BÉKÉS, ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS EGÉSZSÉGBEN, SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!

BÉKÉS, ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS EGÉSZSÉGBEN, SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK! Nagybajom város ingyenes lapja Új kiadás X. évfolyam 1. szám

2014. december

2

Kedves Olvasó!

József Attila: Betlehemi királyok

Ha valaha szükség volt megértésre és harmóniára az életünkben, akkor az most, 2014 decemberében különösen igaz. Az évnek most érkezett el az a szakasza, amikor a legtöbb türelemre van szüksége az embereknek, családoknak. A karácsony közeledte, sajnos egyre inkább feszültté és rohanóvá változtatja mindennapjainkat, pedig ennek az ellenkezőjére lenne szükség. Forduljunk oda gyermekeinkhez, szeretteinkhez, hogy átélhessük a karácsonyi várakozás legszebb élményét: a szeretetet. Tegyük félre a nyugtalanságot, rohanást, a békétlenséget, és örvendeztessük meg egymást apró dolgokkal, figyelmességekkel. Próbáljuk a jóságot, a szépet észrevenni a negatív dolgok helyett, forduljunk emberséggel mások felé. Igyekezzünk úgy bánni másokkal, ahogy velünk szeretnénk, hogy bánjanak. Kívánom, hogy a következő esztendőben egy még szebb Nagybajomban élhessünk olyan emberek között, akik tudnak egymásnak köszönni, és odafigyelnek egymásra. Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és egészségben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!

Adjonisten Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta - biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem, Segíts, édes Istenem. Istenfia, jónapot, jónapot; Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, Aki szerecseny király. Irul-pirul Mária, Mária boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!

Czeferner Józsefné polgármester

Impresszum: Bajomi Krónika Nagybajom Város Önkormányzata Alapítva: 2004 Megjelenik elektronikusan Új kiadás – X. évfolyam 1. szám Kiadja: Nagybajom város képviselő-testülete Szerkesztő: Rázsits Veronika és Pirka Mátyás Tördelés, grafika: Szabó Roland Korrektor: Varga Csaba

Levelezési cím: Gyergyai Albert Városi és Iskola Könyvtár 7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 14. Telefon: +36 82 556 040 E-mail: [email protected]

Vigyél minőséget az életedbe!

Kedves Olvasó!

Ha meg akarjuk lepni ismerőseinket, amikor sablonosan megkérdezik, mit csinálunk mostanában, válaszoljuk azt, hogy olvasunk. Fel fogják kapni a fejüket, panaszkodni fognak, és kifogásokat keresni önmaguk számára, amiért nekik nem jut idő az olvasásra. Az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Ez nem közhely, ez így van. Kisgyermekes anyaként még inkább tapasztalom a napi 24 óra szűkösségét. Ha eddig a „tv kékes bársonyával kibélelt világára” aludtunk el, akkor fogjunk – kölcsönözzünk a könyvtárból – egy jó könyvet, és aludjunk el arra (ha jó a könyv, garantáltan nem alszunk el). Ha eddig lefekvés előtt a Facebookot böngésztük, akkor helyette olvassunk napi fél órát. Minőségi változás fog beállni már néhány nap alatt az életünkben.  Már a legkisebb gyermek is tudja, hogy a gyorsételek nem egészségesek, azt viszont sajnos nem tudják, hogy a tv, média által rájuk zúdított szemét napi szinten több órát való „emésztése” ugyanolyan káros. Ne elégedjünk meg a szellemi gyorsételekkel, fogyasszunk valódi értékeket, legyen az akár hagyományos könyv, akár e-book. Itt sokan felkapják a fejüket, hogy ááá az e-book az nem olyan jó, mint a valódi könyv, mert a könyvet más kézbe venni, lapozgatni stb… Szerintem egy e-book olvasó (nem tablet), ugyanolyan élményt ad, és a csokoládét sem a csomagolásáért vesszük, hanem azért amit az rejt.  Az elmúlt hetekben posztoltam a könyvtár Facebook oldalára egy képet Éva néniről, akinek 50 éves elhivatott könyvtárosi munkájára emlékeztek meg a Takács Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. Rengetegen kedvelték a képet és írtak alá kommentet. Éva néni meghatódott a sok figyelmességtől, de megjegyezte, hogy a sok facebookozás mellett olvasásra is kellene időt fordítania az embereknek. Ezért kérem, mindenki, aki tisztelettel szeretne adózni Horváth Éva néni munkássága előtt, az fáradjon el a könyvtárba, és kölcsönözzön ki egy könyvet!

Nagybajom életéből 2010 óta hiányzik az írott média jelenléte.  Úgy gondoljuk, igény van az írott szóra. A közösségi  oldalakon nagyon aktívak a nagybajomiak, külön csoportok vannak facebookon, mivel szeretnék egymással megosztani az információkat és az értékeket. Igyekszünk a tájékoztatás mellett érdekes riportokkal és írásokkal megörvendeztetni olvasóinkat, elgondolkozásra, helyi értékek megismerésére felhívni a figyelmet. Ezentúl kéthavonta szeretnénk elektronikus formában közzé tenni a megújult Bajomi Krónikát. Miért megújult? Egyrészt, mert elsősorban az interneten terjesztjük, másrészt pedig, mert nem puszta tényközlésre szeretnénk felületet biztosítani (arra rendelkezésre állnak a közösségi portálok és Nagybajom honlapja is), hanem inkább a minket, nagybajomiakat érdeklő és érintő, kicsit elgondolkoztató írásokra. És miért csupán elektronikus formában? Egyrészt környezetvédelmi okokból, hogy ne pazaroljuk a papírt, ne legyenek feleslegesen kinyomtatott példányok, amelyek a kukában vagy szétázva  az árokban végzik. Úgy gondoljuk, azokhoz, akiket érdekel a település élete, így is el fog jutni az újság. Néhány nyomtatott példány pedig olvasható lesz a könyvtárban és más közintézményekben is. Fel lehet iratkozni elektronikus levelezési listánkra e-mail cím megadással, hogy elsőként, személyre szólóan kaphassák meg kiadványunkat. Kérjük, fogadják szeretettel és olvassák örömmel a megújult Bajomi Krónikát, amely településünkről, Önökről és Önöknek szól! Rázsits Veronika és Pirka Mátyás Szerkesztők

Rázsits Veronika könyvtáros

3

Gondolatok az új kiadáshoz

4

Interjú Nagy Zoltán röplabdaedzővel Nagy Zoltán az ország egyik legsikeresebb utánpótlás nevelőedzője. Nagybajomban 30 évvel ezelőtt kezdte röplabdaedzői pályafutását. Eredményeivel országos hírnevet szerzett Nagybajomnak. Csapataival 380 tornagyőzelmet aratott, ebből a profikkal (igazoltak) három országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett, az amatőrökkel pedig két alkalommal diadalmaskodott. Kezei közül több országos hírű tehetség került ki az elmúlt három évtizedben. Nagy Zoltánnal 30 éves évforduló apropóján beszélgettünk.

