Június, 2014
1. Évad, 1. Szám
Tartalom: Évzáró Ünnepség
2
Tanári Beszámoló
2
Diákok Munkái
2
Júniusi Ünnepek
4
Gyerekszáj
4
Kedves Olvasónk! Fogadjátok szeretettel a MISI első hírlevelét. Ebben a kiadványban igyekeztünk összefoglalni a Minnesotai Magyarok első magyar iskolájának, a MISI-nek, az eddigi tevékenységét, és az elért eredményeket. Olvashattok cikkeket a gyerekek munkáiról, véleményeket néhány lelkes önkéntes segítő szülőtől, és persze a tanároktól is. A hírlevelet érdemes átböngészni mind a szülőknek mind a gyerekeknek, hiszen írunk benne az első évzárónkról is, sőt a gyerekek megtudhatják, melyek a legfontosabb júniusi ünnepeink, jeles napjaink a Magyar nyelvterületeken. A változatos cikkekben mindenki talál neki vagy róla szólót. Olvasgassátok a nyári szünetben kedvetek szerint.
Batyu, pogácsa, aprópénz... Magyar szokás szerint a ballagó diákok batyut vagy tarisznyát kapnak, amikor az óvodától vagy iskolától búcsúznak. Az ünnepség neve “ballagás”. A MISI első szemeszterének diákjait június 8-án búcsúztattuk. A szokást megelevenítve a mi kis diákjaink egy egyedi, névre szóló, kézzel díszített fakanalat és hozzá egy kis batyut kaptak. A batyuba “útravalónak” egy pogácsat és egy aprópénzt tettünk. Ugyan a MISI diákjai nem igazán ballagnak el, hiszen többségük folytatni fogja a magyar iskolát, mégis fontosnak tartottuk, hogy a MISI első kurzusának lezárásáról így emlékezzünk meg. Rendkívüli dolognak számít, hogy a MISI megnyithatta kapuit, és hogy a nyári szünet után folytatni tudjuk az iskolát. Mérföldkő ez a Minnesotai Magyarok szervezetének életében, és mi tanárok és szervezők nagy örömmel és lelkesedéssel vettünk részt az iskola eddigi munkájában. Mi még semmiképpen sem kötünk batyut a hátunkra, sőt a nyarat az őszi folytatás előkészítésére, és a felkészülésre fogjuk fordítani. Rengeteg ötletünk és elképzelésünk van, amit még mind szeretnénk megvalósítani. Örömmel és izgatottan várunk vissza minden gyermeket, és új diákok jelentkezésére is számítunk. Addig is azonban mindenkinek örömteli nyarat kívánunk. Kis Diákjaink, pihenjétek ki az iskolát, hogy újúlt erővel és nyitott szívvel folytathassuk a magyar nyelv csodálatos kincseinek feltárását! Dukai Júlia
Nagymókusok, “Nagyok” vagytok! A Nagymókusok csoportja elsősorban azon gyerekek magyar nyelvi fejlesztését célozta meg, akik már beszélnek és értenek magyarul. Az első szemeszter elsődleges célja az volt, hogy a gyerekekben tudatosítsuk a magyar ábécé hangrendszerét, annak helyes ejtését és írását. Ez alatt a nyolc óra alatt sikerült mind a 44 betűvel megbírkóznunk, és leraknunk az alapokat ahhoz, hogy az eddig megszerzett tudásra a jövőben építeni tudjunk. A magyar ábécé talán nehezebbnek tűnik, mint az angol, hiszen több betűből áll és némelyik betűnk nemcsak egyjegyű, de bizony akad két- és háromjegyű is. Mindez azonban nemcsak nehézséget jelent a tanulóinknak, hanem a tágabb ismeretek lehetőségét is. Hiszen amiből több van, abból többet is lehet építeni. Engem is meglepett amikor utána néztem, hogy vajon hány szóból áll a magyar nyelv, és kiderült, hogy magyar nyelv szavainak száma körülbelül 1 millióra tehető, s így az egyik legnagyobb szókinccsel rendelkező
nyelv a világon! Micsoda rendkivüli dolog egy ilyen nyelvet ismerni és használni! Nagymókusok, legyetek büszkék magatokra, hogy beszéltek magyarul, és hogy szeretnétek a magyar nyelvet még jobban megismerni.
eredménynek számított, hogy helyes kiejtéssel fel tudtátok olvasni az anyukátoknak szóló Ágh István költeményt. Ne feleddkezzünk el Móra Ferenc Zengő ábécé című verséről sem. A sok gyakorlásnak meg lett a gyümölcse. Szinte minden Nagymókus már kívűlről fújja e szépen “zengő” vers sorait.
