BALATONBERÉNY Önkormányzat Képviselő-testületének számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetés végrehajtásáról Balatonberény Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény 82. §-a alapján - figyelembe véve ezen jogszabály, valamint az Államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendeletben meghatározottakat - a 2009. évi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolóról, a zárszámadásról az alábbi rendeletet alkotja.
A rendelet hatálya 1. § A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, a Polgármesteri Hivatalra, valamint az önkormányzat költségvetési szerveire. 2. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervei: a) önállóan gazdálkodó költségvetési szervek: - Polgármesteri Hivatal b) részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek: - GAMESZ - Naturista Kemping - Művelődési Ház (2) Az (1) bekezdésben meghatározott intézmények külön-külön címet alkotnak. A címrendet az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (II.25.) számú rendelete határozza meg az 1. számú mellékletében.
Az önkormányzat és költségvetési szervei 2009. évi költségvetésének teljesítése 3. § Az önkormányzat a 2009. évi teljesített költségvetési a) kiadási főösszegét 245.320 ezer forintban, b) bevételi főösszegét 273.790 ezer forintban állapítja meg.
I. A teljesített költségvetési bevételek 4. §
(1) Az önkormányzat (összevont) 2009. évi teljesített - továbbá eredeti, módosított előirányzat szerinti - költségvetési bevételeinek forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezését az 1. számú melléklet tartalmazza. (2) Az önkormányzat költségvetési szerveinek a 2009. évi teljesített, továbbá eredeti, módosított előirányzat szerinti - költségvetési bevételeit forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezésben - cím és alcímek szerint - a 2. számú melléklet tartalmazza.
II. A költségvetési kiadások 5. § (1) Az önkormányzat teljesített - továbbá eredeti, illetve módosított előirányzat szerinti működési, fenntartási kiadási előirányzatait a Képviselő-testület a következők szerint hagyja jóvá: eFt - Működési kiadások előirányzat teljesítése összesen: 225.683 Ebből: - személyi jellegű kiadások: 66.526 - munkaadókat terhelő járulékok: 18.473 - dologi jellegű kiadások: 79.429 - ellátottak pénzbeli juttatásai: - speciális célú támogatások(ellátások): - működési támogatások: - egyéb működési kiadások:
----13.510 42.328 5.417
(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervei, valamint az alcímek teljesített - továbbá az eredeti, és a módosított előirányzat szerinti - működési kiadásait kiemelt előirányzatonként a 3. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 6. § (1) Az önkormányzat teljesített felhalmozási kiadásai összesen 19.637 ezer forint. A felújítási és felhalmozási kiadásokból: - a beruházások előirányzat teljesítés: 10.974 ezer forint, - a felújítások előirányzat teljesítése: 1.255 ezer forint, - az egyéb felhalmozási célú kiadások, 5.602 ezer forint, - támogatások előirányzat teljesítése: 1.806 ezer forint. (2) Az önkormányzat költségvetési szervei, valamint az alcímek teljesített - továbbá eredeti, és módosított előirányzat szerinti - felújítási és felhalmozási kiadásait a 4. számú melléklet tartalmazza.
7. § Az önkormányzat és költségvetési szerveinek (alcímek szerinti) teljesített felújítási kiadásait feladatonként az 5. számú melléklet tartalmazza. 8. § Az önkormányzat és költségvetési szervei (alcímek szerinti) teljesített felhalmozási kiadásait feladatonként a 6. számú melléklet tartalmazza. 9. § Az önkormányzat többéves kihatással járó feladatainak teljesítését, valamint szöveges indoklását, éves bontásban a 7. számú melléklet mutatja be.
III. Költségvetési kiadások és bevételek 10. § (1) A Polgármesteri hivatal teljesített költségvetését feladatonként a 8. számú melléklet tartalmazza. (2) Az önkormányzati hivatal év közben fel nem használt tartaléka összesen: 4.942 ezer forint. Ebből 2.453 eFt az általános működési tartalék. A felhalmozási célú céltartalék 2.489 eFt, amely év közben nem került felhasználásra. 11. § Az önkormányzat teljesített működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat tájékoztató jelleggel, mérlegszerűen a 9. számú melléklet adja meg.
IV. A költségvetési létszámkeret 12. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2009. évi - ténylegesen felhasznált létszámkeretét 33 főben ( átlagos statisztikai létszám ), - zárólétszámát 24 főben hagyja jóvá. (2) Az önkormányzat költségvetési szervei, valamint az alcímek - ténylegesen felhasznált létszámkeretét a képviselő-testület a 3. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
V. A pénzmaradvány 13. § (1) Az önkormányzat 2009. évi gazdálkodás során keletkezett, hatályos jogszabályok szerint felülvizsgált pénzmaradványa: 29.939 eFt-ban kerül jóváhagyásra. (2) A jóváhagyott pénzmaradvány a 11. számú melléklet szerint használható fel.
(3) Az intézmények pénzmaradványát a 11/a. számú melléklet tartalmazza.
VI. Egyéb rendelkezések 14. § Az önkormányzat képviselő-testülete az év közben keletkezett költségvetési többlet felhasználását a 12. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 15. § (1) Az önkormányzat helyi adó bevételeit, annak felhasználását a 13. számú melléklet szerint hagyja jóvá. (2) Az önkormányzat egyes sajátos bevételeit, illetve azok felhasználásait bemutató tájékoztatást a 14. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 16. § Az önkormányzat finanszírozási ütemtervét, előirányzat felhasználási ütemtervét a 15. és a 15/1. számú melléklet tartalmazza. 17. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat állami támogatásokkal, hozzájárulásokkal és egyéb állami pénzalapokkal kapcsolatos elszámolását a 14. számú melléklet, valamint 28, 29, 30. számú mellékletek szerint hagyja jóvá. (2) Az államháztartáson belülre feladatellátásra átadott pénzeszközökről a támogatott (önkormányzat, társulás, intézmény) az önkormányzattal kötött Megállapodásban foglaltak szerint számol el, illetve tájékoztatja a Képviselő-testületet. (23/2010.(II.24.) Kt.hat.) (3) Az önkormányzat által céljelleggel, számadási kötelezettséggel adott támogatásokat a 10. számú melléklet tartalmazza. A támogatott intézmények a Megállapodás szerinti módon és időpontban a Képviselő-testületnek számolnak be a felhasználásról. A Civil Szervezetek elszámolásait a Megállapodásban rögzítettek szerint a Pénzügyi Bizottság ellenőrizte, az erről készült beszámolót a Képviselő-testület a 46/2010.(III.31.) sz. Kt., 48/2010.(III.31.) Kt., 49/ 2010.(III.31.) Kt. Határozatával hagyta jóvá. 18. § (1) Az önkormányzat közvetett támogatásairól szóló szakmai és szöveges indoklást a 16. számú melléklet szerint hagyja jóvá. (2) Az önkormányzat adóssága és az önkormányzat által nyújtott hitelek állományát eszközök szerinti bontásban a 17. számú melléklet, hitelállomány szerint pedig a 18. számú melléklet tartalmazza. (3) Az önkormányzat vagyonkimutatását a mérlegben kimutatott eszközökről és forrásokról Törzsvagyon és Egyéb vagyon szerinti bontásban a 19. számú melléklet szerint hagyja jóvá. (4) Az önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat mérlegét a 20. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
19. § (1) Az önkormányzat a 2009. évi egyszerűsített éves mérlegét, pénzforgalmi jelentését, pénzmaradvány kimutatását a 21., 22., 23.számú melléklet szerint hagyja jóvá a Képviselőtestület. (2) Az önkormányzat a 2009. évi zárszámadást, a beszámolót kiegészítő mellékletekkel, szöveges és számszaki indoklás alapján hagyja jóvá. A számszaki indoklást a 24.-37. számú mellékletek, a szöveges indoklást a 38. számú melléklet tartalmazza. 20.§ Az önkormányzat az intézmények gazdálkodását az 1-6. számú mellékletek szerint hagyja jóvá.
Záró rendelkezések 21. § (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. polgármester
jegyző Ph.
Záradék: A rendelet kihirdetve: 20………………. ….............................................
jegyző
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1 1. sz. melléklet Címrend a költségvetési rendelet 2. §-ához, valamint a zárszámadási rendelet 2.§-ához. A címrend úgy kerül összeállításra, hogy az önkormányzat Polgármesteri hivatala, valamint az önállóan gazdálkodó és részben önállóan gazdálkodó intézményei külön-külön címet alkotnak. A címeken belül kiemelhetőek alcímként azok a feladatok, melyek elkülönítése finanszírozási, illetve egyéb okokból indokoltak.
Alcím száma és neve
Cím száma és neve 1. Polgármesteri Hivatal
1.
Önkormányzati igazgatási tevékenység
2. GAMESZ
3. Naturista Kemping
4. Művelődési Ház.
1
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
1. számú melléklet Az önkormányzat 2009 évi beszámolójának előirányzatai és teljesített bevételei forrásonként Önkormányzat összesen tárgyévi Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Helyi adók Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
II. Támogatások Felügyeleti szervtől kapott támogatás intézményeknél Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása Helyi önkormányzatok színházi támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatások Egyéb központi támogatás Kiegészítések és visszatérülések
Összesen Eredeti előir. 179251 54458 124793
Módos. előir. 154980 30324 124656
76200 47603 990
Összesenből működési
Összesenből felhalmozási
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
108 118 106
-13035 -5553 -7482
184058 56430 127628
107 100 249
-5602 -404 -1476
80308 45366 1954
168015 35877 132138
Módos. előir. 152747 28091 124656
165782 33644 132138
76200 47466 990
81802 47870 2466
76200 47603 990
76200 47466 990
81802 47870 2466
24143
49743
51014
24143
45437
51008
4306
6
102
-1271
24143 24143
49743 24143 4943
45443 24143 4943
24143 24143
45437 24143 4937
45437 24143 4937
4306
6
6
6
91 100 100
4300 0 0
44919 23609 4156
16357 4300
16357
16357
16357
100 0
0 4300
0
-5571
11042 2400 3712 4530
Teljes.
Módos. előir. 2233 2233
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Eredeti előir. 177851 53058 124793
Teljes.
Eredeti előir. 1400 1400
Teljesíté s %-a
4300 5571
5571
2
Teljes. 2233 2233
49449
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
tárgyévi Bevételi jogcímek III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immat. javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áht.-n kívülről Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel áht.kívűlről Felhalmozási célú pe.átvétel áht.kívűlről VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele VII. Hitelek Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele VIII. Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek Összesen:
Összesen Eredeti előir. 9324
Módos. előir. 13491
Összesenből működési Eredeti előir.
