Szabad bölcsészet 2016/17/2. félév. Tantárgy neve:
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN101A Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Logika I. Intézet Tantárgyelem: kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Bognár László egy. adj. Javasolt félév: tavaszi Előfeltétel: Óraszám/hét: 0-2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyak. jegy Kreditpont: 3 Tagozat: nappali, levelező Tantárgy feladata és célja:
Mindenki számára mellőzhetetlen a vitákban, szakmai megbeszéléseken való részvételhez. A kurzus megismertet a racionális meggyőzés eszközeivel és ezek használatával, a racionális vita kellékeivel, az érvelés elemi szabályaival, a meggyőző szemléltetés és példák ismérveivel, a tények konstrukcióival, a magától értetődő feltételek és premisszák használhatóságával. Tantárgy tematikus leírása: 1. párbeszéd, vita, kritika 2. kérdés, válasz 3. retorika, logika 4. racionális vita 5. állítások 6. érvek 7. ellenőrizhetőség 8. megerősítés és cáfolat 9. következtetések, 10. deduktív és induktív következtetések 11. szavak, fogalmak, szakkifejezések 12. értelem, jelentés 13. értelmezés, meghatározás 14-15. házi-esszék megvitatása Elemzésre javasolt filmek: Jean-Pierre Dardenne - Luc Dardenne Deux jours, une nuit; William Friedkin 12 Angry Men; Howard Hawks His Girl Friday; Sidney Lumet 12 Angry Men; Otto Preminger Anatomy of a Murder; Billy Wilder Witness for the Prosecution Félévközi számonkérés módja: 2 db. háziesszé. Beadás határideje: 2017. március 16. csütörtök éjfél. A 2017. március 17-én vagy utána érkező háziesszéket nem fogadhatók el, a hallgató „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap, akkor is, ha egyéni tanrendet választott. Beadás kötelező 3 módja (a három mód mindegyikén be kell adni): (1) e-mail-be belemásolva, (2) ugyanahhoz az e-mailhez csatolva, (3) nyomtatva.
A nyomtatott példányt az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán kell leadni Bognár László részére, az e-mailt a következő címre kell küldeni:
[email protected] A háziesszé főszövegének terjedelme: az egyik háziesszé legalább 4000 karakter + betűköz, a másik legalább 3000 karakter + betűköz terjedelmű. A terjedelembe nem számítanak bele: cím, jegyzetek. Idézetek, bibliográfiai leírások, saját vélemény kifejtései csak a jegyzetekben szerepelhetnek. A házi esszék alapján szerezhető a kurzust záró kollokviumi jegy. A hosszabb házi esszé témája: egy vita vagy egy műről írt több recenzió elemzése, értelmezése az informális logikai szakirodalom közelítésével, eszköztárával (fogalomtárával, elemzési terminusaival). Az adott vita vagy recenzió-csomag összes, bibliográfiában szereplő tételét be kell vonni az elemzésbe, a választott, felhasznált szakirodalomra oldalszámokkal hivatkozni kell. Csak a bibliográfiában szereplő vitát vagy recenzió-csomagot lehet választani. A rövidebb házi esszé témája: egy marginália vagy egy egyedi recenzió elemzése, értelmezése az informális logikai szakirodalom közelítésével, eszköztárával (fogalomtárával, elemzési terminusaival). A választott, felhasznált szakirodalomra oldalszámokkal hivatkozni kell. Csak a bibliográfiában szereplő margináliát vagy recenziót lehet választani. Az elemzéshez választható vita, egy műről írt több recenzió, marginália vagy egyedi rrecenzió felsorolása megtalálható a kötelező irodalomban. Más, mint az ott felsoroltak, nem választható. Értékelése: A házi-esszék értékelése: aláírás megtagadva: ha nem érkeznek meg határidőre a házi-esszék, jeles: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, érvekkel, példákkal, gondolatmenetrekonstrukcióval támasztja alá, jó: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, közepes: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, elégséges: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, elégtelen: a dolgozat olyan tézis állít, amely relevánsan nem vonatkoztatható a választott témára. Kötelező irodalom: (a felsorolásban szereplő internetes linkek utoljára látogatva 2017. január 15.) (A kötelezően választható magyarnyelvű szakirodalmat az idegennyelvű szakirodalom, majd ezt az elemzésre szánt példák bibliográfiája követi.) Magyarnyelvű irodalom: Bognár László – Forrai Gábor [2006] Esszéírás és informális logika http://www.uni-miskolc.hu/~bolantro/informalis/ Gadamer, Hans-Georg 2003 Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. 2., jav. kiad. Ford. Bonyhai Gábor, Fehér M. István. Budapest: Osiris (Sapientia humana, sorozatszerk. Boros Gábor, Gyurgyák János), belőle „A hermeneutikai tapasztalat elméletének alapvonalai” 299-420. old. Grice, Herbert Paul 2011 Tanulmányok a szavak életéről. Budapest: Gondolat Kiadó (Társadalomelmélet – kommunikációtudomány, A kommunikációkutatás klasszikusai, sorozatszerk. Horányi Özséb), belőle „Társalgás és logika (1967, 1987)”, ford. Márton Miklós, Bárány Tibor,
9-135. old. Belőle részlet ld. http://philosophy.elte.hu/zvolenszky/grice.pdf Margitay Tihamér 2007 Az érvelés mestersége. 2., jav. kiad. Budapest: Typotex Kiadó. Popper, [Sir] Karl [Raimund] 1997 A tudományos kutatás logikája. Ford. Petri György, Szegedi Péter. Budapest: Európa Kiadó. (Angolul ld. The Logic of Scientific Discovery, published in the Taylor & Francis e-Library, 2005 http://strangebeautiful.com/other-texts/popper-logic-scientific-discovery.pdf Reboul, Anne – Moeschler, Jacques 2006 A társalgás cselei. Bevezetés a pragmatikába. Ford. Gécseg Zsuzsanna. Budapest: Osiris Kiadó (Osiris könyvtár – nyelvészet, sorozatszerk. Kontra Miklós, Pléh Csaba, Siptár Péter). Zentai István 2006 Meggyőzéstechnika és kritikai gondolkodás a mindennapi gyakorlatban. Budapest: Medicina Könyvkiadó. Zentai István – Tóth Orsolya 1999 A meggyőzés csapdái. Informális hibák és visszaélések a mindennapi meggyőzésben. Budapest: Typotex Kiadó. Idegennyelvű irodalom. Blair, J. Anthony 2012 Groundwork in the Theory of Argumentation. Selected Papers of J. Anthony Blair. Introd. Christopher W. Tindale. Dordrecht – Heidelberg – London – New York: Springer (Argumentation Library). Johnson, Ralph H. 2000 Manifest Rationality. A Pragmatic Theory of Argument. London: Routledge. Perelman, Chaïm – Olbrechts-Tyteca, Lucie 2008 Traité de l’argumentation. La nouvelle rhétorique. 6e édition. Préf. Michel Meyer. Bruxelles: Éditions de l’Université de Bruxelles (UB lire Fondamentaux 1). Popper, Sir Karl Raimund 2002 Conjectures and Refutations. The Growth of Scientific Discovery. 2nd Ed. London: Routledge (Routledge Classics). Walton, Douglas 2008 Informal Logic. A Pragmatic Approach. 2nd Ed. Cambridge: Cambridge University Press. Elemzésre választható viták, párbeszédek, recenziók: (A Márkus-Kis-vita, a Fodor-Kis-vita, a Sándor Iván-Márton László-párbeszéd, az EszesSchwendtner-Tőzsér-Ulmann-vita, több recenzió egy műről: Tatár Izrael könyvéről és Kerényi Petőfi monográfiájáról, margináliák avagy egymással társalgó kritikák, egyedi recenziók és ismertetések) Márkus György - Kis János 1997 [Vita a szabadságról]. In Beszélő 3. folyam 2. évf. 8-9. sz. (1997. augusztus-szeptember) 18-82. old. Részletezve: Márkus György „A szabadságról” 18-29. old., http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-szabadsagrol Kis János „A szabadságról – Márkus Györggyel vitázva” 30-53. old. http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-szabadsagrol-%E2%80%93-markus-gyorggyel-vitazva Márkus György „Illúziók és reáliák” 54-71. old. http://beszelo.c3.hu/cikkek/illuziok-es-realiak.) Kis János „Margináliák”. 72-82. old. http://beszelo.c3.hu/cikkek/marginaliak Fodor Géza és Kis János párbeszéde a Hamletről Fodor Géza [1991] „Nagyon tűhegyre vennők, ha így vennők?". In Fodor Géza 1998 Zene és színház. Argumentum Kiadó-Lukács Archívum: Budapest, 7-41. old. [Folyóiratban: Színház 25. évf. (1992) 10. sz., 13-29. old.] http://www.szinhaz.net/pdf/1992_10.pdf Kis János 1998 „Hamlet. Egy olvasat olvasata”. Holmi 10. évf. (1998) 12. sz., 1647-1672. old. http://holmi.org/pdf/archive/holmi1998-12.pdf.) Eszes Boldizsár, Schwendtner Tibor, Tőzsér János, Ullmann Tamás párbeszéde az analitikus és a kontinentális filozófiáról:
Eszes Boldizsár – Tőzsér János 2005 „Mi az analitikus filozófia?” Kellék 27-28. sz. 45-71. old. http://kellek.adatbank.transindex.ro/pdf/27-28/018eszes.pdf Schwendtner Tibor 2006 „Analitikus versus kontinentális filozófia” MaFiSz 2006 / 1-2. sz. Ullmann Tamás 2006 „Analitikus és kontinentális filozófia” MaFiSz 2006 / 3-4. sz. Eszes Boldizsár – Tőzsér János 2007 „Mi és mi nem analitikus filozófia”. MaFiSz 2007 / 1-2. sz. A MaFiSz (Magyar Filozófiai Szemle) 1957-2010 példányai elérhetők a következő oldalról: http://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/MagyarFilozofiaiSzemle/ Eszes Boldizsár – Tőzsér János „Analitikus filozófia és fenomenológia” http://real.mtak.hu/3095/1/analitikus_filoz%C3%B3fia_%C3%A9s_fenomenol%C3%B3gia.pdf Több recenzió egy műről – Tatár György Izrael-könyvéről: Márton László 2001 „A felszabadító értelem.” [Két bírálat egy könyvről. Tatár György: Izrael. Tájkép csata közben. Osiris, 2000. 211 oldal, 1500 Ft.] In Holmi 13. évf. 7. sz. (2001. július), 981-987. old. Rugási Gyula 2001 „’JIHJE BE-SZÉDER’”. [Két bírálat egy könyvről. Tatár György: Izrael. Tájkép csata közben. Osiris, 2000. 211 oldal, 1500 Ft.] In Holmi 13. évf. 7. sz. (2001. július), 987-997. old. http://www.holmi.org/2001/07/marton-laszlo%E2%80%93rugasi-gyula-ket-biralat-egy-konyvroltatar-gyorgy-izrael-tajkep-csata-kozben Tamás Gáspár Mikós 2001 „Új zsidó nacionalizmus. Tatár Györgyről és másokról.” Népszabadság 59. évf. 268. sz. (2001. nov. 17., szombat), budapesti kiadás, 24-25. old. (Hétvége melléklet). Tatár György 2014 „A nagybácsi levele. Válasz TGM kritikájára.” In Uő. A „másik oldal”. Kabbalista esszék. Pozsony: Kalligram, 225-233. old. (A bírált kötet új kiadása: Tatár György 22009 Izrael. Tájkép csata közben. Pozsony: Kalligram.) Több recenzió egy műről – Kerényi Ferenc Petőfi-monográfiájáról: Márton László 2009 „Félbetört élet teljes rajza.” Két bírálat egy könyvről. Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz. Osiris,2008. 540 oldal + 24 oldal képmelléklet, 4500 Ft”. Holmi 21. évf. 8. sz. (2009. augusztus), 1115-1123. old. Szilágyi Márton 2009 „Egy magisztrális Petőfi-monográfia.” Két bírálat egy könyvről. Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz. Osiris,2008. 540 oldal + 24 oldal képmelléklet, 4500 Ft”. Holmi 21. évf. 8. sz. (2009. augusztus), 1123-1127. old. http://www.holmi.org/2009/08/marton-laszlo-szilagyi-marton-ket-biralat-egy-konyvrol-kerenyiferenc-petofi-sandor-elete-es-kolteszete-kritikai-eletrajz Margináliák – egymással társalgó kritikák: Margócsy István (szerk.) 2009 Margináliák. Kritikák több hangra. Budapest: Palatinus. Belőle: Margócsy István „Kornis Mihály / Kádár (magyar dráma)” 59-71. old., ld. még hozzá Szilágyi Ákos „Kornis Mihály / Kádár II.” 72-84. old., továbbá Margócsy István „Márton László / Árnyas főutca” 108-117. old., Margócsy István „Tar Sándor / Nóra jön” 132-143. old., Szilágyi Ákos „Spiró György / Fogság” 205-234. old. További margináliák a 2000 folyóiratból: Margócsy István 2013 „Borbély Szilárd / Nincstelenek – Már elment a Mesijás?”. In 2000 25. évf. 10. sz. (2013. október), 3-16. old. Bojtár Endre 2007 „Szegedy-Maszák Mihály (szerk.) / A magyar irodalom története”. In 2000 19. évf. 11. sz. (2007. nov.) [Margináliák], 51-65. old. Szilágyi Ákos 2007 „Kende Péter / Eltékozolt forradalom?”. In 2000 19. évf. 4. sz. (2007. ápr.) [Margináliák], 57-73. old. Egyedi recenziók, ismertetések: Márton László 2006 „Költőélet, költőhalál (Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete)”. Holmi 18. évf. 11. sz. (2006. november), 1553-1573. old. www.holmi.org/pdf/holmi2006-11.pdf Schmal Dániel 2012 „Descartes platonizmusa és a szenvedélyek. René Descartes: A lélek szenvedélyei és más írások. Ford. Dékány András fordításának felhasználásával Boros Gábor és
Gulyás Péter. L’Harmattan, Budapest, 2012. 218 old., 2500 Ft.” BUKSZ 24. évf. 1. sz. (2012. tavasz), 9-16. old. http://epa.oszk.hu/00000/00015/00065/pdf/Buksz_2012_01_03biralat.pdf Szalai Miklós 2011 „A trónörökös visszatér? Mészáros István: A Tőkén túl. Közelítések az átmenet elméletéhez. Fordította Csala Károly. L’Harmattan – Eszmélet Alapítvány, Budapest, 2008-2010. 1-4. köt. 1375 oldal, 13000 Ft.” BUKSZ 23. évf. 2. sz. (2011. nyár), 124-134. old. http://buksz.c3.hu/1102/04bir.szalai.pdf Virágh Szabolcs 2011 „Trauma és történelem találkozása. Emlékezet, reprezentáció, rítus.” BUKSZ 23. évf. 2. sz. (2011. nyár), 161-170. old. http://epa.oszk.hu/00000/00015/00062/pdf/08prob.virag.pdf Ajánlott irodalom: (a felsorolásban szereplő internetes linkek utoljára látogatva 2017. január 15.) Magyarnyelvű irodalom: Arisztotelész 1982 Rétorika. Ford., jegyz., utószó Adamik Tamás. Budapest: Gondolat. Aristotelés 1961 Organon. I. köt. Katégoriák – Herméneutika – Első analitika. Szerk., jegyz. Szalai Sándor, ford. Rónafalvi Ödön, Szabó Miklós. Budapest: Akadémiai Kiadó (Görög és latin írók / Scriptores graeci et latini 7). Cicero [Marcus Tullius] 2012 Összes retorikaelméleti művei. Bev. Adamik Tamás. Pozsony: Kalligram. Cicero, Marcus Tullius 2010 Összes perbeszédei. Ford., jegyz., bev. Nótári Tamás. Szeged: Lectum Kiadó. Cicero, Marcus Tullius 1990 Philippicák Marcus Antomius ellen. Ford., utószó, jegyz. Maróti Egon. Budapest: Európa Könyvkiadó (Az ókori irodalom kiskönyvtára). Lysias 2003 Beszédei. Szerk. Bolonyai Gábor. Budapest: Osiris – Balassi (Sapientia humana, sorozatszerk. Gyurgyák János, Németh György). Quintilianus, Marcus Fabius 2008 Szónoklattan. Pozsony: Kalligram. Ruzsa Imre – Máté András 1997 Bevezetés a modern logikába. Budapest: Osiris (Osiris tankönyvek). Idegennyelvű irodalom: Aristotle 2001 Prior and Posterior Analytics. A Rev. Text with Intr. and Comm. W. D. Ross. Oxford: Clarendon Press. Johnson, Ralph H. – Blair, Anthony J. 2006 Logical Self-Defense. New York: International Debate Education Association. Johnson, Ralph H. 1996 The Rise of Informal Logic: Essays on Argumentation, Critical Thinking, Reasoning and Politics. With four chapters co-authored by J. Anthony Blair. Pref. Trudy Govier. Newport News, Va: Vale Press (Studies in Critical Thinking and Informal Logic, 2). Hansen, Hans V. – Pinto, Robert C. (eds.) 2007 Reason Reclaimed. Essays in honor of J. Anthony Blair and Ralph H. Johnson. Newport News, VA: Vale Press. http://www.informallogic.ca/
Tantárgy neve: Tantárgy Neptun kódja: Filozófiatörténet BTSBN200A Középkori és kora újkori filozófiatörténet The History of Philosophy Tantárgyfelelős intézet: The history of mediaeval and early modern ME BTK Filozófiai Intézet philosophy Tantárgyelem: kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Bognár László egy. adj. Javasolt félév: I. /2. félév Előfeltétel: Óraszám/hét: 2-0 Számonkérés módja (a/gy/k/b): k. Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Bevezetés a késő antik, középkori, kora újkori filozófiáiba. A középkori keresztény filozófia mint a bibliai-keresztény élettapasztalat feldolgozása. A dogmatika tematikája és a középkori filozófia. A karteziánus paradigma váltás az európai filozófiában. Néhány forrásszöveg elemzése-értelmezése. Tantárgy tematikus leírása: 1-2. Bevezetés (biblisztika, liturgia, ikonográfia, az újplatonikus metafizika). 3. A középkori gondolkodás főbb kérdései dogmatörténeti látószögből. Olvasmány: A dogmatika kézikönyve 1. kötet 87-99., 343-389., 2. kötet 510-532. old. (Sattler-Schneider „Istentan”, Kessler „Krisztológia”, Werbick „Szentháromságtan” fejezeteinek történeti részei.) 4. A keleti és a nyugati gondolkodás különbségei a korai századokban. Olvasmány: Perczel István Isten felfoghatatlansága és leereszkedése, 53-233. old. 5-6. A keleti gondolkodás főbb útjai, irányvételei. Olvasmány: Meyendorff, Jean Krisztus az ortodox teológiában, 29-179. old. 7. A skolasztikus gondolkodás főbb irányvételei. Olvasmány: Leinsle, Ulrich G. A skolasztikus teológia története, 25-73., 115-167. old. („Hogyan alakul ki a skolasztikus teológia?” „A teológia tudománya egyetemi keretek között”). 8-14. Forrásszövegek a későantikvitás és a középkorból (Szent Ágoston, Aranyszájú Szent János, Dionüsziosz Pseudo-Areopagitész, Canterburyi Szent Anzelm, Plótinosz, Aquinói Szent Tamás szövegeiből). 15. Forrásszövegek a kora újkorból (Descartes) Félévközi számonkérés módja: 2 db. házi-esszé, beadási határideje: 2017. április 5., szerda éjfél. A 2017. április 6-én vagy később érkező esszék nem fogadhatók el: a hallgató „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap, akkor is, ha egyéni tanrendet választott. Egy évfolyamon belül ugyanabból a témából csak egy hallgató írhat házi-esszét. Ha két hallgató ugyanabból a témából ír házi-esszét, akkor mindkettő „nem kap aláírást” bejegyzést kap. Vagyis a hallgatóknak egyeztetnie kell egymással házi-esszéik témáit. A beadás kötelező 3 módja (mind a három módon be kell adni): 1. e-mail-be belemásolva, 2. e-mailhez csatolva, 3. nyomtatva leadni az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán (ME BTK 208-as szoba), e-mail-cím:
[email protected] A házi-esszé terjedelme: az egyik házi-esszé legalább 5000 karakter + betűköz, a másik legalább 3000 karakter + betűköz terjedelmű.
A házi-esszék adják a megajánlott kollokviumi jegyet. A hosszabb házi-esszék javasolt témája: forrásszöveg elemzése-értelmezése. (A forrásszöveg gondolatmenete, egy-két tézist emeljen ki és értelmezze azokat, legalább két tételt válasszon a megadott szakirodalomból.) Választható forrásszövegek: Aranyszájú Szent János „A Felfoghatatlanról” tartott 1. prédikációja Aranyszájú Szent János „Az Egyszülött dicsőségéről” tartott 1. prédikációja Szent Ágoston A Teremtés könyvének szószerinti értelmezése 12. könyve Szent Ágoston Vallomások 10. könyve Szent Ágoston Vallomások 11. könyve Szent Ágoston „Az imádságról”, 130. levél Canterburyi Szent Anzelm Proslogion Descartes Értekezés a módszerről Descartes Elmélkedések az első filozófiáról [egy-egy elmélkedés választható] Plótinosz „Az örökkévaló és az idő” Aquinói Szent Tamás Summa theologica Pars 1. Quaestio 2. [„Istenről, arról, hogy vajon van-e Isten”] Articuli 1-3. Aquinói Szent Tamás Summa theologica Pars 1. Quaestio 13. [„Isten neveiről”] Articuli 1-6. Aquinói Szent Tamás Summa theologica Pars 1. Quaestio 13. [„Isten neveiről”] Articuli 7-12. Dionüsziosz Areopagitész A mennyei hierarchiáról Dionüsziosz Areopagitész Isten nevei I-II. A rövidebb házi-esszé javasolt témája: a kötelező szakirodalom tételének ismertetése, összefoglalása az adott szemszögből: Dogmatika kézikönyve (szerk. Th. Schneider) Aquinói Szent Tamás istentana, krisztológiája, szentháromságtana. A szubordinacionizmus, a modalizmus és Áriusz adopcionizmusa. A Nikaiai zsinat (325) krisztológiai döntései, a Khalkédóni zsinat (451) hittani definíciója, a II. Konstantinápolyi zsinat (553) krisztológiai döntései. Órigenész, a kappadókiai atyák, Szentviktori Richárd szentháromság-tana. Jean Meyendorff Krisztus az ortodox teológiában Milyen krisztológiai konfrontációk összefüggésében születnek meg a kalkédóni zsinat döntései? Ismertesse a kalkedóni zsinat után körvonalazódó szigorúan diofizita, monofizita és újkalkédónista álláspontokat, különbségeiket, összeütközéseiket! Ismertesse Antiokhiai Szevérosz teológiai konfrontációit! Ismertesse Órigenész tanait és azok fogadtatását a VI. század teológiai mozgásaiban! Ismertesse Pontoszi Evagriosz tanait és azok fogadtatását a VI. század teológiai mozgásaiban! Ismertesse Bizánci Leontiosz tanait és azok fogadtatását a VI. század teológiai mozgásaiban! Ismertesse Jusztinianosz tanait és konfrontációit! Ismertesse Alexandriai Szent Cirill tanait, konfrontációit és tanainak továbbélését! Ismertesse a teopaszkita vita kibontakozását és továbbélését (teológiai artikulációit, konnotációit) az V-VI. században! Ismertesse Ál-Areopagita Dénes [Dionüsziosz Pszeudo-Areopagitész] teológiáját és forrásait! Ulrich G. Leinsle A skolasztikus teológia története A filozófia és a teológia viszonya a patrisztikus korban. Auctoritas és ratio viszonyának értelmezései a patrisztikus korban. Sevillai Isidorus szentenciagyűjteménye. Az iskolák fejlődése, az oktatás folyamata a X-XII. században. A Biblia-exegézis és a skolasztikus teológia kapcsolata. Szentenciagyűjtemények és a summák. A skolasztikus műfajok.
Az egyetemi oktatás formáit a XII-XIII. században. A Biblia-exegézis és a szisztematikus teológia szerepe az egyetemi oktatásban. Milyen megfontolásokkal tiltják be, ítélik el és fogadják el Arisztotelész tanait az egyetemeken. Hogyan értelmezi a teológia tudományosságát Auxerre-i Vilmos, a Summa Halensis, Albertus Magnus? Hogyan értelmezi a teológia tudományosságát Bonaventura, Aquinói Szent Tamás, Guillelmus de la Mare? Értékelése: A házi-esszék értékelése aláírás megtagadva: ha nem érkeznek meg határidőre a házi-esszék. jeles: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, érvekkel, példákkal, gondolatmenetrekonstrukcióval támasztja alá jó: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, közepes: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti elégséges: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet elégtelen: a dolgozat olyan tézis állít, amely relevánsan nem vonatkoztatható a választott témára. Kötelező irodalom: kézikönyv (más magyar nyelvű filozófiatörténeti kézikönyv nem használható) Boros Gábor (főszerk.) 2007 Filozófia. Budapest: Akadémiai Kiadó (Akadémiai kézikönyvek, sorozatszerk. Bajor Péter). Benne Bene László, Borbély Gábor, Kendeffy Gábor középkortanulmányai. forrás-szövegek, szakirodalom magyar nyelven: Adamik Tamás 2014 Latin irodalom a kora középkorban. 6-8.század. A keresztény Európa születése. Pozsony: Kalligram. Ágoston, Szent 2004 Szent Ágoston misztikája I. De genesi ad litteram [A Teremtés könyvének szószerinti értelmezése] 12. [könyv], Confessiones [Vallomások] 10. [könyv]. Ford., előszó, jegyz., szerk. Heidl György. Budapest: Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó (Catena Fordítások 8., sorozatszerk. Heidl György, Somos Róbert). Ágoston, Szent 2002 „Vallomásainak tizenegyedik könyve”. Ford. Heidl György. Tanítvány 8. (a kötetben tévesen 7.) évf. (2002) 4. sz. 49-74. old. [Ágoston, Szent] Aurelius Augustinus 1982 Vallomások. Ford., jegyz. Városi István, a szöveget az eredetivel egybevetette Vidrányi Katalin, utószó Redl Károly. Budapest: Gondolat (Etikai gondolkodók). Anzelm, Canterbury Szent 2001 Filozófiai és teológiai művek. 1. köt. Ford., bev., jegyz. Dér Katalin. Budapest: Osiris (Sapientia humana, sorozatszerk. Boros Gábor, Gyurgyák János). Benne “Monologion”. “Proslogion”. “Vita a Proslogionról”. “A grammaticusról”. “Három dialógus”. Bunge, Gabriel 1994 A Szentháromság-ikon. A szent ikonfestő Andrej Rubljov lelkisége és műve. Ford. Pappné Orosz Klára, Orosz Beáta. Nyíregyháza: Örökségünk kiadó. Descartes, René 1994 Elmélkedések az első filozófiáról. Ford. Boros Gábor. Budapest: Atlantisz (Mesteriskola). Descartes, René 1993 Értekezés a módszerről. A kiadást gondozta Boros Gábor. Budapest: IKON Kiadó (Matúra bölcselet). Dionüsziosz Areopagitész (Pszeudo-) 2013 „Isten nevei I-II.” Ford. Vassányi Miklós. In Magyar Filozófiai Szemle 57. évf. (2013) 2. sz., 147-185. old. Dionüsziosz Areopagitész (Pseudo-) 1994 „A mennyei hierarchiáról”. „Misztikus teológia”. Ford. Erdő Péter. In Vidrányi Katalin (vál.) 1994 Az isteni és az emberi természetről. Görög egyházatyák.
