Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek és fiatalok számára egy olyan közösségi tér kialakítása illetve fenntartása, amely az általános iskoláskorú gyermekektől az idősebbekig mindenki számára a hasznos szabadidő eltöltését biztosítja. A heti állandó nyitvatartási rend mellett többféle szervezett programmal vártuk az érdeklődőket. A 2014-es év során több mint, 500 látogatás volt az ifjúsági klubban. A tavalyi évben is több alkalommal szerveztünk kreatív foglalkozást az ifjúsági klub keretein belül. Május 2-án az „Anyák napja” jegyében szerveztük meg a foglalkozást. Október 24-én az ősz és a Halloween, majd december 14-én pedig a karácsony témájában készültek a különféle kézműves díszek, tárgyak és ajándékok. 2014-ben is részt vettünk a „Kihívás napja” elnevezésű programsorozatban, ahol ügyességi játékokkal („vízi ping pong stb.) vártuk idén is az érdeklődőket. Az előző évhez képest azt tapasztaltuk, hogy nagyobb érdeklődés övezte ezt a programot. A nyári szünetben diákmunkások segítségével lehetőségünk volt arra, hogy reggel 8.00 órától délután 18.00. óráig nyitva legyen az ifjúsági klub. Tapasztalataink szerint, nyáron sok szülőnek okoz problémát megoldani a gyermekfelügyeletet. Ezzel a lehetőséggel kívántunk segítséget nyújtani a szülőknek, és a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét a fiataloknak. A jövőben is próbálunk az iskolai szünetekben egész nap nyitva lenni, amennyiben lehetőségeink engedik. Szeptember 27-én a Humán Szolgáltató Központtal közösen „Családi napot” szerveztünk a Könyvtár udvarában. A családi nap keretében volt ugráló vár, trambulin, íjászat stb. A program szervezésében külön köszönjük a Tűzoltóság részvételét, mely keretében a részvevők kipróbálhatták és megismerhették a tűzoltók felszereléseit, ezek segítségével bemehettek az érdeklődők a füstsátorba is. Valamint megtekinthették a tűzoltó autót is. Több alkalommal volt a fiatalok önszerveződése révén születésnapi buli, és egyéb jellegű önszerveződött összejövetel az ifjúsági klubban. A tavalyi év során igyekeztünk helyet és lehetőséget biztosítani programjaik megvalósításához a Kerekegyházán illetve területén is működő intézményeknek, szolgálatoknak és kluboknak. Így május 31-én helyet biztosítottunk Szent Ágota 1
Gyermekvédelmi Szolgáltató által szervezett „Ki mit tud?”-nak, július 24-26 között a terepasztal és makett klub éves találkozójának. Ezen felül rendszeres program heti két alkalommal az íjászatot is kipróbálhatják az érdeklődők, Gavula Viktor szervezésével és felügyeletével, aki a Hetényegyházai Íjászegyesület tagja. 2014-ben is részt vettük a Kerekfeszten, ahol az általános iskolával közösen bonyolítottuk le a tojásfutamot. Az önkormányzat segítségével lehetőségünk volt pályázatot benyújtani a Nemzeti Együttműködési Alaphoz a Településünk Fejlődéséért Alapítványon keresztül, mely pozitív elbírálásban részesült. Ennek összege 1 100 000 Ft. Így eszközfejlesztésbe és kirándulásszervezésbe kezdtünk. Ezek megvalósítása az idei év elején fejeződött be. Az eszközfejlesztés keretén belül három új asztali számítógépet, egy laptopot, egy nagyképernyős televíziót, egy házi mozi rendszert, egy táncszőnyeget és egy „léghoki” asztalt szereztünk be. Az új tárgyi eszközök megnövelték az érdeklődést és a látogatók számát a klubban. A tavalyi év során és idén is van egy kulturális közfoglalkoztatott munkatársunk, így lehetőségünk van arra, hogy délutánonként 14.00. órától nyitva legyen az ifjúsági klub. Így heti nyitvatartásunk alatt is egyre több lehetőséggel várjuk az érdeklődőket:
ping pong
csocsó
léghoki
zene hallgatási és filmnézési lehetőségek
darts
internet és számítógép használati lehetőségek
kézműveskedés
társasjátékok, kártyák
hetente kétszer íjászat
karaoke stb.
A jövőben is élni fogunk a pályázati lehetőségekkel, valamint szeretnénk tovább erősíteni az együttműködést az általános iskolával és közintézményekkel. Fontosnak tartjuk az együttműködést, mert közös célunk az ifjúság védelme, és számukra egy élhető, hasznos és lehetőséggel teli élettér kialakítása és fenntartása. Ennek jegyében fogjuk jövőbeni programjainkat is összeállítani, megszervezni.
2
Képes összeállítás a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014.évi tevékenységéről: 1. Filmvetítés
2. Karaoke
3
3. Családi nap:
4
5
4. Őszi- és halloween-i kreatív klub.
5. Karácsonyi kézműves foglalkozás:
6
6. Íjászat:
7. Eszközfejlesztés:
7
8