Béres Tamás A vallásközi találkozások világa. Néhány rendszeres teológiai szempont

in: Evangélikus Nevelés. Pedagógiai Szakfolyóirat XII. évf. 2013/II. 5-11.o.

1

Béres Tamás A vallásközi találkozások világa. Néhány rendszeres teológiai szempont 1. Személyes előkészület a vallásközi találkozásra a) A belépés szintje: az érdekeltség A vallások meghatározására tett kísérletnél, első lépésben, eltekinthetünk az eddigi próbálkozásoktól. Fordítsuk meg a megszokott sorrendet: próbáljuk meg megkeresni az általunk ismert vallások jellemzőit a legfontosabbnak ítélt szempontok szerint. Induljunk ki tapasztalatainkból és haladjunk az ezekből leszűrhető ismeretek közös halmaza felé! Ezen az úton valószínűleg eljutunk ahhoz a ponthoz, amelyre nézve számunkra érdemes foglalkozni a vallásokkal, ezen belül a közöttük esetleg megvalósuló találkozás részleteivel. Érdemes észrevenni, hogy a vallások közti találkozás sohasem közvetlenül a vallások között jön létre, hanem a vallásokat képviselő személyek közt. Azt is észre kell vennünk, hogy a szó szoros értelmében a vallásoknak sem léteznek közvetlen képviselőik, hanem minden vallásos emberre elsősorban az jellemző, ahogyan ő vallásos. Mindenki másként tartozik saját vallásához: a vallásosságnak, kegyességnek, spiritualitásnak különféle formái léteznek, és ez egy valláson belül is nagy különbségeket eredményez. További szempontként vehetjük majd számba a személyiséget és személyes vonásokat, amelyek nem alkalmasak arra, hogy a vallásközi találkozások alapját képezzék. Beszélhetünk majd az életrajz vallási jelentőségéről vagy a vallási felfogások és gyakorlatok személyiségre gyakorolt hatásáról, de amennyiben a vallásközi találkozások tartalma és esélyei komolyan érdekelnek, érdemes türelmesnek lennünk és az önmagunkról, aktuális viszonyainkról, valamint a másik félről szóló ismereteinket a vallási reflexió területére átszűrni, ill. azon megtartani.1 b) A vallási érzékenység elmélyülésének két iránya Ezen az úton tisztázódhatnak olyan kérdések, amelyek nemcsak a vallásközi vagy felekezetek közti közeledésben válnak értékessé, hanem saját vallási hagyományainkat követő kortársainkkal is szorosabb kommunikációs kapcsolatra segíthetnek. Arra a kérdésre pl., hogy „ki az evangélikus?”, egész életen át tartóan egyre pontosabb választ adhatunk. Válaszunk kifejezi az aktuális életszakaszunkra vonatkozó vallási érzékenységünket, finomhangoltságunkat, és megfogalmazása más és más felfogásokhoz és közösségekhez vezet közel egyházon belül is. Az egyes vallásokon és vallási irányzatokon belül folyamatosan léteznek olyan különbségek, amelyek alapján az odatartozók legalább időlegesen távolabb kerülnek egymástól, mint amennyire távol, más szempontok szerint, más vallás követőitől állnak. A vallási találkozások visszatérő példája, hogy a saját vallását mélyen ismerő, komolyan gyakorló és az önreflexióban járatos ember nemcsak elfogadottabb és konstruktívabb a konkrét beszélgetésekben, hanem újabb belátások terén gazdagabban is távozik azokról, miközben saját vallásának tagjaitól elköteleződésének mértéke vagy különleges feladatvállalása miatt kerül távol. A vallási hagyomány vagy tanítás önmagában nem egységesít. Egységről vagy egységesedésről csak ott, abban az esetben lehet szó, ahol a vallási identitás alapjául szolgáló forrásokat az érintettek a lehető legteljesebb, szakszerű értelmezési módokat felhasználva, személyes életük számára döntő fontosságú elemmé teszik és így is kezelik. Ebben az esetben nem a vallási igazság viszonylagosságáról van szó, hanem a vallásoknak azzal a jellemzőjével találkozunk, hogy tanításukat, igazságtartalmukat meg is kell élni ahhoz, hogy találkozásról beszélhessünk velük kapcsolatban. A vallásokban meglevő, előre adott tartalom csak megélt formában jelenik A fenomenológia kifejezését felhasználva a vallásközi találkozás szakirodalma ezt a türelmet, összeszedett figyelmet, az elsietett következtetésektől való tartózkodást epokhénak nevezi. 1


2

meg megtapasztalható és az életszerű összemérhetőség alapját jelentő formákban. Ebben az értelemben nevezhetjük Martin Luther Kinget, Martin Bubert vagy Mahatma Gandhit minden vallás számára értelmezhetően építő jelenségnek, általános vallási példaképnek. E szempont különösen jelentős, mert a vallások meghatározásának lehetősége egyébként rendkívül tág.