Bev., jegyz., szöveggondozás Frenyó Zoltán. 1-2. köt. Budapest: Atlantisz (A kútnál), 2. köt. 213-265. old. János, Aranyszájú Szent 2002 A Felfoghatatlanról és az Egyszülött dicsőségéről. Kilenc prédikáció az ariánusok ellen. Ford., jegyz., magy., bev., utószó Perczel István. Budapest: Odigitria – Osiris. (Odigitria könyvek) Leinsle, Ulrich G. 2007 A skolasztikus teológia története. Ford. Görföl Tibor. Budapest: Osiris. Meyendorff, Jean 2003 Krisztus az ortodox teológiában. Ford. Imrényi Tibor, Perczel István, Szegedi Iván, a görög és szír szövegeket ford., jegyz., a kötetet gondozta Perczel István. Budapest: Odigitria – Osiris (Odigitria könyvek). Plótinosz 2010 „Az örökkévalóság és az idő (Enn. III. 7 [45])”. Ford., bev., jegyz. Bene László. Ókor 9. évf. 2. sz. 52-68. old. Plótinosz 1986 Az Egyről, a szellemről és a lélekről. Válogatott írások. Ford., jegyz. Horváth Judit, Perczel István. Budapest: Európa Könyvkiadó. (Az ókori irodalom kiskönyvtára) Schmal Dániel 2016 Az elme filozófiája a kora újkorban. A test lélek probléma. Budapest: Gondolat Kiadó (Észlelet, sorozatszerk Boros Gábor, Pavlovits Tamás, Schmal Dániel). Schneider, Theodor (szerk.) 1996-1997 A dogmatika kézikönyve. Ford. Fila Béla, Lukács László, Orosz László, Várnai Jakab. 1-2. köt. Budapest: Vigília Kiadó. Simon T. [Tamás] László 2012 A kezdetek varázsa és lendülete. Közelítések a Lukácsevangéliumhoz és az Apostolok cselekedeteihez. Budapest: Sapientia Főiskola – L’Harmattan (A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudományi Tanszékének kiadványai 10. köt., sorozatszerk. Xeravits Géza, Szabó Xavér OFM, Szatmári Györgyi, Balogh Katalin). Simon T. László 2009 Nem csak Isten evangéliumát. Közelítések Pál apostol örökségéhez. Pannonhalma: Bencés Kiadó (Napjaink teológiája 12., sorozatszerk. Varga Mátyás). Simon T. László OSB 2007 Hagyományok dialógusban. Közelítések János evangéliumához. Budapest – Pápa: L’Harmattan – Pápai Református Teológiai Akadémia (Simeon könyvek 5., sorozatszerk. Xeravits Géza, Zsengellér József). Tamás, Aquinói Szent 1990 A létezőről és a lényegről. Bev., ford., komm. Klima Gyula. Budapest: Helikon Kiadó (Harmonia mundi könyvek, sorozatszerk. Vizkelety András). Török József 1999 A mise liturgiája és annak története. Benne Dobszay László „A szentmise magyarázata” 121-156. old. In Dobszay László – Szendrei Janka (kiad.) Egyházzenei Füzetek. I. sor. 2. füzet. Budapest: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság. Idegennyelvű irodalom: (az internetes linkek utoljára látogatva 2017.02.03.) http://www.corpusthomisticum.org/ http://www.augustinus.it/ http://www.documentacatholicaomnia.eu/ Migne, Jacques Paul Patrologiae Cursus Completus. Series Graeca. http://patristica.net/graeca/ Migne, Jacques Paul Patrologiae Cursus Completus. Series Latina http://patristica.net/latina/ Adamson, Peter – Taylor Richard C. (eds.) 2005 The Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge – New York: Cambridge University Press. Brague, Rémi 2008 Au moyen du Moyen-Âge. Philosophies en chrétienté, judaïsme et islam. Éd. rev. corr. Paris: Éditions Flammarion (Champs Essais). Davies, Brian – Stump, Eleonore 2014 (12012) The Oxford Handbook of Aquinas. Oxford: Oxford University Press. Frank, Daniel H. – Leaman, Oliver (ed.) 2003 The Cambridge Companion to Medieval Jewish Philosophy. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Gracia, Jorge J. E. – Noone, Timothy B. (ed.) 2006 [12003] A Companion to Philosophy in the
Middle Ages. Malden – Oxford: Blackwell Publishing (Blackwell Companions to Philosophy 24.) . Harvey, Susan Ashbrook – Hunter, David G. (ed.) 2008 The Oxford Handbook of Early Christian Studies. Oxford: Oxford University Press. Hyman, Arthur – Walsh, James J. – Williams, Thomas (ed.) 2010 Philosophy in the Middle Ages. The Christian, Islamic and Jewish Traditions. 3rd Ed. Cambridge: Hackett. Kretzmann, Norman – Kenny, Anthony – Pinborg, Jan (ed.) 1988 The Cambridge History of Later Medieval Philosophy. From the Rediscovery of Aristotle to the Disintegration of Scholasticism, 1100-1600. Cambridge– New York: Cambridge University Press. Lagerlund, Henrik (ed.) 2011 Encyclopedia of Medieval Philosophy. Philosophy between 500 – 1500. Dordrecht – New York: Springer Netherlands. Libera, Alain de 2004 La philosophie médiévale. Nouvelle éd. Paris: Presses universitaires de France (Quadrige Manuels). Marenbon, John (ed.) 2012 The Oxford Handbook of Medieval Philosophy. Oxford: Oxford University Press (Oxford Handbooks in Philosophy). Marenbon, John 2006 Medieval Philosophy. An Historical and Philosophical Introduction. London - New York: Routledge Taylor and Francis. McGrade, A. S. (ed.) 2003 The Cambridge Companion to Medieval Philosophy. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Pasnau, Robert – Van Dyke, Christina (eds) 2010 The Cambridge History of Medieval Philosophy. Vol. 1-2. Cambrigde – New York: Cambridge University Press. Patar, Benoît 2007 Dictionnaire des philosophes médiévaux. Anjou (Québec): Éditions Fides. Rutherford, Donald (ed.) 2006 The Cambridge Companion to Early Modern Philosophy. Cambridge– New York: Cambridge University Press. Young, Frances – Ayres, Lewis – Louth, Andrew (ed.) 2007 The Cambridge History of Early Christian Literature. Cambridge– New York: Cambridge University Press. Ajánlott irodalom: Magyar nyelvű szakirodalom: Bugár M. István 2016 A teológia kezdetei – a jánosi tradícióban: a Melitón- és a Hippolütoszdosszié. Budapest: Kairosz Kiadó (Catena Monográfiák 16., sorozatszerk. Heidl György, Somos Róbert). Bugár M. István 2013 Szabadság, szeretet, személy. Az ókeresztény teológia antropológiai vetülete. Tanulmány, forrásválogatás, ford., jegyz. Bugár M. István. Budapest: Kairosz Kiadó (Catena, Monográfiák 15., sorozatszerk. Heidel György Somos Róbert). Bugár M. István – Lautner Péter (szerk.) 2006 Sors és szabadság. Az emberi autonómia problémája az antik filozófiában a Kr. Utáni II. századig. Budapest: Kairosz Kiadó (Kultusz és Logosz Vallástörténeti és vallásfilozófiai szövegek 5., sorozatszerk. Bugár M. István) Maimonidész 1997 A tévelygők útmutatója. Ford., jegyz. Klein Mór, utószó Heller Ágnes. Budapest: Logos Kiadó (Historia judaica III., sorozatszerk. Babits Antal). Perczel István 1999 Isten felfoghatatlansága és leereszkedése. Szent Ágoston és Aranyszájú Szent János metafizikája és misztikája. Budapest: Atlantisz (A kútnál). Riché, Pierre 2016 Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton (6-8. század). Bev. Sághy Marianne, ford. Ádám Ottó, Sághy Marianne. Budapest: Szent István Társulat. Schmal Dániel 2012 A kezdet nélküli kezdet. Descartes és a kartezianizmus problémái. Budapest: Gondolat Kiadó. Schönborn, Christoph 1997 Krisztus ikonja. Ford. Szegedi Iván. Budapest: Holnap Kiadó. Theissen, Gerd 2001 Az első keresztyének vallása. Az őskeresztyén vallás elemzése és vallástörténeti leírása. Ford. Szabó Csaba. Budapest: Kálvin János Kiadó. Ld. még Bognár László „A későantik és középkori filozófia. Ajánló irodalomjegyzék a magyar nyelvű szövegekből.” Elérhető: az oktatónál.
Idegen nyelvű irodalom: Biard, Joël 1997 Guillaume d'Ockham. Logique et philosophie. Paris: Presses universitaires de France (Philosophies). Brower, Jeffrey – Guilfoy, Kevin (ed.) 2004 The Cambridge Companion to Abelard. Cambridge. CUP (Cambridge Companions to Philosophy). Cottingham, John (ed.) 1992 The Cambridge Companion to Descartes. Cambridge– New York: Cambridge University Press. Davies, Brian – Leftow, Brian (ed.) 2005 The Cambridge Companion to Anselm. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Flasch, Kurt 2011 Meister Eckhart. Philosoph des Christentums. 3. Aufl. München: H. C. Beck. Flasch, Kurt 2007 Dietrich von Freiberg. Philosophie, Theologie, Naturforschung um 1300. Frankfurt am Main: Vittorio Klostermann. Flasch, Kurt 2006 Meister Eckhart. Die Geburt der „Deutschen Mystik“ aus dem Geist der arabischen Philosophie. München: C. H. Beck. Fonrobert, Charlotte Elisheva – Jaffee, Martin S. (ed.) 2007 The Cambridge Companion to the Talmud and Rabbinic Literature. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Religion). Gerson, Lloyd P. (ed.) 1996 The Cambridge Companion to Plotinus. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Klima, Gyula – Allhoff, Fritz – Vaidya, Anand Jayprakash (eds) 2007 Medieval Philosophy. Essential Readings with Commentary. Malden – Oxford: Blackwell. Kamesa, Adam (ed.) 2009 The Cambridge Companion to Philo. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Kretzmann, Norman – Stump Eleonore (Ed.) 1993 The Cambridge Companion to Aquinas. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Lacrosse, Joachim 2003 La philosophie de Plotin. Intellect et discursivité. Paris: Presses universitaires de France (Thémis philosophie). Marenbon, John (ed.) 2009 The Cambridge Companion to Boethius. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Peltonen, Markku (ed.) 1996 The Cambridge Companion to Bacon. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Pollmann, Karla (ed-in-chief) – Otten, Willemien (ed.) 2013 The Oxford Guide to Historical Reception of Augustine. Vol. 1. Oxford: Oxford University Press. Seeskin, Kenneth (ed.) 2005 The Cambridge Companion to Maimonides. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Spade, Paul Vincent (ed.) 1999 The Cambridge Companion to Ockham. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy). Stump, Eleonore – Kretzmann, Norman (Ed.) 2001 The Cambridge Companion to Augustine. Cambridge: CUP (Cambridge Companions to Philosophy). Williams, Thomas (ed.) 2002 The Cambridge Companion to Duns Scotus. Cambridge– New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Philosophy).
Tantárgy neve: Számítástechnika (Computer Skills) Tárgyfelelős: dr. Gáspár Csaba László, egy. doc. Javasolt félév: 2. Óraszám/hét: konzultáció Kreditpont: Tantárgy feladata és célja:
Tantárgy Neptun kódja: BSBN202A Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező Előfeltétel: Számonkérés módja: gyakorlati jegy Tagozat: nappali
A bölcsész egyetemi stúdiumokhoz szükséges számítástechnikai ismereteket áttekintése. Tantárgy tematikus leírása: Rendszeres órák helyett három konzultációt tartunk, melynek témái a Word, a PowerPoint és a FrontPage. Félévközi számonkérés módja: A szemináriumi dolgozatnak (amelyet legcélszerűbb egy másik kurzusra készített dolgozat átalakításával előállítani) igazolnia kell, hogy a hallgató rendelkezik az elemi szövegszerkesztési ismeretekkel. Elvárások: feleljen meg a bölcsészettudományi kar szakdolgozatkészítési szabályzatában szereplő formai követelményeknek legyen sorkizárt, de ne legyenek a szavak között hatalmas közök legyen benne elválasztás legyen benne két különböző címsor, a 24pt félkövér középen és 16 pt kurzív balra zártan legyenek lábjegyzetek a lap alján legyen benne egy táblázat (előtte és utána 6 pont üres hellyel) tartalmazzon felsorolást (s felsorolásjel legyen 0,63 cm-re behúzva, a szöveg 1,25 cm-nél kezdődjön) legyen beillesztve egy objektum (pl. valamelyik oktató fényképe az intézeti honlapról) legyen benne működő webes hivatkozás (pl. az intézeti honlapra) legyenek benne szakirodalmi hivatkozások (valamilyen szokásos standard szerint) legyen a végén bibliográfia az élőfejben legyen baloldalt a szerző neve, jobboldalt Neptun kódja az oldalak legyenek számozva A dolgozatokat május 15-ig emailen kell postázni az oktatónak:
[email protected] Értékelése: Kötelező irodalom: nincs Ajánlott irodalom: nincs
Tantárgy neve: Filozófiatörténet IV.
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN400A Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: K Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Nyírő Miklós, egy. doc. Javasolt félév: II. év. tavasz Előfeltétel: Óraszám/hét: 2-0 Számonkérés módja: aláírás és kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A kurzus az európai filozófia történetének utóbbi mintegy 200 évét tekinti át. Kant kopernikuszi fordulatával kezdünk, s a német idealizmusra, illetve a főbb 19. századi fejleményekre összpontosítunk majd, hogy ezekhez kapcsolódóan végül kitekintést nyújtsunk a huszadik század ún. „kontinentális” filozófiájának főbb irányzataira. Tantárgy tematikus leírása: Habermas szerint a hegeli rendszerre adott jobb- és baloldali ifjú-hegeliánus válaszok kijelölik azokat a kereteket, amelyek még korunk gondolkodását is alapvetően meghatározzák. A 19. századi (elsősorban német) gondolkodás története több tekintetben is a német idealizmusra adott válaszreakciók sorának tekinthető. Másfelől a huszadik századi kontinentális gondolkodás ismét csak több tekintetben a 19. századi fejleményekből táplálkozik. A kurzus a 18.-19. század fordulójától kezdve, az ún. klasszikus német filozófia (Kant és a német idealisták) fő alakjai munkásságának áttekintéséből kiindulva tárgyalja ezeknek a válaszreakcióknak a sajátosságait, a fő problematikákat és válaszkísérleteket, a hatástörténeti összefüggéseket. Végül az így nyert áttekintésre alapozva a 20. századi európai filozófiai gondolkodás azon fő irányzataira tekintünk ki, amelyek a 19. századi előzményekben gyökereznek. A tárgyalandó irányzatokat két aspektusból vizsgáljuk: egyrészt megalapítóik munkásságát, vezérkérdéseiket és azokra adott válaszaikat tekintjük át, mintegy általános bevezetést nyújtva e szerzők gondolatkörének egészébe; másrészt e szerzők egy-egy központi tanát tárgyaljuk a megadott elsődleges irodalmak mentén, szöveg-közeli elemzésre hagyatkozva, elhelyezve azokat a vázolt gondolatkör egészében. Ütemezés: 1. Bevezetés: történeti áttekintés − főbb irányzatok és képviselőik, összefüggések 2-3. Kant transzcendentális fordulata: a) elméleti filozófia; b) gyakorlati filozófia 4-5. Német idealizmus: Fichte, (Schelling), Hegel 6. Kierkegaard egzisztencializmusa 7. Feuerbach és Marx 8-9. Schopenhauer és Nietzsche 10. Comte pozitivizmusa 11. Neokantianizmus és Dilthey: a szellemtudományok problémája 12-14. Kitekintés a 20. századi irányzatokra: 1) fenomenológia (Husserl); fenomenológiai és filozófiai hermeneutika (Heidegger és Gadamer); 2) egzisztencializmus (Jaspers és Sartre); 3) marxizmus (Lukács, Sartre, a Frankfurti iskola); 4) dekonstrukció (Derrida) Félévközi számonkérés módja: 2 db zárthelyi dolgozat
Zárthelyi dolgozat: a megelőző hetekben tárgyalt szerzőkre és irodalomra vonatkozó kérdéssor, tesztkérdések formájában. Értékelése: Zárthelyi dolgozat: 44-50 pont: jeles; 37-43: jó; 30-36: közepes; 23-29: elégséges; 0-22: elégtelen. A kollokviumi jegy a félévközi 2 db ZH érdemjegyeiből összeálló jegy (50%-os súllyal számítva) és a félévvégi vizsga (50%-os súllyal számítva) érdemjegyeiből tevődik össze. Ha akár a félévközi teljesítmény, akár a félévvégi vizsga elégtelen, akkor a kollokviumi jegy is elégtelen. Kötelező irodalom: Kant, Immanuel: Levél Herzhez, in. uő: A vallás a puszta ész ..., Budapest: Gondolat, 198, 5-58. ―: Bevezetés, in. uő: A tiszta ész kritikája, Szeged: Ictus, 1995, 51-75. Kant, Immanuel: A gyakorlati ész kritikája, Szeged: Ictus, 1998, 27-129. Fichte, J. G.: Elsõ bevezetés a tudománytanba, in. uő: Válogatott filozófiai írások, Budapest: Gondolat, 1981, 17-52. Hegel, G. W. F: Elõszó, Bevezetés, in. uő: A szellem fenomenológiája, Budapest: Akadémiai, 1979, 9-56. Kierkegaard, Søren: Az esztétikai és az etikai közötti egyensúly a személyiség kimunkálásában, in. uő: Vagy-vagy, Budapest: Osiris, 2001, 467-61. Marx, Karl.: Gazdasági-filozófiai kéziratok, Budapest: Kossuth, 1962, I. fejezet. Nietzsche, Friedrich: Adalék a morál genealógiájához, Budapest: Holnap Kiadó, 1996, 7-58. Comte, Auguste: A pozitív szellem, Budapest: Helikon-Európa, 1979. Dilthey, Wilhelm: Bevezetés a szellemtudományokba; A hermeneutika keletkezése, mindkettő in: uő.: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Budapest: Gondolat, 1974, 61-1o1. 469-493. Magill, F.N. (szerk.): Masterpieces of World Philosophy, New York: HarperCollins, 1990. Ajánlott irodalom: Kelemen János: “Korlátozni” és “merni a tudást”; BUKSZ 1996/4; 391-47. Továbbá, a tárgyalt szerzőkre vonatkozó részek az alábbiakból: Boros Gábor (szerk.): Filozófia. Akadémia, Budapest, 2007 Boros Gábor (szerk.): Filozófia. Akadémia, Budapest, 2007. Russell, Bertrand: A nyugati filozófia története, Göncöl, Budapest, 1997. Stumpf, S.E.: Socrates to Sartre: a History of Philosophy, New York: McGraw-Hill, 19935.
Tantárgy neve: Tudományos kutatási gyakorlat I. Scientific Research in Practice I.
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN020NKUT1 Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: választható Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Bognár László, egy. adj. Javasolt félév: tavaszi Előfeltétel: Óraszám/hét: KN Számonkérés módja: gy. Kreditpont: 3 Tagozat: nappali / levelező Tantárgy feladata és célja: A szabad bölcsészet egyetemen oktatott szakirányainak (filozófia, etika, esztétika, kommunikáció- és médiatudomány) valamint az osztatlan tanárképzésnek a területén bevezetni a tudományos munkába, konzulens vezetésével előkészíteni egy tudományos igényű esszét. A szeminárium vár a BA és az MA valamint az osztatlan tanárképzésben résztvevő minden olyan hallgatót (szakjától függetlenül), aki a jelzett tudományterületeken tudományos munkát szeretne végezni. Tantárgy tematikus leírása: Témavezetővel konzultációkon a tudományos esszé témájának meghatározása, közelebbi és távolabbi kutatási célok kitűzése, a téma tanulmányozásának jelentősége és beilleszthetősége a tudományos diskurzusba, tézisek állítása, gondolatmenet vázlata, bibliográfia összeállítása a nyomtatott irodalomból (a témához tartozó forrásművek és másodlagos irodalom, néhány mértékadó monográfia, és az utóbbi húsz évben megjelent tanulmányok és szakcikkek). Félévközi számonkérés módja: A félévi munka értékelésének alapja az esszé írásos tervezete, amely a következőket tartalmazza: 2000-3000 karakter + betűköz terjedelemben a téma és jelentőségének meghatározása, a kutatási célok jelzése, 2000-3000 karakter + betűköz terjedelemben a dolgozat főbb tézise-tézisei, az esszé gondolatmenetevázlata, 3000-5000 karakter + betűköz terjedelemben a tervezett esszé egyik fejezete (ez lehet valamely forrásmű választott részletének alapos értelmezése, valamely tézis argumentációjának kidolgozása, a tézisekhez kapcsolódó szakirodalom valamely tételének vagy tételeinek tézisszerű összefoglalása, ismertetése), Legalább 10 tételes, nyomtatott művekből álló bibliográfia, amely tartalmaz forrásműveket, a tézisekhez kapcsolódó monográfiát, tanulmánykötetet és folyóirat-cikkeket. Értékelése: aláírás megtagadva: ha hiányoznak a tézisek és a bibliográfia, jeles: ha a tervezet minden felsorolt elemet tartalmaz, jó: ha nem tartalmaz egy kidolgozottabb fejezetet, e minden más elemet tartalmaz, közepes-elégtelen: ha hiányoznak vagy a tézisek, vagy a bibliográfia. Kötelezően választható irodalom: Bailey, Stephen 2006 Academic Writing. 2nd Ed. London – New York: Routledge. [3rd Ed. London – New York: Routledge: 2011, az interneten hozzáférhető pdf. a 2. kiadást tartalmazza] http://www1.doshisha.ac.jp/~ji-iie/Bailey.Academic_Writing.pdf (utoljára látogatva 2015.01.10.) Blair, J. Anthony 2012 Groundwork in the Theory of Argumentation. Selected Papers of J. Anthony Blair. Introd. Christopher W. Tindale. Dordrecht – Heidelberg – London – New York: Springer (Argumentation Library).
Bognár László – Forrai Gábor [2006] Esszéírás és informális logika. Ld. http://www.uni-miskolc.hu/~bolantro/informalis/ (utoljára látogatva 2015.01.10.) Cassin, Barbara (Dir.) 2004 Vocabulaire européen des philosophies. Dictionnaire des intraduisibles. Paris: Le Seuil – Le Robert. Angol nyelvű változata ld. Cassin, Barbara (ed.) 2014 Dictionary of Untranslatables. A Philosophical Lexicon. Translation ed. Emily Apter, Jacques Lezra, Michael Wood, translated by Steven Rendall, Christian Hubert, Jeffrey Mehlman, Nathanael Stein, Michael Syrotinski. Princeton – Oxford: Pinceton University Press (Translation – Transnation, series editor Emily Apter). Garnier, Sylvie - Savage, Alan D. 2011 Rédiger un texte académique en français. Paris: Ophrys. Margitay Tihamér 2007 Az érvelés mestersége. 2., jav. kiad. Budapest: Typotex Kiadó. Pyerin, Brigitte 2014 Kreatives wissenschaftliches Schreiben. Tipps und Tricks gegen Schreibblockaden. 4. Aufl. Weinheim – München: Beltz Juventa. Ajánlott irodalom: Bartos Tibor 2002 Magyar szótár. Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára. 1-2. köt. Budapest: Corvina. Copi, Irving M. 1986 Informal Logic. London – New York: Macmillan. Esselborn-Krumbiegel, Helga 2008 Von der Idee zum Text. Eine Anleitung zum wissenschaftlichen Schreiben. 3., überarb. Aufl. Stuttgart: Uni-Taschenbücher. Hansen, Hans V. – Pinto, Robert C. (eds.) 2007 Reason Reclaimed. Essays in honor of J. Anthony Blair and Ralph H. Johnson. Newport News, VA: Vale Press. Síklaki István (szerk.) 2008 Szóbeli befolyásolás I. Nyelv, gondolkodás, kultúra. Budapest: Typotex (Társadalmi kommunikáció). Síklaki István (szerk.) 2008 Szóbeli befolyásolás II. nyelv és szituáció. Budapest: Typotex (Társadalmi kommunikáció). Spicher, Anne 2011 Bien écrire, bien rédiger en 40 fiches. Paris: Ellipses (Bloc optimum). Spicher, Anne 2006 Savoir rédiger. Paris: Ellipses (Optimum).
Tantárgy neve: Tudományos kutatási gyakorlat I. Scientific Research in Practice I.
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN020NKUT1 Tantárgyfelelős intézet: Filozófia Tantárgyelem: szabadon választható
Tárgyfelelős: dr. Gáspár Csaba László egy. doc. Javasolt félév: Előfeltétel: Óraszám/hét: konzultáció Számonkérés módja: gyakorlat Kreditpont: 2 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Konzultatív támogatás bölcsész jellegű tudományos értekezés előkészítéséhez. Tantárgy tematikus leírása: Tanácsadás a hallgató által kiválasztott téma tudományos igényű kidolgozásához. Félévközi számonkérés módja: A tervbe vett dolgozat vagy előkészítő vázlatának értékelése. Értékelése: Kötelező irodalom: A kiválasztott téma releváns elsőleges és szakirodalma. Ajánlott irodalom: A kiválasztott téma releváns másodlagos és szakirodalma.
