Essay
Bela Duranci NYÁR VÉGÉN VELENCÉBEN A 42. KÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNALE
A harcias h u n o k elől menekülő vénetek a l a p í t o t t a városban az építő művészet sokarcú remekművei harmonikus egységbe ötvöződnek. A vi lághírű Szent M á r k székesegyház nem egy k o r épülete, h a n e m a k ö z társasággal fejlődött ezer éven át, s minden k o r r á n y o m t a bélyegét. H o m l o k z a t a a bizánci nagyságot, a romantikus állhatatosságot és a d í szes gótikát foglalja egységbe. A remekműveknek ebben a t á r h á z á b a n a n n a k idején Laza Kostié, a zombori költő a S a n t a M a r i a della Salute t e m p l o m á t t a r t o t t a legszebb nek, amelynek kettős kupolája nélkül m a m á r el sem képzelhető Velen ce. Súlytalanul emelkedik a levegőbe, meseszerűségével nem b o n t v a meg a l á t v á n y egységét. Vajon mi az, amire mi, a 42. képzőművészeti biennálé látogatói, fel h í v h a t n á n k a figyelmet, ki az, akit kiemelhetnénk a nemzeti p a v i l o n o k ban, tematikus és retrospektív t á r l a t o k o n b e m u t a t o t t mintegy hatezer alkotó közül? A biennálé k ö z p o n t i témája a művészet és a tudomány volt, amely a művészet és alkímia címmel megrendezett kiállításhoz hasonlóan tag lalta és v o n t a össze, osztotta fel részekre és egyesítette az összeegyeztethetetlent, vagy éppen az összefüggőt. E z t az erőfeszítést igyekezett elő segíteni negyven nemzeti pavilon mintegy nyolcszáz élő alkotója, akik sikeresen hozzájárultak teljesen széttagolt világunk jelenének felismeré séhez. A Giardini Pubblici előtt, ahol 1895 óta minden második évben megszervezik a képzőművészet nemzetközi szemléjét, a résztvevő orszá gok zászlói fogadnak. A v á r o s k ö z p o n t felőli partszakaszon néhány m o dern szobrot helyeztek el, amelyek k o n t r a s z t h a t á s u k k a l még l á t v á n y o sabbá teszik a régi v á r o s p a n o r á m á j á t . Az időjárás viszontagságait egyre nehezebben elviselő, a letűnt év ezred n y o m a i t magán viselő város, csipkés épületei segítségre v á r n a k . Az emberi hangyaboly egyedeinek magányosságára a k u t y á k jelenléte utal legjobban. A t u d o m á n y Aladdin-lámpájából kiszabadított szellem, a
kísérleti robbantások gombafelhője, a repülőrablások, az á r u h á z a k b a n és zsinagógákban véghez v i t t t á m a d á s o k újabbnál újabb terrorcseleke detekről szóló híreknek adják át helyüket. A z emberek egyre közelebb kerülnek p ó r á z o n t a r t o t t hűséges á l l a t u k h o z . A kiállítási csarnokokban még nem r o b b a n t bomba, a Giardini sétá nyain senkit sem látni k u t y á v a l . T a l á n tiltják, talán az embert remé nyeivel, félelmeivel, jövőbelátásával, szeretetével és emberségével hűsé gesen kísérő művészet pótolja az elvesztett bizalmat. Mindenesetre a művészet — az avantgárdé-jóslásokkal ellentétben, nem megy ki a „ d i v a t b ó l " — , h a n e m egyre i n k á b b az emberi együttélés módozatai iránti érdeklődés színtere lesz. A G i a r d i n i viszont megszűnt a nemzetközi alkotói k o m m u n i k á c i ó színtere lenni. A nemzeti p a v i l o n o k o n végigsétálva megállapíthatjuk, hogy semmi n y o m a évtizedes szomszédságuknak. M i n t h a nem is azonos nyelven beszélnének, s nem azt v á r n á n k tőlük, hogy a saját környezetük autentikus a l k o t ó i eredményeivel köszöntsék egymást. A z eredetiségre való törekvés internacionalizmusa i n k á b b babiloni z ű r z a v a r r a hasonlít, mint a jelennel v a l ó megbékélés összhangjára. A kritikusok, a t á r l a t r e n dezők és az alkotók minden energiája a r r a összpontosul, hogy rendsze rezzék, besorolják, s ezáltal megfejtsék a t i t k o k a t , igazolják az a v a n t g a r d i z m u s " számtalan v á l t o z a t á t , v a g y eleget tegyenek a galeristák igényeinek, s feltalálják m a g u k a t az izmusok rengetegében. M á r a k ö z p o n t i p a v i l o n b a n szemtanúi lehetünk a z a v a n t g á r d é és a racionális iránti érzéketlenségnek. Ismét n y i t o t t á tették azt a kupolát, amelynek falain Galileo Chini 1909-ben allegorikus képsoron, szecesz-
