

! Í! •

Dobozfedélről való elefántcsontberakások. Németalföld. XVII. század. Az O. M. Iparművészeti Múzeum bútorgylljteniényéböl.

Elfenbeinintarsien auf dem Deckel einer Kassette. Niederländisch. XVII. Jahrhundert. A u s der Möbelsammlung des ung. Landes-Kunstgewerbemuseums.

6*

len, szeme előtt állanak s így a legkiterjedtebb mértékben éreztetik nevelő és művelő hatásukat". Ez, amilyen igaz, annyira nem új megállapítás. De Stübbennek még az ismétlésben is igaza van a német városokról szólva. Budapestre vonatkoztatva azonban nincs igaza. Budapesten az esztétikai nevelésnek ezzel a módjával elkéstünk. Budapesten megfordítva vagyunk a dologgal. Itt nem az utcával, a házakkal kell esztétikára nevelni a közönséget, hanem a közönséggel kell esztétikára nevelni az utcákat, a házakat. Ez a gyorsan felszítt kultúra s a készen és vegyesen átvett művészi eredmények természetes következménye. Ebbe bele kell nyugodnunk. Ami nálunk az utcán van, az — csekély kivételtől eltekintve — ízléstelen és főleg jelleg nélküli ; ezzel nem lehet és nem is szabad nevelni a közönséget. Természetes, hogy a budapesti közönség önkéntelenül is a látottak hatása alatt áll, amiből az következik, hogy nálunk egyenesen misszió, hogy megtanítsuk a közönséget arra, hogy ne tanuljon az utcától. A legnagyobb baj, hogy nálunk nincs esztétikai közvélemény. Ez még a rossz házaknál is nagyobb baj ; mert egészen bizonyos, ha ilyen közvélemény lenne, szabályzatok és rendeletek nélkül se lennének olyan házak Budapesten, amilyenek vannak. Föltéve, hogy a tervező építésznek nincs ízlése, az épülő ház még mindig jó és szép lehetne, ha Jegalább az építtetőnek lenne ízlése. Nyilvánvaló, hogy az új Palatinus-ház ízléstelen, de milyen egyszerű lett volna, ha ezt az építtető már papiron észrevette volna és egyszerűen nem fogadta volna el a terveket. Ezek a dolgok ugyanis szorosan egymáshoz tartoznak és szorosan hozzátartoznak ahhoz, amit építészeti közvéleménynek nevezünk. Elsősorban tehát valahogyan erre a közvéleményre lenne szükségünk, a többi, így a városterv és az építésügyi szabályzat is, önmagától következnék. De hát hogyan ? • Ezen a helyen nem fejthetek ki egy egész V •II programmot, nagyjában azonban rámutathatok V néhány mozzanatra, melyeknek felfedezési elsőbbségét nem arrogálom magamnak. Megfigyelhetjük például, hogy az iskolából az életbe kikerülő fiatalembernek mi mindenről van fogalma ? Homerostól Szenei Molnár Albertig tud — úgy ahogy — a világirodalom minden írójáról, Gay-Lussactól Marconi ig hallott a világfudomány minden tudósáról és Giottótól Munkácsyig a világ nagy festőiről is vannak sejtelmei, de Bramantenak vagy Ybl Miklósnak falán a nevét sem hallotta, Nem akarom túlbecsülni a középiskola hatását az életre, de az még sincs rendjén, hogy • amikor a fiatalság százezrei az irodalom,

3121.

tudomány és művészet bizonyos tájékozottságával vagy legalább is a továbbfejleszthetőség bizonyos lehetőségével vonulnak ki az életbe, viszont az építőművészettel teljesen idegenül kerülnek szembe. Már pedig egészen bizonyos, ha ez a sok százezer, sok millió ember csak akkora érdeklődéssel kísérné a mindennapi életben az építőművészetef, mint amekkora érdeklődéssel, teszem, az irodalmat vagy a tudományt kíséri, ahogyan könyvet, újságot olvas, színházba jár, vagy képeket néz; ha ilyen arányban és viszonylatban nézné a házakat és általában az építkezést, szóval, ha az építőművészeinek is lenne közönsége: vájjon ott tartanánk-e ma a fővárossal, ahol vagyunk ? Hihetetlen konzervativizmus, hogy a középiskola esztétikai kötelességérzete még mindig csak a rajztanításban és a műtörténelemben merül ki. A fiafalság megtanulja a bebalzsamozott sémák lélek nélküli és szolgai másolását, megtanul fejtegetni elavult, öreg műförténeti elveket, csak éppen arra nem nevelődik — amit megtanulni talán nem is lehet —, hogy esztétikai öntudatra, legalább relatív ízlésre tegyen szert. A középiskola nem szoktatja önálló gondolkozásra tanítványait, nem neveli arra, hogy künn az életben később — a kapott útbaigazítások szerint — a maga fejével igyekezzék ízlést keresni és ízlést terjeszteni. Ez az útbaigazítás, ami az fzlésterjesztés fantervének volna nevezhető : az Országos Közoktatásügyi Tanács teendője lenne. Másrészt magukkal az építészekkel se állunk különben. Hol tanuljon a budapesti építész ? Az utcán nem fanulhat, mert ott sem tradíciót, sem rendszert nem talál és ott szervezetten modern törekvéseket sem láthat. A műegyetemen megtanulja a mesterségét, de hol tanulja meg a művészetet, amennyire ezt egyáltalán megtanulni lehet? De mert nem művész és mert nincs is az a közönség, mely a művészetet megértse, nem is törekszik és nem is törekedhet többre, mint a külföldi eredmények olcsó és könnyű népszerűségre föleresztett utánzására. És mert odakünn sokféle eredmény szűrődött le, idehaza tehát sokan sokféle eredményt igyekeznek átplántálni. Még pedig rendesen az itthoni kulturális, művészi, gazdasági és természeti viszonyok komoly mérlegelése nélkül átplántálni. Éz az oka annak, hogy Budapest utcáin a különféle stílusok mellett ott erőlködnek a különféle idegen stílusekvilibrálások is. Ezért van Budapesten a legéktelenebb stílusvolapük és ezért van az is, hogy Budapest talán a világ Iegkevésbbé jellegzetes városa. Amint a fiatal budapesti építész kikerül a Műegyetemről — ha boldogulni akar —,

íí » « • fi y • • lt y • • fi y • • S y it • » y • • fi y • • fi y • • fi y « • M y • • fi y • • fi V • fi » y • íí n V • fi fi y ií

kénytelen magát belevetni az utca tarka versenyébe és méretekben minél nagyobbat, minél feltűnőbbet alkotni. Budapest utcáin nem is házak, hanem felkiáltójelek állnak. A budapesti építész, amikor házat épít, nem azon igyekszik, hogy mennél harmonikusabban illeszkedjék a meglévő környezetbe, hanem hogy abból minél feltűnőbben kiugorjék. Hacsak öt centiméterrel fölébe tud kerülni a szomszédos házaknak, ezt a legízléstelenebb toldalék árán is megteszi. Ha Budapest utcái nélkülözik a nyugodt és sok külföldi városban oly monumentálisan egységes íetővonalat, ennek mindenesetre ez a versenytörekvés is az oka. Erre pedig az építőművész rendszerint együtt törekszik az építtetővel. Ami építészeti baja Budapestnek van : hatványozottan érezhetjük a vidéken. Amint Budapest a nyugateurópai építőművészet hatása alatt fejlődik, úgy fejlődik a vidék — ha ugyan ez fejlődés ! — Budapest hatása alatt. Ha Budapest gyűjtőhelye és egyben forzképe a nyugateurópai építészet ezer eredményének, a vidék : Budapest forzképe. Száz és száz példával, a vidéken épült köz- és magánházak százaival igazolhatnám a fenti következtetést. Ez azonban oly természetes következmény, mely nem igényel bővebb magyarázatot. Minden főváros kihat a vidékre ; egészen természetes tehát, hogy azok a termés?eti, szociális, gazdasági, tehát művészeti disszonanciák, melyek a budapesti házakról rikoltanak, még élesebben és még disszonánsabban rínak le a természetileg határozottabb, de szociális, gazdasági és művészeti téren még fejletlenebb vidéken. Ami építészeti baja Budapestnek van, nem lokális betegség, hanem — sajnos — országos veszedelem. • Mindebből és ezer más okból következik, hogy a budapesti építészek nevelését ugyanott kellene kezdeni, ahol a közönségét: az iskolában. Egészen bizonyos, hogy amint reformra szorul a középiskola, épp úgy megérkezett annak az ideje is, hogy a műegyetem reformjára gondoljunk. A modern városépítés elveivel épp úgy foglalkozni kéne a műegyetemen, mint azokkal az elvekkel, melyek a mai építésügyi szabályzat lényegét adják. Nemcsak a foglalkozásra, hanem a hivatásukra is nevelni kellene az építészet hallgatóit, akik, amikor az egyetemről kikerülnek, nemcsak a mesterségükkel, nemcsak annak technikai, mondjuk konstruktív elemeivel kellene hogy tisztában legyenek, hanem magasabb művészi, társadalmi és gazdasági szempontjaival is. A budapesti műegyetemnek, ha teljesíteni akarja hivatását, minden tekintetben idomulnia kellene Budapesthez, ehhez a furcsán konglomerált városhoz és tanításában, tendenciá-

jában is számolnia kellene Budapest gyors történelmi fejlődésével, rendezetlenségével, gazdasági, szociális viszonyaival épp úgy mint művészi jellegnélküliségével. A jövő Budapest egészséges esztétikai kialakulását — hangsúlyozom : Palóczi Antal követeléseivel egyetemben — csak így tudom elképzelni. Még csak egy régi — és nem egyedülálló — vágyamat szeretném itt röviden megpendíteni ; egy vágyat, melyet felejthetetlen S z t r a k o n i c z k y Károly barátom már 1913ban éppen a „Magyar Iparművészet" hasábjain fejtett ki oly találóan és igazán megtoldásra nem szorulóan. Most azonban ismét aktuális a kérdés és úgy érzem, csak az elhúnyt — hősi halált halt — kiváló műkritikus emlékének áldozok, ha a közeljövőben ugyanezen a helyen — éppen az aktualitására való fekintettel — bővebben foglalkozom ezzel az eszmével, melynek Sztrakoniczky Károly egyik első és legkitűnőbb szószólója volt. Most csak annyit: egész esztétikai berendezésünk nagy igazságtalanságának tartom, hogy amikor a nyilvános kritika mindent ellenőriz, mindent figyelemmel kísér, mondhatnám, mindennek publicitást szerez, az építőművészettel szemben a kritika a legteljesebb hallgatásba burkolózik. Nincs könyv, nincs színdarab, nincs kép és szobor, amivel a kritika ne foglalkoznék, amit — ha igazsággal, ha igazságtalanul, ha dicsérve, ha lesujtóan — forgalomba ne hozna. Mért ne lehetne ezt épp ily á l l a n d ó a n az építkezéssel is megcsinálni ? Mért ne lehetne minden házzal úgy foglalkozni, mint minden képpel, mért ne lehetne épp úgy foglalkozni az építőművésszel, mint lehet az íróval, a festővel? A magyar sajtóra, heti- és folyóiratirodalomra még nagy hivatás vár ezen a téren, hivatás, mely fordulafos nevelőhatással lehetne úgy a közönségre, mint magukra az építőművészekre is. Nem kell az építőművészeknek félni a kritikától és a kritikának sem kell félni az építőművészettől. Attól, hogy a kritika megtanítja a közönséget, hogy kik a rossz színészek, vagy kik a rossz írók, még sem a színház, sem az irodalom nem mentek tönkre. Nem fog tönkre menni az építőművészet sem. Azért, mert néha tévedett, vagy elvetette a sulykot, a kritika sem vesztette el létjogosultságát, Hála Istennek, a nevelt, fejlett közönség gyakran fölébe tud emelkedni a kritikának is és öntudattal tudja felemelni azokat, akiket a kritika érdemetlenül elejtett. De a hallgatás: öl. t* * S*

fi y V • fi y V • fi y • • fi y V • fi y V • fi y 8 • fi y • • fi y ií • fi y • • fi y • • fi y • íí fi y • fi fi y • ft fi y • fi

A művészetben nincsenek általános igazságok. Az igazság a művészetben aminek ellenkezője is igaz lehet.

