Beszámoló szakmai gyakorlatról Wiener Neustadtban Készítette: Kiss Ariel Armand Egy hatalmas nagy lehetőség, egy hatalmas nagy álom vált valóra. Indulok Ausztriába, Wiener Neustadtba, repülőgép-szerelő gyakornokként. Már az indulás előtti napokban is izgatott voltam, de a készülődés helyett már képzeletben ott jártam. -Vajon megfelelek majd? Vajon barátságosak lesznek? Vajon lesz mit csinálnom? És ugye ott is olyan finom a sör? Erre nem lehet felkészülni... hát vágjunk neki!
Az első nap: 2013. 04.13. A társammal Ferivel, ahogy megbeszéltük, autóval indultunk neki a hosszú útnak. Az út monoton volt, nem volt sok látnivaló. A határ után tetszett csak igazán a látvány. Az Alpok hófedte hegyei fedték fel magukat előttem. A látvány magáért beszélt, nem láttam még élőben hasonlót. A továbbiakban láttam még szélerőműveket, melyeket megszámolni sem lehetett, annyi volt belőlük. Amikor megérkeztünk a szállásra, elgémberedetten szálltam ki az autóból. Nyújtózkodás közben már indultam a táskáimért. Izgatott voltam. A Hotel épületét látván kellemes csalódás ért. Kulturált körülmények, az emberek kedvesek, mindenki köszön mindenkinek. Közvetlen mellette a repülőtér helyezkedik el, ahol a Diamond gépek és kisebb repülőgép társai, percenként szállnak fel és le a kifutón. Elég feelinges ;). Az első gép, amit láttam elszállni felettünk, egy öreg An-2-es vasmadár volt, ami ritka, melyet ekkor láttam utoljára is Wiener Neustadtban. Miután kibámészkodtuk magunkat, akadály mentesen át is vettük a szobánkat, mely nem a szálloda főépületében volt, hanem tőle 20 méterre, az út másik oldalán lévő kisebb épületben. Újabb kellemes csalódás ért. A szobánkban ebédlőasztal van, ami társalgónak is megfelel a sarok ülő garnitúra kialakítása miatt. A szoba tágas, a fürdőszoba nagyon szép, mintha minden új lenne. Azonnal ki is pakoltunk a saját szekrényünkbe, ami olyan tágas volt, hogy az egész életemben összeszedett holmim is elfért volna. Evés, ivás után kimentünk az udvarra, ahol a fejünk felett pár méterre elrepülő gépeket nézegettük és fotózgattuk. Nem nagyon lehetett megunni. Később elindultunk körülnézni a forgalmasabb városrészekhez. Gyorsan megtaláltuk a helyi Aldit, ottani nevén Hofferként ismerik. Túl sok minden nincs a közelben ami hasznos lenne, de az Alpok hegyei innen is gyönyörűen látszanak. Este, a Nutellás kenyér és sör kombó után kiültünk figyelni a gépeket, ahogyan a kivilágított kifutóra szállnak le. Nem lehet megunni. Az udvarunk pont a kifutópályára néz párhuzamosan, az érkező és felszálló gépek, egyenesen a fejünk felett siklanak el. Hamar eltelt a mai nap, nem volt semmi kötelezettségünk. Az első munkanapunkat is csak hétfőn kezdjük el.
2. nap: 2013. 04.14. Az első reggelünk osztrák földön, kicsit csípősen hidegre sikerült. Gyorsan átöltöztünk, majd átmentünk a Hotel fő épületének étkezőjébe, ahol egy kedves, fiatal felszolgáló lány fogadott minket, aki elmagyarázta nekünk, hogyan működik náluk reggelente az étkezés, hogy honnan mit lehet elvenni és hogy tőlük mit lehet kérni. Az étkezdében egy hosszú asztalra voltak kipakolva az ételek, szinte bármit lehetett enni, amit csak elképzeltünk. A szendvicsektől a süteményeken át, a gabonapelyhekig szinte mindent. A reggeli után terveinkben szerepelt ellátogatni a repülőtéren lévő repülőgép múzeumba és megnézni azt is, hogy hétfőtől hol fogunk dolgozni. Körülbelül 5 perc séta után értünk oda a múzeumhoz, ahol megvettük a jegyeket. Szeretném ehhez hozzáfűzni azt is, hogy aki érdemes csináltatni Student Card-ot (nemzetközi diákigazolvány), mert ennek segítségével rengeteg dologhoz kedvezményesen lehet hozzájutni. A kiállításon egyedül voltunk. Az első 5 percben együtt nézelődtünk a múzeumban, de belemerülve a kiállításba, hamar szétváltunk. A német vadászgépek és bombázók motorjain át, a helikoptereken és vitorlázógépeken keresztül voltak pilóta ruhák és szkafanderek is kiállítva. Volt alkalmam találkozni élőben egy messerschmitt bf 109-es II. világháborús német vadászgéppel, mely az egyik kedvenc repülőgéptípusom. Körülbelül 2 órát biztosan elbolyongtunk magunkba feledkezve a múzeumban. A későbbiekben, mint ahogy az tervben is volt, elsétáltunk a Diamond cég hangáraihoz, ahol majd a 3 hét folyamán dolgozni fogunk. A szállásunktól körülbelül 10 perc sétára található. Kívülről nem mondott magáról túl sokat a hely, a zárt kapuk miatt nem tudtuk túlzottan megközelíteni. De, legalább most már biztosra tudtuk hova kell menni másnap, és reggel nem kell korábban kelnünk, hogy bolyongjunk amíg meg nem találjuk. Otthon a szálláson már csak beszélgettünk és pihentünk, izgatottan vártuk a másnapot.