Pirka Mátyás: Talán sokan – főként a fiatalabbak – nem tudják, hogy került Nagybajomba, és mivel foglalkozott kezdetben? Nagy Zoltán: 1983-ban költöztünk Nagybajomba. Apai ágon az őseim nagybajomiak voltak. A dédnagyapám 1869-ben Nagybajomban született. A szüleim révén kerültünk vissza, itt építkeztünk. Korábban a Marcali Városi Tanácson dolgoztam előadóként, aztán idekerülve váltottam. A Kaposvári Tejipari Vállalatnál dolgoztam 1990-ig. Ekkor Nagybajom Községi Önkormányzathoz kerültem, és itt dolgoztam ’97-ig köztisztviselőként. Kétszer tettem le a köztisztviselői alapvizsgát. Egyszer Marcaliban, egyszer pedig Nagybajomban. 1997-ben vállalkozó lettem, sportvállalkozást indítottam. A helyi és a Nagybajom környéki sportszervezés volt a feladatom a röplabda tanítása mellett. Ezt 2005-ig végeztem, majd innentől kezdve csak a röplabdát és a virágboltot vittem egészen a nyugdíjazásomig. P.M.: Hogyan ismerkedett meg a röplabdával, és miért döntött úgy, hogy edző lesz? N.Z.: Tabon végeztem a Rudnay Gimnáziumban, ahol a röplabda volt a fő sportág. Az ottani testnevelő szinte csak röplabdát oktatott, más semmit. Ütő voltam, akkor még elég volt a 180 cm-es magasság ehhez. Ma már 190 cm alatt a férfiaknál szóba se állnak az emberrel, de a nőknél is szinte követelmény a 180 cm-es magasság. Marcaliba hazakerülve a honvédségnél akkor még voltak röplabdacsapatok. Ott végeztem el az edzőit, és ott jutottunk el az NB II-be is. A szervezés a véremben volt, ott is szerveztem több csapatot. Kezdetben a felnőtt sorkatonákat edzettem. Ide kerülve nem gondoltam, hogy a gyerekekkel foglalkozom majd. Két szerelmem volt: az egyik a feleségem, a másik pedig a röplabda. P.M.: Hogy indult az itteni pályafutása? N.Z.: A feleségem ’83-ban a művelődési ház vezetője lett. Egy évvel később szakkör formájában itt indítottuk el a röplabdát Papp Lajos testnevelő tanár felkérésére, aki ak-

kor kézilabdát oktatott. Hallottak arról, hogy én röplabdáztam, és erről edzői papírom is van. Marcaliban nem igazán voltak vevők a röplabdára. Ez Nagybajom szerencséje, mert egész szép sikereket értünk el a településnek. P.M.: A faluban hogy fogadták Önt, mint röplabdaedzőt? N.Z.: Nagyon jó volt a fogadtatás az első években. Sokkal több volt az általános iskolás. Akkoriban több mint 40 lány járt rendszeresen edzésre a mostani 23 fővel szemben. Naponta 3 és fél órát edzettem folyamatosan. Heti 4 edzés volt fél 3-tól 6 óráig. Kezdő, mini, gyermek és később a felnőtt. Az iskola és a település is jól fogadta a kezdeményezést.

Elég gyorsan, 2-3 év után jöttek az eredmények. Annyira jól ment a csapatainknak, hogy ’95-ben azt vettem észre, néhányan egyre inkább rossz szemmel kezdték nézni a sikereinket Nagybajomban. Ebben az évben nyertük az első diákolimpiai bajnoki címet, és ekkor alapítottuk meg a gyermek válogatottat, aminek én lettem a vezetőedzője. Még abban az évben kaptam egy nagyon komoly utánpótlás vezetői megkeresést Tatabányáról. Meg is jelent egy hatalmas cikk a Somogyi Hírlapban, hogy Nagy Zoltán távozik Nagybajomból. Úgy volt, hogy elmegyünk, de aztán ellátogattunk Tatabányára, de az akkor még sivár bányászváros hangulata nem nyerte el a tetszésünket, és végül a maradás mellett döntöttünk. P.M.: Nem bánták meg? N.Z.: Azt nem bántuk meg, hogy nem mentünk el Tatabányára. Azt bánom, hogy máshova nem mentem el. Mert ha nem az van a nevem előtt, hogy nagybajomi, akkor valószínűleg sokkal nagyobb támogatást kapok a röplabda sporttól. P.M.: Mi volt az oka az irigységnek? N.Z.: Emberi irigység volt, szakmai irigység nem. Pedig