» y •

érvényű olyasmi, wiide o.

fi

• •II

•

•II •II Ii

KREMMER DEZSÖ DR.: RÉGI BÁBSÜTÖMINTÁK hazánkban egykoron vi- reczeni szűr rajzaitól. Csak rágzó céhbeli élet lassan-lassan elsorvadt a modern iparpolitikai s iparművészeti törekvések edző tüzében. A mult évszázad hetvenes éveiben feloszlott céhek testületi életével egy darab régipatinás kultúrhistóriai világ pusztult el, melynek történeti levegője — mint a nagyon messziről felénk csendülő dal értelme — ma már jórészt idegen előttünk. Abból az alkalomból, hogy a közelmúltban a fővárosi mézeskalácsosok ipartestülete feloszlott s a cukrászipartestületbe olvadt bele, ennek az országszerte nagymulfú szervezetnek néhány tipikus s sok művészeti törekvést eláruló bábsütőmintájáf mutatjuk be. Ez a beolvadás egy valamikor kedvelt s hatalmas tevékenységű zárt kör hanyatlásának újabb jele s a merengve szemlélőből gondolatokat, kérdéseket váltanak ki, elsősorban az iránt, vájjon az iparművészet modern elhatárolásain belül mekkora veszteséget írhatunk a fejlődés számlájára.

A mézeskalácsosok, bábsütők céhének szerepe s hivatása az ipari, illetőleg műipari törekvések világában sok tekintetben elkülönült egyéb céhek hivatásától. Munkásságuk egyrészt a mindennapi élet héfköznapiságába kapcsolódott, mert hiszen a mézesbábok, kalácsok ezernyi formája a szegényebb néposztályok ízlését volt hivatva kielégíteni. Másrészt az anyag romlandósága miatt az a tudat, « V hogy a remekbe készített darabok csakúgy, mint a tömegtípusok mihamarabb a pusztulásnak vannak kitéve, természetszerűen hatással volt a sütőformák alakulására. E két velejárónak összetalálkozása már eleve magában rejtette a hanyatlás csiráját. Még egy fontos • szempontra kell itt figyelnünk : hiányzik a bábsütőmesterek s legények munkáiban a helyhezköföttség gondolata. Ezért nem beszélhetünk oly szabadon a mintáknál egyes vidékeket, iparművészeti területeket jellemző külön ornamentikáról. Az a legény, aki valamelyik elismert mesternél bizonyos formákat sajátított el, azt a néhány formát véste fába mindama városban, hova véletlenül elvetődött. A budai legény Debreczenbe vagy Kassára kerülve, elsősorban a magahozfa formákat alkalmazza, miáltal kizárta a helyi jelleg kialakulásait. Evvel szemben tudjuk, hogy a szegedi szűr rajzai merőben eltérnek a debII • II •

II • II • II •

nagyon halvány reflexként jelenik meg itt-ott egy-egy bábsűtőmintában a helyhezkötöttség, nem a formanyelvben, nem valami lokális motívum beépítésben, hanem a témakeresésben. Ilyen például az a XVIII. század elejéről való bábsütőminta, mely kucsmás, forgótollas lovasalakot ábrázol, s Omar budai basának emlékét őrzi. Művészeti törekvésekről voltaképpen csak a XVIII. századból ránk maradt mintáknál beszélhetünk, melyek az egyéni munka kisebbnagyobb érvényesülését mutatják s a romlandó anyag tulajdonságaival nem számolva, magasabb, velősebb invenció határozott nyomaira bukkanunk azokban. A kifejezett cél e korbeli mintáknál nem az olcsó hatásvadászat, nem a kijegecesedett formák visszatérő ismétlése, hanem lehetően új ornamensek beállítása. Erre serkentette az alkotókat elsősorban a nemes vetélkedés hogy ki tud szebb bábokat kiönteni, másodsorban ama század lelkének némi halavány megérzése, mely kilengett e szerényebb iparművészeti keretek közt élő mesterekig. S megjelennek a táncospárok finomabb, légiesebb mozdulatai, a rokokó rejtett bájossága, ha talán nem is oly művészies kivitelben, mint a kor kerámiájában, de mindenesetre afelé törekedve. E század termékei tehát lassanként elhagyják a merev lovasalakok, a pólyásbabák, az unalomig ismételt szívalakok addig ismert motívumait s új mozdulatokat, tetszetősebb csoportelhelyezést, térkihasználást kezdenek belevinni a negatívokba. Ezt a virágzást, ezt a hirtelen felszökkenést a művészi magaslatokig alig tudnánk megérteni az előző kor merev, sematikus ornamenskészletéből. Alig félszázaddal előbb még a primitív formák uralják a piacokat : a szimmetrikusan elhelyezett férfi- vagy nőalak, a városi ember, kinek két Iábaszára merev élettelenséggel jön ki a primitív törzsből. S hogyan van az, hogy alig néhány évtized múlva akkora formagazdagság s a vonaltechnika akkora fejlettsége néz reánk a mintákról? E kérdésekre abban találjuk a feleletet, hogy segítségére sietnek a bábsütőmestereknek a favéső szobrászok. A kassai, bárffai, lőcsei, kolozsvári, fehérvári reliefszobrászok kísérleteznek az új formákkal. Gazdagítják, mélyítik az ő különálló művészetüket s új, könnyed vonalakat alkalmaznak. Egész kis versengés támad e téren. A szoborfaragók legnagyobbrészt az oltárok számára véstek, ezért jelennek meg a virágzás első kor-

szakában a vallási tárgyú bábsütőminták : a Madonna a gyermekkel, szent Cecilia, a három királyok stb. Később, mikor már a formanyelv kezd állandósulni, a világi témákat ugyanevvel a modern, hajszálfinom tech» nikával kezdik fába vésni, míg végre a szá• zad dereka felé kialakul a nemes formák • reneszánsza. íí A figurálisok — emberi és állati alakok — $ mellett nagy jelentőségre emelkedik a szív• alak. Ez az évszázadokon át uralkodó moil tívum a virágzás korában szintén kiemelkeJí dik s a belső kidolgozásban annyi forma£ gazdag stilizálást találunk a XVIII. századbeli • szívalakokon, hogy különálló művészi törek• vések tárgyai lesznek. A mézesbáb, mint ereit deti rendeltetése szerint kedveseinknek adandó y ajándék, az ajándékozó szeretetének szimboV lumaként a szív alakjában szeretett megjelenni. • Ha külön vonalszépségeket keresünk e szív!t alakokon, három fejlődési periódusra találunk, y Az elsőt még a primitív részarányos meg• oldás, a levélmotívumokból kialakult sablo• nos keretkitöltés jellemzi. A virágzás korabeli í! szíveken már új ötletek tárulnak elénk ; ezek y elseje a szívalakba komponált figurálisok, s • a szabadon maradt területek gazdag orna• mentikával vannak kitöltve. Ismerünk olyan íí szívet (debreczeni minta), mely egész jeleney teknek ad keretet : hegedülő angyal álló alakja, • előtte három éneklő kis gyermek térdel. A meg• oldás egyszerűsége mellett a mozgások ter» mészetes éreztetése csodásan szép és sikey rült. A harmadik periódus végül a XIX. század • közepétől kezdve divatos s ma is ismert, J jelentéktelen tömegmunka, cikornyás vonalak í zavaros halmazata, melynél csupán a rikító y színek harmóniája zavarosabb. • A kedvelt témák közül kiragadjuk még a Ü használati tárgyak s bútorok csoportját. Ilye» nek voltak a virágzás aláhanyatlása első időy szakában a zsebóra, falióra, kard, pisztoly, ií karabély, de nem ritkán találunk asztalt lócáí val s tulipános, virágmintás hátú széket is. A » népművészet megannyi játékos megnyilvánuy lását érezzük a betyárromantika megjelenésé• ben : betyár fokossal, táncoló szegénylegény, Jí cimbalmos, menyecske légyotton a betyárral » stb. Érdekes jelenség, hogy a korhangulat miny den időkben visszatükröződik a minták motívu• maiban. A vásárról vásárra járó, ünnepeken í sátorozó bábsütők a vásáros nép köréből £ rendszerint értesültek egy-egy a nép számára y szenzációs eseményről s már a következő • vásáron a szorgalmas mester fába véste a H hallottakat ; valóságos aktualitásokat találunk » így a minták között. Egy mintát ismerünk y például, mely, amint szignálva is van, „Sobri • Jóska" deli alakját őrzi.

A nép gondolatvilága, érdeklődése ily módon fokozatosan kiütközik a mintákból s a legkelendőbb ponyvairodalmi „remekek" nem sokkal ezek megjelenése után mézesbábos „illusztrációkat" csaltak ki. A nép lelkéhez iparkodtak férkőzni, ez magyarázza nagy elterjedettségüket s virágzásukat. Új idők járnak ma már. Az egykor népes vásárok, messze földről összesereglő városi, falusi meg tanyai emberek anyagi s szellemi szükségleteinek kielégítői, a gyáripari termékek özönében napról-napra sorvadoznak. Tűnőiéiben a tipikus alakok: a vásári költők, a remekbe dolgozó kismesterek. Ezekkel együtt veszett ki lassan az egykoron tekintélyes bábsütők típusa is. A céhek megszűnésével a legények kötelező vándorlása is megszűnt, ami viszont a sütőminták szűkebb keretekbe szorított vándorlását vonta maga után. S míg egykoron a minták kifaragásán, a negatívok valóságos szobrászvésnöki megmunkálásán volt a hangsúly, egyszóval a vonalak, az ornamensek játékos gazdagsága s a néplélekhez témában való simulása volt a bábsütők főcélja, ma mindezt a meddő, invenció nélkül való tömegminták váltották föl, s művészeti törekvések helyett a kiformált báb ízléstelen papirosképekkel van teleragasztva. Az itt bemutatott minták a Néprajzi Múzeum, a Székesfővárosi Múzeum és Lajta Béla gyűjtésének gazdag anyagából valók. Ezek is, mint sok egyéb népművészeti s iparművészeti terméke a mi gazdag képzelőerővel megáldott nemzetünknek, bevonultak a múzeumok polcaira, hirdetve a nép alkotókedvének őserejét. Talán még eljön az idő, amikor föltámadhatnak halottaikból s új megérzések folyama buzog ki azokból. Az utolsó kilenc budapesti bábsütőmester, amikor testületi összetartozását feladta, egy kedves emlékekkel gazdag népipar temetéséhez fogott. S mi e sorokban borongó lélekkel fordítjuk meg a címert.

Sokszor visszaesést jelent az úgynevezett haladás és a konzervatív emberek képviselik az értékes tulajdont, a mult hagyományát, amelyet sem kockáztatni, sem feladni nem akarnak. Bírt Th. Az önálló munka, ha igénytelen is, sokkal becsesebb, mint a legsikerültebb szolgai utánzat. Michel Angelo. A Iegbalgább tévedéseknek egyike, ha jótehetségű fiatalok azt hiszik, hogy elvesztik eredetiségöket, ha a mások által már elismert igazságokat ismerik el. Goethe

V Ä

•

8

F

ÉMET A HADSEREGNEK! Bizonyos fémeknek és ötvözeteknek a hadsereg szükségleteire való beváltásáról szóló, eddig ismeretessé vált rendeletek nemcsak egyes iparágak érdekeit érintik, hanem kihatnak úgyszólván minden háztartásra is. Ámbár • 1•1 minden magyar honpolgár szívesen elismeri •II a hadsereg jogos követelését, a beváltás •II módjára, illetőleg a rekvirálás alá eső tárgyak beszolgáltatásának sorrendjére nézve többfelől igen figyelemreméltó észrevételek hallatszanak, amelyek megérdemlik az illetékes körök méltánylását. Ilyen igazságos és a hadsereg érdekeivel összeegyeztethető kívánság mellett érvel Végh Gyula, bozsoki földbirtokos lapunk szerkesztőjéhez intézett közérdekű levelében, melyet ezért egész terjedelmében itt közlünk:

•

•II

316

Igen tisztelt Szerkesztő Úr ! A fémtárgyak beszolgáltatására vonatkozó rendelkezések, amennyiben eddig ismeretessé váltak, nálunk nem tartalmaznak oly határozmányokaí, melyek a művészi értékű vagy történelmű becsű tárgyakat megoltalmaznák. Legalább is sok félreértésre vezethet az a körülmény, hogy csakis a nélkülözhetetlen és a nehezen beszerezhető fémtárgyak mentesíttettek a beszolgáltatás kötelezettsége alól, míg ellenben „egyszerű" tárgyak, tekintet nélkUl egyéb tulajdonságaikra, beszolgáltatandók lesznek. Már pedig, mint tudjuk, az egyszerűség magában véve nem egyértelmű a művészileg értéktelennel. Sőt ellenkezőleg. Éppen a nemes, egyszerű formák között sok szép is akad, míg ellenben az olcsó gyári munka, a nagyközönség ízlése számára készUlt tucatcikk rendszerint cifrasággal, ornamentikával túl van terhelve. Éppen a fémtárgyaknál nem a dísz vagy az egyszerűség, hanem a k é s z í t é s m ó d j a , a m ű v e s s é g adja meg a készítmény művészi értékének kritériumát. A rekviráló közegek azonban az utasítás szavaihoz kell hogy alkalmazkodjanak, tőlük szakértelmet feltételezni nem is lehet. Viszont a közönségnek sincsen megadva a lehetőség, hogy megmentsen valamely „egyszerű", de művészileg értékelt tárgyat, mely ekképpen a tulajdonosra nézve épp úgy mint az ország iparművészeti vagyonára nézve csakugyan pótolhatatlanul elvész. Hogy csak egy példát említsek : a néhány előkelő családban nemzedékeken át kegyelettel őrzött rézedény tényleg egyszerű, nem is nélkülözhetetlen, amennyiben használatban alig van, csak a konyha díszéül szolgál, a háziasszony büszkesége. Mégis sok család ezerszer szívesebben szereltetné le a rézkilincseket, a kályhaajtőkat, szívesebben adná oda cifrább modern fémtárgyait, de sőt bútorait is (rézágyakat stb.), mintsem hogy a becses családi ereklyéktől megválni kényszerüljön. Éppen mert már csak kevés van belőle s maholnap múzeumokba való ritkaságszámba mennek, nem lehet tisztán anyagértéküket tekinteni, mely korántsem fedi valódi értéküket.

