2013. október
Baárlap A BAÁR-MADAS REFORMÁTUS GIMNÁZIUM IDŐSZAKOS DIÁKLAPJA
Fókuszban a gólyák
Mostantól virtuálisan is! MÉG TÖBB KÉPPEL, MÉG TÖBB TARTALOMMAL: facebook.com/baarlapfaceoldal
Beköszönés Már több mint egy hónapja tart az új tanév. Ismét megérkezett a már legtöbbek által jól ismert és nem feltétlenül kedvelt órák előtti izgulás, sokszor nem is ok nélkül… Viszont, mint minden tanévben, most is új diákok és tanárok érkeztek Előbbiek számára már az augusztus fontos eseményt hozott, a gólyatábort, szeptemberben pedig tanúi lehettünk beavatásuknak a gólyanap keretében. Mindkét alkalomról közlünk egy-egy cikket, amelyeket belső és külső szemlélők írtak. Ebben a számban a dök három nagyasszonyával készült interjút olvasgathatjátok a Baárpultnál, a „Kedvenc helyek” rovatban a lánykollégium konyháját mutatjuk be, és kaptok egy kis ismertetőt nagy egyházi ünnepünkről, a reformációról is. Ebben az évben újdonságnak számít, hogy a BaárLapnak lrehoztunk egy facebookoldalt is, ahol elérhető lesz az újság lapozható, online formában, továbbá extra tartalmakkal: képekkel, videókkal találkozhattok. Mindenkinek kellemes olvasást és jó tanulást kívánunk! Tartalom: Gólyatábor gólyaszemmel Gólyanap A dök nagyasszonyai – interjú A lánykollégium konyhája – kedvenc helyek A reformáció ünnepe Akinek volt egy álma: Martin Luther King Balassi-versek illusztrációi – Múzsacsók Október 20. Balassi Bálint születésnapja Kultúrsokk – kulturális ajánlók Baár–Madas Kupa A konyhafőnök ajánlata Rejtvény Diákcsemege – aranyköpések Programajánló
2
3 6 9 14 15 17 19 21 18 26 27 28 29 30
Velünk történt
GÓLYATÁBOR GÓLYASZEMMEL Az idei gólyatábor kellemesen telt el az újak számára! A 7. b, 9. c és d osztály az osztályfőnökükkel, a kísérő tanárokkal és néhány 12.-essel Tahiban töltött el 3 napot. A hangulat felemelő volt, minden új és régi diák valahova beilleszkedett, és barátokat szerzett. Erről a tanáraink is gondoskodtak, de ne feledjük, hogy mindez a 12.-es segítők nélkül nem lett volna ennyire jó! Különböző programokat szerveztek nekünk, ezen belül megismerhettük a dökösök munkáját is. A táborba látogató vendégtanároktól előadásokat hallgathattunk meg. Az első napon mindenkiben felmerültek a kérdések, hogy mi mit is fogunk itt csinálni, és egyáltalán miért vesznek el 72 órát a nyári szünetünkből, de az idő előrehaladtával az újak és régiek egyaránt bekapcsolódtak a programokba, és feloldódtak. Amikor az új osztályfőnökeink bemutatkoztak nekünk, megnyugodtunk, ugyanis minket, diákokat örömmel töltött el, hogy jó kezekbe kerültünk. Aznap este Igazgató úr is megérkezett, és mesélt nekünk az iskoláról. Némi reményt fűztünk még ahhoz, hogy hosszú ideig nem kell oda betennünk a lábunkat, de ezek sajnos csak leányálmok voltak. Majd a második napon üdén és boldogan keltünk fel Molnár György tanár úr friss hangjára, aki nagy örömünkre tartotta meg a reggeli tornát, amelyen mindenki ,,őszinte”
3
Velünk történt lelkesedéssel vett részt. Ezek után különböző, a dök munkájával kapcsolatos programokat szerveztek nekünk a 12.-esek. Szanyó Gábor egy megterhelő játékkal várt minket, Fogas Livi szó szerint könyveket ültetett ránk, Újvári Réka almát etetett velünk az egészség és a gyertyaláng fényében, Dávid Bálint fociztatta a fiúkat , Móczár Boróka heves küzdelmet szított csapataink között, Kardon Marci pedig beíratott minket színésztanodájába, ahol beugróznunk kellett! Persze hozzáteszem, hogy Marci ördögi nevetése kihagyhatatlan volt a jelenetek között, előtt és után. A harmadik nap az osztályoknak be kellett mutatniuk az általuk készített előadásukat. A hetedikesek egy dökről készült paródiával nevetettek meg minket, a 9. c-sek egymás bőrébe bújtak, a 9. d-sek pedig megcsillogatták a hangjukat. A produkciók egyaránt mosolyt csaltak a tanárok és diákok arcára, majd kihirdették a győzteseket: a kilencedikesek megosztott első helyen végeztek, a hetedikesek pedig másodikok lettek. A nap végén a buszok már indulásra készen vártak minket. Persze nincsen kirándulás, ahol ne ragadnának fent a diákok valahol, tehát pár kilencedikes megvalósította a lehetetlent, és fentragadtak a zárt buszon! Persze a leleményes barátok segítségükre sietve körbe állták a buszt, hiszen ez – mint azt gondolták – sokat segített a helyzeten. Viszont nem kell aggódni, a lányok megmenekültek, és elszórtan fellelhetők az épületben. Mindenki várta, hogy végre hazaérhessünk, mert már hiányzott az otthoni koszt és az, hogy mindenki bevághassa
4
