Nomádok voltak-e a luvik?
Simon Zsolt (1981) régész, doktorandusz, tudományos segédmunkatárs az MTA Nyelvtudományi Intézetének Orientalisztikai Osztályán. Kutatási területe a hettitológia és az indogermanisztika.
Simon Zsolt
Legutóbbi írása az Ókorban: Ki őrzi a hettita határt? A hettita sziklareliefek és ikonográfiájuk néhány kérdése (2006/3–4).
1. Az eddigi vizsgálódások
A
z ókori keleti nomadizmus az assziriológia és a rokon diszciplínák élénken kutatott témája.1 Mindazonáltal egyetlen régió, mégpedig Anatólia viszonylag érintetlen maradt e kutatások során: kevés tanulmány foglalkozott e területtel, s ha foglalkozott is, akkor vagy túl általános, vagy önellentmondó fogalmakkal dolgozott. E kutatások a Hettita Birodalom korára (kb. i. e. 1650–1185) is feltételeztek nomadizmust, ezen életmódot tulajdonították az északi kaska-törzseknek és a déli (a hettitákkal rokon) lukkáknak és luviknak.2 A továbbiakban csak ez utóbbi, déli nomadizmust fogom vizsgálni,3 melyet az egyszerűség kedvéért luvi nomadizmusnak fogok hívni, mivel a lukkák által beszélt prelyk és a luvi nyelv rendkívül közel álltak egymáshoz. Az érintett földrajzi régiót pedig úgy lehet meghatározni, hogy a tengerszint feletti 1500 méteres magassági vonalat (e fölött hoz létre ugyanis gazdag legelőket az olvadó hó4) Törökország déli részének térképére vetítjük, s ezzel megkapjuk a nomadizálásra alkalmas területeket, késő bronzkori nevükön Lukkát, Tarhuntaššát és Kizzuwatnát. Minthogy azonban Kizzuwatna fejlődése a korai államalapítás miatt teljesen másképp zajlott le, mint Lukkáé és Tarhuntaššáé, a vizsgálódást a továbbiakban csak e két utóbbi területre korlátozom. A kutatók sorát I. Singer nyitja, aki a lukkákat félnomád törzsekként, „Nyugat-Anatólia habirujai”-ként jellemezte.5 J. Yakar ugyanígy félnomadizmust tételez fel, amely alatt ő azonban egyrészt a transzhumáló állattartást, másrészt a bezárt nomadizmust érti (e fogalmak tisztázását lásd lejjebb) – de e fogalmakat (helytelenül) tulajdonképp felváltva használja.6 O. Carruba a „nomadizáló földművesek és pásztorok a szárazföldön, kereskedők, hajósok és kalózok a tengeren” jellemzést használta a lukkákra.7 A luvikról szóló kézikönyv szerint a lukkák egy (nagy) része félnomád vagy nomád életformát folytatott,8 s ezt a megállapítást a luvikra is kiterjeszti.9 Mindezen kutatások közös jellemzője, hogy állításaikat régészeti vagy filológiai bizonyítékok nélkül fogalmazták meg, vagy legfeljebb arra tettek utalást, hogy úgy tűnik, a szervezetlen lukkák fölött nem állt központi hatalom.10 Más kutatók különféle bizonyítékok alapján próbálták meg leírni a helyzetet: maga Yakar egy másik munkájában, amelyben a lukkákat ismételten félnomádokként jellemezte,11 e földrajzi régiót két zónára osztotta fel: a partmenti városokra, illetve a hegyvidéki falvakra, ahol valószínűleg állattenyésztő, pásztorkodó földművesek éltek; ez az életvitel szerinte Tarhuntaššában fokozott szezonális mobilitással járt együtt.12 M. P. Streck közelebbről meg nem nevezett etnográfiai párhuzamok alapján vertikális bezárt nomadizmust tételezett fel.13 M. Forlanini a Tarhuntašša határát leíró Bronztábla egy érdekes gyakorlatára hívta fel a figyelmet: az I. col. 53–59, 64–66 egyszerűen helységnév-felsorolást tartalmaz, míg az I. col. 18–50, 59–63 részletesebb leírást. Ezt a tényt, valamint a késő bronzkori leleteknek ebben a régióban megfigyelhető hiányát, végül a lykiai és pisidiai homoním településeket a lykiai transzhumáló félnomadizmus feltételezésével magyarázza meg.14 Ő továbbmegy egy lépéssel, és a fentiekkel összhangban a lukkák és a luvik közötti különbséget abban látja, hogy míg az előbbiek nomádok, addig az utóbbiak letelepedettek voltak. Egy népcsoporton belüli ilyen típusú különbségtételre például a török viszonyok mutatnak szép párhuzamot,
15
Okor_2009_2.indd 15
2009.09.16. 14:51:32
Tanulmányok
ahol épp ez a különbség a yörükök/türkmenek és a türkök között.15 A kutatástörténetet H. Cr. Melchert azon megállapítása zárja, miszerint meglehetősen kevés konkrét bizonyíték van a fél- vagy teljesen nomád életformára a késő bronzkori Anatóliában.16
2. A nomadizmus vázlatos tipológiája Melchert szkeptikus állásfoglalásának helyességében a jelenlegi forrásviszonyok mellett aligha lehet kételkedni. Ugyanakkor fontos lenne mindezen elszórt régészeti, filológiai és antropológiai bizonyítékokat összegyűjteni (minthogy eleddig ez még nem történt meg), hogy általuk e feltételezett nomadizmus típusát (már ha létezett) azonosítani vagy legalábbis pontosabban körvonalazni lehessen. Mielőtt ezt megtenném, szükséges azonban néhány idevágó alapfogalmat tisztázni, nem utolsósorban azért, mert ezeket a hettitológiai kutatásban – M. P. Streck kivételével – kifejezetten keverve, illetve pontatlanul használták.17 Először is, a pásztorkodó életforma esetén meg kell különböztetnünk a letelepedett pásztorokat a nomád pásztorkodóktól. A nomád pásztorkodáson belül az első fontos különbség a nagy, nyílt sztyeppék nyitott (excluded/external) és a letelepedett népességű régiók által közrezárt ún. bezárt (enclosed) nomadizmusa között áll fenn.18 A következő különbség a helyváltoztatás irányára vonatkozik, hogy ti. az horizontálisan vagy vertikálisan zajlik. A vertikális nomadizmus a mélyen fekvő vidékekről a magasan fekvőekre történő helyváltoztatás, vagyis a hegyoldalakon történő felmenetel és leereszkedés. A vertikális nomadizmus két jellegzetes formája az integrált és a félnomád. Az integrált bezárt vertikális nomadizmus esetén a népesség egy része az egész év folyamán nomadizál, míg a másik rész letelepedett. A félnomád bezárt vertikális nomadizmus esetén az egész népesség
nomadizál az év egy részében – és letelepedett az év másik részében.19 A nomadizmuskutatásban emellett a transzhumálás (transhumance) kifejezés is gyakorta előfordul – ám, amint több kutató is hangsúlyozza,20 a helyváltoztatás oly sok féle típusára használták már (elsősorban a vertikális nomadizmusra, illetve a kötött vonatkoztatási pontú vertikális és horizontális nomadizmusra), hogy majdnem tartalom nélkülivé vált. Ráadásul a transzhumálás pusztán az állattenyésztés egy formája, mely a legelők hozzáférhetőségének szezonális váltakozását használja ki, s önmagában még semmilyen nomadizmust nem jelent, hiszen ezt professzionális pásztorok gyakorolják, a népesség többi részének részvétele nélkül. A döntő momentum ugyanis ez utóbbi:21 amint R. Cribb kimutatta,22 e merev tipológia mellett a nomadizmust egy két változóval leírható kontinuumként lehet a legjobban megérteni, ahol az egyik változó a mobilitás mértéke (a teljes letelepedettségtől a teljes nomadizálásig) és a létfenntartás típusa (a földműveléstől a pásztorkodásig). Néprajzi megfigyelések egyenes arányosságot mutatnak a két érték között: minél meghatározóbb a pásztorkodás aránya, annál nagyobb az adott népesség mobilitása (1. ábra).
3. A török nomadizmus A késő bronzkori források áttekintése előtt érdemes röviden Anatólia történetének a nomadizmus szempontjából egyetlen jól leírt periódusát is figyelembe venni; ez nem más, mint a török kor. A török nomadizmus általában véve hegyes vidékeken zajlik, magasabban, mint 1500 méter, mert az olvadó hó itt hoz létre gazdag legelőket (törökül ezeket a nyári legelőket hívják yaylának).23 Földrajzi szempontból ez a Taurus-hegységet jelenti és a tőle északra húzódó inaktív vulkáni kúpokat (2. és 3. ábra).24 E török nomádok (török nevükön yörükök vagy türkmenek) vertikális bezárt nomadizmust gyakorolnak, ahol az év egy részében az egész törzs nomadizál, míg a másikban letelepedett.25 Cribb elsőrangú esettanulmányt készített a yörükökről (az általa vizsgált helyszín a Sarıaydın Yayla), részletesen dokumentálva a hulladékukat és azok eloszlását. Elemzésének egyik fontos következtetése, hogy e lelőhelyek laposak, kevés kőalapozással és jellegzetes struktúrában elszóródott felszíni leletekkel (cserepek, csontok, stb.), amelyet ő domestic complexnek nevezett el.26 Az ökológiai viszonyok alapján Anatóliában a fentebbi típusok közül vertikális bezárt nomadizmust várnánk el, s a yayla-nomadizmus valóban az is. Így ennek alapján feltételezhetjük, hogy ha a luvik valóban nomadizáltak, akkor ők is ezt a létfenntartási stratégiát alkalmazták. Cribb vizsgálatai ugyanakkor megmutatták, miképpen lenne mindez megragadható a régészeti anyagban.
4. A régészeti források
1. ábra. A nomadizmus-kontinuum (R. Cribb, Nomads in Archaeology, 19, Fig. 2.1 alapján)
Ám ha e régiók késő bronzkori leleteihez fordulunk, azzal az általános véleménnyel találjuk szembe magunkat, hogy ebből a korszakból a kevés, illetve sikertelen kutatás miatt egyáltalán semmi vagy csak nagyon kevés lelet áll rendelkezésünk-
16
Okor_2009_2.indd 16
2009.09.16. 14:51:32
Nomádok voltak-e a luvik?
2. ábra. A török nomádok útvonalai és nyári legelői (W-D. Hütteroth – V. Höhfeld, Türkei, 140, Abb. 56 alapján)
re.27 E régió kutatásának régészeti visszamaradottsága abban is megnyilvánul, hogy például a YALBURT-feliratban megnevezett és egyértelműen azonosított lukka települések (Wiyanawanda/Oinoanda, Pinala/Pinara, Awarna/Xanthos, Talawa/ Tlos) késő bronzkori rétegeit még nem érték el vagy meg sem találták. E kutatási helyzet azonban elkezdett pozitív irányban változni. Ökológiai és földrajzi szempontból ezek a régiók három zónára oszthatóak fel: a partvidékre, a Taurus-hegységre és a központi fennsíkokra. A partvidéken az utóbbi években sikerült a hettita szövegekből megsejtett késő bronzkori rétegeket több településen elérni (Soloi Höyük, Pergé/Parha és Patara). A Konya-fennsík török kutatók által elvégzett terepbejárása egyrészt ugyan megerősítette J. Mellaart korábbi megállapítását a településsűrűség későbronzkori jelentős csökkenéséről,28 másfelől azonban – legalábbis Suğla környékén – egy háromszintű településhierarchiát is felfedezett.29 Újabban a nem tengerparti zónákban több terepbejárás is lezajlott, melyek sok esetben emberi tevékenység nyomait hozták napvilágra, ám ezek pontos kiértékelésére még várni kell.30 Az anyag szegényessége miatt érdemes figyelembe venni Karataş–Semayük lelőhelyét is, mely bár a kora bronzkor Ib-IIIa időszakába tartozik, olyan jellegzetességeket mutat, amelyet csak a transzhumálás vagy a vertikális nomadizmus feltételezésével lehet megmagyarázni.31 Éles kontrasztban áll azonban a régészeti leletanyag hiányával az őskörnyezeti rekonstrukció. A pollenanalízisek szerint a 2. évezred második felében egész Dél-, illetve Délnyugat-Törökországban Beyşehirtől az égei tengerpartig kivágták az erdőket, s helyükön földművelés (gabonafélék) és kertkultúra (dió, szőlő és olíva) bontakozott ki, mely a szakirodalomban a Beyşehir Megtelepedési Fázis (Beyşehir Occupation Phase) nevet kapta.32
5. Az írott források A hettita és más nyelven írott szövegek sajnos sem a történelem, sem a társadalom és gazdaság tekintetében nem túl bőbeszédűek ezen régiót illetően. A part menti városok mindenekelőtt kikötővárosként funkcionáltak, mind Tarhuntaššában (például a mindmáig nem egyértelműen azonosított Ura, ahol az egyiptomi gabonaszállítmányokat rakodták át),33 mind Lukkában (vö. az EA 38 levéllel, amely az Alašiyára – Ciprus egy része – támadó lukka kalózokról, illetve az RS 94.2530 és RS 94.2523 levelekkel, melyek Lukkába indítandó hajószállítmányokról beszélnek34). A hettita szövegekből az is egyértelműen kiderül, hogy Lukka különféle, központi hatalom által össze nem fogott településekből állt. Tarhuntaššáról a legrészletesebb adatokat az uralkodóik által a hettita nagykirályokkal kötött szerződések tartalmazzák (az Ulmi-Tešub–szerződés [CTH 106] és az ún. Bronztábla35). E szerződésekben található néhány számunkra roppant fontos információ-morzsa e vidék népességéről. Egyrészt arról a már említett metódusról van szó, amit még Forlanini figyelt meg: míg a Bronztábla egyes részeket részletesen taglal Tarhuntašša határainak leírásánál (I. col. 18–50, 59–63), addig más részeknél csak egyszerű listázást találunk (I. col. 53–59, 64–66).36 Ő ez utóbbit úgy magyarázza, hogy félnomád csoportokról van szó. Ezt a magyarázatot akkor lehetne valamennyire valószínűvé tenni, ha ezek a településnevek a Taurus-hegységbe lennének lokalizálhatóak. Minthogy a 63–66. sorok Parha (Pergé) környékét és a tőle némileg északra fekvő Walmát írják le,37 feltételezhető, hogy e települések tényleg a Taurus-hegységben feküdtek.38 Másrészt egyértelmű bizonyítékot találunk a legelőváltó pásztorkodásra az Ulmi-Tešub-szerződésben:
17
Okor_2009_2.indd 17
2009.09.16. 14:51:32
Tanulmányok
(33’) ami pedig Tarhuntašša kerületét (illeti): kecske- és juhpásztor az ország területére ne lépjen, s ha valaki a Hulaya-folyó országából [= Tarhuntaššából] a nagy nyári legelőre (:la-pa-ni) és a sónyalatóhoz (:wa-ni-ya) hajtja (nyáját), (34’) ne vegye el tőle [= Tarhuntašša királyától] a nyári legelőt /a nyári legelőn való legeltetés jogát: (ez) Tarhuntašša királyának adatott! A sót is mindenkor ő vegye el! Šarmana települését, mezejével, dűlőjével, legelőjével, (35’) és juhlegelőjével, az egész nyári legelőjével én, a Nagykirály Tarhuntašša királyának adtam. Šarmana sójához más település ne közelítsen! KBo IV 10+ 33’–35’ (vö. Bronztábla II. col. 4–15), a szerző fordítása.39
E településeknek legalább részben a késő bronzkorból kell eredniük, hiszen már szerepelnek a hettita forrásokban (Talawa, Kuwalapašša) – habár a homonímia létrejöttének ideje ismeretlen. Az igazi kérdés azonban a homonímia oka. Forlanini nomád törzseket feltételez, akik megállóikat ugyanazon nevekkel jelölték, ugyanúgy, mint ma a yörüköknél (vö. 3. ábra). Bár a fentebbi helynevek egyszerűen származhattak a környezeti adottságokból is (jelesül az -anda utótagú nevek ‘vmiben gazdag’-ot jelentenek, például Wiyanawanda ‘szőlőben gazdag’43), elegendő példa marad ahhoz, hogy Forlanini javaslatát elfogadjuk.
A :waniya- szó ‘sónyalató’ jelentése már régebbről ismeretes,40 míg a :lapana- szó jelentése épp ebből a szövegkörnyezetből derül ki: a nyájakat a :lapana-ra hajtják, amely különbözik a mezőtől, a dűlőtől és az egyszerű legelőtől, ám kapcsolatban áll a sónyalatóval.41 Itt térhetünk át egy másik, szintén Forlanini által megfigyelt problémára, mégpedig bizonyos lykiai és pisidiai helynevek azonos mivoltára. Ugyanis ebben a régióban több településnévpárt találunk, mint például:
Amint a fentebb tárgyalt szűkös forrásanyag mutatja, minden, ami jelenleg a feltételezett luvi nomadizmusról elmondható, csak provizórikus lehet. Ezt a tényt szem előtt tartva a következő következtetéseket lehet levonni: A part menti kikötővárosok és a közeli erődített városok jelenléte azt jelenti, hogy Lykián és Tarhuntaššán belül legalább két, gazdasági és társadalmi szempontból eltérő zónával kell számolnunk. A belső zónára vonatkozó információink azonban mozaikosak: a Beyşehir Megtelepedési Fázis földművelés és kertkultúra jelenlétét mutatja, azonban ezen adatok nem terjednek ki Tarhuntaššára. Azonban a tarhuntaššai településeknek a részletesebben leírt válfaja erre a gazdasági formára utalhat (ez valószínűleg összhangban állna a regionális terepbejárások adataival). Az e fázis leírását lehetővé tevő pollenminták azonban a 800–1400 méter közötti tengerszint feletti magasságból szár-
(1) Tlos és Tlos Lykiában (mindkettő < Talawa) (2) Telebehi (Telmessos) Lykiában és Kolbasa Pisidiában (mindkettő < Kuwalapašša), (3) Wahñti (Phellos) Lykiában és Ouasada Pisidiában (mindkettő < *Wassanda-), (4) Isñta (Isnda) Lykiában és Isinda Pisidiában (talán még Sinda Pisidiában?).42
6. Összegzés
3. ábra. A török nomádok útvonalai (R. Cribb, Nomads in Archaeology, 121, Fig. 7.3 alapján)
18
Okor_2009_2.indd 18
2009.09.16. 14:51:32
Nomádok voltak-e a luvik?
maznak44 – éppen nem abból a zónából, ahol a yayla-nomadizmus virágozhatott. Habár a fentebb említett szövegek legalább Tarhuntaššában a legelőváltás egyértelmű nyomait mutatják, semmilyen hasonló információ nem áll rendelkezésünkre a Lukka-régióból. Minthogy a hettiták maguk – a Glossenkeilok alapján – vélelmezhetően luvi szavakat használtak a legelőváltó gazdálkodás leírására, ezt (elsősorban) luvik (és nyelvileg velük szorosan rokon csoportok) űzhették. Ezek azonban még nem bizonyítják a tényleges nomadizmus meglétét, legfeljebb egy egyszerű transzhumáló pásztorkodásét. De a Taurus-hegységnek a Bronztáblán megörökített sajátos településtípusát legjobban téli szállások feltételezésével magyarázhatjuk – ebben az esetben e transzhumálást tényleg nomádok gyakorolták volna. Ezt támasztja alá a Lukka-vidéki Taurus-hegységre vonatkozó egyetlen forrás, a yayla-nomadizmust idéző homoním településnevek. Mivel a partmenti városok nem ebbe a típusba tartoznak, nem lehettek a nomádok kiinduló pontjai – ami e városok tengerorientált életmódja mellett nem túlzottan meglepő.45
A fenti adatok alapján, szórványosságuk ellenére, az egységesen nomád vagy félnomád luvik, illetve lukkák bevezetőben tárgyalt hipotézise helyett (továbbá e népnevek egymáshoz való viszonyát ennek függvényében magyarázó elméletekkel szemben) Tarhuntašša és Lukka késő bronzkori viszonyait három, ökológiailag és gazdaságilag egyaránt eltérő zónával jellmezhetjük, melyek a nyelvi helyzettől teljesen függetlenek: 1. a partvidék, tengerközpontú életmóddal (és feltételezhetően kertkultúrával); 2. a Taurus-hegység bezárt, vertikális nomadizmussal, melyben a népesség egy jelentékeny része részt vett; 3. végül a központi fennsíkok, földműveléssel és kertkultúrával. Adataink jelenleg nem elégségesek ahhoz, hogy eldöntsük, ez a nomadizmus integrált vagy félnomád volt-e. Az a legvalószínűbb, hogy nem szabad merev terminológiában gondolkodnunk, hanem egy kontinuumot kell feltételeznünk, amelyben az arányok a környezeti kihívások szerint változnak, pontosan úgy, ahogy a yörüköknél. A jövendő régészeti kutatásainak feladata ezt a képet tovább árnyalnia vagy épp elvetnie.
Jegyzetek 1 Magyar nyelven lásd kül. Komoróczy Géza, „Város a nomádok szemével, nomád a városiak szemével az ókori Mezopotámiában”: Tőkei Ferenc (szerk.), Nomád társadalmak és államalakulatok. Tanulmányok (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 18), Budapest, 1983, 89–108 (az általános jellemzők, gazdag irodalommal); Vargyas Péter, „Nomád népek Mezopotámia történetében”: uo. 109–121 (történeti áttekintés); Horst Klengel, Nomádok az ókori Elő-Ázsiában, Budapest, 1985 (= Zwischen Zelt und Palast. Die Begegnung von Nomaden und Sesshaften im alten Vorderasien). 2 Anatólia nyelvi képéről a Hettita Birodalom idején magyarul röviden lásd Simon Zsolt, „Kétnyelvűség a Hettita Birodalomban”: AntTan 52 (2008) 12–15. 3 Nem függetlenül attól, hogy a kaskák esetében mindmáig nem tisztázott, hogy földrajzi, társadalmi, etnikai vagy nyelvi entitásról van szó. A téma klasszikus (de filológiailag elavult) feldolgozásához lásd Einar von Schuler, Die Kaškäer. Ein Beitrag zur Ethnographie des Alten Kleinasien, Berlin, 1965; de vö. Jörg Klinger, „Die hethitisch-kaškäische Geschichte bis zum Beginn der Großreichszeit”: Stefano de Martino – Franca Pecchioli Daddi (szerk.), Anatolia antica. Studi in memoria di Fiorella Imparati I., Firenze, 2002, 437–451 és Itamar Singer, „Who were the Kaška?”: Phasis 10 (2007) 166–181. 4 Jak Yakar, Ethnoarchaeology of Anatolia. Rural Socio-Economy in the Bronze and Iron Ages, Tel Aviv, 2000, 220. 5 Itamar Singer, „Western Anatolia in the thirteenth century B.C.”: AnSt 33 (1983) 208, vö. uő, „On Luwians and Hittites”: BiOr 63 (2005) col. 437. Trevor Bryce („Lukka Revisited”: JNES 51 [1992] 51 és The Kingdom of the Hittites, Oxford, 20052, 54) ezt a jellemzést „very apt”-nek találta. 6 Jak Yakar, „Transhumance and the Question of Early Nomadism in Anatolia”: X. Türk Tarih Kongresi. Ankara, 22-26 Eylül 1986 (Kongreye Sunulan Bildiriler II), Ankara, 1990, 597–606. 7 Onofrio Carruba, „Neues zur Frühgeschichte Lykiens”: Fritz Blakolmer et al. (szerk.), Fremde Zeiten. Festschrift für Jürgen Borchhardt zum sechzigsten Geburtstag am 25. Februar 1996 dargebracht von Kollegen, Schülern und Freunden I., Wien, 1996, 12. 8 Trevor Bryce, „History”: H. Craig Melchert (szerk.), The Luwians (HdO 68), Leiden–Boston, 2003, 34, 41, 54, 115; Manfred Hutter, „Religion”: uo. 213.
9 T. Bryce, „History”, 31, 43; M. Hutter, „Religion”, 211. 10 Jellemző módon Hutternél („Religon”, 211) egyetlen szakirodalmi hovatkozás szerepel csak Massimo Forlanini, „L’Anatolia occidentale e gli Hittiti: Appunti sul alcune recenti scoperte e le loro conseguenze per la geografia storica”: SMEA 40 (1998) 224-re. Ezt az eljárást magam már korábban kifogásoltam, lásd „Melchert, The Luwians”: Acta Antiqua 46 (2006) 319–322. 11 J. Yakar, Ethnoarchaeology…, 359, ill. 362 12 J. Yakar, Ethnoarchaeology…, 359–380, kül. 370–371. 13 Michael P. Streck, „Nomaden”: RlA 9 (1998–2001) 594b. 14 M. Forlanini, L’Anatolia occidentale…, 222–224. 15 Ehhez lásd J. Yakar, Ethnoarchaeology…, 88, 92; Wolf-Dieter Hütteroth – Volkert Höhfeld, Türkei, Darmstadt, 2002, 182–183). Forlanini nézetét magam is elfogadtam („Melchert, The Luwians”, 319–322), e dolgozatban azonban lényegesen revideálom korábbi nézeteimet. 16 H. Craig Melchert, „Language”: uő, The Luwians, 176. 17 A továbbiakhoz lásd elsősorban Frank R. Vivelo, Handbuch der Kulturanthropologie. Eine grundlegende Einführung, Stuttgart, 1991, 122–124; M. P. Streck, „Nomaden”, 591b–592a, további irodalommal. 18 E különbségtételt Owen Lattimore állította fel (Studies in Frontier History, London, 1962, 487), és Michael B. Rowton vezette be az ókori Kelet kutatásába („Autonomy and Nomadism in Western Asia”: Or 42 [1973] 248–249). 19 Leírásukhoz lásd Michael B. Rowton, „Enclosed Nomadism”: JESHO 17 (1974) 1–30. 20 F. R. Vivelo, Handbuch der Kulturanthropologie, 123; Roger Cribb, Nomads in Archaeology, Cambridge, 1991, 19, hasonlóképp a félnomád fogalomról is. 21 M. B. Rowton, „Autonomy and Nomadism…”, 251–252; R. Cribb, Nomads in Archaeology, 19; J. Yakar, Ethnoarchaeology…, 192–198, kül. 192. 22 R. Cribb, Nomads in Archaeology, 15–20. 23 J. Yakar, Ethnoarchaeology…, 220. 24 Vö. még Fred Scholz – Günther Schweizer, Vorderer Orient. Nomadismus und andere Formen der Wanderviehwirtschaft. Middle East. Nomadism and other Forms of Pastoral Migration (TAVO A X 11), 1992.
19
Okor_2009_2.indd 19
2009.09.16. 14:51:33
Tanulmányok
25 Részletes leírásukhoz lásd J. Yakar, Ethnoarchaeology…, 199– 225; W-D. Hütteroth – V. Höhfeld, Türkei, 138–146. 26 R. Cribb, Nomads in Archaeology, 162–184, a domestic complexhez 170–182, kül. 172. Fig. 9.5. 27 M. Forlanini, L’Anatolia occidentale…, 223; J. Yakar, Ethnoarchaeology…, 221 („The investigation of prehistoric nomadic pastoralism in Anatolia is hampered by the dearth of archaeological evidence”), 363; Warren J. Eastwood – Neil Roberts – Henry F. Lamb, „Palaeoecological and archaeological evidence for human occupance in southwest Turkey: the Beyşehir occupation phase”: AnSt 48 (1998) 71 („The second millennium BC is not well represented in the archaeological record”). 28 James Mellaart, „Second Millennium Pottery from the Konya Plain and Neighbourhood”: Belleten 22 (1958) 311–340. 29 Ali M. Dinçol et al., „The Borders of the Appanage Kingdom of Tarhuntassa. A Geographical and Archaeological Assessment”: Anatolica 26 (2000) 1–29; Jak Yakar et al., „The Territory of the Appanage Kingdom of Tarhuntassa. An Archaeological Appraisal”: Gernot Wilhelm (szerk.), Akten des IV. Internationalen Kongresses für Hethitologie, Würzburg, 4.-8. Oktober 1999 (StBoT 45), Wiesbaden, 710–720. 30 Lásd Tarhuntaššához (de mindenekelőtt a Konya-fennsíkhoz) Hasan Bahar, „Tarhuntašša araştırmaları 1994-2002”: Aygül Süel (szerk.), V. Uluslararası Hititoloji Kongresi Bildirileri, Çorum 0208 Eylül 2002, Ankara, 83–117; a pisidiai Yalvaç vidékéhez pedig Mehmet Özsait – Nesrin Özsait, „Les sites archéologiques du IIè millénaire avant J.-C. à Yalvaç”: SMEA 50 (2008) 597–605 (= Alfonso Archi – Rita Francia (szerk.), VI Congresso Internazionale di Ittitologia, Roma, 5-9 settembre 2005). 31 Lásd J. Yakar, Ethnoarchaeology…, 360–362 elemzését; a 2. évezredhez pedig Mechteld J. Mellink, „The Remains of Second Millennium Habi[t]ation at Karataş-Semayük”: VII. Kazı Sonuçları Toplantısı. Ankara, 20-24 Mayış 1985, Ankara, 1986, 287–291. 32 Neil Roberts, „Human-induced landscape change in south and southwest Turkey during the Later Holocene”: Sytze Bottema et al. (szerk.), Man’s Role in the Shaping of the Eastern Mediterranean Landscape, Rotterdam, 1990, 59–60; Sytze Bottema – Henk Woldring, „Anthropogenic indicators in the pollen record of the eastern Mediterranean”: uo., 243, 261; W. J. Eastwood – N. Roberts – H. F. Lamb, „Palaeoecological and archaeological evidence…”, kül. 70. E korszak pontos kezdete még vitatott, vö. uo. 77, 81, 83 és kül. 84. Az e fázis magyarázataként ugyanitt megadott jelenségek (a Hettita Birodalom összeomlása [náluk ‘Old Kingdom’ Empire, sic!] és a tengeri népek/phrygök) egyértelműen túl késeiek. 33 Vö. Ali M. Dinçol et al., „Die Grenzen von Tarhuntašša im Lichte geographischer Beobachtungen”: Éric Jean – Ali M. Dinçol – Serra Durugönül (szerk.), Kilikia: Mekânlar ve yerel güçler (M.Ö. 2. binyıl – M.S. 4. yüzyıl). Uluslararası yuvarlak masa toplantısı bildirileri, İstanbul, 2–5 Kasım 1999, Paris, 2001, 82–83; Horst Klengel, „Ura, Ugarit und der hethitische Mittelmeerhandel”: Metin Alparslan – Meltem Doğan-Alparslan – Hasan Peker (szerk.), Vita. Belkıs Dinçol ve Ali Dinçol’a Armağan, İstanbul, 2007, 383–388. 34 Utóbbiakhoz lásd Itamar Singer, „Ships Bound for Lukka: A New Interpretation of the Companion Letters RS 94.2530 and RS 94.2523”: AoF 33 (2006) 242–262. 35 Theo van den Hout, Der Ulmitešub-Vertrag. Eine prosopographische Untersuchung (StBoT 38), Wiesbaden, 1995; Heinrich Otten, Die Bronzetafel aus Boğazköy. Ein Staatsvertrag Tuthalijas IV. (StBoT Beiheft 1), Wiesbaden, 1988.
36 M. Forlanini, L’Anatolia occidentale…, 222–224. 37 Vö. Frank Starke, „Troia im Kontext des historisch-politischen und sprachlichen Umfeldes Kleinasiens im 2. Jahrtausend”: Studia Troica 7 (1997) 450; A. M. Dinçol et al., „Die Grenzen von Tarhuntašša…”, 80. 38 Ennek megfelelően a szintén csak listázott tenger, ill. Šaranduwa környéki települések szintén a Taurus-hegységben keresendőek, csak épp Tarhuntašša keleti határainál; Šaranduwa lokalizálásához lásd A. M. Dinçol et al., „Die Grenzen von Tarhuntašša…”, 83–84 és H. Craig Melchert, „The Borders of Tarhuntassa Revisited”: Alparslan – Doğan-Alparslan – Peker, Fs. Dinçol ve Dinçol, 507– 513. 39 A hettita szöveghz lásd T. van den Hout, Der Ulmitešub-Vertrag, 30–33, a filológiai kommentárhoz 59–61, kül. 60. A „:lapani :waniya“ olvasathoz lásd még H. Otten, Die Bronzetafel aus Boğazköy, 46–47. 40 Gary Beckman, Hittite Birth Rituals (StBoT 29), Wiesbaden, 19832, 77, 83 (vö. még H. Otten, Die Bronzetafel aus Boğazköy, 47 a :likin-hez). A ‘sónyalató’ egy terminus technicus, amely azokra a természetben előforduló kövekre, sziklákra vonatkozik, melyek nyalogatásával a háziállatok szükséges napi sóbevitelüket fedezni tudják. A szó elé helyezett kettőspont az ún. Glossenkeilt jelöli, melyet a hettita írnokok a modern sic!-hez hasonlóan használtak, elsősorban – de nem mindig – luvi jövevényszavakat jelölve vele (lásd H. Craig Melchert, „The Problem of Luvian Influence on Hittite”: Gerhard Meiser – Olav Hackstein [szerk.], Sprachkontakt und Sprachwandel. Akten der XI. Fachtagung der Indogermanischen Gesellschaft, 17.-23. September 2000, Halle an der Saale, Wiesbaden, 2005, 445–446, irodalommal és Ilya S. Yakubovich, Sociolinguistics of the Luvian Language, PhDértekezés, University of Chicago, 2008, 6.4.1–4. fej.). 41 Hans-Gustav Güterbock – Harry A. Hoffner Jr. (szerk.): The Hittite Dictionary of the Oriental Institute of the University of Chicago (CHD), Chicago, 1980–, s. v., további elemzéssel. Ismeretes továbbá több, a :lapana-ból származó szakkifejezés, kül. LÚ(:)lapanalli‘a nyári legelő pásztora’. E szövegek egyébként több, általában Glossenkeillal ellátott szakkifejezést tartalmaznak különféle csoportokra, melyek jelentése azonban teljesen homályos. Különösen érdekesek az I. col. 77-ben említett mattarwatai és parai sátorlakók, melyekről azonban semmit nem tudunk meg (H. Otten, Die Bronzetafel aus Boğazköy, 40). Bizonytalan az is, van-e köze a nomádokhoz a LÚlulah(h)i- ‘civizálatlan hegylakó’ kifejezésnek (vö. CHD s.v.). Horst Klengel, „Studien zur hethitischen Wirtschaft, 3: Tierwirtschaft und Jagd”: AoF 34 (2007) 154–155 e szöveghely és a földrajzi viszonyok alapján egy, a yayla-nomadizmushoz hasonló legelőváltó pásztorkodást feltételez, de az egész Hettita Birodalomra (és a nomadizmus kérdésének érintése nélkül). A helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb, lásd fenn. 42 Az első három példa forrása M. Forlanini, L’Anatolia occidentale…, 224. 43 Harry A. Hoffner Jr., „Name, Namengebung C. Bei den Hethitern”: RlA 9 (1998–2001) 119b. 44 W. J. Eastwood – N. Roberts – H. F. Lamb, „Palaeoecological and archaeological evidence…”, 81. 45 Amennyiben a Bronztábla I. col. 75 LÚ.MEŠnurataššinzi emberei tényleg gránátalmát termelő embereket jelentenek, akkor a partmenti városokra – spekulatíve – kertkultúra lenne feltehető, lásd még ebben az összefüggésben Sidé városának a nevét, melynek jelentése ‘gránátalma’ (H. Otten, Die Bronzetafel aus Boğazköy, 39, irodalommal).
20
Okor_2009_2.indd 20
2009.09.16. 14:51:33