Tudjuk jól, hogy a mai időkben szentimentális tekintetekkel előhozakodni nem szabad. Hisz a háború mindnyájunktól súlyos áldozatokat követel vagyonban, életben, szeretetben. Megtanított mindnyájunkat, hogy a közérdek javára le kell mondanunk sok mindenről, olyanról is, amit azelőtt elvitázhatatlan tulajdonunknak, jogunknak tekintettünk. A luxus, a cifrálkodás legkevésbbé szolgálhat ürügyül a kötelezettségek alól való kibúvásra. De hogy a szép, a művészi, a multak emlékével járó praetium affectionis nem szűnt meg létezni és hatni, ennek hangoztatásában a hadviselő államok versenyeznek. Mindent alárendelnek az egyedül mérvadó katonai szempontnak, de igyekeznek óvni, kímélni a művészetek, a történeti emlékeknek semleges határait. Vájjon ki merne arra még csak gondolni is, hogy a városaink terein díszlő bronzszobrok nehéz érctömegeit lövedékek készítésére beolvasszák ? Pedig... Németország, a sokat ócsárolt militarizmus hazája, hol hasonlíthatatlanul nagyobb a művészi értékű fémkészítmények mennyisége ; Németország, melynek népe áldozatkészségében nem ismer határt s bizonyára szó nélkUl feláldozná ezeket is a haza oltárára, mégis kerülni óhajtja a felesleges vandalizmust és sokkal konzervatívabban jár el, mint mi, midőn megállapítja, hogy a műtárgyak és a r é g i ö r ö k ö l t d a r a b o k (Kunstgegenstände und alte Erbstücke) a bejelentés kötelezettsége alá nem esnek. A tulajdonosra bízza annak megítélését, vájjon valamely fémtárgy ilyennek minősíthető-e, úgy okoskodván, hogy az anyag, mely ily módon elkerUli az olvasztókemencét, nem éri meg a keserűséget, melyet elvesztése tulajdonosának okozna. Inkább kívánjanak tőlünk olyant, aminek nélkülözése kényelmetlenséget, költséget okoz, mint a legpótolhatatlanabbat, ami csak létezik : művészi értéket. Még ha embertársaink szenvedéseinek enyhítésére, életek mentésére kellene ; de előttünk lebeg a békés tűzhelyek büszkeségének jövendő közvetlen célja : az öldöklés, és teljesen megértjük sok jó hazafinak, honleánynak szomorúságát, ha tőle éppen azt veszik el, amihez legjobban ragaszkodik s ami talán az egyedUli családi emlék a múltból : a régi rézedényt. A városokban rengeteg sok a teljesen felesleges dísz, kávéházi cifraság, bankok, üzletek, lépcsőházak, mulatóhelyek csillogó rézfelszerelése, melyhez sem üzleti érdek, sem művészi érték, sem érzelmi momentum nem kapcsolódik : legyen ezeké az elsőbbség a rekvirálásban. A rekvirálásra vonatkozó utasításokat pedig a németekéhez hasonló irányban kellene kiegészíteni a l e h e t ő l e g l i b e r á l i s a b b a n , úgy hogy a régi történeti vagy művészi becsű fémtárgyak csak a l e g v é g s ő s z ü k s é g esetén kerüljenek s o r r a ; ott pedig, ahol a visszatartatni kívánt tárgyak minőségét és műértékét illetőleg kétségek merülnének fel, hozzáértő szakközegek ítéletéhez lehessen appellálni. Úgy gondolom, elsősorban az Iparművészeti Társulat feladata, hogy itt szavát felemelje és az illetékes tényezőknél az Ugy érdekében közbenjárjon, szükség esetén a közönséget félreértések elkerülése érdekében megfelelően tájékoztassa. Nem kétlem, hogy meg fogja találni a módot a katonai szükségnek a kegyelettel és az iparművészet érdekeivel való összeegyeztetésére. Kiváló tisztelettel Bozsok, 1915 október hő 5. Végh Oyula.

Ez a finom szellemű és szépen megokolt javaslat megértésre talált az Iparművészeti Társulat vezetőségénél is, amely felterjesztést

8II

í! íí• •n

i

S ...

î

v •

•BHIt A ' , IK ^ M R, H- f e . ' -

-4

.'cfI

^

^

...

î

M H W I ; SmfSioKKtrWÊtlÊÊÊKKIÊÊtma.,

$

«u

u ft ft • •

319. Ébenfa-írószekrény, aranyozott vasverefekkel. S p a nyol. XVI. sz. 320. Faragott láda. Déltiroli. XVI. sz. — Az itt és a következő' 10 oldalon ábrázolt tárgyak az O. M. Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből valók.

Magyar Iparművészet. 8

319. Sécrétaire. Ebenholz, mit verg. Eisenbeschlägen. S p a nische Arbeit. XVI. Jahrh. 320. Geschnitzte Truhe. SUdtiroI. XVI. Jahrh. — Die hier und auf den folgenden 10 Seiten abgebildeten Gegenstände gehören dem Budapester Landes-Kunstgewerbemuseum.

n ft ft • •

317

321. Gyöngyház- és békateknőberakással díszített lábas szekrény felső része. Németalföld. XVII. század. 322. Diófából faragott kelengyeláda. Olasz. XVI. század vége.

318 $=•=•=•=•=

321. Oberteil eines Schrankes mit Schildpatte und Perlmutter-Intarsien. Niederländische Arbeit. XVII. Jahrh. 322. Truhe. Nussholz. Italienische Arbeit. E n d e d e s XVI. Jahrhunderts.

5*

324. Tölgyfából faragott emeletes szekrény. Felsőrajna vidéke. XVII. század. Nemes Marcel úr ajándéka.

324. S c h r a n k a u s Eichenholz geschnitzt. Oberrheinisch, XVII. Jahrhundert. Geschenk des Herrn Marcel v. Nemes.

326

326. Mahagónifából faragott szék. Angol. XVII. s z á z a d vége. Ú. n. William and Mary-stílus. 327. Tölgyfából f a r a gott, nádfonatú szék. Angol. XVII. század.

327

326. S e s s e l a u s Mahagoni geschnitzt. England. E n d e d e s XVII. Jahrhunderts. S o g e n . William- and Mary-Styl. 327. S e s s e l a u s Eichenholz geschnitzt mit Rohrgeflechte. England. XVII. Jahrhundert.

328. Rózsafával burkolt és paliszanderfával berakott k o m mode, bronzveretekkel. Francia. XVIII. század közepe. Jel : Criaez. 329. Mahagónifával burkolt, s z í n e s b e r a k á s o k kal, sárgarézveretekkel díszített kommode. Francia. XV11I. század vége. Jel : P. Roussel.

328. Kommode mit Rosenholz furniert, Palisander eingelegt und Bronzbeschlägen. Frankreich. Mitte d e s XVIII. Jahrh. Bez. : Criaez. 329. Kommode mit Mahagoni furniert, farbigen Hölzern ei ngelegt und Messingbeschlägen. F r a n k reich. E n d e d e s XVIII. Jahrhunderts. Bez. : P. Roussel.

323

332

331

333 33'. Selyemfából (salinwood) faragott szék. Angol. XVIII. század vége. Ú. n. Sheraton-stilus. 332. Tengerentúli fából faragott szék. Angol. XIX. század közepe Glück Frigyes úr ajándéka. 333. Settee. Mahagónifából faragott, párnázott pad. Angol. XVII-XVIII. század. Ú. n. Chippendale-stílus.

33'. Sessel a u s Satinwood geschnitzt. England Ende des XVIII. Jahrh. Sogen. Sheraton-Styl. 332. Sessel aus Uberseeischem Holz geschnitzt. England. Mitte des XIX. Jahrh. Geschenk d e s Herrn Friedr. Glück. 333. Gepolsterte Bank, Settee, a u s Mahagoni geschnitzt. England. XVII—XVIII. Jahrh. Sogen. Chippendale-Styl.

325 Magyar Iparművészet.

8

354. Könyvszekrény mahagónifából, festett díszítményekkel. Angol. XVIII. század vége. Ú. n. Sheraton-stilus.

334. Bücherschrank a u s Mahagoni, mit gemalten O r n a m e n ten. England. E n d e d e s XVIII. Jahrh. S o g . Sheraton-Styl.

II

u

335. Kandallókeret. Fa, kemény stukkó-díszítésekkel. Angol. XVIII. század vége. Ú. n. Adam-stílus. 336. Asztal mahagonifából, aranyozott bronzdíszítésekkel. Orosz. XIX. század eleje.

335. Kaminrahmen. Holz mit Verzierungen a u s hartem Stukko. England. Ende d e s XVIII. Jahrhunderts. Sogen. Adam-Styl. 336. Tisch a u s Mahagoni mit vergoldeten Bronzbeschlägen. Russland. Anfang des XIX. Jahrhunderts.

•

f! 5*

327

jf•

3ós Finta S á n d o r : 338. Előre 1

328

Márványszoborművek.

337.

Küzdelem.

A. Finta : Marmorplastik. 337. Kampf. 338. Vorwärts 1 • A

•

•II

•II «II

intézett a honvédelmi, kultusz- és a kereskedelmi minisztériumokhoz az iparművészeti szempontból s a háztartások szempontjából megóvandó fémtárgyak kímélése érdekében. Kapóra jött ebben a tekintetben a Társulat egyik választmányi tagjának, M e n y h é r t Miklósnak körültekintő és alapos elaborátuma, amely ugyancsak a fémtárgyak rekvirálását fejtegeti s egészen más alapot ajánl, mint a hivatalos rendelet. Menyhért számadatokkal bizonyítja be, hogy a hadvezetőség szempontjából is és a háztartások szempontjából is sokkal előnyösebb volna a rekvirálást elsősorban a kilincsekkel, kilincspajzsokkal és a vízvezetéki csapokkal kezdeni s csak ha ezek sem bizonyulnának elegendőknek, akkor rátérni a konyhai és háztartási tárgyakra. A hadvezetőségre annyiban volna ez előnyösebb, mert ezen az úton Magyarországon megközelítő becslés szerint 10—12 ezer tonna súlyú rézhez jutnának, sokkal többhöz, mint a tervezett módszerrel. A lakosságra pedig azért volna ez előnyösebb, mert a károsodás, mely a rézkilincsek beváltásánál éri (a vásárolt tárgy értéke és a kifizetési ár közti különbözet) kilogrammonként 1 kor. 50 fillér, míg a főzőedényeknél, gyertyatartóknál stb. ez a különbözet kilogrammonként 3 korona, ami végeredményben, hacsak ötezer tonnás rekvirált rézmennyiséget veszünk is alapul, az egész országra nézve vagy huszonöt millió korona értékkárosodást jelent, oly károsodást, mely még növekszik azáltal, hogy a háború után is e tárgyak újból való beszerzése drágább lesz, mint például a rézkilincseké, melyeket egészen jól fognak pótolni a vas-, üveg-, faés egyéb kilincsek. Menyhért számadatai oly meggyőzőek, hogy hozzájuk véve Végh Gyula érzelmi motívumokból fakadó szempontjait, kell hogy gondolkozóba ejtsék s az utolsó órában más elhatározásra bírják azokat a köröket, melyeknek a rendelkezés joga adva van.

L

APUNK

A

LÖVÉSZÁRKOKBAN.

