Giampaolo Salvi (ELTE) Passivum és reflexivum az újlatin nyelvekben Ennek az írásnak a kifejezett célja az, hogy nagy vonalakban bemutassuk, hogyan él tovább a latin mediopasszív szerkezet az újlatin nyelvekben. Általánosabban tekintve ezt a jelenséget bepillantást nyerhetünk abba, hogy mi történik, ha egy nyelv elveszíti egyik morfológiai kategóriáját: a mi esetünkben azt láthatjuk, hogy az újlatin nyelvek kezdetben egyszerűen ráterhelték a már létező morfológiai és szintaktikai kategóriákra azokat a funkciókat, amelyeket korábban az eltűnt kategória látott el; ez viszont megnövelte a megmaradt szerkezetek többértelműségét. Az egyértelműsítés a nyelvi készségnek a tulajdonképpeni nyelvtanon túlmutató komponenseire (szókincs, beszédszerkezet), vagy nyelven kívüli tényezőkre (a kontextus ismerete) hárult. A nyelvtani szerkezetek többértelműsége később csökkent (de általában nem szűnt meg) azáltal, hogy új nyelvtani struktúrák keletkeztek specifikusan azoknak a tartalmaknak a kifejezésére, amelyek egyetlen struktúrában halmozódtak fel.1 1. Passivum A latinban a passzívumot kétféle módon lehetett kifejezni: az imperfektív igeidőkben szintetikus formák segítségével, vagyis az igeragozásnak egy specifikus típusával:2 1. a. lat.
aperitur
‘kinyitják’
a perfektív igeidőkben egy perifrázissal, vagyis egy szintaktikai szerkezettel, amely egy befejezett melléknévi igenévből és a sum igéből áll: 1. b.
aperta est
‘kinyitották’
Az újlatin nyelvekben viszont a passzívum mindig perifrasztikus, és szerkezete megegyezik a latin szerkezettel: 2.
ol.
è aperta è stata aperta
‘kinyitják’ ‘kinyitották’
Tehát a latinból az újlatin nyelvekbe történő átmenet során a perifrasztikus szerkezet minden időre kiterjedt, és ezen túlmenően a rendszer „koherensebbé” vált: a körülírásban a segédige ideje mindig azonos magának a körülírásnak az idejével: az è aperta szerkezet jelenben van, csakúgy, mint a segédige alakja (è), míg a latinban a segédige ideje sohasem felelt meg a perifrázis valódi idejének: az est forma jelen idejű alak, az aperta est már múlt időt jelöl.
1
A probléma tárgyalása során rendszerint olasz nyelvű példákat fogok felhozni, de mindaz, amit mondok, általában érvényes a többi újlatin nyelvre is. 2 A latin igeragozás perfectum és infectum kategóriái csak részben felelnek meg az aspektuális kategóriáknak, és leginkább morfológiai kategóriáknak tekintendők: a perfectum és az infectum alakjai különböző igei témákból keletkeznek. A következőkben ebben az értelemben fogom használni az 'imperfektív' és 'perfektív idők' elnevezéseket. Általában az imperfektív időkre a praesens imperfectummal, a perfektív időkre a praesens perfectummal (ill. ennek az újlatin összetett megfelelőjével) hozok fel példákat. A latin és újlatin passzívum magyar fordításánál következetesen a tárgyas ragozás tsz. 3. személyű alakjait fogom használni. A lat. aperio/ ol. aprire ige participiális alakjait egyes számban és nőnemben adom meg, mivel olyan egyesszámú és nőnemű alanyra vonatkoztatom, mint ianua/la porta 'az ajtó'.
Az újlatin perifrázis formai modellje már készen volt a latinban: arról a szerkezetről van szó, amely a latinban állapotot jelöl, amely egy megelőző cselekmény eredményeként áll be, és a sum igéből és egy particípiumból áll: 3.
lat.
aperitur ‘kinyitják’ ~ aperta est aperta est ‘kinyitották’ ~ aperta fuit
‘ki van nyitva’ ‘ki volt nyitva’
Láthatjuk, hogy az állapotleíró szerkezetet ugyanaz a temporális koherencia jellemzi, amelyet fentebb tipikusnak láttunk az újlatin nyelvek passzív szerkezeteiben. Tehát a latinból az újlatin nyelvekbe való átmenet során a passzív szerkezet az állapotot leíró szerkezet modellje nyomán alakult, ezzel pótolva az elveszett szintetikus alakokat. Ezáltal azonban a passzív szerkezet és az állapotleíró szerkezet alakilag megkülönböztethetetlenné válik: 4.
ol.