2. Mi a vallás? a) Az életképes vallás Mielőtt rátérnénk a felfogások ismertetésére, figyelembe kell venni, hogy a definíciók mindenhatóságának kora mögöttünk van; az ezektől való megszabadulás napi élménye éppúgy része az életünknek, mint a társadalom hálózatos felépülésének és az ezekhez társuló igazságok relatív voltának egyéb tapasztalatai. A multikulturális társadalom alapvető viszonyai közé tartozik a többértékűség. A világnézetek, világszemléletek, az erkölcsi normák, az életcélok és a tapasztalatok széles skálán mozognak. Egységes felfogásokról még egy adott földrajzi környezeten belül sem beszélhetünk már. A nyugati kultúrára évszázadokon át jellemző filozófiai és etikai minták a kereszténység belső felfogásait és más vallások értékelését is alapjaiban határozták meg. A filozófia igazságkeresése pl. olyan mélyen fonódott össze a kereszténységgel, hogy az „istenkeresés” sok esetben hiánytalanul volt kifejezhető az „igazságkeresés” szóval. Hasonló mondható el az erkölcsről is. A keresztények vallási értékei közt olyan erkölcsi fogalmakkal találkozunk, mint a jóság, igazságosság, megbízhatóság, stb. és ezek a fogalmak a társadalom rendjére vonatkoztatva is sokáig őrizték vallási eredetüket. Addig, amíg egy társadalom ismeri és közel egységesen használja a metafizikai igazságfogalmat, és amíg erkölcsi felfogása hasonló tapasztalatokon nyugszik, jó gyakorlati szerepe lehet a vallási jelenségek metafizikai vagy erkölcsi szintű értékelésének. Ez a lehetőség ma sem múlt el teljesen. Körülnézve azonban azt látjuk, hogy a tudományági filozófia már rég nem az egység garanciája, a közös erkölcshöz fűzött remények is romokban hevernek már, a vallás azonban él és virul. Nemcsak a szinkretizmus színes világára igaz ez, hanem a kereszténységre magára is, csak nem az eddig megszokott formáiban és helyein.2 Társadalmunk egyszerre hívő és nem hívő, szekuláris és a szakrális iránt érdeklődő, felvilágosult és mitikus képekben gondolkozó. Korunk meghatározó kulturális mintája az esztétikum. A tömeges társadalmi jelenségként értett esztétikai tájékozódás rendszerint annyit jelent, mint a legutolsó szépre emlékezni, ezért egyéb tájékozódási pontok nélkül az esztétikum korszaka idővel már nemcsak kiszolgálja lakóit, hanem ki is szolgáltatja őket a felejteni akarás nyomában járó feledékenységnek. A múlt század második felének kezdetén G. Garcia Marquez már látta a veszélyt, hogy a feledékeny világ polgárai a létezésüket biztosító legalapvetőbb feltételekről is elfeledkeznek majd. Ezért jelölték meg a Száz év magányban a macondoiak a feledékenységük előrehaladott, de értelmileg még világosabb pillanatában a települést a mocsártól elválasztó területet, és ezért szúrták le a falu főutcájának közepén az emlékeztető táblát: „Van Isten”. Marqueznek félig lett igaza. Az élet eddig ismert biztos határainak jeleit jórészt valóban elfelejtettük vagy máshova tettük át, a vallás azonban (a nyugati kultúra történetében nem először) megmutatta, hogy igazságai érvényesítéséhez nincs szüksége metafizikai engedélyre, társadalomformáló szerepéhez nem kéri az erkölcs előzetes hozzájárulását. Legelterjedtebb formáiban elit-ellenes, alapvetően közösségekre alkalmazott és kialakította azt az önálló képességét, hogy igazságai ugyanolyan közel – vagy szükség esetén ugyanolyan távol – legyenek a belső, mint a külső normákhoz/tól.