Velünk történt magát a számítógép elé, és megtárgyalja az elmúlt 72 órát. Végül is mindenki megegyezik abban, hogy élveztük a tábort, és jót is tett nekünk, ugyanis az évnyitón nem úgy álltunk ott, mint egy rakás vadidegen fájdalommal a fején, hanem mint három osztály. Talán ez a legjobb egy ilyen táborban... Ondreász Celeszta 9.c
együtt a 9. évfolyam
5
Velünk történt
GÓLYANAP - avagy az új diákok megpróbáltatásai Biztos vagyok abban, hogy sokan láttatok kockás inges, állatfüles farmerosokat gatyatartóval vagy éppen nem a divat okán viselt szakadt ruhás diákokat az iskolába jövet. És szerintem sokan gondoltátok, hogy ezzel a gólyanapi hangulatot ti érezhetitek elsőként, hogy részesei lehettek ennek a hagyományosnak számító nap kezdetének. Igazából már sokkal-sokkal korábban kezdődött, szerintem már sejtitek... Hajnalban, pontosabban három órakor az iskola alsó szintjén az automatákon túl, a lánykollégiumban kellemes meglepetés fogadta a gólyákat: a tizedikesek vezetésével telt meg a két újak által lakott szoba, vicces és kreatív feladatokkal a nagyobbak fejében. Mivel két helyen nem lehetünk egyszerre, átcsődítettünk mindenkit a nagyobbik szobába, és nekiláttunk a „beavatásnak”. Egy előre megadott dalt kellett betanulniuk, és akinek az arca a zseblámpa fényével találkozott, énekelnie kellett, majd ebből mindenki kivette a részét. Ezt követték a fekvőtámaszok, táncok, kérdésekre adott válaszok, végül rossz megoldás esetén konfettiszórás az arcba, és egy különleges ital kortyolása, melynek fő összetevője a medvecukor és egy szénsavas ital volt. Kedvességből hagytuk őket még aludni, bár azt nem tudjuk, mikor sikerült nekik újra ágyba kerülni. Pár órával később ők is izgatottan keltek, ugyanúgy, mint
6
Velünk történt az évfolyamtársaik. A jelmezválasztások kreatívak és különlegesek voltak, ezért az egyik osztály még gyülekezőt is tartott a zebra túloldalán besárgulás céljából. Becsülendő, hogy a kedves osztályfőnökök is szolidaritást vállaltak, és egy napra ők is jelmezt húztak. Néhány ember napját biztosan feldobták az újak, vicces kinézetükkel elrohanva mellettük a folyosón, így ismerve meg őket jobban. Aki délután részt vett a gólyabálon, érezhette a 10. d osztály munkáját és igyekezetét az egész rendezvény során, akik mellett a gólyák is remekül teljesítettek. Küzdöttek az osztálynak szerzett pontokért, még ha ez tejszínhabbal beborított fejet, eséseket vagy éneklést is követelt. Sok munkájuk az osztálytáncokban is látszott. Bárki, aki ott volt, láthatta, hogy minden tőlük telhetőt megtettek, és végül a 9. c osztály teljesítménye volt a legkiemelkedőbb, így elnyerték az osztályról osztályra öröklődő plüss gólyát, valamint a jogot is, hogy jövőre ők rendezhessék a gólyanapot. Tóth Maxima 11.a
7
Velünk történt Akik kitervelték a napot: a 10.d-sek
És akik mindent szépen megcsináltak: a gólyák
8
Beszélgetés a Baárpultnál
A dök nagyasszonyai Amikor meghalljuk a szót: „nagyasszonyok”, valószínűleg azonnal középkorú, olyan „kitöltik a teret” stílusú nőket képzelünk magunk elé. Termetes asszonyságokat egy kis bajuszkával, nemde? Ám a könyvtárban ezzel a leírással szöges ellentétben álló, három végzős lánnyal találkozom. Fiatalok, jókedvűek, és egyáltalán semmilyen hasonlóságot sem lehet felfedezni bennük és az előbb leírt matrónajellemzésben… Akkor mégis miért nagyasszonyok? Mit köszönhet nekik az iskola? Dávid Eszter (9. b) riportja. BaárLap: Azoknak a kedvéért, akik nem ismernek titeket, kérlek, menjünk egy gyors „bemutatkozós kört”! Móczár Boróka: Móczár Boróka vagyok, 12.a osztályos tanuló. Hetedikben jöttem ide, katolikus vagyok, nagyon szeretek ide járni… Ja, és nagyon szeretem a gólyákat! Meg a gólyatáborokat… Ujvári Réka: Én csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy az adataim majdnem ugyanazok, mint Borókának azon
kívül, hogy református vagyok. M.B.: És most megjött Livi, aki szöges ellenté tünk… Fogas Lívia: Jó tudni. Annyiban viszont tényleg különbözöm tőletek, hogy én négy éve járok ide. BL.: Mióta is vagytok dökösök? Hogyan is csatlakoztatok? Hiszen azt mindannyian tudjuk, hogy nem kevés időt lehúztatok már a dökben. → folytatás a köv. oldalon →
9
Beszélgetés a Baárpultnál M.B.: Kezdem én, hiszen az én helyzetem talán a legegyszerűbb. Szóval az előző iskolámban elnök is voltam, itt meg Rékával gyakorlatilag hetedik óta képviselők vagyunk. U.R.: Gyakorlatilag nem annyira… M.B.: Elismerem, néha kissé hézagosan jártam a találkozókra, és ezért fáj is a szívem. De egyébként almát mindig cipelek… és eszem. Tavaly viszont betetőzött pályafutásom, hiszen én lettem a dök hangja. BL.: Ne haragudj a kérdésért, de ez mi is pontosan? U.R.: Igazából önkényuralom kategória… M.B.: Nem, nem. Ez teljesen legális! Röviden: engem hallhattatok a rádióban, ha dökös információkról volt szó.
