Gaál György
AZ ÚJVIDÉKI CSAVAR- ÉS VASGYÁR RT. MUNKÁSAINAK HELYZETE ÉS MEGMOZDULÁSAI 1925—1929-BEN
Az újvidéki csavargyár munkásait 1925 második felében toborozták. A z új gyár tulajdonosai nemcsak új gépeket, h a n e m öt előmunkást is Ú j v i dékre költöztettek. Ezekből az átlagosnál jobban fizetett idegen m u n k á sokból állt a csavargyár szakmunkásgárdája. N e m c s a k az volt a felada tuk, hogy az újonnan t o b o r z o t t m u n k á s o k a t betanítsák a csavargépek kezelésére, h a n e m az is, h o g y fegyelmet t a r t s a n a k a munkások k ö z ö t t . A munkanélküliség Magyarországot is sújtotta, s a szakmunkás számára, aki elhagyta hazáját, nem m a r a d t más h á t r a , m i n t h o g y a Jugoszláviában k a p o t t jó fizetésért v a k o n teljesítse m u n k a a d ó j á n a k kívánságait. Az öt előmunkás és a gyár igazgatósága t u d t a , mi a dolga. M á r 1925 végén körülbelül 60 m u n k á s dolgozott a gyárban. O l y a n rossz viszony alakult ki k ö z t ü k és a tulajdonosok között, h o g y a munkássajtó 1925-ben olvasóit a legrosszabbról értesíthette a csavargyári helyzetről írva. A lap szerint a gyár a m a g y a r kapitalisták kezében v a n , akiknek m á r nagy a gyakorlatuk a „ m u n k á s n y ú z á s b a n " , s ezt gazdagon k a m a t o z t a t j á k a z új gyárban is. A m u n k á s o k h o z való viszonyuk nem volt becsületes. H a a gyár igazgatóságának érdekei úgy k í v á n t á k , a m u n k á s t „ t a p i n t a t o s a n k i d o b t á k " , ami a n n y i t jelentett, hogy m á r a kezdet kezdetén m e g i n d í t o t t á k a munkásság szakmai, politikai és szakszervezeti szempontú selejtezését. „ H a a főnök u r a k úgy gondolják, hogy a m u n k a sürgős, a r r a kénysze rítik a munkásokat, hogy éjfélig v a g y hajnalig is dolgozzanak. A z ó r a bért saját belátásuk szerint h a t á r o z z á k meg, 3-tól 6 dinárig terjedő öszszegben. A túlfeszített éjszakai m u n k á é r t semmiféle pótlékot nem a d n a k . " Az idézett cikkben felsoroltak alapján a k ö r z e t i felügyelő eljárást in d í t h a t o t t volna a gyár igazgatósága ellen a munkásvédelmi t ö r v é n y meg szegése miatt. A cikkből ugyanis világosan kiolvasható, hogy a csavar gyárban nem tartják be a nyolcórás munkaidőről szóló törvényes ren delkezést, nem tartják tiszteletben a munkás t ö r v é n y a d t a jogát, h o g y m a ga döntsön arról: kíván-e túlórázni vagy sem. Az is t a g a d h a t a t l a n v á d ,
hogy a túlórázásért nem fizettek az átlagbérnél 50 százalékkal többet. Külön k i kell emelnünk, hogy a m u n k á s l a p tudósítója szerint a csavar gyári munkás napibére 24 és 48 dinár k ö z ö t t mozgott, vagyis jóval ke vesebb volt a vasmunkás átlagbérénél. A csavargyári helyzetet b e m u t a t ó cikk szerzője, aki ugyancsak a gyárban dolgozott, így fejezte be írását: „ R u h á z a t u n k szakadt és hiányos, lakásunk hideg, asztalunkra pedig csak böjti koszt jut." H a összehasonlítjuk a K r a m e r - g y á r és az újvidéki csavargyár m u n k á sainak fizetését, azt tapasztalhatjuk, hogy a csavargyári betanított m u n kás csak 24, a szakmunkás pedig csak 48 dinárt keresett, ami annyit jelent, hogy a b e t a n í t o t t munkás keresete 10 dinárral volt alacsonyabb a csavargyárban, a szakmunkásé pedig 23 dinárral. A betanított munkások bére közötti különbség vitán felüli, a két gyár szakmunkásainak bére k ö zötti 23 dináros különbséget azonban fenntartással kell fogadnunk, és módosítanunk is kell, mivel a m u n k á s l a p tudósítója a z öt eiőmunkás bé rét nem számította bele az átlagba. Mivel ez az öt munkás keresett a legjobban az újvidéki csavargyárban, az ő bérük beszámítása a szak munkások átlagbérének kimutatásában lényeges emelkedést jelent. Így s z á m í t o t t á k ki egyébként a K r a m e r - g y á r szakmunkásainak átlagbérét is. Jogosan kérdezhetjük t e h á t : h o g y a n lehetséges a z , hogy a K r a m e r - g y á r és az újvidéki csavargyár munkásai kevesebbet kerestek a vajdasági és jugoszláv vasmunkások átlagbérénél, illetve mivel m a g y a r á z h a t ó , hogy ezeket a m u n k á s o k a t az átlagosnál jobban kizsákmányolhatták? A választ az újvidéki vasas munakerőpiacon m u t a t k o z ó kereslet és kínálat adja meg. A m u n k a e r ő - k í n á l a t 1920 és 1925 k ö z ö t t állandóan nagyobb a m u n kaerő-kersletnél. H o g y a csavargyár tulajdonosai éppen Újvidéket v á lasztották székhelyül, a n n a k o k a a kedvező földrajzi fekvésen kívül (al kalmas dunai kikötő, Belgrád közelsége) az, hogy a tulajdonosok olcsó és jó munkaerőre számítottak. N e m tévedtek. A munkanélküliség veszélye különösen a z újvidéki vas- és malomipari m u n k á s o k körében kísértett. A k ö r n y é k e n sem m u t a t k o z o t t szükséglet ilyen m u n k a e r ő r e . Az, hogy a munkanélküliség mit jelentett a munká soknak, milyen lélektani hatást v á l t o t t ki belőlük, nagyon szemléletesen írta le 1920-ban a Radničke novine tudósítója. Szerinte a munkanélküliség szó említésére „a munkanélküliség áldozatai átérzik az őket ért csa pás szörnyűségeit. M u n k a nélküli p r o l e t á r n a k lenni annyit jelent, mint meghalni o l y a n halállal, amelytől a legnagyobb hős is retteg, s amely előtt a legendás hírű hős is meghátrál. Munkanélküliség! O l y a n ellenség ez, amely elől saját erejéből nem képes megmenekülni az ember." Az újvidéki m u n k á s k a m a r a 1923., 1924. és 1925. évi jelentéseiben az olvasható, hogy a vas- és a vajdasági m a l o m i p a r i munkásokat állandóan a munkanélküliség veszélye fenyegette. H o g y a vasmunkásoknak rosszul ment, azt a polgári sajtóról is megtudhatjuk. A Vajdaság című lap 1925 elején arról írt, hogy Újvidék egész fémipara rendkívüli nehézségekkel
küzd, amelynek következtében a gyárak elbocsátották munkásaik nagy részét. A munkáslétszám csökkentése helyenként elérte a 60—70 száza lékot is. Ez annyit jelentett, hogy a m u n k a v i s z o n y b a n levő m u n k á s o k n a k legalább a fele állandóan vagy bizonyos időre m u n k a nélkül m a r a d t . A foglalkoztatottság váltakozását egyébként jól megfigyelhetjük a rendkívül eredményesen m ű k ö d ő K r a m e r - g y á r adatai alapján is; ugyanis ez a gyár sem volt mentes időnként az áruértékesítési gondoktól. I r a t a i t vizsgálva a foglalkoztatottak létszámáról 1922-ből ismerjük a z első a d a tokat. 1922. június 15-étől 1928. december 27-éig a foglalkoztatottak lét száma ugrásszerűen n ő t t v a g y csökkent, amint az az alábbi táblázatból jól kiolvasható: 1922. 1923. 1925. 1927. 1928. 1928. 1928.
V I . 15. X I I . 11. V I I . 10. I I I . 26. I I . 29. V I . 27. X I I . 27.
Foglalkoztatottak Foglalkoztatottak Foglalkoztatottak Fogl a l k o z t a t o t t a k Foglalkoztatottak Foglalkoztatottak Foglalkoztatottak
létszáma létszáma létszáma létszáma létszáma létszáma létszáma
23 26 40 34 43 60 27
munkás munkás munkás munkás munkás munkás munkás
N e m nehéz megítélni, milyen helyzetben v o l t a k a n n a k a g y á r n a k a munkásai, amelyben egy év alatt h á r o m felületes felügyelői látogatás al kalmával háromféle létszámlistát találtak. 1928 elején 4 3 , derekán 60, végén pedig 27 munkás volt az a l k a l m a z o t t a k listáján, ami tulajdonkép pen 60 százalékos létszámcsökkentésnek felel meg, ha a foglalkoztatottak maximális létszámát vesszük alapul. A létszámcsökkentésre éppen télen került sor, amikor a munkás semmilyen más m u n k á r a nem számíthatott, nem pedig n y á r o n , amikor szerencsét p r ó b á l h a t o t t volna valamelyik föld birtokon.
Az újvidéki csavargyár harca a bizalmiakért
szakszervezeti
csoportja
és a
munkások
A K r a m e r - g y á r m u n k á s a i n a k helyzete szakszervezeti szempontból igen rossz volt a húszas években, ezzel szemben az újvidéki csavargyár m u n kássága szinte teljes létszámban tagja volt a z Egyesült Munkásszakszer vezetek újvidéki vasasszekciójának. 1926-ban 60 személy, ami majdnem száz százalékos szervezettséget jelent, hiszen 1930-ig ennek a g y á r n a k az átlagos munkáslétszáma nem h a l a d t a meg a 60—80-at. Teljesen érthető, hogy az újvidéki csavargyár osztályöntudatosabb munkásai minden te kintetben a k t í v a b b a k voltak a K r a m e r - g y á r i a k n á l , akiket pszichikai ter ror alatt t a r t o t t a k és akiknek állandóan a munkanélküliség veszélye le begett a fejük fölött. A z újvidéki csavargyár igazgatósága arra kénysze rült, hogy egyszerre vegyen fel sok munkást. A z 1925. és 1926. évi kon-
j u n k t ú r a idején n ő t t a foglalkoztatottak száma, ami lehetetlenné tette a „ p u h í t á s " módszerének azonnali alkalmazását. E z t a módszert előzőleg a K r a m e r - g y á r tulajdonosai eredményesen a l k a l m a z t á k . A szervezett munkások rendszeresen l á t o g a t t á k a Temerini utcában levő szakszervezeti otthont, ahol előadásokat hallgattak, a m u n k á s k ó r u s b a n énekeltek, k ö n y vet kölcsönöztek a szakszervezeti k ö n y v t á r b ó l , ahol a k a d t egy-két M a r x és Engels-mű is. E g y ideig a k ö n y v t á r o s funkcióját is az újvidéki csavar gyár egyik szervezett munkása l á t t a el. A fentiekből logikusan következik, h o g y az osztályöntudatos m u n k á sok élni k í v á n t a k a munkásvédelmi t ö r v é n y a d t a jogaikkal. 1926-ban munkásbizalmiak választását tervezték. A választás meg is t ö r t é n t , a t u lajdonosok a z o n b a n ellenállást tanúsítottak. A csavargyár munkássága egyik bizalmijává egy m u n k á s n ő t , Marija Sorgot választotta. A válasz tások u t á n a gyár igazgatósága csökkentette a munkáslétszámot. A négy elbocsátott m u n k á s n ő k ö z ö t t volt a z új bizalmi, Marija Sorg is. A m u n kásvédelmi t ö r v é n y 109. paragrafusa értelmében nem m o n d h a t t a k föl a munkásbizalminak megbízatása (leginkább egy évre szólt) idején. M i n d ezt jól t u d t a a gyár igazgatósága és a szervezett munkásság is. Marija Sorg elbocsátása t e h á t n y í l t kihívás volt a munkások, és közvetlen t á madás a munkásbizalmiak intézménye ellen, amelyet a jugoszláv m u n k a a d ó k elvileg bojkottáltak. A m u n k á s k a m a r á k 1926 novemberében Belgrádban megtartott I I I . kongresszusán Žika Topalovié elmondta, h o g y a népjóléti miniszter a h e lyett, hogy k i d o l g o z t a v o l n a a bizalmiak ügyrendi szabályzatát, titkos körlevelet intézett a z ország munkafelügyelőségeihez. A z t az utasítást ad ta, hogy a felügyelőségek „ne ismerjenek el egyetlen olyan munkásbizal mit sem, a k i n e k megválasztásába nem egyeztek bele a m u n k a a d ó k . " A legmagasabb hivatalból a k a d á l y o z t á k tehát a bizalmiak intézményének munkáját. A munkásvédelmi t ö r v é n y ugyanis sehol sem írta elő, hogy a bizalmiakat a tulajdonosok beleegyezésével válasszák, és hogy ezt a funk ciót csak az a munkás töltheti be, a k i n e k megválasztásához a m u n k a a d ó is hozzájárul. A t ö r v é n y ilyen megszorítást nem t a r t a l m a z o t t , hisz ezzel bojkottálhatták volna a bizalmiak m u n k á j á t és megválasztását. A tulaj donos sorban elutasíthatta v o l n a a jelölteket. 1922-től kezdve azonban m e g v á l t o z t a k a viszonyok. A m i t a szocia lista forradalomtól való félelmükben megszavaztak a törvényhozók, a z 1926-ban m á r nem volt időszerű. A burzsoázia visszanyerte önbizalmát, forradalomtól való félelme elmúlt, s a munkásságnak nem a k a r t politikai engedményeket tenni. A z újvidéki csavargyár tulajdonosai elhatározták, hogy lehetetlenné teszik üzemükben a munkásbizalmiak működését, s a z ellen i n d í t o t t a k t á m a d á s t , amely elképzelésük szerint a munkásság leg gyengébb pontja volt: egy m u n k á s n ő személyében megválasztott bizalmi ellen. T e t t ü k azonban v á r a t l a n ellenállásba ü t k ö z ö t t — a munkások egy ségesen léptek fel ellenük.
A csavargyári
sztrájk
A szakmunkások két képviselője felkereste a gyár igazgatóságát, és k ö v e telte, hogy a munkásvédelmi t ö r v é n y értlemében Marija Sorgot helyez zék vissza munkahelyére. A gyár igazgatósága elutasította a képviselők követelését azzal az indokkal, h o g y nem t u d o t t Marija Sorg megválasz tásáról, s egyben felrótta a m u n k á s o k n a k , hogy nem értesítették őket a választásról. Elvi okokból ellenezték, hogy az elbocsátott munkásnőt, mégha munkásbizalmi volt is, visszavegyék, mivel nem a k a r t a k jogalapot adni ahhoz, hogy az újvidéki csavagyárban a munkások döntsenek arról, kit vegyenek fel és kit bocsássanak el. A z első kísérlet t e h á t csődöt m o n d o t t : az elbocsátott munkásbizalmi ügye nem fejeződött be összetűzés nélkül. M á s n a p újabb beavatkozásra került sor. E z ú t t a l a gyár igazgatóságával folytatott tárgyaláson a két csavargyári munkás mellett megjelent a z ú j vidéki m u n k á s k a m a r a két képviselője is. E z alkalommal sem érték el a k í v á n t eredményt, m e r t a gyár igazgatósága nem volt hajlandó k o m p r o misszumra. Marija Sorgnak n e m volt többé helye a csavargyárban. A bizalmiak helyzete és állása tehát kérdésessé vált. K é t lehetőség volt arra, hogy a munkásnő törvényes jogait orvosolják: a k ö r z e t i munkafelügye lőség közbelépése, vagyis Marija Sorg visszahelyezése, v a g y pedig a m u n kások szolidaritása. A körzeti munkafelügyelőség szemmel láthatóan nem a k a r t intézkedni. A z egész ügyben szemleges m a r a d t . H o g y jobban meg érthessük álláspontjukat és m a g a t a r t á s u k a t , t u d n u n k kell, milyen körül mények k ö z ö t t dolgoztak. Živko Topalović, akiről valóban nem állíthat juk, hogy f o r r a d a l m á r , esetleg szimpatizáns lett volna, v a g y hogy nem volt eléggé tárgyilagos, h a a munkásérdekekről volt szó, m u n k á j u k a t 1926-ban tehetetlennek minősítette a kevés felügyelő és az elviselhetetlen m u n k a k ö r ü l m é n y e k m i a t t . Azért m o n d t a róluk Topalovié, hogy „tehe tetlenek", m e r t nem t á m o g a t t á k őket. H a egy felügyelő lelkiismeretesen végezte munkáját, vagy tiltakozott a munkásvédelmi t ö r v é n y megszegése ellen, bolseviknek kiáltották ki, ami azt jelentette, hogy a szerencsétlen megbukott. (A kiemelés tőlem: G. Gy.) Mivel egy felügyelő sem szerette volna, hogy bolseviknak tartsák és meg a k a r t a t a r t a n i tisztviselői kenye rét, távol t a r t o t t a m a g á t a csavargyári eseményektől. N e m m a r a d t más h á t r a , minthogy a munkásság az ö n t u d a t o s proletariátus szakszervezeti és bérharcainak fegyverét: a sztrájkot vesse be. 1926. május 6-án első íz ben léptek sztrájkba az újvidéki csavargyár munkásai. Formáját és módszerét tekintve furcsa és szokatlan munkabeszüntetés volt ez. Csak 12 munkás vett részt benne, bár a gyár átlagos foglalkoz tatási létszáma körülbelül 60 volt. Arról, h o g y az összes lakatos és esz tergályos — tehát 12 ember — sztrájkoljon, maguk a munkások d ö n t ö t tek. Ettől a 12 munkástól függött az egész gyártási 'folyamat sorsa: az ő munkájuk nélkül a termelés megszakadt. Ü g y gondolták, hogy a rész-
leges sztrájk jobb belátásra bírja majd a tulajdonosokat, de csalódniuk kellett: a tulajdonosok nagyon is tisztában v o l t a k a következményekkel, hogy engedékenységük csak megerősítené a munkások osztályöntudatát, hogy megnövelnék a sztrájkolok és a szakszervezet, s egyben a m u n k á s k a m a r a tekintélyét is. A m u n k á s k a m a r a ugyanis t á m o g a t t a a vállalkozást. Ezért elhatározták, hogy végére j á r n a k a dolognak: a kapitalisták t á m a dásba lendültek. Az újvidéki csavargyár rögtön értesítette saját szakmai szervezetét: a gyáriparosok egyesületét, hogy az üzemben sztrájk t ö r t ki. Megnevezte a sztrájkolókat, és azt követelte az egyesület tagjaitól, hogy figyelembe véve érdekeiket, a megnevezett sztrájkolókat ne alkalmazzák, ha m u n k á r a jelentkeznének náluk. Kérelme teljes megértésre talált a g y á r i p a r o sok körében, s a követelést t á m o g a t v a egyhangúlag elhatározták, hogy a sztrájkoló m u n k á s o k n a k nem fognak m u n k á t a d n i . A gyárosok szilárdak és egységesek voltak, az újvidéki csavargyár munkásai azonban nem. M á r az is eleget mond, hogy csak kevesen sztrájkoltak, s éppen a magas szakképzettek, ami a munkások k ö z ö t t i egészségtelen megoszlás jele. N e m t a r t o t t á k fontosnak, hogy a gyárosok törvénytelen eljárásai ellen minden munkásnak, esetleg Újvidék összes v a s m u n k á s á n a k szolidaritását meg szervezzék, egységfrontba tömörítsék a m u n k á s o k a t , h a b á r az idő ked vezett egy ilyen akciónak. A csavargyári munkások olyan követelésekkel sztrájkoltak, amelyek a S z e r b — H o r v á t — S z l o v é n Királyság h a l a d ó t ö r vényein alapultak, tehát legális követelésekkel. E n n e k alapján kellett vol na mozgósítani a munkásokat, így lehetett volna határozottságot és egy séget megmutatni. Erre azonban nem került sor.
