A vetésforgásról. A vetésforgás (forda, turnus) megállapitása kétségen kívül a legfontosabb teendı a gazdaságban: ettıl függ növényeink díszlése, állattartásunk, pénzbeli jövedelmünk, földünk termıképességének megmaradása és több rendkivül fontos dolog. A vetésforgás megállapitásánál következıkre kell ügyelni: I. Minden növény olyan elıveteményt kapjon, hogy saját tenyészetére a legkedvezıbb körülmények közé kerüljön; különös tekintettel legyünk azon növényekre, melyek jövedelme fı bevételi forrásunkat képezi. II. Legyünk tekintettel a mezei munkák megoszlására. A vetés a legczélszerübb idıben legyen eszközölhetı s minden idıszaknak meglegyen a maga teendıje, s kerüljük az olyan beosztást, midın sok mezei munka szorul össze egy rövid idıre. Ez nemcsak az igásmunkára, de a kézi munkára is alkalmazandó, mert ellenkezı esetben saját fogataink és cselédjeink nem gyızvén a munkát, idegenekre szorulunk, – ez pedig pénzbe kerül. III. A trágyázásnál necsak arra ügyeljünk, hogy az alkalmas idıben legyen végezhetı, de arra is, hogy azon vetések kapják a friss trágyát, melyek azt legjobban meghálálják, s oda törekedjünk, hogy a trágyázás után csak két növény következzék, hogy minden növény bı táplálékot kapjon. IV. Munkakimélés tekintetébıl használjuk ki egyes míveleti növényeknek talajporhanyító és tisztitó hatását, mielıtt ez a szelek és a nap befolyására veszendıbe menne. Az elıvetemény iránti igények, továbbá az utóveteményekre gyakorolt hatás tekintetében míveleti növényeinket öt csoportra oszthatjuk: 1. Olajos növények. 2. Kalászos növények. 3. Hüvelyes növények. 4. Kapás növények. 5. Takarmánynövények. 1. Olajos növények, és pedig különösen az ısziek, a talaj megmunkálását, lazitását, trágyaerejét a legnagyobb mértékben megkövetelik. Egy picziny magból jó nagy növénynek, egy parányi csirából nagyterjedelmü gyökérzetnek kell fejlıdnie, s így az a feladat, hogy a gyökereknek kifejlıdését, mely tömött talajban csak igen nehezen menne, megkönnyítsük s a táplálkozáshoz szükséges anyagokat bıven és könnyen oldható alakban juttassuk a gyökerekhez. Kitünıen mívelt talajokban ez ugarolás nélkül is elérhetı, azonban ezek is nagy gondot fordítsanak az elıvetemény megválasztására, ha a termésben csalódni nem akarnak. E tekintetben elıször is a lóher veendı figyelembe, mely után a talaj tiszta és laza marad, s azonkívül elég korán kerül le a talajról, hogy azt jól megmunkálhassuk, s a tarlójának felhántása igen ajánlatos. Kevésbé alkalmas elıvetemény valamely hüvelyes, még kevésbé valamely kalászos növény, s alkalmazzuk bár bıven akár az istállótrágyát, akár a mőtrágyát, az olajos növények meg fogják sínyleni, ha a talaj kellıképen meg nem munkáltatott és nem eléggé laza. Az olajos növények a legerısebb trágyát megbirják és nem dülnek meg, s minél bıvebben trágyáztattak, annál bıvebben teremnek. Az ıszi olajos növények legbiztosabban értékesitik a nitrogéndús juhtrágyát, mely a kalászosoknál oly könnyen okoz megdülést. Bármily igényes növény is a káposzta- és réparepcze a talaj és annak tápanyag-készlete iránt, az utóvetemény iránt mégis igen elızékenyeknek mondhatók. Erıs karógyökerük úgy a fel-, mint az altalajt meglazítja s mintegy csatornázza azt az utánna következı ıszi gabona számára, és sőrő levélzetök nemcsak gátolja a talaj összetömıdését, de a lehulló levelek még gazdagítják is a feltalajt. Kevésbé kedvezı hatásnak a tavaszi olajos növények, melyek rövid tenyészetük alatt túlságosan kizsarolják a földet; s így a kalászosokra roszszabb elıveteményt képeznek, s azonkivül fölöttébb elgazosítják a földet.