F.L.: Hogy újat ne mondjak, az előző sulimban én is dökös voltam, ide jöttem, és itt is az lettem. Onnantól kezdve pedig felfelé kezdett ívelni pályánk Rékával. U.R.: Én Borókával együtt lettem dök-képviselő… BL.: Hogyan lettetek jóban? Volt szerepe a döknek ebben? F.L.: Természetesen! Rékával a dökben, Boróval pedig gólyatáboroztatás közben. BL.: A DÖK munkája… Mi volt az dolog, amit a leginkább utáltatok? U.R.: A nyilvánosság előtti beszéd nem tartozik a kedvenceim közé… BL.: Volt rá példa? U.R.: Nem, mert lemondtam. Ez volt az a lehetőség, amit mindig kikerültünk… BL.: És más?
10
→ folytatás a köv. oldalon →
Beszélgetés a Baárpultnál F. L.: Igazából volt pár dolog, ami fárasztó volt. De az az igazság, hogy azért csináljuk, mert szeretjük M.B.: Szerintem mindig ügyesek voltak, szóval olyan igazán ciki helyzet nem állt elő. BL.: Ez jól hangzik. Kellemesebb téma: mi a kedvencetek? U.R és F. L. egyszerre: A büfézés! F. L.: Mindenki ezt akarja csinálni… nem hiába. Te eszed a legtöbbet… BL.: Hát igen a maradékok… U.R.: Milyen maradékok? Mi kaptunk először! M.B.: Nekem a kedvenc emlékem a gólyatáboros pattogatottkukorica-fűzés volt! BL.: Micsoda? Mikor, hol mit, merre?
M.B.: Szóval a tavalyi gólyatáborban egyik éjszaka nekiültünk a másnapi dökös programok előkészítésének. Pattogatottkukoricahegyeket kellett felfűznünk, de valahogy nagyon nem haladtunk. F.L.: Felfűztem egy háromméteres cérnára egy csomót, aztán teljesen belegabalyodtam. BL.: Akkor, gondolom, biztosan megvolt az a bizonyos holtpont is, amikor már mindenen nevettetek. U.R.: Igen… ezért is nem csináltuk idén ezt a feladatot. BL.: Más kérdés. Srácok is vannak a dökben. Gyorsan közös nevezőre tudtatok velük jutni? Hiszen a lányok mindig egy kicsit máshogy képzelik el a dolgokat… Nem voltak koccanások a szervezések alatt?
11
→ folytatás a köv. oldalon →
Beszélgetés a Baárpultnál U.R.: Szerintem azokkal, akik ténylegesen részt vesznek a dökben nincs probléma. Kreatívak, csinálják… M.B.: Meg hát itt van Marci, az élő példa! F.L.: Hát igen, Kristály Marci végül is már 10.-ben elnökhelyettes lett, ami azért elég komoly. U.R.: Szóval vannak különbségek, de együtt lehet velük dolgozni. BL.: A jövőre nézve hogyan tovább? U.R.: Jövőre már nem leszünk dökösök. BL.: Idáig én is eljutottam… úgy értem, most itt van az érettségi és a szalagavató a nyakatokon. Hogy fogjátok tovább csinálni… egyáltalán folytatjátok a dökben végzett munkátok? M.B.: Idén leszünk a legaktívabbak!