è aperta è stata aperta
‘kinyitják / ki van nyitva’ ‘kinyitották / ki volt nyitva’
Mielőtt részletesebben megvizsgálnánk ennek a fejlődésnek a következményeit, nézzük meg röviden, mi tette lehetővé a létrejöttét. Azokból az esetekből kell kiindulni, amelyekben a passzív és az állapotleíró szerkezetek közti jelentéskülönbség nem lehetett nagyon releváns a leírt szituáció megértése szempontjából. Egy ilyen típusú eset lehetne az (5a) példa, melyben a fixa fuerant kifejezés állapotot jelöl és azt jelenti, hogy '(előzőleg) oda volt rögzítve'; ha viszont passzívként értelmeznének ezt a szerkezetet ('odarögzítették / oda lettek rögzítve'), ez nem változtatna túl sokat a szituáció megértése szempontjából: akár az az esemény, hogy a fegyverek egy adott pillanatban oda lettek rögzítve a falakhoz, akár az, hogy a fegyverek már egy ideje oda voltak rögzítve a falakhoz, megelőzik a főmondatban leírt eseményt, és csak ez az, ami számít. Tehát azt gondolhatjuk, hogy a beszélők az ilyen esetekben hajlottak arra, hogy eltekintsenek a passzív szerkezet és az állapotot leíró szerkezet jelentésbeli különbségétől, és hogy kiterjesszék az állapotjelzó szerkezetet a passzív szerkezet rovására (talán mert temporális értelemben koherensebb). A különbségek elhanyagolása nyilvánvalóan érezhető az (5b) későlatin példában, ahol a fuerunt adlatae egészen biztosan passzív szerkezet, és ugyanúgy interpretálható, mint az őt megelőző klasszikus latin típusú inclusae sunt: mindkét esetben perfektív múlt időről van szó, és az újító forma (ahol a segédige is perfektív múltban van) már mutatja az újlatin perifrasztikus szerkezetek temporális koherenciáját. Míg a perfektív múltban lévő segédigével rendelkező alakok perfektív múlt értékkel bírtak, ezzel analóg módon az imperfektív segédigével bíró formák ugyancsak passzív, ezúttal imperfektív értéket nyernek, ahogy ez jól látszik az (5c) későlatin példában, ahol az auditus sit perifrázis a klasszikus audiatur alak helyett áll: a helyettesítés így teljes, és a beszélt nyelv viszonylag kevés fájdalommal túlélte a szintetikus alakok elvesztését, mivel rendelkezett már egy azzal egyenértékű helyettesítő alakkal: 5. a. arma quae fixa in parietibus fuerant, ea sunt humi inventa (Cicero) ‘a földön találták azokat a fegyvereket, amelyek (előzőleg) a falakhoz voltak/lettek rögzítve’ b. picturae [...] inclusae sunt in ligneis formis et in comitium [...] fuerunt adlatae (Vitruvius) ‘képeket tettek fakeretekbe és a gyűlésre vitték’ c. tantus mugitus et rugitus totius populi est cum fletu, ut forsitan porro ad civitatem gemitus populi omnis auditus sit (Itinerarium Egeriae) ‘olyan nagy
az egész nép sírással vegyes bőgése és üvöltése, hogy talán a városig is elhallatszik az egész nép jajveszékelése’ A régi rendszernek az újjal való felváltása nem egyik napról a másikra történt: még azután is, hogy az imperfektív segédigével rendelkező körülírást elkezdték használni egy imperfektív idő kifejezésére, ugyanaz a körülírás továbbra is használatban maradt a perfektív idők kifejezésére is, a (6)-os séma értelmében, és amint ezt a korai újlatin példák mutatják a (7) pontban: 6.