3. nap: 2013. 04.15. Reggel 6 óra. A telefonomon beállított ébresztő óra idegesítő rikácsolásának hangja,
felbecsülhetetlen... Félig ébren elindultunk a Hotel étkezőjébe. Kényelmesen elfogyasztottuk a reggelinket, de siettünk vissza a szállásra, mivel 7:30 előtt, még bőven ott szerettünk volna lenni a munkahelyünkön. Szépen felöltözve, táska a vállunkra vetve, amiben a munkásruhánk volt, elindultunk a Diamond hangárai felé. Röpke 15 percnyi séta után, melyet egy jó beszélgetés mellett 5 percnek érez az ember, elértük a Diamond cég fő épületét. Egy fiatal, kedves hölgy nyitott ajtót, akinek bemutatkoztunk, elmondtuk mit szeretnénk és kérdésekkel láttuk el. Könnyedén vette az angolul föltett kérdéseinket és tudván kik vagyunk, udvariasan behívott minket. -A főnök úr, kb 15 perc múlva érkezik meg, addig legyenek szívesek itt helyet foglalni- mondta a hölgy. Alig várakoztunk fél percet, amikor egy fiatal, nyakkendős, öltönyös srác toppant be hozzánk, udvariasan bemutatkozva. -A főnök úr, Mr Roland Glass később fog jönni, addig is én leszek az aki körbe vezet titeket a hangár területén. El is indultunk, az első ajtó máris a hangárba vezetett, ahol a Diamond gépek gyönyörű látványa fogadott bennünket, ahogyan kimérten álltak egymás mellett a hangárban. Két hangára volt a Diamond cégnek, amiről tudott is beszélni bőven a srác nekünk. A továbbiakban megmutatta a karbantartói irodákat, a műszerész labort, meg a kisebb műhelyeket, a mellékhelyiséggel bezárólag. A főnöki irodákat, amelyek az emeleti részen helyezkedtek el, csak a távolból mutogatta meg nekünk. Az étkezde is ezen a szinten volt kijelölve, aminek a közepén egy hatalmas asztal volt elhelyezve, melynek köszönhetően társalgónak is megfelelt. A körülbelül 20 perces körbevezetés után, eljutottunk az öltözőig, ahol a srác búcsút is vett tőlünk. Átvettük a munkásruhánkat, majd elindultunk a főnöki irodák felé. Mr Roland Glass már félúton elcsípett minket, ahol rövid bemutatkozás és beszélgetés után, átadott minket a fiatal szerelő srácoknak. Azonnal szétváltunk Ferivel, mivel őt a hangár előtti géphez vitték, engem pedig a hangáron belül helyeztek el. A rengeteg gép között volt egy kissé szétszedett Katana boxermotoros kisgép, melyet 4-en vettek körül. Egyenesen egy Philip nevű sráchoz irányítottak, aki a bemutatkozás után, már ki is adta a feladatomat. A műszerfalon kellett az egyik kapcsolót lebiztosítanom, miközben
Philippel ismerkedtünk. Nagyon segítőkész volt, mindent részletesen elmagyarázott, hogy mi mire való és hogy mit miért kell csinálni. A biztosításon kívül némi csavarozni való munka akadt, mivel túl sok teendő már nem volt a gépen. A későbbiekben újra összefutottam Ferivel, aki egy gyönyörű narancssárga Cessna 172-es motor burkolatát tisztogatta. Miközben beszámoltunk az addig történt élményeinkről egymásnak, már kaptuk is a következő munkát a narancssárga Cessnán. Peter, aki a szerelők között vezető beosztásban volt, rövid talpalót tartott nekünk a gépről. Hamar odakerültünk a gép motorjához, ahol elmagyarázta nekünk, hogyan fogjuk a kipufogó hőmérséklet mérőt(EGT[Exhaust Gas Temperature]) ellenőrizni, mivel hibásan működik. Szétbontottuk a vezetékeket, közben Peter hozott egy nagy táskát, ami egy nagy, precíz műszert tartalmazott. Ez a műszer nagy hőmérsékletet tudott előállítani egy kis henger formájú dobozban. A szétbontott vezetékeknél, a repülőgép EGT műszerének a hőmérő pálcáját beledugtuk a hengerbe. A szabályozott hőmérsékletet beállítva, pontosan be tudtuk szabályozni az EGT mutatóját, hogy biztosan jó értéket mutathasson. Ez a művelet szinte egész napos volt, mivel sok odafigyelést és pontosságot igényelt. Mikor eljött az ebéd idő, Peter tájékoztatott minket, hogy van egy étkezde pár lépésre a hangártól, ahova ők is járnak ebédelni, ahol 7 euroért lehet kapni főtt ételt, önkiszolgálás van, de annyit ehetünk amennyit csak szeretnénk és italt is kapunk mellé. Ők is oda járnak, szóval kaptunk a lehetőségen és velük tartottunk. Az étkezde a kifutópálya mentén volt, a terasz része a parkoló Diamond gépek felé tekintett. A sor nagy volt, mivel mindenki szinte a Diamond cégtől érkezett pontosan délben. A választék szintén nagy volt, amit tudtunk a tányérunkra pakoltunk, végül desszertet is magunkhoz vettünk. A teraszon való étkezés nagyon feelinges volt, mivel közben a parkoló és a kifutó pályáról fel- és le szálló gépeket néztem. Ebéd szünet után visszatértünk a narancssárga „Démonunk”-hoz, ahol még akadt pár tennivaló, de az EGT volt a legizgalmasabb közülük. Gyorsan elrepült az idő, eljött a munkaidő vége. Negyed ötig szólt a munka, de mi fél ötkor mentünk öltözni. Fáradtan és éhesen kullogtunk haza, hálálkodva, hogy a szállásunk nincs messze, hamar odaérünk.