Az ıszi olajos növényekrıl mindezen elınyök daczára sem állíthatjuk, hogy azok a földek culturáját elısegitenék, mert míg egyrészrıl a talaj trágyaerejét nagyon igénybe veszik, másrészrıl a trágyaszaporitáshoz nem járulnak. Oly birtokokra, melyek talaja nincs jó termıerıben, ezek termelése nem ajánlható, mert ez csak az utóvetemények kárával történhetnék; ott azonban, hol a földek ıserıben vannak vagy jól mívelvék és jó trágyaerıben vannak, hol az állatokat nemcsak jól táplálják, de mőtrágyákat is használnak: az ıszi olajos növények, mint a repczefélék stb. termelése igen jövedelmezı lehet. 2. A kalászosok, mint fı emberi tápot szolgáltatók, a legfontosabb míveleti növények; a búza, rozs, árpa és zabhoz még a pohánkát is csatolhatjuk, mely elı- és utóvetemény, továbbá más igényei és magatartása tekintetében jobban illik a kalászosok, mint a hüvelyesek közé. A kalászosok nem oly igényesek ugyan, mint az olajos növények, de nem is sokkal igénytelenebbek azoknál, s megkövetelik szintén a talaj gondos megmunkálását, tisztitását és porhanyitását. Elıveteményük bármely növény inkább lehet, mint valamely más gabona; olajosok, hüvelyesek, kapások és takarmánynövények után a kalászosok jól díszlenek, gabona gabona után azonban ritkán díszlik és sohasem olyan jól, mint más növény után, minek oka abban keresendı, hogy a talajt kedvezıtlen állapotban hagyják vissza az aratás után. Eltekintve attól, hogy igen sok és fontos tápanyagot vonnak el a talajtól, igen sok nedvességet párologtatnak el belıle: leveleik lehullta után a talajt a nap és szelek behatásától nem óván, ha a földet lazán és porhanyóan kapták is, azt tömıdötten és elkeményedetten hagyják vissza. Ehhez járul még, hogy ha az ısziek ritkán állnak, vagy ha a tavasziak nem kapáltatnak, a földeket nagyon fölveri a gyom, mert a kalászosok egyenesen fölfelé nıvén, a talajt nem árnyékolják be s a gyomokat elnyomni nem képesek. Minthogy a gabonát legnagyobb területen termeljük, alig fogjak elkerülhetni, hogy gabona gabonára ne következzék; ez esetben ıszi után tavaszit vessünk, mert ezek gyökérzete némileg eltérı, s ne mulaszszuk el aratás után azonnal a tarlóhántást, hogy a levegı és nedvesség a talajba hatolhassanak s a számos gyommag kicsirázzék. Sokkal rosszabbul áll a dolog, ha ıszi gabonának ıszi vagy tavaszi gabonára kell következnie, mi akkor áll be, ha laza talajunkon az ıszi rozs a legbiztosabb, sıt egyedül biztos kalászos növényünk, s ha klimatikus vagy egyéb viszonyaink a hüvelyes növények termelését kizárják. Ez esetben is elsı teendı a tarlóhántás; s tekintetbe csak az ıszi rozs jöhet, mely saját maga, búza és árpa után még elég tőrhetı terméseket ad, zab után ellenben ritkán sikerül. A kitünı termésekrıl azonban mindenesetre le kell mondanunk, ha gabonára gabonát vetünk, s ez baj, mert csak az a gazda boldogulhat, ki növényeinek dús fejlıdésére minden lehetıt megtett, s így a kitünı termést jogosan el is várhatja. 3. A hüvelyes növények a legigénytelenebbek, s így a culturának legfıbb elıvivıi. Az elıvetemény iránt nem válogatósak, csak saját maguk és rokonaik iránt mutatnak ellenszenvet, mely évekig is eltart, miért is hüvelyeseket csak egyszer lehet fölvenni a vetésforgásba, annál is inkább, mert ezek és a lóherfélék úgyis közeli rokonságban vannak. A gazdának a talaj kellı elıkészitése és tisztitása általános kötelessége, s ha egyáltalán vannak növények, melyek ezt meg nem hálálják, akkor csak a hüvelyes növényekrıl lehet szó. Hányszor esik meg, hogy nedves tavaszszal, midın a lovak majdnem besüppednek, vetjük a hüvelyes növényeket, s ha azután az idıjárás kedvezı és van elég táplálék, a borsó, bab, bükköny stb. buja fejlıdésnek indul, csakhamar elfödi a talajt és védi azt az összetömıdéstıl. „A borsó még a csizma talpán is keresztülnı” – mondja a német közmondás, ezzel akarva jellemezni e növény gyökereinek és csiraleveleinek szivósságát, melyek nitrogéngyőjtök lévén, a drága trágyát nem igénylik, s megfelelı phosphattrágya mellett biztosan teremnek,