sziós stílusban á b r á z o l t a e történelmet és a művészetet. A k a l o t t á n a k a kupoláról való eltávolítását — amellyel Gió Ponti, a racionalista építészet ismert egyénisége fedte be 1928-ban — a századelő j a v á r a ol d o t t á k meg. A z idei kiállítás fő témája a „Művészet és a l k í m i a " cí mű tárlat. Ismét egymás mellé kerültek az emberi kreativitás titokza tosságát definiáló m o z a i k k o c k á k . A t u d o m á n y , az alkímia és az emberi tevékenység egyéb területei által m u t a t j á k be az alkotói folyamatot és m i n d a z o k a t a kreatív sajátságokat, amelyek a díszítőmintákon j á t é k o san tekergőző v o n a l a k é n t v o n u l n a k végig s z á z a d u n k o n . A kevésbé ismert, v a g y ilyen összefüggésben még nem szereplő ne vek mellett ott találjuk Wollst, Dubuffet-t, T a n g u y - t , Mirót, Magreitte-ot, Picabiát, D a l i t , Kandinszkijt, Picassót, M a x Ernstet és a többieket. A z említett és fel nem sorolt nevek között a biennálé számos v a l a mikori résztvevőjét találjuk, akikre a n n a k idején senki sem figyelt fel, ma viszont a l k a l m a s n a k bizonyulnak egyik v a g y másik kiállításrendező elméleti elképzelései alátámasztására. A z egyik képtől a másikig érve mind h a t á r o z o t t a b b a n ötlött fel bennem Stanicnak a Francis Baconnal készített interjúja: „ . . . a kép elkezd a maga módján fejlődni, minden megkötés nélkül és a saját, nem pedig az én valamiféle törvényszerű ségei szerint. Később a k í v á n t érzés kerül sorra. Mindebből szervesebb, egységesebb kép jön létre, szervesebb annál, amely az a k a r a t u n k k ö v e t keztében k e l e t k e z n e . " Picassót követően S a l v a d o r D a l i mellett Bacon k o r u n k képzőművészetének a másik élő legendája, aki pillanatnyilag a legjobban fizetett mesterek közé tartozik. E g y hozzá hasonlóan ismert alkotó viszont a következőket m o n d t a : „Csodáljuk a véletlen t ö r v é n y szerűségeit, s fel sem figyelünk arra, hogy ezáltal olyan realitás birto k á b a jutunk, melyről nem is á l m o d t u n k . " Jésus-Raphael Soto szavai után még meggyőzőbben h a t n a k H a n s H a r t u n g n a k , a kolorista jelek festőjének a m o n d a t a i : „ K o r t á r s a i n k vagy az elkövetkező nemzedékek majd m e g t a n u l n a k olvasni, és egy szép napon ezt a közvetlen jelírást normálisabbnak tartják majd, mint a figuratív festészetet, pontosan úgy, ahogyan elvont és korlátozott lehetőségű ábécénket ésszerűbbnek t a r t juk, mint a kínaiak figuratív írását. Kerüljük ennek az új k o m m u n i k á ciónak a saját formáival és jelenlegi sajátos t a r t a l m a i v a l való összeté vesztését. Ez utóbbiak gyökeres változáson mennek majd át. A z új v í v m á n y , miszerint a természet által előidézett tévutak nélkül is ki lehet a dolgokat pikturálisan fejezni, valószínűleg m e g m a r a d ö r ö k r e (önálló an vagy a figuratív festészettel párhuzamosan)."* Aligha kétséges, hogy a rétegezett és összetett társadalmi szerkezet által kitermelt műalkotás a szerző pszichikai eszköztárának sajátossága és megismételhetetlensége révén t o v á b b r a is létezik. A z idő múlásával párbeszédet alakít ki olyan nemzedékekkel, amelyek s z á m á r a az alkotói szándék vagy a kor diktátuma felfoghatatlan. A z alkotás se nem fejlő dik, se nem öregszik, hanem létrejön és a humanitás autentikus és idő szerű jeleként k o m m u n i k á l . A z idei biennáléról legbeszédesebben a díjak vallanak. A kritikusok 1
2