4. nap: 2013. 04.16. Reggel 5:30! Újabb korán kelés, újabb 9 órás munka. Még bele kell rázódnunk. Tegnap szóltak, hogy a hétfői napok kivételével minden nap reggel 7-kor átöltözve kell a hangárban lennünk. A táskák a bennük lévő munkásruhával elő vannak készítve. Reggeli után a gyors fogmosás végeztével, csak felkaptuk a táskákat és suhantunk is a gépek „barlangjaihoz”. Péterrel egy időben érkeztünk, aki a gyors üdvözlés után, már az új feladatunk felé invitált bennünket. Egy oldckúl Christen Husky típusú repülőgép ékeskedett előttünk, ami alól egy osztrák szerelő lépett elő látván a közeledésünket, közben olajos kesztyűjét a kezéről levetve a földre dobta. Bemutatkoztunk egymásnak, majd a rövid ismerkedés után ismertette velünk a feladatunkat. Az osztrák barátunkat, akiről kiderült, hogy szlovák, Lacinak hívták. A feladatunk egyszerű volt, néhány áramvonalazó lemezt szereltünk fel a
szárnytöveken, közben Laci a műszerfal alatt próbált a motorblokkból áthúzni pár vezetéket az apró lyukakon. Az áramvonalazó lemezekkel hamar végeztem, utána Laci segítségére siettem, aki ki-be rohangált a pilótafülkéből, hogy a motorblokkon keresztül próbáljon meg átdugni vezetékeket a fülke felé. A későbbiekben is ezen a gépen dolgoztunk Lacival, aki segítőkész és türelmes volt hozzánk, ha kérdeztünk valamit az adott munkáról, a szakmáról, vagy a Christen-ről. Miközben dolgoztam a gépen, Laci elhadart valamit Ferinek, amit egyikünk sem értett, de Feri illedelmesen jelezte felé egy szokványos magyar kifejezéssel, hogy: -Mi van?! Laci, egy nagy adag vigyorral az arcán, válaszolt is rá. -Segged kivan! Az arcunkra hatalmas meglepődöttség ült ki (eddig a pillanatig angolul folyt a kommunikáció), erre nem lehetett mit mondani! Mind a hárman nevettünk. Mint később kiderült, Laci kassai és vannak magyar ismerősei, ezért egy kicsit ő is tud magyarul. Még jó, hogy nem beszéltük ki, míg mellettünk dolgozott. Remélem nem rejteget több ilyen meglepetést a számunkra. :) Este mikor már otthon voltunk, az eddigiekhez képest most kellemesebb volt az idő. Körülbelül 9 óra lehetett már, amikor Ferivel kiültünk a szállásunk udvarába. Nem volt túlzottan kivilágítva a hely, még ha a repülőtér felé is néztünk, olyan sötét volt mint a tehénbe. Pár pillanattal később, mintha meghallották volna a gondolatainkat, felkapcsolták a kifutófényeket. Ekkor tűntek föl nekünk is a távolban a gépek villogó fényei. Hatalmas kerülőt téve, pont a hátunk felől akartak leszállni. Kapva az alkalmon, mivel ilyenkor nem nagyon szoktak már repkedni, Feri beszaladt a fényképezőjéért, míg én önelégült mosollyal vettem elő a nagy felbontású kamerás telefonomat a zsebemből, amit azonnal az égnek is szegeztem. Hát, ennyit a nagy felbontásról, amik pár méterrel közvetlen felettem repültek el, azok kicsit elmosódtak a hirtelen mozgás miatt, de a távoliakra jobban rá fókuszált. Ismét jó élményekkel feküdhettünk le a mai napon is.
5. nap: 2013. 04.17. Hogy lendületesebb legyen a nap, a reggeli mellé kértem is egy kávét. Hamar meghozta hatását, mivel az odafele vezető úton, csak Feri vonaglott zombi módjára. A mai napi munkát, máris egy hangár ürítéssel kezdtük, Péter vezénylésével. A gépek többségét a szerelők vitték hajtómű próbára. Köztük volt a Christen Husky is, melynek motorja, robusztus egyedi hangjával kitűnt a többi a gép pöfögése közül. Míg a többiek elrobogtak, addig páran a hangárban visszarendeztük a maradék gépeket. Értelemszerűen azok kerültek belülre, melyek hosszabb idejű karbantartáson vettek részt. Mire végeztünk is, a gépek egymás után tértek vissza a hajtómű próbából, majd újra visszakerültek a hangárakba. A Christen visszatértével befejeztük az apró munkákat a gépen, majd a papírmunka végeztével, már készen is állt a gazdája fogadására.
A későbbiekben lemoshattunk egy DA-40-es típusú két motoros repülőgépet. Mosás közben elhívott Philip, mert segítségre volt szüksége, egy másik DA-40-es olajcseréjének kihívása várt rám. Az olajcsere után biztosításokat csináltam a motor különböző részein. Többek között olajszűrőt is cseréltem és biztosítottam le. Ezen terület végeztével, újra összefutottam Ferivel, akivel egy szintén másik DA-40-esen kellett üzemeltetési matricák meglétét leellenőrizni.
6. nap: 2013. 04.18. A mai napon találkoztam egy leharcolt DV-20-as repülőgéppel, melyet az érkezésem után fél órával toltak be. Szerencsétlennek a légcsavar a tollak végei le voltak törve. Valaki gyomot vághatott vele a kifutón, s ezzel hosszú-hosszú időre bezáratta a Diamond hangáraiba, mivel ha baleset történik egy géppel, akkor teljes áttekintésen kell keresztül esnie, ami aprólékos szétszerelést igényel. A DV-20-as légcsavarját leszerelték, majd addig bontották a motort, míg hozzá nem fértek a főtengelyhez. Mivel a légycsavar landoláskor hozzáért a földhöz, ezért ellenőrizni kell azt is, hogy a főtengely nem ferdült-e el. Ezt pedig egy mérőműszer segítségével tudták megállapítani, amit a főtengelyre csatlakoztattak. Ha a tengelyt elkezdték villáskulccsal lassan forgatni, akkor a műszer mikrométeres skáláján a mutató jelezte a tengely ferdeség nagyságát. A tengely átment a vizsgán, ugyanis a mutató nem jelzett 4-5 mikro milliméternél nagyobb értéket. A továbbiakban még rengeteg ellenőrizni való volt a gépen, amik a következő napokra voltak beosztva. A mai napon ismerkedtem meg két finn sráccal is, akik úgyszintén gyakornokok voltak itt, csak ők műszerészként érkeztek és 10 hetet kellett itt eltölteniük. Már láttam őket korábban is, de még nem volt alkalmam beszélgetni velük. Már 8 hetet ledolgoztak itt a hangárban, de állításuk szerint szívesen maradnának még. A későbbiekben Philippel dolgozhattam az egyik DA-40-es motorján, ahol egy alternátort kellett kiszerelnem, ami nagy kihívásnak ígérkezett. Az alternátor tulajdonképpen egy generátor, ami egy állandó mágneses, légmagos, váltóáramú áramfejlesztő. Jól körbe kellett bontani, mire hozzá tudtam férni és az ékszíjakat le tudtam venni róla. Már csak ki kellett emelni. Ez már két emberes munka volt, Philip eltartotta a szétbontott házat, míg én megpróbáltam kihúzni az alternátort. Amikor végre kibújt a helyéről, elvittük az egyik szerelő asztalhoz, majd elkezdtük a technológiai utasítás szerint szétszerelni. Megtisztítottuk a
szennyeződésektől, megnéztük hogy van e rajta sérülés vagy egyéb korrodálódás, majd újra összeraktuk és visszaszereltük a helyére.
