Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 17. §-a, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról,valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 10. §-a alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény rendelkezéseire NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás igénybevételére 1. A támogatás célja: A legalább egy hónapja folyamatosan álláskeresőként nyilvántartott, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személyek vállalkozói készségének, hajlandóságának előmozdítása, saját vállalkozás, illetve vállalkozói tevékenység beindítására való ösztönzése. 2. A pályázaton részt vehet az, aki:
•
a pályázat benyújtását közvetlenül megelőzően – beleértve a pályázat benyújtásának napját is – a kirendeltség által legalább egy hónapja folyamatosan álláskeresőként nyilvántartott, illetve rehabilitációs ellátásban részesül és • vállalja, hogy önmaga foglalkoztatását a) egyéni vállalkozás keretében, vagy b) új induló társas vállalkozás keretében, a társaság tevékenységében – munkaviszonyon kívüli jogviszonyban álló – személyesen közreműködő tagként, vagy c) a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII törvény 3. §-a 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként, vagy az ehhez kapcsolódó szolgáltatói tevékenység keretében oldja meg. A támogatás nyújtása szempontjából egyéni vállalkozó, aki - az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény [2009. évi CXV. tv.] szerinti egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő magánszemély, az említett nyilvántartásban rögzített tevékenysége(i) tekintetében; - a közjegyző a közjegyzőkről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét közjegyzői iroda tagjaként folytatja); - az önálló bírósági végrehajtó a bírósági végrehajtásról szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét végrehajtói iroda tagjaként folytatja); - az egyéni szabadalmi ügyvivő a szabadalmi ügyvivőkről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében; - az ügyvéd az ügyvédekről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét ügyvédi iroda tagjaként vagy alkalmazott ügyvédként folytatja); - a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlására jogosító igazolvánnyal rendelkező magánszemély e tevékenysége tekintetében; - a gyógyszerészi magántevékenység, falugondnoki tevékenység, tanyagondnoki tevékenység vagy szociális szolgáltató tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel rendelkező magánszemély e tevékenysége tekintetében; - az egyénileg tevékenykedő európai közösségi jogász az ügyvédekről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységet ügyvédi társulás 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Telefon: (76) 478-207, fax: (76) 320-884 http://bacs-kiskun.munka.hu, e-mail:
[email protected]
tagjaként vagy alkalmazottként végzi). A támogatás nyújtása szempontjából társas vállalkozó, aki - a betéti társaság bel- és kültagja, a közkereseti társaság tagja, a korlátolt felelősségű társaság, a közös vállalat, az egyesülés, valamint az európai gazdasági egyesülés tagja, ha a társaság (ideértve ezen társaságok elő-társaságként történő működésének időtartamát is) tevékenységében ténylegesen és személyesen közreműködik, és ez nem munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében történik (tagsági jogviszony), - a szabadalmi ügyvivői társaság, a szabadalmi ügyvivő iroda tagja, ha a társaság tevékenységében személyesen közreműködik, - az ügyvédi iroda, a közjegyzői iroda, a végrehajtói iroda, a gépjárművezető-képző munkaközösség, az oktatói munkaközösség tagja, - az egyéni cég tagja. Mezőgazdasági őstermelőre vonatkozó további előírások A mezőgazdasági őstermelő az önfoglalkoztatás ideje alatt vállalja, hogy: - a támogatás esetén, a hatósági szerződésben megjelölt időpontig, összesen 3 évig, az őstermelői tevékenységéből származó időarányos árbevétele meghaladja a mindenkori személyi jövedelemadó köteles összeghatárt (2014-ben 600 000.