lat. aperitur ~ óol. è aperta ‘kinyitják’ aperta est ~ è aperta ‘kinyitották’ 7. a. óol. intendo «fatto» quello che fece o che ssi crede ragionevolemente che elli abbia fatto, avegna che fatto non sia (Brunetto Latini) ‘tetten azt értem, amit megtett, vagy azt, amiről okkal azt gondolják, hogy megtette, jóllehet nem tette meg’ b. ófr. a l’endemain vint la novele laienz que li set frere estoient ocis (La Queste del Saint Graal) ‘másnap hírét vették odabent, hogy megölték a hét testvért’ Csak később keletkeznek és rögzülnek olyan perifrázisok, amelyekben a perfektivitás egyértelmű módon fejeződik ki a következő séma szerint:3 8.
óol. è aperta è aperta
~ mod. ol. ~
è aperta è stata aperta
‘kinyitják’ ‘kinyitották’
Ily módon az è aperta típusban a latintól örökölt kétértelműséghez (imperfektív állapotleíró szerkezet és perfektív passzív szerkezet) hozzáadódik az új imperfektív passzív interpretáció: 9.
óol.
è aperta
‘ki van nyitva / kinyitották / kinyitják’
Ez a többértelműség a (8)-asban ábrázolt fejlődéssel a modern nyelvi változatokban az imperfektív állapotleíró és a perfektív passzív szerkezet közti kétértelműségre redukálódik: 10.
mod. ol.
è aperta
‘ki van nyitva / kinyitják’
A kétértelműség csökkentésére irányuló kísérletek új szerkezetek létesítésével folytatódnak: míg az olaszban a venire igével képzett perifrázis egyértelműen passzívumot fejez ki, de nem iktatja ki az essere igével alkotott szerkezetet, amely megmarad kétértelműnek (11), a spanyolban és a portugálban a kétféle segédige szisztematikus használata ma már lehetségessé teszi az állapotleíró és a passzív szerkezetek megkülönböztetését (12): 11. 12.
ol. è aperta ‘ki van nyitva / kinyitják’ ~ viene aperta ‘kinyitják’ port. está aberta ‘ki van nyitva’ ~ é aberta ‘kinyitják’
Ennek a legelső példának a tanulmányozásán keresztül bepillanthattunk abba a folyamatba, melyben a korai újlatin nyelvek úgy próbáltak helyettesíteni egy 3
Itt eltekintünk az aperta fuit/ fu aperta típustól, mely a latinból öröklődött és amely mindig megengedte a perfektivitás egyértelmű jelölését.
elvesztett morfológiai kategóriát (a passzív ragozást), hogy egy már meglévő szerkezetet kezdtek használni (az állapotleíró szerkezetet), de új értelmezésben. Ez az új értelmezés azonban hozzáadódik a régihez, anélkül, hogy megszüntetné azt, és ezért a nyelv által alkalmazott nyelvtani eszközök veszítenek egyértelműségükből, és a jelentések, melyeket korábban különálló nyelvtani kategóriák fejeztek ki, most már csak indirekt módon, nem nyelvtani eszközök segítségével különülhetnek el. A (7b)ben például egy lexikai információ, az ocis particípium nem rezultatív értéke (amely ennél fogva nem lehet impefektív) az, ami a perfektív interpretáció felé vezet bennünket; a (7a)-ban viszont a kontextuális információ irányít bennünket a perfektív interpretáció felé (a fatto sia szerkezetet nyilvánvalóan perfektív igealakok kísérik: fece, abbia fatto); más esetekben valószínűleg a nyelven kívüli kontextus volt az, ami feloldotta a kétértelműséget. Ugyanígy azonban a modern olaszban is az è aperta szerkezet potenciálisan kétértelmű (l. (10)), de elég egy nem rezultatív ige használata (például è baciata), hogy előidézze a passzív interpretációt ('megcsókolják') az állapot interpretációja helyett (*'meg van csókolva'), vagy egy olyan határozói szerkezet jelenléte, amely alkalmas az egyik vagy a másik interpretációra való egyértelműsítésre (è aperta da due ore ‘két órája van kinyitva’ / è aperta improvvisamente ‘hirtelen kinyitják’). Egy morfológiai kategória elvesztése tehát általában a nyelvtan szerepének a csökkenését okozza a nyelv működésében: ezt a szerepet a nyelvi készség más komponensei vállalják át, az új grammatikai eszközök megalkotása ellenben, ha egyáltalán megtörténik, időt vesz igénybe. 