Bár a kereszténység, bizonyos formáiban máig harcol a szinkretizmus ellen, mind ő maga, mind a keletkezésében döntő zsidó vallás számos szinkretista elemet olvasztott magába története során. Vö.: Koertner, Ulrich H.J.: Syncretism and the Construction of a Personal Spirituality, Theology Today, 2013, 70(3), 295-310. o. 2


3

A pusztán esztétikai világ természetesen álvilág, de ez már alig érdekel valakit. Megfelelően csúnya zombikkal és elég szép vámpírokkal még akkor is közvetíteni lehet korábban etikainak nevezett tartalmakat, ha zombik és vámpírok egyáltalán nem léteznek. Az elképzelt világ erejének, hatásának, a jó és rossz harcának mitikus, vallási szimbólumai átjárják kultúránkat, fikció és valóság összemosódik, és a sikeres cselekvés módszertani alapelvévé vált, hogy a kietlen valóság megváltoztatásának kiindulópontja az álmok és a fantázia kies világa legyen. A vallás az esztétikum korában is életképes, és ez az új folyamat a vallás (mélyebb vagy felületesebb) ismerőiből – a megrettent fundamentalizmustól az elvtelen összeborulásig – különféle válaszokat hív elő. b) A vallás meghatározásai A vallásokra adott számtalan meghatározás alapvetően két nagy csoportba osztható: az egyik a vallás lényegét, a másik funkcióját tartja szem előtt. A vallásértelmezés legjelentősebb hagyományait és a társadalmi következményeket is elemző legjellemzőbb képviselőit tekintjük át alább. Ezek a felfogások napjainkban mind párhuzamosan vannak jelen és érvényesülnek az élet legkülönfélébb területein. Megkereshetjük köztük a saját felfogásunkra leginkább jellemző leírást, de felbukkanásukra, keveredésükre a kereszténységen belül és azon kívül is számíthatunk3. a) Az értelem Isten legkiválóbb ajándéka, használatával közelebb kerülhetünk igazságaihoz (deizmus, Kant) b) A kinyilatkoztatás átélése (Schleiermacher, Otto, Eliade, a homo religiosus felfogás) c) Tudatalatti lelki tartalmak kivetítése (Feuerbach, Marx, Freud) d) Az első tudomány, mely minden más tudományban tükröződik (Comte, Durkheim, Fraser) e) Sajátos érzelmek átélése (Hume, Malinowski) f) Agyi működés terméke (Andrew Newberg, V.S.Ramachandran, idegtudományok, Istent a limbikus rendszerben „helyezik el”) g) A szent társadalom tagjaként élhető át (Durkheim, Luhmann) h) Az üdvösségben való érdekeltség (Weber, Bourdieu) i) Árucikk (utilitarista etikák, a „rational choice” elmélet hívei) c) A vallás és az igazság viszonya Ahogy a vallás életképessége kapcsán említettük, a vallási élet gyakori kísérőjelensége az igazság szolgálata melletti elkötelezettség. Az igazság keresése és kifejezése az európai gondolkodás filozófiai hagyományainak megfelelően hosszú időn át meghatározó szempont volt mind a tudományos, mind a hétköznapi megismerés elméletében és gyakorlatában. Az igazságra vonatkozó felfogások egységes volta mára látványosan megszűnt. A forgalomban levő 8-10 igazságelmélet közül legalább hármat elterjedt módon használunk. Ezek részletezésére itt nincs elég helyünk4, de figyelembevételük segít abban, hogy megértsük és feldolgozzuk a dogmaértelmezés G.A.Lindbeck által kidolgozott módját, amely hasznos lehet a vallások és felekezetek közti tanításbeli különbségek feldolgozásában.5 Lindbeck posztliberálisnak nevezi felfogását, amelyben meghaladja mind a szó szerinti értelmezés korlátait (mely eltérő felfogások képviselői közt csakis megoldhatatlan vitákhoz vezethet), mind a liberális pszichologizmus parttalan megfeleltetéseit. A posztliberális felfogás helyt ad a vallási kijelentések kizárólagosság igényének az adott nyelvi-kulturális közegben, de felhívja a figyelmet arra, hogy a világ sok nyelvi-kulturális közegből áll. Az eltérő vallási hitek és kijelentések a saját vallási hitek és Részletesebben vö.: Riesebrodt, Martin: The Promise of Salvation, The University of Chicago Press, 2010., 46-70. o. 4 Az igzságelméletek rövid bemutatása megtalálható pl.: URL: http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=473&tip=0 Elérés: 2013.11.01. 5 Lindbeck, G.A. : A dogma természete, Hermeneutikai Kutatóközpont, 1998. 3


