BESZÁMOLÓ a „ Zalavölgyi Kulturtivornya Hetek” szervezése című pályázat megvalósulása tárgyában
A 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás pályázati felhívásának keretében a 1003644 azonosítószámú, Turisztikai rendezvények megvalósításának támogatása célterületre 2009.11.16 napján benyújtott, 2064176703 számon nyilvántartott pályázat megvalósulása tárgyában az Alsópáhokért Közalapítvány nevében az alábbi beszámoló jelentést kívánom megtenni.
A Zalavölgyi Kultúrtivornya Hetek rendezvénysorozat 3 települést érintőenAlsópáhok, Zalaszentgrót, Kallósd – 2011. június 17. és július 2. között került megrendezésre. A fesztivál szervezés célja volt, hogy a Zala Termálvögye Akciócsoport területén eddig is létező, nívós rendezvényeket összefűzve, térségi együttműködések erősítésével idegenforgalmi vonzerőt jelentsen és hosszútávon kiemelkedő turisztikai értéket képviseljen.
A rendezvény célját elérte úgy, mint: - nagy létszámot vonzó fesztivál szervezése kulturális értékközvetítéssel, - a helyi és a „Zala Termálvölgye Akciócsoport” területe turisztikai vonzerejének növelése, - a helyi adottságokra épülő hagyományőrzés, a térségben élők identitástudatának erősítése, - a helyi civil szerveződések, kisközösségek, lokális műkedvelő csoportok hosszú távú együttműködésének fejlesztése - a helyi és térségi lakosság lehető legszélesebb rétegei (gyermekek, fiatalok, valamint a belföldről és külföldről idelátogató vendégek számára – különös tekintettel Hévíz, Zalaszentgrót, Kehidakustány közelségére – gazdag és színes kínálatú programok biztosítása.
1
A Zalalvölgyi Kultúrtivornya Hetek programsorozat a III. Alsópáhoki Nyári Fesztivál rendezvénnyel indult az alsópáhoki sportpályán. A három napos program első napja a fiatalokat szólította meg, volt táncbemutató, gyermekeknek szóló bábszínházi előadás és rock koncert. A második nap fúvószenei koncerttel indult, fellépett a helyi hagyományőrző Nefelejcs Nyugdíjas Klub és a magyar bajnok Gála Társastánc Klub. Maksa Zoltán humorista fellépését a Fivérek együttes élőzenei koncertje követte. Az estet utcabál zárta hajnalig tartó szórakozással. A nyári fesztivál utolsó napja a komolyzene kedvelőknek szólt, a helyi Allegrezza Kamarakórus adott koncertet. A helyi értékek bemutatására Kézműves utca nyitotta meg kapuit, ahol agyagkorongozás, fémfaragás-ólomöntés várta az érdeklődőket, de lehetett itt venni őstermelői mézet, tökmagolajat, mézeskalácsot is.
Pályázati támogatással megvalósult programok: június 17. péntek 18. 00 Pulcinella kertészkedik. A Ziránó Színház bábszínházi előadása június 18. szombat 16. 30 Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar koncertje 18. 15 Táncbemutató - Gála Társastánc Klub 19. 30 Maksa Zoltán humorista 20. 30 Könnyűzenei koncert: Fivérek 21. 30 Utcabál –Domján Tamás és a Koktél
A VI. Zalavölgyi Kultúrtivornya rendezvény június 19-én kiállítás megnyitóval és komolyzenei koncerttel vette kezdetét. Az egy hetes monstre programsorozat a kultúrakedvelők széles körének kínált szórakozási lehetőséget. Jeles esemény is gazdagította a rendezvényt, hiszen Zalaszentgrót város főtér rekonstrukció első ütemének átadó ünnepségére is ekkor került sor. A gyermekek aktív résztvevői voltak a sportprogramoknak, valamint bábszínházi előadások, Ki Mit Tud? várta őket. A könnyűzenei koncertek elsősorban a rock zene kedvelőinek szóltak, számos együttes mellett a Bazooka, PASO, Megrótt lazaszentek és Magna Cum Laude adott koncert. Komolyzenei előadások mellett színházi előadások sora várta az érdeklődőket. A színházi élet kiemelkedő alakja, a zalaszentgróti kötődésű Kossuth díjas Bereményi Géza író, rendező neve fémjelezte az előadások színvonalát. Szentgót Feszt keretében a helyi hagyományokat, értékeket ápoló zalaszentgróti kulturális csoportok léptek fel. A kirakodóvásár 3 napon keresztül tartott, ahol a helyi őstermelők kínálták portékáikat.