EGY

' fiatal iparművész, aki az olasz harctéren küzd mint tartalékos hadnagy, itt jártában elmondta nekünk, hogy ő és bajtársai mennyi szeretettel forgatják a Magyar Iparművészetet fedezékeikben. Nemcsak magyarok, de német tisztek is örömmel ismerkednek meg azzal a magyar iparművészeti mozgalommal, melynek e háborúban is hű krónikásai igyekszünk maradni. Más oldalról is tudjuk, hogy északon és délkeleten a veszedelmes árkokban és az egyhangú hadtápszolgálatban egyforma érdeklődéssel nézik és olvassák folyóiratunkat s tudunk olyan hadbavonult iparművészről is, aki — hadműveleti területen — még egy pályázati felhívásnak is eleget tett. Min-

Magyar Iparművészet.

ket örömmel és büszkeséggel tölt el a gondolat, hogy a nagy háború harcosainak a békés élethez, a munkához és művészethez való tartozandóságukat ápolhatjuk, szívesen küldjük ezentúl is utánuk lapunkat, ha kérik, s gyönyörűségünk lesz az, ha egy diadalmas háború végével friss jókedvben elmondják nekünk, hogy e nehéz időkben üdülés és szórakozás volt nekik a Magyar Iparművészet lapjait forgatni. SZOBROK SZÖGBEVERÉSE

ÀA

ELLEN.

mi mozgalmunkat, azt a mozgalmat, melyet Társulatunk és lapunk annak idején szobroknak szögekkel való eléktelenítése ellen indított, sokan okvetetlenkedésnek és a kegyeletes céllal össze nem férőnek bélyegezték. Pedig mi nem a kegyelet, még csak nem is a szögbeverés ellen foglaltunk állást, csak az ellen, hogy erre a célra egy semmiképpen sem alkalmas objektumot, a művészi plasztika alkotását vegyék alapul. Hogy mennyire igazunk volt, azt megerősíti most M u t h e s i u s Hermann, a kiváló német építész és esztétikus, aki szintén nem állhatta meg szó nélkül azt az egyre jobban terjedő járványt, mely a „vasvitézek", „beszögelt Hindenburgok", „kikalapált tartományi védőszent"-ek terjedése körül Németországban s egyebütt dúl. Ő is azt tartja, hogy emlékműbe s kivált figurális jellegű emlékbe szöget verni érthetetlen, sőt egyenesen bántó dolog. Ezt a mozgalmat tehát helyes mederbe kell terelni s oly irányt kell neki szabni, mely — a „Tag"ban megjelent cikkéből idézünk — nem ellenkezik esztétikai érzületünkkel. Muthesius ezért mint a W e r k b u n d egyik elnöke, e szövetséggel pályázatot Íratott ki a Werkbund tagjai számára oly vázlatok s tervek számára, melyek szögbeverésre alkalmasak. E felhívás gazdag eredménnyel járt. 250 terv érkezett be s ezek közül — egyetlen egy sem volt képmás vagy figurális tárgyú szobor. Ellenben annál több volt a címer, a pajzs, a vaskereszt, az álló pózna, az ajtó, a talapzat reátett tárgyakkal, álló és függő kardok stb. A pályázat is igazolta azt a felfogást, hogy mindennel, ami az emberi formákat vagy a realisztikus világot fejezik ki, ellenkezik a szögecselés. Muthesius azonban tovább is megy a témáról való fejtegetéseiben. Megállapítja, hogy a kikalapálás igazi területe mindig a síklap marad s az a tábla, melyet egy falba illesztenek s amelynek síkdíszítményei vannak, akár egy címer legyen az, akár egypár jelszó vagy más efféle, mindig méltóbb lesz arra, hogy szögeket verjenek bele, mint a figurális tárgy. Azt is meg lehet vele együtt érteni, ha az efféle emlékek felállítása helyének a város-

10

ligeteket tartja alkalmasabbaknak, mint az utcákat vagy tereket, mert a lombsátor, amely körülveszi, a legméltóbb s legszebb keret, azonkívül az egész emlék jobban körülzárható, elhatárolható s ezzel az enyészettől megóvható. Csupa olyan gondolat, amelyeket nem ártana megszívlelni Berlinben és — egyebütt.

V

n •

330

ARSÓ É S MŰEMLÉKEI. C s a k kevesen tudják, hogy a hajdani Lengyelország e mostanában sokat emlegetett fővárosa, melynek ipari és kereskedelmi gazdagságáról gyakran szó esik, egyik legszebb városa is Európának és hogy műemlékekben való gazdagsága vetélkedik a legszebb fővárosokéval. Történeti eredete ugyan csak a tizenharmadik századig nyúlik vissza — egész sor kisváros van a közelében, melyek jóval régebbiek —, de a tizenhatodik század vége felé III. Zsigmond uralkodása után már egy pompás székváros fejlődik belőle és lassanként túlszárnyalja Krakót, mely azelőtt is, azóta is folyton vetélytársa volt Varsónak. Egy egész nagy városrész maradt fenn zeg-zugos utcákkal, szobrokkal, történeti reminiszcenciákkal ez időből, de csak egyetlen középkori szép temploma van, a gótikus pompával épült Szent János székesegyház. Annál nagyobb, impozánsabb az a művészet, melynek emlékeit késői reneszánsz-, bárok- és rokokóépítészek hagyták itt. A tizenhetedik századtól kezdve egyik főúri palota a másik nyomán támad s a Kazanowskiak, a Koniecpolskiak fejedelmi fényűzése kifejleszti az új várost, mint egy életvidám, előkelő főnemesség rezidenciáinak ragyogó területét. Az igazi virágzás ideje a szász királyok korszaka Varsóban, amikor a szász eredetű uralkodócsalád a tündéri kertek színpompáját hintette el a főrangú palazzok közé. Legszebb emléke ennek a város kellő közepén levő s ma is „szász k e r f - n e k nevezett park, nyirott fáival, pompás szökőkutakkal, igazi Lenótre-stílusban, mely körül lassan egy egész új városrész alakult ki: a krakói, úgynevezett „külső város". Egyetlen nagy boulevard szegi át, de a városépítésnek sokféle raffinementjával vezetve. Templomok, paloták s a monumentális építés legszebb alkotásai közt siklik végig s a helyzet szerint hol intim térré kerekedik, hol hatalmasan kiszélesedő medre a nagyvárosi forgalomnak. A pointje egy koketten-elegáns sárga palota, a híres Lacienski-kastély, egy valóságos kis ékszer a ragyogó zöld park kellő közepébe foglalva, virágok és fák közül kivillanva. Varsó egész művészi jellege nem is annyira egyes emlékei gazdagságában van, hanem inkább városképének egységes és mégis sokszínű rétegeződésében. Hol a régi

lengyel nemesség s kivált a nagy nemzeti király Poniatowsky Szaniszló pompás élnivágyó temperamentuma, hajdani büszkesége szökik a szemünkbe, hol a zsidónegyed piszkossága keveredik össze a lengyel proletariátus szegénységével. Útjai, Visztula-hídjai, egy élő szerv ütőerei, melyek sajátos lengyel véralkatot árulnak el és mintha csak jelképezné az egész város, hogy itt utolsót és mélyet lélekzik az európai kultúra Kelet felé vonultában, mert ami utána következik, csak a nehéz és ködös moszkovitizmus.

F

RANCIA TEMPLOMÉPÍTŐ NÉMET BAR-

BÁROK. Az entente telekiabálja a világ o t : nézzétek, mint dúlják fel a német hordák legszebb épületeinket s templomainkat. Azalatt a németek szépen helyreállítják a belga s francia földön megsérült, felrobbantott és saját honfitársaik fegyvereitől csúffá fett műemlékeket is. Nemcsak bizottságok, építészek, pionírok s a katonai kormányzat, hanem a fronton küzdő „barbárok" is. A Die Kirche című német folyóirat egy népfelkelő katona levelét közli, aki a polgári életben gépszedő s most a francia harctéren küzd. Ez a katona az egyik északfranciaországi helység templomának ajtaján a következő németnyelvű versikét olvasta : „Három éve hagyja dűlni M. község a templomát, mit a 10/109 század három nap alatt megreparált." A felirat valóban igazat mond : a templom tornya három évvel azelőtt beomlott és a főkaput erősen megrongálta. Azóta a franciák nem értek rá a bejáratot kijavítani. A német katonák fogták magukat s a bejárat mindkét oldalát az ott nagy számmal található fehér kréfakőből újjáépítették s mikor evvel készek voltak, új femplomajtót is csináltak. A templom nemcsak helyreállt ezzel, hanem mostani külsejével az egész községnek díszévé is lett. Akik majd a német barbárok pszichológiáját meg fogják írni e világháborúban, e jellemző kis esetről meg ne feledkezzenek !

H

ANSA. Hansa egyik réme a londoni publikumnak. Mikor ködös éjszakán megjelenik a Tower felett, a jámbor bankárok és a hipokrita politikusok rémülten hányják a keresztet. Mert Hansa a német légi flotta egyik legbátrabb madara és a Zeppelin német léghajóépítő részvénytársaság legszilárdabb, legszebb egysége. A váza csupa vas, a súlya meghazudtolja az óránkénti 200 kilométeres sebességét. Hansa könnyű, kecses, búgva hasítja a levegőt és úgy ível, mint egy fecske. Hogy mi itt Hansával miért foglalkozunk egy iparművészeti folyóiratban ? Nos, mert Hansa nemcsak repülni, bombát dobni, felderíteni • n =«

•

•II

és halálra rémíteni tud, de azt is tud : iparművészetet kifejezni. Ennyire kényes egy német léghajóépítő társaság, nemcsak technikai tökéletességet kíván a Zeppelinjeitől, hanem ízlést, kényelmet s bizonyos értelemben vett fényűzést is. Egy léghajónak, csakúgy mint egy hadihajónak vagy egy páncélos automobilnak megvan a maga mérnök-esztétikája, a maga célt kifejező szerkezeti képe, a maga biztosan lendülő körvonala, melybe már bele is van írva rendeltetése: az erők kiegyensúlyozása és a sebesség. Hansának azonban nemcsak architektúrát kell kifejezni a külsejével, hanem célszerű szépséget is a belsejével. Ezért bízták a kabinja megtervezését egyik legjelesebb német iparművészre, Pankokra. S a képe arról győz meg, hogy Hansa ebben a tekintetben is gyönyörű munka. Egy hosszú, keskeny termet látunk rajta, melyet két oszlopsor tagol, amelyeken a mennyezet nyugszik. Oldalt csupa széles tükörablak, amelyek mellett jobboldalt is, baloldalt is, mint a vasúti étkezőkocsiban, úgy sorakoznak a kényelmes karosszékek. Előttük felcsapható asztalka, így dolgozik kényelmesen, szinte elegáns környezetben a légi utas. Egyszerű, jó bútorszövetek, a támlákon finom hajlások, a peremek párnázva, minden ragyog a tisztaságtól — az ember önkéntelen is kedvet kap egy légi utazásra. Hansa a német technikai kultúra gyönyörű bizonysága s egyben dokumentuma annak, hova mindenüvé el fog egykor jutni az emberi környezet széppétevésének gondolata a felhőkön és a levegőn átal.

K

ARÁCSONYI

IPARMŰVÉSZETI

VÁ-

SÁRT rendez ezidén is az O. M. Iparművészeti Társulat az Iparművészeti Múzeumban. A bejelentések a háború ellenére is oly szép számmal érkeztek be, hogy immár biztosra vehető, hogy a kiállítás változatos és gazdag lesz. A tárgyak beküldésének végső határideje november hó 20-dika; a megnyitást ugyané hó végére tervezi a kiállítási bizottság. A kiállítás megtekinthető lesz hétköznapokon9—l-ig és 3—7-ig, vasár- és ünnepnapon 9—t-ig. A tagok között rendezendő tárgysorsjáték nyereményeit a karácsonyi kiállításon szerzi be a társulat s erre a célra 4000 koronát irányzott elő. A társulat vezetősége felkéri a magyar iparművészet barátait, elsősorban a társulati tagokat, hogy karácsonyi ajándékaik egy részét legalább a karácsonyi vásáron szerez-

zék be, ahol sok és sokféle művészi becsű és jutányos, ajándéknak vagy emléktárgynak való tárgy közül válogathatnak.