7. nap: 2013. 04.19. Az első hetünk utolsó munkanapján, egy PC-12-es légcsavaros gázturbinás magánrepülőgép érkezett a hangárba, mely nagyságával, továbbá szürke és bordó színével kitűnt a többi kis repülőgép közül. Már az érkezése előtt várakoztunk a hangár előtt, mivel a szerelők szóltak, hogy jönni fog. Segítettünk nekik a hangárban helyet csinálni nekik, közben Philip és az egyik társa egy motoros vontatót készített elő a nagy vasmadár bevontatásához. Láttuk ahogy kecsesen landol a leszállópályán és ráfordul a Diamond hangárai felé vezető útra. A nagy hangárajtókat még nem nyitottuk ki, mert ha leparkol a hangár elé, elsodor mindent a légcsavarjának légörvénye. Amikor megállt velünk szemben és leállította a hajtóművét, már nyitottuk is az ajtókat, közben Philipék igyekeztek ki, még az éppen hogy kinyitott hangárajtó résén a motoros vontatóval. Felcsatlakoztak rá és már vontatták is be a nagy monstrumot, míg mi figyeltünk a két szárny végen, hogy ne ütközzön bele semmibe. A gép a helyén van, a kabin ajtó már nyílik is. Az elegáns pilóta kávéval a kezében szállt ki és vidáman üdvözölte a karbantartókat. Röviden elbeszélgettek az egyik szerelővel, míg ketten, már sürögtek forogtak a gép körül. Kérdeztük hogy tudunk-e segíteni valamit, de mondták, hogy csak fél órát lesz itt a gép, sietniük kell és amúgy sem tudnánk odaférni melléjük a szerelőnyílásban. Ennek ellenére, amennyire odafértünk figyeltük a munkájukat. A fél óra hamar eltelt, már jött is a pilóta, a szerelők már előtte elkezdték kivontatni a gépet. Mire odaért, már a hangár előtt várt rá a gép. Elköszönt a szerelőktől, majd beszállt. Pár másodperc múlva már indította is a hajtóműveket és elindult a kifutó felé. A későbbiekben egy Katana gépen segédkeztünk, ahol Péter és rajta kívül 3 szerelő próbált megoldani egy hibát. A féklapok vezérlésével volt gond, ugyanis ha átkapcsolták alsó állásba, akkor nem mozdult. Péter ráütött egyet és elindult. Visszafelé már ment magától is, csak lefelé nem. Péter és társai tanácstalanok voltak, hogy mi lehet a probléma forrása. Hamar eljött az ebéd idő, indultunk is a Katana étterembe. Végre jó idő van, kiülhettünk a teraszra étkezni. Mellettünk pár méterre DA-42-esek parkoltak, de közben a kifutóról felszálló gépeket is láthattuk az ebéd közben. Péntek van, így a megbeszéltek szerint fizetni kell a heti étkezésért. 35 eurot hagytunk ott,
de nem sajnáltam, mert mindig jobbnál jobb ételeket ehettem náluk.
8. nap: 2013. 04.20. Hétvége van, lehetne aludni, de mi ismét korán keltünk. Már vártam a hétvégét, mivel ezt a napot választottuk arra, hogy ellátogassunk Bécsbe. Bepakoltuk a hátizsákba ami kell. Biztosítási papír, víz, ennivaló és kabát. A szálláson már megterveztük az utat, a térképet is átnéztük, amiről tudtuk hogyan lehet elérni gyalog a vonatállomásra. Nem lesz olyan hosszú séta. Indulás előtt még elmentünk reggelizni, jól megtömtük magunkat, ahogy csak tudtuk, majd felkaptuk a táskát és elindultunk a vonat állomás felé. -Nem lesz hosszú séta mi?! -mondtam hangosan egy óra séta után, amikor még sehol nem láttam a vonatállomást. De hála Istennek, és az okos telefon térkép alkalmazásának, megláttuk a vonatállomást. Tiszta, rendezett, nincsenek rongálások sehol. Mindenhol kijelzők voltak, amik az induló és érkező vonatok részletes leírását jelezték. Nem voltak kasszák, helyettük automata gépek voltak, melyekből nagyon sok volt az állomás területén. Ezektől az érintőkijelzős gépektől rendkívül gyorsan lehetett vásárolni jegyet, és mivel sok volt belőlük, nem kellett sokat várni a másikra. Természetesen ránk, akik úgy nyomkodták a kijelzőt, mint akik a kőkorszakból jöttek, már kellett várni. Nehéz a német nyelv, főleg annak, aki nem beszéli. De még nehezebb annak, aki nem veszi észre a „language” ikont a jobb alsó sarokban. Csodák csodájára bármilyen nyelvet be lehetett állítani. Így a magyar nyelv nem meglepő, hogy köztük szerepelt. Gyorsan kiválasztottuk az úti célt, fizettünk, majd a géptől kapott jeggyel a kezünkben, mentünk az első menetrend kijelzőhöz. 10 percünk volt a vonat indulásáig. Mikor a peronon álltunk és néztük az érkező vonatot, láttuk hogy emeletes vonaton fogunk utazni. Volt felszolgálás, ingyen wifi, több helyen kijelzők, amik a vonat jelenlegi tartózkodását mutatta a térképen. Körülbelül 20 perc volt az utazás míg Bécsbe értünk. Sikeresen betájoltuk magunkat és elmentünk az egyik metróállomáshoz. A vonaljegyeket úgyszintén automatáktól tudtuk megvenni 2 euróért. A metróval elmentünk a Stephansplatz nevezetű térre, ahol Ausztria egyik legjelentősebb gótikus építméyét láthattuk, a Stephansdomot. Rengeteg híres jelképet véltünk felfedezni. Pl a főkaputól jobbra volt egy szószék, amin Kapisztrán János hirdetett kereszteshadjáratot a törökök ellen. Érdekesség még, hogy a harangja, ami 21 tonnás volt, az Európa legnagyobb és a világon az ötödik legnagyobb harangja. A dóm alatt rengeteg alagútrendszer volt, amit a metró aluljárókban néhol üveggel elválasztott részeken meg lehetett tekinteni. Tovább haladtunk sétálva a város felé, ahol sok osztrák és magyar jelképet, szobrot, kutakat láttunk. Voltak római kori maradványok is. Rengeteg turista volt. Az egyik főtéren leszólított minket egy cserkészlányokból álló csapat, akik elmagyarázták nekünk, hogy a feladatuk az, hogy minél több embert meg kell kérniük arra, hogy játsszák el azt a jelenetet, amikor a sárkány rátámad a lovagra és a lovag leszúrja a sárkányt és nekik ezt le kell fotózniuk. Nevettünk a
dolgon, de szívesen belementünk a játékba. A képet el is küldték e-mailben nekünk. Később kiértünk egy nagy parkba, ahol végre megpihenhettünk kicsit. Már 5 óra is elmúlt, rengeteg mindent láttunk már, de mi még sétáltunk céltudatosan előre, amíg véletlenül ki nem lyukadtunk egy másik vonatállomáson, ahol eldöntöttük, hogy elindulunk haza, a szállásunkra.