F.L.: Igaz, hogy idáig még nem jutottunk el egy gyűlésre sem… U.R.: Hát igen, én voltam az egyedüli végzős a legutóbbi alkalmon. Azonban lényeg: folytatni fogjuk! F.L.: Vagy legalábbis mindenütt ott leszünk. BL.: Befejezésül tudnátok esetleg valami jó tanácsot adni a jövendőbeli és mostani képviselőknek? M.B.: Legyenek türelmesek… U.R.: Meg lelkesek! M.B.: És viccesek! Röhögjenek, amin kell. R.: Hát, köszönök szépen mindent!
12
Beszélgetés a Baárpultnál .
Név: Ujvári Réka Kor: 17 Szabadidő: olvas, sportol, csokit eszik Kedvenc szín: rózsaszín, fehér, fekete Zene: „a keringőnk zenéje” Kívánság (ha lehetne egy): tanulás nélküli iskola
Név: Fogas Lívia Kor: 17 Szabadidő (ha esetleg lenne): gitározik… alszik Kedvenc szín: kék Zene: vegyes Kívánság (ha lehetne egy): újra óvodás lehessen
Név: Móczár Boróka Kor: 17 Szabadidő: sportol, olvas Kedvenc szín: vörös Zene: mindenevő; klasszikus zene (komolyan) és akár rádió is Kívánság (ha lehetne egy): csokiház
13
Kedvenc helyek
A LÁNYKOLLÉGIUM KONYHÁJA Akik már jártak a lánykoliban, tudják, hogy a konyha kicsi, és nincs túl jól felszerelve. Mégis, a kolisok számára (legalábbis nekünk, gólyáknak) szinte központi helynek számít. Az eltelt hetek alatt nem egyszer fordult elő, hogy a kony-hában gyűltünk össze. Hol egy-egy esti nassolás, hol egy kis lelkizés céljából. Az esetek többségében a kettő kombinációja miatt. Főleg azért alkalmas az említettekre, mert ez talán az egyetlen helyiség a lánykoliban, ahonnan nem hallatszik ki minden egyes szó, illetve az egyik pult tökéletes ülőalkalmatosságnak bizonyult. A konyhába akár egyedül is félre tudsz vonulni, itt általában csend van és nyugalom (az esték kivételnek számítanak, ilyenkor pótvacsizunk…), mindig van ennivaló (rosszabb esetben nem a sajátod), és találni mosogatnivalót is, amennyiben éppen tányért súrolni van kedved (bár a legtöbbször mindenkinek elég a sajátja…). Nem csak a „bennfentesek” szeretik ezt a kis helyiséget. Némelyik kívülállót, mondjuk, mérhetetlen tejszomja csábítja a hűtőhöz, amiről természetesen a „tulajdonos” mindig tud. Ha a falai beszélni tudnának… Nos, rengeteg mindenre derülne fény, amik talán jobb, ha megmaradnak titoknak. Itt nemcsak a mi generációnkról beszélek, hanem azokról is, akik évekkel, évtizedekkel megelőzve minket, felfedezték a konyhát mint törzshelyet. Akik bizalmukba fogadták ezt a kis helyiséget, remélvén, hogy legalább benne megbízhatnak… Orosz Melitta 9.c
14
aktuális
A reformáció ünnepe Ha egy felmérést készítenénk az utcán, hogy mi is az a reformáció, akkor valószínű, hogy elszomorítóan kevesen tudnák rá a választ, néhányan meg csak annyit mondanának, hogy valami volt akkor Lutherrel, nem igaz? De… Történelemből vagy hittanból biztosan mindenki tanulta a reformáció eseményeit. Maga a szó azt jelenti, hogy visszaalakítás, megjavítás. Az egész a búcsúcédulák árusításával kezdődött. Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én kifüggesz-tette a 95 pontot a wittenbergi várkapura. Összefoglalta az érveit a cédulák ellen, mivel ezek pénzért megvásárolható bűnbocsánatot hirdettek, Luther egyik legfontosabb nézete pedig, hogy a bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg, viszont az egyház működésével kapcsolatban más „hibákat” is közölt a pontjaiban. A kálvini reformáció fő változásai, hogy az egyház legyen a hívek közössége. Kálvin János a templomból minden képet kidobott, mivel úgy gondolta, hogy csak Isten Igéjére kell figyelniük a híveknek. Ezért nincsenek díszek, képek a református templomban. A mai világban a református egyház ünnepi istentiszteletet tart ezen a napon, mivel október 31-ét tekintik az évfordulónak. Ilyenkor még a különböző templomi alkalma-
15
aktuális
kon is szóba kerülnek a reformáció történései, például nálunk bibliaórán és ifin is beszélgettünk arról, hogy a reformáció hogyan hat a mi életünkre, nekünk hogyan kellene megváltozni. Egy mai tizenegy-két éves fiatal gyerek nem biztos, hogy teljesen megérti, hogy miért történt az akkor és ott. Később, nagyobb korára megértheti, hogy valójában mit üzen a reformáció. Nekem nagyon természetes a reformáció ünnepe, hisz református iskolába és templomba járok. Érdemes megemlíteni Luther Márton négy alapelvét: 1. solus Christus 2. sola fide 3. sola gratia 4. sola Scriptura, vagyis 1. egyedül Krisztus 2. egyedül hit által 3. egyedül a kegyelem révén 4. egyedül a Szentírás segítségével üdvözülhet az ember. Az emberek eleinte nem fogadták el Luther elveit, de ahogy ma is láthatjuk, egész jól elfogadják egymást a katolikusok és a protestánsok. Nekem a reformáció ünnepe teljesen az életem részévé vált, és fontosnak tartom, hogy emlékezzünk rá. Szabados Adrienn 11.c