2. Reflexivum A passzív szerkezet, amelynek néhány fejlődési folyamatát vizsgáltuk az előbbiekben, nem volt jelen minden korai újlatin nyelvben: hiányzott a románban (jelenlétét a mai román nyelvben a nyugati újlatin nyelvek hasonló szerekezetének utánzása magyarázza). Ez valószínűleg annak a ténynek a következményeként magyarázható, hogy a nyugati területeken az újlatin nyelvek a latin-újlatin diglosszia hosszan tartó periódusában éltek és fejlődtek ki, és ez tette lehetővé, hogy nagyobb mértékben őrizzenek meg latin szerkezeteket, még ha új értelmezéssel is. A perifrasztikus passzív szerkezet tehát egy magasabb nyelvi szintet képvisel. Mivel a balkáni területeken nem volt ilyen diglosszia, a románban sok ilyen szerkezet hiányzik. De mi a sorsa akkor a passzívumnak az alacsonyabb nyelvi szinteken? A passzívum itt is tovább él, még ha csak kizárólag a 3. személyben is, de egy tökéletesen új nyelvi köntösben, a pronominális ragozásban (ami abból áll, hogy az igét szisztematikusan kíséri egy hangsúlytalan (klitikus) visszaható névmás): 13.a. lat. aperitur
‘kinyitják’
~ ol. si apre
Mielőtt még tárgyalni kezdenénk a passzívum túlélésének és helyettesítésének ezt az új aspektusát az újlatin nyelvekben, meg kell emlékeznünk egy tényről, amely fölött elsiklottunk az előzőekben (mert nem volt releváns): a passzívum alakja a latinban nemcsak a passzívumot fejezte ki, hanem a mediumot is, ahol mediumon olyan eseményt értünk, amely nem feltételez cselekvő személyt, és ami a magyarban gyakran olyan képzői váltakozásokon keresztül jut kifejezésre, mint pl. az –ít (tranzitív)/ -ul/-ül (medium), l. gyógyít/gyógyul, vagy más szuffixumokkal (pl. –ódik/-
ődik). Nos, a latin passzívum ilyen értékének is megfelel az újlatin nyelvekben a pronominális ragozás (ebben az esetben minden személyre kiterjesztve):4 13.b. lat. aperitur
‘kinyílik’
~ ol. si apre
A (14)-ben arra látunk újlatin példákat, hogy a pronominális ragozás használata a mediális értékre is kiterjed, a (15)-ben pedig hogy a passzívumra: 14.a. órom. Şi deschiseră-se ochii amândurora (Palia de la Orăştie) ‘És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei’ b. óol. si raunaro i demonî di ninferno (Bono Giamboni) ‘összegyűltek a pokol ördögei’ c. ófr. Por coi li rois ne se levoit [...]? (Guillaume d’Angleterre) ‘Miért nem kelt fel a király?’ d. óport. adormeceu, / e espertou-s’ (Fernan Garcia Esgaravunha) ‘elaludt és felébredt’ 15.a. órom. său început aceastâ carte a se tipâri (Coresi) ‘elkezdték nyomtatni ezt a könyvet’ b. óol. i regni non si tengono per parole (Novellino) ‘a királyságokat nem lehet szavakkal megtartani’ c. ófr. par lui se desconfirent la gent le roi Artu (La Mort le Roi Artu) ‘ő győzte le Artúr király embereit’ d. óport. a quall numqua se quebrantasse por nem hum (Portugaliae Monumenta Historica) ‘amelyet soha senkinek nem volt szabad megszüntetnie’ Ennek a szerkezetnek az esetében is az történt, hogy az újlatin nyelvek egy már előzőleg létező latin szerkezetet használtak fel, méghozzá a visszaható szerkezetet, melynek használatát lassanként kiterjesztették. A visszaható szerkezet olyan eseményt fejezett ki, melyben a cselekvő személy