Etika szakirány Tantárgy neve: Gyakorlati filozófia II. Practical philosophy II. Tárgyfelelős: Dr. Hell Judit egyetemi tanár Javasolt félév:
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN400T, BTSBN401F, BTOET4N04 Tantárgyfelelős intézet: Filozófia Tantárgyelem: Előfeltétel: Gyakorlati filozófia I. Számonkérés módja: kollokvium Tagozat: nappali
Óraszám/hét: 2 Kreditpont: 3 Tantárgy feladata és célja: A kurzus a Gyakorlati filozófia I. folytatása. Az ott általánosságban jelzett témakörök közül itt a jogfilozófia problémái kerülnek előtérbe, különös tekintettel az igazságosságra. – Nappali tagozatos szabadbölcsész etika és filozófia szakirányú, valamint osztatlan etikatanári képzés. Tantárgy tematikus leírása: 1. Rousseau: természetjog és radikalizmus 2. Burke: pozitív jog és konzervativizmus 3. Schmitt: deciziós jog és totalitarizmus 4. Kelsen: jogfilozófia és igazságosság 5-6. Condorcet és Kant a társadalmi fejlődésről 7-8. Hegel és Marx a történelem korszakairól 9-10. Popper és Habermas társadalomfilozófiáról és tudományról 11-12. Huntington és Küng: kultúrák és igazságosság 13-14. Polányi és Rawls: tudomány és igazságosság 15. Zárthelyi dolgozat Félévközi számonkérés módja: zárthelyi dolgozat, beszámoló A vizsga anyaga és értékelése: 1 szabadon választott és 1 kijelölt tétel ismertetése. Értékelés az ismeretek extenzitása és intenzitása alapján. Kötelező irodalom: -Újkori társadalomfilozófia. Szöveggyûjtemény I-II. (vál./szerk. Lendvai L. Ferenc – Orthmayr Imre, ME, Miskolc 2000), részletek a következõ szerzőktől: Rousseau, Kant, Burke, Condorcet, Hegel (Történetfilozófia), Marx (A tőke), Schmitt, Polányi, Popper, Rawls, Habermas -Jog és filozófia. Antológia (szerk. Varga Csaba, Tempus, Budapest 1998), részlet: Kelsen (Igazságosság) -Huntington, Samuel P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Európa, Budapest 1998), 8. f. -Küng, Hans: Világvallások etikája (Egyházfórum, Budapest 1994), A. rész: II, V. f. Ajánlott irodalom: A szöveggyűjtemények és könyvek többi része.
Idegen nyelven: Sen, Amartya: The Idea of Justice (Belknap Press of Harvard University, Cambridge/Mass. 2011) vagy: Höffe, Otfried: Gerechtigkeit. Eine philosophische Einführung (3. Aufl., Beck, München 2007)
Tantárgy neve: Politikatudomány II.(Bev. a pol.tud.-ba II.) Political Science II.
Tantárgy Neptun kódja: BTSBL402T, BTSBN402T Tantárgyfelelős intézet: Politikatudományi Tantárgyelem: K Tárgyfelelős: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd Javasolt félév: tavaszi Előfeltétel:BTSBL303T Óraszám/hét: 2 ( levelező tagozat Számonkérés módja: k konzult.órák) Kreditpont: 3 Tagozat: nappali és levelező Tantárgy feladata és célja: A tárgy célja, hogy a hallgatók számára bevezetést nyújtson a politikatudomány alapfogalmaiba, problémaköreibe, kutatási területeibe, elméleteibe és módszereibe. A kurzus során a politikatudományt elhelyezzük a társ-diszciplínák közegében, csakúgy, mint a politikát annak tágabb társadalmi környezetében. Tárgyaljuk a meghatározó politológiai irányzatokat és iskolákat, a különböző politikai ideológiákat és politikai rendszereket, számba vesszük a politika folyamatait, szereplőit és intézményeit. Tantárgy tematikus leírása: 1. A modern politikai pártok kialakulása és funkcióik. 2. A pártrendszerek típusai és funkcióik. 3. A választási rendszerek. 4. Az érdekszervezetek és a civil társadalom. 5. Közpolitika. 6. Politikai ideológiák és értékek. 7. Nemzetközi politika, globalizáció. 8. Az európai integráció folyamata. 9. Politikai szociológia – politikai kultúra. 10. Alkotmány és alkotmányosság. A hatályos magyar alaptörvény jellemzői. Az Alkotmánybíróság. 11. A magyar parlament struktúrája és működése. 12. A kormány és a köztársasági elnök. 13. Magyarország politikatörténete 1945-től napjainkig. 14. Összefoglalás. Félévközi számonkérés módja: Beadvány Értékelése: Ötfokozatú (0–40% = elégtelen, 41–55 % = elégséges, 56–70% = közepes, 71–85% = jó, 86– 100% = jeles) Írásbeli vizsga 60%, félévközi beadvány 40%. Kötelező irodalom: Bayer József: A politikatudomány alapjai. Budapest, Napvilág, 2000. Gallai Sándor – Török Gábor (szerk.): Politika és politikatudomány. Budapest, Aula, 2005. Marsh, David – Stoker, Garry (ed.): Theory and methods in politcal science. Basingstoke, Palgrave Macmillan, 2010. Ajánlott irodalom: Bihari Mihály – Pokol Béla: Politológia. Budapest, Universitas, 2008. Fisichella, Domenico: A politikatudomány alapvonalai. Budapest, Osiris, 2006.
John, Peter: Analyzing public policy. New York - London, Routledge, 2012. Körösényi András – Tóth Csaba – Török Gábor: A magyar politikai rendszer. Budapest, Osiris, 2005.
Esztétika szakirány Tantárgy neve: Esztétikatörténet I. (The History of the Aesthetics I.)
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN200S Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Bognár László egy. adj. Javasolt félév: tavaszi Előfeltétel: Óraszám/hét: 2-0 Számonkérés módja (a/gy/k/b): koll. Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Közelítések az antik, késő antik, középkori, reneszánsz művészetfilozófiáihoz. A művészet, a műalkotások mint amelyek koruk közösségi és liturgikus életébe ágyazódnak. A korabeli műalkotásokról hogyan gondolkodott, hogyan közelítette meg őket a saját koruk. Tantárgy tematikus leírása: 1. Platón (a kép, a képi ábrázolás létrangja, a szépség értelmezései, az istenek ábrázolásának feladatai, a retorika feladatai) 2. Arisztotelész (a lét mint igaz értelme, a mimészisz, a katharszisz fogalmai, a műfajok különbségei, a retorika feladatai) 3. Plótinosz (a kiáradás-metafizika és a szubsztancia-metafizika különbségei, az egy, a szellem, a szép értelmezései) 4. A retorika feladatai, jelentősége az antik, későantik és középkori gondolkodásban. 5. A képi ábrázolás legitimitásának antik, későantik és középkori megítélése. 6. Az ikon és a táblakép különbségei. Festészeti törekvések a középkori és kora reneszánsz Itáliában. 7. A zene értelmezésének tájékozódási pontjai az antik, későantik, középkori gondolkodásban. 8. A liturgia jelentései, jelentősége. 9. A zsidó és a különféle keresztény liturgiák világainak különbségei. 10. A középkori és reneszánsz dramatikus és zenei játékok mintái. 11. A tér kialakításának tájékozódási pontjai a későantik és középkori építészetben és szobrászatban. 12. A középkori világábrázolás tájékozódási pontjai, narratív mintái. 13-15. Házi esszék konzultációja. Elemzéshez választott filmek, színházelőadás-felvételek: Theo Angelopoulos O Thiassos; Robert Bresson Le procés de Jeanne d’Arc; Lancelot du Lac; Patrice Chéreau Wagner: Tristan und Isolde; Carl Theodor Dreyer La Passion de Jeanne d’Arc; Euripidész – Claudio Collova Trójai nők; Feczkó Ágnes Ablak az örökkévalóságra; Fritz Lang Die Nibelungen I: Siegfried; Die Nibelungen 2: Kriemhilds Rache; Pier Paolo Pasolini Il vangelo secondo Matteo, Edipo Re, Medea; Titus Maccius Plautus – Taub János A hetvenkedő katona; Éric Rohmer Perceval le Gallois; Martin Scorsese The Last Temptation of Christ; Hans-Jürgen Syberberg Parsifal; Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij Andrej Rubljov; Lars von Trier Medea (C. Th. Dreyer forgatókönyve alapán); Elemzéshez választott zeneművek:
Johann Sebastian Bach Matthäus-Passion (BWV 244), Passio secundum Johannem (BWV245) Ludwig van Beethoven Missa solemnis; Hildegard von Bingen Ordo virtutum; Osvaldo Golijov La Pasión según San Marcos; Sofia Gubaidulina St. John Passion; Pierre Henry L’Apocalypse de Jean; Liszt Ferenc Missa solemnis zur Einweihung der Basilika in Gran (Esztergomi mise) Guillaume de Machaut Messe de Nostre Dame; Olivier Messiaen Messe de la Pentecôte; Arvo Pärt Berliner Messe; Krzysztof Penderecki Passio et mors Domini nostri Jesu Christi secundum Lucam; Wolfgang Rihm Deus passus. Passions-Stücke nach Lukas; Tan Dun Water Passion After St. Matthew; ----- La Messe de Tournai; ----- La Messe de Toulouse; ----- La Messe de Barcelone; Félévközi számonkérés módja: 2 db. háziesszé, beadási határideje: 2017. április 12., szerda, éjfél, beadás kötelező 3 módja (mind a három módon be kell adni): e-mail-be belemásolva, e-mailhez csatolva, nyomtatva leadni az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán, e-mail-cím:
[email protected] a háziesszé terjedelme: az egyik háziesszé legalább 6000 karakter + betűköz, a másik legalább 3000 karakter + betűköz terjedelmű. A házi-esszé alapján lesz megajánlva a kurzust záró osztályzatot. A 2017. április 13-án vagy később érkező házi-esszék nem vehetők figyelembe, a hallgató „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap a kurzusra, akkor is, ha engedélyezett egyéni tanrend keretében vesz részt a kurzuson. A hosszú esszé témája a kötelezően választható irodalom egyik és az ajánlott irodalom két összekapcsolt tételének ismertetése. A rövid esszé témája a kötelezően választható irodalom másik és az ajánlott irodalom másik két összekapcsolt tételének ismertetése. Értékelése: A házi-esszék értékelése aláírás megtagadva: ha nem érkeznek meg határidőre a házi-esszék. jeles: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, érvekkel, példákkal, gondolatmenetrekonstrukcióval támasztja alá jó: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, közepes: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti elégséges: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet elégtelen: a dolgozat olyan tézis állít, amely relevánsan nem vonatkoztatható a választott témára. Kötelezően választható irodalom:
Arisztotelész Poétikájának az irodalomjegyzékben szereplőtől eltérő más magyar fordítására és kiadására történő hivatkozást vagy máshonnan vett magyar Poétika-idézetet nem fogadok el, efféle hivatkozást vagy idézetet tartalmazó esszét nem fogadok el, a kurzusra „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést adok. Magyar nyelvű irodalom: Alberti, Leon Battista 1997 A festészetről (Della pittura, 1436). Bev., ford., jegyz. Hajnóczi Gábor. Budapest: Balassi Kiadó. Adamik Tamás 2014 Latin irodalom a kora középkorban. 6-8.század. A keresztény Európa születése. Pozsony: Kalligram. Adamik Tamás 2009 Római irodalom a kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig. Pozsony: Kalligram. Arisztotelész 1997 Poétika és más költészettani írások. Ford. Ritoók Zsigmond, szerk., jegyz. Bolonyai Gábor. Budapest: PannonKlett Kiadó (Matúra bölcselet 7, sorozatszerk. Steiger Kornél). Arisztotelész 1982 Rétorika. Ford., jegyz., utószó Adamik Tamás. Budapest: Gondolat. [Ágoston, Szent] Aurelius Augustinus 1986 Fiatalkori párbeszédek. Budapest: Szent István Társulat. (Ókeresztény írók 11., sorozatszerk. Vanyó László), benne “A zenéről”, ford. Nádasy Alfonz OSB. Belting, Hans 2000 Kép és kultusz. A kép története a művészet korszaka előtt. Ford. Schulcz Katalin, Sajó Tamás. Budapest: Balassi Kiadó. Belting, Hans 1989 Giovanni Bellini: Pieta. Ford. Schulcz Katalin. Budapest: Corvina. (Pantheon) Bugár M. István (összeáll., ford., jegyz., bev.) 2004 Szakrális képzőművészet a keresztény ókorban. A rabbinikus szövegeket ford., jegyz. Kövér András, a kopt szövegeket ford., jegyz. Hasznos Andrea. 1-2. köt. Budapest: Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó (Catena Fordítások 6., sorozatszerk. Heidl György, Somos Róbert). Bunge, Gabriel 1994 A Szentháromság-ikon. A szent ikonfestő Andrej Rubljov lelkisége és műve. Ford. Pappné Orosz Klára, Orosz Beáta. Nyíregyháza: Örökségünk kiadó. Cicero, M. T. 1974 Válogatott művei. Vál., utószó Havas László, ford. Boronkai Iván, Borzsák István és mások. Budapest: Európa Könyvkiadó. Cseke Ákos 2011 A középkor és az esztétika. Budapest: Akadémiai Kiadó. Dionüsziosz da Furná 1999-2003 “Az ikonfestészet kézikönyve”. Ford. Ivancsó István. Athanasiana 9. sz. (1999) 89-125. old., 11. sz. (2000) 115-144. old., 12. sz. (2000) 91-134. old., 13. sz. (2001) 183-205. old., 14. sz. (2002) 187-192. old., 15. sz.(2002) 69-90. old., 16. sz. (2003) 157-184. old., 17. sz. (2003) 175-192. old. Duby, Georges 1984 A katedrálisok kora. Művészet és társadalom 980-1420. Ford. Fázsy Anikó, Albert Sándor, mutatók Sz. Jónás Ilona. Budapest: Gondolat. Dzsivelegov, A. K. 1962 A commedia dell’arte. Ford. Siklósi Mihály. Budapest: Gondolat. Florenszkij, Pavel [Alexandrovics] 2005 Az ikonosztáz. Ford. Kiss Ilona. Utószó Szilágyi Ákos. Budapest: Typotech. (Képfilozófiák, sorozatszerk. Szilágyi Ákos.) [A mű 1994-es moszkvai kiadása alapján.] Gurevics, Aron Jakovlevics 1987 A középkori népi kultúra. Ford. Kövér György, F. Nagy Géza. Budapest: Gondolat. (Társadalomtudományi könyvtár, sorozatszerk. Berend T. Iván, Huszár Tibor, Kulcsár Kálmán, Pataki Ferenc, Tőkei Ferenc) Gurevics, Aron Jakovlevics 1974 A középkori ember világképe [Kategorii szrednyevekovoj kul’turü]. Ford. Előd Nóra. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. Hajnóczi Gábor 2004 A reneszánsz művészet történetének olvasókönyve. XV. század. Budapest: Balassi Kiadó. Jacobus de Voragine 1990 Legenda aurea. Vál., előszó, jegyz., mutatók Madas Edit, ford. Bárczi Ildikó, Déri Balázs és mások. Budapest: Helikon Kiadó (Harmonia mundi könyvek, sorozatszerk. Vizkelety András). Ioannes Saresberiensis (Salisburyi János) 2003 Metalogicon. Ford., bev., jegyz. Adamik Tamás. Budapest: Szent István Társulat (Középkori keresztény írók 4, sorozatszerk. Sarbak Gábor). Karp, Theodor 2003-2004 “A csönd faggatása. Liturgia, ének és zsoltározás a korai zsinagógában”. Ford. Földváry Miklós István. I. rész Magyar Egyházzene 10. évf. (2002/2003) 1. sz. (ádvent – karácsony – hanuka), 7-31. old. II. rész Magyar Egyházzene 10. évf. (2002/2003) 2-3. sz. (nagyböjt –
húsvét – pünkösd), 131-144. old. III. rész Magyar Egyházzene 11. évf. (2003/2004) 1. sz. (ádvent – karácsony – hanuka), 3-21. old. Kunzler, Michael 2005 Az egyház liturgiája. Ford. Szabó Katalin. Szeged: Agapé (Amateca 10). Leonardo da Vinci 2005 A festészetről. Ford., jegyz. ábra Gulyás Dénes. Szeged: Lectum. Loszev, Alekszej Fjodorovics – Sesztakov, Vjacseszlav Pavlovics 1982 Az esztétikai kategóriák története. Ford. Bárdos Judit, Redl Károly. Budapest: Gondolat. Marosi Ernő (összeáll.) 1997 A középkori művészet történetének olvasókönyve. Budapest: Balassi Kiadó. Internetről letölthető: http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net_marosi/Marosi.htm (utoljára látogatva 2017.01.10.) Nikolaosz Kabaszilasz 1996 Az isteni liturgia magyarázata. Ford., bev. Orosz László. Szerk. Ivancsó István. Nyíregyháza: Szent Atanáz Hittudományi Főiskola. (Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola 2) Panofsky, Erwin 1986 Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás. Ford. Szegedy-Maszák Mihály. Budapest: Corvina. (Imago) Platón 1984 Összes művei. 2. köt. Budapest: Európa Könyvkiadó (Bibliotheca classica). Plótinosz 1998 A szépről és a jóról, Istenről és a hozzá vezető utakról. Ford. Techert Margit. Budapest: Farkas Lőrinc Kiadó. Plótinosz 1995 “A szellemi szépség (V. 8.)”. Ford. Lautner Péter. Pál József (főszerk.): Hermetika, mágia. Ezoterikus látásmód és művészi megismerés. Szeged: JATEPress. (Ikonológia és Műértelmezés 5.) 97-107. old. Quintilianus, Marcus Fabius 2008 Szónoklattan. Bev., szerk. Adamik Tamás, ford. Adamik Tamás, Csehy Zoltán, Gonda Attila, Kopeczky Rita, Krupp József, Polgár Anikó, Simon L. Zoltán, Tordai Éva. Pozsony: Kalligram. Riegl, Alois 1989 A későrómai iparművészet. Ford. Rajnai László. Budapest: Corvina (Művészet és elmélet). Ritoók Zsigmond (vál.) 1982 Források az ókori görög zeneesztétika történetéhez, görögül és magyarul. Ford., bev., jegyz. Ritoók Zsigmond. Budapest: Akadémiai Kiadó (Görög és latin írók Scriptores graeci et latini 17.). Vö. Fodor Géza 1983 “Források az ókori görög zeneesztétika történetéhez. Vál., ford., bev., jegyz. Ritoók Zsigmond”. Antik tanulmányok 30. köt. 2. sz. 269-278. old. Schönborn, Christoph 1997 Krisztus ikonja. Ford. Szegedi Iván. Budapest: Holnap Kiadó. Taft, Robert – Schulz, Hans-Joachim 2005 [2009] A bizánci liturgia. Budapest: Bizantinológiai Intézeti Alapítvány. (Varia Byzantina, szerk. Baán István) Vitruvius 1988 Tíz könyv az építészetről. Ford. Gulyás Dénes, a ford. átdolgozta Marosi Ernő, bev. Hajnóczi Gábor. Budapest: Képzőművészeti Kiadó (Képzőművészeti zsebkönyvtár). Idegen nyelvű irodalom: Déri, Blasius (ed) 2009 Missale Strigoniesne 1484 id est Missale secundum chorum almae ecclesiae Strigoniensis, impressum Nurenbergae apud Anthonium Koburger, anno Domini MCCCCLXXXIIII (RMKIII = 7). Budapest: Argumentum Kiadó (Monumenta Ritualia Hungarica I, Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum XVI). Dobszay, László – Szendrey, Janka 2013 Responsories I-II: In modes 1-8. Budapest: Balassi Kiadó. Földváry, Nicilaus Stephanus (ed) 2009 Ordinarius Strigoniensis, impressum pluries Nurenbergae, Venetiis et Lugduni annis Domini 1493-1520 (RMK III Suppl. I 5031, RMK III 35, 134, 165, 166, 238). Budapest: Argumentum Kiadó (Monumenta Ritualia Hungarica II, Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum XVII).
Kelly, Michael (Ed.) 1998 Encyclopedia of Aesthetics. I-IV. New York - Oxford: Oxford University Press. [Példány FSZEK] Ло́сев, Алексе́й Фёдорович 1963 История античной эстетики. Ранняя классика. 1-е изд.: Москва: Искусство. Ло́сев, Алексе́й Фёдорович 1968 История античной эстетики. Софисты. Сократ. Платон. 1-е изд.: Москва: Искусство. Ло́сев, Алексе́й Фёдорович 1974 История античной эстетики. Высокая классика. 1-е
изд.: Москва: Искусство. Ло́сев, Алексе́й Фёдорович 1975 История античной эстетики. Аристотель и поздняя классика. 1-е изд.: Москва: Искусство. Ло́сев, Алексе́й Фёдорович 1979 История античной эстетики. Ранний эллинизм. 1-е изд.: Москва: Искусство. Ло́сев, Алексе́й Фёдорович 1980 История античной эстетики. Поздний эллинизм. 1е изд.: Москва: Искусство. Ло́сев, Алексе́й Фёдорович 1988 История античной эстетики. Последние века. 1-е изд.: Москва: Искусство. Ло́сев, Алексе́й Фёдорович 1992 История античной эстетики. Итоги тысячелетнего развития. 1-е изд.: Москва: Искусство. Tatarkiewicz, Wladyslav 1970 History of Aesthetics. 1. vol. Ancient aesthetics. Paris – Warszawa: The Hague. [Példányt jelez a MOKKA az ELTE Egyetemi Könyvtárban] Tatarkiewicz, Wladyslav 1970 History of Aesthetics. 2. vol. Medieval aesthetics. Paris – Warszawa: The Hague. [Példányt jelez a MOKKA az ELTE Egyetemi Könyvtárban] (Tatarkiewicz könyve németül: Tatarkiewicz, Wladyslav 1980 Geschichte der Ästhetik. Bd. 2. Die Ästhetik des Mittelalters. Übers. Alfred Loepfe. Basel: Schwabe. Tatarkiewicz, Wladyslav 1979 Geschichte der Ästhetik. Bd. 1. Die Ästhetik der Antike. Übers. Alfred Loepfe. Basel – Stuttgart: Schwabe.) Ajánlott irodalom: Magyar nyelvű irodalom: Balthasar, Hans Urs von 2007 A dicsőség fénylése. Teológiai esztétika. III/1. kötet – A metafizika terében. 1. rész: Ókor. Ford. Görföl Tibor. Budapest: Sík Sándor Kiadó. Balthasar, Hans Urs von 2005 A dicsőség fénylése. Teológiai esztétika. II. kötet – Teológiai stílusok. 1. rész: Klerikusok [Irenaeus, Ágoston, Dionüsziosz, Anzelm, Bonaventura]. Ford. Görföl Tibor. Budapest: Sík Sándor Kiadó. Berki Feriz (ford.) 1980-2003 Liturgikon. 1. köt. 2. bővített kiad. Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Vazul és előreszentelt adományok isteni liturgiája isteni typikonnal. Budapest: Magyar Orthodox Adminisztratúra, 1980. Liturgikon. 2. köt. Esti és hajnali istentiszteletek, imaórák, lenyugvási istentiszteletek, különleges szertartások, valamint Szent Jakab, az Úr testvérének isteni liturgiája. Budapest: Kairosz Kiadó, 2003. Bécsy Tamás 1992 “A Poétika és a mai műnemelmélet”. Antik Tanulmányok 36. kötet 1-2. sz. 1-17. old. Bolonyai Gábor – Hajdú Péter (szerk.) 2002 A Poétika újraolvasása. [Tematikus összeállítás.] Helikon Irodalomtudományi Szemle 2002/1-2. sz. Braulik, Georg 2012 Ószövetség és liturgia. Válogatott tanulmányok. Pannonhalma: Bencés Kiadó (Napjaink Teológiája). Cornificius 1987 A. C. Herenniusnak ajánlott rétorika latinul és magyarul. Ford., bev., jegyz. Adamik Tamás. Budapest: Akadémiai Kiadó (Görög és latin írók Scriptores graeci et latini 18.). Debuyst, Frédéric 2005 A hely szelleme a keresztény építészetben. Pannonhalma: Bencés Kiadó (Napjaink teológiája 9.) Dobszay László 2001 Jegyzetek a liturgiáról. Budapest: Új Ember Kiadó. Eco, Umberto 2002 Művészet és szépség a középkorban. Ford. Sz. Márton Ibolya. Budapest: Európa Kiadó (Mérleg). Gadamer, Hans-Georg 2003 Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Ford. Bonyhai Gábor, a fordítást átnézte és felfrissítette Fehér M. István. 2. javított kiad. Budapest: Osiris (Sapientia humana, sorozatszerk. Boros Gábor, Gyurgyák János). Havas László (szerk.) 1995 Agatha I. Cicero öröksége. Debrecen: Debreceni Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Klasszika-filológiai Tanszék. Havas László (összeáll.) 1988 Műalkotás – esztétikum – közönség az antikvitásban. A KLTE
Klasszika-Filológiai Tanszéke – Történelmi és Klasszika-Filológiai Intézet – rendezésében az ELTE Latin Filológiai Tanszéke és az MTA Ókortudományi Tanszékcsoportja közreműködésével 1988. február 4-én megtartott konferencia anyaga. Debrecen: Kossuth Lajos Tudományegyetem. Huizinga, Johan 1982 A középkor alkonya. Az élet, a gondolkodás és a művészet formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV. században. Ford. Szerb Antal, kieg. Dávid Gábor, utószó Klaniczay Gábor, jegyz. Vidrányi Katalin. Budapest: Helikon Kiadó. Kelemen János 2002 A filozófus Dante. Művészet- és nyelvelméleti expedíciók. Budapest: Atlantisz (Mesteriskola). Kelemen János (szerk.) 2001 Dante a XX. században. [Tematikus összeállítás.] Helikon Irodalomtudományi Szemle 47. évf. 2-3. sz. Kemp, Wolfgang 2003 A festők terei. A képi elbeszélés Giotto óta. Ford. Kékesi Zoltán. Budapest: Kijárat Kiadó. (Spatium 3., sorozatszerk. Bacsó Béla, Thomka Beáta) Kierkegaard, Sören 2004 “Az irónia fogalmáról különös tekintettel Szókratészra”. Kierkegaard, Sören Egy még élő ember írásaiból. Az irónia fogalmáról. Ford. Soós Anita, Miszoglád Gábor. Pécs: Jelenkor Kiadó (Sören Kierkegaard Művei), 61-358. old. Kirk, G. S. – Raven, J. E. – Schofield, M. 1998 A preszókratikus filozófusok. Ford., jegyz. Cziszter Kálmán, Steiger Kornél. Budapest: Atlantisz (A kútnál). Kríza Ágnes 2005 “Andrej Rubljov Szentháromság-ikonja a középkori orosz teológiai irodalomban”. Katekhón 2. évf. (2005) 3. sz. 293-311. old. Lazarev, Viktor 1979 Bizánci festészet. Ford. Tábor Béla, T. Mándy Stefánia, utószó Ruzsa György. Budapest: Európa Könyvkiadó. (Magyar Helikon) Lazarev, Viktor 1975 Középkori orosz festészet. Ford. Tábor Béla, T. Mándy Stefánia. Budapest: Európa Könyvkiadó. (Magyar Helikon) Neumer Katalin (vál., szerk.) 2003 Kép, beszéd, írás. Budapest: Gondolat Kiadói Kör. Németh György – Ritoók Zsigmond – Sarkady János – Szilágyi János György 2006 Görög művelődéstörténet. Szerk. Németh György. Budapest: Osiris. Nietzsche, Friedrich 2007 A tragédia születése, avagy Görögség és pesszimizmus. Ford. Kertész Imre. Budapest: Magvető. Nyíri Kristóf (szerk.) 1990 Műveltség és kultúra a számítógépkorszakban. Informatika történetfilozófiai szempontból. Budapest: Magyar Filozófiai Társaság. Nyíri Kristóf - Szécsi Gábor (szerk.) 1998 Szóbeliség és írásbeliség. A kommunikációs technológiák története Homérosztól Heideggerig. Budapest: Áron Kiadó. Pétery József, dr. 1946 A szentmise története. 2. kiad. Budapest: Szent István Társulat. [1. kiad. 1930.] Pseudo-Longinos 1965 A fenségről, görögül és magyarul. Ford., bev., jegyz. Nagy Ferenc. Budapest: Akadémiai Kiadó (Görög és latin írók Scriptores graeci et latini 10.). Redl Károly (közreadja) 1988 Az égi és a földi szépről. Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez. Vál., szerk., előszó, bev., jegyz. Redl Károly. Budapest: Gondolat. Benne Tertullianus 1988 [ld. Tertullianus 1986 kiegészítését], János, Salisbury-i 1988, továbbá apróbb szemelvények Augustinus, Boethius, Cassiodorus, Isidorus, Dionüsziosz Areopagitész, Ióannész Damaszkénosz, Theodórosz Sztuditész, Alkuin, Johannes Scotus Eriugena, Clairvaux-i Bernát, Hugo de Sancto Victore, Robert Grosseteste, Bonaventura, Albertus Magnus, Strassburgi Ulrich, Aquinói Tamás, Witelo, Johannes de Grocheo szövegeiből. Vö. Geréby György 1989: “Esztétika a középkorban (Redl Károly szerk. Az égi és a földi szépről)”. BUKSZ 1. évf. 1. sz. 57-62. old. Ritoók Zsigmond 1982a “A szóbeliségtől a szövegtörténetig”. Antik tanulmányok 29. köt. 1. sz. 9-20. old. Ritoók Zsigmond 2003 „Damón és a zeneesztétika”. Zemplényi Ferenc – Kulcsár Szabó Ernő – Józan Ildikó - Jeney Éva – Bónus Tibor (szerk.) 2003: Látókörök metszése. Írások Szegedy-Mazsák Mihály születésnapjára. Budapest: Gondolat Kiadói Kör, 391-395. old. Ruzsa György 1981 Ikonok könyve. A nemzeti és a helyi iskolák a bizánci és a posztbizánci ikonfestészetben. Budapest: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat. Simon Attila 1998 “A befogadó a poétikában”. Literatura 1998/1. sz. 3-29. old. Vö. Bolonyai Gábor “Néhány gondolat Simon Attila A befogadó a Poétikában című esszéjéhez”. Literatura 1998/1. sz. 30-33. old. Vö. még Mártonffy Marcell: “A poétika mint hermeneutika. Simon Attila A befogadó a Poétikában című dolgozatához”. Literatura 1998/1. sz. 34-37. old. Vö. még Kulcsár Szabó Zoltán: A
potencialitás mint a “hatás-poétika” feltétele? Hozzászólás Simon Attila A befogadó a Poétikában című dolgozatához”. Literatura 1998/1. sz. 38-41. old. Toman, Rolf – Beyer, Birgit – Borngässer, Barbara (összeáll., szerk.) 2000 Gótikus stílus. Építészet. Szobrászat. Festészet. Ford. Harmathné Szilágyi Anna, Kézdy Beatrix, Körber Ágnes. Budapest: Vince Kiadó. Toman, Rolf (összeáll., szerk., bev.) 1998 Román stílus. Építészet. Szobrászat. Festészet. Ford. Havas Lujza, Körber Ágnes, Prékopa Ágnes. Budapest: Kulturtrade Kiadó. Vanyó László 1988 Az ókeresztény művészet szimbólumai. Budapest: Szent István Társulat. Xeravits Géza (szerk.) 2005 Ikonográfia ökumenikus megközelítésben. Pápa – Budapest: Pápai Református Teológiai Akadémia – L’Harmattan (Horizontok. Teológia – Filozófia – Eszmetörténet, sorozatszerk. Ódor Balázs, Xeravits Géza). Idegen nyelvű irodalom: Derbes, Anne – Sandona, Mark (ed.) 2008 The Cambridge Companion to Giotto. Cambridge – New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to the History of Art). Easterling, P. E. (ed.) 1997 The Cambridge Companion to Greek Tragedy. Cambridge – New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Literature). Everist, Mark (ed.) 2011 The Cambridge Companion to Medieval Music. Cambridge – New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Music). Gunderson, Erik (ed.) 2009 The Cambridge Companion to Ancient Rhetoric. Cambridge – New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Literature). Jacoff, Rachel (ed.) 2007 The Cambridge Companion to Dante. 2nd Ed. Cambridge – New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Literature). Krueger, Roberta L. (ed.) 2000 The Cambridge Companion to Medieval Romance. Cambridge – New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Literature). McDonald, Marianne – Walton, Michael (ed.) 2007 The Cambridge Companion to Greek and Roman Theatre. Cambridge – New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Literature).