- Ft). Az őstermelői tevékenységgel elért bevétel nagyságát a pályázónak hitelt érdemlően a szerződésben meghatározott módon és időben igazolnia kell. Amennyiben a fenti feltételek nem teljesülnek, az felróható okból bekövetkezett szerződésszegésnek. Nem támogatható az a pályázó: - akit a pályázat benyújtásának időpontjában a kirendeltség nem tart 1 hónapja álláskeresőként nyilván, vagy nem részesül rehabilitációs ellátásban Nem nyújtható támogatás különösen annak a személynek, aki a pályázatát akkor nyújtotta be, amikor már vállalkozónak, illetve gazdasági társaság személyesen közreműködő tagjának minősült, illetve mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, és az ebből származó bevétele elérte az Szja. tv. 23. §-ban meghatározott összeget. - akinek a pályázata nem felel meg a vonatkozó jogszabályoknak, illetve a pályázati kiírásban megfogalmazott egyéb feltételeknek, vagy - nem a megjelölt adatlapon, illetve nem megfelelően (ideértve a formai és/vagy számszaki hibákat is), vagy hiányosan nyújtja be pályázatát, vagy - a pályázatában és/vagy a hatósági szerződés megkötése során valótlan adatot közöl (ebben az esetben az esetleg már megítélt támogatás is visszavonásra kerül), vagy - akinek az államháztartás alrendszereivel szemben (akár csak eggyel is, ideértve az elkülönített állami pénzalapokat is) lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, vagy - aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból kapott támogatásokkal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit nem teljesítette, illetve időarányosan nem teljesíti, vagy - aki a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (továbbiakban: Knyt.) szerinti nyilatkozata alapján nem részesülhet támogatásban, vagy - akit a Knyt. megsértése miatt bármely szerv jogerősen kizárt és a kizárás tényét a honlapon közzétették, a kizárást megállapító jogerős döntéstől számított 2 évig. A vállalkozás megkezdésének minősül: Ha a pályázó a pályázat benyújtását megelőzően, illetőleg a pályázat benyújtásának napján a) az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására irányuló szándékát az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóságnak bejelentette; b) új induló társas vállalkozás esetében, az erről szóló cégbírósági végzés szerint a társaságnak személyesen közreműködő tagja a pályázat benyújtásának napján, illetve azt megelőzően Nem köthető hatósági szerződés azzal a nyertes pályázóval, aki:
- a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel a hatósági szerződés megkötésének időpontjában nem rendelkezik, - a meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, - a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett.
2
3. A támogatás forrása A Nemzeti Foglalkoztatási Alap decentralizált alaprészének Bács-Kiskun Megyében, e célra elkülönített 50.000.000 Ft pénzügyi kerete. 4. A vállalkozóvá válást elősegítő támogatás formája: 2.000.000 Ft-ig terjedő tőkejuttatás vissza nem térítendő formában. 5. A támogatás pályázati feltételei: A pályázó vállalja, hogy
- a támogató döntés közlését követő 30 naptári napon belül hatósági szerződést köt a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával - legkésőbb a hatósági szerződés megkötéséig csatolja a vállalkozás alapítására vonatkozó és a tevékenység megkezdéséhez szükséges dokumentumokat: ° ° ° ° °
egyéni vállalkozói igazolvány vagy a 2009. évi CXV. törvény 7. § (3) bekezdés szerinti igazolás, mezőgazdasági őstermelői igazolvány és annak betétlapja, valamint NAV„ADATBEJELENTŐLAP” az őstermelői főtevékenység folytatásáról gazdasági társaság esetén a társaságot bejegyző cégbírósági végzés, vagy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat által kiadott és hitelesített cégkivonat, társasági szerződés (alapító okirat), szükség esetén szakhatósági engedélyek, (pl.: telephelyengedély, működési engedély stb) a támogatás fogadására, pénzforgalmának lebonyolítására, illetve a visszafizetések teljesítéséhez a hatósági szerződés megkötéséig bankszámlát nyit szerződéskötéshez a vállalkozói bankszámla/lakossági folyószámla szerződést csatolja,
- a támogatás iránti pályázatát a vállalkozói tevékenység megkezdése előtt benyújtja, - a munkaügyi központ kérésére a pályázat érdemi elbírálásához – az előírt kötelező mellékletein túl egyéb, a pályázattal összefüggő iratot is (pl. előzetes elvi szakhatósági engedélyek, szándéknyilatkozatok, bérleti előszerződés, adásvételi előszerződés) becsatol. 6.A támogatás további feltételei: A pályázó