A francia pavilon — Danid Buren alkotása és művészek helyett a „művészethez közelálló e m b e r e k b ő l " álló nemzet közi b í r á l ó bizottság ítélte oda a díjakat. A d í j a z o t t a k k ö z ö t t volt a Giardini egyik árnyékos részén meghúzódó, m á r - m á r familiárisán össze t a r t o z ó angol, francia és német p a v i l o n egy-egy alkotója is. A z angol F r a n k Auerbach képei egyértelműen M i l á n Konjovié m u n k á i t idézik emlékezetünkbe, a k i t a v a l y ősszel előrehaladott évei ellenére h í v t a fel m a g á r a Párizs figyelmét. Auerbach tökéletes rajzkészségével, ösztönös kolorizmusával, expresszivitásával, őszinteségével és ahogyan Stanié m o n d a n á , „ a z igazi festők" kontinuitásával keltette fel a zsűri érdeklődé sét. A német Sigmar P o l k e spontaneitásával, állásában m e g b a r n u l t l a k kok baljós jeleivel céloz a múlandóságtól, kételytől és szorongástól v a l ó rettegés archetípusaira. A z erőszak megjelölésével a n n a k okaira utal. Vitrinben kiállított á s v á n y i kristályaival metaforikusán érzékelteti, hogy ez a tökéletesség valójában természeti folyamat eredménye! Dániel Bu ren, a francia p a v i l o n alkotója más módszert v á l a s z t o t t : az új művészi g y a k o r l a t t a p a s z t a l a t a i t leszűrve rendezte be hazája kiállítási csarno kát. A h á r o m alkotónál csak a k r e a t í v személyiségjegyek és az emberhez intézett üzenet koherens v o l t a azonos. A S t a r t h e t i l a p k i k ü l d ö t t újság írója szerint P a o l o Porthogesi, a biennálé igazgatója a következőket n y i l a t k o z t a : „Ezek a díjak figyelmeztetnek, hogy nem az új törekvések r a g a d n a k el bennünket, h a n e m megkísérelünk h a t á s t gyakorolni r á j u k . " T e h á t a díjak összhangban v a n n a k az idei szemle á t t e k i n t ő igényével, a számos „ a v a n t g á r d é t ö r e k v é s " ellenében a kontinuitás felismerésével, és az eredeti k r e a t í v egyéniségek értékelésével. A z A r a n y O r o s z l á n o k egyi4
két a nemrégiben elhalálozott Faust Melotti szobrász k a p t a , s a pénzju t a l m a k egyikét is olasz alkotó, Stefano di N u n z i szobrász érdemelte ki. Porthogesi, a fiatalok számára létesített díj kezdeményezője erről a k ö vetkezőket mondja: „ E n n e k a díjnak kell lehetővé tennie, hogy szaba don kísérletezhessenek és ne kösse őket gúzsba szigorú törvényeivel a piac" E h h e z még hozzátette, hogy a fiatal művészek gazdasági helyzete m á r - m á r d r á m a i , még a k k o r is, h a a t á r s a d a l o m minden téren igyek szik megfelelő feltételeket teremteni k r e a t í v tevékenységükhöz. A társadalmi vonatkozások a nemzeti p a v i l o n o k többségében h a n g súlyos helyet k a p t a k . A hozzáértőén felújított m a g y a r p a v i l o n b a n Bak, Birkás, Kelemen és N á d l e r n a g y f o r m á t u m ú vásznaival ismerkedhetünk meg. V a l a m e n n y i en közvetlenül a háború után születtek, kiállított m u n k á i k némelyike az idén keletkezett. E z a többnyire m á r világszerte is ismert négy név a m a g y a r képzőművészet jelenidejét reprezentálja. Egyéni sajátosságaik kal, a népművészetből áttételesen á t v e t t közös színvilágukkal, gesztu saik és palettájuk „ f a u v e " - i s t a felfokozottságával, de különösen B a k n a k a H o m m a g e á Kassák című m u n k á j á v a l az átlagosnál jóval m a g a sabb szinten képviselik hazájukat. A k i egy kicsit is ismeri a háború u t á ni m a g y a r festészetet, meglepődik ennek az új alkotói légkörnek a k r e a t í v szellemisége l á t t á n . A z ilyen képzőművészeti értelemben vett kis országok közé tartozik Jugoszlávia is, azzal a különbséggel, hogy a mi p a v i l o n u n k r a kevésbé jellemző ilyen teljesség és eredetiség. Emerik B e m a r d , Z v e z d a n a Fio, N i n a Ivanéié, Miieta P r o d a n o v i é festők és Lujo Vodopivec szobrász alkotásai zsúfolttá teszik a termet. Egyenként u g y a n meggyőzően hat nak, de csoportosan nem mennek élményszámba. A jugoszláv k é p z ő m ű vészeti élet jelenlegi helyzetének ismeretében még kevésbé meggyőző a válogatás. A napi aktualitásokat t u d a t o s a n hangsúlyozó lengyel pavilon szegé nyes és heterogén hatást kelt, a görög pedig egyszerűen morbid. Costas Tsoklis tökélyre fejlesztett videotechnikával