Rorty, Amélie Oksenberg (Ed.) 1992 Essays on Aristotle’s Poetics. Princenton: Princenton University Press. Taruskin, Richard 2009 Music from the Earliest Notations to the Sixteenth Century. Oxford: Oxford University Press (The Oxford History of Western Music). Taruskin, Richard 2009 Music in the Early Twentieth Century. Oxford: Oxford University Press (The Oxford History of Western Music). Taruskin, Richard 2009 Music in the Late Twentieth Century. Oxford: Oxford University Press (The Oxford History of Western Music). Whitmarsh, Tim (ed.) 2008 The Cambridge Companion to the Greek and Roman novel. Cambridge – New York: Cambridge University Press (Cambridge Companions to Literature).
Tantárgy neve: Esztétikatörténet II History of Aesthetics II
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN300S Tantárgyfelelős intézet: Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező
Tárgyfelelős (név, beosztás): Veres Ildikó Javasolt félév: Előfeltétel: Óraszám/hét:2 Számonkérés módja (a/gy/k/b):kollokvium Kreditpont:3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Az előadás bevezetést nyújt a felvilágosodáskori francia és az angol esztétikába, valamint a klasszikus német esztétika legfontosabb elméleteibe. Tantárgy 1. Bevezetés 2-3. A XVIII. századi brit esztétika Addison: A képzelet gyönyörei (in Kisbali L. szerk. Az esztétika forrásvidéke, Pécs: Janus 1987/1. sz.) Hume: A jó ízlésről (in Összes esszéi I., Budapest: Atlantisz 1992) Burke: Filozófiai vizsgálódás a fenségesről és a szépről való fogalmunk eredetéről (in Péter Á. szerk.: Angol romantika, Budapest: Kijárat, 2003) 4-5. A XVIII. századi francia esztétika Diderot: Értekezés a festőművészetről; A drámai költészetről (in Kis T. szerk.: Esztétikai olvasókönyv, Budapest: Kossuth 1976) Diderot: A szépről (Holmi 1992/9. sz.) 6-10. Az új német művészetelmélet Winckelmann: Megjegyzések a görög műalkotások szemléléséről; Gondolatok a görög műalkotások utánzásáról a festészetben és a szobrászatban (in Művészeti írások, Budapest: Helikon 1978) tematikus leírása: Lessing: Laokoón (in Laokoón – Hamburgi dramaturgia, Budapest: Fekete Sas 1999) Mendelssohn: A szépművészetek és a széptudományok alapvető tételeiről (in Kisbali L. szerk. Az esztétika forrásvidéke, Pécs: Janus 1987/1. sz.) Goethe: A Laokoón-szobor (in Irodalmi és művészeti írások, Budapest: Európa 1985) Goethe: A műalkotások igazságáról és valószerűségéről (Budapest: Corvina 1980) (részletek) 11-15. A német klasszikus esztétika Kant: Az ítélőerő kritikája, Szeged: Ictus 1997 (részletek) Schiller: Levelek az esztétikai nevelésről, 12-20. és 26-27. levél (in Művészet- és történelemfilozófiai írások, Budapest: Atlantisz 2005) Hegel: Esztétikai előadások, Bevezetés (in I. kötet, Budapest: Akadémiai 1980) Félévközi számonkérés módja: Értékelése: Kötelező irodalom: A békáktól a kígyókig. Szöveggyűjtemény, szerk. Veres I., Miskolc: ME 1996 Zoltai D.: Az esztétika rövid története, Budapest: Helikon 1997. Ajánlott irodalom:
Tantárgy neve: Kortárs esztétikák Contemporary aesthetics
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN501S01 Tantárgyfelelős intézet: Filozófiai Intézet Tantárgyelem: K Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Veres Ildikó, egy. docens Javasolt félév: T/4 Előfeltétel: Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gy. Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Hogy mi is a művészet − e kérdés tekintetében a filozófiai hermeneutika szakít a modern esztétizáló hagyomány megítéléseivel. Ez a konfrontáció számos nézőpontból új megvilágításba helyezi a műalkotások jelentőségét, a kultúrában betöltött szerepüket, s jelenkori megítélésüket is. A kurzus keretében Hans-Georg Gadamer néhány esztétikai témájú írásának elemzése révén igyekszünk bepillantást nyerni e megközelítés sajátosságaiba.
Tantárgy tematikus leírása: A filozófiai hermeneutika megteremtője, Hans-Georg Gadamer a mellett érvel, hogy „az esztétikának fel kell oldódnia a hermeneutikában”. Nézete szerint a műalkotásokat korántsem pusztán az általuk képviselt ún. „esztétikai minőségek” szerint kell megítélni − miként az az esztétika diszciplínájának modernkori kiépülése óta bevetté vált −, hanem sokkal inkább valamiféle igazságtörténés (Heidegger) megtestesüléseinek kell tekinteni azokat, mely igazságban adekvát befogadásuk során részesülhetünk. A műalkotások ezen ontológiai értelmezése a hermeneutikai megközelítés sajátja, s e megközelítés számos, a művészet hagyományos megítéléseivel vitába szálló nézethez vezet, melyeket a kurzus során több, az alábbiakban vázolt aspektusból is igyekszünk áttekinteni. Ütemezés: 1. Az esztétikai képzés kérdésessége, az esztétikai tudat bírálata (IM, 113-132). 2. A műalkotás ontológiája I.: játék és „képződmény” (IM, 133-153; GW Bd. 8.: 86-93.). 3. A műalkotás ontológiája II.: kép és szó (IM, 165-174). 4. A műalkotás igazsága (GW Bd. 3.: 249-262). 5. A szép metafizikája (IM, 523-540). 6. Esztétika és hermeneutika (GW Bd. 8.: 1-8). 7. Esztétikai és vallási tapasztalat (GW Bd. 8.: 143-155). 8. A klasszikus és a modern művészet viszonya (SzA 11-84; HE 145-160). 9-11. A művészet antropológiai bázisa: szimbólum, játék, ünnep (SzA 11-84). 12. A művészet vége? (GW Bd. 8.: 206-220). 13. A művészet krízise (HE, 145-160; 176-180).
Félévközi számonkérés módja: szemináriumi prezentáció; félév végi házi dolgozat. Értékelése: a gyakorlati jegy a félévközi prezentáció (33%-os súllyal számítva) és a félév végi házi dolgozat (66%-os súllyal számítva) érdemjegyeiből áll össze.
Kötelező irodalom: Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Budapest: Osiris, 20032. [IM] ―: Das Spiel der Kunst (1977), in. uő.: Gesammelte Werke [GW] Bd. 8. Tübingen: J.C.B. Mohr (Siebeck), 86-93.
―: Die Wahrheit des Kunstwerks (1960), GW Band 3., 249-262. ―: Ästhetik und Hermeneutik, GW Bd. 8.: 1-8. ―: Ästhetische und religiöse Erfahrung (1964/78), GW Bd. 8.: 143-155. ―: A szép aktualitása, in. uő.: A szép aktualitása. Budapest: T-Twins Kiadó, 1994, 11-84. [SzA] ―: Der Kunstbegriff im Wandel (1995), in. uő.: Hermeneutische Entwürfe. Vorträge und Aufsätze. Tübingen: Mohr Siebeck, 2000, 145-160. [HE] ―: Ende der Kunst? Von Hegels Lehre vom Vergangenheitscharakter der Kunst bis zur Anti-Kunst von heute (1985), GW Bd. 8.: 206-220. ―: Kunst und ihre Kreise (1989), GW Bd. 8.: 176-180. Ajánlott irodalom: Bacsó Béla (szerk.) : Az esztétika vége – vagy se vége, se hossza? A modern esztétikai gondolkodás paradigmái, Ikon – ELTE, Budapest, 1995. Fehér M. István: Művészet, esztétika és irodalom Gadamer filozófiai hermeneutikájában, in. uő.: Hermeneutikai tanulmányok I. Budapest: L’Harmattan, 21, 123-195. ―: „Az eszme érzéki ragyogása” – Esztétika, metafizika, hermeneutika (Gadamer és Hegel), in. Parlando: Tanulmányok Zoltai Dénes tiszteletére. Budapest: Atlantisz Kiadó, 123-200. Jean Grondin, Einführung zu Gadamer. Tübingen: Mohr Siebeck, 2. G. Figal, J. Grondin, D. Schmidt (Hrsg.), Hermeneutische Wege. Hans-Georg Gadamer zum Hundertsten. Tübingen: Mohr Siebeck, 2. Joel Weinsheimer, Gadamer’s Hermeneutics: A Reading of “Truth and Method”. New Haven: Yale University Press, 1985. L.E. Hahn (szerk.), The Philosophy of Hans-Georg Gadamer. The Library of Living Philosophers. Vol. XXIV. Chicago/La Salle, Ill.: Open Court, 1997.
Filozófia szakirány Tantárgy neve: Elméleti filozófia I. Theoretical Philosophy I.
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN400F Tantárgyfelelős intézet: Filozófiai Tantárgyelem: köt.
Tárgyfelelős: Dr. Gáspár Csaba László, egy. doc. Javasolt félév: páratlan év tavasz. Óraszám/hét: 2/hét Számonkérés módja: k Kreditpont: 3 Tagozat: N Tantárgy feladata és célja: Az órán a 20. századi nyelvfilozófia és elmefilozófia alapvető kérdéseit tárgyaljuk. Tantárgy tematikus leírása: NYELVFILOZÓFIA 1. Frege nyelvfilozófiája Gottlob Frege: „Jelentés és jelölet”, in Logika, szemantika, matematika. Budapest: Gondolat, 1980: 156-190. 2. Nevek és leírások: deskripcionista elméletek Bertrand Russell: „A denotálásról”, in Copi-Gould (szerk.): Kortárs tanulmányok a logikaelmélet köréből. Budapest:: Gondolat, 1985: 143-167. Peter F. Strawson: „A referálásról”, in Copi-Gould (szerk.): Kortárs tanulmányok a logikaelmélet köréből. Budapest:: Gondolat, 1985: 167-204. 3. Nevek és leírások: kauzális elméletek Saul Kripke: Megnevezés és szükségszerűség. Budapest: Akadémiai, 2007, 52-80. 4. A késői Wittgenstein nyelvfilozófiája: az ágostoni nyelvfelfogás kritikája és a privátnyelv problémája Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, §§. 1- 116. és §§. 247-315. Budapest: Atlantisz,1992: 17-80.,137-155. 5. Austin beszédaktus elmélete John Austin: Tettenért szavak, I-III. és VII., VIII., IX. előadás ELMEFILOZÓFIA
A test-lélek probléma általában Tõzsér János: „Általános bevezetés: a test-lélek probléma” (Bevezető tanulmány)”, in ADFT. * 6. Kartéziánus dualizmus René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról, „Második elmélkedés”, „Hatodik elmélkedés”, Budapest:, Atlantisz, 1994. 7. Logikai behaviorizmus Gilbert Ryle: A szellem fogalma, Budapest, Gondolat, 1974: 1. fejezet. 8. Materializmus: agy-elme azonosságelmélet, eliminativizmus és bírálatai Martin Davies: „Központi állapot materializmus”, in Grayling. A. C. (szerk.): Filozófai kalauz. Budapest: Akadémiai, 1997: 285-87. Martin Davies: „Eliminativizmus”, in Grayling. A. C. (szerk.): Filozófai kalauz. Budapest: Akadémiai, 1997: 297-300. Saul Kripke: Megnevezés és szükségszerűség. Budapest: Akadémiai, 2007, 98-123. 9. Anomáliás monizmus Donald Davidson: „Mentális események”. Théleme, 1998/4-1999/1. Forrai Gábor: „Donald Davidson tudatfilozófiájáról”, in Forrai, G.(szerk): Kognitív tudomány. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó,1996. 10. Az elme számítógépelmélete és bírálatai Alan Turing: „Számológépek és emberi gondolkodás”, in Forrai, G.(szerk): Kognitív tudomány. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó,1996.
John Searle: „Az elme, az agy és programok világa”, in Pléh, Cs. (szerk.): Kognitív tudomány. Budapest: Osiris, 1996. 11. Interpretacionizmus Daniel Dennett: „Az igazhívők: az intencionális stratégia és sikerének forrásai”, in Pléh, Cs. (szerk.): Kognitív tudomány. Budapest: Osiris, 1996. Daniel Dennett: „Valódi mintázatok”, Az intencionalitás filozófiája, Osiris, 1998. 12. Intencionalitás 12. Forrai Gábor: „Intencionalitás (Bevezető tanulmány)”, in ADFT.* Az intencionalitás naturalizálása Jerry Fodor: „A jelentés és a világrend”, in ADFT. Ruth Millikan: „Bioszemantika”, in ADFT. 13-14. Tudatosság Ambrus Gergely: „Fenomenális tudatosság (Bevezetõ tanulmány)”, in ADFT.* Frank Jackson: „Amit Mary nem tudott”, in ADFT. Joseph Levine: „A milyenség kihagyásáról”, in ADFT. David Chalmers: „Naturalista dualizmus”, in ADFT. (ADFT = Ambrus-Demeter-Forrai-Tőzsér (szerk.): Elmefilozófia. Budapest, L’Harmattan, 2008.) A *-al jelölt szövegek nem kötelezőek. Félévközi számonkérés módja: aktív órai részvétel, maximum 3 hiányzés Kollokvium. Kötelező irodalom: Lásd fent. Ajánlott irodalom: Filozófiai Kisenciklopédia,(szerk.: Bánki Dezső) Copi, I. M – Gould, J. A. (szerk.): Kortárs tanulmányok a logikaelmélet köréből. Budapest: Gondolat, 1985. Farkas, K.-Kelemen, J.: Nyelvfilozófia. Budapest: Áron, 2002. Ambrus, G., Demeter, T., Forrai, G., Tőzsér, J. (szerk.): Elmefilozófia. Budapest, L’Harmattan, 2008 Ambrus, G.: A tudat metafizikája. Analitikus filozófiai elméletek. Budapest, Gondolat, 2007. Davies, M.: „Elmefilozófia” in Grayling. A. C. (szerk.): Filozófai kalauz. Budapest: Akadémiai, 1997, 275-362. Forrai, G.(szerk): Kognitív tudomány. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó,1996. Pléh, Cs.(szerk.): Kognitív tudomány Bp.: Osiris-Láthatatlan Kollégium, 1996.
Tantárgy neve: Gyakorlati filozófia II. Practical philosophy II. Tárgyfelelős: Dr. Hell Judit, egyetemei tanár Javasolt félév:
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN401F, BTSBN400T, BTOET4N04 Tantárgyfelelős intézet: Filozófia Tantárgyelem: Előfeltétel: Gyakorlati filozófia I. Számonkérés módja: kollokvium Tagozat: nappali
Óraszám/hét: 2 Kreditpont: 3 Tantárgy feladata és célja: A kurzus a Gyakorlati filozófia I. folytatása. Az ott általánosságban jelzett témakörök közül itt a jogfilozófia problémái kerülnek előtérbe, különös tekintettel az igazságosságra. – Nappali tagozatos szabadbölcsész etika és filozófia szakirányú, valamint osztatlan etikatanári képzés. Tantárgy tematikus leírása: 1. Rousseau: természetjog és radikalizmus 2. Burke: pozitív jog és konzervativizmus 3. Schmitt: deciziós jog és totalitarizmus 4. Kelsen: jogfilozófia és igazságosság 5-6. Condorcet és Kant a társadalmi fejlődésről 7-8. Hegel és Marx a történelem korszakairól 9-10. Popper és Habermas társadalomfilozófiáról és tudományról 11-12. Huntington és Küng: kultúrák és igazságosság 13-14. Polányi és Rawls: tudomány és igazságosság 15. Zárthelyi dolgozat Félévközi számonkérés módja: zárthelyi dolgozat, beszámoló A vizsga anyaga és értékelése: 1 szabadon választott és 1 kijelölt tétel ismertetése. Értékelés az ismeretek extenzitása és intenzitása alapján. Kötelező irodalom: -Újkori társadalomfilozófia. Szöveggyûjtemény I-II. (vál./szerk. Lendvai L. Ferenc – Orthmayr Imre, ME, Miskolc 2000), részletek a következõ szerzőktől: Rousseau, Kant, Burke, Condorcet, Hegel (Történetfilozófia), Marx (A tőke), Schmitt, Polányi, Popper, Rawls, Habermas -Jog és filozófia. Antológia (szerk. Varga Csaba, Tempus, Budapest 1998), részlet: Kelsen (Igazságosság) -Huntington, Samuel P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Európa, Budapest 1998), 8. f. -Küng, Hans: Világvallások etikája (Egyházfórum, Budapest 1994), A. rész: II, V. f. Ajánlott irodalom: A szöveggyűjtemények és könyvek többi része.
Idegen nyelven: Sen, Amartya: The Idea of Justice (Belknap Press of Harvard University, Cambridge/Mass. 2011) vagy: Höffe, Otfried: Gerechtigkeit. Eine philosophische Einführung (3. Aufl., Beck, München 2007)
Tantárgy neve: Fenomenológia és hermeneutika Phenomenology and Hermeneutics
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN402F Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: köt. Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Nyírő Miklós, egy. docens Javasolt félév: páratlan év tavasz Előfeltétel: Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): aláírás, kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: N Tantárgy feladata és célja: A kurzus három szerzőhöz kapcsolódóan, s így három fázisban tekinti át a 20. századi német filozófia egyik meghatározó vonulatát, nevezetesen a fenomenológia és az arra épülő hermeneutikai filozófia gondolatkörét. Először a fenomenológia megalapítójának, Edmund Husserlnek a célkitűzéseit és módszerét rekonstruáljuk. Ezt követően e fenomenológia Heidegger által végbevitt hermeneutikai fordulatának fő aspektusait tárgyaljuk. Végül Gadamernek a nagymértékben a heideggeri kezdeményezésekre épülő, azonban ahhoz képest egyúttal új irányvételű filozófiai hermeneutikáját, annak fő eszméit tekintjük át. Tantárgy tematikus leírása: A kurzus három szerzőhöz kapcsolódóan, s így három fázisban tekinti át a 20. századi német filozófia egyik meghatározó vonulatát, nevezetesen a fenomenológia és az arra épülő hermeneutikai filozófia gondolatkörét. Először a fenomenológia megalapítójának, Edmund Husserlnek a célkitűzéseit és módszerét rekonstruáljuk. Ezt követően e fenomenológia Heidegger által végbevitt hermeneutikai fordulatának fő aspektusait tárgyaljuk. Végül Gadamernek a nagymértékben a heideggeri kezdeményezésekre épülő, azonban ahhoz képest egyúttal új irányvételű filozófiai hermeneutikáját, annak fő eszméit tekintjük át. Ütemezés:
1. Bevezetés: történeti és szisztematikus áttekintés I. Husserl fenomenológiája 2. A naturalizmus husserli bírálata 3. A historicizmus és a világnézeti filozófia fenomenológiai kritikája 4. A fenomenológia eszméje 5. Fenomenológia (szócikk)
II. A fenomenológia hermeneutikai fordulata – Heidegger 6. ZH + A husserli fenomenológia heideggeri bírálata 7. A fundamentálontológia eszméje 8. Az egzisztencia analitikája I. – a nem-tulajdonképpeni egzisztencia 9. Az egzisztencia analitikája II. – a tulajdonképpeni egzisztencia
III. Gadamer filozófiai hermeneutikája 10. ZH + A szellemtudományok problémája és a humanista tradíció 11. A műalkotás ontológiája 12. A megértés történetisége I. – előítéletek, hagyomány 13. A megértés történetisége II. – hatástörténet, alkalmazás, kérdés és válasz Félévközi számonkérés módja: 2 db. zárthelyi dolgozat
Zárthelyi dolgozat: a megelőző hetekben tárgyalt irodalomra vonatkozó kérdéssor, tesztkérdések formájában. Értékelése: Zárthelyi dolgozat: 44-50 pont: jeles; 37-43: jó; 30-36: közepes; 23-29: elégséges; 0-22: elégtelen. A kollokviumi jegy a félévközi teljesítmény (40%-os súllyal számítva) és a félévvégi vizsga (60%-os súllyal számítva) érdemjegyeiből tevődik össze. Más szóval, a félévközi ZH-k (50-50%-os súllyal számítva) érdemjegyeiből összeálló jegy 0,4-es szorzóval kerül beszámításra a végső, kollokviumi jegybe. Ha akár a félévközi teljesítmény, akár a félévvégi vizsga elégtelen, akkor a kollokviumi jegy is elégtelen. Kötelező irodalom: Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Ford. Bonyhai G., Budapest: Gondolat, 1984 2. kiadás Budapest: Osiris, 2003. = uő.: Wahrheit und Methode. Grundzüge einer philosophischen Hermeneutik. Tübingen: J.C.B. Mohr (Paul Siebeck), 196; 3. kiad. 1972. Heidegger, Martin: Lét és idő, ford. Vajda M. et. al., Budapest: Gondolat, 1989; 2. jav. kiad. Budapest: Osiris, 21. = uő.: Sein und Zeit. Tübingen: Niemeyer, 15. kiad. 1979. Husserl, Edmund: A filozófia mint szigorú tudomány. Kossuth Kiadó, Budapest, 1993. ―: A fenomenológia ideája. In. Edmund Husserl válogatott tanulmányai. Budapest: Gondolat, 1972, 27-110. ―: Fenomenológia. Szócikk. In. Edmund Husserl válogatott tanulmányai. Budapest: Gondolat, 1972, 193-226. Ajánlott irodalom: Davey, Nicholas: Unquiet Understanding. Gadamer’s Philosophical Hermeneutics. Albany: State University of New York Press, 2006. Fehér M., István: Martin Heidegger, Egy XX. századi gondolkodó életútja. Budapest: Göncöl, 1992. Grondin, Jean: Bevezetés a filozófiai hermeneutikába. Budapest: Osiris, 2002. Grondin, Jean: Einführung zu Gadamer. Tübingen: Mohr Siebeck, 2. Pöggeler, Otto: “A hermeneutikai filozófia”. Magyar Filozófiai Szemle 1989/1, 4-12. Vajda, Mihály: A mítosz és a ráció határán. Edmund Husserl fenomenológiája. Budapest: Gondolat, 1969.