P.M.: Mikor jöttek az első sikerek? N.Z.: Az első komoly sikert 1991-ben értük el, amikor bejutottunk az ország legjobb 6 általános iskolai csapata közé az országos döntőbe, amit Győrben rendeztek. Ezt követően minden évben bekerültünk. 1995-ben az első diákolimpiai bajnoki cím óriási dolog volt Kecskeméten. És utána jött a többi. P.M.: Az első diákolimpiáját 1995-ben nyerte. Egy falusi kiscsapatként olyan nagyvárosok csapatait győzték le, mint Debrecen vagy a házigazda Kecskemét. Hogy élte meg ezt a sikert? N.Z.: Fantasztikus érzés volt. Először el se hittem, hogy mi nyertünk. Tibol Laci bácsi ott volt velünk Kecskeméten, és rettentően boldog volt, hogy bajomi lehet abban a nagy sportcsarnokban. Ritkán láttam olyan boldognak, mint akkor. P.M.: Tibol László iskolaigazgatóról emléktornát nevezett el. Hogy jött ez a gondolat? N.Z.: Laci bácsi nem csak a művészeteket, hanem a sportot is pártolta. A kapcsolatunk onnan eredt, hogy a nejem a művelődési ház igazgatójaként nagyon jó kapcsolatban volt vele, és így én is. Ebből adódóan később, az iskolában, ahol a röplabdaoktatás zajlott, egyre jobban belefolyt a sportágba, és jó baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Őt kértük föl első elnökünknek, amikor ’97-ben megalakult az önálló Nagybajomi Diák Röplabda Club. Nagyon büszke vagyok arra, hogy elmondhatom, hogy Tibol Laci bácsi a barátom volt.

át több száz tornán győzedelmeskedtek. A saját nevelésű játékosok közül egy csapatra valóan játszottak már a legmagasabb szinten. Többen a válogatottságig vitték, és Tormási Orsolya személyében az év röplabdázója cím birtokosára is büszkék lehetünk. Van személyes kedvence? N.Z.: Nincs. Régebben úgy voltam vele, hogy nem kell sztár a csapatba, de ma már azt gondolom, hogy kell. Sztár nélkül nem győzhet egy csapat, ezt most már minden irodalom alátámasztja. Kell valaki, de edző kedvence nem szabad, hogy legyen, mert ez csapatjáték. Ha a játékosok azt veszik észre, hogy a vezetőedző valakivel túl jó kapcsolatot ápol, akkor a csapat nem fogadja be azt a személyt, és ebből gondok lesznek. Miklai Zsanettel volt hasonló gondom. Nem volt kedvencem, csak nagyon jól játszott. Mikor 12 évesen betettem a 22 éves játékos helyére az NB 2-ben, akkor ez visszaütött. A csapaton belül voltak torzsalkodások. Volt, aki le is adta a szerelését, hogy akkor ’Zoli bácsi, játsszon ővele’. Szerencsémre Zsanett bizonyított. A csapatnak nem szabad éreznie, hogy az edzőnek van kedvence. Ha van is, csak a szívén belül legyen, nem szabad kimutatni. Voltak kedves játékosaim, de nem szabad ezt kimutatni, pláne nevesíteni. A magasabb szintre jutottakat természetesen leírjuk, mint pl. Tormási Orsit. De említeni szoktuk Sipos Andreát, ami akkor nagy dolog volt, hogy ’89-ben Nagybajomból NB II-be került, és Kovács Orsolyát, akit szintén ebben az évben elvitt egy NB I-es klub, a Székesfehérvár, ahol aztán Magyar Bajnoki 3. helyezett lett. Tormási Orsi érte el messze a legnagyobb sikereket. Utána Horváth Alexandra, Pintér Zsanett, majd Miklai Zsanett kerültek az élvonalba. Őket szoktuk felsorolni. P.M.: Melyik volt a legkedvesebb csapata, amelyet irányított? N.Z.: Az első diákolimpiai győzelmünk 1995-ben volt,

P.M.: A röplabdások 1997-ben kiváltak az Atlétikai Clubból? Mi vezette ehhez a döntéshez? N.Z.: Több oka volt. Egyrészt a pályázati lehetőségek, amiket célirányosan a röplabdára írtak ki. A másik, hogy mindig csak akkor kaptunk ellátmányt, amikor a futballt már kielégítették. Ez két-három hét csúszást jelentett, amit én megelégeltem, és azt mondtam, hogy legyen önálló szervezet, önálló költségvetéssel. Megértettem, hogy a foci népszerűbb, több embert érdekel. P.M.: Több sajtóhírben olvashattuk Nagybajomi Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC néven a csapatot. Mi volt ennek a hátterében? N.Z.: Ausztriába ment férjhez egykori röplabdázónk, Harangozó Zsuzsi, aki öt évvel ezelőtt többszázezer forint értékű felszerelést és a kezdetekben anyagi támogatást is nyújtott. Másfél éve az anyagi helyzetük nem tette lehetővé a további támogatást, de köszönet érte! P.M.: Vitathatatlan, hogy a röplabdával országos hírnevet szerzett Nagybajomnak. Csapatai generációkon

így mondhatom, hogy az, de akik szakmailag a legjobbak voltak, azok az 1999-ben végzettek: Ács-Jebektor Dóra, Cseh Kati, György Bea, György Johanna, Kardics Enikő, Kiss Mariann, Kovács Eszter, Véber Vera. Szakmailag nálam messze ők tudták a legtöbbet. Azóta se volt ilyen jó csapatom. Míg a többiek egy alapjátékot játszottak, és

5

mindenhol népszerűek voltunk az országban. Egy jó csapatot mindenhol szívesen fogadtak, akik bemutatják a játék szépségeit. Ezért is voltunk sokat külföldön. csapatot mindenhol szívesen fogadtak, akik bemutatják a játék szépségeit. Ezért is voltunk sokat külföldön.

6

azzal győztek, addig ez a csapat már tudatosan olyan dolgokat játszott, amit mások nem. Ezt a szakemberek is elismerték. Szerencsém volt, mert őket gyorsan meg lehetett tanítani a röplabdára. A munkabírásuk és az edzéshez való hozzáállásuk hozzáállásuk fantasztikus volt. De nem volt szerencséjük, mert velük mindig csak másodikak, vagy harmadikak tudtunk lenni az országos diákolimpiai döntőkben. Úgy mentünk kétszer is egymás után Nyíregyházára, hogy favoritok voltunk, de nem sikerült döntőt nyernünk.

egy németországi tornára egy Nürnberg melletti kisvárosba. Ott odajött hozzám egy német-magyar edző, akivel címet cseréltünk. A német kapcsolat így alakult, ami hozta magával a többi, cseh, lengyel, olasz stb. kapcsolatokat. A bécsi kapcsolathoz pedig egy nagyatádi sportember által jutottunk el. Legjobban Németországba szerettünk járni. Volt, hogy a bajomi különítményt fogadásban részesítették a helyi szervezők. Velük 20 éves kapcsolatunk volt, de sajnos két évvel ezelőtt megszűnt az ottani röplabda. Sulzbach-Rosenberg nevét érdemes lenne a közösségi házban feltüntetni.