16
aktuális
Akinek volt egy álma... Luther Márton modern mása: Martin Luther King „Van egy álmom: egy napon felkel majd a nemzet, és megéli, mit jelent valójában, ami a hitvallásban áll.” Martin Luther King, ismerősen cseng a név, de nem társul hozzá arc, vagy hogy pontosan ki is volt ő? Egy afroamerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége. A feketék és a fehérek közti megkülönböztetés ellen nyilatkozott beszédeiben. Martin Luther King Junior 1929. január 15-én látta meg a napvilágot Atlantában. Eredetileg apját és őt is Michael Kingnek hívták, de nevüket egy mély benyomást gyakorló németországi utazás után változtatták meg Luther Márton lelkésznek, a protestáns reformáció szellemi atyjának tiszteletére. Diplomáját szociológiából szerezte, tanulmányait pedig a Crozer Theological Seminary vallási iskolában folytatta, és az itt megszerzett diplomája után a Boston Universityn rendszeres teológia szakon tanult. Világnézetére nagy hatással volt Howard Thurmen polgárjogi aktivista és egyben apja egykori főiskolai osztálytársa, Mahatma Gandhi, India politikai és spirituális vezetője, akinek családjával is találkozhatott, és akitől az erőszakmentes tiltakozási módszert is tanulta, illetve Bayard Rustin polgárjogi aktivista, az 1963-as Washingtoni Menetelés fő szervezője és a demokratikus szocializmus híve. Az 1963. augusztus 28-án megtartott felvonulás célja az volt, hogy szembesítsék az amerikai kormányt azzal, hogy mennyire tehetetlenek a faji megkülönböztetéssel és az ezzel kapcsolatos
17
aktuális erőszakkal szemben a déli államokban. Az esemény legfontosabb követelései: az elkülönítés felszámolása az iskolákban, hatékony polgárjogi törvények megalkotása, a munkahelyi diszkrimináció tiltása, a polgárjogi aktivisták védelme a rendőri erőszakkal szemben, és a törvényben meghatározott minimálbér meghatározása. Több mint 250 000 ember vett rész ezen a felvonuláson, és itt hangzott el a „Van egy álmom” kezdetű beszéde is. 1964 októberében harmincöt évesen Nobel-békedíjat kapott, ezzel ő lett a legfiatalabb díjazott, emellett még további két kitüntetést kapott, igaz, csak halála után. 1968 tavaszán Memphisbe érkezett, és a Lorraine Motelben szállt meg, akol április 4én a motel erkélyén fejlövés érte. Johnson elnök áprlisi 7-ét gyásznappá tette, gyilkosát pedig 99 év börtönre ítélték. Minden évben január harmadik hétfőjén Martin Luther King napot tartanak a tiszteletére.
Sokan gondolják úgy, King összeesküvés áldozata lett.
18
Múzsacsók Diáktársaink alkotásaiból adunk ízelítőt Balassi-versekhez készített illusztrációk HOGY JULIÁRA TALÁLA, ÍGY KÖSZÖNE NÉKI Ez világ sem kell már nékem
Szerelmedben meggyúlt szívem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Csak tégedet óhajt lelkem,
Ki állasz most énmellettem;
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Egészséggel, édes lelkem!
Idvöz légy, én fejedelmem!
Én bús szívem vidámsága,
Juliámra hogy találék,
Lelkem édes kívánsága,
Örömemben így köszenék,
Te vagy minden boldogsága,
Térdet-fejet néki hajték,
Véled Isten áldomása.
Kin ő csak elmosolyodék..
Én drágalátos palotám, Jó illatú, piros rózsám, Gyönyörű szép kis violám, Élj sokáig, szép Juliám! Feltámada napom fénye, Szemüldek fekete széne, Két szemem világos fénye, Élj, élj, életem reménye!
Vajda Villő (10.c) rajza
19
Múzsacsók
Somogyi Zsuzsi (10.c) illusztrációja KIBEN AZ CELIA SZERELMÉÉRT VALÓ GYÖTRELMÉRŐL SZÓL, HASONLÍTVÁN AZ SZERELMET HOL MALOMHOZ S HOL HARANGHOZ Mely csuda gyötrelem ez, hogy a szerelem búmra most malommá lett, Hol, mint gabonáját, engemet, szolgáját szép Celiával őrlet, Siralmam patakja az kereket hajtja, kin lisztté létig töret. Ím, az nagy szerelem miatt búsult lelkem már szinte haranggá lett, Kit szerelem bennem félen vér ellenem, rám támadván amellett, Azért kong jajszóval, zúg fohászkodással szegény, nyugalma helyett. Mint egy kristálykövet soha el nem törhet, noha éget, verőfén, Úgy az én szívemet, noha vall gyötrelmet, el nem rontja tüzes kén, Csak gyúl szegény s hevül, mert szertelenül fűl, mint kristály, kit süt hév szén.