Az együtt töltött órákon azonban nem csak az ábécé betűit magoltuk a hagyományos értelemben véve. Olykor Még sok hasonlóan szép közvetetten is foglalkozmagyar nyelvi feladat és tunk a szókincsünk Nagymókusok a tanár nénivel kihívás vár tanulóinkra. bővítésével és a helyes Bízom benne, hogy az kiejtés gyakorlásával. első szemeszterrel Vidám perceket szerzett sikerült kedvet csinálni a mindannyiunknak, amikor memória folytatáshoz, és ősszel ismét játékkal és szókitalálós játékkal találkozunk. színesítettük egy-egy óra menetét. Sőt visszavár a MISI, verseket is tanultunk. Első Mindenkit visszavárlak én is Benneteket, próbálkozásunk volt, hogy az a nyukákat magyar szokás szerint Nagymókusok! Dukai Júlia magyar verssel és kártyával köszöntsük. Többeknek sikerült a verNagy Mókus csoport tanár nénije set kivűlről megtanulni, de az is szép
MMISI (Minnesota-i Magyar Isi) Szeretem a magyar iskolát. Sok a barátom a csoportunkban, és én a legidôsebbek közé tartozom, mert ötödikes vagyok.
Kiskoromtól jártam a Magyar Gyerekklubba, és sok barátot ismertem már onnan. Jó, hogy a magyar iskolában minden héten tudunk találkozni és utána játszani a játszótéren.
Juli tanár nénink nagyon aranyos, mindig segít es türelmes.
Otthon a mi családunkban mindig magyarul beszélünk, de a csoportunkban sok gyereknek csak az egyik szülôje tud magyarul. Itt a MMisi-ben van lehetôségünk többet tanulni magyarul, írni és olvasni. Még a Zengô ABC-ét is fújjuk kivülrôl! -Vincze Dávid
(11)
Page 2
Hungarian School - MMisi
by Dávid Vincze I like our Hungarian School. I have lots of friends in my group. I am one of the oldest because I am in 5th grade.
When I was little I used to go to the Hungarian Kids Club so I knew a lot of my friends from there. I'm glad
that now we can see each other every week and we have playtime in the end. Our teacher Juli is very nice, helps a lot and patient.
At home, in my family we speak Hungarian but most of the kids in my class are from families where only one parent speaks Hungarian. Here in our Hungarian school we get to speak, read and write Hungarian. We even learned the Hungarian alphabet poem "Zengô ABC"! “Félre irka, félre táska,
vidám szemünk ne is lássa, vigyük gyorsan a padlásra, őszig legyen ott lakása.” Részlet Csukás István Tanévzáró című verséből
Misi-Magyar Iskola Hirlevele
-IÓ, -CIÓ, VAKÁCIÓ!!! Számomra nagyon gyorsan elszaladt ez a 8 vasárnap. Minden órára nagy buzgalommal készültem és nagyon vártam a mosolygós kis arcokat, és az érdeklődő tekinteteket! A Kis Mókus csoport olyan 5 és 7 év közötti gyerekekből állt, akik között voltak, akik csak most kezdtek el ismerkedni a Magyar nyelvvel és voltak, akik viszont már többször is töltöttek hosszabb időt Magyar nyelvterületen. Az órák vidám hangulatban teltek. Igyekeztem változatos, a gyerekek tudásszintjének megfelelő feladatokon keresztül bővíteni ismereteiket. Ebben sokat köszönhetek annak a néhány kedves anyukának, akik vállalták, hogy segítenek az óráimon. A Magyar nyelv olyan egyedülálló, olyan gazdag, a magyarság történelme olyan hosszú és a Magyar kultúra olyan más, mint amiben a mi gyerekeink élnek, hogy a