í í! •

M

INŐ KIÁLLÍTÁSOKRA LESZ SZÜKSÉG A HÁBORÚ UTÁN ? Az emberi természet szerencsés képessége, hogy már a nagy vérvesztés idején is a majdani reorganizálás gondolatából merít erőt. A háború nehéz lelki válságain a békével elkövetkező teendők számbavevése segít át legjobban. S ha azt nézzük, mi vár tennivalóul a háború lezajlása után az iparművészetre, az erők gyűjtőcsatornájának a kiállítást kell tekintenünk. Ha igaz, hogy a véres háborúkat gazdasági és kulturális erőmérkőzések fogják követni, ezeknek a harcoknak a kiállítások lesznek a — gyakorlóterei. Mert a kiállítások már rég nem a puszta hiúság vetélkedésére s nem a látványossági vonzóerők beállítására valók, hanem a nemzetek iparának komoly vizsgázóhelyei. Tanulságokat s tanuságtevést nyújtanak, az ipar s a művészet számára flottabázisok egy hódíró politikához. Ha tehát arról van szó, hogy milyen kiállításokra lesz szükség a háború után, a kérdés elsősorban olyanná alakul, hogy minőket lehet majd egyáltalában tartani. S erre a kérdésre helyesen feleli a Dekorative Kunst című folyóirat egyik legutóbbi száma, hogy a beálló s bizonyára hosszú ideig tartó pénzhiány, továbbá az ipari termelésben az erők pótlásának szüksége egyelőre ki fogja zárni a nagyméretű és sokoldalú kiállításokat német földön. S ha ez igaz a németeknél, még sokkal természetesebb lesz nálunk, magyaroknál. Az egész világgazdaság eddig is, a háború után még inkább a differenciálódás felé halad, az elmélyülés és tökéletesbedés egyenes arányban van a korlátozódással. Mily furcsa lett volna még ötven év előtt speciális tapétavagy külölönleges izlám-művészeti, vagy könyvjegykiállításról beszélni s azt hinni, hogy ilyesmivel vásárt, idegenforgalmat lehet csapni, gazdasági fejlődést lökésnek indítani. Ma tudjuk, hogy éppen az ilyenféle kiállítások a legjobb vonzóerők s a régi vásárszerű, óriás kerekekkel, mohaiüveges szökőkutakkal és egymillió rézkrajcáros pavillonokkal felszerelt kiállítások a legkisebb jelentőségűek. Az iparművészeti kiállításokra tehát — éppen mivel az intenzitás szűkülése csak az árak folytonos javulásával tarthat lépést — általában nagy jövő vár s ezért a talaj a kis országokban ilyenek számára épp oly kedvező lesz, mint a nagy kereskedelmi gócpontokban. Bizonyos, hogy már most gondolkozásra utal bennünket újonnan alakuló világpolitikai helyzetünk s már most kell

• •u

í 331 9*

KKK«

I S • «•i ••i •n ••i ••i •n •n «nn •n •n •n •n • •n ••i •n •n •il •n •n n• •i • •nn •n • ••i •»n • •il •nn •n • •n •n •nn •n • il• •n •n •n •il •i •n ••i •n •il •n »

vil • •il n • n •

•ic •n •il n •

vn • il•

•»

ü •

332

•n n• •n •n yn

figyelmünket összesíteni : mivel hozhatjuk magunkhoz közelebb a Balkán országait, mi telik erőnktől, műipari tervezőinktől s attól az ízléstől és anyagon uralkodó biztosságtól, mellyel a magyar mesterember munkája felveheti a versenyt bármely idegen ipar termékével. NGOL TOBORZÓPLAKÁTOK. A berlini Hohenzollern-Kunstgewerbehaus, mely békeidőben is a legérdekesebb iparművészeti csemegék kiállításaival szokott kedveskedni, a minap a mostani idők legjellemzőbb angol grafikáját mutatta be : az angol toborzóplakáfokaf. Fényképfelvételekről már mi is meglehetősen ismerjük a londoni S t r e e t e k és sarkok kiáltó felhívásait, melyek ezerféle szemléltető módon figyelmeztetik a háború kitörése óta Tommyt, hogy „a haza számít ö n r e l " A toborzóplakát különben sem új megnyilatkozása az angol utcai életnek, mert már békeidőben is mindenfelé látni lehetett azt a vidám és egészséges fickót, aki egy litografikus plakátról büszkén mosolyogva hirdette, hogy gyöngyélet a katonaélet és havi huszonnégy korona fizetéssel meg teljes ellátással mindenki karriert kezdhet e pályán. A háború óta azonban persze megszázszorodott e plakátok száma és az ötletek is sokféle fortéllyal igyekszenek az emberek harci kedvére appellálni. A régi „verbuváló idők" mindenféle „fogd meg"-szellemessége felmerül e plakátokon. Itt egy szép katonasipka, ezzel a szöveggel : ha illik a fejedre ez a sapka, még ma iratkozzál fel a sorozóbizottságnál ! Amott Kitchener böki meg mutatóujjával a gyanútlan sétálót:

À

„ ö n még itt sétál? Nem szégyelli magát." Gyerekek csodálkozva faggatják az apjukat : „Papuska és te mit csináltál a nagy háborúban ?" Egészben azonban — így állapítják meg a német kritikák — e plakátokon csak az ötletek jók és frissek, de a rajzművészet és a tipográfia nagyon alacsonyrendű kivitelben többnyire szürkék, nem elég értelmesek, inkább megnagyított giccsszerű fényképfelvételek, mintsem jó grafikus termékek. „Talán ha a német plakátművészek álltak volna az angol verbuválás szolgálatába, jobb volna az eredmény" — mondja némi malíciával az egyik kritikus. Ebben igaza is lehet. Feltétlen dicsérettel csak egy munka iránt vannak s ez a „felperzselt Belgium", melyet Brangwyn keze mesterien rajzolt meg. Ezek után nem valószínűtlen, hogy a háború után a németek őt el fogják szerződtetni Berlinbe egy plakátrajzoló-iskola igazgatójának.

IPARMŰVÉSZETI PÁLYÁZATOKRA szóló 1 felhívásokat közlünk e számunk hivatalos rovatában. Az egyik a hadiemléklapokra szól és a szeptember hó 6-án lejárt meddőnek nyilvánított pályázatnak megismétlése. A másik hadivonafkozású emléktárgyakra szól és bő teret enged a pályázók képzeletének és találékonyságának. Amidőn felhívjuk művészeink figyelmét a két érdekes, időszerű és számottevő díjakkal kecsegtető pályázatra, reméljük, hogy ők azokon kellő komolysággal és felkészültséggel részt fognak venni és ezzel lehetővé teszik a Társulat hazafias szándékának és kulturális törekvéseinek megvalósítását.

E

LDŐLT F A L I N A P T Á R - P Á L Y Á Z A T . A Hamburger és Birkholz sokszorosító műintézet szűkebb pályázatot hirdetett falinaptár tervrajzára és — bizonyos összeg biztosításával — 12 grafikus művészt szólított fel a pályázaton való részvételre. A pályázat bíráló-bizottsága szeptember hó 22-én döntötte el a pályázatot olyképpen, hogy a 300 koronás díjat F ö l d e s Imrének ítélte oda, megvásárolta pedig K o v á c s Erzsi és S z á n t ó Gergely pályaműveit. A pályadíjjal jutalmazott és nemsokára forgalomba kerülő naptár rajza öreg litográfust ábrázol, ki elmélázva nézi a műhely ablakán át látható hadbavonuló katonaságot. A meglepően artisztikus színhatású naptár egyike lesz a magyar üzleti grafika legsikerültebb alkotásainak.

G

RAFIKUS HADIEMLÉKEK. Az Iparművészeti Múzeumban néhány napon át két spanyolfalon pályaművek lógtak, a grafikus hadiemlékek tervei. Annak a pályázatnak eredményei, melyet az Iparművészeti Társulat hirdetett, hogy elejét vegye a selejtes, hitvány, allegórikus közhelyektől dísztelen nyomtatványok elszaporodásának. Akinek hősi vesztesége és fájdalma van, aki egy neki drága nevet, egy elfelejthetetlen emléket folyton a szeme előtt akar látni, néhány fillérért olyasmit szerezhessen, ami nem csapja pofon ízlését s kegyeletét. Ama százezrek, akiknek lelkében ma gyászos melódiák kóvályognak, egy vigasztaló szót, egy művészi mementót lássanak, mely érzéseik húrjába tud fogózni. Lehet-e nemesebb, jótékonyabb szerepet adni ma a grafikus iparművésznek, mint azt, mely annyi ezer és ezer ember számára jelentené az örökkévalóság egy akcentusát? S ez a pályázat is — mint a bizottság megállapí-

Magyar Iparművészet.

10

u

• u •

il «t•

rw*—*

345 —347. Régi magyar bábsiifőminták.

345 —347. Alte ungarische Lebkuchenmodelle.

II ft íí •=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•:•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=• 10*

335

•

•II

• •u

totta — fájdalmasan meddő. Ezen a pályázaton is van néhány ízléses, formailag, vonalvezetésben egészen csinos munka, van egyikben-másikban ötlet is, de hiányzik végig a nagy és erőteljes lendület. Ott, ahol kecses hajlékonyság van, a grafikus ábrázolás meggyőző nagyvonalúsága hiányzik, ott, ahol a gondolatok szimbolizmusa fog meg, széthull az egész, mint egy gyenge kompozíció. Vannak itt kalendárium címlapjának, kotta tetejének, mesekönyv illusztrációjának és plakát hívó szavának alkalmas megoldások, de nincs meg sehol, semmiben az emléklap csöndes, halk, egyszerű és logikusan végiggondolt grafikája. Az hiányzik, ami a művészet alfája : az átélés ereje és a művészet ómegája : a kifejezés biztonsága. Sok helyt felismerhető : itt Klinger vagy valamely német grafikus hagyta a látogatójegyét, amott egy szép verseskönyv szegélye. De mind, valamennyi elfeledte, hogy itt nem abból kell kiindulni, amit az ember látott, hanem valami egészen új feladat hárul rá, az emléktábla s a plakett maradandó voltát pótolni a papir s a nyomtatás olcsóbb, de nem ízléstelenebb anyagával. A bizottság nem tehetett mást, mint amit tett : ki nem adni a pályadíjat, hanem újból kiírni. Talán mégis akad magyar grafikus, aki erőt s kedvet érez, hogy felvegye a pappendekliből és festett gipszből készült „hősemlékekkel" a versenyt. Talán van még grafikus, aki e nagy elszántságú időkben ráér a fronton küzdők helyett nemcsak plakátot rajzolni és újságok számára ceruzarajzokat csinálni és a művészek keresethiányáról panaszkodni. Talán van, aki ráér egy kissé gondolkozni a halottakról, a hősi önfeláldozásról, a becsületes kötelességteljesítés összhangjáról és e gondolatait nem sajnálja a maga tudásával kifejezésre juttatni ? . . .

J\Z IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYÜJTEM . MÉNYEIRŐL lapunk hasábjain cikksorozatot közlünk, melyből a két utolsó cikk (könyvtár, grafika és a holicsi gyűjtemény) a következő évfolyamra marad. E cikksorozat a múzeum igazgatóságának megadja az alkalmat arra, hogy közönségünknek gyűjteményeit egy szép kiállítású, gazdagon illusztrált füzetben bemutathassa olyformán, hogy az egész sorozatot a hozzá tartozó képekkel különlenyomatban összefoglalja. E füzet, melyet majd önköltségi áron árúsítanak, régóta érzett hiányt fog pótolni, mert nem tekintve

egy évtizedekkel ezelőtt megjelent füzetkét, a múzeumnak eddig nem volt semmiféle képes kiadványa. Az iparművészet barátai bizonyára örömmel fogadják a múzeum igazgatóságának időszerű intézkedését. A Z ORSZÁGOS MAGYAR IPARMŰVÉSZETI ^ MÚZEUM ÉS ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK 1914/15 ÉVI FORGALMA. A könyvtár szeptember hó 15-én nyílt meg a látogatók számára s hétköznapokon hétfő d. e. és szombat este kivételével d. e. 10—12-ig és este 6—8-ig; vasárnap és ünnepnapokon d. e. 10—12-ig állt. a közönség rendelkezésére. Bejárat nappal : Üllői-út 33. és este : Kinizsi-utca 31. Az iparművészettel foglalkozók vagy az iparművészet iránt érdeklődők gazdag és tanulságos anyagot találnak a könyvtárban. A szakirodalom nevezetesebb termékein kívül, melyek az iparművészet minden ágára kiterjeszkednek, a kb. 26.000 fényképből álló gyűjtemény is bő alkalmat nyújt a tanulmányozásra. A kutatóknak a könyvtár tisztviselői mindenkor szívesen nyújtanak segédkezet és szolgálnak tanáccsal az anyag kiválasztásában. A könyvtár használata : beiratkozás, ruhatár stb. díjtalan. A beiratkozás minden évben (szept— jún.) kötelező. Az elmúlt iskolai évben a háború folytán beállott személyzethiány dacára a könyvtár híven, lelkiismeretesen teljesítette kötelességét. Mint mindenütt, úgy nálunk is, a látogatók száma tetemesen csökkent az előző évekhez képest. NagyobbrészUk a harcmezőn teljesít katonai szolgálatot. Állandó látogatásra jogosító igazolványt 328-an váltottak. A látogatók foglalkozásra nézve a következőképpen oszlottak meg : Iparművészeltel egyetemesen foglalkozó látogatók : műszaki és iparművészeti rajzoló (8), mérnök (1), tanár (2), tanárjelölt (1), tanító (1), tanítónő (1). Iparművészettel szakszerűen foglalkozó látogatók : iparművész (22), iparművészeti iskolai növendék (130), műegyetemi hallgató (17), felső ipariskolai növendék (3), felső építőipariskolai növendék (16), iparrajziskolai növendék (10), képzőművészeti főiskolai hallgató (2). Építészettel foglalkozók : építész (11). Szobrászattal foglalkozók: szobrászművész (6), kőfaragó (2).— Festészettel és dekoratív festészettel foglalkozók : festőművész (8), festőművész-növendék (2), szobafestő (3), címfestő (1). — Grafikai és sokszorosító művészettel foglalkozók: nyomdász (2), litográfus (1). — Textiliparral foglalkozók : szabó (1), kárpitos (1). — Agyagiparral foglalkozók : kályhás (1). — Faiparral foglalkozók : asztalos (3). — Könyvkötészettel és bőrmunkával foglalkozók : könyvkötő (2). — Nemes és más fémekkel foglalkozók : ötvös (3), aranyozó (1), lakatos (1). — Nem iparművészeti szakkal foglalkozó látogatók : ügyvéd (2), gyógyszerész (1), hivatalnok (20), gazdász (1), zongoraművész (1), színésznő (1), kereskedő (2). — Egyetemi hallgatók és más fő- és középiskolai tanulók : orvostanhallgató (6), bölcsészettanhallgató (5), joghallgató (2), kereskedelmi iskolai tanuló (2), keleti akadémiai növendék (1), zeneakadémiai növendék (1), gimnáziumi, reál- és polgáriskolai tanuló (18). — 328 látogató 4928-szor vette igénybe a könyvtárat és pedig szeptemberben 80, októberben 410, novemberben 318, decemberben 254, januárban 687, februárban 972, márciusban 954, áprilisban 477, májusban 480, júniusban 296. — A művek csak a könyvtár helyiségeiben a hivatalos órák alatt használhatók. A könyvek házi használatra való kikölcsönzését több oknál fogva be kellett szüntetnünk s ezzel a látogatók régi és jogos kívánsága teljesedést nyert.