20
Múzsacsók
Október 20. – Balassi Bálint születésnapja Tények és tévhitek az első kiemelkedő magyar nyelvű költőről Tények: édesanyja sógora az egri várkapitány, Dobó István felesége Dobó István leánya, Krisztina, azaz a saját unoka-
testvére, aki özvegyen ment hozzá: 1583 decemberében meghal Várady Mihály, a 24 éves Dobó Krisztina férje, így egy év múlva, 1584 karácsonyán Balassi betoppan vitézeivel Sárospatakra, megesküszik Krisztinával, a várat pedig hozomány gyanánt birtokba venné, de a várbeliek kikergetik őket egy másik unokatestvére Bocska István erdélyi fejedelem 1594-ben Esztergom ostromakor mindkét combját ólomgolyó járja át, majd május 30-án, pünkösd hétfőjén hal bele sebeibe
Tévhitek: a költők szegények: Balassi Bálint az ország egyik leggaz-
dagabb és legnagyobb hatalmú főrangú családjába született váltogatta a vallását: az evangélikus hitről valóban áttért a katolikusra (végleg) – döntésénél az ismeretlen lelki tényezők mellett a törökösség vádjának ellensúlyozása, valamint a Habsburgokhoz való közeledés szándéka lehettek az okok, ugyanakkor ettől kezdve főként a jezsuitákkal keresett és tartott fenn kapcsolatokat, vonzó lévén számára a rend katonás szervezete és tagjainak kifinomult műveltsége
21
Kultúrsokk FILM – KÖNYV – SZÍNHÁZ ajánlatok minden napra FOGADOM (THE VOW) Lányoknak: Nektek könnyebb írnom, ugyanis én is női szemmel figyelem a világot, így elég pár szó, hogy kedvet csináljak a filmhez. A történetnek valóság alapja van. Egy házaspár életébe látunk bele, akik balesetet szenvednek, melynek következtében a feleség amnéziába esik. A férj mindent beleadva szeretné visszaszerezni feleségét, aki nem emlékszik rá. Irigykedhetünk egy kicsit a feleségre, hogy ilyen férje van. A férfi főszereplőt a Step Up című filmből ismerhetjük a legtöbben, és ahogy nagyon sok szerepben, úgy ebben is megállja a helyét. Fiúknak: Mondjátok, ha nem így van, de hozzátok közelebb áll az akciófilm, mint a romantika. Bár mi, lányok szeretjük, ha ez utóbbi oldalatokat is megmutatjátok. Ehhez egy lépés, ha megnézitek ezt a filmet. Egy ilyen helyzetben, amikor a feleség életének egy része kiesik a memóriájából, és elfelejti szerelmét, le a kalappal a férfi főszereplő előtt, ahogyan küzd és betartja házassági fogadalmát. Gondoljátok végig, hogy képesek lennétek-e ugyanerre azért, akit szerettek! A film igaz történten alapul, szóval valakinek már sikerült kitartani valaki mellett, és visszahódítani, ha szükséges. Úgy tűnik, hogy egy laza kis amerikai sztori, de talán érdemes továbbgondolni! Stefan Tüncsi 11.c
22
Kultúrsokk
F. H. BURNETT: A TITKOS KERT Bár nem egy újabb könyvről van szó, sőt, igencsak régi, tekintve, hogy én is egy '59-es kiadást olvastam. Pöttyös könyv, ezért inkább lányoknak ajánlott. (Fiúk – felteszem – a harmadik oldal után becsuknák.) A történet röviden: A morcos, csúnya, önző kis Mary elárvulva Indiából Angliába kerül szintén mogorva, emberkerülő nagybátyjához, egy isten háta mögötti helyre. A nagybácsi birtokán van ez a bizonyos titkos kert, falakkal körülvéve, az utókortól eltiltva. Mary mégis megszegi ezt a tilalmat. És az addig számára ismeretlen természet átformálja őt, nemcsak barátokra lel, hanem megtanul szeretni, szeretet adni, sőt, szeretetével gyógyítani is. Aranyos történet, sok igazság van benne, mondhatni, megható. Sokan vagyunk olyanok, mint Mary. Önzők, mással mit sem törődők. Jó látni, hogy milyen kicsinynek látszó dolgok meg tudnak minket változtatni. A regényből film is készült, ha valaki nagyon ódzkodik az olvasástól, azt is megnézheti. :) Ha már nagyon eleged van a nagy hajtásból, hogy minden rosszul sikerül, vagy egyszerűen rossz hangulatod van, kezdj bele ebbe a könyvbe, mert le fog kötni, és legalább olyasmit olvashatsz, amiben nem az igazságtalanság az úr, hanem a jóság győz. Egy kicsit visszaadja az életkedved, egy kicsit kikapcsolódhatsz. Én magam is tanulás helyett olvastam... (Ez nem követendő példa! :)) -kávé -
23
Kultúrsokk