Tantárgy neve: Fenomenológia és hermeneutika Phenomenology and hermeneutics
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN501F Tantárgyfelelős intézet: Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező
Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Nyírő Miklós Javasolt félév: Előfeltétel: Óraszám/hét:2 Számonkérés módja (a/gy/k/b):gyak.jegy Kreditpont:3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Az előadások célja a fenomenológia és a filozófiai hermeneutika gondolatvilágának a bemutatása. A fenomenológia, melyet Edmund Husserl a múlt század első évtizedeiben alapított, sokarcú, a mai napig eleven filozófiai megközelítésmód. A filozófia hermeneutika a husserli fenomenológiával való vita során jött létre: Heidegger és Gadamer a hagyományos hermeneutikát, azaz a szövegértelmezés elméletét alakította alapvető filozófiai irányzattá Tantárgy tematikus leírása: Az előadások célja a fenomenológia és a filozófiai hermeneutika gondolatvilágának a bemutatása. A fenomenológia, melyet Edmund Husserl a múlt század első évtizedeiben alapított, sokarcú, a mai napig eleven filozófiai megközelítésmód. A filozófia hermeneutika a husserli fenomenológiával való vita során jött létre: Heidegger és Gadamer a hagyományos hermeneutikát, azaz a szövegértelmezés elméletét alakította alapvető filozófiai irányzattá. Az előadások során elsősorban Husserl transzcendentális fenomenológiájáról és Heidegger fenomenológiai hermeneutikájáról lesz szó, de kitérünk Sartre, Lévinas, Ricoeur és Gadamer munkásságára is. Félévközi számonkérés módja: Értékelése: Kötelező irodalom: E. Husserl „A filozófia mint szigorú tudomány”, in: Válogatott tanulmányok, Gondolat, Budapest, 1972, 111-192. o. Edmund Husserl Karteziánus elmélkedések, Atlantisz, Budapest, 2000 Martin Heidegger: „Fenomenológiai Arisztotelész-interpretációk: a hermeneutikai szituáció jelzésére”, in: Existentia, Supplementa Vol. II. Szeged-Budapest, 1996-97/1-4. Martin Heidegger Lét és idő, Osiris, Budapest, 2001 Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi, L’Harmattan, Budapest, 2006 Emmanuel Lévinas Teljesség és végtelen, Jelenkor, Pécs, 1999 Hans-Georg Gadamer Igazság és módszer, Osiris, Budapest, 2003 Paul Ricoeur Fenomenológia és hermeneutika, Kossuth, Budapest, 1997 Ajánlott irodalom: Metszéspontok. A hermeneutika és a fenomenológia határvidékén, (szerk. Schwendtner Tibor), L’Harmattan, Budapest, 2001 Jean Grondin Bevezetés a filozófiai hermeneutikába, Osiris, 2002
Tantárgy neve: Szövegolvasó szeminárium Seminar – Reading of Philosophical Texts Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Makai Péter, adjunktus Javasolt félév: páratlan év, tavasz Óraszám/hét: 2
Tantárgy NEPTUN kódja: BTSBN001F31 Tantárgyfelelős intézet: Filozófiai Intézet Tantárgyelem: szabadon választható
Előfeltétel: --Számonkérés módja (a/gy/k/b): aláírás és gyakorlati jegy Kreditpont: 3 Tagozat: nappali (szabadbölcsész alapszak, filozófia szakirány) A tanulmányok feladata és célja – a hallgatók filozófiai művekből kiemelt fejezetek/részek közös olvasása és szemináriumi feldolgozása révén megismerkedjenek az elmélyült és árnyalt bölcseleti szövegolvasás gyakorlatával. Tantárgy tematikus leírása – a szövegolvasásra kiválasztott mű: Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon. Fordította, szerkesztette, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket összeállította: Tatár György. Budapest, 1995, Ikon. A gyakorlati jegy adásának előfeltétele(i): (α) a félévi aláírás megszerzése (az előírásoknak megfelelő óralátogatás; aktív részvétel a szeminárium közös diszkusszióiban); (β) beadandó írásművek [előzetes egyéni egyeztetés szükséges!] – rögzített terjedelmi, tartalmi és formai keretekkel, érvényesítve az alapvető helyesírási, nyelvhelyességi és hivatkozási követelményeket (lásd alább!) * – A végleges gyakorlati jegyet (α) + (β) kiértékelésének függvényében az oktató ajánlja meg. * Részleteiben (α) Terjedelmi követelmény. Minimális terjedelem: 0,3; maximális terjedelem 0,5 szerzői ív; azaz ≈ 13 000–20 000 n (leütés) [1 szerzői ív = 40 000 n] lábjegyzetekkel együtt, a leütésekbe beszámítva a szóközöket is – ami hozzávetőlegesen és az alább megadott formában 5,5–8,5 A/4-es oldalnyi anyagnak feleltethető meg. Megjegyzés: a terjedelem bizonyos értelemben mutatója a feldolgozás mértékének. (β) Tartalmi követelmény. A megadott kötelező irodalmak egy szabadon választott fejezetének (ismeretkörének/problematikájának) a feldolgozása. Az írásmű szigorúan két különböző – tipográfiai megjelenítésében is elváló – részből kell álljon! Amíg az első részben összefoglaló módon bemutatásra kerül az olvasott műrészlet tartalma; addig második részben a feldolgozott szakirodalom önálló, esszéjellegű kiértékelésére és továbbgondolására esik a hangsúly. Az utóbbihoz a tárgyfelelőssel történő konzultáció után használhatók további, a témához illeszkedő szakirodalmak is. Mindkét részben alapkövetelmény az informális logika szabályainak érvényesítése. A jegyzetszerű, logikai összefüggéseket tartalmilag/formailag/nyelvileg nem érvényesítő munkák elégtelennek minősülnek. (γ) Formai követelmény. Az írásműnek tartalmaznia kell a hallgató (név, szak) és a kurzus (tárgy neve, futó félév) azonosításához szükséges adatokat. A szövegtest New Times Roman vagy Minion Pro betűtípusból, 12-es betűmérettel szedett legyen – a címek/alcímek betűtípusa/mérete esetében is. Kerülendő a rendhagyó, egyéni formázás! A folyószöveg sorkizárt; a margó normál méretű; a cím/alcím balra igazított. A jegyzetek, lábjegyzetek arab számozásúak. A kiemeléshez egyedül kurziválás használandó – elkerülve az aláhúzott, félkövér, ritkított vagy kiskapitális formákat. A sorköz 1-es fokozatú. A szövegtest („enter”ek segítségével) bekezdésekre tagolódik, amelyet nem tágabb sorközzel, hanem maximum 3
karakterértékű behúzással jelölünk. A takarékosság érdekében a külön címoldal kerülendő! (δ) Helyesírási és nyelvhelyességi követelmény. Elvárás, hogy a munka érvényesítse az írott nyelv alapvető helyesírási követelményeit. A durva és súlyos típushibák elkerülésén túl ügyelni kell a központozási hibákra is, amelyek adott esetben súlyosan veszélyeztetik a textus értelmezhetőségét. 10–15 súlyos típushiba felett a munka elégtelennek minősül. (Íráskészség-zavar fennállása esetén hivatalos igazolás szükséges!) (ε) Hivatkozási követelmény. A hallgató szabadon választhat hivatkozási formát (szövegközi, sorszámozott, szövegvégi jegyzet, lábjegyzet vagy zárójeles/harvardi jegyzet), de minden esetben elvárás a választott forma következetes alkalmazása, amely lehetővé teszi az öt bibliográfiai adat (szerző, cím, hely, év, kiadó) azonosíthatóságát illetve a locus (szöveghely) pontos visszakereshetőségét. További tájékozódáshoz ajánlható: Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve. Budapest, 2005, Osiris Kiadó. Illetve követhető adott esetben a Magyar Tudomány vagy a Magyar Filozófiai Szemle szerzői ajánlása is. A fenti pontoknak nem megfelelő, továbbá az adott határidőn túl érkező írásművek elégtelennek (1) minősülnek. Beadási határidő: a vizsgaidőszak első két hetén belül; elektronikus levélhez csatolt formában (
[email protected]). A levél formai szempontjait (megszólítás, tárgy, elköszönés) nem érvényesítő, üzenet nélkül érkező küldemények automatikusan törlésre kerülnek. Értékelés: a tananyag terjedelmi és tartalmi ismeretének függvényében. [Az érdemjegy javítása esetén a korábbi jegyekkel együtt számolt átlag az irányadó.] Kötelező irodalom: Lásd a tematikus leírás alatt megadott műveket! Ajánlott irodalom: Lawrence J. Hatab: Nietzsche’s On the Genealogy of Morality. Cambridge, 2008, CUP. Gareth Southwell: A Beginner’s Guide to Nietzsche’s Beyond Good and Evil. Oxford, 2009, Wiley-Blackwell.
Tantárgy neve:
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN001F32
Filozófiai szövegolvasó szeminárium Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Bognár László Javasolt félév: tavasz Előfeltétel: Óraszám/hét: 0-2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gy. Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Feladat: filozófiai szövegek közös értelmezése, amely szembesít a rájuk sajátosan jellemző olvasási nehézségekkel, elemzési csapdákkal, megértésük tévútjaival. Cél: fejleszteni a filozófiai szövegekkel folytatható párbeszédhez szükséges készségeket. Tantárgy tematikus leírása: 1-14. Deleuze A mozgás-kép. Film 1. kötet szövegolvasása és a kötetben hivatkozott némely filmrészletek elemzése Deleuze nyomán. 15. A házi-esszék megbeszélése. Félévközi számonkérés módja: 1 db. házi-esszé, beadási határideje: 2017. április 26., szerda, éjfél, beadás kötelező 3 módja (mind a három módon be kell adni): 1. e-mail-be belemásolva, 2. e-mailhez csatolva, 3. nyomtatva leadni az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán, e-mail-cím:
[email protected] a házi-esszé terjedelme: legalább 5000 karakter + betűköz. A házi-esszé a feltétele az aláírásnak és a házi-esszé adja a kurzust záró osztályzatot. A 2017. április 27-én vagy később érkező házi-esszék nem vehetők figyelembe, a hallgató „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap a kurzusra, akkor is, ha engedélyezett egyéni tanrend keretében vesz részt a kurzuson. A házi-esszé témája: Deleuze A mozgás-kép. Film 1. kötet egy fejezetének összefoglalása (tézisek, érvek, szemléltető példák), és Deleuze fejezetbeli tézisének szemléltetése egy film megfelelő részletének elemzésével, értelmezésével. Értékelése: (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) A házi-esszék értékelése aláírás megtagadva: ha nem érkeznek meg határidőre a házi-esszék. jeles: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, érvekkel, példákkal,
gondolatmenet-rekonstrukcióval támasztja alá jó: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, közepes: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti elégséges: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet elégtelen: a dolgozat olyan tézis állít, amely relevánsan nem vonatkoztatható a választott témára. Kötelező irodalom: Deleuze, Gilles 2008 A mozgás-kép. Film 1. Ford. Kovács András Bálint. Budapest: Új Palatinus (Palatinus filmkönyvek, sorozatszerk. Kovács András Bálint). Korábbi kiadása 2001, Budapest: Osiris Kiadó (Osiris könyvtár – Film, sorozatszerk. Zalán Vince). Francia kiadása: Deleuze, Gilles 1983 Cinéma 1. L’Image-mouvement. Paris: Les Éditions de Minuit (Coll. Critique). Angolul: Deleuze, Gilles 1997 (1986) Cinema 1. The Movement-Image. Trl. Hugh Tomlinson, Barbara Hammerjam. Minneapolis: University of Minnesota Press. Ajánlott irodalom (a linkek utoljára látogatva 2017. február 9.): Bergson, Henri 1987 Teremtő fejlődés. Ford. Dienes Valéria. Budapest: Akadémiai Kiadó (Az Akadémiai Kiadó reprint sorozata). Az Akadémia filozófiai könyvtára sorozat 2., 1930-ban megjelent kötetének reprintje. Colman, Felicity 2011 Deleuze and Cinema. The Film Concepts. Oxford – New York: Berg. Deleuze, Gilles 2010 A bergsoni filozófia. Ford. John Éva. Budapest: Atlantisz Kiadó (Mesteriskola – A francia szellem könyvtára). Deleuze, Gilles 2008 Az idő-kép. Film 2. Ford. Kovács András Bálint. Budapest: Új Palatinus (Palatinus filmkönyvek, sorozatszerk. Kovács András Bálint). Győri Zsolt 2007 „Gilles Deleuze filmfilozófiájának kritikai és klinikai olvasata”. Apertúra 2007/1. URL: http://apertura.hu/2007/osz/gyori Győri Zsolt 2001 „Gilles Deleuze a Mozi 1. és 2. című könyvéről”. In Metropolis 5. évf. (2001) 3. sz. [„Jancsó Miklós” tematikus szám]. Martin-Jones, David 2006 Deleuze, Cinema and National Identity. Narrative Time and National Context. Edinburgh: Edinburgh University Press. Moulard-Leonard, Valentine 2008 Bergson-Deleuze Encounters. Transcendental Experience and the Thought of the Virtual. Albany, NY: State University of New York Press (SUNY Series in Contemporary French Thought, eds. David Pettigrew, François Raffoul). Redner, Gregg 2011 Deleuze and Film Music. Building a Methodological Bridge Between Film Theory and Music. Bristol – Chicago: Intellect - The University of Chicago Press. Rodowick, David N. (ed.) 2010 Afterimages of Gelles Deleuze’sFilm Philosophy. Minneapolis – London: University of Minnesota Press. Rodowick, David N. 1997 Gilles Deleuze’s Time Machine. Durham – London: Duke University Press. Deleuze Studies Vol. 1-11. (2007-2017). Ed. Ian Buchanan. Edinburgh: Edinburgh
University Press. URL: http://www.euppublishing.com/loi/dls Gilles Deleuze [tematikus szám] Metropolis 1. évf. 2. sz. (1997. nyár), 5-81. old. Benne: Gilles Deleuze, Moldvay Tamás, James Morrison, Nánay Bence, David N. Rodowick írásai, továbbá Pascal Bonitzer és Jean Narboni beszélgetése Deleuze-zel. URL: http://metropolis.org.hu/?pid=17&iid=38
Kommunikáció szakirány Tantárgy neve: Önismeret és együttműködés Self-knowledge and Cooperation
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN205K Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Bognár László egy. adj. Javasolt félév: tavaszi félév Előfeltétel: Óraszám/hét: 0-2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyak. jegy Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Mindenki számára mellőzhetetlen, aki részt kíván venni csapatmunkában. A kollegiális nyitottság és elfogadás, a kollegiális együttműködés számára szükséges tudni: személyiségünk, tehetségünk, képességeink mennyiben járulhatnak hozzá a közös feladat elvégzéshez, szükséges ráismerni adottságainkra, kiválóságainkra és ezt mások számára elfogadható módon kínálni. A munka hierarchiájában akkor tudunk eredményesen dolgozni, ha képesek vagyunk a státuszváltásra (alsó és felső szerepben is együttműködni). Midezek fejlesztésével a gyakorlatban ismertet meg a kurzus. Tantárgy tematikus leírása: 1-11. Filmek, filmrészletek elemzése és értelmezése a szakirodalomra támaszkodva. (Tájékozódási pontok, mércék 1. saját magunk és munkatársunk bemutatásához, 2. a másokkal való együttműködéshez a közös munkában, feladatvégzésben. A szeminárium keretében multimédiás film készítendő kinek-kinek saját magáról. Személyiségünket, önismeretünket, ön-prezentációnkat meghatározza a társadalmi környezet, ugyanakkor a saját döntésünk és szabad rendelkezésünk, hogy személyiségünk hogyan alakul, hogy milyennek mutatjuk magunkat.) 12-15: prezentáció és házi-esszék megbeszélése. Prezentáció bemutatása: 2017. április 28., péntek 09.30-11.00 Félévközi számonkérés módja: 1 prezentációs feladat + 1 házi esszé – az ezekre adott osztályzatok adják a kurzust záró osztályzatot (a kettő átlaga, ha épp középen áll az átlag, akkor a prezentációra adott osztályzat az erősebb). 1 db. prezentáció: A prezentációs feladat bemutatása: 2017. április 28., péntek 09.30-11.00. Ekkor kell, és máskor nem lehet bemutatni a feladatot. Aki személyesen nem tudja bemutatni, az meg kell, oldja, hogy más mutassa be a feladatát (vagyis be kell küldeni valakit, aki levetíti, nem lehet csupán a neten linket elküldeni). Akinek ezen az alkalmon nem kerül bemutatásra a prezentációja, az „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap, akkor is, ha engedélyezett egyéni tanrend szerint hallgatója a kurzusnak. 1 db. házi-esszé,
beadási határideje: 2017. április 19., szerda éjfél (végzős hallgatók számára 2017. április 4., kedd éjfél). Aki 2017. április 20-án vagy később küldi a házi-esszét, az „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap, akkor is, ha engedélyezett egyéni tanrend szerint hallgatója a kurzusnak. beadás kötelező 3 módja: e-mail-be belemásolva, e-mailhez csatolva, nyomtatva leadni az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán, e-mail-cím:
[email protected] a házi-esszé terjedelme: 4000 karakter + betűköz (a terjedelembe nem számít bele a cím, a jegyzetek, a bibliográfia, a főszövegben nem szerepelhet 10 szónál hosszabb egyenes idézet, parafrázis igen). A prezentációs feladat: kb. 6 perces levetíthető audio-vizuáis bemutatkozás, önprezentáció (megfelel okostelefonnal felvett film, kép és hang, a felvevő eszköz biztosítása a hallgató saját feladata). A bemutatkozás célja: önmagunkat olyan közösség számára bemutatni, akikkel közös munkában részt venni, akikkel együttműködni törekszünk. (Saját motivációk hiteles bemutatása, valós szakmai előtörténet, szakmai és személyes érdeklődési körök, együttműködésre való alkalmasság hiteles bemutatása, személyes élete releváns mozzanatai). A bemutatás módja: az elkészült filmet előzetesen fel kell tenni a netre, a prezentáción a netről kell bejátszani. A sikertelen bejátszás azt jelenti: nem került bemutatásra a prezentációs feladat, tehát aláírás megvonással jár. A házi-esszé témája: a kötelezően választható elemzendő filmek közül az egyik szabadon választott film egyik szereplője bemutatkozásának illetve bemutatásának elemzése. Értékelése: A két feladat együttesen adja a gyakorlati jegyet (ha egyik sem elégtelen, akkor fele-fele arányban, ha legalább az egyik elégtelen, akkor az összesített osztályzat elégtelen). aláírás feltétele: a prezentációs feladat és a házi esszé időben történő bemutatása és benyújtása, a feladatok komolyságának megőrzése. Ez alól az egyéni tanrend sem mentesít. jeles feltétele: ha kiderül belőlük, hogy ki a megszólított célközönség, ha nem hagy el fontos tudnivalókat, ha felkelti a célközönség érdeklődését, ha a célközönség számára befogadható, érthető a bemutatás, ha az időkorlátokkal jól gazdálkodik jó feltétele: ha kiderül belőlük, hogy ki a megszólított célközönség, ha nem hagy el fontos tudnivalókat, ha felkelti a célközönség érdeklődését, ha a célközönség számára befogadható, érthető a bemutatás közepes feltétele: ha kiderül belőlük, hogy ki a megszólított célközönség, ha nem hagy el fontos tudnivalókat, ha felkelti a célközönség érdeklődését elégséges feltétele: ha kiderül belőlük, hogy ki a megszólított célközönség, ha nem hagy el fontos tudnivalókat elégtelen: ha nem derül ki, hogy ki a célközönség, és ha fontos tudnivalók hiányoznak a bemutatásból. Kötelező irodalom (az internetes linkek utoljára látogatva 2017. január 5-15.): Magyar nyelvű irodalom: Berne, Eric 2007 Emberi játszmák. Budapest: Háttér Kiadó. Csíkszentmihályi Mihály 2010 Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Dardot, Pierre – Laval, Christian 2013 A globálrezon. A neoliberalizmus múltja és jelene. [La nouvelle raison du monde] Ford. Loppert Csaba. Budapest: EgyKettő Kiadó. Helting, Holger 2008 Bevezetés a pszichoterápiás daseinanalízis filozófiai dimenzióiba. Budapest: L'Harmattan. Járó Katalin (szerk.) 2005 Sors mint döntés. I-II. Budapest: Helikon Kiadó. Járó Katalin (szerk.) 1999 Játszmák nélkül. Budapest: Helikon Kiadó. Johnstone, Keith 1993 IMPRO. Improvizáció és színház. Tatabánya: Közművelődés Háza (Személyiségfejlesztés VI). Stiglitz, Joseph E. – Greenwald, Bruce G. 2017 A tanuló társadalom megteremtése. A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése. Budapest: Napvilág Kiadó. Szalai Erzsébet 2011 Koordinátákon kívül. Fiatal felnőttek a mai Magyarországon. Budapest: Új Mandátum Kiadó. Zimbardo, Philip 2012 A Lucifer-hatás. Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá? Ford. Varga Katalin. Budapest: Ab Ovo Kiadó. Kötelezően választható elemzendő filmek: Michelangelo Antonioni Professione: reporter, Blowup, Zabriskie Point Ingmar Bergman Persona, Scener ur ett aktenskap, Sarabande Susanne Bier Things We Lost in the Fire; Haevnen (In a Better World); John Cassavetes A Woman Under the Influence, Faces, Husbands; Opening Night; Philippe Claudel Il y a longtemps que je t'aime Ethan Coen – Joel Coen No country for old men; The Big Lebovski; Dárday István Filmregény – Három nővér Jean-Piere Dardenne - Luc Dardenne Deux jours, une nuit; Le gamin au vélo; Silence de Lorna; Ember Judit Tantörténet, Fagyöngyök, Clint Eastwood Gran Torino, Million Dollar Baby Philippe Falardeau Monsieur Lazhar Reiner Werner Fassbinder Berlin Alexanderplatz, Die bittern Tränen der Petra von Kant, Faustrecht der Freiheit, Lola, Querelle, Die Sehnsucht der Veronika Voss; Jancsó Miklós Oldás és kötés; Anders Thomas Jensen Adams aebler; Krzysztof Kieslowski Przypadek, Bez końca, Trois Couleurs: Bleu; Mészáros Márta Örökbefogadás; Mohi Sándor Ahogy az Isten elrendeli… Olga filmje; Mundruczó Kornél Fehér Isten; Osgyáni Gábor Hatszáz év után az első; François Ozon Potiche [Született feleség], Une nouvelle amie; Pawel Pawlikowski Ida; Pálfi György Nem vagyok a barátod (casting) Harold Ramis Groundhog Day [Idétlen időkig]; Éric Rohmer Conte d'été, Conte d'automne Gus Van Sant Good Will Hunting, To Die For, Milk, Promised Land Lars von Trier Forbrydelsens element; Europa; Dogville; Manderlay; Andrzej Wajda Danton; Korczak; Ziemia obiecana; Walesa; Czlowiek z nadziei; idegen nyelvű irodalom: Aubert, Nicole – Gaulejac, Vincent de 2007 Le Coût de l’excellence. 2e éd. Avec la
collaboration de Solange Vindras. Paris: Seuil (Collection Économie Humaine). [Példány Institut Français Budapest] Téziseit ld. http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CDAQFjAA& url=http%3A%2F%2Fwww.arianesud.com%2Fcontent%2Fdownload%2F2972%2F13457%2 Ffile%2FLe%2520cout%2520de%2520l%2520excellence.pdf&ei=gdOsUuvaNKr_ygPPyIH QCg&usg=AFQjCNGvNS2PV6jweH5WS2tzzuj8_w3NHw&sig2=x-rYkWj4Y6TddK41BxU5g&bvm=bv.57967247,d.bGQ Bossfeld, Hans-Peter (Ed.) 2009 Globalization, Uncertainty and Youth in Society: The Losers in a Globalizing World. London: Routledge (Routledge Advances in Sociology). [A 2005-ös kiadás példánya ELTE TÁTK Kari Könyvtár.] Monélat, Xavier (coord.) 2006 L’Individu contemporaine. Regards sociologiques. Auxerre: Sciences humaines éditions (Synthèse). [Példány Institut Français Budapest] Rose, Nikolas S. 1990 (1989) Governing the Soul: The Shaping of the Private Self. London – New York: Routledge [Példány FSZEK] Stiglitz, Joseph E. – Sen, Amartya – Fitoussi, Jean-Paul 2009 Report by the Commission on the Measurement of Ecomomic Performance and Social Progress = Rapport de la Commission sur la mesure des performances économiques et du progrès social http://fr.wikipedia.org/wiki/Commission_Stiglitz http://www.stiglitz-sen-fitoussi.fr/documents/rapport_anglais.pdf http://www.stiglitz-sen-fitoussi.fr/documents/rapport_francais.pdf További idegen nyelvű irodalom: Aubert, Nicole 2009 (2003) Le Culte de l’urgence. La société malade du temps. Paris: Flammarion (Champs Essais 573). Considine, Mark 2001 Enterprising States. The Public Management of Welfare-to-Work. Cambridge: CUP. http://books.google.com.au/books?id=OEPuDyuP6uEC&printsec=frontcover&hl=hu&source =gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false Durand, Jean-Pierre 2012 (2004) La Chaîne invisible. Travailler aujourd’hui: flux tendu et servitude volontaire. Paris: Seuil (Économie humaine). Gori, Roland – Le Coz, Pierre 2006 L’Empire des coachs. Une nouvelle forme de contrôle social. Paris: Albin Michel. Lebrun, Jean-Pierre 2007 La Perversion ordinaire. Vivre ensemble sans autrui. Paris: Denoël (Médiations). Martin, Randy 2002 The Financialization of Daily Life. Philadelphia: Temple University Press. http://muse.jhu.edu/books/9781439905975 Melman, Charles 2002 L’Homme sans gravité. Jouir à tout prix. Entretiens avec Jean-Pierre Lebrun. Paris: Danoël (Médiations). Rey, Olivier 2006 Une folle solitude. Le fantasme de l’homme auto-construit. Paris: Seuil. Rosen, Bernard Carl 2001 Masks and Mirrors. Generation X and the Chameleon Personality. Westport: Praeger. Schutz, Will[iam] 1994 The Human Element. Productivity, Self-Esteem and the Bottom Line. San Francisco: Jossey-Bass (Jossey-Bass Busines and Management Series). Ajánlott irodalom: Carver, Charles S. - Scheier, Michael F. 2006 Személyiségpszichológia. Budapest: Osiris. Csepeli György 2003 Szociálpszichológia. Budapest: Osiris.