=v 337 Magyar Iparművészet.

11

ŰVÉSZETI OKTATÁS Z ORSZ. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA valamennyi osztályában a tanítást október hó 11-én kezdték meg. Mindössze százhatvan rendes, harminckilenc vendéglátogató és három műhelynövendéket vettek föl ; a jelentkezettek egy részét kellő előkészültség híján vissza kellett utasítani. A rendes tanfolyamok beosztása megfelel a tavalyinak ; az esti tanfolyam öt külön szakcsoportra oszlik, ú. m. az alakrajzira, az ált. rajzoktafás és festésire, a grafikaira, a szakműhelyi rajzira és a mintázásira. A tanári testületben változás történt, amennyiben a magyar irodalom tanítására a megbízásáról leköszönt dr. Nádai Pál helyére Elek Artúrt, a jeles esztétikust hívták meg. Ez idén az intézet valamennyi helyiségei, melyek egy részét a háború kitörése után kórházzá alakították át, ismét eredeti rendeltetésüket, a művészi oktatást szolgálhatják. A felszabadult termeket az O. M. Kir. Képzőművészeti Iskolának engedték át ideiglenesen, mely a rajztanárképző tanfolyamokat rendezte el a rendelkezésére bocsátott termekben. Ezáltal a főiskola ismét folytathatja a művészképző oktatást, mely tavaly az egész tanév alatt szünetelt. E helyen megemlítjük még, hogy az iskolának eddig bevált i p a r m ű v é s z e t i m ű k e d v e l ő i t a n f o l y a m a október hó 18-án ismét megnyílt. E tanfolyamon szőnyegcsomózásra, hímzésre, csipkekészítésre, könyvkötésre, bőraranyozásra és domborításra, bőrbatikozásra tanítják a növendékeket hetenként háromszor: hétfőn, kedden és szerdán

À

d. u. 3—6 óra között Az első félévre 29 koronát a második félévre 20 korona tandíjat kell fizetni. Z IPARMŰVÉSZETI ISKOLA SIKERE. Iparművészeti iskolánk híre néhány év óta meghódította már a külföldet s hol ennek, hol annak az osztálynak munkáival találkozunk a művészi szakfolyóiratokban. Most a budapesti iparművészeti iskola textilosztályának legfrissebb alkotásait mutatja be a kitűnően szerkesztett darmstadti folyóirat : a Stickereiund Spitzen - Rundschau. Egész sereg fehér hímzéssel, aplikációs munkával és csipkével számol be Mihalik Gyula osztályának munkásságáról s kísérő cikkében kiemeli azt a határozottságot, mellyel ez az osztály művészi céljai felé halad. Míg a múltban a magyar textilmunkákon sokszor a bécsi és a német exportárúk tömegízlésének hatása volt érezhető, újabban dicséretes lendületet Iát a cikkíró a népies hímzések stílusának finom továbbfejlesztésére. Az ingadozások megszűntek, a magyar himzőipar saját falusi múltjában látja motívumainak gazdag tárházát s tudja, hogy még ha egy balkáni, német vagy amerikai kivitel gazdasági céljai lebegnek is előtte, akkor is több eredményt ér el ezzel a művészettel, mint a selejtes exportízlés keresésével. így erősíti meg a külföld művészi közvéleménye a mi új iparművészeti nevelésünk irányának helyességét.

À

T

OVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM AZ IPAR-

RAJZISKOLÁBAN, A Székesfővárosi Iparrajziskola főleg végzett növendékei számára egy olyan továbbképző tanfolyamot nyit, amelynek az a célja, hogy elméleti és gyakorlati tárgyaival a művészi és iparművészi fogékonyságot fejlessze. Az esztétikai tárgykör anyaga mellett ez a kurzus a szociális, irodalmi, történeti s gazdasági ismereteket is felöleli s valamennyit ismert nevű szakelőadók tanítják összesen tizenkét órában hetenként (hétfőn délután, a többi köznapokon délelőtt két-két órában). A kurzusnak, mely november elsejével indul meg, félévre harminc korona a tandíja és annak szervezésében a Népművelő Társaság is részt vesz, úgy hogy e társulat tagjai is azonos feltételek mellett látogathatják.

A Dankó Ödön rajza.

3581.

Zeichnung d e s E. Dankó.

MAGDEBURGI STÍLUSTANÍTÁS. A történeti stílusok tanításában tudvalevőleg általában kétféle felfogás dívik. Az egyik tisztán elméleti s egy-egy stílusbeli korszaknak tudnivalóit, történetét, alkotásait szemlélteti képeken, táblákon vagy vetítéssel. A másik tisztán gyakorlati : a rajzi órákon a tanár egy-

ft y • • » y • • M y « it » y • • » y • • n y • • n y • ft £ y • • J y • ft í y • ft y y V ft y y • ft £ y • ft » y • ft í y V

egy jellemző motívumot, szerkezeti elemet, a korszakra jellemző vonalat megrögzít s ezzel igyekszik a stílusbeli gondolkozást szemléletessé tenni. Az egyik csupa összefoglalás, a másik csupa részekre bontás és nagyszerűen kiegészítené egymást, hogyha a kettő összefolyna. Minden stilisztikai tanítás főproblémája tehát a művészi iskolákban annak a megoldása, hogy mint juthatnak el a növendékek az egyes detailok, ornamensek, jellemző architektónikus részletek erdejéből az egésznek szintétikus összefoglalásához. E problémát az egyes iskolák adott viszonyaik s tanáraik ötletességéhez képest igyekeznek megoldani. Amit azonban e tekintetben a magdeburgi iparművészeti iskolán Rütschi Rezső tanár a növendékeivel űz, az példaadó erejű s méltó arra, hogy — ott, ahol még jobb módszere nincs a tanárnak — meghonosodjon. Az alapelv az, hogy a múltnak művészi formái előbb érzéki, azután értelmi módon férkőzzenek a tanulóhoz. Egyes dolgokat megbeszélnek s azután emlékezetből újra felrajzolják. Ezzel olyan változást szenved a dolog, aminő mindig kijut neki, valahányszor az egyéni elképzelés is szóhoz jut. Már itt megtörténik az, ami később a művész életében még többször megismétlődik, ha a múltról van szó : mellőzi azt, ami neki közömbös s erősen hangsúlyozza azt, ami a szívén fekszik s ami az ő képzetéből került oda. S éppen ennek a gazdagodása a lényeges. Ez az alapelv, melyből az egész didaxis felépül. A növendékek ugyanis — bármely szakcsoporthoz tartozzanak is — kötelesek egy-egy kor stílusát egy egész architektóniküs képben vagy alkotáson a sok tudatukban levő részletből egésszé összefogni. Tehát megcsinálják például : az emlékezést egyiptomi művészetre szénrajzon, a római művészet emlékképét színes pamutból s gyöngyökből hímezve az egész Capitoliummai, Forummal stb. egyesítve, vagy a szíriai művészetet szines gipszmetszeten. Az anyagot és szerszámot, mellyel dolgoznak, szabadon választhatják s a kort is, melyet „rekonstruálnak", sőt egyes elemeinek kidolgozásáért jegyzeteikhez meg kézikönyvekhez is segítségül fordulhatnak. Ebben a munkában ugyanis nem az eredetiség a fontos, nem is az anyagszerűség, még csak nem is a kézügyesség, hanem tisztán a rekonstruálással járó tanulmány. A növendéknek előbb sok kis mozaikadatot kell összelopkodnia s ezekből egy régi stílusú templomot vagy faliképet felépítenie. Mindenesetre igen érdekes és célravezető módja a históriai szellem megismerésének, mely azonban természetszerűleg még nyitva hagyja azt a kellően

el nem intézett kérdést, vájjon kívánatos-e egyáltalában a históriai stílusok gyakorlati tanítása művésziskolákban s nem bénítja-e meg a nagy sémabőség a teremtő találékonyságot?

ft y y • ft

F

ÖLDÚLT TŰZHELYEK ÉS NÉPMŰVÉ-

J(

SZET. Az az akció, mely a háborús betörések által sújtott határszéli tűzhelyek újjáteremtéséről gondoskodik, mint örömmel látjuk, nemcsak papiroson van meg, hanem javában dolgozik is. Hogy mit csinált eddig, azt dr. L e c h ner Jenőnek, a felvidéki műemlékek alapos ismerőjének egy most megjelent tanulmányából állapíthatjuk meg, mely az Építő Ipar — Építő Művészet című szaklap kiadásában különlenyomalként jelent meg s bő illusztrációkkal számol be a sárosi és zempléni ú. n. „Iemákok" meg a beregi és ungi „dicskák", e szegény, nyomorúságosan tengődő nemzetiségek lakásviszonyairól. Csupa kétségbeejtő kulturátlanság e nép élete, melynek házai közt bizony nemhogy népművészetet, színes motívumokat, de még becsületes, kinyitható ablakokat sem igen találni. Alaprajzuk rendesen a legkezdetlegesebb e kalyibáknak. Egy szoba, pitvar és kamra rendesen a lakóház alaptípusa s csak módosabb, ritka ember az, akinek tehene, jószága istállóban él s nem a gazdával együtt a szobában. Még a tűzhely füstje is sok helyütt csak a zsuptetőn át szivárog ki a szabadba, nem kéményen keresztül. Mégsem lehet azt mondani, hogy e vidékek teljesen építészeti jellegzetesség nélkül szűkölködnek. Kivált a faházaknál, melyek faragatlan fenyőszálait egymásba róják, a színszeretet lépten-nyomon megnyilatkozik. Az újabb, vályogból épült házak homlokzatán a reneszánszépítés sarokquaderezését utánozzák s e quaderek is gyakran különböző színűre vannak festve. Itt-ott jellegzetes oromfalakat, lecsapott kontytetőt is látni, de mindennél karakterisztikusabb az ú. n. padicskémények divatja (kivált Sárosban és Zemplénben), amelyek a kemencéből kivezető kémények, rőzséből fonva s kívülbelül sárral tapasztva. A tetőből csonkakúpalakban törnek elő és köralaprajzú kúpsisakkai vannak fedve. A tetőfödés ideálja a műpala, melyet a paraszt szeret erős színű mintázással kirakni s ezért a házak sokszor úgy néznek ki, mint tarka ládikák. Kerítésül vagy terméskövet, a hegyekről patakok med-

ft £ y • ft « y • ft y y • ft y y • ft y y • ft y V ft ft y « • ft y y ft ft y « ft ft y y ft ft y V ft n y •