Teljes.
Módos.
Teljes.
13493
Összesenből felhalmozási
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Eredeti
Módos.
Teljes.
9324
13491
13493
100
-2
2
0
-2
2
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
40796 22282 4 699
9324
13491
13491
18421 18421 4027
12235 7935 4018 4300
7411 7411 4018
100
1887
100
1887
1850 50 1800
680
680
536
20000 20000
20000 20000
30000
31783
30000
281919
9324 18421 18421 4027
7935 7935 4018
7411 7411 4018
13491
13491
4300
4300 50 50
100
0
17811
60 93 100 0
4824 524 0 4300
9990 9990 4145
100
1887
1800
98
100
1887
1800
95
37 -50 87
680
680
536
79
144
0 0
20000 20000
652
20000 20000
20000 20000
31810
30000
31783
31810
100
-27
63752
31783
31810
30000
31783
31810
100
-27
63752
284799
-339 273790
270415
257902
-339 255722
96
339 11009
418 349115
3
11504
26897
18068
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
2. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szervének - a Polgármesteri Hivatalnak 2009 évi előirányzott és teljesített bevételei forrásonként, alcímek szerinti bontásban …ÖNKORMÁNYZAT.…….. cím adatai tárgyévi Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Helyi adók Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
II. Támogatások Felügyeleti szervtől kapott támogatás intézményeknél Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása Helyi önkormányzatok színházi támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatások Egyéb központi támogatás Kiegészítések és visszatérülések
Összesen Eredeti előir. 132577 7784 124793
Módos. előir. 139550 14894 124656
76200 47603 990
Összesenből működési
Összesenből felhalmozási
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
107 114 106
-9541 -2059 -7482
135276 7648 127628
107 101 249
-5602 -404 -1476
80308 45366 1954
149091 16953 132138
Eredeti előir. 131177 6384 124793
Módos. előir. 137317 12661 124656
146858 14720 132138
76200 47466 990
81802 47870 2466
76200 47603 990
76000 47466 990
81802 47870 2466
24143
49743
51014
24143
45437
51008
4306
6
102
-1271
24143 24143
49743 24143 4943
45443 24143 4943
24143 24143
45437 24143 4937
45437 24143 4937
4306
6
6
6
91 100 100
4300 0 0
44919 23609 4156
16357 4300
16357
16357
16357
100 0
0 4300
0
-5571
11042 2400 3712 4530
Teljes.
Teljes.
Eredeti előir. 1400 1400
Módos. előir. 2233 2233
Teljesíté s %-a
4300 5571
5571
4
Teljes. 2233 2233
49449
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
tárgyévi Bevételi jogcímek III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immat. javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áht.-n kívülről Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel áht.kívűlről Felhalmozási célú pe.átvétel áht.kívűlről VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele VII. Hitelek Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele VIII. Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek Összesen:
Összesen Eredeti előir. 9324
Módos. előir. 13491
Összesenből működési Eredeti előir.
Teljes.
Módos.
Teljes.
13493
Összesenből felhalmozási
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Eredeti
Módos.
Teljes.
9324
13491
13493
100
-2
2
0
-2
2
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
40796 22282 4 699
9324
13491
13491
15353 15353 4027
11235 6935 4018 4300
6411 6411 4018
100
1887
100
1887
76 50 26
680
680
536
20000 20000
20000 20000
30000
31783
30000
232177
9324 15353 15353 4027
6935 6935 4018
6411 6411 4018
13491
13491
4300
4300 50 50
100
0
17811
57 92 100 0
4824 524 0 4300
6932 6932 4145
1811 -50 1861
100
1887
26
100
1887
26
4 0 1
680
680
536
79
144
0 0
20000 20000
652
20000 20000
20000 20000
31810
30000
31783
31810
100
-27
63752
31783
31810
30000
31783
31810
100
-27
63752
268369
-339 252092
220673
241472
-339 235798
0 94
339 16277
418 297275
5
11504
26897
16294
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
2. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szervének - a Polgármesteri Hivatalnak 2009 évi előirányzott és teljesített bevételei forrásonként, alcímek szerinti bontásban POLGÁRMESTERI
HIVATAL................. cím adatai (összevont) tárgyévi
Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Helyi adók Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
Összesen Eredeti előir. 124 124
Módos. előir. 149 149
Összesenből működési Eredeti előir. 124 124
Teljes. 212 212
II. Támogatások Felügyeleti szervtől kapott támogatás intézményeknél Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása Helyi önkormányzatok színházi támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatások Egyéb központi támogatás Kiegészítések és visszatérülések
6
Módos. előir. 149 149
Teljes. 212 212
Összesenből felhalmozási Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
142 142
-63 -63
128 128
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
tárgyévi Bevételi jogcímek III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immat. javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áht.-n kívülről Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel áht.kívűlről Felhalmozási célú pe.átvétel áht.kívűlről VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele VII. Hitelek Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele VIII. Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek Összesen:
Összesen Eredeti előir.
Módos. előir.
124
149
Összesenből működési Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
212
124
149
212
7
Összesenből felhalmozási Eredeti
Módos.
Teljes.
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
142
-63
209
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
2. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szervének - a Polgármesteri Hivatalnak 2009 évi előirányzott és teljesített bevételei forrásonként, alcímek szerinti bontásban GAMESZ........................ cím adatai (saját) tárgyévi Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Helyi adók Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
Összesen Eredeti előir. 12458 12458
Módos. előir. 14513 14513
Összesenből működési Eredeti előir. 12458 12458
Teljes. 17724 17724
II. Támogatások Felügyeleti szervtől kapott támogatás intézményeknél Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása Helyi önkormányzatok színházi támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatások Egyéb központi támogatás Kiegészítések és visszatérülések
8
Módos. előir. 14513 14513
Teljes. 17724 17724
Összesenből felhalmozási Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
122 122
-3211 -3211
14648 14648
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
tárgyévi Bevételi jogcímek III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immat. javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áht.-n kívülről Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel áht.kívűlről Felhalmozási célú pe.átvétel áht.kívűlről VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele VII. Hitelek Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele VIII. Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek Összesen:
Összesen Eredeti előir.
Módos. előir.
Összesenből működési Eredeti előir.
Teljes.
3068 3068
15526
Módos.
Teljes.
Összesenből felhalmozási Eredeti
Módos.
Teljes.
3068 3068
14513
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
0 0
0 0
2778 2778
1774
1774
-1774
1774
1774
-1774
19498
15526
9
14513
17724
1774
134
-4985
17426
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
. 2. számú melléklet
Az önkormányzat költségvetési szervének - a Polgármesteri Hivatalnak 2009 évi előirányzott és teljesített bevételei forrásonként, alcímek szerinti bontásban ..NATURISTA KEMPING.....................cím adatai tárgyévi Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Helyi adók Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
Összesen Eredeti előir. 33324 33324
Módos. előir.
Összesenből működési Teljes.
Eredeti előir. 33324 33324
II. Támogatások Felügyeleti szervtől kapott támogatás intézményeknél Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása Helyi önkormányzatok színházi támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatások Egyéb központi támogatás Kiegészítések és visszatérülések
10
Módos. előir.
Teljes.
Összesenből felhalmozási Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
0 0
0 0
33371 33371
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
tárgyévi Bevételi jogcímek III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immat. javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áht.-n kívülről Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel áht.kívűlről Felhalmozási célú pe.átvétel áht.kívűlről VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele VII. Hitelek Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele VIII. Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek Összesen:
Összesen Eredeti előir.
Módos. előir.
Összesenből működési Teljes.
Eredeti előir.
33324
33324
11
Módos.
Teljes.
Összesenből felhalmozási Eredeti
Módos.
Teljes.
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
0
0
33371
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
2. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szervének - a Polgármesteri Hivatalnak 2009 évi előirányzott és teljesített bevételei forrásonként, alcímek szerinti bontásban .MŰVELŐDÉSI HÁZ....................cím adatai tárgyévi Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Helyi adók Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
Összesen Eredeti előir. 768 768
Módos. előir. 768 768
Összesenből működési Teljes. 988 988
Eredeti előir. 768 768
II. Támogatások Felügyeleti szervtől kapott támogatás intézményeknél Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása Helyi önkormányzatok színházi támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatások Egyéb központi támogatás Kiegészítések és visszatérülések
12
Módos. előir. 768 768
Teljes. 988 988
Összesenből felhalmozási Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Teljesíté s %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
128 128
-220 -220
635 635
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
tárgyévi Bevételi jogcímek III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immat. javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áht.-n kívülről Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Ebből OEP-től átvett támogatásértékű bevét. V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel áht.kívűlről Felhalmozási célú pe.átvétel áht.kívűlről VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele VII. Hitelek Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele VIII. Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek Összesen:
Összesen Eredeti előir.
Módos. előir.
768
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
1000 1000
0 0
-1000 -1000
280 280
1988
259
-1220
915
Összesenből működési Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
1000 1000
768
Teljesíté s %-a
1988
768
13
768
Teljes.
Összesenből felhalmozási Eredeti
Módos.
Teljes.
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
3. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009. évi előirányzott és teljesített - alcímenkénti - működési kiadásai, valamint létszáma ÖNKORMÁNYZAT…………….. cím adatai tárgyévi Kiemelt kiadási előirányzatok
Összesen
Összesenből működési
Összesenből felhalmozási
Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
Eredeti
Módos.
Teljes.
281919 Kiadások összesen 76033 Ebből: - személyi jellegű kiadások 23425 - munkaadókat terhelő járulékok 100664 - dologi jellegű kiadások 10807 - speciális célú támogatások 39789 - működési célú támogatások - helyi önk. által kijelölt felhalmozások 18035 10578 - belföldi finanszírozás kiadásai 2588 - céltartalék,általános tartalék - függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Létszámkeret (átlagos statisztikai létszám): 33 fő
284799
245320
258684
247989
225683
23235
36810
19637
72040
66526
76033
72040
66526
22089
18473
23425
22089
18473
92174
82031
98464
89974
79429
15351
13510
10807
15351
13510
41529
42328
39789
41529
42328
29121
14035
7553
7553
4942 864
7578
4553
2588
2453
4553
2200
2602
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
86
39479
317198
92
5514
98081
83
3616
30465
89
10143
105003
88
1810
64491
102
-799
26
18035
29121
14035
48
15086
1006
3000
3000
3000
100
0
18490
0
4942
0
-864
2489 864
14
2200
Teljesítés %-a
-364
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
3. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009. évi előirányzott és teljesített - alcímenkénti - működési kiadásai, valamint létszáma POLGÁRMESTERI HIVATAL........................... cím adatai (saját) tárgyévi Kiemelt kiadási előirányzatok
Összesen Eredeti előir.