P.M.: Voltak olyan játékosai, akik többre vihették volna? N.Z.: Igen, volt rengeteg sok játékos, akik sokra vihették volna, ha van kitartásuk, de hát nem mindenki akar. Albertus Adrit sajnálom. Őt azért nevesítem meg, mert egy fantasztikus tehetség volt. Ő lett az egyik különdíjas 1995-ben Tormási Orsi mellett. Adri olyat tud a röplabdában, amit mások nem. A jó nyitásfogadás, ami nálunk olyan dolog, mint a fociban háromszázszor dekázni egymás után, és 100 közül 2, ha tudja. Adri ezt nagyon tudta. Mai napig nagyon sajnálom, mert őt egy óriási tehetségnek tartottam, és a mai napig így gondolom. Cseh Katiból is lehetett volna nagyon nagy játékos, aki fizikálisan kiemelkedő adottságokkal rendelkezett.

P.M.: A legtöbb hétvégéje utazással és tornával telt. A családja mit szólt ehhez? N.Z.: Szerencsém volt vele, mert a feleségem elfogadta, és alárendelte az életét a röplabdának. Gábor fiúnk pedig felnőtt, vele nem volt gond. Ketten mentünk mindenhova az országban. Zsuzsát a csapat pszichológusának tartották, mert amikor én már nem hittem a győzelemben, ő még hitt. Pedig rengetegszer győztünk. Nemrég összeszámoltam, hogy az első helyek száma 380 körüli, tehát ennyi tornagyőzelmünk van, de kb. ugyanennyi lehet a 2. és a 3. helyek száma is. Véleményem szerint ennyiszer az országban nem győzött utánpótláscsapat. Volt olyan év, 1995ben, hogy a 35 versenyből 32-szer győztünk, 3-szor pedig másodikak voltunk.

P.M.: Mi kell ahhoz, hogy egy játékos befusson? Az első edzésen meg tudja állapítani, hogy valakiből lehet-e jó röplabdás? N.Z.: Annyira nem vagyok jó edző, hogy rögtön az első edzésen megállapítsam, de pár hónap után meg tudom mondani, hogy lehet-e valakiből jó röplabdás, vagy sem. Mi kell hozzá, ha megvan a tehetsége? Kitartás. Semmi más, csak kitartás.

P.M.: Mennyit számít a szülők szerepe? N.Z.: Nagyon sokat számít. Rengeteget segítenek. Minden évben voltak olyan szülők, akik nagyon sokat segítettek, akár fuvarozásban, akár anyagiakban. Ma már ilyen nemigen van, ez régebben volt jellemző.

P.M.: Volt olyan játékosa, akiről nem gondolta volna, hogy sokra viszi a sportágban? N.Z.: Pintér Zsanettről nem gondoltam volna a 170 cm-es magassága alapján, hogy eddig viszi, de őbenne hihetetlen akaraterő van. P.M.: A külföldi kapcsolatokat hogy szerezte? N.Z.: Jöttek az eredményekkel. ’90-92 között a Kaposvári Sportiskolában (KASI) voltam edző, és onnan mentünk

P.M.: Éveken át volt a Magyar Gyermek Leányválogatott vezetőedzője. Ezt hogy élte meg? N.Z.: A ’90-es évek elején elért sikereknek köszönhetően az ország első három csapata között voltunk. Rengeteg tornán vettünk részt, így jó szakmai kapcsolatokat tudtam kialakítani. Akkoriban a Magyar Röplabda Szövetségnek ezen a korosztályi szinten nem voltak csapatai. Az edzőtársaimmal mi ezt társadalmi munkában megszerveztük, és összehívtuk a legjobb játékosokat az országból különböző tornákra. 10 évig csináltuk, tornákat szerveztünk itthon és külföldön. Nagybajomban is több alkalommal szerveztünk edzőtábort. A kezdetben Nagybajomból Albertus Adri, Meló Edina és Tormási Orsi fért be a csapatba.

P.M.: Mi a különbség a nyolcvanas, a kilencvenes években és az új évezredben röplabdát tanítani? N.Z.: A nyolcvanas években nagyobb volt a fegyelem. Ma már fegyelmezetlenek, és nincs bennük kitartás. Nem tudnak sírni és nevetni. Az az igazi sportoló, aki tud sírni és nevetni is. Pár éve vettem észre, hogy ha versenyen kikapunk, nincs semmi. Régen ilyen nem volt. Ha kikaptak a lányok, akkor magukba zuhantak, és olyan volt a hangulatuk, ami igazolta azt, hogy ők akarnak. Ma sokkal nehezebb oktatni, na persze nem szakmailag, mert annyi már összeállt a fejemben, hogy ezt a részét meg tudjam csinálni.