4

kijelentések elsajátításának története, helye, szerepe és ismerete alapján fogadható be és dolgozható fel. Az „igazság” kifejezés újszövetségi, főleg jánosi használata még messzebb vezet attól a félreértéstől, hogy a kereszténység vallási igazságait rendíthetetlen kifejezések objektívnak tekintett börtönébe zárjuk. Az ún. „objektív igazság” szigorú filozófiai szakkifejezés, amely nem alkalmas arra, hogy Isten igazságát a bibliai alétheia szónak megfelelően kifejezze. Ez ugyanis egyrészt az őszinteséget, nyíltságot és megbízhatóságot fejezi ki, mint emberi magatartást, másrészt számos helyen a keresztény hit tartalmára, az evangélium igazságára utal. A hozzá csatlakozó fogalmak mind messze állnak a hűvös „objektivitás” jelentéserdejétől. Helyette sokszor esik utalás a Szentlélekre, Krisztusra és arra, hogy csak a megélt hitben fejeződhet ki az igazság. A kereszténység igazságfogalma ezért sokkal inkább szubjektív igazságfogalom. Hozzá kell edződnünk, hogy a „szubjektivitás” nem lefokozó értelmű jelző, hanem kitágító: a valóság természetét úgy mutatja be, mint kapcsolatrendszert. Ebben egyrészt az Istenre utaltság felismerése a döntő, másrészt ennek az aktív és megvalósító értelmű elismerése. Az igazság szubjektív voltának jelentősége a vallásközi találkozásban a bibliai jelentésnek megfelelően több és bővebb, mint ha szerepét az objektivitásra szűkítenénk. A találkozásban részt vevő keresztény fél nem tanítást vagy felfogást képvisel, hanem ezek felhasználásával úgy van jelen, hogy magatartásával igyekszik megélni az evangélium tartalmát. Ezt nevezhetjük a vallásközi találkozásokban megvalósuló érdeknek is. A találkozások témája vagy protokollja ennek az érdeknek van alávetve. Ezért használtam eddig is a vallásközi dialógus helyett a vallásközi találkozás kifejezést, és ezért nincs különös jelentősége annak, hogy ebben az összefüggésben misszióról beszéljünk. A misszió leglényegesebb összetevője ugyanis ( ti. az, hogy mondanivalónk értelme közvetlen meggyőző erővel mutatkozzon meg), a vallásközi találkozók figyelmes légkörében minden résztvevő számára remélt cél. A vallásközi dialógus a találkozások egyik kitüntetett alkalma, amelynek keretei közt szervezett és tervezett módon esik szó sajátosan vallási vagy ezen kívüli témákról, de emellett léteznek a vallásközi találkozásnak más, hangsúlyos és fajsúlyos formái is.

3. A vallások találkozásának formái és tartalma a) A hit szerepe a vallásközi találkozásban Ha az igazságelméletek sokasága és a vallások meghatározásának szétterülő volta segítségével sikerült túllépnünk azon az értelmezhetetlen kérdésen, hogy a vallásközi dialógusban kinek van igaza, akkor léphetünk a találkozás előkészítését jelentő következő lépcsőfokra. Ebben jut nagy szerep a hitnek. A hitek esetében látszólag összemérhetetlen tartalmakról van szó, mert amellett, hogy az adott vallás sajátos tanításait és értékeit jeleníti meg, még szubjektív is. A hit bizalmat, reményt, releváns ismereteket, meggyőződést, elhatározást és akaratot is jelenthet, és emellett pl. Istennek való alávetettséget és hódolatot, stb. Mindezzel együtt még a világvallások körében sem számít közös nevezőnek, mert ezt pl. a rá vonatkozó zsidó és buddhista felfogás nem engedni meg. A hitről magáról ezért ilyen alkalmakkor általában nem érdemes beszélni. A hit szó kimondásával azonban a keresztény résztvevők számára jelezhető, hogy a vallásközi találkozás: nem hétköznapi esemény, ahol pl. a világ folyásáról vagy az értékek összeegyeztethetőségéről volna csupán szó; nem a missziós célok szolgálatába állítható egyházi stratégia; nem azonos a kultúrák közti találkozás céljával és tematikáival; nem várható tőle a vallások tanításának megváltozása vagy megváltoztatásának szándéka; nem önmagát képviseli a résztvevő, de nélküle nem jön létre. A felsorolt nemekkel szemben, a pisztisz gazdag újszövetségi jelentéstartományának megfelelően a találkozásban szó van bizalomról, hitelességről, meggyőző erőről, felelősségről, bizalmat ébresztő ügyről, hűségről és megbízhatóságról Istennel és a teremtett világ egészével