Módos. előir.
Összesenből működési Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
44412 46527 41411 44412 46398 41282 Kiadások összesen 26912 28488 25810 26912 28488 25810 Ebből: - személyi jellegű kiadások 8274 8684 7385 8274 8684 7385 - munkaadókat terhelő járulékok 9226 9226 8087 9226 9226 8087 - dologi jellegű kiadások - speciális célú támogatások - értékpapír vásárlás 129 129 - helyi önk. által kijelölt felhalmozások Létszám:…9.fő POLGÁRMESTERI HIVATAL ...cím adataiból ÖNKORMÁNYZAT cím adatai tárgyévi Összesenből működési Összesen Kiemelt kiadási előirányzatok
Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - speciális célú támogatások - működési célú támogatások - helyi önk. által kijelölt felhalmozások - belföldi finanszírozás kiadásai - céltartalék,általános tartalék - függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások létszám: 2 fő
Összesenből felhalmozási Eredeti
Módos.
Teljes.
129
129
129
129
Összesenből felhalmozási
Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
Eredeti
Módos.
Teljes.
120493
148187
124348
104282
117678
111012
16211
30509
13336
10617
11045
10620
10617
11045
10620
3264
3357
3345
3264
3357
3345
33050
42750
39346
30850
40550
36744
10807
15351
13510
10807
15351
13510
38578
40369
41376
38578
40369
41376
11011
22820
7734
10578
7553
7553
2588
4942
2200
11011
864
7578
4553
2588
2453
4553
2602
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
89
5116
45982
90
2678
29586
85
1299
8985
87
1139
7383
100
0
28
Teljesítés %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
84
23839
168491
96
425
31746
100
12
10313
92
3404
44833
88
1841
63361
102
-1007
26
15086
86 18490
22820
7734
34
3000
3000
100
0
0
4942
0
-864
2489 864
15
3000
2200
Teljesítés %-a
-364
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
3. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009. évi előirányzott és teljesített - alcímenkénti - működési kiadásai, valamint létszáma .GAMESZ......................cím adatai tárgyévi Kiemelt kiadási előirányzatok Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - működési célú támogatások - helyi önk. által kijelölt felhalmozások - belföldi finanszírozás kiadásai
Összesen
Összesenből működési
Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
71931
77806
68950
71931
71998
63142
25923
26905
25150
25923
26905
25150
Összesenből felhalmozási Eredeti
Módos.
Teljes.
5808
5808
Teljesítés %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
87
8856
67323
93
1755
24609
7972
8282
6279
7972
8282
6279
76
2003
7453
36876
35651
30761
36876
35651
30761
86
4890
33398
1160
1160
952
1160
1160
952
82
208
1082
5808
5808
100
0
781
Teljesítés %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
5808
5808
létszám: 15 fő NATURISTA KEMPING....................... cím adatai (összevont) tárgyévi Kiemelt kiadási előirányzatok Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - működési célú támogatások - helyi önk. által kijelölt felhalmozások - belföldi finanszírozás kiadásai
Összesen
Összesenből működési
Összesenből felhalmozási
Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
Eredeti
35361
1685
1649
28361
1685
1649
7000
98
36
26746
8257
914
886
8257
914
886
97
28
7769
2548
288
277
2548
288
277
96
11
2396
17505
483
486
17505
483
486
-3
-3
16533
51
51
7000
16
Teljes.
48 7000
létszám: 5 fő
Módos.
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
3. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009. évi előirányzott és teljesített - alcímenkénti - működési kiadásai, valamint létszáma MŰVELŐDÉSI HÁZ........................... cím adatai (saját) tárgyévi Kiemelt kiadási előirányzatok Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - speciális célú támogatások - értékpapír vásárlás - helyi önk. által kijelölt felhalmozások - belföldi finanszírozás kiadásai - céltartalék,általános tartalék - függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások
Összesen
Összesenből működési
Összesenből felhalmozási
Teljesítés %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
43
1632
8656
Eredeti előir.
Módos. előir.
Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
Eredeti
Módos.
Teljes.
9722
10594
8962
9698
10230
8598
24
364
364
4324
4688
4060
4324
4688
4060
86
628
4371
1367
1478
1187
1367
1478
1187
80
291
1318
4007
4064
3351
4007
4064
3351
82
713
2856
24
364
364
100
0
111
24
létszám: 2 fő
17
364
364
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
4. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009.évi előirányzott és teljesített - alcímenkénti felújítási és felhalmozási kiadásai POLGÁRMESTERI HIVATAL..... cím adatai tárgyévi Felújítási és felhalmozási kiadások
Összesen Eredeti előir.
Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások Összesen:
Módos. előir. 129
129
Összesenből működési Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások Összesen:
Módos. előir. 15840
11900 16211
14669 30509
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
Teljes.
129
129
129
100
0
28
129
129
129
100
0
28
Teljesítés %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
Eredeti
Teljesítés %-a
Módos.
POLGÁRMESTERI HIVATAL...... cím adataiból ÖNKORMÁNYZAT cím adatai tárgyévi Összesenből működési Összesen Felújítási és felhalmozási kiadások Eredeti előir. 4311
Összesenből felhalmozási
Összesenből felhalmozási Eredeti
Módos.
Teljes.
5928
4311
15840
5928
37
9912
86
7408 13336
11900 16211
14669 30509
7408 13336
50 43
7261 17173
5991 6077
Teljesítés %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
GAMESZ...................... cím adatai (saját) tárgyévi Felújítási és felhalmozási kiadások Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások Összesen:
Összesen Eredeti előir.
Módos. előir. 4553 1255 5808
Összesenből működési Teljes.
Eredeti előir.
Módos.
Teljes.
4553 1255
4553 1255
4553 1255
100 100
0 0
781
5808
5808
5808
100
0
781
18
Módos.
Teljes.
Összesenből felhalmozási Eredeti
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
4. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009. évi előirányzott és teljesített - alcímenkénti felújítási és felhalmozási kiadásai MŰVELŐDÉSI HÁZ ...................... cím adatai (saját) tárgyévi Felújítási és felhalmozási kiadások Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások Összesen:
Összesen Eredeti előir. 24
Módos. előir. 364
24
364
Összesenből működési Teljes.
Eredeti előir.
Teljes.
Teljesítés %-a
Eltérés (mód.ei. telesítés)
Tárgyévet megelőző év (tény)
Eredeti
Módos.
Teljes.
364
24
364
364
100
0
111
364
24
364
364
100
0
111
19
Módos.
Összesenből felhalmozási
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
5. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009. évi előirányzott és teljesített - alcímenkénti felújítási kiadásai GAMESZ.................... cím adatai Sorszám
1. 2.
Felhalmozási kiadás megnevezése
Eredeti előirányzat
Községi strand WC.felújítás Összesen:
tárgyévi Módosított előirányzat 1255 1255
Teljesítés
Teljesítés %-a
Eltérés
1255
100
0
1255
100
0
Teljesítés
Teljesítés %-a
Eltérés
0
0
0
0
Tárgyévet megelőző év (tény)
NATURISTA KEMPING................... cím adatai Sorszám
1. 2.
Felhalmozási kiadás megnevezése Kemping épület felújítás Összesen:
Eredeti előirányzat 7000
tárgyévi Módosított előirányzat
7000
20
Tárgyévet megelőző év (tény)
6. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009. évi előirányzott és teljesített -alcímenkénti- felhalmozási kiadásai feladatonként GAMESZ.................... cím adatai Sorszám
Felhalmozási kiadás megnevezése
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Mentőkatamarán vásárlás Defibrillátor vásárlás Windows XP Hom szoftver vásárlás Raktárkezelő program vásárlás Laptop vásárlás Strand kültéri zuhanyzó építés Összesen:
Eredeti előirányzat
tárgyévi Módosított előirányzat 711 623 26 163 159 2811 4553
POLGÁRMESTERI HIVATAL .................. cím adatai (összevont) tárgyévi Felhalmozási kiadás SorEredeti Módosított szám megnevezése előirányzat előirányzat 1. Windows XP Professional 46 program vásárlás 2. Nod32 vírusirtó program 58 3. Windows XP Hom program 25 Összesen: 129
Teljesítés
Teljesítés %-a
Eltérés
711 623 26 163 159 2811 4553
100 100 100 100 100 100 100
0 0 0 0 0 0 0
Teljesítés
Teljesítés %-a
Eltérés
100
0
100 100 100
0 0 0
46 58 25 129
Ezer forintban Tárgyévet megelőző év (tény)
Tárgyévet megelőző év (tény)
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
6. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2009. évi előirányzott és teljesített -alcímenkénti- felhalmozási kiadásai feladatonként MŰVELŐDÉSI Sorszám
HÁZ.................... cím adatai Felhalmozási kiadás megnevezése
Eredeti előirányzat 24
tárgyévi Módosított előirányzat 18
Teljesítés
Teljesítés %-a
Eltérés
18
100
0
1.
Panda antivírus program vásárlás
2.
Könyvtárkezelési szoftver vásárlás
36
36
100
0
3.
Windows XP OEM program
28
28
100
0
4.
Office Professional Plus program
34
34
100
0
5.
Notbook vásárlás
128
128
100
0
6.
Projektor vásárlás Összesen:
120 364
120 364
100 100
0 0
24
POLGÁRMESTERI HIVATAL........ cím adataiból Sorszám
Felhalmozási kiadás megnevezése
ÖNKORMÁNYZAT cím adatai tárgyévi Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat előirányzat 311 311 311
Teljesítés %-a
Eltérés
100
0
1.
Védőnő Audiométer vásárlás
2.
Gyógyszertár számítógép vásárlás
248
309
124
-61
3.
Gyógyszertári szoftver vásárlás
105
132
126
-27
4.
1044 hrsz. Telek vásárlás
4000
4000
100
0
5.
Stennyvízcsatorna kiépítés
474
474
100
0
6.
Autóbuszöböl építése
10702
702
6
10000
15840
5928
37
9912
Összesen:
4000
4311
22
Ezer forintban Tárgyévet megelőző év (tény)
Ezer forintban Tárgyévet megelőző év (tény)
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
7. számú melléklet Az önkormányzat 2009.évi költségvetésében előirányzott és teljesített,több éves kihatással járó feladatai és előirányzatai éves bontásban Ezer forintban S. sz. 1.