9. nap: 2013. 04.21. Mivel a hét hosszúnak bizonyult, kivette az erőnket a sok munka és a kirándulás, ezért a nap legjavát pihenéssel töltöttük. Napközben elmentem a tőlünk 5 percre lévő OMV kútra, cigit venni. Bent a hölggyel németül üdvözöltük egymást, de az első kérdésemet angolul intéztem felé. A szokványos „ne haragudj, beszélsz angolul?”-ra többnyire mindig a „csak egy kicsit” volt a válasz. Nagy nehezen megbeszéltük, hogy mit szeretnék venni. Már csak az ötven centest kerestem a pénztárcámban, miközben az orrom alatt mormogtam hogy „hol a francban vagy, nem rég még láttalak?!”. Ekkor szólalt meg hangosan a hölgy, hogy: Te magyar vagy?! Mennyivel egyszerűbb lett volna ha ez előbb kiderül. Mint később megtudtam, az össze benzinkúton csak magyarok dolgoznak.
10. nap: 2013. 04.22. A második hét, első munkanapja. A reggel ismét csodás, mivel korán kelhettünk. A mai napon kevés volt a munka. Találkoztam egy harmadik finn sráccal is, akivel ha nem beszélgetek, még most is azt hiszem róla, hogy magáénak érzi a világot. Jó fej srác volt, látszott hogy kellő szakmai tudással is rendelkezik. Negyed ötkor a munka végeztével, Feri egyedül indult haza, mivel én még bent maradtam a hangárban kicsit. Behoztak egy helikoptert, melynek a motorjába nyerhettem betekintést, mivel a gépről leszerelték a szerviz burkolatokat.
11. nap: 2013. 04.23. Már túl vagyunk a felén! Ezzel a gondolattal keltem ki az ágyból, amitől aggodalmaim támadtak, mivel szívesen maradtam volna még egy héttel tovább is. De az a jó otthoni pörkölt már nagyon hiányzik! A szokásos reggeli és kávé után, a szokásos pontos érkezés a Diamond-hoz ismét megvolt. Hamar kaptunk is munkát, ami egy újabb DA-40-esen volt. A munkát, egy Christian nevezetű szerelő adta, aki rendelkezett pilóta engedéllyel is, így ő gyakran vihette ki a gépeket hajtómű próbára.
Elsősorban a szárny alján lévő szervízpaneleket szereltük le, majd Christian kérésére benéztünk az összes ellenőrzési ponton sérüléseket, hibás berendezéseket, korrodálódásokat és egyéb hibára utaló nyomokat kutatva. Ezeken keresztül néztük meg a vezérlőrudakat is. Majd ezek után emelők segítségével felemeltük a gépet, amit szintén mi végeztünk el. A felemelést követően leszereltük a kerekeket, majd átvittük őket egy műhelybe. A műhely kialakítása révén ott szét tudtuk szedni a kerekeket. Kivettük a csapágyakat, melyeket a gépi mosóban elmostunk, majd mikor tisztára töröltük őket, újra kellett zsírozni. Ellenőriztük a kerék nyomását is, majd ezek végeztével visszavittük a gép mellé a kerekeket. Az ellenőrzések után felszereltük a kerekeket és a borításokat is. Miután Christian is befejezte a munkáját, megkért, hogy nyissuk ki a hangár ajtókat és toljuk ki a gépet a hangár elé. Elvisz minket hajtómű próbára. Nem hiszem, hogy valaha lett volna olyan valaki, aki olyan gyorsan nyitott volna hangárajtót és tolt volna ki egy gépet mint mi, mikor meghallottuk ezt a hírt. Hamar be is szálltunk a gépbe, Christian is csak mosolygott rajtunk. Ez ritka volt nála, szóval értékeljük. A hajtómű próba izgalmas volt. Christian a nagy kapkodások közepette igyekezett magyarázni is valamit, de a gép zúgása közben csak minden második szavát tudtam csak kivenni. Az este folyamán csak boltba volt erőnk elmenni, s ezzel zártuk is a napot.
12. nap: 2013. 04.24. Miután felkeltem azon gondolkoztam a fülledt melegben, hogy milyen szuper lenne rövidnadrágban dolgozni bent a hangárban. De hamar elhessegettem a gondolatot, mivel egy ilyen helyen, ahol komoly fegyelmet követelnek meg a szerelőktől, ott nem lehet ilyet megcsinálni. Amikor beértünk a céghez, a szokásos megjelenésemben (hosszú zöld katonai gyakorló nadrág és Lufhansas póló) álltam a hangár előtt és rezzenéstelen arccal néztem, ahogy a szerelők 80%-a rövidnadrágban szerel. Jól van, ez már csak ilyen... gondoltam magamban. Az első órában csak megfigyeltem a szerelőket munka közben. Ekkor adott munkát Pálfi István is, akit igazán csak a mai nap folyamán ismertem meg. Ő, magyar volt, aki már több éve dolgozott a cégnél mint villamosmérnök. A műszerészeknél volt vezető beosztásban. A
tegnapi nap során érkezett a hangárba egy légcsavaros gázturbinás PC-12-es típusú repülőgép, amin segédkeznem kellett Istvánnak. Elsősorban az orr részen kellett levennem egy panelt, ami mögött rengeteg vezeték, meg vezeték meg vezeték volt... István elmondása szerint ott van a Directional Giro, amit ki kell venni, ugyanis meghibásodott, mert rossz értéket mutat. De előtte még szeretne csinálni egy tesztet, de ahhoz be kell indítani a rendszert a gépen. Engem ért a megtiszteltetés, hogy beindíthassam. A gép mellett állva István elhadarta nekem magyarul, hogy milyen kapcsolókat kell keresnem és hogy milyen sorrendben kell őket kapcsolnom. A kikapcsoláshoz értelemszerűen visszafelé kell kapcsolni őket. Igyekeztem memorizálni az adatokat amiket gyorsan elmondott nekem, majd elindultam hogy beszálljak a gépbe. Örültem, hogy így bízik bennem, de mikor már a pilótafülkében ültem egyedül már aggodalmas lettem egy kicsit. Megtaláltam a kapcsolókat, amikről beszélt, 4 különböző helyen. Enyhén remegő kézzel elkezdtem őket kapcsolni, abban a sorrendben, amiben ő mondta, illetve amiben én jól, vagy rosszul megjegyeztem. A rendszer elindult, Pálfi pedig like-olt egyet a kezével az ablaküveg túl oldaláról. Az utasításai szerint még kétszer ki illetve be kellett kapcsolnom a rendszert, ami már nem jelentett gondot. A végén leállítottam, majd kiszereltük a hibás műszert és elvittük Pálfi irodájába, ahol a számítógépen keresztül, bevittük a műszer adatait a rendszerbe.