tananyag megtervezése nagy kihívást jelentett. Az órákon nagy gondot fordítottam a Magyar nyelv megszerettetésésére és a tanulni-tudni akarás ébrentartására. A 8 alkalom során sikerült átvennünk majdnem a felét a Magyar ábécének! Megismerkedtünk a zöngés és Kismókusok a tanító nénivel zöngétlen mássalhangzók fogalmával, az írott betűkkel, és sokat gyakoroltuk a kiejtést és az olvasást. Témaköreink voltak többek között a család, az állatok, a növények, Anyák Napja, és megtanultuk Móra Ferenc Zengő Ábécé című versét is. Nagyon sok újat tanultam én is. Remélem ti is úgy érzitek, hogy munkánk nem volt hasztalan. Persze nincs vége! Bízom abban, hogy szeptemberben viszontlátok minden Kismókust és minden szülőt, és, hogy új Kismókusok is kedvet kapnak magyarul tanulni. Addig is kívánok sok-sok játékkal töltött, boldog nyarat mindannyiotoknak! -IÓ, - CIÓ, VAKÁCIÓ!!! Matika Zsuzsanna Kis Mókus csoport tanító nénije
Magyar Iskola az Önkéntesek szemével... „Először is megtisztelve érzem magam, hogy felkértek, hogy segítsek az órán a tanításban! Örömmel mentem minden órára a fiammal, Austinnal és a 4 éves lányommal, Annával, aki még nem tagja az osztálynak de nagyon élvezte, hogy bent lehetett velem és csak csendben hallgatta mit csinálnak a gyerekek az órán. Austin fiam, aki 7 éves, mióta elkezdte a magyar szavak folyamatos írását nagyon odafigyel az amerikai iskolában is a külalakra. Azt mondta,hogy mióta a magyar órákra járunk, nagyon szeret írni. A magyar b e t ű k összefonását szavakba érdekesnek találta, új kihívásnak tartotta. Én nagyon örülök, hogy beiratkoztunk és alig várom, hogy Anna is elérje azt az évet, amikor beira thatom magya r tanulásra. Célom, hogy jobban megtanuljanak és kényelmesebben beszéljenek magyarul. Én bízom
1. Évad, 1. Szám
benne,hogy ez a magyar tanulási lehetőség sokat segíthet minden családban, ahol szeretnék a gyermekeiket vagy családtagjaikat, esetleg saját magukat megtanítani alapszinten magyarul.” Tisztelettel, Anikó „Jó volt az osztályban ülni és segíteni, mert nem mindegyik gyerek van ugyanazon a szinten. Tehát, nem csak együtt tanultak, hanem kisebb csoportokban is. Ez egy nagyon jó ötlet volt, hogy más anyukák is segítsenek, hogy a gyerekek jobban tanuljanak. Az óra nagyon gyorsan eltelt, így nem tudtak a gyerekek játszani, beszélgetni és jobban megismerkedni sem. Szerintem egy extra 10-15 perc még jó lett volna.” Gabi „Amikor Matika Zsuzsa kiküldött egy emailt a szülőknek azzal a
kérdéssel, hogy kinek lenne kedve önkénteskedni, jelentkeztem. Egyfelől kíváncsi voltam, hogyan folyik a tanítás, másfelől biztos voltam benne, hogy milyen nehéz feladat 8-10 kisgyereket magyarul írni, olvasni tanítani, akik különböző szinten vannak. Többféle feladatom volt, házi f e l a d a t o k ellenőrzése, új házi feladatok összekészítése és kiosztása, majd egy GYEREKSZÁJ Anyák Napja alkalmából egy kis meglepetést terveztem készíteni a Kis Mókusok csoporttal. Kérdésekkel próbáltam őket rávezetni arra, hogy mindannyiunk életében van egy nagyon fontos személy, akinek ma ajándékot fogunk készíteni és, hogy vajon ki lehet az. A párbeszéd a következőképp zajlott: Tanár: Minden hónapban szoktunk ünnepelni valamit. Tudjátok, hogy májusban mi az? Gyerekek: Húsvét! Tanár: Azt már megünnepeltük áprilisban, nem is oly rég. Másra gondoltam. Segítek! Mindenkinek van egy ilyen személy az életében és nagyon szeretjük őt. Gyerekek vidám kórusban: Santa Claus!!! (Matika Zsuzsa)