A több éves kihatással járó feladat megnevezése Bevételi előirányzat 152/2004.(XII.02.)sz.Kt.Naturista Kiadási Kemping üzletsor építés célhitel előirányzat
törlesztés
2.
Előirányzatok éves bontásban Eredeti 5200
2009 Módosít. 5200
Teljesítés 5602
5200
5200
11578 11578
8578 8578
2010
2011
2012
2013
Össz.
5700
5700
5700
5700
28402
5602
5700
5700
5700
5700
28402
7220 7220
8052 8052
8052 8052
8052 8052
8052 8052
39428 39428
Egyenleg Bevétel
177/2007.(X.31)Kt.Határozat Hosszú lejáratú működési deviza Kiadás hitel. Munkaügyi perek fedezete
Egyenleg
Szöveges indoklás: 1. 2005.évben 30 millió forint célhitelt vettünk igénybe a Naturista Kempingben üzletsor építéséhez. A hitel 2015.szeptember 30.-án jár le. A hitelt a Kemping bevételéből törlesztjük. A táblázatban kimutatott előirányzat a tőke (3000 e Ft) és a kamattörlesztés összegét is tartalmazza. 2. 2008.évben lezárultak az önkormányzat ellen indított munkaügyi perek, ezekből adódó kötelezettségek rendezésre hosszú lejáratú Működési célú devizahitelt (252.620 CHF) 38.499 ezer Ft-ot kellet igénybe venni 2007. évben, mert Önkormányzatunk nem rendelkezett fedezettel. A tőke törlesztés kezdő időpontja:2009.09.28.Végső lejárat ideje: 2018.09.28. A hitelt a helyi adóbevételeinkből és ingatlanértékesítésből származó bevételeinkből törlesztjük.
23
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
8. számú melléklet A Polgármesteri Hivatal és a költségvetésében szereplő önkormányzati alcím 2009. évi előirányzatai és teljesítései feladatonként Ezer forintban Kiadási előirányzat
Bevételi előirányzat
Sorszám
Szakfeladat
Eredeti
Módosított
Teljesítés
Eredeti
Módosított
Teljesítés
124 67790 4147
149 76695 4122
212 46220 4113
360
360
802
798
798
44412 52250 4607 103 2040 4201 4173 1834 4800 27074 420
46527 66431 4766 103 3342 4201 4881 2249 8221 27348 420
41411 47140 4161 175 3846 3634 3542 1690 8575 22495 306
185823 351 100 120
199392 351 26 126
2753 11038
351 3233 14294
420 3290 14196
264
5200
8347
10878
252304
164905
194714
165759
2588
2453
I. Kiadások és bevételek feladatonként: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
Önkormányzat igazg.tev. Polgármesteri Hivatal Önkormányzati igazgatási tevékenység Védőnői szolgálat Város és községgazdálkodás Egyéb kulturális tevékenység Nappali szociális ellátás Eseti pénzbeli ellátás Rendszeres szoc. pénzbeli ellátás Munkanélküli ellátás Általános Iskolai nevelés Egészségügyi ellátás (Ügyelet) Rendkívüli gyermekvédelmi ellátás Önkormányzat fa.nem tervezhető ellátás Országgyűlési képviselőválasztás Szennyvízelvezetés és kezelés Háziorvosi szolgálat Finanszírozási szakfeladat Naturista kemping és strand Összesen:
159660 100 120
232301
268518
II. Az I. pontból általános és céltartalék
1. 2.
Működési tartalék Fejlesztési tartalék
2489
Összesen:
2588 24
4942
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
9. számú melléklet A működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások alakulását bemutató mérleg 2009. ÉV Ezer forintban
Ssz.
Megnevezés
I. Működési célú bevételek és kiadások 1. Intézményi működési bevétel (levonva
a felhalmozási ÁFA visszatérülések, értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak ÁFA-ja, működési célú pénzeszközátvétel áh. kív.)
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.
Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkorm. ktgvet. támog. és átengedett személyi jövedelemadó bevétel Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülre Támogatásértékű működési bevétel Továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel Kiegészítés,visszatérülés Rövid lejáratú hitel Függő, átfutó kiegyenlítő bevételek Működési célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele Működési célú bevételek összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiad. és egyéb folyó kiad. (levonva az értékesített tárgyi eszk., imm. j. utáni áfa befizetés és kamatkifizetés) Működési célú. pénzeszközátadás áht.-n kívülre, egyéb támogatás Támogatásértékű működési kiadás Továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Hosszú lejáratú működési hitel és kamat visszafizetés Rövid lejáratú hitel visszafizetése Rövid lejáratú hitel kamata Függő, átfutó kiegyenlítő bevételek Tartalékok Működési célú kiadások összesen: 25
Eredeti
2009 Módosított
Teljesítés
53058
28091
82596 66340
82596 87497
18421
7935
20000
20000
2010
2011
33644
33951
46000
90078 87497 50 7411
83849 60325
83000 60000
27968
6000
5571 20000
30000 270415 76033 23425
31783 257902 72040 22089
-339 31810 255722 66526 18473
93064
84874
76588
74657
76000
10807 39789
15351 41529
13510 42328
41448 15638
24547 6000
4000 7578 1400
4000 4553 1400
2667 4553 174 864
5052 3000
4350 2603
2588 258684
2453 247989
8006 240295
9900 225000
225683
23134 249227 73607 18887
4000 199000 80000 21600
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
Ssz.
Megnevezés
Eredeti
2009 Módosított
Teljesítés
2010
2011
2324
90000
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások 25. Önkorm. felhalmozási és tőke jellegű bev. (levonva a felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről) 26. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei 27. Fejlesztési célú támogatások 28. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel áht.-n kívülről 29. Támogatásértékű felhalmozási bevétel 30. Továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel 31. Felhalmozási ÁFA visszatérülése 32. Értékesített tárgyi eszk. és immateriális javak ÁFÁ-ja 33. Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 34. Hosszú lejáratú hitel 35. Pénzügyi befektetések bevételei 36. Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele 37. Felhalmozási célú bevételek összesen (25+ …+36) 38. Felhalmozási kiadások (ÁFÁ-val) 39. Felújítási kiadások (ÁFÁ-val) 40. Értékesített tárgyi eszk., immat. javak utáni áfa befizetés 41. Felhalmozási célú pénzeszközátadás áht.-n kívülre 42. Támogatási célú pénzeszközátadás államháztartáson 43. Továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás 44. Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése 45. Hosszú lejáratú hitel visszafizetése 46. Hosszú lejáratú hitel kamata 47. Hosszú lejáratú értékpapírok beváltása 48. Tartalékok 49. Felhalmozási célú kiadások összesen: 50. Önkormányzat bevételei összesen: 51. Önkormányzat kiadásai összesen:
26
9324 1000
1400 680
13491 4306 1887 4300
13491 6 1800
2233 680
2233 536
17466
445
18000 596
2 2489 22724 21736
11504 4335 7000
26897 20886 1255
18068 10974 1255
108596 28019 15000
6700
6 6974
6 1800
1731
3000 2200
3000 2200
3000 2602
3000 2700
3000 2100
23235 281919 281919
2489 36810 284799 284799
19637 273790 245320
2489 31656 271951 271951
34477 82596 307596 307596
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1 Községi Önkormányzat Balatonberény
10. számú melléklet Az önkormányzat 2008. évi előirányzott és teljesített államháztartáson kívülre juttatott támogatásokról készült kimutatás finanszírozottak szerinti bontásban
ezer Ft Sorszám
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
1
Non-profit szervezetek (Alapítványok,Egyesületek,Szövetségek,Civil szervezetek) Egyéb vállalkozásnak, háztartásnak (fejl.c.átad.közműépítésre, lakossági közműm 15% támogatása)
21.322
21.149
20.743
6
6
Összesen
21.332
21.155
20.749
2
27
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
23. sz. melléklet Az egyszerűsített pénzmaradvány-kimutatás előírt tagolása
Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Megnevezés
Záró pénzkészlet Forgatási célú pénzügyi műveletek egyenlege Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záróegyenlege (±) Előző év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (-) Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási maradványa (-) Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2±3-4-5) Finanszírozásból származó korrekciók (+) Pénzmaradványt terhelő elvonások (±) Költségvetési pénzmaradvány (6±7±8) Vállalkozási maradványból az alaptevékenység ellátására felhasznált összeg Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (±) Módosított pénzmaradvány (9±10±11) A 12. sorból az - egészségbiztosítási alapból folyósított pénzmaradvány - Kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradvány - Szabad pénzmaradvány
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai 28381
Auditálási eltérések (±)
Előző évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerűsített beszámoló beszámoló záró adatai 28381 25041
Auditálási eltérések (±)
Ezer forintban Tárgyévi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai 25041
-1775
-1775
-572
-572
26606 5177
26606 5177
24469 5470
24469 5470
31783
31783
29939
29939
30000 1783
30000 1783
25623 4316
25623 4316
28
Községi Önkormányzat Balatonberény
11/a.számú melléklet Kimutatás a részben önállóan gazdálkodó intézmények és a Polgármesteri Hivatal Tárgyévi pénzmaradványáról 2009. december 31. Intézmények
Tárgyévi helyesbített pénzmaradv ány
Állami támog atás
Tárgyévi Ebből módosít Személyi Bérmaradvá ott juttatáso ny pénzmar k advány maradvá nya
Önkorm.köv.évi ktvetésben terv.,és a köv.éver terh.kif.
Szabadrendelk ezésű pénzmaradván y
GAMESZ
1.755
1.512
Naturista Kemping
28
40
Művelődési Ház
628
423
2.678
2.279
425
471
25.623
4.316
5.514
4.725
25.623
4.316
Polgármesteri Hivatal Önkormányzat
Összesen:
24.469
24.469
5.470
29.939
5.470 29.939
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
11. számú melléklet A jóváhagyott pénzmaradvány felhasználhatóságáról 1.Önkormányzat pénzmaradványa a) A beszámoló pénzmaradvány kimutatás űrlapjának bemutatása: 23 sz. melléklet Pénzmaradvány – Kimutatás b) A pénzmaradvány felhasználásának jóváhagyása: Az összes jóváhagyott pénzmaradvány: …29.939……. eFt. Ebből: - működési célú pénzmaradvány: ……………... eFt, - felhalmozási célú pénzmaradvány: ……….…….. eFt. .