feltéve, hogy élısdiek és más állati ellenségek el nem pusztítják. Kivételt a hüvelyesek között csak a csillagfürt képez, mely ugyanazon talajon akárhányszor vethetı, ha azt jól megtisztitottuk, s melynek virágait és leveleit semmisem bántja. A hüvelyesek továbbá a talajt kitünı állapotban hagyják vissza, aki azonban nem szántja alá azonnal a tarlót, az a hüvelyesek üdvös mőködését nem tudja sem méltányolni, sem kihasználni. A hüvelyesek elıvetemény, trágya, talajmunka tekintetében a legigénytelenebbek, s nitrogéngyőjtık lévén, gazdag gyökérzetük folytán a talajt a legjobb állapotban hagyják vissza. 4. A kapás növények a hüvelyeseknek valóságos ellentétei; sok trágyát, kitünı talajmunkát követelnek, ellenben teljesen közönyösek az elıvetemény iránt és nagyon jól tőrik egymást. Ha különös körülmények nem gátolják, kapás növény után bátran kapás növényt termeszthetünk, mint az például burgonya-szeszgyárak környékén széltében divik. A kapás növények fejlıdésük alatt is alkalmat nyujtanak ugyan a gazdának a gyomok irtására s a feltalaj lazitására, a talaj gondos elıkészitését azonban már elızetesen is óhajtják, mert különben a gyenge növénykét már fiatal korában elnyomja a gyom és kárát valljuk. A kapás növények alá különösen bıven kell trágyázni, hogy a bı termés a megmunkálásra forditott költségeket kifizesse. A kapás növényeknél nem kell attól félni, hogy nagyon is sok trágyát kapnak, mert ezeknek a sok trágya sohasem árt meg, ellenben termésük a nekik nyujtott táplálékkal arányos, különösen a takarmányrépánál és tengerinél. Vannak ugyan, kik azt állítják, hogy a tengeri és a kender maguk magukat legjobban szeretik elıveteményül, mely bizonyára csak tévedés és valószinüen csak onnan magyarázható, hogy azon túlságos trágyamennyiséget, mit ezen növényeknek adni szoktunk, s a talaj gondos megmívelését, az utóvetemény – s ez esetben ık maguk – még egy izben meghálálja. A jól trágyázott és megmívelt kapás növény minden növénynek kedvezı elıveteménye. İsziek alá azonban a burgonya, répa és tengeri nagyon késın kerülnek le a talajról; a tápdús talajon, ha a kapás növény elég korán került le róla, ıszi búza és ıszi rozs igen jól tenyésznek, különösen ha a kapás növények által elvont nitrogént valami uton pótoljuk. Kapás növényekre azonban rendesen tavaszi gabona következik, midın is a talajt már ısszel készítsük elı, mi a talaj nyári munkája folytán nem jár nehézséggel. Különösen a tavaszi gabonával egyidejüleg elvetett lóhere az, mi a kapás növény alá adott trágyát és az ezek által visszahagyott porhanyó talajt meghálálja. Hüvelyesek szintén jól díszlenek utána, ezek azonban nem értékesitik a talaj kedvezı állapotát oly jól, mint a tavaszi gabona. 