cselekedete saját magára irányul: így a sanat se eredetileg azt jelentette, hogy 'gyógyítja magát', míg a spontán gyógyulást, vagy pedig egy külső cselekvő személy által okozott gyógyulást passzívummal fejezték ki (sanatur 'gyógyul/gyógyítják'). A végső eredmény (a gyógyulás) szempontjából az odavezető esemény pontos típusa közömbös lehet, és erről a beszélők akár különböző interpretációkat is adhatnak: az, ami az egyiknek a kúrára irányuló saját erőfeszítései által eredményezett javulás, egy másik embernek egy természetes folyamat, vagy egy harmadik személy beavatkozásának az eredménye is lehet (már a latin sem különböztette meg formálisan ez utóbbi két esetet, mivel mindkettőt passzívummal fejezte ki). A két szerkezet közti határ tehát elmosódik, és lassanként a visszaható szerkezetet is kezdik mediális és passzív értelmezésben használni, talán két, egymásra következő külön fázisban, mint ahogyan a (16) mutatja: 16.a. sanat se ‘gyógyítja magát’ ~ sanatur ‘gyógyul / gyógyítják’ b. sanat se ‘gyógyítja magát / gyógyul’ ~ sanatur ‘gyógyítják’ c. sanat se ‘gyógyítja magát / gyógyul / gyógyítják’ A latin passzív szerkezet alakjait ebben az esetben is egy másik szerkezet helyettesíti, és a kiinduló szerkezet használata ebben az esetben is úgy terjed ki, hogy közben megőrzi eredeti jelentését is. Ez azt eredményezi, hogy az újlatin 4
A megfelelés ebben az esetben nem teljesen szabályos, tekintve a jelenség lényegileg lexikális jellegét.
pronominális szerkezet három jól megkülönböztetett jelentést hordoz (17a), még ha sok esetben, különböző szemantikai és lexikális megszorítások miatt, ezek kettőre redukálódnak is (17b): 17.a. ol. si chiude ‘bezárja magát / bezáródik / bezárják’ b. fr. se ferme ‘bezáródik / bezárják’ (‘bezárja magát’ = se renferme) se dit ‘mondja magát / mondják’ (*‘mondódik’) Az egyértelműsítés feladata az érdekelt igék szemantikai és lexikális tulajdonságaira (mint részlegesen a (17b)-ben), vagy a nyelvi kontextus elemeire hárul: (la porta) si è chiusa da sé ‘(az ajtó) bezáródott magától’ / si è chiusa a chiave ‘kulccsal zárták be’, esetenként pedig a nyelven kívüli kontextus elemeire van bízva. Érdekes megjegyezni, hogy a mediumnak és a passzívumnak a pronominális ragozással való helyettesítése kezdetben csak az imperfektív időkben jön létre, vagyis mikor a passzívumot szintetikus alak fejezte ki; a perfektív időkben a mediumot és a passzívumot perifrázis jelölte (1b), és strukturális szempontból ez jól illeszkedett a születőben levő újlatin nyelvek rendszerébe, úgy hogy nem is volt semmi szükség a helyettesítésére. Kezdeti fázisában tehát az újlatin nyelvek pronominális ragozása csak az imperfektív időkben tűnik fel, a perfektív időkben a visszaható névmás hiányzik: l. a mediális interpretációra a (18) és (19)-es példákat, különösen a (19) és (19a') közti ellentétet: 18. 19.a. a'. b. c.
lat.
aperitur ~ óol. si apre ‘kinyílik (/ kinyitják)’ aperta est ~ è aperta ‘kinyílt (/ kinyitották)’ óol. che·lli erano rubellate (Cronica fiorentina) ‘akik fellázadtak ellene’ per ciò che terre si rubellavano (Fiori e vita di filosafi) ‘mivel több tartomány lázongott’ ófr. quant vers lui fu tornez (La chevalerie Vivien) ‘amikor felé fordult’ (se torner) óport. A alma non era partida ainda do corpo (Diálogos de São Gregório) ‘a lélek még nem vált el a testtől’ (partir-se)
A paradigmán belüli szimmetria csak jóval később valósul meg, mikor a visszaható névmás használata kiterjed a perfektív időkre is: 20.