POLIGAMY Új musical a Madách Színházban Ha valaki látta Orosz Dénes azonos című filmjét, tudja, miről van szó. De, ha mégsem, hát elmondom az alaptörténetet röviden: Adott egy férfi, András, és adott egy nő, Lilla. Ők egy párt alkotnak. A lány családot szeretne, azonban barátja még nem. Vagyis, maga sem tudja, mit akar. Egy nap Lilla bejelenti, gyermeket vár. András nem tud mit kezdeni a helyzettel, nem tudja, örüljön-e, avagy meneküljön. Munkából hazatérve egy vadidegen Lilla nevű nőt talál lakásában. Másnap egy újabb Lilla mellett ébred fel. És ez így megy tovább. Barátja, Kornél szerint András megőrült. Ez a film története. Mi a musicalé? Erre a bemutatón derül majd csak fény, október 26-án, a Madách Színházban. A szereposztásban Szente Vajk, Oroszlán Szonja, Feke Pál, Détár Enikő, Gallusz Nikolett és Sánta László neve is előfordul, ha valakinek ez nagyobb kedvet ad. :) A színpadon pár férfi mellet rengeteg különböző típusú, stílusú, kinézetű nő is felvonul. Az igazat megvallva, nem lennék a férfi főszereplő helyében, ennyi nő között kiigazodni! Még jó, hogy mindegyiket Lillának hívják! Poligámiában élni egy ideig élvezet lehet, de aztán...? Bár erre csak az tudja a választ, aki ki is próbálta. :) A szövegkönyv- és dalszövegírásban többek közt Szente Vajk is részt vett, kíváncsian várom, vajon milyen szövegeket kreált. (Előre félek... :)) A sajtótájékoztatót látva jónak ígérkezik az előadás, zeneileg mindenképp. Megér legalább egy megtekintést. :) Elöljáróban a darabról csupán ennyit lehet elmondani, de a szituáció önmagáért beszél. Ha minden egybevág, a BaárLap következő számában már egy beszámolót olvashattok az új musicalről. Addig is, javaslom, hogy aki szereti a musicaleket, feltétlen szerezzen egy jegyet erre a darabra. Nem fogja megbánni a füle, és remélhetőleg a szeme sem. :) -kávé-
24
Kultúrsokk
EGY VÁLLALKOZÓ KEDVŰ MÚZEUM Az 1966-ban létrejött – a világon máig egyedülálló – országos gyűjtőkörű intézmény a világörökség részét képező budai várnegyedben, az utcának nevet adó egykori Fortuna fogadó patinás épületében kezdte meg működését, ahol 2005 nyaráig tevékenykedett. 2011 őszétől új helyszínen, a régi Óbuda központjában, Krúdy egykori házában, a Korona tér 1. szám alatt fogadja látogatóit. Az alábbi videó pedig betekintést ad a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kulisszái mögé: http://www.youtube.com/watch?v=IJpHc9g39R4
Krúdy háza Óbudán, ma a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum épülete
25
sportszelet Baár–Madas Kupa Idén is megrendezésre került a Baár–Madas Kupa immár negyedik éve, amelyen iskolánk kiválóan teljesített. Ez egy olyan megmérettetés, ahol néhány református általános iskola összemérheti sporttudását. A focimérkőzésesek 14 órakor két helyen kezdődtek: a hátsó kis pályán, illetve a „nagy” focipályán; ezzel párhuzamosan folytak a kosármeccsek bent, a tornateremben. Szerencsére nagyrészt ott lehettem a mérkőzéseken, amelyek valóban kemény küzdelmek voltak, de persze ezt könnyítették a biztató emberek. A legtöbb szurkolója talán nem véletlenül a Baár– Madas csapatainak volt, akik kitartóan drukkoltak a fiúknak. Hosszas focis küzdelmek után a kupát a Máriaremete–Hidegkúti Ökumenikus Általános iskola nyerte, második helyezett lett a Baár– Madas B csoportja, harmadik a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola volt, negyedikek a Baár–Madas A csoportja végzett, végül őket követték sorban a Karácsony Sándor Rózsakerti Református Általános Iskola, Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Református Általános Iskolája, a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és a Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola. A kosármérkőzések — ha írhatom így — kicsit könnyebben mentek a csapatunknak, mivel dicsőséges győzelmet arattak a Baár– madasos lányok: 10-48-ra leverték az Ökumenikus Általános iskolát, harmadik lett a Julianna Református Általános Iskola, a nagyedik pedig a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola volt. Büszkék lehetünk mind a focistáinkra mind a kosarasainkra egyaránt, és köszönjük a felkészítő tanáraiknak az edzéseket! Csak így tovább! :) Vajda Eszti 10.c
26
recept
A konyhafőnök ajánlata Az idei tanévtől új szakács készít nekünk jobbnál jobb falatokat a menzán. Az ő receptje következik. Kijevi jércemell Hozzávalók: jércemell reszelt sajt vaj/margarin őrölt szerecsendió fűszersó A „bundázáshoz”: liszt tojás zsemlemorzsa olaj a sütéshez Elkészítés: A jércemell-filét fűszersóval megszórjuk. Keverőtálban a vajat habosra keverjük. Hozzáadjuk a reszelt sajtot. Ízesítjük sóval, fűszerezzük reszelt szerecsendióval. Amíg a húst előkészítjük, hűtőben tároljuk. A tölteléket habzsák segítségével a jércemellfilékbe töltjük. Rövid időre hűtőbe rakjuk. Panírozzuk, aztán bő, forró olajban pirosra, ropogósra sütjük. Köretként burgonyapürét tálalunk.