J 339 11*

rébe legörgetetf sziklákat raknak össze, vagy újabban — a lövészárkokban felejtett — szöges drótkerítéseket használnak. Sárosban azonban a székely kapukra emlékeztető faragások nyomai is észrevehetők. Mit ad e pusztuló, korhadt, rommá lőtt és különben is nyavalyás házikókkal szemben az állami és társadalmi akció ? Semmi esetre sem olyasmit, amiben a Landhaus — a villalakás ismert színes esztétikája érvényesül a szép német példák után. Még csak azt sem, amit például az Ostpreussenhilfe ad az orosz betörésektől sújtott lakosságnak, melynek java része munkás, régi kulturával bíró németség, nem a létnek ama primitív állapotában, mikor még előbb szoktatni kell a házbanlakót, hogy jószágát ne szobájában őrizze. Az állami újjáépífőakció, melynek Téglás Károly miniszteri tanácsos a vezetője, az erdőmérnökségek s államépítészeti hivatalok bevonásával dolgozik, kijelöli az elpusztult falvak s házak területeit, anyagot termel, követ szállít, téglát éget s a lakosságot úgy vonja be, hogy munkájáért napszámot is kap, a termelt anyaghoz is olcsóbban jut. Ez a bizottság egységes háztípus szerint rekonstruál s építtet. Egy 5-50x5-00 méteres szobát, egy téres konyhát, kamrát, a ház elé tornácot, külön istállót épít, amely ellen Lechner csak azt veti, hogy a szoba alapterületi méretei a mostaniakhoz képest is szűkek. A hivatalos alaptípus persze az esztétikai kívánalmakra kevés ügyet vet (ezek a szempontok leginkább még a tégla s kő nélkUl való vidékeken, a gömbölyű fenyőfából összerótt házaknál jutnak kifejezésre), de azért egyet s mást mindenütt megőriz a csekély népi hagyományokból a hivatalos építészet is. ígya lecsapott orom és a padicskémények alkalmazásával a műpalafödémek és a befonlépcsők világába is visznek valami kevéske falusi jelleget. Szó sincs róla, a nagy sietség mellett, ami a dolog természetéből következik, sem kellene megfeledkezni arról, hogy e közmunkák elvégzésében szakavatott s művészi érzékű építészek gondolatai is megvalósulhassanak s az alaptípus ridegségét a rendelkezésre álló anyagi eszközök keretén belül enyhítsék. Lechner különösen három irányban óhajtaná a művészi tanácsadók bevonását. Elsőben is a helyszínrajzok elkészítésében, a falu gócpontját képező középületek elhelyezésében, a falu iskolája, temploma, községháza stb. helyének tetszetős és célszerű elrendezésében. Másodsorban a lakóháztípus vonzóbb, népiesebb és a hagyományoknak is megfelelőbb kialakításában s harmadszor a középületek, kivált a templom, paplak, községháza, iskola, tanítói lakás stb. felépítésében, hogy ezek ne a rossz kisvárosi

3401.

kőművesek pallérízlésében épüljenek, hanem a műszaki tudás jó ízléssel párosuljon bennük. Természetesen a megrongált műemlékek, egy-egy érdekes fatemplom vagy bárok architektúrájú torony restaurálását is csak hivatásos kézre szabad bízni. Lechner fejtegetéseit, melyeket a Mérnök- és Építészegylet s a vele rokonjellegű egyesületek is tökéletesen osztanak, mi ezen a helyen is az akció vezetőinek figyelmébe ajánljuk. Mert lehetetlen észre nem venni, mit fog jelenteni e vidékek számára egy becsületes és ízléses architektúra, e vidékeknek, melyek kulturális, erkölcsi és hazafias meghódítása leghatásosabban az iskola mellett a házzal történhetik. A természet csodálatos szépségei közé jó s ízléses lakóházakat ültetni nemcsak kötelesség, de előny is, arra a várható turisztikai fellendülésre való tekintettel, mely kivált a nagyobb városok és fürdők közelében a háború után meg fog indulni.

E

GY ÉPÍTÉSZ MŰVÉSZI ELVEI. (Otto

Wagner : Die Baukunst unserer Zeit. Wien, Anton Schroll, 1915.) Negyedik kiadásban jelennek meg most a könyvpiacon Wagner Ottónak, a modern bécsi építészet úttörőjének iratai, melyekben mintegy leszűrődnek küzdelmes és szorgalmas éveinek összes tanulságai. Mintha csak egy Wagner-kultusz kezdődne a sokat üldözött és sokszor kicsúfolt mester életében öregségének és meg nem tört munkakedvének esztendeiben. Csak nemrég jelentek meg négy nagy kötetre tervezett munkában építészeti alkotásai és projektumai („Einige Skizzen, Projekte und ausgeführte Bauwerke") s alig egypár hónapja adta ki a müncheni Delphin-Verlag Josef August Luxnak róla szóló — s erősen polemikus ízű — életrajzát. Hogy a mesternek elméleti tanításai ma is friss fogékonysággal találkoznak, azt éppen gyakorlatias voltuknak köszönhetik. Szinte kézikönyvül lehetne alkalmazni ezt a munkáját is az építészeti iskolákban, annyi benne a megszívlelésre méltó. Wagner Ottó, akinek működési ideje, körülményei s művészegyénisége körülbelül összeesik azzal a tevékenységgel, melyet Henri Van de Velde német területen fejtett ki, körülbelül ugyanazon elveket vallja itt, mint amelyeket Van de Velde fejtett ki nagyszámú írásaiban. A modernséget ő is úgy értelmezi, mint az : a hagyományok áhítatos megbecsülése, a régi műemlékek reánk való átszármaztatása, a stílusok tökéletes megismerése s azok iskolája nem mentik fel a mai építészt azon kötelezettség alól, hogy teljesen a kor szellemének kifejezője legyen s munkáiban saját korának gondolkozása, technikai készültsége

f! » « • M y V • M y éi • n y • • » y • • M y • ft M V •ÍÍ íí » y • ft y 5 • ft y V • ft y V • íí » V • ft » V • ft » V ÍÍ

tükröződjön. A köny vnek, mely az építész nevelésén kezdődik és a stíluskérdésen, a kompozíció, a konstrukció, a művészi praxis, a műpártolás és a művészi kritika problémáin át vezet az építész feladatainak összegezéséhez ez az örök modernségben való hit az alaphangja. Míg a p r o p o r c i ó k r ó l , az arányokról, méretekről,látási távlatokról, szemnyugvópontokról szóló tanításai nagyjában egyeznek az olasz reneszánsz Katonai temető. Tervezték a építészíróival (Albécsi iparmíív. iskolában. berti.Vignola), addig a nagyvárosi építészetrőí szóló fejezetekben úgyszólván mindig Páris és London jó s Bécs rossz példáiból indul ki, mialatt a közlekedő technika, a monumentális építészet, a bérház-nyomorúság, a közterek díszítésének s a parkírozásnak kérdéseiről beszélget. Egészben nem helyesli a bécsi városépítés túlhajtásait az erősen parkírozó irányzattal és például a Rathausteret éppen ezért tartja elhibázottnak. Mint mindenben, ebben is elsősorban koncepciót keres, tervszerűséget s a viszonyoknak tekintetbevételét. Általában arra a következtetésre jut, hogy az architektúrában a legfontosabb : a cél tökéletes felfogása, a kiviteli anyag szerencsés megválasztása, egyszerű és gazdaságos konstrukció, az ezen premisszákból adódó forma, amely végül is elvezet az építészeti szépségnek egy olyan fogalmához, hogy az a modern ember esztétikai szemléletének s egyben a művész egyéniségének kifejezője lesz. Nem szabad elfeledni, hogy ezek az írások már vagy húsz évvel ezelőtt jelentek meg elsőízben, oly időben, mikor a kontinentális építészetben az egyéniség és modernizmus hatalmasan hangsúlyozódtak s az építésznek alárendelése magasabb szociális célok előtt még alig-alig talált hangot. így, ezt tudva, annál frissebbül hatnak Wagner nézetei, melyekben mintha a modernizmusnak ősz apostola hintené szét tapasztalásait.

íí í V • • u

T f Ö N Y V KATONASÍROKRÓL É S HADIl \ . EMLÉKEKRŐL. („Soldatengräber und Kriegsdenkmale". Herausgegeben vom k. k. Gewerbeförderungsamt. Wien, 1915. Kunst-

•

verlag Ant. Schroll.) A temető fájdalmasan divatban van és sohasem volt időszerűbb a halál esztétikájáról beszélni, mint ma. Érezzük, hogy annak kell szóhoz jutnia e nehéz napokban, amit a halál szimbólumaként hatezer éven át éreztek s kiformáltak elméjükben a Iegnagyobbművészek.Mikor milliók gyásza és könnye folyik egybe, az évezredek megtisztult gyászformáinak l a p i d a r i s egyszerűségére van szükségünk. Sekkor Soldaten-Friedhof. Entw. Kunstgewerbeschule, Wien. egy pompás, szép bécsi könyv elénk siet ezzel a gondolattal: sok-sok művész leszűrte, feldolgozta, megstilizálta a maga témavariációit erről a gondolatról, hogy katonasír. Egy iparpártoló bizottság kezdésére Bécs legjobb tervezőművészei összeállottak s Roller AIfréd meg Strnad Oszkár tanárok szerkeszt ésével létrehozták ezt a könyvet, a kegyelet, az okos példanyújtás, az olcsó és meggyőző síremléktervek albumát. Bécsben a temető-architektúra már hosszú ideje napirenden van az esztétikai programmkérdések sorában. A szecessziós művészek vetették felszínre s az első alkalom, mely e problémáról heves vitákat érlelt, a Rodenbach-síremlék körül megindult csatározás volt. Azóta is sokszor és szeretettel fordultak feléje : pályázatokon, folyóiratokban, kiállításokon. Emlékszünk a Kunstschau egy gyermektemetőfére, amelyben mélységes lirizmus volt és tudjuk, hogy talán sehol annyi szeretettel nem rajzolják s bontják ki a feledés mohájából a régi omló sírköveket, mint a bécsi művészeti folyóiratokban. Talán egy kicsit a bécsi lélek érzelmessége is megszólal ebben, mely szereti a lugubris pompát s szereti ama kevély kort, amikor a kövek mint nagy és nemes heroldok álltak a sírok felett. Ez a könyv is nagyon bécsi : egyszerűség, történeti nyugalom, históriailag leszűrt formák s választékos ízlések vannak benne. Csodálatos, hogy e nagyobbrészt iparművésznövendékektől származó munkákban mennyi már a tudatosság, az a leszűrődöttség, amit csak az szerezhet meg, aki benne él egy város levegőjében, melynek minden háza és minden kapurácsa, minden kőcímere és cég-

» • ft y V • íí y V ft íí » V ft íí y « ft ft y • ft íí y
• •II «II if

•

•II •II II •

•

II • II • II •

•n vM • •M

•

V II •

II •

táblája hajdani stílusok kivirágzása. Ebből persze tévedés volna arra következtetni, hogy e könyv síremlékei nem eléggé modernek. Mert valóban : e világháború, a nagy és példátlan tömeghalál sugallta tervezőinek gondolatait, az a tény, hogy milliók egyformán halnak meg s temetőjük a hegyoldal, a vízpart s százak sírját jelzi két fűzfa, meg a közéje állított kereszt. A milliók nagy népfelkelése, az általános egyformaság, a hazáért való meghalás sokezerszeres ritmusa az, ami e tervezők előtt lebegett s az az ősien egyszerű gondolat, hogy a természet által megadott körülmények : a hegyoldal vagy a sivatag, a fasor vagy a kőszikla, a lombsátor vagy az élőfal a legtermészetesebb s legerőteljesebb hangok az örökkévalóság egy akkordjának a megUtésére. A művészek tehát a természettel igyekszenek elsősorban összesimulni, mintegy annak a keretébe illeszkedni, azután pedig — mint ahogy azt az ókor keleti népei óta minden funebrális művészet feszi — a vidék anyagainak, a fának vagy kőnek, a vasnak vagy bronznak formanyelvét megszólaltatni. Eközben, mint az előszó írója, Strnad tanár okos utasításaiban kitűzte előttük, különbséget tesznek a tulajdonképpeni sír és az emlékszerű monumentum között. A sírban megéreztetik, hogy ott valaki el van temetve, hogy a sírkőnek, a fejfának össze kell függnie a földdel, mintegy abba belegyökereznie, annak a sorsa a halálé, az elmúlásé, míg az emléknek valami felfelé irányuló, égbenyúló érzést kell kifejeznie, megtisztulást és felszabadulást. Sírkövek lefelé hassanak, emlékek felfelé. A bécsi iskola persze itt is azon látszik meg leginkább, hogy mily kevés, szinte arisztokratikusán tartózkodó eszközzel tudnak hatást elérni. Néha a kőforma tiszta, jól megrajzolt piramisa, a tábla szép szegélye, a betűk gondos faragása vagy préselése, a domb jó szituációja, a rácsnak néma ritmusa mindaz, ami a művészet érzetét kiváltja. Tudatában vannak a szimbolumok alaptörvényének, mely világosságot, pregnáns egyszerűséget kíván, de egyúttal a mindennapinak gondos kerülését is. Egyébként azonban egy percre sem lehet feledni, hogy itt csak vázlatokról van szó, nagyobbrészt még kivitelre nem került gondolatokról, melyekben olykor bizony az iskolás dolgozat koncepciója érezhető s néha vétségek történnek az anyagszerű gondolkozás törvényeivel szemben. De bizonyos, hogy mindeneknek, akik e munkában részt vettek, tudatába ment át a régi jó temetők és síremlékek tanulsága. Az, hogy a halott emléke nem hivalkodást és csiszolt pompát kíván, hanem nyugalmat, statikus formákat, olyan rendet, melyből egész sorok és egész szaka-

szok a halál birodalmának nivelláló erejét tudják kifejezni. S ha itt és ott olyan rajzot találunk a könyvben, mely a megvalósíthatóságtól igen messze van, akkor azzal kell számot vetnünk, hogy e munka nem példatár, mintakönyv kőfaragók vagy megrendelők számára, hanem csak szoktató s buzdító arra, hogy a természet s a környezet megadott feltételeit miként lehet a síremlékművészet kiindulópontjává tenni. Sok-sok művész meghatottságából s piefásából fakadó buzdítás ez a munka : emberek, ugyanakkora komolysággal és ugyanolyan bensőséggel álljatok hőseitek emlékezete mellé, amekkora volt az ő önfeláldozásuk a mi szent ügyünkért!