óol. si apre è aperta
~ mod. ol. ~
si apre si è aperta
‘kinyílik (/ kinyitják)’ ‘kinyílt (/ kinyitották)’
Most kiegészíthetjük az előbbiekben felvázolt képet az aperta est / è aperta szerkezet poliszémiájával kapcsolatban: ez már a latinban is hármas jelentést hordozott (állapotleíró imperfektív szerkezet / perfektív passzívum / perfektív medium), melyek az újlatin nyelvekben néggyé szaporodnak a passzív szerkezet újraalkotásának következményeként (állapotleíró imperfektív szerkezet / imperfektív passzívum / perfektív passzívum / perfektív medium): 21.a. lat. aperta est ‘ki van nyitva / kinyitották / kinyílt’ b. óol. è aperta ‘ki van nyitva / kinyitják / kinyitották / kinyílt’ Mint ahogy az előző részben megjegyeztük, az újlatin nyelvek a fentemlített újításokkal részben kiküszöbölték ezt a poliszémiát, de, ahogyan ez a (22)-es pontból
kitűnik az olasz nyelvre vonatkozóan, a redukció általában csak részleges: az è (stata) aperta típusú struktúra szisztematikusan kétértelmű marad a passzív és az állapotleíró szerkezet interpretációja között, a pronominális szerkezet pedig a passzív és a mediális interpretáció között. 3. Konklúzió A nyelvek összetett rendszerek, melyekben a nyelvtani szerkezet, noha központi szereppel bír, csak egy a különböző komponensek között, ezért amikor a diakronikus változások következtében egy nyelvtani kategória elvész, a rendszer tovább működhet anélkül is, hogy ezt a kategóriát felváltaná egy vele egyenértékű másik kategória. Az ilyen esetekben általában azt tapasztaljuk, hogy csökken a nyelvtan súlya más egyéb komponensek javára. A latinból az újlatin nyelvekbe való áttérés folyamatában, melynek során katasztrofális veszteségek történtek, különösen a nominális morfológia, de a verbális morfológia terén is, több ilyen jellegű példát találunk: az ebben a tanulmányban tárgyalt eseten kívül említhetjük még a praeteritum imperfectum coniunctivi elvesztését, melyet a praeteritum perfectum coniunctivi váltott fel, amely azonban megtartotta régi értékét is (a portugálban mind a mai napig): lat. cantarem / canta(vi)ssem ‘énekelnék / énekeltem volna’ > port. cantasse ‘énekelnék / énekeltem volna’; vagy említhetnénk a névszói deklináció esetét: az egyes függő esetek megkülönböztetésének elvesztése ellenére az ófranciában egy nominális szintagma, melyet nem előz meg prepozíció, képes volt továbbra is kifejezni a latinban az accusativus (23a), ablativus (23b), genitivus (23c) és a dativus (23d) által betöltött funkciókat: 23.a. Por moi [...] ne tueriés pas un poulet (Courtois d’Arras) ‘A kedvemért egy csirkét sem ölnél meg’ b. la vient le trot (Chrestien de Troyes, Li Contes del Graal) ‘ott jön ügetve’ c. ou la niece le duc manoit (La Chastelaine de Vergi) ‘ahol a herceg unokahúga lakott’ d. Son oncle conta bonement / son couvenant et son afere (Huon Le Roi, Le Vair Palefroi) ‘Nagybátyjának őszintén elbeszélte megállapodását és ügyét’ Ezeken a példákon keresztül azt is láthatjuk, hogy az egyértelműsítés feladatát a már többször is említett nem grammatikai tényezőkön kívül sokszor a nyelvtan egyéb aspektusai látják el: a (23a) példában a függő esetben levő, álló betűvel jelölt főnévi csoportot tárgyként interpretáljuk, mivel tranzitív ige mellett szerepel, a (23b)–ben határozóként, mert intranzitív ige mellett áll (azon kívül, hogy a jelentése is emellett szól), a (23c)-ben birtokos jelzőként, mert egy főnév kiegészítőjeként működik, a (23d)-ben pedig részeshatározóként interpretáljuk, mert két bővítménnyel rendelkező tranzitív ige mellett áll és mert a két bővítmény közül a kiemelt szintagma az, amelyik emberre vonatkozik.