szembesít b e n n ü n k e t egy szigonnyal átdöfött hal agóniájával. Egy kis türelemmel az ember t ö b b ször is átélheti a képernyőn folyamatosan megismételt halálos vonaglást. E z t követően a h á r o m s k a n d i n á v ország pavilonjában könnyebbülhe tünk meg az Ellipsograph 1982 és C i r c u l o g r a p h 1983 című gépek lát tán, melyek alkotója, Finco O s m o Valtonen, szintén a görög múlt felé fordult, amikor létrehozta ezeket a h o m o k b a n számtalan k ö r v o n a l a t h ú z ó szerkezeteket. Ügy h a t n a k , m i n t Archimédesz, aki a k ö r a l a p területét számolgatta Siracusa p o r á b a n , miközben felkészült halálára. Lucio F o n t a n a , az 1966-os biennálé ismertté v á l t díjazottja, akinek m u n kásságára a vásznak kivágása a jellemző, alkotásairól a következőket mondja: „ A m í g ezeken az á t t ö r t vásznakon dolgozom, valójában nincs szándékomban képet létrehozni. Teret a k a r o k nyitni, létrehozni a m ű vészet új dimenzióját, s összekötni azt a világűrrel, hogy folyamatos expanziójával kinőhesse a kép szűkös kereteit. A vászon kilyuggatásá-
A Magyar NK
pavilonja
val létrejövő ismétlődő m o t í v u m o k k a l nem felületdíszítésre törekedtem, h a n e m ellenkezőleg, a n n a k dimenzió szabta h a t á r a i t szándékoztam ki tágítani. A kivágások túloldalán az értelmezés új szabadsága, de u g y a n a k k o r a művészet is jelen v a n . " Lucio F o n t a n a , aki Gillo Dorfles szerint „kétségkívül intuitív és szen vedélyes alkotó, i m p u l z í v és g y a n ú r a hajlamos személyiség volt, nem pedig m ű v e l t és szigorú teoretikus", a fenti kijelentést 1966-ban, két évvel t u d a t o s a n választott halála előtt tette. P o n t o s a n két évtized, k o runk művészetének a legviharosabb korszaka múlt el a mostani vissza tekintésig. Vajon s z á z a d u n k első felének értékeit felidézve készülhetünk-e fel legjobban a közelgő ezredfordulóra? Vajon nincsenek-e még jelen a képzőművészetnek ebben a vásári forgatagában eredetiségünknek azok a ma még fel nem fedezett jövőbeli egyéniségei, akik ellenállóképesek a piaccal és a szenzációhajhászással szemben? A választ a ma m á r rég m ú l t n a k számító futurizmus eredményeinek próbája adja meg. A biennálé városszerte megnyílt kiállításai közül egy sajátos egysé get képező t á r l a t várja az érdeklődőket a C a n a l e G r a n d é partján levő Grassi p a l o t á b a n . A Futurizmus — futurizmusok című kiállítás tökéletes muzeológiai áttekintése ennek az első szervezett század eleji a v a n t g á r d é i r á n y z a t n a k , melynek kezdetét Marinetti k i á l t v á n y á t ó l számítják (a párizsi Figaro 1909. február 20-i számában tette közzé). Futurista k i á l t v á n y á b a n a h a g y o m á n y o k a t és a képzőművészetekben 5
Változások határkövei u r a l k o d ó á l l a p o t o k a t k á r h o z t a t v a a következőket í r t a : „Egy v e r s e n y autó k i r o b b a n ó lélegzetű kígyókhoz hasonlatos vastag csövekkel díszí tett m o t o r h á z á v a l . . . egy bömbölő autó, mely úgy száguld, mint a k a r tács, szebb mint a Szamotrakéi G y ő z e l e m . " A látogatókban ennek k a p csán ötlik fel, hogy a P a l a z z o Grassi frissen restaurált b a r o k k épületében a Fiat gyár tőkéjének segítségével számos értékes a l k o t á s és d o k u m e n táció k a p ím helyet. Kiállítottak két, a futurista mozgalom idejéből származó autót is. A Fiat 1909-es limuzinját és egy Bugattit, amely 170 kilométeres ó r á n k é n t i sebességével b i z o n y á r a felvillanyozta Marinettit. A m o z g á s és a sebesség, v a l a m i n t a mozgalom tagjainak és szószólóinak agresszivitása v á l t jellemzővé a futurista i r á n y z a t r a . Marinettinek a hagyományos művészet idejétmúlt tiszteletével szem beni fellépése mellett jelentős hozzájárulás volt még a mozgalomhoz U m b e r t o Boccioninak, Giacomo Baliának, C a r l o C a r r á n a k , Luigi Russolónak és G i n o Severininek, a k i á l t v á n y aláíróinak a tevékenysége. Boccioninak A térbeli folytonosság egyesített formái című 1913-ban keletkezett szobra a kiállítás k ö z p o n t i térségében elhelyezve szimboli kus jelentőséget k a p . A z ember mozgás iránti érdeklődését igazolják a kiállítás elején elhe lyezett, E d w a r d M u y b r i d g e által 1887-ben készített mozgásfotók, Étienne-Jules M a r e y szobrai és kísérletei, v a l a m i n t a Lumière testvérek k a merája és más kiállítási t á r g y a k . A futuristák agresszivitását és feltartóztathatatlan d u r v a r o h a m á t