- rendelkezik a vállalkozás pénzügyi és piaci megalapozottságát bemutató, alátámasztó 3 éves üzleti tervvel, és
- rendelkezik a vállalkozás indításához, a beruházás nettó – ÁFA visszaigénylési jogosultsággal nem -
-
-
-
rendelkező pályázó esetében bruttó – költségének legalább 20%-át elérő saját forrással, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás, valamint a bankhitel nem számítható be. vállalja, hogy a hatósági szerződésben megjelölt időpontig tevékenységét (a létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat) megkezdi, és azt 3 évig a hatósági szerződésben megjelölt időpontig szüneteltetés nélkül fenntartja. A pályázó ezen időszak alatt az Flt. 58. § (5) bekezdés a) pontjában meghatározott munkaviszonyt nem létesíthet vállalja, hogy a beruházást legkésőbb 2014. november 15-ig befejezi és a támogatás kifizetésére vonatkozó eredeti bizonylatokat legkésőbb 2014. november 30-ig benyújtja, vállalja, hogy a támogatás odaítélése esetére a hatósági szerződés megkötésétől a beruházás befejezésének dátumától számított legalább 3 évig, továbbá az azt követő záró-beszámoló elfogadásának napjáig tartó időtartamra azonnali beszedési megbízásra felhatalmazói nyilatkozatot tesz valamennyi bankszámlájára vonatkozóan Építési beruházás esetén építési engedély vagy annak hiányában az építési hatóság igazolása arról, hogy az építési tervdokumentációt engedélyeztetésre átvette.Akkor is lehet pályázni, ha az építési engedély már rendelkezésre áll, de a pályázó még nem kezdte el a beruházást. Építési beruházás esetén építési tervdokumentáció, előzetes költségvetés és kivitelezői árajánlat(ok) szükségesek. a pályázatban megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén kötelezettséget vállal arra, hogy 8 napon belül nyilatkozik, hogy • a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetét pótolja, és a pályázatban szereplő beruházást változatlan formában megvalósítja, vagy • a beruházás megvalósítására vonatkozó tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozza, és csökkentett formában valósítja meg, 3
Amennyiben a pályázó nem vállalja a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetének pótlását, vagy a beruházás megvalósítására vonatkozó tervének a rendelkezésre álló összegnek figyelembe vételével történő átdolgozását, úgy pályázata elutasításra kerül. - több pályázót érintő új társult vállalkozás létrehozása esetében a pályázatokat egyenként, különkülön kell benyújtani. Ebben az esetben minden pályázatban hivatkozni kell arra, hogy a társult vállalkozásnak kik a további tagjai. 7. A támogatás formája és mértéke: Legfeljebb 2.000.000 Ft vissza nem térítendő tőkejuttatás, amely nem haladhatja meg az összes beruházási költség nettó értékének 80%-át, vagy az általános forgalmi adót (ÁFA) is tartalmazó érték 80%-át, amennyiben a támogatottnak a támogatásból finanszírozott beszerzése kapcsán ÁFA levonási joga nincs. A támogatás számításának alapja a beruházás levonható és visszaigényelhető ÁFA nélküli összes költsége. A támogatás csak abban az esetben igényelhető a beruházás ÁFA-t is tartalmazó összköltsége után, ha a támogatott vállalkozásnak a támogatásból finanszírozott beruházásával kapcsolatban nincs ÁFA visszaigénylési jogosultsága. A támogatás az - ÁFA levonási joggal rendelkező pályázók esetében a beruházás nettó (ÁFA nélküli) költségéhez igényelhető. - ÁFA levonási joggal nem rendelkező pályázók esetében az ÁFA összegét is tartalmazó beruházás költségéhez igényelhető. (Pályázónak ÁFA levonási jogosultságára vonatkozóan pályázatában nyilatkoznia kell!) 8. A támogatás keretében elszámolható költségek:
- Kizárólag új tárgyi eszközök (pl. gépek, technológiai, műszaki, irodai berendezések, felszerelések, ügyviteli és számítástechnikai eszközök, szoftverek, haszon - és mezőgazdasági haszongépjárművek, tenyészállatok) beszerzése, melyek a vállalkozási tevékenységet tartósan, legalább 1 éven túl szolgálják. (Tenyészállatnak kell tekinteni azokat az állatokat – függetlenül attól, mennyi ideig szolgálják a vállalkozási tevékenységet -, amelyek a tenyésztés, a tartás során „leválasztható” terméket termelnek, s az ezen termékek értékesítéséből vagy a tenyészállatok egyéb hasznosításából megtérülnek a tartási költségek.) Közeli hozzátartozók (házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha-, és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha-, és nevelőszülő, valamint testvér) közötti eszközvásárlást a munkaügyi központ nem támogat. - A vállalkozás beindításához szükséges - megfelelő felépítménnyel rendelkező ingatlan (műhely, üzlet, iroda) a benne lévő használati, berendezési tárgyak nélkül, valamint telek, földterület (pl. erdő, ültetvény, mezőgazdasági művelésre alkalmas) vásárlása. Közeli hozzátartozók (házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha-, és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha-, és nevelőszülő, valamint testvér) közötti ingatlanvásárlást a munkaügyi központ nem támogat. - A vállalkozás profiljához illeszkedő építési, bővítési, felújítási, korszerűsítési, átalakítási beruházáshoz kapcsolódó költség. - Egyéb költségekhez (pl. forgóeszköz, indulókészlet vásárlása), melyre a teljes fejlesztési költség legfeljebb 20 %-a fordítható. Figyelem: A támogatás folyósításakor a benyújtott számlákon, kifizetéseket alátámasztó bizonylatokon szereplő végösszeg 50.000,- Ft-nál nem lehet kevesebb! A százezer forint értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. E bekezdés alkalmazásában írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértésével kötött szerződés teljesítése érdekében történt kifizetés összege a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe. A támogatás nem igényelhető: - Lízing, valamint részletfizetési konstrukcióban történő beruházásra, továbbá hatósági díjak, illetékek, gazdasági társaságok alapításának költségére, személygépjármű vásárlására, bérleti jog megszerzése.
4
- A pályázat benyújtása előtt már megkezdett beszerzésre, beruházásra. (Megkezdettnek minősül a beszerzés az adásvételi szerződés keltével, az eladó által kiállított számla dátumával, építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzéssel.) - Forgóeszköz vásárlás, amennyiben annak költsége az „Egyéb költségek” pontban meghatározott mértéket meghaladja. (A teljes fejlesztési költség 20%-a.) 9. A támogatás folyósítása: A támogatás a hatósági szerződés aláírása után - azonnali beszedési megbízásra felhatalmazói nyilatkozat(ok) rendelkezésre állását követően - az alábbiak szerint kerül folyósításra: - A támogatás összege a munkaügyi központtal kötött hatósági szerződés aláírása után, az abban foglaltak figyelembevételével, forrás- és teljesítésarányosan, a bemutatott eredeti bizonylatok (pl. számla, egyszerűsített számla, adásvételi szerződés (ingatlan esetén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog stb.) alapján teljesítés igazolása mellett a Magyar Államkincstáron keresztül kerül utalásra a támogatott inkasszót befogadó vállalkozói bankszámlájára / lakossági folyószámlájára. - Nem folyósítható támogatás azon beruházáshoz, amelynél az eladó és a vevő azonos személyek, vagy az eladó és a vevő – gazdálkodó szervezet(ek) tagja(i) és/vagy vezető tisztségviselő(i) – között közeli hozzátartozói viszony áll fenn. (Közeli hozzátartozó: a házastárs,az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.) - A támogatás folyósításához a pályázat benyújtását követő naptól a hatósági szerződésben az elszámolás határideje napjáig kiállított eredeti bizonylatok fogadhatók el. Az adásvételi szerződéssel igazolt beszerzések – ingatlanvásárlás kivételével – nem fogadhatóak el. - Külföldi szállító esetén, a benyújtott számlák kiegyenlítése forintban történik. Forintszámláról történő teljesítés esetén a pénzügyi teljesítés napján a forintszámlát vezető pénzintézet által rögzített árfolyamon, míg devizaszámláról történő teljesítés esetén a pénzügyi teljesítés napján érvényes MNB árfolyamon kell figyelembe venni. 