5

kapcsolatban. A keresztény fél mindezt hitének tartalmaként, életének a vallási reflexióban megvalósuló értelmezéseként viszi magával a találkozóra. Ezzel szabadul fel az út, az eltérő vallási hagyományok ellenére is arra, hogy a vallási találkozók eseményei, tartalma és eredményei a jézusi szeretet elkötelezett tetteinek lépéseivé váljon. A vallásközi találkozásokra napjainkban nem kell messzire utazni. A szeretet tetteinek megvalósítása pedig igényli a teremtésben, a környezetünkben tapasztalható szükségek és lehetőségek széles körű felmérését és az ezekre közösen adható bölcs válaszok megkeresését. Jogosan érné a kritika azokat a kezdeményezéseket, ahol a cél kizárólag a közös szociáletikai aktivitás volna. Ugyanilyen jogos kritikával illethető az a szándék is, amely szerint a vallásközi dialógus egyetlen célja a felfogásokkal kapcsolatos belső kérdések elméleti tisztázása, legfeljebb némi hangulati elemmel kiegészítve. A találkozások konkrét helye és ideje minden korban, időben és helyszínen saját ágendát, feldolgozni való kontextuális feladatot is ad, és ennek vállalása történelmi és globális jelentőségű tett egyszerre. b) A vallások találkozásának elterjedt formái közül a következők a legfontosabbak: apologetika, misszió, vallástörténet, vallás-fenomenológia, vallások teológiája, vallásközi dialógus, szent könyvek közös olvasása. A felsorolás két utolsó tagja a jelenkori közeledések leginkább gyakorolt formája. Különösen érdekes és hasznos a legutolsó, a szakirodalomban text readingként ismert közeledési forma. Ennek során a résztvevők saját szent irataikat olvassák és magyarázzák a jelenlevőknek, akiknek ezzel lehetőségük nyílik a bemutatott vallással való teljesebb, egyszerre tárgyszerű és személyes találkozásra. c) A vallások találkozásának tartalmi vizsgálata vezet közelebb ahhoz a kérdéshez, hogy számunkra hol lehetséges vagy érdemes elkezdeni más vallások megismerését. Az alábbi felsorolás tartalmi fokozást fejez ki. Nem szabad lebecsülnünk a listában előbb szereplő lehetőségeket, de a tartalmi összehasonlításon alapuló mérlegelés segítségünkre lehet az elérhető célok megfogalmazásában és kitűzésében is: Különböző vallások követőinek egymás mellett élése Az egymás mellett élés tudatos megélése: az együttélés Közös feladatok gyakorlati vagy ösztönös végzése Közös feladatok szervezett és tervezett végzése Egymás kulturális hagyományai iránti érdeklődés Egymás vallási hagyományai iránti érdeklődés Egymás vallási gyakorlata iránti spontán, egyéni érdeklődés Egymás vallásgyakorlata iránti kitartó és elmélyülő érdeklődés Egymás vallásának elméleti tisztázása (tanításának megismerése és megértése) iránti igény A saját és mások vallása közti közös formák iránti figyelem Részvétel egymás vallásának erre alkalmas, kitüntetett alkalmain Az egymás vallásából következő közös etikai állásfoglalás szándéka Egymás vallásának ismeretére épülő közös etikai állásfoglalás globális kérdésekben Közös etikai kiállás globális jelentőségű lokális kérdések terén egymás vallásának alapos ismeretében.

Béres Tamás A vallásközi találkozások világa. Néhány rendszeres teológiai szempont

Recommend Documents