Page 3
Tanuljunk magyarul Kilikivel A tanítást a kismókusokkal kezdtem, amikor rájöttünk, hogy érdemes egy harmadik csoportot létrehozni olyan 8-12 éves gyerekek számára, akik kezdő szinten ismerkednek a Magyar nyelvvel. A Magyar nyelvet nem lehet megtanulni vagy megtanítani 8 hét alatt, mégis úgy érzem, hogy sok mindent át tudtunk beszélni ez idő alatt. A Kiliki a Földön című nyelvkönyv olyan 7-11 éves gyerekek számára íródott, akik a Magyar nyelvet kezdő szinten ismerik. A célom a könyv használatával az volt, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsem a Magyar nyelv iránt a korban hozzájuk illő tananyaggal. A 8 hetes kurzus ideje alatt a négy alapkészség (beszéd, beszédértés, íras,
olvasás) fejlesztésére fektettem hangsúlyt. A beszédértéshez és a kiejtés gyakorlásához nagy segítséget nyújtott, hogy a cd-t a gyerekek otthon is hallgathatták, valamint gyakorolhatták a helyes kiejtést. A Nagymókusok megtanultak bemutatkozni, számolni, ismerik a Magyar ábécé valmennyi betűjét, tanultak a családról és a saját családjuk bemutatásáról, valamint a saját otthonuk bemutatásáról. Bár a 8 hetes tanítás kihívás volt számomra, rengeteget tanultam a Magyar nyelv tanításáról, valamint a 812 évesek érdeklődési köréről. Az órák nagyon gyorsan elszaladtak, de Szeptemberben folytatjuk! Nagy szeretettel várok visza minden Nagymókust, hogy még több mindent tanulhassunk a Magyar nyelvről, vala-
mint megtudjuk, mi mindent tanult meg Kiliki a Földön. Csodálatos nyári szünetet kivánok mindeniknek és találkozunk Szeptemberben. Noy Évi Kezdő Mókus csoport tanító nénije
Nagymókusok
Júniusi Jeles Napok—Szent Iván Hava Június 8. Medárd napja
ellenkező esetben szárazság lesz.
Időjárás jósló nap. A közhiedelem úgy tartja, hogy ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napig esni fog, negyven napig
Érdemes megfigyelni, hogy Magyarországon ezen a napon esik-e az eső, és a következő negyven nap időjárása hogyan alakul. Június 24. Szent Iván napja Ez a nap a nyári napforduló ünnepe, a szert a r t á s o s tűzgyújtás és tűzugrás jeles napja. Ma már – a korábbi naptárreformok következtében – a nyári napforduló napja nem erre napra, hanem június 21-re esik. Az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. A
Page 4
hagyomány szerint ezen az éjjelen tüzeket gyújtottak, mert azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső, és a betegségek ellen. A tűz átugrásával – úgy tartották - a résztvevők mindezen rossz történéseket el tudták kerülni, sőt a tűzugrásnak szerelemvarázsló erőt is tulajdonítottak. Június 29. Péter-Pál napja Szent Péter és Pál apostolokhoz kötődik ez a jeles nap. A magyar nyelvterületeken úgy tartották, hogy ezen a napon megszakad a búza töve, azaz kezdődhet az aratás. A búza aratását korunkban is június végén és július elején végzik a magyar földeken.
Vasárnap, június 8-án, kis ünnepség keretében a MISI (Minnesota Magyar Iskola) bezárta kapuit a nyárra. A rendezvényt Grauzer Csilla, a MH elnöke nyitotta meg. Ezután az iskola diákjai szerepeltek versekkel és egy jól ismert, vidám dallal. A gyerekek előadását Kish Éva, az iskola titkárának búcsúbeszéde követte. A kurzus sikeres elvégzéséért minden gyerek kapott egy emléklapot, valamint egy fakanálra kötött batyut, amibe az iskola tanárai egy pogácsát és egy pennyt tettek "útravalónak". A műsort a nyolc alkalom alatt készült képekből összeállított slide show zárta. Egy csoportkép is készült az iskola tanárairól, munkatársairól és diákjairól. Matika Zsuzsanna Misi-Magyar Iskola Hirlevele
Vidám nyelvtanulás
Nyári témák magyarul
Képességfejlesztés
Kézműves foglalkozások Hungarian School Committee: Eva Kish, project manager; Bernadett Czettisch, PTA; Júlia Dukai, teacher; Zsuzsanna Matika, teacher;
Agyagozás
Magyar motívumok fonalból
Mese sátor-Aszfalt rajzverseny Süssünk, süssünk valamit…! Dalárda Családi vetélkedő, ügyességi játékok … és még sok-sok meglepetés!
Magyar Tábor óvodásoknak és iskolásoknak
Nagy szeretettel várunk augusztus 23-án 10 órától a Golden Lake Parkban.
Évi Noy, teacher.
Iskolai regisztráció az őszi kurzusra
E-mail: misi.magyariskola@ gmail.com
Magyar Tábor—Augusztus 23.
Kedves Szülők! Szeptembertől folytatódik a tanulás a MISI-ben. Várjuk a régi és új diákok jelentkezését.
Location: Unity Church Unitarian 733 Portland Ave., St. Paul, MN 55103 Látogasson el weblapunkra www.minnesotahungarians.com
Vagy kövessen Bennünket a Facebook-on!
A kurzus célja, hogy a gyerekek sikeresen elsajátítsák a magyar nyelvet írásban és szóban, különös hangsúlyt fektetve az olvasásra és a beszédre. Úgy gondoljuk, hogy az olvasás biztos elsajátításával a gyerekek a magyar nyelvet indirekt módon tovább tökéletesíthetik, illetve az olvasáson keresztül ablak nyílik számukra a magyar kultúra közvetlen és akár önálló módon történő megismerése, bármilyen irányúltságú is az érdeklődésük. Tananyag A tananyagot igyekszünk a magyarországi elsős és második osztályos írást, nyelvtant és olvasást célzó tanmenetekre építeni, a Nemzetek Tudása Kiadó által megjelentetett tankönyvek felhasználásával. A tananyagot úgy állítjuk össze, hogy figyelembe vegye a helyi sajátságokat, azaz, hogy Twin Cities környékén élő magyar gyerekek a beszélt és (esetleg írott) magyar nyelvet különböző szinten gyakorolják. Az órákat igyekszünk játékos módon és változatosan felépíteni, hogy a gyerekek ne csak tanuljanak, de jól is érezzék magukat a magyar közösségben. Az órák sikeréhez, és hatékonyságához azonban elengedhetetlen az otthoni gyakorlás, illetve az írásbeli és szóbeli házi feladatok elkészítése. Tanárok A csoportok tanítását három tanár fogja végezni. Az 5-7 éves gyerekeket célzó csoportot Matika Zsuzsanna fogja tanítani. A nagyobbakkal, már angolul írni és olvasni tudó gyerekekkel, Dukai Júlia foglalkozik. A harmadik—alapfokú ismeretekkel rendelkező 8-12 évesekből álló—csoport tanára Noy Évi lesz. Helyszín: Unity Church Unitarian (733 Portland Ave., St. Paul)
Minnesota Hungarians 11705 Live Oak Drive Minnetonka, MN, 55305 www.minnesotahungarians.com E-mail:
[email protected]
Órák rendszeressége: A nyelvórákat hetente fogjuk tartani. A három csoport tanítása párhuzamosan zajlik majd. Az órák időtartama 90 perc. Az őszi kurzus kezdési időpontjáról, regisztrációs határidőről, tandíj összegéről kérjük látogasson el weblapunkra a nyár folyamán vagy iratkozzon fel a MISI levelezőlistájára.
[email protected]