Festinger, Leon 2000 A kognitív disszonancia elmélete. Budapest: Osiris. Koncz István – Kovács József 2011 Önismereti sarokpontok. Budapest: Fapadoskönyv Kiadó. Rogers, Carl L. 2008a Valakivé válni. A személyiség születése. Budapest: Edge 2000 Kft. Rogers, Carl L. 2008b Találkozások, a személyközpontú csoport. Budapest: Edge 2000 Kft. Rudas János 2011 Javne örökösei. Fejlesztő tréningcsoportok – elvek, módszerek, gyakorlatcsomagok. 2., bőv. kiad. Budapest: Oriold. Rudas János 72007 (1990) Delfi örökösei. Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlat. Budapest: Lélekben Otthon Könyvkiadó. Idegen nyelvű irodalom: Boltanski, Luc – Chiapello, Eve 1999 Le Nouvel esprit du capitalisme. Paris: Gallimard. [Példány Institut Français Budapest.]
Tantárgy neve: Politikai kommunikáció és marketing alapjai Political communication and marketing
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN400K Tantárgyfelelős intézet:Politikatudományi Intézet Tantárgyelem:K Tárgyfelelős (név, beosztás):dr. Zárug Péter Farkas Javasolt félév:2 Előfeltétel:Óraszám/hét:2 Számonkérés módja (a/gy/k/b):k Kreditpont:3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A politikai küzdőtér, mely a pártok működésének alapvető közege, a modern demokráciákban piaci alapon működik: jelen vannak benne a választók (fogyasztói preferencia), az áruk és szolgáltatások (program), s jellemző a szűkös erőforrások közötti választás kényszere (parlamenti mandátumok). A képviselet és tartalmának megváltozása, a választók részvételével kapcsolatos új elvárások átformálták a politikai kampányok stílusát. Elsődleges cél a szavazatok megszerzése lett, amelynek érdekében a fogyasztói teret (a választókat) kifinomult technikákkal célzott csoportokra bontva kell megnyerni (piacok szegmentálása). Miután a politika mozgástere a piaci racionalizációhoz hasonlatos elveken kezdett szerveződni, várható volt, hogy a piacon már sikeresen működő marketingtechnikák a politikában is teret nyernek. A politikai marketing ezen eredmények átvételét, és a sajátos, a politikai piachoz alkalmazható technikák előretörését jelenti. A kurzus célja az alapvető módszerek átvétele és bemutatása a főbb elméletek és irányzatok ismertetésével, majd gyakorlati alkalmazásuk kifejtése a rendelkezésre álló sajtótermékek alapján. Tantárgy tematikus leírása: Tematika: 1. A marketing fogalma, elmélete. A politikai marketing tartalmának meghatározása. 2. A piacvezérelt politika. Racionalizációs mechanizmusok a politikában. 3. A választó, mint fogyasztó. A választók szegmentálása. 4. Marketingdöntések és marketingkutatás. Az üzenet. 5. A politikai imázsgyártás, a jelölt pozicionálása. 6. A permanens kampány. Stratégiai tervezés 7. A sajtó szerepe. Reklám és promóció. 8. A politikai marketing jövője. 9. A politikai marketing magyarországi megjelenése. 10. Az 1990-2006: választások marketingszempontú elemzése. 11. Marketingstratégiák a magyarországi pártok tevékenységében. 12. Zárthelyi dolgozat. Félévközi számonkérés módja: Aláírás feltétele zárthelyi dolgozat sikeres megírása, ezt követi a szóbeli kollokvium. Értékelése: (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) Kötelező irodalom: Dányi Endre 2003. „Posztmodern kampánytechnikák és az ellenőrzés válsága.” In: SárközySchleicher szerk. Kampánykommunikáció. Akadémiai Kiadó, Budapest Kiss Balázs: Marketingszemlélet a kampányban. In: Hol a határ? Kampánystratégiák és
kampányetika, 2002. Élet és Irodalom, Budapest Kiss Balázs:Missziótól a marketingig. Médiakutató, 2006. tavasz. http://www.mediakutato.hu/cikk/2006_01_tavasz/01_missziotol_marketingigSimon János: Politikai stílus és kampánykommunikáció. Magyarország politikai évkönyve 2002, 90-96. Ajánlott irodalom: Sükösd M. - Vásárhelyi M: Hol a határ? Kampánystratégiák és kampányetika, 2002. Élet és Irodalom, Budapest J. Keane: Média és demokrácia. Helikon, 1999. Pippa Norris: The Rise of the Post-Modern Campaign? Chapter 8 In: A Virtuous Circle: Political Communications in Post-Industrial Societies (NY: Cambridge University Press, Fall 2000)
Tantárgy neve: Komunikációs tréning Communication trainig
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN402K Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Urbán Anna egy. doc. Javasolt félév: 4. félév, tavasz Előfeltétel: Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A szeminárium betekintést nyújt a hallgatók számára az emberek csoportjainak tagjai közötti kommunikáció sajátosságaiba, az egyén csoportbeli szerepeibe. Megismertet a kulcsképességek, az önismeret fejlesztésének lehetőségeivel, a személyközi kommunikációval, az én-kép és más-kép, a másság fogalmával. Bevezeti a hallgatókat a meggyőző kommunikáció és a nyilvános szereplés technikáiba (benyomáskeltés, testbeszéd, lámpaláz kezelése, racionális és emocionális aspektusok, ellenvetésekre való válasz). Megismertet az asszertív, a szubmisszív és az agresszív kommunikáció jellemzőivel.
Tantárgy tematikus leírása: 1. A kommunikációs tréning (története, jelentősége). 2. A csoport 3. A z önismeret – fejlesztési lehetőségek 4. Az önértékelés 5. A személyközi kommunikáció. 6. A motiváció. 7. Tranzakcionális analízis 8. Védekezési manőverek 9. A meggyőző kommunikáció 10. Nyilvános szereplés – A nyelv, mint a gondolkodás eszköze 11. Asszertív – szubmisszív – agresszív kommunikáció 12. Az én-kép és a más-kép 13. Visszajelzési módszerek 14-15. Tesztek, gyakorlatok. Félévközi számonkérés módja: 1db órai prezentáció, beadási határideje: félév eleji megállapodás szerint beadás módja: e-mail-be belemásolva, e-mailhez csatolva, nyomtatva leadni az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán, e-mail-cím:
[email protected] A prezentáció és az órai szereplés alapján megajánlott jegy szerezhető. Értékelése: aláírás megtagadva: ha nem történik meg határidőre a prezentáció. jeles: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, érvekkel, példákkal, gondolatmenet-rekonstrukcióval támasztja alá és órai részvétel
jó: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti +órai részvétel közepes: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti + órai részvétel elégséges: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet + órai részvétel elégtelen: a dolgozat olyan tézis állít, amely relevánsan nem vonatkoztatható a választott témára + óralátogatás hiánya Kötelezően választható irodalom: Magyar nyelvű irodalom Aronson, Elliot: A társas lény, KJK Kerszöv, Budapest, 2001. Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1988. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak. Kulcslyuk Kiadó. Budapest. 2010. Csepeli György: A szervezkedő ember: a szervezti élet szociálpszichológiája. Budapest: Osiris.2001. 2003. Fischer Sándor: Retorika, Kossuth Kiadó, Budapest, 1981. Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája, Gondolat, Budapest, 1993. Pease, Allan: Testbeszéd, Park Kiadó, Budapest, 1992. Szabó K.: Kommunikáció felsőfokon. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2002. Idegennyelvű irodalom: Kopp M.S, Stauder A, Purebl G, Janszky I, Skrabski A (2008): Work stress and mental health in a changing society, EUROPEAN JOURNAL OF PUBLIC HEALTH 18: (3) pp. 238-244 Daniels Aubrey Bringing out the Best in People. McGraw Hill. NY. 1999.
Tantárgy neve: Diskurzuselemzés-pragmatika Discourse Studies
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN403K01 Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Bognár László egy. adj. Javasolt félév: ptlan év tavasz Előfeltétel: Óraszám/hét: 0-2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyak. Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A diskurzuselemzés (diskurzustanulmányok) és a pragmatika részint a nyelvtudomány, a szociológia és a határtudományai, a kognitív- és a médiatudományok, részint a filozófia és retorika témája. A kurzus megismertet némely megközelítéssel és gyakorlati elemzésekben mutatja meg némely megközelítés alkalmazását. Tantárgy tematikus leírása: A tematikus témák film-, színházi jelenet-, vagy szöveges dokumentum-elemzéshez kapcsolódnak. 1. A beszéd-aktus elmélet. 2. A kritikai diskurzus-elemzés. 3. Nyelvfilozófiai, analitikus filozófiai közelítés. 4. Retorikai közelítés. 5. Nyelv, beszélgetés, diskurzus a humanista hagyományban. 6. Strukturalista közelítés. 7. Hermeneutkai közelítés. 8. Narratológiai közelítés. 9. Kommunikáció-technológiai, kommunikáció-filozófiai közelítés. 10. Nyelvtudományi közelítés. 11. Kognitív és médiatudományi közelítés. 12. Színház és filmtudományi közelítés. 13-15. Házi-esszék megbeszélése. Az elemzéshez választott filmek, színházi előadás felvételek: Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból; Rainer Werner Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei; Fliegauf Bence/Benedek Rengeteg; Dealer; Milos Forman Egy szöszi szerelmei; Fekete Péter; Tűz van babám; Jean-Luc Godard Kifulladásig; Jim Jarmusch Kávé és cigaretta; Anders Thomas Jensen Ádám almái; Akira Kurosawa Álmok; Yasujiro Ozu Egy őszi délután; Késő ősz; Késő tavasz; Kora nyár; Tokyo történet; Eric Rohmer A tavasz meséje; A nyár meséje; Az ősz meséje, A tél meséje; Werner Schwab – Ascher Tamás Elnöknők; Spiró György – Zsámbéki Gábor Csirkefej; Wajda Danton; Wim Wenders Berlin fölött az ég; Félévközi számonkérés módja:
2 db. házi-esszé: beadási határideje: 2017. március 22., szerda éjfél, beadás kötelező 3 módja: e-mail-be belemásolva, e-mailhez csatolva, nyomtatva leadni az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán, e-mail-cím:
[email protected] a házi-esszé terjedelme: az egyik legalább 5000 karakter + betűköz, a másik legalább 3500 karakter + betűköz terjedelmű (a terjedelembe nem számít bele a cím, a jegyzetek, a bibliográfia, a főszövegben nem szerepelhet 10 szónál hosszabb összefüggő egyenes idézetet, parafrázis szerepelhet), a házi-esszé adja a kurzust záró osztályzatot. A 2017. március 23-án vagy később érkező házi-esszék nem fogadhatók el, a hallgató „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap a kurzusra, akkor is, ha engedélyezett egyéni tanrend keretében hallgatója a kurzusnak. A hosszú esszé témája a kötelezően választható irodalom egy és az ajánlott irodalom egy összekapcsolt tételének ismertetése (tézisek, érvek, gondolatmenetek, konfrontációk). A rövid esszé a kurzus tematikájában felsorolt egyik film vagy színházi előadás egy jelenetének diskurzuselemzés és pragmatika szemszögéből történő elemzése. Más film vagy színházielőadás nem választható. Ha más filmről készül esszé, az a feladat nemteljesítésének számít. Értékelése: A házi-esszék értékelése aláírás megtagadva: ha nem érkeznek meg határidőre a házi-esszék. jeles: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, érvekkel, példákkal, gondolatmenetrekonstrukcióval támasztja alá jó: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, közepes: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti elégséges: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet elégtelen: a dolgozat olyan tézis állít, amely relevánsan nem vonatkoztatható a választott témára. Kötelezően választható irodalom:
Apel, Karl-Otto 2015 A transzcendentál-pragmatikai diskurzuselmélet. Előadások és vitairatok 1986-1998. Ford. Weiss János. Budapest: L’Harmattan (Kritikai elméletek).
Arisztotelész 1982 Rétorika. Ford. Adamik Tamás. Budapest: Gondolat. Austin, John L. 1990 Tetten ért szavak : A Harvard Egyetemen 1955-ben tartott William James előadások. Sajtó alá rend. J. O. Urmson. Ford.,bev. Pléh Csaba. Budapest: Akadémiai Kiadó (Hermész könyvek). Cicero 2012 Összes retorikaelméleti művei. Pozsony: Kalligram. Fehér M. István 2006 „Létezik-e szó szerinti jelentés?” Világosság 47. évf. (2006) 8-9-10. sz. 185-196. old. Gadamer, Hans-Georg 2003 Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Ford.
Bonyhai Gábor, Fehér M. István. Budapest: Osiris (Sapientia humana) Grice, Herbert Paul 2011 Tanulmányok a szavak életéről. Budapest: Gondolat Kiadó (Társadalomelmélet – kommunikációtudomány). Habermas, Jürgen 1993 A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. Ford. Endreffy Zoltán, Glavina Zsuzsa. Budapest: Századvég – Gondolat (Századvég könyvtár, szociológia, sorozatszerk. Wessely Anna). Humboldt, Wilhelm von 1985 Válogatott írásai. Ford. Rajnai László, jegyz., utószó Telegdi Zsigmond. Budapest: Európa Könyvkiadó. Johnstone, Keith 1993 IMPRO. Improvizáció és színház. Ford. Honti Katalin. Tatabánya: A Közművelődés Háza és a Magyar Népművelők Egyesületének Mentálhigiénés Szakmai Szervezete (Személyiségfejlesztés 6.) Nyíri Kristóf A 21. század kommunikációja. Mobil információs társadalom. http://www.socialscience.t-mobile.hu/ Reboul, Anne – Moeschler, Jacques 2000 A társalgás cselei. Bevezetés a pragmatikába. Budapest: Osiris Kiadó. Ricoeur, Paul 2010 A diszkurzus hermeneutikája. Válogatott tanulmányok. Szerk. Kovács Gábor. Budapest: Argumentum Kiadó. Searle, John S. 2009 Beszédaktusok. Nyelvfilozófiai tanulmány. Ford. Bárány Tibor. Budapest: Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet – Gondolat Kiadó (Társadalomelmélet- kommunikációtudomány, sorozatszerk. Horányi Özséb). Van Dijk, Teun A. 2014 Discourse and Knowledge. A sociocognitive approach. Cambridge – New York: Cambridge University Press. [Van Dijk, Teun A.] Research in Critical Discours Studies - Website Teun A. van Dijk http://www.discourses.org/ (utoljára látogatva 2015.01.10.) Van Dijk, Teun 2000 „A kritikai diskurzuselemzés elvei”, ford. Kriza Borbála. In Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt (szerk.) Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, Universitas, 442-477. old. Van Dijk, Teun 1988 „A történet felfogása”, ford. Imre Anna. In Kanyó Zoltán – Síklaki István (szerk.) Tanulmányok az irodalomtudomány köréből. Budapest: Tankönyvkiadó, 309-329. old. Van Dijk, Teun 1982 „Kontextus és megismerés. Tudáskeretek és beszédaktus-megértés”, ford. Odorics Ferenc. In Thomka Beáta (előszó) Szövegelmélet. Tanulmányok, 15. füzet. Újvidék - Novi Sad: A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, 63-81. old. Ajánlott irodalom:
Angelusz Róbert – Tardos Róbert – Terestyéni Tamás (szerk.) 2007 Média, nyilvánosság, közvélemény. Szöveggyűjtemény. Budapest: Gondolat Kiadó. Austin, John L. 2006 „A mentségek védelme”, „A tinta kiöntésének három módja”. Ford. Krokovay Zsuzsa, Krokovay Zsolt. Krokovay Zsolt (szerk.) 2006 Felelősség. Budapest: L’Harmattan (Oxfordi tanulmányok a filozófia köréből, sorozatszerk. Krokovay Zsolt), 11-35., 37-49. old. Bacsó Béla (szerk.) 1995 Az esztétika vége - vagy se vége se hossza? A modern esztétikai gondolkodás paradigmái. Budapest: Ikon Kiadó. Benne Hans-Georg Gadamer „Filozófia és irodalom” (41-62. old.), Jürgen Habermas „Filozófia és tudomány mint irodalom?” (341-362. old.). Bacsó Béla (szerk., utószó) 1991 Szöveg és interpretáció. Budapest: Cserépfalvi. Bańczerowski Janusz 2000 A nyelv és a nyelvi kommunikáció alapkérdései. Vál., szerk., előszó Nyomárkay István. Budapest: ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet Lengyel Filológiai Tanszék. Barthes, Roland 1996 A szöveg öröme. Budapest: Osiris Kiadó (Osiris könyvtár,
irodalomelmélet). Barthes, Roland 1976 Válogatott írások. Vál, utószó Kelemen János. Budapest: Európa Könyvkiadó (Modern könyvtár 301). Bene Sándor – Kecskeméti Gábor (szerk.) 2005 Régi az újban. Helikon 51. évf. (2005) 3. sz. Budapest: Argumentum Kiadó. Benne Bene Sándor „Searle, Vico, Patrizi: a történeti pragmatika esélye” [239-278. old.], Searle, John L. „Mire nem jó az irodalomelmélet?”, ford. Gulyás Péter [279-308. old.] Bezeczky Gábor (szerk.) 2006 Relevancia. Helikon 52. évf. (2006) 4. sz. Budapest: Argumentum Kiadó. Benne Sperber, Dan – Wilson, Deidre „Retorika és relevancia”, „A verbális iróniáról”, „Irónia és relevancia: válasz Seto, Hamamoto ás Yamanashi doktor uraknak”, ford. Bezeczky Gábor, Nemes Péter [337-382. old.], Wilson, Deidre – Sperber, Dan „Relevanciaelmélet”, ford. Bárány Tibor [294-336. old.] Béres István - Horányi Özséb (szerk.) 2001 Társadalmi kommunikáció. Budapest: Osiris (Osiris tankönyvek). Internetes hozzáférés: http://www.communicatio.hu/konyvek/beres_horanyi_tarsadalmi_kommunikacio/tartalom.ht m de Beaugrande, Robert - Dressler, Wolfgang 2000 Bevezetés a szövegnyelvészetbe. Ford. Siptár Péter. Budapest: Corvina (Egyetemi könyvtár, általános nyelvészet) Fábri György – Kelemen János – Tőzsér János – Bárány Tibor (szerk.) 2006 Metafora, trópusok, jelentés. Világosság 47. évf. (2006) 8-9-10. tematikus szám. Fehér M. István 2008 „Irodalom és filozófia. Irodalmi szöveg és filozófiai szöveg”. Irodalomtörténet 89. évf. = 39. új folyam (2008) 2. sz. 155-187. old. Fehér M. István 2004 „Szó és jel. A strukturalista-szemiotikai nyelvfelfogás hermeneutikai nézőpontból.” Fehér M. István, Kulcsár Szabó Ernő (szerk.) Hermeneutika, esztétika, irodalomelmélet. Budapest: Osiris Kiadó, 54-81. old. Figal, Günter 2009 Tárgyiság. A hermeneutikai és a filozófia. Ford. Bartók Imre. Budapest: Kijárat Kiadó (Figura 4., sorozatszerk. Kelemen Pál). Fónagy Iván 1999 A költői nyelvről. Budapest: Corvina (Egyetemi könyvtár, általános nyelvészet). Fónagy Iván 1990 Gondolatalakzatok, szövegszerkezet, gondolkodási formák. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézete (Linguistica Series C Relationes 3.) Fónagy Iván 1970 „Viccel a bácsi. Humor és költőiség a nyelvben”. Magyar Nyelvőr 94. évf. (1970) 1. sz. 16-43. old. Fónagy Iván 1963 A metafora a fonetikai műnyelvben. Adarok a tudományos gondolkodás fejlődésének történetéhez. Budapest: Akadémiai Kiadó (Nyelvtudományi értekezések 37. sz.) Fónagy Iván 1960 „A hang és a szó hírértéke a költői nyelvben”. Nyelvtudományi Közlemények 62. köt. 1. sz. 73-100. old. Foucault, Michel 1998 A fantasztikus könyvtár. Válogatott tanulmányok, előadások és interjúk. Vál., ford. Romhányi Török Gábor. Pallas Stúdió – Attraktor Kft. Ioannes Saresberiensis (Salisburyi János) 2003 Metalogicon. Ford., bev., jegyz. Adamik Tamás. Budapest: Szent István Társulat (Középkori keresztény írók 4, sorozatszerk. Sarbak Gábor). Kanyó Zoltán – Síklaki István (szerk.) 1988 Tanulmányok az irodalomtudomány köréből. Budapest: Tankönyvkiadó. Benne Bahtyin, Mihail „A beszéd műfajai”, ford. Könczöl Csaba [246-282. old.], Barthes, Roland „Bevezetés a történetek strukturális elemzésébe”, ford. Simonffy Zsuzsa [378-397. ol.d], van Dijk, Teun „A történet felfogása”, ford. Imre Anna [309-329. old.] Kelemen János 2009 [1996] „A filozófiai szöveg megközelítésének két módja. A nyelvészetilogikai és a hermeneutikai elemzés”. Világosság XLX évf. (2009) 1. sz. 81-86. old. Kelemen Pál -Kulcsár-Szabó Zoltán - Simon Attila - Tverdota György (szerk.) 2009 Filológia – interpretáció – médiatörténet. Budapest: Ráció Kiadó (Filológia 1) Nyíri, Kristóf (J. C.) további írásai ld. honlapja http://www.hunfi.hu/nyiri/
Perelman, Chaim – Olbrechts-Tyteca, Lucie 2008 Traité de l’argumentation. La nouvelle rhétorique. 6. kiad. Előszó Michel Meyer. Bruxelles: Editions de l’Université de Bruxelles (UB lire – fondamentoux 1). Petőfi S. János 2009 Egy poliglott szövegnyelvészeti-szövegtani kutatóprogram. II. Adalékok a verbális szövegek szövegösszefüggőség-hordozóinak vizsgálatához. Debrecen: Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszék (Officina textologica 15., főszerk. Petőfi S. János) Petőfi S. János 2007 „Szövegkompozíció és jelentés. Témák és megközelítések a szövegtani kutatásban”. Petőfi S. János – Békési Imre – Vass László (szerk.) 2007 Szemiotikai szövegtan. 18. köt. Szeged: JGYF Kiadó, 15-131. old. Petőfi S. János 2004 A szöveg mint komplex jel. Bevezetés a szemiotikai-textológiai szövegszemléletbe. Budapest: Akadémiai Kiadó. Petőfi S. János 1997 Egy poliglott szövegnyelvészeti-szövegtani kutatóprogram. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó (Officina textologica 1., főszerk. Petőfi S. János). Platón 1994 A lakoma. Phaidrosz. Budapest: Ikon Kiadó (Matúra bölcselet 3., sorozatszerk. Steiger Kornél). Pléh Csaba – Síklaki István – Terestyéni Tamás 2001 Nyelv – kommunikáció – cselekvés. Szöveggyűjtemény. Budapest: Osiris Kiadó (Osiris tankönyvek). Quintilianus, Marcus Fabius 2008 Szónoklattan. Ford., jegyz. Adamik Tamás. Pozsony: Kalligram. Ricoeur, Paul 2006 Az élő metafora. Ford. Földes Györgyi. Budapest: Osiris Kiadó. Ricoeur, Paul 1999 Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Vál., szerk., utószó SzegedyMaszák Mihály. Budapest: Osiris (Osiris könyvtár, irodalomelmélet). Ricoeur, Paul 1998 „A szöveg világa és az olvasó világa”. Ford. Martonyi Éva. Thomka Beáta (vál., szerk., előszó) Narratívák 2. Történet és fikció. Budapest: Kijárat Kiadó. 9-41. old. Searle, John R. 2000 Elme, nyelv és társadalom. A való világ filozófiája. Ford. Kertész Balázs. Budapest: Vince Kiadó. Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt (szerk.) 2000 Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, Universitas. Benne Burke, Kenneth „Retorikai identifikáció és retorikai cselekvés”, ford. Kiss Balázs [357-384. old.], Foucault, Michel „Válasz egy kérdésre. A diskurzusról”, ford. Kiss Balázs [423-441. old.], Hauser, Gerard A. „Civil társadalom és nyilvánosság”, ford. Szabó Márton [478-499. old.], Perelman, Chaim – Olbrecht-Tyteca, L. „A kvázilogikai érvelés”, ford. Boda Zsolt [321-356. old.], Ricoeur, Paul „Politikai nyelv és retorika”, ford. Boda Zsolt [53-62. old.], van Dijk, Teun „A kritikai diskurzuselemzés elvei”, ford. Kriza Borbála [442-477. old.] Thomka Beáta (szerk.) 1998-2014 Narratívák 1-12. köt. Budapest: Kijárat Kiadó. 1. köt. Thomka Beáta (szerk.) 1998 Képelemzés. 2. köt. Thomka Beáta (vál., szerk., előszó) 1998 Történet és fikció. 3. köt. N. Kovács Tímea (vál., előszó) 1999 A kultúra narratívái. 4. köt. Thomka Beáta (vál., szerk.) 2000 A történelem poétikája. 5. köt. László János és Thomka Beáta (szerk.) 2001 Narratív pszichológia. 6. köt. Bene Adrián, Jablonczay Tímea (vál., szerk.) 2007 Narratív beágyazás és reflexivitás. 7. köt. Fenyvesi Kristóf, Kiss Miklós (vál., szerk.) 2008 Elbeszélés, játék és szimuláció a digitális médiában. 8. köt. Kisantal Tamás (szerk.) 2009 Elbeszélés, kultúra, történelem. 9. köt. Thomka Beáta – Horváth Imre (szerk.) 2010 Narratív teológia. 10. köt. Kiss Gábor Zoltán (szerk.) 2011 A narrációtól az attrakcióig. 11. köt. Horváth Imre (szerk.) 2013 Képteológia. 12. köt. Kisantal Tamás – Kiss Gábor Zoltán (szerk.) 2014 Narratív televízió. Thomka Beáta (sorozatszerk.) 1996-1997 Az irodalom elméletei. I-V. köt. Pécs: Jelenkor. Thomka Beáta (előszó) 1982 Szövegelmélet. Tanulmányok, 15. füzet. Újvidék / Novi Sad: A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete. Benne Kallmeyer, Werner „A
tanácsadó beszélgetések cselekvésstruktúrájáról”, ford. Danyi Magdolna [109-135. old.] Petőfi S. János „Szöveg, diszkurzus” [9-28. old.] „Szöveg, modell, interpretáció (A szövegelméleti kutatás néhány alapkérdése)” [137-184. old.], van Dijk, Teun „Kontextus és megismerés. Tudáskeretek és beszédaktus-megértés”, ford. Odorics Ferenc [63-81. old.], „Pragmatikai kötőelemek”, ford. Fábricz Károly [83-90. old.] Todorov, Tzvetan 1978 Les Genres du discours. Paris: Seuil. Vico, Giambattista 1979 Az új tudomány. 2. kiad. Ford. Dienes Gedeon, Szemere Samu. Budapest: Akadémiai Kiadó (Filozófiai írók tára, új folyam, 25.).