A működési célú szabad pénzmaradvány az alábbi célokra használható fel: A képviselő testület 68/2010.(IV.28) határozatában a 4.316 e Forint szabad rendelkezésű pénzmaradványát az Önkormányzat 2010.évi fejlesztési célú tartalékába helyezi és annak felhasználásáról a későbbiekben saját hatáskörben dönt. .
Tájékoztatás a pénzmaradvány kötelezettségvállalással terhelt összegeiről: 25.623 e. Ft ebből 23.134 e Ft működési célú, 2489 Ft felhalmozási célú a 2010. évi 2/2010.(II.24.) számú Költségvetési rendeletben előző évi pénzmaradvány felhasználása bevételi jogcímen már szerepel. . .
.
30
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
12. számú melléklet a 2009. évi zárszámadási rendelet 14. §-ához, az év közben keletkezett költségvetési többlet felhasználásáról A keletkezett költségvetési többlet:
28.470 EFt.
A többlet felhasználása: A többlet felhasználásának jogcíme, területe Finanszírozási célú kiadások
indoka Célhitel Kemping üzletsor hiteltörlesztése Deviza hiteltörlesztés Likviditási hiteltörlesztés
Felhasznált többlet összesen:
építésének
összege (e Ft) 5602 7220 15648 28470
31
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
13. számú melléklet A 2009.évi zárszámadási rendelet 15. § (1) bekezdéséhez, a helyi adó bevételekről és felhasználásáról I. Az adóbevételek
Adóbevétel megnevezése Építményadó Telekadó Vállalkozók kommunális adója Magánszemélyek kommunális adója Idegenforgalmi adó tartózkodás után Idegenforgalmi adó épület után Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után Iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után (napi átalány) Helyi adók összesen
Eredeti előirány zat
Mód. előirány zat
Éves teljesíté s
Telj. %-a
Eltérés
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
39000 20000 300 6100 6000
39000 20000 300 6100 6000
38886 21082 247 6480 8772
99,7 105,4 82 106 146
-114 1082 -53 380 2772
39097 20580 332 6448 8171
4800
4800
6335
132
1535
5680
76200
76200
81802
107
5602
80308
II. Az adóbevételek felhasználása Az adóbevétel felhasználásának Jogcíme, területe Működési célra átadott pénzeszköz Intézmények működtetése Önkormányzati feladatok ellátása Felhasznált adóbevétel összesen:
Indoka Közoktatási feladatok ellátására Dologi kiadások fedezetére Devizahitel törlesztés
32
Összege (eFt) 9.785 64.797 7.220 81.802
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
14. számú melléklet A 2009. évi zárszámadási rendelet 15. § (2) bekezdéséhez, az önkormányzat egyes sajátos bevételeiről és annak felhasználásáról I. Egyes sajátos bevételek
Adóbevétel megnevezése
Eredeti előirány zat
Mód. előirány zat
Éves teljesíté s
Telj. %-a
970 5400 20 6
970 5400 20 6
2414 5808
249 108 33
6396
6396
2 52 8276
Pótlékok,bírságok Gépjárműadó Talajterhelési díj Termőföld bérbeadásából származó Egyéb sajátos bevétel Összesen
129
Eltérés
1444 408 -20 -4 52 1880
Tárgyév et megelőz ő év (tény)
1934 5896 20 6 7856
II. A talajterhelési díjhoz kapcsolódva a környezetvédelmi alap felhasználása A díjbevételhez kapcsolódó környezetvédelmi alap felhasználásának Jogcíme, területe
Indoka
Felhasználás nem történt Felhasznált alap összesen:
33
Összege (eFt)
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1 16. számú melléklet számszakilag
Az önkormányzat közvetett támogatásairól 2009. évi költségvetés
Bevételi jogcím 07/4. Hatósági, engedélyezési, felügyeleti, ellenőrzési feladatok bevétele 07/10. Intézményi ellátási díjak 07/9. Bérleti és lízingdíjbevételek 07/06. Szolgáltatások ellenértéke 07/11. Alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése 10/1. Működési célú támogatási kölcsön visszatérülése államháztartáson kívülről 10/2. Felhalmozási célú támogatási kölcsön visszatérülése államháztartáson kívülről 16/2. Építményadó 16/3. Telekadó 16/4. Vállalkozók kommunális adója 16/5. Magánszemélyek kommunális adója 16/6. Idegenforgalmi adó tartózkodás után 16/7. Idegenforgalmi adó épület után 16/8. Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után 16/9. Iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után (napi átalány) 16/11. Pótlékok, bírságok 16/15. Gépjárműadó 16/16. Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó Összes közvetett támogatás:
2009. évi terv
A közvetett támogatás megnevezése, szöveges indoklása
4736 Alkalmazottak étkezési támogatása
Összege (eFt) 4054
Naturista egyesületi tagok kedvezménye
13000 Magyarországon lakhellyel rendelkezők 5000 Magyarországon lakhellyel rendelkezők 100 Méltányosság
22836
13500 4800 50
22404
07/10. sor Alkalmazottak térítése Az önkormányzati intézményekben dolgozók részére a természetbeni étkezéshez biztosított támogatás éves összege ténylegesen 4054 E Ft volt. 16/2. sor, 16/3. sor, 16/5. sorok a Helyi adó kedvezmények számszerűsített adatait tartalmazza. A Helyi adókról szóló 1990. évi C.tv.6.§.d. pontja alapján a törvényben kötelezően adandó mentességek, kedvezmények ki lettek egészítve a helyi sajátosságokra való tekintettel amelyet a Képviselő-testület a Helyi adókról szóló, többször módosított 12/2006. (XII.27.) rendeletet tartalmazza. Fentiek szerint az előző évek tényadataiból kiindulva a 2009. évi módosításokat figyelembe véve határoztuk meg a támogatások összegét. Az önkormányzati rendeletben az építmény adónál 8 fajta, telekadónál 13 féle, kommunális adónál 1 féle kedvezményt biztosítottak, ez összesen a tényadatok alapján 18350 E Ft közvetett támogatást jelent.
34
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1 A helyi önkormányzat mérlege Eszközök 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékű jogok 4. Szellemi termékek 5. Immateriális javakra adott előlegek
2008. évi 2009. évi tény tény Állományi érték
Források 1. Induló tőke
468
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 2. Gépek, berendezések és felszerelések 3. Járművek 4. Tenyészállatok 5. Beruházások, felújítások
4. Hosszú lejáratú bankbetétek 5. Egyéb hosszú lejáratú követelések 6. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése III. Befektetett pénzügyi eszközök összesen 1. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök 2. Koncesszióba adott eszközök 3. Vagyonkezelésbe adott eszközök 4. Vagyonkezelésbe vett eszközök 5. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök értékhelyesbítése IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök összesen A) Befektetett eszközök összesen (I+II+III+IV)
2334842
2307624
26606
24469
26606
24469
E) Tartalékok összesen
26606
24469
1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 2. Tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból 3. Tartozások működési célú kötvénykibocsátásból 4. Beruházási és fejlesztési hitelek 5. Működési célú hosszú lejáratú hitelek 6. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek I. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen
18000
15000
30921
36810
48921
51810
2220200
2201282
2409
3475
3. Kiadási megtakarítás
2769
1805
196
898
2225574
2207460
44
70
4. Bevételi lemaradás 5. Előirányzat-maradvány I. Költségvetési tartalékok összesen 1. Vállalkozási tartalék elszámolása Ebből: - Tárgyévi vállalkozási tartalék elszámolása - Előző év(ek) vállalkozási tartalékának elszámolása 2. Vállalkozási tevékenység eredménye 3. Vállalkozási tevékenység kiadási megtakarítása 4. Vállalkozási tevékenység bevételi lemaradása II. Vállalkozási tartalékok összesen
1. Egyéb tartós részesedés
3. Tartósan adott kölcsön
2253950
898
7. Állami készletek, tartalékok
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír
2281168
468
6. Beruházásra adott előlegek
8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése II. Tárgyi eszközök összesen
53674
3. Értékelési tartalék D) Saját tőke összesen 1. Költségvetési tartalék elszámolása Ebből: - Tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása - Előző év(ek) költségvetési tartalékának elszámolása 2. Költségvetési pénzmaradvány
898
26 962
661
1032
731
159075
152547
1. Rövid lejáratú kölcsönök
159075
152547
2. Rövid lejáratú hitelek
2386149
2361636
3. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók)
35
2008. évi 2009. évi tény tény Állományi érték 53674
2. Tőkeváltozások
6. Immateriális javak értékhelyesbítése I. Immateriális javak összesen
20.sz.melléklet
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
1. Anyagok
4890
Ebből: - tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettségek - tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek 4. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Ebből: - váltótartozások - munkavállalókkal szembeni különféle kötelezettségek - költségvetéssel szembeni kötelezettségek - iparűzési adó feltöltés miatti kötelezettségek
4016
2. Befejezetlen termelés és félkész termékek 3. Növendék-, hízó- és egyéb állatok 4. Késztermékek 5/A. Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatások 5/B. Követelés fejében átvett eszközök, készletek I. Készletek összesen
4890
4016
1. Követelések áruszállításból, szolgáltatásból (vevők)
1533
551
2. Adósok
5234
6739
680
445
680
445
- helyi adó túlfizetés
Ebből: - tartósan adott kölcsönökből a mérlegforduló-napot követő egy éven belül esedékes részletek - egyéb hosszú lejáratú követelésekből a mérlegforduló-napot követő egy éven belül esedékes részletek
27 1164
2636
2981
3680
3000
3000
7578
4601
14723
13953
- garancia- és kezességvállalásból származó kötelezettségek
- hosszú lejáratra kapott kölcsönök következő évet terhelő törlesztő részletei - felhalmozási célú kötvénykibocsátásból származó tartozások következő évet terhelő részletei - működési célú kötvénykibocsátásból származó tartozások következő évet terhelő részletei - beruházási, fejlesztési hitelek következő évet terhelő törlesztő részletei - működési célú hosszú lejáratú hitelek következő évet terhelő törlesztő részletei - egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következő évet terhelő törlesztő részletei - tárgyévi költségvetést terhelő egyéb rövid lejáratú kötelezettségek - a tárgyévet követő évet terhelő egyéb rövid lejáratú kötelezettségek - egyéb különféle kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen 1. Költségvetési passzív függő elszámolások 2. Költségvetési passzív
- támogatási program előlegek
Ebből: támogatási programok miatti követelések - támogatási programok szabálytalan kifizetése miatti követelések - garancia- és kezességvállalásból származó követelések II. Követelések összesen
13953
- nemzetközi támogatási programok miatti kötelezettségek Ebből: támogatási program előlege miatti kötelezettségek - szabálytalan kifizetések miatti kötelezettségek
3. Rövid lejáratú kölcsönök 4. Egyéb követelések
14723
7447
7735
1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek
14417
5198
2. Költségvetési bankszámlák
13964
19843
1. Egyéb részesedés 2. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok III. Értékpapírok összesen
3. Elszámolási számlák
36
40
42
4315
3974
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1 4. Idegen pénzeszközök számlái
236
490
IV. Pénzeszközök összesen
28617
25531
1. Költségvetési aktív függő elszámolások
150
178
2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások
2430
3266
3. Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások 4. Költségvetésen kívüli aktív pénzügyi elszámolások V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen B) Forgóeszközök összesen Eszközök összesen (A+B)
2580
3444
43534 2429683
40726 2402362