27
Rejtvény Négyszögletű kastély Egy négyzet alakú szigeten egy négyzet alakú kastély áll. A kastély körül egy négyzetes várárok fut, amely 10 méter széles. A várat ellenséges csapatok támadják, akik egy véletlen számolási hiba miatt csak 9 és fél méter hosszú létrákat hoztak magukkal. Ha nem szeretnének a portyáról üres kézzel visszatérni, mit tegyenek? Fontos levél Egy gőzhajónak el kell juttatnia egy fontos levelet egy távoli szigetre. A szénkészlete azonban csak az út feléig elég. Rendelkezésre áll több gőzhajó is, de mindegyiknek csak annyi szene van, amennyi az út feléig elég. Az egyik hajó átadhat szenet a másiknak, de húzni nem tudják egymást. Hány hajóra van szükség, és milyen módon tudják a fontos levelet szállító hajót eljuttatni a szigetre? Éjfél Ha a mostani időhöz képest két órával később lenne, akkor fele annyi idő lenne éjfélig, mintha a mostani időhöz képest egy órával később lenne. Hány óra van most? Égő kanócok Adott két kanóc, mindegyikük 1 órán át ég. Van két gyufánk. Hogyan tudunk a két kanóccal és a két gyufával pontosan 45 percnyi időt kimérni? A rejtvényeket Vajda Villő (10.c) gyűjtötte
A megoldásokat küldjétek a BaárLap facebook oldalára:
facebook.com/baarlapfaceoldal! Aki a leggyorsabban küldi be a helyes megoldást, egy Óriás
Pöttyös Rudi a jutalma. Hajrá!
28
diákcsemege A megunhatatlan aranyköpések – ezúttal nem csak tanároktól A 9.b október 6-i megemlékezésén ezek is elhangzottak: „Lahner György vagyok…, egy gyermek anyja” „Damjanich János vagyok…, nős, gyermektelen vallású” Grynaeus tanár úr: „Mitől keresztény egy iskola?” diák: „Sárga a fal.” Diószeghy tanár úr: „Mindenki figyeljen, akinek kiosztottam a papirost vagy a pafehéret!” Diószeghy tanár úr: „Te mi leszel, ha nagy leszel?” diák: „Apuka.” tanár úr: Erre a válaszra nem számítottam... Azért ez sok mindentől függ...” diák: „Én heteró vagyok!!!” Vecseri tanárnő: Higgyétek el, én sokkal jobban szeretek rossz... ööö, jó jegyet adni.” egy 11.c-s diák: „Lenszkij és Anyegin is olyan forever done volt.” ugyanő: „Az Úristen teremtette a világot, a sors meg nem...” egy másik diák ugyanonnan: „Orgont a fülénél fogva vezette...” A BaárLapot ezentúl a virtuális térben is megtaláljátok:
facebook.com/baarlapfaceoldal Az októberi számban
még több képet még több írást és videókat érhettek el.
KATTINTS ÉS KEDVELD!
29
programajánló
30
programajánló
FELHÍVÁS a nyelvi délutánnal kapcsolatban Drámaíró pályázat · határidő: november 4. · terjedelem: max. 2 A4-es oldal · tartalom/forma: a nyelvi délutánon
megvalósítható, tehát egyszerűbb, nem hosszú monológokat, hanem inkább pergős dialógusokat tartalmazó darab idegen nyelven · értékelés: tanári zsűri választja ki a legjobbakat Rövidfilmes pályázat · határidő: november 4. · terjedelem: max. másfél perc · tartalom/forma: „Nyelvtanulás” címmel bármilyen műfajban készülhet film (játékfilm, dokumentum, riport…) · értékelés: tanári zsűri szelektál
31
impresszum
A virtuális változat munkatársai balról jobbra: Orosz Melitta 9. c, Ondreász Celeszta 9. c, Pataki Andrea tanárnő, Somogyi Zsuzsi 10. c, Vajda Eszti 10. c, Szabados Adrienn 11. c, Vajda Villő 10. c, Tóth Maxima 11. a és Dávid Eszter 9. b
32