P.M.: Melyik sikerére a legbüszkébb? N.Z.: Arra, hogy 2009-ben Tormási Orsolya Magyarország legjobb női röplabdázója lett. Ez a sportban olyan, mint amikor valaki Kossuth-díjat kap. Valamint az utóbbi 10 évben ketten kapták meg a Vasas Örökös Bajnoka címet, és mindkettő bajomi. Az egyik Orsi, a másik pedig Miklai Zsanett. Mindkettőjük eredményére nagyon büszke vagyok. P.M.: Van olyan meccse, amit soha nem fog elfelejteni? N.Z.: Minden döntőt ide sorolhatnék, de volt egy érdekes eset. 2005-ben, amikor a Miklai Zsanettékkel megnyertük Nyíregyházán a mini országos döntőt, ugyanakkor játszottunk Szegeden az első helyért a nagyokkal, Kovács Nikiékkel, Csik Liliékkel és társaival a Nyíregyháza ellen. Akkor óriási lehetőséget szalasztottunk el. Mindenkit legyőztünk a csoportmeccseken, mi voltunk az esélyesek a döntőben, de 3:1-re kikaptunk. Ott én szakmai hibát követtem el. Ez a legnagyobb csalódásom, hogy én akkor ott elrontottam valamit. Nem szabadott volna cserélnem, amikor cseréltem. Ha megbízom abban az emberben, aki a pályán volt, és nem hozom le, akkor lehet, hogy másképp alakul a meccs. P.M.: Mi a legnagyobb csalódása pályafutása során? N.Z.: Számomra az fáj, hogy szakmailag a munkámat nem ismerték el soha. Úgy gondolom, hogy messze többet értem el, mint mások, akiket a semmiért ilyen-olyan kitüntetésekben részesítettek a megyében. Az a fájó, hogy a személyes kapcsolatok, és nem pedig az elért eredmények alapján döntenek Somogyban a mai napig is. Ez a véleményem. A legnagyobb csalódásom, hogy a megye minden évben gálán díjazza Somogy legjobb sportolóit, csapatait. 2005ben a diákolimpiai országos első és második hellyel úgy gondoltuk, hogy bekerülünk a legjobbak közé. Hát nem kerültünk be, sőt, szavazatot se kaptunk. Az év csapata a Rákóczi egyik focicsapata lett bajnoki címével. Az év második legjobb csapatának a Munkácsy röplabdacsapatát választották a két országos első címével. A harmadik csapat pedig egy ezüstérmes kaposvári kosárlabdacsapat

lett. Mi arany- és ezüstéremmel nem kerültünk az első háromba. Utánajártam a Diáksport Szövetségnél, ahol a megyére mutogattak, mert a megyei közgyűlés sportbizottsága döntött. A hivatalos reklamációra az volt a válasz, hogy azért nem kaptunk szavazatot, mert a díjazottak között már volt röplabdacsapat. Ez az igazságtalanság volt a legnagyobb fájdalmam az elmúlt 30 év alatt. P.M.: Egy időben működött az NB II-es csapat, és a megyei bajnokságban is résztvevők voltak a nagybajomi röpisek. Mit gondol, mi az oka, hogy jelenleg nincs felnőtt csapat? N.Z.: A megyei bajnokságra összeálltak azok a régi jó játékosok, akik Bajomban maradtak, és később lett NB II-es csapat. Második helyen többször végeztek a lányok. Végül azért szűnt meg a csapat, mert a lányok férjhez mentek, vagy továbbtanultak, elköltöztek más városokba, külföldre. Nem maradt ember, akivel elindulhattunk volna. A tornateremben 100-150 ember biztos volt a szurkolói létszám. Nagyon sajnálom, hogy akkor még nem volt tornacsarnok, amit 2006-ban adtak át, mi pedig pont előtte szűntünk meg. Azok a csapatok, akikkel mi akkor játszottunk, most egy részük NB I-ben szerepel: pl. Veszprém, és ezeket mi vertük az NB II-ben. P.M.: Meddig tervezi folytatni a munkáját? Utánpótlás van-e, vagy azzal, ha Ön nyugdíjba megy, a „Bajomi Röplabda” is leáldozik, és csak az emlékeinkben él tovább? N.Z.: Sajnos nem látok utódjelöltet. Az lenne a legideálisabb, ha valaki testnevelőként itt dolgozna a helyi általános iskolában. A mostani csapat játékosai ideális esetben még idejárnak 6-7 évet iskolába. Amíg ők itt lesznek, addig mindenképp tervezem velük. Ezek a kisgyerekek a saját korosztályuknál jobbak. Ha idő előtt elviszik a szülők őket Kaposvárra, akkor befejezem. György Beát szerettem volna utódomnak, mert benne láttam emberileg és szakmailag azt, aki tovább vihette volna ezt az egészet. Bea pénzügyi területen tanult tovább, talán jobban is tette. Így most nincs olyan ember, aki továbbvihetné. Félek attól, hogy ha én befejezem, akkor nem lesz, aki csinálja. Lesz Nagybajomnak 33-34 szép röplabdás éve… Köszönöm az interjút!

7

Ma már kicsi az érdeklődés, nagyon kevés a gyerek, akikből meríteni lehetne. Az alsósok felét elviszik Kaposvárra. A hátrányos helyzetűeknél nem a röplabda a szülő első gondolata. A szülők egyszerűen nem vállalják, hogy edzésre hozzák-vigyék a gyereket. Szülői értekezletekre jártam, bemutató órákat tartottunk, és 15 jelentkezőből marad 2-3, akit érdekel. Fájdalmam, hogy nem látják a szülők, hogy mekkora sikereket értünk el, és hogy mekkora lehetőség lenne ez a gyereknek. Ott van a sok fénykép a falon, és a szülők nem látják. Ezt a hozzáállást egyszerűen nem értem, és nem is fogom megérteni. Most szerencsém van, mert a mostani második-harmadikosok közül vannak annyian, hogy velük tudok jól dolgozni. Belőlük lehet valami, ha kitartanak mellettem. Ha engem elviselnek, akkor lehet. Régebben kiabálós edző hírében álltam. A feleségem sokszor elküldött a pad mellől emiatt, és ő segített tovább a meccsen. Mára már lecsillapodtam. Mindent elértem szakmailag, amit lehetett, és nyilván nyugodtabb vagyok. Ma már nem tör össze az a tudat, ha nem elsők, hanem csak harmadikok vagyunk.