átfutó elszámolások 3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások 4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások Ebből: - Költségvetésen kívüli letéti elszámolások - Nemzetközi támogatási programok deviza elszámolása III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen
37
236
490
221
482
4591
4506
F) Kötelezettségek összesen
68235
70269
Források összesen (D+E+F)
2429683
2402362
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
21. számú melléklet Az egyszerűsített mérleg előírt tagolása Ezer forintban
ESZKÖZÖK
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök B) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások Eszközök összesen
Tárgyévi Előző évi Előző évi Auditálási auditált Tárgyévi Auditálási auditált költségveté eltérések egyszerűsít költségveté eltérések egyszerűsít si si (+) (+) ett ett beszámoló beszámoló beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai záró adatai 2386149
2386149
2361636
2361636
468 2225574 1032
468 2225574 1032
898 2207460 731
898 2207460 731
159075
159075
152547
152547
43534 4890 7447
43534 4890 7447
40726 4016 7735
40726 4016 7735
28617 2580
28617 2580
25531 3444
25531 3444
2429683
2429683
2402362
2402362
38
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
21. számú melléklet Ezer forintban FORRÁSOK
D) SAJÁT TŐKE 1. Tartós tőke 2. Tőkeváltozások 3. Értékelési tartalék E) TARTALÉKOK I. Költségvetési tartalékok II. Vállalkozási tartalékok F) KÖTELEZETTSÉGEK I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások Források összesen
Előző évi Tárgyévi Előző évi Auditálási auditált Tárgyévi Auditálási auditált költségveté eltérések egyszerűsít költségveté eltérések egyszerűsít si (+) (+) si ett ett beszámoló beszámoló beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai záró adatai 2334842 53674 2281168
-6411
2328431 53674 2274757
2307624 53674 2253950
2307624 53674 2253950
26606 26606
24469 24469
24469 24469
74646 55332
70269 51810
70269 51810
14723
14723
13953
13953
4591
4591
4506
4506
2429683
2429683
2402362
2402362
-6411
26606 26606 68235 48921
6411 6411
39
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1
22. számú melléklet Egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentés előírt tagolása Ezer forintban Sorszám
Eredeti
Megnevezés
Módosított
Teljesítés
előirányzat 1 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10
2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Működési célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások Államháztartáson kívülre végleges működési pénzeszközátadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozási kiadások Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások 11 Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása 12 Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása 13 Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+...+12) 14 Hosszú lejáratú hitelek 15 Rövid lejáratú hitelek 16 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai 17 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai 18 Finanszírozási kiadások összesen (14+...+17) 19 Pénzforgalmi kiadások (13+18) 20 Pénzforgalom nélküli kiadások 21 Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások 22 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások 23 Kiadások összesen (19+...+22) 24 Intézményi működési bevételek 25. Önkormányzatok sajátos működési bevétele 26 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 27 Államháztartáson kívülről végleges működési pénzeszközátvételek 28 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 29 28-ból: Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 30 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 31 Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszközátvételek 32 Támogatások, kiegészítések 33 32-ből: Önkormányzatok költségvetési támogatása 34 Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése 35 Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése 36 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+...+28+30+31+32+34+35) 37 Hosszú lejáratú hitelek felvétele 38 Rövid lejáratú hitelek felvétele
40
3 76033 23425 100664 29274 21322
4 72040 22089 92174 35731 21149
5 66526 18473 82031 35095 20743
7000 4335 6700
1255 20886 6974 6
1255 10974 1800 6
268753 10578
272304 7553
236903 7553
10578 279331 2588
7553 279857 4942
7553 244456
281919 54458 124793 18421
284799 30324 124656 7935
9324 9324
13491 13491
864 245320 35877 132138 12982 50 13493 13493
2294
2294
2296
24143 24143 680
49743 49743 680
45443 45443 536
234113
229123
242815
20000
20000
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49
50
Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei Finanszírozási bevételek összesen (37+...+40) Pénzforgalmi bevételek (36+41) Pénzforgalom nélküli bevételek Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek Bevételek összesen (42+...+45) Költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36+43-13-20) [költségvetési hiány (-), költségvetési többlet (+)] Finanszírozási műveletek eredménye (41-18) Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek és kiadások különbsége (44-21) Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege (45-22)
41
20000 254113 30000
20000 249123 31783
242815 31810
284113 -7228
280906 -16340
-339 274286 37722
9422
12447
-7553
-
-
-
-
-1203
Községi Önkormányzat 8649 Balatonberény Kossuth tér 1 38. sz. melléklet
2009. évi zárszámadás Kiegészítő mellékletének szöveges indoklása
(1) Kötelezettségállományunk az előző évhez képest 2.034 E Ft-tal nőtt az előző évhez képest. Ez elsősorban a korábbi években keletkezett munkajogi perekből adódó kötelezettségek fedezetére felvett hosszúlejáratú devizahitel december 31.-én érvényes devizaárfolyamon történő értékelésének köszönhető. Az önkormányzat visszafogottabb gazdálkodásának, és a reálisabban vállalt feladatoknak eredményeként, folyószámlahitel igénybevételünk jelentősen csökkent az év folyamán.
(2) 2009. évben az alábbi célokra nyújtottunk támogatást Alapítványoknak: - SZINKÉP Alapítvány
oktatási feladatok ellátására (Általános Iskola, Óvoda)
14.747.330 Ft
(3) Önkormányzatunk nem rendelkezik jelentős részesedéssel Gazdasági Társaságban. (4) Önkormányzatunknál a 249/2000.(XII.24.) Korm. Rendelet előírásai szerint a könyvvizsgálat kötelező. Könyvvizsgáló neve: Starkné Rezeli Erzsébet 2009. évi könyvvizsgálói díj összege: 454.000 Ft
42
15/1. Számú melléklet
2009.évi Finanszírozási üzemterv
Sor
Időpont
szám
Finanszírozandó összegek
Összesen
GAMESZ
Kemping
Művelődési Ház
Polg.Hivatal
Önkormányzat
ezer Ft
1
Január
3490
443
837
3433
0
8203
2
Február
3487
443
820
3433
0
8183
3
Március
3487
444
818
3433
0
8182
4
Április
5843
319
243
3433
0
9838
5
Május
5844
0
493
3433
0
9770
6
Június
5843
0
493
3433
0
9769
7
Július
2418
0
669
3433
0
6520
8
Augusztus
2135
0
634
3433
0
6202
9
Szeptember
4202
0
634
3433
0
8269
10
Október
4201
0
696
3434
0
8331
11
November
4199
0
444
3434
0
8077
12
December
4303
0
193
3434
0
7930
49452
1649
6974
41199
0
99274
Összesen:
17.sz.melléklet
II. Az önkormányzat adóssága és a nyújtott hitelek állománya eszközök szerinti bontásban 2009. évi költségvetéshez
Az önkormányzat adósságállománya Érintett eszközök
Összeg 2009. évi 2008. évi 2007. évi tény tény tény 1. Traktor vásárlás lizingdíj 0 0 1097 2. Deviza hitel(munkaügyi perek fedezete) 41411 38499 38499 3. Nat.Kemping üzletsor építés 18000 21000 24000 4. Folyószámlahitel működési kiad.fedezet 0 0 15490 Összes adósságállomány: 59411 59499 79086
Az önkormányzat által nyújtott hitelek állománya Érintett eszközök Összeg 2009. évi 2008. évi 2007. évi terv tény tény 1. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. Összes hitelállomány:
1106 1106
1642 1642
2295 2295
18.sz.melléklet 2009. évi költségvetéshez
Kimutatás az önkormányzat adóssága és az önkormányzat által nyújtott hitelek állományáról mérlegszerűen I. Az önkormányzat adóssága és hitelállománya lejárat szerint
Lejárat
Megnevezés
Összeg 2009. évi 2008. évi 2007. évi terv tény tény Az önkormányzat adósságállománya 1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 0 2. Beruházási és fejlesztési hitelek 2015. OTP Kaposvár 3. Egyéb hosszú lejáratú (hitel) köt.lízing díj Lombard Lizing Zrt(Traktor vásárlás) Működési célú deviza hitel 4. Rövid lejáratú kölcsönök 5. Rövid lejáratú hitelek 2009. Folyószámlahitel
18000
30921
21000
24000
38499
1097 38499
0
15490
6. Egyéb rövid lejáratú (hitel) kötelezettségek
Összes adósságállomány: 59411 59499 Az önkormányzat által nyújtott hitelek állománya 1. Tartósan adott kölcsönök összesen 2006. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 43 43 2007. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 15 15 2008. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 1 1 2010. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 62 71 2011. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 85 157 2012. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 213 243 2013. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 307 403 2014. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 380 631
79086
53 15 5 116 223 313 500 911
2015. Dolgozóknak, lakosságnak lak.ép.kölcs. 2. Egyéb hosszú lejáratú (hitel) kötelezettségek 3. Rövid lejáratú kölcsönök 4. Egyéb (hitel) követelések 5. Összes hitelállomány: Megnevezés 1. Összes adósságállomány 2. Összes hitelállomány 3. Adott és kapott hitelek egyenlege (1-2)
78
159
1106 1642 2295 2009.évi 2008.évi 2007.évi terv tény tény 59411 59499 79086 1106 1642 2295 58305 57857 76791
12/31/09 19.sz.melléklet
1. Vagyonkimutatás a mérlegben kimutatott eszközökről
Megnevezés
Törzsvagyon Forgalomképtelen
Br. Érték
Nettó érték
A )BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális Javak 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékű jogok 4. Szellemi termékek 5. Immateriális javakra adott előlegek 6. Immateriélis javak értékhelyesbítése
1282673
II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok, kapcs.vagyoni ért. Jogok 2. Gépek,berendezések, felszerelések 3. Járművek 4. Tenyészállatok 5. Beruházások, felújítások 6. Beruházásra adott előlegek 7. Állami készletek, tartalékok 8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése
1058082 1054293 3087
702
Egyéb vagyon
Összesen
Korlátozottan forgalomképes
1096608
Bruttó érték
Nettó érték
Br. Érték
555697 1454
499545 898
822897 419
1454
898
419
949259 948258 299
547951 529930 12282 5543
493449 490851 597 1805
822478 793231 16878 12369
702
196
196
12/31/09
1. Vagyonkimutatás a mérlegben kimutatott eszközökről
Nettó érték
765483
764752 762173 2579
Bruttó érték
Nettó érték
2661267 1873
2361636 898
1873
898
2428511 2377454 32247 17912
2207460 2201282 3475 1805
898
898
Megnevezés
Törzsvagyon Forgalomképtelen
Br. Érték III. Befektetett pénzügyi eszközök 1.Egyéb tartós részesedés 2.Tartós hitelviszonyt megtest. Értékpap. 3.Tartósan adott kölcsön 4.Hosszú lejáratú bankbetét 5.Egyéb hosszú lejáratú követelés 6.Befektetett pénzügyi eszk.értékhely. IV.Üzemeltetésre,kezelésre átadott koncesszióba adott,vagyonkez.be vett eszk FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III. Értékpapirok IV. Pénzeszközök V. Egyébb aktív pénzügyi elszámolások Eszközök összesen
Nettó érték
Egyéb vagyon
Összesen
Korlátozottan forgalomképes
Bruttó érték
Nettó érték
Br. Érték
Nettó érték Bruttó érték 731 70 661
224591
1282673
147349
1096608
6292
555697
5198
499545
731 70 661
230883
822897
Nettó érték
152547
40726 4016 7735
40726 4016 7735
25531 3444 806209
25531 3444 2402362
2661267
2009. évi Előirányzat - felhasználási ütemterv
1. old.