5. Takarmánynövények a dús fejlıdéshez a talaj kitünı elıkészitését kivánják, – továbbá, hogy az elegendı mennyiségü phosphorsavat, kálit és meszet tartalmazzon, nitrogént azonban nem igényelnek, azt ık más uton szerzik meg. A lóher- és főmagvak legczélszerőbben tavasziakkal vetendık el, és pedig trágyázott kapás növények után, s ha a talaj nincs elég termıerıben és nem kitünı lóhertermı, igen czélszerü lesz Thomas-salakkal hinteni meg, mely ez esetben úgy az árpának, mint a lóhernek hasznára válik. A lóher finom magvai porhanyó talajt kivánnak, hogy gyengéd gyökereiket kiterjeszthessék, – lazitott feltalajt, hogy karógyökerüket a mélybe küldjék, – gyommentes talajt, hogy vadrepczével és másokkal ne kelljen küzdeniök a létért. A gondosságot azonban meg is hálálják s a jól állott lóher a talajt oly állapotban hagyja vissza, hogy utána bármely növény jól fog díszleni. A talaj tiszta, omlós, a dús gyökérzet maradékaival gazdagult; s a gyakorlat igazolja, hogy ha a lóher tarlóját idejében alászántjuk, ez elegendı elıkészítés az ıszi kalászosoknak, s a kétszeri szántás esetén kisebb lesz a termés. Ha a lóhertarlót másképen nem értékesítjük, az korántsem kár; kár volna ellenben, ha a talajnak a dús lóhervetés által
létrehozott lazaságát és gazdagulását nem használnók ki, s engednık, hogy a nap és szelek befolyására az elıbb porhanyó, omlós talaj megkeményedjék és megtömıdjék. Ügyelni kell azonban, arra, hogy a lóherfélék saját fajtájukat, sıt a hüvelyeseket sem szeretik elıveteményül; a vetésforgás tehát e szerint rendezendı. Az a régi luczernás, mely minden trágya nélkül bı repcze- és búzatermést ad, évekig nem termi meg jól a lóherét, még akkor sem, ha a trágyával nem fukarkodunk. Ez olyan körülmény, melyet a talaj kimerülése és gazdagodása felıl alkotott nézetekkel nem tudunk összeegyeztetni, s mely bizonyossá teszi, hogy még más, eddig ki nem fürkészett tényezık is mőködnek közre a termés létrehozásában. Két növényt kell még emlitenünk, melyek az elı- és utóvetemény tekintetében egyik osztályba sem sorozhatók, s ezek: a pohánka és a len. Elıveteményül mindkettı legjobban szereti a trágyázott kapás növényt. Mindkettı rosszul díszlik saját maga után; a pohánka felületes gyökérzetével csak a feltalajt zsarolja, a földet nagyon kiszárítja s ez okból fıleg a rozsnak nagyon rosz elıveteménye. A len is gyorsan nı s ez okból zsarol, s az utána jövı növény ritkán sikerülhet. Olajos növények, ıszi gabona és kapás növények azok, melyek fı jövedelemforrásainkat képezik; a hüvelyesek és tavaszi gabona kevésbé biztosak. Természetes, hogy a gazdának fıgondja azon növények termésének biztositása, melyek ıt pénzzel látják el. A talaj jóságához s a gazdasági mellék-iparágak jelenlétéhez képest a fıfigyelem az említett növénycsaládokra forditandó, – a legnagyobb nyers jövedelmet a sikerült répa- és burgonyatermések adják. Hogy a gazdasági, különben is magas költségeket fokozni ne kelljen, oly üzemtervet kell kieszelni, mely a munkálatokat egész évre lehetıleg egyenletesen osztja meg. Legfontosabb, mert legdrágább és legnehezebben pótolható az igásmunka; úgyde e tekintetben a klima és talajviszonyok is korlátozzák a gazdát. Az utóbbi évtizedekben a gazdálkodás egyáltalán intensivebb lett, azaz több munkával és nagyobb tıkebefektetéssel igyekszünk földeinket jobban kihasználni, s ennek folytán az olajos és kapás növények helyettesitik több helyen az ugart. Az elızı évtizedek folyamán elıdeink által kipróbált üzemterv nem illik bele a mostani gazdálkodásba s lényegesen megváltoztatandó. A legtöbb teendı ıszre szorul össze, a sok kapás növény lefoglalja az igásfogatokat a szántás elıl, s az ıszi munkákat nem lehet tavaszra hagyni, mert a tavaszi munkák a nagy nedvesség folytán úgyis igen rövid idıre vannak összeszorítva s a megkésés igen nagy kárral járna. Több gazda a Felvidéken csak a száraz szeptembernek köszöni, ha késın vetett zabját és bükkönyét éretten learathatja. Ha az ıszi munkálj nagyon is hosszura nyúlnak, az bizony nem örvendetes; ezen