8

Szilveszteri buli a tűzoltókkal – jön a X. Tűzoltóbál Tűzoltó Egyesületünk ebben az évben 8 műszaki mentéshez, 2 darázsirtáshoz, és 4 kéménytűzhöz kapott jelzést, amihez ki is tudtunk vonulni, és segítettük a hivatásos kollégák munkáját. Ezért is szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni, hogy a társszervezet Somogy Kéményseprő – Mester Kft. szakemberét legyenek szívesek minden alkalommal beengedni, hogy a munkáját elvégezhesse. Így elkerülhető lesz a sorozatos kéménytűz, lakástűz, illetve az ebből adódó kellemetlenségek. Köszönjük azoknak az adófizető polgároknak a segítségét, akik SZJA 1 %-át egyesületünknek ajánlották fel. Köszönjük mindazoknak, akik anyagi vagy erkölcsi segítséget nyújtottak egyesületünk működéséhez, így mi is segíteni tudtunk bajba jutott embertársainknak. Egyesületünk úgy döntött, hogy az idei évben szeretné a hagyománnyá vált immár X. Tűzoltóbált szilveszteri mulatságként megszervezni. Ezúton is szeretnénk meghívni mindenkit, aki velünk szeretné búcsúztatni az Óévet. Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. Sipos Lajos tűzoltóparancsnok Tűzoltó Egyesület Nagybajom Az Őszikék Nyugdíjas Klub Ebben az évben sikerült a klub létszámát növelni. Mindig akadnak érdeklődők, akik meglátogatják klubunkat. Minden héten csütörtökön jönnek össze a tagok, ahol beszélgetnek, vagy éppen készülnek a versenyekre. 2014-es évben az Őszikék Nyugdíjas Klub több kiránduláson vett részt: kétszer voltunk Csurgón borkóstolón, jártunk Drávaszentesen, amit Nagy Erika közreműködésének köszönhetünk. Voltunk még Püskiben, amit Czeferner Józsefné szervezett részünkre. Részt vettünk a nyugdíjasoknak szervezett Ki Mit Tud?-on, ahol szép eredményeket értünk el. Minden évben megvendégeljük Jákó, Mezőcsokonya és Csököly nyugdíjas klubjainak a tagjait. Sok szeretettel várunk klubunkba minden érdeklődőt! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!                                            Szilágyi Zsoltné klubvezető

Karácsonyvárás a pusztán   Nagyszüleim, szüleim elmondásából halottam, hogy a „pusztai karácsonyok” hogyan zajlottak. Itt mindennek hagyománya volt, ami apáról fiúra szállt, kalendárium nélkül tudták, hogy mit mikor csináljanak. Decemberben egymást követik a hagyományok, amiknek a megtartása szertartássá vált. Borbála napkor, december 4-én a lányokat nem engedték dolgozni. A hajadonok ezen a napon levágtak egy cseresznyefa ágat, és vízbe tették, ha karácsonyra kinyílt, akkor hamarosan férjhez mehettek. Szent Miklós napkor, december 6-án a gyerekek kipucolt és ablakba rakott cipőit töltötték meg almával, dióval, mogyoróval és a jobb házaknál édességgel. Luca napjához nagyon sok népi rítus kötődik.  E napon, december 13-án tilalom volt az asszonyoknak. Ezen a napon sok mindent nem végezhettek el pl.: nem varrhattak, mert akkor a tyúkok nem tojtak tojást. A lányok Luca-cédulákat írtak,  az öregek „Luca naptárt” jegyzetek fel, mert e naptól karácsonyig terjedő napok megmutatták a jövő évi időjárást. Ezen a napon kezdték el faragni a Luca-széket, amelyen minden nap csak egy műveletet lehetett elvégezni. Aztán szenteste a ráálló férfiak meglátták, hogy ki a boszorkány a pusztán. A gyerekek „kotyolni” mentek a szomszédokhoz, kis rigmusokat kántálva kínáltak minden jót a háznépének, ajándékokért cserébe. E napon vetették el a Luca-napi búzát, melynek a csírázása a következő év termésére adott iránymutatást számukra. Ezt a búzát tették a karácsonyfa alá. Aztán eljött a szenteste. A környező erdőből kivágott fát (a szegényebb családoknál csak egy kifúrt botba fenyőágakat helyeztek) a nagyobb gyerekek segítségével együtt díszítették fel. A díszeket kályhafestékbe vagy vízbe és utána lisztbe mártott diók és almák alkották. Az így díszített fát felhúzták a tisztaszoba gerendájára. A család együtt elénekelte a Mennyből az angyalt, és elmondtak egy-két imát. Ajándékosztás nem volt, hiszen ekkor még nem volt divat. Ez a mélyen vallási hagyományokról szóló ünnep a kis Jézuska megszületéséről szólt. A  töltött káposzta elfogyasztása után, aztán felkerekedtek a pusztai emberek, és elindultak a közeli falvak templomához az éjféli misére, gyalog vagy lovas kocsival, esetleg szánnal az időjárásnak megfelelően. December 25-én összegyűlt a család, a rokonság, és együtt ünnepelték a karácsonyt békében, szeretetben. Kívánom, hogy az idei karácsony mindenki szívébe azt a békességet, boldogságot, szeretetet hozza, amit régen a pusztai karácsonykor éreztek és átéltek a nagyszüleink! Ballér Mária

Fénykép az adventi műsorról (iskolai énekkar)

9

er 20. b m e c e d . 2014

Válogatás Balogh Zoltán képeiből.

10

Meditáció Textus: Máté 2, 18-20,23 János 3,16, Lukács 2, 4-7 Kedves testvérek! Azt gondolom, hogy a mögöttünk levő hetet az egész világon a karácsonyra való készülődés határozta meg. 2014 éve még mindig képes karácsony ünnepe, Jézus Krisztus születésnapja, megállásra késztetni a világot, megállásra és elcsendesedésre. Karácsony az egész emberi történelem, legfontosabb ünnepe. Hiába akarják, hiába próbálják karácsony ünnepét elvenni, megsemmisíteni, lefokozni, az emberiség, amelynek te is és én is részese vagyok gyógyíthatatlanul, karácsonyfüggő. Miért? Mert a karácsonyi üzenet legnagyobb titka, a szeretet. A szeretet pedig mindannyiunk álma. A szeretet pedig mindannyiunk vágya, szeretni és szeretve lenni, ez az, ami után mindenki sóvárog, epekedik, vágyakozik. A világot a szeretet hozta létre, szeretettel és a szeretet kedvéért. Így hát a szeretet az egyetlen indíték, az egyedüli erő, ami képes előbbre vinni a világot (Wass Albert). Ha van okunk, hogy a karácsonyfa gyertyáit, égőit meg�gyújtsuk, az csak az lehet, hogy emlékeztessük magunkat a szeretet fontosságára. A karácsonyfa, égői gyertyái 2014 karácsonyán három üzenetet közvetítenek minden nagybajomi ember számára. Számodra és számomra. Isten szeret téged! Isten veled van. Isten te oldaladon áll.