kétségkívül elősegítették a t u d o m á n y o s felfedezések és a technika h i h e tetlen m é r v ű fejlődése. A gyorsaság és a repülők, az új l á t v á n y és a lüktetés k á p r á z a t o s a n h a t o t t a k . A fiatalság felkorbácsolt ösztöne és kreativitása teljes jelenvalóságával s z a k a d t r á a d o g m á k és h a g y o m á nyos életmód által b e h a t á r o l t olasz h é t k ö z n a p o k r a . E z t a forradalmi lendületet illusztrálja az emberi l á t ó k ö r kiterjesztésére utaló, kupola alatt lebegő két repülő is. A n t o n i o S a n t ' Elia és M a r i o C h i a t t o n e olasz építészek 1914-ben is mertették a iövő világvárosának vízióját, és ezáltal a legkorszerűbb európai építészeti törekvések f o l y a m a t á b a helyezték az olasz építésze tet, de hazájuk földjén soha egyetlen igazi futurista építményt sem si került létrehozniuk. Marinetti, a futuristák vezére Mussolini és a fasizmus szolgálatába állt. A m o z g a l m a t befogadták, a v a n t g á r d é szabadságtörekvéseit és k r e a tív gondolkodásmódját elfojtotta a totalitáris légkör; a h a l a d ó és h á borúellenes t á r s a d a l m a k v i s z o n t hosszú i d ő r e elfordultak a futurizmustól. U g y a n i l y e n k r e a t í v és agresszív törekvések h o z t á k mozgásba az i r á n y zat híveit Olaszországon kívül is. A „ n a g y o k t ó b e r művészete" k i h a tással volt a forradalmi mozgásra,, megtermékenyítette s z á z a d u n k euró pai művészetét, majd á t a d t a helyét a szocialista realizmusnak. Kassák a k t i v i z m u s á r a is jelentős hatást g y a k o r o l t az olasz futurizmus, majd az 1919-es M a g y a r Tanácsköztársaság által felkarolt m ű v é szeti kifejezésformaként fejlődött fel és került emigrációba, s lobban totta fel az a v a n t g a r d i z m u s t ü z é t n á l u n k is az újvidéki Ú t című sajtó szerve által. A z a v a n t g a r d i z m u s nemzetközi m o z g a l m á h o z t a r t o z o t t a Zenit című folyóirat is, amely szintén a n a g y európai k u l t ú r k ö z p o n t o k alkotói törekvéseit közvetítette a provincia felé. E n n e k a futurista lelkesedésnek — b á r k ö z v e t v e — , v i d é k ü n k ö n is voltak hódolói. A futuristák lelkesedése h a j t o t t a a szabadkai Száríts J á nost is, az 1905-ös S z a b a d k a — Z o m b o r autóverseny győztesét, a m i k o r a Marinetti 1909-es párizsi K i á l t v á n y a kapcsán szervezett autóversenyre ment, egy évvel később pedig S z a b a d k á n levegőbe emelkedett m a g a szerkesztette gépén. A z olasz futurizmus előfutárai a neoimpresszionista színvilág, a k u bista f o r m a k u t a t á s , a szecesszió és az orfizmus tapasztalatai alapján a l a k í t o t t á k ki a m a g u k eredetiségét, amely a mozgás és a sebesség á b r á zolásának szenvedélyes k u t a t á s á b a n merült ki. A kubizmus statikus jel legét erőteljes v o n a l a k k a l m o z d í t o t t á k ki tengelyéből, egymásutániságá ban á b r á z o l t á k a mozgásfázisokat, s a l á t v á n y t a sebesség illúziójával keltették létre. A r r a törekedtek, hogy mozgásukban ábrázolják a d o l gokat. H i t t é k , hogy az általános káosz t e r m é k e n y talaja lehet a jövő megteremtésének, ezért éltették a háborút, b o t r á n y o k k a l sokkolták a közvéleményt. A l k o t á s a i k a t agresszív mozgás jellemzi. M a m á r a s z á zadforduló r e n d k í v ü l impresszív m o z g a l m a k é n t tartjuk számon.