10. A szerződésszegés jogkövetkezményei: Ha a támogatott a hatósági szerződésben foglaltakat megszegi, nem, vagy csak részben teljesíti, illetve hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltat, a támogatást a visszakövetelés időpontjában hatályos, a kötelezettségszegés napjától a visszakövetelésről rendelkező határozat meghozatalának napjáig a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 132. §-a (2) bekezdése szerint kiszámított késedelmi pótlékkal növelt összegben kell visszafizetni. Amennyiben a kötelezett visszafizetési kötelezettségének a visszakövetelésről rendelkező határozatban megjelölt határidőig nem tesz eleget, e határidő elmulasztásának napjától a befizetés napjáig a támogatás összegének alapulvételével kiszámított késedelmi pótlékot is köteles fizetni. Ha a támogatott nem tesz eleget a hatósági szerződésben rögzített tájékoztatási kötelezettségének, illetve akadályozza az ellenőrzést, rendbírsággal sújtható. 11. A pályázat benyújtásának helye, határideje, elbírálása A jelen pályázati felhívás alapján benyújtásra kerülő pályázatot az útmutatóban, valamint a pályázati adatlapon és annak mellékleteiben meghatározott részletes feltételek figyelembevételével kell kidolgozni. A pályázati felhívás, az útmutató, az adatlap és mellékletei egymástól elválaszthatatlan szerves egységet képeznek, együttesen tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt. A pályázati felhívásban és a pályázati egységcsomagban foglaltaknak megfelelően elkészített pályázatokat 1 db eredeti példányban, kötelező mellékletekkel felszerelve, összefűzve 2014. június 30-ig személyesen vagy postai úton a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központba (6000 Kecskemét, Klapka utca 34.) kell benyújtani. A pályázatot könyvelt postai küldeményként, kizárólag Magyarországon feladott, vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével kell továbbítani. Ebben az esetben a benyújtás időpontjának a küldeményen szereplő – a pályázó által igazolható – feladás időpontjának dátuma számít. A pályázat személyes benyújtása esetén a munkaügyi központ a pályázat átvételéről igazolást ad a pályázónak. A pályázatok elbírálásáról a munkaügyi központ mérlegelési jogkörben, a pályázat benyújtását követően 3 hónapon belül dönt. A döntést követően a munkaügyi központ a döntésről szóló értesítés átvételétől számított 30 napon belül hatósági szerződést köt a támogatottal, melyben részletesen 5
rögzítésre kerülnek a támogatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek. Amennyiben a kedvezményezett mulasztásából a szerződéskötésre meghatározott határidőtől számított 30 napon belül nem jön létre a támogatási szerződés, a támogatási döntés érvényét veszti. Amennyiben az álláskereső a pályázati úton nyújtható 2 millió Ft-ig terjedő kamatmentes tőkejuttatásra és a kérelemre induló legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő, vissza nem térítendő támogatásra is igényt tart, akkor a pályázatot és a kérelmet a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához egyszerre kell benyújtania, kérelmét a munkaügyi központ megküldi az illetékes kirendeltség részére. Az a pályázat, amely nem felel meg a pályázati felhívás feltételeinek, illetve a pályázati egységcsomagban foglaltaknak, határidőn túl, vagy hiányosan, illetve a kötelezően előírt mellékletek bármelyike nélkül érkezik be, érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül. Hiánypótlást kizárólag a munkaügyi központ kezdeményezhet! Formai szempontból hiányosnak minősülő pályázat esetében a munkaügyi központ szólítja fel a pályázót arra, hogy a hiányosságot a felszólításról szóló értesítés átvételétől számított 8 napon belül pótolja. Formai hiányosságnak kizárólag a pályázati adatlapok, nyilatkozatok valamelyik rovatának üresen hagyása, vagy az űrlaphoz csatolandó valamelyik adatlap, nyilatkozat, dokumentum hiánya számít. A hiánypótlást követően is formailag hiányosnak minősülő pályázat nem felel meg a támogatásra való jogosultsági feltételeknek. A beruházást a pályázat beadását követő naptól a pályázó saját kockázatára megkezdheti, azonban a pályázat oda nem ítélése, vagy csökkentett mértékben való odaítélése esetén kártérítési igénnyel a munkaügyi központhoz nem fordulhat. A pályázati egységcsomag térítésmentesen átvehető a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában illetve Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal illetékes Járási Hivatal Járási Munkaügyi kirendeltségein, valamint letölthető a bacskiskun.munka.hu oldalról.
Kecskemét, 2014. március 17.
Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
6