Isten szeret téged! A Biblia leghíresebb verse a János 3, 16 így hangzik „ Mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette, hogyha hisz valaki Őbenne el ne vesszen, hanem örökélete legyen” Ez a legteljesebb örömüzenet, amit valaha az ember hallott, kapott. Isten szereti a világot, Isten szeret téged. Ezért küldte el az Ő egyszülött fiát. Jézus, Isten szeretetének a küldöttje. A Biblia azt is írja az Isten szeretet. Nem azt írja, hogy Isten szeretet és még valami más, hanem azt, Isten szeretet. Isten azért teremtett téged és teremtett engem, hogy szeressen. Az Ő szeretete nem azon múlik, hogy te mit gondolsz róla, nem azon múlik, hogy te elutasítod őt vagy nem, nem azon múlik, hogy te hiszel-e benne vagy nem. Isten szeretetét nem mi és a mi viselkedésünk határozza meg. Isten, az Ő szeretetét önmaga határozza meg. Mi nem állíthatjuk meg ezt a szeretetet, nem szabhatunk határt ennek a szeretetnek, ez a szeretet minden falat áttör, és minden gátat lerombol, mert ez a szeretet benned és bennem akar testet ölteni. Isten Jézusban 2014 évvel ezelőtt kinyújtotta a kezét az

emberiség irányába, Isten ezt a kinyújtott kezet fára szegezte, a Golgota keresztjére, hogy elvegye, megbocsássa a te és én bűneimet. Neked és nekem itt és most színt kell vallanunk: Hová Tartozol? Istené vagy, vagy pedig nem? Karácsony a hitvallás, a színvallás ünnepe, az aki Jézusé annak szólnia kell: Itt vagyok, hazajöttem tied vagyok Uram. Veled akarok élni egész életemben, tied a családom, a jövendőm és az én bűnös nyomorult szívem.

Isten veled van! Isten veled van ma is, veled lesz holnap is, veled lesz egész életedben. Lehet, hogy nem érzed jelenlétét, de ez nem jelenti azt, hogy nincs velünk, veled. A Biblia azt írja az Ő neve EMMÁNUEL, ami azt jelenti velünk az Isten. OH! Mennyiszer és mennyiszer elfelejtjük egymást, men�nyiszer és mennyiszer elengedjük egymás kezét. De Isten soha nem felejt el bennünket, soha nem engedi el kezünket, az Ő szeretete erősebb még a halálnál is. 2014-ben semmit nem kell tegyél, Isten nélkül, ha nem akarsz. Ő fog majd erőt adni neked minden percben és minden órában, rajtad áll vagy bukik, hogy, hogy döntesz, Istennel vagy Isten nélkül indulsz tovább. Isten közel van hozzád, elveszi félelmeidet, az agg Simeonnal együtt hát mondhatjuk mi is: Uram bocsásd el szolgádat békével. Üdvözítésed kívánt örömével. Isten a te oldaladon áll! Isten azt akarja, hogy győztes légy. Isten azt akarja, hogy sikeres légy. Arra kérlek hát, hogy ne félj Istentől. Mária bepólyálta gyermekét. Valahonnan hazulról hozta a pólya rongyokat. Mi hoztuk-e? Hoztuk-e szívünket ide Jézus elébe. Hoztuk-e sok békétlenségünket, sok csalódásunkat, sok bűnünket? Hoztuk-e csonka országunk rongyait? Ha hoztuk, akkor pólyáljuk be ezekbe Jézust, mert Ő képes arra, hogy valami csoda folytán megváltoztassa életünket. Mert Jézus közelében minden megváltozik. A haragból, bocsánat lesz, az erőtlenségből erő, a sírásból mosoly, az árvaságból az otthon melege. Ezért karácsony az átváltozás ünnepe is. Testvérek adja Isten mindannyiunk számára, hogy az átváltozás ne csak egy napig tartson, hanem engedjük, hogy Jézus helyet kapjon életünkben, pólyáljuk be szívünkbe és félelem nélkül ünnepeljünk otthonunkban. Ámen. Fejér István református lelkipásztor