Mastroianni
szobra
a szenátor
háza előtt,
s talán szabadkai
kandelláberek
(t)
A z új felfedezések és változások görcsös megvalósítására való törek vés volt a feszítőereje a n n a k a káosznak, amelyet az új világ létrehozá sának reményében minden a v a n t g á r d é mozgalom a jövő k o v á s z á n a k te kintett. K ö z ü l ü k mégis a futuristák sejtették meg elsőként a sebesség és a felgyorsult társadalmi változások közötti összefüggést. Ez alkotásaik ban az erő és az agresszivitás által fogalmazódott meg. H a majd vége felé közeledő évszázadunk az emberiség történetének legagresszívabb időszakaként tekint vissza ö n m a g á r a , vajon büszkék leszünk-e a futu ristákra, v a g y szégyellni fogjuk előrelátásukat? M a m á r n y i l v á n v a l ó , hogy alkotótevékenységükkel előfutárai v o l t a k k o r u n k n a k . Most, hogy a b o t r á n y a i k körüli lárma végérvényesen elült, a P a l a z z o Grassiban meg rendezett kiállítás történelemmé minősítette őket. A z Agnus Dei romantikus ősi kis h á z á v a l szemben a csatorna innen ső partján magasodik a P a l a z z o P e z z a r o hatalmas tömbje, amelyben Paul Klee-nek, a futuristák k o r t á r s á n a k m u n k á i t állították ki, akinek pszichogramjai a gyermeki ösztönösség poézisét h o r d o z z á k m a g u k b a n . Klee önállóan, k o r a irányzataitól mentesen fejlődött. Figyelmesen ta n u l m á n y o z z a a gyermeki rajzot és a természet titkos törvényszerfisé-
geit; virágokkal, levelekkel b a r á t k o z i k , a természet legapróbb villózásait viszi á t szín és formavilágába. A z 1910-es kifinomult Virágtól az 1939-es szimpatikus Bastardig ível vonalköltészete, amely 1940-ben b e következett halálával a Prelúdium egy szerenádért című képének fekete akcentusokkal kiemelt sárga, piros és b a r n a színei áttetszőségében ért véget. Színvilága olyan, m i n t később az 50-es, v a g y még későbbi éveké. D e : miféle 50-es évek! Sartre 1947-ben elképedten áll Wolls megrá zó művei előtt, amelyekről Georges M a t h i e u festő a következőket jegyzi fel: „ E z a negyven észbontó, izgalmas remekmű véres l á t v á n y á v a l V a n Gogh óta a legnagyobb esemény. M e g r á z ó hatással voltak r á m ezek a képek. Wolls m i n d e n t megsemmisített. Wolls u t á n mindent elölről kell k e z d e n i . " Wolls, ez a romboló, önmegsemmisítő alkotó, aki Jackson Pollockkal együtt — anélkül, hogy ismerték volna egymást — létrehoz ta a háború utáni évek szorongásos művészetét, ismerte a „gyermeteg lelkületű" és költői alkatú Klee-t. Wolls ö n m a g a általi keresztre feszí tése a szenvedő lélek olyan automatizmusa, amely által kifejezésre j u t t a t ja kreativitását, amely kiindulópontját t e k i n t v e Klee-hez kötődik. Valamivel odébb, egy felújított t e m p l o m b a n nyílt meg a Chagall-kiállítás. E z a Vityebszkből elszármazott festő a futurizmus idején az orosz a v a n t g á r d é légörvényébe került, később pedig a szürrealizmus úttörői k ö zött találjuk. Szenzibilitását és költőiséget nem r a g a d t a magával a fu turizmus, hanem i n k á b b a szülőföldje, Vityebszk iránti nosztalgikus á l modozás. A kiállításon szereplő, 1910-ben keletkezett L á m p a című k é pének koloritja a Grassi-palotában l á t o t t a k r a emlékeztet, de nem olyan mozgalmas. A bibliai m o t í v u m o k a t sorozatban dolgozta fel. 1931-ben megfestett N o é című képén azt a jelenetet látjuk, a m i k o r az élővilág megmentője galambot küld bárkájából a n n a k bizonyítékául, hogy a z árvíz veszélyei á t a d t á k helyüket az életnek. Fehér és