13. nap: 2013. 04.25. A mai napon rengeteget nézegettem azt a DV-20-ast, amelyikkel szerencsétlenül szálltak le a múlt héten, azt amelyiknek a légcsavar tollai összetörtek. Addig sürögtem forogtam körülötte, ahol egyébként senki nem dolgozott, míg meg nem bíztak egy csomó feladattal ezen a gépen. Elsősorban az oldal kormányt kellett leszerelnem, ami elég gyorsan ment, mert már többször is megbíztak ezzel a feladattal, mióta itt vagyok. A leszerelés után le kellett ellenőriznem az oldal kormány vezérlését, ezen belül a tolórudakat és huzalokat. Ezek után a vízszintes vezérsíkot kellett levarázsolnom, ami már elég nagy kihívás volt. A végén segítséget is kértem a megtámasztásában, mivel féltem hogy leesik és megsérül. A leszerelés végeztével, átnézték a
vezérsík belsejét, majd miután mindent rendben találtak, már adták is a következő munkát. Most magát a szárnyat kellett levenni a helyéről, amihez már 3 ember volt szükséges. A szárny tövében a csavarokat meglazították, amik a főtartókon keresztül rögzültek a törzshöz. Eközben én a szárny végét tartottam, amit minél magasabbra kellett hogy emeljek, hogy a csavarok ne feszüljenek meg a szárny tövében. Miután a csavarok kint voltak, már csak ki kellett húzni a szárnyat illetve a szárny főtartóit a törzsből. Először csak kicsit húztuk ki, hogy szétcsatlakoztassuk a vezérlőrudakat és az elektromos vezetékeket, majd végezetül teljesen kihúzhattuk a szárnyat. Ezt a műveletet a másik szárnyon is elvégeztük.
14. nap: 2013. 04.26. A mai napon többnyire biztosításokkal, panel le illetve felszerelésekkel és repülőgép mosásokkal foglalatoskodtam. Készültünk az estére, mert a finn barátaink meghívtak magukhoz illetve a társaságukhoz. Körülbelül este 9-kor indultunk el, hozzájuk. Részletes információt kaptunk tőlük a szállásuk helyzetéről... Mennyünk el a repülőtér melletti Student houshoz, és ott figyeljük a hangos zenét, ők ott lesznek...Volt még rajtuk kívül két finn srác is, akik szintén barátságosak voltak és gondoskodtak róla, hogy ne unatkozzunk. A társaságbeliek a világ szinte minden pontjáról származtak. Volt macedón, kanadai, szlovák, ausztrál, kínai, japán és így tovább kivétel nélkül. Akadt köztük egy magyar leányzó is, akivel hamar összefutottunk. Ő is örült a társaságunknak, mivel már egy éve van ott, de sajnos ritkán találkozik magyar diákokkal. Az este nagyobb részét a szabadban töltöttük, beszélgettünk, nevetgéltünk. Hajnali három óra körül a többség már elvonult aludni. A finnek is jelezték, hogy fáradtak, reggel már utaznak haza Finnországba. Megköszöntük a meghívást, minden jót kívántunk nekik és útnak eredtünk mi is hazafelé. Örültünk az új ismeretségeknek és örültünk annak is, hogy a mai napot is sikeresen zártuk.
15. nap: 2013. 04.27. Reggeli után egy órával, már indultunk is be a városba gyalog, ami körülbelül egy óra sétát jelentett. A város egy parkja mellett, találtunk egy hatalmas régi épületet. Mint később kiderült a kapu felett lévő feliratból, Mária Terézia Katonai Akadémiáját találtuk meg. A későbbiekben bementünk a főtérre, ahol rengeteg bolt és étkezde volt. Sorra jártuk a boltokat, jobbnál jobb ajándékokat vásárolva. A hazafele menetet, már busszal terveztük, ami 2 eurónkba került és körülbelül 5 perc utazás volt.
16. nap: 2013. 04.28. Mivel a tegnapi napon nem pihentünk túl sokat, ezért a testünk már úgy érezte, hogy ez lesz az a bizonyos nap, amin vízszintbe szeretne kerülni.
17. nap: 2013. 04.29. A mai napon volt szerencsénk megismerni Kia-t, a vietnami takarítólányt. Kia-t mindenki szereti a hangárban, nagyon közvetlen, aranyos lány. Nem mellesleg nagyon szeret beszélni. Csak egy törlőrongyot kértem tőle, de már ismerem a fél életét. A fél napot azzal töltöttük, hogy a legnagyobb gépet, a PC-12-est kellett teljesen lemosni. Mire eljött az ebéd idő, éppen hogy végeztünk. Erre a hétre úgy terveztem, hogy nem járok el a Katana étterembe ebédelni, mivel hoztam Magyarországról egy két nagyobb adag konzerves kaját, ami pont elég egy napi ebédre. Míg Feri egyedül ment a Katanába, addig én a hangár ebédlőjében/társalgójában ebédeltem a többi szerelővel. Ebéd után segítettem Philipnek egy DA-40-esen üzemanyagot leengedni. Az előírásokat betartva, először előkészítettük a tűzoltó készüléket, majd a hordót, aztán annak földelő kábelét a kipufogóra csíptettük, aztán beleengedtük az üzemanyagot. Miközben folyt az üzemanyag, figyeltük a műszerfalon az üzemanyag mennyiségmérőt, közben beszélgettünk. Ekkor Feri is csatlakozott hozzánk a beszélgetésbe. Miután elfogyott az üzemanyag a szárnyakból, segítettem Philipnek elpakolni a hordót meg a tűzoltó készüléket. Pár perccel később szóltak, hogy a sarokban lévő Jet Rangerek egyikét ki szeretnék vinni a hangárból, s feltenni egy nagy platóra. Míg Feri fotózgatott, segítettem kitolni a helit, amiben Roland Glass is szintén részt vett. Ahogy feltettük a platóra, már indultunk is haza Ferivel, már nagyon vágytam egy zuhanyra.
18. nap: 2013. 04.30. Érkezett hozzánk egy gép, egy Tecnam MMA, ami szürke színű volt, hátulsó ablakai feketék voltak, a szárnyvégeken pedig rakéta utánzatok voltak felszerelve. Senki nem adott konkrét választ arra, hogy mi a rendeltetése ennek a gépnek… Megérkezett Csernev tanárnő, akinek beszámoltunk az eddig eltelt időszakról. Ebéd után átsétáltunk a Diamond Aircraft Composite részlegébe (itt szigorúan tilos a fényképezés). Kísérőnk megismertetett a kompozit anyagból készített repülőgép elemek gyártásának folyamatával. Első lépésként megfelelő vegyi alapanyagokból egy gyártási titkot képező anyagot kevernek, amivel üvegszálas szöveteket itatnak át, ezeket előre elkészített formákba helyezik. A formákba helyezett anyagot bordákkal merevítik. A bordákat ragasztással rögzítik. Az így létrejött repülőgép szerkezeti egységeket ezután hőkezelésnek vetik alá. Külön részegységet képeznek a szárnyak, a vízszintes vezérsík, a törzset típustól függően kettő, vagy több rész alkot. A kompozitból készült szerkezeti elemek teljes megszilárdulását egy felületi előkészítés követi, majd lefestik a repülőgép szerkezeti elemeit. A kompozit üzemben munkavédelmi okokból végig védőszemüveget kellett viselnünk. A kompozit üzem megtekintése után átmentünk az összeszerelő üzembe. Itt nyomon követhettük a repülőgépek összeszerelését a legnagyobb alkatrészektől(törzs, szárny) a legkisebbekig (antenna, jelző fények). A repülőgép gyártó üzem kapacitása 3 repülőgép/hét. Egy repülőgép összeszerelése kb. 6 hétig tart. Érdekes, hogy bizonyos típusokból készítenek hagyományos műszerezettségű és digitális kijelzőkkel ellátott változatot is. Bizonyos típusokból készül benzinmotoros és dieselmotoros változat is.
19. nap: 2013. 05.01. Május elsején szerdán Csernev tanárnővel kirándultunk Eisenstadtba. Az út 40 percig tartott. Rövid sétával elértünk az Esterházy kastélyhoz. Megvettük a jegyet a magyar tárlatvezetésre. Rövid várakozás után már jött is a hölgy, aki bennünket vezet körbe. Azt mondta körülbelül 50 perces körbevezetésre számíthatunk. Az utunk rengeteg szobán, titkos átjárón és alagúton vezetett át, melyekben láttuk rengeteg egyedi bútort, gyönyörű festményeket és tapétákat, portrékat a család tagjairól. Betekintést nyerhettünk az akkori család és a szolgálók életébe. A kastélynak volt saját kápolnája is mely gyönyörű volt. A kápolna volt az utunk utolsó helyszíne. Sétáltunk a környéken, majd a nap zárásaként még Wiener Neustadtba érve bementünk egy Mcdonald's-ba, hogy vacsorázzunk egy kevés műanyagot.
20. nap: 2013. 05.02. Utolsó előtti nap. Már egész jól hozzászoktunk a felkeléshez és a munkához. Már percekkel előbb felkelek mielőtt az órám ébresztene. Hamar hozzászoktam az ízletes reggelikhez is a Hotel étkezőjében, ahol a felszolgálónő már kérés nélkül előkészíti nekem a megszokott kávét és a teát. Nehéz lesz megválni a luxustól! :) A hangárban már egyből kaptam munkát Christiántól az egyik újonnan érkezett gépen. Elsősorban nekem kellett leellenőrizni a gép szervíznyílásait. A későbbiekben a motor kipufogó csövét kellett lecserélni, ami 3 részből állt, szorosan gyűrűkkel a sárkányszerkezethez rögzítve. A leszerelés könnyen ment, a 3 részből álló csöveket összetartó gumitömítéseket levettem, és áttettem a kipufogó cső vadi új utódjára, amin látszott, hogy most jött le a gyártósorról. A visszaszerelés nehezebben ment, ezt már Christian csinálta, én csak tisztes távolból figyeltem. Sehogy sem akart illeszkedni, mindig igazítani kellett rajta kicsit, de ahhoz újra le kellett venni a csövet. Bonyodalmas volt nagyon. Christian pedig nem a türelméről volt híres. Eljött a reggeli szünet, végre egy kis lazítás. Christian is örömmel hagyta ott az asztalon a kipufogó csövet, amit a lelki szemeivel már többször felrobbanthatott... A társalgóban a hangulat nem olyan jó mint amikor a 3 finn srác is ott volt. Ugyanúgy nevetgélünk, de már nincs az a pezsgés. Hamar eltelt a 15 perc, amit mindenki szigorúan betartott. Christian a pihenő után, higgadtabban fogott neki a cső visszaszerelésének, ami az új hozzáállástól könnyebben engedelmeskedett. Hamar beállt a helyére úgy ahogy kellett, már csak a felcsavarozás hiányzott, amit másodpercek alatt meg is oldott. Nagy tudással és tapasztalattal rendelkezett a repülőgépekről, csak kicsit türelmetlen volt. Miután felkerült a kipufogó, végeztünk is teljesen a gép karbantartásával, ezáltal az előírásoknak megfelelően, összeszedtük a szerszámokat és tartottunk egy szerszám ellenőrzést, melynek során mindent a helyén találtunk. Pontosan dél van, megyünk ebédelni. Feri egyedül ment át a Katana étterembe, míg én bent maradtam a hangár társalgójában, és az általam hozott ebédet fogyasztottam a többiek társaságában. Ebéd után újra Christiannal dolgoztam ezennel egy másik repülőgépen, ahol biztosításokat és egyéb ellenőrzéseket
végeztem. Közben Feri is ezen a gépen dolgozott, aki a kerekeket szerelte vissza Lacival, majd a fékek biztosításánál én is segédkeztem. Körülbelül fél 4 lehetett mikor Christian jött oda hozzám, hogy nem találja az egyik szerszámját. Elmagyarázta, hogy melyiket keresi, közben már vörösödött a feje. Egy aranyszínű imbuszfejes bitet keres. Elmondtam neki, hogy azt reggel használtam a másik gépen, 9 óra környékén a szárnyak ellenőrzési pontjainak fedelén, de miután használtam visszatettem a ládájába. És mikor a kipufogót felszereltük, tartottunk egy szerszám ellenőrzést és akkor is megvolt még. Azóta nem használtam, ez biztos. De nem érdekelte, meg kell hogy legyen. Egy repülőgép szerelőnek ha eltűnik a szerszáma, akkor nagy bajban van. Ha bekerült a repülőgépbe, akkor komoly balesetet okozhat. Nem játék, meg kell lennie, tudtam én is. Eszeveszetten kerestük a szerszámot, a másik gépet is átnéztük. Szinte mindenhol megnéztük, csak ott nem, ahol a szerszám éppen van... de vajon hol lehet. Már az összes szerelő azt kereste. Christián már a kukákat rugdosta fel mérgében, és turkált annak tartalmában, hátha valaki kidobhatta. Én is segítettem átnézni a szemetet, az olajos vödröket is, de semmi. Már negyed 5 volt, vége a munkaidőnek. Péter mondta nekünk, hogy menjünk haza, gondolkodjunk a hollétéről és másnap újra keresni fogjuk. Tudtam, hogy én visszatettem a helyére, de még is kételyeim voltak, hiszen akkor sincs a helyén. Christian gyilkos tekintettel meredt rám a távolból, majd elment ő is öltözni. Úton haza felé csak erre tudtam gondolni, hol lehet. Akár hogy lejátszottam magamban a mai napot, a végén mindig csak oda lyukadtam ki, amikor visszateszem a szerszámot a helyére. Egyre idegesebb voltam, az alatt az egy nap alatt egy évet biztosan öregedtem. Később már próbáltam elvonatkoztatni a dologtól. Elmentünk a városba is a főtérre, vásároltunk pár ajándékot a szüleinknek, barátainak, barátnőinknek. Mikor hazamentünk az aggodalmam nem fogyatkozott meg. Kínomban hamar lefeküdtem aludni.
21. nap 2013. 05.03. Eljött a reggel, immáron nem kell, hogy ébresztő óra keltsen. Reggeli után már nem jövök vissza a szállásra, bepakoltam a munkásruhámat a hátizsákomba. Magamhoz ragadtam a többi táskámat is, hogy ne maradjon semmi a szobánkban, mivel le kellett adni a szobakulcsot. Átcipeltük a táskákat a recepcióra, ahol beraktuk őket a portára. Kifizettük a szállást, melyet a megbeszéltek szerint külön számláztak nekünk. Nagy megkönnyebbülés! Christian otthon vette észre, hogy a tegnap keresett szerszám a zsebében volt… Kérte, hogy a szárnyon szereljem le és ellenőrizzem le az inspection hole-okat, majd szereljem le az oldalkormányt és ellenőrizzem le a vezérlő huzalokat és rudakat. Majd ezek végeztével Lacival szedjük le a kerekeket... és innentől már csak legyezett, hogy eceteraecetera, tudom hogy mit kell csinálni, nem folytatja. Leszereltem a szárny és a futómű ellenőrzési pontjainak fedeleit, leellenőriztem, hogy van e sérülés, benéztem a szárnyba, a vezérlő rudakat és főtartókat átnéztem, meg amit ilyenkor kell. Ezután Lacival meg Ferivel leszedtük a kerekeket, amiket a műhelyben szétszedtünk még jobban. Kitakarítottuk a csapágyakat, amiket újra is zsíroztunk. Volt olyan kerék amelyiken gumit cseréltünk, majd nyomást ellenőriztünk. Visszavittük, utána a fékeket ellenőriztük és tisztítottuk, majd visszaszereltük a kerekeket. Az emelést és visszaengedést is mi végeztük el. Utána Christiantól kaptam néhány biztosítás feladatot a motornál. Hamar eljött a reggeli szünet, amit az emeleten töltöttem a többi szerelővel. Megkínáltam Lacit egy szál cigivel, miközben jókat beszélgettünk, amibe néha más is bekapcsolódott. A szünet végeztével folytattuk a kijelölt munkánkat, de a biztosításnál nem akadt érdekesebb. Ebéd időben, az utolsó nap alkalmából elmentem a Katanába ebédelni, ahol utoljára egy
hete jártam. Nem okoztak csalódást, mivel szokás szerint a jobbnál jobb ételek fogadtak, amelyekből púposra raktam a tányéromat. Kényelmesen befejezve az ebédet, visszasétáltunk a hangárokhoz. Behoztuk az 5 üveg bort, melyet Roland Glasnak, Peternek, Christiannak, Lacinak és Philipnek szántunk. Glas úr irodájában kezdtük, megköszöntük a lehetőséget és a sok új ismeretet. Utána Laci következett, aki az üveget látván természetesen rögtön felismerte a Tokajit, aminek nagyon örült, mert többször hangoztatta magyarul, hogy „nágyon szeretem a Tokajit” :). Megköszöntük a sok segítséget, amit nyújtott nekünk, a türelmét és a jó élményeket. Utána Philipet kerestük fel, akitől hasonló mondatokkal búcsúztunk, majd Peter és Christian következett. Elbúcsúztunk mindenkitől, irány a szálloda. Beszálltunk a kocsiba, elhoztuk a recepcióról a táskákat, amiket otthagytunk, és útnak indultunk Magyarország felé. Az út ismét monoton volt, mesélni nem tudnék róla, mivel az út nagy részét átaludtam. Amikor megálltunk és kiszálltam, a barátnőm és a barátaim a semmiből bukkantak elő, vidáman köszöntve engem. Fantasztikus meglepetés volt, már nagyon hiányoztak. Feri keresztapjától elköszöntem, aki rohant is tovább. Majd a segítőkész barátaimmal, akik kérés nélkül felkapták az összes cuccomat, bementünk a házba, ahol édesanyám már pörkölttel fogadott. Fantasztikus 3 hét volt, de ekkor otthon, a számomra legjobb dolgok vettek körül, amik már nagyon hiányoztak :)