Tantárgy neve: Vizuális kommunikácó Picture theories
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN502K Tantárgyfelelős intézet:KVAT Tantárgyelem: kötelező
Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Kotics József Javasolt félév:Előfeltétel:Óraszám/hét:2 Számonkérés módja (a/gy/k/b):kollokvium Kreditpont:2 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Az előadás a képek elméleteivel, értelmezési módszereivel, a tekintet történeti változásaival, a a képkészítés gyakorlataival és a képhasználat módjaival foglalkozik. Áttekinti a képi fordulat hatását a vizualitásban érintett társadalomtudományi és történeti diszciplínákra, mérlegeli a magasművészet elméleteinek és a populáris kultúra kritikai megközelítéseinek hasznát a képelméleti vizsgálódások számára. Áttekinti a modernitás főbb képi műfajait és gyakorlatait a korai képi termeléstől a spektákulum társadalmáig. Megfontolja a pszichoanalízis, feminizmus, kultúratudomány javaslatainak bevonhatóságát az antropológia számára érvényes elemzési módszerek körébe. Tantárgy tematikus leírása: 1. Látás, tapasztalás, látvány, képzet, kép, elmélet 2. A képelméletek filozófiai gyökerei 3. A képek hermeneutikája és esztétikája 4. Képtörténetekben megfogalmazott képelméletek (Vélazquez, Manet) 5. A modern képelméletek deficitje a nyelv, beszéd, grammatika, narratíva, textualitás kutatásainak szemszögéből 6. Média, vizualitás és kommunikáció 7. A technikai-technológiai változások hatása képfogalmunkra 8. A művészet és a művészettörténet vége 9. A kortárs művészet képiség-fogalmai 10. Az illúzió és a mimézis szerepe a jelen képiségében 11. A társadalomtudomány kortárs megközelítései (narratíva-elemzés, feminizmus, posztkolonializmus, medialitás stb.) és a képek hatalma 12. A fotó és a mozgókép politikuma 13.A vizualitás kritikai elmélete, a kritikai művészet és a képelemzés technikáinak szerszámosládája Félévközi számonkérés módja: Értékelése: Az aláírás feltétele: eredményes zárthelyi megírása. Szóbeli kollokvium Kötelező irodalom: Kittler, Friedrich 2005 Optikai médiumok, Budapest: Ráció Bacsó Béla szerk. 2002 Fenomén és mű. Fenomenológia és esztétika, Budapest: Kijárat Belting, Hans 2003 Kép-antropológia. Képtudományi vázlatok, Budapest: Kijárat Bätschmann, Oskar 1998 Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába, Budapest: Corvina /Egyetemi Könyvtár/ Crary, Jonathan 1999 A megfigyelő módszerei. Osiris, Budapest
Maquet, Jacques 2003 Az esztétikai tapasztalat. A vizuális művészetek antropológus szemmel, Debrecen: Csokonai /Antropos/ Mitchell, W.J.T. 2008 A képek politikája, Szeged: JATE Press Nagy Edina szerk. 2006 A kép a médiaművészet korában. L’Harmattan, Budapest Vajdovich Györgyi szerk. 2004 A kortárs filmelmélet útjai, Budapest: Palatinus Ajánlott irodalom:
Tantárgy neve: Médiaismeret 2 Media Studies 2
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN020K26 Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező
Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Bognár László Javasolt félév: tavasz Előfeltétel: Óraszám/hét: 0-2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyak. jegy Kreditpont: 2 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Főbb témák: a nyomtatott, elektronikus és internetes médiumok napjainkban betöltött közszolgálati, kereskedelmi, civil, továbbá tájékoztató, nevelő (képző) és szórakoztató szerepkörei. A médiumok jelentősége a közösségi párbeszédek alakításában, a tömeg illetve a fogyasztó manipulálásának lehetőségei. A médiumok tevékenységének jogi, politikai, gazdasági környezete. A médium-alkotások/produkciók stílusa. A médium-alkotások művészi minősége. A kurzus a film- és tévésorozatok példáit elemzi. Tantárgy tematikus leírása: 1. Médiumok és technológia (nyomtatott, elektronikus és virtuális-digitális-internetes média). 2. Közszolgálati, kereskedelmi és civil médiumok. 3. Médiumok és jog. 4. Médiumok és politika. 5. Médiumok és gazdaság, médium-ipar, kommunikációs tömegtermelés. 6. Tömegmanipuláció médiumok útján. 7. Rádiózás és televíziózás. Audialitás és audiovizualitás. 8. Médiumok és interaktivitás. 9. Mozifilm, televíziós film. Film és zene iPod-on. 10. Virtuális-internetes identitás és kommunikáció. 11. Dokumentumfilm és játékfilm. Dokumentumfilm és híradófilm. 12-13. Dokumentumfilmes műfajok. 14-15. Házi-esszék megbeszélése. Félévközi számonkérés módja: (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) 1 db. házi-esszé, beadási határideje: 2017. március 29., szerda, éjfél, beadás kötelező 3 módja (mind a három módon be kell adni): 1. e-mail-be belemásolva, 2. e-mailhez csatolva, 3. nyomtatva leadni az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán, e-mail-cím:
[email protected] a házi-esszé terjedelme: legalább 6000 karakter + betűköz. A házi-esszé a feltétele az aláírásnak és a házi-esszé adja a kurzust záró osztályzatot. A 2017. március 30-én vagy később érkező házi-esszék nem vehetők figyelembe, a
hallgató „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap a kurzusra, akkor is, ha engedélyezett egyéni tanrend keretében vesz részt a kurzuson. A házi-esszé témája: 1 db. sorozat egy epizódjának elemzése az irodalomjegyzékben szereplő , onnan szabadon választott legalább 2 db. szakirodalomra támaszkodva. A felsoroltakon kívül más sorozat nem választható. Más sorozatot tárgyaló háziesszé nem fogadható el, készítője a kurzusra „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap. Elemzésre választható sorozatok: Ingmar Bergman 1961-1963 Trilogi (Såson i en spegel, Nattvardsgästerna, Tystnaden); Rainer Werner Fassbinder 1980 Berlin Alexanderplatz (14 részes TV minisorozat); Jancsó Miklós 1993-1994 Kövek üzenete (5 részes dokumentumfilm-sorozat); Krzysztof Kieslowski 1989 Dekalog (10 részes TV-dráma sorozat); Korányi Tamás 1980-2016 Nevek ürügyén, Emberi dolgok, Hang-töredékek (rádiósorozatok). URL: http://mumia.art.pte.hu/periszkop/Musorok/hangtoredekek/ Kovásznai György 1976 Ez csak divat (6 részes animációs filmsorozat); Tony Kushner 2003 Angels in America (6 részes TV minisorozat); Firzt Lang 1922 Dr. Mabuse, der Spieler; 1933 Das Testament des Dr. Mabuse; 1960 Die Tausend Augen des Dr. Mabuse; George Mélies 1899 L’affaire Dreyfus (11 részes dokumentumdráma némafilmsorozat); Éric Rohmer 1962-1972 Contes moraux (6 részes filmsorozat: La Boulangère de Monceau, La Carrière de Suzanne, La Collectionneuse, Ma nuit chez Maud, Le Genou de Claire, L’Amour l’après-midi); Éric Rohmer 1981-1987 Comédies et proverbes (6 részes filmsorozat: La Femme de l’aviateur, Le Beau Mariage, Pauline à la plage, Les Nuits de la pleine lune, Le Rayon Vert, L’ami de mon amie); Lars von Trier 1984-1991 Europa Trilogy (The Element of Crime, Epidemic, Europa [=Zentropa]); Lars von Trier 1994 Riget (8 részes TV minisorozat); Elemzésre választható Játékfilm-sorozat összehasonlítások: Fargo: Noah Hawley 2014 Fargo (1. évad 10 részes TV sorozat) összevetve Joel & Ethan Coen 1996 Fargo játékfilmjével (a sorozat követte a játékfilmet) Mildred Pierce: Todd Haynes 2011 Mildres Pierce (5 részes TV minisorozat) összevetve Michael Curtiz 1945 Mildred Pierce játékfilmjével (a sorozat követte a játékfilmet) Twin Peaks: David Lynch 1990-1991 Twin Peaks (1. évad 8 részes, 2. évad 22 részes TV sorozat) összevetve David Lynch 1992 Twin Peaks: Fire Walk with Me játékfilmjével (a játékfilm követte a sorozatot).
Értékelése: (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) A házi-esszék értékelése aláírás megtagadva: ha nem érkeznek meg határidőre a házi-esszék. jeles: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, érvekkel, példákkal, gondolatmenet-rekonstrukcióval támasztja alá jó: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, közepes: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti elégséges: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet elégtelen: a dolgozat olyan tézis állít, amely relevánsan nem vonatkoztatható a választott témára. Kötelező irodalom (az internetes linkek utoljára látogatva 2017. január 20.) Ajánlott szakirodalom a filmsorozat tematikához: Allen, Robert C. (ed.) 1992 Channels of Discourse: Reassemblled. Television and Contemporary Criticism. 2nd ed. Chapel Hill: University of North Carolina Press. Allen, Robert C. (ed., intr.) 1995 To be Continued… Soap Operas Around the World. London - New York: Routledge. Allrath, Gaby – Gymnich, Marion (ed.) 2005 Narrative Strategies in Television Series. New York: Palgrave MacMillan. Antalóczy Tímea 2001 „A szappanoperák genezise és analízise I.” Médiakutató 2001 nyár. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_02_nyar/04_szappanoperak_genezise Antalóczy Tímea 2001 „A szappanoperák genezise és analízise I.” Médiakutató 2001 ősz. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_03_osz/08_szappanoperak_genezise_2 Antalóczy Tímea 2006 Szomszédok közt. Szappanoperák az ezredforduló Magyarországán. Budapest: Jaffa Kiadó. Fiske, John 1988 Television Culture. London – New York: Routledge. Fulton, Helen – Huisman, Rosemary – Murphet, Julian – Dunn, Anne 2005 Narrative and Media. Cambridge, MA: Cambridge University Press. Füzi Izabella (szerk.) 2011 Verbális és vizuális narráció. Szöveggyűjtemény. Szeged: Pompeji (Apertúra könyvek). Gayer Zoltán 2005 „A befogadás útjain. A nézői előfeltevések szerepe a sorozatok élvezetében.” Médiakutató 2005. tél, 97-107. old. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2005_04_tel/05_a_befogadas Gollowitzer Diána 2010 „Kép és szubjektum. A CSI: Helyszínelők című televíziós sorozat a narratológia tükrében.” Apertúra 2010. tél. URL: http://uj.apertura.hu/2010/tel/gollowitzer-kep-es-szubjektum-a-csi-helyszinelok-cimutelevizios-sorozat-a-narratologiai-tukreben/ Gollowitzer Diána 2011 „Sorozatorgia. Avagy az újmediális környezet hatása a kortárs amerikai fikciós televízió-sorozatokra.” Apertúra 2011. tavasz. URL: http://apertura.hu/2011/tavasz/gollowitzer Hermann Veronika 2010 „’The son of a bitch is the best doctor we have.’ A politikai
korrektség kiforgatott diskurzusa a Doktor House című sorozatban a zsenikultusz, a detektívregény és a populáris kultúra metszéspontjában.” Médiakutató 2010 tavasz. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2010_01_tavasz/01_pc_doctor_house/ Jess-Cooke, Carolyn 2009 Film Sequels. Theory and Practie from Hollywood to Bollywood. Edinburgh: Edinburgh University Press. Kisantal Tamás – Kiss Gábor Zoltán (szerk.) 2014 Narratív televízió. Budapest: Kijárat Kiadó (Narratívák 12., sorozatszerk. Thomka Beáta). Krigler Gábor 2008 „Az előző részek tartalmából. Az amerikai sorozatok világa.” Metropolis 12. évf. (2008) 4. sz., 10-28. URL: http://www.metropolis.org.hu/?pid=16&aid=251 Krigler Gábor 2004 (folyt. köv.) Hogyan írjunk tévésorozatot. Budapest: Akadémiai Kiadó. László János 1998 Szerep, forgatókönyv, narratívum. Budapest: Scientia Humana. ----- Bollywood. [tematikus szám]. Metropolis 11. évf. (2007) 1. sz. http://metropolis.org.hu/?pid=16&aid=173 ----- Kortárs amerikai tévésorozatok [tematikus szám]. Metropolis 12. évf. (2008) 4. sz. URL: http://metropolis.org.hu/?pid=19&iid=62 Mittel, Jason 2006 „Narrative Complexity in Contemporary American Television”. The Velvet Light Trap No. 58 (2006 Fall), 29-40. old. Newman, Michael Z. 2006 „From Beats to Arcs: Toward a Poetics of Television Narrative.” The Velvet Light Trap No. 58 (2006 Fall), 16-28. old. Pápai Júlia 2007 „Áll az alku avagy a televíziós műfajhatárok összemosódásáról”. In Médiakutató 2007 tél. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2007_04_tel/04_mufajhatarok_osszemosodasa Soós Zsuzsa 2003 „Hogyan főzzünk szappanoperát?” Médiakutató 2003 tél. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2003_04_tel/07_hogyan_szappanoperat Thompson, Kristin 2003 Storytelling in Film and Television. Cambridge, MA: Harvard University Press. Ajánlott szakirodalom a választható filmekhez: Anderst, Leah 2014 The Films of Eric Rohmer. French New Wave to Old Master. New York: Palgrave Macmillan. Bainbridge, Caroline 2007 The Cinema of Lars von Trier. Authenticity and Artifice. Wallflower Press (Directors’ Cuts). Bulgakowa, Oksana (hrsg.) 1995 Die ungewöhnliche Abenteuer des Dr. Mabuse im Lande der Bolschewiki. Das Buch der Filmreihe „Moskau – Berlin”. Berlin: Freunde der Deutschen Kinemathek - Arsenal. Dewlin, William J. – Biderman, Shai (ed.) 2011 The Philosophy of David Lynch. Lexington: University Press of Kentucky. Fassbinder, Rainer Werner 1996 Írások, beszélgetések. Budapest: Osiris (Osiris Könyvtár – Film, sorozatszerk. Zalán Vince). Frazer John 1979 Artificially Arranged Scenes. The Films of Georges Mélies. Boston: G. K. Hall (Reference Publications in Film) Grob, Norbert 2014 Fritz Lang. „Ich bin ein Augenmensch”. Berlin: Propyläen. Györffy Miklós 2014 Mágia és mesterség. Ingmar Bergman művészete. Budapest: Európa Kiadó. Haltof, Marek 2004 The Cinema of Krzysztof Kieswloski. Variations on Destiny and Chance. Wallflower Press (Directors’ Cuts). Iványi-Bitter Brigitta (kurátor, szerk.) – Hegyi Lóránd (előszó) 2010 Kovásznai György. [Kovásznai György életmű-kiállítás 2010. május 20. – szeptember 30. Magyar Nemzeti
Galéria, katalógus.] Budapest: Vince Kiadó. Kieslowski, Krzysztof 1996 Önéletrajz Danusia Stock gondozásában. Budapest: Osiris (Osiris Könyvtár – Film, sorozatszerk. Zalán Vince). Kovács András Bálint 2005 A modern film irányzatai. Az európai művészfilm 1950-1980. Budapest: Palatinus (Palatinus filmkönyvek). ----- Lars von Trier [tematikus szám]. Metropolis 10. évf. (2006) 2. sz. URL: http://metropolis.org.hu/?iid=22&pid=19 ----- Jancsó Miklós [tematikus szám] Metropolis 5. évf. (2001) 3. sz. ----- Jancsó Miklós II [tematikus szám]. Metropolis 6. évf. (2002) 1. sz. URL: http://metropolis.org.hu/?iid=24&pid=19 Leigh, Jacob 2012 The Cinema of Eric Rohmer. Irony, Imagination and the Social World. New York – London: Continuum. Martin Ferenc 2013 A félelem képei. Fritz Lang német filmjeinek látványvilága. Budapest: L’Harmattan – Könyvpont. Méliès, Georges 2016 Écrits et propos. Du cinématographe au cinéma. Comm. JeanFrançois Hood. Toulouse: Ombres (Bibliothèque ombres). Méliès, Georges 2012 La Vie et l’oeuvre d’un pionnier du cinéma. Éd. établ. et prés. JeanPierre Sirios-Trahan. Paris: Du Sonneur (La Petite Collection Des Éditions Du Sonneur). Peucker, Brigitte (ed) 2012 A Companion to Rainer Werner Fassbinder. Malden, MA – Oxford – West Sussex: Wiley-Blackwell (Wiley-Blackwell Companions to Film Directors). Rohmer, Éric 2015 Interviews. Ed. Fiona Handyside. Jackson: University Press of Mississippi (Conversations with Filmmakers Series). Rodley, Chris 2003 David Lynch. Beszélgetések. Budapest: Osiris (Osiris Könyvtár – Film, sorozatszerk. Zalán Vince). Sheen, Erica – Davidson, Annette (ed.) 2004 The Cinema of David Lynch. American Dreams, Nightmare Visions. Wallflower Press (Directors’ Cuts). Winkler Erika – Zalán Vince (szerk.) 1992 Eric Rohmer írásaiból. Budapest: Budapest Film. Wrage, Solveig (hrsg.) 2011 Dr. Mabuse im Film. Landshut: Reinhard Weber. Ajánlott szakirodalom a médiaismeret tematikához: Andok Mónika 2013 A hírek története. Budapest: L’Harmattan. Bagdikian, Ben H. 2012 Az új médiamonopólium. Ford. Müller Ákos. Budapest: Complex. Bayer Judit 2005 A háló szabadsága. Az internet tartalmának szabályozási problémái a véleménynyilvánítás szabadsága tükrében. Budapest: Új Mandátum – Zsigmond Király Főiskola (Kommunikáció és média 2., sorozatszerk. Fehér Katalin, Németh István). Béres István – Horányi Özséb (szerk.) 2001 Társadalmi kommunikáció. Budapest: Osiris (Osiris tankönyvek). Csigó Péter 2009 A konvergens televíziózás Web, TV, közösség. Budapest: L’Harmattan (Új média, re:mix 3.) Feintuck, Mike - Varney, Mike 2010 Médiaszabályozás, közérdek és a törvény. Ford. Almási Gábor. Budapest: Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet - Gondolat (Társadalomelmélet – kommunikációtudomány. Kommunikációpolitika – médiaszabályozás, sorozatszerk. Polyák Gábor). Freedman, Des 2012 A médiapolitika mint közpolitika. Ford. Kallay Nóra, Rohonyi András. Budapest: Gondolat (Társadalomelmélet – kommunikációtudomány. Kommunikációpolitika – médiaszabályozás, sorozatszerk. Polyák Gábor). Habermas, Jürgen 2011 A kommunikatív cselekvés elmélete. Budapest: Gondolat (Társadalomelmélet – kommunikációtudomány, A kommunikációkutatás klasszikusai,
sorozatszerk. Horányi Özséb). Hallin, Daniel C. – Mancini, Paolo 2008 Médiarendszerek. A média- és politikai rendszerek három modellje. Ford. Orosz Ildikó, utószó Gálik Mihály. Budapest: Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet - Gondolat (Társadalomelmélet – kommunikációtudomány. Kommunikációpolitika – médiaszabályozás, sorozatszerk. Polyák Gábor). Halmai Gábor 2002 Kommunikációs jogok. Budapest: Új Mandátum (Membrán könyvek Tömegkommunikációs Kutatóközpont, szerk. biz. Békés Tamás stb.). Halmai Gábor 1994 A véleményszabadság határai. Budapest: Atlantisz (East-European-nonfiction). Hammer Ferenc 2007 Média és etika. Budapest: Palatinus (Palatinus médiaelméleti sorozat, sorozatszerk. Hartai László). Hickethier, Knut 1998 Film- és televízió-elemzés. Ford. Győrffy Miklós. Budapest: Krónika Nova Kiadó. Horányi Özséb (szerk.) 2007 A kommunikáció mint participáció. Budapest: Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet – Typotex. Jákó Péter 2010 A digitális rádiózás. Budapest: ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet. Koltay András - Nyakas Levente (szerk.) 2012 Magyar és európai médiajog. Budapest: Complex. McQuail, Denis 2003 A tömegkommunikáció elmélete. Ford. Szalai Éva. Budapest: Osiris (Osiris tankönyvek). Pikó András - Wisinger István - Zöldi László 2007 Általános médiaismeret. Budapest - Pécs: Dialóg Campus. (Studia mediorum - Dialóg Campus tankönyvek). Polyák Gábor (vál., szerk., előszó) 2010 Médiapolitikai szöveggyűjtemény. A médiapolitika fogalma és fejlődési irányai. Budapest: Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Gondolat (Társadalomelmélet – kommunikációtudomány. Kommunikációpolitika – médiaszabályozás, sorozatszerk. Polyák Gábor). Tényi Géza - Bayer Judit - Nyakas Levente - Koppányi Szabolcs 2010 A közszolgálati média és az európai versenyjog. Közszolgálatiság a változó világban. Budapest: MTA Jogtudományi Intézete Infokommunikációs Jogi Centrum - L’Harmattan. Idegen nyelvű irodalom: Fuchs, Christian 2011 Foundations of Critical Media and Information Studies. New York: Routledge (Routledge Advances in Sociology 52.). Ajánlott irodalom: Agárdi Péter 2005 Bródy Sándor utca 5–7. Rádió és médiapolitika a századforduló Magyarországán. Budapest: Új mandátum (Membrán könyvek 16., szerk. biz. Békés Tamás és mások). Antalóczy Tímea 2006 Szomszédok közt. A szappanoperák az ezredforduló Magyarországán. Budapest: PrintXBudavár - Médiakutató Alapítvány (Antenna könyvek -Médiakutató Alapítvány, sorozatszerk. Kozma Zsolt). Bajomi-Lázár Péter 2007 Média és társadalom. Budapest: PrintXBudavár - Médiakutató Alapítvány (Antenna könyvek - Médiakutató Alapítvány, sorozatszerk. Kozma Zsolt). Bajomi-Lázár Péter 2000 Közszolgálati rádiózás Nyugat-Európában. Budapest: Új Mandátum (Membrán könyvek 6., szerk. biz. Békés Tamás és mások).