zöld á r n y a l a t o k lobbannak fel a piros erőteljes hangsúlyozásával. Á b r a h á m című képén fehér angyal tartja vissza az Újszövetség legnagyobbjának kezét, hogy ne áldozza fel fiát. Alkotásain n y o m a sincs k o r a nyugtalanságának. Végül az 1958—59-ben készített, a revennai k é p t á r a t díszítő A z ú r k a kas című mozaikja ajándékoz meg b e n n ü n k e t piros és fehér villózású, sárga akcentusú virágcsokor-farkával, titokzatosan kék napjával és kif lisárga holdjával. A C h a g a l l r a való emlékezés „kísérőjelensége" a napfényes Velence. A C a n a l e G r a n d é partján fáradt turisták csoportjai. Egy sem akad k ö zülük, aki fényképezőgépét a magára m a r a d t C a ' d ' O r o r a , a velencei gotico fiorito csodálatos alkotására i r á n y í t a n á . T ú l messzinek tűnik most a 15. század. A hangoskodó kereskedőktől és nagyvilági vásárlóktól nyüzsgő Rialto hídfőt szeptember 18-án délután 3 óra 50-kor robbanás r á z k ó d t a t t a meg. A jajkiáltások elültével kiderült, hogy egy literes Coca-Colás üve get vetett szét a nyomás. P á r pillanat, s az emberi h a n g y a b o l y ismét felélénkült, mindenki örült, hogy nem ismétlődtek meg a párizsi áru h á z b a n t ö r t é n t e k : az emberek megtanultak együtt élni a terrorral. 7
A Casa d'Oro Minden megy t o v á b b a maga útján. A z egyik giccsgalériává á t m i n ő sült utcácskában piros a l m á k bekeretezve, még harmatcseppek is remeg nek rajtuk. N e m az a k é p , amelyet 1966-ban l á t t u n k , hanem csak h a sonlít ahhoz. A mellette levő léggömbre festett gyermekarcot ábrázol, hamisítatlanul eredeti k ö n n y e k k e l . Ezeket az a l m á k a t és gyermekarco k a t u g y a n a z a „könnyspecialista" festegeti, m á r legalább két évtizede. A Szent M á r k tér Olivetti irodájában aranyosan csillog Alberto Viani 1966-ban díjazott szobra. A biennálék v á l t o z n a k , a piros almák és a könnyek maradnak. A P i a z z á n , a híres Szent M á r k téren több a galamb, mint a turista. A térzene v á l t o z a t l a n u l u g y a n a z , mint a „császári és k i r á l y i " időkben. A k i k ö t ő tele jugoszláv turistahajókkal, többnyire a német turistá k a t h o z z á k Rovinjból és P o r é i b ó l . A szárnyashajón felmutatott sárga l a p kedvezményes fogyasztásra jogosít, de s z á m u n k r a még így is min den méregdrága. Lassan elindulunk, s az idei biennáléra visszagondolva M a s t r o i a n n i n a k , a valamikori szenátor csipkés háza előtt kirajzolódó szobrára emlékezünk, amely múlt és jövő századokat köt össze. E l h a l a d u n k a biennálé résztvevőinek zászlósora mellett, közben a jugoszláv p a v i l o n r a gondolunk, amely az elmondottak ellenére sem alacsonyabb rendű a többinél. A z idei biennálé aligha lesz emlékezetes, talán a k ö vetkezők h o z n a k majd v a l a m i újat. Bizonyos idő m ú l v a pedig kényte-
len-kelletlen rájövünk, hogy egyik-másik ismertté vált alkotóra annak idején nem figyeltünk fel, mint ahogyan a századforduló embere sem látta meg korának legmarkánsabb egyéniségeit. Garai
László
fordítása
Jegyzetek 1
2
» * 5
« i
Stevan Stanié: Találkozás Francis Bacon-nel, N I N 1986. VII. 6., 34. 1. Posle 45, umetnost našeg vremena (45 után, korunk művészete), I. köt., Mladinska knjiga, Ljubljana—Belgrád—Zágráb 1972. (Művészi val lomások: Jésus-Raphael Soto) 297. 1. lm. 153. 1. Peié: Beszélgetés Paolo Portoghesivel. Start 1986. VII. 12. 75. 1. Edward Lucie-Smith: Umjetnost danas (Korunk művészete) Mladost kiadó, Zágráb, 1978., 189. 1. Posle 4 5 . . . , 138—151. 1. lm. 33—34. 1.
Rezime Krajem leta u Veneciji — povodom 42. bijenala U ovogodišnjem likovnom Vavilonu, osobenost je uspaničeni internaciona lizam nužde za originalnošću. Žiri je ipak, nagradio autentične ličnosti. Na samosvojnom putu, Englez Frank Auerbah iznenađuje ekspresivnošću i podseća nas na Milana Konjovića i prošlogodišnje iznenađenje koje je ovaj pri redio likovnom Parizu. U susednom paviljonu Nemac, Sigmar Polke, sumnja — autentičnom vokacijom — da će čovek ikad ostvariti, savršenstvo prirod nog kristala. Francuz, Danijel Buren opet, iskustvima nove umetničke prakse, ostvario je upečatljivu celovitost na svoj način. U jednoj od sekcija osvrtanja „Umetnost i alhemija", združena su dela poz natih i još neznanih, sve u želji da se spoji nespojivo u — dobro smišljeni — dokaz. Uzalud! U živom delu bijenala, možda ima danas nezapaženih koje će sutra svrstavati u definicije savremene umetnosti. Bolje je stoga potražiti odgovor u Palačo Grasi, gde je „futurizam" već prošlost u savršenoj muzeološkoj prezentaciji. Sada već daleko iza nas, očigledno je da su futuristi bili impresivan pro dukt nezadržive industrijske revolucije u trenucima uspona. Silovitošću u delima, omamljeni pokretom i brzinama; agresivnošću „manifesta" i postupaka, predskazivali su danas već potvrđeni, najagresivniji vek ljudske istorije. Lakše se, zato, diše na izložbi „Pol Kle i njegovi kolekcionari" u također velelepnoj Kaza Pezaro. Ovaj mag detinje duše ne osvrćući se na „izme" i avangardu, savršenstvom „psihičke improvizacije" u minijaturnim eksponati ma monumentalnog dejstva vraća nadu u optimističko sutra. Ipak, on je svoievremeno inspirisao Volsa, utemeljivača slikarstva posleratnog beznađa!
Nedaleko, izlažu se i dela šagala. Hodao je vlastitim putem od futurizma, preko nadrealizma do nostalgičnih sećanja na detinjstvo u guberniji Vitebsk. Iznedrio je poetičnu viziju; darivao nas „Ažurnim petlom" 1958/59, repom najlepšeg mozaika buketa cveća, plavim tajnovitim suncem mašte i žutom kiflom meseca. Sve to u ime čoveka i uzlet njegove oslobodenosti.
Resummee Sommerende in Venedig — Angesicht der 42. Biennale In dem heutigen bildenden Babylon, sucht jedoch erschrockener Internatio nalismus, nach Originalität. Das Jury hat aber doch authentische Personen ausgezeichnet. Der Engländer Frank Auerbach hat mit seiner Expressionalität überrascht und erinnert uns auf Milan Konjovid und auf die vorjährige Über raschung, die er in dem bildhauerischen Paris errichtet hat. Im Nachbarpavil lon verdächtigt sich der deutsche Sigmar Polke — mit autentischer Vokation — das der Mensch jemals die Vollkommenheit des natürlichen Kristals, erschaf fen kann. Der Franzose Daniel Buren hat inzwischen mit seiner Erfahrung der künstlichen Praxis und eigener Form, seine überzeugende Vollkommenheit geschaffen. In einer Sektion des Hinweises „Kunst und Alchenüe" sind die werke der Bekannten und Unbekannten verbunden, in dem der Wunsch, das Unbindbare zu verbinden, ein — gutbedachter — Beweis ist. Umsonst! Im lebendigen Teil des Biennale gibt es vielleicht heute Unbemerkten, die morgen in die Defini tion der zeitgemässen Kunst eingereiht werden. Es ist vielleicht besser bei Palazzo Grassi zu suchen, wo Futurismus schon als Vergangenheit in vollstän diger museologischer Präsentation zu finden ist. Es ist schon weit hinter uns; anscheinend waren die Futuristen eindrückli che Produkte der unaufhaltsamen, industriellen Revolution, in der Zeit ihres Vorstosses. Mit der Macht ihrer Werke, mit der rausch der Bewegung und der Schnelle; mit der Aggressivität der „Manifeste und Prozeduren", haben sie die heute schon bewiesene aggressivste Zeitalter der menschlichen Geschichte, vor ausgesagt. Es ist daher leichter, an der Ausstellung, Paul Klee und seiner Kollektio nären, sowie der wunderschöne Casa Pezzaro, zu beatmen. Dieser Zauberer der Kinderseele, sich nicht mit den „Ismen" und Avantgarden hinwendet, gibt uns mit der Volkommenheit der „psychischen Improvisation" in winzi gen Exponaten, momentaler Wirkung, die Hoffnung des optimistischen Mor gens, zurück. Doch, er hat seinerzeit Wölls, den Gründer der Bildhauerei beeinflusst, in der hoffnungslosigkeit der Nachkriegszeit. Unweit, werden auch die Werke von Chagall ausgestellt. Er ging auf einen Wege von Futurismus, über den Hochrealismus, bis zu den nostalgischen Er innerungen, auf die Kindheit, in der Gubernie Vitebsk. Er hat die poetische Vision ausgearbeitet; er schenkte uns den „Azurhahn" 1958/59, mit dem Schwänze der schönsten Blumenstraussmozaik, mit blauer geheimlicher Sonne der Phantasie und gelben Kipfel des Mondes. Alles das, im Namen des Men schens und des Aufflugs seiner Befreiung.