(Ezt a történetet a Somogy Megyei Területi Gyermekvédelmi Szolgálat „AZ ÉN CSALÁDOM” című pályázatára Bangó Sándor írta 2003-ban. Az írás megjelent a Bajomi Teleobjektív 2005. decemberi számában.) Mit is jelent az a szó: család? Vannak gyerekek, akiknek ez teljesen természetes, hiszen születésük pillanatától családban élnek, másoknak viszont nem egyértelmű, nem mindig pontosan meghatározható a szó jelentése és értelme. Mi kell tehát ahhoz, hogy családdá váljunk? Apa? Anya? Nagyszülők? Gyerekek? Szerintem az a legfontosabb, hogy szeretet adjunk és kapjunk. Minden felnőtt és gyermek az év valamennyi napján erre vágyik, de az ünnepek tájékán különösen előtérbe kerülnek, és a szeretetről szólnak a gondolataink és cselekedeteink egyaránt. Én azon gyerekek csoportjába tartozom, akik számára a család szó nem érzelmezhető hétköznapi módon. Nekem ugyanis 2 anyukám és 2 apukám van. Vér szerinti szüleimet alig ismerem, ugyanis 8 hónapos korom óta intézetben nevelkedtem, majd 5 éves koromban kerültem az igazi családomhoz. Lett egy nagypapám, lettek testvéreim, lettek unokaöcséim és unokahúgom, és azon kívül kaptam gondoskodó szülőket. Sokat gondolkodtam azon, hogy miről is írhatnék, végül arra az elhatározásra jutottam, hogy papírra vetem első karácsonyom történetét, egy 5-6 éves gyermek emlékeire hagyatkozva a szeretet jegyében. Az emlékeim talán összefolynak a jelennel, de az a bizonyos „Szent karácsonyi éj” mély nyomot hagyott bennem. Már az óvodában igyekeztek minket ráhangolni az ünnepekre. Karácsonyi dalokat, verseket, szerepjátékokat tanultunk és mindenki elkészíthette szeretteinek a saját szívből jövő ajándékát. Emlékszem mennyire izgultam, hogy az én képem is jól sikerüljön, csak akkor nyugodtam meg, amikor az utolsó ragasztott darab is a helyére került, és az óvó néni megdicsérte a munkámat. A készülődés természetesen otthon zajlott a legnagyobb nyüzsgéssel, odaadással, mindez nagy szeretetben, egyetértésben. Annyi idő távlatából is érzem az ünnepi ételek illatát – talán azért, mert számomra az evés is örömforrás -, imádtam a konyhában serénykedni. A legjobb azonban az volt, hogy anyu hagyta, hadd éljem ki alkotó kedvemet az ő birodalmában. Így készítettük el együtt a karácsonyi bejglit. Jól emlékszem anyu elismerő pillantásaira, s arra, hogy ez nekem akkor, abban a pillanatban mindennél többet jelentett. A legmegkapóbb, legemlékezetesebb számomra mégis a fa díszítése volt. Ha erre gondolok, még ma is lúdbőrös lesz a testem. Tudom, hogy szinte egész nap, még ha kimondhatatlanul is, de erre vágytam leginkább. Azt is tudom, az évek során az emlékeim megszépülnek, de azon az estén nekünk volt a világon a legcsodálatosabb karácsonyfánk. Előkerültek a dobozok mélyéről a csillogó-villogó díszek, helyet kaptak a csillagszórók, a habkarikák és szaloncukrok is. Nekem azonban a fa csúcsára kerülő betlehemi csillag mindennél jobban tetszett. Talán azért, mert apu engem emelt fel, hogy tegyem a helyére, s ettől valahogyan még szebben ragyogott. Az ünnepi asztalánál mindenki ott ült, aki számított, ettünk, viccelődtünk és számunkra külö-

nösen emlékezetes történeteket meséltünk. Nagypapáék felidézték a régmúlt karácsonyok történetét, ámulattal és szájtátva hallgattam. Az ünnep minden ember számára elhozza a szeretetet, a békét, a hitet és a reményt, de egy kisgyerek számára az ajándékozás a legszebb pillanat. Izgatott voltam, mert nem tudtam, hogy fogadják szeretteim az ajándékomat, no és persze azért is, mert szerettem volna tudni, hogy számomra is lesz-e meglepetés a fa alatt. Egyszer természetesen mindennek eljön az ideje, így az ajándékozásnak is. Ilyenkor aztán minden titokra fény derül. A csoda vagy inkább az angyalka? 8 óra tájban kopogtatott be hozzánk. Éppen a karácsonyi memória kártyáimmal játszottunk – amit Csaba bácsitól szenteste előtti utolsó hittan órán kaptam –, amikor hallani véltem egy csengettyű hangját. Pontosan a nappaliból szólt. Elbátortalanodtam, egy kicsit talán még meg is szeppentem, ugyanakkor átjárt az izgalom. Nem tudtam, mit is csináljak. Szerettem volna felállni és berohanni a szobába, ugyanakkor valami láthatatlan erő a székhez szegezett. Ránéztem anyura, az ő tekintete aztán minden kétséget eloszlatott, és én rohantam, mintha szárnyakat kaptam volna, oda, ahonnan álmaim beteljesülését vártam. A küszöböt átlépve egy pillanatra megtorpantam, és felkiáltottam meglepetésemben. A fa alatt ott sorakozott a sok-sok díszes szalaggal átkötött doboz. Míg én áldozattal adóztam a csodának, addig a többiek észrevétlenül beszállingóztak a szobába. A hátam mögül pedig – már nem tudom kinek a szájából – felcsendült a Mennyből az angyal, s fokozatosan mindenki bekapcsolódott az éneklésbe. Közben apu bekapcsolta a villanyt, és meggyújtotta a csillagszórót, mely ezer és ezer apró csillagot dobott szerteszét, ezzel is emlékeztetve minket Jézus születésére. Kialudtak a fények, s mi várakozásteljesen néztünk egymásra. Úgy rémlik, én voltam az első, aki felocsúdott a kábulatból, először anyuhoz lépve remegő kézzel átadtam az ajándékomat, szívem minden szeretetével. Jó volt látni anyu arcán a meglepődést, az örömöt és a szeretetet, ahogy rám nézett. Akkor, abban a pillanatban, büszke voltam magamra, arra, hogy én is tudok mosolyt varázsolni szeretteim arcára. Persze én is megkaptam az ajándékomat, de úgy hiszem, hogy akkor már az nem is volt olyan fontos. Ez a karácsony volt, ami életemben először elhozta a szeretetet egy szerető családban. Ezért is emlékszem rá mindig olyan vágyakozva, s ilyenkor azt kívánom, hogy minden hasonló sorsú gyermeknek az életében adassék meg legalább egy ilyen karácsony, s azt, hogy ünnepek nélkül is „higgyünk rendületlen, s ne csak így decemberben”. Befejezésül szeretnék egy számomra igen kedves idézettel másokhoz is bizakodva szólni: „Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan.” /Pilinszky János: Átváltozás/ Bangó Sándor

11

Az én családom

12

Karácsony Itt van újra, megérkezett. Havas szárnyakon szeli át a sötét eget. Majd megpihen egy tölgy remegő ágán, S birodalmát vizslatja lomhán. Dallamot hall, s követi rezgését, Melegen izzó mécsesek jelzik útja végét. A kunyhó párkányára libbenve, Csillogó, deres rózsát lehelt az ablaküvegre. Szeretet lengte be a szobát. A közepén a zöld óriás őrt állt. Arany és bíbor koronája körül Egy család énekel, táncol, örül. Az ezüst érme lomhán legurult az égről. Lassan hajnal hasadt, S a csillagszórók tiszavirág fénye alatt Ölelkezett két örömteli pillanat. A párkányról újra szárnyra kél Látva, hogy itt minden a helyén. Visszatekintve még odasúgta: Boldog karácsonyt. S tollából hópelyheket varázsolt. Czeferner Richárd