15.számu melléklet
Hivatal - Önkormányzat ezer Ft.
HÓNAP Eredeti-modosított ei. és pénzügyi teljesítés Bevételek: 1. helyi adók 2. átengedett közp.adók 3. önkorm.saj.bevételek 4. közp.kvt-i hozzájár.és tám. 5. a hivatal saját bevétele 6. átvett pénzeszközök 7. egyéb bev.(pénz/kész/mar) 8. 1.+...-7. bevételek együtt 9. Finanszírozási műveletek 10. 8.+9.=összes bevétel=23. Kiadások: 11.személyi juttatás 12.munkaadói járulék 13.dologi kiadás 14.intézmény - finanszírozás 15.egyéb pénzeszk.átad.,tám. 16.belf.fin.pf. nélküli kiadás 17.11.+...-16.=Működési kiad. 18.felújítás 19.beruházás 20.18.+19.=felhalm.kiadás
21.17.+20.=kiad.együtt 22.Finanszírozási műveletek 23.21.+22.=össz. kiad.=10. 24.10.-23.=havi(halm.)elt.
Január
E.
M.
Február
T.
E.
M.
Március
T.
E.
Április
M.
T.
E.
M.
Május
T.
E.
M.
Június
T.
E.
M.
T.
3220 3220 3220 3220 3220 3220 15100 15100 21884 5670 5670 6511 5670 5670 6511 5670 5670 6511 5372 5371 5115 5372 5372 5115 5371 5222 5114 5372 5972 3756 5372 5973 3756 1315 1914 3756 1508 5537 2891 1508 3753 2891 1508 2521 2891 1509 1509 3191 1508 1508 3191 1508 3753 3191 1445 2568 3559 1445 2568 3559 1445 1445 3560 1445 1445 4049 1445 1445 4049 4107 4107 4049 10 10 20 10 10 19 10 10 19 10 10 21 10 10 21 11 11 21 1344 1344 633 1345 1345 632 1345 0 632 1344 270 1429 1345 1207 1429 1345 1345 1429 6337 1783 0 6337 3565 0 2524 0 0 11827 6132 4627 3971 3971 4627 1782 4627 19236 19833 15438 19237 19833 15436 27303 24298 34100 27177 21008 23584 19321 19784 23584 13956 18582 23584 180 160 19236 19833 15618 19237 19833 15596 27303 24298 34100 27177 21008 23584 19321 19784 23584 13956 18582 23584 3127 3338 3855 3127 3338 3854 3127 3338 3854 3127 3127 2645 3128 3128 2645 3128 3128 2645 961 1029 1139 961 1028 1138 961 1028 1138 962 962 802 962 962 802 962 962 802 3523 3523 2363 3523 3523 2363 3523 3523 2363 3523 3523 4331 3523 3523 4331 3523 3523 4331 5855 5982 4770 5855 5982 4750 11766 8293 4749 13794 7652 6405 5937 6427 6337 572 5225 6336 4673 4891 3491 4674 4892 3491 4674 4891 3490 4674 4674 5618 4674 4674 5617 4674 4674 5617 1097 1070 0 1097 1070 0 1097 1070 0 1097 1070 2338 1097 1070 2338 1097 1070 2338 19236 19833 15618 19237 19833 15596 25148 22143 15594 27177 21008 22139 19321 19784 22070 13956 18582 22069 2155 2155 3412 2155 2155 3412 19236 19833 15618 19237 19833 15596 27303 24298 19006 27177 21008 22139 19321 19784 22070 13956 18582 22069 15094 1445 1514 1515 19236 19833 15618 19237 19833 15596 27303 24298 34100 27177 21008 23584 19321 19784 23584 13956 18582 23584
2009. évi Előirányzat - felhasználási ütemterv Hivatal - Önkormányzat
HÓNAP Eredeti-modosított ei. és pénzügyi teljesítés Bevételek: 1. helyi adók 2. átengedett közp.adók 3. önkorm.saj.bevételek 4. közp.kvt-i hozzájár.és tám. 5. a hivatal saját bevétele 6. átvett pénzeszközök 7. egyéb bev.(pénz/kész/mar) 8. 1.+...-7. bevételek együtt 9. Finanszírozási műveletek 10. 8.+9.=összes bevétel=23. Kiadások: 11.személyi juttatás 12.munkaadói járulék 13.dologi kiadás 14.intézmény - finanszírozás 15.egyéb pénzeszk.átad.,tám. 16.belf.fin.pf. nélküli kiadás 17.11.+...-16.=Működési kiad. 18.felújítás 19.beruházás 20.18.+19.=felhalm.kiadás
21.17.+20.=kiad. együtt 22.Finanszírozási műveletek 23.21.+22.=össz. kiad.=10. 24.10.-23.=havi(halm.)elt.
2. old.
Július
E.
M.
Augusztus
T.
E.
M.
Szeptember
T.
E.
M.
Október
T.
E.
ezer Ft. December
November
M.
T.
E.
M.
T.
E.
M.
T.
5670 5670 6511 7220 7220 6511 15100 15100 6511 3220 3220 4804 3220 3220 4804 3220 3220 4804 1315 1315 3756 1000 1000 3757 1000 956 3756 5371 4791 3330 5372 4790 3330 5372 4790 3329 1508 3125 3191 1509 3126 3191 1508 2492 3191 1508 684 1732 1508 684 1680 1508 683 1342 4109 9157 4049 2873 3621 4049 1492 2240 4048 1446 7049 3945 1445 7049 3945 1445 7049 2582 11 16 21 11 16 20 11 16 20 10 15 10 10 15 10 10 10 10 1344 1344 1430 1344 1344 1430 1334 1334 1430 1355 976 502 1344 976 502 1344 2317 1116 0 4291 4628 0 4867 4628 0 2120 4628 6328 7751 1349 6337 7760 1348 6339 7761 1348 13957 24918 23586 13957 21194 23586 20445 24258 23584 19238 24486 15672 19236 24494 15619 19238 25830 14531 2547 2346 4016 13957 24918 23586 13957 21194 23586 20445 24258 23584 19238 24486 18219 19236 24494 17965 19238 25830 18547 3128 3320 2645 3128 3320 2645 3128 3320 2645 3127 3320 2999 3127 3325 2999 3127 3531 2999 962 1011 802 962 1011 802 962 1011 802 961 1011 834 961 1013 834 961 1013 835 3523 4488 4331 3523 4488 4330 3523 4488 4330 3523 5792 5317 3523 5791 5317 3523 5791 6044 573 5015 3087 573 5014 2769 4905 6499 4836 5856 5876 4897 5854 5852 4643 5856 5987 4496 4674 3259 5617 4674 5714 5617 4674 5714 5617 4674 6511 4172 4673 6511 4172 4673 6295 4173 1097 1070 539 1097 1070 0 1097 1070 0 1097 1070 0 1098 1070 0 1098 725 0 13957 18163 17021 13957 20617 16163 18289 22102 18230 19238 23580 18219 19236 23562 17965 19238 23342 18547 0 6755 2178 577 2156 2156 467 906 932 2488 6755 2178 577 2156 2156 467 906 932 2488 13957 24918 19199 13957 21194 16163 20445 24258 18697 19238 24486 18219 19236 24494 17965 19238 25830 18547 4387 7423 4887 13957 24918 23586 13957 21194 23586 20445 24258 23584 19238 24486 18219 19236 24494 17965 19238 25830 18547
2009. évi Előirányzat - felhasználási ütemterv ............................................ HÓNAP Január E. M. T. Eredeti-modosított ei. és pénzügyi teljesítés Bevételek: 1. saját bevétel 2. átvett pénzeszköz 3. egyéb bev./pénz(készl.)m. 4. 1.+...-3. saját bevétel Kiadások: 5. személyi juttatás 6. munkaadói járulék 7. dologi kiadás 8. egyéb támogatás 9. ellátottak juttatásai 10. 5.+...-9. Működési kiad. 11. felújítás 12. beruházás 13. 11.+12.=felhalm. kiadás 14. 10.+13.=kiadások együtt 15. 14.-4.=intézményfinansz. 16. 14.-(4.+5.)havi (halm.)elt.
Február
15.sz.melléklet
Március
Április
Május
E.
M.
T.
E.
M.
T.
E.
M.
T.
E.
M.
Június
T.
E.
M.
T.