azonban némiképen segíthetünk, s a késıi vetés káros következményeit elkerülhetjük. – Mindenekelıtt arra vagyunk utalva, hogy az ıszi gabonát minél nagyobb terjedelemben termeszszük; sok szalmára van szükségünk s ezt csak az ıszi gabona ad biztosan, s azon magtöbbletet, mit az ıszi ad a tavaszival szemközt, nem nélkülözhetjük. Az ıszi munkák összehalmozódásából származó nehézségek megnagyobbodnak azáltal, hogy okszerüen a tavasziak alá is ıszszel kell a talajt elıkésziteni, ha jó termést akarunk, s hogy azon nagymennyiségü trágyát, mely az új üzemterv mellett ıszre is összegyőlik, kellı idıben a talajra vinni és alászántani kell. Könnyebbé válik az ıszi munka azáltal, hogy a talajmunka az intensivebb mívelés, a több kapás növény és talajt porhanyóbbá tevı egyéb növények folytán nem oly terhes, – a jobb földmívelı eszközök, a cséplıgép, az utak javulása oly körülmények, melyek igásaink teendıit kisebbitik. A régibb gazdák még emlékeznek, mily sok bajjal járt az ıszi vetés régebben! Daczára annak, hogy a tavasziak alá már ısszel elıkészitettük a talajt, a tavaszi vetés is elég dolgot ad, s a munkálatok tovább tartanak, mint óhajtjuk. A kapás növények mívelése hetekig igénybe veszi fogatainkat, s hol ugart tartanak, május és juniusban sincs pihenés. Ha azonban
az ugart kiküszöböltük, ugyancsak igyekezni kell a lóherések kaszálásával, hogy igásainkat a trágyaszekerek vagy a hármas-ekék elé foghassuk. Az északibb megyékben a munka még jobban összetolul, s csak akkor kezdhetik a tavaszi munkát, mikor az Alföldön már jóformán készen vannak, s ısszel az Alföldön még javában szántanak, mikor a Kárpátok alját már hó fedi; ez a felvidékiek gazdálkodását nagyon megneheziti és megdrágítja. Továbbá a homokon is tovább dolgozhatunk, mint a nehéz talajon, – tavaszszal ellenben hamarább a földre küldhetjük fogatainkat, s így a lazább talaj kevesebb fogattal is beéri, még ha könnyebb mívelhetıségétıl eltekintünk is. Ezen viszonyok fejtegetésébıl kitetszik, hogy általában nem lehet megszabni a vetésforgás megállapitásánál a fogatszükségletet, mert e tekintetben a helyi, klimatikus, talaj- stb. viszonyok határoznak; s valóban rendkivüli feladat: fıleg intensiv gazdálkodásnál összehalmozódó munkát idejében elvégezni anélkül, hogy több fogatot tartsunk, mint amennyit egész éven át foglalkoztatni birunk. Példaképen legyen szabad a németországi szeszgyár-gazdaságok nyolczas vetésforgóját felhozni: 1. İszi gabona (trágyázva), 2. burgonya, 3. borsó (trágyázva), 4. rozs, 5. burgonya (trágyázva), 6. zab, 7. árpa, 8. lóher vagy ugar. Itt minden növény biztos helyen áll, mindeniknek megfelelı elıveteménye van, mindeniknek kedvezı hatását kihasználja az utód. A lóher és borsó négy évre jön egymástól és nyolcz évre magától. A munka lehetıleg egyenletesen oszlik meg; az ıszi vetés idejében eszközölhetı. A trágya ⅓ ıszszel, ⅓ nyáron alkalmaztatik. Jobb földeken a zabot ıszi vagy tavaszi rozszsal lehet helyettesiteni. Berlintıl délre következı hetes forgó van nagyon elterjedve: rozs (trágyázva), borsó, rozs, burgonya (trágyázva), zab, lóher, ugar. Egyedüli kifogás, hogy a második rozs messze esik a trágyától, – ha azonban a borsó némi ásványi trágyát kap, ez a forgó is kifogástalan. Végül nem tehetünk mást, mint ismételjük, hogy a vetésforgó megállapítása a gazdálkodásnak sarkpontját képezi, s hogy midın a változott viszonyok folytán a régi forgókról másokra megyünk által, a lehetı legnagyobb mértékben óvatosak, számítók és körültekintık legyünk, mert különben évekre megsínyli földünk és pénztárunk – könnyelmüségünket.