Bogdán Mária - Feischmidt Margit - Guld Ádám (szerk.) 2013 "Csak másban". Romareprezentáció a magyar médiában. Budapest - Pécs: Gondolat – PTE Kommunikációés Médiatudományi Tanszék (Kommunikáció- és Médiatudományi tanulmányok). Buckingham, David 2005 Médiaoktatás. Ford. Károlyi Júlia. Budapest: Hatodik Síp Alapítvány – Új Mandátum – Zsigmond Király Főiskola (Kommunikáció és média 1., sorozatszerk. Fehér Katalin, Németh István). Buckingham, David 2002 A gyermekkor halála után. Felnőni az elektronikus média világában. Ford. Kertész Balázs, utószó György Péter. Budapest: Helikon (Helikon huszonegy). Cantril, Hadley 1970 Támadás a Marsról. Tanulmány a pánik pszichológiájáról. Világok háborúja, a híres Orson Welles rádiójáték teljes szövegével. Közrem. Hazel Gaudet, Herta Herzog. Ford. Szikszay Ilona, szerk., bev. Szekfű András. Budapest: MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont (MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont szakkönyvtár 9.). Vö. http://en.wikipedia.org/wiki/The_War_of_the_Worlds_%28radio_drama%29 (utoljára látogatva 2017.01.30.) Croteau, David - Hoynes, William 2013 A média mint üzlet. Nagyvállalati média és közérdek. Ford. Kincsei Attila, utószó Koltay András. Budapest: Complex. Eriksen, Thomas Hylland 2008 Etnicitás és nacionalizmus. Antropológiai megközelítések. Előszó Feischmidt Margit. Budapest - Pécs: Gondolat – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék (Kommunikáció- és Médiatudományi tanulmányok). Fiss, Owen M. 2013 Megosztott liberalizmus. A szólásszabadság és az államhatalom sokféle arca. Ford. Hammer Ferenc. Budapest: Complex. Frydman, Marcel 22004 Televízió és agresszió. Röv. kiad. Ford. Puskás Gyöngyi. Budapest: Pont Kiadó (Fordulópont könyvek, sorozatszerk. Szávai Ilona). Guld Ádám - Havasréti József (szerk.) 2012 Zenei szubkultúrák médiareprezentációja. Stílusok, színterek, identitáspolitikák. Budapest - Pécs: Gondolat – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék (Kommunikáció- és Médiatudományi tanulmányok). Halácsy Péter – Vályi Gábor – Wellman, Barry (szerk.) 2007 Hatalom a mobiltömegek kezében. Budapest: Typotex ((Új média, re:mix 1.). Habermas, Jürgen 2001 A kommunikatív etika. A demokratikus vitákban kiérlelődő konszenzus és társadalmi integráció politikai-filozófiai elmélete. Vál., ford., előszó Felkai Gábor. Budapest: Új Mandátum. Habermas, Jürgen 1999 A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. Ford. Endreffy Zoltán, Glavina Zsuzsa. Budapest: Osiris (Osiris könyvtár – szociológia, sorozatszerk. Wessely Anna, Csontos László). Hammer Ferenc 2007 Zöld könyv. A romák médiaábrázolása. [Budapest]: Szociális és Munkaügyi Minisztérium. Hammer Ferenc 2006 Közbeszéd és társadalmi igazságosság. A Fókusz szegénységábrázolásának értelmezése. Budapest: Gondolat, 2006. Kangyal András – Laufer László (szerk.) 2011 Gépérzet. Interfész, interakció, navigáció. Budapest: L’Harmattan (Új média, re:mix 4.). Keller, Perry 2014 Európai és nemzetközi médiajog: liberális demokrácia, kereskedelem és az új média. Ford. Müller Ákos. Budapest: Complex. Kisantal Tamás – Kiss Gábor Zoltán (szerk.) 2014 Narratívák 12. Narratív televízió. Budapest: Kijárat Kiadó (Narratívák, sorozatszerk. Thomka Beáta). Kolosi Péter 2006 A kereskedelmi televíziózás Magyarországon. Budapest: Corvina (Corvina Tudástár – Geo könyvek). Koltay András (szerk.) 2013 A gyűlöletbeszéd korlátozása Magyarországon. Alkotmányos és
jogalkalmazói megközelítések, európai kitekintéssel. Budapest: Complex. Lányi András – László Miklós (szerk.) 2014 Se vele, se nélküle? Tanulmányok a médiáról. Budapest: Complex. Kovács Éva – Orbán Jolán – Kasznár Veronika Katalin (szerk.) 2009 Látás, tekintet, pillantás. A megfigyelő lehetőségei. Budapest - Pécs: Gondolat – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék (Kommunikáció- és Médiatudományi tanulmányok). Kramer Tamás 2008 A televíziózás vége, vagy egy alternatív jövő kezdete? Cikkek, tanulmányok. Budapest: PrintXBudavár - Médiakutató Alapítvány (Antenna könyvek Médiakutató Alapítvány, sorozatszerk. Kozma Zsolt). Lázár Judit 22005 A kommunikáció tudománya. Ford. Pongrácz Mária. Budapest: Balassi. Nyakas Levente (főszerk.) - Koltay András (felelős szerk.) 2012- In medias res [folyóirat a sajtószabadságról és a médiaszabályozásról]. Budapest: CompLex. [1. évf. 1. sz. (2012), megjelenik félévenként]. Ormos Mária 2000 Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. Pokoljárás a médiában és a politikában, 1919-1941. I-II. köt. Budapest: PolgArt. Paál Vince (szerk.) 2013 A magyarországi médiaháború története, média és politika, 19892010. Budapest: Complex. Szávai Ilona (összeáll.,szerk.) 2007 Tévé előtt, védtelenül? A média hatása a gyerekekre. 2., jav. kiad. Budapest: Pont Kiadó (Fordulópont könyvek, sorozatszerk. Szávai Ilona). Sztompka, Piotr 2009 Vizuális szociológia. A fényképezés mint kutatási módszer. Ford. Éles Márta. Budapest - Pécs: Gondolat – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék (Kommunikáció- és Médiatudományi tanulmányok). Tófalvy Tamás - Kacsuk Zoltán - Vályi Gábor (szerk.) 2011 Zenei hálózatok. Zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában. Budapest: L’Harmattan (Új média, re:mix 5.). Vásárhelyi Mária - Halmai Gábor (szerk.) 1998 A nyilvánosság rendszerváltása. Budapest: Új Mandátum. Vogrinz, Joze 2001 A tévénéző. Ford. Potocki Klára. Budapest: Pont Kiadó (Fordulópont könyvek, sorozatszerk. Szávai Ilona). Wisinger István 2008 A televízió háborúba megy. Fejezetek a televíziós újságírás és a társadalmi konfliktusok párhuzamos történetéből. Budapest: PrintXBudavár – Médiakutató Alapítvány (Antenna könyvek - Médiakutató Alapítvány, sorozatszerk. Kozma Zsolt). Idegen nyelvű irodalom: Durham, Meenakshi Gigi – Kellner, Douglas M. 2012 Media and Cultural Studies. Keyworks. 2nd Ed. Oxford: Wiley – Blackwell. (Keyworks in Cultural Studies).
Tantárgy neve: Filmsorozatok a digitális forradalom előtt Serials and Series Before the Digital Revolution in the Media
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN020K40 Tantárgyfelelős intézet: ME BTK Filozófiai Intézet Tantárgyelem: kötelező
Tárgyfelelős (név, beosztás): dr. Bognár László Javasolt félév: tavasz Előfeltétel: Óraszám/hét: 0-2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyak. jegy Kreditpont: 2 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Bevezetés a sorozatok narratívája és dramaturgiája, látvány- és hangzásvilága értelmezésébe, elemzésébe. A kurzus a művészfilmes rendezők film- és tévésorozatait elemzi. Tantárgy tematikus leírása: 1. Sorozattípusok (nyitott és kötött végűek). A sorozat felosztása (évad, epizód, felvonás, jelenet). 2. Konfliktustípusok. 3. Történetépítés elvei. Történetszálak. 4. A cselekmény és a karakterek szerepe a történetépítésben. 5. Cselekményvezetés üteme. 6. Kauzalitás. Érzelmek. Az indító esemény. 7. Expozíció. 8. Narratív feszültség 9. Karakterdimenziók. 10. A jellem alakulása. Motivációk. 11. A karakter bemutatása 12. Szituációs komédiák 13. A tér szerepe a történetmegjelenítésében. 14. A sorozatok látványvilága. 15. A sorozatok hangzásvilága. Félévközi számonkérés módja: 1 db. házi-esszé, beadási határideje: 2017. március 29., szerda, éjfél, beadás kötelező 3 módja (mind a három módon be kell adni): 1. e-mail-be belemásolva, 2. e-mailhez csatolva, 3. nyomtatva leadni az ME BTK Filozófiai Intézet titkárságán, e-mail-cím:
[email protected] a házi-esszé terjedelme: legalább 6000 karakter + betűköz. A házi-esszé a feltétele az aláírásnak és a házi-esszé adja a kurzust záró osztályzatot. A 2017. március 30-én vagy később érkező házi-esszék nem vehetők figyelembe, a hallgató „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap a kurzusra, akkor is, ha engedélyezett egyéni tanrend keretében vesz részt a kurzuson.
A házi-esszé témája: A választható sorozatok egyike egy epizódjának elemzése az irodalomjegyzékben szereplő, onnan szabadon választott szakirodalom szempontjait, mércéit alkalmazva. A felsoroltakon kívül más sorozat nem választható. Más sorozatot tárgyaló háziesszé nem fogadható el, készítője a kurzusra „aláírás véglegesen megtagadva” bejegyzést kap. Választható sorozatok: Ingmar Bergman 1961-1963 Trilogi (Såson i en spegel, Nattvardsgästerna, Tystnaden); Rainer Werner Fassbinder 1980 Berlin Alexanderplatz (14 részes TV minisorozat); Jancsó Miklós 1993-1994 Kövek üzenete (5 részes dokumentumfilm-sorozat); Krzysztof Kieslowski 1989 Dekalog (10 részes TV-dráma sorozat); Korányi Tamás 1980-2016 Nevek ürügyén, Emberi dolgok, Hang-töredékek (rádiósorozatok). URL: http://mumia.art.pte.hu/periszkop/Musorok/hangtoredekek/ Kovásznai György 1976 Ez csak divat (6 részes animációs filmsorozat); Tony Kushner 2003 Angels in America (6 részes TV minisorozat); Firzt Lang 1922 Dr. Mabuse, der Spieler; 1933 Das Testament des Dr. Mabuse; 1960 Die Tausend Augen des Dr. Mabuse; George Mélies 1899 L’affaire Dreyfus (11 részes dokumentumdráma némafilmsorozat); Éric Rohmer 1962-1972 Contes moraux (6 részes filmsorozat: La Boulangère de Monceau, La Carrière de Suzanne, La Collectionneuse, Ma nuit chez Maud, Le Genou de Claire, L’Amour l’après-midi); Éric Rohmer 1981-1987 Comédies et proverbes (6 részes filmsorozat: La Femme de l’aviateur, Le Beau Mariage, Pauline à la plage, Les Nuits de la pleine lune, Le Rayon Vert, L’ami de mon amie); Lars von Trier 1984-1991 Europa Trilogy (The Element of Crime, Epidemic, Europa [=Zentropa]); Lars von Trier 1994 Riget (8 részes TV minisorozat); Elemzésre választható Játékfilm-sorozat összehasonlítások: Fargo: Noah Hawley 2014 Fargo (1. évad 10 részes TV sorozat) összevetve Joel & Ethan Coen 1996 Fargo játékfilmjével (a sorozat követte a játékfilmet) Mildred Pierce: Todd Haynes 2011 Mildres Pierce (5 részes TV minisorozat) összevetve Michael Curtiz 1945 Mildred Pierce játékfilmjével (a sorozat követte a játékfilmet) Twin Peaks: David Lynch 1990-1991 Twin Peaks (1. évad 8 részes, 2. évad 22 részes TV sorozat) összevetve David Lynch 1992 Twin Peaks: Fire Walk with Me játékfilmjével (a játékfilm követte a sorozatot). Értékelése: A házi-esszék értékelése aláírás megtagadva: ha nem érkeznek meg határidőre a házi-esszék.
jeles: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, érvekkel, példákkal, gondolatmenet-rekonstrukcióval támasztja alá jó: a dolgozat két szakirodalmat feldolgozva (hivatkozásokkal) a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti, közepes: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet, az állítást kellő értelmezhetőségben kifejti elégséges: a dolgozat a választott témában releváns tézist ismertet elégtelen: a dolgozat olyan tézis állít, amely relevánsan nem vonatkoztatható a választott témára. Kötelező irodalom (az internetes linkek utoljára látogatva 2017. január 20.) Kötelező olvasmány: Krigler Gábor 2004 (folyt. köv.) Hogyan írjunk tévésorozatot. Budapest: Akadémiai Kiadó. További avasolt szakirodalom a filmsorozat tematikához: Allen, Robert C. (ed.) 1992 Channels of Discourse: Reassemblled. Television and Contemporary Criticism. 2nd ed. Chapel Hill: University of North Carolina Press. Allen, Robert C. (ed., intr.) 1995 To be Continued… Soap Operas Around the World. London - New York: Routledge. Allrath, Gaby – Gymnich, Marion (ed.) 2005 Narrative Strategies in Television Series. New York: Palgrave MacMillan. Antalóczy Tímea 2001 „A szappanoperák genezise és analízise I.” Médiakutató 2001 nyár. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_02_nyar/04_szappanoperak_genezise Antalóczy Tímea 2001 „A szappanoperák genezise és analízise I.” Médiakutató 2001 ősz. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_03_osz/08_szappanoperak_genezise_2 Antalóczy Tímea 2006 Szomszédok közt. Szappanoperák az ezredforduló Magyarországán. Budapest: PrintXBudavár - Médiakutató Alapítvány (Antenna könyvek -Médiakutató Alapítvány, sorozatszerk. Kozma Zsolt). Fiske, John 1988 Television Culture. London – New York: Routledge. Fulton, Helen – Huisman, Rosemary – Murphet, Julian – Dunn, Anne 2005 Narrative and Media. Cambridge, MA: Cambridge University Press. Füzi Izabella (szerk.) 2011 Verbális és vizuális narráció. Szöveggyűjtemény. Szeged: Pompeji (Apertúra könyvek). Gayer Zoltán 2005 „A befogadás útjain. A nézői előfeltevések szerepe a sorozatok élvezetében.” Médiakutató 2005. tél, 97-107. old. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2005_04_tel/05_a_befogadas Gollowitzer Diána 2010 „Kép és szubjektum. A CSI: Helyszínelők című televíziós sorozat a narratológia tükrében.” Apertúra 2010. tél. URL: http://uj.apertura.hu/2010/tel/gollowitzer-kep-es-szubjektum-a-csi-helyszinelok-cimutelevizios-sorozat-a-narratologiai-tukreben/ Gollowitzer Diána 2011 „Sorozatorgia. Avagy az újmediális környezet hatása a kortárs amerikai fikciós televízió-sorozatokra.” Apertúra 2011. tavasz. URL: http://apertura.hu/2011/tavasz/gollowitzer Hermann Veronika 2010 „’The son of a bitch is the best doctor we have.’ A politikai korrektség kiforgatott diskurzusa a Doktor House című sorozatban a zsenikultusz, a detektívregény és a populáris kultúra metszéspontjában.” Médiakutató 2010 tavasz. URL:
http://www.mediakutato.hu/cikk/2010_01_tavasz/01_pc_doctor_house/ Jess-Cooke, Carolyn 2009 Film Sequels. Theory and Practie from Hollywood to Bollywood. Edinburgh: Edinburgh University Press. Kisantal Tamás – Kiss Gábor Zoltán (szerk.) 2014 Narratív televízió. Budapest: Kijárat Kiadó (Narratívák 12., sorozatszerk. Thomka Beáta). Krigler Gábor 2008 „Az előző részek tartalmából. Az amerikai sorozatok világa.” Metropolis 12. évf. (2008) 4. sz., 10-28. URL: http://www.metropolis.org.hu/?pid=16&aid=251 László János 1998 Szerep, forgatókönyv, narratívum. Budapest: Scientia Humana. ----- Bollywood. [tematikus szám]. Metropolis 11. évf. (2007) 1. sz. http://metropolis.org.hu/?pid=16&aid=173 ----- Kortárs amerikai tévésorozatok [tematikus szám]. Metropolis 12. évf. (2008) 4. sz. URL: http://metropolis.org.hu/?pid=19&iid=62 Mittel, Jason 2006 „Narrative Complexity in Contemporary American Television”. The Velvet Light Trap No. 58 (2006 Fall), 29-40. old. Newman, Michael Z. 2006 „From Beats to Arcs: Toward a Poetics of Television Narrative.” The Velvet Light Trap No. 58 (2006 Fall), 16-28. old. Pápai Júlia 2007 „Áll az alku avagy a televíziós műfajhatárok összemosódásáról”. In Médiakutató 2007 tél. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2007_04_tel/04_mufajhatarok_osszemosodasa Soós Zsuzsa 2003 „Hogyan főzzünk szappanoperát?” Médiakutató 2003 tél. URL: http://www.mediakutato.hu/cikk/2003_04_tel/07_hogyan_szappanoperat Thompson, Kristin 2003 Storytelling in Film and Television. Cambridge, MA: Harvard University Press. Ajánlott irodalom: Javasolt szakirodalom a választható filmekhez: Anderst, Leah 2014 The Films of Eric Rohmer. French New Wave to Old Master. New York: Palgrave Macmillan. Bainbridge, Caroline 2007 The Cinema of Lars von Trier. Authenticity and Artifice. Wallflower Press (Directors’ Cuts). Bulgakowa, Oksana (hrsg.) 1995 Die ungewöhnliche Abenteuer des Dr. Mabuse im Lande der Bolschewiki. Das Buch der Filmreihe „Moskau – Berlin”. Berlin: Freunde der Deutschen Kinemathek - Arsenal. Dewlin, William J. – Biderman, Shai (ed.) 2011 The Philosophy of David Lynch. Lexington: University Press of Kentucky. Fassbinder, Rainer Werner 1996 Írások, beszélgetések. Budapest: Osiris (Osiris Könyvtár – Film, sorozatszerk. Zalán Vince). Frazer John 1979 Artificially Arranged Scenes. The Films of Georges Mélies. Boston: G. K. Hall (Reference Publications in Film) Grob, Norbert 2014 Fritz Lang. „Ich bin ein Augenmensch”. Berlin: Propyläen. Györffy Miklós 2014 Mágia és mesterség. Ingmar Bergman művészete. Budapest: Európa Kiadó. Haltof, Marek 2004 The Cinema of Krzysztof Kieswloski. Variations on Destiny and Chance. Wallflower Press (Directors’ Cuts). Iványi-Bitter Brigitta (kurátor, szerk.) – Hegyi Lóránd (előszó) 2010 Kovásznai György. [Kovásznai György életmű-kiállítás 2010. május 20. – szeptember 30. Magyar Nemzeti Galéria, katalógus.] Budapest: Vince Kiadó. Kieslowski, Krzysztof 1996 Önéletrajz Danusia Stock gondozásában. Budapest: Osiris
(Osiris Könyvtár – Film, sorozatszerk. Zalán Vince). Kovács András Bálint 2005 A modern film irányzatai. Az európai művészfilm 1950-1980. Budapest: Palatinus (Palatinus filmkönyvek). ----- Lars von Trier [tematikus szám]. Metropolis 10. évf. (2006) 2. sz. URL: http://metropolis.org.hu/?iid=22&pid=19 ----- Jancsó Miklós [tematikus szám] Metropolis 5. évf. (2001) 3. sz. ----- Jancsó Miklós II [tematikus szám]. Metropolis 6. évf. (2002) 1. sz. URL: http://metropolis.org.hu/?iid=24&pid=19 Leigh, Jacob 2012 The Cinema of Eric Rohmer. Irony, Imagination and the Social World. New York – London: Continuum. Martin Ferenc 2013 A félelem képei. Fritz Lang német filmjeinek látványvilága. Budapest: L’Harmattan – Könyvpont. Méliès, Georges 2016 Écrits et propos. Du cinématographe au cinéma. Comm. JeanFrançois Hood. Toulouse: Ombres (Bibliothèque ombres). Méliès, Georges 2012 La Vie et l’oeuvre d’un pionnier du cinéma. Éd. établ. et prés. JeanPierre Sirios-Trahan. Paris: Du Sonneur (La Petite Collection Des Éditions Du Sonneur). Peucker, Brigitte (ed) 2012 A Companion to Rainer Werner Fassbinder. Malden, MA – Oxford – West Sussex: Wiley-Blackwell (Wiley-Blackwell Companions to Film Directors). Rohmer, Éric 2015 Interviews. Ed. Fiona Handyside. Jackson: University Press of Mississippi (Conversations with Filmmakers Series). Rodley, Chris 2003 David Lynch. Beszélgetések. Budapest: Osiris (Osiris Könyvtár – Film, sorozatszerk. Zalán Vince). Sheen, Erica – Davidson, Annette (ed.) 2004 The Cinema of David Lynch. American Dreams, Nightmare Visions. Wallflower Press (Directors’ Cuts). Winkler Erika – Zalán Vince (szerk.) 1992 Eric Rohmer írásaiból. Budapest: Budapest Film. Wrage, Solveig (hrsg.) 2011 Dr. Mabuse im Film. Landshut: Reinhard Weber. Ajánlott szakirodalom a média tematikához: Bajomi-Lázár Péter 2007 Média és társadalom. Budapest: PrintXBudavár - Médiakutató Alapítvány (Antenna könyvek - Médiakutató Alapítvány, sorozatszerk. Kozma Zsolt). Cantril, Hadley 1970 Támadás a Marsról. Tanulmány a pánik pszichológiájáról. Világok háborúja, a híres Orson Welles rádiójáték teljes szövegével. Közrem. Hazel Gaudet, Herta Herzog. Ford. Szikszay Ilona, szerk., bev. Szekfű András. Budapest: MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont (MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont szakkönyvtár 9.). Vö. http://en.wikipedia.org/wiki/The_War_of_the_Worlds_%28radio_drama%29 (utoljára látogatva 2017.01.30.) Frydman, Marcel 22004 Televízió és agresszió. Röv. kiad. Ford. Puskás Gyöngyi. Budapest: Pont Kiadó (Fordulópont könyvek, sorozatszerk. Szávai Ilona). Kovács Éva – Orbán Jolán – Kasznár Veronika Katalin (szerk.) 2009 Látás, tekintet, pillantás. A megfigyelő lehetőségei. Budapest - Pécs: Gondolat – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék (Kommunikáció- és Médiatudományi tanulmányok).
Tantárgy neve: Médiagyakorlat 1. Media training 1.
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN020K20 Tantárgyfelelős intézet: Tantárgyelem: V
Tárgyfelelős (név, beosztás): Nyírő Miklós Javasolt félév: Előfeltétel: Óraszám/hét: Helyszíni gyakorlat Számonkérés módja (a/gy/k/b): Kreditpont:3 Tagozat: Tantárgy feladata és célja: A gyakorlat résztvevői a Borsod Online-nál végeznek gyakornoki munkát a lap munkatársainak felügyelete alatt. Ennek során megismerkednek az újságírás szakmai fogásaival. Tantárgy tematikus leírása: A bevezető foglalkozás után, melyen a hallgatók megismerkednek a lappal és az újságírói munka alapjaival, a hallgatók a munkatársak irányítása mellett tényleges újságírói munkát végeznek, cikkeket írnak, riportokat készítenek. Félévközi számonkérés módja: Tisztességes munka megfelelő színvonalon. A részvétel feltétele a megfelelő technikai eszközök birtoklása: számítógép, mobil, digitális fényképezőgép vagy fényképezésre alkalmas mobil. Kötelező irodalom: Ajánlott irodalom:
Tantárgy neve: Nyelvszociológia, szociolingvisztika
Tantárgy Neptun kódja: BTSBN020K32, BTMNSOCM43; BTMLSOCM43 Tantárgyfelelős intézet: BTK Szociológiai Intézet Tantárgyelem: választható Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Osváth Andrea, egyetemi adjunktus Javasolt félév:Előfeltétel:Óraszám/hét:2/10 Számonkérés módja (a/gy/k/b):gy Kreditpont:3 Tagozat: N,L Tantárgy feladata és célja: A szemináriumokon a hallgatók megismerkednek a szociolingvisztisztika alapfogalmaival, elsősorban a tudományterület neves képviselőitől származó eredeti szövegek feldolgozásával, ill. a szociolingvisztikai kutatás módszereivel, a kiértékelés kritériumaival. A kurzus hallgatói betekintést kapnak a nyelvi hátrány, ill. a nyelv modern kori átalakulásának kérdésköreibe. A szeminárium alkalmat kínál a hallgatók saját, szűkebb környezetében végzett szociolingvisztikai kutatások bemutatására, értékelésére is. Tantárgy tematikus leírása: A szociolingvisztika fogalma, rövid története, helye a nyelvészeti diszciplínák rendszerében 2. Szociolingvisztika és nyelvszociológia eltérései; a szociolingvisztika vizsgálati módszerei 3. A nyelv területi, társadalmi, életkori stb. tagolódása; a magyar nyelv rétegei; a nyelvi hátrány fogalma 4. A szociolingvisztika klasszikusainak szövegeiből 1. W. Labov társadalomképe 5. A szociolingvisztika klasszikusainak szövegeiből 2. B. Bernstein Nyelvi szocializáció és oktatás 6. A beszédaktus-elméletek, a társalgás jellemzői. 7.-8. A magyar szociolingvisztika útja 1. Kiss Jenő és Kontra Miklós írásaiból 9. A magyar szociolingvisztika útja 2. Réger Zita szociolingvisztikai munkássága 10. A magyar szociolingvisztika útja 3. Cikkek a szaknyelvekről és az ifjúsági nyelvhasználatról 11-12.. Nyelvhasználat és net – chatszobák, közösségi hálók és felhasználók 13-14. A saját környezetben végzett szociolingvisztikai kutatások ismertetése 15. A félévi dolgozat megírása; a félévi munka értékelése Félévközi számonkérés módja: ZH. saját kutatás (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) Értékelése: ötfokozatú (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) Kötelező irodalom: ADAMIKNÉ JÁSZÓ Anna (szerk.) szöveggyűjtemény. Budapest: TINTA KÖNYVKIADÓ.
(1991.):
Szociolingvisztikai
SÁNDOR Klára: Szociolingvisztikai alapismeretek(PDF). In: Sándor Klára (szerk.): Nyelv, nyelvi jogok, oktatás. Szeged, 2001. 7–48 = In: Galgóczi László (szerk.): Nyelvtan, nyelvhasználat, kommunikáció.Szeged, 1999. SÁNDOR Klára: Amiért a szinkrón elemzés foszladozik.(PDF) In: Sándor Klára (szerk.): Nyelvi változó — nyelvi változás. Szeged, 1998.
SÁNDOR Klára: A nyelv „gyenge pontjai”. In: (szerk. Károly László és Kincses Nagy Éva): Néptörténet — nyelvtörténet. (A 70 éves Róna-Tas András köszöntése). Szeged, 2001. (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű) Ajánlott irodalom: BEZECZKY Gábor: Metafora, narráció, szociolingvisztika. Bp., 2002. 7–169. CSERESNYÉSI László: Nyelvek és stratégiák (avagy a nyelv antropológiája). (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XXXVII). Bp., 2004. RÉGER Zita, Utak a nyelvhez. Bp., 1990. 7–159. SÁNDOR Klára: Az élőnyelvi vizsgálatok és az iskola: kisebbségi kétnyelvűség. Regio, 6 (1995)/4: 121–46 = In: Kontra Miklós és Saly Noémi (szerk.): Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Szerk. Kontra Miklós és Saly Noémi. Budapest, 1998. 368–394 = In: Nyelv, nyelvi jogok, oktatás. Szerk. Sándor Klára. Szeged, 2001. 83–110. SÁNDOR Klára: A hiányzó paradigma. Magyar Tudomány, 1999/11: 1387–1392. WARDHAUGH, R. (1995.): Szociolingvisztika. Budapest: OSIRIS. KONTRA Miklós (szerk.) (1992.): Társadalmi és területi változatok a magyar nyelvben. MTA: NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET. (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű)