Rep-Tér hírlevél A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet tájékoztatója 2010. július 8.
Csontváz a BA privatizációs szerződésében is? A HVG cikke szerint, ha fizetésképtelenné válna a Budapest Airport, végső soron az államnak kellene százmilliárd forintos nagyságrendben kisegítenie a vállalatot. Ez a helyzet egyelőre nem fenyeget, de könnyen előállhat, ha a forgalom oroszlánrészét adó Malév esetleg csődbe jutna. A cikkben megkérdezett állami vagyonkezelőnél dolgozó személyek és Veress János volt pénzügyminiszter is tagadta az értesüléseket, a HVG azonban azt állítja, igenis szerepel az állami felelősségvállalás kitétele a privatizációs szerződésben. Ezért az államháztartás szempontjából is kritikus lehet a sikeres megállapodás a Malév korábbi orosz tulajdonosaival. A légitársaság is megkérdőjelezhető feltételekkel került magánkézbe, és könnyen lehet, hogy az államnak az eddigi segítségen felül is további pénzeket kell a korábbi orosz tulajdonosoknak kifizetnie. Konkrétan egy 32 millió eurós garanciát szeretne lehívni a Vnyesekonombank – írja a HVG. Az újság értesülései szerint Papcsák Ferenc „elszámoltatási” kormánybiztos folytatja vizsgálatait Ferihegyen.
Folytatjuk az árvíz-károsultak segítését Sikeres volt a közelmúlt özönvízszerű esőzései és árvizei nyomán fedél nélkül maradt szendrőládiak megsegítésére hirdetett LESZ-Malév-ACE-HC közös adománygyűjtés, azonban még nem dőlhetünk hátra. A folytatást Felsőzsolcán tervezzük: a szintén víz alá került település lakóinak égető szüksége volna tartós és diabetikus élelmiszerekre, takarítószerekre és műanyag vödrökre, palackozott vízre és konyhai, elektronikai berendezésekre. Arra kérünk minden kollégát, aki segíteni tud, hogy adományait július 16-ig adja le a következő gyűjtőhelyek valamelyikén: • Lurdy Ház, III. emelet, Társasági Kommunikációs Osztály • Malév Jármű osztály 40-es épület • Jármű osztálytitkárság • Catering porta A segítséget előre is köszöni a LESZ, illetve a Malév-csoport vezetése.
Malév adatok: Gauss és Limburger is hallgat a lényegről Hónapok óta hiába kéri a LESZ Martin Gausstól, a Malév-csoport vezérigazgatójától a légitársaság valós helyzetét tükröző számokat, az idei évre és a következő időszakra vonatkozó terveket. Limburger Lóránt, a Malév GH vezetője sem hajlandó megosztani a dolgozókkal a következő időszakra vonatkozó terveit. A hosszas levelezés a mai napig nem vezetett eredményre, a légitársaság és a GH vezetése újra és újra megpróbál kitérni a lényegi kérdések elől. A mai napig nem derült ki többek között a Malév GH tavalyi üzleti eredménye, a fizetések és egyéb személyi jellegű kifizetések összege, a képzésekre és a szociális kiadásokra fordított összeg. Az sem tudható, hogy pontosan milyen átalakításokat terveznek a cégcsoport három éves üzleti tervében. A kiadott néhány adatban is vannak kérdéses, ellentmondásos részletek, így ezeket is tisztázni kellene. Az sem elhanyagolható kérdés, hogy mennyit keresnek a menedzserek – ha megszorításokat terveznek, nem csak jogi, de erkölcsi kötelességük is, hogy a saját juttatásaikkal elszámoljanak. Martin Gausstól pedig hiába firtatja a szakszervezet immár heti rendszerességgel a menedzsment juttatásait: sem erről, sem a jelenleg futó informatikai beszerzésekről nem hajlandó tájékoztatást adni az immár állami cég vezérigazgatója. Számos szakszervezeti tag jelezte, megdöbbentőnek tartja, hogy egy, elvileg a német vállalati kultúrán „nevelkedett” csúcsvezető szemrebbenés nélkül semmibe veszi a magyar munkajogot. A LESZ mindezért újra emlékeztette a cégcsoport és a GH vezetését, hogy a Munka törvénykönyve kötelezi az információk kiadására és továbbra is várja a tájékoztatást. Az ügyben az MGH vezetésével hamarosan konzultációra kerül sor, remélhetőleg személyesen többre jutnak majd a felek.
Betelt a pohár az MGH Üzemi Tanácsánál Bár működik az Üzemi Tanács a Malév GH-nál, a cég nem biztosítja a működés feltételeit, noha erre a Munka törvénykönyve kötelezi. Ezzel azt is üzeni a dogozóknak a vezetőség, hogy nem partnernek, hanem fölösleges nyűgnek tekinti őket. Nem csak az alapvető működéshez szükséges pénzzel és az alkalmas körülmények megteremtésével adós a cégvezetés, hanem információkkal is. 2008 óta nem tájékoztatta az üzemi tanácsot a menedzsment a cég eredményéről és helyzetéről, a bérek és a létszám alakulásáról, valamint egyéb fontos adatokról. Az ÜT ezért hivatalos ügyvédi felszólítást küldött Limburger Lóránt igazgatónak, hogy kezdjen azonnali egyeztetéseket a méltó feltételek és az alapvető működés megteremtéséről, és tíz napon belül küldje meg az elmúlt két évben visszatartott adatokat. Ellenkező esetben perre és az sem kizárt, hogy bírságra számíthat a cég.
A szakszervezetek együtt tiltakoznak A Malév cégcsoport érdekképviseletei és az Üzemi Tanács a légiközlekedésért felelős miniszteri biztosnak írt levélben tiltakozik a Kereskedelmi Igazgatóságnál zajló átszervezések ellen. Az elmúlt hetekben pánikszerű gyorsasággal egymást érik a változtatások ezen a területen, amelyek a dolgozók képviselői szerint meggondolatlanok, eredményük pedig a rombolás. Az is problémás, hogy minderre közvetlenül a cég átvilágítása előtt kerül sor – tehát a valós adatok ismerete nélkül. A szakszervezetek ezért konzultációs lehetőséget kérnek a biztostól, hogy áttekintsék, mit lehet tenni a kaotikus, káros intézkedések megállításáért.
Várjuk, és továbbítjuk a kérdéseket! A napokban kikerültek a LESZ hirdetőtáblái mellé azok a postaládák, amelyekbe várjuk a tagjaink kérdéseit, amit a ferihegyi cégek vezetésétől, a repülőtéren működő vagy a légiközlekedés működését érintő vállalatoktól meg szeretnének tudni. A működéssel kapcsolatos bármilyen kérdést örömmel továbbítunk. A postaládában javaslatokat is várunk, hogyan javítsuk a kollektív fellépést a Ferihegyi reptér munkavállalóit érintően, mit csinálhatnánk máshogy, jobban - értetek.
Takarítsanak hétvégén is! A LESZ sokak panaszát tolmácsolta, amikor arra kérte a BA vezetését, hogy a fegyveres biztonsági őrök munkaterületének takarítását a hétvégén is oldják meg – ilyenkor, különösen a nyári időszakban – méltatlan állapotok szoktak uralkodni.
Ülésezett az ETF polgári légiközlekedési tagozata Brüsszelben ültek össze az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) polgári repülésben érintett tagszervezetei, hogy áttekintsék a válságot különösen megsínylő ágazat helyzetét. Az ülés kiemelt témája volt a repülési szabályokért felelős EASA (Európai Repülésbiztonsági Ügynökség) munkájának és feladatainak felmérése. Az ETF az elmúlt években számos képviselőt tudott bejuttatni az Ügynökséghez, így jó rálátása van az ott zajló folyamatokra. A LESZ szerint az egyik legfontosabb feladat e téren a földi kiszolgálás minőségi követelményeinek megerősítése lenne, hogy elejét lehessen venni a cégek rövidlátó költségcsökkentő lépéseinek. Ismét napirendre került a Just Culture (magyarra körülbelül igazságos vállalati kultúrának fordítható) program. Ennek lényege, hogy megkönnyíti, és bátorítja az esetleges hibák, hiányosságok, tévedések azonnali bejelentését a cégeken belül, így hozzájárulva a repülésbiztonság javításához. A LESZ azt szeretné, ha a magyar Ágazati Párbeszéd Bizottság is felvenné munkatervébe ezt a kezdeményezést. A fentieken túl a brüsszeli értekezleten a nemzetközi légügyi egyezmények uniós légiközlekedésre gyakorolt hatásait, és az egészségvédelem kérdése is terítékre került.
Folytatjuk Bár előző számunkban megígértük, most hely hiányában nem tudjuk folytatni a munkahelyi biztonság és egészségvédelem helyzetéről szóló, az ún. IOSHA projektet bemutató sorozatunkat. Következő számainkban visszatérünk a nemrég bemutatott nemzetközi jelentésre.
Jöhet a jóléti megállapodás a RÜK-nél A RÜK vezetése elküldte a szakszervezeteknek az idei évre tervezett jóléti keretet bemutató anyagát. Eszerint 2010-ben összesen hárommillió forint lenne fordítható bérelőlegekre, százezer forint albérleti támogatásra, hatszázezer iskolakezdési támogatásra. Halálesetek után a cég százezer forintot fizetne családtagok, és háromszázezer forintot saját dolgozók után. Szociális segélyre százhúszezer, nyugdíjasok segítésére százezer sporttámogatásra kétszázezer forint állhat rendelkezésre. A LESZ jelenleg a tervezet részleteit tanulmányozza, és készen áll a megállapodás véglegesítését szolgáló konzultációkra.
Munkavédelmi gondok a Malév GH-nál: részeredmény és panasz Hónapok, sőt, évek óta probléma a formaruha-ellátás a Malév GH-nál. A Malév csoport egyetlen stabilan nyereséges tagvállalatában a legtöbb kötelező ruhadarab egyáltalán nem, vagy csak egyes ritka méretekben elérhető. A ruhadarabok kiválasztásába a dolgozóknak nem volt beleszólása, így a műszálas, szűk darabok nyáron szinte elviselhetetlenül kényelmetlen viseletet jelentenek – a megfelelő méretben is. Ráadásul, a cég a szabályzat szerint járó ún. cipőpénzeket sem fizeti ki alkalmazottainak. Mindezért a LESZ hivatalos panaszt tett a Munkaügyi Főfelügyelőségnél. Reméljük a gyors és határozott hatósági intézkedést. A szakszervezet álláspontja egyértelmű: ha a cég komolyan veszi saját formaruhaszabályzatát, akkor annak költségeit nem terhelheti rá a dolgozókra. Ha nincs ruhapénz, akkor ne is várják el az egyenruhák viselését. A Munkavédelmi Bizottság a múlt héten tárgyalóasztalhoz ült a terület felelősével. Itt a munkaruházat mellett napirendre került az SRA területen dolgozók számára a dohányzási lehetőség biztosítása is, Az érdekképviselet szintén jelezte a csomagfelvételnél 24 órában hangosan szóló komolyzene okozta problémákat, amelyek komoly pszichés megterhelést jelentenek a munkavállalóknak. Részeredmény, hogy sikerült némi pénzt szerezni a munkaruhák beszerzésére – azonban közel sem eleget ahhoz, hogy megnyugtatóan rendeződjön a kérdés. A Bizottság ezen túl a BA-t is megkereste, hogy tájékoztatást kérjenek a biztonsági őrök számára kötelező utas-ruhavizsgálat pontos szabályairól. A bizonytalanság ugyanis nemegyszer feszültéséget szült, és nehezíti a professzionális munkavégzést.
Megfélemlítés és káosz a biztonsági ellenőröknél és az FBÖ-nél az audit után? Június 26-án, a hajnali órákban négy biztonsági ellenőrt hazaküldött szolgálatból Hollóné Krisztina vezető. A távollétre igazolást azonban sem ő, sem az őrség parancsnoka nem volt hajlandó kiállítani. A szakszervezet azonnali tájékoztatást kért Bregovic Tibor őrségparancsnoktól az ügyben – erre a mai napig nem érkezett válasz. A LESZ a súlyos szabálytalanság miatt bejelentéssel fordult az ellenőrző hatósághoz. Ezek után a cég a négy kollégából hármat elbocsátott – a negyedik személy betegállományban van. A cég egy rendőrségi dokumentumra hivatkozik, ami azonban egyáltalán nem meggyőző érvelés. A LESZ szerint súlyosan sérült a Munka Törvénykönyve és a biztonsági szabályzat is, ezért az ügy a bíróságon folytatódik.
Konzultáció a dolgozók értékeléséről Immár öt éve működik – papíron – a teljesítményértékelési rendszer a Malév GH-nál. Ez elvileg folyamatos párbeszédet teremt a vezetők és a beosztottak között, hozzájárul az egyéni teljesítmények rendszeres áttekintéséhez és a dolgozók szakmai fejlődéséhez. Azonban a rendszer a gyakorlatban nem működik: a vezetőknek ugyanis energiát kellene befektetni az értékelésekbe, hogy azok valóban betöltsék eredeti rendeltetésüket. Sok a probléma, és ezek érzékenyen érintik a dolgozókat, hiszen a prémiumuk, tehát fizetésük egy része múlik a rendszer jó vagy rossz működésén. Komoly felháborodást okozott például, amikor a jegykezelőket olyan angol nyelvű utasítások miatt marasztaltak el, amelyeket a cégnek le kellett volna fordítania magyarra. A rendszer működtetése kapcsán egyeztetést tartottak a felek a közelmúltban. Itt sajnos kiderült, hogy a vezetőség egyelőre nem hajlandó szembenézni a hiányosságokkal. A LESZ azonban nem tágít, és folytatja a konzultációt, amíg megnyugtató megoldás nem születik. A szakszervezet egyelőre hisz a tárgyalásos megoldásban.
Mivel foglalkozik a munkavédelmi bizottság a BA-nál? A tagok kérdéseit tolmácsolva, a LESZ levélben kérte a BA Zrt-nél működő munkavédelmi bizottság elnökét, Kovács Zoltánt, hogy ismertesse, milyen területeket és kérdéseket vizsgáltak munkavédelmi szempontból. A szakszervezet külön tájékoztatást vár a biztonsági területen beszerzett ülőalkalmatosságok kapcsán, és a nemrég elkészült kockázatelemzés eredményeire is kíváncsi.
Végleges a kirándulóhajó indulási időpontja Tisztázódtak augusztus 28-i hajókirándulásunk részletei. A hajó délelőtt 10 órakor indul a Vígadó téri kikötőből Szentendrére. A visszaérkezés várható időpontja 17.30 óra, ugyanott. Mivel csak 250 férőhely van szó, kérjük, mielőbb jelezzétek részvételi szándékotokat magatok és családtagjaitok nevében valamelyik LESZ-irodában. A részvétel LESZ-tagoknak 500 forint, külsősöknek 1500 forint. 18 éves kor alatt a program ingyenes.
UB munkarendek: elmúltak a holtidők Az utasbiztonsági ellenőrök munkarendjének ügyében fordult a Budapest Airport vezetéséhez a LESZ. Mint arra sokan emlékeznek, állítólag a „holtidők” felszámolása végett vezették be a rugalmas nyolc órás munkarendeket ezen a területen. Mára azonban az eredeti „probléma” megszűnt az egyre nagyobb terhelés miatt, a szakszervezet ezért a kétnapozó 12 órás munkarendek bevezetését javasolta, ami nagy könnyebbség lenne az ellenőröknek. Zahorán Zsuzsanna humánpolitikai vezető azonban ezt határozottan elvetette. Az érdekképviselet Hardy Mihály kommunikációs vezetőtől azt kérte, hogy a cég fordítson nagyobb gondot az utasok tájékoztatására az egyre változó biztonsági szabályokról, hogy ne az ellenőröknek kelljen a helyszínen magyarázkodniuk a legújabb intézkedésekről.
Megvédtük tagjaink munkahelyét, folytatódnak a perek Két munkajogi per is újabb állomáshoz érkezett, amelyekben a dolgozók a Budapest Airporttal állnak szemben. A LESZ két tagját Fehér Viktort és Takács Gézát a bíróság visszahelyezte korábbi munkakörébe, miután mondvacsinált okokkal megpróbálta eltávolítani őket a BA. Az emlékezetes „görög kód” ügy miatt meghurcolt, majd végül visszahelyezett munkavállalók kártérítésre is számíthatnak. A jóvátételről szóló per szeptemberben indul. Az ügyben érintett további három kolléga pere is ősszel folytatódik. Elkezdődött Molnár Zoltán LESZ alelnök pere. Őt felettesei azzal vádoltak meg, hogy 12 órát igazolatlanul töltött távol munkájától. A meggyanúsított szakszervezeti tisztségviselő azért fordult a bírósághoz, hogy igazát megállapítsák, és a további zaklatásoknak elejét vegye. Érdekessége az ügynek, hogy Molnár Zoltánt 2009 decemberében 12 óra igazolatlan távolléttel vádolták, ami a mostani tárgyalásig 6 óra igazolatlan távollétre csökkent. A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik – ősszel.
Kedvezményes bérlet a konditeremhez A „MALÉV uszoda” melletti (Budapest, Hárslevelű u. 25.) PestBudai Testedző Egylet konditermet mostantól kedvezménnyel látogathatják a LESZ tagjai. A havi bérlet ára a rendes 6500 forint helyett a tagsági kártyával csak 4800 forint. A helyszínen zuhanyzó és értékmegőrzők biztosítottak, váltócipőt, edzőtrikót és törülközőt azonban mindenkinek hoznia kell. A teremben különféle étrendkiegészítők és üdítőitalok gondoskodnak a megfelelő energiaszintről. Nyitva tartás: H-P 07.30-tól-20.30-ig, Sz-V 09.00-tól-15.00-ig
Fotózná a problémákat a LESZ Megkönnyítené a hiányosságok, problémák feltárását, ha az érdekképviselet fényképen is megörökíthetné az egyes eseteket. Azonban Ferihegyen jelenleg tilos a fényképezés, eseti engedélyt kell kérnie hozzá a szakszervezetnek és a munkavédelmiseknek is. A LESZ most arra kérte a Budapest Airport vezetését, hogy adjon általános engedélyt a fotózásra. Biztos, hogy több reptéri cégnél is hozzájárulna a gondokkal való őszinte szembenézéshez, a vitatott esetek gyors tisztázásához, ha perdöntő erejű fényképek születnének. A cégvezetés válaszát természetesen ismertetni fogjuk.
WWW.LESZ.ORG.HU