A sztrájkolok
veresége és a sikertelenség
következményei
A sztrájkolok stratégiája és taktikája eredménytelennek bizonyult, s a következmények elkerülhetetlenek voltak. A sztrájk megbukott. N é h á n y n a p múlva kishitűség lett ú r r á a sztrájkolókon, akik túlbecsülték a gyár munkájában betöltött szerepüket, és azt hitték, hogy néhány napos m u n kabeszüntetésük után a gyár igazgatósága elfogadja követeléseiket. A m i k o r erre nem került sor, egyesek meginogtak, felajánlották szolgálataikat a gyárnak, és visszakerültek m u n k a h e l y ü k r e . Mások t á v o z t a k a gyárból, és máshol helyezkedtek el. Az 1926. évi első összetűzés győztese a gyár igazgatósága lett. N e m csak az újvidéki csavargyár munkásainak veresége volt ez, hanem Ú j vidék összes vasmunkásáé is, a csavargyáriak sikere ugyanis megerősít hette volna a városban a vasas szakszervezetet, és a munkásbizalmiak intézménye is visszanyerte volna megingott tekintélyét. A sztrájk bukása egyben a gyári szakszervezeti csoport bukását is jelentette. A fémmun kások szövetsége 1928. október 21-én Újvidéken megtartott gyűlésének
közleményéből megtudjuk, hogy a csavargyár m u n k á s a i évekig szerve zetlenek m a r a d t a k , és a legjobban kizsákmányolt m u n k á s o k közé t a r t o z t a k Újvidéken. N a p i tíz-tizenkét ó r á t is dolgoztak, és a túlórázásért egy fillért sem k a p t a k . A Jugoszláv Fémipari M u n k á s o k Szövetségének újvidéki kirendeltsége jegyzéket állított össze, amelyben a legkönyörtelenebb kizsákmányolást folytató fémipari vállalatok k ö z ö t t az Újvidéki C s a v a r - és Vasgyárat a második helyen említi. Sorrendben u t á n a következik a K r a m e r - g y á r , majd a Vajdasági ö n t ö d e és Silvester Bernold gyára. A z utóbbi h á r o m r ó l az volt a vélemény, hogy rekordot állított fel a munkásnyúzásbam. A közleményből azt is megtudjuk — pontos a d a t o k alapján — , hogyan fizették a v a s m u n k á s o k a t a városban. Ezek szerint nagyon kevesen k a p t a k 7 dináros órabért, vagyis 56 dináros napibért. J a v a részüknek el kel lett fogadnia a 3 és 3,5 dináros órabért, illetve a 24 v a g y 2 8 dináros napibért. E z az összeg még a m u n k á s és családja élelmezésére sem v o l t elég. Rosszul t á p l á l t a k voltak. N e m csoda, h a a betegség k ö n n y ű prédája lettek. A Jugoszláv Fémipari M u n k á s o k Szövetsége újvidéki kirendeltségének megállapításai helyénvalóak voltak. A z újvidéki csavargyár munkássága valóban nagyon nehéz körülmények k ö z ö t t dolgozott, és állandó élet veszély is fenyegette a m á r régen a m o r t i z á l ó d o t t gépállomány m i a t t .