H

ŐSÖK

Sokkal virágnak,

*

342

«

fontosabb, hogy örüljünk a rózsamint az, hogy nagyítóval vizsgál-

juk gyökerét.

•n

•

•n

•M •IÍ

É S H Á B O R Ú S DÉMONOK.

(Alexander (Sascha) Schneider : Kriegergestalten und Todesgewalten, 24 műlap. Breitkopf und Härtel, Leipzig, 1915.) A világháború szürke és többnyire fotografikusan élettelen illusztrátorai közül kiválik az a néhány lipcsei grafikus, aki mostanában a háború művészi megjelenítésére vállalkozott. Max Seliger, Aloys Kolb, Hugo Steiner-Prag, Max Klinger egy-egy lappal vagy sorozattal igyekeztek a háborúból feltoluló élményeiket grafikailag feljegyezni. A lipcsei múzeumnak egész szép kis sorozata van már műveikből s hozzájuk csatlakozik most megjelent munkáival Sascha Schneider, aki példát ad arra, mint lehet a hősök alakját naturalista ábrázolókészség és hamis allegóriák nélkül felfogni. A görög atlétikán nevelkedett formaérzése, mely egypár jó freskó és sok szépen megrajzolt karton nagyobb koncepcióin nyilatkozott meg, ezúttal a hősök alakjain pihen. A háború, mint az emberi szenvedélyek s szenvedések nagy káosza izgatja képzeletét, melyből fiafal férfitestek ritmikus mozgása, kardtánc, hősi roham, fanfárok harsogása, messze lobogó szövétnek győztes kiáltása, az özvegyi bánat fájdalmas búgása hallatszik. Vizionárius egyszerűséggel vonulnak el szemei előtt e hatalmas érzéshullám alakjai, megtisztulva, stilizáltán, a formák egyszerű megdobbanásával.Néhol mintha Klingerrézkarcaira emlékezne, másutt Hodler pátosza szólal meg aktjain, a rajztudása nem mindenütt kifogástalan, de együttes hatásában mégis jó grafikát tud elővarázsolni a rajzónjával Schneider. Lendülete van és nem sablonos formakészsége azoknak az érzéseknek megoldására, melyeket e vérengző és furiózus világkatasztrófa belénk dermesztett. m

•

wilde o.

•

•n

• •n •n •M II •íí

N

EM SZÖKŐ SZÖKŐKUTAK. Budapest bővelkedik bennük. Nem mintha másutt nem volnának. A versaillesi királyi kert és Saint Cloud vizei is majdnem mindig alusznak, de legalább hatalmas tükreikkel magukba varázsolják a nagy ég azúrját és felhőit meg beléjük merengő lelkünket. A wieni Belvedere medencéi már üresen tátongnak, száraz ölükbe nem kívánkozik sem az ég, sem ábrándunk . . . Pedig mily kihalt egy kert vagy egy tér víz nélkül I A Földistennő vére, ichorja a víz ; rohanő, zuhogó őserejét, ugráló szeszélyét és méla finomságait csodálatosan érezte meg az a kútszobrászat, melyet a XVII. századtól kezdve a kerti kutakon, de még hatalmasabban a Fontana di Trevin látunk. E szobrászat a vizet oly találó ember- és állatalakokba szimbolizálja, hogy ezek szinte a mitosz eleven hitével öntik el lelkünket frissre, erősre, ős-üdére. Ámde faragóik s mecénásaik jól érezték, hogy minden kőbeli forma csak holt szöveg volna, ha ezt előszökő, fölbuggyanó, zuhogva robajló vagy mélán csobogó vizek hangjai nem énekelnék és csillogó, fénykévéző formáik ki nem egészítenék. S e szobroknak s egyáltalán a térnek vagy kertnek mélyebb életét adták meg a víz bőséges zuhogtatásával és finom játszatásával. A Villa d'Esté alá bevezették sok ágban az Anio-folyót; s e vízhálózat, mely egyszer egy zug mélyéből robajlik fel, másszor apró kutacskák gyöngyoszlopocskáiban szökellik elő, majd sok más formában dagadoz, hullámzik, vaskos drapériában hull alá vagy tükörré simul : egész orgonává, egy gigászi tájorgonává avatja azt a tivolii hegyoldalt, melyen hatvanöt méteres ciprusok állnak néma s í p o k k é n t . . . De térjünk vissza szerényebb csöndességünkbe, vízfelen szürkeségünkbe. S kérdezzük : nem lehetne-e még vizet nyerni a nagy Dunánkból, e kanyargó tengerből, s nem lehetne-e kissé vízi életre kelteni királyi kertünk s várkörnyékünk annyi szép kútját és a városligeti Fontaine Iumineuset — a Tündér Ilona kútját — is ? Miért hallgat a Kálvin-tér szépséges Dunakútja már októberben? Ybl és Fessier Leó e gyönyörű alkotása miért nyomódik egyre inkább agyon szörnyű fölöslegességgel föltefőzött házaktól, villamospályáktól, a kút széléhez dűlő utcaseprői kordéktől, züllött féglarakásoktól és az éjjel-nappal mellette ácsorgó három szegényes utcalámpától?! Mindig így sóhajtok e kút mellett elhaladtomban : „Kiknél én szebbeket a

nagy világban annyi bolyongásom közben sem találtam : ti szépséges kőszűzek, ott pihenők az ezüstös árnyban, a nemes rajzú medencék alatt! Mint fáj a szívem sorsotok miatt! Ti legszebb száműzöttek, idill-hazátok ős csendjéből a nagyváros zajos, letipró forgatagába ! Míg dörgve csattognak körületek az ormótlan kocsik s a durva villanyos-zörej — ez a földhöz ragadt mennydörgés —, s amíg esetlen foltjaikkal eltemetnek benneteket ők is meg a kávátokhoz dülő egyéb prózaiságok: fájó szívemmel haza hívlak, lelkem kertjébe ! Jertek, körülveszlek szabadságérzésem nagy pázsitjának legbársonyosabb darabjával ; szélén köröskörül őrt álló halk puszpánggal : szépségimádafom féltő gondjával ! Körétek adom még: ámuló lelkem nagy hallgatásait, melyeken át szabadon zúghat, csoboghat széles Vizfátylotok ÖrÖk Z e n é j e ! " Kőszegi László. ZABAD FELHASZNÁLÁS. Az iparműS vész s kivált a grafikus egy-egy ötletét sokszor látja viszont — a kollégáinál. Ilyenkor rendszerint némi bosszúsággal gondol arra, hogy ő túlontúl népszerű. Tenni ez ellen azonban alig szokott. A dolog rendesen nehezen bizonyítható s nehéz meghúzni a mesgyét, hol végződik a szabad felhasználása egy-egy motívumnak, formának, ötletnek s hol kezdődik az, ami már határozottan plágium. Egy német művészeti folyóirat most szóváteszi ezt a kényes kérdést, még pedig mindjárt illusztrációkon is bemutatja, mily bátran utánozzák egymást a grafikusok. Adva van például egy Witten—ruhri cég reklámja : egy tengelyével negyvenöt fokú szög alatt állított transzmissziós kerék. Most kapja magát egy würzburgi gépgyáros, megtetszik neki a hirdetés s ő ugyanazt rajzoltatja le, csupán annyi különbséggel, hogy itt a tengely nem balra, hanem jobbra fordul. Még a betűk típusa is azonos a szövegrészben. Mi e z ? Szabad felhasználás. S mennyi egyéb példája van ennek a hafártúllépésnek németeknél és — magyaroknál. Minálunk is úgy kezdődik a dolog többnyire, mint ott : a cégtulajdonos elővesz egy jó reklámot, árjegyzékfedelet, naptárt stb. és azt mondja a rajzolónak : nézze csak, tisztelt művész, hagyja el ezt s ezt, azután rajzolja meg nekem szépen, kifejezésteljesen ezt az egyszerű gondolatot. Az alapfelfogásban van a hamisság — mondja a német cikkíró helyesen. Mert nem azon múlik a dolog, mennyit hagy el a szabadon felhasználó s mennyit változtat az eredetin, hanem azon, hogy — mennyit vesz át. Ha egy virágot tartó nőt szakasztott ugyanazon színekkel, helyzetben és beállítással szabadon „utánaképez" a másik s csak

•

•nn •n •

=• 343

annyiban változtatja meg, hogy a kezébe orgona helyett almát rajzol, erre nyilván nemcsak a szerző fogja a fejét csóválni, hanem mi is. S éppen mert a törvény védelme e tekintetben nagyon is hiányos és a nyilvánosság ítélőszéke keményebb védelem mindennél, szívesen fogunk esetről-esetre mi is bemutatni a Magyar Iparművészet hasábjain efféle „szabad felhasználások"-at, valahányszor bennünket ilyenre figyelmeztetnek.

V

AN DE VELDE É S ISKOLÁJA. Az a német iparművész, akinek ki vált az 1900. év körüli hatalmas fellendülés oly sokat köszönhet Németországban és a kontinensen, Henry van de Velde, aki szóval, írásban s alkotásokkal volt hirdetője egy új és bátor formanyelvnek, eltávozott a weimari iparművészeti iskola éléről, melynek hosszú időn át igazgatója volt. Úgy látszik, a politikai okokon kívül — Van de Velde származására nézve belga ember, ízlésében pedig erősen franciás — művészi okok is közrejátszottak abban, hogy a világháború őt is számkivetette s iskoláját is, miután a tanároknak időközben felmondtak, bezárja a nagyhercegség kormányzata. Nehéz is különválasztani Van de Velde személyétől az ő művészi egyéniségét s világnézetét. írásai mindig kissé szerteleneknek, épületei és berendezései — a weimari Nitzschearchivum például — mindig túlmerészeknek tűntek fel, kivált abban a környezetben, mely fölött még mindig a göthei hagyományok csendes szelleme él. Van de Veldenek, bár apostoli hivatását elismerték, sohasem tud-

ták egészen elfeledni, hogy az egyéniség jogát, az énjét, a tradíciók másodrendű voltát kissé hangosan igyekezett kortársai fülébe kiáltani s nehezen is szoktak hozzá ahhoz, hogy ő, aki mint annyi jeles művész, felnőtt korában tért át a festészettől a lakásberendezéshez és az építészethez, egyszerre szaktekintéllyé váljon ebben is, akire egész nemzedékek nevelését bízzák. Menesztése tehát, úgy látszik, nemcsak egy iskolaigazgató távozását s egy iskola csendes feloszlását jelenti, hanem egy egész irány végleges letűnését is, melynek maga Van de Velde is már csak mérsékelt híve volt az utóbbi évtizedekben. Mert aki figyelemmel kísérte alkotásait, láthatta, hogy bútorai, villaberendezései, lámpái, szőnyegei mint higgadtak meg abból a szertelen naturalizmusból, melyben eleinte jelentkeztek, nyugodt, de egyéni alkotásokká. El kell ismerni, hogy nem a tetszetős, édeskés hisztoricizmus, nem az olyannyira népszerű ál-empire és szalon-sheratonos kiszámítottság vezette tervezés közben, hanem mindig a megrendelő egyéniségéből, kívánalmaiból indult ki, abból, hogy a mai ember miként szeret s akar élni, ülni, hálni, minő színek s milyen vonalak csendülnek össze lelki világával. Oly korban, melyben az iparművészet s építészet tökéletesen a multaknak bűvös világításán át látja a szépség s célszerűség ideáljait, Van de Veldenek s az ő iskolájának végképp meg kellett volna tagadnia hajdani bátorságát — ezért talán jobb is, hogy a háború forgószele letaszította őt onnan, ahol még szép hivatás várt rá.

•

II

t,•

4

>=H •

•u •u u

•

•u

344

N

*

ä /

•

•