Pályázati támogatással megvalósult programok: 2011. június 19. 18.00 Plasztik Éden Zalaszentgrót, Malom-keverő, Malom köz 2011. június 21. 18.00 Klasszikus variációk Zalaszentgrót, Házasságkötő- és Hangversenyterem, Batthyány u. 13.
2
2011. június 21. 20.00 Dorde Lebovitz – A csapda Zalaszentgrót Kiskastély Zala utca 3. 2011. június 22. 19.00 Jordán Tamás előadó estje és közönségtalálkozó Zalaszentgrót Árkádia, Batthyány út 1. 2011. június 23. 21.00 Comico Traogedia Zalaszentgrót Árkádia-kültér, Batthyány út 1. 2011. június 25. 20.00 Bazooka Zalaszentgrót, Kiskastély, Zala utca 3. 2011. június 26. 17.00 Bábszínházi előadás Zalaszentgrót Kiskastély Zala utca 3. A Kultúrtivornya rendezvény sorozat utolsó állomása Kallósd volt. Gasztrotúra, VillaNegra látogatás és komolyzenei koncert várta a tivornyázókat. Pályázati támogatással megvalósult programok: 2011. július 2. 19.00 Klasszikus dallamok a Kallósdi Kerektemplomban Kallósd Kerektemplom A fesztiválra több ezer ember látogatott el, sikerként könyvelhető el, hogy a térségi rendezvények nem csak a helyi lakosságot vonzották, hanem régiós szinten is jelentős vonzerővel bírtak. A fesztivál sikeres lebonyolítása széleskörű társadalmi bázis bevonásával - civil szervezetek, önkormányzatok és helyi vállalkozók támogatása mellett- valósulhatott meg, hosszú távú együttműködéseket generálva. Kiemelt támogatóink, együttműködő partnereink: Zalaszentgrót Város Önkormányzata, Alsópáhok Község Önkormányzata, Kallósd Község Önkormányzata, Felsőpáhok Község Önkormányzata, Sármellék Község Önkormányzata, Alsópáhokért Közalapítvány, Szentgróti Lokálpatrióta Társulat, Polgárőr Egyesület Alsópáhok, Gazdasági Ellátó Szervezet- Alsópáhok, Zalai Borút Egyesület, Zalaszentgróti Művészetpártolók Alapítványa, Zalaszentgróti Művelődési és Sport Egyesület, Év Diákja Alapítvány, Tarsoly Balázs egyéni vállalkozó /Fiáker Kisvendéglő és Panzió (vállalkozó), Szövetség Zalaszentgrótért, Trend Point Kft. / TREND . Az együttműködő partnereken kívül a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete, a Hevesi Sándor Színház, a Hazatérők Egyesülete, a Kolpig Hotel, a Páhok Panzió, a Fiáker Kisvendéglő, a hévízi Kistérség és a Hévíz Marketing Egyesület támogatta a rendezvényt.
3
Ziránó Színház bábszínházi előadása
Fúvószenekari koncert
Gála táncbemutató
4
Maksa Zoltán humorista
Fivérek koncert
Bábszínházi előadás
5
Comico színház
Plasztik Éden koncert
6
Jordán Tamás est
Kallósdi kerektemplom koncert
7