238 255
238 0
182 0
238 255
238 0
183 0
238 255
238 0
183 0
238 255
238 0
444 1439 1439 0 256 0
444 2638 2638 0 256 0
443 0
493
238
182
493
238
183
493
238
183
493
238
444 1695 1439
444 2894 2638
443
1360 1448 1741 1360 1448 1740 2731 2819 1740 2732 2938 1472 2732 2938 1473 2732 2938 1472 407 436 536 407 436 535 848 875 535 848 914 371 848 914 371 848 914 371 3073 3073 1377 3073 3073 1378 3073 3073 1378 3073 3073 3628 3073 3073 3628 3073 3073 3628 96 96 18 96 96 17 97 97 17 97 97 300 97 97 300 97 97 300 4936 5053 3672 4936 5053 3670 6749 6864 3670 6750 7022 5771 6750 7022 5772 6750 7022 5771 516 516 515 516 516 515 4936 5053 3672 4936 5053 3670 6749 6864 3670 6750 7022 6287 6750 7022 6288 6750 7022 6286 4443 4815 3490 4443 4815 3487 6256 6626 3487 6257 6784 5843 5055 5583 5844 3856 4384 5843 4443 4815 3490 8886 9630 6977 15142 16256 10464 21399 23040 16307 26454 28623 22151 30310 33007 27994
HÓNAP Eredeti-modosított ei. és pénzügyi teljesítés Bevételek: 1. saját bevétel 2. átvett pénzeszköz 3. egyéb bev./pénz(készl.)m. 4. 1.+...-3. saját bevétel Kiadások: 5. személyi juttatás
GAMESZ
Július
E.
M.
Augusztus
T.
E.
M.
Szeptember
T.
E.
M.
Október
T.
November
E.
M.
2638 2981 4521 2638 2981 4521 1439 1782 1701 256 0 0 256 0 0 256 0 443
238 256
2894 2981 4521 2894 2981 4521 1695 1782 2144
494
T.
E.
M.
580 1701 0 443
238 256
580 2144
494
December
T.
E.
M.
T.
580 1701 0 444
238 256
580 1700 0 444
580 2145
494
580 2144
2732 2752 2877 2732 2752 2877 2732 2752 2440 1360 1380 2440 1360 1380 2439 1360 1360 2439
6. munkaadói járulék 7. dologi kiadás 8. egyéb támogatás 9. ellátottak juttatásai 10. 5.+...-9. Működési kiad. 11. felújítás 12. beruházás 13. 11.+12.=felhalm. kiadás 14. 10.+13.=kiadások együtt 15. 14.-4.=intézményfinansz. 16. 14.-(4.+5.)havi (halm.)elt.
848 854 668 848 854 668 848 854 531 408 411 530 407 410 530 407 410 633 3073 3115 2523 3073 3115 2240 3073 2757 2745 3073 2757 2745 3073 2735 2745 3073 2734 2746 97 97 0 97 97 0 97 97 0 97 97 0 96 96 0 96 96 0 6750 6818 6068 6750 6818 5785 6750 6460 5716 4938 4645 5715 4936 4621 5714 4936 4600 5818 314 314 314 314 314 314 313 313 729 871 729 871 729 316 729 316 729 316 908 316 729 871 729 871 1043 630 1043 630 1043 630 1221 629 6750 7547 6939 6750 7547 6656 6750 7503 6346 4938 5688 6345 4936 5664 6344 4936 5821 6447 3856 4566 2418 3856 4566 2135 5055 5721 4202 4444 5108 4201 4442 5084 4199 4442 5241 4303 34166 37573 30412 38022 42139 32547 43077 47860 36749 47521 52968 40950 51963 58052 45149 56405 63293 49452
2009. évi Előirányzat - felhasználási ütemterv ............................................ HÓNAP Január E. M. T. Eredeti-modosított ei. és pénzügyi teljesítés Bevételek: 1. saját bevétel 2. átvett pénzeszköz 3. egyéb bev./pénz(készl.)m. 4. 1.+...-3. saját bevétel Kiadások: 5. személyi juttatás 6. munkaadói járulék 7. dologi kiadás 8. egyéb támogatás 9. ellátottak juttatásai 10. 5.+...-9. Működési kiad. 11. felújítás 12. beruházás 13. 11.+12.=felhalm. kiadás 14. 10.+13.=kiadások együtt 15. 14.-4.=intézményfinansz. 16. 14.-(4.+5.)havi (halm.)elt.
Február
E.
M.
15.sz.melléklet
Március
T.
E.
Április
M.
T.
E.
M.
Május
T.
E.
M.
Június
T.
E.
M.
T.
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 4165
0
0 8331
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 4165
0
0 8331
0
0
179 55 430 4
179 55 161 0
246 76 121 0
179 55 430 4
179 55 161 0
246 77 120 0
537 166 559 4
556 178 161 0
247 610 77 189 120 2466 0 4
0 0 0 0
147 1401 47 432 125 2466 0 4
0 0 0 0
0 1401 0 432 0 2466 0 4
0 0 0 0
0 0 0 0
668
395
443
668
395
443 1266 3500
895 0
444 3269 3500
0 0
319 4303
0
0 4303
0
0
668 668 668
395 395 395
443 668 443 668 443 1336
395 395 790
HÓNAP Eredeti-modosított ei. és pénzügyi teljesítés Bevételek: 1. saját bevétel 2. átvett pénzeszköz
Naturista Kemping
Július
E.
8331
M.
Augusztus
T.
0
3500 0 443 4766 895 444 443 4766 895 444 886 6102 1685 1330
E.
0 8331
Szeptember
M.
T.
0
E.
0 4166
3500 6769 0 319 4303 0 0 4303 0 0 6769 0 319 138 0 0 -4028 0 0 12871 1685 1649 13009 1685 1649 8981 1685 1649 Október
M.
T.
0
E.
0
November
M.
0
T.
0
E.
0
December
M.
0
T.
0
E.
0
M.
0
T.
0
0
3. egyéb bev./pénz(készl.)m. 4. 1.+...-3. saját bevétel Kiadások: 5. személyi juttatás 6. munkaadói járulék 7. dologi kiadás 8. egyéb támogatás 9. ellátottak juttatásai 10. 5.+...-9. Működési kiad. 11. felújítás 12. beruházás 13. 11.+12.=felhalm. kiadás 14. 10.+13.=kiadások együtt 15. 14.-4.=intézményfinansz. 16. 14.-(4.+5.)havi (halm.)elt.
8331
0
0 8331
0
0 4166
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1401 432 2466 5
0 0 0 0
0 1401 0 432 0 2466 0 5
0 0 0 0
0 611 0 190 0 2466 0 5
0 0 0 0
0 0 0 0
179 55 430 4
0 0 0 0
0 0 0 0
179 55 430 4
0 0 0 0
0 0 0 0
179 55 430 4
0 0 0 0
0 0 0 0
4304
0
0 4304
0
0 3272
0
0
668
0
0
668
0
0
668
0
0
4304 0 0 4304 0 0 3272 0 0 -4027 0 0 -4027 0 0 -894 0 0 4954 1685 1649 927 1685 1649 33 1685 1649
2009. évi Előirányzat - felhasználási ütemterv ............................................ HÓNAP Január E. M. T. Eredeti-modosított ei. és pénzügyi teljesítés Bevételek: 1. saját bevétel 2. átvett pénzeszköz 3. egyéb bev./pénz(készl.)m. 4. 1.+...-3. saját bevétel Kiadások: 5. személyi juttatás 6. munkaadói járulék 7. dologi kiadás 8. egyéb támogatás 9. ellátottak juttatásai 10. 5.+...-9. Működési kiad. 11. felújítás 12. beruházás 13. 11.+12.=felhalm. kiadás 14. 10.+13.=kiadások együtt 15. 14.-4.=intézményfinansz. 16. 14.-(4.+5.)havi (halm.)elt.
Február
E.
M.
HÁZ
15.sz.melléklet
Március
T.
E.
Április
M.
T.
E.
M.
Május
T.
E.
M.
Június
T.
E.
M.
T.
64
64
128
64
64
128
64
64
128
64
64
168 250
64
64
168
64
64
168
64
64
128
64
64
128
64
64
128
64
64
418
64
64
168
64
64
168
360 114 334
381 121 334
411 132 405
360 114 334
381 121 334
411 132 405
360 114 334
381 121 334
411 131 404
360 114 334
429 136 343
223 67 267
360 114 334
429 136 343
223 67 267
362 113 333
428 135 342
223 67 266
808
836
948
808
836
948
808
836
946
808
908
557
808
908
557
808
905
556
836 772 772
17 24 24 104 104 105 17 24 24 104 104 105 965 808 836 948 808 836 946 832 932 661 808 908 661 808 905 661 837 744 772 820 744 772 818 768 868 243 744 844 493 744 841 493 837 1488 1544 1657 2232 2316 2475 3000 3184 2718 3744 4028 3211 4488 4869 3704
808 744 744
HÓNAP Eredeti-modosított ei. és
MŰVELŐDÉSI
668 0 0 668 0 0 668 0 0 668 0 0 668 0 0 668 0 0 701 1685 1649 1369 1685 1649 2037 1685 1649
Július
E.
M.
Augusztus
T.
E.
M.
Szeptember
T.
E.
M.
Október
T.
E.
November
M.
T.
E.
M.
December
T.
E.
M.
T.
pénzügyi teljesítés Bevételek: 1. saját bevétel 2. átvett pénzeszköz 3. egyéb bev./pénz(készl.)m. 4. 1.+...-3. saját bevétel Kiadások: 5. személyi juttatás 6. munkaadói járulék 7. dologi kiadás 8. egyéb támogatás 9. ellátottak juttatásai 10. 5.+...-9. Működési kiad. 11. felújítás 12. beruházás 13. 11.+12.=felhalm. kiadás 14. 10.+13.=kiadások együtt 15. 14.-4.=intézményfinansz. 16. 14.-(4.+5.)havi (halm.)elt.
64
64
10
64
64
9
64
64
9
64
64
24
64
64
24 250
64
64
24 500
64
64
10
64
64
9
64
64
9
64
64
24
64
64
274
64
64
524
360 114 334
379 119 345
351 103 191
360 114 334
379 119 344
351 102 190
360 114 334
379 119 344
351 102 190
360 114 334
379 119 334
369 95 256
360 114 334
379 119 334
368 95 255
362 114 334
364 113 333
368 94 255
808
843
645
808
842
643
808
842
643
808
832
720
808
832
718
810
810
717
170 34 170 170 34 170 808 1013 679 808 1012 643 808 842 643 808 832 720 808 832 718 810 810 717 744 949 669 744 948 634 744 778 634 744 768 696 744 768 444 746 746 193 5232 5818 4373 5976 6766 5007 6720 7544 5641 7464 8312 6337 8208 9080 6781 8954 9826 6974